Szereplők. Szapphó Alkaiosz Diogenész Pitthakosz. Szapphó fivérei Kharaxosz Eurügiosz Larikosz. Dórika

Weiner Sennyey Tibor: Szapphó

Weiner Sennyey Tibor

SZAPPHÓ tragikomédia, három felvonásban Szereplők Szapphó Alkaiosz Diogenész Pitthakosz Szapphó fivérei Kharaxosz Eurügiosz Larikosz Dórika Szapphó köre Atthisz Megara Anaktoria Gongüla Eureika Eirána Phaón Gorgó Androméda Melankhosz Mürszilosz Hermész Héra Apollón


Első felvonás I/1 Hordó áll a színpad közepén. Kikötői kürtök, sirályok vijjogása, matrózok kiáltozása: „Mütiliné! Mütiliné! Mütiliné!” Szapphó köre hangos lánykacajjal körbefonva szaladnak át a színpadon, aztán Dórika vonul az érkezők felől, gyönyörű sálját Kharaxosz viszi utána, csomagjaikat nagy nehezen Eurügiosz és Larikosz cipeli lihegve, utóbbi véletlenül felborítja a hordót, abból egy ember (Diogenész) kiesik. Végül a hordó és az ember egyedül marad a színpadon. DIOGENÉSZ: Bort! Bort! Boooort! Nem ismerős e tér... kicserélték... Mütiliné? Én nem is mozdultam hordómból... Ennyire berúgtam volna? Nagyon berúghattam, ha saját városom nevét sem értem. Mütiliné? Nem úgy hangzik, mint ahol az előbb voltam. Mindegy, semmin se csodálkozz, bármi megtörténhet manapság. Jaj, jaj... szörnyű érzés... józanodni kezdek... már azon gondolkozok, hogy hol vagyok... Legjobb orvosság a józanodásra... na mi? A bölcs részegség. Nocsak, mennyi boroshordó. Hohó... hohó... megcsapollak titeket mind, kedveskéim! Meg ám! Inni fogunk! Inni! Részegen józanodni! E világban más egyebet nem tehet az ember, különösen, ha annyira boldog bolond mint én, hiszen a magukat nem-bolondnak tartók kegyetlen józanságát ugyan miképpen lehetne elviselni? Áldottak vagytok, istenek, kik a bort adtátok! Áldott Dionüsszosz! Áldott mámor, hullj reám szépséges lepleddel, hogy ne kínozzon a valóság rideg álma. Jöjj mámor, hogy látvalássak! Bort! Bort! Jöjj, és ölelj, Dionüsszosz, téged dicsérlek! Ó, élvezek, már a gondolattól, igen, ennyi hordó, szépséges, kerek hasú, telis-teli hordók, halljátok meg: élvezek! Bizony, a mennyekbe kerültem! Ki sem józanodtam és máris berúghatok, íme: ez az élet értelme. Diogenész a hordókon élvezkedik. Dórika lép be utána sálját hozza Kharaxosz, csomagjaikat a két testvér. Megdöbbenés. KHARAXOSZ: Mit csinálsz? Hé, mi a fészkes fenét csinálsz? DIOGENÉSZ: Bárcsak az éhség múlna el a hasam simogatástól. DÓRIKA: Közönséges. DIOGENÉSZ: Mondá a szajha. KHARAXOSZ: Tessék? Hogy beszélsz jegyesemmel te fajankó. Fiúk, fogjátok meg! DIOGENÉSZ: Minek engem megfogni? Fogoly vagyok e testben már így is. EURÜGIOSZ: Félrebeszél. LARIKOSZ: Félnótás.


EURÜGIOSZ: Büdös is. LARIKOSZ: Koszos is. EURÜGIOSZ: Hordólakó. LARIKOSZ: Részeg szegény. DIOGENÉSZ: Ennyi kijelentés és semmi kérdés. Filozófusok vagytok ti is fiúk? DÓRIKA: Drágám... KHARAXOSZ: Igenis, lűd pacsirtám... Elég! Tudjuk ki vagy: tolvaj, a hordóimat akartad megcsapolni. Büntetésed nem marad el. Meghalsz! DÓRIKA: Kicsit határozottabban, drágám... KHARAXOSZ: Meghalsz! DIOGENÉSZ: Nem jó! Több beleéléssel, hogy reszkessek és féljek, és féltsem a szaros kis életem. Megengeditek, fiúk? EURÜGIOSZ: Persze. LARIKOSZ: Halljuk. DIOGENÉSZ: Meghalsz! Vége szánalmas életednek, melyben nap mint nap nyüszítettél azért, hogy jobb legyen kicsit. Meghalsz! Vége a nyugalomnak, amit hamis borok és hamis nők, hamis álmok és hamis pipák adhattak. Vége! Meghalsz! Csalóka örömök nem hűsítik tovább félelmedet, mikor mély kútjaikból életszomjadra vizet merítesz! Meghalsz, s csontjaidról fogják leszopni a rovarok és férgek a húst, miközben mások nőt ölelnek és vigadozva isznak. Meghalsz, mert mindezt tudtad, s tudtad, hogy másban is ez lakozik. Meghalsz, mert tudtad, hogy legmélyén retteg az az ember, aki nem ismeri igazán magát, mert aki nem ismeri önmagát az nem ismerhet sem mást, sem az isteneket, s nyugalomra holtában sem lelhet. Me-eg-ha-alsz! EURÜGIOSZ: Bravó! LARIKOSZ: Csodás volt, főleg az a rész, hogy a csontjaidról leszopják a rovarok, miközben mások... hogy is volt? DIOGENÉSZ: ...csontjaidról fogják leszopni a rovarok és férgek a húst, miközben mások nőt ölelnek és vigadozva isznak. LARIKOSZ: Igen, ez az. Te írtad? DIOGENÉSZ: Dehogy. Loptam. DÓRIKA: Zeuszra! KHARAXOSZ: Megfogni! Börtönbe vetni! Felakasztani. LARIKOSZ: Bocsáss meg, Kharaxosz, de nem kéne elébb a türannosz elé vinni, rendes tárgyalásra... DIOGENÉSZ: Rosszul hangzik, a rendes tárgyalásba már nálam sokkal jobbak is belehaltak. EURÜGIOSZ: Larikosznak igaza van, bátyánk. KHARAXOSZ: (Közel megy, suttogva mondja) Testvéreim, megbolondultatok ti is? Dórika előtt? Csináljatok vele, amit akartok... (majd hangosan) Elég legyen, mint mondtam halál rá! A csomagokat hozzátok majd utánunk.


DÓRIKA: Ó, Kharaxosz, úgy szeretem, amikor ilyen férfias vagy. KHARAXOSZ: Indulhatunk, ión tücsökciripelésem? DÓRIKA: A sálam... KHARAXOSZ: Hozom. És akkor, ahogy mondtam! (Elmennek.) EURÜGIOSZ: (utánuk) Igenis, testvérem! Hogyne! LARIKOSZ: Az én nevem Larikosz, testvérem Eurügiosz. DIOGENÉSZ: Örvendek. EURÜGIOSZ: Ő a bátyánk, Kharaxosz, akit megszédített a hetéra, Dórika. DIOGENÉSZ: Volt szerencsétlenségemre. LARIKOSZ: Szapphó, a költőnő testvérei vagyunk. Te ki vagy idegen? DIOGENÉSZ: Szapphó? LARIKOSZ: Jól hallottad. EURÜGIOSZ: Lehet tényleg bolond. Talán fél is. Ne aggódj, kisöreg, nem bántunk. Légy üdvözölve Leszbosz szigetén! DIOGENÉSZ: Szapphó? Leszboszon lennénk? LARIKOSZ: Mit gondoltál? Hol máshol? EURÜGIOSZ: Nekünk mennünk kell, Hordólakó, vigyázz, ne kerülj Dórika szeme elé. DIOGENÉSZ: Szapphó? Leszbosz? LARIKOSZ: Bolond vagy te, Hordólakó. Itt van egy kevés pénz. Igyál az egészségünkre, s más hordójához többet ne érj. Várj Eurügiosz! (Eurügiosz és Larikosz el) I/2 DIOGENÉSZ: Szapphó? Leszbosz? Nagyon részeg lehetek még mindig vagy ezek vannak piszkosul bemákolva mind. Ki tudja? Jaj, jaj... érzem, hogy józanodok... azon gondolkozok, hogy mi van, ha tényleg Leszboszon vagyok, s ezek itt tényleg Szapphó fivérei voltak. Nagyon fáj... nagyon szörnyűséges ez a józan gondolkozás. Nyugalom, van egy kis pénzünk, valahol kell lennie kocsmának is. Megyünk és elisszuk. Ez a leghelyesebb, hozok bort, nem hozatok! Hozatok! Valaki hozzon nekem bort! Kérem! Megfizetem! Bort! Bort ide! Itt a pénz, nesztek, tudom, hogy mindenki ezt akarja, ezt a pénzt, tessék, vigyétek, a visszajárót megtarthatjátok, csak bort, bort nekem ide. Itt vagyok, élek, még pénzem is van, s nincs borom, ó micsoda szörnyű kín! E pénzt hiába nyalogatom, hiába szopogatom, boldogabb nem leszek tőlük! Tessék, vegyétek el tőlem és adjatok nekem bort! Vagy ültessem őket a földbe, úgyis tudom mi nő ebből a veteményből. Még több bánat és még sokkal több türelmetlenség. Bort adjatok nekem, ne a bánat magját, ne a türelmetlenség csíráját, ó, bolondok.


Szapphó köre (Atthisz, Megara, Anaktoria, Gongüla, Eureika) érkezik, vígan, muzsikálva. ATTHISZ: No lám, ki ez a bús kisöreg, aki hordójára könyökölve látványosan szenved? ANAKTORIA: Komédiás? EUREIKA: Mágus? GONGÜLA: Szatír? MEGARA: Majd én kiderítem! ANAKTORIA: Úgy van, Megara menj oda és kérdezd meg! GONGÜLA: Nem bírom, ha búslakodnak mikor nekünk mulatni van kedvünk. EUREIKA: Gyerünk, Megara! Kérdezd meg! MEGARA: Üdvözlégy, idegen, nem láttalak még sose korábban Mütilinében. Ki vagy és honnan jöttél? DIOGENÉSZ: Boooooooort! (nyög) ATTHISZ: Szomjas szegény. EUREIKA: Tengerész? ANAKTORIA: Hajótörött? GONGÜLA: Kalózkapitány? MEGARA: Kapsz bort, ha elmondod ki vagy. DIOGENÉSZ: Tündérkém, ha tudnám, ki vagyok félisten volnék, nem eltévedt ember az idő és tér sötét labirintusában. Itt van pénz, könyörgöm, hozzatok bort. ATTHISZ: Gongüla, Eureika szaladjatok és hozzatok neki bort. A legjobból, had viduljon. GONGÜLA: Gazdag? EUREIKA: Rablóvezér? ATTHISZ: Gyorsan! Eridjetek már borért! DIOGENÉSZ: Nahát, valaki közületek bölcsebb, mint gondoltam. MEGARA: Mindjárt lesz borod, most beszélj ki vagy és honnan jöttél? DIOGENÉSZ: Mondtam már, valaha talán mertem volna válaszolni, ma azt mondom, csak kutatom, hogy mi az az én, mi az a most és mi volt egykoron. MEGARA: Neved? Városod neve? DIOGENÉSZ: Túl szépek vagytok ti nekem, inkább hordómba még most visszabújok, amíg nagyobb baj nem lesz ebből. (visszamászik) ANAKTORIA: Megara csinálj már valamit. ATTHISZ: Hát ennyit tanultál Szapphótól? Még egy ilyen félnótást sem tudsz hordójából kicsalni? Fogadni mernék, hogy nekem előbb sikerül, mint neked. MEGARA: Atthisz, galád, hát fogadjunk. ANAKTORIA: De izgalmas. ATTHISZ: Te kezded, Megara.


MEGARA: Hordólakó idegen, bocsnátot kérek, ha előbb tolakodó voltam, de beláthatod, magamfajta fiatal lány, ritkán találkozik ennyire jóképű úrral e közönséges vidéken. DIOGENÉSZ: (a hordóból) Jaaaj! Jaj! MEGARA: Sajátos idegenséged egyszerre felcsigázott. Tüzes szemeidbe volt valami távoli csillogás... DIOGENÉSZ: Fáj. (nyög) MEGARA: Ne haragudj, nem akartalak bántani. Én csak Hérát hallottam meg, ahogy felszólít rá, tudjam meg ki vagy és honnan jöttél, hogy nevén tudjam nevezni, akiért epedek. Hogy városának védő istenének hálám jeléül áldozatot mutathassak be. DIOGENÉSZ: (a hordóból) Ne! Inkább ne! Kíméld magad és az isteneket se fáraszd feleslegesen. MEGARA: Ahogy kívánod, de legalább hordóból kilógó lábadat had csodáljam még, hagy simogassam a tetvek szépséges csípéseit. DIOGENÉSZ: (a hordóból) Jó. MEGARA: Vajon milyen volna, ha nem csak apollói lábszáradat, hanem kissé feljebb, herkulesi felsőtesteden is megsimogathatnálak? Ó, ha csak kicsit kijjebb jönnél... DIOGENÉSZ: (még mindig a hordóból) Késő. Már megsimogattam magamnak. MEGARA: Hogyan? (Gongüla és Eureika érkeznek a borral, Atthisz rögtön elveszi tőlük a kancsót) ATTHISZ: Én jövök. (megrúgja a hordót) Hé, részeges, itt a borod! DIOGENÉSZ: (előkászálódik, iszik) Erről van szó. Köszönöm szépen, fenséges úr! Nektek is, szépség úrnők! ANAKTORIA: Csodás! Bravó! MEGARA: Nyertél, Atthisz, de nem poézissel. ATTHISZ: Ugyan, abban is vesztettél, Megara. ANAKTORIA: Pedig egyáltalán nem volt patetikus. Főleg a tetves lábfej emlegetésénél éreztem, hogy valahogy átcsap a hétköznapi valóságba a lírai mondanivaló. DIOGENÉSZ: Azért lehetett volna ez az átcsapás ütősebb is. Például, ha azt mondja, hogy nem csak a lábadon nyalogatnám a tetvek csípéseit, hanem szörnyű fekélyes tested legsötétebb zugaiban is. ATTHISZ: Valóban. DIOGENÉSZ: Kiszívnám a koszt körmeid alól. ANAKTORIA: Költő! EUREIKA: Költőfejedelem! GONGÜLA: Babérkoszorút! ANAKTORIA: Állami ösztöndíjat! EUREIKA: Jutalmakat! DIOGENÉSZ: Gyerekek, ugyan! Ne csináljátok már! Amúgy is foglalkozásomat tekintve filozófus vagyok.


MEGARA: Csodás, de még mindig nem tudjuk kicsoda is kegyed pontosan. DIOGENÉSZ: Gyermekeim, inkább igyatok ti is, mint, hogy olyan kérdéseket tesztek fel nekem, melyekre e pillanatban nagyon nehezemre esik válaszolni. Ti vajon nem érezitek-e ezeknek a kérdéseknek a súlyát: hogy „ki vagy” és „hogy honnan jössz”? Igyunk, szeressünk inkább. Az emberről jobban kiderül, hogy kicsoda és honnan jön ivás közben, mint akár, ha saját maga is mondja el az únásig ismert kopott szavakkal. ANAKTORIA: Bölcs! EUREIKA: Leszbosz bölcse, Pitthakosz hozzá képest kiskamasz! GONGÜLA: Igaza van, igyunk! EUREIKA: Nekem tetszik, olyan szabad. (Eirána és Phaón érkezik) PHAÓN: Undorító! EIRÁNA: Hát ti mit csináltok? Egy csatornatöltelékkel ölelkeztek? PHAÓN: Közönséges. EIRÁNA: Isztok vele? Egy kancsóból? Részegeskedtek? Mi lesz, ha ezt Szapphó megtudja? PHAÓN: Hányingerkeltő. DIOGENÉSZ: Mondja a hímringyó. EIRÁNA: Tessék? Berreg a bolha? A mocsok visszabeszél? Íme, ez az idegen idejön, Mütiliné tiszta és szép és erkölcsös, nagy múltú és fényes jövőjű városába, s ifjúságunk leitatja és megrontja. DIOGENÉSZ: Inkvizítor. ATTHISZ: Nos... az úgy volt... MEGARA: Eirána, Phaón félreértitek a dolgot. PHAÓN: Semmi kétség. EIRÁNA: Ifjúság megrontója válaszolj! DIOGENÉSZ: Pfuj! Nem kapsz a boromból riherongy! EIRÁNA: Fogjátok meg! Még felesel is, velem, akit már nevelőnőnek is kineveztek. PHAÓN: Ebből tárgyalás lesz. EIRÁNA: Jól mondod, Phaón. Ebből tárgyalás lesz! Hallod, semmirekellő! ATTHISZ: Ugyan már, mi a bűne? Hogy iszik? MEGARA: Hogy semmije sincsen? EIRÁNA: Mondtam már, gyerekek. Bűne, hogy a fiatalokat megrontja itt Mütilinében az erkölcs és a hit városában... PHAÓN: Ezt nem tűrhetjük. EIRÁNA: Jól mondod, Phaón. Ezt nem tűrhetjük! Letartóztatjuk, tárgyalása lesz és elítélik.


DIOGENÉSZ: Ma már egyszer eljátszották velem ezt. Ti is kezditek? MEGARA: Hogyhogy? DIOGENÉSZ: Valami Kharaxosz lopással vádolt... ATTHISZ: Szapphó bátyja visszatért Egyiptomból.... GONGÜLA: Ha ezt Szapphó megtudja! ANAKTORIA: Én mondom el neki a jó hírt! DIOGENÉSZ: Vele volt a hetéra. MEGARA: Dórika lesz az. GONGÜLA: Szapphó dühöngeni fog! ANAKTORIA: Mondd inkább el neki te, jó Eirána. Jobb lenne. DIOGENÉSZ: Ahogy akarjátok. Mindenki azt mond, amit akar, annak, akinek akar. Én meg inkább most visszamásznék a hordóba. EIRÁNA: Nem mész te sehová. PHAÓN: Lopás és fiatalok megrontása. Remek, milyen szórakoztató lesz halála. EIRÁNA: Jól mondod, Phaón. Tolvaj és megrontó! Atthisz, Megara, többiek, fogjátok le ezt, s vigyétek Melankhosz türannosz bírósága elé. Parancsolom! Méltó jussát ott végre megkapja. DIOGENÉSZ: Még több bort? EIRÁNA: Még szemtelen is! Hát nem félsz semmitől? DIOGENÉSZ: Csak az embertől, annál félelmetesebbet nem ismerek. ATTHISZ: Szerintem... EIRÁNA: Mondtam... PHAÓN: Ó, már gyülekeznek a téren... Menjünk! EIRÁNA: Igazad van, Phaón, menjünk a térre. Várj, Phaón! (visszakiabál) Vigyétek! (Phaón és Eirána el) MEGARA: Most mi legyen? ANAKTORIA: Mivel? MEGARA: Nem mivel, hanem kivel! ATTHISZ: Én nem látok senkit rajtunk kívül. GONGÜLA: Jól vagy, Atthisz? ATTHISZ: Szerintem Hermész csodát tett, s láthatatlanná tette a Hordólakót. MEGARA: Valóban? Valóban! DIOGENÉSZ: Hahó, tündérkéim, itt vagyok ám! ANAKTORIA: Én se látom... nem is hallom... eltűnt. DIOGENÉSZ: Elment ám a hímringyó meg a nője! Nohát, nem mulatozunk mégse? EUREIKA: Értem már. Eltűnt! DIOGENÉSZ: Ezeknek agyukra ment a szépség. GONGÜLA: Hermész csodája! DIOGENÉSZ: Hahó! Itt vagyok! MEGARA: Gyertek, menjünk és meséljük el Szapphónak! DIOGENÉSZ: Tényleg eltűntem volna?


ATTHISZ: Gyerünk! Útba esik Alkaiosz háza! DIOGENÉSZ: Csak én iszok itt igazán, mégis mindenki más a részeg. ANAKTORIA: Alkaioszhoz! Szapphóhoz! DIOGENÉSZ: Alkaiosz? Szapphó? (egyedül marad) Miféle elvarázsolt szigetre keveredem én? Jó borocska, te védj meg engem a teljes elhülyüléstől! Borocskám, védj meg a varázstól! I/3 (Gorgó és Androméda érkezik Melankhosszal) GORGÓ: Szapphó iskolája pedig, hidd el nekem, nagy úr, maga a fertő! ANDROMÉDA: Az ifjakat fajtalankodásra oktatja. Nálunk, Mütilinében! GORGÓ: Sőt, ő maga jár élen a fajtalankodók között. ANDROMÉDA: Vért iszik titokban. GORGÓ: Csecsemőkét. ANDROMÉDA: És téged szidnak! MELANKHOSZ: Valóban? GORGÓ: Minden nap! ANDROMÉDA: Az ifjakat is neved mocskolására tanítja. DIOGENÉSZ: Kígyók! GORGÓ: Ó, hát ez meg kicsoda? DIOGENÉSZ: Megint kezdik. Mit számít, én tudom, kik vagytok ti. Boszorkák! ANDROMÉDA: Nem követett el valamit ez a koldus? GORGÓ: Valami hibája vagy bűne biztosan van. DIOGENÉSZ: Nem kellett volna ma a hordóból kibújni az már biztos. GORGÓ: Bűnös lehet. ANDROMÉDA: Egészen biztosan. MELANKHOSZ: Gorgó és Androméda! Szapphóval jöttök nekem, mikor Mütiliné utcáin bűnözők tanyáznak? ANDROMÉDA: Igazad van, Melankhosz nagyúr! Előbb ezt a szemetet kell az útból eltakarítani. GORGÓ: Utána jöhet a szeméttelep. MELANKHOSZ: Ki vagy és honnan jöttél? ANDROMÉDA: Beutazási okmányok? GORGÓ: Letelepedési engedély? DIOGENÉSZ: Na ne! Borocskám, csak a hivatalnokoktól óvj meg. MELANKHOSZ: Válaszolj! DIOGENÉSZ: Kinek? MELANKHOSZ: Melankhosz vagyok, Leszbosz ura. Parancsolom, hogy válaszolj! Ki vagy és honnan jöttél? Mit csinálsz itt?


DIOGENÉSZ: Alázatos részegese pörökhendiségű nagyseggű úr, ahogy kegyeteknek is, bölcsöcsösséges termeszette fapinák! MELANKHOSZ: Hallottátok! Szórakoztató kis figura ez. Ijesszünk rá: Meghalsz! DIOGENÉSZ: Itt ez valami üdvözlési formula? GORGÓ: Vegyük jegyzőkönyvbe. ANDROMÉDA: Bizonyítékként felhasználható. GORGÓ: Még ma lógni fogsz! ANDROMÉDA: Húsodból kutyák lakomáznak. GORGÓ: Szemedet varjak bányásszák. DIOGENÉSZ: Nana! Ne éljétek magatokat bele ennyire, nyanyák! MELANKHOSZ: Nagyon jó! Nagyon jót mulatok! DIOGENÉSZ: Ne röhögjél más szenvedésén. Tudjátok mit, feladom! Veletek szemben nem fog sem humor, sem élc. GORGÓ: Ki vagy? Honnan jöttél? Mit csinálsz? DIOGENÉSZ: Filozófus vagyok, de lehet pontosabb, hogy részeges hordólakó. Más városból jöttem, s alighanem más korból. Hogy mit csinálok? Láthatjátok: három marhával vitatkozok éppen, magam sem tudom miről és miért. Hagyjatok inni inkább! MELANKHOSZ: Ez óriási! GORGÓ: Fogjuk le! DIOGENÉSZ: Hagyjatok inni! ANDROMÉDA: Kém! GORGÓ: Hatalmadra tör nagyúr! MELANKHOSZ: Ugyan már, ez bolond! DIOGENÉSZ: Mi van itt? Ma ti vagytok a harmadikak, akik be akarnak perelni. GORGÓ: Kik akartak még? DIOGENÉSZ: Valami Kharaxosz, hogy borát loptam, pedig nem is, sajnos. Tényleg sajnálom, mert ez éppen fogyni kezdett. MELANKHOSZ: Tolvaj vagy bolond! (kacag) ANDROMÉDA: Szapphó fivére visszatért. GORGÓ: Ki még? DIOGENÉSZ: Most tényleg, mért fontos ez? Aztán meg valami Eirána és Phaón zavarta meg borozásunk a szép ifjakkal... MELANKHOSZ: Ifjak megrontója vagy bolond. Óriási! (hasát fogja) ANDROMÉDA: Szapphó csürhéje. DIOGENÉSZ: Szerencsére Hermész láthatatlanná tett. Tényleg, ti hogyhogy láttok? Ha becsukom a szemem; eltűntök. Hermész, gyerünk! MELANKHOSZ: Istenkáromló vagy bolond. Alkalmaznom kéne! (kényszeresen kacag) GORGÓ: Három bűnöd van, egyenként is elég súlyosak.


ANDROMÉDA: Mindent jegyzőkönyvbe veszünk. DIOGENÉSZ: Nem érdekeltek! Hülyék vagytok! Visszamászok és ti eltűntök. Kész. (visszamászik) MELANKHOSZ: Bolond ez. Még ha három főbenjáró bűne is van. Bolond és részeg! Menjünk. GORGÓ: Uram, hatalmadat semmibe veszi. MELANKHOSZ: Magától Zeusztól se hatódna meg. ANDROMÉDA: Szapphó bűnösségét esete igazolhatja. MELANKHOSZ: Gondolod? GORGÓ: Elő kell állítani. MELANKHOSZ: Hordóstul? ANDROMÉDA: Akár úgy! Tárgyalására tanúként behívhatjuk Kharaxoszt, Eiránát is. MELANKHOSZ: Ugyan, minek? GORGÓ: Lehet, hogy Mürszilosz embere! MELANKHOSZ: A gazemberé? (elkomolyodik) ANDROMÉDA: Biztosan Pitthakosz támogatja. MELANKHOSZ: A cselszövő? GORGÓ: Messzire nyúlhatnak az ügy szálai. ANDROMÉDA: Lopás! GORGÓ: Fiatalok megrontása! ANDROMÉDA: Istenkáromlás! MELANKHOSZ: Őrség, hozzátok. Hordóstul! Függöny. I/4 Szapphó és Hermész találkozása SZAPPHÓ: Ki vagy? Talán tudod kérdéseimre a választ. HERMÉSZ: Lopni jöttem, nem tanácsot adni. SZAPPHÓ: Helyes, ó, idegen! Lopd el hát tőlem szegénységem mi most legfőbb bánatom. HERMÉSZ: Hát azt hiszed szegény vagy, Szapphó? Lehet-e bármit is ellopni attól, akinek semmije sincsen? SZAPPHÓ: Mégis lenne vagyonom, amiről nem tudok? Igazad lehet. Vagyonom nem más csupán életem és lányom, verseim és tanítványaim, tanításom és hazám. Tudom, ezt is meg kell becsülnöm. HERMÉSZ: Látod-látod, Szapphó, mégis mennyire, de mennyire gazdag vagy! Gazdagabb, mint én: Hermész. SZAPPHÓ: Te lennél? Valóban te vagy? Bocsáss meg, hatalmas úr, Hermész, te is látod, mennyit szenvedek itt én. Talán csak ezért nem vettem azonnal észre. Esküszöm a boldog istennőre, még abban sincs igazán örömöm, hogy e nagy gazdagság mind az enyém. Meghalni hív a vágy, harmat áztatta lótuszos partjait látni Akherónnak. HERMÉSZ: Szépen beszélsz, de ne siess úgy, Szapphó. A háború még csak most kezdődik. Látod ez itt a csatatér: Leszbosz szigete, Mütiliné városa. Ugye ismered hazádat,


költő? Az első dárdát már elhajítottuk e csatában, s most hőn szeretett istennőddel, Hérával és dicső Apollónnal együtt csodáljuk, miképpen válik ketté az itteni emberek raja. Mondd, Szapphó, ha tényleg te vagy a tizedik múzsa, meg tudod-e mondani, hogy ki a jó és ki a rossz? SZAPPHÓ: Emberek fölött ítélkezni a ti dolgotok istenek, mi csak ellenséget és barátot ismerünk, s még ebben is mennyit tévedünk. HERMÉSZ: Ne szökj bölcsességed mögé! Ne menekülj! Válaszolj, Hermész kéri most ezt tőled, még ha kedvesen is, de mégiscsak egy isten. Nosza! Válaszolj: ki jó és ki rossz? SZAPPHÓ: Hatalmas úr, én csak költő vagyok, de ki másnak árt, ki másnak kárában leli örömét talán lehet rossz, ki másnak segít, ki ad, hiszem, hogy jó. HERMÉSZ: Tanítványaidnak, Szapphóm, ez lehet elég, egy istennek kevés. És mondd mi jó még? SZAPPHÓ: Együttérzés, bölcselet, a múzsáknak való áldozás, és mindenekfölött a szeretet. Ha az ember nemesíti testét és szellemét, akkor lelke is ragyogó burokban ég. HERMÉSZ: Lányodnak talán ez elég, egy istennek kevés. És mondd, mi rossz még? SZAPPHÓ: Énszeretet, hatalmaskodás, lopás és csalás, hazugság, gyilkolás és főképpen a gyűlölet. Az ember e súlyos terhek alatt lelke örök lángját fújja el. HERMÉSZ: Szapphóm, iskoladrámába való, ahogy gondolkodsz, nem pedig ide. Elfelejted, hogy én vagyok itt, és te hozzám beszélsz. SZAPPHÓ: Zavarba hozol, Hermész. Egy isten kérdésére vajon halandó ember megfelelhet-e? HERMÉSZ: Nocsak, mégis csak nem hiába vagyok itt, s nem hiába jelentem meg neked. Akkor most válaszolj: mi lesz méltó jutalma annak, aki jó? SZAPPHÓ: Hát jutalomért kell jónak lenni, ó Hermész? HERMÉSZ: Azt mondtad segítsek, szenvedsz a szegénységtől nem igaz? SZAPPHÓ: Lónak tűnök talán, kegyes háziállatnak, ó Isten, mi ha jól húzza az igát: megjutalmazódik? HERMÉSZ: Szikrázol, Szapphó! Mondd, akkor mi méltó büntetése annak, aki rossz? SZAPPHÓ: Ítéletet mindenki önmaga felett mond. HERMÉSZ: Nohát, s akkor nekünk mi dolgunk? SZAPPHÓ: Fogadni imáink, meghallgatni fohászunk, emelni lelkünket magasabbra. Segíteni, hogy megértsük, vajon a jók mért szenvednek, és a rosszak mért aratnak diadalt. Megérteni, hogy miért van szenvedés a földön, és mi a valódi szépség, öröm és boldogság. HERMÉSZ: Szép. Szép és talán igaz. Talán. Most azonban sajnos csak talán, mert mint mondtam lopni jöttem, nem tanácsot adni.


SZAPPHÓ: Ha el akarsz venni tőlem valamit, úgy kérlek, vedd el életem inkább, mint lányomat vagy verseimet. Inkább engem vigyél, mint tanítványaimat. Engem semmisíts meg, ne tanításomat. Engem rombolj le, ne hazámat. HERMÉSZ: Isten vagyok, nem hadvezér. Életed nem vehetem, ki tudja mért oly fontos az. Hanem a többit: igen. Mire Mütilinében új nap virrad, lehet, te már úton leszel. SZAPPHÓ: Jóslat ez vagy fenyegetés? HERMÉSZ: Vedd, aminek akarod. SZAPPHÓ: Ezt veszed el tőlem. Hazámat? HERMÉSZ: Igazából nem is én veszem el tőled azt ami sosem volt tied. Elveszik azt zsarnokok és hódítók, neked nincs dolgod velük. Dobd el hazádat, és vele eldobod szegénységedet is! SZAPPHÓ: Még ha máshová is megyek, Leszbosz mindig velem van. Egy vagyok e szigettel, s ha valaki idejön most vagy bármikor, tudja, Szapphó szigetére érkezett. Szellemünk összeér. HERMÉSZ: Nahát. Különös rejtély számomra még mindig az ember. Tudod, mi mindenhol ott vagyunk, alig kötődünk helyekhez, számunkra szent hely a világ, ám ti azt mondjátok otthon és máris templomot építettetek. SZAPPHÓ: A végtelen térben kell olyan helynek lennie, ahonnan az ember is érzi: békében él. Él, és már nem fél többet, mert ez így van rendjén. HERMÉSZ: Ugyan... barlangokba bújtatok nem oly rég, majd felszínre hoztátok odúitokat. Aztán odúitok falait falvakra és városokra, szigetekre és országokra terjesztettétek ki. Végül azt mondtátok ez a miénk, mi alig is különbözik attól, hogy „enyém”! Hogy aztán véres háborúkat vívjatok egymással a kiterjesztett barlangokért. Hogy nevezheted e sötét lyukat hazának és szentnek? SZAPPHÓ: Ami egy istennek sötét lyuk az nekünk otthon és a szeretet. Ami istennek érthetetlen mélység, az nekünk, embereknek: a család. HERMÉSZ: Még hogy mi istenek ne értenénk mindent? SZAPPHÓ: Te legalábbis, most úgy tűnik, nem értesz engem, Hermész. HERMÉSZ: Rendben, Szapphó, íme, felvágott nyelved jutalma: ha a bolond versenyt, melyet a főtéren tartanak tanítványaid elveszítik: te fogsz veszíteni valójában. Mindened elveszem, mit értéknek neveztél: lányodat, verseidet, tanítványaidat, tanításodat és hazádat. Csak életed hagyom meg. SZAPPHÓ: Várj! Kérlek ne! HERMÉSZ: Ha azonban nyer valamelyik tanítványod, akkor választhatsz a felsoroltak közül. Választhatsz, hogy te mit adsz fel.


SZAPPHÓ: Inkább életem. HERMÉSZ: Sorsod van. Hübriszed. SZAPPHÓ: Átok. HERMÉSZ: Nevezd, ahogy akarod, életed még el nem dobhatod. SZAPPHÓ: Bárhogy alakul csak veszíthetek. HERMÉSZ: Mért nézel így? Mit tehetnék? Embernek istennel üzletelni mindig ilyen egyenlőtlen. Könyörögtél, hogy tegyelek gazdaggá, s most, hogy az vagy, most már érted mi mindent veszíthetsz. SZAPPHÓ: Kegyetlen vagy, ó Hermész. HERMÉSZ: Lopni jöttem, nem... SZAPPHÓ: ...tanácsot adni. De... hol vagy? Hová tűntél, költők és tolvajok hírvivő istene? Második felvonás II/1 Alkaiosz és Pitthakosz találkozása ALKAIOSZ: Vödrünk - az állam - mocsokkal van tele. Nem. Nem jó. Ennél már csak az lenne rosszabb, ha azt írnám: hogy kishazánk - ez a telihugyozott rózsaszín bili... túlcsordult, ez a teliszart klozet... túl büdös. Telifingott bugyelláris... Elég! Apollón tisztítsd meg gondolataimat, segíts, hogy megértsék azok is, akiknek meg kell, s ne akadjanak néhány cinikus hasonlaton fenn. Tehát... valami olyan kéne, amit mindenki megért. Hajónk - az állam viharos tengeren hánykódik... Jó ez, jó, lesz ez... csak a megfelelő forma kell hozzá... hiába írni jobb róla, mint benne részt venni. PITTHAKOSZ: Késő! Deszka lettél, Alkaiosz, te magad is ebben a hánykolódó hajóban, része lettél a korhadó testnek. ALKAIOSZ: Pitthakosz, öreg barátom, ahogy megérkeztél rögtön „ledeszkázol”? PITTHAKOSZ: Rossz szokásod, drága költőnk, hogy hangosan gondolkodsz. Vigyázz, mert még vesztedre lehet! ALKAIOSZ: Úgy beszélsz, mintha máris te irányítanád a mütilinéi bíróságot. PITTHAKOSZ: Amíg ez a Melankhosz van hatalmon, esélyünk sincs, se nekünk, se Mütiliné jobb sorsa és igazságra megérett polgárainak, hogy az igazságszolgálat és törvényhozás bölcs és becsületes kezekbe kerüljenek. ALKAIOSZ: Ejnye, no, egészen belejöttél szerepedbe az elmúlt időben. Dobd le az ócska maszkot, amit a köznépnek tartogatsz, s velem beszélj úgy, mint baráttal! Beszélj úgy, mint régen. PITTHAKOSZ: Nem maszk ez, hanem maga az igazság! ALKAIOSZ: Hú. Egy percre már én is elhittem.


PITTHAKOSZ: Tréfálsz, ugye? ALKAIOSZ: Mit szólsz a hasonlathoz? PITTHAKOSZ: A teliszart klozethez? ALKAIOSZ: Dehogy! PITTHAKOSZ: A telihugyozott rózsaszín bilihez? ALKAIOSZ: Ugyan már! Hogy államunk hajó... PITTHAKOSZ: Tanítani fogjuk. ALKAIOSZ: ...a háborgó tengeren. PITTHAKOSZ: Költők fogják ismételni. ALKAIOSZ: Hízelegsz! PITTHAKOSZ: Neved halhatatlan lesz. ALKAIOSZ: Nem vagyok egyenlő nevemmel. PITTHAKOSZ: Szellemed dicső. ALKAIOSZ: Nem érdekel a jövő. PITTHAKOSZ: Pedig már látom, ahogy távoli népek mozdulnak meg. ALKAIOSZ: Elég lenne nekem, ha most és itt mocorognának trónusba hízott seggek versemet olvasva. PITTHAKOSZ: Hát egy a célunk mégis? ALKAIOSZ: Te a mostani hatalom ellen küzdesz, én a mindenkori ellen. PITTHAKOSZ: Hát a jó Mürtiloszt sem támogatnád Melankhosz ellenében. ALKAIOSZ: Még nevük is egybecseng, mi lenne köztük a különbség? Hatalom az hatalom. Sose jó, ha egy ember kezében van. PITTHAKOSZ: Mit javallasz hát? ALKAIOSZ: Jöjj, igyunk! PITTHAKOSZ: Gyújts fényeket. ALKAIOSZ: Sose várj a mécsre. PITTHAKOSZ: Messze még az este. ALKAIOSZ: A nap már csak egy ujjnyi tán. PITTHAKOSZ: Miből igyunk? ALKAIOSZ: Vedd le hát, szeretett barátom, a nagy szép díszű kelyheket. PITTHAKOSZ: Más dolgunk lenne. ALKAIOSZ: Gondűzőül adott bort Zeusz és Szemelé fia az embernek. PITTHAKOSZ: Mennyit kérsz? ALKAIOSZ: Egészen tele töltsd, harmada bor legyen és kétharmada víz és azután rajta, kupát kupa kergessen... PITTHAKOSZ: Részeges lettél, Alkaiosz. ALKAIOSZ: Mindig is az voltam. PITTHAKOSZ: Régen írtál verseket. ALKAIOSZ: Most is írok, csak te nem hallod őket. PITTHAKOSZ: Régen érdekelt mi lesz a többi emberrel körülötted. ALKAIOSZ: Most is érdekel, csak másképpen, mint téged. PITTHAKOSZ: Régen...


ALKAIOSZ: Régen bölcs voltál, Pitthakosz. PITTHAKOSZ: Hogy érted? ALKAIOSZ: Meg ne sértődj. PITTHAKOSZ: Az államrend romokban, a gazdaság sosem volt ennyire a padlón, vért szagolnak a téren a hiénák, zsarnok uralkodik... ALKAIOSZ: És te egy másikat segítenél ugyanarra a trónra. PITTHAKOSZ: A sok bor elhomályosította az elméd. ALKAIOSZ: Tudod, Szapphóval a múltkor arról beszélgettünk... PITTHAKOSZ: Szapphó! Hát a némber beszélte tele a fejedet. ALKAIOSZ: Dehogy! PITTHAKOSZ: Ez a baj veletek, költőkkel. A bor és a nők jobban érdekelnek, mint az államügyek. ALKAIOSZ: Nem érdekel az az állam, amiben nincsenek jó borok és jó nők. De Szapphó más... PITTHAKOSZ: Hallottam hírét! Tudom, hogy más. ALKAIOSZ: Nem úgy értem. Szóval arról beszélgettünk... PITTHAKOSZ: Ellenem beszélt a boszorka tudom. ALKAIOSZ: Öregem, rajtad már a bor sem segít? PITTHAKOSZ: Támogatásodért jöttem és te leitatsz és Mütiliné legnagyobb szajháját hozod példaként? ALKAIOSZ: Ugyan már... ne vedd magad olyan komolyan. PITTHAKOSZ: Már hogy a fenébe ne? Itt most az államról van szó... ALKAIOSZ: Viharba keveredett hajó. PITTHAKOSZ: ...és népről. ALKAIOSZ: Kétségbe esett utasok. PITTHAKOSZ: Legénység és kapitány kell. ALKAIOSZ: Vagyis hadsereg és hadvezér? PITTHAKOSZ: Így is mondhatod. ALKAIOSZ: Vihar még nem múlt el sem vezényszóra, sem fegyverektől. Ellenben embereket öltek már fegyverekkel sokszor, akár egyetlen vezényszóra is. Túl sokszor. PITTHAKOSZ: Már értem. Szapphó téged is elvarázsolt. ALKAIOSZ: Te varázsoltad el önmagad. Élni születtünk, nem mások felett hatalmaskodni. Élj, és boldog leszel! PITTHAKOSZ: Részeg vagy... szavaidat betudom az italnak és Szapphó mágiájának. ALKAIOSZ: Hagyd ki ebből őt! Őt ezek a dolgok nem is érintik. PITTHAKOSZ: A nép és az állam mindenki közös ügye. ALKAIOSZ: Az ember előrébb van, mint a rendszer. De te ezt már rég nem érted, ahogy Szapphót se. PITTHAKOSZ: Hetyeg és iszik naphosszat, dehogynem értem! ALKAIOSZ: Az ifjúságot élni és gondolkodni tanítja. PITTHAKOSZ: Fiatalok megrontója.


ALKAIOSZ: Ő a tízedik múzsa. PITTHAKOSZ: Istenkáromló! ALKAIOSZ: Nem értesz semmit. PITTHAKOSZ: Te nem érted. Amiért jöttem most már tárgytalan. Jobb sorsot ajánlottam és szövetséget, de te a bort választod és Szapphódat. ALKAIOSZ: Üzletelni jöttél? Azt hittem népről és államról beszélgetünk. Különös milyen gyorsan lesz ebből üzlet. PITTHAKOSZ: Tudod, hol találsz! ALKAIOSZ: Remélem nem a trónban. PITTHAKOSZ: Még csak egyetlen kérdés, öreg barátom. Régóta meg akarom kérdezni tőled ezt. ALKAIOSZ: Kérdezz. PITTHAKOSZ: Mindig is érdekelt, hogy mi értelme van ennek az egész költészet-dolognak. Mondd, miért éltek ti költők? Valld be, hogy csak a borért és a nőkért, s a többi csak porhintés. Valld csak be... most, még változtathatunk ezen az egészen. ALKAIOSZ: Hogy lesz ennyire okos emberből ennyire rossz? Miféle vágyaid vannak neked? PITTHAKOSZ: Léhűtő, a kérdésemre válaszolj! ALKAIOSZ: Száz esztendős vak mágusnő válaszolt nekem erre a kérdésre még Delphoiban. PITTHAKOSZ: Mit mondott? Miért éltek, ti költők? ALKAIOSZ: Hogy megmondjuk másoknak azt, amit még maguktól sem fogadnának el. PITTHAKOSZ: Értem. Értem én, Alkaiosz, és tüskét nem felejtem. Jobb lett volna, ha azt válaszolod, amit hallani szerettem volna, hogy a borért és a nőkért éltek ti költők. Adtam volna bort is, nőt is. Jobb lett volna, kedves barátom. Vigyázz, mert meghalhatsz azért, amit mondtál. Ég veled! Pitthakosz el. II/2 ALKAIOSZ: Szörnyen vágyik e férfiú nagy hatalomra, most megy és csupán csak ezért az államot földúlja. Az állam pedig ing, lemerül hamar. De nem kell, Alkaiosz, a bajnak önmagad adnod át! El mit érsz, ha mindig csak baj gyötör? Drága gyógyszer jöjj, most kell bort pohárba töltve inni. Szapphó köre érkezik. Lányzsivaj, kacagás. ATTHISZ: Alkaiosz! Mester! ALKAIOSZ: Ifjú barátaim! MEGARA: Szapphóhoz sietünk... ANAKTORIA: ...de közben beugrottunk hozzád. ALKAIOSZ: Jól tettétek. GONGÜLA: Híreket viszünk.


ALKAIOSZ: Éppen bort nyitottam, jut nektek is bőven. EUREIKA: Érdekel mi történt? ALKAIOSZ: Hogyne, biztos érdekes. De előbb gyertek és igyatok kicsit velem! GONGÜLA: A parton voltunk... ATTHISZ: Pontosabban a kikötőben. ANAKTORIA: Ott volt Kharaxosz. ALKAIOSZ: Találkoztatok Szapphó fivérével? EUREIKA: Nem! Nem ővele... hanem a Hordólakóval. ALKAIOSZ: Tessék? Kivel? ANAKTORIA: Ő mondta, hogy látta. ALKAIOSZ: Kicsoda kicsodát? ATTHISZ: Hát Szapphó fivérét... MEGARA: ...Dórikával. GONGÜLA: Képzeld, Megara elvesztette a fogadást. ALKAIOSZ: Micsodát? Ifjak, állj! Ugyan mit tanultatok Szapphótól, ha még azt sem tudjátok e elmesélni mi történt az imént? ATTHISZ: A mesternek igaza van! MEGARA: Legyen hát, játsszuk el! Gongüla te leszel a hordólakó, Eureika és Anaktoria ti lesztek a hordó! Most látod, jó mester, éppen rajta könyökölt a Hordólakó. Így ni! Ekkor érkeztünk mi táncolva és játszadozva... ATTHISZ: Valahogy így... MEGARA: Atthisz kérdé: Ki vagy ó, messze földre szakadt idegen, ki szerény kis városunkba, melynek Megara a legszebb ékessége Mütilinébe vetődtél? ATTHISZ: Nem is ezt kérdeztem! ALKAIOSZ: Folytasd! MEGARA: Ki vagy, ki szerénytelen szépségem nem hat meg? ATTHISZ: Megara! ANAKTORIA: Komédiás? EUREIKA: Mágus? MEGARA: Hé, a hordó nem beszél! ALKAIOSZ: Csodás! GONGÜLA: Talán szatír lennék? ATTHISZ: Mire Megara szólt: Majd én, a nagyeszű Megara kiderítem! MEGARA: Csaló! ATTHISZ: Te kezdted! ANAKTORIA: Úgy van, Megara, gyere és kérdezd meg. EUREIKA: Gyerünk, Megara! Kérdezd meg! ATTHISZ: Hé, a hordó nem beszél! GONGÜLA: Erre felkiáltott a hordólakó: Boooooort! ALKAIOSZ: Nahát! MEGARA: Atthisz mondá, fene bölcsen, hogy biztos szomjas szegény! ALKAIOSZ: Alighanem az lehetett. EUREIKA: Vagy tengerész!


ANAKTORIA: Hajótörött! MEGARA: Hé, a hordó... EUREIKA és ANAKTORIA: Tudjuk... nem beszél! GONGÜLA: Booooort! ATTHISZ: S az üzleti érzékkel megáldott Megara ekkor mondta, ha elmondod ki vagy kapsz bort majd Alkaiosz mestertől! ALKAIOSZ: Tőlem? MEGARA: El ne hidd! Tréfál. GONGÜLA: Végre én, akarom mondani a Hordólakó szólalt meg. Azt mondtam, Tündérkém, ha tudnám ki vagyok félisten volnék, nem eltévedt ember az idő és tér sötét labirintusában. ALKAIOSZ: Bölcs. Igazán nagy filozófus. Mit mondott még? GONGÜLA: Úgy folytatta, akarom mondani folytattam, hogy itt van pénz, könyörgöm, hozzatok bort. ALKAIOSZ: Több mint bölcs. Ember. ATTHISZ: Míg Gongüla és Eureika borért szaladt, Megara megpróbálta kiszedni belőle kicsoda is pontosan. Azt mondta, hogy hála Atthisz bölcsességének, mindjárt lesz borod, most beszélj ki vagy és honnan jöttél? MEGARA: Nem egészen így! ALKAIOSZ: Mit válaszolt? GONGÜLA: Igen, akkor tehát ő, a Hordólakó, vagyis én azt mondtam, hogy mondtam már, valaha talán mertem volna válaszolni, ma azt mondom, csak kutatom, hogy mi az az én, mi az a most és mi volt egykoron. ALKAIOSZ: Athéni lehet. MEGARA: Én is ezt sejtettem, s ezért kérdeztem nevét. ATTHISZ: Annyira sejtetted, hogy egyből kérdezted városa nevét is! MEGARA: Galád! ATTHISZ: Béka! ALKAIOSZ: És mit válaszolt? GONGÜLA: Hogyne, Alkaiosz mester! Akkor tehát ő, vagyis én, szóval a Hordólakó azt mondta, hogy túl szépek vagytok ti nekem, inkább hordómba még most visszabújok, amíg nagyobb baj nem lesz ebből! És visszamászott, azaz visszamászok. ALKAIOSZ: Tényleg szépek vagytok. Megértem. ANAKTORIA: Megara csinálj már valamit. ATTHISZ: Hordó! Pszt! MEGARA: Erre Atthisz mondta, hogy, jó Megara, hiszen te tanultál legtöbbet Szapphótól, én csak csókokat loptam. Közülünk csak te tudnád hordójából kicsalni, rád fogadnék! ATTHISZ: Dehogy is! Nem így volt! MEGARA: Atthisz, te jó meglátású, igazmondó, hát fogadjunk. ANAKTORIA: Izgalmas volt!


EUREIKA: Így történt volna? ALKAIOSZ: Csodás! Remek! Remek gyermekeim, az előadás igazán szórakoztató volt, csak éppen azt nem tudom meg mi történt pontosan. Úgy látom, megint egy mesének annyi arca lett, ahányan azt elmesélik. ATTHISZ: Bocsáss meg, Mester, Megara kezdte. MEGARA: Atthisz csavart az igazságon. ALKAIOSZ: Sokat beszéltek ma már nekem az igazságról, drága ifjak! Igen sokan csavargatják nálunk. Válaszoljatok inkább kérdéseimre. ANAKTORIA: Pedig a legviccesebb rész csak ezután következett. EUREIKA: Megara sziporkázott! GONGÜLA: A hordólakó, azaz én is! ALKAIOSZ: Kezdjük újra. Tehát én kérdezek. ATTHISZ: Jó. MEGARA: Rendben. ANAKTORIA: Akkor az előadásnak lőttek? EUREIKA: Dobhatjuk a szerepeinket, pedig szerettem hordó lenni. GONGÜLA: Ó, de kár! Most akkor megint önmagam vagyok? Megint Gongüla? ALKAIOSZ: Igen, Gongüla, önmagad. De hidd el, minden csak szerep és minden csak játék és mindenhol színpad van. Még ez az önmagunk is csak szerep, amit eldobunk, ha a függöny majd végleg lemegy. Az én csak álom és illúzió az alapvető emberihez képest, ami pedig mindenkiben egy és ugyanaz. Benned is, és a Hordólakóban is. GONGÜLA: Köszönöm, Mester. ALKAIOSZ: Ugyan, én is Szapphótól tanultam ezt. GONGÜLA: Értem. ALKAIOSZ: Tehát megtaláltátok a különös idegent a parton... ATTHISZ: A kikötőben. ALKAIOSZ: Igen a kikötőben. S ő mondta, hogy találkozott Kharaxosszal? MEGARA: Igen! S hogy Dórikával látta, s rögtön perbe akartál fogni. ALKAIOSZ: Perbe? ATTHISZ: Lopásért. ALKAIOSZ: Lopásért? MEGARA: A bor miatt. ALKAIOSZ: Értem. ANAKTORIA: Aztán Eirána és Phaón érkezett. ALKAIOSZ: Ismerem őket, sejtem mit mondhattak, mikor ezzel a fickóval titeket együtt láttak. EUREIKA: Ők képviselik most a versenyen Gorgó és Androméda iskoláját.


ALKAIOSZ: Nem csodálkozok már semmin sem, és a kikötőben mit tettek? EUREIKA: Ők is be akarták perelni a hordólakót. ALKAIOSZ: Nahát, hogy mekkora divat lett Mütilinében a pereskedés, amióta türannosz irányítja az országot és halott a jogrend. És ugyan miért akarták beperelni ezt a derék nincstelent? GONGÜLA: Fiatalok megrontásáért. ATTHISZ: Miattunk. ALKAIOSZ: Eirána az erkölcs őre? Phaón oldalán? Csodás! És ti mit tettetek? MEGARA: Mi? Hát... ATTHISZ: Mi semmit sem tettünk. Hermész volt az. ALKAIOSZ: Hermész? ANAKTORIA: Csodát tett! GONGÜLA: Láthatatlanná tette az idegent. ATTHISZ: Éppen amikor Eirána és Phaón elment a térre. MEGARA: Éppen amikor nekünk kellett volna őt bevinni a bíróságra. ANAKTORIA: Atthisz vette észre Hermész csodáját! ALKAIOSZ: Á, értem! Alighanem itt Hermész tényleg csodát tett és ti pedig remek tanítványai vagytok Szapphónak. Éppen ezért, hamar, ne késlekedjetek, menjetek gyorsan Szapphóhoz. Igyekezzetek! Ha fivére érkezésének hírét kapja örülni fog. MEGARA: De hát vele volt Dórika! ALKAIOSZ: Nem számít. Sőt! ATTHISZ: Te is jól tudod, Alkaiosz, hogy Dórika elhagyta Szapphó iskoláját, s fivérét Egyiptomba csábította. ALKAIOSZ: Haragot csak gonosz emberek tartanak, mint szörnyű állatot, melyet méreggel és cselszövéssel hizlalni lehet. A nemes ember erénye a megbocsátás. Szapphó kétségkívül a legnemesebb, akit ismerek. Dórika pedig soká legjobb tanítványa volt, s ha most visszatértek nem biztos, hogy rosszat akarnak. Nép ajkán érett a mondás, hogy rossz lehet az, aki rosszra gondol. Félelmet tudatlanság szülhet csak, jobb tehát valamiről tudni, hogy mi az, mint félni tőle, drága ifjak. Szapphó tudni fogja, hogy fogadja fivérét és volt tanítványát, ha megadjuk neki ezt a csöpp előnyt, hogy előbb értesítjük. ATTHISZ: Értem. MEGARA: Köszönjük, Alkaiosz! ALKAIOSZ: Mire vártok, már fél Mütiliné tudja híretek, igyekezzetek! GONGÜLA: Igenis. ANAKTORIA: Gyertek! ALKAIOSZ: Atthisz, csak egy percre. ATTHISZ: Igen?


ALKAIOSZ: Szapphónak vidd meg a hírt, Pitthakosz járt nálam. Régi barátunk a bölcs, most Melankhosz helyett Mürsziloszt akarja türranosznak, s maszkja arcára tapadt. ATTHISZ: Értem. ALKAIOSZ: Dehogy érted! Még szerencse, hogy ti ezt még nem értitek. Szó szerint add át neki, amit mondtam. ATTHISZ: Pitthakosz járt nálad, s régi barátotok, a bölcs, most Melankhosz helyett Mürsziloszt akarja türranosznak. ALKAIOSZ: Maszkja arcára tapadt. ATTHISZ: Maszkja arcára tapadt. ALKAIOSZ: Remek. Most menj, s e csönd virágot ajkadon fogadd fizetségül, ifjú Hermész. ATTHISZ: Köszönöm! ALKAIOSZ: Üdvözlöm Szapphót! Hamarosan én is utánatok megyek! Szapphó köre el. II/3 ALKAIOSZ: Csupa csönd ez az élet és csupa remegés. Légy hozzám kegyes Zeusz, maradj velem Apollón. Ha csak ezt a pár verset még befejezhetném. MÜRSZILOSZ: Lesz rá bőven alkalmad! Légy áldott Alkaiosz, te költő! ALKAIOSZ: Te? Itt? MÜRSZILOSZ: Mért csodálkozol? ALKAIOSZ: Hát persze, Pitthakosz rögtön hozzád futott. MÜRSZILOSZ: Pitthakosz, Pitthakosz, vén kuruzsló. Jobban elhiszi, amit mond, mint az, akiknek mondja. ALKAIOSZ: Nem tudom, hogy mi a veszedelmesebb. Aki hazudik, de hisz hazugságában, vagy aki úgy hazudik, hogy semmiben sem hisz. MÜRSZILOSZ: Filozofálgatunk? Filozofálgatunk? Azt hittem költő vagy! Ejnye-bejnye, hiszen még borral sem kínálod a régi barátot? ALKAIOSZ: Nem is tudtam róla, hogy régi barátok lennénk. MÜRSZILOSZ: Régiek vagy újjak? Vajon az új barát nem épp oly édes, mintha régi lenne. Sőt, egy új barát sok új dologban tud segíteni, amire korábban nem is gondoltál. Na de hol az a Leszbosz szerte híres borod, jó Alkaiosz? ALKAIOSZ: Bocsáss meg, Mürszilosz, ma nem iszok, s borom megsavanyodott épp az elébb. Majd küldetek új amforákért! MÜRSZILOSZ: Nem számít! Nem kocsma ez, te nem vagy kocsmáros, és én sem inni jöttem. Meg aztán úgy tudom, hogy Kharaxosz hozott jócskán. ALKAIOSZ: Hát már erről is tudsz. MÜRSZILOSZ: Hacsak nem lopta el mindet az a hordólakó bugris.


ALKAIOSZ: Lehet, hogy bölcsebb az a bugris a te Pitthakoszodnál is. MÜRSZILOSZ: Ejnye, no, hát Alkaiosz mindenről tud? Mit tudsz még az új jövevényről? ALKAIOSZ: Nálad biztos kevesebbet, Mürszilosz. MÜRSZILOSZ: Hízelegsz, ez tetszik! De az is lehet, hogy titkolózol. Pedig kis hordólakó barátod nagy bajba került. ALKAIOSZ: Nem ismerem, nem tudom kicsoda, így nem lehet barátom. MÜRSZILOSZ: Mégis azt látom rajtad, hogy ezért az ismeretlenért is képes vagy aggódni. Gyenge vagy, Alkaiosz. Ha egy ismeretlenért aggódsz, barátaidért mire lennél képes? ALKAIOSZ: Mit tettetek vele? MÜRSZILOSZ: Kivel? ALKAIOSZ: Szapphóval? MÜRSZILOSZ: Áhá! Vele? ALKAIOSZ: Vele! MÜRSZILOSZ: Vele semmit. Pitthakoszt küldtem hozzá, megfelelő támogatással. Mivel tudom, hogy fivére Dórikás kiruccanása óta Szapphónak anyagi gondjai vannak, most felajánlok neki egy nagylelkű, hosszú, nagyon hosszú lejáratú hitelt. ALKAIOSZ: Amint Kharaxosz hazaér Szapphónak semmi szüksége sem lesz a pénzedre. MÜRSZILOSZ: Annál jobb, legalább meg tudja adni majd! ALKAIOSZ: Csakhogy előbb megtudja fivére hazatértét, mint ahogy Pitthakosz odaér. MÜRSZILOSZ: Nem hiszem. Kharaxoszékat vámban lévő hivatalnokaim ostoba kérdéseikkel kissé fenntartották. Minő sajnálatos. Persze erről is a türannosz tehet! Minek annyi hivatalnok! ALKAIOSZ: Siess, kérlek szépen jó Hermészem, nagyon siess, repülj üzenetemmel. MÜRSZILOSZ: Hogy mondod? ALKAIOSZ: Csak imádkozok. MÜRSZILOSZ: Jól teszed! Ilyen időkben, ó, megértem. Különösen, ha a hordólakó barátodért teszed. ALKAIOSZ: Vele mit tettetek? MÜRSZILOSZ: Alkaiosz, Alkaiosz, hát minek nézel te engem? Haramiavezérnek? ALKAIOSZ: Tévednék? MÜRSZILOSZ: Van humorod! Ezt szeretem! És főleg a kapcsolataidat Leszbosz előkelő házaiban. ALKAIOSZ: Egyenes beszéd végre. Most már tudom, tőlem mit akarsz. Mi tettetek az idegennel? MÜRSZILOSZ: Mondtam már: mi semmit. Ellenben Mütiliné zsarnoka, a nép nyomorgatója, a kincstár kifosztója, a jogrend széttiprója...


ALKAIOSZ: Egészen úgy beszélsz, mint Pitthakosz. MÜRSZILOSZ: Valóban? Köszönöm dicséreted, retorika órákat veszek a vén kujontól. ALKAIOSZ: Kár, hogy az asztalhoz ültök. MÜRSZILOSZ: Miért? ALKAIOSZ: Talán, ha az ágyban lennének ezek az órák, nyugodtabb lenne itt az élet. MÜRSZILOSZ: Te, te... költő, erre még visszatérünk! Szerencséd, hogy én értem még a tréfát, ellentétben a zsarnok Melankhosszal, akit a te hordólakó idegened addig csúfolt, mígnem az hordóstul a bíróságra vitette. ALKAIOSZ: Szegény ördög. MÜRSZILOSZ: Nagyon szegény. Kharaxosztól lopott úgy tudom, Dórika biztos tanúsítja majd. Szapphó szépséges ifjakból álló körét – tudom, hogy jól ismered őket – pedig megrontotta. Eirána mondta nekem. ALKAIOSZ: A kis feltörekvő. MÜRSZILOSZ: Ám, úgy hallottam Hermész csodát tett... ALKAIOSZ: Legyen áldott, s suhanjon gyorsan szárnyas saruiban! MÜRSZILOSZ: Milyen vallásos lettél újabban, nahát. Se bor, se semmi, csak ez az ájtatos szöveg. ALKAIOSZ: Hiába, változnak az idők! MÜRSZILOSZ: Szóval Hermész csodát tett és eltűnt az idegen az ifjak szeme elől. ALKAIOSZ: Bizony, magam is láttam már csodákat. Kétségbe ezt se merném vonni. MÜRSZILOSZ: Te nem, de sajnos a türannosz éppen arra járt Gorgó és Androméda kíséretében. ALKAIOSZ: Párkák. MÜRSZILOSZ: Sorsát a szegény flótásnak, hamar elvágták. Mindent felvettek, amit mondott. Ők sajnos nem látták láthatatlannak már. Amikor pedig arra hivatkozott, hogy őt Hermész láthatatlanná tette, lopás és ifjak megrontása után, harmadiknak megszerezte az istenkáromlást vétkét is. ALKAIOSZ: Jók a forrásaid, Mürszilosz. Gorgó vagy Androméda dolgozik neked? MÜRSZILOSZ: Gyorsan vág az eszed, kár, hogy versekre fecsérled, derék Alkaiosz. Láthatod, hogy ha azt vesszük, lényegében ártatlan idegent akarnak elítélni Mütiliné bíróságán. Persze lehet, hogy az ifjak mellette vallanak, de Eirána és Dórika nem teljesen biztos. Azt is mondják Gorgó és Androméda is hajlékony, ha arról van szó. ALKAIOSZ: Mármint a hatalomról? Biztos nagyon hajlékonyak. Mit akarsz? MÜRSZILOSZ: Te mit akarsz, Alkaiosz? Segítesz nekem, Pitthakosznak, és hamarosan szövetségünkbe lépő Szapphódnak megmenteni ezt a derék idegent. ALKAIOSZ: Melankhoszt pedig ezáltal megbuktatni?


MÜRSZILOSZ: Jól mondod. ALKAIOSZ: Téged pedig helyére ültetni? MÜRSZILOSZ: Ne siessünk ennyire előre. Bár kedves tőled, hogy engem tartasz megfelelő vezetőnek, természetesen csak az átmeneti időkre, amíg rendes, a mütilinéi polgárok által szabad választásokon... ALKAIOSZ: Hagyd ezt kérlek Pitthakosznak. Alighanem értem. Szapphót pénzzel, engem pedig lelkiismeretemtől fogva próbálsz megvenni. MÜRSZILOSZ: A gonosz Melankhosz ellen kell valamit tennünk végre! Egy ártatlan bűnhődjön? ALKAIOSZ: Szapphónak lehet, hogy pénze nincsen, de nagyobb a gazdagsága, mint neked. Jobb lenne kihagyni ebből az egészből. MÜRSZILOSZ: Azt majd Pitthakosz megbeszéli vele. És te? Rajtad múlik egy ártatlan élete. ALKAIOSZ: Győztél. MÜRSZILOSZ: Győztünk, győztünk, kedves Alkaioszom! Hihetetlen, hogy egy vadidegenért képes vagy támogatni engem. ALKAIOSZ: Nem érte, értünk teszem. MÜRSZILOSZ: Ne vágj, oly savanyú arcot! Mostantól mi összetartozunk. Pitthakosz megmondta, hogy erre nem fogsz nemet mondani. ALKAIOSZ: Ezt Pitthakosz találta ki? MÜRSZILOSZ: Mit gondoltál? Nekem eszembe se jutott volna a szó, hogy lelkiismeret. ALKAIOSZ: Még be is vallod. De ugye tudod, hogy Pitthakosz veszélyesebb ellenfeled, mint Melhankosz? MÜRSZILOSZ: Miket beszélsz? A vén barom? Nem csak, hogy nem vagy annyira bölcs, mint előbb gondoltam, hanem gyenge is vagy! Gyenge vagy, Alkaiosz! Mi lenne veled nélkülünk! ALKAIOSZ: Boldog lehetnék? MÜRSZILOSZ: A boldogsággal ráérsz. Most lázban az ország. ALKAIOSZ: S e láz józan eszét elveszi. MÜRSZILOSZ: Történelmi időket élünk. ALKAIOSZ: A történelem vért és halált jelent. MÜRSZILOSZ: Félsz? ALKAIOSZ: Még nem. MÜRSZILOSZ: Ráérsz félelemmel és boldogsággal is. ALKAIOSZ: Ezt vegyem fenyegetésnek? MÜRSZILOSZ: Aminek akarod. Gyere, menjünk azonnal! ALKAIOSZ: Ugye, most még nem kötelezel? MÜRSZILOSZ: Ugyan már, összekeversz valakivel... tudom is, Melankhosszal. Ő a türannosz, nem én. ALKAIOSZ: Idő kérdése. MÜRSZILOSZ: Mire vársz?


ALKAIOSZ: Egy verset félbehagytam. Utánad mennék később, ha befejeztem. MÜRSZILOSZ: Gyanús vagy nekem! Milyen verset? ALKAIOSZ: Téged dicsőítőt. MÜRSZILOSZ: Tudtam én, hogy jobb belátásra jutsz! Remek, fejezd csak be. Aztán gyere utánam. ALKAIOSZ: Úgy lesz. MÜRSZILOSZ: És Alkaiosz... ALKAIOSZ: Igen? MÜRSZILOSZ: Ne feledd, remek vezetői képességeimet, a néphez való jóindulatomat, és különösen klasszikus vonásaimat kiemelni majd ott. ALKAIOSZ: Hol? MÜRSZILOSZ: Hát a versben! ALKAIOSZ: Ó, persze. Nem feledem. Kiemelem, mindent kiemelek, ne aggódj sosem! Nem fogja senki sosem elfeledni, hogy a régi türranosz helyére, mennyire sajátosan klasszikus vonásokkal megáldott új, áldott jó ember ült. MÜRSZILOSZ: Helyes! Hozd magaddal a verset, ott találkozunk. ALKAIOSZ: Úgy lesz. Függöny. II/4 Mütiliné főterén APOLLÓN: Hölgyeim és Uraim, dicsőséges és fenséges Mütiliné, tisztelt zsűri, jó estét! (többiek: éljen, bravó, hurrá!) HÉRA: Íme megkezdjük a régóta várt tehetségkutató versenyünket. (többiek: csodás, taps, bravó!) APOLLÓN: Ne feledjék el, hogy a fellépőkre szavazni lehet. HÉRA: De természetesen végül úgyis a zsűri dönt. APOLLÓN: Ó tényleg, Héra, mutassuk be a zsűrit. HÉRA: Remek ötlet, drága Apollón. Tehát az elfogulatlan zsűri tagjai: Melankhosz. APOLLÓN: Mürszilosz. HÉRA: És Pitthakosz. APOLLÓN: Mint bizonyára tudják a mai tehetségkutató versenyen Gorgó (többiek: bravó, éljen, hurrá), Androméda (többiek: csodás, hurrá, taps!) és Szapphó iskolájának tanítványai versengésének utolsó fordulójához értünk. A döntőhöz! (többiek: húúú, vááá) HÉRA: Mielőtt azonban megkezdenénk a döntőt meg kell, hogy köszönjük azt a rengeteg szavazatot, amelyet a korábbi fordulókban kaptak versenyzőink. APOLLÓN: Igen, köszönjük.


HÉRA: Köszönjük továbbá a Melhankosz és tsa. Lándzsagyárnak, a Mürszilosz Co. Páncélgyárnak és a Pitthakosz zártkörű társaságnak, hogy önzetlenül támogatták a mütiliniéi tehetségkutató versenyt. APOLLÓN: De térjünk a lényegre. HÉRA: Igen, szavazni továbbra is a főtéren előzetesen megvásárolt fekete és fehér kövekkel lehet. APOLLÓN: A fehér kövek jelentik az igent, a fekete kövek pedig... pedig a nemet! HÉRA: A szavazás után reklamációt nem fogadunk el. APOLLÓN: Legvégül pedig természetesen az elfogulatlan zsűri dönt. HÉRA: Ez a demokrácia. APOLLÓN: Éljen a demokrácia! HÉRA: Éljen! (többiek: éljen!) APOLLÓN: Most pedig nézzük a három iskola utolsó három versenyzőjét. HÉRA: Gorgó iskolája fantasztikusan teljesített az elmúlt időben, egyáltalán nem lesz könnyű lekörözni az utolsó versenyzőjüket, bár elméletileg még bárki nyerhet. APOLLÓN: Gorgó iskolájából a csodálatos Eirána indul. EIRÁNA: Üdvözlöm a kedves közönséget és különösen a zsűrit és titeket is. Jaj, annyira csodás, hogy itt állhatok melletted, Apollón. APOLLÓN: Köszi. HÉRA: Nos, Eirána, izgulsz? EIRÁNA: Nagyon, de úgy érzem menni fog. APOLLÓN: Biztos vagyok benne. EIRÁNA: Ó, drága vagy, Apollón. APOLLÓN: Ha tudnád. Mit látunk, mit hallunk tőled ma este? EIRÁNA: Szerettem volna valami olyannal előllállni, amely igazi, hamisítatlan görög hangulatba hozza a közönséget. HÉRA: Ez az, ez kell nekünk. Éljen Hellász! APOLLÓN: Éljen Hellász! Na és mi lenne az? EIRÁNA: A görögtűz. HÉRA: Brávó! APOLLÓN: Tehát akkor lássuk. EIRÁNA: Íme! (puffogás, robbanás, szikrázás) HÉRA: Egyszerűen csodálatos volt. APOLLÓN: Zeusz megirigyelhetné. HÉRA: Kérjük akkor adják le szavazataikat. APOLLÓN: Köszönjük, és hallgassuk meg a zsűri tagjait mit szólnak az első tehetségünkhöz: Eirániához. HÉRA: Eirána, te addig menj szépen vissza a többiekhez. APOLLÓN: Tehát, Melhankosz nagyúr?


MELHANKOSZ: Egyszerűen tátva maradt a szám. Valami nagyszerű volt. Valami csodás. Javasolni fogom, hogy ezentúl minden leszboszi ünnepen legyen ilyen „görögtűz”. Nem számít mibe kerül. (őrjöngés és taps) Szóval Eirána az előadásod, a megjelenésed egyaránt meggyőzött, hogy Gorgó megtanítja mit is kell a népnek pontosan adni. Én nagyon nagyra értékelem a művedet. Legyen 10-ből 9 pont. APOLLÓN: Hallod ezt, Héra? HÉRA: Hát valami csodás volt. Lássuk mit mond a zsűri másik tagja, Mürszilosz. MÜRSZILOSZ: Szerencsére nekem nem maradt tátva a szám, így nem repült be egy légy sem, hogy elterelje a figyelmemet az olyan szarvashibák felől, melyek sajnos nem tették teljessé a szikrázást és fényt. Hiányoltam még egy kis füstöt, illetve ez egyszerűen csak szép volt, nem keltett különösebb érzéseket és végképp nem keltett, amit annyira, de annyira hiányoltam: félelmet. Izgatottan várom, hogy mit fog produkálni Androméda tanítványa. Ez most legyünk tényszerűek, nálam csak egy erős közepes volt. 10-ből 5 pont. HÉRA: Hiába, a zsűri szigorú figyelmét nem kerüli el semmilyen hiba. APOLLÓN: Kétségtelen, de hallgassuk meg, hogy mit mond a zsűri harmadik tagja: Pitthakosz. PITTHAKOSZ: Köszönöm szépen a két isteni műsorvezetőnknek és a kedves közönségnek ezt a felejthetetlen hangulatot. Mütiliné népe már rég megérdemelte a felhőtlen szórakozást, és nagyszerű mulatságot, amiben most szinte részünk is volt Eirániának hála, és ebben kétségtelenül igaza volt Melhankosznak. Azért mondom, hogy „szinte részünk volt”, mert bár előadásában kétségtelenül egyesült az ismert tudományok legjava, ám hiányzott a tiszta múzsai művészet. Telis-tele volt nyers erővel, a természet rejtett szépségeivel, de hiányzott belőle az emberi szépség, törékenység és – egyet kell értenem ebben Mürszilosszal – a múlandóság felett érzet bánat, vagy megrendítő félelem nagyszerűsége. Mégis, ami számomra leginkább hiányzott: az a múzsai létérzés. Elemi volt, kétségtelen, de nem múzsai. Márpedig itt a döntőben már nem olyannak kell lenni, mint a természet, vagy mint az istenek. Itt meg kell haladni a természetet, meg kell haladni az isteneket. Az emberi felsőbbrendűséget és tökéletességet kell hirdetnie a győztesnek, aki mint a lótusz, a sárból és mocsárból felemelkedik és gyönyörűen kinyílik. Ezért tehát meg kell érteniük, hogy mennyire nagyvonalú vagyok és alighanem igazságos, hogy 10-ből 7 pontot adok. HÉRA: Micsoda fordulatok!


APOLLÓN: Egyszerűen hihetetlen. Tehát a végeredmény? HÉRA: Kilenc meg... APOLLÓN: öt és még hozzá adunk.... HÉRA: ...hetet. Az annyi mint.... APOLLÓN: Huszonegy ponttal a döntőben Gorgó iskolájának kiváló tanítványa, Eirána. (tapsvihar, éljenzés) HÉRA: De nézzük is a következő fellépőt, aki nem más, mint Androméda tanítványai közül a csodálatos Phaón. APOLLÓN: Phaón, te igazi férfi vagy, annyira izgulok, hogy mit láthatunk tőled. PHAÓN: Köszönöm a megtiszteltetést, hogy felléphetek itt, veletek, ebben a nagyszerű döntőben. Egy régi, jól ismert görög darabot furulyáznék el. HÉRA: Halljuk! PHAÓN: Tehát... (játszik) APOLLÓN: Egyszerűen csodálatos volt. HÉRA: A közönség nem véletlenül tombol és kezdte a rengeteg fehér kavicsot leadni, de kérdezzük meg a zsűrit. MELANKHOSZ: Nem is tudom mit mondjak. Apollón lehet, hogy téged meggyőzött, ezzel az ősi furulyajátékkal, de engem nem. Kétségtelenül kiváló volt a hangszerhasználat, a technika, művészi volt a dallamválasztás – ezt mind láttuk, de az előadásban én nem éreztem elég nagy beleélést. Számomra ez csak egy erős középmezőny, s azt hiszem így is nagyon kegyes voltam. 10 pontból tehát 5-öt adok. MÜRSZILOSZ: Le vagyok nyűgözve! Le vagyok taglózva! Bár mindenki így tudna furulyázni Mütilinében. Egyszerűen csodás volt. Nem, nem is mondok inkább semmit, csak annyit, hogy azért nem adok 10 pontot, hogy lássák, mennyire nem vagyok elfogult veled Phaón, pedig évek óta furulyázol nekem. Szóval 10 pontból adok 9-et. HÉRA: Most aztán mindannyian izgatottan várjuk, mit mond Pitthakosz. APOLLÓN: Csakugyan. PITTHAKOSZ: Phaón csodálatos furulyajátékát már volt szerencsém korábban is hallgatni, bár akkor nem adatott meg ily nagy közönség. Azt gondolom, hogy őszintén szólva, hogy az a véleményem, szóval ööö… látom a fejlődést, valahogy mégis jobban élveztem korábbi előadásainak intimitását, amikor csak kisebb társasággal voltunk jelen. Biztos vagyok benne, hogy sokat fog még fejlődni, és talán zavarban is lehetett, hogy ily nagy és becses közönség előtt kell előadnia tudományát. Adok neki tehát 10-ből 7-et. HÉRA: Gorgó és Androméda iskolája között tehát döntetlen az állás 21-21 ponttal. APOLLÓN: De vajon ki fogja képviselni Szapphó iskoláját? HÉRA: Vajon ki lesz a harmadik és egyben utolsó fellépőnk a mütiliniéi tehetségkutató versenyben? APOLLÓN: Ez benne van a műsortervben?


HÉRA: Nem emlékszem. APOLLÓN: Hol van Szapphó iskolájából a fellépő? HÉRA: Szünet! Addig is egy kis szünet!

Harmadik felvonás III/1 HÉRA: Hihetetlen, de sehol nem találom, hogy ki az, akivel Szapphó képviselteti magát ma itt. APOLLÓN: Ez tényleg különös. Megkérdezzük a zsűrit? HÉRA: Kérdezzük. APOLLÓN: Kedves közönség, úgy tűnik egy kis félreértés van itt, illetve valami aprócska technikai hibával kell szembesülnünk. HÉRA: Szapphó iskolája ugyanis előre nem jelentette be, hogy kivel is akar szerepelni ezen a nívós versenyen. Tehát meg kell kérdeznünk a nagybecsű zsűrit, mitévők is legyünk. MELANKHOSZ: Hallatlan. Ilyen még nem fordult elő. MÜRSZILOSZ: Felháborító. Skandallum. APOLLÓN: Mint a kedves közönség hallotta, valódi botránynak lehetnek a tanúi. HÉRA: De hiszen ez nagyszerű. PITTHAKOSZ: Meg kell kérdezni a közönséget, hogy van-e olyan köztük, aki esetleg Szapphó tanítványának tartja magát és hajlandó szerepelni Szapphó-iskolájának nevében. Csak utána jelenthetjük ki egyértelműen, hogy botrány. MELANKHOSZ: Ugyan, ki fog egy ilyen vesztes ügy mellé állni? MÜRSZILOSZ: Eleve hátrányból indul ekkora tiszteletlenség után. GORGÓ: Én mondtam, hogy ilyen ez a Szapphó. ANDROMÉDA: Előre figyelmeztettem mindenkit én is! APOLLÓN: Kérjük, nyugodjanak meg. HÉRA: Ó, hiszen itt jönnek Szapphó testvérei. APOLLÓN: Kedves közönség, az előbbi kis fiaskótól tekintsenek el, s üdvözöljék Szapphó bátyját Kharaxoszt, és két öccsét Eurügioszt és Larikoszt. Illetve az ismeretlen hölgyet. KHARAXOSZ: Ez valami félreértés lesz, mi úton vagyunk Szapphó otthonába, nem tudtuk, hogy itt ez van. Egyáltalán mi ez? DÓRIKA: Kharaxosz drágám, kérlek, mutass be. KHARAXOSZ: Az ismeretlen hölgy, pedig Dórika. APOLLÓN: Hát maguk nem tudják, mi zajlik itt? HÉRA: Fogalmuk sincs? EURÜGIOSZ: Nem.


LARIKOSZ: Sejtelmem sincs. APOLLÓN: Tapsoljuk meg őket! HÉRA: De hiszen ez csodás. MELANKHOSZ: Térjünk a tárgyra! MÜRSZILOSZ: Most akkor ki a fellépő? PITTHAKOSZ: Ki a tehetség? APOLLÓN: A zsűri kérdése az, hogy melyikük Szapphótanítványa. DÓRIKA: Valaha az voltam. HÉRA: Ez csodás! APOLLÓN: Ez valami elképesztően ragyogóan csodálatos! DÓRIKA: Mi? HÉRA: Dórika ugye? DÓRIKA: Igen. APOLLÓN: Mit hallunk akkor tőled? DÓRIKA: Hogyhogy mit? HÉRA: Valamit, amit Szapphó iskolájában tanultál. DÓRIKA: De én nem neveztem be ebbe a versenybe. APOLLÓN: Az nem számít. Itt vagy a téren, most már közszereplő vagy. Szerepelned kell, a „KÖZ” előtt. KHARAXOSZ: Az egyáltalán nem biztos. Fiúk, megyünk tovább. PITTHAKOSZ: A nagyszabású tehetségkutatásunk megzavarják. Vétek ez Mütiliné és az istenek ellen is. Kérem a jelenlévő elöljárókat, tegyenek valamit. MÜRSZILOSZ: Tán csak nem gyenge a türranoszunk? MELHANKHOSZ: Mit képzelsz? Katonák, vigyétek Szapphó fivéreit. Most pedig, Dórika, látod, már semmi nem zavar. DÓRIKA: Szerelmem, várjanak, hová viszik? KHARAXOSZ: Én szabad polgár vagyok, független borkereskedő, ezt nem tehetik. MELHANKHOSZ: Vigyétek. MÜRSZILOSZ: Folytassuk! APOLLÓN: Tehát, kedves közönség, nagytiszteletű polgárai Mütilinének, üdvözöljük együtt Szapphó iskolájából Dórikát. DÓRIKA: Kérem, ne csinálják ezt velem. HÉRA: Ugyan, Dórika, nem nagy dolog. Csak játssz valamit. DÓRIKA: Játsszak? APOLLÓN: Bármit, amit Szapphónál tanultál. DÓRIKA: Itt? Mindenki előtt? HÉRA: Hol máshol? Igen itt, mert ez egy tehetségkutató verseny. DÓRIKA: A tehetséget nem kell kutatni. A tehetség önmagától megmutatkozik. A tehetséget legfeljebb bíztatni, erősíteni, támogatni lehet. MELHANKHOSZ: Miféle versenyző ez? MÜRSZILOSZ: Kétségbe vonja nagyhagyományú szórakozásunk?


PITTHAKOSZ: Halljuk, hogy mit tud. Gyerünk-gyerünk! APOLLÓN: Akkor most vedd úgy, hogy támogatva vagy. HÉRA: A te érdekedbe, most már kezdj bele, bármibe. DÓRIKA: Bármibe? APOLLÓN: Ami csak eszedbe jut? Esetleg egy dal vagy egy vers? HÉRA: Csak igyekezz, Dórika, fogytán a türelmük. DÓRIKA: Hát jó... éppen csak hazaértünk, s máris ez fogad. De értem. Értem, tudom is mit kell tennem. APOLLÓN: Tisztelt zsűri, kedves közönség, Szapphó iskolájából láthatják-hallhatják, Dórikát! HÉRA: Dórika, mivel lépsz ma fel? DÓRIKA: Egy verssel. Egyetlen verssel. Szapphótól. APOLLÓN: Halljuk tehát, Dórikát, Szapphó-iskolájából! DÓRIKA: Szép ifjak, ti csak bíborövű múzsáknak áldozzatok / és zengő lanton kísérjétek a jó ívű dalt. / Ám az én bőröm már nem puha pázsit, hajam sem / hollófekete éj, melyben szerelmes kéznek / csak csoda csillag és varázs virágok nyílnak. / Márvány szívem kőhalom térdeimen hever most, / rommá lett a tánc, melyben egykor én őzgidaként / vidám vadsággal egyre szökelltem. / De kár a bánatért, ugyan, mit is tehetnénk: / aki él, arra ránehezül a súlyos öregség. / Hisz hiába szerette el Thitóniszt a Hajnal / és rózsa ujjaival örök életet – de nem / végtelen ifjúságot – csak-csak kicsikart, / mert szép volt és fiatal, mégis a szürke kor / még őt is elérte, s tücsökké ette a testét, / mígnem szerelme undorral dobozba zárta örökre. / Mit sem számított többé, hogy a Hajnal / napra-nap újra születik és örökké fiatal.

III/2 Szapphó otthona. KLEISZ: Édesanyám... SZAPPHÓ: Tudom jól. Nem perdül a rokka. KLEISZ: Édesanyám... SZAPPHÓ: Emlékszem. Szakadós ma a szál. KLEISZ: Édesanyám... SZAPPHÓ: Mondtad és én nem felejtem, hogy szerető... szerető kell nekünk ma már! KLEISZ: Szapphó! SZAPPHÓ: Igen, Kleisz? KLEISZ: Ily korban csodaszép a lány, mint most én vagyok, különösen, ha copfjait bíborszín szalagok dísze fogják át. SZAPPHÓ: Úgy, úgy! Szép is a cifraság. Ám csak annak, kinek haja szőkébb, mint a sugárzó fáklyaláng.


KLEISZ: Legszebb mégis a Lűd-koszorú! SZAPPHÓ: Jól állna talán, Kleisz, elhiszem, Szardész cifra divatja is, melytől Maioniában, oly sok városban az asszonyok mind ékesek - de most nincs ily cicomára pénz. Hogy vennék neked én ma itt Lűd-koszorút? KLEISZ: De anyám... SZAPPHÓ: Ne engem, hanem Mütiliné urát okold. PITTHAKOSZ: Jól mondod, ó, Szapphó! Légy áldott! Mütiliné ura, Melankhosz tehet erről is. Kézcsókom szépséges, Kleisz kisasszony! SZAPPHÓ: Kleisz, most menj és fonj tovább. KLEISZ: Igen, anyám. SZAPPHÓ: Pitthakosz, légy üdvözölve. Rég jártál nálam. Milyen ügyben jöttél? Hogy vagy és hogy van közös barátunk, Alkaiosz? PITTHAKOSZ: De kedves vagy, hogy kérdezed. Én... ugyan... én úgy vagyok, mit mindig. Hanem barátunk, Alkaiosz! SZAPPHÓ: Remélem, jól van ő is, hozzád hasonlóan. PITTHAKOSZ: Jól, jól, ne aggódj. Vele időztem sokat ma is, és győzködött, hogy Mürsziloszt támogassam egy valóban fontos ügyben. SZAPPHÓ: Alkaiosz győzködött Mürszilosz mellett? PITTHAKOSZ: Nekem is hihetetlennek tűnt a dolog, mindaddig, amíg a részleteket jó barátunk fel nem tárta. SZAPPHÓ: Nyomós okai lehetnek, ha csakugyan Mürszilosz mellé állt. PITTHAKOSZ: Én is ugyanezt mondtam! Nyomós okaid lehetnek, Alkaiosz, s azt mondta bizony, azok vannak. SZAPPHÓ: Önimádó rablóvezért támogatna egy pénzéhes türranosz ellenében? PITTHAKOSZ: Ne add tovább, de hát ez szerintem is ostobaság volna. SZAPPHÓ: Ha eddig rosszul mentek Mütilinében a dolgok, ezután azt a keveset is elrabolják majd, ami megmaradt! PITTHAKOSZ: El ám! Mürszilosz alig várja, hogy a maradék jogokat is eltiporhassa, s amit Melankhosz meghagyott, most szépen learassa. SZAPPHÓ: Nem értem, hát bölcs Pitthakosz, hiszen mindezt Alkaiosz is nagyon jól tudja, mégis ugyan mért támogatja Mürsziloszt? PITTHAKOSZ: A lelkiismerete miatt. SZAPPHÓ: Tessék? PITTHAKOSZ: Az ügy fölöttébb kellemetlen. Egy idegen érkezett ma reggel a kikötőbe, aki - bár valószínűleg ártatlan - a Gorgó és Androméda kísérte Melankhosszal találkozott. SZAPPHÓ: Ha ők jönnek szembe: én megfordulok. PITTHAKOSZ: Tudom, de az idegen ezt nem tudhatta. Képzelheted, olyan szegény, hogy egy hordóban lakik.


SZAPPHÓ: Nem is rossz ötlet, mint csigának a csigaház! PITTHAKOSZ: Ő sajnos nem tudhatta, hogy ki az a Gorgó és Androméda, ki az a Melankhosz. SZAPPHÓ: Valamit mondott? PITTHAKOSZ: Azt találta mondani nekik, hogy hülyék vagytok. SZAPPHÓ: Ékesszóló az idegen! És még? PITTHAKOSZ: Meg, hogy marhák. SZAPPHÓ: Jók a meglátásai! No és? PITTHAKOSZ: No és - no és? No és egyéb válogatott szidalmakat vágott a fejükhöz. SZAPPHÓ: Kár, hogy több részletet nem tudunk. PITTHAKOSZ: De meg is lett ám érte a fizetsége! SZAPPHÓ: Mi? PITTHAKOSZ: Megvádolták lopással, fiatalok megrontásával, istenkáromlással. SZAPPHÓ: Súlyos vádak. Van bizonyíték? PITTHAKOSZ: Melankhosznak nem kell. SZAPPHÓ: De tanúk csak vannak? PITTHAKOSZ: Kerítenek. SZAPPHÓ: Ez már tényleg szörnyűséges. Ide téved egy idegen és rögtön halálra akarják ítélni? PITTHAKOSZ: Alkaiosz is ezt mondta, s Mürszilosz ezen kapva-kapott. SZAPPHÓ: Kezdem érteni. PITTHAKOSZ: Mürszilosz megígérte neki, hogy ha támogatja, az idegennek semmi baja nem lesz. SZAPPHÓ: Mindenki másnak azonban igen. PITTHAKOSZ: Én is ezt mondtam. Figyelmeztettem, hogy a jogrendnek helyre kell állni, s ezt megfelelő, bölcs és köztiszteletben álló emberre kellene bízni. SZAPPHÓ: Hogy őszinte legyek, Pitthakosz engem ez az egész már rég nem érdekel. Mármint ilyen üres szavak, hogy jogrend és állam, meg hogy köztisztelet. Mütilinében ezek már jobb esetben semmit, rosszabban valami újabb szörnyűséget jelentenek csak. Egyedül barátom, Alkaiosz miatt aggódok. Hogy keveredhetett éppen most mindebbe bele, amikor eddig oly remekül sikerült kimaradnia? PITTHAKOSZ: Én megértem Alkaioszt. Nagyon is megértem. Ezek az ügyek már mindenkit érintenek. Nincs ház Mütilinében, amelyik kimaradhatna ebből! SZAPPHÓ: Az enyém kimaradt és ki is fog maradni. PITTHAKOSZ: Pedig Mürszilosz ide is közelít, és ha nem csalódom iskolád támogatásra szorul. SZAPPHÓ: Amióta türranosz van hatalmon semmit nem kaptunk. PITTHAKOSZ: Kleisznek is jól állna már a Lűd-koszorú. SZAPPHÓ: Ejnye, a vén kecske is megnyalná a sót? Igaz-e Pitthakosz? Hacsak le nem vágja valaki a nyelvét!


PITTHAKOSZ: Nem amazon vagy, hanem költő, ne feledd! S amit tudom Mürszilosztól nem fogadnál el, a családod barátjától már biztosan. SZAPPHÓ: Tőled? PITTHAKOSZ: Különösen, ha családod barátja már a családoddá leend. SZAPPHÓ: Mire gondolsz? PITTHAKOSZ: Nem mire, Szapphó! Hanem kire? SZAPPHÓ: A lányom? PITTHAKOSZ: Látom már a gondolat is melegséggel tölt el. S ha én lennék vejed, máris támogatnál Mürszilosz ellen, miután Melhankoszt legyőzte még nem lesz oly erős. SZAPPHÓ: Ez hát a terved? PITTHAKOSZ: És én támogatom anyósom iskoláját, nejem pedig bármennyi Lűd-koszorút vehet. SZAPPHÓ: Hát erre vágysz? PITTHAKOSZ: Bevallom a hatalom, akarom mondani a jogrend helyreállítása nagyon fárasztó dolog, s kipihenni magamat, csak egy ily szépség mellett tudnám, mint Kleisz. SZAPPHÓ: Ez minden óhajod? PITTHAKOSZ: Ugye nem is olyan sok? SZAPPHÓ: Azt kéred hát, régi barát, Pitthakosz, hogy hagyjuk Alkaioszt, hogy támogassa csak Mürsziloszt, hogy megmenthessék az idegent, aztán megbuktassák így-vagyúgy Melhankoszt, amely után én támogassalak téged, hogy hatalomra kerülj. PITTHAKOSZ: Egy apró részletet kihagytál. SZAPPHÓ: Igazad van, majd elfelejtettem, az apró részlet nem más, mint lányom, Kleisz, kit elvennél királynődül. PITTHAKOSZ: Ő lenne szerény díjam, hogy Mütilinét, téged, barátodat és akár azt az idegent is megmentem. SZAPPHÓ: Ennyi? PITTHAKOSZ: Ugye mennyire csekély? SZAPPHÓ: Biztos nem hagytál ki valamit? PITTHAKOSZ: Nem hiszem. Mire gondolsz? SZAPPHÓ: Engem nem kérsz? Vagy tanítványaimat? PITTHAKOSZ: Ugyan, Szapphó, hát minek nézel te engem? SZAPPHÓ: Miért, hát én túl öreg vagyok? PITTHAKOSZ: Dehogy, csak hát. SZAPPHÓ: Tanítványaim csúfak, műveletlenek? PITTHAKOSZ: Nem erről van szó, bár kedves vagy. SZAPPHÓ: Neked csupán csak lányom kellene? PITTHAKOSZ: Láthatod, milyen kevéssel beérem. SZAPPHÓ: Kevéssel? Úgy érted egyetlen lányom, Kleisz kevés neked? PITTHAKOSZ: Olyan vagy, mint Alkaiosz, a szavakkal bűbájt követsz el. SZAPPHÓ: Ne beszélj félre! Megmondom mi lesz most. Kleisz!


PITTHAKOSZ: Ó, már hívod is. Igazán kedves vagy. Jól megleszünk mi. SZAPPHÓ: Alighanem. Kleisz! KLEISZ: Igen, anyám! SZAPPHÓ: Hova tetted az ostort? PITTHAKOSZ: Ostort? KLEISZ: Parancsolj, itt van anyám. SZAPPHÓ: Ez az ostor a családunk ősi jussa. Tudod tanár volt e házban anyám-anyja is. PITTHAKOSZ: Szép darab! Sajátos hozomány. SZAPPHÓ: Sosem használtuk itt. Szükség nem volt rá. A gyermekek, tudod Pitthakosz, megértik, ha az igaz szépség és a szép igazság szavaival hatsz rájuk. PITTHAKOSZ: Derék! SZAPPHÓ: De te, Pitthakosz, vén vagy már és velejéig romlott. PITTHAKOSZ: Tessék? SZAPPHÓ: Neked hiába is beszélnék. PITTHAKOSZ: Hogyan? SZAPPHÓ: Téged ütni kell! PITTHAKOSZ: Jaj! SZAPPHÓ: Takarodj! Takarodj a szemem elől! PITTHAKOSZ: Boszorkány! SZAPPHÓ: Agyoncsaplak! Takarodj a házamból! PITTHAKOSZ: Olümposzi Istenek! SZAPPHÓ: Ezt érdemled! Meg ezt! KLEISZ: Anyám! SZAPPHÓ: Tessék? KLEISZ: Elment. SZAPPHÓ: Végre. Most tudod, mit kell tennünk? KLEISZ: Csomagoljunk? SZAPPHÓ: Igen. III/3 Szapphó köre érkezik. ATTHISZ: Szapphó! SZAPPHÓ: Gyermekeim! MEGARA: Mi történt? ANAKTORIA: Pitthakoszt láttuk véresen, szakadtan zihálva szaladni el. SZAPPHÓ: Beszélgettünk. GONGÜLA: Nagyon megviselhették szavaid. SZAPPHÓ: Az övéi voltak súlyosak, drága Gongüla. EUREIKA: A tieid, ó, Szapphó biztosan csak csattanósak. SZAPPHÓ: Jól mondod, lánykoromban akkorákat csattantak volna, hogy bele is hal. Lánykorom, te, lánykorom, te merre röpülsz, ha elhagysz? ATTHISZ: Már soha vissza hozzád, hozzád már sose vissza. SZAPPHÓ: Túl jól emlékszel a versre, Atthiszom.


ATTHISZ: Üzenetet hoztam Alkaiosztól, drága Szapphó, de lehet elkéstem vele. SZAPPHÓ: Lehet. Azért csak mondd, halljuk! ATTHISZ: Alkaiosz mondá, hogy Szapphónak vigyem a hírt, Pitthakosz járt nála, s régi barátotok a bölcs, most Melankhosz helyett Mürsziloszt akarja türranosznak, s maszkja arcára tapadt. SZAPPHÓ: Maszkja arcára tapadt. ATTHISZ: Így mondta. Maszkja arcára tapadt. SZAPPHÓ KÖRE: Maszkja arcára tapadt. SZAPPHÓ: Valóban. ATTHISZ: Elkéstem a hírrel. SZAPPHÓ: Dehogy. MEGARA: S közben annyi minden történt a parton. GONGÜLA: A kikötőben! SZAPPHÓ: Tudok az idegenről. MEGARA: És a városban is. GONGÜLA: A főtéren. SZAPPHÓ: Tudok az eredményről. Hermész megjövendölte. ATTHISZ: Akkor biztos tudod azt is, hogy fivéred Kharaxosz visszatért! SZAPPHÓ: A vén gazember ezt az apró részletet elfelejtette említeni. ATTHISZ: Hermész? SZAPPHÓ: A másik, Pitthakosz. MEGARA: Hamarosan ideér fivéred. ANAKTORIA: Alkaiosz is idetart. SZAPPHÓ: Mindent értek. Jól van, most kell, hogy gyorsan cselekedjünk. Lányok, menjetek Kleisz után. Ő már csomagol, tegyétek azt ti is. Az iskola elköltözik. GONGÜLA: Elhagyjuk a házat? SZAPPHÓ: El kell, hogy hagyjuk Mütilinét. MEGARA: Hátrahagyjuk Leszboszt? SZAPPHÓ: Hátrahagyjuk a zsarnokokat. EUREIKA: Elhagyjuk otthonunkat? SZAPPHÓ: Az otthon ott van, ahol megteremtjük. ATTHISZ: Elhagyjuk a hazánkat? SZAPPHÓ: Hazánkért élni és alkotni, nem pedig halni és gyilkolni kell. De most menjetek, tegyetek úgy, ahogy mondtam. Te várj, Atthisz. Maradj még. ATTHISZ: Igen, Szapphó. SZAPPHÓ: Te más vagy. Tudom, hogy maradni is akarsz és jönni is. ATTHISZ: Szívembe látsz, mint mindig. SZAPPHÓ: Ezért megkérnélek valamire. ATTHISZ: Úgy lesz, ahogy kéred, Szapphóm. SZAPPHÓ: Menj Kharaxosz hajójához, egy hordót vegyél magadhoz, s a város főterén cseréld ki arra, amiben az idegen van.


ATTHISZ: De... SZAPPHÓ: Az éjszaka Mütiliné küszöbén, hamarosan zűrzavar üti fel fejét. Leplük alatt láthatatlan leszel, mint Hermész. ATTHISZ: S utána? SZAPPHÓ: Fogd szolgáimat, s vidd a hordót, benne az idegent Kharaxosz hajójára. ATTHISZ: S utána? SZAPPHÓ: Neked kell döntened. Ez az utolsó kérésem hozzád. ATTHISZ: Jaj, mily szörnyű a mi végzetünk, Szapphó! Nem szívesen megyek, esküszöm. SZAPPHÓ: Járj csak boldogan, s reám emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem. ATTHISZ: De Szapphó! SZAPPHÓ: S hogyha elfeleded talán, emlékedbe idézem én: kedves volt s gyönyörű közös életünk. ATTHISZ: Ne beszélj így! SZAPPHÓ: Kaptál szép koszorút, sokat, rózsát és ibolyát, s hajad vélük oldalamon díszítetted itt. ATTHISZ: Így volt. SZAPPHÓ: Sok fényes kenetet sima, szép bőrödre előttem itt kentél, balzsamokat, fejedelmi szert. ATTHISZ: Életet élni csak veled volt jó. SZAPPHÓ: S édes lágy kerevetre is dőltél rózsaszirom között, s vágyadtól szabadult e helyen szíved. ATTHISZ: Életet élni csak veled volt szép. SZAPPHÓ: Nem volt ünnepi tánc soha, szent ünnep sem, amelyben én ne vettem volna veled közösen részt! ATTHISZ: Életet élni csak veled volt méltó. SZAPPHÓ: Nem volt oly viruló liget, hol csörgődobod és dalod nem zendült föl a szép tavasz ünnepén. ATTHISZ: Most mindennek vége? SZAPPHÓ: Atthiszom, Atthiszom felnőttél. Mindezt megkaptad, s most neked kell adnod. Egy ártatlan embernek neked kell adnod vissza életét. ATTHISZ: Értelek Szapphóm. SZAPPHÓ: Legjobb tanítványom. ATTHISZ: Indulok rögtön. SZAPPHÓ: Most elmész, de el sose válunk mi már. III/4 Alkaiosz érkezik. ALKAIOSZ: Nővérem, Szapphó! SZAPPHÓ: Fivérem, Alkaiosz! ALKAIOSZ: Mi bánt? SZAPPHÓ: Atthiszt már sose látom én. Halni vágyakozom csupán, sírt ő is hevesen, mikor elhagyott az imént.


ALKAIOSZ: Hát ideért a jó Hermészem! Időben átadta üzenetem? SZAPPHÓ: Ha nem üzensz is tudom ki vagy és mit gondolsz, ó, Alkaiosz. ALKAIOSZ: Szólnék hozzád, s fékezi nyelvemet a szégyen... SZAPPHÓ: Ha szép, ha kedves volna, amit kívánsz, s ha csúf beszéd nem volna a nyelveden, rád szégyen nem borulna, szólna szád helyesen és azonnal. ALKAIOSZ: Atthisz... SZAPPHÓ: Ugyanazt szerettük. ALKAIOSZ: Bocsáss meg. SZAPPHÓ: Ha valaki megérti, hogy szereted, az én vagyok, ki szintén szereti. ALKAIOSZ: Múzsa vagy, Szapphó! SZAPPHÓ: Ember vagyok, akárcsak te, ezért értelek, és azért szenvedek, mert múzsának tartottatok, s ezt megirigyelte tőlem néhány ember és isten. ALKAIOSZ: Most mi lesz? SZAPPHÓ: Elmegyünk. ALKAIOSZ: Pitthakosz? SZAPPHÓ: Pitthakoszt kivertem ostorral a házamból. ALKAIOSZ: Ostorral? SZAPPHÓ: Durvának tartod? ALKAIOSZ: Nem eléggé. SZAPPHÓ: Mürszilosz? ALKAIOSZ: Most írom dicsőítő énekét. SZAPPHÓ: Meg fogják jegyezni versedet. ALKAIOSZ: Melankhosz? Gorgó és Androméda? SZAPPHÓ: Sírjuk helyét boldogan felejti majd el Mütiliné. ALKAIOSZ: Az idegen? SZAPPHÓ: Atthisz ment érte. A hordót éppen most kicseréli. ALKAIOSZ: Tudod mi lesz, ha rájönnek. SZAPPHÓ: Egymást ölik majd. Alig várták a percet. ALKAIOSZ: Köröd? SZAPPHÓ: Velem jönnek. ALKAIOSZ: Hová? SZAPPHÓ: Szicíliába megyünk. Te? ALKAIOSZ: Talán maradok, talán elmegyek. Nem tudom. SZAPPHÓ: Athéni drámaírók sokat adtak volna érte, ha itt pusztulunk. ALKAIOSZ: Ezekért? SZAPPHÓ: Jöjj velünk Kharaxosz hajójára. Elviszünk. ALKAIOSZ: Meggondolom. A kikötőben MEGARA: Szapphó, a téren nagy tüzeket gyújtottak. Nagy a kiáltozás. Mintha véget ért volna a cirkusz és most meg vihar készülődne.


SZAPPHÓ: Már itt a vihar. Jöjj, Megara, indulunk! MEGARA: Megyek. ANAKTORIA: Szapphó, Melhankoszt lefejezték. Szörnyű sikítozás, mindenhol Mürszilosz emberei és fejszék. SZAPPHÓ: Ennek az erdőirtásnak végét nem várjuk be. Jöjj, Anaktoria, indulunk! ANAKTORIA: Megyek. GONGÜLA: Szapphó, Gorgót és Andromédát máglyán égetik, mint boszorkákat szokás. SZAPPHÓ: Igyekezz, a lángok magasra csapnak, ha emberrel táplálják őket. Jöjj, Gongüla, indulunk! GONGÜLA: Megyek. EUREIKA: Szapphó, Mürsziloszt lefogták, Pitthakosz szónokol, vezényszavakat skandál. SZAPPHÓ: Jöjj, Eureika, hol vezényszóból értenek ott a költészetre megsüketültek. Jöjj, Eureika, indulunk. KLEISZ: Édesanyám! SZAPPHÓ: Tudom, lányom. Jöjj, Kleisz, indulunk. ALKAIOSZ: Szapphó, nélküled Leszbosz csak egy sziget! SZAPPHÓ: Jöjj velünk, Alkeiosz? ALKAIOSZ: Egyiptomba mennék. SZAPPHÓ: Jöjj, Alkaiosz, indulunk. ALKAIOSZ: Atthisz? SZAPPHÓ: Atthisz marad. ALKAIOSZ: Halade müsztei! SZAPPHÓ: Halade müsztei! Szapphó és többiek el. Atthisz késve érkezik a hordóval. ATTHISZ: Szapphó! Alkaiosz! Szapphó! Alkaiosz! A perzsák! Itt vannak a perzsa seregek! Csak a hordó marad a színen. DIOGENÉSZ: (a hordóból) Bort! Bort! Booort! Függöny.

Szereplők. Szapphó Alkaiosz Diogenész Pitthakosz. Szapphó fivérei Kharaxosz Eurügiosz Larikosz. Dórika

Recommend Documents