bemutatja
Takács Ferenc festőművész gyűjteményes tárlatát Budapest 2014 március
TAKÁCS FERENC FESTÉSZETE
2001 őszén megkeresett minket egy dél-magyarországi gyűjtő barátunk, és egy festőművészt ajánlott a figyelmünkbe. Hozzászoktunk már a különféle félkész festők rohamához..., de hát az ajánló személye…meg a jó kapcsolat…és hát kik vagyunk mi, hogy látatlanban ítéletet mondjunk! Ki is ez a festő? Takács Ferenc! Nem ismerős. Néhány nap múlva, a művész műtermében már felszabadultan beszélgettünk hiába no, a kvalitás mindig szabaddá tesz - és megoldódott a rejtély! Persze hogy nem hallottuk a nevét, hiszen Takács Ferenc – és ezt most nem én mondom, hanem sok kiállítás megnyitóján és róla szóló méltatásokban hangzott el: „a Bácska legjelentősebb festője”. Számunkra a volt Jugoszlávia kulturális élete a rendszerváltozásig igencsak elzárt, más törvényű világ volt. Irodalom néha igen, festészet szinte sohasem jutott át a köztünk feszülő határon. Lapozgatva a műteremben felhalmozott képek között a legjobb magyar táj- és zsánerfestő hagyományok elevenedtek meg előttünk. Festmények a Bácska paraszti hétköznapjaiból, szekerezők, téli vadászok és a Duna menti tájak. A folyó általa feltárt rejtett vízmosásai, oldalágai, füzesei és a hozzá kapcsolódó, vele egyidős mesterségek művelői: halászok, rákászok, tutajosok. Mindezeket meglátni és megszeretni nekünk egy pillanat műve volt, és galériánk közfelkiáltással üdvözölte sorai közt az idős mestert.
Komoly életmű, a hatvanas évektől rendszeres nyugat-európai kiállítások, felbecsülhetetlen értékű belgrádi restaurálási munkák, több állami és városi kitüntetés és a kor művészeti-szellemi elitjével ápolt baráti viszony; mindez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Takács Ferencet a délszláv háború borzalmaitól és következményeitől megvédje. Fiát – megóvva az értelmetlen katonahaláltól - a háború elején szöktette át, Ő pedig a családja többi tagjával a háború utáni zaklatásokat nem viselve jött haza. Minden odalett: a ház, a nyaraló, a műterem fillérekért eladva, de amikor egy pohár finom bácskai bor mellett erről beszélt az idős művész, az arca mégis mosolygott. Kérdésünkre, hogy mi a folyamatos derűjének titka, a következő csak festőművészre jellemző - választ kaptuk: az összes képe hiánytalanul átjutott a határon, az életmű készen áll. Amit pénzen vásárolt az elveszett – amit alkotott, az megmaradt! Isten tartsa meg itthon, körünkben az idős mestert!
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
1. Darázsi fok 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
2. Horgászok a szakajtáson 60x49 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
3. Faluvég 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
4. Ligeti séta 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
5. Sikonda 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
6. Ködös hajnal 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
7. Leszakadt part 64x48 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
8. Kiskőszegi niagara 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
9. Apatini partszakasz 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
10. Bled - Szlovénia 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
11. Sikonda 50x70 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
12. Árterület 50x70 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
13. Futaki dunaszakasz 40x50 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
14. Árterület 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
15. Horgász a Vörösmarti dunaágon 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
16. Az orfűi Pécsi-tó 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
17. Ladikok a Pécsi tavon 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
18. Kiskőszegi Zöld-sziget 40x50 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
19. Kenuk a parton 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
20. Rejter-féle kőhányás 50x70 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
21. Árterület 40x50 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
22. A tájfestő 40x60 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
23. Zátonyra futott hajó 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
24. Baracskai horgászok 40x50 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
25. Dér a faluvégen 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
26. Alkonyat a deltán 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
27. Mohácsi-sziget kis víznél 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
28. Hajnal a folyón 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
29. Horgászás a zárt vizen 40x50 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
30. Magas vízállás a Dunán 40x50 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
31. Híd a patakon 40x30 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
32. A tájfestő 40x50 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
33. Küzdelem 24x30 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
34. Mecseki tél 24x30 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
35. Folyóparton 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
36. Patakparton 30x40 cm olaj, farost
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18
Takács Ferenc gyűjteményes tárlat
2014 március
TAKÁCS FERENC FESTŐMŰVÉSZ
1942. április 1-jén született Zomborban. A szülővárosában elvégzett általános iskola után Zágrábba járt középiskolába. Egyetemi tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Akadémián Belgrádban folytatta, ahol 1966-ban diplomázott. Mestere a híres Dragutin Mitrinovic professzor volt. A festészettel egyidőben sajátította el a falitextil művészi technikáit, így nemcsak festőként, hanem iparművészként is komoly sikereket ért el. Első önálló kiállítása 1966-ban Knin városában volt. Festészete mellett jelentős iparművészeti munkássága is. A belgrádi Akadémia megbízásából rekonstruálta Lázár cár aranyberakású köntösét, amely a város múzeumának egyik legbecsesebb darabja. Festményeit Zomborban, Szabadkán, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában, Leskovácon, Baján, Szegeden, Budapesten, Stockholmban, Moszkvában, Hagenbachban, és Bécsben állították ki. A képzőművészetben elért sikerei a Vajdaság legjelentősebb mai festőjévé emelték. A délszláv polgárháború után családjával Magyarországra költözött. Talán festészete is szerepet játszott abban, hogy magyar állampolgárságát gyorsan megszerezhette. Magyarországi letelepedésével alkotói kedve is visszatért. Pályájának folytatása töretlen alkotói ívről tesz tanúbizonyságot. Rendszeresen kiállító művész. Nyugat-Európában számos egyéni kiállítást rendeztek képeiből. A róla szóló újságcikkek és méltatások is ezekhez a bemutatókhoz kötődnek. Kiállításairól számos nagy ismertségű napi- és hetilapban számoltak be. Ezekből a méltatásokból is kiemelkedő jelentőségű a Pécsett 1999-ben rendezett Határon Túli Magyarok VIII. Fesztiválja és 2000-ben a Gellért Hotelben tartott életmű kiállításának sajtóvisszhangja. Takács Ferenc festőművészt a Duna festőjeként tartják számon. A dunai táj és a Duna mellett élő emberek ábrázolása áll munkásságának középpontjában. Következetes művészeti programja életművét a Duna festői eszközökkel történő leírójává és megörökítőjévé emeli.
Solart Galéria
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 10.
tel:061/299-02-19 ; fax:299-02-18