A HATÁRON TÚLI MAGYAR SZÍNHÁZAK XVIII. FESZTIVÁLJÁNAK NAPILAPJA – VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM – 2006. JÚNIUS 23.
Semmi komoly(?) Elõször arra gondoltam, írok a sörrõl, annak közösségteremtõ hatásáról, aztán ahogy jöttek a hûvösebb napok, egyre inkább a forralt bor téma körvonalazódott, de most megint kánikula van. Aztán sokadszorra megnéztem a Szambát, és Baradlay fõrendezõ „mûvészeti, illetve expozéjéban” a „jubiliumi” évad megnyitóján azt mondja: Hát...újra itt...szervusztok...ööö...rengeteget fogunk dolgozni. Arra gondoltam, ez lehet a kezdõ mondat (és akkor decens is maradok). Mert tényleg. Lesz éjszakázás (nem baj, bírom, különben is a munkahelyen GDP-termelés közben majd jól kipihenem magam), kevés alvás (elõnye, hogy zsírégetõ hatású), mert 10-re már azért illik kikelni az ágyból, ebéd, utána szieszta (mert aludni mégiscsak muszáj), majd délután nagyüzem. Aztán nekiállni írni, azon melegében, „jaj, csak jusson eszembe valami” - para, másnap gyomorideg, hogy „na, vajon mekkora marhaságot írtam”, és hogy kinek is kell (kell?) megfelelni. És megint elölrõl. Pár hónapja ültem egy Curticin túli konyhában, ahol az, aki úgy akar játszani, mint egy istennõ (privát megjegyzés: minden feltétel adott hozzá) valami isteni (a rang kötelez) kenõmájassal kínált. Aztán ültem egy másik konyhában is, ahol egy másik itteni résztvevõ a tûzhelyet takarította, és közösen próbáltuk a világot megváltani. Aztán volt olyan is, megint mással, de meglepõ módon õ is itt van, hogy ültünk Pesten az almáspite fölött, és elmondta, hogy... de ez nagy, bizalmas titok. Aztán megint mással, igen, õ is ..., együtt visítottunk a Krétakör-koncerten. És hát van az internet nevû csoda, amelynek köszönhetõen vannak, akik megtalálnak. És – önzõ módon – nekem ez jó. Pár éve volt egy elméletem, hogy minél öregebb az ember, annál kevésbé köt barátságokat, mert mire megismerné a másikat, elmegy az élet. Egy ideje viszont egyáltalán nem gyártok teóriákat. De azt figyeltem mostanában meg, hogy minden jó akkor történik, amikor az ember nem is várja, és hogy a véletlenek igenis sorsszerûek. Papp Tímea
2
2006. JÚNIUS 23. PÉNTEK
KISVÁRDAI LAPOK
Merre tartunk? Gondolatok a kisvárdai fesztiválról
A kisvárdai színházi találkozó az elmúlt több mint másfél évtizedben kiemelkedõen fontos szerepet töltött be kulturális életünkben. Mozgalmas terepe volt azoknak a folyamatoknak, melyekben színházkultúránk a történelmi hagyományokra alapuló szerves kibontakozás lehetõségeit keresi. A rendezvény fõ törekvése: hozzásegíteni színházainkat ahhoz, hogy kitörjenek a mesterséges elkü-
lönítettség állapotából. Érdemes tehát idõszakonként újragondolni, hogyan alakul a fesztivál élete, mennyiben felel meg saját célkitûzéseinek, vagy éppenséggel hol válik szükségessé a korszerûsítés. A Kisvárda-jelenséget négy meghatározó szempontból lehet vizsgálni. E nézõpontok egyaránt fontosak, közös erõterükben lehet kirajzolni az értelmes fejlõdés irányát. A közönség szemszögébõl nézve a kisvárdai színházi fesztivál egy lenyûgözõ sikertörténet. Míg a kilencvenes évek elején a nézõk becsalogatása jelentette a legfõbb gondot, ma már ebben a községnyi kisvárosban kulturált színházbajárási szokások alakultak ki. Egy olyan ifjúság cseperedett fel, amely évente a legválasztékosabb színházi kínálatban részesülhetett. A Magyarország területén kívülrõl érkezõ színházak elõadásait hozzáértõ közönség fogadja, lelkesítõ tanulságául szolgálva annak, hogy a színházkultúra gyökérverése igenis lehetséges a hagyományos centrumokon kívül is.
A szervezõk oldaláról nézve a fesztivál imponáló teljesítmény. Az emberileg és szakmailag elsõrangú személyzet kitartó munkával végzi a szükséges pénzalapok megszerzését, a szervezés, az elõkészítés és a lebonyolítás megannyi tennivalóját. Elmondható, hogy mindannyiszor rugalmasan alkalmazkodott a mûvészeti vezetés irányváltásaihoz. Ezen a téren több, egymásból kifejlõdõ vagy egymással szembeforduló korszakot értünk meg, s ezzel el is érkeztünk a harmadik, a szakmai közelítéshez. Az egymásra találás kezdeti romantikáját a versenyszerû fesztivállá szervezõdés követte. Aztán a régión belüli tájolás jelentette a többletet hozó újszerûséget. A találkozó folytatásaként megvalósuló nyári produkciók korszaka a különbözõ társulatokból érkezõ színészek közös tapasztalatát tette lehetõvé. Átmenetileg arra is volt kísérlet, hogy a találkozó tematikussá váljék, s célirányosan segítse a társulatok munkáját. Ma a rendezvény kifejezetten fesztiválként mûködik, verseny- és off programokkal, fõ- és különdíjakkal. Figyelemreméltó, hogy járulékos szakmai programok zajlanak. A kisvárdai fesztivál a POSZT kistestvére lett, s itt érdemes megállni egy szóra. Az egyik fesztivál fõleg a „túliaké”, a másik az „innenieké”? Félõ, hogy eredeti törekvésünk, az elkülönítettség felszámolása a kettõs minõség állandósításába torkollik! Szerencsésnek tartanám, ha mindkét fesztivál – önálló karakterét megtalálva – a jelzõ nélküli magyar színházak szakmai rendezvénye lehetne. Pécs a versenyszerû megmérettetésé, Kisvárda a mûhelymunka jellegû találkozóé, segítve színházkultúránk szerves fejlõdését, megszabadulását az anakronisztikussá váló „inneni” és „túli” jelzõktõl. A társulatok oldaláról tekintve a kisvárdai fesztivál – sok pozitívuma mellett – sokszor kisebb-nagyobb fanyalgással teljesített rutinfeladat-
nak tûnik immár. Természetesen minden együttesnek saját véleménye lehet, úgyhogy ezt a közelítést a Csíki Játékszín szemszögére szûkítem. Vitában kialakult álláspontunk szerint minket az köthet Kisvárdához, ha megteremtõdnek a szakmai töltekezés feltételei. Ha hét-tíz napig mûködnének mozgás-, beszéd-, szcenikai-, menedzsment-, elõadás-elemzõ stb. mûhelyek, ahonnan évente, hasznosítható tudással térhetnénk meg. A mostani szakmai programok biztató kezdetnek tûnnek, csakhogy ezeket sokkal szélesebb kínálattal kellene idõben meghirdetni, és társulatonként ne csak öt embernek lehessen feliratkozni. Pazarlás ezerkétszáz kilométert utazni egyetlen elõadásért! A fesztiválnak érdekeltté kell tennie a társulatokat a részvételben. A versenyeztetés e tekintetben ugyancsak ellentmondásos. Hozadéka lehet, hogy exponál néhány tehetséges embert. Másfelõl terméketlen dolog évente átélni az abszolváló vizsga feszültségét. Az értékek hiteles közzétételét biztosíthatná a szaksajtó, más fesztiválok szervezõinek gazdag jelenléte. Szerencsés lenne, ha a díjak – amennyiben maradnak – funkcionális formát öltenének. Például hogy új produkció vagy fejlesztés költségeit lehessen elnyerni. Összegzésképpen úgy látom, hogy a kisvárdai találkozónak kiforrott, erõs szervezési kerete van. Korszerûségét azonban mindig újra és újra meg kell teremteni, érvényesen ötvözve a közönség és a társulatok, a színházi szakma érdekeit. Álláspontom szerint a jövõ a találkozójelleg és mindenekelõtt a mûhelymunka térnyerésében rejlik. Társulatunk távolmaradása a fesztivál versenyprogramjától ennek érdekében történt. Parászka Miklós A Csíki Játékszín igazgatója
KISVÁRDAI LAPOK
2006. JÚNIUS 23. PÉNTEK
3
Hol a boldogság mostanában? Barta Lajos: Szerelem - Csíkszeredai Csíki Játékszín
„Azért élek, hogy boldog legyek!” – vágja oda Lujza az általa e pillanatban még életigazságnak vélt közkeletû tévedést. Moldován Orsolya nem egyszerûen csalódottnak mutatja Lujzát, hanem dühösnek és számonkérõnek. „Férjhez akarok menni, férjhez akarok menni, férjhez akarok menni!” – ordítja elszántan Nelliként Bartalis Gabriella. Hiszi is meg nem is, hogy erre az õ korában még sor kerülhet; mindenkit megmaró éles nyelve, mosolytalan arca, szúrós tekintete nem éppen a szép reményeirõl árulkodik. „Egyszer vagyok fiatal” – veti oda nem minden hivalkodás nélkül Böske, aki Csíki Hajnal alakításában pajkos-szertelen fruska, míg a történet végére hozzá nem öregszik sápadt, fáradt arcú nõvéreihez. Kedvenc szava mindannyiuknak a boldogság, de hogy ez mit is rejthet valójában, mi is az, amit a maguk elkeseredett, akarnok módján szeretnének elérni – fogalmuk sincs. Egyszerûen csak menekülni próbálnak: a szülõi ház egyhangúságától, vénlányságtól, az öregek lakta, unalmas, poros városrészbõl. S a lehetséges kérõk? Az önmaga karrierjébe szerelmes költõ (Kozma Attila), akinek távolba révedõ tekintete megakadályozza, hogy ránézzen kedvesére, miközben beszél hozzá, s amikor búcsúznia kellene, ernyedten lógó karokkal hagyja viszonzatlanul az ölelést. A „nagymama kedvence” katonatiszt (Lung László Zsolt), aki túlkoros kisgyerekként toporog vigyorogva, nagy vehemenciával beszél semmiségekrõl, miközben hol a kardjával, hol a nyakába zsinórozott kesztyûkkel küszködik reményvesztetten. És végül Komoróczy (Veress Albert), a hórihorgas, nyársat nyelt tisztviselõ, akinek különös érzéke van ahhoz, hogy folyvást rátaláljon a legérdektelenebb beszédtémákra. Ezek mind segítségére vannak abban, hogy önmagán kívül egy percre se kelljen másra odafigyelnie. Veress Albert clownszerûen jelenik meg: csíkos öl-
töny „bokakinn” nadrággal és kinõtt ujjú zakóval, Chaplin-kalap és több méteres sál (jelmeztervezõ: Bianca Imelda Jeremias), s a színész remek groteszk játéka balek bohócnak mutatja Komoróczyt, abból a fajtából valónak, akin hol nevetünk, hol szánakozunk, hol valamiféle dühöt érzünk iránta. Mikor melyik nõvér veti ki rá a hálóját, annak társaságában keveredik burleszkjelenetbe: két, zenére koreografált bonyolult sálhajtogatása és néhány csetlõ-botló tánclépése a félszegség és bornírt önhittség mulatságos kevercsét adja. S ha szögletes mozdulatai, kioktató gesztusai nem tennék eléggé tenyérbe mászóvá, ott a jelenet, amelyben nagy gusztussal mutogatja el egyik õse feldaraboltatás általi kivégzését... És mégis, mindennek ellenére õ számít a jövõ reménységének, egyszerûen azáltal, hogy van, hogy gondoskodni lehet róla, hogy házasságba lehet menekülni hozzá. A nyertes a pokróc modorú, vénlány Nelli lesz. Bartalis Gabriella egy pillanatra sem lágyul el, örömködésrõl itt szó sincs. Rezzenéstelen arccal rángatja vissza Komoróczyt abból a hangulatából, amelyben az ki-
zárólag a temetkezési vállalat képviselõjével hajlandó értekezni – Ciugulitu Csaba démoni megjelenésû, széles, táncos mozdulatokkal közlekedõ, túlvilági tekintetû temetési vállalkozója mintha rögtön maga a halál lenne –, s mosolytalanul veszi tudomásul az eredményt. És hogy mi lesz a sokat emlegetett boldogsággal, amelyet az újdonsült võlegény is oly gyakran emleget a kedvére való étkekkel telt konyhával együtt? Ezt a kérdést valószínûleg már nem is érdemes feltenni. Keresztes Attila pontos, aprólékosan kidolgozott rendezése, miközben elemeli a drámát a színpadi realizmus szintjétõl, újra és újra vissza is téríti oda. „Valamivel el kell tölteni az életet” – mondja Böske. A szomorú záróképbe három fehér ruhás kislány szalad be – a színpadi járásokat határoló üres ajtó- és ablakkereteken kívül a láthatatlan falakon is átlépve, s rímelve a korábban is alkalmazott fénykép-felvételszerû kompozíciókra –: a most feketeszürke elõterébe beszökik a múlt, amelynek szép reményû jövõjét hiába keressük a jelenben. Dömötör Adrienne
4
2006. JÚNIUS 23. PÉNTEK
KISVÁRDAI LAPOK
Mozgalmas, látványos, tudományos Nézõi véleménycsokor a Várszínházból
Kíváncsi tudósítónk az újvidékiek musical-bemutatója, a Szép új világ szünetében és az elõadás végeztével kérdezgette a közönséget. Medgyes Lászlóné: Nagyon tetszik, nagyon látványos elõadás. Szeretem ezt a mûfajt, jól érzem magam ezen az estén, mint ahogy a megnyitó elõadáson is. Szilágyi Emese: Nagyon bátor produkciónak tartom, mert szerintem ilyen témákat filmen szoktak feldolgozni, és a szerzõk most megpróbálkoztak a színpaddal. Kiemelkedõ az elõadás szórakoztató jellege, nem tudom, hogyan fogalmazzak pontosan, de meglepõ az a profizmus, ahogyan énekelnek és táncolnak, és még közben színészileg is játszanak. Van egy-két jelenet, amelyik egészen megfogott és gondolkodásra késztet. Zavaró azonban, hogy többször ismétlõdnek ugyanazok a témák néhány jelenetben. Ez kicsit unalmassá teszi a játékot. Az egész egy tézisdráma szerintem. De talán még nem tartunk itt. Vagy ki tudja? Ez az, ami kicsit eltávolít.
Elor Emina és Magyar Attila
Juhász Béláné: Tetszenek a dalok, egy-két szereplõnek a hangja nagyon jó. Az elõadás szerintem hasonlít a rockoperákhoz, amiket én nagyon szeretek. Olvastam a regényt, és nem tudtam elképzelni, hogy ezt miként lehet feldolgozni, de mindenképpen érdekes kísérletnek tartom. Idõnként zavaró, hogy nem értem tisztán a kórust, mármint a szöveget, amit énekelnek, de amúgy tetszik az elõadás. Magyarné: Nagyon tetszik ez a mozgalmas, látványos elõadás. Furcsa ilyen „tudományos” témájú musicallel találkozni. Vince Menyhért: A Szép új világ, a cím nagyon izgalmasnak tûnik, mert ha belegondolunk, ebben van egy új világ és egy régi világ is. Hogy a végére mi lesz belõle, azt majd meglátjuk. (A szünet zajlik épp.) A régi és új váltakozása a jelenetekben érdekes és elgondolkodtató. El kell morfondírozni azon, hogy kell látni az ember jövõjét. Hiszen a múlt nélkül nincsen jövõ, és azt hiszem, hogy ez jól fog elsülni a darabban is. Szerintem min-
den olyan momentum, amely az embert emberré teszi, meg fog majd jelenni elõttünk. Nagyon ötletesnek tartom, ahogyan a színpadot kezelik. Tamás nevû fiatalember: Én olvastam Aldous Huxley könyvét, és szerintem a könyvhöz viszonyítva érdekes elõadás, bár én inkább prózai játékként képzelném el, vagy legalábbis kevesebb énekkel, kevesebb zenével, sokkal komorabban. Fiatal lány: Nagyon szépen énekelnek, és minden nagyon jó, csak valahogy nem tiszta a történet, és szerintem nem feltétlenül a nézõ hibája, hogy nem minden körvonalazódik, valami nem stimmel vele. Kovács Judit: Nagyon tetszik az elõadás, mert lendületes, sok benne a fiatal szereplõ. Jók a számok is, kicsit emlékeztetnek A dzsungel könyvére, kicsit meg a Hairre. Névtelenül nyilatkozó fiatal hölgy: Olvastam a könyvet, így ismerõs volt már a történet. Érdekes volt színpadon látni. Elgondolkodtató a könyv meg a látott elõadás is. A lényege mindkettõnek ugyanaz. Az, hogy zenés mûfajban dolgozták fel, különösen tetszett. Szabó Irma: Nagyon sok minden történt a színpadon, sok volt a zene is meg a tánc is. Néha már össze voltam zavarodva, hogy most akkor ki kicsoda itt, és mit akar egyik a másiktól. De ez nem mindig zavart, jól elzsongított. A legjobban az a jelenet tetszett, amikor a bennszülöttek rátámadtak arra a fiúra, aki pedig pont olyannak látszott, mint amilyenek õk is voltak. Mégis ellene fordultak, amitõl õ szenvedett. Ilyen már velem is elõfordult. Viccesek voltak a táncok, és lehetett látni, hogy a színészek élvezik a játékot. Csép Zoltán
KISVÁRDAI LAPOK Az Aldous Huxley 1932-ben megjelent Szép új világ címû keserû „antiutópiájából” származó, s Szinnai Tivadar hajdani fordításában elhíresült „bemondásokat” az is ismeri, aki nem olvasta a könyvet. Gyerekkorom értelmiségi felnõttjei titokzatos bizalmassággal idézgették egymásnak a „Szóma, ha mondom, segít a gondon, már egy köbcenti helyrebiccenti” versikét, s mikor rákérdeztem, nyugtatólag intettek, hogy: „Majd!” A majd, vagyis a regénnyel való megismerkedésem nemrég következett be. Örömmel kellett megállapítanom, hogy Szentmihályi Szabó Péter 1982-es, egyébként nem túlságosan gördülékeny fordítása megõrizte az elõzõ fordító leleményeit. A Várkonyi – Nagy szerzõpáros is minden bizonnyal ezt a frissebb munkát használta. (Nem remélem a helyzet javulását, de azért megemlítem: bizonyos színházi elõadások nem jöhetnének létre jelentõs mûfordítói elõmunkálatok nélkül, ám a fordítók nevét méltánytalanul és igazságtalanul, rendszeresen eltitkolja a szakma. Föl kellene hívni a mindenkori dramaturgok figyelmét erre. Már persze ha vannak dramaturgok.) Az újvidéki produkciónak nincsen dramaturgja. Ebbõl ered az elõadás legtöbb gondja. Van fénymester, sminkmester, hangmester, teszi is mindenki a dolgát, de kellett volna valaki, aki a két, munkájába belefeledkezett, s egymást biztató fõalkotót idõnként magára haragítja. Huxley ezen mûve ugyanis egyáltalán nem problémamentes alkotás, már a regénynek is elég sok a kinövése (hogy angol tárgyi környezetben maradjunk), olyan dudoros, mint egy gyömbérgyökér. Az menti csak, hogy épp oly csípõs, erõs és keserû is. Az 1932-ben érvényes politikai utalások és csúfondárosságok már a dialógusokban sem érvényesülnek, legfeljebb a színlap olvasgatásakor csodálkozunk rá Hoover, Rothschild, Diesel, Bakunin, Marx és Lenina nevére, a regényben még szereplõ Engels a színpadra már nem érkezett meg. De ha már a „hazudtatok reggel, hazudtatok délben, hazudtatok es-
2006. JÚNIUS 23. PÉNTEK
5
Szóma, ha mondom Várkonyi Mátyás – Nagy Viktor: Szép új világ – Újvidéki Színház
te” aktualizáló kitétellel él a szövegkönyv, az elõzõ sorba nyugodtan berakhatták volna akár Bill Gates nevét is, az talán mondott volna valamit a közönségnek. Lehet, hogy az imbolygó színpadi történet azoknak is mondott valamit, akik nem olvasták az alapmûvet. Nekem többször volt az az érzésem, mintha gyermekkezekbe került volna
a mûemberek és a vadember találkozásának története. Huxley Vadembere Shakespeare Mirandájától veszi a „szép új világ” kifejezést, Hamletet és Othellót olvas, a nagykultúrát védi és siratja, s végül fölköti magát. Itt a holddal társalog, pedig az a felhõk mögé bújik, hogy õ ne lássa a bánatát. Mármint a holdét. Alkoholistából drogossá váló anyukája halála után megígéri, hogy másnap kitárja két karját, s kínjait átadja a közönyös csöndnek. Sapienti sat. A produkcióban mindazonáltal pénz van, odafigyelés van, csapatmunka van, bár színészvezetésrõl nemigen lehet beszélni. A változó szintû, de figyelemreméltó koreográfiát (Lavro-Gyenes Ildikó) tisztességesen eltáncolják, ha az öltöztetés idõnként mintha a negyvenes évek filmjeinek paródiája lenne is. A
fantáziátlanul hangszerelt, idõnként bombasztikusan liftezõ zenét becsülettel szolgálják, az egymásra hasonlító, folyamatosan közhelyközelben járó dalokat rendesen eléneklik a csapat tagjai. Kifejezetten erõs a „Négyezer szobában négyezer óra” kezdetû kórusszám és tánc, s bár a cselekmény szerint tökéletesen értelmetlen, színészi megvalósítását tekintve tüneményes a
sírásójelenet (Magyar Attila és Pongó Gábor), s felnõtteket megszégyenítõ erejû jelenléttel bír a színpadon Ladisity Nikola mint gyermek Vadember. Huxley maga sem mesélte el rendesen regénye cselekményét. Várkonyi Mátyás és Nagy Viktor (õ a rendezõ is) több mítoszból kölcsönzött motívumokkal, több történetet akar egyszerre elmondani, alig-alig megrajzolt, következetlen alakokkal. Ha az eseményt a társulat fizikai fejlõdésének érdekében vállalta a színház, s valami más munkára való fölkészülésnek szánták, akkor érthetõ a bemutató. A sok hamis és suta jelenet remélhetõleg nem hagy nyomot az erõs és igaz színpadi munkához szokott újvidéki csapat tagjaiban. Gabnai Katalin
6
2006. JÚNIUS 23. PÉNTEK
KISVÁRDAI LAPOK
Színügygyámolítók Marosvásárhelyi és temesvári színjátszás anno A marosvásárhelyi színjátszás gyökerei a XVII. századba nyúlnak viszsza, s tudunk arról, hogy az 1770-es években már jelentõs iskolai színitevékenység folyt itt. Az iskolai színjátszás más erdélyi városokhoz hasonlóan e helyütt is megalapozta és elõkészítette a késõbbi magas színvonalú színházmûvészetet. A XVIII. század végétõl Marosvásárhely – Kolozsvárhoz közeli fekvése révén – az erdélyi magyar színjátszótársaság egyik állandó és kedvelt állomása volt. A kedvezõ visszhangok hatására a kolozsvári teátrumot szigorúan kézben tartó Wesselényi báró így itt is létesített „filiális theatromi commissiót”. Kolozsvár szerepe sokáig meghatározó maradt Marosvásárhely színi életében: a XIX. század legelején Õry Filep István kolozsvári színész nyújtott be tervezetet állandó magyar színház létrehozására. Az elsõ hivatásos elõadást 1803. június
12-én tartották a kizárólag nyári elõadásokra tervezett épületben. Ekkor – és még huszonhét ízben – Kotzebue A nevelés formálja az embert címû opuszát adták elõ. Hogy a körülmények nem lehettek éppen ideálisak, arról a források tanúskodnak: csupán egy kerítés választotta el az utcától a színpadot.
A nézõtéren lehetett pipázni, s az úri közönséget nem kímélték az arra járó utcagyerekek. A mai szemmel mostohának tûnõ állapotok ellenére a kolozsvári társulat évrõl évre hûségesen és huzamosabb idõre visszajárt Vásárhelyre. A publikum lelkes támogatásától kísérve 1820-ra felépült a színielõadásokra is alkalmas Apolló Terem. Napirenden maradt azonban az állandó színház felépítésének gondolata. Amikor 1861-ben Follinusz János igazgatta Kolozsvárt, Vásárhelyen deszka-színkört építettek. Fontos dátum 1884: ekkor színügypártoló egylet született báró Bánffy Zoltán elnökletével. A XX. század elején az I-sõ erdélyi színikerületbe osztották a várost. Az Elba-ligetben 1909-ben alakult meg az Erzsébet Színkör, melyben nyári elõadásokat tartottak. A folyamatos színházi mûködésre azonban még közel négy évtizedet kellett várni Ma-
rosvásárhely színházszeretõ közönségének. Temesváron 1726 és 1773 között a jezsuita iskolai színjátszóké volt a terep. A XVIII. században a város a német vándortársulatok útvonalába esett, így õket is gyakran látták vendégül itt. A városi tanács 1757-ben, majd tíz évvel késõbb is foglalkozott
az állandó színház gondolatával. A XVIII. század végén szerb nyelvû színjátszás honosodott meg Temesváron. 1812-ben a Magyar Kurír címû lap is beszámolt a Hamis szemérem címen elõadott színmû tisztes (anyagi) sikerérõl. 1814-ben alakult meg az elsõ színibizottság. A magyar nyelvû színjátszást az 1828ban Kolozsvárról érkezõ Erdélyi Énekes Társaság teremtette meg. Ahogy a társulat neve is mutatja, az erdélyiek fõleg zenés darabokat, valamint operákat adtak elõ (így a német közösség is látogathatta a produkciókat). Az 1828. szeptember 15én játszott Béla futása címû opera bemutatójával elhangzott a temesvári színpadon az elsõ magyar szó. A harmincas években a legnagyobb magyar színészek fordultak meg itt, köztük Déryné Széppataky Róza és Egressy Gábor. Amikor 1846-ban Egressy Gábor kidolgozta a színikerületi rendszert, abban Temesvárt javasolta AradTemes megye központjának. Az 1850-es és 1860-as években német és magyar, szerb és román társulatok felváltva kaptak lehetõséget, 1871-ben pedig megtörtént az állandó színház alapkõletétele. Temesvár elsõ kõszínházát négy évvel késõbb Ferenc József Színház néven nyitották meg (a császár az 1872-es díszelõadás vendége volt, innen a tiszteletadás), abban a magyar együttesek februártól virágvasárnapig játszhattak. A Helmer és Fellner tervezte épület a hozzáépített szállóval és vigadóval együtt 900 000 koronába került. Az 1875ös díszbemutatón Szigligeti Ede Nõuralom címû mûvét adták elõ. A színház alig öt év múlva leégett, s az 1881-ben alakult Színügygyámolító Egylet segítségével 1882. december 10-én – ismét a bécsi tervezõpáros közremûködése nyomán – megnyílt az új épület. 1885-ben tarthatták a magyarok az elsõ téli szezont, de 1899-ig kellett várni arra, hogy az elsõ teljes magyar évadra sor kerüljön.
KISVÁRDAI LAPOK
2006. JÚNIUS 23. PÉNTEK
7
Sámlin, széken, pokrócon Otthonra talál a Tanyaszínház Kavillón Az Újvidéki Tanyaszínház 1978-ban alakult meg, tehát könnyen ki lehet számolni, hogy idén tölti be a huszonnyolcadik évét. 2003 óta nonprofit civil szervezetként mûködik, és pályázatokon elnyert összegek-
bõl, adományokból, szponzori támogatásokból hozza létre nyári szabadtéri elõadásait, amelyek között Molière-tõl Kárpáti Péterig széles a szerzõi-mûfaji kínálat. A vajdasági utazótrupp célja továbbra is az, hogy a kõszínházak „fiókintézménye” legyen, ekhós szekerével (illetve traktor vontatta platós kocsijával) oda is elvigye a színházat, ahonnan az embereknek nincs módjuk Szabadkára vagy Újvidékre utazni, illetve a szórványban élõknek játszva anyanyelvápoló szerepet is betöltsön. A Vajdaság körülbelül nyolcvan magyarlakta helységébõl évente 20-25-ben fordul meg. A legutóbbi „évadban” Fazekas Mihály jól ismert, tanulságos, minden korosztályhoz szóló, sokszor és sokféleképpen feldolgozott történetéhez, a Lúdas Matyihoz nyúltak. Góli Kornélia dramaturg „vette kezelésbe” a darabot és fújta le róla a port, majd László Sándor vitte színre. Mivel a Tanyaszínház a színészhallgatók egyfajta gyakorlóterepéül is szolgál, ezért a tavaly végzett osztály tagjai, valamint az akadémia második évét befejezõ diákok és két kisszínész – középiskolás diákszínjátszók –
vettek részt a bemutatóban. A díszletet és a jelmezt a Magyarországról érkezett vendég, Csík György tervezte, a kivitelezõ Szabó Attila volt, a hangért és fényért Ignjatov Radovan felelt. Az elõadás plakátja Markulik Balázs munkája. A turné 2005. július 9-én indult Kavillóról, a bemutató elõtt a nagykikindai Sirülõ népi táncegyüttes és az Egység közös Ágnes asszony címû produkcióját láthatta a nagyérdemû. Az elõadás magán hordozza a vásári komédia jegyeit, táplálkozik a commedia dell'arte hagyományából, és az élõzene is fontos szerepet játszik benne. A tavalyi sorozatban huszonhárom települést érintett a Tanyaszínház, és mintegy 10-12 ezren látták sámlin, széken, pokrócon a Lúdas Matyit. Mérföldkõ az együttes történetében annak a kavillói háznak a megvásárlása és felújításának megkezdése, amely a jövõben több funkciót is betölthet majd. (A 2005-ös „kalapozási pénzt” is erre használták fel.) A tájházban az érdeklõdõk megtekinthetik a helytörténeti emlékeket, a hátsó rész pedig próbahelyet jelent-
het a Tanyaszínháznak. A padlástérben szállásokat alakítanak ki a színészek számára, valamint raktárhelyiséget a jelmezek és a díszletek tárolására. A kert végében áll majd a színpad, ahol végre saját portáján, fákkal-bokrokkal benõtt udvaron játszhat Magyar Attila sok-sok kilométert lerótt csapata. Idén nyáron Méhes György Kir Januli címû mûvét mutatják be Kir Januli, avagy az ördög tudja címmel. Gyarmati Kata dramaturg dolgozta át a regényt. Az immár pesti színészként hazalátogató Nagypál Gábor rendezte bemutató július 8án lesz Kavillóban. Az elõadásban a két akadémiai osztály növendékeit, a két diákszínjátszó fiút, valamint Faragó Editet láthatja a közönség.
8
2006. JÚNIUS 23. PÉNTEK
KISVÁRDAI LAPOK 2006. június 23. péntek
Hamlet-körkép Darvay Nagy Adrienne új kötete olyan, mint egy tágabban értelmezett színházi pillanatfelvétel. A kor foglalatja címû munkájában a színháztörténész az ezredforduló környékén született jelentõs Hamlet-elõadásokat veszi számba és veti egybe. Megtalálja egymáshoz illõ helyét az elemzéssorozatban Peter Brook párizsi Hamletbemutatója és a Nekrošius rendezte litván Hamlet, a varsói dán királyfi vagy Michael Almereyda Hamlet-filmjének Ethan Hawke játszotta fõhõse. A könyv természetesen nem feledkezik meg Shakespeare híres teremtményének magyar megtestesítõirõl sem, de az elmúlt idõszak néhány cseh, lengyel, román interpretációját is ismerteti. A Hamlet az ezredfordulón alcímû tanulmánykötetet a Holnap Kiadó jelentette meg.
Gyulai dán királyfi-találkozó A második nemzetközi Shakespeare Fesztivált július 3. és 16. között rendezik meg a Gyulai Várszínházban. A már tavaly is nagy szakmai- és közönségsikert arató eseményre megint a legjobb hazai és külföldi Shakespeareprodukciókból válogatott a hattagú szakmai grémium. Világhírû rendezõk világhírû elõadásai láthatók Gyulán: július 12-én a litván rendezõ, Nekrošius Hamletjét a Meno Fortas mutatja be, 15-én a grúz Rustaveli Nemzeti Színháztól látható ugyanez a darab – Robert Sturua rendezésében. Legjobb magyar Shakespeare-produkcióként a Bárka Színház Hamletjét hívták meg, a dán királyfi történetét Tim Carroll állította színpadra. Ugyancsak õ vezeti azt a színész mesterkurzust is, amelynek a végén, július 16-án bemutatót is tartanak a vár Shakespeare korabeli udvarán. Új premiert, Vízkereszt, vagy bánom is én, vagy amit akartok címmel láthatnak július 4-én a Gyulai Várszínház, az Örkény István Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciójában; a rendezõ: Dömötör András. A fesztiválon fellép még a kijevi DAH Színház, akik Vladiszlav Troickij rendezésében az Elõszó a III. Richardhoz címû darabjukkal érkeznek, a Madhouse Theatre Company a The Complete Works of W. Shakespeare /SÖR/ címû komédiát játssza. A színmûvészeti egyetem Lukáts Andor rendezésében a Hamlettel mutatkozik be. A Gyõri Balett Machbeth címû táncjátékát július 16-án, a tószínpadon láthatják. 13án a várban fellép az angol King's Singers együttes. A kísérõ programokban lesz szakmai beszélgetés a Hamletrõl, filmvetítések, koncertek, és megkóstolhatjuk Shakespeare konyháját is két gyulai étteremben.
A Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiváljának támogatói: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Illyés Közalapítvány, MOL RT. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyûlés, Kisvárda Város Önkormányzata Médiatámogatók: Kelet-Magyarország, Vár FM Rádió 93.8
11.00 Szakmai klub Barta Lajos: Szerelem Vitaindító: Gabnai Katalin Mûvészetek Háza, Pódiumterem 14.00 Színpadi szövegelés Duró Gyõzõ kurzusa teatrológia, illetve dramaturg szakos hallgatók, valamint fiatal dramaturgok számára. Kortárs drámák, színpadi szövegek színrevitelének problémái. Mûvészetek Háza 15.00 Lúdas Matyi Újvidéki Tanyaszínház (versenyelõadás) Mûvészetek Háza, Kamaraterem 17.30 A. P. Csehov: Cseresznyéskert Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata (versenyprogram) Mûvészetek Háza 20.30 Gábor – Szirmai – Bakonyi: Mágnás Miska Temesvári Csiky Gergely Színház (versenyprogramon kívül) Várszínpad A címlapon: Az elõtérben Csíky Ibolya (Szalay néni), mögötte Bartalis Gabriella (Szalay Kornélia) a csíkszeredai Csíki Játékszín Szerelem címû elõadásában.
KISVÁRDAI LAPOK a Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiváljának napilapja A szerkesztõség vezetõje: Ilovszky Béla (theater.hu) Felelõs szerkesztõ: Stuber Andrea Szerkesztõség: Jászay Tamás, Papp Tímea,
Szemere Katalin Nyomdai elõkészítés: ifj. Ilovszky Béla Nyomdai kivitelezés: Piremon (Kisvárda) Felelõs kiadó: Nyakó Béla ISSN 1587-8325
Támogatók: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alapprogram
