Szentháromság után 14. vasárnap 2010. szeptember 5.
Örökösök vagyunk! Textus: Róma 8,(12–13)14–17 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai / kortörténeti megértés1 12.v. a[ra ou\n − összekötésre figyelnünk kell, mert az ok okozati összefüggés csak így tárható fel. Az ajdelfov" − a delfuv", anyaméh kopulatív előtaggal: „egyazon anyaméhből származó”. Alkalmazása jellemző az Újszövetség korának különböző vallási közösségeire. A szoros vérségi kapcsolaton túl, a héber ’ach fordításaként a távolabbi rokonságot is jelentheti. Gyakran találjuk „társult” formában, mint pl. ejn kurivw, mely a szoros összetartozáson kívül, meghatározza a közösség létrejöttének elengedhetetlen alapját is. ojfeilevth" − adós, aki tartozik, aki kötelezett(!!) valamire, átvitt értelemben a vétkes, bűnös jelentését is hordozza. A fogalom jelentésének megértésében segít, ha emlékeztetjük magunkat, hogy a Miatyánkban (Mt 6,12) kimondott ígéret ezt a fogalmat használja: elengedtük a tartozást azoknak, akik nekünk adósaink. A Lk 13,4 – ben Jézus a Siloám-i torony tragédiájáról beszélve ugyancsak ezt a kifejezést használja, így az adósság, tartozás fogalmát általánosítja minden emberre. Az ejsmevn, mint az eijmiv presens alakja az egész szakasz meghatározó grammatikai alapja. Exegetikailag csak annyit állapítunk itt meg, hogy az ojfeilevtai ejsmevn jelen idő, folyamatában fennáll − teológiailag ez azonban döntő. A savrx jelentése első renden a csontok és izomzat „hálózata”, ami összefogja a testet. Pálnál a savrx és a pneu'ma éles megkülönböztetésére, esetünkben szembeállítására is sor kerül. A héber kol- basar fordításaként is értjük. Az ember „földhöz(test) ragadt” tehetetlenségére is utal, a mennyei örökség kapcsán, földi állapotához szorosan hozzátartozik, testi meghatározottsága a realitás része. 13.v. A hangsúly a zwhv és a bivo" közötti különbségen túl a pravxei" tou' swvmato"-on van. A sw'ma etimológialiag bizonytalan, test törzs, valószínűleg dialektikusan, a tagok ellentéteként az egészre ill. a fej ellentéteként a test többi részére utalva. A megfogható, megragadható testiségből kiindulva: anyag, állag, dolog, másfelől érzékiség, életöröm. A test érzékel, él át mindent, ami az emberrel történik. Ebben az értelemben használja Pál a Róm 12,1 illetve 1Kor 6,20-ban. Amit megtestesítettünk életünk folyamán, az érvényesül, jut érvényre bennünk. Az ehhez kötődő pravxei" − gyakorlat, életgyakorlat, életfolytatás (nem csak rendkívüli „kihágásokról” van szó) taszítja az embert a zwh-val ellentétes „elmúló világ” felé. Ahogyan a pravxei" egy folyamatos, dinamikus cselekvést jelöl, ugyanígy kapcsolódik hozzá a qanatou'te presens alakja, folyamatos cselekmény. Van, aki ezt a „megöldöklitek”kel fordítja, hogy hangsúlyosabbá váljék a cselekvés „hosszútávúsága”. Ide pedig a
1 BAUER: Wörterbuch zum Neuen Testament; VARGA: Újszövetségi görög- magyar szótár; KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament.
455
Szentháromság után 14. vasárnap
zhvsesqe (zavw futuruma) lezáratlanságával, az élet megnyitott jövőjével kapcsolódik. 14.v. Az a[gw − vezet, visz, űz, mint alapjelentés, ehhez társul a végez, folytat valamit. Törvényszéki szakkifejezés is, bekísér, letartóztat (szorosan, elválaszthatatlanul ott van vele- mellette). A Léleknek emberre tett hatásáról a Gal 5,18; Lk 4,1.9 is beszél ugyanezzel a kifejezéssel élve. Ugyanakkor a vágy és a kívánság is éppen így „vezérli” az embert (2Tim 3,6). Érdekes a qeou'-hoz kapcsolódó pneu'ma és uiJoiv egymásmelletisége, mely a közvetlen „odatartozást” nyomatékosítja. 15.v. dou'lo" − szolga, rabszolga. Teljes ellentétben a kuvrio"-szal! Létében, határaiban, képességeiben. A családon belül a gyermekekkel szemben jelölhette a szolgát, rabszolgát. Így a fovbo"-szal együtt, mely a dou'lo" elválaszthatatlan velejárója, egy teljesen más „életminőséget”, életformát, lehetőséget mutat a kontraszt, a uiJoqesiva, adoptáció, mint (megint csak presens) jelenlévő realitás bemutatásával. A lambavnw aoristosa arra utal, hogy az ember maga ebben nem cselekvő, egyszerűen kapja, az „adatik neki” értelmében. kravzw − kiáltani. Hangutánzó szó, benne van ez az artikulálatlan módon, minden elemi, belső feszültségből való „ki”-kiáltás, felkiáltás, ordítás. Nem feltétlenül jelent „értelmes” megnyilatkozást. A haláltusában megszülető hangot is jelzi (Mk 15,39), vagy a szülő asszony kiáltása (Jel 12,2). A Gal 4,6-ban az Isten Lelke kiált az emberben vagy a kövek is tudnak így kiáltani (Lk 19,40), ahogy a munkások visszatartott bére is (Jak 5,4). 16–18.v. A mi nou'"-unk (énünk) és Isten pneu'ma-ja úgy különbözik, mint a menny a földtől. summarturevw - együtt vall, együtt van a marturomságban az ember nou'"-ával, Isten pneu'ma-ja. Az ejsmevn (eijmiv) presense itt is jelentős megállapítás. A tevknon a bizalmas életközösségre utal, erről már volt említés. klhronovmo" − örökség, örökösi minőség, mely elválaszthatatlan az örökségtől. sugklhronovmo" − közös örökös, örököstárs.
2. A perikópa megértése − teológiai összefüggések feltárása 2.1. Az a[ra ou\n megértéséhez, nem csupán a 8 részen belül kell feltárnunk a belső összefüggéseket, hanem a levél egészét szükséges szem előtt tartanunk. Már a levél legelején egyértelművé teszi az apostol, hogy Isten maga az evangélium szerzője és egyben alanya is. Aki döntött az emberről, aki a szabadulás útját adta, aki Krisztusban maga vitte véghez azt. Az ember bármilyen tette pusztán reakció lehet arra, amit Isten cselekedett. A testvérként való megszólítottság is csak abból eredhet, hogy őket testvérre tette az Úr. Az egymáshoz tartozásuk előfeltétele volt, hogy Isten maga meginduljon. A tartozás tehát erre az isteni tettre vonatkozik, s nem általánosan a Peccatum Originale értelmében. Ezért is fontos a presens végig a szakaszon belül, mert ez a tartozás ebben a megfogalmazásban nem egy „letudott hitel”. Az „Abba” felkiáltás kapcsán fontos megjegyeznünk, hogy az Ószövetség világában Istenre vonatkoztatott „Atya” magába zár minden olyan tulajdonságot is, melyet az európai kultúrában az anya hordoz.2Az Ószövetségben egyszerre kötődik hozzá szorosan az abszolút autoritás és kegyelmesség. Meglepő, hogy mindössze 15 alkalommal fordul elő Istenre vonatkoztatva. Természetesen a környező népek 2 JEREMIAS:
456
ABBA, Studien zur Neutestamentlichen Theologie und Zeitgeschichte, 15.
Róma 8,(12−13)14−17
Isten-fogalmai között is találunk hasonló meghatározásokat. Egy dologban azonban jelentős a különbség: Az Ószövetségben adoptációról van szó, szemben a környező népekkel, akik Isten által való nemzésről beszélnek. Izrael, mint elsőszülött, minden nép között,3elfogadott, adoptált gyermek. Az Egyiptomból való szabadulás, mint kézzelfogható, megragadható tett a történelemben, pecsétje az Atya−Fiú-i viszonynak Izrael számára. Nem mítosz csupán. Ezért fontos Pál számára a megragadható cselekvése Istennek, a szabadítás a kereszten, a uiJoqesiva, mint a legnagyobb kegyelmi ajándéka Izraelnek.4 Kiáltani. abi, Trito-Ézsaiás számára is az utolsó érv, mellyel megbocsátást kér.5 Ebből a Jézus által még inkább hangsúlyossá tett bizalmi6 viszonyból fakad a megkérdőjelezhetetlen örökség elfogadásának lehetősége. 2.2. Fontos időről időre megvizsgálni, önmagunk számára megfogalmazni, előtérbe helyezni cselekvésünk, etikai gondolkodásunk alapvető szempontjait. Pál szerint az ember számára önmagáról, a teremtett világról csak „Isten tette” felől érdemes, célravezető megállapításokat tenni. Csak ebből a nézőpontból válik világossá, hogy nem a bűnben vagyunk testvérek (nincs tökéletes ember), nem pusztán a rossz, a bennünk lévő hamis rendel egymás mellé bennünket, hanem Isten mindebből felemelő szeretete. A vezetés és a megvezetés sajnálatosan fokozottan aktuális kérdései is előtérbe kerülnek. Az ember kikerülhetetlen módon, meghatározottságban él. Vezetve van, de nem mindegy, hogy rabszolgaként, félelemmel esetleg a napi betevő mellé a napi „öröm” hajkurászása osztja be az életünket, vagy a Lélek vezet az örökös felhatalmazott felelősségére. Passzívum és aktívum itt is jelentős kérdés, mert a Lélek vezetése, ahogy a szóból adódik, egy dinamikus részvételt feltételez az ember részéről is. Inkább hasonlít arra, mint amikor a hajtók űzik a vadat a vadász felé, mint a nyáj terelgetésére. Kikerülhetetlen téma: az örökség, az örökséggel élni. A felhatalmazást nem ki és el, hanem jól használni. Gazdának lenni és nem zsellérnek. Közösségi és személyes szinten is megkerülhetetlen kérdés, mit gondolunk a gazdálkodásunkról, úgy lelki, szellemi, mint fizikai téren. Állhat-e egy keresztyén közösség pénzgazdálkodása csupán abból, hogy pénzt költ? Állhat-e a szellemi gazdálkodásunk csupán abból, hogy információkat adunk tovább? Mindezen kérdések nyugvópontja a „vele együtt -ben” van.7
3. Prédikációvázlat Ez a rész is, mint az ezt megelőző, egy kiáltásban csúcsosodik ki. Ennek a kiáltásnak a hátterében ott van a születés, a vajúdás minden fájdalma és csodája, amikor egy gyermek a „világra” jön, meglátja a „világ világosságát”. A világosság meglátása – Pálnál - azzal pecsételődik meg (igazolódik), hogy meg tudja szólítani azt, akit lát, méghozzá így: „Abbá”, Atyám! Ebben van a felkiáltás öröme, tudja, kihez tartozik ő, és ki akarta őt magának, tudja: örökös vagyok! 3
2Móz 4,22-ben ezzel az üzenettel kell Mózesnek a Fáraóhoz menni: Izrael az én fiam! Róm 9,4. 5 Ézs 63,15. 6 Például a „Mi Atyánk” megszólítás. 7 17.v. 4
457
Szentháromság után 14. vasárnap
3.1.Tudjuk-e ezt? Az apostol szerint folyamatosan emlékeztetni kell erre minden Krisztushoz tartozót, mert ez a kiáltás nem magától értetődő- hogyan is lehetne az? Nem vagyunk ugyan „minta gyerekek”, sok gondja van ránk a mennyei Atyának, sokszor elveszettek és tékozlók, de az Atya nem a múltra, hanem a „közös” jövendőre néz. Nem bűnben vagyunk „vértestvérek”, nem a hamisságban kártyás kollégák, hanem Isten mindent felülíró szeretete választ ki és fogad magához, adoptál. Akkor mitől marad a rossz, a gonosz, a bűn, a vétek mégis ott az életünkben? Mi lesz a ma végbe menő bűneinkkel? A tegnapiak a hátunk mögött, de mik történnek azokkal, amelyek jelen vannak ma is? Nincs hatásuk az életünkre? Dehogynem! Nem mérgeznek, nem ütnek sebeket...? De igen, de Isten kegyelme által szabadok vagyunk a jóra! Ez az Abbá felkiáltás igazi öröme, szabad lehetsz az Atya szándékának cselekvésére! Az adósság az odatartozást is magában hordozza. Nem kötelességből szolgaként, hanem gyermeki odaadással, mint aki tudja, mennyit kapott, amit soha sem tud igazán meghálálni. 3.2. Amikor összekeveredik cél és értelem! A „megszabadított” életforma első feladata, hogy elinduljon a különbségtétel útján. Isten a teremtéskor bemutatta: az elválasztás nélkülözhetetlen, hozzá tartozik a teremtett világ rendjéhez. Sötét és világos, ég és föld, szárazföld és tenger... A különbségtétel gyakorlása közben az ember sokszor eltéved, olyan könnyen válik az elérendő cél, az út értelmévé is egyben, ez azonban deformálja a látást, elvonja az atyához való felkiáltás örömének erőforrását. Rövid távúvá teszi azt, ami végtelen, meghatározottá, ami örök, horizontálissá, ami vertikális. Komoly belső aktivitásra buzdítja az apostol azokat, akiket testvérekké tudott emelni az Isten. A belső aktivitás arra vonatkozik, hogy az embernek lehetősége van szabadulni a sodrásból, a bevett és gyakorolt konvenciók közül, útja van a biológiai létezésen messze túlmutató „teljes és örök életre”, s ezen a szabaddá tett úton aktív része van a cselekvésben. Az élet útja öldökléssel kezdődik? Mi értelme annak, ha komolyan veszem Isten szavát, mi a célja Istennek az ő beszédével? Meg merem-e mérni az életemet családilag, gyülekezeti közösséget ezen a mérlegen? Nem véletlenül áll itt: akiket! Nem mindenkit, akik hagyják, akarják, elfogadják, hogy az Isten Lelke vezérel. 3.3. Isten bennünk lakó Lelkének felismerése. Nem önmagunkban vagy a bűnbánat „rítusainak” helyes gyakorlásában van a megoldás, hanem annak Lelkében, aki Lelke által maga végzi munkáját mibennünk. Bizonyságot tesz lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk; meggyőz, hogy igazságból, igazság által és igazságba vezet, mert igaz az, aki eljött, megváltott és örökössé tett az Atya országában - a Lélek vezérel. Az üzemanyag ma is egyre inkább döntő kérdéssé válik, mi tud bennünket célba juttatni, ami nem fogy el, nem visz tévútra. „Spiritus rector”, azaz hajtó erő, de egyben vezető és irányító is, egyszerre garanciája az elegendő útravalónak és a célba érkezésnek. Az örökség öröme egyben a felelősség „boldog terhét” is hordozza. Nem zsellére vagyok Istennek, hanem örököse, küldött, megbízott, felhatalmazott. Az Isten Lelke által kapott örökség nem változik, ugyanaz, amit Jézus Ézsaiás próféta szavai458
Róma 8,(12−13)14−17
val továbbad ennek a világnak. „Az Úr lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Evangélium, szabadulás, vízió és elengedés − mindezt a Lélek által ajándékozza Krisztus az övéinek. Szegénységben (lelkileg, szellemileg, erkölcsileg), fogságban (alkohol, drog, munka vagy munkanélküliség, pénz vagy segély), vakságban vagy elvakultságban, a rejtegetni való múlt, keserű jelen, bizonytalan jövendő sebei között vergődőknek. Nekünk beszél, bennünket méltat erre az örökkévaló Isten.
4. Példák, képek, szemelvények „Szegénység akkor van, amikor nincs egy jó szó. Fogság akkor van, amikor csak szavak vannak. Vakság akkor, amikor mindent meghatároz a sötétség. Az igazi kín, amikor mindez bennem van.”
5. Felhasznált és ajánlott irodalom BARTH, KARL: Der Römerbrief, Zürich, Zollikon, 1940. BAUER, WALTER: Wörterbuch zum Neuen Testament, Berlin, de Gruyter, 1963. JEREMIAS, JOACHIM: ABBA, Studien zur Neutestamentlichen Theologie und Zeitgeschichte, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1966. KITTEL, GERHARD: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, Stuttgart, Kohlhammer, 1933. Strack Hermann L. – Billerbeck, Paul: Kommentar zum Neuen Testament, München, Beck, 1926. VARGA ZSIGMOND: Újszövetségi görög- magyar szótár, Budapest, Kálvin Kiadó, 1996. Sóhajda Levente (Göncruszka)
459
