Szabó Ferenc élete és munkássága 1. Életrajz A fennmaradt 1952. január 3-i önéletrajz által jobban megismerhetjük Szabó Ferenc életének fontosabb mozzanatait. Saját bevallása szerint már önéletrajzából is látszik, hogy egész élete a tudás irányában való törekvésben telt el. Hányatott élete olyan emberré nevelte, aki nem riad vissza semmiféle munkától. Szabó Ferenc 1911. február 4-én született Réde községben. Többgyermekes, szegény családból származott.
Édesapjának
a
faluban
kovácsműhelye volt. Még 1911 végén eladták a kovácsműhelyt, édesapja a nagytétényi Magyar Ónművekhez került, mint kazánkovács, de röviddel az első világháború kitörése után bevonult katonának. Négy évig volt a fronton. A családot közben kitették a gyár lakásából. 1919-ben már hatan voltak testvérek, és nagyon szűkös körülmények között éltek. 1921-ben a Tass község határában lévő gr. Nemes Jánosféle uradalomba költöztek a népes családdal, ahol a szülők munkát kaptak. Itt a tanyai iskolában folytatták tanulmányaikat a testvérek. Az ifjú Szabó Ferenc a VI. elemi után a kunszentmiklósi református gimnáziumba járt, jeles tanuló volt. Különös tehetsége volt a matematikához, mérnök szeretett volna lenni, de anyagi helyzetük nem tette lehetővé. A tanítási szünetekben magántanítványokkal foglalkozott, hogy segítse családjuk megélhetését. A gimnázium a lakásuktól négy kilométerre volt, s ezt az utat nyolc éven keresztül minden nap megtette. A nyolc év alatt egyetlen órát sem mulasztott. A nyári szünetben eleinte napszámos munkával, később pedig mint cséplési ellenőr, kőművesek mellett segítő, majd kazánfűtőként sikerült annyit keresnie, hogy még szüleit is tudta segíteni. Főleg matematikából és fizikából korrepetált diákokat. 1931-ben sikeres érettségi után egyetemi
ösztöndíjra pályázott, de nem kapta meg, ezért jelentkezett önkéntes katonai szolgálatra. Leszerelése után 1932-ben újra magántanulókat vállalt, hogy eltartsa magát. 1934-ben gr. Nemes János meghívta birtokára, ahol a közel 3000 holdas hatalmas gazdaságot vezette; méhészettel, baromfitenyésztéssel is foglalkozott. Hajnaltól késő estig dolgozott, mert az volt a terve, hogy pénzt gyűjt a továbbtanulásához. „A fizetés oly nevetségesen kevés, hogy abból megélni is elég volt” - írta az önéletrajzában. 1937-ben megnősült, felesége Kása Judit okleveles tanítónő lett. Ő is szegény munkásszülők gyermeke volt. Állás reményében a tanítónő Angliába ment háztartási alkalmazottnak, Szabó Ferenc pedig 1938-ban végre beiratkozhatott a soproni műegyetem kohómérnöki karára. Két hónap múlva behívták katonának, s amikor leszerelt, néhány hónap után ismét katonai szolgálatra kellett mennie, s ez így ment sorozatosan. 1939 decemberében Kassára költöztek, ahol a tisztifőorvosi hivatalban állami kisegítőként dolgozott, és ezen kívül az ottani gyorsíróiskolában is tanított. Kassa után 1941. január 1-jén Nagyváradra költöztek, itt kapott engedélyt a gyorsíróiskola megalakítására, fenntartására. Katonai szolgálata miatt az iskola vezetése a feleségére maradt. 1943-ban beiratkozott a kolozsvári egyetem közgazdaságtani szakára. A II. világháború alatt sok helyen katonáskodott, megsebesült, külföldre vitték, végül 1946-ban került haza, a családjához. Munkalehetőségük nem volt, kényszerből áttelepültek Nagyváradról Berettyóújfaluba három gyermekükkel, néhány írógéppel, mely az alapját jelentette az új iskolának. Végül 1947-ben indult útjára a Gyors- és Gépíró Szakiskola. 1973ban ment nyugdíjba Szabó Ferenc igazgató. „A 70-es évek elején előbb Édesanyánk, majd 1973-ban Édesapánk is Esztergomba költözött, ahol a család többi tagja már előzőleg letelepedett, de az iskola sorsa továbbra is élénken érdekelte. Szabó Ferenc családi örökségét ma három gyermeke (Éva, György, Ferenc), nyolc unokája (Ildikó, István, Krisztina, Csaba, Emese, Anikó, Tibor, Zsuzsanna) és tizenkét dédunokája őrzi. A családban ma senki nem foglalkozik gyors- és gépírás oktatásával, de a környezettel és a társadalommal szemben megfogalmazott elvárásokat ma is vállalják. Mi, a család tagjai, örökösei azzal a szeretettel gondolunk vissza rá, hogy meghatározó egyénisége volt a szakmájának, és minden olyan munkájának, amibe belekezdett, munkásságát a gondosság, a szervezettség és a humanitás járta át.” (Szabó György, Szabó Ferenc fia, Pedagógusok arcképcsarnoka, 2004.) Szabó Ferenc súlyos betegségben halt meg Esztergomban 1986. június 30-án.
2. Gyors- és gépírási törekvések Szabó Ferenc a kunszentmiklósi református gimnáziumba járt, amikor már ismerte a gyorsírást, melyet nagyon szívesen tanult. Amikor Kassára költöztek családjával, az ottani gyorsíróiskolában is tanított más munkája mellett. Ekkor kezdett a gyorsíróiskola létrehozásának gondolatával foglalkozni. Szabó Ferenc 1940 decemberében letette a gyorsírástanítói, 1941-ben pedig a gépírástanítói vizsgát (1. sz. melléklet). A negyvenes években az ő iskolája volt Nagyvárad és környéke egyetlen ilyen tantárgyakkal foglalkozó iskolája. Az akkori időszakból számos tanítványa – később, az áttelepülések után – Magyarországon talált megélhetést és munkát. Rendkívüli erőfeszítéseket tett azért, hogy a háború után megbecsült munkalehetőséghez jussanak a bihari fiatalok. Az írógépen való hivatalos szövegírás, a gyorsírásos jegyzetelés, mint szakma megismertetést, népszerűsítést igényelt ezen a vidéken. Azt akarta elérni, hogy a lányok ne csak háziasszonyok legyenek. Először a szülőket győzte meg. Szabó Ferenc 26 évig volt igazgató.
Iskolája versenyzőinek legkiemelkedőbb teljesítményei: 1955. Kurucz Ilona
120° gyorsírásból
Hajdú-Bihar megye kategóriagyőztese
1955. Halász Róza
100° gyorsírásból
országos II.
1968. Siba Mária
gyorsírásból
országos versenyen hibátlansági jelvényt nyert
1977. Dávid Mária
gépírásból
országos II.
1989. Zsákai Mónika
200 és 250° gyors
országos VI.
1992. Fodor Szilvia
OSZTV gyorsírás
országos II.
1993. Madarász Anita
országos helyesírási
országos I.
versenyen 1993. Kovács Erika
150° gyorsírásból
országos IV.
„Az ötvenes évek derekán megjelent számos publikációja után, pályázati meghirdetésre írt egy gyorsírástankönyvet 1955-ben, melyet ’helianthus’ jeligével küldött be. Érdekessége, hogy mindaddig, amíg a szerző kiléte ki nem derült, az ő könyve első helyezett volt. Miután kiderültek a jeligés pályázatok szerzői, a bíráló bizottság úgy döntött, hogy első díjat nem ad ki. Ennek ellenére tanítványai és szellemiségének követői ma is alkalmazzák módszereit. „Szabó Ferenc hosszú évtizedeken át köztiszteletben álló tagja volt a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének. Azzal a gesztussal, hogy a nevét viseli az általa alapított iskola, megkapta a méltó elismerést. Legyen példa az itt tanítóknak, s a város is legyen büszke rá, hogy életének közel három évtizedét élte le itt, munkásságát leghatékonyabban itt fejtette ki. (...) Szerény, becsületes, szakmáját mindennél jobban szerető és értő, széles látókörű. Élete, puritán jelleme, fennkölt szelleme, érdektől mentes és csak az igaz eszméért dolgozó egyénisége legyen példája, erőt adó forrása, eszményképe a következő generációnak is.” (Dr. Kalotay Kálmán, Pedagógusok arcképcsarnoka, 2004.)
3. Az iskolaigazgató és pedagógus a) Tanítványok Feri bácsi diákjai tisztelték tudását, és szerették fegyelmezett, nyugodt magatartásáért, következetességéért, emberségéért. Kiemelkedő pedagógiai munkájáért többször kapott kitüntetést. Megkövetelte a pontosságot, jó helyesírást, a hibátlan gépírást és a levelek szép külalakját. Növendékeit nemcsak tanította, de nevelte is. Problémáikkal bizalommal fordultak hozzá. Családlátogatásait rendszeresen végezte, hogy jobban megismerhesse tanítványait környezetükben is. A szülőkkel is foglalkozott, kapcsolatot tartott velük. Tanítványai többségében a környékbeli falvakból voltak. Hideg téli időben meleg teával várta az átfázott, korán kelő gyerekeket. Egy kivételesen hideg, hóviharos időben, már a közlekedés is megállt két-három napig. A falvakban levő szülőket körtelefonon értesítette, hogy a gyerekek jó helyen vannak, ne aggódjanak, majd ha lehet, csak akkor engedi haza őket. A tantermek éjszakára „szállodává” alakultak. Közösen főztek, és aggódás helyett kirándulásos hangulatot teremtett a megriadt gyerekeknek is. Szerette őket, mintha saját gyerekei lettek volna. A keze alól kikerült tanítványok felnőttek, elhelyezkedtek és megállták helyüket minden vonalon, ki hova került: falvakban, városokban, járási, megyei titkárságokban, sőt minisztériumokban is. „Szabó Feri bácsi volt Berettyóújfaluban a gyors- és gépíró iskola tanára és mindenese, a hadifogságban elhunyt édesapák gyermekeinek vigasztalója és segítője. 1948 júliusában beiratkoztunk a gyors- és gépíró iskolába, amit nagyon megszorított tanmenet és gyakorlati foglalkozás mellett rövidített idővel végeztünk el, mert a kis létszámú tagozatból 8 hadiárva volt és kellett a bizonyítvány, hogy el tudjunk helyezkedni, ezért még nyáron is tanultunk. Szerencsére akkor már volt 6 írógép és váltott időben tudtunk gyakorolni. A gyorsírást az órák befejezése után otthon a rádióban elhangzó hírek leírásával és ennek áttételével gyakoroltuk éjjel-nappal, hogy minél hamarabb le tudjunk vizsgázni. Nyolcan már a vizsga letétele előtt dolgoztunk, mert volt, akinek kistestvérei voltak, sőt még a nagyszülőket is el kellett tartani, így – még a 18 éves kor betöltése előtt – engedéllyel, teljes idejű munkát végeztünk. Ezt a nagy hajszát sem én, sem a többi gyerek nem bírta volna, ha nem lett volna Feri bácsi, aki nagyon jó pedagógus, jó szakember és pszichológus volt. 3 hónap után már tudtunk 10 ujjal gépelni és 120-as sebességgel gyorsírni, a tandíj havi 80 Ft volt, de ha valaki nem tudta pontosan fizetni, Feri bácsi küzdött értünk, és részletekben is fizettünk. Az iskolában nemcsak a gyors- és gépírást tanultuk meg, hanem ismereteket szereztünk
statisztikából, ügyintézésből, levelezésből, az okiratokkal kapcsolatos polgári jogból stb. A későbbi tanulók egy év alatt vizsgáztak, illetve tanultak, mikor államosították az iskolát, akkor pedig kétéves lett az oktatás. Mi még moziplakátok hátuljára is írtunk, így gyakoroltunk, mert nem lehetett papírt kapni, és nagyon drága is volt. Az írógépek is kiselejtezett gépek voltak, Feri bácsi mindig javította őket este és éjszaka, hogy reggel tudjunk gyakorolni és annak idején a vizsgáztató bizottság nem akarta elhinni, hogy „ezek a csitri lányok” is mindent megtettek annak érdekében, hogy sikerüljön az előrehozott vizsga. Emlékkönyvünkbe ezt írta gyorsírással: „Munkásság az élet sója, mely a romlástól megóvja” aláírás. Ez a sok munka valóban az élet sója volt, mert mindenki el tudott helyezkedni, mindenki igyekezett, ha másként nem, akkor magánúton leérettségizni. Lett belőlünk parlamenti gyorsíró, lettek a Honvédelmi Minisztériumban, Belügyminisztériumban, Földművelési Minisztériumban titkárnők, irodavezetők, könyvelők, osztályvezetők. Évek múltán is találkoztunk Feri bácsival, beszámoltunk problémáinkról, eredményeinkről. Ha jól sikerültek dolgaink, velünk örült, ha valami nem ment, segített tanácsaival, vagy buzdított bennünket, hogy akaraterővel a problémák is megoldhatók. Ő volt a családok szószólója, izgult a sikereinkért, igyekezett a drukkokat feloldani, az eredményeket tanácsaival javítani.” (Halics Miklósné Kiss Mária Éva, volt tanítvány, 50 év... A Szabó Ferenc Gyorsíró és Gépíró Szakiskola jubileumi évkönyve, 1997.) „Még megvárom, amíg nyugdíjba mennek, azután leérettségizek”. Jót nevettünk, amikor egyik gyorsírásórán Szabó Feri bácsi ezt válaszolta arra a kérdésünkre – merthogy a diákoknak jó szokása volt 1969-ben is különféle kérdésekkel elterelni a tanár figyelmét –, hogy hány éves Feri bácsi. Nem poénkodott soha, mégis kellemes légkörben teltek el az órái. Pedig érettségi tárgy volt a gyorsírás, nemigen lehetett lazítani. Ha valaki csak nagyjából törölte le a táblát, azt mondta: - Na, maga háziasszonynak is olyan lesz, mint ahogyan a táblát letörölte! és mi el is hittük neki, igyekeztünk is mindig szép tisztára törölni a táblát. Sok hasznos tanáccsal látott el bennünket. Nem tudom, hányan fogadták meg az osztályból, hogy ahhoz menjünk férjhez, akit mi választottunk, és ne ahhoz, aki minket választ... Negyedikben az utolsó tanítási napon mindenki megcélozta a szemétkosarat azzal a tankönyvvel, amelyik a legtöbb bosszúságot okozta neki. Én a gyorsírás könyvet részesítettem ebben a kitüntetésben. Szerettem a gyorsírást, jelesre érettségiztem, viszont a sok házi feladat miatt mindennap bosszankodtam. Azt mondtam, hogy soha többé nem fogok gyorsírással írni. Az ötéves érettségi találkozón nagy derültséget váltott ki, hogy gyorsírástanár lettem. (Krucsóné Török Júlia, volt tanítvány, 50 év... A Szabó Ferenc Gyorsíró és Gépíró Szakiskola jubileumi
évkönyve. 1997.) b) Munkatársak A közelben lévő Arany János Gimnáziumban Falucskai Jenő igazgató úr számításba vette Szabó Ferenc szakmai segítségét, tapasztalatát: „Az ötvenes évek közepén még olyan kevesen voltunk pedagógusok, hogy mindnyájan ismertük egymást. Így csakhamar megismerkedtem Szabó Feri bácsival is, aki bölcs magatartásával, szakmája iránti lelkesedésével nagy hatással volt ránk, fiatalabb kartársaira. Tudtuk róla, hogy megszállottja a nevelésnek, a gyorsírás és a gépírás tanításának, s hogy ez utóbbinak országos tekintélyű művelője. Azt is tudtuk, hogy ő alapította az iskolát, amelynek tanára és igazgatója volt egy személyben. Amikor igazgatója lettem az Arany János Gimnáziumnak, jó szomszédokhoz illően sokszor beszélgettünk nevelési, igazgatási gondjainkról. Amikor pedig a gimnáziumban bevezették az 5+1-es rendszerű képzést, a gyorsírás, illetve a gépírás tanítására őt kértem meg, amit ő szívesen vállalt, és a képzés megszűnéséig tanította is ezeket a tárgyakat iskolánkban. Amíg a gimnáziumban tanított Feri bácsi, alkalmam volt megismerni tanári munkáját. Nemcsak tanára, hanem igazi nevelője volt tanítványainak. Követendő példa nekünk, fiatalabb tanároknak. Bámultuk, csodáltuk munkabírását: délelőtt az órákat, délután a korrepetálásokat tartotta, s vezette az iskolát. S jutott ideje arra is, hogy a gyorsírás elméletével is foglalkozzon. Mestere volt szakmájának: a gyorsírás és gépírás tanításának. Nem volt soha bukott tanítványa. Ezt úgy érte el, hogy az elmaradókkal mindig külön foglalkozott. Sajnáltuk, hogy nyugdíjazása után elment Berettyóújfaluból. Kapcsolatunk azonban nem szakadt meg, még több éven át leveleztünk. Érdekelte minden, ami az iskolában történik. E levelekből tudom, hogy nehezen vált meg iskolájától, berettyóújfalui barátaitól, a méhésztársaktól. Sokoldalú, gazdag tevékenysége nem múlt el nyomtalanul: ezt őrzi az általa alapított Gyors- és Gépíró Iskola és az Arany János Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola. (Falucskai Jenő ny. igazgató, 50 év... A Szabó Ferenc Gyorsíró és Gépíró Szakiskola jubileumi évkönyve. 1997.) „Feri bácsi a gimnázium épületében megnyílt közgazdasági tagozaton is a gyors- és gépírást kezdte tanítani, így kollégák lettünk. Pontossága, soha nem lankadó figyelme és odaadása igen mély benyomást tett rám. Soha nem panaszkodott, fegyelmezetten és lelkesen dolgozott a nyugdíjkorhatár közelében is. Amikor felvetődött a „felzárkóztatás”, az intézményesített
korrepetálás, ismeretpótlás megszervezésének szüksége, elsőként kezdte ennek fontosságáról meggyőzni a kollégákat. Hány diákot sikerült „egyenesbe hozni”, helyesírását, fogalmazási készségét kellő szintre emelni, a kötelezően előírt csoportos és egyéni foglalkozások segítségével! Feri bácsi nem ismert megalkuvást: meg kellett tanítani az alapokat, megkövetelni ismeretüket. (Dr. Szabó Ödönné, volt kolléga, 50 év... A Szabó Ferenc Gyorsíró és Gépíró Szakiskola jubileumi évkönyve. 1997.)
4. A magánember Szerette a dolgokat teljesen megismerni, és tudatosan csinálni. Ez nemcsak tanári munkájában mutatkozott meg, hanem magánéletében is. A II. Világháborúban tüzér volt. Az ő dolga volt a lövéselem kiszámítása és az irányzék szükség szerinti korrekciója. Miután szerette a matematikát, ezért ezt a műveletet mindig igen hamar és sikeresen végezte el az ő általa irányított egység. Az iskolai elfoglaltságán kívül a falu társadalmi életében igen élénken és aktívan részt vállalt. Éveken át volt igazgatósági tagja a helyi ÁFÉSZ-nek, segített a kiegészítő parancsnokságnak. Létrehozta és megalapította Siba Gergely barátjával a helyi méhész szakcsoportot. Később tudását méhésztársai elismerték azzal is, hogy őt választották a szakcsoport vezetőjének. Már közel volt a nyugdíjkorhoz, amikor még egy nyelvet megtanult, az eszperantót. Önszorgalomból, autodidakta módon kezdte el a nyelvet tanulni. Letette a vizsgákat is, hogy taníthassa a nyelvet. Megszervezte a helyi eszperantó csoportot, levelezett külföldi eszperantistákkal. Annak itthon Magyarországon később tanítója és vizsgabiztosa lett. Nemzetközi konferenciákon vett részt és tartott előadást. Már Esztergomban éltek, amikor egy finn professzornő volt vendégük. Angol és német nyelvtudását szintén hasznosította, mert gyakran kérték fel különböző fordítói munkákra. „Sosem tartoztam a minta gyerekek közé. A gimnáziumban kizavart a tanár az óráról, és beírta az igazolatlan órát, hogy láttamoztassam apámmal. Ő megnézte, megkérdezte, hogy mi volt, majd beírta, hogy az órát igazolja az, aki kizavarta a diákot. Egészen az igazgatóig fajult az ügy, de már akkor csak az volt a gond, hogyan lehetne a beírást az ellenőrzőből eltávolítani. Mint férfi az elegáns és okos nőket kedvelte. Nehezen lehetett kihozni a sodrából és anyánkat ez néha bosszantotta. Volt egy nagyon jó indoka: a tüzéri szolgálat következményeként hallássérülést szenvedett. Nem hallotta a magas frekvenciájú hangokat (pl. a rossz telefon csengőt.) Így aztán, ha nem akarta
meghallani, akkor anyánk háborgását sem hallotta. A család Esztergomba való költözése után egy kicsit nehezen illeszkedett be apánk. Még nagyon sokáig visszajárt Berettyóújfaluba. Megnyugvást egy iskolatitkári állás, a kertészkedés és a méhészkedés, majd később az unokák jelentettek számára. Nem szeretett beteg lenni, és nem szerette, hogy ápolásra szorul. A kullancs enkefalitisz nagyon megviselte. Életének utolsó hónapjában többször beszélgettünk arról, hogy mennyi mindent nem adott még át. Sajnos már nem jutott rá idő!” (Szabó György elbeszélése, 2007.)
III. A Szabó Ferenc Gyorsíró és Gépíró Szakiskola története
1. A megalakulás A II. világháború után Szabó Ferenc és családja Nagyváradról került Berettyóújfaluba három gyermekükkel, néhány írógéppel, mely az alapját jelentette az új iskolának. „Ezt az alig 30 km-es utat majdnem egy hónap alatt tettük meg. Minden család kapott egy vagont. A mi bútoraink között ott lapult, az ágyba bedeszkázva Édesapánk által elrejtett kettő darab írógép, amellyel később el tudta kezdeni Berettyóújfaluban az iskola alapítását. Berettyóújfaluban kb. egy fél évig egy pincében húztuk meg magunkat, majd később kitelepültünk a tanyára, a Lónyai kastélyba. Édesanyánk itt iskolai tanítói megbízást kapott. Egy-két év után átköltöztünk Szentkozmapusztára, az andaházi tanyasi iskolába, ahol az iskola tanítói lakásában laktunk. Édesapánk és Édesanyánk néptanító és népnevelő szerepet is fölvállalt, szinte mindig volt valamilyen rendezvény az iskolában: hol egy beszélgetés, hol egy előadás, hol egy diafilmvetítés. Ez a tanyavilág igazán értékes embereket hordott a hátán, innen került ki néhány jeles mérnök, katona és sportoló”. (Szabó György, Pedagógusok arcképcsarnoka, 2004.) 1947-ben szűkös körülmények között indították be feleségével a Gyors- és Gépíró Iskolát Berettyóújfaluban. „Apánk kerékpárral járt be naponta a kb. 11 km-re lévő iskolába télennyáron oda-vissza. 1952-ben beköltöztünk Berettyóújfaluba. Az úgynevezett Borsi-féle házban kaptunk lakást, és a Gép- és Gyorsíró Iskola is ebben az épületben lett elhelyezve. Ma már el sem tudjuk képzelni, milyen volt az élet fürdőszoba nélkül, és az udvaron elhelyezett WC-vel.” (Szabó György Pedagógusok arcképcsarnoka, 2004.) 1952-ben állami intézmény lett az iskola. „Az államosítás hírét a család éppen budapesti látogatásán kapta, arra emlékszem, hogy mindenki sírva fakadt, mi, gyerekek akkor igazából föl sem fogtuk és nem értettük, hogy miért. Az államosítás után Édesapánk igazgatóként folytatta a munkát, és immár ki tudja hányadszor újból nekivágott az általa fölvállalt kötelezettségek teljesítésének. A környékről közel 30 településről jártak be tanulni a lányok, asszonyok. Eleinte évente 20, később 40-50 diák végzett nála. Ezek a diákok mind kiváló képesítést kaptak, megtanulták a szakmájukat, szívesen foglalkoztatták őket a hivatalokban, irodákban, bankokban - nemcsak a közeli, de távoli városokban, sőt Budapesten is. A diákjai közül számosan szerepeltek
versenyeken, nem egy közülük országos eredményt is elért.” (Szabó György, Pedagógusok arcképcsarnoka, 2004.) Később évente kb. 100-120-an tanulták a gyors- és gépírást. Az iskolája volt az országban az első, ahol második osztály is indulhatott. Akkoriban még mechanikus írógépeken írtak, mégis országos versenyeket nyertek az iskola tanulói gyorsírásból és gépírásból is. Korabeli feljegyzések és Soltész Mária akkori országos szakfelügyelő látogatási jelentései tanúsítják, hogy az itt folyó munkát eredményesnek tartották annyira, hogy Berettyóújfaluban rendezték meg az országos szakmai továbbképzést, bemutató órákat látogattak a szaktanárok. Ezeket a szakfolyóiratokban is megjelentette. Abban az időben Szabó Ferenc és felesége a gyors- és gépírás, Boér Irén tanárnő pedig a magyartanítás terén elismerést és tekintélyt vívott ki az iskola számára. „A Párizsban megrendezett nemzetközi verseny zsűrielnökének kérték fel, hiszen több nyelven is beszélt Szabó Ferenc” – írta Boér Irén ny. tanár a Pedagógusok arcképcsarnokában.
2. 60 év 1947-ben az akkori Művelődésügyi Minisztérium engedélyezte a magániskola megnyitását, ahol igen szerény körülmények között folyhatott a tanítás. Kora reggel és késő este is tanultak, mégpedig úgy, hogy minden írógép mellé petróleumlámpát kellett helyezni. Buszközlekedés még nem volt. Az iskola vezetője Kozmapusztáról kerékpárral járt be dolgozni télen, nyáron. 1952-ben az iskolát államosították, s a Kossuth u. 25. sz. alatti épületben helyezték el az osztályokat. Az államosítás után gyors fejlődés következett. Évente 100-120-an tanulták a gyors- és gépírást. Országos viszonylatban is jó eredménnyel végeztek a tanulók. Meg kell említeni, hogy a kezdeti időben olyan nagy volt az igény a gyors- és gépírók iránt, hogy a vállalatok már az első év elvégzése után elhívták dolgozni a tehetséges tanulókat. Az iskola tanárai a tanításon kívül részt vettek nagyon sok társadalmi munkában, azonkívül állandóan szervezték a tanulók és dolgozók országos versenyeit, gyakorlóórákat tartottak a versenyre készülő dolgozóknak. Az 1959/60-as tanévben is még elég magas tandíjakból, vizsgadíjakból kellett fenntartani az iskolát. A felszerelések korszerűsítésére nem volt pénz. Akkoriban egyébként a gyorsírás, a gépírás és a magyar nyelv szerepelt a tantárgyak között. Heti 3 alkalommal jártak iskolába a tanulók: az elsősök kedden, csütörtökön és szombaton, a másodikosok pedig hétfőn, szerdán és pénteken. Az első osztály elvégzése után vizsgát kellett tenni ahhoz, hogy a másodikba léphessenek. Voltak, akik érettségi után iratkoztak be az iskolába, s felmerült az igény egy dolgozókból álló, ún. esti tagozat beindítására is. Az érettségizetteknek 1 év alatt kellett elérni a vizsgakövetelményeket gyorsírásból és gépírásból is. Szorgalmas, lelkiismeretes tanulással sokan sikeresen levizsgáztak. A vizsgafeladatot külső szakemberekből álló vizsgabizottság előtt kellett megírni az adott időn, a megengedett (szigorú) hibahatárokon belül. A megye 28 településéről jártak be naponta a tanulók, akik között néha voltak fiúk is. 1962-ben „kórházi tanfolyam” indult, hogy segítse az egészségügyi dolgozók adminisztrációját. Kezdeményezésére az 1969/70-es tanévben megindulhatott az Arany János Gimnáziumban a közgazdasági szakközépiskola gyors- és gépíró általános ügyviteli tagozatán a tanítás. S hogy a szakközépiskola társadalmi igényt elégített ki, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első évben már több volt a jelentkező, mint a felvehető tanulólétszám. Az új közgazdasági szakközépiskolában a szakmai tárgyak tanítását aztán Feri bácsi vállalta. Mivel az oktatáshoz szükséges gépeket az indulásra nem tudták beszerezni, ezért az első évben a Gép- és Gyorsíró
Iskola írógépeit is használhatták a tanulók. Feri bácsi gazdag szakmai, pedagógiai tapasztalatát az új szervezésű osztályok képzésében olyan sikeresen alkalmazta, hogy már az első években országos versenyen gyorsírásból I. helyezést ért el egyik tanítványa: Nagy Emília. Örvendetes, hogy a közös munka meghozta gyümölcsét, 1973-ban sikeresen érettségizett az első közgazdasági osztály. Az iskola legfontosabb eszközei akkor még a mechanikus írógépek voltak (20 db) 1 magnó, 1 lemezjátszó, 1 metronóm. A gépírást bontott csoportban tanították, s addig az osztály másik fele a magnóról gyorsírást gyakorolt - ezzel segítették a gyengébbek felzárkózását, illetve a tehetségeseknek gyorsabb diktátumokat adtak. Lehetőség volt arra, hogy az ügyesebbek márciusban levizsgázzanak, hiszen ők már akkorra elérték az év végi sebességet. Ezzel olyan előnyhöz jutottak az elhelyezkedésben, hogy mire a többiek végeztek, nekik már volt munkahelyük, s nem is akármilyen. Az iskola tanulói az országos versenyeken is több ízben egészen kiváló eredménnyel szerepeltek. Az iskolavezető tankönyvpályázaton gyorsírási könyvével első díjat nyert, több cikke jelent meg a Gyorsírók Lapjában. Lassan az egész ország felfigyelt a berettyóújfalui iskolára. Mindez arra késztette az akkori felettes szervüket – a Művelődésügyi Minisztérium Közgazdasági Technikumi Osztályát –, hogy egy kicsit széjjelnézzenek Berettyóújfaluban. Az iskola rendezett országos bemutató tanítást, amelyen részt vett a Művelődésügyi Minisztérium, a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának képviselője, azonkívül Budapestről, Debrecenből, Miskolcról és a Tiszántúl számos városából jöttek tanárok tapasztalatcserére. 1969-es évtől, amikor a gimnáziumban megindult a közgazdasági szakközépiskolai osztály, mind szorosabbá vált a kapcsolat. A gimnáziumban közös gépírótermet rendeztek be akkori modern felszereléssel. A jó eszközök még jobb eredmény elérését tették lehetővé. A gyorsíró iskola tanárainak munkáját dicséri a szakközépiskolában első ízben 1973-ban érettségizett közgazdasági osztály jó eredménye is. Az iskolának nemcsak községi jelentősége volt, hanem az egész bihari részen kifejtette igen hasznos munkáját. Ha a községek sorát áttekintjük, akkor világosan látjuk, hogy az iskola Debrecen - Püspökladány - Békéscsaba és a román határ által körülhatárolt 45-50 község, egy egész megyényi terület tanulásra éhes fiataljait fogadta magába és látta el olyan ismeretanyaggal, amely nélkülözhetetlen volt 1945 után. Kezdetben csak az volt a cél, hogy minden községnek adjon egy-két jó adminisztrációs munkaerőt. Volt olyan év, amikor 25 községből érkeztek tanulóik. Azonban a fejlődés folyamán lassan szűk lett a falu és tanulóik közül mind többen kerültek el az ország nagyobb városaiba és Budapestre is. Jól érezték magukat az iskolában, az is mutatja, hogy éveken keresztül megtartották jó kapcsolatukat az iskolával annak elhagyása után is. Nagyon jó volt a kapcsolat
a gyorsíró iskola és a gimnázium között, azonban a mindkét részről megindult fejlődés következtében kinőtték a közös termeket, ezért volt szükség az önálló épülettel és eszközökkel rendelkező gépíró és gyorsíró iskola létrehozására. 1973-ban nyugdíjba ment Szabó Ferenc igazgató, s gondoskodott arról, hogy az iskola ne maradjon szakmai tanár nélkül. Helyét tanítványából nevelt tanárnak adta át, Szőke Albertné Siba Máriának, aki a Feri bácsitól megtanult pedagógiai módszerekkel kiválóan tanította több éven át gyermekeinket a gyorsírásra, gépírásra. 1973-ban Szabó Ferenc átadta a stafétabotot a fiatalabb pedagógusoknak, s nyugdíjba vonult. „Kiváló pedagógus” kitüntetésben részesült. A szerény tárgyi feltételeken túl hátrányt jelentett az is, hogy a Kossuth u. 25. szám alatt lévő iskola épületét hamarosan lebontották. 1975-ben átmeneti megoldásként az Arany János Gimnázium épületében tanítottak, de csak délutánonként. Ez a bejáró tanulók részére és a pedagógiai szempontok szerint is rossz megoldás volt. Béreltek tantermeket a volt MHSZ-től is, hogy délelőtt tudjanak tanítani. 1977-ben új tantervet adott ki a Művelődésügyi Minisztérium. A szakmai tárgyak és a magyar nyelven kívül közismereti tárgyakat is vezettek be. Ettől kezdve mindennapos volt a tanítás. Ez segítette a tanulók általános műveltségének fejlesztését. A képzésben két év alatt kell elsajátítaniuk a szakmai és közismereti tárgyak 3 évi középiskolai tananyagát. Ha minden tárgyból legalább elégséges szintet érnek el a tanulók, akkor engedhetők szakmai minősítő vizsgára. Továbbtanulásnál figyelembe veszik a végzettséget, s 3 év alatt tehetnek érettségit. 1981 szeptemberétől jóra fordult az iskola sorsa: a Bessenyei György Szakközépiskola épületében kaptak helyet, a tantermeket közösen használják. A közismereti tárgyak oktatását a szakközépiskolai tanárok vállalták el. A szakmai tantárgyakat igen lelkiismeretes tanárok felváltva tanították. Mindig a tanulók érdekét tekintették a legfontosabbnak. 1982-83-tól kezdve a hosszú ékezetes í,ó,ű tanítása, illetve gépelése a magyar helyesírásnak megfelelően kötelező lett. Ismét új, most már modernebb írógépeket szereztek be: elektromos meghajtásúakat. Idő-közben az emelkedő gyermeklétszám és igények arányában 2 első osztályt indítottak, 2 írógéptermet tudtak kialakítani, sőt az egyikben elektronikus, memóriás gépeket helyeztek el. 1995-ben ismét indították az ún. ötödéveseknek (érettségizetteknek) is a szakmai képzést. Számítógépes szövegszerkesztést is tanulnak, titkári ismereteket, gépírást, gyorsírást, jogi, pénzügyi ismereteket. Ezzel a képesítéssel kívánja az iskola segíteni őket a pályakezdésben, elhelyezkedésben. A kor követelményeinek megfelelően azóta is számítógépeken tanítják a gépírást, a szövegszerkesztést és a táblázatkezelést. 1997-ben ünnepélyes keretek között róla neveztük el az iskolát az intézmény 50 éves fennállásakor a megye és a város vezetőségének jóváhagyásával és támogatásával.
Családtagjai, valamint az iskola jelenlegi tanárai létrehozták a Szabó Ferenc Alapítványt azzal a nemes céllal, hogy méltóképpen őrizzük meg e kiváló pedagógus eszméit, s támogassuk a nehéz sorsú, tehetséges tanulókat a szakmai követelmények elsajátításában. Az Alapítvány segítségével 1998-ban első alkalommal, s azóta minden februárban szakmai tanulmányi versenyt rendeznek Szabó Ferenc emlékére; szorgalmát, kitartását példaként állítva a tanulóifjúság számára. Tiszteletünk jeléül megemlékezünk pedagógusi pályájáról az iskolában elhelyezett domborművénél (2. sz. melléklet). (Szőke Albertné Pedagógusok arcképcsarnoka, 2004.) Itt található a jövő generációja számára is megszívlelendő pedagógiai hitvallása: „Mindenki rendelkezik azzal a képességgel, amellyel elérheti célját, de tőlünk függ, hogy sikerül-e.” A
Gyorsíró
és
Gépíró
Szakiskolát az Arany János Gimnáziumhoz
integrálták
1999-ben, ahol Szabó Ferenc Gépíró és Gyorsíró Szakiskolai Tagozat néven tovább folytatja szakképzési
tevékenységét.
1998 óta alapképzésre vagy érettségire épülő szakképzést indítanak.
3. Szabó Ferenc hagyományai a) Szabó Ferenc Alapítvány Az
Alapítványt
a
tanuló
gyors-
és
gépírók,
titkárok
és
titkárnők,
üzleti
és
menedzserasszisztensek polgári önsegélyezése, szakmai ismereteik növelése, a hazai és nemzetközi kapcsolatainak ápolása érdekében az iskolaalapító Szabó Ferenc leszármazottai, valamint a szakiskola hajdani és jelenlegi tanárai hozták létre 1999. március 8-án. Az Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola keretein belül működik. Minden évben a személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlásai segítik működését. Az Alapítvány célja, hogy: -
a tanuló gyors- és gépírók, üzleti és menedzserasszisztensek, titkárnőjelöltek szakmai
képzésének támogatása, -
szakmai
tanulmányi
versenyek
szervezése,
más
szervezetek
rendezésében
lebonyolított versenyeken való részvétel, a szakiskolai oktatásnak és nevelésnek, az értékek fejlesztésének elősegítése, a hagyományok ápolása az alábbiak szerint: -
az iskola történetében, fejlesztésében kiemelkedő személyiségek és értékek felkutatása pályázatok kiírásával és értékelésével,
-
hozzájárulás az iskolában eredményesen működő szakkörök, önképző körök tevékenységéhez,
-
az egyéni tehetségápolás anyagi támogatása,
-
nyelvtanulás, külföldi cserekapcsolatok kiépítésének elősegítése,
-
tehetséges
gyermekek
oktatásban
történő
támogatása,
pályájuk
folyamatos
figyelemmel kísérése, segítése, -
nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
-
iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakiskolai képzés,
-
regionális oktatási tevékenység végzése
-
díj alapításának lehetősége.
A fentieken túl az Alapítvány célja, hogy minél szélesebb kör részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból, az ehhez szükséges feltételeket biztosítja, és a lehetőséget megteremti. Az Alapítvány nyitott határokon belül és kívül bármely magyar vagy külföldi természetes vagy jogi személy csatlakozhat hozzá, amennyiben magáévá teszi az Alapítvány céljait, s azok megvalósulását tevékenyen képes és hajlandó elősegíteni. A csatlakozók nem válnak a csatlakozás tényével alapítókká. Csatlakozásuk esetén a felajánlott feltételek elfogadásáról a kuratórium dönt. A csatlakozók felajánlási összegének minimumát az Alapító nem határozza meg. A hozzájárulás lehet egyszeri, alkalmi, eseti vagy dologi. Az Alapítvány alapításkori vagyona 137 ezer forint, melynek csak a kamatát – illetőleg a csatlakozók pénzbeli vagyonrendelését – kizárólag az alapítványi célokra lehet felhasználni. Az érettségire épülő szakképesítést támogatjuk, a tanulók jól képzettek, mindannyian alkalmasak a továbbtanulásra, illetve a munkavállalásra. Ezt az iskolánkban és a tanulmányi versenyeken, a szakmai vizsgán elért eredmények is bizonyítják. b.) Szabó Ferenc - emlékverseny 1997-től kezdve minden évben megemlékeznek az iskola alapítójáról, Szabó Ferencről, aki
1947-től kezdve 26 éven át vezette, irányította a helyi Gyors- és Gépíró Iskolát. A szakmai tárgyakból rendezett emlékversenyt február 4-éhez, az iskola alapító igazgatójának születésnapjához kapcsolódóan tartják meg. A versenyfeladatokban Szabó Ferenc életútjával, pedagógusi pályájával ismerkednek meg a tanulóink, hogy példaként állíthassák eléjük. A megmérettetés tárgyai 2007-ben: gépírás, szövegszerkesztés, helyesírás, német nyelv, francia nyelv, angol nyelv. Korábban gyorsírás tantárgyból is indult verseny. A szakmai versenyeken legkiemelkedőbb teljesítményű tanulókat évente egyszer az Alapítvány jutalomban részesíti.
Évfolyamonként és szakmánként különböző szintű teljesítményt kell elérniük. Az ötödéves irodavezető tanulók nyelvvizsgadíj pályázatot nyújthatnak be. A nyertesek visszakapják a nyelvvizsga díját. A pályázat eredményeként
azokat
jutalmazzák,
akik
a
leghamarabb
letették
a
nyelvvizsgát, s ezen belül is azokat, akiknek a család anyagi helyzete
ezt
leginkább
indokolja. Az iskola előcsarnokát díszítő Szabó Ferenc bronzba öntött arcképének
megkoszorúzása
után a korszerűen berendezett tanirodában, a Sebők György teremben szokták megrendezni az ünnepélyes eredményhirdetést és díjkiosztást. Majd ezután baráti beszélgetésre hívják a vendégeket, ahol a kialakult kedves hagyomány szerint felidézik a Feri bácsival kapcsolatos szakmai és személyes, baráti emlékeket a fiatalok bátorítására és okulásul. A rendezvénynek és a tagozatnak 1997 óta szponzorai Szabó Ferenc fia, Szabó György (a Dunagáz Rt. nyugalmazott vezérigazgatója) és felesége. Segítik a tárgyi fejlesztést, valamint a tanítványokat egyre jobb teljesítményre ösztönző szaktárgyi verseny meghirdetését. 2007-ben nagy megtiszteltetés érte az iskolát, hiszen nemcsak a családtagok jöttek el Esztergomból a verseny eredményhirdetésére, hanem dr. Kalotay Kálmán, a Nyíregyházi Bessenyei
György
Tanárképző nyugalmazott jelen
volt,
Főiskola docense és
is
elismerő
szavakkal szólt az itt folyó több évtizedes munkánkról, a tanulók
kiemelkedő
teljesítményéről is. 2006-ban pedig
egy
olyan
neves
személyiség vett részt az ünnepségükön, aki még Szabó Ferenc igazgató úrral együtt tanított az akkori Gyors- és Gépíró Szakiskolában: Boér Irénke néni, aki akkor volt 88 éves. Örömét fejezte ki, hogy ilyen
értelmes, szorgalmas tanulókkal találkozhatott, s néhány bölcs tanáccsal látta el őket a továbbiakra vonatkozólag. Az is emelte az ünnepség rangját, hogy Szeifert Ferenc polgármester úr személyesen ment el, aki méltatta a pedagógusok lelkes, életre nevelő munkáját, s a diákoknak további sok sikert kívánt. Az iskola minőségi oktató-nevelő tevékenységének fontos mérési alkalmai ezek a szakmai versenyek. c.) Ügyviteli szakképzés Az Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskolán belül a Szabó Ferenc Gépíró és Gyorsíró Szakiskolai Tagozatán az általános iskolát végzettek számára közgazdasági képzésben gépírástanítás, az érettségizett, szakképzettséggel nem rendelkezők számára iskolarendszerű, nappali munkarend szerinti OKJ-s ügyintézőképzés folyik. - OKJ szerint Ügyintézőtitkár I. (felsőfokú) - Ügyintézőtitkár II. (középfokú) - Gépíró és szövegszerkesztő 2001-től - Szerkesztőségi ügyintézőtitkár 2002-től - Irodavezető képzéseket indítanak. 2008-tól - Titkárságvezető felsőfokú szakmai képzés a modulrendszerű OKJ szerint. 2013-tól - Irodai asszisztens - Ügyviteli titkár – emelt szintű ügyviteli ágazatos szakmák indítása a 2011-ben módosított szakképzési törvény szerint.
A tanulók szakmai tárgyként gép- és gyorsírást, irodai és ügyviteltechnikai ismereteket, gazdasági és jogi ismereteket, levelezést, számítástechnikai ismereteket, szövegszerkesztést, rendezvényszervezést, EU ismereteket, projektmenedzselést, irodaautomatizálást, szervezési és vezetési ismereteket tanulhatnak. Emellett az üzleti kommunikáció, nyelvművelés, illetve az általános és szakmai idegen nyelv oktatása is központi szerepet kap a képzésben. E magas színvonalú ügyviteli képzés alaposan felkészíti tanulóit a mai munkahelyek elvárásaira. Az ügyviteli munka előzetes gyakorlására jó lehetőséget ad az iskolában működő taniroda. Itt korszerűen kialakított irodai környezetben vesznek részt a gyakorlatokon. A képzés után lehetőség van a továbbtanulásra is. Bármely felsőoktatási intézménybe felvételizhetnek. Szakirányban elsősorban a Nyíregyházi Főiskola ügyvitelei szakán, vagy a békéscsabai Tessedik Sámuel Főiskola gazdasági alapszakjain tanulhatnak tovább. Békéscsabán – együttműködésünk értelmében – automatikusan beszámítják a középiskolában megszerzett kreditpontokat. Kállai Szilvia (2008. április) a Szabó Ferenc Alapítvány képviselője
Titkárságvezetők – 2008/2009
