Szabadidős tevékenység keretében 59 gyerek táboroztatását valósítottuk meg Kosaras tábor
2014. 07. 07 – 07. 11.
A TÁMOP 3.3.8 pályázat keretén belül lehetőség nyílt egy kosaras tábor megszervezésére. A táborban a pályázatban szereplő tanulók vehettek részt, közülük is azok, akik kedvet éreztek mozgásos, sportos keretek között eltölteni 5 napot. A tanulmányi eredmények segítése mellett hasonlóan fontos az is, hogy a tanulók koruknak és érdeklődésüknek megfelelő szabadidős tevékenységet végezhessenek; a mozgás és sport fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni. Minden életkorban a rendszeresen végzett testmozgás jótékony hatású; már mérsékelt mennyiségű fizikai aktivitás is javítja az egészségi állapotot, a napi mozgás szerény mértékű növelése révén is javul a teljesítőképesség és az élet minősége. Azért is fontos kisiskolás és serdülőkorban a sport iránti igény kialakítása, mert valós és tényleges összefüggés mutatható ki a sport és a tanulmányi munka sikeressége között. Mindazok a készségek és tulajdonságok, melyeket sportolás során elsajátítanak a tanulók: szabálytudat, versengés, fizikai aktivitás növekedése, csapatszellem, koordináció javulása, térlátás kialakulása, stb. szükséges, nélkülözhetetlen elemei a tanórai tevékenységeknek is, mindezek mellett fontos az is, hogy a testmozgás oldja a szorongást, javítja a hangulatot. A tábor helye a valamikor az iskolához tartozó Faház volt, ami a Mezőcsáti Termálfürdő szomszédságában helyezkedik el. Ideje: 2014. július 07-11. Mindennap, délelőtt és délután is kosárlabdaedzésen vettek részt a táborozók, emellett igyekeztünk számukra más jellegű, változatos programokat biztosítani. Az öt nap során voltink Tiszakesziben kerékpárral, busszal Miskolcra is eljutottunk, a táborozók egy családi vígjátékot nézhettek meg a Cinema Cityben. Az időjárás nem volt éppen a legjobb, de azért két alkalommal a Termálfürdőbe is átmentünk. Az esték társasjátékokkal és különböző csapatépítő vetélkedőkkel teltek. Reményeink szerint minden tanuló élményekkel gazdagon térhetett haza.
Abrakadabra tábor
2014. 07. 14 – 07. 18
A nyári szünet közepén a pályázat nyújtotta lehetőséget kihasználva kézműves tábort hirdettünk az érintett tanulók számára. Az volt a célunk, hogy könnyed, játékos formában próbáljuk meg fejleszteni a gyerekek kreativitását, kézügyességét, fantáziáját. A mesék világára építettük a foglalkozásokat, ismert, vagy kevésbé ismert mesék feldolgozásával kezdtük a délelőttöket, mely után egy kiemelt részletet vagy meseszereplőt elkészítettünk változatos technikákat felhasználva. Minden gyerek szeret alkotni, előszeretettel fejezik ki érzéseiket rajzokkal, mutatják meg kézügyességüket egy maguk fűzte nyaklánccal, vagy készítenek saját kezűleg ajándékokat szüleiknek. A kézműves foglalkozások segítenek fejleszteni tanulóink kézügyességét, kreativitását, motorikus képességeit, és lefoglalják őket. A foglalkozások során a gyerekek játékos formában, beszélgetve ismerhetik meg az alkotás rejtelmeit, a különböző technikákat, melyek során megismerkedhetnek a különböző anyagokkal is. Azon kívül, hogy a gyerekek hasznos szórakozással töltik el az idejüket, kézműves foglalkozások segítenek a stressz oldásában is, kisiskolásoknál a közösen végzett kreatív tevékenység a közösségi élet kisebb-nagyobb konfliktusai nyomán kialakuló feszültségeket is elsimítja. Ezen a héten a következő technikákkal dolgoztunk: festés vízfestékkel, temperával, ecsettel, kézzel és szivaccsal. Origami állatfigurát készítettünk. Vágtunk, ragasztottunk dekorgumit, dekorfilcet, különböző papírokat (hullámkarton, selyempapír, műszaki rajzlap, stb.). Megismerkedhettek a gyerekek a gipszöntéssel, annak festésével, dekorálásával. Használtunk még dekorollót, precíziós vágókést, hűtőmágnest. Újrahasznosítással is készült néhány dekoráció (pl. papírguriga és műanyagflakon felhasználásával). Az elkészített produktumok egy részét hazavihették tanulóink, de készült rögtönzött kiállítás is munkáikból, valamint az év során dekorálni fogunk egyes alkalmakra a kézműves munkák felhasználásával.
Természetvédelmi tábor
2014. 07. 21 – 07. 25.
Iskolánk hátrányos helyzetű tanulóinak 2014. VII. 21-25-ig természetvédelmi tábort szerveztünk, melynek célja az volt, hogy közelebb kerüljenek a gyermekek a természethez. Megismerkedjenek a szűkebb és tágabb környezetükben élő védett és nem védett növényekkel, állatokkal, mit tehetnek védelmükben. Az egészségnevelés és a környezettudatos nevelés keretében kerékpártúrát szerveztünk Tiszatarjánba. A polgármester asszony, Bögre Lajosné Baba néni fogadott minket, és néhány
perc keretében ismertette a falu látnivalóit. Elmondta nekünk, hogy az energiafűz termesztésével és felhasználásával gazdaságosabb és környezettudatosabb fűtéstechnikát alakítottak ki. Lehetőségünk nyílt a speciális kazánok megtekintésére is, mely a gyermekek érdeklődését nagyon felkeltette. Megnéztük a falu tájházát, majd ezután elkerékpároztunk a Tisza holtágánál élő vízi bivalyokhoz. Fantasztikus élményt nyújtott a tanulóink számára a hatalmas állatok látványa. Kirándulást tettünk Poroszlóra a Tisza-tavi Ökocentrumba, ahol csónaktúra keretében közvetlen közelről megfigyelhettük az ott élő madarakat, növényeket. Túravezetőink széleskörű ismerettel láttak el minket. Az ökopark területén számos más állattal is találkozhattunk. Megtekintettük Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszerét, ahol névről már ismert halfajtákat csodálhattak meg a diákok. Délután a Tisza-tóban is megfürödtünk. A vásárolt eszközökből dekorációt és hűtő mágneseket készítettünk. A kirándulások alkalmával megismert állatok sablonjai között válogathattak a gyerekek. Az utolsó nap játékos szellemi vetélkedő keretében megmutathatták mennyi mindent tudtak elsajátítani az elmúlt napok eseményei során. A gyerekek jól érezték magukat, és sajnálták, hogy véget ér a tábor. Remélik, hogy jövőre is lehetőségük lesz hasonló élmények átélésére.
Nyári tábor
2015. 07. 27 – 07. 31.
Nyári tábor 2015.07.27-2015.07.31. A TÁMOP 3.3.8.B-12-2012-0010 „Az ÁMK Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása" pályázat keretében az elmúlt évhez hasonlóan az idei nyári szünetben is lehetőségünk nyílt kreatív szabadidős foglalkozás szervezésére.
A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű családok számára nagy segítséget nyújtott a gyerekek biztonságos elhelyezése, szabadidejük hasznos eltöltése. Kreatív kézműves tábort szerveztünk 3 fő táborszervező és 22 gyerek részvételével. A választott feladatok és technikák a gyerekek érdeklődésének megfelelő volt, a kiválasztott munkadarabok elkészítése odafigyelést, kreativitást igényelt. A megfelelő munkaeszközökkel minden gyerek egyéni képességei szerint dolgozhatott és alkothatott. Nagyszerű művek születtek, a kész munkákat mindenki hazavihette. Ez fontos volt a gyerekeknek, és a szülők is így meggyőződhettek arról, hogy mivel töltik az idejüket a gyerekek. A kötött programokon túl önálló játék keretében mindenki megtalálta a számára legkedvesebb elfoglaltságot. Voltak, akik fociztak, voltak, akik kártyáztak, mások társasjátékkal játszottak vagy csocsóztak. A kézműves foglalkozások és a szabadidős játékok igazi kikapcsolódást jelentettek a táborozóknak.