Színháztörténeti könyvtár
ORT
JÁNOS
A FŐVÁROSI LEVÉLTÁR SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FORRÁSAI 1873—1944
SZÍNHÁZTÖRTÉNETI
KÖNYVTÁR
17. S Z Á M
O R T
JÁNOS
A FŐVÁROSI LEVÉLTÁR SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FORRÁSAI 1873-1944
Budapest, 1945 SZÍNHÁZTUDOMÁNYI
INTÉZET
Országos Színháztörténeti Múzeum
Az előszót irta: Mályuszné Császár Edit Szerkesztős Kovács Tivadar
,'zet /via:
él
IL'Ut
A szerkesztésért és a kiadásért felelős dr. Hont Ferenc, a Színháztudományi Intézet igazgatója Fővárosi Nyomdaipari V. 16.telep - Budapest Uzemegységvezető: Csuka Ti vadamé Példányszám: 268 - Alak: A/5 - Ivterjedelem: 7.75 iv Tsz. 65-1263
Előszó SZÍNHÁZTÖRTÉNET ÉS LEVÉLTÁR Mielőtt azt a nem éppen uj igazságot, hogy a színháztörténet leggazdagabb forrásanyagát a levéltárak őrzik, ismét fiatal kollégáink emlékezetébe idéznénk, tárgyilagosan szembe kell néznünk avval a ténnyel, hogy a szinháztörténészek még faa is általában irodalomtörténeti alapképzettséggel rendelkeznek. Paleográfia, levéltártan, régi latin es német folyóirás olvasási készsége többnyire hiányzik felkészültségükből. Jószerével alig tudnak több tartalmat adni a levéltár szónak, mint hogy az egy, a Várban emelkedő hatalmas épület. Ilyenformán, mielőtt a Fővárosi Levéltár h. igazgatójának, e kötet összeállítójának bevezetését és magyarázatait kezdenék tanulmányozni, hadd szóljunk arról,mi a levéltár, és mit őrzünk benne. A levéltár szó jelenthet intézményt, épületet és jelentheti magát a leveltári intézményben őrzött levéltári anyagot. Honnan származik a levéltári anyag? Valamilyen iratképző szerv - hivatal, hatóság, természetes vagy jogi személy, pl. a Teleki vagy Nádasdy család, a Kamara, a Helytartótanács stb. - hozza létre rendszeres működése során. Ennek a rendszeres működésnek kisérő jelensége az irat. Az irat, amit ma csomókba kötve, folyóméterszám, centiméterekben kifejezett mélységben és magasságban őriznek a levéltárak polcain, valami kor eleven anyag volt, funkciót töltött be, nem is volt általános érdekű, hanem egy más intézmény vagy bizonyos személyek használatara készült csupán. Minden iratnak lehet melléklete is, amely szintén levéltári anyagnak és iratnak számit. így melléklet gyakran egy-egy nyomtatvány, pl. színlap vagy szinházi zsebkönyv is. Közelebbi érdeklődési körünkből hozunk fel erre példát. A Teleki család Marosvásárhelyi levéltárában /Buda-
- 3 -
pest, Országos Levéltár/ találunk 1794-ből egy levelet, amelyet a fiatal Teleki Domokos irt Budáról édesanyjának Gernyeszegre. Ez a ma már poros levéltári irat, "irásos közlemény", hajdan egy müveit és gyöngéd fiatalember élménybeszámolója volt, és belőle megtudhatjuk, milyen szenvedélyes érdeklődéssel fogadta Pest-Buda Mozart Varázsfuvola c. operáját. Másik, hozzánk közel álló példa: 1807. május 8-án tartotta a második fővárosi magyar szintársalat első előadását a pesti Rondellában. Az érdeklődés olyan nagy voltj hogy a besúgó sem juthatott jegyhez, az eseményről Becsbe irányitott jelentése és a hozzá mellékelt szinlap azonban fennmaradt. Ez a nyomtatott szinlap mint melléklet, szintén levéltári iratnak számit. Az iratképző szervek, intézmények aktuális jellegű feljegyzéseiket mai napig is irattárban őrzik. Az ilyen iratanyag többféle. Egyrészt beérkezett iratokból áll»másrészt az elintézésükre készitett válasziratok fogalmazványaiból. Az irattári anyag harmadik változata a belső ügyintézés terméke. Pl. a Színháztudományi Intézet irattárában őrzi nemcsak azt a levelet, amelyben egy szinház tőle ilyen meg ilyen darabhoz dokumentációt kér, hanem az elküldött válasz, a kisérőirat másolatát is, továbbá azt a jelentést - belső ügyintézés -, amellyel a dokumentációt összeállitó tisztviselő az anyagot az expediáló szervhez eljuttatja. Az iratok megőrzése évszázados szokás. Magyarországon a XII. század vége óta volt királyi levéltár, ahol a királyi család és az ország iratait őrizték. Városaink már a XV. században készitettek feljegyzéseket különféle ügyeikről és ezeket a jegyző megőrizte. Sopronban 1422-ből van adatunk arra, hogy az irásos emlékeket gpndosan elzárták. A felvidéki vármegyék - Turóc, Liptó, Árva - ugyancsak már a XV. században jegyzőkönyvet vezettek kiadott irataikról. A rendszeres megyei irattárak ott, ahol nem dult háború, tehát elsősorban ismét a Felvidéken, XVII. századi eredetűek. Az irattárak aktualitása azonban nem örök érvényű. E f=>y-egy irattár anyaga levéltárivá érik - ez a szakkifejezés - akkor, amikor az eleven ügyintézésben az iratokra már nincs szükség. A Pesti Népszinház - nemzedékünk Nem*A levél olyan irásos közlemény, amely nem teremt jogot és nem bizonyit, hanem csak a címzett értesítésére szolgál. Külső formához nincs kötve, mint pl. az oklevél, de rendszerint tartalmaz formai elemeket - megszólitás hitelességét pedig aláirás, esetleg pecsét is bizonyltja. /Wellmann Imre meghatározása szerint. Iratok és iratfajták. Levéltári Dolgozók Szakmai Továbbképzése, Bp. 1952. Sokszorosítva./ - 4 -
zeti Szinháza - iratanyagában a hetvenes-nyolcvanas évek kapitalizálódó fővárosának szinházi mozgalmait őrzi. Ma azonban már nincs semmi gyakorlati jelentőségük sem a szerzők leveleinek, akik darabjuk előadatásáért ostromolták az igazgatót, bármily nagy nevet viseltek is, sem az olyan feljegyzéseknek, nogy milyen kettős csigaszerkezet mozgatta a függönyt. Az épület lebontásának idején talán egyetlen példa sem érzékeltethetné jobban a hajdanvolt jelen múlttá fakulását, mint ez. Régen irattár és levéltár nem különültek el élesen. A XVIII. században alakult kormányhatóságok számára egyegy bekebelezett családi levéltár nem egyszer adott használható, élő anyagot, pl. gazdaságpolitikai ügyintézésekhez. A XVIII. század végén történtek az első kisérletek az irattárak rendezésére. II. József korában a hatósági és nagyobb családi levéltárakat tárgy szerint csoportosították. Egészen nagy levéltáraknál azonban ez nem volt célravezető, ui. a begyűjtött levéltári anyagot nem eredeti, szerves keretükben őrizték meg, hanem valamilyen államérdek szerint csoportosítva, széttagolva lajstromozták. Franciaországban a XIX. század elején ezt a "méthode par la matiére"-t tüzzel-vassal keresztülvitték. A kor levéltári egysége a kútfő és a benne foglaltató több tétel volt. Azonban a XIX. század derekán éppen maguk a franciᣠvették észre, hogy a változó kor szemléletének már nem felel meg a több évtized előtti erőszakolt tárgyi beosztás és a "respect des fonds", a források tiszteletben tartásának elve alapján áttértek a levéltári állagok eredeti kereteinek megőrzésére. Duchátel francia belügyminiszter, aki 1841-ben érvényt szerzett a "respect des fonds" elvének, tudta, hogy mit cselekszik. Eredeti helyéről kiszakitva, egy ügyirat olykor értékét veszti, máskor azonban félre is vezetheti a kutatót. A MTA Kézirattárában egyik irodalomtörténeti személy hagyatékában található egy kémjelentés. Az irat a bécsi titkos levéltárból került, ismeretlen módon, az illető irodalomtörténész birtokába, A jelentésen keltezés nincs, csupán papirja és fogalmazása utal arra, hogy a XIX. század elején jött létre. Mivel azonban a bécsi titkos levéltári anyagot, a Privatbibliothek-ot csak a legkevesebb szinháztörténész forgatta eddig, senkinek sem tünt fel, hogy ez az irat is odatartozik, nem az 1790-es évekből ered, a Kelemen-féle színtársulatról közölteket tehát csak hallomásból vagy visszaemlékezésből jelenti, nem feltétlen hitelességű. Jóllehet itt nem a hibás levéltári rendezés, hanem egy levéltári anyag megcsonkítása, a levél önkényes kiemelése zavart meg közel száz éven át kutatókat, a források tiszteletben tartásának elvét a példa is alátámasztja. A XIX. század második felére a feudalizmus központi hatóságainak - Kancellária, Kamara, Helytartótanács stb. - 5 -
iratanyaga már elvesztette kapcsolatát a mindennapi élettel. Belőlük alakult a Magyar Tudományos Akadémia szorgalmazására 1874--'ben az Országos Levéltár. A XIX. század derekán a mi irattáraink is rátértek a proveniencia elvének tiszteletben tartására és az aktákat un. alapszámmal látták el. A mai levéltárakat már a tudományos kutatás igénye hozta létre, a levéltár és az irattár között pedig csak az iratok kora tesz különbséget. Az irattárak levéltárba gyűjtése fontos feladat, rendezésük a levéltári tisztviselők legfontosabb munkája. A levéltárivá érett irattárakat nagyobb összefüggések szemmel tartásával helyezik el és rendezik. Az országos érdekű anyag, pl. a minisztériumok iratanyaga az Országos Levéltárba kerül, a fővárosi vonatkozásúak a Fővárosi Levéltárba stb. Ha a terjedelmes Fővárosi Levéltár semmi más anyagáról nem tudnánk, mint aminek az ismertető leltára alább következik, akkor is megfigyelhetjük, hogy más egységbe vannak beosztva pl. a főváros saját szinházaira vonatkozó iratok és ismét másba az életrajzi adatok összeállításához szükséges különféle anyakönyvek. Ha korábbi szinházi anyagról is esnék itt szó, láthatnánk, hogy levéltárunk alapvetően két nagy levéltárra oszlik: Buda és Pest városokéra és az 1873« évet megelőzően a szinháztörténésznek mind a két anyagban kell kutatnia. Az általános tudnivalók után ismét megkíséreljük konkrét példával bemutatni azt, hogy a levéltári anyag ismerete mennyire nélkülözhetetlen. - Saját koruk törvényeit és jogszokásait többnyire ismerik az emberek, ismerik az irók is. Ma azonban már senki sem tudja - hacsak a Törvénytárból, vagy a levéltári anyagból nem ismeri az 1851ben Magyarországra is érvényesített szinházi törvényt, a Theater Ordnungot -, hogy ezelőtt száz évvel milyen megkötései voltak a cenzúrának, amelyekhez az akkori Íróknak alkalmazkodni ok kellett. így Jókai Dózsa drámájában nem szerepelteti a ceglédi papot, Mészáros Lőrincet, mert az osztrák törvény szerint katolikus pap alakja nem léphetett a szinpadra. - De, hogy hozzánk közelebb álló korról és témáról szóljunk, senki sem Írhatja meg hitelesen a munkásszinjátszás történetét, ha nem ismeri az egyesületi jogot, az egyesületek alakításának és hatósági felügyeletének szabályait, amelyek egyre nagyobb súllyal nehezedtek minden munkásegylet! szervezkedésre. Emlékiratok és még élő személyek tanúvallomásai szinezik, magyarázzák az eseményeket, de nem nyújthatnak általános érvényű képet, még kevésbé az egykorú sajtó, hiszen maga is ellenőrzés alatt állt. A kiadványnak éppen ezért legbecsesebb része az ezekre vonatkozó Egyesületek, érdekképviseletek cimszó alatt ismertetett anyag. Ort Jánosnak, e kötet összeállítójának bevezető és magyarázó sorai, tömör tárgyilagosságuknál fogva, nem szá- 6 -
mithatnak a könnyű olvasmány "rangjára". Szoknunk kell a levéltári anyag viszonylagos szárazságához is. Jóllehet az itt ismertetett állagok a legkönnyebben kezelhető források közé tartoznak, hiszen magyar nyelven, kailigrafikusan, vagy éppen géppel irt akták tömegéből állnak, természetüknél fogva nem narrativ, nem feloldott anyagot nyújtanak. Használatuk megfelelő kortörténeti, szociológiai, esetleg szcenika-történeti tudást tételez fel. Hogy a hatósági egyesületi felügyeleti jog módosulásainak forrásértékét megbecsülhessük, tudnunk kell, hogy a munkásszinjátszás a művelődési egyesületek kereteben alakult ki Magyarországon. Tudnunk kell, milyen volt egy átlagos színház felszerelése a századfordulón, hogy megérthessük, milyen szinvonalat képviselt a fővárosi szinházak technikai berendezése. Ha azonban a levéltári anyag használata nem is könnyű, mert bizonyos alapfokú történeti tudást követel meg, mert kötve van a levéltári kutatótermekhez - iratokat mi nem kölcsönözhetünk ki, mint pl. könyveket vitán felül áll, hogy az archivális irat abszolút forrásértékű. Az egykorú irattermelő szervet merőben más meggondolások vezették, mint a történeti kutatót. Levéltári források nélkül ellenben mi könnyen eltévedhetünk szubjektiv feltételezéseink útvesztőiben. Ez a meggondolás vezette a Színháztudományi Intézetet, amikor Ort Jánosnak a szokott színháztörténeti kiadványoktól sok tekintetben eltérő dolgozatát kiadta, különösen hangsúlyozva a munkásszinjátszás történetének megirásához ily módon nyújtott segítségét.
- 7 -
BEVEZETÉS A Fővárosi Levéltár színháztörténeti forrásai a fővárosi törvényhatóság és a budapesti illetékességű állami hatóságok hivatali iratai között találhatók. A kapitalista korban a helyi hatóságok rendészeti feladatai elsősorban a szinházak működési engedélyeire, felügyeletére terjedtek ki. Jogkörük azonban a szinház üzemgazdaságát is több vonatkozásban érintette. Budapest főváros törvényhatóságának jogkörét saját színházainak fenntartása is tovább szélesiti. Levéltári forrásai tehát az előadandó szinmüvekre és a szinházi előadásokra is vonatkoznak, végül Budapestnek, mint az ország fővárosának különleges helyzetéből adódtak a főváros törvényhatóságának azok a feladatai, amelyek a szinházügy általános fellendítését szolgálták. Budapest színháztörténetére vonatkozóan a Fővárosi Levéltár a Belügyminisztérium Levéltárának /Országos Levéltár/ országos jelentőségű színháztörténeti forrásait nem pótolhatja ugyan, de jelentőségét megnöveli az országos hatáskörű művelődésügyi államigazgatási szervek és intézmények iratainak, köztük a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium levéltára legnagyobb részének elpusztulása. Ezért Magyarország 1867 utáni művelődésügyének kutatása szempontjából ma sok területen nélkülözhetetlenek a törvényhatósági /megyei, thj. városi/ levéltárak.1* A magyar szinészettörténet forrásait rendszerező értekezésben olvashatjuk azt a helytálló és jellemző megállapítást, hogy a szinészettörténet leggazdagabb, ugyszólp ván kimeríthetetlen forrásanyagát a levéltárak őrzik. - 9 -
Itt is találhatunk utalásokat a Fővárosi Levéltár kiemelkedő és különálló színháztörténeti forrásaira. A Fővárosi Levéltár színháztörténeti forrásai valóban széles körűek. Törvényhatósági levéltárainkra pedig általánosan jellemző, hogy a források kiterjedésével együtt a kutatás, a felderítés nehézségei, problémái is megsokasodnak. A levéltárosok nemzetközi szervezete, a Levéltárak Nemzetközi Tanácsa már 1958-ban megvitatta az irodalom- és művelődéstörténeti levéltári források, szinházi irattárak stb. felhasználásának kérdéseit. A nemzetközi felmérés adatai alapján pedig határozatában is megállapította, hogy az irodalomtörténeti és művelődéstörténeti kutatók nem ismerik eléggé a rendelkezésükre álló levéltári forrásanyagot. „Ajánlja tehát speciális utmutatók összeállítását, amelyek valamennyi országban lehetővé tennék, hogy a kutatók a levéltárakban őrzött ilyen vonatkozású fondok tömegében kiismerjék magukat."^" Hazai vonatkozásban a kapitalista kor forrásait tekintve is azt mondhatjuk, hogy elsősorban a törvényhatósági és területi államigazgatási szervek irataiban nem könynyü a kutató tájékozódása. Kormányzati és más országos hatáskörű szervek ugyanis nagyrészt igazgatási ügyek tárgyi csoportosításában, kutfők-tételek rendjében irattározták irataikat, ami levéltári anyaguk ismertető leírását és felhasználását megkönnyíti. Ezzel szemben a törvényhatóságok és más területi állami szervek irathasználatát az nehezíti meg, hogy csupán számrendben irattározták az iratokat. S ha Budapesten a központi városi hatóság nagyobb igazgatási ágazatok /osztály/ szerinti tagolódása az irattározásban érvényesült is, az az évi több százezres iratanyagnál a kutatást igen kevéssé segiti. Mielőtt ismertetésünk módszereire térnénk, az ország első törvényhatóságának, Budapest fővárosnak központi közigazgatási iratkezelését kell megemlítenünk. Itt az irattárról - mely egyike az ország legterjedelmesebb és leg- 10 -
jelentősebb hatósági irattárainak - az egyes személyek ügyeit tartalmazó betüsoros névmutatókon kivül a fővárosi intézetek, intézmények ügyeit, a cégek ügyeit,s az általános jellegű igazgatási ügyeket tartalmazó un. tárgymutató könyvek is készültek. Azonban azt mondhatjuk,hogy a tárgymutatók nagyobb részükben inkább intézményekhez és hatóságokhoz kapcsolódó közigazgatási feladatköröket, mint tárgyakat jelölnek. Elmaradt hazai törvényhatósági ügykezelésünket elemi fokon javították meg, ä valójában a közigazgatás gyakorlati céljaira, nem pedig a jövendő témakutatás igénye szerint készültek. Általános közigazgatási és jogi alapismereteket igényelnek. * Az eddigi levéltári segédletek /alapleltárak/ tárgyi leirásai, minthogy elsősorban levéltári belső célokat szolgáltak, az egymás alá- és mellérendelt törvényhatósági közigazgatási és területi állami hatósági stb. szervek hatásköreit, eljárását s annak változásait csak a legszűkebb mértékig érintették. Napjainkban a mindennapi kutatások és levéltári törekvések egyformán indokolják olyan tematikai vagy egyéb ismertetések és segédletek elkészitését, amelyek tájékoztatást adnak a törvényhatósági stb. szervek anyagáról, azt pl. egy tudományág szempontjából értékelik és az anyag felhasználásának megoldandó problémáit is esetenként felvetik. Feladatunkat, a színháztörténeti kutatás levéltári előmozdítását abban látjuk, hogy a Fővárosi Levéltár iratanyagának forrásait a kutatás tárgykörei szerint megismertessük: a szinházak-szinielőadások hatósági engedélyei, a főváros szinházai, szinpártolása, a szinházépités, a gazdaságtörténeti dokumentumok, valamint a szinügyi egyesületek, érdekképviseletek, műkedvelő előadások és életrajzi források témakörében. Az ismertetésre kerülő iratanyag korhatára - 1867től, illetve Budapest főváros megalakulásától, 1873-tól 194-5-ig - politikai-történeti korszakot is jelöl. 194-5 - 11 -
után és 1873 előtt csak összefüggéseiben ismertetjük a levéltári forrásokat, amennyiben a kutatás, vagy a kutató tájékoztatása ezt megköveteli. Ismertetésünk indokolásához hozzátartozik, hogy a levéltárak anyagában hazánkban is rendszeresen fo]ynak a történetkutatás egy-egy témakörére az un. tematikai feltárások. Ezek során egyes legszámottevőbb iratállagok részletes átvizsgálásával, a megadott tematika szerint, meghatározott formában, az iratokról tartalmi kijegyzéseket készítenek. A Fővárosi Levéltár kapitalizmus-kori forrásanyagában /terjedelme több,mint 7000 folyóméter/, jóllehet számos részében színháztörténeti dokumentumokat tartalmazhat, ilyenfajta részletes feltárás nem végezhető. Erre inkább csak egyes nehezen kutatható s nagy jelentőségű iratállagokban van szükség. Munkánk a színháztörténeti kutatás témakörében egy egész levéltári anyag ismertetésére terjed, az egyes fondokban szétszórt forrásokat tárgyak szerint foglalja öszsze. 3zért a nemzetközi levéltári gyakorlatból ismert tematikai áttekintésnek nevezhetjük, melynek célja a források felhasználásának biztositása, a kutatómunka megszervezése.^* A levéltárak tematikai ismertetésének alapjait a hatósági -igazgatási stb, szervek /fondképzők/ történetileg kialakult iratai /fondok/, vagy azoknak tárgyilag-szervezetileg és iratkezelés szerint is különálló részei /állagok/ adják, tárgyuk szerint az olyan fondok és állagok, amelyek számottevő színháztörténeti forrásanyagot tartalmaznak. k* Tematikai osztályozásuk szempontjából a következőkre kell tekintettel lenni: a/ Egy-egy kutatandó tárgy több hatósági stb. szerv irataiban is megtalálható, mert a vonatkozó hatósági ügykör intézése egymás mellé- vagy fölérendelt több hatóság stb. hatáskörébe tartozik. - 12 -
b/ Más esetben a kutatás tárgya több azonos funkcióju hatóság irataiban is kutatható: ilyenek az azonos hatáskörű területi szervek. c/ Egy fondban vagy állagban tö"bb szinháztörténeti tárgy szerepel, melyek a tematikai ismertetésben töbDször emlitendők.
d/ Kivetelesen a kutatás forrása egy egész fond,vagy egész állag is lehet. A tematikai ismertetés módszereit az a cél irányitja, hogy a kutatók a levéltári anyagban tájékozódjanak, tehát az, hogy a levéltár nagyobb segítséget adjon az anyag jobb felhasználásához.. A módszer alapja ilyen vonatkozásban az egy témára vonatkozó források tartalmi osztályozása a hatósági eljárás menete vagy a kutatás igénye szerinti csoportosításban. Az iratanyagban előforduló szinháztörténeti tárgyak megvilágitása jelentheti a továbbiakban az ismertetést, az iratanyag jellemzésével, tartalma feltárásával. Ide tartozik a vonatkozó hatósági ügykör és eljárások, jogszabályok ismertetése mellett a hatósági eljárást irányitó belső utasítások feltárása. Mindez az összetett vagy egyszerű hatósági ügykör, eljárás és annak forrásértéke tekintetében különböző lehet, néha széles körű hatósági eljárás és jogszabályok ismertetését igényelheti. Ugyanigy hozzátartozik tematikai ismertetésünkhöz a forrásanyag létrejötte, évköre, mennyisége adatainak megvilágítása és a kutatás különleges módszereinek feltárása. Befejezésül meg kell említenünk, hogy a legjelentősebb törvényhatósági forrásaink szerves részei a kapitalista kor városigazgatásának, s annak menetében, fejlődésében tükrözik a szinháztörténeti tényeket, eseményeket. A források felhasználása tehát megköveteli a főváros törvényhatósági igazgatása szervezetének, gazdálkodásának és közmüvelődésügyének áttekintő ismertetését.
- 13 -
BUDAPEST TÖRVÉNYHATÓSÁGI VÁROSIGAZGATÁSA ÉS MŰVELŐDÉSÜGYE A SZÍNHÁZTÖRTÉNET VONATKOZÁSÁBAN Valahányszor történetkutató jelentkezik a levéltárakban és témája hosszabb történeti időszakra szól, az érintett forráscsoportok levéltári őre tájékoztatást ad számára. Bevezető tájékoztatójában a témakörhöz kapcsolódó városigazgatás területeit megvilágítva, a kutatás forráskörét is meghatározza. Szinháztörténeti kutató számára a bevezető tájékoztatás következőképpen szólhat: Budapest fővárost az 1872. évi XXXVI. törvénycikk hivta életre, egy törvényhatósággá egyesitve Pest és Buda szabad királyi városokat, valamint Óbuda mezővárost. Ettől kezdve Budapest főváros törvényhatóságáról külön törvények intézkedtek, amelyek sok téren hasonlóságot mutatnak az ország többi törvényhatóságáról intézkedő törvényekkel, de mindenkor figyelembe veszik a főváros helyzetét és adottságait. Budapest 1873. évi egyesitését az érdekelt városok közreműködésével készítették elő, de a kormány hajtotta végre. A demokratikus ellenzék azon törekvései, hogy a dolgozó nép a törvényhatóság önkormányzatában képviselethez jusson, Budapesten sem vezethettek eredményre. A kormány terveinek megfelelően a fővárosi önkormányzat legfelsőbb testületében, a törvényhatósági bizottságban, a vagyoni arisztokrácia, a városi burzsoázia jut vezetőszerephez. - Budapest főváros törvényhatósági bizottsága 400 tagból áll, ezek egyik felét a legtöbb adót fizetők sorából választják /virilizmus/, másik felét pedig - a választójog vagyoni és egyéb megkötései folytán a lakosságnak szavazathoz .jutó 2-4 %-a választja. - 15 -
Ilyen formában állott fenn a kormány által inaugurált törvényhatósági bizottság 1918-ig. Működése lényegében nem volt más, mint a mindenkori kormányok kiszolgálása. A polgári demokratikus és liberális ellenzéki pártok választotta küldöttek a századfordulótól szövetkeznek ugyan a törvényhatósági bizottságban, de mindvégig kisebbségben vannak: a munkásság képviselői pedig, a szavazati jog leszorításával, 1918-ig nem juthatnak be a Városházára. Budapesten, 1873 után, a fenti módon választott városi burzsoázia közgyűléseinek volt döntő szava a város közügyeiben, igy az önkormányzati feladatokat jelentő közművelődés terén a szinpártolásban és a művészetek támogatásában is. Legelőször azt mondhatjuk el a színházakról, hogy a fővárosi igazgatás iskolánkivüli művelődésügyében a legfőbb tényezők voltak egyrészt a főváros saját szinházai, másrészt Budapest többi szinháza, minthogy a törvényhatósági bizottság hatásköre az összes szinházak megnyitásának engedélyezésére is kiterjedt. S bár a fővárosi törvényhatóság törvényes jogkörét a belügyi kormányzat hamarosan megcsorbitotta a szinházi előadások engedélyezésének az államrendőrség hatáskörébe történt átutalásával, a szinházügyekben kialakult később ismertetendő joggyakorlat számos lehetőséget biztositott a törvényhatóságnak ezen a téren is a közművelődésügy előmozdítására. Budapest törvényhatósága e lehetőségei mellett a szinházügyi feladatait főként a polgárság kulturális igényeinek kielégítésére és annak támogatására korlátozta. Szélesebb körű közművelődési törekvések csupán Bárczy István polgármestersége idején mutatkoztak. Igaz, hogy a kultuszkormányzat 1873ban kelt rendeletében és még hosszú időn át a társadalomra háruló feladatnak látta a művészetek és az iskolánkivüli közművelődés előmozdítását, és csupán ilyen irányú egyesületek támogatására hivta fel a törvényhatóságokat. A főváros közmüvelődésügye igy hosszú időn át egyes kiválasztott - 16 -
művelődési egyesületek szűkebb körű támogatásában merült ki. Budapest törvényhatósági közmüvelődésügyéről 1911-ben már a liberális városvezetés polgármestere, Bárczy István is megállapította, hogy Magyarország kulturális központjához méltatlan állapotban van. A kulturális ismeretterjesztést szolgáló törvényhatósági intézmények közt a muzeumok a századfordulón alakultak ki. A Fővárosi Könyvtár 1912-től önállósult, de működése a Tanácsköztársaságig szűk keretekben folyt. A főváros iskolánkivüli közművelődósügye 1912-től már önálló feladatkörrel jelentkezik ugyan a főváros központi igazgatásának szociálpolitikai és közművelődési ügyosztályában, de továbbra is a kevés eredményt felmutató lassú szervezések állapotában van. Legjobban mutatja a törvényhatósági közművelődésügy állapotát a főváros millenniumi, alapítványa. 1896-ban a fővárosi törvényhatóság, ha e tényt önmagában tekintjük, valóban méltóan járult hozzá a magyar állam ezeréves fennállásának megünnepléséhez, amikor egymillió forintot szavazott meg a főváros kulturális és szociális céljaira. Ezután annak kamataként, évente 40 ezer forintot állitott be a főváros költségvetésébe. Az összegeket azonban nem használták fel, mivel az alapitványt egy nagyobb, a kulturális és szociális célokat egyformán szolgáló létesitmény felállítására szánták. Sok terv és még több javaslat, elgondolás után 1911-ben végül már határozat is született közművelődési intézet építéséről a millenniumi alap felhasználásával. Ez az intézet, tervei szerint, a népművelési egyesületek működésének s ezáltal a műkedvelő színjátszásnak is méltó színteréül szolgálhatott volna. Nem válhatott azonban valóra, mert 1914-ben még mindig csak ujabb javaslatokat irt elő a közgyűlés a főváros tanácsának.^"* így sodorta el a világháború a nagyra hivatott alapitványt, ami pedig alapítása idején elindítója lehetett volna a törvényhatósági közművelődésügy intézményes városi formái
kialakításának. Szinházi viszonylatban csupán annyit mondhatunk róla, hogy alapításának hire 1896-ban reményeket keltett az Országos Magyar Szinészegyesület és Nyugdíjintézet köreiben. De hiába kértek a főváros alapítványából támogatást a nehézségekkel küzdő agg színészek otthona javára.2* 1918-ban végül a polgári demokratikus forradalom szüntette meg a legtöbb adót fizetők uralmát a főváros törvényhatóságában. A törvényhatósági bizottság jogkörében működő néptanácsban a munkásság képviselői is helyet kaptak. Majd 1919-ben, a Tanácsköztársaság alkotmányában az egész dolgozó népre kiterjesztett választójog alapján a nép képviselőit választották meg a főváros forradalmi munkás- és katonatanácsaiba. Igy valósult meg a dolgozó nép első városigazgatása. Csak a Tanácsköztársaság előtti időszak közmüvelődésügyének elmaradt állapota értetheti meg igazán a Tanácsköztársaság hatalmas lendületét, széles körű kulturális szervező munkáját, amely a kulturális élet minden területét átfogta. A közművelődés élenjáró intézményeinek, a színházaknak államosítását a Forradalmi Kormányzótanács már 1919. március 22-én elhatározta. Evvel a színházakat maradéktalanul a dolgozó nép művelődésének szolgálatába állította. Ettől kezdve megszűntek ugyan a régebbi törvényhatósági szinházügyi feladatok, de a budapesti helyi tanácsok művelődésügyi munkája mégis kibővült, mert a Tanácskormány művelődésügyének valóra váltásában a szervezést és a dolgozó nép mozgósítását szolgálhatta. A budapesti forradalmi munkás- és katonatanácsok művelődésügyéről és levéltári iratairól ma már részletes hivataltörténeti és irodalmi feldolgozások állanak a kutató rendelkezésére.^* A Tanácsköztársaság közművelődésügye és szinházügye 1919 után nemcsak a nép emlékezetében maradt meg. Ha más - 18 -
formában is, szelleme mindvégig kimutatható az ellenforradalmi kor fővárosi törvényhatósági munkájában. Az ellenforradalom először Budapesten kényszerült az 1918 előtti törvényhatósági jogszabályok megváltoztatására. A virilizmus népszerűtlen intézményét kénytelen volt megszüntetni. De ugyanakkor a törvényhatósági bizottság választott tagjai számának csökkentésével, a dolgozó nép választójoga szűkítésével az ellenforradalmi ideológiáju községi pártot juttatta uralomra a főváros önkormányzatába A kormányhü legtöbb adót fizetők távozását pedig 1919 után a hivatali állásuknál fogva kijelölt törvényhatósági bizottsági tagok,az örökös tagok és érdekképviseletek /gyáriparosok szövetsége, kamarák stb./ választott tagjai pótolták. így vette kezdetét a panamákról ismert ellenforradalmi városháza időszaka: s bár a keresztény községi párt hatalmát később a fővárosi önkormányzatban helyet igénylő kormánypárttal megosztja, a polgári ellenzék és szociáldemokraták mindvégig háttérbe szorulnak, a várospolitika kialakításában döntő szerephez nem jutnak. így haladt továbbra is az uralkodó osztály érdekeit képviselő államhatalom utján a főváros törvényhatósága. A közmüveiődésügy intézményes megszervezése mégis hamarosan sorra került a fővárosi törvényhatóságban. Már 1921-ben felállítják a főváros szabadoktatási bizottságát, amelynek utódja a főváros iskolánkívüli népművelési bijt zottsága. * Hatásköre, önállósága egyre szélesebb lesz: ellenőrzését kiterjeszti a közművelődési egyesületek munkájára, a műkedvelő előadásokra, amint azt a későbbiekben még ismertetni fogjuk. Működése ezenkivül is sokrétű és az ismeretterjesztés legszélesebb körét felöleli. Szervezési munkája, működése centrumában azonban az ellenforradalmi ideológiáju népnevelés áll, s fő hivatása annak a munkásság körében való terjesztése. Később ehhez járul a gyáriparosok szabadidő-mozgalmának támogatása. 1930 után a szórakoztatási akciók fontos csoportját alkotják munkájá- 19 -
nak, a szinházi előadások centrumában az állami és egyes magánszínházakban rendezett bérletsorozatok állnak. A kormányzat politikai célkitűzéseinek megvalósítására vette át végül a főváros a Városi Szinházat saját kezelésébe és az előzőkben emiitett népmüvelés céljaira a népművelési bizottság használja. A szinházakat a főváros törvényhatósága főként ebben a formában kapcsolta be közművelődésügyébe. További közművelődési intézkedései a következő fejezetben említendő szinházügyeknél már lényegesen szűkebb körűek. Pedig a törvényhatóság igazgatásának szinházügyeiben egyre több megoldandó kérdés merült fel: ezek mélyén többnyire a közületi és magánszínházak gazdasági problémái állottak, A főváros törvényhatósága erőteljesebb kulturális irányú szihházpolitikát kialakítani sohasem volt képes, megoldatlan kérdéseit áthagyományozta az utókorra. S ha a kapitalista korban a többször emiitett állami és városi kultúrpolitika határait meg kellene vonnunk, azt mondhatnánk, hogy a városoknak és főképpen Budapestnek a haladás útját kellett volna egyengetniük. A főváros ilyen törekvései azonban mindvégig mérsékeltek voltak: korlátozta közigazgatásának szervezete és a kormány politikája. Áttérve a törvényhatósági igazgatás szervezetének további ismertetésére, elsőként emlitendő a főváros élén álló főpolgármester, a mindenkori kormány képviselője. Jogköre nagy vonásokban megfelelt a többi törvényhatóság élén álló főispán jogkörének. Mint az ország minden törvényhatóságában, az 1876. VI. tc. alapján Budapesten is felállították a közigazgatási bizottságot. Hivatása a törvényhatósági és budapesti helyi állami szakigazgatási szervek együttműködésének öszszehangolása. Testületi ülésein, az ellenforradalmi korban, szinházügyek is nagy ritkán felmerültek, adóügyi iratai pedig szinházgazdasági forrásokat tartalmaznak.
- 20 -
A törvényeket és a kormánynak a törvényhatóságokhoz intézett rendeleteit a törvényhatóság hajtja végre. A fővaros központi közigazgatási hatósága s egyben a törvényhatósági önkormányzat végrehajtó közege a főváros tanácsa /a polgármester, az alpolgármesterek és az igazgatási ügyeket intéző tanácsi ügyosztályok élén álló tanácsnokok testülete/. 1930-tól a főváros városigazgatása is átalakult, ettől fogva az országos közigazgatási reform végrehajtása során külön törvények vonatkoztak a fővárosra.^* A vezető hivatalnokok testülete, a régi városi tanács megszűnt, hatásköre a polgármesterre szállt át, illetve az 1930-1934 közti időben a törvényhatósági tanácsra. 1930-tól a kormány befolyása a városi ügyekre tovább erősödik, az ellenforradalmi kormányzat fokozottabban kiterjeszti ellenőrzését a törvényhatóság gazdálkodására és igazgatására. Budapest törvényhatósági közigazgatásának a fővárosi tanács, ill. a polgármester alá rendelt közegei, területi hatóságai a kerületi elöljáróságok. 1894. évi átszervezésük után széles körű közigazgatási hatáskörben működnek, számottevő szerepük azonban a szinházügyek önkormányzati igazgatásában nincs. Csupán a művelődésügyet érintő rendeletek végrehajtásában működnek és a későbbiekben többször kerülnek emlitésre. Többi törvényhatóságunkhoz hasonlóan Budapest főváros is rendelkezik központi gyámhatósággal és központi szakhivatalokkal, amelyek a közigazgatás szakközegei, tanácsadó és végrehajtó szervei /árvaszék, tiszti ügyészség, tiszti főorvos, levéltár, számvevőség/. A főváros egyéb hivatalai, intézetei, intézményei sokféleségét a nagyváros szociális-kulturális igazgatásának feladatai különböző időpontokban hozták létre: ezek a közigazgatás gazdaságosságát biztosító kisegítő szervek vagy a lakosság ellátását célozzák. Színháztörténeti forrásértékű irataiknál hivataltörténeti áttekintésüket ismertetni fogjuk. - 21 -
Mielőtt a törvényhatóság művészeti, szinügyi vonatkozású ügyeinek intézését tovább tárgyalnánk, gazdasági vonatkozásban is szólnunk kell a főváros művelődésügyéről. A törvényhatóság a város gazdaságának, háztartásának vezetését a kormány felügyelete alatt gyakorolja. Budapest főváros gazdasága az ipar-kereskedelem fejlődésének és a népesség gyarapodásának arányában növekszik és ágazataiban fokról fokra kiterjed. A bevételek növekedésével együtt a kiadások is megszaporodnak, a városépités-városigazgatás kiadásai mellett a főváros törvényhatóságára a kapitalista gazdaság velejárói, az igen nehéz szociálpolitikai terhek is egyre jobban ránehezednek. Azokat a városi önkormányzatot vezető burzsoázia sem utasithatja el, a munkásság növekvő erejét nem negligálhatja. A közszolgáltató üzemeknek községi kezelésbe vétele Budapesten századunk elejétől indul, a fővárosi törvényhatóság gazdálkodása pedig már a századfordulón deficitbe jut és a kölcsönök mellett is csak ritkán van felesleg a zárszámadásban. Közüzemeinek jövedelmei 1920 után lesznek döntőek a főváros gazdálkodásában. A főváros hitelképességét ettől kezdve jövedelmező nagyüzemei támasztják alá. A főváros költségvetése pl. az 1930-as évek elején a magyar állam költségvetésének /beleszámítva az állami üzemeket is/ közel egyharmada volt. A kulturális követelmények tehát az ellenforradalmi korban ehhez mérhetők. A törvényhatósági bizottság közgyűlésének irányitó szerepére olyan önkormányzati kulturális feladatokban, amelyekre külön törvények nem vonatkoztak, már az előbbiekben rámutattunk. A törvényhatóság belügyeiben önállóan jár el a kormány ellenőrzése mellett, önkormányzati ügyeinek intézése, és az, hogy mit tekinthet a törvényhatóság saját belügyének, mennyire határozhat önállóan, a kapitalista kor egész ideje alatt sokféle változatot mutat. A kormányhatóság ellenőrzése végül az önkormányzathoz tartozó müvészetpártoiásban is érvényesült. - 22 -
önkormányzati művelődésügyi feladatokban a kezdeményezés a törvényhatósági bizottságot is megillette, mégis a legnagyobb szerep ebben az ügyek előkészítését végző, javaslatokat tevő városi szakigazgatási ágak vezetőinek, a városi tanácsnak, polgármesternek és a törvényhatóság később említendő szakbizottságainak jut. A szociális, kulturális stb. feladatok a nagyváros igazgatásában előbb jelentek meg differenciált formákban, mint az államigazgatásban, s előbb is találtak megoldásra; e tekintetben kivételnek mondható az iskolánkivüli művelődésügy elmaradottsága. A főváros szociális kultúrpolitikájának kezdeményezői, végrehajtói és hordozói mindvégig a fővárosi tanács, majd a polgármester ügyosztályai voltak. Művelődésügyének legfőbb forrásait igy a városigazgatási és gazdászati ágazatok szerint szervezett illetékes ügyosztályok iratai adják; ezeket a törvényhatósági bizottsági közgyűlés és az illetékes szakbizottságok iratai, végül egyes szakhivatalok iratai egészitik ki. Ide tartoznak legvégül a főváros torvényhatóságán kivüli helyi államigazgatási szervek színháztörténeti forrásokat tartalmazó iratai.
- 23 -
SZÍNHÁZAK, SZÍNIELŐADÁSOK HATÓSÁGI ENGEDÉLYEI
A színháztörténetre vonatkozó levéltári forrásaink legelső része a szinügyi engedélyek témaköre körül csoportosítható. Budapest főváros törvényhatósága a szinháznyitási engedélyekben szabja meg az előadások feltételeit természetesen az állami szinházak kivételével. Itt érvényesiti mindenkori szihházpolitikai és közművelődési szempontjait és ezekben birálja el az uj szinházak és műfajok iránti igényeket. A szinházügyet a törvényhozás véglegesen nem rendezte, igy a fővárosnak szerepe van a szinházi érdekképviseletek törekvéseinek támogatásában, ellentétes érdekeinek egyeztetésében. Figyelemre méltóak e téren a szinházügy szabályozására készitett, de elvetett tervezetei, és szinügyi javaslatokkal foglalkozó bizottságainak létrejötte és működése. A fővárosi törvényhatóság különálló szinházhasználhatósági engedélyei a tűzrendészethez tartoznak; a szinházak működésének tűzrendészet! alapfeltételei mellett azonban az előadásokról is adnak felvilágosítást. A rendőrségi engedélyek és ellenőrzés forrásai inkább a törvényhatósági szervek és a fővárosi államrendőrség együttműködésére vonatkoznak.
24 -
A fővárosi törvényhatóság szinháznyitási engedélyei, szinügyi bizottságok Szinház az 1848. évi XXXI. törvénycikk értelmében csak az illetékes törvényhatóság engedélyével létesíthető. Budapest főváros törvényhatósága megalakulásától, 1873-tól kezdődően szinházak megnyitására a törvényhatósági bizottság közgyűlése ad engedélyeket. A közgyűlés engedélye állami színházaknál állandó, egyébként változó és meghatározott időtartamra szól. Már 1880-ban külön bizottságot küldött ki a főváros törvényhatósági bizottsága a szinházak engedélyezése körüli irányelvek kidolgozására. A bizottság munkálatairól tett jelentés és a kidolgozott szabályzat, amit 1881-ben a főváros közgyűlése kisebb módosításokkal elfogadott, a magyar színháztörténet nagybecsű forrása. Bár a szabályzat belügyminiszteri jóváhagyása nem történt meg, az a gyakorlatban mégis irányadóvá vált.^" Főbb előirásait a következőkben összegezzük: Szinház épitésére, illetőleg nyitására engedélyt csak magyar állampolgár, vagy székhelyét Magyarországon tartó oly jogi személy nyerhet, amelynek tagjai magyar honpolgárok. A szinháznyitási okmányban egyéb szükséges feltételeken kivül feltüntetendő az engedélyezés időtartama, az évenkénti előadások minimális száma, a rendszerinti előadások nyelve, a műfajok neme, amelyeknek müvelése a színháznak „kiváló feladata leend" ós mindazon körülmények, amelyek a szinházi engedély megvonásával járhatnak. A nyitási engedély megadása egyszer s mindenkorra fizetendő és a körülményekhez képest meghatározandó dijhoz s azon kötelezettséghez volt köthető, hogy évenként bizonyos számban jótékony célú előadások tartandók a főváros szociális céljaira, ill. ezek fejében megállapított váltságdíj fizetendő.
- 25 -
A kialakult törvényhatósági engedélyezési gyakorlatban ideiglenes, pár hétre vagy hónapra szóló engedélyeket is látunk, amelyekben a törvényhatóság a szinház menetétől vagy egyéb művészeti stb. szempontoktól teszi függővé a további engedély kiadását. Máskor egy vagy több évadra szól. Tőkeerős szinházi vállalkozás számára 5-10 évre szóló nyitási engedély megadását is láthatjuk. 1943-ban a belügyminiszter a budapesti magánszínházak szinháznyitási engedélyeit legfeljebb 3 évre korlátozta. Budapesten a szinháznyitási engedély kiadása az 1920-as évek végéig a közgyűlés hatáskörében volt; később p a közigazgatás reformja nyomán * a polgármester hatáskörének kibővülésével a polgármester hatáskörébe jutottak. Szinháznyitási engedélyek kiadását a főváros központi közigazgatási hatóságának, a fővárosi tanácsnak, majd a polgármesternek illetékes ügyosztályai készitették elő, a közművelődési stb. szinházügyi bizottságok közreműködésével és javaslataik figyelembevételével. Az engedély meghosszabbítása a szinháznyitási kérelemhez hasonlóan történt. Szinháznyitási kérelmében az engedélyt kérő rendszerint szinháza irányát-programját jelöli meg. A kérelem mellékleteként vagy toldalékaként a későbbiekben különböző ajánlásokat láthatunk a Budapesti Szinészek Szövetsége és a Budapesti Színigazgatók Szövetsége részéről. Végül, a Színművészeti és Filmművészeti Kamaráról rendelkező 1938. évi kormányrendelet életbeléptével-^* a főváros polgármestere a szinháznyitási kérelmeket a Kamarához küldi meg véleményezésre s annak választmánya a korlátozó rendelkezések betartásán felül külön anyagi és művészi biztosítékok igazolását, letételét is követelheti. A törvényhatóság szinháznyitási engedélye az emiitett 1881. évi szabályzat szempontjainak kibővülésével több pontban tartalmaz kikötéseket. A feltételek a társulati tagok állampolgárságára, állandó színtársulat tartá- 26 -
sára, egy évadra meghatározott előadások számára, az előadások művészi, erkölcsi nivójára, az előadások műfajai általános vagy pontosabb körülírására, az idegen nyelvű előadások számának megállapítására, vagy csupán magyar nyelvű előadások megszabására /1940-ig idegen nyelvű előadást a fővárosi tanács, illetve polgármester előzetes engedélyével volt csak szabad tartani/, majd a magyar irók és zeneszerzők eredeti müveinek figyelembevételére, gyermekszereplők alkalmazásának korlátozására, és esetenként egyéb rendészeti szabályok megtartására vonatkozhatnak. Később a szinház művészeti vezetőjének a nevét és a vezetőváltozást is esetenként be kell jelenteni. Az engedélyben kikötött folyamatos előadások sorának bizonyos ideig tartó megszakítása az engedély megszűnését vonja maga után. További kikötések: ha az engedélyes a szinháznyitási engedélyben felsorolt feltételek bármelyikét nem teljesiti és az egyéb hatósági rendelkezéseket meg nem tartja, a fővárosnak jogában áll esetről esetre az engedélyben aeghatározott összegű pénzbirsággal sújtani. E tekintetben a főváros külön biztositék letételét is követelheti. Végső kikötése az engedélynek, hogy a feltételek nem teljesítése esetén, vagy egyéb rendészeti tekintetekből, vagy akár ezekre való utalás nélkül is az bármikor visszávonható. Az ellenforradalmi kor bizonytalan szinházi vállalkozásainál olyan kikötést is láthatunk, hogy ha az engedélyes nem adja meg társulata bármely tagjának illetmenyét, a főváros az engedélyt vissza fogja vonni. Az engedély feltételeitől eltérő előadások megtartására az engedélyes külön engedély elnyerését kérelmezheti, így idegen nyelvű előadásokat a fővárosi tanács, illetve polgármester, majd 1941-től a belügyminiszter belső körrendelete értelmében csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter előzetes hozzájárulása és engedélye alapján tart4. hattak. Vendégszereplésekre az 1881. évi szabályzat szerint külön engedély nem volt szükséges: az engedélyes fe- 27 -
lelősségére szabadon tarthatók. Külföldi társulatok vendégszereplését azonban 1900 utáni adataink szerint a törvényhatóság engedélyezheti és ez nemegyszer a minisztériumok bevonásával különleges hozzájárulási eljárást igényelt. Állami szinház esetében a szjnháznyitási engedély feltételeinek megszabásától a fővárosi törvényhatóság eltekint,^* figyelemmel arra, hogy az 1848. évi törvény a pesti magyar nemzeti szinház igazgatójának kivételével utalja a nyilvános színielőadások engedélyezését a helyi hatóság jogkörébe. Egyéb rendészeti tekintetben azonban az 1848. évi törvény a Nemzeti Szinházat is a helyi hatóság alá rendelte. A szinháznyitási engedély után kivetett helyhatósági dijat a főváros közgyűlése, majd a polgármestere rendszerint engedélyokiratban állapitja meg, vagy azt a szinház támogatására el is engedheti. * I.íagánszinházak bérletének átruházását a törvényhatóság külön határozatban veszi tudomásul és a szinháznyitási engedélyt az uj bérlőre bizonyos időtartamra átruházza. Bérletek átruházásánál az engedély rendszerint külön kikötéseket is tartalmaz. Szinháznyitási engedély megadásáról a fővárosi törvényhatóság a hatósági dijak és rendészeti feladatok vonatkozásában érdekelt fővárosi ügyosztályokat, illetve a fővárosi tűzoltó főparancsnokságot és a fővárosi államrendőrség főkapitányát értesiti. Szinháznyitási engedély megtagadása, megvonása esetén, vagy a feltételek megváltoztatása miatt az engedélyt kérő a fővárosi törvényhatóság utján a belügyminiszterhez fellebbezhetett. A törvényhatóság a kérelmezőt a belügyminiszter II. fokú döntéséről értesiti, vagy a belügyminiszter döntésének megfelelően uj határozatot hoz. Az országgyűlés 1906. április 26-án kelt határozata értelmében az Operaház, a Nemzeti Szinház és az Országos Szinészegyesület ügyeinek intézése a belügyminiszter ügy- 28 -
köréből a vallás- és közoktatásügyi miniszter ügykörébe került. Ez a határozat azonban a főváros törvényhatóságá7
nak szinházügyi feladatait nem érintette. A fővárosi törvényhatóság engedélyezési eljárása s egyéb rendészeti hatósági feladatai nem változtak sem a szinházak, sem az Országos Szinészegyesület vonatkozásában, azonban a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel való kapcsolatai mélyültek. Végül megemlitjük, hogy az 1930-as évek hiányosabb irataiban olyan utalásokat láttunk,amelyek szerint a szinháznyitási engedélyekben kötelezte a főváros a szinházak igazgatóit a szini évad művészeti programja tervezetének, a bemutatásra kerülő darabok cimének benyújtására, majd évad végén jelentés megküldésére. A Nemzeti Szinházat is felkérte adatközlésre, a bejelentések iratai azonban nem maradtak fenn. i n Szinháznyitási engedélyek művészeti vonatkozású kikötéseinek megszabásában, a törvényhatósági szinházpolitika kialakitásában igen jelentős szerep jutott a fővárosi tanács, majd a polgármester javaslattevő szerveinek, a szinházi ügyekkel foglalkozó szakbizottságoknak. Különösen fontos szerepük volt a főváros saját színházainak felhasználása - műsora, bérletügyei intézésében. A fővárosi törvényhatóság megalakításáról rendelkező törvény értelmében a törvényhatósági bizottsági közgyűlés, határozatainak előkészítésére, több bizottságot alakított; hatáskörük általában véleményadásra, javaslatok tételére szorítkozott. Egyes feladatok kidolgozására, amint azt az 1881. évi szinházügyi szabályzatnál már említettük, külön bizottságokat is küldött ki a főváros közgyűlése. A közgyűlés ügyeinek előkészítését a tanácsi /1930tól polgármesteri/ ügyosztályok végzik. Véleményező szerv- 29 -
ként működnek az igazgatási ágazatok, majd ügyosztályok szerint szervezett szakbizottságok. A polgármester, alpolgármesterek irányításával működő ós a közgyűlés változó számú tagjaiból és az ügyosztályok vezetőiből, előadóiból álló bizottságok közt a szinházügyek véleményezését 1873-1917-ig a közoktatásügyi bizottság intézi /szinháznyitás, segély stb. ügyekben/. Legfontosabb feladata, az 1881. évi szabályzat-tervezet előirása szerint annak véleményezése, hogy vajon a lakosság és a már meglévő szinházak számaránya, társadalmi, közművelődési és művészeti igényekre való tekintettel uj szinház engedélyezése kivánatos-e s ha igen, milyen műfaj müvelése volna az uj szinház feladatául kitűzendő. Mellette különálló bizottsági szervként a budai szinügyi bizottság állt; hatásköre a Duna jobb partján működő szinházak ügyeire terjedt. A budai szinügyi bizottságot /régebbi néven bizottmányt/ 1884-ben alakitja meg a fővárosi törvényhatósági bizottság közgyűlése s egyidejűleg kimondja, hogy a budai Várszínházban és a Krisztina-városi Nyári Szinkörben csak Q magyar nyelvű előadások tartassanak. * A hét tagu budai szinügyi bizottmány egy tagját a belügyminiszter, egy tagját a Nemzeti Szinház intendánsa küldi ki, öt tagját pedig a közgyűlés választja. Feladata az előadandó darabok tekintetében a közerkölcsiség és „művészi magaslat megőrzése" feletti őrködés, de felügyel a szinházi épületekre, az előadások számára és a helyárakra is. Az 1890-ben kiadott szabályrendelet-gyűjteményben azonban mint ideiglenesen szünetelő bizottságot látjuk, „a budai szinházak a Nemzeti és Dalszínház intendatlírája alá helyeztetvén". A főváros színházainál emlitendő népszinházi bizottmány csak rövid ideig, 1918-tól foglalkozik a Népszinház mellett a pesti oldal színházainak ügyeivel, amikor a főváros közgyűlése nemcsak a Városi Szinház ügyeinek intézését, hanem egyéb szinházi ügyeket is átruházott a népszin- 30 -
házi bizottmányra. 1921-ben merült fel először hivatalosan egy általános szinházi bizottság felállításának szükségessége^' és 1923-ban önálló indítvány is elhangzott a főváros közgyűlésén, állandó szinházi bizottság megalakítására. Végül is a fővárosi tanács közművelődési ügyosztályának előkészítő munkálatai után 1925-ben alakult meg a főváros egységes szinházügyi bizottsága.Működését s ülései publikálását 1925-től láthatjuk a fővárosi törvényhatóság hivatalos lapjában. Feladata: a szinházak, mulatók ügyeivel és minden, az előadóművészét körébe tartozó kérdéssel való foglalkozás volt. Felállításával egyidejűleg megszűnt a budai szinügyi bizottmány, a népszínházi bizottság pedig ettől kezdve csupán a Népszínház ügyeivel foglalkozik. A szinházügy kérdéseit 1925-től a fővárosi szinügyi bizottság napirenden tartja. Elnöke a polgármester, tagjai a törvényhatósági bizottság hat választott tagja. Megjelenése fejlődést igér a fővárosi kultúrpolitika szinügyi ágazatában. Néha valóban nem tagadható meg működésétől néhány eredmény ós kezdeményezés elismerése. Működése azonban inkább negativ, mert munkáját a főváros ellenforradalmi törvényhatósági bizottsága és a kormányzat szinházpolitikája irányitotta. A szinházügyi bizottságok programjában mutatkozó fejlődést sem tulajdonithatjuk a szinügyi bizottságnak, bármily nagy jelentőségű kérdések kerülnek is ülésein tárgyalásra. A főváros érdekeltsége sokoldalú volt a szinházügyekben, már emiatt sem kerülhetett a szinházügy a főváros irodalompártolásának mellőzött sorsára. Ezt a kezdettől fogva számottevő szinházi érdekképviseletek sem hagyhatták volna. A bizottság feladatkörében fő helyen a szinháznyitási javaslatokat és a főváros saját színházainak ügyeit látjuk: szinházak hasznosítását, bérletügyeit, müsorpolitikájának kialakítását, s egyes műfajok fejlesztését előírva érvényesiti a bérlők felett a kulturális és politikai - 31 -
szempontokat. Az ügyosztály összes jelentősebb szinházügyi javaslatait elsődlegesen a bizottság tárgyalja, a szinházügyekben elvi szempontokat ad a tanács számára, pl. 1926ban a külföldi vendégszereplések eddigi gyakorlatának határozatban való rögzitésére, hogy ti. csak indokolt esetben adható engedély. Tárgyalja továbbá a szinházak adóügyeit, érdekképviseletek támogatását stb. öntevékenyen a szinházügy gazdájának érzi magát, amikor megkeresi 1926ban a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy a szinházak törvényjavaslat-tervezetét véleményezésre küldje meg a főváros szinügyi bizottságának. 1930-ban a szinügyi bizottság működése a közigazgatási reform végrehajtása nyomán megszűnik, illetve feladatait az ügyosztályi szakbizottság veszi át egyéb közművelődési művészeti ügyei mellé. Ez a bizottság a gyakorlatban nemcsak a közgyűlésnek, de a polgármester közművelődési ügyosztályának is tanácsadója. Közreműködik a közművelődési ügyosztály jelentősebb ügyeinek előkészítésében. Egyik fő munkája a szinházi szabályrendelet létrehozása, helyesebben a meg nem valósult tervezet előkészítése volt. Ennek a Fővárosi Levéltárban őrzött forrásai, a színháztörténet ellenforradalmi szakaszára vonatkozó legjelentősebb dokumentumai közt emlithetők. A fővárosi szinházi szabályrendelet kezdeteit jóval korábbra datálhatjuk 1935-nél. Ekkori adatok szerint korábban azért akadt el a szabályzat készitése, mert a kormányzat szinházi törvényt akart alkotni: 1935-ben pedig már olyan hirek voltak, hogy a kormány elejtette a tervet, vagy pedig nem kiván a fővárosra vonatkozóan beavatkozni."'''1'* A létre nem jött szinházi törvény tervezetének egyik példánya megtalálható a fővárosi szinházi szabály12
rendelet előkészitő irataiban. * 1936-ban a főváros valóban hozzáfog a szinházi szabályrendelet előkészitésénez. Megállapítván, hogy az 1848. évi törvény életbelépte óta eltelt 9 évtized megnövelte a - 32 -
színházakkal szemben támasztott kulturkövetelményeket, de előtérbe állitotta az üzleti jelleget is, a kultura védelme és a szociális érdekek szempontjából a szinházügy szabályozását mielőbb megoldandó hatósági feladatnak tartja. Igaz, hogy mindezt már többször sürgette /s tegyük hozzá eredménytelenül/ a kormányzattól. A szabályrendelet hivatását a szinház fogalmi körének meghatározásában, a vállalkozás művészi szintjének és anyagi megalapozottságának intézményes biztosításában, az igazgató /vállalkozó/, a szerzők, a művészi és segédszemélyzet érdekeinek igazságos összeegyeztetésében látva, a négy csoport érdekképviseleteinek véleményét tizenhat kérdésben kikéri. A válaszok sokszorosított összeállítása tiz dupla ivre terjed. A szinházi ankét 1936« május 11-, május 15és junius 17-én folyt tárgyalásait további terjedelmes jegyzőkönyvek rögzitik. A tárgyaláson felmerült érdekellentétek és akadályok végül is elodázták a döntést; a jegyzőkönyvek adatai a szabályrendelet kétéves elhalasztására utalnak, de újból már nem kerülhetett tárgyalásra. A főváros évtizedes joggyakorlatának jogszabályba öntése, a szinházügy intézményes előrevitele ezúttal sem válhatott valóra.15' Budapest főváros törvényhatósági igazgatásában a szinházügyet a közművelődési művészeti igazgatást végző fővárosi tanácsi /1930-tól polgármesteri/ ügyosztályok intézik. Irataik a kutatáshoz nélkülözhetetlenek. 1873-tól a szinházak a közművelődési ügyeket is intéző VIII. /1885-től VII./ tanügyi-közoktatásügyi ügyosztály irányitása alá tartoznak. 1912-1925 között a XIV. szociálpolitikai és közművelődési ügyosztály a szinházügy gazdája /kivéve az 1915-1917. évet, mikor ismét a közoktatásügyi ügyosztályban voltak/, közben átmenetileg 1920-ig a főváros saját színházainak kezelése, használatának ellenőrzése s egyéb szinházügyek az I. elnöki ügyosztály ha- 33 -
táskörébe is tartoztak. 1926-tól az ügyosztályok összevonásával a közművelődési ügyeket megosztották és a szinházak és művészetek ügyei, a XX., közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztályban maradtak. Majd 1932-től a szinházak ügyei az újból felállított XIV., 1939-től a XI. közművelődési stb. ügyosztályban vannak. A szinházak egyéb közigazgatási ügyeiben /adó, pénzügy stb./ és tüzrendészeti ügyeiben a mindenkori ügybeosztás szerint illetékes más ügyosztályok is közreműködnek. A tanácsi, majd polgármesteri ügyosztályok iratai egyes kivételekkel közös ügykezelést nyertek, segédkönyveik /iktató, mutató/ is közösek. Az ügyosztályok által elintézett ügyek iratait azonban évente az egyes ügyosztályok szerint irattározták, külön sorozatokban. Az ügyosztályok iratai a századiordulótól évről évre több százezer iktatmányt /beérkezett kérelem, levél, megkeresés stb./ tartalmaznak s 1873-tól 1944-ig a legnagyobb iratállagunk több mint 2000 folyóméterre terjed. Mutatója 1876-tól kétféle: a személ.yi ügyeket tartalmazó. családnevek betűrendjében vezetett névmutató s egyéb neveket /intézmények, cégek stb./ tartalmazó un. tárgymutató. évi kötetekben. Az elsorolt szinházügyek visszatérő és kiemelt közigazgatási ügyek lévén, 1876-tól külön fejezetei a tárgymutatónak /1873-1875« években azonban még az általános mutatókban kell keresni/, 1876-tól a tárgymutató a szinházak ügyeinek kutatását megkönnyíti, később, egyidőre, szinházak szerint is külön lapon tagolja. A kutatás mégsem korlátozódhat a tárgymutató szinház-fe.iezetére. Magának a szinház-fejezetnek elhelyezése is megváltozik később a tárgymutatóban. A filmszínházakkal együttes fejezetben mozi cimszónál indikálják a szinházügyeket. A kutatásnak mindez kisebb problémája. Szinházügyeknek, szinháznyitási engedélyeknek a fővárosi igazgatási szervezet s más hatóságok irányában sokféle a vonatkozása, a tárgymutató fejezeteinek beosztása pedig gyakorta megváltozik és - 34 -
az ügyek közigazgatási ügykörük, intézmények, közigazgatási szervek, szervezeti egységek szerint vannak csoportosítva a tárgymutatókban. Szinházügyek találhatók a század elejétől a tárgymutató minisztériumok /VEM, BM/ és a szinházügyeket intéző tanácsi-polgármesteri ügyosztályok fejezetében; utóbbinál az ügyosztályokat római sorszámmal jelzik. Ugyanigy található szinházi vonatkozás az egyesületek fejezetében. A tárgymutató több érdekelt fejezetében történő un. kettős iratmutatózások nem nevezhetők általánosnak, sőt megritkulnak a tárgymutató egészének vagy nagyobb részének fejezetekre történő beosztásával, amikor az általános vegyes nevek szerinti betűcsoportok eltűnnek, illetve megfogyatkoznak. Idők folyamán tehát nemhogy javulna, de romlik a tárgymutatók használhatósága. A legjelentősebb általános elvi jellegű színművészeti ügyek is időnkint eredetük szerint szétszórva szerepelnek a tárgymutatókban. Az ügykezelés elmaradása terhes öröksége a törvényhatósági igazgatásnak s ebből jut a fővárosi színháztörténet kutatójára is. Az elmondottakhoz járul, hogy a szinházügyek rendészeti stb. iratait az ügyosztályok irataiból az 1870es évekig visszamenően jórészt kiemelték /ez ügyviteli szempontból a megujuló szinházügyeknél vált szükségessé/ és a közművelődési ügyosztályban az ügyosztály egyéb irataitól független un. szinházi irattárat hoztak létre a szinházügyek irataiból, egyéb gyakorta szükséges közművelődési ügyeket is hozzávéve. Ennek köszönhető,hogy a szinházak iratai nem jutottak a közművelődési ügyeket intéző ügyosztályok 1926 után elpusztult irattárainak sorsára. Viszontagságos vándorlás után kerülve levéltárba, levéltári rendezésükkel csak legutóbb váltak hozzáférhetővé. Állaguk elnevezése: Főv. tanácsi, majd Polgármesteri ügyosztályok szinház és közmuvelődésügyi iratai. A törzset az ügyosztály egykori un. szinházi irattára alkotja. Huszonhét szinházügyi csomóból három csomó tüzrendészeti és vegyes szinházügyeket tartalmaz, huszonnégy csomó pedig - 35 -
szinházak szerinti rendezést nyert. Három csomó orfeumokra, uulatókra és nagyobb filmszínházakra vonatkozik. A csomók tartalmát a levéltár részletes jegyzéke feltünteti. Az ügyosztályokban intézett szinházügyek kutatása fentiek szerint két irattárban folyhat. 1926 előtt a szinházi irattár anyaga mellett az ügyosztályok mutatókönyvei is kiegészitő átvizsgálásra érdemesek. További források: a főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlésének .jegyzőkönyvei« a levéltári leltárkönyvek leirása szerinti mutatókkal. S minthogy a szinházügyek itt legtöbbször nincsenek kiemelve, a szinházak nevei vagy a felsorolt bizottságok nevei szerint kutathatunk a mutatókban. Számottevő szinházi vonatkozású különálló bizottsági iratok, a főváros színházainál említendő népszínházi bizottmány iratai kivételével, nem maradtak. Az ellenforradalom korabeli bizottmányok működésére, s már korábban is, a közgyűlés elé tett szinházügyi előterjesztésekre jól használható forrás a Fővárosi Közlöny, a főváros hivatalos lapja /1886-tól/, ez a közgyűlési interpellációk, viták szövegét a közgyűlési jegyzőkönyveknél részletesebben publikálja. Kutatására a közgyűlési jegyzőkönyveknél elmondottak irányadók. Szinházstatisztikai feldolgozásokat Bp. főváros Statisztikai Hivatala rendszeresen végzett. Statisztikai adatfelvételi iratok nem maradtak, a feldolgozás eredményeit azonban a Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala statisztikai évkönyvei c. kiadványban 1894-től publikálta s azok a korábbi, 1873 utáni évekre is tartalmaznak adatokat. Az évkönyvek 1894-1944 között 32 kötetben kerültek kiadásra és szinházak szerint részletezve a személyzet. az előadások, és azok műfaji megoszlásának számszerű statisztikai adatait is tartalmazzák. Utolsó levéltári forrásként emlithetjük 1926 után a közművelődési művészeti ügyeket intéző ügyosztályok mükö- 36 -
dési jelentéseit, amelyek havi és félévi működési jelentések formájában, a polgármesteri elnöki ügyosztály irataiban fennmaradtak s némi hiányokkal Budapest főv. közigazgatási bizottságának ügyviteli irataiban is megtalálható, különálló iratsorozatban. Itt azonban csupán összefoglaló adatok találhatók az ügyosztály fontosabb ügyeinek előhaladására és az ügyosztály működésére; rendszeres szinháztörténeti adatokat nem tartalmaznak.
Használhatósági engedély, tűzrendészet Az 1848. évi XXXI. törvénycikk előirása értelmében a Pesti .Magyar Nemzeti Színházat kivéve, színpadon bármilyen színielőadás csak az illető helyi hatóság tudtával és engedelmével történhet. E törvényes rendelkezés a törvényhatóság második feladatát jelentette. A törvényhatósági szinháznyitási engedély a szinház használatbavételére nem adott jogosítványt, arra a főváros központi közigazgatási hatóságának, a fővárosi tanácsnak, majd 1930 után a polgármesternek, mint tüzrendészeti hatóságnak külön használhatósági engedélye szükséges. A főváros előbbiekben említett 1881. évi szabályzatának indoklása szerint, az 1848. évi törvény világosan különbséget tesz a szinháznyitási és az előadási engedély között. A belügyminiszter hivatkozott 1875. évi rendele14 te * a színielőadások és mutatványok engedélyezését a fővárosi államrendőrség hatáskörébe sorolta, a színielőadások engedélyezését rendőrhatósági feladatnak látva. A főváros véleménye szerint e rendelkezés nem felelt meg az 1848-as szinházi törvény szellemének, mert a törvény megkülönbözteti a színielőadások engedélyezését és a rendőri felügyeletet. Közbiztonsági és közerkölcsiségi rendészeten kívül, annak a megítélése, hogy valamely színtársulat ké- 37 -
pes-e megfelelni a közművelődési igényeknek, a főváros álláspontja szerint nem lehet a rendőrség feladata. Ilyen gyökerekből indult a főváros különálló szinházhasználati engedélye, összefüggésben a tüzrendészeti hatósági eljárással. Ha ilyenformán el is veszett a főváros joga a játszási-előadási engedélyek kiadására, az előadási engedélydijakat a kormányzat meghagyta a főváros javadalmazására . 1873-tól a szinházak ellenőrzését a fővárosi tanács a tűzrendészet általános hatósági feladatai keretében végzi. A tűzrendészet feladatait 1882-től a budapesti szinházak tűzbiztonsága tárgyában alkotott fővárosi szabályren15 delet szabályozza. E szabályrendelet a szinházak építkezési módjára, berendezésére igen részletes előirásokat ad s a közrendőri szabályok értelmében előirja, hogy ha esti előadás is van a szinházban, délutáni előadást tartani nem szabad. További előirása arról rendelkezett, hogy minden szinházban a fővárosi tüzoltóparancsnokság alá helyezett, legkevesebb két tűzoltó éjjel-nappal tartson őrségi szolgálatot: előadások alatt pedig legalább négy tűzoltónak, egy őrparancsnok vezetésével kell őrséget tartania. A tűzrendészet szabályainak betartásáról a főváros az államrendőrséggel egyetértésben gondoskodik s e célból állandó szinházvizsgáló bizottságot alakit a középitési.tűzoltósági, rendőrségi, rendészeti szervek és kerületi elöljáróságok küldötteiből. A bizottság előirása szerint a szinházakat havonta ellenőrzi és erről a tanácsnak jelentést tesz. Az állandó szinházvizsgáló bizottság az 1930. évi közigazgatási reform nyomán szűnik meg. A szinházak tüzrendészeti hatósági jogkörét a főváros tanácsától a polgármester veszi át, illetve személyes hatóságként gyakorolja. Valójában azonban semmi sem változott, mert a tüzrendészeti hatósági feladatokat addig is az illetékes ügyosztályok vezették s intézték. - 38 -
1882 után az állandó szinházvizsgáló bizottság havi vizsgálatai nem sokáig folytak. Hamarosan rendszerré vált, hogy a szinházak megnyitásakor, illetve évadnyitáskor tartott vizsgálatok alapján adja ki a tanács, majd a polgármester a használhatósági engedélyeket. Végül a szinházak időszaki tüzrendészeti ellenőrzésébe a kerületi elöljáróságok is bekapcsolódnak, és a századfordulótól a mulatóhelyek, kabarék, szinpadok tüzrendészeti vizsgálatát, használati engedélyek kiadását a kerületi elöljáróságok végzik. Szinházak és nagyobb mozik feletti vizsgálat azonban a használati engedélyek kiadása kapcsán a központi ügyosztályok feladata maradt. Ezenkívül a kerületi elöljáróságok a kerületi tüzrendészeti bizottsággal is ellenőrzik a nagyobb közönség által látogatott épületeket. Tüzrendészeti határozataik ellen fellebbezés a főváros tanácsához, illetve polgármesteréhez történt, aki ezekben az ügyekben illetékes ügyosztályai utján, a tüzoltófőparancsnokság véleményét meghallgatva, II. fokon döntött. A tüzrendészeti előirások és szabályok a technikai fejlődés, valamint a kiadott belügyminiszteri rendeletek nyomán sokat változtak és további belső törvényhatósági rendelkezések is kiegészítették őket. Színházaknak a fővárosi tanács, majd a polgármester által kiadott használhatósági engedélyei általában egy-egy évadra szóltak és az állandó bizottság, majd az illetékes ügyosztályok által vezetett vizsgálatok eredményein alapultak. A tüzrendészeti szabályok terjedelmes helyi előirásait láthatjuk a használhatósági engedélyt tárgyaló határozatokban: a színházépület és berendezése részletes tűzvédelmének, a szinház-szinpad rendjének előírásában. A határozat, utalva a szinháznyitási engedély kikötéseire, később a szinház befogadóképességét is megállapítja. Az évadvégi szinházi záporpróbákról pedig összesitő vagy külön szinházankénti ügyiratok szólnak.
- 39 -
Uj szinpadi diszlettárgyak külön használati engedélyét is láthatjuk a tüzrendészeti engedélyiratokban. 1935től a tüzrendészeti előírásoktól eltérő kisebb diszlettárgyak használatának engedélyezését saját hatáskörében a 16
tüzoltófőparancsnokság intézhette. * A szinháznyitási engedélyekben nem emiitett rendkivüli előadásokra az engedélyesek külön engedélyt kérhettek. Ugyanigy a pótszékek, vagy az épület belső berendezése körébe eső változások is külön engedély alá tartoztak. A kiadott fővárosi engedélyekről a tűzoltóság és az államrendőrség értesitést kapott, a rendkivüli előadásokra pedig a főkapitányság engedélye is megszerzendő volt. Az 1882. évi tüzrendészeti szabályrendelet a rendkivüli előadásokat tiltotta. Igy volt 1892-ig, amikor a Népszínház vasár- és ünnepnapi kettős előadás 17 tartására közgyűlési es belügyi engedélyezest nyert. ' A többi szinházra vonatkozóan a szabályrendelet módosításával esetről esetre intézkedtek, hiszen a rendkivüli előadások valójában csupán tűzoltósági létszám és dijazás kérdései voltak. 1883-tól a belügyminiszter rendeletére már a fővárosi tűzoltóság látta el a szinházak állandó tüzőrségi szolgálatát s leszámitva az első világháborús létszámcsökkentést, a helyi őrségek létszáma felszaporodott. Jogi alapja ugyan vitatható volt, de mert valójában nem volt haszon nélkül a főváros számára, a technikai fejlődés sem módosított rajta. A színházigazgatók már 1904-ben panaszkodtak, hogy a lakáson és ruházaton kivül 279 koronát is fizetnek annak a három városi tűzoltónak, aki állandóan szolgálatban van és 200 koronát fizetnek havonta annak az őrségnek, amely minden előadásra kivonul, igy 40 ezer koronával járulnak hozzá évente a főváros tűzoltóságának fenntartásához. Ez az összeg pedig nem volt csekélység, ez időben az összes tűzoltói illetmények 1/7-ét jelentette. Végül is a gazdasági válság nyomasztó időszakában, 1931-ben a szinházi érdekeltségek sürgetőleg kérik az állandó kirendeltsé- 40 -
gek megszüntetését. E végszükségben tett akciójuk sikerre vezetett. Hivatalos kimutatás szerint ekkor a nagyobb szinházak havi tűzrendészet! költsége az 1000 P-t meghaladta s az állami szinházakat kivéve, a hátralékos tűzoltósági dijak 5-30 ezer P közötti összegekre rúgtak. A szinházak nyomasztó helyzetében az állandó házi őrségekre vonatkozó szabályrendeleti előirás hatályát a polgármester felfüggesztette és mindazon szinházakat, amelyeknek saját házi tüzőrségük volt, az állandó házi tűzoltóság fenntartása alól mentesiti. A szinházak igazgatósága a berendezések gondozásával egy alkalmazottat köteles megbizni, a többi alkalmazottat pedig tartoznak kioktatni. Ezután csak az előadások alatt van tűzoltói kirendeltség a szinházakban. Majd az 1933» és 1935« évben ujabb polgármesteri rendeleteket hoztak: minden rendkivüli előadás 24 órával előbb bejelentendő és felügyeleti tüzőrség kirendelése kérendő.1®* A tüzrendészeti használhatósági engedélyek elmondott adataikkal, leirásaikkal nemcsak a szinház működésének kezdetére, de a szinházi berendezésekre, az előadások szinpadi stb. tüzrendészeti vonatkozásaira is esetenként forrásanyagot adnak. Forrásai kutatására az előbbi fejezet ügyosztályi irataira mondottak irányadók: általában a tárgymutatónak szinházügyi fejezetében vagy a szinházi irattárban találhatók.
Rendőrségi játszási engedély, kabaréengedély, cenzúra Törvényhatósági szinháznyitási engedély és használhatósági engedély szinházi előadások megtartását egymagában nem biztosithatta, ahhoz még külön rendőrségi engedély, a játszási engedély megadása is hozzátartozott. - 41 -
Budapest főváros törvényhatóságának megalakulásával, 1873-ban a fővárosban a rendőrség állami szervvé vált, de a korábbi városi rendészeti szabályok megtartása feletti felügyelet továbbra is feladatkörébe tartozik.1^* Majd a 20
fővárosi rendőrségről kiadott 1881. évi törvény az idézett 1875. évi belügyminiszteri rendeletet ismételve, a nyilvános szinielőadásokra vonatkozó engedély adását, a Nemzeti Szinház kivételével, a rendőrség hatáskörébe utalta. A tisztán rendőri felügyelet gyakorlása pedig a Nemzeti Szinházat illetőleg is a fővárosi rendőrség feladata. Az 1881. évi fővárosi szabályzat a szinháznyitási, szinielőadási stb. engedélyek megadása körüli eljárásról a rendőrségi törvény kiadását megvárta s ennek megfelelően tért el korábbi tervezetétől. Nagyobbrészt a kialakult gyakorlatot tükrözik a következő előirásai: A szinháznyitási engedély az előadási engedélyt magában nem foglalja, színielőadások tartására a városi rendőrség külön engedélye szükséges. Engedélyt csak olyan magyar állampolgár nyerhet, aki a magyar kir. belügyminisztertől szintársulati igazgatói jogosítványt kapott, s egyénisége pedig erkölcsi és anyagi biztosítást nyújt arra nézve, hogy vállalkozásának megfelelni képes. Fővárosi társas körök zárt helyiségekben és műkedvelők beléptidij nélkül rendezett egyes szinielőadásaira nem vonatkoznak a szinháznyitási és előadási engedély előirásai. Szinházon kivül, nyilvános látogatottságú zárt vagy nyilt helyiségekben szavalati, dal-, zene-, hangversenyek és egyéb előadások tartásához a fővárosi rendőrség engedélye szükséges. A helyi dijakat az engedélyesek a rendőrség pénztárába fizetik, a rendőrség köteles azokat minden hó végével a főváros pénztárába jegyzék mellett átszolgáltatni. Tudományos és közművelődési jellegű előadások után sem engedélydijat, sem bevételi százalékot nem kellett fizetni. Engedély nélkül előadásokat tartani tilos volt. - 42 -
Mulatók, dalcsarnokok, hangversenyek stb. előadásai rendőrségi engedélyezéséről az 1881. évi rendőrségi törvény a dijak vonatkozásában előbbieknek megfelelően intézkedik. Később a hangversenyek, mutatványok stb. előadások engedélyezése tárgyában országosan kiadott 1901. évi belügyminiszteri körrendelet intézkedik. Budapesten a már 21 fennálló szabályok maradtak érvényben. * Az összes nyilvános előadások rendezéséhez az államrendőrség főkapitányának engedélye volt szükséges. Az 1881. évi törvény a fővárosi államrendőrséget felruházza a közrendnek fenntartására teendő intézkedések foganatositásával; rendelkezései ellen a belügyminiszterhez lehetett fellebbezni. A későbbiekben kiadott további rendeletek előirásai szerint a rendőrhatóságok kötelesek mindennemű nyilvános szini- vagy egyéb előadást erkölcsrendészeti szempontból ellenőrizni és megakadályozni, hogy olyan darabot adjanak elő, amely a jó erkölcsökbe ütközik. Végül az 1919. december 31-én kelt és a rendőrség ügyintéző hatásköréről kiadott belügyminiszteri rendelet is megismétli a nyilvános színielőadások engedélyezése s azok közbiztonsági szempontokból22való rendőri felügyelete körüli rendőrségi feladatokat.* * A budapesti rendőrfőkapitány az 1881. évi törvényben és az 1848. évi szinházi törvényben gyökerező jogára hivatkozással adta ki a játszási engedélyeket, tekintettel a törvényhatósági szinháznyitási és használhatósági engedélyekben foglaltakra. Csak kivételesen adott ki a törvényhatóság szinháznyitási és használhatósági engedélyek előtt ideiglenes érvényű engedélyeket. A fővárosi tanács, majd polgármester a szinháznyitási és használhatósági engedélyek kiadásáról, a rendkivüli előadások engedélyeiről a budapesti államrendőrség főkapitányi hivatalát mindenkor értesítette. Fővárosi Levéltár színházi irataiban csak kivételesen látunk főkapitányi játszási engedélyről szóló határo-
-
zatokat. így néhány 1920 utáni játszási engedélyben a következőket olvastuk: „ezen elvi engedélyen kivül köteles engedélyes minden nyilvános előadásra /főpróbára is/ előzetesen a fennálló rendelet értelmében az esetenkénti rendőri engedélyt /licencet/ a főkapitányság engedély osz23 tályánál megszerezni". A főkapitányi játszási engedélyekben éppen ugy, mint a törvényhatósági engedélyekben, olyan rendelkezéseket is láthatunk, hogy az engedély a kikötésektől függetlenül bármikor visszavonható. A rendőrség szinházi ellenőrzése nem tartozott a fővárosi törvényhatóság felügyelete alá vagy hatáskörébe. A Fővárosi Levéltár rendőrségi forrásai is igen hiányosak. A budapesti államrendőrség főkapitányának iratai csak töredéknek nevezhetők, s leginkább a főkapitány elnöki rezervált iratai jöhetnének számba. E nagyjelentőségű iratállag, 1882-1918-ig 4-5 csomóra terjed és a rendőrségi korlátozások kezdeteire adhat forrásanyagot. Kutatása azonban segédletek hiányában sok nehézséggel járna és csak a tervezett segédletek elkészülése után javasolható kutatásra szinházi ügyekben. Bármennyire nem volt azonban hatásköre a főváros törvényhatóságának a rendőrség ellenőrzésére, legfelsőbb bizottságaiban, a közgyűlésen és közigazgatási bizottságban, 1919 után ismételten visszhangot keltenek a brutálisnak nevezett rendőrségi cenzúra megnyilatkozásai. * Egy jól informált törvényhatósági bizottsági tag előadása szerint a fővárosi rendőrség naponta kilenc különböző rangú funkcionáriust küld ki minden szinházi előadásra, ellenőrizni a rend fenntartását. Intézkedései ellen, a főváros közgyűlésén elhangzottak szerint, nem is igen volt lehetősége a szinháznak fellebbezésre, hiszen „nyomással" is kénys^eritheti a szinházat bizonyos darab nem tetsző részeinek megváltoztatására. Máskor a fővárosi tanács gyakorol cenzúrát s erélyes eljárással egy szeméremsértő darabot betiltat, vagy pedig a közgyűlési interpelláció nyomán -
-
a főkapitány tilt be egy darabot, de határozatát szinházi részről megfellebbezik s a belügyminiszter egyes részek törlése után a további előadást engedélyezi. Emellett interpellációt találunk a közgyűlésen arról is, hogy a proletárdiktatúra szellemét terjesztik a szinházak és a cen25 zura szigorítását sürgetik. Máskor a törvényhatósági és állami szakigazgatási szervek együttműködését biztositó fővárosi közigazgatási bizottságban tették szóvá, hogy a főkapitány nem cáfolta meg egy lap cikkét, amely szerint a pCrendőrség cenzúra cimén beirt valamit egy szindarabba. * A jelenvolt főkapitány mindezt cáfolatra sem érdemes „viccnek" minősítette. Kitérő válaszából ill. hallgatásából a felszólaló törvényhatósági bizottsági taggal együtt mi sem tartjuk kizártnak, hogy a sok szabadjegy egyik-másik rendőrtanácsos pennáját ilyen alkotásra is elragadta. - Majd a vallás- és közoktatásügyi miniszter belenyúlását sürgetik a szinházi cenzúrába, de illetékesek közlése szerint a szinházi törvény meghozásával fogják a cenzúra kérdését elrendezni. Ez külön színháztörténeti kutatási téma. Legvégül megemlítendő, hogy arra is volt panasz: a betiltott, kifogásolt szindarabrészeket néhány nap multán újra csak előadták ugyanabban a színházban. Ellenőrzési feladatain tul, volt még egy külön feladata is a fővárosi rendőrségnek a színházakban. Amint az 1882. évi tüzrendészeti szabályzat előirta, hatásköre a szinházak ruhatári dijainak megállapítására is kiterjedt. Később a főváros ezt a hasznot is lefölözte és községi adózása körébe vonta. Az előbbiekben emiitettük a mulatókbeli stb. előadások engedélyezését. Időszaki fővárosi közigazgatási útmutatókban, jogszabálygyűjteményekben azt találjuk, hogy az előadások anyagát, terjedelmét, felügyeletét, a szinpadi berendezést, és a szereplők nyilvántartását külön főkapi27 tányi rendeletek is szabályozták." A mulatókban eseten- 45 -
ként csak két, szinházi előadásra nem alkalmas, legfeljebb 3/4 óráig tartó egyfelvonásos darab vagy daljáték volt előadható, dalcsarnokokban csak olyan két, hasonló jellegű darab vagy daljáték, amelyben legfeljebb három személy szerepelt. Az előadás este 8-12 óra közt volt tartható, hacsak délutáni előadásra is külön engedélyt nem váltottak. Mulatók stb. helyiségeire a játszási engedélyt a kerületi elöljáróságok által kiadott használhatósági engedély alapján ugyancsak a fővárosi rendőrség adhatta. E rendelkezések alapján került aztán Budapesten a kabaré játszási engedélyeinek kiadása az államrendőrség kizárólagos hatáskörébe. Bár amint később az emiitett szinházi törvény tervezetében rámutattak, a kabaré is szinházi előadás és sem mulatónak, sem dalcsarnoknak, sem látványos vagy mutatványos helynek nem tekinthető, melyek kizárólagos engedélyezése tartozott a rendőrség hatáskörébe. A főváros szinügyi bizottsága 1926-ban javasolta, hogy rendőrségi kabaréengedély mellett, ezek a szinházak egész estét betöltő darabot is előadhassanak. Az 1930-as években a kabaré szinháznyitási engedélyét is a főváros polgármesterének hatáskörében látjuk. Kabaréelőadások és szinházon kivüli színielőadások adatait a rendőrség által beszedett fővárosi dijak átutalásai, elszámolásai kapcsán, vagy helyhatósági dijak elengedésére irányuló kérelmekben s adóügyekben találjuk a fővárosi törvényhatóság közigazgatásában. Vonatkozó forrásaik leirását későbbi fejezetünk tartalmazza. A Fővárosi Levéltár forrásai a rendőrségi engedélyeket illetően tehát gyér adatokat tartalmaznak. A rendőrség szinházügyére fő forrásanyag a belügyminisztérium levéltára /Országos Levéltár/.
- 46 -
BUDAPEST FŐVÁROS SZÍNHAZAI ÉS SZINPÁRTOLÁSA 1873-ban Pest, Buda, Óbuda városok egyesítésével, színielőadások céljára szolgáló épületeik és egyéb érdekeltségeik Budapest Főváros törvényhatóságának tulajdonába jutottak. A volt Buda városi szinházakat /Várszínház, Nyári Szinház/, a hamarosan felépülő Népszinházat és az 1879ben újjáépült városligeti Nyári Szinkört, majd a későbbi Városi Színházat a főváros törvényhatósága bérleti szerződések utján vagy kivételesen saját kezelésében hasznosította. Mint szinháztulajdonos, a főváros saját színházai irányítását, bérleti szerződésekben biztositott és fenntartott jogait a szinháznyitási engedélyeknél ismertetett közegeinek közreműködésével gyakorolta. A színházainak hasznosításánál, bérbeadásánál mindenkor fokozott lehetőségei voltak a főváros törvényhatóságának arra, hogy a műsorokra, művészi vezetésre és a szinház egész működésére befolyását biztositsa és igy a közművelődés érdekeit is előmozdítsa. 1873 után a főváros megmagyarosodásában a színházaknak nagy szerepük volt. A törvényhatóság ilyen irányú törekvései szinházi kultúrpolitikájában eredményesek voltak. Egyebekben a szinházi bérletek kétoldalúak, alá vannak vetve a szinházak gazdasági érvényesülésének és a főváros saját költségvetési gazdálkodásának. Említettük már, hogy az iskolánkivüli közművelődésben a Tanácsköztársaságig /kivéve Bárczy István polgármester népművelési reformtörekvéseit/, aktiv szerepe a fővárosi törvényhatóságnak minimális volt. Legszámottevőbb kultúrpolitikai működését hosszú ideig színházainál lát- 47 -
juk, természetesen a burzsoá városvezetés korlátaival. Szinházai a fővárosi polgárság kulturális igényeit szolgálták: csak az ellenforradalmi kor fasiszta kultúrpolitikája állitja egyik szinházát teljes egészében a háborús népmüvelés szolgálatába. A főváros színházainak kulturális mérlegét, a főváros szinügyi áldozatait csak alapos vizsgálat, a szerződések, szinügyi kiadások és segélyek elbirálása állithatja fel. Ezt szolgálja ismertetésünk, a fővárosi szinházak levéltári forrásainak számbavétele, amihez a szinpártolás egyéb forrásai, a szinügyi segélyek és alapítványok iratai is hozzájárulnak.
A Népszínház, népszinházi bizottmány és a főváros többi szinháza A főváros a nemzeti szinügy kifejlesztését feladatának tartotta és a magyar dalszínház /Operaház/ és Népszínház felépitését dicséretes adományaival segitette elő. Pest város a magyar népszínház céljára 1871-ben telket adományozott /későbbi Operaház telkét/ és a Népszínház felállítására alakitandó társulat ideiglenes alapszabályait kiküldött bizottmánya utján 1872. április 5-én megállapította. A felépítésre gyűjtést kezdeményezett, ez azonban nem sok eredménnyel járt, igy került sor 1873-ban arra, hogy a Népszinház felállítására alakult társulat bizottmánya előbb emiitett telkét az Operaház céljára átadja, illetve eladja. Kiegészítésül megemlítendő, hogy Pest város a magyar szinügy javára már régebben felajánlotta egy felső Duna-parti telkét: ennek az időközben eladott teleknek a vételárát, több, mint 400 ezer Ft-ot, a magyar Operaház épitési tőkéjének gyarapítására szánta és 1873ban az összeg egy részét már effektive át is engedhette. Ezek után történhetett, hogy a népszinházi bizottmány sa- 48 -
ját telkét az Operaház céljára a kormánynak 500 ezer forintért Pest város hozzájárulásával eladta, viszont Pest városa a Népszínház felépítésére a Népszínházi Bizottmánynak adta el Kerepesi uti ingatlanát, 62 ezer forintért. A tranzakciót 1873. október 8-án Pest városa, a Belügyminiszter, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és a Népszinházi Bizottmány közötti szerződés szankcionálta. Pest város közel 900 ezer forintos telekajándékaival igy mindkét intézmény alapjait megvetette, s ennek fejében kikötötte, hogy a magyar népszinház ügyeibe felügyeleti és intézkedési jogot gyakorolhasson. A Népszinház 1875-ben történt felépülésekor a főváros törvényhatóságának közgyűlése határozatot hozott: e szerint a Népszínházra felügyelő bizottmány a törvényhatósági bizottság kiküldött tagjainak közreműködésével függetlenül járhat el, időnként azonban jelentést tesz a törvényhatóságnak. Majd a Népszinház kezelését a főváros közgyűlése 1876. február 28-án az 1873« évi szerződésnek megfelelően szabályozta. A Népszinház összes ügyeit a fővárosi törvényhatósági bizottság kebeléből választott hat tag és az alapítók közül választott három tag intézi. Alapítók azok voltak, akik a népszinházi alaphoz legalább 200 forinttal hozzájárultak. Ezek szerint a népszinházi bizottmányban a fővárosnak kezdettől fogva megvolt a majoritása. A Népszinház jogi és gazdasági viszonyainak ujjárendezéséről és teljes átvételéről a főváros közgyűlése később intézkedett. Hoszszas előkészítés után 1889-ben történt meg a Népszínház átvétele és a kezeléséről szóló alapítványi okirat és szabályrendelet megfogalmazása. A színházépületből és felszerelésből álló vagyont a főváros vette át és Budapesti Magyar Népszínházi Alapítvány elnevezéssel kezelte. Felügyeletét a Népszínházi Bizottmány látta el. Ez a polgármesterből, az I. alpolgármesterből, és a törvényhatósági bizottmány által saját kebeléből választott nyolc tagból - 49 -
állt. A népszínházi vagyont önálló hatáskörrel a bizottmány kezelte, s felügyelt arra, hogy a színház a magyar nyelv, irodalom és magyar szellemi művelődés fejlesztésének mindenkor hathatós eszköze legyen. A szinház a "szegényebb néprétegek" művelődési igényeit is hivatva volt szolgálni. A népszínházi bizottmány intézkedett a szinház bérbeadása, belépti stb. dijai megállapítása ügyeiben és a szinház műsorát a bérleti szerződésekben kikötendő jogánál fogva ellenőrizte. A Népszinház műsorának megfelelő színpadi műfajok fejlesztése érdekében dijak kitűzésével is intézkedett, végül költségvetése keretében a szükségletek beszerzéséről s az alapítvány kezelését érdeklő mindennemű ügyekről gondoskodott. Működéséről a főváros közgyűlésének jelentést tett.^"* Az 1875-ben felépült Népszínházát bizottmánya bérletek utján hasznosította. Befolyását a Népszinház vezetésére és egész működésére a bérleti szerződésekben biztosította. 1908-ban a Népszínháznak a Nemzeti Szinház részére történt bérbeadásával a bizottmány feladatai lecsökkentek és a színházépület gazdasági ügyeire korlátozódtak. Alapítványa is elsősorban a Budapesti Népszinház Nyugdíjintézete támogatását és az intézet részéről fizetendő nyugdijak megállapítását és kiutalását szolgálta. A Nemzeti Szinház bérletének meghosszabbítása után 1932-ben a népszínházi alapítvány nehéz helyzetbe jutott; ekkor a legutolsó öt évi bérleti dijból a vallás- és közoktatásügyi miniszter 180 ezer pengővel volt már adósa. Követeléseit hosszas tárgyalások után végül is az állami színházaknak 1933-tól juttatott fővárosi szubvencióból rendezték: igy továbbra sem változott a Népszínházi Bizottmány feladata.2, Buda városától, amint emiitettük, a Várszínház és Nyári Szinház került át Budapest főváros tulajdonába, s azokat bérletek utján hasznosította. - 50 -
A VárszinhAz 1875-tól többször volt a kincstár bérletében és működése sok viszontagság után 1924-ben szűnt meg. 1925-ben az elavult, korszerűtlen színházépület berendezését is leszerelték. Szinházjellegű fenntartása nem szerepelt tovább a főváros számadásaiban. A másik budai színházépület, a Nyári Szinház vagy Budai SzinfrftT', 1859-ben került Buda város tulajdonába. Hasznosítása, bérletei időnként a Várszínházhoz is kapcsolódtak. Épületének fenntartása, modernizálása sok gondot okozott a fővárosnak, végül a közgyűlés határozatára 1938ban került lebontásra. Buda szinházproblémája, az állandó budai szinház létesítése, gyakran felmerült a főváros törvényhatóságában. 1908-ban pl. a Nemzeti Színház elhelyezésével kapcsolatosan a vallás- és közoktatásügyi miniszter tett ajánlatot állandó budai szinház felépítésére, olyan formában, hogy amig az uj Nemzeti Szinház felépül, abban a Nemzeti Szinti.
ház tarthassa előadásait. * A Nyári Színkör emiitett lebontásakor újból felmerült egy budai szinház létesitése és tervpályázatának kiirása. Pesthez visszatérve, a Népszinház után a Városligeti Színkört /1912-től Budapesti Szinház, végül Erzsébetvárosi Szinház/ említhetjük. Uj formájában 1879-ben nyilt meg, ugyanis korábbi bérlője Rosenfeld Zsigmond engedélyt kapott rá, hogy saját költségén állandó előadásra alkalmassá építtesse át. Ennek fejében 15 évre kizárólagos használatára engedte át a főváros, német színielőadások tartására.^* 1907-ben Rosenfeld Zsigmond saját költségén újból átépítette a szinházat, ennek ellenében szerződése szerint 40 évig szerzett jogot használatára. Megemlítendő, hogy a szinházat a magyar nyelvű előadások pártolása jegyében a főváros már az 1890-es években is jelentős szubvenciókkal támogatta, állandó színházzá történt átépítéséhez pedig 1906-1918 között évi 12 ezer koronával járult hozzá, ami elsősorban Bárczy polgármester szinpártolásának bizonysága. - 51 -
Előbbiekhez hasonlóan a Városi Szinház sem volt a főváros önálló alapitása. 1911-ben Népopera néven Márkus Dezső színigazgató épittette a főváros egy átengedett telkén, Bárczy István polgármestersége idején, majd a szinházat üzemeltető részvénytársaság csődbejutása után 1916-ban saját kezelésébe vette át a főváros, illetve bérletek utján hasznosította. 1917. április 24-iki ülésében nevezte el a Fővárosi Tanács Városi Szinháznak, ügykezelésével a Népszinházi Bizottmányt bizta meg a főváros közgyűlése, és 1921-ben a bérbeadás jogát is átmenetileg a bizottmányra ruházta át.^* Amint emiitettük, magánvállalkozásként épült, egykoxu megjelöléssel a "kevésbé tehetős közönség számára", zenés szinpadi müvek céljára. Kezdetben a helyárak megszabása is a főváros hatáskörébe tartozott. Mint városi szinház, nem azt a hivatást tölti be, mint a többi budapesti magánszínház: a zene és színművészet minden ágának otthont kellett biztosítania.Nagy befogadóképessége folytán pedig egyéb kulturális események számára is nyitva kell állnia. 1940-ben a fővárosi törvényhatósági bizottság közgyűlése hozzájárult a szinháznak a törvényhatóság népművelési céljaira történő igénybevételéhez. 1940/1941. évi idényét már a háborús népmüvelés színházaként nyitja a Fővárosi Iskolánkivűli Népművelési Bizottság irányításával.^" Programjában 25 opera, 50 nemzeti szinházi előadás, 30 hangverseny stb. szerepel, ezenkivül a gyáriparosok fasiszta szabadidő-szervezetének céljait szolgálja, sőt a szinház mellett kulturház, mozi funkcióira is használják. Legvégül fővárosi érdekeltségként említhetjük a Margitszigeti Szabadtéri Szinpad épitését. A Margitsziget tulajdonjogilag a szinházépités forrásainál majd említendő Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörébe tartozott és szabadtéri színpadának létesitését a Közmunkák Tanácsa határozta el. Mint a főváros legfőbb építésügyi hatósága, a terveket is elkészíttette és 1938-ban ténylegesen hozzá- 52 -
kezdett megépítéséhez. Az épitkezési költség meghaladta a 300 ezer pengőt, s a Közmunkák Tanácsa a költségeket azon feltétellel előlegezte, ha törlesztésére az érdekelt kultusztárca, az Országos Idegenforgalmi Hivatal és Budapest főváros kötelezettséget vállalnak. Igy vette át a főváros törvényhatósága a költségek nagyobb részét abban a formában, hogy 20 éven át 10 ezer pengő hozzájárulást fizet a Közmunkák Tanácsa befektetett költségeinek amortizáláséra.8' Most ismertetjük a főváros színházainak gazdag levéltári forrásanyagát. Az elsőként emiitett Népszinház működésére, kivételes irányítására, a Népszinházi Bizottmány saját ügyviteli irattára mellett 1871-1889-ig a fővárosi tanács jegyzetben adott iratcsomója tartalmazza a legjelentősebb forrásokat: alapitása, szabályzatai stb., működési jelentéseinek iratait. A bizottság különálló iratai a Fővárosi Levéltár alapleltárkiadványának ismertetései szerint ülésjegyzőkönyvekből ós ügyviteli iratokból állnak: előbbiek 18751918-ig, utóbbiak 1875-1908-ig terjednek. Ügyviteli irattára mellékleteként a bizottmány 1881. évi népszínműpályázatára beérkezett kéziratokat két külön csomó tartalmazza. Végül szinházi gazdasági leltárak egészitik ki iratait, amelyek összesen két folyóméterre terjednek. Ehhez járul gazdálkodásának külön forrása, az 1889 után létesitett Budapesti Magyar Népszinházi Alapitvány számviteli iratanyaga. Evi számadáskönyvei és pénztárnaplói 1892-1928-ig terjednek, s külön állagát képezik Budapest Főváros Számvevősége iratainak, az alapitvány pénzgazdálkodásának tételes számadásait tartalmazva. További forrásai, amennyiben a Népszinházi Bizottmány iratai hiányosak, a szinházengedélyeknél elmondott ügyosztályi iratok és a szinházi irattár iratai, kiegészitve a többi városi szinháznál alább ismertetendő forrásokkal. Amint emiitettük, a törvényhatóság
- 53 -
felügyelete a Népszínházra és a bizottmány működésére is kiterjedt. Budapest főváros többi színházára a szinházi engedélyeknél ismertetett ügyosztályi iratok és szinházi irattár mellett fő forrásnak a szinházbérleti, segélyezési stb. szerződések okmányait nevezhetjük. Az ügyosztályok irataiban sok esetben nincsenek meg a szerződések, mert azokat előirás szerint kiemelték, eredeti példányaik létrejöttük után mindjárt a Fővárosi Levéltárba kerültek, különálló megőrzésére, itt pedig 1945-ben elpusztultak. Számviteli ellenőrzési célra készült másodpéldányai azonban rendelkezésre állnak a Levéltárban, ahol külön állagát alkotják Budapest Főváros Számvevősége iratainak. Ezek az iratok számviteli mellékleteik révén sok esetben jobbak, mint az eredeti példányok voltak, s szinházi szerződések, leltár stb. mellékleteikkel együtt igen jelentős forrásait adják a színháztörténeti kutatásoknak. A fővárosi szerződések másodpéldányainak gyűjteménye folyamatos sorszámozással 1873-1930-ig terjed. További része még levéltári begyűjtésre vár, minthogy 1945-ig hiánytalanul fennmaradt. Eddigi anyaga is tekintélyes, mintegy 40 méter polcsort tölt be a Levéltár raktárában, iratai betüsoros névmutatók alapján kutathatók. Megjegyzendő, hogy mutatóik 1910-ig a lajstromkönyvek köteteibe kötve találhatók. A lajstromkönyvek, számviteli nyilvántartások lévén, a kutatásban sok érdemi adatot szolgáltatnak. Tartalmazzák a szerződés tárgyát, tartalmát, összegét, a szerződő fél nevét, a szerződés gyűjteményben sorszámát, fővárosi tanácsi ügyszámát, végül a szerződés előzményeire és esetleges későbbi folyományára vonatkozó adatokat. Bérlők névmegállapitására, a színházbérletek létrejöttére az ügyosztályi iratok ismertetett tárgymutatója is használható. Legtöbb esetben a törvényhatósági bizottsági közgyűlési jegyzőkönyvek és a Fővárosi Közlöny névmutatóinak kutatása is megfelelhet. - 54 -
A főváros színházainak gazdaságára a törvényhatóság évente kiadott költségvetései és zárszámadásai mellett, azok törvényhatósági tárgyalására vonatkozó pénzügyi osztályi iratok kutathatók. A pénzügyi ügyosztály /1873-1884. VII., 1885-1945. VI. ügyosztály/ iratai az 1927-1933. évi hiányai kivételével, ezenkívül a gazdasági pénzügyi ellenőrzésekre is forrásokat adnak. Századunk elejétől a pénzügyi ügyosztály iratairól külön fejezetek szólnak az emiitett közös ügyosztályi tárgymutatókban. További számottevő gazdasági források a főváros gazdálkodásának ellenőrzését végző 1931-ben létesült Fővárosi Számszék ügyviteli irattárában kutathatók, kutatásukat tematikai csoportosításban feltáró lapok is megkönnyítik. Szerződések létrejötte és az ellenőrzések differenciái vonatkozásában emlitendők a fővárosi törvényhatóság jogi tanácsadói teendőit ellátó Fővárosi Tisztiügyészség irataiból a perenklvüli iratállagok. 1897-től az általános ügyészségi közigazgatási iratok és vegyes közigazgatási iratok külön gyűjteménye, mely utóbbi a Városi Szinház ügyeire 1931-1944-ig két külön csomó iratot tartalmaz. Iratai leírását és használatát a Fővárosi Levéltár emiitett leltárkiadványa tartalmazza, Legvégül a Városi Szinházra különálló forrás 1940től a Budapest Főváros Iskolánkivüli Népművelési Bizottsága ügyviteli irattára is. Hiányos mutatóit részben pótolják a jelentősebb ügyekről készült tematikai feltáró lapok és működési jelentések, mely utóbbiak külön ügycsomóban vannak. Színházak, színészszervezetek segélyezése Budapest főváros szinpártolásának, szinházügyi segélyezésének több formája és területe van. A mindenkori kultúrpolitikai elgondolások és a fővárost megillető kötelességek vagy azok vállalásai eléggé változatosak. Erre te- 55 -
kintettel, ismertetésünkben a főváros szinpártolását csupán irányai és forrásai szerint tárgyaljuk. A főváros szinpártolása elsősorban a szinházak és a szinészszervezetek segélyezésében nyilatkozott meg. A szinészek kitüntető elismerésének és a Horthy-korszak szinészsegélyezéseinek forrásait későbbi fejezetekben ismertetjük. A szinházak fővárosi támogatása az épitkezési telek és más kedvezmények nyújtásában, engedélydijak elengedésében, kedvezőbb községi adózás megállapításában, jegymegváltásokban és hasonló apróbb kedvezményekben mutatkozik meg. Mindezek számbajöhetnek az egyes szinházak történetének kutatásában. Az állami szinházak támogatása az 1870-es évek nagy elinditó segélyei után, amint ez természetes is, elapadt a főváros törvényhatóságában. A főváros elsődleges gondja saját színházainak fenntartása, s azt esetenként a szinházbérlőkre ruházza át. A szinházak segélyezését saját szinházainál leginkább a bérleti vagy különálló szerződés ieretei adják. Bérlőinek támogatáséira gazdasági és kulturális érdekeltségei jól felfogott kötelezettséget rónak. Saját szinházai közt 1874-től a budai színházaknak rendszeres segélyt /szubvenciót/ ad. A szubvenció összege változó, pl. 1874-1888-ig 2000-5000 Ft, amihez fűtés, tűzifa atalány, városi páholybérlet cimén további néhány 100 Ftos segélyek járulnak. Majd 1896-1906-ig a budai szinházak segélyezését évi 20 ezer K-ban látjuk elszámolva. A Városligeti Nyári ozinkör is több segéllyel szerepel, pl. 19001905-ig évi 12 ezer Ft-ot kap. Magánszínházak segélyezését azonban csak időnként láthatjuk a számadásokban /Óbudai Szinház, Uránia/, s forrásaik megvizsgálása derithet fényt a segélyezések rugóira. Legnagyobb mértékben, az ellenforradalmi korban, saját szinházai közt a Városi Szinház bérletét segiti: 1933 előtt több éven át 100-150 ezer pengő évi segéllyel járul - 56 -
hozzá zenekara költségeihez az olcsó operadarabok fenntarthatása érdekében. Itt látjuk később a vállalt dologi kiadásokkal szemben a bérjövedelem némi többletét is. Állami szinházak fővárosi támogatására csak a Városi Szinház operai szubvenciójának megszakításával, a vallásés közoktatásügyi miniszter igen nyomós kérésére kerülhetett sor. A kultuszminiszter 180 ezer pengő bérleti díjjal volt már akkor adósa a népszinházi alapítványnak, s jól mutatják a tárgyalás iratai, hogy az állami szinházak fenntartásához is szükséges a főváros támogatása. A főváros nem szivesen, de felsőbb presszióra, a népszinházi alapitvány kényszerhelyzetében fogadta el a vallás- és közoktatásügyi miniszter kérését, amellyel 200 ezer pengő évi támogatást kért a fővárostól. Saját költségvetésé ugyanis szinházai támogatását kellő mértékig nem biztosította. - Megadott szubvenciója fejében csupán az volt a főváros kikötése, hogy a Nemzeti Szinház és az Operaház évente az addigi mérsékelt áru előadásokon kivül még ezeknél is olcsóbb 12 előadást tartson.1933-1944-ig folyt a Nemzeti és az Opera évi 200 ezer pengős támogatása, az előbbinek évi 59 500 P, az utóbbinak pedig az ezenfelüli összeg jutott. Szinházügyi segélyei igen számottevő közművelési kiadásai voltak a fővárosnak, meg kell azonban állapitanunk, nogy mindenkor eltörpülnek az egyházak támogatása, a kegyúri terhek /templomok épitése, fenntartása/ költségei mellett. A szinházügy támogatásának külön fejezete a szinészszervezetek és társulások alapszabályszerü működésének előmozdítása. Szinészszervezetekkel szemben a színművészet megbecsülése, elismerése mellett, a szinháztulajdonos főváros jóindulata gyakorta megmutatkozott. 1883-ban a főváros is belépett a Magyar Szinészegyesület alapitó tagjai sorába. Kapcsolatai a szinészszervezetekkel sokoldalúbbak, mint - 57 -
bármely egyesülettel. Ott látjuk a szinészszervezeteket, a főváros részéről támogatott legélvonalbelibb közművelődési egyesületekkel, intézményekkel egysorban. Mint szinháztulajdonos, a főváros nemcsak saját színházait láthatja. Ha belenéz számadáskönyveibe, jól tudhatja, mit hordanak a szinházak a főváros páncélkaptárába, sokféle adó, járulók, dij, illeték, pótlékok és idegenforgalom formájában. Emellett, mint a közművelődés hivatott előmozdítójának /amiért ugyan 1919-ig keveset tett a főváros törvényhatósága/, legalább tudnia kell, hogy a szinházak csinálják a legsokoldalúbb iskolénkivüli közművelődést a fővárosban. Minderre - más eredmények hiján - az ünnepi törvényhatósági szónoklatokban is találhatunk büszkélkedő hivatkozásokat. Jól tudta ezt a szinésztársadalom összes szervezete és ezért a kapitalista korban a fővároshoz intézett beadványokban, kérelmekben feltűnően nagy öntudat nyilatkozott meg. Ugy kérnek a fővárostól, mint aki visszakér valamit abból a sokból, amit a fővárosnak ad. Már 1919 előtt is nagyobb segélyeket kapnak a szinészszervezetek: a főváros az Országos Szinészegyesületnek háza felépítésére értékes telket és nagyobb összeget ajándékozott. 1920 után válnak rendszeressé a Budapesti Szinészszövetség és Országos Szinészegyesület segélyei. Ez a 20-as évek végén pl. külön-külön 7 és 6 ezer pengő; a későbbiekben ezek az összegek az egyéni szinészsegélyek bevezetésével lecsökkennek. Ezenfelül 1929-ben pl. a Budapesti Szinészszövetség részére üdülőtelep vásárlására külön 20 ezer pengő rendkívüli segély kiadására látunk javaslatot. Utána segélyezésük megfelel a többi művészeti ág támogatásának, de a szinházi jóléti nyugdíjintézetek segélyezésére is gyakran találunk adatokat. Végül a szociális jellegű összes szinügyi megmozdulások nyomon követhetők tengernyi levéltári forrásainkban. Áttérve a források ismertetésére, ezúttal mellőzhetjük felsorolásukat. Szinházak segélyezésére a törvényható- 58 -
sági szinházengedélyeknél elmondott források irányadók. Szinészszervezetek segélyeiről pedig a későbbi fejezetben tárgyalt egyesületek forrásismertetései szólnak.
A főváros szinészeti ösztöndíj alapitványa és jutalomdija Budapest főváros két szinészeti dija közt időben első volt az Országos Szinészeti Tanoda ösztöndij alapitványa. Jellegét tekintve korai fővárosi alapítványnak nevezhetjük, bár alapitása idején már több regi gyökerű iskolai alapítvány volt a főváros kezelésében és felügyelete alatt. A tanodai ösztöndij nem a főváros kezdeményezéséből létesült, hanem a Tanoda főigazgatójának folyamodványára, s kérésének helyt adva határozta el 1876-ban megalapítását a főváros közgyűlése. 1877-től kezdődően forditotta a főváros törvényhatósága ötezer forintos alapitvanyának evi 6 százalékos kamatát ösztöndij céljára. A közgyűlés határozata szerint ebből 200 Ft egy ösztöndíjra fordítandó: ezt a Szinészeti Tanoda igazgatóságának kijelölése alapján a főváros tanácsa adja ki; 100 Ftból pedig ugyanilyen módon kiválasztott növendékeket segélyeznek.1®* A fenti összeget az utód Színművészeti Akadémia növendékei számára is mindenkor kiadta a főváros. Majd az alapítványt 1924-ben megfelelően felemelte, 1928-ban pedig évi 300 P-ben állapitotta meg. Kiutalására és a jutalmazott színinövendékek neveire a VIII. Tanügyi /1883-től VII. közoktatásügyi/ ügyosztály iratai a források. Kutatásuk a tárgymutató oktatás, illetve iskolák fejezetében történhet. Az 1926-1929 közti irathiányoknál a Fővárosi Közlöny közoktatási bizottsági stb. közleményei lehetnek irányadók. - 59 -
A főváros 1928. évi szinészeti jutalomdijára bevezetőben meg kell említenünk, hogy a fcváros, a bazai művészetek, irodalom és tudomány fiatal képviselőinek támogatására 1892-ben létesitett egy, Ferenc József koronázási jubileumi alapitvány néven ismert fundust. Ekkor és még sokáig nem történt azonban gondoskodás arról, hogy a színművészet számára ehhez hasonló dij formájában nyilvánítson elismerést a főváros törvényhatósága. E művészeti szempontból kivánatos jutalomdij csak a Szinügyi Bizottság 1928. évi javaslatai nyomán került megvalósításra, mint a főváros szinészeti ösztöndija; később jutalomdij cimén találjuk a számadásokban. .1929-ben hirdette meg először pályázatát a főváros tanácsa két, egyenként kétezer pengős szinészeti ösztöndíjra, amelyekkel a főváros szinpadain működő fiatal színészeket kivánta támogatni. A pályázók korhatára előbb 40, majd 35 év volt. A dijra férfiak és nők egyformán pályázhattak, szerepeik felsorolásával. A dijak odaítéléséről nyolc, majd tizenegy tagu bizottság döntött, és ez szükség esetén szakértőkkel is kiegészíthető volt. Elnöke a közművelődési ügyekre illetékes alpolgármester, tagja a közművelődési-művészeti ügyeket intéző ügyosztály tanácsnoka, a szinügyi bizottság, illetve közgyűlés delegált tagjai, végül a Budapesti Szinészek Szövetségének, a Magyar Szinpadi Szerzők Egyesületének és a Szinházi Kritikusok Szindikátusának egy-egy küldötte. A bizottság a dijakat szavazattöbbséggel itélte oda, s jogában állt több személy közt is megosztania. Kezdetben az ösztöndijat külföldi tanulmányuthoz kötötték, és erről jelentést kértek. Ezt a kezdeti tanulmányutat kivéve, alapelveiben az ösztöndij mindenben megfelelt a Ferenc József jubileumi dij összes előírásainak. A gyakoribb adományozással pedig bizonyára az elmaradást kivánta pótolni a főváros, az évi jutalomdij összegét is magasabban szabva meg. - 60
A kezdeti kétszer kétezer pengős jutalomdijat 1933tól évente négyszer 800, majd 730 pengőben látjuk a Fővárosi Közlöny pályázati kiirásaiban. Mondhatjuk, ebben a jutalomdíjban fejeződött ki legméltóbb formában a fővárosnak a magyar színészet iránti elismerése és pártolása. ügyosztályi iratforrások a jutalomdijakra nem maradtak, azok hiányában kikutatására a Fővárosi Közlöny szinügyi-közműveiődésügyi szakbizottsági ülésközlései és a szinészsegélyeknól említendő számadáskönyvek bejegyzései, vagy a pályázatok kiirása idején megjelent sajtóközlemények lenetnek irányadók. Befejezésül még emlitésre méltó, hogy a főváros közigazgatási bizottságában 1941. junius 9-i ülésén javaslat hangzott el olyan fővárosi szinészeti dijak alapitására, amelyek nincsenek korhoz kötve, s az egy-egy évadban elért legnagyobb sikerek elismeréséül szolgálnának. Vagylagosan egyi a z irodalmi alapítványokhoz hasonló szinészeti éremalapitvány létesitését vetette fel az elhangzott javaslat. Ekkor az ügyben más nem történhetett, mint hogy előkészítésre kiadták a polgármester illetékes ügyosztályának. További adatot forrásainkban nem találunk.
A Horthy-korszak szinészsegélyei Emiitettük már a hazai szinészet támogatásának régebbi formáját, a kollektiv segélyezést: egyesületek, nyugdijalap, s más jóléti létesítmények támogatását. A közületi segélyezésnek ez volt tisztes és egészséges formája. Művészek mésfajta egyéni segélyezése egyébként is nehezen lett volna beilleszthető a fővárosi szociális segélyezések rendszerébe. 1919 előtt csupán elaggott, elszegényedett művészek és hozzátartozóik szociális segélyeire találhatunk példát a főváros közjótékonysági ügyosztályának irataiban. Dokumentumaik egyéni életrajzi források lé- 61 -
vén, az életrajzi források később ismertetendő körébe tartoznak. Az ellenforradalmi kor válságaival járó népnyomor a dolgozó népet, köztük az ipari munkást és a művészeti dolgozót - ha más formákban is -, de egyformán sújtotta. Innen veszi eredetét a városházi szociálpolitika „vivmánya", a fővárosi filléres müvészsegélyek kialakulása. Nyomorgó irók és művészek megsegítésének gondolata a főváros törvényhatósági bizottságának 1926. május 12-i közgyűlésén merült fel. A főváros tanácsa azonban, hivatalos nyilatkozata szerint, ekkor még nem látta a többi szegényember ügyétől elválasztandó külön feladatnak a nyomorgó művészek megsegítését. Budapest legnagyobb munkaadójának, a fővárosnak törvényhatósági bizottsága sem érezte, ugy látszik, feladatának a művészek valamelyes kollektiv megsegítését, mert az 1930. április 8-i közgyűlésen a városatyákat éppen a művészeti dotáció túlméretezése aggasztotta. A gazdasági válsággal fokozódó nyomorúság következtében az általános szociális segélyezés növekedett, a művészeti kiadásokból pedig egyet-mást lefaragtak; bár ugyanakkor az is megállapítást nyert, hogy a művészek éppen olyan nyomorban vannak, mint bármelyik proletár. Ez a háttere a különálló művészi segélyek kialakulásának s dokumentumai szomorú fejezetét jelzik hazánk társadalomtörténetének. Az egyéni szinészsegélyeknek, mint a közönséges szociális segélyektől eltérő ügyviteli ágnak a gyökerei fentiek után is még tisztázásra várnak. Elindulását magyarázhatja az is, hogy a művészeti ügyek 1926 után a közjótékonysági ügyosztályban voltak; az ügyosztály ez évekbeni iratai azonban a későbbi közművelődési ügyosztályi iratokkal együtt hiányoznak /a szinházi hatósági iratok kivételével/, igy nagy körültekintést igényel az egyéni szinészsegélyek eredetének megállapítása. Aligha tévedünk, ha a gazdasági válsággal járó fokozottabb müvésznyomort tekint- 62 -
jük kiindulópontjának. Pl. egy másik művészeti ág segélyeinek kezdeteit 1933 után állapitotta meg a későbbi vizsgálat. Színészek egyéni segélyeit azonban már 1932-től láthatjuk a fennmaradt számadáskönyvekben, és az összesitő fővárosi költségvetések „hazai szinészet támogatása" cimü rovatai 1944-től 1929-ig követhetők vissza. Az 1932-1940 között fennmaradt számadáskönyvek hiányosak, a segélyezések rendszerére mégis áttekintést adnak. Az 1932. évi számadáskönyvben egyéni segélyek még kisebb számban vannak, 1936-ra a számadáskönyv 124 tételének nagyobb része egyéni segély. Megjegyzendő azonban, hogy a hazai szinészet és népzene támogatásának évi 10-12 ezer pengője ez időben közös rovaton került elszámolásra és nem mindig könnyű a számadáskönyvek rövid bejegyzései alapján az egyéni segélyezések szétválasztása. Az egyéni szinészsegélyek esetenként általában 10100 pengő között mozogtak. Az összeget közvetlenül a közművelődési ügyosztály utalványozta „szegény sorsú" színészek számára. A szinészsegélyek tételeivel együtt közös rovaton kerültek elszámolásra a szinészegyesületek már emiitett s ez időben lecsökkent néhány ezer pengős évi segélyei, a színészi jutalomdijak, énekkarok, zenei segélyek stb. kiutalásai. Köztük néhány kirivóan szabálytalan elszámolásra is bukkanhat a kutató, pl. egy illusztris szakíró 500 pengős segélyére 1936-ban stb., mint "szinészeti kiadásokra". Az önkényes hitelátruházások ilyen formáin, bármennyire szabálytalanok is voltak, a hivatalos vizsgálat ebben a korban mindig napirendre tért. Nem kell különösebben fennakadnunk rajta. Nem a szinészet szerény rovatának gazdálkodása tette panamáktól híressé ez időben a főváros törvényhatóságát. Az állami ellenőrző vizsgálat sem ebben, hanem más művészeti ágakban kárhoztatta a fővárosi müvészsegélyezésben divó protekciót. Bármennyire általános volt ez, a szinészet rovatain átfutva, nem tűnik annyira szeműnkbe, csupán annyit mondhatunk, hogy a segé- 63 -
lyezett szinmüvészek névsora megrendítő dokumentum lesz mindig a fővárosi számadáskönyvekben. A szinészsegélyek forrásait a következőkben összegezhetjük: elsődleges források a Fővárosi Számvevőség 1932-1940 között fennmaradt számadáskönyveiben a közművelődési ügyosztályi fejezetek szinházak cimein levő alrovatok.1^* Egyéni segélyre az ügyosztályi iratok elpusztulása folytán más forrást nem találhatunk. További összesitő jellegű források a főváros színházainak gazdaságára vonatkozó, már emiitett számviteli és pénzügyi iratok és a Fővárosi Számszék ellenőrzési iratai.
- 64 -
SZÍNHÁZÉPÍTÉS, GAZDASÁGTÖRTÉNETI FORRÁSOK 1945 előttről Budapest színházainak egykori levéltárait nem sorozhatják fondjaik közé az állami levéltárak. De nemcsak a szinházak iratai hiányoznak, hanem a szinházak üzemgazdaságára vonatkozó budapesti közhatósági levéltári forrásaink sem teljesek. Ez a helyzet különösképpen indokolja, hogy a szétszórtan fennmaradt hatósági forrásokat a mag\ik egészében vegyük számba s ezáltal tájékoztató jellegű adataikat is hozzáférhetővé tegyük a kutatás számára. A különálló szinházépitési levéltári források az előbbiektől eltérően, az építésügyi hatóságok iratai között egészükben fennmaradtak: a szinházak épitőire, építkezésére, a későbbi átalakításokra, hatósági engedélyezés alá tartozó technikai berendezések fejlesztésére teljes értékű levéltári forrásaink vannak.
Szinházépités Budapest főváros megalakulása idején szinházak épitésére az általános épitési szabályok voltak irányadók. Az 1870. évi X. törvénycikkel életre hivott budapesti városrendezési és épitési hatóság, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, a régebbi szabályzatok kiegészítésére már 1870-ben ideiglenes épitési utasításokat ad ki Pest és Buda városok középitési bizottságai számára. Majd hamarosan elkésziti épitési szabályzat tervezetét is, de ez sokféle tárgyalás-módositás után csak 1894-ben kerülhetett kiadás- 65 -
ra. Szabályzatának a színházakra nincs külön előirása; a szinházak épitkezési módjára, berendezésére 1882-től a már emiitett szinházi tüzrendészeti szabályrendelet előirásai vannak érvényben és a későbbi előirások módosulása is vonatkozott rájuk. Szinházak építésével a Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1914-ben életbeléptetett ujabb épitésügyi szabályzata már külön fejezetben foglalkozik, a különleges épületek előirásai keretében. Szinháznak minősül épitési szempontból minden olyan előadási terem, ahol süllyesztő vagy zsinórpadlás van. Majd a városrendezésről és építésügyről szóló, 1937. évi VI. törvénycikk alapján megalkotott, 1940-ben kiadott közmunkátanácsi épitésügyi szabályzat hasonlóan külön fejezetet szentel a nyilvános előadásokra szolgáló épületek, helyiségek számára, részletes épitési, valamint tüzrendészeti előírásokat tartalmaz. Budapesten I. fokú épitési hatóság a főváros tanácsa, majd polgármestere, másodfokon a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, harmadfokon a belügyminiszter. A fővárosi kerületi elöljáróságokról szóló 1893. XXXIII. törvénycikkben megállapított épitésügyi hatáskört a kerületi elöljáróságok látják el: épitésfelügyelet, kisebb épitkezések engedélyezése, épitésrendészet ügyeiben. A szinházépités, mint általában az épitkezések engedélyezése, az építtető kellően felszerelt kérelmével indul, s az engedélyeket az illetékes épitési ügyosztályok előkészítése, a mindenkori épitésügyi bizottság javaslatai, a műszaki közegek ellenőrzése-eljárásai alapján a főváros tanácsa, később a polgármester adja ki. Egyes esetekben az engedélyhez a Fővárosi Közmunkák Tanácsának jóváhagyása is szükséges. Az épitési engedély részletes építészeti előírásokat tartalmaz; itt nyernek jóváhagyást az épitkezési tervek, amelyek az előírásoknak megfelelően részletes tervrajzokból állnak. Épületszintek tervrajzai, tető-pince-szinpad-épületmetszetek, egyes gépi berendezé- 66 -
sek és épületrészek rajzai, a részletes statikai számitások kimutatásával. Az épitési engedély mellett 1894-től található kerületi előljárósági véghatározatok műszaki és városrendezési szempontból történt vizsgálatokról, az épület használati engedélyének megadásáról is szólnak. Az épitkezések forrásanyagát 1873-tól két irattár tartalmazza: a különálló tervtár és az épitkezési engedélyeket, eljárásokat tartalmazó illetékes fővárosi tanácsi /majd polgármesteri/ ügyosztályok iratai. Utóbbiakra az ügyosztályi iratok tárgymutató könyveinek szinházi fejezetében vagy az épittető neve szerint a név- és tárgymutatókban kutathatunk. Az iratok 1873-tól a Fővárosi Levéltár őrizetében vannak. Az épitkezési tervrajzokat azonban már 1873-tól kiemelték az ügyiratokból és külön tervtárban őrzik. A tervtár jelenleg is a főváros épitési hatósága /Budapest főváros tanácsa VB. városrendezési és épitészeti osztálya/ őrizetében van. A kutatás célszerű formája a tervtári anyag elsődleges átvizsgálása. Itt a jelenlegi helyrajzi számok rendjében az ingatlan összes épitkezési tervei a későbbi átalakításokkal, kiegészitő építkezésekkel együtt 1873-tól egy csomóban vannak. A tervrajzok feltüntetik az ügyosztályok iratainak ügyszámait is, amelyek alapján az engedélyezés és a kapcsolatos eljárások, hatósági intézkedések iratai a Fővárosi Levéltárban kutatás nélkül kiemelhetők. Kivételesen találhatók tervrajzok a levéltárban őrzött engedélyek irataiban. A kivitelezésre nem került tervrajzokat rendszerint beletemették az ügyiratokba. Viszont a tervtár anyagában is gyakoriak az épitkezési engedélyek stb. iratok másodpéldányai. Ezenkivül a levéltárban őrzött un. szinházi irattárban vannak még kisebb számban tüzrendészeti vagy egyéb célra készült szinházi épületrajzok. Végül megemlitendők a Fővárosi Közmunkák Tanácsának iratai között évi működési jelentéseinek kötetei, amelyek- 67 -
ben az Operaház épitésére vonatkozó összefoglaló jelentések találhatók. Általános ügyviteli irattárának fennmaradt részében az Operaház épitésére két különálló iratcsomó is van. Ezek anyaga 1873-1890-ig terjed.
Szinügyi adózás, törvényhatósági községi adók és hatósági dijak A főváros törvényhatóságának megalakításáról rendelkező, már emiitett törvénycikk felhatalmazására a főváros az állanadókra is vethet pótadót törvényhatósági szükségleteire; ezenkivül illetékeket, helypénzeket szedhet és a kormány engedélyével az államtól függetlenül uj adót is hozhat, AZ állami, és egyéb községi adóknak, az egyéni és társulati adózásnak elsődleges forrásai a fővárosi kerületi adószámviteli osztályok /adóhivatalok/ adókezelési iratai /adókönyvek stb./. Budapesten ezek nem maradtak fenn, nagy kárára a magánszínházak gazdaságtörténeti kutatásának. A fővárosi illetőségű állami adó-pénzügyi szervek /állami adófelügyelőségek, Budapesti kir. pénzügyigazgatóság/ iratai hasonlóképpen elpusztultak, csak jelentéktelen töredekük maradt fenn. Igy Budapesten fokozottabb jelentőségűek a törvényhatósági dijak, községi adók egyéb iratai és a másodfokú törvényhatósági adóigazgatás körében keletkezett adóügyi iratok, amennyiben a szinházak adózására vonatkoznak. Állami és községi adóügyekben másodfokon az 1876. évi VI. törvénycikkel országosan létrehozott törvényhatósági közigazgatási bizottság adóügyi albizottsága járt el: iratai csak a fellebbezett adóügyekre vonatkoznak, de mint források egyes esetekben részletesek és tájékoztató jellegűek. Nagyobb részükben azonban, ahol az elsőfokú hatóságoknak visszaküldték az alapiratokat, mint a másodfokon tömegesen intézett törvényhatósági ügyek iratai általá- 68 -
ban, semmitmondó forrásoknak bizonyulnak. Számottevő források azonban az adóhivatali kezelésen kivül álló központilag kezelt községi adók és hatósági dijak és az ezekhez kapcsolódó ügyviteli iratok, amelyek a gazdaságtörténeti szempontokon tul általános szinháztörténeti tájékoztatást adnak. A szinháznyitási engedélyek dijait az előzőkben röviden érintettük; egyéb engedélydijak, járulékok, tüzrendészeti stb. eljárási, vizsgálati dijak, ha más utakon is, hasonlóan a főváros pénztárába folytak. A főváros területén adott törvényhatósági szinháznyitási engedély, és mindennemű nyilvános szini- stb. előadásra szóló hatósági engedély után fizetendő dijakról a 2 főváros törvényhatósági bizottsága 1881-ben intézkedett. * A helyi dijaknak ősi multjuk van Pest és Buda városok gyakorlatában, de bármennyire érdekesek a szinházak viszonylatában, 1873 után egyrészt már elavultak, másrészt nem számottevők. Az 1881. évi szabályrendelet értelmében a szinháznyitási engedély után egy éven aluli időre 100-500 Ft, egy éven felüli engedélyért 500-5000 Ft, tiz éven felüli időtartalmú engedély után pedig 5-10 ezer Ft helyi dij fizetendő egyszer s mindenkorra a főváros szociális céljaira. Ezenfelül a rendkívüli színielőadások engedélyének helyi dija egy hónapon alul 10-100 Ft, 1 hónapon felül minden hóra 100-500 Ft volt a fővárosi szegényalap javára. A szinházakon kivüli nyilvános szavalati, dal-, zene- stb. előadásokra szóló engedély után 5-20 Ft, egy hónapon túli időre az engedély időtartamáig 50-200 Ft helyi lij volt kiszabható. Ezen előadások után továbbá, a napi bevétel 5 >-át kellett még a községi szegényalap javára befizetni. A dijakat a szinházi előadások engedélydijaival együtt, a kiadott engedély kapcsán, a fővárosi rendőrséf: szedte be. - 69 -
Az engedélydijak díjjegyzékeinek tételei a későbbi módositások során többször változtak. Igy 1927-ben a pengőre történt áttéréskor a községi hatósági dijak módosításával a szinháznyitási engedély dija egy éven alul 500 pengőig, egy éven felül 5000 pengőig, tiz éven felül 10 ezer pengőig terjedt. A színielőadások engedélyének illetéke egy hónapon alul 16, egy hónapon felül havi 80 pengő volt, mely összeget a fővárosi szegényalap javára forditották. A szinházon kivüli előadások helyi dija a színielőadások engedélyének mintegy felébe került, és az 5 %-os bevételi járulék továbbra is fizetendő volt. Amint emiitettük, a szinháznyitási engedélyen kivüli helyi dijakat és %-os járulékot a rendőrség szedi be a főváros számára és havonta tételes jegyzékek kíséretében a fővárossal elszámolja. Megjegyzendő, hogy a színházon kivüli előadások után fizetendő 5 %-os bevételi járulékok alól az állandóan helyben lakók, vagy az adózó cégek 1881től mentesek voltak. Végül 1918-tól az 5 %-os dijat a vigalmi adóval együttesen vetette ki és szedte be saját közegei által a főváros. Mindezeken felül az illetékekről és dijakról rendelkező törvény által megállapított dijak is fizetendők voltak, és a rendőrség is külön dijakat szedett a kiadott engedélyekért. Ezért a további hatósági eljárási dijak és a magánjogi természetű jogosítványok községi dijai nem voltak magasak. E dijak alól az állam vagy a főváros tulajdonában lévő intézmények, vállalatok általában mentesek voltak. Az állandó jellegű kulturális intézmények javára a községi hatósági dijakat méltánylást érdemlő esetekben a főváros közgyűlése, egyes kulturális előadásoknál pedig a fővárosi tanács részben-egészében elengedhette. Mindez korábban is gyakorlatban volt s azt a községi hatósági dijakról alkotott 1921. évi fővárosi szabályrendelet is kifejezte.^' Megemlítendő, bár inkább csak a műkedvelő elő- 70 -
adásokat érintette, hogy 1935-ben a belügyminiszter a közérdekű mozgalmakkal kapcsolatos jótékony célú mulatságoknak a helyi dijak és adók alóli lehető mentesítését a törvényhatóságoknak figyelmébe ajánlotta.^* Budapesten a községi hatósági közszolgáltatási dijak és adók jogszabályai vaskos kötetre terjednének, ezért csupán a jelentősebbeket emiitjük. A tüzrendészeti terheket érintettük már az előzőkben; a további közszolgáltatások közül 1950 után az áramdíjaknak a szinházakra kedvezőtlen díjtételei miatt panaszkodnak a szinházi érdekeltségek. Hiányos iratainkban ez ügyben ankét összehívására találtunk adatokat. Részletesebben kell szólnunk a szinházak legszámottevőbb községi adóterhéről, a vigalmi adóról. Ez az adónem 1918 elején lépett életbe. Budapest főváros 1916-ban határozta el a szórakozó közönség szegényügyi-szociális célokra való megadóztatását. * Szabályrendelete értelmében vigalmi adót tartozik fizetni, aki a főváros területén hatósági engedély alá eső bármiféle előadáson /szinház, mozi stb. szórakozóhelyen/ részt vesz. így kiterjedt a szini-, opera-, operett-, kabaré-, varieté- stb. előadásokra. Színházakban a vigalmi adó a belépőjegyek árának általában 10 %-a, de egyéb járulékok is vannak /ruhatári dij stb./. Az első rendeletben kulturális jellegű kedvezmény volt, hogy azokat, akik állami, fővárosi stb. megnevezett színházaknál a megadott pénzbeli határon aluli olcsóbb jegyet váltanak, mentesítették. Később az adó mértéke többször változott, 1924/257 ben több tételének módosítására került sor. * Altalános szinházi mértéke továbbra is a belépőjegyek 10 £-a, az állami és államilag kezelt színházaknál, rendes előadás alkalmával 5 idegen nyelvű előadás alkalmával 10 magánszínházak idegen nyelvű szinieloadásain pedig 20 Idegen nyelvű előadásnak számit, ha a szereplők közt egynél több szereplő előadása nem magyar nyelvű. - 71 -
A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1924-től sürgeti az állami, szinházak vigalmi adójának teljes eltörlését. 1950/1931. évi idényben a három állami szinház 35 ezer P körüli összeget fizetett be a főváros pénztárába. Végül az 1938-ban ujjáalkotott vigalmi adó szabályrendelet biztosítja a mentességet az állami szinházak számára. Mentesek a fizetés alól az állami színtársulatok saját helyiségben tartott előadásai, a főváros intézményeinek előadásai és egyéb közművelődési előadások. Állandó jellegű színházaknál a vigalmi adó a belépőjegy 5 %-a, kabaré-, mozielőadásoknál 20 %-a. A szabályrendelet, a már korábbiakban kialakult gyakorlatot rögzitve, az adófizetést kivételesen átalányban /pausale/ is megállapíthatja és azt a megelőző hónapok eredménye alapján egy év tartamára a polo gármester rögzíthette. * A vigalmi adó súlyos terheit az érdekeltségek kérelmére az 1925/1926. évben a főváros szinügyi bizottsága ismételten tárgyalja ésQa főváros tanácsa kedvezőbb átalányösszeget állapit meg. Ezzel, ha nem is egyöntetűen, csökkentette egyes színházaknál az adóterheket. Mivel azonban az adóügyi intézkedések a műsorra is kihatnak, kedvezőbb összegben állapitja meg a magyar darabokat előadó szinházak vigalmi adóját. A szinházak sérelmei 1930ban újból felmerültek a szinügyi bizottságban. Ez után alakult ki az átalányfizetés rendje: télen a bruttóbevétel 10 %-a helyett 5 nyáron 1 es 1/2 %. 1 0 , A felsorolt helyi dijak és adózás forrásait a következőkben ismertetjük: Szinháznyitási engedélydi.jakról a szinházi engedélyeknél elmondott ügyosztályi iratok és a szinházi irattár iratai szólnak. Egyéb di.jakra a fővárosi számvevőség fennmaradt számviteli könyvei adnak időnként forrásokat. Engedélydijkönyvek 1888-1930 között maradtak fenn. A rendőrség hatáskörébe utalt előadások-vigalmak engedélyezése után a rendőrség részéről beszedett dijak elszámolásalt - 72 -
1897-1903-ig a helyi dijak számvevőségi nyilvántartásai tételesen tartalmazzák. A vigalmi adó tételes számfejtökön.yvei az 1921-1930. évekről szólnak és külön névmutatójuk van. 11. További források a fővárosi tanács, később a polgármester pénzügyi osztályának iratai /I927-1933. évi hiányai kivételével/: 1918-tól legjelentősebb források a vigalmi adókra vonatkozóan. A vigalmi adó átalányösszegben való megállapitása és elszámolása miatt ugyanis több szinháznál a havi és évi bevétel adatait egy-egy itt található ügyirat öt évre terjedően is tartalmazza. Kutatásuk az ügyosztályi tárgymutatók szinházfejezetén kivül a VI. pénzügyi ügyosztály tárgymutató fejezetében is ajánlatos. A pénzügyi osztály 1918 előtti iratai a színházakról keveset mondanak, inkább a szinházon kívüli előadásoknak a rendőrség által beszedett dijai és az elengedésükért beadott kérelmek elintézése ad számottevő adatot a közművelődési. közjótékonysági ügyosztályok irataiban. Ezek kutatásait egyes szinésznevek szerint ajánljuk az ügyosztályi névmutatókban, egyesületek rendezvényeinél pedig a tárgymutatókban. A legrészletesebb gazdaságtörténeti források a főváros saját kezelésű színházaira, és azok bérleteire vonatkoznak. Különösen a bérleti differenciák, elszámolások, ellenőrzések hagytak időnként a szinházak üzemgazdaságára vonatkozóan jelentős anyagot. Kutathatók az ügyosztályok és szinházi irattár emiitett iratain kivül 1931-től a főváros gazdálkodásának ellenőrzését végző Fővárosi Számszék irataiban. Kutatásukat tematikai csoportositásu feltáró lapok is megkönnyítik. Leg kell emliteni Budapest főváros közigazgatási bizottsága adóügyi albizottságának iratait. Ezek az adókivetések elleni fellebbezésekre elvétve érdemi forrásokat adnak. Iratai 1904-től maradtak. Van névmutatójuk. Készültek
- 73 -
tematikai feltáró lapok is, amelyek időrendben rendezve a kutatást megkönnyítik. Tárgyi összefüggés tekintetében idesorolhatjuk még Budapest főváros statisztikai iratait, az 1937. és 1938. évről; köztük a szinházi és szinházbérlő rt-ok évi mérle, , 12 geit, igazgatosagi jelentéseit, * melyek egyben átvezetnek a következő fejezetünk ismertetéséhez.
Szinházi részvénytársaságok cégbirósági iratai Gazdaságtörténeti forrásaink utolsó tételét a budapesti cégbíróságok cégfelügyeleti iratai adják, bárha ismertetésük jelenleg még túlnő a Fővárosi Levéltár raktárainak határain. A cégbíróságok 1876-tól fennmaradt nagy jelentőségű és igen terjedelmes iratainak /több mint 500 folyóméter!/ a Fővárosi Levéltár a jövőbeni várományosa. A cégbirósági iratok jelenleg a jogutód biróság őrizetében vannak. Más irányú gazdaságtörténeti kutatások során több cégre vonatkozóan végigvizsgáltuk már e külön kutatási engedéllyel megközelíthető cégbirósági iratokat. Igy a részvénytőkével alapitott, vagy magántársaságok által fenntartott és bérelt szinházakra, szinházi érdekeltségekre vonatkozó általános adataikat elmondhatjuk. Az 1871-től működő Budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, majd 1912-től cégbirósági hatáskörrel is felruházott jogutódja, a Budapesti kir. törvényszék cégbirósági iratait hazai szakirodalmunkban legelső izben itt ismertetjük, részletes alapadatokat adva a kutatás biztosítására. Az 1875* évi kereskedelmi törvény értelmében * a gazdasági-kereskedelmi élet előmozdítására 1876-tól uj kereskedelmi cégjegyzéket kellett vezetni minden törvényszéknél /"Budapesten a keresk. és váltótörvényszéknél/. _ 74 -
Az üzletüket egyedül folytató un. egyéni cégek és társascégek /rt-ok, közkereseti társaságok, betéti társaságok, szövetkezetek, 1930-tól kft-ok/ jegyzékeit kezdettől fogva külön vezették. Az egyéni cégek jegyzéke a cég alapadatait /hely, birtokos, cégvezető, vonatkozó végzések/ s azok változásait tartalmazza. A társaságok jegyzékébe ezenfelül a társaság jogviszonyai, a tagok neve-állása-lakhelye stb., alapszabálya, az alaptőke és a részvények adatai, az igazgatóság tagjai és mindezek változásai voltak bejegyzendők. A cégekre vonatkozó egyéb cégbírósági iratokat /cégek bejelentései, birósági végzések-intézkedések, cégek megszűnése, felszámolási iratai/ és a részvénytársasági alapszabályokat is külön-külön kezelték. Végül cégek szerint a különálló okmánytárba gyűjtötték össze a társaságok által beadott évi mérlegeket, közgyűlési jegyzőkönyveket, igazgatósági jelentéseket, üzletrésztag-jegyzék stb. kimutatásokat. Későbbi rendelkezések folytán az okmánytár irataihoz helyezték a vonatkozó egyéb cégiratokat és alapszabályokat is. 1 ^ Irataik között legfontosabbak a mérlegek. Ezek ugyan mellékletek nélkül csupán összesítő számlaeredményeket mutatnak /ezen adatokat a lapokban is publikálták/, de folyamatosan megtalálhatók, és adataikat a közgyűlési jegyzőkönyvek, a cég jogviszonyait tárgyazó egyéb iratok, szerződések egészítik ki. Kutatásuk a cégek neve szerint vezetett mutatókban történhet. Szinházi rt-ok gazdaságtörténetére talán további források is lehetnek a bankérdekeltségekre vonatkozó iratok. Ezek a nagyobb számban fennmaradt bank-hitelintézeti iratanyagban /Országos Levéltár/ kutathatók. Bizonytalan forrásmegjelölésünk abban leli magyarázatát, hogy mi csak legszerényebb osztalékot fizető és veszteséges szinházi részvénytársasági mérlegeket láttunk, lehettek azonban jobb esztendői is a szinházi részvénytársaságoknak. - 75 -
EGYESÜLETEK, ÉRDEKKÉPVISELETEK Szinügyi törekvéseket reprezentáló művészeti társaságoknak, szinházi érdekképviseleteknek, a szin.játszás társadalmi szerepét előmozdító művelődési egyesületeknek. köztük az e célra alakult munkásszervezeteknek mint szabadon alakuló magántestületeknek megalakulása-működése a kormányhatóság legfelsőbb felügyelete alá tartozott. Az egyesületi jogszabályokban kiirt törvényes felügyelet joga és kötelessége elsősorban az illetékes törvényhatóságok feladata volt. Budapesten sokféle színháztörténeti vonatkozásban érdekes egyesületet, társulást találunk. Az országos és helyi szinészegyesület mellett meg kell említenünk a részükről, vagy a szinházak részéről fenntartott szociális létesítményeket, nyugdíjintézeteket, amennyiben alapszabályuk volt és hatósági felügyelet alá tartoztak. További érdekképviselete volt a szinpadi szerzőknek, színigazgatóknak, szinpadi munkásoknak. Egyes színtársulatoknak is voltak szociális jellegű egyesülései, segélyegyletei. Végül különálló csoportját alkotják a szinügyi egyesületeknek mindazon művészeti-művelődési társaságok, amelyek színháztermek fenntartását, színtársulatok működését biztosították /Thália Társaság, Uránia Magyar Tudományos Egyesület stb./, vagy a színjátszást előmozdították /munkás önképző egyletek, műkedvelő társaságok, egyéb művelődési egyesületek/. S minthogy a főváros közművelődésében valamennyinek szerepe volt és működésük sok formában hatott Budapest és az ország szinházügyére, törvényhatósági forrásaik feltárása, ismertetése legelsősorban a törvény- 76 -
hatóság egyesületi feladatait megszabó jogszabályoknak áttekintését igényelheti. Ezt a műkedvelői szinjátszást patronáló egyesületek nagyobb száma is indokolja. 1867 után az egyesületi jogot törvény nem biztosíthatta ; a törvényes rendelkezések hiányában kiadott rendeletek nagyobbrészt minden egyesületre vonatkoztak. A művelődés számos ágában működő egyesületek sokoldalú társadalmi befolyása azonban magával hozta az egyes társulások ellenőrzését fokozó kormánytörekvéseket, s az ilyen vonatkozású különálló jogszabályokat. 1867-től 1944-ig - nem számitva a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság időszakát - az egyesületi jog rendészeti ága nagy fejlődést mutat. A fokozódó állami beavatkozás jegyében módosult. Az ellenforradalmi korban pedig a kulturális egyesületek működésének kifejezetten állami irányitását látjuk. A következőkben feltárjuk az egyesületek működésére, azokon belül a művelődési egyesületekre vonatkozó levéltári forrásainkat.
Egyesületi jog, egyesületek alakitása és hatósági felügyelete A belügyminiszter 1873-ban kiadott első rendeletében az egyesületek működését hosszú időre szabályozta, kivéve azonban azokat a társulásokat, amelyekre külön törvények vonatkoztak.1" Egyesületek 1873 előtt is csak alapszabály tervezetüknek a kormányhatóság részéről történt láttamozása után alakulhattak; az alapszabály tervezetének kidolgozása pedig mindvégig az egyesület alapitóinak feladata volt. Minden egyesület megalakulásának alapfeltétele, hogy működési szabályzatának tervezetét illetékes törvényhatósága utján a kormánynak láttamozás végett bemutassa. Vég- 77 -
legesen csak akkor volt megalakultnak tekinthető, ha alapszabályait a kormány jóváhagyta. Az alapszabályoknak kezdetben egy, majd több példánya a törvényhatóságot illette. A kulturális egyesületek alapszabályait 1873-tól kezdődően a belügyminiszter és a vallás- és közoktatásügyi 2 miniszter együttesen hagyták jová. * Más szakirányú egyesületek alapszabályainak jóváhagyását a belügyminiszter és az arra illetékes szakminiszter intézte. Az államérdek szempontjából gyakorlandó főfelügyelet általában a belügyminiszter hatáskörébe tartozott. Az egyesületek nagyobb részénél, igy alapszabályaik jóváhagyásánál is csupán a oelügyminiszter volt illetékes. Az egyesületek felügyelete, ellenőrzése, amint emiitettük, elsősorban a törvényhatóság feladata. Működésűk felett a törvényhatóság őrködik, hogy alapszabályaik korlátain tul ne menjenek. A felügyelet és ellenőrzés mindvégig érvényes alapelveit még szabatosabban irta elő a belügyminiszter 1875» évi belső körrendelete, amely a Rendeletek Tárában jóval 3 később, 1898-ban került publikálásra. * Előirásai szerint különböző célú egyletek közös alapszabályokkal nem alakulhattak. Az alapszabályokba azt is fel kellett mindig venni, hogy ha az abban meghatározott célt, eljárást és hatáskört az egyesület meg nem tartja, a kormány által „felfüggesztetik" és vizsgálat után esetleg fel is „oszlattatik". Nem érdektelen, hogy nemzetiségi egyletek a rendelet előirásai szerint csak mint irodalmi és közművelődési egyletek alakulhattak. A törvényhatósági ellenőrzés megszigorítására 1898ban került sor. A munkásegyesületek felett gyakorolt hatósági ellenőrzés hatályosabbá tétele tárgyában kiadott belügyminiszteri rendelet azonban utal a munkásegyletek szervezésének már korábbi korlátozására is. A "szocialisták által létesített szakegyletek ... g ,-m az alapszabályban megjelölt közművelődési célok elérését tekintik feladatuknak. hanem ily törvényesen megengedett irányú egylet szer- 78 -
vezésének örve alatt.., céljukat a tulajdon és törvényes /kapitalista!/ rend ellen való izgatás képezi." Újonnan alakuló munkásegyletek alapszabályaiban ettől kezdve olyan határozmányokat kellett felvenni, hogy a törvényhatóság képviselője a gyűlésekre és az egyesület helyiségeibe bármikor szabadon bemehet, az egylet pénzkezelésébe, öszszes irataiba bármikor betekinthet s általános ellenőrzési jogot gyakorol az alapszabályok megtartása felett. Ha ellenkezőt észlel, a törvényhatóság az egyesület működését saját hatáskörében ideiglenesen felfüggesztheti, majd a kérdésben a törvényhatósági vizsgálat iratainak felterh. jesztése után a kormányhatóság dönt veglegesen. * 1914-ben a világháború kitörése az egyesületi és gyülekezési jog nagyfokú korlátozását, a meglévő egyesületek még fokozottabb ellenőrzését is magával hozta. Uj egyesületek és fiókegyesületek alakítását a kormány megtiltotta, ez alól a belügyminiszter csak közérdekű indok 5 esetén tehet kivételt. * 1918-ban az egyesületi jog háborús korlátozásait a polgári demokratikus forradalom rendeletei megszüntették,^" és az egyesülés-gyülekezés szabadságáról külön néptörvény, a rövid életű 1919. II« néptörvény intézkedett. A Tanácsköztársaság idején a népbiztosságok rendeletei elsőként a közjótékonysági intézményeket fenntartó egyesületeket érintették, minthogy intézeteiket a fokozottabb szociális gondoskodás jegyében a tanácsok veszik felügyeletük alá. A művelődésügy általános fejlesztése és a szakszervezetek kiépitése is hozott változásokat az egyesületek életében. Végül az egyesületek felügyeletének kereteiben minden egyesület, amely nem tartozott a Szakszervezeti Tanács kötelékébe, julius 21-ig tartozott a belügyi népbiztosság elnöki osztályának, alapszabályai bemutatása mellett, működéséről jelentést tenni.''* A Tanácsköztársaság bukása után 1919« szeptember 30-án kiadott kormányrendelet az 1918. október 30-a előtti - 79 -
jogszabályok korlátozó intézkedéseit állitotta vissza. Uj - egyesület alakitásának tilalma alól, közérdekű indokok esetén, továbbra is a belügyminiszter tehet kivételt. Ez az intézkedés mindvégig érvényben maradt. Még 1919-ben a belügyminiszter az egyesületeket országosan felülvizsgálQ ta * és az egyesületek kebelében a tagok „kommün alatti magatartás"-a felőlQinditandó vizsgálatot és igazolási eljárást szabályozta. Ezt követően, a kiadott megszoritások ellenére, uj egyesületek alapítására irányuló kérelmek özönlötték el a minisztériumot, amint azt egy másik körrendeletben olvashatjuk. Ennek nyomán került sor az eddigi gyakorlatban már nagyrészt kialakult egyesületi alapszabály formák és kellékek szigorúbb szabályozására. Az alapszabálynak az egyesület cimét, székhelyét, működési területét, hivatalos nyelvét, pecsétjét, jelvényét, célja körülirását, a tagok felvételét, osztályozását, jogait, kötelezettségeit, az egyesületi intéző szervek és működésűk jellemzését, az alapszabályok módositását, az egyesület esetleges feloszlása és a vagyona hovaforditására vonatkozó határozatok részletes leirását kellett tartalmaznia."'"0* 1919-től kezdődően az alapszabályokkal együtt kellett felküldeni kormányhatósági jóváhagyásra az egyesületi tisztikar és alapitó tagok névjegyzékét is. Mindez valójában nem volt más, mint a legteljesebb rendőri ellenőrzés, amint arra további rendelkezéseket láthatunk a fővárosi tanács és polgármester bizalmas irataiban. 1922-ben a trianoni békeszerződés katonai rendelkezéseiről kiadott törvény és végrehajtási rendelete az egyesületi alapszabályok korábbi rendelkezéseit is összefoglalta és egyben az uj egyesületek és azok vezetőségi tagjai jegyzékének az illetékes szakminiszter által a hi12
vatalos lapban való közzétételét rendelte el. * A feloszlatott egyesületek vagyonát a törvényhatóságok leltároz- 80 -
zák, utána pedig az illetékes szakminiszterekhez intézkedésre felterjesztik. A korlátozások 1923-han tetőződtek, amikor a belügyminiszter a csupán tisztikarral rendelkező, de külön szervezettel és helyiséggel nem biró un. asztaltársaságokat is, akár közművelődési, vagy más célokat szolgáltak, az 13 egyesületi jogszabályok körébe vonta. 1937-ben az egyesületek fokozottabb ellenőrzésére kiadott belügyminiszteri rendelet az uj egyesületek alapitó tagjainak már korábban bevezetett kimutatásához megköveteli, hogy a vezetőségi tagok személyében történő bármi változást a törvényhatóság első tisztviselőjének /polgármester/, Budapesten a kerületi elöljáróságnak is bejelentsék. Egyidejűleg az egyesületek felülvizsgálatáról, a felesleges /azonos célú működést kifejtő/ egyesületek megszüntetéséről intézkedik, ami a kulturális egyesületeket is érintette.14, 1938-ban az egyesülési szabadsággal elkövetett viszszaélések megtorlásáról külön törvény intézkedik.1^* 1939ben pedig a honvédelmi törvény tartalmaz további szigorításokat. A minisztérium uj egyesület alakitását állambiztonsági okokból megtilthatja, a meglévő egyesületek működését az egyébként fennálló jogszabályokra tekintet nélkül korlátozhatja, vagy fel is függesztheti. Az 1939-1941. évi rendeletek az egyesülési jog még további háborús korlátozáséiról, uj egyesületek alakításának megtiltásáról, egyes 16 gazdasági ós háborús érdekű kivételekről szólnak. Közművelődési, művészeti, szinügyi társulásokra külön megemlítendő a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1873. évi rendelete, amelyben felhívta a törvényhatóságokat, hogy területükön a tudományos és művészeti célú egyletek és muzeumok alakulását támogassák. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a kezdeményezések erkölcsi támogatását kilátásba helyezte, minthogy az alakítandó kulturális - 81 -
egyesületek alapszabályai
a vallás- es kozoktatasügyi mi17 niszter alá is tartoztak. '* Munkás művelődési egyesületek rendészeti ellenőrzésének 1898. évi megszigorítását már az előbbiekben emiitettük. 1933-ban pedig találunk rendeletet a munkásegyesületek, szakszervezetek keretében működő szavaló- és dalkórusok betiltásáról. A belügyminiszter egyrészt a szakszervezetek alapszabályszerü céljaival a kulturális képzést meg nem egyezőnek látta, ez volt a betiltás formális indoka, másrészt pedig a kórusok államellenes tendenciájának 18
próbált gátat vetni. A törvényhatóság felügyelete tehát az egyesületek alapszabályszerü működését, a vezetés ellenőrzését jelenti: rendészeti, állambiztonsági szempontokra, ezenkívül a gazdálkodás ellenőrzésére vonatkozott. A törvényhatóság egyesületi ellenőrzése, nem szólva az iskolánkivüli népművelési bizottság működéséről, nem terjedhetett ki a művészeti-művelődési egyesületek szakszerű irányítására. Csak 1943-ban rendelkezett a belügyminiszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetéxtőleg arról, hogy évente, rendes közgyűlésük után, annak jegyzőkönyv másolatát és az egyesület működési jelentését a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének küldjék meg, megtörténtét pedig a törvényhatóság első tisztviselőjének is bejelentsék. A Szövetség kiküldöttei a kulturális egyesületek működését ellenőrizték, erről évi jelentést tettek a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. A kulturális egyesületek törvényhatósági jegyzékének összeállítása és megküldése az 19 országos szövetség számára ugyanekkor történt. Törvényhatósági szinten az egyesületek rendes vizsgálata inkább időszakinak nevezhető. Például az 1901. évi belügyminiszteri utasitás az akkor gomba módon nőtt segélyezési egyletek kártevéseire tekintettel irta elő azok évenkénti megvizsgálását s az egyesületek más csoportjaiban is folytak ez időben évente rendszeres vizsgálatok. - 82 -
Budapesten a gyakorlat addig általában az volt, hogy a nagyobb egyesületeket ritkábban,a kisebb egyesületeket rendszeresebben vizsgálták. Ezenkivül voltak a panaszok megvizsgálására, vagy felsőbb utasitásra végzett rendkívülinek nevezhető törvényhatósági vizsgálatok. A belügyminiszter 1938-ban rendes évi ellenőrző vizsgálat megtartásáról rendelkezett.
Egyesületi nyilvántartások, összeírások, kimutatások Budapest nagyszámú egyesületének forráskutatása legfőképpen a hatósági nyilvántartások megismertetését teszi szükségessé. Egyesületi kutatásokhoz a törvényhatósági levéltárakban ezek szolgálnak általánosan alapul. Budapest központi egyesületi nyilvántartásainak elpusztulása azonban nagy problémája a kutatásnak. Ezen a helyzeten csak ugy segithetünk, ha az irattári segédletek adatai mellé számbavesszük az irattárban fekvő összeirásokat, kimutatásokat és minden egyéb hivatalos célú nyilvántartást. Első izben a belügyminiszter 1873. évi - már emiitett - alaprendelete irta elő a törvényhatóságok területén működő egyesületek kimutatásának elkészítését és felterjesztését, majd a továbbiakban az újonnan alakult és megszűnt egyletek listájának félévenként való összeállítását. 1874. évi rendelete pedig már arról tudósit, hogy hiányos volt a törvényhatóságok tájékozottsága az egyesületekről. Figyelmébe ajánlja tehát a törvényhatóságoknak, rendeljék el a központban és kerületi hatóságaiknál /ilyenek megyékben a főszolgabirák, Budapesten a kerületi elöljáróságok, de reájuk törvényes hatáskörüket tekintve ez időben még nem vonatkozhat/ egyleti nyilvántartókönyv vezetését, hogy igy a félévi kimutatások megküldését megkönnyítsék.
- 83 -
Budapest főváros polgármestere a törvényhatósághoz érkezett egyesületi alapszabályoknak az iratokból kiemelt egy példányát 1873-ban a Fővárosi Levéltár őrzésére s különálló kezelésére bizta; ez később átmeneti időre, a Sta20
tisztlkai Hivatalnak lett feladata. A Fővárosi Levéltár alapszabály iratai azonban sajnos 1945-ben elpusztultak. Törvényhatósági központi nyilvántartások vezetése csak a Tanácsköztársaság után vált minden törvényhatóságban kötelezővé, amikor az eulitett belügyminiszteri rendelet ezt országosan előirta. Budapest főváros központi egyesületi nyilvántartását azonban már 1873-tól kezdődően 21 vezették: először a Statisztikai Hivatalnak, 1925-től a tanácsi IV. közjogi ügyosztálynak volt feladata, de 1945ben az alapszabályokhoz hasonlóan ezek is elpusztultak. A főváros 1873-ban elrendelte az egyesületek összeírását. Linthogy az ekkor felállított kerületi elöljáróságok nem tudtak róluk, a munka sok nehézséggel járt és a Fővárosi Statisztikai Hivatal állitotta össze. Az 1873» éwégi állapotot tükröző kimutatás 254 egyesületet tartalmaz. A közművelődési egyesületek, munkás önképző egyletek mellett számos egyéb kulturális-művészeti vonatkozású 22 egyesület is található az első fővárosi kimutatásban. * A főváros gazdasága és népessége gyarapodásával az egyesületek száma is erőteljesen megnövekszik. Az uj és a megszűnő egyesületek 1873-ban elrendelt félévenkénti kimutatásai Budapesten a központi ügyosztályi iratokban vannak, s időben egészen 1913-ig» a kimutatások beküldésének megszűnéséig terjednek ki. Ezek közül kiemelhetjük az 1895-1903. évi jelentések tekintélyes ügycsomóját. A félévi jelentések az 1899-1901. évekre teljesek és számos egyéb egyesületi kimutatást, egyesületi vizsgálati iratot; is tartalmaznak. zenkivül is több egyesületi csoport időszaki kimutatása /a hatályosabb ellenőrzésekről stb./ található a fővárosi tanácsi ügyosztályok ismertetésére kerülő iratai- 84 -
ban. Nemcsak az egyesület alapadatait, de esetenkint működése jellemzését, gazdálkodása állását is mutatják. Egyes, az egész fővárosra kiterjedt összeírásokat eredetiben küldtek meg a belügyminisztériumnak, igy a fővárosi tanácsi iratokban nem maradt nyomuk: pl. az 1919-ben elrendelt összeirás törvényhatósági végrehajtásánál. Közművelődési egyesületek alakulására, a tagok számára, vagyoni állagukra, bevételeik-kiadásaik állására vagy megszűnésére a Fővárosi Statisztikai Hivatal részéről 1894-től kezdődően kiadott statisztikai évkönyvekben /1873-ig visszamenően/, de más statisztikai kiadványokban is találhatók kimutatások. A kezdeti időszakra vonatkozó adatok ellenőrző kutatásra és alapos kritikára szorulnak; egyesületi adatfelvételeinek iratai ugyanis nem maradtak hátra. További összesitő egyesületi kimutatások az ellenforradalom időszakából maradtak. Egyesületekről és vezetőségükről szóló kimutatások 1922-ben az emiitett rendeletek végrehajtásához kapcsolódnak. Irataikból külön csomó van, ugyanitt a fővárosi kerületek összesitő egyesületi 24 kimutatásai is megtalálhatók. * A nyilvántartott egyesületek száma 1924-ben 1251, 1933-ban 2240 volt; ezen 10 esztendő alatt főleg 2S a kulturális egyesületek csoportja gyarapodott létszámban. 1932-ben a Fővárosi Statisztikai Hivatal országos egyesületi statisztikai felvételt végzett és a főváros eredményeit Budapest egyesületei c. külön feldolgozásban publikálta. A kiadvány befejező részében az összes budapesti egyesületek 1937. évi adatait közli,26megadva az egyesület nevét, alapítási évét, taglétszámát. 1932-ben a művészeti, közművelődési és népművelési célú egyesületek bejelentését a vallás- és közoktatásügyi miniszter is elrendelte. Budapesten az egyesületek bejelentéseit a polgármester megbízásából a főváros iskolánkivüli népművelési bizottsága gyűjtötte össze; az egyesü- 05 -
letek működési adatairól tett bejelentéseket /tisztikar felsorolás stb./ számos egyesület beküldött alapszabályaival együtt, irattárában, egy különálló csomó tartalmazza.27Az előbbieken kivül a Horthy-korszak egyesületeire vonatkozó kutatásoknál jól használhatók még az egyesületek 1945. évi jelentkezésre kötelezésével kapcsolatban felfektetett uj egyesületi nyilvántartó lapok. Ennek 1950-ig terjedő betűrendbe rakott anyaga 5 dobozt tölt meg. Az egyesületek alapadataiként felveszi az egyesület nevét, alapszabálya keltét és belügyminiszteri engedélyezésének ügyszámát. Kutatási alapul szolgáló visszatekintő adatai a fővárosra vonatkozóan értékes forrásanyagot adnak. Végül megemlitendők Budapest kerületi hatósági nyilvántartásai. A kerületi elöljáróságok, 1894. évi átszervezésüktől kezdve, hatáskörük kibővülésével kötelesek voltak egyesületi nyilvántartásokat is vezetni. Ide az egyesület elmét, helyét, alapszabály szerinti célját, az ellenőrzések idejét és a vonatkozó ügyszámokat jegyezték fel. A kerületi nyilvántartásokból mai napig mindössze a volt belvárosi, IV. kerületi kötet nyilvántartása került levéltárba, ez is csupán 1935-től kezdődik, tehát korunk legvégső időszakára terjed. A kerületek nyilvántartásai sok helyen hiányosak. A fennmaradt nyilvántartások begyűjtése, különös tekintettel hosszabb tartamú ügyviteli használhatóságukra, a Fővárosi Levéltár feladata. A főváros elpusztult központi egyesületi nyilvántartásának és alapszabályainak hiányait az elmondottakon kivül egyrészt pótolhatják az egyesületi ügyekben illetékes fővárosi hatóságok más jellegű iratai, másrészt a főváros levéltárán kivüli belügyminisztériumi levéltárnak az Országos Levéltárban őrzött anyaga. Színháztörténeti vonatkozású egyesületi kutatásokra azonban első forrásként a Fővárosi Levéltár következő iratai jöhetnek számításba.
- 86 -
Törvényhatósági egyesületi ügyintézés és forrásai Az egyesületek elsőfokú ellenőrzése a törvényhatóságokat illeti. Budapesten 1873-tól egyesületi hatóság a főváros tanácsa, 1930-tól, a közigazgatási reform végrehajtass után a polgármester; jogkorét a polgármesteri ügyosztályokat vezető főtisztviselők, a tanácsnokok utján gyakorolja. Az egyesületi ügyeket kezdetben a fővárosi tanács IX. ipar-, rendészeti és szegényügyi ügyosztálya intézte, 1883-től a különálló I. jog, ipar és rendészeti ügyosztály, majd 1900-tól a IX. közjótékonysági ügyosztály. Egyesületek segélyezése, egyes ügyeik véleményezése ezenkívül az egyesületek céljának megfelelő más ügyosztály irataiban is megtalálható /oktatás stb./. 1912-től, a már régóta tervezett belső közigazgatási átszervezés megvalósítása után, az egyesületi ügyekben is szakigazgatási specializálódás van, ami igen hasonlit az egyesületi ügyek minisztériumi főfelügyeletének megosztásához. Az egyesületi ügyeknek van központi ügyosztálya, a közjogi-katonai-illetőségi ügyeket intéző ügyosztály. Ez a főváros összes egyesületének központi nyilvántartását is vezeti /iratai 1926. évtől elpusztultak/; a tudományos és művészeti célú egyesületek összes ügyei azonban ettől kezdve az ügyintézésben elkülönülnek a többi kulturális egyesülettől, gazdasági és egyéb egyesületektől, amelyek ügyeit más különálló ügyosztályok intézik. A tudományosművészeti célú egyesületek ügyeit intéző ügyosztályok iratai 1926 után nem maradtak fenn, s az egyéb közoktatási vonatkozású kulturális egyesületek és szociális egyesületek ügyeit intéző ügyosztályok iratai is hiányosak. A kulturális-művészeti, szociális egyesületi ügyeknek kutatása azonban, egységes segedletekuen, a szinháznyitási engedélyeknél ismertetett tanácsi, majd polgármesteri ügyosztályok közös mutatókönyvei segítségével történhet. Ezek a - 8*7 -
segédletek, ha az egyes ügyosztályok iratai el is pusztultak, 1944-ig fennmaradtak és a szinügyi vonatkozású egyesületekre is adnak adatokat. Ezek alapján csupán a hiányzó iratok pótlására végezhető kutatás a kerületi elöljáróságok irataiban. A törvényhatóság szerepe egyesületek alakításánál, ellenőrzésénél mindig számottevő volt, és különösen az ellenforradalmi korban nőtt meg a törvényhatósági felügyelet jelentősége. Ha a törvényhatóság egy alakuló egyesületet közérdekűnek minősitett, ez döntő volt a kivételes kormányhatósági engedély megadásánál. Az ügyosztályok iratai közt található egyesületi iratoknak következő a tartalma: Az iratok első csoportját az egyesületek működésének alapiratai adják: az alakulás iránti kérvény és mellékletei, alapszabály tervezet, alakuló közgyűlési jegyzőkönyv, 1919 után az alapitó tagok vagy tisztikar névjegyzékével, az alakulásra vonatkozó törvényhatósági véleményezések, a kormányhatósági jóváhagyás és az ezzel kapcsolatos rendelkezések, az alapszabályok módosítása az egyesületek kérelmére, vagy ellenőrzésük során felmerült ügyekben a kormányhatóság rendelkezésére, egy-egy egyesület önkéntes feloszlása vagy feloszlatása, az ezzel járó vizsgálatok, javaslatok iratai, kormányhatósági intézkedések, helyiségcimváltozások, egyéb változások bejelentései. Ide sorolhatók végül az alapszabályszerü működéssel kapcsolatos rendőrségi bejelentések törvényhatósági elintézései. Az alapszabályoknak és mellékleteinek egy példányát külön megőrzésre kiemelték, egy-egy fölös példány azonban többnyire az iratokban van. Második csoportba az ellenőrzések iratai sorolhatók. A rendszeres törvényhatósági ellenőrzések iratai az alapszabályszerü működés, a gazdálkodás-vagyonkezelés vizsgálatát tartalmazzák; rendkívüli ellenőrzések iratai s beérkezett panaszok vagy kormányhatósági rendelkezések szerint - 88 -
a vizsgálat lefolyását tartalmazzák, jelentésekből utasításokból, jegyzőkönyvekből állnak. Ide tartoznak továbbá a fővárosi tanács és a polgármester vonatkozó határozatai. Harmadik csoport az egyesületi segélyezések iratai: rendszeres és időszaki segélyek iránti egyesületi kérelmek, a törvényhatóság belső véleményezései, döntései, a szükséges kormányhatósági jóváhagyások-hozzájárulások,vagy a kormányhatóságok ilyen irányú megkereséseinek véleményezései. Kisebb segélyügyek a főváros tulajdonában lévő helyiségek átengedésével, egyesületi rendezvények helyhatósági dijai elengedésével, a rendezvények anyagi elszámolásával kapcsolatosak és mellékletként rendszerint a rendezvények műsorait is tartalmazzák. Az egyesületek segélykérelmeiket általában adatokkal támasztják alá, indokolják, ezáltal számos forrásértékű adalékot hagytak az utókorra. Közművelődési, művészeti, szociális jellegű egyesületek törvényhatósági támogatása rendszerint különböző kikötésekkel történt. A támogatott egyesület a kikötéseknek megfelelően az illetékes fővárosi ügyosztálynak beszámoló jelentést tesz működéséről és a kapott segély felhasználásáról. Az egyesületi segélyezések iratai az egyesületek egyéb hatósági ügyeinek irataival gyakorta közös ügyiratokban, ügyesomókban vannak. Az elmondottakon kivül az egyesületek működésével kapcsolatos összes törvényhatósági ügyek /épitkezés, községi adó stb./ megtalálhatók az ügyosztályok irataiban. Az egyesületek működési jelentései, évkönyvei, ha nyomtatvány formajuak voltak, később a Fővárosi Könyvtárba kerültek. Hátra van, hogy az egyesületi iratok kutatását is ismertessük. Az ügyosztályokban intézett egyesületi ügyek 1875-től vezetett tárgymutatóiban kezdetben csak néhány kiemelt közigazgatási ügykörről van szó. 1879-től kezdődnek egyesületi ügyek a tárgymutatókban, de csak 1881-től van róluk külön fejezet. Ettől kezdve mint visszatérő közigazgatási ügyek kiemelt ügykezelést kaptak és mutatózásuk - 89 -
a színháztörténeti kutatás céljára megfelelő. Kutatásuk egyszerű, mert később az egyesületek fejezetén belül külön betűsorban mutatózták az ügyosztályban intézett egyesületi ügyeket. A tárgymutató és a kezdetben használható névmutató az egyesület nevét, irata tárgyát és ügyszámát mutatja. Ezek alapján történik az iratok kikérése. Fő problémát az irattári kezelés jelent a kutatásban. Ha az ügy intézése során több irat is keletkezett, és ez az egyesületi ügyintézés gyakoribb formája, az irattárba helyezést a kezelő könyv nem minden iratnál mutatja. Szükséges tehát egy-egy egyesületre vonatkozó összes mutatókönyvi adatnak több éven át történő felkutatása. Több éven át futó iratokat, összefüggésük esetén szabály szerint az első év iratanyagához csatolták, de sok az előrecsatolás és átkapcsolás is más egyesületi vonatkozású ügyek irataiba. Az összefüggések kutatása irathiány esetén a kutató és levéltári kezelő türelmét egyformán próbára teszi. Mindez az egyesületi ügyintézésben sokféle utasítás, ellenőrzés folyamánya, egy egyesületre vonatkozó iratok azonban többnyire összekapcsolt önálló ügyiratokban vannak. Az egyesületi ügyeknek másik fő forrása és lelőhelye a főváros kerületi hatóságainak, a kerületi elöljáróságoknak általános közigazgatási irattára. A kerületi elöljáróság 1894-ig csupán az ipartársulatoknak volt elsőfokú hatósága és a fővárosi tanács esetenkénti megkeresésére járt el egyesületi ügyekben; eljárásainak iratai igy a tanácsi ügyosztályok irataiban is megvannak. Majd 1894-től, az előljárósági hatáskör kibővítésével, a társadalmi egyesületek ellenőrzése a kerületi elöljáróságok hatáskörébe jutott. 1894-től elöljáróság! hatáskörbe tartozik az egyesületek vagyonkezelésének ellenőrzése, az egyesületek nyilvántartása, feloszlatásukra s minden egyéb ügyükre vonatkozó, felsőbb hatósági rendelet végrehajtása, vizsgálatok - 90 -
folytatása, vélemények adása. Ilyen irányú működéséhez az elöljáróság az egyesületi alapszabályok és mellékleteik egy-egy példányát megkapta, minden elöljáróságon az egyegy egyesületre vonatkozó összes iratok akár évtizedeken át is, egy ügyiratban vannak. Egyes elöljáróságok egyesületi irataikat közigazgatási irataikból kiemelve külön kezelték. Ezek részben még az elöljáróságoknál maradtak. A fennmaradt előljárósági 28
iratok kimutatását jegyzetünk tartalmazza. * Elöljáróságok egyesületi iratai a központi ügyosztályok irathiányait is kiegészitik. Kutatásuk az ion. előljárósági általános közigazgatási iratok ábécé rendű évi mutatókönyveiben történhet. Egyesületi ügyekre kiegészitö forrásokat találunk mép a főpolgármester általános ügyirataiban /1873-1944/ és külön kezelt un. bizalmas irataiban /1926-1944/. Ezek leginkább kormányhatósági rendelkezések egyesületi ügyek véleményezése, egyesületek felszámolása, támogatása, vizsgálatai tárgyában. Nagyrészt politikai vonatkozásúak. Kutatásuk mutatókönyvek segélyével történik, a bizalmas iratokra vonatkozólag azonban a mutatókönyvek egyes években hiányosak. Egyesületi ügyek hasonló vonatkozásban elvétve találhatók a főváros polgármesterének külön kezelt elnöki bizalmas irataiban /I903-1942/. Az 51 csomó iratanyagnak mutatói hiányoznak, illetve csupán 1919-ig terjedő iktatókönyvek, az iratok számrendbeni felsorolását tartalmazó lajstromkönyvek vannak. Egyesületek segélyeire vonatkozó közgyűlési előterjesztések találhatók a főváros már emiitett hivatalos lapjában. a Fővárosi Közlönyben és a törvényhatósági bizottságl közgyűlések jegyzökönyveiben. Ezek főként 1926 utáni kutatásoknál jöhetnek számitásba az emiitett irathiányok pótlására. - 91 -
MŰKEDVELŐI ÉS IFJÚSÁGI ELŐADÁSOK Műkedvelő társaságok, önképző egyletek, művelődési egyesületek szinielőadásainak engedélyezésére a hatósági engedélyek fejezetében elmondottak irányadók. A műkedvelő színjátszás Fővárosi Levéltárban található forrásairól pedig az előbbiekben, az egyesületek iratainál részben már beszámoltunk. Budapest törvényhatósági igazgatásában leginkább a városi hatósági dijak és a vigalmi adó elengedésére irányuló kérelmek elintézésében találunk a műkedvelői előadásokra anyagot, ha az iratokat nem selejtezték ki. A kérelmekhez mellékelt műsorok, vagy a hatósági díjelszámolások iratai sok esetben érdemi tájékoztatást adnak. Kutatásunk az egyesületek ügyosztályi iratforrásaira elmondottak szerint történhet. Műkedvelő előadásokra további adatok Budapest főváros Iskolánkivüli Népművelési Bizottságának irataiban, s főleg az 1930 utáni évekre találhatók. Ennek a bizottságnak a szervezését és a fővárosi törvényhatóság művelődésügyében játszott szerepét már ismertettük. Feladatkörének megfelelően, 1922. évi felállításától kezdve a fővárosi kulturális egyesületek egységes irányitását kivánta biztositani, anyagi támogatással és munkaterveik egységes végrehajtásával egyaránt. 1930 után a bizottság működési körét lényegesen kiterjesztették. Műkedvelői előadásokat saját rendezésében ugyan nem tartott, de műsoros esteket szervezett az egyesületekben, és igy irányításával, támogatásával számos egyesületben rendeztek műkedvelő előadásokat. - 92 -
Ilyenek ellenőrzése végett a rendőrségi engedélyen kivül 1928-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben a műkedvelői előadások tartására alakult egyesületeket a Magyar Műkedvelők Egyesülete Országos Szövetségébe való belépésre kötelezte. Ezt a kötelezettséget 1932-ben a belügyminiszter megszüntette ugyan, de ezután a műkedvelő előadás megtartására a rendőrhatóság csak akkor adhatott engedélyt, ha az engedélyt kérők az előadásra kerülő mü előadási jogának megszerzését is igazolták.1, A műkedvelői előadások műsorának fokozottabb ellenőrzéséről a belügyminiszter 1934-ben kiadott rendeletében újból intézkedett, s 1934. december 1-től az előadásra szánt szinmüvek népmüvelésre alkalmas voltát a rendőrségi engedély kiadása előtt Budapesten a népművelési p bizottsággal igazoltatni kellett. * A népművelési bizottság ügyviteli irattára, hiányos segedletei folytán egyes években nehezen közelithető meg és csupán az iratcsomók átvizsgálásával kutatható. Az iratanyag egy részéről készült tematikai feltáró lapok általában nem foglalják magukba a műkedvelői előadásokat. A következőkben ismertetésre kerülő ifjúsági előadások külön fejezetét adják a szinháztörténeti vonatkozású levéltári forrásainknak és a főváros tanügyi, iskolai hatóságainak működéséhez kapcsolódnak. A fővárosban működő Budapesti Kir. Tankerületi Főigazgatóság iratai csupán 1938-tól számottevőek, korábbi iratai a többi középiskolai állami főigazgatóság irataival együtt nagyon hiányosak. Fő forrásanyagnak azonban nem a főigazgatóságok iratait, hanem a fővárosi törvényhatóság kebelében működő fővárosi tanácsi, majd polgármesteri közoktatásügyi ügyosztály iratait tekinthetjük. Ezek a főváros és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium együttműködésére is rámutatnak. Ifjúsági előadások 1919 előtti gyérebb előzményei a század elejétől még kutatásra várnak, 1920 után azonban már számos adatot találunk a rendszeres iskolai ifjúsági - 93 -
előadásokra. Az ifjúsági szini- és operai előadások külön feladatkört jelentettek a fővárosi törvényhatóság közoktatásügyi ügyosztályában. Iratainak kutatása az ügyosztályok tárgymutatókönyveiben az iskolák fejezetben és a VII. . közoktatási ügyosztály fejezetében történhet. Irathiány esetén a főváros közoktatási szakbizottságainak üléseiről kiadott publikációk a főváros hivatalos lapjában segítségünkre lesznek. Érdemes még a megemlítésre, hogy már 1921-ben pályázatot hirdetett a főváros a Városi Szinházban rendezendő ifjúsági előadások keretében szinrekerülő ifjúsági darab Írására. A pályázat kiirása szerint a darab lehetett nemzeti-irredenta szellemű, aktuális kérdésekkel foglalkozó, „politika kizárásával", népszinmü stb. Megfelelő darab azonban nem érkezett be a pályázatra, holott dijazása igen kecsegtető volt. Eddigi adataink szerint további ilyen pályázati kísérletekkel nem foglalkozott a főváros törvényhatosaga. * Hasonlóan sikertelenséggel zárul a főváros másik irodalmi pályázata, a ponyva elleni küzdelem jegyében kiirt regény dijára is. A pályázatok hibája az volt, hogy megálltak az alkalmi kísérletezésnél, ily módon pedig nem lehetséges felvirágoztatni irodalmi műfajokat.
-
94
-
ÉLETRAJZI FORRÁSOK Az életrajzi források fő gyűjtőhelyei a mindenkori törvényhatósági levéltárak voltak. Jóllehet Budapesten a háború stb. folytán bekövetkezett iratpusztulás nagy volt, a főváros lakosságának életviszonyait leginkább sokrétűen ma is a fővárosi törvényhatósági közigazgatási szervek, egyéb helyi hatóságok és intézmények iratai tartalmazzák. E levéltári hatósági források jelentőségét növeli, hogy tárgyi adataikon túlmenően azok szélesebb társadalmi vonatkozásainak rekonstruálására is alapul szolgálnak, az életrajzi környezet vagy körülmények megvilágítását is elősegitik. A közigazgatást szabályozó törvények, rendeletek és törvényhatósági szabályzatok előirásai egyre ujabb és ujabb feladatokat róttak a közigazgatás szerveire és intézményeire. Azok hatósági stb. feladatait és a vonatkozó jogszabályokat azonban csak a legszűkebb határokon belül tárgyalhatjuk. Életrajzi adatok kutatásának levéltári forra.sait többféle módon csoportosíthatjuk. Az életrajzi források sorában külön ismertetjük az önálló fondban található 1945-ös igazolási eljárások iratait. Ez a színháztörténet különálló ós jelentősebb forrásanyaga.
- 95 -
Általános életrajzi források /anyakönyvezés, állampolgárság-illetőség, iskolázás, katonáskodás, gyámhatósági ügyek, házassági perek/ A főváros minden lakosa élete folyamán a családiszemélyi életadatokat tartalmazó anyakönyvekben, az iskolázást és életviszonyokat tükröző iskolai iratokban, a katonaköteles férfilakosság pedig még katonai szolgálatával kapcsolatban is többszörösen hatósági nyilvántartásba került. A népesség szélesebb köreit érintő általános forrásnak nevezhetjük még az állampolgárságra és illetőségre vonatkozó törvényhatósági iratokat, a gyámhatósági iratokat, s legvégül idesoroljuk a házassági peres iratokat. Anyakönyvek. A személyi állapotra vonatkozó legfontosabb életadatokat immár évszázadok óta az anyakönyvek őrzik. Közismert az anyakönyvek államigazgatási szerepe. Általánosan kétféle anyakönyvet őriznek az állami levéltárak: a volt törvényhatósági levéltárakba beszolgáltatott felekezeti és állami anyakönyvi másodpéldányokat. Budapesten az 1895 előtti felekezeti anyakönyvek levéltárba helyezett másodpéldányai 1945-ben háborús okok folytán elpusztultak, mindössze a Pesti Izraelita Hitközség anyakönyvi másodpéldányainak három kötete /házassági anyakönyv 1848-1866, házassági és halotti 1885, születési anyakönyv névmutatója 1875-1895/ nem esett áldozatul a háborús pusztításnak. /Eredeti, egyházi lelőhelyükön az anyakönyvek természetesen feltalálhatók./ Az állami anyakönyvezés 1895-ben lépett életbe,1* s az állami anyakönyvi kerületek 1895. október hótól vezetett anyakönyvi másodpéldányait Budapesten a Fővárosi Levéltár őrzi. Kezdetben csupán három anyakönyvi kerületet szerveztek /egy budait és két pestit/, de az anyakönyveket már akkor is az I-X. közigazgatási kerületek szerint, külön kötetekben vezették. A kerületek népesedésével ujabb anyakönyvi hivatalokat szerveztek, s végül a Tanácsköztár- 96 -
saság idején 1919 májusában minden kerületi elöljáróság megkapta külön anyakönyvi hivatalát. 1950-ben Budapesttel egyesitett un. peremvárosok és települések állami anyakönyvi másodpéldányait is a Fővárosi Levéltár vette őrizetbe. Az anyakönyvi kivonatokból merithető alapadatokat és azok kisebb változásait felesleges lenne ismertetnünk. Csupán az anyakönyvekben található utólagos bejegyzésekre és kiigazításokra hivjuk fel a kutató figyelmét. Születési anyakönyvek utólagos bejegyzései a névváltozásra, külföldi állampolgárság megszűnésére, a családi jogállás változásaira, a bejegyzett személy halálesetére, leányoknál a házasságkötés feljegyzésére stb. vonatkoznak. Házassági anyakönyvben fontosabb utólagos bejegyzés a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének feljegyzése, az intézkedő hatóság és a rendelkezés ügyszámának feltüntetésével. Halotti anyakönyvekben a kiigazításokon kivül utólagos bejegyzés az eltűnt személyek holttányilvánitására utaló hatósági intézkedések feljegyzése. Anyakönyvek kutatása a születés, házasságkötés, vagy elhalálozás helye és megközelítő ideje ismeretében lehetséges csak. Betüsoros névmutatók egyedül az I. példányt őrző illetékes anyakönyvi hivatalok számára készültek. A levéltárak adatközlése tájékoztató jellegű: az I-II. példányú állami anyakönyvekben foglalt bejegyzések megtekintéséhez, tudományos célú kutatásaihoz külön engedély szükséges. Anyakönyvek bejegyzési adatait egészitik ki az anyakönyvi hivatalok anyakönyvi irattárainak okmányai és a fővaros tanácsanak, aajd a polgármesterének központi ügyosztályi irataiban található alábbi anyakönyvi ügyek iratai: házassági kihirdetés alóli felmentések, gyermekek vallására vonatkozó megegyezések, felekezetnélküliek kilépese-belépése, torvenyesités, névváltozások, anyakönyvi kiigazitasok s egyeb anyakönyvi ügyekben hozott felsőfokú natárj- 97 -
zatok iratai. Ezek 1873-1911 között az I. jogügyi és személyzeti ügyosztály, 1912-1925 között a XI. közjogi és anyakönyvi ügyosztály irataiban, 1926-1944 között pedig a közjogi és illetőségi, ügyosztály irataiban találhatók. Ez utóbbi iratok a háború alatt elpusztultak. Előbbieket az ügyosztályok közös betüsoros névmutató könyveiben kutathatjuk. Az általános, vagyis szélesebb körű életrajzi források közt az állampolgárságra és illetőségre vonatkozó levéltári forrásokat említhetjük. Állampolgárság /másként honpolgárság, honosság/, vagyis a magyar állam kötelékébe való felvétel, hatósági elbocsátás, visszahonositás, kivándorlás ügyeit BudapesteD a polgármester véleményezte és a belügyminiszterhez terjesztette fel /1879 L. tc./. Az illetőség megállapítása, vagyis a községi kötelékbe való felvétel a jogszabályokban előirt feltételek fennforgásának igazolása mellett történt /leszármazás, helybenlakás, adózás igazolása, királyi oklevéllel történt honositás, védkotelezettségi igazolások stb./. Ezek az igazolások a személyi viszonyokra jelentős források. Vonatkozó iratok Budapesten 1873-1884 közt a Fővárosi Tanács I. jogügyi osztályának irataiban maradtak fenn, mig 1885-1944 közt a már emiitett közjogi illetőségi ügyosztály iratai között elpusztultak. Más törvényhatósági levéltárakban megtalálható illetőségi és állampolgársági nyilvántartások, valamint a külföldiekre vonatkozó nyilvántartások Budapesten ugyancsak elpusztultak. Illetőségiállampolgársági ügyek kutatását a megjelölt években az ügyosztályok betüsoros un. névmutató könyveiben végezhetjük. Az iskolázás forrásai. Budapest iskoláinak fennmaradt iratai, széles körű forrásanyagot adnak a főváros iskolai oktatására. A Fővárosi Levéltár gyűjtőkörébe korábban alsó- és középfokú iskolák iratai tartoztak, s nemcsak a főváros - 98 -
által fenntartott un. községi iskolák iratait őrzi, de a fővárosban működő felekezeti, társulati és magániskolák iratai mellett a Budapest fővárossal 1950-ben egyesült peremvárosok és nagyközségek iskoláinak iratait is. 19^5 előttről az iratok már nagyrészt a Fővárosi Levéltárban vannak. A begyűjtött iskolai iratok részletes, iskolacsoportok szerinti leirását és az iskolák történeti adatait a Fővárosi Levéltár már emiitett leltárkiadványa tartalmazza. Megemlítendő, hogy az iskolák levéltár-része több mint 500 iskola iratait foglalja magában. Iskolai tanulókra elsősorban az iskolai anyakönyvek, kisebb mértékben az osztálynaplók és a beirási-felvételi naplók adják a forrásanyagot. Ezenkívül az iskolaigazgatói ügyviteli irattárak és a tantestületi jegyzőkönyvek is tartalmazhatnak adatokat, leginkább tandij-, vizsgaügyekben, vagy fegyelmi ügyekben. Iskolai anyakönyvek a tanuló személyi adatait /név, születési idő és hely/, rendszerint a szülőkre, azok foglalkozására vonatkozó adatokat és az iskolai előmenetel adatait tartalmazzák. Az osztálynaplók ezeket egészitik ki a tanulóra vonatkozó pedagógiai észrevételekkel. A felvételi-beirási naplók már kevésbé számottevőek, a beirt tanulók személyi adatainak nyilvántartásai. Iskolai iratok kutatására az emiitett leltárkönyv ad részletesebb útmutatásokat. Katonai sorozás és katonai szolgálat. Fő forrásanyaga Budapesten a sorozási lajstromok iratanyaga. Az ujoncállitásra felhivott korosztályok összeirásai és sorozási /un. állitási/ lajstromai az egyéb katonai sorozások lajstromaival és nyilvántartásaival együtt Budapesten igen tekintélyes mennyiségre, közel 1200 kötetre terjednek ki. A véderőről és a honvédelemről szóló törvények-rendeletek végrehajtását, az egyes személyek Katonai közigazgatási ügyeit intéző tanácsi, majd polgármesteri katonai ügyosztályok iratai 19^5-ben elpusztultak. Hiányukat sok - 99 -
vonatkozásban pótolják a fennmaradt sorozási lajstromok adatai. Rendes évi sorozásokról a 20, majd 21 éves korosztály állitási lajstromai az 1876-1918. évig, az 1854. évi születési évfolyamtól az 1897". évi születési évfolyamig terjednek, s mind a Budapesten, mind a vidéken született budapesti lakosokra vonatkoznak. Köteteit végül kiegészítik az utóállitási, felülvizsgálati lajstromok és egyes katonai nyilvántartó könyvek /Távollevőkről stb./. Állitási lajstromok az állitásköteles személyi adatait /név, születési helye, éve, illetőségi helye, családi állapota, vallás, foglalkozás, iskolai végzettség, lakcim, szülők neve/, a sorozás és katonai beosztás adatait /állitás napja, orvosi vizsgálat adatai, testmagasság, sorozóbizottság határozata az alkalmasság tekintetében, katonai beosztási hely/ s egyéb, a katonai szolgálatra vonatkozó utólagos bejegyzéseket /felmentés, kedvezményes önkéntes szolgálat, nősülési engedély stb./ tartalmazzák. Az I. világháború idejéből a bizottságok gyakori háborús sorozásairól nagyszámú szemle-pótszemle lajstromok maradtak az 1865-1900 születési évfolyamról, és az állitási lajstromok már közölt adatait foglalják magukba. A Horthy-korszakból az alkalmassági vizsgálatokon megjelent katonakötelesek névjegyzékei, pótszemle lajstromai /I920-22. évből/ az 1895-1899. évfolyamú katonakötelesekről szólnak, majd 1935-től és a II. világháború idejéből az 1913-1923 évfolyamú hadkötelesek összeirási lajstromai és állitási lajstromai is fennmaradtak. Az 1893. évfolyamtól az 1926-os évfolyamig egyéb, II. világháborús összeirási lajstromok kerültek levéltárba. Állitási lajstromok, amint emiitettük mind a Budapesten, mind a vidéken született budapesti lakosokra vonatkoznak. Kutatásukat a kötetek betüsoros mutatói könnyítik, mig az I. világháborús szemlejegyzékek többszáz kötetéhez külön névmutatók készültek. - 100 -
Családi személyi viszonyokra további jelentős források a gyámhatóság /árvaszék/ iratai. Bár a gyámhatósági igazgatás más hatóságok és gyermekvédelmi intézmények feladatait is érintette, forrásai legteljesebben az árvaszék irataiban találhatók. Az árvaszék jogkörébe a kiskorúak és bizonyos fogyatkozás miatt ügyeik ellátására nem képes gondnokoltak gyámhatósági ügyei tartoztak. A fővárosi Árvaszék iratai 1873-1945-ig 120 folyómétert töltenek meg, de egyes részeiben, segédletei hiányosságai folytán, kutatásuk sok nehézséggel jár. Az árvaszék ügyeit esetenként kiegészitik az árvaszék ügyészi teendőit ellátó Fővárosi Tisztiügyészség iratai /jogi véleményezések, gyámi perek/, 1891-től kezdődően, az árvaszéki ügyekben a jogorvoslati hatóság feladatait ellátó Fővárosi Közigazgatási 3izottság iratai /ez utóbbiak 1905-től maradhattak fenn/, végül megemlitendők az átruházott gyámhatósági jogkörben működő kerületi elöljáróságok iratai is. Családi vonatkozásokban legvégül megemlitendők a polgári házassági perek iratai. A Pesti, majd Budapesti Kir. Törvényszék házassági peres iratai 1872-től maradtak fenn: kutatásukhoz névmutató csak 1915-től áll rendelkezésre. További források a Budapesti Kir. ügyészség házassági bontóperes iratai /hivatalból megküldött Ítéletek és más iratok/, 1917-1945-ig. Ezek kutatásához 1935-ig a levéltárba adott törvényszéki polgári peres iratok segédletei használhatók fel.
- 101 -
Vagyoni viszonyok forrásai /Telekkönyv, hagyaték-örökösödés-végrendelet, vagyoni szerződések/ Személyi vagyoni viszonyok legfőbb forrásait évszázadok óta a telekkönyvek adják. Az abszolutizmus korában kiadott telekkönyvi rendtartás alapján vezetett telek- és betáblázási könyvek, majd az átszerkesztésük során készitett telekjegyzőkönyvek és telekönnyvi betétek az utód telekkönyvi hatóságoknál 1873 után is régi alapokon Pest, Buda és Öbuda városrészek szerint külön készültek. Az ingatlanokra megállapított telekkönyvi tételszámok sorrendjében vezetett telekkönyv egy-egy tétele az ingatlan birtok leirását, a tulajdonviszonyok adatait és az ingatlan megterhelésére vonatkozó be- és kitáblázások adatait tartalmazza. Minden bejegyzés ezenkivül megadja az alapjául szolgáló okirat, hatósági rendelkezés tüzetes megjelölését. A telekkönyvek -vezetésével kapcsolatos telekkönyvi hatósági ügyviteli iratok Budapesten oly gyéren maradtak meg a háborús pusztulás és régebbi selejtezések következtében, hogy töredéknek is alig nevezhetők. Ezek szerint a telekkönyv Budapesten a vagyoni viszonyok kutatásának legfőbb forrásanyaga. Pest város, majd városrész /Duna-balpart/ időszakunkDan első telekkönyvi sorozatai, a telek- és betáblázási könyvek, 1850-1878-ig 75 kötetre terjednek. A városrészek, ezen belül utcák és ingatlanok telekkönyvi számai sorrendjében vezetett könyvek anyaga közel teljesnek nevezhető. Kutatásuk az ingatlan helyének ismeretében az egykorú térképek egybevetésével, vagy a helyrajzi számok ismeretében a részletlajstrom elnevezésű segédletekből és a fővárosi mérnöki hivatal összeállításában 1879-ben kiadott Helyrajzi számok és házszámok c. kiadványból végezhető. Megjegyzendő, hogy e telekkönyvek tételei és a folytatólagos betétek kölcsönösen utalnak egymásra. - 102 -
A folytatólag szerkesztett telekkönyvi betétek 18781926-ig terjedő 307 csomó anyagához két sorozat névmutatókönyv készült az ingatlantulajdonosok betűrendjében. Buda város, majd városrész /Duna-jobbpart/ telekkönyvi sorozataiból a régi mintájú telekjegyzőkönyvek 1870-1895-ig terjedő 17 csomó anyaga hiányosan maradt fenn. Folytatása a telekkönyvi betétek sorozata 1895-1921 között 111 csomóra terjed ki, anyaga már teljes. Telekjegyzőkönyvek az első tulajdonosok nevei szerint, majd a telekkönyvi betétek az ingatlan fekvése szerinti sorszámozást nyertek. Kutatásuk a pestihez hasonló segédkönyvek hiányában nem nevezhető könnyűnek, bár a jegyzőkönyvek és betétek sorozatai itt is kölcsöncsen utalnak egymás telekkönyvi számaira és a helyrajzi számokra. Az 1895 utáni anyagban a helyrajzi szám ismeretében az un. földrészlet lajstrom elnevezésű segedletben kutathatunk. További segédletek a mérnöki hivatal összeállitásában 1882-ben és 1903-ban kiadott Uj és róRÍ helyrajzi számok és házszámok mutatókönyve és a Budai helyrajzi számok összehasonlító jegyzéke. Óbuda városrész telekkönyvi sorozataiból a régi telekkönyvi betétekből /1875-1894/ mindössze egy csomóra terjedő töredék maradt, majd a telekkönyvi betétek /1894-1921/ anyaga már teljesnek nevezhető. Kutatása a Buda városrésznél ismertetett segédletek alapján történhet. A telekkönyvi betétek további anyagát 1921 illetve 1926 után a jogutód budapesti telekkönyvi hatóság őrzi. A vagyoni viszonyok másik fő forrását a hagyatéki01 ok'-' odesi eljárásra illetékes hatóságok iratai adják. Bár irataink e téren igen hiányosak, jelentőségeknél fogva nem mellőzhetjük részletesebb felsorolásukat. A haláleset-felvételt 1873-tól a ker. elöljáróságok végezték. Az un. haláleset-felvételi jegyzőkönyvek az elhalt személyi, családi, vagyoni viszonyainak adatait tartalmazzák. A vonatkozó kerületi előljárósági iratokat az - 103 -
elöljáróságok közigazgatási irattáraiban kezelték, vagy az illetékes hatóságoknak /biróságok, árvaszék, 1894-től közjegyzők/ küldötték meg s ami megmaradt belőlük, idők folytán leginkább kiselejtezték. Noha később az /1920-as évektől/ egyes elöljáróságok külön kezelték a hagyatéki eljárással kapcsolatos iratokat, azok sem kerülhettek levéltárba. Kutatásuk 1920 előtt is ritkán vezethet eredményre. A fennmaradt előljárósági iratok kimutatását az Egyesületek fejezetének 29. sz. jegyzete tartalmazza. Hagyatéki leltározást, mint a hagyatékkal kapcsolatos biztositási intézkedést /bár a haláleset-felvételi jegyzőkönyv is tartalmaz adatokat a hagyaték feltüntetésére/ a vonatkozó törvényes rendelkezések értelmében Budao pesten 1894-től a kerületi elöljáróságok végezték, * ha az örökös kiskorú, vagy gondnokság alá helyezett személy, vagy nincs örökös, vagy pedig a hozzátartozók kérik stb. Ilyen esetekben az elöljáróság a haláleset felvételt és leltárt az illetékes árvaszéknek, közjegyzőnek /akinek körzetében a haláleset történt/ megküldte. A hagyatéki leltár az elhalt után maradt vagyonnak teljes leirását tartalmazza. Örökösödési eljárással kapcsolatban hagyatéki iratokat 1875-től a közjegyzők irattárai is tartalmaztak. 1886ig a közjegyzők az árvaszék és biróság megbízásából végzik a hagyaték megállapítását és az örökösök közti felosztását célzó hagyatéki tárgyalásokat. Az 1886. VII. tc. az illetékes közjegyző közbenjárását a hagyatékok rendezése körül kötelezővé tette. A közjegyzők hagyatéki eljárásra vonatkozó irataikat külön kezelték, s azok 1929-ig /1-2 iratcsomó és segédkönyv kivételével/ Budapesten nem kerültek levéltárba. Adataink szerint, a levéltáron kivül, kiselejtezésre kerültek. Az örökösödési eljárás 1894-ig a törvényszék, azután pedig a járásbíróságok hatáskörébe tartozik. A Pesti, majd Budapesti Kir. Törvényszék fennmaradt irataihoz hiányoznak - 104 -
a mutatókönyvek, a budapesti kerületi járásbíróságoknak pedig 1894-1914-ig alig számottevő irattöredékei maradtak. 1914-től a főváros pesti oldalára illetékes Pesti Központi Kir. Járásbíróság elsőfokú polgári birósági iratai közt a perenkivüli eljárások során keletkezett hagyatéki-örökösödési iratok már nagyobb számban vannak. A jelenleg 1934-ig levéltárba adott iratokhoz azonban segédletül szolgáló lajstromok feljegyzései hiányosak. Hagyatéki eljárással összefüggésben külön emlitendők a végrendeletek. Végrendelet felvétele a közjegyzők hatáskörébe tartozott, s azok okirattára számos hiteles végrendeletet is tartalmazott. Későbbi rendelkezések folytán a kihirdetett végrendeleteket a közjegyző külön volt köteles kezelni. Végrendeletek közjegyzői sorozatai Budapesten még nem kerülhettek levéltárba. Érdemes megemliteni, a közjegyzői okirattárakból a vagyonjogi szerződések okiratait. /Házassági, adásvételi, bérleti stb. szerződésekről./ Bizonyára nemcsak életrajzi, de egyéb szinháztörténeti viszonylatban is tartogatnak forrásanyagokat. Az 1874. XXXV. tc. alapján működő magyar közjegyzői intézmény iratai forrásértékelésének ma még nincs irodalma, mert az állami levéltárakban eléggé ujkeletüek. A közjegyzői okirattárak Budapesten leginkább a gazdasági élet területét érintik, azonban tudománytörténeti jelentőségük is van és egyéb értékei sem vitathatók el. Éppen erről az oldalról látjuk őket legjobban felhasználhatónak. A vonatkozó rendelkezések nyomán eddig levéltárba adott 55 budapesti közjegyzői okirattár 1875-1929-ig terjed, s 250 méter polcsort tölt be a Fővárosi Levéltár raktáraiban. Hiányos segédleteik mellett azért sem alkalmasak még rendszeres történeti kutatásra, mert legtöbbször nem tudhatjuk, hogy a szerződő felek melyik közjegyzőhöz fordultak.
- 105 -
Kiegészítő életrajzi források Törvényhatósági és más helyi /állami/ szakigazgatási szervek működése a népesség szociális-kulturális-egészségügyi stb. igazgatási feladatainak ellátását, természetes vagy jogi személyek igazgatási ügyeinek intézését jelenti. Budapest főváros megalakulása óta már nem lehetett olyan lakos, aki élete folyamán a helyi hatóságokkal, közintézményekkel többszörösen érintkezésbe ne jutott volna. E téren az igazgatási szervek széles körét s még szélesebb ügyintézési feladatait tekintve, a kiegészitő életrajzi forrásoknál megelégedhetünk a helyi igazgatás főbb szervei által létrehozott iratok /fondok/ áttekintő ismertetésével. Elsőként említendők a lakossághoz legközelebb álló és széleskörű igazgatási ügyeit intéző kerületi elöljáróságok, a főváros közigazgatásának kerületi hatóságai. A budapesti kerületi elöljáróságok általános igazgatási irattárai a már említetteken kivül számos más hatósági feladatkörben /szociálpolitikai, közegészségügyi, ipari, oktatásügyi stb./ adnak az egyéni életviszonyokra esetenként forrásokat. Részletesebb életrajzi kutatásoknál az előljárósági iratokat tehát nem mellőzhetjük. Megjegyzendő azonban, hogy Budapesten az elöljáróságok, vagy közegeik révén intézett adóügyek, bizonyitványügyek, községi biráskodási és rendőri büntetőbiráskodási ügyek oly kis számban maradtak fenn, hogy az életrajzi kutatást tekintve nem lehetnek számottevőek. Az elöljáróságok fennmaradt jelentősebb közigazgatási irattárai egységes mutatókönyvek alapján kutathatók és a hivatkozott levéltári leltárkiadvány leirásai részletes utmutatást adnak. Jelentősebb tárháza az életrajzi forrasoknak a szinházügyi vonatkozásokban már emiitett fővárosi tanácsi és polgármesteri ügyosztályok központi irattára. Itt is a pénzügyi, szociálpolitikai, egészségügyi és egyéb rendészeti igazgatási ágazatok ügyosztályainak iratait emlit- 106 -
hetjük meg. Bennük egyre több életrajzi fontosságú dokumentumot találhatunk meg. Irataikban az ügyosztályok közös ügykezelése folytán az egyes személyek ügyeit tartalmazó névmutató könyvek alapján kutathatunk. A fővárosi tanácsi ügyosztályok iratait egészitik ki 1873-1911-ig a különálló polgármesteri elnöki ügyosztály iratai. Ezek 1901-ig segédleteikben is elkülönülnek. Minthogy a polgármesteri és tanácsi hatáskörben intézett ügyek teljes szétválasztása nem történt meg az ügyosztályok ügyintézésében, az elnöki ügyosztály irataiban változatos életrajzi források találhatók, köztük a polgármesternek fenntartott ügyek főleg a felsőbb hatósági /minisztériumi stb./ rendelkezéseket tartalmazzák. Személyi adóügyekben, gyámügyekben, ingatlanforgalmi és iskolai ügyekben is fontosak a törvényhatósági közigazgatási bizottság iratai. 1905-től kezdődően maradtak fenn és névmutatók alapján kutathatók. Társadalmi kitüntetések /cimek stb./ és ugyan'igy a minisztériumok hatáskörébe tartozó jogosítványok kiadásáaál a véleményezések és politikai minősítések megadása a fővárosi törvényhatóság élén álló főpolgármester feladata volt. Kormányhatóságoknak adott véleményezései és javaslatai a rendőrség és más helyi szervek, egyesületek stb. információs adatain alapulnak és általában részletes életleirást vagy több életrajzi adatot tartalmaznak. Más kormányhatósági megkeresésekre /honosítás stb. ügyekben/ ugyancsak a főpolgármester nyilvánított véleményt a folyamodó politikai stb. szempontból való megbizhatáságáról és vagyoni-személyi viszonyairól. Kitüntetési ügyek nagy számban találhatók a főpolgármesteri iratokban. A főpolgármester 1873-tól fennmaradt iratai a levéltári leltárkiadvány ismertetései szerint névmutató könyvek alapján kutathatók. Egy-egy életrajz kiegészitő forrásai lehetnek egyes esetekben a törvényhatóságok jogszolgáltató feladatait - 107 -
J E G Y Z E T E K
Bevezetes 1. A Fővárosi Levéltárról =s iratanyagának levéltári csoportosításáról a következő rövid áttekintést adjuk: Budapest főváros törvényhatósági levéltárát /a régi Fővárosi Levéltárat/ a tanácsok 1950. évi megalakulásával a levéltárügy államosításáról rendelkező 1950. évi 29. sz. törvényerejű rendelet megszüntette. Utóda a Fővárosi Közlevéltár /1952-től Budapesti 1. sz. Állami Levéltár/. Gyűjtőkörét a törvény a főváros törvényhatósági igazgatásán kivüli helyi államigazgatási szervek, intézmények, vállalatok irataira is kiterjesztette. 1960-tól változatlanul az állami levéltári szervezetben? bár régi nevén /Fővárosi Levéltár/ folytatja működését. A Fővárosi Levéltár törzsanyagát Buda, Pest és Óbuda városok levéltárai s e városok 1875« évi egyesülésével az 1872. XXXVI. tc-kel életre hivott Budapest főváros törvényhatósága igazgatási és gazdasági szerveinek levéltára adja.Őrzi ezen kivül az 1867 után Budapesten működő területi illetőségű közép- és alsófoku állami szakigazgatási és igazságszolgáltatási szervek,közintézetek, intézmények alsó- és középfokú iskolák iratait, gazdasági vállalatok, családok, magánszemélyek, egyházi szervek levéltárait és lététéit, a köztestületek, egyesületek iratait, a Tanácsköztársaság fővárosi szerveinek iratait, végül 1945-től a népi demokratikus korban létesült fővárosi szervek iratait. A levéltár anyaganak ismertető leirása eddig a következő kötetekben került kiadásra: Levéltári alapleltárak. Budapesti 1. sz. Állami Levéltár. 1. Buda sz. kir. főváros. Pest sz. klr. város. Óbuda mezőváros levéltárai. 2. Budapest főváros törvényhatósági és tanácsköztársasági szerveinek levéltára. Bp. 1^59. 3. A budapesti iskolák. kötet. Bp. 1961. Művelődésügyi "inisztérium Levéltári Osztálya kiadása? 2. Staud G.; A magyar színháztörténet forrásai. Bp. I960. 3. A Levéltárak Nemzetközi Tanácsa Wiesbadenben tartott un. kerekasztalkonferenciáját a Levéltári Hiradó 1958. 3-4. számában ismerteti: 324-338., 365-3b7. p. 4. Budapest főváros központi közigazgatasl hatósága, a fővárosi tanács, majd a polgármester közigazgatási fel- 113 -
adatait ellátó ügyosztályok feladatköréről levéltári célra készült összeállítás /Kézikönyv a Főv. Levéltár kutatótermében./ az egykori ügybeosztások szerint több mint ötszáz közigazgatási ügykört különböztet meg.Nagyrészük összetett és többféle igazgatási feladatot, igy többféle kutatási tárgyat vagy tárgykört foglalhat magában. Ezzel szemben az ügyosztályok iratainak tárgymutató könyvei a városigazgatás ügyköreinek felét sem jelölik, vagy pedig az ügyköröknél tágabb feladatköröket adnak. Igazgatási tárgyú címszavaikból /számuk 1900 után 100-200/ tárgymegjelölésként csupán kisebb hányad fogadható el; többi címszavuk hivatalok, hatóságok, fővárosi intézetek, intézmények egyedi vagy csoportos megjelöléséből áll /pl. minisztériumok, vármegyék, főszolgabirák stb./, ahonnan az irat érkezett, vagy amerre az ügyintézés irányult. Az intézmények és feladatkörök cimszavai a kutatast mégis megkönnyítik /pl. a visszatérő, ismétlődő közigazgatási ügyekből kiemelt szinházak iratai a tárgymutatóban nagyrészt együtt találhatók különálló fejezetben, más részük egyéb hatósági stb. címszavak alatt az ügyviteli iratok tömegében úgyszólván elrejtve van/. 5« Vö. A levéltárügy elmélete és gyakorlata a Szovjetunióban. Szerk. G. A. Belov. Bp. I960. 131-154. p. K. G. Mityajev: A levéltárügy elmélete és gyakorlata. Bp. 1954. 178-180. p. Levéltárak Orsz. Központja kiad. 6. További, az ismertetésben előforduló levéltári fogalmak, raktári egységek az iratcsomó ós kötet; régebbi, szemléletesebb levéltári mértékegységünk a polcsor vagy polcfolyóméter, átlag fél méter mély, fél méter magas, egy meter hosszú iratokkal megrakott irattartó polc iratanyaga.
Bp. törv. hat, városigazgatása és művelődésügye... 1. Budapest főv. törvényhatósági biz. közgyűlési jegyzőkönyvek 1896/607. kgy. sz., 1900/306. kgy. sz., 1914/984. kgy. sz., Bp. főv. tanácsi iratok XIV. 471/1913. sz. 2. Budapest főv. Levéltára 2609/1896. sz.
Bp. főv.
tanácsi iratok. VII.
3. Ld: Kiss György: A budapesti várospolitika 1873-1944. Bp. 1954.. Ort János: Budapest Központi városigazgatása a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején. levéltári közlemények Bp. 1959. - 114 -
4. Budapest főv. szabadoktatási bizottsága iratai 132 243/1922 III. b. V. K. M. sz. rendelet. Az 1922. nov. hótól működő Budapest főváros iskolánkivüli népművelési bizottsága szervezeti szabályzatát ld: Budapest főv. törvényhat. biz. közgyűlési jegyzőkönyveiben 1924/270. kgy. sz. 5. 1930. XVIII. tc., 1934. XII. tc.
Szinházak hatósági engedélyei 1. Bp. főv. levéltára. Bp. főv. tanácsi iratok VIII. 1371/1874. sz. Bp. főv. törvényhatósági bizottság közgyűlési jegyzőkönyvei: 1880/603. kgy. sz. , 1881/381. kgy. sz. A bizottság vezérelveit a következők jelzik: "A szinházak csak akkor és ugy felelnek meg feladatuknak,ha a közművelődés, közerkölcsiség és jó izlés szempontjából némi haladásnak egyengetik útját." "A szinházak jelzett rendeltetése mellett nem szenved kétséget, hogy az üzleti érdeknek a művészi feladat mellett teljesen háttérbe kell szorulnia." A bizottság elnöke és munkájának irányitója a haladó szellemiségéről ismert, korának kimagasló közigazgatási szakembere, Gerlóczy Károly alpolgármester volt. Munkásságából elég utalnunk Bp. megalakulásával kapcsolatos népképviseleti törvényhatósági reformjavaslataira. 2. 1930. XVIII. tc. 3. 6090/1938. ME. sz. rendelet. 4. 173 429/1941. V. sz. BM. körrendelet. mesteri iratok 224 496/1941. XI. sz. 2. csomó.
Bp. főv. polgárSzinházi irattár
5. Nemzeti Szinház Kamara Szinháza 1924. évi nyitási engedélye. 3udapest főv. pm. iratok 86 821/1924. XIV. sz. Szinházi irattár 2. csomó. 6. Bpest főv. törvényhat. bizottsági könyvei. 1889/393. kgy. sz.
közgyűlési
jegyző-
8. Bp. főv. törvényhatósági bizottság közgyűlési könyvei. 1884/58. kgy. sz.
jegyző-
7. 2326/1907. VKM. sz. rendelet.
9. Főv. Közlöny 1921. 603. p. - 115 -
10. Uo. 1923. 730. p. kgy. sz.
Közgyűlési jegyzőkönyvek
1925/839.
11. Főv. Közlöny 1935. 1701. p. 12. A törvénytervezet külső ceruzafeljegyzése szerint:"Dr. Molnár Dezső szinházi törvény tervezete." Nevezett 1932-ben a Budapesti Szinészek Szövetsége ügyvezető elnöke. 13. Szinházi irattár 2. csomó. 14. Budapest főv. tanácsi iratok 1875. évi 404. sz. rendelet.
VIII. 1371/1874. sz. BM.
15. Bp. főv. törvényhatósági biz. közgyűlési jegyzőkönyvei 1882/744. kgy. sz. A tüzrendészeti szabályzat módosítása és kiegészítése 1892/1006. kgy. sz. alatt. 16. Bp. főv. polgármesteri iratok Szinházi irattár 2. csomó. 17. Bpest. főv. törvényhatósági könyv 1892/326. kgy. sz.
260 248/1935. XIV. sz.
biz. közgyűlési
jegyző-
18. Bp. főv. polgármesteri iratok, 111 890/1931. III. 245 025/1935. XIV. 260 248/1935. XIV. sz. Szinházi irattár 2. csomó. 19. 1872. XXXVI; tc. 20. 1881. XXI. tc. 21. 64 573/1901. BM. sz. körrendelet. 22. Ua. továbbá a 90 089/1919. BM. sz. rendelet, 151 000/1927. BM. sz. rendelet. 23. Budapest főv. polgármesteri iratok sz. Szinházi irattár 2. csomó. 24. Főv. Közlöny 1111. p.
1923.
2725. p.í
263 558/1938. XIV.
1926. 1503. p.; 1926.
25. Uo. 1925. 2209. p. 1923. 2725. p. 26. Uo. 1935. 2008. p. 27. 1897. évi 7445. főkap. ein. rendelet, 30 256/1897. ein. sz. rend., 1902. évi 5781 főkap. ein. sz. rend. Ld. Bp. főv. tanácsi iratok 50 477/1900. I. sz. - 116 -
Bp. főv. színházai és szinpártolása 1. Bp. főv. tanácsi iratok VII. 349/1874. sz. ügycsomó; 1871-1889-ig a Népszinház létesítése és bizottmánya iratait tartalmazza. A népszinházi szabályrendelet a közgyűlés jegyzőkönyvében 1889/194. kgy. sz. alatt található. 2. Bp. főv. polgármesteri iratok Szinházi irattár 2. csomó.
66 133/1932. XIV. sz.
3. Bp. főv. törvhat. biz. közgyűlési jegyzőkönyvek 1937/203. kgy. sz. 4. Bp. főv. tanácsi iratok VII. 2891/1908. sz. 5. Bp. főv. törvhat. biz. közgyűlési jegyzőkönyvek 1878/203. kgy. sz. Bp. főv. számvevőségi szerződések II. péld. gyűjteménye 3212. szám. 6. Bp. főv. törv. hat. biz. közgy. jkv. 1917/78. kgy. sz. Fov. Közlöny, 1921. 370. p. 7. Uo. 1940/99. kgy. sz. 8. Főv. Közi. 1938. 633. és 793. p. 9. Bp. főv. polgm. iratok 66 133/1932. XIV. sz. 10. bp. főv. törvhat. biz. közgy. jkv. 1876/779. kgy. sz. 11. Ld. Bp. rőv. törv. hatósági és tanácsköztársasági szerveinek levéltára Bp. 1959. c. alapleltár kiadv. 19/lo. tételében foglalt Földhaszonbér... köz- és városgazdaság, közművelődés költségvetési fejezetek könyveit 1929-1943.
Szinházépités, gazdaságtörténeti források 1. A Főv. Közmunkák Tanácsának építésügyi szabályzatai fenti években önálló kötetekben hivatalos kiadást nyertek - ezenkívül nagyszámú kiegészítése és inódositása a szabályzatok különböző évü kiadásaiban nyert puDlikálást.
2. Bp. főv. törv. hat. biz. közgyűlési jegyzőkönyvei 1881/382. kgy. sz. 3. Uo. 1927/188. kgy. sz. határozat. - 117 -
4. Uo. 1921/972. kgy. sz. 5. 121 460/1935. BM. SZ. rend. 6. Bp. szfőv. törvhat. biz. közgy. jkvei. 1916/1259. kgy. sz. 7. Uo. 1924/111. kgy. sz., 1925/1028. kgy. sz. 8. Uo. 1938/293. kgy. sz. 9. Főv. Közlöny 1925. 1128. p. 1926, 1942. p. 10. Uo. 1930. 745. p. 1932. 410. p. 11. Ld. Levéltári alapleltárak Bp. 1. sz. Állami Levéltár 2. köt. Bp. szfőv. törvényhatósági és tanácsköztársasági szerveinek levéltára. 19/11. és 19/12. tételszám. 12. Bp. főv. 62. sz.
Statisztikai Hiv.
iratai.
IX. g. k. csomók
13. 1871. XXXI. tc. 1912. LIV. tc. 14. 1875. XXXVII. tc. A cégjegyzék vezetését az 1875. dec. 1-én kelt Földmiv. Ip. Ker. Min. és Igazságügymin. rendelete szabályozta /Rend. Tára 1875. 523. p./. 1876. előtti előzményeit illetően szinházi viszonylatban is megemlítendő, hogy 1864-1875-ig külön cégkönyvek és mutatók maradtak. 15. 42 200/1914. I. M. sz. rend.
Egyesületek, érdekképviseletek 1. 1394/1873. ein. BM. sz. rend. 2. 885/1873. VKM. sz. rend. 3. 1508/1875. ein. 245. p./
BM. sz.
körrend.
/Rend. Tára
1898.
4. 2219/1898. ein. BM. sz. rend. 5. 5479/1914., 5880/1914., 5735/1914., 1442/1916. ME. sz. rendeletek, 5113/1914. ein. BM. sz. rend. 6. 4969/1918., 4970/1918. ME. sz. rend. - 118 -
7. 13. BN., 13. MNN., 24. KN. sz. rendeletek. /A belügyi, munkaügyi és népjóléti, közoktatásügyi népbiztosságok rendeletei./ 8. 5084/1919. ME. sz. rend. 88 318/1919. BM. sz. körrend. 9. Bp. föv. V. ker. elöljáróság közig, iratai 1920/6707. sz. 25 890/1920. XI. sz. polgm. határozat. 10. 77 000/1922. VII. a. BM. sz. rend. csi iratok XI. 3202/1922. sz.
Ld. Bp. föv. tana-
11. Uo. XI. 3423/1922. sz. BP. föv. polgármesteri ein. biz. iratok 155/1922. sz. 12. 1922. XI. tc., 45 043/1922. BM. sz. rend. 13. 10 802/1923. VIII. BM. sz. rend. 14. 181 000/1937. BM. * SZ. rend. 15. 1938. XVII. tc. 16. 355 500/1939. BM., 8110/1939. ME., rend.
850/1941. ME. sz.
17. 885/1873. VKM. sz. rend. 18. 147 200/1933. BM. SZ. rend. 19. 212 000/1943. BM. VIII. C. körrend. 20. Bp. főv. tanácsi iratok IX. 4939/1875. sz. 21. Bp. főv. Statisztikai Hivatal iratai, sz.
1766/1875-1876.
22. Bp. főv. tanácsi iratok IX. 1015/1874. sz. 23. Uo. IX. 900/1897. /Elöszám: IX. 4363/1881./ 24. Uo. IX. 3375/1922. sz. különcsomó. 25. Vö. Flaxmajer J.-Medriczky A.: A kerületi elöljáróságok szerepe Bp. szfőv. közigazgatásában. Statisztikai közlemények 64. köt. 3« sz. 26. Dobrovits S.: Bp. egyesületei. Uo. 74. köt. 3. sz. 27. Bp. főv. iskolánkivüli népmüv. bizottsága sz. raktári csomó. - 119 -
iratai 100.
28. A Bp. fővárosi kerületi elöljáróságok általános közigazgatási irattárai az 1873-ban létesült I-X. kerületből, majd az 1930-as évektől létesült XI-XIV. kerületekből különböző időpontoktól kezdve maradtak fenn. Elpusztult az I. és XII. kerület irattára; teljesen hiányzik a II. ker.-é 1928 előtt, a IV.-V. ker.é 1884 előtt, a VI. ker.-é 1900 előtt, a VII. ker.-é 1905 előtt, a VIII. ker.-é 1893 előtt, a IX. ker.-é 1919 előtt.
Műkedvelői és ifjúsági előadások 1. 169 953/1928., 109 000/1932. BM. sz. körrendelet. 2. 199 900/1934. BM. sz. körrendelet. 3. Fővárosi Közlöny 1921. 1766. p., 1928. 477. p.
Életrajzi források 1. 1894. XXXIII. tc. 2. 1894. XVI. tc. 3. 11 000/1928. IM. sz. rendelet.
- 120 -
TAKTALOM
Oldal Előszó: Színháztörténet és levéltár Bevezetés Budapest törvényhatósági városigazgatása és művelődésügye a színháztörténet vonatkozásában Szinházak, színielőadások hatósági engedelyei A fővárosi törvényhatóság szinháznyitási engedélyei, szinügyi bizottságok Használhatósági engedély, tűzrendészet Rendőrségi játszási engedély, kabaréengedély, cenzúra Budapest főváros szinházai és szinpártolása A Népszinház, népszinházi bizottmány és a főváros többi szinháza Szinházak, szinészszervezetek segélyezése A főváros szinészeti ösztöndij alapítványa ós jutalomdija A Horthy-korszak szinészsegélyei Szinházépités, gazdaságtörténeti források Szinházépités Szinügyi adózás, törvényhatósági községi adók és hatósági dijak Szinházi részvénytársaságok cégbirósági iratai .. Egyesületek, érdekképviseletek Egyesületi jog, egyesületek alakitása és hatósági felügyelete Egyesületi nyilvántartások, összeírások, kimutatások Törvényhatósági egyesületi ügyintézés és forrásai Műkedvelői és ifjúsági előadások
- 121 -
3 9 15 24 25 37 41 47 48 55 59 61 65 65 68 74 76 77 83 87 92
Oldal Életrajzi források 95 Altalános életrajzi források /anyakönyvezés, állampolgárság-illetőség, iskolázás, katonáskodás, gyámhatósági ügyek, házassági perek/ 96 Vagyoni viszonyok forrásai /telekkönyv, hagyatékörökösödé s-végrendelet, vagyonjogi szerződések/.. 102 Kiegészitő életrajzi források 106 Az 1945-ös igazolási eljárások 108 Függelék /Jegyzetek/ 111
- 122 -
S Z Í N H Á Z T Ö R T É N E T I
K Ö N Y V T Á R
Megjelent: 1. Staud Géza 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Pfützner-Wolf Kubr, Frantisek Cenner Mihály Lewanski, Julius Staud Géza M. Császár Edit Staud Géza Staud Géza M. Császár Edit
11. Staud Géza 12. Cenner Mihály 13. Dömötör Tekla 14. Staud Géza 15. Staud Géza 16. M. Császár Edit 17. Ort János
Kelemen László naplója és feljegyzései A német munkásszinjátszás A cseh munkásszínjátszás Márkus Emilia A lengyel szinház Báthory István királysága idején A magyar színháztörténet forrásai I. A magyar rendezés első évtizedeihez A magyar színháztörténet forrásai II. A magyar színháztörténet forrásai III. Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében Magyar kastélyszinházak I. Magyar szinészportrék I. Az újkori szinjátszás kialakulása Kelet-Európában Magyar kastélyszinházak II. Magyar kastélyszinházak III. Magyar rendezők a XIX. században. I. Molnár György A Fővárosi Levéltár színháztörténeti forrásai 1873-1944
rt
>
í
3 c
R/2003
