szalay sándor Gondfoci DIGIKÖNYV KIADÓ

szalay sándor

Gondfoci DIGIKÖNYV KIADÓ 2006. www.digikonyv.hu

IMPRESSZUM

szalay sándor: gondfoci - provokatív próza Megjelent a Digikönyv Virtuális Kiadó gondozásában 2006. ISBN: 963-06-1293-3 MEK azonosító: 04219

Minden jog a szerzőé!

1

EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ Zeitgeist Lajos nem tudja eldönteni, hogy a diplomatákat, a nácikat vagy a sportolókat utálja a legjobban. Tessék, máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelőtt.

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE Ha alkoholista vagy, először úgy érzed nincs szükséged senkire, jobban boldogulsz egyedül, mint a haverjaiddal, akik nem árt, ha vannak, addig, amíg nem lógnak bele túlságosan az aurádba. Aztán elkezded felelőtlenül kezelni a haverjaidtól, exhaverjaidtól kölcsönkapott cuccokat, tudod, könyveket, kazikat, cd-ket, mit tudom én, aztán, amikor már jó egyedül vagy, arra gondolsz, nem is olyan jó így, azt gondolod, ha újra felelősségteljesen fogod kezelni a haverjaid cuccait, nem leszel majd egyedül, tehát nekilátsz, hogy a kölcsönkért dolgokat visszajuttasd. Egy telefon, szerencse, az ember épp a HÉVen ül, Pannóniához közelít, pár perc és Szentendrére ér, én sem vagyok messze,

2

büdös sem vagyok, mert lezuhanyoztam. Közlöm vele, hogy találkozni kéne a Ketrecben, azt mondja, oké, addig beül egy sörre. Összehalászom a cd-it, meg a könyveit, és bevágom magam mögött a kéró ajtaját, miután háromszor ellenőriztem, hogy a telefonálás közben elszívott cigi biztosan kialudt-e a hamutálban, nem volna jó, ha kigyújtanám az egész kócerájt, nemigaz? Jó időt futok, a srác még a fél sörét sem szűrte le, köszönök, jó fej vagyok, átadom a cuccokat, aztán napi sztorikkal szórakoztatom, például, hogy ülve még sosem izzadtam annyit, mint másfél órával ezelőtt, amikor egy szellemileg igencsak hullámzó arc a hajnyírógéppel a fejemnek esett. Annyira azért nem lett gáz a végeredmény, csak a seggemen folyt a víz a félelemtől. Nem mondhatnám, hogy bíztam a figurában. Aztán a zuhanyzóban, a nagy szappanozás közepette, a cső elkezd rángatózni, a vizet két kilós darabokban köpködi rám, majd beszakad a mellkasom, nyúlok a tekerő után, hogy elzárjam, majd rendberakom, ha már nem csapkodja a pofámba a forró vizet, a tekerő meg, hopp, nagyot koppan a padlón, majd átgurul a szomszédos fülkébe, na szóval ezek mennek,

3

az élet ilyen szar, de legalább vicces. Meghallgat, én meg meghallgatom az ő történeteit, csak fél füllel, és negyed aggyal, mert a többi érzékemet kitölti a sör meg a cigi meg a sör meg a cigi. Jópár italt beborítunk, közben beesik egy másik arc, akitől valamilyen homályos pillanatban megrendeltem egy notebookot. Szállítja az árut, én hálás vagyok, de csak félig, mert most cipelnem kell, meg odafigyelni rá, az igazat megvallva jobban örültem volna egy sörutalványnak. Nem tudom, hogy gyártanake ilyesmit valahol, de nagyot csalódnék a világban, ha nem gyártanának, ha még senkinek nem jutott volna eszébe. Gyorsan körüljárjuk a tudnivalókat a kis laposról, majd mindannyian lelépnek, akik az előbb még ott csörömpöltek velem. Én telefonálok. Soha nem szoktak hívni, ma meg mindenki az én számomat találja meg, ha tévesen tárcsáz, az sem érdekli, beszélget velem néhány percet. A srácoktól elköszönni sem tudok rendesen, csak intek utánuk, amikor kilépnek az ajtón, mert a telefonban a Zsé nevű gazember dumál, legalább két perce és még legalább tíz percig. Ahogy hallgatom, a kezembe temetem az arcom. Ég, valószínűleg olyan vörös, mint a cékla. A

4

szájpadlásomról a nyelvemmel kapargatom a sör ízét, az orromból megpróbálom kifújni a füst és a pia bűzét. Nem nyert. Kiráz a hideg. Zsé befejezi a mondókáját, amiből mindössze annyit jegyzek meg, hogy csak jövő héten érkezik, addig szabadságon van, a maradék tizenöt percből semmit nem tudok felidézni, mert a sör jótékony, szelektáló hatása mellett nem arra figyelek, amit mond, hanem ahogy mondja. A cigisdoboz celofánját gyűrögetem, behunyom a szemem, hagyom, hogy a fáradt, de egyre erősödő tavasz végi nap megnyalogassa a ronda pofámat, és vigyorgok tovább. Amikor Zsé befejezi, elköszönök, leteszem, összepakolom a laptopot, és távozok a helyről. Nem sokkal később már egy vegyesbolt közepén tántorgok, a laptop táska csapkodja az oldalamat, kezemben olcsó, dobozos sörrel tacskóként loholok a pénztáros csaj után, aki egy seprűvel rohangál fel-alá, mondom neki, ha előlem akar meglépni ahhoz kevés lesz a seprű, rendeljen taxit inkább, csak ne Pomázról, mert azokat átvertem egyszer, aztán azóta sem szeretnek, azt hiszem. Mosolyog néha, ha jobb poén sikerül, én meg hangosan felvihogok, amikor meglátom a pultos csaj pólóját. A felirat azt mondja ’Nem

5

alkoholista vagyok, csak részeg. Az alkoholisták gyűlésekre járnak.’ Mondom, hogy koccintson velem, de azt mondja, munkaidőben nem lehet. Akkor megint a pénztároshoz forulok, és kérem, hogy táncoljon velem. Komolyan gondolom. Kacarászik, aztán vonul tovább a kis hülye seprűjével. Nem érti, hogy komolyan gondolom? Hogy táncolnia kell velem? Betéved az üzletbe a pénztáros csaj lánya. Elég szép. Így részegen. Elpanaszolom neki, hogy az anyja nem hajlandó táncolni velem. Róla kiderül, hogy hiphopot táncol, meg tanít is, kérdezi, megtanítson-e. Biztosítom, hogy engem nem tudna megtanítani, mert túl tohonya vagyok, de azért az önbizalom szép dolog. Amikor kiugrunk a bolt elé cigizni az újságírásról vetítek neki, mert ő meg médiatudományt akar tanulni. Az egész társalgás hidegen hagy, de erőltetem, és valahogy nem is tűnik erőltetésnek, olyan folyékony, annyira sima az egész. Újabb dobozosokat horpasztok össze, újabb cigik alá gyújtok. A pénztáros csaj vödörrel érkezik, nekikészül a felmosásnak. Megjegyzem neki, hogy megsért, amiért a hülye felmosó moppal tud táncolni, velem meg nem. Veszi a poént, én közelebb suhanok, kicsit görbén, de

6

gyorsan. Átölelem a derekát. Nem akarja engedni. Csak két lépés, mondom, két lépést kibírsz, nem? Arrébb lép, hogy letámassza a mopot, majd nyújtaná a kezét, én meg nyúlnék felé, még érzem, ahogy megemelkedik a karom, látom magam előtt a nőt, de valahogy távolodik, olyan furcsán, mintha pont ott fordulna át a Föld alatta, aztán észreveszem, hogy én borulok. Átesek az üdítőkön meg az ásványvízeken, nagyot reccsenek az üzlet közepén. A laptophoz kapok. Nem lett baja. A padlóról, szerte szét guruló narancssárga, fehér és zöld üvegek közül nézek a csajra, aki nevet. Megrántom a vállam. Felállok, és táncolunk néhány lépést.

UTAZÁS A LABDÁM KÖRÜL Nyertem egy labdát. Egyik reggel lekókadtam a kantinba, fizettem a számlát, mondtam, csapjanak hozzá egy coke-ot is, hozzácsapták, tekertem a kupakot, na, jó, belenézek, gondoltam, így tettem, a labda meg ott figyelt belül. Lesz már nyárra. Kezdődik a laszti szezon. Felhívtam a csajt, aki intézi a házhoz szállítást, hogy akkor mi

7

van, ő meg azt mondta, hogy néhány héten belül meglesz a cucc. Király. Ott fogok rohanni a mezőn, vagyis FOGUNK rohanni, mert nem egyedül megyek, hanem én megyek meg a piros labdám, olyanok leszünk, mint Tarzan és Jane, Napóleon és Josephine, Micimackó és Róbertgida szottyadt piros lufija. Széles vigyorral szögdécselek, felfeldobom a levegőbe, néha kicsit még magasabbra is, mindig elkapom, abban biztos lehetsz, nem akarom összepiszkolni. Ha sima terepre érek egyik könyökömet felhúzva, mintha kacska kezem lenne, fejelgetni kezdek, és valószínűleg rekordot döntök. Az utolsó fejelés után, engedem, hogy leessen a hátam mögé, okszival visszapasszolom a kezembe, megölelgetem, és futok vele át az erdőn, mint Spongyabob a cukorkáspapírral. Fogom a labdát és magasan a fejem fölé emelem, amennyire csak tudom, majd kicsit még nyújtok a karomon, ha most leengedném, a térdem alá érne. Előrenyújtom a labdát, úgy futok vele hegynek fölfelé. Jó nagyot pusztulok, feltápászkodok, kiköpködöm a fogaim közé szorult fűcsomókat, és belebikázok a lasztiba. Csak néhány centivel suhan a föld felett, én teljes erőből futni kezdek, és elérem, mielőtt leesne, persze csak épphogy, vetődnöm kell,

8

hogy a Kőhegy csúcsa előtt magammal ragadjam. Átbucskázok vele a tetőn és már a másik oldalon gurulok le vele, úgy hempergünk, mint a szerelmespárok szúnyogokkal teli nyár éjszakán, amikor senki sem akar fölül lenni. A gurulás végén nagyot csobbanunk a Dunában, én, aki nem tudok úszni, belekapaszkodok a kis pirosba, ő meg fenntart a felszínen, visz, menekít, nem hagy megfulladni, de ahhoz nincs elég ereje, hogy kivigyen a partra, nem sokára a Feketetengerbe bluggyanunk. Úgy kapaszkodom, mint még soha senki nem kapaszkodott, a labdám nyugtatgat, tudja, ha kivárjuk, az idő megold mindent, és lám, igaza lesz, a hullámok lassan kimosnak a partra, ahol néhány percen keresztül zihálva kapkodom a levegőt, begyűjtöm mindet a tüdőmbe, majd órákon keresztül ölelgetem a lasztit. Magasra hajítom, dekázgatok a tengerparton, imponálni próbálok a bolgár csajoknak, akiket mindig bajuszosnak képzeltem, de igazából helyre didkókkal vannak felszerelve, azonban rájövök, nekik nem a habtestem kell, hanem a labdám, és meg tudom érteni őket. Homokos tengerparton menekülünk a bolgár csajok elől, akik szerelmes szavakat röfögnek felénk, de mi tudjuk, hogy úgy működnek ők, mint a szirének annak idején, nem törődünk

9

velük. Ismét a tengerbe vetjük magunkat, és az én labdám átúsztat minket a túlpartra, Szevasztopolnál elázott Adidasomat a homokra teszem, nem kell cipő, úgy rohanok tovább, csak a labda kell. A sztyeppék derékig érő füvében gázolunk, mezítláb vezetem a kis kereket, fellövöm a levegőbe, beadom fejre saját magamnak, alá rohanok felfejelem a magasba, elrohanok a koszos iparvárosok égig érő, füstölgő kéményei mellett, mellre veszem a pirosat, indítom magam, kicsit hosszan, fuss, Forest, fuss, elérem, kapura küldöm, és átlépem a Kínai határt. A Nagy Fal tetején rohanok, kicselezem a turistákat, néha vállal lökök is, nem ijedek meg a fizikalitástól. A távolban a vérvörös Nap lebukik a hegyek mögé, most nagyon olyan, mint a labdám. Egy külsővel indított lövés lecsúszik, a laszti magasan felfelé ível, már a Csendes-óceán fölött jár, Songoku fején megpattan, úgy száguld tovább, el a szigetek fölött, egy sokkal nagyobb kontinens felé. Dallasban megjelenik a képernyőn, és a kollégák kilövik a legújabb szondát, de a vörös bolygó túl gyorsan mozog ma este, a szonda elsüvít a semmibe. A labda visszahull a Nagy Falra, én résen vagyok, belekapaszkodok, megpattanunk valami kiszögellésen, és ismét az óceán fölött járunk,

10

amit még sosem láttam azelőtt, és csak nézem a hatalmas vizet, biztos nagyon büdös halszaga lehet. Csak egyszer érünk földet a szuperhősök országában, egy újságosbódé előtt, és pattanunk tovább, már az Atlantióceán fölött járunk, a következő megálló a fegyverropogástól hangos Belfast, majd a kivilágított Picadilyn megállunk, szivarra gyújtok, mehet tovább, máris az Eiffel torony előtt állok, alaposan megfontolom, hogyan helyezzem a labdát, majd egy határozott, bivalyerős büntetővel kilövöm a jobb felsőt, ujjongok, ugrálok, a laszti is boldogan pattog. Azután fáradtan, még mindig kacagva, hazapattogunk, át Ausztria rendezett utcáin, be a csendesen szunyókáló Magyarországra. A lasztit a fejem alá görgetem, így alszunk. EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ Az első focilabda a legenda szerint egy dán bandita feje volt. És máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelőtt.

11

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE Megint a kégliben ébredek, és megint majd megfulladok a szám bűzétől. A nyelvemen érzem a lepedéket, meg akarok szabadulni tőle. Az orrom szénné dohányozva, ha beleszagolnék egy Givenchy parfüm palackjába, akkor is csak áporodott sörszagot éreznék. Jó kis orr az. A ruháim némán büdösödnek a fogason, a kordgatya felakasztva, mint egy póruljárt revolverhős, egyik szárán látok egy kisebb foltot is, remélem sár. Sssszameg, gondolom, majd eleresztek egy galambot, kellemes, ellazító, de üvölteni akarok, olyan büdös, és üvöltök is. A szomszédok nem fognak balhézni, már megszokták, elviselik a dolgokat, amiket olykor művelek. Semmi választást nem hagyok nekik, ők is tudják, hiába állítanának meg a folyosón, hogy beszélnünk kéne, vagy hasonló, mert csak bólogatnék és hümmögnék, végül, amikor kezet nyújtanak és megkérdezik, hogy megegyeztünk-e, én lesütött szemmel, csendesen azt mondanám, persze, aztán én is kezet nyújtanék, majd ahogy kiejtenék a szájukon, hogy viszlát, már rég szarnék az egészre.

12

Fogalmam sincs, mikor váltam ekkora tahóvá, és nem is sokat gondolkozom rajta, de talán azzal kezdődött, amikor ki akartak költöztetni. Azt írtam egyszer: ’Én nem vagyok mintakatona, hanem inkább olyan, mint egy katona. Ha szembe jössz velem a laktanyaudvaron egy trógerrel jössz szembe. A bakancsom leharcoltnak találod, a zubbonyom nagy rám, vagy hülyén kifacsarodva hordom, a sapkám bután mutat a fejemen, kicsit kertitörpés, amin kuncogsz egyet magadban, a nadrágom foszladozik. A többnapos borostámat takarni próbálom azzal, hogy kicsit leszegem a fejem, persze könnyen lebukok, mert amikor tisztelgek úgyis fel kell emelnem, aztán még ott van a hülye pajeszom, ami pofátlanul kunkorodik felfelé, és akkor még nem beszéltem a fülemre lógó tincsekről. Azt nem tudod, hogy aznap épp megint nem sikerült lezuhanyoznom, csak érzed, amikor ellibegek melletted. A testszag otromba módon keveredik az előző este elfogyasztott szeszes ital bűzével. Ott párolog a pórusaimon át az is. Hippi katona vagyok. Egy mikrofonfejű. Olyan, mint az a pacák a filmben, aki békebunyósnak hívta magát, és azon

13

igyekezett, hogy erőszakmentes sporttá tegye az ökölvívást. Kedveltem a fickót.’ Minden szava igaz. Ennek ellenére, elég nagy spíler lévén elértem, hogy a fenti mulasztások, illetve egy-két ellógott nap ne okozhasson problémát. Igyekszem nem pénzt adni a kajáért, a különböző használati tárgyakért, bútorokért és természetesen nem fizetek egy petákot se a szállásért. Akkora szobában pudválkodok egyedül, ami kétszer akkora, mint a négyszemélyes körletek. Régen klubszoba volt, aztán előbb-utóbb én landoltam benne. Nincs is szükségem akkora szobára, a dupla ágyam ott figyel középen, mellette a gondolkodó pamlagom, ami olyan, mint ami a Segítség, a kölykök összementek-ben volt, lehet, hogy az is, fejrésznél az ámítógép, ami nem az enyém, csak használom, és egy kanyit sem fizettem érte. És akkor kitalálják, hogy csak kéne vissza a klubszoba, mert ping-pongozni akarnak. Ha lenne egy fűrészem, már rég nekiindultam volna, hogy megcsonkítsam a Föld összes ping-pongozóját. Jól lebasztam a Zsé nevű gazembert, hogy szervezkedtek, áskálódtok, összeesküdtök, láttam én a petíciót, olyan ember nekem ne

14

dumáljon, aki aláírja X alatt meg Y fölött, ott haverkodtok, mi?, meg már most nézed, hogy melyik falra fogod kirakni a kedvenc ping-pong játékosod szuperposzterét, te szemét, ennyi a barátság?, fizetek egy sört, aztán kitúrsz a helyemről, nem értitek, hogy valahol laknom kell?, hogy igényeim vannak? Eléggé megilletődött, mert ő még nem látta a petíciót, mert az nem is létezik. Csak szóban kérdezte meg egy arc, hogy lehetne-e szó arról, hogy kiköltözzek. Azt mondtam, oké, de követelem, hogy a kis putrit, amit a klubszoba helyett adni akarnak, rendesen újítsák fel, meszeljék ki, ne ázzon be, ilyesmi. Ja, és arról nem tudnak lebeszélni, hogy éjszakákon, a kulcsommal, amit nem adok le, visszajárjak és ellopjam az ütőket, kidobáljam az ablakon a labdákat és belefűrészeljek az asztalba (arról nem kell tudniuk, hogy nincs fűrészem) Aztán arra gondoltam, francnak a körülményeskedés. Egyszerűen megölöm őket és kész. Persze nem öltem meg senkit, aminek az lett a következménye, hogy zaklatni kezdtek. Először esténként nyitogatott be a szobába egy magas rangú tiszt, kopogás nélkül, nem tudom, mit szólt volna, ha éppen hokizok.

15

Pihenj, folytasd tovább, vagy mi? Azután, ami betette a kiskaput az volt, amikor Náci őrnagy egy reggel lepett meg. Kopogás nélkül bevonult, nyomában a szolgálattal, kezében a rohadt felírótáblájával, amit még én szereztem neki. Olyan dér-dúrral jött, hogy felriadtam. Amikor láttam, ki az, rögtön visszafeküdtem, hogy ki ne zökkentsen túlságosan, és vissza tudjak aludni. Erre ordítozni kezdett, meg felírta a nevem és a rendfokozatom. Közöltem, hogy túlórát csúsztatok, aminek a fele se volt igaz, de ő benyalta. Nos, ez volt az utolsó alkalom, hogy nem zártam kulcsra az ajtómat. Azóta nem tudnak zaklatni a különféle nácik, meg diplomaták, meg sportolók, csak, ha én is úgy akarom. És én nem akarom úgy. Jókorát büfögök, és a szagtól elfog az öklendezés, köhintek néhányat, mint valami puccos angol dzsentleman, okuláréval az orrán, pipával a kezében, előtte a friss napilap, a tőzsdei híreknél kihajtva. Röhögnék, ha nem kedvetlenítene el a vattaszerű képződmény a számban, amit a meghibásodott nyálmirigyeim termelnek. Köpni akarok, leginkább az vonz, hogy kipróbáljam, el tudok-e köpni a szemközti

16

falig, de leteszek róla, tudod, ki kaparássza lefelé délután. Délután? Mennyi az idő? Jó, oké. Tizenegy múlt, még teljesen jó vagyok. Idegből rúgom le magamról a paplant. Annyira azért észnél voltam lefekvés előtt, hogy az ablakot kinyissam, a hamutálat meg lerakjam az egyik üres sarokba, a padlóra, messze minden éghetőtől. A légáram szétszórja a hamut a szobában. Szürke hóesés. Mint abban a mesében, amiben a gyár mellett dolgozó gyerekek, csak a koszos, szürke hóból tudták megépiteni a hókirálynőt. A friss levegő jólesően végigrohan az izzadt lábszárakon, felborzolja a szőrt. Mint valami jeti. Le van. A fekete póló, hidegen tapad rám, le akarom venni, tudom, ha leveszem, megfázom, nagyon kevés elég, az immunrendszer a múltté, nem is nagyon hiányzik, csak ilyen alkalmakkor. Minden elcseszett reggel. Megpróbálok felülni az ágyban, de visszazuhanok, és mióta felébbredtem, első ízben megfordul velem a világ, ismét alábecsültem a másnaposság homokos szellemét. Behunyom a szemem, a szédülés lassan múlik. A plafont bámulom, a nyitott

17

ablakon meg bepofátlankodnak a mindennapok zajai, autók, gyorsulnak, ha sárga, fékeznek, amikor pirosra vált a zebra két oldalán, és a parasztok megindulnak a csíkos sakkpályán. Én nem vezetek autót, pedig engem is megkísértett a sebesség mámor.

ÉVFORDULÓK Nemsokára két éve lesz, hogy megvettem a használt Mazdát, csak mert ferdén állt a rendszámtáblája, nekem meg autót kellett vennem. Egy kopaszabb haverommal már jónéhány kereskedést bejártunk, amikor rábukkantunk erre a csodára, ha jól emlékszem valahol a budai oldalon. Jól megvizsgáltuk, akkorát szakértettünk, hogy sose fogy el, benéztünk alá, be a motortérbe, ha az autónak végbele lenne, oda is benéztünk volna. Nem vagyok benne biztos, hogy nem volt neki. Ez egy köcsög autó volt. Lélekkel száz, hogy rendelkezett, meg szájjal is, hallottam ahogy röhög. Már a kereskedőnél hallottam azt a különös bugyborékolást, először arra gyanakodtam, hogy a gyomrom rendetlenkedik az idegtől, kijön a zsábám meg minden, valahol

18

olvastam, hogy ez autóvásárlásnál természetes, nem kerítettem hát neki nagy feneket. Később egy elhagyott földútra vittük a haverommal meg az eladóval kipróbálni a verdát, amiben majd pöffeszkedek, meg bulázok. Úgy próbáltuk ki, hogy a haverom vezette, mert én nem mertem. Haha - akkor már félreismerhetetlen volt a röhögés. Azt gondoltam, a dagadt eladó röhög, hadd röhögjön, nemsokára úgysem lesz kedve nevetni, amikor a trombózis összerántja a mellkasát. Visszaálltunk a kereskedés udvarába, én levegőnek lettem nézve, a tag a haverommal tárgyalt, gondolta, ha vezetni nem tudok, biztos beszélni sem, túl nagyot nem tévedett, akkorra már olyan szinten zavart a fennhangon zengő nevetés, amiről nem tudtam eldönteni, hogy honnan jön, hogy rendesen beizzadtam hónaljba, csak túl akartam lenni az egészen. Amikor a hülye konténerbe invitáltak, hogy aláírjak meg fizessek, meg akartam kérdezni, hogy miért nem a haveromat kérik meg ugyanerre, de addigra már se humoromnál nem voltam, se kocsit nem akartam venni. Aláírtam, fizettem, ahelyett, hogy megszöktem volna, amikor pedig a kereskedő

19

kivillanó ezüst fogtömésével rám mosolygva azt mondta, jó utat hazafelé, én azt hallottam, tudod, hogy nem viszed haza egyben ezt a kocsit. Visszavigyorogtam, beszálltam, megpróbáltam kiszűrni az agyamból a hangosodó nevetést, ami csak addig szűnt meg, amíg egy idegen hang meg nem kérdezte, jól bekötöttem-e magam? Indulhatunk, kisgazdám, hahaha? Elindultunk. Előttem a haverom a saját verdájával, szépen megfontoltan, én követtem, totális pánikban, verítékezve, még az útszélen álldogáló kurva látványa sem dobott fel igazán, pedig egy ismerős lány volt. Hogy felvitte az Isten a dolgát, mi? Egyáltalán nem találtam viccesnek. Sem a kurva dolgát, sem a sajátomat, semmit. Folyamatosan a rohadt sebességeket kerestem, imádkoztam, hogy se fékezni, se váltani ne kelljen, amikor észrevettem, hogy igazából nem vagyok bekötve, hiába volt a figyelmeztetés a fejemben, még inkább berobbantak a hónaljmirigyek, fellendült a termelés, mehetett a büdösödés tovább. Semmi vicces nem volt az egészben. Az autó viszont jól mulatott. Igazából csak nagyon haloványan lehetett kivenni a röfögése alól a halk kacajt, meg azt a kérdését, hogy ugye nem fogod összecsokizni a vadonat kárpitomat?

20

Azután kezdődtek a problémák. Az utastérben kisebb füstpamacsok mögül kellett az utat figyelnem. Égett szag terjengett, a kerekek csikorogtak, pedig talán harminccal mehettem. Lehet, csak az autó visított. Ki akartam szállni. Sehova!, röhögött tovább a köcsög. Egy gyenge kanyart kellett bevenni. Az út egyik oldalán általános iskola, előttem zebra, a másik oldalon sziklakert, meg vendéglő. Mazda 323 ekkor röhögött csak fel igazán. A haverom előttem fékezett, én már tudtam, hogy annyi, hiába tapostam a féket, elaludt, elrántottam a kormányt, hallottam, ahogy az autó Juhhhhhéééézik egyet, bevetettük magunkat a sziklakertbe, nagyokat huppant a kocsi, újabb kacajokat fel-felböfögve, szétszakítottunk egy közkútdíszítő faszerkezetet, kivágódtunk a járdára, meghúztuk az étterem falát, a Mazda olyan sikolyt hallatott, mint a gyépések a hullámvasúton, élvezte a menetet. Amikor egy tricikliző kislány tűnt fel a járdán, pont a kocsi előtt, ez a szarházi úgy felvihogott, mint a paraszt, akinek kihúzzák a számait a Puttón. A merevedése csak keményedett, ahogy a baromarcúak a zajra elkezdtek kiözönleni a vendéglőből az utcára,

21

és belebambultak az én szemembe, meg az ő fényszóróiba. Elrántottam a kormányt, a kislányt kikerültük, a hülyékig nem jutottunk el, mert jó nagyot csattantunk egy fán. Kiszálltam, és egy zsepivel törölgetni kezdtem a vérző számat. Odarohantak vagy ezren. Néhányan azt kérdezték, jól vagyok-e, mások meg azt hitték ingyen osztogatnak valamit. Tőlem mind felfordulhattak volna. Én csak a kis szarházit néztem. Szépen beleharapott a fába, akkor vé volt az elejébe rakva, hogy sose fogy el. Most röhögj, gondoltam. Nos, így győztem le az autót.

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE A HÉV, jó messze, két perc múlva indul, kit akarnak átverni, sosem pontos az órájuk, hallom a szomszédok szöszmötölését, és megint érzem a szagot. Mese nincs, fogat kell mosni. Ahhoz fel kell ülni, állni kell, menni, mozdulni, nem feladni, röhögni, ha megbicsaklik a térdem a folyosón, és meg kell kapaszkodjak a lambériában, aztán már csak dörzsölni kell, és öblíteni, és dörzsölni újra,

22

ahogy még sohasem dörzsöltem. Felülök. Lesz ez jobb is. A túlságosan alacsony fiókos szekrényhez lépek. Ezt ki tervezhette? Lehajolok, ettől rögtön az agyamba rohan a vér, kis szédülés, nagy fújtatás. Kihúzom a legfelső fiókot. Itt tárolom a haverjaim lelkiismeretlenül kezelt dolgait. Jónéhány könyv, puhafedelesek, meg olyanok is, amelyekkel embert lehetne ölni, CD-k, amelyek jótékonyan zárják magukba az esetenként állati üvöltözést, egy DVD, egy sztorival, fiúról, lányról, fegyverekről, meg néhány papírfecni. Van meló bőven. Na lássuk. Kiemelek egy vaskos ponyvát, majd turkálok egy kicsit, és még kettőt. Most rajtuk a sor. A HÉV végen elviselhetetlenül nagy a ricsaj, úgyhogy nem tehetek mást, bemenekülök a Ketrecbe. A pultos csaj furcsán néz, gondolom a kókadt szemeim zavarják, meg a fogaskerekek zakatolása, ahogy összerakja magában a képet: ez a gyerek tegnap koraeste is itt járt. Azóta? Majdnem biccentek, ne törje tovább a fejét, mert a végén beszakad. Azóta. Kiveszem a hűtőből a sört, ő kibontja, én fizetek, leülök az egyik boxba, hogy a lottózóba áramló

23

hústömegeket figyeljem, meg hogy ellazuljak. Gyógysör. Ezt az ökörséget ki találhatta ki, meg nem mondom. A gyógysörből mindig gyógybebaszás lesz, ami ugyanolyan hülye ébredéshez vezet, mint a legutóbbi. Megveszed a betegséget. Lassan kortyolgatok, és mellekre gondolok. A sör elfogy, én elnyomom a negyedik cigit, felállok, köszönök, ott se vagyok. Az állomás órája alatt tanakodom, jó ötlet-e nekiindulni, visszakaphatja a könyveit máskor is, fut át az agyamon, de kizárom, ma kell elintéznem. Előhalászom a mobilomat, és vadul nyomogatni kezdem a gombokat, túlrohanok a néven, ahogy várható volt, úgyhogy visszaléptetek, kicsöng. Helló, itt vagyok az állomáson, figyeljél már, magyarázd már el, hogy jutok el a házig, vagy legalább azt, hol kell leszálljak a HÉVről. Kalászon szállj le, kimegyünk érted kocsival. Csövi. A következő kígyó húsz perc múlva indul. Az újságosnál kikaparok egy Pókembert, fitymálva méregetem, milyen vékony, mire az öregasszony megszólal: jó lesz az, nem? De, röhögök, és fizetek, csillagászati összeget, de a képregény az képregény. Még mindig korán van. A Ketrecbe nem megyek vissza, a talponállónál szokás szerint megváratnak, de megkapom a pohár sörömet. Ábrándosan

24

kortyolgatom, a Pókemberbe nem olvasok bele, nehogy gyorsan átrágjam magam, a HÉVen meg megőrüljek az emberektől. Mellettem koldus fűz egy cigányasszonyt. Hazudik. A nő meg engedi neki. A HÉVen az ülésre dobott lábbal olvasom a képregényem, és az emberek nem őrjítenek meg. Jó vékony. A megállóban észreveszem a fehér puttonyost, üdvözlöm a két arcot, és már úton vagyunk. Flippergépeket szerelnek. Közlöm velük, hogy nemcsak nem akarok, de nem is tudok segíteni, mert már ittas vagyok, a kopaszabbiknak átadom a könyveket, azután megkérdezem, merre találom a legközelebbi kocsmát. Azt javasolja, várjak egy kicsit, jön egy harmadik srác, rátelefonál, hoz sört. Beleegyezem, és nemsokára megérkezik a szállítmány. Teljesen kész vagyok, csak lófrálok, meg hülyeségeket beszélek, míg a többiek dolgoznak. Végül egy félpoénnal bejelentem a búcsú pillanatát, és pofátlanul hazavitetem magam az egyik alakkal. A képregényt ott felejtem ajándékba. Ismét a Ketrecben ülök, a pultos megint méreget. Ennyi pia után már hajlanék arra, hogy elhitessem magammal, tetszem neki, de

25

ahogy felém domborítja a hordónyi seggét, lelombozódom. Öreg is. Könyvek leszállítva, meló letudva, most már mehet a szórakozás. A sör megremeg a kezemben, és a cigifüst korántsem bizalomgerjesztően nagy hullámokban kúszik a fejem fölé. Érzem, hogy ennem kell valamit. Vagy csak sejtem. Gondolom. Talán. Hét órája iszom, rohadt nagy másnaposságra, minden kaja nélkül. Összerakom a puzzle-t. Félig tele üveget hagyok az asztalon, a teli hamuvödör mellett. A pizza jól esik, de azt hittem megrepedek, mire elkészült. A csajt se látom, aki nemrég még ott dolgozott, és valamiért a hátam simogatta. Másik csaj van, ez nem simogat. Viszont mosolyog, biztos mondtam valami vicceset, ennyi meg elég, hogy túléljem egy darabig kaja nélkül. Amikor azt kérdezi, iszom-e valamit, kólát akarok mondani, de Dreher lesz belőle. Jó kis száj az. Csendesen, nyugodtságban fogyasztok. Nem viccelődök a csajjal, nem olvasok Pesti estet, csak tömöm magamba a tésztát, meg a feltétet, mert ilyen jót én még soha, de soha nem ettem. A következő sör már egy homályos és hangos szórakozóhelyen talál. Több helyiség, de én

26

nem megyek tovább a pultnál. Félismerősökkel nyomulok, amennyire meg tudom állapítani. Nem baj. Csak az egyikük zavaró, aki folyamatosan rövidre akar meghívni, aztán meg még magát is meg akarja hivatni velem. Tízpercenként jár ki hányni. Nincs benne rosszindulat. De jó sincs. Már semmi baja a szám szagának. A gyomrom is oké. Igazából jól szórakozom. A rövidital azt súgja, nézzek körül a belső helyiségekben, én meg ki vagyok, hogy vitatkozzak vele? Leereszkedek a bárszékről. Tántorgás közben valami nyavalyás középiskolásnak kiborítom a sörét, de nem tudok törődni vele, nekem körül kell néznem. Ismerős alakba botlok. Szó szerint. Hé, hó, mi van veled, semmi, gyere, itt vannak a többiek is, szülinap van, meg minden, jó, jövök már, jövök már, ha meg szülinap is van, akkor pláne, mit iszol, amitek van, boldog szülinapot. Egy boxban ülnek, de szerintem legalább százan, akkor a srác, akibe belebotlottam, kinyújtja a kezét, az jut eszembe, solymásznak képzeli magát, nem rossz halu, de nem madár száll a karjára, hanem egy lány fogja meg a kezét, és kilép a boxból. Nézd csak, kit hoztam neked, mondja a fiú a

27

lánynak, és rám mutat. A lány meg én puszit váltunk, aztán megnémulok, mintha az összes szót, amit a pia belegyömöszölt a pofámba lenyeltem volna. Ez azért lehet, mert egy tündér áll előttem. Frankón olyan, mint Bóbita abban a százezer éves képeskönyvben. Csak át akarom ölelni. Sajnos a barátját kedvelem valamennyire, úgyhogy erről leteszek. Visszajönnek a szavak, néha még sántán, de egyre magabiztosabban építik a mondanivalómat, bármi is legyen az. Bóbita, Bóbita hallgat. Megnevettetem. Well, bajok vannak a csajjal, és elmondom, melyek ezek. A legmegfelelőbb talán, ha azt mondom, ő az akiért, leszoknék a piáról, fogynék húsz kilót, meg nőnék tizenöt centit. Pedig így is fölé tornyosulok, valahogy ahányszor látom, jó ritkán persze, mindig kisebbnek tűnik. Aki minket lát, arra gondolhat, mindjárt, hamm, bekapom, volt, nincs. Próbálom elhitetni magammal, hogy én vezetem a beszélgetést, de van egy balsejtelmem, hogy ő tartja össze az egészet, szét ne hulljon ez a csámpás pillanat, amolyan szilánkosan, robbanósan, fel ne adja magát, azt hiszem, igazából ő küzd ezért a pillanatért, engem meg húz magával, én meg megyek, mert menni akarok. Kiderül, hogy ő tudja a telefonszámomat, én nem tudom az

28

övét. Add meg, mondom, és már nyomkodok, bal, csillag, nevek, új név, és írnám. Nem jut eszembe a neve. Sok éve ismerem, amikor először láttam, kihívtam a kocsma elé a barátját, és közöltem vele, hogy nagyon szép a barátnője, és nagyon vigyázzon rá, most meg nem jut eszembe a neve. Látja, hogy habozom, felnevet, nem megsértődik, felnevet, ha megkérdezném, mi olyan mulatságos, azt mondaná, olyan hülye vagyok, és nem tévedne egy fikarcnyit sem, de ő csak nevet, és megsúgja a nevét. Azt akarom, hogy valaki lelőjön. Bóbita, Bóbita álmos, és ő meg az a szerencsés flótás búcsúzkodni kezdenek, én meg igazán pánikba esek. A társaság lassan elkopik, már csak hárman ülünk egy asztalnál, ismét a külső részen, egy lány, egy fiú, egy részeg. Politizálni próbálok, ami nem megy, mert nem értek hozzá, majd azon a ponton, amikor már nemhogy a mondatok, de a gondolatok sem állnak össze, egyszerűen lehajtom a fejem az asztalra, és elalszom. Felriadok. A fiú meg a lány az asztal másik oldaláról szemlélnek érdeklődve. Közlöm, hogy

29

mennem kell, a srácnak kezet nyújtok, de a barátnőjének nem adok puszit, sőt már fordulnék el az asztaltól, amikor el se köszön a csajtól, hangzik, én meg visszafordulok, és intek, és kivágódok a macskakövesre, le a Dunához, szeretnék belehányni, de nem megy, azt meg nem kell erőltetni, úgyhogy hazaküzdöm magam, be a kéglibe, be az ajtót, ki az ablakot, bele a kiszellőzött ágynemű közé, arccal előre. Bóbita, Bóbita játszik. Sörszagút büfögök, és az jut eszembe, egy múzsát úgy foghatsz meg, hogy kiejted a nevét. Hogy tudod a nevét. Mielőtt végképp elveszíteném a fonalat, elhatározom, hogy soha többé nem iszom. Szar dolog felébredni, és nyugtatgatni magad azzal, hogy nem is érdekes a tegnap éjszaka, nem érdekes a csaj sem, csak pillanatnyi blackout volt, rövidzárlat, hogyne tudnád a nevét, nem segít semmi, mert nagyon mélyen csak annyit érzel, hogy meg fogsz halni. Pontosan ez jutott eszembe, bár mintha nem is a saját gondolatom lett volna, szimplán csak a tükörből bambuló figura közlése. Rendesen rámijesztett. Fáradt ijedtség volt, mégis intenzív. Tudod, ki akar huszonhét

30

évesen felfordulni, még akkor sem ha Jimmy, Janis, Bon és Kurt már kitaposták az ösvényt, még akkor sem. Nem is a halállal van a gond, mert aki belenyálazott valaha egy Sandman képregénybe, pontosan tudja, hogy a halál egy gót kiscsaj, az ankh jelével a nyakában, kasza nélkül, a dumája elringat, melletted lépdel, szelíden vezet a nagy feketébe, nulla pánik, azzal van a szarság, ha eldobod a kanalat, mindenki tudni fogja, hogy a rohadék alkohol vitt el. Ezt a végkielégülést meg senki nem akarja megadni az ellenségeinek, akiknek már a gyerekpornóra sem áll fel. A részeges elhatározásai határozottabbak a mozdulatainál. Soha nem fogom tudni, az éppencsak kijózanodásnak melyik az a pillanata, amikor egyfajta mentális részegségében akárki komolyan tudja gondolni, hogy van elég ereje ahhoz, hogy többet ne nyúljon a piához, miközben világos, hogy ahhoz sincs elég, hogy megtartsa a kávéscsészét, amiből szünet nélkül lötyög a zaccos trutyi. A tanulságos találkozás után azzal a csajjal, megfogadtam, hogy ha nem is végleg, de születésnapomig félreteszem a szeszt. Sok sikert, valahogy pont húsz hétre jött ki. A következő héten kerti parti itt, koncert ott,

31

jön a nyár, nyitnak a szabadtéri helyek, kezdődnek az istenverte fesztiválok, hömpölyögni, menni, törni az utat, sátorral, hálózsákkal, megroggyantott málhával, szalmakalappal, piros labdával, megvenni a négerek könnyen rozsdásodó nyakékeit, ha olyanod van, csajjal egyeztetni, átverni, leszarni, elmenekülni, stírölni a macákat, skubizni a bulákat, a napon fetrengeni, tele azzal az illattal az orrodban, amit tévesen a szabadság illatának gondolsz, pedig csak néhány főiskolás füvezik a bokrok mögött, csak ülsz ott, pólóing és farmer, várod az estét, valaki furcsán mosolyog, észreveszed a parókát a fejeden, a tincsek a szemedbe lógnak, gyors csók a toi-toi árnyékában, meg a srác, aki a fényeket keresi, aha, kezdődnek az istenverte fesztiválok, néha kicsit esősen, kudarcba fulladt sátor állítgatással, tökig sáros farmerokkal, kosszal, bűzzel, néha kicsattanó életkedvvel, összetákolt társasjátékokkal, dörömbölő koncertekkel, jóindulatú bálnákkal, hívőkkel, akik hívőt akarnak csinálni belőled, trágárságokkal, buta szóviccekkel, be nem fejezett gondolatokkal és nemi aktusokkal, kevés nosztalgiával, egy kis magányt valaki?, és mindig piával, félelemmel és reszketéssel.

32

VÉDETT ÁLLATFAJOK, AVAGY A BÁLNA LÉLEKRAJZA A fesztiválok mellékhatása a bálna. A következőkben megpróbálom összefoglalni, mit kell tudni róla. 1. a bálna okos, tisztában van vele, hogy micsoda is ő, tisztában van a kvalitásaival, olyan áldozatot keres, amit mindenféleképp el tud ejteni, nem kockáztat, bölcsen elkerüli a nála szellemiekben vagy fizikumban felsőbbrendű lényeket, kifigyeli és becserkészi a fajtársaitól elszakadt, büdös, dagadt, részeg, hülye áldozatot. 2. a bálna kétségbeesett, nem érdekli, ha áldozata büdös, dagadt, részeg vagy hülye, vagy esetleg ezek összessége 3. a bálna hátulról támad

4.

a bálna lopós, zsebtolvajként csaklizza a farzsebedbe gyűrt fejkendőt, az sem érdekli, ha a nadrágod esetleg kicsit kakás, attól még jobban rád gerjed 5. a bálna nem izél, rögtön felajánlkozik.

6.

fontos, hogy a bálna a fentiek ellenére érző lény, tehát, amikor smárolsz vele, legalább a cigit vedd ki a szádból, persze

33

így gondjaid akadhatnak a melleinek a taperolásával, mert a másik kezed meg tele van a sörösdobozoddal, ezt a problémát magadnak kell megoldani. 7. a bálna türelmes, de csak egy pontig. Ha otthagyod egy kicsit, mondván, hogy szerzel sört, és fél órával később érsz csak vissza, sőt még azt is közlöd vele, hogy azért tartott ilyen soká, mert közben csajoznod is kellett, a bálna hajlamos megbántódni. Ld.: 6. pont első sora 8. a bálna fitogtatja az erejét. Mivel D. Nagy túl hangosan énekel a színpadon a bálna nem tudja megvillogtatni humorérzékét, tehát megragad a nadrágszíjadnál fogva és emelget, így alsógatyád, sőt farmered is gyakran belevág a seggedbe, hülyén nézel rá, ő meg tovább rángatja a gatyád 9. sose vedd le a bálna sapkáját! Nem lesz dühös, de te még jobban lelankadsz, amikor előbukkan a fakólila haja. Fukk. 10. a haverjaidnak ne mutasd be a bálnát, lenyúlni nem akarják majd, viszont a te véredet szívni fogják, még hónapokig, hogy haha, hát mi vót az!, miközben ők képzeletbeli punk

34

barátnőikről hazudoznak meg seggeket fényképeznek. 11. a bálna hazudós, eszedbe se jusson elhinni, hogy a szája szélén világító fehér pötty nem herpeszt takar, sőt semmi olyasmit, ami másnapra a te szád is szétverhetné 12. fontos, hogy miután megmenekültél tőle, soha ne sajnáld, hogy úgy bántál vele, ahogy. Ne feledd, ez a kaland az életedbe kerülhetett volna!

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE Az elhatározás megvolt. Aztán feltűnt a Zsé nevű gazember. A születésnapjának délelőttjén találkoztunk, röhögve hallgatta a történetemet a megtérésről, szentek lettünk, mi?, kérdezte, röhögött tovább, és számolgatta a pénzét, elég lesz-e az esti mulatságra. Rühelltem volna, ha nem kedvelem. Annyi felvillanyozó sztorit hall az ember, ami józanon esett meg ismerősökkel, de ha tiszta fejet fogadsz, minden józan ismerős eltűnik, és egy sem bújik elő onnan, ahová a józan ismerősök el szoktak bújni, olyan ez, mint amikor a nikotinvágyat tévézéssel akarod

35

elnyomni, de az összes csatornán mindenki bagózik, és valahogy mind jobb fejnek tűnnek, mint az orvosod, aki a leszokást javasolta. Zsé sztorijai általában az alkoholmámor jótékony ködébe csavarodtak, esze ágában sem volt leállni a piálással. Elmesélte, hogy hosszú idő után újra elment kurvázni. A hosszú idő hónapokban mérhető, ugyanis Zsé gyakran szórta el a pénzét a csajokra egyből a fizetés éjszakáján. Nem akarta megszakítani a több hónapos sorozatot, de elöntötte az agyát az ondó. Arra panaszkodott, hogy frankón romlik a látása, nehezére esett a mozgás, már a dumája sem volt a régi. A hétvégén, amíg én hülyét csináltam magamból az éjjel-nappaliban, továbbá mélyen a város többi helyén, Zsé egy haverjával dolgozott. Egy víkendház tetejét próbálták rendbehozni, az óperenciás tengeren túl, egy helyi, visszatérő szélvihar után. A kalapálás közben elkopott láda sörök és a velük járó munkakedv csappanás után könnyen jött az ötlet, pénz volt, autó volt, az agyban már volt, valahol a környéken egy kuplerájnak már csak lennie kellett. A külkerületben találtak egyet. Betántorogtak, majd mindketten ugyanazt a bigét nézték ki

36

maguknak, és összekaptak azon, hogy ki vigye el elsőnek. Zsé le is nyomott egyet a haverjának, majd engesztelésül átengedte neki az elsőséget. A haver meg a csaj eltűntek a lépcső tetején, Zsé pedig kényelembe helyezte magát egy pamlagon, és hogy el ne aludjon, piálni kezdett. Keményen. Épp visszanyelt egy fakadó hányást, amikor odariszált mellé az egyik tyúk, és megkérdezte tőle, hogy akar-e egy sztriptízt. Zsé intett, persze. Valami nyálas számra lepotyogtak az anyagtakarékos ruhadarabok, aztán amikor a nő pénzt akart, öt percért, öt rugót, Zsé majdnem szétküldte a képét, de eszébe jutott, hogy ha kirakják, sokkal rosszabbul jár, úgyhogy fizetett, és nem kért több sztriptízt. Már jóval túljárt azon a ponton, amikor a részeg beleun a várakozásba, kifizeti a cehhet, és lelép a helyről, de a haverját nem akarta otthagyni. Az autós haverját. A srác nagy nehezen lekászálódott az emeletről, pacsiztak, Zsé következett. Amíg a csaj zuhanyozott, Zsé elhelyezkedett az ágyon, ahonnan kisvártatva fel kellett tápászkodnia, hogy a nő kérésére lezuhanyozzon. A csaj reakcióiból ítélve Zsé jól teljesített, bár ő határozottan úgy érezte, hogy nem áll a farka, egyszer rá is akart szólni a nőre, hogy ne színészkedjen, mert az

37

felidegesití, de rosszabbul volt annál, mintsem, hogy vitázni kezdjen egy kurvával. Ekkor csörrent meg először a telefonja. Nem veszed fel?, kérdezte a lány, Zsé meg felvette. A haver volt a bárból, hogy mennyit ihat még a számlára, Zsé mondta, hogy ésszel, aztán lerakta. Addigra a csaj eltűnt az ágyról, és zuhogás hallatszott a fürdőből. Mire visszaért, Zsé elaludt, csak a következő telefoncsörgésre riadt fel, még épp elcsípte a pillanatot, ahogy a lány a brifkója felé kotor. Ráordított, aztán felvette a telefont. Megint a haver volt, azon idegelte magát, hogy elhagyta a kocsikulcsot, Zsé nézzen már körül a szobában. Zsé rátenyerelt a piros gombra. Éles csengőszó, megkérdezte a csajt, mi ez. Bizony a numera végének közeledtét jelezte. - Mennyi időnk van még? - Tíz perc. - Legalább szopjál le, ha hagytál így elaludni! - Jó, de előtte zuhanyozz le. - Az elején már lezuhanyoztam. - Anélkül nem megy. Zsé elporzott a zuhanyzóba, hóna alatt a brifkóval. Már csak néhány másodperc lehetett hátra az akcióból, amikor egy újabb telefoncsörgés lármája zavarta meg az ellazulni készülő Zsé koncentrációját.

38

Mi a fasz van mikor jösz már mindjárt megyek bazmeg. Amikor végre szemtől szemben állt a haverral, aki úgy tekergőzött a pultnál, mint a nyugdíjas a kora reggeli villamoson, a srác azt kérdezte tőle: - Jó volt? Én el se mentem, öcsém. - Az is rohadjon meg, aki kitalálta a zuhanyzót meg a telefont. Meg te is. - Mondtam is neki, hogy tanuljon meg szopni, mert elég szarul csinálja. - Na koccoljál kifelé! Ilyen alak volt a Zsé nevű gazember. Egy igazi alkoholista, egy igazi partiarc az igazi lúzer fajtából. Az én fajtámból. Hát vele állt szemben a fogadalmam. Kemény küzdelemnek ígérkezett.

FIZIKAI ÁLLAPOTFELMÉRÉS

1.

A testi-fizikai állapot felmérését a katonai felsőoktatási intézmények az ismeretszint felmérés alkalmával végzik. A felmérés összetevői: 3200 m futás, maximum 15:30 perc, felülés hanyattfekvésből: minimum 52 db fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás

39

minimum 40 db. A végrehajtás ideje 2 perc. 2. A testi-fizikai állapotfelmérés minősítése alkalmas, vagy alkalmatlan lehet. Ennyit elég is tudni.

MÁSFÉL MILLIÓ LÉPÉS A SPORTPÁLYÁN Fakk. Rühellek sportolónak lenni, fáj a sarkam, néha a sípcsontom akar szétrobbanni, néha az ágyékom hasogat, a rohadt életbe, nekem senki ne modja, hogy ennek így kell lennie, mert azt nem hiszem el, hogy fájás az kell, de izomláz meg semmi, aztán kétségbeesés, hogy azért nincs, mert izom sincs, érted, mert azt nekem senki ne akarja bemesélni, hogy normális dolog, ha néhány kilométer futás után, legalább fél órán keresztül nincs egy ép gondolatom, és mintha ez nem lenne elég, még egy beteg gondolatom sincs, csak ülök a pamlagomon, a szánalmasan buggyos tornanadrágomban, csak a túlélésre gondolok, arra, hogy le kéne zuhanyozni, és átkozom Pheidippidészt, aki ahelyett, hogy a haverjaival együtt

40

belefeledkezett volna a hullarablásba Marathonnál, fogta magát, és lefutott 35 kilométert, azt mondják, hogy a győzelem hírét vitte, de szerintem csak úgy futott, azért, mert csak, mert drogokat használt, mert neki is benne volt a hülye a fejében, ahogy nekem is, amikor futok, és hiába kiabál a szívem, hogy most már jó lenne, ha visszavennék, mert én nem veszek vissza, futok tovább, szerintem már több trombózist és agyvérzést kihordtam lábon, amióta sportoló lettem, mert kötelezővé tették, hogy az legyek. Mindenféle kitartás nélkül, erőnlét nélkül, tehetség nélkül. A kedvenc számaim: • futás • futás nyáron • futás nyáron, délben • futás nyáron, délben, másnaposan • futás nyáron, délben, másnaposan, tömegsport keretei között Itt gyorsan rögtönzök is mindenkinek, aki sportoló akar lenni egy edzéstervet. Nekem bevált. Ám mint minden jónak, ennek az ügynek is van hátulütője. Nem kell megkeresned a háziorvosod, gyógyszerészed a

41

mellékhatásokkal kapcsolatban, ebben is segítek, mint Superman. Ahogy feljebb említettem, a sport legkárosabb hatása a fejen ütközik ki. Egy jó, odabaszós, sporttal eltöltött délután körülbelül annyi agysejtet veszítesz, mint egy átpiált hét alatt. Valamit valamiért. Tehát, én így csinálom: • először futok, ami durván és rendkívül gyorsan elfáraszt • azután szaladok • később vánszorogni kezdek, a sima gyaloglást kihagyom • majd vonszolom magam • nemsokára a kúszás következik, itt elég sok salakot is lenyelek közben • egyszercsak abbahagyom a sportolást • huzamos ideig fekszem egy helyben, mozdulatlanul This is how we do, motherfucker. EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK ÉS SOKKAL KIGYÚRTABBNAK TŰNSZ Amerikában a fôiskolai sportolók körében 2025 hirtelen szívhalálról számolnak be évente. Látod, máris okosabb és EDZETTEBB vagy, mint három másodperccel ezelőtt.

42

ZEITGEISTLAJOSKALOG 20060519 NEM HITTÉTEK EL A PUHOS, OUTOFSHAPE GYEREKNEK, PEDIG: Én kényszerítettem térdre a Dunát. Tudod, amikor ki akart önteni. Én mondtam nektek, de nem hittétek. Beégtetek, mert a mai szent, Lajoska napon, kicsámpáztam egy elég fényes vállapos ember elé, és átvettem tőle kettő, mondom KETTŐ medaliont, egyet az árvízvédelmi tevékenység elismerésére, bazi nagy vaskereszttel, igazán baró, meg egy másikat, amit Persányi Miklós írt alá, ő meg valami doktor is, na az meg egy bronz érdemérem a 2006. évi rendkívüli dunai és tiszai árvíz és belvízvédekezésben végzett áldozatos munkámért és a nehéz időszakban mutatott helytállásomnak az elismeréseként, a vizek kártételei elleni védekezésért. Rémhírkeltésért, pánikokozásért is kaphattam volna valami kitüntetéseket, mert a homokzsák birkó közben arra azért odafigyeltem, hogy jó sok kérdezősködővel közöljem: végünk, jön a Duna, mi mindent megteszünk, de a sanszaink 50-50. Nem számít. Én mondtam, hogy félelmet nem ismerve küzdöttem, hogy a víz szemei közé néztem, és kinevettem, meg hogy a vérem, a

43

verítékem és a könnyeim tartották össze azt a rohadék gátat, ti meg nem hittetek nekem. Beégtetek. Győztem. Ha két felülés között ráérsz

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE Nem iszom. Ülök a kégli kínos pontossággal kiszámolt mértani közepén, bámulok a notebookból előkúszó koncertvideóra, és próbálok nem arra gondolni, hogy húsz hétig nem iszom, mert ha ez eszembe jut, elkap a reszketés. Hangosítok az ordibáláson. A húsz hétnél is jobban félek az estétől. A Zsé nevű gazember ünnepli a születésnapját, a huszonhetediket, ami köztudottan a legveszélyesebb mind közül. Aki totális háborút hirdet a szervezete ellen, és a huszonhetedikig nem adja meg magát, az itt mérettetik meg igazán, ebben az évben. Vagy feladja a küzdelmet, és jó útra tér, vagy győz, és megnyomorodik. És mintha Zsé nem lenne elég, meghívta Joet is, a közismert nőbolondot, aki szintén nem veti meg az alkoholt, de megveti a vizet, és azt, aki megissza.

44

A születésnapi ajándékozást gyorsan megoldom. Kihúzom a haverok lelkiismeretlenül kezelt kölcsön dolgait tartalmazó fiókot, matatok benne egy kicsit, és előhúzok egy videokazettát. Jack Nicholson van az elején. Lesz ez még így se. Ámen, testvérem. Fogom a kazit, átslattyogok vele a Zsé nevű gyerek garnizonjához, kopogok, benyitok, akkor ébred fel, a kazit az ágyra dobom, mondom, hogy boldog szülinapot, meg hogy kinn még egy sörre is meghívom, ha addig jó fej tudok maradni, na csövi, és már megyek is a saját rókaodúm felé, a gumisaru csattog a folyosón. Odakinn még világos van, amikor útnak indulunk. Ezt utálom a legjobban a nyárban. Nem tudsz elbújni benne. Mindenki látja, amikor útra kelsz, és te is látsz mindenkit. Manapság már az emberek sem olyan szépek, mint valaha voltak. Olvastam erről egyszer egy újságban. Na jó, beszéltem valakivel, aki egyszer látott erről valamit a tévében. Az éjjel-nappali útba esik, be kell mennünk, bár nem füllik hozzá a fogam, viszont cigi az kelleni fog, ha már nem ihatok, valamivel muszáj lefoglalni magam. Kiráz a hideg, ahogy arra gondolok, hogy végig fogom kólázni az estét, de erős vagyok, nem mutatok félelmet.

45

A pénztárnál állok, a Zsé nevű gazember és Joe mögött, a pulóverem a jobb vállamon átvetve, hogy ne izzadjak bele túl korán, a bal kezemmel az ismeretlen rendeltetésű nyalóka-szopóka cukrokat basztatom, tiszta ideg vagyok, szeretnék hozzájutni a cigimhez, azután kimenekülni innen, nem nagyon belenézni a pénztáros csaj szemébe, vagy akárki máséba, aki valaha a boltban láthatott, akinek valaha beszólhattam valamit, akivel valaha táncolhattam. Ekkor érzem meg a könyökömön azt a nedves valamit. Először azt hiszem valami növény, de ha az emlékezetem nem csal, a csipszes pult tetején sosem tartottak semmilyen virágot. Még leverték volna a részegek. Megint érzem a nedvességet. Idegből kapom oda a tekintetem. A bálna az. Normális esetben a húsos pultban dolgozik, de most valamiért mögöttem áll, és egy ablakmosófecskendező-bosszantóval spriccelgeti a könyökömet. Ez már sok, szólok Joe-nak, fogja meg a pulóveremet, már mennék neki a bálnának ököllel, de Joe nem érti, mit akarok, egyszerűen csak rádobom a pulcsit, és már lépek a bálna felé, aki nevet, és tényleg azt hiszi, hogy viccelek. A pénztáros csaj ekkor kérdezi meg, miben segíthet. Mondom, hogy adjon kék multit, egy dobival, meg szóljon a

46

bálnára, hogy néhány napja nem ittam, igen ingerlékeny vagyok, az meg nem jó neki, ha cseszeget, mert durva leszek. A csaj azt kiáltja hiszti van, a bálna meg valahol a kólás automata mögött kuncog. Lever a víz. Fizetek, és ott sem vagyok, valahogy a többieket is megelőzöm, akik addig előttem álltak a sorban. Egy kerthelyiségben ülünk, négyen, még egy ember csatlakozott valahol az éjjel-nappali és a becsületvesztő között. Lobi, a teniszpályahátú. Mindenki hangosan röhög, én égek, mert kólát iszom. Már a másodikat. A többiek a csajokat hesszölik, én magamban magamat siratom, és nem is merek a nőkre nézni, nem vagyok méltó rájuk. A szomszéd kertes ház teraszán másfél éves forma kisgyerek gügyög, meg mászkál, egész addig, amíg a fregolit az összes kiteregetett ruhával együtt magára nem rántja. Na akkor kezdődik a bömöblés, most már én is nevetek, meghúzom a kólát, amitől megint rosszabb kedvem lesz. Szerencsére a kis pancser visszatér. Az anyukája gyorsan lecseréli a pelenkát, amit a gyerek félelmében összevizelt, és újra kirakja a teraszra száradni. Csak három perc telik el, amíg a gyerek magára rántja a varázslatosan pirosló

47

muskátlikat, cseréppel együtt. Mehet a bömbölde újra. Közben a Zsé nevű gazember megint megkívánja a kurvázást, elrohan a sarokra Tutti Fruttiért, lapozgat, telefonálgat, kérdez, jegyzetel a margóra, a képek mellé, mennyi, hol, aztán mindig a végére hagyja a legfontosabb kérdést: a lábimádat mehet-e? A legtöbben lerakják, vagy megkérdezik, mi az, ő elmondja, és csak utána rakják le. Zsé nem törik össze, tárcsáz egy újabb számot. Lábimádat? Már mindenki röhög. Nem is olyan rossz ez, határozok végül, de mielőtt újra felfedezett lelki békémbe maradéktalanul elmerülhetnék, Joe kér szót. A vízivókról tart előadást. Valamikor nagyon régen voltak a normális emberek. Mint amilyenek mi is vagyunk. Mindenki ilyen volt, érted. Boldogan éltek, söröztek, boroztak, miegymás. Azután, mert az ember már csak ilyen, kutatni kezdett mindenfelé, keresett valamit marhára, sosem tudta, hogy mit, de a végén valamit mindig talált, aztán ezekből a véletlenül megtalált dolgokból lettek később az olyan dolgok, mint az élelem, meg a notebook. Nos, a szegény párák addig kutattak, amíg egyszer véletlenül meg nem találták azt a furcsa, folyékony valamit. És amilyen ostobák voltak, megitták.

48

Csak később, amikor már rengetegen függővé váltak, derült ki róla, hogy ez bizony a víz. A hosszú-hosszú évezredek alatt egyre többen estek a víz csapdájába, aki egyszer megkóstolta, csak nagy akaraterővel szabadulhatott tőle. A víznek nem az ízével volt a baj, hanem azzal, hogy aki elkezdte inni, egyre kevesebbet gondolt a szórakozásra, és annál többet a pénzre, házra, családra, autóra, amiről eleinte azt sem tudták, hogy micsoda. Na, a vízivók megint nekiálltak keresgélni, amíg meg nem találták ezeket a dolgokat is, és onnantól csak ezeket dicsőítették. Jól kiröhögöm a hülye vízivókat, azután Joe felvilágosít, hogy most én is közéjük tartozom. Gáz. Már a Ketrecben vagyunk. Joe teljesen felidegesít, mert pörget a csocsóban. Nem akármilyen szinten, olyan mint egy elbaszott hurrikán, lehetetlenség lekezelni a labdát, amiből mintha egyszerre négy-öt lenne a pályán. Idegessé tesz, a kezeim ráizzadnak a rudakra. Tudnám orvosolni a problémát. Csak egy sör kéne hozzá. Vagy hat. De nem iszom. Kezdem rühellni a többieket, amiért söröket fizetek nekik, ezek meg rohadt kólákat hoznak, egyiket a másik után. Nem tudom

49

eldönteni, hogy csak bemesélem magamnak, vagy az elfogyasztott hektónyi kólában lévő koffein valóban kezd-e kikészíteni. Úgy érzem, a vérnyomásomtól belapul a fejem teteje. Ennek nem lehet jó vége. Útban egy újabb hely felé Lobi és Joe versenyt futnak. Joe rögtön a start után élre tör, de nem tudja növelni az előnyét, mert Lobi könnyedén megfogja a Joe mögött másfél méterre lobogó sálját. Akkor elgondolkozom, miért van Joe-n sál nyáron. Szerintem mindegy. Az már úgyis akkor is. Vagy mittomén. A vége az, hogy rohadt nagyot pusztulnak, mindketten a térdüket fájlalják, amikor odaérünk, Zsé meg én, hogy megbizonyosodjunk jól vannak-e, de leginkább azért, hogy jól kiröhögjük őket. Lobi a teniszpályahátán fekszik, és azt gurgulázza: elestünk. Joe is nevet. Egyszerre tápászkodnak fel, összenéznek: még egyet?, aztán már futnak is újra. A következő esés következtében Joe-nak bucira dagad a homloka, amivel végigtompítja a buszmegállót, Lobi pedig átbucskázik egy sövényen, egyenest rá egy kinn felejtett fűnyíróra. Zsénél is elszakad a fonal, hiszen már legalább tíz sört magába diktált. Elkezd

50

énekelni. Különböző Tankcsapda szájgitár alapokra improvizál szöveget. Némelyik nagyon keményre sikerül, nem spórol a bazmeggel, meg a haverjaival, sőt kommunistázik, meg orbánozik, közben szorgosan pengeti a léggitárt. A legdurvább, amikor vagy húsz kopasz jön szembe négyünkkel. Katonák. Ők is, mi is. Akkor mitől félek? Talán attól, hogy Zsé olyanokat ordít feléjük, hogy: nedves bugyim a sarokban térdel, vagy hogy: húzd a nokedlit a talajon! Méregetnek is minket, de inkább megszeppentnek tűnnek, mintsem harciasnak. Ilyesféle pszichózissal talán még sosem találkoztak. Elérjük a Hangit, a mai este utolsó állomását, remélem. Joe leragad a pultnál, egy csöcsössel beszélget, Lobi lelép, neki holnap le kell vezetnie négyszáz kilométert, Zsé és én leülünk egy asztalhoz, rendelünk, aztán Zsé megkérdez egy nőt: lábimádat?, majd felugrik, kirohan a kerthelyiségbe, és átokádik a szomszéd kertjébe. Én türelmesen várok. A lány a hollófekete hajával leül mellém. Azt mondja, rég látott, kérdezi, mi újság, mondom neki, hogy nem iszom, ez nem jelent túl sok jót, elmesélem, hogy a bálnával is ingerlékeny voltam. Vagy csak el

51

akarom mesélni? Nem is ül mellettem senki. Csak most ül oda. A lány a hollófekete hajával. Dejavu. Most a koffeintől meg a nikotintól haluzok, vagy a fáradtságtól? Micsoda szarság! A csaj annyit mond: rég láttalak, mi újság? Mondom, hogy tegnap látott, amikor még pisztáciát is adtam neki. Azt mondja, az nem tegnap volt. Akkor tegnap előtt, mi van, tíz percente akarsz látni?, kérdezek vissza meglehetősen felzaklatva. Otthagyom, megkeresem Zsét, és elhúzunk hazafelé. Joe messziről kiált utánunk, bevárjuk.

JÓ KIS PROGRAMOK AZOK Hányni, csak hányni. Ilyet! Úgy lettem másnapos, hogy nem ittam előtte. Kiszáradtam ugyanis. Annyit hánytam hétfő éjszaka, mint eddig a 27 évem alatt kábé. És nem, semmi pia nem volt a buliban, csak egy kis vírus, gondolom, olyan fúrósfejű, mint a Volt egyszer egy életben, ami belefúrta magát a gyomromba. Úgyhogy hétfőn 2130-tól kedd 0630-ig tíztizenkétszer voltam kinn a vizesblokkban okádni.

52

A legkirályabb az volt, amikor az első menetnél nem jutottam ki a slozira. Éreztem, hogy jön az anyag, kitakaróztam, kerestem a papucsot, nem találtam, megtaláltam, fordítva nem tudok belebújni, megtekertem, néhány ugrással a szoba ajtajáig, amit hülyén bezártam, vissza kellett mennem a kulcsért, ami a másik sarokban, egy asztalon feküdt, megkerestem a sötétben, újra az ajtóhoz, aztán taccs, nem mentem onnan már sehova, csak röfögtem, ahogy az elő van írva, ahogy az kötelező. Legalábbis azt hittem, hogy ez volt a legnagyobb király jelenet az egészben, de nem. Mert utána elindultam felmosóvödröt keresni, három emeletet és zuhanyzót jártam be, sehol nem volt, mindenhol mindenki csak a faszát lógatta, meg volt, aki azt hitte valami arcot keresek, akinek a beceneve a felmosóvödör. Öcsém! Végül egy roma gyerek adott egyet, azzal összeszedtem a cuccot a szobából, a nagyobb, félig emésztett, zselés darabokat vécépapírral kellett felszednem, mert a mop megadta magát ennél a résznél. Aztán jött még több móka. Elöször kaptam másfél órát, aztán már csak felet, végül negyed óra alatt kétszer jártam a slozin. Messziről intettem a tükörben figyelő, karikás

53

szemű figurának, helló, öcsém, mi a fasz van, az meg visszaintett, jó a színed, mondta, tudod, kinek meséld, válaszoltam. Megtapogattam a szám, ami olyan szinten ki volt cserepesedve, hogy mély barázdát vágott az ujjamba. Erre inni kell, gondoltam és benyakaltam nyolc korty jéghideg vizet. A láztól égő testemnek sem árthat, nem? Azért volt annyira frankó, mert kétszer is lehűtött. Egyszer lefelé, egyszer vissza. Egyébként a hányás vizsgálatában szintén nem felejtendő az emberi tényező. Az ember ugyanis sokmindent hajlandó a hányás jelenségéhez kapcsolni. A kaland alatt több alakkal is találkoztam. Egyikük a piszoár mellett dülöngélt, amikor elrohantam mögötte, lehajtott fejjel, levegőt visszatartva, aztán már csak a csobogást hallotta – ő vajon mire gondolhatott? A, szegény, biztos elrontotta a gyomrát B, szegény, biztos vírusfertőzése van C, megint bebaszott, a hülye, minek iszik, aki nem bírja Ketten a folyosón beszélgettek, amikor szintén sietős léptekkel bekanyarítottam magam a megszokott szélső budiba, közvetlen az ablak alatt. Itt nem bírtam visszafogni magam annyira, hogy csak a csobogás hallatsszon, itt bizony már úgy

54

hörögtem, mint Tom Araya egy rosszabb napján. Kintről annyit hallottam: hú, barátom. Azért csak meg kéne nézni, nem? Szerencsére nem néztek meg. De vajon, mi járhatott az fejükben, miért kéne megnézni? A, szegény, biztos félrenyelt valamit, helyre kéne rántani a mindentvivő Heimlich módszerrel B, szegény, biztos vírusfertőzése van, kotorjuk már ki a szájából a hányást, ha elájulna C, haha, hogy bebaszott, figyeljünk már rá, akkor holnap tudunk mit mesélni a kantinban, ha meg elájul, lenyúljuk a cigijét, mekkora buli, azt hittem, ma már nem lesz semmi Reggel üdvözöltem az érkezőket, bezsebeltem a kölcsön dvd-ket, eldicsekedtem a kalandjaimmal, legurítottam két deci plusszt, mangósat azt hiszem, aztán elsiettem a törzshelyemre. Reggel azért viccesebb, mert ilyenkor már javában folynak a többpályás szaróversenyek. Mindegy, találtam magamnak egy üres budit, magamra húztam az ajtót, egy másodpercig hallgattam a versenyzők kora reggeli vicceit, amivel egymást bíztatták, vagy amit egymásnak olvastak fel vicclapokból, a fingásokat, a papírzörgést, aztán beleordítottam a

55

szórakozásuk közepébe. Pillanatra csend lett. Mi mehetett végig a fejükben? A, ez valami új trükk? És ha az, akkor legális? B, na, most tuti büdös lesz, köszi szépen C, a hülyegyerek, megint bebaszott, ahelyett, hogy sportolna, vagy nőzne, vagy játékgépezne, vagy kipróbálná a keményebb drogokat, nem igaz, hogy nem tudja feltalálni magát Aztán kiirattam magam a hétre. EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ 2002-ben rátaláltak egy ichtioszaurusz megkövesedett hányására, azóta is ez a lelet a világcsúcstartó mennyiségben és korban is a fosszilis dinoszauruszhányás kategóriában. Okosabb vagy, mint három másodperccel ezelőtt, vagy okosabb vagy?

NAGY VONALAKBAN Stephen King: Állj mellém -négy gyerek elindul, hogy megnézze magának egy elgázolt tinédzser tetemét. -idősebb fiúk is utánuk mennek. rossz fejek.

56

-kutyák, vonatok és piócák elől kell menekülniük. -aztán Gordon elmesél egy történetet: Davey Hogan egy igen dagadt gyerek, akit senki sem szeret, pedig a hormonjai a hibásak, mindenki hurkagyurinak, zsírseggnek, hájfejnek, hájmalájnak szólítja, még a testvérei is, az iskolában mindenki gonoszkodik vele, de egy napon eszébe jut a legnagyobb bosszúötlet, ami egy gyereknek valaha eszébe jutott. Benevez egy piteevő versenyre, egy favágóval, egy rádióssal, az igazgatóval és a négyszeres bajnokkal együtt. Zsírseggűnek konferálják fel, elgáncsolják, ledagadtozzák, kiröhögik, amikor a színpadon lépked öt öregember, akik BOA feliratú sapkát viselnek, a dinoszaurusz lépéseinek zaját imitálják, dobpergés, kezeket hátra, megkezdődik a piteevés. Zsírsegg toronymagasan vezet, a falusiak mind a nevét kezdik skandálni, de ő nem győzni akar, hanem bosszút, kiderül, hogy a verseny előtt legurított másfél liter ricinusolajat, és rádobott egy nyers tojást, és amikor az ötödik piténél járt, arra kezdett gondolni, hogy nem pitét eszik, hanem áfonyával leöntött patkánybeleket.

57

Különös hang hallatszódott, nagyon mélyről, Zsírsegg gyomrából, idegen, félelmetes hang, majd Zsírsegg kinyitotta a száját és találjátok ki, mi történt! Úgy van, LEOKÁDTA a négyszeres bajnokot. A nők sikoltoztak, a bajnok LEHÁNYTA az igazgatót, az BELERÓKÁZOTT a mellette ülő favágó képébe, és amikor a szag megütötte a közönséget, barátnők LEBOÁZTÁK a barátaikat, a gyerekek a szüleiket, egy dagadt nő BELEBROÁFOLT a retiküljébe, a Donelly ikrek POFÁN OKÁDTÁK egymást, az öreglányok meg TELIBE CSANDÁSZTÁK az előttük ülő vén faszokat a BOA kalapjukban. Zsírsegg meg hátradőlt, és szemlélte a művét. -miután elmondta a történetet Gordon és barátai továbbmennek, és megtalálják a fiatal srác hulláját.

AMERIKAI. NAGYON AMERIKAI. Fakk. Sportolók. Ez nem igaz. Nézője lehettem egy amerikai futball meccsnek. Nem, nem jártam az Egyesült Államokban, itt volt, a BVSC pályán. Az Észak-Pesti Viperák első hivatalos mérkőzésüket játszották az Egri Hősök ellen,

58

és le a kalappal. Amennyire fiatal a dolog itthon, annyira amerikainak tűnt a kivitelezés -abba bele se akarok menni, mekkora volt a kontraszt az új futball mezek, meg a csillogó sisakok látványa és az engem a pályáig utaztató, korhadó troli keltette életérzés között-, persze kicsit még sántít, hát, mint az Erotika kiállítás, tudod, talán kicsit még inkább, ám reményteljes. Már ha lesz rá igény. Személy szerint szívesen megégetném, aki kitalálta ezt a játékot. Félreértés ne essék, valóban látványos volt, akciódús, meg olyan, mint amit a moziban látsz, vagy egyszerűen csak az ESPN-en, tényleg nagyokat zakóztak, tényleg volt néhány jókora perecelés, lerántás, fejelés, öklelés, tényleg voltak kiemelkedő egyéni SPORT teljesítmények, meg gólöröm, vagy touchdown öröm, vagy hívják, ahogy hívják, és voltak majorettek, pompom rázás, meg piramis formáció, meg füstgyertyák, bevonuló zenék, pontrúgások, köszönet a közönségnek, óra, ami visszafelé ketyegett. És el is értünk a kritikus ponthoz.

59

Ez az egyetlen meccs délután háromtól, este hétig tartott. NÉGY ÓRÁN KERESZTÜL. Józan maradtam, de sokkal inkább acélozta a kitartásomat az, hogy jó felvételeket készíthessek, mint a fogadalom, ha csak azon múlik, kiütöm magam. Aztán csak elszakadt a cérna, és az első negyed másfél órára feldagadt 12 perc tiszta játékideje után tartott szünetben, a ToiToi bevételét követően Löwenbrau-t vételeztem, nem ipari mennyiségben, de azért csak-csak. Nem ittam bele egyikbe se, csak kézközelben akartam tudni a kék ampullákat, arra az esetre, ha minden kisiklana. Végem volt. A félrészegséghez hasonló ködös tudatállapot, a hűlő levegő, magam ostorozása, tudniillik, hogy nem hoztam magammal pulóvert, tehát időnkénti remegés, hidegrázás, az idegből verejtékezés szaga, a megviselt hólyag, a sajgó tüdő és a büdös sárguló ujjak voltak az ajándékaim, amiért végig áldogáltam, üldögéltem azt a négy órát. Amikor bejutottam egy kégli, a Viperák falában játszó egyik alak kéglijének a fürdőszobájába, azt hittem, az a Mennyország. És most nem kamuzok.

60

Szóval megszenvedtem az első amerikai foci meccsemet, amin ráadásul csak nézőként vettem részt, tehát még csak le sem pofoztak. A végére mindenki szakértővé vált, meg mindenki idegen szavakkal dobálózott, meg különféle sportélményekkel, meg még elfogyott néhány sör, én is a közösbe dobtam a pályán vásároltakat, azután szerencsére mindennek vége lett. A Viperák győztek, pedig a kirúgást követő húsz másodpercben, lemértem, tehát az első akcióból kaptak egy touchdown-t, ami igen lankasztó lehetett volna. Aztán jött több. Mégis sikerült fordítaniuk, ezért ünnepelték őket később a csapat törzshelyén, mint megannyi homo superiort, übermenscht, vagy hívd a superman-t, ahogy akarod. Még mielőtt a sok bazmeg valakit felingerelne: EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ A trágár szavak attól, és csakis attól, trágárak, hogy a nyelvközösség tudja róluk, hogy azok. Aha, aha. Akármennyire azt hittük

61

ŐK SEM SZENTEK FAK19990908-as akta: Szabó Zoltán MSZP-s képviselő interpellációja közben lejárt a két perc, a levezető elnök ezért megvonta tőle a szót. A volt kulturális államtitkár ekkor durva megjegyzésre ragadtatta magát: Baszd meg, baszd meg a kurva anyád! ---tápszikret--FAK20011016-os akta: Csak ráléptem a mikrofonzsinórra, azért szóltam el magam mondta Lányi Zsolt, miután beszéde végén csak annyi hallatszott: kurva anyád! A szövegösszefüggés alapján azonban Szabó János, honvédelmi miniszternek szólt a káromkodás. ---tutititkos--FAK20050425-ös akta : Kuncze két percben felszólalt. Hozzászólásában Répássy Róbert fideszes képviselőre reagált, már leült, amikor valaki bekiabált a Fidesz padsoraiból. Erre Kuncze felállt, és közölte: Ami a képviselő úr bekiabálásait illeti, az csak arról szól, hogy kár volt a két perccel az időt rabolnom, mert még az eleje sem jutott el az ön agyáig. Miközben leült, még egy kurva anyád! megjegyzés is elhangzott. ---netuddmeg---

62

FAK20060526-os akta: Gyurcsány Ferenc kiszivárogtatott, szenvedélyes beszéde Balatonőszödön, amelyet olyan kifejezésekkel bolondított meg, mint a picsába, az elkúrtuk, a szar, a rohadt, a kibaszott, a szarakodni, a kurva, a beszarni, a bassza meg, a franc, a lószar, vagy a faszkodás. ---wowvilágbajnokwow--Ebből elég ennyi.

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE -Gazdag emberekre van szükségem – mondom a csajnak. -Minek kellenek? -Gumiszobákat akarok kiadni nekik. Pénzért. Biztos van, aki beköltözne, mondjuk egy hétre. -Ki akarna ott lenni? -Az ilyen erőszak videó vásárlók, meg pedofilpornó letöltők, pezsgősüveg farkalók, mit tudom én. Nem ismerem őket. Még. Te nem szeretnél beköltözni egy szűkös, sötét, lehetőleg hideg kis odúba? Bevackolhatnád magad a sarokba, a fejed megpihentetnéd a jó kis

63

párnákon, amik beborítják a falat. Ha olyanod van, rájuk is fejelhetsz. -Te beteg vagy. -Persze vinnék enni is. Minden másnap. A dolgodat meg elvégezhetnéd a sarokban. Kicsit büdi lenne, de senki sem szólna rád. Persze a cella rendbetételéhez takarítókat kéne fogadni. Plussz költségek, plussz költségek. -Te beteg vagy. -Az hát. De mindenki más is az. Ebből kéne meggazdagodni, érted? -Én örökölni fogok. Abból veszek egy lakást. -Látod, az ilyen unalmas emberekből nem tudnék megélni. Otthagy. Jogos. Mi a faszról beszélek itt neki? Mi köze az ötleteimhez? Még a végén lenyúlja őket. Csaknem. Mi ez? Mit művelek? Nem szórakozni jöttem? A kardigánjáról kéne valamit hazudnom, nem? Mi van velem? Nem vagyok itt. Hol vagyok? A bárpultnál ülök. Most, hogy a csaj lelépett, nyugodtan befordulhatok a tükör felé, ahonnan visszabámulok, és azt hiszem kicsit röhögök ezen a null alkoholos betegségemen. A háttérben csocsó hangjai, üvölt, ahogy űzik, hajtják, poharak és üvegek koccanása,

64

hülye dalszöveg foszlányok, fetrengő rímek, erőlködő dallamok, néhány magasabb hang, kivillanó hús, ujjpercek a bőrön, félénk arrébb huppanások, értelmezhetetlen pillantások, mindent beborító, mámoros elégedettség, egy ragacsos folt a könyököm alatt. El akarok tűnni innen. Annyira ismerős világ, annyira megfejthetetlenül. Megijeszt. A Zsé nevű gazember újabb sört rendel, a pultos csaj csapol, mosolyog, kotor, csapol, helyezi az alátétet, és megvágja Zsét, legalább egy kilóval, de az nem törődik vele, csak vigyorog a nőre, nagyon szépen, köszi szépen, mondja, azután még egy darabig szemez a csaj tarkójával, végül odalép a bárszék mellé, amin addig az a nő ült, akit elüldöztem. -Na, milyen a csaj? – kérdezi. -Nem jön vissza, nyugodtan ülj le. -Mert? -Álldogálni akarsz? -Miért nem jön vissza? -Gumiszobáról beszéltem neki. Hogy egy gumiszobát ki kéne adni gazdagoknak. -Ez kurva jó – töpreng el Zsé. -Remélem nem nyúlja le az ötletemet. -Ez kurva jó! -Nőnél ne próbálkozz vele. -Ezt meg kéne csinálni, ember!

65

-Van gumiszobád? -Még lehet. Csinálhatunk is egyet. -Gondolom, elég sokat ittál. -Nem lehet olyan nehéz. -Csak lépjünk le innen, oké? -Mi kellhet hozzá? Gumi meg szoba, nem? Zsé azt hiszi vicces. Ezen a szinten szoktak kezdődni a gondok. Ilyenkor rendesen rühellném, ha nem kedvelném. Ilyenkor a legkönnyebb összeszólalkozni vele. -Tényleg, nem léphetnénk le? Holnap biztos melózol te is. -Na és? Az holnap lesz, nem? De te menj nyugodtan, ha akarsz. Puhány. -Nem hagylak itt, haver. -Mert? Részeg vagyok, aztán szétverik a pofámat? -Azért. -Most aztán marha büszke vagy magadra, amiért nem iszol, mi? -Igazából elég szarul vagyok. -Meg is értem. Nem tudsz meginni egy sört. Gyenge vagy. -Az. -Egy gyenge jellem! -Amire készülök, ahhoz tiszta fej kell. -Akkor nagy szarban vagy, mert olyanod nincs egy darab se.

66

-Na ez az. Kurvára nem tudom, hogyan fogjak neki. -Elárulod, mi van? -Ilyen hülye levelekről van szó. -Mi, szerelmeslevelek, vagy micsoda? -Pontosan. Ismered a sztorit, vagy mi? -Mindenhez értek, ami szerelem – röhög. -Nagy formában vagy, de ez a balhé egyáltalán nem vicces. El kéne juttatnom ezeket valakihez. -Jó a csaj? -Nem csaj. -Ne szivass! -Hülye vagy, a leveleket nem én írtam. -Neked írta az a srác. -Lószart. Egy lány írta nekem. -Miért kéne odaadnod a srácnak. -Mert az ő csaja írta őket. A lehetetlenül alacsony fiókos szekrény előtt ülök. Törökülés. Már csak ezek maradtak a haverok felelőtlenül kezelt holmijai közül. Sárga papírok. Rózsaszín betűk. Nem írja le a nevem, csak úgy szólít: Te. Nem ír testekről, sem sötétről, sem titokról, sem szájakról. Szívekről pláne. Egy költőről ír. Azt írja, meglepte, hogy mennyire gyűlölöm a költészetét, megkérdezi, miért. Mert félek tőle. Mert ópiumról ír, mert

67

alkoholról, mert nőkről, mert soha nem boldog, mert beleőrül a boldogtalanságába, mert belerángat másokat, mert együtt tudnék érezni vele, olyan meg nincs. Ártatlan levél. Még egészen az elejéről. Többek követték. Ujjam ráfeszül a mobil számlapjára, hevesen kotyogtat, majd megállapodik egy számnál. Csak nézem. Nem tárcsázok. Miért nem?

ÉSZRE-VÉTLEN Kínában olyan éttermet nyitottak, ahová kifejezetten ideges vendégeket várnak. Abból szeretnének pénzt csinálni, hogy az ideges vendégek, ha úgy tartja kedvük, nyugodtan megüthetik a felszolgáló személyzetet. Pofon, ökölcsapás, torokütés, judodobás, tripla mavasigeri, mindegy, ahogy akarják, de ajánlott teljes erővel, azután lehet szurkolni a borravalót. Kedvelem az ötletet, azonban én egyenesen magán boksz zsákot pénzelnék. Érted, a tag folyamatosan ott loholna mögöttem, észrevehetetlenül, én is végig levegőnek nézném, akikkel találkozom sem szólnának

68

hozzá, mintha ott sem lenne, mintha nem is létezne, egész a pillanatig, amikor valamin rohadtul felidegelem magam, mert akkor egyszerűen elordítanám a nevét, amit én adnék neki, MARMALÁD például, akkor ő elősunnyogna az árnyékból, én meg bebasznék neki egy embereset. Szükségem van egy Észrevétlenre. Amikor szállok fel a buszra, a vezető meg rámszól, hogy az ötvenes nem elég, persze nem kevés provokatív éllel, egyszerűen csak a szemébe nézek, hívom MARMALÁDot, aprót kérek tőle, majd amikor felém nyújtja, egy hirtelen mozdulattal eltöröm a csuklóját. Ezen mindannyian jót röhögünk, én meg veszek egy teljes árú menetjegyet, meg egy kilenc százalékosat az Észrevétlennek. Amikor átverekszem magam a füstön, a habon, a pénzéhes macákon, a fukszos melegeken, meg a susis haverjaimon, és végre elérem a vécét, benyitok, találok is egy szabad fülkét, viszont belépve látom, hogy valakinek derogált lehúzni a slozit maga után, nem balhézok, nem akarom megzavarni a szomszédos fülkében erőlködő figurát, csak fáradtan behunyom a szemem, és halkan megkérdezem: itt vagy MARMALÁD? Ő pedig

69

azt mondja, igen, kinyitom a fülkét, bejön, én meg beleverem a fejét a csészébe, többször is, aztán megpróbálom egészben lehúzni a klozeten. Amikor a Readers Digest negyedszer is kiküldi az ajándék könyveit, amit az ég világon senki nem kért, főleg nem pénzért, az ajándék lekvárral, belenézek a dobozba, és bosszúsan annyit mondok: MARMALÁD. Az észrevétlen pedig jön, én két kis csuprot a szemeibe állítok, egyet legyömöszölök a torkán, a negyediket feldugom a seggébe az ajándék könyvekkel együtt, aztán mehet a dolgára. Amikor nyers húst löknek elém, és az első rózsaszín pillantás után már nagyon jól tudom, hogy ez olyan lesz, mint valami betegesen szexi, forró rágógumi, rossz íz inklúzíve, mégis belekóstolok, először öklendezek párat, majd kirohanok a budiba, és a drága kaját a csészébe köpöm, valamilyen módon megölve ezzel több tucat éhező, afrikai kisgyereket, és közben üvöltök MARMALÁD után, aki halkan lép mellém, én meg teljes erőből a medencecsontjába könyökölök. Azután visszarángatom az asztalomhoz, és megetetem vele a maradékot.

70

Amikor mindenki azon sopánkodik, hogy minden mennyire drága, meg milyen elviselhetetlen, meg mennyire végünk, meg mennyire csinálni kéne valamit, csak hát mit, ugye, ez a kérdés, és a paranoia ismét bevett népnevelő eszközzé válik, és fals diplomata mosolyok próbálnak útba igazítani, és mindig az utolsó pillanatban, amikor valami jóra fordulhatna, meghal az akcióhős, és csak depi van, meg az elfajzott haverjai, szocidepi, ilyesmi, és félő, hogy a sopánkodók forradalomnak álcázott garázdálkodásba és rablóhadjáratokba kezdenek, öngyik lesznek, és ha ők is, akkor viszont mi is, hát nehogy már, és már mindenki agyonverte az Észrevétlenjét, nos, akkor közösbe dobnám az enyémet, éljék ki magukat rajta, és mosolyogva hátra dőlnék. Egy napra egy jó cselekedet.

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE A véres nyál nagyot csattan a padlón. Jó kis ütés volt. A szoba forog, a szemeim felfelakadnak, de még itt vagyok. Csak az arc cipőjét meg a farmerját látom. Jó anyag. Simán fel tudnám lógatni vele.

71

Lehet, hogy nem volt ez akkora ötlet. Felhívni azt a számot. Zsebretenni a leveleket. Felvenni a legvilágosabb pólómat. Ennek annyi. A verés divatszakértővé tett, vagy mi van. -Szarul nézel ki - mondja a Zsé nevű gazember. -Kösz hideg kólát szorítok a pofacsontomhoz. -Intézzünk valamit? -Á, nem érdekes. -Megdumáltátok? Jó, oké, látom, hogy megdumáltátok. -Meg. -Tényleg ne csináljunk semmit? Úgy értem, ne verjük ki belőle a taknyot is? -Haver, megdugtam a nőjét. -Aha. -Többször. -Aha. -Na most mi van? Megint gyenge vagyok? -Gyenge. Egy gyenge jellem. A Sörbrigádok egy igen elit társaságnak számít a piások között, bármilyen szánalmasan hangzik is ez. Gazdagok, akik a drog helyett mégis az alkohol mellett döntöttek. A nevüket a Vörös Brigádok után

72

választották szabadon. Fennhéjázó sznobok, teljesen nem evilágiak, mi a francnak ad valaki nevet egy piálós bandának, az anoním alkoholistákon kívül, de nem? Velük nem találkozhatsz bármelyik kocsmában, nem futsz össze velük az utcán, a törzshelyeik olyannyira titkosak, hogy szinte nem is léteznek. Ezek a keményfiúk leginkább otthon piálnak, de ha megjelennek egy erősen fizetős helyen, mindegyikük kezében a rohadt esernyőjével, akkor a cigifüst megdermed a levegőben. Mindig falkában járnak. Ahogy megérkeznek valahova, a bennszülöttek világosan értik a helyzetet, fogják a kabátjukat, meg a luvnyáikat, kalap a fejre, és viszontlátásra. Vannak, akikkel nem lehet szarozni. A Brigádok ilyen alakok. Arra csekély az esély, hogy négyszemközt beszélj bármelyikkel. Ha elszántad magad arra, hogy az egész bagázzsal szembenézz, találkozót kell megszervezned, vagy inkább kérvényezned. Van egy-két hitvány csóró, akik az utcákat járják, ha tudod, kihez kell odamenni, el tudod juttatni az üzeneted a Brigádokhoz. Nekem beszélnem kellett velük. Csakhogy nem én kerestem meg őket, hanem fordítva.

73

Vez együgyűsködve vág át a Főtéren, megáll mellettem, a kereszt előtt, ahol a galamboknak dobálok napraforgóhéjat. -Ccsssáá. -Csövi Vez. Szotyit? -Ááá, most neeem. Mija heeelyzet? -Nem sok. A rohadt galambok nem akarnak zabálni. -Ne iss tőőrőődjj vellük. Aa Briggáádok aakarnak lááátni. -Kicsodák? -A Sőőőrbrigádoook, tudood. -Mert? -Nekem nem áárulják eeel. Eel kééne menned ide - azzal átnyújt egy cetlit, rajta egy cím, az utca ismerős, odatalálok. Ha akarok. Muszáj lesz akarnom. -A Brigádok? Az nem vicc, ember - közli Zsé. -Én is tudom. Oda kell mennem. -Veled megyek. -Vagyok így is elég nagy szarban szerintem. Nem kell még több cirkusz. -Meg sem mukkanok. Csak lássák, hogy nem vagy egyedül. -Aztán majd kapsz te is a pofádba.

74

-Velem nem boldogulnak. -A Brigádok mindenkivel boldogulnak. -Feldugdosom az esernyőiket a seggükbe. -Látod, ezért nem akarom, hogy velem gyere. Azt sem tudod, mit akarnak. Miért kéne feldugdosni az esernyőket a seggükbe? -Résen kell lenni, ember. -Az nem ugyanaz, mint összebalhézni a keményfiúkkal. -Nem értem, mitől lennének olyan kemények. -Te is azt mondtad, hogy ez nem vicc. Emlékszel? -Nem hát! De én nem csinálom össze magam tőlük, érted? Neked is ezt ajánlom. Nehogy már meghunyászkodjunk! Ezer éve iszom ebben a városban. Nekem olyat még nem tudtak mutatni, akitől meg kellett volna ijednem. -Néha jobb lett volna, ha megijedsz. -Beszarinak lenni sosem jó. Végtelen hosszú lépcsőn kutyagolok felfelé. A városnak ezen a részén a kiadós közvilágítás ellenére is mintha sötétebb lenne. Vagy csak a képzeletem játszik velem.

75

Zsé igazi jó haver. Csak nincs egy késhegynyi esze sem. Simán összetöretné magát, csakhogy megmutassa, hogy ő nem fél. Mindig ezekre a bunyókra készült, mindig ezekre a harcokra. Az igazságért akar kiállni. Védelmezni a gyengébbeket. Olyan, mint egy kerekasztal lovag, aki lekéste a saját évszázadát. Vagy évezredét, ha már itt tartunk. A sikátorok úgy tekergőznek, mint valami nagyobb lény zsigerei, én meg a bélcsatornákon kúszom végig, ismerem a célt, gyorsan pumpálom előre magam, hogy minél előbb eljussak a város végbélnyílásához. A kloákán ott bűzlik ez a hely, elfog az undor, ahogy végignézek az aranyozott betűkön, a makulátlan kerthelységen, murvával, muskátlival, tahókkal a székeken, úgy látszik pihenőjük van, nem kell az utcákat járni a Brigádok üzeneteivel. Belépek a nyitott kapun. Az együgyűek felém fordulnak. Intek Veznek, aki bambán elfordul, tovább megyek. Ahogy átlépem a kocsma küszöbét, hallom a murva csikorgását az együgyűek lába alatt, iszkolnak, mint a patkányok, egy kicsit nekem is ehhez lenne kedvem, csak sajnos innen nincs visszaút.

76

A köszönésemre nem érkezik válasz, csak méregetnek. A pultos csaj kíváncsian tekinget az irányomba, és méregeti a Brigádokat is. Ketten támaszkodnak a pultra, amikor beléptem az ajtó felé fordultak, most engem bámulnak. További öt tag a gusztustalan arany színű asztalok mellett ücsörög. Minden ugyanabban a színben játszik. Az asztalok, a székek, a pult, a tükör kerete, még az istenverte biliárdasztalt, és a wurlitzert is bevonták ezzel a pisaszínű festékkel. Legszívesebben idehánynék, és itt hagynám a helyet. A plafonról lógó, csöcsökre emlékeztető lámpákból remegő sárga fényben, az egyik alak feláll a székből, könnyedén a kezébe kapja az esernyőjét, és a mutatóujján egyensúlyozva közeledik felém. Átlagos felépítésű gyerek, a szemüveg olyan nyálasszájúnak állítja be, a gazdag fajtából, kis szaros, legalább nyolc évvel fiatalabb nálam. Hülyén vigyorog, a metsző fogai közt tátongó szakadék szégyentelenül bámul vissza belém, a szemüveg mögött a szemei mint két sáros teniszlabda, legszívesebben leverném a fejéről az okulárét. Aztán végem. -Valami problémáról hallottunk. Lentről, a városból.

77

Úgy dumál, mintha a rohadt Olümposzon élnének. Talán megérné mégis csak leverni a fejéről a hemüveget. -Miféle problémáról? -Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé! Ha jól emlékszem, így szól a tizedik parancsolat. -Még mindig nem értem. Sárga papírlapokat húz elő a Pontosan tudom, mit tart a Helyenként átüt a rózsaszín tinta.

zsebéből. kezében.

-Ismerősek ezek a papírlapok? -Igen. -Akkor jó. Már megijedtem, hogy fel kell olvasnom belőlük. Azt senki sem akarhatja. Csak figyel. A két szemgolyója, mint az olvadó fagylalt gombócok, csúszkálnak a lencsék mögött. A szája egyik sarkát felhúzza, úgy tűnik egész a homlokáig, úgy vigyorog rám, fürkész a tekintetével, azt akarom mondani neki, ha tovább vetkőztet, elpirulok, de tudom, hogy ez pánikszerű látszat megoldás lenne, itt nem kell

78

feszültséget oldani, nincs annyi humor a világon, ami ezeknek a pöcsöknek a figyelmét elterelné rólam, aki minden bizonnyal egy értékes ismerősüknek ártott. -Ezeket önnek írták, nemigaz? -Nem kell magáznod. -Maradjunk a tárgynál! -Nekem írták őket. -Kicsoda? -Az utolsó lapon ott az aláírás. -Azt szeretném, hogy ön közölje velünk. -Nehéz lenne, mert a névre már nem emlékszem. Az asztaloknál és a pultnál ülő suttyók mind felpattannak, de a főfasz felemeli a karját, nyugalomra inti őket. Most úgy érzem, legszívesebben nekik mennék, á lá Zsé. Az is mindegy, ha kicsontoznak a hülye esernyőikkel, csak hadd verjek bele a pofájukba. Nem tudom, honnan ez az érzés. De ahogy a szemüveges a kezét fenntartva tovább méreget, kapargatom a dühöt, érzem, hogy van valami a felszín alatt, igazából tudom is, hogy mi az, de a saját szememmel akarom látni, a számban akarom érezni az ízét. A félelemnek. Állítólag olyan, mint a pezsgőbuborékok.

79

EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ Az alábbiak mindegyike ötvenessel működik: a csocsó, a zenegép, a HÉV, a Volán. És máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelőtt. Ahogy a kis pancser méreget, végiggondolom a történetet, ami ebbe a szituba kevert. Úgy bámul az Egyenlítőszerű vigyora mögül, mintha ő is belelátna a gondolataimba. Vajon ő is épp kibámul a HÉV összekarcolt ablakán? Ő is felböfögi a sört? Na, milyen érzés? Ismerős, igaz? Sörbrigádok. A tököm. Most ő is a kapaszkodó után kap, felhúzza magát, pedig szívesebben maradna a seggén, pihenne egy kicsit, lecsukná a szemét egy pillanatra, csak egy perc, és megint jobb lesz, megint tisztább a kép, de valami mégis hajtja, hogy az ajtóhoz lépjen. Odakint sötét van, koromsötét éjszaka, az ablakból, mint tükörből, én nézek vissza rá. Nem erre számítottál, mi, hülye gyerek? De igen? Oké, csak kérdeztem. Az egyik lába megrogy. Ahogy néha a várakozásban a pult előtt. Szemügyre veszi a cipőket a lábán, mintha beszélni akarna hozzájuk, tudjátok, hogy még haza kell vinnetek, nem igaz?, na azért, felemeli a

80

tekintetét, belenéz a tükörkép szemeibe, de gyorsan elfordul. Most már le kéne szállni. A gyomra jelez. A HÉV fújtatva fékez. Kérem vigyázzanak az ajtók nyílnak, a hirtelen levegő, még ha kellemesnek tűnik is, igen veszélyes lehet. A tükörkép eltűnik, a szófogadó cipők előrelódulnak, kicsit nagyobbat is, mint kellene, de korrigálnak, sima landolás a HÉV lépcsője előtt, bár a térdek ismét megrogynak. A tekintetét végigűzi az állomáson, az végigsiklik a zöldfehér giliszta oldalán, aminek a beleiből áramló sárga fény ugyanolyan pisaszínűre festi a szemközti házak falát, mint amilyen színek között ez a ficsúr most szeret üldögélni, most, nyolc évvel később. De még nem ott járunk, visszamászik a szemeim mögé, a retinám képsorait nézegeti az okuláréjával, és vigyorog, és motyog közben, aha, ühüm. Most ismét ott áll a szófogadó cipőimben, körülötte idegen emberek rajzanak. Megpróbál az arcukra nézni, de nehezére esik fókuszálni, az arcok foltok csupán. A HÉV hangos visítása összerezzenti, figyelmeztetésnek veszi, ideje indulnia, különben sosem ér haza. Felemeli a jobb lábát, és a bal elé szeretné rakni, de mögé sikerül. Mi a franc? Ferde vigyázban áll. Újra

81

emeli az egyik lábat, és újabb lépést tesz hátrafelé. A HÉV ajtajai összezáródnak. Egy újabb kísérlet még hátrébb viszi a srácot, most már tisztában van vele, hogy nem fog megállni, és érzi, hogy kanyarodik, méghozzá a rossz irányba, a HÉVsín felé. A vasparipa felnyerít, de lassan indul. Tak-tak. Tak-tak. A gyerek a szemeim mögött tudja, hogy csak két-három lépés, és befordul a kocsik közé, lebucskázik, nagyott puffan a sínen, akkor még nem fáj, a kerekek utána már megoldják. De nem ez van. Puha érintés. A lány szinte két ujjal fogja az ingemet, úgy húz félre. Pehelysúlyban vagyok. Elég durván lebeghetek. -Jól vagy? - kérdezi. -Aha - fogalmam sincs, hogyan tudok válaszolni. -Nincs egy ötvenesed? -Nincs. -Haza tudsz menni? -Aha. -Helló. -Helló. A HÉV messze zakatol. Elvonszolom magam egy közeli épületig. Hányok. De most már élni

82

fogok. És igen, haza tudok menni. És volt ötvenesem. Talán a hála volt, amiért megmentette az életemet, talán a lelkiismeret-furdalás, ami folyamatosan bántott, hogy átvertem az ötvenessel kapcsolatban, nem tudnám megmondani, de mindent megtettem, hogy összejöjjek vele. Ez egy olyan sztori, nem? Ilyenkor illik összejönni. Egy lépcsőn ülünk. Neki cigije van, én a piát szerzem. Hülyéket beszélek, már nem emlékszem pontosan, miket mondok, de igyekszem nem az agyára menni azzal, hogy így megmentette az életemet, meg úgy, mert igazából, az az élet szart sem jelentett, főleg nem abban az állapotban, ahogy voltam. Mi állítólag végső soron mindannyian egyedül a haláltól félünk, minden félelmünk a halálfélelemre vezethető vissza. Azokban az időkben rettenthetetlen voltam. Nyoma sem volt a félelemnek. Megpuszilom a nyakát. Olyan hirtelen történik, hogy nem sülhet el rosszul. Csókolózás. Régi érzés. Azon a kéjesen elgyötört hangon beszél, amin énekesnők énekelni szoktak, azután azt

83

mondjuk rájuk, hogy megdugnánk a hangjukat. Azt mondja, szereti, ha hozzáérek, azt mondja, szereti, hogy olyan választékosan beszélek, tényleg jó rég történhetett, azt is mondja, hogy van egy barátja, de legyünk őszinték, ez most senkit nem érdekel. Azután megíródott néhány levél. Sárga papírra, leginkább rózsaszín tintával. Ez a kombináció meglehetősen kellemetlen volt a szemnek, és összeegyeztethetetlen a lány természetével, mégsem tettem szóvá, életemben először nem szóltam valamiért, ami nem tetszett. A szemüveges arc az ujjai között pörgeti az esernyőjét, oda sem néz, engem stíröl továbbra is. Látta ezt az egészet? Ha elkezdeném mondani, leintene, hogy oké, tudja, ne fárasszam magam? Látta ezt az egészet? -Kicsit elkalandozott - szólal meg, és tovább pörgeti az esernyőjét. -Csak egy picit. -Meg kell értenie egy dolgot. Az úriember, akit ezen levelekkel felzaklatott igen fontos nekünk. A nyugalma fontos. -Értem.

84

-Nem szeretnénk, ha ismét felzaklatná. -Értem. -Beleolvastam - kezdi, és én azt gondolom, úgy fogja folytatni: a gondolataiba, kedves uram, de nem így alakul: - beleolvastam a levelekbe. És én is értem önt. -Tessék? -Megértem a romantikus érzelmeit a hölgy iránt. -Tényleg? -Igen. Mindazonáltal, remélem, ön is megérti, hogy valamiféle retorziót alkalmaznunk kell, amiért felzaklatta azt a számunkra oly fontos fiatalembert. -Persze. Persze, megértem. Akkor esnek nekem. Mind a heten. Mondok valamit: az ember nem így képzel el egy gatyarohasztóan meleg, nyári délutánt. A VIBRÁTOR ÉS A TARKÓ HÁZÁBAN Biztosan elveszítem az eszméletem, mert a Vibrátor És A Tarkó Házában találom magam. A dolog kísértetiesen hasonlít a 11. éves Erotika Kiállításra, a Vásárközpont B csarnoka ugyanúgy pöttömnek hat, az egész területet be lehet járni öt perc alatt, és az AIDS-totós csajnak büdös a szája. Noha a megtermett

85

cigány csaj az álló mellbimbóival csak kis kivárással veszi a lapot, amikor megkérdezem, lehűlt-e a levegő, utána legalább letérdel és szeret. Na jó, ez nem igaz. Lehet kacagni tagbaszakadt vibrátorokon, kék zselésen, rózsaszín dupla dimidzsesen, mozgón és simán csak bizsergetőn, vékony gilisztaszerűn, méteres kékeresen, meg műanyag alkarokon, amiről az ember azt hinné, hogy sima műkar, rokkantaknak, amíg eszébe nem jut, hogy hol is van, meg hogy fistfuck, meg ilyenek. Lehet kamerázni a testfestett bulákat, unott pofájú szemüvegeseket, meg hosszú feketéket, combcsizmával, nem is beszélve a csajról az átlátszó estélyiben, akinek a vágása felér a köldökéig. Megkérem, hogy nézzen rám úgy, mintha haragudna, mire azt mondja, nem teheti, mert ma mindenkire mosolyognia kell. Lefogadom, hogy erre a nácik utasították, én meg azt mondom: annyi baj legyen, mire ő térdre ereszkedik és szeret, na jó, ez nem igaz, de azért lefilmeznek vele, a felvétel pedig ismét tudatosítja bennem, mennyire fotogén vagyok. A szépség és a szörnyeteg, mondhatnám, csak nem akarom megbántani a csajt.

86

A Vörös Pipacsnál úgy árulják a húst, mint valami hentesüzletben. A vonagló csajokat szinte kötelező kamerázni, meg fotózni, mert ha harmadik felszólításra sem készítesz egyetlen felvételt sem, diplomaták jelennek meg, kíséretükben néhány nácival, és elvonszolnak egy nagyon szűk szobába, aminek a falai vibrátorokkal vannak teletűzdelve. Ha rendes gyerekhez illően fotózol, egy idő után, három rugó ellenében elviheted valamelyik tyúkot egy fülkébe, ahol állítólag többet is megmutat. A választék széles, a részeges pinamutogatótól, a halálra emlékeztetőn át a púderes vödörbe zuhantig megtalálsz mindent, amit nem keresel. Én nem fizetek ezért pénzt, bár erősen gyanítom, hogy valamelyikük szívesen letérdelne és szeretne, jó hosszan. Aztán miközben azon tűnődök, hogy egy molett guminőre, vagy egy gigantikus Falli manóra költsem a könnyen megkeresett pénzemet, két tizenéves Viagra ízű fagyit tukmál rám, és nem értik a vicceimet, megyek is tovább, átvágok az Öregek, Csúnyák, Dagadtak Országos Találkozójának résztvevői között, és a nagy színpad előtti küzdőtéren és egyben a tarkók országában találom magam. A hangszóróból a Depeche Free Love-ja szól, és a színpadon mindenki

87

beleül mindenbe, és mindenkinek rózsaszín műfaszok lógnak a szájából, én meg a százhárom centi marmagasságommal rohadtul csak tarkókat, meg szar frizurákat tudok lekamerázni. Én ennyi tarkót egy helyen még nem láttam. Nem csak szimpla tarkók. Dupla, sőt tripla tarkók. El se hiszed. A leszbi show-t kivárom, ám amikor Maya Gold a színpadon töltött két perc után még mindig tele van ruhával, ismét belevetem magam a kavarba hátul. Suttyomban drogozó testfestettet látok, máshol valami homokos performansz zajlik, nyerek néhány óvszert, amivel fogalmam sincs, mit fogok kezdeni, egy tehénre emlékeztető pornósztár motoron fetreng, vagy pózol, nem tudom eldönteni. Belebotlok a csajba a necc harisnyával, a nem alapszinten narancsos seggel, meg a szopnék feliratú pólóval. Az este folyamán minden megfordult a szájában a nyalókától a Traubis üvegig, csak az nem, aminek kellett volna. Azt hiszem Tera Bond a legújabb felfedezett, meg akitől nagy pénzt remélnek a producerek, szerintem a Kovi haverotoknál van, de ne feszítsetek keresztre, ha mégsem. Minden esetre ő az est sztárja. Sikerül tőle dedikált fényképet szerezni, ami annyira nem nagy szám, meg a sok szeretettelt úgy írja, hogy: soxeretettel, de azért jó fej, mert

88

mutat cicit, meg integet a kamerába, haza anyunak. Azután letérdel elém, és szeret. Kit akarok átverni? Nos, az ő fellépése előtt egy másodperccel lemerül a kamerám aksija, az utolsó felvételen egy fazon söprögeti a színpadot, én meg nemcsak, hogy felvenni nem tudok semmit, hanem mintha frankón megvakultam volna, a szemem aksija is lemerült volna, csak nagy feketeség van. Talán hamarosan magamhoz térek. Hát, ilyesmi tapasztalások érhetnek A Vibrátor És A Tarkó Házában. Amolyan magyar stílusban gagyi dologról beszélünk itt igazából. Kicsit izzadságszagú, kicsit arcpirító, de a miénk.

VÉGTELEN MELLTARTÓ A pornóipar csak Amerikában egy nyolcmilliárd dollárt termelő üzletág. Ez alatt leginkább a magazinokból, filmekből, esetleg számítógépes programokból és természetesen, a mostanra rendkívül fellendült internetes pornó oldalakból befolyó profitot kell érteni. Ha pénzt akarsz, pornó oldalt nyitsz a neten, ahogy a 24 éves Seth Warshavsky, aki manapság már évi 50 milliót

89

keres, vagy Beth Mansfield, a legendás háziasszony, aki ez évre, csupán a reklámokból 800 ezres bevételt remélhet. Aki azonban már belefáradt a számtalan pornó reality és ál-reality show-ba, vagy egyszerűen csak túl öreg ahhoz, hogy elszakadjon a klasszikus, néha cseppet bundesliga frizurás, néha egy kicsit hónaljszőrös, elsősorban videókazettákon, s mostanában természetesen DVD-n terjesztett birkózógáláktól, annak sem kell elkedvetlenedni, hiszen az a piac is telített maradt. Csak kicsit kevesebbet kell érte fizetni, mint régen, ám így is kolosszális hasznot termel. Az utóbbi megállapítással nehéz egyetérteni, ha a vásárló a lejjebb olvashatóakhoz hasonló filmcímekkel szalad össze: *Büdi fehér csajok *Haver, hol a vibrátorom? *Végbélbowling *Szaros seggű kurva vagyok *Ass-hole O Mio *Végtelen melltartó *Drankó Fidkók *Tomboló mellek *Szex *Farok nélkül 19.

90

*Topless agysebészek *Játsszunk anális Twistert! *Egy lapostetű naplója *Anális tűzlabda *Lófarok *A plussz nemiszerv *Nagy, mint ez a doboz 1. *Mellalica *Kid Vegas. Figyelj kempingezni, ribanc! *A szeméremajak legyen veled! *Seggpumpa *Mit keres egy kalóz a leszbikus pornómban?

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE Micsoda szakadt lebuj! Minden barna és fekete. Vagy csak szétverték az ideghártyámban lévő csapokat. Én figyeltem biológia órán, haver. Nincsenek itt lámpák? Felnézek, és a plafonra erősített lapátok olyan érzést keltenek bennem, mintha egy beszakadt bányában üldögélnék. Vagy a koponyám szakadt be, elég béna a mozgáskoordinációm. Mondjuk, ezt ráfoghatjuk az italra. Előttem a korsó csorba szája, rajta barnás foltok, tudom, hogy a vérem, érzem a sós ízét. És az állott sör bűzét. Tele hamutál.

91

Kicserélné valaki? Nem? Jól van, csak kérdeztem. A telefonomban számokon klattyogok át. Talán lesz valaki, akit fel akarok hívni. Egyet sem találok. Ha már annyit sikerült elérnem, hogy a jelen lévők nem bámulnak folyamatosan a megtépázott pofámra, többeket nem akarok idecsődíteni. Eszembe jut az a dal, ki is énekelte? Egy nő volt. When you're alone and life is making you lonely You can always go downtown. Micsoda tanács! Majd a belváros feldob, lúzerkém, kicsit vértől csöpögősen, kicsit sajogva, de mulatni fogsz. Micsoda üzenet! És én hajlamos vagyok hinni neki. A kijárat felé nézek. Már megint. Talán attól tartok, hogy belép valamelyik baromarcú, és az esernyőjét keresi, amit a seggemben felejtett. Az ajtót nem látom, mert elválaszt tőle egy kanyargó pult. Onnan szűrődik egy kevés fény a boxok felé, de az is émelyítően fosszínű. Ez egy szar világ. A korzón sétáló embereket nézem. Néha karcok folynak el a szemem előtt, mint a régi

92

filmszalagokon. Ezek az apró sérülések gyerekként mindig malacfarkakra emlékeztettek. Az egyik egy kalapos öregúr sétabotján kunkorodik, egy másik pedig görkorcsolyázó suhanc legjobb trükkjébe rondít bele. Ezen elvigyorodok. A vigyor olyan bárgyúra sikerül, hogy elszégyellném magam, ha nem égne máris a pofám, amiért talaj részeg vagyok. Ennyit a nem-iszom-többet történetről. A dobozt a számhoz emelem, és legurítom az utolsó húgymeleg kortyot, közben folyamatosan kívülről szemlélem magam, ahogy fejem hátravetve nyelem a rettenetes löttyöt. A szemem szinte csukva, de érzékelem a pillák apró, sűrű remegését. When you've got worries, all the noise and the hurry Seems to help, I know downtown Just listen to the music of the traffic in the city Linger on the sidewalk where the neon signs are pretty How can you lose? A Ketrecben ülök. Nem a szendvicses, büfé résszel szemben, hanem a sörös hűtővel. A lottózót figyelem. Újabb és újabb

93

munkatársaim tűnnek fel, és benyitnak az udvari budi méretű építmény ajtaján. Néha ők is meglátnak, némelyikük int, a barátságosabbak odaoldalognak kezet fogni. Látják, hogy nemcsak összevertek, de részeg is vagyok, nem tudják, hogyan kezeljenek. Ők nem szoktak így látni. Titokban tolom. A piát is, meg a ketrecharcot is. Vagy egyszerűen csak elkerüljük egymást. Vagy nem is vagyok ketrecharcos. Amikor a szokásos, mi a helyzet után lekopnak, azon kezdek agyalni, honnan szerezzek még pénzt. Rohadtul szegényen üldögélek az egyre kényelmetlenebb székben, de még mindig szomjasan. The lights are much brighter there You can forget all your troubles, forget all your cares So go downtown, things'll be great when you're Downtown-no finer place, for sure Downtown-everything's waiting for you A koncert kellemesen dübörög, felszabadít, hogy rajtam kívül vannak még részegek a teremben, amitől óvóhely érzésem támadt. Többen tele szájjal nevetve és úgy tűnik, őszintén üdvözölnek, kacifántos kézfogások,

94

néhány ölelés, meg persze: kérsz még egy sört? Meg persze: jó hogy. Bambán bámulok a csajokra. Mindnyájuk mozdulatai a barna, a sárga, a bronz árnyalataiban úsznak, olyan pamacsos aurát húznak maguk után, akármerre mennek. Halványul egy darabig, majd eltűnik. Mindenképpen el akarom hitetni magammal, hogy egy bika vagyok, ez azért kell, hogy el tudjam hitetni velük is, mert mindenképpen bele akarok mászni azokba a gusztustalan színű aura kivetülésekbe, de csak fáradt vagyok, és totál. Táncot erőltetek magamra, és nekitántorodok a falnak, nem messze a színpadtól. Maybe you know some little places to go to Where they never close-downtown Just listen to the rhythm of a gentle bossa nova You'll be dancing with him too before the night is over Happy again A sör csendesen kúszik végig a pólómon, sárga vízesésként zuhog alá, és összegyűlik a lábamnál. Mint aki behugyozott. Nemsokára besokallok, és kitántorgok a pincehelységből. Már akkor keresnek, hallom, hogy a nevemet szólítják, de nem válaszolok, az első fát

95

keresem. Széles terpeszben, nyújtott kézzel a törzsnek támaszkodva hányok, a szemem könnyes, szeretném azt hinni, hogy sírok, de tudom, hogy nem erről van szó. And you may find somebody kind to help and understand you Someone who is just like you and needs a gentle hand to Guide them along A hatemeletes panelház előtt állunk. Az éjszaka csendjét csak egy-két harsány dudaszó töri meg, suttogva beszélünk. A lány elköszön, és fordulna a bejárat felé, de a szabadon lévő kezemmel megfogom a karját, és visszahúzom. Igyekszem gyengéd lenni, talán sikerül. Meg sem fordul a fejemben, hogy nem akar közel hajolni egy piától bűzlő, bamba hülyegyerekhez. Nem, nem veszek tudomást erről, nem most. Meg akarom dícsérni a szeme színét, olyan fajta, akire hatni lehet az ilyesmivel, de nem tudom megállapítani pontosan. Tényleg lehet valami a szememmel. Vagy a világgal. Elmondok egy nyuszis-medvés viccet. Nem szereti a vicceket, mondja, de szerintem csak nem érti őket.

96

Megint a zavarodott mosoly az arcán, feldühít, hogy nem kérdez vissza, ha valami nem világos, nem reagál, és nekem újabb témákat kell felhoznom, és ez nagyon fáraszt. Nem engedi, hogy bébinek szólítsam, de nem jut más eszembe. Százszor köszön el, én most bemegyek, mondja, nem akarom, hogy bemenj, mondom, pedig egy kicsit már szeretném, ha elhúzna. Az anyja kinéz az erkélyről. Köntösének kapucnija az arcába lóg. Köszönünk neki. Amikor behúzza maga mögött az ajtót, mindketten nevetünk. Csókolózunk. Rosszul csókol. Kapkod. Újra próbálom, nem nyugszik meg, az utolsó körbe majdnem beletörik a nyelvem. Talán csak szabadulni akar abból a szájból, azt hiszem, ez az. Végül csak hazamegy. Én is elindulok, nagy kannak kéne érezni magam, de nem megy, én meg nem bánom. Ma megtanítottak a szerénységre. Én ennyit még életemben nem kaptam. Esernyővel. Megállok pihenni egyet, meghúzom a sört, és behunyt szemmel élvezem egy kicsit a meleg nyár éjszakát. Minden tökéletes. Csak az élet szar.

97

Leülök egy drótkerítés tövébe, amelynek történetesen nincs rögzítve az alja, ezért dobok egy hátrabukfencet, és beterítem magam a söröm maradékával.

KEGYETLEN A csiklandozásban az a legkegyetlenebb, amikor vége, és még érzed a bőrödön az ujjbegyeket. Ott mászkálnak, bizseregnek tovább. Légszomj, mint a vízben. Amikor arra, aki mindenkié, rá akarod adni a pólót a jókora KJ felirattal. LajosKJ. Mikor váltam ilyen gusztustalanul romantikussá? EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ A csoportban élő állatok játékai: verekedés, kergetőzés, birkózás, hempergőzés, harapdálás és csiklandozás. BUMM! Információ robbanás!

98

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE A Taigetosz projekt megbukott, haver mondom a szemben ülő, Zsé nevű gazembernek. - Meg? - Tisztán, élesen látom magam előtt a képeket, érted, a hegy oldalát, a kiálló sziklákat, a barnuló fűcsomókat, ahogy zuhanok, zuhanok, meg sem próbálok megkapaszkodni, de néhány belém akadó ág, meg a sziklák, amiken megpattanok, addig tompítják a zuhanást, amíg végül megérkezek a hegy lábához, bucira verve, de életben. Valami ilyesmi. Valószínűleg káromkodok. - Tényleg. Nekem is dereng. - Akkor azért emlékszem rád is. - Nem tudtak kicseszni velünk, mi? - Pancserok. Szerintem ezer évig fogunk élni. Már úgy értem, aki túlélte a Taigetoszt, bármit túlél, nem? - Kicsit filozófálós kedvedben vagy? - Senki sem szeret. A részegeket senki sem szereti. - Azért isznak. Szabad téren ülünk, a Dunakorzón, meglehetősen nagy ricsaj közepén, minden

99

motoz, minden kurkászik, minden zsong, de mi meglepően békések vagyunk. A mostani berúgás a nyugodtabb fajtából való. Csendesen gyilkol, legalább nem röhög közben rajtad. Értékelni kell. Zsé a pult irányába mered, egy pontra koncentrál, és az ismerős tébolyodott, kaján vigyor nyújtózik a képén, ami idegessé tesz. - Mit bámulsz arra? - kérdezem. - A faszi most rakott a hűtő tetejére egy nejlonzacskót, egy köteg tízezressel. De az is lehet, hogy húszasok voltak. - Na és? - Legalább háromszázezer van a zacskóban. - Na és? - Ha a takarítónő elmegy onnan, bemegyek, és leemelem. - Hülye vagy? - Egyszerűen csak leemelem. Vagyok olyan magas. Meg tudom csinálni. - Nézz már körül, hányan vannak itt! - Nem érdekelnek. Leemelem, aztán elfutok. - Én meg? - Jössz velem. - Lószart! - Kénytelen leszel. - Vagy itt maradok, és felnyomlak, mint a kúpot. Hülye gyerek.

100

- Háromszáz ezer. - Nem éri meg. - Egyenesbe hozná a dolgaimat. - Ha elkapnak, jó sokat fog számítani. - Nem kapnak el. A 3200-t is lefutottam. - El is felejtettem. Egy sportolóval van dolgom. Zsé, a gazember, futóbajnok, mesterbetörő. - Miért lennék gazember? - Hű mindenki bújjon el, mentsétek az életeteket, mindenki a titkos alagutakba, a nők és a gyerekek előre, az öregek hátra, itt jön Zsé! - Ha a takarítónő elhúz onnan, bemegyek. - Kúrd el az életed! - Nem kúrom el. - Azt hiszed, hogy jobban nem lehet. Itt jön Zsé, mi? - De köcsög vagy most! - Te viszont nem vagy futóbajnok. Nem tudom, mi okozza, de a Zsé nevű gazember még bámulja egy darabig a fehér nejlon zacskót, a kaján vigyorral, amit mintha soha nem akarna többet lemosni az arcáról, azután eláll a tervétől, rendel még egy sört, egy doboz cigit, én kicsit megijedek, ahogy a hűtő felé mozdul, de csak a leejtett kettest emeli fel a földről.

101

- Arra gondoltam, hogy elmegyek a csajhoz mondom, a szavaim kissé összemosódnak. - Remek ötlet. Minek? - Fogalmam sincs. Beszélni az egészről. - Aha. - Szerinted? - Haver, engem az én nőügyeim sem érdekelnek, nemhogy a tieid. - Igazán nagy segítség vagy. - Csak nem tudom, miről tudnál vele beszélni. Arról, hogy szétverték miatta a pofádat? - Fingom sincs. - Azt tudom, ha elkezdesz körülötte legyeskedni, a Brigádok felidegelik magukat, neked meg nyomod veszik. - Az eltűnt haver rejtélye, mi? - Olyasmi. Tényleg, mire gondoltam, mit fogok mondani neki? Nézd, a mokkát miattad kaptam, te híztál? Néha csak annyit érzel, hogy tenned kell valamit. Ha sokáig nem jössz rá, hogy valójában, mit is, akkor az agyad kezdi elönteni a késztetés, hogy a lehető legirreálisabb dolgot cselekedd, a legváratlanabbat, a legostobábbat. Miért is ne? Cselekedj valami őrültséget! Semmi nem lehet olyan rossz, mint a tehetetlenség, mint a csend, a kuss, akkor már inkább

102

koppanjanak egymásnak koponyák, reccsenjen a csont a vason, csak a kuss legyen elkerülve, mert a kuss mindig ott talál a szoba közepén, ami egyszerre tűnik bejárhatatlanul nagynak, és zsebben elférő doboznak, ahogy ott keringsz benne, körbekörbe, bogár a gyufásskatulyában, néha meg leülsz az ágyra, talán összefonod az ujjaid, mert nem tudsz, mit kezdeni a kezeiddel, azon kapod magad, hogy olyan az egész, mintha imádkoznál, és zavarodottan szétrántod őket, mész még néhány kört a szobában. A semminél csak a senki félelmetesebb, és ezekben a végtelen perceidben senki nem gondol rád, talán azt hiszed, ha te telerakod másokkal a gondolataidat, talán valami empatikus úton viszonozni fogják. Sosem tudod meg, mert sosem kérdezel rá. A másik lehetőség, hogy valami ostobaságot cselekszel, hogy az eszükbe juss. Még sok sör következik, a háttérben lassan elül a focimeccs moraja, nem lőnek több gólt a srácok, valaki nyert, a másik pityereg, a Duna korzó is csendesedik, a legtöbben már elrohantak az utolsó HÉV-hez, aki maradt nyugodtan iszogat, meg dumál, vagy romantikázik a töltésen. A murva csikorog, a

103

tücskök koncerteznek, a békák fújolnak, a kocsmáros meg, aki nemrég még egy zacskónyi tízezrest rejtett a hűtő tetejére, lehajtja a rácsokat, lakatol, a kulcsokat gondosan a zsebébe csúsztatja. Annyira vége van, hogy nem is vicces. A laktanya sötéten bámul, én meg visszabámulok belé. A kapus tettrekészen várja, hogy elszánjuk magunkat, és végre belépjünk. Valamiért nem mozdulunk, csak nézzük ezt a monstrumot. Kussban. Sokáig. Majd azt kérdezem Zsétől: - Mikor zár az Admirál? - Egykor. - Arról lecsúsztunk, mi? - Kaszinó? Az ötlet annyira abszurd, hogy rögtön megtetszik. EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ A tehénparádét Zürichben rendezték meg először, 1998-ban, a turizmus fellendítése céljából. Éééééés, ismét okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelőtt Infosztráda, öcsém!

104

EMLÉKEZZ A KÉK TEHÉNRE, A NAGY CIPEKEDÉSRE - EMLÉKEZZ AZ ARANYMARHÁRA, ANNAK FORINTOS HÁTÁRA! 1998 óta rengeteg várost, országot, kontinenst bejárt a CowParade elnevezésű vándorkiállítás, a helyi művészek mindenhol kitettek magukért, ötleteskedtek, művészkedőst játszottak, kreatívoskodtak, meg amit ilyenkor csinálni szokás, és változó számban, mégis tömegekben termelték ki magukból az üveggyapot teheneket, mosolyogva adták át őket a városnak, a város boldogan kihelyezte őket különböző stratégiai pontokra, és vártak. Hogy mi fog történni. És megjelentek a fiúk. A fűrészekkel, a filcekkel, a festékszórókkal. Akkor, ott megkezdődött a háború az üveggyapot tehenek és az ember között. MANCHESTER A rongálások 80 százalékáért valószínűleg az alkohol volt a felelős. Térfigyelőkamerák felvételei tivornyázókat mutattak, sokan közülük nők, akik meglovagolták, seggberugdosták a szobrokat, vagy egyszerűen megpróbálták azokat felborítani.

105

Egy internetre is felkerült felvétel egy részeg pacákot mutat, aki nekifutásból vetődik az egyik tehénre, és súlyával rögtön felborítja. EDINBURGH A vandálok rögtön a kiállítás másnapján rátámadtak a bambán legelészőkre. Egy szerencsétlen nyomtalanul eltűnt. A maradék 93-ból hét súlyos sérüléseket szenvedett, egyből beutalót kaptak a Tehén Kórházba, ahol megpróbálták gatyába rázni őket, hogy minél előbb újra az utcára kerülhessenek, ahol a fiatalok már nagyon unatkoztak. SYDNEY Sokan könnyes szemmel és szájukra tapasztott kézzel meredtek az összefirkált és ellopott, és más helyekre elcipelt tehenekre, illetve azok hűlt helyére. Szívdobogást és rossz szájszagot kaptak volna, ha tudják, milyen dolgok folytak a civilizált Európában. DUBLIN Az életnagyságú tehenek egész kollekcióját kellett bevonni az utcákról, a vandálok elsöprő támadásai miatt. A rongálók gyorsak voltak és alaposak. Órák alatt mindet összefirkálták. Egy tehenet lefejeztek. Ehhez fűrészre volt szükség, időre, kitartásra. Valakinek megérte a fáradtságot. A Dublin legerőszakosabb utcájának tartott Westmoreland Streeten, egy repülő tehénnek

106

mindkét szárnyát letépték. Egy másikat elhurcoltak, csak jó messze került elő. PRÁGA Az első város, ahol ehhez fogható méreteket öltött a mészárlás. Legalább 60 szobor került Tehén Kórházba, mentették, ami menthető, nővérke, pataimplantátumra van szükségem, és szereznünk kell egy tőgydonort, kifutunk az időből! Az egyik tehenet a Vltava folyóba dobták a lelkes fiatalok. Vaclav Havel, exelnök úgy nyilatkozott: „Talán egyesek nem szeretik a különleges, szép dolgokat, talán a tükörbe sem néznek szívesen.” A világ vége sosem volt ilyen közel. Mondhatnánk, ha a tomboló háború ellenére ne akadtak volna városok, ahol nem perzseli fel az erőszak a műtehenek és a rohangáló polgárok hétköznapjait. Minden összetűzés elmaradt Brüsszelben, Luxemburgban és Bejrútban. Miközben a Párizsban elszaporodott firkálók, graffitisek minden fedetlen pontot összemázoltak a városban, a tehénszobrokat valamiért nem bántották. Megmagyarázhatatlan. A SZUPERHATALOM államaiban szintén felütötte a fejét a tehenek elleni gyűlölet.

107

CHICAGOban felborogattak néhányat, ST. LOUISban elloptak egyet, mégsem volt annyira szembetűnő az agresszió, mint az európai városokban, sőt néha valamiféle sármja is akadt: CHICAGO Marilyn Monroe tehénjének a száját újra kellett festeni, mert a fényképeszkedők lecsókolták róla a festéket. LAS VEGASban néhány tehenet épületekben kellett kiállítani, hogy ne rongálódjanak, de az irántuk mutatott érdeklődés megerősítette a kiállítók hitét, újra és újra összefoltozták a sebesülteket. Amerikában tehát alapvetően flottul működött a CowParade. Persze, nem is ugyanarról az országról beszélnénk, ha valamelyik okos ki ne találta volna, hogy egyszerűen lopják el az ötletet, és más név alatt, kicsavarva borítsák a saját polgártársaikra. SEATTLEben disznókat állítottak ki. Nos, nem arattak osztatlan sikert. Csak a turisták körében, akik közül ketten meg is próbáltak lenyúlni egyet, és mehettek a sittre. Jó kis nyaralás az. CINCINNATIben évente mást próbálnak ki: disznókat, virágcserepeket, baseball ütőket. LEXINGTON az életnagyságú lószobrok hazája lett. CEDAR RAPIDSban siralmas repülőgép variációk csúfították a várost.

108

A SZUPERHATALOM polgárai nyugtalankodni kezdtek. A LONGMONTban kiállított libákat összefirkálták, egyiküknek pedig addig ugráltak a nyakán, amíg le nem tört a feje. Az északi szomszéd, a kanadai TORONTOban 28 jávorszarvast állítottak ki. Öten elveszítették az agancsukat. Fűrész, satöbbi, világos. Ám a nagyobb, vadabb városok még tartották magukat. Az underground művészetéről híres NEW YORK még mindig nem ugrott neki a teheneknek, NEW ORLEANS és BALTIMORE szintén visszafogta magát, és nem kotorta vissza a vízbe a kiállított Partra Vetett Halakat. Aztán a főváros elbukott. A kormány túl sokáig feszítette a húrt, és a nép, az istenadta nép, hát tudod. WASHINGTON DCben szamarakat és elefántokat állítottak ki, a két pártot reprezentálandó. A diplomata elefánt aktatáskáját elcsórták. A balerina szamár tüllszoknyáját megnyírbálták. A szépségkirálynő szamár elveszítette nyakláncát. A Washington Convention Centerrel szemben bámészkodó szamár füleit

109

levágták. A Lilyphant nevű ormányosra jókora anarchia jelet rajzoltak. Többek vadonatúj, piros szalaggal átkötött trágárságokkal büszkélkedhettek. Néhányat ketchuppal borítottak be. Sok-sok elveszett ormány, farok és fül. MAGYARORSZÁGON pedig: BUDAPEST 20060704re virradó éjszaka ismeretlen tettesek a Szent István-bazilika szomszédságában felállított, Olvadó jégkrém című alkotást megrongálták, és a bazilika elől átvitték a Liberálisok Házához. 20060719 Bejelentés érkezett a kerületi rendőrségre, hogy egy férfi kapargatja az egyforintosokat a tehénparádé Vörösmarty téren felállított darabjáról. TALÁN Egyszer véget ér. Ha a szobor visszaüt. Vagy ellopja a pénzed. Vagy. Mit tudom én. Egyforintosok.

110

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE A Zsé nevű gazember alacsony téten játszik, vigyáz a pénzünkre, ketten etettük a gépet, ül előtte, folyamatosan pötyögtet, de nem mozdul el ötvenről. Bal kezében folyamatosan ingyen cigi füstöl, nemrég raktak ki néhány szálat a hostess csajok, egy műanyag pohárban. Én is bagózok, közben igyekszem minél több piát szerezni. Pofátlan vagyok. Nem várom meg, amíg a csajok megkérdezik, nem innék-e valamit, úgy rendelek tőlük, mint valami útszéli csehóban. Miért is ne? Még fizetni sem kell érte. Egy magas szőke pezsgővel is kínál, pezsit kértek?, mi vigyorogva elfogadjuk, koccintunk, nagyvilágiak vagyunk, annak minden szarságával együtt, taszítóak, távolságtartóak, úgy teszünk, mintha farzsebből megvehetnénk a helyet, meg a benne szorgoskodó kis hangyákat. Mindketten tudjuk, hogy ez az álca nem tartható fenn sokáig, de egyelőre működik, ha okosan csináljuk, minden rendben lesz. A lényeg, hogy nem kell hosszas beszélgetésekbe keveredni egyetlen hostessel sem. Ez a legfőbb szabály. Egy pár hosszú, kígyóbőr mintás harisnyába csomagolt láb közelít meg hirtelen, a gazdája feltűnően kedves és

111

szolgálatkész arcát mutatja, úgyhogy egy pillanatra majdnem elbízom magam, de eszembe jut, hogy neki igazából ez a dolga. Odaintem, mutatom, hogy hajoljon közelebb, mosolyog, közelebb hajol, én majdnem megkérem a kezét, de végül azt súgom a fülébe: hozz még két sört légy szíves, köszi. Zsé igyekszik, de csak lassan növeli a bedobott összeget, a klozet előtt strázsáló biztonságiak már húzzák a szájukat, mondjuk ez érthető, mert egyre gyakrabban haladok el előttük, miközben igazából nem játszom, csak a kaszinó sörkészletét apasztom. A rulett asztalnál és a többi nyerőgépnél ülő-álldogáló alakok szinte kivétel nélkül átkozódnak. Próbálom nem kiröhögni őket, dolgozom az ügyön rendesen. Visszaérek a vécéről, Zsé is elvonul, addig én klattyogok, bal kézzel ütögetem a pirosakat, mert csak, mert az szerencsét hoz. Veszítek. Kit érdekel? Zsé visszatér, ütöget tovább. Az arckifejezése arról árulkodik, hogy addig nem hagyja el a játékbarlangot, amíg ki nem szedett abból a nyomorult gépből annyit, amennyiről a gomba alakú kocsmában lecsúszott, a marha jó rábeszélőképességemnek köszönhetően. Csakhogy leginkább veszít. Kikapcsolódásként kicsit feltekeri a tétet, aztán vissza megint ötvenre, elterelés ez, a biztonságiaknak szól,

112

akik valószínűleg értik az egészet, mégsem szemétkednek egyelőre. Még bíznak abban, hogy veszíteni fogunk. Lever a víz. Ha elvész a pénz, takarodhatunk ki, akkor meg pia sincs. A pult felé indulok. Körbetáncolom a rulett asztalt, úgy hogy észre sem veszem. Néhány katona durrog körülötte, gyorsan elverték a zsoldot, volt, nincs. Az egyik nyerőgépnél öreglány, mint valami kiöregedett pornószínésznő, rám mosolyog, én elhúzom a szám, de ő tovább vigyorog, biztos azt hiszi viccelődöm. Végre a pultra könyökölök. Várón tekintenek rám, de amikor nem zsetont akarok váltani, hanem sör igényeimet jelzem, az egyik csaj, négyzetrácsos füzettel a kezében azt mondja, elfogyott. -Biztos? – kérdezem. -Igen, biztos. Nem adunk ki több sört. -Miért, te vagy a főnök? -Igen, én. -Jól van, csak kérdeztem. Na, ez már túl hosszas beszélgetés volt egy hostessel, hibáztam. Egy fekete ruhás épp arrafelé kódorog, és kíváncsian tekintget a váltópult felé. Visszaoldalgok a Zsé nevű gazemberhez, most nem táncolok, sőt próbálok a black jack asztal mögött láthatatlanná válni, remélem, nem figyeltek ki

113

maguknak a biztonságiak. Zsé egyre idegesebben ütögeti a pénznyelőt. -Kiittuk őket a piájukból – jegyzem meg. -Hagyjál, most nyerésben vagyok. -Talán nem hallottad jól, de elfogyott a sörük. -Le van szarva. Nyerek. -A biztonságiak is figyelnek. -Azok is le vannak szarva. Ott a dinnye! Kurva élet! -Hajnali négy lesz, haver. Lépjünk le! -Ötezer mínuszban vagyok. Nem megyek innen sehova. -Mindent el fogsz bukni. -Nyerni fogok. Megfogom a cserkót. Cserkó! Nem fogja meg. Én a válla fölött nézem, ahogy szórja a pénzünket. Veszít egy darabig, aztán a háromnegyedét folyamatosan visszanyeri, apad, apad, de ha így folytatja, még másnap délben is itt ülünk. Akkor már józanon. Na, olyan nem eshet meg. Masszírozom az agyam, hogy honnan szerezzek inni, tudom, ahogy rájövök, itt hagyom Zsét, maradjon holnap délig, én megyek az utamra. Akkor érzem meg a kopogtatást a vállamon. Nem ujjal kopogtatnak. Valami merevebb dolog. Miután elhessegetem a vibrátor

114

vízióját, rögtön a vipera ugrik be. Na, akkor erről ennyit, csak kifigyeltek a biztonságiak. A vállam fölött hátranézek. Ragyásképű hülyegyerek áll mögöttem, a pofája rózsaszín az ezernyi pattanástól, meg a hegektől, amelyek valószínűleg abból származnak, hogy megpróbálta kivagdosni a gócokat. Az esernyője fogantyúját hátrahúzza. Megfordulok. Zsé az egészből semmit nem vesz észre. A ragyásképű mögött még három alak vigyorog, mind esernyőkkel, a kaszinó többi vendégének nyoma veszett. Valamikor. A biztonságiak továbbra is a klozet mellől szemlélik az eseményeket, a hostess lányok a váltópult mögött álldogálnak. -Hogy megy a játék? – kérdezi a gyerek, esküdni mernék, hogy látom kifakadni a pattanásait. -Egész jól – bólogatok. -Ismered a mondást – mint megannyi vulkán egy eldugott karibi szigeten. -Melyiket? -Akinek szerencséje van a játékban nincs szerencséje a szerelemben – a kirobbanó gennyfolyók elöntik az arcát, ő meg csak vigyorog. -Talán tényleg így van.

115

-Komolyan érdekelne, hogy az a pinavirág megért-e ennyit – a cucc lassan csöpög az álláról. -Ha? – összehúzom a szemöldököm. Zsé tovább csattog, a gép kolompol erősen, a hülyegyerektől majdnem elhányom magam, vagy csak a hallucinációk?, és fogalmam sincs, hogy miről beszél. -A pinavirág. Aki miatt el kellett kalapálnunk. Emlékszel? – a ruháján fehér foltokat hagy a matéria. -Pinavirág. -Pinavirág. -Miért hívod így folyamatosan? Fel sem tűnik, mennyire homokosan hangzik? -Lebuzizol? – most lelohad az öreg vigyor. -Le bizony. -Letépem a golyóidat! – a szemei ugyanolyan rózsaszínen villannak, amilyenek a pattanásai. Ronda kis kontaktlencse. -Haver. Nem tudnád ideküldeni azt a másik fickót? Tudod, akivel a múltkor beszéltem. Nem érti, mi a bajom. Hogy miért nem félek tőle. Zsé újabb szilvát bukik el. -Szóval, tudod, őt is utáltam, de legalább neki volt stílusa.

116

-Nekem meg nincs? – úgy szorítja az esernyőjét, hogy ráizzad a tenyere. -Te csak egy meleg fiú vagy. Fogadd el. Megsuhintja az ernyőjét, de elhajolok, fogalmam sincs, hogy működhetnek így a reflexeim, mert nem gyengén kevés a vér az alkoholomban. A lényeg, hogy az ernyő Zsé jobb keze mellett csap a gépre, elindítva ezzel egy újabb pörgetést. A Zsé nevű gazember üvöltve huppan le a bárszékről, felkapja, és bődületes erővel eltalálja vele a srácot. A ragyásképű a szomszédos nyelőgépnek csapódik, összerogy előtte, feje természetellenesen félrenyaklik. Üres rózsaszín szemeibe bámulok, és kezdem összecsinálni magam, amikor a maradék három ránk veti magát. Zsé még egyet elintéz a székkel, én egy alól kirántom a lábát, biztos valami pankráció show-ból loptam a mozdulatot, kicsit nekem is fáj, ahogy a hátamba fúrja az esernyő hegyét, de végül is elterül. Ahogy feltápászkodok, véletlenül beletérdelek a szájába. Az utolsó Zsé felé suhint, de a hórihorgas gyerek félreugrik, én megtaszajtom a Brigádok utolsóját, a másikat rögtön az egyik nyerőgép adja, hangos csilingeléssel.

117

A biztonságiak most indulnak meg felénk. Tűnés, közlöm Zsével, aki épp az egyik eszméletlen tag zsebeit üríti ki. Mindketten kirohanunk a főbejáraton. A parkoló üres, csak nyolc-tíz, esernyős alak beszélget három nagyon csillogós Audi mellett. Amikor észrevesznek minket, mind megdermednek, akár a vadászkutyák. Mély kuss a sötétben. Figyelnek.

HALLGATÓZÓ Ernő magában beszél. Csak ül a tévével szemben, és beszél, beszél, de nem, nem a tévének, csak úgy, el a levegőbe, csak hallani akarja a saját hangját, ahogy kimondja a nagy Igazságot, ám a mondatok néha elhalkulnak, a gondolat néha megbicsaklik, Ernő erőlevest szürcsöl pihenő gyanánt. A volánnál ülő nő magában beszél. Tudja, hogy mások, a kocsin kívül lévők azt hihetik, hogy ki van hangosítva a telefonja, és ez jó érzéssel tölti el, mármint először is az, hogy megtéveszti őket, aztán az, hogy nem nézik hülyének, őt senki ne nézze hülyének, aki gyalog jár. A Madárijesztő magában beszél. Egy koldus, akit így neveztek el, mert naphosszat csak

118

álldogál a Nyugati Pú előtt, és a szelíd, emberhez szokott, szinte már házias madarak körbe repkedik, meg körbe kakálják, mint egy tárgyat, ő pedig nem mozdul, ahogy a tárgyak nem mozdulnak, csak néha beszél egy kicsit. Semmiségekről, senkinek. Lili magában beszél. Olyan, olyan hülye, miért kellett annyira féltékenynek lennie, mi van, ha Balu tényleg ártatlan az ügyben, most már cseszheti az egészet, vagy talán mégsem, talán még rendbe hozható, talán ha egy kicsit többet engedne, ha legközelebb találkoznak, jól van, ezt fogja tenni, mehet popóba! Az utcaseprő magában beszél. A körülötte zsibongók azt hiszik énekel, mert nem hallják a szavakat, csak a dallamokat, a hajlításokat, kicsit eltúlozva néha, pedig nem dal, nem ének, csak hosszú-hosszú monológ, nem baj, hogy nem értik, mert időnként ő sem érti, időnként csak szavak, egyik a másik után, nem direkt, de nem bánja. A dagadt, szemüveges, öltönyös magában beszél. Izzad, ahogy végigrohan a sok-sok lépcsőn, lefelé süvít, félő, hogy megbotlik, és akkor nagy gurulás lesz a dologból, hát ezért a rohadt fogyókúra, mi, ezért a diéták, a szőrtelenítés, őt nem zavarta a szőr a hátán, csakis a cafka miatt az egész, és akkor az meg a legjobb barátjával, különben is, milyen

119

barát az ilyen, ráröppen más feleségére? És lányára? Lányaira? A katona magában beszél. Az őrtoronyban ül, sűrűn kapkodja a tekintetét, egyik nyitott ablakról a másikra, legszívesebben bezárná őket, de a meleg így is épp, hogy elviselhető. Fél, retteg a lódarazsaktól, múlt héten csíptek meg egy őrszemet, aki jelezte az őrszobának a balesetet, mire onnan a kalcium injekció felért a toronyhoz, már vége volt, megfulladt, tudták, hogy allergiás, tudták, hogyan segíthetnek, csak épp nem sikerült, a katona átkozódik, bőrén érzi az apró lábakat. A zenész magában beszél. Sírdogál, nem éppen belevaló rock fenegyerekre emlékeztető módon, ölelgeti a gitárját, a húrok néha véletlenül megcsendülnek, mintha ők is siratnák az elpazarolt éveket, mintha utólag bölcsen ők is elismernék, hogy tehetségtelen ember szolgálatába álltak, nem adatott meg nekik, hogy eredeti dallamokat játszanak, miért találtak ki mindent őelőttük mások? Az író magában beszél. Egyszerre Terry, az egyszerű farmer egyszerű lánya és Bob, a félkegyelmű felügyelő, akinek több van a füle mögött, mint az elhagyatott Dél magányos rancho-ja összes lakójának együttvéve, és újabb gaztettre készül, és az író azt akarja,

120

hogy Bob meggyalázza a lányt, és megússza az ügyet, de Terrynek, aki a legunszimpatikusabb figura, akit az író valaha kitalált, természetesen győznie kell, a Terry félék csak az igazi életben veszítik el az ilyen összetűzéseket. Magamban beszélek. A szoba csendes, a tévé, a rádió, az egyéb zajforrások pihennek, csak a suttogás hallatszik, ahogy a világuralom átvevő terveimet elemezgetem, a szobában körözve, néha az államat vakargatva, a láthatatlan kecskeszakállt huzogatva, papucsom talpa alatt puhán puffog a szőnyeg, néha nagy karlejtésekkel vázolom a plánumot, egy pillanatra eltölt az eufória, forrón ömlik végig rajtam, hűha, kicsit elkalandozok, a szoba egyszer egy pillanatra visszaveri a pusmogást, de kizárom, nem törődök vele, csak beszélek tovább, most egy lányra gondolok, hozzá beszélek, tőle kérdezek, őt vonom kérdőre, neki mesélek viccet, és hirtelen, túl hirtelen sarkon fordulok, és meglátom azt az alakot. Ott áll a sarokban, összehúzza magát, amúgy is vézna teste így majdnem elférne egy partvisnyél mögött, csontos lóarcát lógatja, hegyes álla a mellkasába fúródik. Talpig

121

feketében áll ott, ha jól veszem ki, öltönyt visel, fején a szánalmasan ritkás haj fésületlenül kap az ég felé. Nem néz a szemembe, meg sem szólal, rólam nem is beszélve, én ugyanis azzal vagyok elfoglalva, hogy félelmemben összerondítsam az alsónadrágomat. Lassan emeli fel a tekintetét, de továbbra sem szól, csak valami telepatikus humbugot érzek a fejemben, mintha beszélni akarna, mintha közölni akarna valamit, mindig azt hittem, ilyenkor élő hangot hallasz a fejedben, vagy legalább feliratozva vannak a bizsergések, de nem, egyszerűen csak tudod, hogy mi van. Ezért nem is lepődök meg, amikor ott találom magam egy idegen ház nappalijának egy eldugott sarkában, nagy, dohos szagú fotel mögött. Fekete öltöny van rajtam, szúr, viszketek, de nem mozdulhatok, nehogy a szobában sétálgató alak észrevegyen. Nem, nem is sétál, szinte rohangál. A tágas hall egyik végétől a másikig. Idegesen túr bele a hajába. Aztán elkezd magában suttogni. Én pedig hallgatom.

122

ZEITGEIST FÉLELMEI ÉS RESZKETÉSE Akár a Duna-korzó kavicsainak suttogása a szakadt cipőm alatt. Rohanok, a veríték a szemembe csurog, és röhögök. Legalább négyen futnak utánam, nekem meg nincs túl sok eszem, mert annak ellenére röhögök, hogy tudom: utól fognak érni. Akkor meg annyi. Nem úszom meg. Arra gondolok, mi lehet a Zsé nevű gazemberrel. Biztos, hogy őt is követték néhányan. A parkolóban úgy vetették ránk magukat, mint az újságírók a svédasztalra, láttam a kisminkelt pofájukon, hogy a seggembe akarnak harapni. Zsé és én is a Dunapart felé rohantunk, a laktanyával ellentétes irányba, bár őszintén szólva nem tudom, mit reméltünk. Hogy elnyel a sötét? Fényárban úszott minden, az önkormányzat nemrég kalapáltatta ki a kontakthibákat az utcai lámpákból. El akartunk rejtőzni a tömegben? Nincs tömeg. Senki sincs az utcán. Hajnali három felé járhat az idő, most senki sem tolakodna a Gombához, hogy megvegye előlem az utolsó sört. Persze gomba sincs. Nem menekülhettünk be szórakozóhelyekre, de még éjjel-nappali üzletekbe sem, mert rendszerint tizenegyéjfélkor bezárnak. Úgyhogy futás közben azt mondom a Zsé nevű gazembernek:

123

-Váljunk szét! -Hülye ötlet – lihegi. -A filmekben mindig ezt csinálják. -Milyen filmekben? -Például a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben – a film címét csak három lélegzetvételnyi szünettel tudom végigmondani. -Az meg mi a szar? -Kurva jó, vadnyugat, két vonatrabló, párbajok, ilyesmi – minden levegő kipréselődik a tüdőmből, csak kapkodva tudom újra megtölteni. -Aha – hangosan krákog. -Ők is szétváltak. -Amikor üldözték őket? -Ja, egy fehér kalapos. – Megbicsaklik a bal térdem. - De lehet, hogy rosszul emlékszem. -És lerázták? -Mondhatni. -Aztán? -A végén megint előkerült – szünetet tartok, mégis befejezem.- Hát, szóval Butch és Sundance meghaltak. -Szóval ezért váljunk szét? -Semmi jobb ötletem, haver. -Jóva – sziszegi, majd lecsúszik a töltésen, a kavicsok hangosan pattognak

124

szét a cipője előtt, mintha valami nagy popcornos tálba ugrott volna, hallom, ahogy végigtrappol az úttesten, és a macskakőre ér. Most már csak drukkolhatok neki. A szarháziak egyre közelebb érnek. A számon széles vigyor, már jönnek a hangosabb nyögések, néha csak olyan, mint egy mélyről felszakadó sóhaj, de élesen az oldalamba vág, lassan elfogy az erő. Ha Zsé nem tudta lerázni az üldözőit, ő ugyanebben a cipőben járhat, csak nagyobb számozásúban. Hiába a hétmérföldes lábak, egy csípőprotézis azért visszavesz az ember agilitásából. Nem akartam, hogy így történjen. Hogy néhány kis buzi szétverje a fejemet az esernyőjével. Sörbrigádok. Haver! Sosem akartam találkozni velük. Sosem akartam szóba állni velük. Sosem akartam ártani nekik. Hülye lettem volna. És sosem akartam ártani annak a lánynak, a sárga levélpapírjaival. A volt legjobb barátomnak. A lánynak a hollófekete hajával, és a hülye kérdéseivel. A bálnáknak sem akartam ártani. Egyetlen bártündérnek, egyetlen kocsmárosnak sem. Nem akartam ártani a szomszédaimnak. A családomnak, az ismerőseimnek. Vagy a Zsé nevű

125

gazembernek. És egyikük sem akart ártani senkinek. Szerintem még a rohadt Sörbrigádok sem, akik azért meggyógyítottak egy-két hozzám hasonló hülyegyereket. Csak nem maradt más választásunk. Nem ártalmasnak születtünk. Nem kártékonynak. Egyszerűnek? Igen. Végletesnek? Igen. Hülyének? Naná. De nem kártékonynak. Nem pusztítónak, vandálnak. Nem vagyunk barbárok.

NINCS MÁS HÁTRA Arra gondolok, ha megúszom ezt a szarságot, a jövő héten kivonulok a szentendrei Főtérre, az én atyám keresztje alá, és demonstrálni fogok. Vagy tüntetek, nekem mindegy. Nőt fogok követelni, meg házat, emeleteset, és kocsit, a kocsihoz sofőrt. Transzparenseket is viszek. Hangoskodok, ha nem figyelnek rám, bár ez elképzelhetetlen lesz, miután felgyújtom a bérelhető lovaskocsit, és bezúzom a fagyizó ablakát.

126

Zászlót fogok lobogtatni, az arcképem lesz rajta, és lopott ködgyertyát morzsolgatok majd, a megfelelő pillanatra várva. Ha megérkezik a tévé, már úgy értem, amikor az első stáb a helyszínre érkezik, nekik, és csak nekik, interjút adok, exklúzíve, először ők fogják hallani a követeléseimet, és az új himnuszt, amit még holnap megírok. Vádlón nézek majd a kamerába, és felsorolok néhány ismerőst, akikről tudom, hogy rendelkeznek barátnővel, azután felemelem a hangom, úgy kérdezem meg: Honnan van? Mondják meg, honnan van!! Nem sokat fogok játszani ezekkel. Nem, uram! Még nem szeretném elkiabálni, de ha minden úgy jön össze, ahogy én elképzelem, a végén meg kell rongálnom a keresztet is. Ha már viszik Ilonát, lobogjon a haja, nem? Abban a pillanatban, amikor a rendőrök megérkeznek, odabilincselem magam, a műemléket körülvevő kerítéshez. El nem mozdulok. Csak ha pisilni kell. Akkor előkeresem a bilincs kulcsát, hazamegyek, pislantok, azután visszamegyek, a Főtérre. Ha megéheznék, a környező vendéglőkből és fagyizókból fagylalt tölcsért és ásványvizet zsákmányolok, meg persze lenyúlom a pincér

127

barna Szofiját, és ismét a vashoz bilincselem magam. Amikor a fehérbe öltözött fiúk egy gigantikus, anti-hedonista fogóval levágják a bilincsemet, és rám adják azt a furcsa, hosszú ujjú inget, az egész ország tudni fogja, hogy győztem. Hogy igazam volt. Aki úgy érzi, az élete megérett a változtatásra, csatlakozzon nyugodtan. Ott találkozunk. Fésülködjetek meg, mert sokan fognak fényképezni. Győzünk.

ÉS MARAD A RESZKETÉS Nem ártalmasnak születtünk. Nem kártékonynak. Egyszerűnek? Igen. Végletesnek? Igen. Hülyének? Naná. De nem kártékonynak. Nem pusztítónak, vandálnak. Nem vagyunk barbárok. Csak szerelmesek évekbe.

voltunk

a

kilencvenes

Aztán az a szerelem véget ért, jött egy újabb évszázad, újabb szerelem, ami nem olyan, ami nem az, amit nem tudsz élni, megélni, el akarod fogadni, de túlságosan házsártosnak

128

érzed, túlságosan tolakodónak, ahogy beleeszi magát az aurádba, és végigpörget minden szcenáriót, ami elképzelhető, de újat mutatni nem tud, mert túlestél mindenen az elsővel, és olyan úgysem lesz többet. Nem kell az új nő, a régit akarom vissza! Elveszett az a szerelem, elvétetett. És ez rohadtul felidegesített mindannyiunkat. Csak néhány ideges fiatal voltunk. Zárkózottak, paranoiásak, ingerlékenyek. Azután összetalálkoztunk, és még nagyobb lett a baj. Arra gondolok, milyen nehéz eléldegélni egymás mellett, úgy értem, elég nehéz nem lehugyozni a másik muskátliját. Észre sem vettük. De legalább mindjárt vége van. A Sörbrigádok egyike végigvág az esernyőjével a hátamon, a foka izmos hurkát húz a bőrömre. Felszisszenek, a vigyor vihogásba vált. Fáradt vihogás, nincs annál provokatívabb, esetleg egy a főnököd hátára támaszkodó panda. A kilencvenes évek olyan bandákat termelt ki magából, mint a Pantera, akik letaszították a Billboard trónjáról Jakót, vagy a Suicidal Tendencies, a tenyérbemászó pofátlanságukkal, volt itt nekünk Rage Against the Machine, akiket nem csíptem, de

129

nagyon hozzátartoztak az évtizedhez, játszott a Biohazard, albumokat hozott ki a Sepultura, megszületett a Fight, a Machine Head, és a Prong egy időre szintén klónná vált, mind követték a Panterát, szép idők, hévezés, száraz perecek. A Diákszigeten pudválkodni a Clawfinger alatt, szakadó esőben, vagy a lemenő nap előterében várakozni a Black Sabbathra, Kisstadion, 1998, mindegy volt, mert minden új volt, és megismételhetetlen. Az egyik rohadék a térdhajlatomba akasztja az esernyőt, és jó nagyot szólok a korzó kavicsán. Az ingem felszakad, ahogy a bőröm is. Az alkarjaimmal tompítok, a hátamra gördülök, és herén rúgom a marhát, aki felbuktatott. Nyál fröcsög a száján, ahogy arccal a töltésre borul. A többiek lemaradva kutyagolnak felém. Lelassítottak, amikor látták, hogy elestem. Fel akarom kapni az esernyőt, és szétverni a fejüket. Mégis inkább feltápászkodok, és futok tovább. És ott volt Tom Hanks és Jim Carrey és Bruce Willis és Tom Cruise és Eddie Murphy, mind az évtized termékei, és még mindig küzdött Stallone, Schwarzenegger, DeNiro és Travolta, és én azokban az időkben kezdtem megérteni az olyan alakok művészetét, mint a gonosz

130

Jack Nicholson, Clint Eastwood, Charles Bronson, na igen, a jó öreg Charlie, a benőtt szemeivel, meg még páran, akik akkor már vagy eldobták a kanalat, vagy épp lendületet vettek hozzá, aztán szaszerolhattam egy cseppet Madonna testét, Sharon Stone testét, fantáziálhattam Michelle Pfeifer testéről, és meg is tettem, meg ám, uram! És volt Casino és Beavis és Butthead, és voltak a négeres filmek, a gettósak, és a Holló a szemem előtt vitte el Brandon Lee-t, volt dínóőrület, meg tini nindzsa teknőc őrület, meg tinihorror őrület, lehetett jókat röhögni, bejelentkezett Tarantino, és hozta a Tiszta Románcot, meg a Ponyvaregényt, és még mindig a királynő szolgálatában állt Mr. James Bond, de azt a seggfejet mindig rühelltem. A Sörbrigádok újra a nyakukba veszik a lábukat, nem tudom, hogy tudnak így futni, de egyre közelednek, és én tovább fáradok. A sebeim sajognak, csípnek, rajtuk át szökik az erőm. A kilencvenesek végignézték Dolly történetét, a bárányét, aki valaha egy volt, aztán kettő lett, látták leszállni a Marson a Nyomolvasónak keresztelt szondát, újra egyesítették Németországot, leskelődtek a

131

Maastrichti szerződés aláírásakor, pontot tettek a hidegháború végére, figyelték az erőszak elharapózását Irakban, Kongóban, Koszovóban és a volt Jugoszláviában, meghallgatták a koncerteket Tibetért, maszturbáltak, amikor Monica leszopta Billt, a háttérből szemlélődtek az antiglobalizációs és meleg tüntetéseken, végigpusmogták a grunge halálát, a hiphop felemelkedését, parabolát szereltettek a háztetőre, bevezették az internetet, és kőkeményen belecsaptak az mp3 és pornó letöltésekbe, meggyászolták Kurt-öt, Tupac-et, Diana-t és Teréz anyát, izgultak OJ-ért, a nyálukat csorgatták Pamelára. A szívem jelez. Nem megyünk tovább. Az agyam lassítás nélkül tekeri a vetítőgépet, a képek egyre gyorsabban peregnek. Végig kell érniük. Imádtam a kilencvenes években cigizni. Finomabb volt a sör. Meg tilosabb. Képregények. Kicselezett kötelező olvasmányok. De azért King meg Heller meg az a furcsa nevű, az a Maupassant. Újságírás. Hű. Sose volt.

132

És én azt kérdeztem: mennyi, és a nő megsértődött, én elsunnyogtam, barlangról bányára jártam, a biliárdasztaltól a pultig és vissza, így szólt a jegyem, retúr, és imádtam sípoló fülekkel lefeküdni a koncertek után, nem, semmi káros következménye nem lett, mit mondasz?, és voltak bő gatyák, meg egy csomó kopasz fej, jobbra, balra, amerre néztem, meg volt fejsze a hátizsákban, a haverom meg azzal együtt ugrott a sövénybe, és sokat féltünk, és volt reszketés, meg néhány lassú szám, és házibulik homályos helyeken, dörömbölő zenével, keménykedő rappel és dallamos refrénekkel, ahogy azt csak akkor tudták, amikor nekem melleket kellett piszkálni, vagy gyanús csomagokat átvenni félismeretlenektől, tüzet keresni, emlékszem, a konyhák mindig tele voltak, a paradicsomlé meg lassan csöpögött a kövezetre, miért is ne?, és bejártam a várost, és beszéltem azokkal az alakokkal, és jegyzeteltem, és hajókáztam, és kezet fogtam a faszival, aki két perce borult fel a roncsautójával, eperpezsgőt szürcsöltem munkaidőben, és még szóba tudtam állni az apámmal, néha megöleltem az anyámat, ja és felfelé kellett fújni a füstöt a vécében, mert köztudottan a füst felfelé száll, és akkor nem leszek büdös, nem érzi meg a tanár a

133

régmúltban, aki persze mindig megérzi, és rengeteg fekete kapucnist nyűttem el, és koncerteket adtunk, vicces volt, olyan szorongós, kicsit fűszagú, kicsit szívből, kicsit muszájból, és történeteket írtam, de nem mutattam meg senkinek, semmi közük sem volt hozzá, és gitároztam, alapszinten, vagy az alatt, és még görkorcsolyáztam is, és sokat csattogtunk a zeneiskola előtt, mert szerelmes voltam egy szaxofonos kiscsajba, érthetetlen, de nem végzetes, nem baj, no problemo, és emlékszem a fejrázás okozta izomlázra a nyakamban, nem bírtam forgatni a fejem, és jót röhögtem, amikor találkoztam a Zsé nevű gazemberrel, és láttam, hogy ugyanebben a betegségben szenved, mert ezt csináltuk, ezek voltunk, nem tudtuk máshogy csinálni. Semmi baj van. Erre gondolok, amikor végre megállok. A térdemre támaszkodok, és belelihegek az éjszakába. Izzadság záporozik a kavicsra. Szorosan összeszorítom a szemem. Amikor kinyitom, fekete gömbök pukkannak szét egymás után, majd újabbak születnek. A Brigádok csattogása a dobhártyámon rezeg. Ezek a hülyék is kifáradtak. Megérdemlik,

134

hogy elkapjanak. Nehezen, de felegyenesedek, és mosolyogva nézem, ahogy közelednek fáradtan, mégis mindenre elszántan. Micsoda vágta volt! VÉGEM Azért még találkozunk. És ne feledjétek: ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok.

www.azonnyomban.hu

szalay sándor ©

135