Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől Szám: 21538 /2013. JAVASLAT A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány 2012. évi beszámolójának elfogadására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) Kuratóriuma a Közalapítvány alapító okirata és szervezeti és működési szabályzata szerint évente egy alkalommal írásban beszámol az alapító tevékenységéről és a Közalapítvány vagyonának felhasználásáról. A beszámolóban tájékoztatást adunk a Közalapítvány gazdálkodásáról, szerveinek működéséről, a szakmai munkáról, illetve a közhasznúsági jelentésről. A beszámolót a Közalapítvány Kuratóriuma és Felügyelő Bizottsága 2013. május 30-i ülésén megtárgyalta, azt mindkét testület egyhangúlag elfogadta, s javasolja elfogadásra a Közgyűlés számára. Tisztelt Közgyűlés! Kérem a beszámoló megvitatását és az alábbi határozati javaslat elfogadását. Határozati javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány 2012. évi beszámolóját – az 1. melléklet szerint – elfogadja. Felelős: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Határidő: értelemszerűen Salgótarján, 2013. június 7.
Lőrincz Gyula Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke
1
1. melléklet
A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány 2012. évi beszámolója és közhasznúsági jelentése
Salgótarján, 2013. május 30.
Lőrincz Gyula a kuratórium elnöke
2
Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány 2012. évi beszámolója
A Közalapítvány a vonatkozó 2011. évi CLXXV. törvény 29.§ (2)-(7) bekezdései alapján elkészítette a 2012. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését az alábbiak szerint: I. A Közalapítvány 2012. évi munkájáról A Kuratórium alapszabályának megfelelően, törvényesen működött. Üléseit az előírt számban, a határozatképesség fenntartása mellett tartotta, az előre megküldött és nyilvánosságra hozott napirendek szerint. A Kuratórium fő funkciója a gazdálkodás feltételeinek biztosítása mellett a művészeti együttesek zavartalan működésének biztosítása volt. Ugyancsak feladata a „Táncház” fenntartása és az alapítvány alkalmazottai foglalkoztatásának biztosítása (jelenleg 3 fő). A 2012. évi művészeti beszámoló gazdagsága azt bizonyítja, hogy a Kuratóriumnak sikerült fő hivatását – a szakmai munka segítését – betölteni. A Felügyelő Bizottság – bár ez nem lenne feladata – mindig a Kuratóriummal egy időben, azonos napirendekkel ülésezett. Így megnyugtató, hogy a működés szabályszerűsége, ellenőrzöttsége mindvégig biztosítva volt. A Felügyelő Bizottság is minden ülésén határozatképes volt. A vezető tisztségviselők 2012. évben sem részesültek semmilyen anyagi juttatásban. (5. sz. táblázat) II. A mérleghez kapcsolódóan A Közalapítvány tárgyi eszközeinek nyilvántartását az 6. sz. táblázat tartalmazza. A Közalapítvány térítés nélkül, támogatásként kapott eszközeinek nyilvántartását a 7. sz. táblázat tartalmazza. A forgóeszközök állománya 5,3%-al növekedett. A pénzeszközökön belül a Sajóvölgye Takarékszövetkezetnél vezetett bankszámla záró egyenlege 2 783 677 Ft. A pénztárban 20 699 Ft volt. A kötelezettségek csak az év végén szokásos (bér, járulékok, közüzemi számlák) kiegyenlítetlen számlákból áll. Lejárt határidejű nem volt. A saját tőke összege az előző évhez képest összesen 298 e Ft-al növekedett. III. Az eredmény-kimutatáshoz kapcsolódóan A kapott támogatások részletezését a 2.számú táblázat tartalmazza.. Az alapítótól kapott támogatások részletezését a 3. számú táblázat tartalmazza.
3
A költségeket, ráfordításokat a közhasznú és a vállalkozási tevékenység arányában osztottuk fel. Közhasznú tevékenységből származó bevétel az oktatásból, az oktatási célú terembérbeadásból és az amatőr együttesek fellépéseiből adódó bevétel. Vállalkozási tevékenység a táncszolgáltatás és az eszközkölcsönzésből adódó bevétel. A vállalkozási tevékenység aránya az összes bevételen belül (összes bevételből a pénzintézeti kamatot le kell vonni) 14,83 % - a társasági adó és iparűzési adó szempontjából kedvezményezett mérték 15% kiemelten közhasznú szervezetnél. Ennek következtében az alapítványnak társasági adó fizetési és iparűzési adó fizetési kötelezettsége 2012. évre vonatkozóan nem keletkezett. IV. A gazdálkodásról A szervezet programjait a rendelkezésre álló pénzeszközök figyelembevételével tervezte, takarékos gazdálkodást folytatott. Fizetési kötelezettségeit határidőre teljesítette. A bevételek az előző évhez képest 2.042 eFt-tal, a ráfordítások 2.403 eFt-tal csökkentek. A bevételeken belül a közhasznú tevékenységek bevételei a pályázatokat is beleértve 1.867 eFt-tal csökkentek. A vállalkozási tevékenységből származó bevétel 175 eFt-tal csökkent az előző évhez képest. A Közalapítványnál tárgyi eszközbeszerzés 2012-ben egy összegben került leírásra: Az egy összegben elszámolt eszközök: Víruskereső, 2 db hangfal összesen 121.540 Ft értékben. V. Köszönet nyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet az alapítónak és minden támogatónknak, mert segítségükkel 2012-ben meg tudtuk teremteni a kiegyensúlyozott működés és a színvonalas művészeti tevékenység alapvető feltételeit! Köszönjük azoknak, akik adójuk 1%-ával támogatták Közalapítványunkat!
Salgótarján, 2013. május 30.
Lőrincz Gyula a kuratórium elnöke
4
2012. évi művészeti beszámoló Január:
5. évkezdő próba 8. a JÓPALÓCOK Egyesületnek volt megbeszélése 14. Próba a JAMKK-ban a Kultúra napjára 21. Próba a JAMKK-ban a Kultúra napjára 26. Főpróba a JAMKK-ban a Kultúra napjára 27. Kultúra napi műsor (nagyon jól sikerült) 30. Kultúra napi műsor két előadás középiskoláknak 31. Kultúra napi műsor két előadás középiskoláknak
Február: 11. a kamarák által rendezett bálon léptünk fel 13. a JÓPALÓCOK Egyesületnek volt megbeszélése Füleken 18. a civileknek mutattuk be a kultúra napjára készített műsort Farsangot tartottunk több csoport részvételével, mely nagyon jól sikerült 20. az orosz küldöttség adott műsort a JAMKK-ban, és ennek kapcsán kértek a Nógrádtól egy táncot. 28. Szépségversenyre tanítottunk be táncot a résztvevőknek Steib Jankával, és léptünk fel a Nógráddal. Március: 7-8-9. az Észak-magyarországi Filharmónia szervezésében előadássorozatot tartottunk Pásztó, Szécsény, Balassagyarmat és Salgótarján középiskolásainak 10. Budapesten a 2011-es év koreográfiáinak válogatásaiból rendezett antológián lépett fel a Nógrád a Lányos zavar – férfias bátorság című produkcióval 12. a Táncsics Mihály Gimnáziumban szervezett műsorban 3 párral vettünk részt 15. városi műsor 17. a Thália színházban került sor a táncházmozgalom 40. évfordulójára készült műsor bemutatására, melyben a Nógrád Táncegyüttes a Nógrádi ízekkel lépett fel. 21. Fellépés a Szeretetnapon (3 pár) 28. Előlocsolkodás Hollókőn. Április:
1. az Országos Táncháztalálkozóra látogattunk el, az utánpótlás csoportokat is bevonva. 9. Hollókő Húsvét. Ebben az évben csak egy napra kaptunk felkérést. 9-14. A Grundvig program keretében, melynek a záró rendezvényét szerveztük, török, lengyel, francia és a magyar résztvevőkkel. 20-21. A Zalai Kamaratánc fesztiválon Kovács József: a Legelők hangjai című koreográfiájával szerepelt a Nógrád. 22. A Zenthe Ferenc színház által rendezett napon vettünk részt. 29. Táncvilágnapi gálaműsor a JAMKK-ban. Ebben az évben először két előadást tartottunk.
Május:
1. az utánpótlás csoportok adnak műsort a fő téren 4-5. Lépes Anikó elkezdte a szlovák táncanyag tanítását. 12. a Kézműves Kamara Országos rendezvényre kapott meghívást a Nógrád
5
19. Salgótarján 90 éves jubileuma alkalmából, testvérvárosok találkozója került megrendezésre, melynek keretében a Nógrád táncegyüttest kérték fel, hogy képviselje a várost. 20. A Jópalócok egyesülettel megrendeztük az I. Palócföldi Táncháztalálkozót. 25. Zsuráfszki Zoltán a lengyel táncanyagot kezdte el tanítani. Június:
2. Ludányhalászi polgármestere kért tőlünk műsort a falunapi rendezvényükre, melyen az Ifjú Nógrád Táncegyüttes adott fél órás műsort. 3. Országzászló avatáson vettünk részt. 16. A múzeumok éjszakáján egy órás műsort adtuk. 23. Mátranovákon léptünk fel a falunapi rendezvény keretében. 29-30. Lépes Anikó a szlovák koreográfiát készítette.
Július:
20-21. Elkészítette Lépes Anikó a szlovák műsorszámot. 27. Zsuráfszki Zoltán a lengyel táncanyagot folytatta.
Augusztus:
2-3. A Tarjáni Folk és Szlovák napokat szerveztük, illetve másfél órás műsort adtunk a fő téren. 4. Bánkon a Nógrádi Nemzetközi Fesztivál zárónapján táncoltunk. 12-16. Erdélyben Kőrispatakon töltöttünk el öt napot. 20. A városi műsorban vettünk részt. 31. Lépes Anikó átnézte és rögzítette a szlovák koreográfiát.
Szeptember: 1. Ecsédre kaptunk meghívást a falunapi rendezvényre. 8. Egész napos próba a JAMKK-ban. 14. Zsuráfszki Zoltán elkészítette a lengyel koreográfiát. 15. Nagykeresztúron, az I. Palócföldi Pálinka Fesztiválon vettünk rész az utánpótlás csoportokkal. 23. Nagylócon adtunk egy órás műsort. 26. A minősítő műsorhoz készítettem kazári koreográfiát három párnak. 30. Egész napos próba a JAMKK-ban. Október:
7. Egész napos próba a JAMKK-ban. Közben bemutattuk a minősítő műsort. 19. Minősítő műsor próba a JAMKK-ban. 22.A 23-i műsor próbája. 23. A városi ünnepségen adtunk műsort. 28. Megrendeztük a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada elnevezésű minősítőt hasonlóan, mint 2010-ben. Ez alkalommal egymás után harmadszor lett kiváló a Nógrád Táncegyüttes.
November: 16. Kazáron az Aba Napok című rendezvényen vettünk részt az utánpótlás csoportokkal. (8 díjat hoztunk el a szólótánc részéről) December:
1. Karácsonyi gála a JAMKK-ban. Két előadást tartottunk. 15. A BaloBau Kft. év végi záró rendezvényén táncolt 2 Nógrádos és 2 Ifjú Nógrádos pár. 21. A fő téri sokadalomban vettünk részt, majd megtartottuk a szokásos mikulás ajándékozásos év végi záró estünket.
6
Az elmúlt évben minden esemény nagyon fontos volt a Nógrád Táncegyüttes és utánpótlás csoportjai számára: a Magyar Kultúra Napjára készült műsortól az év végi karácsonyi gáláig. A háromszoros kiváló eredményünket is beleértve nagyon értékes, eredményes évet tudhatunk magunk mögött.
Salgótarján 2013. január 21.
Szabó János s.k. Táncház- és művészeti vezető
7
Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány Salgótarján, Meredek út 7.
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012. év
Statisztikai számjel: 18635236-9133-561-12
MÉRLEG
Előző év Előző év mód.
A. Befektetett eszközök
Tárgyév
728
0
618
0
0
0
728
0
618
III. Befektetett eszközök
0
0
0
IV. Befektetett eszközök értékhelyesbítése
0
0
0
3 170
0
3 335
0
0
0
445
0
531
0
0
0
2 725
0
2 804
0
0
0
3 898
0
3 953
3 046
0
3 343
I. Induló tőke/Jegyzett tőke
1 600
0
1 600
II. Tőkeváltozás/Eredmény
1 509
0
1 446
III. Lekötött tartalék
0
0
0
IV. Értékelési tartalék
0
0
0
-54
0
253
-9
0
44
0
0
0
852
0
610
0
0
0
852
0
610
0
0
0
3 898
0
3 953
I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök
B. Forgóeszközök I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök
C. Aktív időbeli elhatárolások ESZKÖZÖK ÖSSZESEN D. Saját tőke
V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből VI. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből
E. Céltartalékok F. Kötelezettségek I. Hosszúlejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek
G. Passzív időbeli elhatárolások FORRÁSOK ÖSSZESEN
Papp László Könyvelő Regisztrációs szám: 171733
8
Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány Salgótarján, Meredek út 7.
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012. év
Statisztikai számjel: 18635236-9133-561-12
EREDMÉNYKIMUTATÁS
Előző év
A. Összes közhasznú tevékenység bevétele 1. Közhasznú célú működésre kapott támogatás a) alapítótól b) központi költségvetéstől c) helyi önkormányzattól d) egyéb, (pl. 1%, s tb)
2. 3. 4. 5.
Pályázati úton elnyert támogatás Közhasznú tevékenységből származó bevétel Tagdíjból származó bevétel Egyéb bevétel
B. Vállalkozási tevékenység bevétele C. Összesen bevétel D. Közhasznú tevékenység ráfordításai 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellengű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Pénzügyi műveletek ráfordításai Rendkívüli ráfordítások
E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellengű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Pénzügyi műveletek ráfordításai Rendkívüli ráfordítások
F. Összesen ráfordítás G. Adózás előtti eredménye H. Adófizetési kötelezettség I. Tárgyévi vállalkozási eredmény J. Tárgyévi közhasznú eredmény
-
Előző év mód.
Tárgyév
16 458 15 068 8 500 400 6 168 1 353
-
37 2 716 19 174 16 512 9 899 6 208 209 196 -
-
11 2 541 17 132 14 338 7 707 6 354 197 80 -
2 725 1 634 1 024 35 32
-
2 496 1 342 1 106 34 14
19 237 9 9 54
-
-
14 591 12 898 8 500 40 4 358 1 682
16 834 45 45 253
Tájékoztató adatok
A. Személyi jellegű ráfordítások
7 232 4 713 1 140 1 379
1. Bérköltség Ebből: - megbízási díjak - tis zteletdíjak 2. Személyi jellegű egyéb kifizetés ek 3. Bérjárulékok
-
-
7 460 5 112 1 138 1 210
Papp László Könyvelő Regisztrációs szám: 171733
9
2012.év bevételek és kiadások közhasznú és vállalkozási tevékenység bontásban Fk.szám Megnevezés Közhasznú tev. (Ft) Vállalkozási tev.Ft) 911 okt. bevétele 66 000 913 Rendezvények bev. 1 072 600 914 Egyéb célszerinti bev. 918 Helységbérl.okt.célra 543 500 9211 Kp.ktg.vetési tám. 255 608 Helyi Önkorm.támoga9212 tás 40 000 922 Alapítóktól tám. 8 500 000 923 Vállalkozástól tám. 925 más szerv.kapott tám. 4 102 310 93 Pályázati tám. 961 Bértámogatás 963 Alapítványi támogatás 965 Kerekítési különbözet 966 Árfolyam nyereség 898 Rendkívüli bevétel 974 Kamatbevétel pénzint. 11 139 9811 Bérleti dij nem okt. 9812 Egyéb váll.célú bev. 9822 Fellépti díj 2 345 000 9823 Eszközkölcsönzés 195 700 9824 Egyéb célszerinti bev. Összesen 14 591 157 2 540 700 Bevétel mindössz: Arány %-ban: Költségek felosztása: Anyagjellegű Személyi jellegű Értékcsökkenés Egyéb ráfordítás
Közhasznú tev. eredménye: Vállalkozási tev.eredménye:
17 131 857
14,83 9 049 321 7 459 906 231 297 93 850 16 834 374
Arányosított rész 1 342 038 1 106 324 34 302 13 918 2 496 582
253 365 44 118
Kontroll eredmény:
297 483
Iparűzési adó: Váll.tev. Bevétele:
2 540 700
Arányos anyag ktg.
389 213 2 151 487
Iparűzési adó:
43 030
TA adóalapcsökkentő:
10 757
10
1.sz. táblázat
KIMUTATÁS a vagyon felhasználásáról 2012. év
Megnevezés
Előző évi összeg Ft
Tárgyévi összeg Ft
Változás %
Ft
Induló tőke
1 600
1 600
0
Tőkeváltozás
1 509
1 446
-63
- közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye
-54
253
307
- vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye
-9
45
54
Tőkeváltozásra ható tényezők:
- egyéb
11
eFt-ban Megjegyzés
2.sz. táblázat
KIMUTATÁS a kapott támogatásokról 2012. év
Támogató megnevezése Központi költségvetési szerv - NKÖM pályázat - ISM pályázat Elkülönített állami pénzalap Alapító önkormányzat Helyi önkormányzat és szervei Megyei közgyűlés Nemzeti kulturális Alap Oktatási és Kulturális Minisztérium Jogi személyiségű gazdasági társaság - Salgó Vagyon KFT - Tarjánhő Kft. - Hollókői Világörökségek - Kakukk Autóház - Ja-pi folk BT - Hrúz Dénes - Puhi-Tárnok KFT - KIM Irányító Szervezet - VGÜ KFT - JNN Beruházó KFT - Csatornamű KFT -Trigon Elektronica -Salgóbox KFT -Balobau KFT -Fa-héj KFT -Palóc Press KFT Jogi személyiség nélküli társaság Közhasznú szervezet SZJA 1%-a (APEH) Egyéb Összesen:
Támogatott Cél
Támogatás összege eFt-ban előző évi tárgyévi
Rendezvények
Működés,rendezvények
8 500 400
8 500 40
1 020
2 870
100 500
300
rendezvények
Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Működés, rendezvények Tempus közalapítvány
12
50 20 100
350 70
100 200
400 200 200 30 20 20 1 000 30 200
4 654 459
1 232 256
15 033
12 898
3.sz. táblázat
KIMUTATÁS a költségvetési támogatás felhasználásáról 2012. év
Támogatást
Támogatás időpontja
összege
nyújtó
Felhasználás
Felhasználás összege előző évi
eFt-ban Átvitel
tárgyévi
célja
összege
neve Alapító
2012.év
8 500
működés
0
8 500
-
Össz.:
8 500
0
13
8 500
4.sz. táblázat
KIMUTATÁS a cél szerinti juttatásokról 2012. év eFt-ban Juttatás megnevezése
Juttatás összege előző évi
tárgyévi
Változás %
Megjegyzés
Ft
Közhasznú tevékenység keretében nyújtott - pénzbeli juttatások összesen ebből adóköteles ebből adómentes - természetbeni juttatások összesen ebből adóköteles ebből adómentes Egyéb Összesen: Egyéb cél szerinti, de nem közhasznú tevékenység keretében nyújtott - pénzbeli juttatások - nem pénzbeli juttatások Egyéb Összesen: A Közalapítvány közvetlenül sem magánszemélyt, sem más szervezetet nem támogatott.
14
5.sz. táblázat
KIMUTATÁS a vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról 2012. év eFt-ban Juttatás megnevezése
Juttatás összege előző évi
tárgyévi
Eltérés %
Ft
Cél szerinti pénzbeli kifizetések Természetbeni juttatások - SZJA-mentes - SZJA-köteles Értékpapír juttatások Tiszteletdíjak, megbízási díjak Költségtérítések Adott kölcsönök összege - kamatmentes kölcsönök Egyéb juttatások Összesen: A Kuratórium és a Felügyelő Bizottság tagjai semmilyen juttatást nem kaptak 2012-ben.
15
6.sz. táblázat
Tárgyi Eszköz nyilvántartás
2012. december 31. Megnevezés
Bekerülés dátum
Bruttó érték
Elsz.ÉCS.
122
Nem saját ing.
2004.04.07
213 469
107 684
141
SONY kamera
2001.07.20
279 990
279 990
141
Számítógép
2002.12.01
59 500
141
SONY Video
2003.01.24
141
Behringer Keverő
141
2012.évi ÉCS Mindössz.ÉCS
Leírási % Nettó érték
111 953
365
2
101 515
-
279 990
365
14,5
0
59 500
-
59 500
365
33
0
64 990
64 990
-
64 990
365
14,5
0
2003.01.24
104 990
104 990
-
104 990
365
14,5
0
Beép.szekrény
2003.01.31
305 000
305 000
-
305 000
365
14,5
0
141
CE Televizió
2003.01.31
80 000
80 000
-
80 000
365
14,5
0
141
DVD lejátszó
2004.12.13
59 989
59 989
-
59 989
365
14,5
0
141
Balettszőnyeg
2010.12.31
727 500
105 199
105 488
210 687
365
14,5
516 813
1 895 428
1 167 342
109 757
1 277 099
Összes:
4 269
Napok
16
618 328
7.sz. táblázat
Térítés nélkül támogatásként átadott eszközök nyilvántartása Fk.szám Megnevezés
Bekerülés dátum
Bruttó érték
Elsz.ÉCS.
2012.évi ÉCS
Mindössz.ÉCS
Napok Leírási %
Nettó érték
Átadó: St.raktech Salgótarjáni Raktártechnika Termelő, Szolgáltató és Ker. Kft. 142
Színpad
2003.07.21
1 076 239
1 076 239
-
1 076 239
365
14,5
0
365
14,5
0
Átadó: St.raktech Salgótarjáni Raktártechnika Termelő, Szolgáltató és Ker. Kft. 142 Összes:
Színpad
2004.07.23
519 997
519 997
-
519 997
1 596 236
1 596 236
-
1 596 236
109 757 56 723 166 480
17
0
618 326