Sandra Brown: A selyemháló Szkennelte, javította, tördelte: Dr. Kiss István; 1999.
Kedves Olvasó! A SELYEMHÁLÓ volt első terjedelmes regényem, amelyet még 1981-ben, Laura Jordan álnéven írtam. Pályafutásomnak e pontján kihívást jelentett ez a könyv, mert addig csak néhány rövid, szorosra fogott novellám volt. Így történt, hogy alakjaim teljesen magukkal ragadtak, mind mélyebben merültem a múltjukba, a személyiségükbe, élettörténetük egészen megbabonázott. Sajnos alig egy hónappal a könyv megjelenése után megszűnt a kiadó, és így a könyv terjesztése igen korlátozott maradt. Csak leghűségesebb olvasóim ismerték. Rendkívül boldog vagyok, hogy most megoszthatom ezt a történetet olyan olvasókkal, akik már megkedvelték írásaimat. Kissé átdolgoztam a könyvet a mai piaci követelményeknek megfelelően, de nem áldoztam fel semmit a korábbi könyv romantikájából vagy érzékiségéből. Most, hogy tíz év után újra beléptem Kathleen és Erik világába, ugyanolyan lebilincselőnek és hatalmasnak érzem szerelmük történetét mint akkoriban. Remélem, kellemes olvasmányuk lesz A SELYEMHÁLÓ.
1992. február Sandra Brown
Első fejezet A gyerekek izgatott kiáltozása egyetlen hangzavarrá olvadt össze, amikor a sárkányuk orra bukott, és vadul pörögve megindult a föld felé. - Vigyázz! - Kathy, ne! - Húzd fel! - Ne, Kathy, ne! Kathleen le nem vette a szemét az elbitangoló sárkányról, beharapva alsó ajkát, feszesre húzta a zsineget. Hátrálva futott néhány lépést, magasan a feje fölé emelte a zsineget, miközben letiporta vagy egy tucat izgatott gyerek teniszcipős lábát. - Engedj rá egy kicsit, aranyom! A megszólaló hang mély volt, férfias és teljesen váratlan. Kathleen még fel sem fogta egészen, amikor beleütközött a háta mögött megjelenő férfiba. Meglepetésében leeresztette a karját, a sárkány zuhant, egyenesen bele a tölgyfába; reménytelenül beleakadt egy ágba, farka rátekeredett a leveles gallyakra. A gyerekek felmásztak a fára, parancsokat osztogattak egymásnak, mindegyik javasolt valamilyen módszert; amit atöbbiek kipuffanó nevetéssel vagy ellenkezéssel fogadtak. A férfi nézte a jelenetet, aztán visszafordult Kathleenhez és ránézett. A szeme nagyon kék volt. - Elnézést kérek - mondta alázatosan, szívére szorított kézzel. A szeme csillogott. - Csak segíteni akartam - tette hozzá. Kathleen nem hitt az őszinteségében. - Magam is elboldogultam volna. - Biztosra veszem, de azt hittem, a kölykök egyike, és segítségre szorul. - Azt hitte, én is gyerek vagyok?! - Maga is belátta, hogy lófarokba összefogott haja, festetlen, szív alakú arca, sötétkék rövidnadrágja, fehér trikója a nyári táborjelvényével, valóban megtévesztő lehet. - Kathleen Haley vagyok, a tábor egyik vezetője. A férfi végignézett rajta, pillantása jelezte, hogy az öltözéke nem felel meg a rangjának. - Helyettesítem az egyik nevelőt is - tette hozzá magyarázatképpen, és a kezét nyújtotta. A sűrű bajszos, szőke óriás kezet rázott vele. - Erik Gudjonsen vagyok. G-u-d-j-o-n-s-e-n-nek kell írni, de Gudzsonszonnak ejtik. - Ismernem kellene a nevét, Mr. Gudjonsen? - Én vagyok az a videofotós, aki az UBC-televízió számára dokumentumfilmet készít. Harrisonék nem szóltak, hogy jövök? Ha szóltak is, úgy látszik, elfelejtette. - Nem mondták, hogy mára várható. Az árva gyerekek Mountain View-i nyári táborát az Emberek című, országos televíziósorozat műsorához készültek filmezni. Kathleen kereste meg egy tévéhálózat producerét az ötlettel, hogy felhívja a közönség figyelmét a táborra, és így támogatást szerezzen. Több levélváltás és hosszú New York-i telefonbeszélgetések útján sikerült meggyőznie a producert. Közölték vele, hogy kijelölnek egy dfényképészt, aki valamikor a nyár folyamán kimegy majd hozzájuk, és videóra veszi a gyerektábor életét. Nem gondolkodott rajta, milyen is lesz az a videofényképész. Alighanem mint minden fényképész kissé rövidlátó, a nadrágja kitérdepelt, s a nyakában úgy lógnak a fénymérők, akár a dögcédulák. Az biztos, hogy a szakma képviselőiről alkotott véleménye csöppet sem illett Erik Gudjonsenra. A külseje ugyanolyan skandináv volt, mint a neve. Alakját a legvadabb őseitől örökölte. Biztos, hogy vikingek vére csobog ebben a magas, izmos testben, amely erőt és elevenséget sugároz. Még így is, ahogyan mentegetődző és laza testtartásban itt áll, csak úgy duzzad az erőtől. A haja arany sisakként fénylett a napon, a sűrű, Pazar hajsátor kócosan keretezte
arisztokratikus fejét. A bajsza sötétebb volt, széles száját még érzékibbé tette. Erős, egészséges fogsora kivillant a sűrű bajusz alól, fehérsége kellemes ellentétet alkotott napsütötte, szétedzett bőrével. Farmernadrágja szűk volt és kopott. Szorosan tapadt karcsú csípőjére, kesztyűként simult combizmaira. Könnyű vászoninge szinte testhezálló, feltűrt ujja szabadon hagyta inas karját. A kék anyag megfeszült mézszínű szőrrel borított, széles mellkasán. Nehéz volt nem belebámulni félig gombolt ingének mély, V alakú kivágásába. Hosszú kézfeje, keskeny ujjai erőről tanúskodtak, de olyan érzékenységről is, ami a bonyolult videokamera kezeléséhez nélkülözhetetlen. Kathleen nem tudta, miért érzi összeszorulni a mellét, amikor a férfi nyakának inas oszlopát, büszke, dacos állát, érzéki száját, keskeny orrát és kék szemét érinti a tekintete. És amikor az ő zöld szeme szorosan belekapcsolódott a férfiéba, teste, deréktól lefelé, mintha süllyedni kezdett volna, bizsergetőn, kellemesen. - Azt hiszem, maga alkalmasabb kemény híranyag fotózására. A férfi közömbösen megrándította a vállát. - Oda megyek, ahová küldenek. - Nos, remélem, nem azt kurkássza, hol lehet nálunk valami disznóságot felfedezni, mert akkor csalódik. Mi aztán teljesen rendben vagyunk. - Sosem állítottam az ellenkezőjét. Mi ez a vádaskodás? Talán nem bízik az újságírókban? - Feléje hajolt, a bajsza csak félig rejtette el a mosolyát, úgy súgta: - Vagy általában a férfiakban? A lány hangja jeges lett, akár az arckifejezése: - Hajtson fel a dombra, és induljon el a bal oldali úton. Azon egyenesen a főkapuhoz jut. Közvetlenül mögötte áll egy épület, jobbra van az iroda. Ott találja Ednát vagy Bi Dzsit. - Köszönöm. - A fotós még mindig vigyorogva, lassan elsétafikált parkoló furgonja felé. Kathleen nem talált értelmes magyarázatot rá, miért is volt olyan ingerlékeny a délután hátramaradt részében, miközben azért a szokásos hidegvérrel bánt a nyüzsgő gyerekhaddal. A gyerekek minden nevelőnél jobban szerették, és Kathynek szólították. A szeretet kölcsönös volt. Ma, ki tudja, miért, amióta Erik Gudjonsennal összetalálkozott, ideges volt, és alig várta, hogy a nap megközelítse a látóhatárt. Öt órakor aztán mind bevonulnak a bungalókba, egy órát pihennek, mielőtt a nagy, zajos ebédlőbe mennek, elfogyasztani a vacsorát. Most, hogy a gyerekek ugrabugrálva megindultak a Kings River kötéllel elzárt szakaszához - a "Király folyója" Arkansas északnyugati tájáról, az Ozark hegységből tört magának utat erre -, Kathleen kiült napozni a partra. Nem vette le szemét a gyerekekről, de néhány percig élvezhette a viszonylagos nyugalmat, amíg azok a tiszta vízben bolondoztak. Mélyet sóhajtott, egy pillanatra be kellett hunynia a szemét; úgy szikrázott a nap a vízen. Szerette ezt a helyet. Olyan volt ez számára - nyaranta, mint az egyetemi tanároknak a hétévenkénti alkotószabadság. Nevelőként dolgozott a táborban, és így segített Harrisonéknak is, akik a barátai voltak. Hatvan napig Kathleen Haley, a Mason's áruház atlantai divatmenedzsere megszűnt létezni. Otthagyta azt a zűrzavaros helyet, ahol az év többi tíz hónapját töltötte, hogy újjászülessen a hegyi levegőn, rendszeres étkezések, korai felkelések és kimerítő testedzések jóvoltából. A tábori élet, a szigorú napirend ellenére, pihentette az agyát és a testét. Kevés dolgozó lány áldozná értékes idejét arra, hogy egy gyerektáborban nevelőként szolgáljon, de Kathleennek ez szívügye volt. Tapasztalásból tudta, milyen kétségbeesetten keresik ezek a szeretetet és a figyelmet. Ha csak egy töredékét sikerül viszonoznia annak a szeretetnek, amelyet évekkel ezelőtt ugyanitt kapott, az megér minden ráfordított időt és fáradságot. - Hahó, Kathy, Robby túlment a kötélen!
Kinyitotta a szemét, meglátta a kis álszent árulkodót: ujjával egy fiúra mutogatott, aki megszegte a szigorú szabályt. - Robby! - kiáltott rá. Amikor a bűnös feje kiemelkedett a vízből, Kathleen fenyegetően nézett rá. Ez elég volt ahhoz, hogy lebukva visszaússzon a kötél alatt és behúzott fejjel felálljon a vállig érő vízben. Kathleen, hogy megmutassa, nem tréfált, figyelmeztette: - Ha még egyszer túlmész a kötélen, többé nem úszhatsz. Megértetted? - Meg, Kathy - motyogta, lehorgasztott fejjel. Kafhy mosolygott magában, tudta, hogy ha csak helytelenít valamit, az rendszerint már elég büntetésnek, a legdacosabb gyereket is megzabolázza. - Miért nem gyakorlod azt a kézenállást, amivel a napokban próbálkoztál? Lássuk, meddig bírod ki víz alatt! A fiú szeme felragyogott, tudta, hogy mégsem lett kegyvesztett. - Oké! Nézzed! - Nézlek. - Intett neki a partról, és a fiú hozzáfogott, hogy bemutassa, mit tud. - Köszönöm, Jaimie, hogy figyelmeztettél, bár árulkodni nem illik, igaz? A sötét hajú, sötét szemű, vékony gyerek kicsit elszontyolodott, de azért félénken rámosolygott: - Igaz. Minden nyáron akadt egy-egy olyan gyerek, aki közelebb került hozzá, mint a többiek. Az idén Jaimie az. Alacsonyabb volt, mint a többiek, furcsa, befelé forduló gyerek. A sportokban nem jeleskedett, rendszerint utolsónak választották be a csapatba. Nyugodt volt, komoly, félénk. De ő falta leglelkesebben a könyveket, és ő volt a legjobb rajzos. Csillogó sötét szeme már a tábor első napján megolvasztotta Kathleen szívét, és bár igyekezett pártatlannak mutatkozni, a fiú tagadhatatlanul a gyengéje volt. Felállt, a víz szélére ment. Leült a nedves homokra, lehúzta a teniszcipőjét, zokniját, bedugta a lábát a hideg folyóba. Tenyerébe mert egy kis vizet, befröcskölte fáradt lábszárát. Akarata ellenére felrémlett előtte Erik Gudjonsen képe. Huszonöt éves volt; már sok fiúval járt, néhányszor azt képzelte, szerelmes, de a legkevésbé sem vágyott egy férfival szoros kapcsolatba kerülni. Hiszen éppen ez elől menekült ide! A gyerekek hahotázása visszahozta a jelenbe, hirtelen az órájára pillantott. Tíz perc múlva öt! Belefújt ezüstsípjába, mely kék szalagon a nyakában függött. A gyerekek nyafogva, tiltakozva csődültek ki a kavicsos partra, és felhúzták teniszcipőjüket. A házakig fürdőruhában mennek, hadd száradjanak meg útközben. Mindenki összeszedte a holmiját, indulásra készen. Morogva fogadtak szót Kathleen utasításainak, aki közben maga is cipőt húzott, és meglehetős rendbe igazgatta a csoportot, hogy úgy másszák meg a dombot. Énekbe fogott, számtalan versszakát dalolták végig, amíg felkapaszkodtak a meredeken. Kathleen megint megilletődött, nagyon szerette ezt a vidéket. A vörös murvás út, amely a Mountain View táborhoz vezetett, meleg és poros volt, de soha semmiféle kövezésnek nem szabad elrontania a természetes állapotot. A tábor vezetői bölcsen úgy határoztak, hogy amennyire lehetséges, vadon hagyják a környéket. Ezeknek a gyerekeknek, akik nagyvárosok árvaházaiban élnek, egyedül itt van alkalmuk szembekerülni olyan tájjal, amit nem építettek tele házakkal, és nem fedtek be betonnal. Az Ozark-hegységben minden évszaknak megvan a sajátos szépsége, de mert idén rendkívül esős tavasz volt, ezen a nyáron csodálatosan zöldelltek a tölgyek, szikamorfák, a szilfák és a fenyők. Vadszőlő futotta be a fákat, a földet dús aljnövényzet borította. A Kings River bővizű folyó. A sekélyebb részeken olyan tiszta a vize, hogy átlátszanak a folyóágyat szegélyező sziklák. Kathleen mindent szeretett itt. Szerette a hegyeket, a fákat és az embereket, akik falvakban, farmokon vagy tanyákon éltek errefelé, olyan egyszerűségben, mint a hajdani pásztorok. Milyen más az életük, mint az övé ott, Atlantában, ahol örökös feszültségben és kérlelhetetlen nyomás alatt él. Egy nagy áruház divatbeszerzőjeként
minduntalan döntést kell hoznia. Az áruház különféle osztályai számára vásárol ruhákat: a fiatal felnőtt-osztálynak, a női sportruházatnak, sőt kosztümöket, kabátokat, délutáni és estélyi ruhákat is. Szerette a munkáját, bármennyi fejfájást okozott is. Éppen ezért lepődtek meg annyira barátai és munkatársai, amikor a nyár elején felmondott. - Kathy, Allison folyton elgáncsol engem. Akarattal csinálja! - nyafogott a szeplős Gracie duzzogva. Kathleen hirtelen visszazökkent a jelenbe, automatikusan szólt rá Allisonra: - Neked tetszene, ha elgáncsolnának? Hagyd abba! - Ő kezdte - ellenkezett Allison. - Akkor mutass neki példát, hadd lássák a többiek, hogyan kellodatartani a másik arcodat is, ha bántanak. - Na, jó. A nap forrón sütötte Kathleen hátát, amikor a Mountain View durván gyalult cédruskapuja közelébe értek. Trikója elejével törölte le a két melle közt gyöngyöző izzadságot. A gyerekek civakodóvá váltak, látszott, hogy rájuk fér az előírt pihenő. Fiúk-lányok különváltak, csüggedten cammogtak a hálószobák felé. - Mindenki zuhanyozzon le, mire az ebédcsengő megszólal! Vigyázz a kezedre, Les, hagyj békét Toddnak! Kathleen beterelte őket a bungalókba, aztán elindult a felügyelőknek fenntartott épületek felé. A vezetőség tagja volt, így önálló bungaló járt neki. Amint belépett az ajtón, bekapcsolta a mennyezeti ventilátort. Minden erejét kiszívta a mai nap, hátravetette magát a priccsen, elhevert, mint egy rongybaba. Kényszerítette magát, hogy lassan vegye a levegőt; hamarosan érezte, hogy csillapodik testében a meleg és a feszültség. Lehunyta a szemét, gondolatai önkéntelenül visszaszálltak sietős elutazására Atlantából. Mr. Mason, akit váratlan felmondása meghökkentett és aggodalommal töltött el, az okát kérdezte. A válasza nem volt őszinte. Nem mondta meg neki, hogy nem tud a továbbiakban együtt dolgozni David Ross-szel. David a Mason's cég főkönyvelője volt, ő kezelte az egész áruház könyvelését, a villanykörték rendelésétől a hatalmas bérlistákig. Beosztottjaitól sokat követelt, de szívélyes és szeretetreméltó volt irodán kívül. Kathleen szívesen töltötte vele a kávézószüneteket, és néhanapján nem a többi tisztviselővel együtt, hanem kettesben mentek el ebédelni. Az ebédek hamarosan bensőségesebbek lettek, a "véletlen találkozások" sűrűbbek, a szándéktalan összeérések hosszantartóbbak. Kathleen eleinte azt gondolta, csak ő képzeli, hogy a férfi mindjobban érdeklődik iránta, de hamarosan nyilvánvaló lett, hogy a dolog komoly: félreérthetetlen volt éhes férfipillantása, valahányszor ránézett. A lány máról holnapra megváltoztatta a magatartását, hűvös lett, és határozottan elutasította az alig leplezett közeledést. David Ross nagyon intelligens, nagyon jóképű és nagyon nős volt. Atlanta elővárosában vele lakott három gyereke, egy juhászkutyája és csinos felesége. Kathleen a keskeny ágyon áthengeredett a hasára, és a párnájába temette az arcát, amikor eszébe jutott utolsó találkozása Daviddel. Egy hosszú, fárasztó nap végén történt, Kathleen rettentően, kimerült. Egész nap nyitogatta az érkező árukkal telt dobozokat, kicsomagolta, és összehasonlította a ruhákat a megrendelő lapjával. Az üzletet már egy órája bezárták, majdnem minden alkalmazott hazament. David lépett be az irodájába, és betette maga mögött az ajtót. Megnyerő mosollyal odament az íróasztalához, tenyerére támaszkodva közel hajolt hozzá. - Mi volna, ha elmennénk vacsorázni? - A beszéde ugyanolyan pontos és határozott volt, mint a számlakönyvei.
A lány elmosolyodott. - Ma nem. Bolond napom volt, fáradt vagyok. Hazamegyek, megfürdöm és egyenest ágyba bújok. - Valamit csak kell valahol ennie! - Úgy emlékszem, maradt egy szelet felvágott a hűtőben. - Nem valami étvágygerjesztő. - A férfi mulatságosan grimaszolt. A lány felnevetett, talán nagyon is derűsen. - Hát, pedig ez lesz a mai vacsorám. Kivette a táskáját az íróasztalfiókból, felállt és nyúlt az ajtó melletti fogasra a blézeréért. Mielőtt leemelhette volna, David megfogta a kezét. Szembefordította magával, kivette a táskát a kezéből, az íróasztalra tette, és megfogta a lány vállát. - Nem a fáradtság az igazi oka annak, hogy nem jön velem, ugye? Kathy becsületesen a szemébe nézett: - Hát nem. A férfi mélyet sóhajtott. - Gondoltam. - Megsimogatta az arcát, de a lány rezzenéstelenül, mozdulatlanul állt. Kathleen, nem titok, hogy maga tetszik nekem. Több ez, mint tetszés. Miért nem jön legalább vacsorázni velem? - Tudja jól, miért nem megyek. Ez sem titok. Maga házas. - De nem boldog a házasságom. - Sajnálom, ez nem tartozik énrám. - Kathleen - nyögött fel a férfi, és magához vonta. A lány elrántotta magát, de nem tudott kimenekülni az erős kezek szorításából. A férfi újabb támadásra indult és megkérdezte: - Ha nem volnék nős, volna kedve találkozni velem? - Erről nincs mit beszélni. Maga nős. - Jó, tudom, tudom. De ha nem lennék, akkor volna? Tekintetével kényszerítette a válaszolásra, és Kathleen, mint mindig, magának ártóan becsületes volt. - Maga jóképű férfi, David. Ha nem volna nős, hát igen, akkor szívesen találkoznék... Be sem tudta fejezni, a férfi kétségbeesett öleléssel szorította magához. Karja harapófogóként szorította, a fejét lehajtotta, hogy az ajkát elkapja keményen csókoló szájával. Tudott csókolni. Kathleent egyetlen rövid pillanatra lázba hozta nyers férfiassága, az ajkán mozgó forró száj, amely rá akarta bírni, hogy szétnyissa az ajkát. Nem adta meg magát tudatosan, de egyszer csak érezte a férfi mohó, behatoló nyelvét a szájában. Egy kéz siklott végig a gerincén, a csípőjéig és még közelebb vonta. Dühödten próbálta eltaszítani magától a férfit. Hiába ütlegelte öklével a hátát. Azután vállának támasztotta a tenyerét, és teljes erejéből eltolta, rugdalta a sípcsontját, addig-addig, amíg az elengedte őt. A férfi szemében vad vágy ült, melle zihált az erőfeszítéstől. Megint feléje lépett, de az elszánt arc megkeményedett vonásai és a ragyogó szem jeges zöldje megállította. Tudta, hogy túl messzire ment. - Ne közelítsen - zihálta Kathleen fojtott hangon. - Ha még egyszer hozzám ér, szabályosan feljelentem szexuális zaklatásért. - Marhaság. Ha volna is annyi bátorsága, hogy megtegye, ki hinne magának? Rengetegen láttak együtt minket. Maga megadta a jelt, én reagáltam rá, ennyi az egész. - Micsoda szamárság! Nem tud különbséget tenni barátság és kezdeményezés között! mondta mérgesen a lány. - Kollégák vagyunk. Ennyi az egész. - Egyelőre. - Egyszer s mindenkorra, Mr. Ross. A férfi fölényesen felnevetett, a ruháját igazgatta.
- Majd meglátjuk. Kiment a szobából, de Kathleen tudta, hogy nem ez volt az utolsó szava. Feltehetőleg már tervezi a következő támadást. Leült az íróasztalához, a tenyerébe temette az arcát. Most hogyan tovább? A fene egye meg, igaza van. Dehogy tesz ő feljelentést szexuális zaklatás miatt! Valószínűleg meg tudná győzni őket; de nem óhajt annyi időt és energiát elpazarolni, amennyi a végrehajtáshoz kell. És még ha meg nyeri is a pert, nem változik semmi, itt dolgozik a Mason's-nél. Pedig éppen mostanában kezdte úgy érezni, hogy ez a szokványos áruház már nem jelent számára elegendő kihívást. Túlságosan hagyományos. Olyan környezetben szeretne dolgozni, ahol a divatot haladó és újítómódon kezelik. David Ross volt a katalizátor, ő könnyítette meg a nehéz elhatározást: a biztosat és családiasat felcseréli az ismeretlenre. Legalábbis ezt mondta magának. Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy ahelyett, hogy megoldaná a problémát, elfut előle. Szülei halála óta a stratégiája mindig a visszavonulás volt. Vannak olyan rossz dolgok, amelyeknél nincs más hátra; el kell menekülni előlük. Meglepő módon egyszerre Erik Gudjonsen arca jelent meg csukott szemhéja belső falán. Magabiztos arckifejezése nagyon is emlékeztetett David Rosséra. Mi van ezekkel a csak kicsit is jóképű férfiakkal? Talán a csinos arcuk különleges privilégiumokat biztosít számukra? Azt hiszik, hogy minden nő készségesen befekszik az ágyukba? Hogy megadja magát gyakorlott kezüknek és szájuknak? Hogy... Nem figyelt fel hirtelen gyorsuló pulzusára, és arra a csiklandós érzésre, amely megbizsergette testének erogén zónáit. Egy elröppenő pillanatig arra gondolt, milyen érzés lehet, ha egy bajszos férfi megcsókolja az embert. Az ördögbe vele, mondta magában szenvedélyesen, átvetette a lábát a priccs oldalán, és bement a fürdőszobába. Langyos vízzel zuhanyozott, különleges testápoló szappannal mosdott, megtörülközött, és bekente magát egy finom bőrápoló szerrel. Dús haját kiszabadította a szorító gumiszalagból, keményen megkefélte. Először úgy képzelte, hogy kibontva hagyja, de aztán meggondolta magát. Ha leszállt is a nap a hegyek mögött, az esték még melegek. Lófarokba fogta össze a haját a tarkóján, és átkötötte sötétkék szalaggal. Az arcát keretező kis fürtök nyirkosak voltak a zuhanyozástól, csábítóan kunkorodtak harmatos bőrére. A táborban alig festette az arcát. A néhány kis szeplő az orrán és a magas arccsontok fölött csak kiemelte lesült bőrének barackszínét, és felhívta a figyelmet gesztenyebarna hajának vöröses csillogására. Szétkent egy kis rózsás kenőcsöt az arca gödrében, kisujja hegyével kikapart egy csöppnyi őszibarackízü szájrúzst és az ajkára kente. Még áttörölte hosszú, fekete szempilláit egy kis festékkel, és készen volt. Belebújt csipkés bikinibugyijába ez volt az egyetlen női luxuscikk, amit a nyáron megengedett magának – és örökös sötétkék rövidnadrágjába. A vacsorához rendszerint átváltotta a trikót blúzra. Mit nem adnék egy estéért, amikor rendesen kiöltözhetnék, gondolta vágyakozva, miközben tiszta fehér teniszzoknit és teniszcipőt húzott. Éppen akkor ment keresztül a táboron, az ebédlő irányában, amikor a vacsoracsengő megszólalt. Az étkezésekhez a gyerekek mindig versengve álltak sorba, ő az ajtóban csatlakozott hozzájuk. - Szervusz, Kathy - üdvözölték a nevelők. Mike Simpson jól megtermett egyetemista fiú volt, az arkansasi egyetemen készült tornatanárnak. Méreteit meghazudtolta könnyed modora és szelíd türelme a gyerekekhez. A legmozgalmasabb sportágakba avatta be őket, fociba, röplabdába, baseballba. - Szervusz, Mike - kiáltott feléje Kathleen, túlharsogva a gyerekek lármáját, akik kígyózó sorokban várták, hogy beronthassanak az étterembe. - Harrisonék kérték, hogy vacsora előtt menj be az irodájukba. Várnak téged.
- Jó, köszönöm. Kathleen sarkon fordult, és leszaladt a lépcsőn. Hallotta hátul Mike-ot, amint azt mondja: - Nagyon vicces. Melyik okos gyerek csípett belém? He? – Kérdését hatalmas nevetés követte. Kathleen még mindig mosolygott, amikor kinyitotta a légkondicionált épület ajtaját, ahol a Mountain View tábor adminisztrációs irodái működtek. - Te vagy az, Kathleen? - Edna Harrison meghallotta az ajtónyitást. - Én vagyok - felelte. Átment a külső irodán, Harrisonék magánlakása felé. - Gyere be, drágám. Rád vártunk. Addigra Kathleen az ajtókeretben állt, szemtől szemben Erik Gudjonsennal. Az felemelkedett a kora amerikai szófáról, amelyen ült. Háttal állt Harrisonéknak. - Kathleen Haley, hadd ismertesselek össze Erik Gudjonsennal - mondta Edna. - Ő a UBC-televízió fényképésze. Erik, Kathleen az egyik táborvezetőnk. Egyszerűen nem tudnánk működtetni a tábort nélküle. - Már találkoztam Ms. Haleyvel. Ma délután egymásba ütköztünk. Második fejezet Kathleen sajnálta, hogy nincs elég bátorsága pofon ütni azt az öntelt képét. A barátai kedvéért udvariaskodott: - Még egyszer üdvözlöm, Mr. Gudjonsen. - Gyere be, Kathleen, ülj le - hívta Bi Dzsi. - Mr. Gudjonsen feltett néhány kérdést a Mountain View-ról, és én azt mondtam, te tudod legjobban elmagyarázni a tábor rendszerét, hiszen te éltél benne. Mindjárt megyünk vacsorázni. Csak két karosszék volt a szobában, azokat már Edna és Bi Dzsi foglalta el, Kathleen nem tehetett mást, odaült Erik mellé a szófára. Zavartan lejjebb rángatta rövidnadrágja szárát. - Hogy telt a napotok, Edna, Bi Dzsi? - kérdezte. Úgy szerette ezt a házaspárt, mintha a szülei volnának. Hatvanas éveik elején jártak, még jó erőben, jó egészségben voltak. Lelkesítő volt az a szeretet és gondosság, amellyel évről évre fogadták az árvákat. Kathleen mindig egyetlen egységnek tekintette Harrisonékat, és valóban, bármilyen furcsa, még hasonlítottak is egymásra. Mindkettő alacsony volt, tömzsi. Edna szeme meleg barna, a férjéé szürke, de egyformán nyílt barátságosságot sugárzott a tekintetük. Határozott, nagy léptekkel jártak. Beszéd közben szinte egyformán gesztikuláltak. Kathleen úgy látta, egyiküknek sincs soha egyetlen elítélő gondolata, még a legelvetemültebb emberrel szemben sem. Mindenben és mindenkiben meglátták a jót. Ezt végiggondolva belátta, hogy nem csoda, ha hasonló vonások fejlődtek ki bennük, hiszen több mint negyven éve voltak házasok. - Folyt a cső az egyik faházban, azon szöszmötöltem ma – mondta Bi Dzsi kuncogva. Alighanem megtakarítottam a vízvezeték-szerelő díját. Majd egy-két nap múlva kiderül. - Köszönöm, drágám. - Edna megveregette a térdét. – Holnap szöszmötölhetsz azon a komisz légkondicionálón. - Látod, Erik? Soha, semmi nem elég neki! - Bi Dzsi kétségbeesetten tárta szét a karját. - Jaj, te! - Edna szeretettel taszította meg a férje vállát, a hangja szelíd volt. Majd visszafordult a fényképészhez, aki élvezettel figyelte az idős pár szeretet-megnyilvánulásait. Erik, Kathleen tizennégy éves volt, amikor először jött hozzánk a táborba. Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni, drágám, de biztos vagyok benne, hogy Erik szívesen meghallgatná a történetedet. - Aggodalmasan nézett a lányra, de látva a mosolyát, megnyugodott. - Én mindig szívesen beszélek Mountain View-ról. Kathleen erőt vett magán, és szembefordult Erikkel. Az, hogy szorosan mellette ült a szűk
szófán, szüntelenül emlékeztette jelenlétére. Nyers férfiassága szinte tapintható volt, megragadta és megbizsergette a lányt. - A szüleim meghaltak egy csónakbalesetben, amikor én tizenhárom éves voltam. Senki rokonuk nem élt, és nekem sem voltak testvéreim. Az egyházunkhoz tartozó ismerősök helyeztek el engem egy atlantai árvaházban. jó hely volt, azt mondják, az egyik legjobb az országban. Csakhogy én addig egyetlen gyerekként éltem családi körben, nehéz volt itt beilleszkednem. Az iskolai eredményem erősen romlott. Harcias lettem. Röviden: büdös kölyök voltam. Bi Dzsi felnevetett, Edna szemrehányó pillantást mért rá, és ez hatott. - A következő nyáron az árvaház ideküldött engem. Rettenetesen rosszul fogadtam az ötletet, mint egyébként akkoriban mindent. Úgy véltem, hogy mindenki igazságtalan hozzám, még az Isten maga is. Aztán azon a nyáron megváltozott az egész életem. A hangja megtelt érzéssel, félénken rámosolygott Harrisonékra. - Edna és Bi Dzsi nem hagyta; hogy életemet tönkretegye a keserűség és a gyűlölködés. Megtanítottak újra szeretni, mert szerettek engem éppen akkor, amikor a legkevésbé voltam szeretetreméltó. Újra kezdtem úgy viselkedni, mint egy emberi lény, és nem mint valami sebzett állat. Ezt sohasem fogom tudni meghálálni nekik. - Azóta ezerszer megháláltad, Kathleen. - Edna szeme megtelt könnyel, így fordult Erik felé. - Látja, Mr. Gudjonsen, Kathleen attól kezdve minden nyáron visszajött a táborunkba, míg ki nem nőtt belőle. Amikor aztán egyetemista lett, megkértük, álljon be nevelőnek. Ő ismeri mindazt a kínt és csalódást, amin a legtöbb táborozónk átmegy, ezért ő mindenkinél inkább képes kapcsolatot teremteni velük. Láttuk, hogyan tett csodát a legnehezebben alkalmazkodó gyerekekkel. Amikor megüresedett egy hely a táborunk igazgatóságában, neki ajánlottuk fel. Húzódozott, de mi rábeszéltük. Jól tettük, senki sem járt rosszul. Tavaly ő maga egyedül annyi pénzt kerített, hogy légkondicionálást csináltathattunk az étterembe, és felállíttathattunk két kosárlabdaállványt. Kathleen elpirult, úgy érezte, érdemén felül dicsérik. Zavara nőtt, amikor felemelve szemét megállapította, hogy Erik rábámul. A férfi megérezte zavarát, és a vendéglátók felé fordult. - Szívesen hallanék többet az itteni sikereiről, de jelenleg éhen halok. Talán folytathatnánk a beszélgetést az ebédlőben? - Szívemből beszél ez a fiú! - kiáltott fel kedélyesen Bi Dzsi, felállt, tenyerével a combjára csapott. Edna figyelmeztette: - Arra ne számítson Erik, hogy az asztalnál beszélgetni lehet. - Egész természetesen jött, hogy keresztnevén szólítsa. - Az ebédlőnk nem nagyon alkalmas elmélyült társalgásra. A férfi nevetett, könnyedén megfogta Kathleen karját, és a külső irodahelyiségen át a bejárathoz irányította. - Annyi baj legyen. Úgyis a szellemét szeretném elkapni a tábornak. - Hát, ha a szellemét keresi, akkor jó helyre került – nevetett Bi Dzsi. - Szabályokba ütközne, ha bevinném magammal a felvevőgépemet? - Mi nem bánjuk - felelte Edna. - Amíg itt van nálunk, maga állítja fel a szabályokat. - Köszönöm, Mrs. Harcison. - Edna - javította ki az asszony. Erik kedves mosolya egy folyóirat címlapjának is díszére vált volna. - Edna, igen. Csak kirohanok az autómhoz, egy pillanat múlva maguk után megyek. Kérlek, foglalj nekem egy helyet a sorban, Bi Dzsi! - Persze, persze. Kathleen, nem kísérnéd el Eriket, nehogy eltévedjen? Tiltakozni akart, de mit is mondhatott volna, hogy ne hangozzék barátságtalanságnak? Pedig valamiért nem akart kettesben maradni vele.
Talán a könnyed bája emlékeztette oly kínosan David Rossra. Vagy talán, ahogy Erik feltételezte, bizalmatlan volt az újságírókkal szemben. A Mountain View-nak nem voltak titkai, és mert annyira szerette ezt a tábort, természetesen bosszantotta volna, ha valaki körbejár, fürkészik, nem létező botrányos dolgok után kutatva. - Siessetek, mielőtt elfogy minden étel! Senki sem kaphat addig repetát, amíg ti sorra nem kerültetek! Harrisonék összekarolva indultak az ebédlő irányába. - Hol az autója? - kérdezte Kathleen. - A bungalóm mellé állítottam. Kathleen megfordult és elindult egy kis ösvényen a fák közt: ez vezetett a vendégek számára fenntartott házakhoz. Nem kellett messze menni, mégis mire elérték a kis furgont, Kathy lélegzete kifulladt. Talán mert rekordidő alatt tette meg a távolságot. A férfi úgy látszik tudta, hogy kényelmetlenül érzi magát vele. Lehajolt, felemelte a csomagtartót; Kathleen felfedezte, hogy a bajsza mögött, félig eltakarva, kis gödör süpped be az arcán. Kinyitott egy fekete műanyag dobozt, kivett egy videokazettát. Betöltötte a videokamerába. Kathleen még sohasem látott közelről ilyen bonyolult kamerát, önkéntelenül felébredt a kíváncsisága. - Tudja ezt hozni? - A férfi egy csőszerű, hosszú táska felé bökött a fejével. - Persze - mondta, és érte nyúlt. A karja majd kiszakadt, amikor megemelni próbálta. Nem számított rá, hogy ilyen nehéz. - Mi van ebben? - A fotóállvány. - De hiszen ez egy mázsa! - panaszolta. - Hát, tudom. Azért kértem, hogy hozza. - Kacsintott. – A kamerához viszont senki nem nyúlhat rajtam kívül. Gyakorlott mozdulattal, fél kézzel becsukta a csomagtartót. Visszaindultak a táborba. Nem beszélgettek, Kathleen úgy érezte, meg sem tudna szólalni. Az állvány súlyától már lihegett, mire elérték az ebédlőt. Erik udvariasan kitárta előtte az ajtót, ő pedig megsemmisítő pillantást vetett rá, miközben botladozva elment előtte és belépett. Kétszáz gyerekhang összefolyó harsogása köszöntötte őket. - Hová dughatom ezt? - kérdezte Erik, körülnézve a helyiségben. - Súlyos kérdés, Mr. Gudjonsen - motyogta Kathy elfulladó hangon. - Ccc-ccc, Ms. Haley. - Hát itt vagytok! - Edna megakadályozta Kathleent, hogy méltóképpen visszavágjon, máris tuszkolta őket befelé: - Erik, tegye a felszerelést a pódiumra, ott senki sem nyúl hozzá. Siessetek, szerezzétek meg az ételt, és üljetek hozzánk a túlsó asztalhoz. Ott valamivel békésebb a helyzet. Erik átvette a táskát Kathleentől, és a kamerával együtt elhelyezte ott, ahová Edna mutatta. - Beálljunk? - Erik kezét dörzsölve, érdeklődéssel intett az ételre várók sora felé. - Természetesen - felelte Kathleen hűvösen. - Azt hiszem, meg lesz lepve. Itt jobb az étel, mint a legtöbb családban. - Nekem most minden ízleni fog! Ma még semmit sem ettem. - Ügyel a vonalaira? - szurkálódott, mert hiszen ha valakinek, Erik Gudjonsennak igazán nem kellett ügyelnie a vonalaira. Felcsillanó szemmel nézett le a lányra. - Nem. Sokkal jobb mulatság a maga vonalaira ügyelni. Kathy az ajkába harapott, hogy ne mondja ki, mi a véleménye erről a jellegzetes
férfihumorról. Be kellett őt mutatnia a nőknek, akik a Mountain View konyháját vezették, és naponta háromszor remek koszttal látták el a gyerekeket és a munkatársakat. Legtöbbjük anyja lehetne Eriknek, mégis negédeskedtek és tüsténkedtek, hogy eleget tegyenek mértéktelen rendeléseinek. Mire a sor végére értek, tányérjukon magasra halmozódott a zöldségféle, rajta egy szelet marhasült. Kathleen éppen egy pohár mentával illatosított jeges tea után nyúlt, amikor Erik elkapta a kezét és szaglászni kezdett: - Érzi az őszibarackillatot? Őszibarack? Az ő ajakfényesítője! Alig tudta türtőztetni magát, hogy idegesen meg ne nyalja az ajkát. A férfi szeme az arcát pásztázta, mintha valami ravaszkodást próbálna leleplezni. - Őszibarack? - kérdezte a lány ártatlanul. - De hiszen itt vannak a maga barackjai! A desszert őszibarack-cobbler lesz – fedezte fel megkönnyebbülve. Azzal diadalmasan hátrafordult, de meglepődve látta, hogy a férfi nem fogadta el a magyarázatot. Felháborító, milyen meleg tekintettel nézte őt, még mindig fogta a kezét, úgy kellett kirángatnia. - Ez jó. Szeretem az őszibarackot. Kathleent megzavarta a hangja csengése, mintha valami fenyegetést rejtett volna. Csatlakoztak a többi nevelőhöz és Harrisonékhoz, akik a gyereksereg határán túl, külön asztalnál ettek. Mindenki bemutatkozott, Erik előre is elnézést kért, ha az első napokban nem fog visszaemlékezni mindegyikük nevére. Jó étvággyal evett, közben udvariasan felelgetett a hozzá intézett kérdésekre. Kathleen úgy találta, hogy a többi nevelőnő undorítóan készséges; de Erik mindnyájukat, a szépeket és a csúnyákat, egyformán barátsággal kezelte. Igazi "hölgyek öröme", gondolta Kathleen gúnyosan. - Beszélj magadról, Erik - kérte Bi Dzsi, két falat krumpli közt. Erik szerénykedve vállat vont. - Igazán nincs sok mesélnivalóm. - De Erik, mindnyájan tudjuk, hogy milyen elismert a szakmájában. Hiszen Ázsiában is járt - szólt közbe Edna. - Hát igen, volt néhány kiküldetésem. Szaúd-Arábiában voltam a sivatagi háború idején. Az egyik fiatal lány izgatottan kérdezte: - Veszélybe is került? A férfi elmosolyodott. - Néhányszor. Rendszerint csak közepes fontosságú dolgokat fotózok. Hiába noszogatták, nem sikerült kicsalni belőle egyetlen történetet sem hősi küzdelmeiről, bár mind biztosra vették, hogy volna miről mesélnie. A televízió vezetői, mielőtt ideküldték, elmondták Ednának, hogy Erik Gudjonsen egyik legtehetségesebb fotósuk, aki ráadásul emberséges érdeklődéssel közelít meg minden témát, legyen akár szokványos, akár különleges. A vacsora végeztével Erik felállt, és elnézést kért, de "jobb, ha kicsit fényképezek, mielőtt a bennszülöttek túlságosan nyugtalankodni kezdenek" - mutatott a gyerekekre. - Jó ötlet - helyeselt Bi Dzsi. - Segíthetünk valamiben? - Nem, csak tegyenek mindent úgy, ahogy szoktak. Remélem, nem hívom fel magamra a gyerekek figyelmét. Szeretném, ha úgy viselkednének továbbra is, ahogyan most. Azonban a segédrendezőmnek hasznát vehetném. Kathleen csak akkor értette meg, hogy ez neki szólt, amikor a társaság elhallgatott és ránézett. Felpillantott, meghökkenve kérdezte: - Rólam beszél? - Ha megengedi. Most, hogy már megismerkedett a felszerelésemmel.
- De hiszen én csak... - Kérem, Kathleen, az idő sürget - vágott közbe. A lány körülnézett, minden szem várakozással szegeződött rá, be kellett látni, hogy nincs más választása, fel kell állnia, és követni a férfit. - Micsoda trükk ez? - sziszegte a szája sarkából, amíg végigmentek a nagy helyiségen. Egyáltalán nem ismerkedtem meg a felszerelésével. - Igaz, de mindenképpen szükségem van magára. - Minek? Odaértek a kis pódiumhoz, amelyet Bi Dzsi akkor használt, ha fontos bejelentéseket akart tenni az egész társaságnak. Erik bekapcsolta a kamerát, a jobb vállára támasztotta és belenézett a keresőbe, Kathleennak feltűnt, hogy nem hunyja le a bal szemét. Ez nehéz lehet, gondolta tárgyilagosan. Hogyan tudja így élesre állítani a képet? - Egy pillanatig maradjon nyugton - mondta a férfi feléje fordulva. Kathleenban meghűlt a vér, amikor felfedezte, hogy a kamera lencséje alig néhány arasznyira van a mellétől, és a férfi csavargatni kezdi a lencsét övező titokzatos gyűrűket. - Micsoda!? - rémülten ugrott hátra. - Mondtam, hogy egy pillanatig maradjon nyugton! - Bal kezével kinyúlt, és újra közelebb húzta a lányt. - Viszi el tőlem ezt a vackot? Tudom, nagyon szellemesnek hiszi magát, de én kevésbé! Erik elfordult a keresőtől, és rosszallóan nézett rá. - Csak szín-kiegyensúlyozáshoz használom a fehér blúzát. - Ez pontosan mit jelent? - A lány kissé megnyugodott, de a gyanakvása nem szűnt. Lassan, tagoltan válaszolt, mintha gyengeelméjűvel beszélne: - Azt jelenti, hogy a kamerámban van egy beépített fénymérő. Ahányszor felveszek valamit, ellenőriznem kell a megvilágítást, és valami tiszta fehérrel egyeztetni a színeket. Becsület szavamra, tisztességes szándékkal használtam a blúzát. - Miért nem egy asztalkendőt használt? A férfi szája csücskén gúnyos vigyorgás jelent meg. - Csak azt állítottam, hogy tisztességes vagyok, nem azt, hogy hülye. Kathleen olyan hirtelen fordult sarkon, hogy meg is lökte őt, és nagy léptekkel visszasietett az asztalukhoz. Amikor lezökkent a székre, Bi Dzsi hozzáfordult: - Minden rendben? Megkezdte Erik a fotózást? - Azt hiszem - mormolta, és nem tette hozzá, hogy a legkevésbé sem érdekli, mit csinál Mr. Gudjonsen! A következő félórában vidáman csevegett a felnőttekkel és gondosan ügyelt, nehogy Erikre pillantson, akinek nagy termete ellenére, sikerült szinte láthatatlanul mozognia az asztalok között, megörökítve a gyerekek hancúrozását, amely lassan átment mindenféle szervezett játékba. Amikor végzett a fotózással, hangosat füttyentett, hogy magára vonja mindenkinek a figyelmét. Felharsanó hangja betöltötte a szobát. - A nevem Erik. Szeretne valamelyikőtök szerepelni a televízióban? A válasz fülsiketítő volt. Kathleent némi elégtétellel töltötte el, hogy a lármázó gyerekek majdnem letapossák a fotóst, és azt követelik, hogy mindenki jó soká szökdécselhessen idétlenül a kamera előtt. Ezt az izgatott társaságot ugyanazzal a hidegvérrel intézte el, amivel mindent. Egy fél órán át hagyta, hogy a gyerekek ripacskodjanak előtte. Mikor aztán megelégelte, szépen visszahelyezte a kameráját az emelvényre, és odament a felnőttek asztalához, inge ujjával törölgetve izzadó homlokát. Edna ránevetett: - Maga vagy szent, vagy rendkívül ütésálló. Másképpen miért tenné ki magát ilyen megpróbáltatásnak?
- Megtanultam, hogy semmi sem olyan bénító, mint a kamera lencséje. Még a legrettenthetetlenebbnek is elakad a nyelve, és moccanni se mer előtte. Kigondoltam, hogy bolondozzanak, ahogy akarnak, tombolják ki magukat. Holnap este lejátszom nekik a felvételt monitoron. Addigra, remélhetőleg, elmúlik a varázs, és attól kezdve nem vesznek tudomást rólam. Sehogy másképpen nem remélhetem, hogy természetesen viselkedjenek. - Hivatást tévesztettél, fiam - mondta Bi Dzsi. - Gyermekpszichológus veszett el benned. Megszólalt a lefekvésre hívó csengő, és a gyerekek belefogtak a kunyerálásba, hogy még egy negyed órát maradhassanak. Tudták ugyan előre, mi következik, hogy nem kapják meg az engedélyt, így aztán különösebb vita nélkül kezdtek kifelé seregleni. Valamennyi nevelőnek kötelessége volt ellenőrizni, hogy mindenki rendben ágyba kerülte - kivéve Kathleent, akit, rangidős lévén, felmentettek ez alól. - Jó éjszakát-kurjongatások szelték át a tábort, a tömeg hamarosan megcsappant, csak Harrisonék maradtak, Kathleennel és Erikkel. - Erik, mi reggel korán kezdünk - figyelmeztette Edna. – Fél nyolckor van a reggeli. - Itt leszek. Vajon megkérhetem-e valamelyik hölgyet a konyhán, hogy főzzön nekem egy termosz kávét, amit holnap magammal vihetek? - Persze - mondta Bi Dzsi. - Hogyan szereted? A fehér fogak felvillantak a sötétben: - Fekete legyen, mint az ördög, és tüzes, mint a pokol. Bi Dzsi nevetve a vállára csapott. - Mind jobban tetszel nekem, te fiú. Gyerünk, drágám, álmos vagyok. Edna felállt. - Kathleen, átengedlek Eriknek, senki sem tud annyit a táborról, mint te. Tartson veletek néhány napig, és figyelje meg a csoportodat. Rendben? Különös csönd állt be, amit csak a tücskök merészeltek megtörni a fák lombjában. Kathleen cseppet sem örült annak, hogy akár a kamera, akár a fényképész figyelgesse őt. - Nos, Kathleen? - Edna hangja aggodalmasan csengett a sötétben. - Nem, nincs semmi baj. Csak azon gondolkodtam, hogy... hogy... hogy milyen érdekes dolgokat csinálhatnánk. - Én is ezen törtem a fejem - mondta Erik. - Készítettem egy egészen laza forgatókönyvet, bent van az autóban. Ha visszajön velem, odaadom, hogy ma este elolvashassa. Reggel megbeszéljük, végre lehet-e hajtani az ötleteimet. - Jó gondolat - szólt Bi Dzsi. - De most hagyjatok minket, öregeket lefeküdni. Jó, Edna? - Jó. Aludjatok jól. - Jó éjszakát - köszönt Kathleen és Erik egyszerre. A házaspárt elnyelte a sötétség, most már mindenhol minden fény megszűnt. Itt, a hegytetőn, semmi sem zavarta meg az éjszakát. Nem tépázták meg a városi fények sem a tökéletes feketeséget, sem az égbolt határtalan félgömbjét. Szikráztak a csillagok, amelyekről egészen megfeledkezünk, ha az ember gyártotta fények elhomályosítják őket. Kathleenben forrt a méreg, de visszafojtotta, nehogy Erik Gudjonsennak megadja azt az örömet, hogy lássa, sikerült őt felbosszantania. Biztos léptekkel haladt mellette a sötétben, és visszafojtott egy kis kárörvendő kacajt, amikor meghallotta a férfi tompa káromkodását, mert beverte a fejét egy alacsony ágba. Erik a kamerát és az állványt is vitte, a lánynak feltűnt, hogy még csak nem is liheg. Nyilván megszokta ezt az erőfeszítést. Na, majd meglátjuk, mi lesz; amikor ő beindítja a programot! Akkor hamar megmutatkozik, ki a vidám és egészséges: - Kinyitom az autó ajtaját, hogy legyen egy kis világításunk - szólt a férfi, és kitárta az utasülés melletti ajtót. - Azt hiszem, itt van a forgatókönyv valahol hátul. - A furgon mögé került, és felnyitotta a csomagtartót. A kamerát visszahelyezte bélelt dobozába, olyan gondosan; ahogyan egy anya fekteti le a gyermekét.
Felegyenesedett, szembefordult Kathleennel. Mire az ráébredt a szándékára, a férfi már a hátára simította a tenyerét és magához húzta. Lehajtotta a fejét, a nyelvét könnyedén végighúzta a lány alsó ajkán. Aztán keményen és gyorsan megcsókolta. A lány megrémült. - Mi az ördögöt csinál maga? - Azt hiszem, ez nyilvánvaló. - Ez se nem szórakoztat, se nem érdekel, Mr. Gudjonsen. És ha ez a videofelvétel nem volna olyan fontos a tábornak, most rögtön összepakoltatnám magát. Sajnos azonban kénytelen vagyok magával együttműködni. - Úgy van, ahogy gondoltam. Őszibarack! - Hol az az átkozott forgatókönyv? - Nem létezik. Csak azért hazudtam, hogy egyedül maradhassak magával a sötét erdőben. Kathleen sarkon fordult, és határozott léptekkel visszaindult. A férfi utánakiáltott. - Fő, hogy holnap reggel újra látom magát, Kathleen. Mi volt ez, izgalmas kihívás, vagy édes ígéret?
Harmadik fejezet A következő nap szerencsétlenül kezdődött. Kathleen rosszul aludt, és morcos kedvén nem javított, hogy a reggelihez érkezve már ott találta Eriket. A férfi mosolygott, incselkedett a gyerekekkel, flörtölt a nevelőnőkkel, túláradóan jókedvű és pihent volt. A lány itt a táborban rendszerint élvezte a házi kétszersültet, amely könnyű, mint a levegő és szétolvad a szájban, pedig otthon nem is reggelizett rendszeresen. Ma a kétszersült olyan volt, akár a kréta, gépiesen rágta, rágta és öblítette le a sötét tejeskávéval. A frissen sült szalonna és a rántotta illata egyenesen undorította. Mintha a múlt éjszakán az egész világ elromlott volna. És ezt Erik Gudjonsen okozta, haragudott rá. Felmondta az állását, hogy megmeneküljön egy túlságosan önelégült ember nem kívánt udvarlásától. Pedig, úgy látta, David Ross kezdő műkedvelő a videofotóshoz képest. És csak legbelül, szíve csücskében ismerte el, hogy az a csók bizony hatott rá. Gyors volt, szinte játékos, mégis milyen eredményes. Amikor megérezte ajka közt a férfi nyelve hegyét, az élvezet lándzsaként döfött a keblébe, áttörte magát teste közepéig, és a seb, amit hagyott, csak a mély üresség volt. Most, amikor fekete szempillái függönyén át titokban figyelte a férfit, el kellett ismernie, hogy eddig ő maga hajtotta a malmára a vizet. Minden, amit találkozásuk óta tett, védekező hadállás volt férfias erőteljességével szemben. Nyilván mulattatta a férfit, hogy sikerült őt felpiszkálnia. Elhatározta azonban, hogy nem hagyja provokálni magát, és kezdett terveket szőni a mai napra. Elvégre ő belevaló, független nő, és mire vége a napnak, ezt a férfi is meg fogja tudni. Vele szembeni magatartása hűvös udvariasság lesz; behízelgő évődéseit leereszkedő türelemmel fogja fogadni. Elszántan felállt, az órájára nézett, aztán parancsolóan megfújta a nyakában lógó sípot. - Az egész 4-es csoport gyülekezzék kint a lépcsőnél! Gyorsan. - Elégedett volt hangjának magabiztosságával, felemelt fejjel vitte vissza a tálcát a konyhára nyíló nagy tálalóablakba. Kivitorlázott az ajtón, határozott léptekkel indult a csoport felé és szembekerült Erikkel, aki egyenesen állt, mint aki nyársat nyelt, és mereven szalutált, megnevettetve a gyerekeket. - Szolgálattételre jelentkezem, őrmester! Kathy lenyelte a sértődött visszavágást, bűbájosan mondta: - Megvan mindene, ami kell? - Meg, kész vagyok - felelte ünnepélyesen. Csak hiszed, gondolta Kathleen, de hangosan azt mondta: - Jól van. Akkor gyerünk! Kimerítő sportok hosszú jegyzékét állította össze, abban a reményben, hogy helyére teheti Mr. Gudjonsent. Bosszúsan állapíthatta meg; hogy a férfi mindent jól csinált, mindenben kitűnt. Úgy ugrált fel a meredek, sziklás ösvényen, mint a zerge, közben végig a vállán hurcolta a felvevőgépét, hogy bármikor előkaphassa. Hogyan képes erre? - törte a fejét nekikeseredve, amikor természetjáró útjuk fordulópontjára értek. - Ő bizony csak lerogyott a fűre, pihenni. Erik eközben filmezte a gyerekeket, amint kidugaszolták a kulacsaikat, és nagy kortyokban nyelték a vizet, kiszórták a kavicsokat a tornacipőjükből, vagy elcsatangoltak az erdőben, új felfedezőutakra. Kathleen csukott szemmel nekitámaszkodott egy fatörzsnek. Hirtelen felnézett, amikor Erik hatalmas alakja mellé- huppant. - Phü! - Hosszú sóhajjal fújta ki a levegőt, zsebkendőjével leitatta a homlokát. - Hogyan bírja ezt naponta végigcsinálni? - Talán elfáradt? - kérdezte a lány hitetlenkedve. - Persze. Maga talán nem? Ha állandóan ezt csinálnám egy hét alatt belehalnék. Mosolygott, a lány halkan felnevetett. Talán szerzett most némi előnyt?
Alighogy visszaértek a táborba, és sietve bekapták az ebédet, máris indultak az íjászpályára, gyakorolni a nyilazást. A gyerekek nyúzták Eriket, próbálkozzék ő is. Sokkal jobban beletalált a célba, mint Kathleen, a gyerekek mélységes tisztelettel körülállták, amikor a nyila újra meg újra zúgva belevágódott a céltábla közepébe. Aztán visszaemelte a vállára az elmaradhatatlan felvevőgépét, és filmezte a gyerekek próbálkozásait Kathleen felügyelete alatt. A délután derekára már múlni kezdett a lány keserűsége, és akarva-akaratlanul bizonyos tisztelet ébredt benne. Látta, hogy soha nem feledkezik meg a munkájáról. Mintha a kamera a karja meghosszabbítása volna, állandóan gondol rá. És meglepte a férfi kapcsolata a gyerekekhez. Türelmes volt, válaszolgatott megszámlálhatatlan kérdésükre, tréfálkozott, csipkelődött, dorgált és engesztelt - azonos hozzáértéssel. Amint a sípszó jelezte, hogy mehetnek úszni, a gyerekek izgatott kiáltozással vetették magukat a folyóba: Kathleen futott, hogy lépést tartson velük, közben hátrapillantva látta, hogy Erik visszasétál a táborba. Elhessegette kis csalódását, ment a vízbe a gyerekek után. Régimódi bikini volt rajta a rövidnadrágja és trikója alatt. Fesztelenül vetkőzött, bedobta magát a sebes sodrású folyóba. A gyerekek egykettőre bevonták a lovacskás játékukba, nemsokára ott küszködött, hogy kiemelje a fejét a vízből, ahová a gyerekek minduntalan lenyomták. Végre nevetve és sikoltozva meghallgatták kegyelemért könyörgését, és elengedték. Kifelé lépegetett a vízből, kisimította az arcába tapadó haját. Ekkor látta meg Eriket: a parton áll, fürdőnadrágra vetkőzve, a felvevőgép a szeme előtt. Egyenesen őrá irányította. Habozva megállt, óvatosan elmosolyodott, aztán a gyerekek felé fordult, csitította őket, hogy ne őrjöngjenek. Felsétált a homokzátonyra, kicsavarta a vizet a hajából. - Azt hittem, mára befejezte - mondta bizonytalanul, és közben azon imádkozott, bár mást nézne, nem állandóan az ő testét a fahéjszínű bikiniben. Erik biztonságba helyezte a masinát egy magas, száraz, lapos sziklán, egy fa árnyékában. A lány lélegzete elakadt: most látta először a férfit úgy, hogy nem takarta testét a ruha. A mellkasát borító göndör szőkeség selymes csíkká összefutva tűnt el kék fürdőnadrágja mélyre eresztett korca alatt. A lába izmos volt és ugyanolyan napbarnított, mint egész teste; barnasága élesen elütött a szőke szőrzettől. - Elő kellett vennem egy újabb videokazettát, és fürdőruhát húztam. - Bemegy a vízbe? - Be, nem tudok ellenállni. Ott fent már teljesen elolvadtam. – A meredek dombra mutatott, ahová délelőtt kirándultak. A lány a homokpadon ült, amíg a férfi fürdött. Vadul hancúrozott a fiúkkal, szelídebben a lányokkal, senkit sem hagyott ki. Még Jaimie-t sem, aki úgy követte egész nap, mint egy áhítatos kiskutya. Kathleen az ujjaival fésülgette a haját, már majdnem száraz volt, amikor Erik "Megadom magam!"-kiáltással kijött a vízből. - Ha túl soká itt maradok, több vitamint kell fogyasztanom - szólt és a hátára dőlt. Gyomrán feszesre húzódott a bőr, mély gödröt formálva a bordái alatt. Mellkasa emelkedettsüllyedt a lihegéstől. A lány nevetett. - De hiszen minden nehézség nélkül lépést tudott tartani! – Még mielőtt tudta volna, miért teszi, bevallotta: - Pedig igyekeztem kitolni magával. A férfi az oldalára hengeredett, átható kék tekintetét rászegezte. A lány kerülte ezt a tekintetet, a lubickoló gyerekeket figyelte. - Miért akart kitolni velem? - kérdezte lágyan. Most nem mosolygott. Kathleen megrázta még nyirkos haját.
- Nem tudom. Talán ösztönös ellenszenv él bennem mindazok iránt, akik egy kamerával mindenfelé követik az embereket, mintha valamilyen kompromittáló helyzetben akarnák leleplezni. Azt hiszem, fejembe vettem, hogy maga cinikusan keresi a táborozásunk mögött rejtőző hátsó indokokat. A Mountain View-i tábor ökumenikus, és kizárólag magánadományokból él. Edna és Bi Dzsi nagyon keveset tart meg saját fizetése fejében, s minden tavasszal és ősszel kemény munkával szerveznek árveréseket és más akciókat. A pénz, amit így szereznek, egyenest megy bele a táborba. Ezt az árvák számára fenntartott nyári tábort misszióként fogják fel, de nyitva állnak a bírálat előtt is. Azt hiszem, a mai idők boszorkányüldözőjének néztem magát. Meglepetésére, a férfi felnevetett: - Néhány évvel ezelőtt igaza is lett volna. - Nocsak? - Igen, cinikus fráter voltam. Úgy találtam, hogy rothad az egész világ, és benne minden. Én pedig persze tudnám a módját, hogyan lehetne rendbe tenni, de ezt nem közöltem senkivel. Úgy gondoltam, akkor én is arra az alacsony szintre jutok, mint az a sok félkegyelmű, aki helyre akarja hozni a világ összes igazságtalanságát. – Keserűen nevetett saját magán, apró kavicsokat csurgatott egyik tenyeréből a másikba. - Mi keserítette úgy el? - kérdezte Kathleen. – Én megbocsáthattam magamnak, hogy így érzek, hiszen tőlem elvette a világ a szüleimet. - Hiszen éppen ez a rémes. Nekem nem volt ilyen mentségem. Azt hiszem, leginkább éretlenségből és unalomból viselkedtem így. Tökéletes példánya voltam az önző nemzedéknek. Ha az egész világ megindult volna a pusztulás felé, én akkor is megmutattam volna, hogy fütyülök rá, tőlem ugyan pusztulhat. Engem csak a legfontosabb dolog érdekelt: én magam. - És mi változtatta meg? Nem mintha nem tartanám most is öntelt szamárnak! A férfi jót nevetett a minősítésén, de aztán elkomolyodva felelt: - Etiópiába küldtek egy megbízással. Hat hónapot töltöttem ott. Mikor odamentem, meggyőződésem volt, hogy az egész világ szörnyű. - És ott még több szörnyűséget talált? - Nem. Hanem szépséget. Elképedve rázta meg a fejét. - Nem értem. - Hadd magyarázzam el, ha tudom. Egyik nap elmentem egy menekülttáborba. Úristen, Kathleen, el nem tudja képzelni azt a nyomort, azt a szenvedést! Mi ezt fel nem foghatjuk... – Tehetetlenül legyintett. - Leírhatatlan a pusztulás... a rothadás. - Megdörzsölte a szemét, mintha az emlékképeket akarná kitörölni. - Szóval, fotóztam, és a keresőmben megláttam egy fiatal anyát a kisbabájával. Mindketten messze alatta voltak már a kritikus éhenhalási szintnek, szó szerint elsorvadtak. Az asszony nem vett tudomást arról, hogy én látom, kifacsarta az utolsó csepp tejet a kebléből, és a bimbót a gyerek szájába nyomta. Sírt. A gyerek felnyúlt, és megérintette az anyja arcát. Mintha tudta volna, hogy ez minden, amit az nyújtani tud neki; és hálás volna érte. Elhallgatott, szeme a távolba révedt. Mintha még a gyerekek ricsaját is elfedte volna szavainak fájdalmassága. - A sok szörnyűség között valami gyönyörűt láttam. Nem akarok túlságosan papolni, de megértettem, hogy lehet jót találni mindenben, ha erősen odafigyelünk. Végül is megérdemli a világ, hogy megmentsük, ha másért nem, hát egy gyerek kedvéért. Kathleent mélyen megrendítette az elbeszélés. - A kamerája mindenféle árnyalatra rátalál, amin a meztelen szem átsiklik. És nem válogat, igaz? Előítéletek nem irányítják. - Jöjjön ide - mondta Erik hirtelen, megragadta a kezét, és talpra állította.
- Hová? - kérdezte. - A gyerekek... - Nem, nem. Csak átmegyünk oda. Nagyon kevés embert részesítek ebben a kiváltságban, remélem, méltányolja. A sima sziklatömb felé irányította, ahol a kamerája volt. Csípőre tett kézzel, összehúzott szemmel méricskélte a lányt, aztán a nehéz gépre pillantott. - Lássuk csak. Hogyan is tudná csinálni? Ha ezt a vállára akasztom, besüpped a földbe. - Micsoda? - Úgy van, tudom! - Néhány gyors kapcsolással üzembe helyezte a gépet, úgy, mint előző nap. - Rendben van, most jöjjön ide. – A derekára tette a kezét, és közelebb húzta, amíg szemben nem állt a sziklával, és a kamera majdnem szemmagasságba került. – Álljon lábujjhegyre, amíg a jobb szeme nem ér a keresőhöz. Látja ott a monitort? Úgy tett, ahogyan parancsolta. Nehéz volt bármire figyelnie, amióta a férfi keze a meztelen derekán feküdt: De felfedezte a parányi monitort, alig volt nagyobb két négyzetcentiméternél. - Hát ez ilyen? Akár egy fekete-fehér tévé. Azt hittem olyan lesz, mint amikor egy közönséges fényképezőgép lencséjébe néz az ember. - Filmezésnél olyan is, de a videózásnál pontosan látni lehet, milyen lesz a felvétel a televízió képernyőjén, nem számítva a színeket. Ezért van szükség a fehér színegyeztetésre. – Hangosan megköszörülte a torkát, mire egy könyök a bordájába döfött. – Mondja el, hogy mit lát. Merrefelé mozgassam? - Hát... - A lány bizonytalankodott. Nem látott egyebet, mint a tőle pár lépésre álló fa elmosódó képét. - Nem éles - ismerte be. - Szóljon, ha éles lesz - mormolta a fülébe. – Próbálom beállítani a fókuszt magának. Figyelte, hogyan válik fokról fokra élesebbé a fa törzse, már a kéreg mintázatának részleteit is látta. - Most! - kiáltott izgatottan. - Most merre akar elmozdulni? Balra? Jobbra? Fel vagy le? - Kicsit feljebb, jobban az ágak közé. A férfi fél lépést közeledett, hogy megigazítsa a masinát; érezte a hátán meleg, kemény mellkasát. A karját átfektette a vállán, átnyúlt fölötte, a lencse körüli gyűrűket állítgatta. A lány szíve gyorsabban vert. - Most balra - mondta elfulladva. - Tovább. Várjon! Pont ott! Van ott valami... egy pók, és... hű, milyen óriási a hálója! Az egyik nagy ágtól a másikig ér. Hogy dolgozik! Jaj, Erik, közelebb tudná hozni? Úgy értem, hogy nagyobb legyen! A férfi kuncogott, érezte, hogy a lehelete felborzolja a hajszálakat a tarkóján. - Persze. De akkor újra be kell állítanom a lencsét. Most jobban látja? - Igeeen! Ott! Állítsa be újra. Tökéletes, így tökéletes. - Szeretné megörökíteni a pók életének egy délutánját? - Hát nem azt csináljuk? - Nem, még meg kell nyomnom a felvevőgombot. - Lehetne? - De mennyire. Amikor megindult a felvétel, Kathy azt várta, hogy visszahúzza a bal kezét, de nem tette. Ehelyett nekitámasztotta őt a sziklának, úgy hogy a szikla hűvös, kemény felszíne és a férfi testének vibráló melege közé szorult. Nehéz lett volna megállapítani, melyik erősebb és áthatolhatatlanabb. - Hogy van a pók? - súgta a fülébe. Egy pillanatig úgy rémlett, mintha a bajusz megsimította volna a fülcimpáját. - Jól van. És gyönyörű. - Érezte, hogy a férfi térde hozzáér hátul a combjához, önkéntelenül hozzáigazította a lábát az izmos oszlopokhoz.
- Olyan illata van a hajának, mint a virágzó jerikói loncnak - mormolta a fülébe Erik. Ezúttal nem lehetett félreérteni, az ajka súrolta a fülcimpáját. A férfi csípője elmozdult, és Kathleen rájött, hogy csak bikininadrágjának feszülő műanyaga és a férfi pamut úszónadrágja választja el annak férfiasságát az ő fenekének lágy hajlatától. - Erik - szólt rá rekedt hangon. - Hm? - Az orra a füle mögött szaglászott. - Azt hiszem... Már megvolt... a pók... Jobb, ha most abbahagyjuk. - Maga sem tudta, hogy a felvételről beszél-e, vagy testük túlságos közelségéről, ami már nem állt messze az egybeforrástól. A férfi felsóhajtott. - Rendben van. - Kikapcsolta a masinát, a csöppnyi monitor kialudt. A lány arrébb lépett. Amikor biztonságban érezte magát, elrendezte arcvonásait, és szembefordult vele, bár még nem bírt a szemébe nézni. Földre szegezett fejjel motyogta: - Köszönöm. Csodálatos volt. - Igazán? - A hang érdes volt, érzéssel teli, és becsületes választ váró. Most felpillantott a lány, és megdermedt a férfi éles pillantásától. Zöld szeme megbabonázva nézett, míg a férfi tekintete végigsiklott az arcán, és megakadt reszkető szája szélén. Aztán megint felfelé siklott, hogy felkutassa azt a belső forrongást, amely a lány szeméből sütött. - Kathy! Kathy! A félénk hangocska behatolt vágy ködösítette agyába. Ott- hagyta Eriket, zavartan nézett le Jaimie-re. - Kathy - mondta a gyerek bizonytalanul. - Már elfagy a lábam. Kathleen égő arcához kapott, és sebtében az órájára nézett. - Úristen, negyed hat! Erik nevetett, de ő nem vett róla tudomást, lerohant a vízpartra, megkereste a sípját, amelyet a ruháival együtt rakott le, és erősen belefújt. - Gyorsan, gyorsan, gyerekek! Késő van. Húzzatok cipőt, és azonnal álljatok sorba! Végre felfigyelt a kis kézre, amely a karját tapogatta, lenézett: megint csak Jaimie volt. Sötét szeme csillogott, ragyogott. - Jó, hogy Erik is velünk volt ma, ugye, Kathy? Kathleen felnézett a sziklához, ahol Erik éppen akkor vetette a kameráját a meztelen vállára. - Jó volt, igen - felelte erőtlenül. Erik bekapta a vacsoráját, és hozzáfogott a televíziós monitor felállításához, hogy visszajátszhassa a videokazettát. Megígérte a gyerekeknek, hogy megláthatják saját magukat a televízióban, és meg akarta tartani az ígéretét. Sokan elbliccelték a húst és a főzeléket, egyenest rátértek a csokoládépudingra, azt remélve, hogy így meggyorsítják az étkezést. Amikor Erik ezt felfedezte, közhírré tette: - Addig senki sem nézheti, amíg nem üres mindenkinek a tányérja. Általános morgás közt nekiestek, és pillanat alatt felfalták, ami a tányérjukon volt. Egy fél órán belül mind a kétszáz gyerek ott ült legyezőforma félkörben az emelvény előtt. - Jól van. Elmondom, mi a szabály. Az első fiú, aki feláll és eltakarja mások elől a képernyőt, velem fog megbirkózni. Az első lány, aki ilyet tesz, meg fog engem csókolni. - A gyerekek visítottak a nevetéstől, Erik komoran összehúzta a szemöldökét: - Komolyan mondom. Ha mind hajlandók vagytok együttműködni, mindenki mindent láthat. Oké? - Oké! - zúgták a gyerekek. Belefogott a lejátszásba, a gyerekek fetrengtek a nevetéstől, amikor meglátták magukat a képernyőn. - Hát nem bámulatos, mennyire ért a gyerekekhez? - kérdezte Edna elragadtatással.
Kathleennel és a többi nevelővel együtt ott ültek a vacsoraasztaloknál, kávét vagy jeges teát iszogattak. - Jó szakember - felelte Kathleen. - De mennyire az! Nem dolgozhatna a televíziónak, és nem küldték volna ki annyi fontos feladattal, ha nem volna az. De attól még lehetnének művészallűrjei, és barátságtalan lehetne mindenkihez. Remekül bánik a gyerekekkel. Kathleen védekező mozdulattal összefogta a karját a mellén. Nem akarta Eriket csodálatosnak látni. A gyenge pontjait kereste. Szerette volna, ha hibát követ el, valami kisebb vétséget. A tökéletessége zavarta. A jelenléte zavarta. Az egész lénye zavarta. Amióta visszaterelték a gyerekeket a táborba, és mindketten elvonultak saját bungalójukba, mintha forgószél tombolna a fejében. Legnagyobb megdöbbenésére azon kapta magát, hogy minduntalan felidézi, milyen volt olyan közel érezni őt, mit súgott a fülébe, milyen volt meleg, jó szagú lehelete, amely az arcát és a tarkóját cirógatta. Aztán türelmét vesztve, hirtelen bolondul szidni kezdte saját magát. Elvégre ő érett nő, túl öreg ahhoz, hogy így viselkedjék! Túl öreg ahhoz, hogy felgyorsuljon a lélegzete, és kalapálni kezdjen a szíve, valahányszor felmerül a férfi képe, amint a parthoz közeledik, meztelen testtel, az ágyékán azzal a kis ronggyal, amely inkább hangsúlyozza, mint elfedi nemiségét. Soha még nem figyelt fel ennyire a férfiak anatómiájára. Ellenállt a kísértésnek, hogy a vacsorához mást vegyen fel, mint a szokott sötétkék rövidnadrágot és trikót. De annak nem tudott ellenállni, hogy egy kis Mitsoukóval illatosítsa testének azokat a pontjait, ahol az érverés kitapintható. Nem miatta, bizonygatta még akkor is, amikor előrehajolva, a térd- hajlatát is bekente. Edna lelkesedése még jobban megerősítette elhatározásában, hogy nem enged a vonzásnak. Ez az ember világutazó. Jóval idősebb nála. Hány éves lehet? Harminc? Harmincöt? Nem az évek számítanak. Még ha fiatalabb volna is nála, tapasztalatokban évekkel öregebb. Biztosan voltak női a világ minden táján. Egy ilyen külsejű férfi nem sokáig marad egyedül. Férfiassága úgy áradt belőle, mint valami kisugárzás, mindenkit elért, főleg a nőket. Valószínűleg soha másra nem kellett rábeszélnie egy nőt; csak hogy kiszálljon az ágyából, ha már végzett vele. Az, hogy belefeküdjék, nem okozhatott gondot. Engedetlen képzelete most egy széles ágyon fekvő Eriket idézett fel. Van valaki vele. Ő maga. Teljesen kiszolgáltatottan. A férfi a nyakát birizgálja a szájával. A bajszával... Kathleen megrázta a fejét. Mit csinálok?! Óvatosan körülnézett, látta, hogy sem Harrisonék, sem a többiek nem vették észre, milyen furcsán viselkedik. Mind belemerültek a megszerkesztetlen videofelvétel bámulásába, amit Erik közkívánatra már másodszor játszott le. Azt sem vette észre senki, hogy Kathleen felállt, és kiment az étteremből, halkan behúzva maga után az ajtót. Senki, kivéve Eriket. Nézte, amint Kathleen végigmegy a hosszú verandán, és leül a felső lépcsőfokra, hogy hátravetett fejjel az eget bámulja. Látta, hogy a feje tetejére húzott kontyból kiszabaduló fürtöcskék selyemzsinórként hevernek hófehér blúzán. Behunyta a szemét, szinte érezte hajának virágzó loncillatát, amely ma délután eltöltötte, megrészegítette. Nehezen tudta elfordítani a szemét a szívbe markoló képről, a lányról, aki kint ül a félhomályban. Az izgatott nézőközönség kedvéért visszafordította tekintetét a masinára. De a gondolatait nem. Azok ott maradtak a verandán ülő lánynál. Lány? Asszony? Ez olyan ördögi! Valamilyen okból egyetlen címke, amit a nőkre alkalmazni szokott, nem illik Kathleen Haley-re. Megtalálhatóak benne minden nőnek az elemei, de egyik sem ő maga. Van benne valami előkelőség, valami meghatározhatatlan különlegesség, ami mássá, beskatulyázhatatlanná teszi.
De hát mégiscsak nő. Úristen, méghozzá micsoda nő! Valahányszor meglátja, azzal fenyegeti a teste, hogy kínosan és szemmel láthatóan elárulja, micsoda remek nőnek tartja. Ez is olyasmi volt, ami sehogyan sem illett a dolgok rendjébe. Kathleen nem az ő esete. Harrisonéktól tudta, hogy a ruhaiparban dolgozik. Hiszen ezt ő maga is kitalálhatta volna. Ki más képes úgy viselni rövidnadrágot és egy trikót, mintha estélyi ruha volna? Őt soha egy szikrányit sem érdekelte, milyen ruha van egy nőn. Legjobban azt szerette, ha nincs rajta semmi. Azonfelül a dús testeket, kerek csípőket, nagy kebleket szerette. Ez a lány meg szinte fiúsan karcsú, és őt éppen a feszes kis feneke bolondítja meg. Szeretné a tenyerébe fogni, hogy érezze, tényleg olyan kemény és ruganyos-e, amilyennek látszik. A hosszú, karcsú lábak nem igyekeztek kihívóak lenni, ő mégis azon kapta magát ma délelőtt, hogy az izmok játékát figyeli, amikor előtte kapaszkodott fel a hegyi ösvényen. A melle kicsi, de telt, szép formájú. Amikor kijött a hideg, rohanó folyóból, a mellbimbói hívogatóan, vidáman és szemtelenül meredeztek. A fenébe! Itt ábrándozik egy nőről, aki még alig érett meg rá, hogy nőnek tartsák. Szerette a nőket, de azt szerette, ha meztelenül és csöndesen fekszenek az ágyában. Sohasem jutott eszébe, hogy saját életpályájuk is lehet. Soha nem választott ki egyet sem azért, mert okosan lehetett vele beszélgetni. És erre ma olyan benyomásait mondta el Kathleennek, amiket még maga sem gondolt végig. A lány feszült, érdeklődő hallgatása ébresztette fel a gondolatait, és világította meg azokat a dolgokat, amelyeket addig homályosnak látott. Az a tegnap esti csók bizony nem volt spontán. Az utolsó részletéig előre kitervelte. Rá akarta tapasztani az ajkát az ajkára. Csakhogy ez egyáltalán nem elégítette ki, most majd megveszett a folytatásért, ami több annál az egy csóknál. Ki kellett tapasztalnia, hogy olyan jóízű-e az egész nő, amilyen ez a kis kóstoló volt. A szalag egy kattanással a végére ért, Eriket a gyerekek lelkes éljenzése zökkentette ki kellemes ábrándozásából. - Újból, újból! - kántálták. Erik nevetett. - Azt már nem. Bi Dzsi túlkiáltotta a zsivajt, és összeverte a tenyerét: - Gyerekek, gyerekek, mindjárt megszólal az esti csengetés, kérem, induljon mindenki a házába. Ti nevelők, kérem, szedjétek össze a csoportokat. Igazán nagyon jó mulatságunk volt ma este. Köszönjük meg mind együtt Mr. Gudjonsennak. A "Köszönöm szépen teli torkokból szólt, a gyerekek kihasználták, hogy most akkorát kiálthatnak, amekkorát csak bírnak. Kathleen akkor tért vissza a szobába, amikor az általános mozgolódás megkezdődött. Eriknek sikerült áttörnie a tömegen, és eléje menni. - Szeretném megmutatni a mai felvételeket. Még szerkesztetlen az egész, de úgy gondolom, szeretné látni, mire jutottam eddig. - Hát, én... - Kathleen habozott. Nem tudta eldönteni, szeretne-e kettesben maradni vele, vagy sem. - Jöjjön - sürgette a férfi. - Tekintse ingyen mozinak. – Öklével gyöngéden megtaszította a vállát. A lány nevetett. - Jól van. Elköszöntek a többi nevelőtől és Harrisonéktól; akik kifelé indultak az épületből, és nem fogadták el Erik invitálását, hogy maradjanak velük ők is. Bi Dzsi sietett vissza a szobájába, hogy elérje a tízórási híreket. A nők már elmosogatták a vacsoraedényt, miközben a video járt, így az épület kiürült. - Beteszem az első kazettát. Nem oltaná el a villanyt, hogy jobban lássuk?
Kathleen hátrament, és lekattintotta a világítást. Csak a konyhában égett egy kis körte, az adott valami fényt, amikor visszament a padokhoz. - Készen van? - kérdezte Erik a válla fölött és elmosolyodott. - Készen. Megindította a kazettát, Kathleen leült az egyik hosszú ebédlőasztalhoz. Erik melléje ült, a mögöttük álló asztalra könyökölt, és előrenyújtotta hosszú lábát. Kathleen lepillantott a saját meztelen lábszárára, alig egy arasz választotta el a férfi combjától. Nem húzódott arrébb. Figyelték a még vágatlan szalagot, és barátságosan beszélgettek a felvett jelenetekről. Kathleennek nevetnie kellett, mikor a kamera végigpásztázta Gracie maszatos, könnyáztatta arcát. A kislány a kiránduláson elesett, felhorzsolta a térdét, kétségbeesett sírása nem volt arányban a fájdalmával. - Jaj, Erik, micsoda szívtelenség! - mondta szemrehányóan, de jót nevetett. - Lehet, de nem tudtam ellenállni - kuncogott. - Tudja, fogadok, ha majd Gracie nagyobb lesz, leveszik a fogszabályozóját és használhat kontaktlencsét, verni fogja az összes többi lányt. - Eközben a keze Kathleen vállára tévedt. - Remélem, így lesz. Megérdemel valami örömet. Apja, anyja, öccse meghalt autószerencsétlenségben. Ő hónapokig feküdt kórházban a sérüléseivel. Nyolcéves volt, és az ekkora gyereket, bármilyen szomorú, gyakran túl öregnek tartják örökbefogadáshoz. Előreláthatólag árvaházban kell élnie, amíg tizennyolc éves nem lesz, és, ha minden jól megy, egyetemre mehet. - Szép kilátások! Kathleen felsóhajtott. - Hát igen. Itt majdnem mindegyik gyerek hasonló körülmények közt lett árva. Néhányuknak van egy szülője, többnyire az apa, aki nem tudja magánál tartani. Kevesen vannak köztük, akik a leányanyák otthonában születtek, vagy már csecsemőkorban elvesztették a szüleiket. A csecsemőket rendszerint egykettőre örökbe fogadják. - Éppen akkor jelent meg a képernyőn Jaimie arca premier planban. - Jaimie kivétel a szabály alól. Az apja nem vette el az anyját. Az anyja felajánlotta örökbefogadásra még újszülött korában, de nem vállalta senki, mert félvér. Erik keze a válláról a nyakára siklott, vigasztalóan; aztán simogatva. - A kedvence, igaz? - Az. Igyekszem nem kimutatni, de így van. - Örült, hogy Erik elvette a kezét, mert kazettát váltott. Nehezen tartotta vissza magát, hogy hozzá ne dőljön. Négy kazettát vett fel, húsz-húsz perceseket. Minden alkalommal felállt, visszatekerte a már lejátszottat, kazettát cserélt, aztán visszaült a helyére, és a keze is visszakerült a lány nyakára vagy lapockájára. Valahogyan minden alkalommal újra megérintette. Kathleen a kezébe temette az arcát, amikor a pókos felvétel beindult. Jót nevettek a kamera téveteg elmozdulásain, aminek következtében a pók mintha táncolt volna a hálójában. - Jó, hogy nem készültem fotósnak! - kiáltott fel. - Hátrányos helyzetben volt. Nem tudta egyedül tartani a kamerát. Az én mentségem viszont, hogy nem láttam, mit vesz fel. – Közelebb csúszott hozzá, szájával a fülcimpájához ért. - Azonkívül elvonta valami a figyelmemet. - Az ajka pillekönnyűséggel végigsiklott az arcán. Ekkor kattant újra a masina. - Ördög vigye - káromkodott halkan az orra alatt, felkelt és betett egy új kazettát. Kathleen felállt. Reszketett a térde. - Jobb, ha most megyek - mondta idegesen. - Nem. Van még egy tekercs. Üljön le! - parancsolta. Kathleenban nem volt elég akaraterő, hogy ellenálljon a parancsnak, és az igazat megvallva, nem is tudta, igazán akar-e ellenállni. Visszazökkent a padra. Erik is a helyére ült, és merészen átölelte a vállát.
Néhány percig némán nézték a gyerekek hancúrozását a vízben. Aztán egy pillanatra elsötétült a monitor, és Kathleen meglepve látta saját magát, amint lassan jön ki a vízből. Most a kamera kizárólag őreá irányult. A folyó túlpartját szegélyező fák alkották a hátteret, zöld függönyként, amely előtt az alakja tökéletesen kirajzolódott. Szándéktalan, ingerlő kecsességgel lépegetett kifelé. Fahéjszínű bikinijében szinte meztelennek látszott. Vizes haja csábítóan tapadt a hátára és nyakára, mint egy szerelmes kéz hosszú ujjai. A napfényben szikrázó víz csorgott karjáról-lábáról, melléről, gyomráról, hasáról, a csillogó cseppek gyémántként ragyogtak a bőrén. A felvételen a félénk mosoly, amivel a férfit fogadta, csábítónak tűnt: félénknek, mégis hívogatónak. A képernyő megint elsötétült; súlyos csönd telepedett a szobára. Kathleen mozdulni sem bírt, csak nézett tovább mereven maga elé. Végre elfogyott a szalag, a masina kattanva kikapcsolt. Olyan volt, mint az ágyúlövés. Még mindig mozdulatlanul ült, a szíve hangosan vert, kimerítve testének minden maradék energiáját. Erik a keze fejét érintette az arcához, aztán biztos ujjakkal maga felé fordította az állát, hogy szembenézzen vele a sötétben. - Ez a magánfilmtáramnak készült - suttogta, és lehajolt, a szája súrolta a lányét. Elakadó lélegzettel, ijedten hőkölt hátra. - A masinája... Rugóként pattant fel a padjáról. Hihetetlenül gyorsan nyújtotta ki a kezét, és ragadta meg a derekát. - Ne törődj vele - mondta nyersen. Szorosan magához ölelte, odaszorította kemény, férfias testéhez. Ügyesen kiszabadította a lány haját a csatból, amely kontyba szorította a feje tetején, ujjával beletúrt a súlyos zuhatagba. Tekergette a fürtöket, hátrahúzta a fejét, kényszerítve, hogy ránézzen. - Ne törődj semmivel! Csak erre gondolj! Szája rátapadt a lányéra, teljesen birtokába vette, nem tűrt semmiféle tiltakozást. Mégis gyöngéd volt a támadás. Ajka szürcsölte az övét, a bajsza csiklandozta és dörzsölte engedelmesen megnyíló ajkát. A férfi nyelve szomjas kutatóútra indult, hogy szája öblének minden titkát felkutassa. A lány maga sem vette észre, mikor emelkedett fel a keze, hogy megsimogassa a férfi arcát. Az ujjai beletúrtak a pompás szőke sörénybe, játszottak a gallérjáig érő hajfürtökkel. A férfi csípője előredőlt, és ő egészen magától értetődően válaszolt erre a mozdulatra, odafészkelte magát az ágyékához. Inkább érezte, mint hallotta, hogy elakad a férfi lélegzete, aztán felnyög, a nevét mondja. Érezte, hogy egy kéz végigsiklik a hátán, elidőzik vékony derekán, aztán leereszkedik csípője lágy domborulatára. A kéz mind merészebb lett, gyöngéden maga felé hajlította a testét, és még szorosabban magához zárta. A száj a fülcimpáját harapdálta, aztán izgató nyomon elindult lefelé a nyakán. - Mi ez a jó illat? - szaglászott Erik, és Kathleen felnyögött, amikor a nyelvét a nyaka tövén, az érzékeny háromszögben érezte. - Mitsouko - felelt nyöszörgő hangon. - Sose hallottam róla. - Nem? - Nem. De most már el sem felejtem soha. A keze a bordáin járt, és elindult felfelé. Úristen, igen, igen, ez az! A tenyere ráborult a mellére. Annyira odaillett az a tenyér, mintha éppen erre készült volna, melle kiegészítéséül. megcsókolta az ajkát, aztán a homlokát. Lassú, szakértő, körkörös mozgás indult, amely valamilyen euforikus magaslatra emelte. Aztán a férfi feje lebukott, hogy átvegye a keze szerepét, simogatta az orrával-szájával. A lélegzete forró és nedves volt, átsütött a pamuttrikón. Az ajkak kirajzolták a nevét a bimbók
köré. Éles kis kiáltást hallott, fel sem fogta, hogy ő maga kiáltott. Most megint a kéz volt a mellén, a hüvelykujj folytatta, amit a nyelv megkezdett, gyöngéden tapogatva mind jobban meredező bimbóit. A szája a fülénél valami remek dolgot csinált, és közben rekedt hangon megkérdezte: - Hová menjünk? - Tessék? - értetlenkedett a lány gyönge, bizonytalan hangon. - A te szobádba vagy az enyémbe? A kérdés szétoszlatta az erotikus mindenről-megfeledkezés ködét, jeges zuhanyként ébresztette, az ellenállása feltámadt. Ez az egyetlen kérdés kioltotta a szenvedély lángját, amely már a testét nyaldosta, és lángra gyújtotta a lelkét. Ellökte magát, megpróbálta oxigénnel megtölteni összepréselődött tüdejét, mély, kapkodó lélegzeteket vett. - Kathleen, mi van? - Én nem... nem lehetek... nem mehetek veled - mondta sietve, gyorsan, nehogy meggondolhassa magát. - Hogy a csodába nem? - Elhallgatott, egy pillanatig nézte a lányt, aztán újra megszólalt, lágyan: - Sajnálom. Modortalanság volt ilyet kérdeznem. - Bűnbánóan rázta meg a fejét, csalódottan húzta végig a kezét a haján, amely még borzas volt a lány kezétől. Elvigyorodott, a mosolyában nem volt jókedv. - Bár egy negyed órával hamarabb megmondtad volna, hogy "a hónapnak abban a szakaszában vagy". A lány nem fogta fel rögtön, milyen következtetésre jutott az ő tiltakozásából. Ha nincs olyan sötét, meglátszott volna, hogy belepirult ebbe a feltételezésbe, de jobbnak látta, ha Erik azt hiszi, hogy éppen menstruál, mint hogy megértse, mi az igazi oka annak, hogy nem megy vele. A férfi, hogy közelebb jussanak egymáshoz, a két tenyere közé fogta az arcát. - Jó éjszakát - mondta lágyan, könnyedén. - Jó éjszakát - mormolta Kathleen. Vissza kellett fognia magát, hogy ki ne rohanjon az ebédlőből addig, amíg a férfi ott áll és nézi őt.
Negyedik fejezet Másnap a reggelinél Edna örömmel kiáltott fel: - Ragyogó ötletem támadt! - Mi az, drágám? - kérdezte Bi Dzsi, a kétszersültjébe harapva. - Vigye el Kathleen Eriket vacsorázni a Crescent szállóba. Kathleen villája megzördült a tányéron. Éppen jókor vetette fel a fejét, hogy meglássa az öröm csillogását Erik kék szemében. - Mi az a Crescent? - kérdezte Harrisonéktól, de a tekintetét nem fordította el Kathleenről. - Biztosan tetszeni fog magának, Erik. Ez egy szálloda Eureka Springsben, az 1880-as években épült, és eredeti viktoriánus eleganciájában állították helyre. Az ebédlője egyenesen pazar. - Én nem... - kezdte mondani Kathleen, de Erik közbevágott: - Milyen messze van Eureka Springs? - Körülbelül harminc kilométer, eltart egy óráig az autóval. Itt nincsenek csodás autópályák. - Bi Dzsi nevetett. - Tényleg, meg kell néznie azt a várost. Mi úgy hívjuk, hogy Amerika Svájca. Eureka Springs pontosan a hegytetőre épült. A lakóházak és az egyéb épületek is szokatlanok, rendszerint több emeletesek. Az első szint az utcával van egy magasságban, de a ház hátsó végét tízméteres cölöpök támasztják alá. - Meggyőzött - mondta Erik lelkesen. - Hallottam már Eureka Springsről, de sohasem jártam ott. - Jó, akkor minden rendben - szólt Edna. - Várjatok. - Kathleen szinte felkiáltott, de mélyen elpirult, amikor három szempár szegeződött rá. - Nem mehetek el csak úgy. Úgy értem... a gyerekek... ma este... ez szabálytalanság. - A vezetőség tagja vagy. Rád nem vonatkoznak a szabályok. – Edna mosolygott. - És kell egy kis szabadságot adnunk Eriknek. Nem szokta meg, hogy úgy elszakadjon minden civilizációtól, mint mi itt. Kathleen gyanakodva vizsgálta Ednát. Hiszen volt abban igazság, amit idős barátnője mondott, lehet, hogy tényleg csak meg akarta szabadítani Eriket egy estére a zajos vacsorázástól, de az is felmerült Kathleenben, hogy Edna egyszerűen valami régimódi házasságközvetítéssel próbálkozik. Nem talált rá formát, hogy barátságosan visszautasítsa a szabad estére szóló ajánlatot, lenyelte hát a torkába szorult ideges gombócot, és kedvesen mondta: - Azt hiszem, jó lesz egy estére elszabadulni. - Induljatok, amint délután hazahoztad a gyerekeket. - Edna olyan élénk lett, mint aki jól teljesített egy nehéz feladatot. - Erik, van ám a Crescentben egy csinos, zárt klub is a pincében, tánchelyiséggel. - Ez mind jobban és jobban hangzik - jelentette ki Harrisonéknak, és rákacsintott Kathleenre. Úristen, nyögte magában. Tegnap esti viselkedése után minden bátorságát össze kellett szednie, hogy be tudjon lépni reggel az ebédlőbe. Mi történt vele? Úgy látszik, elment a józan-esze. Még idejében leállította Eriket, de már így is túlment mindazon, amit valaha is megengedett egy férfinak. Kétnapi ismeretség után! Ijesztő, milyen készségesen reagált a mozdulataira! De képmutatóan felmentette magát a bűnösség vádja alól. Azok a kezek tökéletes technikával, könnyed magától értetődéssel barangolták be a testét. A szája, az ölelésének heve, mind nagyon is gyakorlott volt. A férfi felfedezte, hogy ő milyen fogékony, és visszaélt vele. Elmondott egy megható történetet etiópiai kiküldetéséről, és ő úgy esett bele az érzelmi csapdába, mint egy pionír háziasszony az indián varázsló mutatványába. Vajon hányszor
használta már fel ugyanezt a történetet arra, hogy felszabadítsa egy asszony gátlásait? Lehet, hogy nem is igaz a történet! Kathleen többre becsülte magát annál, hogy az idejét alkalmi ügyekre fecsérelje, amelyek nem vezetnek semmire, csak olyan kapcsolatokra, amelyek nem gazdagítják az életét, viszont önáltatást, csalódást és fájdalmat okoznak, és végül otthagyják az embert a tátongó üresség érzetével. Hát nem küzdött-e tigrisként David Ross ellen? Előző este, mielőtt végre sikerült nyugtalan álomba merülnie, elhatározta, hogy ha Erik ismét szexuális ajánlatot tesz, a tudomására hozza - olyan szavakkal, amelyek kizárnak minden kétséget - hogy nem óhajt vele semmiféle romantikus bonyodalomba keveredni. És most Edna szervez meg egy randevút vele! Egy programot, ami hosszú órákig fog tartani, amíg elérnek Eureka Springsbe a kétsávos autóúton, amely végig hegyek közt kanyarog. A megkönnyebbülés és sajnálkozás vegyes érzelmeivel értesült róla, hogy Erik ma Mike Simpson csoportját kíséri el lovaskirándulásra, a hegy másik oldalára. Ez a program mindennapos volt. Vajon hogyan tudja Erik magával vinni a kameráját? Pedig biztosra vette, hogy magával viszi. Rendkívüli képességű férfiú, gondolta gúnyosan, amíg figyelte, hogyan szeli át a tábort felszerelésével a vállán és egy csomó kíváncsiskodó gyerekkel a sarkában. A sok teendő közt könnyen telt a nap. Kathleen csoportja éppen akkor kapaszkodott fel a dombon a táborhoz, amikor Mike csapata visszaérkezett. Titokban azt remélte, hogy Erik fáradt lesz, feltörte a nyereg, vagy bármi egyébért eláll a programtól. De a férfi mosolygott, boldogan kiáltva üdvözölte a nagy udvaron keresztül. - Halló, Kathleen, várj! Néhány szót szólt Mike-hoz, összeborzolta egyik imádója, egy kisfiú haját és megcsipkedte egy kislány tokáját, mielőtt odaügetett Kathleenhez. Fehér kötött trikója úszott az izzadságban, a haja nyirkosan tapadt a homlokára, de soha nem volt vonzóbb, mint most, amint mosolyogva összehúzta a szemét. - Hogy telt a nap? - Jól. A gyerekek hiányolták magát. - "És én is, a fene egye meg", tette hozzá gondolatban. - Milyen volt a lovaglás? - Egy ideig mintha rozsdás lettem volna, de azután túlestem a nehézségeken. Csodálatosan szerénynek tűnt. A lány tudta, hogy tizenkét évesnek hat a lófarokfrizurájával, rövidnadrágban és teniszcipőben, így zavartan feszengett a fürkésző tekintet alatt. Vajon gondol-e a tegnap estére? A kérdés csak akkor ébredt fel benne, amikor észrevette, hogy a férfi az ajkát nézi, a tekintete ottragadt. Igen, gondol rá, és ő érezte, hogy lesült bőre alatt mélyen elpirul. - Hogyan tudta szállítani a kameráját? - Nem bírta legyőzni a kíváncsiságát. A férfi mosolygott, fogsora fehérlett sötét arcában. - Előttem lovagolt a nyeregben. - Nagyon ötletes - mondta szárazon. - Megtanultam improvizálni. - Újra nagyot mosolygott. Tényleg gödröcskéket takar a bajsza? - Mikorra tud elkészülni? - kérdezte hirtelen. - Hát még mindig van kedve elmenni? - kérdezte aggodalmasan. - Nem muszáj, tudja! - Tudom. De el akarok menni. - Lehajolt, és cinkosan súgta: - Mit gondolsz, miért jelentkeztem erre az átkozott lovaskirándulásra? Beláttam, hogy úgysem lehetek veled egész nap, és aztán még este is, jobb, ha addig távol maradok. Felteszem, hogy a szexuális felvilágosítás nem tartozik a tábor programjába, vagy igen? Hová lett az a sok, gondosan összeválogatott mondat, amelyet egész nap gyakorolt? Hol rejtőzött zavarodott fejében az a sok szigorú jelző? Összeomlott a megcáfolhatatlan logika, amelyet felépített, helyébe csábító lehetőségek ábrándjai léptek. A nyelve mintha megbénult
volna, nem jöttek rá a visszautasítás gondosan betanult szavai. Kerülte a férfi tekintetét. Túlságosan nyugtalanító, izgató, hipnotizáló volt. Zöld szemét a fákon jártatta, a zászlórúdon, amelyen a zászló lomhán lógott a szélcsendes délutánon, a csellengő gyerekeken és a nevelőkön, akik fáradtan baktattak a bungalók felé. - Nagyjából egy óra múlva. A férfi két hosszú ujja közé fogta egy hajfürtjét, és kedvesen hátratűzte a füle mögé. - Ötvenöt perc múlva - mondta érzelemtől fojtott hangon, aztán sarkon fordult, és elindult a háza felé. A lány is sietett a szobájába, a gondolatai vadul kergették egymást. Mit vegyen fel? Nem hozott semmilyen megfelelő ruhadarabot. Vágyakozva gondolt atlantai ruhatárára, amely tele volt iparművészek által tervezett ruhákkal, remek cipőkkel, halomszám övekkel, táskákkal, kesztyűkkel - a munkájából kifolyólag ezeket mind nagykereskedői áron tudta megvásárolni. Most ott állt, és tanácstalanul meredt keskeny ruhásszekrényének egyetlen fémrúdjára, fájlalta, hogy ilyen kevés ruhája van kéznél. Talán a karton ingruha, vagy a voál napozóruha? A szája szélét harapdálta. A karton könnyű, egyszerű és helyes. És veszélytelen. A napozóruha lágy, egyszerű és szexi. Nem annyira veszélytelen. Még a zuhanyozás után is küzdött magában. Türelmetlenül megrándította a vállát. Micsoda hülyeség! Leakasztotta a vállfáról a napozóruhát. Az anyaga felhőként borult a testére. A felső része mellényszerű volt. Meztelen vállán csipkés szegélyű, kétujjnyi széles pánt feszült. A teljes szemérmetlenségtől megóvta a mellrész plisszírozása és egy-egy sor gyöngyház gomb mindkét oldalon, le a derekáig, így a melle fölött két rétegben volt az anyag. A szoknya húzott volt, hússzínű bugyit és alsószoknyát vett alája, a meztelenség elleni gyönge védelemül. A ruha tengerzöld színe hangsúlyozta élénkzöld szemét és kiemelte bőrének őszibarack- és mézszínét. Mezítelen lábára húzta az egyetlen magas sarkú szandált, amit magával hozott. Félretette a harisnyanadrágot, nem bírta ilyen tikkasztó hőségben; de bársonyos simaságúra borotválta a lábszárát, és bekente testápolószerrel, hogy selymes legyen az érintése. A haját kontyba tekerte és feltűzte magasra, a hosszú aranycsatot nautiluszcsiga-héj díszítette. Átszúrt fülébe kis aranykarikákat csippentett. Bőven locsolt magára Mitsoukót; abban a pillanatban készült el, amikor Erik kopogtatott az ajtaján. Remegő kezével önkéntelenül a torkához kapott, érezte pulzusa heves lüktetését. Ebből elég! De hiába adta ki magának az utasítást, sokkal izgatottabb volt most, mint első randevúja idején, amikor a fiatalember az árvaházba ment érte. A lába nehezen engedelmeskedett. Valahogy sikerült végigmennie a szobán, a zsalugáteres ajtóhoz. Erik árnyképe kitöltötte az alkonyati színbe boruló ajtónyílást. - Helló - mondta tettetett könnyedséggel. A férfi egyáltalán nem titkolta az érzéseit. A száját nevetségesen tátotta, meglepett, tágra nyílt szemmel kerülte meg Kathleent. - Ugyanezt a lányt láttam én alig egy órája lófarokfrizurával? - Csak ötvenöt perce - helyesbített szemrehányóan. Erik arca visszarendeződött, ragyogó mosolygóssá, mint mindig, most is szinte megszédítette. Eddig nem látott rajta más öltözéket, csak farmernadrágot. (A fürdőnadrágot aligha lehet öltözéknek nevezni.) A megjelenésére most elakadt a lélegzete, beleszédült. A kék ing tökéletesen simult felsőtestére. A teveszőr színű nadrág második bőrként feszült a csípőjére és a combjára, egyenes szára hibátlanul tört meg ápolt papucscipője fején. A sötétkék blézert duzzadó vállizmok feszítették, amikor csípőre tett kézzel, elismerően szemlélgette őt. - Ms. Haley, ön elragadó! Ki innen! - bökött a fejével a tábor felé. - Máskor olyan, mint valakinek a gyönyörű húgocskája. Most pedig olyan, mint valakinek a gyönyörű... hm... - Micsoda?
- Mindegy - morogta. - Amit mondani akartam, az bajba hozhatott volna engem. Gyerünk! Kiirányította a szobából, a kis furgonja felé, amelyet néhány méternyire a háztól állított le. - Remélem, ismeri az utat, mert én úgy vezettem ide, hogy fél szemem az úton, a másik ezen az ócska térképen volt. Kathleen nevetve ült a vezető helye mellé. - Ismerem, de évekbe telt; amíg megtanultam. Csak az itteniek ismerik ki magukat igazán. - Azt elhiszem. Most merre? Elmondta a tudnivalókat az útvonalról, aztán kényelmesen hátradőlt. Az ülés még meleg volt, hiszen az autó egész nap csukva állt. A légkondicionálóból szálló langyos szellő hamarosan enyhítette a meleget. - Maga nem igazi furgonsofőrtípus, úgy nézem. Erik felnevetett, és a rádió keresőgombjához nyúlt. - Hát milyen típus vagyok? Rátalált a megfelelő műsorra, a karját átvetette az ülés támláján, amíg el nem érte a lány meztelen vállát. A lány az ujjak érintésétől belül megremegett. - Hát tudja, talán Miata. Vagy még inkább Corvette. Megint elnevette magát, most mélyebben. A nevetés természetes volt, könnyed, férfias. Mintha kirobbant volna a mellkasából. - Mit szólna egy Dodge teherautóhoz? - Tréfál? - Egyáltalán nem. Ez itt a televíziós társaság autója. Amikor otthon vagyok, egy Dodge teherautót vezetek. Csak semmi parádé. Nincsenek szőrmével borított, párnázott ülések, sem quadrophonic CD-rendszer, nincsenek festmények a karoszszérián. De roppantul alkalmas a felszerelésem szállítására. - El se tudom hinni - vallotta be Kathleen. Felhúzta a térdét az ülésre, és feléje fordulva kérdezte: - Ugye St. Louisban lakik? – Ezt már hallotta Harrisonéktól. - Ott. Hallotta valaha az "O and O" kifejezést? - Nem - rázta meg a fejét. - Nos; nem is hallhatta, hacsak nem dolgozik a televíziós szakmában. "O and O" azt jelenti, hogy "Owned and Operated", vagyis "tulajdonában és működtetésében". Ez azokra a tv-állomásokra vonatkozik, amelyek magának a hálózatnak a birtokában vannak. A Federal Communication Control szabályzata értelmében minden televíziós hálózatnak öt VHF adóállomása lehet. Az UBC-nek egy van, St. Louisban. Ez valójában csak a címemet jelenti. Engem mindig oda küldenek, ahová kell. - Igazán érdekes. Bizony nem sokat tudok a televíziós szakmáról. - Alighanem én sem - mondta mosolyogva. - Nem ismerek mást; csak a kamerámat és annak a használatát. Szeretnék sokkal önállóbban alkotni... szóval, nemcsak televíziós híranyagokat csinálni. A társaságunkhoz tartozásomat csak tanulóidőnek tekintem. Azt szeretném elérni, hogy legyen saját produkciós társaságom, reklámokat, ipari filmeket és hasonlókat gyárthassak. Sajnos, ennek a felállítása rengeteg pénzbe kerül. - A televíziós társaság biztosan jól megfizeti egy ilyen értékes munkatársát. - Rendesen fizetnek, de nem viszik túlzásba. A dicsőség azoké a pasasoké, akik a kamerákkal szemben állnak, nem azoké, akik mögötte. - A lány orrára koppintott. - Most rajtad a sor. Semmit se tudok a "rongykereskedelemről". Kathleen nevetett, és belefogott, hogy nagy vonalakban felvázolja a munkáját, de meglepetésére Eriket láthatólag tényleg érdekelte, értelmes kérdéseket tett föl, erre ő élénken mesélni kezdett. - Minden évben több divatvásáron veszek részt, nemcsak Atlantában, hanem Chicagóban és Dallasban is. Majdnem havonta járok New Yorkba. - Remekül hangzik - mondta érdeklődéssel.
- No, nem annyira remek - nevetett. - Sokszor meg kell vesztegetnem az alakításokat végző varrónőt, ha egy ruha változtathatatlannak tűnik, mert mindig akad gazdag vevő, akinek aznap estére feltétlenül kell egy ruha a klub báljára. Kiszolgáltatnak engem egy kőszívű áruházi szállítási tisztviselő kénye-kedvének. Aztán az eladónők panaszkodnak, hogy kifogytak valami áruból, amely a gyártók esküdözése szerint már beszerezhetetlen. - Megállt, nagyot szusszant. - Elég ennyi? - És mégis alig várja, hogy ősszel visszatérjen. Ez a lánynak eszébe juttatta, hogy nincs hová visszatérnie, elfordult. - Igen - mondta rá bizonytalanul. Nem állt szándékában megtárgyalni a felmondott állását, vagy a felmondás okát. Erik megérezte a visszavonulását, a figyelme elfordult az útról, összehúzott szemmel, közelről fürkészte a lányt. Kathleen, hogy elkerülje a beszélgetés folytatását, figyelmeztette: - Lassítson kicsit, az útkereszteződésnél balra kell fordulnia. A Crescent Hotel őrt áll Eureka Springs település felett. Valódi európai külseje a szürke téglafalakkal, kék háztetővel és vörös kéményekkel azt a kort idézte, amelyikben épült. Minden emeleten széles erkélyek futnak az épület teljes hosszában, itt üldögélhetnek a vendégek hintaszékeikben, és élvezhetik a hegyvidéki panorámát. Az épület sarkai zömökek, piramisforma tetővel. Erik leállította az autót, a könyöke alá nyúlva kisegítette a lányt. Tetszett neki a régi szálloda, megdicsérte, pedig Kathleen kissé zavarba jött arra a gondolatra, hogy Edna annyira lelkendezett a helyért olyasvalaki előtt, aki a fél világot bejárta. A hallban hófehér görög oszlopok kötötték össze a perzsaszőnyegekkel borított, keményfa padlót a magasra ívelő mennyezettel. A nyitott fehér márvány kandalló szabadon állt, mind a négy oldaláról élvezni lehetett a tüzet. Ezen a forró nyári napon persze nem égett tűz, csak a fahasábok álltak halomban. A szállóvendégek légkondicionált kényelemben üldögéltek a Viktória korabeli karosszékekben. Az ebédlő mintha az Elsüllyeszthetetlen Molly Brown-hól került volna ki. A falakat vörös és arany selymes tapéta borította. A tölgyfapadló tompán fénylett, ezt a patinát csak a kor és a gondos ápolás tudja megteremteni. A vörös abroszok remek hátteréül szolgáltak a porcelánnak, kristálynak és ezüstnek. A terem egyik sarkát nagy zongora uralta, egy fekete szmokingos férfi halkan játszott rajta. Edna asztalt foglaltatott számukra. A maitre d'hotel vezette őket a helyükre, s régi világbeli udvariassággal tolta Kathleen alá a széket. Felvette az italrendeléseiket, aztán diszkréten visszavonult. - Mi a csuda az a spriccer? - kérdezte Erik. - Fehér bor, Club szóda jégkockákkal, egy kis citrommal. - Hová lettek azok az egészséges, alapvető italok, mint a skót whisky vízzel? - kötekedett vele, a könyökét az asztalra támasztotta, öklére ejtette az állát. - Semmit sem szeretek, amin érződik az alkohol. Az olyan italt szeretem, aminek puncs íze van, vagy savanykás, vagy fagylalt van benne. A férfi grimaszt vágott. - És mit csinálsz, ha egy jó erős fenékbe rúgásra volna szükséged? - Beveszek egy vitamintablettát. Erik nevetett, és ráemelte a poharát, amely éppen most érkezett: whisky jeges szódával. Miután elszopogatták az italaikat, bejelentette, hogy meg kell kóstolnia a spriccert. - Senki sem élheti le úgy az életét, hogy meg ne ismerje. Kivette a lány kezéből a hideg borospoharat, elfordította, hogy az ajakrúzzsal összemaszatolt helyet érje a szája, azt, ahonnan a lány ivott. Belekortyolt, a pohár fölött őt
nézte. Visszaadta, és behízelgően annyit mondott: - Csodálatos. Kathleen gyomra összeszorult, s nem tudta a szemét kiszabadítani a tekintetéből. Ez az egyszavas értékelés nem az italra vonatkozott, hanem arra emlékeztetett, hogy alaposan megízlelte a száját, ismerte, felismerte és kedvelte. Legszívesebben megsimogatta volna a pincért, aki odahozta az asztalhoz az étlapokat. - Mit is ennék ma? - Úgy tett, mint akit érdekel a választék, pedig alighanem egy falatot se fog tudni lenyelni. Mintha a szíve felduzzadt volna a mellkasában, és addig nyomta a tüdejét, amíg a légzése könnyű kis pihegéssé nem vált. - Én már tudom, mit eszem - csukta össze Erik az étlapot. - Mit? - kérdezte mosolyogva. - Sült csirkét. Csak a déli államokban lehet igazi jó sült csirkét enni. - El kell jönnie egyszer Atlantába. Azt hiszem, az a sült csirke világfővárosa. Amíg beszélt, a férfi a száját nézte. Amikor elhallgatott, a tekintete a szemét kereste. - El is megyek. - Olyan volt ez, mint egy ígéret, a szíve megint bolondos táncba kezdett, akár az előbbi alkalmakkor. - Mit akarsz enni? - kérdezte, amikor a pincér papírral, írószerszámmal közeledett. - Pisztrángot. Főve. És szeretnék hozzá külön néhány citromkarikát. Mikor a pincér elment, Erik áthajolt hozzá az asztal fölött. - Nem innál még egy spriccert? - Köszönöm, nem. De ha akar, rendeljen magának valami italt. - Nem, éppen elég mámoros vagyok így is. - Átnyúlt a kezéért, erős ujjai közrefogták a csuklóját, a szájához emelte, és forrón megcsókolta a pulzusánál. - Mitsouko. Mindig ilyen jó illatos vagy? - A kézfejnek mormolta a szavakat, a hüvelykujja szívszorító ritmusban simogatta érzékeny tenyerét. Kérdése elméleti volt, választ nem igényelt, de nem is kapott. Beszélj magadról, Kathleen. - Mit szeretne tudni? - kérdezte elakadó lélegzettel. - Mindent. Nagy megrázkódtatás volt, hogy elvesztetted a szüleidet? Nem szándékosan tette, nem is gondolt rá, de odanyúlt a szabad kezével, és ráfektette a kezét fogó erős férfikézre. Jó ideig nézte az összekapaszkodó kezeket, mire megszólalt. - Én is meg akartam halni. Dühös voltam. Hogyan tehetett velem ilyet az Isten? Mindig engedelmes, jó gyerek voltam, jól tanultam, megettem a főzeléket, és hasonlók, amiről egy gyerek úgy gondolja, hogy ez teszi példásan jóvá. - Felsóhajtott. - Egy barátnőmnél aludtam, mert náthás voltam, és anyu nem akart elvinni a csónakkirándulásra. Nem is tudtam semmit a szerencsétlenségről másnap reggelig, amikor a barátnőm anyja meghallotta a rádióhírekben. Behunyta a szemét, újraélte annak a napnak iszonyatos fájdalmát. - Nemsokára huszonhat éves leszek, anyuval és apuval életemnek csak a felét töltöttem együtt, de még ma is nagyon beletartoznak az életembe. Az emlékük élénkebben él bennem, mint mindaz, ami a haláluk után történt. - Bevittek egy árvaházba? - Be. - Szelíden elmosolyodott. - Emlékszem, dühös voltam szüleim barátaira, akik mondogatták, mennyire sajnálnak, de nem hívtak, hogy maradjak náluk. Mind nagyon kedvesek voltak. Ma már értem őket. De akkor elkeserített, hogy így elbánt velem az élet. Senki iránt sem éreztem szánalmat. - Nem csoda, hogy nekikeseredtél. - Felemelte a kezét, hirtelen megcsókolta és tovább kérdezett: - Hová jártál iskolába? - Az árvaházba. Az egyház által támogatott intézmény volt, hogy utálom ezt a kifejezést! A kilencedik osztályig ment, azután átkerültem állami középiskolába. Ennek a segítségével tanultam bele a "kinti életbe". - És az egyetem?
- Elég jók voltak a jegyeim ahhoz, hogy az árvaház jótevői felajánljanak nekem ösztöndíjat, de dolgoztam is egy ruhásboltban az egyetem közelében, hogy kiegészítsem az ösztöndíjamat. A férfi mindentudóan mosolygott: - Ne próbáljon átrázni, Ms. Haley. Dolgozott, hogy ne mondhassák, alamizsnát fogad el. - Lehet, hogy ez is közrejátszott - ismerte el. - Gyerünk tovább. - A többit tudja. Jóformán mindent tud. Mikor megszereztem az oklevelet, eladóként kezdtem dolgozni kis boltokban, fokról fokra léptem előre, amíg két évvel ezelőtt meg nem pályáztam a helyet a Mason's-nál. - Hirtelen témát váltott, nem akart beszélni a frissiben otthagyott munkájáról. - Hát a maga családja? A neve után ősei skandinávok. - Igen, az apám dán volt, első generációs amerikai. Csecsemő volt, amikor a szülei ideérkeztek vele Dániából. A nagyapám órásmester volt. Nagyanyám meg sem tudott tanulni angolul. Alig emlékszem rá, csak a szoros kontyba tekert ősz hajára és a süteményeire; soha olyan jókat nem ettem, azóta sem. - Talán mert akkor gyerek volt - mosolygott rá Kathleen. - Lehet. - És a szülei? Mivel foglalkozott az édesapja? - Kemény, elszánt ember volt. Átverekedte magát az egyetemen, a háborún, azután hazajött, és feleségül vette az anyámat. A Boeing repülőgépgyárban dolgozott, Seattle-ben. Ott nőttem fel. Nagy, erős ember volt, fékezhetetlen. De láttam őt sírni szentimentális filmen. - Múlt időben beszél róla? - Igen, tíz éve halt meg. Anyám, aki olyan apró termetű, lágy és félénk, mint amilyen hangos és heves volt az apám, most is ott él, északnyugaton. Az étel érkezése félbeszakította a beszélgetést. Kathleen csodálkozott, hogy mégiscsak képes enni, és elegáns hölgyhöz méltatlan módon alaposan nekilátott. A Crescent éttermének az volt a híre, hogy a jó vidéki konyhát egyesíti az elegáns kiszolgálással. Erik gratulált is nekik, miután zsömlével kimártogatta a sült csirke szaftját, ami szerinte mindennél finomabb. Kathleen nem fogadta el a kínálgatását desszertre, de hajlandó volt a kávéhoz megenni az egyik maradék zsömlét, megkenve vastagon csorgó mézzel. Hozták a számlát. Az ő ajánlatát, hogy a felét kifizeti, Erik dühös pillantással fogadta. - De hiszen Edna ötlete volt, hogy elmenjünk valahová. - Ms. Haley, én támogatom a nemek egyenjogúságát... egy bizonyos pontig. Az egyik ilyen pont egy hölgy meghívása vacsorára. Én fizetem a számlát! Megkeményedő állán és határozott hangján meg kellett éreznie, hogy jobb, ha nem vitatkozik. - Hol a táncterem? - kérdezte Erik, amikor az ebédlőt elhagyva átmentek a hallon. - Nem muszáj odamennünk - tiltakozott Kathleen. - De bizony, muszáj. Edna majd azt kívánja, hogy mindenről beszámoljunk, és félek, kiesem a kegyeiből, ha legalább egyet nem táncoltam veled. Elszántan nézett, Kathleen megadta magát. - Ott van lent. Letessékelte a lányt a széles, faragott korlátos lépcsőn az alagsorba, ahol csöndes kis italbárt alakítottak ki. Egyszerű helyiség volt, alig nagyobb, mint egy kiskocsma. A bár mögött élénk neonfeliratok villogtatták a különféle sörmárkák nevét. Hétköznap este volt, kevesen ültek lent, egy háromtagú együttes muzsikált a kis, árnyékba borult táncparkett mellett. Eriket nem zavarta sem az, hogy kevesen vannak, sem, hogy senki más nem táncol, kézen fogta Kathleent, a parkettra vezette és átkarolta. A muzsikusok lassú, régi népdalt játszottak. Két kört táncoltak hagyományos stílusban,
bár Erik karja szorosan, a birtokos erejével fogta a hátát. A harmadik számnál felemelte a lány kezét, a nyaka köré tette, és két karral fogta át a derekát. Fejével közel hajolt, a fülébe súgta: - Így jobban szeretem. Olyan, mint zeneszóra szeretkezni. Még közelebb vonta magához, Kathleen lélegzete elakadt egy pillanatra. Érezhető volt, amikor hozzászorította magát, mennyire készen áll a szeretkezésre. Orra a haját szagolgatta, hogy megittasuljon az édes illattól. A szája a fülét súrolta, a lány nevét suttogta. Aztán lejjebb hajolt, szétválasztotta az ajkait, és gyöngéden belecsókolt. - Olyan jó, ahogyan hozzám érsz! Remek, ahogyan a tested együtt mozog az enyémmel. Szeretem a külsődet, a szagodat, az ízedet. – A nyelve gyorsan, szökellve hatolt be a szájába, a lány magánkívül ctapadt hozzá, még többre vágyva. Hosszú másodpercek múltak el, mire észrevette, hogy a zene megszűnt, a trió letette a hangszereket, szünetet tartott. Kathleen szégyenkezve húzódott el Eriktől. - Jó lesz, ha ezt a klassz kis dögöt hamar hazaviszed, pajtás. Úgy nézem, már alig várja... A tolakodó idegen hang hirtelen visszarántotta mindkettőjüket a földre...
Ötödik fejezet Kathleen a kellemetlen orrhang irányába fordult. Két fiatalembert látott az egyik kis asztalnál. Hátravetették magukat a széken, bután szemtelen arccal, tollas pánttal díszített cowboykalapjuk a tarkójukra csapva. A lány arca vörös lett a dühtől. Gyorsan elfordult, Eriket be sem várva az ajtóhoz rohant. Hirtelen egy hang állította meg: bútor reccsent a keményfa padlón. Erik a párduc lendületével vetette rá magát a két, meggondolatlanul megszólaló fiatalemberre. Egyiket jobb öklével az állán ütötte meg, a cowboy kirepült a székéből, mintha mennykőcsapás érte volna, és kevéssé méltóságteljes halomban ért földet. A másik srác felállt, abban a reményben, hogy megpróbálkozhat az önvédelemmel, de egy vasököl gyomron vágta, és mikor fájdalmában kétrét görnyedt, ő is megismerkedett a váratlan fájdalommal, amelyet Erik ütése okozott az állkapcsában. Fátyolos szemmel meredtek Erikre megalázó helyzetükből. - Igyatok egyet az egészségemre, hogy egy kicsit lecsillapodjatok, fiúk - mondta, és egy ötdollárost dobott az asztalra. Majd egy uralkodó méltóságával csatlakozott az ajtóban álló Kathleenhez, és kikísérte az elcsöndesült teremből. Felértek a lépcsőn, átmentek a hallon a bejárati ajtó felé. A lány aggódva kérdezte: - Jól van. Erik? - Persze. Miért ne lennék? Megérdemelték, hogy képen vágják őket azért, amit terólad mondtak. - Lemosolygott rá, biztatóan megszorította a karját. - Túlélik. Fogadom. Távolról sem ütöttem meg őket annyira, ahogyan bírtam volna. Éppen az aggasztotta. Amikor a két fiatalember felé fordult, egy pillanatra meglátta Erik arckifejezését, és végigfutott a hátán a hideg. A férfi vad grimaszban a fogát vicsorította, ökölbe szorult keze lazán lógott az oldalán, amikor fenyegető állást vett fel. Hiszen említette az apja fékezhetetlenségét. Úgy látszik, viking vére, amely minden érzést sokszorosára növel, nem volt mentes a dühtől sem. - Kérlek, mutasd a helyes irányt - mondta Erik, amikor a furgonba szálltak, és hátráltak kifelé a parkolóból. - Ezek a városi utcák tisztára olyanok, mint egy labirintus. Ez az udvarias ember azonos volna azzal, aki alig pár perce megtámadta a két cowboyt a szállodában? Kathleen idegesen felnevetett: - Csak egyenesen előre néhány utcakereszteződésen át. - Egyenesen? Hiszen te viccelsz! - Erik hirtelen éles kanyart vett. Hát igen, Eureka Springsben a legtöbb utca egyirányú. Mindegyik a dombok körül kanyarog, látszólag cél nélkül, de valahogyan mindegyiknek sikerül végül kijutnia a szélesebb és egyformább közutakra. A keskeny, kanyargós utcákat "mézeskalács"- párkánynyal díszített, történelmi házak szegélyezték. Manzárdablakok tették ékszerdoboz-szerűvé, előttük a virágágyásokban muskátli, petúnia, téli zöld meténg, körömvirág. A legtöbb évszázados házat tökéletesen helyreállították, és erős, vidám színekre festették, így inkább Disneylandre emlékeztetett egyegy körzet, mint az arkansasi Ozark-hegység egy községére. - Volna kedved valahol megállni? - kérdezte Erik, amikor elérték a Mountain View felé vezető autóutat. - Nem. Jó volt pár órára kiszakadni, de holnap újra kezdődik a meló, és aztán, a következő napon, elviszünk egy autóbusznyi nagyobb gyereket a Buffalo folyóhoz, hogy egy napig gumitömlőn járhassák a vízeséseket. - Tyű, ez remekül hangzik! Veletek mehetek? - Persze. - Rámosolygott a furgon sötétjében. Erik alighanem kiolvasta a hívogatást a tekintetéből, és kurtán ráparancsolt: - Gyere közelebb! - A hangja nem leplezte vágyát.
A lány olyan közel csúszótt hozzá, amennyire a műszerfal engedte. A combjuk összeért. - Így már jobb - mondta, lemosolygott rá, és megkockáztatott egy könnyed csókot a szájára. Visszafordította a szemét az útra, a szájához emelte a lány kezét, és forrón, nedvesen belecsókolt a tenyerébe. Nem engedte el a kezét, odaszorította magasan a combjára. A lány ujjai remegtek, de fogságban voltak, ott, ahová kerültek. Attól fogva, hogy elérték a fő autóutat, Erik már tudta, hogyan jutnak a táborhoz. Kathleent elringatta a motorzúgás, a jóllakottsága és a homályosan megvilágított műszerfalból áradó halk zene. Feje hátrahanyatlott a támlára. Szemhéja feladta a küzdelmet a nyitva maradásért. A férfi keze a szoknyája alá csúszott, tapogatta a combját, simogatta bársonyos bőrét. Amikor rátalált a leglágyabb pontra, a keze elcsöndesedett, elpihent. A lány csak időnként észlelte ujjhegyének moccanásait. Álomittasan szívta be a férfi kölnijének kábító illatát: erős volt, de nem túl erős, és nem volt émelyítően édeskés. Élénk illat volt; tiszta és éles, a tengeri levegőt vagy az őszi szeleket idézte fel. A lány agyában felmerült egy viking képe, amint hadi vitorlásán egy fjordon hajózik. A viking Erikre hasonlított, a lány, aki a partról vadul integetett neki, ő maga volt. Még szebb lett az álom, amikor a hazatérő harcos kikötötte hajóját, és izmos karjába ölelte a lányt, csókolta, bajszával a fülét csiklandozta. A lány pedig nevetve csimpaszkodott a hátába, és magához vonta a férfit. Kathleen még mosolygott az álomképen, amikor a furgon megállt, éppen az ő bungalója előtt. Annyi ereje sem volt, hogy megmozduljon. Erik lélegzete a nyakán kalandozott. - Ébren vagy? - Nem - felelte álmosan. Erik kuncogott. - Sejtettem. Itthon vagyunk. Gyere! Mielőtt észbe kapott volna, Erik kinyitotta az ajtót, benyúlt, megragadta a térde alatt és a vállánál, kiemelte az ülésről, és bevitte a házba. Kinyitotta a csikorgó faajtót, és a hátával visszatartotta, hogy lassan csukódjék, nem akarta, hogy becsattanjon. Aztán végigment a holdfényes szobán, az ágyig. Gyöngéden lefektette a párnára, megcsókolta a homlokát. Egy pillanatra kiment, a villany kapcsolótáblán felkattintotta a mennyezeti ventilátort, de a lámpákat nem gyújtotta meg. Kibújt a zubbonyából, a székre akasztotta. Kathleen szokatlanul elbágyadt. Nem emlékezett rá, volt-e már valaha ilyen gyámoltalan. Mintha az izmai szétolvadtak volna, mégis mind Erik felé feszült, amikor lefeküdt melléje a keskeny ágyra, és magához szorította. Az ajka éhesen kereste a lányét. Most nem volt a csókjában semmi rábeszélés, semmi finomkodás. A szája és a nyelve mohó volt, de győzelmét kisebbítette, hogy a lány hasonló mohóságával találkozott. Őt magát is meglepte, hogy szétnyílt az ajka, befogadta a betolakodót, együttműködött vele. A kezdeti éhség fokozatosan csitult, bár a legkevésbé sem elégült ki. Erik egy lélegzetvételnyi időre megállt, szája még mindig az övéhez tapadt, úgy mormolta: - Egész nap erre vártam. A tegnap este minden pillanatát azzal töltöttem, hogy próbáltam kiverni a fejemből milyen az illatod, milyen is vagy, milyen az ízed, a tapintásod, nehogy egészen megbolonduljak. És most nem bírok betelni... nem bírok... nem bírok. - A szája megint lecsapott az övére. Kathleen.örömmel fogadta. A férfi mélyen; torokból felnyögött, amikor a lány nyelve az ajkán keringett, majd felszaladt selymes bajsza alá. - Úristen, Kathleen mennyire kívánlak! - Többet nem bírt mondani, hüvelykujjával
benyúlt a ruha vállpántjai alá, hogy lehúzza. Könnyedén végigkóstolgatta, torkának, vállának egyetlen foltját sem hagyta ki, mintha ünnepi asztalnál lakmározna. Kathleen keze a hajába túrt, élvezte ujjai közt a dús hajzatot. A férfi szája elérte a keblek felső hajlatát, megállt, várakozott. Aztán felemelte a fejét, a szemébe nézett, kutatta az ellenvetés jelét. Közben az ujja a ruhaderék felső gombján matatott, amíg ki nem nyitotta. A lány nem tiltakozott, bizakodó, nyitott szemmel nézte őt, és ő kigombolta a másodikat is. Aztán a harmadikat. A negyediket. Minden gomb nyitva volt, és ő tovább figyelte a lányt, lézersugárszerű kék pillantásával. Aztán lassan, a jóváhagyásra várva, késleltetve, lenézett, széttárta a ruha derekát, és meglátta a mellét. - Bár mertem volna villanyt gyújtani - mondta rekedten. – Látni akarlak. A színedet. Látni akarom, milyen vagy, ha így csinálok. - Amíg beszélt, ujja hegyével megérintette az egyik varázslatos csúcsot. Érezte, mint rándul össze a serkentés legenyhébb jelére. Kezdte gyöngéden morzsolgatni a bimbót két ujja közt. Le kellene állítanom. Le kellene állítanom. A szavak úgy ismétlődtek a fejében, mint egy litániában, de nem volt ereje végrehajtani a szándékát. Erik ujjai gyöngédek voltak, mégis követelődzőek, amint felfedezték, tanulgatták, cirógatták, és az izgalom olyan fokára juttatták, amilyet nem ismert addig. És tapasztalnia kellett, hogy ez csak a kezdet. A férfi föléje hajolt, csókokkal borította el. Édes, forró, nedves csapdába esett, ahonnan nem is akart kiszabadulni. A férfi nyelve a mellbimbója körül táncolt, az arca megfeszült, hogy még mélyebbre rántsa őt szája bűvös barlangjába. Érezte, hogy a férfi keze elindul a combján felfelé, érzéki simogatásra. Vajon mikor emelte fel a térdét? Miért körözött a csípője valamilyen pogány tánc erotikus ütemére? Nem számít. Semmi sem számít, csak a szája, amely szüntelen gyönyört szerez a mellének. A férfi keze felháborítóan közeledett teste középpontjához, ahonnan elviselhetetlen hőség áradt. Lénye minden idegszála afelé az egyetlen pont felé lüktetett, amely már kínnal várta a megkönnyebbülést. Talán mormolta a férfi nevét? Talán kérte, hogy érintse meg, és gyógyítsa meg a kezével? Vagy a férfi megérezte a néma könyörgést? Nem tudta, hogy történt, de nem bírt ellenállni, amikor az a kéz rásimult, olyan pontosan, hogy beleremegett és beleborzongott. Rémülten és elragadtatva zihált, amikor a férfi ujjai elindultak bugyija csipkés, rugalmas szára alá. Végtelen gyöngédséggel ért hozzá, a teste édes nyirkosságban fürdött az ujjak kedveskedése alatt. Letargiájából hirtelen feltámadt, látva, hogy a férfi kikel az ágyból, kezdi levetni az ingét, szó szerint kitépve a gombokat az anyagból. Kathleen most először mérte fel, amióta a szobájában voltak, micsoda veszedelmes játékot játszott. Úristen! Mit tegyek? Erik már levette az ingét, és dühödten rángatta az övcsatját, türelmetlenül átkozta a makacs fémdarabot. - Mit... Mit csinál? - kérdezte Kathleen remegve. - Nos, lehet, hogy te szívesen viselsz ruhát, és elismerem, hogy az kellemes lehet, de nem ilyen hőségben. És én szeretek meztelenkedni. - Nem! - súgta lázasan, kipattant az ágyból, ruhaderekát odaszorította ziháló, meztelen keblére. - Nem! - kiáltotta újra, fejét rázva. A férfi abbahagyta dühödt erőlködését, felkapta a fejét, és megzavarodottan meredt rá. - Hogy érted azt, hogy nem? Úgy, hogy "Nem, magunkon hagyjuk a ruhát!", vagy hogy "Nem, megjött a bajom"? Elfordította a fejét, hogy ne kelljen ránézni. - Nem, nem jött meg - motyogta a falnak fordulva. - Hát akkor miért? Az ördögbe is, miért? Miért? Szégyellte az igazi okot, és ha meg is vallja, úgysem hinne neki. Ki az, aki
manapság huszonöt évesen még szűz? Senki. Senki, kivéve Kathleen Pamela Haleyt. - Én... Én nem... - Halkan fogott a válaszba. De aztán összeszedte magát, nyakasan hátraszegte a fejét, a szemük összetalálkozott. - Nem akarom. - Egy fenét nem akarod - felelte a férfi nyersen. Kathleen megbotránkozott a durva beszéden. Példátlan szemtelenség! Mit gondol, ki ő? És kicsoda ő maga? Soha azelőtt nem utasította el senki? No, ővele aztán nem lehet kukoricázni, és ezt jó lesz, ha most megtanulja. - Azt mondtam, hogy nem akarom, és úgy is gondoltam - szólalt meg hangosan. A férfi szájszögletének finom vonalai megkeményedtek, a tekintete jeges lett. - Rendben - szólalt meg vontatottan, a hangja megtévesztően nyugodt volt. - Sajnálom, hogy ennyi hercehurcán kellett átesned, és végül nem élvezed munkád gyümölcsét. Hirtelen, a támadó kígyó sebességével, félkarral átfogta a derekát, a másikkal megragadta a csuklóját. Húzta lefelé a kezét, amíg a lány meg nem értette a szándékát és felnyögött. - Neeem! - De igen. Nem tudom, mi a te játékod, de most az én játékszabályaim szerint játszunk. Rászorította a lány kezét az ágyékára, amely feszítette nadrágja elejét. - Hagyd abba, Erik! Soha nem bocsátom meg, ha nem hagyod abba - figyelmeztette kemény hangon. Erik gúnyosan felnevetett. - Azt hiszed, érdekel? Rajta Kathleen! Nyúlj hozzám! Tapintsd meg! Azt akarom, hogy tudd, mi lett az eredménye ravasz kacérkodásodnak. - Fel-le mozgatta a lány kezét kemény szerszámán, a lihegése mind hangosabb lett. Aztán hirtelen ellökte magától a lányt, rettenetes undorral az arcán. Kathleen a kezébe temette az arcát, hogy elrejtse a düh és megalázottság könnyeit, amelyek végigcsorogtak az arcán. - A fene egye meg - káromkodott a férfi. - Csak tudnám, mit vacakolok én itt veled. - A csendes szobát betöltötte a lihegése. Sarkon fordult, megragadta az ingét és a kabátját, kifelé indult. Kathleen hallotta az ajtó nyikorgását, amikor kinyitotta. Mielőtt kilépett volna, megállt. - Tudod mit? A fiúknak volt igazuk a bárban. Klassz kis dög vagy. És igenis, már alig vártad... Másnap reggel Kathleen zsibbadó lábbal indult az ebédlőbe. Félt a találkozástól, nem volt tisztában vele, mit fog tenni, ha szembekerülnek. Lehet, hogy dühében pofon vágja azokért a sértő szavakért, amelyeket a fejéhez vágott. Vagy elsírja magát, amiért képesnek tartotta arra, hogy ravaszkodva kacérkodjék vele? Összerázkódott, valahányszor eszébe jutott, hogyan változott meg hirtelen a férfi hangja. Végül is, milyen jogon várta el, hogy lefeküdjék vele? Nem rajta állott-e a döntés? Egész álmatlan éjszakáján ezeket vitatta magában, és még mindig nem tudta a választ. Eriket nem találta az ebédlőben. Kathleen a szokott módon viselkedett, viszonozta a gyerekek hangos hallózását, amivel üdvözölték. Csatlakozott a többi nevelőhöz az asztalnál, belement a szokásos tréfálkozásokba, bár piros, duzzadt szeme elárulta. A szíve a torkába ugrott, amikor Erik megjelent. Csak addig maradt, amíg egy termosz forró kávét szerzett a konyhán, aztán nem nézve se jobbra, se balra, kiment és bevágta az ajtót. A háta merev volt, mintha nyársat nyelt volna. A nevelőnők kíváncsian fordultak Kathleen felé, a beszélgetésük hirtelen abbamaradt. Kathleen közönyösen szürcsölgette a kávéját, igyekezett úgy tenni, mintha meg sem látta volna a férfit. Edna a verandán állt, amikor Kathleen, azt állítva, hogy remekül reggelizett, kifelé indult az ebédlőből. Az asszony nem kertelt. - Nem mentek valami jól a dolgok az este, ugye? - kérdezte. Nyugtalanító volt, hogy
megérezte, valami történt. Kathleen szerette volna tagadni az egészet, és vidáman válaszolni, de tudta, úgyis hiábavaló. Túl régóta ismerte Ednát, az ő figyelmes szeme előtt nőtt fel. Ez a nő jobban ismerte a szívét és az eszét, mint a legtöbb anya a saját lányáét. Kathleen fájdalmasat sóhajtott. Megkönnyebbülés volt, hogy csüggedten leereszthette a vállát, hiszen eddig a többiek kedvéért büszkén kellett tartania magát. - Bizony, nem - ismerte be. - Sajnálom. Bolondság volt, hogy megpróbáltam közvetíteni. Bi Dzsi figyelmeztetett, hogy hagyjak nektek békét, de úgy láttam, vonzódtok egymáshoz. És olyan gyönyörűek voltatok együtt. Ő olyan férfias, és te... - Ednát elhallgattatta Kathleen szokatlanul keserű kacagása. - Nem az a baj, mintha nem vonzódnánk egymáshoz - ismerte be. Edna kedves arca felderült. - Ahá. Akkor feltehetem, hogy éppen az ellenkezője igaz? Kathleen bűntudatosan félrefordult. - Igen - motyogta. - Ő sokkal inkább... Ő nagyon okos, én meg... - Azt hiszem; kezdem érteni - mondta szomorkásan Edna. - Gyere, sétáljunk egyet. Megkértem Mike-ot, vigye magával a te csoportodat is a focipályára. Honnan tudhatta Edna, hogy ő ma aligha lenne képes helytállni? Szeretettel átkarolta Edna derekát. Lassan sétálva indultak a folyó mellékága felé, amely alig volt több egy pataknál, és ott folyt el Harrisonék háza mögött. Közös megegyezéssel letelepedtek a lóherével borított parton. Itt árnyék volt és béke: A gyerekek már elvonultak első délelőtti sportversenyükre. Valahonnan idehallatszott Bi Dzsi fűvágógépének zümmögése. A madarak csicseregve röpdöstek a fák naptól pettyezett ágai közt. Egy mókus és egy szarka heves vitát folytatott valami határsértésről. A patak csobogott kövekkel teleszórt ágyában, nem érintette sem bánat, sem bizonytalanság, sem sérelem. - Beleszerettél, Kathleen? - kérdezte Edna halkan. Kathleen megrázta a fejét, a lófarok végigsöpörte a nyakát. - Nem tudom. Becsületemre, nem tudom. Hiszen csak pár napja ismerem. Edna jókedvűen felnevetett. - Drágám, az időnek nincs sok köze a szerelemhez. Vannak, akik egy életen át ismerik egymást, és végestelen-végig szeretik is. Mások összetalálkoznak, szerelmesek lesznek néhány óra alatt. A szerelemnek nincs menetrendje. És nem válogat. A legjobbak is beleesnek, tudod? Félsz a szerelemtől, Kathleen? Nem a testi szerelmet értem, hanem arra gondolok, talán attól félsz, hogy Eriket is elveszítheted úgy, mint a szüleidet. Szerelem? Csak az utóbbi néhány órában merült fel Kathleenben, hogy Erik olyan férfi, aki még nagyon fontos lehet neki. Még nem volt képes a "szerelem kategóriájába sorolni azokat az érzelmeket, amelyeket a férfi a felszínre hozott benne. De ezek az érzelmek túlságosan erősek voltak ahhoz, hogy félvállról lehessen venni, vagy teljesen félresöpörni őket. Ez volt a másik gond. Eriknek tetszett. Ezt tudta. Tagadhatatlan, hogy létrejött köztük egy folyamat. De ha lefeküdt volna vele, most mi történne? Erik menne a maga útján, egy újabb kiküldetésre valahol a nagyvilágban, másik nőhöz, egy újabb, az övén himbálódzó skalppal. És vele mi lenne? Ott maradna minden nélkül, a veszteség érzésével, mert egyszerre vesztette el a férfit és az önbecsülését. A legtöbb mai nő persze kigúnyolná régimódi erkölcsi felfogását. De ez nem zavarta. Neki fontos volt. De vajon ez volt az egyetlen ok, amiért ellenállt a férfinak? Talán igaza van Ednának. Fél, egyszerűen fél. Ami az ő számára életre szóló elkötelezettség volna, az Eriknek csak epizód. Igen, ettől félt. De még nem volt képes rá, hogy bevallja.
- Szemtelen, rettentően önző és elkényeztetett – mondta rosszkedvűen. - Igen, így van - helyeselt Edna. - Bi Dzsi meg mindent mindig halogat, néha egyszerűen lusta, és amellett horkol. De én nélküle olyan volnék, mint egy kezetlen-lábatlan nyomorék, pedig időnként meg tudnám ölni. - Elkomolyodott, megfogta Kathleen kezét. - Szeretted a szüleidet, és gyerekszemmel úgy láttad, magadra hagytak téged életed egy sebezhető szakában. Azóta legyőzted ennek a lelki sérülésnek minden következményét, gyönyörű nővé fejlődtél. De elhervadsz és kiszáradsz, ha nem osztod meg a szépséget valakivel, Kathleen. Ne félj szeretni! Kathleen szeme sarkában könnyek gyűltek. Edna vállára tette a kezét, úgy mondta: - Én szeretek, téged szeretlek. Edna felnyúlt, megveregette Kathleen keze fejét. - Tudom, hogy szeretsz. De pillanatnyilag nem ez a kérdés. - Egyetlen mozdulattal állt fel, ami az ő korában ritkaság. - Talán jobb kedved lesz, ha megtudod, hogy nemcsak te érzed magad ilyen nyomorultul. Ha Erik ma reggeli hangulatából következtetek, azt hiszem, ő is nagyon rosszul érzi magát. Mogorva, mint a medve, méhcsípéssel a hátuljában. - Hol van? - kérdezte Kathleen nyugodtan. - Az irodán. Engedélyt kért, hogy átnézhesse a gyerekek kartonjait, és így információt szerezzen a hátterükről. - Úgy? - mondta Kathleen közönyösen, felállt és leporolta rövidnadrágja ülepét. Együtt mentek vissza a táborba, és Kathleen a nap fennmaradó részében végkimerülésig tevékenykedett. Ha Erikre vonatkozó gondolatok ébredtek benne, gyorsan félretolta őket mindig csak percekig volt hajlandó foglalkozni vele. Így aztán állandóan vele foglalkozott. A férfi nem jelent meg az ebédnél: Kathleen csalódott volt, szerette volna megmutatni, mennyire nem érintette az előző este, milyen nyugodt, milyen közömbös vele szemben. A vacsorára eljött. Úgy lépett be az ebédlő ajtaján, mint legkirályibb ősei mindenkit elbűvölve, aki eléje került; mosolygott a bajsza alatt, akár egy ünnepelt filmsztár. Kathleen Mike Simpsonnal csevegett, akit meglepett és boldoggá tett, ez a kitüntetés. Az asztalnál melléje ült, és a körbenülőket mind bevonta az élénk beszélgetésbe. Erik, mikor megtelt a tálcája, átvetette hosszú lábát a padon, és leült a szemközti oldalra, Kathleen helyénél lejjebb. Az egyik nevelőnő mellé ült, aki szégyentelenül azonnal flörtölni kezdett vele. Kathleen a fogát csikorgatta, valahányszor fülébe ért a lány éles, sikító nevetése az ebédlő zaján át. Nem volt hajlandó arrafelé tekinteni. Harrisonék is megérkeztek, Edna egyetlen pillantással felmérte a helyzetet, és amikor pillantása Kathleenével találkozott, a lánynak látnia kellett, hogy Edna jót mulat. Mi olyan vicces? - szerette volna megkérdezni. Amikor végzett az evéssel; fogta a tálcáját, hogy visszavigye a konyhába. Ha nem akart kerülni, el kellett mennie Erik és odaadó partnernője mellett. Elhatározta, hogy nem vesz róluk tudomást. Felállt, megrángatta alul a trikóját, hogy lesimítsa, nem tudva, hogy ez az automatikus mozdulat mennyire kiemeli és körülrajzolja az alakját. Könnyedén átlépte a padot, két céltudatos lépést tett a konyha irányába. - Helló, Kathleen. Majdnem megbotlott, mert a teniszcipője megcsikordult, magától megállt, mintha a lába átvette volna az agyától a fennhatóságot, és függetlenül adna ki utasítást. Ragyogó mosolyra rendezte át az arcát, és odafordította fejét. A lány a férfi karján lógott, Kathleen vad vágyat érzett, hogy letéve tálcáját, megtépázza a hosszú haját. Ehelyett édeskedve azt mondta: - Szervusztok, Erik, Carol. - A hangja szaharinosan csöpögött, a mosolya sugárzott. Ő volt az egyetlen, aki nem láthatta a szemében parázsló zöld tüzet. - Hogyan telt a napotok?
- Erik egész nap az irodán gubbasztott, de aztán a fürdés idejére csatlakozott a folyónál a csoportomhoz. - Carol nagy szemeket meresztett a férfira, mintha valami közös titkuk volna, majd újból szembenézett Kathleennel. - Még a kameráját se hozta magával. Azt mondta, csak szórakozni jött le. Kathleen undorodott a lány önelégült arckifejezésétől, de még jobban dühítette az, hogy Erik vidáman pödörgette a bajszát. - Remek - mondta tettetett elragadtatással. - Tudom, hogy szüksége van néha lehűtésre. Erik hangosan felnevetett Kathleen ügyes szúrásán, amelyet a másik lány tompaságában nem fogott fel. - Még érvényes a holnapi vízi túra terve? - Én megyek - válaszolt Kathleen, megnyomva a szót. - Akkor én is. - Tegyen, amit akar. - Hátat fordított nekik, visszaadta a tálcáját az ablaknál, és kiment az étteremből. Lehetetlen alak! Hogyan merészel jól neveltnek mutatkozni? És hogyan merészel őrá nevetni? Kerülni akarta, a helyére tenni, de még annyi lovagiasság sincs benne, hogy megadta volna neki ezt a csekély elégtételt. És arra kényszerítette őt, hogy ő is udvariasan viselkedjék. Hogyan is képzelhette, hogy beleszeretett ebbe az emberbe? Nem szerette. Még csak nem is tetszett. Ki fogja verni a fejéből, valami másra fog gondolni. Miért van az, hogy valahányszor visszamegy a szobájába, elfelejt valamit? Hogy lehet, hogy ha keres valamit, elfelejti, mi is volt az? Miért, hogy amint kinyújtózik az ágyán, teljes erővel újra éli, milyen élvezetet szerzett testének a férfi könnyű keze és forró szája, és hogy mennyire megkínozta? A bajsza csöppet sem volt szúrós. Lágy volt. Amikor a mellbimbójára záródott a szája, a bajusz saját, külön simogatással birizgálta mellének gömbölyű dombját. Halk nyöszörgéssel fordult a hátára, nem akarta, hogy a teste tovább lüktessen a visszaemlékezéstől. Képtelen volt türtőztetni magát, a keze megkereste azokat a helyeket, amelyek ismerték a férfi érintését, de hiába próbálta eltüntetni az emlékeket. Idegei túlságosan megfeszültek, túl elevenek voltak, és a keze, ahelyett hogy segített volna, még nagyobb izgalomba hozta. A hasára fordult, arcát a párnába temette, nem tudott szabadulni az emlékképektől. Órákba telt, mire az esze végre elszakadt a valóságtól és átcsúszott az álmok világába. De Erik még ott is jelen volt.
Hatodik fejezet Fényes, tiszta volt a reggel. Kathleen azt remélte, hogy a természetnek valamilyen szeszélye megakadályozza a mai kirándulást a Buffalo folyóhoz. Ez láthatólag nem következetbe, így hát felöltözött, és becsomagolt egy kis útitarisznyát. Felkészült mindenfajta balesetre, belerakott kötszert, fertőtlenítő folyadékot, rovarriasztót, napolajat és cinkoxidot azok számára, akik túl későn olajozták be magukat. Begyömöszölt a vászon tarisznyába papírzsebkendőt, ajakzsírt, aszpirint, törülközőt, váltás zoknit és egy váltás ruhát. Biztosan elfelejtett valamit, amire borzasztóan szüksége lesz! Becipzárazta a táskát, a vállára akasztotta, és elindult a tábor közepe felé. A reggeli a szokásos módon zajlott, elszántan evett, igyekezett észre nem venni Eriket, amikor bejött, és elvegyült a zúgó, sürgő méhkasban. A gyerekek, akiket kijelöltek a túrára, már túlságosan izgatottak voltak, enni se tudtak, és amikor megszólalt a csengő, rohantak a parkoló autóbuszhoz, versengve a jó, ablak melletti helyekért. Edna integetett az ablakon kihajoló gyerekeknek. - Jó mulatást, és vigyázzatok magatokra! - Idejében megjövünk a vacsorához, addigra biztosan jó éhesek és fáradtak lesznek nevetett Kathleen. - Várlak benneteket. - Edna a szeme sarkából meglátta Eriket, amint felszáll a buszra. Kathleenre pillantott, mintha mondani akarna valamit, de aztán csak megveregette a kezét: Mulass jól. Kathleen kedvesen üdvözölte a sofőrt, aki évek óta, már az ő gyerekkorában is, vezette az iskolabuszt. Erik felszerelését a busz végében, egy üres ülésen helyezték biztonságba, de ahhoz ragaszkodott, hogy a kameráját magánál tartsa. Úgy foglalt helyet, hogy az ülések közti keskeny folyosó választotta el Kathleentől. Végre mindenki a helyére talált, a sofőr beindította a makrancos motort, és kigördültek a Mountain View kapuján. Beszélgetésről szó sem lehetett, a gyerekek teli torokból énekeltek, veszekedtek, vitatkoztak, csúfolódtak, és zsivajukat alá festette a busz jellegzetes lármája. Kathleen a sofőr mögött ült, feszültsége minden megtett mérfölddel engedett egy kicsit. Amikor végre méltóztatott Erikre pillantani, megállapíthatta, hogy az leplezetlenül bámulja őt, először kísérletképpen rámosolyog, majd látva hogy nem fordul el és nem merevszik meg az arca, a vigyorgása mind szélesebb lesz, annyira, hogy nem állta meg, hogy ne viszonozza. Néhány mérföldenként áthajtottak egy-egy álmos hegyi városkán, amely a kétsávos országutat szegélyezte. A nevük nem is számított, olyan egyformák voltak. Mindegyikhez tartozott élelmiszerbolttal kombinált benzinkút. Némelyiknek postahivatala is volt, nemegyszer csak egy erre a célra átalakított lakókocsi, de az amerikai lobogó büszkén lengett a rögtönzött zászlórúdon. Maguk a házak is egyformák voltak. Egyenesen az országútra néztek, a száradó ruha kint lógott a kötélen. A tornácokon – minden házon volt tornác - ott álltak a hintaszékek, amelyeken egész estéket végig lehet ringatózni. Mindegyik ház, még a legszerényebb is, isteni adományként kapta a hegyek panorámáját. A kertekben dúzzadoztak a nyár termények, madárijesztő magasodott föléjük. A kis kerteket nem testedzés gyanánt munkálták meg. Gyakran az egész család minden élelme innen került ki hónapokon keresztül. Az egyik ilyen városkában Kathleen időt adott a gyerekeinek, hogy a benzinkúthoz tartozó WC-t használják, és valami hideg italt szerezzenek az ósdi elektromos hűtőszekrényből. A lány szüntelenül érezte a férfi jelenlétét, és most az általános rohangászásban egyszerre észrevette a hiányát. Meglátta, hogy végigmegy egy poros ösvényen egy fákkal borított domboldalon álló magányos ház felé. Figyelte, amint az úton haladt, és felfedezte, hogy mi kelthette fel a figyelmét. A ház roskatag tornácán egy öregember ült és hegedült. Egy autóbusz-megálló kiszuperált vaspadján
ült, a kopott Rainbo Bread-hirdetés szövegét alig lehetett elolvasni a rozsdás, hámló festésen. Az öregember bőre barna volt, napcserzett, mély ráncok szelték át meg át. Ritkás fehér haja mulatságosan meredezett a feje búbján. Kertésznadrágot viselt, a pántját csak a fél vállán csatolta be. Ing nélkül ült ott, petyhüdt melle rázkódott, amint hegedült. Finomabb környezetben ezt a tokája alá tolt, ócska szerszámot aligha neveznék hegedűnek, de Kathleen biztos volt benne, hogy semmiféle hangszert, még egy Stradivarit sem ölelgetnek ennyi szeretettel. A föld- és nikotinbarnította bütykös ujjak eleven ritmusú dallamot csaltak elő, motívumait az előadóján kívül senki sem ismerte. Az öreg meglátta a közeledő Eriket, fogatlan szájával rávigyorgott üdvözlésül. Meztelen, kérges talpával verte ki a ritmust a tornác mázolatlan deszkapadlóján. Kathleen odaadóan figyelt, amikor Erik kamerája zúgni kezdett. Látta, hogy közelebb lépdel az öreghez, akit a legkevésbé sem zavart meg a különös szerkentyű, amely mintha egy másik évszázadból tévedt volna ide. Erik mind közelebb ment, már ott guggolt a tornácon, az öreg lábánál, a kamerát egyenest érdekes arcára irányította. Nyílt a bejárati ajtó, egy hasonló korú asszony került elő, kezét piszkos rongyba törölgetve. Mosolygott, meglátta a kamerát, zavartan hátrasimította a fehér hajtincseket; amelyek kibújtak a tarkójára tűzött kemény kontyból. Törékeny alakján lazán csüngött a fakó kartonruha, ugyanúgy mezítláb volt, mint a férje, és a lába szinte ugyanolyan kérges. A rongyot a vállára vetette, és tapsolni kezdte a ritmust. Amikor az öreg befejezte a dalt, föléhajolt és cuppanósan megcsókolta az arcát. - Ez az én nótám - vihorászta. Erik felegyenesedett, megfogta az öregasszony kezét és megcsókolta. Az asszony felé fordulva nevetett; ritkás, fakó szempillái verdestek, akár egy kacér lányé a bálban. - Mindkettőjüknek köszönöm - szólt Erik, megfordult és leugrott a tornácról. Három lusta kutya heverészett a tornác árnyékában, álmos szemüket éppen csak annyira nyitották ki, hogy lássák a betolakodót. Erik észrevette, hogy Kathleen elhagyta a kerékvágásoktól szabdalt utat, és feléje közeledett. A férfi arcán még ott ült a mosoly, amikor mellélépett, megérintette a lány arcát, és intett a fejével, hogy vissza kell szállniuk a buszra. A sofőr már egy ideje parancsolóan nyomkodta a dudát. - Miért csinálta ezt? Miért akarta megörökíteni őket? – kérdezte a lány, amikor már úton voltak. A gyerekek most halkabb tábori énekbe fogtak, lehetett beszélgetni. - Mert gyönyörűek - felelte egyszerűen. - Nem találod? - De igen - helyeselt sietősen. - Gyönyörűek. A férfi állhatatos pillantása most a lány szájára siklott, fájdalom és vágyakozás suhant át égszínkék tekintetén. - És te is az vagy - súgta a lány fülébe. Amikor a szemük újra találkozott, Kathleen elérzékenyült. - Sajnálom a múltkori estén történteket - mondta a férfi halkan. - Jogod volt nemet mondani. Előző este vacsora előtt leült Bi Dzsivel sörözni; hosszan beszélgettek. Felvilágosító beszélgetés volt. Erik most már értette, miért utasította el a lány, és ez a megértés lecsillapította a haragját. Kathleen mindennél jobban vágyott arra, hogy Erik mentegetőzzék, hogy a lába előtt fetrengjen és bocsánatáért esedezzen. De most, hogy kiérződött hangjából a bűntudat, most ő is beismerte a maga hibáját. - Nem játszottam becsületesen. - Elhajítottam a játékszabályokat; amikor veled találkoztam, Kathleen Haley. Mostantól felállítjuk a saját szabályainkat. Ez így elég tisztességes? Túl nehéz lett volna ellenállni mosolya szelídségének, szeme komolyságának. Kathleen
mohón egyezett bele: - Igen, Erik, igen. Alattomban egy csókot küldött, és a lány elpirult, lehunyta, majd újra felnyitotta a szemét, hogy összetalálkozzék a férfi meleg és becsületes pillantásával. Jasper városa után néhány mérfölddel a sofőr jobbra kanyarodott, és az ellenszegülő buszt ráterelte egy földútra, amely a Buffalo folyóhoz vezetett. A folyó évezredekkel ezelőtt kimetszett magának egy mély kanyont az Ozark-hegységen keresztül. A Buffalo folyó mentén sokfelé sziklák emelkedtek ki a partból, a gyors folyású víz fölé tornyosodva. Vadszőlővel borított, szürke kőfalak lógtak a víz fölé, a babiloni függőkertekre emlékeztetve. A környék lakói kedvelték a Buffalót, ide jártak kenúzni, horgászni, mindenféle vízi sportot űzni. Kathleen évek óta járt már erre a helyre, látta, mint változik át a csak környékbeliektől ismert kirándulóhelyből szenzációs turistalátványossággá. A tábor mindegyik kéthetes turnusán kihozta ide a gyerekeket, hogy egy napig élvezzék a habzó vízeséseket. Tömlőket egy közeli boltban lehetett bérelni. A gumitutajozó felmászik a part mentén a sziklás dombra, amíg a sima sziklák fölé nem ér, oda, ahol a víz tajtékzik. Itt beül a tömlőjébe, átlovagol vele a sziklákon, és vagy fél mérföldet viteti magát a gyors árral, amíg a rohanó víz végre lecsillapodik annyira, hogy fel lehessen benne állni. Nem kis kaland ez, de mivel a víz sehol sem mélyebb egy-másfél méternél, nem veszélyes. Ennek ellenére Kathleen mindig éberen őrködött. Ma Mike Simpson és egy Patsy nevű nevelőnő csoportja tartott velük, így közel negyvenen voltak. A megérkezésük utáni első órát Erik a kamerájával töltötte, felmászott a gyerekekkel a sziklás, meredélyes partra, megörökítette várakozástelt arcukat és hangjukat, aztán ujjongó képüket, amint utaztak lefelé a habzó, fehér vízen. Amikor végzett, visszavitte felszerelését, biztonságba helyezte a buszban, és fürdőnadrágot húzott. Az alakja tökéletes volt, a bőre hibátlan. Lubickolt, hancúrozott, lármázott, és szívből szórakozott együtt a gyerekekkel, akik féltékenyen versengtek a figyelméért. A füvön elfogyasztott ebéd után Erik is, a nevelők is ragaszkodtak hozzá, hogy a gyerekek pihenjenek egy fél órát, mielőtt visszamennének a vízbe. Két óra után történt, hogy Mike Simpson kimászott a vízből és ledobta a tömlőjét a köves zátonyra. - Kathleen, ebéd óta nem tartottunk népszámlálást! Azt hiszem, kellene. - Bizony. Olyan jól szórakoztak, hogy egészen megfeledkezett róla. Erik biztatására és a gyerekek legnagyobb örömére ő is lehajózott néhányszor a zuhatagos folyón. Most hozzáfogtak négyen; Kathleen, Erik, Mike és Patsy, hogy kipipálják a neveket, egyeztetve a vízben felfelbukkanó fejekkel. - Valaki hiányzik - tűnődött fennhangon. Még nem fogta el a pánik. - Néhányan még fönt vannak a vízesés fölött - nyugtatta Erik. De múltak a percek, és akárhányszor újra számoltak, egy híja volt a gyerekseregnek. - Jaimie! - kiáltott fel Kathleen. - Hol van Jaimie? – Iszonyú izgalomban nézett körül, akarta, hogy ott legyen. - Látta valaki Jaimié-t? - Ne találgassunk- mondta Mike. - Körbejárok és megkérdezem, ki látta. - Én is megyek - ajánlkozott Patsy. - Ne riasszátok a gyerekeket! Csak visszafogottan - figyelmeztette őket Kathleen. - Persze - mondta Mike, és elnyargalt. - Én átmegyek a túlpartra, az erdőbe. Te nézz itt körül – szólt Erik. - Köszönöm, Erik. - A karjára tette a kezét. - Tudom, tudom - mondta a férfi megértően. - Meg fogjuk találni. Kathleen elment a bazárhoz. Senki sem látta a gyereket. Bement a boltba, ahol a tömlőket
bérelték. A tulajdonos nem látta Jaimie-t, de valaki behozott egy tömlőt, amit egy alacsony ágon fennakadva, a folyóban talált. A félelem összeszorította Kathleen szívét. Lehet, hogy Jaimie-t berántotta a gyors folyó, és magával sodorta, mielőtt talpra tudott volna állni? Olyan kicsí! Olyan kevéssé sportos! Tud ugyan úszni, de nem valami jól. Az agyában úgy kergették egymást a gondolatok, mint a legszörnyűbb lidércnyomásos álmok. Jaimie! - sikoltotta belül. Ne! - Visszarohant a folyóhoz, reményvesztetten remélve hogy Mike kutatása eredményre vezetett. De Mike és Patsy egyforma komor arccal fogadta a vízparton. - Kathleen, mit csináljunk? - kérdezte Mike. Először történt, amióta ismerte, hogy a nyílt, derűs arc a feszültség jegyeit viselte. - Értesítenünk kell a rendőrséget. A parkőrséget. – Kathleeen hangja nem árulta el izgatottságát. Ebben a pillanatban kiáltott fel Patsy: - Ott jönnek! Kathleen a mutatott irányba fordult, és meglátta Eriket és Jaimie-t, amint a folyó túlpartján ereszkednek lefelé egy meredek szikláról. - Köszönöm, istenem - fohászkodott, amikor azok ketten már a folyóba gázoltak, hogy átkeljenek. Amikor odaértek, nem tudta, ölelgesse-e a gyereket, vagy szidja. Egyiket sem tette. Megint Erik vette át az irányítást. - Ide nézz, Kathleen, mit talált a mi kis cserkészünk – szólt Erik, és a szemével jelt adott Kathleennek. - Húha, Kathleen, ide nézz! - kiabált Jaimie. Egy kövecskét mutatott, amely halványan emlékeztetett egy indián nyílhegyre. – Erik azt mondja, lehet, hogy a creek vagy a cseroki indiánoké volt, vagy talán a csikaszauszoké. Gondolod, hogy valódi? Erik szerint egészen biztos. Te mit gondolsz, Kathy? A lelkes barna szemek gyanútlanul néztek fel rá, és ő megfogta a kis, sovány fiút és magához vonta. Nehogy kínos helyzetbe hozza a gyereket, olyan nyugodtan felelt, ahogy csak bírt: - Biztosra veszem, hogy valódi, bár azt nem tudom, melyik törzstől származhat. Talán utánanézhetsz Bi Dzsi valamelyik könyvében, ha hazaérünk. - Oké - kiáltotta és eliramodott. - Jaimie - szólt utána. - Nemsokára indulunk, kérlek, ne mászkálj már el. - Oké! - És már szaladt le a folyóhoz, hogy bemutathassa zsákmányát a pajtásainak. Most, hogy a megpróbáltatás véget ért, gyöngülni érezte a térdét, és le is rogyott volna a forró parti sziklára, ha Erik nem nyújtja feléje óvón a kezét, hogy aztán kemény testéhez vonja. Mike és Patsy zavarba jött, és elsietett a gyerekekre vigyázni. Mindenkit megkomolyított az utolsó órában átélt aggodalom. Kathleen Erikhez fordult. A hangja reszketett. - Hol találtál rá? - Gyere velem! - Kézen fogta, a parkoló busz mögé vezette, hogy négyszemközt maradhassanak. Amikor kijutottak a többiek látóteréből, úgy vonta magához, mintha a lány volna az elveszett és megtalált gyerek. Bolyhos melle csiklandozta Kathleen orrát, amint a fejét magához szorította, és a hátát simogatta vigasztalóan. - Jaimie nem is tudta, hogy elveszett. Ezért integettem, hogy ne büntesd meg. Azt mondta, WC-re kellett mennie. - A férfi kuncogott. - Kakilni kellett, mondta. Jól el akart rejtőzni, ezért ment az erdőbe. Mikor aztán elintézte a dolgát, kicsit elkalandozott. Úgy találtam rá, hogy ezt a kis követ vizsgálgatta, és én biztosítottam róla, hogy valódi nyílhegy. Teljesen elmerült a saját világába, nem vette észre, milyen soká volt el, és mennyire aggódhattunk érte.
- Erik, ha baja történt volna... neki vagy bármelyik gyereknek, én... - Összerázkódott, nem tudta befejezni. - Tudom, tudom. De most rendben van, nem történt semmi baj. Majd később megmondom Jaimié-nek, hogy soha nem szabad így egyedül elcsavarognia. - Köszönöm - suttogta bele a bolyhos bőrbe, a szája hozzáért. - Nem kaphatnék valamiféle jutalmat? - kérdezte a férfi kedvesen, ujjával az álla alá nyúlt, és megemelte a fejét. Közel volt. Erős volt. A lánynak szüksége volt rá, az erejére. Válaszként csak bódultan bólintott, mire a férfi feje hozzá hajolt, érezte forró ajkát rátapadni az övére. Csókjában csupa gondoskodó szeretet. Amikor visszahúzta a száját, Kathleen néhány pillanatig még mindig hozzásimult. Visszasétáltak a folyópartra, a férfi karja biztonságot nyújtva fogta át a vállát. Kathleen igyekezett ugyanúgy viselkedni, mint máskor, de mindaddig, amíg a tutajozóhelyen maradtak, rémüldözős volt, ideges, a kelleténél jobban féltette a gyerekeket. Karóráján a mutatók végtelenül lassan haladtak. Végre-valahára elérkezett a pillanat, amikor megfújhatta a sípját, hogy összehívja a társaságot hazaindulásra. A visszaúton Erik melléje ült, és ő nem adta semmi jelét, hogy ezt ellenezné. Mikor mind fent voltak a buszon, és még egyszer összeszámolta őket, lerogyott a kényelmetlen ülésre, és nem ellenkezett, amikor a férfi odanyújtotta a kezét, hogy szorongassa. Mountain View-re érkeztükkor már mindenkit az ebédlőben találtak. Ma kivételesen felfüggesztették a szabályokat, a gyerekek előzetes zuhanyozás és pihenés nélkül mehettek vacsorázni. Leugráltak a buszról, alig várták, hogy elmeséljék a napi eseményeket a többieknek. A kimerült felnőttek nem voltak ilyen lelkesek, meglehetősen megviseltnek tűntek. Bi Dzsi és Edna kérdezősködésére, miért ilyen meggyötört és sápadt, Kathleen röviden elmesélte Jaimie eltűnésének történetét. Helyeselték, hogy nem szidta meg a gyereket, de az volt a véleményük, Bi Dzsinek beszélnie kell vele, és figyelmeztetni az elkóborlás veszélyeire. Kathleen, Erik szigorúan figyelő tekintete alatt, nagy nehezen legyűrt némi vacsorát, bár nem esett jól, hiszen még túlságosan eltöltötte az ijesztő incidens. Soha még nem örült ennyire a lefekvésre szóló csengetésnek, mint ma este. Szinte vánszorgott lefelé a lépcsőn, egyenesen a szobájába készült, amikor a karját váratlanul erősen megszorították. - Gyere velem! - mondta Erik határozottan. - Micsoda? - Megpróbálta kiszabadítani a karját, de hiába. - Megyek az ágyamba. - Igen, le kell feküdnöd. De előbb fel kell oldódnod egy kicsit. Ha így próbálsz elaludni, csak azon jár majd az eszed, mi is történhetett volna ma. Kétségtelenül igaza volt, de a lány nem egykönnyen adta meg magát, különösen, mert a férfi faháza irányába indultak. - Hová viszel? - kérdezte. - Autózunk egyet. Nem erre számított, de mikor is cselekedett Erik Gudjonsen úgy, ahogyan ő kiszámította? - Autózni? Hová? A férfi lemosolygott rá, fogai szikráztak barnára sült arcában. - Csak várj, majd meglátod - mondta csúfondárosan, a karját a lány vállára tette, és közelebb húzta magához. Engedelmesen vele ment, sem ereje, sem akarata nem volt az ellenállásra, sőt, boldog volt, hogy a döntést másra hagyhatja. Annyi éve egyedül ő maga felelt az életéért, neki kellett mindig meghoznia a döntéseket. Megkönnyebbülés volt, hogy most egy időre alárendelheti magát egy másik ember akaratának. A férfi besegítette a furgonba, aztán maga is beszállt. A táborhelyen át a nagykapuhoz
hajtott. - Erre kell menni a fürdőhelyhez - jegyezte meg a lány, amikor az autó elkanyarodott. - Igen, de egy kicsit gyalogolnunk is kell, hogy eljussunk oda, ahol mutatni akarok valamit. Kathleen most sem tiltakozott. Az éjszaka hűvös volt, és mintha távolról eső közeledne. Erik leeresztette az ablakot, Kathleen a támlára támasztotta a fejét, és behunyta a szemét A hűvös szellő az arcába fújt. A furgon megállt, a lány kinyitotta a szemét, és látta, hogy tényleg a fürdőhelyükre kerültek. - Ez nagyon szép, de mit mutatsz rajta? Alighanem láttam már - mondta csúfondárosan. Erik felnevetett. - Látszik, hogy már jobban vagy. Megint fel van vágva a nyelved. - Kinyitotta a lány melletti ajtót; és kihúzta a kocsiból. – Gyere csak, te nagyokos! Innen gyalog megyünk. Ezzel elindult, nem a folyó felé, ahogyan a lány várta, hanem befelé az erdőbe, és húzta maga után. - Erik, biztosan tudod... - kezdte aggodalmasan. - Biztosan tudom-e, hová megyek? - fejezte be helyette a kérdést. Szemernyi holdfény sem hatolt át a föléjük boruló faágakon. - Igen, tudom. A múltkor este fedeztem fel ezt a helyet, amikor, hm, kissé feszített hangulatban voltam, és kerestem egy helyet, ahol lecsillapodjam. - Erősen megszorította a kezét; a lány elpirult. Néhány percig némán haladtak. Látszott, hogy ismeri a terepet, átsegítette a futónövények indái és a kövek közt. - Hol vagyunk? - Figyelj! - szakította félbe. - Nem hallod a folyót? - Megálltak, hallgatódzott. Hallotta a rohanó víz zúgását. Áthatoltak a fák utolsó akadályán, a hold fénye derítette fel, hová igyekezett Erik. A folyó melléket széles sávban porcukornál finomabb homok borította, le a kavicsos vízfenékig. A folyó felső szakaszán, tőlük vagy harmincméternyire, néhány nagy szikla alatt zúgók, sellők keletkeztek. A homokos part mentén a víz sebesen folyt. Hatalmas tölgyek és szilfák nyújtották ágaikat természetes baldachinként a víz fölé. A folyó itt keskeny volt, meghitté és bensőségessé tette a helyet. Gyönyörű volt. - Hogyan fedezted fel? - kérdezte Kathleen álmélkodva. Hihetetlen, hogy annyi éve, amióta idejárt, sohasem talált el ide. Igaz, nem vitt erre kitaposott ösvény, és túlságosan veszedelmes lett volna kíváncsi gyerekekkel messze kalandozni. - Mondtam, hogy a frusztrációmat kellett legyalogolnom - mosolygott rá. - Most gyere! Leszaladtak a vízpartra. Erik hozott egy takarót a furgonból, leterítette a homokra. Kathleen elég soká szöszmötölt, amíg levetette a vízi túrán viselt ruháját. A nap folyamán valamikor kioldozta bikinijének nyakpántját, hogy minél jobban érje a nap, és összekötötte a két melle között. A melltartót lehetett pánttal vagy anélkül is hordani, így fesztelenül indult be a vízbe. - Jaj, de hideg! - kiáltott fel, a víz a bokáját nyaldosta. - Majd nem érzed hidegnek, ha hozzászoksz - biztatta Erik. Kissé messzebbre gázolt a vízben, de az ott is csak a térdéig ért. Leguggolt, szemben a víz sodrával, aztán leült a kavicsos vízfenékre, hátat fordítva a zúgónak. - Olyan, mint a pezsgő- fürdő. Félénken indult Erik felé, a sebes víz minduntalan majdnem felbillentette. Amikor elérte, kezével rátámaszkodott erős vállára, úgy ereszkedett bele a vízbe, A dermesztő hidegben a lélegzete is elakadt. - Hogy bírod ezt ki? - kérdezte, amikor a feneke végre leért a kavicsokhoz, és a férfival
szemben ülve kinyújtotta a lábát. - Csak meg kell szokni. Hát nem remek? Egy perccel később már ő is hajlandó volt elismerni, hogy remek. Az örvénylő, kavargó víz, bugyborékoló altatódalként lecsillapította, elsöpörte a feszültségét. Letámaszkodott a kezére, hátradőlt, csípőjét felemelve ringattatta a lábát a vízben. Nagyszerű volt, de ez a helyzete okozta a bajt. A víz olyan sebesen folyt, hogy betört bikinimelltartója alá. Idegesen felnevetett. - Mindjárt elveszítem a bikinimet! - No, azon tudok segíteni - felelte Erik.
Hetedik fejezet Még észbe sem kapott, lerepült a melltartója a testéről, és máris ott pörgött a kavargó vízen. - Erik! Mit csináltál? - sikította, keresztbe font karjával takargatva a mellét. - Most már nem kell aggódnod, hogy elveszíted a melltartódat. Elveszett, megnyugodhatsz. - Boldogan vonogatta a vállát. A mosolygása káprázatos volt... és veszedelmes. - Szándékosan kapcsoltad ki! - Beismerem - mondta könnyedén. - Most engedd el magad, és élvezd a vizet. - A férfi hátravetette a fejét, az ég felé emelte az arcát, akár pogány ősei, akik az eget bálványozták. A szemét lehunyta. Kathleent nem a sebes sodrású víz aggasztotta, hanem a saját heves szívverése. Itt van az éjszaka közepén a vadonban, ezzel a férfias és pimasz férfival, úgyszólván meztelenül, alig pár centiméter távolságban tőle. A kényelmetlen érzés egyre fokozódott, de közben belészúrt a megbántódás, hogy a férfi rá sem pillant. Úgy tűnt, teljesen szenvtelen, közönyös. Lassacskán valóban elengedte magát, visszatért előző helyzetébe, hátratámaszkodott, de előbb meggyőződött róla, hogy a melle hegye, amely a hideg víztől egészen megmerevedett, eltűnik a felszín alatt. Hosszú percekig némán ültek, csak a víz csobogott körülöttük. - Hallottad ezt? -A lány összerezzent, amikor a férfi hangja simogatóan a fülébe ért. A saját szívverésén kívül nem hallott semmit. - Mit? - Látod a baglyot a fa külső ágán? - Az egyik tölgyfára mutatott. A lány nem látott semmit. - Nem. Hol? - Ott. Nézd azt az ágat... Várj egy pillanatig. Így nem jó. - Mögé húzódott, izmos combjai közé fogta a lány csípőjét. Az érezte a hátán a mellkas erőteljes támasztékát. A férfi a feje fölé emelte a karját, úgy mutogatott a fára. - Látod? A legalacsonyabb ágon a víz fölött. Meregette a szemét a sötétben, nyomát sem látta sem bagolynak, sem másnak. - Nem látom - sóhajtott. - Nem csodálom. Nincs is ott semmi. - Az ajka a füléhez ért, a karja szilárdan ölelte át a derekát, rabul ejtve a lányt. - Hazudtam. Közelebb kellett kerülnöd hozzám. Vergődve, de csak fél szívvel, próbált kiszabadulni. A férfi elég érzékeny volt ahhoz, hogy észrevegye: nem igazán kívánja, hogy elengedjék. - Ha ilyesmit teszel, előbb-utóbb megbánod – figyelmeztette Kathleen halk, rekedt hangon. - Most már másodszor csapsz be engem. - Hm, hm. Mindkétszer bevált. - Meleg leheletét érezte a tarkóján. Erik óvatosan, öklével felemelte a lány haját, megcsókolta alatta illatos bőrét. De a keze nem lustálkodott; amikor visszaejtette a hajkoronát a vállára. Varázsos ujjaival megnyomkodta a nyakát, aztán lassan lefelé indult a hátgerincén, mintha a csigolyákat számolná. Nyitott tenyérrel, szétfeszített ujjakkal szívszorítóan közrefogta a bordáit, sima hasát. A tenyere nem mozdult, de az ujjai könnyedén simogattak. Kathleen azt kívánta, bár mozdulna a keze. Az ujjak ingerkedtek vele, szabályos időközökben becsúsztak bikininadrágjának gumipántja alá, de tartózkodtak attól, hogy megérintsék. - Olyan a bőröd, mint a nedves selyem - mormolta a fülébe. A nyelve megérintette bőrének bársonyos anyagát a fülkagylója mögött. A keze észrevétlenül felfelé indult. Gyöngéden tenyerébe fogta bal mellének alsó gömbölyödését. - Kalapál a szíved, Kathleen. Miattam? A lány doromboló hangot adott, amikor az ujjak könnyedén megcirógatták a hajlatot.
- Miattad. - Kathleen. Most már mindkét keze a melleket takarta, hol lenyomta, odaszorította a tenyerét, hol gyömöszölte, felemelte, ujjbegyével gyötörve a duzzadó keblek fájó bimbóit. Vonakodva szánta el magát, hogy lemondjon az egyik mell gyönyöréről, megfogja a lány állát és a fejét maga felé fordítsa. Hátrahúzta a lányt, átfektette a derekát a combján, hogy megkapja a felkínált forró csókot. A szájuk egybeolvadt. Szívták, ízlelték, itták egymást, élvezték az újabb és újabb mély csók gyönyörét. Soha még nem adta így át magát egy csóknak, soha még nem csókolt ilyen ígéretesen. A keze magától megindult, ujjai beletúrtak a férfi hajába. A férfi keze tökéletes precizitással járt végig rajta, megvizsgált minden völgyet, dombot és síkot. Lefelé indult az oldalán, aztán a kemény gyomrán, és vissza a dicső mellekhez. Ez a kutató kéz és a mesteri száj olyan gyönyört szerzett neki, amihez foghatót nem ismert. A vágy magja megszületett a mélyében, nőni kezdett, amíg ki nem bomlott teljes pompájában. A lány elmerült a csókban, közelebb húzódott a férfihoz. Szenvedő zihálását érezte az arcán, és ez rántotta ki az euforikus selyemhálóból, amelyet a férfi font köréje. Hirtelen megérezte, hogy a csípője nekinyomódik a férfi erekciójának. - Bocsánat - suttogta, fejét a férfi mellkasának támasztva. - Nincs miért mentegetődznöd. A hang szokatlanul csengett. - Jéggé fogsz fagyni, ha nem viszlek ki innen. - Kiszabadította a lábát, felállt, nyújtotta a karját, hogy felsegítse. A lány kiemelkedett a vízből, és amilyen gyorsan csak tudott a vízfolyásban, elindult a part irányába. A homok még meleg volt a magába szívott napsugaraktól, Kathleen igyekezett elfelé, háttal Eriknek, keresztbefont karjával rejtegetve mellét. Bármilyen vékonyka védelmet nyújtott is a víz, most a szárazon teljesen védtelennek érezte magát. Hallotta maga mögött az anyag nedves suhogását, tudta, hogy most veti le a fürdőnadrágot. Csendes útonállóléptekkel került a lány háta mögé. - Kathleen. - A vállára tette a kezét, megpördítette, hogy szembekerüljenek. A lány a mellébe temette az arcát, a szemét szorosra zárta. - Te még sohasem voltál férfival, ugye? Nem válaszolt, erre az álla alá tette a mutatóujját és felemelte a fejét, kényszerítve, hogy ránézzen. - Voltál? - ismételte meg a kérdést, látva, hogy a lány rányitja átható pillantású szemét. Csak a fejét rázta: nem. Gyöngéden magához szorította, a karjába fogta, de hagyta, hogy a lány védekező karja kettőjük közt maradjon. Homlokát a lányéra támasztotta, a lélegzete az arcát legyezte, amikor suttogta: - Bi Dzsi erre célozgatott. Szegény, drága kislányom. Sajnálom. Honnan tudhattam volna, hogy még szűz vagy? Bár már kezdettől meg kellett volna értenem. - Halkan kuncogott; a testéből kisugárzó rezgés megremegtette a lány testét is. Kathleen keze, amellyel eddig védekezően a saját vállát markolta keresztben, kezdett ellazulni, és a férfi mellkasára szállt. - Egy szűz olyan ritkaságszámba megy manapság, hogy fel sem ismerem, ha mégis találkozom eggyel - mondta szégyenkezve. Mélyet sóhajtott, tele bűnbánattal: - Nem csoda, ha féltél tőlem. A lány felkapta a fejét. - Nem, Erik. Féltem attól, ami történni fog, de sohasem féltem tőled - mondta komolyan. - És most? Most? - tette fel magának a kérdést. - Most? Most már tudta, hogy szerelmes belé. Amikor ma délelőtt nézte, amint filmezi az öreg párt, megértette, hogy szereti. Amikor kezet csókolt az öregasszonynak, mint egy grófnőnek, eddig ismeretlen rándulást érzett a szívében. És
mikor látta, mennyire törődik Jaimie-vet, milyen nyugodtan és józanul áll helyt a bajban, tovább erősödött benne a tudat, hogy ez az ember éltető része lett az életének. Igen, szereti őt. Azt akarja, hogy tudja, mennyire szereti. Ki akarja fejezni a szerelmét. Félénken, a vállára tett kézzel, belenézett a mélységesen kék szempárba. - Most már attól sem félek. A férfi lélegzete áttört összeszorított fogán, amikor a lány még közelebb lépett hozzá, és meztelen melle beleolvadt az ő meztelen mellkasába. Átölelte a derekát, olyan óvatosan, mintha értékes porcelán volna, amely bármely pillanatban darabokra törhet, és szorosan magához vonta. Az érintkezés, akár egy áramütés, összeforrasztotta őket. - Kathleen - nyögte a hajába rekedten. - Gyere, feküdj le velem. - Követelődző volt. Sürgető. Lágy. Egyszerre, együtt indultak a homokra terített takaró felé. A férfi leült, felnézett a lányra, és megint nyújtotta érte a kezét. A lány beleakasztotta a hüvelykujját a bikinije korcába, és leeresztette a combján, a térdén, végül kecsesen kilépett belőle. A férfi érte nyúlt, amikor melléje ült. Aztán lassan lefeküdt, magával húzva őt. Az oldalára hengeredett, odavonta, amíg egészen szembe nem kerültek. - Ha bármilyen fájdalmat okozok neked, kérlek, állíts meg. - Nem fogsz fájdalmat okozni - mondta, és hátrasimított egy fénylő arany fürtöt a domború homlokról. - De, fogok. Bár ne kellene. - Akkor azt akarom, hogy fájjon. Akarom. Halkan kimondta a nevét, mielőtt a szája rátapadt volna a lányéra. Nyelvével körülrajzolta a száját, pontosan követve a vonalát, felelevenítve emlékében különleges ízét, befestve az ajkát saját szája nektárjával. A kezéért nyúlt, forrón belecsókolt a tenyerébe, aztán a saját mellére tette. - Akarom, hogy megismerj, Kathleen. Érj hozzám. Nem csinálok addig semmit, amíg nem érzem, hogy ugyanannyira kívánsz, mint én téged. A lány a férfi szemét figyelte, amíg a keze megkezdte vándorútját a mellkasán. Ujjai játszottak a szőke bolyhokkal, és megmasszírozták a kemény izmokat a bőre alatt. Zavarba jött, amikor véletlenül hozzáért az egyik barna mellbimbóhoz, amely megbújt a homokszínű szálak bozótjában. Erik hangosan beszívta a levegőt, aztán mintha teljesen abbahagyta volna a lélegzést, úgy várná, hogy újra megérintse. Kathleen félretett minden lányos szemérmet, kíváncsi ujjai visszatértek a duzzadó bimbókhoz, és vizsgálgatni kezdték. Erik hangosat nyelt. - Szabad ezt nekem is megtenni? - De mennyire! - nevetett. Úgy fordult, hogy a melle könnyebben elérhető legyen. A férfi markába takarta, emelgette. A bimbók már megismerték hüvelykujjának édes nyomását, mielőtt rájuk hajtotta a fejét. Elragadtatással érezte, milyen forró az a száj a hűvös bőrén. Olyan átható és titokzatos volt, amit vele tett, hogy nem tudta volna elmondani. Csak annyit tudott, hogy keresztülhatol a mellétől mélyen le a méhébe, és hogy fel kell kiáltania, nehogy valaha is abbamaradjon. Teste ívbe feszült, érezte a hasán férfiassága melegét. Hogyan is félhetett tőle ezelőtt? Ágyéka nem valami önálló, különálló dolog, hanem ő maga. Erik. Erik kvintesszenciája. A keze magától indult lefelé, végig a feszes, lapos gyomron, követte az ezüstös hajszálak útját a hason végig, amíg bele nem ütközött valami vastagabb szálú, durvább szőrzetbe. És akkor az ujjai bezárultak körülötte. - Úristen, Kathleen. Édesem, édesem... igen, igen. - A szavak nem számítottak. Többet mondott hangjának színe, a szavak mögött meghúzódó sürgetés, minden beszédnél ékesszólóbban közölte, micsoda élvezetet szerzett neki. Reagálásai fokozták a lány bizalmát,
mind merészebb lett. A férfi tenyere megállapodott combja felett a deltán, és köröket rajzolt rá. Az ujjai lassan leszálltak a női hajlatok közé, és ott lágy, rugalmas és nyirkos helyre leltek. Lassan mozdult, óvatosan. Végre ott feküdt a combja közt. És akkor gyöngéden átlépte a tiltott hely küszöbét. - Amennyire bírom, igyekszem megkönnyíteni, ígérem - suttogta, és egészen neki adta magát. Hiába volt az elhatározása, hogy nem teszi, bizony feljajdult. Sarka kicsi gödröket ásott a takaró alatt a homokba; a körmei félköröket véstek Erik hátába. - Ne haragudj, drágám, sajnálom. Engedd el magad. Hosszú percekig feküdtek a legintimebb ölelés fogságában. Időtlenül. Örökké. A férfi csókolgatta, szájával felitatta arcáról az akaratlanul kibuggyant könnyeket. Kisimította a haját az arcából, az ujjára tekerte a súlyos, fényes hajtömeget, beletemette az arcát, mélyen beszívta az illatát. Kathleen öntudatlanul mozdult, megfeszítette a férfit befogadó izmait. Hirtelen, reszketeg belégzése miniatűr hurrikánként visszhangzott a fülében. Megértette, hogy ő ajzotta fel, most már tudatosan próbálkozott a belső mozgással. Ezúttal a reakció nem volt olyan visszafogott. Lökései először csak próbálkozások voltak, de aztán felülkerekedett a természet, és már semmi sem tudta megállítani, amíg el nem érte a végső célt. Olyan természetesen kiáltotta Erik a beteljesülés pillanatában a nevét, mint ahogyan a whippoorwíll madár hívogatja panaszosan a párját. Meztelenségükben volt valami ősi ártatlanság. A rohanó folyó, a szélzúgás, a fekete, csillagos ég mind az életerő tanúságai voltak. És az volt Kathleen és Erik is. Eggyé váltak az éjszakával. - Kathleen? - Tessék? - Kényelmesen fekszel? Jobban hozzásimult, halkan nevetett. - Hogyan tudnálak megnyugtatni? Negyedszer kérdezed, amióta bejöttünk. A férfi végigsimította sima vállát, élvezte a tapintását. Vándorló keze lesiklott a hóna alá, simogatta melle hajlatát. - Tudom, csak biztos akarok lenni. A lány megint nevetett. - Hidd el, nagyon kényelmesen. - Ezzel közelebb mozdult, csípőjét beleigazította a férfi hasa mélyedésébe: A kabin keskeny faágyán feküdtek. Soha nem képzelte, hogy a szerelem ilyen mindent elemésztő, ilyen túláradó lehet. Már eltelt egy óra azóta, hogy együtt feküdtek a folyóparton, az élmény nagyszerűsége azóta sem halványult. Újra és újra átélte minden pillanatát. Erik felhúzta a nadrágját, Kathleen belebújt a trikójába. Mulattak, ha a bikinimelltartó eszükbe jutott - vajon ki találja meg? - Összehajtogatták a takarót, indultak vissza a furgonhoz. Átfogták egymás derekát. Kathleen megszólalt: - Erik, csodálatos volt! - Nekem mindenesetre. - Futólag megcsókolta a homlokát. – Később jobb lesz neked. Ígérem. Hogyan is lehetne jobb ennél? Gyönyörű volt az egész, ha nem is élte át a kielégítettség súlytalanságát, amelyet olvasmányaiból ismert. A teste még mindig sajgott a meghatározhatatlan vágyakozástól. - Mit gondolsz, kiutasítanak bennünket a táborból, ha az éjszakát az én szobámban töltöd? - kérdezte a férfi, amikor behajtottak a főkapun. Kikapcsolta az autó lámpáit, és csigalassúsággal gurult tovább a táboron keresztül.
- Nem, ha senki sem kap rajta - felelte éneklő hangon. - Tudom, mi tetszett nekem magában, Kathleen Haley. Az, hogy kalandornő. Megsimogatta a térdét. - Várj - mondta a lány hirtelen. - Fordulj a konyha mögé! Gonoszkodva elvigyorodott. - Talán megjött az étvágyad? A kérdés büntetéséül hangosat cuppantott a fülébe. - Nem, de ki akarok hozni valamit. - No, siess, különben rajtakapnak. - Rögtön jövök - súgta és kinyitotta az autó ajtaját. Egy perc sem telt bele, már jött is vissza, egy nagy papírzsákot hozott. - Mi van a zacskóban? - kérdezte, és csöndben újra beindította az autó motorját, kereste az utat a sötétben a faháza felé. - Várj egy kicsit, majd meglátod - incselkedett a lány. Erik az utolsó fát kerülgette. Amint beértek és a szemük hozzászokott a sötéthez (nem akarták, hogy a fényes világítás megzavarja a hangulatot), Erik kijelentette, hogy most pedig zuhanyozni kell. - Bár volna egy mély fürdőkádunk, de hát meg kell elégednünk azzal, amink van - mondta oly fájdalmasan, mint egy mártír. A zuhanyozás valójában tobzódás volt a meleg vízben, habzó szappanban, meztelen bőrben, kutató kézben és kielégíthetetlen szájban. - Mosd meg a hajam, asszony - parancsolta játékosan, letérdelt és odalökte a sampon csúszós műanyag palackját. A lány nevetett, és lelkesen munkához látott, sűrű habbá dörzsölte a szappant a hajában. Szerelmes munkálkodásában csak az akadályozta, hogy a férfi szája fáradhatatlanul járta a hasát. A keze a combját és a csípőjét simogatta, a bajsza a köldökét csiklandozta. Kathleennak, mire felemelkedett, minden tagja remegett. Kezdett kifogyni a ház meleg vize, mind hűvösebb lett a víz. - Tiszta vagy? - kérdezte Erik, és tovább dörzsölgette szappanos mellét. Kathleen hátradőlt a zuhanyozó csempézett falának, mindenről elfeledkezett, nem tudott másról, csak a két remek kézről, amely olyan hozzáértéssel érinti őt. - Patyolattiszta - nyöszörögte. - Biztos? - A hangja színében volt valami, amire Kathleen felnyitotta a szemét, az előbb csukódott le a szemhéja az elégedettségtől fáradtan. A nemrég megismert éhes vágy megint vadul támadt fel benne, amikor a férfi keze lesiklott a testén, és elérte a combjai közti keskeny gesztenyebarna fészket. Erik szeme fátyolos lett a vágytól, szappanhabos ujjai simogattak. - Erik! - esedezett a lány, felemelt karját a tarkójára fűzte, és körbe-körbe forgatta a csípőjét. A kéz szerepét már átvette ágaskodó férfiassága. A csempefalhoz szorította, hosszan és mélyen csókolta, amíg csak teljesen ki nem hűlt a víz. Megtörülköztek, de nem öltöztek fel. Kathleen átnyújtotta a konyhából hozott papírzacskót. - A tiéd - mondta. A zacskó tele volt érett, bőlevű arkansasi őszibarackkal. - Köszönöm. A takarón ültek a földön, Kathleen egy kis gyümölcskéssel, amit ugyancsak a konyhából hozott, hosszan hámozott neki egy barackot, a szemében az örök Éva csábító pillantásával. Élvezettel ettek, két barackon is megosztoztak, hagyták, hogy a lé vidám patakocskákban csorogjon végig a testükön. - Ragad az arcod - jegyezte meg Kathleen. - Biztosan. Baj? Megrázta a fejét, a szemében szemtelen fény villant. A férfi fölé hajolt, a szájára borult és finoman nyalogatni kezdte. Erik már azelőtt szinte megszűnt lélegezni, hogy a szája elhagyta
az ajkát, és áttért az állára és a nyakára. Amikor a lány szája a mellkasára ért, és a kis rózsaszín nyelv rátalált a mellbimbóira, felnyögött és beletúrt a nagy vörösesbarna hajba. Azután, egy újabb, rövidebb zuhanyozás után, ott feküdtek egymásba csavarodott végtagokkal a keskeny ágyon. Erik szerelmes szavakat suttogott a hajába, vizsgálgatta keblének titkait, és élvezte azt a változást, amelyet cirógató ujjaival elő tudott idézni bennük. Apró remegések futkároztak Kathleen ereiben. Jó volt érezni a bőrén a bolyhos mellét, a lábszárát érintő hosszú lábakat. A férfias szappan szaga elvegyült különleges pézsmaillatával, és felébresztette benne a kívánságot, hogy megint az övé lehessen. - Erik, kérlek. - Bennerekedt a szó, mert Erik babrálta, nyomogatta a mellbimbóját, a szája a fülével játszott, nyelvével izgatóan hatolt bele. - Erik, szeress újra! - Kathleen, fájni fog, drágám. - Erik, kérlek. - Kathleen... Hallotta, hogy a férfi hangja elbizonytalanodott, határozatlan lett. Kihívóan a hasához szorította a csípőjét. Érezte, Erik szíve milyen sebesen, összevissza ver, a keze lassan lefelé csúszik a combján, óvatosan feljebb tolja, amíg a térde majdnem az állát éri. Erik könnyedén nyomult bele, óvatosan elhelyezkedett benne, aztán fokozatosan visszahúzódott. A keze a melléről lesiklott a hasára, a tenyerét rányomta, hogy a hátát jobban magához szorítsa. Az ujjai csúsztak lefelé, bele a gesztenyebarna bozót sűrűjébe. Kathleen felnyögött, valami érthetetlent suttogott, de Erik megértette. Még amikor határozottabban belemélyedt a testébe, a kutató ujjak akkor is ráleltek arra az érzékeny rügyecskére, amely némán követelte az érintést. Kathleen egész teste remegett. A férfi újra meg újra megérintette, mindig puhán, végtelen figyelemmel és az adás vágyával. Kathleen úgy érezte, a lelke duzzad, túlárad és felrepíti magasra. Apró robbanások követik egymást a belsejében, kitörnek az élvezet csúcsáról, felgyújtják minden idegszálát, lángba borítják a tudatát. Hátranyomta a csípőjét, hogy mélyebbre kényszerítse magába a férfit. A gyönyör, a meglepetés és a szerelem újra és újra kimondatta vele a férfi nevét. Erik lassan hozta őt vissza ebből az őrjítő önkívületből. Olyan szavakkal üdvözölte eszmélkedését, amilyeneket soha nem is álmodott egy férfi szájából. Hát igazán ilyen gyönyörű ő? Azonos ő azzal, akinek a női mivoltát így magasztalják? Reménykedett, hogy ez mind igaz. Akarta, hogy a férfi számára igaz legyen. De amikor a férfi teste levált róla, meglepetten nézett rajta végig. - Erik, de hiszen te még... A férfi gyöngéden rámosolygott. - Igen, ez most csakis neked szólt - mondta, és szája mélységes csókkal tapasztotta be az övét. - Látni akarod az arcodat. A lány mohón igyekezett tanulni, de félt, hogy csalódást okoz. - Nem hiszem... Úgy gondolom, hogy most... ilyen hamar... A férfi nevetve elnyúlt fölötte. - Még sokat kell tanulnia, Ms. Haley, és én tanítgatva fogom szeretni. - Feje ráborult, a nyelve felváltva játszott két mellének feszülő, rózsaszín bimbójával. Aztán felemelte a fejét, figyelte a lány arcát, miközben a keze becsúszott a combjai közé, ujjai tapogatták a harmatos bőrt. - Olyan jó hozzád érni. - Hozzád is. - Olyan puha vagy itt. - Ujjai lecsúsztak a védelmet nyújtó redőkön. A lány nyaka ívben megfeszült. - Erik, Erik, hihetetlen, hogy így tudsz hozzám érni! - Pedig elhiheted. - Ráhajolt, megcsókolta először a két mellét, aztán felnyíló ajkát. Hihetetlenül édes vagy - suttogta rekedten, míg tovább simogatta bentről kifelé.
Kathleen már tudta, hogy Erik igazat mondott: képes rá, hogy őt ilyen hamar újra felkorbácsolja. Nagyon is készen állt a befogadására, amikor ránehezedett és beléhatolt. Sóhajtva adta meg magát minden érzésnek, amely elárasztotta. Teste sietett a most már ismerős crescendo felé. Felnyitotta a szemét, látta, hogy a férfi az arcába néz, aztán megragadta őt, és még mélyebben belémerül, mint addig, nekiadva magát tökéletesen. És amikor mindkettőjüket elöntötték a hullámok, Erik szája a nevét suttogta, a szeme szerelemről beszélt. A reggelinél találkoztak. Valahányszor összekapcsolódott a szemük, egymásra nevettek, mint a gyerekek, akiknek közös az örömteli titkuk, hogy valami rosszaságot követtek el és megúszták. Erik virradat előtt kísérte vissza a házába, senkivel sem találkoztak. Edna gyanakodva méregette őket, de ők nem vették észre. A többi felnőtt túlságosan levert volt ahhoz, hogy a zuhogó esőn kívül bármire figyeljen. Az eső nagy csapás a tábori nevelőknek, akik arra kényszerülnek, hogy kétszáz izgága gyerekkel a házban töltsék a napot. Hála istennek, a mai napon Walt Disney volt programban. Bemutatnak egy filmet délelőtt, aztán ebédelnek, és még egyet levetítenek délután, a barkácsolóóra után. Erik azzal a könnyedséggel fogadta a műsorváltozást, amivel bármit fogadott volna ma reggel. - Megmutathatom, mit lehet kezdeni egy esős napon. És még nem végeztem egészen a gyerekek dossziéinak átnézésével – magyarázta Ednának. Egy óra múlva a gyerekek mind ott ültek a nagy képernyőjű tv-készülék előtt. Indult a film, sűrű tapsok és lábdobogások között. Erik felállította a kameráját az állványra, de amint beindította, máris kiderült, hogy nem működik. Halkan szitkozódott, szerencsére a Hölgy és a csavargó hangereje miatt a mellette álló Kathleen kivételével senki sem hallotta meg. - Túl nehéz volna megmagyarázni - felelte a lány kérdésére. - Ezek a kamerák olyan speciálisak, hogy ha a legkisebb aprósággal baj van, tovább nem működnek. Tudom, mi a baj, de nincs itt az az alkatrész, amit ki kellene cserélni. - A haját borzolta mérgében, és megint eleresztett egy halk "fenét". - Mit tudsz tenni? - A sötét szobában láthatatlanul az inge ujja alá csúsztatta a kezét, fel egészen a hónaljáig. - Csak egyet: egész nap ágyban maradok veled - kacsintott rá vidáman és sokatmondóan, közel hajolva hozzá. - Komolyan kérdezem. - Én meg komolyan mondom. Parancsolóan megköszörülte a torkát. - A kameráról beszélek. . - Vagy úgy, a kameráról. - Úgy tett, mint aki csak most érti meg. - Hát el kell mennem St. Louisba megcsináltatni. - Erik - súgta elkeseredetten. Megveregette az állát. - Várj itt. Mindjárt visszajövök. - Otthagyta, kisurrant az ajtón. Elveszetten meredt a kavargó, éneklő figurákra, amelyek a filmvásznon nyüzsögtek, de egyáltalán nem tudta méltányolni a rajzfilm szellemességét, ha arra gondolt, hogy Erik nélkül kell eltöltenie a napot. A férfi visszajött, a léptei könnyedek voltak, a válla és a haja alaposan megázott. - Felhívtam a Fort Smith-i repülőteret. Van ma gépük St. Louisba és vissza. Ha most rögtön elindulunk, elérhetem a kettőharmincas gépet, elintézem a dolgom, és estére vissza is érek. Felhívtam a műszerészeket a televíziós állomáson. Beszerzik az alkatrészt, amelyre szükségem van, mire odaérek, náluk lesz. - Egész nap nem leszel itt - nyűgösködött. - És te velem leszel. Legalábbis egy ideig. - Az ujját a lány szájára tapasztotta, látva a
feltoduló kérdéseket. - Megkértem Ednát, hogy elvihess engem Fort Smith-be. Azt mondta, úgyis esik az eső, tud téged nélkülözni. Persze csak ha nem bánod, hogy Fort Smith-ben kell töltened az időt, amíg ma este vissza nem érek. - Dehogyis bánom, Erik. Majd elmegyek moziba, vagy vásárolok valamit. És egész idő alatt együtt leszünk az autóban. – Gondolkodás nélkül átölelte a derekát, az arcát a vizes inge elejébe temette. - Vigyázz - suttogta kibontakozva. - Mindjárt nem köti úgy le a figyelmüket a mozi, ha mi érdekesebb látványosságot nyújtunk, és ráadásul, sietnünk kell. Negyedóra múlva érted megyek a házhoz. Rendben van? - Rendben - felelte örömmel. Amikor megszólalt az autóduda a megbeszélt időben, Kathleen kiszaladt a furgonhoz. Szűk farmernadrágot viselt, zöld selyem blúzt és átlátszó műanyag esőköpenyt. - Mindig ilyen szenzációsan öltözöl? - kérdezte, odahajolt és szájon csókolta. Röpke, futó csóknak szánta, de végül is ugyanolyan szenvedélyes lett, mint az összes többi. Szájuk a legenyhébb érintésre csillapíthatatlan éhséggel vágyott a másikéra. Amikor végre a levegőből kifogyva szétváltak, Erik felsóhajtott: - Ez lesz életem leghosszabb napja. Kathleen irányította a Fort Smith-i autópálya felé, és Erik olyan gyorsan hajtott, amilyen gyorsan csak lehetett az esőtől síkos úton. Majdnem három óra hosszat tartott az út, Erik éppen hogy elérte a kettőnegyvenhármas gépet St. Louis felé. Átvette félretett jegyét a pénztárnál, és Kathleenhoz fordult: - A tizenegytízkor érkező géppel jövök. Ez majdnem kilenc óra. El tudod foglalni magad ennyi ideig? - Majd a tegnap éjjelen gondolkodom. - Az elég elfoglaltság lesz - vigyorgott, aztán elkomolyodott. - Vigyázz a furgonra. A kamerát magammal viszem, de minden egyéb holmim benne van, kérlek, zárd le, ha elmész. - Úgy vigyázok rá, mint az életemre. - Ilyet ne mondj soha. - Letette a kamerát a repülőtéri váróban mindenfelé szétszórtan álldogáló, türkizkék műanyaggal borított fotelek egyikére, és megfogta a vállát. - A mi életünk most már túl drága ahhoz, hogy kockáztassuk. - Erik, csókolj meg! A férfi türelmetlenül nézett körül a váróban. Kint a nagy síküveg-ablakokon túl már látszott, hogy megérkezett a turbólégcsavaros repülőgép, amellyel indulnia kell. - Gyere - mondta, megfogta a kezét, és betuszkolta egy telefonfülkébe. Összepréselődtek, próbálta behúzni az ajtót. - A pokolba ezzel az ajtóval - motyogta, nem bírta magukra csukni. - Egye meg a fene. Hadd nézzenek! - A tulajdonlás lendületével ölelte magához a lányt. A szájával nyitotta szét az ajkát, nyelve belemélyedt a lágy ajkak közti édes résbe, igazibb beteljesedés ígéretével, majd ha az idő és alkalom lehetővé teszi. Hirtelen eltolta magától. - Jó lesz, ha kimegyünk innen, mielőtt letartóztatnak. – Nevetni próbált, de túlságosan közeli volt az indulás, sehogyan sem akartak elválni egymástól. Már jelezték a gépindulást a hangosbeszélőn, de még néhány értékes percet nyertek, mert a gép üzemanyagot vett fel. - Bolondok vagyunk mind a ketten - suttogta a hajába, amikor utoljára átölelte. - Hiszen néhány óra múlva itt leszek. – Erősen szájon csókolta. - Este találkozunk. - Várlak - mosolygott rá. A férfi áthaladt a biztonsági ellenőrzésen, idegesen figyelte az őr kezét, aki a kameráját vizsgálgatta. Még egy csókot intett Kathleennek, és futott a guruló lépcső felé, amelyet a várakozó repülőgép törzsének támasztottak. Felkapaszkodás közben levette a kamerát a válláról, óvatosan fél karjára fektette, a másikkal integetett Kathleennek, aki az ablak mögött
állt; a kísérőket idáig engedték. Ezután Erik eltűnt a szeme elől. Egy gombóc emelkedett a torkába, türelmetlenül visszanyelte. Mi baja is van? Hiszen este találkoznak. Hülye vagyok, szidta magát. Lezárták a gép ajtaját. A lépcső elkarikázott. A repülőgép lassan "eltaxizott" a pálya szélére, és beállt a felszállópályára. Várta, hogy egy éppen beérkezett magánrepülőgép keresztezze a kifutópályát a repülőtéri épület felé. Kathleen az üvegfal mögött hallotta a motorok zúgását, amint a pilóta felpörgeti, felszállásra készen. A pilóta gyorsított, a gép nyílegyenesen száguldott a pályán. Kathleen már éppen indulni készült, amikor a szemébe tűnt az egymotoros gép, amely rátért a futópályáról elvezető sávra. A nedves burkolaton megcsúszott, őrületesen megpördült, és Kathleen irtózva látta, hogy visszafarol a kifutóra, egyenesen az induló nagy gép pályájára. Nem tudta, hogy a nedvesség a tenyerében vér, amely halálosan összeszorított ökléből serked, ahol a körme bevágott a puha húsba. Csak azt tudta, hogy a két gép óhatatlanul összeütközik ott a szeme előtt. - Ne! - sikoltotta az összecsapódás pillanatában. A kisebb gép belerohant a nagy gép orrába, és azonnal lángba borult, szemük láttára semmisült meg. - Ne! - sikoltotta újra, a várakozás egy végtelen pillanatában. Azután dörgés rázta meg a földet és szaggatta szét az ő világát: Erik jetje vakító fényben felrobbant.
Nyolcadik fejezet Kathleen nekirontott az üvegajtónak, és amikor az nem akart nyílni, őrjöngve verte ököllel; észre sem vette, hogy megsebesült. Magánkívül, szünet nélkül sikoltozott, a körmei letörtek a hiábavaló erőlködésben, hogy felfeszítse az automatikusan működő ajtót. A repülőtéren elszabadult a pokol. Sivítottak a szirénák, az emberek az ajtókhoz és ablakokhoz özönlöttek, hogy lássák az eléjük táruló vérfürdőt. A pénztárosok otthagytak mindent. Kathleen átverekedte magát a bámészkodókon, a szemében vad, kétségbeesett lángok égtek. Kirohant a főkapun, megkerülte az épület nyugati szárnyát, meg-megcsúszott a sáros agyagon. A repülőteret magas, a ciklonok ellen védő kerítés vette körül, láthatólag sehol sem nyílt rajta kapu. Kathleen minden óvatosságról megfeledkezve kezdett átkapaszkodni a kerítésen. A kezét felsebezte az éles fém, a ruháját megszaggatta a tüskés drót, de tovább mászott, amíg a kerítés tetejére nem ért. Leugrott a túloldalon a földre. Tenyerét, térdét felhorzsolta a durva beton, ahová esett. Rohant a lángoló roncs és a fojtogató, fekete füstoszlop felé. Olyan, akár egy halottégető máglya. "Nem, nem, élnie kell!" - hajtogatta futtában. Addigra már tűzoltó- és mentőautók vették körül a repülőgépet. A kisebbik gépet alig lehetett felismerni. Nem kétséges, mi lett a pilóta és az utasok sorsa. A nagy gépnek csak az eleje égett, a tűzoltók derekasan harcoltak a gyilkos lángok ellen. - Hé, hölgyem, megbolondult? - Kathleent hátulról megragadták és földre rántották. Egyáltalán, hogyan került ide? Menjen a pokolba, el az utunkból! A tűzoltó arca füstös és elszánt volt. A hivatásának megfelelő sárga köpenyt és kalapot viselt. Amit mondott, helytálló volt. Nem szabad akadályoznia őket, amikor Erik életét akarják megmenteni. Nem hajlandó arra gondolni, hogy talán nincs már mit menteni. Kathleen feltápászkodott és arrébb ment, közben nézte, amint a tűzoltók a lángok oltásán dolgoztak, és a mentőosztagok kiemelték az utasokat a gép farán levő vészkijáraton. Egyre növekvő rémülettel figyelte, ahogy óvatosan hozzák elő az utasokat. Volt, aki saját erejéből ki tudott mászni, másoknak segítség kellett. A legtöbben véreztek, némelyek eszméletlenül feküdtek, némelyek holtan. Ezekről Kathleen elfordította a szemét. Erik nem halhatott meg. Tudta, hogy nem halt meg. Felfigyelt egy utasra, akit éppen most emelnek ki. Látszott, hogy súlyos, két izmos ember erőlködve hozta elő, és szállította le a jetből. Kathleen szíve egyre gyorsabban vert, bár úgy érezte, ez lehetetlen! Aztán meglátta a fényes szőke hajat, véresen is ugyanúgy ragyogott a szürke világításban, mint mindig. - Erik! - A név a tüdejéből szakadt ki, rohant az emberek után, akik felfektették a hordágyra; és gyorsan indultak vele egy várakozó mentőautóhoz. - Várjanak! - kiáltott, amikor kezdték betolni a hordágyat a mentőautóba. Levegő után kapkodva érte utol őket. - Meg... meg... Én... - Nem halt meg - mondta sietve a mentőorvos. - Az igazat megvallva, nem láttam mást, csak egy nagy ütést a fején. Most, kérem, engedjen, hadd vigyük a kórházba. - De a... de a... - a hordozható oxigénpalackra mutogatott, amely Erik orrát takarta. - Oxigént kap. Tele a tüdeje füsttel. Most kérem... - Magukkal megyek - mondta Kathleen elszántan. Lenézett Erik viaszszínű, csöndes, nagyon is csöndes arcára. - Szó sem lehet róla. - A másik mentős most először szólalt meg. - Itt vannak a sebesültek, akik orvosi ellátásra várnak. Menjen az útból! Engedelmesen hátralépett, hagyta, hogy elhelyezzék Eriket a mentőautó végében. Az
egyik ember felkapaszkodott a hordágy mögé, becsapta az ajtót, így már nem látott semmit. És ha láthatatlan belső sérülései vannak? Belső vérzése? Agyvérzése? A mentőautó motorját bekapcsolták, Kathleen odaugrott a sofőr ajtajához és megverte az ablakot. - Hová viszik? - kiáltott be. - A St. Edward's kórházba - kiáltott vissza a mentős amint elhajtottak mellette. - Kövesse a szirénázást. A St. Edward's kórház autón alig ötpercnyire volt a repülőtértől. Kathleen követte a vijjogó mentőautókat borzalmas rakományukkal, be a modern egészségügyi központ mentőbejáratához. Figyelte azt a mentőautót, amely Eriket szállította: begurult a fedett kocsibehajtón. Lerakták a hordágyakat. Kathleen leállította a furgont, automatikusan lezárta, ahogyan Erik utasította, és bizonytalan léptekkel ment a felhajtón az ajtóig. Abban a pillanatban, hogy berontott az ajtón, tolták át Eriket a kerekes hordágyon az egyik kezelőbe; egy csoport egészségügyis követte. Megnyugvással látta, hogy a kórháznak van ilyen balesetekhez megfelelő katasztrófaszemélyzete. Tudta, fölösleges próbálkoznia, úgysem mehet Erik után, így idegesen leült egy kényelmetlen székre a fakó, rideg várószobában. Imádkozott. Biztosra vette, hogy a St. Edward's-ban van valahol egy kápolna, de mégsem kívánkozott oda enyhülést keresni. A lehető legközelebb akart maradni Erikhez. Hite mindig is mély és megingathatatlan volt, életében sokszor talált benne támaszt. Ez a mostani is ilyen alkalom, alkuba fogott Istennel Erik életéért, mindent megígért, úgy, ahogyan az emberek krízishelyzetben imádkozni szoktak. A következő néhány óra zavaros ködben telt, a szíve összeszorult, félt. Valahányszor valaki bement a szobába, ahol Erik volt, vagy kijött onnan, Kathleen hozzáugrott, a szeme felvilágosításért könyörgött, de mindannyiszor vagy nyersen félretolták, vagy együttérző pillantást vetettek rá, amit nem tudott mire magyarázni. A legsúlyosabb áldozatok hozzátartozóit behívták a szobákba, sírás és aggodalom dermesztő hangjai hallatszottak ki. Csöngtek a telefonok, vég nélküli menetben jöttek-mentek a kisebb sérülést szenvedettek, liftajtók csapódtak ki-be, orvosok és ápolónők futkostak. Kathleen semmiről sem vett tudomást. Szeme az ajtóra tapadt, amely mögött Erik talán élethalálharcát vívja. Ha csak láthatná, talán a jelenléte változtatna az állapotán. Talán elég erőt önthetne bele, hogy kiszabadítsa a veszedelemből. Amikor úgy érezte, nem bírja tovább, átment a félhold alakú felvételi pulthoz, és hangosan megköszörülte a torkát, hogy magára hívja a nővér figyelmét, aki belemerült egy kórházi fejlap tanulmányozásába. - Tessék? - nézett fel Kathleenre. - Miss... - Kathleen lepillantott a fehér egyenruhára tűzött névkártyára. Helyesbített: - Mrs. Prather. Tudna... lehetne... Mr. Gudjonsen. A repülőtérről hozták be. Tudna mondani nekem valamit, bármit, az állapotáról? Nagyon kérem. - Rokona? - kérdezte Mrs. Prather határozott hangon. Kathleen kísértésbe esett, hogy hazudjon, de nem bírt, és amúgy is sejtette, hogy a sokat tapasztalt Mrs. Prather nem hinne neki. Lenézett a szürke kőpadlóra, halkan, hebegve mondta: - Nem. Mi... mi... - Azt hiszem, értem - mondta a nővér. Kathleen felemelte a fejét, és belenézett a zöldeskék, megenyhülő pillantású szemekbe. Miért, miért nem, ez a smaragdzöld szemű, vörösesbarna hajú, tépett ruhás fiatal nő érzékeny pontra talált Mrs. Prather szívében. – Majd meglátom, mit tehetek. - Csöndes, gumitalpú cipőjén sarkon fordult, elindult, a válla fölött még visszaszólt: - Hozok valami fertőtlenítőt a kezére. Kathleen a kezére pillantott, csak most fedezte fel, hogy sötétvörös a horzsolásoktól, és
több sebből vérzik. A körme helyén véres csonkok. Mikor történhetett ez? Mire újból felnézett, Mrs. Prather már eltűnt. Aggodalommal tele várakozott a pultnál, számolgatta a liftajtó nyitását-csukását. - Köszönöm, jól vagyok - felelte, amikor egy másik nővér megkérdezte, kell-e valami segítség. Végre Mrs. Prather igyekezett át a lengőajtón, a pulthoz jött, átnyújtott Kathleennak egy gézkockát, közepében valami erős szagú, sárga folyadékkal. - Ezzel törölje meg a kezét. Szörnyen fog csípni, de ki kell tisztítani azokat a vágásokat. - Erik? - kérdezte Kathleen kétségbeesetten. - Megröntgenezték, és alaposan megvizsgálták. Nem látják jelét belső vérzésnek vagy csonttörésnek. - Hála istennek! - suttogta Kathleen. Lehunyta a szemét, mert szédülési hullám borította el. - De az eszméletét még nem nyerte vissza - tette hozzá Mrs. Prather. - Még mindig kómában fekszik, és a fején komisz nagy seb van. Több öltéssel varrták össze a fejbőrét. Minél hamarabb magához tér, annál jobb. Kathleen visszafojtotta a kiáltást, amely már majdnem feltört a torkából. - Talán bemehetnék hozzá, szólhatnék hozzá... Mrs. Prather máris rázta a fejét. - Most nem. Sajnálom, de jobbat tesz neki, ha nem megy be. Biztosra veszem, hogy majd ha magához tért és az állapota javul, az orvos be fogja engedni hozzá néhány percre. Addig, sajnos, várnia kell. Kathleen megérintette Mrs. Prather ruhaujját. - Köszönöm - mondta halkan, és visszament az őrhelyére. Sötét este lett, Kathleen észre sem vette. Automatikusan kigyulladtak a lámpák a mentőállomás előtti parkolóban. A forgalmas főútvonalon fényesen világítottak az autók fényszórói és a piros hátsó lámpák. Ő nem hagyta el a posztját. Mrs. Prather sűrűn járt át a csapóajtókon. Valahányszor visszament a pultjához és Kathleenre nézett, csak szomorúan rázogatta a fejét. Nem volt mit beszélni. Tudta, mit kérdez Kathleen. Most már egy ideje eltűnt Mrs. Prather, Kathleen kezdett kissé reménykedni. Az órájára pillantott. Talán hamarosan megjelenik újabb hírrel. Ebben a pillanatban kitárult a külső automatikus ajtó, és berontott rajta egy nő. Kathleen tekintete érthetetlen módon megakadt rajta. Kicsi volt, szőke és rendkívül csinos. Tökéletes vonásait eltorzította az aggodalom, amint a pult felé sietett. Egyenes pamutszoknyát viselt, tökéletesen illett törékeny alakjára. Könnyű pamutblúz rejtette kis, kerek melleit. Tenyerével a magas pultra támaszkodott, felágaskodott az ápolónőhöz, aki éppen most jött felváltani Mrs. Prathert. A nő hangja fátyolozott volt, a szavak egymásba akadva tódultak elő sietségében. - Mrs. Gudjonsen vagyok. Dr. Hamilton hívott ide Erik Gudjonsen miatt. A doktor tud róla, hogy jövök. - Igen, persze; Mrs. Gudjonsen. Menjen be ott. - A tevékeny nővér azok felé a lengőajtók felé irányította a szép nőt, amelyeket Kathleen órák óta lankadatlanul figyelt. Mrs. Gudjonsen elviharzott a pulttól, csinos, gyors lába bevitte a kezelőszobába, az ajtó bezárult mögötte. És ugyanilyen hangosan, ugyanilyen áthatolhatatlanul zárult be egy ajtó Kathleen szívében. Mozdulatlanul ült, attól félt, hogy a legkisebb moccanásra millió szilánkká esik szét ő maga. Forróság öntötte el a fejét, a fülcimpája égett, lángba borult. A tüdeje összepréselődött,
kiszorította a levegőt, nem bírta lenyelni a torkába feltörő epét. Szédült, félt, hogy elájul. A zúgást a fejében biztosan meghallják a közelben ülők, bár úgy tesznek, mintha nyugodtan intéznék a dolgaikat. Hát nem fogják fel, hogy ő, Kathleen Haley most meghal? Szemtanúi lehetnének annak, hogyan hal meg lassan, kínlódva, gyötrődve valakinek a lelke. Ki kell innen jutni, el kell menni! Jól tudta ő, hogy nem kellene követnie Edna jóindulatú tanácsát, mégis megtette, mert hiszen éppen azt tanácsolta, amit ő tenni akart. Megint szeretett, és megint veszített. Volt mersze újból szeretni, de ugyanúgy, ahogyan a szülei elhagyták, Erik is elhagyja. Csakhogy ő addigra nem lesz a közelében, nem ad rá alkalmat. Elmegy, mielőtt ez bekövetkeznék. Óvatosan állt fel, remélve, hogy nem pattan szilánkokra, nem semmisül meg, és odament a pulthoz. Felvett egy ott fekvő üres receptpapírt, ráírta Erik nevét, remegő ujjakkal behúzta a cédulát az autó kulcsának arany karikájába. Odatette a kulcsot a tulajdonos nevével, ahol Mrs. Prather biztosan rátalál. Amikor megfordult, beleütközött egy magas, izmos szőke férfiba, aki a pulthoz igyekezett. Lehajtotta a fejét, nem akarta, hogy lássák a szeméből patakzó könnyeket, amelyek elborították az arcát. Néhány perc múlva jött Mrs. Prather fürge könnyű léptein meglátszott, hogy jó hangulatban van. Az a jóképű Mr. Gudjonsen magához tért, megismerte a bátyját és a sógornőjét, szólt hozzájuk. Aztán érdeklődött valami Kathleen után. Mrs. Prather rögtön tudta, ki az a Kathleen. Az orvos engedélyével azonnal futott, átvágott az előcsarnokon, keresztül a lengőajtón. De mire kitárta az ajtót, és tekintetével végigkutatta a várótermet, addigra az a bájos nő a könnyben úszó smaragdzöld szemével, vörösesbarna hajával, sebesült kezével eltűnt. - Ha tudnák, hogy hol van, megmondanák nekem? - kérdezte Erik. Szúrós tekintete világított mélyre süppedt szemgödréből. Kemény szája és piros karikás szeme körül a fáradtság, a gond és a betegség finom vonalakat rajzolt. - A fenébe is, megmondaná? - csapott öklével a fenyőfa asztalra. - Erik, csillapodj, és ne ordítozz velünk - mondta Bi Dzsi nyugodtan. - Megmondtuk, egyszerűen nem tudjuk, hová tűnt Kathleen, mert tényleg nem is tudjuk. Ugyanúgy aggódunk érte, mint te. Erik válasz helyett nagyot sóhajtott, hangjában a világ minden kétségbeesésével és reménytelenségével. Bevetette magát a karosszékbe, kezébe temette az arcát. Ebben a hónapban már másodszor ment el Mountain View-ba, és könyörgött Harrisonéknak, mondják el, mit tudnak Kathleenről. Mind a kétszer megesküdtek, hogy semmit sem tudnak a hollétéről. Két hétig feküdt abban az átkozott kórházban, képtelen volt rájönni, mi történhetett a lánnyal. Amikor magához tért, és kezdett kérdezősködni utána, az egyik nővér azt mondta, volt itt egy nő, akire ráillik az ő leírása, de elment. Majd beleőrült az aggodalomba. Az orvos nyugtató injekciót írt elő, nehogy rosszabbodjék az állapota. De amikor újra felébredt, még jobban kétségbeejtette saját tehetetlensége és Bob meg Sally leereszkedő nyájassága, közhelyes vigasztalása. - Mondtam már, hogy ez más, nem egyetlen éjszakai hentergés a szalmakazalban, Bob! ordított a bátyjára. - Ördögbe is, nem mehetett el így, egyetlen szó nélkül. Lehet, hogy rablók támadták meg, vagy megölték, vagy megerőszakolták, vagy valami. Ez eszedbe sem jutott? Hé! - Az erek ijesztően dagadtak a halántékán a kötés alatt. Behívták a nővért, hogy erőszakkal adjon neki egy újabb altatóinjekciót, hiába volt minden herkulesi küzdelme, szitkozódása, sértegetése, nem tudta megakadályozni őket; elaltatták. Amikor ismét felébredt, Bob és Sally állt mellette, felborzolt idegekkel, megrettent arccal. - Erik, otthagyta az autókulcsaidat a pultnál, egy cédulával. Nem történhetett semmi
erőszakos dolog. Saját elszántából és nyugodtan ment el. - Bob a feleségére nézett segítségért, de Sally csak a sógorával törődött, akit nagyon kedvelt. - Lehet, hogy... hm... lehet, hogy... félremagyaráztad az érzelmeit - dadogta Bob. - Menjetek innen! Menjetek haza. Vagy akárhová, nem érdekel. Csak hagyjatok magamra - motyogta Erik. Elfordult tőlük, mereven nézett ki az ablakon, azzal a kemény, keserű pillantással, amely a következő hetekben megszabta az arckifejezését. Bármilyen kevéssé igyekezett, mégis meggyógyult. Terrorizálta az ápolónőket, szidta az orvosokat, de meggyógyult. Napról napra enyhült kissé a fejfájása, a fejbőrén a seb eleinte fájt, aztán viszketett, aztán begyógyult, és már nem is látszott. Mikor a közvetlen veszély elmúlt, Bob és Sally hazament. Amint lehetett, visszajöttek érte, hogy hazavigyék St. Louis-i otthonába. Felváltva vezették a furgont, ő hátul ült, töprengve. Naponta felhívta a kórházból a kétségbeesetten aggódó Harrisonékat, és kérdezősködött Kathleenről. Semmit sem mondtak, esküdöztek, hogy nem tudnak semmit. Nem látták Kathleent, amióta azon az esős reggelen vele együtt elment. Bejelentette, hogy amint tud, visszamegy Mountain View-ba. Elolvasta az újságok beszámolóit a repülőgép-szerencsétlenségről, és tudta, szerencséje volt, hogy életben maradt. Tizenegy utasnak és a pilótáknak nem volt ekkora szerencséjük. Néha mégis elcsodálkozott, ugyan miért tartja magát szerencsésnek: Kathleen nélkül... Miért tűnt el nyomtalanul? Amikor elment, még nem is tudhatta, mennyire sérült ő meg, és hogy teljes épségben meggyógyulhat. Valami elől menekült, de mi elől? Néhány reményvesztett hetet töltött St. Louisban, amíg összeszedte magát, aztán Mountain View-ban megkezdte a keresést. Harrisonék esküdöztek, hogy semmit sem hallottak Kathleenről, csak egy kézzel írt cédulát kaptak, amelyen az atlantai lakáscíme szerepelt feladóként. Erik elolvasta az üzenetet. Nem tartalmazott mást, mint hogy jól van, és majd később jelentkezik a házaspárnál. Kérte, ne aggódjanak érte, bocsánatukat kérte, amiért a nyár közepén cserbenhagyta őket. Ennyi volt az egész. Most, a második eredménytelen útján Mountain View-ba, ahol a fák már kezdték felölteni őszi színeiket, Edna rángatta vissza a komor jelenbe. - Mondja el újra, mit talált Atlantában - kérte. A férfi felsóhajtott, kiegyenesedett a karosszékben. - Mindjárt a baleset után megjelent ott. Felmondta a lakását, kifizette a számláit, összecsomagolt és elment. Nem hagyta meg az új címét. Kerestem a Mason's áruházban. Tudták, hogy már nem dolgozik ott? - Nem tudtuk - felelték egyszerre, ijedten. - A nyár elején felmondott. Pedig valahányszor beszélgettünk a munkájáról; úgy tett, mintha ősszel visszamenne. - Szerette a munkáját, Erik. Miért hagyta volna ott? - Meg kellett vesztegetnem az egyik eladólányt egy ebédmeghívással, hogy ezt megtudjam. Úgy látszik, az egyik férfi alkalmazott oda volt érte. Nős ember. - No, ez mindent megmagyaráz. Kathleen sosem keveredett volna ilyen ügybe nős emberrel - jelentette ki Edna határozottan. Erik durván felhorkant, felállt és az ablakhoz lépett. Amikor megint szembefordult velük, harag áradt testének minden pórusából. - Honnan tudják? Lehet, hogy csak hazug kis kurva, aki mindnyájunkat becsapott. Edna felpattant a szófáról, és fenyegető ujjal támadt Erikre. - Várjunk csak, fiatalember! Ne beszéljen így Kathleenről! Ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy ez nem igaz. Nem tűröm, hogy itt álljon a saját szobámban és rágalmazza. - De hát akkor miért szökött meg, mint egy vétkes vagy rémült gyerek? - kérdezte.
Ednából elszállt a harag, teste szinte megrogyott csalódottságában. A halántékát dörzsölgette, mintha fájna. - Nem tudom - mondta lassan. - Talán valóban csak rémült gyerek - mondta Bi Dzsi nyugodtan, a szófán ülve. - Talán nem tudott szembenézni azzal, hogy te ott fekszel sebesülten, esetleg haldokolva, nem bírta megkockáztatni, nem bírta ki azt a gondolatot, hogy elveszíthet téged. Azt hiszem, nyugodtan feltételezhetem, hogy erősen kötődött hozzád. - Bi Dzsi összehúzott szemmel várta Erik vallomását, de mikor az nem jött, tovább folytatta: - Biztos vagyok benne, hogy így történt. Veszedelmes precedenst alkotott magának, menekült a balsors elől. De egyszer majd szembe kell néznie egy problémával, s az nem lesz könnyű. Nem készítette fel rá magát. Erik mintha egy percig gondolkodott volna azon, amit hallott, de azután az arckifejezése megint áthatolhatatlan álarc mögé rejtőzött. - Nos, akármi volt is az oka, megszökött tőlem, megszökött maguktól, és világosan kifejezte, hogy nem óhajtja, hogy megtaláljuk. - Elvette ócska vászon zubbonyát a szék támlájáról, és az ajtóhoz ment. - Életemből két hónapot fordítottam a keresésére, többet nem szándékozom erre fordítani. Majd értesítem magukat, mikor leadják a tévében a táborról szóló műsort. Köszönöm a segítségüket. – Szavai kemények voltak; kurták, és Edna szerint erőltetettek. A zord határozottság mögött kimondhatatlanul fájdalmas csalódottság érződött. Benyomását bizonyítva látta, amikor az ablakból figyelte Eriket. Lement a Dodge teherautóhoz, beszállt, becsapta az ajtaját. Feje végső kétségbeesésében ráborult a kormánykerékre. Lassan szedte össze magát annyira, hogy megfordítsa a kulcsot, és beindítsa a motort.
Kilencedik fejezet Kathleen egy előkelő hölgy mozdulatával húzta le keresztbevetett lábán a szoknyát; amely kissé a térde fölé csúszott. A középkorú titkárnő elmosolyodott. Micsoda csinos lány - gondolta magában. Kathleen viszonozta a mosolyt. A hivatástudattól áthatott nő példaképe volt, amint ott ült a gyönyörűen dekorált külső irodahelyiségben, és várta, hogy bemehessen megismerkedni Mr. Seth Kirchoff-fal, a San Franciscó-i Kirchoff luxusdivatház tulajdonosával. Nyugodt külseje meghazudtolta a belsejében dúló vihart. Senki sem sejthette, hogy a gyomra reszket a félelemtől. Olyan nagyon szüksége van erre az állásra! És nemcsak a pénz miatt. Szüksége van a munkára, hogy helyreállíthassa józan eszét, lelki egyensúlyát. Mindkettő felborult, amióta az arkansasi kórház várótermében ülve látta Erik feleségét berontani hozzá. Öntudatlanul összerándította a szemét; hiába erőlködött, hogy kiszorítsa azt a fájdalmat, amelyet a látvány emléke okozott. Rögtön újra felnézett, egy pillantást vetett a titkárnőre, remélve, hogy az asszony nem látta meg pillanatnyi elgyöngülését. Nem látta meg. Az íróasztala mögötti kartotékrendező fölé hajolt. Várható lett volna, hogy két hónap elteltével csitul a lelki gyötrelme, a fájdalomból csak tompa emlékeztető marad, csakhogy az emlék szüntelenül vele volt, nyitott, még mindig friss és véres tátongó sebként. Kathleen a széles panorámaablak felé fordult, bámulta San Francisco sziluettjét. Felismerte a Transamerica épületét, és messze hátul a kikötőt, amely óriási zafírként tündöklött a ragyogó napfényben. Hogyan is lehetett ilyen naiv? Hogy lehet, hogy fel sem merült benne a gondolat, hátha nős? Egyetlenegyszer sem jutott az eszébe. Annyira megszédítette a férfi, annyira fogva tartotta mágneses vonzása, hogy nem is próbált a felszín mögé látni. A látszat, hogy szereti őt, tisztára színlelés volt. A szégyen és megalázottság könnyei homályosították el Kathleen szemét valahányszor arra gondolt, milyen hevesen reagált fizikailag és érzelmileg is, a férfi viselkedésére. Nagyon is gyakorlottnak tűnt Erik, és ő túlságosan engedékeny volt. A szerelmi kapcsolat, amelyet oly szentnek hitt, amíg osztoztak benne, most annál jobban sértette és kínozta. Amikor meghallotta a kórházban, hogy a csinos nő Mrs. Gudjonsenként mutatkozik be, és a név erejével jogot szerez arra, hogy Erik ágya mellett álljon, megkapja azokat a felvilágosításokat, amelyeket őtőle megtagadtak, akkor menekülni akart, rohanni, amíg össze nem esik, aztán lesiklani a világ végén, ahol elnyeli a végső feledés. És elmenekült. Visszament a repülőtérre, ott várt egész éjjel, amíg a roncseltakarítók elhordták a szerencsétlenség maradványait, és üzemképessé tették a terepet. Aztán felszállt az első, a keleti part felé induló gépre, és visszatért Atlantába. Kathleen Haley néhány perc leforgása alatt felnőtté vált. Azelőtt azt hitte, érett nőnek tekintheti magát, aki bölcsen szemléli a világ dolgait, ismeri a lelki fájdalmat, a szenvedést. Micsoda bolond is volt! Erik megfosztotta az ártatlanságától, többféleképpen, nemcsak azzal, hogy elvette a szüzességét. Bemutatta neki, milyen önző tud lenni egy férfi. David Ross műkedvelő volt Erik Gudjonsenhoz képest. Kathleen nem tudta, hogy létezhet ilyen tudatos csábítás. Most már tudja. Soha többé nem sétál bele ennyire vakon hasonló kelepcébe. Az a fiatal nő, aki ő volt, nincs többé. A helyébe egy zúzott kezű és zúzott szívű nő lépett. Mindkét zúzódás csak sokára fog begyógyulni. Napról napra, több napon át, megvette a Little Rock című újságot, mohón olvasta a szerencsétlenségről szóló beszámolókat. Lelke könnyítésére felhívta a kórházat, azt mondták, Erik szépen javul, és nemsokára kiengedik. Megkérdezték, kapcsolják-e a szobáját, vagy hagy-e üzenetet, de mindkét ajánlatot elutasította.
A legsürgősebb teendőinek listáján az szerepelt legfelül, hogy le kell zárnia életének ezt a szakaszát. Ha kiradírozhatta volna az életéből, megteszi, csakhogy ez nem ment. Egyetlen reménye, hogy maga mögött hagyhatja az egész ügyet, tanulóidőnek tekinti, drágán szerzett tapasztalatnak. Újra akart kezdeni mindent, más helyen, más emberként, ezért kiürítette a lakását, és beköltözött egy olcsó szállodába, amíg elhatározásra nem jut. Heteken át nem történt semmi. Elolvasta az apróhirdetéseket az ország bármely tájáról származó minden lapban, amit csak megkaphatott az atlantai újságárusoknál. Álláskereső leveleket írt minden nagyobb áruháznak az egész országban, de ha kapott egyáltalán választ, az mindig udvarias és személytelen elutasítás volt. Eközben a bankszámlája ugyanúgy apadt, mint az önbizalma, amely még nem tért magához a halálos csapásból. Ekkor talált rá egy újabb hirdetésre az egyik kereskedelmi lapban. Nem volt sem név, sem telefonszám, csak egy postafiókszám, ahová az életrajzot kellett küldeni. A hirdetés szerint többféle álláslehetőség kínálkozik, de nem határozták meg, hogy mifélék. Gépiesen, már nem is reménykedve, elküldte a kért információkat, bár tudta, hogy vaktában lövöldöz. Meglepetésére néhány napon belül válasz érkezett. Ha még érdekli a divatbeszerzői állás, hívja fel az alábbi telefonszámot, és beszéljen meg egy találkozást. Hogy még érdekli-e? Gyorsan megvizsgálta a bankszámláját, és megállapította, hogy ha szerényen él, megkockáztathat egy utazást Kaliforniába. - Ms. Haley! A nyugodt, magabiztos titkárnő szólította, felriadt ábrándozásából. A belső irodából most lépett ki egy másik nő, sikkesen, karcsún, divatosan öltözve. Míg az ajtó felé tartott, végigmérte Kathleent számító, ravasz pillantással. Ő is az állásért jelentkezett. - Mr. Kirchoff szeretné önt látni - mondta a titkárnő barátságosan. - Sajnálom, hogy várnia kellett. - Nem baj. Reszkető térdekkel indult a komor ajtó felé. Belépett. Miért ilyen ideges? Ez nem méltó hozzá. Általában olyan magabiztos. Lehet, hogy ez is Erik Gudjonsen öröksége? Ez a kevéssé jellemző bizonytalankodás, elfogódottság? Elszántan söpörte félre alsóbbrendűségi érzéseit, feltartotta az állát, úgy ment végig a drága, mélykék szőnyegen, a félelmetesen nagy íróasztalhoz. Az íróasztalnál ülő férfi szórakozottan pillantott fel rá, de aztán, mint aki későn kapcsol, hosszan, elismerően visszanézett rá sötét szemével. - Ms. Kathleen Haley? - kérdezte dallamos hangján. - Igen - felelte mosolyogva - Kérem, üljön le. Seth Kirchoff vagyok. - Nem állt fel, de nyújtotta szépen gondozott kezét az íróasztalon keresztül. Kezetfogtak. - Köszönöm, Mr. Kirchoff - mondta leültében. - Örülök, hogy megismerhetem. - Elveszett önbizalma kezdett visszatérni. Tudta, hogy a külseje pontosan megfelel a jó ízlésű, szakismerettel rendelkező divatbeszerzőnek. Vászonkosztümje az évszaknak megfelelően pillekönnyű volt, míg óarany színe az évszak végét jelezte. A hatos méretű sima szoknya tökéletesen állt az alakján. A rövid kabátka anyaga ropogós volt, de nőiessé lágyította a krémszínű kreppblúz. A barna papucscipővel és a hozzá illő táskával ő ajándékozta meg magát, jó drágán vette Guccinál egy tavalyi New York-i útján. A fülében lógó aranykarika pontosan annyi ékszer volt, sem több, sem kevesebb, mint amennyi ide illett. Sötét vörösbarna haját, amelynek a színét a kosztüm még kiemelte, laza kontyba fogta össze a tarkóján, de a konty komolyságát enyhítették azok a kis tincsek, amelyek az arca körül táncoltak. Művészien készítette ki az arcát, a gondosan összeválogatott színek illettek a ruhájához és a saját színeihez is. Nézte az íróasztal mögött ülő férfit, felfigyelt kellemes vonásaira. Sötét, hullámos haját szorosan lesimította jó formájú koponyájára. Átszellemülten volt jóképű, nem olyan
robosztusan férfias, mint... Elég! - parancsolt magára Kathleen, - és tovább figyelte Mr. Kirchoffot: Érzékeny, lágy száj. Hosszú, keskeny orr, formája szépen harmonizál az arcával. De nem a csinossága keltette fel a figyelmét, hanem a szeme. Csokoládébarna szeme volt, mély, sötét, de nem titokzatos, eltérően a legtöbb sötét szemtől. Nyílt szem, meleg, őszinte és... mit is fejez ki? Együttérzést? Kathleen szeme lesiklott a jól formált állra, a széles vállakra. És akkor meghűlt benne a vér. Azt várta, hogy hivatalához méltó hatalmas, bőrrel bevont karosszékben ül Mr. Kirchoff, de ehelyett oda nem illő krómtámlát látott meg. Mr. Kirchoff kerekes kocsiban ült. Leghőbb vágya ebben a pillanatban az volt, bár ne látszana meg rajta a megdöbbenése. De meglátszott. - Elég rémisztő, amikor először fedezi fel az ember, igaz? - kérdezte Mr. Kirchoff, lepillantva széke karfájára. - De ha egyszer megszokta az ember, már nem olyan rossz. Ráemelte lenyűgöző tekintetét és mosolygott. - Nem találom rémisztőnek - felelte Kathleen őszintén. – Csak éppen váratlanul ért. Megnyerően mosolygott. - Már sokszor gondoltam rá, hogy kiteszek egy cédulát az ajtómra: Vigyázat! Bent egy tolószékes ember van! Kathleen önkéntelenül felnevetett. - Egy csomó unalmas beszélgetést megtakaríthatna így magának. - Talán igen. Meg is kellene tennem. - Mosolyogva, nyílt elismeréssel néztek egymásra. Nem szeretnék szánalmat kelteni, mégis elmondom, hogy az egyetemi diplomám elnyerése estéjén autóbaleset ért. Három évfolyamtársam meghalt, én életben maradtam, de a hátam eltört, és deréktól lefelé megbénultam. - Szerencséje volt. Az állát az öklére ejtette, könyökével széke karfájára támaszkodott. - Szokatlan válasz ez, Ms. Haley. A legtöbben azt mondanák: "Jaj, de szomorú", vagy valami hasonlót. Az évek során rendszerbe foglaltam az emberek reagálását a nyomorékságomra. Vagy sajnálkozásnak adnak kifejezést, vagy zavarba jönnek és nem néznek a szemembe, vagy úgy tesznek, mintha egyáltalán nem vennék észre, mintha azt hinnék, ha nem látják, akkor meg is szűnik. Maga egyiket sem tette. Tetszik nekem, Ms. Haley. A lány mosolygott. - Azt hiszem, ön is tetszik nekem. A férfi szívélyesen nevetett. - Kér kávét? - A választ be sem várva, megnyomott egy gombot az íróasztalán. A titkárnő pillanatokon belül ott állt. - Ms. Haley, ez Mrs. Larchmont. Ragaszkodik hozzá, hogy így nevezzem; a barátságunk ellenére. - Nem akarom, hogy bárki forró szerelmi viszonnyal gyanúsítgasson bennünket - felelte Mrs. Larchmont. Claixe Larchmont ötvenes éveinek elején járó hölgy volt. Kathleen jól mérte fel, úgy látta, egy igazgató nem is álmodhat jobbat, ha jó megjelenésű és jól működő segítségre van szüksége. Látható volt, hogy ezek ketten kölcsönösen kedvelik egymást, és a kapcsolatuk elég szilárd ahhoz, hogy még tréfálkozhassanak is. A titkárnő Kathleenhez fordult: - Te nevezhetsz engem Claire-nek. Seth újra megkérdezte: - Ms. Haley, kér kávét? - Igen, tejjel kérem - fordult Claire-hez. - És én - kezdett bele Seth, de Claire félbeszakította és indult kifelé az irodából:
- Tudom, hogy mit kér, Mr. Kirchoff. - Hát nem megfizethetetlen? - kérdezte Seth Kathleent. - Úgy látszik, önök ketten jól együtt dolgoznak. - Bizony, így van. - Aztán összekulcsolta a kezét az íróasztal fölött: - Most hát elmondom, kit keresek. Belefogott az áruház rövid történetébe, amelyet az 1920-as években a nagyapja alapított. A cégnek sikerült átvészelnie a nagy depresszió és a második világháború éveit. A háború után Seth apja vette át az üzleti irányítást, megnövelte a forgalmat és a hasznot. Három éve halt meg. - Azt gondolhatná az ember, hogy az üzletet, természetesen, én veszem át, de apám végrendeletében úgy intézkedett, hogy a hatalom gyeplői a nagybátyám kezébe kerüljenek. Tudta, apám azt hitte, hogy ha testem egy része béna, béna az agyam is. Sohasem bocsátotta meg teljesen, hogy elnyomorodtam. Seth hangjában nem keserűség bujkált, csak mélységes szomorúság. - Nos, a nagybátyám tavaly váratlanul meghalt, és én jóformán erőszakkal elfoglaltam az irodát. Szünetet tartott az elbeszélésben, amíg átvette Claire-től az ezüsttálcát. Porceláncsészék és egy kancsó kávé állt rajta. Claire kitöltötte és felszolgálta a kávét, aztán visszavonult, egyedül hagyva őket. - Ms. Haley, a Kirchoff cégben megvan minden lehetőség arra, hogy fontos névvé váljék a San Franciscó-i divatvilágban, de eddig szűk látókörű öregemberek kezében volt, beleértve az apámat is. Kortyintott a kávéjából, aztán folytatta. - Amikor átvettem a vezetést, hullani kezdtek a fejek, persze, képletesen. - Mosolygott. Kathleent teljesen elbűvölte Seth férfibája. - Nem volt könnyű dolog, hiszen néhányan azok közül, akiknek felmondtam, már húsz éve vagy még régebben itt dolgoztak; de hiába, elkerülhetetlen volt. Mindegyik osztály vezetőjének elegendő időt adtam arra, hogy átszervezze az osztályát. Ha ezt nem tette meg, ki kellett rúgni. Bocsásson meg. - Kis szünet után megkérdezte: - Inna még egy kávét, Ms. Haley? - Nem, köszönöm - és visszatette a csészéjét a tálcára. - Most érek el ennek a beszélgetésnek a céljához; Ms. Haley. Biztosan nem érti, hová vezet mindez. - Érdekes volt, Mr. Kirchoff. A férfi megnyomott egy kart, amely a széke motorját indította be. Körbekormányozta az íróasztal mellett, Kathleen székéig. Törzse és lába hosszáról ítélve magas ember lehetett a baleset előtt. - Keresek valakit, aki áruházam minden divatárujának a beszerzését koordinálja. Egy titkot is elárulok. Az év végére elkészül két további boltunk. Karácsonykor már három Kirchoff-áruház működik az Öböl környékén. - Remek! - kiáltott fel Kathleen elismerően. - Én is azt hiszem. De azt akarom, hogy a bővítéssel egyidejűleg új profilunk is kialakuljon. Évek óta egy bizonyos vásárlóréteget céloztunk meg. Az olyan nőket, akik évente négy-nyolc ruhát vásárolnak, nagyon konzervatívak, és gondolnak a pénztárcájukra. Az ízlésük régimódi. Képzeletük nulla. - Jól ismerem ezt a fajta vevőt. Minden divatkereskedő réme. A férfi nevetett. - Ezért kell modernizálni a profilunkat. Azt akarom, hogy megváltozzék a Kirchoff vevőköre. Olyan vevőket akarok, akik szezononként, nem pedig évenként vesznek négy vagy hat komplét. A vevő legyen elegáns, érdekelje a divat, legyen bátor és kezdeményező. Mindent megmozgat és felráz. Aktívan részt vesz közügyekben, vagy hivatása van. Lehetőleg
mind a kettő. És mindkét alkalomhoz megfelelően öltözködik. A gyerekeit is olyan pompásan járatja, mint saját magát. - Tyűha! Alapos piackutatást végzett. - Hát igen. Egy korszerű fiatallány-osztályt akarok, amely mindennel foglalkozik, a szexi fehérneműtől az első bálos hosszú ruhájáig. Széles körű tinédzserosztályt akarok, amely végigviszi a mama kis kedvencét az első szoktató melltartótól a nyoszolyólányruhákig. Kathleennek járt az agya. - Árhatárok? - A drágától a nagyon drágáig. - Kiegészítő kellékek? - Mindenből csak a legjobb. Ha a vevő háromszázötven dolláros övet kíván a selyem estélyi ruhájához, tudnia kell, hogy Kirchoffnál széles választékot talál ilyenekből. - Férfi- és gyerekholmi? - Azokra az osztályokra már felvettem beszerzőket, de a maga feladata lenne, hogy ellenőrizze a rendeléseiket, és megbizonyosodjék róla, hogy lépést tartanak a női osztállyal. - Hazai tervezőknél akar maradni? Seth összeráncolta a homlokát, gondolkodott. - Nem kizárólag, de szívesebben vásárolok New York-i árut, mint európait. Gondolom, a jenki büszkeségem... - Mennyi a bevásárlási kerete? - Egyelőre korlátlan. Mindenképpen belevágunk. Egy álom valóra válik. Kathleen önkéntelenül rágni kezdte alsó ajkát, elképzelve, hogy mi mindent tudna kezdeni ilyen korlátlan felhatalmazással. - Mikor tudna beállni? Olyan hirtelen hangzott el a kérdés, hogy Kathleen meglepetésében felszökött, ragyogó, nagy szemét Seth-re vetette. - Hogyan?... Tehát... úgy érti, hogy... én? - Igen, megkapja az állást. Ha akarja. A fizetése negyvenezer dollár egy évre, ehhez jönnek az eladási prémiumok és az alkalmazottaknak járó kedvezmények. Megfelel? Hogy megfelel-e? Nem tudott mit válaszolni. - Mr. Kirchoff, biztos benne? Úgy értem, persze, el akarom vállalni, de nem akar megnézni másokat is? Talán várnia kellene... - Nem, Ms. Haley. Abban a pillanatban, amikor belépett az ajtón, tudtam, hogy magát keresem. Ki nem állhatom azokat a nőket, akik színpadiasan berontanak ide, elszavalják fantasztikus ötleteiket, és nem hallgatják meg, amit én mondok. Maga jól tud hallgatni. Van stilusa és gyakorlata. Ezt állapítottam meg az öltözködéséből és a beküldött önéletrajzából. Az ízlése tökéletes. És, ami még nagyon fontos nekem, rendkívül nőies. Azt akarom, hogy a vásárlóim olyannak akarjanak látszani, mint maga, Ms. Haley: öntudatos, mégis lágy, független, mégis teljes nőnek. A lány elpirult a vizsgáló tekintet alatt. - Örömmel fogadom el az ajánlatát, Mr. Kirchoff. És ami a kérdését illeti, azonnal beállhatok. Vagy legalábbis, amint találok egy helyet, ahol lakhatom, és elhozattam a holmimat Atlantából. - Nagyon helyes. Lássuk csak - nézett bele az íróasztalon álló naptárába. - Tizenhatodika, hétfő. Így lesz tíz napja. Ha többre van szüksége, szóljon. - Köszönöm. Ez több a kelleténél. Alig várom, hogy megkezdhessem a munkát. - Jól van - mosolygott rá melegen. A lány kezet nyújtott, a férfi szívélyesen megrázta. A kézfogása erős és kellemes volt. - Köszönöm, Mr. Kirchoff. Nem fog csalódni bennem. - Ettől nem tartok. Csak arra kérem, hagyja ezt a Mr. Kirchoffozást, és nevezzen Seth-nek.
- Akkor maga engem Kathleennek. - Kathleen - mondta lágyan, mintha ízlelgetné a nevét. Zavartan állt föl, tudva, hogy a férfinak ülve kell maradnia. De amint haladt az ajtó felé, hallotta maga mögött a kerekes szék motorjának halk zúgását. - Szívesen eltörném újra a hátam, ha attól abban a kiváltságban részesülhetnék, hogy kinyissam magának az ajtót. De így volna szíves... Együtt nevettek fel. Kathleen tartotta az ajtót, amíg kikerekezett rajta, azután ő is kiment. A titkárnő íróasztala mellett sötétszürke öltönyös férfi állt. - Hogyan, George? Már itt az idő? - Itt bizony, Seth. Ebédtalálkozód van a nővéreddel. - George, ismerkedj meg a cég legújabb alkalmazottjával, Ms. Kathleen Haleyvel. - Szóval, felvette? - kiáltott egyet Claire Larchmont meglepetésében az íróasztala mögül. De örülök! - Miért örül? Hátha a maga helyébe vettem fel? - ugratta Seth. - Azt aztán soha - felelte higgadtan. Kedvesen rámosolygott Kathleenre: - Üdvözlöm a fedélzeten, Ms. Haley. - Kathleen - javította ki. Claire rámosolygott, bólintott, aztán visszafordult a számítógéptermináljához. - Kathleen, George is idetartozik. Ő az inasom, sofőröm, gyógykezelőm, ivócimborám és a legjobb barátom. George Martin. - Mr. Martin - ismételte meg Kathleen mosolyogva. - Kérem, nevezzen George-nak, másképpen meg sem hallom a nevem. - Magas, vékony, középkorú férfi volt, csak úgy sugárzott belőle a morális erő és a megbízhatóság. - Akkor most már mindenki keresztnevén szólítja a másikat, kivéve magát, Mrs. Larchmont - mondta Seth. Claire szembefordult vele, a csipkelődés szokás szerint lepergett róla. - Kérem - folytatta -, gondoskodjék az összes bürokratikus hókuszpókuszról, hogy rákerüljön a fizetési listára, biztosítás meg hasonlók. És állítson ki Kathleennek egy ötezer dolláros csekket, költözködési költségeinek fedezésére. Kathleen tiltakozni akart, de Seth megállította. - Így akarom. Ha mi nagy vállalat volnánk, amely költözteti az új ügyvezetőjét, ilyen támogatást kapna. És én már úgy tekintem magát, mint jövendő ügyvezetőt. - Köszönöm - mondta, elképedve mindazon, ami történik vele. Betette a csekket a táskájába, és újból kezet rázott Seth-tel. - Találkozunk tizenhatodikán. - Mindnyájan nagyon várjuk. - Megszorította a kezét, komoly-szomorú mosolygással. Kathleen búcsúzásul Claire és George felé intett. A liftre várva az órájára pillantott, és gratulált magának. Már egy teljes fél órája eszébe sem jutott Erik. Átköltözése San Franciscóba könnyen ment, különösen ahhoz képest, hogy az ország egyik végéből a másikba települt. A Seth-tel folytatott megbeszélés után Kathleen egyenesen egy belvárosi falatozóba ment, újsággal a kezében. Tonhalas szendvicse mellett végigböngészte a lakáshirdetéseket. Némelyiket egy telefonbeszélgetés alapján mindjárt törölhette. Voltak olyanok, ahová csak drága taxizással lehetett eljutni, így tehát nem feleltek meg. Alkonyat után megszállt egy szállodában. Álmatlanul töltötte az éjszakát, a nap eseményeitől kimerülve és felvillanyozva. Másnap reggel rátalált egy lakásra, amelyik jobb volt a reméltnél: Egy régi ház négy lakásának egyike, a bútorzata divatjamúlt, de tiszta és csinos, akár az egész ház. A főbejárathoz csak a lakóknak volt kulcsuk, Kathleen kicsi lakása a földszinten volt. Nem állt másból, mint egy hálószoba-nappali kombinációjából, egy csöppnyi konyhafülkéből és egy kis fürdőszobából, de hát egyelőre nem is kívánt többet. Lefizette a háziúrnak a kért előleget és az első havi bért, aztán megvette a repülőjegyet Atlantába. A délvidéki városba érve eladta a kocsiját egy használtautó-kereskedőnek. Tudta, hogy
így rosszul jár, de az eladással járó időt és fáradságot meg akarta takarítani. Nem akart keresztülautózni az országon. Az itteni lakását bútorozottan bérelte, így kevés olyan saját háztartási felszerelése volt, amitől meg kellett szabadulnia. A legtöbbet odaajándékozta jótékony szervezeteknek. Kevéske személyes holmiját dobozokba csomagolta, hogy a repülőgépre feladhassa. Néhány nap alatt kényelmesen berendezkedett az öbölparti városban. Gyönyörködött ebben az ékszerszerű városban, élvezte a csodálatos klímát, amely ilyenkor ősszel élénkítő, valósággal felpezsdítő volt. Kocogni járt a Golden Gate parkba, nézegetni a Fisherman's Wharfra. Vásárolt egy használt kisautót, részletre, csak némi előleget kellett letennie abból a pénzből, amit Seth "költözési költségekre" adott, és aláírt egy adóslevelet a maradékra. Elindult, térképpel a kezében, próba szerencse felkiáltással, hogy megismerkedjék az új otthona körüli meredek utcákkal. Élvezte a szabadidőt, a lustálkodási alkalmat, de vasárnap este készen állt rá, hogy másnap munkába álljon. "Holnap új életet kezdek", jelentette be a sötétségnek, széthajtható fotelágyán fekve, amely a berendezéshez tartozott. "Néhány nap múlva már emlékezni sem fogok rá." Kihúzta a párnát a feje alól, magához szorította. "Nem fogok rá emlékezni. Nem és nem." Beleszorította arcát a puhaságba, és míg fogadkozott, hogy elfelejti a férfit, az arca élénken eléje tolakodott. A könnyek kicsordultak összepréselt szeme sarkából, látta maga előtt, amint integet neki, mielőtt eltűnik a repülőgép törzsében. - Erik, Erik, hogy tehetted ezt velem? - zokogta. – Hogy tehetted? Vajon eszébe jutok-e? Mit csinál most, ebben a pillanatban? Alszik? Szerelmeskedik szép feleségével? Simogatja csaló kezével, hazudik neki csábító ajkával? Olyan forrón szeretkezik-e a feleségével, mint velem? Az talán hűvösen reagál a szenvedélyére? Talán ezért keres más szeretőt? Magába bolondít egyet. Úgy, mint engem. Kathleen belefúrta szégyentől égő arcát a párnába. Akármilyen féltékeny volt arra a szőke nőre, aki jogosan tartott igényt Erik szerelmére és nevére, heves szánalmat is érzett iránta. Vajon tud-e a hűtlenkedéséről? Vajon Kathleen volt-e az első házasságon kívüli kalandja? Nem, persze hogy nem. Nem tudta volna őt ilyen simán elcsábítani, a bűntudat legkisebb jele nélkül, ha nem szokott volna hozzá. Szerette volna meggyűlölni. Igen gyűlölte! De amint oldalára feküdt, és az önvédelem mozdulatával melléig húzta a térdét, fájóan érezte a férfi kemény; hajlékony testét a hátán. Borzongott ölelésének melege nélkül. Az egyetlen éjszaka, amelyet Erik ágyában töltött, oda juttatta őt, hogy éjszakánként hiányzott az ereje, az, hogy időnként a karja biztonságában ébredhessen fel, hallgassa lélegzetének pompás, ütemes ritmusát. És ezen az éjszakán is, úgy, mint az előzőkön, olyan, a halálnál kegyetlenebb fájdalmat érzett, amely felemészti őt, megöli a lelkét. Másnap korán kelt, bekapott egy szelet száraz kétszersültet, és megivott két csésze kávét, mialatt kikészítette az arcát. Elszántan lerázta magáról a fájdalmat, amely éjszakánként teljesen elborította, és újult lelkesedéssel nézett új munkája elé. Ez majd megmenti őt. Meg kell mentenie! Gondosan választotta ki a ruháját. Fontos, hogy jó legyen az első benyomás az új főnöknél és az új beosztottaknál is. Az angolos szabású sötétkék ruha neves iparművész címkéjét viselte, de ő egy New York-i beszerzőútján mintapéldányként vette meg, a bolti ár alig negyedéért. Kerek, gallér nélküli nyakkivágása volt, baloldalt végig gombolódott, vállától a mellén keresztül a térdéig. Hosszú, egyenes volt az ujja. Ingruhaként lazán lógott, de ő övet tett rá, egy rézszínű bőrövet, amely illett a táskájához és a cipőjéhez. Nem véletlen, hogy a bőr színe majdnem azonos volt a haja színével. Aranytű rögzítette a kasmírsálat a nyakánál. A sál mintázata a sötétkék, rézszín és zöld teljes palettáját felölelte. A fülébe kis aranykarikát akasztott, a haját üzletasszonyhoz illő, ügyes kontyba csavarintotta. Kritikus szemmel ellenőrizte félórás fürdőszobai tartózkodásának eredményét az ajtó
hátára erősített hosszú tükörben, és megállapította, hogy minden lehetőt kihozott magából. Már megbarátkozott San Francisco utcáival, így minimális izgalommal vetette bele magát a csúcsidei forgalomba. Ha kibírta Atlanta hírhedt közlekedési dugóit, akkor már mindent kibír. Megérkezett a felhőkarcoló épületéhez, ahol a cég irodái voltak, és jelentkezett a garázsmesternél. - Igen, asszonyom. Mr. Kirchoff szólt, hogy adjam át ezt önnek. Ragassza a kocsija szélvédőjére, hogy bármikor parkolhasson nálunk. - Köszönöm - mondta, és behajtott a homályos föld alatti garázsba. Felért a tizenkettedik emeletre, belépett Seth irodájába. Ahogy gondolta, Claire Larchmont már az íróasztalánál buzgólkodott. Vidáman intett neki, de tovább beszélt a válla és álla közé szorított telefonkagylóba. - Rendben van. Mr. Kirchoff azt kívánja, hogy délutánra legyenek készen a javaslatok, és kerüljenek hozzá jóváhagyásra. - Letette a kagylót. - Kathleen! Nagy napod van! Izgulsz? Rendben átköltözködtél? Nincs szükséged semmire? Kathleen nevetett. - Az első kérdésre a válaszom: igen, a másodikra is: igen, a harmadikra majd később válaszolok. - Ne haragudj. - Claire jóindulatúan mosolygott. – Seth mondogatja is, hogy olyan a szám, mint a kereplő. - Seth? Azt hittem szigorúan mindig csak Mr. Kirchoff. Claire legyintett. - Csak a bosszantására mondom így. Kathleen nevetve kérdezte: - Bent van? - Még nem. Most folyik a reggeli fizikoterápiája. Hétfőn és csütörtökön Georgezsal tornázik az úszómedencében, ilyenkor egy órával később jönnek. Ms. Kirchoff van bent, a nővére. Azt hiszem, jó volna, ha most megismerkednél vele. Kathleen fürkészve nézte Claire arcát, melyen mintha hirtelen elhervadt volna a szokott lelkendezés. - Nos? - Kathleen kérdően nézett rá. - Majd kiismered te magad - felelte Claire tartózkodóan, és Kathleen méltányolta ezt a tartózkodást: a titkárnő nem akar a főnökeiről mesélni. - Viszek be kávét - mondta Claire, látva, hogy Kathleen megfogja az ajtó kilincsét. Kinyitotta az ajtót, belépett. Rögtön szemébe tűnt az ablaknál álló nő egyenes háta. Behúzta az ajtót, bekattintotta; Ms. Kirchoff nyilván meghallotta, hogy már nincs egyedül. - Claire? - kérdezte, és megperdült papucscipője sarkán. - Ó - csak ennyit szólt, amikor látta, hogy tévedett. - Jó napot, Ms. Kirchoff. Kathleen Haley vagyok. - Kissé közelebb lépett, de valami ismeretlen okból nem nyújtotta kézfogásra a kezét. A nő merev tartása és mellén keresztbe font karja ékesen szóló testbeszéd volt. - Hazel Kirchoff vagyok - viszonozta a bemutatkozást, és úgy biccentett, mint egy feudális földesúr a szolgájának. - Említette a fivérem, hogy felvette magát. Mit lehet erre válaszolni? Kathleennek nem volt mit mondania, ő is fejet hajtott, nagyjából úgy, ahogyan Hazel Kirchoff tette. Kényelmetlen csönd állt be, a két nő méregette egymást, és harci állásba helyezkedett. Hazel Kirchoff alacsony volt, az alakja arányos, de idősebb asszonyra vallott. Nyersselyem kosztümjének a szabása kifogástalan volt, szépen állt rajta. Rövid szőke haját lágy hullámokba fésülte. Öltözetének egyetlen vonása volt túlzó: az ékszerviselése. Mindkét gyűrűsujján két-két gyémántokkal kirakott gyűrűt viselt, csuklóján gyémántos karórát és
három csörgő karperecet. Fülén kis gyémántgombok. Szépen készítette ki az arcát, de a festék nem tudta teljesen eltakarni a szeme és szája körüli vékony pókhálókat. Lényegesen idősebb Seth-nél, gondolta Kathleen, középkorú, már alaposan benne van a korban. Szeme, akár az öccséé, magára vonta a figyelmet. Csakhogy Seth-éből sugárzott az együttérzés és a türelem, míg az ő pillantása hideg és fensőbbséges volt. A színe sem olyan mély csokoládébarna, mint Seth-é, inkább fakószürke, és nem tükröződött benne sem élet, sem ösztönösség: Kifejezéstelen, átható tekintete semmit sem árult el, de mindent látott. Végre megszólalt. - Remélem, a városunk megnyerte a tetszését. - Igen. - Kathleen elmosolyodott. - Kétségkívül más, mint a többi. - Valóban. Erre megint nem volt könnyű válaszolni. Kathleen nem csüggedt, újból próbálkozott. - Örülök, hogy a Kirchoff cégnél dolgozhatom. Seth néhány nagyon vonzó tervét ismertette velem. - A fivérem gyakran tesz és mond dolgokat megfontolatlanul. Ha Hazel Kirchoff jobban ismerte volna Kathleent, most megállapíthatta volna, hogy a szeméből kicsapó zöld tűz figyelmeztet, és azt jelzi, hogy haragja kitörőben van. Kathleen félretett minden óvatosságot, hiába állt új munkaadójával szemben. - Úgy gondolja, az is ilyen megfontolatlan lépés volt, hogy engem alkalmazott? Hazel mosolygott, de az arca örömtelen maradt. - Sok fiatal nő dolgozna szívesen a Kirchoffnál, de maga egészen elbűvölte Seth-t. Otthon lángoló szavakkal ecsetelte a maga külső ismérveit. Tökéletesen írta le. - A szürke szemek végigpásztázták Kathleen alakját, olyan pillantással, mintha valami undorítót látna. - Maga nem az első opportunista, aki kihasználja a fivéremet. Kathleent megdöbbentette az égbekiáltó igazságtalanság. - Semmi ilyet nem tettem. Képesítésem megfelel erre a munkára, és keményen fogok dolgozni a Kirchoff cégnél. Seth igen intelligens, előretekintő ember... - Nyomorék - vágta oda az asszony. - Minduntalan meg kell őt védenem az olyan nőktől, akik rajta akarnak élősködni. - Már szinte belelovalta magát a dühbe, utolsó pillanatban kerülte el a méltatlan kitörést. Teljes magasságában kihúzta magát, és elbocsátó mozdulattal hátat fordított Kathleennek. - Egyébként, semmi sem számít, amit mi mondunk. Gondom lesz rá, hogy ne maradjon nálunk sokáig. Az ilyesfajta nők nem maradnak meg. Mielőtt Kathleen a nyelve hegyére toduló dühödt választ megadta volna, George kitárta az ajtót, és Seth bekerekezett az irodájába. - Úgy! Két kedvenc hölgyem! Látom, már összetalálkoztak.
Tizedik fejezet Hát igen, összetalálkoztak, bár Kathleen szemében ez inkább összecsapásnak tűnt. Az első reggel megadta a hangnemét minden további szembetalálkozásának Hazel Kirchoff-fal. Hazel volt az áruház ügyvezető igazgatója, útjaik sűrűn keresztezték egymást. Valahányszor kettesben maradtak, rosszindulatúan és kellemetlenül viselkedett, de Seth jelenlétében elragadó volt és bűbájos. Kathleen még soha nem találkozott ilyen jellemtelen emberrel, igyekezett minimálisra szorítani az érintkezésüket. Hamarosan kiderült, hogy a legtöbb alkalmazott utálja Hazelt. Mindenkit kritizált, éles nyelvével képes volt a leghűségesebb munkatársakat is könnyekre fakasztani. De ugyanerről a nyelvről csak úgy csöpögött a méz Seth jelenlétében. Mosolygott a fivérére, dicsérte az ötleteit, ugyanazokat, amelyeket hallótávolságon kívül lepocskondiázott. Keményen uralmában tartotta az öccsét. Még George is visszavonult, ha Hazel megjelent és Seth körül sürgött-forgott. A nyomorék férfit gyakran zavarta nővérének szüntelen tüsténkedése; de sohasem szólt volna rá. Azzal a kedvességgel fogadta a nem igényelt segítséget, amely mindenkivel szemben viselkedését jellemezte. Amennyire utálták a nővérét, annyira rajongtak az alkalmazottak Seth-ért. Nehéz szánakozni valakin, aki maga nem szánja magát. Állandóan tréfálkozott a tolószékén, hintónak nevezte. Flörtölt a nőkkel, pajtáskodott a férfiakkal, és elérte, hogy a legfrissebben odakerült alkalmazott is fontos embernek tartsa magát a cégnél. Jól megfizette az embereit, és ezt tudták róla. Cserében szorgalmat várt tőlük, és meg is kapta. Így aztán a Kírchoff-áruház vevői hűségesen visszatértek, és olyan kiszolgálást kaptak, amiből a többi áruház csak tanulhatott. Az első mozgalmas napokat Kathleen és Seth főként az irodában töltötte; átnézték az üzleti könyveket, ellenőrizték az előző beszerző rendeléseit, vagyis hogy mi érkezett már be, és mit várhatnak még az ünnepek előtt. Voltak tűrhető rendelések, de némelyik olyan szörnyű volt, hogy Kathleen és Seth csak sóhajtozott. - Megteszünk minden tőlünk telhetőt. Azt szeretném, ha októberben elutazna New Yorkba, és szíve szerint bevásárolna tavaszra. Akkor lesz az első nagy áttörésünk. - Addig pedig felhívok több nagy divatszalont, ahol vásárolni szoktam, és megkérem őket, küldjenek néhány jobb darabot. Remélem, még nem késtünk el. Helyeselt és elindult Kathleennel, hogy összeismertesse az áruház személyzetével. Seth speciális kis teherautóján mentek. Az irodaházból elkísérte őket George az autóig, amely a bejárattól néhány lépésnyire, fenntartott helyen parkolt. Az átalakított teherautót kívül ezüstre fényezték, a belseje fekete volt. Hidraulikus lift emelte fel Seth tolószékét. Kathleen meg is jegyezte, milyen fényűző kocsi, amikor belesüppedt a bőrhuzatos, puha ülésbe, miközben George lelakatolta Seth székét. - Igen, nem rossz - ismerte el Seth unottan. - Jobb szerettem volna egy Ferrarit, de ez az átkozott szék nem fért bele egyikbe sem. Kathleen vidáman felnevetett. Seth meglepetésére Kathleen azt kérte, rendezzék be az irodáját a hétemeletes épület földszintjén, egy kis raktárhelyiségben, nem pedig abban a szobában, amelyet az egyik felső emeleten Seth jelölt ki számára. - Ez itt igazán sokkal alkalmasabb - erősködött. – Jegyzékbe vehetem az árut, amint beérkezik, összehasonlíthatom a gyártók szállítólevelével, és ellenőrizhetek mindent, mielőtt felkerül az osztályokra. - De Kathleen - tiltakozott a férfi. - Vannak beosztottjaink, akik ezt elvégzik. - Tudom. Segíthetnek is. De én szeretem a nagyját magam csinálni, vagy legalábbis ellenőrizni. - Végül elérte, amit akart.
Elérkezett október első hete, már hozzáfogott a hónap végére tervezett New York-i út előkészítéséhez. Kicsomagolt egy dobozt teli estélyi ruhákkal, felakasztotta mindet vállfákra, hogy felgőzöljék, mielőtt átszállítják az ünneplő ruhák osztályára. Egyszerre szédülési hullám tört rá. Megragadta a legközelebbi asztal peremét, összeszorította a szemét, és mélyen lehajtotta a fejét, hogy vér tóduljon az agyába. Végül lassan felegyenesedett, mélyet lélegzett. A lány, aki a sziszegő gőzölőt kezelte, felfigyelt rá. - Jól vagy, Kathleen? Olyan a színed, mintha mindjárt elájulnál. - Neem. Jól vagyok. Csak egy kicsit megszédültem. Azt hiszem, be kell vezetnem, hogy rendesen reggelizzem. A munkája néha annyira lefoglalta, hogy hol halogatta az ebédelést, hol teljesen megfeledkezett róla; estére aztán már támolygott a gyöngeségtől. Sohasem volt nagy reggeliző, de az utóbbi időben reggelenként mindent inkább kívánt, mint ételt. Csakhogy ma reggel, amikor a fogát mosta, a fogpaszta szagától olyan hányingere támadt, hogy öklendeznie kellett. A reggelenkénti émelygésen kívül esténként emésztési zavarok gyötörték, mintha a gyomra felpüffedt volna, összeszorítja a tüdejét és jóllakottság érzetét kelti, pedig tulajdonképpen éhes. Kathleen eddig nem kapcsolta össze ezeket a tüneteket, csak most, amikor állandósultak és úgy megerősödtek, hogy nem lehetett tudomást nem venni róluk. Ezen a héten háromszor állt közel az ájuláshoz, és ez előtérbe hozta a problémát. A továbbiakban aznap kímélte magát, amint hazaért, ágyba feküdt, azzal a biztos tudattal, hogy mire reggel felébred, jobban lesz. De amint reggel kinyitotta a szemét, érezte, hogy nincs jól. - Nem tudom, mi bajom lehet - mormolta, miközben a mérleg nyelvét nézte, és döbbenten megállapította, hogy megint fogyott egy kilót. Mereven bámult tíz lakkozott lábkörmére, és azok egyszerre megkétszereződtek homályos szeme előtt. Lassan végigfuttatta a tekintetét a fürdőszoba tárgyain, amíg meg nem látta a tükörben, a kicsi mosdó felett a saját sápadt arcát. Nem - nyögött fel -, nem, ez lehetetlen! Ösztönösen a hasára szorította a kezét, csak a megszokott lapos, feszes izmokra tapintott. Mégis tudta, hogy történt benne valami alapvető változás. A hasa már nem ruganyos, hanem duzzadt. Úgy hitte, hogy megpuhult, dagadó melle a már régtől esedékes menstruációja közeledését jelzi. A menstruációja! Mikor is volt utoljára? Júniusban? Júliusban? Igen, július elején. Most emlékezett rá, hogy Mountain Viewban a július 4-i ünnepségekre jött meg. És Erik egy héttel később érkezett oda. Július közepén. És azóta nem menstruált. Az elmaradását annak az érzelmi megrendülésnek tulajdonította, amelyen átesett. Nézte magát a tükörben, a kezét vadul a szájára szorította, hogy elfojtsa az ajkára törő kis sikoltást. Aztán nevetést erőltetett, a hangja még saját fülében is hamisan csengett. - Bolond vagy, Kathleen Haley. Pánikba esel, és hibás következtetést vonsz le. Ilyesmi nem esik meg olyan felnőtt nővel, mint te vagy. Egyszerűen nem eshet meg. Valami más bajod van. Különben is mindenki tudja, hogy nagyobb lesz a súlya annak, aki... Ez nem az... Pedig az volt. A telefonkönyvből kikeresett egy nőgyógyászt, nem akarta megkérdezni a vele együtt dolgozó nőket, kit ajánlanak, nehogy felébressze a kíváncsiságukat. Az orvos szerencsére már másnap délben tudta fogadni. Kathleen örült, hogy ebédidőben mehet oda, és a teljes munkanapot az irodában töltheti. A most következő harminc óra hosszabb volt, mint amit valaha is megélt, leszámítva azokat a végtelennek tűnő órákat, amelyeket az arkansasi mentőkórház várószobájában töltött. Aznap este, talán hogy próbára tegye kóválygó gyomrát, hatalmasat vacsorázott egy kínai vendéglőben, amelyikről azt hallotta, hogy egyike a legjobbaknak a Grand Avenue-n. Hiba volt. Az óriási adagok miatt amúgy sem helyes egyedül menni kínai vendéglőbe. Ő pedig tisztára kiürítette az ezüsttálakat, amelyekben az ételt hozták, miután előbb megette a
wontonlevest és a két húsos töltött palacsintát előételként. Úgy érezte, hogy most sikerült bebizonyítania, a legrémesebb aggodalma csak rémlátás volt. Hazaautózott. Bizakodása azonban rövid életű maradt, alig nyitotta ki az előszobaajtót, máris rohannia kellett a fürdőszobába, ahol heves öklendezések közt kiadott mindent, ami a gyomrában volt. Kimerülve, az aggodalomtól betegen egyenesen ágyba feküdt, előre reszketve az orvos ítéletétől. Másnap végre elérkezett az ebédidő, kivitte az autót a garázsból, és egyenesen az orvos rendelőjéhez hajtott, alig néhány saroknyira az ő irodájától. Az esti hányás óta nem evett semmit, a keze reszketett, amikor megfogta a kilincset. Bement az orvosi rendelők toronyházába, be a nőgyógyász kényelmesen berendezett rendelőjébe, bemutatkozott az üvegfal mögött ülő nővérnek, és leült, hogy kitöltse az űrlapot, amelyet minden új betegről kiállítanak. Amikor elkészült, visszavitte a nővérnek, aki ennyit mondott: - Köszönöm, Ms. Haley. Hamarosan meghozatjuk Atlantából a kartotékját. Most kérem, foglaljon helyet, nemsokára bemehet az orvoshoz. Egy másik ápolónő kinyitotta az ajtót, és a nevét szólította. Kathleen megrettenve ugrott fel. Éppen egy fiatalasszonyt figyelt, ölében egy rendkívül mozgékony totyogóssal. Az anya próbált felolvasni egy mesekönyvből a nyughatatlan kisfiúnak, de az inkább az aranyhalakat riogatta az akváriumban. Kathleen követte a nővért az előcsarnokon át, és belépett egyszobába, amelynek az ajtaján nagy piros kettes állt. - Van valami panasza, Ms. Haley? Vagy ez csak rutinvizsgálat? - Azt hiszem... - Az ajkába harapott. - Nem, rutinvizsgálat. - Bármilyen nevetséges is, jobbnak látta nem említeni a terhességet. Gyerekes dolog letagadni azt, amiben nem akarunk hinni. A nővér valamit bejegyzett a dossziéba tett űrlapra. - Kérem, vetkőzzék le, megteszünk minden előkészületet, mire a doktor úr bejön. A vetkőzőfülkében talál egy köpenyt. Kathleen bement a kis fülkébe, levetkőzött, és a fején át magára húzta a négyszögletes, mintás kartondarabot. - Bájos - motyogta, kilépve a függöny mögül. - Először megmérem a súlyát - magyarázta a nővér. Amikor ez megtörtént, bejegyezte a súlyt a kartonra, majd megmérte a vérnyomását és megszúrta a középső ujját, hogy vért vegyen. Kathleen keze síkos volt az izzadságtól, a nővér megrótta, amiért ilyen ideges. - Lazítson - ajánlotta. Kathleen sápadtan mosolygott. - Rendszeresek a menstruációi? - kérdezte tőle, a karton fölé hajolva. - Igen. - Utolsó menstruáció? Kathleen elsápadt. - Hm... Lássuk csak... Nem emlékszem pontosan. Talán két hete. Akkor utasította a nővér, hogy a szomszédos kis fürdőszobában gyűjtsön edénybe egy kis vizeletet. Átadta a műanyag csészét, remélve, hogy a tartalma nem lesz terhelő. Pár percre egyedül maradt, próbálta csillapítani kapkodó légzését, lassítani a szívverését, de hiába. Mire az orvos besietett a szobába, ő már remegett az idegességtől. - Dr. Peters vagyok. Üdvözlöm, Ms. Haley. Kérem, kíméljen meg a szellemeskedésektől. Ez a nevem, és nem jelent penist, mint a köznyelvben. A kollégáim szerint urológusnak kellett volna mennem. - Nagyot nevetett a saját vaskos tréfáján, Kathleen elmosolyodott. Hogyan is lehetne félni egy kedves, fehér hajú, középkorú férfitól, akinek a szemüvege
minduntalan lecsúszik az orrára, és aki úgy viselkedik, mint a Mikulás. Hálát érzett, amiért hepciáskodva igyekszik őt megnyugtatni. A vizsgálat rutinszerű volt. Meghallgatta a mellkasát, megtapogatta a mirigyeket a nyakán, belenézett a fülébe és a torkába, aztán lefektette a hátára az asztalon, és megvizsgálta a mellét. - Érzékeny? - kérdezte. Hirtelen összeszorult a torka. Erik ugyanezt kérdezte másnap reggel. Még hallotta rekedtes hangját, érezte érintésének gyöngédségét. - Egy kicsit - felelte. Az orvos kidugta a fejét az ajtón, behívta a nővért, hogy segítsen elhelyezni Kathleen lábát a rozsdamentes acélkengyelben. A vas hidegen sütötte a talpát. - Sajnálom - mondta a doktor, meghallva halk szisszenését. - Kértem a feleségemet, kössön erre valami papucsot vagy egyebet, de nem ér rá, elfoglalja a teniszezés. Most engedje el magát, kicsit jobban szétnyitom a lábát. Csússzon picit lejjebb. Úgy, most jó. És lazítson. Megint, ez megint Erik. Ezt suttogta a fülébe akkor is, amikor elvette a szüzességét. Lazíts. Lazíts. Miközben én megcsalom a feleségemet és becsaplak téged, te csak lazíts. A méhtükör is hideg volt, és amikor felnyílt a testében, összerezzent, markolászta a köpenyt a mellén, összeszorította a fogát. Nem engedte ki az öklét, amíg az orvos vissza nem húzta kesztyűs kezét. Végre kész. Az orvos csak ennyit mondott: - Ha felöltözött, jöjjön be az irodámba. - Sietve kiment, köpenyének szárnya vitorlázott mögötte. Amíg öltözködött, a nővér csacsogva tisztította le a vizsgálóasztalt, és készítette elő a következő páciensnek. Amikor Kathleen közölte, hogy hol dolgozik és mi a munkája, felkiáltott: - Remek, micsoda érdekes munka! Hát igen, gondolta Kathleen. Csak nem egészen alkalmas egy állapotos hölgynek. De hiszen nem is állapotos, különben az orvos megmondta volna. Zsebkendőt vett elő, szárogatta nyirkos tenyerét. - Tessék - szólt ki az orvos a félénk kopogtatásra. Udvariasan felállt, rámutatott az íróasztalával szemközti székre. Amikor megbizonyosodott róla, hogy kényelmesen elhelyezkedett, összekulcsolta a kezét az íróasztal fölött, és a lecsúszott szemüvege fölött nyíltan ránézett. - Ms. Haley, elnézést, amiért olyan nyers voltam, de ugye sejtette, hogy terhes? A szavak ágyúlövésként dördültek a fülében. Mintha minden ereje lassan elszivárogna a testéből, akár a levegő egy rosszul összekötözött léggömbből. Apránként leeresztett, végül úgy érezte, nem maradt benne semmi. Pedig maradt. Erik gyereke benne volt. Lehajtotta a fejét, könnyek szivárogtak a szempillái alól. - Sejtettem - ismerte be halkan. - Mikor volt az utolsó menstruációja? - kérdezte az orvos barátságosan, tudva, hogy hazudott a nővérnek. Most már nem volt miért csalni. - Július első hetében. Az orvos magában számolt egy kicsit, aztán azt mondta: - Stimmel. A méh nagyságából arra következtettem, hogy körülbelül tízhetes terhes. Tapintatosan megköszörülte a torkát, hogy időt hagyjon a nőnek a mondottak megemésztésére. - Minden tökéletesen normálisnak látszik. A vércukra rendben van, bár azt hiszem, jó lesz, ha elkezd rendesen enni, és egy kicsit meghízik. A szülés... - Nem tarthatom meg a gyereket - tört ki belőle a szó idegfeszültsége csúcsán. Nagyot nyelt, az öklével türelmetlenül elmázolta a könnyeit. - Abortuszt kérek.
Peters doktort meghökkentette a hang elszántsága, az arckifejezés makacssága. Nem az a típusú nő ez, aki elhamarkodva határoz, különösen nem ilyen fontos kérdésben. - Ez az első terhessége, Ms. Haley? Keserűen felnevetett. Persze, nem gondolhatta az orvos, hogy először volt férfival. Őbenne soha fel sem ötlött, hogy védekeznie kellene fertőzés vagy terhesség ellen. Úristen, a legtöbb tinédzserben nagyobb a felelősségtudat. Hogyan is képzelte? Kathleen megint nevetett, az eszelős hangra az orvos összeráncolta a szemöldökét. Kétségkívül nem számolt vele, hogy teherbe eshet. - Igen, ez az első terhességem. - És biztos az elhatározásában? Könnyáztatta zsebkendőjére szögezte a tekintetét. - Amennyire biztos lehet bármiben az, aki ölni készül. - Ms. Haley, van még néhány hete, de annál több nincs. Gondolja meg jól, mielőtt megszakíttatja a terhességét. Talán tanácskozza meg az apával... A lány felkapta a fejét. - Az lehetetlen. És nincs is mit meggondolnom. El kell vetetnem a gyereket. Ön megcsinálja? Vagy forduljak máshoz? Az orvos egy hosszú percen át hallgatva nézte, arra gondolt, hogy az elszántsága kényszerűségből fakad. Olyan gyámoltalan, olyan sebezhető, olyan ártatlan, felnőttsége ellenére. Rosszkedvűen felsóhajtott: - Nem bánom. Felvette a kagylót, és megkérte az adminisztrátort, adjon időpontot Ms. Haleynek. Terhességmegszakítás. - Letette a kagylót és odaszólt: - Egyeztesse az időpontot Maxine-nal kifelé menet. Amíg nem találkozunk, mindig meggondolhatja magát, ne felejtse el! Kathleen indult az ajtó felé, de nem lépett ki azonnal. Megállt, szembefordult az orvossal. A könnyek szabadon csorogtak végig az arcán. - Ne gondolja, Peters doktor, hogy könnyen teszem azt, amit teszek. Nincs más választásom. Tudja, a gyerek apjának van már felesége. Szombat reggelre mondták. Két nap múlva. Hogy bírja ki addig? A Maxine-nek nevezett nővér úgy tájékoztatta, hogy péntek éjféltől semmit sem szabad ennie, és este be kell mennie a kórházba a laboratóriumi vizsgálatokra. Peters doktor mindig altatással végzi a műtétet, hogy minden kellemetlenségtől megkímélje a pácienseit. Ezért a kórházban mellkasátvilágítást csinálnak, és vért vesznek. Péntek délután felhívta telefonon Seth, és megkérdezte, elmenne-e vele vacsorázni. Szörnyű idegállapotban volt. Aznap történt, hogy Hazel bement a raktárba, és törölt egy Kathleen által előzőleg leadott rendelést. A szegény lány, aki Kathleen újszerű leltárellenőrzési módszerét hajtotta végre, Hazel fullánkos nyelvétől sírva fakadt. - Tudja Seth, hogy te mit művelsz itt lent? - kérdezte Hazel a jelenetet félbeszakító Kathleentől. - Mindig az én módszeremmel készítettük a leltárt. Kathleen ellenállt a kísértésnek, hogy megmondja a véleményét Hazel ósdi rendszeréről, s csak ennyit felelt: - Tud róla, és helyesli. Hazel gyűlölködő szemmel mérte végig és elfordult. Merev háta és erélyes léptei jelezték, mennyire gyűlöli Kathleent. Most azonban Seth kedves hangja szólalt meg a telefonban, olyan barátian és biztatóan, hogy egy pillanatig kísértésbe esett, ne tálalja-e ki egész gyalázatos történetét. De bármilyen közel kerültek egymáshoz az elmúlt néhány hétben, Kathleen tudta, hogy nem terhelheti őt a saját bajával. Ha nem volt képes felhívni Ednát és Bi Dzsit, akkor hogyan mondaná el egy majdnem idegennek?
Bántotta a lelkiismeret, amiért úgy faképnél hagyta Harrisonékat. Nem elég, hogy elutasította a barátságukat és a támogatásukat, de ott is hagyta őket a nyár derekán, mikor még két turnust kellett ellátni a táborban. És nem volt álszerény, jól tudta, hogy nem lehetett könnyű feladat számukra olyan helyettest találni, aki hasonlóan tapasztalt, mint ő. Ráadásul átmenetileg szüneteltette pénzszerzési akcióit is. Természetesen folytatni fogja őket, majd később. Majd ha érzelmileg rendbe jött. Most éppen elég a maga baja. Szinte fájt, annyira vágyott beszélni Harrisonékkal, de attól félt, hogy valamelyikük említeni találja Eriket. Jelenleg nem érzett magában elég erőt, hogy meghallgassa, amit mondanának neki. jobb volt találgatni, vajon kereste-e őt a gyógyulása után, mint megtudni, hogy soha nem is jelentkezett. - Vacsora után pedig elmehetünk táncolni. - Seth hangja visszahozta a jelenbe. - Én persze kicsit nehézkesen rugózom. Kathleen belemosolygott a telefonba. Hogyan is szánakozhat saját magán, hogyan süppedhet önsajnálatba, amikor valaki, aki olyan állapotban van, mint Seth, tréfálkozni tud a helyzetén. - Semmi baj - szólt olyan derűsen, ahogy csak bírt -, én sem tudok rugózni. - De a csacsacsához istenien értek. Két lökés előre. Fékezés. Hátra egy fél fordulat. Fékezés. Felcsendült a nevetése. - Megbolondult, Seth Kirchoff? - Meg. Belebolondultam magába. -A hangja nyugodtabb, komolyabb lett. - Rámosolygott a szerencse erre a nyomorék öreg fiúra azon a napon, amikor maga belépett az irodámba. Tökéletes a munkája. Olyan az esze, mint a borotva. Szépségesen szép, gyönyörűség, hogy ott van a közelben, boldoggá tesz, ha látom. És mindennek fejében, szeretem magát. Most miért nem akar velem vacsorázni? - Seth... - A viselkedésem feddhetetlen lesz, ígérem. Ha túlságosan elragadtatom magam egy hölgy társaságában, George büntetésül nem üríti ki a pisizacskómat. - Jaj, Seth, de szörnyű! - kiáltott fel Kathleen, de nevetett. - Kérem, Kathleen. - Nem, ma este igazán nem lehet, Seth. Más tervem van. - Randevú? - Nem, nem, semmi ilyesmi - sietett megnyugtatni. - Én... valami magánügy... - Jobb, ha most mindjárt elejét veszi a következő kérdésnek. - Az a helyzet, hogy az egész hétvégém foglalt. Hosszú csönd támadt, aztán Seth megkérdezte: - Rendben van minden, Kathleen? A munka? A pénz? Minden? - A lányt szíven ütötte a hangjából kicsendülő gondoskodó szeretet. A természete olyan, hogy mindig ráhangolódik más ember bajára. - Igen, Seth. Hétfőn találkozunk. - Rendben van. - Viszontlátásra. - Viszontlátásra. - Már készült letenni a kagylót, de újból meghallotta a hangját. - Kathleen? - Tessék? - Ugye tudja, hogy ha bármikor szüksége van valamire, csak szólnia kell. A barátja vagyok. Ilyen egyszerűen. Nem kérdez. Nem erőszakolja a kapcsolatot. Nem minősít. Feltétel nélküli barátság. Szeretet. A lány torka összeszorult. - Köszönöm, Seth, ezt köszönöm. Viszontlátásra. - Letette a kagylót, mielőtt a szemében
gyűlő könnyek előtörtek Miután vért vettek, megröntgenezték a mellkasát, és kitöltötte a szükséges űrlapokat, azt mondták, menjen haza, feküdjön le, és jelentkezzék a felvételi asztalnál másnap reggel fél hétkor. Követte az utasítást, de nem bírt elaludni, bármilyen kimerült volt is. Látta maga előtt azokat a szerszámokat, amelyeket Peters doktor alkalmazni fog, hogy megszabadítsa őt a "megtermékenyülés produktumától". Nem "a bébitől", nem is "a magzattól", csak a megtermékenyülés produktumától. A lába ólomnehéz volt, a feje olyan könnyű, hogy nem maradt meg a párnán, egész éjjel forgott, hánykolódott az ágyban. Az agya megtagadta, hogy elködösítse a tudatát. Kényszerítette, hogy emlékezzék, gondolkodjék és féljen. Valamikor régen megfogadta, hogy csak akkor szül gyereket, ha minden kétséget kizáróan megbizonyosodott róla, hogy a párja életreszólóan a párja lesz. Tudta, micsoda szenvedés szülők nélkül felnőni, és megígérte még meg sem fogant gyermekeinek, hogy mindig lesz két szülőjük, igazi otthonuk, teljes családjuk. Ha lemondana az abortuszról, ha úgy döntene, hogy felneveli a gyereket egyedül, ezzel megszegné az ígéretét, megfosztaná a gyerekét egy szülőtől. Nem, ezt soha nem tenné meg. Mit gondolna Erik, ha megtudná, hogy állapotos, az ő gyerekét várja? Egyáltalán akarná-e tudni? Hogyan reagálna, talán haraggal, amiért ő nem elég érett, felelősségteljes, és nem tett semmiféle óvintézkedést? Szánalmat érezne, és felajánlaná a segítségét, azt, hogy viseli az anyagi terhek felét? Úristen! Ezt nem tudná elviselni. Vagy egészen másképp reagálna? Hátha megjelenne kék szemében az a melegség, amelyet látott benne akkor, amikor az ő testét csodálta, lusta ujjakkal simogatta, kutató kézzel bejárta, és közben imádattal nézte? Talán eléje térdelne, erős markába szorítaná a csípőjét, magához húzná őt, a hasára hajtaná a fejét, hogy némán beszélgessen a bébivel? Elborítaná-e hálás csókokkal, bajsza csiklandozásával? Megcsodálnáe mellének anyás teltségét? Ne, ne! Minek is kínozza így magát? Egy bébi semmi különöset nem jelentene neki. Talán már van is gyereke. Hiszen nem tud róla semmit, lehet, hogy van egy egész csapat kis Gudjonsenuk, neki és a feleségének, és az sem számít nála többet, mint a hűség. Igyekezett elkergetni a boldog fantáziaképeket, de nem sikerült. Ellenkezőleg, tovább fejlődtek. Látta magát, amint egy kórházi folyosón hordágyon tolják a szülőszoba felé, mellette az aggódó Erik, szorongatja a kezét és a szerelméről beszél. Aztán ott állnak a csecsemőszoba ablakánál, és csodálva nézik a fiukat. A fiuk? Igen, Eriknek fia lenne. Aztán sétálnak egy árnyékos fasorban, ketten fogják a totyogó kisgyerek kezét. Kissé hullámos, makrancos szőke haja van. A szeme átható kék. Tiszta apja... Még ébren volt, amikor a szófája mellett megcsörrent az ébresztőóra. Rettentő erőfeszítéssel kelt fel. Az egyetlen jó dolog ebben a reggelben az volt, hogy véget vetett a pokoli éjszakának. A nap végére befejeződik a kínszenvedése. Megszabadul Erik utolsó emlékétől, újrakezdheti az életet. Legalábbis ezt mondogatta, miközben az öltözködés rutinmozdulatait végezte. Szinte önkívületben vezetett a kórházhoz, leállította az autót, és jelentkezett a felvételnél. A harmadik emeletre irányították, ott egy újabb asztalnál kellett jelentkeznie. - Kathleen Haley vagyok - mondta egy gépies hang, Kathleen rá sem ismert a sajátjára. - Jó reggelt, Ms. Haley. Jöjjön erre. Követte az ápolónőt, aki ebben a hajnali órában elviselhetetlenül friss és fürge volt. Átmentek az előcsarnokon, be egy hatágyas szobába. Még csak két páciens volt bent. Az ápolónő átlátszó plasztik névkártyát húzott Kathleen csuklójára. - Vetkőzzön le, és tegye a holmiját a szekrénybe. Talál bent egy kórházi köpenyt. Ne felejtse el lerakni az ékszereit. És ha kell, menjen WC-re. Visszajövök, hogy megindítsam az
infúziót. Kiment, Kathleen egyedül maradt a hideg szobában a két másik nővel. Az egyik fiatal volt, legfeljebb tizenhét éves. Ugyanazért jöhetett, mint ő? A szíve facsarodott a lányért, bár annak sokat tapasztalt, pimasz tekintete nem árult el túlzott bánkódást. A másik nő idősebb volt, csendesen sírdogált a zsebkendőjébe. A kürete kétségtelenül egészségügyi lesz. Spontán módon abortált. De borzasztó! Kathleen bement a fürdőszobába, követte a nővér minden utasítását. Nem fogok gondolkodni, mondogatta magában. Ne gondolj rá, hogy mit teszel. Csak tedd meg, essél túl rajta. Felkapaszkodott a magas kórházi ágyra, hanyatt feküdt a kőkemény párnán. Néhány perc múlva megérkezett a nővér, egy üveggel és egy tálcával. Szó nélkül bedörzsölte alkohollal Kathleen könyökhajlatát. Szerencsére a másik karja volt, nem az, ahonnan az este vért vettek. Mindig irtózott az injekciós tűktől. Gyerekkorában rettegett az altatásoktól. Felnőttként sem csillapodott igazán a félelme. Elfordította a fejét, és megrándult, amikor a nővér kereste a vénáját, rátalált, beledöfte a tűt, és hozzátapasztotta a karjához. - Mi ez? - kérdezte Kathleen félénken. - Egy műtét-előkészítő - felelt a nővér tömören. – Hét harmincötkor kerül sorra, addig feküdjön nyugodtan. – Egyszerre felkapta Kathleen kezét, majd türelmetlenül visszaejtette az ágyra. - Lakk van a körmén! Nem altathatjuk el, ha lakkozva van a körme. - Elnézést - védekezett Kathleen halkan. - Senki sem mondta... A hangja elhalt. A nővér már kiment az ajtón. Most kitolták a szobából az egyik pácienst, a sírdogáló asszonyt. A lány rágógumit rágott, és egy Rolling Stone képesujságban lapozgatott. Kathleen éppen készült, hogy megtörje a csöndet, és megkérdezze a lányt, hány óra, amikor nyílt az ajtó, és belépett Peters doktor. Zöld sebészköpeny volt rajta. A maszkot letolta az orráról, lelógatta a mellére. A haja komikusan felborzolódott, a tekintete barátságos volt, a szeme csillogott. - Ms. Haley - mondta kedvesen, és megfogta a kezét. Még szép, hogy nem kívánt jó reggelt, képmutató módon. - Jó napot, Peters doktor. - A körülményekhez képest jól van? - Jól. Éhes vagyok. Kuncogott. - Ma este már ehet, amit csak akar. - Lemosta a körömlakkomat. - Kathleen csalódottan állapította meg, hogy remeg az alsó ajka. Azt hitte, már sikerült elnyomnia az érzelmeit. - Az a nővér, aki behozta ide? - kérdezte az orvos. Kathleen bólintott, erre föléje hajolt, úgy súgta: - Valódi boszorka. - Sikerült mosolyt csalnia a remegő ajkakra. - De hát előírás, hogy le kell mosni a körömlakkot műtét előtt. Másképpen, ha nem kap a tüdeje elég oxigént és a körme elkékül, nem vesszük észre. – Fölöslegesen ellenőrizte az infúziót. - Álmosodik? Szívesen felelte volna, hogy igen. Mindent el akart felejteni, de teljesen éber volt. Megmondta. - No, majd legyűrjük magát, semmit sem fog érezni, ígérem. Most röviden meg akarom beszélni magával az eljárást, hogy tudja, mi történik. Fél csípővel az ágy szélén, félig támaszkodott, félig ült. - Először kitágítjuk a méhnyakat, ez a méh bejárata. – Kathleen bólintott. - Amikor szétnyílt, betolok egy csövet a méhnyakba. Ehhez csatlakozik a vákuum, egy szívókészülék... - Ne! - nyögött fel, és önkéntelenül megragadta az orvos kezét. - Kérem, ne mondja el. - A lélegzete vészesen felgyorsult, úgy érezte, valami feketeség közeledik hozzá, mindjárt elájul. - Ms. Haley...
- Nem akarom tudni. Csak csinálja. Mikor lesz kész? Két keze közé fogta a kezét, szelíden megveregette. - Nem túl sokára. Valószínűleg néhány óra múlva ébred fel, és ha akkor már elég biztosnak érzi magát az autóvezetéshez, hazamehet. Igyekszem annyit kiszívatni a méhe tartalmából, amennyit csak lehet veszély nélkül, így nem lesz sok utólagos vérzése. De használjon egészségügyi betétet. Tampont nem szabad alkalmaznia a legközelebbi menstruációig. - Kicsit habozott, mielőtt kimondta a következő kérdést. - Akarja, hogy megbeszéljük a születésszabályozási módozatokat? Születésszabályozást? Minek? Majdnem kitört belőle a hisztérikus nevetés. Talán mégis hat már az infúzió? Kezdett szédülni. - Nem, nem szükséges. - Azt ajánlom, használjanak óvszert. Nemcsak a terhesség ellen. - Igen, persze. - Maga sem értette, miért nem tett semmiféle óvintézkedést, így hát nem is próbált magyarázkodni. - Találkozunk a műtőben... lássuk csak... - megnézte japán rozsdamentes acél karóráját körülbelül húsz perc múlva. Harmincöt perc telt el, mire a betegszállítók megérkeztek a hordággyal, és teljesen fölöslegesen, ráfektették Kathleent. Úgy érezte, fel bírna kelni és járni, de tudta, hogy erről szó sem lehet. Zavartan pillantott a másik ágyban fekvő lányra. Meglepetésére a lány megszólalt, most először. - Ez bizony nem habostorta. Talán már előbb is átesett rajta? Kathleen meghökkenésében csak köszönömöt mormolt. Kitolták az ajtón. A folyosó mennyezeti lámpái visszafelé futottak a feje fölött. Bekanyarodtak a sarkon, Kathleen megkapaszkodott a hordágy peremében, szédült, félt, hogy leesik a földre. Keresztülgurították egymás után két kétszárnyú csapóajtón, aztán otthagyták fekve a műtő előtti helyiségben. Egy nővér ellenőrizte a névkártyáját a csuklóján. - Ms. Haley? - Én vagyok. A nővér rámosolygott. Ez nem boszorka. Úgy látszik, megértő. - Még adok egy kis levet - mondta, és megigazított egy csipeszt az infúziós csövön. A palack vele jött. - Hamarosan nagyon álmos lesz. Így is lett. Pár pillanat múlva mintha himbálódzni kezdett volna a szoba, a tárgyak megnőttek, közel jöttek, aztán összezsugorodtak, eltávolodtak, mint amikor a távcső rossz végébe nézünk. Semmi kellemetlenség. Kitágítjuk. A megtermékenyülés produktuma. A vákuum. A vákuum. Kathleen tiltakozva hasára akarta tenni a kezét, de nem tudta, sikerült-e. Nem a megtermékenyülés produktuma. Egy ember. Egy bébi. Az övé. És Eriké. Erik. Erik. Erik, hol vagy? Szerettelek! Még mindig szeretlek. Meg akarják ölni a gyerekünket! Miért nem vagy itt, hogy megvédj? Miért nem vagy itt, hogy lásd a megszületett fiadat? A te bébidet. De nem lesz semmiféle bébi. A vákuum... A nővér föléje hajolt, és mondott valamit, de nem hallotta. Megint látta, hogy mozog a mennyezet, másik szobába került, a fények rendkívül erősek voltak. Valaki ráemelte a térdhajlatát egy magas állványra az asztal végén. Milyen nehéz a lába! Összerándult, a nemi szervére hideg víz csorgott. Kitágítjuk. Nincs bébi. Erik gyereke. Szerette őt. Olyan nagy baj volna, ha meg akarná tartani ennek a szerelemnek a gyümölcsét? Elviselné a csalódottságot, ha maradna valami értékes emléke az együtt töltött időről, valami, ami a bánatát elviselhetőbbé teszi. Mi tanúsíthatná hívebben azt a szerelmet, amit a férfi ébresztett benne, mintha megszülné a gyerekét? És egy bébi viszontszeretné őt.
Egy szőke kisbaba. Fiú. Biztos, hogy fíú. Kék szemű. Erik szeme. Erik bébije. Valamilyen testetlen hang ért el hozzá, maszk borította be arcát-száját. Nem kapott levegőt. Nem akart lélegezni. Hallott valakit újra és újra sikoltozni, felfogta, hogy ő maga az. - Ne! - Küzdött a leszorító kezek ellen. - Ne nyúljanak hozzám! - Peters doktor! - szólt egy felháborodott női hang Kathleen oldalánál. - Hagyjatok engem! Szeretem. Akarom a gyereket. Nem alszom. Nem beszélek félre. Ébren vagyok és akarom a gyereket. - Rémült hangja saját fülében is mániákusnak érződött, de valahogyan meg kellett győznie őket. Kétségbeesésében ismételgette a szavakat, olyan erővel és meggyőződéssel, amire csak képes volt. - Ms. Haley. Ismerte a hangot, feléje fordította vergődő fejét. - Peters doktor - zihálta. - Hogyan értethetné meg velük? Nem vehetik el a gyereket! Próbálta összeszorítani a térdét, de valami széttárva tartotta. - A bébi, ne bántsák! Az én gyerekem. Eriké. Szeretem. Fiú lesz. Tudom, hogy fiú. Akarom a gyerekemet. Erik... Erik... Most már átkozta azt a sötét felejtést, amely után annyira vágyakozott. És mégis beburkolta, feketén és tökéletesen.
Tizenegyedik fejezet Kathleen figyelte Seth arcát, amint próbálja felfogni, mit is mondott neki. A vonásai nem jeleztek semmit, mintha megdermedt volna. - Azt hiszem, nem jól értettem - szólt végül. Kathleen nyugalmat erőltetett magára. Azt persze nem tudta, mit fejez ki nagy, zöld szeme. És azt sem, hogy komoly frizurája, haját hátrakefélte sápadt arcából, mennyire kihangsúlyozza szokatlanul kiütköző járomcsontját. Rajta kívül mindenkinek látnia kellett, milyen merev a testtartása, milyen feszült minden mozdulata. - De bizony, jól hallotta. Fel kell mondanom. Természetesen letöltöm a két hetet, ami alatt találhatnak valakit a pótlásomra. - Fene a pótlásba! - Seth rácsapott íróasztala fényes lapjára. Haragkitörésének ez volt legsúlyosabb jele. Kathleen még soha nem hallotta ilyen emelt hangon beszélni. Feszengve tűrte a mélyen ülő szemek szúrós tekintetét. - De hát miért, Kathleen? Az isten szerelmére, miért? Azt hittem, kedvel minket, szereti a munkáját. Kathleen nem bírta tovább elviselni a tekintetét, félrefordult a hatalmas panorámaablak felé, amely mögött a város körvonala látszott. - Szeretem. De a munkaköri leírásom szerint én vagyok az áruház, sőt, nemsokára az áruházak beszerzője és divat-koordinátora. Mint ilyennek, fontos a külsőm. Csak egy rendkívül divatos, választékos öltözetű egyén tarthat lépést a divatirányzatokkal. A férfi sötét szemöldöke értetlenségében felszaladt a homlokára. - És? A lány elfordította a fejét a ködös tájról, egyenesen a szemébe nézett. - Ez nem könnyű feladat egy állapotos nőnek. Újra az az üres, merev nézés, mintha az, amit mondott, teljesen érthetetlen, felfoghatatlan volna. Seth tekintete lesiklott Kathleen lapos hasára. Aztán vissza az arcára. - Azt mondja, hogy állapotos? Kathleen megrándította a vállát. - Azt. Október közepe volt. Két hét telt el azóta, hogy felébredt a kórház pihenőszobájában, és őrjöngve kérdezősködött, méhében van-e még Erik gyereke. Peters doktor ott állt mellette, hogy megnyugtassa. - Akarom ezt a gyereket! - Jól értem, hogy egyedülálló anya? Bólintott. - Rendben fel fogja nevelni. - Megveregette a kezét. Kathleen hálát érzett a bátorításáért. A rákövetkező két hét nem volt könnyű. Reggelenként hányingere volt, esténként felfúvódott a gyomra, de Peters doktor felírt tablettákat, amiket beszedhet, ha túlságosan kellemetlenek a tünetek. Mindennél jobban gyötörte az aggodalom. Megint nagy volt a kísértés, hogy felhívja Ednát, és mindent bevalljon neki, mégis mindig visszariadt. Harrisonék csak még jobban aggódnának érte, mint amennyire bizonyára most is aggódnak. Ezt a megoldatlan helyzetet neki magának kell megoldania. Majd csak túléli. Minduntalan szülnek a nők, egyedülálló nők is. Seth-nek sürgősen meg kell tudnia. Az áruház terjeszkedési előkészületei lendületesen folynak, állandó telefonösszeköttetésben áll New York-i üzemekkel, szervezi a megbeszéléseket Kathleennek a hónap végére tervbe vett beszerző útjához Meg kell neki mondani, Kathleen mégis mindennél jobban ettől a beszélgetéstől rettegett. Borzasztó, hogy így cserbenhagyja a munkában, mikor pedig annyira bízik az ő képességeiben. Még kevésbé akart csalódást okozni neki emberileg, hiszen annyira becsüli. A legjobban az fog fájni, ha
meglátja szemében a kiábrándulást. Most hát megmondta, de nem fedezte fel az arcán azt a megvetést, amitől félt. Ellenkezőleg, mintha a szeme csodálatot és örömet tükrözne. Körbekerekezte az íróasztal sarkát, megállt a széke mellett, és biztonságot nyújtó kezébe fogta a kezét. - Felteszem, hogy a gratuláció nem volna helyénvaló. – Nem kérdően mondta, nem is gúnyosan. Kathleen mégis szomorkásan felnevetett. - Nem egészen. - Belenézett a sötét szem feneketlen mélyébe, és nem látott benne rosszallást. Tökéletesen őszinte lehet ehhez az emberhez, sohasem kell félnie a nevetségességtől. - Esküszöm, nem tudtam róla, amikor elvállaltam ezt a munkát. Majdnem elvetettem, de... de... Bosszúságára csorogni kezdtek a könnyek a szeméből. Vajon mennyit sírhat egy emberi lény, mielőtt teljesen kiszárad? Már közel állhat hozzá, mert úgy érezte, hogy egy hónapja egyfolytában sír. - Biztosra veszem, hogy helyesen döntött, amikor megtartotta a gyereket. Miért nem avatott a bizalmába hamarabb? - Összezavarodtam, nem tudtam, mit tegyek. - És most már tudja? Szomorúan rázta meg a fejét. - Nem tudom. Igyekszem máról holnapra élni, és víz fölött tartani a fejem. Seth Kathleen vállára tette a kezét, és maga felé vonta, amíg a feje a mellkasára nem borult. Kathleen némán sírt, zokogás rázta a testét. A férfi vigasztalóan simogatta a hátát, és féltő szavakat sugdosott a fülébe. Végre kiapadt a könnyár, Kathleen felegyenesedett, elfogadta a férfi zsebkendőjét, amelyet zakója felső zsebéből húzott elő. - Az apa? - kérdezte óvatosan. Kathleen agyán átvillant, hogy hazudjon, mondja, hogy az apa meghalt, de nem bírta megtenni. - Egyetlen éjszakán át tartott. Másnapra elment. - A férfi ujja az álla alá siklott felemelte az arcát, kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Szerette, ugye? Kathleen elnézett, a szeme körülvándorolt a szobán, sorban megakadt a tárgyakon, mindenen, ami távol tarthatta Seth átható pillantásától. - Nos, Kathleen? Ekkor ránézett. A férfi arckifejezése annyi gyöngédséget árasztott, hogy megtört ekkora együttérzés láttán. - Szerettem - zokogta, és megint a zsebkendőbe temette arcát. - És még most is szeretem. Isten bocsássa meg, szeretem. - Tud ő arról, hogy... - Nem! - kiáltott fel. - És sohasem fogja megtudni. Soha többé nem találkozom vele. Másik élete van, van egy. . . - Nem bírta kimondani, hogy van felesége. Nem akarta teljesen elveszíteni a megbecsülését. - Számomra olyan, mintha meghalt volna. Felállt, az ablakhoz lépett. A karját védekező mozdulattal keresztbe tette a mellén. Nem hallotta meg a közeledő tolószék kerekeinek surranását, összerezzent, amikor közvetlenül maga mögött szólalt meg Seth hangja. - Miért megy el a Kirchoff cégtől? Kathleen nem értette, mit kell ezen kérdezni. Sarkon fordult. - Miért? - ismételte hitetlenkedve. - Azt hiszem, ez nyilvánvaló. Állapotos vagyok, Seth. Néhány hónap múlva olyan leszek, mint egy hordó. És újabb néhány hónap múlva lesz egy bébim, akinek a gondját kell viselnem. - Ismerem az élet törvényeit, Kathleen - mondta hivatalos hangon, de mosolygott. - Nincs
olyan paragrafusa a szerződésének, amely szerint a terhesség akadályozná a munkájában. Ez törvénytelen volna; és mi ennél felvilágosultabbak és előítéletektől mentesebbek vagyunk. A dolgozó nőket ma már nem korlátozzák a szülésben. Vagy attól fél, hogy túl sok lenne a munka? Kathleen lassan válaszolt. A remény kis sugara mintha feltűnne a komor horizonton. - Nem, de hát... - Mihez akart kezdeni? - Hát - mondta bizonytalanul -, úgy gondoltam, hogy szerzek valami alacsonyabb rendű munkát. Aztán, majd ha meglesz a gyerek, és újra mehetek dolgozni, beadom a bébit egy... - Egy bölcsődébe, ahol az anyja nélkül nő fel, anélkül a figyelem és szeretet nélkül, amire a gyereknek szüksége van. - Nem - mondta Kathleen mérgesen. - Majd keresek egy jó bölcsődét. - Ez így elfogadhatatlan, Kathleen. Jöjjön ide. - Megfogta a kezét, és a térde felé húzta a lányt. - Seth, mit csinál?... Fájni fog - mondta, mikor lehuppant a ölébe. Seth nevetett. - Bárcsak fájna! - Aztán lehiggadt, közelebb vonta magához, egyik karjával a nyakát, másikkal a derekát ölelte. - Kathleen, bárcsak éreznék valamit a lábamban. Akár fájdalmat is. Deréktól lefelé nem érzek semmit. Ott minden elhalt. - A szeme belefúródott a lányéba. Ugye érti; mit próbálok magyarázni? Kathleen szégyenkezve egy pillanatra elfordult, aztán visszanézett rá. Nem lehet szégyenkezni az előtt, aki ilyen nyílt és természetes, mint Seth. - Azt hiszem, értem - mormolta. - Akkor tudja, hogy nekem sohasem lehet gyerekem, sem családom, pedig mindig ez volt leghőbb vágyam. És bármennyire is szeretném, soha semmiféle testi kapcsolatom nem lehet nővel. - Könnyű ujjakkal simogatta a lány arcát. Aztán ajkához emelte a kezét, és megcsókolta az ujja begyét. - Feleségül jön hozzám, Kathleen? Most rajta volt a meglepetés sora. A váratlan ajánlat magában is elég elképesztő, de még meglepőbb, hogy éppen akkor jön, amikor ő bevallotta, hogy egy másik férfi gyerekével viselős, és hogy szereti azt az embert. Seth megbolondult? - Seth, hogyan...? - Azt akarom, hogy feleségül jöjjön hozzám - fejezte be egyszerűen. - Szeretlek, Kathleen. Az első perctől szeretlek, amikor bejöttél az irodámba. Tudom, hogy nem engem szeretsz. A gyereked apját szereted, és az az igazság, hogy rosszabb lenne a véleményem rólad, ha nem szeretnéd. De ő nincs itt, én pedig itt vagyok. Akarlak téged. Akarom a gyerekedet. Kérlek, Kathleen, lépj be az életembe. Ebbe az életbe, amelyik olyan, amilyen. - Szomorúan mosolygott, szépen ívelt szájának csak egyik csücske emelkedett meg. - Tudom én, hogy nagyon sokat kérek - folytatta egy perc múlva. - Tudom, hogy egy egészséges nő, olyan, mint te vagy, többet vár a férfitól, mint amit én nyújthatok. - A hangja fájdalmas volt. - De én biztonságot adhatok, nevet a gyereknek és jólétet... - Seth, kérem. - A szájára szorította az ujját, hogy elhallgattassa. - Az egészségi állapota nem érint engem. Az ajánlata túlságosan nagylelkű ahhoz, hogy akár csak mérlegelni próbáljam. Sokkal többet akar adni nekem, mint amit viszonozni tudok. - Hadd legyen ez az én bajom - mondta, közelebb vonta magához, a fejét a vállára fektette. - Élj a házamban, hogy nap mint nap láthassalak, dolgozz velem, segíts megvalósítani az elképzeléseimet, itass át élénk szellemeddel. - Seth - suttogta, bele a férfi nyakának meleg, jószagú bőrébe. Hát megteheti? Ez volna a kiút szörnyű helyzetéből? Végtelenül becsüli ezt az embert, talán már határos ez a szerelemmel is. Seth becsületes, idealista, türelmes, és bízik benne. Lehet ennél többet kívánni egy férfitól?
Fizikai korlátai nem foglalkoztatták. Ő csak egyszer szeretett. Eriknek odaadta a testét, mindent odaadott, amije csak volt, és biztos volt benne, hogy soha többé nem fog szeretni férfit hasonló töretlen szenvedéllyel. Eriket soha többé nem látja. És még ha találkoznának is, más nő tartozik hozzá. Sohasem élhetnek együtt. Még mindig szereti. Már meg sem próbálta letagadni a letagadhatatlan tényt. Szereti. Az élete Seth-tel nem lesz olyan boldog, olyan felvillanyozó. Nem akad el a lélegzete, valahányszor arra vár, hogy találkozzanak, és ha együtt vannak, minden várakozását elcsitítja a valóság. Soha többé nem érzi a test, a lélek és az értelem összeolvadását, egyesülését egy másik lénnyel, amire csak a szerelem tesz képessé. De Seth mellett jó volna az élete. Dédelgetné őt is, a gyerekét is. Nyugodt, békés élete lehetne. Együtt dolgoznának, mindegyik azt a munkát végezné, amit szeret. Jóságot kapna és... tisztességet. - Nem kell ma válaszolnod, de végtelenül boldog volnék, ha most mindjárt igent mondanál. Kathleen felegyenesedett, kezét a férfi kabátkihajtójára tette. - Tudja, mire alkuszik, Seth? - Tudom. - Akkor feleségül megyek hozzád. Boldogan és minden habozás nélkül. Seth puhán szájon csókolta. A csókjában nem volt szenvedély, csak csupa gyöngédség. Megpecsételte az egyezséget. Mikor hátradőlt, megkérdezte. - Mi eltérő vallásúak vagyunk, hogy úgy mondjam. Nem zavar, hogy én zsidó vagyok? - És téged nem zavar, hogy én keresztény vagyok? Seth nevetett. - Csak azt kérem, hogy ha a bébi fiú lesz, élete nyolcadik napján metéltessük körül, a mi hagyományaink szerint. - Persze. És megünnepelheti a karácsonyt és a húsvétot, amíg elég nagy nem lesz ahhoz, hogy maga válasszon magának vallást? - Természetesen. - A tekintete lassan, ráérősen végigvándorolt az arcán, beitta minden vonását. Aztán egyszerűen csak ennyit mondott: - Szeretlek, Kathleen. Kathleen elhessegette a vízként csillogó azúrkék szemek emlékét, a napsütésben aranyként fénylő hajét, a bajuszét, amely vakító fehér fogakat keretezett, és igyekezett minden figyelmét a sötét, szerető arcra összpontosítani. - Tudom, hogy szeretsz, Seth, tudom. - Biztosan tréfálsz. - Hazel Kirchoff ott ült gyönyörűen, ízlésesen, drágán berendezett nappalijában, félköríves szófájának őszibarack színű selyempárnái közt. A kezét kecsesen az ölében pihentette, a bokáját illendően keresztezte, a hátát kihúzta úgy, ahogyan kislánykorában a magániskolában tanították. - Nem, nem tréfálok. Kathleen és én összeházasodunk most vasárnap délután, Walters bíró irodájában. Ő tartozik nekünk ezzel a szívességgel. Emlékszel, mi rendeltük meg azt a vidra stólát Mrs.... - Seth, pontosan tudom, milyen szívességet tettünk a bírónak - csattant fel. - Lennél szíves megmondani, tulajdonképpen mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy feleségül veszed azt a kis... Ms. Haleyt. Seth vigyorogva átkerekezett az antik rózsafa tálalóhoz, hogy egy második whiskyt töltsön magának. - Csodálkozol, ugye? Én magam is. - Az egyetlen dolog, ami meglep, hogy az én racionális, intelligens öcsém összevissza beszél, mint egy idióta. Nem gondolhatod komolyan, hogy te és Ms. Haley összeházasodtok. Ez képtelenség!
- Ebben egyetértek - felelte dühösen. - De bármilyen hihetetlennek tűnik, mégis igaz. Hazel feldúlt arcán csak töredéke látszott a bensejében forrongó dühnek. Tudta ő mindjárt, hogy ez a lány bajt hoz rájuk. Szépség és ész: két összeférhetetlen tulajdonság. Amit az öccse intelligenciának tartott, azt Hazel ravaszságként könyvelte el. Kathleen kiügyeskedte, hogy bekerüljön a céghez, amely Hazel számára mindennél többet jelentett. Most pedig befurakszik a családjába, az otthonába is. Furfangjaival megbabonázta Seth-et, aki, bizony isten, örömmel fogadná bármelyik nőnek a közeledését. Az anyjuk meghalt, amikor Hazel huszonnégy éves volt, Seth, egy késői gyerek, még csak tizenegy. Azóta mindig Hazel gondozta, istápolta. Ezt a kötelességet nem ő kereste, nem is élvezte különösen; de jaj annak, aki visszaél vele. Meghazudtolva a lelkében forrongó érzéseket, mosolyogva mondta: - Miért nem mesélsz róla, Seth? Seth mohón fogott bele Kathleen érdemeinek ecsetelésébe. Minél tovább hallgatta, annál inkább átkozta öccse őrültségét. Mindig is bolondnak tartotta. Nagylelkű tettei bőszítették. Nyugalma, az, ahogyan elfogadta a nyomorékságát, mind csak bosszantotta Hazelt. Miért nem dühöng, miért nem keserű? Mert gyönge ember. Akár az apja,akivel szemben mindig a legmélyebb megvetést érezte. Mikor Seth végre elhallgatott, hogy egyet kortyintson az italából, ő is szájához emelte likőrös poharát, de nem kóstolt bele. Ezt az italt lenézte. Megkönnyebbülést csak az a titkos vodkásüveg hozott, amely a hálószobája fiókosszekrényében rejtőzött. Édeskésen mosolygott, mosolya inkább grimaszra hasonlított. - Tudom, milyen tehetséges és gyönyörű Ms. Haley. De mit tudunk róla? - A szavak keserű orvosságként akadoztak a torkán. - A szülei halála után egy árvaházban nevelkedett. – Dióhéjban elmondta Kathleen életét, nagyjából úgy, ahogyan Kathleentól hallotta azon a délutánon, amikor megkérte a kezét. Minél tovább beszélt Kathleenról, annál jobban ragyogott Seth szeme, és annál jobban kínozta Hazelt a gyomrában érzett égés és nyomás. - Seth, drágám - mondta édeskedve -, bocsásd meg a tapintatlanságomat, de nem lehet... úgy gondolom... ez nem lesz hagyományos házasság. - Erőlködött, hogy elpiruljon, zavarában lepillantott a kezére, közben szüntelenül arra gondolt, hogy az öccse egy életen át sem tudná kielégíteni ezt a kis kurvát. Szinte látta, ahogyan Kathleen, bűvös szempillantásaival és kicsi, hajlékony testével addig kínozza az ő buta öccsét, amíg az újból férfinak nem képzeli magát. - Tudom, Hazel - mondta Seth szomorúan. - Azonban a Gondviselés kárpótol. Látod, Kathleen éppen most méhében hordja a Kirchoff-utódot. Tavaszra várja a bébit. Szavai pusztító hatására Hazel tettetett nyugalma összeomlott. - Micsoda? - hápogta. Az arckifejezése iszonyúra változott;lelkének minden csúfsága előbukkant, amint az álarc lehullott. Az a kurva állapotos! Ez nem lepte meg Hazelt. Ami viszont meglepte, hogy ez a boszorkány merészségében megpróbálja a Kirchoffok nyakába varrni a zabigyerekét. - Feleségül akarsz venni egy kurvát, más férfi gyerekével a hasában? És ezt a söpredéket akarod örökösöddé kinevezni? Seth-el megdöbbentette Hazel durva kitörése. Tudta, hogy amióta Hazel egyetlen szerelmi ügye évekkel ezelőtt kudarcba fulladt, azóta kerüli a férfiakat, kivéve a hivatalos kapcsolatokat. Letette a whiskys poharát az intarziás asztalkára, és közelebb gurította a székét a nővéréhez. Tudta, nagyon elkeseredett lehet, ha ilyen hevesen reagál. Talán óvatosabban kellett volna szóba hoznia a dolgot, nem pedig így, minden tartózkodás nélkül, kitálalni a boldogságát. - Hazel - mondta kedvesen -, tudom, hogy mindez meglep téged, és természetesen gyanakszol Kathleen indítékaira, de meg kell kérjelek,ne használj vele kapcsolatban ilyen kifejezéseket. Nagyon szeretem őt. Hazel hitetlenkedve meredt rá, azon gondolkodott, van-e sejtelme róla; milyen hülyén hat,
amit mond. - Az az ember... a gyerek apja mélységesen megbántotta őt. Kathleen szerette, nem adta volna neki magát, ha nem szereti. - Ezt képzeled te. Ez a kurva bármely férfinak széttárja azt a hosszú, vékony lábát. És te, szegény buta öcsém, sajnos éppen azon a tájon mondasz csődöt. - Kérlek, Hazel, ne zárkózz el. Én tudom, hogy ugyanúgy meg fogod szeretni, mint én. És a gyereket is. Végül is a te unokahúgod vagy unokaöcséd lesz - mosolygott rá kedvesen. Hazel kifürkészhetetlenséget erőltetett az arcára. Nem volt más választása. Ha szabadjára engedi a dühödt szavakat, amelyek benne forronganak és kitörésre várnak, Seth valószínűleg őellene fordul. Szemmel látható, hogy az a nő megbabonázta. Elvégre most még ő, a nővér tartja a gyeplőt. A legjobb garancia arra, hogy a gyeplő a kezében is marad, ha befogadja a házba ezt a ringyót, és Seth jelenlétében megjátssza a negédes vénkisasszony sógornőt. Nem lesz nehéz. Nem áll távol ez a szerep attól, amelyet évek óta játszik, a kényeztető nővéré, amikor pedig egész idő alatt irtózott Seth puszta látványától. Meg kell védenie legnagyobb szerelmét, az áruházat. Hamar összeszedte magát, nyugodtan kérdezte: - Mi lesz a munkájával a cégnél? - Megtartja. Én ragaszkodtam hozzá. De azt akarom, hogy felvegyen egy segédmunkaerőt, aki betanul, mire a bébi érkezik. Hazel ennél jobb megoldást képzelt, de hiszen majd segít a dolgon. Maga is érezte, milyen erőltetett a mosolya, amikor megszólalt: - Bocsásd meg, Seth, amiket mondtam. Túlságosan meghökkentem, nem tudtam józanul gondolkodni. - Öccse sötét hajára tette a kezét, félresimított néhány kósza fürtöt. - Azt hiszem, tipikusan féltékeny reagálás volt. Te inkább a fiam voltál, mint az öcsém. És most elveszítelek, egy másik nő miatt. Seth megfogta a kezét, és az arcához szorította. - Nem veszítesz el. Egyetlen család leszünk, mi mindahányan. - Igen - mormolta, míg Seth elkerekezett, hogy megkérje George-ot, hozzon egy üveg pezsgőt. Hazel egyetlen dolgot tudott biztosan: ha megölné a nőt, a fattyát, és magát Seth-el is, ez a népség egyetlen huncut krajcárt sem örökölne abból a pénzből, amely jogosan csakis őt illeti meg, Hazel Kirchoffot. - Egyszerűen nem tudom elhinni, Bi Dzsi - mondta Edna. – Férjhez ment? - Ez áll a levélben, de kutya legyek, ha én is értem. – Beletúrt őszülő hajába. - Mondd még egyszer, ki az a pasas? - Azt írja, Seth Kirchoffnak hívják, és ő a tulajdonosa annak az áruháznak, ahol Kathleen dolgozik. És éppen San Franciscóban. Múlt vasárnap esküdtek. Azt írja, ezen a hétvégén költözik be a házába. - Mit gondolsz, gazdag? Edna megvizsgálta a kezében tartott papírlapot. - No, ha ez a levélpapír, amelyre domború betűkkel nyomták a monogramját, jelez valamit, akkor azt gondolnám, hogy gazdag – mondta kissé gúnyosan. Újra átolvasta a levelet. - Bí Dzsi, meglep ez téged? - Én már semmin sem lepődöm meg - morogta. Edna odapördült és rámeredt. - Lennél szíves lerakni azt az átkozott újságot, és megbeszélni ezt a dolgot velem? Nem bújhatsz el az újságod mögött! Tudom, hogy téged is sért a viselkedése. Beszéljünk róla. - Nincs miről beszélni. Kathleennek férje van, és új életet kezd. Ennyi az egész - jelentette ki határozottan. - Nem, nem ennyi. Nem gondolod, hogy tájékoztatnunk kellene őt...
- Nem. - Bi Dzsi hajthatatlan volt. Ahhoz nem fért kétség, kire utal Edna. - De megígértük, hogy értesítjük, ha hallunk valamit róla. - Nem ígértük meg, és ne is próbáld elhitetni velem, hogy megtettük. Edna beharapta az ajkát, úgy gondolkodott újabb taktikai lépésen. - Talán csak azt kellene közölnünk vele, hogy él és jól van... - És San Franciscóban él gazdag, új férjével. Ez kedves volna tőlünk, szerinted? - Nem - sóhajtott Edna, és lerogyott a konyhaasztal mellett egy székre. Itt reggelizgettek kellemesen, amíg a posta meg nem érkezett. - Akkor rendben van - mondta Bi Dzsi, megkönnyebbülve, hogy ez a kényelmetlen ügy elrendeződött. - Kérek még egy kis kávét. Erik úgy bámult bele poharának borostyánszínű tartalmába, mintha a világmindenség összes titkára itt keresné a választ. Talán, ha elég erősen, elég mélyre néz, megtalálja saját nyomorúságára a megoldást. A bárpult túloldalán nevetés harsant fel, egy fülkében három pár merült bele a sörivásba és a szellemes beszélgetésbe. Hátat fordított nekik, elöntötte a magány érzése. Tartozott-e valaha is valamilyen csoporthoz? Beillett-e valamilyen közösségbe? Egyidőben a kollégái magukkal vitték munka utáni sörözéseikre. De az italozása túl komoly volt, a kedve túl morózus, a hangulata túl hullámzó, nem találták elég vonzónak a társaságát. Amikor a repülőgép-szerencsétlenség után végre visszamehetett dolgozni, az őrülésig forrt benne a düh. Végül nagy nehezen sikerült összeállítani egy műsort az új szellemű árvaházakról, amire a megbízást kapta, de kínszenvedést jelentett minden nap, amíg ezen dolgozott. Valahányszor lejátszotta a Mountain View-i videókat, a zsigereiben érezte a fájdalmat. Amikor megjelent Kathleen arca a monitoron, az öklével a tenyerébe vágott, mintha őt akarná összezúzni. - Jól elszórakoztál ezzel, öregem - mondta a producer, amikor végre átadta a kész munkát. - Menj a fenébe! - morogta Erik, az ajtó felé tartva. - Várj egy pillanatra, Gudjonsen - hívta vissza, de megszelídült Erik tiltó pillantására. - Ide figyelj, tudom, hogy semmi közöm hozzá - mondta összeszedve a bátorságát, - de amióta visszajöttél a repülőgép-baleset után, mintha nem férnél a bőrödbe. Egyesek itt már torkig vannak a viselkedéseddel. Én kedvellek téged, Erik. Állati tehetséges vagy, és engem nagyon dühít, ha valaki elfecsérli és nem használja ki a tehetségét, egyszerűen azért, mert minduntalan megsértődik. Ha tudok valamit tenni... - Úgy van, ahogy mondtad. Semmi közöd hozzá - acsarkodott Erik, és bevágta az ajtót. Ez tavaly történt, késő ősszel. Most tavasz van. A természet mindent életre keltett, de közben Erik napról napra csúszott lefelé. Már nem kötötte úgy a tökéletesség igénye a munkájában, mint addig. Hanyagul végezte a dolgait. Rengeteget ivott, rendszerint egészen addig, amíg le nem döntötte az álomittas kábultság. A nőknél sem talált enyhülést depressziójára. Egyik sem tetszett neki. Sok nőt megkaphatott volna, ugyanúgy, mint azelőtt, de gorombán elutasította őket. Akárhogyan próbálkoztak, egyik sem tudta felröpíteni a szenvedélynek arra a csúcsára, amelyikre Kathleen... - Kérek még egyet - mondta hirtelen a csaposnak, és, figyelte, amint a whisky belecsobog a pohárba. Már hónapok óta nem tetetett bele sem jeget, sem szódát, semmit; ami enyhítené az ital bódító hatását, mert csak ez tette elviselhetővé a szenvedését. Mostanra azonban már elfogadta a szenvedést. Ez a lassú, lappangó szívfájdalom szinte megszokott társává lett, alapjában véve az egyetlen megmaradt barátja. Jól ismerték egymást. Kezdetben elhessegette a fejéből a lány arcának emlékét, valahányszor akarata ellenére
felbukkant. Most hagyta, élvezte a látványát még így is, hogy csak a képzelet hozta elé. Tavaly nyáron. Olyan régen volt ez? Az a pár nap milyen kevés az eddigi életéhez képest, mégis micsoda felmérhetetlen boldogságot és kimondhatatlan bánatot hozott. Egy jó dolog mégis származott belőle. Bob és Sally örökbe fogadta a kis Jaimie-t. Erik levertségében is elmosolyodott. A fivére és Sally éveken át szinte kétségbeesetten próbálkozott, hogy gyerekük legyen. Mindenféle klinikai módszert kipróbáltak, amiket ő egyáltalán nem értett. Amikor egyszer képesnek érezte magát, hogy Mountain View-ról meséljen nekik, Jaimie-ről is beszélt. Érdekelte őket a gyerek, megkérték, mutasson képet róla. Igyekeztek ugyan nem túl magasra srófolni a várakozásukat, mégis izgatottan léptek kapcsolatba a missouri Joplin árvaházzal, ahol Jaimie élt. Két hónapba sem telt, a gyerek az övék lett. És ezután, karácsonykor, Sally büszkén jelentette be, hogy állapotos. Jaimie ugyanolyan lelkesen fogadta a hírt, mint a család többi tagja. Ez az egy jó dolog, a tavalyi nyár eredménye volt. Meddig tarthat ez nála? Nem ő az első balek, akit átejtettek. Csakhogy ővele most esett meg először, először és utoljára. Lassan, értelmetlenül halódni, igazán nem illik az ő életfelfogásához. Elvadította a barátait, megőrjítette a bátyját, aki annyira aggódik érte. A kollégái megvetik, de nem mélyebben annál, amennyire ő megveti magát. Nem akar újra olyan cinikussá válni, amilyen volt, mielőtt Etiópia és más hasonló tapasztalatok felnyitották a szemét mások szenvedésére. Április volt. Szép lehet az április Párizsban. Erik lassan, szinte sajnálkozva félretolta a teli pohár whiskyt és felállt. Megnézte azt a betegesen sápadt, ápolatlan, rossz külsejű alakot, aki a pult fölötti tükörből nézett vissza rá. Az ajtóhoz indult, tudta már, mit kell tennie. - Megvan a bébi! Fiú! - kiáltott fel Edna, az értesítővel a kezében. - Meg sem említette, hogy állapotos, amikor karácsonykor a hosszú levelet írta! - Olvasd fel újra - kérte Bi Dzsi. - Theron Dean Kirchoff, 3 kiló 78 deka, 53 centiméter, született április 12-én. - Április 12-én - töprengett Bi Dzsi. Edna lassan leeresztette a születési értesítőt, a szemét a férjére emelte, a tekintetük összekapcsolódott. - Lehetetlen - suttogta. - Hallottál valaha majdnem négykilós koraszülöttről? Csak októberben ment feleségül ahhoz a pasashoz. Nem is ismerhette augusztus vége, szeptember eleje előtt. - Mit csinálsz? - kérdezte Edna, Bi Dzsi után igyekezve, aki a nappaliba ment és a telefonhoz lépett. - Felhívom Erik Gudjonsent. Más az, nem szólni neki Kathleen hogylétéről. Megint más nem közölni vele, hogy fia van. Bi Dzsi tizenöt percet töltött a telefonnál, de a hosszú távolsági beszélgetés eredménye távolról sem volt kielégítő. - Igen, ez az a televízióállomás, ahol Mr. Gudjonsen alkalmazva volt - mondta a telefonközpontos kisasszony Bi Dzsinek -, de már nem dolgozik nálunk. Néhány nappal ezelőtt szó nélkül eltűnt... Nem; senki sem tudja, most hol dolgozik, de azt gondoljuk, hogy külföldre ment.
Tizenkettedik fejezet - Ne, Theron, hagyd abba! - kiabált Kathleen nevetve, és félreugrott a csapkodó lábak elől, amelyek azzal fenyegették, hogy másodszor is lelocsolják az uszoda áttetsző vizével. Theron visított a gyönyörűségtől, és tovább erőlködött, hogy bőrig áztassa az anyját. - Átok kölök vagy, tudod-e? - szidta, megragadva tömzsi kis testét a derekánál, s lehajtott fejjel összepuszilta a nyakát, míg a gyerek próbált megszökni a szeretetnyilvánítás elől. Tizenhét hónapos volt, és máris kifejlődött benne a tiltakozás az anyai pátyolgatás ellen, minduntalan bizonyítani akarta újonnan szerzett függetlenségét. Csak ha valamiképpen bajba került, akkor szaladt Kathleenhez vigasztalásért. Mozgékony volt, mindenre kíváncsi és makacs, akadályt nem ismert. Kathleen azokon a napokon, amikor otthon volt, szinte minden percét vele töltötte, és csak úgy sugárzott a büszkeségtől és az örömtől. Theron születésekor Seth azt kívánta, hogy hagyja abba a munkát. Látta, mennyi időt és energiát követel az anyai szerep. De Kathleen hajthatatlan maradt. - Mielőtt a feleséged lettem, az alkalmazottad voltam. Egy igen nehéz feladat ellátására vettél fel. Amíg nem érzem, hogy megtettem,amit felvázoltál előttem, addig tovább dolgozom, legalább heti három napon. Most, hogy megnyílt az új áruház Stonetownban és a butik a Ghirardelli-üzletházban, nagyobb szükséged lesz rám, mint valaha. Seth beleegyezett, de csak ha továbbra is felveszi a mostani fizetését. Így hát minden héten kitöltötte magának a csekket, és a pénzt betette a takarékba. Seth úgysem engedte volna meg, hogy bármire költsön belőle, és tekintélyes "háztartáspénzt" adott neki. Kathleen felvett maga mellé egy munkatársat, de akkor is elérhették telefonon, ha otthon volt. Az új munkatárs egy fiatalember volt, Eliot Pate. Töviről hegyire ismerte a divatkereskedelmet, jó stílusérzéke volt és kitűnő orra, megérezte, milyen árut lehet könnyen eladni. Kölcsönösen felismerték egymás képességeit, azonnal kialakult köztük a barátság. Kathleen elfogadta a fiatalember szokatlan életstílusát, az nem vett tudomást az asszony szembeszökő nőiességéről. Kathleen nem törődött a fiatalember gyakori morgolódásaival, tudta, hogy amikor nincs bent, mert Theronnal tölti a napot, Eliot mindenen rajta tartja a szemét. Ma is ilyen otthoni napja volt. Lustálkodva töltötte Theron-nal a késő délutánt a Kirchoffház úszómedencéjénél. Kathleen soha nem tekintette ezt a woodlawnbeli birtokot a maga házának. Túl nagy volt, túlságosan hivalkodó, és Hazel soha el nem szalasztott volna egy alkalmat, hogy ne éreztesse vele, ki a ház úrnője. Amikor Seth először hozta el ide mint menyasszonyát, Kathleent megfélemlítette a gazdagságnak ez a magamutogatása. Apránként hozzászokott, ami elég furcsa, ha tekintetbe vesszük, hogy hol és hogyan élt gyerekkorában. A ház az angol vidéki úriházak hagyományos stílusában épült. Hatalmas területen pázsit zöldje vette körül, tökéletesen nyírt és gondozott gyep. A ház belső berendezését a legapróbb részletekig pontosan megtervezték. Kathleen úgy érezte, ezek a helyiségek jobban hasonlítanak folyóiratok számára berendezett díszletekhez, mint olyan szobákhoz, ahol élni lehet. Minden Hazel egyéniségét tükrözte, Kathleen már csak ezért sem érezte itt magát otthon. Kedvenc szobái azok voltak, amelyekben ő lakott és Theron. Seth nagylelkűen felajánlotta, hogy ezekben rendezkedjék be a saját ízlése szerint. Így aztán megszabadította a szobákat a komor, hideg, ünnepélyes dekorációtól, amellyel Hazel díszítette azokat, világosabb, színesebb és a mindennapi élethez megfelelőbb, maga választotta bútorokat szerzett be. A földszinten a hajdani könyvtárt átalakították Seth-nek dolgozószobává, mellette a
szoláriumban rendezték be különleges hálószobáját. A dolgozószoba kellemes és derűs volt, gyakran üldögéltek ott esténként, beszélgettek az áruházak fejlődéséről és Theron rendkívüli eszességéről. Most, amíg a gyerekével hancúrozott a vízben, megint elcsodálkozott rajta, végül is milyen jól alakult az élete. Amikor, közel két éve feleségül ment Seth-hez, nem hitte volna, hogy valaha is ilyen... elégedett lesz. Majdhogynem "boldog"-ot gondolt, de ez a szó nem illett rá igazán. Elégedettséggel töltötte el viszont, hogy az életét, amely egy pillanatban teljesen reménytelennek látszott, így ki tudta alakítani. Helyreállította kapcsolatát Harrisonékkal. Nem sokkal azután hallott róluk, amikor megküldte az esküvői értesítést A gratulációjuk rendkívül kimért volt. Hanem amikor Theron születéséről értesítette őket, elárasztották ajándékokkal és tanácsokkal. Azóta sűrűn leveleztek, időnként, születésnapokon vagy hasonló alkalmakkor telefonon is beszéltek. Nem álltak hozzá olyan közel, mint régen, a kapcsolatuk a döntő fordulatot hozó nyár óta hűvösebb lett, de Kathleen boldog volt, hogy a kommunikáció útjai nyitva állnak. Velük örült annak, hogy Jaimie-t örökbe fogadta valaki Amikor Harrisonék közölték, egy pillanatig szíven ütötte a féltékenység, irigyelte azt a családot, amely befogadta a fiút. Sokszor eszébe jutott a gyerek, akit annyira szívébe zárt azon a nyáron. Seth teljes egyetértésével a Mountain View távollevő igazgatósági tagja maradt, névtelen és jelentős adományokkal támogatva őket. Az összegeket mindig Seth New York-i bankszámlájáról hívta le, és a csekkeket az ügyvédje írta alá. Kathleen előírta, hogy az egyiket teniszpályák építésére kell fordítani. Harrisonék évek óta szerették volna ezzel a sportággal kiegészíteni a nyári programot. Kathleen igyekezett meggyőzni magát, hogy az adományokkal nem jóvátenni akarja gyalázatos eljárását, amikor cserbenhagyta Harrisonékat, akik pedig annyira szerették őt. Seth tudott Harrisonékról, de nem ismerte a kapcsolat teljes jelentőségét. Kathleen nem mondta el, hogy San Franciscóba érkezése előtt néhány héttel még Mountain View-ban volt. Kerülte ezt a témát. Nem volt könnyű elérnie azt a stabilitást és lelki békét, amely ma délután eltöltötte. - Akarsz lemerülni? - kérdezte Theront. - Juj! Tartsd vissza a levegőt! - Bemutatásul túlzott mozdulattal beszívta a levegőt, aztán hirtelen egy pillanatra víz alá nyomta a kis, izmos testet. Theron kék szeme pislogott, kapkodott levegő után, aztán óriásit kacagott. Vadul kapálódzott, jelezve, hogy megint le akar bukni. Kathleen nevetett. - Tartsd vissza a levegőt! Vigyázz, kész, rajt! – Újra lebuktatta. Ezúttal azonnal reagált, csapkodott a karjával a víz színén. A gyerek nagyokat nevetett, ő meg fennhangon dicsérgette a bátorságát, így aztán nem hallotta meg, hogy Seth autója behajtott a ház elé. A hidraulikus rendszer zúgását sem észlelte, amikor leereszti a kerekes széket a földre, sem a kavicsos ösvényen a medencéhez közeledő társaság halk beszélgetését. - Kathleen! Mi folyik itt? Már kintről hallottunk benneteket. Seth hangja, mint mindig, meleg és boldog volt. Kathleen egész figyelmét lekötötte vizes, fickándozó fiacskája, csak a vállán keresztül szólt hátra: - Gyere, nézd meg, mit tud Theron! Nagyon büszke magára. - Vigyázzon azzal a fiúval, Kathleen - szólalt meg George a háta mögött. - Máris túlságosan nehéz ahhoz, hogy emelgesse. - Bizony, hamarosan így lesz - helyeselt Kathleen. Theron most még izgatottabb lett az érdeklődő nézőközönség láttán, integetett dundi karjával, míg anyja nem szólt, hogy tartsa vissza a levegőt, és újra víz alá buktatta. Amikor nevetve, fényes bébifogainak egész készletét megcsillogtatva felbukkant, mindenki tapsolt.
- Egyelőre elég - nevetett rá Kathleen. - Teljesen kimerültem. - Kiemelte a medencéből, és ráállította a szikvójafenyő deszkapadra. A gyerek totyogva megindult Seth felé. George lehajolt, felkapta, szeretetteljesen megpaskolta a fenekét, és Seth ölébe ültette, aki azzal sem törődött, hogy a pelenka csuromvíz. Kathleen csak akkor vette észre a másik férfit, amikor megfordult és a medence kőlapos lépcsőin felfelé indult. Nyugodtan álldogált Seth széke mögött. Mintha valami... Úristen! - Kathleen, elkövettem azt a főbenjáró bűnt, amivel rendszerint a figyelmetlen férjeket vádolják, és hoztam egy vacsoravendéget, előzetes figyelmeztetés nélkül. Kathleen szíve olyan hangosan vert, hogy alig értette Seth szavát, amikor Erik előlépett a kerekes szék mögül. - Ez Erik Gudjonsen. Erik, ő a feleségem, Kathleen. Mintha a szíve felduzzadna és most szétpattan, elborítja a világmindenséget önmaga parányi töredékeivel. Az egész nagyvilág eltűnt, helyébe egy kisebb világ lépett, amelyet csak ő és a vele szemben álló férfi alkot. Milyen közel áll. Olyan közel, hogy látni, hallani, szagolni... és érinteni lehet. Nem, nem szabad megérintenie. Ha megtenné, szörnyethalna a gyönyörtől és a fájdalomtól. De nem maradt választása, Erik nyújtotta a kezét. Nézte azt a kezet, amint áthidalja a köztük levő távolságot. És aztán, szinte megbabonázva, ő is nyújtotta a kezét, megragadta a férfiét, úgy zárta körül ujjaival, mintha bizonyságot keresne, hogy ez nem álom, hanem valóság. A cserében kapott finom szorítás bőségesen bizonyította, hogy ébren van. Nézte, nagy figyelemmel, összekapcsolódó kezüket, aztán felemelte a szemét a férfi mellkasára, kemény, erős állára, túl az érzéki szájon a bajusz alatt (erről a bajuszról még mindig gyakran ábrándozott), végig a keskeny, arisztokratikus orron, fel a szeméig. A tekintetük találkozott. Itt azonban összeroppant a szívében ujjongó öröm. A férfi szeme olyan volt, mint két kék jégdarab, nézése kemény és hajthatatlan a bozontos, napszítta szemöldök alatt. Mélyen feküdt a szeme az üregében, rémületes ellenségességet sugárzott. - Örvendek, Mrs. Kirchoff - mondta végül, Seth bemutatását kiegészítve. A világ helyreállt, visszatért eredeti rendjébe, és azt kívánta tőle, viselkedjék az illendőségnek megfelelően. - Üdvözlöm, Mr. Gudjonsen. - Idegennek érezte a saját hangját, csak abban reménykedett, hogy más nem veszi észre. A férfi hangja szívbe markolóan meghitt volt, mély, fátyolos, a testalkatához illő. Seth izgatottan szólalt meg. - Kathleen, Erik és én sűrűn leveleztünk az utóbbi hónapokban. Egy terven dolgozunk az áruház ügyében. Meglepetésnek tartogattam a számodra. Most, hogy Erik itt van, vacsora után végigmegyünk a terv minden részletén. Az asszony mereven mosolygott, úgy érezte, szédül, hányingere van, attól tartott, bármelyik pillanatban kiadhat magából mindent. Az első meglepetést, hogy Eriket itt látja a saját kertjében, felváltotta a női hiúság. Nagyon is tudta, hogy nedves haja rendetlenül csüng a vállára, az arca nincs kikészítve, egész testéről csöpög a víz, almazöld fürdőruhája hozzátapad reszkető testéhez. - Nem tudom most meghallgatni, mit terveztetek, Seth. Bocsássanak meg, be kell vinnem Theront és megmosdatni, mielőtt Alice megvacsoráztatja. Találkozunk egy óra múlva a verandán a koktélnál. - Oké, de hozd vissza Theront is. Szeretném, ha Erik szalonképesebb állapotban is látná. - Eleven kis sajtkukac - mondta Erik. Most először nézett a gyerekre. - Az bizony! - büszkélkedett Seth. - Látnod kellene, hogyan próbál boldogulni a lépcsőn. Nem fél semmitől. Kathleen növekvő rémülettel látta, hogy Erik vizsgálgatja Theron arcát. A fiú felnézett rá,
hasonló érdeklődéssel. - Be kell őt vinnem - ismételte Kathleen, és átfurakodott Erik és Seth közt, hogy felvegye a kisfiút. - Elnézést - mondta, és ölében a gyerekkel besietett a házba. Valósággal berontott a konyhaajtón, és mikor biztonságba került, elgyöngülve a falnak támaszkodott. - Te jó ég, Kathleen, olyan vagy, mint aki kísértetet látott. Mi a csuda van veled, te lány? kérdezte Alice aggódva. Alice, George felesége, gondnok és szakács volt egy személyben. Egy hajóskapitány biztonságával kormányozta a háztartást. Olyan szelíd és gömbölyded volt, mint amilyen határozott és szikár a férje, tökéletesen kiegészítették egymást. Kathleen tudta, hogy egy fiuk tizenévesen meghalt izomsorvadásban. Amikor Seth a balesete után elnyomorodva feküdt a kórházban, George egy végtagbénulásosokat támogató egyesület tagjaként járt hozzá látogatni. Felajánlotta, hogy beáll hozzá teljes állásba. Azóta náluk élt a házaspár. Alice keresztülment a csempézett padlójú konyhán, a kezét szárogatta egy törülközővel. Kathleen idegesen nevetgélt. - Jaj, Alice, félek, túl sokat voltam a napon. Kicsit megszédültem, amikor kijöttem a medencéből. - Nagyot szusszant. – Mi lesz a vacsora? Seth elhozta Er... egy ismerősét vacsorára. Remélem, ez nem okoz neked kényelmetlenséget - mondta erőlködve, kifulladva. - Nem, semmit. Marhasült lesz, már bent van a sütőben – felelte Alice szórakozottan. Jobban izgatta Kathleen sápadtsága, mint az, hogy hányan lesznek vacsorára. - Csinálok gyümölcssalátát előételként, a főételhez adok salátát és főtt zöldségeket. Mit szólnál, ha valami nehéz desszert helyett tejszínes mentaparfét adnék? - Remekül hangzik - hazudta Kathleen. Az evés gondolatától is irtózott. - Nos, Theront meg kell fürdetnem. - Biztosan ráfér - nevetett rá Alice a kis totyogósra, aki éppen a műanyag merőkanalakat borította ki a fiókból. - Gyere, Theron - fogta meg Kathleen a kezét, és kivezette a konyhából. - Szólj, ha kell segítség, Alice! - A segítségét mindig felajánlotta, de Alice sohasem fogta a szaván. - Ne aggódj a vacsora miatt. Csak öltözz csinosan a társaság kedvéért. Kathleen örült, hogy Alice nem látja, milyen imbolyogva megy végig a nagy előtéren, ahonnan ünnepélyes; széles lépcső visz az emeletre. Amíg Theront fürdette, ezer kérdés nyüzsgött a fejében, amiket addig nem engedett kialakulni. Tudnak róla. Másképpen mit csinálna itt Erik? Micsoda üzleti ügye lehet Seth-tel? Hol volt az elmúlt két évben? Mit csinált? Vele van-e a felesége is? Nem változott semmit. De bizony megváltozott. Mi változott rajta? Öregebb lett. Az idő apró vonalkákat rajzolt a szeme sarkához. A szája melletti vonás keményebb, nem egykönnyen enged a nevetésnek. A szeme - Kathleen megborzongott -, a szeme már nem táncol ide-oda ördögi jókedvében. A tekintete hideg, cinikus, szeretetlen. Berakta Theront a járókájába, és ment, hogy egy pezsgőfürdővel felfrissítse magát. Mit keres itt? Miért jön vissza az életébe, amikor a dolgok már olyan jól mentek? Miért nem jött hamarabb? Kerülte a legfontosabb kérdést, amely mindennél jobban gyötörte. Elismeri-e Theront a fiának? És ha igen, mit fog tenni? Megtörülközött, fürdőlepedőbe csavarodva bement a hálószobába.Megállt a szekrénye előtt, egy öltözéket kiválasztott, visszarakta, aztán egy másikat, végül kikötött a fehér selyem estélyi nadrágnál. A hozzá illő váll nélküli blúzt fémes csíkok tarkázták. Derekára parasztrózsaszín övsálat kötött. Fehér, magas sarkú szandált húzott, átfúrt fülébe aranylapocskát illesztett. Napbarnította nyakába két finom arany nyakláncot akasztott. Még soha nem ment ilyen nehezen az arckikészítés. Keze remegett az erőfeszítéstől, a szempillafestéket szétmázolta, le kellett törölni és újat feltenni. Ügyetlenkedett, nem
boldogult a bonyolult csatokkal és kefékkel, ezért úgy döntött, kibontott haját szabadon hagyja lebegni a vállán. A Kirchoff-házban szokás volt kiöltözni a vacsorához. A közel két év alatt, amit itt töltött, megkedvelte ezt a hagyományt. Ráadásul Seth szívesen látta őt szép ruhákban. Amikor elkészült, Theronra tengerészkék játszóruhát húzott, a mellén fehér rátétes betűkkel ez állt: "Hahó, matrózok!" Megkefélte szőke fürtös, sűrű haját, és eközben újra elcsodálkozott a születése csodáján. Előbb tudta, hogy fiú, mintsem Peters doktor büszkén bejelentette a szülőszobán. Csodálatosan pontosak voltak vele kapcsolatos látomásai. Most is megborzongott, ha visszagondolt azokra a napokra, amikor abortuszra készült. Micsoda iszonyú áldozat lett volna, nem megismerni azt az örömet, amit azzal szerzett magának, hogy szereti Theront. Vajon Eriknek is feltűnik-e az a hasonlóság, ami neki, valahányszor a gyerekre pillant? Vajon az apák is eggyé tudnak-e lenni a gyerekükkel, mint az anyák? Egyetlen lendülettel földre tette Theront a párnázott pólyázóasztalról és kézen fogta. - Készen vagy? - kérdezte, de a kérdést igazából saját magához intézte. És a válasza kétségkívül az volt: nem. Égett benne a vágy, hogy megint eltelhessen Erik látásával, és az aggodalom, hogy megint túlságos közelségben lesz a fiával. De ha nem siet, Seth csodálkozni fog, hogy hol marad el. Semmiképpen nem szabad felkelteni a gyanúját. Bármibe kerül, hűvösnek és fegyelmezettnek kell mutatkoznia Erikkel szemben, Seth-nek nem szabad értesülnie a kapcsolatukról. Seth-et nem szabad megbántani. Kathleen azon imádkozott, fel ne tűnjön neki Theron és a vacsora vendégük hasonlósága. Kéz a kézben mentek le a lépcsőn. Kathleen kitárta a verandára nyíló üvegajtót, és Theron, kiszabadulva anyja fékező kézszorításából, egyenesen a férfi felé rontott, aki a kerek, ernyővel árnyékolt asztalnál ült és az italát szopogatta. Eriket váratlanul érte a roham, nevetett, és felborzolta a térdéhez szorított fejecske göndör fürtjeit. - Hahó, kapitány! Hol van a... Ebben a pillanatban felnézett, és meglátta Kathleent, az ajtónyílásban állva. Úristen, de gyönyörű!, gondolta, és türelmetlenül nyelt egyet, hogy könnyítsen elszoruló torkán. Már gyógyultnak képzelte magát, azt hitte, elfogad bármit, amit a sors az útjába vet, de amikor délután meglátta az asszonyt a medencéből kijönni, a szíve dalolt a boldogságtól. Az esze azonban átkozta az isteneket, akik ilyen aljas tréfát űznek vele. Először hátulról látta Mrs. Kirchoffot, és valahogy ismerősnek tűnt. A haja olyan pompás volt, amihez foghatót csak egyszer látott életében. Mikor a nő megfordult, és ő látta azt az arcot, amely évek óta kísértette, pusztító lángként futott végig az erein a vágy, azzal fenyegetve, hogy felgyújtja egész bensőjét, és hamuvá égeti őt. Ahogyan ott állt, vizesen és fénylőn, az idő visszapergett addig a percig, amikor a folyóból lépett ki. Még megvan az a kazetta. Csak legnyomottabb napjaiban engedélyezte magának, hogy lejátssza... és gyötörje vele magát. De ma nem elektronikus masinával felvett kép áll előtte. Valahogy sikerült megóvnia magát attól, hogy megkerülve Kirchoffot, átölelje és belekóstoljon a szájával, amely még mindig éhezte ajkának ízét. De a másik férfi útjában állt. A kerekes székes ember. Az az ember, akit az utóbbi hetekben megkedvelt, tisztelt a bátorságáért, becsületességéért és éles eszéért az üzleti ügyekben. Seth Kirchoff rengeteget mesélt a feleségéről, egekig magasztalta a tehetségét, a szépségét. Vajon kimondta-e egyszer is a nevét? Nem, biztos nem, feltűnt volna neki ez a név. De ki gondolta volna, hogy Kathleen, az ő Kathleenje, végül is egy San Franciscó-i vállalkozó felesége lesz? Ekkor változott a lelkében örömének első fellobbanása keserű epévé. Hát igen. Megszökött a küszködő videofotóstól, amikor ilyen ragyogó alkalom kínálkozott számára. Biztosan undorodott magától, amiért megengedte neki, hogy hozzányúljon. Nyilván
magasabbra törekedett. Mit érzett, amikor odaajándékozta neki legértékesebb árucikkét? Úgy látszik, Kirchoffot ez nem zavarta, hiszen feleségül vette őt. Gratulálok, Mrs. Kirchoff. Igazi gazdag asszony lett belőled. Seth joggal volt büszke a feleségére, gondolta Erik, amíg közeledett feléje a verandán. Szép volt, kecses, az anyaság elsimította minden kamaszos szögletességét, és nőies domborulatokkal váltotta fel. Még karcsú volt, talán túlságosan is. Aki ránézett, alig hihette, hogy kihordott egy gyereket. A hasa lapos maradt, hála a napi ötven, szigorúan végrehajtott és friss hátrafekvésfelülésnek. Ha a melle nem telt volna meg olyan pompásan, senki nem hinné, hogy anya. Cipősarka kopogott a veranda kövén. Erik hallotta ruhája suhogását, amint letérdelt, hogy felvegye a gyereket. A mellét borító selyem kissé elállt, és jótékony bepillantást engedett a sima, meztelen bőrre. Illata megcsapta. Szenvedélyes vágy rohant végig a testén, összefutott az ágyékában. Lüktetett a kívánástól. - Mitsouko - mondta ki, akarata ellenére fennhangon. Kathleen némán állt és rámeredt. - Az - felelte, aztán arrébb ment, leült az asztal túloldalán egy székre, a kisfiúval az ölében. - Látom, van innivalója - mondta elfúló hangon. Nem nézett rá. - Van. - Seth hol van? - kérdezte szinte rémülten. - Bement átöltözni George-dzsal. Azt mondta, mindjárt jön. - És Hazel? - Nem jelent meg. - Egyet kortyintott az italából, úgy mondta: - Egyedül vagyunk, Kathleen. Felkapta a fejét. Élvezettel nézett bele a ropogós fehér ingnyílásába, tengerészkék blézerébe. Az ing félig gombolatlan volt, bepillantást engedett nyaka barnára sült oszlopára és kemény, bolyhos mellkasára. Az ujját bizsergette az emlék: milyen volt ennek a szőrzetnek a tapintása az izmok felett. Homokszínű nadrágja rásimult kemény combjára, kiadta a vonalát feszes csípőjének és... Gyorsan felnézett, remélve, hogy a férfi nem vette észre hová néz... de észrevette. És hogy megsértse, csúfondáros üdvözlésre emelte a poharát. - Gratulálnom kell, Kathleen. Sokra vitted az Ozark-hegységi táborvezetéstől. Mikor is volt az, lássuk csak? - Összehúzta a szemét, erős gondolkodást mímelt. - Két éve? Igen, két éve. Történt egy baleset a Fort Smith-i repülőtéren. Sok kár esett életben és felszerelésben, de nekem sikerült túlélnem. Július tizenhatodikán történt, két óra negyvenháromkor. - Hangja kemény volt, szándékosan bántó. Kathleen érezte, amint a könnyek elöntik a szemét. - Örülök, hogy... hogy túlélted. - Eeegen. Elárasztottál akkor a gondosságoddal - mondta gúnyosan. Milyen jogon haragszik őrá? - Nemigen csatlakozhattam a tömeghez, amely körülállta az ágyadat, igaz? - kérdezte szárazon. Tömeg az ágya körül? Mi az ördögöt jelentsen ez? Nem volt ott senki Bobon és Sallyn kívül, Kathleen pedig nem is találkozott velük. Eleget gyötörte őket, hogy ezt megtudja. Mielőtt rákérdezhetett volna, mi ez a talányos kijelentés, George begurította Seth-et a verandára. Erik felfedezte, hogy mindenüvé, ahová lépcsők vezetnek, rámpát is készítettek a kerekes szék számára. A villanykapcsolókat és a termosztátot is alacsonyan szerelték a falra, hogy Seth könnyen elérje. - Örömmel látom, hogy ti ketten kezdtek összeismerkedni. Elragadó vagy, drágám. Odakerekezett Kathleenhez, az asszony felállt, és a földre állította Theront. Két kezét Seth vállára tette, föléje hajolt, hogy szelíd csókját megkapja. Kiegyenesedett, Seth nem engedte el a kezét. - Hát nem csodaszép, Erik? Fogadjunk, hogy azt hitted, túlzok, igaz? Láttál valaha
ilyen színeket, ilyen bársonyos bőrt? Kathleen több árnyalattal sápadtabb lett. Erik sokkal nagyobb darabot látott a bőréből, mint Seth valaha is. Amióta itt lakik a házában, minden este külön hálószobájukba vonulnak el. Seth egyetlenegyszer lépett be az ő szobájába. George felvitte a lépcsőn, hogy megnézze a teljesen átrendezett helyiséget. Minden este meleg jó éjszakát-csókot váltottak, aztán ő felment a szobájába, és Seth a magáéba George-dzsal, aki ágyba fekteti. - Tényleg gyönyörű a feleséged, Seth - mondta Erik. Csak Kathleen hallotta meg a hangjában bujkáló gúnyt. - George, légy szíves, gondoskodj italról. Én whiskyt kérek jéggel, Kathleen a szokásos spriccerjét. Kathleen szeme akartlanul Erikre tévedt, aki, mikor Seth nem látta, újból ráemelte a poharát. Mindketten ugyanarra gondoltak, Kathleen melegséggel, Erik nyilván győztes csábítóként. A verandán lefolyt jelenet meghatározta az est hangulatát. Amikor Hazel csatlakozott hozzájuk egy vacsora előtti italra, Kathleen, ha lehet, még feszültebb lett. Hazel, mint mindig, udvarias volt, és az aranyos sógornő és nagynéni szerepét úgy játszotta, mint egy nagy dáma a színpadon. Kathleen pontosan tudta, hogy ez csak szerep. Amikor kettesben voltak, Hazel csak úgy ontotta gyűlöletét és haragját Kathleenre. Kathleen néha elfogta Hazel rosszindulatú pillantását Theronra, ezért nem hagyta vele egyedül a gyereket. Úgy érezte, sógornője betegesen hatalmában tartja az öccsét. Amikor Alice bejelentette, hogy kész a vacsora, és megszabadította Kathleent a rugdalódzó, tiltakozó Therontól, addigra Kathleennek minden idegszála remegett. Többször felfedezte, hogy Erik a gyereket bámulja. Most ez egyszer örült, hogy Theron mindig a konyhában vacsorázik, Alice felügyelete alatt, magas székén ülve. Kathleen általában helytelenítette ezt az elkülönítést, szerette volna, ha együtt van a család, de a gyerek születése után Hazel hamarosan közölte a kívánságát: a gyerek ne üljön az asztalukhoz. Seth helyeselt: - Azt hiszem, kell egy kicsit pihenned, és élvezned saját étkezésedet, Kathleen. Hazel csak rád gondolva kívánja így. Bementek az ebédlőbe, Kathleen zavartan látta, hogy Erik szemben ül vele, Seth az asztal egyik végén, Hazel a másikon. A remek étel, amelyet Alice bőségesen tálalt fel, megakadt a torkán, adagjának alig bírta a harmadrészét elfogyasztani. Gyűlölte ezt a helyiséget. Mindig úgy érezte, hogy fojtogatja. A falakat sötétkék moáré borította, ezt az anyagot különösen utálta. A bútorok sötétek és nehezek voltak, a porcelán túl díszes, a gyertyatartó túl ünnepélyes. - Pontosan mi az a terv, amin ön, Mr. Gudjonsen és Seth dolgozik? - kérdezte Hazel édeskés hangon. Erik könnyedén felnevetett, Kathleen jól emlékezett erre a nevetésre, amelynél megemelkedik a bajsza csücske, és feltűnik a mögötte megbújó kis gödör. Tündöklően kék szeme ragyogott a hangulatosan félhomályos szobában. Előző haragját felejtve összeszorult a szíve ennyi férfias szépség láttán. - Valószínűleg meglepi önt, Ms. Kirchoff, és önt, Kathleen - habozva mondta ki a nevét -, hogy én itt hirtelen felbukkantam. - Te következel, Erik. Mondd el nekik, mit akarunk csinálni - szólt Seth. - Nos - mondta Erik lassan -, fényképész vagyok, de film helyett általában videoszalaggal dolgozom. Egy ideig egy nagy hálózatba tartozó tévéállomásnál dolgoztam. - Röpke pillantást vetett Kathleenre. - Tavaly elutaztam Európába, és jó darabig mindenfelé kóboroltam. De honvágyam volt, és visszajöttem Amerikába, abban a reményben, hogy saját produkciós irodát alapíthatok. Úgy gondoltam, hogy San Francisco vidéke alkalmas lesz a letelepedésre. Szerencsém volt, találtam néhány szponzort, ők küldtek Seth-hez. Ő pedig nemcsak arra vállalkozott, hogy pénzt fektet az új irodámba, hanem arra is, hogy a Kirchoff-cég lesz az első
kliensem. Azt tervezzük, hogy teljesen újszerű és különleges reklámanyagot készítünk az áruházai számára. Ha majd sugározzák ezeket, remélhetőleg új megrendelőket hoznak a vállalkozásomnak. Végre is a Kirchoff köztiszteletben álló név, jó, ha hivatkozni lehet rá. Szeretnék esetleg ipari filmeket, dokumentációs műsorokat és hasonlókat készíteni. - De hisz ez remek, Erik! - kiáltott fel Kathleen. Az új vállalkozás feletti lelkesedése fékezhetetlenül kitört belőle. Az asztalnál ülők meglepődve fordultak feléje. Elpirult, Seth- re nézett: - Éppen erre van szükségünk, Seth. El vagyok ragadtatva az ötletedtől. Seth mosolygott, és a kezéért nyúlt. - Tudtam, hogy ez lesz a véleményed. Számítok rá, hogy segítesz Eriknek. A szemét Erikre, aztán megint a férjére vetette. - Hogyan... hogy érted? - hebegte. - Szeretném, ha tanácsadóként működnél mellette. Sok mindent tud a termelésről, de azt állítja, hogy nem ért a divathoz. A te szakértői véleményedet kéri mindenről, mielőtt elkészít egy reklámanyagot. Seth sötét szeme izgatottan csillogott, és Kathleen, bármennyire aggasztotta Erik váratlan felbukkanása és a közös munka kilátása, vele örült, látva lelkesültségét. - Mi a véleményed, Hazel? - kérdezte Seth. Hazel eddig rosszat sejtetően hallgatott. Most elragadóan rámosolygott Erikre: - Félek, semmit sem tudok a televíziós reklámokról. Addig nem mondok véleményt Mr. Gudjonsen szaktudásáról, amíg nem láttuk munkájának eredményét. - Vészjósló megjegyzése után azt javasolta, menjenek kávézni a nappaliba. Erik Hazelt kísérte be, Kathleen Seth széke mellett haladt és fogta férje kezét. Alig ültek le, máris hozta George a nagy ezüsttálcát a kávéskannával, porceláncsészékkel és tejszínes kannácskákkal. Lerakta a megrakott tálcát a kávézóasztalra. Alice lépett be, széles csípőjén lovagolt Theron. - A kis herceg megy az ágyba, de előbb mindenkinek jó éjszakát-puszit akar adni. Kathleen meglátta Hazel arcán, mennyire helyteleníti ezt, de Alice lerakta a földre a kisgyereket, aki anyja jó éjszakát-puszija után mindjárt Erikhez fordult. Kathleent meglepte, milyen magától értetődően kapja fel Erik a pizsamás fiút és állítja a térdére. Theron gyerekes közvetlenséggel átölelte dundi karjával Erik nyakát, és csattanós puszit nyomott a szájára. Aztán elhúzódott, és mulatságosan dörzsölgette az arcát. Csiklandozta a bajusz. Meg is tetszett neki mindjárt ez az új, fura játék, fogta és megcibálta. - Au! Oda van ragasztva, kapitány - jajdult fel Erik, de nem rontotta el Theron kísérletező kedvét. Nevetett, Theron hátát simogatta, a szemébe nézett. Kathleen tudta, hogy azok a szemek tükörképei az övének. Feszülten figyelte Erik arcát. Először hitetlenkedést olvasott le róla, aztán zavart, aztán hirtelen megvilágosodást. Kathleennek elállt a szívverése. Erik a gyerek feje fölé emelte a szemét, Kathleen összeborzadt a vádló tekintettől. Theron lemászott, és izmos kis lábán Hazelhez totyogott, aki hamis elragadtatással fogadta a puszit. Kathleen undorodott a jelenettől. Aztán Seth következett, a gyerek segítség nélkül felmászott a térdére. - Hát nem remek ez a fiú, Erik? Volt valaha valaki ilyen szerencsés, mint én, hogy ilyen gyereke van? - Theron lecsúszott Seth térdéről, visszament Kathleenhez, aki letérdelt hozzá, és szenvedélyesen magához ölelte. A gyerek türelmesen hagyta, hogy apró, puha puszikkal borítsa be az arcát, mielőtt visszakerül Alice-hez. - Köszönöm, George, majd én kitöltöm a kávét - mondta Kathleen nyugodtan. A házaspár kifelé indult, hogy ágyba dugja Theront, és aztán megegye a vacsoráját a konyhán. Ez a házi szokás is bosszantotta Kathleent. Miért nem ehetnek mindnyájan együtt, mint egy nagy
család, hiszen valóban azok. Seth sorolgatta Theron csodálatos képességeit és csínyeit, amíg Kathleen kitöltötte a kávét, és átnyújtotta az első csészét Hazelnak, aki tej nélkül issza. Erik és Seth egy löttyintésnyi konyakkal kérte. Amikor Eriknek nyújtotta a csészét, az ujjuk egy pillanatra összeért. Mintha áramütés szaladt volna végig a karján, egyenesen a szíve közepébe. Reszkető kézzel töltötte ki Seth kávéját és vitte hozzá. Ekkor szólalt meg Erik: - Remek fickó! Mennyi idős is? Mit mondtál, mikor volt a születésnapja? Ekkor történt, hogy Kathleen elvesztette uralmát remegő keze felett, a csésze lecsúszott a csészealjról, a forró kávé Seth ölébe ömlött.
Tizenharmadik fejezet Kathleen értetlenül nézte, amint a forró folyadékot felszívja Seth nadrágjának a szövete. Végül a beidegzett reflexek felülkerekedtek és ijedten kiáltott: - Seth, drágám, nagyon sajnálom! - A tálcához ugrott, felkapott egy vászon asztalkendőt, gyorsan visszament, és kezdte felitatni a forró kávét. - Kathleen, drágám, hagyjad - mondta Seth nevetve. Kathleen összeszorított, színtelen ajka közül aggodalmas nyögések hangzottak. - Az egyetlen jó dolog a bénulásomban, hogy engem a fájdalmas balesetek sem zavarnak. Emlékszel? - kérdezte szelíden, és kivette a kezéből a kávéfoltos asztalkendőt. - Menj, idd a kávédat. Alighanem szükséged van rá. Úgy ment a fotelhoz, mint egy automata, leült, de nem töltött magának kávét. Attól félt, reszkető keze nem boldogulna vele, ezért összekulcsolta a kezét az ölében, miközben Seth odagördült, és másik kávét töltött magának. Seth nevetgélt. - Azt hiszem, a tisztítóban el tudják tüntetni a foltot, de ha nem, veszek egy új öltönyt a Kirchoff-áruházban. Azt hallottam, bődült jó az őszi kínálatuk. Széles vigyorral nézett a vendégére, de Erik nem osztozott a jókedvében. Arra a helyre meredt Seth ölében, amelyet éppen most locsoltak meg tűzforró folyadékkal. Mintha nem is észlelte volna. Nem érzi! Fél óra múlva felemelkedett Erik és elköszönt. - Nagyon kellemes este volt. Már éppen elegem volt a vendéglői étkezésekből. Köszönöm, Hazel, Kathleen. - Hosszú léptekkel átszelte a szobát, megállt Seth széke mellett. Kezet ráztak, komolyan mondta. - Örömmel várom, hogy együttműködhessünk. - Hasonlóképpen - mondta Seth szokott elragadó mosolyával. – Ha megengeded, Kathleen fog kikísérni a kapuig. Azt hiszem, jobb, ha George minél előbb megszabadít ettől a nadrágtól. - Elkísérlek a szobádig - jelentette be Hazel féltő gondossággal, és a tulajdonos határozottságával állt a széke mögé. Kathleen térde imbolygott, amikor felállt, és elindult Erikkel a hallba vezető széles boltív felé. Seth még feltartóztatta őket. - Kathleen, megígértem Eriknek, hogy megmutatom a medence esti kivilágítását. Légy szíves, kerülj vele hátra, és mutasd meg, mielőtt elmegy. A vér lüktetett a fülében. Kettesben lesz vele! - Igen, igen, persze. - Majd utána köszönök el tőled éjszakára. - Seth csókot küldött neki, és elkerekezett, Hazel követte. Alighogy becsukódott mögöttük a kétszárnyú bejárati ajtó, metszett üvegablakaival, Kathleen harciasan szembefordult Erikkel. - Muszáj látnod a medencét? - Feltétlenül. - A jólneveltség álarca lehullott, vonásai merevek és kemények lettek. Megragadta Kathleen karját, valósággal vonszolta maga után. Az asszony botladozott, bukdácsolt magas sarkú szandáljában, és végül lihegve megszólalt: - Eressz el! - Nem használt semmit. A férfi nem lassított, nem is lazította a szorítást a karján. Amikor túljutottak a medence melletti kabinon, odalökte az épület sötét oldalához, és testével a falnak nyomta. Két kézzel szorította az asszony arcát, nem a szerető mozdulatával. Odapréselte, fogva tartotta a fejét. Az arckifejezése ijesztő volt. Egyszer már látta ilyennek, akkor, amikor a Crescent Hotel sörözőjében a két cowboyt leterítette. - Tudni akarom. Most akarom tudni. Az én fiam? -A hang nem Erik hangja volt. Nem az a hang, amely álomba zsongította őt, szerelmes szavakat duruzsolva a fülébe. A hangban düh és
gyűlölet vibrált. Kathleen küszködött, de a férfi erre csak még keményebben szorította magát hozzá, a karját vas öklével hátraszorította a feje mögé, majdnem eltörte finom csuklócsontját. - Felelj nekem, a fenébe is! Mikor van a születésnapja? Az a kis baleset, ami ott bent történt, nem fog meggátolni, hogy megtudjam, amit akarok. Úgy látszik, azt hiszi, szándékosan öntöttem ki a kávét! - Eressz el! - Úgy préselte ki a szavakat, a szája merev volt a haragtól. - Szó sem lehet róla. Addig nem eresztlek, amíg meg nem mondod az igazat. Az én fiam? Testét még keményebben az asszonyhoz szorította, akiben, bármennyire haragudott is, a vágy, amely két éven át szunnyadt benne, lassan bontakozni kezdett, s végigáramlott a testén, amint érezte a kemény izmokat, a férfias illatot, hasába meredő férfiasságát. Küzdött ellene. Pillanatra lehunyta a szemét, azért is, hogy ne lássa az arcával szembeforduló dühödt arcot. - Nem mindegy? - kérdezte végül, remélve, hogy a hangja eléggé elitélően cseng. - Az ilyen hazug kis kurvának, mint te vagy, talán mindegy. De nekem nem. Az asszonyt fojtogatta a zokogás. Milyen kegyetlen és igazságtalan ez az ember! Hiszen szerette! Ő lett hűtlen, megcsalva a feleségét. És mégis így sértegeti. Kathleen bántani akarta, ugyanúgy, ahogyan őt bántotta meg. - Hát, igen - vont vállat. - A te fiad. Most aztán sokra mész vele, hogy tudod. - A feje megint a kemény falhoz támaszkodott, teste minden sejtjével ellenállt a férfinak. Erik arca először gyanakvást fejezett ki, miközben a csalás jeleit kereste a nőén. Aztán csodálkozás és idegenkedés öntötte el az arcot, amelyet Kathleen annyira szeretett, majd végtelen szomorúsággá változott a kifejezése. Végül visszatért a haragja és ráförmedt. - Kíváncsi vagyok, tudja-e Seth, micsoda kis dög a felesége. Kathleen tovább küzdött, újra hiába, nem tudott kiszabadulni. - Már egyszer neveztél így. Akkor sem volt igaz, és most sem az. Semmit sem tudsz rólam, Erik. A férfi kicsit lejjebb hajtotta a fejét, a bajsza súrolta a homlokát. - Nem-e? Bebizonyíthatom, milyen jól ismerlek. - Ne - könyörgött Kathleen halkan, amikor érezte, hogy a férfi combjai befurakodnak az övéi közé. - Ne - mondta újra, hogy meggyőzze önmagát. A kemény comb a falhoz nyomta, ágyékát dörzsölte a vékony selyemnadrágon keresztül. A férfi hüvelykujjával bűvös köröket írt le pulzusa körül a csuklóján, amíg a nő ökölbe szorult keze szét nem nyílt. Akkor a tenyerét a nő tenyerére fektette. Még ezt az egyszerű érintést is erotikussá tudta varázsolni. Forró és izgatott lehelete az arcát érte. - Kiűzlek a fejemből örökre, te kis... kis... kis... - A szája éhesen csapott le az övére, nyelvével tolta szét az ajkait. Kathleen torkából, mélyről, dühödt hangok törtek elő, de hamarosan megváltozva szinte az eksztázis nyögéseivé lettek. Erik keze elindult a tenyeréről, végig a karján a vállára, aztán körben a hátán, ruhája felső részének cipzárjáig. Lehúzta, és Kathleen, akit teljesen elgyöngített a csókok ereje, nem ellenkezett, nem bírt ellenkezni. És nem is akart. Lehúzta a vállpánt nélküli blúzt. A mellek szinte belepattantak várakozó tenyerébe. Betemette az arcát a mély dekoltázsba, beitta a szédítő illatot, élvezte a bőr bársonyosságát. Finoman masszírozta. A szája rátapadt, mohón és nedvesen, Kathleen pedig ívbe feszült a lába közé nyomuló hosszú, erős lábszár felett. A férfi rátalált mellének barna közepére, amely duzzadt és fájt a vágytól. Tovább gyötörte a nyelvével. Aztán finoman szívni kezdte, itta, mintha az éhhalál ellen küzdene. Az asszony önkéntelenül átölelte a nyakát, közelebb húzta, magához szorította a fejét. A véknyán érezte a férfi kezét, amint felemeli a combjára. Erik nekifeszítette magát, esdeklő kézzel, sürgetően nyúlt a csípője alá. Feljebb. Közelebb. Szélesebbre. A nadrágjában rejtőző kemény domborulat jól befészkelte magát az ő
befogadásra kész, sebezhető pontjába. Csak a ruhájuk akadályozta meg a közösülés beteljesedését. A férfi mozgott, ő szorítva válaszolt. A férfi teste a legbelsejét érintette. Kathleen érezte, hogy mindjárt eléri azt az egetverő magasságot, amelyre jól emlékezett. Repült feléje, észrevétlenül, még mielőtt vissza tudta volna fogni magát. Ujja belemélyedt a férfi hátizmaiba, csípőjét körbe forgatva fogadta a szeretett betolakodót combja közé. A férfi kicsit visszahúzta a száját a mellbimbójáról, csak nyelvével nyalogatta gyöngéden. A nőt szinte lehengerelte őrületes izgalma, folyékony tűz borította el. - Erik, Erik - kiáltozott a gyönyör minden rohamára. Amikor vége lett, tehetetlenül csüngött a férfin, és levegő után kapkodott. Erik lélegzete érdesen fújt a nyakába. Kathleen ujjai beletúrtak az arany fürtökbe; az érintésük emlékét idáig őrizte. - Erik - sóhajtotta kimerülten, eltelve szerelemmel. A férfi hirtelen eltaszította magától, neki a falnak. A szája, amely pár pillanattal előbb olyan gyönyörűséget szerzett neki, most gúnyos vigyorra torzult. - Látod, Kathleen - mondta sértően -, éppen most igazoltad azt, amit gondoltam. Nem vagy méltó anyja a fiamnak. Napok teltek el, Kathleen még mindig tébolyultan gondolt a történtekre. Nem is próbált Eliotra figyelni, aki kitartóan dugdosta az orra alá a számlákat. - Kathleen, kérlek, figyelj. Azt kérdeztem, törölted-e ezt a rendelést. Seth van a telefonnál. Hazel - sokatmondóan elfintorította az orrát - vele van, és panaszkodik, hogy a vevőink keresik az új pólóingeket őszi színekben, és nincs egy sem. Felvergődte magát a tudatnak olyan szintjére, amelyen végre tudomást vett arról, amit mondanak neki. - Nem jöttek meg? Én egy-egy tucatot rendeltem minden színből és minden méretben, mind a három áruház számára. Hogy lehet, hogy nincsenek a raktárakban? - A fene tudja - mondta Eliot, és beletúrt ujjával gyönyörűen, de mesterségesen hullámosított hajába. - Nem beszéltél Seth-tel? Még sohasem hallottam ilyen rosszkedvűnek. Felvette a kagylót, és nyugodt hangon szólalt meg. - Halló, Seth. Nem értem, mi történt, de biztos, hogy fel fogom deríteni. - Kathleen, az történt, hogy a legfontosabb árucikkünkből nincs egy darab sem, és ezt te okoztad. Szeretném tudni, miért tetted. Kathleen még soha nem hallott ilyen elkeseredést Seth hangjában. És ez őellene irányul! - Én okoztam? - Te bizony. Felhívtam a szállítási osztályt. Az árut megkaptuk... megkaptad... július tizenharmadikán. Nem vetted át, kezdőbetűddel elláttad a visszárupapírt, és az egészet visszaküldted. Hogy tehettél ilyet? - kérdezte. - Nem tettem! - kiáltott fel. Eliot beszédesen felvonta a szemöldökét. Soha még nem hallott egyetlen rossz szót sem Kathleen és a férje között. Kathleen elkeseredetten dörzsölte a homlokát. Miért, hogy most, amikor úgyis boldogtalan, ilyesmi történik? Próbált logikusan gondolkodni. - Seth, itt valami félreértés van. Én soha nem is láttam az árut. Nem írtam alá semmit. - Akkor hogy lehet, hogy a kezemben van a rendelésnek egy jól olvasható indigós másolata, és rajta a te kezdőbetűid. Hát csak megismerem a feleségem aláírását, az istenért! Kathleen az ajkába harapott, nehogy ő is felemelje a hangját. Tisztában volt vele, hogy Eliot élesen figyel, és hogy Hazel kárörvendően hallgatódzik a másik végen. Hazel. Derengeni kezdett benne valami. Képes volna erre ez a nő? Feláldozná az áruházuk érdekét csak azért, hogy elválassza őt a férjétől? Kathleen ennél többre becsülte Hazelt, de talán túlságosan jóindulatú vele szemben. - Én soha nem küldtem vissza ezt a rendelést, Seth – ismételte meg tárgyilagosan.
Seth mélyet sóhajtott. - Még egyszer felhívom Ralph Laurent, és megpróbálok alkudozni vele, hogy küldje el újra a szállítmányt. Addig is csak reménykedhetünk, hogy a vevőink nem pártolnak át máshoz. - Hamarosan átmegyek az irodádba, Seth. Ott találkozunk – mondta Kathleen. Máris hallotta a beszélgetést záró telefonkattanást. Lassan, elgondolkozva tette vissza a kagylót, és egy darabig rámeredt. A szeme sarkából látta Eliotot, amint közeledik feléje, a kezét a vállára teszi és maga felé fordítja az arcát. - Ülj le. Beszélnünk kell. Kathleen engedelmeskedett, túlságosan feldúlt volt ahhoz, hogy tiltakozzék. - Mi történt veled, Kathleen? Három napja úgy viselkedsz, mint az alvajáró. És pocsék a színed. - Kösz. - Tudod, hogyan értem, édesem. Hol marad a szüntelen vibrálásod, amit úgy megszoktunk? Hol van a mi kis napsugarunk? Sohasem tudott igazán haragudni Eliotra. Túlságosan kellemes látványt nyújtott. Magas volt, karcsú, testalkata mintha arra termett volna, hogy öltönyöket aggassanak rá, amiket ő lelkesen visel. Ápolt, szőkített haját fiúsan fésüli. Bőre tökéletesen napbarnított, Kathleen sejtette, hogy ilyen lehet az egész testén. Egyforma fehér fogai és finom vonalú szája kellemessé teszi a mosolyát. Hosszú szempillájú, szürke szemével nyíltan, néha pimaszul néz. Ha nem volna örökösen fölényes a magatartása, tökéletesen szép lehetne. De akárhogy is, a barátja. Kathleen elfordította a fejét, kelletlenül válaszolt: - Rosszul alszom mostanában, ennyi az egész. - Ahá. Nemcsak ez az oka, de ha nincs kedved elmondani, ne tedd. Mit gondolsz, mi történt azzal a rendeléssel? - Nem tudom. - Hiszi a piszi. - Felült az íróasztal sarkára, lóbálta drága cipőbe bújtatott lábát. Halvány zöldeskék vászon cipő - mosolyodott el magában az asszony. - Emlékszel rá, amikor Mrs. Vanderslice estélyi ruhát rendelt a lányának? Tízes méretet kértél, és tizenkettest szállítottak. A vén boszorkány irtó botrányt csapott, azzal vádolt téged, hogy kövérnek tartod a lányát. Emlékszel? - Nagyon is, de... - Ide figyelj - folytatta. - Emlékszel arra, amikor két vén spinének egyforma ruhát adtál el az Opera gálaestjére? Emlékszel, micsoda zűrt csináltak? - Emlékszem. - Hogy is felejthette volna el? Zavartan ráncolta a homlokát. - Mit akarsz mondani ezzel a hosszú, nyakatekert bevezetéssel, Eliot? - Azt, hogy valaki szabotálja a munkádat, aranyom. - De hát kicsoda? - Ugyanolyan jól tudod, mint én. - Előredőlt, színpadiasan súgta: - Hazel. Kathleen felállt, odament kicsi irodájának egyetlen ablakához. - Én nem rendeltem tizenkettes ruhát a Vanderslice-i lánynak, és nem adtam el ugyanazt az estélyit két társasági hölgynek. - Pontosan. - De miért tenne ilyet Hazel? - kérdezte, akaratlanul elfogadva Eliot feltételezését. - Mert olyan féltékeny rád, hogy mérgezett nyilak röpködnek a levegőben, valahányszor rád néz. - A kézmozdulata ehhez olyan beszédes és mulatságos volt, hogy Kathleen felnevetett, a téma komolysága ellenére. - És - folytatta Eliot - ha engem kérdezel, Seth-ért egy kalap szart sem adna. - Kérlek, Eliot. - Kathleen soha nem tűrte Eliot mocskos szájú beszédét.
- Jól van, te Szűzi Fül - mondta túlzott udvariassággal. – Hazel fütyül Seth-re, csak uralkodni akar fölötte, és azt akarja, hogy a tenyeréből egyék. Rosszul kell lenni, ha elnézi az ember, hogyan manipulálja. Ráadásul Seth nem lát át rajta. Nem veszi észre, mikor ejti át. Kathleen nem akarta beismerni, de maga is tudta, hogy Eliotnak igaza van. Ha a nővéréről van szó, Seth fő fogyatékossága nem a bénaság, hanem a vaksága. - Vigyázz azzal a boszorkánnyal, Kathleen - óvta Eliot. – Ártani akar neked, tudom. Kathleen nevetni próbált Eliot fenyegető jóslatán, de nevetés helyett csak valami görcsös hang jött ki a torkán. Eliot mögéje lépett, és könnyedén belecsókolt a nyakába. Kathleen megszokta az ilyen szeretetmegnyilvánulásait, és nem is tiltakozott, tudva, hogy nem jelentenek egyebet barátságnál. Ma azonban visszahőkölt, és védekezve összefonta a karját a mellén. Borzongott, fázott, pedig a hőmérséklet megfelelt a szeptember közepének. - Mi van, Kathleen? Más itt a baj, nem Hazel Kirchoff, igaz? - Nem tudom, miről beszélsz - felelte kitérően. - Dehogynem tudod. Ideges vagy és szórakozott. Sem az eszed, sem a szíved nincs a munkánál. Mi van? Visszajött a volt szeretőm, a gyermekem apja, hogy megkínozzon. Hát tessék. Ezt kellene mondania? Mondja el Eliotnak és mindenkinek, hogy mi a baja? Hinnének neki? Fanyarul mosolygott. Eliot bezzeg... Kathleennek minden haja szála égnek állt, amikor Eliot beszámolt némelyik kalandjáról. Az ő történetén nem csodálkozna, és nem is botránkozna meg. Őt azonban velejéig megrázta az, hogy Erik újra megjelent az életében. Szégyenteljes dolog történt a kabin mögött. Nem lepte meg, hogy Erik próbál szerelmeskedni vele. Nem, ez nem szerelem, ez szex. És abból is mi lett? Büntetés. Amilyen gazember, aki nős ember létére elcsábít egy olyan ártatlan lányt, amilyen ő volt két évvel ezelőtt, az arra is képes, hogy folytatni akarja a gyalázatos ügyet ott, ahol abbahagyta, annak ellenére, hogy most már neki is van házastársa. Kathleent a tulajdon reagálása lepte meg legjobban. Miért nem küzdött keményebben? Ehelyett örömmel töltötte el, hogy érzi a férfi testét, amint az övét szorítja. Élvezte a szájának ízét, a sajátos férfiillatával kevert kölnijének kábító illatát. Kezének értő érintését... Úristen! Kathleen szégyenében eltakarta az arcát. - Kathleen? Jól vagy? - kérdezte Eliot. Hangjában aggodalom vibrált. - Jól, jól. Csak fáradt vagyok. Ha itt tudsz maradni, átmegyek a nagyirodába, aztán haza. A nap további részét Theron-nal akarom tölteni. Összeszedte a holmiját és elment. Amíg autón megtette a néhány háztömbnyi utat a Kirchoff cég igazgatósági irodájáig, megint belédöfött a félelem, amit Erik búcsúzó szavainál érzett. Ugye nem próbálja elválasztani őt a gyerekétől? Ugye nem? Nem lehet olyan kegyetlen. Különben is, ha akarná, sem sikerülne neki. Theron az övé. Eriknek volt felesége, amikor a bébi megfogamzott. Mindig hivatkozhat hűtlen elhagyásra, ha erre kerülne a sor. Pedig valójában nem Erik hagyta el őt. Ő hagyta el a férfit. A bírósági tárgyalástól kevésbé félt, mint attól, hogy Erik feldúlhatja az életét, ha elmond mindent Seth-nek. Ez elpusztítaná a férjét, aki Theront mindig a magáénak tekintette. Attól a naptól, amikor megkérte a kezét, soha többé nem említette Theron apját. Sohasem nevezte "a te gyerekednek", mindig "a miénknek", ha a terhessége idején a bébiről beszélt. Soha nem mulasztotta el, hogy "fiamként emlegesse" Theront. Ha volt is, aki találgatta Theron származását, elég jól nevelt volt ahhoz, hogy ne beszéljen róla. Theron gyakorlatilag Seth fiának számított. Kathleen aggályosan hűséges volt, soha senki nem kételkedhetett Seth iránti odaadó szeretetében. Seth gyakran biztatta, járjon többet szórakozni, kössön barátságokat, de ő mindent elutasított, örömmel maradt otthon vele. Különben is, Seth igazán remek ember. Több helyre ment el, mint amit várni lehetett volna tőle. Elvitték Theront sétálni a Golden
Gate-parkba. Elmentek Ghirardellihez fagylaltozni. Jártak moziba és vendéglőbe. George persze mindig velük ment, hogy megoldja a bonyolult szállítási problémákat, de Seth mindent megtett, hogy Kathleennek az ő kedvéért semmiről, amit szeret, ne kelljen lemondania. Igaz, mostanában fáradtnak látta, azelőtt ilyesmit nem tapasztalt. Kevésbé kívánt eljárni hazulról, láthatóan jobban érezte magát, ha ott ült a medence mellett, és nézte a feleségét, amint úszkál, vagy együtt ültek a szabadban; egy kis ital mellett beszélgetve. A színe sem volt jó. Kérdezgette Georgeot, de annak válaszai homályosak és tartózkodóak voltak. Felhívta telefonon Seth orvosát, de a hosszadalmas válaszok, amelyeket a férje egészsége iránti érdeklődésére adott, bármilyen szakavatottnak hangzottak, neki semmit sem tettek érthetővé. Ezek a gondolatok keringtek a fejében gyászos körforgásban az utóbbi napokban, Erik váratlan látogatása óta. Még mindig ezen járt az agya, amikor elérkezett Seth irodájába. Mindent üresen talált. Az egyik ajtóra tűzve üzenet várta: Seth és Hazel ebédelni ment, nemsokára visszajönnek. Érezze magát otthon. Claire is letakarta a számítógépét, úgy látszik, ő is ebédel. Kathleen kitárta a széles ajtót, majd becsukta maga mögött. Szíven szúrta az emlékezés arra az első napra, amikor ide belépett. Még mindig szerette ezt a szobát. Odament a könyvespolcon álló sztereoberendezéshez, és bekapcsolta a rádiót. Az ablakokhoz lépett, behúzta a zsalukat; a szoba félhomályba borult. Elég soká kell várnia, közben alhatna egyet. Az utóbbi éjszakákon egyáltalán nem aludt. Levetette a cipőjét, végigdőlt a kényelmes bőrdíványon, és behunyta a szemét. Félhomály volt és csönd. Pillanatokon belül már aludt is. Rendkívül kellemeset álmodott. Erik volt itt, de nem az a dühös, keserű ember, aki a kabin falához szögezte őt. A régi Erik, a nevetős szemű, mosolyra kész szájú. Álmában föléje hajolt, a kisújjával felemelt az arcáról egy hajfürtöt. Érezte az arcán lélegzetének melegét. Aztán az ajka az övéhez ért, körbejárta, kinyílni kényszerítette, biztatta a nyelvét, hogy vegye ki a részét az erotikus kalandból. Egy kéz keményen szorította a derekát, majd elindult. Lassan, araszolva végigkúszott a bordáin, mintha számlálná őket. Érezte, amint a markába veszi és ringatja a mellét. Az álom megváltozott, üteme felgyorsult, a száj parancsolóbb lett. Érezte a férfi testének nyomását, szorítását. Diana von Furstenburg-ruhájának vékony dzsörzéjén keresztül észlelte a kutató ujjakat, amint rátalálnak melle duzzadó bimbójára, és mind hevesebb vágyat keltve simogatják. Olyan igazi volt az egész. A csókok olyan forrók. A kéz olyan céltudatosan mind mélyebb szenvedélyt ébresztett benne. A hüvelykujj körbe-körbe járt. A test olyan nehéz volt. Olyan nehéz... Kathleen felnyitotta a szemét, tudat alatti félelme beigazolódott. Nem volt álom. Erik feküdt mellette a keskeny díványon. Kathleen nekifeszítette a karját, lábát. - Hagyj engem, Erik! Menj innen! - parancsolta dühösen. A férfi váratlanul engedelmeskedett. Ördögi kacajjal felkelt a díványról. - Kíváncsi voltam, mikor fogsz felébredni. Vagy csak színészkedés volt az a kis pornó álom? - A szeme lesiklott a mellbimbókra, amelyek még tanúskodtak az érintéséről. - Nem, nem volt színészkedés. - Hallgass! Nem akarok egy szobában maradni veled. - Belebújt a cipőjébe, és eredménytelen kísérletet tett, hogy lesimítsa a haját. - Miért? - kérdezte a férfi könnyedén, és belevetette magát az egyik mély fotelba. - Félsz, hogy elveszted az önuralmadat? Hogy újra lejátszódik, ami a múltkor este? Te, mondhatom, jól mulattál, de én ottmaradtam, alaposan felhúzva. - Undorító vagy - mondta, és talpra ugrott. A férfi megint kacagott. - Nem hiszem, hogy undorodtál akkor este. Ha jól emlékszem...
- Hagyd abba, ne beszélj róla! - kiáltotta, és a kezébe temette az arcát. Néhányszor mélyet lélegzett, hogy összeszedje magát, de hiába. - Az iszony; amit veled szemben érzek, közelébe sem jön annak, ahogyan magamtól iszonyodom, amiért engedtem, hogy egyáltalán hozzám érj. Nos, mész vagy én menjek? Erik állkapcsán megrándultak az izmok, Kathleen tudta, hogy most elevenére tapintott, de nem lehetett irgalmas. - Megbeszéltem a férjeddel, hogy itt találkozunk - mondta a férfi keményen. - Jó. Mondd meg neki, hogy otthon várom. Sikerült elmennie az ajtóig. Még ki is nyithatta, de csak idáig jutott. Erik széles, napbarnította keze túlnyúlt rajta, rácsapott az ajtóra és hevesen bevágta. Ugyanakkor a testével nekiszorította őt a tölgyfa ajtónak. A férfi és az ajtó egyaránt megingathatatlan volt. - Lassabban, Mrs. Kirchoff. Van magánál valami, ami az enyém, és amihez ragaszkodom. Kathleen ereiben megfagyott a vér, be kellett hunynia a szemét, úgy elszédült. Beszorulva az ajtó és a férfi közé, alig tudott megfordulni, hogy könyörgő szemmel ránézzen. - Mi... Micsoda? - kérdezte reszkető hangon. - A fiam. Kathleen megrázta a fejét, mondani akart valamit, de nem jött ki hang a torkán. Végül kinyögte: - Nem. Ő az én fiam. - Ki kellene tekernem a nyakadat, amiért úgy szülted meg a gyerekemet, hogy nem értesítettél róla. Meg tudnálak ölni. Kathleen nem kételkedett a szavaiban. - Hogyan magyaráztad volna meg Theront a feleségednek? Erik rámeredt. Arcán nem látszott bűntudat, sem megbánás, amiért felfedezték a csalását, nem volt rajta más, csak kábult értetlenség. Lassan hátralépett, az arcán még mindig azzal a döbbent kifejezéssel. A karja lazán lógott a teste mellett. Kathleen elment mellette az ablakhoz, kitárta a zsalukat, a szobát elárasztotta a nyers, mindent leleplező fény. Hirtelen kikapcsolta a sztereoberendezést, de mindjárt meg is bánta. Elhallgatott a zene, és tapinthatóvá vált a csönd. Újból az ablakhoz ment, nézett le, a távoli forgalmas utcára. Végre megszólalt a férfi, a hangja rekedt volt, csupa értetlenség. Eloszlatott minden kétséget szavai igazsága felől. - Kathleen, nekem nincs feleségem. Soha nem voltam nős. Kathleen megperdült, elképedve nézett rá. A félreértések szakadéka választotta el őket. Pásztázta az arcát, kereste a hamisság jegyeit, de nem találta. A férfi megtört arckifejezése híven tükrözte azt a reménytelenséget, amelyet ő maga is érzett. Mielőtt egyikük is megmozdulhatott vagy megszólalhatott volna, George nyitotta az ajtót és begördült Seth. A hangulata már helyrebillent. A hangja vidám lett, amikor együtt látta őket: - Micsoda szép fogadtatás! Ha tudtam volna, hogy vártok rám, rövidebbre fogom az ebédet! Hogy vagy, Erik? Erik még mindig kábultan, elgondolkodva válaszolt. Odafordult és megrázta Seth kezét. - Jól. - Torkát köszörülve megismételte.: - jól. - Nagyszerű. Hozzá tudsz fogni a tervünk megvalósításához? Találtál szállást? - Seth arca nyílt és őszinte volt, mint mindig. Segítőkész, megértő és... megbocsátó. - Igen - mondta Erik. - Vettem egy öröklakást. Egyelőre csak négy puszta fal, még be kell rendeznem. Seth nevetett. - Akkor szerencséd van. Kathleen nagyszerűen ért ehhez. Biztosra veszem, hogy boldogan segít neked, ugye, Kathleen?
Tizennegyedik fejezet Kathleen gyors pillantást vetett Erikre, aztán visszafordult a férjéhez. - Én... Én biztosra veszem, hogy ha belsőépítészre van szüksége, majd szerződik eggyel szólt nyugodtan. Mit is mondott az előbb Erik? Mit mondott? Hogy nincs felesége? Nem is volt felesége! Soha nem volt felesége. - Jaj, a belsőépítészek olyan... olyan hivatásosak! Ha belsőépítészre bízza, olyan lesz a lakása, mint a mi nappali szobánk: túlságosan tökéletes ahhoz, hogy lakni lehessen benne. Ez volt az első alkalom, hogy Seth, akárcsak ilyen burkolt formában is, bírálta a nővérét. Ennek most nem volt jelentősége, Kathleen alig vette tudomásul. A gondolatai akörül jártak, amit Erik mondott. Nincs felesége. Soha nem is volt nős. Ismételgette a szavakat, mint a litániát. Ez a kijelentés az egész világot jelentette számára. - Kathleen túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy egy agglegény lakásának a dekorálásával bajlódjék - mondta Erik. Mintha hangsúlyozta volna az agglegényt? Seth az íróasztala mögé kerekezett és egyet ásított, jólnevelten a kezével takarva a száját. - Ne haragudjatok, túl sokat ebédeltem. Úgy tűnt, mintha nem érzékelné a feszültséget a szobában, a falakról visszaverődő utórezgést, a néhány perccel előbbi kijelentés levegőben úszó emlékét. - Holnap csütörtök, igaz? Ez a te szabadnapod. Volt valami különös terved? - Nem, de... - És neked, Erik? - Nekem sem. - Nagyszerű. Holnap mind a ketten egész nap vásárolgathattok. Ha végeztetek, gyertek haza, és én sütök bifszteket a grillezőben, a verandán. Mivel egyikük sem ellenkezett, Seth lezártnak tekintette a dolgot és más tárgyra tért. Kathleen elköszönt, lehajolt, hogy megcsókolja Seth-et, bólintott Erik felé, és elment. Este a vacsoránál megint előkerült a lemondott rendelés ügye. Ezúttal Hazel hozta elő. - Azt hiszem - mondta, és finomkodva beletörölte a száját az asztalkendőjébe -, azt hiszem, túl sok felelősség van Kathleenen. Másképpen hogyan követhetett volna el ilyen költséges tévedést? – Seth nem figyelt fel a burkolt célzásra, csak arra, hogy a nővére mennyire félti Kathleent. - Nem én követtem el a hibát - jelentette ki Kathleen határozottan. Seth csillapította. - Nem számít, drágám, most már mindenről gondoskodtunk. Még e héten megkapjuk az árut. - Igenis számít, ha valaki azzal vádol, hogy alkalmatlan vagyok a munkámra, pedig erről szó sincs - tiltakozott hevesen. - Hazel nem így értette... - Majd én döntöm el, hogy túl sok felelősség van-e rajtam, és magam keresem a megoldást. Nincs szükségem senkinek a tanácsára. - Hirtelen felpattant. - Bocsássatok meg, felmegyek játszani Theronhoz. Otthagyta a két embert az ebédlőben, és vissza sem tért, amíg meg nem hallotta Hazel lépteit, amint megy fel a lépcsőn a lakosztáyába. Mire leért a lépcsőn, George éppen kezdte betolni Seth-et a szobájába. Kathleent megdöbbentette, micsoda fáradtság rajzolódott a szeme és a szája köré. A bőre, amely rendszerint egészségesen barna a fűtött medencében töltött gyógykezelési órák következtében, most szürke volt. A szeme alatt lila karikák, amelyek nappal elmosódtak, de az esti világításban döbbenetesen sötétlettek.
- Seth - szólította meg és lekuporodott, a fejét a férje térdére hajtva. Észrevette, hogy George tapintatosan visszavonul. - Sajnálom, hogy kikeltem magamból a vacsoránál. Nem tudom megmagyarázni, mi történt, de tudnod kell, hogy én nem mondtam le a pólórendelést, akármilyen más válság foglalta is le a gondolataimat azokban a napokban. A férfi simogatta a haját, érezte kezének biztos súlyát. - Édes Kathleenem. Én sem tudom, mi történt, de megbocsátok neked mindent, akármit tettél is. Szeretlek. - A hangja nyugtató volt, a szavai mélyen a szívébe hatoltak, tudta, hogy valóban így gondolja. Beletemette a fejét azokba a térdekbe, amelyek nem érezhették, milyen meleg gyöngédség tölti el. - Aggódom érted, Seth - mondta. - Jól érzed magad mostanában? - Felemelte a fejét, közelről a szemébe nézett. A fekete szemek ködösek voltak, Kathleen nem tudta, mitől. Csak annyit tudott, hogy nem csillognak olyan lelkesülten, ahogyan megszokta. - Jól vagyok. Mi bajom volna? - Nem tudom - mondta Kathleen lassan. - Megmondanád nekem, ha rosszul érzed magad, ugye? - Ha ezzel biztosítom a szeretetedet, elmondom neked a legmélyebb, legsötétebb titkaimat is. - Seth mosolygott, de a tréfája nem talált visszhangra. - Szeretlek, Seth. - És komolyan gondolta. Ki tudná nem szeretni ezt az embert, aki a világ minden jóságát és kedvességét magában hordozza. Seth arca elkomolyodott, csupa szerelmet tükrözött. - Tudom, Kathleen - suttogta. - Te és Theron jelentetek nekem mindent, néha úgy érzem, szinte fáj ennyi szeretet. Mintha a testemben nem férne el, és fel kellene robbannia ekkora szerelemtől. Érted? Igen, Kathleen értette. Ismerte ezt az érzést, amelyet most a férje igyekezett megmagyarázni. Ezt érezte az elmúlt két esztendőben, a viszonzatlanság ugyanolyan kínjával, mint Seth. - Gyönyörű vagy, Kathleen. Igazán gyönyörű. Meg akarom jegyezni az arcod, hogy magammal vihessem arra az időre, amit az örökkévalóságban fogok tölteni. - Az ujjai követték tekintetének útját az asszony arcán. A szavaiban rejlő mély meggyőződés és a szokatlan kifejezések megijesztették Kathleent, halkan felkiáltott: - Seth! - és megragadta a kezét. - Gyere - mondta a férfi hirtelen és felhúzta magához, hogy megcsókolhassa az arcát. Hadd menjen ágyba ez a nehéz munkában kimerült ember. Amellett holnap sok feladat vár rád. Kedveled Eriket, ugye, Kathleen? Látszott, milyen fontos volt számára, amit kérdezett. - Persze. És azt hiszem, fantasztikus az, amit a Kirchoff-cég számára akar készíteni. Okosan választottál. Seth arca felderült, és ez megérte a sok izgalmat, amit Erik közelsége és a közös munka szerezni fog neki. - Örülök, hogy egyetértesz. Szeretném, ha ti ketten jól kijönnétek egymással. Nem bánod, hogy felajánlottam dekorátori szolgálataidat, ugye nem? Tudom, hogy élvezed az ilyesmit, és amúgy is túl sok időt töltesz itt velem, meg George, Alice és Hazel társaságában. Nem is beszélve arról, milyen igényei vannak Theron-nak veled szemben. - Emiatt ne aggódj. Ti vagytok a családom. De ha te akarod, szívesen segítek Eriknek. Seth elégedettnek tűnt. - Jól van. Jó éjszakát, édesem. - Magához vonta, ezúttal az ajkát csókolta meg kedvesen. George megérezte, hogy vége a magánbeszélgetésnek, előjött a háttérből, elköszönt, és kinyitotta Seth hálószobájának ajtaját, majd halkan becsukta, amikor Seth begördült a székén. Kathleent soha nem hívták be ebbe a szobába. Soha nem is kérdezett semmit, tiszteletben
tartotta férje elkülönülését. Talán nagyon is láthatóak nyomorékságának kelepcéi a hálószobájában. Elfogadta és tisztelte férje akaratát. Ha rajta múlik; soha nem tett volna semmit, ami sérti vagy bántja azt az embert, aki reményt nyújtott neki a teljes reménytelenségben. Mit vegyen fel? Kathleen végigböngészte három nagy, beépített szekrényének tartalmát. Jellegzetes női aggályoskodással úgy döntött, hogy egyetlen ruhadarabja sem felel meg a célnak. Szidta magát, amiért úgy viselkedik, mint egy kerge kamaszlány. Elvégre nem randevúra készül a széptevőjével. Csak bevásárolni megy Erikkel. És látta már őt, mikor kicsípte magát, és látta sötétkék rövidnadrágban és fehér trikóban, a Mountain View egyenruhájában is. És látta meztelenül. Ebbe a gondolatba belepirult. Boldog meztelenségben feküdt a férfi ágyában, és állt a zuhany alatt, amíg az szappanból és vízből habzó folyókat varázsolt egész testére, és a folyókat a kezével és a szájával terelgette. Vajon gondol-e erre ő is? A gondolatra még jobban elpirult. Az a természetesség, amellyel az elmúlt napokban megérintette, azt bizonyítja, hogy jól emlékszik a testére. Végül is kiválasztott egy barna bőrnadrágot, amit Seth unszolására vásárolt meg. A férje büszke volt az alakjára, és gyakran rávette, hogy modellként vegyen részt azokon az elegáns divatbemutatókon, amelyeket a cég rendezett. Végtelenül bőkezű volt, megkívánta, hogy ha New Yorkba megy, vásároljon magának egy-egy ruhát mindegyik cégtől, amelyet meglátogat. Gyakran járták együtt a boltokat, és ha Seth meglátott valamit, ami megtetszett neki, leemelte a vállfáról, és rábeszélő mosollyal nyújtotta Kathleennek: - Ragyogóan állna neked, drágám. - A mosolya olyan volt, mint Humphrey Bogarté. Kathleen sohasem vitatkozott vele. Ha örömet szerezhet neki azzal, hogy szépen öltözik, boldogan megteszi. Elvégre olyan keveset tehet érte úgyis. Kathleen érzékeny idegeit egy kis bűntudat borzolta, mire bevégezte az öltözködést. Hűtlenséget követett-e el Seth ellen, amikor beleegyezett, hogy Erikkel tart? Nem, nyugtatta önmagát. Nem ő tervezte ezt el, hanem Seth. Az ő kedvéért teszi. De amikor kritikus szemmel megnézte magát a tükörben, tudta, hogy a maga kedvéért is. Selyeminget vett fel a nadrághoz. Az acélkék szín elmélyítette szemének smaragdzöldjét. Olasz import csizmájának a hegye ugyanolyan nyeregbarna bőr volt, mint a nadrágja. Kibontott haja az arca és a válla körül hullámzott, mint valami bronzszínű kendő. Könnyű léptekkel futott le a lépcsőn, éppen amikor a csengő megszólalt. Magától értetődően kiáltott oda Alice-nek: - Majd én nyitok - de a lába bizonytalanná vált. Úgy ragadta meg az ajtó gombját, akár a mentőkötelet, és szélesre tárta az ajtót, hogy össze ne rogyjon. Erik nézett rá a küszöbről. Nem szólt egy szót sem, csak fürkészte mohó szemmel. Nyakán játszottak az izmok. Amikor végre találkozott a pillantásuk, megszólalt: - Jó reggelt. - Jó reggelt. - Minden erejét össze kellett szednie, hogy meg tudjon szólalni, a férfi külseje olyan ragyogó volt. A csípője ugyanolyan keskeny, mint régen, a szűk farmernadrág ezt még jobban kihangsúlyozta. Széles mellén és vállán sötét, nagykockás pamuting feszült, a nyakán hanyagul összecsomózott teveszőrszínű kardigán. - Gyere be - mormolta Kathleen és félreállt, hogy előre engedje. Érezte a kölnije illatát, amint elment mellette. - Seth el akar köszönni. Most reggelizik Theronnal. Erik megállt, megfordult, ránézett és bólintott. - Én is szeretném látni. Nem tudta, Seth-re gondol, vagy Theronra, és jobbnak látta, ha nem kérdez semmit. Néhány lépéssel Erik előtt ment, átvezette a földszint útvesztőjén, amíg el nem értek a konyha
melletti ragyogó, napos étkezőbe. Nagy kacagások fogadták őket, amikor Kathleen belökte a lengőajtót. - Mi folyik itt? - kérdezte vidáman. Talán nagyon is vidáman? Theron állt az érdeklődés középpontjában. Még pizsamában volt, a magas székén ült. Egy banánt tartott a kezében, és nagy igyekezettel próbálta meghámozni. - Jó reggelt - köszönt Seth. - Alice, kérlek adj Eriknek kávét. Üljetek le. Nagyszerűen mulatunk. Öt perce próbálja felderíteni, hogyan férkőzhetne a banán belsejéhez, de nem hagyja, hogy segítsünk neki. Figyeljetek! - Közelebb hajolt a magas székhez. - Theron, hadd hámozzam meg a banánodat! - A gyümölcsért nyúlt, de a kisfiú szorosan magához ölelte, amíg csak Seth vissza nem húzta a kezét. Akkor folytatta a küzdelmet, hogy egyedül hámozhassa meg. - Mit szóltok ehhez? - büszkélkedett Seth. - Ez igen - válaszolt Erik érdes hangon, és Kathleen hátrafordította a fejét, hogy ránézzen. Olyan természetellenes volt a hangja, hogy már attól tartott, könnyeket fog látni a szemében, de megkönnyebbülésére nem volt nyomuk. Csak nézte a fiát olyan birtokolni vágyó tekintettel, mint ahogyan őt nézte pár perccel előbb. Kathleen szívét elfogta a szánalom. Milyen szenvedés lehet, hogy látja a fiát, de nem tarthat rá igényt. Győztes harci kiáltás fordította vissza figyelmét Theron-hoz, aki végül meghódította a banánt. Pillanatok alatt betolta a szájába, amíg az egész el nem tűnt. - Soha még ilyen makacs kisgyereket nem láttam - rázta a fejét Alice. - Sok baj lesz még a nyakasságával - jósolta. - Mész tornázni a medencébe ma reggel? - kérdezte Kathleen a férjét. Örömmel látta, hogy az arca pihentebb, kevésbé elgyötört, mint előző este. - Megyek. Aztán hagyom Theront játszani a vízben egy ideig. - Nem gondolod, hogy túl hideg? - húzta fel a szemöldökét. - Majd a vízben tartom, ha már vizes lett, és ha végeztünk, gyorsan beviszem. Kathleen beleegyezett, tudva, hogy a víz hőmérsékletét gondosan ellenőrzik, hiszen Seth egész évben itt végzi a gyakorlatokat George-dzsal. - Légy óvatos. Olyan síkos ez a gyerek, mint egy angolna, és még nem fél a víztől. Seth tekintete meglágyult. - Tudod, hogy vigyázok. És George egész idő alatt mellettünk lesz. Semmiért a világon nem kockáztatnám a fiam életét. – Seth átnyúlt az asztalon, és megveregette Kathleen kezét. Nem mert Erikre nézni, de megérezte, hogy annak teste megfeszül Seth szavaira. Kathleen is feszült volt. - Készít neked Alice valami reggelit, Erik. Elutasította a kínálást. - Köszönöm, nem. Ma már lebonyolítottam egy étkezést. Ideúton vettem egy fánkot. -Mosolya nyílt és magával ragadó volt, mint mindig. Nyoma sem látszott a belül tomboló felindulásnak. - Ha Kathleen kész mehetünk. - Ő aztán kész van - mondta Seth tettetett bosszúsággal. – Soha nem tudtam rávenni, hogy tisztességesen reggelizzék. Túlságosan törődik az alakjával. - Van is látszatja - felelte Erik, és elismerően végignézett rajta. - Kár, hogy nem láttad állapotosan. - Erik feszülten figyelt. A szeme rátapadt Kathleenre, amikor Seth folytatta: - Soha nem láttam nőt, aki ilyen bájos lett volna terhesen. Hátulról meg sem látszott rajta, hogy gyereket vár. Egészen a szülés napjáig elragadó volt. - Elhiszem - mondta Erik. Kathleent pillantásának melege és a beszélgetés tartalma túlságosan kényelmetlenül érintette. Gyorsan felállt, véletlen meglökte Theron narancsleves poharát. Szerencsére fedetes volt, közepébe fúrt kis csővel, hogy hasonló balesetek ne történhessenek. Idegesen állította fel a poharat. - Jóval vacsora előtt itt leszünk. Szükséged van valamire, Alice?
Alice nevetett. - Semmire. Ma Seth főzi a vacsorát. - Jól van - felelt Kathleen szórakozottan. Elfogytak a kifogásai, indulnia kellett Erikkel. Viszontlátásra, Theron - búcsúzott, és lehajolt egy banánízű pusziért. - Mama visszajön este. Talán hozok neked valami meglepetést. - Pá, pá - integetett boldogan vaskos markával. Mindenki nevetett. Kathleen ijedten nézte, hogy Erik megkerüli az asztalt, és felborzolja Theron haját. - Viszontlátásra, kapitány. Kathleen sietve elköszönt mindenkitől, futtában megcsókolta a férjét, aztán kiment Erikkel a bejárati ajtón, végig a kavicsos ösvényen, a várakozó sportautóhoz. Meglepődve nézte. - Corvette - mondta a férfi szárazon. - Egy nő, akit valaha ismertem, azt mondta, Corvettetípus vagyok. - Szemében régi humorának csak a kísértete lengett. Kathleen beült a gesztenyebarna bélésű, fényes ezüst autóba és megkérdezte: - Mi történt a Dodge teherautóddal? - Még megvan. De ez a kocsi kell a szakmai image-omhoz. Ki bízna meg egy videoproducerben, aki üzleti tárgyalásra olyan teherautón jelenik meg, amelyiknek zihál a karburátora? Elindult az autóval a háromsávos autóútra, aztán ráfordult az autópályára. - Úgy gondoltam, először elviszlek a lakásba, hogy lásd, mivel is lesz dolgod. - jól van. A beszélgetésük ennyiből állt, amíg elérték Erik lakásának körzetét. Kertes házak mutatós együttese volt, mindegyik egység valamilyen más építészeti stílusban épült, de szépen összeillett. A zöld területet gondosan ápolták, az együttes közepére uszodát építettek a lakók kizárólagos használatára. - Nagyon szép itt. - Lehet is - felelt Erik. - Borsos árat fizetek érte. Kitárta a lakás ajtaját és félreállt. Kathleen belépett a modern épület előterébe. Lépteik tompán kongtak, amint végigjárták az üres szobákat, Erik mutogatta a lakás jellegzetességeit. Suttogva beszélt, az ember hajlik erre egy üres házban. A lakás fala üveg és fa kompozíciója volt. A nappali szobának egyik fala vörösfenyő, a másikon a földtől a mennyezetig érő két ablak között kőből épült kandalló állt. A konyhába minden elképzelhető felszerelést beépítettek, mégis marasztalóan lakályos volt. - Fent az emeleten van két hálószoba, mindegyik fürdőszobával. Azokkal most még nem kezdek semmit. És nem költhetek tenger pénzt, Kathleen. Nem vagyok olyan gazdag, mint a férjed. - A hangja metszett. Kathleen bosszúsan arrébb ment, és abban a pillanatban már azt kívánta; bár gondolta volna meg jobban, hová indul. Egy nagy hálószobában találta magát, amelyben központi helyet foglalt el a duplaszéles ágy. A rendetlen takaró arra vallott, hogy ebben nemrégen aludtak. Más bútor nem is volt a szobában. - Jelenleg kissé dísztelen - hangzott szorosan mögötte. Kathleen arrébb lépett, színleg azért, hogy kinézzen a széles, függönytelen ablakon; valójában azért, hogy eltávolodjék a férfi ellenállhatatlan hímmágnesességétől. Kathleen gondosan tanulmányozta a felső világítású, magas mennyezetet, a zsalus ajtókat, amelyek a hatalmas öltözőhelyiségbe nyíltak, ruhaállványokkal, beépített fiókos szekrényekkel. Erik megint szorosan mögötte állt, Kathleen egy másik zsalus ajtón húzódott vissza. A fürdőszoba pompás volt: zuhanyozó átlátszó üvegajtóval, két mosdó, WC-fülke és
fürdőkád. Kathleen érdeklődéssel nézte a borotválkozóvizeket, az erdei illatú szappant, a régimódi borotválkozócsészét és pamacsot és végül a bajuszkefét. Kék fogkefe lógott egy réz akasztón. A hajkeféjének teknőcháta volt. Ápolószerei nagyon is személyes tárgyak. Kathleen gyorsan elfordította a szemét, bár szerette volna mindegyiket kézbe venni. Vörösfenyőből készült meleg vizes dézsa állt a panorámaablak előtt, szabad kilátással a kis, zárt udvarra, amelyet örökzöldekkel és egynyári virágokkal telepítettek be. Most minden őszi színekben pompázott. - Tyűha! Erik kuncogott. - Maga ez a helyiség majdnem megérte a ház árát. A helyiség érzéki és intim hangulata, hozzá az a ragadozó mozgás, amellyel őt idekalauzolta, felborzolta Kathleen idegeit. Visszament a hálószobába, automatikusan az ágyra pillantott. Vajon egyedül aludt-e benne Erik? Igen, egyetlen párnát lát. De hát megosztozhattak a párnán. - Kathleen. - A karján érezte a férfi kezét, amint megfordítja őt. Ujjával felemelte az állát, mélyen a szemébe nézett. – Miből gondoltad, hogy nős vagyok? - A hangja szelíd volt. Mintha elvadult, összezavart gyerekhez beszélne, annyi gyöngédség volt a hangjában. A könnyek elöntötték a szemét. A szavak akadozva buktak ki belőle. - Én... én láttam őt. Egész álló nap vártam, mert tudtam, hogy meg... megsebesültél... hogy szenvedsz. Nem engedtek be engem... annyira féltem. Aztán jött egy nő, és azt mondta, hogy ő Mrs.... Mrs. Gudjonsen. És akkor egyenesen bevitték hozzád... és én... én... Kicsi, szőke, csinos volt, és ő... - Sally. Kathleen rebbenő szemmel visszatartotta a könnyeket. - Sally? - A sógornőm. Bob bátyám felesége. Kathleen térde végül engedett a gyöngeségnek, amely egész testét elárasztotta, elerőtlenítette, a férfira hanyatlott. Erik szorosan magához fogta, birtokába vette, ölelésével szinte fojtogatta. - Úristen, Kathleen, mit követhettünk el, hogy ezt érdemeltük? Testük összetapadt, mindegyik illeszkedett a másikhoz. Hosszú percekig maradtak ebben a szótlan, mégis beszédes ölelésben. Erik összefüggéstelen szavakat suttogott, bele a hajába. Megcsókolta az asszonyt. A szája körülzárta az övét. Kezével dörzsölte a hátát, mintha gyógyírral kenné, és fel akarná itatni a bőrével. Aztán, minden akaraterejét összeszedve, ellökte magától Kathleent, leült az ágy sarkára, szélesre tárt térddel, ökölbe szorított kézzel, és lebámult elfehéredő ujjperceire. - Hogyan is tételezhetted fel, hogy nős vagyok, azok után. . .? - A hangjában ingerültség bujkált. - Hát csak ennyire becsültél engem? A csudába, Kathleen, hogy tehetted? - Nem tudom - mondta panaszosan. - Túlságosan feszült idegállapotban voltam. Megbetegített az aggodalom érted, és féltem, féltem, hogy te... mindentől féltem. - Nem volt mit magyarázni. Nem volt segítség. Tudta ezt Erik is. Mire újból megszólalt, elszállt a haragja. - Olyan voltam, mint az eszelős, amikor senki sem talált meg téged. Azt hittem, valami szörnyűség történt veled, hogy elraboltak, vagy valami. Amikor aztán nyilvánvaló lett, hogy önként mentél el, azzal az elhatározással, hogy eltünteted a nyomaidat, a dühnek olyan periódusát éltem meg, amilyet talán még senki, mióta világ a világ. Nem tudtam elképzelni, miért... A hangja elhalt, gyámoltalanul bámulta szorosra zárt öklét. Kathleen az ablakpárkánynak támaszkodott, üres szemmel meredt a semmibe, nem látott, nem hallott mást, csak Erik hangjának vigasztalanságát, ami annyira egyezett azzal, amit ő
érzett. - Amikor múltkor este viszontláttalak; meg akartalak ölni. - Szomorúan felnevetett. -Nem. Először szeretkezni akartam veled, aztán akartalak megölni. Egy darabig hallgattak, elmerülve gondolataikban. Erik törte meg a csendet. - Miért mentél hozzá, Kathleen. Az asszony mély lélegzetet vett. Érezte a hátában a férfi beléfúródó tekintetét, de nem akart ránézni. Mert ha ránéz... - Rájöttem, hogy állapotos vagyok Theronnal. - Legyűrte a gombócot a torkában, amely mindig odakerült, valahányszor eszébe jutott első látogatása Peters doktor rendelőjében, és az, hogy milyen elhatározásra jutott. - Először azt hittem, el kell vetetnem a gyereket. Elmentem a kórházba, már a műtőbe is bekerültem. Abban a pillanatban állítottam le őket, amikor kezdtek elaltatni. - Úristen - nyögött fel. - Pontosan. Isten velem volt aznap. Theron soha nem született volna meg... - Elhallgatott, remegés futott végig a testén. Amikor lecsillapodott, folytatta. Elmondta, hogyan kérte meg a kezét Seth, és hogyan házasodtak össze. - Olyan jó volt hozzám, Erik. Soha nem faggatott engem felőled, az apa felől. Feltétel nélkül elfogadott engem és Theront. Sajátjának tekinti a gyereket. - De Theron mégsem az övé. Theron az enyém. Az enyém, Kathleen. Most megfordult és szembenézett vele, a színek lassan elsápadtak az arcán. - Te nem bántanád... te nem bánthatod őt, Erik. Kérlek. Könyörgök. - Rohadt tróger! - szitkozódott dühödten, felállt, keresztülment a szobán, a nő mellé állt az ablaknál. Nem nézett rá, zsebre dugta a kezét. Ugyanolyan érdeklődés nélkül bámult ki az ablakon, mint Kathleen. Hirtelen feléje fordult és kiabálni kezdett. - Hogyan lehet felvenni a versenyt egy ilyen emberrel? Egy nyomorékkal! A világ utolsó gazembere legyek, mert Theront magamnak követelem? Ragadjam el tőle a gyereket, akit fiaként szeret, amikor a sors már úgyis lesújtott rá? Mit tehetek, Kathleen? Theron a fiam, a fenébe is. - Öklével vágott új háza falára, láthatólag meg sem érezte a fájdalmat. - És ha Seth legalább igazán tróger volna. De ilyen az én szerencsém, ez az ember egy szent. - Hangjának keserűsége szinte égette Kathleen fülét. Szívét tépte a férfi iszonyú lelkiismereti harca. - A legvadabb reményeimet is túlszárnyalta a nagylelkűsége, annyi pénzt kölcsönzött nekem, hogy belekezdjek a vállalkozásba. Az ő támogatása nélkül nem tudtam volna megvenni a felszerelést, és kibérelni az épületet. De nemcsak ezt tette. Összehozott minden olyan San Franciscó-i üzletemberrel, akitől rendelésre számíthatok. - Erik a falnak támaszkodott, behunyta a szemét. Egész testéből sugárzott a reményvesztettség. - És most hogyan fizetnék meg ezért? Elsétáljak a gyerekkel, akit a magáénak tekint, és mondjam meg neki, hogy állatian kívánom a feleségét? - Ökle élét rászorította a szemgödrére, mintha ki akarná zárni a gondolatokat, tiszta lappal indulni erkölcsi számadásra, elűzni minden gyötrő kétséget. Lassan fújta ki a levegőt, leeresztette a kezét, és Kathleenre nézett. - Nem tudod elképzelni, micsoda áldozatot vársz tőlem. Az asszony mélyen a szemébe nézett. A hangja rekedt volt a meghatottságtól. - De tudom, Erik. Tudom. A férfi hallotta a szavakat, és a könnytől úszó szemekben elolvasta a ki nem mondottakat is. Tenyerébe fogta az arcát, hüvelykujjával simogatta, nyugtatta reszkető ajkát. A homlokát az asszony homlokának támasztotta, a szeme összerándult a kíntól, hogy a karjában tartja és mégsem kaphatja őt meg. Ez a pokol - mondta magában. Két év óta ez a nő uralja a gondolatait, a tudatosokat és a tudatalattiakat. Jobban ismeri a testét, mint a magáét, mert többet tanulmányozta, kitörölhetetlenül belevéste a fejébe. Az idő nem tompította azt az élményt, hogy egyszer már
behatolt a testébe. Soha egyetlen nő nem fogta őt ilyen szorosan, nem vette körül ilyen kedvesen, nem ejtette foglyul ilyen tökéletesen. Ezért szerette, de nem csak ezért. Szerette a lelkét, azt a bátorságot, amellyel felülkerekedett gyerekkora viszontagságain. Bármilyen furcsa, most azért szerette, mert úgy elkötelezte magát a férje mellett. Hogyan beszéljen vele szerelemről? Hogyan lehetne át övé? Nem tolvaj, nem veszi el, ami a másé. De hát hogyan fogja túlélni, ha le kell mondania róla? - Jobb lesz, ha elmegyünk - mondta végül, elengedve Kathleent. A megbánás szakadéka tátongott köztük. Kathleen esze legpoétikusabb csücskében ezt a napot "áldott csillagúnak" nevezte. Szavak nélkül megegyeztek, hogy félretolnak minden gondot, és kihasználják a napot, amelyet kettesben, együtt tölthetnek. Kathleen kísérelte meg elsőként, hogy másról is beszéljen, ne csak a fájdalmas múltról és a reménytelen jövőről. Olyan témát választott, amelyről tudta, Eriket is érdekli. - Képzeld, Jaimie-t örökbe fogadták - mondta, abban a hiszemben, hogy ezzel meglepetést szerez. Erik éppen besegítette az autóba. - Tudom - felelte könnyedén, és becsapta az ajtót. - Tudod? Erik beült a kormányhoz. Nevetett Kathleen meghökkent arcán. - Bizony. És fogadjunk, hogy előbb tudtam, mint te. Neked ki mondta? - Természetesen Bi Dzsi és Edna - felelte, még mindig álmélkodva a váratlan fordulaton. - De azt nem mondták, hogy ki fogadta örökbe? - Azt nem. - Bob és Sally. - Mulatott Kathleen izgatott, boldog mosolyán. - Gudjonsen lett belőle, és rajong Erik nagybácsiért. Van egy húgocskája is, Jennifernek hívják. - Jaj, Erik, ez csodálatos! Sallyt és Bobot megáldotta az Isten. - Meg. Őket meg - mondta egy kis keserűséggel a hangjában. Amíg a városon áthajtottak, Kathleen csak úgy ontotta az ötleteket a lakás berendezéséhez. Erik nevetett. - Nem bánom, akármit csinálsz; csak rózsaszín és lila szaténba nem burkolhatod. Biztosra veszem, hogy az ízlésed van olyan jó, mint az enyém. - Játékosan beledöfött a könyökével a bordáiba, amikor egy közlekedési lámpánál megállította a sportkocsiját. - De hát te mit kívánsz? Egy pillantást vetett Kathleenre, amivel jól érthetően jelezte, hogy mit kíván, de türtőztette magát, és nem tett semmilyen erotikus célzást. - Szeretem a barna minden árnyalatát. Szeretem az őszi juharlevelek rozsdaszíneit. Kathleen mosolygott. - A földszíneket. Mire az üzleti negyedbe érkeztek, Kathleen fejében hemzsegtek az ötletek. Gyorsított dekorációs tanfolyamot tartott Eriknek, aki félreállt és hagyta cselekedni. Ágyneműt és törülközőket válogatott, talált egy kis ülőkanapét a nappaliba. Választott egy hozzá illő széket, nagy kávézóasztalt és két kisasztalt. Megkérdezte a véleményét a lámpákról. Erik felemelt egyet, amelynek a porcelán alapzatán tizenhetedik századi ruhákba öltözött pásztorfiú és pásztorlány ölelkezett. Kathleen elborzadva meredt rá, de egy pillantás Erik hunyorgó szemére a fodros lámpaernyő fölött meggyőzte arról, hogy a férfi csak ugratja. Kiegyeztek két asztali lámpában, kerámiatesttel és húzott vászonernyővel. Délben a Fisherman's Wharf egy vendéglőjében ettek, kilátással az Öbölre, és távolabb a Golden Gate-hídra. Kathleen szíve repesett a boldogságtól. Néhány napja még azt hitte, sohasem látja Eriket többé. És most itt ül vele szemben egy picurka asztalnál, a térdük összeér az abrosz függönye alatt. Közös levegőt szívnak. Nézhet rá, amennyit csak akar, nem kell
tartania kandi szemektől, amelyek megzavarhatnák szerelmes pillantásaikat. A vendéglőből hazatelefonált, Alice-szel beszélt. Seth elment az irodába, Theron megebédelt és most alszik. - Jól van, és csöppet sem hiányol téged - nyugtatta meg Alice. - Tudom - felelte Kathleen ajakbiggyesztve. - Ez nem is nagyon tetszik nekem. Újra nekiindultak, Erik pajtáskodva fogta a kezét, amíg a boltokat járták a Ghirardelli téren, elkerülve a Kirchoff-butikot. Erik vágyakozva nézegette azokat a tárgyakat, amelyek az életet kellemesebbé teszik, és amelyre most nem futotta a pénzéből. Egy galériában megdicsért egy faliszőnyeget, amelyet sötétbarna, homokszínű és sziénabarna gyapjúból szőttek. Kathleen erre elküldte őt valamilyen fölösleges megbízatással, mert meg akarta venni számára lakásszentelő ajándékként a maga és Seth nevében. Csalódottan értesült róla, hogy ez csak mintapéldány, de rendelhet ilyet a művésztől. Megadta a rendelést, és csatolta a telefonszámát, ahol értesíthetik; ha elkészült a szőnyeg. Tökéletesen fog festeni a nappali szoba vörösfenyő falán, kis melegséget ad a szobának. A függönyök kiválasztását unta Erik, örömmel ráhagyta Kathleenre és egy dekorátorra. Megbeszéltek egy későbbi időpontot, amikor a dekorátor elmegy a lakásba, és mindent pontosan lemér. - Lehet, hogy majd akarsz később az ágyad mögé egy fatáblát, de egyelőre talán be kellene festetni azt a falat valami élénk színre, és hozzátámasztani több száz ragyogó színű párnát. - Több száz? - csúfolódott, csokoládés üdítőitalát szopogatva. Kis pihenőt tartottak Ghirardelli cukrászdájában. - Hát jó, talán pár tucat is megteszi - egyezett bele mosolyogva, és nyalogatta a habos, édes cseppet a kanaláról. Felnézett, és megbotránkozva látta, hogy Erik a száját lesi, mintha irigyelné a nyelvét, amiért joga van ott bebújni. A kék szem felfelé siklott, kereste az ő tekintetét, és egy pillanatra végigcikázott rajtuk nemiségük tudata. - Most mi lesz? - kérdezte Erik rekedten, igyekezve helyreállítani az egész napi könnyed hangulatot. A tekintete azonban lázadozott, és lejjebb siklott, az asszony izgatottan emelkedősüllyedő mellére. Megérezve nézését, a mellbimbók maguktól válaszoltak a hívogató üzenetre. - Szóval, ahogyan már mondtam a hálószobáról - kezdte Kathleen el-elfúló hangon. Nagyon is jól tudta, hogy a férfi érdeklődése veszélyes irányba fordult, és hogy ő követni fogja a bűvös örvény fenekéig. Az egyetlen kiutat a jelentéktelen, üres fecsegés jelentette. Válasszuk ki a színt, amit a falon szeretnél, vegyük meg a festéket, azután elindulunk párnákat keresni. Talán szerencsénk lesz, és találunk egy odaillő, olcsó széket is. Mit szólnál egy kosárládához az ágy lábánál? Ez jól használható darab, és egyben dekoratív is. A férfi közelebb hajolt hozzá, szájával a fülét érintve súgta: - Csak egyetlen jól használható és dekoratív dologról tudok, amit az ágyamnál szeretnék. Egy vörösesbarna hajú nőt, a haja tűzként lángol a napfényben. A szeme ragyogó zöld, a sötét pillák elbűvölően rajzolják körül. És ha nem akarja, hogy ilyeneket mondjak, akkor miért vett fel selyemblúzt és szűk bőrnadrágot, amelyik úgy simul a szexi kis fenekére, mint egy kesztyű? Hátradőlt, Kathleennek össze kellett szednie magát, hogy rá ne boruljon. A szavai, a hangja hipnotizálták. A szemében vágy égett, a bajsza szemtelenül fodrozódó ajka köré simult. A férfi tudta, hogy zavarba ejtette az asszonyt, az pedig vissza akarta adni a kölcsönt. - Van valami, amit már régen meg szerettem volna kérdezni. Van egy kis gödör a bajszod jobb szárnya alatt? - Vagy van, vagy nincs. Miért nem jársz utána? A játszma megint fordult. Nem sikerült kicsúfolnia, ahogyan szándékában állt. Megint
Erik kerekedett felül. Annyi baj legyen. A játszma önmagában hordja jutalmát. - Talán majd egyszer megteszem - ígérte kedvesen. Nézték egymást. - Örömmel várom. Újabb két óra múlva befejezték a vásárlást, és indultak az autóhoz. Erik morgott, mert nem emlékezett, mikor és melyik szállítót kell otthon várnia. Mialatt behajtottak a Kirchoff-birtok magánútjára, még mindig sütkéreztek az együttlét melegében. A férfi kiugrott, nyitotta neki a kocsi ajtaját. Egymást nézték a bejárati ajtó felé menet, de Kathleen hirtelen valamit megérzett, és a kert felé pillantott. A szívverése elállt, Eriket félretolta, lélekszakadva rohanni kezdett. - Theron! - sikoltotta.
Tizenötödik fejezet A kisfiú totyogva bóklászott a medence ugródeszkáján. A végén megállt, lenézett a hívogató vízre, amit annyira szeretett, boldogan felkacagott és ugrott. - Theron! - sikoltotta volna Kathleen megint, de nem jött ki hang a száján. A rémület lepecsételte a torkát. Rohant, látta, amint a szőke fejecskét elnyeli a mély víz. Még el sem érte a vörösfenyő napozópadot, amikor lépések zaja érte utol, előzte meg. Erik majdnem feldöntötte őt, amint elszáguldott mellette. Pillanatnyi habozás nélkül átugrotta a deszkát, és fejjel előre vízbe vetette magát. Kathleen úgy érezte, egy örökkévalóság óta áll a medence szélén, pedig valójában csak néhány másodperc telt el, Erik a felszínre bukott, magához ölelve a gyereket. Theron levegő után kapkodott, köpködte a vizet. Erik a medence széléhez úszott vele, felemelte és aggódó anyja kezébe adta. Kathleen hallotta a saját vinnyogó hangját, de nem tudta, hogy ő ad ki ilyen szánalmas hangot. - Theron, Theron - ismételgette, és magához szorította a dundi kis testet. Theron túlélte a majdnem végzetessé váló balesetet, és most, hogy biztonságban volt és felfogta anyja aggodalmát, utólagos ijedtségében sírva fakadt. - Kisbabám, kincsecském - babusgatta, hátrasimította ázott hajfürtjeit, tapogatta az arcát, hogy megbizonyosodjék, valóban életben maradt. Erik kitornázta magát a medencéből. Ömlött a víz a ruhájából, letérdelt az anya és a gyerek mellé, hogy ő is vigasztalja őket. - Erik - nézett rá Kathleen -, láttam, amint lesüllyedt a vízben. Azt hittem... Én... Elhallgatott, képtelen volt folytatni, rátámaszkodott a férfi vizes vállára, és magához szorította az izgó-mozgó gyereket. - Tudom, Kathleen, tudom. Én is száz halált haltam. - A hangja csupa együttérzés volt. Amikor mind megnyugodtak kissé, és Theron Erik térdét püfölte, hogy lássa, hogyan fröcsköl a víz a nadrágjából, Kathleen felfedezte Hazelt a verandán. Hol vannak a többiek? Most, hogy az első pánik elmúlt, Kathleent teljes erőből szíven ütötte a baleset szörnyűsége. - Hogy került ide Theron teljesen egyedül? - kérdezte. - Ezt én is szeretném tudni. - Erik felkapta a kisfiút, és védelmezően magához ölelte. Hazel ugyanakkor futott át a füvön a medence felé, amikor George és Alice kisegítette székével Seth-et a veranda ajtaján. - Mi történt? - kiáltotta izgatottan. Mind odasiettek a medencéhez, és kérdésekkel bombázták őket. Erik felemelte a kezét, hogy lecsillapítsa őket. Kathleennek eszébe jutott az a nap, amikor Jaimie elbarangolt a folyónál. Akkor is Erik nyugtatott meg mindenkit. - Csak annyit tudunk, hogy amikor behajtottunk, Theron az ugródeszkán állt. Beugrott a vízbe, de szerencsére rögtön utána tudtam ugrani. - Én... én nem tehetek róla. - Hazel dadogni kezdett. Egy emberként fordultak feléje. Kathleen soha nem képzelte, hogy könnyet láthat a nő szemében, de most nyilvánvalóan azt látta. - A verandán játszott a kis teherautóival. Ő... én egy képes újságot lapozgattam... Akkor néztem fel, amikor meghallottam Kathleen sikoltását. Nem is tudtam, hogy a gyerek a medence közelébe ment. Olyan gyorsan került oda. Én... Én... Jaj, Seth. - Az arca eltorzult, a kezébe rejtette, rázogatta a fejét saját hanyagsága feletti hitetlenkedéssel. - Jó, jó, minden rendben van - nyugtatta őt Seth. – Theron megmenekült. Máskor jobban kell ügyelned rá, Hazel. Tudod, milyen kíváncsi mindenre. Hazel továbbra is a tenyerébe rejtőzve nyöszörgött. Most mindenkinek a figyelme Theronra terelődött, aki jobban volt, mint valaha. Kathleen Hazelt figyelte. A vészterhes helyzet feloldódott, mindenki azon a pocsolyán
mulatott, amely Erik és Theron körül keletkezett a veranda kövén. Azt ajánlották, hogy ők ketten menjenek a mosókonyhába. Alice majd hoz nekik száraz ruhát. Seth megszorította a nővére kezét, mielőtt visszakerekezett volna a házba a többiek nyomán. Theron még mindig Erik biztos karjában maradt. Kathleen a verandát körülvevő élő sövény árnyékában állt, és figyelte, amint elvonultak. Hazel azt hitte, egyedül van, kiegyenesedett abból az alázatos testtartásból, amelyet a jelenet alatt felvett, és csúnyán szitkozódott az orra alatt. Hirtelen megfordult, hogy összeszedje az asztalról a holmiját. Éppen indult volna vissza a házba, amikor meglátta Kathleent, aki pár lépés távolságból meredt rá. Hazel keze megakadt félúton, nagyot nyelt. - Kathleen, megdöbbentesz. Miért nem mész be, gondoskodni a fiadról? Kathleen két lépést tett előre, egy arasznyira került a sógornőjétől. - Te döbbentesz meg engem, Hazel. Azt gondoltad, hogy megúszod a gyilkosság vádját? Hazel önkéntelenül hátrahőkölt, védekezésül a Kathleen szemében megjelenő fenyegetés elől. - El sem tudom képzelni, miről beszélsz - mondta. Igyekezett meggyőző hangon szólni, és teljes magasságában kiegyenesedett. - Pontosan tudod, miről beszélek. Ügyes jelenetet rendeztél nekik. - Kathleen a többiek felé intett, akik most a konyhában tolongtak. - Csakhogy azt hiszem, a könnyeidet a terved kudarca fakasztotta, nem pedig a hanyagságod feletti aggodalom. Pontosan tudtad, hol van Theron. A vízbe fulladása szerencsés szerencsétlenséget jelentett volna neked, ugye? Kathleen karja előrelendült, meglepő erővel, könyörtelen szorítással ragadta meg Hazel csuklóját. - Ha a fiamat valami baleset éri, amikor te akár csak a közelében vagy, elintézlek Seth-nél. Értesz engem, Hazel? Kinyitom a szemét. Hinni fog nekem. Szeret téged, de engem még jobban szeret. Kétszer is gondold meg, mielőtt újra kockára teszed Theron életét. Mindent elveszíthetsz. Hazel kiszabadította a karját. Egyenesen belenevetett Kathleen arcába, a nevetése durva és rikácsoló volt. - Azt hiszed, félek tőled? - Igen, azt hiszem, félsz - felelte Kathleen hidegvérűen. - Másképpen nem támadnád meg a kisfiamat. Nemcsak szívtelen, önző, cselszövő boszorkány vagy, hanem ráadásul gyáva is. Ha harcot akarsz, harcolj velem. De figyelmeztetlek, fölösleges harcolnod, mert én nem akarok tőled semmit. Csak azt akarom, hogy hagyjál nekünk békét, Seth-nek, Theronnak és nekem. Ez nem veszélyezteti a biztonságodat. - Nem akarom, hogy egy ilyen ócska kis kurva legyen a házamban, az életemben, mint te. - Hazel arca csupa folt lett, eltorzította a düh. - Bebizonyítom az öcsémnek, hogy te mi vagy, még ha az életembe kerül is. - Ökleit a testéhez szorította, a teste megfeszült, akár az íj húrja. Kathleen arra gondolt, hogy ez a nő mindjárt agyvérzést kap. - Emlékezz rá, hogy mit mondtam, és nagyon vigyázz, nem babra megy a játék. - Kathleen megkerülte Hazelt, magára hagyta tehetetlen haragjával. Bement a fényesen kivilágított konyhába, nyugodt külseje semmit sem árult el a történtekről, Pedig belül csak úgy reszketett, először a rémületes baleset, aztán a Hazellel folytatott vita miatt. Az a nő nyilvánvalóan őrült. Ki más használna fel eszközként egy védtelen gyereket, egy tökéletesen magánjellegű játszmában? Csakis egy nekikeseredett, szadista nő. De miért teszi? Mit szeretne Hazel Kirchoff megszerezni, amije még nincsen? Kathleen erőltetett mosollyal üdvözölte a férjét. - Kathleen, hol voltál? - Be sem várva a választ, folytatta: - Erik elmondta, hogy rengeteg helyet bejártatok, és remek dolgokat vásároltatok. Nagyon elégedett azzal, amit kiválasztottál. Az asszony felnézett Erikre, aki állhatatosan és gondterhelten figyelte őt.
- Hasonlít az ízlésünk, így könnyű volt a dolgom. Látta, hogy Erik Seth-nek néhány kényelmes házi ruhadarabjába öltözött. Minden egy árnyalatnyit kicsi volt neki. - Hol van Theron? - kérdezte aggodalmasan. - Fent az ágyában, egy rövid vacsora előtti alvásra – mondta Alice. - Alaposan kimerült. - Miért nem mész fel te is és követed a példáját? – kérdezte Seth, megfogta a kezét, és sorra csókolta az ujjait. – Őrületes izgalmon estél át. Fürödj meg, pihenj egy kicsit. Még eltart egy darabig, amíg elkészül a vacsora. Öltözz házi ruhába. Úgy döntöttünk, hogy nem sütünk bifszteket, inkább rákot főzünk. - Remek lesz - mondta Kathleen, odahajolt és megcirógatta férje száját. - És az ötleted is remek. Tényleg felmegyek. Amúgy is azt hiszem, van itt már elég szakács - tette hozzá nevetve. George piskótatészta-halmocskákat helyezett el sütőlapokon, Erik feladata volt a saláta elkészítése, Seth vállalta a rákfőzést, Alice felügyelt mindenre. - Láthatod, - itt most fölösleges vagy. Menj fel és pihenj - biztatta Seth. Nehézkesen kapaszkodott fel a lépcsőn, most, hogy már nem láthatják, nem kell titkolnia, milyen fáradt. Bevonszolta magát Theron szobájába, a rácsos ágy fölé hajolt, megcirógatta a puha arcocskát, és nevetett a besüppedő gödröcskén. A torka fájdalmasan összeszorult, megreszketett arra a gondolatra, mi történhetett volna. Hosszan, élvezkedve fürdött. Megitta a pohár fehérbort, amit Seth unszolására magával vitt. Mire elhagyta a gőzös fürdőszobát, a lába megint ruganyos volt, kipihente magát. Az ágy túlságosan húzta, hátrahajtotta a takarót, és leomlott a lepedőre. Magához szorította a párnát, ahogyan szokta, és egykettőre elaludt. Valami halk puffanás ébresztette fel. Azonnal felült. Álomittas volt. A hang Theron szobájából jött, és megszólaltatta benne az anyai vészharangot. Mikor kijött a fürdőszobából, otthagyta a ruháját. Most hirtelen egy fehérpettyes pongyolába bújt, sietősen megkötötte derekán a zsinórt és kinyitotta a gyerekszobába nyíló ajtót. Erik állt ott, a rácsos ágy fölé hajolva. Kathleen megkönnyebbülve támaszkodott neki az ajtófélfának. A férfi ránézett, látta ijedt arcát. - Mi a baj? - kérdezte. - Semmi, csak én... - Felküldtek, hogy ébresztgesselek. Kinyitottam az ajtót, de olyan jól aludtál, hogy nem volt hozzá szívem. Azt gondoltam, először a kapitányt ébresztem fel. - Vigyorgott. Kathleen elérzékenyült a látványtól, ahogyan vizsgálgatja alvó fiát. Meztelen lába nem vert zajt a vastag szőnyegen, amint átment a szobán, és a férfi mellé állt. Így kellett volna ennek lennie két éven át. Együtt kellett volna örülniük Theron kisbabakorának. Eriknek nem jutott ki ez az élmény. Hogyan fogja tudni valaha is kárpótolni érte? Az ő saját butasága, éretlensége választotta el őket egymástól. - Bocsánatot kell kérnem tőled, Erik. - Igazán? - Halkan beszélt, hogy meg ne zavarja az alvó kicsit. - Ha nem lettem volna olyan fiatal, olyan bizonytalan saját magamban, nem követtem volna el ekkora hibát. Azt képzeltem, nős vagy. Őrültség volt egyedül levonni a következtetéseket, és megszökni, anélkül hogy meggyőződtem volna a tényekről. - Felnézett rá, meglátta tekintetében azt a lágyságot, amely mostanában csak ritkán jelent meg. - És akármi történt volna is közöttünk... miközöttünk... - a torka elszorult - a fiadról tudnod kellett volna. Bocsáss meg! A fejét lehorgasztotta a megbánás, de a férfi az álla alá nyúlt és felemelte. - Elkéstünk a vádaskodásokkal, Kathleen. Én nem éltem valami példás életet az elmúlt két évben. Nem szeretném, ha bárki megismerné egyik-másik viselt dolgomat. Dühös voltam, sértett, csalódott. Azt kívántam, bár az egész világ úgy tele volna gyűlölettel, mint én. Bánom
néhány tettemet, ugyanúgy, mint te, de hiába, megtörtént. Próbáljuk meg elfelejteni. Újra lepillantott a kisfiúra. A keze sötét volt Theron világos bőrén, amikor simogatta a gömbölyű karját, az öklét. - Jól végezted a dolgod, Kathleen. Remek fiú ez. - Az bizony. - És mintha valami láthatatlan erő vonzaná, közel lépett hozzá, megfogta szabad kezét. Erik keményen megszorította. - Fájt-e... nagyon... amikor világra jött? Kathleen szelíden mosolygott. A férfiak olyan gyerekesek, akár a csemetéik, ha szülésről esik szó. - Nem túlzottan. Nagy bébi volt, de jó nőgyógyászhoz kerültem. Örülnék... - Elhalkult a hangja, olyan abszurd volt az ötlete. - Minek örülnél? - noszogatta, lenézett rá, és közelebb vonta magához. - Azt akartam mondani, örülnék, ha megismerkednél vele, a doktorral. Nagyon kedves volt hozzám. Ő végezte volna az abortuszt, ha nem vonom vissza a kívánságom. A férfi keze acélszalagként szorította meg a kezét. - Istenem, micsoda poklokon mehettél keresztül! Kathleen ráhajtotta a fejét erős vállára. - Ez is egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket igyekezni kell elfelejteni. - Theron álmában a száját mozgatta, mintha szopna; mindketten nevettek. - Meg sem köszöntem, Erik, hogy megmentetted az életét. A férfi szembefordult vele. - Tényleg azt hiszed, hogy ezért köszönet jár? - Kathleen némán megrázta a fejét. A kék szemek sugárzó melege fogva tartotta. - Én sem köszöntem meg, hogy életet adtál neki mondta. Közelebb lépett, lehajolt az asszonyhoz. - Köszönöm a fiamat, Kathleen. - Ajka súrolta az arcát. - Te magad szoptattad? A pillantása a mellére tévedt, a könnyű anyagot meglebbentette szívének dobogása. - Igen - mondta az asszony rekedten, a szíve a torkában vert. Erik keze a nyaka tövétől indult, és leérkezett az első látható domborulatig. - Még az is lehetséges, hogy féltékeny vagyok a saját fiamra, amiért olyan bensőséges kapcsolatban állt veled, én meg azt sem tudtam, hol lehetsz. Kathleent egyformán izgatta Erik szája, és az, amit mondott. Nézte a szájmozgást, bajszának selymét, az eltűnő gödör táját, szorosan az ajka mögött sorakozó fogait. - Most már itt vagyok - súgta. A férfi könyörgő pillantása belekapcsolódott az övébe, amely merészen hívogató volt. Könnyedén megrángatta a pongyola zsinórját; a szárnyak széthullottak. A keze alája csúszott, simogatta a has puha, bársonyos bőrét, majd megállt a derekánál és félrelökte a pongyola fehér elejét. Hosszú, súlyos perceken át bámulta szabadon, szégyenkezés és bocsánatkérés nélkül, tekintetével égette a húsát. A keze lassan felemelkedett, markába fogta a mellét, és a szája felé emelte. Úgy érezte, a hálának csak töredékét nyújtja, amiért ezek a mellek szoptatták az ő gyerekét. Kathleen megingott, amikor Erik hátralépett, hogy végigtanulmányozhassa egész testét. A keze a hasán simított végig. - Nincsenek terhességi csíkok - súgta. - Semmi nem zavarja a tökéletességet. Az anyaság még csak szebbé tett. - Az ujjai lefelé siklottak, átbújtak a vörös és barna háromszögön. Kathleen sóhajtott, az ,érintés végtelenül gyöngéd volt. A férfi keze körben járt, elismerően érintette a csípők kerekségét, megakadt az érett, gömbölyű hajlat alatt, és magához emelte az asszonyt. Hasuk összeért, a mellük egymáshoz nyomódott. A szájuk egybeolvadt, a lélek és a test egyesülésében. Mélységesen mély volt a csókjuk. A nyelve lassan hatolt az ajkak közé, addig ingerelte, amíg Kathleen egész teste nem könyörgött érte, hogy elfogadja a felkínált ajándékot. Végül a
nyelve egész mélységében kikutatta a száját, megkeresve és élvezve a legrejtettebb zugokat is. Kathleen elhúzódott, mindkét kezét a bajszos arcra tette. A szája elérte a férfiét. Kínozta, ingerelte, ízlelte és ígért. És adott. Amikor megint a férfi kezdeményezett, a nyelve újra és újra belemerült a szájába, igazibb testi egyesülést idézve. Testük oly szoros ölelésben tapadt össze, amely legföljebb kis dörgölődző mozdulatokat tett lehetővé. - Mama! A vékony hangocska olyan hirtelen választotta szét őket, ahogyan semmi más nem tudta volna. Meghökkenve bámultak Theronra, aki felállt az ágyában, és vidáman ugrándozott. Kathleen összehúzta magán a pongyolát. - Theron, mikor ébredtél fel? - kérdezte elgyöngülve. A kisfiú nevetett, és hadonászott a karjával. - Azt hiszem, ő is részt akar venni a mulatságban. - Erik - szólt rá Kathleen, és hirtelen lehűlt kezével eltakarta égő arcát. - Hálásak lehetünk neki, hogy felébredt. Mindenki gyanakodni fog. . . Ilyesmi nem történhet meg többé. - Igen; kis híja, hogy meg nem csalta a férjét a saját házában. Úristen! Elöntötte a bűntudat, messzebb lépett Eriktől. A szeme tele volt szégyenkezéssel, amikor összenéztek. - Seth házában vagyunk. A felesége vagyok. Erik komolyan nézett vele szembe. - Hamarabb figyelmeztethettél volna rá. Én sem akarom megcsalni Seth-et, de ha a közeledben vagyok, elhagy a józan eszem. Még szerencse, hogy nem megy messzire. Kathleen visszament a hálószobájába, sietve felöltözött. Átkozta ügyetlenkedő ujjait, és azon gondolkodott, feltűnik-e a többieknek kipirult arca, a csókolózástól duzzadó szája. Ahogy percekkel előbb megbeszélték, a lépcső tetején találkozott Erikkel és Theronnal. - Ne nézz ilyen bűntudatosan, Kathleen - súgta oda Erik a szája sarkából. - Nem történt semmi. Higgy nekem, kínosabban vigyázok rá, mint bárki más. Olyan aggódva nézett, hogy Kathleen nem tehetett mást, elnevette magát. - Te szadista - morgott Erik, aki felültette Theront a vállára: a fiú kövér ujjaival belekapaszkodott a hajába, és hallva Erik hangos jajgatását, visítozott boldogságában. Nevetve ereszkedtek le hármasban a lépcsőn. Seth eléjük kerekezett. - Hát itt vagytok! - kiáltotta. - Éppen egy kutatócsoportot akartunk utánatok meneszteni, azt gondoltuk, talán Theron az ágya lábához kötözött benneteket. - Mindenki nevetett, Seth a konyhába irányította őket, mert ma ott szolgálják fel a vacsorát. Hazel fejfájásra hivatkozva egy tálcán a szobájába vitte az ételt. Az előtérben Seth megállt, nem követte őket közvetlenül, figyelte, amint hárman a konyha felé tartanak. Senki sem látta hirtelen elgondolkodó arcát. Az október mindig mozgalmas hónap az áruházakban, ez az év sem volt kivétel. A szokásos üzleti életen kívül Erik reklámkazettáival is foglalkozni kellett. Megbeszélték, hogy néhányat elkészít jó előre, a karácsonyi roham előtt. Erik azonnal nekilátott a munkának. Mindnyájan egyetértettek abban, hogy a hirdetések jók, de nem olyan kreatívok, mint amilyeneket Erik csinálni akart. Ennek ellenére az első, a helyi tévében közvetített reklámkazetták újabb üzleteket hoztak a Kirchoff-cégnek, nem beszélve Erik új videovállalatáról. Kathleen gyakran találkozott Erikkel, de nem ismétlődött meg többé az a szerelmi jelenet, amely Theron hálószobájában játszódott le. Egyikük sem bízott magában annyira, hogy kettesben mert volna maradni a másikkal. Mindig volt valaki körülöttük, és Kathleen érezte, hogy mindketten így látják helyesnek. Amikor nem vettek részt üzleti megbeszéléseken Kirchoff-házban vacsoráztak. Ha fel is tűnt valakinek, milyen szokatlan, hogy egy Erik korú nőtlen férfi annyi időt tölt egy kisgyerek társaságában, szóvá nem tette senki. Hazel ritkábban támadt rá Kathleenre. A fiatalasszony nem volt olyan naiv, hogy azt képzelje, az ő szenvedélyes fenyegetései megváltoztatták sógornője gonosz alaptermészetét.
Talán csak gyakorolta magát az óvatosságban, azért húzódott vissza. Kathleen azonban annál veszedelmesebbnek ítélte, és továbbra is éberen ügyelt rá. Éppen ezért aggasztotta, hogy ott kell hagynia Theront két hétre, amikor Eliottal New Yorkba megy, bevásárolni a tavaszi szezonra. Egy nap megkörnyékezte Alice-t, amikor az egyedül dolgozgatott a konyhában. - Alice, biztos vagy benne, hogy elboldogulsz Theronnal egészen egyedül, amíg nem vagyok itt? Talán szereznünk kellene még egy segítséget. Túlságosan önálló kezd lenni. - Éppen tizedszer kérdezed ezt tőlem, és én minden alkalommal ugyanúgy válaszoltam. Nagyon jól tudok vigyázni Theronra. Hát nem bízol bennem? Kathleen a világért sem akarta, hogy Alice ilyesmire gondoljon. - Persze hogy megbízom benned. De ha valami dolgod van, és valaki jelentkezik, hogy majd vigyáz rá... - Nem tudta, hogyan mondja el amit akar. Mégsem mondhatta: Ne hagyd egyedül a nagynénjével! Alice okos szeme rápillantott. - Azt hiszem, értem, amit mondasz. Ha arra a napra célzol, amikor az a... balesete volt... az úszómedencében, akkor tudnod kell valamiről. Nem akartam engedni, hogy Hazel vigyázzon rá. Ő ragaszkodott hozzá, hogy menjek be a konyhába, és fogjak a vacsora készítéséhez, hadd játsszék a gyerek még egy kicsit a verandán. Nem utasíthattam el, pedig szerettem volna. Nem tudom, hogyan mondjam meg neked, azt fogod hinni, hogy babonás vénasszony vagyok, de az volt az érzésem, valami rossz dolog történik a mi bébinkkel, ha Hazelre hagyom. Némán is értették egymást. A házvezetőnő megfogta Kathleen mindkét kezét. - Menj, utazz el, végezz jó munkát Seth számára. Ezt várja tőled. Ne aggódj Theron miatt. Amíg én itt vagyok, senki nem kerülhet a közelébe. Már meg is kértem a férjemet, hozza be a rácsos ágyat a szobámba, aludjon velünk, amíg te távol leszel. Kathleen magához ölelte az asszonyt. Megkönnyebbült, hogy nem kellett szavakba foglalnia az aggodalmait, örült, hogy Alice olyan érzékeny, és felfogta így is. Az indulás napján Seth kiment a repülőtérre elbúcsúzni. - Vegyél meg mindent, amit csak akarsz - mondta. - Ez a tavasz nagy szezonunk lesz, ne felejtsd el. Érdeklődd meg okvetlen, kaphatunk-e néhány darabot hamarabb azokhoz a reklámokhoz, amelyeket Erik forgatni akar. - Megveszem, nem felejtem, megérdeklődöm - ígérte nevetve. A torka összeszorult Erik neve hallatára. Több mint egy hete nem látta. - Ne dolgozz annyit, Seth - kérte. Mostanában még betegesebbnek látta. A bőre feszesebb lett, s napról napra sárgásabb. Szeme és szája körül élesebbek lettek a fáradtság barázdái. - Ne aggódj értem. Sem Theronért. Mulass jól. Olyan ritkán kerülsz el hazulról... - Hagyod abba, Seth! - szidta. - Nem akarok elkerülni a családomtól. - Nem törődve a többi várakozó utas kíváncsi tekintetével, letérdelt a kerekes szék mellé, és búcsúzóul megcsókolta a férjét. - Szeretlek, Kathleen - mondta az, amikor a felesége felállt. Gyönyörű volt a szája, ha úgy mosolygott, mint most. Nagylelkű volt és szeretettelt, lelkének e két jellegzetessége világított sötét szemében, bármilyen beesett és fáradt volt is. - Én is szeretlek - felelte Kathleen őszintén. Kathleen imádta New Yorkot. Valahányszor odautazott, elárasztotta a város energiája és vitalitása. Soha nem vágyott rá, hogy a betonkatlanokban éljen, de örömmel várta az évenkénti öt utazást, amikor árut vásárolt a Kirchoff-cégnek. Tárt karokkal fogadták ebben a városban, amelyet pedig nem szívélyességéről ismernek. A divatházak, amelyekkel üzleti kapcsolatban állt, minduntalan meghívták vendéglői étkezésekre. A Kirchoff-cég kitűnő partner volt. Minden kiállítóteremben királyi
fogadtatásban részesült. De mindnyájan tudták azt is, hogy Kathleen nőies bája mögött tevékeny üzleti szellem rejtőzik. Nem mernék becsapni. - Mennyire örülök, hogy újra látom, Mr. Gilbert! - mondta a társaság elnökének, aki személyesen fogadta, amikor Eliottal belépett nyüzsgő bemutatótermükbe. A szép nő barátságos modora hízelgett neki és megtévesztette, de hamarosan rá kellett jönnie, hogy nem lehet vele packázni. - Most megbocsátom magának, hogy két héttel később küldte nekem az árut, mint Magninéknak - mondta, még mindig lefegyverző mosollyal az arcán -, de ha ez még egyszer előfordul, fizetés nélkül visszaküldöm az árut. Ugye érti? A szeme zölden villogott, majdnem olyan árnyalatban, mint Mr. Gilbert beteges arcbőre. Áradozni és magyarázkod- ni kezdett. - El nem tudom képzelni, Mrs. Kirchoff, miről... - Láthatjuk most a kínálatát, vagy nem? - kérdezte szárazon. - Mindjárt, persze, egy pillanat. Csak hadd... - Elviharzott, hogy megkeresse a legjobb rábeszélőképességű eladóját. Eliot jelenléte az üzleti utakon megfizethetetlen segítség volt. Minden este, amikor átnézték az aznapi rendeléseket, egyeztették költségvetésükkel és a "bevásárlási jegyzékkel", amelyet az áruházi raktáruk alapján készítettek, a férfi csalhatatlan memóriája óhatatlanul ámulatba ejtette. - Azok az organdiból készült húzott "top"-ok, amelyeket Valentinónál vettünk, jól illenek az Anne Kleintől vásárolt kreppnadrágokhoz. Hanyas számokban is rendeltük meg a nadrágokat? Hat, nyolc, tíz. Mindegyik boltunk számára hármat-hármat mindegyikből mormolta, miközben átfutotta a rendeléseket. - Miért ne rendelnénk minden méretből, négyestől tizenkettesig? A tizenkettesekből válasszuk csak a feketéket, a többi színből rendeljünk még hármat-hármat mindegyik boltnak. Kivéve a kéket, mert az ronda. Azt hiszem, különféle blúzokkal párosíthatjuk ezeket a nadrágokat és akkor mindjárt kettőt vesznek belőle. Mit gondolsz? Esténként Kathleen visszavonult a szobájába, Eliot pedig kiment a városba, olyan helyeket keresni, amelyekről Kathleen hallani sem akart, olyan emberekkel találkozni, akikről nem óhajtott tudni. Reggelenként aztán kábult volt olyan szerek élvezetétől, amelyekről Kathleen ugyancsak nem akart hallani. De három csésze feketekávé és egy fél doboz cigaretta elfogyasztása után készen állt rá, hogy új támadást intézzen a Hetedik Avenue ellen, és az esze megint ugyanolyan éles volt, mint máskor. Gavallérosan vendégül látták őket, mert a cégnek, mint divatmeghatározónak, jó és biztos hírneve volt ebben a divatközpontú városban. Egy igyekvő blúzvarroda vezetője bezárkózó arcukról megállapíthatta, hogy elvesztett egy vásárlót, és dadogva kezdte mondogatni a magáét. Eliot türelmét vesztve felállt az asztaltól, amelyen az üres rendelőlap feküdt, és hetykén kivette a kérdéses darabot az ember kezéből. - Tudod, mi a baj ezzel a blúzzal? - kérdezte Kathleent, tudomást sem véve az izgatott eladóról. - A masni - válaszolta habozás nélkül. - Úgy van. Az a pocsék masni. Anélkül remek blúz lehetne. – Az eladóhoz fordult: - Hat tucatot rendelek különböző színekben és méretekben, ha masni nélkül meg tudja csináltatni. Ha nem, felejtsük el. - Én... én - dadogta a férfi. - És változtassa meg az ujját - folytatta Eliot parancsoló hangon. - Nagyon jó kosztümhöz való blúz volna, de ha a vevő nem tud belebújni vele a kosztümkabátba, akkor nem veszi meg. Tetszik nekem ez a bájos stílus, de a fele anyagot vegye ki az ujjából. - Igenis, Mr. Pete. Természetesen.
- Remélhetjük, hogy úgy szállítja a blúzokat, ahogyan kívánjuk? - kérdezte Eliot udvariasan. - Természetesen. - Az ember ideges volt. - Már én is gondoltam rá, hogy leveszem a masnit. Még akkor is nevettek, amikor Eliot leintett egy taxit, vigye őket az Orosz Teázóba, ahol ebédmegbeszélésük lesz. Szinte minden ebéd és vacsora munkaebéd vagy munkavacsora volt, és mindig a legjobb éttermekbe hívták meg őket. Kathleen nem kevés merész és burkolt ajánlatot kapott. Bosszúságára Eliotot is ugyanannyian környékezték meg. Kathleen tíz nap múlva készen állt a hazautazásra. A tervbe vettnél egy nappal korábbra tették át a repülőutat, és visszautaztak San Franciscóba. Odaérkezve elbúcsúztak egymástól, mindketten örültek, hogy elvégezték a nehéz feladatot, és úgy érezték, hogy sokat teljesítettek. Kathleen nagy meglepetést keltett, amikor éppen vacsoraidőre hazaérkezett. Őt is meglepetés várta. Erik náluk volt. Egy ragyogó, pompás szőke lány volt vele, a neve Tamara.
Tizenhatodik fejezet - Kathleen! - kiáltott fel Seth örömmel, körülkerekezte az ebédlőasztal végét, majdnem legázolva őt lelkesedésében. Az asszony nevetve hajolt le hozzá, hogy megkapja meleg csókját. De mikor felegyenesedett, megdöbbentette, milyen rossz színben van a férje. Talán fogyott? A járomcsontjai kiütköztek a soványságtól. Csak a szeme ragyogott, mint mindig, és látszott, hogy nagyon örül neki. - Milyen volt az utad? - kérdezte, a székéhez kísérve az asszonyt. Hangja hallatára berohant George és Alice, Theront anyja karjába rakták. - Milyenek a tavaszi vonalak? Alice, kérlek, hozz neki tányért. Theron két új szót tanult: az autót és a buszt. Drágám, eredményes út volt? - Seth olyan izgatott lett a váratlan találkozástól, hogy csak úgy ömlött belőle a szó. Kathleen megint nevetett, közelebb vonta magához a kapálódzó gyereket. - Jól sikerült az út, hamarabb is végeztünk, és nem akartunk holnapig várni a hazajövéssel. Vásároltunk néhány nagyon csinos dolgot. - A szeme körben járt az asztalon, belevonta Eriket, Hazelt és a szőke lányt is a beszélgetésbe. - Bocsáss meg - jutott hirtelen eszébe -, még be sem mutatkoztunk egymásnak. - Elnézést - mondta Seth. - Olyan boldog voltam, hogy látlak, megfeledkeztem az illemről. Kathleen, ez Tamara. Tamara, ez Kathleen, a feleségem és jobbkezem. - Üdvözöllek - udvariaskodott Kathleen. A lány csak hellóval válaszolt. Erik most szólalt meg először. - Hogy vagy, Kathleen? - Az ő hangja jelentette az igazi istenhozottat. Ez a hang magához ölelte. Gazdag hang volt, mély, férfias, a zengése a szívéhez szólt. Vágyott rá, hogy közel mehessen hozzá, érezze az erejét, a melegét. Nem tehette. Nézőközönségük volt, és egy ragyogó nő ült mellette, egy nő, akit ide mert hozni az ő házába. - Jól vagyok - felelte kurtán, nem nézett egészen a szemébe. - Alice, vidd vissza Theront a konyhába - parancsolta Hazel. - Nem. - Kathleen határozottan szembeszállt vele. - Sokkal jobban hiányzott, mint vártam. Ma este itt marad velünk az ebédlőben. - Kihívóan nézett Hazel szemébe. - Természetesen, drágám - válaszolt Hazel bűbájosan, de Kathleenre vetett pillantása kemény volt, mint a kovakő. Kathleen kiterítette az ölében az asztalkendőt, és újból megnézte a ragyogó nőt Erik oldalán. Nagyon magas lehet, gondolta. Nincs is vezetékneve? Szüksége van-e vezetéknévre? Aki egyszer látta, nem felejti el. A haja holdfény színű, az elképzelhető legsápadtabb szőke, gondosan előállított természetességgel keretezi az arcát és csüng a háta közepéig. A fürtök szabadon, rakoncátlanul lógtak, illettek az ámbraszínű szempárban bujkáló macskaravaszsághoz. A tekintete hideg és számító volt, de ha Erikre vetődött, álmatag lett és meleg. Kathleen az asztal túloldalán is érezte pillantásának szikráit. Egyszer meglátta, amint Erik mély, lusta mosollyal válaszolt Tamara csábító pillantására. Az étel mintha homokká porladt volna a szájában. Igyekezett másfelé nézni, és figyelni, mit mesél Seth Theronról és a boltokról, de képtelen volt rá. Tamara ruhája fehér volt, tapadt a testéhez, kiemelte remek, napbarnította bőrét. Amennyire Kathleen látta, a vékony anyag tökéletesen rásimult szoborszerű alakjára, a képzeletnek nem maradt itt dolga. - Ha végeztél, Kathleen, menjünk át a nappaliba - javasolta Seth. - Bár azt hiszem, nem ettél eleget. Kathleen üveges szemmel meredt a tányérjára, rájött, hogy alig pár harapást evett. - Kaptunk uzsonnát a gépen - magyarázta derűsen, ahogyan bírta, és ölbe vette Theront.
Erik keze a birtokos mozdulatával nyúlt Tamara könyöke alá, amikor bevezette a nappaliba. Hazel mélységes magánbeszélgetésbe merült öccsével, így Kathleen egyedüli kísérője a fia volt. Tamara úgyszólván végighevert a hosszú szófán, magával húzta Eriket, karcsú karját a férfiéba fűzve. Erik könyöke belesüppedt a lány hatalmas keblébe. Kathleennek nehezére esett, hogy rájuk ne ordítson. Leült egy karszékbe, ölében Theronnal, aki nyálasan szopogatta koráll nyakláncát. Biztosan fáradtnak látszik, ráncosnak, öregasszonyosnak, míg a másik nő fiatal, friss, csábos és nagyon is készséges. George szertartásosan hozta be a nehéz ezüsttálcát a kávékészlettel. Ma este minden bosszantotta Kathleent. Miért nem mehettek mind a konyhába, ott ülhetnének a konyhaszékeken, és tölthetnék a kávét a főzőből a vaskos, nehéz bögrékbe? Eszébe jutottak a derűs beszélgetések Bi Dzsivel és Ednával, vágyott utánuk. Mennyire hiányzott az a tréfálkozó, meleg, kötetlen életmód! Torkig volt a moaréval borított falakkal, a brokáthuzatú szófákkal és a művirágokkal. De még inkább torkig volt egy magas, domborodó idomú nővel, aki úgy látszik, le nem veszi a kezét Erikröl. - Maradj csak ülve a kisfiúval, édes Kathleenem, majd én töltöm ki ma a kávét. Fáradt lehetsz az utazástól. - Hazel kétszínűsége nem változott. Kathleen nem győzte csodálni, hogyan tudja a szerepét játszani anélkül, hogy kiesne belőle, hogy csak egyszer is összekeverné kétféle jellemét. Elfordította szemét a sógornőjéről, és éppen azt látta meg, amint Tamara még közelebb húzódik Erikhez. A combja erotikus kihívásként súrolta a férfi combját. Erik szórakozottan átnyúlt, megveregette a térdét. Kathleen legszívesebben megölte volna, először a lányt, aztán a férfit. Van-e joga féltékenykedni? Erik férfias férfi. Ő pedig férjes asszony. Erik nem követelte, hogy szerethesse. Kathleen tudta, hogy még mindig kívánja a testét, és hogy gyöngéd hálát érez iránta, amiért megszülte a gyermekét. De vajon szerelmes-e? Ezt szóban soha nem fogalmazta meg. És mire volna jó, ha szerelmes volna? Seth-et soha el nem hagyhatja, és ezt Erik is tudja. Minden oka megvan rá, hogy... hogy valaki mást keressen. De miért éppen ennyire fiatalt és szépet? Ilyen szexit? És minek hozta ide, az ő házába? Erre a kérdésre máris megkapta a választ. - Kathleen, Eriknek nagyszerű ötlete támadt a tavaszi reklámkampányhoz. El akar menni a trópusokra, és ott a helyszínen fotózni. Mit gondolsz, nem tűnik ez nagyon jónak? - Seth arca csupa várakozás volt. Kathleen mosolyt erőltetett az arcára. - De, jó lesz. - Szerintem remek ötlet - szólalt meg Hazel, sunyi mosollyal fordulva Kathleen felé. Seth vette át a szót. - A város egyik tehetségkutató ügynöksége útján talált Tamarára. Mindegyik reklámban szerepelni fog. Lesz persze több más modell is, de a legtöbb jelenet ő körülötte forog. - Seth sugárzó arccal nézett a modellre, aki sebes szempilla-rezegtetéssel fejezte ki háláját. Gyönyörű, ugye? El tudod képzelni valamilyen átlátszó nyári dologban, az óceánparton állva? - Nevetett. - Hallod, én akarom megmagyarázni Eriknek, mi lesz a dolga. Erik is nevetett, és elismerően végigmérte Tamarát. - Jó elgondolás, szerintem. Kathleen hirtelen felpattant, Theront úgy meglepte, hogy a nedves gyöngyöket beleejtette anyja blúzába. - Én... én... én biztosra veszem, hogy a reklámok mind nagyszerűek lesznek. Örülök, hogy megismertem, Miss... hm... Tamara. Elnézésüket kérem. Én... - Alig kapott levegőt, éles fájdalmat érzett a fejében. - Iszonyú fáradt vagyok. Jó éjszakát, Hazel, Erik. Jó éjszakát, Seth. - Ez utóbbihoz odalépett, és gyors csókot nyomott az arcára.
- Kathleen... - Reggel találkozunk - szakította félbe. Mielőtt bárki megszólalhatott volna, visszavonult Theronnal az emeleti szentélybe, ahol már nem látta sem Eriket; sem azt a nőt, aki vele együtt szökik el a trópusokra. Kathleen a hazaérkezése utáni napot a szobájában töltötte. Maga sem akarta elismerni, mennyire kimerítette az utazás, és a múlt esti durva ébredés még rontott az állapotán. Lassan telt a nap. Időnként próbált egy kicsit szundítani, de ahányszor álomba merült, felriadt: Erikről álmodott, akinek rendszerint egy szép lábú szőkeség csüngött a karján. Ilyenkor kiugrott az ágyból, fel-alá nyargalt a szőnyegen, sírt, aztán bűntudatot és lelkiismeretfurdalást érzett, amiért hűtlen lett Seth-hez, ha cselekedetben nem is, de lélekben feltétlenül. A rákövetkező napon visszatért a munkájához. Eliotot egyáltalán nem törte le az utazás. Ellenkezőleg, tele volt energiával és lelkesedéssel, ahogyan a jövő szezonról szónokolt, kezdett Kathleen idegeire menni. Minden az idegeire ment. A november elejétől karácsonyig tartó időszak minden kereskedőnél a legmozgalmasabb szezon, a Kirchoff-boltok sem voltak kivételek. Seth mégsem engedte, hogy a sok munka akadályozza a reklámanyag előkészületeit. A Karib-tengeri utazást december első hetére ütemezték be. Kathleen szerette volna, ha semmi dolga nincs vele, de hamarosan tapasztalnia kellett, hogy erősen bevonják. - Nem érted, hogy lehetetlent kívánsz? - pattogott. Mindnyájan Seth irodájában ültek, azért jöttek össze, hogy megbeszéljék a tervbe vett utat. Felpattant a székéből, a könyvespolchoz ment, keresztbe fonta a karját. Háttal állt nekik. Mit kell még elviselnie? Ez volt a harmadik ilyen megbeszélés a héten. Szoros együttműködést kívántak tőle Erikkel, éppen, amikor látni sem akarja. - Kathleen - mondta Seth türelmesen -, tudjuk, milyen kutyaszorítóba hajszolunk téged. De ahhoz, hogy idejében elkezdjék sugározni a reklámokat, Eriknek január elseje után mindjárt el kell készülnie velük. Ezért kell ilyen korán hozzáfogni. Sarkon fordult, rájuk meredt. Erik közönyös arccal elterült a székén, a lábát előrenyújtva. Őt nézte leeresztett szemöldöke alól. Bárcsak ne tenné. Zavarba jött tőle. - Ezt mind megértem, Seth. Nem vagyok hülye. De ti megértitek-e, milyen nehéz lesz ruhákat idejében beszerezni, akár csak mintapéldányokat is? Nem tudom, akad-e divatház, amelyik hajlandó lesz együttműködni. A szemembe nevetnek. - Megértjük, milyen nyomás alatt dolgozol, és tudjuk, hogy minden lehetőt megteszel. De a reklámok nem érnek semmit, ha a tavalyi divatot hirdetjük velük. Kizárólag új dolgokat akarok. - Tudom, tudom - ismételgette fásultan, így emlékeztetve Seth-et, hogy ezt már legalább százszor elmondta. - Még nem is szabják a jövő évi darabokat - mormolta. - Tudnék róla. Éppen most érkeztem New Yorkból, igaz? - Igaz - felelte Seth. A gúnyos hang nem hozta ki a sodrából. - És ha igaz, amit Eliot mond, elbűvöltél minden szalontulajdonost a Hetedik Avenue-n. Biztos, hogy kérhetsz tőlük egy kis... hm, helyesbítek... egy nagy szívességet. Kathleen sóhajtott, felhúzta, aztán színészkedve leengedte a vállát. - Hányas számot visel az a lány? - Tamara - mondta Erik. - Tamarának hívják. - Bocsánat - szenvelgett Kathleen. - Hányas számot visel Tamara? - Nyolcast. Hogy megkönnyítsük a dolgodat, kizárólag nyolcas méretű modelleket alkalmazunk. - Nagyon köszönöm - fuvolázta, és csapkodott a szempilláival. - El sem mondhatom, a figyelmességtek milyen mértékben fog hozzásegíteni, hogy megtegyem a lehetetlent. Súlyos csönd nehezedett a szobára, mindhárman kerülték egymás tekintetét. Kathleen máris szégyellte gyerekes gunyorosságát. Mi baja is van?
- Bocsáss meg, Erik - mondta Seth nyugodtan, több hosszú, feszült perc után. - Semmi baj. - Egész hosszában kigördült a fotelból, és elhagyta a szobát. Újból csönd lett, Kathleen egy lógó szálat csipkedett a ruhaujján. Végül, amikor már úgy érezte, felrobban, ha Seth nem ordít rá lehetetlen viselkedése miatt, megszólalt: - Sajnálom. Tudom, kellemetlen helyzetbe hoztalak a munkatársad előtt. Ne haragudj. Seth nem válaszolt, Kathleen ránézett. Nem látott a szemében sem haragot, sem szemrehányást, csak aggodalmat. - Mi a baj, Kathleen? - Bársonyos hangja nyugodt volt és békéltető. Ha támadott volna, akkor ő is küzd, de erre az ellenállhatatlan hangra felfuvalkodottsága leengedett, Kathleen vereséget szenvedett. - Nem tudom. - Gyere ide - hívta Seth. Az asszony nem ellenkezett. Odament a székéhez, hagyta, hogy lehúzza őt az ölébe, úgy, mint azon a napon, amikor bevallotta, hogy állapotos. - Biztos vagy benne, hogy nem tudod, mi a baj? Egy ideje mintha nem volnál a régi. Ha valami bajod van, tudnom kell róla. Segíthetek valamilyen módon? - Ó, Seth - nyögte a nyakába, és jólesően fogadta a férfi ölelő karját. Milyen kedves hozzá. Ha most bevallaná, hogy szereti a barátját, hogy Erik Theron apja, biztosan megbocsátaná. Feltétel nélkül szereti őt. Csakhogy ő sohasem tudná így megbántani. Ahhoz túlságosan tiszteli. - Mi bánt téged? Talán Erik? A szívverése megállt. Lehet, hogy Seth már tudja? Talán nem vigyázott eléggé, ha egy szobában voltak, és ő vágyakozó pillantásokat vetett Erik felé? Vagy felfedezte Seth a hasonlóságot Erik és Theron között, hiszen ez napról napra szembetűnőbb lett. Valamit mondania kellett. - Hogyan bántana engem Erik? - Nevetgélt, de a hangja nem csengett tisztán. - Nem tudom. Néha úgy érzem, ti ketten igazán szeretitek egymást. Máskor meg, hogy összecsapásra készültök. Kathleen átölelte Seth vállát, megcsókolta az arcát, de vigyázott, ne lássék rajta a megkönnyebbülés. - Egyetlen dolog, ami most gondot okoz, hogy hogyan kaphatjuk meg a ruhákat idejében. A férfi túl okos volt ahhoz, hogy ilyen könnyen le lehessen rázni. - Kathleen. - Két tenyere közé fogta az arcát, és addig nem szólalt meg, amíg az asszony a szemébe nem nézett. - Egyszer már mondtam neked, hogyha valamit akarsz, bármit; csak kérned kell. Ha az én korlátozott hatalmamban áll, megadom neked. Szeretlek. Tudod, mennyire szeretlek? Kathleen szemét elborították a könnyek, szerelmet, mindig jelenlevő szerelmet olvasott ki az égő, barna szemekből. Lassan bólintott. Sejtette, mennyire szeretheti őt. Gyötörte a beteljesületlen, marcangoló szerelem, amelyet sem táplálni, sem elfelejteni nem lehet. Azt is tudta, hogy ő ezt a szerelmet nem érdemelte ki és ezért még értékesebb volt a számára. Ráborult a férjére, keservesen zokogott. Végre, néhány perc múlva, elfogadta a zsebkendőjét. - Talán túl sokat dolgozol - mondta Seth. - Az ilyen könnyek gyakran a kimerültség következményei. - Nem, már jól vagyok. Talán csak egy jó bőgés hiányzott - Rámosolygott. - Most munkához kell látnom, el kell intéznem több tucat New York-i telefonhívást, és örök ellenségeimmé tenni az agyonhajszolt szabászokat és varrónőket. Seth nevetett, de elkomolyodva mondta: - Ha valaki képes csodát tenni, az te vagy. De ne hajszold agyon magad. Semmi sem olyan fontos nekem, mint te. - Tudom - súgta válaszul, és gyöngéden szájon csókolta.
Lecsúszott az öléből, nadrágja szövetén át is érezte, milyen csontos a térde. - Seth, jól érzed magad? - Nem szívesen tette szóvá az aggodalmát, tudva, hogy milyen érzékeny. - Mostanában olyan fáradtnak látszol. Mikor látott utoljára az orvos? Tettetett kétségbeeséssel vágta hátra a fejét. - Hát ez meg mi? Apádütés tilos! Persze hogy jól érzem magam. George megsértődik, ha megtudja, hogy azt hiszed, nem ápol engem megfelelően. Úgy őriz engem, mint egy jó öreg tyúkanyó. - Megfogta az asszony kezét, két tenyere közé szorította. - Ígérd meg, Kathleen, hogy soha nem aggódsz miattam mértéktelenül. Jól leszek, ígérem. Nem tudta meggyőzni, de Kathleen nem akarta gyötörni a szorongásaival. - Akkor indulás vissza a munkába - vezényelt színlelt vidámsággal és fürgén ment az ajtó felé. - Szólok Claire-nek, hozzon neked kávét. - Búcsút intett, a titkárnő szobáján át kiment. Szerencsére Erik már nem volt ott. A Hálaadás Napjának reggelén Kathleen elég későn ballagott le a lépcsőn, azzal a szándékkal, hogy a kocsibehajtón csatlakozik a férjéhez. Seth már kiment, Erikre várt, aki azért jött, hogy részt vegyen a kosárlabda-mérkőzésen. Amióta felszerelte a kosarat, minden héten több órán át edzettek. Kathleen aggódva kérdezte George-ot, nem túlságosan kimerítő-e ez a játék. - Nem - nyugtatta meg. - Ne bátortalanítsd el, Kathleen. Nagyon élvezi, elsősorban a versengést, nem is annyira a sportot. Hagyd játszani! Szüksége van rá, hogy hozzá illő korú férfival legyen valami közös szórakozása. Így aztán nem szólt semmit, pedig gyakran úgy látta, hogy a mérkőzés végére Seth teljesen kikészül. Most a verandaajtóból nézte, hogyan cselezgeti a labdát a széke kerekénél. A labda elgurult, nem fért hozzá, addig-addig, amíg ugrálva eltűnt a labda egy bokorban. Seth körülnézett, nyilván George-ot kereste, de nem látott senkit. Odagördült a bokorhoz, próbált áthajolni, hogy megszerezze. Izzadság csöpögött a homlokáról, megfeszítette a nyakát és a karját, hogy elérje. Kathleen megijedt, hogy kiesik a székből, és éppen indult segíteni, amikor azt látta, hogy Seth öklével veri a széke karfáját. - A fene egye meg! Hogy utálom, hogy ilyen nyomorék vagyok! – A tehetetlenség könnyei összekeveredtek beesett arcán az izzadságcseppekkel. A hangja csak rekedt suttogás volt, de az asszony megértette. Az arca dühös álarccá torzult, tovább hajolt a szék karfája fölött, szidta azt és magamagát. - Az ördög vigye el! Miért? Miért éppen én? Kathleen megdöbbent. Soha, amióta ismeri, nem hallotta, hogy Seth átkozta volna a helyzetét. Mindig csak tréfálkozott a bénaságán. Szívfacsaró volt, hogy most kiderült, állandóan együtt él ezzel a kínnal. Kathleen lehunyta a szemét, minden erejével igyekezett kitalálni, mit is mondjon, hogy ne hangozzék gyámkodásnak. Mire kinyitotta a szemét, a jelenet megváltozott. Erik közeledett futva, rémült arccal. - Seth - mondta lágyan. Seth meghallotta és nyomban beszüntette keserű kifakadását. Sötét szemét lehunyta zavarában, a feje előrebukott, mintha egyetlen szálon függene a nyakán, az álla a mellére esett. A keze ökölben feküdt a szék karfáján. Erik nem szólt. Fél térdre ereszkedett, a földet nézte, várva, hogy Seth beszélni kezdjen. Kathleen lélegzetét visszafojtva állt a verandaajtó függönye mögött. - Nagyon sajnálom, hogy a dühkitörésemet hallanod kellett. Ritkán fakadok ki, de ha igen, akkor, tudom, meglehetősen látványosan teszem. - Seth tele volt öngúnnyal. Erik el sem mosolyodott. Felnézett barátjára. - Azt hiszem, soha nem mondtam meg neked, mennyire csodállak, Seth. Ha én volnék a te helyedben, ha a szerepeink felcserélődtek volna, biztosan nem tudnék ilyen hősiesen viselkedni. - Hagyd, Erik; ne tűzzél a keblemre kitüntetést. Csak azért vagyok hősies, mert muszáj annak lennem.
- Nem így van. Szörnyű alakká is válhattál volna. Seth nagyot sóhajtott. - Néha úgy érzem, az is vagyok. Mint például most. Nagyon szeretnélek gyűlölni. Nem gondolod, hogy irigylem a testedet, az erődet? Jobban rászorulok másokra, mint Theron. Mit gondolsz, mit jelent az ilyen rászorultság egy embernek? Utálom a tehetetlenségemet, Erik. Éppen csak megtanultam élni vele. Megvallom, irigyellek, valahányszor látlak. Erik kihúzta a labdát a bokrok alól, az ujjával figyelmesen simogatta a pöttyöket. Amikor megszólalt, olyan halk volt a hangja, hogy Kathleen alig értette. - Én pedig megvallom, hogy én irigyellek téged. Bár képes volnék rá, hogy elfogadjam a dolgokat úgy, ahogy vannak. Az utóbbi években árral szemben úsztam, olyasmiért küzdöttem, ami elérhetetlen, olyat kívántam, amit nincs jogom kívánni. A nemet nem tudom elfogadni. Sohasem voltam rá képes. Ezzel szemben minden, amit te mondasz vagy felmutatsz, olyan önzetlenségről tanúskodik, amit annál inkább bámulok, mert én még csak fel sem bírom fogni. Túlságosan távol áll az én jellememtől. - Köszönöm, Erik, de azt hiszem, túl szigorú vagy önmagadhoz. - Nem, azt hiszem, túl jól ismerem magamat - mondta öngúnnyal. Aztán úgy látszott, le akarja rázni a komor hangulatot és megkérdezte: - Van kedved egy kicsit kosárlabdázni? - Az igazat megvallva, ma nem esne jól. - Jól van; semmi baj. Mit szólnál helyette egy pohár sörhöz? - Helyes. Olyan szépen süt a nap, maradjunk itt kint. - Rendben van, bemegyek a sörért. - Erik ledobta a labdát és a konyha felé indult. Kathleen vigyázott, hogy meg ne lássák, nem akarta, hogy a két férfi tudja, megfigyelte őket legőszintébb pillanataikban. A Hálaadás Napja utáni vasárnap Kathleent munkában találta a belvárosi boltjuk raktárában. Az ünnepen zárva tartottak a boltok, és mivel a rákövetkező péntek és szombat a legnagyobb forgalmú napoknak számítottak, nem tudta ellátni a saját munkáját, mert mindig kéznél akart lenni, ha a földszinti eladóknak szükségük lenne valamire. A férjével az alkalmazottak parkolójában találkozott. Külön autóban érkeztek a belvárosba, mert nem tudták, melyikük mikor végez. Seth a karácsonyi dekorációk felaggatását akarta ellenőrizni. Kathleen nehéz, poros munkához öltözött: öreg, kifakult farmernadrágot és feltűrt ujjú kockás inget viselt. A haját lófarokba kötötte. - Ez a legújabb San Franciscó-i divat? - ugratta Seth. - Ez bizony - vette a lapot. - Egész nap dobozokat fogok kicsomagolni, és ruhákat gőzölni. Kényelmesen öltöztem. - Örülök, hogy ezt ma megcsinálod. Holnap, nyitáskor, friss áru lesz a polcokon. Mostantól karácsonyig őrületes forgalmunk lesz. – A szeme mohón csillogott. - Seth Kirchoff, milyen pénzsóvár vagy! És ez nem is a te ünneped. - Én is adok ajándékot Hanukára, nem? Folytatták az évődést, miközben George begurította a "hintót" az áruház szolgálati bejáratán, ahol már gyülekeztek a munkások a karácsonyi dekorációval, Seth és a cég kirakatrendezője utasításaira várva. Mindenki munkához látott. - Hű, ez tetszik nekem - szólalt meg Seth Kathleen háta mögött néhány óra múlva, amikor éppen egy lágy anyagú, sárga ruhát akasztott vállfára. - Tarts meg belőle egyet magadnak. - Már meg is tettem - felelte hamiskásan. - Nekem is tetszett. - Látod, nagy szellemek, ha találkoznak. Megszólalt a telefon, Kathleen vette fel. - Halló. - Kathleen? A szíve őrületeset dobbant, mint mindig, ha ráismert Erik mély, dörgő hangjára. A
kosárlabda körüli jelenet óta alig látta. Csodával határos módon; és mert a szalonok igyekeztek jó viszonyban maradni a Kirchoff céggel, befutottak a modellek, amelyeket Kathleen rendelt. Most Erik teljes erővel nekilátott, hogy jövő heti indulása előtt mindent elintézzen. - Helló, Erik - mondta természetes, baráti hangon. – Honnan tudtad, hogy itt kell keresni minket? - Hazatelefonáltam, és Alice mondta, hogy dolgoztok ma. Az irodád telefonszámát tudom. Hogyan juthatott hozzá? - töprengett Kathleen. Megint a telefonálóra figyelt, ezt hallotta. - Éppen most érkeztem haza. Nem aludtam itthon. Az előtérben várt kettőtök ajándéka. Még szerencse, hogy nem lopták el. Azért telefonálok, hogy megköszönjem. - Megkapta a lakásavatási ajándékot és köszöni – tolmácsolta Seth-nek. Eriknek azt mondta: - Aznap rendeltem meg, amikor együtt voltunk vásárolni. Tetszett neked, emlékszel? Én... mi azt akartuk, hogy kapj valamit az új lakásba - helyesbített. - Remekül fog hatni, főleg ha rájövök, hogyan is kell felakasztani. Melyik a felső széle? - Mit mond? - érdeklődött Seth. - Azt mondja, nem jön rá, hogyan kell felakasztani. - Aztán a kagylóba: - Nem emlékszel? A homokszínű része van fönt. - Miért nem mész oda, és mutatod meg? - szólt közbe Seth. - Micsoda? - kiáltott fel Kathleen. - Nem szóltam egy szót sem - mondta Erik. - Nem te, Erik - mondta zavartan. - Nem tehetem - felelte a férjének. - Mit nem tehetsz? - kérdezte Erik. - Ó, az ég szerelmére, megőrjítetek ti ketten. - Add ide a kagylót - mondta Seth, és kihúzta a kezéből. - Erik, mi van? Hát nem tetszik az a faliszőnyeg? Kathleen leírta nekem. Neki tetszett, és én megbízom az ízlésében. Kathleen az ajkát harapdálta, Seth hallgatta Erik válaszát. Az asszony elégedetlen volt a fordulattal, amelyet a beszélgetés vett. - Hát, szerintem oda kellene mennie, hogy segítsen a felakasztásban. - Csönd volt, amíg a választ hallgatta, Kathleen visszafojtotta a lélegzetét. Biztosan más programja van Eriknek. Nem, dehogy: Itt mára már végzett. Én maradok, amíg minden dekoráció fel nem kerül. Átküldöm Kathleent. - Nevetett. - Egyébként, nem fogsz ráismerni. Olyan, mint egy iskoláslány. Letette a kagylót, Kathleen ijedten várta, mit mond, akár a vádlott, aki a bíróság döntését hallgatja. - Nagyon örülne, ha segítenél neki. Menj el hozzá, majd otthon találkozunk. - Seth, nem akarlak itthagyni. - Miért? Attól félsz, megtámadnak a farkasok? - Nem akarom, hogy túl sokat dolgozzál. Olyan... - Jól vagyok, Kathleen. Na, indulsz? Erik vár. Későbbtalálkozunk. Mit tehetett? Ha a szükségesnél nagyobb feneket kerít a dolognak, Seth elgondolkodik, miért tiltakozik olyan nyakasan az ellen, hogy egyedül elmenjen Erik lakásába. A november esti hűvösség ellen felvette kordbársony kabátját, néhány perc múlva indult. Veszedelmes köd hömpölygött az Öböl felett, betakarta a várost. Fényszórói nedves, síkos aszfaltot világítottak meg, óvatosan hajtott a félhomályban. A keze érthetetlenül nyirkos lett a kormányon. Micsoda bolond! Erik kétségtelenül csak a faliszőnyeg felakasztásához kéri az ő tanácsát, utána nyugodtan elköszönhet. Az is lehet, hogy van vele valaki. Tamara? Múlt éjjel nem aludt otthon. Minden magyarázkodás nélkül közölte, nem mondta meg, hogy mi, vagy még inkább, hogy ki tartotta távol. Tamarával volt? Bemelegítenek a Karib-tengeri utazás előtt? Amire Erik lakása előtt leállította a Mercedest, amelyet Seth-től kapott, röviddel az
esküvőjük után, már forrt benne a méreg. Harciasan nyomta meg a csengő gombját. Rossz kedve akkor sem enyhült, amikor Erik kitárta az ajtót, és egy hatalmasat kacagott. - Mi olyan vicces? - kérdezte, arra gondolva, talán tintás az orra hegye, vagy valami még megalázóbb hiba esett rajta. - Sajnálom, kislány, de már megvettem a Lánycserkész-süteményeimet idén. Próbálkozz újra jövő ilyenkor... majd, ha már felnőttél. - Nagyon vicces - felelte szárazon. - Szerintem is - pimaszkodott. - Seth figyelmeztetett, hogy olyan vagy, mint egy iskoláslány. De hiszen én láttalak így régen is. Ő nem látott téged Mountain View-ban. - A szemével fogva tartotta. Egy pillanatig egymásra meredtek az elválasztó távolságon át. Mindegyikük visszagondolt a boldogabb napokra, és arra a holdfényes éjszakára a rohanó folyó partján. Kathleen, hogy bele ne süppedjen az emlékezésbe, elfordította a tekintetét. - Nem, ő nem látott. Erik tudta, hogy megtört a hangulat. - Gyere beljebb - hívta. Kathleen előrement a nappaliba. Minden bútor megérkezett, amit együtt vásároltak. Csak az ablakok álltak csupaszon. A szoba még mindig magán viselte egy agglegény lakásának összetéveszthetetlen sterilitását, de azért javult múltkori látogatása óta. Vidám tűz lobogott a kandallóban, csak egyetlen lámpa világított. - Csinos - jegyezte meg Kathleen, mert úgy érezte, valamit mondania kell. - Pontosan oda raktad a bútort, ahová én terveztem. - Igen - mondta Erik bánatosan, szűk farmerjének hátsó zsebébe süllyesztve a kezét, és kritikus szemmel vizsgálgatta a szobát. - Valami még hiányzik. - Egy női kéz érintése - bökte ki Kathleen, de mindjárt bánta, miért nem gondolkodott, mielőtt megszólalt. Ha Erik igazi úriember volna, úgy tenne, mintha nem hallotta volna. De hát egyszer már közölte vele, hogy ő tisztességes, de nem hülye, és láthatólag most is ez a felfogása. Farkasmosollyal, vontatottan szólt: - Nos, te nő vagy. Érints meg valamit. Kathleen hirtelen elfordult, és lecsúsztatta a kabátját. Egyszerre elviselhetetlenül meleg lett a szobában. - Hol az a faliszőnyeg? - Odaát. Kiterítettem a földön. - A szófa túlsó vége felé mutatott, Kathleen odanézett. Igazán csodaszép, Kathleen. Most még jobban tetszik, mint amikor először láttam. Újra meg akarom köszönni neked. - És Seth-nek - tette hozzá Kathleen sietősen. Nagyon is sietősen. Felnézett, meglátta a férfi tűzfénybe borult arcán átsuhanó fájdalmas kifejezést. - Persze, persze, őrá is vonatkozott, amit mondtam. Zavart csönd állt be, mindketten a lábuknál fekvő faliszőnyeget nézték, olyan koncentrációval, amilyennel misztikusok igyekeznek életre kelteni élettelen tárgyakat. Végül Kathleen szólalt meg: - Az ott a felső része. - Letérdelt, végigtapogatta a lécet, amelyre a szőnyeget erősítették. Igen, négy hurok van a léc túloldalán: Nincs más teendőnk, csak néhány szöget verni a falba. Felállt, leporolta a kezét. - Vannak szögeid? És kalapácsod? - Kint van az autóban. - Kiment, néhány pillanat múlva már jött is vissza. - Talán erre is szükséged lehet - és átnyújtott egy mérőlécet. - Hogy lett ez egyszeriben az én ügyem? - Mert úgy tűnik, tudod, mit kell tenni. - Rámosolygott. - Én mit csináljak? - Hozz be egy létrát.
- Létrát? Nem csekélység, amit kérsz, hallod-e? Kathleen a csípőjére tette a kezét. A mozdulat kihívó lett, mert a blúzt megfeszítette a mellén. - Csak azt ne mondd, hogy nincs létrád. Másképpen hogy érünk fel oda? - mutatott a vörösfenyő falra, amely a boltíves tető csúcsáig ért. - Látom, visszatértünk a mihez. - Erik összehúzta a szemét, méricskélte a fal magasságát. Mit szólnál egy székhez? Elérnéd arról a megfelelő pontot? Kathleen sóhajtott. - Azt hiszem, el. - A konyhába ment, visszajött egy keményfa székkel. - Csinos ez a szék. Hol szerezted? - A félkész bútorok boltjában. Csak be kellett ragasztani a lábakat. Egész jó lett. - A falhoz állította a széket, szembefordult az asszonnyal. - És most? Az asszony megvető pillantást vetett rá, és letérdelt, hogy a mérőléccel lemérje a hurkok közti távolságot. - Tizenhét centiméter - mormolta. Kibújt a cipőjéből, megfogta a támlát, és kecsesen ráállt a székre. - Gondolod, hogy a fának ez a csíkja a közepét jelzi? - Azt hinném. - Oké. - Lassan válaszolt, közben fejben számolt. A feje fölé emelte a lécet, amíg a mennyezetet el nem érte, aztán a körmével jelet karcolt a falba. - Ennek jónak kell lennie. Add ide a szögeket és a kalapácsot. - Amikor megkapta, a szögeket a szájába dugta, amíg az elsőt beverte a falba. Mikor minddel elkészült, megkérdezte: - Hogyan tudjuk felemelni? - Megyek, hozok még egy széket. - Behozta a széket, lerúgta alaposan elnyűtt teniszcipőjét, felállt a székre, és felnyújtotta a faliszőnyeget. Amikor minden hurok rajta lógott a szögeken, Kathleen vezényelt: - Most szállj le, és nézd meg, egyenes-e. – Erik engedelmeskedett, kissé hátrébb lépett. No, milyen? - kérdezte a művet ellenőrizve. - Tökéletes. - Tetszik? - Nagyon. A hangjában volt valami, ami miatt Kathleen hátrafordult. Erik nem a faliszőnyeget nézte. Az ő fenekét bámulta. - Erik! - Hmmm - csak ennyit mondott; és közeledett hozzá. Mielőtt reagálhatott volna, a férfi átölelte a combját, combja elején fel-le járatta a kezét. - Senkit nem ilyen jó megérinteni, mint téged, Kathleen. Hogy lehet, hogy a terhességtől nem ernyedt el a tested? Továbbra is hátulról simogatta, de a keze mind merészebb lett. Tenyerével lapogatta a csípőjét, Kathleen ijedt elragadtatásban sikkantott fel, amikor farmernadrágján keresztül érezte a combján a kemény harapást. - Erik - mondta bizonytalanul. A férfi keze belopódzott az inge alá, a bordáin táncolt. Erik - mondta erőteljesebben -, nem bírok állni ezen a széken. - Bizony az izmai nem értek semmit, mert a kitartó kéz és a kalandvágyó száj nem szűnt meg izgatni a vékony blúzon át. - Akkor gyere le. - Egyszerűen mondta, de a jelentését nem lehetett félreismerni. A keze a csípőjén volt, a dereka alatt, úgy fordította az asszonyt maga felé. A smaragdzöld szempár összekapcsolódott a kékkel, az erőátvitel szavak nélkül beindult. Erik két markába fogta a csípőjét, a hasát a mellkasára vonta. Aztán, továbbra is a szemébe nézve, kigombolta az asszony ingének legalsó gombját, majd folytatta felfelé, amíg sorra mind ki nem nyílt. - Kathleen - mondta könyörgőn. Az asszony felemelte a kezét, beletúrt a hajába, és saját teste puhaságába vonta a férfi arcát.
Erik megragadta feneke hajlatánál, felemelte a székről. Le sem tette, amíg a kandallóhoz nem ért vele. Ott végtelen óvatossággal fektette a szőnyegre. Vágyuk gyötrött kiáltásával válaszoltak egymásnak, szorosan átölelték egymást. Kathleen szája kinyílt, hogy befogadja a férfi dézsmáló nyelvét, egyaránt élvezve a fájdalmat és a gyönyört. Karjuk-lábuk összefonódott, igyekezetükben, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, ide-oda gurultak, hintáztak a puha szőnyegen. Kathleen nyakig felhúzta a férfi melegítőjének felső részét, hogy érezze a hasára feszülő, bolyhos bőrét. Erik segített, a fejére borította a melegítőt, aztán levette és közönyösen félreröpítette az asszony blúzát és melltartóját. - Senki sem hasonlítható hozzád - suttogta rekedten. – Senkinek sincs ilyen íze, ilyen illata, ilyen tapintása. Mennyire kívánlak! - Nyúlj hozzám, Erik, hadd érezzem a kezed mindenütt. A szádat. Jaj, de jó! A szája forró volt és sürgető, a nyakán járt, aztán áttért a fülére, a cimpáját harapdálta, a nyelvével csiklandozta. A keze diadaltáncot járt a testén, boldogan ismert rá minden hajlatra, nem felejtett el semmit, mindent megőrzött az emlékezetében. Tüzes ajakkal csókolta a mellét. Nyelve a szája nedvével mosdatta a bimbókat. Mikor már elég nedvesek és fényesek voltak, a bajszával törölte szárazra. Kathleen apró, könyörgő hangokat hallatott, mintha a nevét mondogatná. A férfi fürgén kigombolta a farmer övpántját, és lehúzta a cipzárat. Kathleen készségesen segített levetni a nadrágot. A férfi hangja halkan, reszelősen szólt: - Olyan szép vagy itt. - Az ujja körüljárta a vékony bugyin áttetsző sötét háromszöget. Kathleen lehunyta a szemét, megbabonázta a minta, amelyet a férfikéz rajzolt a testére. A bugyi követte a nadrágot. Már semmi sem maradt köztük, és Erik megérintette, csókolta, olyan természetességgel, amelyet nem halványítottak el azok az évek, amelyek elválasztották őket egymástól. - Erik - nyöszörgött -, nem felejtettem el semmit. - Én sem, de édesebb vagy, mint ahogyan emlékeztem. Kathleen keze a férfi farmernadrágjának övén matatott, lehúzta a cipzárt. A nevét mondogatta... És ekkor megszólalt a telefon.
Tizenhetedik fejezet Megmerevedtek. A telefon tovább csengett. Harmadszor is. Erik kiszabadította magát, dühödten, hosszan káromkodott. - Jobb, ha... Jobb lesz, ha felveszed. Hátha... - A férjed? - kérdezte keserűen, és felemelte a kagylót. - Halló - mordult bele. - Nem, nincs semmi baj, Seth. – Az asszonyra nézett, az a tenyerébe temette az arcát. - Fenn álltam egy széken, és nem tudtam mindjárt a telefonhoz jönni... Igen, remekül néz ki. Még egyszer köszönöm... Hát igen, rendkívül tehetséges nő. Erik mint a fenevad, amelynek elfogyott a türelme, haragját az egyetlen bűnbakra, Kathleenre zúdította. Dühe értelmetlen és igazságtalan volt, de ebben a pillanatban skandináv vérmérséklete az eszét vette. Megvető, gúnyos arccal nézett az asszonyra. - Akarsz beszélni a feleségeddel? Rendelkezésre áll. - Mindennek, amit mondott, kettős értelme volt, bántani akart vele. - Most?... Miért?... Nos, én... - Keserveset sóhajtott. Rendben van, mindjárt ott leszünk. - Letette a kagylót, gúnyos vigyorral nézett rá. – Jó lesz, ha felöltözöl. A férjed látni óhajt minket. Az asszony védekezően keresztbe tette a karját a mellén. Igazságtalanság azt gondolnia, hogy csak ő szenved. Kathleen felnyúlt, megérintette a fölötte álló férfi csípőjét. Keze érintésére összerándult a teste. Felmordult: - Öltözz fel! - Erik, sajnálom. Nem akartam... Jobb így. Nem tudtam volna együtt élni... - Együtt élni önmagaddal, ha beszennyeződtél az én szeretkezésemtől - fejezte be a mondatot fuvolázó hangon. Újra káromkodni kezdett, ketrecbe zárt vadállatként nyargalt felalá a szobában. - Kérlek, kímélj meg a bűntudattól. Nem vagyok megbocsátó hangulatban. Lepillantott és ráordított. - Öltözz fel, a fenébe is! Vagy azt akarod, hogy megerőszakoljanak? Mit képzelsz, mennyit tudok elviselni? Kathleen négykézlábra állt, dicstelenül szedte össze a holmiját és húzta magára. Miközben a farmernadrágba bújt, őt is elöntötte a méreg... A férfi még mindig ott áll és rámered, őt okolja a kudarcért. Harciasan szembefordult vele. - Hozzád hasonlóan önző lénnyel még nem találkoztam. Magadon kívül senkivel sem törődsz, Erik. - Miért is tenném? Elvetted tőlem a fiamat. Nem kaphatom meg. Mindenki másra fütyülök. - Azért egy kicsit... egy kicsit, érted, tekintettel lehetnél rám is - ellenkezett. Erik hátravetette a fejét, keserűen nevetett. - Ne mondd! A következő kérdésed meg az lesz: Tisztelsz még engem? Igaz? - Ó, de gyűlöletes vagy - tört ki az asszonyból. - És te, Miss Becsületesség? Eddig nem alkalmaztam sem- miféle erőszakot. - Lemutatott a szőnyegre. - Soha többé nem kapom be a horgot. Tudom már, milyen vagy te, Kathleen. Valami perverz gyönyörűséget lelsz abban, hogy egy férfit az őrülés határáig hajszolsz, és aztán félreállsz. Isten tudja, hogyan gyötröd szegény férjedet! Kathleen halálos sérelmében levegő után kapkodott, előrelépett, a karját emelte, hogy csattanós pofont üssön arra a szemtelen arcra. A kezét félúton elkapták. - Nem ajánlom, hogy ezzel próbálkozz, nem akarom árvává tenni a fiamat. De mostantól megkímélheted magad attól a fáradságtól, hogy azt az édes kis fenekedet az orrom előtt riszáld, mert fütyülök rá. - Menj a pokolba - sikította Kathleen, és kirángatta a karját a szorításból. - Már megjártam - nevetett a férfi. Kathleen hirtelenjében nem talált szavakat a visszavágásra, reszketett a felgyülemlett dühtől. Az állkapcsa összeszorult, úgy préselte ki a szavakat, fogcsikorgatva:
- Nem értem, hogyan is engedhettem meg valaha, hogy hozzám érj. Te vagy a legönzőbb disznó, akivel valaha találkoztam. Azt képzeled, isten adománya vagy minden nő számára. Hadd mondjak neked valamit! - Az ujját rázogatta Erik orra előtt. - A férfit nem egyedül a férfierő teszi. Seth ezerszer igazabb férfi, mint te. Ő tudja, mi a gyöngédség, az együttérzés és a megbocsátás. És nem hiszem, hogy valaha is megpróbálta volna elcsábítani egy barátja feleségét. A szavak úgy szálldostak a szobában, mint a lélekharang kongása. Súlyos csönd állt be utánuk. Erik feje hátrabicsaklott, mintha bábjátékos zsinórja rándította volna meg. Hosszú pillanatokig nem szólalt meg egyikük sem, csak nézték egymást. Erik végre megmozdult: a tenyerébe temette az arcát. Kathleen látta, mint emelkediksüllyed a mellkasa. Mintha fuldokolna. Amikor leengedte a kezét, fojtott hangon szólalt meg: - Teljesen igazad van, Kathleen. Megbocsáthatatlanul viselkedtem. Nehezedre eshet elfogadni a bocsánatkérésemet, de szeretném, ha megpróbálnád. Kathleen szívesen odarohant volna hozzá, hogy megnyugtassa, nem egyedül ő a hibás, de Erik a bejárati ajtóhoz ment és kinyitotta. Csak ezután fordult újra szembe az asszonnyal, megtörten, leeresztett vállal. - Úgy látszik, egyetlen téren sem vagyok méltó vetélytársa a férjednek. - Nem engedte előre az asszonyt, kisétált az éjszakába, nem törődött a hideggel. Nem maradt más hátra, mint utánamenni. Mindegyikük a maga kocsijába szállt, elhajtottak a Kirchoff-házhoz. Együtt érkeztek, együtt mentek be az ajtón, éppen csak udvarias idegenekként. Feszültek voltak. George az előcsarnokban ment eléjük, és közölte, hogy Seth a dolgozószobájában van. - Helló - üdvözölte őket, amikor beléptek. - Örülök, éppen jókor érkeztetek. George most készül tönkresilányítani engem egy sakkviadalban. Az a gyanúm, hogy csal, de ördög vigye, nem tudom rajtakapni. George nevetett, és itallal kínálta őket. Seth barátságosan utasította el, Erik és Kathleen tartózkodó udvariassággal. George visszavonult, Seth, ha netán észre vette is két társának feszes, hallgatag viselkedését, nem tette szóvá. Egyenesen belefogott abba, amiért odahívta őket. Elmondta, mi jár az eszében; Kathleen csak azon imádkozott, bár rosszul hallotta volna. - Én... Te... Seth, megbolondultál? Én nem mehetek a Karib-szigetekre! - Miért ne? - Mert... mert nem, és kész. Mit is csinálnék ott? - Nem mert Erikre nézni, nem akarta meglátni, hogyan reagál, Seth képtelen javaslatára, hogy ő kísérje el a produkciós csoportot az útra. - A modellügynökségről röviddel ezelőtt telefonáltak. A divattervezőnő, akit a modellekkel küldenek, pánikban van. Attól fél, őt teszik majd felelőssé, ha bármi baja esik a ruháknak, amiket magukkal visznek. Ráadásul biztosra veszi, hogy nem fog emlékezni rá, melyik ruhadarabok melyik reklámhoz tartoznak, és hogyan kell egyeztetni az egészet. Agyonfárasztott, amíg a bajait mesélgette. Erik, neked annyi gondod lesz ott, törődnöd kell a kameráddal, a világítással, az időjárással, húsz ember szállításával és hasonlókkal, nem lesz időd ilyesmivel foglalkozni. Sóhajtva elhallgatott. - Kathleen, drágaságom, te vagy az egyetlen, akiben megbízom én is, Erik is. Te gondoskodhatsz arról, hogy mindenki azt a ruhát vegye fel, amit fel kell vennie, amikor a masina lencséje elé kerül. Kathleen idegességében a kezét tördelte. Ő nem mehet, nem mehet. Semmiképpen nem utazhat velük, nem lehet állandó kapcsolatban Erikkel, a lakásban az imént lezajlott idegtépő jelenet után. Ilyen megpróbáltatásnak csak egy bűnhődésre vágyó mazochista tenné ki magát. Könnyedén felnevetett, remélve, hogy senki sem hallja ki a hangjából visszafojtott
túlfűtöttségét. - Seth, nem utazhatom el az évnek ebben a szakában. Szükséged van itt rám, segítenem kell a boltokban. És ki látná el Theront? Nem szeretném annyi ideig magára hagyni. Már New Yorkban is elég szerencsétlen voltam miatta. Azt fogja hinni, hogy elhagytam. – Nem szívesen használta fel a gyerekét védőpajzsként, de hiszen az életéért, az elméje épségéért harcol. - Minden egyes érvedet meg tudom cáfolni - felelte Seth. - Először is, az üzlet évtizedeken keresztül átvészelte az ünnep előtti heteket, és bármilyen nagy értéket jelentesz is, ezt hasonlóképpen át fogja vészelni nélküled. Amikor visszaérsz, még mindig két hét lesz hátra karácsonyig. Ugyanúgy tudod, mint én, hogy Theron tökéletesen elégedett, ha Alice vigyáz rá. Hiányozni fogsz neki, persze, de túlteszi magát rajta abban a pillanatban, amikor megjössz, és emlékezni sem fog rá, hogy nem voltál vele. - De Seth, én nem vagyok... - Minden szalmaszálba belekapaszkodott. Gondolkozz! utasította magát. - Az útlevelem... A ruháim... Nem mehetek. - Az útleveled teljesen rendben van. Tavaly újíttattad meg, amikor Eliottal Angliába mentél az új gyapjúruhák megvásárlására. Alice idejében rendbe teszi a ruháidat. Mikor indulsz, Erik? Csütörtökön? - Erik bólintott. - Látod, van három napod, hogy mindent előkészíts. Eliot segít becsomagolni a ruhákat és a kiegészítő darabokat, amik a reklámokhoz kellenek. Valahol agya rejtekében az motoszkált, mit tenne a két férfi, ha fékezhetetlenül sikoltozni kezdene, mert úgy érezte, ez bármelyik pillanatban megtörténhet. - Te mit szólsz ehhez, Erik? Végtére is ez a te munkád – kérdezte Seth. Seth és Kathleen reménykedve várta a választ, de Erik tartózkodó volt. - Természetesen óriási segítséget jelentene. De én nem akarok beavatkozni. Ez kettőtök dolga. Bármilyen jól hasznát is tudnám venni, Kathleennek kell eldöntenie, mit tesz. Seth barátságosan sürgette. - Kathleen, tedd meg ezt nekem. Mennék én magam, ha bírnék. - Közelebb gördült hozzá, és megfogta a kezét. - Úgy látom, fontos, hogy ott legyen a helyszínen a cég képviselője. Te mindenkinél jobban ismered az árut. Nehéz munkád lesz, de fogd fel úgy, mint egy decemberi nyaralást a trópusokon. - Rámosolygott, megszorította a kezét. - Tedd meg a kedvemért. Ha így kéri, hogyan is utasíthatná el? A következő három nap összefüggéstelen gondolatok ködös homályában telt. Eliot segítsége nélkül képtelen lett volna idejében összekészíteni a reklámhoz szükséges ruhatárat, becsomagoltatni és feladatni a bérelt járatra. Eliot elégedetlenkedett, zsémbelt, erősködött, hogy Kathleen nem fog ott boldogulni nélküle. Miért nem követelte, hogy Eliot is vele mehessen? - Mert itt van szükségem rád, Eliot - válaszolta már tizedszer. - Neked kell mindenről gondoskodnod. - Nem igazság - morogta. - Fizetség nélkül is elmennék, csak hogy egy egész héten át figyelhessem, mint csinál Gudjonsen. - Biztosra veszem, hogy Tamara majd gondoskodik róla. - Az a szajha! - mondta Eliot megvetően. - Remélem, Erik ennél válogatósabb. Az a csaj bárkivel izélne, négylábúval és kétlábúval egyaránt. - Jaj, Eliot - sóhajtott Kathleen, a homlokát dörzsölgetve. Akkoriban ez jellegzetes mozdulata lett. Hazel még csak fokozta az elutazással kapcsolatos aggodalmait. Egyik nap, amikor mindenki elment ebédelni, besurrant Kathleen irodájába. Kathleen csak akkor vette észre, hogy az ajtóban áll, amikor megszólalt. - Szóval elrepülsz a napos trópusokra azzal a jóképű fényképésszel? Kathleen visszafojtotta hirtelen támadt dühét, fegyelmezte az arckifejezését, és könnyedén
válaszolt. - Ha a reklámfelvételek miatti utazásra célzol, hát igen, megyek, a férjem kívánságára. - Bolond ez a Seth. Hát nem látja, milyen könnyűvé, kellemessé teszi a dolgot neked és annak a nagy böhöm Gudjonsennek? Vajon mikor pottyantasz ide egy újabb zabigyereket az én buta öcsémhez? Kathleenben forrt a méreg és reszketett a félelem. Lehet, hogy Hazel tudja? Nem. Csak bosszantani akarja őt. Hűvösen felelt: - Nem vagyok köteles bármiről is magyarázkodnom előtted, de sohasem csaltam meg Seth-et. És nem is fogom. - Majd ha alkalom adódik, akkor megteszed. És Seth kitűnő alkalmat nyújt. Azt képzeli, ha elereszti a gyeplőidet, meg tud tartani! Gyönge ember. - Amit te gyöngeségnek minősítesz, az valójában önzetlenség, olyasmi, amit te egyáltalán nem ismersz, Hazel. Tudom, honnan ered a keserűséged. Seth mesélt nekem arról az emberről, aki az oltár előtt állva hagyott ott téged. Együttéreznék veled, ha nem volnál a legaljasabb ember, akivel valaha dolgom volt. Így azonban csak sajnálni tudlak azért a magányért, amelyet te teremtesz magad körül. - Hallgass! Hogy merészelsz sajnálni engem? Engem! - Az arcát eltorzította a gyűlölet. Egész teste remegett a visszafojtott dühtől. Kathleen félretett minden óvatosságot. Túlságosan izgatott volt, nagyon is nyersek voltak a sérelmei, nem tudta mérlegelni, okos-e, amit mond. - És ne képzeld, hogy nem látok át azon, miért ajnározod úgy Seth-et. Téged sem szeretet, sem a gyöngédség nem vezérel. Egyszerűen csak haragszol rá, mert te akarod irányítani a céget. Te vagy az idősebb, úgy gondoltad, téged illet az elnökség, miután apátok meghalt. Ő egyikőtöket sem vette figyelembe utódjaként. Seth-et a nyomoréksága miatt, téged mert nő vagy. Amikor a nagybátyátok is meghalt, és az elsőbbséget megint meg lehetett volna kaparintani, nem mertél megküzdeni érte Seth-tel. Nem tudtad elképzelni, hogyan kezdhetnél hatalmi harcba a béna testvéreddel. Pedig talán jobb lett volna, ha megteszed, Hazel. Vagy meg kellett volna harcolnod vele, vagy megtanulnod együtt élni a lemondásoddal. Te magad vagy saját legnagyobb ellenséged, nem pedig én. Nekem semmi szerepem nem volt sem abban, hogy faképnél hagytak, sem abban, hogy az apád mellőzött. Seth szeret téged. El sem tudom képzelni, mit szeret rajtad, de nincs szándékomban közbelépni, vagy változtatni a kapcsolatotokon. Hazel szeme összeszűkült, az orrcimpái kitágultak, úgy fenyegetődzött. - El foglak én még intézni téged! Közeledik a napja. Megteszem, hogy a fivérem meglássa, milyen is vagy valójában. Az majd összeroppantja, és ha megtört, akkor hozzájutok a magaméhoz. Én leszek a cég főnöke. - Sarkon fordult, kiviharzott az irodából. Kathleent minden eddiginél jobban elborzasztotta sógornője elmebajos viselkedése. Hazel elkeseredett harcra készül, és bármit kockára tenne a győzelemért. A tervezett indulás előtti estét Kathleen teljes egészében Theronnal töltötte. Erik már hamarabb odaérkezett, a nappali szoba szőnyegén játszott a gyerekkel, Hazel legnagyobb felháborodására, és a többiek legnagyobb szórakozására. Kathleen nézte a birkózásukat. Büszke volt a fiára, de félt, hogy Erik megpróbálja elrabolni tőle. Minden mozdulatából kiviláglott, hogy szereti a gyereket. Tökéletesen hasonlítottak egymásra. Kathleen csak abban reménykedett, hogy másnak kevésbé tűnik szembe ez a hasonlóság. Erik elköszönt, majd reggel találkoznak a repülőtéren. Kathleen felment az emeletre Alice-szel, és ágyba dugta Theront. Reggel; indulás előtt még látni fogja, de a jó éjszakát-puszi valami különlegesen finom dolog. Leoltotta a villanyt, a gyerek megszólalt: - Mama!
- Jó éjszakát, drágám - suttogta, még egyszer föléje hajolt, és megcsókolta az arcát. Kedvetlenül hagyta ott. Erik kölnijének illata megmaradt Theron pizsamáján. Vágyakozás ébredt benne, Mélységesen elégedetlen volt önmagával, amiért még mindig kívánja Eriket, azok után, amiket mondott neki. Csüggedten ment a szobájába, és készülődni kezdett a lefekvéshez. Miért ilyen felkavaró, csodálatos hím ez a férfi? Hogy lehet, hogy bármit tesz, az olyan könnyednek, erőlködés nélkülinek tűnik? Szakértelemmel végzi a munkáját. Az első reklámsorozat, amelyet a cég számára forgatott, olyan remek, hogy ő csak úgy dagadozott a büszkeségtől, valahányszor egy-egy darabját megnézte. De Erik sem gáncs nélküli lovag. Van egy súlyos hibája. Ő maga is bevallotta Seth-nek. Önző. De hát csoda? Szőke hajú kisfiú volt, arany fiú. Többé-kevésbé minden dolga sikeres. Mindent megkapott, amit akart. Most őt akarja, de amikor ellenáll, megvetéssel fordul el tőle. Mit szándékozik tenni Theronnal? Ez a kérdés mindennél jobban aggasztotta. Szereti a fiát, meddig megy majd el, hogy megszerezze magának? Szembenézett magával a mosdó feletti tükörben, és hangosan kérdezte: - Hát te jobb vagye nála? - Ugyanúgy kívánta a férfit, mint az őt. A hűtlenség ellenkezett mindennel, amiben hitt és amihez ragaszkodott: Hűség a házastárshoz, ez számára elemi parancsolat volt. Nem ez volt-e az egyetlen dolog, amit nem türt el Eriknél? Amikor azt hitte, nős, és csalja a feleségét, elmenekült előle. Nála ez azonban valami más, gondolta jámboran. Ő nem közönséges szexuális kalandra vágyott. Szerette Eriket. Vagy nem szerette? Vajon tényleg olyan álszent volna, mint ahogyan Erik állítja, és csak magát győzködi arról, hogy szerelmes? Lehet, hogy csupa szemforgatás, igazából csak a vére az, amely végigszáguld az erein, és csillapítást keres, valahányszor meglátja őt. Igazán szereti Eriket? Vagy egyszerűen olyan asszony, akiben a természetes, egészséges szexualitás felébred, ha megjelenik egy olyan vonzó férfi, mint Erik? Állt az alig megvilágított dolgozószobában, és félénken kopogtatott az ajtón. Soha nem invitálták be abba a szobába, a szíve olyan hangosan dobolt, hogy alig hallotta meg Seth hangját, amint George-ot szólította. Legyűrve félénkségét, halkan felelt: - Nem, Kathleen vagyok. Hosszú, zavart csönd, aztán ágynemű suhogása, majd a hang: - Gyere be. Kathleen félretéve minden óvatosságot, kinyitotta az ajtót, és életében először belépett Seth hálószobájába. Tudta, hogy a külseje csábító. A haját fényesre kefélte, a sötét hajzuhatag lecsüngött meztelen vállára. Tajtékszínű, áttetsző hálóinge körülrepdeste a testét, amint mezítláb a széles ágyhoz közeledett. George, mielőtt kiment a szobából, az olvasólámpa kivételével minden világítást eloltott. Seth arca elmosódott a lágy fényben, de lehet, hogy a könnyek homályosították el tiszta látását. - Kathleen - suttogta a férfi -, gyönyörű vagy! - Remélem, nem zavarlak, Seth. - Dehogyisnem zavarja. Hirtelen ostobaságnak tűnt, amit tesz, de hát elhatározta, hogy Erik Gudjonsent egyszer s mindenkorra kiveri a fejéből. - Valami baj van? Hát ilyen letörtnek látszik? - Nem - felelte lágyan. Közben , odaért az ágyhoz, és lenézett a férjére. Seth ült, egy könyvvel az ölében. A felsőteste meztelen volt. Kathleen már látta őt fürdőnadrágban, amikor George-dzsal vízitornájukat végezték, mindig is meglepte, milyen jól fejlettek a mell- és karizmai. Némi ritkás szőrzet sötétlett a mellén, távolról sem annyi, mint... - Seth - mondta, és habozva leült az ágy szélére. A csípőjével kényelmesen bevackolódott a férfi derékhajlatába. Seth - ismételte meg, nem tudva, hogyan kezdjen hozzá. Még soha senkit nem próbált
elcsábítani. Erik nem számít, akkor ő volt a csábító. - Hiányolni foglak, ha elutazom. - Én is téged - mosolygott, gyönyörűen ívelt szájából sötét, árnyékos arcából remekül kivilágított a fogsora. Szelíd tekintete most is elégedettséget sugárzott, minden nyomoréksága ellenére. - Igazán hiányolni fogsz? - Kathleen a mellkasára tette a kezét. Óvatosan csipkedte a ritkás szőrzetet, azután nyugtalan, ideges ujjai végigfutottak a remekbe szabott izmokon. - Igazán. Erre a férfi fölé hajolt, és szájon csókolta. Mellével, amelyet a vékony hálóing alig takart, és nem fedte el a sötétlő bimbókat, hozzáért a férfi mellkasához. Büszkeségét feláldozta az ügyért, szája rátapadt az övére, biztatva, hogy nyissa szét az ajkát, és csókolja meg őt úgy, ahogyan még sohasem tette. Amikor habozva bár, engedett, Kathleen nyelve besiklott a fogai közé. A férfi tenyerét az asszony vállának támasztotta, és eltolta őt magától. - Kathleen, Kathleen, miért csinálod ezt? - kérdezte meggyötörve. - De hiszen szeretsz engem, Seth. - Szeretlek. Az életemnél is jobban. Hiszen tudod. - Én is szeretlek. Akarok... akarok... szeretkezni veled. - Lenézett a saját kezére, amely még mindig a férfi mellkasán feküdt. Tapintható lett a csend. A két ember az ágyon szoborként megmerevedett. Végül megszólalt Seth, de hangja alig volt több suttogásnál. - Lehetetlent kívánsz, Kathleen. Hiszen te magad is tudod. Miért kínzol engem? - Nem akarlak kínozni. Szeretni akarlak, és azt akarom, hogy te is szeress. Seth a homlokára bökött. - Itt bent jobban vágyom szeretkezni veled, mint megélni a holnapot. De tudod, hogy nem vagyok rá képes. Azt képzeled, ha képes volnék, két évig megtartóztattam volna magam? - Seth - vágott közbe Kathleen, az összeomlás határán. - Tudom, hogy nem szeretkezhetünk a hagyományos módon. Hogy nem tudunk... hiszen tudod... De más módok is vannak, amivel örömet szerezhetnék neked, és te is nekem. - Kathleen... Az asszony hirtelen felállt, áthúzta a fején a hálóingét, ott állt mezítelenül a derengő világításban. A férfi lélegzete elakadt, ökle szorosan tapadt az oldalához. - Kathleen - lehelte. Az asszony melléje ült, felemelte a férfi kezét, és a mellére szorította. Seth hosszú perceken keresztül bámult az arcába, talán azt kutatta; nem kísértő álom-e csupán? Nem ébred-e fel megint, hogy, mint annyiszor, rájöjjön, csak álmában támadhat benne ilyen vágy, ébren soha többé az életben. Tekintete a saját kezére és a lágy kebelre esett. Megrendülve nézte, nem tudta elhinni, hogy valóban Kathleen testét simogatja. Most a másik kezét a másik mellére borította. Kathleen az arca fölé hajolt, és újból megcsókolta. Ezúttal Seth hamarabb válaszolt a csókra. Mohón elkapta a száját, beszívta az ízét. Keze megmozdult, simogatón, szeretőn. Kathleen örömmel fogadta az érintését, és elő is mozdította: keresztbe feküdt a mellkasán, hogy bármilyen felfedezésre vágyik, elérhesse őt. A férfi keze körbevándorolt az asszony hátán, bordáin, hasán. Lágy hasa felkínálkozott az óvatos kutatónak. Akkor mélyebbre nyúlt, és megérintette rejtett női titkát, amelyre soha eddig gondolni sem akart. - Uram isten - nyögte, és szorosan magához húzta az asszonyt. De aztán ugyanolyan hirtelen elengedte. Kathleen döbbenten ült fel. Seth hátraszorította a fejét a párnájába, a szemét szorosra zárta, foga iszonyú fintorban csikordult meg, ilyen kínt nem érzett a végzetes baleset éjszakája óta. - Seth? - A hangjából csengő rémületre kinyitotta a szemét.
- Kathleen - nyögte. - Sajnálom, de ne kérd ezt tőlem soha többé. Kathleen zokogott. - Bocsáss meg. - Nem, drágám, te bocsáss meg. - Lehúzta az asszony fejét a mellkasára, minden szenvedély nélkül, csak hogy kényelmesen feküdjön. - Kathleen, a balesetem előtt elég jó szerető voltam, azt hiszem. Legalábbis több hölgynek ez volt a véleménye - tette hozzá tréfálkozva. - Tudom, mit tehetek érted. Ideiglenesen enyhíthetem a vágyat, ami eltölt, de soha nem adhatnám meg neked azt, amit végeredményben kívánsz. És soha nem állnám meg, hogy bármit megtagadjak tőled. Értesz engem? Kérlek, ne akard, hogy eltorzítsam a férfi és a nő szerelmét. - Seth - motyogta a férfi mellébe, és sírt. Könnyei mélységes bánatról tanúskodtak. Rosszul tette, hogy fel akarta használni a férjét. Nem volt szép dolog, nem volt tisztességes. Seth nem varázsló, nem bűvész és még ha a leghatalmasabb ördögűző volna is, akkor sem szabadíthatná meg őt Eriktől. Tudta ezt abban a pillanatban, amikor Seth hozzányúlt. A teste Eriké, nem válaszolt Seth szelíd érintésére. Mélységesen bántotta ez, hiszen annyival adósa ennek az embernek. - Seth, úgy szégyellem magam. Nem akartam fájdalmat okozni. - Tudom, édesem. Édes drágám. - Mi magasabb szinten szeretjük egymást, mint mások. Szomorkás nevetése csiklandozta a fülét, a fejét még mindig a mellkasán pihentette. - Ebben nem vagyok biztos. Ha erős, egészséges testtel szolgálhatnék neked, boldogan elcserélném ezt a magas szintű szerelmet akár valamivel alacsonyabbra is. De senki sem szerethet jobban téged nálamnál, Kathleen. - Tudom. Seth átölelve tartotta mindaddig, amíg ott maradt mellette. Kathleen csendesen sírdogált a nyakában. Halkan mormolva beszélt, néha összefüggéstelenül, érthetetlenül. Nem vette észre, mikor mondta ki álmosságában a másiknak a nevét. De Seth meghallotta. Meggyötört arca pontosan tükrözte szíve fájdalmát. Fájt a szíve saját magáért és a szeretett nőért is.
Tizennyolcadik fejezet Kathleen kényelmesen eleresztette magát. A szalmatetővel árnyékolt asztal mellett ült, és azt kívánta, bár lelkében is olyan nyugalom volna, mint a körülményeiben. Éppen szünetet tartottak. A csoportjuk minden tagja a Harry-bár körül lézengett a teraszon, kilátással az Atlanti-óceánra. Kathleen titokban Eriket és Tamarát figyelte. Azok ketten elszakadtak a többiektől, és sétáltak lefelé a sziklás vízpartra. E Harry-bár nem olyan híres, mint velencei névrokona, de az Egyesült Államokból érkező turisták úgy ismerték, mint az egyetlen helyet a Bahamákon, ahol igazi amerikai hamburgerhez juthatnak. A bár félúton volt a West End és a szabadkikötő közt, így rendkívül alkalmas útközbeni pihenőként egy hideg trópusi ital, sör, vagy akár teljes ebéd vagy vacsora elfogyasztására. Az egyik világosító papírpohárban goombay-puncsot vitt Kathleennek. Óvatosan ízlelgetve szopogatni kezdte. Gyümölcsízű volt, hideg, de tudta, hogy a kelleténél több pohár a jeges italból úgy leütheti az embert a lábáról, akár egy pörölycsapás. Ez a legveszedelmesebb szeszes ital, éppen mert nincs alkoholíze. Az ital nem oltotta el sem azt a tüzet, amely a levegőben parázslott, sem azt, amely az utóbbi napokban Kathleenben lángolt. Valahányszor meglátta együtt Eriket és Tamarát, forrt benne a féltékeny harag. Ez a szőke csaj le nem veszi kezét arról az emberről. Amíg utasításokat kap akár ő, akár valamelyik másik modell, meg nem állna egyenesen a lábán, rátapad, mint a folyondár, úgy hallgatja pattogó, hivatalos hangon elmondott szavait. Erik sem érzéketlen azonban a nő gyöngédségei iránt. Különben is flörtölt mindegyik modellel, s így érte el, hogy pontosan azt tegyék, amit kíván tőlük. Határtalanul türelmes volt velük. De a flörtje Tamarával kezdett szemérmetlen felhívássá alakulni. Minden pillantásuk, minden érintésük tele volt homályos célzásokkal. Valószínűleg lefeküdtek már egymással, gondolta Kathleen keserűen, amikor meghallotta Tamara hangos kacagását a tengerpart irányából. Egyszer csak már nem bírta ki, hogy oda ne nézzen, és éppen azt látta, hogy a lány egy magas sziklára kapaszkodott, és Erik izmos, inas karját nyújtja feléje, hogy leemelje onnan. Elfordította a fejét, hogy elrejtse könnyeit, amelyek elborították a szemét. Túl kell tennie magát ezen! Nincs joga féltékenykedni. Ő férjnél van, és Erik világosan megmagyarázta, mi a véleménye róla. Előttük nincs jövő, soha nem is volt. Erik nem szerette őt. De ő szereti a férfit. És ezért féltékeny. Nem tudja elviselni, hogy valaki más érjen ahhoz a testhez, amelyet a magáénak tekint. Nem akarja, hogy más is megismerje kék szeme simogatását, szája meggyőző erejét. Erik és Tamara felfelé lépegetett a teraszra, a férfi mindenkit visszaszólított a munkához. A Harry-bárt felvételi helyként választották, mert innen csodálatos kilátás nyílik a tajtékzó vízre, fotózásra alkalmasak a szalmatetős asztalok, és az elhelyezése is megfelelő. A hangulatos teraszt most elözönlötték a munkálkodó emberek. A reflektorok kikapcsolva hűltek állványaikon. A teraszt mérföldesnek látszó kábelek kígyózták be, összekötve a kamerákat a gépekkel, a lámpákat az elektromos berendezésekkel. Nehéz fémdobozok, amelyekben a felszerelést szállították egyik színhelyről a másikra, hevertek szanaszét, életét vagy testi épségét fenyegetve annak, aki beléjük botlik. A terasz maga volt az ellenőrzött zűrzavar. A világosítócsoport újra bekapcsolta a hatalmas lámpákat. Erik felállította kamerájához a háromlábú állványt, ő maga szélesen terpesztett, hogy alacsonyabb legyen és szemmagasságba kerüljön a keresővel. A varrónő a modellek körül buzgólkodott, itt egy pántot erősített meg, ott egy hajtást simított le. A lányok ma szafari stílusú ruhákat viseltek, a zöld, khakiszín és bézs árnyalataiban. Kathleen hangsúlyos színként élénkvöröset, sárgát és fehéret választott hozzá. A sminkmesternő, aki inkább egy apácazárda főnökasszonyára emlékeztetett, utat tört magának a modellek közt, úgy leste, minden tökéletes-e; ha nem talált
hibát, keresett... A fodrász, akinek egyetlen férfias ismertetőjele a vékony, hegyes szakálla, ide-oda cikázott a tömegben, a hajkeféit úgy lengette, ahogyan a matador cselez a köpenyével. Erik négy produkciós segédet hozott magával. Ketten a világítást látták el, a másik kettő mindent csinált. Úgy tűnt, előre kitalálják Erik minden kívánságát, odanyújtják a fényszűrőt, a hosszabbító zsinórt, cserélik a videokazettákat, ha beteltek. Kathleen mindegyiküket kedvelte, és ők is rajongtak Erikért. Az egyik éppen fára kapaszkodott, hogy letépjen egy nagy levelet, amely árnyékot vetett az egyik modell arcára. - Tamara, ez nem palifogásra szánt film - szólt oda Erik. Tamara a teraszt övező falon kuporgott. Khakiszínű rövid nadrágot és fehér blézert viselt. A blézer alatt piros lebernyeg takarta a mellét. Az óceáni szellő belekapott a könnyű anyagba, végül a bal melle teljesen lemeztelenedett. A csapat férfi tagjai jókedvű füttyögéssel fejezték ki elismerésüket, a lányok vihogtak. Tamara arca rezzenetlen maradt. Kathleent felháborította a lány szemérmetlensége. Éppen előző nap történt, hogy mind együtt mentek a szabadkikötő kaszinójába; ahol Erik az estélyi ruhákat akarta fényképezni. A krupiék és a játékosok, ellentétben Las Vegas-i kollégáikkal, szmokingot viseltek, a hangulat merev és nagyon brit volt. Tamara előviharzott a rögtönzött öltözőből, nem volt rajta más, mint a bikinibugyija. Fekete szatén estélyi ruháját a kezében vitte. - Mi az ördög van ezzel a ruhával? - kérdezte az elképedt Kathleent. A teremben minden szem feléjük fordult. Kathleent annyira megdöbbentette a lány meztelensége, hogy nem tudott rögtön felelni: - Hogyhogy, mi a baj? - hebegte döbbenten. - Ez az átkozott ruha. Jónak kellene lennie, de túl szűk fenékben. Ki a fene felelős ezért a hibáért, Mrs. Kirchoff? – Olyan undorral ejtette ki a nevét, hogy Kathleen nehezen fogta vissza a kezét, nehogy kapcsolatba kerüljön a gondosan kikészített arccal. - Tehát nem próbálta fel a ruhát előző este, előírás szerint? - kérdezte fagyos hangon. - Ha valami alakításra van szükség, azt tegnap kellett volna megcsinálni. Nem azért hoztunk magunkkal varrógépet, hogy nézegessük. - Nem értem rá az este - felelte vontatottan, és hátraintett Kathleen válla fölött. Kathleen megfordult. Erik ott állt mögötte, s keresztbe font karral támaszkodott az egyik játékasztalra. Felhúzott szemöldökkel, nagy érdeklődéssel figyelte az előtte lejátszódó jelenetet. Vagy talán Tamara meztelen keble érdekelte, amely mindenki szeme láttára szabadon csüngött, beleértve a kaszinó megbotránkozott alkalmazottait is, akik lenyűgözve, tiltakozásra képtelenül lesték a ritka mutatványt. - Akkor mit tanácsol, most mit tegyek? - kérdezte Tamara. Kathleennak lett volna egy-két kitűnő tanácsa, de türtőztette magát. - Azt tanácsolom - mondta nyugodtan-, hogy vagy ne vegyen részt ebben a reklámműsorban, vagy vegye fel a ruhát, de ne fordítsa a... a hátát a kamera felé. Vagy pedig cseréljen ruhát egy másik lánnyal, szerezzen egy bővebbet - tette hozzá alattomosan. Tamara összeszűkült ámbraszínű szeme Kathleenre meredt. - A méret a hibás. Az enyém tökéletes nyolcas. - Inkább tökéletlen tízes - lőtt vissza Kathleen. - Maga... maga!... - Hölgyeim - szólalt meg hátulról Erik. - Azt ajánlom, folytassuk a munkát. Négy óráig el kell hagynunk a kaszinót. Tamara, menj, vegyél fel valamit. Bármilyen csinos vagy is, drágám, sem a hely, sem az időpont nem alkalmas rá, hogy remek testeddel hencegj. Ha egyáltalán rád fér a ruha, vedd fel. Majd úgy csináljuk a felvételt, hogy a feneked ne lássék. Tamara ugrott egyet mérgében, keblei és hajfürtjei azonos ütemben lendültek. A reklámfelvételek elkészültek, de egész nap mindenki Tamarán nevetett. Most megint óriási feltűnést keltett, amint ott állt a terasz kerítésfalán, és a szél lebegtette a kendőt a testén. Sokkal nagyobb hatása volt, mint előző napi teljes meztelenségének.
Erik, akiről eddig megfeledkeztek; türelmesen adta ki az utasítást: - Csinálj valamit azzal az átkozott blúzzal! - Kathleen egy cseppnyi ingerültséget érzett a hangjában. - Na, nem tudom, én mit csinálhatnék vele - húzta fel Tamara az orrát. Erik sarkon fordult, körbefürkészte a társaságot, amíg meg nem látta Kathleent. - Kathleen, volnál szíves. . . Elhalt a hangja, de nyilvánvaló volt, mit akart kérni. Kathleen legszívesebben azt felelte volna, csinálja meg maga, vagy menjen a pokolba, de türtőztette magát. Végigment a teraszon a falhoz. Csípőre tett kézzel mérte végig a modellt. Tamara maradt, ahol volt. - Nos, én nem érek fel oda - mondta Kathleen. Tamara sértődötten lekecmergett, és odatartotta a mellét Kathleennek, aki azonnal felismerte, mi okozta a problémát, és tudta, az egész fennakadást a munkában elkerülhették volna. - Nem kötötte elég szorosra a pántot. - Megkerülte Tamarát, lábujjhegyre állt, hogy a blézer alá nyúlva elérje a melltartó nyakba kötött pántját. Kibontotta a laza csomót, amelyet Tamara bogozott meg, és újra összekötötte, szorosabbra feszítve az anyagot a modell mellén. - Túl szoros - ellenkezett Tamara. - Elhiszem - mondta Kathleen. - Maga túlságosan termetes ahhoz, hogy melltartós felsőrészt hordjon, de a felvételen ez nem fog látszani. - Elegem van magából! - kiabált Tamara, és szembefordult Kathleennel. - Senki sem lehet ott túlságosan termetes. Magánál is elkelne egy kicsivel több. Én... - Tamara! - Erik parancsoló hangja hasította a levegőt. – Már eddig is feltartottad a munkát. Eredj vissza arra az átkozott falra, és lökj ide egy mosolyt. Szerencsére nem tudsz egyidejűleg beszélni és mosolyogni. Nevetés futott végig a csapaton, amíg a modell visszahelyezkedett előző pozitúrájába. - Köszönöm - szólt oda Erik Kathleennek, amikor az elhaladt mellette. - Szívesen - válaszolta fagyosan. Így ment ez, amióta eljöttek San Franciscóból. A jamaicai Ocho Riosban töltött héten, aztán itt a Nagy Bahama-szigeteken, Erik udvarias volt, figyelmes és közönyös. Úgy viselkedtek egymással, mint két idegen, akit közös munka hozott össze, de talán még tartózkodóbban. Erik minden este bement hozzá, hogy átnézzék, amit úgy hívott: másnapi felvételi lista. Kathleen egyeztette a saját ruhalistájával és a kiegészítő darabok listájával minden egyes modell számára, ellenőrizve, egyezik-e minden azzal, amire Eriknek szüksége lesz. Amikor végeztek, Erik megköszönte a segítséget, jó éjszakát kívánt és otthagyta. Nem étkeztek, nem kávéztak együtt, nem folytattak szükségtelen beszélgetéseket. Nőtt a szívében az üresség, úgy érezte, hamarosan nem lesz benne semmi. Minél tartózkodóbbá vált a kapcsolatuk, annál biztosabban tudta, hogy szereti a férfit. Ha valaha is kételkedett benne, most már magának sem tagadhatta. Nem csak a szexuális beteljesülés utáni vágy élt benne. Szereti ezt az embert. Erik iránti szerelme azonban nem csökkentette Seth iránti szeretetét. Ez a szeretet igaz volt, tiszta és erős. Úgy szerette Seth-et; mint egy drága fivért. Becses volt számára, értékelte azt a szeretetet, amellyel őt és Theront körülvette. De hiába, Eriket még jobban szerette. Sethé volt a szíve, Eriké a lelke. Ha nem is tudott róla. Mintha nap mint nap jobban eltávolodott volna tőle, a szerelme pedig, éppen ellenkezőleg, ugyanúgy növekedett. Szerette nézni, ahogyan ügyködik. Értette a dolgát, ugyanannyit követelt a beosztottaitól, mint saját magától. Vég nélkül dolgozott, addig ismételtette a jeleneteket, amíg nem érezte, hogy ennél jobbat már nem lehet csinálni. Élt benne a művész törekvése a tökéletességre. Erik testét már az első napokon bronzszínűre érlelte a trópusi napsütés. Ahogyan sötétedett a bőre, úgy fakult világosabbra a haja. Ritkán viselt mást, mint egy rongyos
rövidnadrágot és trikót, amelynek levágta az alját, hogy csak a vállát és a felső mellkasát takarja. A délelőtt folyamán rendszerint ezt is ledobta. Csak a vacsoránál látta őt Kathleen hosszúnadrágban és sportingben. A Nagy Bahama-szigeteken szállásul a West End Resortot választották, tökéletes felszereltsége és mesés úszómedencéje miatt. A csapat esténként összegyűlt az uszoda körül, fürödtek, kártyáztak, társalogtak, ittak. Jól összeválogatott csapat volt. A kevés férfi alaposan kihasználta a modellek együttműködési készségét, partnereiket többször is váltogatták az ágyban. Kathleen úgy gondolta, tudja, ki Erik partnere. Több fennakadás nem volt aznap a munkában, éppen akkor fejezték be a felvételeket a Harry-bárnál, amikor viharfelhők jelentek meg a nyugati látóhatáron. Kisebb zivatarok szinte minden délután érték őket, de ez most fenyegetőbbnek tűnt. Erik összekapkodta értékes felszerelését, levegőt se vett, amíg nem volt minden biztonságban elcsomagolva. Alig érkezett be karavánjuk a szálloda parkolójába, kitört a vihar. Mindenki felkapkodta az autóból amit ért, és rohant a szobájába. Miután Kathleennek több hely kellett a munkájához, és nála tárolták a ruhákat is, Erik úgy intézkedett, hogy a szálloda főépületétől távolabb kapjon egy szobasort az egyik földszintes épületben. Szerencsére be tudott hajtani a bérelt furgonnal a fedett járdára. Kiszedte a csomagokat, a ruhák alig lettek nyirkosak, mire beért a patakzó esőben. Ő maga azonban csuromvizes volt. Végre sikerült megtenni az utolsó fordulót is az autóhoz, és bevitte az utolsó köteg ruhát. Majd később félreállítja a szabálytalanul parkoló furgont. Becsapta a szobája ajtaját, de szinte ugyanabban a pillanatban kopogtattak. A szívverése elállt, amikor ajtót nyitva Eriket látta a küszöbön, csuromvizes ruhában, csöpögő, tapadó hajjal. - Helló - mondta. - Rendben bejutottál? - Rendben - felelte és félreállt. - Gyere be. Benyomult a szobába, Kathleen becsukta utána az ajtót. - Ki kell kapcsolni a légkondicionálót, különben megfagysz. – A férfi háta mögé nyúlt a falra szerelt termosztáthoz. Erik érezte a hátát súroló kart. Összerándult az érintéstől. Úristen, mikor múlik ez el, meddig fogja még kívánni? Nem volt elég hosszú ez a purgatórium? Így lesz ez már örökkön örökké? Nézte az asszonyt, amint az asztalhoz megy, és meggyújtja a lámpát, hogy felderítse a félhomályt, amelybe az eső borította a szobát. Amikor megint szembefordult vele, már a látása is felért egy támadással. Kathleenen zöld rövidnadrág és zöld-fehér csíkos ujjatlan trikó volt, V alakú nyakkivágással. Talán nem is vette észre, hogy a trikó megázott, és úgy simul a testére, mintha a bőre volna. Mi jutott eszébe, hogy éppen ma nem vett fel melltartót? És vajon tudja-e, hogy szebb a lába, mint bármelyik modellé? A bőre selymes, érett barackszínű. A szandálját ledobta, mezítláb állt előtte. Lábkörmeit halvány korallszínűre lakkozta. A férfi pillantása visszafordult az arcára, óvatosan kerülve a duzzadó kebleket. A szempillái is megáztak, nedvesen összetapadva kerítették körül zöld fényű szemét. Az ajka félig szétnyílt, szinte hallotta rövid, gyors lihegését. Hasonlóan csókolni való szájat még sohasem látott. Szenvedett a vágytól, hogy közelebb kerüljön hozzá, és szomjas száját ajkára tapassza. Miért éppen ő? Miért, hogy a sok nő közül, aki valaha az övé lett, éppen ezt az asszonyt nem tudja elfelejteni? Azok után, ami köztük történt, miért nem tudja meggyűlölni? Gyermeket várt tőle, és titokban szülte meg. Csak a sors véletlen fordulatának köszönheti, hogy egyáltalán tud a fia létezéséről. Azon az estén, a saját házában, szándékosan beszélt hozzá olyan gonoszul. Azt akarta, hogy ő is szenvedjen. Tudatosan bántotta, sértette női mivoltában. Kathleen övön alul ütötte meg ostorozó visszavágásával. De bármilyen fájdalmas is szembenézni az igazsággal, Kathleennek igaza volt. Bűn lett volna megcsalni Seth-et. Bűn lett volna, de... Tehetnek-e ők
arról a vonzásról, amely mágnesként rántja őket össze? Ez az asszony arra termett, hogy szeretkezzenek vele; gyakran, erősen. Milyen lehet az élete Seth mellett, akiért pedig rajong? Talán ezért olyan szomorú gyakran a tekintete? Hiszen tudta, hogy Kathleen természetéhez nevetés, vidámság illik. Csakhogy ez már nem az a boldog, fiatal nő, akit Arkansasban ismert meg. Érett asszony lett, belenyugvó. Az anyaság tette ilyenné? Vagy mélységes megbánások rejlenek benne? De bármennyit változtak is mind a ketten, egy dolog változatlan maradt. Még mindig ugyanannyira kívánja, mint valaha. Igaz, a vágyakozása is változott. És ez az új vonás bosszantotta. A vágya átalakult szükségletté. Lelki nyugalmához nélkülözhetetlen lett Kathleen elismerése. Ha megdicsérte a munkáját, az sokkal többet ért, mint a pénz, amit kap érte. Kívánta a testét, de vágyott a törődésére is. Időnként, gyakran, azt szerette volna, ha Kathleen kedveskedő, nyugtató keze megérinti, úgy mint Theront szokta. Erik nem akart arra gondolni, hogy sohasem fog megismerkedni ezzel az érintéssel. Ez az asszony az övé. Harag öntötte el, ha arra gondolt, hogy egy másik férfi megkaphatja. Az övé, és vele együtt a fiú. Megértette, hogy az arca alighanem tükrözte valamelyik érzelmét. Gyorsan rendbe szedte a vonásait. Soha többé nem akarja leleplezni, milyen fontos számára ez a nő. Már túl gyakran tette bolonddá. - Azt akarom mondani, hogy beszéltem a meteorológusokkal, és úgy látszik, legalább huszonnégy óráig benne leszünk ebben a tájfunban. Mindenkinek szabadnapot adtam holnapra. Néhányan közölték, mi a véleményük egy szabadnapról esős időben, de... beszédesen vállat vont és vigyorgott. - Elvégre én vagyok a főnök. - Jól mennek a dolgok? Elégedett vagy azzal, amit csináltál? A férfi szeme izgatottan csillogott, mint mindig, ha a munkájáról beszélt. - Igen. Hozzáfogtam. . . - Hirtelen félbeszakította magát. Éppen el akarta mondani, azért jött, hogy behívja magához, nézzék meg együtt az eddigi felvételeket. Az utolsó pillanatban ellenállt a kísértésnek. Nem akart kettesben maradni vele egy sötét szobában úgy, hogy nem követelheti őt magának. Erről eszébe jutott valami. – Telefonáltál haza? - Tegnapelőtt este telefonáltam, minden rendben volt. Ma újból felhívom őket. Theron... Hirtelen elhallgatott. - Igen? Mi van vele? - Kibújt egy újabb foga. Itt - és megmutatta a sajátján. - Ne viccelj! - nevetett Erik. - Ez a fiú nemsokára bifszteket eszik. Kathleen is nevetett. - Máris megeszi. - Igazán? - Darálva, persze. - Hát persze. - Erik kuncogott. - Nem sokat tudok a kisbabákról. - Nyomaték nélkül mondta, de a szavak ottmaradtak a levegőben. Kathleen elfordulva mormolta: - Értem... Csak az eső hangja zavarta a csendet egy darabig, amíg Erik meg nem szólalt: - Beviszem a parkolóba az autódat, ha ideadod a kulcsot. - Köszönöm. - Kathleen kinyújtott tenyerébe ejtette a kulcsokat, nem ért a kezéhez. - Maradj itthon ebben az időben! - Maradok. Erik biccentett, megfordult, kinyitotta az ajtót, és kirohant az esőbe. Végre sikerült minden ruhát és kiegészítő darabot becsomagolnia a saját dobozába. Mire elkészült, ideje volt az ebédlőbe menni az esti büféasztalhoz. Gondolkodott, ne hozassa-e be tálcán a vacsoráját, de úgy döntött, hogy ez jobban felhívja rá a figyelmet, mintha bemegy a vacsorához, és igyekszik leplezni csüggedt hangulatát. Úgy érezte, nem tudna elviselni sokkal
több olyan pillanatot Erikkel kettesben, mint ez a ma délutáni volt. Az, hogy fizikailag olyan közel van hozzá, de egyébként annyira távol, akkora szenvedést jelentett, amilyet lehetőleg nem akart többé vállalni. Felöltözött, átment az ebédlőbe, és leült a három modell asztalához. Evés után elnézést kért, visszament a szobájába, és igyekezett elmerülni egy televíziós filmben, amelyet a Miami tv-társaság sugárzott. Győzködte magát, hogy a levertsége csak fáradtságból adódik, ezért korán ágyba bújt. Egy ideig nyugtalanul hánykolódott, aztán elhatározta, hogy inkább kisétál a horgászmólóra, remélve, hogy ez eléggé kifárasztja a fejét, és utána talán el tud aludni. Belebújt frottír kezeslábasába, és mezítláb megkerülve a medencét, elindult az árnyékos sétaúton a móló felé, amely mélyen benyúlt a kristálytiszta vízbe. Pillanatnyilag elállt az eső, de súlyos felhők hömpölyögtek a feje fölött, a hold csak hébe-hóba tört át közöttük. Az egyik ilyen holdfényes pillanatban, amikor éppen megfordulni készült, hogy visszamenjen a szobájába, meglátta Eriket. Egy takarón feküdt, közel a vízhez, a csipkés tajték nyaldosta a homokot mellette. Nem lehetett tévedés, felismerte. A legsötétebb éjszakában is ráismert volna. A lehető legkisebb fürdőnadrág volt rajta, a könyökére támaszkodva nézett le a vízre. Kaján nevetés tört ki a torkán. Kathleen a tengerre pillantott, kutatta, mit találhatott olyan mulatságosnak, hogy ekkorát nevet magában. De hiszen nincs magában! Tamara emelkedett ki a vízből, meztelenül, csillogva a holdfényben. A haja ezüst stólaként kerítette a vállát. - Nem félsz, hogy belelépsz egy tengeri sünbe ott a sötétben? - kiáltott oda Erik. - Ha belelépek, te majd megmentesz engem. - A hangjukat vitte a víz, nyilvánvalóan nem tudták, hogy valaki hallja őket. - Egy fenét mentlek meg. Túlságosan ernyedt és lusta vagyok. Tamara csilingelő nevetése úgy visszhangzott Kathleen fülében, mint a szilánkokra törő üveg. - Tudom, hogyan kell elűzni az ernyedtségedet. - Megpróbálhatod - ugratta Erik. Addigra Tamara már ott állt fölötte, és vizet csöpögtetett a felsőtestére. - Ez a legmulatságosabb része a dolognak - mondta. Leheveredett melléje a takaróra, Kathleen nem bírta tovább. Botladozó léptekkel futott vissza a szobájába. - Ki kellett volna rúgnom ezt a kurvát! - kiáltotta a falaknak. - Elvégre én vagyok Mrs. Kirchoff. Én vagyok felelős a munkáért, nem? Én képviselem Seth-et. És Seth alkalmazta Eriket. Most azonnal odamegyek és kirúgom. - Megfordult, de mire a keze a kilincset érte, elhatározása szertefoszlott. Nem megy vissza a partra, tudva, hogy mit talál ott. És nem rúgja ki Tamarát sem. Nem adja meg azt az elégtételt Eriknek, hogy leleplezze féltékenységét. Bement a hálószobába. A következményekkel nem is számolva kihúzott egy bőröndöt a ruhásszekrényből, és kezdett beledobálni holmikat. Amikor mindent összeszedett, amire szüksége volt, kiment a szálloda halljába. Megint szakadt az eső. - El kell utaznom ma este. Milyen járatok érkeznek az önök repülőterére? Az álmos éjszakai portás a fejét vakargatta. - Nem tudom, lássuk csak. Ebben az időben egyáltalán... - Jelentőségteljesen elhallgatott. Reggel felszállhat a San Juan-i gépre. Hétkor indul. De ebben az időben... - Ki tud vinni valaki a repülőtérre ma éjjel? Itt megvárom. - Azt hiszem, igen. De asszonyom, miért nem... - Hol a szállodai kisbusz vezetője? - kérdezte parancsoló hangon. - Utoljára a bárban volt...
- Köszönöm. Mr. Gudjonsen társaságával vagyok. Ha be kellene mennie valakinek a szobámba, mielőtt megjövök, itt a kulcsom. Megtalálta az ódzkodó sofőrt, aki morgott, amiért ott kellett hagynia az italát, és kiszállítani valakit a repülőtérre, amikor nem is járnak gépek. Egész éjszaka ott ült az elhagyott épületben. Reggel türelmesen várt a menetrendszerű járatra, és hálás volt, amiért csak negyvenöt percet késett. Az eső még mindig szakadt. Az út San Juanba rendkívül kényelmetlen volt, és Kathleen attól félt, hogy a gép bármely pillanatban belezuhanhat az óceánba. Púerto Rico semmiképpen nem volt a végcélja, túlságosan kereskedelmi jellegű hely. Magányra vágyott. A repülőtéri információnál kért tanácsot. - Talán elmehetne Chub Cayre. Ez egy magántulajdonban levő sziget - mondta a pult mögött ülő hölgy. - Az üdülőövezet viszonylag kicsi. Még fejlesztés előtt áll a sziget, de nagyon szép és csöndes, gondolom, ilyesmit szeretne. - Igen. Hogy juthatok oda? - Naponta egy gép repül oda. Indul... - megnézte a menetrendet - húsz perc múlva. Kathleen elszáguldott a szigeteket járó légitársaság jegypénztárához, és megvette a jegyet. A szíve összeszorult, amikor a gépet meglátta. Nagyjából feleakkora volt, mint amelyikkel ideérkezett. Valahányszor meglátott egy repülőgépet, eszébe jutott Erik jetje, amint a Fort Smith-i kifutópályán taxizott és kigyulladt. Azóta soha nem érezte jól magát légi úton. Különösen nem esőben. Mi lett volna, ha nem történik meg az a szerencsétlenség? Visszament volna Erik aznap este? A vacsoránál talán mesélt volna a bátyjáról és Sallyról. Csupa bűntudat volt, miközben felszállt a gépre. Az út szerencsére rövid volt, hamarosan belépett a szigeti üdülőszállóba. Hogy teljesen félrevonulhasson, a szálloda főépülete helyett egy bungalót választott. Egy háziszolga golfütőket szállító kocsival vitte el a házához, és segítette be a csomagját az óceánra néző, barátságos szobájába. Kimerülten rogyott az ágyra. Az előző álmatlan éjszaka most végre jogát követelte. Estefelé dörgő égzengés ébresztette fel. Az ablakhoz ment, széthúzta a függönyt. Az eső súlyos kárpitján alig lehetett átlátni. Pihent volt, biztonságban érezte magát. Bement a cseppnyi fürdőszobába, felfrissítette magát a zuhany alatt. A haját kefélgetve gondolt rá, hogy hazatelefonál, de aztán lemondott róla. Majd holnap reggel. Ma este magára akar maradni. Megint a frottír kezeslábasba bújt, a puha sárga szín jól illett frissen barnult bőréhez. Bekucorodott az ágyba, a párnát a háta mögé gyűrte, és kézbe vett egy puha kötésű könyvet, amelyet a San Juan-i repülőtéren vásárolt meg hirtelenjében. A vihar felerősödött. A dörgés közelebbről hangzott, a villámok ijesztő fénybe vonták a tájat. Az ablakhoz ment, és felnyúlt, hogy a függöny kötelét meghúzza. A keze megmerevedett, mert meglátott valakit futni a szakadó esőben. Egy férfi feszült neki a szélviharnak, nehezen küzdötte magát előre. A szíve a torkában dobogott, amikor felfedezte, hogy a kísérteties alak egyenesen az ő ajtajának tart. Még arra sem maradt ideje, hogy rémületében megforduljon, amikor az ajtaja kicsapódott, és Erik rontott be rajta. Farmernadrágja, inge pocsékká ázott, a haja a fejére tapadt. Lihegve szedte a levegőt, mellkasa emelkedett-süllyedt, mint egy fújtató. Vízcseppek peregtek füléről-orráról, szemöldökéről. A keze a csípőjénél ökölbe szorult. Rámeredt Kathleenre, aki az ablakkerethez lapult, és jobban félt tőle, mint a tomboló elemektől. Thor isten igazi fia volt, a mennydörgés istene nemzette a viharban. A tekintete jeges volt, mint az északi szél. Az arckifejezése iszonyú. A bosszú sötét arca volt ez, azé, aki büntet valami szegény félrevezetett lelket, amiért merészelte megsérteni az isteneket. - Jól el kellene látnom a bajodat - dörögte. Az ajtó vészjósló visszhangként, hangosan becsapódott mögötte.
Tizenkilencedik fejezet Az első rémületét harag váltotta fel, harag, amelyet féltékenység és csalódottság táplált. Otthagyta az ablak csalóka biztonságát, harciasan szembefordult a férfival, teste megfeszült a visszafojtott dühtől. - Menj innen, hagyj nekem békét! - Azt már nem, Mrs. Kirchoff, miután az életemet kockáztattam, hogy ideérjek. Addig nem megyek el, amíg nem tettem meg, amiért jöttem. Kathleen arca elsápadt, bármennyire próbálta gyűlölni a férfit. - Iderepültél ebben az időben! Hogyan? - Találtam egy pilótát, akinek nagyobb volt a kapzsisága, mint a józan esze, és lefizettem. Otthagytam a felszállóhely férfi WC-jében, nem érzi valami jól magát. - Bolond vagy, hogy idejöttél. Elpazaroltad a pénzedet, az idődet és a hősies erőfeszítésedet. Nem akarlak látni. Kérlek, menj innen. A férfi gonoszul nevetett. - Szó sem lehet róla. Fenyegetően közeledett két lépést. Kathleen, hogy halogassa, amit már elkerülhetetlennek ítélt, sietve kérdezte: - Hogyan találtál rám? Senkinek sem mondtam meg, hová megyek. - Ismerem ezt a rossz szokásodat, Mrs. Kirchoff - horkant fel. - Ezúttal nem tüntetted el kellőképpen az áruló nyomokat. Megvallom, amikor San Juanba érkeztem, és kiderült, nem foglaltál szállást egyik hotelban sem, egy időre elvesztettem a nyomodat, de nem volt túlságosan nehéz újra rátalálni, amikor kérdezősködni kezdtem egy... na mindegy, mit kérdeztem. Megtaláltalak. - A szája kemény, keskeny csíkká szorult. A ruhájából csurgó víz tócsában gyűlt össze, fröcskölt, amikor közelebb lépett. - Miért szöktél el szó nélkül? – A tekintete az asszonyéba meredt, szinte a falhoz szögezte. Kathleen félelme a gyomrában csomósodott. Csak nem fogja őt bántani? Tudja, hogy nem. Vagy nem biztos? - Nagyon... nagyon fáradt voltam. El kellett jönnöm egy időre. Az volt a szándékom, hogy visszamegyek, amire folytatod a felvételeket. Nekem talán nincs jogom egy szabadnapra, úgy, mint a többieknek? - kérdezte fölényeskedve. - De igen, csakhogy te voltál az egyetlen, aki éjnek évadján szökött el, mint a tolvaj, és senkivel sem közölte, hogy elmegy. Te voltál az egyetlen, aki otthagyta a csapatot, és a csapat őrülésig aggódó parancsnokát. Felelősségteljes viselkedés ez, Mrs. Kirchoff? - Légy szíves, ne szólongass így! - rivallt rá. A férfi szemtelenül vigyorgott. - Talán szégyelled a neved, Mrs. Kirchoff? Vagy azt szégyelled; ahogyan hozzájutottál? Szegény öreg Seth sohasem tudott belekóstolni a portékádba, igaz? Az életemre, ki nem tudom találni, hogy egy olyan tisztességes fickó, mint ő, hogyan választhatott ki téged, az én gyerekemmel a hasadban? - Hallgass! - Ellépett az ablaktól, egy kis fiókos szekrényhez ment, hátat fordítva a férfinak. - Olyasvalaki, mint te, soha nem érthet meg egy annyira tiszteletreméltó embert, mint Seth. Nem minden férfi olyan elkényeztetett és önző, mint te vagy. Sem olyan aljas, akinek mindig csak egy dolog jár az eszében, akár egy kamasz fiúnak. - Honnan ismered fel ilyen jól, hogy én mit gondolok? – Követte az asszonyt körben a szobában. Ahányszor Kathleen megmozdult, ott volt a nyomában, mint vadász a lesen, vizes nyomokat hagyva maga után. - Ha nem is tudom, mi jár a fejedben, Tamara majd biztosan megmondja nekem. Láttam, hogy sikerült visszajutnia a partra az este anélkül, hogy belelépett volna egy tengeri sünbe. Dühösen visszament az ablakhoz. A dörgés és villámlás elállt, de az eső patakokban ömlött,
verte a homokot és a tajtékos vizet. A szél hirtelen mélyre hajlítgatta a pálmafákat. Erik szemöldöke kérdőn felfutott a homlokára. - Kémkedtél utánunk? - kérdezte, magában mulatva. Kathleen dühösen szembefordult vele. - Dehogy. Csak nem tudtam aludni, és kisétáltam a mólóra. Nem volt nehéz felfedezni benneteket. Nyilván nem érdekelt, meglát-e valaki. Mielőtt a jelenet túlságosan undorító lett volna, elmentem. - Akkor nem tudod, hogy valóban mi történt, igaz? - Ki tudom találni. - Féltékeny vagy? - Fél... féltékeny? Viccelsz - dadogta. - Nem viccelek. Elrohantál, mert nem bírtad ki, hogy engem Tamarával lássál. - Azt nem bírtam ki, hogy lássak két felnőttet, akik úgy viselkednek... mint a rossz gyerekek. Úgy látszik, te imádsz vízparton szeretkezni. Amint kimondta, szerette volna visszaszívni. A mellét fájdalom és harag dagasztotta, vadul néztek egymásra. Erik most már tudja, hogy ő emlékezik, emlékeiben melengeti azt az órát, amikor a folyó mellett szerették egymást. Erik összehúzott szemöldöke alól nézett rá, a hangja rekedtes volt, amikor megszólalt: - Úgy, szóval emlékszel. Kathleen szíve hangosan vert, szerette volna elfordítani a tekintetét, de szeme nem engedelmeskedett zavart agyának. Lehajtotta a fejét. - Emlékszem. Jobb lett volna, ha nem történik meg. - Biztos? Felkapta a fejét, átéléssel mondta: - Biztos. - Akkor nem volna Theronunk. - Jaj - zokogott fel, és megint hátat fordított neki. Elgyöngülve az ablakpárkánynak támaszkodott, bár úgy érezte, semmilyen támaszték nem elég erős ahhoz, hogy bánata súlyát megtartsa. Theronunkat mondott. Tévedett. Eriknek nincs Theronja, csak neki van. Neki és Seth-nek. Félig súgva felelte: - Meddig fogjuk így gyötörni egymást? Valahányszor együtt vagyunk, mindent megteszünk, hogy fájdalmat okozzunk a másiknak. Megadom magam. Belefáradtam a harcba, Erik. - Nem azért jöttem utánad, hogy harcoljak. - A hangja közvetlen mögötte szólalt meg, pedig nem hallotta közeledni. Kathleen fejébe vér szállt, szorosan bezárta a szemét. - Miért jöttél utánam? Erik nem válaszolt. Hosszan, hosszan állt ott Kathleen a válaszra várva, de a férfi nem hallotta meg néma könyörgését. Végre megint feléje fordult, felemelte a fejét, hogy a föléje hajló arcába nézzen. - Miért jöttél utánam? - Mert nem tudtam elviselni, hogy újra eltűnj az életemből. Az első alkalommal kis híján belehaltam. Bele kell tartoznod az életembe, Kathleen. - Férjnél vagyok. - Igen, törvény szerint. De az a férfi nem az igazi férjed. - Erik keze könnyedén, mégis határozottan megfogta a vállát. - Szeretkeztél-e valaha azzal a férfival, akinek a felesége vagy? Ennél, éppen ennél a kérdésnél pofon kellett volna vágni, és megmondani, hogy a magánélete Seth-tel nem tartozik őrá. Ehelyett csak megrázta a fejét. - Nem. - Ő a gyermeked apja? - Meleg, erős tenyerébe fogta Kathleen arcát, és hátradöntötte a
fejét. - Nem ő - mondta nyomatékkal, míg a férfi arca föléje ereszkedett, ajka az övét érintette. Erik fátyolos hangon kérdezte: - Ki a te férjed, Kathleen? - Te, te vagy az - nyögte halkan, az ajkuk összeforrt, az ölelés rabul ejtette. Erik felemelte, és olyan szorosan ölelte; amennyire a ruhák csak engedték. - Csókolj, csókolj - sürgette, amíg egy lélegzetvételnyi időre elengedte a száját. Kathleen bőségesen eleget tett a kívánságának, szája megnyílt a férfi kutakodásának, a nyelve vad barangolásra indult. Erik végre leengedte a lábát a földre, átölelte, és beleszorította az arcát vizes inge elejébe. - Soha többé ne hagyj ott engem úgy, hogy nem mondod meg, hová mész! Majdnem belebolondultam, Kathleen. Az istenért, ne tedd ezt velem máskor! - Minden szavánál a haján érezte a kiáramló lélegzetét. - Nem teszem többé - rázta meg a fejét. Aztán megváltozott a hangja, halkan nevetett. - Ha egy dolgot megígérsz nekem. Erik kissé hátrébb húzódott, lenézett rá. - Mit? - Hogyha legközelebb utánam jössz, nem vizezel így be. Meglátta szemében a tréfálkozó, boldog, zöld színű csillogást, amely azóta sem jelent meg ott, amióta jó két évvel ezelőtt, azon a végzetes napon megcsókolta a repülőtéren, és búcsút intett neki. Nyílt, gondtalan vigyor volt a válasz, nyoma sem volt annak a kemény gúnynak, amely az utóbbi időben a mosoly megcsúfolásaként húzta fel a szája szegletét. A szája megint ráereszkedett az övére, és játszani kezdett vele. Kathleen szájával vadászott a férfi ajkára, és mérgesen morgott, amikor az elszökött előle. Erik felemelte a fejét, Kathleen ráismert szeme ördögi csillogására. - Nem hoztam magammal más ruhát. Mondd, mit csináljak? - Hát... - Kathleen úgy tett, mint aki súlyos problémán töri a fejét. - Feltehetően most sokat fogunk csókolódzni. Mivel nem szeretnék vizes frottír kezeslábasban mászkálni, azt hiszem, az egyetlen megoldás, ha mindent levetsz. Erik arca felderült, pattintott egyet az ujjával. - Hogy is nem gondoltam erre? Kathleen úgy kuncogott, mint egy kislány. - Szedj le magadról mindent, hozok egy törülközőt. Erik elkapta a karját, amint elment mellette. - Csak egy gyors csókot, mielőtt kimész. Megkapta. Kathleen bement a fürdőszobába. Gyorsan hintett egy kis Mitsoukót a vállára és a mellére. Egészen természetesnek érezte, hogy leveti a kezeslábast. A törülközőt maga elé tartva ment vissza a szobába. Erik alsónadrágban volt, de mire szembefordult vele, ez az akadály is eltűnt meztelensége elől. Kathleennek elállt a lélegzete a férfi testének látványától. Olyan pompás volt ereje, keménysége. A férfi lassan közeledett hozzá, figyelve a reagálását. Megnyugodott attól, amit a szemében észlelt. Mikor már csak egy hajszál választotta el őket egymástól, Kathleen felkiáltott: - Te vagy az én dán királyfim! - Nem, az Hamlet volt. Kathleen mosolygott. - Semmivel sem ért többet nálad ő sem. A férfi hajához emelte a törülközőt és dörzsölni kezdte, pedig már majdnem száraz volt. Aztán tele szeretettel végigtapogatta a bolyhos anyaggal arcának minden egyes vonását.
Következett a válla, a karja, és amikor a törülközőt lejjebb eresztette, a férfi hallhatóan beszívta a levegőt, mert meglátta, hogy az asszony is meztelen. Most kiterítette a törülközőt a férfi mellkasán, és dörzsölte tenyérrel, hogy megszárítsa. Nem igazán törölgetés volt ez, inkább simogatás. A keze lejjebb ment, feszes gyomrára, hasára. Kathleen titokban elmosolyodott, látva Erik csalódottságát, amikor felemelte a törülközőt, és a férfi vállára dobta. De így legalább a törülköző takarása nélkül, leplezetlenül nézhette az asszonyt. Most megfogta a törülköző két csücskét, és jobbra-balra húzogatta a hátán, mind lejjebb és lejjebb, és egyben mindig közelebbről. Amikor a háta aljára ért, Erik várakozásában visszatartotta a lélegzetét. Megkapta a türelem jutalmát. Ide-oda húzogatta a törülközőt a csípőjén, és hozzásimult. Most rajta volt a sor, hogy nagyra tárja szemét meglepetésében és örömében, érezve ágaskodó potenciáját. - Te tehetsz róla - ugratta, látva az asszony meghökkenését. A bajsza a fülét csiklandozta, amikor belesúgta: - Te hoztad rá a bajt, csak te tudod meggyógyítani. Ezzel a játéknak vége szakadt, Erik átölelte, és kérlelhetetlenül magához vonta. Szája az ajkát érte, a nyelve közbetolult. Fogával gyengéden harapdálta a száját. Kathleen hozzátapadt zsibongó testtel. Minden porcikája az érintéséért rimánkodott. A hátát simogató, gerincét birizgáló kezek megmarkolták a fenekét, és magasra emelték, hogy szenvedélyük találkozzék. Erik nem vesztegette az időt. Megragadta a térde alatt és a hátán, és a várva várt ágyhoz vitte. Lefektette a párnára, melléhelyezkedett, fél könyökre dőlve nézegette a testét. - Kathleen, ne engedj közelebb, ha... Az asszony az ujját a férfi szájára szorította. - Erik, kérlek, szeretkezz velem. Most mindjárt! A férfi hátranyúlt, megfogta a tarkóját simogató kezet, és belecsókolt a tenyerébe. - Én büszke vagyok a fortélyaimra, de most már nem tudok várni. - Én sem - nyöszörgött Kathleen, és odacsúszott, amíg nem volt más választása, teljes hosszában rá kellett feküdnie. Testük néma könyörgése egymásra talált, és a férfi betöltötte a kínzó, mély űrt. - Édesem - nyögte. - Te mindig készen álltál a befogadásomra, Kathleen. Istenem, azt hittem, az emlékezés megszépítette azt, ami velünk történt, de nem így van. Ha semmi sem halványult el, az emlékeim halványabbak voltak a valóságnál. - Közrefogta az arcát, elborította könnyű csókjaival. Kathleen érezte, hogy a férfi gyöngéden, majdnem félénken bánik vele. Egyenesen belenézett kék szemébe, és reszkető ajakkal mondta: - Ne tarts vissza semmit, Erik. Egész magadat akarom. - Kathleen... édesem... drágám. - Most már teljesen megismerte. Minden ismerős lökésre ívbe feszült a teste. Egész magukat adták. - Mennyei - sóhajtott fel, amikor az erős kezek vállizmait masszírozták. - Gondoltam, hogy ez jól fog esni. - Honnan értesz hozzá ilyen jól? - A gyakorlatból. - Nevetett. - Ó, te! - kiáltott rá, és hátrafordulva felnézett a férfira. Erik tréfásan a fenekére csapott. - Feküdj vissza, vagy abbahagyom. - Az ő ötlete volt a masszírozás, miután lezuhanyoztak, és visszabújtak az ágyba. - Dehogy hagyod abba. Nagyon is szeretsz hozzám érni! - Ne pimaszkodj, mert megbüntetlek. Kíváncsian felhúzta a fél szemöldökét, a másik a párnába süppedt. - Hogyan büntetsz? - kérdezte közönyt tettetve. - Egész sor ördögi ötletem van. Például - keze közben lecsúszott a hátán a csípőjéig -
aljasul tehetem ezt. - A combjai közt térdelt, ügyes kézzel gyúrta az ülepét. Az ujjai könyörtelenül ingerelték, de sohasem érintették meg azt a pontot, amely az érintésére vágyott. - Erik... - Megtanulta a hölgy a leckét? - kérdezte Erik, ráfeküdt a hátára, és a kezét alája csúsztatta, hogy a mellét simogathassa. Kathleen kissé felemelkedett, hogy hozzáférjen. - Meg - mondta bágyadtan. Erik az orrával félresöpörte a haját, a lélegzete sütötte a bőrét; amikor a fülét kezdte csiklandozni. A csípője még keményebben szorult az övére, Kathleen érezte, hogy vizsgálgatja férfiasságát. - Erik, kérlek. Cuppanóst csókolt az arcára. - Nem. Nagyon sokáig vártam rád, Kathleen. - Az asszony vállára tette a kezét, és maga felé fordította. Kisimította haját a homlokából, és mosolygott, csalódottsága láttán. - Ez ugyanaz a nő, aki engem aljassággal vádolt? Hm? - Ugyanaz - mondta csibészesen, és érte nyúlt. Elhárította a kezét. - Viselkedj rendesen. Az előbb egy kissé elragadtattuk magunkat. Túl gyorsan ment az egész. Nem akarom elsietni a dolgot. Először csodálni akarlak. Megcsókolta. Édes csók volt, vágyban virágzott ki, és magába foglalta egész szájukat. Ajándékozás és megajándékozottság csókja volt, az ingerlésé és a teljesülésé, az ígéreté és az elkötelezettségé. - Mindig olyan jó az illatod - suttogta Erik, járva az utat a füle alatt, a torkán és a mellén. Most felemelkedett, bámulva nézte a keblét. A keze megállapodott az egyiken, finoman körbe-körbe dörzsölte. - Emeld a karodat a fejed fölé - utasította. Kathleen engedelmeskedett, Erik boldogan nézte a kedves alakzatot. Az asszony haja sötét vörösesbarna felhőként hevert a fehér párnán. Ez a szépséges keret foglalta be tökéletesen szép arcát. A bőre melegen csillogott, a napbarnította részek éles kontrasztot alkottak a bikini által fedett sápadt bőrrel. Mellbimbói büszke, hívogató koronákként emelkedtek. - Tökéletes vagy - mormolta. - Éppen a legjobb méret. Sem túl nagy, sem túl kicsi. Végtelenül nőies. - Lehajolt, nyelvével végigsuhintott a feszes bimbókon, figyelve, hogyan nőnek meg az udvarlástól. - Gyönyörű - suttogta. Aztán rácsapott az egyik vágyakozó bimbóra, és úgy becézte, ahogyan a legnagyobb örömet tudta szerezni neki. Majd az ajka áttért a másik mellre. - Azt szeretném, ha még volna tejed. De jó lett volna megkóstolni! Kathleen keze lecsúszott, megölelte a férfi nyakát. - Sajnálom, hogy úgy érzed, valami hiányzik belőlem. - Nem hiányzik semmi. A férfi keze a bordákon vándorolt, leszállt a gyomrára, a hasára. Érzékeny ujjak repkedtek a vörösesbarna delta fölött, finoman legyezték, aztán lejjebb mozdultak, szétválasztani, megtalálni és örömet szerezni. Kis, elégedett nyögés tört fel a torkából, amikor az ajkak követni kezdték a kéz által bejárt útvonalat. Nem állt ellen, amikor a férfi a combja közé térdelt, és megemelte őt, hogy szájával hódolhasson neki. Addig csókolta, amíg édes magamegfeledkezésbe merült, mélyebben és csodálatosabban, mint addig bármikor. Még mielőtt magával ragadta volna a szenvedély árja, Kathleen a tenyerébe fogta a férfi fejét. - Erik, ne így! Veled együtt. Ekkor föléje emelkedett, a testük összeolvadt. Mélyen behatolt, és az asszony magába
zárta őt. A férfi mozgott, megtöltötte, elérte a méhét. Visszahúzódva, férfiasságának sima, síkos hegyével érintette meg a titkos pontot. Aztán megint benne volt egészen, fel-alá mozgott. Addig-addig ismétlődött mindez, amíg Kathleen úgy nem érezte, elolvad, szertefoszlik a teste. Felötlöttek benne a férfi szavai, nem sürgette. Ráérnek. Az örökkévalóságig. Mert ez mindig maga az újjászületés. Amikor végre nem tudtak már ellenállni, megadták magukat, egyszerre, együtt. Egy test, egy lélek lettek. - Éhen halok - szólt ki Kathleen az ágyból. Az ágytámlának támaszkodva ült, a takarót felhúzta az álláig. Erik az ablaknál állt, a kelet felé hömpölygő felhőket figyelte az óceán fölött. A vihar elvonult, langyos eső cseperészett. Most megfordult, és kisfiúsan ránevetett. - Nem csoda. Az az érzésem, hogy este óta vagy tízezer kalóriát elégettünk. Kathleen csinosan elvörösödött. - Hát, ha valaki pár kilót le akar adni, ennél kellemesebb fogyókúrát el sem tudok képzelni. - Neked nem kell leadnod. Már így is elég vézna vagy. - Vézna! - Felháborodva megemelkedett, félredobta a takarót. Nem vagyok vézna! Leplezetlenül nézegette a keblét. - Elismerem, hogy egyes részeid jobban ki vannak töltve, mint mások. Kathleen hozzávágott egy párnát, de elkapta, mielőtt érintette volna. - Sejtem, hogy azt reméled, én majd, mint igazi lovag, önként kimegyek, és hozok valamit enni. - Azt hiszem, ez a legkevesebb, amit egy gentleman megtehet. Meg sem vacsoráztattál. - A ruhám megint vizes lesz - nyöszörögte. - Legfeljebb megint leveted. És én sem lehetek ruhában, nehogy szégyenkezned kelljen, úgyhogy fel sem öltözöm. De persze, ha nem akarod... - Megyek, már megyek - nyugtatta Erik, és felhúzta félig száraz farmernadrágját és trikóját. - Rögtön jövök, ne mozdulj. - Az ajtóból még visszaintegetett. Csak annyira mozdult, hogy felhúzott térdére fektethesse a homlokát. Nem gondolok rá győzködte magát. - Nem gondolok a következményekre, semmire azon kívül, hogy most együtt vagyok Erikkel. Szeretem. Ezt a kis szakaszát az életemnek megérdemeltem. Vagy nem? Nem? Nem gondolok sem felelősségre, sem lojalitásra, sem kötelességre, sem erkölcsre. A holnap nem létezik. Ma itt van velem, szeret engem. Tovább nem vagyok hajlandó gondolkodni. Szeretem. Szeretem. Tárt karokkal fogadta, amikor egy nagy zacskó élelmiszerrel visszatért. Erik nevetve rázta ki a vizet a hajából, egyenesen az asszony meztelen bőrére. - Látod, máris megszegted az ígéretedet, hogy soha többé nem vizezel be. - Már megszegtem az este, amikor beálltunk a zuhany alá - ugratta, és megcsókolta az orrát. - Akkor nem panaszkodtál. - Mert udvarias voltam - igazította helyre Kathleen. - Udvarias! Déli vendégszeretetről már hallottam, de udvariasságról?... - A szájába dugott egy süteményt, úgy hallgattatta el. Fánkot hozott, gyümölcsöt, kekszet, sajtot, sült krumplit, csokoládét és egy doboz tonhalat. Ez utóbbit egyébként hiába hozta, sehogyan sem tudták kinyitni. Mégis ez volt életük legboldogabb (ha nem is legszabályosabb) étkezése. Piknik stílusban fogyasztották el, a földön ülve. Erik levetette a vizes ruháját, de úgy döntöttek, hogy megőrzik a civilizáció látszatát, és törülközőt terítettek magukra. Erik szerint a becsület azt kívánja, hogy Kathleen törülközője se érjen magasabbra, mint az övé, így demarkációs vonalként a derekukat jelölték meg. Azt azonban megengedte neki, hogy a koráll nyakláncát felvegye.
- Hogyan lógnak ezek? - kérdezte, és az ujjával végigjárta a gyöngy vonalát. Amikor jóllaktak, és úgy döntöttek, hogy a maradékot elteszik későbbre, Kathleen elővette a hajkeféjét. Feltérdelt, szembefordult Erikkel, és kefélni kezdte a haját. - Örülök, hogy visszanőtt a hajad a seb körül - mondta, amikor megtalálta a halvány rózsaszín heget, a repülőgépszerencsétlenségben szerzett fejseb nyomát. - Igen, csak pár hétig tartott, miután levették a kötést. A hajam gyorsan nő. - És csodaszép - mondta merengve. - Te vagy csodaszép. Kathleen lepillantott magára, a keble pontosan a férfi arca előtt volt, csábítóan ingott, ahogyan a hajkefét mozgatta. - Tedd le azt a vacakot! - Elkapta a csuklóját, és addig rázogatta, amíg le nem ejtette a kefét a földre. Átölelte a nyakát, a fejét a mellébe temette. Halk, elégedett torokhang tört ki Kathleenből, amikor megérezte, hogy a férfi rálehel a mellére. A bimbók felmeredtek a forró levegőtől. - Érints meg! - parancsolta az asszonynak. - Fogd a tenyeredbe, és érezd, mennyire kellesz. - Megtette, amit kívánt, a férfi a fogai közt préselte át a levegőt izgalmában. - Senki más, Kathleen. Senki nincs hozzád mérhető - fogadkozott. - Megbabonáztál, a bűvöletedben erősebb lettem, mint valaha, és ugyanakkor remegek a gyöngeségtől. Az asszony simogatta. A keze alatt olyan férfinak érezte magát, mint soha életében azelőtt. - Most - rimánkodott. Két erős kezével felemelte, amíg a combja támasztékát el nem érte; és belemerült a nyirkos bársonyba. - Kathleen! - Szinte zokogva mondta ki a nevét, és magához szorította. Óvatosan, majdnem szenvedély nélkül, de valami annál nagyobb erővel, közel hintáztatta magához. Valahányszor közelebb került hozzá, ő mélyebben hatolt bele; amíg már csak a világmindenség tűnt biztonságosabbnak, mint ők ketten egymás számára. Új érzés hullámzott végig Kathleenen. Ez most másmilyen volt. Olyan beteljesülést tapasztalt, amely túlment az orgazmuson. Ő Erik volt, és Erik volt Kathleen. Amikor az izgalom csúcsára értek, Kathleen a férfi nevét ismételgette. A férfi rekedten csak annyit kiáltott: - Az enyém vagy. - Igazán van alatta egy gödröcske? - Érdeklődött lustán az ujját futtatva a bajusz alatt. Egymással szembefordulva, jóllakottan hevertek az ágyon. Csak a kezük nem lustálkodott, élvezkedett az érintés örömében. - Talán leborotválom az egyik oldalát, hogy megbizonyoshass. - Elkapta az asszony kisujját szájával, és szopogatni kezdte. - Ne merészeld! - sikoltott fel Kathleen. Nevetett, a hang mélyről jött, a melléből. - Miért ne? - Két okból. Először, mert azt hiszem, rettentő csúnya lennél bajusz nélkül. - Köszönöm. És a másik ok? - Jó, mikor hozzám ér - gügyögte. - Igazán? - Felkönyökölt, a szemöldökét hatásosan felhúzta. - Hol? Itt? - Ujjával az asszony szája szögletéhez ért. - Ühüm. - Lehajolt és megcsókolta ott, ahol előbb érintette. - És itt? - kérdezte, ujja közé csípve egy szemtelen mellbimbót. - Ühüm. - A bajsza, akár valami csábításra kitalált eszköz, végigsimította a mell csúcsát. - És itt? Az asszony háta reflexszerűen magasba ívelt, a csípőjét felemelte az ágyról, amint a férfi
újra megérintette. - Ott, Erik - sóhajtotta. A férfi odahajtotta a fejét. Mielőtt a játszma befejeződött volna, az asszony teste mesterére talált. Délutánra végre elállt az eső, kéz a kézben kisétáltak a homokos partra. - Egy normális napon, amikor az apály elhúzódik, a part fölött több száz méternyi homokpad látható - magyarázta Erik. - Végig lehet sétálni rajta. Ha megérkezik a dagály, a víz teljesen elborítja a homokot, alig lehet elképzelni, hogy ott a part. - Szép ez a sziget - jegyezte meg Kathleen, fölöslegesen. Bármilyen helyet szépnek látnának most. Egész nap beszélgettek. Erik elmesélte, hogyan hagyta ott a munkáját, és ment át Európába. Részletesen elmondta, hogyan történt, hogy Bob és Sally örökbe fogadta Jaimie-t. - Egészen más gyerek lett belőle, mint akit ismertél. Hihetetlen, mennyire megnyílt. Senki sem tudja letörni. Az anyám persze imádja. Amíg múlt nyáron meg nem született a kis Jennifer, Jaimie volt az egyetlen unokája. Mindketten némán, magukban helyesbítettek. Hiszen Theron is az ő unokája. - Még mindig Seattle-ben van? - kérdezte Kathleen, hogy feloldja a zavart kis csöndet. - Ott. - Hát Bob meg Sally? - Ők Tulsában laknak. Ezért tudtak néhány órával a szerencsétlenség után Fort Smith-be érni. A személyi lapomon Bob neve szerepelt, mint akit értesíteni lehet balesetnél. Az orvos felhívta őket, egyenest Fort Smith-be hajtottak. Bob egy olajtársaságnál mérnök. Mindenféléről beszélgettek, szándékosan kerülték Seth nevét és a házasságuk történetét. Erre a napra az otthon megszűnt. - Sohasem feküdtem le Tamarával - mondta, amikor leültek az esőtől nedves homokra. - Micsoda? - Kathleen úgy tett, mint aki nem hallotta. Aztán kinézett a vízre. - Sohasem mondtam, hogy lefeküdtél vele. Erik nevetett, karját a vállára fektette. - De gondoltad. Bízzál bennem, Kathleen! Tényleg azt hitted, kell nekem egy ilyen kurva? - Őszintén sértődöttnek tűnt. – Innen Timbuktu-ig minden férfit a lába közé invitált. Egyedül mentem le a partra. Utánam jött. - De én láttam amint meztelenül jött ki a vízből és rád feküdt. - Azonnal le is dobtam. Csak te azt már nem vártad meg. – Látva Kathleen gyanakvó pillantását, folytatta. - Elismerem, hogy járt utánam az indulás pillanatától, de sohasem fogadtam el a felhívását. Valójában folyton igyekeztem a kedvét szegni. Csakhogy a finomságokat nem fogja fel, az elutasítást pedig rosszul tűri. - Meg tudtam volna ölni, valahányszor rád tette a kezét. - A zöld szempárban vad tűz égett. - Kis nősténytigris vagy, Kathleen Haley – csúfondároskodott Erik. Egyikük sem vette észre, hogy nem az asszonynevét mondta. – És amikor te tetted rám a kezed? Hm? - Az más - védekezett. - De mennyire más - erősítette meg Erik. Visszamentek a bungalóba. Most, hogy az eső elállt, már nem volt biztosítva kint az egyedüllétük. - Éppen most telefonáltam a felszállóhelyre. Ma este egyetlen gép sem indul, korán reggel lesz az első. - Erik gépiesen beszélt, nehogy meglássék rajta az elkeseredés. Az ágy végén ült, szinte gyűlölködve meredt a telefonra. - Rendben van - mondta Kathleen, amint kijött a fürdőszobából. Erik felnézett rá, megfogta mindkét kezét, és lehúzta maga mellé az ágyra. Agyába véste arcának minden árnyalatát, beszívta illatát, amely egyedül az övé volt.
- Haza kell mennünk, Kathleen - mondta nyugodt hangon. Az asszony megérintette a haját, bozontos szemöldökét, a bajszát és alatta a száját. - Tudom. De nem ma. Majd holnap. Erik hátradőlt, odahúzta az asszonyt a válla hajlatába. Elgondolkodott. Lassan eresztette át ujjai között a hajfürtjeit. - Mi az? - Tessék? - Mire gondolsz? Erik mély lélegzetet vett. - Nagyon kellemetlen dolgon. Kathleen felemelkedett, föléje hajolt. Sohasem látta még ilyen befeléfordulónak, talán csak egyszer, amikor etiópiai élményeiről számolt be. - Min, Erik? - Az jutott eszembe, hogy valahányszor veled voltam, úgy viselkedtem, mint egy dühös bika. Kihasználtam ezt a robbanásszerű vonzódást, amelyet egymás iránt érzünk, és minden gyöngédség nélkül éltem vele. - Erik, a vonzódásunk kölcsönös. Sohasem vettél el többet, mint amennyit én szívesen adtam. - Gondolod? - kérdezte, kilendült az ágyból, és az ablakhoz ment. Kathleen felült az ágy közepén, meghökkentette, hogy új oldaláról látja azt az embert, akiről azt hitte, jól ismeri. - Mi van, Erik? Mi bánt? - kérdezte gyöngéden. A férfi nekitámaszkodott az ablakpárkánynak és a vizet nézte. - Az a gondolat bánt, hogy te nem is tudod, mit érzek irántad. Bánt, hogy joggal hiheted, nem kell nekem belőled más, csak a szexualitásod. Sosem mondtam el neked, hogy annyi minden egyéb van... Kathleen... - Tehetetlenül legyintett, küszködve kereste a szavakat. Nehezemre esik gyöngéd érzelmet tanúsítani. - Ez nem igaz. Szeretetteljes vagy Theronnal. És emlékszem, hogyan bántál a gyerekekkel a táborban. Te voltál... - Igen - vágott közbe türelmetlenül. - Igen, de veled. Téged többször sértegettelek, mint nem. Te mindenki másnál jobban ki tudsz hozni a sodromból, elismerem, nem vagyok amúgy sem valami türelmes. És nem értem magam, mert hiszen nagyon fontos vagy nekem, Kathleen. Olyan dolgokat mondtam neked, követtem el ellened, hogy... hogy nincs rájuk elég erős kifejezés. Miért bántlak meg minduntalan? Mintha büntetni akarnálak. Kathleen csendben ült, reszkető ujjakkal gyűrögette a takaróját. Meg kellett köszörülnie elszoruló torkát. - Miért, miért képzeled, hogy nem tudod kifejezni az érzelmeidet, Erik? Ellökte magát az ablaktól, egy székhez ment; belevetette magát, és a földet bámulta széttárt térde között. - Az apám kedves ember volt. Sosem bántott meg senkit szándékosan. De soha nem nyilvánította ki az érzelmeit sem. Nem emlékszem rá, hogy csak egyetlenegyszer megölelgetett volna bennünket, Bobot meg engem. Tudom, hogy szerette anyát, de sosem hallottam, hogy ezt kimondta volna. Irtózott a nyílt érzelmi megnyilvánulásoktól. A gyöngédséget egyenlőnek vélte a gyöngeséggel. Azt hiszem, ebben ráütöttem. És nem akarok olyan lenni. Igyekszem olyan szeretettel bánni Theronnal, amennyire lehetséges. Nem akarom, hogy ne legyen része ilyen... ilyen... dédelgetésben. - Azután az asszonyra nézett. Azt akarom, hogy tudd, szeretlek, amennyire csak képes vagyok rá. Sajnálom, hogy nem tudom ennél jobban kifejezni magam. És éreznem kell, hogy legalább egy kicsit fontos vagyok neked én is - tette hozzá nyersen. - Erik - súgta Kathleen -, Erik. - Seth felesége volt, és ez megakadályozta abban, hogy
szavakba öntse az egész lényét elárasztó szerelmét, de megmutatni tudta. Kathleen széttárta a karját, és Erik lefeküdt mellé az ágyba. Egész éjszakán át a karjában tartotta.
Huszadik fejezet - Hol a csudában voltál? - kérdezte Eliot mérgesen. Kathleen éppen csak megfordította a kulcsot West End-i szobája ajtajában, akkor érkeztek vissza Erikkel Chub Cayről. Erik a háta mögött állt, mégis érezte, hogyan sötétedik el az arca Eliot láttán. - Hogy kerülsz ide, Eliot? - kérdezte Kathleen döbbenten. Még nem egészen dolgozta fel magában azt a tényt, hogy az idillnek vége. Apránként, lassacskán húzódtak félre egymástól, ahogyan a Nagy Bahama-szigetekhez közeledtek. Először felhagytak egymás érintésével, aztán nem beszélgettek, később egymásra sem néztek. Már nem voltak egyetlen egység, az, amely a Chub Cay-i kis szobában formálódott, ismét két egyénné váltak. Mindketten érezték, hogy óhatatlanul ék verődik kettejük közé, hiába nem akarnak beletörődni. És most Eliot mered rá szemrehányóan, Erikre meg úgy néz, mintha meg akarná ölni. - Remélem, jól mulattál; Kathleen - vetette oda gúnyosan. - Tegnap délután óta várlak itt. - Egy... egy kis kiruccanás. Elutaztam egy másik szigetre. Közbejött a vihar. Erik aggódott értem, és amikor megjött... - Kímélj meg a csiklandós részletektől. - Eliot gyilkos tekintetet vetett Erikre. - Mi lehetett olyan fontos, hogy ideutaztál, telefonbejelentés nélkül? - kérdezte Kathleen sietősen. - Seth kórházban van - közölte tömören. - Az intenzív osztályon. Nem akarta, hogy a kedvéért hazarohanj, de George felhívott, és azt mondta, szerinte azonnal haza kellene menned. Seth haldoklik – tette hozzá kíméletlenül. Kathleen a szájára szorította a kezét. A vér mind leszállt az arcából; az ujjai fölött nézett Eliotra. - Eliot, hagyj fel a bombázásunkkal. Kathleen nem tudhatott semmit. Kérlek, mondd el, mi történt. - Erik hangja rendkívül nyugodt volt. Eliot zordan pillantott rá. Kathleen csak most vette észre, milyen megviselt a külseje. A ruhája gyűrött, a haja borzas. Nem borotválkozott. Még sohasem látta Eliotot úgy, hogy ne lett volna minden kifogástalan rajta. - Három napja került Seth kórházba. George elmondta, hogy annak idején, amikor a szerencsétlenség történt, a veséje helyrehozhatatlanul megsérült, és azóta szüntelenül tovább romlott. Láthatólag küzdött ellene, de a szervezete most már magát mérgezi. Nem akarta, hogy felhívjunk, Kathleen, de George meg én másképpen döntöttünk. Kathleen könyörögve nyújtotta feléje a kezét, és két lépést tett. - Ugye túloztál, Eliot? Nem igaz, hogy... A hangja elhalt, Eliot arcán fürkészte a szokott gunyorosságot. Nem volt nyoma. Eliot Eriket nézte, aztán Kathleent, aki most már tudta, hogy amit mondott, igaz. - Ne - nyöszörögte. - Könyörgök, úristen, ne tedd! - Eltakarta az arcát, az ágyra rogyott. Erik hangja szólalt meg. - Kathleen! Erre most nincs idő. - Igaza van - szólt Eliot. - Bérelt jettel jöttem, csak azt vártuk, hogy visszatérj. Azonnal indulnunk kell San Franciscóba. - Igen, igen - motyogta, és némán barangolni kezdett a szobában. Mit is kell tennie? El sem tudta képzelni. - Hagyd itt az összes holmit. Majd én becsomagoltatom, és utánad küldöm - ajánlotta Erik. A vállára tette a kezét, és szembefordította magával az asszonyt. - Ne törődj semmivel. Én itt elintézem a dolgot, és holnap reggel utánatok megyek San Franciscóba. - Ne! - Kathleen elhúzódott tőle. A férfi némán, meglepetve nézte. - Én... én azt hiszem, a legjobb, ha itt maradsz, és befejezed a munkát. Seth biztosan ezt kívánná, és azt hiszem, nem
volna jó, ha közel volnál... a kórházhoz. Világos volt, mire céloz. Nem akarja, hogy vele legyen. Eriket bosszantotta az asszony tétova tekintete, az, hogy nem akart a szemébe nézni. A hüvelyk- és mutatóujja közé csípte az állát, odafordította az arcát. Acélos kék szemével belenézett Kathleen bűntudatos szemének mélyébe. A szája elkeskenyedett haragjában. Az asszony feje fölött szólt Eliothoz. - Vigyázz rá! Értesíts azonnal, ha tehetek valamit. Gyorsan befejezzük ezt a dolgot, holnapután ott leszek. - Rendben van - felelt Eliot. Erik kiment, becsukta maga mögött az ajtót. Kathleen visszaült az ágyra, a kezét bámulta, a válla előreroskadt. Sem testi, sem lelki erejéből nem futotta többre. Csak parancsnak engedelmeskedett. Eliot odament hozzá. - Kathleen, induljunk. Csak a kézitáskáját vitte, úgy hagyták el együtt a szobát. Utóbb semmire sem emlékezett a San Franciscóba utazásról. Tette, amit kívántak tőle, de nem gondolt egyébre, csak a férjére, aki válságos állapotban fekszik a kórházi ágyon, miközben ő mással szeretkezik egy trópusi szigeten. Megérdemli a büntetést, de az Isten miért Seth-et választotta ki, miért nem őt? Hát nem szemvedett Seth még eleget? Miért őt sújtja a megtorlás, amelyet a felesége hozott rá? A repülőtérről egyenesen a kórházba akart menni, de Eliot nem hagyta. - Úgy nézel ki, mint egy horrorfilm szereplője, Kathleen. Seth súlyos beteg, és a megjelenésed még ronthat az állapotán. Amikor bemész hozzá, olyannak kell lenned, mint egy istennő, hiszen annak tart téged. - Eliot szavaiból megértette Kathleen, hogy ő bizony nem tekinti istennőnek, de túlságosan elfoglalta az aggodalom Seth-ért, semhogy törődött volna Eliot véleményével. Amikor otthon belenézett a tükörbe, örült, hogy megfogadta a tanácsot, és először hazament. Tényleg hasonlított egy rémálombeli képhez. Gyorsan megfürdött, hajat mosott, a haját kontyba csavarta, és egy kicsit kikészítette az arcát. Theron persze boldog volt, hogy láthatja az anyját. Kathleen vadul magához ölelte, de csak pár percig játszott vele. A gyerek zokogásban tört ki, amikor visszaadta Alice-nek, és elment Eliottal. A fia sírása a szívét facsarta, de most a férjéé az elsőség. Hazel őrt állt az intenzív szoba bejáratánál. Gyűlölködő arccal figyelte Kathleen közeledését. - Nem sietted el a dolgot - sziszegte. - Én ugyan azt reméltem, hogy sohasem látlak többé, de Seth boldog lesz, hogy idejében érkeztél, végignézheted, amint meghal. - Hol a kezelőorvosa? - kérdezte Kathleen. Nem vett tudomást Hazel kegyetlen szavairól. - Bent van Seth-nél. - Azzal hátat fordított, és otthagyta. Kathleen elgyöngülve támaszkodott a falnak. Eliot, aki nem mozdult mellőle, kivéve azt az időt, amíg otthon öltözködött, most megfogta és megszorította a kezét. - Bocsáss meg - mondta -, úgy viselkedtem, mint egy haramia. Kathleen felmosolygott rá. - Úgy viselkedtél, mint igaz barát, mert az vagy. - Lehunyta a szemét, halkan mondta. Egyébként nem érdemeltem jobbat. - Ne légy túl szigorú magadhoz, Kathleen. Nem tudhattad. - Tudnom kellett volna. Sejtettem valamit, de ha kérdezgettem, nem mondott semmit. Szívóskodnom kellett volna - sóhajtotta -, itt kellett volna lennem. - Most itt vagy. És ez a fő. - Pillanatnyi habozás után merészen megkérdezte: - Szeretitek egymást Gudjonsennal, ugye? Hirtelen felpillantott Eliotra. - Honnan... honnan tudod? Eliot mosolygott.
- Ha két ember egyszerűen eltűnik két napra, és olyan bűnbánóan érkezik vissza, mint ti ketten, meglehetősen nyilvánvaló, hogy mit csináltak. És amilyen tiszta lelkű vagy, te nem izélhettél – bocsáss meg... nem szerelmeskedhettél valakivel, akibe nem vagy szerelmes. Igazam van? - Igaz, szeretem - mondta lágyan. - De szeretem Seth-et is. Csak éppen máshogyan, érted? Eliot megölelte. - Igen, értem. Szép dolog az élet, mi? - A világ minden keserűsége benne csengett a szavaiban. Nyílt mellettük az ajtó, George lépett ki egy kopaszodó férfi társaságában. Kathleen feltételezte, hogy ez az orvos. - Helló, Kathleen - üdvözölte George kedvesen, és a kezét nyújtotta. Kathleen azt kívánta, bár ne bánnának vele mind ilyen szívélyesen. Úgy érezte, nem érdemelte ki. - Helló, George. - Ahogy szólni próbált, vette észre, hogy az ajka reszket. - Már hónapokkal előbb el akartam neked mondani - szólalt meg George. - Őt biztattam, mondja meg, de nem akart bánatot okozni neked. Már nagyon beteg volt. - Tudom. És hálát adok istennek, hogy te ott voltál vele, és gondoztad. Nekem nem engedte volna meg - tette hozzá. - Mrs. Kirchoff, Alexander doktor vagyok. Telefonon már beszéltünk, de még nem találkoztunk. Hogy van? - Nem nyújtotta a kezét, és Kathleen sem igyekezett kezet fogni vele. - Jó napot, Alexander doktor. Mennyire rossz a férjem állapota? - Hogyan tudott ilyen nyugalommal szólni? Belül nem érezte ezt a nyugalmat. Az orvos összevonta a szemöldökét meghatározhatatlan színű szeme fölött. A cipőjét tanulmányozta. - Nem merném azt állítani, hogy másnak tekinthető, mint válságosnak. Már egy ideje ő is tudja, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, de nem engedte meg, hogy kezelni próbáljam. - Miért? - kiáltott fel. - Ha van valami módja... - Ezt a férjével kellene megbeszélnie, Mrs. Kirchoff. - Bemehetek hozzá? - Csak rövid időre. - Azt mondta, doktor úr, hogy ha kijön, én mehetek be – vágott közbe Hazel a férfiak háta mögül, akik védelmezően körülállták Kathleent. Alexander doktor a szavakat kereste. - Ms. Kirchoff nyilván nem akarja megakadályozni, hogy a felesége meglátogassa a fivérét? - Miért nem jött ide, ahelyett hogy a Bahamákon kószál? Ki volt itt éjjel-nappal, várva, aggódva... - A hangja zokogásba fúlt, de Kathleen tudta, hogy erőlteti a sírást. Hazel, úgy látszik, az utolsó pillanatig játssza a gondos, szerető nővér szerepét. Más körülmények között Kathleen szívesen kikaparta volna a nő szemét a kétszínűségéért. Az orvos, abban a meggyőződésében, hogy Hazel vigasztalhatatlan, elvezette. Kathleen kinyitotta a betegszoba ajtaját. A helyiség kínzókamrára emlékeztette. Gépek, amelyeknek rendeltetését csak sejtette, csipogó hangokkal jelezték Seth életfunkcióit. Csövek, tűk és palackok kísérteties együttese. Seth-nek csak a szeme volt ismerős, amint ráirányította a közeledőre. - Kathleen - szólalt meg rekedten, és felemelte a kezét, hogy megérintse az asszonyt: Hamar megjöttél. Nem kellett volna hazajönnöd, hogy ezt lásd. - Az arca ellágyult, a szája kifejezte az érzelmeit, már mielőtt megszólalt: - De azért örülök, hogy itt vagy. A könnyek ellenőrizhetetlenül csorogtak végig Kathleen arcán, bármilyen elkeseredetten próbálta is visszafojtani. - Seth, Seth, miért nem...? Miért nem mondtad meg nekem?
- Mit tehettél volna? Csak aggódsz, és emészted magad, és nem tudtad volna ellátni a munkádat a boltokban sem, pedig az sokkal fontosabb énnálam. - Nem! - kiáltott fel. - Semmi sem lehet olyan fontos , mint te. - Dehogynem, drágám. Sok minden fontosabb. - A hüvelykujjával simogatta az asszony keze fejét. - Te például. És a televíziós videók. Hogy megy a dolog? Hogy van Erik? Elégedett a munkájával ott a Bahamákon? Kathleen türelmetlenül bólintott. - Igen, igen, kitűnőek lesznek a reklámok. Olyanok lesznek, amilyennek képzelted. És Erik... Erik jól van. - Görcsösen nyelt. - Seth, nem erről akarok beszélni. Arról akarok beszélni, hogy engedd meg Alexander doktornak, hogy segítsen rajtad. - Kathleen, nem akarok tovább senkinek terhére lenni. Elegem van abból, hogy nyomorék vagyok. Egy veseátültetéssel megfosztanék egy gyereket vagy egy egyébként egészséges embert a várt vesétől. Hogyan lehetnék ilyen önző? Ha volna is új vesém, ugyanolyan béna maradnék. És nem akarok éveken át művesére szorulni sem, mert hosszabb távon ugyanaz az eredmény. - Az arcához szorította Kathleen kezét, mélyen belenézett csupa könny szemébe. Ép és egészséges leszek nemsokára, Kathleen. Érted, amit mondok? Már várom. Megint egészséges akarok lenni. - Seth... - mondta zokogva, ráborult, a nyakába temette az arcát, kisírta a bánatát, szégyenét, bűntudatát. Seth vigasztalgatta. Felkelt a nap, új reggel kezdődött, Kathleen nem tudott semmiről. Csak akkor ment haza, ha kénytelen volt enni, fürödni, átöltözni. Azokban a percekben, amikor Seth-nél volt, nem sírt többé. Mosolygott, olyan csinos volt, amennyire bírt, mert Seth ezt kívánta tőle. Hazel levetette édeskés álarcát, kimutatta a foga fehérét. Eliot gonosz boszorkánynak titulálta, és Kathleen egyetértett vele. Kathleen megérkezése óta Seth csak egyszer kérette magához a nővérét, mert a kevés időt, amelyben látogatókat engedélyeztek neki, a feleségével akarta tölteni. Az orvos hamar félbeszakította Hazel látogatását: - Úristen, asszonyom, most nem alkalmas az idő üzleti megbeszélésekre. - Kathleen csak sejtette, mit mondhatott Hazel az öccsének, mielőtt az orvos közbelépett. George és Eliot állandóan mellette volt. Telefonon beszéltek a boltok vezetőivel, akik biztosították őket, hogy a karácsonyi vásár rendkívül élénken folyik. Kathleen erről beszámolt a férjének. Seth mosolygott, megkínzott arca felderült, emlékeztetett régi sugárzására. - Óriási! De nem lep meg. Mindig jól választottam meg az alkalmazottaimat. Már éjfél felé járt, amikor az orvos kijött a szobából, és halkan becsukta az ajtót. Valamit sietve a zsebébe gyűrt. A padlót nézte, mielőtt a fiatalasszonyra emelte volna a tekintetét, aki felpattant a várószoba pamlagjáról, és eléje ment. - Szeretné látni magát, Kathleen. Bevett egy nyugtatót, hogy aludni tudjon. - Az orvos a szemébe nézett. - Azt hiszem, most megtörténik. Kathleen felzokogott, George biztos kezéért nyúlt támaszért. - Nem - suttogta. - Nem mehet be hozzá, amíg én nem voltam bent! - szólalt meg Hazel éles hangja. - Én akarom először látni, hogy megmondjam neki, micsoda kurva a felesége. - Gyűlölettel fordult Kathleen felé. – Engem nem teszel bolonddá. Tudom jól, miért akartál a Bahamákra menni. Azzal a fényképésszel akartál nyaralni. Alighanem egész idő alatt együtt háltatok. Miért tartott két napig, amíg ez a buzeráns - az ujjával Eliotra bökött -, aki úgy őriz téged, mint valami hercegnőt, haza tudott hozni? Valahová elbújtál azzal a csupa izom, sárga hajú majommal. Nem halhat meg addig a testvérem, amíg el nem mondtam neki, micsoda utcalányt vett feleségül. Alexander doktor most már elvesztette a türelmét. - Hallgasson! - parancsolta. - Ha még egyszer kinyitja a száját, Ms. Kirchoff, kiutasítom a kórházból. Fütyülök rá, mennyi pénze van. Az öccse látni akarja a feleségét, és látni is fogja.
Maga meg leül itt, és csendben marad, vagy saját kezűleg dobom ki. Világos? - Maga csirkefogó! Hogy merészel... - Bizony, merészelek - mondta Alexander doktor, vasmarokkal megfogta a nő karját, és vonszolni kezdte a kijárat felé. - Kurva vagy! - sikoltotta Hazel, miközben az orvos húzta maga után. - Tudta ezt Seth. Már amikor feleségül vett, akkor is tudta. Csak gyönge, gerinctelen alak. Kathleen befogta a fülét, és elfordult. George gyöngéden szólt hozzá, a vállára tette a kezét, hogy maga felé fordítsa. - Kathleen, ez egy őrült nő beszéde; mindenki tudja, hogy őrült. Seth szeret téged. Most töröld meg a szemed, és menj be hozzá, oda, ahová tartozol. - Mi itt maradunk a közeledben - mondta Eliot. Némán bólintott, George zsebkendőt nyújtott neki, beletörölte a szemét. Összeszedte magát, belépett a félhomályos szobába. A gépek még jártak. Apró piros és zöld fények villogtak. Egyébként csönd volt. - Kathleen? - kérdezte Seth gyönge hangon. - Én vagyok, drágám. - Odasietett hozzá, az ágy szélére ült, és megfogta a kezét. - Valami zűrzavar volt odakint? Úgy hallottam. - Valaki... valaki leejtett egy hamutartót, azt hiszem, és mindenki izgalomba jött. - Biztos, hogy nem ágytál volt? - Szánalmasan nevetett. - Lehet, hogy az volt - mosolygott rá Kathleen. - Gyönyörű vagy ma. Mindig tetszett nekem, ha zöldet viseltél. - Azért vettem fel. Tudom, hogy tetszik neked. Felemelte a kezét, megsimogatta az asszony arcát, aztán egy hajfürtjét morzsolgatta az ujja között. - Olyan szép vagy. - Nem - rázta meg Kathleen a fejét. - Nem vagyok szép. – Szívesen kiöntötte volna a szívét bűnbánóan, szerette volna elmondani, milyen csúnyán viselkedett, de tudta, hogy ez csak újabb kínszenvedést jelentene a férjének. A fizikai fájdalmat nem tudta elhárítani, nem vehette magára a lelki halál terhét. - Bizony, hogy szép vagy. Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. - Lehunyta a szemét, hosszan, reszketegen lélegzett, Kathleen megijedt a hangjától. Majd újra kinyitotta a szemét. - Kathleen, viseld gondját helyettem Hazelnek. Nem lesz senkije rajtad és Theronon kívül. Szüksége lesz rád. Segíts neki. Ő nem olyan erős, mint te. Megígért volna neki Kathleen bármit. De ezt az ígéretet soha nem kell majd betartania. Hazel bárkihez előbb fordulna segítségért, mint hozzá. Seth úgy hal meg, hogy nem fogja fel, milyen gyűlöletes a nővére, de Kathleen semmiféle illúzióját nem fogja lerombolni. - Segíteni fogok. Ígérem - mondta. Seth megkönnyebbülve felsóhajtott. - Hogy van Theron? - Remekül. Alice meséli, hogy ma azt mondta: kutyus. - Remek fiú. De szerettem volna még egyszer látni! – Megfogta Kathleen kezét, szorította, amennyire gyöngeségétől tellett. - Az én fiam volt, ugye? Abban a kis időben, amíg együtt éltünk, az én fiam volt. Az asszony zokogva felelt: - Igen, drágám, a tied volt. - El nem mondhatom, milyen boldoggá tettetek engem ti ketten. Az utolsó két évben megint férfinak érezhettem magam, akinek felesége és gyereke van. Köszönöm neked, Kathleen. - Drágám, csak nekem van köszönnivalóm. - Egy könny gördült végig az arcán, Seth az ujjbegyével felfogta. - Seth - könyörgött -, ne hagyj el! Olyan egyedül leszek nélküled.
Seth szelíden rámosolygott. - Nem sokáig leszel egyedül. - Még mielőtt az asszony rákérdezhetett volna, folytatta: Ha ép és egészséges volnék, mindenkivel megküzdenék érted, Kathleen. De nem vagyok az. Elfáradtam. Ha igazán szeretsz, engedsz elmenni. - Igazán szeretlek. - Maradj itt velem ma éjjel. - A másik kezével is megszorította a kezét. - Maradok. Itt leszek a közeledben, amíg csak akarod. - Örökké akarom - suttogta. Szépen ívelt szája finom mosolyba hajlott. Megint érzett magában annyi erőt, hogy megsimogassa az asszony arcát. - Kathleen, drágám, egyetlen szerelmem. - Lehunyta a szemét. Ez egyszer a sors kedvezett Seth-nek. Úgy halt meg, ahogyan kívánta: fájdalom nélkül, álmában, és magával vitte Kathleen arcának emlékét. Erik nézte a törékeny alakot, amint a virágokkal szegett koporsóhoz közeledik. Egyedül, támasz nélkül ment, George és Eliot közelről követte. Hazel mellette ment, némi távolságra tőle. A családtagoknak székeket állítottak a koporsó mellé. A többiek körben csoportosultak, köztük Erik is, és nézték Seth Kirchoff hozzátartozóit, amint leülnek, hogy meghallgassák a rabbi rövid beszédét. Milyen sovány és sápadt, gondolta magában Erik. Sima, egyszerű fekete ruhában volt, amit nem derített fel semmiféle ékszer. A haját a tarkóján kontyba tűzte. Nem volt hajlandó fátyolos kalapot feltenni, mint Hazel. Kathleen kimért mozdulattal ült le, megigazgatta a szoknyáját, kihúzta a hátát. Büszkén feltartotta a fejét. A karácsonyi vásár ellenére ma zárva tartott minden Kirchoff-bolt, hogy az alkalmazottak is részt vehessenek a temetésen. Erik tudta, hogy Kathleen nekik mutat példát. Seth bizonyára azt kívánta volna, hogy nyugodtan, méltóságteljesen viselkedjenek. Theron természetesen nem volt ott. Sem Alice, hiszen ő vigyázott a kisfiúra. A rabbi beszéde; a halott érdemeinek felsorolása rövid és megrázó volt. Amint befejeződött, Kathleen felállt, és köszöntötte azokat, akik odaléptek hozzá. Csupa higgadtság és báj volt, amint fogadta a kézfogásokat, a csókokat, és vigasztalta azokat, akik könnyes szemmel mentek hozzá. Claire Larchmont, Seth hűséges titkárnője és barátja, vigasztalhatatlan volt. Micsoda remek asszony ez, gondolta Erik, figyelve, milyen kedvesen beszél Claire-hez. Micsoda bátor kis katona. És milyen gyönyörű. Őrajta olyan nyomot hagyott, akár egy anyajegy. Soha nem tudna elszakadni tőle. Vagy legalábbis nagyon sokára. De hiszen most már miért is ne maradhatnának együtt, ők ketten és a fiuk? Mindennél inkább vágyott erre. Élete végéig hálás lesz Seth-nek, amiért gondoskodott róluk az ő számára. Kevés ember tudta volna ezt ennyi szeretettel, ilyen önzetlenül megtenni. Seth Kirchoff mindenekelőtt és minden ellenére; csodálatos ember volt. Erik sajnálta, hogy nem érkezett haza az útról idejében, nem mondhatta el Sethnek, milyen nagyra becsüli. Bármilyen rövid volt is a barátságuk, hiányozni fog. A gyászoló tömeg oszladozni kezdett. Erik észrevétlenül közelebb került. Most már csak néhány lemaradozó beszélgetett Kathleennel. Figyelte Hazelt, amint a sógornője felé lépdel. Valami mindig zavarta ennél a nőnél. Meghallotta, amint súlyos fátyla alól Kathleenhez szól: - Nagyon jól játszod a gyászoló özvegyet, Kathleen. Hogy csodálkoznának az emberek, ha megtudnák, valójában milyen vagy! Erik megbotránkozva vonta össze a szemöldökét. Nem tudta, hogy ez a nő ilyen nyíltan ellenséges Kathleennel. Kathleen lemondóan sóhajtott. - Hazel, kérlek, nem temethetnénk el a haragot Seth-tel együtt? - Hallgass, és ide figyelj! Az öcsém együgyű hülye volt, amikor téged közénk hozott, de csak addig tűrlek el, ameddig kedvem tartja. Azt akarom, hogy a fattyaddal együtt eltűnj a
házamból és az életemből is. Megértettél? Erik látta, mint merevedik meg védekezően Kathleen. - Már egyszer rám akartál ijeszteni, Hazel. Emlékszel az úszómedencére? Amit akkor mondtam, még fennáll. Nem akarok részt az életedből, Hazel. Amint hivatalosan elismerik a végrendeletet, úgy intézem, hogy máshol lakjak. Addig is tartsd magad távol tőlem és a fiamtól. Ha csak közelítesz hozzá, viselned kell a következményeket. A nő reszketett a dühtől. Az arcát takaró fátyol remegett. Sarkon fordult, és a várakozó kisbusz felé sietett. Kathleen mélyeket lélegzett, a mellkasa megemelkedett. Megrázta a fejét, amikor George meg akarta fogni a karját. Erik hallotta, amint megkérdi: - Jól vagy, Kathleen? - Köszönöm, jól. Erik alig akart hinni annak, amit az előbb hallott. Az úszómedence és Theron. Hazel... Úristen! Minden töprengése csak egyetlen hátborzongató eredményre vezetett: Hazel nyilvánvalóan elmebeteg. És Kathleen ki van szolgáltatva neki. És Theron is. Erik előjött ideiglenes rejtekhelyéről, és Kathleen mögé került. Olyan kicsi volt, olyan törékeny és elhagyatott. Legszívesebben a karjába vette volna, hogy átadjon a maga erejéből és biztonságából, hogy elmondja, minden rendbe jön majd. Nemsokára együtt lesznek. De csak a nevét mondta ki. Kathleen hirtelen összeszedte magát. Ez a hang. Ez a szeretett hang. Úgy mondta ki a nevét, mint senki más. Szívesen rogyott volna a karjába, kérve, hogy ne engedje el soha többé. Megkeményítette magát az áradó érzések ellen. Ő Seth Kirchoff özvegye, ennek megfelelően kell viselkednie. Semmire nem vágyott úgy, mint hogy együtt lehessen Erikkel, de a történtek után ez lehetetlen. Eleinte úgy érezte, Seth halála Isten büntetése az ő házasságtörése miatt. Azután megértette, hogy ez nevetséges aggodalom. Seth már sokkal előbb beteg volt, mintsem Erik San Franciscóba érkezett. Seth megértette és elnézte volna a szerelmüket. Megbocsátotta volna neki a legmegbocsáthatatlanabb félrelépést is, csakhogy ő maga soha nem mentheti fel magát. Szereti Eriket. Mindig is szeretni fogja. De nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy a magáénak tudja. Akarta, hogy a férfi szeresse, de az, hogy egyszerűen csak kívánja őt, szűk korlátokat szabott. Kathleen biztonságra vágyott, vele és Theronnal, de úgy érezte, nem ez a sors vár rájuk. Ha a sorsuk az, hogy együtt éljenek, akkor miért támadt előttük annyi akadály? Túl sok aggodalmat, túl sok szenvedést élt át azért, mert szerette Eriket. Túl magas árat fizetett érte. Többet nem bír el. Akármilyen nehezére esett, megfordult, hogy szembekerüljön vele. Minden erejét összeszedte, hogy össze ne omoljon. - Köszönöm, hogy eljöttél, Erik - mondta gépiesen. Nem nézett a szemébe, csak a nyakkendőjéig emelte fel a tekintetét. - Veled akartam lenni itt - felelte. Kathleen felfogta a hangsúlyt a mondat első szaván. Miben segíthetnék? – kérdezte gyöngéden. - Semmiben - válaszolta ingerülten. Abban a pillanatban meglátta Erik szemében, hogy felfogja, mire gondol. A férfi érezte, hogy az asszony elutasítja. A fájdalomtól megrándult a bajsza. Hiába, Kathleen úgy gondolta, nem lehet kíméletes. Könyörtelennek kell lennie. Mindent elrendeztünk. George és Alice segít nekem. Eliot intézi a boltok ügyeit, amíg el nem döntöm, mit csinálok. - Kathleen... A hangjában könyörgés bujkált, Kathleen sietve folytatta: - Amint elkészülsz a reklámanyaggal, Eliot meg fogja nézni.
- Nem azért jöttem, hogy az átkozott reklámanyagokról beszéljünk - mondta vészjósló szelídséggel. - Azért jöttem, hogy rólad beszéljünk. És rólam. Arról, ami kettőnk közt történt annak idején és most Chub Cayben. Kathleen zavartan pillantott George és Eliot felé, de ők elmerültek csendes beszélgetésben. - Nincs miről beszélni, Erik - mondta színlelt közönnyel. – Azt hiszem, ritkán fogunk találkozni. Úgy tervezem, hogy hosszabb időre pihenni megyek. Isten veled. Elfordult és indult volna elfelé, de a férfi visszafordította. - Rendben van, Kathleen, megtagadhatod a közös életet velem, pedig tudom, ugyanannyira vágyól rá, mint én, de nem tagadhatod meg tőlem a fiamat. Hónapok óta töröm a fejem, milyen ürüggyel vehetném el tőled. Most megvan az ürügyem. - Jelentőségteljes pillantást vetett a kisbuszra, amelyben Hazel helyezkedett el, és Kathleen megértette, hogy Erik hallotta, mivel fenyegette a sógornőjét. - Azt hiszem, nincs szükség további magyarázatra. Kathleen megragadta a karját, az ajka vértelen volt, úgy nyögte: - Nem, Erik, nem teheted. - Miért ne tehetném? Mit veszthetek, ha megpróbálom? Alig mondta ki a szavakat, félretolta az asszonyt, és a kocsija felé indult. Azok hárman döbbenten néztek utána. Erik nem fordult vissza, másképpen meglátta volna, hogy a fekete ruhás fiatalasszony ájultan zuhan a földre.
Huszonegyedik fejezet Kathleen figyelte, amint Theron otthagyja az új játékvonatot a tarka papírdoboz kedvéért, amelyben a vonatot kapta. A feldíszített karácsonyfa alatt ült, a kibontott ajándékcsomagok papírjai és szalagjai között. Alice és George ragaszkodott hozzá, hogy a kisfiúnak igazi karácsonya legyen, Seth halála ellenére. Kathleen sokat szenvedett a temetés óta eltelt két hét során, de túlélte. Mentesült néhány komor feladattól. George intézett el mindent. Hazel még a közelébe sem ment öccse szobáinak. Hazel állandó forrása volt Kathleen idegeskedésének. Úgy sütött belőle a gyűlölet, hogy valósággal felemésztette, gyilkolta magamagát. Naponta bejárt az irodába, dúlt-fúlt, mindenütt csak zűrzavart okozva. A kétségbeesett boltvezetők Kathleentől kértek telefonon tanácsot, hogyan hajtsák végre Hazel értelmetlen utasításait. Kathleen, amennyire csak tudta, csillapította őket, azt mondta, Hazelt a bánat teszi ilyen feszültté, és kérte, legyenek hozzá tapintatosak. Tudta, hogy nem sikerült meggyőznie őket, de udvariasságból nem vitatkoztak, tiszteletben tartották friss gyászát. Kathleen nem ment vissza dolgozni. Theronnal töltötte a napokat, úgy érezte, hogy az utóbbi időben elhanyagolta a gyereket. Igaz, nem látszott, mintha ettől túlságosan szenvedett volna. Ugyanolyan makacs és eleven volt, mint mindig. Örömmel nézte, amint Alice kibontotta a kasmírpulóvert, amelyet karácsonyra vett neki. Alice arca örömet és meglepetést sugárzott. George ugyanígy örült a tweedkalapnak, amit a csomagjában talált. Ők nem adtak ajándékot Kathleennek, aki nem is számított rá. Alice most odalépett hozzá, megcsókolta az arcát. - Főzök neked egy hagyományos karácsonyi vacsorát, Kathleen. És magam fogom ellenőrizni, hogy az utolsó cseppig megedd. George kiválasztott hozzá egy jó bort. Kathleen megveregette Alice kezét. - Köszönöm, az jó lesz. Segíthetek? - Nem, drágám. Te csak maradj itt, és játsszál Theronnal. - Kicsit habozott, mielőtt újra megszólalt. - Érkezett számára még egy ajándék tegnap. Megengeded, hogy kibontsa? Kathleen sóhajtott. - Meg, azt hiszem. A doboz a fal mellett állt, a karácsonyfa közelében, és hiába próbálta elkerülni, tudomást kellett vennie róla. Végül is ő Theron apja. Mi sem természetesebb, mint hogy ajándékot küld a fiának karácsonyra. Ez nyilvánvaló. Hanem, ami nem ennyire nyilvánvaló, az izgatta őt. Mit szándékozik tenni Erik a fia ügyében? Éjjel-nappal kísértette a férfi elszánt arcának emléke, és az az utolsó szörnyű fenyegetés, amelyet a temetőben az arcába vágott. Seth kedvéért visszariadt attól; hogy magának követelje a fiát. Most, hogy Seth nincs többé, semmi sem állhatja az útját. Értesült Hazel nyílt ellenségességéről, könnyen meggyőzheti magát arról, hogy a gyerek érdekében el kell vinnie őt a fenyegető veszedelemből. - Theron - hívta az anyja a gyereket, aki éppen egy szalagot rágcsált. - Gyere ide. Van még egy ajándékod. - Kézen fogta, együtt mentek a nagy, díszesen csomagolt dobozhoz. Akarod, hogy segítsek? - kérdezte. - Úgy látszik, nem akarod - tette hozzá, látva, hogy a kisfiú vad buzgalommal tépkedni kezdi a papírt. Hihetetlen tehetséget árult el ajándékok kibontásában. - Te jó ég! - nevette el magát Kathleen, akarata ellenére, elolvasva a doboz feliratát. - Bolond ez az ember! A dobozban élénkpiros, háromkerekű bicikli volt, csöngőkkel, rendőrségi emblémával, lámpákkal és szirénával, amely gombnyomásra üvölteni kezd. Kathleen kipróbálta, a hangja felzavarta a csöndet. Alice és George berontott a konyhából. Mindketten összecsapták a kezüket, és nevetni kezdtek Theron ijedt képe láttán. George feltette a fiút a fekete műbőr ülésre. Dundi lába túl rövid volt, nem érte el a pedált, de azért
büszkén vigyorgott. Csak nemrégiben lett nyilvánvaló, hogy még egy külső jelet örökölt az apjától. Ugyanott volt gödröcske az arcán, mint Eriknek. - Erik megbolondult - mondta Kathleen nevetve. A házaspár lopva rápillantott. Vajon észrevette-e, hogy kimondta a férfi nevét? Igen, észrevette és belepirult. Végre hangot adott annak a névnek, amely mindig az eszében járt. Sokszor eszébe jutott már, gyanítják-e, vajon milyen kapcsolatban áll Erikkel. George végighallgatta Hazel kirohanását a kórházi folyosón. Biztos, hogy elmesélte a jelenetet a feleségének. Theron napról napra jobban hasonlított Erikre. Mindent tudnak? A viselkedésükből nem lehetett megállapítani. Ugyanazzal a tisztelettel és barátsággal viseltettek iránta, mint azelőtt is mindig. - Hamar bele fog nőni Theron - mondta George. - Talán Erik is eljön, és megtanítja biciklizni. - Rik, tik! - rikoltozott Theron, és nyomogatta a sziréna gombját. - Talán eljön - motyogta Kathleen, és kezdte gyorsan felszedegetni a szétszórt papírokat. Végigették a hatalmas pulykavacsorát az étkezőszobában, George, Alice, Theron meg ő, utána visszament a nappaliba, hogy egy második pohár bort szopogatva a karácsonyfát nézegesse. Hazel az ebédlőben egyedül fogyasztotta el a vacsoráját. Micsoda szánalomra méltó nő - gondolta magában Kathleen. A gyertyák fénye összefolyt könnyein keresztül, soha nem ismert honvágy fogta el. Hol van az ő otthona? Theron az övé, de ez nem az ő otthonuk. Ez Hazel háza, és mindig is az marad. Kathleennek az volt a szándéka, még mielőtt Hazel ultimátumot adott, hogy amint kihirdetik a végrendeletet, fogja Theront és elköltözik innen. De hová menjen? Hol lesz otthona? Ki ad otthont? Erik... Ugyan kivel tölti a karácsonyt? - döfött bele a fájdalom. Egy nővel üldögél borozgatva a kandallója előtt? Simogatja? Csókolgatja? Azt mondja neki... Elég! Erre már nem bír gondolni! Ha Eriken jár örökké az esze, meg fog bolondulni. Ha pedig nem gondol rá, bele fog halni. Valakivel beszélnie kell! Felvette a kagylót, és felhívta egyedüli családját. - Edna! Kellemes ünnepeket! - Kathleen, drágám, de jó hallani téged! Bi Dzsi, kapcsold ki a mérkőzést, és vedd fel a másik kagylót. Kathleen van a telefonnál. - Halló, aranyom - dörögte Bi Dzsi a másik kagylón át a fülébe. Olyan jó volt a hangjuk, balzsam sebeire. Ennél jobb karácsonyi ajándékot nem is kívánhatott magának. - Először is köszönöm a virágot, amit Seth temetésére küldtetek. Megköszöntem levélben, de még nem adtam fel. - Édesem, tudod, hogy nem várunk köszönetet. Ha tudtunk volna, odautazunk, hogy melletted legyünk. - Tudom, megértem. Olyan jó hallani a hangotokat. - Kathleen, hogy vagy? - kérdezte Edna. - Hogy van a kisfiú? Rendben vagytok? A szeretetük végigszaladt a dróton, megérintette őt, kinyitotta az érzelmek zsilipjét, amelyeket pedig biztonságban eltemetve hitt. Most kiáradt belőle az egész történet, attól a naptól fogva, hogy kivitte Eriket a Fort Smith-i repülőtérre. - Theron az ő fia - ismerte be halkan. - Kathleen, azt hiszed, olyan vének és ostobák vagyunk, hogy ezt nem találtuk ki magunk is? - kérdezte Bi Dzsi. - Egész idő alatt tudtuk, ki a bébi papája. De tudja-e Erik is? - Tudja - felelte nyugodtan, azzal belefogott történetének második részébe, elmesélte, hogyan jelent meg másodszor az életében, hogyan támadt köztük minduntalan ellentét, és mi történt Chub Cayben. - Hiába minden, szeretem. Lefeküdtem vele, és amikor visszajöttem, Seth már haldoklott.
- Megakadt a hangja, szívettépően zokogott, megijesztette a két öreget. - Kathleen, szegény kisbabám - mondta Edna, és Kathleen hallotta, hogy sírás bujkál a hangjában. - Te és az a fiatalember foggal-körömmel harcoltatok egymással az első pillanattól, amikor megláttátok egymást. Miért nem mondod el neki egyszerűen, amit érzel? - kérdezte Bi Dzsi. - Mert nem tudom biztosan, szeret-e. Csak Theront akarja, és attól félek, el akarja venni tőlem. Nem mintha harc nélkül megkaphatná, de hosszú időre tönkreteheti az életemet. - Hát ha van marhaság, ez az - jelentette ki Bi Dzsi. - Kathleen, bolondokat beszélsz. Te nem láttad őt, amikor a balesete után jött keresni téged. Még soha nem láttam ilyen szerelmes férfit, belebetegedett. Kathleen búsan rázogatta a fejét. - Nem, csak dühös volt, amiért elszöktem tőle. - Semmit sem fog tenni, amivel bántana téged vagy a kisfiút - jelentette ki Bi Dzsi. - Jó emberismerő vagyok, ebben biztos lehetsz. - Nem ismered őt most. Nem olyan már, mint Mountain View-ban volt. Olyan... érdes lett... olyan kemény. - Ugyan mi változtathatott így meg egy férfit? - kérdezte Edna. A kérdésében benne rejlett a válasz is. Kathleen témát váltott, és Theron legújabb kalandjairól mesélt. - Remélem, nemsokára eljöttök, hogy lássátok. Meg fogjátok szeretni. - Máris szeretjük - mondta Bi Dzsi. Éppen végezni akartak, amikor Edna megkérdezte: - Miért nem ültök repülőgépre ketten Theronnal, és látogattok meg bennünket? Játszhatna az erdőben. Neked is jót tenne. - Szívesen mennék, de nem tudom, mikor tehetem. Még túlságosan rendezetlenek itt a dolgok. Látnom kell, mi történik. Nem kellett sokáig várnia. Január közepén a cég ügyvédje az irodájába kérette Kathleent és Hazelt, és felolvasta előttük Seth végrendeletét. A tartalma mindkettőjüket meglepte. Seth eladta a Kirchoff-boltokat egy nagyobb áruházi láncnak. Csak ő maga, az ügyvédje és a vásárló tudott róla. Az eladás feltételei közé tartozott, hogy a nővére, ameddig csak akarja, megtarthassa a helyét az igazgatótanácsban, és hogy az ő életében a cég megtartsa a Kirchoff nevet. Kathleen maradjon meg mostani beosztásában, amíg kedve van hozzá. Nem szakította félbe az ügyvéd zengzetes szavait, hogy elmondja, mit tervez ezen a téren. A házat és Seth vagyonának legnagyobb részét Hazel örökölte. Kathleenre pénzt hagyott, az összeg Kathleen szemében hatalmasnak tűnt, de meglehetősen szerény volt Seth vagyonához viszonyítva. Ráhagyta a vidéki házát Napa Valleyban, San Franciscótól északra. Soha meg sem említette ezt a birtokot Kathleennek, bár az ügyvéd szerint több mint egy éve vásárolta meg. Hazel dühöngött, amiért az öccse eladta alóla a boltokat, de úgy érezte, győzedelmeskedett Kathleen felett. Seth a végrendeletében nem tett említést Theronról, ami Kathleent meghökkentette, Hazelt boldoggá tette. Az ő része Seth vagyonából sokszorosa volt Kathleenének. - Te meg a kölyköd egy héten belül kívül lesztek a házamon - mondta Hazel, amikor elhagyták az ügyvédi irodát. - Lehetőleg soha többé nem akarlak látni. Kathleen nem méltatta válaszra; pedig szívesen vette tudomásul a kilakoltatását. Egyetlen fölösleges éjszakát sem szándékozott a házban tölteni. Vajon hogyan reagálna Hazel, ha megmondaná, ki Theron apja? Hogy lehetséges, hogy minden ravaszsága mellett sem gyanított semmit? Kathleen gyakran tartott attól, hogy Hazel felismeri Eriknek valamilyen vonását a
kisfiúban. Úgy látszik, nem kutatta a rokonságot. Élete nagy keresztjének a gyerek és Kathleen puszta létét tekintette, az nem érdekelte, honnan jöttek. Ha Hazel kevésbé igyekezett volna elszabotálni Kathleen munkáját, és szétrombolni a házasságát, talán felfedezte volna az egyetlen tromfot, amellyel megváltoztathatta volna a sorsát. A kezében volt az adu, de nem tudott róla. Most már túl késő. A játszmának vége. Kathleen belenézett Hazel megnyúlt, diadalmas, kárörvendő arcába, és már-már kísértésbe esett, hogy elmondjon mindent. De mi értelme lett volna? Hazelnek most már nincs köze az ő jövő életéhez. George szállította el Kathleent a Napa Valley-beli házhoz, amelyet Seth ráhagyott, és amellyel boldoggá tette. Egyetlen pillantás a téglaépületre, amely a francia kastélyok mintájára épült, meggyőzte arról, hogy éppen ez az a hely, ahol Theronnal élni akar. Az ingatlanügynök, aki annak idején eladta a házat Seth-nek, most eljött, hogy körülvezesse. A házat néhány évvel azelőtt modernizálták, de megtartotta óvilági hangulatát, különös fülkék és zegzugok bújtak meg a szobák bonyolult labirintusában. A bútort Seth a házzal együtt megvásárolta. Csak alapos takarításra lesz szükség, és itt-ott Kathleen saját keze nyomára, hogy be lehessen költözködni. A hozzátartozó borászat évekkel ezelőtt leállt, a szőlő elvadult, de ez egyelőre nem érdekelte. Az a pénz, amit Seth hagyott rá, és a saját, két év alatt megtakarított fizetése elég arra, hogy Theronnal jó néhány évig egészen jól megéljenek. Majd később gondolkodik azon, mit kezdjen magával. Egyelőre nem volt más vágya, mint békében élni. Mikor George visszasegítette őt a Mercedesbe, úgy mellékesen megjegyezte: - Azt hiszem, Alice szívesen fog itt lakni. Annak a kis lakásnak a konyha túlsó végén szép kilátása van a szőlőskertre. Kathleen meglepődve fordult oda. - George! Úgy érted, hogy Alice meg te kijönnétek ide lakni velem? - Ha befogadsz bennünket. - Hát persze hogy befogadlak. - Nevetett. - Csak azt hittem, Hazellel maradtok. George a fejét rázta. - Bennünket Seth fogadott fel. Neki dolgoztunk. Amióta ő nincs, neked dolgozunk. Én rendben tartanám a házat, a birtokot, az autókat, és megtennék mindent, amit kívánsz. Nem akarom, hogy fizess nekem. Hetenként két-három délelőttön szeretnék bemenni a városba, hogy önkéntesként dolgozzam a bénák rehabilitációs központjában. - Hiszen ez csodálatos! - Gondolkodtam rajta, mit akarsz kezdeni Seth átalakított kis teherautójával. Én... - Legyen a tiéd, akár használod, akár eladod. - Köszönöm. Engedelmeddel szeretnék a szőlőben dolgozni. Tudod, mindig is epekedtem egy szőlőskert után, és évek óta mindent elolvasok róla. Azt hiszem, ha egy kis szerencsém van, elboldogulnék a szőlőskerttel és a borüzemmel. - Jó, jó. Köszönöm, George. - Önkéntelenül a nyaka köré fűzte a karját, és megölelte. Most nagyobb szükségem lesz Alice-re és rád, mint valaha. Gondnoki fizetést adok neked. Ragaszkodom hozzá - mondta, látva, hogy George tiltakozni készül. - És követelem a jogot, hogy minden egyes üveg bort megkóstoljak. - Tied a jog. - Ezzel kezet ráztak, hogy megpecsételjék az egyezséget. Kathleen néhány nap múlva felkereste a Kirchoff-cég új tulajdonosát; és felmondta az állását. - Nem kell abbahagynia - felelte az. - Ismerjük a képességeit. A férje magát bízta meg azzal a profilváltással, amelyet a Kirchoff-cég nemrégiben végrehajtott. Nagyon örülnénk, ha nálunk maradna. - Köszönöm, de úgy érzem, nem tehetek mást. - Ő jól tudta, hogy a cég lelke Seth volt. Halálával elszállt az a lélek, és ő nem is próbálta ezt tagadni. - Szeretném azonban a
munkatársamat beajánlani a helyemre. Eliot Pate igen tehetséges fiatalember, és ugyanúgy ismeri ezt a munkát, mint én. - Kathleen, drágám, köszönöm! Éppen most hívott fel az új tulajdonos, azt akarja, hogy vegyem át azt a munkakört, amelyet te buta fejjel elutasítottál. - A hangjából hallatszott, hogy a hetedik mennyországban érzi magát. - Nem volt butaság. Van egy kisfiam, tudod. Te megérdemled ezt a munkát, Eliot. Irigyellek azokért az izgalmas dolgokért, amelyek a következő években várnak rád. - Bármikor visszajöhetsz segíteni nekem - ajánlotta. - Majd talán néha beállítok, hogy megnézzem, mit csinálsz. - A meghívásom nem szól dátumra. És van egy feladat, amelyet, remélem, nem akarsz rám sózni. - Melyik az? - Azok az átkozott divatbemutatók. Kathleen, nekem nincs türelmem azokhoz a fickókhoz, akik a világítást szolgáltatják, és azokhoz az öreglányokhoz, akik a virágokat rendezik. Megtennéd ezt helyettem? Legalább az első évben. Kérlek szépen. Kathleen nevetett. - Jól van, jól van. Hogyan mondhatnék nemet? - Remek! - Eliot egy pillanatig hallgatott, aztán tovább beszélt. - Kathleen, azt hiszem, Gudjonsen egészen kiváló. Láttad a reklámokat? Az új tulajdonosok cigánykereket hánynak örömükben. Erik nemcsak tehetséges, de haláli egy pasas. Úgy dolgozik, mint egy ördög... - Megköszörülte a torkát. Kathleen mosolygott, még soha nem tapasztalta, hogy Eliot kereste volna a szavakat. - Azt akarom mondani, hogy ha kettőtök közt... van valami... akkor az egész világnak meg kellene mondanotok, hogy menjenek... - Köszönöm, Eliot - szakította félbe hirtelen. - Ezt nem fogom elfelejteni, csak hát nincs köztünk valami. - Nem tenném fel erre a kijelentésedre a holnapi ebédmartinimet, de hát ti mindig olyan átkozottul szófukarok voltatok a magánügyeitekben. - Te meg mindig botrányosan szabadszájú voltál, de én szeretlek. Majd hívjál. - Persze hogy hívlak, valószínűleg jajveszékelve, hogy gyere vissza, és ments meg engem ettől. - Mindketten nevettek, aztán Eliot, szokatlanul komoly hangon, azt mondta: - Légy boldog, Kathleen. És Kathleen boldog volt. Vagy legalábbis elégedett. Berendezkedtek új házukban, ő, Theron, Alice és George, és nem hiányzott neki az áruházak zűrzavara. Elfoglalta a ház és a saját tervei a berendezésére. Már jól benne jártak a februárban. Amikor az oregoni és washingtoni hegyekben havazott, náluk a völgyben hideg eső esett. Egy ilyen napon történt, hogy egyedül üldögélt barátságos nappalijában. A kandallóban vidáman pattogott a tűz. Theron fent aludt az emeleten. Néhány nappal előbb megfázott, és most az orvos által rendelt gyógyszerek hatására aludta ki a betegséget. A Martin házaspár bement San Franciscóba egész napra, hogy a vidéki konyhához nagyobb bevásárlásokat intézzen. Kathleen meghallotta egy autó motorzúgását. Valószínűtlennek tartotta, hogy máris hazaértek volna. Felállt, kinézett az ablakon. A szíve hevesen vert, fel egészen a torkáig, amikor ráismert a viharvert kék Dodge teherautóra, amint bepöfögött a kátyús bekötőúton. A nevét próbálta kimondani, de hang nem jött ki a torkán. Ösztönösen megszorította a mellkasát, hogy csillapítsa szíve vergődését. A férfi addigra a verandára ért, és meghúzta a régimódi csengőt. Kathleen az ajtóhoz ment, habozás nélkül kitárta. Egy egész örökkévalóságig bámulták egymást, éhes szemük igyekezett minél nagyobb területet befogni. Nem szóltak, Erik belépett. Levetette esőáztatta kabátját, és felakasztotta az
ajtó melletti állófogasra. Az asszonynak háttal állva mustrálta a szobát. Néma elismeréssel bólintott. Most szembefordult az asszonnyal: - Helló, Kathleen. - Helló, Erik - üdvözölte rekedten. Miért nem tud megszólalni? Minden idegszála megfeszült. Azért jött, hogy Theron ügyében fenyegesse? Képes volna lerohanni őt, és erőszakkal elvinni a gyereket? - Theron hol van? - kérdezte, mintha olvasna a gondolataiban. - Fent alszik - mondta óvatosan. Erik szórakozottan bólintott. - Szép ez a ház, nagyon szép. Tetszik neked? Vajon képzelődik, vagy tényleg olyan izgatott a férfi is, mint ő? - Igen, tetszik. Olyan jó csöndes. Nem várt felszólításra, leült a pamlagra, szemben a tűzzel, és a lángokat nézte. Majd felpillantott rá, és mintha meglepődött volna, hogy állni látja, odaszólt: - Ülj le! Kathleen nem mozdult. - Mit keresel itt, Erik? A férfi nézte őt, miközben kihúzott egy borítékot inge zsebéből. Átnyújtotta. - Három nappal ezelőtt érkezett postán. Seth ügyvédje küldte. Azt az utasítást kapta, hogy egy meghatározott időpontban küldje el nekem. Alexander doktornak Seth azon a napon adta át, amelynek az éjszakáján meghalt. Kathleen meg akarta kérdezni, mit jelent mindez, de a férfi megint csak kedvetlenül a tűzbe bámult. Megnézte a borítékot. Nem látszott különösen érdekesnek, feladóként az ügyvédi iroda szerepelt. Felnyitotta, két papírlap volt benne. Az egyik egy szerződés arról a kölcsönről, amelyet Seth nyújtott Erik új vállalkozásának. Piros bélyegzővel rányomták: "Teljes egészében törlesztve." A másik lapot betöltötte Seth kézírása. Nem volt olyan jól olvasható és határozott, mint máskor, de azért felismerte. A halála előtti napról datálódott. Kedves Erik! Az ügyvédem majd megerősíti, hogy a Bank of America egy fiókjában Theron számára titkos, elidegeníthetetlen letétet helyeztem el. Majd meglátod, hogy tekintélyes az összeg, és remélhetőleg tovább fog növekedni a kamatokkal, úgyhogy mire el akar indulni azon a pályán, amelyet választ, meglesz az anyagi háttere hozzá. Az, hogy csak a huszonötödik születésnapján juthat a fenti összeghez, kissé szokatlan feltétel. Ez az utolsó kívánságom, kérlek, gondoskodj a végrehajtásáról. Azt kérem, hogy idén április tizenötödikén, a második születésnapján változtassák meg a nevét törvényesen Gudjonsenra. Meggyőződésem, hogy a fiúknak az apjuk nevét kell viselniük. Köszönöm, hogy egy időre kölcsönadtad őt nekem. Hálámnál csak a szeretetem nagyobb, amelyet őiránta és anyja iránt érzek. Remélem, ő is részese lesz ennek a névváltoztatásnak. Már réges-régen azt a nevet kellett volna viselnie. Egy életre barátomnak tekintettelek. Most is annak tekintelek. Seth Kathleen leeresztette a papírlapot, mielőtt a könnyei eláztatják a tintát. - Mindent tudott. Erik megmoccant, de nem nézett fel rá. - Úgy tűnik. Kathleen lerogyott mellé a pamlagra.
- Tudnom kellett volna, hogy tudja. Seth olyan érzékeny volt, úgy ráhangolódott mások érzelmeire. Mindent látott, mindent kitalált. - Hallgattak. Az asszony félénken nézett fel Erikre. - Most mit fogsz tenni? A férfi beletúrt a hajába, felállt és odalépett a kandallóhoz. Bakancsos lábával közelebb lökött egy fahasábot a lángokhoz, szikrák pattogtak a kéménybe. - Az ördögbe is, nem tudom - szólt mélyet sóhajtva. - Az utóbbi két napot azzal töltöttem, hogy mérlegeltem, mit tehetek. Próbáltam megfeledkezni az egészről, de az ügyvéd felhívott megtudakolni, rendben megkaptam-e a levelet, és közölni, hogy van belőle másolata. Szélesre tárt karral nekitámaszkodott a kandalló párkányának, a teljes elkeseredés mozdulatával lehorgasztotta a fejét. - Megóvhatnánk a rendelkezését, de... - A hangjából hiányzott a meggyőződés. Ő legalább úgy irtózott minden további zűrzavartól, mint az asszony. – Hogyan tagadhatnék meg a fiamtól ilyen lehetőséget, Kathleen? - Szerintem nem teheted - felelte nyugodtan. Nem akarta befolyásolni az elhatározását. - Annak, hogy a pénzhez hozzájusson, csak a saját névváltoztatása a feltétele, a tiéd nem töprengett hangosan. Fájdalom nyilallt bele, a szívét facsarta. Hogy lehet ez az ember ilyen kegyetlen? Nem akarja őt feleségként magához kötni, de a fia nevét meg akarja változtatni. Harcolnia kellett a saját lelkiismeretével, szembefordulni Seth utolsó kívánságával, és most azt reméli, hogy ő nem fogja megnehezíteni a dolgát. - Így van - nyögte. A férfi feléje fordult: - Azt reméltem, hogy egy nap az én nevem lesz a tiéd is. De azt akarom, hogy azért gyere hozzám, mert úgy szeretsz, mint én téged, nem pedig a fiunk kedvéért. Kathleen csak ült, és bámulta a kezét, nem tudta elhinni, amit hallott. Fel akarta kapni a fejét, és ránézni, de még mindig félt, hogy félreértett valamit. Inkább szorosra zárta a szemhéját, és azon imádkozott, hogy Erik szavai valóban azt jelentsék, amire ő gondol. - Kathleen - szólította bizonytalanul. Most már ránézett, és meglátta, amint két beszédes, csillogó könnycsepp gördül le a férfi sovány, szélcserzett arcán. - Ne szökj el előlem megint. Mindig önzéssel vádoltál engem, és Isten a tanúja, az is vagyok. De most életem legönzőbb kívánságát fogom előadni. - Nagyot nyelt. - Ha nem lehet másképpen, gyere hozzám feleségül Theron kedvéért, és Seth levelének engedelmeskedve, de kérve kérlek, gyere hozzám. – Nem kell... esetleg... nem is kell lefeküdnünk egymással, de kérlek, légy a feleségem. - Erik! - Kathleen felpattant a pamlagról, és a karjába vetette magát. A férfi először annyira hitetlenkedett, hogy nem is tudott azonnal reagálni, de a ráboruló melegség és lágyság hamar legyőzte meglepetését. Magához ölelte, könnyáztatta arcát az asszony nyaka gödrébe temette. - Erik, hát nem tudtad, hogy szeretlek? Nem értetted meg, mennyire szeretlek? - Nem bizony- mondta, és az asszony hajával felszárította a könnyeit. - Valahányszor közel kerültem hozzád, veled voltam, te utána mindig elszöktél. - Mert túl erősek voltak az érzelmeim. Annyira elárasztottak, hogy féltem, mindenki meglátja rajtam. Drágám, Mountain View óta szeretlek. Seth tudta, amikor hozzámentem, hogy még mindig szerelmes vagyok a gyermekem apjába. Ezt soha nem titkoltam előtte. Erik felegyenesedett, hogy az arcába nézhessen. Hátrasimította a sötét hajkoronát. - Ugyanolyan régen szeretlek. Valamilyen akadály mindig felmerült, valami támadt köztünk. El sem akarom hinni, hogy most itt vagy, és azt mondod nekem, szeretsz. - Itt vagyok, és szeretlek. - Miért harcoltam én ez ellen a szerelem ellen? Mert ezt tettem, Kathleen. Olyan érzelmeket ébresztettél bennem, mint soha senki más, és ez megrémisztett, úgy éreztem, lemeztelenít és sebezhetővé tesz. Rettegtem attól, hogy megint olyan üresség támadhat bennem, mint a szerencsétlenség után. Kathleen megborzongott, és szorosabban ölelte át.
- Úgy bánt, hogy annyi aggodalmat okoztam akkor neked. - Drágám, ha most elkezdjük felsorolni, ki mivel bántotta meg a másikat, az én bűnlajstromom sokkal hosszabb lesz, mint a tiéd. Az életünknek ez a szakasza lezáródott. Szeretlek. Talán a szüleim példája nyomán hittem, hogy a szeretet a gyöngeség jele. Most már tudom, hogy az erőé. De még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egyedül viseljem. Szükségem van rád, Kathleen. Szeress engem! - Szerelmem - zokogta. Együtt zuhantak le a pamlagra, ölelték, érintették, becézték, édes szavakkal és mozdulatokkal biztatták egymást. Mindegyikük azt nyújtotta, amire a másiknak szüksége volt. Azt, és még többet is annál. - Szeretem ezt a házat - mondta Erik. Kathleen ágyában feküdtek. Időközben felkeltek a pamlagról, felöltöztek, és Theronnal együtt megvacsoráztak. A kisfiú mámoros volt az örömtől, hogy itt látja "Rik"-el. Együtt fürdették a gyereket, megcsodálták, játszottak vele, amíg el nem álmosodott, és ágyba kellett fektetni. Most pedig Kathleen összekucorodva támaszkodott neki szerelme kemény, vibráló testének. - Köszönöm - mondta lágyan, elmerengve. Játszi ujjakkal babrálta a férfi karját. - Hát, tudod, kissé kényelmetlen innen a városba jutni. Úgy értem - folytatta sietve -, nagyszerű arra a célra, hogy itt töltsük a hétvégeket, de jobb szeretnék közelebb élni. Mondjuk, a te öröklakásodban - tette hozzá tapogatózva. Erik az arcához nyúlt, felemelte, hogy a szemébe nézhessen. Kis ideig tanulmányozta, aztán elragadtatással mondta: - Fantasztikus vagy, tudod-e? Sohasem kérhettelek volna meg, hogy add fel ezt a házat, és költözz be az én sokkal szerényebb otthonomba. - Tudom, hogy nem tetted volna, de én ott szeretnék lakni. Ez lehet a menedékhelyünk, de én szeretném befejezni a lakásod berendezését, és ott élni veled és Theronnal. - Kacérkodva pillantott rá. - Alig várom, hogy beültethesselek abba a melegvizes dézsába. Erik elvigyorodott, de komolyan válaszolt: - Még küszködnöm kell, hogy a víz fölött tartsam a vállalatomat. Minden centet, amit kerestem, abba fektettem bele. Nem nyújthatom neked azt az életmódot, amelyet megszoktál. - Ez sohasem érdekelt. Csodálkoztam, miért nem hagyta rám Seth vagyonának nagyobb részét. Most már értem. Tudta, hogy kényelmetlenül éreztem volna magam benne. - És azt is tudta, hogy itt leszek én. - Megcsókolta a homlokát, az ajkán járatta az ujjait. Szeretlek, Kathleen. Az asszony fél könyökre emelkedett. - Szeretlek, Erik. Minden háznál jobban. Minden örökségnél jobban. Mindennél jobban. Soha többé nem szököm meg tőled. Te vagy számomra a biztonság, az otthon, az élet. Hidd el, megtanultam, hogy a menekülés nem old meg semmit. Csak meghosszabbítja a bajt. Ha nem maradtam volna olyan korán árva, talán nem féltem volna annyira az élet következményeitől. Az eszemmel képes voltam egyébre, mint félreugrani a bajok elől, de az érzelmek néha felülkerekednek az észen. - Gondolkoztál-e már azon, miért kellett nekünk ennyi mindenen keresztülmenni? Miért nem úgy történt, hogy találkozunk Mountain View-ben, szerelmesek leszünk, ezt tudomásul vesszük, összeházasodunk, családot alapítunk anélkül, hogy ennyit kelljen harcolnunk érte? Kathleen sokáig töprengett, mielőtt megkísérelte a választ: - Azt hiszem, amikor találkoztunk, egyikünk sem volt elég érett ahhoz, hogy magára vegye egy ilyen kapcsolat felelősségét. Nem tudtuk elkötelezni magunkat, mert mind a ketten annyira el voltunk telve önmagunkkal. Most már tudjuk, hogy az életnek, a boldogságnak nagyobb így az értéke, hogy olyan nehéz volt hozzájutni. És akkor nem ismerkedtünk volna meg Seth-tel. Azt hiszem, mind a ketten tőle tanultuk meg, mit jelent az igazi szeretet. Erik kis csönd után válaszolt:
- Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen bölcs légy. - Pont ezt akarja hallani egy nő a szeretőjétől, amikor meztelenül fekszenek: hogy ő milyen bölcs! Erik nevetett. - Hozzuk be Theront, aludjon itt velünk ma éjjel. - Jól van, de csak később. Önző vagyok, még egy darabig csak magamnak akarlak. - Ezt is kibírom, azt hiszem. Kathleen megcsókolta, és mint minden csókjuk, ez is a könnyű kedveskedésből a szenvedély forrása lett. Végül elrántotta tőle a száját. - Mikor veszel feleségül? Holnap? A férfi lustán hevert. - Hát, nem is tudom. - A szeme az asszony keblén pihent, lassan tette hozzá: - Lehet, hogy reggelre már nem foglak ilyen nagyra becsülni. Kathleen összehúzta zöld szemét, a keze lefelé csúszott a férfi testén. - Most nem éppen a tiszteleted az, amire vágyom. - Erik lélegzete elakadt, amikor az asszony a célpontot érintette. - Talán... Talán majd utána megállapítjuk az időpontot... ó, Kathleen! - Tudod mit szeretnék? - Nem tudom, de mindent teljesítek - mondta lihegve. - Mindent, drágám, mindent. Kathleen kuncogott, és folytatta a boldogító gyötrést. - Azt szeretném, ha mindnyájan elutaznánk Arkansasba, és a Mountain View-i kápolnában esküdnénk meg. Azt akarom, hogy Edna és Bi Dzsi is jelen legyen. Meghívhatnánk anyádat, Bobot és Sallyt, Jaimie-t és Jennifert, George-ot és Alice-t, talán még Eliot is eljönne. És természetesen velünk lesz Theron. Erik felnyögött: - Most... most bármibe beleegyezem. Kathleen a hajával borította be a férfi mellkasát, föléje hajolt, ajkával érintette a lapos, barna mellbimbókat, úgy kérdezte: - Szeretsz? - De mennyire, istenem, mennyire! A nyelve ficánkolt a testén, Erik mámorosan nyögött. - Mondd ki - erősködött Kathleen, a szája most az ajkával játszott. Erik elkapta a kezét, és magához szorította. Kék szeme reflektorként fúrta át a sötétet, mágneses fényével foglyul ejtette az asszonyt. - Szeretlek, egész szívemmel, egész életemmel. Szeretlek, Kathleen. - Ráfordult a nőre, megragadta, élvezte a meztelenségét. Csókolta, simogatta a selymes bőrt. - Nézd, hogy összeillünk! - Kathleen követte a tekintetét, végig testük hosszában, amint ott feküdtek összefonódva. Erik feltámaszkodott a karjára, felemelkedett, hogy mindketten láthassák férfiasságát, amely befészkelődött a hívogató melegbe. Most az asszony szemébe nézett, kihívóan, sürgetőn: - Érints meg, kérlek. Kathleen lenyúlt kettejük közé, és körülzárta keménységét. Sima, szerelemtől nedves hegye megismerkedett hüvelykujja nyomkodásával. - Szeretlek, Erik. - Én is téged. Miközben figyelték egymást, testük egybeolvadt. Szerelmük nem ismert határokat, mégis több volt egyszerű fizikai egyesülésnél. Ezúttal az tette tökéletessé, hogy tudtak egymás odaadásáról. Nemcsak a testük, a lelkük is összekovácsolódott abban a lángban, amely az időtlen szférákban égett.
George halkan nyitotta az ajtót, és belesett. - Mind itt vannak, minden rendben van - szólt ki a kíváncsiskodó Alice-nek, aki megpróbált férje válla fölött bekukucskálni. - Összebújtak, együtt belefészkelték magukat az ágyba, és láthatólag meztelenek, akár a purdék. - Kuncogott, kapott is egyet a karjára. Azok hárman az ágyban nem vették észre, hogy nézőközönségük akadt. Mind egy irányba fordulva aludtak. Erik karja átnyúlt Kathleenen, és a fia vállán nyugodott. A fiú az anyja mellett kucorgott. - Így tartoznak össze - suttogta Alice. George behúzta az ajtót. - Így bizony. Szent igaz.
Vége
