HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2011
„SZERETEK GONDOLKODNI” I. forduló
NÉV: ISKOLA: OSZTÁLY: PONTSZÁM:
/100
email-címem*: ………………………………………………………… *címem megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a HM-versennyel kapcsolatos eredményekről és a HMG életével kapcsolatos eseményekről tájékoztassanak.
1. Béla bácsi utazik…
20 pont
Béla bácsi Budapestről ment Kőszegre autóval. Azonban az általa kiválasztott útvonal eleinte kicsit lassúnak bizonyult a hatalmas tömeg miatt, majd útlezárás miatt meg is kellett állnia egy időre. Így a maradék úton át kellett lépnie a megengedett sebességhatárt, hogy időben odaérjen Kőszegre. (Az autó mozgását az alábbi grafikonon ábrázoltuk.)
a) Mikor ért oda Béla bácsi Kőszegre, ha reggel 8 órakor indult?
(3 pont)
b) Mennyi időt kellett egyhelyben várakoznia?
(3 pont)
c) Hány km/h sebességgel tette meg Béla bácsi az első szakaszt?
(4 pont)
d) Mennyivel lépte túl a megengedett sebességet Béla bácsi a harmadik szakaszban, ha mindenhol legfeljebb 110 km/h sebességgel szabadott volna hajtania? (5 pont)
e) Peti, Béla bácsi fia, csak délután 1 órakor tudott utánamenni. Azonban ő egy másik útvonalat választott, amelyen 20 m/s átlagsebességgel tudott egyenletesen haladni, és így 4 órára érkezett meg Kőszegre. Mennyivel volt hosszabb az általa megtett út? (5 pont)
2
2. Húsz kérdésre húsz válasz.
20 pont
1.
Miért esznek fecskefészket a kínaiak?
2.
Miért nem ehettek honfoglaló őseink paprikás krumplit?
3.
Miért hasonlít az orrszarvú madár Kőműves Kelemenhez?
4.
Miért alszanak könyökükre támaszkodva a busmanok?
5.
Miért tartalmaz több vörösvérsejtet a perui indiánok vére, mint a miénk?
6.
Miből van a rozmár agyara?
7.
Mire jó a mókus lompos farka?
8.
Miért nem okoz hiánybetegséget a K-vitamin hiánya?
9.
Miért fekvő helyzetben lövik ki az űrhajósokat?
10.
Miért reszketünk, ha fázunk?
11.
Miért nem kötnek csokrot tiszavirágból?
12.
Miért lógatja a kutya a nyelvét?
13.
Hány szárnya van a bolháknak?
14.
Miért horkolnak gyakrabban a felnőttek, mint a gyerekek?
15.
Miért süket a siketfajd?
16.
Miért nem tanultak meg beszélni Pszametik, egyiptomi fáraó, egyik pásztora által nevelt gyerekek?
17.
Miért a sípcsont a legérzékenyebb csontunk?
18.
Melyik elterjedt növényünk – ma már alig használatos – neve a törökbúza?
19.
Miért pirulunk el?
20.
Miért nevezik császármetszésnek a műtét segítségével történő szülést?
3
3. Környezet, védelem…
20 pont
Oldd meg a keresztrejtvényt!
Vízszintes 1. a Duna-Tisza közének talajtípusa 5. a Nap energiáját teszi hasznosíthatóvá 7. a kerti növényhulladék hasznosítása 10. az anyagok savasságának, lúgosságának mértéke 11. ózonkárosító hajtógáz a spraykben 13. az anyag munkavégző képessége 14. radioaktív izotópok kellenek felszabadításához
4
18. lépései: ülepítés, kémiai tisztítás, biológiai tisztítás, fertőtlenítés Függőleges 1. ilyen energiaforrás a szén, kőolaj és földgáz 2. háromatomos oxigénmolekula 3. a hulladékgyűjtés korszerű formája 4. nem mesterséges 6. virágpor a levegőben 8. füstköd 9. ettől a sugárzástól véd meg minket az ózonréteg 10. savas esőt okozó gáz 12. a szén tökéletlen égésekor keletkezik 15. 1983-ban itt történt egy nagy reaktorbaleset 16. környezetkímélő jármű 17. a lakás, ház hőleadását csökkenti
4. Földünk rajza…
20 pont
Oldd meg a keresztrejtvényt, megoldásként függőlegesen egy légköri jelenség nevét kapod!
1. A levegő földfelszínnel párhuzamos mozgása. 2. Nagy mennyiségű jégkristályból álló talaj menti csapadék. Általában ködhöz kapcsolódik a képződése. 3. A légkör tulajdonságainak az állandó változása. 4. Magyarország déli határfolyója. 5. Pusztító erejű, viharos szél. 6. Ez a folyó Győrnél ömlik a Mosoni-Dunába. 7. Az a folyamat, amikor a szilárd halmazállapotú anyag cseppfolyóssá válik. 8. Hazánk legmagasabb pontja ebben a hegységben található. 9. A Dunántúli-középhegység része, a Balatontól északra húzódik. 10. Több ezer méter magasban képződő, jégkristályokból álló, az eget csak vékony rétegben beborító, a napsugarakat átengedő felhők.
MEGOLDÁS: ………………………………………………………………………………
5
Válaszolj a képekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. kép: nagy lejtésű terület folyója Hogyan formálta át a hegységet a folyó?
Milyen betűre emlékeztet a folyó völgye?
1. kép
2. kép
3. kép
4. kép
2. kép: mérsékelt lejtésű terület folyója Mi lesz a sorsa az egyre nagyobbra növő kanyarulatoknak?
6
Hogyan nevezzük az így kialakult tavakat?
Melyik hazai folyónk mellett találunk több ilyen, hasonlóan keletkezett, vagy mesterségesen levágott holtágat?
3. kép: kis lejtésű terület folyója Milyen felszínformáló tevékenység jellemző ezekre a folyókra?
Milyen példát tudsz mutatni a képen erre?
4. kép: pusztuló tó A tó pusztulásának melyik állomását mutatja be a kép?
Mi jellemzi ezt az állapotot?
5. Ké mi a?
20 pont
A. Nevezd meg a halmazállapot-változásokat és kösd össze az endoterm, vagy exoterm szavakkal! szilárd
→
folyékony:
……………………………..
légnemű
→
folyékony:
……………………………..
folyékony
→
légnemű:
……………………………..
szilárd
→
légnemű:
……………………………..
folyékony
→
szilárd :
……………………………..
EXOTERM
ENDOTERM
Írd az ábrák alá melyik jelöli az endoterm és melyik az exoterm változást!
……………………………………………..
………………………………………….
7
B „Kémiai átalakítás” Csinálj a halmazállapot-változásokból kémiai reakciót! Állapítsd meg az alábbi halmazállapot-változásokat és a megfejtések zárójelben megadott betűiből keveréssel rakj ki egy kémiai reakciót! A szilárd anyag rögtön légneművé lesz A szilárd anyag cseppfolyóssá válik A folyadék szilárddá alakul A cseppfolyós anyag teljesen gőzzé alakul A párából folyadék lesz
(4. és 7. betű) (1. betű) (5. betű) (6. betű) (1. betű)
A megoldás és magyarázata:
/5 pont C. Fejtsd meg a keresztrejtvényt! Írd a megfelelő fogalom nevét a négyzetekbe! A kiemelt betűk összeolvasásával (ékezet nélkül) egy magyar származású tudós nevét kapod meg. 1. 2. 3. 4. 5. 6.
A durranógáz egyik összetevője Életfeltétel; gáz Mágnesezhető anyag Sárga, szilárd, könnyen megolvad A gyémánt anyaga is ez Folyékony fém
1. 2. 3. 4. 5. 6.
A tudós neve: ……………………….…………………………..…… Az általa felfedezett elem: …………….…..…………….………….. /8 pont
8