SZ.01 Fogyatékosságtudomány (disability studies): kicsit más szemszögből a fogyatékosságról és a fogyatékos emberekről

ELŐADÁSKIVONATOK LŐ

SZ.01 Fogyatékosságtudomány (disability studies): kicsit más szemszögből a fogyatékosságról és a fogyatékos emberekről Vekerdy-Nagy Zsuzsanna DE OEC ORFMT és International SOFT Assotiation Educational Center Bevezetés: Az utóbbi két évtizedben megnőtt a tudományos érdeklődés a fogyatékos emberek és a fogyatékossággal kapcsolatos általános ismeretek iránt. Hihetetlen gyorsasággal tömegével keletkeztek publikációk a fogyatékosságtudomány minden területéről, annak kulturális, földrajzi, fejlődéstani, filozófiai, történeti, szociológiai és pszichológiai aspektusairól. Ez a folyamat nyilvánvalóan összefügg a fogyatékossággal élők változó társadalmi elfogadásával, az inkluzív társadalmi modell terjedésével, amelynek legmarkánsabb megnyilvánulása a 2006. évi ENSZ-egyezmény, a „UN Convention on the Rights of Persons with Disabilities and Optional Protocol”, amit azóta a világ nagyobb részén ratifikáltak (Magyarország az elsők között), vagy legalább elfogadtak az egyes országok. Módszer: Irodalomkutatás az internet segítségével és a saját tapasztalatok összefoglalása a tárgyban. Eredmények: A tudományág elméleti gyökerei orvostudományi, strukturális és kissebségi modellekből táplálkoznak. Az első akadémiai megjelenést a tudományágban a chicagói Illionis Egyetem által disability studies néven meghirdetett PhD-program jelenti 1998-ban. Ugyancsak a 90-es évekből datálódik a Society for Disability Studies létrehozása, amely a tudományág definiálását is végezte. Európában számos könyv, monográfia és egyetemi tanszék (Nagy-Britanniában elsőként) alakulása fémjelzi az új tudomány létrejöttét, amely jellegzetesen interdiszciplináris. The Disability Press kiadó létesítése, a Disability and Society (Leeds, UK), vagy a Journal of Literary & Cultural Disability Studies (Liverpool, UK) című folyóiratok kiadása is Angliához köthető. Magyarországon még kevés hagyománya van a fenti stúdiumoknak. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola könyvtárában Fogyatékosságtudományi (Disability Studies) Gyűjtemény címszó alatt 287 kiadvány van regisztrálva 1975-től 2009-ig. Olyan egyetemi tanszék, amely e stúdiumra szakosodna, még nem létesült. Vannak a Pécsi Tudományegyetemen és Debreceni Egyetemen is kezdeményezések. A Nemzetközi SOFT Szövetség 2006ban létesített egy virtuális Képzési Központot debreceni székellyel, amelynek feladata fogyatékosságtudományi tananyagok akkreditálása és terjesztése. Ezek között szerepel egy „Fogyatékos emberek társadalmi elfogadása” kurzus, amely elméleti és gyakorlati képzéssel a DE hallgatói számára a 2011/12-es tanévtől kezdve rendelkezésre áll. E témakörhöz kapcsolható a DE által 2011-ben indított komplex rehabilitáció mesterképzés is. Következtetés: Manapság a fogyatékosságtudomány egy kérdésekkel és ellentmondásokkal teli, de elsősorban a szociális elfogadás oldaláról közelítő tudományág, amelynek egyre több európai és tengerentúli országban van már önálló egyetemi tanszéki reprezentációja. Magyarországon is megjelentek a tudományág első képviselői.

76

Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXX. Vándorgyűlése

SZ.03 Kutatások a rehabilitációban és az eredmények átadása Kullmann Lajos ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest Előzmények, célkitűzés: Az Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága kongresszusi Tudományos Bizottsága évek óta tapasztalja a nem a kiírási feltételeknek megfelelő absztraktok érkezését. Az előadás célja – felkérés alapján – a kutatómunka és az absztraktok írásának támogatása. Módszerek: Több évtizedes hazai és nemzetközi kongresszusszervezési és lektorálási tapasztalatok, valamint a szakirodalom elemzése során gyűjtött ismeretek rendszerezése, fontos szempontok kiemelése. Eredmények: A hallgatóság elsősorban ismeretszerzés céljával megy el kongresszusra, olvas el szakirodalmat. Kongresszusi előadásokat elsősorban a megfelelő módszertannal szerzett saját kutatási eredmények ismertetése céljából érdemes benyújtani. Más szakterületekhez hasonlóan a rehabilitációban is vannak aktuális, ezért esetleg egyben divatos kutatási területek, illetve korszerű módszerek, amelyeket a kutatás tervezése során érdemes figyelembe venni. Az egészségügy növekvő költségei és szűkülő finanszírozási lehetőségei miatt világszerte fontos szempont a tevékenységek eredményességének és hatékonyságának elemzése. Ezt a törekvést a kutatás elsősorban bizonyítékok szolgáltatásával tudja támogatni. Az elvégzett kutatómunka iránti érdeklődést felkelteni, eredményeit átadni csak azok megfelelő kommunikációjával lehet. Ezért fontos a kongresszusi felhívásokban, illetve a folyóiratokban közzétett tartalmi és formai szempontok szigorú betartása. Hasonló elvárásokat fogalmaznak meg a nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottságai is. Következtetés: A kutatásba fektetett munka akkor térül meg, ha eredményeit a hallgatóság, illetve az olvasóközönség érdeklődéssel fogadja. Ennek fontos feltétele, hogy a publikációk, ezen belül kiemelten az absztraktok az elvárásoknak megfelelő tartalommal és formában készüljenek el.

SZ.04 Kompetenciák az orvosi rehabilitációban Szél István Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest A kompetencia feltételeken alapuló, jogosultsággal és felelősséggel együtt járó illetékességet jelent. A zökkenőmentes működés érdekében tisztában kell lennünk a rehabilitációs szakterületekkel, a rehabilitációban részt vevő személyekkel, a betegellátó helyekkel és a szervezetekkel kapcsolatos kompetenciákkal. Ezen főbb pontok mentén kerül ismertetésre az előadó által kidolgozott és a Rehabilitációs Szakmai Kollégium által 2010 decemberében elfogadott anyag.


77

SZ.05 Speciális etikai kérdések a rehabilitációs orvoslásban Boros Erzsébet, Bódi Mariann Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Az 1960-as években az orvosi technológiában bekövetkezett ugrásszerű fejlődés által megteremtett lehetőségek (az élettartam jelentős meghosszabbítása, szervátültetések stb.) olyan új kérdéseket vetettek fel, mint az életminőség kérdése vagy a halál definiálása. A tradicionális bioetika alapvető dilemmái (az autonómia, az ellátással kapcsolatos elvárások ellentmondásai, az orvos-beteg ellentét stb.) elsősorban az akut és sürgősségi ellátásra vonatkoztak. A rehabilitációs orvoslás sajátosságaival összefüggő etikai problémák csak később kerültek felszínre, így csak az utóbbi 8-10 évben folyik élénkebb vita e témakörben. A WHO által 2001-ben megfogalmazott Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozásának modellje a hagyományos orvosi megközelítés mellett a pszichoszociális megközelítés fontosságát hangsúlyozza. A rehabilitációs orvoslás sajátosságai (súlyos fogyatékosság, a személyiségváltozás, a hosszú ápolási idő, a nélkülözhetetlen team-munka, a család és a beteg aktív bevonásának szükségessége, a vágyott és lehetséges további életcélok közti ellentmondás, a megfelelő rövid és hosszú távú célok kitűzése, a rehabilitációs program tervezésének fontossága) speciális etikai problémákat is felvet. A megfelelő ápolási idő meghatározása, a lehetséges funkcióképesség maximumának elérése, a megfelelő betegkiválasztás, a beteg és a team szempontjainak összehangolása fontos szempontok a fő alapelvek – autonómia, igazságosság és jótékonyság – érvényesítésében. Az előadás a szakirodalom alapján ad áttekintést a szakterületen eddig kevéssé tárgyalt témáról.

SZ.06 Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok és szigorlók körében Dénes Zoltán,1 Fazekas Gábor,2,1 Zsiga Katalin,2 Péter Orsolya2 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest,1 Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, Budapest2 Célkitűzések: A rehabilitációs alapismeretek felmérése szigorlók és egy általános kórházban dolgozó orvoskollégák körében. Módszer: Adatlap kitöltése, az ebből származó adatok értékelése. A rehabilitációs ismeretekről 10 pontból álló kérdőívet állítottunk össze. A 10 kérdésből hét esetben megadott 4-5 alternatívából kellett válaszokat bejelölni, 3 esetben pedig fogalmat kellett meghatározni. Az adatlap kitöltése önkéntes és anonim volt. A kérdőívet kérdezőbiztosok felügyelete alatt, azonnal kellett kitölteni egy sokszakmás (1100 ágyas), rehabilitációs osztállyal is rendelkező kórház különböző osztályain (traumatológia – ortopédia, neurológia, idegsebészet) dolgozó orvosoknak. A másik csoport, amely az adatlapot kitöltötte, a Semmelweis Egyetem ÁOK hatodéves hallgatóiból állt, a kötelező rehabilitációs képzés előtt. Eredmények: A közel 300 fős évfolyamból 42 hallgató töltötte ki az adatlapot. A kórházban dolgozó majdnem 190 orvosból 40-en vettek részt a vizsgálatban. Az adatlap kitöltését senki sem utasította vissza. A tesztkérdések közül a szigorlók közel fele adott helyes választ a szakképesítés ismerete, a tanszék léte, a fogyatékos emberek száma, a betegek rehabilitációra irányításának feladatáról. A rehabilitációs ágyak számát szinte senki, a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény létét mindenki tudta. Az alapfogalmak (fogyatékosság, rehabilitáció) meghatározására nem voltak képesek. A kórházi szakorvosok rehabilitációs alapismereteit nem találtuk jobbnak a szigorlókénál. Ismereteiket viszont inkább a kollégáktól és önképzéssel szerezték.

78


Következtetések: Vizsgálataink alapján a SE-en a szigorlók rehabilitációval kapcsolatos ismereteit közepesnek ítéljük, de ezt orvosként való munkavégzésükhöz nem tartjuk elégségesnek. A hallgatók jelenlegi rehabilitációs ismereteiket az egyetemen kapták, ennek kibővítését szükségesnek tartjuk. A szakorvosok rehabilitációs alapismereteit sem tartjuk elégségesnek a mindennapi munkavégzéshez. Képzésüket tanfolyamon és a gyakorlatban a rehabilitációs konzíliumok során kialakult munkakapcsolat folyamán tartjuk lehetségesnek.

FF.01

Testleképződés elméleti és gyakorlati vonatkozásai S. Nagy Zita Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

A mozgás eszköze a test, ebből a szemszögből a mozgásrehabilitáció a test „működtetésének” fejlesztését szolgálja. Mindezt figyelembe véve meglepő, hogy a rehabilitációs gyakorlatban mennyire kevés figyelmet fordítunk arra, hogy egy személy milyen – tudatos és nem tudatos – ismeretekkel rendelkezik saját testéről. Érzi-e testhatárait? Van-e élménye és tudása saját testének szerkezetéről, méretéről, működéséről? Tudományos nyelven szólva milyen belső reprezentációkkal rendelkezik saját testéről. Felmerül ugyanakkor az a kérdés is, hogy miként alakítjuk ki ezeket a belső reprezentációkat a testünkről. Előadásomban a testleképződés folyamatának egy lehetséges elméleti modelljét mutatom be. A modellben a testreprezentációk károsodásával foglalkozó klinikai vizsgálatok eredményeit tágabb személyiségfejlődési kontextusba helyeztem, kialakítva egy általános, az egészséges testleképződést is megragadni képes elméletet. Előadásom végén egy neuropszichológiai zavar, a neglect szindróma kapcsán bemutatom a testleképződés vizsgálatának szempontjait és a lehetséges vizsgálati eredmények értelmezési lehetőségeit.

FF.02

A beszédpercepció vizsgálata szenzorosan és motorosan érintett afáziás betegeknél Vörös Katalin Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház-RI., I. Rehabilitáció, Budapest

Bevezetés: Kutatásom témája az afáziás betegek beszédészlelésének vizsgálata volt, egy új, afáziás betegeken eddig nem használt vizsgáló módszerrel, az úgynevezett logatom-vizsgálattal. Célok: Célom volt választ keresni arra, hogy a vizsgált betegeknél a szenzoros érintettséget vissza lehet-e vezetni egészen a fonológiai szint károsodásáig, valamint kiderítsem, az auditív reprezentációkat egyértelműen lokalizálni lehet-e a Sylvius-árok mögötti régióra. Igazolni szerettem volna azt a nézetet, miszerint a fonológiai komponensért felelős agyi struktúrák idegi felépítése olyan komplex rendszert alkot, mely a bal agyféltekében található, de meglehetősen elszórtan, nem lokalizálhatóan helyezkedik el. Módszer: 5 fő szenzorosan és 5 fő motorosan érintett afáziás beteget vizsgáltam. A vizsgált betegek fonológiai feldolgozását a logatom-vizsgálattal néztem. Kontrollként, 10 egészséges emberrel is elvégeztem a vizsgálatot. Az általam használt logatom-vizsgálat dr. Pataki László és prof. dr. Kolláth Zoltán nevéhez fűződik. A tesztben a betegek két logatomot (értelmetlen hangsort) hallottak. Feladatuk az volt, hogy megállapítsák, ugyanazt hallották-e, vagy különbözőt. A program kizárta a vizuális képességekre való támaszkodást és a szemantikai kompenzációt. Kizárólag a beszéd észlelését és a beszédhangok differenciálásának képességét vizsgálta.


79

Következtetések: Mindkét vizsgált betegcsoportnál jelentős eltérés mutatkozott a fonológiai feldolgozásban az egészséges kontrollcsoporthoz képest. Ez a különbség a szenzorosan érintetteknél nagyobb volt. A két betegcsoport közötti eltérés szignifikáns. Valószinűsíthető az a feltevés, miszerint az auditív reprezentációkért felelős agyterület nem lokalizálható az agy egyetlen területére, hanem a bal féltekében elszórtan helyezkedik el, mivel a vizsgált betegeknél a sérülés helye nem volt azonos.

PA.02 Felső végtagi rekonstrukciós tetraplegia-sebészet kialakulása Magyarországon 1958-tól napjainkig Turcsányi István,1 Klauber András,2, Szilassy Géza,1 Farkas Csaba1 Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza,1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest2 Bevezetés: Az első közlemény a tetraplegiás betegek felső végtagján végezhető ínáthelyezésről 1958-ban jelent meg a Mayo Klinikáról, és még ugyanabban az évben Manninger Jen! és Jörg Böhler is elvégezte Magyarországon az első sikeres felső végtagi rekonstrukciós műtétet. Ezt követően még néhány hasonló beavatkozás történt tetraplegiás betegeken, de csak szórványosan. Célkitűzés: A tetraplegiás betegek felső végtagi rekonstrukciós műtétjének rendszeressé tétele Magyarországon. Módszer: 2002-ben kidolgoztunk egy tervet ennek megvalósítása céljából, mely a következő lépésekből állt: tetraplegiás betegek felkeresése, a felső végtagi rekonstrukciós műtétek lehetőségéről történő informálás, a kórház és a város vezetőinek megnyerése a projekthez, a műtéti eredmények ismertetése hazai és nemzetközi kongresszusokon és egyéb fórumokon, munkakapcsolat létrehozása a tetraplegiás betegeket rehabilitáló teammel, infrastruktúra létrehozása, média meghívása, relatíve rövid idő alatt nagyszámú műtét elvégzése, weboldal létrehozása a beteg-beteg és orvos-beteg közti kontaktus javítására. Eredmény: 2002 és 2010 között 140 tetraplegiás beteget vizsgáltunk meg, közülük 57 betegen (11 nő, 46 férfi, átlagéletkor 34 év) végeztünk felső végtagi rekonstrukciós műtétet: aktív könyöknyújtás (n=45), aktív kulcsfogás és markolás (n=80), aktív hüvelykujj-abdukció (n=5) formájában. A rekonstrukciós műtétek után az aktív könyöknyújtás ereje átlagosan 4 MRC, a kulcsfogás ereje átlagosan 3,9 kg, a markolás ereje átlagosan 6,2 kg lett. A hüvelykujj és a mutatóujj közötti nyitás távolsága átlagosan 9 cm. A hazai és nemzetközi fórumokon történő szerepléseink eredményeként 3 alkalommal rendezhettünk Magyarországon nemzetközi továbbképző kurzust (www.tetrahand.com). A magyarországi tetraplegiás betegek rehabilitációs protokolljába bekerült a felső végtagi rekonstrukciós műtét. A weboldal (www.gerincserult.hu) még ma is eredményesen működik. Következtetés: A tetraplegiás betegek felső végtagi rekonstrukciós műtétje jelentős szerepet tölt be a rehabilitációjukban. Ez a történelmi áttekintés azt mutatja, hogy Magyarországon lassú, de pozitív előrehaladás következett be a tetraplegiás betegek felső végtagi sebészi rehabilitációjában.

80


PA.03 Ne add fel! Turcsányi István Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza Bevezetés: Bár a tetraplegiás betegek felső végtagjain végzett műtétek eredménye nagymértékben függ a maradék motoros funkciótól, de a beteg motivációja és a posztoperatív rehabilitáció is rendkívül fontos szerepet játszik. Beteg és módszer: Egy 29 éves autóversenyző autóbalesetet szenvedett, C 5-6 csigolyatörés következtében tetraplegiássá vált. A nemzetközi stádiumbeosztásnak megfelelően OCu5 (Tr+) csoportba sorolható. Rehabilitációja során a domináns jobb kezén az aktív markolást (ECRL-FDP II-IV transfer, Zancolli-lasszó plasztika), aktív kulcsfogást (Split thumb tenodesis, BR-FPL transfer) és a hüvelykujj abdukcióját (EDQ-APB transfer) állítottuk helyre. Eredmény: A markolóerő 6,2 kg, a kulcsfogás 3,9 kg lett. A hüvelyk- és mutatóujj közti távolság nyitás során 13 cm-re növekedett. A rekonstrukciós kézműtét utáni évben visszatért az autóversenyzéshez és 13 futamból 8-at megnyert. Következtetés: Ha helyreállítjuk a tetraplegiás betegek felső végtagi funkcióját, ezzel együtt visszaadhatjuk nekik az életbe vetett hitüket.

PA.04 Tetra- és parapareticus betegeink szexualitásának vizsgálata osztályunkon Gacsályi Pálma Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza Célkitűzés: A szexualitás az emberi élet, viselkedés része. Azzal, hogy valaki gerincsérült, nem szűnik meg arra vágyni, hogy egy másik emberrel intim közelségbe kerüljön. Természetesen sok minden, az érzések, érzékelés, a mozgás, sőt a test szexuális arousalt kísérő vegetatív reakciói is megváltoznak. Ami korábban volt, ahhoz képest egy teljesen más testhez kell alkalmazkodni, párt találni. Mennyire befolyásolja a szexuális/testi funkciók megváltozása az élettel való elégedettséget, a szexuális magabiztosságot, a szexualitással való foglalkozást, az együttlétek minőségét? Módszer: A fenti kérdések megválaszolására az elmúlt 5 évben kezelt para- és tetrapareticus betegeinket kértük fel egy előzetesen összeállított kérdőív kitöltésére. A vizsgált személyek átlagéletkora 39,9 év (min. 25, max. 60 év), többségük férfi. A vizsgált férfiak 46,2%-ának van közösüléshez megfelelő erekciója. A vizsgált személyek 66,7%-a jelentős érzéskiesésről számolt be, mely akadályozta az orgazmus megélését. A vizsgált személyek 46,7%-a él tartós párkapcsolatban, míg 53,3%-ának alkalmi kapcsolatai voltak. Hipotézisünk szerint a kielégítő szexuális élet pozitívan befolyásolja az élettel való elégedettséget, a szexuális magabiztosságot és csökkenti a szexualitással való fokozott foglalkozást, a szexuális depressziót és szorongást. Feltételezzük továbbá, hogy a sérülés magassága és foka, a sérülés óta eltelt idő, az önállóság mértéke szintén hatással lesz a szexuális magabiztosságra. Vizsgáltuk továbbá azt is, hogy milyennek ítéli meg a gerincvelősérült személy a szexuális interakciót. Milyen érzéseket, jellemzőket kapcsolnak hozzá. Mennyire élik meg intimnek, játékosnak vagy feszültséggel telinek, mennyire tudnak a párjukra hangolódni. Hipotéziseink vizsgálatához a Multidimensional Sexuality Questionnaire Életelégedettség skálát, a Diádikus Interakciós Harmónia kérdőívet alkalmaztuk. Alkalmazott statisztikai eljárások: páros t-próba, kétmintás t-próba, korrelációanalízis, varianciaanalízis. Eredmények: A szexuális dimenziókat tekintve sérülés után a szexuális önbizalom (sign 0,001), motiváció (sign 0,002), asszertivitás (sign 0,001), elégedettség és a szexualitással való foglalkozás (sign 0,02) szignifikánsan csökkent (sign 0,001), míg a szexuális depresszió (sign 0,001) és a szexualitástól való félelem (sign 0,022) nőtt.


81

A szexuális dimenziókat az érzéskiesés befolyásolta szignifikánsan. Akik érzéskiesésről számoltak be, szignifikánsan kisebb szexuális önbizalommal (sign 0,014) és elégedettséggel (sign. 0,008) jellemezhetők, és magasabb a szexualitással kapcsolatos szorongás is (sign 0,043). Szignifikáns negatív összefüggést találtunk az élettel való elégedettség és a szexuális depresszió között (sign 0,013), hasonlóan az önállóság mértéke és a szexuális depresszió (0,032), illetve élettel való elégedettség (0,004) között. A szexuális élettel való elégedettség a szexuális magabiztossággal pozitívan korrelál (sign 0,000), ugyanígy a szexualitással való foglalkozással is, bár ez utóbbi esetében nem szignifikáns. A szexuális interakcióra jellemző összhang (sign. 0,029) és játékosság (sign.0,024) pozitívan korrelál a szexuális elégedettséggel és az életelégedettséggel. A tartós párkapcsolatban élők a sérülés után szignifikánsan magabiztosabbak, motiváltabbak és elégedettebbek szexuálisan. Szexuális interakcióikat intimebbnek, összehangoltabbnak és játékosabbnak élik meg, mint alkalmi kapcsolatokban élő társaik. Következtetés: Bár a szexuális elégedettség és az élettel való elégedettség között nem találtunk szignifikáns összefüggést, úgy tűnik, a szexualitással kapcsolatos lehangoltság negatív irányba befolyásolja az egyén élettel való elégedettségét. A vizsgált minta esetén a szexuális magabiztosság és elégedettség kevésbé az erekció, sokkal inkább a testi érzések függvénye. Nem a sérülés mértéke, illetve szintje, sokkal inkább a nagyobb önállóság az, ami fokozza az élettel való elégedettséget és csökkenti a szexuális depressziót. A tartós párkapcsolat, úgy tűnik, bizonyos védelmet nyújt a sérülést követően, azonban a korábbi állapothoz képest kevésbé bíznak önmagukban és mernek szexuális kapcsolatot kialakítani, ami így lehangoltsághoz vezethet. Azok, akik a szexuális interakció során nagyobb összhangban vannak párjukkal és intim kapcsolatukat játékosabbnak ítélik meg, szexuális kapcsolataikkal és életükkel egyaránt elégedettebbek.

PA.05 A tetra- és parapareticus betegek ejakulációs zavarai és azok kezelése Szécsi Attila Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza Célkitűzés: A tetra- és parapareticus betegeknél előforduló ejakulációs zavarok etiológiájának, korszerű diagnosztikájának és kezelésének bemutatása. Módszer: Az anejakulációval, anorgazmiával, késleltetett ejakulációval, retrográd ejakulációval és ejaculatio baveuse-zel foglalkozó legfrissebb szakirodalom, illetve a nemzetközi irányvonalak áttekintése, bemutatása a kórházunkban előfordult esetek elemzésén keresztül. Példa az andrológia és rehabilitáció közötti interdiszciplináris együttműködésre. Eredmények: Ismereteink bővülése, illetve rendszerezése a fenti kóros állapotokról. Korszerű elvek, eljárások elterjedése a hazai gyakorlatban. Következtetés: Az ejakulációs zavarok ritka, de fontos okai az infertilitásnak, a fiatal pareticus betegek életminőségét jelentősen rontják. A széles körű rehabilitáció részeként a korszerű ismeretek birtokában felismerhetjük, és sokszor hatékonyan kezelhetjük azokat interdiszciplináris együttműködés részeként.

82


PA.06 Intermittáló katéterezés során szerzett tapasztalataink Bíró Csaba, Kató Orsolya Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza Bevezetés: A Jósa András Oktatókórház Rehabilitációs osztályán dolgozunk már több mint egy évtizede. Munkánk végzése során gyakran szembesülünk azzal, hogy a betegünk vizeletürítési zavarral küzd. Ennek sok oka lehet, pl. gerincsérülés, bénulás, veleszületett rendellenesség stb. Módszer: Dokumentumelemzés. Mintaválasztás módja: A mozgásszervi rehabilitációs osztályon kezelt betegek, 23 fő. Eredmények: A hólyagmenedzsment több megoldási lehetőséget is ad, amiből választhatunk, orvosi utasítást követően ez lehet: hólyagkondicionálás, állandó katéterezés, intermittáló katéterezés, condom urinal rendszer, epycistostomia kialakítása. Természetesen a megfelelő folyadékbevitel is nagyon fontos. Az intermittáló katéterezés igen nagy kihívás minden ápoló számára. A beteg oktatása, megnyerése ehhez a folyamathoz igen fontos. A beteg közreműködése, a családtagok bevonása mind-mind a team-munka fontos része. Megfelelő felvilágosítással a szövődmények elkerülhetők. A vizsgált betegek 3%-ánál fordult elő szövődmény, gyakori a húgyúti infekció, leggyakoribb kórokozó az E. coli és a Pseudomonas aeruginosa. A húgyúti infekciók következtében epycistostomia kialakítására kerülhet sor. Következtetés: A beteg megnyerése e folyamat elvégzésére nagyon fontos, mivel ennek a katéterezésnek a célja az lenne, hogy önmagának is képes legyen elvégezni, esetlegesen egy családtag is betanítható, ha a kéz funkciói is sérültek. A rehabilitációs tevékenység során a beteggel együtt dolgozva érhetünk el eredményeket, hiszen ez a folyamat igen összetett, a team-tagok összehangolt munkája csak a rehabilitációs folyamatba bevonható beteggel együttesen lehet eredményes. A katéterezés során a szakmai protokollok és standardok betartása jelentősen csökkenti a húgycsősérülés veszélyét, fertőzés kialakulását.

PA.07 Interathecalis baclofen-terápia gerincvelősérülteken Both Béla Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Bevezetés: Az interathecalis baclofen-kezelés (ITB) eredményességét 2B+ erősségű klinikai evidencia igazolja. A jelenleg beültetésre kerülő második generációs subcutan gyógyszeradagoló pumpa (Synchro-Med II) és a továbbfejlesztett drain-rendszer, valamint az implantációs eljárás tökéletesedése miatt a módszer nagy klinikai biztonsággal vált alkalmazhatóvá. Anyag és módszer: Osztályunkon az 1999-ben történt első magyarországi ITB pumpa implantációja óta hoszszabb-rövidebb ideig összesen 31, jelenleg 20 beteget gondozunk tartósan. A gondozás a műtét előtti betegkiválasztást, a műtéti előkészítést, a műtét utáni dózisbeállítást, a pumpa újratöltésének gyakorlati kivitelezését és az ahhoz szükséges eszközök biztosítását, azok igénylésének adminisztrációját, valamint a terápia hatékonyságának értékelését, szükség szerinti korrekcióját foglalja magába. Betegeink nemek szerinti megoszlása:14 ffi, 6 nő, implantációkori életkora: átlag 40 év; 29–66 év, sérülés magassága: 13 para-, 7 tetrapleg; etiológia szerint: 17 sérülés – 11 közlekedési baleset, 3 magasból esés, 2 kriminális, 1 fejesugrás – mellett 3 neurológiai betegség – 1 Thetered cord., 1 Discus, 1 SM, bénulástól a pumpa beültetéséig eltelt idő: átlag 3,5 év; 2–15 év.


83

Eredmények: Valamennyi beteg állapota az implantációt követően jelentősen javult. A gondozott betegek közül 4 beteg járóképes maradt a terápia mellett, jelenleg 2 beteg aktív kereső. Eredményeinket az Ashwort-skála, a Spasticitási Index, valamint a FIM skála segítségével értékeljük. Következtetések: Osztályunkon – a nemzetközi tapasztalatokkal összhangban – az ITB-terápia használatával eredményesen csökkenthető a gerincvelői eredetű bénulás okozta spaszticitás.

PA.08 Tumoros para- és tetrapleg betegek rehabilitációja a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ Rehabilitációs Osztályán (Egy nagy intézmény árnyékában…) Veszely Judit, Szegedi Anna Frida, Bagyinszki Anna Judit Honvédkórház – ÁEK, Rehabilitációs Osztály, Budapest Probléma felvetése: A daganatos megbetegedések következtében kialakuló gerincvelő-sérülések kezelése korábban nem tartozott a korai rehabilitáció területéhez. A modern onkológiai terápia hosszabb túlélést eredményezhet. A korszerű, magas szintű idegsebészeti ellátás a gerincvelő-károsodások stabilizálását teszi lehetővé. Kérdés, milyen arányban fordulnak elő a tumoros gerincvelő-károsodott betegek a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ Rehabilitációs Osztály központi idegrendszeri sérültekkel foglalkozó részlegén, és milyen eredményekkel jár a betegek korai rehabilitációja. Módszer: Munkánk során az elmúlt négy év beteganyagát tekintettük át, összesen 327 esetet. Ezek között daganatos megbetegedés miatt kialakult para-, tetraplegia vagy paresis 63 esetben fordult elő, a rehabilitációs tevékenység eredményességét minden esetben a FIM-értékek segítségével mértük. A FIM-értékek különbségeinek vizsgálatához kétutas ANOVA-t használtunk. Eredmény: Az elmúlt négy év során részlegünkön az esetek 20%-ában valamilyen daganatos megbetegedés következtében kialakult gerincvelő-károsodás miatt került sor a felvételre. E betegek korai rehabilitációja révén a tünetek és a további szövődmények előfordulása nagyfokú javulást mutatott. A FIM-értékek alapján egyértelműen és a többi betegcsoporttal összevetve gyorsabban javítható a betegek mozgásállapota, továbbá önellátási képessége és nem utolsósorban az életminősége. Következtetések: A tumoros gerincvelő-károsodott betegek rehabilitációja iránti igény az elmúlt években folyamatosan növekedett, a primer daganat kezelésének már a legkorábbi időszakában is egyre nagyobb létszámú beteg válik alkalmassá rehabilitációs ellátásra. E betegek korai rehabilitációjának eredményessége ugyanakkor nagyban függ az onkológus, idegsebész és a rehabilitációs team közös munkájától. Eredményeink alapján a daganatos megbetegedések miatt kialakuló harántsérült betegek rehabilitációja intézeti feladattá vált az évek során és érdemben hozzájárul e betegek életkilátásainak javításához.

PA.09 Az első teendő a rehabilitáció? Angyal Gyöngyi, Guba Marianna MÁV Kórház és Rendelőintézet, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Szolnok Célkitűzés: Járóbeteg-szakrendelésünkön egyre gyakrabban találkozunk olyan betegekkel akiknek a mozgásfunkciója súlyosan károsodott, melynek okát nem ismerjük, nem áll rendelkezésünkre teljes értékű diagnózis. Ez utóbbi

84


nélkül rehabilitációs kezelés nem tervezhető. Ezeket a betegeket mielőbb olyan helyre kell irányítani, ahol a korrekt kivizsgálás biztosított. Eset összefoglalás: Bemutatandó esetünk egy 72 éves férfi kórtörténete, akinél a tünetek jelentkezésétől a korrekt diagnózis felállításáig kb. 1,5 év telt el. Betegünk panaszai 2009 júniusában kezdődtek jobb alsó végtagi gyengeséggel, melyhez rövid időn belül felső végtagi paresis is társult, időnkénti izomgörcsökkel. Belgyógyászati Osztályra került, ahol a vizsgálatok alapján bal ACI területi stroke-ot véleményeztek, bár a koponya-CT ezt egyértelműen nem támasztotta alá. A progressziót jobb bokatörés és szövődményként kialakult mélyvénás thrombosis jelentette, melyet követően a közben kialakult baltestfél-gyengeség miatt járásképtelenné vált. Ekkor jelentkezett szakrendelésünkön. Részletes fizikális vizsgálata alapján felvetődött a kezdeti diagnózis korrekciójának az igénye. Tetraparesisének tisztázására a beteget a Hetényi Géza Kórház Neurológiai Osztályára utaltuk, ahol a C.VI.-VII. csigolyák magasságában myelont erősen komprimáló intraduralis térszűkítő folyamatot találtak. A beteg az OITI Gerincsebészeti Osztályára került. Tumorát eltávolították. Szövettani diagnózis: schwannoma. Műtétet követően került Rehabilitációs Osztályunkra, ahol kezelésünk eredményes volt, járókerettel önállóan járóképessé vált. Következtetés: A rehabilitáció tervezése és az eredményes rehabilitáció alapköve a teljes értékű klinikai diagnózis.

PA.10 A Bunnell-műtét 52 éves utánvizsgálata. Tisztelgés Manninger Jenőnek Turcsányi István Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza Bevezetés: Sterling Bunnell 1949-ben felismerte, hogy a tetraplegiásoknál a kéz kulcsízülete a csukló. Javasolja az ujjak hajlítóinainak tenodesisét azoknál a tetraplegiás betegeknél, akiknél az aktív csuklófeszítés képessége még megmaradt. Beteg és módszer: 52 évvel egy Magyarországon végzett Bunnell-műtét után elemezzük a funkcionális eredményt. Egy 17 éves lány sportolás közben C5-6 csigolya magasságban nyaki gerincvelő-sérülést szenvedett, tetraplegiássá vált. A nemzetközi stádiumbeosztásnak megfelelően OCu5 (Tr-) csoportba sorolható. 1958-ban a domináns bal kezén rekonstrukciós műtét történt, a hosszú ujjak és a hüvelykujj hajlítóinát a radiushoz rögzítették. A tricepsinat nem rekonstruálták. Később a jobb kezén is elvégezték a Bunnell-műtétet. Eredmény: A markolás és a kulcsfogás ereje szignifikánsan növekedett, önállóbbá vált. Következtetés: 52 évvel a műtét után megerősíthetjük, hogy azoknál a tetraplegiás betegeknél, akiknél az aktív csuklófeszítés képessége megmaradt, a Bunnell-műtét által hasznos markolás és kulcsfogás jön létre.


85

GY.01 Az erőnlét jelentősége cerebral pareticus gyermekek rehabilitációjában. A therasuit-terápia szerepe az erőnlét fokozásában és a tartás javításában Vekerdy-Nagy Zsuzsanna DEOEC, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék, Debrecen A cerebralis paresisben meglévő motoros funkciózavarok rehabilitációs kezelésében az utóbbi évtizedben előtérbe kerültek az állóképesség, az erőnlét fokozására és a helyes tartás kialakítására törekvő eljárások. Ezek között szerepel a therasuit-kezelés, amely kombinálja ezt a két hatást. Célkitűzés: A therasuit-kezelésről eddig megjelent közlések és személyes tapasztalatok összegzése, ennek a Magyarországon még kevéssé ismert eljárásnak a bemutatása. Módszer: Irodalmi áttekintés, valamint saját tapasztalatok egyedi esetekben a kezelés indikációjának elbírálása révén Eredmények: A therasuit ruházattal igyekeznek korrigálni a cerebral pareticus gyermekekben a kóros tartást (speciális nyomóruházat egyedileg kialakított húzópántokkal). Ha ilyen tartási korrekció nem történik, akkor a kóros tartást „gyakoroltatjuk” akár terápiás körülmények között, pl. a konduktív pedagógiai nevelés során, vagy a szabadban pl. kiránduláskor, sportoláskor. Fontos faktor még az intenzitás. Miután napi 3–5 órás tréningről van szó, átlagban 3 héten át, összesen 45–60 órás intenzív kezelést jelent. Jelenleg a kezelésnek nincsenek leírva a pontos indikációi és ellenjavallatai. Eddig nem készült kellő esetszámú, adekvát mérési módszert alkalmazó tanulmány a kezelés hatásosságáról. Ez nehezíti a Magyarországról e kezelés céljából külföldi ellátásáért folyamodó esetekben a döntés meghozatalát is. Következtetés: A terápiás elképzelés alapvetően teljesen logikus és éppen annak a korosztálynak szól, akiknél az állóképesség, az erő növelése jelentheti a megoldást, azonban pontosítani szükséges az indikációkat és ki kell dolgozni az eredmények mérésére alkalmas eljárásokat.

GY.02 Cerebral pareticus gyermekek ortopédiai kezelése: algoritmus vs. hazai gyakorlat! Filiczki Gabriella, Hevér Dalma, Feketéné Szabó Éva, Kelemen Anna Nemzetközi Pető Intézet, Budapest Célkitűzés: Az utóbbi években a korai intervenció hozzáférhetősége, eszköztára jelentősen javult. Országszerte elérhetőbbé vált a korai diagnosztika, bővültek a rehabilitációs beavatkozás lehetőségei mind a különféle mozgásfejlesztési módszereket illetően, mind pedig a korszerű és bővülő segédeszköz-ellátást, illetve az orvosi antispasztikus beavatkozási lehetőségeket illetően. Ezzel összefüggésben változások történnek az ortopédiai műtéti ellátás szemléletében. Munkánkban az alsó végtagi ortopédiai műtétek időzítésének alakulását vizsgáltuk. Módszerek: 2010-ben a konduktív pedagógiai ellátásban részesülő 183 óvodás és iskolás cerebral pareticus (CP-s) gyerekeket vizsgálatuk ortopédiai beavatkozások szempontjából, 0–4, 4–7 és 7–12 éves bontásban, majd összehasonlítottuk a 10 évvel ezelőtti, 2000. évi adatokkal. Eredmények: A jelenleg vizsgált 183 betegből 161 gyerek sorolható a spasztikus formakörbe, 63%-nál történt ortopédiai műtét, összesen 184 műtét, ezek 89,6% lágyrészműtét. Gyerekenként 1,82 műtéti beavatkozást végeztek el.

86


10 évvel ezelőtt a spasztikus CP-s gyerekek 43%-ánál történt ortopédiai beavatkozás, összesen 176 műtét, gyerekenként 2,1 műtét. Korcsoportokként 0–4 év között a gyerekek 36,4 vs. 8,2%-ánál, 4–7 év között 51,09 vs. 67,05%-ánál, 7–12 év között 12,70 vs. 24,7%-ánál történt műtét. Következtetések: A rehabilitációs beavatkozások tárházának bővülése nem csökkentette az ortopédiai műtétek számát, a gyerekek nagyobb százaléka került műtétre, azonban a gyermekenkénti műtétszám nem változott. A műtét idejének feltételezett kitolódását nem tudtuk igazolni.

GY.03 Korzettbe zárva – retrospektív vizsgálat a fűzőkezelés hatékonyságáról strukturális scoliosis eseteiben Biró Mariann, Pethő Ágnes, Bakosné Szabó Tünde Jósa András Oktatókórház, Gyermekrehabilitáció, Nyíregyháza, Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda Vizsgálatunk célja az idiopathiás scoliosis miatt konzervatív kezelésben részesült eseteink áttekintése, a fűzőkezelés hatékonyságának bizonyítása, összehasonlítás a hazai és nemzetközi eredményekkel. Módszer: A Jósa András Oktatókórház gyermekrehabilitációs szakrendelésén idiopathiás scoliosis miatt 2001–2011 áprilisáig gondozott, 18. életévüket ezen időszak alatt betöltött gyermekek ambuláns dokumentációit tekintettük át. 76 ilyen esetet találtunk. Számos tényezőt vizsgáltunk, összesítettünk, és statisztikai adatokkal támasztottuk alá kezelésünk eredményességét. Retrospektív vizsgálatunk során az anamnézist, a kórlefolyást és a kezelés végét záró státust részletezzük. Szakrendelésünkön team-munkában dolgozunk, „fűzős szakrendelésünkön” egyszerre van jelen a gyermek, a szülő, a rehabilitációs szakorvos, gyógytornász, ortopéd technikus, szakasszisztens, szoros együttműködésben vagyunk az egyéb szakemberekkel: gyógytestnevelő, gyógyúszásoktató, pszichológus. Eredményeink, a teljesség igénye nélkül: Perinatalis anamnézis, motoros fejlődés az átlagpopuláció adataival megegyezik. Családban gerincferdülés 11%-ban fordult elő. Társuló betegségek: 36% lúdtalp, 22% M. Scheuermann, 1% asthma, 28% nem volt, 13% egyéb. Fájdalom a gyermekek 34%-ánál fordult elő. Előzetes kezelésben részesült: 27% ortopédia, gyógytorna, 45% ortopédia, fűző, 28% előzetes kezelésben nem részesült. A napi viselés ideje: 50% viselte a nap nagyobb részében, 68% viselte 8 órától többet. A kezelés eredményességét a Cobb-fok számítása alapján vizsgáltuk, akkor tekintettük javulónak, ha a Cobb-fok legalább 5 fokot csökkent. 35% javult, 36% változatlan, nem romlott, 11% romlott, 18% lemorzsolódott a 10 éves periódus alatt. Következtetés: Külföldi közleményekkel összehasonlítva a progressziót a 71%-ban sikeres megállítás jó eredménynek számít, korreál a külföldi központok hatékonyságával. Eredményeink megerősítenek alapvető feltevésünkben, hogy a korzett-kezelés csak team-munkában, folyamatos, szoros kontroll mellett, a gyermek és a szülők megnyerésével, folyamatos tájékoztatásával lehet sikeres.


87

GY.04 Cheneau, és ami mögötte van – avagy a gyógytornász harmadik keze Balázs Bernadett Jósa András Oktatókórház,Központi Fizioterápia, Gyermekrehabilitáció, Nyíregyháza Célkitűzés: A Cheneau korzett a megalkotása óta eltelt 40 év alatt rengeteg változtatáson ment keresztül. A gerincferdülés kezelésében 20 Cobb-fok feletti görbület esetén a leggyakrabban rendelt segédeszköz. Szakorvosi kontrollra az elrendelést követően 1-3-6 havonta kerül sor, ezzel szemben ideális esetben a gyógytornászok heti rendszerességgel találkoznak a betegekkel, így átfogóbb képet kapnak a viselési szokásokról, az esetlegesen felmerülő problémákról. Célunk bemutatni, hogy a fűzőkezelés egyes fázisaiban – a mintázásra való felkészítéstől a leszoktatásig – milyen feladatai vannak a gyógytornásznak, hogyan valósulnak meg a 3D-s kezelési elvek a Cheneau korzett viselésekor, milyen fizikális és pszichés tényezők befolyásolják a viselési időt. Felhívjuk a figyelmet a fűzőkészítésben rejlő hibalehetőségekre, arra, hogy a gyógytornásznak mi a kompetenciája és felelőssége ezen hibák észlelésekor. Módszerek: 50 db kérdőív került kiosztásra véletlenszerűen 2011-ben a májusig szakorvosi szakrendelésünkön megjelent, korzettet viselő gyerekek körében. 37 érkezett vissza a kért időre. A névtelenül kitöltött kérdőívek a korzett szubjektív megítélését szemléltetik, a kérdések a viselési szokásokra, a végzett mozgásterápiára, a fűző által okozott kellemetlenségekre, a kezelés hatékonyságára irányultak. Eredmények: A gyerekek átlagosan 13 évesek voltak, amikor első korzettjüket megkapták, a kérdőív kitöltésekor 14,75 év volt a koruk. Átlagosan 2,065 éve viselnek fűzőt, a 34,2%-uknak első, 44,6%-nak második, 11,4%-nak a jelenlegi a 3. korzettje. Az első reakciójuk, amikor szembesültek a ténnyel, hogy fűzőt kell viselniük, 62%-ban a szomorúság volt, 43%-uk dühöt érzett, 29% elutasító volt, és csupán 10% említette az elszántságot. Első korzettjüket átlagosan napi 17,8 órában viselték, a kívánt 23 órás viselési időt a válaszadók 9%-a érte el. Napi 20 óránál kevesebbet 52% viseli. A gyerekek 75,6%-a 1 hónapon belül megszokta a mindennapos hordást, 8%-nál 3 hónapnál több idő kellett ehhez. Jelenlegi korzettjüket 32%-uk kevesebbet, 21,6%-uk többet viseli, mint az elsőt, 32%-uknál nem változott a viselési idő. 65%-ban azonban saját döntés áll a változtatás mögött, és csak 11% változtatott szakorvosi javaslatra. A gyerekek 51%-a nyáron kevesebb időt tölt korzettjében. Gyógytorna-foglalkozáson mindannyian részt vesznek, 67% csak csoportos órára jár, csupán 5% jár egyéni kezelésre, 13% a csoportos kezelést magánórával is kiegészíti, és 2,7% csak magánúton jár gyógytornára. Az iskolai testnevelés alól a gyerekek 62%-a van felmentve, 24,3% jár testnevelés órára,13,5% gyógytestnevelésen vesz részt. Naponta rendszeresen a gyerekek 24,3%-a tornázik otthon, 35,1% heti 2-3 alkalommal, és 29,7% aki egyáltalán nem tornázik otthon. Az okok között 63%-ban a lustaság szerepel. A kezelés kezdete óta (az orvos elmondása, rtg.-lelet, valamint a külső kép változása alapján) 64,8%-nak javult, 21,6%-nak romlott vagy nem változott a gerincferdülése. A megkérdezettek 75,6%-a gondolja úgy, hogy a javulás érdekében elkerülhetetlen a korzett-kezelés, de 21,6% szerint akkor is javulna scolosisuk, ha nem viselnék a fűzőt. A gyerekek 27%-ának volt olyan korzettje, melyet szakrendelésünkön számára nem megfelelőnek tartottak. A megkérdezetteknek a legnagyobb problémát az okozza, hogy nem tudják az öltözködéssel eltakarni a fűzőjüket (43%), az izzadás 24,3%-nak jelent nagy gondot, 16,2% szerint korlátozza szabad mozgásukat, és 10% fájdalomról panaszkodik. A gyerekek 8%-ának nem jelent problémát a korzett viselése. Következtetés: Bár a gyerekek tisztában vannak a fűzőkezelés jelentőségével, mégsem teszik ezt az elvárt óraszámban. Ennek hátterében zömmel lelki tényezők állnak, de nagy százalékban a viselésből adódó fizikális kellemetlenségeket is megemlítik. Az állapotuk javulása és romlása egyaránt oka lehet annak, hogy változik a viselési idő. Javulás esetén engedményeket adnak saját maguknak, és ebben öntörvényűen járnak el, sokszor nem hallgatva a szakemberek véleményére. Progresszió során a szükséges „szenvedés” nem hozza a várt eredményt, ezért úgy érzik, okafogyottá válik a kezelés. A Cheneau korzett mai formájával a gyógytornászok megkapták a kezeléshez szükséges, gyakran vágyott „harmadik kezüket”. Ez a kéz olykor azonban meg van kötve, mert használata nem csak a terapeután múlik. A kezelés legelemibb tényezője, hogy meg tudjuk nyerni a gyerekek és a szülők együttműködését. Ehhez a megfelelő tájékoztatás, a minél szélesebb körű ismeretterjesztés nélkülözhetetlen.

88


GY.05 Iskoláskorú gyermekek nyaki gerinc tartásának felmérő vizsgálata Ormos Gábor Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest Célkitűzések: A nyak-, fej- és válltartás, valamint a nyaki mobilitás és a nyaki izomerő felmérő vizsgálata iskolás gyermekek különböző korcsoportjaiban. Módszerek: 428 fő, 9-12-16 éves korú, fiú és lány közel azonos arányban vett részt a felmérő vizsgálatban. Antropometriai mérések (testsúly, testmagasság, testtömeg, nyakhosszúság), a nyaki gerinc tartás vizsgálata digitális fényképeken, 3 szög (fej-nyak szög, fejdőlésszög és vállszög) mérésével, a nyaki mobilitás mérése MOBIMET inklinométerrel, a nyakizmok erőmérése egy nyúlásérzékelőn alapuló dinamométerrel, izomcsoportok szerint történt. Eredmények: A fej-nyak szög átlagértékei 9–12 éves kor között szign. átlagos 8 fok, majd a 12 és 16 évesek között további 2 fok csökkenést, azaz előrehajtottabb nyaktartást mértünk, a vállszög 13 fokkal nőtt a 9–16 évesek között, a fejdőlésszög nem szignifikánsan, 1,6 fokkal nőtt. Az össz-izomerő átlagértéke a 9 éves korcsoportban 96,65 N, a 12 éves korcsoportban 133,4 N és a 16 éves korcsoportban 141,25 N volt. A 12 és 16 évesek közötti erőkülönbség láthatóan kicsi, különösen a nyaktartásért felelős mély nyakhajlítók vonatkozásában. Az izomerő egyenes arányban van a fej-nyak szöggel (vagyis az egyenesebb, azaz a „jó” nyaktartással) és fordított arányban van a vállszöggel (azaz a protrakciós, „rossz”válltartás a gyengébb izomzattal függ össze). Következtetések: A vizsgálati eredményei számszerűen kimutatták, hogy korral (9–16 év között) előrehelyezettebb lett, romlik a nyaki gerinc és a válltartás, s ez egyenesen arányos a nyaki izomgyengeséggel. E vizsgálat alapja a primer prevenciót képező célzott gyógytornának, illetve a szélesebb körű sporttevékenységnek.

GY.06 Szülőcsoport-terápia tapasztalatai a gyermekrehabilitációs gondozásban Bujdosó Karolina, Medveczky Erika Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, Budapest Előadásom a Fővárosi Szent János Kórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályán folyó szülőcsoport tapasztalatairól szól. A rehabilitációs gondozás osztályunkon olyan szülőkre is kiterjed, akik gyermekénél Duchenne-féle izomsorvadást diagnosztizáltak. A csoportfoglalkozások havi egy alkalommal másfél órában zajlanak átlagosan 15 fővel, pszichológus vezetésével. Az érintett gyermekek közül a legfiatalabb hároméves, sokan már tízes éveikben járnak. A szülőcsoport célja hármas volt: 1. a diagnózis feldolgozásának segítése, 2. az örömforrások megtalálásában való támogatás, 3. a szülő felkészítése az egészséges testvér szorongásának, ambivalenciájának kezelésére. Az előadás egy többéves terápia első tapasztalatait foglalja össze. A program tervezésekor az Amy Pritzlaff által kidolgozott, tartósan beteg gyermekeket nevelő szülők megküzdési stratégiáit vizsgáló kérdőív segítségével alkottam meg terápiás célkitűzéseimet, és mértem fel a szülők igényeit. A terápia első blokkjának lezárásakor, hat alkalom elteltével szülői elégedettségi kérdőívet vettem fel a további terápiás terv kialakításához. Tapasztalataim szerint a csoport hatékony volt a szülői szorongások csökkentésében, a családi kapcsolatok kompetensebb kezelésében és a diagnózis feldolgozásában. A szülőket leginkább foglalkoztató kérdés az volt, hogyan kommunikáljanak gyermekükkel betegségéről.


89

GY.07 A kerekesszéktől a korlátozott, de önálló járásig Sudárné Erdős Júlia, Vargáné Üveges Gabriella, Meichl Andrea, Mező Róbert Fővárosi Önkormányzat Dél-pesti Jahn Ferenc Kórháza, Csepeli részleg, Budapest Problémafelvetés: A gyermekkorú, ICP-s betegek ellátása hazánkban esetleges, gyakran kerekesszékben maradnak, holott megfelelő management mellett járóképesek lehetnének. Előadásunkban három, kerekesszékes életmódot folytató fiatal felnőtt esetét mutatjuk be és elemezzük. A fiatal felnőttkorú bénult betegek komplex rehabilitációja a kerekesszékes életmódtól a korlátozott, de önálló járásig lehetséges, ha a beteg motivált és megfelelő team áll rendelkezésre. Vizsgálati módszer: A kerekesszékes életmód következtében kialakult kontraktúrák többszörös, gyakran nem szokványos módon végzett műtéttel nyújthatók, amely a korlátozott járás alapfeltétele. A műtéti megoldás önmagában nem hoz eredményt, csak az összehangolt terápiás team/rezsim lehet eredményes. A terápiás rezsim tagjai munkájukat a beteg teljesítő képességének változásával összhangban az adott szituációhoz igazítják. A teamban gyógytornász, ergoterapeuta, pszichológus mellett az ortopéd műszerész alapvető fontosságú. A segédeszköz-ellátás a változó szükségletekhez igazodik, amely nem esik egybe az OEP által engedélyezett úttal. Elért eredmények: A beteg szükségleteihez igazodó segédeszköz-ellátás és rehabilitációs program eredményeként mindhárom estünkben a beteg korlátozott módon megtanult önállóan járni, képessé vált a kerekesszék részleges vagy teljes elhagyására, életvitelükben önállóbbak lettek. Mindez a reálisan kiválasztott rehabilitációs cél – a korlátozott, de önálló járás – teljesüléséhez, ezáltal a jobb társadalmi reintegrációhoz vezetett. Következtetés: Három fiatal felnőttkorú bénult beteg rehabilitációs esetbemutatásán keresztül szeretnénk bizonyítani, hogy a betegek életminőségén jelentősen tudunk javítani, ha megfelelően, a beteg állapotát figyelembe vevő célt kitűzve, megfelelő eszközökkel dolgozunk.

GY.08 Sikerek és nehézségek egy súlyos égést szenvedett kisgyermek rehabilitációja során Csohány Ágnes,1 Paraicz Éva,1 Vekerdy-Nagy Zsuzsanna1,2 Magyar Református Egyház Bethesda Kórház, Rehabilitációs Osztály,1 DEOEC ORFMT2 Célkitűzés: Az előadásban arra szeretnénk rávilágítani, hogy az égésbetegség következtében mennyire sokrétű rehabilitációs feladatok adódnak éveken át. Ennek érzékeltetésére egy jelenleg 7 éves betegünk kórtörténetét ismertetjük. Bevezetés: A kórházunkban működő Égéssérült Gyermekeket Ellátó Országos Központ munkájába osztályunk megalakulása után, 2007-ben kapcsolódtunk be. Azóta a legsúlyosabb betegek – évente 5–10 – kezelése az intenzív ellátást követően itt folytatódik, szoros együttműködésben a plasztikai sebészekkel. Módszer: Esettanulmány, a kórtörténet retrospektív feldolgozásával és a jelen helyzet értékelésével. Eredmények: Szilvia 11 hónapos korában lakástűzben szenvedett lángégést, testének 65%-a, valamint a légút égett meg. A primer égéssebészeti ellátás 7 hónapig tartott, majd több alkalommal 2–10 hónapig kezeltük rehabilitációs osztályunkon. Nyomóruházattal, bőrpuhítókkal, gyógytornával sikerült a testén lévő égés okozta hegeket vékonyítani, a végtagokon és a törzsön azonban hat alkalommal, esetenként 2-3 területen – utoljára 2011. júniusban – volt plasztikai beavatkozásra szükség. A legnagyobb gondot a csonkoló jellegű, súlyos deformitást okozó bal alsó végtagi sérülés okozta. A járóképesség eléréséhez amputációra lett volna szüksége, de ebbe a szülő nem egyezett bele.

90


Ellátását folyamatosan nehezítette a családi helyzete. A baleset után évekig az édesapa egyedül nevelte az öt gyermeket, mostoha anyagi és higiénés körülmények között. Később egy új élettársi kapcsolat akadályozta meg a Szilviával való törődést. Következtetés: Bár a súlyos égést szenvedett gyermekek ellátása az első pillanattól fogva rehabilitációs szemlélettel történik, a szövődmények nem kerülhetők el, a balesetet követő években még számtalan, a mozgásfunkciót javító műtétre van szükség. A rehabilitáció eredményessége egyes esetekben mégsem ezen, hanem a beteg szociális helyzetén múlik már a kora gyermekkorban is.

GY.9

A játék és a mese szerepe a gyermekek fizioterápiájában Jósvainé Látos Krisztina, Szabó Borbála, Mező Róbert Fővárosi Önkormányzat Dél-pesti Jahn Ferenc Kórháza, Csepeli részleg, Budapest

Bevezetés: A gyermekek rehabilitációjának egyik alapvető kérdése a gyermek megnyerése, érdeklődésének felkeltése a program iránt, mely a gyermek életkorának megfelelő változatos eszközöket igényel. Előadásunk célja bemutatni, hogyan tehetjük érdekesebbé, hatékonyabbá a gyermekek mozgásterápiáját azáltal, hogy játékos elemeket – jelen esetben mesét – alkalmazunk a kezelés során, és e köré építjük fel a terápiát. Anyag és módszerek: A gyermekekkel való foglalkozás során az életkori sajtosságokat, a gyermek motivációját figyelembe véve személyre szabott foglalkozást alakítunk ki. Négy különböző korú és eltérő mozgásszervi problémával rendelkező gyermek videofelvételekkel is demonstrált rehabilitációs foglalkozásait mutatjuk be, melyek során a mesét mint motiváló módszert alkalmaztunk. Eredmények: Tapasztalatunk alapján a gyermek érzelmi és képi világát használva könnyebben elnyerjük bizalmát, a konkrét feladatokat játék formájában szívesebben végzi, pozitív élménnyé válik számára a gyógytorna, melyre a mese alkalmazása is jól felhasználható. Következtetés: A gyermekekkel való fizioterápia hatékonyságának növelésére a mesébe bújtatott program jól alkalmazható.

GY.10 Másodlagos és társuló scoliosisok rehabilitációs lehetőségei és határai Szabó Emese, Peja Márta BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc A miskolci Gyermekrehabilitációs Osztály szakrendelésén felmértük a másodlagos és az egyéb betegségekhez társuló scoliosisok előfordulását, az ellátás nehézségeit és lehetőségeit. 2010-ben rendelésünkön 3739 gyermeket vizsgáltunk, ebből 587 gyermeknek volt scoliosisa. Megoszlás szerint: t Idiopatiás, M. Sceuermann: 197 (33,56%). t Másodlagos scoliosis: 112 (19%), ezen belül kongenitális 22, neuromuscularis 86, fibropathiás 2, mesenchimalis 1. t Traumás 1. t Társulós scoliosis: 235 (40%), mellkasdeformitással: 47, obesitással: 75, pulmonális betegséggel (asthma bronchiale: 72, cystás fibrosis 43) JRA-val: 8, mentális retardációval: 33.


91

Az idiopathiás scoliosisos, mellkasdeformitásos, asthmás, obes. gyermekek ellátása a gyógytestnevelés és a gyógyúszás során megoldott a megyében, a többi társuló scoliosis és a másodlagos scoliosisok esetén egyéni vagy kiscsoportos foglalkozás szükséges. Kb. 70 veleszületett rendellenesség tünete a gerincdeformitás. Sok esetben középsúlyos, illetve súlyos értelmi fogyatékossághoz társuló nagyfokú scoliosist találunk. Ezeknek a betegeknek a rehabilitációja nehéz kihívást jelent. Gyakran műtéti ellátás szükséges. A terápiát mindig egyénre szabottan határozzuk meg. Rehabilitációjuk csak team-munkában lehetséges. Szakorvos, gyógytornász, konduktor, szomatopedagógus, HRG terapeuta, gyógymaszszőr, műszerész, szülő együttműködése szükséges. Osztályunkon a napi gyakorlatban a mozgásterápiát a szomatopedagógus, HRG terapeuta, gyógytestnevelői végzettséggel rendelkező kolléganő a team-tagok segítségével látja el. Hiánya felveti a kérdést: ki lássa el a mentálisan retardált, különböző szindrómás gyermekeket? A rehabilitáció nehézségeit néhány érdekes eset kapcsán mutatjuk be. Sajnos a terápia ellenére a scoliosis progreszsziója nem állítható meg, csak a mértéke csökkenthető. Bár a scoliosis jelentős része idiopathiás, a gyermekrehabilitációs szakrendelésen fontos a társuló tünetek birtokában a különböző szindrómák, egyéb betegségek diagnosztizálása. Ellátásukhoz olyan terapeutákra lenne szükség, akik a halmozottan fogyatékos gyermekek terápiáján túl a scoliosis terápiájában is megfelelő jártasságot szereztek.

GY.11 Gyógyúszás a scoliosisos gyermekek kezelésében Agg Eszter Jósa András Oktatókórház, Gyermekrehabilitáció, Nyíregyháza Bevezetés: A scoliosisos gyermekek kezelésében szakorvosok javaslata alapján gyógytestnevelés, gyógyúszás, gyógytorna, fűzőkezelés és időnként műtét szükséges. A nyíregyházi kórházban a gyermekrehabilitációs team tagjaként aktívan részt veszek a gerincferdüléses gyermekek ellátásában. A gyógytornászok munkáját kiegészítve, de nem helyettesítve, tehermentesített helyzetben egyénre adaptált korrekciós feladatokat végeztetek úszás közben. Célom a scoliosisos gyerekek gyógyúszás-feladatainak bemutatása. A gyógyúszás elméleti és gyakorlati anyagát Ramocsa Gábor, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának tanára ismertette és szerettette meg velünk, gyógytestnevelőkkel. Módszer: Azok számára, akik nem járatosak a gyógyúszás rejtelmeiben, bizonyára élmény lesz látni e kisfilmet, melyben egyéni, páros és fűzős korrekciós feladatokat mutatunk be, globális oktatási módszert alkalmazva. Készítettünk egy felmérést is, melyben azt vizsgáltuk, hogy a gyógyúszásra járó scoliosisos gyermekek hány százaléka vesz részt gyógytornán, gyógytestnevelésen, a vizsgált időszakban volt e a gyermekek állapotában romlás, azaz hányan kaptak a gondos kezelés ellenére is fűzőt. Az orvosi kontrollok 3-6 havonta történnek a scoliosis mértékének megfelelően. Rtg-felvétel évente készül a gyerekek gerincéről, és azt összehasonlítják az előző felvételekkel. Fűzős kontrollon a gyermekrehabilitációs szakorvos, a fűzőkészítő technikus és gyógytornász együtt dolgozik. A kontrollok eredményéről a gyermekek, szülők tájékoztatása alapján a kórházi ambuláns lapok megtekintésével értesülhetünk. Módszere szűrővizsgálat. A felmérés ideje: 2010 júniusától 2011 júniusáig terjed. Eredmények: 2010 nyarán 72 gyermek járt gyógyúszáson. Ebből 16 fő scoliosis diagnózisú, 6 gyermeknek fűzője volt már tavaly nyáron is, azaz a gerincferdülés mértéke az ő esetükben 20 Cobb-fok feletti volt. Mind a 24 gyermek gyógytornász által irányított gerinctornán vett részt. 2011 nyarán 99 gyermek jelent meg gyógyúszáson. Ebből 29 fő scoliosis diagnózisú. Közülük 13 gyermek gyógytornán, 13 gyógytestnevelésen vesz részt. Ez utóbbiak gerincferdülésének mértéke 10 Cobb-fok alatti, így gyógytestnevelő irányítása alatt is végezhetik tornájukat. 12 scoliosisos gyermek fűzőt visel a mindennapok során. A fűzős gyerekek rendszeresen heti 1-2 alkalommal kórházi keretek között gyógytornán vesznek részt és heti 1-2 alkalommal gyógyúszáson. A vizsgált időszakban 3 új fűzős gyermeket kaptam gyógyúszásra és 3 gyermeknek olyan mértékben romlott a scoliosisa, hogy fűzőt kell viselniük. E 12, fűzőt viselő gyermek közül 1 gyermek idén nyáron gerincműtétre van előjegyezve.

92


Következtetés: Az orvosi kontrollok azt igazolják, hogy a gyógytorna, gyógyúszás, fűző viselése mellett a scoliosisos gyermekek ellátása során olyan erős izomfűzőt sikerül kialakítanunk és megtartatnunk a gyerekkel, hogy állapotuk stabil, a scoliosis progressziója lassul, esetleg pár fokot javul, a beteg panaszai megszűnnek, a gerinc rugalmassága megmarad, javul. Meggyőződésünk, hogy a gyógytornával kombinált gyógyúszás során a gyerekek gerincferdülése hatékonyan kezelhető, illetve a rehabilitációs folyamat a gyerekek számára könnyebben elviselhető. A feladatok megtanulásával lehetőséget kapnak egy jobb életminőség kialakítására és megelőzhetik a későbbi derék- és hátfájdalmakat.

GY.12 Guillain–Barré-szindrómás eseteink Drotár Agáta, Princzinger Ágota Jósa András Oktatókórház, Gyermekrehabilitáció, Nyíregyháza Célkitűzés: A Guillain–Barré-szindróma akut gyulladásos polyradiculitis, amit petyhüdt paresis jellemez. 2 altípusa ismeretes, demyelinisatiós és primer axonalis forma. A betegek állapota spontán is javul, de a gyógyulás időtartama 6–12 hónapig is tarthat. Ezen időtartam alatt az érintettek életminősége a rehabilitációs team által nyújtott támogatásoktól is függ. A nyíregyházi gyermekrehabilitációs osztályon az elmúlt években 3 Guillain–Barré-szindrómás gyereket kezeltünk, amit előadásomban gyógytornász szemszögből szeretnék bemutatni. Az alkalmazott fizioterápiás eszközökkel a szövődmények megelőzése, a kompenzatorikus mozgások elkerülése, a maradványtünetek minimalizálása és a legnagyobb funkciójavulás elérése volt a célunk, minél rövidebb időtartam alatt. Módszerek: Mindhárom gyermek az intenzív osztályon elvégzett plazmaferezis-kezelés után került osztályunkra súlyosan tetrapareticus, önálló hely- és helyzetváltoztatásra képtelen állapotban (módosított Rankin-skála szerint 4, 5). A komplex rehabilitációs program részeként az 1. számú beteg összesen 72 alkalommal vett részt gyógytorna-foglalkozáson, 1 hónapig feküdt osztályunkon, a 2. sz. beteg 149 alkalommal folyamatos bentfekvéssel, a 3 sz. betegkezelése jelenleg is tart, eddig 52 alkalommal jelent meg terápián, ebből 2 hónapot fekvő betegként kezeltük. Az osztályon naponta, majd ambulánsan kezdetben heti 3 alkalommal, a későbbiekben pedig a gyógyulás előrehaladtával heti 1 alkalommal volt gyógytorna. A foglalkozások során passzív kimozgatást, pozicionálást, légzés-, keringésjavító tornát, vezetett aktív, majd aktív izomerősítést, egyensúly és koordinációs gyakorlatokat végeztünk, miközben a következő fizioterápiás eszközöket alkalmaztuk: különböző méretű labdák, Thera-band szalagok, lejtő, pad, zsámoly, babzsák, stabilitástréner, egyensúlyozókorong. Emellett HRG-foglalkoztatás és elektroterápia, ortetizálás, és segédeszközellátás is történt. Eredmények: A 3 gyermek közül 2 esetében a rehabilitáció során teljes gyógyulást értünk el, maradványtünetek nélkül. Az 1. számú esetnél 11 hónap, a 2. számú esetnél 13 hónap alatt. Egy páciensnél még folyik a mozgásterápia, a gyermek a regresszió szakaszában van. A Rankin-skála szerint jelenleg 2-es szinten van. Következtetés: A gyermekkori Guiallin–Barré-szindróma az esetek többségében maradványtünetek nélkül gyógyul, de a felépülés időtartama hosszú hónapokat vehet igénybe, különösen érvényes ez az axonalis típusra. Ezen időszak alatt a gyógytornász közreműködése, az általa megtervezett, jól felépített fizioterápia, elősegíti a gyorsabb javulást, pozitívan befolyásolja a gyermekek életminőségét. Egy örökmozgó gyermek számára az ágyhoz kötöttség különösen nagy próbatételt jelent. A gyermekrehabilitációs team tagjaként feladatunk ennek megkönnyítése.


93

GY.14 Egyenes tartással a felnőttek világában Biró Ágnes, Csubákné Natkó Andrea, Kozmáné Demeter Gabriella, Bartus Diána, Zeaiter Ali Atef Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda Bevezetés: Napjainkban a mozgásszegény életmód következményei minden korosztályban jelentkeznek. Egyre fiatalabbak kerülnek egészségügyi intézményekbe kivizsgálás, illetve kezelés céljából mozgásszervi panaszaik miatt. Felmerült bennünk a kérdés, vajon mennyien jelentkeznek panasszal, közülük hányan veszik komolyan a betegségek következményeit, és vágnak bele a rendszeres konzervatív kezelésbe? Anyagok és módszerek: Kisvárdán a Felső-Szabolcsi Kórházban az elmúlt három évben a gyermek- és fiatalkorúak körében végeztük felmérésünket. Vizsgáltuk a gerincdeformitások előfordulási gyakoriságát, elemeztük a különböző típusú tartáshibák BNO főcsoportos megoszlását. Felmértük, hogy a szakorvos által diagnosztizált esetek hány százaléka jelent meg mozgásterápián. A megjelentek milyen arányban vették igénybe az egyéni és/vagy csoportos gyógytornát. Intézetünk ortopédiai, gyermekgyógyászati, rehabilitációs járóbeteg-szakrendeléseinek, illetve a Központi Mozgásterápia részleg betegforgalmi statisztikáját felhasználva gyűjtöttük ki a szükséges adatokat. Vizsgálatunkat retrospektív elemző módszerrel végeztük, a 2008. 01. 01. − 2010. 12. 31. közötti időszakra vonatkozóan. A vizsgált személyek életkora: 0–18 év. Különböző szempontok szerint csoportosítottunk, vizsgáltuk a kialakult adathalmazok százalékos megoszlását, majd az eredményekből következtetéseket vontunk le. Eredmények: A diagnosztizált esetek száma emelkedett a három év alatt. Fizioterápiás kezelésre 2008-ban 8%, 2009-ben 11%, 2010-ben 17,5% jelent meg a mozgásterápiás részlegen. A három évben átlagosan a gerincen, illetve a mellkason észlelt eltérések különféle típusai közül a leggyakoribb a scoliosis (74%), majd a hanyagtartás (13,5%), a mellkas-deformációk (7,7%) és a Scheuermann-betegség (3,5%). A veleszületett rendellenességek kisebb százalékban mutatkoztak. A gerincdefektusok előfordulása mindkét nem esetében emelkedő tendenciát mutat. 3 év átlagát tekintve a szakrendeléseken diagnosztizált lányok 9,8%-a, a fiúknak csak 8,6%-a jelent meg a gyógykezelésen. A gyógytornán részt vevők száma nőtt, és egyre többen veszik igénybe rendszeresen – tíznél többször – a szükséges kezelést. A vizsgált időszakban a paciensek 37%-a öt alkalomnál kevesebbszer, viszont 45%-uk tíz alkalomnál többször vette igénybe a gyógytornát. A három év alatt az egyéni tornán részt vevők száma állandó maradt, ami az egészhez viszonyítva csökkenő tendenciát mutat. A csoportos tornát igénybe vevő fiatalok száma látványosan emelkedett. Következtetések: Évről évre nő a gerincpanaszokkal orvoshoz forduló és gyógykezelésre szoruló fiatalok száma. Nagy a különbség a diagnosztizált egyének és a kezelést igénybe vevők között. A fiúk létszáma emelkedett a kivizsgáltak között és a gyógykezelésen egyaránt. Nagy számban fordulnak elő ezek a mozgásszervi betegségek, mégis kevesen tartják szükségesnek a rendszeres kezelést. Fontos a gyakori és hatékony edukáció a fiatalkorúak és szüleik körében, hogy felismerjék a gerincproblémákat és elfogadják a rendszeres, alkalmanként kellemetlen kezeléseket. Ezáltal elfogadóbbak lesznek magukkal és társaikkal szemben is.

I.02

A geriátriai rehabilitációt befolyásoló pszichés tényezők Hodinka Barbara, Fromhercz Adriana Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő

Célkitűzés: Vizsgálatunk a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdőben 2010. 05. 01. és 2011. 05. 31. közt fevett és kezelt 70 év feletti beteg körében a mozgásszervi rehabilitációt befolyásoló pszichés okok felmérésére, meghatározására és kezelésére irányult.

94


Módszer: A normális öregedés pszichés változásai és a kóros eltérések differenciálása a pszichés státus vizsgálatával, ismételt állapotfelmérésekkel, neuropszichológiai tesztekkel, logopédiai vizsgálattal, ergoterapeuta, gyógytornász és ápolói közreműködéssel a környezeti és szociális háttér feltárása révén történt. Felhasznált tesztek: BDS, FIM. Eredmények: Az intézeti rehabilitációs kezelésre szoruló idős betegek gyógykezelését döntően befolyásolja a betegek mind fizikális, mind pszichés státusa, ill. ezek egymásra gyakorolt hatásai. Alapvető fontosságú az organikus pszichés megbetegedések felismerése és a szakszerű gyógyszeres kezelés beállítása. Következtetés: A Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházban az 1 év alatt kezelt 70 év feletti 1737 (1350 nő, 387 férfi) beteg komplex rehabilitációs kezelése során a pszichés státus felmérését előtérbe helyezve sikerült a betegek együttműködését javítani, az aktív rehabilitációban való részvételüket fokozni, és ezáltal a gyógykezelés hatékonyságát növelni.

I.03

Segédeszközök szerepe geriátriai rehabilitáció során Császár Tamás Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg

Idős betegek mozgásszervi rehabilitáció során sokféle segédeszközre szorulhatnak, melyek részben a károsodott ízületek és izmok működését pótolják, részben a mobilitást segítik elő, a járást és a helyváltoztatást teszik könynyebbé. Célkitűzés: A szerző kilenc eset rövid ismertetésén keresztül mutatja be egy aktív, rehabilitációs, utókezelő és ápolási ágyakkal rendelkező, 60 ágyas idősgyógyászati osztályon végzett rehabilitációs tevékenység során alkalmazott különféle segédeszközöket. Betegek és módszer: A Zala Megyei Kórház Idősgyógyászati Osztályán 27 ágyon történik a rehabilitációs tevékenység. 2010-ben előzetes konzílium nélkül 334 idős beteget kezeltek a rehabilitációs részlegen. Közülük 36 beteget vesztettek el (10,8%). A 334 eset között közel azonos arányban (20%) fordult elő agyi vascularis történés, traumás eredetű állapot, illetve reumatológiai és/vagy degeneratív mozgásszervi betegség. Bemutatásra egy mozgásszervi, kettő neurológiai, négy traumatológiai, egy autoimmun és egy érsebészeti megbetegedés miatt rehabilitációra szorult idős beteg kerül. A betegek átlagéletkora 75 (60–84), év az érkezési Barthel-index átlaga 40, a távozási átlag 80 volt. Az ismertetendő betegeknél a következő segédeszközöket alkalmazták: járóbot, könyökmankó, járókeret, térdtámasztó ortézis, peroneusemelő, csípővédő nadrág, mechanikus és elektromos kerekesszék. Következtetés: Geriátriai rehabilitáció során is fontos feladat az önellátás minél magasabb szintjének biztosítása. A segédeszközök kiválasztása megköveteli az idős beteg funkcionális állapotának, szociális helyzetének, lakásviszonyának, életkörülményeinek felmérését, pontos ismeretét. A betegnek és környezetének be kell fogadni és a mindennapi élethez igazítani a kiválasztott segédeszközt. Használatának betanítása gyógytornász segítségével történik.

I.04

Hogyan különíthető el az időskori depresszió a demenciától Turcsányi Mónika Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórháza, Budapest

Problémafelvetés és célkitűzés: Az időskorúak rehabilitációjában a leggyakoribb pszichés problémák közé tartozik a depresszió és a demencia. Nem könnyű elkülöníteni a demenciát és az affektív jellegű kognitív zavarokat, azaz a


95

pszeudodemenciát, mely a hangulatzavar következtében alakul ki, és az elbutulás képét öltheti. Az elkülönítésük a rehabilitációs team esetében különösen jelentős, hiszen más hozzáállást, kommunikációt, viselkedést igényel mind a team szakdolgozói, mind a családtagok részéről. Az időskori depressziónak eltérők a jellegzetességei, inkább a testi tünetek kerülnek előtérbe, gyakori az alvászavar és a feledékenység. A demencia tünetei jelentkezhetnek a spontán beszédben (bizonytalan fogalomhasználat, sztereotip válaszok, gyakran elveszti a társalgás fonalát); a komplex feladatok megoldásában; a szociális érzékenység változásában is. Az elkülönítésüknél számos szempontot érdemes átgondolnunk, pl. a betegség megélése, a feladatokhoz való viszonyulás stb. Ezek a tünetek a mindennapos feladatokban is meghatározók, pl. öltözködés, részvétel a csoportos foglalkozásokon. A szakdolgozókra nagy felelősség hárul a munkájukban, hiszen hasonló tünet hátterében más ok állhat, így más a megfelelő reakció is. Módszer: A team tagjainak attitűdjét, viselkedését a betegségekről, tünetekről kialakított kognitív reprezentációik befolyásolják, melyek feltárása, módosítása segítheti a rehabilitáció eredményességét. Ezért jelenleg is folyó kvalitatív vizsgálattal tárjuk fel a team tagjainak ismereteit, szubjektív tapasztalatait a témában. Eredmények: Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a team tagjainak a munkatevékenységtől függően is különböző jelzések adnak a kérdésben való eligazodáshoz információt, és ezek nem csak tárgyi ismeretek lehetnek, hanem a tapasztalatok révén kialakult implicit tudás. Következtetés: Fontos feltárnunk a team tagjainak eltérő tapasztalatait, ismereteit, mert általa növelhetjük a team tagjainak tudásbázisát, ezen túl a különféle szakterületek dolgozói a pácienseikkel és egymással is sikeresebben működhetnek együtt.

I.05

Tartós bentlakásos intézményi ellátásban élők tápláltsági állapota szűrésének és az alkalmazott intervenció eredményességének ötéves nyomon követése Lelovics Zsuzsanna, Hartmann Eszter Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet, Pécs

Célkitűzések: Hazánkban a tartós bentlakásos intézményekben 2004-ben 69075 gondozott élt, ez a szám 2009-re 86914 főre emelkedett. E két év közötti eltelt öt évben longitudinális vizsgálatot végeztünk a tartós bentlakásos intézményekben lakók körében – reprezentatív mintán – a tápláltsági állapotra és a táplálkozás számos aspektusára vonatkozóan. Módszer: a Malnutrition Advisory Group (MAG) által kidolgozott Malnutrition Universal Screening Tool (MUST) eszközzel 2004-ben 27, 2009-ben 37 hazai intézményben szűrtük a gondozottak tápláltsági állapotát (2004: n = 2140, 36,6% férfi, 63,4% nő, átlagos életkor 70,3±15,4 év; 2009: n=2563, 35,1% férfi, 64,9% nő, átlagos életkor 69,2±16,9 év), kérdőív segítségével táplálkozási paramétereket vettünk fel. Eredmények: A BMI-érték alapján 2004-ben a vizsgált gondozottak 20,9%-a, míg 2009-ben 13,9%-uk volt alultápláltságra veszélyeztetett. A nem kívánt testtömegcsökkenés aránya szempontjából ez az arány 15,6%, illetve 8,9% volt; a 10%-ot meghaladó fogyás mértéke mind a férfiaknál (4,1%-ról 1,7%-ra), mind a nőknél (8,2%-ról 3,0%-ra) szignifikánsan (p<0,05) csökkent. A hagyományos per os táplálkozásra hatással lévő akut betegségben szenvedett 2004-ben a lakók 23,3%-a, míg öt évvel később a bentlakók 16,9%-a. A MUST három lépcsőben kapott eredményeinek összesítéseként vizsgálatunk első évében az alultápláltak, illetve alultápláltságra veszélyeztettetek aránya 38,0%, míg ez az arány 2009-re 29,1%-ra csökkent. Mindkét nemnél minden közepes és nagy rizikójú kategóriában csökkent a gyakoriság, a kis rizikójúak aránya nőtt. Következtetések: Nagymértékben csökkent a korábbi évekhez képest az intézményben élők alultápláltságának aránya, megközelítettük az e tekintetben élenjáró Hollandiában rögzített prevalenciát. A tápláltsági állapot szűrésén alapuló táplálkozási rehabilitáció során mód van adekvátan, rendszeresen, kiegészítő ihatótápszer-fogyasztásra, mely – bizonyítottan – képes javítani, többek között, a lakók tápláltsági állapotát.

96


I.06

Reformáld meg formádat-életedet Loós Ágnes Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő

Célkitűzések: A tömegkommunikáció és a globális kulturális hatások, a gyorséttermek elterjedése révén megváltoztak az évszázados táplálkozási szokások. Életünkből, ha átlagéletkornak 70 évet veszünk, akkor majdnem 6 évet töltünk el evéssel, ez idő alatt viszont nem mindegy, hogy milyen minőségű és mennyiségű élelmiszert fogyasztunk. Elsődleges célunk a prevenció és az osteoporosisban szenvedő idős páciensek állapotának javítása, a korszerű és egészséges táplálkozás bemutatása, megismertetése, hirdetése a reformkonyha keretén belül. Betegek és módszer: A programba olyan rehabilitációra érkező pácienseket vontunk be, akiknél obesitas, diabetes mellitus, hypertonia, arthritis urica, osteoporosis fordult elő. A reformétrendet a pontos élettani adatok meghatározása után, mely 8 pontos mérőelektródás technológián, szegmentális és multifrekvenciás analízisen alapuló diagnosztikai eszközzel történt, az individuális igényeknek megfelelően állítottuk össze. Eredmények: A programban részt vevőknél (n=100; átlagéletkor 60 év) figyeltük a súly alakulását (beérkezési-távozási), a páciensek átlagos testsúlya 3 hét alatt 4–6 kg-mal, vérnyomása átlag 6-7 Hgmm-el, a BMI 8%-kal, a BFM 21%-kal, a WHR 7%-kal, a TBW 14%-kal csökkent. Figyeltük a táplálékkal bevitt Ca-, Mg-, P-szintet. Ezek hatására a páciensek fittségi mutatója 70%-kal nőtt. A vércukorszintjük a diéta hatására rendeződött, s az adott inzulin menynyisége is csökkenhető volt, javultak a táplálékuk összetevői. Következtetések: Tapasztalatunk, hogy a reformtáplálkozás javította a kliensek életminőségét, s a kórházi benntartózkodás alatt olyan kulináris élményben volt részük, mely lehetővé tette a reformkonyha megismerését (bemutatófőzés, a reformkonyhában használt gépek megismertetése, élelmiszerek bemutatása), annak élettani előnyét, s a megélt élmények, közös tevékenységek során fejlődött alkalmazkodóképességük. Megtanítottuk őket a helyes táplálkozási szokások kialakítására.

I.07

Mozgássérült emberek munkaképességének felmérése – az FNO használhatósága a gyakorlatban Pataki Zsuzsa MEREK (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja), Budapest

Bevezetés: Vizsgálatunk során megváltozott munkaképességű, azon belül is aktív korú mozgássérült embereket mértünk fel két különböző módszer segítségével az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány foglalkoztatási pályázatának keretein belül. Célkitűzés: A kiváltképp módszertani kutatás során multidiszciplináris csoportunk közvetlen célja volt megvizsgálni, hogy melyik módszer/eszköz képes hatékonyabban leírni egy mozgássérült ember állapotát, munkaképességét, esetleges akadályozottságát. Közvetetten klienseink elhelyezkedését kívántuk elősegíteni (elsősorban nyílt munkaerőpiacon) kompetenciáik felmérésével, a „megfelelő embert a megfelelő helyre” elv alapján. Vizsgálati anyag és módszer: A projektben részt vevő 24 mozgássérült ember diagnózisa és önellátási képessége is eltérő volt (ICP: 9 fő, spina bifida: 4 fő, traumás gerincvelő-sérülés: 4 fő, központi idegrendszer tumoros megbetegedése: 3 fő, DMP: 2 fő, osteogenesis imperfecta: 1 fő, Heine–Medin-kór: 1 fő), átlagéletkor 34 év, 70% kizárólag segédeszközzel képes közlekedni és közös jellemzőjük, hogy nyílt munkaerő-piaci munkaviszonnyal nem rendelkeztek. A felméréseket a Funkcióképesség Fogyatékosság és Egészség Nemzetközi Osztályozása (FNO) és a Lantegi (spanyol munkaképesség-vizsgáló eszköz) módszerekkel végeztük. A felmérés anyagából kiváltképp az FNO-t mint


97

a munkaképesség felmérésére használt eszközt, azon belül is az egészségügyi és fizioterápiás aspektusát kívánjuk ismertetni (ehhez összesen 120 fix kódot és átlagosan 30 választható környezeti kódot használtunk). Eredmények: Munkánk szakmaiságát elősegítette, hogy egyazon osztályozási rendszeren belül, egy közös nyelven, mindenki a saját szakterületéhez tartozó kódokat vizsgálhatta, minősíthette. Az FNO használatának köszönhetően nem csak deficitet, de készséget és kompetenciát is le tudtunk kódolni. Azt tapasztaltuk, hogy munkaképesség felmérése szempontjából az élettani és anatómiai sajátosságokat leíró testi funkciók és testi struktúrák vizsgálatánál összetettebb és hasznosabb információt nyújtott a tevékenység és részvétel főfejezet kódjainak használata. Reálisabb képet kaptunk egy sérült ember helyzetéről, ha a feladat végrehajtását saját élethelyzetében, a környezeti hatásokkal együtt figyeltük meg. Ezt kódokkal úgy tudtuk leírni, ha a „d” kódhoz bármely környezeti kódot hozzárendelhettük, és a kliens saját maga minősíthette annak segítő vagy hátráltató mivoltát egy ehhez készített vizuális analóg skála segítségével. Miután az FNO-t ilyen módon használtuk, alkalmassá vált szükségletek felmérésére, a kliensekben felkeltette a jobb segédeszköz igényét. A vizsgáló személyt problémamegoldó gondolkodásra ösztönözte (környezet/ eszköz adaptálása, munkahelyi speciális környezeti feltételek leírása), és több esetben is igazolódott, hogy megfelelő segédlettel jobban funkcionáltak klienseink. Továbbá alkalmazható volt a munkába állást, állás megtartását, esetleg egészségi állapotot veszélyeztető tényezők kiszűrésére. A gyorsabb gyakorlati alkalmazhatóság céljára kialakult egyfajta munkaképesség kódolására alkalmazható, 50 kódból álló „core sett”, ami az általunk leglényegesebbnek vélt területeket vizsgálja. Az FNO használatának hátrányaként értékeltük, hogy a teljesség és közérthetőség érdekében nem hagyható el a szöveges kiegészítés. Következtetés: A Lantegi és FNO módszerek párhuzamos használatát a munkaképesség felmérésére és a megfelelő munkahely/munkakör megtalálására hasznosnak tartjuk. Míg FNO-val az egyén funkcióképességéhez és tevékenységéhez hozzárendelhettük a környezetét, addig a Lantegi azonos szempontrendszerek szerint mérte fel a munkavállaló képességeit és a betölteni kívánt munkakör elvárásait. Ezek az információk nem csak a megfelelő munkahely megtalálást, de annak megtartást is elősegíthetik.

I.08

Szociális otthonokban élő fogyatékos emberek táplálkozása, táplálása és tápláltsági állapota Hartmann Eszter, Lelovics Zsuzsanna Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet, Pécs

Célkitűzések: Hazánkban kb. 600000 fogyatékos él, közülük több mint 16000 személyről 283 fogyatékosok otthonában gondoskodnak, nem reprezentatív mintán vizsgáltuk tápláltsági állapotukat, táplálkozásukat, valamint élelmezésüket. Módszer: A Malnutrition Advisory Group (MAG) által kidolgozott Malnutrition Universal Screening Tool (MUST) eszközzel öt hazai intézményben szűrtük a gondozottak tápláltsági állapotát (n = 377, 176 férfi, 201 nő, átlagos életkor 45,4±13,6 év), kérdőív segítségével táplálkozási paramétereket vettünk fel, és elemeztük az otthonok étlapjait. Eredmények: A BMI-érték alapján a vizsgált gondozottak 22,0%-a veszélyeztetett az alultápláltságra. 5–10% közötti volt a fogyás mértéke az intézményekbe került lakók 7,4%-ának, a 10%-ot meghaladó mértékű fogyás aránya 2,1%. Az elhízás előfordulási gyakorisága 20,9%. Gyakori a hiányos fogazat (69,8%), az inkontinencia (29,4%), a nyelési nehezítettség (14,6%). A leggyakrabban az alacsony intelligenciaszintűek (IQ <70) szenvednek táplálási hibától. A gondozottak 24,7%-ának mérik a testtömegét havonta. A rendszeres, kiegészítő ihatótápszer-fogyasztás gyakorisága 9%, leggyakrabban szak-, illetve háziorvosi javaslatra kapnak. Egy gondozott megetetéséhez kb. 31 perc szükséges, ami nagy terhet jelent a személyzetnek. Következtetések: Az intézetben, fogyatékkal élő személyek alultápláltságra veszélyeztetettsége nagy. A MUST gyors és egyszerű szűrési folyamatát már beköltözéskor végre kellene hajtani, és a kapott eredménynek megfelelő – a fogyatékosság mértékét is szem előtt tartó – táplálási-táplálkozási terápiát kell alkalmazni. Kiemelt a dietetikus szerepe az intézetben (akinek speciális szakirányú szakképzettségre is szüksége lehet). A felmérés tárgyi feltételeit a Nestlé HealthCare Nutrition támogatta.

98


I.09

Hogyan valósítjuk meg a Nemzeti Diabetes Programot szakkórházunkban az idős cukorbetegek alsó végtagokat érintő szövődményeinek késleltetésével? Tomkó Éva, Czapáry Katalin Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő

Célkitűzés: A legnagyobb komorbiditási gyakoriságot mutató betegségek egyike 60 év felett a diabetes mellitus. Ma a cukorbetegek körülbelül 1/6-át érinti a szenzoros és motoros, valamint autonóm neuropathia, amelyek következményeit gyakran obliteráló arteriosclerosis is súlyosbítja. Pár hónapja elérhető a Nemzeti Diabetes Program, mely számos terápiás és módszertani újdonságot tartalmaz. Előadásunk célja a figyelem felhívása a programra, ill. arra, hogy, milyen lehetőségeket tartalmaz a rehabilitációs osztályok számára az idős cukorbetegek alsó végtagokat érintő szövődményeinek felismerésében, kezelésében. Módszer: A Program bemutatása során olyan módszert ismertetünk, amely eszközül szolgál a prevenciós eljárásokban, a szakmai ellátásban az edukáció alkalmazására az idős betegek körében is, és a napi gyakorlathoz adhat konkrét javaslatokat, ötleteket. Eredmények: 2010-ben szakkórházunkban 3201 beteget rehabilitáltunk, közülük 387-en (12%) szenvedtek diabetes mellitusban is. Kórházunkban akkreditált Cukorbeteg Szakellátóhely működik, és ez, valamint ÉRV (Ereink védelmében Program) regiszterhez való csatlakozásunk is hozzásegít a program következetes alkalmazásához, ezáltal a micro- és macrovascularis szövődmények késleltetéséhez. A munka kezdeti eredményei egyelőre nem alkalmasak arra, hogy számadatokkal alátámasszuk, de ismertetését fontosnak tartjuk. Következtetés: Kezdeti tapasztalataink alapján az új program ismerete, alkalmazása lehetőséget adhat a fő rehabilitációs cél, a funkcióképesség javítására, a szövődmények csökkentésére, a műtéti teher minimalizálására, szerepe lehet végső soron az amputációk megelőzésében, az életminőség minél jobb megőrzésében.

I.10

Az akadályozottság és a testsúlycsökkentés Tóth István, Ács Judit, Milik Andrásné, Szedlákné Nagy Gabriella, Almássyné Sós Zsuzsanna, Gór Ágnes BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc, II. Rákóczi Ferenc Kórház telephely, Szikszó

Problémafelvetés: Döntően programozható rehabilitációt végző osztályon rutinszerűen meghatározott BMI felmérése után a túlsúlyos és obez betegeket milyen arányban sikerült testsúlycsökkentő programba is bevenni? Milyenek a program kezdeti eredményei? A teamben részt vevők milyen akadályokkal, akadályozottságokkal találkoztak a program során? Betegek, módszerek: 2010-ben az osztályon 359 beteget kezeltünk, az ápolást indokló fődiagnózis alapján belgyógyászati betegek (34,8%), mozgásszervi betegek (48,5%), agyi vascularis betegek (5,6%), organikus idegbetegségben szenvedők (4,5%), traumás betegek (1,7%) és perifériás érszűkületében szenvedők (5%) voltak. Átlagéletkoruk 62,4±9,65 év, a férfi/nő arány 0,40 volt. A betegek felvételekor adatbázisban rögzítettük nemüket, életkorukat, az ápolást indokló fődiagnózist, magasságukat, valamint felvételkor és elbocsátáskor a testsúlyukat, részletes FIM-ér-


99

tékeiket, BMI-értéküket, valamint azt, hogy testsúlycsökkentő programba felvételre kerültek-e. 313 betegnél történt BMI-meghatározás. Osztályra felvételkor 90 beteg (29%) túlsúlyos, 140 beteg (45%) obez volt (85 beteg [27%] I. fokú, 33 beteg [11%] II. fokú, 22 beteg [7%] III. fokú). Adatbázisunk alapján retrospektíve vizsgáltuk, hogy a betegek milyen hányadát sikerült a testsúlycsökkentő programba is bevenni, és ennek milyenek voltak a kezdeti eredményei. Majd team-tagonként (orvos, ápoló, gyógytornász, dietetikus, pszichológus) kérdőíves módszerrel gyűjtöttünk adatokat arról, hogy a program során milyen leggyakoribb nehézségekkel találkoztak, majd az eredményeket megbeszélés során elemeztük. Eredmény: Az obez és túlsúlyos betegek 47%-át (108 beteg) sikerült a programba bevonni, közülük 57 esetében (52,7%) sikerült átlagosan 2,36 kg (2,62%), eredményesnek mondható testsúlycsökkenést elérni. Az összes beteg és a programba bevett betegek között ápolást indokló fődiagnózis és az obezitás súlyossága szempontjából szignifikáns eltérés nem volt (p>0,05). A team-tagok által leggyakrabban megfogalmazott nehézségek a következők voltak: csökkent terhelhetőség, a mozgás szeretetének a hiánya, pénz- és időhiány a betegek részéről, nehezített betegségbelátás, alacsony motiváció, otthoni környezet. Ezek alapján a program sikerességének fokozása érdekében a következő kiemelt team-feladatokat fogalmaztuk meg: motiváció hatékonyabb fokozása (edukáció), még inkább egyéni, a beteg állapotához igazodó, elsősorban a beteg által otthonában is végezhető tréning, diéta és étkezési szokások elsajátítása, az önkontroll erőteljesebb hangsúlyozása, a hosszabb távú eredmények rendszeres kontrollálása.

I.12

Gondolatok az emberi kapcsolatokról: központban a megalakult Mozgásszervi Rehabilitációs Betegklub Újpesten Major Gizella Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház-Rendelőintézet, Budapest

A lakosságunk átlagéletkora egyre magasabb. A mozgásszervi betegségben szenvedők száma folyamatosan emelkedik. A családok elaprózódásával mind többen maradnak egyedül, társkapcsolat nélkül. Napi ellátásuk során egyre szélesebb körben igénylik a segítő kezeket. A mozgásban való korlátozottság még elesettebbé, sérülékenyebbé teszi az érintetteket. Társaságából kiszakad, esetleg családi kapcsolata felbomlik, új közösségbe való belépésnek számtalan (pszichés és technikai) akadálya van. Mindezek indokolták, hogy Újpesten körülbelül féléves előkészítő munka után, 2011. 01. 26-án létrehoztam a Mozgásszervi Rehabilitációs Betegklubot. A résztvevőkör az Újpesti Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Szakrendelésének betegei és a kórház II. Rehabilitációs Osztályának bentfekvői. A foglalkozásokat a kórház lelkes, önként vállaló munkatársaival tartjuk. Havonta egy alkalommal, előre meghatározott időben találkozunk a II. Rehabilitációs Osztály tornatermében, és választott témáról beszélgetünk. Ezt követően gyógytornászaink vezetésével átmozgató gyakorlatokat végzünk, figyelembe véve a résztvevők állapotát. Ilyen téma volt például: a „szabadidő eltöltése”, a „kapcsolatok”, a „zene gyógyító ereje”. Tervezett témáink: „nyári élmények”, az intézményünkben működő 2 betegklub bemutatása, kapcsolatfelvétel, „diétás tanácsadás”, „ünnepi készülődés”. Diagnózisuk szerint három nagy csoportba tartoznak a betegek: legnagyobb számban amputáltak, többen baleset utániak. Képviseltetik magukat a krónikus ízületi betegségben szenvedők is, de ebben a körben lehetnének még többen. Célunk kettős: A betegek részéről: kapcsolatteremtés a friss, bent fekvő és a régi betegek között, találkozásuk megszervezése, egymás felkészítése a várható nehézségek leküzdésére, egy új közösség létrehozása, programadás, hasznos szabadidő-eltöltés, átmozgatás-gyógytorna. A személyzet részéről: a résztvevők általános állapotának felmérése, az egészségükben való változásoknak időben való felismerése, és ennek orvoslása, az életkörülmények javítására javaslattétel, egyes, választott egészségügyi témában ismeretanyag átadása, lelki támasz biztosítása, tanácsadás, szociális kérdések megoldásának lehetőség szerinti segítése. Több helyen és időben működnek betegklubok, azonban fontos, hogy ezek a tevékenységek összefogottan, szervezetten szolgálják a résztvevők-tagok életkörülményeinek javítását, lelki egyensúlyuk elérését és megtartását. A részvétel önkéntes alapon történik, a távolmaradás semmilyen negatív következményt nem von maga után.

100


Sokat tanulhatunk és tanulunk is egymás tapasztalataiból, tanácsokkal láthatjuk el a bizonytalanokat. Egyértelműen pozitív a visszajelzés a csoport létrehozásával kapcsolatosan a betegek részéről. Az előadás megtartását azért tartom fontosnak, hogy az ilyen témájú tevékenységet minél szélesebb körben ismerjék meg, népszerűsítsük, merjenek vállalkozni új kapcsolatokat létesíteni a beteg, esetleg fogyatékkal rendelkező emberek is. Örömmel venném a javaslatokat és az észrevételeket a témával kapcsolatban, amelyekkel szebbé, jobbá, teljesebbé tudnánk tenni ezt a tevékenységet. Végezetül: Néhány kedvcsináló képpel szeretném mindezt alátámasztani.

I.13

A média szerepe és hatásai Tóthné Takács Erika, Cseh Judit Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő

A poszter a média pozitív hatásaként tünteti fel, hogy a különböző médiák és marketingeszközök – TV, rádió, internet, napilapok, magazinok, hirdetések – segítségével a betegek hogy juthatnak el egy-egy speciális helyre. Az írott és elektronikus média, az internet a különböző, az egészségügyhöz, egészséges életmódhoz kapcsolódó műsorai, hirdetései révén növekvő információt nyújt a rehabilitációs helyekről, módszerekről és eszközökről. A poszter fő mondanivalója mégis a média negatív hatásait emeli ki, melyekkel s melyek következményeivel mi, gyógytornászok a leggyakrabban találkozunk: Az emberi szervezet sajátja, a létezés fenntartója a mozgás, mellyel szemben a betegek a médiából a szerzett információk alapján a fogyasztótablettákra, zsírégető készülékekre, plasztikai/esztétikai eljárásokra, beavatkozásokra helyezik a hangsúlyt. A korra, nemre mozgásszervi problémákra nem adekvát mértékű mozgásprogramok, on line módon megrendelhető gépek, masszázsfotelek, ágyak gyakran kifejezetten fokozzák a meglévő problémákat. Korunk pénz diktálta világában, a média által sugallt „örök fiatalság” az időskor és a vele együtt járó problémák elfogadásának hiányával is gyakran találkozunk munkánk során. Az alapötletet a munkánk során nap mint nap tapasztaltak – az öregedés folyamatával együtt járó változások el nem fogadása, a változásokra adott ellentmondásos válaszok – adták. Látjuk a mozgásra, aktivitásra teremtett emberi szervezetben az öregedés folyamatát, annak következményeként a törvényszerűen bekövetkező változásokat. Tapasztaljuk, mert a velük való foglakozás és beszélgetések során elmondják, hogy az életmód- és szemléletbeli váltás, változtatás helyett inkább a különböző hatások, pl. MÉDIA, eredményeként a „statikus”/kényelmes megoldásokkal igyekeznek helyettesíteni a mozgást. Ez különösen a média által talán leginkább érintett célcsoportnál, a női betegeknél gyakori. Ennek kapcsán egy angol média szakos tanár segítségével összegyűjtöttük a média megjelenési formáit, pozitív és negatív hatásait. Ezen belül kiemeltük a munkánkkal, a rehabilitációval kapcsolatos összefüggéseket. Természetesen mindezt kiegészítettük a televízió-, rádióműsorok, napilapok, magazinok, reklámok és hirdetések, valamint a betegekkel történő kommunikáció során szerzett információkkal, melyek rendszerezése révén vontuk le következtetéseinket s alkottuk meg szakmai észrevételeinket.

OP.01 Felsővégtag-amputáltak protetizálása Frenyó Sándor, Kricsfalussy Mihály Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kh-RI., Baleseti Központ Problémafelvetés: Felső végtag amputációja a traumatológus számára azon műtéti beavatkozások közé tartozik, amit a menthetetlenül sérült végtag megtartásáról való lemondásként („ultimum refugium”) él meg. A sérült a felső


101

végtag részleges/teljes elvesztését sokkal nagyobb tragédiának élik meg, mint az alsó végtag elvesztését. Ennek okai: Alapvető érzőfunkció károsodik az ujjak vagy kéz elvesztésével, és a kéz hiánya miatt a fogyatékosság („disability”) mértéke lényegesen nagyobb, mint az alsó végtag elvesztésénél. Esztétikai, kozmetikai fogyatékosság: egy ujj elvesztése is látványos „testi hibát” eredményez! Vizsgálati módszer: 46 proximalis felsővégtag-amputált és 279 distalis felsővégtag-amputált anyagát tekintettük át, akik az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben, ill. a GySGy Reha-ban kerültek ellátásra, ill. protetizálásra. Vizsgáltuk a primer műtéti ellátás minőségének szerepét, a periprotetikus stádium sajátos nehézségeit, valamint a protézis használatának rendszerességét. Eredmények: a primer műtéti ellátás minősége, a lágyrészek állapota, a csonk hossza, a heg lokalizációja meghatározó jelentőségű a rehabilitáció szempontjából. A periprotetikus stádium nehézségeit különösen a proximalis felsővégtag-amputáltaknál tapasztaltuk, kb. az esetek 50%-ában: hiperszenzitív heg, fantomfájdalom, kontraktúrák (ha késve kezdődött a periprotetikus program), gerincfájdalmak, a járás bizonytalansága. Külön gondot jelentett a „mioelektrikus kontroll” kialakítása (IQ -függő!!). A protetizálás fázisában a protézis „korlátainak” megértése (nem az elvesztett végtag „duplikátuma”, hanem a bimanuális tevékenység elősegítése) jelentett nehézséget. A szilikon ujj-, ill. kézprotézisnél azt tapasztaltuk, hogy az esztétikai funkción túl a fogáskészséget is javítja, hüvelykujjcsonkra is használható. Kézprotézist az esetek kb. 50%-ában cseréltek legalább egyszer, ujjprotézist kb. 25%-ban (főleg hüvelykujjpótlás eseteiben). Mioelektromos protézist 13 esetben adtunk – csak munkavégzésre használták, többi proximalis amputált esetében mechanikus protézist alkalmaztunk. Hangsúlyozzuk, hogy mindez csakis team-munkaként végezhető, melynek tagjai a traumatológus, rehabilitációs szakorvos, pszichológus, gyógytornász, ergoterapeuta és természetesen a protézisműszerész Konklúzióként a felsővégtag-amputáltak rehabilitációjában részt vevő team munkájának, nehézségeinek ismertetésén túl szükségesnek tartjuk annak a szemléletnek a hangsúlyozását, hogy a felső végtag irreverzíbilisen súlyos sérülése esetén az amputációt ne a kezelés csődjének, hanem a rehabilitáció első lépésének tekintsük.

OP.02 Magyarországi alsóvégtag-amputált betegek rehabilitációs programjának összehasonlítása más európai országokéval Tóthné Csordás Ágnes Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest Célkitűzés: Magyarországon évtizedek óta meghatározott az alsóvégtag-amputált betegek rehabilitációs programjának protokollja. Célom összehasonlítani a hazánkban használtat más európai országokéval. Módszer: A rehabilitáció menetéből kiemelten vizsgáltam olyan tényezőket, melyek a rehabilitáció folyamatára hatással lehetnek, esetlegesen eltérnek az általunk ismertektől, használtaktól. Összehasonlítva kitérek a betegellátás helyszíneire és idejére az akut, illetve rehabilitációs osztályon. Áttekintettem az amputációtól számítva az ideiglenes és/vagy végleges protézis mintavételének időpontját, a protézistípus felírásának feltételeit, a protézis ízületeinek kiválasztását. Bemutatom a rehabilitációs team tagjainak szerepét és a team-tagok (beteg, orvos, gyógytornász, masszőr, ortopédiai műszerész, nővér, pszichológus, szociális ügyintéző) változásait a rehabilitáció folyamán. Hangsúlyt fektetek a gyógytornászi munka összetevőinek bemutatására a különbségek ismertetésével: milyen kompressziós terápiát használnak, mik a gyógytorna részei, a járástanításnak milyen szakaszai vannak a protézis fajtájától függően (pneumatikus, ideiglenes, végleges protézis alkalmazása), és mindehhez milyen segédeszközöket használnak. Eredmény: A rehabilitáció célkitűzése – az amputált beteg újra aktív, hasznos tagja legyen a társadalomnak, miközben teljesen önálló, önellátó és teljes életet él – minden országban azonos. Az ehhez vezető út azonban Európa egyes országaiban különbségeket mutat, főleg ami a protetizálás menetét és a felhasznált alkatrészeket illeti. Ezt többnyire az aktuális ország finanszírozási rendszere határozza meg. Mindezek megváltoztathatják a rehabilitáció idejét, a sérült aktivitási szintjét és életminőségét.

102


Következtetés: A Magyarországon használt protokoll a rehabilitációs programnak stabil gerincét alkotja. A főbb szempontok megegyeznek más országokéval. Érdemes azonban átgondolni, célszerű-e minden esetben a jelenlegi protokoll minden lépését követni, hiszen olykor más úton jobb eredményt érhetünk el mind a személy, mind a társadalom szempontjából.

OP.03 Duplaamputáltként a mindennapokban Magyari Judit Miskolc Ortoprofil-Team Kft. Előadásomat nem az általános módon (Power Point), hanem egy kis film keretében szeretném a tisztelt hallgatóság elé tárni, amelyben maga a főszereplő is megszólal. Ő ekkor 27 éves fiatalember, aki egy szerencsétlen vonatbaleset folytán dupla cruralis amputáltként kell hogy élje tovább az életét. Az előadásom az ő példáján (6 hetet ismertetek) keresztül azt mutatja be, hogy hogyan jut el valaki („aktív betegként”) rehabilitációjának csúcsára. Gyógytornászként szakmailag arra szeretnék rávilágítani, és ugyanakkor mindenkinek a figyelmét felhívni, mely dolgokra kell az ilyen pácienseknél nagy-nagy hangsúlyt fektetnünk. Tulajdonképpen már a műtőasztaltól az első lábra álláson át, egészen a protézisben történő segédeszköz nélkül való járás eléréséig.

OP.04 Hiperbár oxigénkezelés mint a „diabéteszes láb” problémák adjuváns terápiája – az aktív rehabilitáció segítője? Gőbl Anna,1 Till Attila,2 Rembeczki László,2 Turbucz Piroska,1 Ágoston Viktor1 Hiperbár Centrum, Budapest,1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest2 Bevezetés: A nehezen gyógyuló, kritikus állapotú sebek súlyos gondot jelentenek a páciensek számára; a gyógyításukra irányuló erőfeszítések jelentősen megterhelik az egészségügyi ellátó rendszert. A sebgyógyulás élettanában az oxigén alapvető szerepe jól ismert, dokumentált. A konvencionális kezelési eljárások hatékonyságát az oxigén-ellátási deficit csökkentésével: a tengerszintinél nagyobb nyomáson végzett (hiperbár) oxigénterápia (rövidítve: HBO) adjuváns alkalmazásával kívántuk javítani. Anyag és módszer: A nemzetközi kHBO-kezelési standardok szerint kiválasztott hat pácienst sebészeti-érsebészeti szempontból ellátott, stabil és (HBO szempontjából) ambuláns kezelésre, valamint (az alapintézményből a HBO-centrumba) szállításra alkalmas állapotban fogadtuk. A HBO során a páciensek 100%-os, orvosi tisztaságú oxigént lélegeztek be megnövekedett környezeti nyomáson, túlnyomásos („keszon”) kamrában, kényelmes körülmények (fotel-ülésben vagy transzport-ágyon fekve) között; a kezelés teljes időtartama alatt kamrán belüli orvosi felügyelet mellett. A kamrai környezet szeptikus műtőnek megfelelő minőségű. Az O2 ’dozírozása’ a túlnyomás nagyságával és a túlnyomáson eltöltött idővel több mint 10 éve szintén standardizált: az elérni kívánt terápiás célhoz igazított nyomás/időtartam görbék az ún. terápiás sémák. A „problem wound” séma paraméterei: 2,4 barabsz. nyomáson 90 perc 100%-os O2-légzés, napi egyszeri applikációval. A gondos sebészi ellátás, a páciensek szakszerű ápolása és rehabilitációs kezelése mindegyik esetben a szokásos módon történt.


103

Eredmények: A szöveti oxigénnyomás (=TcPO2) mérési adatai szerint „problémás sebek” környékén a TcPO2-értékek valamennyi páciensnél messze a sebgyógyuláshoz szükséges szint alatt voltak. Ezt nem emelte sebgyógyuláshoz elegendő szintre a 100%-os O2 tengerszinti nyomáson való belélegeztetése sem. A sebkörnyéki TcPO2-szint HBO-val mérhetően növelhető volt a „problémás sebek” vizsgált eseteiben: azaz valamennyi páciens HBO-respondernek bizonyult; ezért a HBO adjuváns alkalmazását valamennyi vizsgált páciensnél javasoltuk. A változatlan standard terápia mellett alkalmazott adjuváns HBO-kezelés hatására a páciensek 3–16 (átlag: 8) hónapja nem gyógyuló „problémás” sebei 1–4 (átlag: 2,2) hónap alatt begyógyultak. Mind a hat páciensnél fennállt az amputációs indikáció – mely a HBO-kezelés járulékos alkalmazásával elkerülhető volt. Ez az aktív rehabilitáció folytatásának lehetőségét és a páciensek életminőségének javítását is jelentette. Következtetés: A ’probémás sebbel’ rendelkező pácienseknél amputáció nélküli sebgyógyulást, azaz optimális terápiás eredményt értünk el a nemzetközileg bevált, a Sebkezelő Centrumok mintáját követő komplex páciens-kezeléssel. ’A „Wound Care Center-like team” tagjai: sebész, rehabilitációs szakember, HBO-orvos – és felvilágosított, jól kooperáló páciens. Sikeres sebgyógyulást prognosztizált és a HBO kúraszerű alkalmazását indokolta, ha levegő, illetve 100%-os O2 tengerszinti nyomáson való belégzése mellett a TcPO2-értékek sebközelben mért szintje alacsony volt, de HBO hatására a TcPO2-szint 100 Hgmm fölé emelkedett (=„responder” páciensek). A továbbiakban tervezzük a kezelt és gyógyult páciensek utánkövetését, illetve az amputációs ráta csökkentése, valamint az aktív rehabilitáció korábbi megkezdhetősége érdekében tervezzük HBO applikációját csekélyebb terápiás sikert prognosztizáló esetekben, azaz 50–100 Hgmm közötti (2,5 barabsz. nyomáson mért) TcPO2-értékek esetében is.

SZP.01 BEMER terápia – paradigmaváltás a rehabilitációban – terápia, szekunder prevenció Kovács Matild Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháza, Belgyógyászati Rehabilitációs Osztály, Budapest Célkit$zés: Rehabilitációs Osztályunkon a 2002 óta alkalmazott BEMER terápia szerepének és alkalmazhatóságának jelentőségét, hatékonyságát vizsgáltuk retrospektív adatelemzéssel a terápiás eredményesség, hatékonyság, hospitalizációs időtartam igény szempontjából. Betegek és módszerek: A belgyógyászati Rehabilitációs Osztályon a 2005. 01. 01. és 2010. 12. 31. közötti időszakban rehabilitációs ellátásban részesült betegek közül a stroke, discopathia és discus hernia, alsó végtagi érszűkület, polyneuropathia, ortopédiai és traumatológiai beavatkozás miatt kezelt betegcsoportok adatai dolgoztuk fel. Az így kiválasztott betegek száma: 280 beteg. A betegek besorolása a kezelést indokoló fődiagnózis alapján történt a fent jelzett csoportokba. A betegek átlagéletkora: nők: 67,4 (33–98) év, férfi: 70,3 (38–90) év. Az eredmények értékeléséhez a felvételkor és távozáskor felvett állapotfelmérő skálákat – Barthel index, VAS, FIM. FNO – alkalmaztuk. A rehabilitáció során a betegek a gyógytorna, gyógymasszázs, ergoterápia, pszichológiai foglalkozások mellett részesültek BEMER terápiába. A terápia minden esetben egyénre szabottan s állapotnak megfelelően került alkalmazásra a rendszer adta programokból összeállított terápiás csomag szerint. Egyszeri kezelés időtartama: minimálisan 16 perc, maximálisan 36 perc. Alkalmazás gyakorisága: napi egyszer, napi kétszer – akut esetekben. Az kezelések időbeni hossza: átlagosan: 15 alkalom – heti 5 alkalom, legrövidebb: 10 alkalom – heti 3–5 alkalommal, leghosszabb: 30 alkalom, szintén heti 5 kezeléssel. Eredmények: A BEMER terápiával kiegészített rehabilitációs programunk a betegek állapotának gyorsabb javulását mutatta valamennyi kórkép esetében, amit a felmérő skálák számszerűen igazoltak. Az átlagos ápolási nap 27 (18–42) nap volt. A betegek 98%-a maximálisan elégedett volt a kezeléssel. Következtetés: A BEMER terápia a rehabilitációban mint önálló, a hagyományos kezelési módokkal és gyógyszeres terápiával egyenrangú kezelési módszernek minősíthető. Elérhető a tünet- és panaszmentesség, javítja a beteg közreműködő készségét, meggyorsítja a rehabilitációt, vagy előzetesen rehabilitációra alkalmatlannak minősített beteg

104


rehabilitációját is kivitelezhetővé teszi. Javítja a beteg önellátó képességét, életminőségét. A kezelés megismétlése és az állapot fenntartása költséghatékony, ugyanakkor lerövidíti a hospitális időt. Nem terheli a szervezetet és a környezetet. A terápia alkalmazásának előnyei: nem invazív, korhatár nélküli – idősek, gyerekek – kezelésére is kifejezetten alkalmas, nem kívánt mellékhatásokkal ez idáig nem találkoztunk. Jól kombinálható a hagyományos és gyógyszeres terápiákkal.

N.01

A vírusencephalitist követő rehabilitáció eredményei Barta Zsuzsanna Ildikó, Dénes Zoltán, Lantos Ágnes, Thomka Magdolna, Vass Mátyás Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Célkitűzés: A vírusencephalitis lezajlása utáni rehabilitáció eredményességének vizsgálata. Anyag és módszer: Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-Agysérültek Rehabilitációs Osztályán az encephalitises betegek dokumentációjának retrospektív vizsgálata 2000. január 1. és 2011. április 30. közötti időszakban. Eredmények: A vizsgált 11 éves időszakban összesen 13 beteg vett részt vírusencephalitis után rehabilitációs programban. Eseteink közül a leggyakrabban kimutatható kórokozó a Herpes simplex vírus volt (5/13), 1 esetben kullancsfertőzés szerepelt kórokként, 6 esetben viszont kórokozó nem volt ismert. A rehabilitáció időtartama átlagosan 71 (7–175) nap, a betegek átlagéletkora 36 (15–65) év volt. A betegek felvételekor 5 esetben észleltünk neuropszichológiai tüneteket (afázia, figyelem-, memóriazavar) paresis nélkül, 3 esetben hemiparesist, 2 esetben ataxiát, 2 esetben tetraparesist (egy esetben dysphagiával és afáziával, egy esetben minimális tudattal társulva), 1 esetben petyhüdt paraplegiát, 1 esetben sem paresis, sem neuropszichológiai tünet nem volt. A felvételkor észlelt tünetek és az akut koponya-CT-n, -MR-n ábrázolódó strukturális elváltozások jó megfelelést mutattak. A leggyakrabban temporalis lebenykárosodás (5/13), agyödéma (4/13), agytörzsi/cerebellaris és jobb agyféltekei érintettség 1 esetben, cerebellaris érintettség 1 esetben, strukturális eltérés hiánya 1 esetben fordult elő. A rehabilitációs tevékenységünk végén leggyakrabban neuropszichológiai maradványtüneteket észleltünk (8/13). Egyéb maradványtünetek: tetraparesis (1/13), ataxia, skandáló beszéd (2/13), járásnehezítettség (1/13), törzsizomzat-gyengeség (1/13). Szövődményként epilepsziabetegség 3 esetben alakult ki. A rehabilitáció során 8 esetben javulás volt észlelhető, nem tervezett áthelyezés 1 esetben pszichiátria osztályra, 1 esetben epilepsziacentrumba, 1 esetben neurológiai osztályra történt. A betegség utáni átlagos utánkövetési idő 5,67 év (6 hónap – 11 év) volt. Jelenleg 5 beteg folytat keresőtevékenységet, önálló életet él, 2 beteg kis segítséggel önellátó, 6 beteg teljes felügyeletet igényel. Következtetés: Az encephalitis viszonylag ritka megbetegedés, mely hosszas rehabilitációt igényel, gyakran neuropszichológiai maradványtünetekkel gyógyul. A fennmaradó kognitív deficit jelentősen rontja a rehabilitációs program sikerét, gátolja az önálló életvezetési képesség kialakítását.


105

N.02

A prognózist befolyásoló tényezők értékelése súlyos állapotú agykárosodott betegek rehabilitációja során Horváth Judit, Bajusz-Leny Ágnes, Vekerdy-Nagy Zsuzsanna DEOEC Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék

Bevezetés: A posztakut rehabilitációban az egyik legnehezebben eldönthető kérdés a súlyos fokban bénult, gyenge fizikai kondícióban, esetenként minimális tudatos vagy zavart állapotban lévő betegek rehabilitációs esélyének megítélése az akut / intenzív osztályokról történő átvételkor és az azt követő kezdeti időszakban, különösen az idősebbek, ill. számos komorbiditás vagy egyéb szövődmény fennállása esetében. Célkit$zés: A bevezetőben felvetett kérdésre kerestük a választ, és egyidejűleg a Rehabilitációs Szakmai Kollégium által összeállított Rehabilitációs Ellátási Protokollokban (REP) a 14-es (traumás és nem traumás agykárosodottak) és az 1-es (stroke utáni) programon belül a „súlyos” kategóriába sorolt betegek prognózisát befolyásoló tényezők elemzését tűztük ki célul a rehabilitáció eredményessége szempontjából. Módszer: Retrospektív adatelemzés 2008. április 1. és 2011. március 31. közötti három év során az ORFMT Központi Klinikai Osztályának neurológiai rehabilitációs egységéből elbocsátott betegek kórlefolyása és az elsőbbségi rehabilitációt követő kontrollvizsgálat (3-6 hónapos) eredményei alapján. Funkcionális értékelésre a FIM skálát (kezdeti és távozási értékek), a súlyosság megítélésében a FIM-érték mellett marker FNO-kódokat (felvételi) is használtunk. Az elemzésbe olyan betegek kerültek bele, akiknek az össz-FIM-értéke 55-nél, a motoros FIM 27-nél kevesebb volt felvételkor és hemiplegia vagy súlyos tetraparesis/tetraplegia, illetve ataxia miatt még ülőképesek sem voltak. A távozási állapotukat a Glasgow Outcome Scale (GOS), illetve a Rankin-skála alapján is értékeltük (utóbbi numerikus értékeit a GOS skála értékeire konvertáltuk). Matematikai elemzésre az SPSS rendszert és multivarianciaanalízist használtuk. Eredmények: Összesen 192 beteg (108 férfi és 84 nő; átlagéletkoruk: 66±13,079 év; szélső értékek: 15–89 év) adata szerepel az elemzésben. A 192 beteg közül felvételkor kómás, illetve minimális tudatos vagy zavart tudatállapotú (felvételi kognitív FIM értéke 10 vagy kevesebb) volt 28 beteg. A 14-es programba sorolható súlyos állapotú betegek száma 94, míg a stroke súlyos kategóriába sorolhatóké 98. A 14-es programban extrém súlyos állapotúak száma felvételkor 27 fő – azonos elvek szerint leválogatva a stroke-osok csoportjában 13-an feleltek meg ennek a kritériumnak, vagyis a 192 beteg közül minden ötödik extrém súlyos állapotú volt. A felvételi átlagos FIM-érték az 1. programba (stroke) sorolható betegek körében 40,75 míg a 14-es programba (súlyos agykárosodás) kerültek között 36,78 volt; a társbetegségek és szövődmények együttes átlagos száma felvételkor 4,69 (1-es program), illetve 3,16 (14-es program) volt. A 3-as vagy 4-es súlyosságú FNO-kódok száma átlagosan 12,2 (1-es program) és 15,36 (14es program) a felvétel idején. Az 1-es programba soroltak között a halálozás 6 hónapon belül a távozást követően 22,45%, míg a 14-es programba soroltaknál 13,83% volt. A felvételkor extrém súlyos állapotúak között a halálozás aránya 29,63 (14-es program) és 38% (1-es program), a súlyos kategóriában 9,37%-nak, ill. 21%-nak adódott. A távozási átlagos össz-FIM-érték 55,27 (1-es program), illetve 54,36 (14-es program) volt, míg a GOS-értékek 3,36 (1-es program) és 3,52 (14-es program) voltak. A túlélés szempontjából legkedvezőtlenebb prognózist a megelőzően tartósan lélegeztetett, számos infekción átesett, szeptikus állapotot átvészelt, időseb, számos komorbiditást mutató és a tumoros betegek körében találtuk. A minimális tudatos állapot a túlélésre nem volt szignifikánsan kedvezőtlenebb hatással. A felvételkor extrém súlyos kategóriába sorolhatók (felvételi össz-FIM-érték 28 alatt, általában zavart tudatállapot, 10 vagy több 3-as, ill. 4-es fokozatú FNO-besorolás) lényegesen rosszabb prognózist mutattak, mint a 28–54 közötti FIM-értékkel felvett betegek. Az átlagos távozási FIM- és GOS-értékek szignifikánsan nagyobbak voltak azoknál, akik még 6 hónappal a távozást követően is éltek a 6 hónapon belül meghaltakhoz képest, illetve a felvételkor jobb tudatállapotban lévőké a minimális tudatos állapotúakhoz képest. A funkcionális helyreállás szempontjából a legjobb eredményeket (távozási FIM 90 felett, illetve GOS 6 vagy 7) összesen 20 (FIM), ill. 7 (GOS) esetben értünk el, a legváltozatosabb életkorú betegek körében mindkét csoportban (11, illetve 9 eset, FIM és 1, ill. 6 eset, GOS). Következtetés: A legsúlyosabb állapotban lévő agykárosodott betegek (extrém súlyos kategória) esetében is előfordul, hogy kedvező prognózist lehet elérni, de jóval kisebb a valószínűsége, mint a „súlyos” kategóriába tartozóknál,

106


különösen a nagyszámú társbetegség esetén. A Rehabilitációs Ellátási Protokollok szabályai szerint súlyos állapotú 1-es, azaz stroke utáni, illetve 14-es, azaz agykárosodást/sérülést követő rehabilitációs programba sorolt betegek prognózisa között a túlélésben jelentős különbség mutatkozott a stroke-csoport rovására, de a funkcionális javulásban nem találtunk lényeges eltérést. Ez arra utal, hogy a felvételkor súlyos állapotban lévő stroke-betegeket a BNO1 alapján nem lehet kizárni a „súlyos agykárosodott” csoportból.

N.03

A virtuális valóságban végzett kézügyesség-fejlesztés vizsgálata hemipareticus betegeknél Hőgye Zsófia, Sipos Zsanett, Csirkés Judit DEOEC, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék

Célkitűzés: Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk, milyen eredménnyel használható a Nintendo WII játékkonzollal végzett virtuális játék mint terápia a kézügyesség fejlesztésben, és ez által az önellátó képesség fejlesztésében, stroke következtében hemipareticussá vált betegek esetében. További célkitűzés volt megvizsgálni, mely játékok alkalmazhatók sikerrel az említett betegcsoport fejlesztésére. Módszerek: Retrospektív vizsgálat: a járó és fekvő betegek a DEOEC, ORFMT Központi Klinikai Osztályáról (11 fő), akik posztakut stroke utáni rehabilitációs programban vettek részt 2008. május és 2011. április közötti időszakban. A WII mellett betegeink naponta egyéni gyógytornában részesültek. Állapotuk változását a jelen tanulmány céljára globális állapotfelméréssel (FIM) és az egyes virtuális játékokban elért pontszámokkal jellemezzük. A terápiák megkezdéséhez stabil ülőhelyzet és a WII távirányító fogásához megfelelő aktív kézmozgások voltak szükségesek. (Motoros FIM-értékkel meghatározva minimum 25 pont.) Eredmények: A vizsgálatban 11 fő vett részt (7 férfi és 4 nő, átlagéletkoruk 55 év, jobb oldali érintett: 5 fő, bal oldali érintett: 6 fő), összesen 292 játékot játszottak. 1 fő átlagosan 27±22 játékot játszott. A három leggyakrabban alkalmazott játék eredményei: 1. Célba lövés: kezdeti pontszámok összege: 824, végpontszámok összege: 1107. 2. Lovaglás: kezdeti pontszámok összege: 584, végpontszámok összege: 1490. 3. Horgászás: kezdeti pontszámok összege: 3690, végpontszámok összege: 6320. A páciensek globális funkcióképességét jellemző FIM-értékek felvételkor átlagosan: 88±19, távozáskor: 116±8 voltak. A változások zöme a motoros FIM-értékek javulásából adódott. Következtetés: A játékok során szerzett részpontszámok és azok összesítése alapján minden esetben javulás figyelhető meg a teljesítményben. A terápiák előrehaladtával az elért pontszámok fokozatos emelkedést mutattak. Stroke következtében hemipareticussá vált betegeknél eredményesen használható a WII (virtuális játék) terápiás céllal. Hasznos kiegészítője a rehabilitációs foglalkozásoknak. A játék élménye eltereli a beteg figyelmét arról, hogy többcélú fejlesztés történik, sikerélményt ad, így a betegek motiváltabbak.


107

N.04

A számítógépes fejlesztőprogramok szerepe, jelentősége és hatásai agysérült betegek terápiájában Bálint Éva, Kotra Mónika, Szél Ildikó Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Mint az már köztudott, a mai világban a számítógép az emberek számára nélkülözhetetlenné vált, így az agysérült betegek terápiájában is egyre nagyobb szerepet kap. A hétköznapi élet minden területén megjelenő elektronika, számítógépes programok és az internet használata a foglalkozások során érzelmileg motiváló hatással van azokra, akik a sérülés előtt is rendszeresen használtak számítógépet. Az agysérültekkel folytatott munkában a diagnosztikában és a terápiában is alkalmazhatók a számítógépes programok. A mostani előadásban arra keressük a választ, hogy melyek azok a legfontosabb terápiás tényezők, amelyek hatékonyabbá teszik a rehabilitációt, melyek azok a (lelki, hangulatjavító, motiváló, érdeklődést keltő) szükségletek, amelyeket figyelembe kell vennünk a munkánk során, és ezt a folyamatot hogyan segítik a különböző számítógépes terápiás programok. Előadásunkban egy diagnosztikus és egy terápiás módszert mutatunk be. Az automatikus beszédfelismerő program elsősorban olyan emberek beszédét vizsgálja, akiknek valamilyen központi idegrendszeri károsodás következtében károsodott az artikulációja, vagy sérült a nyelvi rendszere. A vizsgálatban 5 dizartriás beteg vett részt, akiknek 80 szót kellett felolvasniuk. Az olvasott szavakat a gép és a terapeuta külön értékelte. Mind a gép, mind a terapeuta a kiejtett szó érthetőségét 1 és 5 pont között értékelte, ezeket a mért eredményeket mutatjuk be. Vajon a szubjektív és az objektív értékelés eredményei azonosak-e? A Varázsbetű fejlesztőprogram egyszerű, a betegek könnyen megértik a feladatokat, így akár felügyelet nélkül is tudják fejleszteni sérült képességeiket. Segítségével fejleszthető az emlékezet, szókincs, olvasás, szövegértés, számolás. A beteg fejlődése nyomon követhető egy feladattípuson belül is, mivel a feladatok nehézségi fokozatok szerint állíthatók, bővíthetők. A programot 20 betegnél rendszeresen használtuk. A betegek között voltak súlyos afáziások, anómiások, figyelemés emlékezetzavarral küzdők. Ez a program fejlesztésre szolgál, objektív mérési eredményeket nem ad, jelentősége abban rejlik, hogy a beteg objektív, azonnali visszajelzést kap tévesztéseiről, hibáiról, és lehetőséget kap az önellenőrzésre. A program lehetővé teszi ugyanazon feladatok nehezítését, bonyolítását, a beteg fokozatos terhelését. Ezeket a változásokat minden betegnél feljegyeztük és rögzítettük. Előadásunkban konkrét példákon keresztül mutatjuk be a programok hatékonyságát.

N.05

Egy alternatív kezelési mód a neurorehabilitációban Csákány Adalbert, Wein Krisztina, Fehér Miklós Batthyány Kázmér Szakkórház, Kisbér

A szenzoros integrációs terápia vagy más néven Ayres terápia a fejlődésneurológiában használt módszer, elsősorban a tanulás- és viselkedészavarral küzdő gyermekeknek fejlesztették ki. A felnőtt populációban történő alkalmazásáról Magyarországon nem találtunk irodalmi adatot. E módszer egyes elemeit kezdtük alkalmazni felnőtt neurorehabilitációs osztályunkon, s ezek közül is a vestibularis rendszer ingerlésének tulajdonítottunk nagy jelentőséget, mivel ezen elmélet szerint minden más érzékelés a vestibularis információ hátterén kerül feldolgozásra. A vestibularis

108


ingerlés különböző fajtáit (forgás, hinta, labda stb.) használtuk a kórképek tüneteinek megfelelően, a kivitelezésben a beteg aktívan részt vesz. A kezelés hatásosságáról retrospektív pilot vizsgálattal próbáltunk meggyőződni. Két egymást követő év 10-10 ataxiás betegét választottuk ki random szerűen. Az egyik évben az osztályunkon megszokott terápiát alkalmaztuk. A másik évben pedig a megszokott terápiát a vestibularis ingerléssel egészítettük ki. Az eredményt a FIM-skála motoros része alapján értékeltük. A mozgékonyságban és a helyváltoztatásban találtunk javulást. A betegek koordinációja javult, a dőlésük megszűnt vagy uralható vált. Az eredmény ugyan nem volt szignifikáns, de a későbbiekben egy nagyobb, átfogóbb vizsgálatot tervezünk, melybe nem csak az ataxiás, hanem a neglect szindrómás, apraxiás és Parkinson-szindrómás betegeket is szeretnénk bevonni. Azt gondoljuk, a fenti alternatív terápiás módszer alkalmas lehet a rehabilitációban részt vevő betegek kezelésére.

N.06

Súlyos koponyasérülés: van-e élet a kórházon túl? Ezer Erzsébet,1 Szenohradszki Katalin,1 Dán Lívia,1 Kovács Noémi,2 Büki András2 PTE KK, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet,1 PTE KK, Idegsebészeti Klinika2

Bevezetés: A súlyos koponyasérültek ellátása az elérhetőbb diagnosztika, a fejlődő intenzív terápia és idegsebészeti ellátás ellenére komoly kihívás elé állítja a kezelőszemélyzetet. Egy hazai 2002-es felmérés adatai alapján a súlyos koponyasérülést szenvedő sérültek előfordulása 20 fő/100000 lakos, ami megfelel a nemzetközi adatoknak. A kórházon belüli mortalitás 55%-ra tehető. Hiányosak azonban az ismereteink az akut életveszélyt túlélő, az elsődleges ellátó intézményből kikerülő betegek kimenetelére, ill. a neurorehabilitációra vonatkozóan. A célunk az intenzív osztályunkat elhagyó, súlyos koponyasérültek hat hónapos utánkövetése volt. Módszerek: A PTE KK, Idegsebészeti Klinika Intenzív Osztályán 2002. 07. 01 és 2008. 12. 31. között kezelt akut, súlyos (kezdeti GCS ≤8) koponyasérült betegeink kórházi és emittálást követő adatait dolgoztuk fel retrospektíven. Eredmények: A fenti időszakban osztályunkon 305 súlyos koponyasérültet kezeltünk. Az elsődleges ellátás során meghalt 135 fő (primer kórházi mortalitás 44,26%). A 170 emittált betegből 6 hónapon belül elhunyt 86 (50,58%). Az elbocsátott beteg közül 46 került neurorehabilitációs osztályra (27,06%). Ezen betegek közül 28 kimenetele ismert, mortalitásuk 32,14% (9/28) volt. A nem rehabilitációs intézménybe kerülő 124 betegből 97 hat hónapos adatai ismertek, közülük 67-en haltak meg (69,07%). Következtetések: Az emittált betegeink mortalitása nagyobb a szakirodalomban találtaknál. A rehabilitáción átesett betegek (a sérültek kb. egyharmada!) mortalitása az irodalomban közölt adatokkal jól korrelál. A nem rehabilitált betegek magasabb halálozási rátája alapján felvetődik a kérdés, hogy a neurorehabilitációs kapacitás bővítésével javítható-e a súlyos koponyasérültek túlélése.


109

N.07

Sclerosis multiplexes betegek rehabilitációjának eredményei Bajusz-Leny Ágnes, Bodnár Zsuzsa, Vekerdy-Nagy Zsuzsanna DEOEC, Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék

Célkitűzés: Célunk az volt, hogy az osztályunkon ellátott SM-betegek rehabilitációs kezelésének eredményességét mérjük fel önellátási skálák alapján, alátámasztva ezáltal a rehabilitáció jelentőségét és szükségességét az SM bármelyik klinikai szakaszában. Módszerek: Felmérésünkben azon járó és fekvő betegek szerepelnek, akik a DEOEC, ORFMT Központi Klinikai Osztályán 2009. január és 2011. április közötti időszakban kerültek ellátásra. A felmérésben való részvétel egyetlen kritériuma az SM bizonyított diagnózisa volt, függetlenül a betegség lefolyásának szakaszától. A betegek állapotváltozását két különböző funkcionális és egy betegségspecifikus állapotfelmérő skála alapján értékeltük (FIM, Barthel, Kurtzke). Ezeken kívül a leggyakrabban előforduló, jelentős, 2 feletti súlyossági fokot mutató FNO-kódok is értékelésre kerültek. A páciensek mindemellett komplex rehabilitációs programban részesültek, ami a gyógyszeres (főleg antispasticus) kezelés mellett dominánsan mozgás- és fizioterápiát, ergoterápiát, valamint pszichoterápia keretében kognitív fejlesztést jelentett, továbbá a gyakran hiányos segítő eszközökkel és ortézisekkel történő ellátást. A fekvőbeteg-ellátásban kezelt betegeknél mindhárom skálát értékeltük, ambulánsan ellátottak esetén a Kurtzke-skálával mértük fel az állapotot. Eredményeink: A felmérésben összesen 31 fő vett részt (10 férfi és 21 nő), életkoruk 24–64 év közötti. Közülük 12 főt ambulánsan, a többieket (19 fő) fekvő betegként kezeltük. Az SM fennállásának ideje 5–24 évig terjedt. A felvételi összesített FIM-érték átlagosan 90,5 volt, a távozási 96,4. A felvételi motoros FIM átlaga 56,4, a távozási 62,3, míg az átlagos felvételi kognitív FIM 33,9, a távozási 34,1. A Barthel-skála értékei átlagosan felvételkor: 61,6, távozáskor 67,1 pontértéket mutattak (a változások nem szignifikánsak). A Kurtzke-skála felvételi átlagértéke 6,2, távozáskor 5,8 (ambuláns betegek esetében 6,6) volt. Az utóbbi skála alapján 5 beteg esetében sikerült egy kategóriával jobbat elérni a program kapcsán. A testi funkciókat jellemző leggyakoribb FNO-k átlagértékei csökkenő sorrendben a következőképpen alakultak: járásminta-funkciók (b770) – 3,3; izomerő-funkciók (b730) – 2,9; terheléstolerancia (b455) – 2,8; izomtónus-funkciók (b735) – 2,6; akaratlagos mozgási funkciók (b760) – 2,4; vizeletürítési funkciók (b620) – 2,3; fájdalom érzése (b280) – 2,0. A leginkább érintett tevékenységeket jellemző FNO-kódok: gyaloglás (d450) – 3,6; helyzetváltoztatás segédeszköz használatával (d465) – 2,8; toiletthasználat (d530) – 2,8; napi rutinfeladatok ellátása (d230) – 2,8; öltözködés (d540) – 2,4; alaptesthelyzet változtatása (d410) – 2,3; kéz- és karhasználat (d445) – 2,2 átlagos pontértéket mutattak. Eredményeink alapján a változások jelentősebb részét a motoros funkciók, ezáltal az önellátó képesség javulásában tapasztaltuk. Következtetés: A betegek felvételi állapotából is tükröződik, hogy nagyrészt az SM előrehaladott szakaszában kerülnek csak rehabilitációs kezelésre. Rehabilitációjuk ennek ellenére is eredményességet mutat, bár vélhetően a terápia mielőbbi elkezdése a mindennapi tevékenységekben jelentősebb javulást eredményezhetne, a produktívabb élet elősegítését szolgálhatná. Érdemes tehát arra törekedni, hogy az SM-betegek a rehabilitációs ellátást korábban vegyék igénybe.

110


N.08

Stroke és termográfia Hegedűs Béla,1 Takács Ágnes,1 Gálfi Márta2 Városi Önkormányzat Kórháza, Rehabilitációs Osztály, Orosháza,1 SZTE, JGYPK, Környezetbiológiai és Környezetnevelési Tanszék, Szeged2

Bevezetés: A stroke-rehabilitáció hatásának követésére jó lehetőséget biztosít a fizioterápiás dokumentációs lap. Ismert továbbá, hogy a normális élettani végtagi keringés fenntartásához a jól működő izomzat pumpafunkciója is szükséges. Stroke esetén számos tünet mutat a vénás keringés megváltozására. Célul tűztük az ízületi funkciók és a végtagi mikrocirkuláció változásának a mérését és a közöttük lévő kapcsolat vizsgálatát. Módszer: 16, véletlenszerűen kiválasztott, felső végtagi túlsúlyú hemiparesist mutató ischaemiás stroke esetén, az akut szak lezajlása után 13±4 nappal kezdtük meg a rehabilitációt. Kezelések előtt és után termográfiás felvételeket készítettünk a végtagokról Fluke Ti 20 készülékkel, illetve fizioterápiás dokumentációs lapot töltöttünk ki. Minden esetben 15 alkalommal gyógytorna (passzív mozgatás, vezetett aktív gyakorlatok, ízületei mozgások fokozása, izomerősítő gyakorlatok, járás-újratanulás, 30 perc), masszázs (kefe-, kötőszöveti, 30 perc), leszálló galván (bipoláris, 10 perc) kezelést alkalmaztunk. Kontrollként a neurológiai tüneteket nem mutató oldalt használtuk. Eredmények: Az érintett oldalon a kezelés előtti állapothoz képest a kezelések hatására szignifikáns javulás igazolódott az ízületi funkciókban (p<0,05). A termográfia a vizsgált esetek 100%-ában az érintett oldali végtagokban a kontrolloldalhoz viszonyítva mikrocirkulációs zavart igazolt. Kezelések hatására az érintett oldalon a kezelés előtti állapothoz képest termográfiás vizsgálattal fél fokot elérő vagy azt meghaladó hőmérsékletemelkedés (p ≥0,5 °C) jelentkezett. Azokban az esetekben, ahol az egyértelmű funkciózavar ellenére a kezdeti termográfiás felvételeken az érintett oldali végtagoknál a kontrollhoz képest nem mutatkozott szignifikáns mikrocirkulációs zavar, kezelések hatására kifejezettebb volt az ízületi funkciók javulása. Az ízületi funkciók és a hőmérsékletváltozások között szoros korreláció (r) mutatkozott (p<0,05). Következtetés: Eredményeink alapján a termográfiát alkalmas módszernek tekintjük a stroke-rehabilitáció hatásának követésére. Ugyanakkor felmerülhet annak a lehetősége, hogy már az akut szakban termográfiás vizsgálattal próbáljunk következtetni a sérülés lefolyására és a kezelés lehetséges effektivitására.

N.09

Fiatalkori stroke-ot követő rehabilitáció és annak eredményessége Tarjányi Szilvia, Dénes Zoltán, Lantos Ágnes, Thomka Magdolna, Vass Mátyás Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Célkit$zések: Harminc évnél fiatalabb stroke-betegek rehabilitációja során elért eredményeink vizsgálata. Anyag és módszer: Retrospektív vizsgálat az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztályán. Az akut ellátás után az osztályunkra első rehabilitációra átvett harminc évnél fiatalabb betegek adatait dolgoztuk fel 2001. január 1. és 2011. április 30. között. Az adatgyűjtés az orvosi dokumentáció felhasználásával, valamint telefonos megkeresés által történt. Eredmények: Az elmúlt közel 10 év során osztályunkon 3257 beteg kezeltünk, ebből 1065 beteg esett át stroke-on, és a betegség kialakulásakor 23-an voltak harminc évnél fiatalabbak. A 15 férfi és 8 nő átlagéletkora 22 évnek adódott, a legfiatalabb 15 éves volt. Szövődménymentes akut ellátás esetén (5 beteg) a betegek átvételére 12–45 nap között került sor, míg amikor szövődmények (koponyaűri nyomásfokozódás: 17, pneumonia: 2, meningitis: 1, szeptikus


111

állapot: 2, paralyticus ileus: 1, diabetes insipidus: 3, decubitus 7 és epilepszia: 6) akadályozták a rehabilitációra történő átvételt, akkor 34–254 nap telt el. Ischaemiás stroke 11 esetben, a többi betegnél koponyaűri vérzés, ezen belül arteriovenosus malformatio (10), aneurysma-ruptura (1) és egy nem ismert eredetű okozta az agykárosodást. A vezető tünetnek felvételkor: hemiparesis (14 eset), tetraparesis (7 eset), neglect (4 eset), afázia (10 eset) és dysarthria (3 eset). A felvételi Barthel-index 0–55 pont között volt szövődményes és 5–100 pont volt szövődménymentes esetekben, ezeket átlagosan 58, illetve 48 ponttal sikerült javítani. Az átlagos ápolási idő a rehabilitációs osztályunkon 78, illetve 149 nap volt. Az első rehabilitációs program végén a szövődménymentes esetekben minden beteg járóképes lett, míg szövődmény kialakulását követően 4 tetrapareticus beteg nem érte el a járóképességet. Maradványtünetként afázia 17 esetben, inkontinencia 4 esetben, önellátási képesség teljes vagy részleges hiánya 18 esetben, kognitív deficit 16 esetben igazolódott. Telefonos megkereséssel felmértük a betegség hosszú távú következményeit, elsősorban a maradványtüneteket, a szociális kapcsolatokat, a munkavállalást és a továbbtanulást illetően. Következtetések: A 30 évesnél fiatalabb stroke-betegek esetében a koponyaűri vérzés, különösen az AVM okozta agykárosodás után volt szükséges a rehabilitáció. Az esetek többsége már az akut osztályon szövődményekkel járt, és a súlyos funkciózavarok ellenére a járóképességet ugyan sikerült elérni, de a teljes önellátást nem. Az akut ellátás során bekövetkező szövődmények jelentősen késleltették a rehabilitáció elkezdését, de ezek részben a súlyosabb károsodással magyarázhatók. A fiatal, ischaemiás károsodást elszenvedett páciensek rehabilitációja jobb funkcionális eredményű volt, mint a vérzéses betegeké.

N.10

A hypertriglyceridaemia szerepe a perifériás idegbántalom kialakulásában (esetismertetés) Kallós Éva, Boros Erzsébet Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

Bevezetés: A súlyos polyneuropathia okozta fogyatékosság nemritkán kihívást jelent a rehabilitációs team számára. Kialakulásában a számos jól ismert oki tényező mellett az utóbbi években bizonyítást nyert a triglicerid magas vérszintjének szerepe is. Esetismertetésünk célja a polyneuropathia etiológiai körének bővítésén túl a diagnosztikai tevékenység szerepének hangsúlyozása a rehabilitáció folyamatában. Beteg és módszer, eredmények: Esetismertetésünk során egy, az osztályunkon rehabilitációs programban már több alkalommal eredményesen részt vett 52 éves nő kórtörténetét elemezzük. A fiatal korában LV. discectomián átesett nő degeneratív eredetű gerinc- és ízületi panaszok, befagyott váll szindróma miatt állt korábban kezelésünk alatt, 2007-ben bal emlő ductalis carcinomája miatt operálták. Ismeretlen etiológiájú, igen magas (17 mmol/l) trigliceridértékei 2009 óta ismeretesek, mely miatt részletes belgyógyászati-hepatológiai kivizsgálása történt, lipidambulancián gondozzák. 2010-ben a melléktünetként panaszolt, újonnan jelentkező, gyakori alsó végtagi distalis paraesthesiák kivizsgálása során ENG-vizsgálat által az irodalmi adatoknak megfelelően a n. suralis sensoros vezetési sebességének és a n. tibialis posterior motoros vezetési sebességének szignifikáns lassulása igazolódott. Mindezek alapján a beteg rehabilitációs programjának módosítására került sor. Következtetés: Esetünkben egyéb toxikus ágensek kizárásával az érzőidegek és különösen az alsó végtagok hosszabb idegeinek korai axonalis károsodásának hátterében a hypertriglyceridaemia szerepe merül fel legnagyobb valószínűséggel, és újabb adatot szolgáltat ahhoz, hogy a hypertriglyceridaemia is befolyásolja a perifériás idegek vezetési sebességét. Az ismertetett eset alapján javasolható, hogy a polyneuropathiára jellemző tünetegyüttes hátterének vizsgálatakor a szérum trigliceridszintje is kerüljön számításba. Az eset egyúttal felhívja a figyelmet a rehabilitáció folyamatában a diagnosztikai tevékenység fontosságára.

112


V.01

A komplex rehabilitációs mesterképzés első tapasztalatai Vekerdy-Nagy Zsuzsanna, Dézsi Beáta DEOEC, Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék

Téma felvetése: A komplex rehabilitáció mesterképzés egy új lehetőség a rehabilitációs team nem-orvos tagjai számára az átfogó rehabilitáció elméletének és gyakorlatának megismerésére. A képzésre a rehabilitációs team bármelyik diplomás tagja jelentkezhet. A képzés tartalmilag átfogja a rehabilitáció egészségügyi, szociális, foglalkoztatási és pedagógiai területeit, ismereteket ad a kutatás, a szervezés és a gyakorlati tennivalók körében. Mivel még kevesen tudnak e képzési formáról, ezért az első év tapasztalati alapján szeretnénk bemutatni azt. Módszer: A felvételiken és az első évfolyam oktatása során tapasztalt számszerűsíthető vagy/és minőségi szempontból értékelhető adatok retrospektív feldolgozása. Eredmények: A 2010/2011-es tanévre 165-en jelentkeztek, közülük 117-en el is jöttek a felvételi elbeszélgetésre. Felvételre került 86 fő (68 levelező és 18 nappali képzésre), akik közül az első évet befejezte mintegy 50 fő. A 2011. évi felvételire jelentkezők száma 103 volt, a felvételin megjelent 68 fő. Felvételt nyernek várhatóan kb. ötvenen. A felvételi ponthatár 2010-ben a levelező szakon 57, a nappalin 45 pont volt. Ebben az évben a ponthatárok a teljesítmények alapján várhatóan közelítik a 80 pontot. Az első évfolyam hallgatói már 2010 őszén végeztek egy közös kutatómunkát, amelynek eredményéről a 2011-es Fiatalok Fórumán számoltak be. A kutatás tárgya a saját lakóközösségeikben található középületek akadálymentességének felmérése volt az ORFMT munkatársai által összeállított kérdőív alapján, amit a hallgatók validáltak. A felmérést követően az értékelést is ők végezték. Azóta a kérdőív segítségével romániai közösségekben is folyik az akadálymentességi felmérés kollaboráció keretében. Az önálló kutatómunkára felkészítés jegyében klinikai vizsgálatokban is részt vettek életminőség-kutatás területén. A második félévben az évközi dolgozataikból előadásokat tartottak „minikonferencia” keretében, gyakorolva ezzel a tudományos kutatási eredmények prezentálásának módját is. Az első évben több az elméleti ismeretátadás, mint a gyakorlati, de már ekkor is számos terepgyakorlaton vettek részt a rehabilitációs medicina és a foglalkoztatási rehabilitáció tárgy keretében. A 24 hónapos képzés második évében a szociális ellátás, a hátrányos helyzetű közösségek megismerése, valamint a pedagógiai rehabilitáció területei kerülnek részletesebben taglalásra. A diplomamunkák témáinak kiválasztása is jórészt megtörtént, amelyben szerteágazó területek tükrözik az érdeklődést a nemzetközi kitekintést igénylő feladatoktól a helyi közösségekre vonatkozó felmérésekig. Az első évfolyamnak a tanév végére az 58%-a „maradt állva”, a többség passziválta magát, mivel nem tudott a képzésekre eljárni. A lemorzsolódás egyik fontos oka, hogy a munkahelyeken nem ismerik még e mesterképzést, és nem engedik el a munkatársakat. Következtetések: Bő egy esztendő tapasztalataiból messzemenő következtetések még nem vonhatók le. A felvételin megjelenők azonban ebben az évben már sokkal tudatosabb választásról tettek tanúbizonyságot, többen voltak az első helyen és a csak erre a szakra jelentkezők, valamint lényegesen jobb színvonalon teljesítettek. A mesterfokozat megszerzésével a rehabilitációs medicinában több jó szervezőkészségű, akár vezető funkciót is betöltő (pl. kistérségi rehabilitációs központ) szakember, továbbá a kutatómunkában élenjáró munkatárs megjelenésére számítunk. A rehabilitáció más területein, elsősorban a közigazgatásban, önkormányzatoknál, minisztériumokban, tanácsadó szolgálatokban vagy akár a médiában lehetnek hasznára a fogyatékos embereknek. A jövőre nézve fontos tennivaló, hogy meg kell találnunk a mesterképzést sikeresen elvégzők helyét a rehabilitációs medicinán belül és a komplex rehabilitáció egyéb területein, hogy megszerzett tudásukat kamatoztathassák a rehabilitáció sikere érdekében.


113

V.02

A rehabilitációs team-munka: a kommunikáció jellemzői és mintázatai a team-megbeszélésen Hámornik Balázs Péter,1 Juhász Márta,1 Vén Ildikó2 BME, Ergonómia és Pszichológia Tanszék,Budapest1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest2

Problémafelvetés: A BME Ergonómia és Pszichológiai Tanszékének Team Interakció és Kommunikáció Kutatócsoportja és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet együttműködésében folyó kutatásunk célja a rehabilitáció eredményének javítása munkapszichológiai eszközökkel. A kutatás nem magát a rehabilitációs munkát, hanem annak szervezeti támogatását, a kommunikációt, a tudásmegosztást és a betegről, a megbetegedésről alkotott közös kép kialakulásának serkentését tűzte ki célul. Az orvosi rehabilitáció, azon belül is a mozgásszervi rehabilitáció egy tudás-intenzív, interdiszciplináris terület. Hogy a rehabilitációs munka hatékony legyen, jól működő interdiszciplináris teamekre és azok eredményes együttműködésére van szükség. A hatékony team-munka előfeltétele a kommunikáció, amely hozzájárul ahhoz, hogy a team-tagok egy közös reprezentációt alakítsanak ki a munkájukról, a feladatokról, a betegről, és a rehabilitáció folyamatáról. A kommunikáció vizsgálata így közvetve a team-munka feltételeinek elemzése is. Módszer: E szempontokat szem előtt tartva végeztünk mennyiségi (közlésegységek regisztrálásából) kommunikációelemzést az Agna 2.1 és Transana szoftverek segítségével, és a team-megbeszélések minőségi, szöveganalitikai elemzését az IBM SPSS Text Analytics szoftverrel. Négy team-megbeszélés szöveganyagát vizsgáltuk, amelyeken 15 szakember 10 szakterületről vett összesen részt. A vizsgálat időszakában 58 beteg került említésre a team-megbeszélésen A team-megbeszélések összesen 4721 közlést tartalmaztak. A mennyiségi jellemzők, az idői jellemzők, és a tartami jellemzők együttesen lehetővé tették, hogy a team-munka mögöttes dimenzióit feltárjuk. Eredmények: Elsőként a betegeket három klaszterbe csoportosítottuk: visszatérő (24 fő), traumás (21 fő) és szövődményes (10 fő) betegek. A team szakemberei a legtöbbet a traumás betegekről beszéltek, majd ennél kevesebbet a visszatérő betegekről és végül a szövődményes betegekről. Ezen belül is mindkét említett betegcsoport esetében az orvosok és gyógytornászok szóltak hozzá a legtöbbet, míg a nem osztályos szakemberek kevésbé voltak aktívak. Az idői jellemzők szempontjából kirajzolódott, hogy a szövődményes betegekről kevesebb ideig beszéltek (átlagos beszélgetési idő), mint a traumás betegekről. Az átlagos beszélgetési idő egy betegről 6,98 perc volt, de ennek gyorsaságát jelzi, hogy egy átlagos megszólalás hossza 5,26 másodperc volt csak. Következtetések: Így tehát megállapítottuk, hogy mely szakemberek mely betegcsoportokkal kapcsolatban milyen arányban nyilvánulnak meg a team-megbeszélésen. Ugyanígy vizsgálva, hogy az egyes betegcsoportokkal kapcsolatos kommunikáció milyen mennyiségi és tartalmi jellemzőkkel bír, különös tekintettel a traumás sérült betegekkel kapcsolatos kommunikációra. Ezek alapján következtetéseket vontunk le a team-munkára, egyúttal annak előnyös aspektusaira és fejlesztendő területeire: a team-munka középpontjában a traumás betegek állnak. Ezen betegcsoporttal kapcsolatban folyik a legintenzívebb, a teamet involváló információcsere. A hatékonyabb team-munka támogatása ezen betegek esetében különösen fontos lenne (pl. a nem osztályos szakemberek aktívabb bevonása). Ennek megvalósításával hozzájárulhatnak eredményeink az interdiszciplináris rehabilitációs team sikeres munkájához.

114


V.03

A rehabilitációs team-munka elemzése fogalmi-tartalmi szempontból Juhász Márta,1 Hámornik Balázs Péter,1 Vén Ildikó2 BME, Ergonómia és Pszichológia Tanszék, Budapest,1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest2

Problémafelvetés: A BME Ergonómia és Pszichológiai Tanszékének Team Interakció és Kommunikáció Kutatócsoportja és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet együttműködésében folyó kutatásunk célja, a rehabilitációs munka mint interdiszciplináris orvosi team-munka vizsgálata. Ennek részeként megelőzően feltártuk a betegségről, a beteg állapotáról a rehabilitációs team tagjaiban kialakult mentális reprezentációkat. Ezen mentális reprezentációk tartalmi elemzésének felhasználásával olyan dimenziókat vizsgáltunk, melyek hozzájárulhatnak a rehabilitációs munka sikeréhez. A kutatásunk célja, hogy hozzájáruljunk a rehabilitációs teamen belüli kommunikáció javításához, és ezáltal a hatékonyabb team-munkához, áttételesen az ellátás hatékonyságának növeléséhez. Módszer: A vizsgálatunk során négy interdiszciplináris team-megbeszélésen vettünk részt, és készítettünk róluk hangfelvételt. A hanganyagok szöveggé alakításához a Trasana szoftvert használtuk, és az így kapott szöveganyagon, amely 4721 megszólalásból áll, végeztünk tartalomelemzést abból a célból, hogy a team-megbeszélés kommunikációs és tartalmi jellemzőit megragadhassuk. Mivel a teamben részt vevő szakemberek (15 résztvevő, 10 szakterületről) különböző munkaköröket látnak el és különböző napi rutinfeladataik vannak, ezért feltételeztük, hogy más szavakkal és más mögöttes dimenziókkal jellemzik, említik a betegeket, akik kezelésében együtt vesznek részt. A megbeszélések során összesen 28 beteget említettek, akiket ebben az időszakban az osztályon kezeltek. E szószintű és jelentésdimenziók szintjén lévő tartalmi különbségek megragadására az AtlasTI tartalomelemző eszközöket alkalmaztuk. Eredmények: A team-megbeszélések szövegében azonosított kommunikációs dimenziók: Állapotra vonatkozó tájékoztatás (28%), a Kérdésfelvetés (25%), a Felszólítás, utasítások adása (13,4%), Oksági viszonyok kifejezése (10,8%), Bizonytalanság kifejezése (8,8%), egymás Emlékeztetése (2,8%), Aktuális cselekvés kifejezése (2,4%). Ezen dimenziók gyakoriságát elemeztük egy team-megbeszélésen belül, és vizsgáltuk, hogyan függnek össze az olyan független változókkal, mint a Betegcsoport (1: traumás; 2: monotraumás; 3: csípőtáji törött; 4: ortopéd műtéses; 5: amputált; 6: egyéb), Korcsoport (–24 év; 25–44 év; 45–64 év; 65–), Szubjektív súlyosság (1: kevésbé súlyos; 2: közepesen súlyos; 3: nagyon súlyos), Team tagjai: orvos, gyógytornász, központi gyógytornász, főnővér, nővérek, ergoterapeuta. Következtetések: A tartalmi és interakciós dimenziókban megjelenő különbségek hozzásegítenek a team-kommunikáció és a team-munka működésének alaposabb feltárásához. Az interakció mintázata (az érintett dimenziókból) kibontható, illetve látható, hogy például a biztonság témája alulreprezentált. Több korábbi eredményünkkel egybevág az, hogy az orvos-gyógytornász párbeszéd vezeti a team-megbeszélés folyamatát, és a nem osztályos szakterületek kevésbé aktívak. A tartalomelemzés fontos adalékként szolgál a team-munkát segítő megosztott mentális modell későbbi vizsgálatához, így további kutatások kiindulása lehet. Ezek együttesen pedig hozzájárulhatnak a team-munka hatékonyságának növeléséhez, a még jobb interdiszciplináris orvosi rehabilitációs munkához.

V.04

Szemléletváltás az ápolásban – rehabilitáció Balogh Anikó Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda

Magyarországon az egészségügyi infrastruktúra az elmúlt években romló tendenciát mutatott. Ennek a folyamatnak egyik szelete az egészségkárosodással élők, a rehabilitációra, tartós ápolásra szorulók számának a növekedése. Az egészségügy rendszere folyamatosan változik. 2007. április 1. óta megváltozott a kórházak struktúrája. Csökkent az aktív ágyak száma és nőtt a krónikus és rehabilitációs ágyszám. A fekvőbeteg-ágyak mintegy 17%-át rehabilitációs


115

ággyá alakították. Ezt a szerkezetváltozást nem követte a szemlélet változása, nem jelenik meg a teljes ellátás során az aktivizáló ápolás filozófiája. Ezek a változások az egészségügyi ellátórendszernek és a szakképzésnek új kihívást jelentenek. Módszerek: Kutatásom célja a szakképzettségnek megfelelő szintű, rehabilitációs szemléletű ápolás vizsgálata, valamint a kórházi osztályokon dolgozó képzett ápolók általános és speciális rehabilitációs ismereteinek felmérése saját szerkesztésű, önkitöltős kérdőívvel. Reprezentatív kutatásom célcsoportja a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. akut és krónikus ellátásban dolgozó OKJ, BSc és MSc ápolói. Eredmények: Áttekintő képet kapunk az ápolók rehabilitációval kapcsolatos tudásáról, a képzési szinttel és a rendelkezésre álló eszközpark kapcsolatáról. Meghatározásra kerülnek a fejlesztendő pontok és a hiányosságok. Következtetések: Az eredmények felhasználhatók a szakképzésben, az egészségügyi ellátórendszer rehabilitációs szemléletének erősítésében, valamint a gazdaság, ill. a humánerőforrás fejlesztésében. Olyan többszintű modulokból álló, strukturált szakképzés lenne szükséges, ahol az eltérő képzettségű szakemberek a megfelelő modul elvégzésével meglévő ismereteiket bővíthetik, vagy új szakismeretekhez juthatnak. Másik lehetőség egy modul kialakítása rehabilitáció az ápolásban címmel, amit 3 szinten: OKJ, BSc, MSc-ben valósítanánk meg. Ennek a szemléletváltásnak be kell épülnie minden ápoló képzésébe és tevékenységébe.

V.05

A szociális munka jelentősége az egészségügyi ellátásban Farkas Lászlóné Batthyány Kázmér Szakkórház, Kisbér

Az előadásomban a kórházi szociális munka fontosságáról szeretnék beszélni. A kisbéri kórházban 2008. augusztustól működik szociális munka. A 2009 és 2010 összehasonlító statisztikai eredményei mutatják, hogy milyen nagy szükség van a kórházakban a szociális munkásokra. Sajnos jól látható, hogy nőtt a hajléktalanok száma, 2009-ben 14 fő, míg 2010-ben 21 fő volt, akiknek megoldatlan volt a rehabilitáció után az elhelyezése. A legsürgetőbb probléma az volt, hogy nem volt ruhájuk, ezért nem tudtak részt venni a rehabilitációs terápiákon. Sokuknak semmi jövedelme nem volt, az utcáról kerültek be a kórházi ellátásba. Azt is láthatjuk, hogy nő az idős, egyedülálló emberek száma, ill. az olyan időseké, akiket a mai rohanó világban a család nem tud ellátni. 2009-ben 57 fő, 2010-ben pedig 79 fő részére indítottunk szociális elhelyezésre kérelmet. Ezenkívül a 37 áthelyezett beteg száma 61 főre emelkedett. Ebben az esetben ápolási osztályra, krónikus belgyógyászatra kerültek a betegek. Munkám során azt tapasztalom, hogy mind a beteg, mind a hozzátartozók számára fontos a segítő beszélgetés. Ilyen beszélgetések alkalmával a szociális lehetőségekről, a család életéről, a problémák feltárásáról van szó. Ez tulajdonképpen egy mentális segítségnyújtás, ha szükséges, akkor a team-tagok bevonásával. Végezetül, a szociális munka másik fő feladata nemcsak az esetkezelés, hanem a koordinálás a család, a team-tagok és a beteg között, illetve az Egyesített Szociális Intézmények felé. Nagyon fontos még a kapcsolatok kiépítése, kapcsolattartás a hivatalokkal, intézményekkel. Munkánkat mindig a beteg érdekeit szem előtt tartva és az etikai kódexet szigorúan betartva végezzük.

116


P.01

A pszichológiai ellátás helyzete a rehabilitációban a 2009-es adatok alapján Lippai Zoltán, Kiss Judit Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórháza, Budapest

Célkitűzés: A hazánk rehabilitációs osztályairól bekerülő adatlapok közös nyilvántartásba kerülnek az OORI Szervezési és Módszertani osztályán. Ebből a pszichológiai ellátás helyzetét elemeztük. Azon rehabilitációs osztályok kerültek be a vizsgálatba, amelyek megtették éves kötelező bejelentésüket. A dokumentációban rögzített és a ténylegesen működő ellátás közti különbségekre keressük a választ. Módszerek: A vizsgálat az adatlapok elemzése alapján történt. Faktorok: pszichológus, kórház, osztály, ágyszám, regionális ellátás. Szakmai felosztás: mozgásszervi, kardiológiai, belgyógyászati, pulmonológiai, gyermekrehabilitáció. Eredmények: Mozgásszervi rehabilitációs osztályon a dokumentumok szerint 74 kórházban, 145 osztályon, 6000 ágyra vetítve 45 főállású, 24 részállású, 17 más osztályokkal közös státuszon lévő, 5 központi státuszon lévő, 3 elérhető minősítéssel ellátott pszichológus dolgozik. Kardiológiai rehabilitációs osztályon a dokumentumok szerint 25 kórházban, 35 osztályon, 1476 ágyra vetítve 7 főállású, 7 részállású, 10 más osztályokkal közös státuszon lévő pszichológus dolgozik. Belgyógyászati rehabilitációs osztályon a dokumentumok szerint 32 kórházban, 36 osztályon, 1300 ágyra vetítve 9 főállású, 8 részállású, 8 más osztályokkal közös státuszon lévő pszichológus dolgozik. Pulmonológiai rehabilitációs osztályon a dokumentumok szerint 17 kórházban, 21 osztályon, 800 ágyra vetítve 4 főállású, 2 részállású, 1 más osztályokkal közös státuszon lévő pszichológus dolgozik. Gyermekrehabilitációs osztályon a dokumentumok szerint 13 kórházban, 15 osztályon, 311 ágyra vetítve 8 főállású, 9 részállású, 1 más osztályokkal közös státuszon lévő pszichológus dolgozik. Következtetés: Pszichológiai ellátás tekintetében Közép-Magyarország és Észak-Alföld a legjobban ellátott régiók. Az adatokat torzítja a minimumfeltételeknek való megfelelés miatt regisztráltak száma. A valós adatokat az ORFMMT Pszichológiai Szekciója által indított felmérés, valamint a vizitációs rendszer fogja megmutatni.

P.02

Szempontok a rehabilitációs pszichológia szakmai protokolljának kialakításához Heincz Orsolya,1 Mészáros Gabriella,2 Szikriszt Éva3 Károly Gáspár Református Egyetem, Pszichológia Intézet, Budapest,1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest,2 Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő3

Problémafelvetés: Az ORFMMT Pszichológiai Szekciója megalakulása óta adatgyűjtést folytat a rehabilitációban dolgozó pszichológusok személyi és munkafeltételeiről. Az összegyűjtött adatok (szakemberrel való ellátottság, munkakörülmények, teamben való részvételük) feldolgozásáról a korábbi, ill. a jelen konferencián található beszámoló. Előadásunkban a rehabilitációban dolgozó pszichológusok diagnosztikai és terápiás tevékenységi formáiról kívánunk képet adni. A téma fontosságát a jelenlegi helyzet indokolja, mivel a különböző intézményekben dolgozó szakemberek mind formailag, mind tartalmilag rendkívül gazdag, sokszínű, de a rehabilitációs folyamatban való hatékonyság mérését nehezítő módon végzik tevékenységüket. Cél: Az indikáció és motiváció illesztésén alapuló általános szakmai modell megalkotása, amelyhez jól társíthatók a gyakorlatban jelenleg használatos módszerek és eljárások. Reményeink szerint e modell alapjául szolgálhat egy


117

egységes szakmai protokoll létrehozásának a rehabilitációs pszichológiában, amelyben az indikáció és a motiváció illesztése rendkívül fontos. A modell lehetővé teszi a protokoll differenciálását is az osztályok speciális igényeit és személyi ellátottságát illetően. Módszer: A pszichológus kollégák napi gyakorlatában használt vizsgálati eljárások, terápiás formák, módszerek osztályozása, validitásának, adaptációjának ellenőrzése és modellünkbe való illesztése. Következtetés: Az adatgyűjtés és feldolgozás alapján megállapítottuk, hogy a használt diagnosztikai eszközökben nincs jelentős eltérés, így kialakítható belőlük egységes, hierarchikus és összehasonlítható tesztbattéria. Ezt az alapot lehet az adott rehabilitációs osztály specifikumainak megfelelően kiegészíteni. Viszont a terápiás módszerek, formák területén jelentős különbségekkel találkoztunk, illetve jóval szerényebb szakmai lehetőségekről számoltak be a kollégák, holott a rehabilitációs pszichológia eszközei az életminőség javításában rendkívüliek. A jövőben ezen a területen szeretne a szekciónk a kollégák segítségére lenni, mind tapasztalatcserével, mind képzések szervezésével.

P.03

Mit várnak a team-tagok a pszichológustól? Minőségbiztosítási kutatás Kiss Judit,1 Mészáros Gabriella,2 Lippai Zoltán,1 Szikriszt Éva3 Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórháza, Budapest,1 Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest,2 Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő3

Célkitűzés: Az ORFMMT Pszichológiai Szekciója 2011. márciusi szekcióülésén az a döntés született, hogy készüljön a rehabilitációs szakmában dolgozó pszichológusok körében egy felmérés. Célja a minőségbiztosítás fejlesztése. Témája: Mit várnak a team-tagok a pszichológustól? Ennek értelmében országos felmérés indítását kezdeményeztük. Módszerek: Az OORI Módszertani Központjának küldött éves jelentések alapján azokat az osztályokat keressük meg, ahol a jelentési kötelezettség alapján pszichológus dolgozik. Döntően a mozgásszervi rehabilitációban és a gyermekrehabilitációban dolgozó pszichológusok tartoznak első körben a célcsoportba. Személyesen, valamint telefonon vettük fel a kapcsolatot a rehabilitációs osztályokkal. Ezután elektronikus levélben kértük a kutatásban való részvételt. Kérdésünk: Mit vár Ön az osztályán dolgozó pszichológustól? Kértük, hogy a feltett kérdést juttassák el az osztályukon dolgozó minden team-tagnak. A válaszadás írásban történik. Egyéni válaszadást várunk (nem munkacsoportonként összevonva). Meghatároztuk a team-tagokat: orvos, ápoló, logopédus, zeneterapeuta, szociális munkás, gyógytornász, konduktor, ergoterapeuta, sportterapeuta, fizikoterápiás asszisztens. Mindezek mellett az alábbi adatokat is vizsgáljuk: Melyik kórházban, ill. osztályon készült a felmérés? Hány fős osztályt látnak el a dolgozók? A team tagjainak száma, részletezve szakmák szerint. Eredmények: Előzetes eredmények állnak rendelkezésünkre. Összesen 43 rehabilitációs osztályt kerestünk meg eddig telefonon, ill. személyesen. Ebből 12 Budapesten, 31 vidéken található. 16 osztályból az osztályon dolgozó kollégák ismerete szerint 10 helyen nem dolgozik pszichológus, 4 helyen nem tudják, dolgozik-e pszichológus az osztályon, ill. ha dolgozik is, ők személyesen nem ismerik, 2 osztállyal a weblapon található elérhetőségek alapján nem lehet a kapcsolatot felvenni. 27 osztályon (12 budapesti és 15 vidéki kórházban) fogadták az e-maileket, itt név szerint tudjuk, kik a pszichológusok. Következtetés: A minőségbiztosítási kutatás eredményei a rehabilitációban dolgozó pszichológusok szakmai presztízsének megítélését szolgálja, a szakma és az ORFMMT felé egyaránt jelzésértékű a szakmai fejlődés érdekében.

118


P.04

Baleset utáni pszichés traumák feldolgozásának útjai Pintérné Ambrusz Aliz Kenézy Kórház–Rendelőintézet, Debrecen

A súlyos baleseti sérülésekre nem lehet felkészülni. Az egészséges emberből egy pillanat alatt lesz súlyosan sérült, és a sérülések kihatással vannak egész életére, szociális hálójára. A mindennapi ápolásuk, gyógyításuk során sokszor tapasztaljuk, hogy az elszenvedett testi és lelki sérüléseket többféle módon dolgozzák fel betegeink. Van, aki keményen harcol és küzd, és van, aki látszólag feladja, így a gyógykezelésben való együttműködése problematikus. A baleset feldolgozásának különféle módjai vannak, több elmélet született a különféle megküzdési módokról. Ha a megküzdés sikertelen, a páciens nem tud alkalmazkodni az új helyzethez, szélsőséges esetben PTSD-ről (poszttraumás stressz zavar) beszélünk. A feldolgozás pozitív irányú útja a poszttraumás növekedés (PTN), mely során a beteg a trauma transzformatív ereje által pozitív személyiségváltozást, fejlődést él meg. E folyamat sem mentes nehézségektől, fájdalmaktól, de talán hozzásegíthetjük betegeinket, hogy a jövőben teljes értékű, boldog életet tudjanak élni. Az osztályos team-munka ebben a folyamatban különösen fontos.

P.05

Tud menni, de mégsem tud közlekedni? „Rejtett” közlekedési problémák lehetséges háttere Pollák Ildikó, Vízvári Anikó, Sudárné Erdős Júlia, Erdős Márta Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Központi Rehabilitációs Osztály, Budapest

Előzmények, célkitűzés: Az előadás két olyan, már hosszasabban rehabilitált beteget mutat be, akiknél a mégoly alapos vizsgálatok sem tudták jelezni a súlyos közlekedési problémákat. A meglepő eredmények hátterét mutatjuk be. Személyek: 57 éves férfi, 10 hónapja GM roham, contusiós vérzés; 38 éves nőpáciens, 15 hónapja agytörzsi vérzés. Módszerek: Esettanulmányok. Neuropszichológiai és pszichológiai vizsgálatok, tesztek, valamint gyógytornász és ergoterapeuta felmérései, megfigyelései. Képalkotó vizsgálatok. Eredmények: A két esetben a közös tényező a közlekedési helyzet által megkívánt gyors integrálási képesség sérülése (a vizuális információfeldolgozás és a mozgástervezés és -kivitelezés időbeli összehangolási készsége), azonban a két esetben ennek különböző szintjei károsodtak. Megjegyzendő az is, hogy a nőpáciens esetében a pszichés tényezőknek nagyobb szerepe volt a közlekedési probléma elhúzódásában. Következtetés: A két esetben mintegy „véletlenül” derült fény a közlekedési zavarokra, pedig ez a képesség egyébként járóképes páciensek esetében nagymértékben szükséges az önálló életvitel, munkavállalás szempontjából. Érdemes tehát a vizsgálatban célzottan is rákérdezni, illetve kórházon kívüli, életszerű helyzetben is vizsgálni, és a rehabilitációjára nagyobb hangsúlyt fektetni.


119

P.06

Rorschach-próba stroke-os betegnél? Két stroke-on átesett beteg összehasonlító esetismertetése a Rorschach-próba tükrében Karászi Edit Kenézy Kórház–Rendelőintézet, Debrecen

Problémafelvetés: Stroke-ot elszenvedett betegeknél sokszor tapasztalható, hogy valamilyen módon regresszióba kerülnek, sajátos viselkedésminták, reakciómódok jelentkeznek. Ez az érzelmi regresszió a premorbid személyiségtől függően más és más lehet. A betegek elemi megrendülést, szinte halálfélelmet élhetnek át, ami jelentkezhet posztstroke depresszió formájában, de találkozhatunk szorgalmas „diákokkal” is, akik minden foglalkozáson részt vesznek és céljuk a fejlődés. Másszor pedig a közönnyel találkozunk, és azt mondjuk, hogy a beteg nem elég motivált, nem akarja, nem tesz meg mindent gyógyulása érdekében, sokkal többre lenne képes, de nem csinálja. Osztályunkon körülbelül egy időben tartózkodott két ilyen beteg. Egy fiatalabb nőbeteg és egy valamivel idősebb férfi beteg, mindkettőjük diagnózisában bal oldali hemiplegia szerepelt, és a team tapasztalata mindkét betegről az iniciatívahiány, az akarati élet súlyos zavara volt, továbbá az inadekvát betegség- és jövőkép. Feltehető volt, hogy mindez sérülésükkel áll összefüggésben. Hogyan érhető tetten az ilyen típusú személyiségváltozás a projektív tesztekben? Mit mondhat a stroke-ról a Rorschach-próba vagy a MAWI intelligenciateszt, a pszichológus két fő „fegyvere”, s hogyan kommunikálható ez a team felé, hogy mégiscsak a beteg érdekeit szolgálhassuk? Módszerek: Exploráció: a beteg megismerése és a team-tagok tapasztalatainak begyűjtése. Rorschach-személyiségteszt és a MAWI intelligenciateszt felvétele. Visszajelzések a betegek, illetve a team-tagok részére, ami már terápiás intervenció, továbbá szupportív pszichoterápia a betegekkel. Vizsgálati személyek: 1. Mónika, 37 éves, egyetemet végzett közgazdász, kiváló angol nyelvtudással, megalapozott ambíciókkal, ígéretes karrierrel, amit 4 évvel ezelőtt szülés folyamán bekövetkezett súlyos stroke-ja tört derékba. Önellátásában sok segítséget igényel. Bal felső végtagban a mozgások nem indultak be, de segédeszközzel, rövid távon járóképes volna, önellátásában, életvitelében is „többet tudna” a team véleménye szerint. Mi állhat iniciatívahiánya hátterében? 2. Ferenc, 55 éves, egyetemet végzett jegyző, elvált, egyedül él, két felnőtt gyermeke van, munkaalkoholista, túlhajszolt életet él, friss történéssel, 3 hetes stroke-kal került osztályunkra. Funkciói hasonlóak Mónikáéhoz, de még több segítséget igényel, még betakarózni sem takarózik be egyedül. Miért nem teszi meg, amit meg tudna tenni? Eredmények: A teszteredményekben az alábbi közös vonások mutatkoznak. A betegek az organikus személyiségváltozás jegyeit mutatják, ami a Rorschachban elsősorban nem az Organikus Skálán jelentkezik esetükben, hanem a valóságfunkciók patológiás romlásában (F% 40–70% között, Regr. I., Real. I. gyenge, de V. tbl. megoldása adekvát), ami abban nyilvánul meg, hogy csak az egyszerű, jól begyakorolt, rutinszerű realitásban képesek boldogulni, tágabb értelemben a helyzetüket nem képesek a valóságnak megfelelően kezelni, a személyiséget összetartó kontrollfunkciók kórosan hanyatlottak. Viselkedésük dependens, sztereotipizált (V% 50% körül, T% 70–80%), ami biztonságérzetet ad egyébként labilissá vált érzelmi életükkel szemben (átdolgozatlan színválaszok, paradox reakciók). A két beteg különbözik a belső tartalmak tekintetében. A „friss” stroke-os beteg képzetáramlása feszült, képzeleti kompenzációt folytat, míg a 4 éve ebben az állapotban lévő beteg kiüresedett, elsivárosodó. Intelligenciastruktúrájuk is nagyon hasonló. Verbális intellektusuk magas (vagy igen magas), míg performációs készségeik az igen alacsony intelligenciaövezetbe esik. A gyakorlati készségek ilyen mérvű romlása megfelel az elszenvedett stroke helyének a féltekei funkciók felosztása tekintetében. Az organikus indexek minden esetben jeleznek. Következtetés: Az intelligenciastruktúra jellegzetes változása e két stroke-os beteg esetében megfeleltethető annak a viselkedésnek, amit a team tapasztal: minimálisra csökkent gyakorlati készségek az életvezetés során. A valóságfunkciók, illetve a személyiség nívójának csökkenése, regressziója hátterében is organikus sérülés áll, s ez okozza az érzelmi-akarati élet zavarát. Az elvégzett vizsgálatoknak közvetetten volt terápiás konzekvenciája a betegekre

120


nézve, hiszen az önmagukra vonatkozó belátóképességük sérült, viszont a team ily módon másként viszonyulhatott a betegekhez, elégedettebbek lettünk azzal, amit a betegek „még így is” teljesíteni képesek. Azt a terápiás szemléletet próbáltam kialakítani, hogy a beteg sérült funkcióit (mentálisakat, lelkieket és fizikaiakat egyaránt, de még az akarati életet is) a beteg környezetének kell kiegészítenie, a regresszió és a beteg valódi szükségleteinek elismerése által. A fiatalabb nőbeteg rehabilitációja jó pályára állt, míg a férfi betegre még valószínűleg várnunk kell, hogy a valóságot legalább annyira elismerje, hogy betegségét kissé képes legyen elfogadni, ez feltehetően még idő kérdése.

LK.01

Akut szívinfarktuson átesett betegek pszichés jellemzőinek vizsgálata B. Rafael Beatrix,1,3,4 Balog Piroska,5 Szász Károly,2 Simon Attila,6 Pálinkás Attila,7 Drótos Gergely3 Mellkasi Betegségek Szakkórháza,1 Kardiológiai Rehabilitációs Osztály,2 Deszk, SZTE, Klinikai Központ, Pszichiátriai Klinika, Szeged,3 Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Budapest,4 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Magatartástudományi Intézet, Budapest,5 Állami Szívkórház, Balatonfüred,6 Erzsébet Kórház, Belgyógyászati Osztály, Hódmezővásárhely7

Előzmények: Számos tanulmány számol be a pszichológiai stressz és a cardiovascularis megbetegedések kapcsolatáról. A krónikus stressz következtében kialakult negatív érzelmi állapotok (depresszió, szorongás, vitális kimerültség) fontos cardiovascularis rizikótényezőt jelentenek. A vizsgálat célja kardiológiai rehabilitációs osztályra (Deszk, Balatonfüred, Hódmezővásárhely) kerülő, akut szívinfarktuson átesett betegek pszichés állapotának és életminőségének a vizsgálata (N=100). Módszer: A krónikus stressz, szorongás, depresszió, valamint vitális kimerültség mértékét és előfordulásának gyakoriságát vizsgáltuk (Észlelt stressz kérdőív, Stresszforrások kérdéssor, Spielberger vonásszorongás kérdőív, Beck depresszió kérdőív, Rövidített vitális kimerültség kérdőív) és elemeztük életminőségüket (WHO általános jól-lét skála). Eredmények: A betegek 65%-a a szívinfarktust megelőző egy hónapban az átlagosnál nagyobb mértékű krónikus stresszt élt át (N=97) és 34%-a vitálisan kimerült volt (N=100). Stresszforrások tekintetében első helyen a munkakörrel, második helyen a gyerekkel kapcsolatos stressz szerepelt. A „stresszes személyek” szignifikánsan nagyobb szorongás (47,6 vs. 36,5; p<0,001), depresszió (13,4 vs. 6,9; p<0,001) és vitális kimerültség értékeket (7,9 vs. 3,9; p<0,001) mutattak a „nem-stresszesekhez” képest, életminőségük pedig gyengébb volt (5,9 vs. 7,9; p<0,002). A még dolgozó személyek (N=54) jól-léte alacsonyabb szintű volt a nem aktívakhoz (nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, N=46) viszonyítva (6,4 vs. 6,8; p=0,05). Következtetés: Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy a kardiológiai rehabilitáció során fontos a betegek pszichés állapotának vizsgálata és szükség esetén pszichológiai támogatása, gondozása.


121

LK.02 A rehabilitáció effektivitásának mérése aktivitásmonitorozással COPD-s betegekben Varga János, Aranyász Krisztián, Somfay Attila SZTE, ÁOK, Tüdőgyógyászati Tanszék, Csongrád Megyei Önkormányzat, Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk Bevezetés: A krónikus obstruktív tüdőbetegek (COPD) életminőségét aktivitásszintjük meghatározza. A COPD-s betegek rehabilitációjának hatásfoka a terheléses élettani változók mellett a napi aktivitással jellemezhető. Módszerek: 10 COPD-s beteg (FEV1: 59±17 ref%, életkor: 62±10 év, BMI: 22±5 kg/m2) 8 hetes felügyelt, magas intenzitású kerékpárkondicionálást végzett. A program előtt és 8 hét múlva a terhelés élettani változókat, és a napi aktivitást mértük. Aktivitásmonitorozással az eltérő testhelyzetekben, illetve a mozgás során töltött idő százalékos aránya mellett a lépésszámot, és a becsült energiaráfordítást határoztuk meg. Eredmények: A COPD-s betegek maximális teljesítőképessége nem (WRmax: 77±19 vs. 84±20 Watt), azonban az aerob kapacitás (VO2: 1,07±0,36 vs. 1,31±0,07 l/min.; p<0,05) és a laktátküszöb (LAT: 0,70±0,19 vs. 0,87±0,21 l/ min.; p<0,05) jelentősen javult. A tréningprogramot követően változott a betegek napi aktivitása (fekvési idő: 24±14 vs. 12±11%; mozgási idő: 8±4 vs. 13±3%, p<0,05). A fekvésre fordított becsült energiafelhasználás változott (fekvés: 20811±16443 vs. 13836±18712 Watt, p<0,05). A rehabilitáció hatása a lépésszám növekedésben is megnyilvánult (3332±2871 vs. 5058±2920, p<0,05). A mozgással töltött időszázalék összefüggést mutatott a WRmax-val (r2=0,44, p<0,05), illetve a FEV1-vel (ref%) (r2=0,24, p<0,05). Következtetések: Az aktivitásmonitorokkal árnyalt képet kaphatunk a rehabilitáció hatásfokáról, amit nem csak a maximális teljesítőképesség jellemez. Az aktivitási adatok alapján a rehabilitációs tevékenység javítása, optimalizálása felmerül.

LK.03 „Illat-felhő” (gégeeltávolított betegek szaglás- és légzésrehabilitációja) Niklai Erzsébet,1 Móricz Péter,2 Kiss Péter3 Sárvári Önkormányzati Kórház, Rehabilitációs Osztály,1 PTE KK, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, Pathologiai Intézet, Diagnosztikai Központ,2 PTE ÁOK, VI. éfv.3 A teljes gégeeltávolítást követően a felső légutak kirekesztődnek a ventillációból, aminek következtében a szaglás, az ízérzés, a beszéd és a respiratorikus funkciók súlyos zavart szenvednek. Munkánk célja az volt, hogy betegeink szaglás- és légzésfunkcióit vizsgálni és javítani tudjuk. Betegek és módszer: 12 laryngectomizált beteget vizsgáltunk. Az általános állapot, a szubjektív szaglás és ízérzés felmérésére a standardizált QLQ-C30 teszt alapján szerkesztett kérdőívet használtuk, melyet egy 42 fős kontrollpopulációval is kitöltettünk. A páciensek olfaktórius funkciójának javítására a Nasal Airflow-Inducing Maneuvert (NAIM) tanítottuk be, melynek hatékonyságát a 3 hónap eltelte utáni kontrollal mértük fel. A vizsgálathoz az általunk szerkesztett U csöves manométert és a Sensonics Inc. cég standardizált The Smell Treshold Test-jét (STT) használtuk. Az area olfactoria objektív vizsgálatára elsőként alkalmaztunk fMRI vizsgálatot. A respiratorikus funkciók mérésére a Jaeger Master Screen teljestest-pletysmograph 4,5-t használtuk, mellyel elsőként tudtunk légzésfunkciókat mérni tracheostomás betegeken. Eredmények: A kérdőíveket elemezve kimondhatjuk, hogy a gégeeltávolított betegek szaglása szignifikánsan roszszabb a kontrollpopulációénál. A STT-vel regisztrálva a NAIM megtanulása után az értékek átlagosan 47%-kal növekedtek, a légzésfunkciós vizsgálatok során kapott statikus, dinamikus paraméterek és az áramlástérfogat görbe alakja jól korrelált az egészséges populáció értékeivel. A vizsgálat ismételten is jól reprodukálható volt.

122


Következtetés: A NAIM szubjektív szaglásjavuláson kívül szignifikáns fMRI-n is látható objektív javulást is eredményez. A respiratorikus funkciók mérésére kidolgozott módszer a későbbiekben alkalmas lesz a laryngectomizált betegek pulmonalis rehabilitációjának objektív vizsgálatára.

LK.04 Osteoporosis-szűrés a JAON Légzésrehabilitációs Osztály krónikus légzőszervi betegei között Tímári Erzsébet,1 Takács Veronika,2 Hegedűsné Komlósi Anita1 Jósa András Oktatókórház, Légzésrehabilitációs Osztály,1 Dietetikai Szolgálat,2 Nyíregyháza Célkitűzések: A krónikus légzőszervi betegek táplálkozási szokásai eltérnek az egészséges táplálkozás irányelveitől. Vizsgálatunk célja a Légzésrehabilitációs Osztályon az osteoporosis és a táplálkozás összefüggésének igazolása a krónikus légzőszervi betegeknél. Módszerek: A vizsgálatot ultrahangos csontsűrűségmérővel és a táplálkozási anamnézis felvételével végeztük, különös tekintettel a kalcium- és D-vitamin-tartalmú ételek fogyasztására. A vizsgálatban a 2010. 10. és 2011. 02. között mért 93 beteg adatai szerepelnek. Eredmények: A magyar lakosság tizede szenved osteoporosisban, ennek hatvan százaléka ötven év feletti nő. A krónikus légzőszervi betegségek nem hajlamosítanak a betegség kialakulására, de a fizikai teljesítőképesség betegség miatti csökkenése általi mozgásszegény életmód, a terápia részét gyakran alkotó szteroid gyógyszerek tartós szedése már igen, különösen akkor, ha ehhez társul még az elégtelen kalciumbevitel és egyéb hajlamosító tényezők is. A vizsgált 93 beteg 19%-ának lett optimális a csontsűrűsége, 44%-ának enyhe eltérést, 28%-ának közepes és 6%-ának súlyos eltérést mutatott. A negatív eltérést mutató betegek 48%-a volt nő és 27%-a férfi. A súlyos eltérést mutató betegek 83%-a 70 év feletti volt. A vizsgált betegek negyede fogyaszt naponta elegendő kalciumot. Következtetések: Az eredmények ismeretében a prevenció és a betegség szűrésének szükségességét hangsúlyozzuk. A reumatológiai szakrendelésre küldött – 1 alatti csontsűrűséggel rendelkező – betegek kezelése így hamarabb elkezdődhetett, valamint a betegek megfelelő étrendi tanácsokban részesülhettek. Önmagában a krónikus légzőszervi betegség nem hajlamosít az osteoporosis kialakulására, de a betegség vagy a betegség kockázatának korai felismerésével az állapot étrendi változtatásokkal is visszafordítható.

LK.05 Állóképességi tréning hatásának felmérése ergospirometria segítségével intézeti légzésrehabilitációs programban részt vett betegeinknél Koncz Mária, Hegedűsné Komlósi Anita Jósa András Oktatókórház, Légzésrehabilitációs Osztály, Nyíregyháza Célkitűzések: Intézeti légzésrehabilitációs programban részt vevő COPD-s és egyéb krónikus légzőszervi betegeink a komplex program részeként a program legfontosabb elemének tartott állóképességi tréningeken vesznek részt.


123

A betegek állóképességének változását a program hatására különböző módszerekkel vizsgálhatjuk. Előadásunkban ezekre térünk ki. Módszerek: 1. program előtti, program utáni 6 perces járástávolság-teszt, 2. tünetlimitált, progresszív terheléses ergospirometriás vizsgálat program előtt és után, 3. konstans terhelés melletti ergospirometriás vizsgálat program előtt és után. Eredmények: A program 8-9. hetében elvégzett kontroll terheléses vizsgálatok mindhárom módszere az esetek jelentős százalékában a terhelési tolerancia javulását igazolta. A legmarkánsabban a terhelhetőség változása, javulása a konstans terhelés melletti időméréses ergospirometriánál mutatkozott. Következtetés: A fentiekre tekintettel kontrollvizsgálatok során az állóképesség változásának lemérésére a konstans terhelés melletti ergospirometrias vizsgálatot tartjuk a legcélravezetőbbnek.

M.01 Az osteoporosisos beteg rehabilitációja (UMRS PRM program) Bors Katalin,1 Ferencz Viktória,2 Mészáros Szilvia,2 Hodinka Barbara,1 Jánosházi László,1 Kinda Ildikó,1 Krunity Xénia,1 Mihalovics Lászlóné,1 Pávai Péterné,1 Milák Ágnes,1 Pivoda Tamásné,1 Sárosi Kriszta,1 Verebes Andrásné,1 Lakatos Iván,1 Horváth Csaba2 Fővárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő, Visegrád,1 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest2 Célkitűzések: Az osteoporoticus csonttörések a mortalitás, morbiditás jelentős fokozódását okozzák. Ellátásuk számottevő költséggel jár, továbbá a csonttörés következtében a betegek életminősége nagymértékben romolhat. Az osteoporosisos beteg rehabilitációjának célja, hogy a beteg a funkció és függetlenség legnagyobb fokát elérje, miközben életminősége javul, fájdalma lehetőség szerint csökken, a további csonttörések kialakulási valószínűsége mérséklődik és a csonttömeg csökkenésének üteme mérséklődik. Vizsgálatunk célja a rehabilitációs program hatékonyságának felmérése osteoporosisos betegek körében. Módszerek: A Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház rehabilitációs programjába ez idáig 802, 30 évnél idősebb osteoporosisos beteget vontunk be (79 férfi, 723 nő, átlagéletkor 72,2±10 év). A beválasztott páciensek osteoporosisos csonttörés miatt vagy egyéb okból kerültek rehabilitációra, amely esetekben kísérő betegségként osteoporosis is szerepelt. A rehabilitációs programot a páciens igényeinek megfelelően alakítottuk. A rehabilitációs tevékenység hatékonyságát kérdőívek és funkcionális tesztek segítségével mértük fel, amelyeket a rehabilitációs tevékenység előtt és a fekvőbeteg-rehabilitáció befejeződésével, illetve az elbocsátás után fél, majd 1 évvel végeztünk el. Az alábbiakban a féléves követés eredményeit ismertetjük 280 beteg esetén, QUALEFFO (Quality of Life Questionnaire of the European Foundation for Osteoporosis) kérdőív használatával. Eredmények: Az összes követésre kerülő páciens közül 157 esetben csípőtáji, 167 esetben csigolya-, 175 páciensnél alkar-, 164 betegnél váll-, humerustörés következett be. A QUALEFFO domain score-ok alapján a rehabilitációs fekvőbeteg-intézményből történő elbocsátás után a fájdalom (43,3±30,9 vs. 33,9±25,7), mindennapi élettevékenység (41,6±27,5 vs. 35,5±22,9) és az általános egészségi állapot megítélése (153,1±37,4 vs. 114,7±37,8) javult szignifikánsan (p<0,05, párosított mintás t-próba), míg a házimunka, mozgékonyság, szabadidős tevékenység és szellemi állapot javulása nem következett be. A csípőtáji csonttörést elszenvedett betegek esetén a hazabocsátás után nem igazolódott javulás egyik fent említett domain esetében sem.

124


Következtetés: Eredményeink alapján kimondhatjuk, hogy a fekvőbeteg-rehabilitációs tevékenység után is javulhat a beteg életminősége, azonban bizonyos életminőségi paraméterek javítása további ambuláns rehabilitációs kezelést tesz szükségessé. Súlyosabb esetekben, csípőtáji csonttörés után ambuláns rehabilitációs kezelés vagy ismételt hospitalizáció nélkül nem várható az életminőség további javulása.

M.02 Osteoarthritis hialuronsavval történő kezelésének hatékonysága a computeres dynamometria és funkcionális indexek tükrében Furákné Szabovik Renáta, Tóth Beáta, Kiss Anna Ágnes, Duray Péter, Fejes Norbert, Gruber György, Péter Endre, Sonkodi Gábor Erzsébet Kórház, Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Kakasszék Cél: Az egyik térdízületbe hét naponta beadott, összesen 3 ampulla intrarticularis hialuronsav hosszabb távon kifejtett közvetett fájdalomcsillapító hatása következtében, a propriocepció javulásán keresztül feltételezzük a combfeszítő izomzat erősödését is. Az erősödést forgatónyomatékkal szemléltetjük. Ennek objektivizálására vesszük igénybe a dynamometert. Célunk igazolni és egyben mérni a gyógyszer ezen várható effektusát. Betegek és módszer: 40 önkéntes, 45 és 75 év közötti (20 férfi, 20 nő), II.-III. std. térdízületi OA-ban szenvedő beteg combfeszítő izomzatának maximális akaratlagos forgatónyomatékának mérése rögzített szöghelyzetekben, izometrikusan, 5 fokonként, 20–90 fok között. A kontrollmérések a kezelés befejezését követő 8. és 16. héten voltak. Ezzel párhuzamosan funkcionális indexek felvétele történik (WOMAC, Lequesne index). A beválasztott betegek BMI-je alapján kizárjuk a vizsgálatból az extrém obesitassal (>35 kg/m2) rendelkezőket. Feltétel még, hogy a vizsgálati periódus alatt az addig is igénybe vett, szokásos gyógytornán kívül egyéb fizioterápiát, NSAID-t, szteroidot és opiáttartalmú analgeticumot, chondroprotectiv szert a vizsgált páciensek ne kapjanak. Eredményeink: A Lequesne index total score különbség mind a 8., mind a 16. héten szignifikánsan alacsonyabb volt a kiinduláshoz viszonyítva (p<0,05). A Womac-TSS és Womac-TPS változása a vizsgált 8. és 16. héten szignifikánsan alacsonyabb volt a kiinduláshoz képest (p<0,05). A forgatónyomaték, izomerő növekedése a teljes mintára nézve a 2. és 3. méréskor is növekedett a kiindulás állapothoz képest, azonban csak a 8. héten volt statisztikailag szignifikáns mértékű (p<0,05), a 16. héten már nem. A nagy szórás miatt a mintát homogenizáltuk életkor és nemek szerint. Így a fiatalabb nők (45–60 év) esetében a 8. és 16. heti mérés esetén is igazolható a szignifikáns mértékű izomerő-növekedés (p<0,05). Jelentősebb mellékhatás nem lépett fel (1 esetben bőrpír), és valamennyi alany befejezte a vizsgálatot. Következtetések:Az intraarticularisan alkalmazott hialuránok hatékonyan csillapítják az osteoarthritises fájdalmat, javítják az ízület működését, az életminőséget. Jól tolerálhatók, ritkán okoznak mellékhatásokat, melyek általában enyhék, továbbá ártalmatlanok és múló jellegűek. Ez a gyógymód feltehetően költséghatékony is egyben, mely csökkentheti az NSAID-felhasználást, illetve elodázhatja az ízületi porc-pótló műtétet.


125

M.04 A beteg számára is könnyen értelmezhető mobilitást felmérő teszt (Timed Up and Go, TUG) alkalmazása a rehabilitációs felmérésben, a terápia hatékonyságának a megítélésében és a beteg motiválásában Szedlákné Nagy Gabriella, Sándorné Nagy Anna, Tóth István BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, II. Rákóczi Ferenc Kórház telephely, Szikszó Problémafelvetés: A rehabilitációban egyértelműen fontos az állapotfelmérés nemcsak a funkciók, hanem a tevékenységek területén is. Kiemelten fontos, hogy ezek a felmérések reprodukálhatók, pontosan mérhetők, könnyen megvalósíthatók és lehetőleg a beteg számára is értékelhetők, érthetők legyenek. Olyan mobilitást felmérő tesztet alkalmaztunk, amely több tevékenységet mér föl (ülésből felállás, elindulás, fordulás, megállás, leülés, esetleges segédeszköz-használat). Egyéves beteganyagon vizsgálatuk a TUG alkalmazhatóságát, eredményeit és a betegek motiválásában való alkalmazhatóságát. Betegek és módszer: 2010-ben az osztályon 359 beteget kezeltünk, az ápolást indokló fődiagnózis alapján belgyógyászati betegek (34,8%), mozgásszervi betegek (48,5%), agyi vascularis betegek (5,6%), organikus idegbetegségben szenvedők (4,5%), traumás betegek (1,7%) és perifériás érszűkületben szenvedők (5%) voltak. Átlagéletkoruk 62,4±9,65 év, a férfi/nő arány 0,40 volt. A betegek felvételekor adatbázisban rögzítettük többek között nemüket, életkorukat, az ápolást indokló fődiagnózist, felvételkor és elbocsátáskor részletes FIM-értéküket. Az év során 67 mobilitási problémával is bíró betegen mértük fel felvételkor és elbocsátáskor a TUG tesztet (ápolást indokló fődiagnózis alapján megoszlásuk: belgyógyászati beteg 19 [28,4%], mozgásszervi beteg 36 [53,7%], agyi vascularis beteg 8 [11,9%], organikus idegbeteg 2 [2,98%], perifériás érszűkületes beteg 2 [2,98%]). A férfi-nő arány 0,31, a betegek átlagéletkora 64,5±12,6 év volt. A TUG értékeit és változását elemeztük, illetve a TUG értékeit és változását összehasonlítottuk a motoros FIM értékeivel, azok változásaival. Irodalmi adatok felhasználásával team-megbeszélésen vettük sorra a teszt alkalmazása során fellépő esetleges nehézségeket. Eredmények: 67 betegnél történt felvételkor és elbocsátáskor sikeres TUG teszt végzése. A felvételi átlag 15,17 másodperc, a távozási 11,32 másodperc volt. Ez átlagosan 3,82 másodperc (20,7%) javulásnak felel meg. A TUG-értékek és a motoros FIM-értékek változása között korrelációt nem lehetett kimutatni (corr: 0,179). A tesztet a mobilitás felmérésében jól használhatónak, a beteg számára is könnyen érthetőnek és értelmezhetőnek találtuk. Javasoljuk a teszt elvégzése előtt a beteg számára próbateszt elvégzését abból a célból, hogy az ismeretlen feladat okozta nehézség kiküszöbölhető legyen. Megfontolható a teszt többszöri felvétele, és ezek átlageredményének a használata. Figyelembe veendő a fordulás iránya azoknál a betegeknél, akiknek valamelyik oldala sérültebb az ellenoldalinál.

M.05 A csontrendszeri fájdalmak nem gyógyszeres csillapítása Mikó Ibolya Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest Cél: Az előadás célja azoknak a nem gyógyszeres fájdalomcsillapító lehetőségeknek a bemutatása, amelyek evidenciák alapján hatékonynak bizonyultak a csontrendszeri fájdalmak csökkentésében.

126


Módszer: a csontrendszeri fájdalom definiálása, a Cohran Database-ben megjelenő metaanalízisek, RCT-k eredményeinek elemzése. Eredmények: A csontrendszeri fájdalmak leggyakoribb okának a metabolikus csontbetegségeket, a csont- és csontvelőtumorokat, az elhúzódó törésgyógyulást, az álízületképződést tekintjük. A metabolikus csontbetegségek közül az osteoporosis okozta mikrofraktúrák kapcsán jelentkező fájdalmak nem gyógyszeres csillapítására a gyógytorna, hidro-balenoterápia, TENS, interferencia, pulzaló elektromágnes (PEMF) kezelések evidenciák alapján hatékonynak bizonyultak. Csont- és csontvelőtumorokban a TENS, a masszázs, de döntően egyéb komplementer terápiás lehetőségek a kezelés előtti fájdalmat szignifikánsan csillapították. Elhúzódó törésgyógyulás, álízületképződés okozta fájdalmak csillapítására az alacsony intenzitású pulzáló UH (LIPUS), elektromos stimuláció (ES), PEMF eredményességére vannak evidenciák. A jövő lehetőségei közül a TNF-alfa szintjét befolyásoló fizioterápiák ígéretesek. Következtetés: Jóllehet a csontrendszerei fájdalmak csillapítása az erős evidenciákkal rendelkező, gyorsan ható fájdalomcsillapító gyógyszerekkel egyszerűen megoldható, azonban a krónikus csontrendszeri fájdalmakban hosszú távon alkalmazva számolni kell a mellékhatások törvényszerű megjelenésével, ezért az evidenciákon alapuló nem gyógyszeres fájdalomcsillapítás a rehabilitációban fontos jelentőséggel bír.

M.06 Haemophiliás betegek rehabilitációja a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházban Sárosi Kriszta, Gradsack Mária, Nagyné Zeller Zsuzsanna, Kövesné Horváth Adrienn Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Célkitűzés: A legújabb kezelési és rehabilitációs elvek ismertetése a haemophiliás betegek rehabilitációjában. Módszerek: A korábbi és a jelen kezelési módszerek összehasonlítása a kórházunkban 10 év alatt összegyűlt tapasztalat alapján. Eredmények: A legújabb terápiás protokollok a rehabilitáció eredményességét javítják és befolyásolják a haemophiliás betegek életkilátását, életminőségét. Következtetés: A ma már rendelkezésre álló kontrollált otthoni kezelés (KOK), illetve a korai szubsztitúciós faktor pótlás mellett a haemophiliás betegek életkilátása, életminősége várhatóan javul. A korábbi terápiás lehetőségek mellett a már károsodott betegek életminőségének javítása, illetve fenntartása céljából indokolt ezen betegek erre specializálódott centrumokban – rehabilitációs szakkórházban – történő neuromusculoskeletalis rehabilitációja.

M.07 A rehabilitáció lehetőségei kétoldali Girdlestone-műtétet követően egy esetismertetésen keresztül Balogh Adrienn, Zsadányi-Varga Erika Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő, Rehabilitációs Központ, Fehérgyarmat Bevezetés: A Girdlestone-állapot létrehozása napjainkban egyre nehezebben elfogadható megoldás, azonban bizonyos esetekben – többnyire átmenetileg – rákényszerülnek alkalmazására.


127

A közleményben szeretnénk bemutatni röviden magát a műtétet és egy esetismertetésen keresztül a rehabilitáció lehetőségeit, ill. a rehabilitációt meghatározó szempontokat a mozgásterápia lépésein keresztül. Schmalz írta le először a reszekciós arthroplasticát 1817-ben, majd White 1921-ben a gyermekkori csípőízületi tuberkulózis gyógyítására. Girdlestone a róla elnevezett technikát 1943-ban publikálta, melyet a septicus csípőarthrosisos veteránok gyógyítása során fejlesztett ki. Az indikációt később kiszélesítették a csípőt érintő reumatoid arthritis és degeneratív ízületi betegség eseteire. Műtét: Ma már a gennyes csípőízület és a szeptikusan kilazult totál endoprotézis okozta panaszok kezelésére a reszekciós arthroplastica általánosan elfogadott eljárás. A femurfej és -nyak, illetve a protézis eltávolítása után a combcsont megmaradt proximális része úgy támaszkodott fel a medencére, ahogy a gondolkodó ember a tenyerébe hajtja a fejét. Bár az esetek 90%-ában hatékony a reszekciós arthroplastica a szeptikus állapot erradikációjában, azonban vannak hátrányai is. Nem mindig jósolható meg a beteg fájdalomcsökkenésének mértéke. A funkcionális eredmény pedig gyakran nem kielégítő. Az alsó végtagok közötti hosszkülönbség meghaladja az 5 cm-t, a beteg szinte minden esetben segédeszközök használatára kényszerül és mozgásában korlátozottá válik, tehát a Girdlestone-állapot a totál endoprotézisbeültetés utáni állapothoz képest mindenképpen csökkent életminőséget jelent. Esetismertetés: K. T-né 76 éves nőbeteg. Anamnézisében hypertonia, ISZB, angina pectoris szerepel. Bal oldalt csípőízületi protézis eltávolítás, Girdlestone-állapot végtagrövidüléssel, jobb alsó végtagon csípőprotézis-beültetés utáni állapot, majd a jobb oldali csípőprotézis is eltávolításra került, így kétoldali Girdlestone-állapot miatt rehabilitációs kezelés céljából került osztályunkra. A cél meghatározása: A.) Rövid távú cél: szövődmények megelőzése, fájdalomcsillapítás, mozgásfunkció javítása, ízületek mobilizálása, izomerő fejlesztése tehermentesített közegben, járás és terhelés előkészítése, mozgáskoordináció. B.) Hosszú távú cél: segédeszköz használatának megtanítása, mindennapi élethez szükséges mozgások gyakorlása, az önellátás kivitelezése, életmódbeli tanácsok. Módszerek: Korai rehabilitációs terv: a gyógytornaprogram felépítése, a gyakorlatok és a feladatok egymásra építésének meghatározása, CPM használata, rugalmas pólya vagy harisnya alkalmazása, elektromos kezelések (szelektív ingeráram, diadinamikus áram). Késői rehabilitációs terv: terhelés az orvos által meghatározottak alapján, helyes helyváltoztató technikák megtanulása, harmonikus járás tanítása, járástávolság növelése. Eredmények: A betegnek az alkalmazott terápiára panaszai mérséklődtek. Járókeret segítségével hosszabb távon önállóan biztonságosan közlekedik. A járás könnyítése céljából 1 db J-36/B jo. járógépet használtunk. Következtetések: Tapasztalatom az, hogy a rehabilitációs osztályon eltöltött idő nagy segítséget nyújthat a betegnek és a hozzátartozójának egyaránt. Nemcsak abból a szempontból, hogy a beteg önellátóvá válhat, hanem segítséget kaphat segédeszközök, bőrvédelem, diéta, lelki és megfelelő mozgatás terén is. A betegeknek a rehabilitáció újabb esélyt ad az önálló életre. Rehabilitációs kezeléssel, jó csapatmunkával és a beteg aktív közreműködésével elérhetjük a harmonikus mozgást, a statikai igény és a lehetőségek közötti összhangot.

M.08 Marfan-szindrómás beteg mozgásszervi rehabilitációjának speciális szempontjai Csíki Judit, Márkus Ilona Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest Célkitűzés: A szerzők Marfan-szindrómában szenvedő betegek mozgásszervi rehabilitációjának speciális szempontjait tekintik át egy eset kapcsán. Módszerek: A Marfan-szindróma autoszomális domináns öröklődésű kötőszöveti betegség, melynek hátterében a fibrillin-1 fehérje mutációja áll. A szerzők ismertetik a kórkép diagnosztikájában alkalmazott átdolgozott Gent nozológiát. Röviden bemutatják a kórkép vezető tüneteit, különös tekintettel a mozgásszervi, kardiológiai és sze-

128


mészeti vonatkozásokra, majd ismertetik saját esetüket. Az 1966-ban született férfinél a klinikai kép mellett genetikai diagnosztika is igazolta a kórképet. A diagnózis felállítása után aortaaneurysma miatt rekonstrukciós (Bentall) műtét történt. Ezt követően több alkalommal mozgásszervi rehabilitációra került sor romló munkaképesség, a gerinc csökkent terhelhetősége, az állás és járás nehezítettsége miatt. Az észlelt vezető mozgásszervi eltérések az általános ízületi lazaság, pectus carinatum, a sarok valgusállása, pes planus, kétoldali protrusio acetabuli, gravis dorso-lumbalis kyphoscoliosis voltak. A beteg romló tendenciát mutató jobb csípőfájdalma hátterében protrusio acetabulihoz társuló kezdődő szekunder coxarthrosis mellett a későbbiekben jelentős mértékű, MR-rel igazolt iliopectinealis bursitis társult. Denzitometriás vizsgálat súlyos fokú osteoporosist (lumbalis T-score -4,1) igazolt, melyre alendronat-terápia indult. Eredmények: A mozgásszervi kezelés során a vérnyomás-kiugrások elkerülése és a szigorú antikoaguláció (INR célréték 2,7–3,2 között) miatt különös odafigyelés szükséges. Figyelembe kell venni az általános ízületi lazaság miatt gyengült ízületi propriocepciót és a kötőszöveti állomány minőségének csökkent voltát. A gyógytornaprogram összeállításakor az izomzat erősítése mellett az egyensúlygyakorlatoknak, a propriocepció javításának és a megfelelően dozírozott aerob tréningnek, légzőgyakorlatoknak is fontos szerepe van. Az igen gyakran társuló csontritkulás miatt az osetoporosis fizioterápiája is a rehabilitáció fontos része. Következtetések: A Marfan-szindróma mint progresszív, kötőszöveti gyengeséggel járó generalizált elváltozás a funkcióképesség folyamatos romlásával járhat. Ennek megelőzése, illetve a romlás lassítása rendszeres mozgásszervi rehabilitációt tesz indokolttá, mely az összetett klinikai képre való tekintettel centrumban valósítható meg leghatékonyabban.


129

SZ.01 Fogyatékosságtudomány (disability studies): kicsit más szemszögből a fogyatékosságról és a fogyatékos emberekről

Recommend Documents