EduNet Tananyag-fejlesztési Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2010. január 1 – 2010. december 31. Bírósági bejegyzési szám: 12.Pk.60 174/2000/3 Adószám: 18171367-1-42
Szöveges beszámoló a közhasznú tevékenységről 2010-ben folytatódott a Fit for business (Fifobi) című Európai Uniós programunk, amelynek célja a vállalkozói képességek fejlesztésére irányuló oktatási törekvések feltérképezése több európai országban, a kötelező iskoláztatás záró szakaszában. Ebben az évben interjúkat készítettünk középoskolai pedagógusok körében – a külföldi partnerekkel egyeztetett vezérfonal alapján. Az interjúk anyagának feldolgozása során – csakúgy, mint tavaly – önkéntes munkás segítségét is igénybe vettünk. Ez a forma ad fedezetet számunkra a projekten belüli kötelező saját költséghányad fedezésére. Régi partnerünkkel, az OFI-val együttműködve –, ismét kisebb szakértői szerepet kaptunk az IKT-val támogatott oktatást segítő FICTUP projekt megvalósításában. Egy másik közös munka részeként pedig közreműködtünk az iskolák informatikai önértékelési keretrendszerének kialakításában. A Történelemtanárok Egyletének (TTE) felkérésére módszertani cikket és ötlettárat állítottunk össze az egyesület azon műhelysorozatához kapcsolódóan, amelynek keretében történészek és szaktanárok elemezték a magyar történelem vitás megítélésű eseményeit. Az összeállítás címe: „Mit kezdjünk a tévtanokkal? Magyarország szerepe a II. világháborúban.” Az anyag a TTE honlapján érhető el szabadon letölthető formában. A Panem Kiadó megbízásából bekapcsolódtunk az Apertus Közalapítvány által gondozott, „Digitális középiskola” című fejlesztési programba. E-learninges formájú tananyagmodulokat és feladatsorokat fejlesztettünk ki a társadalmi és állampolgári ismeretek témaköréhez kapcsolódóan. Az Amerikai Nagykövetség támogatásával megkezdtük egy olyan workshop szervezését, amelynek célja a hátrányos helyzetű gyerekek nevelésével kapcsolatos amerikai tapasztalatok megosztása a magyarországi szakemberekkel. Magára az egy hetes rendezvényre 2011 júniusában kerül sor. 2010-re csupán az előkészítés esett. Ennek részeként azonban fontos együttműködési megállapodásukat kötöttünk számos olyan szakmai szervezettel, amelyekkel korábban még nem dolgoztunk együtt. Reményeink szerint az ő segítségükkel el tudjuk majd érni, hogy a workshop csupán az első lépése legyen egy hosszabb távú, komoly szakmai munkának az oktatási esélyegyenlőség témakörében.
1
Pénzügyi beszámoló SZ[MVITELI BESZ[MOLÓ
Az EduNet Tananyag-fejlesztési Alapítvány 2010. évben gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak megfelelve egyszerűsített éves beszámolót állított össze. A mérleg főösszege 3 739 ezer Ft, a saját tőke 3 234 ezer Ft. Az Alapítvány a következő bevételekből gazdálkodott, ill. valósította meg tevékenységét: Közhasznú tevékenység bevételei: Pedagógiai-szakértés, cél szerinti tevékenység EU ill. USA által támogatott projektek Egyéb bevételek: Kamat
1 453 E Ft 4 531 E Ft
5 E Ft
A források felhasználása:
KÖLTSÉGVETÉSI T[MOGAT[S FELHASZN[L[SA
Az Alapítvány tárgyévben költségvetési támogatást nem kapott.
KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVTŐL, ELKÜLÖNÍTETT [LLAMI PÉNZALAPTÓL, HELYI ÖNKORM[NYZATTÓL, TELEPÜLÉSI ÖNKORM[NYZATOK T[RSUL[S[TÓL ÉS MINDEZEK SZERVEITŐL KAPOTT T[MOGAT[S MÉRTÉKE
A jelzett szervezetektől semmiféle támogatásban nem részesültünk.
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELEINEK FELHASZN[L[SA
A közhasznú tevékenység bevételeiből a projektek költségein kívül az Alapítvány működését finanszíroztuk: Az Alapítvány 2010. évben egy főállású szakmai vezető munkatárssal dolgozott. Szerződés szerinti fizetése a garantált minimálbér, amely a különböző fejlesztési projektekben való közreműködés mértékétől függően egészülhet ki további bérelemekkel. Az Alapítvány irodája bérelt lakásban működik, a bérleti díj ill. a rezsiköltségek költségeinek jelentős részét teszik ki.
1% FELHASZN[L[SA
Az Alapítvány SZJA 1%-ból nem részesült.
2
VAGYONFELHASZN[L[SSAL KAPCSOLATOS KIMUTAT[S
Az Alapítvány vagyona nőtt. A tárgyévi pénzügyi eredmény pozitív – annak ellenére, hogy idén egyáltalán nem sikerült pályázatokhoz, támogatáshoz hozzájutni. A pozitív eredményt egy tavalyi évről áthúzódó Európai Uniós projekt, valamint egy Amerikai Nagykövetség által finanszírozott projekt adta – tehát a meglévő pénzkészlet ezek fedezetéül szolgál, nem jelent szabadon felhasználható összeget. Fordulónapon rendelkezésre áll a pénztárban és a bankszámlán 3,7 millió Ft. Tárgyi eszköz beszerzésére a tárgyévben nem került sor.
CÉL SZERINTI JUTTAT[SOK KIMUTAT[SA
Szervezetünk cél szerinti juttatást nem nyújtott, kifizetések nem történtek.
A KÖZHASZNÚ SZERVEZET VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐINEK NYÚJTOTT JUTTAT[SOK ÉRTÉKE, ILLETVE ÖSSZEGE
A szervezet vezető tisztségviselői társadalmi munkaként végezték tevékenységüket, sem pénzbeli, sem természetbeni juttatásban, költségtérítésben nem részesültek.
A közhasznúsági jelentést mérlegképes könyvelő készítette, könyvvizsgáló nem záradékolta. (Pozsgayné Hajdu Zsuzsanna, 1045 Budapest, Istvántelki út 32., reg.szám: 159889)
ZÁRADÉK A közhasznúsági jelentést az Alapítvány kuratóriuma 2011. május 20-i közgyűlésén egyhangúlag elfogadta.
3
EduNet Tananyag-fejlesztési Alapítvány
2010. január 1 – 2010. december 31. Bírósági bejegyzési szám: 12.Pk.60 174/2000/3 Adószám: 18171367-1-42
Közhasznú egyszerűsített beszámoló eredménylevezetése 2010. év Sorszám a 1. 2. 3 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 16. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.
A tétel megnevezése
Előző év
B Az összes közhasznú tevékenység bevétele I.+II. I.PÉNZÜGYILEG RENDEZETT BEVÉTELEK (1.+2.+3.+4.+5) 1. Közhasznú célok működésére kapott támogatás a) alapítótól b) központi költségvetéstől c) helyi önkormányzattól d) társadalombiztosítástól e) egyéb, 1% f) továbbutalási céllal kapott 2. Pályázati úton elnyert támogatás 3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel 4. Tagdíjból származó bevétel 5. Egyéb bevétel II. PÉNBEVÉTELT NEM JELENTŐ BEVÉTELEK Vállalkozási tevékenység bevétele (1.-2.) 1. Pénzügyileg rendezett bevételek 2. Pénzbevételt nem jelentő bevételek C. Tényleges pénzbevételek D. Pénzbevételt nem jelentő bevételek (A./II.+B/II.) E. Közhasznú tevékenység ráfordításai 1. Ráfordításként érvényesíthető kiadások 2. Ráfordítást jelentő eszközváltozások Ebből: továbbutalt támogatás 3. Ráfordítást jelentő elszámolások 4. Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások F. Vállalkozási tevékenység ráfordításai 1. Ráfordításként érvényesíthető kiadások 2. Ráfordítást jelentő eszközváltozások 3. Ráfordítást jelentő elszámolások 4. Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások
C
Előző év(ek) Tárgyév helyesbítései d E 7 698
5 989
7 698
5 989
2 575 6 955
5 984
166
5
23 23 7 721
7 721
6 536
5 584
6 536
5 584
1 1
4
EduNet Tananyag-fejlesztési Alapítvány 2010. január 1 – 2010. december 31. Bírósági bejegyzési szám: 12.Pk.60 174/2000/3 Adószám: 18171367-1-42
Közhasznú egyszerűsített beszámoló eredménylevezetése (folytatás) 2010. év Sorszám a 31.
A tétel megnevezése
Előző év
Előző év(ek) Tárgyév helyesbítései D E
b c G. Tárgyévi pénzügyi eredmény 1 184 (+1.+2) 32. 1. Közhasznú tevékenység tárgyévi 1 162 pénzügyi eredménye (A/I.-E./1:-E/4.) 33. 2. Vállalkozási tevékenység tárgyévi 22 pénzügyi eredménye (B./I.-F/1.-F/4.) 34. H. Nem pénzben realizált eredmény (+1.+2.) 35. 1. Közhasznú tevékenység nem pénzben realizált eredménye (A./II.E./2-E./3) 36. 2. Vállalkozási tevékenység nem pénzben realizált eredménye (B./2.F/2.-F/3.) 37. I. Adózás előtti eredmény 22 28. J. Fizetendő társasági adó 0 39. K. Tárgyévi eredmény 1 184 40. 1. Közhasznú tevékenység tárgyévi 1 162 eredménye (A./I.+A/II)-(E./1+E/2+E/3) 41. 2. Vállalkozási tevékenység tárgyévi 22 eredménye (I-J) TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 42. A. Pénzügyileg rendezett személyi jellegű ráfordítások 43. 1. Bérköltség 44. Ebből - megbízási díjak 45. -tiszteletdíjak 46. 2. Személyi jellegű egyéb kifizetések 47. 3. Bérjárulékok 48. B. Pénzügyileg rendezett anyagi jellegű ráfordítások 49. C. Értékcsökkenési leírás 50. D. Pénzügyileg rendezett egyéb jellegű ráfordítások 51. E. A szervezet által nyújtott támogatások (pénzügyileg rendezett) 52 F. Tárgyévben Apeh által kiutalt 1% összege
5
405 405
0 0 405 405
1 072 384 290 36 0 3 802 0 0
EduNet Tananyag-fejlesztési Alapítvány 2010. január 1 – 2010. december 31. Bírósági bejegyzési szám: 12.Pk.60 174/2000/3 Adószám: 18171367-1-42
Közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlege 2010. év Sor Szám a 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13 14 15 16 17. 18. 19. 20. 21 22
A tétel megnevezése
Előző év
b Befektetett eszközök (2-4. sorok) I. IMATERIÁLIS JAVAK II. TÁRGYI ESZKÖZÖK III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Forgóeszközök (6-9. sorok) I. KÉSZLETEK II. KÖVETELÉSEK III. ÉRTÉKPAPÍROK IV. PÉNZESZKÖZÖK
c
ESZKÖZÖK(AKTÍVÁK ) ÖSSZESEN (1-5. sor)
C) Saját tőke (12-16. sorok) I. INDULÓ TŐKE / JEGYZETT TŐKE II. TŐKEVÁLTOZÁS III. LEKÖTÖTT TARTALÉK IV. TÁRGYÉVI EREDMÉNY ALAPTEVÉKENYSÉGBŐL (KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGBŐL) V. TÁRGYÉVI EREDMÉNY VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGBŐL D. Tartalék E. Céltartalék F. Kötelezettségek (20-21. sorok) I..HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK FORRÁSOK (PASSZÍVÁK ) ÖSSZESEN (11.+17.18.-19. sorok)
Budapest, 2011. május 20.
6
Előző év(ek) Tárgyév helyesbítései d E
3 126
3 739
3 126 3 126 2 930 60 1 686
3 739 3 739 3 234 60 3 174
1 162
405
22
0
196
196 3 126
100 100 100 3 739
KIMUTATÁS a költségvetési támogatás felhasználásról 2010. év
Támogatás nyújtó neve
Támogatás időpontja összege (Ft)
Felhasználás célja
Felhasználás összege (Ft) előző évi tárgyévi
----Összesen:
102 195 102 195
0 0
Átvitel összeg e (Ft)
Elszámolás határideje
0 0
KIMUTATÁS a vagyon felhasználásáról 2010. év Megnevezés
Induló tőke Tőkeváltozás Lekötött tartalék Értékelési tartalék Tárgyévi eredmény Közhasznú tevékenység eredménye Vállalkozási tevékenység eredménye Egyéb
Előző évi összeg (eFt)
Tárgyévi összeg (eFt)
Változás % eFt
Megjegyzés
tárgyévi
60 1 686 0 0 1 184 1 162
60 3 174 0 0 405 405
0 188% 0 0 -66% -65%
0 1 488 0 0 -779 -757
tárgyévi
22
0
-100%
-22
0
0
0
7
0
KIMUTATÁS a cél szerinti juttatásokról 2010. év Juttatás megnevezés
Juttatás összege (Ft) előző évi tárgyévi
Közhasznú tevékenység keretében nyújtott Pénzbeli juttatások összesen - ebből adóköteles - ebből adómentes Természetbeni juttatások összesen - ebből adóköteles - ebből adómentes Egyéb juttatások ÖSSZESEN: Egyéb célszerinti, de nem közhasznú Tevékenység keretében nyújtott Pénzbeli juttatások Nem pénzbeli juttatások Egyéb juttatások ÖSSZESEN: MINDÖSSZESEN:
Eltérés % Ft
Megjegyzés
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
KIMUTATÁS a kapott támogatásokról 2010. év Juttatás megnevezése
Támogatott cél
Központi költségvetési szervtől Nemzeti Civil Alapprogram Működési támogatás Elkülönített állami pénzalap Helyi önkormányzat és szervei Fővárosi Önkormányzat Kisebbségi települési önkormányzat Települési önkormányzat társulása Magánszemélyektől Egyéni vállalkozóktól Jogi személyiségű gazdasági társaságtól Jogi személyiség nélküli társaságtól Közhasznú szervezettől SZJA 1%-a (APEH) SZJA 1% Iparűzési adó 5%-a (Önkormányzat) Egyéb ÖSSZESEN:
8
Támogatás összege (Ft) előző tárgyévi évi 100 000 0 100 000 0 0 0 2 195 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 195 0 0 102 195
0 0 0 0 0 0
Változás %
Ft
-100% -100% 0 -100% 0 0 0 0 0 0
-100 000 -100 000 0 -2 195 0 0 0 0 0 0
0 0 -100% 0 0 -100%
0 0 -2 195 0 0 -102 195
KIMUTATÁS a vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról 2010. év
Juttatás megnevezése Cél szerinti pénzbeli kifizetések Természetbeni juttatások Szja mentes Szja köteles Értékpapír juttatások Tiszteletdíjak, megbízási díjak Költségtérítések* Adott kölcsönök összege Kamatmentes kölcsönök Egyéb juttatások ÖSSZESEN:
Juttatás összege (Ft) előző évi tárgyévi 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9
Eltérés % 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
Megjegyzés Ft 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0