866
Szakirodalom
Scott, S. — Cartledge, K. H.: Bevándorlók asszimilációja Európában: egy „nemzetközi családi” kaland (Migrant Assimilation in Europe: A Transnational Family Affair.) – International Migration Review. 2009. évi 1. sz. 60–89. old.
A tanulmány célja, hogy szélesítse ismereteinket a bevándorlók asszimilációjának mechanizmusáról. Megismerhetjük az Egyesült Királyságban és a Franciaországban élő bevándorlók tapasztalatait, akiknek sikerült a beilleszkedés, és azt is, hogy ez minek köszönhető. A „család egysége” meghatározó, mint ahogy a konkrét társadalmi, kulturális és gazdasági környezet és az ezekből eredő anyagi javak is. Amikor a bevándorló egy külföldi partnerrel él együtt annak hazájában, kialakul egy bizonyos fajta nemzetközi családi életmód, ami szerepet játszik abban a mindennapi élethelyzetben, amiben és amin keresztül az asszimiláció végbemegy. Valójában az asszimiláció egy nagyon öszszetett folyamat. Az elsőgenerációs bevándorlók „bennszülöttekké” válnak, főleg azok, akik olyan partnerrel élnek, akik a fogadóországban születtek és nőttek fel. A kutatás két hasonló országból vette mintáit – Nagy-Britanniából és Franciaországból – és elsősorban olyan bevándorlókat vizsgált, akiknek igen csekély az „identitástudatuk”. A szerzők megállapításaikat az európai bevándorlási rendszerre alapozták. Nagy-Britannia és Franciaország eltérő állampolgári hagyományokkal rendelkezik. Franciaországban, a bevándorló mindig is fenyegetettséget jelentett a nemzeti egységre, az „oszthatatlan köztársaság” alapeszményére. A hosszú távú problémák, és a Párizs környékén 2005 novemberében lezajlott zendülések nyilvánvalóvá tették az asszimiláció elméletei és gyakorlati problémái közötti szétválást. Nagy-
Britanniában kevesebb az ezzel kapcsolatos ideológia és több a gyakorlati cselekvés. Itt a megkülönböztetés kisebb mértékben fenyeget, és általában nem használják fel a nemzetállam alapelveinek hangsúlyozására. Amíg a bevándorlók asszimilációjának története Nagy-Britanniában és Franciaországban különböző, addig a kulcskérdések mindkét országban megegyeznek. Az Európai Unióban egy bevándorló asszimilációja nagymértékben függ attól, hogy mennyire sikeres a beilleszkedés az adott nemzetközi családba. Az asszimiláció fogalmának kialakulása az 1920-as évekre vezethető vissza (Chicago-i iskola). Széleskörű elterjedése kezdetben az Egyesült Államok szociológusai között volt megfigyelhető, alátámasztva azt az optimista álláspontot, hogy a bevándorlók az idő folyamán társadalmilag felemelkednek és kulturálisan beilleszkednek. Több különböző felfogás létezik. Az első felfogás: a tudósok az asszimiláció folyamatát először önmagában kezdték vizsgálni. Ebben a vonatkozásban Alejandro Portes nyújtja az egyik legösszetettebb elemzést: az asszimiláció „szeleteinek” árnyalatnyi különbségeiről beszél, és ebből következően a bevándorlók inkább különböző társadalmi közegbe asszimilálódnak, semmint egy nagy olvasztótégelybe. A második felfogás: a XXI. század elején egyre nőtt az aggodalom, hogy miképp lehet egyensúlyban tartani az egységre és a szilárdságra irányuló nemzetállami törekvéseket és ugyanakkor megtartani a bevándorlók másságát és változatosságát az asszimiláció során. Ez a szükséges egyensúly jellemzi NagyBritannia jelenlegi politikai gondolkodásmódját. Csekélyebb mértékben ugyan, de már megjelent e szemlélet a francia politikai életben is. A harmadik felfogás: az asszimiláció teóriájában – ami a nemzetállam mércéjén alapul – teret kell engedni a nemzetközi nacionalizmusnak. A tudósok elfogadják annak szüksé-
Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám
867
Szakirodalom
gességét, hogy az országokban külön-külön is szükség van a bevándorlás szabályozására. Az Egyesült Államok asszimilációs szakirodalma különösen érdekfeszítő: az északamerikai városokra jellemző, jól körülhatárolható faji területekre és a gettósodás folyamataira alapozva mutatja be a faji hierarchiát és a „házasságpiacokat”. Az európai kutatások ezzel ellentétben annak a kapcsolatnak bemutatására irányulnak, ami a bevándorlók, a családalapítás, valamint a vallási indíttatású aszszimiláció között áll fenn. Mialatt az Atlanti Óceán mindkét partján fontosnak találták az asszimiláció néhány alapvető kulcsfolyamatának beazonosítását a vegyes nemzetiségű házasságok kutatásai során, addig szintén elengedhetetlen annak figyelembe vétele, hogy a házasságok száma alapvetően csökken, így mindinkább problémát jelent az ilyen adatok felhasználása az asszimiláció pontosabb tanulmányozására és meghatározására. A nemzetközi családok szerkezetének létezik egy furcsa, ugyanakkor remek elrendezése. Fontos leszögezni azonban, hogy ezek a szerkezetek nem mindig alkalmasak mennyiségi adatelemzésre. A szakirodalomból úgy tűnik, hogy ebben a „vándorló korszakban” a nemzetközi családok szerkezete egyre jelentősebbé vált. King például a „szerelmi migráció” jelenségének növekvő elterjedéséről beszél. Az emberek azonban többnyire 20-30 éves korukban költöznek, legtöbbször valamilyen munkához kapcsolódó indokkal. Ez egybeesik azzal az életszakasszal is, amikor legvalószínűbb a családalapítás. Tisztán látható a kapcsolat az életkor, a migráció és a család között. Érdekes módon a nők sokkal valószínűbben költöznek el azért, hogy együtt éljenek partnerükkel, annak karrierjéhez alkalmazkodva. Két fő lehetséges módja van annak, hogy a nemzetközi párkapcsolatokhoz köthető migráció létrejöjjön: az egyik, amikor a kapcsolat lé-
te az ok a migrációra; a másik, amikor a migráció hoz létre kapcsolatokat. Az utóbbi csoportot nézve, a bevándorlók leggyakrabban külföldi tanulmányuk alatt találkoznak partnereikkel, valamilyen oktatási csereprogram keretében. Az első csoport esetében is nagyon fontosak ezek a csereprogramok: NagyBritannia az egyik legkedveltebb célállomás a külföldi diákok számára. Mindkét esetben fontos felismernünk azt a tényt, hogy az elköltözés nem mindig direkt módon vagy egyidejűleg kapcsolódik a megváltozott családi körülményekhez. Napjainkban a vándorlás terjedőben van, és mind több diplomás szerez külföldi élettapasztalatot. Úgy tűnik, hogy egyre több nő él ezzel az önálló migrációs formával, ami kihat a nemi egyenlőség alakulására, és ez nagyobb mértékben segítheti a nemzetközi párkapcsolatok, családok létrejöttét is. A nyelvkézség is szerepet játszik a nemzetközi párkapcsolatok miatti vándorlásban. Európában a nők úgy tűnik sokkal jobbak a nyelvtanulás terén, és ennek következtében nagyobb eséllyel teremtenek kapcsolatokat külföldön, és alapítanak végül nemzetközi családot. A tanulmány fő felvetése, hogy a nemzetközi családi miliő nagy mértékben elősegíti az asszimilációt. A családi környezet ugyanis a bevándorlók részére viszonylag gyors és közvetlen kapcsolatot nyújt a fogadó ország társadalmi hálózata felé, ami alapvetően befolyásolja a bevándorlók identitását és az asszimiláció mélységét. Ez a folyamat egyébként akár évtizedeket, esetleg több generációt is igénybe venne. Bár a nemzetközi családok alapítása megnyitja a befogadó közösséget, illetve megkönynyíti a személyes és nyelvi fejlődést, a folyamat messze nem ilyen egyszerű, és a szakirodalomban igen sok példát találunk az ilyen családok széthullására. Ez az asszimiláció sebességével áll kapcsolatban, amely kényszerűségből különösen gyors lehet: a külföldi partnert rögtön
Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám
868
Szakirodalom
„bedobják a mély vízbe”, akinek azonnal szembe kell néznie a felmerülő problémákkal. Ezért a legelső nap nehézségei és az azután jelentkező napi problémák szintén fontos tényezők az „extrém” asszimilációs folyamatban. Mindezek miatt a nemzetközi családok sikeressége általában a lemondáson alapul. Az ilyen hosszú távú nemzetközi kapcsolatban létfontosságú áldozathozatal és kompromisszumkészség leginkább a nőket jellemzi, akik a férfiaknál sokkal valószínűbben költöznek el azért, hogy felvállalják egy nemzetközi család alapítását. A nemzetközi párkapcsolathoz köthető migráció kutatásának legtöbbje arra fókuszál, hogy meghatározza a különböző nemzetiségű emberek házasságkötéseinek, valamint az ezen házasságokból született gyermekek számát. Ezek a törekvések ugyan figyelemre méltók, de kicsit idejétmúltak is. Ugyanis a házasságot veszik alapul, ezért nem tudják figyelembe venni azokat, akik egyre növekvő számban élnek nemzetközi párkapcsolatban, de nem házasodnak össze. Emellett a házassági statisztikák állampolgársági adatokra épülnek, figyelmen kívül hagyva a már állampolgárságot szerzett külföldi bevándorlókat. A szerzők 11 mélyinterjút készítettek, melyek hosszúsága 45 perc és 1 óra 15 perc között volt. Az önkéntes válaszadók toborzása jelentette az egyik legnagyobb kihívást, mert a nemzetközi párkapcsolatokban élők rendszerint nehezebben fellelhetők, mint a hagyományos bevándorló csoportok. A felmérés során csak nőket kérdeztek a már korábban említett tulajdonságok, és a nyelvi képesség okán. A nők gyakrabban élnek át „extrém” asszimilációt, és ezt a szerzők tapasztalataik vizsgálatával kívánták bizonyítani. A kutatás két különböző földrajzi területének egymástól eltérő szabályai miatt némileg eltérő toborzási technikát kellett alkalmazni a két országban. Míg Franciaországban a kutatá-
si terület sokkal kiterjedtebb volt, a NagyBritanniában végzett kutatás Sheffield területére koncentrálódott, ahol alig kevesebb bevándorló él, mint Párizsban. Az interjúalanyok olyan dimenziókra világítottak rá, ami segít megmagyarázni a nemzetközi családok esetében előforduló viszonylagosan „extrém” aszszimilációs folyamatokat. A legalapvetőbb humántőke a nyelv, és ez az, ami életképes és fenntartható vállalkozássá teszi a nemzetközi családokat. Talán eltérő mértékben, de minden interjúalany úgy gondolja, hogy a nők általában jobb nyelvérzékkel rendelkeznek, mint a férfiak. Ez kiváltképp igaz a Sheffieldben élő interjúalanyok esetében, akik mind nyelvtanárként dolgoznak. Az interjúalanyok mindjárt az érkezésük napján kapcsolatba kerültek a helyi lakosokkal. Ez nagyon eltér az olyan bevándorlók által átélt izolációtól, akik külföldre költözésük után „kultúrsokkot” kaptak, valamint egyfajta „nyelvi fallal” találták szembe magukat. Még azok is, akik követték a hagyományos utat a más bevándorlókkal való kapcsolatépítésben, és általában külföldi szakmabeliekkel tartottak kapcsolatot, inkább nyelvi képességeik okozta nehézségekkel néztek szembe, semmint nemzeti kulturális, faji, etnikai vagy vallási problémákkal. A bevándorló partnerétől „örökölt” társadalmi kapcsolatai, valamint saját nyelvi képessége (ami elengedhetetlen a saját társadalmi kötelékek kialakításához) olyan egyedülálló szintre emelheti a beilleszkedést a társadalmi hálózatba, amely meghaladja más típusú bevándorlók asszimilációjának szintjét. Egy őshonos partner hatásos hídfő, egy biztos kapcsolódási pont lehet a bevándorló számára a fogadó ország társadalma felé. A munkakörnyezet szintén elősegíti az integrációt. Azonban még a jól beilleszkedett bevándorlók esetében is vannak finom különbségek közöttük és a fogadó ország között.
Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám
869
Szakirodalom
A mobilitás terén szerzett korai tapasztalat szükségszerű mind a bevándorló nyelvi fejlődéséhez, mind az emberek megismeréséhez. A „mobilitástőke” azokat az ismereteket is magába foglalja, amelyek a nemzetközi vándorlások alatt halmozódnak fel, és ezzel is nő az egyén képessége arra, hogy külföldre költözzön és ott a nemzeti vagy nemzetközi környezethez aszszimilálódjon. Ennek a tőkefelhalmozásnak az egyik vonatkozása a következő: ahogy az idő múlásával ezek a „mobilitásitőke-raktárak” gyarapodnak, úgy a bevándorló egyre jobban azt érzi, hogy mindinkább eltávolodik hazájától. A nemzetközi családalapításról és az azt követő „extrém” asszimilációról szóló felfogás szerint az idők folyamán a vándorlásokból szerzett tapasztalatok módosítják és átalakítják a bevándorlók tőkeraktárait, így azok „otthonhoz” kapcsolható létbiztonság érzése nem szükségszerűen a szülőhazához köthető. Szignifikánsak az életkor, a migráció és a családalapítás közötti kapcsolatok, amik az asszimiláció alakulásában is fontos szerepet játszanak. A fiatalok körében sokkal általánosabb a migráció. Különösen szoros összefüggés figyelhető meg az életkor és a migráció között azokban az esetekben, amikor már megvannak a családi és a szakmai kötelékek. A párok elsősorban gyermekvállalás előtt vagy még kiskorú gyermekekkel, vagyis fiatalabb korukban költöznek. Ilyen életkorban képesek elfogadni a partnerük kultúráját, és könnyebben alkalmazkodnak. Olyan döntések meghozatala, mint például milyen nyelven fognak beszélni a családban a gyermekek születése után, szintén lényeges befolyással bírhat az asszimiláció folyamatának egészére. Az interjúalanyok mindegyike otthonában a partnere nyelvén beszél, és csak kevesen nevelik gyermeküket kétnyelvűnek. Ugyanakkor a megkérdezett szülők a nemzedékek közötti nyelvi/kulturális tőke áramlásának a fontosságáról is beszámoltak.
Egy interjúalanyról sem mondható el, hogy erős nemzeti/patrióta érzésekkel rendelkezne. Az állampolgárság megszerzése (feltételezve, hogy önkéntesen és nem „erőszak hatására” történt) ennek a kettősségnek az egyik szimbolikus jele. A kutatás francia résztvevői körében azt figyelték meg, hogy a 36 brit bevándorlóból csak azok lettek francia állampolgárok, akik francia partnerrel éltek egy háztartásban. (A francia népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a Párizsban élő brit nők háromnegyede kapott francia állampolgárságot.) Világos kapcsolat van az asszimiláció, a nemi hovatartozás és a nemzeti identitás között. Ugyanis a Franciaországban és Nagy-Britanniában megkérdezett nők alkalmazkodtak külföldi partnereik életéhez, és bizonyos szempontból lemondtak saját nemzeti identitásukról: már nem kötődtek annyira az anyaországukhoz. Az állandóság tényezője szintén segített megmagyarázni a nemzetközi családi környezetben megfigyelt „extrém” asszimilációt. A legtöbb bevándorló általában évekig vagy akár évtizedekig is foglalkozik a hazatérés gondolatával. A megkérdezett nemzetközi párkapcsolatban élő bevándorlók azonban inkább azt a döntő lépést emelik ki, amikor elhatározták, hogy partnerük hazájába költöznek. Teljesen egyedi értelmet nyer ez a döntés abban az esetben, ha a partner egynyelvű és emiatt igen valószínűtlen, hogy saját maga valaha migráns lesz. A közös gyermek születése is megkönnyíti az asszimilációt. A nemzetközi párkapcsolatban élő bevándorlóknak a család dinamikus jelenléte következtében kezdettől fogva fokozottabban kell elkötelezniük magukat a fogadó ország felé. Ez a körülmény azért is lényeges, mert az aszszimiláció sebességét és mélységet fokozza a többi bevándorlóhoz képest. A 11 megkérdezett interjúalany „bennszülötté” vált, teljesen felvette a fogadó ország kulturális és nyelvi jellegét. (Gyermekeik általában az „apanyelvet” beszélve nőnek fel.)
Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám
870
Szakirodalom
A tanulmány azt bizonyítja, hogy a nemzetközi párkapcsolatokban élő bevándorlók olyan széleskörű személyes tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek, melyek a családi közeg segítségével sokkal teljesebb mértékű asszimilációra teszik képessé őket más bevándorlókhoz képest. Összefoglalóan elmondható, hogy öt alapvető tényező határozza meg a nemzetközi párkapcsolatban élők asszimilációját. 1. a bevándorló nyelvi képessége; 2. a korábbi vándorlási tapasztalatok, melyek szintén alapvető és fontos előfeltételei a nemzetközi családalapításnak; 3. olyan életszakasz, amelyben a családalapítás az egyik elsődleges kihívás; 4. a női válaszadók kismértékű nemzeti/hazafias kötődése, valamint hazájuk jelentéktelen befolyása az asszimiláció folyamatára; 5. annak elfogadása, hogy a bevándorlás valószínűleg tartós elköltözést jelent, és összpontosítás az otthontól távoli életre. Mindemellett a nemzetközi családi környezet is meghatározó kulcsszereppel bír az életmód kialakításában. A tanulmány nemcsak a jelenkori európai bevándorlási asszimiláció mechanizmusairól szóló ismereteket gazdagítja, hanem azt is kiemeli, hogy az elsőgenerációs bevándorlók életében milyen rendkívüli a „bennszülötté válás”. Béres Tímea, a KSH Könyvtár kölcsönző könyvtárosa E-mail:
[email protected]
Howard, R. W.: A nyugatiak migrációja Thaiföldre The Migration of Westerners to Thailand: An Unusual Flow from Developed to Developing World.) – International Migration. 2009. évi 2. sz. 193–225. old.
A nemzetközi migránsok tipikusan a jobb gazdasági és politikai feltételeket keresik és
előnyben részesítik a magasabb életminőségű és színvonalú országokat. Az ellentétes migrációs áramlásra a Thaiföldre bevándorló nyugatiak szolgálnak példával. A szerző, Howard, R. W. áttekinti és részletesen ismerteti a Thaifölddel kapcsolatos bevándorlási szakirodalmat, bemutatja az ország demográfiai és társadalmi jellemzőit, és mindennek tükrében megkísérli feltárni, hogy miért vált kedvelt migrációs célponttá. Munkáját nehezítette, hogy a témával kapcsolatos statisztikai adatokhoz nehéz hozzáférni. Egyik lehetséges forrásként szolgál a nyugati nagykövetségek (Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Izrael és a nyugat-európai országok) felméréseinek hivatalos statisztikája. A nagykövetségek adataival azonban az a probléma, hogy hiányosak, sok állampolgár nem regisztráltatja magát. Az említett országokból bevándorolt személyek száma a követségek adatai szerint mintegy 100 ezerre becsülhető. A Thaiföldi Bevándorlási Hivatal statisztikája ennél árnyaltabb képet ad a bevándorlók számáról, származásáról. 2004-ben Thaiföldön 102 446 regisztrált külföldi hivatalos dolgozó volt, legtöbben Ázsiából, Japánból (18,4%) és Kínából (7 %). Csak három nyugati országgal kapcsolatban említenek adatokat: az Egyesült Királyságból 6 880, az Egyesült Államokból 5 278, Ausztráliából 2 630 fő érkezett munkavállalási szándékkal. A thai bevándorlási hivatal fogvatartó központja szerint a fogvatartottak és a kitoloncoltak száma a következő volt: 1992 és 2002 között összesen 178 909 személyt (ezen belül: 1 835 Európából, 197 Észak-Amerikából, 78 Ausztráliából és ÚjZélandról) tartottak fogva és 176 777-t (1 719 európait, 180 észak-amerikait, 65 ausztrált és új-zélandit) toloncoltak ki. 2003-ban 61 623 személyt vettek őrizetbe (ebből 307 európait, 39 észak-amerikait, Ausztráliából és ÚjZélandról egyet sem) és 61 930 embert depor-
Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám
