SZABÓ T. ATTILA ( )

A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI Pályaképek és önvallomások 43.

SZABÓ T. ATTILA (1906-1987)

ELTE Fonetikai Tanszék 1995

Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő: Földi Éva

© Bolla Kálmán

A kiadvány sokszorosítása az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoportja támogatásával készült.

Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. 9622523 AKAPRINT Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Dr. Héczey Lászlóné.

SZABÓ T. ATTILA 1906-1987)

SZABÓ T. ATTILA VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Nagyon nehéz dolog egy emberi életet egészen röviden összefoglalni. Úgyhogy valószínőleg egy kicsit ki-ki fog bicsaklani az előadásom, de hát végeredményben az a fontos, hogy az ember elmondja ma- gáról azt, amit leglényegesebbnek tart. 1906-ban születtem, január 12-én a Nagyküküllő megyei Fehér- egyházán. Édesapám mezőgazdasági akadémiát végzett, és az ottani telepítésnek volt a vezetője. Édesanyám, aki tanítónői oklevelet szerzett, ő hát ugye háztartásbeli volt. Sajnos, édesapám nagyon hamar, másfél éves koromban meghalt, és édesanyám özvegyen maradva visszaköltözött a család eredeti helyére, Dézsre. A családom dézsi és dézsaknai volt. Dézsakna Dézsnek - úgyszólván - most már külvárosa, akkor még külön nagyközség volt, sóbányáiról híres nagyközség. Az életünk természetesen azután meglehetősen nehéz volt. A nagyapám, az édesapámnak az apja elég jómódú ember volt, de azért mégiscsak az édesanyámnak kellett fenntartania a családot. Mondom, szerencsére tanítónői oklevele volt és így megkapott egy állást Dézsen, a református leányiskolában, és öt gyermekét tanítónői oklevelével, tanítónői fizetésből nevelte. Én voltam a legfiatalabb az öt gyermek közül, a legidősebb sem volt több, mint tízéves. Én aztán Dézsen nevelkedtem, ott jártam először elemibe, azután gimnáziumba egészen 16 éves koromig, vagyis hatodik gimnazista koromig. Hetedik gimnáziumba Kolozsvárra kerültem, a református kollégiumba és ott végeztem a gimnáziumnak a felső két osztályát. 1924-ben érettségiztem jó eredménnyel, hogy mondjam ezt is. Tudniillik én gyermekkoromban nem voltam éppen a legjobb tanulók között, inkább a játék, később a futballozás, az úszás, evezés érdekelt és csak akkor tanultam, amikor éppen besötétedett és hazavetett a - nem éppen az éj -, de, hát, a késő szürkület. Az édesanyám nagyon okos tanítónő volt és azt mondta nekem egy alkalommal, körülbelül olyan 12-13 éves koromban, amikor azért voltak bizonyos veszélyek is, hogy hát nem éppen jól sikerülnek a gimnáziumi éveim, azt mondta nekem: "Fiam, én nem kívánom tőled, hogy jeles tanuló légy, csak ne bukj meg!" Én aztán az életben soha nem buktam meg, az biztos, de úgy az első, mondjuk egy negyvenes osztályban, (a tíz és tizenöt közötti) sorrendben a tíz és tizenöt között ingadoztam. Már VII-VIII. gimnáziumban valamivel feljebb jutottam, körülbelül úgy a tizedik helyen voltam a tanulmányi előmenetelek szempontjából. Ezt csak azért mondom, mert ez nagyon jó hatással volt az életemnek ilyen irányulata. Tudniillik, hogy inkább a játékra és szóval a testi erőnlétre fektettem a fő súlyt és nem dolgoztam magam agyon már egészen fiatal koromban. S különben is egyszer az apósom, aki nagyon bölcs ember volt, azt mondta

a feleségemnek, az unokáira mutatva: "Na nézd meg, ezek a gyermekek hogy játszanak. Jegyezd meg magadnak, hogy amelyik gyermek teljes lélekkel játszik, az úgy fogja végezni mint felnőtt is abban a munkakörben a feladatát, amelyet, hát, az élet neki kioszt." És ez csakugyan, az én esetemben így is volt. Én úgy játszottam, hogy elfelejtkeztem mindenről. Mikor úszni lehetett, evezni lehetett, akkor nem volt számomra semmi fontos, és mikor futballozni kellett. És csakugyan olyan, mondjuk erőnlétre tettem szert, amely még most a hetvenharmadik évemben is, hát arra képesít, hogy naponta annyit dolgozzam, hogy nem kell szégyenkeznem a fiatalokkal szemben sem. Mikor elvégeztem a kolozsvári református kollégiumot 1924-ben, tulajdonképpen tanári pályára akartam menni, de akkoriban román nyelven kellett felvételizni. És minthogy akkor még nagyon gyengén tudtunk románul, (ez) a felvételinek a sikere előre is ugye valószínűtlen volt, és ezért a teológiára iratkoztam be. És elvégeztem a református teológiát. Egy évet belőle, a harmadévet Skóciában töltöttem, az edinburgh-i és a St. Andrews-i egyetemen. A negyedéven azonban már beláttam azt, hogy mégiscsak vissza kell térnem az eredeti elgondolásomhoz, hogy tanár leszek, mégpedig a magyar nyelv tanára. És ezért a teológia elvégzése után az egyetem, a kolozsvári egyetemnek a magyar nyelv, angol nyelv és világtörténelem szakjára iratkoztam be. Ott tudniillik három szakot kellett választani, helyesebben az államvizsgát csak három professzornál lehetett letenni. Azt persze történelemből lehetett, két történészprofesszornál is, az én esetemben azonban ugye magyar nyelv, angol nyelv és történelem, hát mindegyik különböző tárgy volt, és különböző professzoroknál tettem le a vizsgámat. Mikor a teológiai éveimből beszámítottak két esztendőt, és akkor (akkor elvégeztem) két évig hallgattam az egyetemet. De úgy kerültem ki a nagyenyedi kollégium tanítóképző intézetéhez helyettes tanárként, hogy még nem tettem le az államvizsgámat, azt csak két év múlva tettem le. Mikor két év múlva letettem a vizsgámat, akkor az a meglepetés ért, hogy nem választottak meg a következő évre helyettes tanárnak. Minthogy én ezt nagyon későn tudtam meg, már az összes állások be voltak töltve, nem pályázhattam, állás nélkül voltam. De kaptam ösztöndíjat Pestre, és tulajdonképpen ez alapította meg az én nyelvészpályámat, mert akkor kerültem kapcsolatba a Kruzsok körével, Pais Dezsővel, akkor még aztán még Gombocz is élt és Szinnyei, Melich, s a többi, s a többi, és ott a Kruzsok körében fejlődtem tulajdonképpen én igazában nyelvésszé. Az a kellemes, kedves, amit ma már nem is ismernek az emberek, az a nagyszerű társaság, elsőrangú nyelvészeknek a társasága hát ámulatba ejtett. Aztán rendre közelebb is jutottam ezekhez a nagyon tekintélyes nyelvészekhez, különösen Pais Dezső kitüntetett barátságával. És ez döntött tulajdonképpen véglegesen abban a tekintetben, hogy hát (a pályámat) egész pályámon a nyelvészettel foglalkozom. Mikor egy év múlva, nem is éppen egy év múlva, hat hónap múlva, ott hat hónapot töltöttem, visszakerültem Erdélybe, állás nélkül voltam. És akkor elmentem grófi nevelőnek, négy hónapig ott voltam. Szerencsére kaptam állást a

zilahi református kollégiumban. Ott két és fél évig voltam tanár. Akkor lehetőség kínálkozott arra, hogy Kolozsvárra kerüljek, az Erdélyi Múzeum levéltárhoz. Azonban ez teljesen bizonytalan állás volt. De Wallesnek olvastam egyszer az önéletleírásában azt, hogy ha az ember eljut egy olyan ponthoz, amelyen azt látja, hogy ezen az úton előrehaladva nem valósíthatja meg azokat a terveket, amelyeket maga elé tűzött, akkor változtatni kell az életen, mert az élet küzdelem és más téren küzdünk, és tovább folytatjuk az életet. És ezt csakugyan, én ezt a bölcs mondást megfogadtam, és a szintén nem túlságosan biztos felekezeti tanári állásból átmentem levéltárosnak. Akkor, természetesen attól kezdve aztán az életem, szóval, meglehetősen nyugodtan folyt. 1940 őszén kineveztek egyetemi tanárnak, attól kezdve, két évet leszámítva, amikor mindenféle indoklás nélkül elbocsátottak az egyetemi szolgálatból, ezt a két évet leszámítva, egészen a nyugdíjba vonulásomig egyetemi tanár voltam. A pályám, ez a pályám, amelyen hát aztán meglehetősen egyenes vonalban haladtam előre, ez a pályám azzal indult meg, hogy (harmadéves) másodéves teológus koromban az intézet igazgatója, a teológiai fakultásnak az igazgatója, dr. Tavaszi Sándor nekem egy svájci ösztöndíjat juttatott, amely megkönnyítette az az évi tanulásomat, tudniillik az ösztöndíj elég volt arra, hogy kifizessem az egész évi ellátásom, lakásomnak a költségeit és amellett a karácsonyi, húsvéti és a pünkösdi legációkból befolyó jövedelem, ez teljesen biztosította számomra a nagy- szerű, már diákviszonylatban nagyszerű életet, életlehetőséget, és teljesen a tanulmányaimnak szentelhettem magamat. Akkor nagyon komolyan foglalkoztam az újszövetségi görög nyelvvel. Nagyon bölcsen, az intézet igazgatója, Tavaszi Sándor arra kötelezte - velem együtt nyolc Rockefeller-ösztöndíjas volt -, arra kötelezte a rockefelleristákat, hogy járjanak fel az Erdélyi Múzeum levéltárába Kelemen Lajos mellé - ő volt a levéltáros -, az oklevélolvasást és az oklevelek másolásának a tudományát hát elsajátítani. A rockefelleristák közül többen jártak fel, de aztán végeredményben én rekedtem meg ennél a foglalkozásnál. Kelemen Lajos rendkívül elbűvölő tudású és személyiségében is egy igazi férfiember volt, úgyhogy ebből a szempontból is nagyon sokat jelentett az életemben. Az ő vezetése alatt beletanultam az oklevélolvasás és a más iratok olvasásának a nehéz mesterségébe, és így indult el az én életem, először a helynévtörténeti kutatás útján. Tudniillik a század elején Kelemen Lajos volt a helynévtörténeti kutatásoknak úgyszólván megindítója. Csakhogy meglehetős értetlenség fogadta az ő kezdeményezését, de tőle sokat tanultam ebben a vonatkozásban is. S azután mind egyre, mind inkább felébredt az érdeklődésem általában az erdélyi múlt nyelvei iránt. És így született meg egy erdélyi szótörténeti tár terve, amelyet, sajnos életemnek meglehetősen az elő- haladott éveiben tudtam csak megvalósítani ötven évi gyűjtőmunka után, nevezetesen: pontosan 1966-ban, hatvanéves koromban és éppen a születésnapomon írtam meg az első címszavát a Szótörténeti tárnak. Egy kicsit olyan babonásan, hogy hát egy ilyen évfordulóhoz kössem az Erdélyi szótörténeti tárnak a megindulását.

Azóta az életemet - úgyszólva - s az egész munkásságomat ez a szótörténeti tár szerkesztése, mert hát hat évig az első kötetet én szerkesztettem, azután pedig a munkatársaimmal együtt, ugyancsak ennek a munkának az irányítása, ellenőrzése, a maga mindenféle szerteágazó, hát ugye nehézségeivel, gondjaival, ez köti le. Úgyhogy nem is hiszem, hogy az életben már többet tudok ennél megvalósítani, mint azt, talán remélhetem, hogy be tudom fejezni a Szótörténeti tárnak a köteteit. Vannak ugyan közben olyan kisebb terveim, hiszen a Kriterion Kiadó, amelyik nagy anyagi áldozat vállalásával adja ki a Szótörténeti tárat. A Kriterionnak megvannak a tervei arra nézve is, hogy a munkáimat most újra egy összesítő kötetekben adja ki. De hát erre nem tudom, hogy hogy fogok majd időt szakítani, mert a Tár az elrabolja minden időmet. Én reggel öt órától éjjel tizenkét óra tájáig dolgozom úgy, hogy délután meglehetősen hosszú pihenőt tartok. Alszom, és így szerzem meg a nap hátralevő részéhez azt az erőt, amely képesít erre a munkára. Persze, számolnom kellett azzal, hogy ha be tudom fejezni a Tárat, az is már nagy megvalósítás lesz a részemről. Nem remélhetem azt, hogy amire ezt a Tárt szántam, tudniillik egy adattárnak, amelyet különböző szempontokból fel kell aztán dolgozni. Ez már az utánam következő nemzedéknek a feladata. Azokból a megnyilatkozásokból, amelyek a Tárral, a Tár első kötetével kapcsolatban elhangzottak, ötvenegy ismertetés és méltatás jelent meg a Tárról, ami hozzám eljutott, tehát abból úgy felmérhettem azt, hogy körülbelül mennyire tudtam teljesíteni és beváltani a Tárhoz fűzött váradalmakat, abból azt látom, hogy messze túlmenően - az én váradalmaimhoz képest messze túlmenően sikerült. Hát, hiszen én azt gondoltam, hogy szakemberek számára szerkesztek szótárt. És kiderült, hogy a Tár (tízezer példányt) példányszáma tízezer körül volt. Tehát szakember, mit ötszáz szakember van, tehát kilencezerötszáz példány nem szakember kezébe került, és olyan jelei vannak az érdeklődésnek, hogy például a múltkor hallottam, mondta egy ismerősöm, hogy Nyárádszereda, amelyik egy olyan 4500-5000 lakójú község, ott ötven példány fogyott el belőle. Persze értelmiségi rétege van, mert gimnáziuma van, és nem tudom mi, dehát ötven példány egy falu. És Kolozsvárt például egyetlen könyvkereskedés ezer példányt rendelt a második kötetből. Tehát ez nagy meglepetés volt számomra, hogy hát így a szaktudományi kereteken túl, hát az érdeklődés, mondjuk, a legszélesebb tömegekhez, persze hát értelmiségi tömegekhez, eljutott. De - s ezt érdekességképpen mondom - a múltkor meglátogatott az egyetemi altisztem, aki elkerült aztán a Székelyföldre, azt mondja, megvette ő is a szótárt. Hát, ilyen meglepetések érik az embert, és ez persze nagyon kellemes meglepetés, mert tovább lendíti. Látszik, hogy csakugyan társadalmi szükségletet elégít ki. Mert azt mondja, hogy néhány szakembernek nyújt az ember, hát, munkaeszközt és élvezetet, hát az nem éppen elégséges. De, ha már azt látja az ember, hogy, hát, egy széleskörű társadalom érdeklődik a munkája iránt, azt mondja, hogy ez már ezért érdemes. És ez lelkesíti bizonyos mértékig most már a munkatársaimat is, mert ugye, látják azt, hogy... Hát, azt hiszem, hogy ennyi

elég is. A videofelvétel 1979. február 21-én készült, szövegét lejegyezte: Földi Éva.

SZABÓ T. ATTILA ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA 1929. Az Erdélyi Múzeum-Egylet XVI-XIX. századi kéziratos énekeskönyvei. EISz VI, 284-304 és ETF 20. sz. 1930. Egy ismert és egy ismeretlen kuruckori ének. EM XXXV, 271-7. Kny. 1931. Az Erdélyi Múzeum Vadadi Hegedűs kódexe. EM XXXVI, 131-55 és ETF 36. sz. Két csángó dal székely változata. EM XXXVI, 89. A román nyelv tanítása a gyulafehérvári kollégiumban a XVII. század közepén. EM XXXVI, 90. 1932. Közép-Szamos vidéki határnevek. MNy XXVIII, 58-62, 123-5, 177-9, 250-5, 311-2 és ETF 50. sz. Az erdélyi ref. történetírás kérdése. RefSz XXV, 108-10. Még egy néhány szó az erdélyi ref. történetírás kérdéséhez. RefSz XXV, 139-40, 150-2. Az ifjúság a határnévkutatások szolgálatában. Erdélyi Lapok (Nagyvárad). I, 194. sz. 6. l. 1934. Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI-XIX. században. Zilah, 1934, 224 l. Sulyom. MNy XXX, 53-5. A helynévgyűjtés jelentősége és módszere. MNy XXX, 160-80. 1935. Enyed: Egyed. MNy XXXI, 119-21, 272-3. Anyanyelvünk. Kosztolányi Dezső "Nyelvőrjé"-nek erdélyi kiadása. EM XL, 196. (Ism.) 1936. Zilah helynévtörténeti adatai a XIV-XX. században. ETF 86. sz. 43 l. Nyír, nyíres. MNy XXXII, 47-8. Erdély német nevének két XVII. századi magyarázata. MNy XXXII, 267. A marosszéki (a) Kutyfalva nyelvéből. MNy XXXII, 269-71, 338-40. [(a) He-

lyesen: maros-tordai.] A helybeli [kolozsvári] egyetemi könyvtár. EM XLI, 27 [név nélkül]. A helybeli tudományegyetem kép- és könyvkiállítása. EM XLI, 209 [ua.]. Az előkelő "y" és társai. EM XLI, 202 [Szta.]. Kosztolányi Dezső és az új magyar nyelvművelés. EM XLI, 393-5 [Szta.]. Néhány szó a csinál igéről. EM XLI, 295-6 [Szta.]. Baj van az igekötőkkel. EM XLI, 296-8 [Szta.]. A magyarság kialakulása. P XXII, 113-5; újraközölte: Magyar Naptár 1937, 85-91. A székelység eredete és letelepedése. P XXII, 174-6. A betlehemezésről. IE XXII, 50. Gyűjtsünk helyneveket! Transilvania [= Erdély] XXXIII, 53-5. Csűry Bálint nyelvjárási szótára [SzamSz]. P XXII, 302-3. (Ism.) 1937. Dés helynevei. ETF 101. sz. Niris- Szásznyíres település-, népiség-, népesedés- és helynévtörténeti viszonyai a XIII-XX. században. EM XLII, 1-36, 131-46, 247-67 és ETF 91. sz. Megint azok az idegen szavak. EM XLII, 97-8. [Szta.]. Az idegen tulajdonnevek írása. EM XLII, 99-101. [Szta.]. Nyelvünk épsége. EM XLII, 184-5. [Szta.]. Hanyatlás a nyelvművelésben. EM XLII, 185-6. [Szta.]. A fölösleges "h" helyesírásunkban. EM XLII, 192. [Szta.]. Tordahasadék vagy Tordai hasadék? EM XLII, 280-2. [Szta.]. Gépkocsi vagy autó? EM XLII, 373-4. [Szta.]. Zichy Jenő gróf (1837-1937). P XXIII, 277. A romániai levéltárügyről. LK XV, 336-9. A falumunka irodalma. IE XV, 158. Dés helynevei. E XXXIV, 83-6. Yrjö Wichmann, Wörterbuch des ungarischen moldauer nord-csángó - und des hétfaluer Csángódialektes. EM XLII, 195. Ism. Gombocz Zoltán-Melich János, Magyar Etymológiai Szótár XI-XII. füz. EM XLII, 193-4. (Ism.) Wichmann Yrjö és csángó szótára. P XXIII, 126-7. (Ism.) 1938. Kelemen Lajos tudományos munkásságának negyven éve (1897-1937). EM XLIII, 143-60 és ETF 99. sz. Sok bába közt elvész a gyermek. Halál ellen nincs orvosság. MNy XXXIV, 116. A dési fazekasok mesterműszavai. MNy XXXIV, 117-22. Mál. MNy XXXIV, 253-4. A nyelvművelés vidéki hulláma. EM XLIII, 62-3 [Szta.]. "Magyarítás". EM XLIII, 176-8 [Szta.]. Anyanyelvünk épsége. EMEEk XIV, 51-8. Kny.

A Wesselényi levéltár és XVI. századi magyar iratai. LK XVI, 205-35. Kny. Iszom vagy iszok? EM XLIII, 256-9 [Szta.]. Zilah és Magyaregregy összeírása 1658-ból. EM XLIII, 299-310. A regölés. P XXIV, 41-5. Bethlen Gábor elveszett kéziratos graduálja. RefSz XXXI, 7-9. Karácsonyi népszokások. E XXXV, 88-92. A "megcsapás" két okleveles emléke. E XXXV, 132. Mi a falumunka? Amicus diáknaptár 1938/39. 156-62. Pálffy János emlékezései I. EH XI, 715-30. Könyv a magyar nyelv életéről. (Balassa József, A magyar nyelv életrajza. Bp. 1937). EM XLIII, 295-60 [Szta.] (Ism.) 1939. Magyarországi és erdélyi urak. Pálffy János emlékezései. I. köt. 179+3 l., II. köt. 157+3 l. Erdélyi Szépmíves Céh címlap-kiadása. (É. n.). Pálffy János emlékezéseinek felfedezése és kiadása. Nyugat XXXII, 88-93. Három ismeretlen Pálffy levél. Nyugat XXXII, 94-8. Pálffy János, Előszó és naplótöredék. EH XII, 325-421. Báró Eötvös József (Pálffy János emlékezéseiből). IE XVIII, 50-1. A nyelvművelés időszerű kérdései. Gyakorlati nyelvőr-kalauz. EI VI, 48-55, 191-3, 338-45, 498-506 és Népnevelési Füzetek 5. sz. Bábony története és települése. EM XLIV, 35-62, 146-78 és ETF 104. sz. 68 képpel és 1 táblával. Puszta személynevek helyneveinkben. Magyar Irodalomtörténet. Emlékkönyv Kristóf György hatvanadik születésnapjára. 269-79. Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez. I. Fatemplomok és haranglábak. ETF 107. sz. 23+1 l. (Herepei Jánossal). Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez. II. Székely kapuk és fazárak. ETF 108. sz. 19. l. A magyar kiejtés kérdése. EM XLIV, 87-90. Más népek nyelvművelése köréből. EM XLIV, 94-5. Bánffy Gáspár záloglevele 1540-ből. MNy XXXV, 55. Bethlen Gábor utasítása a solymokról. MNy XXXV, 262. Megfizeti a nagyharang. MNy XXXV, 270. Kutyfalva lakossága népesség- és népiségtörténetének másfélszáz éve. RefSz XXXII, 6-12. A bukovinai székely falvak múltjából. EH XII, 490-5. A galambbúgos "székelykapu". P XXV, 271-5. [Az IE. pályatételének bírálata]. IE XVIII, 123, 125-6. 1940. Gyergyói helynevek a XVII-XIX. századból. Bp., 1940, 67 l. 1 térképvázlattal. A személynevek helyneveinkben. MNnyv II, 81-123 és DDolg 9. sz. 45 l. Ismeretlenebb erdélyi magyar himzéstípusok. NéprÉrt XXXIII, 1-35 és NéprMúzFüz 5. sz. 35 l. (Palotay Gertrúddal).

A magyar helynévadás történetéhez. MNy XXXVI, 127-9. Adatok a magyar színnevekhez. MNy XXXVI, 198. A moldvai Gajcsána helynevei. MNy XXXVI, 201-6. A moldvai Gajcsána nyelvéből. MNy XXXVI, 206-7. Apahida. MNy XXXVI 260-1. Kutyfalva. MNy XXXVI, 261. A bukovinai Andrásfalva nyelvéből. MNy XXXVI, 271-9. Két mezőkapu adat Moldvából és Erdélyből. Ethn LI, 92-3. A kalotaszegi házépítés történetéhez. Ethn LI, 94. A nyelvművelés hírei. EM XLV, 181-2. A sportnyelv magyarsága. EM XLV, 182-3. 1941. Csűry Bálint. MNy XXXVII, 65-72 + 1 kép és MNyTK 56. (Balassa Iván könyvészeti egybeállításával). Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története. Erdély magyar egyeteme 139-52 és külön Bp., 1942, 17 l. A Ferenc József Tudományegyetem építkezéseinek története. Erdély magyar egyeteme 247-68 + 1 mell. és külön Bp., 1942, 25 l. A kalotaszegi női öltözködés. NéprÉrt XXXIII, 272-3. Egy adat a bukovinai magyar telepesek néprajzához. NéprÉrt XXXIII, 273-4. A kolozsvári egyetem erdélyi feladatai. Kiáltó Szó XV, 7-8. Két Apafi-oklevél. RefSz XXXIV, 24-6. A Magyarságtudományi Intézet népnyelvi gyűjtőinek 1940 nyarán végzett munkája. A bp.-i kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Kara Magyarságtudományi Intézetének működése az 1940/41 tanévben. Bp., 7 7-13. 1942. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története és feladatai. Kv. 64. l. Az EME kiadása. Kalotaszeg helynevei I. Adatok. XVIII + 511 l. + 4 térképvázlat-mell. (42 szövegközé nyomt. térképvázlattal). A kalotaszegi helynévanyag vízrajzi szókincse. ETIÉvk 1940-41. 221-50 és külön Kv., 1942. 32 l. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály munkaterve. EM XLVII, 187-8. A zilahi Wesselényi-szobor felavatási ünnepe. EM XLVII, 585-6. [Törpényi Miklós]. Két magyar nyelvtudós [Melich János és Horger Antal]. EM XLVII, 599-602. [Szta.]. Az erdélyi Tudományos Intézet Magyar Nyelvészeti Osztályának 1942. évi munkája. MNnyv IV, 475-9. Zerge, Zergehíd. MNy XXXVIII, 201-2. Üver. MNy XXXVIII, 367-8.

Pallér, pallérság. MNy XXXVIII, 368-9. Ördögharapás. MNy XXXVIII, 369. Emlékkönyv az EME. félszázados ünnepére. EM XLVII, 280-3. (Ism.) 1943. Dés települése és lakossága. EMEEk XVII, 79-95 és ETF 147. sz. Adatok a gajcsánai csángó népnyelv igealakjaihoz. MNnyv IV, 332-6. Seprődi János és tudományos hagyatéka. EM XLVIII, 137-9. Gergely Béla sírjánál. EM XLVIII, 286-7. Kannisto Artur (1874-1943). EM XLVIII, 492-3. Vágja, mint Salai a szappant. MNy XXXIX, 384-5. Az Erdélyi Tudományos Intézet Magyar Nyelvészeti Osztályának 1942. évi munkája. MNnyv IV, 475-9. 1944. A magyar helynévkutatás a XIX. században. ETIÉvk I, 1943, 181-264 és külön Kv. 1943. 85 l. Huszonöt lap "Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé"-ből. EM XLIX, 424-63 + 25 térképlap és ETF 181. sz. (Gálffy Mózessel és Márton Gyulával). Az Imola helynév eredetéhez. EM XLIX, 487. Mi üdön, müdőn. MNy XL, 75-6. A -ni, -nit, -nol, -nul rag. MNy XL, 76-7. XVI-XVII. századi adatok a -bali képzőre. MNy XL, 77-8. Az ördögnek is lámpást kell tartani. MNy XL, 308. Ördögharapásfű. MNy XL, 308. Jelentés a naszódi volt Határőr-Múzeum levéltári gyűjteményéről. EMEEk XVIII, 163-5. (Jakó Zsigmonddal). Jelentés az "Erdélyi Múzeum" 1941-1943. évi működéséről. EM XLIX, 263-9. 1945. A kolozsmegyei Borsavölgy helynevei. Kv. 1945. 208 + 1 l. (Gergely Bélával). Az ETI kiadása. Kalotaszeg régi fazekasságának történetéhez. EM L, 122-4. Aramáj. EM L, 259-60. Benája. EM L, 260. Csulyenyes. EM L, 261. Dárittye. EM L, 261-2. Élőerdő. EM L, 262-3. Gyorgyik. EM L, 263. Háj. EM L, 263-4. Hárámbok. EM L, 265. Luget, Luget', Led'et. EM L, 266-7. Mézmár, Szőlőmár. EM L, 267. Mosolygó. EM L, 267-8. Pitraj, Petraj, Ptyetráj, T'etraie, T'itrai. EM L, 268.

Szenesele, Szeneselu, Szeneselye. EM L, 269. Tyisárdoul. EM L, 271. Vargalistető. EM L, 271-2. Vérvölgy. EM L, 272-3. Zergy. EM L, 273-4. Zörk, Zörke, Zerke. EM L, 274. Zumála, Zumale. EM L, 274-5. A himlő népies gyógyítása Erdélyben a XIX. század elején. EM L, 275. Mikecs László (1917-1944). EM L, 226-7. 1946. Kolozsvár települése a XIX. század végéig. KV 1946. 127 l. + 4 mell. Az ETI kiadása. György deák XVIII. századi kolozsvári könyvkötő. EM LI, 78. Arnyír, Dércser. EM LI, 78-9. Antartigy. EM LI, 79. Bányabükk. EM LI, 79-80. Csikszó, Csukszó, Tyikszeo. EM LI, 80-1. Élő erdő, élő föld, élő ok. EM LI, 81-2. Haparnyak. EM LI, 82-3. Holtyerág. EM LI, 83-4. Ravaszlik. EM LI, 84. Tyiszoris ~ Tyiszorus. EM L, 84-5. Veszekedő erdő. EM LI, 85. Mézmár: Mészmár. EM LI, 85-6. Kopjafás zászlós temetkezés a kalotaszegi Zsobokon. EM LI, 86. Egy XVIII. század közepi népies betlehemesjáték. EM LI, 121-7. Mindszenti Nagy Ottó (1903-1946). EM LI, 107. [Az EM. szerkesztői jelentése]. EM LI, 139-42. 1947. Erdélyi népi mesterek és tisztségviselők a XVI-XIX. századból. EM LII, 158-83 és ETF 208. sz. Kalotaszeg és vidéke. 12 nyelvtérképlap bevezetővel (Gálffy Mózessel és Márton Gyulával). In. Mutatvány a Magyar Nyelvatlasz próbagyűjtéseiből. Szerk. Bárczi Géza. Bp., IX, 1-12. A Cosbuc-család ősei Hordón. EM LII, 134-7. A kolozsvári fejenhordás kétszáz éves emléke. EM LII, 137-8. Benemig, Belemig. EM LII, 138-9. Házsongárd. EM LII, 139-41. Kásövér patakja. EM LII, 141-2. Kebelás. EM LII, 142-3. Néhány szó az Antartigy helynévhez. EM LII, 143. Odverem, Oskut. EM LII, 143-4. Seregyis, Séregyis. EM LII, 144-5.

Szegedi fazekaskészítmények Erdélyben. EM LII, 145. Sándor Gábor (1921-1947). EM LII, 150-1. Kardos menyecske. MNy XLIII, 147. Magyar Szárazáj: rumén Szerezáj stb. MNy XLIII, 147-8. Susej, Suséj, Suser. MNy XLIII, 149-50. Zergya. MNy XLIII, 221-2. Ziver. MNy XLIII, 222-3. Vizelbe. MNy XLIII, 299-300. Királyó. MNy XLIII, 300-1. 1948. Kozobirc, Közebirc. MNy XLIV, 66-7. Harambok(u). MNy XLIV, 67-8. A kolozsvári Bel- előtagú utcanevek. MNy XLIV, 145-6. Gagyüllet. MNy XLIV, 146-8. 1949. A Sylvester családnév változatai az erdélyi régiségben. MNy XLV, 264-9. Egy hibás keltezéssel közölt erdélyi nyelvemlék. XLV, 334-5. Nyelvkutatással - a nacionalizmus ellen. Utunk 20. sz. 12. (Az újságírós cím a szerkesztőségtől származik). 1950. Cercetari asupra graiului popular din valea Crisului Negru. Cum vorbim 11-12. sz. 28-9. Szekrény. MNy XLVI, 182-3. Kürtöskalács, kürtőskalács. MNy XLVI, 269-71. Németkalap. MNy XLVI, 375-6. A magyar helynévkutatás XIX. századi történetéhez. MNy XLVI, 71-4. 1951. Cercetari asupra graiului popular al Ciangailor din Moldova. Cum vorbim 2. sz. 31-3. Fersing. MNy XLVII, 87-9. 1952. Régi adatok a -ni, -nit, -nol rag erdélyi elterjedtségéhez. MNy XLVIII, 112-7. A -bali képző az erdélyi régiségben. MNy XLVIII, 224-6. 1953. Parányi. MNy XLIX, 479-80. A kolozsvári magyar egyetem munkaközösségének nyelvföldrajzi kutatásai a moldvai csángóság körében. MNy XLIX, 508-14. 1954.

Ötvös céhek levelei a XVI. századból. MNy L, 490-2. 1955. Hivatalos. MNy LI, 231-3. Szabó András és Demeter egyezséglevele 1589-ből. MNy LI, 243-4. Az erdélyi magyar nyelvtörténeti kutatás néhány kérdése. MNy LI, 468-76. A mai nyelvművelés kérdései. Vörös Zászló (Marosvásárhely) IV, 252. sz. 2. 1956. A kicsinyítő-becéző képzők a moldvai csángó nyelvjárásban: A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1945-1955. Kv. 1956, 445-91, 631-3. Az erdélyi magyar oklevél-szótár műhelykérdései. Pais-Eml 69-77. Látogat, meglátogat. Nyr LXXX, 119-21. Ötvös céhek levelei. MNy LII, 226-8. A budai káptalan egy 1471-i oklevelének XVI. század középi magyar fordítása. MNy LII, 369-70. Az emlékezetet hátuljokra verik. MNy LII, 482-4. A gyermekló és rokonsága. BBKözl I, 235-53. Kny. [Beszélgetés... a most felfedezett ötödik magyar nyelvemlékről]. Igazság XVIII, 186. sz. 1. A festékes és társai. Ethn LXVII, 99-109. Az idegenszerűségek ellen. Vörös Zászló (Marosvásárhely). V, 16. sz. 2. Az idegen szavak kérdése. Művelődési Ítmutató IX, 3. sz. 31-2. 1957. A Marosvásárhelyi Sorok. Bukarest, 47 + 3 l + 4 mell. (Farczádi Elekkel). A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák. MNy LIII, 335-51 + 3 mell. és MNyTK 97. sz. Bp., 1958, 28 + III l. (Bárczi Géza és Benkő Loránd hozzászólásával). A Marosvásárhelyi Sorok az ötödik magyar szövegemlék. Nyr LXXXI, 295-6 + 1 mell. A Román Népköztársaság magyar nyelvjárásai nyelvtérképének előkészítése. NyIrK I, 13-26. Kny. Állat. MNy LIII, 223-4. Fiadalom. MNy LIII, 224. Koboz. MNy LIII, 224-5. Ötvös céhek levelei a XVI. századból. MNy LIII, 259-67. A Kisanna névtípus a régiségben. Nyr LXXXI, 113-5. Moldvai csángó csillagnevek. Nyr LXXXI, 458-62. A szlovák kézimunkák erdélyi divatjának és hatásának történetéhez. Kelemen– Eml 556-65. Kny. 1958. Az "Erdélyi helynévtörténeti adattár" és az erdélyi helynévkutatás néhány kérdése. MNy LIV, 503-9.

A moldvai Zekel vidék kérdéséhez. MNy LIV, 103-5. Meghalt Mátyás király... Nyr LXXXII, 235-8, újraközölte: Művelődés XXIII/5. 1970, 48. A szemen szedett hazugság elődei Nyr LXXXII, 369-73. Magyar növény- és gyógyszernevek a XVI-XVIII. századból. StUBB III/6. 161–77. Kny. 1959. Arany-levelek és Arany-vonatkozások Szabó Károly levelezésében. NyIrK III, 99-103. A moldvai csángó nyelvjáráskutatás története. MNyj V, 3-41 + térképmell. Annasszony és asszonytársai. MNy LV, 397-400. Gyermekló. MNy LV, 529-31. India. Nyr LXXXIII, 118-9. A budai hegyek magyar elnevezéseinek kérdéséhez. Nyr LXXXIII, 232-3. Az "ősbemutató" és álrokonai. Igazság XX, 92. sz. 4. Szemenszedett... Igazság XX, 287. sz. 4. 1960. A magyar felező számnevek és ami mögöttük lehet. NyIrK IV, 105-19. Kny. Román kölcsönszavak Gyarmathi Sámuel nyelvhasonlításában. NyIrK IV, 297-315. Kny. A magyar bilabiális v nyelvemlékes jelölésének, illetőleg jelöletlenségének kérdéséhez. MNy LVI, 35-43. A -ni, -nit, -nul, -nül határozóragcsoport az erdélyi régiségben. MNyj VI, 3-22. Mióta kétágú. MNy LVI, 257-8. Barók, Barrók, Borók. Nyr LXXXIV, 215-6. Hírharang. Nyr LXXXIV, 371-3. Az urali nyelvek szófejtő szótára [Björn Collinder, Fenno-Ugric Vocabulary]. NyIrK IV, 174-7. Ism. 1961. Újabb adalékok a "XVII. századi orvosi könyv" kérdéséhez. MNy LVII, 173-83. (Farczády Elekkel). Adatok Temesvári János deák oklevelezéséhez. 1582-1593. MNy LVII, 98–103. Tanulj tinó... MNy LVII, 350-2. A kolozsvári fejenhordás történetéhez. Ethn LXXII, 618-20. A magyar szókincs feudalizmuskori román kölcsönelemei vizsgálatának tervmunkája. NyIrK V, 101-4. 1962. A magyar e- és ä-féle hangok történetéhez. MNy LVIII, 10-20. Cuvintul dialectal bungar si toponimicele Bungur, Bunguris, Bungaras. CercL VII, 39-43. Magyar történeti nyelvtan I-II. Történeti hang- és alaktan. 164 l.

III. A magyar szókincs története. 168 l. (Sokszorosított egyetemi jegyzet). 1963. Nyelvtérképünk anyaggyűjtésének feleútján túl. NyIrK VII, 35-55. Tájékoztató a moldvai csángó tájnyelvi térképről. NyIrK VII, 215-33 + 6 térképlap. (Gálffy Mózessel és Márton Gyulával). Az egri bíró és hites polgárainak levele Fodor Ötvös István kolozsvári főbíróhoz és az ötvösmesterekhez 1558-ból. MNy LIX, 360-1. Tatrosi zálogosítólevél 1575-ből. MNy LIX, 361-2. Udvarhelyszéki tetemrehívás és ítélet 1590-ből. MNy LIX, 362-3. Jegyzetek a Román Nyelvatlasz új sorozatának III. kötetéhez. MNyj IX, 137– 41. (Ism.) 1964. Gáspár János tájszógyűjteménye. 1838-1845. MNyTK 107. Bp., 37 l. Kelemen Lajos (1877-1963) és történeti néprajzi munkássága. Ethn LXXV, 617-24 [Hegyi Miklós]. Fogadatlan prókátor. Nyr LXXXVIII, 196-7. Kolozsvári gyalázkodás 1491-ből. MNy LX, 496-9. Egy virágénekmondó kolozsvári leányzó pajzán históriája 1585-ből. MNy LX, 499-501. A nővér és társai. Élet és Tudomány XIX, 563. [D. Szabó Attila]. Arany János kézirati hagyatéka és a "Kapcsos könyv" hasonmáskiadása. NyIrK VIII, 297-300. (Ism.) 1965. Kriza János és a Vadrózsák helye a nyelvjáráskutatásban. Antal Árpád, Faragó József és Szabó T. Attila, Kriza János. Bukarest, 203-68. Observatii in legatura cu cercetarea inprumuturilor din limba romana in lexicul maghiar din epoca feudala. Omagiu lui Alexandru Rosetti la 70 de ani. Bucuresti, 873-6. Kalugyer. Nyr LXXXIX, 105-8. Gáldi László, Ismerjük meg a versformákat. NyIrK IX, 207-10. Ism. 1966. A magyar becenevek alakulásmódjairól. NyIrK X, 275-8; l. még: MNy LXIV, 205-6. A propos des mots d'origine roumaine dans le vocabulaire hongrois ů l'époque du féodalisme. Studia Slavica Academiae Scientiarium Hungaricae XII, 389–96. Eltűnt-e az Árpád-kori erdélyi Filesd? MNy LXII, 340-2. Egy mezőségi nyelvjárási emlék 1552-ből. MNy LXII, 492-6. Pópa. Nyr XC, 86-9. Egy kolozsvári ötvösműhely szerszám-készlete 1622-ben. MNy LXII, 230-1. [Törzsök Gyula]

1967. Dávid Ferenc tragikus sorsának történetéhez. MNy LXIII, 362-4. A helyesírás tanításának kérdéséhez. Tanügyi Íjság XI, 44. sz. 3. Időben? Élet és Tudomány XXII, 205. Szótártani tanulmányok. Szerk. Országh László. Bp., 1965. NyIrK XI, 169-72. (Ism.) Bárczi Géza, A magyar nyelv életrajza. Bp., 1966. NyIrK XI, 349-52. (Ism.) 1968. A kolozsvári becenevek a XVI-XIX. században. NytudÉrt 59. 103 l. Egy erdélyi szótörténeti tár szerkesztésének műhelykérdései. StUBB 1968/2. 43-9. Torockó és vidéke XVIII-XIX. századi írásbeliségének nyelvéből. NyIrK XII, 112-20, 309-17. XVI. századi magyar nyelvű levelek a Suky levéltárból. MNy LXIV, 471-9. (Kelemen Lajossal). A nyelvtörténeti kutatás új csapásain. Előre XXII, 6488. sz. 3. Kalotaszeg tájszólásáról. Igazság XXIX, 279. sz. 3. Fülöp Antal Andor. Igaz Szó XVI, 379-81. A Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára. NyIrK XII, 145-50. (Ism.) 1969. Haja, haja virágom. Virágénekek [a szerző] gondozásában és bevezetőjével, Gy. Szabó Béla eredeti dúcokról nyomtatott fametszeteivel. Bukarest, 334 l. (Egy jegyzettel bővített lenyomata 1970-ben a Kriterion Könyvkiadó jelzéssel jelent meg.) Helyesírási tájékoztató. (Gálffy Mózes, Kelemen Béla és Márton Gyula társaságában). Bukarest, 408 l. Nyelvjárástörténeti észrevételek egyetlen személyi határozórag-csoportunkról. Nyr XCVII, 346-52. Torockó és vidéke XVIII-XIX. századi írásbeliségének nyelvéből. NyIrK XIII, 139-47, 331-40. Ábránd és valóság. Az ember és a kutató Kőrösi Csoma Sándor arcképéhez. Korunk XXVIII, 663-72. Hány szó van a magyar nyelvben? Művelődés XXII/2. 54-6. Látogatás Fülöp Antal Andornál. Művelődés XXII/5. 19-22. A magyar szókészlet finnugor elemei. Etimológiai szótár I. A-Gy: NyIrK. XIII, 171-5. Ism. A Magyar Nyelvjárások Atlasza. NyIrK XIII, 371-7. (Ism.) Magyargyerőmonostori népköltészet (Almási István és Olasz Katalin folklórkiadványáról). Igaz Szó XVIII, 871-8. (Ism.) 1970. Anyanyelvünk életéből. Válogatott tanulmányok, cikkek. I. Buk., 576 l. + 1 lev.

Arcképpel) Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? Műv XXIII/2. 34-41. Sebből pirosan buzog a vér... NyIrK XIV, 133-9. Eltűnt település-e Barbátfalva? MNy LXVI, 472-6. Széljegyzetek két kolozsvári XVI. századi nyelvemlékhez. 1. Hogyan lett Heltai Gáspár kolozsvári halastó birtokosa? 2. A virágénekmondás egy 1585-beli nyelvemlékben. NyIrK XVI, 361-3. 1971. Kriza János és a Vadrózsák nyelvjáráskutatásunkban. Kriza János (Antal Árpáddal és Faragó Józseffel). II. átdolgozott kiadás. Kv. 177-232, 262-4, 269-70, 274-6. A szó és az ember. Válogatott tanulmányok, cikkek. II. Buk., 574 l. + 2 mell. A "győri bokály" és a "győri kancsó" erdélyi elterjedéséhez. Ethn LXXXII, 77-9. A marosvásárhelyi személynévanyag becejellegű elemei a XVII. század első felében. NyIrK XV, 15-33, 235-44. Deák és diák. Jóbarát (Buk.) V/24. 7. Hogyan alakultak ki személyneveink? Hargita Kalendárium (Csíkszereda). 1972, 122-8. A XVI. századi magyar megkülönböztető nevek. NyIrK XV, 179-81. 1972. Nyelv és múlt. Válogatott tanulmányok, cikkek. III. Buk. 624 l. + XI. l. mell. Mutatvány az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szócikkeiből. NyIrK XVI, 121-30, 307-15. Ifj. Heltai Gáspár élete és helyesírása ismeretéhez. ActaHistLit.Szeg. X-XI, 13-27 és Irodalomtört. Dolg. 65. Fellegjáró nyelvrokonítás. Műv XXV/9. 41-3, 46. Látszat rokonság - valóságos rokonság. i. h. XXV/10. 44-6. Nyelvünk finnugor eredete és rokonsága. i. h. XXV/11. 43-6. 1973. Balladák könyve. Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák. Gyűjtötte Kallós Zoltán. Sajtó alá rendezte Szabó T. Attila. Bp., 880 l. + 20 műmell. 4 lemezzel. Magyar Helikon (23250 példány, belőle 3650 példány számozva, nylkötésben). A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák (Farczády Elekkel). Buk., 88 + 4 l. mell. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár Előszava (I) és Tájékoztatója (II): Korunk Évkönyv. Kv., 159-71. 1974. Balladák könyve. (II. magyarországi kiadás). Bp., 651 + 3 l. + 20 műmell. (30 000 példány; belőle 1500 példány számozva, nyl-kötésben).

Lencsés György "Ars Medicá"-ja kéziratainak kérdéséhez. MNy LXX, 144-57. Pais Dezső (1886-1973). NyIrK XVIII, 194-5. (Név nélkül). Egy emberélet az emlékezés fényében. A Hét V/11. 6. (Farczády Elek halálára). 1975. Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. Buk., 1225 + 3 l. (román és német címlappal is). 1976. A Szótörténeti Tár szerkesztési kérdéseihez. Nyr C, 246-8. 1977. Balladák könyve. Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák (III. magyarországi kiadás). Kallós Zoltán gyűjtése Szabó T. Attila gondozásában. Bp., 668 + 2 l. (Megjelent 60 000 példányban, belőle 7000 példány számozva, nylkötésben). 1978. Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. II. köt. Buk., 1219 + 5 l. (Szerkesztő munkatársak: Kósa Ferenc, Nagy Jenő, Vámszer Márta, Vigh Károly, Zsemlyei János). 1979. A Szótörténeti Tárról. Igaz Szó XXVII, 189-90. Móricz Zsigmond és Kelemen Lajos találkozásai. Korunk XXXVIII, 328. Újra közölte: Móricz Zsigmond köztünk. Szerk. Kántor Lajos. Buk., 108-14. Die sprachlichen Reste einer primitiven Zahlart und die ungarischen halbieren den Zahlen: Schlachter Festschr. Wiesbaden, 281-6. 1980. Nép és nyelv. Válogatott tanulmányok, cikkek IV. Bukarest, 675 l. Április bolondja, bolondok napja és áprilist jártat. A Hét XI/15. 6-7. A romániai fiatal magyar nyelvészek munkájáról. Műv XXXIII/7. 39-40. (Képpel) 1981. Nyelv és irodalom. Válogatott tanulmányok, cikkek V. Bukarest, 629 l. 1984. Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár IV. Bukarest, 1300 l. 1985. Tallózás a múltban. Válogatott tanulmányok, cikkek VI. Bukarest, 583 l.

1987. Elämäntyö Erdélyn murteiden parissa. Eripainos: Virittäjä 4. 531-5. 1988. Nyelv és település. Válogatott tanulmányok, cikkek VII. Budapest, 555 l. A válogatott bibliográfia Sz. Csáti Éva összeállítása alapján (in: Szabó T. Attila: Nyelv és múlt III. Bukarest, 1972, 547-62, valamint Szabó T. Attila: Nyelv és irodalom V. Bukarest, 1981, 611-4) és dr. Szabó T. Ádám közreműködésével készült.

KORTÁRSAK SZABÓ T. ATTILÁRÓL (Szemelvények)

"»Nyelvész és etnográfus« mondja a tekintélyes erdélyi tudósról a Magyar Irodalmi Lexikon; tegyünk-e még hozzá néhány minősítést? Csak a legkézenfekvőbbek közül: településtörténész, oklevélszakértő, művelődéstörténész - nem egyhamar jutnánk a végére, ha fel akarnánk sorolni min»azokat a tudományágakat, amelyeken ez a kiváló szakember valaha megfordult és amelyekről gazdag zsákmánnyal tért vissza. Mindezt pedig az időt és energiát emésztő tanári munka mellett (...)" (Szente Imre: Portyán a nyelvtudomány bel- és határterületein. Új Látóhatár XXVIII, 1977, 431. l.) "A történeti és a leíró nyelvtudománynak számos ágazatában - az etimológiától a grammatikai kérdések vizsgálatán át a nyelvművelésig - alkotott jelentőset, maradandót és eredetit. Tudományos tevékenysége azonban különösen kiemelkedő három területen: a nyelvjáráskutatásban, a névtudományban és a szótörténetben." (Imre Samu: Szabó T. Attila hetven éves. MNy LXXII, 1976, 246. l.) "Szabó T. Attila széles körű munkásságát két elv határozza meg: a tények tisztelete és ragaszkodása szűkebb hazájához, Erdélyhez (...) Módszeréről így vall: »mindig arra törekedtem és arra törekszem, hogy a történeti és a jelenkori adatok mentől gazdagabb sorozatát egybehordva magukból az adalékokból szinte önként kerekedjék ki a magyarázat, a megfejtés, és ne a feltett, kikövetkeztetett nyelvi adatok ingoványából vezessen csuszamló csapásokon át a bizonytalanságok kusza bozótjába az út... mindennemű értetlenség csak konok elszántságot váltott és vált ki bennem: haladtam és haladok tovább a mások meg magam kezdette-törte csapáson a helyesnek vélt, távolin igézetesígéretes cél felé (...) A nyelvi valóság gúzsában, nyűgében élve, érthető munkásságomnak egy másik, folyamatosan jellemző vonása is. Az tudniillik, hogy engem korakezdettől tudatos ... határozottsággal elsősorban a s z ü l ő f ö l d és közelebbről a mindenkori k ö z v e t l e n f ö l d r a j z i t á r s a d a l m i k ö r n y e z e t jelenségei érdekeltek és érdekelnek s z e n v e d é l y e s e n m a i s"Tanulmányaiban a szorosabb nyelvi tényeken és azok magyarázatán túl is nézett és látott, a nyelv mögött a való élet tükrözéseit, a beszélő, író ember anyagi és szellemi műveltségének tényeit, gondolat- és érzésvilágának termékeit keresve. Amellett, hogy ezek az írásai a mikrofilológiai nyelvi elemzés gyöngyszemei, tudott úgy írni, hogy a szélesebb művelt közönség is érthette és élvezhette nemcsak mondanivalójának tartalmát, hanem ízes, veretes stílusát is, amely az erdélyi magyar köz- és irodalmi nyelv

legjobb hagyományait vitte tovább." (Benkő Loránd: Szabó T. Attila. Magyar Tudomány XXXII, 1987, 735. l.) "Szabó T. Attila életművének méltatásakor napjainkban legtöbb szó az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kérdéseiről esik. Méltán, mert ez a lenyűgöző gazdagságú adattár itthon és külföldön is párját ritkítja." (Sebestyén Árpád: Végső út a Házsongárdba. Tiszatáj 41. 1987, 77. l.) "Szótára egyben a tudományos állhatatosság egyik ritka példája. Pályájának kezdete óta gyűjti az adatokat könyvtárról-könyvtárra, levéltárról-levéltárra járván, műve több mint egymillió cédula (- mondat vagy hosszabb közlés a hozzátartozó forrásjelzéssel) anyagára épül. Ennek az óriás feljegyzéstömegnek csak egy hányada kerülhetett bele a szótárba. A roppant anyagot Szabó egyéb kutatói és pedagógiai munkássága mellett egymaga hordta össze (...)" (Fodor István: Gondolatok az erdélyi nyelvtörténeti szótárról Szabó T. Attila 75. születésnapja alkalmából. Irodalmi Újság XXXII, 1-2. 1981, 7. l.) "Életének tekintélyes részét töltötte levéltári kutatással. Ahogy saját maga írja: `Életem java része ... a levéltári elvonultság mozdulatlan, sápadt csendjében telt el. A levéltárakban a múlt népi-emberi életével és belőle különlegesen éppen a nyelv történeti változásaival foglalkozva naponta érintkeztem és érintkezem ma is szellemi síkon a letűnt korok nemzedékeinek végtelen sorával. Mint szeszélyes gyorsasággal kerengő forgószínpad fel- és elvillanó jelenéseinek egyetlen személyből álló, tetszésnyilvánításra nem kényszerülő, néma közönsége, a levéltári kutató a múlttá kövült, emlékezetté merevült, de a látó szem számára újra zajlóvá pezsdülő élet forgatagába leselkedik bele úgy, hogy körötte eltűnik a ma, és a múlt kavargó életének izgalmas, kandi szemlélése közben, a szereplő személyek ajkán, tollán ámító, veretes nyelvi gazdagságában suttog, beszél, kiált felé a múlt. Hozzá, neki, ha »van füle a hallásra.« (Anyanyelvünk életéből 15.)»S Szabó T. Attilának volt `füle a hallásra', volt `szeme a látásra', volt türelme és szíve ahhoz, hogy mindazt, amit az erdélyi magyar nyelv múltjából az ő kivételes ismeretei folytán meglátott és meghallott, azt összegyűjtse és átadja az utókornak az `Erdélyi magyar szótörténeti tárban." (Imre Samu i. m. 247. l.) "(...) Szabó T. Attilát egészen fiatal korától haláláig valamilyen hihetetlen szívósság, elképzelhetetlen munkabírás jellemezte. (...) egy nyelvészeti kutatóintézetet képviselt egy személyben, de több életre való tudományos eredménynyel. S ez a csaknem felmérhetetlen gazdagságú tudományos munka hihetetlen szerénységgel és egyszerűséggel párosult." (Szekér Endre: Szabó T. Attila öröksége. Forrás 19/9. 1987, 70. l.) "Törhetetlen lénye derűs bölcsességet sugárzott, még a rossz híreket is mosolyogva vette tudomásul. Pedig igencsak volt bennük része. Megindító volt hallani s látni, hogyan beszélt például a szótörténeti tár megjelenésre váró köteteinek hányódásairól. Csak azoknak adatik meg ez a végtelen türelem, a mondhatatlan nyugalom, akik nagyon bizonyosak a maguk dolgaiban. (...) Egész életében úgy dolgozott nagy művén, hogy közreadására úgyszólván semmi kilá-

tás nem volt. De a reménytelenség soha nem szegte kedvét, reménytelenül is rendületlenül dolgozott. Mindig az a remény éltette, hogy valami csak lesz belőle. Ha nem így, akkor úgy. Munkálkodott, ahogy lehetett. Csupán a távoli célt látta. És ő olyan szótárt akart szerkeszteni, amely az erdélyi életet a maga mélységében tárja föl. Ezt a világot akarta megmutatni. Enciklopédikusan, teljes mélységében, szélességében, bensőségességében, társadalmi szintekre való tekintet nélkül igyekezett mindent föltárni. Megfogalmazása szerint, mintegy fényképezni akarta a régi erdélyi nyelvet. (...) Igyekezett bemutatni a nyelvet olyannak, amilyen volt egykor." (Kiss Károly: Szabó T. Attila titkai. Kortárs XXXI/7. 1987, 133. l.) A "hihetetlen intenzitású gyűjtő, kutató, feldolgozó és tudományszervező munka mellett Szabó T. Attilának mindig volt, maradt ideje a családja, gyermekei, unokái számára vagy barátságok ápolására. Érdekelték munkatársai, tanítványai nem hivatalos, személyes ügyei is, a segítségre szoruló mindig bizalommal fordulhatott hozzá. Hűséges levélíró volt: hosszú külföldi utazásokra nemigen vállalkozott - módja sem igen volt rá -, de szorgalmas levelezésben állt seregnyi emberrel, szakmai és baráti vonatkozásban egyaránt. Az is köztudomású róla, hogy egészségi állapotát céltudatosan tartotta karban, hogy szellemi erejét fenntartsa. A hétvégeken nagy, gyakran tíz kilométeresnél is hosszabb gyalogtúrákat bonyolított le a Kolozsvár környéki erdők, dombok, völgyek közt. Szerette a természetet, az erdélyi tájat, az embert. Ahogyan őt is szerette mindenki, aki varázslatos, kedves, közvetlen egyéniségét megismerte." (Sebestyén Árpád i. m. 78. l.) "Szabó T. Attila tudományirányító, szervező, kezdeményező szerepe azért is tudott oly jól kibontakozni Erdélyben, s azért tudott oly mértékben kisugározni a magyar nyelvtudomány egészére, mert nemcsak alkotó tudós, hanem szeretetreméltó, vonzó egyéniség is volt, igazi tanár és nevelő. A kolozsvári egyetem magyar tanszékének professzoraként eltöltött mintegy negyedszázados tanári tevékenysége során nemcsak a tanárnemzedékek egész sorát nevelte anyanyelvének ismeretére és szeretetére, hanem a magyar nyelvtudomány aktív művelésére is sok tanítványát megnyerte. Elsősorban személyes példamutatásával nevelt. Igaz embersége, rendíthetetlen igazságérzete és állhatatossága, korrektsége, segítőkészsége, önmagával és másokkal szembeni igényessége, munkában való fáradhatatlansága, lobogó, olthatatlan tudományszeretete, színes, érzékeny lelkivilága, ízes erdélyi beszédmódja külön-külön és együttvéve alkalmasak voltak arra, hogy megfogják a személye körül levőket, és felébresszék az érdeklődést azok iránt az ügyek iránt, amelyeket ő képviselt és szolgált, az iránt a tudomány iránt, amit és ahogyan ő művelt." (Benkő Loránd i. m. 736. l.) B. Gergely Piroska így ír róla: "(...) tanítványai vagyunk mindnyájan, akik mellette, vele dolgozhattunk s akiket ha tanári egyénisége, tudósi nagysága megérintett, ellenállhatatlanul vonzáskörébe is kerített. Mivel? Nem verbális neveléssel - e tekintetben nagyon is fukarul bánt a szóval - de a hivatástudatnak, a szakmaszeretetnek és a kutatószenvedélynek olyan kisugárzásával, amely

párját ritkító a szellem munkásai legjobbjainak sorában is. Azt is az ő példája tanította meg nekünk, hogy a hivatásbeli elkötelezettség képes megsokszorozni az erőt, és egy ember olyan eltökéltséggel és kitartással, mint az övé volt, sokak munkájával felérőt végezhet. (...) Közvetlen és közvetett tanítványaira mindig mély benyomást tett az az életteli, emberközpontú nyelvszemlélet, a nyelv eseményeinek és a nyelvet beszélők sorsának egybefonódó vizsgálata, amely Szabó T. Attila professzort egész tudományos pályáján irányította. Erre tanította mint a magyar nyelvtörténet egyetemi tanára a diáknemzedéket, ez vált céltudatosan vallott tudományos ars poetikájává (...) A szó és az ember - ez a két fogalom nemcsak kutatói koncepciójában, hanem tanári egyéniségében is egybeforrt. Sokat, nagyon sokat lehetett tanulni Tőle a szóról, a nyelvről, de nem kevesebbet az emberről, az embertől is. Volt diákjainak százai emlékezhetnek rá: ha valaki kitűnően vizsgázott nála, a jó jegyet megtetézte egy meleg kézszorítással is. Apró gesztus, de kifejezi feledhetetlen egyéniségének egyik igen jellemző vonását: a munkának és kiküzdött eredményének méltánylását, megbecsülését. Ezt a csalhatatlan értékmérőt is örökségül adta nekünk." (Búcsú mesterünktől. MNy LXXXIV, 1988, 11-2. l.) Összeállította: Markó Alexandra

A hetvenes évek magyar nyelvészei Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe A hetvenes évek magyar nyelvészei című 51 füzetre tervezett sorozatunkkal. Különlegességét az adja - egyebek között -, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáz hazai nyelvészt, akiknek tudományos munkássága a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit kandidátusi, akadémiai doktori fokozat is hitelesített), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. Az 51 pályaképnek általunk választott formája - azaz a) hogy kiki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla- reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a 70-es években, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze mi sem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. -gy gyűlt össze az a jelentűs videoanyag, melynek további feldolgozását az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a hetvenes évek nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. Bolla Kálmán

A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI 1. BALÁZS JÁNOS 27. KÁROLY SÁNDOR 2. BALOGH DEZSŢ 28. KERESZTURY DEZSŢ 3. BALOGH LAJOS 29. KIEFER FERENC 4. BÁRCZI GÉZA 30. KISS LAJOS 5. BARTĐK JÁNOS31. KOVALOVSZKY MIKLĐS 6. BENKŢ LORÁND 32. LAKĐ GYÖRGY 7. BERECZKI GÁBOR 33. LŢRINCZE LAJOS 8. CZEGLÉDY KÁROLY 34. B. LŢRINCZY ÉVA 9. DEME LÁSZLĐ 35. MOLLAY KÁROLY 10. DEZSŢ LÁSZLĐ 36. MOLNÁR JĐZSEF 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 37. NY-RI ANTAL 12. DOMOKOS PÉTER 38. PAPP FERENC 13. ELEKFI LÁSZLĐ 39. PAPP LÁSZLĐ 14. ERDŢDI JĐZSEF 40. RÁCZ ENDRE 15. FÁBIÁN PÁL 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 16. FOGARASI MIKLĐS 42. SZABĐ DÉNES 17. GREGOR FERENC 43. SZABĐ T. ATTILA 18. GRÉTSY LÁSZLĐ 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 19. HADROVICS LÁSZLĐ 45. SZENDE ALADÁR 20. HAJDÍ MIHÁLY 46. TAMÁS LAJOS 21. HAJDÍ PÉTER 47. TELEGDI ZSIGMOND 22. HEGEDŮS JĐZSEF 48. TOMPA JĐZSEF 23. HERMAN JĐZSEF 49. VÉGH JĐZSEF 24. IMRE SAMU 50. VÉRTES O. ANDRÁS 25. JUHÁSZ JĐZSEF 51. ZSILKA JÁNOS 26. KÁLMÁN BÉLA