mg
Spiritualitás a medicinában Bokor P etra, A ndrejkovics M ónika , F recska E de
A spiritualitás témaköre több módon is érintett a pszi chiátriai gyógyításban, ami abból is kitűnik, hogy egyre több szakember nyilatkozik pro és kontra, hogy van-e a spirituális tényezőknek, szerepe az orvoslásban, és ha igen, akkor milyen formában. Gyakori vád, hogy a transzcendentális tényezők figyelembevételével sutba dobjuk a tudományosságot, teret adunk a parapszicholó giának és az ezotériának, illetve a babonás-misztikus hie delmeknek, a vallásba vagy „ilyen-olyan hitbe” menekü lésnek. Pedig, ha előítéletektől mentesen keressük az analógiákat, akkor a spirítualitással foglalkozó ún. íranszperszonális pszichológia összeegyeztethető a ter mészettudományos világképpel (Tart 1983). A páciensek életében túl kevés és túl sok spiritualitás egyaránt mentális problémákat okozhat, amelyek haté kony kezelésére a szakmának felkészültnek kell lennie. Ehhez az elváráshoz szükséges némi jártasság a spiritua litás témakörében. Egy másik aspektus az átfogó elméle ti és értelmezési keret, amelyben a betegségekről való gondolkodás történik, A medicina - és azon belül külö nösen a pszichiátria - az utóbbi évtizedekben a válság jeleit mutatja. Ez jelen van az egész világon, de kifejezet tebben jelentkezik Közép- és Kelet-Európábán a kedve zőtlenebb gazdasági helyzet miatt. Ge.org íibman Enge.l (1977) biopszichoszociális modelljét a pszichiátria akko ri válságában fogalmazta meg, és értelmezésében a betegség a fenyegetettséggel való szembesülésre adott szociális válasz. Érvelését követve tehát, az a tény, misze rint a civilizációs betegségekben és a mentális zavarban szenvedők száma egyre nő korunkban, a fenyegetettség növekedését jelzi. Manapság a fenyegetettség kevésbé jelent közvetlen fizikai veszélyt, inkább a világ nagy részén tapasztalható morális-szociális-gazdasági válság közvetettebb lecsapódása, ami azonban pszichésen ugyanannyira megbetegítő.
1.9.1. Történeti áttekintés A spiritualitás gyógyításban betöltött lehetséges szerepé nek tudományos vizsgálata a XX. század közepére nyúlik vissza az USA ellenkultúrával fémjelzett társadalmi kö zegéből eredve. A keleti tradíciók nyugatra áramlása, va lamint a pszichedelikus szerek által kiváltott (kvázi) misztikus élmények egyszerre keltették fel a laikusok és a
szakemberek érdeklődését. így az 1950-es években meg kezdődött a különféle spirituális technikák személyiség re tett hatásának tudományos vizsgálata. Az Abraham Maslow, Stanislav Gróf és Antony Sutich nevéhez fűződő transzperszonális pszichológia és pszichiátria, mint önálló tudományág hivatalos kezdete 1969-re datálódik, amikor megjelent az első transzperszonális szakmai folyóirat (Journal o f Transpersonal Psychology). Áttörést jelentett és szakmai súlyt adott a területnek, amikor ,1992-ben a Menninger Ctinic megrendezte az első hiva talos transzperszonális pszichiátriai szimpóziumot. 1994-ben Dávid Lukoff munkássága nyomán a DSM-IVbe önálló kategóriaként bekerült a „vallásos vagy spiritu ális problémák köre” az V. 62.89 kódszám alatt (a határ eseti mentális retardáció mellé került azonos kód alatt!), majd 1996-ban megjelent az első transzperszonális tan könyv Textbook o f Transpersonal Psychiatry and Psycho logy címen (Scotton és mtsai 1996). Európában a transzperszonalitás gyökerei Jung analitikus iskolájához nyúl nak vissza, a későbbiekben Leuner és a Svájci Pszicholitikus Társaság munkássága volt kiemelkedő a témában. Mára számos rangos szakmai szervezetnek létezik a spiritualitással kapcsolatos szekciója, ilyenek a Royal College o f Psychiatrists, a British Psychological Society, az American Psychological Society, a World Psychiatric Association, vala mint a Magyar Pszichológiai Társaság Valláspszichológiai szekciója. Magyarországon a Pszichoterápia című hazai fo lyóirat legelső számában jelent meg elsőként egy tanul mány a spiritualitás témájában (Kelemen 1992), majd a „negyedik erőként” emlegetett transzperszonális pszicho lógiát Bagdy Emőke (1996) mutatta be részletesen és tette ismertté hazánkban. Frecska Ede (Frecska és Luna 2006) pedig a transzperszonális fogalmak, nézetek tudományos keretbe foglalására tesz folyamatos próbálkozásokat. A spi rituális koncepciók klinikai gyakorlatba való átültetésére Sülé Ferenc tett elsőként próbálkozásokat az Országos Pszi chiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) Vallásléíektani Osztályán. Az évek során a spiritualitás hazai szakirodalma jelentős mértekben gyarapodik, legutóbb egy a személyi ség-lélektani háttérhez kapcsolódó tanulmánykötettel gaz dagodott (Bagdy és mtsai 2011).
1.9.2. Spiritualitás, vallás és transzperszonalitás A spiritualitás, vallás és transzperszonalitás fogalmait gyakran összemosódva, szinonimaként találjuk a szakirodalomban, pedig - bár egymást átfedő, ugyanakkor eltérő jelenségeket takarnak. A spiritualitást nehéz defi niálni, de ebből még nem következik az, hogy a szakma ne legyen képes a jelenséget befogadni (hasonló nehéz ségek számos pszichés jelenség definiálásánál is felme rülnek, mint például az intelligencia vagy a személyiség fogalma, de szerencsére ma már túl vagyunk azon a vitán, hogy lehet-e az ilyen jelenségeket tudományosan vizsgálni). A megközelítések közös jellemzője egy sajátos érték rend integrálása - olyan egyetemleges, minden ember ben közös spirituális értékeké, mint az altruizmus, a hu manitás, az értelemkeresés, a felelősségvállalás, a szeretet és az elfogadás (nemcsak önmagunk irányában, hanem a világ, az univerzum dolgai iránt is). A spiritualitás hitet és ennek a hitnek való alávetettséget feltételez, de nem vallás. A vallás intézményesített spiritualitás, meghatáro zott hiedelemrendszerrel, tradícióval és doktrínákkal. Lényegében tanult tudattartalmakon és érzéseken nyug vó, hittételeknek alárendelt életszemlélet és létezési mód (Bagdy 1996). Vallásosság és a spiritualitás nem feltétlenül járnak együtt. Az elmúlt évszázadok során a spiritualitás hagyományosan Isten-központú, azaz teisztikus volt, és szorosan kapcsoló dott a vallásossághoz. Ellenben a törzsi kultúrákban általá nosan fellelhető spirituális gyakorlat, valamint a napjaink ban egyre inkább terjedő újfajta spiritualitás, melynek leg jelentősebb példája a humanisztikus spiritualitás, nem kö tődik az intézményes vallásossághoz. Nem indoktrinált világnézeten, hanem valaminek (pl, felsőbb erőnek vagy egy mindent átfogó egységnek) egy mély élményen alapu ló megtapasztalásán alapulnak.
A kellően integrált spiritualitás segíti a személyiség gyarapodását. A pszichospi rituális fejlődés során a sze mélyiség alrendszerei között új integráció jön létre, éret tebb, integráltabb személyiségstruktúra alakul ki, szemé lyiségszintézis történik. Terápiában alkalmazva reintegráció valósul meg biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális szinteken („minden szinten szinte minden”). A spiritualitás személyiséglélektani hátterét főként a jungi analitikus pszichológia és a transzperszonális pszi chológia adja. Ezek az elméleti keretek lehetőséget nyúj tanak arra, hogy a személyiségfejlődés fogalmát árnyal tabban kezeljük: a perszonális és a személyest meghala dó transzperszonális fejlődési szintet is felölelik. A transzperszonalitásnak nincs egységesen elfoga dott definíciója. Maga a transzperszonális szó az emberi
lélek olyan területeire utal, ami az egyénen, a személyisé gen, az ego, azaz az én határain túlmutat. A legtöbb defi níciós próbálkozás valamilyen formában azokra az élmé nyekre teszi a hangsúlyt, amelyekben megjelenik az egyén és egy magasabb entitás közti kapcsolat, az én élmény kitágulása oly módon, hogy magába foglalja az emberiség, az élet, a psziché vagy a kozmosz nagyobb aspektusait is. A transzperszonalitás egy magas fokú integráltsággal bíró személyiség által megélt spirituális élmény, szükséges előfeltétele a jól működő, stabil sze mélyiségszerkezet. Spirituális élménye bárkinek lehet, transzperszonálisnak azonban azt hívjuk, ha egy érett és kellően magas szervezettségű egostruktúrával bíró sze mély él át spirituális élményt, és kezdi meghaladni és megkérdőjelezni saját magát ezen élmény(ek) hatására. Ha tehát az élmény spirituális, a feldolgozás módja lehet transzperszonális. Kiemelendő a transzperszonális fejlő dés lehetősége az ún. „szupratudatossági” állapotban, azaz a „kibővült tudat”, vagy az integratív jellegű módo sult tudatállapot élményében. A spirituális tradíciók két nagy irányzatra oszthatók: az immanens (más néven horizontális vagy deszcendens) irányzatokra, amelyek a mundán élet fundamentálisan szakrális minőségét hangsúlyozzák és a transzcendentális (más néven vertikális vagy aszcendens) megközelítések re, amelyek a szakralitást a profán világnál „többnek” „jobbnak” tartják és a mundán világ meghaladását, az attól való elszakadást célozzák (Daniels 2005). A desz cendens irányzatok (főként animisztikus és sámáni kul túrák) a spirituális élmények átalakító, transzformatív hatását hangsúlyozzák, egy, a szelfnél nagyobb egységhez való kapcsolódás megélésén keresztül. A spirituális rítu sok célja itt a természetfelettivel való kapcsolat fenntar tása, e kultúrákban a közösségtől független, egyéni spiri tuális fejlődés nem jellemző. Az aszcendens irányzatok (a legtöbb intézményesített vallás) ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a spirituális fejlődés (üdvözülés, megváltás, megvilágosodás stb.) az individuális szemé lyiségfejlődés következtében, a magasabb rendű intellek tuális és spirituális tulajdonságok kiművelésén keresztül érhető el, és egy, a mundán világot meghaladott állapot. A spirituális élmények speciális alkategóriáját jelen tik a misztikus élmények, amelyeket egységélmény, no eti kus tudásszerzés, paradoxieitás, időtlenség és olyan emóciók intenzív, „zsigeri” átélése jellemez, mint áhítat, magasztosság, alázat és hála. Misztikus élmények során a személy megélheti az azonosulást a nagy egésszel, mely nek szerves, szükségszerű és értékes részeként éli meg a saját létezését. A pszichiátriai gyógyítás szempontjából ez az identifikációs élmény jelenti a kulcsmozzanatot (Andrejkovics és mtsai 2013). Az azonosulás egy, a kö zösségi-kulturális hagyományok által médiáit biopszichoszociális szint feletti (metaszintű) entitással ugyan
nem vezet szükségszerűen vallásossághoz (például, ha az identifikáció az emberiségre, a Föld minden lényére [Gaiaj vagy a Kozmoszra vonatkozik), mégis, az egyén ettől fogva spirituálisán elkötelezettnek tekinthető. E spi rituális elkötelezettség facilitálja a transzperszonális identitás vagy szelf kialakulását, amely következtében a személy hétköznapi identitása fokozatosan meghaladja az öncélú és egzisztenciális kérdéseket, és azoktól egyér telműen megkülönböztethető, spirituális minőséget ölt (Daniels 2005). A tágabb szinttel való azonosulás olyan értékeket és értelmet hoz az egyén életébe, amelyek egy szerre védenek a pszichés és pszichoszomatikus zavarok ellen és egyben utat nyitnak a személyiség gyarapodása felé. Mindezek alapján értelmezhetőek azok a tapasztala tok, melyek szerint a spiritualitás-valíásosság védőfak torként jelenik meg a szuicídiummal (Colucci és Martin 2008, Rasic és mtsai 2009) és a depresszióval (Blazer 2007, Young és mtsai 2000) szemben. Bipoláris depreszszió esetén e protektív szerep kevéssé kifejezett (Azorin és mtsai 2013).
1.9.3. Spirituális technikák adaptációja a terápiás gyakorlatban A spirituális technikák és módszerek tárháza rendkívül széles. Minden kultúra minden időben kifejlesztette a maga módszereit arra, hogy az adott társadalom szűkebb vagy tágabb rétegei számára elérhetővé tegye a „szupratudatossági” állapotot. A globalizáció térhódításával és az információáramlás felgyorsulásával párhuzamosan a különféle spirituális tradíciók technikái is elterjedtek, és ezek közül mára számos módszer adaptálódott a nyuga ti terápiás gyakorlatba. E technikák mindegyikében kö zös, hogy kisebb vagy nagyobb mértékű módosult tudatállapot indukálására törekszenek. Jelen szerzők szerint a jól integrált módosult tudatállapotok világa nem értel mezhető a hagyományos agykutatás keretein belül, ahhoz tudományos szemléletváltásra volna szükség. Egyik legelterjedtebb és legjobban kutatott területe a pszichoterápiás gyakorlatra adaptált spirituális techni káknak a kognitív irányultságú meditációs módszerek csoportja, amely bár pszichoterápiás technikaként már nem kötődik közvetlenül a spiritualitáshoz, gyökerében mégis ide nyúlik vissza. E technikák körébe tartozik - a teljesség igénye nélkül - a tudatos jelenlét (mindfulness) alapú stressz csökkentés (Mindfulnes$-based Stress Reduction) tudatos jelenlét alapú kognitív terápia (Mindfulness-based Cognitive Therapy), és a tudatos jelenlét alapú visszaesés gátlás (Mindfulness-based Relapse Prevention), A keresztény kultúrák központi spirituális gya korlata az ima. Kutatási eredmények alátámasztják, hogy
a kontemplatív ima támogathatja a pszichoterápiás vál tozást. Különféle sámáni technikák, mint például dobo lás (amely facilitált meditációként is felfogható) vagy izzasztókunyhó terápiás használata is ismeretes. Dél-Amerikában több olyan addiktológiai rehabilitációs központ üzemel (pl. a Takiwasi központ Jacques Mabit ve zetésével), amelyek terápiás megközelítésében sámáni tech nikákat ötvöznek pszichoterápiával. Hazánkban is van pél da dobolócsoportokra pszichiátriai betegekkel Elekes Gá bor és Elekes-Czaga Orsolya vezetésével.
Russell D’Souza nevéhez fűződik a spirituálisán meg erősített kognitív viselkedésterápia (Spiritually Augmented Cognitive Behavioral Therapy) módszere, amely egy ödépcsős folyamaton keresztül olyan minőségeket integ rál a terápiába, mint elfogadás, remény, értelemkeresés és megbocsájtás, továbbá számos kísérlet zajlik buddhis ta pszichoterápiás irányzatok kifejlesztésére is. A mára széles körben elterjedt imagináción alapuló pszichoterá piás technikák is sokat merítettek a természeti népek spi rituális gyakorlatából (Achterberg 1985), a holotrop lég zéstechnikának pedig kifejezetten célja a transzperszo nális élmények facilitálása. Ügy tűnik, hogy alkalmazott tudományágként a pszi choterápia könnyebben befogadja a spirituális dimen ziót, mint az orvoslásról való elméleti modellalkotás. Ez érthető, hiszen a páciens pszichés problémáival való el mélyült foglalkozás általában hosszabb folyamatot ölel fel, mint az átlagos orvos-beteg találkozás, így megte remti annak a lehetőségét, hogy az emberi létnek min den fontosabb aspektusa szóba kerüljön.
1.9.4. A biopszichoszociospirituális (BPSS) modell mint lehetséges elméleti keret A spiritualitás integrálására a betegségek megértésének és kezelésének orvosi modelljébe az engeli biopszichoszociális paradigma nyújt lehetséges elméleti alapot. A nyugati orvoslásban általánosan elterjedt biomedikális modell-lel szemben ez a szemlélet a test, a lélek, és a szo ciális szféra elválaszthatatlan egységét hangsúlyozza, és szembehelyezkedik azzal az általános medicinában még mindig tetten érhető redukción izmussal, miszerint a komplex betegségek visszavezethetők egyetlen okra és az biológiai. A bíopszichoszociális modell újszerűsége abból fakad, hogy figyelembe veszi a betegségek kialaku lásának minden biológiai, pszichológiai és szociális tényezőjét, továbbá azokat a tényezőket is, amelyek meg védhetnek a betegségtől. A testi és lelki zavarok kialaku lásának hátterében egyszerre több tényező együttes és komplex kölcsönhatását feltételezi.
A biopszichoszociális modell azonban nem tartal mazza a spirituális dimenziót, aminek fontosságával kap csolatban egyre több adat áll rendelkezésre (pl, Awasthi 2011). Hiába vált a spiritualitás témaköre a szakmán belül egyre népszerűbbé az utóbbi évtizedekben, az orvostudomány modelljébe még mindig nem kellően integrálódott. Engel modelljét McKee és Chappel egészí tette ki két évtizede a spiritualitással, mint különálló, ugyanakkor a korábbi hárommal szoros egységben léte ző dimenzióval (idézi Nagy 2009). Sulmasy szerint (idézi Nagy 2009) az egyén biopszichoszociális és spirituális állapota között kölcsönös kapcsolat van, éppen ezért a gyógyulás-gyógyítás folyamatában „kiemelten fontos a páciens spirituális előtörténetének (spíritualhistory) ala pos ismerete”, úgymint a vallásos/spirituális coping al kalmazása, a spirituális jóllét foka és az egyén konkrét spirituális szükségleteinek felmérése. Más szerzők (pl. Josephson 2004) részletesen kifejtik a vallás és a spiritu alitás integrálásának szükségességét a klinikai gyakorlat ba a mentális zavarok megértésével és kezelésével kap csolatosan, és ezzel lefektetik a BPSS szemlélet klinikai gyakorlatban való alkalmazásának alapköveit. Bár a pszichiátriai és a pszichoterápiás gyakorlatban egyre nagyobb számban jelennek meg a spiritualitást elismerő új modell képviselői, hivatalosan elfogadott szemléletváltástól még messze vagyunk. A BPSS modell négy dimenzióját természetesen mindig az adott esetnek megfelelően súlyoz va kell figyelembe venni, elkerülve azt, hogy bármelyiket is túlhangsúlyozzuk. E tényezők ugyanis nem egyszerűen összeadódnak, hanem bonyolult kölcsönhatásban állnak egymással. A modell lehetőséget ad azoknak a rizikó- és védőfaktoroknak az azonosítására, amelyek interakciója meghatározza a pszichopatológia kezdetét. A biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális rizikó- és védőfakto rok szerepének és relatív fontosságának adekvát meghatá rozása a modell alkalmazhatóságának sarokköve. A BPSS modell keretén belüli esetkonceptualizáiás egy, a rizikó- és védőfaktorokból álló mozaik, ami megkísérli átfogóan leír ni a klinikai jelenségeket és megvéd minket attól, hogy bár mely faktort önmagában tegyük felelőssé a betegségért (Josephson 2004).
1.9.5. A klinikus felelőssége és teendője A spiritualitás integrálása a klinikai gyakorlatba azt jelenti, hogy bizonyos diszfunkcionális állapotok eseté ben nem elegendő, ha a terápia csak a biológiai, pszichés vagy akár szociális szinteket célozza meg. A terapeutá nak a metaszintű, spirituális identifikációt és a transz perszonális szelj fejlődését is segítenie-ápolnia kell, még ha nem minden betegség esetében esik ez egyformán
latba. Drog- és alkoholfuggőség, poszt-traumás stressz zavar, elhúzódó gyász, valamint súlyos betegséggel vagy rokkantsággal való szembenézés a legfontosabb példák arra, amikor a spirituális szint hozzáadása az előzőekhez jelentős javulást eredményez a terápiában. A spiritualitásnak nagy szerepe van a krónikus betegek rehabilitá ciójában és a lehetőség szerinti legmagasabb életminőség elérésében (Nagy 2009), Krónikus betegek poszttraumás növekedésére számos vizsgálatban találunk utalást (Kulcsár 2009). Hasznossága és egészségvédő hatása a prevenció és mentálhigiéné területén is megnyilvánul (Awasthi 2011). Speciális és a szakmai közeget a mai napig megosztó esetet jelentenek azok a pszichotikus epizódok, amelyek ben hangsúlyos a spirituális minőség. Ezek egy részében felmerül annak a lehetősége, hogy spontán vagy korábbi spirituális praxis folyamán kialakuló ún. spirituális krízis sel állunk szemben, melynek pszichózisként való értel mezése és kezelése károkat okozhat. Ugyanakkor a kontrollálatlan spirituális élménybetörések jelentős pszichoszociális-foglalkozásbeli zavarokat okozhatnak még ak kor is, ha hosszútávú hatásuk esetenként konstruktívreintegratív. Elsőként Stanislav Grófés Christina Grófhív ták fel a figyelmet ezen állapotok differenciáldiagnózisá ra (idézi Viggiano és Krippner 2010). Követőik négy kri tériumot állítottak fel, amelyek egyidejű megléte esetén a farmakoterápia minimalizálását és transzperszonális terápia alkalmazását javasolja: 1. a pszichotikus epizódot megelőző adekvát funkcionálás, 2. a tünetek kezdete 3 hónapon belüli időintervallumra datálódik, 3. a pszicho tikus epizódot közvetlenül megelőző stresszes, kapkodó attitűd, 4. pozitív feltáró attitűd az élménnyel szemben. A vallásos és spirituális világnézetek meghatározó faktorok abban, ahogyan az emberek a betegségről gon dolkodnak. Egyre több adat jelzi azt, hogy az olyan terü letek problémái, mint a remény, a moralitás, az identitás és az értelem - amelyek gyakran összefüggenek a világ nézettel és a vallással - összefügghetnek klinikai tüne tekkel (Josephson 2004). Ennek alapján a vallást, a spiri tualitást és a világnézetet ugyanolyan fontos klinikai vál tozóknak kellene tekinteni, mint a genetikai prediszpozíciót, a családi interakciókat és az internalizált pszichodinamikát, és ki kell rá térni az anamnézis során. Nem elég csak rákérdezni, hogy a páciens milyen felekezet vagy tradíció tagja, azt is fel kell mérni, hogy mit jelent a val lásosság és a spiritualitás a beteg számára, továbbá milyen személyes élményekkel bír e téren. Ezek integrá lása ugyanis megalapozza a hatékony kezelést. Ha úgy találjuk, hogy a beteg vallásos hiedelmei segítenek neki a megküzdésben, akkor minden esetben tartsuk azokat tiszteletben és támogassuk ez irányú törekvéseit. Szük séges lehet az egyházi dolgozókkal való szoros együtt működés is.
A klinikus feladatait a következő pontokban határoz hatjuk meg: a terapeuta felelőssége annak megítélése, hogy a BPSS négy faktorából a spirituális tényezők mek kora relevanciával bírnak az aktuális panaszokra vonat kozóan, valamint meghatározni, hogy m ikor van ideje a spirituális tényezőkkel való foglalkozásnak. A páciens igénye és a terapeuta jártassága az adott vallásban vagy spirituális tradícióban egyaránt fontos faktorai e döntés nek. Pozitív döntés esetén a szakember több olyan meg közelítésmód közül választhat, ami tartalmazza a spiritualitás és a világnézet témáját. 1. A szokásos és tradicionális megközelítés az, hogy tudatában vagyunk a klinikái probléma spirituá lis és világnézeti vetületeinek, de limitáljuk ezen tényezők megbeszélését (például egy olyan beteg esetében, aki dühös az Istenre házastársa halála miatt, tekinthetjük ezt az autoriter figurák felé irányuló, az egész életére kiható probléma részé nek). 2. Tisztázzuk a beteggel a probléma spirituális és pszichoszocíális aspektusait, és arra ösztönözzük, hogy gyűjtsön erőt ezekkel a spirituális problé mákkal való foglalkozásra. Esetleg javasolunk neki olyan személyt, helyet vagy közösséget, aki vel vagy ahol ezt megteheti. 3. Indirekt megközelítés alkalmazásakor, a szakem ber részletesen megvitatja a pácienssel a páciens hitrendszerét, világnézetét, életfilozófiáját, és együtt áttekintik, hogy a páciens ezeket az erőfor rásokat hogyan használhatja fel. Ez a megközelí tés előfeltételei a klinikus részéről bizonyos mér tékű spirituális vagy vallási jártasságot. 4. A szakember közvetlen módon foglalkozik a kli nikai probléma spirituális aspektusával a beteggel együtt egy közös perspektíván vagy világnézeten keresztül. Ez akkor tud megvalósulni, ha a tera peuta osztja a páciens világnézetét, illetve a spiri tuálissal kapcsolatos felfogását, vagy valódi isme retekkel bír az adott felekezet/tradíció tanaiban és kellő jártassága van az áttétellel és terápiás kere tekkel kapcsolatban (Josephson 2004). A transz perszonális pszichológia terápiás modellje ebbe az utóbbi megközelítésbe illeszkedik, következe tes irányzatai nem zárkóznak el a transzcendentá lis élmény bevonásától a terápia folyamatába. A spirítualitás, valamint a BPSS-modell orvosi gya korlatban való érvényesüléséhez még nagy utat kell bejárnunk. Hogy ez sikerrel jár-e vagy sem, az ugyan csak a szakma felelősség-vállalási szándékán és tettvá gyán múlik. Első lépésként el kell határolni a tudomá nyos szemléletű BPSS modellt a tudománytalan és sok
szor káros hatású ezoterikus divathullámtól, vagy akár populáris (nevében) transzperszonális filozófiáktól. Ehhez nemcsak nagyobb számú tudományos kutatásra van szükség a területen, hanem a szűkebb és tágabb érte lemben vett szakmai közösség között kialakuló konst ruktív vitára is, amelybe a spirítualitás interdiszciplináris jellegéből fakadóan beletartoznak a teológia, a filozófia, a szociológia és az antropológia képviselői is. Figyelni kell arra is, hogy a spirítualitás égisze alatt nehogy arány talan kép festődjön fel az emberi természetről, kevéssé jelenítve meg annak árnyékos oldalát, valamint háttérbe szorítva az indokolt kontraindikációkat és létező veszé lyeket. Ha kialakult az ellentmondás-mentesség, a kohézió és az egyértelmű fogalomtár tudományos kritériumai nak megfelelő elméleti háttér, akkor a következő lépés a tudományos módszertani eszköztár (úgymint közös ter minológia, vizsgálati eszközök és terápiás protokollok) kialakítása. Ez a folyamat hosszú és kihívásokkal teli. Bizonyos aspektusai már évtizedek óta zajlanak nemzet közi szakmai fórumokon, amelyekbe hazánk szakembe rei még kevéssé kapcsolódtak be. Ugyanakkor sok a teendő a képalkotó eljárások fejlődésével az elmúlt évti zedek során robbanásszerűen megnövekedett neuroló giai és agykutatási eredmények transzperszonális pszi chiátriába való integrációjának terén is, ahol ma még nemzetközileg is nagy a lemaradás.
Irodalom Achterberg, J: Imagery in Healing: Shamanism in Modern Medicine. Shambhala Publications: Boston, 1985. Andrejkovics M. és mtsai: Az orvoslás és a pszichoterápia új paradigmája: a biopszichoszociospirituális (BPSS) modell. Pszichoterápia 22:93, 2013. Awasthi, P: Spiritualty and health: a psychological inquiry. / Manag Ethics Spirituaí 4:89, 2011. Azorin, JM et al,: Religious involvement in major depression: protective or risky behavior? The relevance of bipolar speetrum. ] Affect Disord 150:753, 2013. Bagdy E.: A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja. Pszichoterápia 5:79,1996. Bagdy E., Mirnics Zs., Nyitrai E. (szerk.): Transzperszonális Pszichológia és Pszichoterápia. Kulcslyuk Kiadó, 2011. Blazer, DG: Scctíon introduction: spirituality, depression and suicide. South Med } 100:733 2007. Colucci, E, Martin, G: Religion and spirituality along the suicidal path. Suicide Life Threat Behav 38:229, 2008. Daniels, M: Shadow, Self, Spirií: Essays in Transpersonal Psychology. ImprintAcademíc: Exeter, 2005. Engel, GL: The need fór a new medical model: a chaílenge fór biomedicine. Science 196:129,1977. Frecska E., Luna, LE: Neuro-ontological interpretation üf spiritual experiences. Neuropsychopharmacol Hung 3:143,2006.
Josephson, AM: Formuládon and treatment: integrating religion and spirituality inclinical practice. Child Adolesc Psychiatr Clin N Am 13:71,2004. Kelemen G.: A pszichoterápia és az öngyógyítás spirituális di menzió] a. Pszichoterápia 1:11,1992. Kulcsár Zs.: Traumafeldolgozás és vallás, Trefort Kiadó, 2009. Nagy B. M,: A spiritualitás szerepe a krónikus betegségekkel való megküzdésben. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 10:21,2009. Rasic, DT et al.: Swampy Cree Suicide Prevention Team: Spi rituality, religion and suicidal behaviorin a nationally representative sample. / Affect Disord 114:32, 2009.
Scotton, B, Chinen, A, Battista, J (eds.): Textbook o/Transpersonal Psychiatry and Psychology. Basic Books: New York, 1996. Tart, CT: Transpersonal Psychologies. Harper Collins Publishers: New York, 1992. Viggiano, DB, Krippner, S: The Grofs’ model of spiritual emergency inretrospect: has its tood the test of time? Int J Transpers Stud 29:118, 2010. Young, JS, Cashwell, CS, Shcherbakova, J: The moderating relationship of spirituality on negative life events and psychological adjustment. Counseling and Values 45:49,2000.
