RUDOLF OF YAROSNAY
SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KÖNYVTÁR
7
SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KÖNYVTÁR
7
Magyar Színházi Intézet Budapest 1 9 7 7
Fordította éa a bevezető tanulmányt irta VARANNAI AURÉL
Lektorálta SZÉKELY GYÖBGY
ISSN 0586-3805 ISBJ 963 7601 24 4 f
eleifis kiadó a Magyar Színházi Intézet igazgatója
Készült a Magyar Színházi Intézet sokszorosító üzemében Felelős vezető dr. Osváth László gazdasági igazgató 300 példány, 20 A/5-ös iv terjedelem
RUD0T2? OP VAROSNAT
Tragédia 5 felvonásban Irta J. A. Blackwell Fordította Varannal Aurél
Copyright dr. Varannai Aurél IX., Liliom u. 3?. 1094 Budapest, Hungary
R U D O L F
O F
a
I.
A.
V A R O S N A Y :
Crage&g.
B L A C K W E L L.
" Du vili ffiraonas. Vet du hvadfórsoninglr? Se mlg 1 ögat, jm^Ung, och bUf icke blek. P& jorden g&r försonarn kring och heter DAd." TlMU.
LONDON:
C. & H. S E N I O R ,
49, P A L L
MDCCCXLI.
MALL.
D R A M A T I S
P E R S O N S
Lord of Varosnay. Son of Count Sigismund. COUNT FREDERICK MODOR, a Friend of Rudolf. MARFFY, Chief Forester or Ranger of the Domains of Varosnay. ZWORNIK, Head Steward I to Co t S" ' d BERTALAN, Master of the Household/ FATHER A N T A L , a Hermit. TIVADOR, a Huntsman. COUNT SIGISMUND,
COUNT RUDOLF,
DOMOKOS, ELEK, VENTZEL,
Daughter of MarfFy. Matilda's Foster-sister. SAROLTA, a Gipsey.
MATILDA, BLANKA,
Huntsmen, Servants, Peasants, Citizens, SfC. SCENE
— Hungary.
TIME—18
•
*
TIME OF ACTION.—The first Three Acts occupy half a day, from noon until midnight. The Fourth Act comprises the action of the succeeding day. There is an interval of some months between the action of the Fourth and Fifth Acts. The Fifth Act occupies two or three hours.
SZEMÉLTEK Varosnay Zsigmond gróf, Varosna ura Rudolf gróf, a fia Modor Frigyes gróf, Rudolf barátja Márffy, Varosnay főerdésze Zwornik, Varosnay főszolgája Bertalan, Varosnay kulcsárja Antal atya, remete Tivadar, vadász Domokos ") Elek
V budai polgárok
Vencel
J
Matilda, Márffy leánya Blanka, Matilda mostohanővére Sarolta, cigányasszony Vadászok, parasztok, szolgák, katonák stb. Szín: Magyarország Idős 18.. A cselekmény tartama: az első három felvonás fél nap alatt, déltől éjfélig játszódik. A TV. felvonás a következő napon. A IV. és V. felvonás között két-három nap telik el. Az V . felvonás két-három óra alatt zajlik le.
ELŐSZÓ A tragédia, amelyet a közönség elé tárok, olyan esemény nyomait követi, amely valóban megtörtént századunkban Magyarországon. A szerző, érthető okokból, fiktiv nevekkel ruházta fel a főszereplőket, és a szükséghez képest számos jelenetet képzeletéből meritett; de ezek ellenére is ragaszkodott a történet lényegéhez és csak azokat a részleteket hagyta el vagy változtatta meg, amelyek a drámai érdekesség vagy a szinpadi hatás szempontjából fölöslegesek vagy károsak lehettek volna. Bármennyire különösnek vagy éppen valószínűtlennek tűnnek egyes jelenetek - mint a szolgáé, kit gazdája lelőtt, mert nem teljesítette önkényes parancsát - a forrásnál mosott holttesté - a kapújelenet a börtön előtt - vagy a rózsa jelenete
azok hiteles tényeken alapulnak.
London, 1841. október 18. J. A. Blackwell
I. felvonás 1. .jelenet Szoba a Varoana.y-kastélyban /Belép Zwornik, iratcsomóval - Bertalan követi/ ZWORNIK Jő Bertalan, szóltál-é Zsigmond grófnak, Nemes urunknak, hogy várom parancsát? BERTALAN Nyomban jön, Zwornik, nyomban. Addig is Rakd rendbe iratid.
Szegény parasztok
Panaszai, ugy-e? ZWORNIK Olyannak ismersz, Ki sikra száll a beste parasztért, Ha többnek tartja aznapi munkáját A robotnál, mit rászabott a törvény? Sirassa őket az ifjú Rudolf! Ezek az intézők jelentései Szerte a Varosnay-birtokról, Számadások nekem, főnöküknek. Tudod te jól, csak csúfolsz, gúnyolódsz, Mert irigyelsz! BERTALAN Haha! Még ilyet! Hogy egy tisztes magyar
Egy jöttment tótra fenekedne! Ember, azt képzeled, már valaki Nagy, mert grófunk kegyébe fogadott?! Szent Istvánra! bár öreg vagyok, De megmutatnám, hogy* bánok el Talpnyaló fajtáddal, légy bár a legfőbb Főszolga - te rászolgálsz a cimre! ZWORNIK Eszeveszett vén, bátran locsoghatsz, Jártathatod a szád, mit bánom én? Kulcsárja vagy, a gróf kegyében állsz, Hajtad és Márffyn kivül senki sincs, Ki megtagadja a gróf parancsát, S olykor merészen szembeszáll vele, Hogy mentegesse az ifjú Rudolfot, Ha borsot tört apja orra alá. A gróf neked mindent megbocsájt, Mert serdülő korától szolgáltad őt, És mint huszárja, osztoztál vele Háborúk s nagy utak szenvedésében. De mért türi Márffyt? Az bizony titok. Mondják, mert nemes úr s egykoron Gazdag is volt - bár most boldog lehet, Hogy a gróf főerdésznek tette meg. Ezért vagy másért? Rám nem tartozik. Te ellentmondhatsz - én hasznos vagyok Ezernyi téren. BERTALAN Az ám, hasznára válsz, Kezére jársz, nem is kételkedem. De Isten mentsen minket, mondom én,
Az ilyen hasznos gazemberektől! Itt jön a gróf. Most nyaldoss, hízelegj, Hajlongj, akármi is legyen parancsa. így emelkedhetsz a szolgalépcsőn. Mért is tart kegyben ilyen álnok tótot! /Ki/ /Belép Zsigmond gróf, karosszékébe veti magét. Zwornik alázatosan áll előtte/ ZSIGMOND Egy hónap megint elfutott fölöttünk S te elhoztad a jelentéseket, Birtokaim egy havi számadásit. Holnap átnézem. No, még a számlák... Hát csak fizess. Áll már a gabona, Máris eladhatod. ZWORNIK Uram... ZSIGMOND Talán Már eladtad? Beszélj a zsidaiddal, Adnak előleget, amennyit akarsz, A gazok, ha lekötőd lábon a gyapjút. Még le sem aratták, máris az övék, Ami e honban terem. - No és a bugris, Ki az uriszék döntését a megyéhez Megfellebezte? Azzal mi történt? Elláttad baját kedvem szerint? ZWORNIK Megtettem, uram. Lefoglaltam Minden jószágát, elűztem a tanyáról,
9
Feleségével s minden pereputtyal Földönfutóvá tettem, s parancsom: Csak úgy bűnhődjön, ki megsegiti. ZSIGMOND Ki merészelte volna? ZWORNIK
Benedek,
Kinek csepp földje s háza van a határban, Befogadta. ZSIGMOND De a megtorlás Remélem nem maradt elT ZWORNIK Megtörtént, aram. ZSIGMOND Helyes. Juttasd tanyáját olyannak, Ki jobban tudja, mi jár a parasztnak. Te meg, Zwornik, jól készitsd elő A jövő havi nagy vadászatot. Megtartjuk, ha mind is elmaradnak Nemes barátim - lássák megvetésem! /Szolga lép be levelekkel/ Uj lemondások - tudom, mit irnak: "Megfáztam", "köszvény", "köteles ügyek"... Hazugság! Kifogás! /Felbont.ia a leveleket/ De Istenemre, Ez már nyilt beszéd! "A megtiszteltetést Visszautasitom, Zsigmond grófhoz
Nincs többé közöm, nem barátom, Kinek kezét vér mocskolta be." De nagy szavak! Ki róhat meg azért, Mert jogommal éltem, nemes űr jogával, S megbüntettem egy makacs jobbágyot? Hogy* is történt? Röptükben lőttem Egy vadkacsa párra, s a tóba zuhantak. A fickó, akit beküldtem értük, Felbőgött, mikor nyakáig ért a viz, Hogy megfullad, ha mélyebbre hatol. "Puliadj meg! - kiélték
mert beléd lOvOk,
Ha nem hozod ki vadkacsáimat!" <5 szökni próbált, de még partot sem ért, S golyóm átfúrta ostoba agyát, Hogy megtanulják paraszt társai: A jobbágy jussa az engedelmesség. Arcom pirul, ha nemes úr szájából Azt hallom "a parasztok joga..." És más divatos badarságokat. Most jár a szájuk. Majd egy nap megbánják De már későn! - ostobaságukat. Lesz, ami lesz - én azt cselekszem Birtokaimon, amit jónak látok, És nem tűröm, hogy beleszóljanak. A gazember fiát, ki bosszúért kiáltoz, Az ifjú Gábort éhségre fogtad-e Parancsom szerint? ZW0R5XK Igen, uram, Elég egy hét és megjön az esze, Vagy mindörökre befogja a száját. De hiába őrzöm - magam sem értem -
Élelmet csempésztek börtönébe. ZSIGMOND Te vagy & hibás! ZWORNIK Én lennék, uram, Ha hatalmam lenne fiad fölött. <5 a bűnös - senki rajta kivül Nem merte volna megszegni parancsod. ZSIGMOND Igazad van. De van bizonyitékod? ZWORNIK Közvetlen nincs, de azt beszélik, Hogy Gábor anyját, aki megszökött, ő bujtatja Modor gróf birtokán, A remetelaknál, ahol Rudolf És Frigyes gróf szoktak találkozni. ZSIGMOND /Felpattan/ Mit beszélsz?! Rudolf Frigyessel?! Modor gróf fiával? Az apja az, ki a megyeházán Gyilkos szavakkal uszit ellenem, S első volt, ki szakitott velem?! ZWORNIK így van uram. Szemmel tartom őket, Szolgáim kezeskednek értem.
12
ZSIGMOND Dacol velem? Hét tudja meg a tacskó, Hogy ót ia köti az engedelmesség, S ha megszegi, megkeserüli. /Belép Rudolf. Zwornik az asztalhoz lép és papir.iait rendezgeti/ Fiam! Jókor jösz. Épp* szivderitő csevegés Folyt az ifjú Varosnay-utódról, Ábrándozó, szives fiamról, így titulálnak bámulóid, nemde? Te pirulsz? Az iskolás könyv szerint A szerény pir az ifjú arcok disze. Vajh» mi gyengéd gond hozott ma elém? RUDOLF Kérni jöttem, s remélem, nem hiába. ZSIGMOND óhajaid mindég meghallgatom. Kértél kegyelmet Sándornak, Ditrinek, Az elsőnek a bánya lett jutalma, Vándorbot került a másik kezébe. Beszélj csak, beszélj - őszintén csodálom, Mint fáj szived a hitvány bugrisért. RUDOLF Ha én, ki bocsánatért könyörgök Csak fokozhatom a szenvedésüket, Jobb lesz, ha hallgatok. ZSIGMOND Ugy van, fiam.
13
Túlontúl szerény vagy. Gondolom Gábor ügyében jöttél, de előbb Bőven elláttad kenyérrel, hogy velem Tovább dacolhasson. RUDOLF Szavamra, Nem tettem. Igaz, Gáborért jöttem, De tőlem segítséget nem kapott. ZSIGMOND És barátodtól, az ifjú Modortól? RUDOLF Én arról a e m i t sem tadok. ZSIGMOND De hiszen nemrég találkoztatok, Bár szigorún meghagytam, felejtsd el, S végleg szakits vele. RUDOLF Áh! Nem könnyű Kizárni lelkemből egy barátot S a barátságnak megszentelt szálait Ssétssakitni annyi év után. Eleget tettem minden parancsodnak, Bs egy volt kivétel. Bár szigorod Olykor zord és fájó - atyai szigor volt, És én engedelmes. - Nem lemondtam-é Vig társaságról, minden mulatságról, Ami az ifjúság öröme, s marad A férfikorban ia, mert te úgy kivántad?
Lemondtam minden szenvedélyről, Panasz nélkül vállalva sorsomat És teljesítve szigorú parancsod? Csak azt az egyet hagyjad meg nekem, Hogy két hű barát néhanap kezet Szoritson - s áldásunk száll reád! ZSIGMOND Barátság? Mi az? Ores buborék Eszelős diákok agyában. Amint Kilépnek az iskola kapuján, Szétpukkan s csak a káprázat marad. Korban megértél, de éretlen maradtál. Légy férfi! Ne kergess álmokat Oktalan gyermek, ne ábrándozz Szabadságról és jogegyenlőségről, Jobbágy sorsról, más hiú eszmékről És ha igy lesz, becsülni foglak. RUDOLF Kitéphetem szivemből az érzést? Az ifjúkor szent eszméit, reményét Elsorvaszthatja-e a rideg önzés? Van, van barátság - te sem tagadhatod! S az tündököl Frigyes szivében is. C&ak egy órát, atyám, egy percet adj, Csak annyit, hogy az idő oltárán Felujithassuk drága emlékeink! - De hiába! Az a bosszús mosoly Elárulja, hogy atyai szivedben Idegen lettem.
ZSIGMOND Az - s maradsz, amig Nem tanulsz meg nevedhez méltón élni, S becsülni a jogot, mely a hitvány Köznép fölé emelt. RUDOLF Nemesi jog Lábbal tiporni a mások jogát, S bárdolatlan önkénnyel gyötörni A dolgos parasztot, aki azért fárad, Hogy dúskáljon a földi javakban?! ZSIGMOND Elfajzott fickó! Te lennél fiam? Vagy hamis játékra csábult el anyád? RUDOLF Atyám, ne sértsd meg emlékét anyámnak, Ki maga volt a földre szállt erény, S nemes élte megérdemelt jutalma Az égi dicsőség. ZSIGMOND Ha szentnek tartod, Fohászkodj hozzá, hogy merszed legyen Megtagadni atyai parancsom. E földön úgysem találsz pártfogót, Ki megvédhetne. Beteg agyad Ábrándjait még megbocsájthatnám, Vagy nevetnék rajt», de nem tűrhetem, Hogy hitvány parasztokért háborogj, Akikre én csak akkor vesztegettem
Időm, ha őket büntetnem kellett. Eredj! S tudd meg, hogy haragomra Méltatlan lettél - csak megvetésem sujt! RUDOLF ó, megvetésed! ZSIGMOND Talán ismételjem szavam? RUDOLF Nem. Elhangzott, s én szótlan tűröm. / W /Zwornik előre lép/ ZSIGMOND Hallottad, Zwornik? Senki se tekintse Fiamnak ezt az ostoba kölyköt! Ha jobbágyokhoz huzza szive s kedve, Osztozzon hát a jobbágyok sorsában! Ha újra parasztért emelne szót, Bánj el vele, tetszésed szerint. ZWORNIK Súlyos, uram, e rám rótt feladat. ZSIGMOND Elég! A képmutatást nem szenvedhetem, Légy csak boldog, hogy aljas bosszúdat Kitöltheted egy magyar nemes uron. Ne tiltakozz! Már ez igy van rendjén. Nos, légy kemény, és használd ki hatalmad Ha szétfoszlatod hiu álmait - Lágyszivü anyja káros örökét
őt szolgálod vele - s ezt akarom. Ha látom, hogy fellángol a tűz, Amely engem hevit, az 6 lelkében is, Méltó utódként ölelem karomba És gondtalan hagyom rá Varosna Gazdag földjeit. ZWORNIK Jól emlékszem, Nápolyban - ott töltém gyermekkorom Azt mondták, hires vulkánjuk már kihűlt. Multak az évek s a Vezúv meg sem nyikkant. Ha imitt-amott füstfelhót okádott, Elárulva, mi szunnyad kráterében, - Fütyültek a Vezuvra! - Mig egy szelid napon Kitört a kráter, lángokat okádott, S a hamu elöntötte Nápolyt. ZSIGMOND No ós? ZWORNIK Uram vigyázz, hogy szelid gyermeked Ne üssön a Vezuvra. Én megfigyeltem ót. Mint a vulkán pusztitó lángjai, Oly vad szenvedély tombol szive mélyén. Szunnyadt ó is soká, de ha kirobban, Dühét senmi sem tartóztatja föl. ZSIGMOND Csak robbanjon! Vajha megérném a vihart, Ami felkavarja lényét. Addig is Figyeld minden lépését, jár-e még
Kedvenc útjára, az erdészlakba? ZWORNIK Oda ritkábban látogat, uram, De gyakran járja az erdőt Márffyval. ZSIGMOND Aki - nem kétlem - agyba-főbe dicsér, Mint mindég. Ó, nemes lélek! De most Biz' kiábrándítom a bolondot, Nehogy bemocskolja a nevem Azzal, hogy jóságom hírét terjeszti Mert nincs armál terhesebb rágalom. Szokás szerint majd te szövöd a hálót, De mielőtt még törnéd a fejed, Kíváncsi lennék tudni, mit gondolsz Mi füz ehhez az exurasághoz?
/Leül/
ZWORNIK Uram, nincs jogom bírálni tetteid, Amit parancsolsz, azt én végrehajtom Tűnődés nélkül. De azt beszélik, Mikor erdélyi földeiden éltél Te, uram, és Márffy... ZSIGMOND Szomszédok voltunk, Jó vadásztársak, bizalmas barátok, Asszonyaink kebelbarátnők voltak, És együtt játszadoztak gyermekink - iga No és?
ZWORNIK Azt is tudják, hogy négy esztendeje Márffy - már hontalan - ajtódon kopogott. Vagyona meddő bányákban úszott el, Családi perek falták fel birtokét, le segitettél, s hogy jőtetted ne sértse önérzetét, főerdésszé tetted Minden birtokod minden erdejében. Oly hivatal, mely méltó egy nemeshez S ugy viseli, mint egyenlő veled. ZSIGMOND Értesz Zwornik a magasztaláshoz. De ne feledd, nincs nála jobb vadász Magyarországon - fejemet teszem rá! Ezért lett erdészem. Tudok arról is, Hogy van egy lánya - tizenőt évesen Még fiatalabb, semhogy megkivánjam - Mert Ízlésem egyre kényesebb -, De ugy láttam, két-három év alatt Ingerlő, érett szépséggé virul, És akkor... te értesz, hahaha! Kacagnom kell, ha arra gondolok, Hogy feleségem azt hitte, könnyei Birtak rá, hogy a nyiló bimbónak Hajlékot adjak. Amig a jő asszony Nem látott mást, csak a bánatot, S könnyeit hullatta a Márffyakért, Én észrevettem a drágakövet És lecsaptam rá. ZWORNIK De máig, uram,
2o
Szenvtelen nézted, s most lángolsz érte. ZSIGMOND Az, ami szenvtelenségnek létszik, Olykor buja kéjvágyat takar, Mely a várt öröm lázában izzik, De azt hideg tekintetével leplezi. Hála neked, jut bőven leányka, S várhatok, mig a bimbó kivirul S nem az én dolgom leszakítani. De a gyönyör, ami most vár reám.. A qyiló szépség tüzében csillog. Sok forrófejű, szerelmes fiatal Álmában sem látott olyan csodát, Mint Márffy leánya. Én féltem magam Zwornik, hogy elvesztem eszem, Ugy szavalok az édes szenvedélyről, Amelyet máskor, mindég megvetettem. Megbabonázott az a lány! ZWORNIK Ha megkívántad, cselekedj, ne várj, Mert vetélytársad lesz saját fiad. ZSIGMOND Ugyan mit bánom az ilyen szerelmet! Tudom én azt, hogy az egykori Játszőpajtás elrabolta szivét, De alig hiszem, hogy az is szereti. Minap az erdészlakba látogattam, Hogy kifürkésszem érzési felől És nem csalódtam. Viták szomszédokkal Lefoglalták időm. Matildét
Már hónapok óta nem láttam. Szépség igy még sose döbbentett meg. A lányka bája asszonyi tűzbe érett. Egyedül találtam. Egy érzelgős lányka Ilyenkor néma, elpirul, menekül. Nem ugy Matilda. Mint egy dáma, Kiben nemesi vér folyik, hüs volt, De csiszolt, sajnálta, hogy apját Nem találom, de nővére, Blanka, Rögvest megjön a reggeli miséről S ő majd ellát illendő módon, Ha kedvem lenne bevárni érkezését. Simogatta vizslám s megkérdezte, Vadászni voltam-e, akadt-e zsákmány? Oly természetes bájjal beszélt, hogy én .Ámulatba estem. De amint Szépségét dicsértem, s esküdöztem, Hogy régóta imádom - megváltozott. Szava csendes maradt, de rideg, Meglátszott rajt* a szilárd eltökéltség. Megvető mosoly biggyedt ajkain. Jelezte, csábitás nem vakitja el, Nem riad meg a fenyegetéstől. Semmi sem győz le, csak a nemes modor. Biztos jel az, hogy a tiszta vérbe Plebejus mocsok nem keveredett. Hagyd el Rudolfot! Ily nagyszerű lány Fittyet hány az éretlen tacskó Karatyolására! ZWORNIK De ha tévedsz, És fiad...
ZSIGMOND /Feláll/ Mit tehet? Büntetlenül Nem dacolhat velem. Matilda enyém lesz. Még nem tudom hogyan?! Talán mint áldozat, Talán önkéntesen - én hiszem, hogy ugy lesz De igy, vagy ugy: tudom és fogadom, Hogy enyém lesz. ZW0RN3X Ugy legyen, uram, S még ma. Ha nem veted meg jótanácsom, Melyet nem egyszer terjeszték eléd, Ily dolgokban kevesb eröszakot S több ravaszságot vess a mérlegbe. ZSIGMOND Semmit sem igérek. Józan okoskodás Szenvedélyemnek nem állhat útjába. Állíts csapdát, kedvedre valót, Ha foglyul esik a madár, nem kérdem Hogy* csalták tőrbe, mért vergődik ott? Termékeny a te tót koponyád, Akad ötlet elég. Indulj! ZWORNIK Az erdészt Nem most várod ide? ZSIGMOND Igen, most várom. A vadászatról kell tárgyalnom vele. ZWORNH Az, éppen az
ZSIGMOND Sötét tervekről Árulkodik szemed. Ám legyen, De tudni sem akarom, mily gaztettet szősz. Ha minden készen áll, elmondhatod. Most menj, és mond meg Bertalannak, Hogy ha itértty
jön, a parkban talál -
Kiszellőzöm a mult éj mámorát. /Mindketten el/
2. jelenet Erdészlak előtt /Erdei részlet. Matilda és Blanka egy padon üldögélnek, örökzöldből fonnak koszorúkat/
MATILDA. Blankám, ma este anyám sirjára tesszük A koszorúkat. Addigra talán Atyám is megjön. Nélküle félek Az apátság elhagyott romjai közt, A templom kopott kövein járni. BIANKA De megváltoztál! Mi történt veled? Te, aki a gyermeki korodban A vad mént megfékezted, megülted, És egy vonás sem rezdült arcodon, Mig a férfinép sápadttá meredt - Most üres árnyak is megijesztenek? Máskor is jöttünk a szentelt kövekhez,
24
Imádkozni azért, akinek hamvai Ott nyugosznak, mig győzni fog a jog, Amelyből kiforgatták álnok kezek S visszatérhet méltóbb sírhelyére ősei közé. - Vagy talán a sziv Azért árulja el gyengeségét, Mert sírnál a könny megbocséjtható? Nem az vagy-e, kiben özvegy atyja Három éve védangyalát leli, Ki erőt, vigaszt önt az életébe? Valld be, Matilda: Zsigmond gróftól rettegsz MATILDA Könyörgök, ezt a nevet ne említsd! BLANKA Mióta a szörnyeteg nálunk járt, Olyan vagy, mint akit iszonyú Látomás gyötör. Mivel bántott meg? MATILDA Ne firtasd. Csak annyit mondhatok, Ez a hely végzetes! El innen, amíg Tiszta nevünkhöz mocsok nem tapad! Vajha, mikor a nyomor kergetett, Másfelé vettük volna utunkat, Hisz' elriasztott innen minden jel, Vészt s átkot jósolt a feldúlt természet. Utunkat, mely végül ide vezetett Nem fogom soha elfelejteni. Siettünk, ahogy' parasztlovakkal Vont kocsinkkal sietni lehet. Úttalan sikon jártunk, az égen
Kövér, fekete felhők gyülekeztek Fenyegetőn, mint egy sziklafal. A láthatáron sápadt sáv s köröttünk Halotti csend jelezte a közelgő vihart. Nem volt menekvés. Iszonyú erővel Zudult ránk. Épp* a patakhoz értünk, Mely elválasztja a Modor-földeket Varosnay gróf birtokaitól. Szörnyű látvány volt: tomboltak a szelek Északról Délre, Keletről Nyugatra, Zengett, zúgott az ég, villám szelte át Az erdő sűrűjét gyilkos tüzével, S a szárnyaló villámcsapások alatt Ropogva dőltek le a büszke fatörzsek, ódon gót hidon át értünk ide, Hová később anyámat temettük. Ott megpihentünk, mert fogytán volt erőnk. A bánat árnyai lebegtek köröttünk. De mit tehettünk? Hová meneküljünk? Hirtelen fény csillant a romok közt, Majd ránk borult a legsötétebb éj, Amelyet csak a cikkázó villám Csapásai törtek át. S hogy villant A villám, női alakot láttunk. A meglepetés káprázatában Olyannak tünt, mintha nem is földi Égi tünemény lenne. Ránk kiáltott, Túlharsogva a vihar zúgását: "Mit kerestek itt? Talán bizony egy Márffy Varosnaynál keres menedéket, Hol tisztaság és szépség romlás nélkül Hajlékra nem találhat? Siessetek, El innen, ez elátkozott földről,
Hol felfal a gőg, halált igér a sors. Hát nem értitek a jós intelmeket? Villámok zengnek az égen, farkas üvölt az erdőn, Vijjog az éji madár a repkény fedte toronyban És vésztjóslón csattog a szárnya. Századokon át állta a hullámokat A hid, moszat lepte pilléreit - S most recseg alattatok - mire vártok? £1 innen! Ha késtek, elér a végzet." Elhallgatott. E pillanatban A villám tüze egy fenyőbe markolt, A láng felszökött s véres gyészfátyollal Lepte be a szint, felcsigázva a rémületet. Atyám megragadta a gyeplőt, Amit a megriadt paraszt elejtett, S vad iramban hajtott át a hidon. Alig értünk át, a hid összeroppant És a bömbölő ár mélyére zuhant. Újra felhangzott a vésztjósló kiáltás Érdes hangja, a Varosnayakra Olyan iszonyú átkokat szórva, Hogy a vér megdermedt ereinkben. Azután elhalt egy ördögi kacajjal, De csak azért, hogy újra felsivitson Utunk mentén a siri éjszakában. BLANKA Most értem meg anyádat. Azt kérdezte Találkozásunk pillanatéban: "Nem láttál senkit ezen az uton?" MATILDA. A látomás megülte lelkét,
27
De soha többé arról nem beszélt, Mert annak, akit az átok sújtott, Neje szivbéli barátnője volt, És mint tudod: nagyon boldogtalan. BLANKA Boldogtalan, de megtört szivvel is Szeliden tűrte a szenvedést És titkolta sorsát mindenki előtt. Bűnök bűnében bűnös a szörnyeteg! MATILDA Ne emlitsd többé. Ha erősebb vagyok, Már nem lennénk itt. Sejtette anyám^ Hogy a grófné nem soká éli tul És halálos ágyán óva intett: őrizkedj, lányom, a Varosnayaktól! Kövess el mindent, győzd meg atyádat, Hogy békés otthont másutt keressen, Ne itt, mert itt csak átok terem! BLANKA S te nem óvtad atyádat? MATILDA Nem eléggé. A vadászat, ami másnak passzió, Szegény atyámnak életeleme. Megfoszthatom utolsó őrömétől? BLANKA Igazad van. És Rudolf? Mi vár rá, Ha ti elmentek? Lesz-e ereje
Elviselni atyja féktelen dühét? Bizton hiszem, hogy jobban szereted Gyermekkorod hűséges pajtását, Semhogy magára hagyjad bánatával. A kétségbeesés rossz tanácsadó. MATILDA
i Mégis, hogy megjdtt a kollégiumból, Valami azt sugallta "ne tovább"! "Bird rá atyádat, hogy távozzatok!" De minden nappal gyengült az erőm,
Mig most, ugy érzem, menekülni kell! Nyomor, szenvedés, halál - minden inkább, Mint kiszolgáltatva kényre-kedvre Valakinek, ki durván nevet azon Amit mások szentnek tartanak. Nem sejthettem, hogy Zsigmond gróf azért Kinált hajlékot a földönfutónak, Hogy lányát... Nem, az nem lehet! Iszonyú gondolat... BLANKA Mit mondott neked? MATILDA Mit mondott? Nyilt beszéd. Nem álom volt Vagy lázas képzelet. Csak lennénk messze, messze... De hogy' győzzem meg atyám? Ha rájön, Hogy bizalmával újra visszaéltek, Mit fog tenni? BLANKA Itt lesz, minden percben.
29
Légy óvatós. Én elindulok, Hogy mindent rendben találjon. /Az egyik koszorút Matilda kezébe ad.ja/ Fűzz még néhány szálat a koszorúdba. És sötét gondok meg ne törjenek, Vár még öröm mostoha húgomra. /El/ MATILDA /Gondolataiba mélyedve (11/ Öröm? Boldogság? Eltűntek örökre! Egy szörnyeteg veti árnyát, körém És elfojtja a titkos vágyakat Szivem mélyén. - Jaj, mi lesz velünk?! Valaki jár itt. Ki lehet? Istenem! Csak nem ő?! Nem! Ez Rudolf! Hogy' talált rám? /Feláll. - Belép Rudolf/
RUDOLF Azon a napon, mikor anyád emléke Könnyet csal szemedbe, tudom, Matilda, Nem illő, hogy háborgassalak. De hová szOkjem meggyötört lelkemmel Irt keresve a kétségbeesésre? MATILDA Mi történt? RUDOLF Ne kérdezz. Sejtheted. Atyámnál voltam. Mi bűnt követtem el, Hogy az ég rámsujtja minden haragját? Azért születtem, hogy atyám bűneit
Rajtam torolja meg? Istenem, Ha igy van, sújts, sújts le az áldozatra! MATILDA Vond, vond vissza e szörnyű szavakat! Viseld el bátran, mit rád mért az ég. Bizz, hogy a remény mennyei sugára Áttöri a sötét sors éjjelét, A hajnal vigaszát deritve A bánat sújtotta szenvedőkre. Vajha jönne már a te hajnalod! RUDOLF Nem lesz már soha olyan hajnalom, Mely visszaadja az elmúlt időt, Gyermekkorunk üde játékait. Vidám színekben tündökölt az ég A képzelet merész káprázatában. Emlékszel-e? Szárnyakról álmodoztunk, Hogy áttörjünk az éter régióin Az űrbe, s a csillagokkal játsszunk, Amelyek a mi gyermeki szemünkben Ugy villogtak abban a végtelenben, Mint nyáréjszakán a szentjános bogárkák. Versenyre keltünk a Teremtéssel S én büszke voltam, hogy veled tarthatok, Mikor anyád mosolyogva ránk szólt: "Hosszú ut vezet a csillagokhoz!" Te pedig azt felelted: miért féljek, Ha Rudolf velem van?
MATILDA Az az igazság,
Hogy önfejű voltam, és szégyenkezem, Ha arra gondolok, hogy visszaéltem Jóságoddal. RUDOLF Csacsiság! Tadod jól, minden vágyam az volt, Hogy teljesítsem minden vágyadat. De eljött a nap, mikor válni kellett. A játéknak vége, labda, bújócska Régi varázsa már nem vigasztalt, Minden játokon győzött a fájdalom, A bucsu kinja. - Sirva üldögéltünk, És gyermekszivünk majd hogy megszakadt. És multak az évek, hosszú évek, Forgandó sorsot hoztak tereád, Mig rám az iskola élménye jutott, Hol a barátság tüze lángra lobban S vetélkedés szitja a lappangó erót. Mire megtértem, a kis pajtás helyén Gyönyörű lányra leltem, szebbnél szebbre.
MATILDA Könyörgöm, hallgass! RUDOLF Hogy mondjam el, Mit éreztem a nyári reggelen, Amikor először láttalak viszont? Zavarban voltam, mint szólítsalak: Az udvariasság szenvtelen szavával, Vagy ugy, mint egykor? De te segitettél, Felém nyújtottad mind a két kezed
32
Éa felkiáltál: "Rudolf, te vagy az? De megváltoztál!" S hogy észrevetted, Némán nézlek, szinte bűvöletben, Te is elpirultál. De már későn. A varázsszavak, melyek ajkaidról Röppentek felém, áthúzták az időt És e perctől fogva MATILDA Elég volt. A sir Jelét látod kezemben. Szentelt ez a nap RUDOLF Szentelje be drága anyáink Dicső szelleme, mit a mennyből idézek, Az ő áldásuk lebegjen fölöttünk, S pártfogolja fogadalmamat. De most hallgass meg. Elnyomtam soká Forró szerelmem, szembeszálltam Érzelmeim tomboló viharával, Valahányszor eszembe jutottál. De minden hiába! Nem harcolok tovább És ha szerelmem...
MATILDA Nem, ne folytasd! Még egy szavad, és minden drága szál Mi multunkhoz köt, szertefoszlik. RUDOLF Félek, én is félek magamtól, Hogy elszakitom azt a drága szálat, Mi összehangolja szivünk dobbanását.
Elég volt egy szavad, egy pillantásod, Hogy csillapítsa lelkem viharát, Mikor - bár megfogadtam haldokló.anyámnak! Nem birtam el atyám zsarnokságát. A szörnyű tettől, mi az özvegy átkát Kihívta s a borzalmas vádakat, Amelyekre gondolni sem merek, A vér agyamba szállt. Ökölbe a kezem S ki tudja, mit teszek, ha meg nem jelensz Mint angyal, ki az égből szállt alá, És lágy szavakkal ki nem jőzanítsz? Lehetséges-e, hogy nap nap után Szembenézzek bűvös mosolyoddal, Mely megvigasztalt bánatomban és Elárulta égi tisztaságod, Szemed varázsát, lelked tündöklését, Megcsodáljam fenséges szépséged És ne imádjalak? Igen, imádlak. A lángoló sziv mélyéből fakadt Mindent átható szenvedéllyel, Amit csak az érez, aki megtanulta Mi a szenvedés, kétségbeesés. Ezt a szerelmet, Matiída ne vesd el, Csak annyit mondj "megértettelek". MATILDA Rudolf, légy kíméletes, ne kivánd Hogy válaszoljak - nem lehet! RUDOLF Csak annyit mondj, hogy megbocsájtod A bennem duló szenvedélyt, Csak annyit, hogy megesett a szived
Rajtam, kinek semmi sem jatott Az együttélés varázsából. MATILDA Rudolf, nem tudod, mit éreztem. RUDOLF Nemes sziv, fogadd hát szerelmem, Egy kitaszitott méltatlan szerelmét, Ki vérző szivét forditja feléd, /Letérdel/ S agy imád, mint védő angyalát, Ki megmentheti szenvedésiből. MATILDA
. .
Nem, nem lehet... beleőrülök! Kelj föl! Mit beszélsz? Hiszen nem lehet.. Atyád... RUDOLF
/Felkel/ Egy szót sem az atyámról!
E sző letörli az öröm mámorát Ajkamról mindörökre. Igaz, Méltatlan vagyok a porban térdelni Mit megszentelt lábaid nyoma. Az eljövendő bánat árnyai Be sokszor lepték be legszebb álmaim Éjt boritva a remény,hajnalára. S ez történt most is. Bocsáss meg, Matilda önzés szólt belőlem. Kietlen Pusztaság várt volna rád velem, Akit a sors bánatra itélt.
MATILDA A földön olyan bánat nem lehet,. Mit nem viselnék boldogan veled. Mindent vállalnék, hogy pihenést Szerezzek zaklatott lelkednek. De ha szeretsz... RUDOLF Ha én szeretlek! Csak beláthatnál lelkem mélyire, Magányos órákon, mikor a képzelet Hiu játékkal tündéri testet ölt S feledteti a multat és jövőt. Arcod láthatnád minden gondolatban, S minden leheletben a neved Visszhangja szól a sóhajomból. MATILDA ó, hagyd el, hagyd el! Vérzik a szivem, Hogy* mondjam, amit mondani akarok? Hagyj most magamra, jól.tudod, Anyám sirjához készülők. Ha majd Megnyugszol, rájössz magad is, Hogy le kell győznöd szenvedélyedet. RUDOLF Ne oszlasd szét a halvány reményt, Mi bánatomra némi fényt vetett. Csak azt igérd: találkozzunk ma este Anyád sirjánál, vecsernye idején, És mikor imád, mint a tömjén füstje
36
Felszáll az égbe, fohászkodjam én is Irgalomért és - könyörületért• MATILDA És együtt kérjük a mindenség arát, Áldjon meg és óvjon a gonosztól. RUDOLF /Megragadja a kezét és szenvedélyesen csókolja/ Áldottak e szavak, ugy érzem, Boldogságom napja újra felderül.
Az I. felvonás vége.
/El/
II. felvonás 1. jelenet Szoba a Varosnay-kastélyban /Belépnek Zsigmond gróf és Márffy, majd Zwornik/
ZSIGMOND Akármibe kerül, a két agár Enyém lesz! S ha az a kurta nemes Két kopár holdon, vályog viskójával S négy szilvafájával olyan makacs, Mint én a kastélyomban, hát akkor Zwornikra bizom, bánjon el v?le, <5 nem válogat az eszközökben. MÁEPFI
. .
Csak nem arra gondolsz, hogy erővel... ZSIGMOND És te, Zwornik, te mire gondolsz? ZWORNIK Uram, az ilyenfajtának, mint Imre Nem illik agarat tartani. Te kétszer annyit Ígértél, mint érnek S ő megtagadta. Most rajtam a sor.
MÍRPFI Bizd inkább rám. Majd én rábeszélem. ZSIGMOND Helyes. Az ilyesmihez te értesz. De ne késlekedj. /Zwornikhoz/ Nem azt mondtad, Hogy a bugris holnap Pestre készül? ZWORNIK Ugy van, uram. Már kora reggel indul. MÁRFíY Ez bosszantó. ZSIGMOND Majd elfeledtem, A parkban, séta közben, emiitetted Az apátsághoz készülsz Matildéval. MÁRFFY Nem baj, később is találkozhatunk, Ha visszatértem. Tiz óra körül Már itt lehetek, és holdtölte van... ZSIGMOND S a holdtöltét kedvelik a láqyok. A hűség jelképe a telihold? Márffy, ily nemes lány atyjának lenni Igazi szerencse. Vajha a fiam Lelkülete feleannyit érne! ő mostanában csak álmodozik, Valami eszményi világról, amit A képzelet ugyan csillogónak fest,
39
De valójában merő bolondság* MÁRFFY Vezesd be ót a közélet színére, A Diétára vagy a Megyeházba, Mint tanácsoltam - és akkor, meglásd, Hogy anyja szive egyesült benne Atyjának szilárd akaratával, ZSIGMOND És majd hallgathatom fecsegését A parasztok jogairól. Azt nem! Valami más módszert kell választani Legjobb lenne tán megházasitani. MÁBFFT Házasság! ZSIGMOND Az. Egy asszony mellett Megszűnnének a látomásai. A házasság olyan, mint a hólyag: Az ifjak zavart agyára tapasztva Többnyire gyógyulást hoz. MÁHFFZ De még fiatal... ZSIGMOND Huszonegy. Rajtam előbb fogott. A lányod hány éves, Márffy? MÁRFFY A lányom...?
ZSIGMOND A szép Matilda. MÁRFFY Most lett tizenkilenc. ZSIGMOND És azt mondod, Rudolf még fiatal? Még nem érett meg a házasságra? Most hagyjuk el, nem tartóztatlak. Erről még beszélünk. MÁRFFY Indulás előtt, Kérésem lenne hozzád. ZSIGMOND Akármi, Én teljesitem. MÁRFFY Köszönöm. Arra kérlek, Hogy ez a szolgád bocsássa szabadon Vadászomat, kit fogságában tart, És akinek más bűne nem lehet, Csak az, hogy engem hűséggel szolgál. ZSIGMOND Megteszem, akármi bűne volt. Tudod, Zwornik tulbuzgó néhanap. Hát - jó utat! Isten veled!
MÁRFFT Isten veled* Az agarakat Megszerzem néked, nyugodt lehetsz. /Ki/ ZSIGMOND /Utána néz/ És én a lányod! Hahaha! Zwornik, Ezt jól kieszelted! De miért kellett Oly messzire küldeni?
/Leül/
ZWORNIK Hogy a török torony felé menjen, Ahol az embereim várják; s velük Átok, akiben még sose csalódtam. Parancsom: hurcolják a toronyba És tartsák szigorú őrizetben Amig jövök. - Itt vannak már a kutyák ie Az ólba zárva, óhajod szerint. Nem olyan fából faragtak engem Hogy soká alkudozzam! Csapda volt, És Márffy beesett! Tudtam én, Hogy nem marad le, ha békéltetni kell. ZSIGMOND És Matilda? ZWORNIK Ha atyja eltűnik S nem tudja senki hová, merre lett, Csak tőled várhat segítséget, És te szabod a feltételeket, Ha azt akarja, hozd vissza neki.
ZSIGMOND A terved jó, igy önmaga Nyújtja kezét felém, ami inkább Kedvemre lenne, mint az erőszak. De talán van egyszerűbb megoldás. Hallhattad, hogy találkozásuk helye Az apátság. ZWORNIK Jő uram, tartsuk fenn a látszatot. A látszat mindennél fontosabb. • ZSIGMOND Tartsd meg ostoba tanácsaidatl Azt teszem, ami kedvemre van. Mit bánom én, ha bolondok És képmutatók jártatják szájukat! Tudhatnád már, hogy kutyaugatás Nem ér az égig! ZWORNIK Nem sokra tartod A közvéleményt - azt tudom, uram. De hasznos lehet bizonyos dolgokat Köpeny alá rejteni. Emlékezz hát, Mi történt, mikor a toronyban A szép cigánylányt, Sarolta lágyát Tartottad fogva. ZSIGMOND Miért emlékeztetsz Erre a névre?
ZWORNIK Azon az éjszakán A lány mellett találtak szeretőjét. ZSIGMOND /Felpattan/ A nyomorult! őrá sújtott a kardom, De a lány közénk vetette magát. ZWORNIK Jegyesek voltak és a hűtlen lény Tán úgy képzelte bűnhődnie kell, Hogy őt megvédve bűnéért lakoljon. ZSIGMOND Miért emlegeted ezt? Miért? ZWORNIK Csupán csak igazolni, uram, milyen Ügyesen védtem meg a látszatot. Mindenki elhitte, hogy az együgyű Kölyök, aki igy menekült Kardod élétől, maga szúrta le A lányt féltékeny dühében. Az én tanúim a biróság előtt Egyhangúan fújták a vallomást Éa a fiút felakasztották. ZSIGMOND Vajha Saroltát is felakaszttattad volna, Hogy felduzzadjon aljasságod hire! Segitettél volna rajtam is, Mert nincs e földön senki más, Akitől rettegek!
44
ZWORNIK Te? Egy cigánytól?! ZSIGMOND Cigány, igaz, de én mondom neked, Hogy mint a varázslók régidókben A jövőbe lát és a keringő Bolygók utjának rendjében Megjósolta az időt, amikor Az átkot hordó csillagok serege Ellenem esküszik. Nem azt jelenté Ujjongva, mintha a bosszú démona Kiáltana felém? ZWORNIK Nem! Azt mondta, hogy újra megjelen És akkor remegj! De nem kell félned: Átok esküszik, hogy látta elmerülni, Mikor az apátság hidja beomlott. ZSIGMOND Vajha ugy lenne. De nem hiszem, Hogy a boszorkány a vizbe pusztult. ZWORNIK Nem hittem volna, hogy Varosna ura Hisz a jelekben, üres jóslatokban. ZSIGMOND Nem hiszek semmiben - érted: semmiben, Akárcsak te, gazfickó! De vannak Dolgok az élet végtelenének Titkokat rejtő áradásában,
Mit ész nem érthet, meg neu magyarázhat. De mit tudhatsz te erről? Hitvány eszköz voltéi a kezemben, Aki végrehajtotta parancsaim. Voltál, vagy is, és maradni fogsz. De ne hidd, hogy gúnyos vigyorgásod Eltántoríthat, hiába idézed Ama szörnyű találkozás emlékét. Érleld meg terved, és várd további Parancsom.
/El/
ZWORNIK Ugy legyen, büszke ur. De eljön a nap, mikor majd te várod Az enyém! Ha tovább feszítem Ezt a hurt, amit megpendítettem, És jól számitok - úrrá leszek fölötted! /El/
2. jelenet A vadászlak előtt /Belépnek Márffy és vadászai/
MÁRFFI A kocsi elé négy lovat fogass, Jó tíz mértföld Imréhez az ut És gyalázatos. Az a tót ispán Már megjavíttathatná, ha másképp nem, Hát kukorica hánccsal.
/Vadászok el/
/Matilda kilép a vadászlakból/ ó, Matilda,
Türelmetlen vagy? S nekem mennem kell. LIATILDA Hét nem jössz velem az apátséghoz? MÁRFFY Ne félj, minden rendben, ott leszünk, Csak kissé később, mint ahogy Ígérted. MATILDA ígértem?... MÁRFFY
Nem kell elpirulnod,
Rudolftól tudom. MATILDA Rudolftól! MÁRPÍT Visszhanggá változtatok talán? Kérdésemre ő is igy válaszolt: Rudolf, jössz-e velem Imréhez? "Imréhez?" Igen, igen, Antal atyához Készülők, Imrét ott találom. A vadászlakból jössz? "A vadászlakból?" Leittad Matildét? "Matildát?" - hangzott A válasz. Hát mi ez? Soká volt itt? MATILDA Igen... nem... nem sokáig. MÁRFFY Soká és nem soká - rejtvényben beszélsz?
Kettesben is csak visszhangoztatok, Mint velem? Nem hiszem. Mit mondott neked? MATILDA Ne kérdezz... nem felelhetek. MÁRFFY Rudolf nemes lélek. Biztos vagyok, Hogy semmi olyat nem mondott neked, Amit atyád előtt titkolni kell. MATILDA Tiszta lélek. Vajha sikerülne Eloszlatnom melankőliáját. MÁRFFY Ugy sejtem, neked könnyen sikerülne. Nem mondott erről semmit? MATILDA Miért faggatsz? Csupa szenvedély volt, És azt mondta, hogy - szeret. MÁRFFY Régóta Sejtettem én. S azt is, hogy szereted. Megvallottad neki? Láttam a szemén. MATILDA De atyám! Hogy' valljam be, amit Szivem intelme szerint valóra Sose válthatok?
MÁRFFT S miért ne? Ki szállhat szembe az érzésekkel, Melyek az ártatlan gyermekkorban Gerjedtek s áthatották élted? Régóta vártam a boldog órára Amikor szived megszólal. Az óra Végre ütött. Látom én, hiába Csóválod a fejed, hiába tagadsz. Ha Rudolfnak nem vallottad be Hogy szereted - a lányok szemérmesek! Én elárulom, Imréhez menet. MATILDA Könyörgöm, egy szót se Rudolfnak! MÁRFIT Bizd csak rám. Te megérdemled Az 6 szerelmét és ó tiedet. Nem ismerek különb ifjút nála. Igaz, nem jó vadász - de a szerelmesek Nem jó sportemberek. Majd megjavul, És nem hagyja elillanni a vadkant Azzal, hogy hisz' észre sem vette. M A T H DA Nem számolsz azzal, hogy Rudolf atyja Sosem tűrné meg ezt a szerelmet. MÁRFFY Nemes származás vagy, és csak ez, Amit Zsigmond gróf megkövetel. Ami a vagyont illeti, senki sincs,
Ki nála jobban megvetné a pénzt. Ha ettől félsz, félelmed oktalan. Hisz éppen azt akarja, hogy Rudolf Megnősüljön - imént közié velem. MATILDA Szent Isten! Ez lehetetlen! MÁRFFY S mi több, Nyiltan célzott rá, hogy te vagy A menyasszony, akit neki szán. MATILDA
-
Ne higyj neki! Hisz lehetetlen az! MÁRFFY Engem is annyira meglepett, Hogy szavaira felelni sem tudtam, Hiszen szegény Rudolf eddig atyja nélkül Még akarni, remélni sem tudott. MATILDA És mindig igy lesz az - én rettegek. A gróf valami szörnyű tettre készül. Te nem ismered. Olyan ember ő, Ki gazságoktól vissza nem riad. MÁRFFY Igaz, ő sok olyat tett, amit Menteni nem lehet, de nagyrészt A feudalizmus ostoba rendjének
Terhére róható. A törvényre Nem ad s azt hiszi, a szabad paraszt Rabszolga, kit kényére-kedvére Büntethet, ha az jogét követi. Elismerem, ez hiba. De mi, Uatilda, Ne Ítélkezzünk fölötte, mi nem Vethetünk semmit a szemére, Nem panaszkodhatunk, benne a Bőkezű jótevőt kell látnunk. Már elfeledted, kitől kaptunk házat? MATILDA De miért adta? Mi volt a szándoka? mArfpt Ne folytasd! Ha az életben Minden tettnek szándokét kutatod, Ritkán találsz nemes ezüst veretre. Csillog a tett, de az öntvény silány, S ha megkaparjuk, kevesebbet ér Mint ára volt. A gróf lelkes vadász És hirem szerint vadászok között Én sem vagyok utolsó. Ugy számit, Hogy hasznomat veszi. Igaz, de ez Csökkentse hálaérzetem? Nem, nem! Én nem koldultam, dolgozni akartam, És ő nemes szivvel befogadott. Már mindenki elhagyott, minden reggel Nagyobb nyomorral köszöntött reánk, Anyád
jegygyűrűjét, a drága1 ereklyét
Néhány falatért kótyavetyéltük el. Hitvány uzsorások húztak hasznot Megalázó, kinzó Ínségünkből.
Kiknek kellett volna s mód.iában is állt Segiteni - elláttak jótanáccsal És üres, szánakozó szavakkal. Hallgass bűneiről, mikkel vétkezett, A gaztettekről, mit terhére irnak. Ne firtasd, mi volt a szándoka. Ha még oly sötét lenne és Szörnyeteg, amilyen a hire, Én akkor is csak bánkódnék miatta, De soha, bármi történjen, soha Sem szűnnék áldani a kezet, Amely akkor megszánt és felemelt A nyomorúság iszonyú mélyéből. Csak az, aki a függetlenség Oltalmában élvezte életét S váratlan az örvénybe zuhant, Csak az érti meg hálám melegét. MATILDA Atyám, fojtsd el a hála érzését, Gyerünk el innen, akad még rokon... MÁRFFI Rokon?! Mig volt szép otthonunk Vendégsereggel asztalunk körül És udvarunkban jókedvű jobbágyok Volt rokon bőven
de mind elmaradt.
MATILDA Hallgass rám, meneküljünk innen Mig lehet - mindegy, akárhová. Akad paraszt, ki befogad, s két kezem Elég erős, hogy kettőnket eltartson.
MÁRFFY Mitől rettegsz, bolondos kis lányom? Az igaz-is, nem-is szóbeszéd, Ami a grófot szörnyetegnek festi Megijesztett? Ha Rudolffal beszélsz, <5 bezzeg sokkal jobb érvekkel szól Hogy itt maradj. - No, de Tivadar Megérkezett a kocsival - indulunk. Eszembe jutnak a régi, szép napok, Amikor ő volt vadászmesterem, És az is, mikor ideérkezett És hozta kedvenc fegyvereimet, A vérszopó uzsorások kezéből Mentette ki és hiven megőrizte, Mig rémtalált. /Tivadar belép/Indulhatunk, öreg? Tudom, jobb kedved lenne, ha kürt8zó Hivna - mint régen - vig vadászatra. Emlékezel-e a felfuvalkodott Osztrák grófra? /Blanka megjelgnik az ajtóban és int Matildénak, aki bemegy a vadészlakba/ TIVADAR Hogy emlékszem-e?! Odaszdltam Ferencnek: bolond ez, Hogy azt hiszi, egy osztrák egy magyart Lefőzhet? Holnap megtanulhatja Az én gazdámtól, hogy' kell lőni. MÁRFFY Jő napom volt, nem volt semmi hiba.
53
TIVADAR Egyetlen lövésed sem tévesztett célt, Egyetlen egy sem! És azóta Nem hallottunk többé az osztrákról. Jól elintézted, uram! MÁRFFI Hát igen. - Matilda hová tant el, Alighanem egy falatot készit Indulás előtt. Gyere, egy-két pohár A somlaiból majd felmelegít, És gyorsabban hajtasz. Hahaha! Az osztrák gróf - jó eset volt! /Nevetve be a vadászlakba/
3. jelenet A remetelak. Napnyugta A remete viskóba y a háttérben sziklák; távolabb végtelen síkság látszik - a magyar puszta. A látóhatárt a kanyargó Duna zárja be /Frigyes gróf és Antal atya lép be/
FRIGYES Antal atya, talán jobb lenne, Ha Rudolffal nem találkoznánk. Kémek veszik körül, de a patak
A határ, azt nem léphetik át. Csak egyszer is átlépnék és Modor Földre mernék vetni lábukat, Egy se szökne meg korbácsom elöl. ANTAL Könnyen felforr az ifjú ember vére. Óvtalak eleget, ne légy szertelen És cselekedj jőzan eszed szerint. De óvatosság nem a te erényed, Féktelen voltál világéletedben!v Mig a Miatyánkra tanítottalak, Te szent rózsaffizérem szemeit Töltögetted játékfegyveredbe. FRIGYES Mégis eltartott jó harminc évet Mig nélkülözted, pedig naponta Reggel, délben, este Az olvasódon jártak ujjaid. ANTAL S te még nevetsz! No, de mit tehettem? Már csak zsinór maradt s azt pergetém. Ilyen a megszokás. De hát jól esett. Itt a barátod. /Rudolf lép be/ FRIGYES Rudolf! RUDOLF Frigyesem! Áldásod, atyám!
ANTAL Áldjon meg Isten. Áldása lebegjen Mindkettőtök fölött. Az ifjúság. Barátságiban az öreg csak teher. Megyek cellámba, és értetek Imádkozom egy rózsafüzért. /A mosolygó Frigyeshez/ Hát csak nevess, te ravasz róka! Bizony lepergetem az egészet. De szivemhez nőtt ez a két fiu!
/El./
FRIGYES Mond, mi hirt hozol? Rosszat-e, vagy jót? Láttad-e Matildát, s bevallottad-e Milyen izzó szerelem fojtogat? Ugy-e, szivében visszhangra találtál? Megjósoltam ezt neked réges-rég! RUDOLF Vajha pokoli sorsom kinjába Ne rántottam volna magammal! önző voltam. Mint egy szép álmot, Ugy kellett volna imádnom őt Emlékezetem oltárán, szótlanul, Mint eddig tettem. FRIGYES Tehát szeret? Ugy-e, szeret? RUDOLF Szeret?! Egy árnyék
Jár előttem, a Sötétség árnya! Könnyeivel küzdött, de rádöbbent És riadtan felkiáltott: "Az atyád!" E rettegett névre dermesztő fagy Járt át - mindennek vége volt. A jövő sirba szállt és a mult Hiu látomássá vedlett. FRIGYES Hiszen szeret, tudom, hogy szeret! RUDOLF Igen. Talán. Megtörve álltam ott És ugy szólt hozzám, hogy uj remény Szállt szivemre. Aztán elváltunk. Később atyja került utamba - Érted, Frigyes: Matilda atyja És reménységem uj tápot kapott. De hamar letörték s nem tér többé vissza FRIGYES Mi történt? RUDOLF Hát a régi mese, Csakhogy a gúnyt már sértés is tetézi. Ezentúl a nyomorult tótnak Kell engedelmeskednem. - Ehhez Mit szólsz? FRIGYES Tévedsz. Az lehetetlen.
RUDOLF Lehetetlen? Indulóban voltam, Mikor a nyomorult elémbe került És megszólitott. Csendes szóval Kérdőre vont, hol, merre járok? FRIGYES Mért nem ütötted le?! Istenemre, Még egy tőt nemestől sem tűrném, Hogy kérdőre vonjon, nemhogy Egy pimasz szolga! RUDOLF Az én helyemben Frigyes, te is elfojtanád dühöd. Engem nem oly könnyen ragad el A szenvedély, de ha elragad, Iszonyú vagyok, elvesztem a fejem, Megremegek, ha arra gondolok, Milyen őrült tettre sodorhat. Dehát ez a nyomorult szolga Csak hitvány eszköz, nem ő sértett meg Aki megalázott, az... Istenem! Mindenütt az ő szörnyű árnya üldöz Elviselni soká nem lehet! Mint a lázas agy látomásai, Megőrjit vagy halálba kerget. FRIGYES Ily gyalázatot tűrnöd nem szabad. Budára készülök. A nádorhoz Fordulj, ő megvédhet és meg fog védeni
RUDOLF Minden hiába, Frigyes. A nádor, De még a király sem vethet gátat A sors árjának. Árad, kavarog, Mig örvénye a mélybe taszít S előbb-utóbb elnyel. Más világ volt A kollégiumban, felhőtlen napok! A tündéri álmok mámorában Szivárvány színekben láttuk a jövőt, Amelyet a remény játszi jóslata A Szabadság, Hűség és Szerelem Szent háromságával iveit át. Gyönyörű álom volt: a fény és élet Álma s a tiszta érzelmeké. És ki fosztott meg durva kézzel A jótól és széptől? Egy atya! Mint száguldó számum, ugy éget föl Vad lehével minden oázist Amit a képzelet az élet Szikkadt homokján teremt - s nem marad Más, csak a sivatag.
FRIGYES Azt a hármas Fogalmat szentül tiszteltük. Szabadság, hűség és szerelem Adja izét az üres életnek És átsegít a sötét viharon Ami feldúlja a lelkeket. A szabadság, mint a nap sugéra Áttöri a komor fellegeket S fényére megdobban a magyar kebel. A szerelem, ha mint az angyalszárny
Oly tiszta, leküzd minden akadályt, S csak gyönyörűséget fakaszt. S a hűség? RUDOLF Hűség, barátság örökkévaló. Fényes alakját lelked tükrében Látom ragyogni, mint az Alpesek Ormát csendes tavak szinén, Hová nem ér a szél. Ha veled vagyok, Fájó szivem uj remény tölti be És öröm, mint boldogabb időkben Az ifjúság vad ujjongása, S bár érzem a veszélyt, és csikorog Már a kinpad, hová a végzet taszit Mig baráti kéz szőrit kezet És biztat boldog szerelemmel, S a szabadság csillan föl az éjben Eljövendő hajnalát igérve Nem esem kétségbe! ó, jövel, jövel! Ujjongó milliók köszöntnek, Hősi himnuszuk dicső dallama Messze száll a nyugati szellő szárnyán, Mig visszhangozza az egész haza. A szép jövőnek ilyen reggelére Istenemre! - csodás dél derűi. Boldog lesz a nép, ha a láncok, Mik századokon át gyötörték Lehullanak, és a jogegyenlőség Megbecsült, tisztes köteléke Egyesit urat és parasztot! Ébredj mély álmodból, ó hazám! Követeld vissza véres csatákban - Halált megvetve - szerzett jogaid!
Légy újra az, mi régen voltál A népek sorában: légy újra Európának büszke védbástyája! Lánglelkű honfiak kezében Lobogjon a magyar lobogó A Kárpátoktól le az Adriáig, És ahol a hömpölygő Duna A Fekete tengerbe zudul. Ragyogjon a magyar korona - István, László, Mátyás koronája üj fényében, mint Kelet csillaga S oltalmazza magyar sziv, magyar kard! /Márffy lép be Rudolf beszéde alatt és megáll a háttérben/ FRIGYES Esküdjünk, Rudolf, szent esküvéssel Nagy őseinkre, akik üstökösként Ragyogták be multunk lapjait, Hogy hivek leszünk ügyünkhöz mindhalálig! S mig a remény valóra nem válik Legyen jelszavunk "Halál vagy Szabadság!" MÁRFFY /Előlép/ Mikor lesz az hóbortos ifjak? ^Megérjük-e a fényes holnapot? RUDOLF Csak nem vesztetted el a hitedet? MÁRFFY Bíztam és bízom, hogy az olyan nemzet,
Amelynek ősi alkotmánya van Visszanyeri függetlenségét. Hát még az olyan, mint a magyar, Mely jogait akkor vivta ki Mikor a brit, Jánostői, Ranimédnél. De sem az ifjúság izzó heve, Vagy elszánt , hiú kardcsattogtatás, Sem vérpatak, mártírok drága vére, Amit a haza ügyéért ontanak Nem szolgálhatja a magyar jövőt. Ha majd az egybeforrt miIliők Egyhangú akarattal sürgetik És követelik, hogy az alkotmányt Terjesszék ki minden magyarra - Mint tették elszántan, de gonddal Nyugat magyarjai, a britek -, Akkor válnak a mi álmaink - "Kelet britjeinek" álmai Hiu álomból gyönyörű valóvá. FRIGYES A mi vérünk forró és tüzes, Miért tengődjünk hosszú évekig, Ha egy órába sürithetjük azt A reményt, féltést, dicsőséges tettet Amely majd népünk sorsát dönti el? MÁRFFI Nézzétek a Dunát: csendesen Kanyarog a végtelen pusztán El a látóhatárig. Kihalt a part, Itt-ott egy vadász vagy pásztor Ha jár - de még kutyaugatás
Sem veri fel e tunya vizeket. - És mégis, ez a büszke, nagy folyó Ez az igazi magyar folyam, Ez lesz az a nagyszerű kapocs, Amely a vállalkozás szikráját Majdan lángra lobbantja, életre Keltve a szunnyadó magyart. Arra törjünk, mielőbb igy legyen! Készüljünk föl a napra, mikor Magyar földünk dus termékeit Akadály nélkül hordozza hátán x Távoli piacokra, utat Nyitva s Kelet és Nyugat Két büszke, szabad birodalma: Hungária és Britannia között! Iparos ez, amaz megtermeli Az iparnak minden szükségletét. És akkor: belső viták helyett Győzni fogunk jő akarattal.
RUDOLF Ugy érzem, Frigyes, amit Márffy Tanácsol, bölcs beszéd. Az idő Fáján megérik a gyümölcs. Vessük el a csábitő vágyat, Kogy előbb rázzuk le láncaink, így van ez: felcsillan a remény, De mielőtt valósággá lesz, Újra homályba borul, mint a vágy, Amely a célnál kődbe oszol. MÁRFFY Ne törj le. A te szómodra van még
Vigasztalóbb mondanivalóm. Most szétváltok egy darabig, ugye? FRIGYES Ha ugy kell. És ti hová mentek? MÁRFFY Imréhez. FRIGYES Ugy, hát Isten veled. Tudom, jobb, ha nem kisérlek el. MÁRFFY Antal atyának add tiszteletem. FRIGYES Oda indulok, a remetelakhoz. Beszédem van vele. A jó 5reg! Kedvencének nevez, kényeztet, Mintha még mindég 6 nevelne. Rudolf, találkozunk holnap? RUDOLF Igen, ha nem jön semmi közbe. MÁRFFY Csak találkozzatok. /Frigyes el/ ő jó hirt Fog hozni. Gyerünk, alkonyodik! No lám, ott lent, az apátságnál Már vér a kocsi és Tivadar, Aki nagybölcsen az uj hidat Vén vadászkutyára ugató
Kis ölebhez hasonlította. Igaza volt. Micsoda gondolat Gót oszlop helyébe cicomás Deszka pillért rakni. De gyerünk! És hagyd el a búbánatot! /El/
A II. felvonás vége.
III, felvonás 1. jelenet
/A gótikus apátság festői romjai; fák, lombok. - Az előtérben sir, fejénél kereszttel« teleaggatva virágokkal, koszorúkkal. Matilda és Blanka/
MATILDA. Senki. - Vájjon mi történhetett? Atyám azt Ígérte, pontos lesz, Senki, semmi sem tarthatja fel. BLANKA Ne aggódj, itt lesznek nemsokára. A holdsugár áttört a fellegeken, Anyád sirját ezüst leple boritja. Hantja fölött a durva kereszt Buja virágdiszbe öltözött, Tanuságul, hogy a paraszt nép Nem felejti el jótevőjét. Helyezzük kosborunkat mi is Az övék mellé. /A koszorúkat a keresztre akasztják/ MATILDA Nincs messze az idő
Blankáin, mikor az.én siromra Fonhatsz koszorút. BLANKA őrült gondolat! Könyörgöm, üzd el rémlátomásaid. MATILDA Pszt! Hallod-e a szél nyöszörgését A klastrom pillérei között? A boltivekről a folyondár Ugy lebeg, mint kisértet leple. Mi volt e nesz? Árnyék suhant el A boltivek alatt - jól láttam, Vagy csak a félelem játéka.volt? Már önmagamtól is rettegek.
BLANKA Atyád elé indulok. MATILDA Siess! /Blanka el/ Vajha 6 lenne! Bocsáss meg, anyám, Hogy tul könnyen vettem intelmedet, Amelyet halálos ágyadi-01 Intéztél hozzám - de most már el innen Csak még egy alázatos imát, És aztán el... nincs más megoldás. /A sirra térdel/ /Belép Zsigmond gróf és Zwornik/ ZSIGMOND /A távolban eltünó Blankára mutat/
Ott, ott - látod őt? Egy hangot se halljak. Megértettél? ZWORNIK Ugy lesz, uram. /ki/ /Zsigmond Matildéhoz lép. Az hátraforul, és meglátva Zsigmondot felsikolt/ MATILDA ő az! Jó ég, végy oltalmadba! ZSIGMOND Mitől félsz, Matilda? Akit látsz, Imád téged, s az ő szerelme A legbiztosabb oltalom. MATILDA Szentelt e hant - ne légy szentségtörő! ZSIGMOND Szentségtörés a szerelem? MATILDA Szerelem! - Mond ki uram, mi vár rám. ZSIGMOND Jól tudod, régóta szeretlek. MATILDA Annyit tudok, hogy e szót "szerelem" Kimondtad, és én válaszoltam. És amit akkor válaszoltam. Azt ismétlem most is: soha! soha!
Erről ne többet! Még az emlékét is Szeretném elfeledni. ZSIGMOND Ha fiam Súgta volna füledbe e szót, Más lenne a válasz. Én többre Tartottalak, nem hittem volna, Hogy egy nyálas fickő sirámai Meghatnak. De ugy látszik, tévedtem. Ha igy van, jól vigyázz! Nem tűröm, Hogy az a tacskó versengjen velem! MATILDA Uram, engedd, hogy ugy tekintsek rád, Mint jó barátra, aki zord időkben Segitségünkre jött, s mint atyám, Én is hihessem, hogy nemes sziv Indított nemes cselekedetre. ZSIGMOND így is volt, de akármennyire önzetlen egy férfi - az élet Már ilyen!
vár némi jutalmat.
Válaszolj: szereted Rudolfot? Ha félted őt s menteni akarod Haragomtól - felelj! Hallgatásod felér egy vallomással. MATILDA Az égre! Én döntsem bajba azt, Ki mást sem akart, mint kedvedben járni?
ZSIGMOND Azt kérdeztem: szereted Rudolfot? Gyerünk! Mit válaszolsz? MATILDA ő soha Sem hallhatta tőlem ezt a szót. ZSIGMOND Tehát szereted! Semmi kétség! MATILDA Sejtettem én, hogy ha szerelmemet Elárulom, rá romlást hozok. De azt hiszed, ha szabad lenne szivem, Viszonoznám a te szerelmedet? ZSIGMOND Szerelemről én nem fecsegek, És nem szavalok a dobogó Szivről, amelyet a szenvedély Epeszt. Férfi vagyok, Matilda, őe főnemesi sarj. Vadállatnak Mond ez, más könyörtelennek, Mert ha kell, kegyetlen szigorral Kényszeritem azt, akit sorsa Az eke szarva mögé állitott, Hogy teljesitse kötelességét, S ha büntetek, nem riadok vissza Attól sem, amit a nagyvilágban Gyilkosságnak neveznek. Ezért Fenekednek rám az ostobák. Tudod te is, hogy a nemesség
Elkerül, e gyűlölnek a szolgák, S hogy a grófnét bánat ölte meg Miattam - s hogy azt híresztelik, Én mérgeztem meg és ki tudja? Még hány gazság terheli lelkemet. MATILDA Hogy lehet ilyen hidegvérrel Felsorolni e szörnyűségeket? ZSIGMOND Ha akarod, nevezd szörnyűségnek, Szavakon én nem vitatkozom, De annyit mondhatok, hogy mérget Én nem adtam a grófnénak. Nem én. Lágy szive vitte sirba s oktalan Szánalma a bugris paraszt sorsán. Szegény teremtés! Ha sirva fakadt, Mélyen meghatott, hiszen gyengesége Volt egyetlen hibája - de az Minden hibák között a legnagyobb. Te erősebb fából vagy faragva, Méltóbb vagy hozzám - nem, ne tiltakozz! Azért szeretlek, mi bennünk közös: Nemes erődért, büszkeségedért. MATILDA Egy lélekzetre tenni vallomást Bűnök soráról és a szerelemről Ez iszonyú! Elég volt! ZSIGMOND Hallgasa végig, azután itélj.
Csupán azt akartam mondani, Legyek bár szörnyeteg - mit bánom én! De ama nemes urak körében Akik kerülnek, elfordulnak tőlem, Egy aem akadna, erre esküszöm, Aki nem nyújtaná boldogan felém Lánya kezét - ha arra méltatnám. MATILDA Nem ily aljasak a magyar urak, Ne hidd. ZSIGMOND Nem jobb a nemes ur Más embernél - és nem is rosszabb. A birtok számit, nem a birtokos. De mit nézzek én menyasszony után: Itt áll előttem, akiben a vér Nemessége párosult a bájjal S tündöklő szépséggel. Matilda, Csak egy szót, egyetlent és holnap Varosnay grófné lehetsz. MATILDA. A te feleséged...! ZSIGMOND Gondold meg jól, mielőtt válaszolsz. Sorsod múlik azon, mit felelsz? Ha igent mondasz, a legmagasabb Hangú dámák sorába emelkedsz, S a budai vár palotáinak Csillogáséban is tündökölni fogsz
Bájaddal s az ősi ékszerek Pompájával. Atyád sem fog többé Mások kényére szorulni s ha Arannyal megkent ravasz ügyvédek Szavának van hatása - mint szokott! Vissza nyerheti ősi földeit, S ha jőnak látja, álmainak élhet És humanista eszméinek, Hacsak a forgandó szerencse Nem veti vissza vadászlakomba. MATILDA Tulsoká tűrtem sértő gúnyodat, De tudd meg, gőgös úr, csábításaid Nem hatnak rám, és fenyegetésed Megvetem. Ami bünt büntet az ég, Annak mocska mind rajtad tapad. Azt hiszed, lehet rád nézni Undor és irtózat nélkül? Mond, mivel érdemelte atyám, Hogy őt is olyan aljasnak higgyed, Aki hitvány pénzedért leányát A segítségre szoruló pórok Vérétől véres kezedre adja? Ha sejtette volna, hogy valaha Ilyen megpróbáltatás vár reám, Hidd el, sosem tapodta volna A földet, mely téged vall urának.
ZSIGMOND Mit tettem? Elcsábítottalak? Nem! Kezemet ajánlottam föl S tartom igéretan. Ne taszítsd el,
Megbánod dölyföőet. MATILDA A házasság, a legszentebb frigy Neked mit jelent, aki démoni Vigyorral taposol a sziveken? £1, el innen, hogy megmentsem atyám Lesújtó gőgöd szégyenétől. A vadászlakot hajnalban elhagyom, Találok még otthont, hol békén élhetünk S hová nem ér el ördögi kezed. Nem vagyok többé erdészed gyermeke, Lásd bennem a Márffy-törzs büszke lányát, Ki bűnben fogant aljas ajánlatod Megvetéssel utasitja el. ZSIGMOND Hahaha! Ugy hiszed, jön atyád, S ifjú lovagod: fiam, riváliaom? /kacag/ MATILDA Szent ég! Atyám! Beszélj, mit jelent Ördögi kacajod?! ZSIGMOND Jó atyád Barátságos kis szobában pihen Egy vén torony vastag falai közt, De ablakéból az erdőre láthat, A nyüzsgő vadakra - jól elszórakozhat, Mig te meggondolod magad. De elég Egy szavad, s szabad lesz megint.
74
MATILDA Elvesztem! ZSIGMOND Szerelmed pedig, Ha idejében megkapta parancsom Otthon ül és hazatértemre vár. Talán éppen a holdon révedez Szerelmes szeme, vagy ifjú módra Arról álmodik, minő fényes jövőt ígérnek számára a csillagok? Blankát se várd, Zwornik már őt is Ellátta. Ha meggondolod magad, Veled jöhet - a hidnál vár kocsim.
MATILDA Jaj, nincs menekvés! Mi lesz velem? ZSIGMOND Láthatod, jól kiszabtam tervemet, Nem ismerek tréfát! Bevallom, Jöttömben még nem döntöttem el Menyasszonyom leszel vagy rabom? De figyelj szavamra: tudhatod, Hogy szándékom megpecsétli sorsodat Én a kezedről le nem mondhatok, Mert házasság az egyetlen megoldás, Hogy visszanyerjem tekintélyemet, Amely rangommal és birtokommal járt S járna ma is. Ezért kértelek meg, S mert megismertem a női nemből Kimagasló nemes lelkedet. Még mindég visszautasítasz?
MATILDA. Elég - ne kérdezz! Téged szeretni? Még gondolatnak is iszonyú! ZSIGMOND Nem szerelmed, kezedet kértem én. Ha asszony lész, szeresd akit akarsz. Nem igérem, hogy hűtlenségedet Jókedvvel tűröm - de az bizonyos: Hiába szereted, Rudolfé nem leszel. MATILDA Ha most azonnal elengeded atyám, S nem állsz útjába távozásunknak, Semmit se fogok ellenedre tenni. Uram, könyörülj rajtam, könnyeim Lágyítsák meg szived. Hallgasd meg Imám, és felejtsünk el mindent, Emlékünkben csak ez a tett maradjon. Mondj igent - nyugtass meg! Az nem lehet, Hogy nem ismered e szót: kegyelem! ZSIGMOND Azt hiszed, megejthetnek a könnyek? Tartogasd eszelős fickóknak, Engem könnyekkel meg nem indítasz. Te, aki megveted kezem, Amellyel boldogan cserélne gyűrűt Az oltár előtt főrangú dámák Bármelyike, te azt reméled Hogy megkímélem érzelmeidet? Ha nem mondom ki, hogy a házasság Csak eszköz, mi célomhoz segít,
Hamarosan megtanultad volna, Hogy én előttem nincsen akadály. Idejében figyelmeztettelek, De türelmemnek is van határa. Ne élj viasza vele. Jegyezd meg, Hatalmamban vagy, meg kell hajolnod Akaratom előtt vagy megkeserülöd. Hagyd el e házat mint jegyesem És Blanka veled lesz, mig a pap öaszead bennünket. Ha vonakodsz, Ám légy Rudolfé, ha megszánja sorsod, ÉB felkarol egy nyomorult teremtést, Kivel kéjencek játszogatnak el, És kitaszítanak a büszke hölgyek. Hé Zwornik! Hivd az embereidet. /Belép Zwornik, társaival/ Gyerünk, nyilatkozz, merre tartasz! Én határoztam. Nem menekülhetsz, Hiábavaló minden ellenállás, Nincs, ki segítsen. MATILDA /A sírhoz lép, és átkarolja a keresztet/ Majd az ég Segítséget nyújt, nem hagy védtelen! Vissza, szörnyeteg, ne közelita Bűzös leheddel! Távozz innen, Szentelt e föld, anyám sírja ez, És hitünk szent jelvénye a kereszt. Ártatlan lelkem hozzá emelem, Aki lecsap a bűnösökre! Ne merj hozzám közelíteni!
ZSIGMOND Villanjon megvetés szemedből És dac lobogjon bájos arcodon, Szebb vagy igy, mintha bágyadt mosollyal Igent intenél. Add meg magad, Enyém lész - nem véd meg a kereszt. /Meg akarja ragadni, mikor a_romok közül előlép Sarolta, Matilda elé áll és mereven tekint Zsigmond szemébe. Zsigmond rémülten hátrál/ Az égre! Sarolta! Hogy kerülsz ide?! SAROLTA Mért kérdezed? Most rémülten állsz itt Te bün lovagja! Remegj! Iszonyodj! Amikor az én imádott lányom Vérében fetrengett lábaidnál Megjósoltam-e, hogy eljön a nap, Mikor megkonditja fölötted A harangot egy anya átka? Tudd meg, a bosszú órája ütött! Én itt állok 8\te remegsz - sejted már Mi vár rád? Irtózol tőlem, ugy-e? OtStt az órád. Átkom elért, Tanúm rá a csillagos ég legyen! ZSIGMOND El innen, vén szipirtyó, el innen, Károgd eszelős szitkozódásid Boszorkánytanyádon! MATILDA Bárki légy,
Maradj! A te hangod volt, ami intett, Bizton volt rá okod. SAROLTA Volt-e? Mi természetnek a napfény A lányom az volt nekem... nélküle Mi vagyok? Mi lett belőlem? Haha! Ne kérdezz! Ott... ott... látod-e őt? Ott áll - mutass rá a csábitóra... Emeld föl a kezed... a bosszú kezét Emeld rá, hogy a kétségbeesés Sújtsa le! De már vége - elérte! Nézd, összeomlik! Az ördög visong Fölötte bősz kacajjal. Örülj! Örülj! Megbosszultalak! De én... Nem, még nem jött el az ideje, Bevárom az órát és akkor... akkor... Vége lesz... Zavart vagyok, pedig Még nem telt be a pohár... Ne félj, Szép leányzó, atyád barátja volt Szegény törzsünknek. - Itt lesz mihamar, Hogy megvédjen - tudja, hogy bajban vagy. Látom már - amott jő! /Belépnek Márffy és Rudolf, mögöttük Tiva dar és egy cigányfiú - majd Blanka, vadá szok, parasztok/ MATILDA ő atyám, atyám! MÁRFFY De Matilda,
Mit jelentsen ez? Ez a gyerek Azzal sürgetett, siessek ide, És védjem meg a becsületedet. Hah! Zsigmond gróf! MATILM Atyám, egy szót se! Percig se késlekedjünk. El innen! Az utolsó pillanatban jöttél Megmentettél! MÁRFFY Megment ettelek? Lehetséges volna? Zsigmond gróf, Tőled várom a magyarázatot. Szólj! Tudni akarom, lányomat Mi rémitette meg? ZSIGMOND /Gőgösen néz végig rajta/ Tudni akarod? így beszél egy erdész az urával? Alattvaló a patrónusával? MÁEFFT Erdész! Alattvaló! Már mindent értek! Megtéveszthettél - de sértést nem tűrök. /Jelvényéhez kap/ Jelvényedért hálával fizettem, E jelvényt becsület övezte, Tisztelték, mig te is megbecsülted. De ha igy lépsz föl, ez a jelvény A szolgaság megalázó jele S megvetem! /Leszakit.ia melléről és Zsigmond elé dobja/
£1 vele! Már nem enyém, Most egyenlők vagyunk. És most felelj: Mit keresel itt? SAROLTA Még kérdezed? Hát nem látod a lányod, Nem hallod e szörnyeteg aljas gúnyját? RUDOLF Követelem, beszélj! Szörnyű a gyanú... Csak nem azért jöttél...? ZSIGMOND Hogy szerelemről locsogjak, mint te? Nem, esküszöm. Elég válasz ez? RUDOLF Sokkal jobban megvetem gúnyodat, Semhogy válaszoljak. De intelek: Ha egyetlen szennyes szóval illeted, Nem vegyok többé fied! MÁRFFY Hagyd rám! Engem ért a sértés, elégtételt Én követelek. Hallod-e gróf! MATILDA Megőrjittek! Könyörgöm, el innen, Ha szeretsz, percet se maradjunk! ZSIGMOND Hiába csüggsz atyádon - jegyezd meg,
Sem ő, sem més nem védhet meg előlem, Ha egyszer döntöttem magamban. MÁRFFY Elég! E hangot nem tűröm tovább! Elő a karddal! Huzd ki hüvelyéből! ZSIGMOND /Gúnyosan/ Uram, kegyelmezz. Ha jól tudom, Te vagy az erdészem, ugye? Vagy nem? A földnélküli uraság vagy? Jó, ne félj: még találkozunk! Haha! /Ki. Zvornik és a szolgák követik. Márffy utána siet, de Sarolta visszatartja/ SAROLTA Ne kövesd! Már közel az óra, Amelyben sorsa beteljesedik. Nem érdemel oly tisztes halált, Mint ami a te kardodtól érné. Ha a bolygók járása valaha Elárulta a halandók sorsát, Ugy gonosz állásuk szörnyű véget Jósol a Varosnay-háznak. Vajha addig üldözné őket Egy anya átka, amig nevűk is Eltűnne az emlékezetből. RUDOLF Ki vagy te, asszony? Amit beszélsz, irtózattal tölt el. SAROLTA Hogy ki vagyok? Azt akarod tudni?
Ki vagyok? Haha! /Karon ragadja/ Erre csak, erre, Siess utána és kérdezd meg atyádat! /Ördögi kacajjal el/
A ANTAL Pihenni tértem,.de felriasztott Az ördögi kacaj. Tudni akartam, Mi történt, és ide siettem. Dehát mi történt? Miért remegtek? MÁRFFY Megtudod, jó atyám, mert éjszakára A te kunyhódban hajtjuk le fejünk. Az ő házában nem alszom többé. Befogadsz, ugye? Előre köszönjük. Tivadar, indulj,,kisérd el őket, Én majd követlek. RUDOLF Valóság ez vagy csak rossz álom? Te vagy Matilda? És ő az atyád? > > ( Apám...!
Igen, ő tette ezt! Erre,
Ugye, erre kövessem? így szólt Af az asszony... erre... indulok. /Elindul/ MATILDA Nézz rám, Rudolf! Könyörgök, nézz rám! Ha igy látlak... jaj! megőrülök! Én vagyok! Nem ismerek rád, Nézz rám, én kérlek. Most újra te vagy,
83
Szemedből eltűnt az iszonyú láng... Nyugodj meg, térj magadhoz - értem! ígérd meg, igérd mielőtt elválunk! Csak egy szőt, egy jelt - a kezed. RUDOLF Angyal! /Szenvedélyesen megszorítja a kezét/ BLANKA /Matildéhoz/ Gyerünk. Add a karod, hisz reszketsz, inogsz. /Matilda és Blanka el. Tivadar és Antal atya velük/ MÁRFFY Szegény Matildám! Ha látna most, Aki itt nyugszik a hant alatt... Dehát az a múlt. Sajnállak, Rudolf, Nagyon reméltem, hogy egykoron Több lész nekem, mint egyszerű barát De most... RUDOLF Előre láttam, hogy ez lesz a vége. Megpróbáltam, de hiába próbáltam Elnyomni szenvedélyemet - hiába! MÁRFFY Megértem szenvedésedet. Holnap Utoljára találkozunk a laknál, Ott leszel? RUDOLF És most - Isten áldjon!
MÁRFFY De ha elválunk, feledd el, Rudolf, Hogy van egy lányom. RUDOLF Felejtsek! Azt mondod, feledjem el?! - ígérem, ott leszek. /Mindketten el/
A III. felvonás vége.
IV. felvonás 1. jelenet Szoba a Varosnay-kastélyban /Éjs zaka, Zsigmond gróf egy kereveten hever. Hirtelen felriad és izgatottan jár fel s alá/
ZSIGMOND Nincs nyugvásom, borzongok, véremben Tombol a láz, megfeszül agyam, S ha lehunyom szemem, latomások Gy8törnek, rémképek üldöznek. Hogy egy eszelős cigány szipirtyó így felkavarja az életemet! Szörnyű szavakkal jósolta halálom. De miért tudná egy cigányasszony Inkább, mint mások - mit rendelt a sors? Az a hire, hogy ő a törzs bölcse, Aki jobban ismeri az ősi Hagyományt, tér és idő titkát Mindenki másnál s mint a próféták Előre látja az emberi sorsot. így szólt: "Ütött az órád!" - No és? Miért higgyek ilyen jóslatoknak? - De ha úgy lenne? Ha igazat szólt? /Izgatottan járkál fel s alá/ Mikor utoljára találkoztunk Azt prédikálta Antal atya is,
Boruljak térdre az Isten előtt, Bánjam meg bűneim vagy elkárhozom. Mese, Ores mese! A siron tul nincs élet, A testet atomok alkotják, S azoknak harmonikus mozgását Valamilyen erő szabályozza. Ez az erő - akármi legyen Kényszer, vagy az anyagban rejlő ős tulajdonság, cseppfolyós éter, Mely ugy terjed át minden létezőn, Mint a fény vagy a hő a térben Ez a mi lelkünk, minden más mese. A halál álom, álmok nélkül - S ha igy van, miért féljek tőle? Miért lepi izzadság homlokom? S ha mégis igaz lenne, hogy ott tul A bosszúálló biró vár s itél Örökös kinra, gyötrelemre? Mi ez? Volna lelkiismeretem? S egyáltalán: van lelkiismeret? Bűntudattal gyötörjem magam Véget nem érő szenvedésben? Itt... itt látom újra a kísértetet. Megfenyeget... az árny testet ölt... El, el ti szörnyű látomások! Ez ő, ez ő, a cigányleány! Mit akarsz tőlem! Ne mutogasd sebed! Él a szeretőd! - Nem, nem - ott van! Mit látok? A tavat - a völgyet A tornyot! - Ne közelíts! Ne huzz! Hová rángatsz?! A lábaim előtt Iszonyú mélység tátong... Süllyedek! Zuhanok! Belém kapnak a lángok!
87
Kegyelem! Segitség! ő, van Isten! /Feljajgat, majd ájultan terül el/ /Belépnek Bertalan és Zwornik/ BERTALAN Mi volt ez az ijesztő sikoly? - A gazdánk! Szemei nyitva vannak. Milyen rémült a tekintete. ZWORNIK Nincs szükség üres karattyolásra. Emeljük fői. Tán rossz álma volt. BERTALAN Az ám, megszólalt a lelkiismeret. ZSIGMOND /Felemelkedik/ El innen! Hozzám ne nyúlj, te démon! Szenvedek! Égek! Hová süllyedek? Bőszen ásit felém a szakadék, A fenék egyre távolabb! Kegyelem! ZWORNIK Uram, itt vagy a kastélyodban, Én vagyok itt, Zwornik. ZSIGMOND Te, Zwornik! Te is azért jöttél, Hogy sanyargass! Nem, te magad is Itt lent vagy, az átkozottak között, Hol a fúriák üvöltenek És fogukat csikorgatják a gazok
88
A kétségbeesés tébolyában. Ha te itt vagy, a kin még szaggatóbb. BERTALAN Nyugodj meg, uram. Kérve kérlek Én, hú Bertalanod. ZSIGMOND Ez a hang... ez ifjúságom idézi... Hol vagyok? - Szörnyű látomásom volt. Ti semmit sem láttatok? Gyújts lámpát, Nyisd szét a zsalukat - siess, siess! Levegőt, levegőt! /Az ablakhoz lép, amit Bertalan kinyitott/ Képzelődés! Ragyog a nap, reggeli dalukat Zengik a madarak, kint a mezőn Békésen legel a nyáj, a gulya, Szorgoskodnak a parasztjaim. És amit belátok, mind az enyém. Nincs mitől féljek: Varosna grófja vagyok. /A sietségtől lihegve lép be Rudolf. Bertalan el/ Ki az, aki hivatlanul betör? Ah, ön az, uram? S mi oka van A nagy sietségnek? RUDOLF A kastély népe csupa izgalom, Azt suttogják, hogy rosszul lettél. ZSIGMOND S talán már kiteritve fekszem.
Azért rohantál, hogy gyönyörködj! E látványban, melynél vigasztalóbb Számodra alig lehet. RUDOLF Atyám! Miért gúnyolódsz érzelmeimen? ZSIGMOND Bocsánat, uram, elfelejtettem, Hogy te vagy az a regényes ifjú, Aki oly gráciával tárja ki Érzelmeit - legyen az szeretet, Ugy értem, tiszta szerelem, Platóni érzés, persze: kölcsönös, Szemérmes, eszményi gyönyörben, ó, a magasztos ártatlanság! őszintén sajnálom, hogy még élek S zavart okozok - dehát igy történt! /Rudolf apja elé lép, dölyfösen végignézi. beszélni akar, de elnyomja érzelmeit és megfordul, elindul/ ZSIGMOND Elmész? Haraggal? Maradj csak itt, Lenne még egy kérdésem hozzád, Egyszerű kérdés. Csupán csak az: Fiamnak tartod még magad vagy inkább Vet élyt ársamnak? RUDOLF Vetélytársad?
ZSIGMOND Hiszen szereted Matildét, igaz? RUDOLF Ki ne ejtsd e nevet, mert megőrülök És mindenről megfeledkezem, Amit eddig tiszteltem. ZSIGMOND Mit? Az epedő, szerelmes fiu Fenyegetődzik, s mint vélt mátkája, Megvetéssel sujt? Haha! Ugy látom, Vigyáznom kell, nehogy próbára tegyem S föllobbantsam szenvedélye lángját. RUDOLF Igen, vigyázz! Azt mondom, vigyázz! Ne hidd, mert némán tűrtem gúnyodat, Megvetésed és sértéseid, S oly alázattal viseltem Gőgödet, mint senki sem tűrné. Ne hidd, hogy zsarnokságod nem ütött sebet Ha hallom - s mi gyakran! - özvegyek jaját Árvák zokogását, átkozódók Fohászát, hogy bosszút álljon az ég Azon, akit a természet jogán Atyámnak kell neveznem - elborul Agyam, családunk ősi démona Száll meg, s már-már úrrá lesz fölöttem. Hogy mily pokoli kin gyötör ilyenkor, Minek is mondjam? Úgysem értheted. Ha őrangyalom intelme nem óvna, Elveszteném önuralmamat.
Tudd meg, ő volt: az, akit a sors Kimentett aljas karmaidból. 6 volt, aki a szenvedéstől Feldűlt lelkem tomboló dühében Megfékezett, s figyelmeztetett, Mivel tartozik a fiu atyjának. Türelem, türelem! Forr a vérem, Ha arra gondolok, mi történt, Mi galádul tőrtél az ártatlanra! ZSIGMOND Kérdezzed őt magát. Én kezemet Ajánlottam neki. RUDOLF Mit? Házasságot? Talán csúfolódsz? ZSIGMOND Lehet, de igy történt. Ez a célom. RUDOLF
. .
Lehetetlen! Matildát feleségül...?! ZSIGMOND Elhiszem, hogy inkább menne hozzád. De hiába tombolsz, hiába dúlsz-fúlsz, ő feleségem lesz, és ha.ellenáll, Kegyetlenül megkeserüli. RUDOLF Megkeserüli! Most látom, gazul Kitervelted aljasságodat! S mig ő borzong a félelemtől
Te sima homlokkal állsz előttem És szégyenérzés nélkül vallod be, Hogy elszakitsz egymástól két szivet, Melyeknek vonzalmát megszentelte Már a gyermekkor emlékezete. Ha nem lennél atyám - bűnösen is: atyám, Eltipornálak, mint egy undok Varangyot, amely megmérgezi A zöld mezőt, szép természetet. De óvakodj! Te kigúnyoltál Mindent, ami szent! Nem leszek többé Engedelmes fiad! /Kirohan/ ZSIGMOND Mi ez? Ez lenne a suhanc, Akit lenéztem? ZWORNIK Megmondtam uram, hogy félreismered. Jobb lenne, futni hagyni a hölgyet, Tudok különbet, jó néhányat, Szebbet is, aki boldogan... ZSIGMOND Hallgass! Bolond! Azon járjon eszed, Hogy tegyük jóvá a tegnapi kudarcot. ZWORNIK De uram... ZSIGMOND Fogd be a szód! Most azzal törődj, Hogy még ma kezemre add Matildét.
93
ZWORNIK Még ma, uram? ZSIGMOND Mi az? Habozol? ZWORNIK Mindent megteszek,,amit lehet, De nem lesz könnyű. Rudolf grófra Is gondolni kell, atyjára is... ZSIGMOND Megkaptad parancsom. A szóból Elég. Ha akadályba ütközöl, Söpörd el - a te gondod, hogyan?! Indulj, fogj hozzá
- én magam is
Az erdőben leszek egy óra múlva. ZWORNIK ügy lesz, uram. /Mindketten el/
2. jelenet Az erdészlaknál /Márffy és Tivadar lépnek ki a lakból/
TIVADAR Remélem, jó uram, nem veted meg Alázatos kérésem? MÁRFFY Már pedig
94
Azt kellene tennem, de tudom, Húséged legyőz minden akadályt. Jöjj hát velünk, bárhová megyünk. TIVADAR Köszönöm. Mór meg is nyugodtam. MÁWFY Vidd e számadásokét Zworniknak, Nem fog találni gáncsolni valót. TIVADAR Ha csak egy szót szól az a gaz tót, Szent Istvánra mondom, ezt a napot Megkeserüli! MÁRFFX Nem, nem Tivadar! Ne fenyegetödz. Indulj, és igyekezz vissza mielőbb. /Tivadar el/ És most rajtunk a sor. Fáj szivem Elhagyni e csendes otthont s újra Elsirni bánatunkat azoknak, Akik majd iyójas szóval, megható Szónalommal utasitanak el, Ha segítségükhöz folyamodom. őrök szabály ez: jó tettek helyett Kapsz jó tanácsot és fagyos mosolyt. Ki a függetlenség büszke örömében Él, mint egykor én is, majd megtanít, Hogy az erős akarat, szorgalom Emelte föl nyomorult életét, S mégis csodós dolgokat alkotott, Mert azok, akik bíznak önmagukban
95
S senkitói sem várnak segítséget, Azok viszik legtöbbre, ugy bizony! Ily jó tanácsokkal látnak el. Erős akarat! Csak abban bizzon A szerencsétlen - de ha kimerülve Már-már eléri a csillogó célt, S a vágy szárnyán megközelitve A siker már ujjhegyén ragyog, Minden lépés, amivel a remény Tovább csábitja vándorutján, Közelebb viszi a felismeréshez, Hogy csak a puszta délibábja, Hiú káprázat kergette tovább. Azt hitte, már-már megragadja, övé lesz, amit megálmodott, De amit lát; a sivatag homokja, S amit érez, bús kiábrándulás. /Matilda lép ki az erdészlakból/ MATILDA Atyám, készen állunk az útra, Azt Ígérted, nem ejtesz könnyeket, De a bánat szemedben ül. Miért? MÁRFFY Még kérdezed? MATILDA Ne hagyd el magad. Vannak még barátok, lesz aki megvéd. MÁRFFY Igaz, a vihar megtépázott,
96
De maradt egy-két hűséges barát, S egy, aki élte fagyos talaján is Megőrizte az ifjúság hevét. Hamis parádé, üres lenne az élet, Ha bátor lelkek nem vigasztalnának. MATILDA Ne aggódj, atyám, találunk hajlékot. MÁRFFY Attól tartok, tul kemény volt szavam. Nem tudtam, hogy házasságot igért, Elvégre, ez tisztességre vall, Hidd el, a hire rosszabb nála. Ki tudja? Talán még jóvá tehetnéd. MATILDA Szent Isten! Mit kell hallanom! MÁRFFY Ugy értem, ha szived szabad lenne. De nem szabad. Azt hiszem, méskülSnben Ez a birtok s a vadakban dús erdők Megérnének egy kis gondolkodást. MATILDA Atyám ne többet! Oly idegen, Természetellenes minden szavad. MÁRFFY Matilda, megbocsáss, pillanatnyi Gyengeség fogott el. öreg vagyok, Az élet kegyetlenül megviselt.
Kapaszkodnék már minden szalmaszálba. Te fiatal vagy, most bontogatod Szirmaid, előtted az élet, S remény ringat a viharban is, Mosolyogsz és bátran szembeszállsz A veszéllyel, mitől én borzadok. De hagyjuk el a sötét gondokat. /Belép Blanka/ Blanka megjött. Én elindulok, Hogy bucsut vegyek vadászaimtól. A kápolnánál találkozunk. MATILDA Miért nem itt? MÁRFFY A gróf ellen Nem akarom ingerelni őket. MATILDA Ne maradj el soká. MÁRFFY . .
Fél óra lesz,
Nem több. Ne aggódj, édes lányom, Mihamar tul leszünk a határon, Hol az erőszak nem érhet utói. Addig majd ezek a derék fiuk /a vadászokra mutat, akik málhákkal vonulnak el,előttük/ Nem hagynak el, szentül megfogadták. Elszántságot tanulhatnék tőled, Lányom. /Megcsókolja és elindul/
MÁTILLA Igen, erősnek kell lennem. Most az az első, hogy ne lássék rajtam Semmi, amivel drága jó atyám Szomorúságát, félelmét táplálnám. Blankám, magam sem hittem volna, Hogy megsiratom ezt a kis lakot, De annyi édes emlék füz ide! Anyámra emlékeztet minden: Itt üldögélt a rózsafa alatt, Amit saját kezével ültetett. A fehér rózsa volt kedvenc virága. BLANKA A tiéd és Rudolf grófé is Nem ok nélkül. Itt látott először, Mikor megjött a kollégiumból. Sokszor kaptam rajta, hogy leszakit Egy rózsát a bokorról, elnézi hosszan És öröm villan bánatos szemében, Mellére tűzi, és ugy távozik Mélyen sóhajtva, mert ez a kis lak Azt az órát idézi, amikor Először lepte pir az arcotok, Elárulva, hogy sziveteket Egybefonta a szerelem. /Matilda leszakit egy rózsát/ MATILDA Végzetes lett az a szenvedély. Nem lett volna szabad...
BLANKA Nem rajtad mult, Mindent megtettél, hogy titokban tartsd, És még most is a bizonytalanság Gyötri: szereted-é? MATILDA Ha igy van, jól van. Gyorsabban felejt, Talán talál méltóbbat szeretni, És még boldog lesz. BLANKA És te? MATILDA
Én?
Mint a száráról leszakasztott Sápadt virág, elfonnyadok én is, És nem vigasztal, csak a remény Hogy emlékében olykor felvillan Az ifjúság s a boldog szerelem, S egy könnyet ejt, mint azokért szokás, Kik szivGkbe zárták a bánatot örökre. BLANKA Nem ugy! A sziv mélyéről fakadt szerelem A szenvedésből uj erőt merit, S lángra lobban« ha próbára teszik* De nézd: ő jön. Gondolj.szavaimra. /Blanka bemegy a lakba. - Rudolf lép be/ /Néhány pillanatig csendben állnak. Matilda zavarában a rózsafa leveleit szaggatja/
loo
RUDOLF A rózsa, minek szétszórod szirmait, Reményem bánatos, hű tanuja. Ugy virult, úgy szitta magába Az örömnek édes cseppjeit Szempillantásod drága sugarából. S mint a virág, ha bimbójában hull le És elfonnyad a száraz szirom, Ugy halványul el a remény is És elmúlik. MATILDA Én, csak én okoztam Szenvedésedet. RUDOLF Nem, nem te, Matilda, ő volt, kinek nevét is gyűlölöm. Már nem tekintem fiának magam, Mégis az vagyok. Megtörhetetlen Ez a kapcsolat, örökre tartó. Az aljasságnak égetó stigmája, Amelyet családunk kezdettől visel, Lángolni fog, amig egy napon őseim iszonyú bűneiért Nem vezekelünk. - Ha a sors kegyes, Nincs messze az a nap. MATILDA Istenem! Csak nem arra gondolsz... Nem, az nem lehet... Nyugodtnak látszol. Beszélj!.Valamit titkolsz. Beszélj! Rettegek.
RUDOLF Nem ölöm meg magam, Arra nem gondolok. Bűnt halmoznék bűnre Találhatok dicsőbb vezeklést Véres mezőn, hol a honfi kardok A szabadság lobogója alatt Küzdenek a szent diadalért Ott leljem halálom. MATILDA Milyen hirtelen Elhatározás ez? RUDOLF Nem hirtelen, Noha a kétségbeesés szülte. Örönsael haltam volna mártir halált Szülőhazámért» Sajnos, nem lehet. A magyarban még szunnyad a virtus, Amely majdan fellobban keblében.Most még gyermeki álmát alussza. De másutt, talán a messze Nyugaton Leng már a zászló a csatamezőn. Oda megyek, dicsőséggel meghalni A szabadság véres mezején. Meghatottalak, szemeidből A részvét drága könnyei csillognak, Értem, értem ejtesz könnyeket! Egy szerencsétlenért, aki szeretni mert! ő, fogsz-e valaha, ha boldog leszel Emlékezni a régmúlt napokra És a magányos vándorra - fogsz-e Matilda?
MATILDA Minden szavad a szivembe markol. Fogok-e emlékezni? Csak a múlt, A drága mult minden gondolatom, Csak az villanthat pillanatnyi fényt A borús jövőbe. Én és boldogság? Ha te boldogtalan és atyám, Akit imádok, új kálváriára Indul - ő is én miattam! RUDOLF Ne tarts semmitől. Frigyessel jöttem, Aki a kápolnához készül, Atyáddal találkozik ott és mire Atyád onnan visszatér, Matilda, Jó hirrel köszönt. Frigyest atyja Küldte az üzenettel: bizzatok, Mert ő nemcsak védelmébe vesz, De bizton reméli, hogy mihamar Visszaszerzi nektek a birtokot, Amelytől egy korrupt biróság ítélete megfosztott. - Ha nem tudom, Hogy jövőd igy biztosítva van, Nem hagylak el - de igy távozhatom, Mert érzem, hogy újra boldog leszel. MATILDA ó mily öröm, hogy szegény atyám Jogába iámét visszatérhet. Hiszem, hogy ő boldog lehet újra. A jó ég áldja a barátokat, Akik azzá teszik. De a vagyon, A büszke ősi rang, a pompa
lo3
Nem boldogíthatja a szivet, Amelyet megtSrt a sors végzete. Van egy bánat, bánatnál erősebb Gyógyíthatatlan kin, fájdalom, Amelyet az idő csillapít, De nem szűnik, elsorvad a lélek És az a reménytelen szerelem! RUDOLF Csak most érzem át, milyen csapást Zúdítottam ártatlan lelkedre! Átkozott sorsom bűnre csábított, Amikor bevallottam szerelmem És szivedben visszhangra találtam. Jő ég, ha meggondolom, mit tettem! A diadalittas zsarnok atyát Én, a lesújtott fiú... nem, nem, Nem lehet! Megszököm előle! MATILDA Hagyd el ezt a végzetes földet Tűstént, veszélyt rejt minden pillanat. Említetted, hogy egy lengyel grőf Hívott, töltsd nála a vadászidényt Menj, maradj ott egy darab időre. Ne ess kétségbe. Ha visszanyertük A régi birtokot, atyámnak Lesz módja, befolyása. - Rudolf, Tégy le tervedről, csak bánat szülte azt. Töltsd a telet lengyel barátodnál. Mint édes fiát, ugy szeret atyám, Hogy rossz vadász vagy, szokta mondani, Mint jó vadász térsz meg tavasszal
És eljössz hozzánk, ahol minden bokor Minden fűszál boldog gyermekkorunk Emlékét idézi. Mi büszke lesz Atyám, ha bejárhatja veled Saját földjeit, erdőt és mezőt És a jó öreg Tivadar meg-megáll, Hogy egykori nagy vadászatok Dús zsákmányairól beszéljen. Ugye, vissza jössz? ígérd meg, Rudolf RUDOLF Mi boldoggá tennének szavaid, Ha méltó lennék szerelmedre. De nem vagyok, mig atyám bűneit Jóvá teszem* Te boldog vagy, Matilda, A te nemes, melegszivű atyád Nem ismeri e szót "becstelenség". Nem kell pirulnod, arcod eltakarnod, Ha nevét hallod. Más az én sorsom. Hadd menjek el - bár méltó nem vagyok Szerelmed reményével távozom. Ha majd a harci rendben felzúg A hazafiak dicső himnusza, És kardjukon a haza szent nevével Üldözik a zsarnok seregét, S a trombitaszó véres harcba hiv Ez a remény vezessen méltó tettre, Amellyel gyűlöletes nevemről Lemoshatom a gazság szégyenét. Ha igy lesz, hazatérek és bátran Szembenézek azokkal, akik most Gúnnyal, megvetéssel mutatnak rám, Ha utamba kerülnek, és sötét
Tekintetük őrületbe kerget. Akkor, Matilda, szivemhez szorítom A szivet, amely értem dobog! MATILDA Te nem felelhetsz atyád bűnéért, De ha érte fegyverrel vezekelsz A szabadságnak hősi mezején Én nem tartalak, nem tarthatlak vissza. Magyar lány méltatlanná válna A vitéz népre, melyből származott, Ha a dicső célért buzgó szenvedélyt Nem osztaná meg azzal, akit szeret. De azt igérd meg, barátodnál maradsz, Amig megtudjuk, sikerrel járt-e Modor gróf akciója, s ha igen, Visszatérsz, hogy mielőtt elindulsz A dicsőség vészes kalandjára Bucsut vegyél szegény Matildádtól. RUDOLF Ujjongok - még bánatomban is Ujjongok! Hát szeretsz, Matilda! Hogyan is kételkedhettem?! /Megragadja a kezét. E pillanatban lövést hallani/ MATILDA Szent Isten! Mi ez?! /Csend, majd közeledő lépések zaja/ Jaj nekem! Atyám! /Elrohan, Rudolf követi. - Blanka lép be a vadászlakból/
lo6
BLANKA Lövést hallottam. Jaj, mit látok?! Ettől remegtem. /Vadászok jönnek, a sebesült Márffyt hozzák. Matilda, Rudolf, Frigyes gróf és Tivadar kisérik. Egy padra fektetik. Rudolf a háttérben áll, megtörve/ . FRIGYES Dehogy is vadorzók! Zwornik volt! És álruhás cinkosai. Tivadar, Gyere velem, utánuk megyünk! /Frigyes, Tivadar és vadászok el/ MATILDA Atyám, csak egy szót... ez a seb... MÁRFFY Nincs remény, Matilda. Néhány perc, És követem anyádat, ó ég! Itthagyni téged szegényen, védtelen, Magányosan, hajléktalan... Nincs egy barát... szörnyű gondolat! MATILDA Miattam ne bánkódj, Modor gróf... MÁRFFY Ne bizz senkiben. Gonosz a világ, Mindenki gonosz. Menekülj, el innen, Nyomunkban van az a szörnyeteg! Vajha egy atya átka sújtaná...
lo7
MATILDá /Rudolffá mutat/ Atyám! MÁRFF3T Bocsáss meg, Rudolf. Szerelmed vészt hozott, S ez a vége. De jön... már itt van... Drága gyermekem, oltalmazzon az ég! /meghal/ /Belép Zsigmond gróf, szolgáival/ ZSIGMOND /Rudolfhoz/ Mi?! Te itt?! RUDOLF Nyomorult! Azért jöttél, Hogy gyönyörködj áldozatodon, Akit halálba küldtél? Elég volt! Ne ingerelj - ennek rossz vége lesz! ZSIGMOND Gyanusitasz, hogy én tettem ezt? Lehet, hogy egy vadorzó bosszúja Érte utói. RUDOLF Az a vadorzó - már bevallhatod A szolgád volt, Zwornik! - El innen, Mert ha még egy percet itt maradaz, Nem felelek magamért! ZSIGMOND /A szolgákhoz/ Ragadjátok meg ezt a lényt! MATILDA Rudolf! Rudolf ments meg!
RUDOLF /Felkapja Márffy kardját és kihúzza h a v e r é b ó l / Vissza! Halálfia aki hozzá ér! /A szolgák hátrálnak/ ZSIGMOND Hitvány férgek! Uratok végezze, Ami a ti feladatok?! /Rudolfhoz/ Te, Engem is fenyegetsz? Le a karddal! RUDOLF Csak veszélyedre közelíthetsz meg! Megvédem, aki a legdrágább nekem. Azt mondom: vigyázz! Senkit sem kimélek, Aki öt fenyegeti! ZSIGMOND Nézd csak, /Kihúzza kardját/ De megbokrosodott ez a suhanc! /Rudolf felé lép/ MATILDA /Közéjük veti magát/ Vissza, könyörgöm, vissza! ZSIGMOND /Megragadja a karját és szolgái közé veti/ Vigyétek! Az ifjú hős nem számit, ő az enyém! /Rudolfhoz/ Haha! Téged is megfenyítselek?! RUDOLF /Látva, hogy Matilda küzd a szolgákkal. szembeszáll atyjával és ezzel a kiáltással:/
lo9
SZőrnyeteg! /ledöfi Mérffy kardjával. Matilda Blanka karjajba ájul/ /Mikor Zsigmond elesik A Sarolta jelenik meg a fák mögül/ SAROLTA Megtörtént! Sarolta bosszúja elért! Sorsod betelt! Hahaha! Betelt! /Eltűnik az erdőben/ RUDOLF /Kis szünet után térdre borul atyja teteme előtt/ Már nem dobog - már csendes - bevégezte És én! Én! /Belép Frigyes. Tivadar, a vadászok/ FRIGYES Mi szörnyű látvány! Ez ő! ó Rudolf, Mit látok? RUDOLF /Felnéz/ Egy
cagyilkost.
FRIGYES Ó, borzalom! /Tivadar és a vadászok Mérffy tetemét a lakba viszik/ RUDOLF /Felpattan. A szolgákhoz:/ Fel, a kastélyba! Vigyétek a szörnyű tetemet!
/A szolgák Zsigmondot összetákolt hordágyra teszik. - Frigyes Matildéhoz fordul. Rudolf felveszi a kardot/ RUDOLF /A szolgákhoz/ A kardot is! /A tetemre teszi/ /Félre:/ Még jó szolgálatot Tehet. /A szolgákhoz/ Siessetek! Fel, a kastélyba! FRIGYES Mi a szándékod? RUDOLF Nem tartozik rád, Neked itt a helyed /Matildára mutat/, őt nálad hagyom. Már qyilnak szemei. - El innen! /A szolgákhoz, akik elindulnak a hullával/ Moat nem tudnék szembenézni vele. Én apagyilkos vagyok! /Kirohan/ MATILDA /Magához tér/ Apagyilkoa! Rudolf apagyilkos! És mindez értem! Emlékszem... nem álom, Nem szOrnyü álom... atyám! atyám! Nincs már atyám, nem maradt senkisem! Rudolf elment! Én megyek utána! /Utána akar sietni, Frigyes és Blanka visszatartják/ FRIGYES Ne menj. Maradj, Matilda.
Ill
MATILDA Hagyjatok, Hagyjatok magamra. Ne állj utamba! Te, a barátja - itt?! El, gyorsan, el, Mentsétek meg! FRIGYES ő bizott meg, hogy veled maradjak. Nem hagylak el ilyen állapotban. MATILDA Majd megnyugszom. Anyádhoz kell mennem. Indulhatok. /Tivadar jön a lakból/ Tivadar elkisér. /Frigyes valamit mondani akar/ Egy szót se többet. Menjünk innen el. /Frigyes el/ /Tivadarhoz/ A vadászlakban Fektetted le? Rászállt az örök álom. Ó én nyomorult, szerencsétlen árva! Blanka, gyere velem. Ne zokogj, Nem látod, én milyen nyugodt vagyok? /Bemegy a vadászlakba Blankával. Tivadar követi/
112
*
jelenet Szoba a kastélyban
/Belépnek Bertalan és Antal fréter/
BERTALAN Már nem is tudom, mire gondoljak. Magéra zárta a kastély kapuit, S ha nincs az a kis titkos ajtó, Ami csak oly utakra nyilt meg, Amelyekről jobb nem beszélni Azt sem tudom, hogy' engedjelek be. ANTAL Csak nem gondol ellenállásra? Hisz az hiábavaló lenne! BERTALAN Nem ugy, atyám! Akadna száz jobbágy S még több is, ki vérét ontná érte. Szivből sajnálják és azt mondják Amit tett, jogosan tette azt. ANTAL Való, hogy súlyos volt a sértés, De tettére nincs mentség, Bertalan. BERTALAN Atyám, igazat mondtál, és én
Megsiratom szegény Zsigmond grófot. Másokkal durva volt, de velem soha. JÓSZÍVŰ volt, megértó uraság, Aki eltűrte vénségem szeszélyit, S ha megdorgáltam gonosz tetteit Némán hallgatott - sót: gyengéd mosollyal Maga biztatott, bátran beszéljek, Mert - úgymond - egy vén harcos szava Többet ér, mint a farizeusok Álszent prédikációi. ANTAL Ez aztán Szentségtelen beszéd. BERTALAN Nem úgy, atyám. Bajtársak voltunk egykor, Én jól emlékszem arra az időre, Mikor még vig Antal őrmesternek Szólítottak széltében-hosszában. Pompás katona voltál, bátor A csatában, vidám az asztalnál. ANTAL De régen volt! Még utoljára Loudont szolgáltam a török ellen. De hagyjuk ezt! Szegény Rudolfnak A határon túlra kell menekülni, Csak igy menthetjük meg. BERTA U N Frigyes gróf is Azt tanácsolta. Csak egy percre jött,
S már indult atyjához, hogy útlevelet Szerezzen Lengyelországba. Oda - Adja Isten - szegény Rudolf elérhet Mielőtt tettét megtudja a megye. ANTAL A jó fiu! Szive forrón dobog Ifjú kora óta. De hol van Rudolf? BERTALAN A kastély udvarában. Mikor lezáratta a kapukat, Oda vitette a holttestet -És a kut mellé fektette. ANTAL Különös! BERTALAN Még meglepőbb, ami aztán történt. Az udvarról elküldött mindenkit S meghagyta, hogy senki se zavarja. Levetkőztette a tetemet, Kiteritette, majd keserves gonddal Mosni kezdte a véres sebeket. Innen, az ablakból megfigyelheted. /Az ablakhoz mennek/ Nézd! Már befejezte. A hullát Letakarta a szemfedővel. ANTAL Félek, a fájdalom elvette eszét.
BERTALAN Azt nem. Nyugodt, józanul beszél. ANTAL Odamegyek. BERTALAN Jobb lenne várni. Frigyes gróf rögvest itt lesz. Addig Gyere velem az előcsarnokba, Talán az én szavamnál hathatósabb Lesz a tiéd a szolgahadra, Amely máris fegyverre kapott. ANTAL Erőszakkal semmit sem érhetünk. /Mindketten el/
4. .jelenet A kastély udvara. - Holdvilág /Az udvar közepén kut, mellette Zsigmond gróf teteme, lepelbe takarva. - A tetem mellett Márffy kard.ja/ RUDOLF /Egyedül/ Nem tűnnek el. A lágyvizű patak, Amely az Éden kertjét öntözte, Sem mosná ki a vérfoltokat, És lángolni fognak mindörökké. Azok a szemek rámmerednek És mind a sirig üldöz pillantásuk. /Felemeli a lepel sarkát, és visszariad/
Engem néznek azok a szemek Valami földöntúli fénnyel A halál éjjeléből. Remegek! E leboritott hulla nyirkos lehe Az ereimben kúszik, borzadok! Az éjszaka lágy arculatára Véres felhők vetik árnyékukat Baljós jelekkel. A szörnyű sebekből Felszakad a vér. Vért látok mindenütt, Véres a kut vize, vérben úsznak A kastély falai. Az égbolt Halálos sebektől fakó óriás lepel S rajt a vészthordó csillagok világa A bosszúálló sors üzenete. Be mi ez? Mi szörnyű hang zúg köröttem Iszonyt keltve megkínzott lelkemben? Ez atyám szelleme: utolsó kenet Nélkül halt meg és most büntetésül Apagyilkossággal vádol az égi ítélőszék előtt. Apagyilkos! Démonok szárnyán száll a szörnyű véd, Ez lángol a lapon a sors angyala Borzadó kezében, utolsó ítélet! S az ég csillagos boltja ujre Megszokott fényében ragyog föl, És a végtelen, szapora világ Vidám ünnepléssel fonja be Az ür birodalmait - mig a hold Meleg fényével boritj9 a tájat. Nincs, csak egy folt, egyetlen szégyenfolt Amely árnyat vet a szép világra. /Felveszi a kardot/
117
E kard legyen, mi megtisztítja azt És lemossa az izzó vérfoltokat Melyektől bűzlik a penge. /Kard.iába akar dőlni, mikor belép Frigyes gróf/ FRIGYES Rudolf! Az istenért...! RUDOLF Hagyj magamra! Az egész természet Engem vádol! Nincs más megoldás, Csak a halál! FRIGYES Férfi így nem beszél. Kezemben az útlevél. Az ut szabad. Azonnal indulni kell. A pandúrok Nyomodban vannak. Ne késlekedj! Add azt a kardot. Gyere! RUDOLF /Félre, elgondolkodva/
A pandurok!
Bűnhődés! Nyilvános vezeklés! Ugy legyen. Ez a büntetés. FRIGYES A kardod, Rudolf. RUDOLF Itt van, vegyed. Megszabadítottál magamtól. Kószönöm, Frigyes.
FRIGYES Minden pillanat Drága - gyerünk! Gondolj rám is, És gondolj arre, aki szeret, És akiért élned kell. RUDOLF Az álom elszállt életemből, Az ifjúság hő vágya, szenvedélye, Sziv, lélek, érzés, gondolat, Mindennek vége - itt! /A hullára mutat/ De megadom magam, a vezeklés Olyan legyen, hogy senki se piruljon. FRIGYES Rudolf figyelj: én veled megyek Messzi földre, ahol senkisem tud Hirtelen tettedről. RUDOLF Káin bélyeg égeti homlokom, Bárhová megyek, az átok elkisér. Nem tudják? Maradhat ily tett ismeretlen? A lelkiismeret zaklató hangja Majd elárul. E szörnyű tetem Áldozatot követel, ünnepélyeset, És én készen állok. FRIGYES Nem, nem teheted! RUDOLF Hát elvesztettem
A te barátságod is? FRIGYES Ne mondj ilyet. RUDOLF Akkor hadd maradjak méltó arra. FRIGYES És KatiIda? RUDOLF Hallgass. E névvel Tudom, le akarsz fegyverezni. Hát arra Ítéltek, hogy annak Boldogságát is eltiporjam, Akit forró érzelmeimbe zártam?! /Belép Antal, szolgák, parasztok - felfegyverkezve/ ANTAL Ui az? Iliért késlekedsz? A pandúrok a kapu előtt állnak. /Dörömbölést hallani/ Hallod? Gyere! De gyorsan! Van itt Egy titkos kijárat. Alig tudom A szolgákat visszatartani, Elhatározták, hogy megvédenek. EGY SZOLGA /Rudolfhoz/ Csak egy szót szólj, és viss vágjuk őket! Ki nem örülne, ha Rudolf grófunkért
Egy jót csaphat oda! SZOLGÁK Ugy ám! Az, az! ANTAL Láthatod, veszélyes tétovázni. /A dörömbölés erősödik/ RUDOLF Ne félts, jó atyém. /A szolgákhoz/ Nyissatok kaput. EGY SZOLGA /Frigyeshez/ Frigyes gróf, beszélj vele. Mi nem hagyjuk pusztulni jó urunkat. RUDOLF /A szolgához/ Ha megszolgáltam valaha, köszönöm De ugy tegyetek, ahogy akarom. Nyissátok ki a kaput! /A szolgák Frigyesre néznek, aki int, hogy engedelmeskedjenek/ SZOLGA Ha igy kell lenni... /Vonakodva leveszi a kapu kettős keresztrud.ját. Belép egy tiszt, huszárokkal/ A TISZT Letartóztatom Varosnay Rudolfot...
121
RUDOLF Az apagyilkost. - Elvezethetsz. A bűnért vezekelni kell. /Mindnyájan el/
A IV. felvonás vége.
122
V. felvonás 1. jelenet Utca Budán. - Polgárok, parasztok, vadászok stb. /Belépnek Domokos, Elek, Vencel/
VENCEL Domokos, én mondom neked, gonosz Egy ember volt az a Zsigmond gróf. Csak azért vette oda az aljas Zwornikot - akit a mult héten Akasztottak föl
hogy meggyilkolja
Márffyt. DOMOKOS Csakhogy erre nincs bizonyiték. VENCEL Hát nincs, a biróság elótt nincs. De ha mégis ugy volt, hát Rudolf A fia volt
- vagy nem?
ELEK Az ám! Ebben oszt Vencelnek igaza van. DOkCKOS Jól van, jól, Elek. Annyi bizonyos,
Hogy a kis gróf azóta jól viselkedett. Voltál a tárgyaláson? ELEK Megkéstem. Azt mondják, mindenki elsirta magát. DOMOKOS Még a birák is. ELEK Nem tartott soká. DOMOKOS Mit is tehettek? Kérdeztek akármit, Csak azt felelte: "apagyilkos vagyok, ítéljetek el!" ELEK És te mit gondolsz? Igazán kivégzik? VENCEL Napnyugta előtt Egy órával. így szólt az Ítélet. DOMOKOS Zsúfolt a város. De mindenki örülne, Ha kegyelmet kapna. ELEK Hallottad-e, Hogy a leghatalmasabb főurak
Jártak közben érte? VENCEL Nincs segitség. Lefejezik. TTf/Kír Itt van Antal atya. /Antal belép/ DOMOKOS Atyám, mi újság? Mond, van még. remény? ANTAL Nincs. Modor gróf és fia hiába Könyörögtek - a nádor hajthatatlan. Azt felelte, Rudolf maga kivánta, Hogy végrehajtsák az Ítéletet. VENCEL ügy volt bizony - én is tanúskodom. /Belépnek Blanka és Tivadar/ ANTAL Blanka! Tivadar! Mit kerestek itt? Félek, szomorú hirt kell hallanom. BLANKA Nem, jó atyám, de olyat sem mondhatok, Ami vigasztalna. ANTAL Szegény Matilda! Letargiájából eszméletre tért-e?
125
Visszanyerte már öntudatát? BLANKA Vissza. ANTAL Nem tudom, örüljek-é Vagy bánkódjam ezen. A kábulat - ügy látszott - őrködik fölötte, S a valóságról nem vesz tudomást. Áldás az ilyen álom az olyannak, Aki csak fájdalomra ébredhet. BLANKA Félelmetes álom volt - delirált, Tekintetét egy pontra szegezte, Felpattant, kiáltott, majd visszazuhant Mély ájulásba. Utoljára Még nyugodtabbnak láthattad. Rudolf Megkért, tartsuk titokban előtte Sorsát a végső pillanatig. Ugy tettünk. Azt hitte, megmenekült, Fohászkodott érte - innen Lett úrrá rajta az apátia. ANTAL És mi zaklatta föl? BLANKA Mikor Tivadar Megjött a tárgyalásról, megszokott Nyilt modorában közölte velem A végzetes Ítéletet.
TIVADAR Nem, Én nem láttam Matildét. BLANKA Láthattad Volna, intettem neked. De jobb igy. A nyilt szó talán hasznára vált. ANTAL Nem rázta meg a hirtelen csapás? BLANKA Mint ki mély álmából ébredett, Vad sikollyal pattant föl, ránk meredt Azt a sikolyt soha el nem felejtem! "Halálra Ítélték, azt mondod: halálra?! Megcsaltatok. Gyorsan kocsit. Gyerünk!" TIVADAR S a kocsi ott volt menten. Lóhalálban Hajtottam, igaz? BLANKA Szörnyű út volt. TIVADAR Bizony szörnyű volt. Tajtékoztak A lovaim s ugy röpítettek tova, Mintha sejtették volna, hová sietünk. ANTAL Hol van most Matilda? De mit kérdezem,
A nádor meghallgatja és nem Utasíthatja el könyörgő szavát. VENCEL Hanem én abban nem hiszek. DOMOKOS Én igen. Felfüggeszti a büntetést - talán Kegyelmet ad. Gyerünk, adjuk tovább A jó hirt - mert úgy lesz ám! /Domokos, Elek és Vencel el/ ANTAL Hát van még remény. Megyek a palotába. BLANKA És én a grófnéhoz, hadd mondjam el Hogy Matilda itt van.
2. jelenet Börtön, Budán RUDOLF /Egyedül/ Vége lesz nemsokára. Csak egy csapás És porba hull fejem. De mi lesz vele? Ó, borzadály, ha arra gondolok! /Belép Frigyes/ FRIGYES Öröm, örömhir! Mentve vagy, Rudolf, És Matilda mentett meg!
128
RUDOLF Mit beszélsz? FRIGYES Esdő szemének, remegő szavának, És a szivet szaggató "Kegyelmet!" "Kegyelmet!" sikolynak ki állhat ellent? A nádor kemény szive megesett. "Kegyelmet - ügy mond - nem adhatok, Halasztást sem, de" - suttogta fülembe "Mond meg barátodnak, készüljön föl, Az őrségváltás idején pár percre A börtön kapuja nyitva lesz, S nem lesz őr, aki útjába álljon. Néhány percre mind megfeledkezik Hivatásáról
- mig ő megszökik!
Jól jegyezd meg, a börtönfalak között Nem kezeskedem az életéért." RUDOLF Ne folytasd! FRIGYES Megmenekülsz! Én elindulok És előkészítem utadat. A városkapu előtt foglak várni. Tivadar fog elkisérni hozzám. Csend! Lépteket hallok. /Nyilik az ajtó. Matilda lép be és Rudolf karjába veti magát/ Matilda itt! Nagyon jó. ő majd rábeszél. /El/
RUDOLF Matilda, szerelmem! ó mily öröm, A karjaimban! Enyém vagy, enyém! - Nem, mégsem. Ezek börtönfalak, Kezemhez vér tapad - atyám vére. Vissza, vissza! A bosszú angyala Tüzes kardjával választ tőled el! MATILDA Felejtsd a multat - menekülnöd.kell Vagy utoljára látsz! A nádor... RUDOLF Megkegyelmezett. Elrendelte, Hirdesse kürtszó országszerte, Hogy ártatlan vagyok, ártatlan - mert Sem isteni, sem emberi törvény Nem büntethet azért, amit tettem Felindulva súlyos sérelmemen? Talán a legfelsőbb biró szerepét Vállalta a nádor, hogy változtasson A természet rendjén? Nem ez történt. Csak engedélyt adott - s mit várhattál még? Hogy megszökjem, mint egy hitvány betyár... MATILDA Hagyd el. ÉLned kell, értem élned, Ha tudnád, mit szenvedtem, nem húzódnál, Megtennél mindent, amit tőled kérek. Azt mondják, öntudatlan voltam... Kisértetek és szörnyű látomások Kinoztak lázálmomban - lehet Hogy igy volt. Megváltoztam volna? Ugy nézel rám...
RUDOLF /Megragadja kezét/ Drága Matildám! MATILDA Most kedves vagy. Szemed szemembe néz. Imént még vonakodtál... Rudolf: szeretsz? RUDOLF Hogy szeretlek-é, Matildám! MATILDA Tudom, szeretsz. De azt a szerelmet, Amelyet én hordozok magamban, Te nem ismered. Az elmúlt napok Kábulatában téged hivtalak S ha megjelentél hunyt szemem előtt, Ugy, mint a régi, boldog időkben Örömben úsztam. Egy gyönyörű álom Visszavitt az öreg vadászlakba, A faragatlan padon üldögéltünk A mi kedves rózsafánk alatt. Mind együtt voltunk: atyám szokás szerint Puskáját tisztogatta s a régi jó időkről Mesélt Tivadarnak. Én és Blanka Kézimunkáztunk. Ott álltál te is És rám néztél, ugy, ahogy most nézel Csak nem ily bánatosan. Rudolf! Nem folytatom, ha igy tekintesz rám. RUDOLF Csak folytasd, folytasd! /Félre/ 0, hogy igy kell látnom!
131
MATILDA Azután figyelmesen hallgattalak. Mig felhevültön, rajongó szavakkal Te a teremtés csodáit idézted. A lót végtelen, határtalan láncán Az apró férgek, moszatok, virágok Világát, fel az éteri szférákig, Mit képzeletünk népesitett be. Nevettél - nevettem volna én is, De hirtelen vihar támadt fölöttünk. Iszonyú volt: villámok fényében Láttalak meg egy magas szikla ormán, Amint a mélybe készülsz ugrani. Sikoltva futottam át, sziklák hegyén Az áradó vizek örvényein Előre nyújtva két karom feléd, Csak hogy megmentselek. De hiába! Te lezuhantál, és én egy ugrással Végső erőmmel... de e pillanatban Szikla, erdő, örvénylő vizek Forogni kezdtek lázas kábulatban És sötétség borult zaklatott agyamra Mikor felébredtem, úttalan, Kietlen, végeléthatatlan Sikságon jártam - sehol fa, bokor, Faraszt viskó vigasztaló jele. A szeszélyes szél vadul süvitett, Majd megtorpanva gyáván nyöszörgött. Hirtelen egy különös jelenség Suhant elém - néha testet öltött, Máskor légies árnyékba foszlott. Halotti lepelbe burkolt alak. Egy akarat, ami nem enyém volt,
Azt parancsolta, hogy kövessem. Nem is tudom, mi utat tettem meg, Mig éjszaka borult a pusztaságra. Egyszerre megállt, és én azt hittem Te állsz előttem. Boldogan rohantam Széttárt karjaiba. De ránéztem És ereimben megdermedt a vér Atyád volt. RUDOLF Szörnyűség! /Zaj. Katonák masíroznak, mint őrségváltáskor/ MATILDA Pszt! Itt az őrségváltás! Egy csókot még! /Nyílik az a.jtó/ Indulj! Csak egy perced van! RUDOLF Mond: ártatlan vagyok, indulhatok Pirulás nélkül, könnyű szívvel És megszököm! Te csak azt kérted, Szökjem meg, és viseljem a stigmát, Amelyet századok sem moshatnak le. Beszélj! Matilda! - Hallgatsz - ez a válasz. /Az ajtó bezárul/ , Nos - ezen túlestünk. /Szünet. Matilda mozdulatlan, szemeit az ajtóra mereszti/ RUDOLF Istenem, mit tettem! Hiszen nem lát! Matilda! Drága! Szólj hozzám! Csak egy szót!
133
MATILDA Mit akarsz, Rudolf? /Ajtó qyilik. Belép egy tiszt, Blanka, Tivadar, Antal atya/ MATILDA Mi ez? Mit jelentsen... RUDOLF Most el kell válnunk, Matilda. MATILDA Elválni tóled? Nem, amig a halál Nem választ el. Tudom, menned kell. Ne szólj semmit. Én veled megyek. RUDOLF Azt nem lehet. Erről mondj le. /Megszólal a lélekharang/ Hallod? Szól a harang: Már várnak. MATILDA Várnak? Ki vár? Induljunk hát, Tiéd maradok örökké. /Vadul kirohan. Rudolf és a többiek követik/
3. .jelenet A pesti Dunapart /A folyón túl Budát látni, hajóhíddal a két város kózött. Polgárok:, parasztok, vadászok stb. csoportjai. Távolból hallani a lélekharangot/ /Belépnek Domokos és Elek/
DOMOKOS Én mondom, Elek, ez a legjobb hely. Jól láthatod,.mikor a hidon Átjón a menet. Kf.Tflr De én a kivégzést szeretném látni. DOMOKOS Akkor állj odább. /Átviszi a azin más részébe/ Innen jól láthatod a vérpadot. KT/rit Kissé messze van, de jól látom A bakót. Kétkezes bárdot használ? DOMOKOS Ugy tudom. - Állj ide, innen mindent látsz.
135
Én visszamegyek a hidhpz. Elindultak. Elnémult a lélekharang. ELEK Ez a jel? DOMOKOS Akkor szólalt meg, mikor a börtönt Elhagyták. Itt Pesten akkor kezdik, Mikor a vérpadra lép. Már jönnek. /A menet a következő rendben jön át a hidon: elől a gyászindulót fújó zenekari mögötte katonák, szerzetesek, kereszttel; az igazságügyi tiszt, majd a bakó, kétkezes bárdjával. Következik: Rudolf, Antal atya kiséretében; igazságügyi tisztek, szerzetesek kereszttel; végül katonák/ /Amikor a katonák első oszlopa átment a színen, belép Frigyes és Tivadar/ FRIGYES Köszönöm, Tivadar, eleget tettél óhajának - időben itt vagyunk. Szegény Rudolf! Mi megpróbáltatás! Hol van Matilda? TIVADAR Nem tudom. Mint mondtam, alig szólalt meg a harang, Azt hitte, hogy máris elhurcolták És a börtön kapujához rohant. Senki sem mert útjába állani. Rudolf, akit közben elvezettek
Még intett, hogy siessek hozzád. FRIGYES Blanka ott volt? TIVADAR Ott, s talán most vele. De nézd csak: ott jön, előtte a bakó Meztelen bárddal. Én megyek. /El/ /A Misererét éneklő szerzetesek vonulnak át Mikor Rudolf a szinre ér, átöleli Frigyest a menet megáll/ RUDOLF Frigyes, kedves barátom, bocsáss meg. Te megtettél mindent, amit barát tehet De ha szököm, vége becsületemnek. FRIGYES Igazad volt. Ez most nem kivégzés: A vezeklés nemes áldozatának Tanuja az itt egybegyűlt tömeg. RUDOLF S a bakó bárdja a felszentelés. De mi lesz Matildéval? Tudsz mindent? FRIGYES Tudom, hogy segitségre szorul. RUDOLF Mikor átmentem a börtön udvarán, Rózsafát láttam, fehér pompájában.
Szirmait mintha égi könnyek Mosták volna vakitó fehérre. Az életemre.emlékeztettek, Aminek vége. Ezt a virágot Neki szakítottam - add Matildénak. /Átad egy fehér rózsát/ Ez legyen utolsó kérésem. A rózsaszál az utolsó emlék. Isten veled, Frigyes. Mi ketten ifjan Egy hármas álomért lelkesedtünk: Szabadság, barátság, szerelem Egyesült örök harmóniában. Vajha te megérnéd az idót Mikor az álom valósággá lesz: Kebledben égjen hűség és szerelem És Buda hegyén /arra mutat/ örökké lobogjon A szabadság lángja. Isten veled! /A menetbe lép. Frigyes megtörve áll, a szerzetesek folytatják éneküket. Mikor a menet eltűnik, Matilda érkezik rohanva Budáról/ MATILDA Visszajött... gyóztek a csatában! Dicsőség koronázta lépteit. Én látom ót... Miért tartóztattok? ő jön... ó! /Katonák vonulnak át a szinen. Mikor elvonulnak elótte, Matilda mindegyiket mereven szemügyre veszi/ Nem, ez sem ó... nem, ez sem... /Frigyeshez fut és figyelmesen nézi az arcát/
138
Ez ki? - Ez 6!... Nem, nem - együtt voltatok? /Meglátja a rózsát/ A rózsát!... A rózsát...! FRIGYES Ezt Rudolf küldte, Neked... /Matildénak nyújtja a rózsát. Matilda elgondolkodva nézegeti, lassan szaggatja a leveleit és szétszórja/ MATILDA Bimbójában szaggatták le, Szirom szirom után vesztette el szinét És aztán vége.«« Miért élek én?!
j
0 elment... /A lélekharang megkondul/ Jaj, a lélekharang! A bucsu hangja kong... Mindennek vége! /Észreveszi, hogy a tömeg egyirányba tekint, hozzájuk lép, ó is arra néz és meglátja a vérpadot/ MATILDA Ott... ott... Engem néz... Rudolf! /Oda akar rohanni, de élettelenül rogy össze/ FRIGYES /A vérpad felé néz/ Lecsapott a bárd - de ők egyesültek.
Vége
139
JOSEPH ANDREW BLACKWELL MAGYAR TRAGÉDIÁJA Széchenyi Istvén gróf Naplójában 1842. január 10-én két sorban emliti Joseph Andrew Blackwell ötfelvonásos verses tragédiáját: "Otthon maradtam, Blackwell 'Rudolf of Varosnay'-jót olvastam..." A tragédiának, amely 1841 ószén jelent meg Londonbai, H. Senior kiadásában, ez volt az első és a legutóbbi időkig^" utolsó nyoma a magyar iro2 dalomban. Ami annál meglepőbb, mert a Rudolf of Varosnay a világirodalom magyar vonatkozású drámai müvei soréban egyedül áll: idegen szerző Blackwell előtt s azóta sem irt olyan magyar hátterű színmüvet, amely témájában ilyen eredeti, nyelvi, néprajzi tájékozottságával, történelmi és társadalmi avatottságával, cselekményének, szerepeinek ábrázolásában ilyen megkapóan hitelesen magyar lett volna. A XIX. század elején, a gróf Varosnay-család történetének keretében zajló tragédia a magyarságért rajongó szellemével a kor sorsdöntő, nagyszerű nemzeti konfliktusát dramatizálta: a letűnő feudalizmus harcát a for1. Varannai Aurél: Rudolf of Varosnay, Magyar Nemzet, 1968. január 28. 2. Fest Sándor Angol utazók a reformkori Magyarországon c. müvében méltatás nélkül megemliti a színmüvet. - Fraknói Vilmos Egy magyar könyvgyűjtő New Yorkban c. közleményében /Magyar Könyvszemle, 1912, 213 o./ beszámol arról, hogy látta a mü egy példányát, és abban mellékelve "a szerző levelét".
141
rongó reformnemzedéknek a szabadságéért, a haza függetlenségéért, a jobbágyok felszabadításáért indult küzdelmével szemben. Olyan téma ez, amely Vörösmarty tollára lett volna méltó. De az angol iró érdemét, a tragédia jelentőségét az ilyen ősszehasonlitás semmivel sem csorbitja: mintha - a romantika korában olyan szivesen használt kifejezéssel - a nemzeti géniusz szállta volna meg, a magyar hazafiságnak olyan átélésével mutatta be Varosnay Sigismond és fia, Rudolf sorsában a függetlenségétől megfosztott magyarság ébredő nemzeti öntudatát, a feudalizmus csökönyös ellenálláséval szemben kibontakozó közjogi, társadalmi és gazdasági reformeszméket, a mult bilincseiből szabadulni vágyó uj Magyarországot, amelyet a metternichi politika áthatolhatatlan ködfátyollal zárt el idegen szemek elől. A romantikus dráma pszeudotörténelmi, egzotikus környezetbe szőtt játékainak divatjával szemben a Rudolf of Varosnay a századeleji Magyarország érzelmi atmoszférájába és társadalmi talajára épitett autentikus mü, amelyben a magyarságért lelkesedő szerző intuitiv találékonysággal szőtte össze a szabadságharcot megelőző korazak magyar társadalmának két fő motivumát: a történelmi nosztalgiát és a nemzeti, társadalmi és a gazdasági megujulás követelését. Hogy a Rudolf of Varosnayt Londonban nem értették, s az angol irodalomtörténet figyelemre se méltatta, azzal magyarázhatjuk, hogy Blackwell tragédiája tulajdonképpen nem angol, hanem angol nyelven irt magyar színpadi mű.
A Blackwell-hagyaték Meglepő, hogy ugyanilyen sors várt a darabra Me
ar-
országon is. Széchenyi olvasta, Fest Sándor feljegyezte létezését, Fraknói Vilmos betekintett egy példányéba -
142
de a tragédia sem megjelenése idején, sem utóbb nem talált méltatóra. Elfeledték, jóllehet a szerző neve összeforrt a szabadságharc korának történetírásával. Joseph Andrew Blackwell, skót kereskedőcsalád sarja, 1798-ban született. Jogot végzett egy skót egyetemen, majd Cambridge-ben. Utóbb Grazba került, ahol a technikai főiskolán szerzett diplomát. Egy darabig Wienerneustadtban a bécs-trieszti vasútépítésnél dolgozott mint segédmérnök. Grazban és Wienerneustadtban magyarokkal találkozott és ebben az időben keletkezett érdeklődése és rokonszenve - Magyarország iránt, amiről egy gróf *
Zichy-Ferraris Emánuelnek irt feljegyzése tanúskodik. Hazatérve Angliába, a magyar ügyekről tájékozódó Blackwell megismerkedett Mayer Fidéllel, herceg Eszterházy Pál osztrák nagykövet - aki Thakeray Hiúság vásárában a "magyar nábob" alakjaként szerepel - gyermekeinek nevelőjével. A Vas megyei születésü Mayer Fidél - aki néhány évvel később hasznos segítséget iyujtott John Bowringnak az 183o-ban megjelent Poetry of the Magyars, az első magyar antológia kiadásában^
- bevezette a magyar nyelv, tör-
ténelem, közjog ismeretébe. Blackwell élete folyásáról alig maradt több adatunk, mint azok az alkalmi versek, amelyek hagyatékában maradtak és amelyekből megtudjuk, hogy 1825-ben Blackwell 4 Bellon cimen céget alapított, majd egy évre rá visszatért Bécsbe és 1827-ben Grazban feleségül vette Warmuth Ágnest, akivel boldog házasságban élt haláláig. 3. "182o-ban szerettem bele Hungáriába..." Memoir for count Emmanuel Zichy-Ferraris, 1868. jul. 15. A MTA kézirattárában fekvő Blackwell-hagyatékban. 4, Varannai Aurél: John Bowring és s magyar irodalom, p. 54; MTA 1964.
143
1836-ban, illetve 1837-ben a londoni Athenaeumban Blackwell két tanulmánya jelent meg. Az első - A few Remarks on our Foreign Policy - a Hamburgtól Triesztig terpeszkedő németség hátában függetlenségéért küzdő Magyarországot Nagybritannia természetes potenciális szövetségesének nevezte, amellyel kivánatos lenne gazdasági kapcsolatokat kezdeményezni. A második - Acta of the Hungarian Diet - a magyar reformországgyülés liberális törekvéseit ismertette. A londoni Foreign Office a magyar nyelvben, az ország történelmi, közjogi, gazdasági intézményeiben jártas Blackwellt alkalmasnak találta arra, hogy 8 semleges megfigyelő posztjáról megbízható tájékoztatást nyújtson a magyar politikai élet alakulásáról. A bécsi brit nagykövet, sir Robert Gordon, majd lord Ponsonby megbizásából Pozsonyba került - feladata a magyar országgyűlés megfigyelése volt. 184?-tól 1849-ig, a szabadságharc kitöréséig tartózkodott Magyarországon mint a bécsi brit nagykövet politikai ügynöke. De a rajongó magyarbarát Blackwell nem elégedett meg ezzel a szereppel. Széchenyi Istvánhoz, Batthyány Lajoshoz és Kázmérhoz /Kossuth későbbi külügyminiszteréhez/, Szemere Bertalanhoz és a politikai élet más vezető alakjaihoz fűződő barátsága révén szoros kapcsolatba került a szabadságharcot megelőző évek irányító szellemi köreivel. Angliában Bentham utilitarista tanait szivta magába és Széchenyiben és követőiben olyan pártra talált, amely az ország újjáéledését a gazdasági függetlenség kivívásától várta. /A Rudolf of Varosnayban a briteket a "Nyugat magyarjainak", a magyarokat "a Kelet britjeinek" nevezte!/ Széchenyit elhalmozta terveivel: megnyitni a magyar mezőgazdasági kivitel útját a tengerentúlra, aminek érdekében társaságot alapítani a bécs-trieszti vasúthoz kapcsolódó pest-fiumei vasút építésére. Széchenyi lát-
144
szólag támogatta ezt a tervet, de egy naplójegyzete elárulja, hogy "titokban" Sina bécsi bankárral együtt 5 "Fiume ellen" dolgozott. Gőzmalom épitésére, dunai kikötő létesitésére Óbudán - akarta megnyerni Széchenyi támogatását. /Széchenyi megbizta, készitsen tervet az Országház épitésére./ Az volt a vágya, hogy Palmerston brit külügyminiszter nevezze ki pesti főkonzulnak, s ezzel aktivabb szerepet tölthessen be a magyar-angol kereskedelem fejlesztésében.^ De ez a terve részben a Foreign Office, és főképpen Bécs ellenállásán meghiúsult. Metternich nem volt hajlandó a pesti brit főkonzulátus engedélyezésével léket vágni Magyarország politikai és gazdasági elszigeteltségén. A bécsi brit nagykövethez és közvetlenül Palmerston külügyminiszterhez küldött jelentéseit politikai előrelátás és hiánytalan közgazdasági tájékozottság jellemzi. És mindenekfelett: együttérzés, mondhatni azonosulás a függetlenségét, társadalmi reformokat sürgető magyarsággal. Amikor a reakciós, osztrákbarát bécsi nagykövet, lord Ponsonby már 1848. március 28-án azt irta Falmerston külügyminiszternek, hogy "Oroszország segitségével kellene rendezni a magyar kérdést" - Blackwell közvetlen, bizalmas jelentésében arra figyelmeztette kormányát, hogy - a forradalmak válságában lebegő - Habsburg-monarchia szétbomlása esetén a német Bund Hamburgtól Triesztig fog kiterjedni, és Németország Anglia legerősebb versenytársává nő a tengereken. Ha Anglia meg akarja őrizni politikai és gazdasági befolyását a Duna-medencében, támogatni kell egy független Magyarországot esetleg egy "magyar-román-délszláv királyság" létrejöt5. Napló, 1846. jan. 6.- németül. 6. Amerikai konzul már működött Pesten.
145
tét. 1848 márciusában már a "szürke eminenciás" szerepét töltötte be az országgyűlési ellenzék mozgalmában is, mint egy gróf Zichy-Ferraris Emmánuelnek irt leve• « 7 le igazolja. Lehet, hogy túlbecsülte a forradalom eseményeire gyakorolt befolyását, de jelentései, levelezése, feljegyzése kétségtelenül a "semleges megfigyelő" szerepét messze meghaladó aktivitásra mutatnak. Megbízását is kockáztatta azzal, hogy megkerülve a bécsi nagykövetet, magyarbarát szellemű elképzeléseit közvetlenül közölte Palmerstonnal. Igy még 1848. október 23-i levelével is arról akarta meggyőzni a külügyminisztert, hogy "a magyar országgyűlés alkotmányos, a radikálisok alig 36 szavazattal rendelkeznek 250-el szemben: a magyarok nem forradalmárok, hanem kényszerítve voltak a védekezésre." Blackwell jelentései, levelezése, feljegyzései csak a század végén, helyesebben a XX. század harmadik évtizedében váltak ismertté a magyar kutatók előtt. A szabadságharc elbukása lezárta Blackwell magyarországi misszióját, a magyarbarát politikai ügynök kényelmetlen figura lett a Habsburg-barát brit diplomácia sakktábláján, hiszen még 1850-ben is azzal tüntetett az osztrák abszolutizmus elnyomása alatt sínylődő Magyarország és száműzött magyar barátai mellett, hogy angolra fordította a Szózatot, és Hungarian National Song címen kiadta a londoni Metropolitan Magazine márciusi számában. Személyes pártfogója, Palmerston külügyminiszter végre 1856-ban Lübeckbe, majd Stettinbe főkonzulnak
7. "Ha nem lettem volna Pozsonyban /1848. március 15-én/, nem alakult volna meg a Battyhány-kormány - de legalább is nem olyan formában..." Levél Zichy-Ferraris Immánuelhez 1868. julius 15-én, MTA. Blackwell-hagyaték.
146
nevezte ki. 1881-ben, nyolcvanhárom éves korában bekövetkezett haláláig Stettinben élt, ahol - emlékezései szerint - nem sok dolga akadt és bőven volt ideje arra, hogy levelezését, jelentéseit, feljegyzéseit és egyéb Írásait - azok között verseit - rendezze. Magyarországot haláláig második hazájának tekintette, és 1868-ban egy levelében, amelyet grazi születésü feleségének, tfarmuth Ágnesnek küldött, meghagyta, hogy aranyvágású bőrkötésbe sorozott Írásait adja át a Magyar Tudományos Akadémiának. A levél búcsúszavai ezek voltak: "A magyarok Istene áldjon meg!" A Blackwell-papirok,
p amelyeket aranyvágésu bőrkö-
téses kötetekben őriznek a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában, két részletben kerültek Budapestre. Az első, nagyobb iratcsomó Blackwell halála után, 1883-ban, mig a második csak 1918-ban. A hagyaték hét részből áll: 1. fólió alakú, aranyvágásu bőrkötésben 316 oldalon az 1843-51 években sir Robert Gordon, majd lord Ponsonby bécsi nagykövetekhez, illetve közvetlenül Palmerston külügyminiszterhez küldött jelentések másolatai; 2. fólió alakú 348 lapos kötet: Hungarian Characters /Characteristic Sketsches/ Battyhány Kázmér gróf, Kossuth külügyminiszterének és feleségének, gróf Keglevich Augusztának 22 neves magyar közéleti személyiségről irt portrésorozata; 3. The Bee, pamflet, 35 lap, Stettin, 1868; 4. Copy of Private Communications to lord Palmerston,
London, 1850. julius 11. - három példány-
ban másolt igazolási iratok; 5* bőrkötésű, nyolcadrét 16 oldalnyi másolat a Description of Hungreland - a British Museum Harleian NßS 7314 száma alatt őrzött, 1598-ből származó kéziratáról; 6. kötetlen csomóban versek /köztük a Szózat forditása!/, feljegyzések, nyom8. MTA kézirattár, 10003-9 ez.
147
tatványok. Az utólag Budapestre került 7., leveleket tartalmazó boriték, a következő felírással: "Magyar dolgokra vonatkozók. J. A. Blackwell angol konzul, fia Robert, osztrák mérnök, felesége Agnes Warmuth. Ennek fitestvére Sebestyén, ennek lánya Elise Warmuth, később Fernkern szobrász, majd dr. Gustav Novy neje, ennek lánya Irene Novy, dr. Rupril Gusztávné adta át dr. Szily Kálmánnak 1918. augusztus 10-én." A 364 lapos csomó felirása Szily Kálmán akadémiai főtitkár kézírása. 1895-ben a Budapesti Szemlében "P. J." jegyű dolgozatában Péterfy Jenő ismertette elsőül a Blackwell-papirokat. Egy angol Magyarországról cimü Íráséban csak a diplomáciai jelentésekkel foglalkozott, eléggé felületesen - alighanem Széchenyi egy odavetett megjegyzésének hatása alatt. Széchenyi, aki a bécsi báró Sina Simon bankárral állt összeköttetésben, nan látta szivesen Blackwell kísérleteit arra, hogy egy londoni pénzcsoportra támaszkodjon gazdasági tervei megvalósításában, és egy naplójegyzetében "this stupid Blackwell"-nek, hóbortos kalandornak nevezte Blackwellt, aki duzzadó öno hittséggel exaltálja szerepének jelentőségét. Péterfy idézte Blackwell egy levelét, amelyben leírta, hogy 1843-ban Zichy Emmánuel gróf vendége volt, akinek feleségét, az angol Charlotte Strachaut, Disraeli Conningsby cimü regényében mint Princess Lucretiát szerepelteti. Ott Széchenyi Battyhány Lajoshoz szólva ezt a csípős megjegyzést tette Kossuthról: "E teremben egyikünknek sem régibb a családja, egyenest származékai vagyunk a kígyónak, ki Éva anyánkat a Paradicsomban elcsábította
9. Napló, 1845. dec. 17.
148
s meglehet, hogy ő
- Kossuthra célozva -
épp oly
jeles kisértő lesz, mint ősapja volt." Péterfy a Blackwell-hagyaték második részét még nem ismerte, részletesen a diplomáciai jelentések másolatait sem dolgozta föl. A hagyatékot majd három évtizeddel később Horváth Jenő méltatta érdeme szerint, aki 1925-ben Blackwell közgazdasági tevékenységét ismertette a Közgazdasági Szemlében Blackwell János /sic!/ angol-magyar kereskedelmi akciója és előzményei cimen, majd 1929-ben Blackwell József András angol ügynök magyarországi küldetései 1843-48 cimü, a Budapesti Szemle 616-618.számaiban, három folytatásban közölt kitűnő tanulmányában, amelyben a feljegyzések, jelentések, levelek és részben az alkalmi versek segitségével rekonstruálta Blackwellnek hézagos életrajzát, méltatta politikai missziójának jelentőségét, szerepét a korabeli Magyarország politikai, társadalmi és gazdasági életében. Horváth Jenő felfedezésértékü munkája forditotta a magyar történetirók figyelmét a Blackwell-hagyatékra, amely azóta a szabadságharc korabeli események kutatóinak nagybecsű, mondhatni nélkülözhetetlen kútforrása lett. Blackwell neve igy - habár későn - a történelemkutatók köztudatába került, de a vaskos hagyaték néhány történelmi jelentőségű darabja Horváth Jenő kitűnő dolgozata után is a kallódó Írások szellemi számkivetettségében sárgul. A diplomáciai jelentéseket feldolgozták, kimerítették, de kiadatlan maradt az a 346 irott oldalas kötet, amely a Hungarian Characters cimet viseli és Széchenyi, Görgey, Bezerédy, Madarász, Kossuth, Perczel, Deák, Batthyány Lajos, Szemere Bertalan, Klauzál, Damjanich, Csányi és a szabadságharcot megelőző korszak más neves szereplőinek rideg őszinteséggel, oly-
149
kor kegyetlen szatírával megírt politikai jellemrajzát foglalja magában. Batthyány Kázmér, 1849-ben Kossuth külügyminisztere és felesége a szabadságharc elbukása után Párizsba emigráltak.és ott fejezték be e politikai portrésorozat írását. Megállapodtak Blackwellel, akivel még otthon kerültek kapcsolatba, hogy angolra fordítja a kéziratot és annak kiadót keres Londonban. Blackwell a kéziratot lefordította, sajtó alá rendezte, az angol olvasók tájékoztatására jegyzetekkel látta el és sikerült a londoni Bentley-kiadóval szerződést kötni a munka kiadására. A könyv már nyomdakész volt, amikor 1853-ban Batthyányt bécsi barátai értesítették, hogy rövidesen amnesztiában részesül, birtokait is viszszakapja. Erre a hírre Batthyány, aki attól tartott, hogy a könyv Magyarországon visszatetszést szülhet, a kiadást letiltotta és Blackwellt azzal az ígérettel kárpótolta az angol kiadás jövedelméért, hogy évi 5000 forint jövedelemmel járó baranyai birtokot fog ráíratni. "El voltam ragadtatva, hogy magyar földbirtokos lehetek, egy »real magyar ember1* - irta erről Blackwell egy Zichy-Ferraris Emmánuelnek küldött levelében.^*0 De reményei kútba estek: Batthyány 1854-ben, még az amnesztia előtt meghalt Párizsban, elmaradt a kárpótlás és a Characters angol nyelvű kézirata - az eredeti magyar elkallódott - azóta is kiadatlan maradt, az Akadémia kézirattárában sárgul. Egy másik történelmi becsű, kiadatlanul maradt darabja a hagyatéknak az a másolat, amelyet Blackwell a British Museum Harley MSS gyűjteményének 7314 szám a-
10. Memoir for count Emmanuel Zichy-Ferraris, 1868. jul. 15.
150
latt őrzött Description of Hungreland cimü kéziratéról készített." 1 ÁZ anonim, 1598-ból származó kézirat a magyarországi tőrök hadjáratokban résztvett müveit és jól tájékozott diplomata vagy magasrangu katona jelentése az ország politikai, társadalmi, gazdasági és katonai helyzetéről. Néhány ortográfiai eltéréssel azonos szövegű kéziratot őriznek ugyancsak a British Museumban a Landsdown Collection MSS 775« szám alatt, amelynek felirása: A Description of Hungarie written by a Noble Man of this Land in anno 1599, written by Richard Hansard. A British Museum katalógusa szerint az utóbbi az előbbinek másolata, amely Erzsébet királynő uralkodása alatt keletkezett. A tömör, gondosan ellenőrzött adatokra támaszkodó jelentés leirja a Habsburg-uralom alá került Magyarország kizsákmányolásét, a magyar csapatok nyomorúságos felszerelését és ellátását, szemben a császári német seregével, az elégtelen védelmi rendszert. Jóllehet részvéttel tárgyalja a "kitűnő emberi és katonai erényekkel" rendelkező magyarok, a természeti kincsekben gazdag Magyarország elnyomását, rámutat a magyar jellem gyengéire is: "Inkább csak vágyódnak a meggazdagodásra, mintsem tennének érte valamit. Hanyagságukban eltűrik, hogy a városok német lakossága kereskedjen az általuk termelt javakkal, aminek következtében saját iparkodásukkal csak kevesen érik el a jólétet." Noha Simonyi Ernő Magyar Történelmi Okmánytára számon tartja ezeket a kéziratokat és Szemere Bertalan - valószinüleg Blackwell figyelmeztetése alapján - Londonban betekintett e ritka becsű kézira-
11. Ismertetése: Varannai Aurél: Magyarország 1598ban, Magyar Nemzet, 1974. aug. 14.
151
tokba.
12
Blackwell lelkiismeretes másolatában Budapes-
ten is hozzáférhető szöveget teljes egészében még nem publikálták és történetírásunk sem vett azokról tudomást. A Blackwell-hagyaték gazdag anyagát részben feldolgozva, másrészt még kiadatlanul hagyva feltárták a magyar kutatók. Csak ötfelvonásos verses tragédiája, irodalomtörténetünk szempontjából legfontosabb müve sikkadt el a feledésben még azután is, hogy Blackwell neve időről időre felbukkant a szabadságharc koráról irt történelmi munkákban. Noha furcsán hangzik, egyszerű ennek a magyarázata. Az Akadémia kézirattárában őrzött hatalmas Blackwell-hagyaték iratcsomói közt a Rudolf of Varosnay példányát hiába keresnénk, és Blackwell feljegyzéseiben sem találunk utalást a tragédiára. Csak egy budapesti antikvárium homályából előkerült ritka példány tette lehetővé, hogy Blackwellnek a magyar történetírásban már megismert politikai jelentőségét kiegészítsük a tragédia fordításának kiadásával, valamint irodalom- és színháztörténeti fontosságának méltatásával.
A Rudolf of Varosnay és forrásai
Az ötfelvonásos verses tragédia londoni kiadásának élén, bevezető magyarázatokban arra hivatkozik a szerző, hogy a Varosnay-csaléd véres tragédiája valóban
12. Szemere Bertalan: Utazás külföldön, Pest, 1845. Geibel Károly kiadása, II. k. 110 o.
152
megesett Magyarországon a század elején. A neveket megváltoztatta a szerző, de a történethez ragaszkodott, és csak annyira változtatta meg vagy egészítette ki, amennyire a dramaturgia igénye követelte. De - folytatja Blackwell - azok a valószínűtlennek tünö jelenetek - mint a szolga története, akit a gróf agyonlő, mert a megfulladástól rettegve nem mer a tó mélyére hatolni az elejtett vadkacsáért, vagy a börtönkapu jelenete, vagy Rudolf búcsúja, aki a vérpadról egy szál rózsát küld szerelmének, Matildénak - hiteles tényeken alapulnak. A "hiteles tények" forrásaira Blackwell nem hivatkozik. A darabhoz fűzött jegyzetekben ugyan utal John 13 Paget és George Hering magyarországi utleirásaira, amelyekből az olvasó "megismerheti azt az országot, ahol a vendégbarátság, önzetlen hazafiság és lovagias becsület ősi erejével ragyog egy olyan nép lelkületében, melynél nemesebb még nem tapodta a földet, nem ő— rizte öntudatában függetlenségének kiirthatatlan eszméjét." És Paget nyilt szemű megfigyeléseiből, Hering rajzaiból értékes történelmi, társadalmi, földrajzi, nyelvészeti és folklorisztikus anyagot meríthetett, amelyekkel előmozdíthatta munkája hitelességét. Csakhogy Hering Széchenyinek ajánlott rajzos útleírása, Paget könyve néhány évvel Blackwellnek az Athenaeumban megjelent tanulmányai után jelentek meg s azok a tanulmá-
13.
Paget, John: Hungary and Transylvania, with Remarks on their Institutions Social, Political and Economical, I-II. London, 1839; Hering, George: Sketches on the Merry Danube in Hungary and Transylvania, London, 1838.
153
nyolc már a magyar történelem és jogrendszer alapos ismeretéről tanúskodtak. Ez a két tanulmány a magyar tör ténelem, társadalom és közjog ismertetésével és hangnemével már elárulta azt az - mai szóval - elkötelezettséget, amely néhány évvel később a Rudolf of Varosnay megirását áthatotta. Az 1598-ból származó két anonim jelentés felfedezése, amelyekben a Habsburg-elnyomás alatt sinylődő Magyarország történelmi tragédiá jának
képe bontakozott ki, inditék arra, hogy - későb
bi Írásaira és a Rudolf of Varosnayra gondolva - ugy érezzük: ennek a jelentésnek a török-háboruk dúlásáról és a Habsburg-uralom kíméletlen kizsákmányoló politiká járói közölt adatai határozták meg azt a szemléletet - részvétét az eltiport magyarság és gyűlöletét a Habsburg zsarnokság ellen
amelyet azután tanulmá-
nyaiban és végül a Rudolf of Varosnayban szólaltatott meg. Ez a jelentés ösztönzője volt a szerző érzelmi ma gatartásának és ebben az értelemben forrása a tragédiá nak.
A Rudolf of Varosnay történelmi, társadalmi és
néprajzi ábrázoláséban felismerhető az anonim jelentés hatása, amit Blackwell a tragédiához fűzött jegyzeteiben is elismer, amikor utalva a jelentésnek a magyarok lovagias gondolkodására, de egyúttal a kereskedelem és ipar megvetésére vonatkozó szövegére, megéllapitja, hogy "ez a megfigyelés a mai magyarságra is helytálló" Az Athenaeumban megjelent tanulmányok után Blackwell magatartása a magyar kérdésben már teljesen kijegecesedett, tájékozottsága hiánytalan volt. A szikra, amely a politikai és gazdasági ismeretekkel táplált el* kötelezettség költői, drámai kifejezését csiholta ki, Julia Pardoe-nak 1840-ben megjelent The City of the Magyar, or Hungary and her Institutions in 1839-1840
154
cimü háromkötetes magyarországi utleirésa lett. Ebből kölcsönözte Blackwell a tragédia témáját. Miss Pardoe angol ujságirónő egy Törökországról irt feltűnést keltő utleirása után került Magyarországra, ahol a főúri körökben és az Anglia iránt érdeklődő irodalmi világban igazi magyaros vendégbarátsággal fogadták. Pesten Döbrentei Gábor, Shakespeare forditója kalauzolta, de találkozott Mailáth Jánossal, aki megirta az ország statisztikai történetét. Találkozott Horváth Mihállyal, aki "angol nyelvű verseket irt és ugy ismerte Shakespeare-t, mint kevesen Angliában", és az ifjú báró Eötvös Józseffel - Jósikáról pedig azt irta: "ő a magyar Walter Scott". Nemcsak az országot és népét ismerte meg, de töméntelen irodalmi és történelmi értékű történetet, anekdotát gyűjtött össze. Döbrentei, aki Pest nevezetességeit mutatta be Miss Pardoe nak, elkisérte a pesti börtönbe is, ahol találkozott a börtön hirhedt rabjával, gróf Beleznay Ferenccel, az étokverte Beleznay-család sarjával, aki egy birtokpereskedésen felhevülve rátört egy barátja és annak felesége társaságában békésen vecsorázó Károly bátyjára, rálőtt, de golyója az asszonyt találta, aki férje elé ugrott, hogy megmentse. A második golyó a barátot találta, a harmadik megsebesitette Károlyt. A menekülő Ferencet elfogták, rögtönitélő biróság elé állították, amely fejvesztésre it élte, de rokonsága közbenjárására büntetését tizenöt évi súlyos börtönre változtatták. Ezt a Ferencet látogatta meg Miss Pardoe és látogatása kapcsán irta le a Belezney-család átok kisérte történetét, amely azzal a Beleznay generálissal indult, akinek katonai erényei kíméletlen kegyetlenséggel párosultak . János generális unokája, Sámuel gróf, nagy-
apját is felülmulta kegyetlenségével: egy hajtóját agyonlőtte, mert az a megfulladás tói rettegve nem teljesítette gazdája parancsát, nem úszott a tó mélyébe, hogy kihalássza a gróf lótte, odahullott vadkacsát. Ez a Beleznay éheztette, földönfutóvá tette jobbágyait és még kedvenc fiát, az ifjú Sámuelt is meg akarta veszszóztetni, amikor az egy méltatlanul megkínzott jobbágyért esdekelt. A vesszőzés szégyene vérig sértette az ifjú Sámuelt, fegyvert ragadott és lelőtte apját. Az apagyilkosnak bárd ütötte le fejét. Az átok továbbra is üldözte a családot az apagyilkos Sámuel testvéreiben, Károly és Ferenc torzsalkodásában, Ferenc testvérgyilkossági kísérletében. Amikor Miss Pardoe meglátogatta Ferencet, az már öt éve ült bilincseiben, de gyilkos vére nem csillapodott, a szabadulás vágya csak /
azért kinozta, hogy mielőbb bosszút állhasson Károly bátyján. A Beleznay-család tragédiája a század első évtizedeinek egyik legszörnyűbb emléke maradt, az ország nevezetes főúri családján beteljesedett átok legendává nőtt, amelynek hire német földre is elért, ahol August 14Ellrich részletesen megírta az apagyilkosság történetét, a huszonharmadik születésnapján, 1819-ben kivégzett ifjabb Beleznay Sámuel útját a vérpadra, a rózsaszálat, amelyet a halálra itélt lovagias mozdulattal dobott fel a Károlyi-palota ablakába egy hölgynek, aki onnan a gyászos menetet szemlélte. Megemlékezett a kivégzésről Széchenyi István is Naplójában, és feljegyez-
ik.
156
August Ellrich: Die Ungarn wie sie sind, Berlin, 1833.
te, hogy báró Brüdern elküldte inasát, vegyen gipszöntvényt a levágott fejről. Mialatt az inas iszonyú feladatát teljesitette, megjelent a kétségbeesett
anya,
hogy elvitesse fia tetemét, mire az inas er^esztelésül második öntvényt is készített a fejről. Obonyai János, Kossuth Lajos háziorvosa elbeszélte, hogy a kivégzés napján orvosnövendék társaival ült együtt, és arról vitatkoztak, hogy vág-e a bárd csontot, vagy a csigolyák közé kell találni? A társaság felkerekedett a temetőbe, ahol egy sirásó busás borravalóért megmutatta a levágott 15 fejet és megállapíthatták, hogy csontot vágott a bárd. ' Évtizedekkel később Tóth Béla a Magyar Anekdotakincsében Miss Pardoe leirása szerint ismertette a Beleznay-legendát, de munkája VI. kötetében vitába szállt Miss Pardoe néhány állításával. Szerinte a grófi rangot nem Beleznay János, Mária Terézia királynő óbestere nyerte el, hanem unokája, az 1818-ban meggyilkolt Sámuel. "Nem igaz" szerinte az a hagyomány sem, hogy Beleznay János óbestert bajorországi kegyetlen dúlásai után a bajor aityák elátkozták, és még sokáig a Beleznay-névvel ijesztgették gyermekeiket. A család származásának hiteles történetét - ami egyébként Blackwell
tragédiá-
jának szempontjából közömbös -, Péczely Józsefnek, az iró-költő-szerke8ztő komáromi lelkésznek Halotti prédikácójóból tudhattuk meg, amelyet 1797-ben, Beleznay Miklós pilisi temetésén mondott el, és a győri Streibig-nyomdában k i n y o m a t o t t .
Péczely gyászbeszédé ben Be-
leznay Miklós altóbornagy egész csalódfójót
felrajzol-
15. Tóth Béla: Magyar anekdotakincs, Singer és Wolfner, Budapest, II. és VI. k.
157
ta. Eszerint Miklós Beleznay János altábornagy, vagyis Mária Terézia királynő hős katonájának fia volt. Beleznay Miklós testvére Mihály, nővére Anna, és Mihály egyetlen férfimagzata Sámuel, aki kitűnt katonai erényeivel , Sámuel, aki később elnyerte a grófi rangot, Mária Terézia katonájának unokája volt és az ő egyik - kedvenc - fia volt az a Sámuel, aki lelőtte apját. /Ami megfelel Tóth Béla adatainak./ Blackwell darabjának előszavában arra hivatkozott, hogy a Varosnay-család véres tragédiája valóban megtörtént Magyarországon a század elején, és ő csak a neveket változtatta meg. Hogy ezzel a magyarázattal a Beleznay-család tragédiájára utalt, arra nem csak az idézett forrásokból következtethetünk. Fraknői Vilmos Egy magyar könyvgyűjtő New Yorkban cimü írásában /ld. 2. jegyzet/ beszámolt Feleky Károly neves New York-i bibliofil Hungarica-gyüjteményéről, amelyben ott találta a Rudolf of Varosnay egy példányát és abban a szerző levelét, amelyben azt írja, hogy "my real pereonnages are count Samuel Beleznay senior and junior." /Valódi alakjaim a z idősb és ifjabb Beleznay Sámuel grófok./ A szerző sajátkezű nyilatkozata minden forráskutatásnál hitelesebben eldönti a tragédia történetének származását. Csakhogy amikor "forrás"-ról szólunk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a tragédia történetének forrásaiból csak az elátkozott Beleznay-család legendája került elő. A tragédia sugallata Blackwellnek tapasztalataiból, tanulmányaiból, az 1598-ból fennmaradt anonim jelentésből kibontakozott érzelmi és történelmi szemlélete, amelynek a Rudolf of Varosnay drámai kifejezése lett. Mert Blackwell számára a Beleznay-legenda csak az a nyersanyag volt, amelynek mikrovilágában megmintázhatta
158
a magyarságnak abban a korban legnagyobb nemzeti konfliktusát: a Széchenyi reformnemzedékének küzdelmét a letűnő feudális Magyarországgal. Családi tragédia zajlik le előttünk, de a családi tragédia hátterében az újjászülető magyar nemzet elszánt harca folyik a maradiság ellen, a szabad, független és emberibb uj Magyarországért. Egy drámai mü léttrejöttében sokféle hatás érvényesül. Blackwellben előbb tudatosult a Rudolf of Varosnay alapeszméje, a szabad, független, a kor liberalizmusétői áthatott Magyarország vágya, mint a tragédia dramaturgiai képlete, k "források": a Beleznayak tragédiája, a jobbágyság sanyarú sorsát megszabó tőrvények és az azoknak szelleméből származó embertelen főúri magatartásra vonatkozó adatok. Széchenyi reformeszméinek az 1835-76 évi országgyűlésen kirobbanó visszhangja, a Habsburg-iga alatt szenvedő Magyarország és a függetlenségéért vivott szabadságharcok történelmi emlékei azután a dráma talajéra ültették át az eszmei inspirációt. De felismerhető a dramaturgiai koncepción a kor irodalmi klímájának hatása is. A rózsaszál, amelyet a vérpadra induló Rudolf utolsó vallomásul Matildénak küld, Matilda megszakadó szive a pillanatban, amikor a bárd Rudolf nyakéra hull, a szerencsétlen szerelmesek egyesülése a halálban a romantikus szinház konvencionális rekvizitumai. Az angol "gótikus" drámából a kontinens, vagyis a német »-romantika hatása alatt kialakult korabeli izlést szolgálták a vadregényes romok, az elhagyott remetelak, az iszonyú álomképek, a cigányasszony kísérteties jelenése, a véres párviadal is, csakúgy, mint a hazafiak esküjének pátosza. A romantikában - Edmund Burke szavaival "terror and sublime are close partners", vagyis a rémü-
159
let és nagyszerűség együtt jár. A drémaszerkesztés ritmusa az idegfeszítő és feloldó jelenetek változásónak egyre gyorsuló üteme, amelyet szinpadi, látványos elemek festenek alá. A drámai logika elhomályosul, a dialógusok szüntelenül a szenvedélyek tetőpontján lüktetnek. A Rudolf of Varosnayban is kitapinthatók ezek a tünetek. Márpedig "ahol a szinpadiság uralkodik a drámai fölött, az melodráma" - irta Georg Steiner a 16 A tragédia halálában.
A tragikus hős halála rémüle-
tet okoz, amelyet az emberi szenvedés nagysága vélt ki. A melodráma hősének bukása csak szánalmat kelt, azt a "frisson"-t, amellyel a szinpadi szörnyűségek hatnak a nézőre. így a Rudolf of Varosnayról is elmondhatjuk, hogy hatalmas történelmi és társadalmi.távlatú tragédiának indul - de melodrámává zsugorodik. Blackwell felfedezte és átérezte a XIX. századeleji magyarság sorsdöntő nemzeti és társadalmi konfliktusát - amelyet a magyar irodalom Jókai Mórig kiaknázatlanul hagyott -, de a nagyszerű feladat meghaladta dramaturgiai erejét. Rudolfból nem lesz Brutus, de még Rómeó sem. A darab második felében kicsúszik lába alól a koturnus, amellyel a szerző a magyar reformkorszak hősévé akarta emelni. Nem a haláltmegvető hazafi, de még nem is az életét szerelméért feláldozó ifjú fejét üti le a bárd, hanem egy szerencsétlen gyermekét, aki az apagyilkosság kinzó bűntudatából keres feloldást a halálban. A "bűntudat
16,
60
Georg Steiner, The Death of Tragedy, New York 1963, p. 164
és lelki gyötrelem" a roi-antikus melodrámák hőseinek végzete. Bukásukat szánalom kiséri, nem a tragédiák felemelő katarzisa.
A Rudolf of Varosnay irodalomtörténeti jelentősége Mint szinmü, a Rudolf of Varosnay nem jobb és nem rosszabb a korabeli romantikus drámák átlagánál. A magyar irodalomtörténet és szinháztörténet szempontjából azonban a darab dramaturgiai jelentőségét felülmúlja a magyarul érző angol iró témaválasztása, annak történelmi, társadalmi hitelességű feldolgozása s a szándék, amellyel a reformok szellemében újjáéledő Magyarország lelkes dicséretével a távoli, ismeretlen magyar nép felé akarta forditani honfitársai érdeklődését és rokonszenvét. Az irodalmi légkör kedvező volt, a harmincas évek angol romantikája szivesen fordult az angol közönség száméra egzotikus, távoli környezet, az elnyomott és szabadságukért küzdő népek felé. Byron elesett Missolonghinál a görögök szabadságharcában, sir Henry Taylor Philip van Artevelde cimü darabjában 1834-ben a flandriai urak ellen támadó genti lázadást dolgozta föl, sir Noon Talfourd Ionjában két évvel később az antik világba helyezi a fiu szimbolikus történetét, aki a nép szabadságáért küzdve ledöfi apját, a tirannust. /Akárcsak Varosnay Rudolf!/ Az angol radikális szellemet szólaltatta meg W. Jerold a The Rent Dayben /18?2/, amelyben a földesúri zsarnokság alatt nyögő parasztok sorsát dramatizálta. A Rudolf of Varosnay magyar környezetében, magyar történelmi és társadalmi példájában felhangzó motivumok összhangban voltak a kor engol politikai és iro-
161
dalmi ízlésével. Blackwell tragédiáját az idegen szerzők magyar vonatkozású drámai müvei fölé emeli a darabnak történelmi, közjogi, gazdasági, néprajzi hitelessége. A század első harmadának angol színpadára került magyar vonatkozású darabjai sorában Edward Hook Tekelije rokonszenvvel, de egy musical önkényével mutatja be Thökölyt és .Munkács ostromát. Byron Nemerében is találunk magyar szerepet, Gábort, az eredetiség igénye nélkül. Keats Otho the Greatjének egy epizód alakja Géza fejedelem, a nemes, lovagias magyar jellem romantikus költőiséggel, de a történelmi realitástól merőben függetlenül megrajzolt példaképe. A pszeudomagyar angol drámának legfurcsább termése Coleridge Zápolyája. A cím a magyar olvasóban azt a látszatot kelti, mintha a magyar történelem Zápolya-családjának valamely tagja lenne a színmű címadója. De "Zápolya" ebben a romantikus drámában - amely Shakespeare Téli Hegéjének átköltése - az özvegyen maradt, trónfosztott királyné neve, aki apró fiával, a trón jogos örökösével ,
a bitorló elől Illyriába me-
nekül. Az egyetlen megnevezett "illyr" városból, Temesvárból arra következtethetünk, hogy "Illyria" Magyarországot jelenti. A királyné hűséges kapitánya a "Ragozzi" nevet viseli; az ősz hegyi embert, aki az ifjú trónörököst felneveli, "Báthory"-nak; a nevelt fiaként bujdosó ifjút "Báthory Bethlen"-nek hívják, amig nem derül ki fejedelmi származása. A magyar történelemből szedettv e d e t t neveken kivül a darabnak semmilyen magyar vonatkozása sincs. Rejtély marad, hogy a nagyműveltségű, kitűnő költő, Coleridge ebben a drámában miért szállt le a kabaré színvonalára?
162
A Rudolf of Varosnay megjelenése előtt a mult század angol színpadán megjelenő "magyar" szerepek, téma, környezet alig vagy semmiképpen sem voltak jelentősebbek vagy hitelesebbek, mint a későbbi operettszinpad "paprika, csárdás, puszta" magyarság-képe, vagy G. B. Shaw "magyar grófnője" 9 Pygmalionban. Csak az 1848-49 es szabadságharc után válik magyar vonatkozásban tájékozottabbá az angol irodalom. De a magyar vonatkozású szinpadi müvek közül a költőiségével és történelmi intuíciójával kiemelkedő The Dark is Light Enough-ben ( Christopher Fry verses drámájában is - amelynek cselek ménye a magyar szabadságharc hátterében zajlik le -, hemzsegnek a tárgyi tévedések. A Rudolf of Varosnay egyedülálló ereklyéje maradt a maayar irodalom- és szin háztörténetnek, hiszen - nemcsak angol vonatkozásban az egyetlen idegen-irta szinpadü mü, amely témájában, szellemében, a szerepek ábrázolásában, történelmi, tár sadalmi, gazdasági hátterével ás környezetrajzának realitáséval izig-vérig hitelesen magyar. A méltatlanul elfeledett darab, amely az elkallódott müvek drága ritkaságokat is rejtegető homályából került elő, a magyar-angol irodalmi kapcsolatoknak egyik legkülönösebb es legbecsesebb emléke, anely teljesebbé teszi azt a képet is, amelyet Blackwell Jézsef András magyar vonatkozású életmüvéről eddig alkothattunk.
-
•
-
•
-
•
<•-
-
•
-
-
•
