Szabálytalan elızés a beszédprodukcióban 443

442

Gósy Mária–Horváth Viktória–Bata Sarolta: A szabálytalan „elızés”...

Szabálytalan „elızés” a beszédprodukcióban Bevezetés Az anyanyelv-elsajátítás folyamán a gyermek mintegy hároméves korától válik képessé a hosszabb spontán beszédre. Noha addigra már viszonylag sok szót ismer, ezeket mások számára is érthetıen kiejti, elsajátította a nyelv legfontosabb és leggyakoribb grammatikai szabályait, a spontán beszéd létrehozása mégis a legnehezebb feladatok egyike számára. Az elızetes felkészülés nélküli beszélés felnıttkorban is okozhat nehézségeket. Levelt úgy fogalmaz, hogy a beszélı valami egészen misztikus úton alakítja át a gondolatait, az érzéseit egy folyamatosan artikulált beszéddé (1989). A spontán beszéd produkciója az a folyamat, amely a megszólalás szándékától a kiejtésig tart. A szándék, illetve a kezdet és a létrehozott beszéd között számos mővelet zajlik, nagy részük idıben párhuzamosan, ez pedig azzal jár, hogy átfedések történnek. Ez azt jelenti, hogy miközben elhatározzuk, hogy mit akarunk közölni (gondolatok), máris megkezdıdik a lexikai válogatás, illetıleg a grammatikai átalakítás. A válogatás és a grammatikai struktúrák kialakítása még messze nem fejezıdik be, amikor már mőködik a fonológiai tervezés, és annak befejezése elıtt indul az artikulációs tervezés. Mindezzel szinte egy idıben kezdıdik a kivitelezés, vagyis az artikulációs mozgássorozat, a kiejtés. Ez a mentális lexikon és a teljes beszédprodukciós mechanizmus szimultán aktiválását jelenti valamennyi nyelvi szinten. Általánosan fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a beszédtervezés balról jobbra építkezik, gyakorlatilag egyszerre valamennyi nyelvi szinten. A beszélı tehát elıhívja a szükséges jelentést, az annak megfelelı szóhoz hozzárendeli a fonémákat, majd ezeket megfelelteti az adott beszédhangoknak, megtervezi az artikulációs gesztusokat, végül kialakítja a prozódiai struktúrákat. Ezt minden egyes közlés alkalmával újra és újra meg kell tennie, mivel akár ugyanazok a közlések különféleképpen ejthetık ki (Roelofs 1996). A nemzetközi szakirodalomban hosszú ideje folyik vita arról, hogy vajon a beszédprodukció során a tervezésben aktivált szó csak fonológiailag, avagy szemantikailag is aktiválja-e a hasonló szavakat (két felfogás áll szemben egymással: a szeriális, diszkrét modellek, illetve az elıre tervezı és interaktív modellek). Az újabb kísérletek azt igazolták, hogy a beszédtervezés során a fonológiai aktiválás sosincs kiváltságos helyzetben, tehát a szemantikai aktiválás is egyidejőleg megtörténik (Jescheniak et al. 2002). Ez magyarázatot ad a szóelıhívások esetén mind a fonológiai, mind a szemantikai hasonlóságból adódó hibákra. A hierarchikus kódolást (tervezést) már két évtizeddel ezelıtt kísérletileg igazolták (Gordon–Meyer 1987). A kísérleti eredmények megerısítették, hogy a beszélı a szótagok sorozatát hierarchikusan tervezi meg a közlésben (a lexikális elıhívástól az artikulációs tervezésig), a kódolás tehát nem elemrıl elemre, illetve nem az elemek helye szerint történik. Howell EXPLAN modellje (a rövidítés a kivitelezés és a tervezés jelentéső angol szavakból létrehozott mozaikszó) azt állítja, hogy a tervezés és a kivitelezés független folyamatok; a szerzı magyarázatot keres arra, hogyan történik az információcsere a két folyamat között (2007). Feltételezése szerint a megoldást az idı szinkronizálása jelenti. Az idızítés a folyamat komplexitásától függ, és ennek megfelelıen változik az egyes szinteken végbemenı mőködések közötti átfedés tartama. A beszélı a beszédprodukció során kontrollálja a tervezési és a kivitelezési folyamatok idıviszonyait úgy, hogy az átfedések ne okozzanak zavart a beszéd folyamatosságában. Sok oknál fogva ez az idıkontroll nem mindig mőködik jól. Az idızítési nehézségek jellegzetes felszíni következményei a perszeverációk, az anticipációk és a metatézisek. A perszeverációk esetében a már kiejtett nyelvi elem fennmarad és újra megjelenik, az anticipációk esetében a késıbb szándékozott elemet elıbb ejti ki a beszélı, míg a metatéziseknél két elem cseréje valósul meg. Ezek az univerzális (nyelvfüggetlen) sorrendiségi hibák felvetik a beszédprodukciós mechanizmus szerialitásának kérdését. Az egyes kutatók között nincs egységes állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy a beszédtervezés szeriálisan zajlik-e. Több mint fél évszázada Lashley (1951) hívta fel a figyelmet a szeriális szervezıdés

Szabálytalan „elızés” a beszédprodukcióban

443

problémájára. Úgy gondolta, hogy létezik egy hierarchikusan szervezett, szeriálisan mőködı mechanizmus, amely bizonyos folyamatokat vezérel. Különös jelentıséget kapott ez a gondolat a beszédtervezés vizsgálatában. Számos felszíni jelenség a spontán beszédben megmagyarázható a szeriális szervezıdés elméletével, beleértve a sorrendiségi hibákat. A spontán beszédben szükséges, hogy a kívánt elemeket a tartalmilag és nyelvileg megfelelı sorrendben valósítsuk meg; ehhez a tervezésnek elıbbre kell tartania, mint az aktuális kiejtésnek. Ha nem így lenne, akkor a beszéd nem lehetne folyamatos. A beszélınek ugyanis már a tudatában kell lennie a kiejteni szándékozott elemeknek (szavaknak, toldalékoknak stb.) akkor, amikor még egészen más szavakat, toldalékokat (stb.) artikulál; így biztosítja a kiejtés folyamatosságát. Az aktuális közlés a reprezentációk három idıbeli dimenzióját tartalmazza: a beszédbeli jelent, a beszédbeli múltat és a beszédbeli jövıt (Dell et al. 1997). A jelen az éppen kiejtett nyelvi egység reprezentációja, a múlt az aktuálisan kiejtett nyelvi egységet közvetlenül megelızı nyelvi egység, a jövı pedig az az egység, amely a jelent közvetlenül követi (az „egység” elvben bármilyen szervezıdéső nyelvi jel). A beszédprodukciós mechanizmus különbözı funkciói felelısek az idırendi sorrend betartásáért. Amikor a mechanizmus „bekapcsoló funkciója” a jelen nyelvi jeleit aktiválja, akkor a „kikapcsoló funkciónak” is mőködnie kell, ami megakadályozza, hogy a már kiejtett nyelvi jel a kelleténél hosszabban aktív maradjon. Ha a deaktiválás nem történik meg, akkor jönnek létre a perszeverációs jelenségek. Az „elıfeszítı (priming) funkció” készenlétbe helyezi a következı nyelvi jeleket, vagyis ez a funkció felelıs a jövıért. Az elkövetkezı nyelvi jelek aktiválása nélkülözhetetlen számos nyelvi forma és szabály korrekt érvényesülése szempontjából. Például a jelenben aktivált határozott névelı hangzó formája – a vagy az – attól függ, hogy mi a rá következı szó (a bagoly, de az oroszlán), tehát a névelı után következı szónak már aktiváltnak kell lennie az elıfeszítı funkció révén. Hasonlóképpen, például a hogy kötıszó szóvégi mássalhangzójának zöngésségét a rá következı szó elsı beszédhangja, mássalhangzó esetén annak zöngéssége vagy zöngétlensége határozza meg. Magánhangzó és zöngés mássalhangzó elıtt megırzıdik az eredeti hang (hogy akkor vagy hogy belépjen), de a zöngétlen obstruensek hatására bekövetkezı koartikuláció eredményeként a gy mássalhangzó zöngétlenedik (hoty ketten vagy hoty segít). A „jelen” artikulációs gesztusát tehát mindkét példában a „jövı” határozza meg. Az elıfeszítés akkor mőködik jól, ha a kikapcsoló funkció is hibátlan. Ha az elıfeszítı funkció idızítése nem tökéletes, akkor jönnek létre az anticipációk. Ekkor a beszélı egy késıbbi nyelvi reprezentációt korábban realizál, azaz szándéka ellenére kiejti a késıbbre tervezett nyelvi jelet (1. ábra). Az anticipációk voltaképpen szabálytalan elızések a beszédprodukció folyamatában. A közlekedésbıl kölcsönzött kifejezéssel azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy az elıre tervezés – az elızés – a verbális kommunikáció viselkedésspecifikus sajátossága (mint láttuk a fentiekben), ám – csakúgy, mint a közlekedésben – elıfordulhatnak szabálytalan megvalósítások. A beszélı maga is tapasztalhatja az elıre tervezést, fıként akkor, amikor a válogatás, avagy a kiválasztás problémájával találja szembe magát. Mit is mondjon elıbb, hogyan idızítse a mondanivalóját a beszéd során? Feltehetıen minél bonyolultabb a gondolatsor, illetve minél bizonytalanabb a beszélı abban, hogy mit is akar mondani, annál nagyobb mértékő az elıre tervezés. Ez megzavarhatja a spontán beszédet, ellentmondás keletkezik a gondolati idızítés és a beszédátalakítás artikulációs eredménye között. A beszélık gyakran észreveszik és relatíve sokszor javítják is ezt a fajta hibát. A hallás alapján győjtött magyar anticipációkat a beszélık mintegy 61%-ban korrigálták (a legnagyobb mértékben az összes sorrendiségi hiba közül). Ez az arány nyilvánvalóan azt is mutatja, hogy a lejegyzık a javított anticipációkra különösen érzékenyek lehettek. Felmerül a kérdés, hogy hogyan következik be az anticipáció mint hiba. Úgy gondoljuk, hogy ha egy nyelvi jelnek (vagy jelek sorozatának) az aktivációja túlzott, illetve korábban átlép egy adott aktivációs küszöböt, akkor már nem állítható le a kivitelezés; a késıbbre tervezett elem „elıre ugrik” a kiejtésben. A túlaktiválásnak többféle oka lehet, beleértve a rossz idızítést a tervezésben. Az univerzális jellemzık mellett az

444

Gósy Mária–Horváth Viktória–Bata Sarolta

anticipációk számos nyelvspecifikus tényezıt tartalmaznak, amelyek részletes elemzése a produkciós tervezés és az önellenırzés folyamatainak jobb megismerését teszi lehetıvé.

„Múlt”

„Jelen”

„J Jövı”

L

L

L

G

G

G

F

F

A

F

A

A

mé [k] ha b o [s] t o s 1. ábra. A beszédtervezés és kivitelezés temporális összefüggései Az [o] magánhangzó anticipációját szemlélteti a még ha bo[s]tos (szándékozott: bi[s]tos) közlés rezgésképe. (A kiemelések mutatják az elıre ugró o magánhangzót tervezett, eredeti helyén, a „jövıben” és korábban, a „jelenben”, az i magánhangzó helyett.) (L = lexikai válogatás, G = grammatikai átalakítás, F = fonológiai tervezés, A = artikulációs tervezés)

A jelen kutatásunk célja az elıre tervezésbıl adódó hiba, az anticipáció sajátosságainak leírása és objektív idıviszonyainak meghatározása. Hipotézisünk az, hogy az elıfeszítı funkció – a hierarchikus beszédtervezés mechanizmusában – nyelvileg több szinten is jelentkezhet, akár a mentális lexikon aktiválásában, akár a grammatikai átalakításban, akár a fonológiai vagy az artikulációs tervezésben. Feltételezésünket az indokolja, hogy az anticipációk mint megakadásjelenségek különféle nyelvi jeleket érinthetnek a felszínen: hangokat, hangkapcsolatokat, szótagokat, szavakat, sıt akár szókapcsolatokat is. Kutatásunkban a hallás alapján létrehozott beszédkorpusz és rögzített spontán beszéd alapján végeztük az anticipációk akusztikai fonetikai elemzését.

Anyag, módszer, kísérleti személyek Az elemzést 650 nyelvi adaton végeztük. Az anticipációkat két korpuszból adatoltuk. 1. Az egyik a magyar „nyelvbotláskorpusz” (Gósy szerk. 2004), ez az úgynevezett online anyag, ami azt jelenti, hogy a megakadásjelenségek felismerésére megtanított, gyakorlott lejegyezık az elhangzó, szándék-


445

talan hibás beszédrészleteket lejegyzik. Ennek az anyagnak 500 anticipációját vizsgáltuk (kontextusban). E korpusz elınye, hogy nagyszámú nyelvi adat tanulmányozására alkalmas. A lejegyzett adatokból összeállított (és osztályozott) korpusz hátránya, hogy az észlelt megakadások a hallgató egyéni percepciós szőrıjén mennek keresztül, ennek következményeként az egyes lejegyzıknek más-más jelenségek tőnnek föl, ezért az adatok gyakorisági elemzésre nem alkalmasak. 2. A kutatásban felhasznált másik korpusz 150 anticipációja úgynevezett offline győjtés eredménye. Ez azt jelenti, hogy rögzített spontánbeszéd-anyag feldolgozásával azonosítottuk az elemzendı anticipációkat. A BEA spontánbeszéd-adatbázisból (Gósy 2008a) választottunk véletlenszerően 27 beszélıt. Az adatközlık 20–76 évesek, átlagéletkoruk 40 év (15 férfi és 12 nı). A beszélıktıl átlagosan 30 percnyi spontán beszédet (monologikus közlések és társalgás) elemeztünk. Összesen 13,5 órányi anyagot dolgoztunk fel. Adatközlıink átlagosan 5,5 anticipációt tartalmazó közlésrészletet mondtak, mintegy 5 percenként hangzott el egy ilyen hiba. Ennek a korpusznak az anticipációi lehetıséget nyújtanak valós gyakorisági elemzésekre is. A két korpusz összesen 650 anticipációjának elemzési szempontjai a következık voltak. a) Az anticipáció típusának vizsgálata. Minden adatot kategorizáltunk aszerint, hogy milyen nyelvi elem anticipálódott a beszédtervezésben. Öt fı kategóriát különítettünk el. 1. Beszédhangok: egy vagy két beszédhang ugrik elıre a közlésben, például: szokszor elgondolkozom azon (szándékolt: sokszor). 2. Szótöredék-anticipáció: nem a teljes szó aktiválódik korábban, hanem annak csak egy része. Ennek a kategóriának két alcsoportját különítettük el. Az egyikben a teljes szótag ugrik elıre, például: jött a szon a kollegája az autótól a szondával. A másik csoportba azok az anticipációk kerültek, amelyeknél a helyváltoztató nyelvi elem nem volt szótagkövetı (nem érvényesült a szótaghatár), például: akkor kirúga hát most egyszerőbb kirúgatni magadat. 3. Toldalékanticipáció: a gazdag morfológiájú nyelvekben feltételezhetı különféle morfémák, így a toldalékmorféma elıre ugrása is, például: ez a generáció hagyományabb ırzıbb alakot használ. 4. Szótı-anticipáció: ekkor nem a kiejteni szándékozott teljes szó, hanem csak a szótı kerül a tervezettnél elırébb a közlésben, például: csinál ráadásul nem azt csinálták. 5. Szót érintı túlaktiválás: egy vagy akár több szó is elıre ugorhat a közlésben, például: tudod két Varsányon van Varsányon van két lánya. b) Az anticipációban részt vevı szavak szófajának vizsgálata. Azokat a lexikai egységeket osztályoztuk, amelyek anticipálódtak, avagy amelyekbıl a különbözı elemek elıre ugrottak. Például a tu te nyilván tudod közlés tu szótagja a tudod része, ez szófaját tekintve ige. Az osztályozást a Magyar grammatika alapján végeztük (Keszler szerk. 2000). c) Az anticipációs hatótávolság vizsgálata. Elemeztük, hogy az elıre ugró elem hány beszédhangnyi, szótagnyi, szónyi távolságra van a tervezett helyétıl. Az elsı hangnak az elıre ugró elemet követı elsı hangot, az utolsónak pedig a szándékozott helyen lévı elem elıtti beszédhangot tekintettük. Ennek alapján például a mősz így van mőszakilag esetén öt hang távolság van az ugró elem tervezett és megvalósult helye között. A szótag esetében az elıre ugró elemet követı elsı szótagot tekintettük elsınek, utolsónak pedig azt a szótagot, amelyben az anticipálódó elemet eredetileg tervezték. A fenti példában ennek megfelelıen három szótag az anticipációs hatótávolság. Az anticipálódó elemet követı szót vettük elsınek, utolsónak pedig azt a lexikai egységet, amelyben az ugró elem, a szándéknak megfelelıen, elıfordult. A mősz így van mőszakilag közlésben a harmadik szóból ugrik elıre a szótöredék. Az anticipációs hatótávolságot fizikai idıtartamában is elemeztük; arra kerestünk választ, hogy mekkora idı telik el a jelenben realizált nyelvi elem és az eredetileg tervezett realizáció megjelenése között. Az idıtartam meghatározása a következıképpen történt. A helyváltoztató nyelvi elem elsı megjelenésekor az utolsó beszédhang lecsengésétıl a második megjelenés (tehát a szándékolt) elsı beszédhangjának kezdetéig mértük az idıtartamot. Ezen belül külön adatoltuk az ebben az idıszakaszban ejtett néma és kitöltött szünetek idıtartamát is (Praat 4.4-es verziószámú szoftverrel). A 2. ábra rezgésképe (felül) és hangszínképe (alul) mutat példát az idıtartammérések módjára; az anticipációs hatótávolságot kiemeléssel szemléltettük.

446


vesz

öö

felıl fenyegetı

veszedelem

2. ábra. A vesz öö felıl fenyegetı veszedelem példában az anticipációs hatótávolság meghatározása (A helyváltoztató vesz elem két megjelenése közötti idıtartamot a kiemelés szemlélteti. A jel a néma szünetet, az öö pedig a hezitálást jelöli.) Az adatok statisztikai elemzése az SPSS 13.0 szoftverrel történt (egytényezıs ANOVA, független mintás t-próba).

Eredmények Már évtizedekkel ezelıtt felismerték a hallás alapján győjtött és a rögzített beszédben adatolt megakadásjelenségek relatív különbözıségét. Azonosságuk úgy fogalmazható meg, hogy mindkét esetben a természetes beszédprodukció szolgáltatta az adatot, a különbség pedig az, hogy a hallásalapú győjtéskor a lejegyzı észlelési-megértési mechanizmusa valamiképpen megszőri a hallottakat. Az elıfordulási gyakoriság, valamint az objektív idıviszonyok vizsgálatának kivételével tehát a két korpusz összevethetı; a nagy adatmennyiség releváns megállapításokra adhat lehetıséget. Az anticipációk következtében túlnyomó többségben értelmetlen hangsorok jönnek létre. Ez egyfelıl abból következik, hogy az elıre ugró beszédhangok – akár elfednek egy magán- vagy mássalhangzót, akár beékelıdnek egy hangsorba – legfeljebb véletlenszerően eredményeznek értelmes szót. Az elıre ugró szótöredékek pedig csaknem kizárólag értelmetlen hangsorok. A helyváltoztató szavak aránya a hallott korpuszban 6,6%, a rögzített korpuszban pedig 12,7%. Ez egyértelmően a módszer különbségébıl adódik; a hallgató beszédmegértése mintegy restaurálja a hibás közlést, az értelmes szavak helyváltoztatása kevésbé tőnik fel a lejegyzınek.

1. A hallás alapú anticipációk a) Az ötszáz, anticipációt tartalmazó közlést elemeztük a helyváltoztatásban érintett nyelvi jel szempontjából. Megállapítottuk, hogy anyagunkban hangok, hangkapcsolatok, szótöredékek, sza-


447

vak és toldalékok vesznek részt a vizsgált jelenségben. Ezek elıfordulása természetesen nem kiegyenlített, arányaikat százalékban a 3. ábra mutatja.

beszédhang

3

szótöredék

3,6

szótı

szó

toldalék

2,8

11,4

79,2

3. ábra. Az anticipációk típusainak eloszlása a hallás alapú korpuszban (%) Legnagyobb arányban a beszédhangok (396 db) aktiválódnak túl korán, és változtatják helyüket, majd a szótöredékek (57 db), a szavak (18 db), végül a szótövek (15 db) és a toldalékok (14 db) következnek. A hallgató rendkívül érzékeny a szavak konvencionális hangalakjára, az abban tapasztalt eltérést azonnal felismeri. Nyilvánvalóan szembetőnı számára, ha a szó nincs befejezve, avagy ha helytelen toldalék kapcsolódik hozzá. A szótöredékeket elemeztük aszerint, hogy teljes szótag változtatta-e a helyét, avagy a szóhatárt nem érvényesítı hangsor. Azt feltételeztük, hogy az artikulációs megállás fıként szótaghatáron fog bekövetkezni, hiszen a produkciós modellek többsége a szótagot tekinti egységnek. Adataink azonban ezt csak részben erısítették meg; a szótaghatár érvényesítését 61,4%-ban tapasztaltuk (az összes szótöredék arányában). A szótı és a szó elkülönítését az indokolta, hogy több esetben csak a szótı változtatott helyet, de nem vitte magával a toldalékot. Ekkor a beszélı a túlaktivált szó ejtését a toldalék elıtt leállította. A beszédhangok helyváltoztatását érintı anticipációs jelenségek okai többfélék; egyrészt az eredeti beszédhang elfedésében, másrészt hangbeékelıdésekként jelennek meg. Ez utóbbiak lényegesen ritkábbak voltak a korpuszunkban, példák: levágtatni (’levágatni’), trarhonyával (’tarhonyával’), réfszfolyamat (’részfolyamat’) vagy szalagavamtómon (’szalagavatómon’). Az elfedés a késıbb következı beszédhang túlaktiválása következtében jön létre. A j és a r mássalhangzók vagy az alveoráris és a posztalveoláris réshangok mind elfedı, mind elfedett beszédhangként elıfordulnak, egymás rovására történı túlaktiválásuk valószínőleg a képzési sajátosságaikban, azok hasonlóságában keresendı. A ha te kifogyo (szünet) kifogod a a legnagyobb pontyot példában ugyanakkor feltételezhetjük, hogy az elıre tervezés során aktivált három palatális artikulációs gesztus (a zöngés és zöngétlen palatális zárhangok, valamint a koartikuláció eredményeként létrejött palatális nazális) hatása idézte elı a kívánt veláris artikuláció elfedését és a palatális gesztus elıretörését. Az anticipáció ebben az esetben tehát részben a fonológiai, részben a fonetikai szintek tervezési folyamatait érinti. További példák közelebbi és távolabbi helyváltoztatásokra: barnya nyelő kés; bahajthatatlan a korábbi büntetés; lepakoltam a tökörrıl is (szünet) öö tükörrıl is; hány éva lakik ott; budapisti budapesti tudósítónk jelenti; csem csalfaság; a videgvérő gyilkost elfogták; egy csomót szegít a szegényeken; alig kepok fizetést; felhívom a figyelmet a sótagolásra; te eddig a zapá a japán zászlóig; ha te kifogyo (szünet) kifogod a a legnagyobb pontyot; a feleség olyan súros sérü (szünet) súlyos

448


sérüléseket szenvedett. Anyagunkban az anticipációkban nem fordult elı a két zöngés affrikáta, valamint az ú magánhangzó. A felszínen egyetlen beszédhang kiejtése sokszor egy késıbbi szó kezdete, például az csak úgy m (szünet) balra lesz mellette vagy ezeket a f kommunikációs funkciókat meg kell ragadni esetekben. A korpuszban öt hangkapcsolat is elıfordult, amelyek egy késıbben kiejteni szándékozott szó részei voltak, de beékelıdtek egy korábban artikulált szóba, például: botrankodás, gyötrelem (szándékozott: bosszankodás) vagy a jól találták el Fernando Aunso (szünet) Alonso autóját. A szótöredékeket érintı anticipációk jelzik a tervezési folyamatban bekövetkezett hibát, valamint azt, hogy a beszélı kontrollja mőködött, az artikulációs kivitelezés valamely pontján felismerte a hibát, és korrigált. A szótöredék lehet különbözı hosszúságú szótag, például a su a vízsugár tisztítja; heves mérsék vérmérséklető fiatalember; több terület kor (szünet) önkormányzata; sok ember választja a könnyebbik do (szünet) végét a dolognak. A leggyakoribb az elsı szótag ejtését követı megállás, de elıfordult a három szótag utáni felismerés is. A szótöredékek viszonylag nagy arányban (közel 40%-ban) sértik meg a szótaghatárt abban az értelemben, hogy az elıre ugró szemantikai egység realizációja a kiejtésben nem szótaghatáron áll le. Például: ami a konc (szünet) a beszédre koncentrálást illeti; anyut jó felhívni mert mon (szünet) mindig mond; a beszédtempóról annyit, hogy a la (szünet) a leglassabb; mert ı nem vél (szünet) nem nyilváníthat véleményt. A lejegyzık valamivel gyakrabban jelölték a szünettartást, ha a kiejtett szótöredék nem szótaghatárra esett; továbbá lényegesen nagyobb mértékő volt a szünetek jelölése a szótöredékek esetében szemben a beszédhangokat érintı anticipációkkal. A szavak anticipációi a korpuszban viszonylag ritkák, a tıszók és a toldalékolt szavak együttesen nem érik el a 7%-ot. Ez arra utalhat, hogy az ilyen jellegő anticipációkat a kontrollmechanizmus már a tervezési folyamatban sikeresebben kiszőri. Példák: a Ferenciek terén is van egy virág egy fa ami virágzik; Szabadság Júlia vagyok nem vagyis Szabados Júlia és szabadságra megyek nemsokára (a nevet megváltoztattuk); jobb agyféltekéseknél bocsánat kezeseknél találunk bal agyfélteke-dominánst; a mővészet kezdıdik az antikvitás befejezésével kezdıdik; reggel egy anyuka is hozott egy buszt (szünet) egy gyereket a buszon; aki ver aki másnak vermet ás. A helyváltoztató szavak esetében a beszélı szinte kivétel nélkül igyekszik valamiképpen javítani. Feltőnı jelenség, amikor a toldalék változtat helyet, és szándéktalanul elıre kerül a kiejtésben. Példák: kétmillióval (szünet) évvel ezelıtti; ennyi tanulás után kenni vágja fogja az anyagot; este kimész a rácskor (szünet) a rácsnál tízkor. A korpuszunkban elıfordultak igei és névszói toldalékok, igeképzı, valamint a középfok jele mint helyváltoztató szegmentum. b) A beszédtervezési folyamat pontosabb megismeréséhez elemeztük az anticipációban részt vevı szavak szófaji megoszlását. Az elıre ugró nyelvi jelet (beszédhang, hangkapcsolat, szótı stb.) tartalmazó lexéma szófaja a legnagyobb arányban várhatóan fınév volt. Ezt követte a melléknév, majd az ige, végül az igenév (összesen 89%-ban). Két százalékon felüli arányban szerepeltek a névmások, a határozószók és a névutók, a többi szófajba tartozó szavak azonban lényegesen ritkábbak voltak. A hallgató számára a fınév, a melléknév és az ige jelenti a megértés szempontjából meghatározó kategóriákat; hiszen ezek helyváltoztatása adott esetben megértési nehézségekhez is vezethet. Az anticipációkban részt vevı szófaji kategóriák arányai nem mutatnak összefüggést a spontán beszédben tapasztalt szófaji gyakorisággal (vö. Keszler 1983). c) Elemeztük az anticipációs hatótávolságot, azaz azoknak a nyelvi jeleknek a számát, amelyek mintegy közbeékelıdnek az eredeti és a helyváltoztató nyelvi jel közé. Az anticipációs hatótávolságot a beszédhangok számában kifejezve azt látjuk, hogy relatíve nagy a szóródás, a 0 közbeékelıdéstıl (ez a szomszédos beszédhang) 37 beszédhangig (az átlag 6,97 hang), szótagban kifejezve a 0 szótagtól (ez a szótagon belüli anticipációt jelenti) 18 szótagig (az átlag 3,73), illetve 1 szótól 10 szóig (az átlag 1,66 szó) terjed a hatás. Statisztikailag elemeztük, hogy a közbeékelıdı hangok száma függ-e annak a szónak a szófajától, amelybıl elıre ugranak. Az eredmények azt mutatták, hogy nem. A beszédhangok számában kifejezett hatótávolság azonban statisztikailag szigni-


449

fikáns összefüggést igazolt a nyelvi jel típusától függıen (egytényezıs ANOVA: F(5, 499) = 16,042, p = 0,001). Ez azt jelenti, hogy az anticipációs hatótávolságot az határozza meg, hogy beszédhang, szótöredék, toldalék vagy szó ugrik elıre. A részletes elemzések (Tukey-féle post hoc teszt) szignifikáns különbséget igazoltak a teljes szó és az összes többi nyelvi jel között (p = 0,001, ill. 0,002, ill. 0,025), valamint a beszédhangok és az összes nyelvi jel között, a toldalék kivételével (p = 0,000, ill. 0,017, ill. 0,044). A toldalék anticipációs hatótávolsága – mint említettük – csak a szóval történt összehasonlításban mutat szignifikáns különbséget. A szótı anticipációs hatótávolsága a teljes szó és a beszédhang tekintetében tér el szignifikánsan. A szótaghatárt érvényesítı szótöredékek anticipációs hatótávolsága csupán egyetlen esetben különbözik szignifikánsan a többitıl (a teljes szóval szemben), míg a szótaghatárt nem érvényesítı szótöredékeké szignifikánsan eltér úgy a szóétól, mint a beszédhangokétól. A szótagkövetı anticipációk hatótávolsága átlagosan 9,08 hang (1–18 hang), míg a nem szótagkövetıké átlagosan 10,35 (1–34 hang; a két típus között nincs matematikailag igazolható eltérés). A 4. ábra az anticipációs hatótávolság átlagát (medián) és szóródását szemlélteti a nyelvi jel függvényében.

anticipációs hatás (beszédhangokban)

40

35

30

25

20

15

10

5 0

hang

told.

szótõ

szó

szótör.

4. ábra. Az anticipációs hatótávolság beszédhangokban kifejezve (medián és szóródás) a nyelvi jel függvényében (told. = toldalék, szótör. = szótöredék)

Elvárásainknak megfelelıen szignifikáns különbséget tapasztaltunk az anticipációs hatásban akkor is, ha a szótagok számát vettük figyelembe (F(5, 499) = 21,583, p = 0,001), és akkor is, ha azt néztük, hogy a közlés hányadik szavából ugrik elıre az adott nyelvi elem (F(5, 499) = 38, 887, p = 0,001).

2. Anticipációk a rögzített spontán beszédben a) A 150 anticipáció elemzési szempontjai megegyeztek a lejegyzett korpuszéival, itt azonban lehetıségünk volt a temporális szerkezet akusztikai fonetikai vizsgálatára is. Adatainkat osztályoztuk aszerint, hogy milyen nyelvi jel vesz részt az anticipációban, és milyen arányban fordulnak elı (5. ábra).

450


beszédhang

2

33,3

10,7

szótöredék

szótı

szó

toldalék

0,7

53,3

5. ábra. Az anticipációk típusainak eloszlása a spontánbeszéd-anyagban (%) Az adatok több mint fele (53,3%) a beszédhangokat érintı anticipáció, vagyis egyetlen beszédhang artikulációs gesztusa kerül elırébb a tervezettnél (az egész körzetet dulajdonképpen a dunakeszi, másrészt pega pedig vagy Szinnyei Márs Merse Pál). A magánhangzók közül nem fordult elı az ü és az ő, az u és az ú, valamint az ó és az í helyváltoztatása; a mássalhangzók közül pedig az egyébként is kevéssé gyakoriakat nem adatolhattuk, mint a ty, a zs, a c, a h, a dz és a dzs. A szótöredékanticipációk aránya a korpuszban mintegy 30%. Például: gon a növényeket is ugyanúgy kell gondozni, avagy bele kicsit belegabalyodtam. A másik alcsoportba azok az anticipációk tartoznak, amelyekben a helyváltoztató elem nem teljes szótag (ezek aránya a szótöredékeken belül 56%). Például: a mutatv pont azelıtt hogy a mutatványkötetet össze kellett dobni, avagy a vit a Varkocs György vitézei. A toldalékot érintı anticipációra ebben az anyagban egyetlen példát találtunk, de szótı-anticipáció is csupán háromszor fordult elı, például csinál ráadásul nem azt csinálták. A teljes szót érintı anticipáció a harmadik leggyakoribb típus volt a spontán beszédben (10,7%). Az esetek döntı többségében egyetlen szó ugrott elıre szándéktalanul, például ma ugyanez van ma is; ezek szótagszáma átlagosan 2 (1–5 szótag), néha azonban elıfordult két, illetve három szó anticipálódása is, például: maradtak kint azért Varkocs György kapitány vezetésével maradtak kint városvédı erık. b) Az anticipációk szófaji megoszlását összevetettük a spontán beszéd szófaji gyakoriságával (Keszler 1983). Ez utóbbiban 10 500 szóra közölték az arányokat. Csak azokat a szófajokat tüntettük fel a 6. ábrán, amelyek mindkét elemzésben elıfordultak. A fınév és a névmás a leggyakoribb szófaj a spontán beszédben (15,38%, ill. 15,39%). A névmás – gyakorisága ellenére – viszonylag kevés esetben valósul meg a tervezettnél hamarabb a közlésben (13,8%). Ez azzal magyarázható, hogy a tervezésben kevésbé hangsúlyos a szerepe, a helyváltoztatása valószínősíthetıen kisebb zavart okoz a megértésben. A fınév a spontán beszédben nem csupán nagyon gyakori szófaj, de lényeges része a megnyilatkozásnak (a megértésben nagy szerepe van, ezért hangsúlyos a tervezésben is), elıretörése a legnagyobb arányú az összes szófaj közül (34,4%). Az igék elıfordulási aránya (17,48%) nagyjából megfelel annak, amilyen arányban az anticipáció igei szófajú szóból indul (15,1%). A névelı és a kötıszó elıfordulása a spontán beszédben 10% körüli, ennek ellenére nagyon ritkán érintettek az anticipációban (2,1%, ill. 0,7%). A melléknevek jóval nagyobb arányban vesznek részt az anticipációban a spontán beszédbeli elıfordulásuknál. A többi szófaj és arányuk az anticipációkban 10% alatt van.


spontán beszéd

451

rögzített korpusz

40 35 arányok (%)

30 25 20 15 10 5 0

nm

fn

ige

ne

ksz

mn

hsz

ik

in

nu

6. ábra. A spontán beszéd és az anticipációk szófaji gyakorisága (nm = névmás, fn = fınév, ne = névelı, ksz = kötıszó, mn = melléknév, hsz = határozószó, ik = igekötı, in = igenév, nu = névutó)

c) Az anticipációs hatótávolságot elemeztük a beszédhangok, a szótagok és a szavak szintjén; továbbá meghatároztuk az objektív idıtartamot is. Az összes adatot elemezve azt láttuk, hogy a helyváltoztató elem átlagosan 10 beszédhanggal kerül elıre a közlésben a tervezettnél (függetlenül a nyelvi jel típusától). A legkisebb távolság egyetlen beszédhang volt, a legnagyobb pedig 61. A továbbiakban az anticipációs hatótávolságot a nyelvi jel darabszámában kifejezve vizsgáljuk részletesen (vö. 1. táblázat). 1. táblázat. A helyváltoztató elem anticipációs távolsága a nyelvi jel szerint Anticipációs hatótávolság Beszédhangban (db) Szótagban (db)

Szóban (db)

átlag minimum maximum átlag minimum maximum átlag minimum maximum

beszédhang 7,51 1 28 3,93 1 13 2,11 0 7

A nyelvi jel típusai szótöredék szótı 11,28 17,67 2 12 61 28 5,94 8,33 2 5 29 13 3,54 4,66 1 3 16 7

szó 17,18 3 61 8,11 2 28 4,31 2 15

Feltételeztük, hogy a nagyobb lexikai egységek nagyobb távolságokat képesek átívelni a tervezésben, mint a beszédhang. A beszédhangot érintı anticipációkban az anticipációs hatás átlagosan 7,51 beszédhang volt. A szótöredék-anticipációk során ez növekedett, a beszélık átlagosan 11,28 beszédhangot ejtettek az anticipálódó elem két megvalósítása között. Az egyetlen toldalékanticipációban az adott rag 7 beszédhangot ugrott elıre. Feltételezésünknek megfelelıen a szótıt és a teljes szót érintı anticipációk mutatták a legnagyobb távolságot (az átlag 17,67, ill. 17,18 hang). Minél magasabb beszédtervezési szint érintett a jelenségben, annál nagyobb hatókörrel rendelkezik, vagyis

452


annál nagyobb relatív távolságot képes átívelni a helyváltoztatáskor. A helyváltoztató elem két realizációja között ejtett szótagok száma a beszédhang elıre ugrása esetén átlagosan 3,93; a szószintő anticipációknál ennek majdnem háromszorosa. A lexikai elemek komplexitásával az átívelt szavak mennyisége is növekszik. Az egyetlen beszédhanghoz képest egy teljes szó kétszer több szótávolságban is anticipálódhat. Csak a beszédhangoknál fordult elı, hogy az anticipáció egy szón belül valósult meg. A statisztikai elemzések megerısítették, hogy az anticipációs hatás – beszédhangokban kifejezve – szignifikáns különbséget mutat a nyelvi jel függvényében (egytényezıs ANOVA: F(4, 149) = 3,712, p = 0,004). Ez azt jelenti, hogy az anticipációs hatótávolság attól függ, hogy milyen nyelvi jel anticipálódik. A 7. ábra oszlopai szemléltetik az összefüggést.

anticipációs hatótávolság (db)

beszédhangban

szótagban

szóban

20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0

beszédhang

szótöredék

szótı

szó

7. ábra. Az elıre ugró elem anticipációs hatótávolságának változása a nyelvi jel darabszámában kifejezve Az anticipációs hatótávolság idıtartamát minden egyes adat esetében meghatároztuk. A 150 anticipációt tekintve átlagosan 920 ms telt el az ugró elem két kiejtése között (átlagos eltérés: 1024,02 ms). A legrövidebb idıtartam 50 ms volt (é dékáni), a legnagyobb pedig 8123 ms (a Turba Zoli öö szóltam a tesvéremnek hogy nem tud-e egy öö oda hozzájuk bevinni az eltére [ELTE-re] akkor szólt a Turba Zolinak). Elemeztük az egyes anticipációtípusok és a temporális szervezıdésük közötti összefüggéseket (2. táblázat). Az egyetlen toldalékot érintı adat idıtartama 716 ms.

2. táblázat. Az anticipációs hatótávolság (ms-ban) az anticipációtípusok szerint

átlag minimum maximum

Anticipációs hatótávolság idıtartama (ms) beszédhang szótöredék szótı 707,90 1050,38 1359 50 148 0807 3149 4495 2349

szó 1576,12 146 8123

Az objektív idıadatok tendenciája igazolta a hipotézisünket, illetıleg megerısítette azokat az eredményeket, amelyeket a nyelvi jel anticipációs hatótávolságának elemzésével kaptunk. Minél komplexebb egy lexikai egység, annál nagyobb távolságot képes átívelni. Egy anticipálódó beszédhang átlagosan 707 ms-mal hamarabb jelenik meg a közlésben a tervezettnél, egy teljes szó


453

pedig átlagosan már 1576 ms-os távolságot is képes elıre ugrani. A statisztikai elemzést három típusra tartottuk érdemesnek elvégezni: a beszédhangot, a szótöredéket és a szavakat érintı anticipációkra (8. ábra). 5000

anticipációs hatótávolság (ms)

4500

19 36

4000 3500 3000

14 29

2500

25

2000

34 18

33 13

1500 1000 500 0 beszédhang

szótöredék

szó

8. ábra. Az anticipációs hatótávolság idıtartama a helyváltoztató nyelvi jel függvényében (medián és szóródás) Az elemzés szignifikáns különbséget mutatott a beszédhang- és a szóanticipációk idıtartama között (független mintás t-próba: t(94) = –3,223, p = 0,001), vagyis a teljes szó szignifikánsan nagyobb anticipációs hatókörrel rendelkezik, mint a beszédhang. A szótöredék-anticipáció két típusát (szótag vagy nem teljes szótag érintett a sorrendcserében) külön-külön vizsgáltuk. A szótagok szignifikánsan nagyobb távolságot ívelhetnek át az anticipáció során, mint a beszédhangok (független mintás t-próba: t(100) = –2,603, p = 0,001). Statisztikailag szignifikáns a különbség a nem teljes szótagot alkotó szótöredékek és a teljes szavak anticipációs hatótávolsága között is (független mintás t-próba: t(42) = –1,472, p = 0,038). A szótagok átlagos anticipációs hatótávolsága 1192 ms, a nem teljes szótagoké 939 ms, vagyis ha teljes szótag érintett az anticipációban, akkor a helyváltoztató elem nagyobb távolságban képes hatni, mint a nem szótagkövetı nyelvi jel. Az eredmények azt mutatják, hogy noha a tervezés nem kizárólag szótagszintő lépésekben történik, a szótag kitüntetett egysége a beszédtervezési folyamatnak. Felmerült a kérdés, hogy vajon a rögzített korpuszban a szófaj meghatározó tényezı-e az anticipációs hatótávolság idıtartamát tekintve. Ezen idıtartamok átlaga fınévnél 725,4 ms, melléknévnél 566,3 ms, névmásnál 1048,6 ms, igénél 1173,3 ms, az igenévnél 1349,8 ms, a névelınél pedig 2068,0 ms (a többi szófajnál az elemszám nagyon alacsony volt). Az idıtartamok szóródása minden esetben igen nagy. A szófajok közötti különbségek nyilvánvalóan a spontán beszédben elıforduló gyakoriságukkal is magyarázhatók. Ha ezt elfogadjuk, akkor kimondható, hogy a gyakori elemek aktivációs szintje relatíve magasabb. Ez magyarázza például a névmásoknak az anyagunkban tapasztalt nagy anticipációs hatótávolságát. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy a szófaj meghatározó tényezı az anticipációs hatótávolság szempontjából (egytényezıs ANOVA: F(12, 149) = 2,008, p = 0,028). A részletes statisztikai vizsgálatot ott végeztük el, ahol ezt az elemszám lehetıvé tette. Ennek alapján három esetben találtunk szignifikáns különbséget, a fınév és az ige (F(2, 71) = 6,714, p = 0,012); a fınév és a névmás (F(2, 68) = 7,009, p = 0,010); valamint a fınév és az ige-

454


név között (F(2, 57) = 6,192, p = 0,016). Ez azt jelenti, hogy a felsorolt szófajok esetében az elıre ugrás idıtartama a szófajtól függ (9. ábra). 3500

anticipációs hatótávolság (ms)

3000

2500

2000

1500

1000

500 0

fn

mn

ige

nm

igenév

9. ábra. Az anticipációs hatótávolság idıtartama (medián és szóródás) a helyváltoztatásban érintett szófajok függvényében (fn = fınév, mn = melléknév, nm = névmás)

A rejtett beszédtervezési folyamatokra utalhat az, hogy az anticipációban részt vevı nyelvi jel két kiejtése között mi történik: folyamatos-e a közlés, avagy tartalmaz néma, illetve kitöltött szüneteket (10. ábra). folyamatos közlés

3,33

32

néma szünet

hezitálás

szünet és hezitálás

6,67

58

10. ábra. Az anticipációt tartalmazó közlés folyamatosságának sajátosságai (%) A megjelenı nem nyelvi jelek arra utalnak, hogy a beszélı észlelte a hibát – akár a tervezésben, akár a kivitelezésben –, és ez megakadást eredményezett a produkció folyamatosságában. Az önkéntelen következmény pedig a néma vagy a kitöltött szünet, avagy mindkettı megjelenése a felszínen. Valószínő, hogy a nem nyelvi jelek idıtartamában a korrekciós folyamatok mőködtetésére is lehetıség nyílik. A szünetek arányának növekedése a közlésben arra utal, hogy a kontroll ugyan végbement, a hibadetektálás is megtörtént, de a javítás valamilyen okból nehézségbe ütközött. A 150 anticipáció 58%-ánál a két kiejtés közötti közlést nem szakította meg semmilyen szünet, például: bankkárcsacsalást követett el. Ez a folyamatos önmonitorozás és az azonnali korrekció eredménye (Gósy 2009). Az adatok 32%-ában néma szünet jelent meg az anticipációt tartalmazó közlésrészben, amely már egyértelmően utal a beszélı bizonytalanságára, a mentális lexikon aktiválásának nehézségére vagy az önmonitorozási folyamatok mőködésére, például: és a j (szünet) a tanárnak is (szünet)


455

joga van. A beszédtervezésben jelentkezı diszharmóniát a néma és a kitöltött szünet együttes megjelenése is jelezheti (anyagunkban ennek aránya 6,67% volt), például: teljesen bevá (szünet) öö bezárkóztak (szünet) a (szünet) belsı (szünet) udvarba. Csupán néhány esetben (3,33%) fordult elı, hogy néma szünet nem, csak hezitálás utalt a beszédtervezés problémájára, például: f öö egy hatalmas fal. Feltételezzük, hogy az anticipációk hibaazonosítási és javítási folyamataiban a hezitálás zavaró tényezı a beszélı számára, nehezíti a megfelelı korrekció végrehajtását, ezért jelentek meg ekkor nagyobb mértékben az indokolatlan néma szünetek. A kétféle szünet együttes elıfordulása abból adódik, hogy a beszélı javítani ugyan még nem tud, de túl hosszúnak találja a néma szünetet, ezért felváltja a hezitálással. Megvizsgáltuk, hogy a szünetelıfordulások szempontjából miként alakulnak az anticipációt tartalmazó közlésrészletek (11. ábra).

folyamatos

szünet

hezitálás

szünet+hezitálás

80

elıfordrulás (%)

70 60 50 40 30 20 10 0

beszédhang

szótöredék

szótı

szó

11. ábra. A nem nyelvi jelek elıfordulása az anticipációkat tartalmazó közlésekben A helyváltoztató elem két kiejtése közötti közlés – mint említetük – rendszerint folyamatos, tehát nem szakítja meg jelkimaradás, ilyen az egyetlen toldalékszintő anticipáció kontextusa is. A második leggyakoribb eset az, hogy néma szünet töri meg a közlés folyamatosságát, legnagyobb arányban a szótı és a szó anticipációja során fordul elı. A beszélıt nyilvánvalóan a szavak elıre ugrása jobban megzavarja, mint más nyelvi jel helyváltoztatása. A beszédhang- és a szótı-anticipációkban a néma szünetek idıtartama átlagosan rövidebb, a szóródás kisebb (3. táblázat). 3. táblázat. A közlésekben megjelenı néma szünetek idıtartama az anticipációk szerint

átlag minimum maximum

A néma szünet idıtartamátlagai (ms) beszédhang esetén szótöredék esetén szótı esetén 151,0 254,82 130,0 35 33 147 625 1311 113

szó esetén 239,8 30 624

Mindössze két nyelvi jelet érintı anticipáció volt a spontánbeszéd-anyagunkban, amelyekben hezitálás megjelenése utalt a fennálló diszharmóniára, a beszédhang és a szótöredék. A beszédhanganticipációk esetében a kitöltött szünet idıtartamátlaga 199 ms (határértékek: 147–265 ms). A szótöredék elıre ugrása nagyobb zavart okozott a kivitelezés során, erre utal a hosszabb idıtartamú

456


hezitálás, átlaga 543,5 ms (határértékek: 112–975 ms). A szótagkövetı anticipációkat tartalmazó közlésekben fellelhetı szünetek átlaga 499,9 ms (határértékek: 33–1744 ms); a nem szótagkövetık esetében az átlagérték 282,18 ms (hatáértékek: 61–975 ms). Ez a relatíve nagy különbség jelezheti azt, hogy ha nincs szótaghatár, akkor a beszélı önmonitorozási folyamata gyorsabban felismeri a hibát, hamarabb tudatosodik benne a zavar ténye. A kombinált elıfordulás (amikor hezitálás és néma szünet egyaránt megjelenik az anticipációt tartalmazó idıtartamban) a beszédhang-, a szótöredék- és a szóanticipációknál egyaránt elıfordult. A néma és a kitöltött szünet – sorrendjüket tekintve – nyolc különbözı módon kombinálódott. Kettıre mutatunk példát a szünetidıtartamok feltüntetésével: tartozóvakkal is (szünet 533 ms) (öö 224 ms) bizonyos szempontból (szünet 72 ms) versengeni; szultán felıl vesz (öö 388 ms) (szünet 88 ms) felıl fenyegetı veszedelem. 3. A két korpusz anticipációinak összevetése Elemeztük, hogy melyek a két korpusz egyezései, illetve melyek a hallgató percepciós szőrıje következtében tapasztalható különbségek. a) A nyelvi jel elemzése azt mutatta, hogy a beszédhangokat érintı anticipációk aránya lényegesen kisebb a valóságban; a hallgató észlelési mechanizmusa ezekre sokkal érzékenyebben reagál. A két korpuszban az eltérés majdnem 26%. Hasonlóképpen, jobban feltőnik a toldalék helyváltoztatása a hallgatónak, mint amilyen mértékben az a rögzített anyagban elıfordul. A szótöredékeket és a szavakat érintı anticipációk ugyanakkor a rögzített anyagban jóval gyakoribbak, mint a lejegyzésekben. Mindez a beszédmegértés korrekciós, helyreállító folyamataival van kapcsolatban (vö. Bóna et al. 2007). A hallgató percepciós stratégiáinak mőködésére utal az anticipációkban érintett tıszók és teljes szavak arányának eltérése a két korpuszban. A lejegyzésekben ezek közel azonos arányban fordulnak elı, míg a valóságban mintegy ötször annyi a teljes szavak, mint a tıszók elıre ugrása a közlésekben. A hallgató percepciós restaurálásának eredménye az is, hogy míg a hallott anyagban a szótagkövetı szótöredékek aránya 61,4%, addig a valóságban ez csak 44%. A percepciós szőrı jelentkezik az anticipációt tartalmazó közlések szüneteinek azonosításában is. A lejegyzık valamivel nagyobb mértékben jelölték a szünetet, ha a szótöredék nem volt szótagkövetı. Feltételezhetı, hogy a saját percepciós folyamatuk megakadását (is) tükröztették a szünetjellel. A beszélı ugyanakkor átlagosan majdnem fele olyan hosszú szünetet tart, ha a kiejtett hangsor nem szótagkövetı, és ez arra utal, hogy az önmonitorozás érzékeny a szótaghatár „megsértésére”. A beszélı ezért reagál gyorsabban a szótagot mint egységet érintı hibára. Mindez megerısíteni látszik a szótag kitüntetett szerepét mind a beszédpercepcióban, mind a produkciós tervezésben. A beszédhangok közül a mássalhangzók gyakrabban vettek részt az anticipációkban, mint a magánhangzók (arányuk a hallásalapú korpuszban 69,34%, a rögzített anyagban 63,75%). A hallásalapú korpuszban két mássalhangzó és egy magánhangó nem fordult elı, a dz, a dzs és az ú; a rögzített spontán beszédanyagban jóval többre nem adódott példa. Az elıre ugró beszédhangok megterheltsége mindkét korpuszban nagyon változó volt. A percepciós szőrı kiemelte a zöngétlen alveoláris és posztalveoláris réshangokat, a valóságban az n, a j és a k mássalhangzók voltak a leggyakoribbak. Egyformán sokszor megjelentek mindkét anyagban az r, az e és a t hangok; legritkábbak (vagy elı sem fordultak) a hosszú, felsı nyelvállású magánhangzók, valamint a v, a ty és a zs mássalhangzók voltak. A 4. táblázat azokat a beszédhangokat és arányaikat tartalmazza, amelyek 2,8%-nál többször fordultak elı mindkét korpuszban. Az a tény, hogy szó eleji és nem szó eleji beszédhangok egyaránt anticipálódtak, megerısíti, hogy nem csupán a fonológiai tervezés hibáival szembesülünk (vö. egy angol kísérletben: Wilshire 1998).


457

4. táblázat. Az anticipációkban leggyakrabban érintett elıre ugró beszédhangok (félkövérrel kiemeltük az azonosakat) A leggyakoribb elıre ugró beszédhangok Hallott korpuszban Rögzített korpuszban betőjel arány (%) betőjel arány (%) s 8,6 n 8,7 sz 8,4 j 7,5 r 4,0 e 7,5 cs 3,8 i 6,2 t 3,0 k 6,2 k 3,0 o 3,7 e 2,8 r 3,7 ny 2,8 t 3,7 ö 2,8 ny 3,7 A rögzített korpuszban jóval több hangbetoldás fordult elı, mint a hallásalapúban. Az elfedı és az elfedett beszédhangok között nem volt jellegzetes különbség. A mássalhangzók nemegyszer képzési módjukat megtartva „cserélıdtek”, például a nazálisok, az approximánsok, a réshangok. A magánhangzók legnagyobb arányban elöl vagy hátul képzett jegyüket megtartva „változtak” a rögzített korpuszban (46,4%), a hallásalapúban ez valamivel kisebb arányú volt (33,8%). A rögzített spontánbeszéd-anyagban nincs nagy különbség attól függıen, hogy az elıre ugró beszédhang a szájüreg elülsı vagy hátulsó részében képzıdik-e. A hallásalapú korpuszban az elıre ugrók 65,9%-a hátul képzett magánhangzó. Az eltérések adódhatnak a két korpusz adatmennyiségének különbségébıl, illetıleg a hallgató beszédpercepciós szőrıjébıl is. b) Az anticipációban érintett szavak szófajának arányait összehasonlítottuk a két korpuszban. A rögzített spontán beszéd adatai kissé jobban követik a spontán beszéd szófaji arányait, mint az a hallás alapján rögzített adatokban látható. A hallásalapú korpuszban a névmások, valamint a névelık aránya lényegesen kisebb, valamivel nagyobb ugyanakkor a határozószók és a névutók jelenléte. Rendkívüli mértékben kiemelkedik ebben a korpuszban a fınév, vagyis ennek a szófajnak az érintettsége kitüntetett szerepő a beszédpercepcióban (12. ábra). hallás alapú anticipációk

rögzített korpusz

60

arányok (%)

50 40 30 20 10 0

nm

fn

ige

mn

hsz

12. ábra. Az anticipációban érintett nyelvi jelet tartalmazó szó szófajának arányai a két korpuszban (nm = névmás, fn = fınév, mn = melléknév, hsz = határozószó)

458


c) Az anticipációs hatótávolság, a beszédhangokban kifejezve, szignifikánsan különbözött a két korpuszban (független mintás t-próba: t(649) = –3,823, p = 0,001). A valóságban nagyobb az anticipációs hatótávolság, mint amit a lejegyzések tükröznek (13. ábra). Ez azt jelenti, hogy a beszédtervezés folyamatában a beszélı több nyelvi jel elıre tervezésére képes, mint amennyire a hallgató emlékszik a lejegyzéskor.

anticipációs hatótávolság beszédhangokban

45 141

40 21 30

35 30

102 121 90

29 20 19 31

84 72 123 27

25 20

18 138 23 145 46

87 115 98

15 10 5 0

hallott korpusz

rögzített korpusz

13. ábra. Az anticipációs hatótávoság különbségei a kétféle korpuszban (medián és szóródás) Összehasonlítottuk, hogy a két korpuszban hányadik szóból ugrik elıre az anticipálódó nyelvi jel. A hallásalapú korpuszban az anticipációs hatótávolság 1,66 szó (átlagos eltérés: 1,56), a rögzített korpuszban pedig 2,87 szó (átlagos eltérés: 2,25). A különbség statisztikailag szignifikáns (t(648) = –7,563, p = 0,002). Az eltérés egyértelmően a hallgató memóriájával, illetıleg lejegyzéstechnikájával magyarázható.

Következtetések Az anticipációs hibák gyakoribbak a spontán beszédben, mint a perszeverációsak. A német, a holland, az angol (Stemberger 1989, Levelt 1989, Dell et. al 1997) és más nyelvek hangzó változatában is kimutatták ezt a tendenciát; a magyar adatok ugyanezt támasztják alá (Horváth 2004, Gósy– Gyarmathy 2008). A tervezés elırehaladtára utaló elemek tehát gyakrabban jelennek meg az aktuális kivitelezésben, mint az olyanok, amelyek a már elhangzott közlésbıl maradnak meg. Ennek megfelelıen az anticipáció „jó hiba”, mert utal az elırébb tartó beszédtervezés aktuális mőködésére, a perszeveráció pedig „rossz hiba”, mert visszatartja a már kivitelezett jelet (Huszár 1998, Gósy 2002). Az anticipáció jelensége legnagyobb arányban a beszédhangokat érinti, a hallásalapú és a rögzített korpusz között azonban jelentıs a különbség (79,2% az elıbbiben és 53,3% az utóbbiban). Ez azzal magyarázható, hogy a hallgató észlelési mechanizmusa a beszédhangokkal kapcsolatos helyváltoztatásokra érzékenyen reagál. A szótöredék- és a szóanticipációk azonban jóval gyakoribbak a rögzített, mint a hallásalapú korpuszban (vö. 3. és 5. ábra). Az adott nyelvi jel anticipációs hatótávolsága és lexikális komplexitása összefüggést mutat: minél összetettebb az adott egység, annál nagyobb idıtartamot képes „átugrani”, vagyis az elıre tervezés ideje megnövekszik. Ennek


459

megfelelıen a szavak anticipációs hatóköre szignifikánsan nagyobb, mint a beszédhangoké. A tartalmas szavak éppen összetettségük miatt lassabban épülnek fel, ezért nagyobb a hatótávolságuk (Howell 2007). A nyelvi jel elıre ugrása, ami az elıre tervezést igazolja, jóval nagyobb mértékő, mint azt feltételeztük volna. A szótöredék- és a szóanticipációk esetén nemritkán 2–3 mp (egy esetben 8 mp-et is mértünk). Fontos kérdés az, hogy a beszédtervezési folyamat mely szintjéhez köthetı az anticipációs idızítési probléma, vagyis a különbözı nyelvi jelek nemkívánatos elıre ugrása a közlésben. A beszédprodukciós modellek többféle választ kínálnak, illetve különféleképpen igyekszenek feloldani a problémát. Az elıre tervezés a beszédprodukciós folyamatban közismert tény, aktuális mechanizmusát azonban még nem teljesen derítették fel. Adataink alapján – Dellhez hasonlóan (1988) – feltételezzük, hogy a beszédtervezés bármely szintjén bekövetkezhet valamiféle tervezési zavar, s ez hatással lehet a többi szint mőködésére. Legutóbb kínai megakadások elemzésével is hasonló megállapításra jutottak (Wan 2007). Az aktuális zavar befolyással lesz a további szeriális tervezésre; a rejtett hibák azonban vagy megjelennek a felszínen, vagy nem, illetve ha meg is jelennek, az nem feltétlenül utal egyértelmően a hiba keletkezési helyére. A nyelvi jel aktivációs szintjének különbözıségét, a beszédtervezési mőködések gyorsaságát, az aktiválás letiltási mőveleteit, avagy a kivitelezés elıtti idıben bekövetkezı keveredést tartják a sorrendiségi hibák okainak (Garrett 1988, Levelt 1989, Roelofs 1996, Dell 1986, Dell et al. 1997, Vousden et al. 2000, Pouplier–Hardcastle 2005). Megkíséreltünk magyarázatot találni az anticipációs hibák létrejöttének okára saját anyagaink alapján. Tekintettel arra, hogy a beszélı szándékát nem ismerhetjük, elemzésünk – egyfajta kompromisszumként – minden esetben a felszíni jelenségekbıl indult ki. Ennek alapján megállapítható, hogy legnagyobbrészt a helyváltoztató elem túlaktivált, és ez a magas aktivációs szint okozza a hibát, függetlenül attól, hogy elfogadjuk-e a fokozatos aktivációk elméletét (vö. neurális hálózatok), avagy a deaktiválás hiányát jelöljük meg okként. Például: nem marad szerintem nem fog maradni a pályán; azoknak a szülı a azok a gyerekek, akik most iskolába járnak, azoknak a szülei. Ez a túlaktiváltság adódhat az adott nyelvi elem objektív információértékébıl, a beszélı szubjektív megítélésébıl, avagy a lemma ismeretében egy rejtett lexématalálási nehézségbıl. Utóbbira példa: nem említhetı egy lapon a két csö (szünet) öö hiánycsökkenés. Ebben az esetben a beszélı a lexémaszinten átmenetileg nem fért hozzá a hiány szóhoz. A túlaktivációt a hangalaki hasonlóság is elıidézheti, például: a világ legkülönbözıbb tárgyai öö tájairól bekerültek tárgykultúrát kifejezı tárgyak. A grammatikai tervezés hibája vagy bizonytalansága, illetve a rossz idızítés eredményezi azokat az anticipációkat, amelyekben névelı, névutó vagy kötıszó változtat helyet, például: a általánosságban a tömegközlekedés helyzetérıl. Természetesen ezekben az esetekben sem kizárt az aktivációs szint megváltozása. Láttuk, hogy az anticipációk többsége beszédhangokat érint, ezért feltételezhetı, hogy ezek a szerialitási hibák a fonológiai és/vagy az artikulációs tervezéshez köthetık (vö. Gósy–Markó 2006). Nem fogadható azonban el ez a feltevés a szótagot, a nem szótagkövetı szórészt vagy a szavakat érintı anticipációkra. A szemantikai egységet érintı anticipációk a lexikai válogatáskor, az elıhíváskor, bizonyos esetekben a grammatikai átalakítás folyamataiban jönnek létre. Az elıre ugró nyelvi jelek sajátosságai az önmonitorozás eredményességétıl és a korrekciós mővelettıl is függenek. A toldalékok és az összetételek második tagjának elıre ugrása megerısíteni látszik a dekompozíciós lexikon elméleteit, amelyek kettıs szervezettséget feltételeznek: a tövek és a toldalékok külön elemként tárolódnak a lexikonban. Példák: este kimész a rácskor (szünet) a rácsnál tízkor; én ezt nem tartom hibásnak megközelítésnek; én még ki akarom bot (szünet) javítani a nyelvbotlásokat; az alatti fül (szünet) telefonfülke mellıl. A beszédtervezési folyamatok elıre tervezése általános magyarázatként szolgál az anticipáció jelenségére. Különféle mértékő aktivációt tételeznek fel, és ez a nyelvi jeleket érinti, de nem feltétlenül a lexémákat, hanem akár egyetlen beszédhangot is a lexémán belül. Az anticipációs hatótávolság objektív (felszíni) idıviszonyai képet adnak az elıre tervezés sajátosságairól. Eredmé-

460


nyeink megerısítették, hogy a különbözı nyelvi jeleket érintı aktivációs minıség nem független a kontextustól, a nyelvi jeltıl, a beszédhang típusától, a szófajtól, továbbá gyaníthatóan függ a beszélı személytıl is. SZAKIRODALOM Bóna Judit–Gósy Mária–Markó Alexandra 2007. Megakadásjelenségek korrekciója a beszédmegértésben. Alkalmazott Nyelvtudomány VII/1–2: 17–39. Dell, Gary 1986. A spreading-activation theory of retrieval in sentence production. Psychological Review 93: 283–321. Dell, Gary 1988. The retrieval of phonological forms: Tests of predictions from a connectionist model. Journal of Memory and Language 27: 124–42. Dell, Gary S.–Burger, Lisa K.–Svec, William R. 1997. Language production and serial order: A functional analysis and a model. Psychological Review 104: 123–47. Garrett, Michael 1988. Processes in language production. In: Newmeyer, Frederick (ed.): Linguistics: The Cambridge Survey III. Language: Psychological and Biological Aspects. Cambridge University Press, Cambridge, 69–96. Gordon, Peter C.–Meyer, David E. 1987. Control of serial order in rapidly spoken syllable sequences. Journal of Memory and Language 26: 300–21. Gósy Mária 2002. A megakadásjelenségek eredete a beszédprodukció tervezési folyamatában. Magyar Nyelvır 126: 192–204. Gósy Mária (szerk.) 2004. „Nyelvbotlás”-korpusz. Beszédkutatás 2004, 19–186. Gósy Mária 2008a. Magyar spontánbeszéd-adatbázis – BEA. Beszédkutatás 2008: 194–208. Gósy Mária 2008b. Önellenırzési folyamatok a beszédben. Magyar Nyelv. (Megjelenıben.) Gósy Mária–Gyarmathy Dorottya 2008. A nyelvhasználati változás egy jelensége. Magyar Nyelvır 132: 206–22. Gósy Mária–Markó Alexandra 2006. Szegmentumsorok hibás kivitelezése a beszédprodukcióban. Magyar Nyelvır 130: 198–214. Horváth Viktória 2004. Megakadásjelenségek a párbeszédekben. In: Gósy Mária (szerk.): Beszédkutatás 2004, 187–99. Howell, Peter 2007. A model of serial order problems in fluent, stuttered and agrammatical speech. Human Movement Science 26: 728–41. Huszár Ágnes 1998. Az elszólásvizsgálat egy lehetséges módja. Beszédkutatás 1998, 21–34. Jescheniak, Jörg D.–Schriefers, Herbert–Garrett, Merrill F.–Friederici, Angela D. 2002. Exploring the activation of semantic and phonological codes during speech planning with event-related brain potentials. Journal of Cognitive Neuroscience 14: 951–64. Keszler Borbála 1983. Kötetlen beszélgetések mondat- és szövegtani vizsgálata. In: Rácz Endre–Szathmári István (szerk.): Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana körébıl. Akadémiai Kiadó, Budapest, 164–202. Keszler Borbála (szerk.) 2000. Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Lashley, Karl 1951. The problem of serial order in behavior. In: Jeffress, Lloyd A. (ed.): Cerebral mechanisms in behavior. Wiley, New York, 112–46. Levelt, Willem 1989. Speaking. From intention to articulation. A Bradford Book, Cambridge, Massachusetts. Pouplier, Marianne–Hardcastle, William J. 2005. A re-evaluation of the nature of speech errors innormal and disordered speakers. Phonetica 62: 227–44. Roelofs, Ardi 1996. Serial order in planning the production of successive morphemes of a word. Journal of Memory and Language 35: 854–76. Stemberger, Joseph P. 1989. Speech errors in early child language production. Journal of Memory and Language 28: 164–88. Vousden, Janet I.–Brown, Gordon D. A.–Harley, Trevor A. 2000. Serial control of phonology in speech production: A hierarchical model. Cognitive Psychology 41: 101–75. Wan, I-Ping 2007. On correlating aphasic errors with speech errors in Mandarin. The Linguistics Journal 2: 53–87. Wilshire, Carolyn E. 1998. Serial order in phonological encoding: an exploration of the ‘word onset effect’ using laboratory-induced errors. Cognition 68: 143–66.


Gósy Mária–Horváth Viktória–Bata Sarolta: Szabálytalan „elızés”...

461

SUMMARY Gósy, Mária–Horváth, Viktória–Bata, Sarolta Irregular early activation of upcoming words in spontaneous speech In speech, linguistic signs that the speaker wants to convey have to be produced in an order that is both appropriate to the intended content and formally acceptable. Therefore, speech planning has to proceed ahead of actual articulation. If this were not the case, speech could not be fluent. However, due to that asynchronicity of planning and execution, the speaker may inadvertently anticipate a linguistic sign that was intended to come later and pronounce it at an earlier point (that is, commit an ordering error known as anticipation). In the present paper, we have studied a total of 650 instances of anticipation taken from two corpora: a speech material consisting of slips of the tongue reduced to transcription on-line, and a 13.5-hour-long tape recording of spontaneous speech. We have analysed the properties of the utterances containing anticipation errors, as well as the distance of anticipation in each case. Misplaced linguistic items are mostly speech sounds or sequences (fragments of words); also, to a lesser extent, whole words or affixes; differences between the two corpora are significant in that respect. The distance of anticipation is 900 ms on average (ranging between 50 and 8,100 ms); the actual value is partly determined by the type of item misplaced (sound, fragment, word), the part of speech involved, self-monitoring processes, as well as the method of data collection. The speaker is capable of planning a higher number of linguistic signs ahead of pronouncing them than the listener is capable of recalling when recording the error in writing.

Nyelvészeti atomizmus és holizmus Az interneten egyre növekvı elmélyedéssel (azaz formálódó egyetértéssel és ellenvetéssel) olvastam Kálmán László Holisztikus szemlélet a nyelvészetben címő tanulmányát. Kálmán értékelése szerint „a nyelvészetben az ókor óta egyfajta analitikus vagy atomisztikus szemlélet uralkodik”. Tanulmányában többek között ez olvasható: „Az európai nyelvészet évezredek óta azon a szemléleten alapul, hogy a nagyobb egységek (szerkezetek, mondatok stb.) létezését és tulajdonságait az ıket alkotó kisebb egységek tulajdonságai magyarázzák. Ezt az analitikus szemléletet nyelvészeti atomizmusnak fogom nevezni (a társadalmi atomizmus mintájára, ld. Johansson 2003), […] amely komoly problémákat vet fel. Ez azért van, mert ha a szerkezetek elemeinek tulajdonságaival akarjuk a felépítésüket magyarázni, akkor általában ad hoc, függetlenül nem igazolható tulajdonságokat kell feltételeznünk” (1). Alternatívnak az általa holisztikusnak nevezett szemléletet ajánlja, amelyben meglátása szerint „fel sem merülnek azok a problémák, amelyekkel az atomisztikus szemlélet szembetalálkozik […] az alkotóelemeknek tulajdonított sajátosságok helyett a teljes mintázatok figyelembevétele nyújtja az elegánsabb és egyértelmőbb megoldást” (2). Az atomisztikus és holisztikus filozófiai és logikai terminusok pár évvel ezelıtt teljesen elkerülték a figyelmemet (Pete 2003: 186–95). Kálmán László cikke nyomán benyomásaim pontosítása céljából felütöttem a kéznél levı nyelvészeti terminológiai szótárakat. A szótárak nagy része (különösen az angol) azt igazolja, hogy az „atomisztikus és holisztikus szemlélető nyelvészet” valóban Kálmán leleménye, mivel például J. Richards–J. Platt–H. Weber (1985), David Crystal (1991, 1992, 1993), R. L. Trask (1993), S. Chalker–E. Weiner (1994) Rudi Conrad (1985) nyelvészeti terminológiai szótáraiban nem található az atomic/holistic linguistics, illetve atomische/holistische Linguistik címszó, de Gerhard Helbig (1970), H. Tóth Imre (2005) nyelvtudomány-történeti könyvében sincs ilyen vagy ezekhez hasonló terminus. Jack Richards és mások alkalmazott nyelvészeti

Szabálytalan elızés a beszédprodukcióban 443

Recommend Documents