Konzervatív Polgári lap
XXVI. évfolyam 9. szám
2013. szeptember
INGYENES
A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m . h u - w w w. d m f .h u
Gyermekeink védelmében
TANÉVNYITÓ rendôrökkel cikk az 5. oldalon
„Emlékkövek” városunk múltjából É Száz éves visszatekintés
lhető település voltunk már 100 évvel ezelőtt is. A HÉV-vasút 1892. évi kiépülésével a Csepel-sziget üdülőhellyé kezdett kialakulni. A csendességre, a vizek partjaira a fővárosiak is kedvet kaptak.
A Városi Múzeum irattárában sok emlék bizonyítja, hogy írók, költők, színészek, festők már 100 éve felfedezték Szigetszentmiklós falu romantikáját. Már 1910-ben megnyílt az Árpád-uszoda, a neves író Heltai Jenő is évekig ide járt pihenni. Az egyik regényében megörökítette az itt szerzett élményeit is. Várnai Zseni írónő 1908ban nyaralt falunkban Vértes Lajos kereskedő nagybátyjánál. Itteni élményét megírta „Egy asszony a milliók közül” című könyvében. A két világháború közti évtizedekben az Árpád-liget kedvelt nyaralóhelye volt a kispénzű fővárosiaknak. Számos Dunaparti vendéglő és 1936-ban már teniszpálya is működött és várta a horgászokat, pihenni vágyókat. Itt volt nyaralóháza vitéz Somogyváry Gyula írónak 1929-től a Duna-partján, vagy a Szalmáskórus tagjainak a Kéktó utcában.
2
A Cserkész világtalálkozót majdnem a Tebe-folyókánál tartották 1933-ban, de valami ok miatt Gödöllőn rendezték meg. A Kisfaludyközben van a nyaralóháza Morvai Károly zeneszerzőnek és feleségének, valamint 1936 óta Lontai-Rajner László operaénekesnek is. A Fürdő utcában van háza Borbás Gabi színésznőnek, melyet Kolozsi varrónő nagyanyjától örökölt. Móricz Virág írónő a Dobó utcában járt Kurucz Károly házhoz évtizedekig. Erdei Ferenc miniszter 1939-1945 között lakott falunkban és a Leshegyen épített tanyájában. Sok neves művész, író kijárt ide beszélgetésre, köztük Szabó Iván szobrászművész is. Nagyon híres volt Lakihegyen Vársányi András vendéglője, halászcsárdája az 1930-as évektől. Még Pestről is kijártak hintóval az úri vendégek. A másik híres vendéglő volt a Levegő-csárda, me-
lyet Bányai Károly vezetett. 1945 után idejártak Erdei Ferencék is a vendégkönyv bejegyzése szerint. Az volt a szokás, hogy a falusi házak tiszta-szobáját kiadták a pesti vendégeknek, családoknak, sőt még főztek is a nyaralóknak a két háború közti években. Nagyon híres volt az Oláh-vendéglő a kisDunapartján. 1937-től személyhajó szállította a vendégeket egész Ráckevéig. Reggel hozta este vitte vissza a fővárosiakat. Számos képeslap megörökítette a nyaralás emlékeit. A Csepel Autógyár beindulása után 1949. a lakótelep épülésével 1951 után kezdtek kialakulni a Dunaparti nyaralóházak, főleg az
MIKLÓSI ÚJSÁG
1960-as évektől egész házsorok épültek a két Dunahíd között. Főleg a kispénzű emberek pihentek és pihennek ma is a víz közelben. Az lett a vége a nagy vándorlásnak, hogy beépült az egész Alsóbucka erdő, kivágták a fákat és üdülő városrész lett az elmúlt 30 év alatt egész a taksonyi hídig. Megszűnt a csend, nyüzsgő élet van a Bucka városrészben. Óriásit változott az ófalu rész is, oda lett a romantika, az egykori nádfedeles falu közel 36-38 ezres lélekszámú üdülővároska lett. A Szabacsi Napon mindezt kiállításon tekinthetjük meg a Városi Múzeumban az Árpád utcában… Vöő Imre
2013. szeptember
IdőközI képvIselőválasztás
I
A VÁROS LEGBALOLDALIBB KÖRZETÉBEN
dőközi képviselőválasztás volt a 8. számú vá lasztókörzetben. Tavasszal elhunyt dr. Kécza György megüresedett helyére kellett új városatyát választani.
Városunkban köztudott, hogy a 8-as körzet, a József Attila lakótelep, nagyon erősen, elkötelezetten szocialista, MSZP-s beállítottságú. Ebben a körzetben a jobboldalnak szégyenkezni valója nincs, ám igyekezni valója annál inkább. Az elmúlt több választási ciklusban, rendre szocialista jelölt került ki győztesen. Kivétel ezalól csupán a 2010-es év, amikor is a szocialista, – vagy inkább baloldali – tábor három részre szakadva, Ladányi Sándor (MSZP), Horváth István (Civilkontrol) és Fodor Antalné dr. (SZÖSZI) egymás elöl vitték el a szavazatokat. Így ha csak hajszállal is, de a Fidesz jelöltje nyerte meg a képviselő választást ebben a körzetben. 2013. szeptember 1-jén, egy kicsit változott a baloldali jelöltek összeállítása. Fodor Antalné dr., most nem indult, ezzel átengedte jelentős szavazóbázisát Ladányi Sándor javára. Horváth István pedig a csupán 64 voksával nem jelentett veszélyt az MSZP-s jelölttel szemben. Így borítékolni lehetett Ladányi Sándor győzelmét. Annak ellenére is, hogy két szalonképtelen társaság, a szemkilövetős Gyurcsány Ferenc és a libatenyésztő családok lába alól a megélhetés talaját kihúzó Bajnai Gordon pártjainak logójával saját rossz hírét költötte. Ladányi Sándor elég erős volt ahhoz, hogy még ezt is megengedhette magának. (Nem tudhatjuk, hogy e két rovott múltú társaság mekkora szavazatveszteséget okozott Ladányinak.) A rendszerváltás óta szinte folyamatosan – és nem csak a kampány idején – építi, ápolja szavazóbázisát. Mindenkori kihívóinak van mit tanulniuk. Ladányi, mint ellenzéki önkormányzati képviselő a testületi üléseken is úgy politizál, hogy nyugodtan kijelenthetjük: Ladányi Sándort az Isten is egy konstruktív ellenzéki képviselőnek teremtette.
Egy megjegyzés a végén: A sok gyanútlan szavazó, aki Ladányi Sándorra adta voksát, talán nem is tudhatta, hogy szavazatával, egy számára ismeretlen személyt szavazott be a képviselő testületbe. Eredmények: Ladányi Sándor (MSZP-DK-Együtt 2014) 359 (52,03%) Keller Tamásné dr. (Fidesz-KDNP) 201 (29,13%) Horváth István (Független) 64 ( 9,28%) Horváth Zsolt (Jobbik) 34 ( 4,93%) Pádárné Bagoly Anna (LMP) 26 ( 3,77%) Tót Csaba (M.A.N.) 6 ( 0,87%)
2013. szeptember
Nagy Ferenc
MIKLÓSI ÚJSÁG
3
RENDŐRSÉGI HÍREK
Ittas vezetés lopott autóval
A
Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra 2013. augusztus 18-án a reggeli órákban bejelentés érkezett arról, hogy Szigethalom, Tököli úton egy arra közlekedő gépkocsi egy parkoló autó hátsó nyitott ajtajának nekiütközött, aminek következtében a visszapillantó tükrét letörte és a gépkocsi bal hátsó ajtajában is kárt okozott. Ezt követően a vezető megállt, majd a kár rendezése nélkül a helyszínről elhajtott. Az elkövető után kutatva a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsit nem a tulajdonosa vezette, mivel ő egy házibuli után éppen pihent és nem
is tudott arról, hogy a gépkocsiját elvitték, és azzal kárt okoztak. A beszerzett adatok alapján sikerült beazonosítani a gépkocsit vezető férfit, aki az indító kulcsot a házibuli során a konyha asztalról elvette és úgy hajtott el a gépkocsival, hogy az üzembentartótól a használatra nem kért engedélyt. A gyanúsított férfinak ittas járművezetés vétségének, valamint jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. Ellene az eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja le.
Betöréses lopás A rendõrök tetten érték a bûnözõket
A
Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság ügyeletére 2013. augusztus 21-én 21 óra körüli időben bejelentés érkezett arról, hogy Tökölön, a Szadova úton betöréses lopás történt. A helyszínre kiérkező járőrök az elkövetőket tetten érték, akik a rendőröket észlelve futni kezdtek, egy kerítésen átmásztak és a közeli erdőbe menekültek. A helyszíni adatgyűjtés során kiderült, hogy az ott található ingatlan fa bejárati ajtaját felfeszítették és eltulajdonítás céljából összekészítettek különböző háztartási munkagépeket. Az alapos felderítő munkának köszönhetően a szigetszentmiklósi rendőröknek sikerült beazonosítania az egyik elkövető adatait, akinek lakcímén házkutatást tartottak és gyanúsítottként hallgatták ki. Társát a nyomozás során szintén sikerült beazonosítani. Mindketten szabadlábon védekeznek.
4
A
Kábellopás
Szigetszentmiklós Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2013. augusztus 19-én éjfél és 2013. augusztus 20-án 4 óra 30 perc közötti időben megjelent egy halásztelki családi háznál, átmászott a kerítésen és az ingatlan zárt udvarán található nyitott melléképületből eltulajdonított egy 470 méter hosszú, 65 kg súlyú réz jelkábelt. A bűncselekményről kamerafelvétel készült, amely alapján sikerült beazonosítani a bűncselekmény elkövetőjét, akit rövid időn belül előállítottak. Elszámoltatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Munkába állnak az iskolarendõrök
Kiemelten készül az iskolakezdésre a szigetszentmiklósi rendõrség.
A
városban ősztől újra elindul az iskolarendőr program, amelynek célja, hogy a diákokat a baleset- és bűnmegelőzés irányába terelje. Szeptember másodikától az oktatási intézmények környékén a polgárőrökkel közösen vigyáznak a biztonságra. Az arra autózóktól fokozott figyelmet kérnek. Az iskolarendőr program lényeges eleme, hogy az egyes intézményekkel egyegy rendőr áll napi kapcsolatban, aki részt vesz az osztályfőnöki
órákon, feladata egyebek mellett a közlekedésbiztonság és a bűnmegelőzés oktatása – mondta el Dr. Csipler Norbert, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság vezetője. Az iskolarendőr neve és telefonszáma felkerül az iskolai plakátra, így tanárok, gyerekek és szülők számára is könnyen elérhetővé válik. A rendőrkapitány hozzátette, azt szeretné, ha az iskolák és a rendőrség között hatékony együttműködés alakulna ki.
Visszakerült a lopott lánc
Mindenki megkapta azt, ami jár lkapták a rendőrök azt a férfit és társát, aki a szigetszentmiklósi temető környékén letépte a nyakláncot az arra sétáló áldozatáról. A tettes leszólította a sértettet, megszerezte a zsákmányt és az ott várakozó autóba pattant, majd elhajtott bűntársával. Az áldozat lélekjelenlétének köszönhetően azonban meg tudta jegyezni a személygépkocsi rendszámát, ami alapján a helyi rendőröknek sikerült beazonosítania a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható N. Attilát és társát, akiket később gyanúsítottként hallgattak ki. A lopott nyakláncot a rendőrök egy zálogházban megtalálták és lefoglalták, ami így két nappal a bűncselekmény elkövetése után visszakerülhetett a rendkívül hálás sértetthez.
E
MIKLÓSI ÚJSÁG
2013. szeptember
Kiemelten fontos a gyermekek védelme
Ünnepélyes tanévnyitó — rendõrökkel
Szeptember 2-án a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén található Általános Iskolákban is megkezdődött a 2013/2014-es tanév.
A
tanévnyitó ünnepségre a gyerekekkel, pedagógusokkal, szülőkkel együtt a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság iskolarendőrei is lelkesen készültek, hiszen a kapitányság számára kiemelten fontos a gyermekek védelme, a bűn- és balesetmegelőzés, és a közvetlen kapcsolat kialakítása a gyermekek és a rendőrség között. A Bíró Lajos Általános Iskola tanévnyitó ünnepségére, meghívást kapott Szabó József a város polgármestere, Dr. Csipler Norbert r. alezredes kapitányságvezető, akik boldogan tettek eleget a felkérésnek. A nagyobbak már ismerősként üdvözölték iskolájuk rendőrét, az első osztályos tanulók számára viszont ez volt az első alkalom, hogy személyes ismeretséget köthettek iskolarendőrükkel Skrinyár Józsefné r. tzls. asszonnyal. Az ünnepség részeként a 2. osztályos tanulók közlekedési verset mondtak, eközben a
2013. szeptember
közlekedési rendőrök az iskolában tanuló 770 gyermeknek, bemutatták a rendőri karjelzéseket. Talán az évnyitó legörömtelibb pillanata volt mindenki számára, amikor a 122 első osztályos tanulóknak az ORFK Balesetmegelőzési Bizottság által biztosított léggömböket a rendőrök átadták.
magatartás kialakításában, a bűncselekmények megelőzésében a felkészítésnek, a szülői példamutatásnak, a tanórai és a tanórán kívüli közlekedésre nevelésnek meghatározó szerepe van. Ezért az évnyitó után a rendőrök egy-egy gyermekkel kézen fogva állították meg az iskola környékén közlekedő járművezetőket, részükre figyelemfelhívó szórólapot adtak át, felhívva figyelmüket a tanévkezdésre, hogy az iskolák környékén, fokozott óvatossággal közleadódóan nem érzik a veMivel a közúti közlekedésben a gyermekek a legsérülé- szélyt a közlekedési helyze- kedjenek, a gyermekekre kikenyebbek, akik életkorukból tekben, a tudatos közlekedési emelt figyelmet fordítsanak.
MIKLÓSI ÚJSÁG
5
A N YA KÖ N YV I H ÍRE K Akik augusztus hónapban kötöttek házasságot Rádi Enikô Molnár Beáta Gerô Judit Nagy Szilvia Varga Krisztina Koós Mónika Andrásy Klaudia Zsíros Adrienn Pálfi Szilvia Juhász Réka Farkas Anna Jász Veronika Szabó Melinda Kovács Regina
– – – – – – – – – – – – – –
Naszrai Sándor Kapi Bertold Gödény János Venter Mihály Suba Zsolt Tóth István Szuhár Tamás Gelencsér László Dihen László Jécsai József Hellebrandt Zoltán Szabó János Néma Lajos Mák Gergely
Sok boldogságot kívánunk!
HIRDETMÉNY Tisztelettel értesítjük a Szent Miklós Temetkezési Emlékhelyen (2310 Szigetszentmiklós, Szent Erzsébet tér 2.) urnafülkékbe elhelyezettek hozzátartozóit, ill. rendelkezési joggal lévőket, hogy a 145/1999. (X. 1.) Korm.rendelet a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 18. § és 145/1999 (X.l) Korm. r. 41 § 31 bekezdése előírásaihoz kapcsolódóan a Temetkezési Emlékhely tulajdonosa a 2012. december 17-e előtti szerződésekhez adategyeztetést végez. Tisztelettel kérjük, hogy a 06-24/443-529 telefonszámon időpontot egyeztetni szíveskedjenek. Az adategyeztetéshez hozni kell minden dokumentumot. Amennyiben a rendelkezési joghoz hiányos, vagy nincs meghatározott személy, úgy családjaikban egyeztessék, s az adategyeztetésen okmányaival szíveskedjen megjelenni, hogy nyilvántartásba vehessük. Az adategyeztetés 2013. október 30. napjáig hétfőtől – szombatig tart, így mindenkinek a legmegfelelőbb időpontban szeretnénk rendelkezésre állni. Szeretettel kérjük, hogy a Temetkezési Emlékhely működésével kapcsolatban észrevételeiket írásban hozzák magukkal, s igyekszünk javaslataikat összegyűjtve, értékelve, a szolgáltatás még jobbá tétele érdekében a Testület rendes ülésére továbbítani, döntésekhez módosításokhoz előkészíteni. Szigetszentmiklós, 2013. július 17. Köszönettel és tisztelettel az együttműködéséért: Szent Miklós Temetkezési Emlékhely
6
Akik augusztus hónapban eltávoztak Kopán Istvánné † 91 Kovács Józsefné † 81 Dopita Sándor † 64 Cseh Attila † 58 Tóth Pál † 77 Bácskai István † 81 Váltó Lajosné † 68
Gelencsér Józsefné † 70 Orosz Miklós † 79
Tóta László Tibor † 61
Tóta László Tiborné † 58 Tóta Tímea † 34 Tóth Pál † 82
Erős Ferenc † 83
Ollé Istvánné † 83 Tóth László † 74
Kollár Tibor † 68
Helmer Elemér † 96
Nyugodjanak békében!
A BáNKERtI JÉCSAI tEMEtKEzÉSI ÉS SzolGáltAtó Kft. táJÉKoztAtóJA
tElJESKöRű tEMEtKEzÉSI SzolGáltAtáS. Hagyományos (koporsós temetés) sírhely lejárati ideje: 25 év. Urnasírhely lejárati ideje: 10 év. Urnafülke lejárati ideje: 10 év. Szíveskedjenek a temető irodában érdeklődni és a lejárt sírhelyek, illetve urnafülkék újraváltásához befizetési utalványt, (csekket) kérni.
Köszönettel: Szigetszentmiklósi Temető Üzemeltetője Bánkerti Jécsai temetkezési és Szolgáltató Kft. Szigetszentmiklós, temető u. 3. A temető Iroda nyitva tartása: Hétfő - Péntek: 8 - 15 óráig Telefon: 06-20/570-97-05 (éjjel-nappal hívható)
„Mondom Néktek, mi mindig búcsúzunk” (Reményik Sándor)
SZÍNVONALAS POLGÁRI BÚCSÚZTATÁS
Temetőben, altemplomban, Háznál, családi környezetben Vagy a természet templomában.
Nagy Ferenc Szigetszentmiklós, Árpád út. 45. Tel.: 06-30/9440-637
MIKLÓSI ÚJSÁG
2013. szeptember
Szkennelés, fax küldés, névjegykártya, szórólap
ESKÜVÔSZERVEZÔ IRODA Szszmiklós, Árpád u. 45., 06-30-9440-637
Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A.
Nyitva tartás: hétfő 14-18.30, kedd - péntek 9-12 és 14-18.30, szombat 8-12 óráig
telefon: 06-30-987-1511
CHEVROLET MAJOSHÁZA
Tel.: 06-24/486-138
2339 Majosháza, 51-es út 31. km
www.chevrolet.molnar.hu
Fotó-videó felvételkészítés
Bárhol - Bármit - Bármikor
06-30 9440-637
KÕ MÛ VES MES TER
Vállalja: külsõ és belsõ építõmesteri munkák elvégzését.
Tel.: 06-30 9123-840
I N G At l A N KözVEtÍtŐ É Rt É K B E C S l Ő I R o D A 2310 Szigetszentmiklós, Szent Miklós u. 12/2.
Ügyintézés: 7-20 óráig Tel./fax: 7-16h-ig (24) 539-520 7-20h-ig: (30) 9502-278 (szombat, vasárnap is!) www.fonixingatlan.hu Irodavezető: KEREKES ISTVÁN
Ügyfeleink megbízásából eladásra kínálunk - megvételre keresünk: családi házakat, hétvégi házakat, vállalkozók részére telephelyeket, építési telkeket, lakásokat, irodákat, egyéb ingatlanokat (pl: szántóföld). ADáS-VÉtEl, CSERE, BÉRBEADáS teljeskörű ügyintézéssel! ÉRtÉKBECSlÉS
hangos hgépkocsival irdetés
06-30-9440-637 06-30-9440-637
MIKLÓSI ÚJSÁG – Konzervatív Polgári Lap www.dunamentiforum.hu – www.dmf.hu
Fõszerkesztõ: Nagy Ferenc – Nyomdai elõkészítés: West-Graph Kft. – Kiadja: Családi Rendezvényszervezõ Iroda Szigetszentmiklós, Árpád u. 45. E-mail:
[email protected] Tel.: 24/530-055 és 30/9440-637. ISSN1218-1412
Albérlet! Összkomfortos garzonlakás
Szigetszentmiklóson, Szent Miklós lakótelep mellett, október 1-től KIADÓ!
Telefon: 06-30 9440-637
28 m2-es ÜZLETHELYISÉG Szigetszentmiklós Ó-város frekventált helyén (Árpád u. 45.) KIADÓ!
Telefon: 06-30 9440-637
50m2-es kombicirkós szuterén helyiség műhelynek, raktárnak
KIADÓ!
Szigetszentmiklós, Erkel F. 23.
Telefon: 06-30 9440-637
Új építésû, közmûvesített, 20m2-es,
GARÁZS ELADÓ a Szent Miklós úti lakótelep mellett, a szánkózó dombnál.
Telefon: 06-30 9440-637
KIADÓ GARÁZSOK! Szigetszentmiklóson a Szánkózó dombnál.
Telefon: 06-30 9440-637 BARKÁCSBOLT
ragasztó, csavar, lamello, bútorpánt, fogantyú, élfólia, munkalap, állítható bútorláb, fióksín, szekrénybe szerelhető fémkosarak, tolóajtó szerelvény, barkácsléc, párkány, küszöb.
LAPSZABÁSZAT
bútorlap, MDF, rétegelt lemez, OSB, furnérozott forgácslap. Helyben élzárást is végzünk élfóliával, ABS-sel illetve élléccel. Igény szerint szállítást is vállalunk!
EGYEDI BÚTORKÉSZÍTÉS
konyhabútor, szobabútor, tolóajtós szekrények, irodabútor, lépcső.
NYItVA tARtáS: hétfőtől - péntekig 7.30 - 18.30-ig, szombaton 7.30-14 óráig