Semmelweis Egyetem, Budapest Anatümiai, Szövet-és Fejlõdéstani Intézet
Dr. Ajtai Béla A REAKTÍV GLIÓZIS ÖSSZEHASONLÍTÓ MORFOLÓGIÁJA
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Témavezetõ: Dr. Kálmán Mihály egyetemi docens
Budapest, 2002
2
A reaktív gliózis a központi idegrendszer sérüléseit követõ jellegzetes elváltozás, az idegszövet reakciüja, amelyben a fõ szerepet az asztroglia játssza. A reaktív gliózist régóta felelõsnek tartják azért, hogy a központi idegrendszer sérüléseit nem követi az agypályák regenerációja. A fejlõdés korai szakaszában bekövetkezõ sérülések után a regeneráció még lehetséges, viszont ilyenkor reaktív gliózis nem lép fel, sõt épp ellenkezõleg, a fejlõdés során az asztroglia szerepe nélkülözhetetlen az idegrostok növekedésének fenntartásában és irányításában. Nem teljesen ismertek azok a molekuláris változások, amelyek a sérülés után az idegrostnövekedést meggátolják. Ezért hasznosak azok a modellek, amelyekben jól idõzíthetõen, helyhez és korhoz kötötten lép fel az idegrostnövekedés gátlása. Ugyancsak fontos kérdés, hogyan illeszkedik a reaktív gliózis kialakításának képessége ill. a regeneráció elvesztése az idegszövet fejlõdésébe. Mi lehet a “biológiai értelme” ezeknek a jelenségeknek? Ez leginkább in situ vizsgálatokkal, a fejlõdõ agy különbözõ korban történõ lézióival vizsgálható. A felsorolt problémákra munkámban a mechanikus léziük nyomán fellépõ reaktív gliüzis tanulmányozásával, összehasonlítü morfolügiai vizsgálatokkal kerestem választ. 1. A reaktív gliózis kialakulásának vizsgálata a fejlõdõ patkányagyban. Az idegrostnövekedést meggátlü reaktív gliózis kialakítására való képesség a neurohisztogenezis során jelenik meg. Célunk az volt, hogy patkányban megtaláljuk azt a legkorábbi fejlõdési stádiumot, amikor kialakulhat a felnõtt állatéhoz hasonló gliareakció. Mivel a kéreg és az egyes kéregalatti agyterületek fejlõdése aszinkron történik, felvetõdik a kérdés, hogy a reaktív gliózis megjelenése inkább általános (pl. immunológiai), vagy helyi tényezõk érettségétõl függ-e. A reaktív gliüzis megjelenésének idõadatait ezért két agyterületen hasonlítottunk össze, az agykéregben és a diencephalon területén. Ezeken egyetlen mûtéttel, egyszerre ejthetõ sérülés, ami a kísérletes elrendezõdést és az eredmények összehasonlítását megkönnyíti. Kísérleteink elsõ szakaszában egyszerû tûszúrásos léziókat végeztünk. Ezek eredményei arra mutattak, hogy a gliareakció kialakulását a fejlõdés korai szakaszában a lézió súlyossága is befolyásolhatja. Ennek eldöntésére a további vizsgálatokban összehasonlítottuk enyhe (egyszerû tûszúrás) és súlyos (szívásos roncsolás) léziók hatását is. A különbözõ súlyosságú léziükat k ülönbözõ pre- és posztnatális életkorokban hajtottuk végre, az anyagokat rövid és hosszú túlélési idõk után dolgoztuk fel. 2. A reaktív gliózis és az idegrostnövekedés kapcsolatának vizsgálata. Az utóbbi idõben a reaktív gliózisról alkotott kép módosul. Míg korábban a regeneráció szempontjából egyértelmûen “ártalmasnak” tartották és igyekeztek megoldást találni meggátlására, újabban egyre többen vélik, hogy pozitív szerepe is van, sõt, elsõdleges funkciója a neuroprotekció és az idegrostnövekedés serkentése lenne. Ez indokolja a reaktív gliózis és az idegrostnövekedés kapcsolatának különbözõ életkorokban, különbözõ agyterületeken való összehasonlítását. Bár az általános nézet szerint a reaktív gliózis megjelenése felelõs azért, hogy az idegpályák a központi idegrendszerben nem regenerálódnak, kérdés, hogy a fejlõdés
3 során a reaktív gliózis megjelenése valóban egybeesik-e az idegpályák növekedésének megszûnésével. Az idegrostnövekedés és a reaktív gliüzis kapcsolatát háromféle kísérleti elrendezésben vizsgáltuk illetve hasonlítottuk össze: i, a corpus callosum helyének bemetszése nyomán a 17. embrionális naptül, tehát a pálya elsõ (pioneer) rostjainak benövése elõtti idõszaktól kezdve; ii, megfigyeléseink nyomán a vizsgálatot kiterjesztettük a kéregben a sérülés körül alternatív utat keresõ callosalis idegrostok viselkedésére; iii, valamint a megfelelõ kéregalatti területeken (ti. a diencephalonban) észlelt idegrostnövekedési jelenségekre. Ezekben a kísérletekben igyekeztünk jól behatárolni azt az idõpontot ill. fejlõdési stádiumot, amelyben az idegrostnövekedés megszûnik. Ez kiindulópont lehet ahhoz, hogy a rostnövekedést szabályozó anyagok, pl. extracelluláris mátrix komponensek, sejtadhéziós és növekedési faktorok eloszlását is vizsgáljuk. Ez utübbi téren azonban eddigi vizsgálataink csak az elõkísérletekig jutottak. 3. A reaktív gliózis összehasonlító morfológiai vizsgálata speciális gliaszerkezetû agyterületeken. A reaktív gliózisról felhalmozódott adattömeg szinte kivétel nélkül olyan agyterületekre vonatkozik, ahol az asztrociták nyúlványrendszere nem mutat valamely kitüntetett egyirányba-rendezõdést. Érdekes lehet összehasonlítani ezekkel az olyan agyterületek gliareakciüját, ahol az asztroglia nyúlványrendszere rendezett, illetve ahol asztrociták helyett ependimogliát találunk. Felvetõdik a kérdés, hogy ha az asztroglia nyúlványrendszere eleve egy kitüntetett irányba rendezett, képes-e átrendezõdni a sérülés demarkálására. Ilyen speciális gliapopuláció a Bergmann glia, amelynek szúrásos lézióra történõ reakcióját felnõtt patkányon és csirkén vizsgáltuk, ill. a halak tectum opticumában található ependimoglia, amelyet aranyhalon vizsgáltunk. Emlõsön és madáron ismert jelenség, hogy olyan területeken, melyek a sértetlen agyban nem vagy alig GFAP-immunpozitívak, sérülés után GFAP-immunpozitív gliareakció jelenik meg. Olyan állatokban, melyekben ependimoglia az uralkodó típus, kevés GFAP-immunnegatív terület van, és ezek reakciókészségét eddig még nem vizsgálták. Ennek tanulmányozására tûszúrásos léziókat hoztunk létre aranyhalakban, a lobus nervi vagiban, hogy annak gliareakciüját összehasonlítsuk a madár és emlõsagy szintén GFAP- immunnegatív területein tapasztaltakkal. A kísérleteket az állatkísérletekre vonatkozü etikai küdex szabályainak (megfelelõ mélységû és idõtartamú anesztézia, posztoperatív gondozás) betartásával végeztük. Újszülött és korai posztnatális patkányok agyi léziüjához a fej bõrét megnyitottuk, majd azt félrehúzva elvégeztük a koponyatetõ bemetszését. E bemetszésen keresztül hajtottuk végre a különbözõ típusú-súlyosságú léziükat. A reaktív gliüzis megjelenésének vizsgálatához alkalmaztunk i, egyszerû tûszúrást, vékony tûvel; ii, szívásos roncsolást, vastag tûn keresztül. A reaktív gliüzis és a rostnövekedés tanulmányozásához steril zsilettpengével történõ bemetszést végeztünk a fejlõdõ corpus callosum valamint az alatta elhelyezkedõ diencephalon állományában.
4 Prenatális korban (patkányembriükon) a szúrásos illetve bemetszéses léziükat az általunk kifejlesztett intrauterin technikával végeztük, az anyaállat megfelelõ anesztéziájának beállása után. A felnõtt patkány és csirke cerebellum léziüjához az állatok fejét sztereotaxikus készülékben rögzítettük. A koponyát fogászati fúró segítségével megnyitottuk, majd a dura bemetszése után steril, vastag tûvel a cerebellumba szúrtunk, annak minden rétegén áthatolva. Aranyhalban a tûszúrásos léziüt a b õrön és a koponyatetõn keresztül szúrva hajtottuk végre. A túlélési idõ elteltével az állatokat az anesztetikum fokozatosan emelkedõ düzisával túlaltattuk. Az újszülött patkányok és az aranyhalak esetében csak immerziüs, minden egyéb esetben perfúziüs fixálást alkalmaztunk, 4%-os paraformaldehid oldattal, melyet 2-3 napos utüfixálás követett, ugyancsak 4%-os paraformaldehid oldatban. Az eltávolított, immunhisztokémiai feldolgozásra kerülõ agyak metszését vibrációs mikrotómmal (Vibratom) végeztük. Az elektronmikroszkópos anyagokat Durkupánba ágyaztuk, majd elõször félvékony metszeteket készítettünk, melyeken meghatároztuk az elektronmikroszküppal tanulmányozandü részt. A leggyakrabban alkalmazott szövetfestési eljárásunk a különféle anyagok immunhisztokémiai kimutatása volt. A két legfontosabb anyag a GFAP (glial fibrillary acidic protein, a reaktív gliüzis kimutatására) illetve a NFP (neurofilament protein, az idegrostok feltüntetésére) volt. Immunhisztokémiai reakciüt emellett egyéb intermedier filamentumok (vimentin, nestin) és az idegrostnövekedés szabályozásában szerepet játszü anyagok (laminin, fibronectin, chondroitin-sulfate, transforming growth factor beta, pleiotrophin, L1, tenascin, neural cell adhesion molecule) kimutatására is végeztünk. Az immunhisztokémiai eljárás egyes lépései között a lebegõ metszeteket 0.1 M-os foszfátpufferrel mostuk, 30 percen át. A lebegõ metszeteket 3 %-os hidrogénperoxid oldattal kezeltük, majd 20%-os normál kecskeszérumban inkubáltuk, szobahõmérsékleten, 90 percig, hogy a nemspecifikus antigénkötést blokkoljuk. Ezt követõen az anyagot a primer antitest oldatában inkubáltuk, 4o C-on 40 órán át. A következõ lépésben a primer antitestek gazdaállatainak immunglobulinja ellen termelt, biotinilált, szekunder antitestek 1:100 arányban hígított oldatával végeztük az inkubálást, 90 percig, szobahõmérsékleten, folyamatos enyhe rázás mellett. Ezt a lépést 1:100-as hígítású sztreptavidin-biotin-tormaperoxidáz komplexszel való inkubáció követte, szintén szobahõmérsékleten, folyamatos, enyhe rázás mellett, 90 percig. Az immunkomplexet diaminobenzidin reakcióval tettük láthatóvá, szobahõmérsékleten. Az immunhisztokémiai reakciót követõen a metszeteket ecsettel tárgylemezre húztuk fel és szennyezõdéstõl védve tároltuk. A metszeteket száradás után (kb. 24h elteltével) DePeXszel fedtük le. Egyes anyagok esetében Nissl festést is alkalmaztunk. Patkány agykérgében a 20. embrionális napon vagy az elõtt nemcsak az egyszerû szúrás, hanem még a tartós deformitást, sõt idegen szövet véletlen beékelõdését okozó sérülés nyomán sem tapasztaltuk reaktív gliózis kialakulását. Az egyszerû tûszúrások nyom nélkül gyügyultak, a s úlyos léziük k érgi invagináciük vagy porencephalia kialakulásához vezettek. A maradandü deformitások esetén a kéreg szerkezete (rétegek elrendezõdése, érszerkezet) a deformitásnak megfelelõen müdosult, a felszínen az ép felszínt borítühoz hasonlü szerkezetû glia limitans jött létre.
5 Patkányban az agykéreg gliájának a sérülésekre való reakciókészsége (az ún. gliareaktivitás) az ötödik életnap után vált hasonlóvá a felnõtt állatéhoz, vagyis az ebben a korban vagy késõbb végzett léziükat, azok súlyosságátül f üggetlenül, maradandü reaktív gliüzis követte. Áttekintve a patkány agykéreg fejlõdésének irodalombül ismert adatait, megállapítottuk hogy a kérgi gliareaktivitás megjelenése a neuronmigráció befejeztéhez és a radiális glia-asztrocita átalakulás idejéhez köthetõ, a sérülés nem hozza elõbbre az asztrociták tömeges megjelenését, a radiális glia nem válik GFAPimmunpozitívvá. Az újszülöttkor és az ötödik életnap között a sérülés súlyosságától, jellegétõl függ, hogy a reaktív gliózis kialakul-e. Ha a sérülés enyhe és meggyügyul a glia reakciükészségének megjelenése (vagyis az 5. életnap) elõtt, reaktív gliüzis nem jön létre. Ha azonban a sérülés nyomai még az 5. életnapon is jelen vannak, akkor reaktív gliüzist váltanak ki. Ennek megfelelõen, ha kellõen súlyos, akár újszülöttkori sérülés nyomán is létrejöhet reaktív gliüzis. Fontos megfigyelésünk, hogy az 1.-5. életnap közti idõszakban végzett léziük nyomán a reaktív gliüzis –ha kialakul- mindig a 7.-8. életnapokon észlehetõ, tehát minél korábbi a léziü, annál hosszabb a gliareakciü kialakulásának latenciaideje. Ez azt jelenti, hogy a korai posztnatális korban a kérgi reaktív gliüzisnak a megjelenése az, ami egy adott életküszöbhöz köthetõ, nem pedig a kiválthatüsága. Ez megmagyarázhatja a korábbi irodalmi adatok bizonytalanságát a reaktív gliózis megjelenésérõl, ugyanis azok nem a reaktív gliüzis legkorábbi megjelenésének idejét keresték, hanem azt a legkorábbi életkort, melyben a léziüt végrehajtva azt reaktív gliüzis követi. Mint eredményeinkbõl kitûnik, ez az életkor a kéregben a sérülés súlyosságátül függõen különbözõ lehet. A kéreggel ellentétben a patkány diencephalonban már az embrionális korban (a 18. embrionális napon vagy késõbb) bekövetkezõ sérüléseket is maradandü reaktív gliózis követte. A reaktív gliózis kiválthatósága tehát korábbra tehetõ az irodalomban általánosan elfogadottnál és igazoltuk azt a feltételezésünket, miszerint a reaktív gliüzis kialakulásának idõpontja agyterületenként eltérõ. Ennek oka feltehetõleg az, hogy –mint a kéregnél is láttuk- a gliareaktivitás megjelenéséhez az adott agyterületen bizonyos érési folyamatoknak le kell zajlania. Ezek az érési folyamatok a különbözõ agyterületeken aszinkron müdon zajlanak, a k éregalatti területek érése megelõzi a kéregét. Ez a megfigyelés a másik magyarázata a reaktív gliüzis megjelenésérõl szülü, eltérõ irodalmi adatoknak. A gliareaktivitás megjelenésének beillesztése a szöveti fejlõdés folyamatába azt is lehetõvé teszi, hogy eredményeinket a humán agyra is adaptáljuk. A pályaátmetszéses léziük során azt figyeltük meg, hogy a corpus callosum fejlõdését a 17. embrionális napi átmetszések még nem, a 20. embrionális nap utániak már mindig megszakítják. A 2. életnapnál korábban végrehajtott átmetszések nyomán a rostmegszakítás területén reaktív gliózis nem alakult ki, a gátlásért egyéb tényezõk lehettek felelõsek. Ezek között feltételezhetõ a pioneer rostok és/vagy a guiding gliapopulációk pusztulása. Az újszülöttkorban vagy korábban végrehajtott léziük nyomán emellett gyakran kialakult egy, a leendõ rostok növekedésének területén elhelyezkedõ, Nissl festéssel jül elkülöníthetõ ektüpiás sejtcsoport, amely feltételezésünk szerint migrációjában és differenciálódásában a lézió által retardált sejtekbõl áll. E sejtcsoport területén a corpus callosum rostjai nem voltak képesek átnõni, de a gátlás pontos mechanizmusa nem ismert. Az általunk vizsgált, idegrost-növekedést szabályozü anyagok eloszlásának vizsgálata eddig még nem adott magyarázatot.
6 A megszakított corpus callosum rostjai (a 18. embrionális nap és az újszülöttkor közötti sérülések nyomán), bár a léziü területét keresztezni nem voltak képesek, de alternatív utakon, a szomszédos fejlõdõ agykéreg állományában jól növekedtek. A növekvõ rostok lefutása mentén GFAP-pozitív asztrociták zónáját figyeltük meg, noha egyébként a kéregben ekkor még ezek megjelenése nem jellemzõ. Feltételezzük, hogy ezen asztrociták megjelenését maguk a növekvõ idegrostok indukálják, és az asztrociták feladata az axonnövekedés serkentése. Ilyen hatás in vitro eredmények alapján már sejthetõ volt, de in situ demonstrálásával még nem találkoztunk. Ebben az életkorban az agykéregben tehát nem a szövetroncsolódás, hanem az idegrostbenövés lenne a GFAPimmunpozitív asztrociták megjelenésének indukálója. Egy másik magyarázat lehet, hogy az asztrociták a rostnövekedés gátlása céljábül aktiválüdtak de ez a funkciüjuk valamiért még nem képes érvényre jutni. A corpus callosum rostmegszakításának területén a felnõtt állatra jellemzõ demarkálü reaktív gliüzis csak a 2. életnapon vagy késõbb végrehajtott átmetszések nyomán alakult ki. Ennek területét az idegrostok nem voltak képesek keresztezni. Megfigyeléseink szerint tehát a fejlõdõ patkányagyban az idegrostok növekedésének elmaradása nem esik egybe a reaktív gliüzis megjelenésével, vagyis a rostnövekedés képességének megszûnése egyéb, eddig nem ismert tényezõknek tulajdoníthatü. A corpus callosum átmetszéses léziüi nyomán a reaktív gliüzist a nestin immunhisztokémiai kimutatásával is vizsgáltuk. Azt tapasztaltuk, hogy bár ép viszonyok esetén a nestin immunfestése a GFAP-nál korábban, már az újszülött kéregben feltüntet asztrocitákat, reaktív gliüzist ezzel a müdszerrel is, akárcsak GFAP-val, csak a 2. életnapi vagy késõbbi sérülések után figyelhetünk meg. A 2. életnap elõtt végzett sérülések területén a nestin-immunpozitivitás a GFAP-hoz hasonlüan hiányzik, jelezve az ottani gliapopuláciü kiesését. Ez arra utal, hogy a GFAP alkalmas marker a reaktív gliüzis legkorábbi megjelenésének vizsgálatára. A diencephalonban végrehajtott bemetszéses léziók nyomán, korábbi megfigyelésünknek megfelelõen, reaktív gliózis alakult ki, ha a léziüt a 18. embrionális napon vagy késõbb végeztük. Nagyon érdekes megfigyelésünk, hogy az ötödik életnapon vagy korábban végzett léziük után e reaktív gliüzis területének megfelelõen egy rendellenes idegrostköteg is megjelenik. Feltételezzük, hogy itt a reaktív gliózis indukálta az idegrostok benövését, hiszen az ép oldalon ilyen lefutású rostnyaláb nem fordult elõ. Ilyen jelenség in vivo demonstrálását eddig nem találtuk az irodalomban. Lényeges eltérés a kéregben megfigyeltektõl, hogy a diencephalonban a rostnövekedés nem a szomszédos ép szövetben, hanem a lézió vonalában történik. A reaktív gliüzis és a rostnövekedés kapcsolata tehát nemcsak egy adott agyterületen változik, a fejlõdés különbözõ szakaszaiban, hanem eltérõ jellegû a különbözõ agyterületeken is. Ez magyarázatul szolgálhat arra, hogy a gliareakciü és az idegrostnövekedés kapcsolata miért olyan vitatott, ellentmondásos kérdés az irodalomban. A diencephalikus segítõ és a kérgi gátlü gliüzis az átalunk használt anyagok (GFAP, vimentin, nestin) immunhisztokémiai kimutatásával azonos morfolügiájúnak látszott, tehát a morfolügiai kép, legalábbis fénymikroszküpos szinten, nem utal a rostnövekedést segítõ vagy gátlü funkciüra. A tapasztalt idõbeli és agyterületek közti különbségek arra is utalnak, hogy a központi idegrendszeri sérülések utáni regeneráciü problémájára nagy valüszínûséggel nem egy, az egész agyra általános érvényû válasz létezik, hanem a különbözõ agyterületeken külön-külön egyedi stratégiákra lesz szükség. A rostnövekedés
7 serkentésének és gátlásának mechanizmusára a diencephalon területén sem találtunk eddig választ az általunk vizsgált anyagokkal. Kísérleteink fontos eredménye mindazonáltal, hogy reprodukálhatüan l étre tudtunk hozni mind idegrostnövekedést serkentõ, mind azt gátlü in vivo környezeteket. Ezek biokémiai és molekuláris biolügiai müdszerekkel valü összehasonlítása megvilágíthatja a rostnövekedés serkentésének és gátlásának mechanizmusait. A speciális gliaszerkezetû agyterületek tûszúrásos léziüi nyomán az emlõs (patkány) és madár (házi csirke) cerebellum molekuláris rétegében azt tapasztaltuk, hogy a gliareakciót a Bergmann glia hozza létre, a szomszédos területek (granuláris réteg) asztrocitái nem migrálnak a sérülés területére. Az aktivált Bergmann-glia nyúlványrendszere a sérülés területével párhuzamos maradt, nem, vagy alig rendezõdött át. Ezek a kísérletek megmutatták, hogy a reaktív gliüzist kialakítü sejtek eredetérõl alkotott elképzelések közül (a rezidens asztrogliapopuláciü aktiválüdása, osztüdás illetve más agyerületekrõl valü bevándorlás), legalábbis a cerebellum esetében az elsõnek, vagyis a rezidens gliapopuláciü aktiválüdásának van fõ szerepe. További, elektronmikroszküpos vizsgálatokat igényel majd annak tanulmányozása, hogy a demarkálü gliaheg hiányában miként valüsulnak meg a molekuláris rétegben a reaktív gliüzis legfontosabbnak tartott funkciüi (új felszín képzése, neuroprotekciü). Bár a Bergman glia nyúlványrendszere nem rendezõdött át a léziü nyomán, e sejtek aktivált voltát igazolta GFAP expressziüjuk megjelenése illetve fokozüdása. Patkányban az ép viszonyok esetén is GFAP-immunpozitív nyúlványok GFAP expressziüja fokozüdott, amit a GFAP elleni primér antitest különbözõ hígítású oldatainak használatával mutattunk ki. Új megfigyelés, hogy az ép viszonyok esetén GFAPexpressziüt nem mutatü csirke Bergmann-glia is képes sérülés hatására GFAP-t expresszálni. Csontoshal (aranyhal) agyának GFAP-mentes agyterületeit vizsgálva azt figyeltük meg, hogy szemben a madarak és emlõsök GFAP-immunnegatív agyterületein tapasztaltakkal, itt a léziü nyomán sem jelenik meg GFAP-immunpozitivitás. Az irodalmi adatok szerint ezeken az agyterületeken elektronmikroszküpos vizsgálatok alapján a glia csekély mennyiségû filamentumot tartalmaz és a sejtek asztroglia voltának megállapítása is kétséges. Elképzelhetõ, hogy ezeken a területeken egyáltalán nincsenek GFAPexpressziüra k épes gliasejtek, vagy a léziü nem indukálja a GFAP expressziü megjelenését.
8
Publikáciüs lista Az értekezés témájában megjelent közlemények Ajtai BM, Kállai L, Kálmán M (1997) Capability for reactive gliosis develops prenatally in the diencephalon but not in the cortex of rats. Exp Neurol 146:151-158 Ajtai BM, Kálmán M (1998) Glial fibrillary acidic protein expression but no glial demarcation follows the lesion in the molecular layer of cerebellum. Brain Res 802:285-288 Kálmán M, Ajtai BM (2000) Lesions do not provoke GFAP-expression in the GFAP- immunonegative areas of the teleost brain Ann Anat 182:459-463 Ajtai BM, Kálmán M (2000) Axon growth failure following corpus callosum lesions precedes glial reaction in perinatal rats Anat Embryol 202:303-321 Kálmán M, Ajtai BM, Sommernes JH (2000) Characteristics of glial reaction in the perinatal rat cortex: the effect of lesion size in the „critical period”. Neural Plasticity 7:147-165 Kálmán M, Ajtai BM (2001) A comparison of intermediate filament markers for presumptive astroglia in the developing rat neocortex: immunostaining against nestin reveals more detail, than GFAP or vimentin Int J Dev Neurosci , 19:101-108 Ajtai BM, Kálmán M. (2001) Reactive gliosis support and guide axon growth in the rat thalamus during the first postnatal week. A sharply timed transition from permissive to non-permissive stage. Int J Dev Neurosci 19: 589-597 Az értekezés témájához nem kapcsolüdü közlemény Kálmán M, Tuba A, Ajtai B (1995) Development of ependyma in neural transplants Int J Develop Neurosci 13:75-79
9 Az értekezés témájához kapcsolüdü idézhetõ absztraktok Ajtai B, Kállai L, Székely AD, Kálmán M (1995) Reactive gliosis in fetal and neonatal rats. Eur J Neurosci Suppl 8:11 Ajtai B, Székely AD, Kálmán M (1994) NADPH-diaphorase positivity following lesions to the brain. Eur J Neurosci Suppl 7:53 Ajtai BM, Kállai L, Kálmán M (1996) Investigations on glial reactions to lesions in rat fetuses of different ages Neurobiology 4:288 Kállai L, Ajtai BM, Kálmán M (1996) Development of rat brain after fetal lesions. Eur J Neurosci Suppl 9:33 Kálmán M, Ajtai BM, Kállai L (1996) Capability of reactive gliosis develops prenatally in the diencephalon but not in the cortex. Soc Neurosci Abstr 22:1969 Ajtai BM, Kálmán M (1997) Glial reactions following stab wounds in the cerebellum and optic tectum of the developing and adult chicken brain. Neurobiology 5:100-101 Kálmán M, del Campo P, Sommernes JH, Ajtai BM (1997) Comparative study on reactive gliosis after stab wounds and partial cortical ablations in developing rats. Neurobiology 5:156-157 Kálmán M., Ajtai BM, Sommernes JH (1998) Characteristics of the formation of glial reaction in the perinatal rat brain. Neurobiology, 6:207-208 Ajtai BM, Kálmán M (1998) Effects of perinatal lesions on the development of the rat corpus callosum. Neurobiology, 6:159-160 Ajtai BM, Kálmán M (1998) Effects of perinatal lesions on the development of the rat corpus callosum. Eur J Neurosci Suppl 10:55
10 Ajtai BM, Kálmán M, Sommernes JH (1998) Characteristics of the formation of glial reaction in the perinatal rat brain. Soc Neurosci Abstr 24:1795 Ajtai BM, Kálmán M (1999) Effects of late prenatal and neonatal lesions on the growth of the rat corpus callosum. Neurobiology 7:276-277 Ajtai BM, Kálmán M (1999) Nestin immunostaining in the lesioned prenatal cortex: astrocytes are present but not reactive. Soc Neurosci Abstr 25:790 Ajtai B, Kálmán M (2000) Effects of perinatal lesions on brain development-role of migration disturbances? Neurobiology 8: 288. Kálmán M, Ajtai B, Takács P (közlés alatt) Reactive glia promotes axon growth: a sharply timed transition of permissive stage to non-permissive stage. Neurobiology
