ŐSZI AKCIÓ 2014 Érvényes 2014. szeptember 21 – december 15-ig, illetve a készlet erejéig.
www.leier.hu
Amikor a bajnokok találkoznak
a játékos évek után, mindenképpen gyerekekkel szeretnék foglalkozni, hogy átadjam mindazt a tudást, amit én az elmúlt évek alatt megtanultam” – tette hozzá a kézis legenda.
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
Görbicz Anita kézilabdázó is a Leier térköveit választotta kertjének megszépítéséhez
2
Talán a két BL cím megszerzése is egyszerűbb feladatnak bizonyult Görbicz Anita – a Győri Audi ETO KC kézilabdázója – számára, mint udvarának nemrégiben történt felújítása. A sokáig húzódó feladat, azonban már a végéhez közeledik, így ma már Anita is felhőtlenül tud örülni a megszépült környezetnek. A közel 400 m2-es területhez, a Leier biztosította számára a FORUM N+F rendszerű térköveit. Egy profi sportoló élete folyamatos időzavarban és rohanással telik, hiszen az edzések, utazások és meccsek sorozata, folyamatos nyomást jelent számukra. Nincs ezzel másként Görbicz Anita sem, aki az időhiánnyal is magyarázza azt, hogy már jó ideje húzódott kertjének megfelelő rendezése. „Már nagyon vágytunk egy szép és jól használható kertre, de a folyamatos elfoglaltságaink miatt egyszerűen nem jutottunk el még a tervezési fázisba sem. Szerencsére találtunk egy olyan kertépítéssel foglalkozó szakembert, aki 3D-s modellen mutatta meg nekünk leendő kertünket” – mondta Görbicz Anita, majd hozzátette: „Habár sokáig húzódott a kivitelezés, én mindig pontosan tudtam milyen kertet szeretnék: letisztult, egyszerű, igényeinknek megfelelően, jól használhatót. Én már a szülői háztól is ezt a szemléletet hozom magammal, a szakember pedig segített abban, hogy mindez minőségi építőanyagból valósulhasson meg. Választásunk egy minimál stílusú, egyenes vonalvezetésű világosszürke kőre esett, mely képviseli mindezt, amit szerettünk volna. Álmaink térkövét a Leier kínálatában találtuk meg, aki új színválasztékában pont azokat a szürkés árnyalatokat kínálja, amelyet mi kerestünk.” A térkövezési munkálatokkal, alig egy hét alatt végeztek a kivitelezők, mára csak egy kisebb felület vár még befejezésre. A megújult felületet azonban nem csak Anitáék vették boldogan birtokba, hanem utcáról befogadott, hófehér kutyusuk is, aki a család kedvenceként ha éppen nem a lakásban heverészik – folyamatosan a kertben játszik. „Az egész család örül a kertnek és az általa megvalósul gyönyörű környezetnek, jó itt kipihenni a meccsek és az edzések fáradalmait. A felkészülési időszak már el is kezdődött az idei évre, amelyre ugyanúgy készülünk, mint eddig: nyerni akarunk! Bár két BL cím megszerzése után már más egy játékos motivációja, de természetesen még mindig vágyom a sikerre. Az idei évben nagyon jó igazolásaink vannak, úgy érzem, hogy a csapat képes újra a csúcsra érni” – mondta el Görbicz Anita. „2016ban még biztos ott leszek Rióban, hisz egy olimpiai aranyérem nagyon hiányzik még a vitrinből. Jelenleg még maximálisan az aktív éveimre koncentrálok, de abban biztos vagyok, hogy
www.leier.hu
Így látja a szakember Amennyiben kertépítésre, szépítésre adjuk a fejünket, gondoljuk át jól a családunk és a saját igényeinket! Saját zöldséget és gyümölcsöt akarunk termelni, vagy csak két-, és négylábú családtagjainknak kell a hely a játékra. Esetleg nagy kerti partikat tervezünk, vagy épp az ellenkezőjét, a nyugodt, csendes pihenést preferáljuk? Ha valaki nem szeretné minden szabadidejét kertészkedéssel tölteni, de mégsem akar egy dzsungelben élni, attól még nem kell az egész kert lebetonozásában gondolkodnia: szerencsére vannak olyan növények és épített tereptárgyak, melyekkel nem kell minden nap foglalkozni, mégis egyedivé és rendezetté varázsolják kertünket. A kerttervezés azonban nem csak a növényekre fókuszál, a teraszok, kerti utak, burkolatok és sziklakertek előzetes megtervezését és megépítését is magába foglalja. A térkő burkolattal ellátott kerti utak és pihenőhelyek nemcsak hasznos elemei lehetnek kertjeinknek, de esztétikai értékük sem elhanyagolható. „Ha épp most építjük meg vagy át kertünket, udvarunkat, nem árt tudni, hogy egyes szilárd burkolatok erőteljes igénybevételnek vannak kitéve, ezért a gépjárművel is használt utak kialakításához használjunk magas minőségű, egyenes oldalélű burkolókőnél nútféderes kialakítású, könnyen letehető termékeket, amelyek nem csak esztétikusak, de szinte minden igényt kielégítenek. Arra sem árt gondolni, hogy a díszburkolatok mellé ültetett növények virágai, termései, a növényről lecsorgó nedvek a burkolat felületére is kerülhetnek, ahol elszíneződéseket, nehezen takarítható foltosodást okozhatnak. A közvetlenül a burkolat mellé ültetett növényeket ennek tudatában válasszuk ki! – mondta el Brieber László, a Leier Hungária Kft. díszburkolat üzletág-vezetője. További információt a Leier díszburkolatairól, és a kertépítéshez használható termékeiről a www.leier.hu oldalon talál.
Térkövezés pofonegyszerűen, gyorsan és pontosan Az érték- és időtállóság kérdése nem csak házépítéskor merülhet fel, hanem a dekoratív és funkcionális felületformálást illetően is. Minőségi térkövek használatával olyan térburkolatot alakíthatunk ki, amelyek a jövőben is megfelelnek az elvárásoknak. A Leier a tartós térkövezés olyan alternatíváját kínálja, ami a nútféderes kialakításának köszönhetően a mechanikai és esztétikai követelményeknek is eleget tesz. A minőségi és professzionális termékek használata a térburkoló anyagok esetében sem elhanyagolható szempont, hiszen ez jelenti az időtállóság és értékteremtés kulcsát. Ennek érdekében a Leier folyamatos fejlesztéseken dolgozik, amelynek eredményeként már 2009-ben bevezette a magyar piacra a Leier Kaiserstein termékcsalád részeként, a cégcsoport saját fejlesztésű N+F, azaz nútféderes kapcsolódási rendszerű „Palomino” térkövét. Az innovatív, fésűs szerkezet megalkotásának célja a letisztult, egyenes vonalvezetésű díszburkolatok egyes elemeinek emelt szintű együtt dolgozása volt a hosszú élettartam érdekében. Az elmúlt évek bíztató eredményei révén a Leier tavaly több termékénél is kifejlesztette az N+F távtartó elemeket, egyúttal az ilyen díszburkolatokat az N+F rendszertermék kategóriába sorolta. Az eljárás lényege, hogy a térkövek oldalán található besűrített, fésűs rendbe állított, lefelé szélesedő és fokozatosan vastagodó, csonkolt kúp formájú távtartók közötti fugában lefelé, egyre kevesebb a hely a fugázó homok számára, amely a beiszapolással így teljes keresztmetszetében ellepi, kitölti azt. A rendszermegoldás egyik előnye, hogy az a beépítést követően teherelosztó tárcsaként is funkcionál. Ennek egyik feltétele, hogy a burkolatot a járművek indulásakor, fékezésekor, kanyarodásakor érő vízszintes erőhatások oldalirányú nyomással terjedve kerüljenek elosztásra, amelyet a Leier a fu-
A nútféderes kültéri burkolatok praktikussága kéz a kézben jár az esztétikummal. Mivel a távtartók a burkolókő keresztmetszetének felső 7-8 mm-es részén már nem jelennek meg, azok a fugázott burkolatnál rejtve maradnak, hullámtörő tulajdonságuk révén pedig megvédik a burkolatot a nagynyomású mosóberendezéssel történő tisztítás során. A kézzel válogatott, méretpontos térkövek ellenállóak az UV-sugárzással, a mohával, az algákkal, a medencetisztító szerekNAGYNYOMÁSÚ kel, illetve a fűfélék MOSÓBERENDEZÉS és falevelek festékanyagjaival szemben, de a zsírok, olajok és a vörösbor sem képes behatolni azok belsejébe, ezáltal felületük foltmentes marad. Tisztításuk egyszerű, a szennyeződések eltávolítása enyhén lúgos vízzel, tavasszal és Nútféderes térkövek tisztítása késő ősszel ajánlott.
Díszburkolatok
– amikor a felnőttek legóznak
ŐSZI AKCIÓ 2014
Nútféderes térkövek
gahomok stabilizálásával oldott meg. A vízszintes erőhatások nem csak nyomás, de húzás útján is együttdolgozásra késztetik az egyes burkolóköveket, amit az elemek az N+F rendszer távtartóinál egymásnak adnak át, csaknem az ipari burkolat kötését biztosítva a díszburkolatnál. Az N+F kialakításnak a kivitelezés során is jelentős szerep jut. Meredekebb térkövezés esetében gyakori gond, hogy vibráció miatt a burkolókövek a lejtő aljának irányába elmozdulnak, lecsúsznak az ágyazaton. Gyakorlati tapasztalatok alapján az N+F rendszertermékeknél ez a jelenség ismeretlen, így a garázslejárók, vagy meredek kaptatók is ideálisan Nútféderes térkövek kapcsolódása kialakíthatóak.
A cégcsoport az N+F térburkoló termékek széles skáláját kínálja vevői számára a legújabb trendeknek, igényeknek megfelelő színárnyalatokban, méretekben és textúrákban. Az Európai Megfelelősségi jelöléssel ellátott termékek fagyés olvasztósóállók, csúszásmentesek, a speciális KAISER-Clean felületvédelem pedig rendkívüli ellenálló képességet szavatol. A nútféderes illesztésnek köszönhetően a térburkolat gyorsan és egyszerűen lerakható, így kisebb felület esetében szakember segítsége nélkül is megépíthető, esetleges felszedés esetén pedig károsodás nélkül újra felhasználható. N+F rendszertérkő kínálatunk Aula 8 cm Forum 8 cm Mercato 6 cm Piazza 6 cm Rollo 6 cm, zökkenőmentes Taverna 6 cm Teatrum 6 cm
www.leier.hu
3
Antikolt térkövek CURLING
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
A beton térkövek felületi nemesítése után beszélhetünk igazi díszburkolatról. Az egyik ilyen felületnemesítési eljárás az antikolás, melynek célja, hogy a kész burkolatelemnek egy speciális eljárással több éves vagy évtizedes használatnak megfelelő patinát kölcsönözzünk. Az antikolás során a térkövek élei véletlenszerűen csipkéződnek, sarkain 0,5-1,5 cm-es mértékben letöredeznek, felületükön csiszolódási nyomok jelennek meg, színük opálossá válik. Egyes esetekben ezt a patinás megjelenést színmelírozással is kombináljuk, melynél a gyártás során minden egyes térkőnél egyedi, természetesen árnyalt színek jelennek meg.
Leier-Kaiserstein antikolt termékkínálatunk: Castrum antik 5 cm és 8 cm térkő Mercato 6 cm antik N+F térkő Dom Antik 8 cm térkő Kaiserstein® 5 cm antik térkő és falazó Kant antik 6 cm térkőlap Patio 5 cm antik térkő és falazó Kiegészítő antikolt termékeink: Antik kerítéskő
4
www.leier.hu
– Betonfelület bársony és selyem hatással Curling eljárásnak nevezik a beton legújabb felületnemesítési eljárását. A legszebb Curling felületeket a Leier-Kaiserstein kínálatban már eddig is megismert nemesítési technológiák, azaz finomszórás, stokkolás vagy csiszolás után éri el a burkolókő. Az előkészített felületeket erősszálú, gyémánttal szőtt kefével polírozzuk, s ez a térkő vagy lap csúszásmentességének megőrzése mellett selymesen csillogó vagy bársonyosan puha, összehasonlíthatatlanul elegáns optikát kölcsönöz a burkolatnak.
„Megújulnak köztereink”:
Három település a győztese a Leier és a LAFARGE vállalatok közös pályázatának
A pályázat egyik nem titkolt célja a lakosság és a döntéshozók minél szélesebb körben való tájékoztatása volt a térkövek hasznosságáról. A kiírás segítséget kívánt nyújtani a kistelepülések köztereinek minőségi térkővel történő időtálló felújításához – az aszfalt alkalmazása helyett –, amelyek így esztétikusabbak,
Díszburkolatok
Izgalom és öröm volt látható azon három település képviselőinek arcán, akik 2014. július 16-ára a Leier Hungária Kft. és a LAFARGE Cement Kft. által szervezett sajtótájékoztatóra érkeztek. Bicsérd, Sopronkövesd és Zalaszentgyörgy joggal örülhetett, hiszen ők voltak azok a szerencsések, akik – közel száz pályázat közül – nem kevesebb, mint hétmillió forint értékű térkő támogatást nyertek el a „Megújulnak köztereink” nevű pályázaton. Így – az általuk kiválasztott, összesen 2000 négyzetméter közterület – hamarosan minőségi, környezetbarát térkövekkel újulhat meg. A pályázatra hazai, 3000 fő lélekszám alatti települések jelentkezhettek, akik vállalták, hogy a térburkoláshoz szükséges alapozási munkákat illetve a térkő lerakást saját erőből végrehajtják, akár közmunka igénybevételével. „Mérhetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy pályázatunkat pozitívan bírálta el a szakmai zsűri. A tervek és az álmok, már régóta készen álltak, de sajnos forráshiány miatt, mindig halasztanunk kellett a kivitelezést. Köszönet a Leier-nek és a LAFARGE-nak azért, hogy ezt az igen fontos és úttörő pályázatot létrehozták, amely pontosan azoknak a településeknek nyújt segítséget, akiknek arra a legnagyobb szükségük van” – mondta el Vér József, Bicsérd polgármestere.
könnyebben javíthatóak és környezetbarátokká válhatnak. „A pályázat sikere, egyben a térkő sikere is. A számtalan beérkező pályázat azt bizonyítja, hogy szükség van az olyan kezdeményezésekre, mint amilyen a Leier és a LAFARGE közös projektje. A térkő ma már bizonyítottan a modern építészet és építkezés meghatározó anyaga. Környezetbarát, esztétikus, könnyen felhasználható és javítható, a minőségi alapanyagoknak és a korszerű gyártástechnológiának köszönhetően hosszú élettartamú. A mai modern terek és közterületek felújítása ma már
elképzelhetetlen használatuk nélkül” – mondta el a pályázattal kapcsolatban Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője, majd hozzátette: „Azok a települések, amelyek a pályázaton nem nyertek, ne csüggedjenek! Minden pályázó önkormányzatot, kedvezményes ajánlattal meg fogunk keresni, így próbálja a Leier Hungária Kft. és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. motiválni őket az esztétikus környezet kialakítására.” A LAFARGE és a Leier a térkövek környezetbarát tulajdonságait is fontosnak tartja hangsúlyozni, hiszen azok csak természetes anyagokból állnak, fugáikon keresztül gyorsan elvezetik a csapadékot, nem terhelve a csapadékhálózatot. Használatuk így nem csak gazdaságos és esztétikus lehet, hanem az egyre jelentősebb környezetvédelmi törekvések egyik alapjaként is szolgálhatnak majd a jövőben. „Az első szó a gratulációé! A pályázat siker és egy újabb mérföldkő. Siker a beérkezett pályaművek magas száma, és mérföldkő, mert általa közelebb kerültünk ahhoz a célhoz, hogy megismertessük és megszerettessük a minőségi cementből készülő építőanyagot az emberekkel. A térkő egy modern építőanyag, amelynek minőségét a két cég évtizedes tudása, tapasztalata és az építőipar iránti elkötelezettsége garantál. Külön öröm számunkra az, hogy mindezeket az előnyöket most ez a három győztes település is élvezni fogja. Már a pályázat életre hívásánál is az volt a célunk, hogy az edukáció mellett, közösségformáló erővel is bírjon a felkínált lehetőség” - mondta el Aubet Frédéric, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ügyvezetője.
ŐSZI AKCIÓ 2014
Lezárult az a nagyszabású, országos pályázat, amelyet a Leier Hungária Kft. és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. közösen indított el „Megújulnak köztereink” névvel, 3000 fős lélekszám alatti települések részére. A kiírás célja a kistelepülések köztereinek térkővel történő burkolása volt, amelyhez a két cég ingyenesen biztosította az említett építőanyagot. A pályázat elérte célját, hiszen közel 100 felújítási igény érkezett be, amelyek közül a független szakmai zsűri, három kistelepülés Bicsérd, Sopronkövesd és Zalaszentgyörgy pályázatát bírálta el pozitívan. A közeljövőben így 2000 négyzetméter közterület újulhat meg ezeken a településeken. Mindezt a két cég közös sajtótájékoztatón jelentette be 2014. július 16-án, Budapesten, ahol a nyertesek képviselői ünnepélyes keretek között vehették át a térkő-adományt biztosító oklevelet.
További információ a cégekről és pályázatról a www.leier.hu és a www.lafarge.hu honlapokon található. www.leier.hu
5
KERESSE AZ ÚJSÁGOSOKNÁL! Minden tervhez Leier Rendszerház építőanyag kalkulációt talál a kiadványban!
ROLLO
AKCIÓS ÁR:
6 cm térkő
2.840 Ft/m
NÁLIS ZO
KIE 2
MÉRETEK:
LT E M
NK
SZE
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
térkő 6 cm vastagságban
TER ÉKÜ M
30x20 cm
mogyoró melírozott
Klasszikus felületével és sarkos, fuga nélküli kiképzésével kifejezetten kellemes járásérzetet biztosít. A sikeres megjelenés titka az egyszerű formában, elegáns színben rejlik.
Az N+F távtartó rendszerről bővebben a 3. oldalon olvashat!
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
www.leier.hu
7
FORUM
8 cm térkő brillant felülettel
térkő 8 cm vastagságban
Aula: kagylóhéj
Forum: ezüstszürke, középszürke, carbonszürke
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
AULA
Jó ízléssel választani egyszerű dolog. A selymesen csillogó brillant felületben megjelenő finom színárnyalatok juttatják érvényre a burkolat eleganciáját, a visszafogott megjelenésű luxust. Egy burkolat, melynél a legjobbnak lenni éppen elég.
A FORUM térkő neve egyik legfőbb felhasználási területére utal, a különösen erős oldaltartást biztosító kivitele és nagyméretű formái elsősorban közterületek burkolására teszik alkalmassá. A burkolatépítés a térkövek nútféderes oldalsó kialakításának köszönhetően csaknem játékos módon történhet. Elegáns, letisztult fugaképe, kis élletörése miatt könnyen illeszthető bármely építészeti stílushoz.
AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
10.410 Ft/m
8 cm térkő
MÉRETEK:
kagylóhéj*
60x20 cm, 40x20 cm
riolitsárga*
* gyárilag KaiserClean felületi impregnálással Az N+F távtartó rendszerről bővebben a 3. oldalon.
8
3.990 Ft/m2
8 cm térkő
MÉRETEK:
60x20 cm , 40x20 cm
füstantracit*
2
www.leier.hu
ezüstszürke
középszürke
carbonszürke
beige melírozott
Az N+F távtartó rendszerről bővebben a 3. oldalon olvashat!
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
CASTRUM ANTIK
natúr térkő 5 és 8 cm vastagságban
antik térkő 5 és 8 cm vastagságban
Castrum antik: gesztenye antik
ŐSZI AKCIÓ 2014
Castrum natúr: füstantracit natúr
Díszburkolatok
CASTRUM NATÚR
Az életvidám, természetes és finoman árnyalt színek, valamint a finoman struktúrált felület fény-árnyék játéka életörömöt visz az Ön kertjébe.
AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
4.820 Ft/m2 5.880 Ft/m2
5 cm natúr térkő 8 cm natúr térkő
MÉRETEK:
8 cm antik térkő
MÉRETEK:
7 hosszméret vegyesen, 14 cm kőszélesség
marrone natúr
5.400 Ft/m2 6.850 Ft/m2
5 cm antik térkő
kagylóhéj natúr
füstantracit natúr gesztenye natúr
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
7 hosszméret vegyesen, 14 cm kőszélesség
marrone antik
kagylóhéj antik
füstantracit antik gesztenye antik
www.leier.hu
9
MERCATO
6 cm térkő finomszórt felülettel
antikolt térkő 6 cm vastagságban
Teatrum: mogyoró
Mercato: mogyoró
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
TEATRUM
A térkő finomszórt felülete visszafogott, időtlen eleganciát sugároz. Megjelenésében fontos a tiszta vonalak, szigorú formák, finom fugák alkotta összhang. Finom megmunkálása kellemes járásérzetet, szilárdsága nagy terhelhetőséget biztosít. Ideális termék kombinált funkciójú tereken történő felhasználásra
A satírozott felület, szabálytalanul letört élek egyedi, antik hatást biztosítanak. Megfelelő színválasztással meleg hatást kölcsönöz a burkolat környezetének.
AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
4.890 Ft/m2
6 cm térkő
MÉRETEK:
MÉRETEK:
20x10 cm, 20x20 cm és 30x20 cm vegyesen
kagylóhéj
mogyoró
szürke
Az N+F távtartó rendszerről bővebben a 3. oldalon olvashat!
10
4.880 Ft/m2
6 cm antikolt térkő
www.leier.hu
20x10 cm, 20x20 cm, 30x20 cm (mogyoró és fahéj)
mogyoró
szürke
narancs
fahéj
Az antikolt termékekről bővebben a 4. oldalon, az N+F távtartó rendszerről a 3. oldalon olvashat!
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
TAVERNA
térkő 8 cm vastagságban
térkő 6 cm vastagságban
Díszburkolatok
DOMINIUM
ŐSZI AKCIÓ 2014
Taverna: gesztenye melírozott
DOMINIUM térkő szabálytalan fugaképével, vegyes méretrendszerével ódon terek hatását eleveníti fel. Strukturált felületének kialakítása lehetővé teszi műemléki és új építésű környezetben történő felhasználását. Három méretformátuma elegáns, színéből adódóan életvidám de ugyanakkor háttérbe húzódó felületek kialakítására ad lehetőséget.
AKCIÓS ÁR:
2.690 Ft/m2
6 cm térkő szürke
AKCIÓS ÁR:
8 cm térkő
A TAVERNA térkő nagyszerűsége a ház körüli burkolt felületek fantáziadús kialakításában mutatkozik meg. A sikeres megjelenés titka az egyszerű formákban, szép színekben rejlik.
3.990 Ft/m2
6 cm térkő mogyoró, kagylóhéj, gesztenye, füstantracit, vulcano, macchiato, beige
3.540 Ft/m2
MÉRETEK: MÉRETEK:
20x10 cm, 20x20 cm, 30x20 cm vegyesen
9x12 cm, 12x12 cm, 18x12 cm vegyesen
szürke natúr
mogyoró
kagylóhéj
vulcano
macchiato
beige
ónixbarna
füstantracit
gesztenye melírozott
Az N+F távtartó rendszerről bővebben a 3. oldalon olvashat!
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
www.leier.hu
11
PIAZZA
térkő 6 cm vastagságban
térkő 4 és 6 cm vastagságban
Agora: mogyoró
Piazza: szürke
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
AGORA
Az AGORA térkő ívelt oldalaival mozgalmasságot és harmóniát kölcsönöz a burkolatnak. Szabályos vagy szabálytalan rakáskép, egyenes vagy ívekkel tagolt burkolatkép kialakítása sem okoz gondot.
Sík felület, egyenes vonalvezetés, egyszerű formavilág. A széles méretválaszték gazdag lerakási mintavariációkat eredményez. Vonalvezetésével a klasszikus presztízs megtestesítője. AKCIÓS ÁR:
4 cm térkő szürke (csak 20x10 méretben) 4 cm térkő piros, antracit
AKCIÓS ÁR:
6 cm térkő szürke 6cm térkő mogyoró
2.680 Ft/m2 3.195 Ft/m2
(csak 20x10 méretben) 6 cm térkő szürke 6 cm térkő piros, antracit 6 cm térkő őszilomb melírozott
17x11,5 cm, 11,5x11,5 cm
12
2.740 Ft/m2 2.480 Ft/m2 2.900 Ft/m2 3.190 Ft/m2
MÉRETEK:
MÉRETEK:
mogyoró
2.350 Ft/m2
szürke
www.leier.hu
20x10 cm, 20x20 cm, 30x20 cm
szürke
antracit
piros
őszilomb melírozott (csak 20x10 cm)
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
PATIO
Patio: carbon
Formájával, harmonikus színvilágával és antik felületével klasszikus mintaképek lenyomataként hat ránk a PATIO antik térkő és falazó. Térkő- és falfelületek kialakításához kínál sok egyedi megoldást. A PATIO térkő és falazó megerősíti a vidéki idill képét, de könnyedén illeszkedik az urbánus építészetbe is.
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
antik térkő és falazó 5 cm vastagságban
AKCIÓS ÁR:
5 cm térkő téglavörös, carbon 5 cm térkő agyagbarna, klinkersárga
2.770 Ft/m2 2.920 Ft/m2
MÉRETEK:
25x12,4 cm
téglavörös
agyagbarna
klinkersárga
carbon
Az antikolt termékekről bővebben a 4. oldalon olvashat!
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
www.leier.hu
13
CLASSIC-LINE
gyeprács 10 cm vastagságban
lapok 3,8 cm vastagságban
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
VERDE
A klasszikus design megtestesítői finomszemcsés és mosott gyöngykavics felületű burkolólapjaink. A lapok egyszerűsége kiemeli környezetük szépségét.
A gyephézagos burkolat ideális megoldást kínál azokra a területekre, ahol a természetes zöldfelület megőrzése mellett szilárd burkolatot kell kialakítanunk. Az elemek rácsszerkezetükkel illeszkednek a talajba, hézagaikban utat engednek a növényzetnek.
AKCIÓS ÁR:
CLASSIC-LINE finomszemcsés lap 50x50
AKCIÓS ÁR:
10 cm gyeprács
MÉRETEK:
60x40 cm
szürke
14
www.leier.hu
2.680 Ft/m
2
CLASSIC-LINE gyöngykavicsos lap 50x50
665 Ft/db 775 Ft/db
MÉRETEK:
50x50x3,8 cm
gyöngykavicsos
finomszemcsés
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
IMPERIUM CLASSIC
Az IMPERIUM CLASSIC lapprogram megjelenésében történelmi idők lenyomatát őrzi. A szabálytalan élek, profilírozott felület és változó árnyalatú színek kiemelik a lapok természeteshez hasonló karakterét. Az egymáshoz harmonikusan illeszkedő lapformátumok attraktív színeikkel és megjelenésükkel hangsúlyozzák a lapprogram szépségét.
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
lapok 2,5 cm vastagságban
AKCIÓS ÁR:
IMPERIUM Classic lapok, homokkő
7.720 Ft/m2
MÉRETEK:
60x30 cm, 45x30 cm, 30x30 cm
homokkő*
* gyárilag KaiserClean felületi impregnálással
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
www.leier.hu
15
IMPERIUM NATURO
lapok 2,5 cm vastagságban
lapok 2,5 cm vastagságban
Természetesen hasított felületi struktúra és szabálytalanul, enyhén lebegő hatású élek tükrözik vissza a romantika iránti vágyat, az antik atmoszférát és a mágikus környezetet. Az agyagpala brillant színnek jelentős a szerepe az IMPERIUM ELEGANT lapoknál. Építészeti stílustól függetlenül bárhol készíthető belőle burkolat és diszkrét, de hatásos megjelenésével formálja környezetét.
A természetes kövekhez ragaszkodó építészeti elvárások, a növekvő igények késztették a vágott mészkőlapok érzetét nyújtó, egyedülálló lapprogram kifejlesztését. Az egymáshoz harmonikusan illeszkedő lapformátumok nem csak felületek kialakítására hatnak ösztönzőleg, de kreatív ötleteket is ébresztenek bennünk lépcsők vagy úszómedencék környezetének megépítéséhez.
AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
IMPERIUM ELEGANT
IMPERIUM Elegant lapok MÉRETEK:
60x30 cm, 45x30 cm, 30x30 cm
16
9.900 Ft/m2
IMPERIUM Naturo lapok MÉRETEK:
60x40 cm, 40x40 cm
agyagpala brillant*
mészkőfehér*
* gyárilag KaiserClean felületi impregnálással
* gyárilag KaiserClean felületi impregnálással
www.leier.hu
7.790 Ft/m2
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
PALAIS
lapok 5 cm vastagságban
lapok 3,7 és 4,9 cm vastagságban
Palais: Belvedere
ŐSZI AKCIÓ 2014
Forum: füstantracit
Díszburkolatok
FORUM
A FORUM lapok járda vagy teraszburkolatként optimálisan illeszkednek a modern épített környezetbe. Satírozott színekkel kialakított felületi megjelenésével egyedi jegyeket kölcsönöz az Ön otthonának. A nagyformátumú lapok erősítik a burkolt terület tágasságérzetét.
A lap elkészítéséhez felhasznált nemeszúzalék finom becsiszolása adja a lapfelület optikai eleganciáját. A természetes nemeskőzet kopóréteg garantálja a lapburkolat különösen nagy ellenállóképességét.
AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
3.160 Ft/db 1.740 Ft/db
FORUM lapok 60x60 FORUM lapok 60x30 MÉRETEK:
1.530 Ft/db 1.340 Ft/db
PALAIS 40x40x3,7 cm PALAIS 60x20x4,9 cm Altwein MÉRETEK:
60x60x5 cm, 60x30x5 cm
40x40x3,7 cm, 60x20x4,9 cm (csak Altwien)
füstantracit
antracit
kagylóhéj
Belvedere
Schönbrunn
borostyán
Altwien
Az N+F távtartó rendszerről bővebben a 3. oldalon olvashat!
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
www.leier.hu
17
KAISERSTEIN
lapok 3,7 és 4,9 cm vastagságban
rézsűkő
Granite: fehér
Kaiserstein: barna
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
GRANITE
A lap elkészítéséhez felhasznált nemeszúzalék az egyenletes csiszolási eljárással jelenik meg a termék felületén és így ad exkluzív megjelenést a burkolólapnak. A nemeskőzet kopóréteg garantálja a felület különleges kopásállóságát és terhelhetőségét. A felületcsiszolást lezáró finom érdesítés garantálja a lapok felületének csúszás- és lépésbiztonságát.
Ez a natúr felületű rézsűkő természetesen illeszkedik a növényzet által zölddé varázsolt falakba, egyúttal garantálja a növénnyel fedett nagy felületi arányt. A rézsűelem felső nútolt kialakítása biztosítja a csepegtetős öntözés tömlőjének egyszerű fektetését. AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
GRANITE 40x40x3,7 cm GRANITE 60x20x4,9 cm fehér MÉRETEK:
40x40x3,7 cm, 60x20x4,9 cm (csak fehér)
Rosé
18
Azul
www.leier.hu
fehér
1.710 Ft/db 1.340 Ft/db
Kaiserstein rézsűkő
870 Ft/db
MÉRETEK:
25x31x12,5 cm
szürke
barna
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
ARCHITEKTURA
rézsűkő
szárazfalazó
Növényekkel beültethető kerti falak, szintkülönbségáthidalások, dombhajlatok, lejtők stabilizálásához ajánljuk LUNA QUARTZ és LUNA QUARTZ MIDI rézsűköveinket.
Élő teraszkertek egyszerű kialakítását teszi lehetővé. Az ARCHITEKTURA szárazfalazóval a szokásos alapozási munkák nélkül is kialakíthatja növénykazettáit, illetve szegélyezheti kerti útjait és erősítheti kertje ökológiai egyensúlyát.
AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
LUNA
LUNA QUARTZ rézsűkő, szürke LUNA QUARTZ rézsűkő, barna LUNA QUARTZ midi rézsűkő, szürke LUNA QUARTZ midi rézsűkő, barna
1.020 Ft/db 1.220 Ft/db 770 Ft/db 900 Ft/db
440 Ft/db 440 Ft/db
MÉRETEK:
MÉRETEK:
40x50x30 cm (Quartz), 35x40x25 cm (Quartz midi)
szürke
ARCHITEKTURA szárazfalazó ARCHITEKTURA szárazfalazó sarokelem
barna
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
36x12x6 cm
füstantracit
terra
www.leier.hu
19
ANTIK
kerítéskő
kerítéskő
Architektura: pergamino
Antik: creme
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
ARCHITEKTURA
Az ARCHITEKTURA kerítéskő egy ház takaros kerete és névjegykártyája. A hasított felület és azzal összhangban álló színválaszték biztosítja a ház és kerítés közötti harmonikus összhatást.
Ez a kerítéselem tökéletesen kiegészíti a térkőburkolatokat. Az antik termékvonal közvetlen kibővítéseként kellemes színeivel kiválóan illeszkedik klasszikus vagy mediterrán hangulatú környezetbe is.
AKCIÓS ÁR:
AKCIÓS ÁR:
ARCHITEKTURA kerítéskő ARCHITEKTURA kerítés félkő ARCHITEKTURA kerítés sarokelem MODUS fedlap KANT fedlap hasított oldaléllel (4db/fm)
1.730 Ft/db 1.610 Ft/db 9.290 Ft/db 1.340 Ft/db 1.060 Ft/db
MÉRETEK:
46x28x6 cm (MODUS fedlap), 25x28x6 cm (KANT hasított fedlap)
20
ANTIK kerítés sarokelem KANT antik fedlap
1.220 Ft/db 800 Ft/db 9.290 Ft/db 1.060 Ft/db
MÉRETEK:
40x20x20 cm (kerítéskő), 20x20x20 cm (kerítés félkő),
füstantracit melírozott
ANTIK kerítéskő ANTIK kerítés félkő
pergamino
www.leier.hu
arktis
40x20x20 cm (kerítéskő), 20x20x20 cm (kerítés félkő), 33x25x6 cm (KANT antik fedlap)
agyagszürke
füstantracit melírozott
creme
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
SZEGÉLYKŐ
kerítéskő
termékek
Díszburkolatok
MODERN
Ez az elem tökéletes a letisztult tömegformálású épületek kerítéséhez. Egyszerű, klasszikus kialakítása kitűnően keretezi a beton, fém, fa, üveg felületekkel hangsúlyozott, egyszerű geometriai formákból alkotott építményeket. Az egyes falazóelemeken körbefutó élletörés játékos fény-árnyék játékkal kápráztatja el a szemlélőt. AKCIÓS ÁR:
MODERN kerítéskő natúr MODERN kerítés félkő natúr MODERN kerítés sarokelem natúr MODERN kerítéskő finomszórt MODERN kerítés félkő finomszórt MODERN kerítés sarokelem finomszórt MODUS fedlap KANT fedlap
1.000 Ft/db 770 Ft/db 9.290 Ft/db 2.030 Ft/db 1.920 Ft/db 9.290 Ft/db 1.340 Ft/db 690 Ft/db
ŐSZI AKCIÓ 2014
Modern: agyagszürke finomszórt
A burkolat nélkülözhetetlen része az oldalirányú stabilitást és az optikai vezetést biztosító szegélykő. AKCIÓS ÁR:
KERTI szegélykő 100x5x25 cm, szürke KERTI szegélykő 100x5x20 cm, szürke KERTI szegélykő 100x5x20 cm, színes SORSZEGÉLYKŐ 50x6x30 cm, szürke SORSZEGÉLYKŐ 50x6x30 cm, színes
640 Ft/db 495 Ft/db 700 Ft/db 580 Ft/db 740 Ft/db
MÉRETEK:
100x5x25 cm (kerti szegélykő), 100x5x20 cm (kerti szegélykő), 50x6x30 cm (sorszegélykő)
MÉRETEK: creme natúr
téglavörös natúr
agyagszürke natúr
40x20x20 cm (kerítéskő), 20x20x20 cm (kerítés félkő),
szürke
piros
antracit
barna
mogyoró
46x28x6 cm (MODUS fedlap), creme finomszórt
téglavörös finomszórt
agyagszürke finomszórt
33x25x6 cm (KANT fedlap)
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
www.leier.hu
21
Virágtartó: London finommosott
ŐSZI AKCIÓ 2014
Díszburkolatok
VIRÁGTARTÓ, KERÉKPÁRTARTÓ
AKCIÓS ÁR:
VIRÁGTARTÓ láda 100x50 cm
20.240 Ft/db 24.080 Ft/db 27.940 Ft/db 20.000 Ft/db 23.970 Ft/db 27.240 Ft/db 20.240 Ft/db 24.080 Ft/db 27.940 Ft/db 35.180 Ft/db 39.160 Ft/db
KERÉKPÁRTARTÓ
12.230 Ft/db
VIRÁGTARTÓ hatszög 40 cm VIRÁGTARTÓ hatszög 50 cm VIRÁGTARTÓ hatszög 60 cm VIRÁGTARTÓ dézsa 40 cm VIRÁGTARTÓ dézsa 50 cm VIRÁGTARTÓ dézsa 60 cm VIRÁGTARTÓ láda 40 cm VIRÁGTARTÓ láda 50 cm VIRÁGTARTÓ láda 60 cm VIRÁGTARTÓ láda 80x40 cm A ház környezetének kialakításában a virágtartó edények nem csak dekorációs elemként, de optikai térelhatároló elemként is felhasználhatóak. A különböző standard formákból, színekből és méretekből történő választás lehetőséget ad elképzelései megvalósítására.
MÉRETEK:
40x40x40 cm (hatszög, dézsa, láda), 50x50x50 cm (hatszög, dézsa, láda), 60x60x60 cm (hatszög, dézsa, láda), 80x40x40 cm (láda), Paris finommosott
Madrid finommosott
22
London finommosott
Luxembourg finommosott
Berlin finommosott Rome finommosott
Vienna finommosott
Praga finommosott
Stockholm finommosott
www.leier.hu
100x50x50 cm (láda), 74x36x20 cm (kerékpártartó)
A feltüntetett egységárak az Áfát tartalmazzák, gyártó telephelyén és kereskedőpartnereinknél értendők.
TOSCANA Classic és Basic
betoncserép
betoncserép
Minden Leier betoncserép egyedi PAJZSPLUSZ felületvédelemmel.
Minden Leier betoncserép egyedi PAJZSPLUSZ felületvédelemmel.
MÉRETEK:
MÉRETEK:
33x42 cm
33x42 cm
ANYAGSZÜKSÉGLET:
ANYAGSZÜKSÉGLET:
10 db/m2
10 db/m2
TÍPUSOK:
Palazzo
LEIER ÉPÍTŐANYAGOK 2014
Betoncserép
TOSCANA Extra
TÍPUSOK:
Carbon
Cappello
Téglavörös
AKCIÓS ÁR:
TOSCANA Palazzo TOSCANA Cappello
199 Ft/db 199 Ft/db
Terra
Avanti
AKCIÓS ÁRAINKRÓL ÉRDEKLŐDJÖN AZ ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉSEKBEN! www.leier.hu
23
LSK
LK
kéményrendszer
kéményrendszer
Ingyenes kéményméretezéshez szükséges adatlap weboldalunkról letölthető: www.leier.hu A Magyarországi A Magyarországi Kéményseprőmesterek Kéményseprőmesterek Szövetsége ajánlásával
LEIER ÉPÍTŐANYAGOK 2014
Kéményrendszerek
Szövetsége ajánlásával
A hőszigetelt LSK a családi házak ideális kéményrendszere. Választható cserépkályhákhoz, kandallókhoz, nyitott égésterű gáz-, vagy vegyes tüzelésű központi kazánokhoz. Szellőzőkürtővel ellátott kivitelben képes az égéshez szükséges levegő biztosítására.
Kedvező árfekvésű, levegős hőszigetelésű kéményrendszer, a Leier LSK kéményekével megegyező felhasználási célokra. Tartalékkéménynek is ajánlott.
Alkalmazás:
Alkalmazás:
vegyestüzelésű kazánokhoz cserépkályhákhoz kandallókhoz fém tűzterekhez nyílt égésterű gázkazánokhoz
MÉRETEK:
35x35 cm
vegyestüzelésű kazánokhoz cserépkályhákhoz kandallókhoz fém tűzterekhez
MÉRETEK:
35x35 cm
AKCIÓS ÁRAINKRÓL ÉRDEKLŐDJÖN AZ ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉSEKBEN! 24
www.leier.hu
MULTIKERAM
MULTIKERAM LAS
kéményrendszer
kéményrendszer
A Magyarországi A Magyarországi Kéményseprőmesterek Kéményseprőmesterek Szövetsége ajánlásával
A lakásokban, családi házakban alkalmazott egyedi füstgázelvezetés jelenlegi legkorszerűbb megoldása nyílt égésterű berendezésekhez, minden tüzelőanyag esetén. Különösen alkalmas pellet- és faelgázosító kazánokhoz.
Alkalmazás:
LEIER ÉPÍTŐANYAGOK 2014
Kéményrendszerek
Szövetsége ajánlásával
A Multikeram termékcsalád zárt égésterű tüzelőberendezésekhez alkalmas tagja, minden tüzelőanyaghoz. Kiváló megoldást jelent turbo- és kondenzációs kazánok-, ill. szilárd tüzelésű berendezések esetén. A legnagyobb szabadságot biztosítja a jövőben nyílt- és zárt, különböző tüzelőanyagú fűtési módok között történő váltásnál.
pelletkazánhoz és faelgázosító kazánhoz fatüzeléses kandallóhoz cserépkályhához központi fűtéses kazánhoz
MÉRETEK:
35x35 cm
MÉRETEK:
35x35 cm
AKCIÓS ÁRAINKRÓL ÉRDEKLŐDJÖN AZ ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉSEKBEN! www.leier.hu
25
Csiszolt kerámia falazórendszer
LEIERPLAN
csiszolt kerámia falazórendszer
csiszolt kerámia falazórendszer
LEIER FIX UNIVERZÁLIS ÉPÍTÉSI RAGASZTÓHABBAL
LEIERPLAN VÉKONY FALAZÓHABARCCSAL
A Leier FIX univerzális építési ragasztóval nemcsak a korábban szükséges anyag- és eszközmennyiséget válthatja ki, de jelentős időt és energiát takarít meg használatával. Egy egyszerű megoldás, amely forradalmasítja a „kőkorszaki” módszereket: a Leier FIX univerzális építési ragasztó rendkívül erős, így kis mennyiség is elegendő belőle.
A LeierPLAN vékony falazóhabarcs kifejezetten a LeierPLAN csiszolt kerámia falazóelemekből készülő falazatok építéséhez használatos cement-mészhidrát alapú szárazkeverék.
MÉRETEK:
MÉRETEK:
LEIER ÉPÍTŐANYAGOK 2014
LEIERPLAN
25×45×24,9 cm, 25×38×24,9 cm, 25×30×24,9 cm, 37,5×25×24,9 cm, 50×10×24,9 cm
25×45×24,9 cm, 25×38×24,9 cm, 25×30×24,9 cm, 37,5×25×24,9 cm, 50×10×24,9 cm
AKCIÓS ÁRAINKRÓL ÉRDEKLŐDJÖN AZ ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉSEKBEN! 26
www.leier.hu
hanggátló falazóelemek
A legjobb döntés, ha öko-építési rendszert, vagyis Leier Durisol terméket választunk. A rendszer az összes, fa és beton által kínált előnyöket egyesíti. Kiváló hő- és hangszigetelő tulajdonságokkal, és nagyon jó hőtároló képességgel rendelkezik. Minden időjárási körülmény között alkalmazható. Az elemek technológiai összetétele kiváló páraelvezetést biztosít.
A Leier Durisol termékek kiváló tulajdonságaival rendelkező elem lakáselválasztó falak kialakítására alkalmas, így tökéletes megoldást jelent a környezettudatos, csendes, komfortos otthon megteremtésére. Kiemelkedő, akár 63 dB léghanggátlási paraméter jellemzi.
MÉRETEK:
MÉRETEK:
LEIER ÉPÍTŐANYAGOK 2014
Leier Durisol
hőszigetelt falazóelemek
50x30x25 cm, 50x37,5x25 cm
50x15x25 cm, 50x17x25 cm, 50x20x25 cm, 50x25x25 cm
AKCIÓS ÁRAINKRÓL ÉRDEKLŐDJÖN AZ ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉSEKBEN! www.leier.hu
27
TERÜLETI KÉPVISELŐINK
Nyugat-Magyarország: 1 Takács Gábor
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 758-1431 2 Bognár Zoltán
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 237-9327 3 Sörös Károly
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 997-3268 4 Szabó Tamás
7
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 927-1803
6
1
Észak-Kelet-Magyarország:
2
5 Rost Csaba
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 993-2214
5
6 Kovács Zoltán
4
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 993-3052
3
7 Csizmár András
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 334-5135
10
9
Dél-Magyarország: 8 Smányi Péter
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 439-5316 9 Major Csaba
8
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 864-1694 10 Kovalovszki Lajos
E-mail:
[email protected] • Tel.: (30) 334-5136
LEIER ÜZEMEK:
MINTAKERTEK:
GÖNYŰ Betonelemgyár 9071 Gönyű, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: +36 (96) 544-210 Fax: +36 (96) 544-217 E-mail:
[email protected]
PÉCS Betonelemgyár 7630 Pécs, Edison u. 110. Tel.: +36 (72) 552-500 Fax: +36 (72) 324-328 E-mail:
[email protected]
JÁNOSHÁZA Betonelemgyár, virágföldgyár 9545 Jánosháza, Pf. 15. Tel.: +36 (95) 551-550 Fax: +36 (95) 551-551 E-mail:
[email protected]
JÁNOSHÁZA Mintakert 9545 Jánosháza, Pf. 15. Tel.: +36 (95) 551-550 Fax: +36 (95) 551-551 E-mail:
[email protected]
DEVECSER Téglagyár 8460 Devecser, Sümegi u. 93. Tel.: +36 (88) 512-600 Fax: +36 (88) 512-619 E-mail:
[email protected]
MÁTRADERECSKE Téglagyár 3246 Mátraderecske, Baross u. 51. Tel.: +36 (36) 576-010 Fax: +36 (36) 576-019 E-mail:
[email protected]
JÁNOSSOMORJA Betonelemgyár, méretregyártott elemek 9241 Jánossomorja, Óvári út Tel.: +36 (96) 565-287 Fax: +36 (96) 565-276 E-mail:
[email protected]
KÓPHÁZA Mintakert 9495 Kópháza külterület, 84. sz. főút mellett
HAJDÚSZOBOSZLÓ Betoncserépgyár 4200 Hajdúszoboszló, Szováti útfél 2. Tel.: +36 (52) 557-216 Fax: +36 (52) 557-211 E-mail:
[email protected]
KISKUNLACHÁZA Betonelemgyár 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 92. Tel.: +36 (24) 521-500 Fax: +36 (24) 521-519 E-mail:
[email protected]
GYŐR Betonelemgyár 9028 Győr, Fehérvári út 75. Tel.: +36 (96) 510-860 Fax: +36 (96) 510-869 E-mail:
[email protected]
Vegye fel a kapcsolatot az Ön lakhelyén illetékes területi képviselőnkkel, vagy hívja Központi Értékesítésünket.
Az Ön építőanyag-kereskedője:
ÉRTÉKESÍTÉS Leier Hungária Kft. 9024 Győr, Baross Gábor u. 42. Tel.: +36 96/512-000 Fax: +36 96/512-001 E-mail:
[email protected] Nyomdatechnikai okok miatt a termékek itt ábrázolt színe a valódi színtől eltérhet. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, vásárlás előtt személyesen tájékozódjon kereskedőpartnereinknél.
www.leier.hu