Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete
– könyvismertetés –
Sólyom László A személyiségi jogok elmélete című könyvében1 felismeri azt, hogy annak ellenére, hogy „az élő jogban a személyiségi jogok forrongásban vannak, és egyre fontosabb szerepet harcolnak ki maguknak”, ritkán születik
a
személyiségi
monográfia,
és
összehasonlító szerint
a
jogok
teljesen
jogi
hiányzik
vizsgálata
tanulmány
a
lényegét az
is.
intézmény
Ezért
személyiségi
kutató szándékai
jogok
elméleti
problémáival foglalkozik. Ennek során nem a hagyományos kiindulópontot, a személyiség pszichológiai, társadalmi vagy jogi fogalmát veszi alapul, hanem a személyiségi jogból mint jogi kategóriából indul ki, ennek értelmét és működését vizsgálja különböző társadalmi körülmények között.
Ezt
pedig
az
egyes
meghatározó
jogrendszerek
fejlődésében fontos eszmetörténeti keretek között teszi, a tanulmány ennek következtében mind térben, mind időben összehasonlító jellegű. A szerző a bevezetőben fel is vállalja,
hogy
történeti”,
„a
mégis
dolgozat
kerüli
a
úgy
elméleti,
történetírást
és
a
hogy leíró
részeket. A személyiségi jog alapproblémáit világítja meg,
és
ezt
környezetben
mindig
teszi,
abban
amelyet
a
történeti
erre
a
és
jogi
legalkalmasabbnak
talál. A tárgyalás ezen módjának eredményeképpen azonban a
dolgozat
csupán
elenyésző
részében
foglalkozik
a
személyiségi jogok „jelenével”, pontosabban a tanulmány születése
korának
személyiségi
személyiségi
jogok
jogi
politizálódása
problémáival a
kivétel
(a ezen
megállapítás alól). Ez annyiban meglepő, hogy az 1980-as évek elején, amikor a tanulmány íródott, csupán pár év telt el a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
1977.
személyiségi
évi jog
módosítása látványos
óta, és
amikor
is
a
nagymértékű
1
Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1983. 2
újraszabályozására került sor. E módosítás célja pedig a személyiségi
jog
intézményének
felélesztése
volt,
az
elméleti kérdések tehát kétségkívül aktuálisak voltak. A szerző azonban mégsem azt az utat választotta, hogy a törvény
újdonságait
egyeztesse
Magyarország
uralkodó
alkotmányjogi és polgári jogi doktrínáival, illetve a gyakorlattal. hiszen
azóta
jogi,
mind
Húsz a
év
elteltével
személyiségi
az
sajnálhatjuk
jogoknak
alkotmányjogi
mind
a
ezt,
polgári
megközelítésében
olyan
változások következtek be, amelyek fényében az akkori elméleti megközelítés szemügyre vétele érdekes lehetett volna.
Ráadásul
elnökeként
a
az
szerző
később,
általa
határozatokban,
az
jegyzett
párhuzamos
Alkotmánybíróság alkotmánybírósági
indokolásokban
és
különvéleményekben, valamint tudományos tevékenységében ugyanezekről a kérdésekről számos olyan megállapítást tett, amelyet érdemes lenne a nyolcvanas évek elején leírt
megállapításaival
összehasonlítani.
A
tanulmány
fent leírt tárgyalási módja ezt nem kifejezetten segíti, ennek ellenére a könyvismertetés műfaji kereteit áthágva erre is kísérletet teszünk. Sólyom László könyve azonban éppen tudott
erős
történetisége
elavulni,
hiszen
miatt a
érvényes
felvetett
ma
is:
nem
problémákra
nem
saját megoldásokat ad, hanem történeti válaszokat keres, ezek pedig örök érvényűek. A
könyv
vizsgálandó
öt
fejezetre
kérdéseket.
A
bontva
veszi
„jelenkor”
számba
csupán
a két
fejezetben, az elsőben és az utolsóban kap – nem is kizárólagos
–
szerepet.
Az
legújabbkori
fejlődéstendenciákat
első
fejezet
vázol
fel,
egyes amelyek
közül a személyiségi jogok politizálódására helyezi a hangsúlyt. következnek,
Ezt
követően Hobbes,
tisztán Locke
történeti és
részek Rousseau
társadalomfilozófiájának azon részeit tárgyalja, amelyek a személyiségi jogok fejlődésében mindenképpen említésre 3
méltóak,
rámutat
arra,
hogy
korukban
a
személyiségi
jogok az egyén és az állam, vagy inkább az egyén és a társadalom alapvető viszonyát fejezték ki. A harmadik fejezetben a római jog és a common law jogrendszerek példáin
mutatja
orvoslására
be
a
kidolgozott
személyiségi
jogi
jogsértések
megoldásokat,
technikai
nehézségeket, majd a negyedik fejezetben a „személy” és a „tulajdonos” fogalmának, mint az „ember” lehetséges jogi
kifejezésének
személyiségi fejezetben nyitva,
jog
változásait kialakulásának
pedig
igen
taglalja
fényében.
megválaszolatlan
röviden
felveti
az
a
általános Az
ötödik
kérdéseket
hagy
személyiségi
jog
jelenkori elvi problémáit, mégpedig úgy, hogy felhívja a figyelmet az elméletben jelentkező ellentmondásokra. A személyiségi jogok fejlődésének irányait vizsgáló fejezetben a szerző rámutat a legújabbkorban felmerülő két
legfontosabb
függenek
össze
dogmatikai a
kérdésre:
személyiségi
(1)
jogok
hogyan
a
vagyoni
viszonyokkal, vagyis e jogok milyen módon illeszthetők az elsősorban vagyoni viszonyokat szabályozó polgári jog rendszerébe, és (2) hogyan írható le az egyes személyhez fűződő
jogok
valamint
az
általános
személyiségi
jog
generálklauzulája közötti viszony. Az első probléma XX. századi megoldását a szerző a szocialista jogtudomány legnagyobb
eredményének
tekinti,
azt,
hogy
ezzel
megalapozták a személyhez fűződő jogok függetlenségét vagyoni
jogoktól.
A
modern
személyiségi
a
jogok
fejlődésének legnagyobb gátját ugyanis abban látja, hogy e jogok korábban ténylegesen mindig valamely gazdasági pozíció biztosítását szolgálták, és e szerepüktől hosszú időn
keresztül
nem
voltak
képesek
megszabadulni.
A
szerző meglátása szerint azonban a jogtudomány ezt az eredményt nem tudatosan tette, a megközelítés formális maradt,
nem
foglalkoztak
alapjaiban
a
tartalmi
különbségekkel, mégis rendkívüli a jelentőségük, hiszen 4
ezzel megnyílt az út a védett jogok bővítése előtt. Ez a függetlenítés
azonban
nem
jelentheti
azt,
hogy
a
személyiségi jogoknak nincsen legalább valamilyen laza kapcsolatuk a gazdasági szempontokkal. Vannak ugyanis olyan személyiségi jogok, amelyek összefüggése a vagyoni jogokkal
természetüknél
fogva
egyértelmű,
de
vannak
olyanok is, amelyek esetében ilyen egyenes összefüggés nem
mutatható
ki.
Az
általános
személyiségi
jognak
például első látásra nincsenek gazdasági vonatkozásai, a polgári jog azonban a megsértése esetére biztosított nem vagyoni
kár
megtérítése
mégis
egyfajta
utólagos
összefüggést teremt közöttük. Az összefüggést támasztja alá a szerzőnek az az – első látásra egyébként meglepő – megállapítása,
amely
szerint
a
személyiségi
jogok
védelmének elismerése tartalmilag az állam beavatkozását jelentette
a
liberalizmus
szabad
gazdaságába,
tehát
ebben a tekintetben liberalizmus-ellenes lépés volt. Az általános
személyiségi
jog
keletkezését
szándékában,
ideológiájában és gyakorlatában a szerző szerint szintén védőintézménynek kell tekinteni, amely a gazdaságilag egyenlőtlen
helyzetekben
mindig
a
gyengébbeket
védi.
Ebben a megközelítésben pedig a személyiségi jogok az embert
mint
tulajdonost,
mint
a
gazdasági
folyamatok
résztvevőjét védik, és nem mint személyt. A személyiségi jogok
és
bizonyos útkeresés találta
a
gazdaság
tendenciák: után2 meg
az a
védelmének alapját,
3
összefüggését az
ma
Alkotmánybíróság
is a
erősítik kezdeti
általános
cselekvési
szabadságban
szerződési
szabadság
alkotmányos
és ezzel a személyiségi jogvédelem
egyik alapintézményét, az általános személyiségi jogot
2
Lásd Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 452. és 651. oldal. 3 „Az általános cselekvési szabadság egyik megnyilvánulási formájának tekinthető a jogügyletek létrehozásának szabadsága, az önálló, minden hatalmi befolyástól mentes döntési jog az ilyen ügyletekben” [24/1996. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 107., 111.]. 5
használta fel egy kifejezetten vagyoni jogi jogintézmény védelmére. Az egyes személyhez fűződő jogok és az általános személyiségi jog közötti viszony tekintetében a szerző arra mutat rá, hogy az egyes nevesített, úgynevezett klasszikus mutatnak
személyiségi jelentős
jogok
térben
eltéréseket,
és
ebben
időben
az
nem
értelemben
politikamentesek. Az általános személyiségi jog ezzel szemben
mindig
politikus,
mint
amilyenek
a
szélesen
értelmezhető jogok általában. Politikus voltát támasztja alá kialakulásának célja (mégpedig az, hogy általa a piac törvényei szerint működő gazdaságba a gyengébbik fél
oldalán
be
érvényesülésének
lehessen mértéke.
avatkozni), Ez
utóbbi
valamint példájaként
említhető a magyar gyakorlat, ahol ahhoz képest, hogy a törvény 1959. óta elismerte az általános személyiségi jogot,
azt
a
bíróságok
érvényesülhetett. ideológiája
nem
Ennek volt
nem
alkalmazták,
oka
talán
így
az
összeegyeztethető
nem
volt, a
is
hogy
szocialista
jogtudomány ideológiájával, pedig alkalmas lett volna a védelem kiterjesztésére, olymódon, hogy alapul vételével új személyiségi jogokat alkothat a bíróság. A szovjet polgári
jog
tekinthető
azonban
csak
személyiségi
néhány,
jogot
klasszikusnak
részesített
védelemben.
Ezzel szemben ott, ahol a második világháború után a személyiségi jogok általánosodását, az egyes hagyományos személyiségi jogok kiterjesztését figyelhetjük meg, a politizálódásnak méltóság, jog,
a
mint
más
eredményei
személyiség az
szabad
általános
voltak:
az
emberi
kibontakozásához
személyiségi
jog
való egyes
kifejeződései az alkotmányos alapjogok közé emelkedtek, így
a
polgári
jogi
általános
személyiségi
jog
legszélesebb értelmezése alkotmányos alapot nyert. Ennek következménye volt egyébként az is, hogy megkettőződött a
személyiségi
jogvédelem:
a
polgári
jog
intézményei 6
mellett kialakultak az alkotmányjogi védelem intézményei is. És természetesen ez a folyamat is hozzájárult a politizálódás tendenciájához. [A politizálódás eredménye maga
gerjesztett
újabb
politizálódást?]
A
védelem
megkettőződése egy másik értelemben is megfigyelhető: az általános
személyiségi
jog
tartalmát
jelentő
emberi
méltóság és egyéniség óvása mind az állammal szemben, mind
a
magánjogi
Megjegyezzük,
viszonyokban
hogy
ez
a
megilleti
gondolat
az
segíthet
embert.
átlendülni
azon a ma is meglévő dilemmán, hogy az Alkotmány által biztosított alapjogok vajon kivel szemben illetik meg azok jogosultjait, csak az állammal szemben, vagy pedig érvényesíthetőek magánjogi viszonyokban is.4 A
szerző
kutató
a
második
választ.
fejezetben
Ennek
személyiségi
személyiségi oka
jogok
funkcionális
elsősorban
jogok
(elő)történetét
az,
kialakulását
megközelítést
hogy
a
megelőző
modern időket
vizsgálja, ezért azt keresi, mi felelt meg akkoriban a mai
értelemben
következtében közül,
mivel
vett
ki
kell a
személyiségvédelemnek. lépnie
a
polgári
személyiségvédelem
jogi itt
Ennek keretek tárgyalt
megközelítései elsősorban társadalomfilozófiaiak voltak, mintsem
(polgári)
jogiak.
Célja
itt
is
elsősorban
a
személyiségi jogok elvi problémáinak leírása történeti illusztrációkkal. Két területen látja ezt tanulságosnak: a XVIII. századi német természetjogban, amely a másiknál jogiasabb, sőt magánjogiasabb út, és amely kifejezetten a személyiségi jogok történetét követi, valamint a XVIIXVIII. századi angol társadalomfilozófiában, és az abból kiágazó amerikai és francia fejlődésben, amely sokkal inkább
filozófiai
megközelítésű,
inkább
közjogias
természetű. 4
Lásd például: Kovács Krisztina: Emberi jogaink – magánjogi viszonyokban. Fundamentum, 1998. 4. szám 85-90. oldal. A cikk szerzője „vitapartnereinek” műveit a jegyzetekben találjuk. 7
A
német
természetjogi
személyiségi
jogok
az
általánosítás különböző fokán álltak. A kiindulópont egy ős-
vagy
alapjog
volt,
amelyből
levezethetők
voltak
bizonyos természetes jogok, mint az élethez, a testi sérthetetlenséghez, szabadsághoz
a
való
származtattak
becsülethez
jog,
ezekből
egészen
az
és
pedig
a
cselekvési
további
utókor
jogokat
számára
sokszor
nevetségesnek tűnő veleszületett jogokig, mint „a tagok szabad használatának joga”, amelyből következett például a
haj
és
a
körmök
tetszés
szerinti
vágásához
való
természetes jog. Az ilyen furcsaságok vezettek ahhoz, hogy a természetjog kritikusai a „rántottbékához” vagy a „fél lábon álláshoz való joggal” csúfolódhattak. A német természetjog
azonban
nem
volt
alkalmas
ezen
jogosultságok valódi érvényesítésére. A személyiségből fakadó
jogok
ugyanis
az
embert
a
maga
természeti
állapotában, vagyis a társadalmon kívül illették meg. A társadalomban
ezzel
hovatartozása
szemben
szerint
kötelezettségei természetjogi
járó
voltak. kódexei
mindenkinek
a
a
maga
pozitív
A szerző
rendi
jogai
és
német
nyelvterület
szerint
egyértelműen
alátámasztják ezt. Deklarálják például az embernek „a természetes
szabadságon”
alapuló
„általános
jogait”,
rögtön megkülönböztetik azonban ezektől az úgynevezett „különös jogokat”, amelyek alapja a rendi állás. Azzal, hogy a törvénykönyvek átvették a természeti és valóságos jogok
kettősségét,
és
csak
az
utóbbiaknak
tulajdonítottak jelentőséget, azt érték el, hogy a mai értelemben
vett
jogfilozófiában
személyiségi léteztek,
jogok
az
élő
előképei jog
pedig
csak
a
ezektől
érintetlen maradt. Az
angol
(valamint
személyiségi
jog
egyén
és
állam
döntő
szerepet,
az
amerikai
fejlődésében a
viszonyának személyiségi
a
és
XVIII. az
században
alakulása
jogok
az
francia) az
játszott
embernek
az 8
államhoz
fűződő
kapcsolatát
voltak
hivatottak
meghatározni. Az itt tárgyalt szerzők, Hobbes, Locke és Rousseau is elsősorban erre a viszonyra koncentrálnak, és nem foglalkoznak különösebben az egyes emberek egymás közötti
viszonyaiban
személyiségvédelemmel.
esetleg
szükségessé
Hobbesnál
„a
váló
békére
törekvő
embernek” le kell mondania jogai egy részéről, az emberi élet érdekében azonban szükséges, hogy bizonyos jogokat fenntartson magának, így például a saját teste feletti rendelkezésnek, a levegő, a víz és a közlekedési utak élvezetének,
valamint
mindazon
dolgok
megszerzésének
jogát, amelyek nélkül nem élhet, vagy nem élhet jól. A későbbiekben ezek a jogok fogják adni a szabadságjogok magját.
Hobbes
ezeket
a
jogokat
abszolútaknak
tekintette, tehát olyanoknak, amelyekről lemondani nem lehet. A polgárok további szabadságai viszont már nem abszolútak, „azon múlnak, hogy hallgat-e róluk a törvény vagy sem”. És ennek mércéje az egyén autonómiájával van összefüggésben: az egyén jogai az államtól (zsarnoktól) független
szféra
körülhatárolására
irányulnak.
Locke
egyértelműen a tulajdon védelme felől közelíti meg a személyiségvédelmet. hatalmat
kell
személyükön
Nála
érteni,
és
a
tulajdon
amelyet
javaikon
az
bírnak,
fogalma emberek
és
az
alatt a
a
saját
állam,
„a
politikai hatalom és kormányzat” célja csakis az ilyen éertelemben vett „tulajdon megőrzése”. Ez a célkitűzés pedig
egyben
a
hatalom
korlátozását
is
megköveteli.
Locke ezzel egyértelművé tette azt, ami a későbbiekben alapvető gondolattá vált, hogy a tulajdonjog az autonóm cselekvés
garanciájaként
személyiségvédelmi személyünkön
szerepet
fennálló
funkcionál, is
tulajdonnak
betölt. volt
így A
saját
köszönhető
a
tulajdonos és ember azonosítása. A
szerző
a
becsület
és
a
jó
hírnév
védelmét
választja ki a személyiségi jogokra jellemző semlegesség 9
és technika bemutatására a könyv harmadik fejezetében. A becsületvédelem
különösen
alkalmas
az
összehasonlítás
elvégzésére: gyökerei az ősi jogba nyúlnak vissza, igen sok
nevesített
ágazott
személyiségi
ki,
nemcsak
jog
a
a
becsületsértésből
régi,
hanem
a
modern
jogrendszerekben is mindenütt megtalálható. E jognak a legkidolgozottabbak az intézményei mind a jogalkotás, mind
a
jogalkalmazás
amelyet
a
terén.
polgári
jog
konzervatívan
gondolkodó
szovjet
is
jog)
Olyan
és
„közös
bíróság
feladatáról
jogrendszerek
könnyedén
elfogadnak.
nevező”,
(például A
szerző
a a
vizsgálódást két jogrendszerre szűkíti, a római jogra és az
angol
tükrében
common ezek
fejlődés.
A
lawra,
esetében
mivel
a
lépésről
vizsgálat
fő
konkrét
lépésre
kérdése
jogesetek
követhető
technikai:
a
hogyan
képesek az egyes jogrendszerek megragadni jogilag olyan értékeket,
mint
a
becsület
és
a
jó
hírnév.
Ennek
a
kérdésnek a vizsgálata szinte minden személyiségi jog tekintetében tanulsággal szolgálhat. A szerző a talált eszközöket
a
kárfelelősség
technikai
fejlődésével
igyekszik párhuzamba állítani. A
szerző
kétségét
fejezi
ki
azzal
kapcsolatban,
hogy a római jogi iniuriáknak kezdettől fogva (tehát a XII
táblás
törvény
VIII
tábláján
olvasható
négy
tényállásról van szó) a személyiség védelme volt-e a lényege. Ennek alátámasztására azt hozza fel, hogy ha így lenne, akkor a XII táblás törvény iniuria-joga egy generálklauzulából
és
három
speciális
tényállásból
állna, ami elképzelhetetlen volna. További ellenérv a nem
egységes
felelősségi
szankciórendszer, feltétel
teljes
valamint
hiánya.
a
szubjektív
Mindezek
alapján
megállapítja, hogy a XII táblás törvény esetében nem beszélhetünk egységes könnyű
a
személyiség
iniuriáról. testi
sértés,
Az
sérelmeként
iniuria
vagy
valójában
esetleg
a
felfogott csupán
testi
a
sértés 10
általában,
a
többi
tényállás
nem
volt
iniuria.
Az
iniuriák egységesítését csak a praetori edictum végezte el,
amely
megállapította
az
iniuria
általános
tényállását, amely az idegen személyiség minden tudatos megsértését
magában
foglalta.
Az
egyes
tényállások
szerint pedig elkövethető volt szóban és tettleg is. Megjelent a szubjektív elem is: az actio iniuriarummal a sértett
egy
általa
követelhetett
a
megfelelőnek
tettestől,
a
tartott
összeget
marasztalás
mértékét
azonban a követelt összeg keretein belül bár, de a bíró állapította meg, és ekkor a boni moresre támaszkodott. A szerző végkövetkeztetése azonban ezen iniuriák esetében is
az,
hogy
alapgondolatot
nem
járható
feltételezni,
út és
mögöttük
még
egységes
kevésbé
ezt
jogi
kategóriákban keresni, mivel a hangsúly nem az ember jogi, hanem társadalmi státuszára helyeződött. A jogi védelem
újabb
és
újabb
tényállások
iniuriának
minősítésével terjeszkedett, de mindig a jogrend és a szokásrend
határán
maradt.
A
társadalmi
állást
pedig
pusztán jogilag nem lehet megragadni. Az autonómia és a magánszféra a római (iniuria-) jogban értelmezhetetlen. Az védelmi
angolszász
jogrendszer
jogintézménye
a
becsület
defamation
és
jó
hírnév
tortja,
amely
tulajdonképpen két deliktumot foglal össze: a szóban, illetve az írásban elkövetett becsületsértést (slander, illetve libel). A két deliktum külön úton fejlődött, ennek
következtében
az
angolszász
becsületvédelem
meglehetősen bonyolult rendszerre tett szert. A fejlődés kiindulópontja nem igazán szerencsés: a kár és nem a sértés
volt
a
becsületsérés
miatt
indítható
kereset
alapja, ez alóli kivételek esetén is feltétlenül szükség volt kárra, ezt azonban ezek esetében vélelmezték. A XIX.
században
fogadtak
csak
el
olyan
értelmezést,
amelyben a jóhírnév megsértését vették alapul és nem a kárt,
amelyet
csak
akkor
kellett
bizonyítani,
ha
a 11
sérelem magukból a sértő szavakból nem volt nyilvánvaló. A
szerző
angolszász
azon
kérdés
megválaszolásakor,
jogrendszerben
a
hogy
becsületvédelemnek
az
milyen
általános alapgondolata van, arra a megállapításra jut, hogy a jó hírnév védelme a common law-ban egészen más pozícióból
indul,
mint
a
római
jogi
iniuriák.
A
középkori common law-ból a jó hírnév védelme hiányzott, királyi
bíróság
előtt
nem
lehetett
perelni.
A
helyi
szokásjogot alkalmazó bíróságok és az egyházi bíróságok azonban
nagyon
sok
ilyen
ügyet
tárgyaltak,
tehát
a
becsület nem maradt bírósági védelem nélkül. A helyi szokásjogokban
a
becsület
védelmét
egyrészt
a
másik
megszégyenítésének kemény büntetése jellemezte, amely az egyéni
becsület
magas
értékéről
tanúskodik,
másrészt
jellemző volt a szoros kapcsolat a közösség békéjének fenntartása
iránti
igénnyel.
Ezt
egészítette
ki
a
kánonjogi védelem, amelyben az actio feltétele az volt, hogy
a
sértettről
bűncselekmény
elkövetését
kellett
állítani, és a sértettnek valamilyen kárt is fel kellett mutatnia, de nem szükségképpen anyagi kárt. Ez pedig jelenthetette
önmagának
tisztázását,
fáradtságot,
zaklatottságot is. A kár felmutatásának értelme az volt, hogy segítséget adjon a sértés súlyának felbecsüléséhez és a jóvátétel meghatározásához. A szankció általában a jó
hírnév
helyreállítása
volt.
A
becsület
védelmének
beáramlása a common law bíróságok gyakorlatába éppen a szankcióval
magyarázható,
mivel
a
királyi
bíróságok
kártérítést ítéltek meg (a kártérítés az ezerkétszázas évektől kezdve a common law szilárd része volt), és a személyiségi
sérelem
tőkésítése
csábító
lehetett
a
sértettek számára, ezért inkább a common law-bíróságokat választották a helyi vagy a kánonjogi bíróságok helyett. A common lawban a defamation tortja a sértettnek csak a magánérdekét vette számításba: a bűncselekmény elkövetésével
vádolás
mögött
a
fenyegető 12
büntetőeljárást, híresztelése
a
betegséggel
esetében
veszélyeztetését,
és
való
fertőzöttség
a
megélhetés
pedig
nem
a
jó
hír
elvesztésével
a
személyiségben okozott sérelmet. Másrészt a defamation elvált
a
sértett
személyétől,
a
Csillagkamara
gyakorlatában bűncselekmény lett. Ebben az esetben pedig a kár és más individuális szempontok figyelmen kívül maradtak, a bíróság az állam biztonsága és békéjének fenntartása
címén
formált
igényt
minden
defamation
feletti hatáskörre. Közhivatalnok rágalmazását egyenesen állam elleni bűncselekménynek minősítették. Emellett más téren
is
megfigyelhető
volt
a
sértettől
való
eltávolodás. A XVIII. századra kialakultak a defamáló szavak
ismérvei:
amelyek
a
tárgyává embert. hanem
azon
másikat
miatt
gyűlölet,
teszik,
5
szavak
vagy
lehetett
megvetés
amelyek
perelni,
vagy
miatt
nevetség
elkerülik
az
Ezek a formulák pedig nem a sértett érzelmeire,
a
sérelem
építenek,
súlyának
ebben
a
társadalmi
tekintetben
megítélésére
tehát
objektívek.
Kezdetben e formulát rendkívül mereven alkalmazták. A defamáló szavak elhangzása esetén a sérelem adott volt, más
körülményre
Később
az
voltak
eljárásokban
mérlegelése, amelyek
nem
így
olyan
kijelölték
a
a
bíróságok
tekinettel.
jellemzővé
vált
mentességek
alakulhattak
jogvédelem
az
határát.
érdekek
A
ki,
szerző
kialakulásuk bemutatásával számba veszi ezeket, amelyek közül ma a fair comment érdemel kiemelést, hiszen a XXI. század
első
tekintetben jogban
évében
a
magyar
visszalépést
elért
mutat
eredményhez
becsületvédelem a
képest.
XIX. 6
A
ebben
századi fair
a
angol
comment
keretébe tartozó kijelentések már akkor sem számítottak 5
„Hatred, contempt or ridicule” és „ to cause to be shunned or avoided” formulák. 6 Lásd a Ptk. személyiségi jogi fejezetének azon, 2001. évi módosítását, amely alapján a sajtóban becsület csorbítására alkalmas valamely vélemény közzététele esetén a sajtószerv „helyreigazításra” kötelezhető. 13
defamationnek. E kivétel konstrukciója a következő: nem tényállításról, hanem véleménynyilvánításról kell, hogy szó
legyen;
a
vonatkoznia;
és
véleménynek végül
a
mentesülést
kommentár
„kifejezett
illetve
tisztességtelen
ha
esetben
tehát
a
közérdekű
dologra
lerontja,
rosszakaratról” motívumból
becsület
ha
a
tanúskodik,
ered.
védelmét
kell
a
Ebben
szólás-
az és
sajtószabadság szorítja vissza. A bíróságok felismerték, hogy
a
„kritika
nagy
szolgálatot
tett
a
köznek...
megóvja az embereket attól, hogy idejüket és pénzüket ócskaságokra vesztegessék”.7 A kritikus rosszindulatának kérdése
így
átadja
szempontjának.
Már
a a
helyét
a
legkorábbi
közérdek esetek
objektív
lefektették
azonban, hogy a kritika a közszereplővel (politikussal, szerzővel) csak mint a köz szereplőjével foglalkozhat, magánéletébe nem követheti. Az angol fejlődésben tehát az iniuriajog részévé vált a magán- és közszféra elhatárolásának.8 Kezdetben ugyanis
a
defamation
az
„egyén
a
közösségben”
struktúrájára épült, az individuumok értékrendje egyező és
homogén
volt.
Az
egyént
ért
sérelem
szorosan
összefüggött a közösség békéjének megzavarásával. Ezt a fajta abszolút védelmet szolgálta a védelem technikája is: a jog a defamation tényállását határozta meg, ha ez adva
volt,
meghatározása
a
felelősség
beállt.
nem
értékmérlegelésre
A
épült,
tényállás hanem
az
egyénnek és közösségének okozott sérelmet ragadta meg. Ez a sérelem nem szubjektív volt, azt, hogy mi volt az egyén szégyene, az erkölcs határozta meg. Ezzel szemben a
modern
defamation
a
szemben
álló
felek
érdekeinek
egyeztetésére épült, ez a mérlegelés pedig tipikusan az egyén versus közösség struktúrában jelent meg. Ez pedig 7
Lord Ellenborough a Carr v. Hood (1808) ügyben. Lásd a bírósági tárgyalások nyilvánossága és a felek személyiségvédelme közötti ellentétet.
8
14
már
úgy
történt,
mint
ahogyan
szabadságjogokat
meghatározni szokás: a korlátok jelölték ki a védelem határait, a korlátokat, a szemben álló fél érdekét pedig a közérdek igazolta. Ez vezetett később a becsület és jó hírnév védelmének alkotmányos szintre emelkedéséhez. A személyiségi jogvédelem alkotmányjogi ága a magánszférát az állami beavatkozás ellen védte, a jó hírnév sérelme esetében
viszont
nem
tulajdonképpen
szabadságjogról
vele
szemben
volt
szó,
hanem
érvényesítették
a
szólásszabadság jogát. Az amerikai privacy a tort-jogban a magánszférát felölelő négy, egymástól független tort közös neve. Az alkotmányjogban
pedig
a
beavatkozással
szembeni
magánszféra
állami
védelmének
eszköze.
Kialakulásának alapja az, hogy a jogvédelem az anyagi javak
védelméről
személyiség
kiterjed
önállóvá
a
vált
szellemiekre, védelme
és
így
szembekerül
a a
vagyonvédelemmel. A privacy egyik ága azonban meglepően emlékeztet
Locke
megsértése
tulajdonkoncepciójára:
például
tulajdonának
Amerikában
megsértése
kap
a
mint
jogi
levéltitok
a
levélíró
szankciót.
A
levél
tartalma (a gondolat) a szerző rendelkezése alatt marad, hiszena az munkája gyümölcse, vagyis eredeti tulajdona. A
privacy
valójában
jogrendszerben autonómiáját
az
átvette biztosító
idők a
folyamán
az
tulajdonnak
szerepét,
azt
a
amerikai
az
egyén
magánszférát
jelöli, amelyből az állam ki van zárva. A könyv negyedik fejezete az általános személyiségi jogról,
mint
jogfejlődés
a
modern
kontinentális
legmeghatározóbb
személyiségi
jogintézményéről
szól,
amely a mai személyiségi jogok egyik alapvető forrása lett. A XIX. századi német jogtudomány terméke a modern személyiségi kategória
jog,
maradt.
amely E
jogok
sokáig forrása
kizárólag nem
a
elméleti
jogosultjuk 15
emberi mivolta volt, a jogokat az állam biztosította polgárai számára, így nem létezhetett személyiségi jog az államon kívül. Ilymódon – az angolszász tendenciákkal ellentétben – a XIX. századi német személyiségi jogok mindig
csak
integrálták
a
személyt
az
államba,
de
sohasem szolgáltak az egyéni szabadság biztosítékául az állammal szemben. Másik jellemző, hogy a polgári jog az embert nem ismerte el másként, mint puszta jogalanyként, ezzel az emberi státusz erősen eldologiasodottá vált. Elvált egymástól az emberi és a polgári becsület, a jogra pedig ez utóbbi tartozott, ami viszont kizárólag jogi
kategória
volt,
gyakorlatilag
a
jogképességet
jelentette. Ezzel a „személy” koncepciója megszabadult az „embertől”, azaz mind az ember eredendő méltóságára vonatkozó
tanoktól,
tulajdonságoktól.
mind
A
pusztán
felfogott,
tulajdonságok
pedig
volt
nem
koncepció
már
nem
volt
a
jogok
nélküli
védhető. tovább
konkrét ember
Idővel
emberi
hodozójaként méltósága azonban
tartható,
az
ez
így a
általános
személyiségi jog ennek a – romanisták által elfogadott és általánossá tett – absztrakt személy-felfogásnak a kritikájaként jelentkezett a germanisták részéről, akik a
személyből
indultak
ki.
Náluk
a
személységi
jog
egyfajta korlátozás és biztosíték is volt egyben, egy személyiségi jogot konstituálni számukra annyit tett, mint
az
elvont
személy
autonómiájából
egy
szeletet
kihasítani, és az államnak átadni a döntést afölött, hogy
az
érintett
autonómiáját.
A
körben személy
mi
sérti
és
mi
autonómiájának
nem
mások
materiális
garanciáját azonban a tulajdon adta, a tulajdonos és személy egysége csak hosszú idő elteltével bomlott meg. Ennek magyarázatát az adta, hogy nem lehetett mindenki tulajdonos,
a
védelemnek
ettől
függetlenül
is
meg
kellett illetnie a személyt. A BGB megalkotása korának bírói
gyakorlata
azt
bizonyítja,
hogy
a
személyiségi 16
jogok gyakorlati alkalmazási területe megváltozott, a becsületvédelem autonómia
háttérbe
határainak
szorult,
megvonása
helyébe lépett
az
a
egyéni
gazdasági
versenyben és a bérharcokban. A védelem azonban nem az emberből
indult
ki,
hanem
hosszú
ideig
a
személy
tulajdonosi mivoltáből. A német jog tehát eljutott arra a
pontra,
amelyen
az
általános
személyiségi
jog
elismerést nyerhetett volna, azonban ennek ellenállt. Svájc
választotta
azt
az
utat,
amely
szerint
a
személyiségi jog a gazdasági szempontból hátrányosabb helyzetben lévő védelmére szolgált, és így elvezethetett az
általános
törvénybe
személyiségi
foglalásához.
kialakulásához9
jog
Itt
ugyanis
nem
és
jutott
kizárólagos uralomra az absztrakt személy, a jogképesség mellett elismerték a személyiségi jogot is. Az általános személyiségi jog pedig a személy önmagában vett értékét hangsúlyozta. Az
általános
személyiségi
jog
a
második
világháborút követően az alkotmányos szabadságjogoktól nem
függetleníthető
–
állapítja
meg
a
szerző.
Magyarországon erről elsősorban csak a kilencvenes évek elejét követően beszélhetünk, és ennek megvalósításában a szerzőnek nagy szerepe lehetett. Az Alkotmánybíróság igen
korai
személyiségi
határozatában jog
foglalkozott
alkotmányos
az
szabályával,
általános amelyet
a
Ptk.-hoz hasonlóan az Alkotmány is az emberi méltósághoz való jogban fogalmaz meg.10 A szerző az Alkotmánybíróság elnökeként az emberi méltósághoz való jogot azzal, hogy 9
Erről a logikáról korábban már e könyvismertetés keretén belül is szóltunk, lásd: 5. oldalon. 10 „Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. 'általános személyiségi jog' egyik megfegalmazásának tekinti. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakozásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként.” [8/1990. (IV. 23.) AB hat.; ABH 1990, 44-45.]. 17
az
általános
tekintette,
személyiségi ugyanúgy
jog
egyik
anyajoggá,
kifejezésének
tehát
más
jogok
forrásává tette, mint ahogy a polgári jog területén ez már
a
jogok
volt.
11
katalógusa
Sólyom
László
bővítésének
szerint
szokásos
egyébként
az
módja emberi
méltósághoz való alkotmányos jognak két funkciója van, egyrészt
az
önrendelkezés
egy
bizonyos
szférájának
biztosítása12 (ebben nem tér el attól, amit az emberi méltósághoz való jog polgári jogi szintjéről mondott), másrészt
az
viszont
csak
egyenlőség az
elvi
Alkotmány
megalapozása13
szintjén
van
(ennek
gyakorlati
jelentősége.) Érdekes, hogy miután az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog védelmének a lehetősége megnyílt mind a polgári jog szintjén, a Ptk. alapján,
mind
az
Alkotmányt
polgári
bíróságok
alapul
továbbra
sem
véve,
a
magyar
alkalmazzák
e
generálklauzulát a személyiségi perekben. Az általános személyiségi polgári
jog
ma
bíróságok
annyira nem
elközjogiasodott,
foglalkoznak
igazán
hogy
a
gyakran
vele.14
11
„Az általános személyiségi jog 'anyajog', azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.” [8/1990. (IV. 23.) AB hat.; ABH 1990, 45.]. 12 „Egyrészt azt fejezi ki, hogy van egy abszolút határ, amelyen sem az állam, sem más emberek kényszerítő hatalma nem terjedhet túl, vagyis az autonómiának, az egyéni önrendelkezésnek egy mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva – a klasszikus megfogalmazás szerint – az ember alany maradhat és nem válik eszközzé vagy tárggyá.” [23/1990. AB hat.; ABH 1990, 103.]. 13 „Nincs az életre méltóbb és méltatlanabb. Az egyenlő méltóság miatt egyaránt érinthetetlen a nyomorék és az erköklcsi szörnyeteg bűnöző élete és méltósága is. Az emberi méltóságban mindenki osztozik, függetlenül attól, hogy mennyit valósított meg az emberi lehetőségeiből és miért annyit.” 14 Egy ellenpélda: a bíróság megállapította, hogy az alperes megsértette a közszereplést vállaló és az adott eseményen szokatlan öltözékben megjelenő felperes emberi méltóságát, amikor a róla készült fényképfelvételt - kommentár nélkül - a lap egyik köztudottan ironikus rovatában tette közzé, s ezzel nevetség tárgyává tette [BH 1997. 578.]. 18
A
személyiségi
áttekintő, rejlő
ötödik
jogok
jelenkori
fejezetben
ellentmondások
a
elvi
problémáit
személyiségi
feltárásával
jogokban
igyekszik
arra
a
kérdésre választ kapni a szerző, hogy mire valók, és egyáltalán lehetségesek-e a személyiségi jogok. Az első ellentmondást abban látja, hogy míg a mai személyiségi jog célja az autonómia biztosítása, a személyiség szabad kibontakozása,
az
önérvényesítés
érinthetetlensége, „kívülről”,
az
jogilag
avagy
autonóm
nem
az
individuum
emberi
biztosítható,
személyiség és
meg
sem
határozható, mivel mértéke maga az egyén. A személyiségi jogvédelem csak arra szolgálhat, hogy egy közelebbről meg
nem
határozott,
mindenkori
de
„az
közfelfogásához
emberhez
igazodó,
méltó
tehát
lét”
átlagos
tömegigénynek megfelelő védelmet nyújtson, közben pedig úgy
lép
fel,
autonómiát
mintha
az
biztosítaná.
egyéni,
Másik
legszemélyesebb
ellentmondásként
arra
mutat rá a szerző, hogy a magánszférát védő személyiségi jog, ami az állami beavatkozás elleni védelmet valósítja meg,
nem
létezhet
állami
szabályozás
nélkül:
a
szabályozás szükségessége és az ellene való védekezés tehát egybefolyik, a jog kizárására, az autonómiára törő védelem maga viszi be a jogot a magánszférába. Ebből következik a harmadik ellentmondás is. Az ember mára egyre
inkább
személyiségi
jogai
külső
biztosítására
szorul, mivel megváltozott a személy fenyegetettsége is. A leggyakrabban már nem személy áll szemben személlyel, a
személyes
fenyegetettség
sértések
helyét
foglalta
15
el ,
személytelen, amellyel
segítsége
nélkül
a
személy
nem
önvédelem
helyébe
a
személyiség
technikai
szemben
védekezhet. védelme
mint
a
jog
Így
az
„állami
szolgáltatás” lépett. Az utolsó megemlített ellentmondás hasonlít az elsőre: míg a személyiségi jogok mértéke 15
Gondoljunk a személyes adatok védelméhez való jog kialakulásának és gyors térhódításának okaira. 19
maga a konkrét személy, a bíró csakis a konkrét ügy körülményei
alapján
dönthet,
addig
döntése
normatív
eredménnyel bír, hiszen az általános személyiségi jog keretén belül jogot alkothat, ez pedig általánosítást, standardizálást
feltételez.
A
döntés
így
egyszerre
egyediesítő és általánosító. A
könyv
végén
a
szerző
rámutat
a
minden
személyiségi jogot átjáró alapellentmondásra, az egyén és a társadalom dialektikájára. Mindegyikük egyszerre semleges és politikus is egyben, egyesek (elsősorban a klasszikus
személyiségi
jogok)
azonban
inkább
semlegesek, míg mások (az általános személyiségi jog és az abból származtatott jogok) inkább politikusak. Minden személyiségi jog esetében lehet azonban mind a közösség, mind az egyén hasznáról beszélni.
20
