XXIV.ÉVFOLYAM
2016. JANUÁR
Ruzsai Hírek RUZSA KÖZSÉG INGYENES KIADVÁNYA
KEDVES RUZSAIAK!
M
ég néhány hete az ajándékokat bontogattuk, ma már az újévi első újságot tarthatjuk kézben, ami jelentős változáson esett át. Választott vezetőként szeretném néhány szóban kifejteni ennek okát. 2015 őszén Ruzsa új utat nyitott önmaga számára. Külső, szakértői segítséget igénybe véve megfogalmaztuk azt a kitörési pontot, amely a településfejlesztés jövőbeni irányát meghatározza. Egy olyan kistelepüléseknek, mint amilyen Ruzsa is, a megmaradása függ attól, hogy képes-e reális jövőképet, életképes stratégiai irányt meghatározni a településének, és képes-e azt megvalósítani. Ma a legtöbb település, még a környékünkön is, turisztikai célpont szeretne lenni, abban látja a jövőjét. A szálláshelyek, fürdők, turisztikai látványosságok bár felépülnek, de gyakran érdeklődés híján az enyészeté lesznek néhány éven belül, nem váltják be a hozzáfűzött reményeket. Ez nem lehet válasz azokra a problémákra, amelyekkel ma egy Ruzsához hasonló település szembenéz: elöregedő társadalom, utánpótlás hiány, fiatalok elvándorlása. Ezekről ma minden településvezető beszél, mindenkit foglalkoztat, de az elméleti megközelítéseken túl, a pályázati forrásokra való várakozáson túl, kevés formabontó lépést látunk. Mi eldöntöttünk egy irányt, amelybe a következő években szándékozunk menni, azt gondoljuk olyan út, amelyen ma kevesen járnak, nem olyan látványos, de valós problémáinkra valós megoldási lehetőséget ad. Minden nagyvárosnak megvan a maga agglomerációja, vagyis azoknak a településeknek az összessége, amelyek rendszerint vonzzák azokat a családokat, akik mára megelégelték a rohanó világot, a fogyasztói társadalmat, és szeretnének emberléptékű otthonra lelni. Szociológiai kutatások szerint Budapest agglomerációjához 81 település, míg Szegedéhez 12 ilyen település tartozik. A kutatások szerint elsősorban a fiatalokat vonzza az agglomeráció, beleértve természetesen a 40-45 éves korosztályt is, akik nem szeretnének a városban élni, de ott dolgoznak és munka után, szabadidejükben biztonságra, környezet közeli életre vágynak, 10-20 perc autóútra a város zajától. Sokan középosztálybeliek, kisgyermekeket nevelnek, vagy gyermekvállalás előtt állnak. A kutatás szerint az agglomerációs települések ideálisak lehetnek családalapítás előtt álló fiataloknak, akik gyermekeiket csendes nyugodt környezetben szeretnék felnevelni, jó infrastruktúra mellett, kiváló ellátottsággal, közel a nagyvároshoz. Ruzsa számára komoly erőforrásokat látunk ezekben a családokban, hiszen számukra döntő tényező az, hogy az utcákon nálunk nincs jelen a bűnözés, a drog, így biztonságban tudhatják családjukat, gyermeküket
Ruzsán. Mindemellett térségközponti szerepünkből kifolyólag megvan az infrastruktúra a komfortos élethez, van iskola, óvoda, egészségügyi ellátás, és 30-35 km-en belül legalább 5 város elérhető, ami munkahelyet adhat egy Ruzsán otthonra lelt családnak. Ruzsán nincs szmog riadó, tiszta a levegő, van zöld felület, Ruzsa egy letisztult, biztonságot adó település, ahol a helyiek és a betelepülő fiatal családok a közösség erejét érzik, a gondviselést, az emberléptékű életet. Polgármesterként azért dolgozom, hogy Ruzsa otthona tudjon maradni azoknak a családoknak, akik ma is Ruzsán élnek, érezzék a közösség erejét, a településvezetés figyelmét és alternatíva tudjon lenni az agglomerációba költözni szándékozó családoknak. Családanyaként tisztában vagyok én is egy család igényeivel, polgármesterként pedig látom a lehetőségeket Ruzsa számára. Az utóbbi időben sokat dolgoztunk ezért. Megtettük az első lépéseket, amelyek fontos, nélkülözhetetlen lépések. Tudjuk, mi az irány, és ez a stratégiai célkitűzés határozza meg a jövőben Ruzsa fejlesztéspolitikáját. Az azonban kevés, hogy ezt mi tudjuk magunkról, fontos, hogy az otthon keresés előtt álló családok figyelmét is egy kicsit Ruzsára irányítsuk, számoljanak velünk, legyünk a fejükben, mint lehetőség. Meg kell mutatnunk magunkat, hírét kell vinni annak, hogy mi olyan település vagyunk, amely élhető, természet közeli, családcentrikus, befogadó – azaz olyan, mint amit a logónk kifejez. Fontos, hogy ez a mondanivalónk minél több helyre eljusson, fontos, hogy Ruzsa egyet jelentsen azzal a gondolatvilággal, ami a szlogenben is megnyilvánul, fontos, hogy Ruzsa az a hely legyen, ahol mindig fogadják a köszönésed. Kedves ruzsaiak! Nehéz feladatok állnak ma egy olyan kistelepülés előtt, mint a mi községünk, és nehéz megtalálni a jó utat. A község vezetőjeként hiszek abban, hogy nemcsak a gazdaságilag és infrastrukturálisan jobban ellátott nagyvárosok számára van lehetőség abban, hogy alapos tervezéssel, stratégiai gondolkodással kialakítsák és kommunikálják a településük céljait. Kellő bátorsággal és alapossággal, a realitásokat figyelembe véve, nem szégyellve szakértői segítséget igénybe venni a boldogulásunk érdekében, bármelyik településnek lehetősége van megtalálni a számára járható utat. Mi ezt az utat járjuk, és minden eszközzel azon leszünk, hogy sikerre vigyük. Ennek szellemében kívánok önmagunknak sikeres 2016-os esztendőt! Sánta Gizella - polgármester
2.
Ruzsai Hírek
2016. január
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. december 16-án rendes ülést tartott, melyen Sánta Gizella polgármester megállapította a határozatképességet és az ülést megnyitotta. A továbbiakban egyhangúlag elfogadásra került a napirend, majd Sánta Gizella polgármester az első napirendi pont keretében beszámolt az átruházott hatáskörben hozott döntéseiről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Átruházott hatáskörében jóváhagyta a Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását, valamint elbírálta a 2016. évi pályázati kiírás alapján benyújtott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíjpályázatokat. 2015. november 9. napjáig, a pályázati kiírásban szereplő beadási határidőig Ruzsa vonatkozásában 5 db „A” típusú pályázat érkezett a Ruzsai Közös Önkormányzati Hivatalhoz. A pályázatok elbírálása és rangsorolása Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési támogatások rendszeréről és a szociális ellátásokról szóló 2/2015.(II.12.) önkormányzati rendeletének 15.§-a szerint történt, amelynek során az 5 „A” típusú pályázat havi 5.000,-Ft-os támogatásban részesült. „A” típusú pályázat esetén az ösztöndíj folyósításának időtartama a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017-os tanév első féléve, azaz két egymást követő tanulmányi félév. A beszámolókat a képviselőtestület 7 igen szavazattal elfogadta. A második napirendi pont keretében került megtárgyalásra az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.24.) önkormányzati rendelet módosítása, amelyet 7 igen szavazattal elfogadott a képviselő-testület. A rendelet-módosítás tartalmazta az elmúlt időszakban meghozott, költségvetést érintő és a szükségessé váló előirányzatmódosításokat. Harmadik napirendi pontként szerepelt az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 13/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelet módosítása, mely a vagyonelemek átvezetését tartalmazta. A képviselő-testület 7 igen szavazattal elfogadta a rendeletmódosítás tervezetét. A negyedik napirendi pont keretében megalkotta a Képviselő-testület a 2016. évi munkatervét, amely 7 igen szavazattal elfogadásra került. Az ötödik napirendi pont keretében 7 igen szavazattal
került elfogadásra az Önkormányzat 2016. évi belső ellenőrzési terve. A terv tartalmazza a jövő évi belső ellenőrzések tervezett időpontjait és témáit. A hatodik napirendi pont keretében 7 igen szavazattal elfogadta a képviselő-testület a 2016. január 1-jétől alkalmazandó élelmezésügyi nyersanyagköltségeket. Az előző napirendhez kapcsolódóan a hetedik napirendi pont keretén belül 7 igen szavazattal módosításra került a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 7/2012. (II.29.) önkormányzati rendelet a térítési díjakat illetően. 2016. január 1-jétől a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjai az alábbiak: a) Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde bölcsődei nettó térítési díj napi 299,-Ft (napi négyszeri étkezés melyből a reggeli 70,- Ft, a tízórai 30,-Ft, az ebéd 148,-Ft, az uzsonna 51,-Ft.) b) Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde ruzsai feladatellátási helye esetében óvodai nettó térítési díj napi 339,-Ft. (napi háromszori étkezés, melyből a tízórai 62,Ft, az ebéd 215,-Ft, az uzsonna 62,-Ft.) c) Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde Pusztamérgesi Tagintézménye esetében óvodai nettó térítési díj napi 331,-Ft. (napi háromszori étkezés, melyből a tízórai 75,-Ft, az ebéd 185,-Ft, az uzsonna 71,Ft.) d) Általános iskolai napköziotthoni ellátáshoz kapcsolódó étkeztetés nettó térítési díja napi 354,-Ft. (a tanulók napi háromszori étkezése, ebből a tízórai 60,-Ft, ebéd 236,-Ft, uzsonna 58,-Ft.) e) Menza napi nettó térítési díja 236,-Ft A nyolcadik napirendi pontban 7 igen szavazattal került megalkotásra a helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet, amely 2016. január 1-jén lép hatályba és tartalmazza az új lehetőségként biztosítható iparűzési adókedvezményt a helyi háziorvosok vonatkozásában. A kilencedik napirendi pont keretében a Kéményseprőipari közszolgáltatás ellátásával, valamint a közszolgáltatási szerződés felülvizsgálatával kapcsolatban hozott 7 igen szavazattal döntést a képviselő-testület, melynek alapján a közszolgáltatást továbbra is a Szegedi Kéményseprő-ipari Kft. fogja ellátni. A következő napirendi pontban követelés törléséről döntött 7 igen szavazattal a képviselő-testület, melyre étkezési térítési díj vonatkozásában került sor költözés miatt.
3.
Ruzsai Hírek
A továbbiakban 7 igen szavazattal döntött a képviselőtestület a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának XVI. sz. módosításáról, a Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény 2015. évi évközi költségvetési záró beszámolója és pénzmaradvány elszámolásáról, valamint a TVI Kft. megvásárlására tett vételi ajánlatról. Az egyéb előterjesztések között elsőként szerepelt a Ruzsai Gondozási Központ vezetői megbízásra kiírt pályázat elbírálása, amely alapján 7 igen szavazattal a képviselőtestület Makra Ágnesnek adott vezetői megbízást. A továbbiakban előirányzat átcsoportosításról döntött 7 igen szavazattal a képviselő-testület Az Intelligens Faluért Egyesület, valamint megállapodás-módosításról a Ruzsa Községi Sportegyesület vonatkozásában. Ezt követően a képviselő-testület zárt ülés keretében a polgármester által átruházott hatáskörben szociális ügyekben hozott döntéseiről szóló beszámolóját vitatta meg. A Képviselő-testület következő soros ülését 2016. január 27-én 15 óra 30 perckor tartja Ruzsa Község
2016. január
Önkormányzata hivatalának (6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2.) tanácstermében. 1) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről Előadó: Sánta Gizella polgármester 2) A civil szervezetek 2015. évi elszámolása, 2016. évi támogatás kérése Előadó: Sánta Gizella polgármester 3) 2016. évi közművelődési, könyvtári munka- és rendezvényterv Előadó: Sánta Gizella polgármester 4) Egyéb előterjesztések Az előterjesztések előzetesen megtekinthetőek munkaidőben a Ruzsai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzői irodájában, valamint a község honlapján (www.ruzsa.hu) A Képviselő-testület ülése nyilvános. Ábrahámné Tanács Edina - jegyzőkönyvvezető
ADVENTI DÉLUTÁNOK
V
annak települések, amelyek hangos szóval hirdetik, hogy már második, esetleg harmadik alkalommal készülnek közös gyertyagyújtással karácsonyra. Mi ruzsaiak szép csendesen már 9. alkalommal gyűltünk össze advent vasárnapokon a Szent Erzsébet sétányi koszorúnál és készültünk közösen a karácsony szent ünnepére. Szívet és lelket melengető, ahogy megtelt hétről hétre az adventi koszorú környéke és a piactér. A közösség ereje az összefogásban és a közös ünneplésben mérhető leginkább. Mindkettőnek tanúi és élvezői lehettünk négy vasárnap délután. Köszönöm minden támogatónak, segítőnek a munkáját, adományát és jelenlétét. A Weöres Sándor Általános Iskola diákjai, nevelői kezdték az adventi ünnepeket, vendéglátóként a Ruzsai Gazdakör volt jelen. Második alkalommal a Hétszínvirág Óvoda gyermekei, óvónői adtak műsort, mellettük a képviselőtestület készült forralt borral. Advent harmadik vasárnapján a hittanosok betlehemi műsorát és a csongrádi plébánia kórusának énekét élvezhették a jelenlévők, a vendéglátásról pedig a Ruzsai Nagycsaládosok Egyesülete gondoskodott. A negyedik láng fellobbanásához a Művelődési Ház dolgozói - Sádt Nórával és Orbán Józseffel kiegészülve a citerásokkal együtt teremtettek karácsonyi hangulatot. A finomságokat az Ötven felettiek Klubja és Rudolf Kilches és német barátai készítették és kínálták. Mindannyiuknak hálás szívvel köszönöm, hogy sok-sok vendég számára Ruzsa összetartó erejét és meghitt pillanatait mutatták meg, a legfontosabb ünnepünkre, a karácsonyra hangolódást segítették! Köszönettel tartozom Horváth Péternek és Majoros Imre Márknak, hogy minden alkalommal a háttérmunkát lelkiismeretesen végezték! Köszönettel kívánok mindenkinek sikeres, boldog újévet! Sánta Gizella - polgármester
4.
Ruzsai Hírek
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
A
Homokháti Szociális Központ R u z s a i Te r ü l e t i i r o d a Családsegítő és Gyermekjóléti
Szolgálata az eddigi hagyományoknak megfelelően 2015. karácsonyára is gyűjtést szervezett a rászoruló gyermekes családok, rászoruló személyek számára, amely nagymértékben hozzájárult a nehéz anyagi körülmények között élők boldogabb ünnepléséhez. A gyűjtés során a lakosság támogatásában 26.800 Ft, továbbá új játékok, édességek kerültek felajánlásra. 20 db tartós élelmiszert
2016. január
A MIKULÁS JÁRT NÁLUNK!
D
ecemberben kicsit korábban, már 04-én megérkezett hozzánk a Mikulás. Ahogy minden évben, sok kicsi és nagyobbacska gyermek (és felnőtt!) örült az ajándékoknak. A várakozással töltött verselés, éneklés, zenélés az ovisoktól a felsősökig élvezetes perceket nyújtott mindenkinek. A meglepetések és a szeretetteljes adakozás napjáért köszönet minden adományozónak: a dióért, a banánért, az almáért. Köszönöm a Mikulásnak, hogy a ruzsaiakat is meglátogatta, s köszönöm a hó hiányában a rénszarvasszánt felváltó kocsisnak és a krampuszoknak a házhozszállítást!
tartalmazó csomagot, játékokat, lakástextíliát, felnőtt/gyermekruhát kapott a szolgálat a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetétől, továbbá a helyi szinten összegyűjtött illetve a Babtista Szeretetszolgálat által küldött cipősdobozba csomagolt ajándékok kerültek kiosztásra. Az ajándékozási akció során 15 gyermekes család 32 gyermeke, továbbá 15 fő szociálisan rászorult felnőtt személy karácsonyát igyekezett a szolgálat szebbé tenni. Örömmel tapasztalom, hogy a lakosság részéről egyre többen támogatják akciómat, illetve a rászoruló gyermekeket, idős/beteg felnőtteket. Az ajándékozási akciót támogatták: Özv. Jójárt Istvánné Sánta Gizella és családja Fődi István és családja Weinketz Rozália és Anton Weinketz Bálint Mátyás és családja Fődi Imre és családja Komócsin István és családja Szunyoghné Gyovai Rozália Börcsök Hajnalka Turcsik Dánielné által a Baptista Szeretetszolgálat. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete Továbbá azon személyek akik Advent 2. vasárnapján a gyermek és szülők által készített mécsestartót, asztali díszt elkészítették és
Köszönet jár a 2015-ös évben önzetlen adományokért támogatóinknak. Sok rendezvényünk csak úgy jöhetett létre, hogy pénzbeli vagy természetbeni juttatásokkal egészítették ki önkormányzati keretünket. Jött tehát a „Mikulás” már az év kezdetétől egészen karácsonyig. Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, ajándékával előbbre vitte az eseményeket a siker felé. Kívánom, hogy teljesüljön segítőink, támogatóink, a jószándékú emberek életében az alábbi vers mondandója. Legyen olyan az új éved, amilyet szeretnél! Jó lenne, ha jövő évben még többet nevetnél. Vidámságban, szeretetben bőven legyen részed! Kívánok egy szebb világot, s boldogabb új évet! (Aranyosi Ervin: Boldogabb új évet)
megvásárolták. Dóczi Éva - családgondozó
Vörös Tiborné - közművelődési szakember
5.
Ruzsai Hírek
2016. január
HULLADÉKSZÁLLÍTÁS
KÖZGYŰLÉS
VÁLTOZÁSOK 2016. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL
A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület Ruzsán tartja évi rendes közgyűlését 2016. január 30-án délelőtt. Az egyesület alapgondolatával szimpatizáló, érdeklődő ruzsai részvételre is lehetőséget nyújt vezetőségük: "Amely kor az őseitől öröklött emlékeket lekicsinyli, kegyelettel nem őrzi és gondozza, az a kor a csúf hálátlanság, vagy legalább is a vétkes könnyelműség bélyegét önmaga süti homlokára, mert jövő nemzedékek vissza nem szerezhető kincseit pazarolja el." (Petrik Albert) Szeretettel látják az új tagságra jelentkezőket Ruzsáról, egyúttal köszönik a lehetőséget, hogy helyet kapnak a művelődési házban erre az alkalomra.
Tisztelt Lakosság! A szelektív hulladékgyűjtés bevezetése után újabb fontos változás lép hatályba a hulladékszállítási közszolgáltatás vonatkozásában. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vonatkozó jogi szabályozás 2016. január 1. napjától lehetővé teszi az egyszemélyes háztartások számára 60 literes edényzet használatának lehetőségét. Ezen gyűjtőedény igénybevételére az ingatlan tulajdonosa/használója csak abban az esetben jogosult, ha annak tényét, hogy a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használja, a települési önkormányzat által kiadott igazolással a közszolgáltató részére bizonyítja és egyidejűleg a szerződésének megfelelő űrmértékű szabványos tároló beszerzéséről gondoskodik. A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft., mint Szolgáltató tájékoztatása alapján a 2016. január 31-ig beérkező kérelmeket 2016. január 1-i kezdő dátummal fogják figyelembe venni, az ezt követően beérkezett igényeket pedig a beérkezést követő hónap első napjával. A többszemélyes háztartások részére biztosítható edényzetekről, azok feltételeiről és a fent hivatkozott igények benyújtásával kapcsolatos további részletekről a www.ruzsa.hu honlapon tájékozódhatnak. A hulladékgazdálkodás vonatkozásában folyamatos változások zajlanak, melyről itt és a település honlapján is folyamatos tájékoztatást nyújtunk.
Vörös Tiborné - közművelődési szakember
KÖSZÖNJÜK A KARÁCSONYFÁT
A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. elérhetőségei: Telefonos és személyes ügyfélszolgálat (6728 Szeged, Városgazda sor 1.) Ügyfélfogadási ideje: hétfő, kedd, szerda: 8:00-15:00, csütörtök: 7:00-19:00, péntek: 8:00-13:00 Telefon: 62/777-111; Fax: 62/777-112 Hulladékszállítással kapcsolatos bejelentések, észrevételek: 62/777-234
1% FELAJÁNLÁS Tisztelt vállalkozók, magánszemélyek! Hamarosan megkezdődik az adóbevallási időszak, ezért kérjük, hogy a személyi jövedelemadójuk 1%-át szíveskedjenek a ruzsai Az Intelligens Faluért Egyesület részére felajánlani. Adószámunk: 18465246-1-06 Köszönettel: Haskó Zsolt - egyesületi elnök
Abban a közösségben, amelyben cél a jövő, cél a megmaradás, a fennmaradás, az eszköz az összetartozás, a befogadás, a támogatás megtörténnek azok a csodák, amelyek ünneppé teszik a hétköznapokat. Ilyen csodának lehettünk részesei a községi karácsonyi ünnepség alkalmával is, amikor a legszebb ünnepet Horvát László és felesége Klári által felajánlott karácsonyfa mellett tarthattuk meg. Ahogyan egy-egy dísz hozzáadásával a fenyőfából karácsonyfa lesz, úgy válik egy-egy támogatással, részvétellel, törődéssel az emberek sokasága közösségé. Kedves Laci és Klári! Adományotokkal ti is ehhez a közösséghez adtatok értéket, hozzájárulva a meghitt ünnephez, köszönjük, köszönöm! Kívánok szerencsés, boldog új évet! Sánta Gizella - polgármester
6.
Ruzsai Hírek
2016. január
FIGYELEM
A POLGÁRMESTER VÁLASZOL A rovathoz az alábbi levelek érkeztek lapzártánkig. (A kommentek az eredeti, kézzel írott olvasói levéllel tartalmilag teljes mértékben megegyeznek, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a helyesírási hibák kerültek javításra egy - egy szónál. A mondatok szerkezetén nem változtattunk!) Továbbra is várom észrevételeiket, kérdéseiket a művelődési ház előterébe elhelyezett dobozba!
T
isztelt falusi Vezetők! A levél végén úgyis meglátják a nevem, tehát nem mutatkozom be. A jó múltkor már egy esetben fordultam a Polgármester Asszonyhoz, akkor kissé panaszos volt a levél, de dicséretet kaptam, hogy a nevem is alá mertem írni. /Csodálkozom is, amikor olvasom a Polgármester Asszonyhoz írt leveleket, hogy nincs név!/ Miért ez a névtelenség? Félnek? Mitől? Kitől? Én most nem panaszolok, hanem köszönetet mondok és dicsérek! A Határőr úti lakosok nevében /remélem, mindenki egyetért velem/ köszönetet mondok az úttest felújításáért, amely mindannyiunk javát szolgálja és falunk szépségét, kulturáltságát emeli. Tudom nem mindenki ismer, mert nem tősgyökeres ruzsai vagyok, de 17 évvel ezelőtt rokoni látogatásra jöttünk / a mama meg én!/ és már akkor megfogott bennünket a falu szépsége stb. Úgy mentünk el, hogy lesz ami lesz, ide visszajövünk! Visszajöttünk, itt maradtunk! A dicséret és köszönet mellé jókívánság is: A Jó Isten adjon erőt –egészséget Önöknek mindnyájuknak, amiért ilyen gonddal törődnek, vezetik ezt a szép falut, Ruzsát. Megkívánom még említeni és tiszteletemet kifejezni a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, akik bármikor, bármilyen bajjal fordultunk / a mama meg én/ hozzájuk, segítőkészségük mindig, mindenkor kifogástalan volt. A levélben történt megszólítás remélem nem sértő, tiszteletet akar kifejezni. Zárva írásom, boldog Újesztendőt kívánunk – a mama meg én!“ Winkler Mama, Winkler Ferenc - Ruzsa Határőr u. 36. A polgármester válasza: „Kedves Feri Bácsi! Köszönöm levelét, igazán öröm számomra és képviselő társaimnak, hogy megtisztelt írásával. Közösség és település építő munkánk elismerése megerősítés számunkra, hogy a végzett munkánkat értékelik és örülnek neki! Sajnos a mai elszemélytelenedő világra egyre jellemzőbb a követelőzés a kérés helyett, a hiányosságok, hibák hangoztatása és a fejlesztések természetessége, tudomásul vétele anélkül, hogy egy jó szóval illetnék az érintetteket. A néha-néha elhangzó köszönet erőt ad munkánkhoz, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megőrizzük Ruzsát olyan településnek, „ahol mindig fogadják a köszönésed”, ahol jó ruzsainak lenni, és ahol jövőt tudunk biztosítani mindannyiunk számára. Köszönöm, hogy Ön és a Mama van nekünk, van nekem! „
A művelődési házban az újonnan indult Weyble Dance Studio táncóráira csütörtökönként várjuk a gyerekeket és a felnőtteket! A tánciskola minden tánctípust oktat, szakképzett oktatókkal. Ha az első óráról már lemaradt, ne bánkódjon, január 15-ig lehet csatlakozni ismét! A régebben működő foglalkozások, edzések, tanfolyamok az új táncórák feltüntetésével 2016. januártól az alábbi időpontokban vehetők igénybe. Folyamatosan lehet jelentkezni mindegyik csoportba. foglalkozás napja
Tanfolyam, klub megnevezése
foglalkozás ideje
hétfő
18:00 - 19:00
szerda
16:45 - 17:45
csütörtök
16:30 - 17:30
hétfő
17:00 – 18:00
szerda
18:00 – 19:00
Mazsorett
kedd
16:00 – 17:15
Néptánc gyerekeknek
kedd, péntek
17:15 – 18:30
Néptánc felnőtteknek
kedd, péntek
18:30 – 20:00
Moderntánc, gyermekeknek
csütörtök
17:30 – 18:30
Moderntánc, felnőtteknek
csütörtök
18:30 – 19:30
Zumba
hétfő, szerda
19:00 – 20:00
Női torna
hétfő, csütörtök
18:00 – 19:00
Jóga
Pilates torna
50 Felettiek Klub összejövetele minden hónap 2. csütörtök 13:00 – 16:30 Femina Kör
minden hónap 3. szerda
17:00 órától
Citera
kedd
17:00 – 18:00
Szeretettel várunk minden régi és új jelentkezőt, látogatót egyedi és rendszeres kulturális programjainkra! BÚÉK 2016-RA! Vörös Tiborné - közművelődési szakember
7.
Ruzsai Hírek
2016. január
8.
Ruzsai Hírek
2016. január
JÁRÓBETEG ELLÁTÁS RUZSÁN Szakrendelés neve
Orvos neve
Rendelés helye
Nőgyógyászat
Dr Nyirati Ildikó
Fül - orr - gégészet
Dr Molnár G. Etelka Napsugár Otthon, Pipacs tér 9. Szerda 8.30 - 10.30 óra Rendelési időben: 0662/585-101
Reumatológia
Dr Ocskó Marica
Szent István út 2. 0630/488-7871
Kedd 8 - 13 óra Fizioterápia: Hétfő - Péntek 8-12óra
Pszichiátria
Dr Rekecki Erika
Napsugár Otthon, Pipacs tér 2. Időpont kérés: hétköznap d.u. 30/742-1534 vagy rendelési időben az 585 - 101-es számon 15 - 18 ó között
Hétfő: 15 - 20 óra
Laboratórium
Dr Sümeginé Dr Pap Éva
Tömörkény tér 8-9. 0662/285-133/ 15-ös mellék
Kedd, Csütörtök 6.30 - 8.30 vérvétel Péntek vérvételi eredmény kiadás
Bőrgyógyászat
Dr Fárk Marianna
Napsugár Otthon, Pipacs tér 9. Hétfő 9-14 óra Rendelési időben: 0662/585-101
Szemészet
Változó!
Napsugár Otthon, Pipacs tér 9.
Változó!
Fogászat
Dr Hartai Gábor
Tömörkény tér 8-9. - Fogászati rendelő Időpont kérés rendelési időben: 285-133
Hétfő:13 - 20 ó, Szerda: 13 - 20 óra Péntek:8 - 15 óra (részben iskolafogászat)
FOGÁSZATI RENDELÉS 2016. január 01-jétől Dr Hartai Gábor fogorvos várja a betegeket az Egészségház Fogászati rendelőjében az alábbi időpontokban: Hétfő: 13 - 20 óra Szerda: 13 - 20 óra Péntek: 8 - 15 óra (részben iskolafogászat) Bejelentkezés és időpontkérés rendelési időben az alábbi telefonszámon lehetséges: 0662/ 285-133
SZEMÉSZETI SZAKRENDELÉS A Napsugár Otthonban JANUÁR 14. Dr. Smeller Lilla JANUÁR 28. Dr. Gyetvai Tamás 16 - 20 óra között várja a betegeket.
Szent István út 2. E-mail:
[email protected]
Rendelés ideje
Hétfő 9-13 óra, Csütörtök 9-14 óra Terhes tanácsadás: Csüt. 13 - 15 ó
ORVOSI ÜGYELET Cím: 6786 Ruzsa, Rózsa u. 2. Telefon: 62/285-076 vagy az egységes sürgősségi telefonszám: 104 Ügyelet: Hétköznap 16 órától reggel 08 óráig. Hétvégén: pénteken 16 órától hétfő reggel 08 óráig.
GYÖNGYI OPTIKA Kiválasztott keretére napvédő előtétet készítünk! ást is Órajavít k! vállalun
Találkozunk a Napsugár Otthonban a szemészeti rendelés idejében!
50%
Multifokális lencsék kedvezménnyel!
Február 29-ig OPTIFOG (párásodást gátló) lencsék 20% engedménnyel, szemüvegkeretek 30 - 50 % engedménnyel JAVÍTÁSOKAT VÁLLALUNK! Tel.: 0630/492-0449
9.
Ruzsai Hírek
2016. január
Lakossági Apró
Anyakönyvi Hírek
Elveszett 2015. október 31-én a ruzsai piactéren nagyobb összegű KÉSZPÉNZ! A becsületes megtaláló jutalom ellenében jelentkezzen: 0630/375-0514; 0662/285-031 Igazolni tudom az összeget, tárca színét, méretét stb. Köszönettel
HALÁLOZÁS
Ruzsán tanya albérletbe kiadó, bútorozva, teljes felszereléssel. Érd.: 0630/461-7540
RUZSA KÖZSÉG KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN
Erdődi Kálmánné szül.: Frank Veronika Makra János Kúra István elhunyt. Őszinte részvétünk a családoknak!
KÜLTERÜLETI SZEMÉTSZÁLLÍTÁS A külterületi szemétszállítás időpontja:
SZÜLETÉS
JANUÁR 22., FEBRUÁR 05. (A szemetet reggel 6.00-ig kell kihelyezni. Csak az emblémával ellátott szemeteszsákok kerülnek elszállításra.)
2015. november 28-án Törökgyörgy Zsuzsának és Orbán Józsefnek
András 2015. december 07-én Farkas Gyöngyinek és Jenei Jánosnak
MUNKATÁRSAT KERESÜNK! Üllési zöldség kertészetbe munkatársat keresünk állandó, egész éves foglalkoztatásra
Máté 2015. december 10-én Tanács Hajnalkának és Vass Istvánnak
Jázmin 2015. december 19-én Kismárton Évának és Kolonics Lászlónak
Léna 2015. december 23-án Rózsa Anitának és Sipos Antalnak
Érd.: 0630/370-6230
Bence Antal 2016. január 02-án Kispéter Erikának és Joó Rudolfnak
LCD monitor - és TV JAVÍTÁS
Csenge nevű gyermeke született.
1 év garanciával minden szerdán és pénteken a helyszínen
Gratulálunk és jó egészséget kívánunk!
( Komlós Zsolt: 0630/626-1021
TŰZOLTÓSÁG ELÉRHETŐSÉGE www.lcd-tv-monitor-szerviz.hu Elérhetőségük: Villámcsapás esetén biztosítási tanácsadás és szakvélemény készítése
105 (Szeged Városi Tűzoltóság ügyelet) a tűzoltóság segélyhívószáma
10.
Ruzsai Hírek
2016. január
RUZSA 2016
RUZSAI HÍREK Megjelenik 1000 példányban Lapzárta: a megjelenést megelőző hónap 20-a, ha ez munkaszüneti nap, akkor az azt megelőző utolsó munkanap. SZERKESZTŐSÉG: 6786 Ruzsa, Tömörkény tér 1. Tel.: 62/285-193, 62/585-140 Fax: 62/585-140, E-mail:
[email protected] KIADÓ: Az Intelligens Faluért Egyesület SZERKESZTŐ: Császár Ágota NYOMDAI MUNKÁLATOK: s - Paw Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Üllés, Dorozsmai út 42. Tel.:+36 62 999-860; Fax: +36 62 999-861