Oneness Hírlevél 2011. július 26.
Namaste,
Szeretnénk meginvitálni Benneteket a legújabb Egység Hírlevél elolvasására. Valamint tájékoztatunk, hogy augusztus 15-én, Sri Amma születésnapja alkalmából egy különleges webcast kerül megtartásra, indiai idő szerint délelőtt 10.00 órai kezdettel. Kérünk, hogy a közösségeitek gyűljenek össze, és csatlakozzatok ehhez a különleges ünnepléshez és webcast Darshan-hoz!
Sri Bhagavan beszél… Van-e különbség a megadás és az „ami van” között? Hallgasd meg mit mondott erről Sri Bhagavan az Egység Egyetemen az egyik élő Darshan alkalmával!
Eredeti videofelvétel (angol nyelvű): http://www.onenessuniversity.org/templates/oneness_videos/teaching_section/paradox.flv
Video magyar felirattal: http://www.youtube.com/watch?v=D0wUeak0nNs
A videó felvételen elhangzó tartalom magyar nyelvű fordítása, és az eredeti angol szöveg: ld. következő oldal!
Bhagavan, beszélnél arról a látszólagos ellentmondásról, ami a megtapasztalás művészetének végzése és az azzal lenni, ami ott van; valamint a tehetetlenség és a megadás között húzódik meg? Bhagavan, ez megtévesztő lehet.
Bhagavan, can you speak about the seeming paradox between doing the art of experiencing and being what is there and helplessness and surrender? This can be confusing, Bhagavan.
Alapvetően, mindegyik ugyanarra a dologra vonatkozik. Képzeld el, hogy van egy hegy: erről a hegyről különféle szögekben, különböző magasságokból készíthetsz fotókat, és így különböző képeid lesznek. Hasonló módon, néha azt mondjuk, hogy cselekvés, néha azt mondjuk, hogy megadás, néha azt, hogy azzal maradni, ami van. De lényegében ezek mind egyet jelentenek. Azt, hogy minden dolognak természetesen és spontán módon kell megtörténnie, az elme közbeavatkozása nélkül, vagy ahogyan mi hívjuk: a CSELEKVŐ közbeavatkozása nélkül. Bármi, amit teszel, ha az spontán, akkor a cselekvés nem megítélhető. De, ha gondolkozol rajta, és úgy cselekszel, akkor a cselekvésről mindenképp ítélet születik. Mert te magad megítéled a dolgokat. Amikor Felébredett vagy, minden ítélkezés abba marad. És ez nem azt jelenti, hogy kaotikussá válsz, vagy nem leszel képes megfelelő módon funkcionálni. Valójában minden cselekedeted tökéletes lesz, bár lehet, hogy néha nem fog a cselekedeted beleilleni a meglévő társadalmi normákba. Talán nem leszel túlságosan udvarias, lehet, hogy majd nevén nevezed a dolgokat. Azt fogod cselekedni, ami hozzád érkezik (= azt cselekszed, ami ott van).
Basically, they all refer to the same thing. Imagine there is a mountain and you can take photographs from the mountain from different angles, from different heights and you get different photographs. Similarly, sometimes we say doing, sometimes we say surrender, sometimes staying with the what is. But essentially they all mean only one thing. That is, all things must happen naturally and spontaneously without the interference of the mind or what we call the doer. Whatever you do that action cannot be judged if it is spontaneous. If you think about it and act then it has got to be judged. Because, you have judged things yourself. When you are awakened all judgement is suspended. It does not mean you become chaotic or non-functional. On the other hand all your actions would be perfect, though sometimes it might not fit into existing social norms. You might not be unduly polite. You might call a spade a spade. What comes to you that would be your action.
Belső Csúcs…
Egy kereső ezt kérdezte meg a tanárától egyszer: „Mester! Miért nem tudom fenntartani a békességet, még annak ellenére sem, hogy nagyon sok spirituális shadana-t (gyakorlatot) végzek? Miért nem tudom elkerülni a szenvedést annak dacára sem, hogy rengeteg spirituális könyvet elolvasok és nagyon sok vallásos előadást is meghallgatok? Lehetséges-e a Felébredés egy olyasvalaki számára, mint amilyen én vagyok?
Ahhoz, hogy megszabadulhass a szenvedéstől, először is meg kell értened azt, hogy mi is a szenvedés!
Sri Amma Bhagavan azt mondja, hogy „A szenvedés nem más, mint egy folyamatos gondolatfolyam az elmében a múltban történt eseményekkel, vagy incidensekkel kapcsolatban. A szenvedés valójában életünk múltbeli eseményeinek „tovább cipelése”.
Kétfajta ember létezik: vannak azok, akik felébredettek és vannak azok, akik nem felébredettek. A Felébredettek azok, akik „átlagosak”, a nem felébredettek pedig „rendkívüliek”. Rendkívüli a szenvedésük. Egy Felébredett átlagos, aki nem szenved, mert ő folyamatosan a jelenben él, és megtapasztal mindent, amit az élet neki kínál. Ám azok számára, akik nem felébredettek, az élet maga csupán a szenvedésre redukálódik.
Tudatosnak, ébernek lenni nem más, mint felébredettnek lenni. Az életet pillanatról-pillanatra megélni: ennyi az élet célja. Ha valaki megfigyeli önmagában a gondolatok folyamatát, könnyen felfedezheti, hogy a „tovább cipelés” a szenvedés. Például, volt két barát, akik egészen gyerekkoruk óta nagyon közeli barátságban voltak. Egy puszta félreértésnek köszönhetően volt egy elkeseredett vitájuk, majd megszakították a barátságukat.
A vita önmagában valójában nem más, mint csupán „sértegetés”. De a dolog nem áll meg itt. Az eset ezután tovább folytatja az elme fertőzését, legyél akár a konyhában, az irodában, nézzél tévét vagy legyél akár egy partin. Követ téged. Folytatódik. A szenvedés csak akkor tud létre jönni, amikor az elme átadja magát a gondolatoknak, amikor nem a jelenben élünk, hanem a jövő, vagy a múlt történéseiben. Ez az elmében történő folyamatos kommentálás vagy párbeszéd az oka minden szenvedésnek, ami során annak ellenére, hogy az eset már befejeződött ugyan, belül még mindig folytatódik. Belül mi még mindig ahhoz a személyhez beszélünk, aki megbántott bennünket.
Egy felébredett egyén mindent tapasztal, ami gazdaggá, örökkévalóvá és mindig frissé teszi az életét. Ezzel szemben egy nem felébredett számára az élet mechanikus, ismétlődő, és ez által unalmas. A felébredett élvezi a fagyit, a nem felébredett viszont nem, mert ő azzal a kérdéssel van elfoglalva, hogy „Ki készítette ezt? Melyik gyár? Ki fejte a tejet? Milyen füvet evett a tehén?” Az egyén, aki él, soha nem kérdez az élet céljáról. Miért is tenné? Hiszen ő csak tapasztal.
A kérdés most pedig az: hogyan lehet véget vetni ennek a szükségtelen, felesleges gondolatfolyamnak? Bármilyen erőfeszítés, melyet ennek érdekében teszünk: hiábavaló igyekezet, mert bármilyen erőfeszítés az elme elcsendesítésére csak még több zajt szül. „Gondolat nem vetheti végét gondolatnak.”
Buddha nem azért volt Buddha, mert könyveket olvasott. Venkataramana nem azért vált Ramana Maharashivi-vé, mert vallásos értekezéseken vett részt. A felébredés egy olyan valami, ami túlmutat az elme hatáskörén. Ez nem az elmén belül bekövetkező átalakulás. A felébredés az egy olyan állapot, ahol túllépsz az elmén, és annak korlátain. Olyan történés, ami áldásként ér minket.
Csodálatos új Sri Murthi Csoda Nézd meg azt a bámulatos új csodát, ami múlt héten Indiában történt, Kammamban, Andhra Pradesh-ben,!
Video: http://www.onenessuniversity.org/templates/oneness_videos/video_gallery/video_013.flv
Gondolatébresztő
Imádkozó kezek:
Élt egyszer a 15. században Nürnberg közelében, egy picike városban egy család, 18 gyermekkel. Tizennyolccal! Ahhoz, hogy e tömeg számára mindig lehessen étel az asztalon, a háztartás feje, az aranyműves ves apa, naponta majdnem 18 órát dolgozott részben a mesterségében, terségében, másrészt olyan apróbb házimunkákban, melyeket a szomszédságukban talált és vállalt el.. A látszólag reménytelen körülmények ellenére, a gyerekek közül kettőnek nek volt egy álma. Mindketten szerették volna kibontakoztatni a művészet vészet iránti tehetségü tehetségüket. Viszont azt is nagyon jól tudták mindketten, hogy édesapjuk soha nem tudná mindkettőjük jük számára fedezni a tanítások költségeit a nürnbergi művészeti vészeti akadémián.
Sok-sok beszélgetést követően ően egy este a zsúfolt áágyukban a két fiú végül megállapodott megállapo valamiben. Feldobnak egy pénzérmét, és a vesztes elmegy dolgozni a közeli bányába, és az ott kapott fizetéséből fizetéséb addig támogatja a testvérét, amíg az az akadémiára jár. Majd miután a győztes gy ztes fiú befejezi a négy évig tartó tanulmányait, ő fogja támogatni a másik testvérét, hogy az is elvégezhesse az iskolát. Ezt teszi majd vagy abból a pénzből, amihez a művészi űvészi vészi munkáinak értékesítése által jut hozzá, vagy amit szükség esetén, a bányában történő vájárkodásból szerez meg.
A pénzérmét egy vasárnap reggel dobták dobták fel, miután visszatértek a templomból. A győztes győ Albrecht Dürer lett, és el is ment Nürnbergbe. be. Testvére, Albert pedig elment a veszélyes bányába, és a következő következ 4 évben finanszírozta testvére tanulmányait, aki olyan műveket m veket készített, melyek szinte azon azonnal szenzációvá váltak. Albrecht rézkarcai, fafaragványai és olajfestményei messze jobbak voltak a professzorai többségének munkáinál. És mire megszerezte a képesítését, tekintélyes összegeket kezdett el megkeresni azon munkáiból, melyeket megrendelésre készített.
Amikor a fiatal művész vész visszatért a falujába, a Dürer család egy ünnepi vacsorát tartott az udvarukon, a füvön, hogy megünnepeljék Albrecht győzedelmes őzedelmes zedelmes hazatérését. A hosszú és emlékezetes vacsora után, Albrecht, megszakítva a zeneszót és a nevetést, felállt az asztalfőnél asztalf elfoglalt megtisztelőő helyér helyéről, hogy egy köszöntőt mondjon szeretett testvérére, és arra az évekig tartó áldozatra, melyet azért hozott meg, meg hogy biztosítsa annak lehetőségét, ségét, hogy Albrecht beteljesíthesse ambícióit. Albrecht zárószavai ezek voltak: „És most, Albert, áldott testvérem, rajtadd a sor! Most elmehetsz Nürnbergbe, be, hogy kövesd az álmaidat, és én gondoskodni fogok
rólad!” Minden fej kíváncsi várakozással fordult az asztal távoli végébe, ahol Albert ült, és akinek könnyek gördültek végig sápadt arcán. Lehajtott fejét többször megrázva, a, zokogva újra és újra ezt ismételte: „Nem …nem …nem …nem.”
Végül Albert felemelkedett az asztaltól, letörölte könnyeit az arcáról. Rápillantott a hosszú asztal mellett ülő ül szerettei arcára,, majd kezeit a jobb orcájához közel tartva, halkan így szólt: „Nem, „Nem, testvérem. testv Nem mehetek Nürnbergbe. Nekem már túl késő. ő.. Nézd, … nézd, hogy a 4 évnyi munka a bányában, mit tett a kezeimmel! A csontok minden egyes ujjamban legalább egyszer el voltak törve, és mostanában a jobb kezemben olyan erős er ízületi gyulladástól szenvedek, hogy még egy poharat sem tudok vele megtartani, hogy viszonozzam a toasttoast odat. És még kevésbé vagyok képes tollal vagy ecsettel finom vonalakat húzni pergamenre vagy vászonra. Nem, testvérem …nekem már túl késő. késő
Azóta több mint 450 esztendő telt el. Mostanra a világ minden nagy múzeumában megtalálhatóak Albrecht Dürer mesteri portréinak, tollal és ezüsttűvel ezüstt vel készített rézkarcainak, akvarelljeinek, rajzszénnel készített műveinek, veinek, fafaragványainak és rézmetszeteinek százai. Azonban az olyan nagysz nagyszerű erű művek, melyeket ti, az emberek többsége ismer, azok csupán egy részei Albrecht Dürer munkásságának. Sőt, Ső talán nem csupán csak ismeritek ezeket a műveket, veket, de még az is nagyon lehetséges, hogy Dürer valamelyik munkájának reprodukciója ott lóg az otthonotok, vagy az irodátok valamelyik falán! falán
Egy nap, Albrecht Dürer,, hogy kifejezze testvére iránti mély tiszteletét mindazért az áldozatért, melyet érte hozott meg, minden részletre kiterjedően kiterjedő lerajzolta Albert munkától megdurvult kezeit. kezeit A képen a tenyerek összeérintkeznek, és a vékony ujjak az ég felé néznek. Dürer e nagy hatású képétt egyszerűen egyszer csak „Kezek”nek nevezte, ám az egész világ szinte azonnal kitárta szívét erre a nagyszerű nagyszerű mesterműre, mesterm és újranevezte a mester szeretettel való adózásának e tárgyát „Az imádkozó kezek”-nek. kezek”
Tanulság: Legközelebb, amikor ezt a megérintő megérint művet vet látod, vess egy második pillantást rá! Legyen ez a te emlékeztetőd, d, ha szükséged van rá, hogy soha senki, de senki nem egyedül csinálja!
Kövess bennünket a Twitter Twitter-en és a Facebook Facebook-on! Juss hozzá a napi friss inforinfor mációkhoz és Sri Amma Bhagavan tanításokhoz a Twitteren és a Facebook-on! Facebook
Albrecht Dürer (Forrás: Wikipédia) Albrecht Dürer (Nürnberg, 1471. május 21. – Nürnberg, 1528. április 6.) volt a reformáció Németországának egyik legnagyszerűbb művésze, festő, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író egy személyben, a német reneszánsz legismertebb képviselője hazájában és külföldön egyaránt. Műveinek legjelentősebb részét oltárképei és más vallásos témájú festményei adják, s emellett számos rézkarcot, könyvillusztrációt, portrét és önarcképet készített. Fametszetei, mint például az Apokalipszis-sorozat (1498), még őrzik a késő gótika formai megoldásait. A 15. században virágzó német rézmetsző művészet az ő működésével érte el csúcspontját. Több mint száz rézmetszetet készített, s ezeken a szürke árnyalataival szinte festői tónusokat hozott létre. Önarckép (1500)
Élete Ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak, a falu nevét, mint nemesi előnevet használták („ajtós” németül Türer). Id. Albrecht Dürer 1455. március 11-én, 28 évesen érkezett Nürnbergbe. 1467-ben házasságot kötött Barbara Holperrel, 18 gyermekük született, de csak 3 fiuk érte meg a felnőttkort. Ifj. Albrecht harmadik gyermekként 1471. május 21-én látta meg a napvilágot. Apjához és anyai nagyapjához hasonlóan ő is kitanulta az ötvösmesterséget, tanítómestere édesapja volt. Ebben szerzett jártassága egész életére kihatott. 1486. november 30-án belépett Michael Wolgemut német festő és grafikus jó nevű műhelyébe festőinasnak. Az itt töltött idő alatt alapos mesterségbeli képzést kapott. Önarckép iringóval (1493)
Itt ismerte meg a fametszés technikáját. Vándorévei során (1490–1494) megállt Colmarban, ahol nagy hatással volt rá Martin Schongauer, akinek hagyatékából több rajzot is megszerzett. Ezután Bázelbe, majd Strassburgba ment. Itt született Önarckép iringóval című műve, amely a nyugati művészet első igazi önarcképe. Valószínűleg menyasszonya számára festette, ugyanis az iringó a házastársi hűség jelképe volt. Feltehetőleg a Rajna középső vidékére és Németalföldre is eljutott. 1494 májusában visszatért Nürnbergbe, és július 7-én feleségül vette Agnes Freyt. 1494 őszén megtette első útját Velencébe. Az itáliai művészettel való találkozása meghatározó volt egész munkásságára. Útközben csodálatos akvarelleket festett és első, 1495 körül készített rézkarcain Mantegna hatása érezhető. 1509-ben 275 Guldenért megvásárolta a Nürnbergi Tiergärtnertor tér melletti házat, mely nem csak lakóházként, hanem műhelyként és boltként is működött. Itt lakott feleségével, anyjával, segédjeivel és inasaival együtt. Az eredeti állapotába visszaállított házban ma múzeum működik.
Második velencei útja (1505–1507) során tökéletesen elsajátította a reneszánsz művészet formanyelvét, lemondott az egyetlen szépségideálról és a variációk sokféleségében kereste a tökéletességet. Ez alkalommal már híres művészként érkezett Itáliába, és eljutott Bolognába, Ferrarába, talán Rómába is. Élete e korszakát őrzi humanista barátjához, Willibald Pirckheimerhez írt tíz levele. Az Albrecht-Dürer-ház, ma múzeum
Velencei tartózkodása alatt festette a német kereskedők San Bartolomeotemplomában a Rózsafüzérünnep c. oltárképet. A műnek az egész város a csodájára járt. Dürer egyik levelében a dózse és a velencei pátriárka látogatásáról is írt. 1494-ben megismerte az akkor Nürnbergben tartózkodó Bölcs Frigyes szász választófejedelmet, aki élete végéig legfőbb megrendelője lett. Az ő megbízásából készítette 1504-ben a wittenbergi palota kápolnájának nagy szárnyasoltárát, melynek középrésze, a Királyok imádása nagyszerű példája művészetének. 1515-ben Johann (Johannes) Stabiusszal és Conrad Heinfogellel együtt elkészítette az első tudományos csillagtérképet. Társai a koordináta-rendszert szerkesztették és a csillagokat pozicionálták, Dürer pedig a rajzait és a metszeteket készítette el. A térkép nemcsak tudományos, hanem művészeti szempontból is jelentős. Szellemi hagyatékként 1526-ban Nürnberg város tanácsára hagyta Négy apostol néven ismert két táblaképét, amelyekre az Újtestamentumból vett idézeteket írt Luther Márton fordításában. Többi kortársához hasonlóan azokban a zivataros időkben ő is Luther személyébe vetette bizalmát. 1518-ban az akkor Nürnbergben tartózkodó Luthernek ajándékozta néhány gyönyörű metszetét, 1520-ban németalföldi útja során megszerezte Luther néhány fontos írását. Az egész életében hívő keresztény Dürert megragadták Luther írásai, és bár Nürnberg polgárainak többségével néhány tanítványa is csatlakozott a reformációhoz, ő haláláig katolikus maradt. 1424-től Nürnberg őrizte a császári ékszereket, amelyeket minden évben egyszer kiállítottak a vásártéren. 1512-ben a város megbízta a kincseket őrző szekrény nagy ajtóinak díszítésével. Ez volt az egyetlen megbízás, amit a művész a szülővárosától kapott. Ebben az évben kedvező változás történt életében: az akkor Nürnbergben tartózkodó Miksa császár benne találta meg azt a művészt, aki meg tudja valósítani nagyszabású terveit. A neki dolgozó számos művész közül egyedül Dürer kapott életjáradékot. A festő három arcképet is készített a császárról. Néhány kisebb utazáson kívül, amelyeket például Svájcba vagy Augsburgba tett, mindössze három nagy utazást tett életében. A két hosszabb itáliai útja után 1520-ban feleségével együtt Németalföldre utazott. Az utazás elsődleges célja az volt, hogy V. Károllyal megerősíttesse a Miksa császártól addig kapott életjáradékot. Emellett meglátogatta a gazdagságukról híres németalföldi városokat és megismerkedett a kor legjelentősebb németalföldi festőivel. Késői művein nyomot hagyott a németalföldi festészet technikája, színvilága és kompozíciós stílusa. Élete vége felé elméleti műveinek kiadásával foglalkozott. Ezek a művek új gondolataikkal nagy hatással voltak a kortársakra.
1528. április 6-án érte a halál. Felesége szüleinek kriptájában helyezték örök nyugalomra a nürnbergi Szent Jánostemetőben. Willibald Pirckheimer a halotti búcsúztatóban azt mondta, hogy a halál mindenét elvette, kivéve a
dicsőséget, ami fennmarad, amíg csak a Föld létezik. Dürer sírtáblája, melyet barátja, Willibald Pirckheimer helyeztetett a sírra.
A sírfelirat szövege: Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve. Művészete Azon képei, melyeket gyermek- és fiatalkorában készített, páratlan rajztehetségről árulkodnak. Tudunk egy sajnos elveszett, három fejet ábrázoló tanulmányáról, amelyet kilenc éves korában készített. Tizenhárom évesen készítette a bécsi Albertinában
látható
önarcképét,
mely
páratlan
megfigyelőképességéről
tanúskodik. A Wolgemut-műhelyben bizonyosan részt vett a híres Schedel-világkrónika elkészítésében, hiszen a kiadó keresztapja, Anton Koberger volt. Ekkor ismerkedett meg a német késő gótika legnevesebb metszetkészítőinek munkáival, hatásukat tükrözik az ebben a korszakban készült rajzai. Első vándorútján Baselben és Dürer önarcképe 13 éves korából (1484)
Strassburgban illusztrációkat készített néhány kiadványhoz, például 1494-ben Sebastian Brant Bolondok hajója című művéhez és Terentius komédiáihoz. 1494 nyarán készült első akvarelljeinek fő témája a táj. Leghíresebb közülük a Taposómalom és a Szent Jánostemető. Újdonságuk abban rejlik, hogy a táj nem a kompozíció háttereként szerepel, hanem a természet megfigyeléséből kiindulva valóságos emberi lényekkel élénkíti. Első itáliai útján szerzett benyomásai meghatározták egész további művészetét. Már a Wolgemut-műhelyben látott itáliai metszeteket, le is másolt egy Mantegna-metszetet, olasz kártyákról készített másolatokat. Itáliában Bellinivel való kapcsolata révén ismerte meg többek között Leonardo da Vinci műveit. Megigézték a mozgásban ábrázolt aktok és a mitológiai jelenetek. Sokat foglalkozott a perspektívával és a szépség szabályaival. Itáliából visszatérve szuverén művésszé ért, új szellemben dolgozott tovább. Akvarelljeiben már a tökéletes kompozícióra, világos elrendezésre és hangulatos előadásmódra törekedett. Fejlődésének egyik csúcspontja a Malmok folyóparton című akvarell. 1500 körül kezdték egyre inkább foglalkoztatni a művészetelméleti problémák. Megismerte az ókori elméleti írókat, köztük Vitruviust. Megpróbálta meghatározni a szép emberi test arányait, kereste törvényszerűségeit, egy sor tanulmányt készített. Ezek eredményeit összegzi az Ádám és Éva című metszet, amely teljesen szakít a gótikus formanyelvvel. 1498-ban jelent meg a tizenöt fametszetből álló Apokalipszis. Egyszerre adta ki latinul és németül is, egy személyben végezte szerkesztését, kivitelezését és kiadását.
A régi technikával szemben a művész vonalazott felülettel érzékeltette a fény- és árnyékhatást. A mű óriási sikert aratott, hiszen a kor számára azokban a zavaros időkben a világ végéről szóló jóslat valóságosnak tűnt. Még két hasonló nagyságú metszetsorozatot készített, a Mária élete és a Nagy Passió sorozatokat. Témavilága abból a felfogásából származik, mely szerint a művészet egyik legfőbb küldetése a bibliai történetek és a szentek életének megjelenítése. Többnyire Krisztus szenvedését, Mária és a szentek életét ábrázolja. Az Apokalipszis négy lovasa
Kevés nagyméretű oltárképet festett. Ezek egyike a Paumgärtner-oltár, amely 1498 és 1504 között készült. A német és itáliai stílus olyan tökéletes egységét valósítja meg, amelyet ritkán múltak felül. Második itáliai útja után festette egy frankfurti kereskedő megbízásából a Heller-oltárt, melynek középrésze egy tűz során megsemmisült. Miksa császár egy történelmi és családtörténeti krónikában akarta megörökíteni maga és családja dicsőségét. Dürer és műhelye részt vett a Diadalkapu elkészítésében, amelyben 192 darab fametszet egy óriási diadalívvé áll össze. A metszetek a császár és családja történetének epizódjait ábrázolják. Hasonló jellegű mű volt a Diadalmenet. A császár páratlan szépségű breviáriumán rajta kívül több más művész is dolgozott, például id. Lucas Cranach. Egész életében foglalkoztatta az arckép. A császárról készített fametszet volt az első tagja annak az arcképsorozatnak, amely nagy jelentőségű személyekről készült. Készített rézmetszetet többek között Rotterdami Erasmusról, Bölcs Frigyesről, Willibald Pirckheimerről. Tökélyre fejlesztette a festett képmás műfaját, azt tartotta, hogy az ember arcát és alakját a halála után is meg kell tudni őrizni. Nem elég a jellegzetes külső vonásokat ábrázolni, a portrénak a személyiséget is vissza kell adnia. 1500-ban festett Önarcképe tökéletesen szimmetrikus, frontális ábrázolással, amely eddig a Krisztus-képek kiváltsága volt. Michael Wolgemut arcképe (1516)
Második itáliai útja után a velencei festészet hatására megtalálta a tökéletes arckép titkát. Idős mesteréről, Michael Wolgemutról készült festményén már az egyéni vonások teljes és mély megértése mutatkozik meg. A kép egy idős, mélységesen komoly, roppant lelkierővel bíró embert mutat be. Németalföldi útjával kezdődött érett kori arcképeinek sora; ezek közé tartozik Bernhard von Resten képmása, az Előkelő férfi képmása és Johann Kleberg portréja. Ezek a képek nemcsak Dürer, hanem az egész középkori német festészet fő művei. A Lovag, a Halál és az Ördög (1513)
Korának humanizmusát az antik kultúra újrafelfedezése, a teológia tanulmányozása és a nemzettudat kialakulása jellemzi. Ez legjobban híres rézmetszetében, a Melankóliában, valamint a szintén híres Szent Jeromos és A Lovag, a Halál és az Ördög című grafikákban teljesedik ki. Utolsó éveinek legnagyobb művészi eseménye németalföldi utazása volt. Mély benyomást tettek rá a 15. század mesterei és a kortárs festők művei. A Szent Jeromos című festmény az első, amelyen saját újításai a németalföldi művészet hatásaival ötvöződnek. A csodásan árnyalt, pompás színezésű képen nagy realizmussal és mély lélekelemzéssel hihetetlen formagazdagságot hoz létre. Élete vége felé szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti és geometriai kutatásokkal, 1525-ben megjelent. A mérés tankönyve, két évvel később az Erődítéstan, 1528-ban pedig közreadta az Arányelmélet című értekezését. A tudományos megalapozottságú műben elméleti fejtegetések során eljutott az egyetlen szépségideál keresésétől „a tökéletességben megnyilvánuló változatosság” elméletéhez.
Híres művei: Édesanyja, Barbara Dürer portréja (1490-1493)
Édesapja, id. Albrecht Dürer portréja (1490)
