SZABÓ DÁNIEL A kommunikátor felelősségének mérési lehetőségei Measuring potentials in the responsibility of a communicator The task of corporate communication is usually carried out by the executives of the organization. Communication is planned consciously, and it is the spokesman’s responsibility to share the information about the organization with the public. Apart from the content, the role of the agent is also significant in certain communication activities. The communicator’s acting performance significantly contributes to the success of communication, depending on its original purpose. The effectiveness of communication depends on its result and impact. Depending on whether the communication is only designed to supply information or change opinions, or whether it was intended to convince, different results and impacts can be considered successful. The result and effect, however, also greatly depend on the circumstances. Considerable circumstances include the physical environment, the number of participants in the communication, the communication context, and the communicator’s style and terminology as well as competence and experience. A better prepared and more experienced communicator shows higher ability to accomplish the mission and purpose of communication. In my presentation I would like to show the contiguity between the communicator’s experience and professionalism and their power and competence. In other words, to what extent personal liability determines the effectiveness and success of communication. In my research I will develop a theoretical method, which will set up the basis of a model, where the person’s liability will be comparable with the effectiveness of their communication. Primarily, it is necessary to define the concept of personal liability. I think (believe) professional and communicational preparedness belongs to here, and so does the comparison of the public scene as physical environment and the communication contexts. Competence, which is attainable by practice. Additional results focusing on the responsibility for delegating this role within an organization may be important in the research. That is, the level at which it is decided who is suitable to speak in public? Ultimately, in this study I would like to respond to and determine whether there is a theory, a typology and a described method, which allows to filter out those individuals who are unfit for public appearance and spokesmen tasks.
A konferenciaelőadásokra jellemző, hogy egy-egy kutatás eredményeiről szólnak. A kutató beszámol a kutatás körülményeiről, a vizsgálat módszereiről, módszertanáról, és legfőképpen az eredményekről, a legfontosabb következtetésekről. Az az előadás azonban, amelyik ennek a tanulmánynak az alapját képezte, nem az eredményekről szólt. Ezért ez a tanulmány sem egy kutatás eredményeiről szól. A kutatások előkészítésével keveset foglalkozunk általában, mert annyira érdekesek az eredmények, hogy már a hallgatóság sem és a kutató sem érzi fontosnak, hogy a kutatás előkészítéséről részletesen beszéljen. Éppen ezért szerencsés talán, hogy a konferencia időpontja és a kutatás időzítése úgy alakult, hogy az alábbi kutatási elképzelés előzményeiről szólhatok – eredmények híján – bővebben.
86
SZABÓ D.: A KOMMUNIKÁTOR FELELŐSSÉGÉNEK MÉRÉSI LEHETŐSÉGEI A szervezeti kommunikáció témakörében egyre divatosabb és egyre többet hallani a CSR-ről (Corporate Social Responsibility), vagy magyarul a vállalat társadalmi felelősségvállalásról. A pr szakma hazai képviselői körében – szociológusként, mint kívülálló – általában azzal az értelmezéssel találkozom, amely szerint egy vállalat felelős magatartása azon múlik, hogy az adott szervezet vezetője mennyire értette meg annak fontosságát, hogy cégük saját érdekeinek szem előtt tartásával hozzájáruljon (akár a fizikai, akár a társadalmi) környezet jobbá tételéhez. Azt is hallottam már, hogy a vezető magatartása tükröződik mind az alkalmazottak viselkedésén, mind a vállalat társadalmi szerepvállalásán. A magatartás vagy viselkedés miért fontos? Mert kommunikatív elemei vannak, amely által üzenetet közvetít. Ha akarjuk, ha nem. És nem mindegy, hogy ez az üzenet hogyan hangzik. Amikor vállalatok sokmilliót költenek tudatosan megtervezett kommunikációs kampányokra annak érdekében, hogy a megfelelő üzenet eljusson a megfelelő társadalmi csoportokhoz, akkor nem engedhetik meg azt, hogy vezetői és beosztott alkalmazottak viselkedése, mint kommunikáció, esetleg egészen más üzeneteket közvetítsen. A viselkedés tehát következményekkel jár. Ha abból indulunk ki, hogy a kommunikációs helyzetben résztvevők folyamatosan megosztják egymással gondolataikat (sokszor a tudatalattit), akkor azt a reakciót, amelyet kiváltanak a másik szereplőnél, tekinthetjük közvetlen következménynek. A cselekedetek értékelését a következményeik felől megközelíteni az jelenti, hogy nem a cselekvő szándékai szerint ítéljük meg azt, amit tesz. Ez alapján azonban azt is mondhatnánk, hogy nem számít, hogy mi volt a cselekvő eredeti szándéka, mert csak az számít, amit elért. Pedig általában a szándékot is értékeljük! Mindannyian hallottuk már: „Ez most nem sikerült, de díjazzuk a szándékodat!”, vagy „Nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos!” Ahhoz azonban, hogy a cselekvő szándéka vagy célja teljesüljön, arra van szükség, hogy viselkedése tudatos legyen és megtervezett. Ha viszont a cselekvő tisztában van azzal, amit csinál, akkor tisztában kell lennie annak következményeivel is. Aki viszont tisztában van cselekedete következményeivel, azon számon lehet kérni a cselekvést. A kommunikációs helyzetben minden fél felelőssége azonosítható. Hiszen a kimondott szónak jelentősége akkor mutatkozik, meg, amikor a helyzetben résztvevő egyéb szereplők reagálnak rá. A kommunikátornak tehát képzettnek kell lennie, és tapasztalattal kell rendelkeznie ahhoz, hogy fel tudja mérni, hogy az egyes kijelentései és kérdései milyen reakciókat váltanak majd ki a többi résztvevőnél. A hétköznapi, spontán interperszonális kommunikációs helyzetekben oly nagymértékben keveredik a befogadó és a feladó szerepe, hogy (szinte csak) interakcionista alapon érdemes vizsgálni. Én most a tudatosan megtervezett, és folyamatos kontroll alatt tartott kommunikációs helyzeteket szeretném vizsgálni. A továbbiakban azokról a szituációkról fogok beszélni, amelyekben a beszélő, a feladó vagy forrás felkészült valamely mesterségesen előállított kommunikációs eseményre, és határozott, előre megfogalmazott célja van a kommunikációval.
87
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 Ha újragondoljuk ROMAN JAKOBSON hatelemű kommunikációs modelljét, akkor kiemelhetjük a feladót és középre is helyezhetjük aszerint, hogy valamiért a többi elem felett áll. Felettük áll abban az értelemben, hogy ő az, aki uralhatja a szituációt. A technika filozófiája szerint azt nevezzük technikának, amellyel az ember uralni tud egy szituációt, egy problémát; és azt nevezzük technikai szituációnak, amelyben ez az emberi kontroll megvalósul. Továbbá a technikai szituációban tehát két dolog valósul meg egyszerre. Miközben megvalósul a szándékkal bíró cselekvő célja, maga a szituáció fölötti uralma is megvalósul. A szituáció fölötti uralma tehát az embert kiemeli a többi élőlény közül, és mert képes a kettős reprezentációra, azaz dolgokat másnak is tud „látni”, mint amik valójában, másra is tud használni, mint amire eredetileg az való volt. A rendelkezésre álló létező dolgok közül tehát képes kiválasztani azt, amellyel megvalósíthatja ezt az uralmát, és közben elérheti eredeti szándékát is. A kommunikációs helyzetet is tekinthetjük tehát filozófiai értelemben technikai szituációnak, mert a kommunikátor egy olyan cselekvő, aki eredeti szándéka megvalósításához, mint cél eléréséhez a rendelkezésre álló létezők közül kiválasztja azokat a kommunikációs eszközöket, amelyek segítségével uralhatja a szituációt. A választása ezért – weberi értelemben – racionálisnak tekinthető, hiszen ismeri az alkalmazás eszközét, és ismeri az aktivitás következményét is. Ha a cselekvő tisztában van a cselekvés következményével, és azt tudatosan egyezteti saját szubjektív értelemben vett céljával, akkor annak érdekében cselekszik, amelyet WEBER célracionális társadalmi cselekvésnek nevez. A kommunikátor tehát, amikor adott kommunikációs helyzetben valamilyen magatartást tanúsít, vagy adott kommunikációs eszközök közül választ, és alkalmazza azokat célja elérésében, akkor célracionálisan cselekszik. A felelősséget a társadalom ezekhez a kritériumokhoz rendeli. Általában akkor beszélünk valaki felelősségéről, ha számon kérhető rajta az, amit tesz vagy mond.
Melyek lehetnek egy kommunikációs helyzetben cselekvő ágens céljai? Ezt sokféleképpen megfogalmazhatjuk, de talán a legáltalánosabb, ha arról beszélünk, hogy milyen szintjeit különböztetjük meg ezeknek a céloknak. Mert a célok rendszere egymásra épülő fokozatos célrendszer. Első szintjén találjuk a megismerést, ami azt jelenti, hogy a beszélő célja az, hogy a befogadó valami új dologról értesüljön. Ezek szerint a kommunikáció célja, hogy informálja a befogadót. Itt beszélhetünk a kommunikációnak arról a meghatározásáról, mely szerint a kommunikációban megosztás történik. Ha pedig a kommunikációt állapotként képzeljük el, akkor a résztvevők a kommunikáció állapotában a megosztás permanens élményét élik meg. Az ágens ebben az esetben már nem is individuális, hanem inkább a szituációban résztvevők kollektivitásáról beszélhetünk, hiszen együtt hozzák létre a megosztást, amely tehát csak közösen létrehozható. A magányos szubjektum erre a megosztásra 88
SZABÓ D.: A KOMMUNIKÁTOR FELELŐSSÉGÉNEK MÉRÉSI LEHETŐSÉGEI nem is képes. Az ember társas lényként való meghatározottsága éppen abból fakad, hogy szüksége van a csak közösen létrehozható dolgokra. Ezek a megosztás, bizalom, kölcsönös szeretet, elismerés stb. Ha a kommunikátornak tehát a megismerés szintjén megfogalmazható a célja, akkor elsősorban informatívnak kell lennie, azaz tudnia kell új vagy újszerű dolgokat a befogadó elé tárni. A kommunikáció hatékonysága ebben az esetben tehát attól függ, hogy sikerült-e újat mondani, vagy, hogy a befogadóban lezajlott-e a megismerés folyamata, azaz a kommunikáció után rendelkezike olyan információval, amivel előtte nem rendelkezett. Ha a kommunikátor felkészültsége nem volt elegendő a befogadó előzetes ismereteiről, akkor vagy olyan dolgot próbál megismertetni vele, amelyet az már ismert, vagy olyan dolgot, amelynek megismeréséhez előzetesen egyéb dolgok megismerése is szükséges. A felkészültség ebben az esetben a tájékozódással szerezhető meg, tehát a kommunikátornak fel kell mérnie a befogadó ismeretszintjét és ismerethalmazának elemeit. A második szinten a kommunikáció célja szerint arról az esetről beszélünk, amikor valamely éppen megismert vagy korábban megismert dologról kell olyan többletinformációt adni, amely segítségével a befogadó meg is értheti a leírást. A Megértés szintjén tehát magyarázatot kell adni bizonyos leírásokhoz. A kommunikátor célja elérni a befogadónál azt az állapotváltozást, hogy az ismert, de meg nem értett leírást ismert és megértett dologként kezelje. A megértéshez tehát magyarázatra van szükség. A kommunikáció célja szerint tehát akkor tekinthető hatékonynak, vagy sikeresnek a kommunikációs aktivitás, ha a befogadóban megtörténik az említett állapotváltozás. A kommunikátor felkészültsége itt úgy ellenőrizhető, hogy rendelkezik- e azzal az információval, amely alapján megbecsülhető befogadó meg nem értésének korlátja. Mi okozza az ismert leírás meg nem értését befogadónál? Ennek a felderítése segíti hozzá a kommunikátort a sikeres magyarázat megfogalmazásához, és kommunikációs céljának eléréséhez. Harmadik szinten a meggyőzés célja található, amely azt jelenti, hogy a kommunikátor célja elérni, hogy a befogadó el is fogadja a leírást, és az arról szóló magyarázatot. A meggyőzés érdekében a kommunikátornak elsősorban hitelesnek kell lennie. A felkészültség itt azon múlik, hogy rendelkezik-e a megfelelő szakmai (adott szakmai tárgyi) ismeretekkel. De ennek a célnak eléréséhez van a legnagyobb szükség kommunikációs tapasztalatra is. A kommunikátornak meg kell szereznie, ki kell érdemelnie a befogadó bizalmát. A bizalmat a hitelességgel szerezheti meg, amihez elsősorban jó kommunikációs képességekkel kell rendelkeznie. A sikeres kommunikáció eredménye tehát ebben az esetben a meggyőzött befogadó. A negyedik szinten az a cél helyezkedik el, amit bevésésnek nevezünk. Ekkor a kommunikátor célja, hogy a befogadó megjegyezze mindazt, amit hallott. A bevésés érdekében jól megfogalmazott üzenetre van szükség, és a kommunikátor kommunikációs tapasztalatára, mint felkészültségre. Ennek egyik legmegfelelőbb eszköze az ismétlés, az üzenet kulcsszavainak kiemelése. Ezek a célok általános céljai az egyes kommunikációs helyzetnek, természetesen ettől mindig konkrétabb a kommunikátor célja, de valószínűleg ezek egyikének megfeleltethető. A hatékonyság tehát a cél elérésén múlik. Hatékonynak tekintjük a kommunikációt, ha a kitűzött cél elérése megtörténik.
89
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010
A hatékonyság érdekében milyen lépéseket tehet a kommunikátor? A kérdésre adandó válasz elemei együtt jelentik a kommunikátor kompetenciáit. Ezek a helyes nyelvhasználat, a megfelelő szókincs birtoklása és alkalmazása, kommunikációs készségei (megjelenése, fellépése) és a szakmai ismeretek. Ha ezekkel a kompetenciákkal rendelkezik a kommunikátor, akkor rendelkezik a hitelességgel. A hitelesség – mint fent említettem – a befogadó bizalmának feltétele. A hatékonyság érdekében a személyes felkészültség, mint kompetencia mellett fontos tényező a felkészülés, amit tudatos tervezésnek is nevezhetünk. A tudatos tervezés a nem spontán kommunikációs szituációra való felkészülést jelenti. Ez alatt értjük azokat a dramaturgiai elemeket, amelyek segítségével a kommunikátor a kívánt cél érdekében manipulációt hajt végre, hogy tehát elérje az üzenet befogadását, megértését, vagy a kívánt magatartást vagy viselkedést. Ezt nevezzük együttműködésnek. Ezen kommunikációs dramaturgiai elemek alkalmazásával valósíthatja meg uralmát a kommunikátor a szituáció fölött.
A szituáció mely elemei fölött kell uralkodnia a kommunikátornak? A kommunikációs modell minden eleme fölött. Ezek szerint tehát jól kell ismernie a kontextust, amelyben a szituáció – tárgya szerint – zajlik. Továbbá ismernie kell saját üzenetét, azaz jól megfogalmazott üzenettel kell rendelkeznie. A kommunikációs modell e két elemének kontrollálása tehát szakmai tárgyi ismereteket igényel. A további kontroll érdekében ismernie kell – a modell szerint – a csatornát és az alkalmazható kódokat. Ezekhez kommunikációs ismeretekre, képességekre, tapasztalatra van szükség. A modell szerint már csak két szereplő fölöttiuralmát kell biztosítani. Ezek egyike saját maga, a kommunikátor, amelyet önismeretével, saját képességeinek és korlátainak ismeretével kontrollálhat. Ez alatt azt értem, hogy az önkontrollhoz szüksége van mindazon tulajdonság pontos ismeretére, amelyek befolyásolhatják a kommunikáció sikerét. Ezek között találjuk az előnyös tulajdonságokat, amelyek tehát segítik célja elérésében. Ilyenek a jó kommunikációs képességek, vonzó fizikai külső megjelenés, empátia és kreativitás. Ezek segítségével tehát könnyebben ébreszt bizalmat a befogadóban. De ide soroljuk azokat a tulajdonságait, amelyek gátolják, korlátozzák a hatékony kommunikációban. Magas önismerettel tehát a kommunikátor kihasználhatja előnyös tulajdonságait és elkerülheti vagy csökkentheti hátrányos tulajdonságainak negatív hatását. A befogadó fölötti uralom érdekében tapasztalatra és a másik fél ismeretére is szüksége van. A befogadót ugyan nem mindig áll módjában megismerni, az általunk tárgyalt nem spontán, hanem tervezett kommunikációs szituációkban azonban lehetősége van előzetesen felkészülni erre is. Ez azt jelenti, hogy – a
90
SZABÓ D.: A KOMMUNIKÁTOR FELELŐSSÉGÉNEK MÉRÉSI LEHETŐSÉGEI lehetőségekhez mérten – információkat gyűjthet a befogadóról. De ez azon eleme a szituációnak, amely esetén a legnagyobb a kockázata annak, hogy elveszti fölötte a kontrollt. Mindezen elemeket kontrollálnia kell tehát a kommunikátornak a hatékony, célját elérő kommunikációs szituációban.
Hogyan állapítható meg tehát a kommunikátor felelőssége? A sikeres kommunikáció feltétele az előzetes cél elérése. Amennyiben felmérhető, hogy a kommunikátor az adott szituáció előtt tisztában volt a kommunikációs aktivitás céljával, akkor az egyik fontos feltétele teljesül a felelősség megállapításának. Ugyanis a tudatos tervezést a célnak megfelelően kell elvégezni. Az első fontos pont a tudatos tervezés, mint felkészülés a szituációra. A tervezésnek – a fentiek fényében – ki kell tehát térnie a kommunikáció tárgyára. Ezzel felkészülhet a kontextus és az üzenet (a mondanivaló) kontrolljára. A kommunikátor felelőssége tehát, hogy felkészül-e szakmailag előzetesen a kommunikációs aktivitásra. Meg kell győződnie továbbá arról, hogy birtokában van-e a szükséges kommunikációs képességeknek, tapasztalatnak és gyakorlatnak, amellyel sikeresen el tudja látni kommunikációs feladatát. Ez a csatorna használatának és a kódok alkalmazásának kontrollját teszi lehetővé. Ezen a ponton azonban meg kell jegyeznünk, hogy a kommunikátor nem feltétlenül képes megállapítani azt, hogy rendelkezik-e a szükséges gyakorlattal. Előfordulhat az az eset, amikor az őt erre a feladatra felkérő, utasító személy tehető felelőssé az ilyen típusú alkalmasság megállapításában. Ezért ezt összetett, kollektív felelősségnek tekintjük azokban az esetekben, amikor valaki, nem önálló (szuverén) döntése nyomán kerül a kommunikátor pozíciójába. A felelősség itt azt jelenti, hogy ellenőrizték-e a kommunikátor kommunikációs képességét. További pontja a felelősség kritériumainak sorában a szereplők (saját maga és a befogadó) kontrollja érdekében megtett felkészülés. Ennek keretében, mint korábban említettem, az önismeret érdekében önvizsgálatot kell tartani. A befogadó előzetes megismerése alaposabb kutatást igényel. A többszereplős szituációkban például a célcsoport megismeréséhez közvélemény-kutatást szokás végezni. Itt is ezeknek a kutatásoknak az elvégzése az, amit a felelős hozzáállás jelent. Még egy fontos szempontnak érvényesülnie kell, hogy megállapíthassuk a kommunikátor felelősségét. Ismernie kell tettének következményeit. Ezt úgy érheti el, ha kutatást végez, és a kapott információ alapján megbecsüli a következményeket. Fontos megjegyeznünk, hogy vannak azok a következmények, amelyeket a kommunikátor akar elérni, és vannak azok a következmények, amelyeknek a bekövetkezését ugyan nem akarja, de nem kerülhetőek el, azaz együtt járnak a cselekedettel. Ez utóbbiakat nevezzük nem szándékolt következményeknek. Tulajdonképpen az aktivitás kockázatát jelentik, amelyekkel kapcsolatban mérlegelni szükséges, hogy a kitűzött cél érdekében vállalható-e a bekövetkezésük.
91
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 A kommunikátor felelőssége tehát azt is jelenti, hogy feltérképezi az aktivitása minden lehetséges következményét, különös tekintettel a nem szándékolt következményekre. Ezek alapján megfogalmazhatjuk azt a tételt, amely a további kutatás hipotézise lehet: Ha a kommunikátor rendelkezik szakmai felkészültséggel (tudás, tapasztalat, gyakorlat, kommunikációs készségek), ha uralja a kontextust, ha ismeri és vállalja a következményeket, akkor rendelkezik felelősséggel.
Hogyan figyelhető meg a kommunikációs szituáció? Annak érdekében, hogy megfigyeléseket gyűjtsünk a fenti szempontok ellenőrzéséhez, ki kell dolgoznunk a kutatás módszereit. Mindenekelőtt a kommunikációs szituációt kell azonosítanunk. Ahhoz, hogy különböző szituációkban megállapíthassuk a kommunikátor szerepének jelentőségét és magatartásának, kommunikációjának hatását a következményekre, meg kell határoznunk a szituáció jellemzőit. Ehhez azonban meg kell tudnunk figyelni azokat, tehát először is számba kell vennünk, hogy melyek a szituációnak azon elemei, amelyekre a megfigyelést ki kell terjesztenünk. Az első szempont a kontextus azonosítása. Szükséges meghatározni, hogy milyen téma adja a kommunikáció tárgyát. Az egyes megfigyeléseket tehát el kell különítenünk egymástól a kommunikáció tárgya szerint. Meg kell különböztetnünk a vizsgált szituációkat egymástól a szerint is, hogy a kommunikáció késleltetett vagy valós idejű-e. Az idő ebből a szempontból azért fontos mert más következményekkel kell kalkulálni, ha a kommunikációs reakció azonnal érkezik, vagy esetleg van ideje a befogadónak arra, hogy átgondolja a kommunikátor üzenetét. Fontos jellemzője még a szituációnak a szereplők száma, hiszen nem összehasonlítható a kommunikátor feladata egy, kettő vagy akár több befogadóval történő kommunikációban. De szükségesnek tartom még a szituáció fizikai környezetének rögzítését is, hiszen adott esetben ezek is befolyásolhatják a kommunikátor viselkedését, kommunikációs megoldásait, ahogyan a befogadó reakcióit is. Ez tehát egy négyelemű ellenőrzési mátrix, amelyben az egyes szempontok azonosítása egyszerű leírással történik.
Milyen módszertannal végezhető el a kutatás? Az empirikus vizsgálat eljárásának módszertanát több kutatási módszer kombinációjaként képzelem el. Az egyes megfigyelési szakaszokat – a megválaszolandó kérdésnek megfelelően – más-más módszerrel szükséges elvégezni. Ezek a szakaszok időben egymást követik és a következő kutatási struktúrát rajzolják fel. Először a szituáció azonosítása végett résztvevő megfigyelés segítségével terepkutatást végzünk, amely során rögzítjük az előbbi szempontokat, és a szitu-
92
SZABÓ D.: A KOMMUNIKÁTOR FELELŐSSÉGÉNEK MÉRÉSI LEHETŐSÉGEI ációt besoroljuk valamely kategóriába. A terepkutatás során naplót készítünk, amelyben a szituáció jellemzésére vonatkozó kérdésekre válaszolunk. Ekkor már megállapíthatjuk, hogy a kommunikátor elkövetett-e valamilyen kommunikációs hibát, illetve értékelhetjük aktivitását a szerint, hogy a szituációt kontrollálta-e, illetve a kommunikációs modell szerinti egyes elemek közül melyiket uralta és melyiket nem. Az ehhez szükséges hipotéziseket fentebb már kifejtettem. Miután lezajlott a kommunikáció, a megfigyelés következő szakaszában ellenőrizzük a nyilvánosságot. Azaz tartalomelemzéses módszerrel megfigyeljük, hogy mi jelent meg a nyilvánosságban mindabból, ami a szituációban „elhangzott”. Ezt már összevethetjük az eredeti, a terepkutatás során naplóban rögzített kommunikációs tartalommal. Az összevetés eredménye lehet, hogy megállapíthatjuk a kommunikációs tevékenység publicitással kapcsolatos eredményességét és hatékonyságát. Ezzel kapcsolatosan még további hipotéziseket kell megfogalmazni, amelyek alapján megállapíthatjuk, hogy felelős-e a kommunikátor a publicitás eredményéért. A kutatás harmadik szakaszában interjús beszélgetést készítünk a kommunikátorral, hogy megállapíthassuk felkészültségét. Ezzel az interjúval elsősorban ellenőrizni szeretnénk azt, amit az első szakaszban, a szituáció megfigyelésekor megállapíthattunk, azaz, hogy a kommunikátor mennyire tudatosan hajtotta végre a kommunikációs aktivitást. Ily módon ellenőrizhetjük saját megfigyelésünk helyességét, másrészt megismerhetjük az ágens szubjektív képalkotását a teljes szituációról és véleményét saját teljesítményéről. Az interjús beszélgetéssel összességében arra a kérdésre válaszolhatunk, hogy a kommunikátor mennyire tudatosan cselekedett az adott szituációban. Ez alapján az értékelés során kitérhetünk arra is, hogy végső soron rendelkezett-e azzal a kompetenciával, amellyel elkerülhetőek lettek volna az esetleges hibák. Az ezzel kapcsolatos hipotézisünk az, hogy ha az interjú során bebizonyosodik, hogy a kommunikátor ugyan tisztában volt a cselekvés következményeivel, illetve a hatékony kommunikáció feltételeivel és eszközeivel, akkor megállapítható a személyes felelőssége. Ha viszont az derül ki, hogy eleve nem is rendelkezett minden kompetenciával, ami a sikeres és hatékony kommunikáció szerepléshez szükséges lett volna, akkor az őt a feladatra kijelölő személy vagy rendszer felelőssége és hibája állapítható meg. De természetesen a vizsgálat megállapíthatja azt is, hogy a kommunikátor milyen mértékben járult hozzá a kommunikáció sikeréhez.
Milyen felhasználási lehetősége volna a kutatás eredményének? Amennyiben a kutatás sikerrel zárul, akkor előállítható az eredmények alapján egy olyan tipológia, amely segítségével adott kontextuson belül és a várható szituáció ismeretében meghatározhatók azok a kompetenciák, amellyel a kommunikátornak rendelkeznie kell ahhoz, hogy sikeres és hatékony aktivitást folytasson a szervezet nevében. Ez az ismeret elsősorban a szervezet emberi erőforrás gazdálkodás számára és a public relations szervezeti funkció számára lehet hasznos és fontos információ. 93
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 Az eredmények felhasználhatóak továbbá a kommunikációs képzésben, különösen a szóvivő szakirányú képzésben. De az eredmények további felhasználására számíthatunk a szervezetfejlesztéssel foglakozó szakemberek továbbképzésében, valamint a szervezeti vezetők szupervíziós illetve coaching tevékenységét ellátó személyes tanácsadók részéről. A kutatás lefolytatásához szükséges anyagi forrás megszerzése esetén, az eredményekről – remélhetőleg – már a következő konferencián beszámolhatok.
94
