szieszÁj Bemutatjuk nektek Bódi Gergőt, a 11.A osztály diákigazgató jelöltjét
1998. július 17.-en láttam meg az első emberi alakot Salgótarjánban. Aztán pár nap múlva már egy idegen helyen ébredtem Szécsényfelfaluban. Az óvodát is Ott jártam ki. Felső csoportban megbuktam a magasságom miatt, mert az első iskolai táskám többet húzott engem hátra, mint én őt előre. Az általános iskolai megmérettetés Ságújfaluban kezdődött és ott is ért véget. Onnan indult az utam 2013. június 13.-án a nagyvilágba. És most itt vagyok veletek, hogy képviseljem az osztályom a diák napon. Az iskolát interneten találtam, akkor meg azt se tudtam milyen típusú iskola. A neve alapján először azt hittem egy pap nevelde, de további vizsgálatok kiderítették, hogy egy igen "neves" vendéglátós iskola. Mindjárt tudtam, hogy ide kell jelentkeznem. És nem bántam meg még most se pedig már 3 éve itt koptatom a padokat és a drága tollak tintáját és igazán itt jöttem rá 80 km-re az otthonomtól, hogy valójában milyen fontos is a család. Ezért szavazz ránk, hogy jövőre ne csak az osztályt, hanem az egész iskolát kovácsoljuk össze általatok kitalált programokkal és kirándulásokkal. Horatio
Viccek, aranyköpések Gőghné Ragó Anett tanárnő:
Leesett az üveg… Néz mindenki… Levente: Tanárnő! Énekelhetné az Álomhajót
Tanárnő: Fel ne vedd! Mert olyan helyre teszem, ahonnan soha többet nem szeded ki!
Tanárnő: Levente, szarba nem nyúlok.
Véghné Kormos Rita Tanárnő óráján:
Kivételes csend, Gergő hangosan megszólal: Az ő macskája vallásos, Új ketolikus.
Felelés… Mindenki húzza össze magát… Tanárnő: Olyan munkátok legyen, amit soha nem becsültek meg, mert most ti is azt csináljátok!!
Vártő Emőke
nainé tanárnő:
Sü-
Bányainé Pichler Tímea tanárnőnél matek órán
Gergő: Tanárnőék hogy ünnepelték a valentin napot? Tanárnő: Elmentünk ebédelni a férjemmel. Gergő: Hát én azt minden nap szoktam de egészségükre
Interjú Emőke tanárnővel 1.Tanárnőnek mi volt a kiskori álma? Tanár sosem szerettem volna lenni, inkább táncos vagy zongorázni szerettem volna.
2. Mikor volt tanárnő először szerelmes? 7. osztályban :) 3. Volt-e lázadó korszaka? Én folyton lázadom a világ dolgai ellen, nekem is volt kamasz korszakom. Külsőségekben nem nyilvánult meg, ami ellen nagyon lázadtam 7-8 osztályban, hogy még nem történt meg a rendszerváltás és én nem szerettem oroszt tanulni.
4. Mi tanárnő hobbija? Szeretek olvasni, táncolni és biciklizni a Bükkben 5. Volt-e káros szenvedélye? A cigit próbáltam 8-ban, de nem tetszett, ami károsnak számít esetleg a kávé.
6. Mit gondol a káros dolgokról? A drogok közül a kábítószer a legveszélyesebb azt lehet, a legkevésbé kontrollálni az emberek keveset foglalkoznak, hogy mi a káros és mi nem.
7. Tanárnő szereti a mulatóst? Nem a kedvencem, szeretem a népzenét (eredeti magyart) a rockot és a régi zenéket a 60-as 70-es évekből.
Interjú Bókáné Pozsik Bernadett tanárnővel 1. Mióta cigizik? 16 éves korom óta
2. Nem akarja letenni? De a terhességem alatt letettem 3. Mi tanárnőnek az eredeti hajszíne? Sötét szőke
4. Gyerekkori álom? Mindig is tanár vagy énekesnő szerettem volna lenni
5. Tanárnő szeretne-e még egy gyereket? Nem 6. Hány osztálya volt eddig az iskolába? 2
7. Hol tanított még? Szent Imre, Hevesaranyos 8. Mikor volt elsőnek szerelmes? 4 évesen az oviba
Interjú Dománné Firtkó Zsuzsanna tanárnővel
1. Mikor csókolózott először? 14 évesen 2. Legjobb pillanatai az életben? Amikor megszülettek a gyerekeim
3 Sokat bulizott tanárnő? Nem nagyon engedtek a szüleim, de azért szerettem szórakozni járni.
4. Milyen tanuló volt régen? Kitűnő 8.-ig miután válogatott lettem romlottak a jegyeim.
5. Mi a legveszélyesebb emléke? A barátaimmal átakartuk úszni a Balatont, de nagy vihar lett és ha nincs ott egy stég megfulladunk.
6. Mi volt a legemlékezetesebb gyerekkori emléke? Az Országházban voltunk, karácsonyi ünnepségen, ahol sztárokkal találkoztunk. Felemelő érzés volt. 7. Legkínosabb emléke? Amikor lekéstem az utolsó vonatot Siófokra és a Keletiben kellett aludnom.
Programjaink: Szafari buszos érkezés 8.00-8.30 Bevonulás 8.30-9.00 Kortes beszéd, fórum (kérdéseket lehet feltenni a jelölteknek) 9.00-10.00 Osztályok, jelölt, ofőnökök versenye TOMBOLA 10.30-11.15 Hangover Band koncert 11-15-12.00 Sztárban tanár (tornaterem) 12.00-12.30 BMX bemutató 12.30-13.00 Break bemutató (tornaterem) 13.00 Hastánc bemutató TOMBOLA Büfé, Avon sátor, Vitai Benji látványmixer sátor Látogasd meg facebook oldalunkat!
https://www.facebook.com/11szieszAj/?fref=ts
Támogatóink
Hődetektív BT. Kurdi Pékség Sarud hús Party Festékbolt Fotohozman Műterem Merkúr papírbolt
Fűzfa hotel*** és Pihenőpark, Poroszló