6. szám.
évfolyam . Képes havi folyóirat.
1935. június.
Megjelenik minden hó 1-én.
Szent Antal nevenapjára
I
irta; Bilkei Ferenc.
Szent Antal nevenapját nem tudom elképzelni rózsák nélkül. Hiszen ekkor tárják ki tobzódó pompájukat a mi rózsakertjeink. A pirosak, a rózsaszínűek, a fehérek. Egy ágon tfz, száz, nemiudom hány. Tele van gyönyörűséges illattal, a színek csodás átmeneteivel, mélységekkel, könnyűségekkel, mosolygással, szerető kedveskedéssel, magaajánlásával a rózsatö. Mintha beszélne : Nézzetek ide I ugy-e, milyen szép vagyok, én vagyok a leg* szebb, én vagyok a virágok királynéja. Talán a jó Isten is úgy akarta, hogy a rózsanyliás és Szent Antal együvé kerüljenek. A tiszta, mocsoktalan, csak az ég harma^ tától, a ragyogó napsugár csókjától szépült rózsa. Egy virágon száz szirom, mindegyike új szín, új kedvesség s új öröm. S ugyanakkor 161
az Isten kedves Szentje, akinek a lelkét szintén csak az égből leragyogó szeretet füzes napsugara s a jóságos Istentől rárajzolt szépséges színek telték oly csodásán vonzóvá, hogy amerre járt, mindenütt utánaszállt a túlvilág illata. Ember, akiben a mennyország tükröző dött vissza. Egy szegény, soványka, sápadt arcú mezítlábas szerzetes, de akit úgy követtek az emberek, mint ahogyan csodájára járnak a rózsaligetnek, amelynek szépségét nem a kertész, hanem az Isten szerezte. Prohászka püspök azt mondta az örömtől könnyező emberekre, hogy a rózsa is akkor szép, ha a harmatcsepp könnye rengedez rajta. Ó, hány könny kísérte és kíséri Szent Antal életét. Nem a gyászé, hanem az örömkönnyeké. Azoké a könnyeké, amelyeket annyi millió és százmillió ember szeméről letörölt. Ezek követik Szent Antalt 700 esztendő óta. A szegény, éhező, rongyos, fájószívü, tépettlelkű emberek áradó sokasága. Van-e király, akinek ilyen díszkísérete volna ? Van-e fejedelem, akinek trónusát ilyen őszinte szívvel koszorúzzák körül?! Lehet-e szebb zene ezek hálasóhajánál, van-e patak, amelynek vize hömpölygőbb volna a 700 esztendő hálakönnyeiből összegyűlt pataknál ?! Mikor liziői kis Szent Terézt a római Szent Péter-templomban szentté avatták, a templom óriási íveit rózsagirlanddal szegték körül. Mikor aztán a pápa kimondotta, hogy az egykori kis apácát ezután mint az Anyaszentegyház szentjét szabad tisztelni, hogyan történt, hogyan sem, nem tudják, de egyszerre valahol ott fönn, a templom roppant magasságában megoldódott valamelyik rózsagirland, aztán elkezdtek hullani, hulldogálni a szép, illatos, színes rózsák a pápára, a bíborosokra, a tömegre. Az emberek csak bámultak egy darabig, aztán elkezdtek ujjongani, evvivázni, sírni, örülni, hogy íme! a jó Isten hogyan szereti az ő kis szentjét! És hogyan ne szeressük mi, ha az Isten annyira szereti. Hát én valahogyan szintén úgy képzelem, hogy ilyenkor Szent Antal napján, ott fönn, a magas mennyországban is rózsagirlandokat fűznek az angyalok egyik csillagtól a másikig. Aztán a szegények, akiket Szent Antal Istenhez való könyörgése valamikor megvigasztalt, odaszállnak a rózsagirlandokhoz és elkezdik szórni lefelé a rózsákat a Szent tiszta glóriás alakja köré. Aztán fölharsan az ének: — Dicsérjük és magasztaljuk az Istent az Ö szentjeiben, ak annyi szépet és dicsőségeset művelt általuk a sárban-porban járó emberiség javára I 162
Esti adoráció. ! r ia : PUSZTA SÁNDOR
A templom homályos árkádjai alatt Pillanat-fürtökről szüretel a csend Az örtíkmécs adoráló lángja Tétován, imbolyogva leng. Jézusom, itt vagy? Oh, itt vagy, itt vagy, jó l tudom. . . . Arénák porondja, véres zivatar, És átok m it ellenség kavar Messze hangzanak S elfullad a zajuk. S Te itt vagy, Pihegésedet h a llju k ! Itt vagy a megszentelt Kenyér alatt. A pap szava a Te szavad S.Te mondottad: „Az én testem ez.*" Oh, hogy átjár az ujjongó szédület: Fenség! Ó riás! Isten! Ember! K irá ly ! Kovászba éledő szent Eledel, Nézz ránk, nézz ránk Irgalom szemeddel. Egyet kérek tőled nagy Rejtezkedő, Magadról áldón megfeledkező. Szentelt Test fehér Ostya alatt: Ha már minden ember meghalt S a vén fö ld üresen szalad Kikopott pályáján Feléd, Lehessek én az utolsó ember, Utolsó ember a fö ld kerekén. K i Eléd térdel és hittel hiszi. Hogy itt vagy a konszekrált Ostya a la tt ... Lehessek én az utolsó ember, Utolsó estén, utolsó áldozat; Hadd elzengenem csendesen, Meghalkult templomok árkádja alatt, A könyörgést, á felmagasztalást, A bizalmat és biztos biztatást: Jézusom, itt vagy
,.. 163
Vasárnapi munkaszúnet. írta: dr. Németh István. gyermekkoromban tanultam a Bibliából, hogy az Isten, miután a világot meg^ teremtette, a hetedik napon pihent. Az Isten ezzel a jelképes cselekvéssel azt akarta kifejezni, hogy az anyagiakon kívül, a testieken felül más is : lélek is van az emberben. Szenteld meg a hetedik napot, az Úr napját, szól a parancs. Mert hiába küzdesz, hiába töröd magadat, ha az Isten áldása nem kíséri munkádat. De nem csak a lélek parancsa ez, hanem a test követelménye is. A romlandó, fáradt, agyonhajszolt test szintén rászorul a pihenésre. Hat gürcös, a betevő falatért folyó küzdelmes nap után a véges energiájú test is megújulásra vágyik. A vasárnapi munkaszünetért már régen folyik a küzdelem. A modern élet igába fogott rabszolgái, a munkások néha függetlenül, néha az Egyházzal karöltve harcolnak a vasárnapi munkaszünet intézményes rendezéséért. Ez a rendezés azonban késik. M iért? Talán mert sok a munka? Ez nem áll. Ennek ellentmond a munkanélküliek és az egy héten három napot dolgozó munkások több százezeres száma. Máshol van a hiba. Napjainkban az aranyborjú körül folyik a tánc és az Isten képe homályba borul. Ha a néhány hatalmas érdeke úgy kívánja, akkor hetekig nincsen munka, hetekig hallgatnak a munkára hívó szirénák, de ha a nagyobb nyereség végett sürgőssé válik a munkáskezek foglalkoztatása, akkor szünetnélkül dübörögnek a gépek és füstölnek a gyárkémények erdei, kongatnak a gözkalapácsok az Úrnak szentelt napon is. Pedig néhány hatalmas nagyobb hasznán kívül semmi sem indokolja a vasárnapi munkát. A gyáros, a kereskedő, az iparos nem keres kevesebbet, ha vasárnap zárva tartja kapuit és boltjait. A kereskedőnek, az iparosnak az az érve lése, hogy a közönség nagyrésze csak vasárnap szerzi be szükségleteit, nem olyan érv, mely megmagyarázná és elfogadhatóvá tenné a vasárnapi munkát. A közönsé get csak hozzá kell szoktatni, hogy ne vasárnap, hanem köznapokon vásároljon. A vasárnapi munkaszünet nem csak az egyén érdeke és m illiók jogos kívánsága, de érdeke és haszna az államnak is. Más a nép, a nemzet, melynek tagjai megadják az Istennek, ami az Istené. Ha az államhatalom okos és bölcsen előrelátó, kész örömmel ad alkalmat polgárainak a vasárnapi munkaszünet meg tartására és ezt a kérdést törvényes úton rendezi. Kötelessége is az államhatalomnak a kérdés megoldása. A jogos és méltányos kívánság, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását, csak elv és ábránd marad mindaddig, míg a vasárnapi munkaszünet intézményesen rendezve nincsen. Az emberek kicsinyesek, pénzsóvárak. Ezt a beteges vágyat csak törvényes rendel kezéssel lehet kigyógyítani. És ki kell gyógyítani. Az összeült reformparlament vegye végre kezébe az ügyet és az első reforme törvények között legyen ott az általános vasárnapi munkaszünetről szóló törvény is. És ha elkészült a törvény, hajtsák is végre szigorúan, akár csak az adót. Mert ez van olyan fontos a maga nemében, mint az előbbi.
164
■é
Sevilla. Murülo.
Szent A n ia l e lö lt m e g n y ílik a m ennyország.
165
A csodás levelek. Történet. írta: Kinizsi Andor. Mária Magdolna napja volt 1729-ben. A nap forró aranysugarai már régen széthullottak a délspanyolországi kis Oviedo nevű városka falai között és lassan már az alkony kezdett bekukkantani a ferences templom ónkeretes ablaküvegein keresztül, amikor az asszony végre elért a templomhoz. Nem tudott előbb jönni, hiszen egész nap munka után sza ladgált, már rogyadoztak is a lábai az éhségtől, amikor lassú léptekkel bement a templomba és letérdelt Szent Antal oltára előtt. Csönd volt a hatalmas boltívek alatt és ebbe a néma csendbe hozta el Antonio Dante felesége minden fájdalmát és keserű könnyét. Valamikor nemrég ebben a templomban kötötte össze életét urával, aki most elérhetetlen messzeségben volt tőle, valahol Amerika ismeretlen földjén, hogy szerencsét próbáljon. De nem jött róla semmi hír sem. Talán hat vagy nyolc hónapja is lehetett, hogy nehéz szívvel elbúcsúzott Francesca az urától, aki a szűkös szegénységből elindult az új világrészbe, meg kísérteni a lehetetlent; pénzt szerezni, vagyonkát gyűjteni. Akkor is itt térdeltek az utolsó este, szomorúan, de Isten végtelen irgalmában bízva, aki mindig odaállt a szükölködők mellé és segítségét nem vonta meg még senkitől sem, aki hozzá futamodott. Másnap aztán megindult Antonio Dante szekereken a kikötőbe, itt hagyva csekély pénzzel asszonyát. És azóta nem jött róla semmi hír. Az asszonyka csak várt, egyre várt. Minden vasárnap friss virágot vitt Szent Antal szobrára s ha tehette, napközben is beszaladt egy-két percre a temp lomba, esdő fohásszal ostromolni a páduai Szentet, aki már annyi szerencsétlen ember kérését tolmácsolta eredményesen az Úr előtt. Francesca is hozzá jött vigaszt és kitartást meríteni elhagyatottságában s a mindig nehezebbé váló napjaiban. Mert lassankínt elmaradtak a virágok a szobor elől, egyre kopottabb és sápadtabb lett az asszony, amint teltek a hosszú hónapok. A kevéske pénze hama rosan elfogyott, kamrája kiürült s a gond napjai súlyosodtak életére. Már háromszor is irt azóta az urának kétségbeesett levelet, de sem pénzt, sem választ nem ka pott sohasem. Kettős gond gyötörte immár: nem tudta, él-e, halott-e a férje és rászakadtak a keserű gond napjai. Gyorsan kellett határoznia és Francesca határozott is. Délután megírt mégegy levelet urához, amelyben kérte, hogy adjon életjelt magáról és vagy jöjjön haza, nem baj, ha a szegénységbe is, majd csak meglesznek valahogy, vagy pedig, ha netán már sikerült némi kis vagyonra szert tenni az újvilágban, küldjön neki segítséget. Imádkozva térdelt az oltár előtt sokáig. Azután felállt, odalépett Szent Antal szobrához, megcsókolta ruhájának szegélyét, az írást lassan a Szent öltönyének ujjál>a csúsztatta és bizalommal csengett a nagy Csodatevőhöz, hogy levelét jut tassa el idegenben levő férjéhez és valamilyen úton-módon szerezzen rá választ. Azután meghintette magát szenteltvízzel és tétova léptekkel kiment a templom
166
ból, amelyre barna homály borult. Csak a kis mécs égett imbolygó lánggal az oltár előtt. . .
4>
*
A sekrestyés fráter már korán reggel foglalatoskodni kezdett a templomban. Kitakarított, az oltárokra friss virágot hordott a kolostor kertjéből, lágy kezekkel egyenesre igazította a térítők ráncait és új olajat töltött a mécsesekbe, hogy mire a hajnali mise ideje elérkeznék, már ragyogó szépségében várja az Úr háza a hívőket. Szent Antal szobra elől kivette az elhervadt virágokat s aztán, mert volt még néhány szabad perce, maga is letérdepelt egy rövid imára a szobor előtt De ahogy keresztet vetett és buzgó áhítattal felemelte szemét a nagy Szent kép mására, valami megállította tekintetét. — Istenem, vájjon mi lehet ez? — kérdezte és kinyújtotta karját. A szobor öltönyének ráncai közül ugyanis fehér papírlap látszott ki. — Bizonyára valamilyen szegénynek a kérelme — mondotta magában és ki akarta húzni a papirost, de az nem engedett. Hiába igyekezett, a papírlapot nem sikerült elvennie. Olyan erősen be volt tapadva a ruha uiíába, mintha oda lett volna nőve. A sekrestyés testvér meglepetve ámult el a különös jelenségen, de töpren gésre nem volt sok ideje, harangoznia kellett és azért felzaklatott lélekkel, csodál kozva elindult kinyítani a templom kapuját, megkondítani a harangot és elő készíteni mindent a sekrestyében a miséhez. Ám érezte magában, hogy valami nagyszerű, megfoghatatlan esettel áll szemben. Mise után azonnal visszasietett a templomba és ekkor újabb meglepetés érte. A templom már kiürült, csak a Szent szobra előtt térdelt egy kopottas öltözékü asszony, aki keservesen sírt. A sekrestyés fráter halk léptekkel odament hozzá és résztvevő szeretettel szólt: — Mi bajod van, jó asszony? Az ráemelte könnyben úszó szemét és meg-megcsukló hangon elmondta, hogy tegnap egy levelet csúsztatott a páduaí Csodatévő csuhájának ujjába, segítséget kért tőle, de úgy látszik, hogy rajta már a Szent sem akar megkönyörülní, hiszen ím e: még mindig ott van a levél. Pedig neki már nagyon súlyos az élete, se ennivalója, se ruhája nincsen, mindenéből kifogyott teljesen, az uráról sem tud semmit és lám, Szent Antal is elhagyta! A sekrestyés testvér agyában valami lassan világosodni kezdett és amikor az asszonyka elmondta a levél történetét, csöndes hangon vigasztalni kezdte; — Térj magadhoz, jámbor testvérem, higyj továbbra is Isten irgalmában és Szentünk csodálatos erejében! Ne ítélj elhamarkodva, mert talán nincs is igazad. Látod, én reggel korán, amikor megpillantottam ezt a kilátszó levelet, ki akartam húzni, de nem sikerült. Kíséreld meg most te is, hátha neked sikerül. •Az asszony bízó lélekkel odalépett a szoborhoz és felnyúlt a levélhez, amely mindkettőjük meglepetésére simán engedett, sőt utána a ruha ráncaiból valóságos aranypatak hullott alá, hogy alig győzték összeszedni. Remegő kézzel bontották szét a papírlapot, amelyen ezek a sorok álltak:
167
Ked%’es Francescám ! Jó ideje már. hog>’ félelem és rem ény kö zö li élek ift az a m e rika i L im a városban, mert rólad sem m i hírt sem kapok. Végre megérkezett leveled, am elyet egy ferencrendi szerzetes hozott szám om ra és az véget vetett aggodalm aim nak. Leveledben panaszkodsz, hog> nem válaszoltam leveleidre. H id d el. hog\' egy sor sem érkezett hozzám . úg>hogv m ár szinte azt hittem , talán nem is vagy az élők sorában. Most a n n á l nag>obb az öröm öm . UgN'anazzal a já m b o r szerzetessel küldöm a feleletet és m ellékelek 300 aranyat is. am i elég lesz neked addig, míg hazaérek. Szent A n ta lt kérem , hogy segítsen hozzád m inél előbb. A d d ig is adj hírt m agadról rövidesen. Isten o lta lm á b a a já n lva , ö le l szerető férjed Lim a, 1729. jú liu s 23*án A n to n io Dante
* ♦ ♦
Fotó: Csizmadia, Pápa.
S zent A n ta l a p r ó d ja i P á p á n .
Csönd volt a templomban. Adán a sekrestyés fráter halkan megszólalt: — Látod, jó asszony, Szent Antal meghallgatta buzgó kérésedet és megsegített. Az asszony nem felelt. Szeméből már nem hullottak a könnyek és csodálatos mosoly ragyogott ki belőle, amikor leborult az oltár elé, köszönetét mondani a csodatévö szentnek és az elragadtatás hangja csendült meg boldog szavaiban : — Csodát, csodát tett értem . . .! Azzal szívéhez szorította a csodálatos levelet, amelynek eredetije spanyol nyelven írva elolvasható Oviedóban, ahol azt még ma is becses ereklyeként őrzik.
168
Szeresd a magányt. írta: Schmiedt Béla dr.
Ivasom, hogy „Csend-líga“ alakult valahol. Nem azért, hogy ke nyeret szállítson. Ezt a trösztök szállítják gondosan ólmozott vasúti kocsikban. A „Csend-llga“ mást szállít a tagjainak; magányt! És még valam it: az idegek és a lelkek nyugalmát. Mert a szép élet hez elsősorban és legfőképen nyugalmas, csendes órák szükségesek. Csendes órák és zajtalan percek, amelyek a béke szent gyapotjába burkolják ezt a modern, tépett embert. Ez a liga az ellen a tülkölő és bőgő élet ellen védekezik, amely élet a maga lármájával és vesze kedéseivel, küzdelmeivel és diadalüvöltéseivel, szóval ezze! a mai zenei csörepedéssel szinte teljesen lehetetlenné teszi a lelki érést. Mert a csend-liga tagjai azt akarják, hogy a lefékezett éiet egyik-másik csendes sarkában alkalma legyen minden komoly ember nek a befelénézésre és elmélkedésre. S a csend-iíga tagjai ezért gondosan őrködnek afölött, hogy szerény beszédjükkel, finom és mérsékelt örvendezéseikkel ne lépjenek senkinek az idegzetére. Nem használnak hangszórókat és tölcséreket. Hiszen a többi között ott a baj forrása, hogy a könnyű és nehéz zene bombázza kuszáit idege inket. Hiába menekülünk szobánkba, a könnyű és nehéz zenék át csurognak a falakon. Méltán mondhatjuk; Csőrepedés . . . A csend-liga tagjai minden hónapban elmenekülnek néhány napos magányba. De ha munkában vannak, akkor is szolgálják és ápolják a liga célkitűzését. Lehetőleg nem zavarnak mást! A magány mélységét és értékét nem a csend-liga fedezte fel. Már jóval a csend-ligák előtt megvolt a magány becsülete az aszkézis zajtalan völgyeiben. Szent Bernát, a völgyek szerelmese, nem ok nélkül terelgette szerzetesfiait az erdők és fák sűrűjébe. Jól tudta, hogy csak itt lehet igazán imádkozni. S merjük állítani, hogy az imádságos élet leghatalmasabb emlékfái a magányos mezőkön és pusztai csendben nőttek. Vagy nem a pusztai csendben nőttek az imádkozó remeték égigérő szálfái ? . . . A magány az ima legkitűnőbb termőtalaja. S ezért aki imád kozni akar, zárja le maga körül az életet. Aki jól akar imádkozni, az húzza fel lelke várkastélyán a felvonóhídat. Állítson eszméinek és gondolatvilágának sátortábora köré őröket. Eressze le messzenéző két szemén a függönyöket s aztán úgy beszéljen az Istennel. így bizto169
sabb eredménnyel imádkozunk. így hamarább megértjük egymást. Nem mintha a jó Istennek volna szükséges a csend. Ó ,nem ! Isten a zajban is szót ért. Ellenben a zajban mi nem érijük ö t ! És mi legyen azokkal, akik zúgó gépek között és zsivajgó gye rekek között kénytelenek imádkozni ? Ezeknek idézem Lassagne Katalin szavait, amiket az arsi plébánosról í r t ; Negyven évig volt Vianney Ars plébánosa, de mindig akarata ellenéle! Lélekben remetéje~volt3.falujának és állásának. Ami sikerült az egyiknek, sikerül majd a másiknak is. Csak ne legyünk a falu, vagy a város Seprűi ! Ne l ^ ü n k a bérházak Porkeféi és Porkofái, akkor az Isten angyalokat küld majd és azok felszedik imáinknak elhullajtott gyöngyszemeit. Legyünk az otthon remetéi I Hogyan ? Úgy, hogy zárjuk le néha magunkra és gyermekeinkre az ajtót és akkor imádkozzon az anya gyermekeivel. Ez a közös ima olyan evangéliumos koncert lesz, amely bátran versenyre kelhet a Sixtina kápolna világhírű éne kével. Sohase mondja az édesanya e zt: Gyermekek, hagyjatok en gem imádkozni! Ellenben könyörögjön az édesanya íg y ; Gyermekek imádkozzunk! S akkor az imádkozó gyermek pihent, édes lelke viszi tovább az édesanyát az imádság országútján. A magányszeretet jobbakká tesz bennünket! A gonoszság a harcok mezején burjánzik. Aki jó akar lenni, az teremtsen maga körül rendet Csendet! Az intsen le maga körül minden hírhordást. Az vágja el a végtelennek mutatkozó viták fo nalát Kerülje a Falu Szája környékét is. Mert aki belekerül az ilyen asszonyi porszivógépck körzetébe, az menthetetlenül belevész a rá galmak és megszólások szörnyű boszorkányzsákjába. Nem szeretem a társaságot. Mert magvatlan szalma többnyire az emberek beszéde. Az ocsút az állatoknak tartjuk. És azokkal etetjük. Milyen különös, hogy a szavak hatalmas ocsútömegét p>edig az emberek társasága fogyasztgatja. És mekkora étvággyal! Az em ber elámul, mennyi sületlen beszédet vagyunk képesek zsebrevágni és létekbe raktározni. Mennyi valótlan hírt szedünk fel a ruhánk ráncai között, amikor végigmegyünk az utcán. Hazaérve kész rágalomtelcpek vagyunk. Méltán jöhetne egy fertőtlenítő gépezet, hogy fertőtlenítsen l)ennünket! Aki szeret otthon ülni, az mindentől mentes lesz. Ne védekez zünk azzal, hogy a tArsasélet kötelességein nem tehetjük túl ma gunkat Hát ez való és igaz. De kérem, hol van az megírva, hogy
170
éppen én legyek az, aki mint a rágalom-bacillusok gazdája, a bűnt és gonoszságot tovább szállítsam ? Szeresd a magányt! Ezt különben nem szükséges nagyon hangoztatni. Hiszen a lelke mélyén mindenki szereti azt. Ezért vonul majd ki a nyár folyamán az emberiség a nyaraló tielyek villáiba és apró kunyhóiba. Áhitja mindenki az egyedüllétet. És nem lesz baj, hogy egyszerű lesz az a nyaraló szoba. Az a fontos, hogy egyszer magunkra maradjunk, mert jó az embernek elhagyni a világot, hogy rátaláljon önmagára! Mert mivelünk is az történik, ami az egyszeri emberrel történt: az erdőtől nem látta - - a fát! Mi pedig az emberektől legtöbbször r.em látjuk magunkat! Ezért aztán nem is ismerjük önmagunkat! Nyári jelszó: Keresd magadat! . . . Mert higyjiik el, hc§y sokan távolabb vannak önmaguktól, mint a szomszédjuktóí i A gány visszaad mindenkit önmagának !
Aki jól ismeri Szent Antalt. P. Vittorino Facchinetti milánói ferences, egyetemi tanár április vé.^ S: (tá lunk járt. Két előadást tartott Budapesten. ElsÖ konferenciájában, amelyet az ipaiművészeti múzeum dísztermében tartott, a protestáns Sabatier állításával szem ben éles körvonalakban mutatta be azt a tényt, hogy Páduai Szent Antal hü követője volt Assisi Szent Ferencnek. Rámutatott arra, hogy Szent Antal lelkültle szerint Krisztus legszebb képmásának, Szent Ferencnek volt a legméltóbb és leghűségesebb fia. P. Facchinetti megkapóan igazolta, hogy Szent Anlal apostoli buzgósága, missziós vágyakodása, vértanúi korona utáni epekedése, a Forliban megmutatkozott szerénysége-alázatossága, a lelkek iránti buzgósága, a kor hibái nak bátor megmutatása, az Oltáriszentség iránti buzgalma, az eretnekekkel szem ben a szent hit védelme milyen mélyen hasonlít Szent Ferenc lelkületéhez. A tudós előadó szellemes beállítása szerint ugyanegy lélekgyökérből származik Szent Ferenc prédikálása a madaraknak és Szent Antal prédikációja a halaknak. Szent Ferenc a hitetlen szultán előtt, Szent Antal a kegyetlen Ezzelino elÖtt. Ezek a hasonló esetek a két szent életében kell, hogy meggyőzzenek mindenkit arról a nemes lelkületről, amely fütötte Páduai Szent Antalt, Szent Ferenc hű köve tőjét az Isten dicsősége és a halhatatlan lelkek üdvösségének előmozdítása ügyében. Mindezt az a P. Facchinetti mondja, aki 1925-ben Milanóban kiadta a nagy Szentnek, Páduai Szent Antalnak az életét (579 oldal) s aki ugyancsak 1926-ban 740 oldalon már második kiadásban közölte Assisi Szent Ferenc életét. Azóta is figyelte a két szentről szóló irodalmat. Külön is tanulmányozta Szent Ferenc szellemét, amikor Í920-ban három vaskos kötettel lepte meg a világot, amely kötetek lehelik a szentferenci életeszményt (Siate allegri, Siate amici, Siate apos toli ; vagyis legyetek örvendezök, legyetek jó barátok, legyetek apostolok). O, aki egész éietén keresztül Szent Ferenc szelleme népszerűsítésén dolgozott és az Assisi Szegényke lelkét vizsgálta egy olyan Szentben is, mint Szent Antal, legillctékesebb ennek a megállapításnak leszögezésére.
171
Kend az a nagy barát? írta: Nagy Miklós. Pelbárt atya a szögedi klastrom ablakából nézegetett ki a Tisza felé vezető sikátorra. Az út szélén a szemközti falhoz támasztva hátát egy török vándorféle ü lt Turbánja széléről látni, hogy mekkai zarándok. Talán Buda felé tart, mert már az is szent helye lett a mohamedánoknak. Tökmagot rágicsál. Nem érdekli semmi. Eg>'kedvűen köpködi a maghéjat. Egypár asszony megy a Tisza felé rudakra aggatott csöbrökkel a vállukon. Két kavasz vágtat át a délutáni nap sütésben. Az asszonyok a falhoz lapulnak. Ez mindennapi látnivaló. Hogy Pelbárt páter harmadszor is az ablakhoz lép, annak más oka van. Hatalmas szál ember áll már délidö óta szemközt a klastrommal. Nagyszörü pásztorsuba akaszkodik rajta, ami még jobban megnöveszti alakját. A hegyes báránybör kucsmája meg egyenesen az akácfa ágait veri. Még a kavaszok egyike is csodálkozva fordult meg a lován, hogy ezt a behemót embert megbámulja. Pelbárt atya tépelödött. M it akarhat ez a madárlátta ember? Miért plántálta ma gát ép a klastrom elibe ? M it néz olyan sokáig egyhelyben a templomon ? Már rég kicsudálkozhatta volna magát. Hátha mégis a klastrommal volna ügye-baja. Ködmönéröl látszik, hogy rideg gulyás vagy efféle lehet és igen messziről ereszkedett Szögedbe. Mikor negyedszer is az ablakhoz csalta a tépelődö kíváncsiság, a mekkai zarándok éppen cihelödött. Kirázta szakállából a maghéjakat és hihetőleg a város kapu felé tartott, A pusztai ember még mindig ugyanegy helyben állott, nekivetve magát a fa törzsének, Pelbárt atya ekkor tarkójára csapta pilisét és lement a kapuhoz. Kinyitotta a nehéz, megvasalt ajtószárnyat, aztán a lépcső kövéről magához intette az ide gent Az pedig nyugodt lépésekkel tartott a kapu felé. Megállott a páter előtt és megemelintette süvegét. Hát szép szál magyar! Pelbárt atya is egy fejjel kiüt a halandók közül, de ez a pusztában nőtt mahomét ember onnan az utca szintjé ről méretkezik vele. Egymás szemébe nézhetnek. A páter érdeklődve nézi. Az arca még fiatalos, de szélverte, viharvágta arc. Szemében valami becsü letes nyíltság, ami embernemlakta helyeken szokott összegyűlni a magánytól, csöndességtől, a naptól. — A kJastromból keresel valakit? A pusztai ember kérdéssel válaszolt: — Kend az a nagy barát? Pelbárt atya elmosolyodott. — Barát volnék. Azt hittem eddig, hogy nagy is vagyok. De, úgy látom, te magasabbra törekedtél, A pásztorféle arca mozdulatlan maradt. — Akkor szavam vóna kenddel. — Jól van, fia m ! Térüljünk be a portán. Odabenn jobban kiszámolhatod a szavaidat. Beengedte a kis homályos kapumelletti cellába és megkínálta hellyel.
172
Merthogy eleget állott ott a napsütésben. De a pásztor nem kereste a széket. Állott tovább. — Engem kendhez küldtek. A páternek tetszett ez a darabos, nyilt megszólítás. A pusztai ember előtt a kend-nél nagyobb tekintély nincs e földvilágon. — Meg is találtál, látod. És ki küldött? — Mind az atyafiság a marosszéki határból. — És miért küldtek? — Hogy beszéljek kenddel. Mer kend az Isten embere. — Hát igen, igen 1 — fanyalgott a dicséretre a páter. — Mindnyájan Isten emberei vagyunk. És milyen beszédet kötöttek rád? — Az anyám igen a végit járja. Szeretné, ha a szeme előtt vallanék hitet a jánynak. Pelbárt atya észrevette már, miről van szó és kivel áll szemben. Szegény, elhagyatott, erdők zugaiba, mezők rejtekébe szorított emberek várják. Keresztelni kell, esketni, lefogni a szemét haldoklóknak, aztán temetni és beszélni nekik Istenről, akit megéreznek a végtelen pusztaságon, de nem tudják, Ki ar. Csikó sok, gulyások, kondások, kanászok, csikászok pusztai nemzetsége, ami a nagy világfeifordulásban eltűnt a török, eltűnt az emberek elől. Ott élnek puszták kö dében, magányában napszívta, esőverte szittyós kopolyák mögött, zsonibékos lege lőkön, nádas erek titkos kanyargóin. A szomorú magyar sors kivertjei. Scha pa pot, templomot nem látnak, csak azt a nagy eget hallgatag napjával és futó fel hőivel. És néha-néha felsír a vágyuk Isten után és mennek Istent megkeresni. Ezért állott dél óta a klastrommal szemben ez az ember. Valaki bizonnyára megmutatta neki a klastromot. De akár estig is ott állott volna, olyan titokza tosnak, szentnek találta azt a helyet, ahol Isten emberei laknak. Kend-nek titu lálta Isten emberét, mert ott a pusztán ennél nagyobb címzést nem hallott. A páter szíve fölmelegedett. — Jól van, fiam ! Elmegyek. De az ilyen rögvest nem megy. Meg kell ap róznom a dolgot. Ketten vagyunk itt mink barátok az egész tiszai, meg marosi magyar világnak. Aztán meg a bégtől is kölletik egy pecsétes írás, hogy kime hetek a városból a határba. Mennyire is vagytok innen? — Harmadik napja gyövök. Igaz, hogy hódvilág alatt is bandukoltam. Úgy gyöttem, hogy kenddel menjek. — Akkor még ma próbálkozók a bégnél. Ha megadja az írást, akkor pitymallatkor mehetünk. De ha rossz kedvibe találom, akkor kivárjuk a jobb időt. Mert az Isten embere is a bég kegyelméből indulhat útra. Te most maradj itt, telepedj le! Hozok egy harapás kenyeret. — Nem köll az nékem. A tarisznyámból éldegélek* A páter ezt se bánta. — Hát akkor vedd elő! Falatozzál! Talán reggel óta nem is ettél. A pásztor tanácstalanul nézett körül. — Én kimennék a fődre. Igen hervaszt ez a négy fal. No persze I ismert rá a páter a pusztai ember szorongására, aki nem bírja
173
sokáig a kőfalat. Szorul a melle tőle. Kivezette hát a kertbe. Az pedig odakünii láthatólag jobb kedvre derült. Leterítette subáját egy fa alá és falatozni kezdett bé késen, elgondolkozva, ahogy a kopolyák szélén szokta. Pelbárt atya pedig az egyik testvér kíséretében egyenesen a béghez sietett az engedélyért. A csausz ör igen jó kedvében volt. A tolmáccsal iszogattak va lamit ónpoharakból. A pátert jó reménység szállottá meg. Ha a háznép jókedvű, a béget se szorítja a csizma. Csakugyan, a bég kegyesen fogadta. Kiállította az úti levelet, mely szerint Allah irgalmazzon a hívőknek, pusztítsa el a hitetlene ket. Ő, a szegedi bég megengedi, hogy a hitetlenek Pelbárt nevű papja egy kí sérővel három hétig jöhet-mehet a líppai határmesgyéig. Se hivő, se hitetlen őket bántani ne merészelje, nemkülömben......... Mire az írással visszaérkezett, már esteledett. A pusztai ember a subájára dőlve nézte a homályban darvadozó eget. A páter készült az útra, mert kora haj nalban indultak. Föl-alá járt cellájában és imádságát végezte: — Istenem, hallgass az én könyörgésemre! Uram, siess az én segítségemre! És fölöttük láthatatlanul örvénylett a magyar vihar fájdalmas, tüzes lehellete. Meddig fog ez még tartani? Ki tudja?! A deákok akkoriban egyezerhatszáz évre harmincötöt írtak.
Könyvújdonság. Perlaky Lajosnak, a rádióból is közismer írónak, a nagysikerű „Ma Életművészete" c. könyv szerzőjének tollából új könyv jelenik meg: „Életproblémák könyve"^ címmel. Lelki napfény, törhetetlen hit, költészet és írásművészet összpontosul ebben a könyvben. A szerző az életbölcseség szilárd világítótornyából az örök igazságok reflektorával világít be korunk örvénylő hullámaiba, A ma kavargó kérdései és mindenkit érdeklő problémái, korunk lelki világképének drámai erejű rajza, életszabályok és élettanácsok vonulnak fel eleven beállításban Perlaky könyvében, amelyben a szerző pazar bőkezűséggel halmozza megrendítő és lebilincselő, szellemes és tartalmas mondanivalóit. Nem száraz tanulmány, hanem a modern kultúrember lelkiségének mozaik képe ez a könyv, tele a gondolatok szikrajátékával, a szív képeskönyvéből merített életillusztrációkkal. De Perlaky nemcsak megkapó pillanatfelvételeket készít a szív magnézium fénye mellett a mai ember problémáiról, hanem ezekre a kérdésekre választ is akar adni, az alapjában megrendült világ romhalmazaiból a kivezető utat is keresi. A könyv minden egyes lapján felragyog az optimizmus szivárványa. E tekintetben Perlaky könyve életbreviárium, az optimizmus tankönyve, melynek minden szava, sora, gondolata gyógyító erejű. Perlaky megmutatja, hogy mialatt a külső világot fergetegek rázzák, hogyan lehet belül, a lélek taván csend, béke és harmónia. A könjrv a K. M. Egyetemi Nyomda előállításában, a tárgyához méltó művészi kiállításban jelenik meg. Kedvezményes előfizetési ára 2*50 P.*Ajánlatos a könyv előzetes megrendelése, mert a mű megjelenését rendkívüli érdeklődés kíséri,
174
úrnapja. írta: Magyarász Ferenc dr. 0. Cist. „A z én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti vitáitok nem az én útaim, úgymond az Úr.“ Izaiás 55., 8. A m i a világ szerint gyönge, választotta k i az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket."
I. Kor. 1.. 27.
Az Úristen, ki az ö örök gondviseléséhez akkor, amidőn annak teljesítése és ideje elérkezik, mindig teremtményeket választ ki ma gának eszközül: a szentek történetében mutatja meg leginkább és szinte kézzel foghatóan, hogy az ö gondolatai és útai csakugyan nem emberi gondolatok és utak, s hogy az ö választása nem igazodik az emberi bölcseség szokványos szabályaihoz. A szentek történetében ugyanis számtalanszor tapasztaljuk, hogy mikor a jó Istennek nagy tervei vannak a világban az emberekkel, azoknak üdvösségével és a maga örök dicsőségével, akkor kiválaszt egy szegény szerzetest, egy ismeretlen, a világtól elvonult apácát, egy pásztorleánykát stb. és azt teszi meg a maga terveinek esz közévé. Pápák, császárok, királyok, államférfiak és hadvezérek részére már csak az a föladat jut, hogy vállvetve dolgozzanak Isten választott edényeivel — vagy ha ideig-óráig haboznak és ellenszegülnek, akkor kénytelenek meghódolni a balgatagok és gyengék előtt. A sok példa közül csak néhányra hivatkozunk. A szegény, egyszerű remete, Amiensi Péter indította meg az első. Szent Bernát a második keresztes hadjáratot, Kapisztrán Szent János, de la Marca Szent Jakab, Brindisi Szent Lőrinc, Avianó Boldog Márk stb. a későbbi török hadjáratokat. Az orleánsi szűz. Szent Janka, életével pecsételte meg különös és magasztos hivatását az u. n. száz éves angol—francia háborúban. Jézus Szent Neve tiszteletét egy ferences szerzetes, Sziénai Szent Bernardin, Jézus Szent Szíve tiszte letét egy Sarlós Boldogasszony-szerzetbeli apáca, Alacoque Szent Mar git terjesztette el a világon. Még sok ilyen példát lehetne fölhoznunk. Ebbe a sajátos és gondviselésszerű rovatba tartozik Boldog Lüttichi Julianna, előbb Szent Ágoston-rendi, utóbb ciszterci apáca a Kr. u. X lll. században, akinek nevéhez fűződik az ürnapi ünnep bevezetése az egyházi naptárba. 175
Magának az Oltáriszenfség szerzésének ünnepe, tudjuk, a nagycsütörtök. Akkor azonban egyúttal az üdvösség történetének és az egyházi évnek legszomorúbb napjai lévén, az egyház nem fejtheti ki azt az ünnepi pompát, amely az istentisztelet középpontját, a szentségi Úr Jézust megilleti. Ezt a hiányt érezte az a szegény apáca, aki a mai Belgium Lüttich (Liéges) nevű városa mellett egy faluban, Retinnesben szü letett n 93-ban és a lüttichi ágostonrendi apácáknál nyerte iskoláz tatását, kikhez utóbb maga is belépett. Jó iskolát, kettős iskolát járt: a fatin szentatyákat, elsősorban Szent Ágostont és Szent Bernátot folyékonyan olvasta eredetiben, de azonfölül megtanulta a szentek tudományát is és napról-napra előrébb haladt a tökéletesség útján. Nagyon szeretett az Oltáriszentség előtt az Úr e nagy titkáról elmélkedni. Ily elmélkedése közben sugallta neki az Úr azt a gondo latot, melynek később egész életét szentelte s melyért sok üldöztetést is szenvedett: egy külön fényes, diadalmas ünnepet szentelni az Oltáriszentségnek. Húsz évig küzdött, míg végre sikerült célját elérni: lüttichi Jakab főesperes melléje állt s mikor utóbb, 1261-ben IV. Orbán néven a pápai trónra lépett, külön ünnepet, misét, zsolozsmát és körmenetet rendelt az Oltáriszentségnek, az Ur testének (a latinban Corpus Domini, a németben szintén Úr teste — Frohn a régi nyelv ben urat jelentett — a franciában Isten ünnepe). Az első zsolozsmát Róbert lüttichi püspök rendeletére maga B. Julianna állította össze, ezt utóbb IV. Orbán pápa rendeletére fölváltotta az, melynek Aquinói Szent Tamás a szerzője s melyet mindmainapiglan használ az anyaszentegyház. így lett a szegény apáca, kit Mont-Cornilloni zárdájából kiűztek, de a Salsigny-i ciszterci apácazárdában szívesen fogadtak, eszköz az Isten kezében egyik legnagyobb ünnepünknek, mely egyúttal nyilvános és ünnepélyes hitvallása az egyháznak az Oltáriszentség mellett. Maga a boldog apáca, kit az egyház szentnek nevez, 1258. április 5-én halt meg. Testét a villiersi ciszterci monostorban te mették el. 9
.ÉLETSZABÁLYO K ÉS TANÁCSOK" címcn szerepel a r M ó Június 2 - 8 közötti műsorán Per laky Lajos, a mély, tiszta lelkiélet irodalmának kiváló művelője, kinek sajtó alatt levő ú j kötetére lapunk más helyén már felhívtuk olvasóink szives figyelmét.
176
M a g ya r könyörgés a Csodatevőhöz I r t a : TOKONYI ISTVÁN.
A Történelem szekere iramlik, népekre vágnak eszme-ostorok s az Idő útja a vért mohón issza, mely a küllőkről porába csorog. S Te nem látod a jelszók lobogását s nem mozdít meg zúgó jrázis-orkán, állsz a templomban, karodon a Gyermek és hallgatod, hogy m it izén az oltár. Magyar templomok imádságos csöndjén a megverteknek pátronusa vagy s m it emberszlvből — szóból felfogsz: ennyi : kenyérsirató, jajszinü panasz. Csodatevő, az éheseknek szentje s rongyosak örök öltöztetője sok az üres kéz és az öklöző kar, csinálj egy-testvérkezeket belőle! N apjaink sora kóstolás a kínból, mig ja jb a szédül beteg testünk, lelkünk s a mámor egyre kurjongat belőlünk: csak H a lá l van s mi Halálra születtünk! Gőgös életünkből kiesett a Szív s hiába vernek ütemet a gépek, azóta mindig elkésünk a Jóról s szemünk sötétnek látja a fehéret. Csodatevő, segíts, hogy visszanézzünk s találd meg nekünk elvesztett szívünket, akkor a koldus asztalán kalács lesz s a magyar éjre fölragyog az ünnep l
177
A harmadik rend stigmatizáltja. írta: Bilkei Ferenc.
at év előtt Lisieuxban jártam, Kis Szent Teréz egykori lakásában, abban a kolostorban, ahol élete jelentős részét leélte, a sírnál, ahova temették. Gyönyörű, soha el nem feledhető dolgok. Akkor egy kis könyvet is írtam róla. A sok szép és érdekes esemény közt, amikről írtam, egy dolog nagyon mélyen hatott rám ; Kis Szent Teréz szenvedései. Egy hótiszta lélek, makulátlan, mint az angyaloké, aki soha egyetlen bűnt sem követett el, mindenkihez határtalanul jó volt, az Isten parancsait vég telen szeretettel töltötte be. És mégis : ez a kis apáca igen-igen sokat szenvedett. Nemcsak egyszerűen szenvedett, hanem \kereste és kérte Istentől a szenvedést. Ha valaki fájdalmat okozott neki, azt jótéte ménynek nevezte. Társnői közül nem azokat kereste, akik rokonszen vesebbek voltak előtte, hanem a kellemetlenebb természetűeket. Az ételből nem az ízesebbeket kereste, hanem ami nem ízlett az ínyének. Lisieuxban, Franciaország északi vidékén igen hidegek a telek, télen nem fűtöttek a kis Szent szobájában. Ez a hideg nagyon fájt Kis Szent Teréznek. Ha kérte volna a fűtést, bizonyára fűtöttek volna neki, azonban nem kérte. Már annyira gyenge és beteg volt, hogy a levetkőzés este egy órájába került és a hideg miatt egész éjjel nem tudott aludni. Mégse kérte a fűtést. Miért? Mert szenvedni akart. Ezen persze megütődnek az emberek. Miért akart szenvedni az, aki — hiszen előbb említettem — makulátlan lelkű volt. Miért? Azért, amiért Krisztus Urunk szenvedett: az emberek, a világ bűneiért. A világ azt nevezi boldognak, aki selyemágyban születik, aki ifjúságát gondtalan örömök közt tölti el, akinek minden kívánsága teljesül, ízes az étele, puha a párnája, makkegészséges, van sok pénze, amelyen mindent megvásárolhat stb. Kis Szent Teréz otthon ezüst evőeszközökkel étkezett és mégis választotta a fakanalat, fapo harat, fatányért (magam is láttam őket). Otthon gyönyörű selyem ruhába öltöztették (láttam a ruháját) és mégis választotta a karme liták barna szőrcsuháját. Otthon mindenki királynőnek nevezte (annyira kedves volt) s ő a kolostorban mégis a legutolsó akart lenni. Miért ? Azért, hogy ezeket a szenvedéseket fölajánlhassa azokért a bűnökért, amelyekkel a rossz emberek megbántják az Úr Jézust.
178
A protestánsok azt mondják: Krisztus valamennyiünkért szen vedett és az egész világ minden bünééit eleget tett — ezért nincs is bűn és nekünk sem szenvedni, sem bűneinkért eleget tenni nem kell, hanem csak hinnünk kell, hogy Krisztus értünk eleget tett és akkor már egész bizonyosan a mennyországba jutunk. A katolikus vallás ezzel szemben azt mondja : minden bűnünkért eleget kell tennünk, szenvednünk kell, hogy az Isten igazságosságát kiengeszteljük. IV\i, bűnösök, szenvedünk magunkért, a magunk vét keiért, az ártatlanok, a tisztaszívüek pedig szenvednek a többi gonosz, bűnös emberek vétkeiért. Ahogyan Szent Pál apostol mondotta; „Szívesen szenvedek érietek és kiegészítem testemben azt, ami híja van Krisztus szenvedésének az ö teste, az Egyház javára, amelynek én szolgája leltem az Istentől kapott tisztességnél fogva“ .
Szenvedett Szent Pál, szenvedtek a szentek százezrei és milliói, szenvedett kis Szent Teréz és szenvedett — kimondhatatlanul sokat szenvedett Látó Lujza. Ez a szenvedések misztériuma, titka és titokzatossága. Szenvedni Krisztussal, kiegészíteni Krisztus szenvedését. Együtt szenvedünk, hogy együtt lehessünk a dicsőségben is. Látó Lujza szintén a maga akaratából szenvedett. Gyermekkora óta megszokta a szenvedést, azért úgy tekintette a szenvedést, mint Isten ajándékát. Imádkozott azért, hogy szenvedhessen és ha a fájdalmak rászakadtak, sohase bánkódott azért, hogy kérte. Hősileg mintegy magá hoz ölelte a keresztet és szenvedést. Páter Szerafin kérdezte egyszer tőle, hogy milyen nagy kegyelmet kért az Istentől? Lujza azt felelte: — Az én életem legnagyobb kérése az volt, hogy másokért szenvedhessek. Most is csak azt kérem, hogy az Isten akarata telje sedjék rajtam, mégha mégegyszer annyit kellene is szenvednem. Niels plébános eskü alatt jelentette ki, hogy Lujza a fájdalmak miatt soha egy könnycseppet nem hullatott és soha nem panasz kodott. Amikor ráparancsolt, hogy vallomást tegyen, egyszerűen, sóhajtás nélkül megmondotta, hogy testileg és lelkileg sokat szenved. Pénteken karjaiban és kezeiben gyakran oly fájdalmakat érez, mintha a csontjai összetörnék és mintha minden idegszálát összetörnék. Még ezeknél a testi fájdalmaknál is nagyobbak a lelki fájdalmak. A vigasz talanságnak gyakran egész sivataga szakadt rája, amelyet alig érzett emberi szív. A kétségbeeséstől lehetne félteni, ha ezt lehetetlenné nem tenné Isten és felebarátai iránt érzett szeretete. Sokszor úgy ül *
179
a széken, mint a fájdalom márványba faragott szobra. Mintha a keresztre feszített Jézust nézné ilyenkor. Mi, emberek, el sem tudjuk képzelni, hogy a szíveket miféle fájdalmak szaggatják ilyenkor. A szentek sokkal érzékenyebbek, mint más emberek. Ezer és ezer olyan dolog sebzi meg őket, amiket mi, közönséges emberek, észre se veszünk, vagy szótlanul megyünk el mellettük. Páter Szerafin leírta, hogy mit szenvedett Látó Lujza 1871 nagyhetében. Mindenki tudja, hogy Rómát ezekben a napokban a zarándokok ezrei szokták ellepni. 1870 szeptemberében azonban \'iktor Emmánuel olasz király csapatai elfoglalták Rómát. 1871 nagy hetében a csőcselék, az istentelenek csordája lett Rómában az úr. Először történt meg, hogy a nagyhéten a római színházak nyitva maradtak. A nagyhét megható szertartásai idején utcákhosszat vad, részeg csapatok ordítozása visszhangzott Róma utcáin. Nagyszerdán temették a szabadkömíves Montechit s ezzel kapcsolatban szörnyű egyházellenes tüntetéseket rendeztek. Nagypénteken ünnepi lakomát csaptak. Az asztalfőre odaállították a feszületet és gyalázatos felkö szöntőket mondottak rája. Párizsban ugyanebben az időben a kommün dühöngött. Elfogták a párizsi érseket, egy csomó papot és igen sok istenfélő hívőt és kivégezték őket. A karmelita apácák kolostor templomában magam is láttam azt az egymásrahányt rengeteg csontot, amely az akkor kivégzett érsek, püspökök és papok csontjaiból hal mozódott össze. Rómában is, Párizsban is ordították, hogy „papokat esznek". Meggyalázták a szent sírokat. Ugyanekkor Látó Lujzával a következők történtek. A stigmák nagycsütörtökről nagypéntekre virradóra megnyíltak, a fájdalmak azonban percről-percre szörnyűek lettek. A szegény leány a fájdalmak súlya alatt szinte állandóan haldoklott. Minden percben a halálát várták. Gyóntatóatyja elborzadt a kínlódások láttára. Egyetlen értelmes mondatot nem tudott kimondani. A tekintete folyton ide-oda réve dezett, mintha el akarta volna mondani azokat a borzalmas kínokat, amelyek közt lelke vergődött. Ha nem ismertem volna — mondja a gyóntató — azt kellett volna mondanom, hogy megőrült. Néha olyan volt, hogy rá lehetett volna mondani: Ecce homo ! íme ! a fájdalmak embere ! Hirtelen fölemelkedett és borzasztó fájdalmai ellenére ide-oda járkált a szobában. Majd újra leült, de megnyugodni nem tudott. — Nem kérted a jó Istent, hogy kevesebbet szenvedj ? — ké dezte a gyóntató.
180
N em ! ellenkezőleg! ez a jó Isten akarata. Nem imádkoztál, hogy másokért szenvedhess ? — Igen! mindig kérem a jó Istent, hogy másokért szenved hessek. Minden fájdalmamat a Szentatyáért ajánlom föl. Keservesen kínlódva mondotta, hogy kimondhatatlan lelki fájdal makat' szenved és nincs egy porcikája, amelyet a fájdalmak keresztülkasul ne szántanának. — Csak nem akarsz utolsó szentségek nélkül meghalni ? — Remélem, hogy most nem halok meg. — Nem félsz a haláltól? — Nem. Aztán megkezdődött az elragadtatás. Utána pedig a szenvedések szörnyű láncolata. Két napig tartott, minden látója borzalmára. De Lujza nem csak ekkor szenvedett, hanem máskor is, amikor az Egyház ellen szörnyű vétkeket követtek el. így volt ez 1870 szept. 20-án, mikor Viktor Emmánuel csapatai Rómát elfoglalták. Akkor is szinte elképzelhetetlen kínok közt vergődött. Ezek a fájdalmak akkor december 8-ig tartottak. Hogy miért szenved - nem tudta. Neki senki nem adta tudtára, hogy Rómát a szabadkőmívesek elfoglalták, sem azt, hogy 1871 nagyhetében az istentelenek, a sátán ujjongása közben, gyalázzák a mi Urunkat, Jézus Krisztust. A fájdalmak nem testi vagy lelki bajai miatt történtek, hiszen annak ellenére, hogy nem evett, nem ivott, nem aludt, egyébként teljesen egészséges és vidám volt. ím e! egy bepillantás a szenvedések misztériumába, titokzatos világába. Valahol bántják az Istent, valahol a bűnök keresztrefeszítik a jóságos Jézust s ugyanakkor szörnyű kínok közt vergődik egy tiszta, makulátlan lélek, aki végtelenül szereti a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki benne él az ő lelkében, az ő szenvedéseiben, aki hozzáforrasztotta egész életét az Üdvözítőhöz. Érted-e már most testvérem, hogy mit jelent a szenvedés? A szenvedés a bűn adója. Vagy itt a földön vagy a másik világon, a tisztítótűzben szenvedni kell a bűnökért. A te bűneidért vagy mások bűneiért. Megérted most már, hogy sokszor ártatlanok szenvednek, olyanok, akik se nem követtek el vagy talán el sem követhettek bűnt. Szenvednek ártatlan csecsemők. Szenvednek jóságos édesanyák, akik egész életükben a Kálváriát járják. Kikért? Talán férjükért, talán gyermekeikért, talán szülőikért, őseikért! Valakinek meg kell fizetni 181
a vámot, hogy az illető bemehessen az örökkévaló boldogságba. Szent Margit, a Margit-sziget szent leánya, IV. Béla király leánya, a tatárjárás alatt önmagát, meg minden szenvedését fölajánlotta magyar hazájáért. Véresre korbácsolta gyönge testét, hogy az Isten a bűnös magyaroknak megkegyelmezzen. És az Isten megkegyelmezett a magyar nemzetnek, a második tatárbetörést könnyű szerrel verték vissza. Szent Imre herceg 20 éves korában feküdt a liliomos ravatalon. Ki tudja, nem-e azért, mert a magyar testvérei nyugati kóborlásaik közben annyi kolostort és templomot elpusztítottak ? Miért szenvednek a szegény oroszok ma? Ki tudja? Talán azokért az Isten ellen való bűnökért, amelyeket a főrangú és művelt oroszok Isten, Krisztus ellen elkövettek ? Miért szenved Mexikó? Talán a múlt miatt, talán a jövendőért? Miért szenved Magyarország? Talán a múlt miatt, talán a jövendőért! Ó mennyi tito k ! mennyi megoldatlan misztérium, amiket csak akkor fogunk látni, ha ez a nyomorúságos földi lest lehull a lel kűnkről. Ó, hogy fogunk majd egykor bámulni, ha az örök élet kárpitja föllebben előttünk, ha a földi élet annyi látszólagos visszás ságának magyarázata mint nyitott könyv írásai, a lelkünk előtt villognak. Talán büntetések lesznek, talán magyarázatok ! Talán azt fogjuk mon dani ; Ó Istenem, de jó, hogy az evangélium után mentem és hall gattam az Anyaszentegyház bölcs intéseire. Talán a hajunkat lépjük: Ó, én botor, én vak és süket ember, aki se nem láttam, se nem hallottam, de látni és hallani sem akartam az örök igazságokat. Ó, én botor, aki regényekből, színházakból, mozikból, zsidó újságokból merítettem az életbölcseséget, akinek jelszava az v o lt: ez a d iva t! és nem hallgattam azokra a bölcseségekre, amelyek a gyóntatószék térdeplőjén hallatszottak a fülembe. Mindenre és mindenkire hallgattam, csak a katekizmusra nem. És most minden késő. Elhibáztam az életet! És mily fölséges lehetett Látó Lujzára nézve az 1883 augusztus 25-e, amikor 33 éves korában végeszakadl a földi élete szenvedé seinek és föltárult előtte az örök élet kárpitja, mily boldogan borul hatott le lelke az Üdvözítő ragyogó trónusa e lő tt: — Itthon vagyok! A szentek, a boldogok, az üdvözültek, a teljes Szentháromság, a boldogságos Szűz Mária társaságában, a szentek egyességében, az egyedül üdvözítő Anyaszentegyház kiteljesülésében itthon vagyok, örökre Itthon vagyok! 182
Aidal IdsvtraflíaA Szent Antal büntetése és új csodája.
Azon a vidéken, ahova Szent Antalt elöljárói helyezték, a kor nagy eretneksége, a nianichaeizmus kegyetlen pusztítást végzett. Azért alnagy apostol kezébe vette a vándorbotot és fáradhatatlanul mű ködött Udinében, Aquilában, Goriziátban és Coneglianóban. Ezek közül az ősrégi városkák közül Qomona a Szent egyik legbámulatraméltóbb csodájának színhelye. Szent Antal ugyanis el határozta, hogy ebben a városban zárdát épít és személyesen vezeti a munkát. Történt egyszer, hogy éppen mikor a Szent segített a kőműveseknek, elhaladt mellettük egy üres parasztszekér. A csoda tevő megkérte a gazdáját, hogy segítsen áthordani néhány nagyobb kődarabot. A szekér gazdája azonban azzal válaszolt, hogy halottat visz a temetőbe, nem segíthet. A Szent nem erőltette tovább. Alig haladt tovább a szekér, a legelső kanyarodónál a gazda hátrafordult, hogy fiával, aki útközben a szekéren aludt, jót akart nevetni, hogyan játszotta ki a szerzetest hazugságával. Oidalbabökte a pokrócokba burkolt gyermeket, de az nem mozdult. Az előbb még vígan nevető gyermek teste merev és hideg, arca pedig falfehér. Az apa szörnyű jajkiáltással borult gyermeke kihűlt, élettelen testére. Megrázta, nevén szólította, csókolgatta és jajgatott, úgy, hogy az egész környék visszhangzott fájdalomkiáltásaitól. Majd ahogy fáj dalmának első kitörése után magáhoztért a szerencsétlen apa, visszaszaiadt a Szenthez és az út közepén Iába elé vetette magát, alázatos könnyhullással megvallotta bűnét és könyörületéért esdekelt. A fáj dalom láttán Szent Antal odament a szekérhez, amelyben a gyermek feküdt és szemeit égre emelve így szólt: Az élő Isten nevében. Majd kiterjesztette kezeit, amelyekben annyiszor megnyilatkozott már az Isten ereje és megérintette a gyermeket. Az erre rögtön magához tért és édes mosollyal köszöntötte a körülötte összesereglet tömeget. Az apa szívébe visszatért az öröm, újra Szent Antal lábaihoz vetette magát, könnyeivel öntözte őket. De ezek már a hála könnyei voltak. Ettől kezdve ő volt a szent Csodatevő legbuzgóbb fuvarozója az új szeráfi fészek felépítésének szolgálatában. 183
•. \ j 'i 11
(37.)
Irta; P. Markó Marcell O. F. M.
Szótlanul bandukoltunk a behavazott, de már gyöngülni kezdő úton. Bízvást mindegyikünk Aiexej Feodorovicsék szomorú történetén elmélkedett. Még a különben mindig mókás és hangos Decskóban is bennszorult a szó. A jóságos öregek szelíd, őszinte bánatos szemét mindegyre ma gamon éreztem. Tekintetük a szívemig hatott és őszinte együttérzésre késztetett. Sorsközösséget éreztem velük. Ök is voltak valaha 24 évesek, a fiatal évek bohókás álmait szövögetők és a világ kétes csillogásától elkáprázfatottak. Utána jött a kérlelhetetlen rászedő, az élet, a közvélemény, hogy mindenükből kifossza őket, amit csak ember embertől elvehet: gazdagságukból, nagy reményre jogosító tár sadalmi állásukból, színes álmaikból s legdrágább kincsükből — becsületükből. Amint így zsongtak fejemben a képek és valami kimondhatatlan ágált bennem ez ellen az álnok világ ellen, észre sem vettem, hogy délfelé jár, utunk pedig lekanyarodóban van Szibéria ütőeréhez, a tranzszibériai vasútvonalhoz. A pompás nyirerdőt magunk mögött hagyva, város képe rajzolódik ki mind élesebb vonalakban, jelleg zetes hagymakupolájú templomaival. Ennek a hadifoglyok életében olyan rosszán csengő városnak a neve: Acsinszk. A szibériai vörösök egyik erőssége, ahol sok szegény fogoly hazafelé törtetése hajótörést szenvedett. Eredetileg feljebb, Csornijárnál vagy Bogotolnál akartunk leereszkedni a vasútmentéhez. De be akartunk lopakodni a városba, hogy körülnézzünk. Itt talált bajtársaink azonban óva intettek ettől s a vörösök rémtetteinek egész sorát beszélték el. Egész sereg jóismerőssel és baráttal találkoztunk. Hisz az egész 184
ezerkilométereket kitevő vasútmente mozgott, tele volt óvatos, gya nakvó, rejtőzködő „plénikkel“ , foglyokkal. Mint a nyulak lebuktak s ha veszélytelen volt a levegő, egymásután bújtak elő bokrokból, hidak hideg kőívei alól, árkokból és vagy egyéb menecjéket nyújtó alkalmatosságok mögül. De mögöttük állandóan ott leskelödött a pusztulás, a halál. Kíváncsiságunkat félretéve siettünk is túllenni a város alatt höm pölygő s alaposan megáradt Csulimon, az Ob mellékfolyóján. De ez az átkelés majdnem végzetes lett. A Csulim akkora lehet, mint
A h a z a fe lé ig y e k v ő szom orú sereg.
a mi Marosunk. Mongóliában ered s amikor délen megindul az olvadás, óriássá nő és mindent magával ragad. Bútorokat, boglyákat, vízbefullt állatok felpuffadt hulláit, hatalmas fatömböket és óriási jégtáblákat összevissza sodort a piszkos ár. Egyedüli közlekedési lehetőség a vasúti hid volt, azt pedig vörösek, mégpedig magyar vöröskatonák őrizték. Az egyetlen fahidat orosz szokás szerint ősszel a fagy beállta előtt felszedték. így valamelyik csónakost kellett meg környékezni, de hallani sem akartak róla. Minden rábeszélési kísér letünk csődöt mondott. Bőbeszédűséggel elsorolták mindazok vesz teségi lisztáját, akik a megáradt Csulimba vesztek ; mert a Csulimmal 185
nem lehet kukoricázni. De végül az utolsó argumentum mégis hatott. Előszedtünk egy, még a jó cári időből rejtegetett s már akkor ritkán látott 5 rubeles bankót. Meglebegtettük az orra előtt, erre aztán haj landóságot mutatott s azt hiszem még a világvégére is elvitt volna bennünket. Amíg esetlen csónakját készre igazította, egyre ezt mormogta: „Goszpogyin csto bugyet"? — Uram mi lesz velünk? De ugyanakkor az öt rubeles is ott motoszkált fejében s ez bátorságot öntött belé. így számszerint öten voltunk. A muszka az evezőket kezelte, Decskó pedig a kormányt. Úgy is sokat dicsekedett dunai csónak kalandjairól, most megmutathatta, mit tud. Fiatalos jókedvvel vágtunk az útnak, de csakhamar ajkunkra {agyolt a móka. Csónakosunk izmai pattanásig feszültek és minden adását és ügyességét elővette, hogy a feldühödött habokkal meg birkózzon. Egy darabig sikerült is, de a folyó közepén oly sebes sodrásba kerültünk, hogy lehetetlen volt többé a csónak felelt úrrá lennünk. Emberünk hiába erőlködött, gyorsvonati sebességgel rohant velünk a megáradt folyó s mint a dióhéjat, úgy táncoltatták lélekvesztőnket a habok. Mindannyiunkban meghűlt a vér. Muszkánk halálsápadtan hányta magára a keresztet, egyre ismételgetve: „Goszpodi pomiloj, Goszpodi pom iloj!“ — Uram irgalmazz, Uram irgalmazz! Az izgalmas pilla natok újra a ránk leselkedő halál leheletét éreztették. Egy pillanatig valami lázadozott bennem. Megrettentem a hideg hullámsírtól. Végig éltem gondolatban a vízbefullás minden borzalmát. De csak egy pilla natra, mert a másik percben határtalan bizalom szállt szívembe. Nem ! Nem veszhetünk itt el. Elővettem jól kihasznált fegyveremet, a zubbo nyom felső zsebében levő, édesanyámtól útravalóul kapott rózsafüzéremet és oly hittel és bizakodással imádkoztam, mint talán kevésszer eladdig. Hirtelen remény csillan, mert falut értünk. Hosszú csáklyákkal egész embersereg feketéllett a parton. A vízen úszó különféle dolgok és fatömbök között cserkésztek. Csónakosunk feléjük kitárt karokkal ordított torkaszakadtából segítségért. De senki sem merészkedett a vízre. Kritikus pillanatok következtek. Előttünk mintegy 200 méternyire feketén meredeztek az ősszel felszedett fahíd vaskos fatörzscölöpjei. Megfagyott bennünk a vér. Ha az erős sodrás ezek valamelyikéhez odavágja lélekvesztőnket, biztos rapottyára törik s hogy velünk mi lesz, azt az ég tudja . . . 186
A partról egyre jött a biztatás: „na léva“ jobbra, csak jobbra. A szándék megvolt, de abba más is beleszólt. Eszeveszett gyorsa sággal egy hatalmas jégtábla vágódott csónakunknak, peremét letörte s a következő pillanatban a kapott lendülettől még nagyobb sebes séggel és oly erővel csapódott a híd facölöpéhez, hogy valósággal kettészelte, mi pedig mindannyian a jéghideg vízbe zuhantunk. A parton állók gondolkodás nélkül segítségünkre siettek. Köteleket, csáklyákat hajítottak felénk és csónakjaikkal igyekeztek bennünket meg közelíteni. Nekem a szerencsétlenségem mellett szerencsém volt. Ügyetlenül a nagy szorongásban nem vettem le vállamról hátizsá komat s így a szerencsétlenség pillanatában, ha nem sikerül lélek jelenlétemet megőrizve az egyik cölöp sikos, zöldnyálkás törzsében megkapaszkodnom, akkor hátizsákom tartalma, az útra szánt jókora zacskó só, a bádogdobozokban elraktározott olvasztott vaj és kristálycukor és szárított metélt, pár pillanat alatt bizton víz alá húzott volna. Csónakosunknak és Decskónak sikerült úszva partot érni, Lackó barátom és én a cölöpöket tartottuk átkarolva, csak „Pici“ , a kis bécsi ulánus főhadnagy, akit rendesen csak csokoládé katonának neveztünk, jutott súlyosabb helyzetbe. Öt tovább sodorta az ár. Csak nagy erő feszítéssel tudták megmenteni a jó berilülszki muszkák. Mert a község Beriliilszk volt, 30 versztnyire Acsinszktól. Nagy szeretettel és az orosz nép utolérhetetlen jó szívével jöttek segítségünkre. Gondolható, hogy az izgalomtól holtfáradtak voltunk. Száraz ruhát adtak. Mindjárt ágyba dugtak, megcsájáztattak s az embertestvéri szeretet minden jelével elhalmoztak bennünket, szegény hajótörötteket. Hála legyen nekik, de mégis minden köszönet és dicsőség annak adassék. Aki tanújelét adta, hogy ismét érdemtelenül tenyerén hordozott és megtartott, mint hadifogoly életem során annyi sokszor tette — a jóságos Istennek . . . (Koiyt. köv.) 94
ú j pogány szokások hémetországban. Az Új pogányság egyre jobban befészkeli magát a nép körébe. Az újsá gokban ilyen híreket olvashatunk: „jámbor halottak látomásban beszéltek a né met istennel.“ Az apróhirdetésekben pedig ilyen csodabogarak láthatók: „Egy fiatal pogány állást keres.“ Stb. A házassági hirdetésekben pedig: „Egy fiatal szőke német pogány leány keres magának hitvestársat.“ Azután: „30 éves, ke resztényellenes, német pogány keres magának hasonló érzésű éiettársat.“ Hitlert jézussal hasonlitják össze. Szerintük Hitler feltámadott isten, a német nép és föld ujjáteremtöje. Öt imádják a németek isten helyett. Mi azonban tudjuk, hogy Hitler csak e ^ új bálvány.
187
keresem, mi ad nekem ezen földön megnyugvást, vigasztalást. Megakad a tekintetem egy fia ta l véres katonán. Hittagadó nagyapának unokája^ vallástalan anyának fia. Halántékon találta a g o lyó ; halálában béke, boldogság ü lt szép arcán. Psichari H e n rik . . . kemény küzdelem után lett katolikussá. Ezt í r j a : „ Itt minden vonz, itt minden azt mondja, hogy a kát. vallásban békét és megnyugvást találsz és hogy itt az igazság a szépséggel és a boldogsággal fo rro tt össze . . A diadalmas, halhatatlan Egy'ház az én békém és nagy megnyugvásom és szent szűbadságcm !
Csak 69Y pillanatfelvétel, de roppant jellemző. A bajor München a német katolicizmus fővárosa. Vért forraló eset történt. Vasárnap tünuuek az egyliázg>ülölÖ liitleristák (nácik) a katolikusok ellen. A Kát. Akció jelvényéi leszaggatták a járókelőkről. Képzeljétek, mi történt ? A rendőrség is beleavatkozott ,ebbe a pimasz tüntetésbe. Talán úgy, hogy a gazokat hűvösre vtíie volna? Ó, dehogy! Csak azokat tartóztatta le, akiknek a szive fölött ott volt a hitnek, az egyházhüségnek szent jelvénye. A tömeg fölháborodott a ren dőrök ellen. „Hog)’an lehetséges ez egy művelt országban ?“ Hát. édes magyarom, hogyan lehetséges, hogy a részeg disznó belepotiyanik az árokba? Éppen így lehetséges, hogy a kótyagos náciknak szolgál a kótyagos államhatalom. Tehát figyelj, vigyázz, kik kormányozzák a népet.
BolOnd-6
ostoba az ipse. Ki az? Egyik német miniszte;. Fölháborodottan tiltakozik az ellen, hogy Őket keresztéiiyelleneseknek mondják. Amikor e cudar, léhűtő szavakat hallom, akkor a történelem egyik szakasza jut eszembe. Annak idején álarcot huztak a prot. hitújitók is. Miséztek miseruhában, szertartásokat is végeztek és a jó magyar népünket így átvándlizták az új hitre. Hát ez a miniszter is kereszténynek vallja m agát. . . Le az álarccal! Hát nézzünk egyet-mást ezen a fizimiskán ! M i a tény ?
L6 az á la rc c a l!
berlini kát. lap feketevasárnap mély gondolatot adott. Ekkor eltakarják lepellel a hívek szeme elöl a keresztet. így borítja el korunkban is a gyűlölet és az őrültség sötétje a keresztreszögezett Krisztust, Azzal vádolják, hogy a Kereszt rabszolgaságba alázza az embert, hogy a világ isteni Megváltója pusztulásba dönti a népet és a fajt, hogy az Egyház lerombolja a hazaszeretetet. Gyűlölik azt, amit meg nem értenek. A következő felhívással fejezi be e gyönyörű gondolatot ez a német kát. la p : ^25 templomban megkezdődik az igehirdetés nagy munkája. Berlin katolikusai, jöjjetek el valamennyien! T i legyetek Krisztusnak szent arcvonala. Az ellenség előretör. Fegyverkezzetek a küzdelemre!" — És tudod, mi történt kedves ma gyarom ? Elkobozták emiatt ezt a lapot. Ellenben az újpogány, német vallás minden moslékát szabadon terjeszthetik; a kereszténységet, amely műveltté és tisztességessé tette Európát, idegen erkölcsnek hirdethetik. A püspöki kar, a
m
papság és a hívÖk tömege ellen a hazugság, rágalom és gyűlölet szennyes áradatat szabadon zúdíthat ák. De az ellenállás, a védekezés bűntett 1 Hát nem gaztett ez ? És még ök „keresztényeknek** vallják magukat! így joggal állíthatom azt is, hogy a leghűségesebb apostol Judás. _
__ ^ 1 ^ ^ ______1 —
^
____ t i
» * • »
/
i
r
r
<
.
.
á
l
t
'
<
* * * FolYt3S$3in ? Megteszem, hogy végre kinyíljék néhány álomszuszék kát. szeme. A legnagyobb angol újság jelenti, hogy a húsvéti ünnepek alatt kétszer a német újpogányok rendelkezésére állott a német rádió. És nagypénteken? A mi imádandó, drága Üdvözítőnk halálának napján a hítlerifjúság előadást tartott a keresztgyülölö ifjúsági vezérnek, Baldurnak haláláról. Húsvéthétfőn a „német" vallás tavaszünnepélyt rendezett, hogy a lelkeket elcsalja szent hitünk örök győzelmének ünneplésétől. Tudod, mi történt egyik mechlenburgi faluban? Húsvét napján vallásos ünnepélyt lendeztek. Kiről beszéltek ezek? Krisztusról ? Nem ! Krisztus diadalünnepén egy hang nem szólt Krisztusról, csak Germaniáról, csak Németországról. Este hatalmas tüzet gyújtottak, ide vezette a tanító a kisgyermekeket. Ekkor az az ostoba alak elkezdett valami még ostobább Hitler-litániát, aztán elénekelték az örök Germánia litániáját. Hát nem szörnyűség, őrület ez ? Szabadon majmolhatják az undorodásig legszentebb, legmeghittebb imáinkat. Szabadon vetkőztethetik ki leggyönyörűbb ünnepünket igazi jellegéből. Istenkáromló összehasonlítást tesznek szabadon a világ Megváltójának győzelmes halála és egy istentelen őrült halála között. Ez ellen tiltakozni vétek — szerintük. És akkor ez az államhatalom, mely ezt eltűri, még „kereszténynek" hazudja magát. Ilyen kereszténységet találok akár a pokolban is. így még hófehér akár a szerecsen is. Gyönyörűséges logika!
Még
tovább megy a lélektiprás, amely nemzetközi veszedelem. A papság házaiban házkutatást tartanak, felforgatják a püspöki irodákat. Az Egy ház több, mint az állam, mert a lélek több, mint a test és az ég több, mint a fö ld ! És ennek az isteni joggal felruházott, örök Egyháznak szabadságát merik korlátozni. Ugyan miért ? Mert ez a krisztusi papság független a hatalmasoktól és bármikor leránthatja róluk a kendőző álarcot. Igen! Hazug jelszavaik mögé lát és a népnek megmagyarázza azt, amit hazugságaikkal fedezni iparkodnak. Én népem, legnagyobb védelmeződ a szabad Egyháznak független papsága!
Ezért kell megmagyaráznunk
^
«
A
A
.
é
9 ^ ^ ^ A
^
A
hangon^ ostobaságot mert állítani —, azt, hogy a papság világi hatalomra tör. Tisztelt Úr, vegye tudomásul, hogy ezek a papok édestestvéreink, vagy szüléink testvérei, vagy édes fiaink. Csont a cson tunkból, vér a vérünkből! Tehát mindazon politikai joggal szabadon rendelkez nek, ami megilleti a legutolsó magyar polgárt. Vegye tudomásul, vádoskodó úr, hogy ezek a papok több iskolát jártak, mint bárkimás. Van eszük is, mert csak a legjobb koponyákat engednek a szemináriumokba. Mi, katolikusok, ezt napon ként látjuk. Látjuk, hogy legalább is olyan becsületesek, mint kelmed . . . Sőt. . . Fényes büszkeségünk a mi független, nagyszerű papjaink. Már eldöntöttük a kédést: mi a mi vérünkből való papjainknak annyi hatalmat akarunk, hogy min den hatalomtól függetlenül védelmezzék az Egyház ügyét és a mi szent, örök jogainkat. Szent Egyházunk, hálásan köszönjük, hogy isteni Mestered nyomán olyan papságot nevelsz nekünk, amely nem hagyja el a népet és melyben a nép bízhatík a veszélyben Is.
189
T ú rn i kell ? Igen I Minden áldo tt árán el kel! tűrnie azokat a kellelienségeket. amelyek most „teljesen la c ^ v ü ria k > úg>* érzi sokszor, hogy kedve sincs már az élethez**. Ne !(.:cjtse el. hogy szülei és különösen (.j.e jp a súlyos betegségen estek át, a:T 1 bizony nyomot hagy az emberek iücgzeiében. Ehhez járulnak még az a.’yagi gondok, amelyek, ha nem is «úlyosak. de mégis gondok és súlyossá .álnak eg}‘ beteg számára. Soha jobb alk.ilT.a nem lesz az életben, hogy megmutassa, mennyire szereti szüleit, mint most- Figyelje csak meg. mennyire megv'állozik majd minden, ha ön jó ságot. szeretetet áraszt azokra, akiknek köszönhet. Kétségek világában. Részünkről a iegnagyobb vakmerőség lenne, ha arra mernénk vállalkozni, hogy egy ,3^gá]yoigalmái*. Nem, ez még akkor sem sikerülne, ha a rendelkezésünkre álló néhány sor helyett mi is egy tiz oldalas levélben válaszolnánk. Önnek is és minden aggályos léleknek egyedüli se gítsége csakis g)’óntatóatyja lehet. Ö is c&ak akkor, ha föHéttenfll engedelmes kedik neki. Tessék utasításait követni mindenben s bizonyára meggyógyul. A másik kérése olyan természetű, hogy Itt nem válaszolhatunk reá. Tessék megim i elmét és azonnal tájékoztatjuk
190
„Búcsúzni nem tudok.* Istenem, mikor értik már meg az édesanyák, hogy gyermekeikért — azok leikéért is — milyen szigorúan számot kell majd adniok istennek. Most. hogy már enynyire komollyá fejlödött az ügy, (de hát miért is engedte ezt meg?) nincs és nem is lehet más kötelessége mint az, hogy teljes erővel ez ellen a készülő házasság ellen kell lennie. Itt már iga zán nincs mit várni. A férfi abban az állásban csakis akkor veheti el a leá nyát, ha az elhagyja hitét és kálvinista lesz. És igazán csodálkozunk, hogy a mai körülmények között még remélte, hogy másképen is megoldódhatik ez az ügy. Használja fel a fiatalok mostani nézeteltérését és beszéljen komolyan kis leányával. Megnyugtató az, hogy önben teljesen megbízik, így nagyobb a remény, hogy döntő hatású lesz majd kijelentése. Szeretettel, nyugodtan, de mégis határozottan mondja meg neki, hogy On ebbe a házasságba sehogyan sem egyezik bele. Példákkal bizonyítsa előtte, hogy még az egyházilag enge délyezett vegyes házasságok is milyen gyakran boldogtalanságot jelentenek a katolikus fél számára. Ez alól Ó sem lesz kivétel, különösen most, hogy a hitét is el kell hagynia. — Köszönjük a küldölt előfizetőket. A lapot meg indítottuk címükre. Kérjük, tovább is apostulkodjék a jó Ügy érdekében. ^A
K özli: P, Burka Kelemen dr. 0. F. M. A szovjet nagy „re n d je ". Az elmúlt esztendő alatt az orosz szovjet terü letén nem kevesebb, mint 60.000, azaz hat\^anezer vasúti szerencsétlenség történt, amely százak és százak halálát és ezer meg ezer ember megsebesülését eredményezte. Ez a szörnyű adat hivatalos jellegű és Moszkvában tételeit közzé. Maga a szovjet-vezetőség is fölöttébb restelli a dolgot és szégyenteljesnek minősíti azt, annál inkább, mert már egy évvel ezelőtt maga Slalin vöröscár szigorúan megfeddette a vasúti kormányzatot. . . Ha a számok beszélnek és bizonyítanak — pedig beszélnek és bizonyíta nak! —, akkor minden rémlátás nélkül sem lehelnek valami rózsás állapotok a szovjetparadicsoniban 1 Bélpoklos kórház a Him aláján. A katolikus missziós karilász gyönyörű alkotásának ígérkezik az az ezer bél poklos számára készülő kórház, melyet a Himalája-hegységben emelnek 3283 lábnyi magasságon India és Murma szomszédságában félvad törzsek között A dolgot Assam apostoli prefektusa, Msgr. L. Matthias szorgalmazza különösen. Egy körútja alkalmával száznál több bélpoklos csoportosult köréje, kik közül leg többnek az arca már egészen torz volt a szörnyű betegségben. Látásuk igen meg indította Őt. íme saját szavai: „Nagy irtózat és szomorúság vett erőt rajtam a tehetetlenség miatt, hogy nem segíthetek rajtuk. De megígértem nekik, hogy egész lelkemmel egy nagy bélpoklos-kórház építésével leszek segítségükre a szerencsétlen bélpoklosoknak, akik ezrével vándorolnak szertekóborolva az assanii apostoli kerület 110 nomád törzse között. “ Közszólás szerint a munka mindent győz. Nemcsak a munka, a szeretet még inkább!
*
Repülőgép a Vatikánban. Március végén első ízben került repülőgép a V^atikán-városba. Azonban az is vasúton érke zett. Ez a repülőgép azé a híres brémai KoehI Hermann kapitányé, aki 1928ban Európából Amerikába röpült. Nevezett pilóta ezidőscerint mint hithirdetö működik Észak-Afrikában s gépe missziós célokat fog szolgálni az őserdők felett. Ez a gép került különben először közeli vonatkozásba a jelenlegi szentatyával, mióta pápává választották. A missziók pápája a missziós repülőgéppel . . .
19]
Keresztrejtvény. Megfejtési h a tá r id ő : m á iu s 15.
K ö z li: Fejes Ferenc.
Vízszintes s o ro k : 1. Kcrlész s e 7 teszi. 3. K e ttő zve : szénbánya. 5. Szín névelővel. 9. A z aí>'ö a ke 13 nyér . . . 13. ídőhfttározó (népie f 1 8 1 sen). 11. Francia regényíró. 17. 1 Kutyafaj. 18. Ékezet nélkül szőlő 23 ?4 I m ellett van. 19. A végén feles leges b e tű v e l: férfinév'. 21. A va dak helye. 23. Igekölö. 24. Két szó : zérus, erdélyi város. 27. E r dei vad. 28. Kötőszó. 30. Ital. 31. Edény. 32. Lángol. 33. Betű (fon.). 35. Tüzelő anyag. 37. De 1 rékon van. 38. Vissza r relesz. '52 63 40. A hét törzs eg>’ike. 41. Kés nek van. 42. Fordítva ráma. 43. Zenei hang. 44. B irtokos névmás. 46. Függök. 49. V'issza : névsor. 50. Sütő. 51. M arkosén. 55. A középfok képzője (lat.). 56. Viszsza : L yu k (népiesen). 57. Á g yú szerszám névelővel. 59. Egér tulajdonsága. Csak Istent ille ti. 62. Sorszám képző. 63. Orvosság. ..
i
1 1 1
60. Füves. 61.
Függőleges s o ro k : I. Á rú n a k van. 2. Á sván y. 3. Személyes névm ás. 4. Jegyes. 5. K a tekizm us névelővel. 6. Sár után van. 7. Ceruza. 8. Egyedül la tin u l (fon ). 9. A ra n ym é rté k. 10. É kezettel: nem a földön. 11. Eső után van. 12. Gonosz szellem . 15. Ékezettel időhatározó. 16. Betegség jele. 18. Betű fon. 19. V is s z a : világos (ném.). 20. Ilyen ló is van. 22. Lásd a 27. vizsz. 25 M inden házba bemegy. 26. É k e z e tte l: A lla tla k á s . 29. M a d á rfa jta . 32. Esztendők sora. 34. \ issza : K eleti szt. könyv. 35. M ohón eszik. 36. Jegyes. 37. . . . szék. 39. Z . e. k. 41. Női név. 42. T a lp ig népiesen. 45. V is s z a ; női név b irto ko s raggal. 47. M arkos. 48. T a k a rja . 51. Férfinév. 52. L. vissz. 37. 53. Tagadó szó. 54. Kevés. 57. V issza : rokon. 58. Nem haszon. M e g fe jté se kh e z k é rjü k az 5.. 9., 57.. 60. és 61. vízszintes. 34. és 59. függőleges sorokat. A m á ju s i szá m b a n k ö z ö li k e re s z tre jtv é n y m e g fe jté s e : M on dj, szívem d a lt és m agasz tald. M egpróbáltatás. II. Ik. ív. Kezes. T o ld i M ik ló s . R im aszom bat. Á lló c s illa g . M anapság. Dézsma. Keve. M e g fe jtő k : S zirányi M ik ló s . Pénzár Ferenc, Kecse Irén. Sőmen V ik lo rn é , V a ja i G izella. Szabó József. Szalay Lajosné. W iilm a n n Jánosné. Geiger Etelka. S zalay K á ro lyn é . C zigány Sándor. H opp V ikto r, Szabó István. Szabó N ándor. Bartos Im re, K ó n ya László. T e ich te r H ildegard, Szentg>örg>i L . K om ora József. Stenger József. B aráth István. Bősze László. Szmolyán Ilonka, Ivá n yi Jánosné. Dreisziger Jolán. Bedy G yuláné. B ális Péler, Fazekas Ferenc. Havas István, K is * József. Szelőcs István. Szalay M argit, dr. Sóss István, Sár János. T irn e y Sári. Sebő M a tild , Z u b n its Sándor. B laski József, dr, R iha Lászlóné. H o rvá th A n ta l. C ziráky József. B ellovics M iklós. Nagy Jánosné. H o rvá th M ariska. M u n ká csi Erzsébet. Langm ár János. M e g fe jtő in k e t szeretettel kérjük, hogy olvasható aláírást és pontos cím et kü ld je n e k. O lvasható az aláírás akkor, ha csak egyféleképen lehet e lo lva sn i. A cím a k k o r pontos, ha a posta m egtalálja a cím zettel. A hiányos, hibás cím m iatt vissza kü ld ö tt nyerem ényeket nem k ü ld jü k el mégegyszer. J u ta lm a k : Díszes k iv ite lű sze n te lvízía rtó : Dr. R iha Lászlóné. D o m h o rm ú a S z ú za rx yó ró l: Pénzár Ferenc. Stabó F .: P ó d u a i Szent A n fa / cso cíd i: Z u b n its Sándor.
192
R e jtv é n y a z e lv é n y . JS ZE N T A N T A L * 1935. V.
