SZOCIOLÓGIA (előadások) II. rész

SZOCIOLÓGIA (előadások) II. rész

Barakonyiné dr. Winiczai Klára egyetemi docens

2006.

1

TARTALOM

EGYENLŐTLENSÉG, SZEGÉNYSÉG.................................................................................... 4 ALAPFOGALMAK ............................................................................................................... 4 Egyenlőtlenség – egyenlőség ............................................................................................. 4 Méltányosság, igazságosság ............................................................................................... 5 Szegénység és rokon fogalmai ........................................................................................... 5 A KUTATÁS MÓDSZEREI.................................................................................................. 6 Háztartási jövedelem-felvétel ............................................................................................. 6 Háztartáspanel-felvétel ....................................................................................................... 6 Létminimum, szegénységi küszöb meghatározása ............................................................. 7 Jövedelmi decilisek és kvintilisek. ..................................................................................... 8 EGYENLŐTLENSÉG – SZEGÉNYSÉG KUTATÁS FŐ TERÜLETEI ............................. 8 Hogyan alakult az egyenlőtlenség az emberiség története folyamán? ............................... 8 Mennyire indokolt – elfogadható egy társadalomban az egyenlőtlenség? ......................... 9 Az egyenlőtlenség és a szegénység okai .......................................................................... 10 A SZEGÉNYSÉG MÉRTÉKE ............................................................................................ 11 A fejlődő világ gondja ...................................................................................................... 11 Mi a helyzet a fejlett országokban? .................................................................................. 11 Szegénység Magyarországon ........................................................................................... 12 A SZEGÉNYSÉG, EGYENLŐTLENSÉG KEZELÉSE ..................................................... 17 KULTÚRA, ÉRTÉK ÉS NORMÁK, SZOCIALIZÁCIÓ ....................................................... 19 ALAPFOGALMAK ............................................................................................................. 19 Kultúra .............................................................................................................................. 19 Norma ............................................................................................................................... 20 Érték ................................................................................................................................. 21 Szocializáció ..................................................................................................................... 21 Az élet minősége .............................................................................................................. 22 Szocializációs közegek ..................................................................................................... 22 Az életút ........................................................................................................................... 23 MÓDSZEREK...................................................................................................................... 24 Az értékek vizsgálata........................................................................................................ 25 Az attitűdök vizsgálata ..................................................................................................... 25 ELMÉLETEK ...................................................................................................................... 25 A gazdasági alap és kultúra kölcsönhatásai ..................................................................... 25 Az értékek változásának elméletei ................................................................................... 26 A szocializációkutatás elméletei ...................................................................................... 26 Az életminőség három dimenziója ................................................................................... 26 NEMZETKÖZI TENDENCIÁK ......................................................................................... 27 MAGYARORSZÁGI HELYZET ........................................................................................ 27 DEVIANCIA ............................................................................................................................ 32 FOGALMA .......................................................................................................................... 32 A KUTATÁS MÓDSZEREI................................................................................................ 34 ELMÉLETEK ...................................................................................................................... 36 Biológiai elméletek........................................................................................................... 36 Pszichológiai elméletek .................................................................................................... 37 A szocializáció zavarai – elmélet ..................................................................................... 37 A bűnözés magyarázata a racionális választás elmélete alapján ...................................... 37 2

Kulturális elméletek ......................................................................................................... 37 Anómiaelméletek.............................................................................................................. 38 Minősítési elmélet ............................................................................................................ 39 A MAGYARORSZÁGI HELYZET .................................................................................... 39 Öngyilkosság .................................................................................................................... 39 Bűnözés ............................................................................................................................ 40 Alkoholizmus ................................................................................................................... 42 Kábítószer-fogyasztás ...................................................................................................... 43 Viszonyunk a deviancia különböző formáihoz ................................................................ 44

3

EGYENLŐTLENSÉG, SZEGÉNYSÉG ALAPFOGALMAK Minden mai társadalomban vannak szegények és gazdagok, hatalmasok és a hatalomnak kiszolgáltatottak, olyanok akik el tudják érni, amit szeretnének, és ezért elégedettek, és olyanok, akiknek nem sikerül életcéljukat megvalósítani, ezért elégedetlenek. Ezt a jelenséget nevezzük egyenlőtlenségnek.

Egyenlőtlenség – egyenlőség

Társadalmi egyenlőtlenségen a különböző módon definiált társadalmi kategóriák helyzetében meglévő különbségeket értjük. Eredetük szerint az egyenlőtlenségek két csoportba sorolhatók. ⇒ Velünk születettek (például a bőrszín, faj, nem, születési hely következményeként jelentkezők), melyekből fakadó hátrányok általában nem változtathatók. (A születési hely, ill. a regionális egyenlőtlenségek kivételt képeznek, de ezek is nehezen változtathatóak, mert igen sok tényező akadályozza a migrációt.) ⇒ A másik csoportot, a teljesítménnyel összefüggő egyenlőtlenségek alkotják. Mint pl. foglalkozási, iskolázottsági különbözőségek. Ezek már változtathatóak, de nem könnyen. Az egyenlőtlenségnek sok dimenziója lehet, például: ⇒ jövedelem, ⇒ vagyon, ⇒ munkakörülmények, ⇒ lakáskörülmények, ⇒ lakóhely környezete, ⇒ műveltség, ⇒ szabadidő hossza, eltöltésének körülményei stb. A felsoroltak, társadalmi pozíciók közötti egyenlőtlenségek. De, értelmezhetjük az egyenlőtlenséget a társadalmi pozíciókhoz való hozzájutás lehetősége vonatkozásában is. Például, a különböző társadalmi rétegekbe tartozóknak mekkora esélye van az értelmiségbe vagy vezető beosztásba kerülni. Ezt szokták esélyegyenlőtlenségnek nevezni. Az egyenlőség fogalmát is e kettős megközelítésben használhatjuk. A pozíciók egyenlőségéről ill. az esélyek egyenlőségéről beszélve.

4

Méltányosság, igazságosság

Az egyenlőség mint elérendő cél alternatívájának szokták tekinteni a méltányosságot, mely azt jelenti, hogy a társadalom tagjai pl. jövedelemben, megbecsülésben stb. a társadalom érdekében végzett szolgálatukkal arányosan részesedjenek. Azt az elképzelt társadalmat, ahol ez megvalósul, szokták meritrokráciának nevezni. A méltányossággal rokon fogalom az igazságosság, mely itt, olyan egyenlőtlenségeket jelent, melyeket a társadalom minden tagja elfogadhatónak tart.

Szegénység és rokon fogalmai

A szociológia amikor szegénységről beszél, a hagyományos fajtájú hátrányos helyzetben lévőkre gondol. Elsősorban az alacsony jövedelemre és az ebből származó egyéb hátrányokra. De mint jelent az alacsony jövedelem, pontosabban mekkora jövedelmet érez a társadalom alacsonynak? Ez bizony térben és időben változó. A szegénység fogalma tehát relatív. Hogy adott időben, adott helyen ki minősül (vagy érzi magát) szegénynek, meglehetősen különböző. Ha összehasonlítjuk egy ma élő magyar, szegénynek minősülő ember ruházkodási, táplálkozási, lakhatási stb. lehetőségeit egy évszázaddal ezelőtt élt parasztéval, nem kétséges, hogy szinte gazdagnak minősül a mai szegény ember. Persze ez nem vigasztalja a mai szegény embert, mint ahogy az sem, hogy pl. egy afgán átlagemberhez viszonyítva igen jómódúnak mondhatja magát. Mi teszi ilyen relatívvá a szegénység fogalmát? Elsősorban az adott társadalom anyagi gazdagsága. Mai fogalmat használva, az egy főre jutó GDP, de szerepet játszik benne egy sor kulturális tényező is. Igen gyakran használják a depriváció fogalmát, amikor szegénységről beszélnek. A depriváció megfosztottságot jelent. Arra utalunk vele, hogy a deprivált személy nélkülöz valamit, ami a társadalom nagy többségének rendelkezésére áll. Tágabb fogalom, mint a szegénység. (Pl. a szülői szeretettől megfosztott gyermek is depriváltnak minősül.) Hazánkban a deprivációval azonos értelemben használjuk a hátrányos helyzet kifejezést. Sokféle vonatkozásban lehet valaki hátrányos helyzetben, ráadásul ezek halmozódása igen megnehezíti, akár ellehetetleníti a kiemelkedést. A hátrányos helyzet halmozódását nevezzük többszörösen hátrányos helyzetnek. (A deprivációnak, hátrányos helyzetnek nincs általánosan elfogadott definíciója a szociológiában, ez az oka annak, hogy az egyes szociológiai kutatásokban, elemzésekben a szegények aránya különbségeket mutat.) Bokor Ágnes (1987) szerint a depriváltság a szegénység „modernebb típusa”. Az ő megfogalmazásában: „depriváltak, akik a társadalom által nyújtható javak bizonyos köréhez (tudás, hatalom, autonómia stb.) nem, vagy a társadalom többségéhez képest igen csekély mértékben jutnak hozzá, az életfontosságú anyagi javakból mennyiségileg, szükségletüknek megfelelően részesülnek.” Ez a definíció közel áll az utóbbi évtizedben a fejlett piacgazdaságokban elterjedt társadalmi kirekesztettség fogalmához. 5

A társadalmi kirekesztettség elszakíthatatlan a szegénységtől, deprivációtól. Olyan állapot, mely nagymértékben súlyosbítja a szegény vagy deprivált személy, csoport helyzetét. (A társadalmi kirekesztettség inkább társadalmi csoportok jellemzője.) A társadalmi kirekesztettség egy elszigetelődési folyamat. Amikor az egyénnek, csoportnak nincs választási lehetősége. Itt nem a végeredményen, a folyamaton, a kirekesztettséget létrehozó mechanizmuson van a hangsúly. A mechanizmuson, mely elkerülhetetlenül újratermeli a sokoldalú megfosztottságot. Bár a szegénység és kirekesztettség többnyire együtt járó fogalmak, a nem szegények között is vannak kirekesztettek. Ezért nem tehetünk egyenlőségjelet a szegénység és kirekesztettség fogalma közé. A társadalmi kirekesztettség több, mint az alacsony jövedelemből származó alacsony szintű fogyasztás (jövedelmi szegénység). A kirekesztettség gyenge érdekérvényesítő képességgel jár (ill. azt szül). A reménytelenség csapdájába zár azzal, hogy a társadalmi integrálódás gazdasági, szociális, kulturális csatornáitól elzár. A szegénység tehát nem csupán anyagi kérdés. Több szálon fut, ezek összekapcsolódása egymás hatását erősíti. Ezért nehéz kilépni belőle. A társadalmi kirekesztettség társadalmi ellehetetlenülést is jelent. A szegénység és kirekesztődés által fenyegetett csoportok: ⇒ munkanélküliek, ⇒ fogyatékos személyek, ⇒ etnikai kisebbségek, ⇒ alacsony jövedelmű csoportok.

A KUTATÁS MÓDSZEREI Háztartási jövedelem-felvétel

A KSH 1963-1987 között öt évenként végzett háztartási jövedelem-felvételt, melynek során nemcsak a háztartások összes jövedelméről, hanem az elfogyasztott termékekről is adatokat gyűjtött. A háztartások fél százalékát ölelte fel a reprezentatív minta.

Háztartáspanel-felvétel

1992-2004 között a TÁRKI és BKE Szociológia Tanszéke háztartáspanel-felvételt végzett. Ennek során évről-évre felkereste ugyanazon mintegy 2000 háztartást (és a benne élő mintegy 4200 16 évnél idősebb személyt, valamint 1800 gyermeket) és kérdőíveket töltöttek ki. A minta kicsinysége miatt nem volt alkalmas olyan szintű általánosításokra, mint a háztartási jövedelem-felvétel. De lehetővé tette, hogy kövessük és elemezzük a háztartások helyzetében évről évre bekövetkező változásokat. (Pl. milyen szerepet játszanak bizonyos események – gyermek születése, nyugdíjba vonulás, válás, munkanélkülivé válás stb. – a szegénységbe süllyedésben vagy a kiemelkedésben.)

6

Létminimum, szegénységi küszöb meghatározása

Ahhoz, hogy a szegénység mértékét, változását mérni tudjuk, meg kell határoznunk a szegénységi küszöböt, mely alatt szegénynek tekintjük az adott személyt, ill. háztartást. Létminimum alatt a konvencionális szükségletek kielégítéséhez szükséges jövedelmet értjük. Tehát nem biológiai fogalom. Nem egyszer és mindenkorra adott minimális jövedelemről van szó, mely a biológiai létfenntartást hivatott biztosítani. A konvencionális (társadalmilag általánosan szokásosnak elfogadott) szükségletek köre folyamatosan változik. Fél évszázaddal ezelőtt a színes televízió luxuscikknek minősült a magyar fogyasztási szerkezetben. Ma már a konvencionális szükségletek körébe tartozik. A létminimum használatát nagymértékben nehezíti, hogy számítása számos módszertani problémát vet fel. Mindenekelőtt az adott helyen és időben konvencionálisnak tekintett szükségletek körének meghatározása nehéz, ill. ad alkalmat széleskörű szakmai vitára. A létminimumot az egy főre jutó háztartási jövedelem valamilyen szintjén határozzák meg. A háztartások különböznek egymástól nagyságukat, összetételüket illetően. Nem lehet sem azonos, sem egyszerűen a személyek számával felszorzott a különböző nagyságú háztartások létminimuma. Nemcsak azért, mert a háztartásnak vannak állandó költségei, melyek akár teljesen rugalmatlanul reagálnak a család nagyságának változására, hanem azért is, mert különböző életkorokhoz eltérő fogyasztási struktúra társul. A számítás során ez utóbbi problémát úgy szokták kiküszöbölni, hogy életkor szerint eltérő súlyszámmal veszik figyelembe a háztartást alkotó személyeket. Ezeket a súlyokat nevezik fogyasztási egységeknek vagy ekvivalencia-skálának. Pl. a KSH által használt súlyszámok: a háztartásfő esetében 1,2, a felnőtt 1,0, a gyermek kortól függően 1-nél kisebb, a nyugdíjas 0,7 stb. Az OECD ekvivalencia skálája a háztartások nagyságától függő szorzószámot alkalmaz. A két fős háztartás esetében ez 1,66, a három fős esetében 2,23, a négy fős esetében 2,7.

A KSH utoljára 2000-ben közölt hivatalos létminimumot, ami 25.581 Ft/fő volt. Az egyedülálló felnőtt esetében ez 27.000 Ft-ot, a négy tagú család (két szülő, két kiskorú gyermek) esetében 85.000 Ft-ot jelentett. Az egy főre jutó jövedelem nagyságától függően kétféle szegénységet szoktak megkülönböztetni. ⇒ Abszolút szegénységről beszélünk, ha az egyén vagy a család a létminimum alatt él. ⇒ Relatív szegénységről akkor, ha a család erősen elmarad az adott társadalom átlagos viszonyaitól. (Pl. az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint az átlag 60, 50, 40 százaléka.) Bizonyára a létminimum számítás nehézsége és a nemzetközi összehasonlítás iránti igény játszik abban szerepet, hogy ma általában az OECD meghatározás alapján mérjük a szegénység mértékét. Eszerint: ⇒ szegénynek minősül az, akinek jövedelme a háztartástípus szerint kiigazított rendelkezésre álló jövedelem mediánjának 50%-át éri csak el, ⇒ szélsőségesen szegény esetében 40%-ot, 7

⇒ majdnem szegény esetében 60%-ot. (Náluk a lecsúszás veszélye nagy, ezért érdemelnek kiemelt figyelmet). Bár nem a szegénység mérésére használt fogalom a minimálbér és a minimál nyugdíj, itt mégis szót kell ejtenünk róla, miután igen gyakran egybemossák a létminimum fogalmával. A minimálbér munkaerő-piaci kategória. A munkaadó és a munkavállaló alkujának eredménye. (Van ország, így hazánk is, ahol törvény szabályozza.) A minimál nyugdíj nagyságát törvény írja elő. Ez utóbbi jelentőségét az adja, hogy a szociális programok a segélyeket, támogatásokat a minimál nyugdíjhoz vagy valamilyen arányához kötik.

Minimálbér 1998 2000 2002 2004 2006

19.500 25.000 50.000 53.500 62.500

Minimál nyugdíj Ft/fő/hó 13.700 18.360 18.700 21.400 25.800

Jövedelmi decilisek és kvintilisek.

A jövedelemegyenlőtlenségek mérésére szolgál, és az összes jövedelemből való százalékos részesedés megnevezésére szolgál. A decilis a 10 százalékos arány, a kvintilis a 20 százalékos arány megnevezése. Amikor az egy főre jutó háztartási jövedelmek alapján sorba rendezzük az adatfelvétel során megkérdezett személyeket, majd kiszámítjuk, hogy az összes összeírt jövedelemből mennyit kapott a megkérdezettek legalsó, és a többi 10 százalékos rétege. A jövedelemegyenlőtlenséget a legalsó és a legfelső decilis jövedelmének egymáshoz viszonyításával tudjuk kiszámítani. Természetesen megtehetjük ezt a 20 százalékos arányokhoz tartozó jövedelemadatokkal is, ilyenkor az alsó és felső kvintilis jövedelemegyenlőtlenségéről van szó.

EGYENLŐTLENSÉG – SZEGÉNYSÉG KUTATÁS FŐ TERÜLETEI Hogyan alakult az egyenlőtlenség az emberiség története folyamán?

Lenski (1966) szerint a korai társadalmaktól az ipari társadalmakig fokozatosan nőtt az egyenlőtlenség, majd az ipari társadalomban megfordult ez a tendencia és lassan mérséklődni kezdett. A legfejlettebb országokban azonban az 1970-es években az egyenlőtlenség újabb növekedésének korszaka indult el. Szelényi Iván és Manchin Győző az 1970-es években az egyenlőtlenség keletkezési mechanizmusát kutatta a modern társadalmakban. Két társadalmi berendezkedési forma élt 8

egymás mellett Európában ekkor. A nyugati társadalmak gazdasága piaci, míg a keletieké redisztributív (központi elosztáson alapuló) volt. Annak ellenére, hogy a tudományos közvélekedés szerint az egyenlőtlenségekért a piac a felelős, a keleti, szocialista országokban a piac hiányában is létrejöttek az egyenlőtlenségek. A tény magyarázatát abban látták, hogy sohasem egyetlen irányító mechanizmus felelős a gazdaság működéséért. ⇒ Mindig van egy domináns és egy kiegészítő mechanizmus. Mindkét társadalmi típus gazdaságát két mechanizmus integrálta, a piac és a redisztribúció. A kapitalista országokban a piac volt a domináns integráló, de kiegészítette a költségvetési elosztás, a redisztribúció. A szocialista országokban éppen fordítva működött a rendszer. Az eredmény itt is, ott is a létező társadalmi egyenlőtlenség. (Igaz a szegényebb szocialista országok kisebb egyenlőtlenséget mutattak.) ⇒ Az egyenlőtlenségekért a domináns mechanizmus a felelős, a kiegészítő mechanizmus szerepe éppen ezeknek csökkentése. (Kapitalista országokban: a piac által létrehozott egyenlőtlenségeket hivatott csökkenteni a költségvetésen keresztül támogatott oktatás, egészségügy, szociális ellátás. A szocialista országokban pedig a redisztribúció által létrehozott egyenlőtlenségeket csökkentette a korlátozott, szabályozott módon megnyitott piac.) Tehát nem fogadható el, hogy a piac mindig egyenlőtlenségeket, a redisztribúció pedig egyenlőséget generál.

Mennyire indokolt – elfogadható egy társadalomban az egyenlőtlenség?

A különböző elméleti álláspontok három csoportba sorolhatók. •

Az egyenlőtlenségek szükségszerűek, sőt kívánatosak. A következő indoklásokat találjuk az állásponthoz kapcsolódóan. ⇒ Elitista álláspont: az elit az átlagnál tehetségesebb, intelligensebb, ő viszi előre a gazdaságot, a tudományos, kulturális fejlődést, megérdemli a magas jövedelmet. ⇒ Libertariánus álláspont: minden, a szegények érdekében történő beavatkozása a jövedelemelosztásba, sérti a gazdagok szabadságjogait, végső soron szolgasághoz, diktatúrához vezet. ⇒ Funkcionalista álláspont: a fennálló jövedelemelosztás azt tükrözi, hogy ki mennyire hasznos tagja a társadalomnak, az egyenlőtlenségek jogosak, igazságosak.

•

Mérsékelt egyenlőtlenség elfogadható, de az esélyeknek egyenlőnek kell lenniük. Méltányos jövedelemkülönbségek fogadhatóak csak el, melyek még elősegítik a társadalom és a gazdaság fejlődését azzal, hogy a társadalom tagjait nagyobb teljesítményre sarkallják. A II. világháború után általában ez az álláspont az elfogadott.

•

A kívánatos állapot a teljes egyenlőség társadalma. E nézet fő képviselői Marx és Engels voltak, akik a kommunista társadalomban látták a teljes egyenlőség megvalósításának lehetőségét. Az általuk belátható történelmi távlatban, a majdani

9

szocializmusban azonban sem lehetségesnek, sem kívánatosnak nem tekintették az egyenlőséget. Járható, igazságos útnak a munka szerinti elosztást tartották. Ma hazánkban két alapelvet lehet elfogadni: ⇒ Kívánatos az egyenlőtlenség csökkentése minden olyan esetben amikor az a gazdasági fejlődést nem hátráltatja, és nem jár az egyéni szabadság elfogadhatatlan korlátozásával. ⇒ Középtávon arra kell törekedni, hogy senki se kényszerüljön létminimumnál kisebb jövedelemből megélni, és senki se szenvedjen egyéb tényezők miatt súlyos hátrányokat.

Az egyenlőtlenség és a szegénység okai

Az egyenlőtlenség, szegénység okait magyarázó elméletek sorában két szélsőség jelent meg. ⇒ Az egyik szerint biológiai adottságokra vezethető vissza alapvetően, melyek többékevésbé átöröklődnek. (60-as évek amerikai vitái: fehér gyerekek okosabbak, intelligensebbek mint a néger gyerekek. Hiába kapnának a fehér gyerekekhez hasonló oktatást, nem lehetne intelligenciaszintjüket a fehérekére emelni. De nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az intelligenciaszintet az öröklött génállomány határozza meg.) ⇒ A másik szerint a szegénységért alapvetően a társadalmi, gazdasági rendszer jellege a felelős. Tehát a megoldás a társadalmi gazdasági rendszer megváltoztatása. A szegénység okait feltárni igyekvő számtalan empirikus kutatás igen sok magyarázatot talált a létező szegénység okára. A legfontosabbak a következők. ⇒ A műveltség, iskolai végzettség hiánya, ill. alacsony színvonala a szegénység legfontosabb oka. ⇒ Más vizsgálatok arra mutattak rá, hogy a szegények testi, lelki egészsége igen rossz, ami miatt képtelenek a nagyobb erőkifejtésre, rendszeres munkavégzésre. ⇒ A csonka családok, egyszülős háztartások terjedésével szaporodtak az empirikus bizonyítékok arra, hogy ezek a családok a szegénységüket átörökítik gyermekeikre, ráadásul az életminta is átöröklődik. ⇒ A múlt századforduló angliai munkáscsaládjaiban végzett felmérésekhez kötődik az életciklushoz kötődő szegénység elmélet. Eszerint az életút különböző (kezdeti és végső) szakaszaihoz kötődik a szegénység, elviselését megkönnyíti, hogy van olyan (az aktív, dolgozó) szakasza az életnek, amikor ki tud törni a szegénységből. ⇒ Egyes kutatások a szegénység sajátos kultúrájára hívták fel a figyelmet. Ez a kultúra ugyan megakadályozza a kiemelkedést, de elviselhetőbbé teszi számára a szegénységet. (Lumpen életvitel.)

10

A SZEGÉNYSÉG MÉRTÉKE A fejlődő világ gondja

A szegénység és egyenlőtlenség a legnagyobb problémát a fejlődő világban jelent. Alapvető ok természetesen a gazdasági fejletlenség (gyenge iparosodás, agrárválság), melyet súlyosbít egyrészt a demográfiai robbanás, másrészt a fejlett országok látványos életszínvonalemelkedése. A világ szegénységpiramisa egyre szélesebb alapokon nyugszik. A Világbank 1991-es adatai szerint a világ három legszegényebb országa: Mozambik 80 $/fő/év Tanzánia 100 $/fő/év Etiópia 120 $/fő/év az egy főre jutó GDP . Ezzel szemben világ három leggazdagabb országában: Svédország 25.110 $/fő/év Japán 26.930 $/fő/év Svájc 33.610 $/fő/év az egy főre jutó GDP. A Világbank 1990-es jelentése a szegénységi küszöböt 370 $/fő/év szintben határozta meg, illetve a szélsőségesen szegény szintet, 275 $/fő/évben. E szintek alapján készített elemzése bizonyos mértékű derűlátásra ad lehetőséget, ugyanis a szegények aránya némileg csökkent az előző időszakhoz képest. A szegények száma viszont nőtt, a drasztikus népességszám emelkedés miatt! Derűlátásra ad okot az elemzés szerint az is, hogy a születéskor várható élettartam, a beiskolázási arány, és az 1 főre jutó GDP kismértékben ugyan, de növekedést mutatott. Ugyanakkor az is tény, hogy az elmúlt évtizedekben soha nem látott vagyonkoncentráció zajlott le a világban. A világ 250 leggazdagabb emberének vagyona egyenlő a föld népessége felének vagyonával.

Mi a helyzet a fejlett országokban?

Általában a tőke, a piaci viszonyok az egyenlőtlenség növekedése irányába hatnak. Mégis, a 19-20. században, különösen a II. világháború utáni Nyugat-Európában (elsősorban a szociáldemokrata kormányok) komolyan törekedtek az egyenlőtlenség csökkentésére. Ennek eszköze először a munkajog megszületése volt, mely által megszűnt a munkások teljes kiszolgáltatottsága, majd a szociális jogok szélesedése, a jóléti állam megszületése és megerősödése. Az USA-ban a 60-as évek elején szembesült a társadalom azzal a ténnyel, hogy a világ leggazdagabb országában a lakosság közel 18 %-a a létminimum alatt él. Kennedy elnöki programjába már bekerült a szegénység elleni küzdelem, melyet Johnson elnök folytatott. A szociálpolitikai eszközök bevetése szerény javulást eredményezett a következő évtizedben. A 70-es évek közepén azonban megtorpant, majd megtört ez a folyamat. Angliában Thatcher, az USA-ban Reagan kormánya meghirdeti a neoliberális gazdaságpolitikát. Cél a piac 11

egyeduralmának megteremtése, ezért az állam kivonult a gazdaságból. Fokozatosan leépültek a közösségi szolidarisztikus intézmények, elfogadottá vált a korlátlan egyéni érdekérvényesítés. Az egyenlőtlenség ismét növekedni kezdett, és a 80-as évektől nőtt a szegények aránya. Mindkét országban a szegénység növekedése az egy főre jutó GDP növekedése mellett következett be. A gazdasági növekedés áldásos hatása nem érte el az alsó réteget, sőt a legalul lévők helyzete még romlott is. A növekedés tehát az egyenlőtlenség növekedésével járt együtt. Svédországban, ahol a hosszú szociáldemokrata kormányzás tudatos szegénység elleni küzdelmet folytatott, mind a szegénység mértéke, mind a jövedelemegyenlőtlenség lényegesen alacsonyabb szintet ért el, mint a többi fejlett tőkés országban. (1985-ben a létminimum alatt élők aránya mindössze 4,5% volt.) A 80-as évek szociálpolitikai intézkedései hatására Németországban is lassú csökkenést mutatott a létminimum alatt élők aránya. A 90-es évektől ezekben az országokban is a fejlett világra jellemző általános tendencia érvényesül. Nőnek a jövedelemegyenlőtlenségek, nő a szegénység mértéke. Ezekben a hazánknál jobb módú országokban 5-20% között mozognak a szegénységi mutatók, persze a magyarországinál lényegesen magasabb szegénységi küszöbök alapján számolva. A szegénység mértékén túl, igen lényeges kérdés vajon kik alkotják a szegények táborát. A felmérések szerint a veszélyeztetett rétegek a következők: ⇒ a munkanélküliek (különösen veszélyeztetettek a tartósan munkát nem találók), ⇒ a sok gyermekesek (a gyermekek között nemcsak több a szegény mint a felnőttek között, de évtizedek óta nő közöttük a szegénység), ⇒ az egyszülős háztartások, ⇒ idős nők, ⇒ etnikai kisebbségek, bevándorlók és vendégmunkások. A felmérések azt látszanak igazolni, hogy a szegénység többnyire nem tartós. A háztartások (elsősorban munkanélküliség, demográfiai okok miatt) egy-két évre szegénységbe süllyednek, de a többség ki tud emelkedni, nem sodródik a társadalom peremére, ahonnan már nincs felemelkedés, még az utódok számára sem.

Szegénység Magyarországon

1. Az államszocializmus idején 1962-től 5 évenkénti rendszerességgel gyűjt a KSH háztartási jövedelem adatokat. A szegénység mértéke ettől kezdve követhető nyomon. A 60-as években az ország nagyon szegény volt. A források viszonylag egyenletes elosztása mellett is 30-40 %-ra tehető a nagyon szegények aránya. Gazdagnak csak az elit és a hozzájuk közvetlenül kapcsolódók tekinthetők. A szegények két nagy csoportja különíthető el. ⇒ A régi szegények vagy a tradicionálisan szegények. A háború előttről itt maradt szegény rétegek és utódaik alkotják a csoportot. Mezőgazdasági cselédsorból állami gazdasági munkássá válók, napszámosok, városi alkalmi- és segédmunkások, kis

12

települések lakói, sokgyerekesek, gyermekeiket egyedül nevelők (hadiözvegyek), cigányok, az idősek nagy része. ⇒ Az új szegények csoportját képezik a politikailag deklasszáltak, az itthon maradt arisztokraták vagy a volt felső réteghez tartozók. Vagyonukat elvették, kényszermunkára kötelezték, és kitelepítették őket. Az 50-es évek végétől hazatérhettek régi lakóhelyükre, de csak fizikai munkát találhattak. Az évtized végén jelentős gazdasági növekedés indult, melynek életszínvonal növelő hatása hamar érezhető. A 80-as évekre radikálisan csökken a szegények száma. Köszönhető ez ⇒ a foglalkoztatottság kiszélesedésének (általánossá válik a nő munka), ⇒ nyugdíjrendszer beérésének, ⇒ a relatíve magas, majdnem univerzális családi ellátásoknak. A rendszer azonban alulról nyitott maradt. A tradicionálisan szegények egy kisebb része megmaradt szegénynek. (Többnyire a falusi – városi zárványokban élő mezőgazdasági munkások vagy segédmunkások, nyugdíjra nem jogosult öregek.) Az új szegények hasznosítva kulturális és kapcsolati tőkéjüket egy generáció után többnyire visszakapaszkodtak. (Segítette ezt szándéka ellenére a politika is azzal, hogy a továbbtanulás lehetőségét a szülő foglalkozása nagymértékben meghatározta.) A 80-as évek közepére ⇒ az abszolút szegénység visszahúzódott. A létminimum alatt élők arány mintegy 8 %ra zsugorodott. A relatív szegénység arány pedig 5 % körül mozgott. ⇒ Vége volt a nagy általános szűkölködésnek, ami azzal járt, hogy a differenciáló spontán elemek hatni kezdtek. A hatalmi akarat ugyan erősen lefojtotta a spontán magántulajdonosi, gazdagodási ambíciókat azzal, hogy igen korlátozta a magántulajdon körét, és szigorúan szabályozta az engedélyezési eljárást. (A 70-es évek tipikus magántulajdonosai a lángos sütő, zöldséges, gebines kocsmáros, műanyag fröccsöntő kisiparos, kötödés stb. és nem több embert foglalkoztató kisüzem.) 1982-ben még 4,5 a jövedelemegyenlőtlenség mértéke (a legalsó és legfelső jövedelmi decilis jövedelmének egymáshoz viszonyított aránya), öt évvel később már 4,9. ⇒ Megváltozott a szegénység összetétele. A szegénység súlypontja faluról a városra helyeződött át, a tipikus szegény a szakképzetlen munkás, és megjelenik a gyermekszegénység.

2. A 90-es évek utáni helyzet

Két meghatározó érzés, tény tapintható ki a társadalomban. Széles tömegek számara a szegényedés érzése és ugyanakkor szembesülés a hirtelen megnövekvő jövedelemegyenlőtlenséggel. (Igen rövid idő alatt, korábban elképzelhetetlen vagyon felhalmozása kevesek kezén.)

13

Relatív és abszolút szegénység 1987 – 2001 között Szegénységtípus Relatív (átlagjövedelem. 50 %-a alatt élő) Abszolút (létminimum alatt élő)

1987 6-7 8

1992 10,2 10,1

1997 17,8 31,0

2001 14,4 n.a.

Mint látható a tábla adataiból, a relatív szegénység duplájára, az abszolút szegénység pedig négyszeresére nőtt. A 90-es évek végén a szociológusok és a gazdasági elemzők úgy remélték, hogy a meginduló gazdasági növekedés megállítja a jövedelemegyenlőtlenség növekedését, ami akkor 7-8 körül mozgott. Nem így történt. Ferge Zsuzsa szerint a jövedelemegyenlőtlenség az új évezred elején már 10 körül mozgott. Mindannyian tapasztaltuk, hogy nőttek a kockázatok és csökkent az egzisztenciális biztonság. Ferge szerint a változás néhány a felszínen megjelenő és más, a mélyben munkáló, rejtett okra vezethető vissza. A felszínen megjelenő okok ⇒ Gazdasági szerkezetváltás, mely igen mély gazdasági válságba sodorta az országot. 1983-1993 között Magyarország elveszítette exportpiacainak több, mint a felét, GDPjének 1/5-ét. Ráadásul a rendszerváltás új terheket rótt az országra. Ki kellett építeni a piacgazdaság és a demokrácia intézményrendszerét. A új elit kiemelkedését szintén a csökkenő nemzeti összteljesítményből kellett finanszírozni. ⇒ A gazdasági válság óriási foglalkoztatottság csökkenéssel járt. Ma is a legfontosabb oka és fenntartója a szegénységnek az alacsony foglalkoztatottság. 1.5 millió munkahely szűnt meg hazánkban 1990-1994 között. Azóta is csak töredékét sikerült pótolni. A nagy arányú a munkanélkülieken belül a tartósan munkanélküli, megjelent egy új réteg a szegények között. Az olyan fiatalok (családok) melyekben a szülőknek sosem volt munkájuk, szociális segélyen éltek, nem rendelkeznek a napi munkába járás, a rendszeres élet mintájával. E csoport a reménytelen szegénység állapotába süllyedt már. ⇒ A szegénységben nagy szerepet játszott a bérek és az árak egyensúlyának megbomlása. A piacgazdaságra való áttéréssel a bérek nemigen változtak, maradtak a korábbi alacsony szinten. Ugyanakkor az alapszükségletek ártámogatása megszűnt (bár a kevésbé alapvető javak egy része olcsóbb lett), az inflációs ráta gyorsan nőtt. Növelte a szélesedő szegény réteg gondjait a közszolgáltatások piacosítása, drágább lett a közlekedés, az oktatás, az egészségügy, nőttek a lakásköltségek. Mindez a hálózatok megkettőződésével társult, az egyik oldalon a jobb minőséget nyújtó fizető és a másik oldalon a rosszabb minőségű ingyenes ellátás megjelenése. A mélyben munkáló okok ⇒ A neoliberális (piaci fundamentalista) gazdasági szemlélet terjedése, uralkodóvá válása a fejlett világban. 1990-ben, éppen a piacgazdaságra való áttérésünk időpontjában érte el a csúcspontját. A neoliberális program része egyrészt a közösségi, jóléti rendszerek piacosítása (a választás nagyobb szabadsága nevében), másrészt a munkajog gyengítése a munkaerőpiac felszabadítása érdekében. 14

⇒ Az államszocializmusban elnyomott, lefojtott érdekek, elsősorban a tulajdonosi, gazdasági érdek hirtelen érvényesíthetővé vált. Gyorsította a társadalom differenciálódását, és a szélsőségeket támogatta a neoliberális ideológia mely a gátlástalan egyéni érdekérvényesítésre erkölcsi alapot adott. ⇒ A két mélyben mozgó erő hatása összeadódott. ⇒ Az egyenlőtlenség kérdését különösen súlyossá teszi a létező egyenlőtlenségek öngerjesztő tulajdonsága. Ha nincs határozott erőfeszítés a csökkentésre, a spontán mozgás a növekedés irányába hat – hangsúlyozza Ferge Zsuzsa. Sokan a piacot teszik felelőssé az egyenlőtlenség és a szegénység növekedéséért – ezzel a piacgazdaságra való áttérésünk hasznosságát kérdőjelezve meg. A központi vezérlésen alapuló gazdaságra való visszatérés lenne a megoldás? Aligha! Tapasztaltuk, hogy bár az államszocializmus kiiktatta a piacot, mégis volt egyenlőtlenség és szegénység. Azt is tapasztaltuk, hogy a piac kiiktatása a gazdaságot, a túl-hatalom a társadalmat sorvasztotta el. A II. világháború utáni jóléti államok a példa arra, hogy piaci alapon működő gazdaságban is lehet csökkenteni az egyenlőtlenséget és a szegénységet. Bizonyította, hogy lehet egyenlőtlenségcsökkentő, kirekesztés ellenes törekvéseket érvényesíteni eredményesen, ha nem sérti a többségi érdeket, ha nem korlátozza súlyosan a szabadságot. A továbbiakban a fellelhető legutóbbi empirikus vizsgálatok közül néhányat emelnék ki. Havasi Éva (2000): háztartások szegénységét vizsgálva, a következő szegénység fajtákat különböztette meg és mérte. ⇒ Jövedelmi szegénység, ide azokat a háztartásokat sorolta, amelyekben az 1 főre jutó jövedelem az alsó ötödben helyezkedik el. ⇒ Fogyasztási szegénység, ezekben a háztartásokban az élelmiszerkiadás aránya az összes kiadáson belül 45% felett van. ⇒ Szubjektív szegénység, aki szegénynek érzi magát. ⇒ Lakáskörülmény szegénység, rossz minőségű, komfort hiányos lakással rendelkezők. ⇒ Lakásfelszereltségében szegény az a háztartás, amely maximum 2 szokásos tartós fogyasztási cikkel rendelkezik. A szegénységnek ez a dimenzionált megközelítése, lehetővé tette számára, hogy mérje a különböző hátrányok, szegénységfajták halmozódását is, hogy a legsúlyosabb helyzetben lévők társadalmon belüli súlyával is tisztában legyünk. Az eredmények a következők: ⇒ Halmozott szegénységben 1,1 millió ember élt a felmérés idején. ⇒ A háztartások 43%-ában nem fordult elő a szegénység egyik formája sem. ⇒ A fogyasztási szegénységre jellemző legkevésbé a halmozódás, de viszonylag nagy arányú. A háztartások 1/10-ére jellemző. 2000 októberében jelentette meg a TÁRKI szubjektív szegénység vizsgálatának eredményét. Egy bő 1,5 ezres országos mintán mérte, hogyan vélekednek az emberek szegénységről és gazdagságról. Az eredmények a következők. A gazdaggá válás meghatározói a válaszolók rangsorolása szerint: ⇒ Az emberek kapcsolati tőkéje. Befolyásos emberek ismerete, politikai kapcsolatok.

15

⇒ A nem szerzett képességek. Vele született képességek, szerencse és olyan belső tulajdonságok mint ambíció, kockázatvállalás. ⇒ Utolsó a rangsorban a szerzett képességek csoportja. Az iskolázottság, a szakképzettség. A szegénnyé válás meghatározóinak rangsora: ⇒ Belső tulajdonságok, úgymint lustaság, az ambíció hiánya. ⇒ Második helyre szorul a szerzett képességek hiányossága, az iskolai végzettség, szakképzettség hiánya. ⇒ Végül a kapcsolati tőke hiánya. A válaszok rangsora azt az általános vélekedést tükrözi, hogy ⇒ egyrészt, az iskolázottság megvéd a szegénységtől, de nem tesz gazdaggá, ⇒ másrészt, az egyén felelős elsősorban a szegénységéért! Mi alapján döntjük el, hogy gazdag valaki? Ismét rangsorban: ⇒ lakáskörülmények: ház, kert, uszoda, ⇒ autó minősége, száma, ⇒ jövedelmének nagyság. Ugyanakkor a szegénység fő jellemzői: ⇒ a rendszeres munkajövedelem hiánya, egyáltalán a pénzhiány, ⇒ rossz lakáskörülmények.

A TÁRKI 2005-ben közzétett szegénység vizsgálata szerint az igazán szegények, a legkilátástalanabb helyzetben lévők aránya Magyarországon 2,8 %. Ők azok, akik nemcsak a jövedelmük és a depriváció szempontjából minősülnek nagyon szegénynek, de annak is érzik magukat. 2001 – 2003 között a reáljövedelem 24 %-os növekedése ellenére a szegénységi ráta nem változott, állapítja meg ugyanez a vizsgálat. A tény nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy a szegénység fogalma relatív (a létminimum nőtt), hanem arra is, hogy tovább növekedett az egyenlőtlenség. Havas Éva és Ferge Zsuzsa egy 2005. októberi TV interjúban 4-500 ezerre tette a legsúlyosabb helyzetben lévők számát, 6-8% körül becsülték a mélyszegénység arányát, és 12-16% körül az állandóan szűkölködőkét. A fenti számok és szegénység kategóriák, elnevezések különbözősége megint csak arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs egységes fogalom használat a mai magyar szociológiában a szegénységkutatás területén, ami nagyon megnehezíti a pontos képalkotást. Szegénységtípusok a mai Magyarországon 1) Hagyományos szegénység. A szakképzetlen munkás és mezőgazdasági fizikai réteghez tartozás, az ezzel járó alacsony iskolai végzettség és a községi lakóhely ma is a szegénység nagy kockázatával jár. Mégsem ők a legszegényebbek.

16

2) A legszegényebb, a rendszerváltás legnagyobb vesztese az új szegény réteg. A munkanélküliek, különösen a tartósan munkanélküliek, a rokkantnyugdíjasok, az özvegyi nyugdíjasok, háztartásbeliek, eltartottak sorából kerül ki nagy valószínűséggel az ide sorolható tömeg. Ezek az „új szegények” az átlagosnál sokkal nagyobb arányban kerülnek ki a hagyományos szegény rétegből, mert ebben a rétegben a legmagasabb a munkanélküliek aránya. Ma Magyarországon a munkanélkülivé válás az egyik döntő szegénységet okozó körülmény. 3) A demográfiai szegénység. Ma elsősorban a gyermekszegénység növekvő mértékét és arányát kell kiemelnünk ezen belül. Nemcsak hazánkban jelent súlyos gondot ez a tény. Az UNICEF vizsgálata szerint a gyermekek a rendszerváltás nagy vesztesei Kelet-Közép-Európában. Gyermekeink jelentős része gyermekkorának legalább egy részében szegény körülmények között nevelkedik. Az idős kori szegénység csökkenő tendenciát mutat. Vannak az időskorúakon belül olyan csoportok, amelyek súlyos szegénységben élnek (özvegyi és rokkant nyugdíjasok pl.). 4) Etnikai szegénység alkotja a negyedik típust. A roma népesség többsége szegénységben él, őket nemcsak a munkanélküliség miatti jövedelmi szegénység sújtja, hanem a kirekesztettségükből fakadóan a kiemelkedés lehetőségének hiánya is.

A SZEGÉNYSÉG, EGYENLŐTLENSÉG KEZELÉSE A tőkés piacgazdaságban tapasztalt szegénység és egyenlőtlenség növekedés hívta életre a jóléti állam ideáját. Megfogalmazója Marshall volt 1950-ben. Szerinte az állampolgárrá válásnak három lépcsőfoka van: ⇒ a magánpolgári szabadságjogok (egyesülés, szólás, vallás szabadsága) ⇒ a politikai jogok (elsősorban a szavazati jog) ⇒ a gazdasági és szociális jogok. A jóléti állam azt jelenti, hogy az állam növekvő részt vállal az állampolgárok jólétében, nyugdíjat biztosít, családtámogatásokat ad, betegségi, baleseti, munkanélküliségi támogatásokat, ingyenes egészségügyi ellátást, egyes országokban ingyenes oktatást is nyújt. Magyarországon a szocializmus kiterjedt jóléti rendszert hozott létre. Voltak hibái a rendszernek, bizonyította ezt nemcsak a szegénység és az egyenlőtlenség létezése, hanem pl. azok az empirikus vizsgálatok is, melyek szerint a támogatások jelentős része más csatornákon csorgott el, nem jutva el a célzott réteghez. De a jóléti rendszer elemeit többségében ma is a szocializmusban létrehozott intézmények alkotják. Ma a jóléti rendszerhez a következő szociális kiadásokat szokták sorolni: ⇒ nyugdíj, ⇒ családi támogatások (családi pótlék, gyes stb.), ⇒ táppénz, ⇒ munkanélküli-segély, ⇒ szociális segély, ⇒ egészségügyi ellátás, gyógyszerár-támogatás, ⇒ oktatás, ⇒ lakás (építési támogatás, alacsonyabb lakbér az állami lakásokban) 17

⇒ fogyasztói ártámogatás Gyakori témája nemcsak a társadalompolitikának, hanem a közbeszédnek is, az egyenlőtlenségek és a szegénység kezelésének lehetséges útja, módja. Alapvetően kétféle filozófia mentén rendeződnek az álláspontok. ⇒ Az egyik a gazdasági növekedést, a versenyképesség javítását helyezi előtérbe. Az erőforrásokat e célra koncentrálja, kevesebbet fordít szociális és jóléti célokra. A fellendülő gazdaságtól várja, hogy a növekvő foglalkoztatottságon keresztül javítja a szegények helyzetét már rövid távon is, és a gazdasági teljesítmény növekedéséből származó nagyobb GDP megteremti a későbbi években a jóléti kiadások növelésének forrását. Ezzel az úttal egyet nem értők, általában arra a tapasztalatra hivatkoznak, hogy a gazdaságfejlesztés a növekvő termelékenység miatt gyakran nem eredményezi a foglalkoztatottság növekedését, és a növekvő GDP nem garancia a jóléti kiadások növekedésére. Mielőtt költségvetési bevétel lenne belőle, elcsorog a felsőbb rétegek jövedelemnövekedési csatornáin. ⇒ A másik filozófia, ill. lehetőség, hogy a kormány folyamatosan figyeli az egyenlőtlenségeket, segíti a rászorulókat. Tehát a gazdasági erőforrásait csak részben használja fel a gazdaság fejlesztésére. Ez az út lassabb gazdasági növekedéssel jár, és egyben kisebb társadalmi feszültségekkel. Az ellenérvek egyrészt a lelassuló gazdasági növekedés veszélyét hangsúlyozzák, vele a leszakadás és elszürkülés valószínűségét, másrészt az állampolgár elkényelmesedésére, a gondoskodó államra hagyatkozására hívják fel a figyelmet. Általában elmondható, hogy a szegénység elleni közvetlen állami lépések sokkal kevésbé hozzák meg a kívánt eredményt, mint azok a közvetett programok, amelyek munkahelyek teremtésével, oktatással, átképzéssel, tőkevonzás erősítésével hosszú távú változásokat generálnak.

18

KULTÚRA, ÉRTÉK ÉS NORMÁK, SZOCIALIZÁCIÓ

Minden társadalomnak van saját kultúrája, mely meghatározza a társadalmat alkotó egyének viselkedését, együttműködésének és kapcsolattartásának módját.

ALAPFOGALMAK Kultúra

A kultúra fogalma a szociológiában lényegesen tágabb, mint ahogy hétköznapi értelemben használjuk. Nemcsak az irodalmi, zenei, képzőművészeti alkotásokat és azok ismeretét, élvezetét jelenti. A kultúra anyagi, kognitív és normatív elemekből áll. Vagyis tárgyakból, tudásból, értékekből és normákból. Magába foglalja az emberek alkotta tárgyakat, a társadalom viselkedési szabályait, normáit, az azokat alátámasztó értékeket, a hiedelmeket, a vallást, a hétköznapi és tudományos ismereteket és végül a nyelvet. Szociológiai megközelítésben, minden emberi közösségnek van kultúrája, ebből fakadóan kulturált minden közösség. A különböző kultúrák összehasonlítása során a szociológia az etnocentrizmus elkerülésére törekszik. (Az etnocentrizmus adott kultúra magasabbrendűségét hirdeti.) Nem jelenti ez azt, hogy a közösség kultúrájának milyenségét, annak vizsgálatát nem tekinti fontosnak a szociológia. Hiszen a kultúra a külső környezethez való alkalmazkodás eszköze. Ha a kultúrában az alkalmazkodás előnytelen mintái alakultak ki, a közösség szétesik, elpusztul, eltűnik. Az emberi kultúrák nagyon eltérőek, ugyanazon emberi szükségletek kielégítésének más-más módját írják elő. Vannak azonban a kultúrának olyan általános elemei, melyek minden kultúrában előfordulnak. Ezeket nevezzük kulturális univerzáléknak. Kulturális univerzálék a következők: ⇒ nyelv ⇒ családrendszer ⇒ házasság intézménye ⇒ tulajdonjog ⇒ vallási rituálék A kultúra folyamatosan változik. Ahogy változnak a szükségletek, úgy változik lassan a kulturális alkalmazkodás is. A természeti – gazdasági – társadalmi körülmények változása általában gyorsabb mint a kultúra változása. Tehát a kultúra elmaradhat a külső feltételek változása mögött. Ebben az értelemben beszélhetünk kulturális késésről. Például a nukleáris energia felszabadításának és felhasználásának módját évtizedek óta ismerjük, de a nukleáris energiát felhasználó és nukleáris fegyverekkel rendelkező társadalmak még távol állnak egy olyan kultúra kialakításától, mely a felhasználást szabályozná és a nukleáris katasztrófák elkerülését biztosítaná. A társadalmon belül többé-kevésbé különálló szubkultúrák élnek. A szubkultúra a társadalom többségének kultúrájától eltérő kultúra. Például a különböző anyanyelvű, 19

etnikumú és vallású társadalmi csoportok szubkultúrái. A mai fejlett társadalmakban más választó vonalak mentén is differenciálódnak társadalmi csoportok, melyek sajátos szubkultúrával is rendelkeznek egyben. Például életkorok szerint (kialakulnak ifjúsági szubkultúrák) nemek szerint (ma egy női szubkultúra kialakulásának jelei látszanak). A szubkultúrák különleges eseteit képezik a deviáns szubkultúrák: pl. ifjúsági galerik, drogfogyasztók. A korábbi évszázadokban és évezredekben egy-egy társadalom kultúrája többé-kevésbé egységes volt. Ma a nagy mobilitás miatt több kultúra egymás mellett élése jellemző egy társadalmon belül. A jelenséget kulturális pluralizmusnak, s az ilyen társadalmat multikulturális társadalomnak nevezzük. A különféle kultúrákhoz tartozó csoportok között enyhébb vagy súlyosabb ellentétek lehetnek. Tapasztalhattuk ezt az emberiség kezdetei óta. (A mi és ők elválasztása. Mi természetesen sokkal jobbak, erkölcsösebbek, értékesebbek vagyunk mint ők.) Szélsőséges esetben ez teremt alapot a kisebbségek üldözéséhez. A mai nagyméretű, fejlett társadalmakban szükségszerűen több a szubkultúra, több a konfliktus lehetőség. (Huntington /1995/ jóslata: véget értek a nagy ideológiai konfrontációk, a jövő nagy háborúi, világháborúi a különféle kultúrák között fognak lezajlani.)

Norma

Ahhoz, hogy a társadalom működőképes legyen, tagjainak bizonyos viselkedési szabályokat, normákat kell betartaniuk. Normák nélkül kiszámíthatatlan lenne az emberek viselkedése, ellehetetlenülne az együttműködés. A normasértőt a társadalom megbünteti. A normák fajtái ⇒ Jogi normák, melyek betartásáról az állam gondoskodik, végső esetben a kényszer eszközével is élve. ⇒ Erkölcsi szabályok, melyek megsértését a társadalom erős rosszallással, megvetéssel bünteti. ⇒ Vallási normák, melyek betartása az isteni igazságszolgáltatásba vetett hiten alapul. ⇒ Szokások, illemszabályok, divatszabályok, melyek megszegése a társadalom kisebbnagyobb mértékű rosszallását, helytelenítését vonja maga után. Kiegészítések a norma fogalmához: ⇒ Egy adott társadalomban is ellentmondásban lehetnek a normák. (Pl. büntetőjogilag büntetendő bizonyos viselkedés, ugyanakkor a társadalom erkölcsileg nem ítéli el). ⇒ Ellentmondásban lehetnek egymással a különböző társadalmi osztályok, csoportok által elfogadott normák. ⇒ A normák a társadalmak történeti fejlődése során változnak. ⇒ A különböző társadalmak egymástól eltérő normákat fogadnak el. ⇒ Az a tény, hogy egy normát a társadalom elfogad, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a társadalom számára előnyös. Tehát a normák változása a társadalmi fejlődés velejárója. A szociológia ezért óvakodik attól, hogy minden további nélkül negatívan értékeljen valamilyen jelenséget vagy viselkedést pusztán azért, mert az adott társadalom normáival ellentétes. Vannak olyan normák is (kevés

20

ilyen akad) melyek minden társadalomban és korszakban érvényesek. (Pl. az adott közösséghez tatozók megölésének, súlyos bántalmazásának tilalma.) A normakövető magatartás alapja lehet külső kényszer, azaz egyszerűen a büntetéstől való félelem. Előnyösebb a társadalom számára, ha az emberek nem külső, hanem belső kényszer által normakövetők. Azaz, értékesnek, jónak tartja a normát, s önmaga előtt érzi magát rosszul, ha nem tartja be.

Érték

Az értékek olyan kulturális alapelvek, amelyek kifejezik, hogy az adott korban, az adott társadalomban az emberek mit tartanak jónak, rossznak, fontosnak, kívánatosnak. Az értékek nem igen változnak, a közöttük felállított rangsor, sorrend változik. Ez indokolja az értékpreferenciák térbeni és időbeni különbségének szociológiai vizsgálatát.

Szocializáció

A szocializáció a társadalmi lénnyé válás folyamata. Az a folyamat, amelynek során a gyermekek megtanulják, hogyan lehetnek a társadalmuk hasznos tagjai, hogyan kell a társadalomban élniük. Tehát a szocializáció során megtanuljuk a környező társadalom kultúráját, normáit és értékeit, elsajátítjuk attitűdjeinket. Megfogalmazhatom ezt úgy is, hogy a szocializáció az a folyamat, melynek során az emberi személyiség kialakul. A szocializáció interaktív folyamat: tartós, intenzív emberi kapcsolatokat tételez fel. A szocializációban kitüntetett szerepe van a gyermekkornak, különösen az első öt évnek. Empirikus tapasztalatok bizonyítják, hogy hosszú korai szocializáció nélkül igen korlátozottak lesznek a képességeink. (Az amerikai Genie, vagy a kínai „kecske” gyermek példája.) A szocializáció során tanuljuk meg azokat a szerepeket, melyeket az életünk során be kell töltenünk. A szerep viselkedési mintákból, jogokból és kötelességekből áll. Különböző státuszokhoz, különböző szerepek tartoznak. A státusz a társadalomban elfoglalt pozíció. Ha valaki nem felel meg a státuszából eredő szerepnek, komoly konfliktusokra számíthat. Végső soron elvesztheti a státuszát. A szocializációban a gyermekkornak kitüntetett szerepe van, de ez nem jelenti azt, hogy a gyermekkorból kinőve, befejeződik a szocializációnk. Egész életünkben folytatódik. Szocializál bennünket a munkahelyünk, felnőttkori családunk stb. Sőt a felnőttkorban reszocializáció is lejátszódhat, amennyiben a gyermekkorban elsajátított értékek, normák helyére más, a felnőttkori szocializáció során elsajátított normák, értékek lépnek. (Deviáns fiatalok és felnőttek reszocializációja.) A szocializáció egy sajátos, szélsőséges esete az agymosás. Válsághelyzetben fordul elő, amikor a szocializációs folyamat megfordul, és leépül.

21

Ha a szocializáció olyan tökéletesre sikerül, hogy belső kényszer válik a normakövető magatartás alapjává, nem pedig a külső negatív szankcióktól való félelem, akkor internalizálásról beszélünk.

Az élet minősége

Az 1970-es években vezették be a szociológiai kutatásba az élet minősége fogalmat. Felismerve, az a tény, hogy a társadalom tagjai anyagi szükségleteiket magas szinten tudják kielégíteni, még nem jelenti azt, hogy jól is érzik magukat a társadalomban. Ettől fogva választják el egymástól, a „jólét” és „jóllét” fogalmát. Jóléten az anyagi javakkal való ellátottságot értik. Jólléten pedig azt, hogy a társadalom tagjai nemcsak az anyagi javak tekintetében, hanem a szellemi – pénzben nem mérhető – javakkal való ellátottság tekintetében is jól érzik magukat. Általában a szociológia a jóllét és a boldogság fogalmát azonosan értelmezi.

Szocializációs közegek •

A család

⇒ A szocializáció legfontosabb intézménye a gyermekkori család, melynek társadalmi pozíciója, érték és normarendje az életutat alapvetően meghatározza. ⇒ A szocializáció szempontjából, családon belül az anya – gyermek kapcsolatnak kiemelkedő jelentősége van, különösen az életünk korai szakaszában. ⇒ A gyermek elsősorban a szüleitől, testvéreitől, rokonaitól tanulja meg hogyan kell viselkednie, mi helyes, mi helytelen. A család ellátja, gondozza a gyermeket, biztosítja fejlődésének feltételeit, és meghatározott szerepmintákat közvetít. Erre az alapra épül a tudatos nevelés, mely egyben felkészít a külső közeg nevelésének fogadására. ⇒ A modern társadalmakra a nagycsaládok szétesése a jellemző. A szűk családi kör, a két generációs család szükségszerűen kevesebb mintát ad, szegényebbé teszi a szocializációt. ⇒ Hagyományosan a család kettős vezetésű kiscsoport. Az apa kifelé képviseli a családot, az anya az érzelmi vezető, a családi harmónia megteremtője, gondozója. Napjainkban szerepkeveredések, kiegyenlítődések tapasztalhatóak. A családi szerepek újraelosztása megy végbe. A gyermek már nem hierarchizálja a szerepeket, hanem egyenrangúnak tekinti. •

Kortárs kapcsolatok

⇒ Öt éves kor felett életünk nagy részét azonos korú barátokkal töltjük. Korunkban a kortárs kapcsolatok szocializációs jelentősége – elsősorban az anyák munkába állása miatt – egyre nagyobb. A kortárs kapcsolatok egy életen át megmaradó kapcsolatok lehetnek. Különös a tinédzser kor második felében és a fiatal felnőttkor elején kialakult baráti kapcsolatok, s e barátok (barátnők) szocializációs hatása nagy jelentőségű. 22

•

Iskolák

⇒ Szocializációs jelentőségét nemcsak a tanított ismeretanyag adja. Az iskolában tanuljuk meg a rend, fegyelem, tekintély stb. jelentőségét. Ezzel felkészít bennünket a munkára. ⇒ A család szerepének csökkenése növelte az iskola szocializációs szerepét. De ne feledjük, nem tudja átvenni a család szerepét! •

Munkahelyek

A felnőtt (aktív) kor meghatározó szocializációs terepe. Sokszor több időt töltünk a munkahelyünkön, és munkatársainkkal mint a családban, családtagjainkkal. •

Klubok, társaságok – a civil élet egyéb szinterei

•

Tömegkommunikációs eszközök: TV – internet

Már korunkban, s a jövőben még sokkal inkább kiemelkedő szerepet fog játszani a szocializációban, előrevetítve a család szocializációs szerepének további csökkenését.

Az életút

Biológiai és társadalmi meghatározottságú szakaszokra bomlik. •

Gyermekkor: az első 10 év

Történelmi távlatban – legalábbis a fejlett országokban – kitolódott a gyermekkor határa, a gyermekmunka eltűnésével. E meghosszabbodott gyermekkorra hivatkozva sokan érzik úgy, hogy gyermekközpontúvá váltak ezek a társadalmak. Ugyanakkor a gyermeknevelés családon kívüli szocializációs közegekre való átsúlyozódása miatt sokan ellenkező véleményen vannak. Egyesek szerint már vannak jelei a gyermekkor lerövidülésének. Szerintük túl hamar felnőnek a mai gyerekek, túl hamar megismerik a felnőttek világát, sajnos kötelességek nélkül. (TV, internet.) Az így születő gyermekfelnőttek sok baj forrását képezik már korunkban és a jövőben még inkább. •

Serdülőkor: a tinédzser

Az életút önálló szakaszává a nyugati társadalomfejlődési minta tette. A serdülőkor jelentőségének növekedése összefügg a gyermekek jogainak bővülésével, az oktatás növekvő szerepével és nem utolsó sorban fogyasztói mivoltának jelentőségével. •

Fiatal felnőttkor: a huszonéves kor

A fejlett világban két tendencia tapasztalható. Egyrészt a tanulási idő meghosszabbodása, másrészt a jólét növekedése. A szülőről való leszakadás ideje kitolódik, szélesedik a felnőttként élő gyermekek köre. 23

•

Érett felnőttkor: az aktív munkavégzés kora

Az életút e szakaszához sorolhatók körét két ellentétes hatás alakítja. Egyrészt hosszabbodik a születéskor várható átlagos életkor, másrészt később kezdődik a felnőttkor. A két hatás közül az első erősebb, fokozatosan nő az aktív korszak hossza. A modern társadalmakban az aktív korúak tapasztalják, hogy a jövőorientáltság megőrzése és a váltani tudás szükségessége kiemelkedően fontos szocializációs érték. •

Öregkor

Habár kitolódik az aktív kor felső határa, mégis az idős emberek számának (és arányának) növekedése tapasztalható a modern társadalmakban az átlagos életkor meghosszabbodása miatt. Ugyanakkor a modernkor leértékelte az időskorúakat azzal, hogy csökkent a bölcsesség és az élettapasztalat értéke. Mégsem ez teszi legnehezebbé az öregkort, hanem az élet elkerülhetetlen befejezésének tudata, félelme. A nyugati embert szocializációja nem készíti fel a halálra. Számára az élet végét jelenti, már nem a nemzedékek megújulása folyamatának egy állomását. A nagycsalád eltűnésével függ ez össze, nem tanúja szülei, rokonai halálának, az új nemzedék megszületésének, egyszóval az élet körforgásának. Erősíti e szocializációs hiány hatását a mindennapi gyakorlat, melyben a halál magányos és intézményesített záróeseménye lett az életnek. Nem tudjuk feldolgozni mások halálát, és nem tudunk előkészülni rá. Elisabeth Kübler Ross kutatásai szerint a halál közeliség sűrített szocializációs folyamat, melynek szakaszai a következők: - tagadás, elutasítás, - düh, - alkudozás, - depresszió, - elfogadás. A szocializáció viselkedésünk korlátok közé szorításaként is felfogható. Ebben az értelemben felvetődik a személyes szabadság kérdése. Vajon a szocializáció azt jelenti, hogy az ember elveszíti személyes szabadságát? Hegel a szabadság fogalmát a felismert szükségszerűségben határozta meg. Valóban, a korlátlan egyéni szabadság csak káoszhoz, anarchiához vezetne a társadalomban. Igaz, a szocializáció alkalmazkodás – korlátoknak, szabályoknak a megismerése és elfogadása – de egyben az egyéni lét és a szabadság forrása is.

MÓDSZEREK

A normák, értékek, attitűdök vizsgálata nehéz, mert nemcsak objektív (kemény), hanem szubjektív (puha) információkat is igényel. Legelterjedtebb vizsgálati módszere a kérdőíves megkérdezés.

24

Az értékek vizsgálata. A kérdések megfogalmazásának két elterjedt módja van. Az egyik esetben a felsorolt értékeket kell rangsorolni, a másik esetben értékeket vagy normákat tartalmazó kijelentéseket kell fontosságuk szerint, többnyire egy skálán értékelni. Egyik legelterjedtebb értékskála Rokeach (1968) amerikai szociológus nevéhez fűződik. 18 eszköz- és 18 célértéket sorol fel, melyeket fontossági sorrendbe kell a megkérdezettnek rakni. Célérték pl. béke, egyenlőség, szabadság, üdvözülés, érdekes élet. Eszközérték pl. takarékosság, önfegyelem, türelem, hatékonyság a munkában. Inglehart (1977, 1990) egy négy tételes és egy tizenkét tételes értékvizsgálati kérdéssorozatot dolgozott ki. A négytételes változatban négy fő társadalompolitikai célból a két legfontosabbnak tartottat kellett kiválasztani. A négy társadalompolitikai cél: 1. a közrend fenntartása, 2. az infláció leküzdése, 3. az állampolgárok nagyobb beleszólása a fontos politikai döntésekbe, 4. a szólásszabadság. Az első két érték materiális, míg a 3. és 4. posztmateriális érték. Inglehart a későbbiekben kibővítette 12 tételesre a kérdéssort. A kétszer négy cél közül továbbra is az első kettő materiális és második kettő posztmateriális értéket képviselt. Az attitűdök vizsgálata Az attitűd viszonyulást jelent, az egyénnek azt a lelki és szellemi készségét jelenti, hogy bizonyos tárgyakra, személyekre, helyzetekre meghatározott módon reagáljon. Az attitűdök hátterében az értékek állnak, de míg az attitűd inkább valamilyen konkrét helyzetre vonatkozik, az értékek inkább általános kérdésekre. Értéket vizsgál a szociológus akkor, amikor az emberek közötti alapvető egyenlőségre kérdez rá, és attitűdöt amikor azt kérdezi, hogy mit szólna hozzá, ha gyermeke egy színes bőrűvel kötne házasságot.

ELMÉLETEK A gazdasági alap és kultúra kölcsönhatásai

Az értékszociológia alapvető elméleti kérdése, hogy a gazdálkodás anyagi viszonyai és az értékek milyen szerepet játszanak a társadalom fejlődésében. Marx szerint a gazdasági alap a meghatározó és a tudati viszonyok szerepe másodlagos a társadalmi fejlődésben. Igaz, elismerte, hogy a felépítményt alkotó tudati viszonyok visszahatnak az alapra. Max Weber a tudati viszonyoknak, különösen a vallásnak a gazdasági viszonyokra gyakorolt hatását kutatta, s bár a gazdasági alap meghatározó szerepét ő is elismerte, a tudatnak sokkal jelentősebb szerepet tulajdonított a társadalmi fejlődésben, mint Marx.

25

Az értékek változásának elméletei

Az ide sorolható elméletek közös vonása, az értékek változásának felismerése. Az 1950-es és 1960-as években amerikai szociológusok az értékeket vizsgálva, arra a következtetésre jutottak, hogy a modern embert teljesítményorientáltsága különbözteti meg elsősorban. A teljesítményorientáltság kiemelkedően fontos értékké válását tekintették a modern gazdaság hajtóerejének. Az 1960-as évek második felétől a szociológusok az értékek változására figyeltek fel. Egyesek az élet élvezetét legnagyobb értéknek tekintő, hedonisztikus értékrend terjedését, mások a modern értékek helyébe lépő posztmodern (vagy materiális értékek helyére lépő posztmateriális) értékek térhódítását tapasztalták. Elsősorban a fiatalok körében tapasztalták, hogy nő azok aránya, akik az anyagi és karriersikerek helyett a tartalmas, bensőséges emberi kapcsolatokat, a kulturális értékeket, a függetlenséget, szabadságot részesítették előnybe.

A szocializációkutatás elméletei

E kutatások arra keresik a választ, hogy milyen tényezők segítik a gyermek sikeres szocializációját. E kutatások alapvető kérdése: vajon kívánatos-e, hogy a társadalom tagjai tökéletesen beilleszkedjenek a társadalomba, teljesen konformak legyenek minden értékkel és normával szemben. A teljes konformitás ugyanis a társadalom teljes megmerevedéséhez vezet. A társadalom változását éppen az teszi lehetővé, hogy először egy kisebbség nem konform módon viselkedik. Majd egyre többen fogadják el ezeket a normákat és értékeket, ami a társadalom megváltozásához vezet. Más módon vetette fel ezt a problémát Riesman (1968) A magányos tömeg című munkájában. Kétféle emberről beszél, a belülről irányított emberről, aki saját meggyőződése és értékei szerint cselekszik valamint a kívülről irányított emberről, akinek cselekedeteit a környezet elvárása irányítja, aki az elvárásoknak akar megfelelni. Riesman úgy látta, hogy a tömegtársadalmakat a kívülről irányított embertípus eluralkodása jellemzi.

Az életminőség három dimenziója

Az életminőség-vizsgálatok kiemelt kérdése, hogy mi a kapcsolat az emberek objektív helyzete és annak szubjektív megélése, azaz elégedettsége között. Allardt (1975) finn szociológus (Maslow szükségletelméletét továbbfejlesztve) az emberi szükségletek és a jólét három szintjét különböztette meg: a birtoklást, a szeretetet és a létezést vagy önmegvalósítást. A birtoklás szintjét méri az életszínvonal, a szeretet és létezés szintjét pedig az élet minősége. Mindhárom szinten objektív és szubjektív eszközökkel mérhető a szükségletek kielégítése. Az objektív eszközökkel mért jelenséget nevezte jólétnek, a szubjektív eszközökkel mért jóllétet, megelégedettséget pedig boldogságnak. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az objektív és a szubjektív megelégedettség között nincs szoros korreláció. Az emberi társadalmakban az életszínvonal emelkedésével nem emelkedik a boldogság, megelégedettség szintje. A tény mögött az életszínvonal relativitása áll. A

26

szükségletek egy (alap)szintje felett az embereket boldoggá a másokhoz viszonyított többletfogyasztás teszi.

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK ⇒ A fejlett országokban nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az egyéni teljesítménynek, a társadalmi felemelkedésnek, meggazdagodásnak, mint a fejletlen, kevéssé iparosodott országokban. ⇒ A szolidaritás, a közösségi lét fontossága háttérbe szorul. ⇒ A fejlettebb, gazdagabb országokban a posztmaterialista értékeket előtérbe helyezők aránya nagyobb. De a gazdasági fejlettség és az értékrend ilyen összefüggése csak nagy általánosságban tapasztalható. (Pl. Magyarországon a legnagyobb a materialisták és legkisebb a posztmaterialisták aránya. Indiában, Kínában, sőt Nigériában is nagyobb arányban választottak posztmateriális értékeket a megkérdezettek.) ⇒ Az értékrend korspecifikus jellemzője: a fiatalok között nagyobb a posztmaterialisták aránya. ⇒ Ugyanakkor korszakonkénti hullámzás is megfigyelhető az értékrend változásában. A 70-es évek „hippi” nemzedékét felváltó „yuppie” nemzedék sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít az anyagi jólétnek, a karriersikereknek, tehát a materiális értékeknek. ⇒ Az élet minőségére vonatkozó vizsgálatok meglehetősen gyermekcipőben járnak, kevés az általánosítható tapasztalat. Úgy tűnik azonban, hogy a fejlett országokban általában a családdal a legelégedettebbek az emberek, és a közállapotokkal, a közintézményekkel a legelégedetlenebbek. (Vajon mennyiben függ össze ez azzal a ténnyel, hogy a család milyensége az egyén személyes felelősége, a közállapotok vonatkozásában pedig kívülállónak, kiszolgáltatottnak érzi magát.)

MAGYARORSZÁGI HELYZET Magyarországon a 70-es évektől több értékvizsgálatra került sor. A legnagyobb mintával (15 ezer megkérdezett) a Társadalomtudományi Intézet által 1981-82-ben lebonyolított megkérdezés dolgozott. 10 életcélt kellett fontosságuk szerint osztályozni egy 7 fokozatú skálán a megkérdezetteknek. Az adatok meglehetősen tradicionális értékrendre utaltak. A legfontosabb érték egyrészt a család és a nyugalom, másrészt a megbecsülés és az anyagi gyarapodás volt. Sokkal kevésbé tartották fontosnak az emberek a sikert, a szabadságot, a hedonizmust, az érdekes munkát, tehát a modern és az önmegvalósítással összefüggő értékeket. Hankiss Elemér, Füstös László, Manchin Róbert a 70-es és 80-as években ugyan kisebb mintán, de többször megismételt és árnyaltabb értékkutatást végzett. A Rokeach skálát használták, ezáltal nemzetközi összehasonlításra is módot adott vizsgálatuk. Például az amerikai és magyar eredményeinek összehasonlítása a következő fontosabb következtetések levonását eredményezte.

27

⇒ Mindkét országban a béke és a család a két legfontosabb célérték. De Magyarországon a haza, a munka és az anyagi jólét célértékeket sokkal fontosabbnak, míg a szabadságot, az egyenlőséget és még inkább a bölcsességet és az üdvözülést sokkal kevésbé tartják fontosnak az emberek, mint Amerikában. Az eszközértékek közül mindkét országban nagy fontosságot tulajdonítanak a szavahihetőségnek, a felelősségvállalásnak. Magyarországon viszont lényegesen fontosabbnak tartják az értelmességet és fegyelmezettséget. Lényegesen kevésbé fontosnak a megbocsátást, az előítélet-mentességet, az önérzetet, az önmegbecsülést és a hatékonyságot, mint Amerikában. ⇒ Összegezve a két ország értékrendje közötti legfontosabb különbség az, hogy míg hazánkban az életkörülmények biztosításához, az anyagi jólét növeléséhez fűződő értékek, Amerikában inkább az önmegvalósítással összefüggő értékek és a nem anyagi jellegű életcélok a fontosabbak. Minden bizonnyal a gazdasági fejlettség eltérő szintjével függ ez össze. Hankiss a vizsgálati eredmények alapján úgy látta négyféle értékrend típus van Magyarországon: 1. hagyományos keresztény 2. puritán felhalmozó, 3. fogyasztói-hedonista, 4. XIX. századi és korai XX. századi munkásmozgalmi. Közülük ma a fogyasztó értékrend terjedt el, némileg keveredve a felhalmozóival. A 80-as évek közepén Hankiss úgy látta, hogy hazánkban az értékrend felemás modernizációja ment végbe. Bizonyos vonatkozásokban túlszaladt az értékek modernizációja (elsősorban a közösségekből való kiszakadás, az individualizáció terén), más vonatkozásokban viszont messze elmaradt a gazdasági fejlettség jelenlegi szakaszának követelményeitől (a hatékony munka, az önállóság, az újítási készség terén). 1990-ben és 1993-ban Füstös László és Szakolczai Árpád megismételték a Rokeach tesztet és azt tapasztalták, hogy tovább erősödött az értékrend individualizációja. Tovább nőtt az anyagi jólét fontosság, és csökkent (a korábban is kevéssé fontos) közösségi értékek, a szociális érzékenység és a morális értékek jelentősége. Az Inglehart skála alapján 1991-ben végzett nemzetközi értékkutatás szerint hazánkban voltak a legtöbben akik materialista és legkevesebben akik posztmaterialista típusba tartoztak. 1994-ben a Háztartási Panel vizsgálat is tartalmazta az Inglehart skálát. A válaszok szerint a fejlett országokhoz viszonyítva éppen ellentétes tendencia tapasztalható, amennyiben még inkább előtérbekerültek a materiális értékek, és tovább csökkent a posztmateriális értékek fontossága az emberek szemében. A megkérdezettek 58%-a materialista, 3%-a posztmaterialista és 39%-a vegyes értékrend típusban sorolható. Míg az értékkutatás területén számottevő eredményekkel rendelkezik a hazai szociológia, a normák és az életminőség vonatkozásában csak egy-egy részeredményre hivatkozhatunk.

28

Az 1993-as HP vizsgálat – többek között – a normakövető magatartás társadalmi elfogadottságát mérte a következő kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy aki vinni akarja valamire, az rákényszerül arra, hogy egyes szabályokat áthágjon.” Teljesen egyetért 39% Részben egyetért 39% Inkább nem ért egyet 12% Egyáltalán nem ért egyet 10% A 90-es évek HP vizsgálatai lehetőséget teremtettek arra, hogy több dimenzióban értékeljük a megelégedettséget. A legfontosabb dimenziók a következők voltak: - saját élet alakulása, - jövedelem, - életszínvonal, saját jövőbeni kilátások, - munka (akinek volt!), - lakás, - lakókörülmények, - az ország gazdasági helyzete, - a demokrácia intézményeinek működése, - emberi kapcsolatok. A válaszok tanúsága szerint: ⇒ Meglehetősen elégedetlenek voltunk (vagyunk) a jövedelem, életszínvonal, és a jövőbeni kilátásainkat illetően. ⇒ Ennél is elégedetlenebbek voltunk (vagyunk) az ország gazdasági helyzetével, a demokrácia intézményeinek működésével. ⇒ Viszont meglehetősen elégedettek voltunk (vagyunk) a munka-, lakáskörülményeinkkel és lakókörnyezetünkkel. ⇒ Általában elmondható, hogy elégedetlenek voltunk/vagyunk, ráadásul az elégedetlenség növekvő tendenciát mutat. (Valamennyi dimenzióra igaz a romló tendencia.) Az emberi kapcsolatok dimenziójában ellentmondásos helyzet tapasztalható. ⇒ A családban – rokonságban – baráti körben szoros kapcsolat figyelhető meg, ha szükséget lát vagy bajba kerül valaki, számíthat a segítségre. De ez a segítség anyagi támogatás formájában jelenik meg elsősorban. A tevőleges segítség csökken, a szeretet, az érzelmi kapcsolat igen laza. ⇒ A tágabb társadalmi környezetünkkel szemben pedig igen bizalmatlanok vagyunk. Az önmegvalósítás területén is igen nagy gondjaink lehetnek. Egy 1990-es felmérés szerint a felnőttek 45%-a mondta, hogy állandóan, gyakran vagy néha úgy érzi, semmi értelmét sem látja az életének, 24% állandóan, gyakran vagy néha teljességgel haszontalannak érezte magát. Összefoglalva, a tapasztalatok arra utalnak, hogy a magyar társadalom mintegy két évtizede, elhúzódó értékválsággal küzd. Ennek következménye az anómia és az elidegenedésválság.

29

Az elmondottak alátámasztására és szemléltetésére szolgál a következő három táblázat. A különböző értékeket fontosnak tartók aránya, 1982

A megjelölt értéket a közepesnél fontosabbnak rangsorolók aránya (%)

Értékek, életcélok

Család („az ember életében a legfontosabb”) Nyugalom („békés, rendezett, nyugodt élet a legfontosabb”) Megbecsülés („másoknak jó véleményük legyen róla, becsületes, tisztességes embernek tartsák”) Anyagi előrejutás, szerzés („törekszem arra, hogy én is megszerezzem mindazt, ami elérhető”) Hit („fontos, hogy az ember higgyen valamiben, legyen olyan eszme, hit, aminek szolgálatát legfontosabbnak tartja”) Szabadság, kötetlenség („fontos, hogy saját elképzeléseim szerint, minél kevesebb kötöttséggel élhessek”) Hedonizmus („az ember életében az a legfontosabb, hogy jól érezze magát”) Siker („fontos, hogy az ember sikeres legyen, előre jusson, elismert legyen”) Fatalizmus („nem hiszek a nagy elvekben, nem tőlem függ, mi történik”) Munka („szeretek dolgozni; hajlandó lennék alacsonyabb fizetésért is olyan munkát végezni, amit fontosnak tartok és szeretek”)

79 74 51 39 38 33 32 30 22 16

A 16 éves és idősebb népesség véleménye négy érték fontosságáról, 1994 (Inglehart skála)

Érték

1 Legfontos abb

3

5 Nem tudja

Összesen

Megőrizni a rendet az országban

49,1

28,8

12.5

4 Legke vésbé fontos 5,9

Küzdeni az áremelkedések ellen

35,4

38,7

16,1

5,1

3,7

100,0

18,1

39,6

27,7

4,7

100,0

10,0

27,2

54,7

4,6

100,0

Több beleszólást adni az embe- 9,9 reknek a kormány döntéseibe Megvédeni a szólásszabadságot 3,4

2

3,9

100,0

30

Az értékek választásának sorrendje és mediánértéike Magyarországon és Amerikában Magyarország 1. Béke 2. Család 3. Felelősségteljes 4. Szavahihető 5. A haza biztonsága 6. Boldogság 7. Bátor 8. Munka, hasznosság 9. Anyagi jólét 10. Segítőkész 11. Értelmes 12. Társadalmi megbecsülés 13. Szabadság 14. Belső harmónia 15. Fegyelmezett 16. Önérzet 17. Barátság 18. Törekvő 19. Önálló 20. Egyenlőség 21. Jó kedélyű 22. Tiszta 23. Szerelem 24. Előítélet-mentes 25. Udvarias 26. Szeretetteljes 27. Alkotószellemű 28. Engedelmes 29. Logikus 30. Megbocsátó 31. Hatékony 32. Kellemes élet 33. Érdekes élet 34. Bölcsesség 35. A szépség világa 36. Üdvözülés

USA 2,54 4,09 5,74 5,87 5,90 6,26 6,58 7,45 7,59 7,66 7,89 8,40 8,45 8,42 9,06 9,32 9,39 9,40 9,43 9,53 10,01 10,20 10,28 10,82 11,23 10,23 11,43 11,48 11,63 11,63 12,03 12.75 12,76 13,99 14,91 17,70

1. Béke 2. Szavahihető 3. Család 4. Szabadság 5. Törekvő 6. Felelősségteljes 7. Megbocsátó 8. Előítélet-mentes 9. Boldogság 10. Önérzet 11. Bátor 12. Bölcsesség 13. Segítőkész 14. Egyenlőség 15. Tiszta 16. Üdvözülés 17. Anyagi jólét 18. Munka, hasznosság 19. Bátorság 20. Hatékony 21. A haza biztonsága 22. Fegyelmezett 23. Szeretetteljes 24. Jó kedélyű 25. Belső harmónia 26. Önálló 27. Udvarias 28. Szerelem 29. Értelmes 30. Engedelmes 31. A szépség világa 32. Logikus 33. Társadalmi megbecsülés 34. Kellemes élet 35. Érdekes élet 36. Alkotó szellemű

3,30 3,30 3,81 5,53 6,48 6,69 7,17 7,47 7,57 7,68 7,82 8,01 8,20 8,51 8,71 8,75 9,00 9,00 9,31 9,52 9,53 9,61 9,70 9,93 10,46 10,51 10,78 12,45 13,04 13,28 13,55 14,15 14,40 14,64 15,34 15,40

31

DEVIANCIA A normákhoz való alkalmazkodás, a viselkedési szabályok betartása teszi lehetővé a társadalom zavartalan működését. Az emberek többségére a normakövető magatartás jellemző. De mindig vannak olyan helyzetek, amikor és olyan emberek, akik nem a társadalom által elvárt módon viselkednek. A társadalomra tehát nemcsak a normakövető, hanem a normasértő magatartás is jellemző. A deviancia tehát, beletartozik a társadalom teljességébe.

FOGALMA Általában a deviancia azt jelenti, hogy valamilyen normát megsért valaki. A normák sokasága igen eltérő társadalmi jelentőségű viselkedési szabályokat ölel fel. Ismertek pl. a hazai étkezési szokások. Ha valaki rendszeresen felrúgja a háromszori étkezés szokását, és nem ebédel, helyette viszont bőségesen vacsorázik, tulajdonképpen deviáns módon viselkedik. Mégsem tekintjük épp úgy deviánsnak, mint például az áruházi tolvajt. A szociológia éppen ezért nem tekint minden normasértő magatartást deviánsnak. Számára deviáns az olyan magatartás, mely erőszakosan sért fontos társadalmi normákat, és amelyet az emberek nagy része helytelenít. Ez a helytelenítés, elítélés stigmatizálja a deviáns embert. A deviancia fogalmához azonban két kiegészítést kell tennünk. ⇒ A társadalom nem osztható mereven jó és rossz, igaz és becstelen emberekre. Mindannyian követünk el normasértést. Még súlyosat is! De általában titokban marad. Vagy környezetünk olyan szűk köre számára válik ismertté, amely szubjektív kötődése, szeretete hatására felment bennünket, és „titokban” tartja. Nem stigmatizál sem a társadalom, sem a szűkebb környezetünk bennünket. Egyik azért, mert nem is tud róla, a másik pedig szubjektív okokból felment. Ebben a helyzetben mi sem tekintjük magunkat deviánsnak. ⇒ A deviancia fogalma relatív. - A relativitás elsősorban azt jelenti, hogy térben és időben változik, hogy milyen cselekedetet ítél a társadalom deviánsnak. Semmilyen tett sem eredendően deviáns. Akkor válik deviánssá, ha a társadalom annak minősíti. Még a deviancia olyan nyilvánvalóan súlyos esetére, mint az emberölés is igaz ez. Gondoljunk csak a bibliai ősi törvényre: szemet szemért, fogat fogért. Vagy a kötelező vérbosszú elvárására. De számtalan mai példát is hozhatunk. Az 1956-os forradalomban résztvevőket a forradalom leverése után évtizedekig veszélyes ellenségeknek, ellenforradalmároknak tekintették, ma hősöknek, szabadságharcosoknak tekintjük őket. A fundamentalista muzulmán öngyilkos terrorista a muzulmán világ számára csodálatraméltó, hős, mártír, szabadságharcos, a világ másik fele számára rettegett terrorista. - Ugyanazon cselekedet, ugyanazon országban, kultúrában, és időben lehet normális és lehet deviáns is, attól függően, hogy hol kerül sor a cselekedetre. Istenről prédikálni a templomban, teljesen helyénvaló. De ha a tömött buszon 32

kezd el valaki Istenről prédikálni, megütközünk, és jobb esetben mentálisan torzulásra gyanakszunk. - Gyakran az elkövető társadalmi státuszától is függ, milyen értelemben minősítjük deviánsnak a tettet. Ha egy alsóosztálya tartozó férfi mezítelenre vetkőzik a parkban, minden bizonnyal hamar akad valaki, aki rendőrt hív. Ha egy disztingvált küllemű, szemel láthatóan felsőosztályba tartozó férfi teszi ugyanezt, nagy valószínűséggel mentőért fognak telefonálni.

A deviancia és a társadalmi kontroll kapcsolata Általában az emberek viselkedése kiszámítható. Mert többnyire normakövető módon viselkednek, azaz megfelelnek a társadalom által elvárt szerepeknek. Vajon miért tartják be az emberek a viselkedési szabályokat még akkor is, ha ez kényelmetlen számukra? Vagy másként kérdezve, mi biztosítja, hogy a társadalom többsége normakövető módon éljen, és ezzel megvalósuljon a társadalmi rend? A társadalmi kontroll és a hozzá tartozó eszközrendszer gondoskodik arról, hogy az emberek a kívánt módon viselkedjenek. A társadalmi kontroll a szocializációval kezdődik. Azt mondhatjuk, egészében véve a szocializáció sikeres, mert általában normakövetők vagyunk. De nem tökéletes a szocializációnk. Előfordul, hogy megsértjük a normát. Ilyenkor szembesülünk a társadalmi kontroll működésével. A társadalmi kontroll eszköze a szankció. A szankció jutalom és büntetés, azaz pozitív és negatív lehet. Maga a szankció megnyilvánulhat hivatalos és nem hivatalos formában. Például hivatalos, pozitív szankció egy kitüntetés átadása. Hivatalos negatív szankció a börtönbüntetés kiszabása vagy legsúlyosabb esetben a kivégzés. Minél jelentősebb, súlyosabb a hivatalos szankció annál merevebb sablon szabályozza a lebonyolítását. Nem hivatalos pozitív szankció pl. a vállveregetés, a taps. Negatív pedig lehet egy rákiabálás vagy semmibevétel. A nem hivatalos szankcióknál nincs sablon, a megnyilvánulás spontán módon történik. A pozitív szankció jelzi, hogy a társadalmi kontroll hatékonyan működik. A negatív szankció annak a jele, hogy hibásan, inhatékonyan működik a társadalmi kontroll, deviáns viselkedés jöhetett létre. Tehát, a társadalmi kontroll küldetése, hogy normakövetővé tegye az embereket. A jól működő társadalmi kontroll jele, hogy csökken a deviáns magatartás előfordulási gyakorisága. Bármennyire igaz is ez a megállapítás, mégis azt kell mondanunk a deviancia jelenléte hatékonyabbá teszi a társadalmi kontrollt. Még Durkheim hívta fel arra a figyelmet, hogy amikor a társadalom stigmatizálja a prostituáltakat, tolvajokat, nemcsak bünteti őket! Egyrészt megerősíti a létező normákat és figyelmezteti az embereket, hogy így járnak, ha hasonlóan viselkednek. Másrészt szembeállítja a normakövetőket a deviánssokkal. Kettéhasad a társadalom. Az egyik oldalon állunk „mi”, a normakövető, helyesen élő és cselekvő, tiszteletreméltó emberek és másik oldalon állnak „ők”, a rosszak, az elitélendő módon élő és cselekvő emberek. Kiközösítjük tehát őket.

33

A szociológia többnyire a következő deviáns magatartási formák vizsgálatát tekinti tárgyának. Öngyilkosság, bűnözés, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás, mentális betegségek. Az előadásban ezek mindegyikéről szó lesz. A szociológiai kézikönyvek némelyike e területeken kívül, kitér a prostitúció és a homoszexualitás kérdésére is.

A KUTATÁS MÓDSZEREI A deviáns magatartás kutatásának alapproblémája, hogy a gyakoriság mérése nehéz és megbízhatatlan. Csak egy részéről vannak statisztikai adatok, de ezeknek pontossága is bizonytalan. Az öngyilkosság kutatásával foglalkozók vannak viszonylag a legjobb helyzetben, legalábbis ami a statisztikai adatok számát és megbízhatóságát illeti. Hazánkban a demográfiai évkönyvek a halálozási statisztikában halálokok szerinti csoportosításban is közlik az adatokat. A hazai adatszolgáltatás megbízhatónak tekinthető. Nem lehet ezt elmondani azon országok esetében, ahol valamilyen ok (pl. biztosítási érdek, vallási szokások) miatt nagyobb az eltitkolás, ill. más halálok megjelölésének a veszélye. A fejletlen országokban pedig elve bizonytalan, részleges a statisztikai adatgyűjtés és szolgáltatás. Az öngyilkosság elemzéséhez leggyakrabban használt mérőszám, az öngyilkossági ráta, mely 100 ezer lakosra jutó, halállal végződő öngyilkosság számát jelenti. Nem minden öngyilkossági kísérlet vet véget az elkövető életének. De mert a kísérlet igen fontos jelzés a külvilág számára (hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a sikertelen kísérletet újabb fogja követni, mely már halálos kimenetelű) igen fontos ezeket is számba venni. Az öngyilkossági kísérletekre vonatkozóan azonban kevés és pontatlan adattal rendelkezünk. Csak azokkal az esetekkel találkozik a statisztika, akik bekerülnek az egészségügyi nyilvántartásba. A bűnözés szociológiai elemzését a statisztikai kiadványok a rendőrségi és bírósági adatközlések alapján, a következő adatok gyűjtésével segítik. ⇒ Ismertté vált közvádas bűncselekmények száma ⇒ Ismertté vált elkövetők száma ⇒ Vádlottak száma ⇒ Elitéltek száma Néha reprezentatív felmérések egészítik ki a statisztikai adatok elemzését. Például megkérdezettnek arra kell választ adnia, hogy követtek-e el ellene x időn belül valamilyen bűncselekményt. A tapasztalat az, hogy az ilyen módon nyert adatok szerint nagyobb a bűnözés, mint a rendőrségi nyilvántartás szerint. Néha olyan kérdés is szerepel az ilyen viktimológiai felvételben, hogy „követett-e el Ön élete folyamán bűncselekményt?” Természetesen csak akkor van értelme a kérdőíves megkérdezésnek, ha a felvétel anonimitása a megkérdezett számára biztosítottnak tűnik. Ez utóbbi kérdésnél meglepő a tapasztalat, hogy a bevallási arány igen magas.

34

A bűnözés időbeni és nemzetközi vizsgálatát igen megnehezíti a büntetőjog változása és országonkénti különbözősége, a bírói ítélkezés gyakorlatának és a felderítési aránynak országonkénti eltérése. Az alkoholizmus kutatásának nehézsége már a fogalom meghatározásnál kezdődik. Nem lehet mindenkit alkoholistának tekinteni, aki alkoholt fogyaszt. Meddig tekinthető valaki szociális ívónak, ill. mettől kell alkoholistának tartanunk? Az orvosi meghatározás szerint: alkoholista az, aki a függőség állapotába jutott. Az orvostudomány két változatát különbözteti meg a függőségnek. Az egyik csoportba azok sorolhatók, akik nem tudnak a mindennapi ivásról lemondani. (A reggeli ivási kényszer már igen súlyos függőségi állapot jele.) A másik csoportba az alkalmi nagyivók tartoznak. Akik, ha alkoholhoz jutnak, nem tudják abbahagyni az ivást a teljes lerészegedésig. A szociológia azt tekinti alkoholistának, akinek az életében az alkoholfogyasztás súlyos családi, munkahelyi konfliktust vagy súlyos egészségállapot romlást okoz. Ez a megközelítés tűnhet megengedőbbnek éppúgy, mint szigorúbbnak az orvosi megközelítéshez képest, mégis az a tapasztalat, hogy az esetek nagy többségében egybeesik az orvos és a szociológus által érintettnek minősülő csoport. Az alkoholizmus kutatását területi, kulturális és történeti sajátosságok is bonyolítják, ami komoly nehézség a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok számára. Az alkoholisták számának meghatározása sok nehézségbe ütközik. Felhasználhatjuk a gondozóintézetek nyilvántartásait, de az intézetekbe az alkoholistáknak csak töredéke jut el. Ráadásul, az intézetekben nyilvántartott betegek számának változása sokkal inkább függ a gondozóhálózat bővülésétől ill. zsugorordásától, mint a ténylegesen alkoholisták számától. Ahogy a bűnözés esetében, itt is használhatják a kérdőíves megkérdezés módszerét is. Ezek az epidemiológiai vizsgálatok csak közvetett kérdésekkel operálhatnak, az őszinte válaszadás érdekében, így csak becslésre, következtetésre alkalmas információkkal szolgálnak. Gyakrabban folyamodnak mind a hazai, mind a nemzetközi kutatások a közvetett módszerhez, az alkoholizmus mértékének becslésénél. Két módszer terjedt el. ⇒ A Jellinek-képlet a májzsugorban meghaltak számából indul ki. Ezek 60%-át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak. Ezt a számot szorozza 144-el, majd az így kapott eredményt tekinti az adott időben, adott területen élő alkoholisták számának. ⇒ A Ledermann-módszer az egy főre jutó összes alkoholfogyasztásból indul ki, ebből becsüli, hogy a népesség mekkora része tekinthető súlyos alkoholfogyasztó. Nem az alkoholisták számát, hanem a súlyos fogyasztók számát becsüli tehát. A két módszer közül bármelyiket választjuk, tudatában kell lennünk annak, hogy mindegyik esetén sok a becslés. Ezzel együtt, nemzetközi összehasonlításra, időbeni tendenciák vizsgálatára mindkét módszer megfelelő. Még több a bizonytalanság, a kábítószer fogyasztók számának meghatározásánál. Ebben az esetben is, a probléma már ott kezdődik, hogy kiket is kell idesorolnunk? Vajon a gyógyszerfüggők is kábítószer fogyasztóknak minősülnek? Mindenkit ide soroljunk, aki a 35

drogok igen széles skáláján valamelyikkel él? Mennyiben teszünk különbséget a különféle drogokat fogyasztók között? Szinte minden társadalom (sokszor meghatározott feltételek mellett) engedélyezi/te valamilyen formáját a drogfogyasztásnak, ugyanakkor a többit tiltja. A dél-amerikai indiánok a kokacserje leveleit rágták, a távol-keletiek ópiumot, a közel-keleti társadalmakban hasist szívtak, Európában már az ókortól elfogadott az alkoholfogyasztás stb. A kábítószer fogyasztás mértékének, jellemzőinek kutatását kérdőíves felméréseken alapuló epidemiológiai vizsgálatok szokták alátámasztani. Tekintettel arra, hogy nagyon sok országban bűncselekmény mind a fogyasztás, mind a forgalmazás, és a társadalmi megítélése is igen negatív a droggal aktívan kapcsolatba kerülőknek, a letagadás veszélye fokozott. Nagyon nehéz úgy kérdezni, hogy őszinte válaszokat kapjunk. A mentális és lelki betegségek mérése is hasonlóan nehéz feladat. Ebben az esetben is, már a definíció gondot okoz. Kiket tekintsünk mentálisan sérültnek? A súlyos elmebetegségektől a neurotikus panaszokig igen változatos viselkedési zavarokat lehet ide sorolni. Az elmebetegség a legszűkebb fogalom. A mentális betegséget általában tágabb értelemben használják, beleértik a neurózist is. A kutatóknak két statisztikai adat áll rendelkezésükre. Egyrészt az adott évben elme- és ideggyógyintézetekben, másrészt az ambuláns pszichiátriai gondozóintézetekben kezeltek száma. De tudjuk, hogy a mentális és lelki betegséggel küzdők jelentős része nem jut el ezekbe az intézményekbe, csupán a legsúlyosabb esetek. Ebben az esetben is epidemiológiai vizsgálatokkal egészítik ki az elemzést. A megkérdezés során általában bizonyos tünetekre szoktak rákérdezni. A válaszok alapján skálapontszám számítható, mely alapján a megkérdezett a lelki egészség és betegség skáláján valahol elhelyezhető.

ELMÉLETEK A deviancia okairól szóló elméleti hipotézisek két csoportba sorolhatók: ⇒ egyrészt, az egyén, a család és más elsődleges csoportok szintjén, ⇒ másrészt, a társadalom egésze szintjén megfogalmazott elméletek. Mindkét csoport közös jellemzője, hogy nem egy-egy fajta devianciát vizsgál, hanem általában a deviáns viselkedés okát.

Biológiai elméletek

Lombroso (olasz orvos) a koponyaalkat és a bűnözés között szoros összefüggést látott. Szerinte a bűnözők jobban hasonlítanak az emberszabású majmokra és az ősemberre, mint a modern emberre. Ma már a tudományos életben senki nem fogadja el elméletét. Egy a közelmúltban megfogalmazott elmélet szerint bizonyos kromoszóma rendellenesség hajlamosít a bűnözésre. Empirikus vizsgálatok szerint ugyanis, a bűnözők között gyakori az XYY kromoszómakombináció a normális XY helyett. Azonban mindezidáig nem bizonyították meggyőzően, hogy ez a kromoszóma rendellenesség valóban hajlamossá tesz-e bűnözésre, erőszakos viselkedésre, s ha igen, milyen mértékben. 36

A genetikai átörökítés kérdése (lehetősége) egyaránt felmerül az öngyilkosságra, a mentális betegségre és az alkoholizmusra való hajlam esetében. Ugyanis gyakori a tapasztalat e devianciák családon belüli ismétlődésére. Az elmebetegségek öröklődését, biológiai, genetikai alapját több orvosi elmélet feltételezi, de mindezidáig nem sikerült az egyes elmebetegségek biológiai okait feltárni, ill. egyik biológiai elméletet sem egyértelműen, kétséget kizáróan bizonyítani. Az öngyilkosság és az alkoholizmus esetében némileg egyszerűbb a helyzet, amennyiben itt a szocializáció során elsajátított minták szerepével sokkal inkább magyarázható a deviancia ismétlődése az adott családban, mint genetikai, biológiai tényezőkkel.

Pszichológiai elméletek

Az e csoportba tartozó elméletek általában akut feszültséghelyzetre vezetik vissza a deviáns magatartást. A feszültség szorításában szinte belemenekül a devianciába a deviáns magatartású személy. Az öngyilkos, a számára megoldhatatlan helyzet elöl menekül a halálba. Az alkoholista szorongását, feszültségét oldja az ivással, a kábítószer fogyasztó kudarcérzését kíséreli feledni a drog segítségével. Az antiszociális, agresszív fiatal viselkedésének hátterében önértékelési zavarok, érzelmi, indulati kielégületlenségek húzódnak meg.

A szocializáció zavarai – elmélet

Szorosan kapcsolódik az előző elmélethez, amennyiben az akut feszültséghelyzetet fontosnak, de csak közvetlen kiváltó tényezőnek tekinti a deviáns magatartás kialakulásában. A mögöttes okot hibás szocializációban látja. Amennyiben a szocializáció nem készítette fel az egyént a kudarc elviselésére, a konfliktushelyzet feloldására. A szociológiai kutatásoknak többnyire sikerül kimutatniuk a személyiségfejlődés olyan korai, többnyire gyermekkori zavarait, melyek az adott személy teherbíró és ellenálló képességét gyengítette.

A bűnözés magyarázata a racionális választás elmélete alapján

Különösen a vagyon elleni bűnözés mögött megbújó racionális (gazdasági haszon) érdekek szerepét emeli ki ez az elmélet. Valószínű azonban, hogy még a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek is csak egy kisebb része kalkulál teljesen racionálisan, és még az ő körükben is gyakori a kockázat lebecsülése. Az elkövetők jelentős része valószínű egyáltalán nem gondolja át a cselekménye következményeit.

Kulturális elméletek A társadalom tagjainak életét kulturális normák és értékek szabályozzák. Ezek a normák kultúránként jelentősen különbözhetnek egymástól. A kábítószer fogyasztásnál már láttuk, 37

hogy a különböző korok és társadalmak eltérő módon tiltottak és engedélyeztek. A kulturális normák (ezen belül, az eltérő ivási normák) szerepével magyarázta pl. Bales, hogy az USAban élők zsidók körében sokkal ritkább az alkoholizmus, mint az írek között. A zsidó kultúra ősidők óta engedélyezi a szeszesital fogyasztást, de a lerészegedést elítéli. Az íreknél egyenesen elvárt volt a nőtlen férfiaktól a kocsmába járás és ivás, akár a lerészegedésig. A közfelfogás szerint ezzel vezették le azt a feszültséget, amit a késői házasodás miatti hosszú nőtlen állapot okozott. Ezek a kulturális gyökerek ma is eltérő ivási szokásokat alakítanak ki a kétféle etnikai csoportban. A deviáns magatartásnak szinte valamennyi formájában tetten érhető az értékek, kulturális normák hatása. Még az erőszakos bűnözés helyi sajátosságaiban is találhatunk kulturális gyökereket. Gondoljunk csak a kötelező vérbosszú intézményére Szicíliában. Vagy mekkora különbség volt az öngyilkosság megítélésében Japán és Európa katolikus nemzetei között. Bizonyos helyzetekben a szamuráj férfinak kötelessége volt harakirit elkövetni. Erkölcsileg semmisült meg, ha nem lett öngyilkos. Ugyanakkor a katolikus hit szerint nincs joga embernek dönteni arról az életről, amit Isten adott. Még akkor sem, ha a saját életéről van szó. A középkorban az öngyilkost ezért nem lehetett a temetőben eltemetni. Csak az árokban elkaparni. Itt az öngyilkos semmisült meg erkölcsileg. A kulturális elméletek szerint tehát azokban a társadalmakban gyakoribb valamilyen deviáns viselkedésforma, amelyekben engedélyezik vagy hallgatólagosan elfogadják, kevésbé szigorúan ítélik meg. A társadalmon belül csoportoknak, kiscsoportoknak is eltérő normái lehetnek. Lehet a deviáns magatartás oka ilyen eltérés is. A Chicagói Iskola bűnözéselmélete is ezen a felismerésen alapult. Nevezetesen, akik gyakrabban kerülnek kapcsolatba bűnözőkkel, nagyobb valószínűséggel válnak bűnözőkké. A nagyvárosok kiemelkedő bűnözési aránnyal rendelkező kerületeiben lakók nagyobb valószínűséggel válnak bűnözővé, mint az un. jobb negyedek lakói. Azaz, szociokulturális okai is lehetnek a bűnözésnek. Jessor és munkatársai szerint, a szociokulturális rendszer, deviáns magatartást befolyásoló részei a következők ⇒ a hozzáférési lehetőségek ⇒ a normák ⇒ a társadalmi kontrol gyenge vagy erős volta.

Anómiaelméletek

A klasszikus anómiaelmélet Durkheim nevéhez fűződik, aki anómia alatt a társadalmi normák meggyengült állapotát értette. Gyors és nagy társadalmi változások hatására szokott ilyen anómikus állapot kialakulni. Amikor a régi értékek és normák már érvényüket vesztik, de még nem kristályosodtak ki az újak, az emberek elveszítik kapaszkodóikat, igazodási pontjaikat. Elmosódik a határ a helyes és helytelen magatartás között. Az ilyen korszak sok konfliktussal, felhalmozódó feszültséggel jár, mely szintén erősíti a devianciára való hajlamot. Durkheim anómia fogalmát Merton a múlt század 30-as éveiben újrafogalmazta. Ezzel új anómiaelméletet hozott létre. Merton anómiának azt az állapotot nevezi, amikor a társadalmilag elfogadott célokat nem lehet a megengedett eszközökkel elérni. Például 38

társadalmilag elfogadott cél a polgári társadalmakban a meggazdagodás. De a társadalom előírja, hogy milyen eszközökkel engedélyezi a cél megvalósítását. A megengedett eszközök: tanulás, munka, takarékosság stb. A fogalomból következően a deviáns viselkedésnek két típusa alakulhat ki. ⇒ Aki a célokat elfogadj, de nem megengedett eszközöket használ. Pl. adócsalás, vagyon elleni bűnözés. ⇒ Aki sem a célokat, sem az eszközöket nem fogadja el. Pl. akik elutasítják a gazdagodás, a foglalkozási karrier, rendezett családi élet stb., célokat és „kilépnek” a társadalomból. Öngyilkosságot követnek el, vagy csövesek, hajléktalan csavargók lesznek, vagy drogfogyasztásba menekülnek, bűnözővé válnak stb.

Minősítési elmélet

Az elmélet kiindulópontja: nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak a viselkedésre adott válaszán múlik, hogy deviánsnak tekintjük vagy sem. Az elmebeteget nem annyira a viselkedése különbözteti meg a társadalom többi tagjától, hanem az, hogy az orvosok elmebetegnek minősítik. Ezt a minősítést nevezte Goffmann stigmának, megbélyegezésnek. A minősítési elmélet jelentőségét növeli, a tapasztalat, hogy ha valakit deviánsnak minősít a (szűkebb vagy tágabb) környezete, előbb-utóbb elfogadja a minősítést, úgy is tekint önmagára mint pl. alkoholistára, bűnözőre. Nem kíván kitörni a szerepből, annak megfelelő módon fog viselkedni.

A MAGYARORSZÁGI HELYZET

Öngyilkosság

A 19-20. század fordulójáig visszamenően meglehetősen pontos adatokkal rendelkezünk e területre vonatkozóan. (Mint tudjuk, az öngyilkosság mérőszáma a 100 ezer lakosra jutó öngyilkosok száma.) Majdnem másfél évszázad távlatában sajnos igaz, hogy kiemelkedően magas öngyilkossági arányszámok jellemzik hazánkat. Már a 19. században világelsők voltunk. Ilyen hosszú idő távlatában kitűnik, hogy az arányszámok hullámmozgást mutatnak. Az első hullámhegy 1860-70-es években volt, majd a századfordulón, ezt követően a nagy gazdasági világválsághoz kapcsolódóan az 1930-as években. Végül egy elhúzódó növekedő szakasz következett 1954-1983 között. Az 1983. évi tetőpont 46 fő/100 ezer lakos volt. (Az utánunk következő Ausztria arányszáma alig haladta meg a 29-et!) 1983 után stagnálás következett, majd 1988-ban váratlanul csökkeni kezdett az arányszám. 1995-re 32,9-re csökkent, de ez még mindig azt jelentette, hogy világelsők maradtuk. 1999-ben veszítettük el első helyünket, Sri Lanka előzött meg egyedül bennünket.

39

Az öngyilkossági kísérletekről nincsenek megbízható adataink. Becslések szerint számuk ötször nagyobb, mint a halálesettel végződő öngyilkosságoké. Az öngyilkossági hajlam érdekes területi sajátossága, hogy egy ÉK-DNy-i tengely kettévágja az országot. Legalacsonyabb az öngyilkossági ráta Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron megyékben, legmagasabb az É-K-i megyékben. Településtípusok szerint is tartós eltérést tapasztalhatunk, amennyiben a községekben a legmagasabb, utána a megyei nagyvárosok következnek, a rangsorban a harmadik Budapest, és végül a kisvárosokban a legkisebb az öngyilkossági hajlam. Az öngyilkossági statisztika nemek szerinti bontása azt mutatja, hogy sokkal gyakoribb a férfi öngyilkos, mint a nő. Az öngyilkosok mintegy ¾ része férfi. A nők viszont gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot mint a férfiak. Nem valószínű, hogy ez azt jelenti, a nők inkább csak fenyegetőznek, környezetüket zsarolják stb. Jellegzetesen más módját választják a halálnak a nők és a férfiak. A férfiak esetében az akasztás a leggyakoribb mód, a nőknél a gyógyszer beszedése. Ritkán fordul elő, hogy az akasztás nem végződik halállal. A gyógyszeres öngyilkosságnál sokkal nagyobb az esélye az időben történő felfedezésnek, és orvosi beavatkozással még megmenthető az illető. Az öngyilkossági statisztika szerint idősebb korban, és a foglalkozási hierarchia szélső pontjain (segédmunkás, orvos, top menedzser) a leggyakoribb az öngyilkosság. A szakmunkás, hivatalnok, pedagógus foglalkozásúak helyezkednek el a görbe mélypontján. A veszélyeztetett társadalmi csoportok ⇒ munkanélküliek ⇒ betegek ⇒ rossz, széthulló családi állapotúak ⇒ szociálisan dezintegrált, deviáns csoportok ⇒ mentális betegségekben szenvedők (nő a számuk!) Veszélyeztetett korcsoportok ⇒ középkorú nők ⇒ diákok (halálokaik rangsorában első a baleset, második az öngyilkosság áll) ⇒ időskorúak

Bűnözés

Az értékelés alapját részben a statisztikai adatok, részben a különböző felmérésekből nyerhető információk képezik. A statisztikai adatok értékelésénél azonban figyelembe kell venni, hogy nagyságukat befolyásolja az ország jogrendje (a büntetőjog és a bírósági gyakorlat) is. Hogy ennek milyen számottevő hatása lehet, bizonyítja az a tény, hogy a II. világháború óta eltelt 60 évben az elítéltek száma 1949-1952 között volt a legmagasabb, annak ellenére, hogy a bűncselekmények száma azóta sokszorosára nőtt. 1952-ben 152 ezer embert ítélt el a bíróság, ugyanakkor, az elmúlt 10 évben „csak” 85-90 ezer között mozgott az elítéltek száma. Az elítéltek kiugróan magas számát az 50-es évek elején az okozta, hogy az akkori jogszabályok szerint bűncselekménynek minősült pl. az áruhalmozás, a feketevágás stb., és gyakran politikai indíttatásra (kuláküldözés) feketézéssel, áruhalmozással „bűntelen” embereket is megvádoltak. 40

Az ismertté vált bűncselekmények száma 1990. után jelentősen növekedett. 1988-ban az ismertté vált bűncselekmények száma 185 ezer volt, 1995-ben már 502 ezer. A növekedés szerencsére megállt, sőt csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. 2005-ben már nem érte el a 437 ezret. Az ismertté vált bűncselekmények számához képest lényegesen kisebb az ismertté vált elkövetők száma. Pl. 1995-ben 128 ezer, szemben az 502 ezerrel. Ugyanebben az évben a jogerősen elítéltek száma 85 ezer volt. A három adat közötti arány azóta sem változott, ami arra utal, hogy mind a bűnüldözés, mind a bíróságok működésének hatékonysága gyenge. A bűncselekmények számának a 90-es években tapasztalható ugrásszerű emelkedése mögött a vagyonosodás megjelenése áll. A vagyon elleni bűncselekmények arány megugrott, a 90-es évek második felében 74% volt az összes bűncselekményen belüli arányuk. (Többségét a lopás tette ki.) Ma már 85% ez az arány. Tehát főleg ez áll a növekvő bűnözés hátterében. Nem jelenti ez azt, hogy a személy elleni bűncselekmények száma nem növekedett. Itt is növekedés tapasztalható, de a mérték kisebb. Pl. a legsúlyosabb bűntény, az emberölés a 70es, 80-as években 200 fő/év körüli szinten volt. A 90-es években 300 fő/év. A vagyon elleni bűncselekmények sorában (különösen a 90-es években) a gépkocsi lopás vezette a rangsort. Hátterében a robbanásszerűen növekvő kereslet állt, mellyel a gyorsan növekvő kínálat nem tudott lépést tartani. A bűncselekmények számának gyors növekedése időben egybekapcsolódott a határok kinyitásával, ami nyilván szerepet játszott a közvélekedésben, miszerint külföldi elkövetők (akár szervezett bűnbandák) állnak nagyszámban a tény hátterében. A tények nem igazolják a feltevést. A külföldi elkövetők aránya 5-10% között mozog. Az elítéltek nagy többsége férfi, ezen belül, túlsúlyban a fiatal felnőtt korosztály van. A bűnözés terjedésében szerepet játszott: ⇒ a rendőrségi bűnüldözés inhatékonysága, ⇒ a határok átjárhatóvá válása, ⇒ a szervezett bűnözés növekedése és ⇒ az állampolgárok tulajdonában lévő vagyon növekedése. Az Országos Kriminológiai Intézet által 2004-ben végzett felmérés legfőbb tapasztalata: … „Az emberek nem attól félnek amitől félniük kellene, és nem azok rettegnek leginkább, akikre valóban veszély leselkedik.” Az emberek biztonságérzetét a TV, az újságok, általában a tömegkommunikáció nagymértékben manipulálja. A híreket eluraló szenzációként felvezetett bűnesetek azt az érzést keltik az átlagemberben, hogy mindenütt egyre növekvő veszélynek van kitéve. Nincsenek tisztában az emberek azzal, hogy melyek a leggyakoribb bűncselekmények. A megkérdezettek 10%-a szerint az emberölés! De a túlnyomó többség az erőszakos cselekményt tekinti a leggyakoribbnak. Pedig ma már a bűncselekmények 85%-a vagyon elleni, a fennmaradó 15% sorolható az erőszak, garázdaság, emberölés bűntett csoportba. A közvélekedés kevéssé bízik a rendőrségi bűnfelderítés hatékonyságában. A rendőrség eredményességében hívők aránya 40%. Másoldalról bizonyítja ezt, hogy az évi 1 millió körüli 41

bűncselekmény alig fele jut a rendőrség tudomására. Legnagyobb arányban az autólopásokat jelentik be. De ezeknek is csak 80%-át. Még a súlyos testi sértéseknek is csak 2/3-át jelentik be a rendőrségen. Az már nem meglepő, hogy legkevésbé a nem erőszakot jelentik, mindössze 10%-át. A közbiztonság általánosan rossz megítélését egyéb téveszmék is okozzák. A többség úgy gondolja, hogy az uniós országok között vezető helyen vagyunk a bűncselekmények gyakoriságát illetően. Pedig Nagy Britanniában 4-szer, Német-, Francia- és Olaszországban 2szer annyi a 100 ezer főre jutó bűncselekmény száma mint hazánkban. A szomszédos Ausztriában is 25%-kal több. Igaz, nem tudjuk, hogy a bejelentési arány jobb-e ezekben az országokban, mint Magyarországon.

Alkoholizmus

Az alkoholizmus megítélését nagyban nehezíti az adathiány. A gondozó intézetek mintegy 50 ezer főt tartanak nyilván. Ennél sokkal magasabb az alkoholbetegek száma. 1995-ben 8496 fő halt meg alkoholos májzsugorban. A Jellinek képlet alapján ez azt jelzi, hogy az alkoholisták száma ekkor mintegy 744 ezer volt. Ha azonban a ténylegesen alkoholos májzsugorban meghaltak számát vesszük alapul, az alkoholisták becsült száma több mint 1 millió fő. (A Jellinek képlet az összes májzsugorban meghalt 60%-át tekinti alkoholos hátterűnek. Egy évtizede azonban már az orvostudomány ki tudja mutatni az alkoholos májzsugort. Aránya nálunk 80% körüli!) A májzsugoros halálesetek száma rohamosan nő. 1950-ben a 100 ezer lakosra jutó májzsugoros halálesetek száma 5 fő, 1995-ben már 83 fő volt. Ezek a számok az alkoholizmus rohamos terjedésére utalnak. Ugyanakkor a Ledermann módszerrel értékelve a helyzetet, egészen más kép rajzolódik ki. Az 1 főre jutó szeszesital fogyasztás (abszolút szeszre átszámítva): 1960-ban 6,1 liter, 1978-ban 11,3 liter volt. Itt megállt a növekedés és 1986-ig tartottuk ezt a szintet. 1987-től lassú csökkenés következett be. 1995-ben 10,5 l/fő – re csökkent az arányszám. A kétféle módszer tehát ellentétes következtetésre ad lehetőséget. Mi az igazság? Mindkét esetben becslésről van szó, nehéz tehát pontos választ adni. Tény, hogy az alkoholos májzsugorban meghaltak száma rohamosan nő. De ahhoz, hogy valaki alkoholos májzsugorban meghaljon, több évtizedes masszív ivásra van szükség. Az alkoholos májzsugorban meghaltak száma ezért nem az adott év, hanem a megelőző évtizedek alkoholizmusát tükrözi. Ezért óvatos a szociológia, az alkoholisták számának becslésénél. A nagyivók (puhább, tágabb fogalom, mint az alkoholista) táborát ma mintegy 1 millióra teszi. A 90-es években megváltozott az alkoholfélék szerinti összetétele a fogyasztásnak. Nem a borfogyasztás nőtt, hanem a sör és különösen az égetett szeszesital fogyasztás. Ez utóbbi aránya az összes alkoholfogyasztáson belül ötszörösére nőtt. A legutóbbi éveket viszont a borfogyasztás lassú emelkedése jellemzi. Az alkoholizmus a felnőttkoruk derekán lévő férfiak között a leggyakoribb. Ők már fiatalon kezdik a nagyivást, de a függőség kialakulásához hosszú, tartós ivás kell. A 20 éven felüli férfiak közül minden negyedik alkoholista! Ma a férfiak 20%-a és a nők 3%-a naponta 42

fogyaszt alkoholt. A munkanélküliek különösen veszélyeztetett réteg, közülük isznak a legtöbben. A hazai alkoholfogyasztási térkép szerint nyugat felé csökken és kelet felé nő az alkoholizmus probléma. Az ország középső része és az Északi Középhegység a legfertőzöttebb terület. Ezeken a vidékeken hagyományosan olyan problémamegoldó magatartások alakulnak ki, hogy az ivás segít vagy legalábbis elviselhetővé teszi a helyzetet.

Kábítószer-fogyasztás

A kábítószer-fogyasztás viszonylag új jelenség hazánkban. A 60-as végén jelent meg első formájában mint „szipuzás”, azaz a szerves oldószerek belégzése. 1990-ig gyógyszerek, ragasztók, szerves oldószerek, otthon kotyvasztott teák fogyasztása jelentette általában a kábítószer-fogyasztást. 1990. után megjelennek a külföldről csempészett igazi drogok. Kezdetben csak a szintetikus drogok, ma már a klasszikusok is. Budapesten észlelték először a drogfogyasztást, és 1973-ig nem is igen lépett ki a főváros határain kívülre. 1973. után azonban mintegy 2 év alatt az egész országban elterjedt. Azóta a fogyasztók számának gyorsuló növekedését figyelhetjük meg. A rendszeres fogyasztók becsült száma: 1970-es évek eleje 1980-as évek eleje Ma

100-200 fő 10 ezer fő 100-200 ezer fő

Kevés a megbízható adat, a többnyire kis mintás felmérések, drogambulanciák, egészségügyi intézmények stb. tapasztalata alapján a 90-es években tapasztalt átütő változás legfőbb jellemzői a következők. ⇒ A drogfogyasztás bizonyos hátrányos helyzetű rétegekben (nevelőotthonokban) összpontosult az évtized első felében, majd szétterült, elsősorban az ifjúság körében. ⇒ Egyre fiatalabb korban válnak a drogok a hétvégi szórakozás szerves részévé. ⇒ Legveszélyeztetettebb a középiskolás réteg. A 15-16 éves alkohol és drogfogyasztók száma 1995. óta a duplájára nőtt! ⇒ Országos szinten a 18-24 éves fiúk 25%-a, a lányok 9%-a próbálta már ki valamelyik formáját a drogoknak. ⇒ Egy évtized alatt mintegy kétszeresére nőtt a tiltott szerek fogyasztása. ⇒ Növekedett a fogyasztás intenzitása. ⇒ A marihuána és a különféle szintetikus drogok (ecstasy, amfetamin, LSD) fogyasztása jellemző általában. ⇒ A legsúlyosabb gond, hogy a 90-es évek folyamán a nemzetközi drogkereskedelemben tranzit országból célországgá váltunk.

43

Viszonyunk a deviancia különböző formáihoz

Egy 1991-es felmérés szerint: ⇒ leginkább az öngyilkosságot és az alkoholizmust tolerálja a népesség, ⇒ legkevésbé a drogfogyasztást, ⇒ a férfiak legjobban az alkoholizmust, ⇒ a nők legjobban az öngyilkosságot tolerálják.

44