Szenci Molnár Albert

.SZENTPÉTERI MÁRTON.

Boszorkányos

.Szenci Molnár Albert. Bárhogy volt is, Molnár – bizonyíthatóan – csak egyetlenegyszer találkozott a t∫zzel akarata ellenére, mégpedig akkor, amikor Tilly generális katonái 1622ben, Heidelberg elpusztításakor megkínozták. Molnár Kálvin-fordításának utószavában Heidelbergb√l Hanauba történ√ költözésér√l így ír: „az veszedelemkor keményen megsanyargattatván és könyveimt√l megválva, minden marhácskánktul megfosztván költöztem ide”.4 Az ugyane könyv címlapján látható Molnár-portré hátterében a metsz√ ábrázolta Molnár megkínzatását is. A metszet értelmezésében segít az 1625-ös Consecratio templi novi olvasása, amelynek harmadik – részben Abraham Scultetus által fordított – prédikációjában Molnár az általa igaznak vélt egyház dics√ségér√l szólva a protestánsok sanyargattatásait sorolja fel. Többek között utal az 1572-es Szent Bertalan-éji mészárlásra is, ahol a messzeföldön híres Petrus Ramust is megölték, de ír angliai Erzsébet n√vérér√l, a katolikus Véres Mária rémtetteir√l is: „Nem csudajé, hogy Anglia Országban, holott mid√n az Maria Királyné asszony idejében mindeneket pörsöltek, égettek, valakik az Evangéliumot valották, mindazáltal, úgymint azoknak hamuvábólis az Evangéliumnak újabb újabb megvallói támadtak régt√l fogva, és el√nevekedtek?” Molnár a ma is közismert történelmi példákon felül saját tortúráját is említi: „Szinte csak ezis csuda, hogy az ki most ezt Magyaról írom, az Isten Anya-szent Egyházának dics√ségér√l; ennek el√tte három esztend√vel messze földön felfiggesztvén kínoztattam pörsöltettem az ellenségtül…”5

„Hamis tanoc föltámadnac, Es soc gonoszt reám fognac.”

MOLNÁR ÉS A TıZ

A

következ√kben egy olyan legendáról lesz majd szó, amely, ha igaznak bizonyult volna, akkor Szenci Molnár Albert jó eséllyel vált volna valamin√ boszorkányper áldozatává.1 A boszorkányságnak, azaz az ördöggel való paktálásnak sokféle büntetése volt a kora újkorban, korántsem csak a máglyahalál. Ez utóbbi ráadásul meglehet√sen ritka volt arisztokraták, vagy neves értelmiségiek esetében, márpedig Molnár nemzetközi rangú figurája volt a kora újkori, közép-európai kálvinizmusnak. A Giordano Brunoféle máglyahalál még a t√lünk nyugatabbra es√ régiókban is ritkaságszámba ment, egyáltalán nem volt mindennapos esemény. Igaz, Molnár igen nyomorúságos körülmények között halt meg, élete utolsó korszakában hazai kortársai – nem tudjuk, miért – sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülték meg, boszorkányperr√l, máglyahalálról azonban nem szól a fáma. 2 Frank Baron feltételezte csupán, hogy Molnárunk démonizálásában szerepet játszhatott valamely lutheránus ellenlábasának áskálódása, ily módon tehát olyan felekezeti ellenségeskedés, ami nemritkán fontos szerepet játszott a boszorkányüldözésekben is.3

Ez a cikk a Centre des Hautes Études de la Renaissance-ban 1999 áprilisában elhangzott Szenci Molnár Albert és a rózsakeresztes gondolkodásmód cím∫ el√adás részletének változata.

37

Szentpéteri Márton

hívta, és víg napokat és éjszakákat töltött velük, nem tudva, honnan folyik oly b√ségesen a gazdagság. El√rehaladt eközben a tanulmányaiban Albert, és mindenki csodálta az ifjú nagy tehetségét. Végül társai, amikor egyszer véletlenül beléptek Albert szobájába, meglátták az asztalon az aranyakat, amelyeket éppen abban a pillanatban adott át a pokolbéli Patrónus szolgája. Megkérdezték tehát, ki az a gazdag ember, aki ilyen b√kez∫séget tanúsított? Ura annak a szolgának [mondta], akit a ház udvarában láttatok távozni. Mivel √k senkit sem láttak szembejönni, felismerve a Sátán álnokságát, arról késlekedés nélkül beszámoltak a Professzoroknak és a Gyülekezet Elöljárójának is. Miután megtartották a vizsgálatot, Albertnek megparancsolták, hogy imádkozzon, hebegett és az Úri imádság (Miatyánk) 6. és 7. könyörgését nem mondta. Ezért kihirdették a Gyülekezet általános és [ilyenkor] szokásos böjtjét: és amikor a Szentek templomában az Istenhez könyörögtek: íme, rettenetes robajjal és szélvésszel egy hollót láttak a templomba berepülni: és miközben ott állt a Nép sok órán keresztül az ég felé tartván a kezét, Albert kézzel írt [papírja] leesett, és mindenki szeme láttára darabokra szakadt.”9 Vásárhelyi és Frank Baron már részletesen elemezték a szöveget, mind a korabeli Faust-verziók, mind pedig a legenda történeti magvait illet√en, egy dologra azonban nem figyeltek fel. Molnár legjobb tudomásunk szerint nem tanult olyan városban, amelynek tengerpartja van, ugyanakkor nem lehetetlen, hogy a legendában olvasható Szentek temploma (in templo Sanctorum) a heidelbergi Heiliggeistkirche latin nevének korrumpálódott változata. Márpedig a Pfalzi Palatinátus f√városában – ahol egyébként a történeti Faustus is tanult10 – Molnár hosszú id√t töltött el diákként. S√t, naplójának az a híres, ördögi jelenete is itt játszódik, amelyben Molnár pszichózisba esik: „Június 17. vasárnap. A prédikáció után jókedv∫en megebédeltem, majd estefelé elkezdtem képzel√dni és sírni, azt hittem, hogy sokan ólálkodnak körülöttem ellenséges szándékkal. Éjjel hat ifjú virrasztott mellettem négyükr√l azt hittem, hogy angyalok vagy valami hasonlók, és az Isten √rül állította √ket mellém (mihi custodes a Deo esse datos mihi persuasi), Wilhelm Bersichet és egy bajor szolgát pedig az ördögök fejedelmének néztem, és er√sen kiabálva Isten segítségét kértem ellenük (Wilhelm Persig et Bavarus famulus, quos diabolos principes mihi imaginabar et vehe(me)nter clamans divinum auxilium implorabam). Az ezt követ√ napokban megkötözve √riztek.

MOLNÁR BOSZORKÁNYSÁGA: AZ ÖRDÖGGEL KÖTÖTT SZÖVETSÉG

A

régi magyar irodalom kutatóit régóta foglalkoztatja a kérdés, vajon hogyan válhatott Szenci Molnár Albert az egyik legfontosabb magyar Faust-legendaváltozat f√szerepl√jévé?6 Mert bizony az ördöggel szerz√dik a derék kálvinista az el√ször Szilágyi István közölte Molnár Albert éneké-ben, amelyet eredetileg Kézdivásárhelyi Jancsó György jegyzett le 1745-ben.7 Íme a vers záró sorai: „Ez verseket szomorán, Pénz dolgábul szorulván, Irta Nagy Molnár Albert, Adván magát Juhászságra, Mint sem egyéb állapotra, Nem kaphatván egyéb bért. Végtére annyira jutván, Ördögtül is meg csalatván, Vérrel tött kéz irást pénzért. Kitül hogy szabadulása, Lenne vigasztaltatása, Nép Istentül kegyelmet kért, nyert, finis.” 8

Vásárhelyi Judit találta meg e legenda egy korábbi, 1695-ös prózai, latin nyelv∫ lejegyzését, Franciscus Bagalyi tollából: „Az akadémiai tanulmányokban buzgólkodó magyar Molnár Albert, amikor a tengerparton nagy szomorúan sétált, egy Nemes Keresked√ képében magával a Sátánnal találkozott össze, aki, miután üdvözölte, megkérdezte t√le, honnan jön, hogy van, és miért vág olyan szomorú képet? Albert azt gondolta, hogy egy b√kez∫ Patrónus áll el√tte, felelt a kérdésre, és szomorúsága okául szükségét és szegénységét említette. A Sátán erre felszólította arra, hogy figyeljen rá, és kilátásba helyezte, hogy pénzhez jut, ha meglesz neki a diák szálláshelye és neve egy lapon. És amikor Albert azt mondta, hogy nincsenek nála kéznél az íráshoz szükséges tárgyak, akkor a Sátán papírt és pennát adott neki, arra bíztatván √t, hogy egy kis vérrel tüstént írja rá azokat. Albert megfogadta a tanácsot, és saját vérével írt nevét átnyújtotta az álruhás Keresked√nek. Szálláshelyére visszatérve, íme, sebesebben a gondolatnál, kb. 400 démon jelent meg szolga alakjában Albertnél. A szerencsétlen ezen felvidulva társait lakomába

38

Boszorkányos Szenci Molnár Albert

a „hamis tanúk” csupán kérdez√sködnek, a vádolás és a rágalmazás képzetei csak Thordainál és Bogátinál jelentkeznek, az azonban, hogy a rágalom „gonoszságot”, „gonosz cselekedetet”, vagyis maleficium-ot (akár tehát boszorkányságot, azaz az ördöggel való paktálást is) jelenti, már Molnár invenciója. Molnár a „gonosz” szót szinte mindig démonikus tematikájú szövegkörnyezetben használja.15 Így például az éppen a 35. zsoltár dallamára írt Mindenném∫ Háborúság ellen cím∫ énekében, amelyet most témánk kedvéért közelebbr√l is megvizsgálunk.

22. péntek. Elvittek a fejedelmi ispotályba, ahol bezárva és lebéklyózva majdnem hét napig feküdtem, eközben eszméletemet és érzékel√képességemet teljesen elvesztettem. Kés√bb Isten kegyelméb√l eszméletre tértem (postea dei clementia mihi mens restituta fuit).”11 Ez a részlet – különösen Molnár ma ismert levelezésének kontextusában – jól illusztrálja Michel Foucault tételét, melyszerint a középkorban az ember kapcsolata az √rülettel olyan drámai küzdelem volt, amelyben a világ titkos er√i ütköztek össze, az √rület tapasztalata pedig az elkárhozás és Isten hatalmának jelképeivel volt értelmezhet√.12 Valószín∫leg igaza van Vásárhelyinek abban, hogy mindaz, ami Molnárral 1599 nyarán történt, alapot szolgáltathatott ahhoz, hogy h√sünk már életében olyan szóbeszéd tárgyává váljék, amely a kés√bbi legenda formálódásában fontos szerepet játszott. Az életrajz tényeinek vizsgálata helyett a továbbiakban azonban inkább Molnár m∫veinek egy-egy intertextusára, illetve egy mikrofilológiai szösszenetre hívom fel a figyelmet. Ezek talán utalhatnak arra, hogy szerz√nk (az idézett naplórészleten kívül) hogyan szublimálta a vele történteket, s az esetleges szóbeszéd traumáját. Molnár az els√ teljes, magyar nyelv∫ zsoltárfordításban, a Psalterium Ungaricum-ban a 35. zsoltár 5. sorát így parafrazeálja: „Hamis tanoc föltámadnac, / Es soc gonoszt reám fognac.” Ezt a sort Ambrosius Lobwasser, akinek „vezet√zsinórját” követte Molnár a fordításban, így adja vissza: „Falsche zeugen erheben sich / Und mich außholen listiglich.” Az én tolmácsolásomban: Hamis tanúk felállnak / És engem alattomosan kérdeznek. Az idézett hely az eredeti héber zsoltárban így hangzott: „Fölállanak jogtalan tanúk, olyat, a mit nem tudok, kérdeznek t√lem.” Ehhez áll közel Károli Gáspár fordítása: „Er√szakos tanúk állnak el√; azt kérdezik t√lem, a mir√l nem tudok.” Thordai Jánosnál ezt olvashatjuk: „Im hamis tanuk költek fel mellölem, / A mit nem szoltam, azt mondják felöllem, / A’ kiben hirem sints azt kérdik töllem, / Árulkodnak hogy ki mennek ellöllem.” Bogáti Fazakasnál pedig: „Álnok és hazug emberek / Rám szóltak istentelenek, / Kit nem tudok, azt költötték.”13 A fenti példák mutatják, hogy Molnár e sor parafrazeálásakor – a protestáns zsoltárfordítói hagyományban is – egyedi verziót készített el, mégpedig olyat, ami az egész vers kontextusában megfelelhet annak a „személyes” átköltési gyakorlatnak, amely a Psalterium majd minden zsoltárában tetten érhet√.14 Az eredeti versben, Lobwassernél és Károlinál

„Ur Isten melly sokan vagynak, Kik engemet háborgatnak, Es mindenkoron igyekeznek, Miként engem elveszthessenek: En pedig egyedül vagyok, Nagy nyavalyámban jajgatok, Minden barátim elhagynak, Es tsak magokra gondolnak. 4. Második e’ tsalárd világ, Ki én szemem elött villag; Gonosz példával és intéssel, Mind tsak a’ gonoszra vezérel: Mosolyog reám édesen, Hogy engem hozzá hitessen, Es vigyen a’ széles útra, Melly mégyen a’ rút pokolra. 2. Elsö ellenség a’ Sátán, Ki mint a’ sivó oroszlán, Utánnam jár nagy álnoksággal, Hogy bényelhessen éh torkával: Mindenütt ellenem lest vét, Mert tud ezer mesterséget; Ha egyikkel hiába jár, A’ másik által prédát vár. 5. Harmad ellenségem rongál, Ki még éjjelis nálam hál, Es sokasítja nyavalyámat, Gyakran elszakasztja álmomat, Szüntelen int gonoszságra, Lelkemet kiszti próbára; Ez én gyarló természetem, A’ kiben én születtem. 3. Gazdagsággal, ditsöséggel, Világi gyönyörüséggel,

39

Szentpéteri Márton

sora pedig a testi vágyak kihívásaira (azaz az 5. strófára) felel. A kör tehát bezárul: A 7. strófa második fele az isteni kegyelemb√l következ√ reintegrációt mutatja, a b∫nös visszatér a keresztyén közösségbe (societas christiana), vagy úgy, hogy a paktálónak megbocsáttatik, vagy úgy, hogy a boszorkányt megégetik (!), vagy úgy, hogy feleit szolgálva féli Istent, az üdvözülés reményében.18 Az ördög ezerféleképp mesterkedik (tentationes diaboli): a 3. strófában például gazdagsággal, dics√séggel, világi gyönyör∫séggel kecsegteti a megszólalót, aki így a fenti dramaturgiának megfelel√en a meggazdagodás céljából az ördöggel szerz√d√ diákhoz hasonul. Ám ha ellenáll a derék keresztyén, akkor az ördög félelemmel is gyakran megkísérti, úgy hogy elméjében csaknem megsérti, amiért „nehéz gondolatba” és „nagy bánatba” esik a lelke. E sorok személyes töltése igencsak emlékeztet a naplóbeli, diabolikus √rület képeire, s egyértelm∫en utal szerz√jük melankólia iránti érdekl√désére. Molnár így fordítja a „melancholia” szót: „Nehézkedv√ség. Emberben nehézkedv indító gonosz nedvesség.” A „melancholicus” pedig az „Kinek testiben sok fekete Epe vagyon, kimiatt kesereg és Komorkedv√ Eszely√ss is gyakorta.” Szerz√nk szerint tehát a melankólia a Gonosztól származó betegség. Jegyzetel√füzetében a boszorkányüldöz√ Jean Bodint√l idéz: a mértékletes melankólia – az összes √si bölcs és orvos szerint – a tanult ember sajátja.19 Ez az önigazolásra is alkalmas toposz jól illeszkedik a lángész és az √rület platonizáló összekapcsolásának humanista hagyományába Senecától Petrarcán át el egészen a múlt századi Lombrosóig, ám egyúttal arra is utal, hogy a gonosz melankólia mellett az olykor búskomor Molnár egy az értelmiség körében legitim, mérsékelten veszélyes típust is számon tartott.20 Szorosan kapcsolódik a melankólia tematikájához a testtel kapcsolatos toposzok sora az 5. versszakban. „És még éjjel is nálam hál, / Es sokasítja nyavalyámat…” – írja Szenci. Lehetlen nem észrevenni az inkubusokra vonatkozó allúziót: az inkubus olyan démon, amely éjjel kényszeríti közösülésre az embert (általában azért inkább n√ket), s mivel az efféle nászból sok jó nem származhat, hát „sokasítja” az emberi nyavalyákat, „az ördög gyermekeit”. Ezúttal persze csak metaforáról van szó, a démon itt a test gyarló természete, az elfojtott szexualitás, ami gyakran „elszakasztja” Molnárunk álmát. Az insomnia megint tipikus Szenci Molnári-téma, jól tudjuk, hogy éjszakai madár volt, szótárát is például gyertyafény mellett eltöltött éjszakák során át, virrasztva írta.21

Félelemmelis gyakran kísért, Ugy hogy elmémben tsak-nem megsért. Honnan nehéz gondolatba Lelkem esik nagy bánatba; Noha nem árthat ezzelis, Ugyan nem nyughatik mégis. 6 Ur Isten a’ gyors oroszlánt, Verd hátra e’ dühös Sátánt, Lelki fegyvert adj én kezemben, Ki ellen semmit ne tehessen: Ha álnoksággal visgális, Ne ártson nékem azzalis; Se rettentsen erejével, Mellyel dühösködik széllel. 7 Felséged engem megtartson, E’ világ hogy ne árthasson: Es ne járjak a’ test kedvére, Hanem nézzek szent törvényedre; Es ahoz szabjam éltemet, Mellyel nyerhessem kedvedet, Es használjak feleimnek, Kik velem téged féljenek.”16

A vers dramaturgiája sokban emlékeztet a Bagalyiféle történetére, s egyúttal rokonságot mutat azzal a narratív mintázattal is, amely – Robert Rowland szerint – a boszorkányvallomások sajátja.17 Az els√ strófa szimmetrikus képlete (az ellenség sokasága s a megszólaló magánya ellentételez√dik négy-négy sorban) ugyanazt a szituációt teremti meg, mint ami a Faust-történetekben, s a boszorkányvallomásokban szokásos: a megkísértett elkülönül a társadalomtól (isolatio), egyedül marad gondjaival, legyenek azok akár anyagi, akár más természet∫ek, egyszersmind azonban hitét is feladja, megtagadja (aposztázis), vagy legalábbis állandóan készteti erre az ördög. A következ√ négy strófa sorra veszi az „ördögi kísérteteket” (Bormenissza): a 2. és 3. strófa Luthert visszhangozza („A földön √ az els√” – írja a nagy reformátor) és a legf√bb kísért√r√l szól explicite, a 4. strófa a csalárd világ csábításairól szól, mégpedig egy Molnárnál másutt is felt∫n√, Máté evangéliumából vett hely segítségével: „Es vigyen a’ széles útra, / Melly mégyen a’ rút pokolra.” Az 5. strófa a „test ördögének” fondorlatait írja le. A 6. és 7. az isteni kegyelem (dei clementia) strófái, a 6. strófa ismét a Sátánról magáról szól (azaz a 2. és 3. strófákat variálja), a 7. strófa második sora visszautal a világ csábításaira (vagyis a 4. strófára), harmadik

40

Boszorkányos Szenci Molnár Albert

Daemonum), a földalattiakról (subterraneum), a jósokról (sortilegus), a mantikus jóslás négy √selemnek megfelel√ alaptípusairól, a hydromantiá-ról, geomantiá-ról, aeromantiá-ról és pyromantiá-ról, ír a sagá-król, strigákról, vagy például a szerelmi varázslás, a philtrum („Szerelemre gerjeszt√ étet√, kinec neve: Jerutánnam”) két fajtájáról is. Egyikük mérgezett orvosságok és italok elkészítésével (pharmoco venenato et potiorum perficitur), másikuk bet∫k (characteribus), szavak (verbis), jelképek (imaginibus) és különféle ceremóniák (ceremoniis variis) segítségével éri el célját. Szótárának példái is mutatják, hogy gyakorlatilag az összes boszorkánytípust ismerte. Lamia: „Éjjeljáró Asszonyok, vagy inkább Asszonyi képben Éjjel rettegtet√ ördögök”. Lemures: „Boszorkányok, Éjjeli balgatag Lelkek”. Malefica: „Gonosztev√ asszony, Boszorkány”, Praestigiatrix: „Szemfényvszt√né”, Sága: „B∫vös bájos, kanta ires kofa”, Strix: „Éjjeli madár, Éccaka csikorgó madár, Item Éjjeljáró Boszorkány asszony”, Venefica: „Ördöngös kanta ires boszorkány asszony”. Mindezek még akkor is igen fontosak a protestáns demonológia, így a magyar boszorkányüldözések történetének szempontjából, ha nem lehetünk is biztosak abban, hogy Molnárnak valóban szándékában állt demonológiai tárgyú m∫ megírása. Mint tudjuk, kifejezetten ilyen tárgyú munka gyakorlatilag alig íródott a történeti Magyarország területén. Legyen bárhogy is, Molnárt jegyzetel√füzetének demonológiai szövegei a Mélius Juhász Péter, Bornemissza Péter, Nógrádi Mátyás, Kecskeméti Alexis János, Diószegi Kis István, Komáromi Csipkés György és tanítványai nevével fémjelzett hagyomány letéteményesei közé helyezi.27 Mivel a közhelygy∫jtemények locus-ait mind pro, mind pedig kontra fel lehet használni a kés√bbi m∫vek megírásakor, ezért Molnár boszorkányügyi és demonológiai álláspontjára els√sorban abból következtethetünk, hogy a Loci communes a tudományok köreinek (encyclopaedia) összességét érint√ taxonómiájában a magia-incantatio, illetve a superstitio fentebbi toposzait a játékok és a hiábavaló tudományok csoportjába sorolta.28 Ugyanez álláspontra utal az 1607-es Kis katekizmus azon része, ahol a Decalogus els√ parancsolatát oldja fel káté formában: „Mit kéván Isten az els√ parancsolatban? […] Hogy én minden bálványimádást, ördöngös mesterséget, b∫bájolást, babonaságot, szentek segítségül hívását, minden egyéb teremtett állatnak imádását úgymint lelki kárhozatban járó dolgokat er√sen gy∫löljek és minden módon eltávoztassak.”29 Szótárában azonban akad olyan, a leíró hangnemt√l el-

MOLNÁR KÖZHELYGYıJTEMÉNYÉNEK DEMONOLÓGIAI FORRÁSAI

H

√sünk demonizálódásában minden bizonnyal legalább akkora szerepet játszik eddig gyakorlatilag feldolgozatlan demonológiai tájékozottsága, mint a róla még életében, németföldön támadt szóbeszéd. Molnár demonológiai ismereteire leginkább a ma Marosvásárhelyt, a Teleki Tékában található jegyzetel√füzetéb√l következtethetünk. Egyetlenegy lábjegyzet erejéig már Dézsi Lajos is hivatkozott Molnár efféle feljegyzéseire, de a kérdés mindeddig gyakorlatilag tisztázatlan maradt.22 A füzet több posszesszor kéziratait tartalmazza, így például Molnár már idézett naplója mellett Loci communes-ét, azaz közhelygy∫jteményét, illetve további vegyes, tudományos bejegyzéseit, ugyanígy Pápai Páriz Ferenc Vitae meae cursus cím∫ naplóját s egyéb iratokat.23 A közhelygy∫jteményben Molnárnak saját fogalmazványa azonban – a m∫faj természetéb√l következ√en – nem nagyon akad. A jegyzetel√füzet ugyanis, mint minden loci communes, a kés√bb megírandó könyvek és prédikációk nyersanyagaként szolgált. Pápai Páriz kés√bbi címadása is egyértelm∫en erre utal: „Kincseskamrácska avagy Írásm∫vecske, amelybe néhai kegyes emlékezet∫ Szenczi Molnár Albert a jeles szerz√k kertjében, rétjein és szántóin lelt és saját ezutáni használatra szolgáló gyöngyöket, virágokat és kalászokat gy∫jtögetni és meg√rizni szokta. A megváltás 1596. esztendejében és az azt követ√kben…”24 Molnár forgatja Nicolas Jacquier Flagellum haereticorum-át, Gianfrancesco Pico della Mirandola Strix-ét, Lambert Daneau De veneficis-ét, ismeri a híres Jean Bodin–Johann Weier-vitát a boszorkányokról, hiszen Bodin De magorum daemonomaniáját is olvasta, amelyben az Agrippa-tanítvány Weier De praestigiis daemonum… cím∫ munkájának cáfolata is bennfoglaltatik, de magára Weierre is hivatkozik, igaz, nem erre a könyvére. Trithemiustól is olvas, és ismerte Joannes Charlier de Gerson Trilogium astrologiae theologizatae cím∫ munkáját is.25 Kiírja többek között Aquinói Tamás híres helyét az incubusok-ról és succubus-okról, akik férfi, illetve n√ formájában közösülnek az emberrel.26 Az 1604es szótárában így adta vissza a n√nem∫ démonok nevét magyarul: Gonosz Lelkek, vagy ördögök, kik asszony emberi formában férfiakkal közösülnek és bujálkodnak. Ír a vízi démonokról (aquaticum genus

41

Szentpéteri Márton

nak, amelyben a történeti Faustusból a legendás Faust megszületett. Hondorff ugyanis Agrippát és Faustust illet√en Johannes Manlius Locorum communium collectanea cím∫ könyvére támaszkodott, ez pedig magának Melanchtonnak el√adásait dolgozta fel. Melanchtonnál és Luthernél pedig kevesebben tettek többet azért, hogy Agrippa és a történeti Faustus démoni figurákká válhassanak.35 Molnár a másolás során kihagyta a Faustusra vonatkozó híres melanchtoni fordulatot: „turpissima bestia et cloaca multorum Diabolorum”, azaz Johannes Faustus a legrútabb fenevad és rengeteg ördög árnyékszéke. Hogy szándékosan tette-e, avagy csupán id√ hiányában, nem fogjuk eldönteni. A legenda formálódásának egyik izgalmas mozzanata az, ahogyan a kutyaforma ördög, a kés√bbi Mefisztó-pudli kialakult. Az igazi Faustusnak persze nem volt kutyája, Agrippának azonban annál inkább, s√t ráadásul állítólag Dominusnak hívta gazdája. Ebb√l jött a baj. Paolo Giovio ezt a fekete kutyát aztán az ördöggel azonosította, erre hivatkozott kés√bb Bodin és Manlius is. A Molnár lejegyezte idézetekben is a kutyaformában megidézett ördög kapcsolja össze Faustus és Agrippa alakját. Természetesen ez már Hondorffnál is állt, érdemes azonban megjegyezni, hogy Hondorff Manlius Collectaneá-jából csak a Faustusra vonatkozókat dolgozta át saját könyvébe, az Agrippára vonatkozó locus-t egy az egyben Gioviotól veszi át, mintegy kibontva a Manliusnál még csak említésszer∫en jelenlév√ párhuzamot. Szenci egyébként Hondorff Theatrum-ából a Gioviora vonatkozó forráshivatkozással együtt írta ki az Agrippa-idézetet, így els√ látásra úgy t∫nt, mintha Molnár Gioviót idézné.36

tér√ szócikke, amely arra enged következtetni, hogy a boszorkányok létezését tekintve a szkeptikus Weier nézeteit oszthatta. Incubus: „Linkadás, Oly álomi betegség, mid√n úgy tetszik mintha ember nagy teherrel nyomattatnék meg. Ezt tudatlanságból, ki Lidércnek, Lidvércnek, s ki pedig, Boszorkány nyomásnak híja, más néven Ephialtes”. Egyvalamit azonban világosan le kell szögeznem: Molnár csak a tiltott mágia praktikáival szemben ellenséges, jegyzetel√füzetének a philosophia naturalis-ra, a mechanika tudományaira, a természetes mágia tárgyköreire, így például az alkímiára vonatkozó bejegyzései, s ezek helye a taxonómiában semmiképp nem elítél√, mint ahogyan az eddig ismert életm∫ben sem találni ilyen jelleg∫ nyilatkozatokat.30 Molnár Dictionarium-ának mageia-cikke pedig arról tanúskodik, hogy szerz√nk ismerte a mágia terminusának az arisztokratikus regiszterben, az írástudók körében meghonosodott divízióját, azaz a démoni mágia különböz√ praktikáinak és a magia naturalis formáinak megkülönböztetését: Ördöngösség, Bájosság Item Természeti titkos tudomány.31 Az utóbbiról tehát elítél√leg, tudtommal, sehol nem szól.

FAUST

A

Molnár körül formálódó legendával kapcsolatban különös jelent√sége van két, egy tollal, egy id√ben s egy forrásból kiírt idézetnek. Az egyikük Cornelius Agrippa von Nettesheimr√l, a másikuk pedig egy bizonyos Johannes Faustusról szól. Az els√ben azt olvashatjuk, hogy Agrippát, a mágia és a nekromancia szorgalmas m∫vel√jét hogyan vezette félre fekete kutya formájában a Sátán, s hogyan b∫nh√dött meg ezért, a másikból pedig azt, hogy Faustus is hasonlómód végezte.32 Szenci mindkét lejegyzett idézete Andreas Hondorff Theatrum historicum-ából származik, abból a könyvb√l tehát, amelynek egy 1633-as kiadásában találta meg Debrecenben Vásárhelyi Judit a Franciscus Bagalyi lejegyezte legendát Molnárról.33 Már Baron is hangsúlyozta, hogy nem lehet véletlen az, hogy Bagalyi éppen ebbe a könyvbe írta be a latin szöveget, mondván, hogy számos ördöggel kapcsolatos történet található benne.34 Ám arról nem szólt, hogy ez a két anekdota is itt olvasható, arról pedig végképp nem tudhatott, hogy Molnár is forgatta a Theatrum-ot. Hondorff rendkívül népszer∫, számtalan kiadást megélt könyve fontos állomása annak a folyamat-

A KÖZHELYGYıJTEMÉNY FOLKLORIZÁCIÓJA

F

ranciscus Bagalyiról persze túl keveset tudunk ahhoz, hogy azt állíthassuk, ismerte Szenci kéziratát, de ezt kizárni sem lehet. Az azonban egyáltalán nem t∫nik merész feltételezésnek, hogy a jegyzetel√füzet – szerz√je halálát követ√ – sorsa dönt√ szerepet játszhatott a legenda kialakulásában, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a kézirat története a Molnár elhunyta (1634) és Pápai Páriz posszesszori bejegyzése (1671) között eltelt majd fél évszázadban ismeretlen. Nincs okunk azt feltételezni, hogy Molnár végleges hazatelepülésekor nem hozta magával a

42

Boszorkányos Szenci Molnár Albert

naplót, s így az valamely más úton jutott volna Erdélybe (bár kizárni sem lehet), ám arról semmit sem tudunk, hogy a könyvecske kés√bb hogyan jutott Pápai Páriz tulajdonába. A mágia szabad és tiltott formái közötti különbségtétel még a kidolgozott demonológiai elméletekkel rendelkez√ nyugati értelmiség köreiben is bonyolult kérdés volt, a populáris regiszterben pedig még Nyugat-Európa országaiban sem alakult ki ez a dichotómia.37 Európa perifériáin még inkább így áll a helyzet, különösen a történeti Magyarország területén, így például a kora újkori Erdélyben is, ahol gyakorlatilag nem alakult ki a demonológia tudományos elmélete.38 Nem kellett tehát feltétlenül tudatlan embernek lennie annak, aki Molnár jegyzetel√füzetét olvasva – nem tudván különbséget tenni a tanult demonológus és a fekete mágus feljegyzései között – h√sünkr√l olyasmiket állított, amely gazdagon megtermékenyíthette a külföldr√l hazatér√ Szenci Molnár körül immár amúgy is formálódó legendát. De a Molnár rokoni és baráti körében lév√ tanult emberek sem igen rendelkezhettek olyan demonológiai kompetenciával, amely megóvhatta volna √ket attól, hogy tápot adjanak a tanult humanista démonizálódásának.

Persze Molnár – még akkor is, ha történetesen nem paktált is le – maga is „bens√séges” viszonyban állott a Sátánnal, mint Luther, akir√l az a hír járta, hogy többet hált az ördöggel, mint a saját nejével.39 Hogy Molnár élete is „Sátán elleni háborúság” volt, mint Lutheré, mi sem bizonyítja jobban, mint a fentebb idézett Minden Háborúság ellen cím∫ gyülekezeti ének, vagy az „eszel√s”, ördögi naplórészlet, amely – mivel a napló kézirata is részét képezi Molnár jegyzetel√füzetének –, éppúgy nem kerülhette el mindenkori olvasója figyelmét, mint a boszorkányokra, varázslókra, alkímiára, méregkever√kre, démonokra vonatkozó locus-ok sokasága. A demonológusok és boszorkányüldöz√k egyébként pedig gyakran éppen maguk lettek a legfelkészültebb fekete mágusok.40 Heine a tudós Nicolaus Remigiusról például így ír nem kevés iróniával: amikor a híres boszorkányüldöz√ „befejezte a boszorkányságról szóló nagy m∫vét, akkora szakért√nek képzelte magát, hogy azt hitte, most már √ maga is tudna varázsolni, és lelkiismeretes ember lévén, nem mulasztotta el, hogy önmagát a bíróságoknál mint boszorkánymestert feljelentse, s ezen feljelentés következtében meg is égették”.41

Jegyzetek

1. A vádlottak társadalmi állása, Magyarországi boszorkányperek 1529–1768, közreadja Schram Ferenc, 1–3. vols., Bp., 1982. 3. k. 18–24. o. 2. Herepei János szellemes cikkében habilitációs problémákhoz köti Molnár kései mell√zöttségét: „…Molnár idehaza sehogyan sem találta meg helyét abban az újjászervezett iskolarendszerben, amelyért talán √ tette a legtöbbet (könyveivel, szervez√munkával, a peregrináló tanárjelölt-honfitársak pártfogó nevelésével). Ennek pedig, ha nem is egyetlen, de egyik oka bizonyosan a magasabb akadémiai képesítés hiánya lehetett; bárha a szükséges tudományos grádust tehetségével és tényleges munkájával b√ségesen kiérdemelte, s ezért a kortársaktól igazán megérdemelte volna, hogy ett√l a formalitástól az √ kivételes alakja esetében eltekintsenek.” „Szenci Molnár Albert tragédiája”, Irodalomtörténeti Közlemények, 1966/1–2. 165. o. 3. Frank Baron, „A Faust-monda és magyar változatai. Bornemissza Péter és Szenci Molnár Albert”, Irodalomtörténeti Közlemények, 1986/1–2. 30. o. 4. Szenci Molnár Albert: „Az Keresztyéni Religióra es igaz hitre való tanítás. Melyet Deákul írt Calvinus János”, Hanau, 1624. RMNY 1308. Az idézet Molnár válogatott m∫veiben: i. m. 397. o. 5. Szenci Molnár Albert: Consecratio templi novi, azaz az újonnan felépített bekecsi templumnak dedicálása és megszenteltetésekor … tétetött praedicatiók, Kassa, 1625. 151. o. 152. o. OSzK RMNy 1334. RMK I. 546. 6. Tolnai Gábor: „Molnár Albert éneke”, N√nek az árnyak, Bp. 1981. 69–85. o. A cikk eredetileg 1958-ban jelent meg. Sz√nyi György Endre: Molnár Albert és a „titkos tudományok”, Szenci Molnár Albert és a magyar kés√-reneszánsz, szerk. Csanda Sándor és Keser∫ Bálint, Szeged, 1978. 49–57. o. (Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 4.). U√, „Exaltatio” és hatalom. Keresztény mágia és okkultizmus egy angol mágus m∫veiben, Szeged, 1998. 253. o. Vásárhelyi Judit: „Molnár Albert és a sátán szövetsége”, Irodalomtörténeti Közlemények, 1977/3. 395–403. o. Frank Baron: i. m. 22–31. o. Molnárról általában lásd Dézsi Lajos: Szenci Molnár Albert, Bp. 1897. Vásárhelyi Judit: Eszmei áramlatok és politika Szenci Molnár Albert életm∫vében, Bp. 1985.

7. Szilágyi István: „Románc Molnár Albertr√l”, Új Magyar Múzeum, 1853. 568–573. o. Herepei János: „Hol és milyen néven keresend√ a „Molnár Albert éneké”nek leírója?”, Adattár III. 570–571. o. 8. A vers részletes elemzését lásd Tolnai, i. m. 9. A latin szöveget Vásárhelyi Judit fordította, részletes elemzését lásd u√, Molnár…, i. m. és Eszmei…, i. m. 76–83. o. Baron, i. m. 29–31. o. 10. Lásd az „At the University of Heidelbeg” cím∫ fejezetet: Frank Baron: Doctor Faustus. From History to Legend, München, 1978. 17–22. o. (Humanistische Bibliothek, Reihe I: Abhandlungen, Bd. 27). 11. A szöveg Szabó András fordításában: Szenci Molnár Albert válogatott m∫vei, s. a. r. Vásárhelyi Judit, Bratislava, 1976. 495–497. o. Latinul: Szenci Molnár Albert naplója, levelezése és irományai, Jegyzetekkel ellátva kiadta Dézsi Lajos, Bp., 1898. 24–25. o. Az eredeti a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárban: To 3619b Ms. 37. 516 r–544v. A szövegrész részletes elemzését lásd Szentpéteri Márton: „Szenci Molnár meg√rül”, Új Forrás (megjelenés alatt). 12. Michel Foucault: Madness and Civilization. A History of Insanity in the Age of Reason, ford. Richard Howard, New York, 1988. xii. 516 r–544v. 13. Régi Magyar Költ√k Tára. XVII. század. 6. Szenci Molnár Albert költ√i m∫vei, s. a. r. Stoll Béla, Bp. 1971. 91. o. Teljes kétnyelv∫ (héber–magyar) Biblia két kötetben, szerk. Raj Tamás, Bp. 1997. 2. köt. 702. o. Psalmen Davids nach frantzösischer Melodey und Reymen art in teutsche Reymen … gebracht. (Trad. Ambrosius Lobwasser), Herborn, 1598. 27. o. OSzK Ant. 13217(4) Szent Biblia… ford. Károli Gáspár, Az eredetivel egybevetett és átdolgozott kiadás, Bibliatársulat, é. h. n., 521. o. RMKT 4. Az unitáriusok költészete, s. a. r. Stoll Béla, Tarnócz Márton és Varga Imre, Bp., 1967. 211. o. Bogáti Fazakas Miklós, Psalterium. Magyar Zsoltár, Bp. 1979. 76. o. 14. A személyes hangvételr√l lásd például Kovács Sándor Iván: „A XXIX. Szenci Molnár-zsoltár”, Vágy és emlékezet, Bp.–Miskolc–Dunaszerdahely, 1996. 188–189. o.

43

Szentpéteri Márton 15. Szótárának 1604-es kiadásában: Gonoszság, Malitia, Malignitas, Vitiositas, Nequitia, Vitium, Flagirium; Gonosz, Malus, a. Malignus, a. Vitiosus, a. Pravus a; Gonoszakarat, Malevolantia; Gonoszakaró, Malevolus, a.; Gonoszcselekedet, Malefactum, Maleficium; Gonoszlator, Flagitiosus, a. Sceleratus,a. Latro insignis.; Gonosztétel, Maleficentia; Gonosztev√, Maleficus, a. Fascinorosus, a.; Gonoszul, Male, Maleficiose, Maligne, Malitiose, Flagitiose, Vitiose.; Gonoszul élés valamivel, Abusus, Abusio; etc. Szenci Molnár Albert, Dictionarium Latinoungaricum, [Nürnberg, 1604.] Bp., 1990. (Bibliotheca Hungarica Antiqua XXV.) A szócikkeket a továbbiakban is mai helyesírással idézem. 16. Szent David Kiralynak és profetanak szazötven Soltari … fordittattnak … Szentzi Molnar Albert által, [Amsterdam (Misztótfalusi Kis Miklós), 1686.] Bp., 1985. 328–330. o. 17. Rowland, Robert: ‘Fantasticall and Devilishe Persons’: European Witch-beliefs in Comparative Perspective, Early Modern European Witchcraft. Centres and Peripheries, eds. Ankarloo, Bengt–Henningsen, Gustav, New York, 1998. 161–169. o. 18. Molnár a kálvini Institutio fordításának címlapján is idézi a Máté 7. 13.-at. Vö. 4. lj. 19. „Bodini in Daemonom. fol. 713. / Temperata melancholia (ut prisci omnes philo/sophi et medici annotarunt) virum sapientem modestum, et consideratum efficit.” f 118 r 20. Vö. Klibansky, Raimond–Panofsky, Erwin–Saxl, Fritz, Saturn and Melancholy. Studies in the History of Natural Philosophy and Art, London, 1964. Wittkower, Margot–Wittkower, Rudolf, A Szaturnusz jegyében. A m∫vész személyisége az ókortól a francia forradalomig, Bp., 1996. Földényi László, Melankólia, Bp. 1992. A „nullum magnum ingenium sine mixtura dementiae fuit” Senecánál, De tranquilitate animi, XVIII, 10–12., Seneca, lásd A., De brevitate vitae…, ford. Bollók János, Bp. 1992. 152–155. o. Vö. még Földényi, i. m. 89. o., Wittkower, i. m. 145. o. 411. o. Lombroso, Cesare, Lángész és √rültség, Bp., é. n. 21. Vö. Imre Mihály a Dictionarium már idézett kiadásához írott kísér√tanulmányával, 73–74. o. Az insomniát jegyzetel√füzetében is említi Cardanust idézve. „Insomnia mala ut arceantur. / Referunt dentes equi masculi seu collo appendantur, seu brachio sinistro, eos qui mala somnia videre sunt soliti, curare. / Cardanus. Wackeri fol. 204:” f552v, illetve részletesen idézi a 16. század egyik legfontosabb enciklopédiáját, Piere Gregoire de Tholosain Syntaxes artis mirabilis-ét. („Petr. Greg. Tolos. Comment Art. mir. Cap. 12. fol. 157”) f115v. Tholosain Syntaxes-ének Lasarus Zetzner-féle kiadását (Straßburg, 1600) használtam. OSzK Ant. 5147. 22. Dézsi Lajos: Szenci Molnár Albert Naplója, levelezése és irományai, Bp. 1898. 245. o. 23. A kéziratkötet eddigi legrészletesebb, ám több ponton téves könyvészeti leírását lásd Pápai Páriz Ferenc. Békességet magamnak, másoknak, Bev. tanulmánnyal és magy. jegyzetekkel közzéteszi Nagy Géza, Bukarest, 1977. 645–648. o. 24. Pápai Páriz…, i. m. 135. o. 25. A jelölten idézett m∫vek mellett számon kell tartanunk azon m∫veket is, amelyeket Molnár Authores Insignes et Libri Praeclari cím alatt felsorolt jegyzetel√füzetében, mint például „Mallei Maleficarum”, „Sinesii de Somniorum Interpreatione liber”, etc. i. m. f485r–f486r. Jacquier, Nicolas, Flagellum haereticorum fascinarium… His accesserunt L. Danaei de veneficiis…dialogi. J. Camerarii in Plutarchi de oraculorum defectu epistola. Martini de Arles… de superstitionibus tractatus. J. Trithemii de Reprobis atque Maleficiis quaestiones. T. Erasti de Strigibus liber, Frankfurt, 1581. BMC 719.b. 12. 1–7. A legtöbb ebben a kolligátumban található m∫re hivatkozik Szenci, ezért valószín∫, hogy ezeket innen ismeri, s nem külön kiadásokból. J. F. Pici Mirandulae… Dialogus in tres libros divisus: Titulus est Strix, sive de Ludificatione Daemonum…, Bononide, 1523. BMC 8631.bb. 4. Danaeu, Lambert, De veneficis, quos olim sorilegos, nunc autem vulgo Sortiarios vocant…, Genf, 1581. OSzK Ant. 5837(3) Trithemius-tól is valószín∫leg a Jacquier-kötet Trithemius-tételét idézi. Io. Bodini Andegavensis De Magorum daemonomania, seu detestando Lamiarum ac Magorum cum Satana commercio, Libri IV. (…) Accessit Eiusdem Opinionum Ioan. Vvieri confutatio, non minus docta quam pia., Frankfurt (Nicolaus Bassaeus), 1590. [a Confutatio 688–798. o.] Ed. pr.: De la démonomanie des sorciers, Paris, 1580. Ioannis Wieri de Praestigiis daemonum, et incantationibus ac veneficiis Libri sex…, Basel, 1568. OSzK Ant. 6024 Bodinr√l, Weierr√l és Picóról lásd The Damned Art, Essays in the Literature of Witchcraft, ed. S. Anglo, London, 1977. Benne: Baxter, Christopher, Jean Bodin’s De la démonomanie des sorciers, 76–105. o. U√: Johann Weyer’s De praestigiis

daemonum, 53–75. o. Burke, Peter, Witchcraft and Magic in Renaissance Italy: Gianfrancesco Pico and his Strix, 32–52. o. Gersonról lásd Láng Benedek, Olvasható-e a természet könyve? A mágia kés√-középkori megítélése, kézirat. 26. (Summa Theologica, Pars I., LI. quest., III. art.) f92 r. 27. Makkai László: A középkori magyar hitvilág problematikájához , Ethnographia, 1983/1. 106–115. o. Klaniczay Gábor, A boszorkányüldözés Közép- és Kelet-Európában (Vázlat egy összehasonlító áttekintéshez), R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv…, Bp. 1998. 410–411. o. U√, Hungary: The Accusations and the Universe of Popular Magic, Early Modern European Witchcraft…, i. m. 232–234. o. A protestáns demonológiáról általában: Clark, Stuart, Protestant Demonology: Sin, Superstition and Society (c.1520c.1630), uo. 45–81. o. 28. (Loci communes, Pars III, Clas. 36. Ludicrae et vanae artes) f477v–f478 r. 29. Szenci Molnár Albert válogatott m∫vei…, i. m. 205. o. 30. A Dictionarium így definiálja az alkímiát: mindenféle ércb√l, arany változtatásra tanétó mesterség, így pedig az alkimistát: ércet arannyá változtató mester. A Chymistae pedig: érc változtató alkumisták. A jegyzetel√ füzet is semleges meghatározást közöl: „Chimus est humor sive liquor et chimia est fusio, al est articulus arabicus. est in locis metallicis.” f476 r. 31. Az 1604-es szócikkek közül még a mágus mutatja ugyanezt. Mágice, g. f. Ördöngös tudomány, varázslás. Mágicus, a, um. Ördöngösségi, varázslási. Mágus, g. m. Bölcs, Ördöngös, B∫bájos. 32. „Henricus Cornelius Agrippa Necromantiae artisque magicae studiosus cacodaemonem nigri canis specie circum duxit: cumque propinqua morte ad poenitentiam urgeretur Apud Lugdunum in ignobili tenebricosoque decumberet diversorio, cani collare loreum magicis per clavorum emblemata inscriptum notis exolvit in haec verba prorumpens: Abi perdita bestia quae me totum perdidisti, nec usque familiaris iste canis ac assiduus itinerum comes et tum morientis domini desertor postea conspectus est, cum praecipit fugae saltu in Ararim se immersisse, nec enatasse ab eis qui id vidisse afferebant, existemetur. Jovius in Elogiis doctorum virorum. Simile impietate Joannes Faustus daemonum canis specie circumduxit. Moritur tandem in pago Wirtembergico mane in conclavi suo exanimis inversa cervici jacuit. Magus a serpente interficitur. Theat. hist.” f558r Köszönettel tartozom Hajdu András fotósnak, aki igen jó min√ség∫ nagyítást készített amat√rfelvételemr√l. Banyó Péternek pedig a kéziratok elovasásában nyújtott segítségéért vagyok hálás. 33.Theatrum Historicum sive promptuarium illustrium exemplorum ad honeste, pie, beateque vivendum cuiusvis generis … Initio quidem a reverendo viro, D. Andrea Hondorffio … iam vero, labore et industria Philippi Loniceri … ed. sec., Frankfurt (Sigis. Fayerabend), 1590. De magicis artibus [170185.] OSzK Ant. 4295 „13. Henricus Cornelius Agrippa Necromantiae, artiumque Magicarum studiosus, cacodaemonem nigri canis specie circumduxit. Cumque propinqua morte ad poenitentiam urgeretur, apud Lugdunum in ignobili et tenebricoso decumbens diversorio, cani collare loreum magicis per clavorum emblemata inscriptum notis, exolvit, in haec verba prorumpens: Abi perdita bestia, quae me totum perdidisti : Nec usquam familiaris ille canis, ac assiduus itinerum omnium comes, et tum morientis domini desertor, postea conspectus est, cum praecipiti fugae saltu in Ararim se immersisse, nec enatasse, ab his, qui id vidisse asserebant, existemetur. Iovius in Elogiis doctorum virorum. [Faustus Magus] 14. Simili impietate Iohannes Faustus, turpissima bestia et cloaca multorum Diabolorum, cacodaemonem canis specie circumduxit. Vvittenberga, cum edictum Principis, de capiendo ipso, promulgatum esset, evasit. Sic Norinbergae, cum pransurus accubuisset, aestuare coepit, statimque solvens hospiti quod debebat, abiit. Vix portis egressus erat, adsunt lictores, et de eo inquirunt. Fatis tandem urgentibus, cum in pago Vvirtenbergis ducatus moestus admodum sederet, quaesivit ex eo hospes, quae moeroris esset, respondit: Ne hac nocte terrearis, etiamsi ingentem strepitum, totiusque domus quassationem audias. Mane in conclavi suo exanimis, inversa cervice, iacuit. Talia nimirum praemia Satanas suis cultoribus solet reddere. [Magus a serpente interficitur.]15. …” i. m. 172. o. Aláhúzással jelöltem azokat a sorokat, amelyeket Szenci kiírt a Faustusra vonatkozó idézetb√l. A forrás felkutatásában nyújtott segítségéért köszönettel tartozom Bene Sándornak. 34. Frank Baron: A Faust-monda…, i. m. 30–31. o. 35. Frank Baron: Doctor Faustus…, i. m. 73. Locorum communium collectanea: a Ioanne Manlio per multos annos, tum ex lectionibus D. Philippi Melanchtonis, tum ex aliorum doctissimorum virorum relationibus excerpta, et nuper in ordinem ab eodem redacta, iamque postremum recognita…, Frankfurt (per Petrum Fabricium), 1566. [Ed. pr. 1562.] OSzK Ant. 7362

44

Boszorkányos Szenci Molnár Albert 36. Elogia doctorum virorum ab avorum memoria publicatis ingenii monumentis illustrium. Authore Paulo Iovio Novocomense, Episcopo Nucerino. (…), Basel, 1571. [Ed. pr. Venezia, 1546.] OSzK Ant. 5704 „CI. Henricus Cornelius Agrippa / (…) Excessit e vita nondum senex apud Lugdunum ignobili et tenebroso in diversorio multis cum tanquam Necromantiae suspicione infamem execrantibus, quod Cacodaemonem nigri canis specie circumduceret, ita ut quum propinqua morte ad poenitentiam urgeretur, cani collare loreum magicis per clavorum emblemata inscriptum notis exolverit, in haec suprema verba irate prorumpens, Abi perdita bestia, quae me totum perdidisti: nec usquam familiaris ille canis, ac assiduus itinerum omnium comes, et tum morientis domini desertor, postea conspectus est, quum praecipiti fugae saltu in Ararim se immersisse, nec enatasse, ab his qui id vidisse asserebant, existemetur.” i. m. 237. o. Manlius: „… sic a diabolo interfectus [i. e. Faustus]. Vivens, adhuc habebat secum canem, qui erat diabolus, sicut iste nebulo qui scripsit De vanitate artium [i. e. Agrippa] etiam habebat canem, secum currentem, qui erat diabolus.” Faustus magus a De creatione c. fejezetben Trithemiusról sz. r. után, i. m. 38–39. o. Bodin: „Quod autem Paulus Iovius c [c In Elogiis] et alii scripserunt nigrum Agrippae canem, quem vocabat Dominum, postquam ille Xenodochio Gratianopoli vita defunctus est, se coram omnibus in fluvium dedisse praecipitem, nec

fuisse canis specie Satanas, sed verum canem quem ipse loro post Agrippam duxerit, eumque; medium inter Agrippam te ipsum cubuisse.” i. m. 693–694. o. 37. Johann Heinrich Alsted például azt írja enciklopédiájában (1630), hogy minden mágiát titkos módon ∫znek (modo secreto), mégpedig úgy, hogy arról a tudatlan nép nem tud. Ugyanígy az 1608-ban megjelent, a kora újkori boszorkányüldözés egyik kulcsm∫ve, a Compendium maleficarum, mondván, hogy a természetes mágia olyan csodákat m∫vel, amelyek a tudatlanok számára természetellenes mirákulumnak és illúziónak t∫nnek. Vö. Alsted, Johann Heinrich, Encyclopaedia septem tomis distincta…, Herborn 1630. Faksimile-Neudruck mit einem Vorwort von Wilhelm Schmidt-Biggemann, Stuttgart-Bad Cannstatt, 1989–90. Bd. 4. 2266. o. Francesco Maria Guazzo, Compendium maleficarum. The Montague Summers Edition, Trans. E. A. Ashwin, New York, 1988. 3–4. o. 38. Klaniczay, Hungary…, i. m. 232–233. o. 39. Russel, Jeffrey Burton: The Prince of Darkness. Radical Evil and the Power of Good in History, Ithaca–London, 1992. 172. o. 40. Richard Kieckhefer: The Magic in the Middle Ages, Cambridge, 1993. 201. o.: …paradoxically, it was the theologians, preachers, lawyers, inquisitors, and other judges [mármint a boszorkányoknak] who themselves became the greatest of magicians.” 41. Heinrich Heine: „A vallás és filozófia németországi történetéhez”, Vallás és filozófia, Három tanulmány, Bp. 1967. 165–166. o.

F. Camperdium… (1608)

45