ŐRTAN ÉVKÖNYV Az Asztronautikai Tájékoztató 57. száma. Kiadja a Magyar Asztronautikai Társaság

ŐRTAN ÉVKÖNYV 2006

Az Asztronautikai Tájékoztató 57. száma Kiadja a Magyar Asztronautikai Társaság

Az Impact of Space on Society nemzetközi konferencia nyitónapjának hallgatósága a Magyar Tudományos Akadémia székházában, 2005. március 17-én. (Fotó: Decsy Pál)

Címlap: A Tempel-1 üstökös magja 50 perccel a Deep Impact őrszonda becsapódó egységével való ütközés után. A képet az elhaladó és visszanézı szonda nagyfelbontású kamerája készítette. A hamis színezés kiemeli a fényességi különbségeket. A becsapódás során kirepülı üstökösanyag fényes, kiterjedt felhıt alkot. (Kép: NASA/JPL-Caltech/UMD)

ŐRTAN Évkönyv 2006 Az Asztronautikai Tájékoztató 57. száma

Kiadja a Magyar Asztronautikai Társaság

Magyar Asztronautikai Társaság

ŐRTAN Évkönyv 2006 Asztronautikai Tájékoztató 57. szám

Szerkesztette: Dr. Frey Sándor

Kiadja a Magyar Asztronautikai Társaság, Budapest kézirat gyanánt

Készült 500 példányban

2

Elıszó A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idén ünnepli elsı jogelıdje, az Asztronautikai Bizottság megalakulásának 50. évfordulóját. Ebbıl a jeles alkalomból a Társaság egy jubileumi kiadványt jelentet meg, hogy méltóképpen megemlékezzék az eltelt fél évszázadról, felvillantva a MANT és jogelıd szervezetei történetének érdekes eseményeit, s összegyőjtve a legfontosabb adatokat az utókor számára. Bár a külön ünnepi kiadvány elıállítása – az anyag összegyőjtése, szerkesztése, támogatók keresése, majd a könyv megjelentetése – személyi és pénzbeli erıforrásokat köt le, az Intézı Bizottság és az Elnökség úgy gondolta, hogy (legalább) 50 évenként ezt meg kell tennünk! Azt ugyanakkor nem szerettük volna, hogy a két évvel ezelıtt megújult, ŐRTAN Évkönyv címmel megjelenı Asztronautikai Tájékoztató sorozata megszakadjon. A kompromisszumok eredménye a mostani kötet, amelyet az Olvasó a kezében tart. Az elızı két Évkönyv terjedelméhez és tartalmi sokszínőségéhez képest ez egy kicsit szerényebbnek tőnik ugyan, de ha mellétesszük az 50 éves jubileumi kiadványt, a kép már sokkal kedvezıbb! Nem maradhatott ki a mostani Évkönyvbıl sem az elmúlt év fontosabb őrkutatási eseményeinek és évfordulóinak összefoglalója, a diákok számára kiírt őrkutatási esszépályázat középiskolás gyızteseinek – a legjobb helyezést elért lánynak és fiúnak – a dolgozata, valamint a Társaság életében meghatározó jelentıségő rendezvényekrıl, eseményekrıl szóló rövid beszámolók. Szándékaink szerint – és persze anyagi lehetıségeink függvényében – a következı esztendıben újra egy bıvebb tartalmú Évkönyvvel jelentkezünk. Addig is reméljük, hogy tagtársaink érdeklıdéssel forgatják és megırzik 2006-os kiadványainkat! Budapest, 2006. augusztus A szerkesztı

3

Szemelvények az őrkutatás 2005-ös eseményeibıl és évfordulóiból Összeállította: Dr. Kelemen János Összeállításunkban hazai és külföldi internetes hírportálok anyagait szerkesztettük csokorba. Az eredeti hírek, beszámolók, összefoglalók szerzıi többek között: Csengeri Timea, Dancsó Béla, Frey Sándor, Horvai Ferenc, Richárd Balázs, Szentpéteri László voltak. A felhasznált képek túlnyomó része NASA, ESA és JAXA fotó. 2005. január A Huygens január 14-i bravúros landolása a Titanon csupán az óriáshold izgalmas felderítésének kezdetét jelentette. Az egyik legizgalmasabb eredmény az aktív felszínformáló folyamatokkal kapcsolatos. Már a Cassini elsı, 2004. október 26-i közelrepülése, valamint a Huygens leszállása során is sikerült vulkanizmusra utaló adatokat szerezni. A Cassini új felvételein a földi bazaltos lávafolyásokhoz hasonló alakzatokat lehet megfigyelni, ahol minden bizonnyal folyékony halmazállapotú anyag tör a felszínre. A Naprendszer külsı, fagyos vidékein azonban nem a szilikátos kızetolvadék (láva), hanem képlékeny állagú illóanyagok és a víz szolgálnak a vulkanizmus alapanyagául – ezt a jelenséget nevezik kriovulkanizmusnak („fagyvulkanizmus”). A Cassini legújabb eredményei szerint a Titanon az ammónia (NH3) lehet a vulkanikus folyamatok egyik fı alapanyaga. Jelenlegi elképzeléseink szerint a Titan kızetekbıl álló magját fagyott vízjégkéreg veszi körül, amely a Huygens mérései szerint jelentıs mennyiségő szerves anyagot is tartalmaz. Egyes modellek szerint a vastag jégkéreg alatt folyékony ammónia és víz keverékébıl álló óceán is húzódik. Vízzel keveredve az ammónia csökkenti az oldat fagyáspontját, és viszkózus, a bazalthoz hasonló állagú, képlékeny anyag jön létre. Ennek a keveréknek a felszínre törése jelentheti a Titan világában a vulkanikus folyamatokat, amelyek egyben feltehetıleg a légkör fı összetevıjének, a nitrogénnek is forrásai – vagyis magyarázatul szolgálhat a légkör nagy nitrogéntartalmára is. 2005. február Európai tudósok szerint nem sokkal a Mars felszíne alatt egy hatalmas fagyott tenger húzódik. Állításuk a bolygó egyenlítıjéhez közel esı Elysium területrıl készült felvételeken alapul, amely a 800 × 900 kilométeres terület egészén lemezes és egyenetlen jegyeket mutat. Ismereteink alapján a Mars legjelentısebb vízjégkészletei a sarkköröknél találhatók, azonban amennyiben a mostani felfedezést a Mars Express májusban induló radaros megfigyelései megerısítik, ez lesz az elsı, alacsony szélességi fokon található vízgyőjtı terület. Jan-Peter Muller, a londoni University College professzora szerint már hosszú ideje él az a feltevés, hogy az egyenlítınél víznek kell lennie a felszín közelében. A tudósok vélekedése a Mars Express nagyfelbontású sztereó kamerájának (HRSC) felvételein alapul, melyeken hatalmas, a Föld sarkvidékén található töredezett jégtáblákhoz hasonló alakzatokkal tarkított területek láthatók. Látható jégfelszín észlelése az egyenlítınél igen valószínőtlen. A bolygón uralkodó rendkívül alacsony nyomás ugyanis szublimációhoz vezet és a jég az idık során elpárolog.

4

A Mars felszíne az Antarktisz töredezett jégtábláihoz hasonlít.

Balra a Mars Express 2004. január 19-i felvétele, melyen a 30 métertıl 30 km-ig terjedı nagyságú táblák láthatók. Jobbra az Antarktisz jégmezıje – feltőnı a hasonlóság. A John Murray által vezetett kutatócsoport szerint ezt a folyamatot egy feltehetıen csupán néhány centiméter vastag por- és vulkáni hamukéreg gátolta meg. Szerintük a víz valamilyen katasztrofális esemény következtében elárasztotta a területet, majd a víz megfagyott, késıbb a felszíni jég feldarabolódott, végül az egész tömeg szilárd jéggé vált. Az idık során a területet nagy mennyiségő por fedte be és eltakarva a jég felszínét, ez magyarázza a színárnyalatbeli különbségeket a jég és az azt körülvevı terület között. A fentiek bizonyításához további adatok szükségesek, azonban számos tudós már most elfogadhatónak tartja a magyarázatot. A Mars Express egy éve kering a vörös bolygó körül és már sikerült megerısítenie az amerikai megfigyeléseket a sarkköröknél található tekintélyes mennyiségő vízjégrıl. Hamarosan munkába áll az európai szonda MARSIS antennája, amit a felszín alatti tartósan

5

fagyott talajrétegek keresésére terveztek. Bár sokan azt gondolnák ez a fagyott víz keresésére alkalmas antenna perdöntıen bizonyíthatja az ısi tenger létét, mégis könnyen elıfordulhat, hogy nem lesz képes érzékelni, mivel az Elysium tengere az elméletek szerint túl közel esik a felszínhez. Csak akkor lehet sikerre számítani, ha a jégtömeg vastagsága eléri több tíz métert.

Ekkora víztömeg, ami geológiai idıléptékkel nézve viszonylag még fiatalnak is számít, tovább táplálhatja az életrıl alkotott spekulációkat. Murray szerint az a tény, hogy meleg és nedves helyek léteztek a Mars felszíne alatt, még mielıtt a Földön kialakult volna az élet, felveti a lehetıségét, hogy a bolygón ma is élnek primitív mikro-organizmusok Az európai SMART-1 holdszonda programját 2006 augusztusáig meghosszabbították. A SMART-1 kismérető, modern berendezésekkel felszerelt, ionhajtómővel mőködı szonda. Az elsı európai őrjármő, amely eljutott a Hold körüli pályára. Az ESA tudományos programbizottsága február 10-én egyhangú szavazással a hosszabbítás mellet döntött. Az eredetileg idén augusztusig tervezett programhoz képest nagy elırelépés, hogy a hold felszínének sokkal nagyobb részét – az északi és a déli féltekét is – fel tudják térképezni nagy felbontással. Lehetıség nyílik egyes területeket más szögbıl újra megfigyelni, és jövıbeli potenciális holdi leszállóhelyek után kutatni. A „Hold-mőhold” egyre alacsonyabb pályára süllyedve február végére éri el a tudományos megfigyelésekre kijelölt felszín feletti magasságot. A fél évre tervezett kutatómunkát még kétszer fél éves periódussal egészítik ki.

6

2005. március A Rosetta rövid idıre „visszatért”. Az ESA üstökösszondája március 4-én a Föld megközelítésével vett lendületet további útjához. A legnagyobb közelség közép-európai idı szerint 23:10-kor volt, Mexikó felett, 1900 km-es magasságban. A hintamanıver után a három tonnás üstököskutató őrszonda a Mars felé vette az irányt, ahol 2007 februárjában újabb lendületet vesz. Innen megint a Föld felé vezet az útja. Végsı célpontját, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst 2014-be éri el. Pályára áll majd az üstökös körül, és Philae névre keresztelt leszállóegységét az üstökös magjára küldi. A földközelség idején számos fedélzeti mőszert bekapcsoltak, ellenıriztek és kalibráltak. A kamerákat a Holdra, mint „ál-üstökösre” irányították, hogy kipróbálják, hogyan mőködik a célkövetés. Erre a képességre 2008-ban és 2010-ben is szükség lesz, amikor a Rosetta a Steins és a Lutetia nevő kisbolygók mellett halad el. Őrkutatási konferencia Budapesten. „Impact of Space on Society” címmel a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia a világőr társadalmi hatásaival foglalkozó konferenciát rendezett 2005. március 17. és 19. között a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A nemzetközi konferenciát magyar részrıl a Magyar Őrkutatási Iroda, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Asztronautikai Társaság szervezte. Fıvédnöke Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke volt. Megrendezését a Kármán Tódor által alapított Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) mellett az Európai Őrügynökség (ESA), a Japán Őrügynökség (JAXA), az EURISY, az UNESCO és a Nemzetközi Őregyetem is támogatta. Az őrtevékenység túlnyomó részének közvetlen vagy közvetett hatása van a társadalomra: az egész világon segíti a különféle társadalmi, gazdasági és kulturális problémák megoldását (pl. a navigáció, térképezés, termésbecslés, környezetvédelem, természeti katasztrófák elkerülése, távoktatás, távorvoslás stb. segítségével). A konferencián az érdeklıdık többek között elıadásokat hallhattak az őrtevékenység hasznáról a mindennapi életben, és a társadalomra, kulturára gyakorolt hatásairól (beleértve a mővészeteket és a science fictiont), szerepérıl az oktatásban és az ismeretterjesztésben, valamint az információs társadalom megteremtésében. 2005. április 1990 április végén kezdte meg mőködését a Hubble-őrteleszkóp. A Discovery őrsikló 1990. április 24-én indult útnak a Hubble-őrteleszkóppal, hogy egy nappal késıbb Föld körüli pályára állva, új korszakot nyisson a csillagászatban. Végre egy a látható fény tartományában dolgozó teleszkóp, amelynek felvételeit nem zavarja bolygónk légköre! A Hubble tizenöt év alatt több mint 22 ezer objektumról 750 ezer felvételt készített. A teleszkóp naponta átlagosan 15 gigabyte adatot küldött vissza a Földre, másfél évtizedes munkája során 23 terabyte információt szolgáltatott. Ez idı alatt 88 ezer alkalommal kerülte meg a Földet, és több mint 4000 millió kilométert tett meg. A teleszkópot 3900 csillagász vette igénybe munkája során, eredményei alapján több mint 4000 tudományos cikket publikáltak. A Hubble káprázatos felvételeinek segítségével a szakembereknek sikerült megállapítaniuk az univerzum pontos korát (13700 millió év), bizonyítani a sötét energia és a

7

nagyon nagy tömegő fekete lyukak létezését, valamint olyan galaxisokat azonosítani, amelyek akkor bocsátották ki fényüket, amikor a világegyetem még kevesebb mint 1000 millió éves volt (ehhez millió másodperc nagyságrendő expozíciós idıre volt szüksége). Galaxisunkon belül bizonyítékokat szerzett arra nézve, hogy a bolygórendszerek kialakulása gyakori esemény, Naprendszerünkben pedig megörökítette például a Jupiterbe csapódó Shoemaker-Levy üstököst.

Az őrteleszkóp mőködésének 15. évfordulója alkalmából a NASA két új felvételt is közzétett. Az egyiken a 31 millió fényévre, a Vadászebek csillagképben található, klasszikus spirálgalaxis Örvény-köd (M51 galaxis) látható. 35 éve repült az Apollo-13. Armstrongék és Conradék diadala után a kissé lelassult holdprogram 1970 áprilisában újabb állomásához érkezett. A két korábbi holdutazás immár bebizonyította a leszállás kivitelezhetıségét, sıt azt is, hogy a leszállási technika „pontossága” lehetıvé teszi a geológiailag értékes lelıhelyek megközelítését is. Így aztán az Apollo-11 történelmi és az Apollo-12 repüléstechnikai útja után elkövetkezhetett az elsı igazi geológiai felfedezıút. A célpont is ehhez méltó volt: egy hatalmas romkráter, a Fra Mauro. A csábító feladatot a NASA egyik legtapasztaltabb őrhajóparancsnoka, Jim Lovell és két újonc, Fred Haise – holdkomp pilóta – és Ken Mattingly – parancsnoki modul pilóta – kapta. A Hold tudományos megismerésének igénye olyan mértékő volt, hogy az őrhajósok is ezt választották a repülés mottójául: a jelvényben az őrhajósok nevei helyett az Ex Luna Scientia (Tudás a Holdról) jelmondatot jelenítették meg. 1970. április 11-én délelıtt az Odüsszeia névre keresztelt parancsnoki hajó és az Aquarius hívójelő holdkomp a számított idıben, rendben startolt, ám a Saturn rakéta kellemetlen meglepetést tartogatott. A második fokozat középsı hajtómővében oszcilláló nyomásváltozások keletkeztek, majd a hajtómő le is állt. Négy hajtómővel repült tovább az őrszerelvény, némileg kisebb tolóerıre támaszkodva. Az irányításban néhány másodpercet

8

vett igénybe a diagnózis és a gyógymód megállapítása: a négy hajtómővet 34 másodperccel égették tovább a gyorsításhoz (azaz a rakéta lassabban, ám hosszabb ideig gyorsult). A bajt végül a harmadik fokozat égésidejének 9 másodperccel való megnyújtásával orvosolták. Az Apollo-13 felszállása ha döccenıkkel is, de sikerült. Nagyjából háromnapi út várt Lovellékre. Ezt az idıt rekord számú tévéközvetítéssel akarták színessé tenni. A harmadik napon sugárzott tévéadást csak egy maroknyi ember látta az irányító központ központi képernyıjén. Az irányítás az adást követıen néhány rutinmőveletre utasította Swiegertet, többek között az üzemanyagcellák hajtóanyagául szolgáló oxigénnek és hidrogénnek egy kis ventillátorral történı felkeverésére. A rutinmővelet most visszájára fordult. „Houston, van itt egy kis problémánk!” – jött a mindenkit meghökkentı üzenet Swiegerttıl 300.000 km távolságból. Az irányításon értetlen döbbenet söpört végig. A rájuk bízott hajó bajba került, méghozzá elérhetetlen messzeségben. A NASA-nak korábban is voltak vészhelyzetei, ám ez a „probléma” most mindenen túltett. Swiegert üzenetét hamarosan Lovell is megerısítette: – Houston, baj van. De a baj tényét ekkor már a képernyıkön feltőnı vészjelzések is közvetítették az irányításnak. A hihetetlen mőszerértékek elıször értetlenséget szültek, de a legénység robbanásszerő zajról és rázkódásról tett jelentést. A mőszerek szerint az elektromos hálózattal volt probléma. Az áramellátás gyengült, méghozzá rohamosan. A legénység szemei elıtt egy borzalmas hiba kezdett kibontakozni. Az oxigéntartályok nyomása valamiért rohamosan csökkent és ennek nyomán a tüzelıanyag-cellák nem tudtak áramot termelni. Az őrhajón pedig minden árammal mőködött a kormányzástól kezdve a mőszereken át egészen az életfenntartó rendszerig. Az őrhajósok halálos veszélybe kerültek. Lovell az ablakon kinézve észrevette, hogy valamilyen gáz szökik az őrhajó oldalából. Ez mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy óriási a baj, holdraszállásról szó sem lehet, a fı cél immár az őrhajósok megmentése. A menthetetlen Odüsszeiában megfogyatkozott és újratermelhetetlen elektromos energiakészlet láttán döntés született, hogy az őrhajósok költözzenek át a holdkompba, ahol az életben maradáshoz szükséges készletek még rendelkezésre álltak. Az Aquarius felélesztése utáni az egész helyzet kulcsa egy pályakorrekció volt. Az Apollo-13 nem a szabad visszatérés pályáján, hanem a Conradék által kipróbált hibrid transzfer pályán tartott a Hold felé, ám ez most egyben azt is jelentette, hogy az égitestet megkerülve az őrhajó nem a Föld felé tér vissza, hanem több tízezer kilométerrel elvétve azt, az őr mélye felé. Az őrszerelvényt mindenáron át kellett terelni a visszatérési pályájára, mielıtt elérte volna a Holdat. A feladat nem volt egyszerő: a parancsnoki hajó irányítórendszere áram híján nem mőködött. Az Odüsszeia komputerének helyzetadatait a komp komputerébe áttöltve lekapcsolták az Odüsszeia berendezéseit, Lovell elıször a hajó kaotikus himbálózásával birkózott meg, majd jöhetett az egész út talán legkockázatosabb manıvere: a soha ki nem próbált konfigurációban, a nem is erre tervezett holdkomp hajtómővel végrehajtott pályamódosítás. A robbanás után 5 és fél órával az Aquarius leszálló hajtómővének huszonegy másodperces begyújtással az őrhajó helyes pályára állt. Közben az elektromos szakemberek a holdkomppal kapcsolatban is megkongatták a vészharangokat. A holdkomp nem üzemanyagcellákkal, hanem akkumulátorokkal üzemelt, ám a telepek élettartamát csak egy 30 órás holdfelszíni mőködésre és nem többnapos őrrepülésre tervezték. A hazajutáshoz szigorú takarékosságra volt szükség. A szerelvény elérte a Holdat és nem volt mit tenni, mint várni, hogy a gravitáció a hazavezetı irányra állítsa ıket. Lovell mogorva depresszióba süllyedt a kudarcuk miatt, ám a két újonc ámulva csattogtatta a fényképezıgépeket az alattuk elsuhanó holdfelszín láttán. A rádióárnyékból elıbukkanva még egy pályakorrekciós gyújtás várt a legénységre, melyet sikerrel végrehajtottak, majd „lecsapták a villanyórát”. Lekapcsolták – a közvetlen életben maradáshoz szükséges berendezések kivételével – az összes elektromos fogyasztót. Az áramtakarékosság oltárán fel kellett áldozni a főtést is, így hamarosan fagypont közeli 9

hımérséklet lett az őrhajóban. Ezen kívül komoly víztakarékosságra is kényszerültek Lovellék, hiszen a meglévı készletek a rendszerek hőtéséhez kellettek. Új vízkészlet pedig nem termelıdött a teljesen halott üzemanyagcellákban. Eközben a Földön nagyszabású mentıakció bontakozott ki. A NASA-nál és az őrhajóegységeket gyártó üzemekben az összes munkatárs egy emberként azon dolgozott, hogyan hozzák le épségben a bajba került legénységet. Sajnos szükség is volt erre a különleges erıfeszítésre. Elıször fulladás fenyegette az őrhajósokat. A holdkompban (és a parancsnoki hajóban is) szőrıkkel semlegesítették az őrhajósok légzésével keletkezı széndioxidot, de ezek a szőrık is véges élettartamúak voltak, ráadásul a két őrhajóegység alkatrészei nem voltak csereszabatosak. A mérnökök egy korábbi kísérletre támaszkodva hamar kitalálták hogyan lehet a parancsnoki hajó négyszögletes szőrıbetétét (lásd a fotót) a holdkompban alkalmazni. A probléma felfedezése és megoldása rekordidı alatt sikerült, ám közben a kabinban már életveszélyes szintre emelkedett a nem kívánt gáz szintje, de a gyorsaság életet mentett. A következı próbatétel egy pályakorrekció volt. Az őrhajó egy kissé letért a kívánt pályáról, ezért vissza kellett irányítani oda. De a korábban lekapcsolt számítógép ezúttal nem tudott pályaadatokat szolgáltatni, az őrhajósoknak kézi irányítással kellett elvégezni a létfontosságú manıvert. Közös erıvel (Lovell indította a hajtómővet, valamint kormányzott „fel és le”, Haise pedig „jobbra és balra”, míg Swiegert az idızítésért volt felelıs), „vakon”, de végrehajtották a manıvert, ami kivételes teljesítmény volt. Az őrhajóban az idı elırehaladtával egyre hidegebb lett. Tetézte a bajt, hogy Haise lázas beteg lett. De a legénység a halálfélelem és az egyre lehetetlenebb körülmények ellenére sem vesztette el az emberi tartását egy pillanatra sem. Közben Houstonban kidolgozták a visszatérés forgatókönyvét. Ez azért volt említésre méltó teljesítmény, mert normál helyzetben egy ilyen mőveleti utasítás megalkotása hónapokat igényelt, ezúttal viszont elég volt rá három nap. A repülés utolsó szakaszában a legénység visszaköltözött a holdkompból az Odüsszeiába. Probléma még ekkora is jutott. A mélyfagyasztott állapotban lévı parancsnoki őrhajó immár csak az akkuira támaszkodhatott, amelyekben viszont már nem volt meg a kellı energiamennyiség. Egy ügyes megoldással azonban sikerült kinyerni a holdkomp akkuinak megmaradt energiakészletét is, így elhárult az utolsó akadály is a földet érés elıtt. Elıször leválasztották a mőködésképtelen mőszaki egységet és ekkor láthatták elıször az őrhajósok a saját szemükkel a sérülést. A pusztítás megdöbbentı volt. A hajó egyik oldala eltőnt, a belsı berendezések kusza gubancként buggyantak elı a lyukon. Az antenna kigörbült a helyérıl és a robbanás nyomai egészen a hıpajzs széléig mutatkoztak. A korábbi „mélyfagyasztás” is vetített elıre kockázatokat (az ejtıernyıházat kellett volna felfőteni, ám az áramhiány ezt megakadályozta), úgyhogy a sikeres leszállás esélyei egy cseppet sem voltak jobbak a korábbi napok – meglehetısen alacsony – esélyeinél. Végül a megmaradt hardver rendben tette a dolgát és az elcsigázott őrhajósokat biztonsággal hazahozta. A NASA azonnal vizsgálatot indított és az Apollo-1-nél már megtapasztalt felületességekbe ütközött. A felrobbant oxigéntartály egy korábbi szállítási balesetben megsérült darab volt, amelynek kijavítása nem sikerült tökéletesen, ám az ellenırzésen átment. A méréshez szükséges ventillátoros keverés rendszere pedig tervezési hibás volt. A beépített 28 voltos ventillátorra a tervezési hiba miatt 65 voltot kapcsoltak, amitıl a tápkábelének szigetelése elégett és zárlatos lett. Amikor Swiegert üzembe helyezte a ventillátort, gyakorlatilag egy izzó főtıszálat kapcsolt be egy magas nyomású, tiszta oxigénnel töltött tartályban. Az eredmény nem is lehetett más. A NASA a hibák ellenére „sikeres kudarcként” minısítette az utat, utalva a mentés rendkívüli erıfeszítésére és sikerére. Van azonban egy másik szó, amely sokkal nagyobb szerepet játszott az Apollo-13 esetében és ez a szó nem más: a szerencse.

10

35 éve került pályára az elsı kínai mőhold. Az 1970 áprilisában felbocsátott 173 kg-os mesterséges hold, hivatalos elnevezés hiányában nyugaton a Kína-1 (sıt, Mao-1) nevet kapta. Kínában 1956-ban indult el a katonai rakétaprogram, melynek köszönhetıen megszülettek az elsı nagyteljesítményő harcászati rakéták. Az őrkutatási program elsı jelentıs eredményeként a szakemberek 1958-tól már rakétaszondákkal vizsgálták a Föld felsılégkörét, illetve a kozmikus teret. A kínai mőhold indítására vonatkozó terveket 1965-ben fogadták el. 1969-ben egy kudarccal végzıdött kísérlet, majd 1970. április 24-én már teljes siker – írhatjuk krónikánkba. A Kína-1 igen elnyújtott ellipszis alakú pályán (439/2384 km) keringett. Egy évvel késıbb került pályára a mintegy 221 kg tömegő Kína-2. E két mőhold elsıdleges feladata volt tesztelni a késıbbi kínai holdak legfontosabb fedélzeti rendszereit, de a Kína-2 már a kozmikus sugárzást, és a Föld mágneses mezıit is vizsgálta. A Kína-1-rıl késıbb kiderült, hogy elnevezése DFH-1 (Dong Fáng Hong – Kína Vörös), mig a Kína-2 az SJ-1 (Shi Dzsián – Gyakorlat) nevet viselte. A késıbbiekben a távközlési holdak a DFH, míg a tudományos mőholdak egy része az SJ elnevezést viselte. 2005. május 25 éve történt: magyar őrhajós a világőrben. 1980. május 26-án Bajkonurból felemelkedett a Szojuz-36 őrhajót szállító hordozórakéta. Az őrhajó parancsnoka az akkor 45 éves V. Ny. Kubászov volt, aki őreszköztervezı mérnökként 1969-ben a Szojuz-6 fedélzetén elıször végzett hegesztést a világőrben, illetve, aki fedélzeti mérnöke volt az elsı szovjet-amerikai közös őrrepülésben résztvevı Szojuz őrhajónak. Az 1949-ben született Farkas Bertalannak ez volt az elsı (és eddig egyetlen) őrrepülése. Az 1972-tıl repülıtiszt, 1977-tıl elsı osztályú vadászpilóta, 1978-tól századosi rendfokozatot elért Farkas Bertalan őrhajóskiképzésben vett részt Csillagvárosban. A repülést eredetileg 1979-re tervezték, de a szovjet-bolgár őrpárost szállító Szojuz őrhajó hajtómőrobbanása után – a Szojuzok javítása miatt – repülésüket egy évvel eltolták. Az őrhajó repülésének 4. és 16. fordulatában két kétimpulzusos pályakorrekcióval áttértek a Szaljut-6 őrállomással végrehajtandó összekapcsolási pályára. A 7.-12. fordulatok között az őrhajósok aludtak, majd a 13. fordulatban felkeltek, reggeliztek és ellenırizték az őrhajó rendszereit. A Szaljut-6 megközelítésére és az összekapcsolásra (melyet az automatika végzett) a 18. fordulat idején (a start után mintegy 27 órával) került sor, az őrállomás hátsó dokkolójánál. Az összekapcsolás hermetikusságának ellenırzése után a két őrhajós átszállt az őrállomásra, ahol már várták ıket az akkor ott dolgozó alaplegénység tagjai: Popov és Rjumin. A Szaljut-6 fedélzetén töltött elsı teljes nap (május 28.) legfontosabb feladata a súlytalansággal való ismerkedés, az ahhoz történı alkalmazkodás volt. Farkas Bertalannak ez 11

igen jól ment – különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez volt elsı őrutazása. Ezzel párhuzamosan megismerkedtek a Szaljut-6 aktuális belsı rendszereivel. A közel 20 tonnás Szaljut-6 őrállomás még 1977. szeptember 29-én került alacsony Föld körüli pályára. A tervezett 18 hónapos mőködésének többszörösét túlszárnyalva 1982. július 29-ig repült. Az Interkozmosz program révén hazánk is hozzájárulhatott az őrállomás sikeréhez, mőszertechnikai háttérrel, jelentıs őrkísérletekkel, s saját őrhajóssal támogatva az őrprogramot. Az őrállomáson töltött második napon (1980. május 29-én) Kubászov és Farkas kicserélték az általuk felvitt Szojuz-36 és a már hónapok óta a Szaljuthoz kapcsolt Szojuz-35 személyre szabott berendezéseit (őrruhákat, ülésbetéteket, stb.). Erre azért volt szükség, mert – a gyakorlatnak megfelelıen – a látogatók mindig a régebben fent lévı őrhajóval tértek vissza, még azelıtt, hogy annak szavatossága lejárt volna, és az általuk felvitt friss őrhajót hagyták hátra az őrállomás állandó személyzetének. A Kubászov-Farkas duó őrrepülésének 3-5. napját teljes egészében a tudományos kutatómunka, a kísérletezés töltötte ki. A Doza és Pille kísérletekben a Pille mőszerrel és az Integral csomaggal mérték az őreszköz belsejében levı és az őrhajósokat érı sugárzásadagot. A Pille az embert (őrhajóst) érı, elsısorban a töltött részecskék által okozott sugárterhelés mérésére szolgáló mőszer. A Pille mérıfejei az őrhajó, őrállomás belsejében akárhol elhelyezhetık, vagy az őrruhára erısítve őrsétára is kivihetık. Az Interferon kísérletben az Interferon nevő fehérje termelıdését vizsgálták a súlytalanságban. A Kiszlorod nevő őrkísérletben mérték a szöveteknek oxigénnel való telítettségét. A Robotoszposzobnoszt kísérletben mérték az emberi szellemi munkavégzı képességet a magyar fejlesztéső Balaton nevő mőszerrel. Az M-33 és Pnyevmatik kísérleteknek köszönhetıen fenntartották a vérkeringés helyes módját a súlytalanságban. A Vkusz és Receptor kísérletekben a lengyel Elektrogusztometr-1 mőszerrel mérték az ízérzékelést, míg az Elba nevő keletnémet mőszerrel a hallásküszöböt vizsgálták az Audio programban. Végül az Oprosz kísérletben kitöltötték az őrhajós általános állapotára vonatkozó orvosi-pszichológiai kérdıívet, illetve a Doszug programban értékelték az őrhajósoknak készített szórakoztató TV-mősorokat. Az Atmoszfera kísérletben a légkör áteresztıképességét vizsgálták a bolgár Szpektr-15 mőszerrel, a Refrakcija kísérletben pedig a légkör szerkezetét a lenyugvó és felkelı Nap korongjának deformálódását megfigyelve elemezték. A Zarja kísérletben szintén a Szpektr-15 mőszert használták, ám ezúttal a lemenı és felkelı Nap fényének szóródását figyelték meg a felsı légkörön. A Terminator kísérletben vizsgálták a légkör optikai tulajdonságát egyidejőleg fénykép és színkép segítségével a terminátor (a fény és árnyék határ) környezetében. A Poljarizacija-1 kísérletben mérték a Földrıl visszavert napfény polarizációját, míg az Utro őrkísérletben alacsony napálláskor fényképezték a tengert és a szárazföldet. Végül, de nem utolsó sorban a magyar Bioszféra-M kísérletben kézikamerával fényképeket készítettek geológiai, geomorfológiai, meteorológiai és oceanológiai vizsgálatok céljára. A Deformacija kísérletben mérték a Nap felé fordított őrállomás melegedés miatti hajlását a Nap-képének az őrhajók optikai célzónájában való elmozdulásai révén. Az Illjuminator kísérletben a bolgár Szpektr-15-tel vizsgálták egy kiválasztott őrállomásablak színképi áteresztıképességét, míg a Poljarizacija-2 őrkísérletben színszőrıkkel tanulmányozták a terminátor környéki felszíni kontrasztnövekedést. A két magyar fejlesztéső technológiai kísérlet az Ötvös és a Bealuca neveket viselte. Az elıbbi őrkísérlet során a Szaljut-6 fedélzetén mőködı Krisztall kemencében gallium-arzenid, indium-antimonid, gallium-antimonid félvezetı kristályokat növesztettek. A Bealuca

12

kísérletben alumínium és 4 százaléknyi réz keverékét (Dural) olvasztottak a Szaljut-6 fedélzetén lévı Szplav és Kriszal berendezésekben. Kubászov és Farkas június 2-án ellenırizte a visszatérésre használt (ma a Közlekedési Múzeumban látható) Szojuz-35 rendszereit. Ezzel párhuzamosan elvégezték az utolsó tudományos kísérleteket, majd a visszaszállítandó kísérleti anyagokat, jegyzıkönyveket, kapszulákat, filmeket és magnetofon-kazettákat berakták a Szojuz-35 leszállókabinjába. A szovjet-magyar őrrepülés 7. napján (1980. június 3-án) Kubászov és Farkas átszállt a visszatérı őrhajóba, majd 12 óra 47-50 perc között leválasztották az őrhajót az őrállomástól. 15:16-kor (347 km magasan) 3 percre bekapcsolták a fékezıhajtómővet. 15:38-kor 170 km-es magasságban (Szudán felett) a leszállókabinról levált a hermetizált orbitális fülke, és a nem hermetikus hajtómő-mőszaki egység. 15:44-kor (mintegy 85 km magasan) a visszatérı kabin belépett a sőrő légkörbe. 15:44–48 között a felizzó visszatérı fülke körül kialakult a (szokásos) plazmaburok, amely miatt beállt a rádiócsend. A rádióvétel kb. 40 km magasan állt helyre. 15:53-kor, 9 km magasan mőködésbe lépett az ejtıernyırendszer. 16:06:40-kor (a puha leszállást biztosító kisrakéták mőködése nélkül) a kabin Földet ért (mondjuk inkább úgy, hogy nagy sebességgel becsapódott) a leszállóterület talajába, Dzseszkazgantól 140 km-re. Ezzel véget ért az elsı szovjet-magyar őrrepülés, melyrıl ma már tudjuk, hogy a Szovjetunió felbomlása okán az utolsó is volt. Felbocsátották India új térképészeti célú mesterséges holdját. A CARTOSAT-1 egy modern távérzékelési mesterséges hold, melyet elsısorban térképészeti célokra terveztek az indiai ISRO mérnökei. Ez a 11. tagja az indiai távérzékelı mőholdcsaládnak. A hold indítási tömege 1560 kg, pályája pedig 618 km magas napszinkron pálya. A kamerák legjobb felszíni felbontása 2,5 méter. 2005. június Tavak helyett vulkánokat találtak a Titanon. Az elmúlt évek során elterjedt az az elképzelés, hogy a Titan légkörében lévı metán utánpótlása a folyékony tavakból és tengerekbıl párolog ki. Néhány földi radarmegfigyelés ezt alátámasztotta, ugyanakkor sok nem tudta megerısíteni. A Cassini-szonda radaros észlelései szintén nem utaltak a tavak és óceánok létére. A Huygens leszállóegység fotóin viszont tengerpartokra, szigetekre emlékeztetı képzıdmények mutatkoztak, és a légköri metán koncentrációja a felszínhez közeledve emelkedett – ami felszíni forrásra utal. A Cassini-szonda 2004. október 26-án 1200 km-re haladt el a Titan közelében, mialatt vizuális és infravörös térképezı spektrométerével a holdat tanulmányozta. A megfigyelések alapján úgy tőnik, nincsenek tavak és tengerek a hold felszínén, legalábbis a korábban feltételezett formában. Bár lehetıségüket teljesen nem zárhatjuk ki, valószínőbb, hogy a metán lassan szivárog a mélybıl és a földi talajvízhez hasonlóan járja át a Titan repedezett vízjégszikláit. Vulkánok is bocsáthatnak ki metánt, s egy kb. 30 km átmérıjőt sikerült is azonosítani a holdon. A kerekded kiemelkedés tetején lévı mélyedés vulkáni kürtı vagy kaldera lehet, lejtıjén pedig lávafolyásokra emlékeztetı képzıdmények kanyarognak. A fentiek fényében valószínőbb, hogy a légköri metán vulkáni vagy más tevékenység nyomán jut a felszínre, nem pedig kiterjedt tavakból, tengerekbıl párolog ki. A Huygens által azonosított kanyargó

13

folyóvölgyek talán egy átmeneti nedves idıszakban keletkeztek a közelmúltban. A felszíni tavak léte tehát továbbra is vitatott. A kiterjedt és világos felszínő Xanadu-régiótól délnyugatra is érdekes képzıdmény mutatkozott. A hold közelében 2004 decemberében és 2005 februárjában elhaladt Cassini vizuális és infravörös térképezı spektrométere mindkét alkalommal rögzített egy foltot, amely helyét és megjelenését tekintve hónapos idıskálán is stabilnak mutatkozott. A kb. 550 km átmérıjő, íves, félkör alakú terület a környezeténél világosabb, a mérések alapján talán valamivel melegebb is lehet. Mibenlétérıl egyelıre szinte semmit sem tudunk. A feltételezések közt szerepel, hogy becsapódás vagy kriovulkáni tevékenység nyomán a felszínre jutott friss víz-ammónia lávát látunk, ami a környezeténél erısebben veri vissza a Nap fényét. Míg a hold felszínének nagy részén a jég a belekeveredett szerves vegyületek miatt kicsit sötétebb, lehet, hogy itt sokkal tisztább és ezért világosabb az anyag. Ugyanakkor az is elképzelhetı, hogy sőrő felhık hozzák létre a világos foltot. 2005. július Deep Impact: megtörtént a nagy ütközés! A mi idızónánk szerint 2005. július 4-én 7 óra 52 perckor megtörtént a várva várt esemény, az emberek által végzett elsı csillagászati kísérlet (az idıpont a jelek vételére vonatkozik). A becsapódás tényét a NASA illetékesei a kaliforniai JPL-ben néhány perccel késıbb megerısítették. A Deep Impact anyaszondának, amely januári indulása óta vitte a Földrıl, s csak alig 24 órával ezelıtt „engedte el” a miniatőr becsapódó egységet, összesen 13 perce volt arra, hogy az esemény utóhatását fedélzeti mőszereivel közvetlenül megfigyelje. Ugyanakkor a következı órákban, napokban és hetekben a világ összes szóba jöhetı csillagászati mőszere a Tempel1-et figyelte, hogy minél többet megtudjunk a kísérletbıl. Elıször volt alkalmunk tanulmányozni a friss, üstökösmagot alkotó jeges – 4,6 milliárd év óta odazárt – anyagot, amint az a Deep Impact „lövedéke” által a felszínen ütött kráterbıl a bolygóközi térbe szóródik. Az ütközés során 4,5 tonna TNT robbanásával egyenértékő energia szabadult fel. A kb. 370 kg tömegő, rézborítással megerısített egység 36 ezer km/óra sebességgel ütközött az üstökösmagba. A NASA sajtóközleményének hasonlata szerint az ütközés hatása az egész üstökösre olyan elhanyagolható, mintha egy szúnyog csapódna egy Boeing 737-es repülıgépnek. 08:01 - A becsapódó egységrıl az utolsó kép nagyon közelrıl, az ütközés elıtt 3,7 másodperccel érkezett; eközben az anyaszonda észlelte a nagy mennyiségben kidobódó anyagot.

14

← A közeledıben levı becsapódó egység egyik felvétele látható a Tempel-1 felszínérıl.

A becsapódáskor kidobott üstökösanyag emelkedı felhıje látszik az elsı pillanatokban felvett képeken. ↓

15

A Deep Impact tovább repülı anyaszondájának felvétele a Tempel-1 üstökös magjáról ötven perccel a „bombatalálat” után azt mutatja, hogy a becsapódó egység által kidobott anyagon látható fényvisszaverıdés erısebb, mint egy természetes üstökös-kitörés. A Deep Impact új célja. Miután a Deep Impact becsapódó egységével sikeresen eltalálta a Tempel-1 üstökös magját és sok sikeres felvételt készített, mőködıképes állapotban hagyta el a 4-14 km-es kis égitestet. Az amerikai mérnökök és szakértık a nyár végén döntenek arról, hogy a Deep Impactot tovább vezérlik-e a kitőzött újabb célpont, a Boethin-üstökös felé. A Boethin-üstökössel az őrrandevúra 3,5 év múlva kerülhet sor. Emberrel a Marsra! Az elmúlt két évben az amerikai őrhivatal teljesen átszervezıdött, s Bush elnök kezdeményezésére az őrrepülıgépek kiváltásán, a hold- és marsutazások megvalósításán is dolgozik. „Meggyızıdésem, hogy az Apollo-11 holdraszállásának 50. évfordulóján az amerikai zászlónak ott kell lobognia a Marson is” – mondotta idısebb George Bush elnök 1989-ben, legkésıbb harminc évvel késıbbre ígérve a Mars emberekkel történı meghódítását. Fia, ifjabb Bush elnökként szintén hasonlót ígért. Bár 2004. januári bejelentésében nem hangzott el dátum, a NASA 2030 körülre gondolja az elsı emberes Mars-misszió útnak indítását. Az Egyesült Államok 2010-ben nyugdíjazná az őrrepülıgép-flottát, pontosabban annak három megmaradt tagját, az Discoveryt, az Atlantist és az Endeavourt. A korábbi tervekben 2020-ban gondolkodtak. A bejelentés után azonnal megindultak a találgatások, mi helyettesíti majd az őrrepülıgépeket? Biztonsági és egyéb megfontolásokat figyelembe véve egy, a felépítésében az Apolloőrhajóra, pontosabban annak kúp alakú parancsnoki kabinjára hasonlító őreszköz lenne a legokosabb választás. A CEV (Crew Exploration Vehicle) egy univerzális jármő lenne: Föld körüli pályán, hold- és marsutazásokhoz egyaránt használnák. Akárcsak az Apollo program idején az Apollo őrhajó éppúgy szolgálta az emberes holdprogramot, mint az akkori amerikai őrállomást, a Skylabet. A fı különbség az, hogy a CEV-hez modulok volnának csatlakoztathatók. A hold- és marsutazások esetén a világőrben a parancsnoki kabinhoz csatlakoztatott modulokban lenne különbség. Az 1972 óta várt nagy visszatérésre 2015 körül kerülne sor. A holdutazásokkal párhuzamosan kezdıdne meg a marsutazás elıkészítése. A NASA költségvetése a Bush-bejelentést követıen növekvı tendenciát mutat, 2006ban elıreláthatólag 16,5 milliárd dollárból gazdálkodhatnak. 2006 és 2020 között a NASA teljes támogatása az elızetes kalkulációk szerint 154 milliárd dollár körül alakul, ennek kétharmada fordítódik a Bush-programra (az 1969-es Holdra szállás anno mai pénzen számolva 150 milliárd dollárt emésztett fel, igaz, akkor még ki kellett építeni sok ma már adott földi kiszolgáló létesítményt). Mindebbıl 63 milliárdot terveznek a Holdra való visszatérésre költeni. Ha a NASA visszatér a Holdra, akkor vélhetıen ott bázist is akar létesíteni (és ez szerepel is a tervekben).

16

Újraindult a Discovery visszaszámlálása. Az STS-114 misszió lassan tragikomédiába illı mennyiségő mőszaki probléma áldozata, melyek sorra akadályozták a sikeres indítást.

A Discovery a 39B indítóállásnál. Hogy a NASA őrsiklókért felelıs embereinek nyugtalanságát a következı őrsikló-misszió fokozza, az STS-121 keretében a tervek szerint szeptember 9. és 24. közé tervezett indítású Atlantis elsı futómővének jobb oldali kerekében az ellenırzı mőszer a szükségesnél alacsonyabb nyomást érzékelt. A hiba az ellenırzı rendszerben volt, és egy kerékcserével megoldották a problémát. Azonban még mielıtt az Atlantis a végsı összeszerelésre a VAB (Vehicle Assembly Building) komplexumba kerülhetett volna, a futómő becsukásakor újabb probléma lépett fel. Az Atlantist az új biztonsági elıírások miatt legkésıbb augusztus 21-én startra kész állapotba kell hozni, mivel szükség esetén mentıhajóként funkcionálna, ha a Discovery-vel bármi baj történne.

17

Shuttle-flotta: mindig lesznek lehulló darabok. A Discovery startja elıtt a Columbia tragédiáját vizsgáló bizottság (CAIB) által kiadott jelentés egyértelmően közölte: a NASA nem épített be minden biztonsági módosítást, melyet a CAIB anno kért. A NASA ennek ellenére elvégezte a startot július 26-án, és az elsı pillantásra sikeresnek tőnt. Mostanra azonban (az emelkedés, az ISS-dokkolás, illetve a robotkar-toldós vizsgálatok során készített hihetetlen mennyiségő felvételnek köszönhetıen) világossá vált: csak a szerencsén múlt, hogy a Discovery a start során nem ütközött össze a Columbia tragédiáját okozóhoz hasonló habdarabbal, és a Discovery testén 11 kisebb-nagyobb sérülés, „harapás”, „karcolás” van. Tehát az augusztus 7-i visszatérés nem 100%-ig kockázatmentes. Talán a legdrámaibb az volt, amikor bejelentették (azt amit a szakemberek egymás között mindig is hangoztattak): Egyszerően sohasem leszünk képesek arra, hogy a (külsı üzemanyag)tartályról lehulló darabok számát nullára csökkentsük. Csak azzal próbálkozhatunk, hogy a szintet olyan alacsonyan tartsuk, hogy az ne jelentsen sérülésveszélyt az orbitereknek. Az indításkor lehulló darab mérete mintegy 80 × 35 cm volt, azaz közel akkora, mint a Columbia katasztrófáját okozó elem. Annak, hogy most nem történt baj, az volt az oka, hogy ez a darab jóval magasabban szakadt le, ott ahol a légkör már annyira ritka és „sima”, hogy a darab el tudott suhanni a Discovery teste alatt. 2005. augusztus 2005. augusztus 9-én az Edwards Légitámaszponton leszállt a Discovery. Az eredetileg egy nappal korábbra kitőzött idıpontot a floridai Kennedy Őrközpont felett uralkodó kedvezıtlen idıjárás miatt megváltoztatták. LeRoy Cain, a visszatérés repülésigazgatója átirányította az őrjármővet a kaliforniai támaszpontra, ahol tiszta égbolt várta a hazatérı legénységet. Ez volt az Edwards 50. őrsikló-leszállása, legutóbb 2002 júniusában fogadták az STS-111-et. A mostani a megszokottól eltérıen nem nappali leszállás volt: helyi idı szerint hajnali 5 óra 11 perckor ért földet az őrsikló, amire a program egészét nézve mindössze hatszor volt példa. 2005. szeptember Az ESA 23 hónappal megnyújtotta a sikeres európai Marsszonda tudományos programját. A vörös bolygó körül 2004 eleje óta dolgozó Mars Express eredetileg idén decemberig szolgált volna. A Mars körüli pályán keringı szonda sztereokamerája eddig a bolygófelszín 19%-áról készített nagyfelbontású, térhatású képeket. A hosszabbítás lehetıvé teszi a feltérképezett terület jelentıs növelését.

18

A Mars légköri összetételének vizsgálata során megerısítette a metán jelenlétét, és talán formaldehid nyomára is bukkant. Ráadásul a légköri metán és a vízgız elıfordulási helyei jórészt egybeesnek. Mindezek alapján jelenleg is fennálló geológiai aktivitásra lehet következtetni. A merészebbek akár az élet valamilyen formájának jelenlétét is felvetik. A felszínt alakító vulkanikus és jeges folyamatok idıben sokkal közelebbiek, mint korábban gondolták. Ez utóbbiakra az egyenlítıi területeken is akadt példa. A poláris vidékeken a Mars Express felmérte a vízjég és a szárazjég mennyiségét. A kutatók az ásványi összetételre vonatkozó adatok alapján úgy gondolják, hogy a bolygó történetében nem létezhettek huzamosabb ideig nagy víztömegek. A Mars légkörében eddig még nem láttak sarki fényhez hasonló jelenséget, most ez is megtörtént. A Mars Express mérte a légkör 10 és 100 km közötti magasságú rétegeinek sőrőségi és nyomásprofilját, illetve megfigyelte a felsılégkörbıl elszökı gázokat. Mindezek jelentıs adalékkal szolgálnak a marsi klíma megismeréséhez. A felszín alatti rétegek vizsgálatára alkalmas MARSIS radart csak nemrég állították üzembe, így a program meghosszabbítása jó alkalom a megfigyelések folytatására. A MARSIS célja a felszín alatt meghúzódó jég vagy esetleg folyékony víz felkutatása. A MARSIS a kibocsátott, majd a Mars felszíne 1-2 km-es mélységi tartományának különbözı rétegeirıl visszavert rádióhullámok idıkésését és erısségét rögzítette. A MARSIS radar tehát mőködik, a jelek továbbítása a Föld felé is rendben megtörtént. A kiértékelés még hosszú hónapokat, a pontos elemzések pedig éveket vehetnek igénybe. A kibocsátott jel ugyanis megtörik, gyengül, visszaverıdik a különbözı sőrőségő és egyéb tulajdonságú, továbbá más-más vastagságú rétegeken. Végül egy olyan visszavert jel detektálható, amibıl igen nehéz az egyes rétegek kiterjedésére, pontos tulajdonságára következtetni. Mindazonáltal Mars körüli pályáról ez a lehetı legkifinomultabb módszer a marsfelszín rétegeinek felmérésére. Hasonló kísérleteket már a Földön is végeztek, a legtöbb adat bolygónk északi régiójának jég alatti kutatásaiból győlt össze. A földi tapasztalatok hozzásegíthetnek a kiértékeléshez, ám ne feledjük, nem ismert a Mars kérgének összetétele. Így hosszú hónapok, évek mérési adatai alapján, a jelek gondos elemzésével nyerhetünk biztos tudást. Az európai őrszonda radarjának egyik fontos feladata lesz annak kiderítése, vajon van-e összefüggı, felszín alatti jégréteg, netán jéglencsék a Mars talajában, emellett felszín alatti összefüggı folyékony vízlencse kutatása is szerepel a tervek között. Az európai „diákmőhold” startra kész. Szeptember 27-re jelölték ki a SSETI Express, az elsı, fıleg az interneten keresztül, egyetemista csoportok által tervezett mesterséges hold indítását. A SSETI (Student Space Exploration and Technology Initiative) egy diák őrkutatási és technológiai kezdeményezés. Célja, hogy egy csapatot építsen egymástól távoli csoportok (egyetemek, kutatóintézetek) között az internet segítségével. A munka „végterméke” egy kismérető mesterséges hold, amelyet már megépítettek és rövidesen Föld körüli pályára is bocsátanak. A csapat az ESA oktatási részlegének irányítása mellett mőködik. A SSETI Express nevő hold a tervek szerint szeptember végén indul Pleszeckbıl, orosz Kozmosz-3M rakétával. Az összesen 62 kg-os (ebbıl 24 kg hasznos terhet vivı), mosógépnyi mérető őreszköz alacsony pályára áll majd. A fedélzetén három, egyenként csupán 1 kg-os „pikomőholdat” visz magával. A SSETI Express egy sor technológiai újítást 19

– például hideg gázzal mőködı helyzetbeállító rendszert – tesztel, emellett fényképezi a Földet és rádióadót is üzemeltet. A mőhold létfontosságú alrendszereit (az energiaellátást, a kommunikációs berendezést, a fedélzeti számítógépet, a kamerát, a hajtómőveket) különbözı európai egyetemeken építették. Összesen 23 (!) csoport együttmőködésében készült az őreszköz. A munka persze nem ment egészen egyedül: az ESA támogatást nyújtott a folyamat minden szakaszában, specifikációk megadásától a tesztelésen át a felbocsátás megszervezéséig. Az egész vállalkozás tényleg expressz gyorsasággal haladt. Csak másfél év telt el a kezdéstıl a végsı tesztelések eredményéig. A teljes költségvetés 100 ezer eurón belül maradt, hála az innen-onnan felajánlott alkatrészeknek is. Az egész legfıbb haszna talán az, hogy egy generáció beletanult a mőholdépítésbe és a nemzetközi együttmőködésbe – közülük kerülnek ki a közeljövı őrkutatási szakértıi. Több mint 400 egyetemi hallgató vett részt aktívan a kezdeményezésben. Jelenleg még két másik hold is készülıben van, 2008-as, illetve 2010-12-es indítási tervvel. 2005. október A Hayabusa megérkezett az Itokawa kisbolygóhoz! Az esemény szeptember 12-én, japán idı szerint 10 órakor következett be. A Hayabusa (ejtsd: hájábuszá) eddigi legjobb képei egy krumpli alakú, durva felszínő égitestet mutanak. A szonda több mint 2 hónapig marad a kisbolygó körül: részletes vizsgálatokat végez, és felszíni anyagminta vétele után visszaindul a Föld felé. A Hayabusa-szonda küldetése az eddigi legsikeresebb japán őrkutatási program. Az őreszköz az Itokawakisbolygót tanulmányozza: az égitesthez hasonló pályára állt a Nap körül, miközben a kisbolygó körül is kering. Fokozatosan közelít célpontjához, és egyre több mérést, egyre látványosabb felvételeket közvetít róla. Két kínai őrhajós a világőrben. 2005. október 12-én hazai idı szerint hajnalban Kínából startolt a Sencsou-6 őrhajó. A második kínai emberes őrrepülés során két őrhajós utazik. Az 5 naposra tervezett expedíció a Kína északnyugati részén, a Góbi-sivatag szélén fekvı indítóállomáson kezdıdött. A Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta rendben felemelkedett. A videofelvételek tanúsága szerint a két, vadászpilótából kiképzett őrhajós rendben elérte a tervezett pályát. Az őrhajó napelemtáblái kinyíltak, minden berendezés üzemel. Az őrhajósok nevét hivatalosan csak közvetlenül az indítás elıtt hozták nyilvánosságra: Fej Csun-lung (angol átírással Fei Junlong) és Nie Haj-seng (Nie Haisheng).

20

2005.10.16. A kínai őrhajósok sikeresen landoltak. Az idıjárással is és az őrhajóval is minden rendben volt, így már az elsı lehetséges alkalommal fékezhetett, majd landolhatott a második kínai személyszállító Sencsou. A hivatalos jelentések szerint az őrhajó vasárnap 19:45 GMT körül hagyta el a keringési pályát, és állt rá a leszállási pályára. Az őrkabin a rakétás, légköri, majd ejtıernyıs fékezés végén 20:32 GMT-kor (helyi idıben hétfı hajnali 04:32-kor) ért földet. A visszatérı őreszközt az elsıdleges leszállási körzetben összesen hat helikopter várta készenlétben. A kutató-mentı szolgálat az elıre tervezett koordinátától alig több mint egy kilométerre, hıvédı pajzsán állva megtalálta az őrhajót, és annak egészséges utasait. Úton a SSETI Express. Az európai diákmőholdat Kozmosz-3M rakétával végül 2005. október 27-én indították Pleszeckbıl. Maga a SSETI Express – kis méreténél fogva – természtesen csak „potyautas” a hordozórakéta orrában, a brit Surrey Satellite Technology cég által gyártott katatsztrófafigyelı holdak mellett. 2005. november Elhallgatott a SSETI Express. Az Európai Őrügynökség (ESA) oktatási részlege által támogatott diákmőhold a felbocsátás után nem sokkal elhallgatott. Rövid mőködése során számos fontos feladatot sikerült végrehajtania. Kiderült, hogy az energiaellátó rendszerben bekövetkezett hiba miatt az akkumulátorok nem tudnak feltöltıdni és ez vezetett a váratlan elhallgatáshoz. A mőhold rövid mőködése során a dániai Aalborg Egyetem diákjainak sikerült kommunikációs kapcsolatba lépni az őreszközzel, valamint a terveknek megfelelıen amatır rádiósok serege is vette a mőhold telemetriai adatait. A SSETI Express legfontosabb feladatai a Föld fényképezése, valamint három CubeSat elnevezéső pikomőhold pályára állítása volt. Rövid mőködési ideje alatt az UWE-1 és az XIV jelzéső parányi szerkezeteket sikeresen leoldotta, és a földi irányítócsoportok kapcsolatba is léptek az őreszközökkel. A harmadik CubeSat szerkezetrıl egyelıre nem érkezett jel és kérdéses, hogy egyáltalán levált-e a hordozó őreszközrıl. Két új hold a Plútó körül. A Hubble-őrtávcsı megfigyelése alapján két új kísérıre akadtak a Plútó körül, így ismert holdjainak száma háromra nıtt. Úgy tőnik a Plútó és a többi Kuiperobjektum körül sokkal több hold kering, mint azt néhány éve gondolták. A Plútó eddig ismert egyetlen holdját, a Charont még 1978-ban fedezték fel. Bár az elmúlt években is vadásztak további kísérıkre, egészen mostanáig nem jártak sikerrel. A Hubble-őrtávcsı ACS

21

kamerájával 2005. május 15-én és 18-án készített felvételen azonban két új holdra akadtak. A Plútónál kb. 5000-szer halványabb, azaz mindössze 24 magnitúdó fényességő két új égitest az S/2005 P1 és az S/2005P2 jelzést kapta. Átmérıjük közelítıleg 140 és 125 km. Nagyjából kétszer olyan messze vannak a Plútótól, mint a Charon. A kisebbik pályája 49 ezer, a nagyobbiké 65 ezer km-re húzódik a bolygótól. Egy-egy keringéshez 25, illetve 38 napra van szükségük. Ha az új holdak valóban a Charonnal azonos síkban és közel körpályán keringenek, az becsapódásos eredetre utal.

A Plútó ma ismert három holdjának pályája. A kép centrumában a rendszer tömegközéppontja található. Ekörül kering a Plútó, távolabb a Charon, még távolabb a P2 és a P1 jelzéső új holdak.

Landolásra készen a Hayabusa. A szonda a tervek szerint leszáll a kisbolygón, ami úttörı esemény lesz. Eddig csak a NEAR-Shoemaker-őrszonda érte el egy kisbolygó felszínét, ami – a Hayabusa tervezett manıverével szemben –szabadesésben végzıdı, „kemény landolás” volt, minden korrekciós lehetıség nélkül (bár gyönyörően sikerült). Itt most egy még kifinomultabb eljárást tesztelnek, amelynek keretében a pontos landoláshoz egy, a távolságmérést segítı gömböt is ledobnak a felszínre. A landolásra november 15-én kerülne sor a sima területek egyikén. De még ezt megelızıen, november 4. után ledobja a szonda a MINERVA nevő felszíni „ugráló egységét”. Ez hatalmas szökellésekkel mozog a kisbolygón, miközben „reptében”, és a felszínen végez méréseket. A november 4-i közelítés másik feladata, hogy ekkor kis távolságokra is teszteljék a lézeres távolságmérıt, amely a leszállásnál nyújt majd nagy segítséget. Leszállási célpontokként, jelenleg a Muses Sea-nek és a Woomera-sivatagnak nevezett területeket jelölték ki, valamint az elsı helyszíntıl kicsit keletebbre lévı részt, a forgástengely felszíni döféspontja közelében.

22

A sziklákkal teleszórt felszínő Itokawa. Jobbra fent egy porral feltöltött sima terület látható. November 4-én a felszín felett nagyjából 3,5 kilométerre repülı őrszonda földi parancsra megkezdte a süllyedést a felszín felé. Az irányítórendszer autonóm módon felügyelte a leszállást, hiszen a távolság miatt a Földrıl nincs mód beavatkozni. A mővelet a lézeres magasságmérı adatain és a kamerák képeinek vizuális jelfeldolgozásán alapul, melyet a központi számítógép végez és adja ki a megfelelı irányítási parancsokat ezek nyomán. Már csak 700 méter volt hátra a felszínig, amikor az addig tökéletesen a tervek szerint mőködı rendszer valamilyen hibát észlelt, megszakította a süllyedést és a felszálló hajtómővek bekapcsolásával újra távolodásra késztette a szondát. Az irányítók újratesztelték az egész rendszert, de nem találtak hibát. Ezek szerint a szonda újra megkísérelheti a leszállást, maximum ez a mostani kísérlet némi üzemanyag feláldozásába került. Ellentételezésül fontos kalibrációs adatokhoz jutottak a szakemberek a leszállást irányító mőszerek tekintetében. Eredetileg november 4-én tervezték a felszínre juttatni a MINERVA (MIcro/Nano Experimental Robot Vehicle for Asteroid) nevő miniatőr, 60 dkg-os, három kamerával felszerelt egységet, valamint a késıbbi „éles” leszálláshoz szükséges „céljelet”. A japánok legközelebb még egy, a mostanihoz hasonló fıpróbát terveznek, további adatnyerés céljából és azért, hogy hátha kiderül a leszállás megszakításának oka. A Hayabusa-szonda a tudományos célok mellett technológiai kísérlet is. Az ionmeghajtást teszteli a Föld mellett végrehajtott hintamanıverekkel összekötve. Autonóm irányítórendszere földi segítség nélkül hoz döntéseket, és mindezeken túl, elsıként győjt mintát egy aszteroida felszínérıl, és hozza azt a Földre. Az őreszköz sikeresen vizsgázott, és csak kisebb meghibásodások léptek fel. A program keretében az eddigi legnagyobb problémát az a két giroszkóp jelentette, amelyek 2005. július 31-én és október 3-án hibásodtak meg. Az ionhajtómő eddig összesen 26 ezer órán keresztül üzemelt, és sikeresen tesztelték a módszert, amivel felváltva használták az új meghajtást és a hagyományos kémiai rakétahajtómővet. Elképzelhetı, hogy a jövı őrszondái is többféle meghajtási módszerrel rendelkeznek majd, s ezeket a szükségletek szerint váltogatják. Expressz indult a Vénuszhoz. 2005. november 9-én Európa útnak indította újabb nagy bolygókutató őrszondáját. A Venus Express – amely a Marsot vizsgáló Mars Express ikertestvére – tíz év óta az elsı őreszköz, amelynek célpontja a szépséges, ám gyilkos planéta, a Vénusz. Míg az elmúlt években a nagy őrügynökségek célpontja elsısorban a Mars volt, a Vénusz kutatása megtorpant. Az utolsó – egyébként igen sikeres – őreszköz a Magellánőrszonda volt, amely 1994-ben fejezte be küldetését.

23

A Venus Express eredetileg október 26-ra tervezett indítását a hordozórakéta problémái miatt néhány nappal késıbbre halasztották. A szonda a probléma megoldása után november 9-én, hazai idı szerint hajnali 4.33-kor startolt a kazahsztáni Bajkonurból egy Szojuz-Fregat hordozórakétán. Mintegy 90 perccel a start után jelentették a repülésirányítók, hogy az őreszköz rendben elhagyta a Föld körüli átmeneti parkolópályát, és a Vénusz felé tart. Röviddel ezután az elsı jelet is fogták a távolodó szerkezetrıl. A szonda mintegy 163 napos utazás végén, 2006 áprilisában éri el a Vénuszt. A fékezés után elnyúlt pályára áll a bolygó körül, ahol a felszíntıl való távolsága 250 és 350 000 km között lesz. A késıbbiekben néhány további manıverrel a pálya távolpontját a bolygó felszíne feletti 66 000 km-re csökkentik, így érik el a végsı, 24 óra keringési idejő útvonalat. A Venus Express elsıdleges feladata a légkör tanulmányozása, valamint a légkör-felszín kölcsönhatások vizsgálata lesz. Az őrszonda fedélzetén hét tudományos mőszer kapott helyet, amelyek segítségével elsıként vizsgálja meg a légkör alsó rétegeinek összetételét, feltérképezi a felszíni és légköri hımérséklet-eloszlást, valamint a légáramlatokat a felszíntıl egészen 200 kilométeres magasságig. A szakemberek reményei szerint a Venus Express méréseinek segítségével az alábbi alapvetı kérdésekre kaphatunk választ: • Mi okozza a rendkívül gyors magaslégköri szeleket (szuperrotáció), valamint a pólusok feletti légörvényeket? • Hogy alakulnak ki a felhık és hogyan változnak a különbözı magasságokban? • Milyen folyamatok alakítják a légkör kémiai összetételét? • Milyen szerepe van az üvegházhatásnak a klíma kialakításában? • Léteznek-e globális körfolyamatok (pl. víz, szén-dioxid, kénsav körforgása) a Vénuszon? • Mi okozhatta 400 millió évvel ezelıtt szinte az egész felszín teljes újraképzıdését? • Létezik-e vulkanikus és/vagy szeizmikus aktivitás ma a bolygón? A Venus Express mőszeregyüttesének elkészítésében magyar szakemberek is részt vettek. A Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) Részecske- és Magfizikai Kutató Intézetének (RMKI) munkatársai az ASPERA-4 detektor kalibrációs rendszerét dolgozták ki. A mőszer elsıdleges feladata a Vénusz plazmakörnyezetének vizsgálata, valamint semleges gázok és ionok kölcsönhatásának tanulmányozása a felsılégkör és az ionoszféra elemzésével. A kísérlet vezetıje egy svédországi kutatóintézet (IRF - Institutet för Rymdfysik, Swedish Institute of Space Physics), az új tudományos adatok feldolgozására azonban a KFKI RMKI kutatói is lehetıséget kapnak. Az ESA jelenleg az egyedüli őrkutatási intézmény, amely a belsı Naprendszer összes tagját meglátogató őrszonda-flottával rendelkezik. A vörös bolygónál jelenleg a Mars Express végez aktív kutatómunkát, a Vénuszhoz a Venus Express, a Merkúrhoz pedig a BepiColombo indul el a közeljövıben. 2005. december Tíz éve indult a SOHO. A közös amerikai-európai őrszonda tizenkét mőszerével folyamatosan figyeli a Napot. A tizedik születésnapra – torta helyett – egy képmontázzsal kedveskedtek a programban részt vevı kutatók. Ezen képviselteti magát az összes fedélzeti berendezés. A megfigyelések lassan egy teljes 11 éves napfoltciklust ölelnek fel, egyedülálló lehetıséget adva központi csillagunk mőködésének, aktivitási ciklusának kutatásához.

24

A SOHO (Solar and Heliospheric Observatory), a NASA és az ESA közös vállalkozása, 1995. december 2-án startolt. A Nap és a Föld között levı pozíciójából szünet nélkül képes „szemmel tartani” a Napot, attól másfél millió km-es távolságban. Fontos szerepet játszik a Nap belsı szerkezetének, a kiterjedt naplégkörnek valamint a napszélnek a kutatásában, az őridıjárás elırejelzésében. Ezernél is több napsúroló üstököst is felfedeztek a SOHO képei alapján. A SOHO indulása után elfoglalta a számára kijelölt helyet a Nap és a Föld között, az egyik Lagrange-féle librációs pontban. Ez a hely kb. 1%-kal közelebb van a Naphoz, mint a Föld. Itt egy „mőbolygó” úgy tudja a Napot figyelni, hogy közben a csillag körüli keringési ideje megegyezik a Földével – pontosan egy év. A Napot tehát mindig „maga elıtt”, a bolygónkat pedig a „háta mögött” tudhatja. A SOHO esetében a követési feladatokat a NASA Goddard Őrközpontja látja el. 1998. június 25-én a SOHO biztonsági üzemmódba kapcsot, a hibajavítás során azonban a földi irányítók elvesztették ellenırzésüket a szonda helyzete felett. Öt órán belül az összeköttetés is megszakadt. Ekkor a NASA és az ESA mérnökeibıl alakult válságstáb kiderítette, hogy a napelemek valószínőleg az élüket mutatják a Nap felé. Emiatt megszőnt az energiaellátás a fedélzeten. Ha így van, akkor viszont idıvel – a pályán való keringés elırehaladtával – egyre inkább a Nap irányára merıleges helyzetbe fognak fordulni, csak türelmesen ki kell várni. Hat hét elteltével észlelték az elsı, még nem értelmezhetı telemetriai jeleket a SOHO-ról. Megfeszített munkával, „vakon” felküldött parancssorozatokkal szeptember 25-re teljesen életre kelt az őreszköz. A SOHO ma is kiválóan mőködik. Elıkerültek a küllık. Egy régi ismerıs került elı a Szaturnusz rendszerében, „akirıl” kezdték azt hinni, hogy eltőnt, ezért kezdett titokzatossá válni. A Cassini megtalálta az elveszettnek hitt küllıket. A küllık az egyedülálló győrőrendszer különleges képviselıi, keveset tudunk róluk, sıt a Cassini odaérkezése óta úgy látszott, hogy el is tőntek. A küllık felfedezését sokan a Voyager-szondáknak tulajdonítják, ezért kevesen tudják, hogy a Voyagerek startjának évében, 1977-ben már lerajzolta ıket egy éles szemő amerikai csillagász. A tudóstársadalom egészen a Voyager-1 odaérkezéséig csak mosolygott a

25

küllıket látó csillagászon, inkább optikai csalódásnak gondolva a jelenséget, de a csodálatos győrőfotókon mégis ott voltak a képzelgésnek hitt sötét sávok. A képen a Voyager-1 győrőfotója látható, rajta a misztikus küllıkkel. A Voyager-fotókon a Szaturnusz Bgyőrőjén sugárirányba futó, de elég szabálytalan formájú sötét sávok voltak láthatóak, melyek látszólag a győrő felett lebegtek. Az anyabolygó középpontjáról úgy 100 ezer km-re kezdıdı és a B-győrőt átszelı, nagyjából 20.000 km-es csóvák határozott kontraszttal különültek el a rendszerhez közelítı szonda képein. Az egymás után készült képek sorozatát összeillesztve mozogni, lebegni látszottak, fricskát mutatva az óriásbolygó gravitációjának. Alakjuk sokszor emlékeztet egy homokórára, amelynek középsı része a bolygó szinkronpályájának távolságába esik. A küllık keringése követi a Szaturnusz mágneses mezejének forgását, ezért a jelenséget mágneses eredetőnek gondolják a tudósok. Érdekes megfigyelés még, hogy a küllık változtatják a fényességüket, a megfigyelı helyzetétıl és a győrő feletti magasságuktól függıen: közvetlen megvilágításban sötétek, ellenfényben pedig világosak. Eredetükrıl viszont a mai napig nincs megegyezés: egyesek szerint a győrőn áthatoló meteoritok löknek ki a győrőbıl anyagot. Egy másik elképzelés szerint a győrőben keringı apró holdak lökdösnek ki port a győrő síkjából, míg megint mások szerint a nagyobb győrőrészecskéken megülı porszemcsék nyernek töltést a mágneses mezıbıl és lebegnek el a győrőtıl. Sajnos azonban egyetlen elmélet sem tudja, mitıl maradnak hosszú ideig lebegésben a porszemcsék a győrők felett. A Cassini viszont – a Szaturnuszhoz érkezvén – meglepetésre nem talált küllıket. A tudósok kezdték elfogadni, hogy a Voyager valami egyszervolt, átmeneti jelenségnek volt szemtanúja, amikor szeptemberben a Cassininak is sikerült észlelnie a küllıket. A mostani megfigyelés eléggé különbözik a negyedszázaddal ezelıttitıl, hiszen most igencsak csenevészek, mindössze 3.500 km hosszúak a küllık. A mostani megfigyelés után a késıbbiekben talán sikerül még képeket készíteni, amellyel a küllık változásait és talán eredetét is sikerül felfedni. Az Enceladus gejzírei. A Cassini korábbi méréseibıl már következett: a hold egyes hasadékaiban jóval magasabb a hımérséklet a környezı területekénél. Az átlagos 70-80 Khez képest 90-91 K-es hasadékok is vannak. A hı minden bizonnyal a jégkéreg alól származik, valószínőleg egy egybefüggı folyékony vízrétegbıl. Ezt a vízréteget (ha tényleg létezik) az árapályerık által keltett hı, az ún. árapály-főtés tartja folyékony halmazállapotban. Ahol a kéreg felsı része elvékonyodott, ott magasabb hımérséklető területekre számíthatunk. Ebbıl már többen következtettek arra, hogy innen (olykor talán hatalmas kitörések formájában) részecskék hagyhatják el a holdat.

26

Az Enceladus kérgének egyik szerkezeti modellje. A korábbi feltételezés a Cassini legújabb felvételein bizonyosságot nyert. A képeken jól látható, amint a felszínrıl anyag hagyja el a holdat. A legszemléletesebben ezeket a kiáramlási helyeket gejzíreknek nevezhetjük, noha geológiai értelemben jelentısen különbözhetnek földi társaiktól.

Gejzírek az Enceladuson - a látható képen (balra) és hamisszínes felvételen (jobbra). Új győrők és hold az Uránusz körül. A Hubble-őrteleszkóp segítségével az Uránuszról 2003 és 2005 között készített felvételeken újabb győrőket, holdakat, meglepı változásokat fedeztek fel amerikai csillagászok. Sokan máris az Uránusz második győrőrendszerének nevezik az R/2003 U1 és R/2003 U2 jelzést kapott győrőket, mivel a bolygótól több mint kétszer távolabb vannak, mint az eddig ismert legkülsı győrő. A két győrő mellett a képeken újabb holdak is elıtőnnek, melyek pályái a bolygó győrőrendszerének külsı („második”) részében találhatók.

27

A felfedezés óta nevet is adtak a két holdnak: Mab és Cupid. A névadással folytatták a megkezdett hagyományt, amely szerint az Uránusz holdjait Shakespeare-mővek szereplıi után nevezik el. Mindkét hold a parányi égitestek közé tartozik, a Mab átmérıjét 25 km-re, a Cupid-ét mindössze 18 km-re teszik. Igen meglepı, hogy a belsı holdak pályája kimutathatóan megváltozott az elmúlt tíz év során. Ebbıl arra lehet következtetni, hogy az Uránusz rendszere dinamikailag gyorsan változó, talán instabil rendszer. Mark Showalter (SETI Institute) szerint a felfedezések azt bizonyítják, hogy az Uránusz holdjai fiatal, drámai változásokat megélı rendszert alkotnak. Szerinte eddig azért nem fedezték fel a győrőket, mert senki nem feltételezte, hogy az ismert győrőktıl ekkora távolságban még lehetnek újabbak, egyszerően nem voltak létezésükre utaló elméleti jóslatok. Éppen az Uránusz-rendszer gyors dinamikai változásainak megfigyelése vezette Showaltert és Jack Lissauert (NASA Ames Research Center) arra, hogy a külsı holdrendszert tüzetesebben megvizsgálják. 2004 augusztusában a Hubble-őrteleszkóp irányítóival együttmőködve 80, egyenként 4 perc expozíciós idejő képet készítettek, melyeken elıtőnt a két győrő. Az egy évvel korábbi Hubble-képeket átvizsgálva 24-en szintén rajta voltak. Így lett a 2004-ben felfedezett győrők neve R/2003 U1 és U2. A felfedezés „aktualitását” és a bejelentés idızítését az adja, hogy 2005 szeptemberében a Hubble ismét lefotózta az Uránuszt. Képein minden eddiginél fényesebbek, jobban láthatók az új győrők. A bal oldali kép 2003-ban, a jobb oldali idén készült. A képeken a két új győrőn kívül jól megfigyelhetı a győrőellipszisek kistengelyének csökkenése, azaz lapulása. Ez természetesen csak látszólagos effektus, amit az Uránusz Nap körüli keringése okoz: egyre jobban a győrők síkjának irányából látjuk a bolygót, azaz közel élérıl látunk rá a győrőrendszerre.

28

A Magyar Asztronautikai Társaság 2005. évi tevékenységét bemutató beszámolók Összeállította: Bán András

Beszámoló az IAA elsı budapesti konferenciájáról „A világőr hatása a társadalomra” Budapest, 2005. március 17-19. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) „A világőr és társadalom” témában rendszeresen szervez szimpóziumokat a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség éves kongresszusain. Ugyanakkor az IAA különbözı témakörökben (pl. Ember a világőrben vagy A kis mőholdak hasznosítása) gyakran rendez önálló konferenciákat is a világ különbözı országaiban. Az IAA 6. fıbizottsága (elnevezése „Világőr és társadalom: oktatás és kultúra”) a magyar fél meghívását elfogadva 2003-ban eldöntötte, hogy Budapesten lesz az elsı önálló IAA konferencia a világőr társadalmi hatásairól. A kezdeményezéshez késıbb csatlakozott az őrmővészetekkel foglalkozó nemzetközi társaság, a Leonardo/OLATS is, amely úgy döntött, hogy a konferenciához kapcsolódóan rendezi meg soron következı workshopját és mővészeti kiállítását. Magyar részrıl a MŐI és az MTA mellett a MANT is csatlakozott a szervezıkhöz. A helyszínt a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületében sikerült biztosítani. A workshop és a kiállítás szervezıje a Millenáris, illetve a C3 nevő cég volt. A Millenárison március 16-án mővészeti elıadásokkal, sajtótájékoztatóval és a kiállítás megnyitásával kezdıdött a program. Másnap, március 17-én Kovács Kálmán miniszter, és Keviczky László MTA alelnök nyitotta meg a két és fél napos konferenciát, amelynek keretében mintegy negyven színvonalas elıadás hangzott el a legváltozatosabb témakörökben az őrtevékenység gyakorlati hasznosításaitól – az oktatáson és az ismeretterjesztésen keresztül az őrmővészeti alkotásokig. A szóbeli elıadásokat mintegy 15 poszterbıl álló kiállítás egészítette ki. A konferencián mintegy 80-an vettek részt; többnyire Európából, de sokan az USA-ból és Japánból is. Már a megnyitás délelıttjén kiemelt hangsúlyt kapott az IAA és az ESA új, közös kiadványának bemutatása, amelynek címe „Impact of Space Activities Upon Society”, és amely több mint 60 ismert és elismert személyiség válaszait tartalmazza arra a kérdésre, hogy szerintük miért fontos az emberiségnek a világőr. (A szép kiállítású könyvet valamennyi résztvevı megkapta.) Március 17-én este a várban az Informatikai és Távközlési Minisztérium adott fogadást a résztvevıknek. Ami a MANT szerepét illeti a konferencia megszervezésében, ki kell emelni, hogy az elnök, a fıtitkár, az ügyvezetı, számos elnökségi tag és sok fiatal vette ki aktívan a részét a munkából. A technikai lebonyolítást a két és fél nap alatt a MANT ifjúsági gárdája látta el hibátlanul, magas színvonalon. Nekik is köszönhetı, hogy nem volt technikai zökkenı, a résztvevık meg voltak elégedve a szolgáltatásokkal. Ugyanakkor a magyar szervezık lehetıséget kaptak arra is, hogy meghallgassák az elıadásokat. A MANT végül pénzügyileg is eredményesen zárta a konferenciát, ugyanakkor bebizonyította, hogy képes színvonalas nemzetközi konferenciák rendezésére is. Dr. Almár Iván a szervezıbizottság elnöke

29

Ifjúsági esszépályázatunk eredményhirdetése Május 28-án a TIT Budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgálójában ünnepélyes keretek között lezajlott az ifjúsági esszépályázat eredményhirdetése. Ezen sok pályázónk vett részt, akik kíséretében mind a hozzátartozóik, mind pedig felkészítı tanáraik is jelen voltak. Az ünnepélyes eredményhirdetést elnökünk, dr. Magyari Béla nyitotta meg, a vendéglátók nevében Horváth Márk tagtársunk, az Uránia Csillagvizsgáló munkatársa köszöntötte a szíves megjelenteket. Ez alkalommal is két korcsoport szerint dolgozott a zsőri: az „általános iskolás” – 1114 éves – kategóriában dr. Mészáros István (zsőrielnök), dr. Abonyi Ivánné és Szabó Attila, a „középiskolás” – 15-18 éves – kategóriában pedig dr. Kelemen János (zsőrielnök), dr. Gödör Éva és dr. Frey Sándor, s akiknek munkájáért mindannyian hálásak vagyunk! A részletes helyezési listát a beszámoló után közöljük. Minden pályázónknak ezen a helyen is külön gratulálunk eredményes munkájukért, egyben köszönetet mondunk felkészítıik áldozatos segítségéért is. Mind az ünnepélyes eredményhirdetést levezetı elnökünk, dr. Magyari Béla, mind pedig a szigorú értékelı beszámolót tartók megjegyezték, hogy idén ismét sok dolgozat érkezett, és ez az esszépályázat jövıjét tekintve biztató. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megvan a két jelölt a huntsville-i nemzetközi őrtábori képviseletünkhöz (a NASA szerinti feltételek alapján egy lányt és egy fiút várnak): Dúcz Erzsébet pomázi és Magyari Gábor budapesti versenyzık személyében. Kísérıjük ezúttal Szabady Zsolt lesz. Támogatóink jóvoltából – akiket névsor szerint nevezünk meg – ismét több ajándékot sikerült kiosztanunk; egyebek közt értékes szakirodalmakat, folyóirati elıfizetéseket, de újból kaptunk segítséget őrtábori részvételi díj átvállalásával is: Aero Magazin Szerkesztısége, Atlant Hungary Kft, Élet és Tudomány Szerkesztısége, ELTE TTK Általános Fizika Tanszék, Magyar Csillagászati Egyesület, Magyar Őrkutatási Iroda, National Geographic Magyarország Szerkesztısége, Természet Világa Szerkesztısége, VinczeKönyvkiadó. Az okleveleket dr. Szalai Sándor, elnökségi tagtársunk készítette el. Szokásos, hogy a helyezettek – őrtábori jelentkezésük esetén – hozzájárulást kapnak az őrtábori költségekhez a következıek szerint: I-II.: ingyenes részvétel; III.: 25% önrész, 75% hozzájárulás; IV.: 50% önrész, 50% hozzájárulás; V.: 75% önrész, 25% hozzájárulás mindkét korcsoportban külön-külön. Itt mondunk köszönetet vendéglátóinknak a szakmai helyszínért, amelyet az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója, Zombori Ottó bocsátott rendelkezésünkre. Programunkat – a korábbi szokásoknak megfelelıen – kiegészítette egy intézeti körséta, amelyet váltott turnusban a vendéglátó Horváth Márk vezetett ifjú munkatársaival.

30

A 2004/2005. évi esszépályázat eredménye 15-18 évesek kategóriája –helyezettek:

I.

Dúcz Erzsébet Pomáz

Kı a kézben Szentendrei Református Gimnázium

II.

Orgel Csilla Kaposvár

Álmaimban a Marson járok Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola

III.

Magyari Gábor Budapest

Holdbázis a Föld árnyékában Puskás Tivadar Távközlési Technikum

IV.

Kiss Krisztina Budapest

Praktikus tanácsok kezdı őrtúristáknak Óbudai Gimnázium

V.

Tóth Ákos Hévízgyörk

Vissza, a holdra Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola, Hatvan Különdíjasok (névsor szerint):

Farkas Flóra Szentendre

Emlékek a fekete lyukak jövıjébıl Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest

Géczi Dalma Budapest

Az őrkutatás haszna Szent István Gimnázium

Hurja Bettina Nyírkércs

Az állatok szerepe az őrrepülésben Debreceni Református Gimnázium és Kollégium

Papp István Debrecen-Józsa

A kozmikus sugárzás és az evolúció Debreceni Református Gimnázium és Kollégium

Szödényi Annamária Sóstóhegy

Őrutazók, a kozmosz felfedezıi Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza

Tóth Réka Szeged

Álom, vagy közeli jövı? Kırösy J. Közgazdasági és Külkereskedelmi Szki.

Tömöri Barbara Debrecen

Én és a világőr Ady Endre Gimnázium

31

11-14 évesek kategóriája – helyezettek: I. Élı Máté Mosonmagyaróvár

A Mars Kutatásom Bolyai János. Ált. Isk. és Közgazd. Szki.

II.

Noszkay János Budapest

Az őrkutatás haszna Wesley János Óvoda és Ált. Isk.

III.

Ivanics Ferenc Balatonkenese

Segíthet-e az őrkutatás az emberiségnek?

IV.

Horváth Bence Vértesszılıs

Álmomban a Holdon jártam Móra Ferenc Ált. Isk., Tatabánya

V.

Szınyi Katalin Cibakháza

Üstökös a Naprendszerben Damjanich János Ált. Isk. Különdíjasok (névsor szerint):

Kóródi Brúnó Miskolc

Őrturista leszek 4. sz. Istvánffy Gy. Ált. Isk.

Magyari Dóra Budapest

Magyarország és az Interkozmosz Balassi Bálint 8 évfolyamos Gimnázium

Pallagi Balázs Eger

Miért szeretnék őrhajós lenni? Felsıvárosi Általános Iskola

Tétényi Bálint Budapest

25 éves a magyar őrhajózás Balassi Bálint 8 évfolyamos Gimnázium

Trencsík Boglárka Marcelháza (Szlovákia)

Én és a világőr Magyar Anyanyelvő Ált. Isk.

A zsőri elismerésben részesíti Kabály Enikı tanárnıt, (Debreceni Református Kollégium és Gimnázium), Rákász Mihály tanárt (Móra Ferenc Általános Iskola, Tatabánya), valamint Kovács Péterné igazgatót (Wesley János Óvoda és Általános Iskola, Budapest) tanítványai felkészítésében végzett eredményes munkájáért.

32

Huntsville! 2005. július 24-e reggel fél hét. A ferihegyi repülıtéren hat személy várja, hogy a két magyar őrhajósjelölt (Dúcz Erzsébet és Magyari Gábor) elinduljon Amerikába. A kísérı tanár Szabady Zsolt. Hosszú repülés után, miután magunk mögött hagytuk Rómát és Európát, gépünk Philadelphia fölé ért. Miután leszálltunk, és kinéztem az ablakon, nem akartam elhinni, hol vagyok. Mondtam is Erzsinek, hogy „Nézd! Ez tök olyan, mintha Amerikában lennénk!”. S végül boldogan vettem tudomásul, csakugyan ott vagyunk! Minden olyan volt, mint a filmekben. S mint minden filmben, itt is voltak kalandok. Az atlantai járat 5 órát késett, és amikor hajnali kettıkor leszálltunk Atlantában, szomorúan vettük tudomásul, hogy a csomagok elvesztek. Szerencsére pénzünk, útlevelünk és nyelvtudásunk volt. Így azon nyomban jelentettük is a malırt. A légitársaság megnyugtatott minket, hogy 8 éve még senkinek se veszett el végleg. Így kocsit béreltünk, és az atlantai szállás felé vettük az irányt. Másnap reggel egybıl indultunk Huntsville-be. Szép hosszú autókázás után elértük a huntsville-i repteret, ahol már vártak minket az egyenruhás kiképzık. Nem is tudtam elképzelni, hogy bírják abban a melegben az egyenruhát! De ık nagyon jól érezték magukat benne. Néhány perc várakozás után már szálltunk is fel a buszra, és elvittek minket a táborba. A tábor hatalmas területen terült el. A Rakéta Múzeum, a kiképzıközpont és még sok minden más egy óriási helyen volt. Elsı este egy nagy terembe győjtöttek minket. Persze fiúkat, lányokat külön. Az elsı este nem igazán az alvásról szólt. Ugyanis az amerikai gyerekek elemükben voltak, és fı feladatuknak érezték az európaiak méltó fogadtatását. A Costa Rica-i fiú sem fért a bırébe. Hiányzott neki az otthoni zene, így a gitárját pengette a fejem fölött. Másnap mindenki „kipihenten” foglalta el a szobáját. Kis kártyákat kaptunk, amin rajta volt a csapatunk neve (nekem von Braun), a beosztás (kutatóőrhajós vagy pilóta) és a szobaszám. A szobák sokak szerint az őrállomást idézik, nekem speciel egy tengeralattjáró kabin ugrott be elsı látásra. Szobatársaim a világ különbözı tájairól érkeztek, volt orosz, újzélandi, görög, német, dél-koreai, francia, és persze én mint magyar. Pont heten voltunk, akár egy STS legénység. Az alvásról és a reggeli korán kelésrıl kedvesebbnél kedvesebb, izmosabbnál izmosabb „helyi alkalmazottak” (STAFF) gondoskodtak. Minden csapathoz tartozott egy kiképzı is, aki elmagyarázta a tennivalókat a küldetések közben. A második nap az ismerkedésrıl szólt. Egy ünnepség keretein belül minden ország bemutatkozott. Valaki énekelt, valaki beszédet mondott. Én például bemutattam hazánkat néhány mondatban, majd Erzsi énekelt egy szép magyar népdalt. Ezek után kiderült, ki lett az USA év tanára, majd egy igazi amerikai fogadáson vehettünk részt. A harmadik napon megkezdıdött a kiképzés. Négy egyórás küldetés készített fel minket az „éles”, hatórás szimulációra. Közben a pilótáknak és a kutatóőrhajósoknak külön elméleti és gyakorlati oktatás vette kezdetét. A pilótákat egy F-14 Tomcat harciszimulátoron képezték ki a repülésre. A kutatóőrhajósok egy vízzel teli medencében gyakorolták, hogyan lehet a súlytalanság állapotában megszerelni a Hubble-őrteleszkópot. A vendég elıadók (őrhajósok, tudósok) és néhány tanár több órán át magyarázták az őrhajó és az őrállomás mőködését. A különbözı betölthetı pozíciókat is be kellett tanulnunk. A legnagyobb élményeim közé tartozott, hogy nagyon sok érdekes tárggyal szemléltették a „tananyagot”. Így azt, amit ott tanultunk, át tudjuk adni másoknak is. Egyszóval, az egy hét alatt csavarjaira szedtük az STS-t (Space Transportation System). Majd a hatórás misszió elıtt, a már összekovácsolódott csapat megbeszélte, ki milyen beosztásban teljesít szolgálatot. Egy szabály volt: aki pilóta, az csak pilóta által betölthetı pozícióra pályázhat. Tehát egy kutatóőrhajós nem lehetett parancsnok. Így kerültem az elsı három órára az ISS-re. Itt gépészmérnökként tevékenykedtem. Én feleltem azért, hogy minden rendszer a lehetı legjobban mőködjön. Természetesen nagyon sok hiba jelentkezett a küldetés alatt – nem

33

beszélve az egészségügyi gondokról! A végére már csak ketten maradtunk, a két mérnök. Nekünk kellett ellátnunk minden pozíciót úgy, hogy nem is voltunk rá kiképezve… Segítségünkre csak a földi irányítás és egy rakat vastag könyv volt. Tehát nem volt könnyő dolgunk! A második három órában az őrrepülıgépen kellett meggyürkıznünk a különbözı, nehezebbnél nehezebb feladatokkal. Azonban (a kiképzık örömére) a beosztásnál itt elkövettünk egy hibát. Én is és a parancsnokom is (Aron) kommander pozíciót kaptunk a négy egyórás küldetésen. Mi teljesítettünk a legjobban, így azt hittük, boldogulni fogunk. Ám sajnos, a pilóta poszt kicsit más tennivalókat is rejt, így beletelt egy kis idıbe, mire belejöttünk. De közben jöttek a problémák. A hatórás küldetés zárta a tábort. Egy ünnepség keretein belül elismerı oklevelet kaptunk, melyben többek között az áll, hogy sikeresen teljesítettük a haladó őrakadémiát. Az utolsó éjszakán fájdalmas és nehéz búcsút vettünk egymástól. Bizony, az egy hét alatt a csapat, mint egy nagy család, úgy összeszokott. Sokan úgy éreztük, már évek óta ismerjük egymást. A küldetések alatt nagyon jól megismertük többek között a másik jellemét és reakcióképességét. Július 30-án reggel fél hatkor örömteli élményekkel és szomorú tekintettel indultunk Atlanta felé. Maradtunk volna még. Sajnos nagyon sokakkal már soha többé nem találkozhatunk. De maradnak a fényképek és a jó emlékek. A Nemzetközi Őrtábor erre az évre bezárta kapuit, és a szervezık nagy erıkkel készülnek a következı évre. Ki tudja? Lehet, hogy éppen a kedves olvasók közül kerül majd ki a következı őrkadét? Mi hálásak vagyunk mind a MANT-nak, mind az amerikai rendezıségnek. Egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak. Ezt a 10 napot soha nem felejtjük el! Magyari Gábor

Tudományos-fantasztikus írások – magyar sikerek Őrkutatási témájú tudományos-fantasztikus írásokkal lehetett indulni az EURISY szövetség, az UNESCO és a Norvég Őrkutatási Oktatóközpont (NAROM) által közösen meghirdetett pályázaton. A pályázat célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklıdését a világőr békés célú kutatása iránt. A verseny hazai lebonyolítását a MANT vállalta. Az eredetileg magyarul megírt dolgozatok angol nyelvre való magas színvonalú fordításban segítséget nyújtottak a Magyar UNESCO Bizottság munkatársai. Két korcsoportban vártuk a dolgozatokat: a 12-14 évesek és a 15-17 évesek kategóriájában. A hazai forduló beadási határideje május 15. volt. Kategóriánként 2-2 pályamő jutott tovább a nemzetközi döntıbe. Örömmel értesültünk róla, hogy a magyar „csapat” jelentıs sikert ért el, hiszen • a 12-14 éves korcsoportban Nagy Krisztián (Egyházasgelle (Holice), Szlovákia) „A Fekete Semmi” címő dolgozata elsı helyezést, • a 15-17 éves korcsoportban pedig Tálas András (Pomáz) „Barron” címő írása harmadik helyezést ért el. A gyızteseknek szívbıl gratulálunk a sikerhez, s a többi pályázónknak is köszönjük a szép dolgozatokat! A sikert elért pályamunkák magyarul letölthetık a MANT honlapjáról kiindulva (www.mant.hu).

34

Beszámoló a 12. Magyar Őrtáborról A MANT 2005. augusztus 8. és 17. között Gyulaházán, Farkas Bertalan szülıfalujában rendezte meg a 12. Magyar Őrtábort. A települést a magyar őrrepülés 25. évfordulójának alkalmából Farkas Bertalan meghívására választottuk. A szállás különlegessége, hogy egy újonnan épült vendégház elsı lakói voltunk. A szakmai elıadásoknak a Mővelıdés Házában lévı, faragott bútorokkal és kézmőves függönyökkel díszített házasságkötı terem adott otthont. Őrtáboraink létszáma az utóbbi években csökkenı tendenciát mutat; sajnos az idei létszám is beleillik a sorba, a szervezıi gárdával (Neizer Zita, Endrédi Dávid, Horváth Márk, Kıvágó Csaba, Sándor Ferenc, Várhegyi Zsolt) együtt 21 fıs tábort tudhatunk magunk mögött. Idén 16 elıadó gondoskodott a szakmai program igényességérıl. A 2005. évi tábor elıadói voltak (névsor szerint): Almár Iván, Bán András, Both Elıd, Dúll Katalin, Farkas Bertalan, Frey Sándor, Gál Gyula, Horváth András, Magyari Béla, Sik András, Schuminszky Nándor, Szabó Attila, Szabó József, Szentpéteri László, Végh László és Zombori Ottó. Vendégünk volt néhány napra az elsı nyolc őrtábor szervezıje és vezetıje, Abonyi Ivánné is. Both Elıd szakmai vetélkedıje – ahogy minden őrtáborban – idén is biztos pontja volt a programnak. Új színfoltként tőnt föl azonban a Schuminszky Nándor által vezetett I. Őrtábori Orion Bajnokság. A huntsville-i diákok (Dúcz Erzsébet és Magyari Gábor) élvezetes beszámolóban meséltek a nemzetközi őrtábor kalandjairól. A színvonalas szakmai elıadások mellett többféle programot is szerveztünk. A nyíregyházi kirándulás során Farkas Bertalan és Magyari Béla közremőködésének köszönhetıen kedvezményesen vehettünk részt egy rövid sétarepülésen AN-2-es típusú repülıgépen, majd a sóstói Falumúzeumban megtekintettük a környék jellegzetes népi építkezési hagyományait. Sóstófürdın Sándor Ferenc szervezésének köszönhetıen a miskolci Neptun Búvárklub jóvoltából egy búvárfelszereléssel végzett szerelési gyakorlat várt ránk, ahol nem bizonyult egyszerő feladatnak a mőanyag csıszerkezet összecsavarozása a medence fenekén! A táborban megrendezett vízirakéta-készítı verseny több napon keresztül izgalomban tartotta a tábor – és a település – lakóit egyaránt. Tevékenységünk a falu lakosságánál egyöntető sikert aratott, a próbafelbocsátásoknál népes nézıközönség szurkolt a rakétázó csapatoknak. Összességében sikeres tábort zártunk, amely táborozóknak és szervezıknek egyaránt rengeteg élményt adott. Ezen a fórumon keresztül is megköszönöm mindenkinek a szervezés és megvalósítás, valamint az elıadások összeállítása és megtartása során nyújtott segítséget és a részvételt, továbbá külön köszönettel tartozunk támogatóinknak is: • • • • •

Farkas Bertalan és Magyari Béla őrhajósok; Bardi Béla polgármester és munkatársai – Gyulaháza; Berencsi Attila ügyvezetı – Concordia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a kedvezményes repülésért); Pék János vezérigazgató-helyettes – Sóstói Gyógyfürdı Rt. (Nyíregyházi strand ingyenes belépıért + zárás utáni medencehasználatért); Mike András (búvárfelszerelésért és oktatásért, programvezetésért). Neizer Zita táborvezetı

35

Az Őrnapon történt Október 18-án sikeresen lezajlott a 2005. évi Őrnap. A megnyitóra reggel 9 után került sor a Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) dísztermében, amely majdnem megtelt az őrkutatásban dolgozó szakemberekkel és az érdeklıdıkkel. A rendezvény levezetı elnöke Almár Iván csillagász, az Őrkutatási Tudományos Tanács elnöke volt. Molnár Károly rektor köszöntıje után Kovács Kálmán, az őrkutatásért is felelıs informatikai és hírközlési miniszter nyitotta meg a konferenciát. Bejelentette többek között, hogy a kormányzati takarékosság jegyében a magyar őrkutatás szervezete kissé átalakul: a Magyar Őrkutatási Iroda (MŐI) – önállósága megtartása mellett – betagozódik a minisztérium szervezetébe, fıosztályi szinten. A remények szerint a kutatási programokat támogató pályázati összegek nem, csak az adminisztrációs költségek csökkennek. Fontos bejelentés volt, hogy kormányzati szinten foglalkoznak Magyarország ESA csatlakozásának elıkészítésével. Erre legkorábban 2009-ben kerülhet sor, hiszen 2008-ban jár le az Európai Őrügynökséggel jelenleg érvényben levı együttmőködési szerzıdés (PECS). A miniszteri megnyitó után a díjak, kitüntetések átadása következett. Elıször Nagy Krisztián és Tálas András vehette át jutalmát Kovács Kálmán miniszter úrtól és Both Elıd MŐI-igazgatótól, egy-egy Neumann Jánosról szóló könyvet és Farkas Bertalan repülésének 25. évfordulójára kiadott bélyeget, a MANT által készített emléklappal, elsınapos bélyegzıvel. Ezután a MŐI igazgatója átadta a Magyar Őrkutatásért elismerı oklevelet a KFKI AEKI Sugárvédelmi Kutatócsoportja azon technikai munkatársainak, akik az ESA és a Roszkozmosz együttmőködésével készített Foton–M2 mőhold fedélzetén a világőrbe vitt BIOPAN–5 nevő mőszercsomag magyar kísérleteinek elkészítésében részt vettek: Detréné Németh Ingeborgnak, Dudás Beátának, Szabó Juliannának és Csikós Józsefnek. Utána a MANT kitüntetettjei következtek: a MANT tiszteleti tagjának választotta dr. Bencze Pált, a Föld kozmikus környezete, elsısorban az ionoszféra és az őridıjárás területén fél évszázadon keresztül végzett eredményes kutatómunkája és széles körő egyetemi oktató tevékenysége elismeréséül. Dr. Pozsgai Attila ny. orvos-ezredes, a Kecskeméti Repülıkórház ny. fıigazgatója az őrélettan területén több évtizeden át végzett eredményes kutató és kutatásirányító munkájáért Fonó Albert-díjat, dr. Frey Sándor, a FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium munkatársa, a MANT fıtitkárhelyettese, eredményes szakmai és az őrkutatás eredményeit népszerősítı munkájáért, valamint a MANT esszépályázatok bírálatában sok éves aktív közremőködéséért Nagy Ernı-díjat kapott. Csengeri Timea, Endrédi Dávid Gábor, Horváth Márk, Sándor Ferenc és Várhelyi Zsolt „A Magyar Asztronautikai Társaságért” Oklevelet kapott az IAA konferencia technikai lebonyolításában, az Árkád Üzletközpont őrkutatási kiállításán, valamint az Őrtábor szervezésében és lebonyolításában való aktív közremőködéséért, Bardi Béla, Gyulaháza polgármestere pedig az őrtábor helyszínének rendelkezésre bocsátásáért. Nagy Krisztián és Tálas András esszéíró munkáját a MANT oklevéllel díjazta. Gratulálunk mindnyájuknak! Ez után következtek az elıadások: Both Elıdnek, a MŐI igazgatójának az elıadásában hangzott el az, hogy a PECS keretében jól mőködnek az ESA-programokba bekapcsolódó magyarországi kutatócsoportok. Eddig sikerült pályázatokon kutatási megbízásként visszakapnunk az évente befizetett mintegy 250 millió Ft-os hozzájárulást. A hagyományoknak megfelelıen Both Elıd összefoglalta az elmúlt egy év legfontosabb hazai őrkutatási témájú eseményeit. Elıtte részletesen szólt arról, hogy az őrkutatás – elsısorban a távérzékelés – világszerte mennyire fontos szerepet játszik a katasztrófák (földrengések, árvizek, erdıtüzek stb.) nyomán keletkezı károk elhárításában. Az Őrnap idei külföldi vendégelıadója Helmut Lammer, a grazi Őrkutatási Intézet munkatársa volt. Idıszerő és sokakat izgató témáról, az asztrobiológiáról beszélt. Bemutatta

36

egyrészt a Naprendszer bolygóival, másrészt az exobolygókkal kapcsolatos kutatások állását. Felvázolta azokat a kérdéseket, amelyeknek megoldásához a közeljövıben számos őrszondát és mesterséges holdat állítanak pályára. Ilyenek a Merkúr (BepiColombo), a Vénusz (Venus Express) és a Mars (Mars Express és a többiek) kutatására indított vagy indítandó szondák, illetve a Nap közvetlen galaktikus környezetében levı csillagok körüli kızetbolygók kimutatására alkalmas őrcsillagászati holdak (COROT, Terrestrial Planet Finder, Space Interferometry Mission, Gaia, stb.). Az Őrnap társszervezıjét, a Magyar Asztronautikai Társaságot (MANT) Kelemen János fıtitkár képviselte, aki elıadásában szólt az ismeretterjesztés fontosságáról, és bemutatta a MANT ezirányú tevékenységét. Hivatalosan is meghirdette a 2006-os diákpályázatot és az Ifjúsági Őrtábort. A szünetben poszterkiállítást tekinthettek meg a résztvevık. A második „felvonást” Csornai Gábor, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) Távérzékelési Központjának vezetıje kezdte. A téma – a parlagfő-fertızöttség becslése őrfelvételekkel – egyszerre aktuális és érdekes. Az elıadó elmagyarázta az ettıl az évtıl hatályos új parlagfő-ellenes jogszabályok lényegét, a fertızött külterületi táblák felderítésének módját, a hatósági eljárás, a kényszerkaszálás és a bírságolás menetét. Az új, nemzetközileg is egyedülálló rendszer egyik alapja az őrfelvételek elemzése. Az eljárás korántsem egyszerő: a parlagfő növény által visszavert sugárzás a „zajszint” közelében detektálható. A FÖMI-ben az elmúlt évtizedekben felhalmozódott mezıgazdasági távérzékelési tapasztalat alapján azonban sikerült kidolgozni egy olyan módszert, amellyel a parlagfő-borítottság oroszlánrészét adó nagykiterjedéső mezıgazdasági táblák azonosíthatók, irányítva ezzel a helyszíni ellenırzésben dolgozó szakemberek munkáját. A következı elıadó Pálfalvi József, a KFKI Atomenergia Kutatóintézetének (AEKI) munkatársa volt. Az általa vezetett kutatócsoport idén kísérleteket juttatott fel a Foton–M2 mesterséges holdra. A kozmikus sugárbiológiai mérések kiértékelése megkezdıdött, és néhány elızetes eredmény is van már. Mindenesetre az általuk kifejlesztett detektorok jól vizsgáztak, aminek jele, hogy a csoport újabb őrbeli és magaslégköri kísérletekben való részvételre kapott felkérést. Nagy Elemér orvos elıadásának címe „Híd az őrbetegség és az egyes földi betegségek között” volt. Ez a bizonyos híd pedig nem más, mint az ágynyugalomban végzett vizsgálatok. Rövid történeti bevezetı után az elıadó ismertette a módszert: a súlytalanság állapotának legtöbb hatása az emberi szervezetre szimulálható a fej irányban enyhén megdöntött ágyban való fekvéssel. Megtudtuk, hogy milyen rendellenességek léphetnek fel ilyenkor, és hogy az ilyen orvosi kutatások nem csak a hosszú őrutazások elıkészítéséhez fontosak, de bizonyos betegségek gyógyításához is hozzásegíthetnek. Hasonló hosszú távú vizsgálatokat most is végeznek a franciaországi Toulouse-ban. Az utolsó elıadó Timár Gábor (ELTE Geofizikai Tanszék Őrkutató Csoport) volt. Kern Anikóval közösen ık látnak el bennünket rendszeresen érdekes hazai és „környékbeli” vonatkozású mőholdfelvételekkel – és persze a hozzájuk kapcsolódó szakszerő magyarázatokkal. Ezek a képek az ELTE lágymányosi épületének tetején felállított vevıberendezés révén kerülnek hozzájuk. A szép képek és a lelkesedés mostanra egy kisebb ismeretterjesztı „misszióvá” nıtte ki magát: az Őrvilág, az Origo, a National Geographic Magyarország és a kolozsvári Transindex portálon is rendszeresen jelentkeznek látványos képekkel. A visszajelzések alapján is kijelenthetjük, hogy az egyik legsikeresebb Őrnap konferenciára került az idén sor!

37

Ifjúsági Fórum – 2005 A Magyar Őrkutatási Irodával közös rendezésben 2005. november 21-én eredménnyel megtartottuk az V. Ifjúsági Fórumot. Ennek a helyszínét az Informatikai és Hírközlési Minisztérium bocsátotta a rendelkezésünkre. A Fórumon harminchatan regisztrálták magukat. Az elızetes várakozásokhoz képest ez a létszám még mindig nem tőnik soknak, ám a tavalyi rendezvénnyel összehasonlítva jóval több. Idén a hallgatók, fiatal kutatók saját projektjükrıl tartottak elıadást, ugyanakkor nem maradt el a pályázati lehetıségekrıl szóló tájékoztatás és az úti beszámoló sem. A tervezett nyolc helyett az egyik elıadó távolléte miatt hét elıadás túlnyomó többsége megfelelt a hallgatók szakmai képzettségének. A résztvevık visszajelzései pozitívak voltak. Az Ifjúsági Fórum egyik eredményeként a MŐI honlapján található pályázati felhívásokat jelentıs mértékben frissítették. Programunk részletei voltak: Levezetı elnök: dr. Both Elıd, a Magyar Őrkutatási Iroda igazgatója Megnyitó: dr. Almár Iván, az Őrkutatási Tudományos Tanács elnöke – Az UV-sugárzás a bakteriofágokra – mi történik a DNS-sel a világőrben? Hegedős Márton PhD-hallgató, Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet – Hallgatók, fiatal kutatók lehetıségei az ESA-nál Pörneczi Eszter, MS in European Studies and International Relations – Az ESA Advanced Concepts Team bemutatása Markót Mihály Csaba, az ESA Advanced Concepts Team kutató-ösztöndíjasa – A gravitáció hatása infiltrációs folyamatokra, avagy hogyan mőködik az itatóspapír a Jupiteren? Bárczy Tamás, az Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. kutatója – Magyar részvétel az ESA Herschel-őrtávcsı programjában Kiss Csaba PhD, az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének tudományos fımunkatársa – Őrkongresszus a Felkelı Nap Országában Horváth Márk villamosmérnök, PhD-hallgató, BME – Őrtávközlés és őripar Dombóvári Gábor – Négyesi Gábor villamosmérnökök, Bonn Magyarország Kft.

Kitüntetés A köztársasági elnök a gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezésére az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta dr. Gál Gyulának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar egyetemi docensének, fél évszázadon át végzett tudományos tevékenységéért, különösen a világőrjogi tudomány megalapozásában, mővelésében és oktatásában elért, nemzetközi eredményeivel kivívott sikeréért. Dr. Gál Gyula a MANT elıdjének is alapító tagja, az újjáalakulás óta az Ellenırzı Bizottság elnöke, egyúttal ebben a minıségében a MANT Elnökségének is tagja, 2004 óta pedig a Társaság tiszteleti tagja. Kitüntetéséhez ezúton is szívbıl gratulálunk!

38

A 2005. évi ifjúsági esszépályázat dolgozatai

Dúcz Erzsébet: Kı a kézben „Tanultam én, hogy átalszőrve a tudósok finom kristálymőszerén bús földünkkel s bús testemmel rokon elemekrıl ad hírt az égi fény.” Tóth Árpád Bevezetı Mátrix Nagyapám régi holmija, emléktárgyai között egy kıre bukkantam. Ha itt van, – gondoltam – az nem véletlen. Felkeltette érdeklıdésemet az érdekes, lukacsos felületével. Az öklömnyi nagyságú kı egyébként egyszerő, fekete színő, ha nem ilyen különleges helyen találom, fel sem figyelek rá. A napokban, egy könyvben láttam egy képet, melyen amerikai kisfiú áll egy asztal nagyságú, 14 200 kg-os meteoriton. 1902-ben találta apa és fia egy oregoni erdıben. Átvillant rajtam, hogy a nagyapám sem véletlenül ırzi ezt a kavicsot. Akár ez is lehetne egy égi kı, mint az oregoni meteorit. Meg akartam fejteni a kı különlegességének titkát. Nemcsak nagyapám hozzá főzıdı emlékei érdekeltek, hanem a kı saját története is. Vizsgálni szerettem volna, így hát kölcsön kértem a különös ereklyét tulajdonosától. Egy sor vizsgálatnak vetettük alá a követ földrajz és fizika tanáraimmal. Voltak ezek között azonnali eredménnyel szolgálók, de voltak vizsgálatok, amelyek eredményére várni kellett. Elneveztük a követ – hogy mégse egy névtelen kavics legyen érdeklıdésünk tárgya – Mátrixnak. Ez ma divatos név, leginkább az amerikai filmbıl ismert, ahol a valóság és a képzelet határai összemosódnak. Tudományos szempontból is megfelelı, a mátrix szó a meteoritok esetében a kondrumok közötti kötıanyagot jelenti. A név csupán ideiglenes volt. Csak annyi idıre szólt, amíg a Kİ titka kiderül, amíg el nem meséli történetét. Addig bármi lehet. Kı az emberiség kezében Az égi köveknek, a meteoritoknak az emberiség mindig nagy jelentıséget tulajdonított. Régebben vallásos, ma inkább tudományos okok miatt érdeklıdünk a hullócsillagok iránt. A hullócsillag elnevezés igen kézenfekvı, hiszen egy meteorit becsapódásakor a földi szemlélı azt látja, hogy egy csillag leesik az égrıl. A régi görögök megfigyelték, hogy mégsem hiányzik soha egy csillag sem a helyérıl. Mitikus erıt tulajdonítottak az ilyen eseményeknek. Összeköttetést sejtettek az égiekkel, netán azok haragjának kifejezését látták a „mennykı becsapásában”. Ha a földi halandónak szerencséje van, meg is lelheti a földre hullott tárgyat, amirıl kiderül, hogy korántsem csillag, hanem kızet. 1620-ban vasmeteorit hullott Lahorétıl körülbelül 160 km-re, délkeletre. Dzsehangir császár kardot kívánt kovácsoltatni az „égi vasból”, de kovácsa szerint az nem volt megmunkálható. Így a császár parancsára közönséges földi vassal keverték, hogy kezelhetı

39

legyen. Két kard készült a különleges anyagból, a Katan (Kasza) és a Burkszerist (Villámszülte). Amíg a fenti meteoritból kard készült, addig egy másik, nevezetesen a Kába-kı, a hithő muzulmánok számára bír igen nagy jelentıséggel. A legenda szerint a Kába-kı azután hullott az égbıl, miután Allah előzte az Édenkertbıl Ádámot. A kı eredetileg világos színő volt, de az általa elnyelt bőnöktıl megfeketedett. A geológusok szerint azonban a meteorit felülete a légkörbe történı érkezés során feketedett meg a magas hımérséklet miatt. A kı Mekkában található. A hithő muzulmánoknak minden nap e város felé leborulva kell imádkozniuk. A világban szétszórva élı hívıknek Mekka pontos irányának meghatározása nem könnyő feladat. Így hát elmés emberek kitalálták az ún. Kibla-telefont. Ebben a GPS és a Mekka irányának meghatározásához szükséges szögeket megadó elektronikus berendezés egy eszközben található az egyszerő mobiltelefonnal. A pár szász dolláros mőszer minden arra kíváncsi embernek megmutatja Mekka hozzá viszonyított irányát. Így a megfelelı idıben a világ minden pontján Mekka felé fordulnak a hívık, ahogyan a vasreszelék viselkedik mágnes közelében, vagy ahogyan a tunguzkai fák törzse mutatott az 1908-as meteor felrobbanásának helye felé. Az idık során az emberek egyre több mindent figyeltek meg a meteoritokkal kapcsolatban. Rendszeres vizsgálatuk a múlt század második felében indult meg. Összetételüket tekintve három csoportra osztották ıket, kı, vas és kı-vas meteoritokra. Méretük igen változatos. Vannak, amelyek becsapódása krátert hagy maga után, vannak, amelyek csak fákat döntenek ki és vannak olyanok is, amelyek már a légkörben elégnek, el sem érve a Föld felszínét. Égi hungarikum Ahogy a világ több pontján, Magyarországon is találtak meteoritokat. A hazai meteoritikai szakirodalom világszerte elismert. Az elsı írott adatok meteorithullásról 1559ben, Székely István tollából születtek: „Magiar orszagba a’ kereztesi mezoen pinkest haunak tizen kilencedik napian finies nappal a’ tiszta egboel, harom koe essc ala, kic a1 mertekben huszan neg’ fontot niomanac egietembe.” A magyarországi meteoritok közül most csak a leghíresebbrıl esik szó. Hazánkban ért földet 1857-ben egy kı, mely azóta világszerte Kabai Meteorit néven vált híressé. A Kaba község határában megtalált kı eredeti súlya megközelítette a 3 kg-ot. Földet érése óta rengetegen vizsgálták, s rengeteget tudtunk meg általa a szenes kondritokról. A kabai meteorit ugyanis a kondritok csoportjába tartozik, azok között is egy különleges csoportba, a szenes kondritokéba. A kondritokat a kondrumok (görögül mag), a pici ásványgömbök és a mátrix (hordozó, alapanyag) alkotja. Ismert szenes kondrit még az Allende-, a Yukon-, és a Murchinson-meteorit. A meteoritok másik csoportját képezik az akondritok. Ezek már differenciálódott égitestekbıl származnak, kondrumok nem találhatóak bennük. A két típus közül a kondritokat tartják idısebbnek, a Naprendszer keletkezése körüli idıbıl valóknak. Kondritos kabai meteoritunkat már sokan próbálták megszerezni és külföldre vinni, de a Debreceni Kollégium hısiesen ellenállt és hazánkban tartotta a különös követ, melyet elıször Friedrich Wöhler tanulmányozott behatóbban. Az ı vizsgálatai során derült ki, hogy szénhidrogén található a meteoritban. A kı jelenleg 2061 grammot nyom. Alakja is árulkodó. Egyik csúcsa barázdált, a barázdákat a légkörbe érés során alakította ki a megolvadt meteoritanyag. A meteorithullás területén találtak olyan gömbszerő szemcséket, amelyek a megolvadt meteorit felületérıl sodródtak le. Ezeket a szemcséket nevezzük szferuláknak. Nem csak a kabai meteorit kapcsán találtak ilyen nyomokat. A tudósok a szferulák elıfordulásának 40

fokozódását a földtörténet nagy eseményeivel hozzák összefüggésbe. A kabai szferulák meteoroid szferulák, amelyek a becsapódó testrıl a megolvadás okán sodródtak le. Léteznek azonban intersztelláris szferulák, melyek anyaga a világőrbıl a földre hullott kozmikus por, és impakt eredetőek, melyek kráterképzı meteoritok becsapódásakor keletkeznek, mint olvadékcseppek. A szferulák vizsgálatára jött létre egy hálózat, mely 70, a világ különbözı országaiban található intézményt foglal magába. A Kárpát-medence kitüntetett szferulaelıfordulási terület. A kabai szferulákból Don György és Solt Péter győjtött mintát a terepen. A kabai meteorit igen ısi. Különbözı hımérsékleten keletkezı ásványokat találtak benne egymás mellett. Ez bizonyítja, hogy nem akondrit, anyaga nem homogenizálódott, nem „sült össze”. Szerves anyag tartalmának néhány százalékos mennyisége igen ritka esetnek számít. Radioaktivitását több módon is megvizsgálták. A kabai kıvel kapcsolatban tanulmányozták elıször az ún. fehér zárványokat is. A kalcium-alumíniumoxid zárványok pontos összetételét Sztrókay Kálmán határozta meg elsıként, a híres meteorit vizsgálatakor. Láthatjuk, hogy a kabai égi kı eddig is igen sok meglepetést tartogatott számunkra. A vizsgálatok folytatódnak, hiszen még korántsem ismerjük a meteorit összes titkát. Kıbezárt élet? A földi élet kialakulásában a kozmikus ütközéseknek tulajdonított szerep egyre nagyobb. A nevezetes ALH84001 marsi meteorit a benne talált baktériumokra emlékeztetı szerkezetek révén került az érdeklıdés középpontjába. A jellegzetes formáknak egyes kutatók biológiai eredetet tulajdonítanak, bár sok érv szól eme hipotézis ellen is. Mindenesetre bizonyított, hogy baktérium spórák a körülmények igen kedvezı összejátszása esetében túlélhetnek egy kozmikus utazást. Az ALH84001 ma is vita tárgyát képezi, de a vele kapcsolatban felmerült teória mindenképp figyelemreméltó, hiszen így nemcsak a Marsról érkezhettek a Földre baktérium spórák, mikroorganizmusok, hanem bárhonnan a kozmoszból. Elıször 1821-ben Gyon de Monthirault vetette fel, hogy a Földön az életet Holdról származó csírák indították el. A fenti elmélet Pánspermia (mindenütt magok) néven vált ismertté. A Murchinson-meteorit vizsgálatával kapcsolatban merült fel a földi molekulák kiralitásának kérdése, vagyis, hogy a Földön miért vannak túlsúlyban a „balkezes” molekulák, azok, amelyek a poláros fényt balra forgatják. A szenes kondritok legújabb vizsgálatai során derült ki, hogy ısi meteoritokban bizonyos aminosavak balkezes változata van túlsúlyban. Így merült fel az a hipotézis, miszerint a földi élı szervezetek DNS-ének balra csavarodása földönkívüli eredető. Ha a rend felborul… Otthonunk a Föld. Jelenlegi ismereteink szerint az egyetlen hely a kozmoszban, ahol élet kialakult. Az élet színtere a Földön a bioszféra, egy igen vékony réteget képez és nagyon sebezhetı. Naprendszerünkben évmilliók során kialakult a rend. A Nap sugároz, a bolygók a pályájukon keringenek. Beljebb a kızetbolygók, kijjebb a gázóriások, és fıleg a Mars és a Jupiter között és a Kuiper-övben a kisbolygók. Ezek pályája módosulhat, ami ütközésekhez vezethet, az ütközés újabbakat szülhet, akár a biliárdasztalon a golyók. A kisbolygók és egyéb kisebb égitestek eddig is okoztak a Földön katasztrófákat. A számunkra láthatatlan képviselıik pályája metszheti Földünk pályáját. Ha anyabolygónk rosszkor van rossz helyen, belénk is csapódhat egy-egy kósza égi kıdarab. A kisbolygók nem azért keringenek a világőrben, hogy elpusztítsák a földi életet, sıt talán nekik köszönhetjük annak létét, mai formáját. 41

Érdekes belegondolni, hogyan alakult volna az evolúció, ha nem csapódik a Yucatánfélszigetbe 65 millió évvel ezelıtt egy meteorit és a dinoszauruszok nem pusztulnak ki. Rengeteg nyomot leltünk eddig is, bár a legtöbb felismerhetetlen a felszíni erık munkája miatt. A földi krátereknek csupán egy része vulkáni kráter. Ismert meteorit ütötte kráter, például az arizonai Barringer-kráter, vagy a mexikói Chicxulub-kráter. Találtak a Shoemaker-Levy 9 Jupiterbe csapódásához hasonló eseményre utaló nyomokat is a kontinensek korábbi földtörténeti helyzetének rekonstruálásával. Az eddigi katasztrófák nem voltak végzetesek. Az Élet valamilyen módon mindig megtalálta fennmaradásának kulcsát. A Föld és az Élet egymásra talált. Persze ez idıleges „szerelem” is lehet. Lehet, hogy a Marsról pártolt hozzánk az élet, az is lehet, hogy máshonnan. Esetleg a Föld a bölcsıje? Igen sok kérdés merült fel eredetünkkel kapcsolatban. Ha meg akarjuk fejteni a talányokat, meg kell védenünk az életet. Az élı anyagra általánosan jellemzı tulajdonság a tudatos, vagy legtöbbször tudattalan élni akarás. Ennek érdekében minden élı szervezet a maga módján küzd. Darwin szerint a természetes kiválasztódás a kulcs, miszerint a legéletrevalóbb marad fenn. Nekünk, embereknek egy különös áldott-átkozott eszköz adatott, a tudomány. Gondolkodni tudunk, kiötölhetünk módokat, melyekkel fennmaradhatunk, megvédhetjük magunkat, otthonunkat, esetleg – ahogy Ciolkovszkij mondta – elhagyhatjuk bölcsınket. Több elképzelés is létezik katasztrófa esetére. Az egyik, hogy „bázisunkat” egy másik bolygóra, esetleg a Marsra kellene áthelyeznünk. Megnyugtató megoldás volna-e ez? Hiszen a Mars is bolygó, ıt is érhetik becsapódások, ugyanúgy, ahogy minket. Ezen kívül a Marsot a múltban igen nagy katasztrófa érhette, amely jelenlegi arcát kialakította. Esetleg egy harmadik hold, mint belsı aszteroida zuhanhatott a felszínére. Jelenlegi holdjai a Félelem (Phobos) és a Rettegés (Deimos). A Phobos Damoklész kardjaként lebeg bolygója fölött. Folyamatosan közeledik felé, kilátásba helyezve egy újabb katasztrófát. A Föld Holdja mindeközben távolodik tılünk. Mai napig sem tudjuk, mennyi mindent köszönhetünk Holdunknak. Ha valaha arra kerül a sor, közelsége, elérhetısége révén kapocsként, „ugródeszkaként” szerepelhet bolygóközi utazásaink során. Mivel igen közel van, ez lehetett az elsı égitest, amelyet közelebbrıl is megvizsgálhattunk. Késıbb, a Holdra-szállók igen sok tudományos és technikai tapasztalatot szereztek útjaik alkalmával. A földközeli kisbolygók (Near Earth Objects, NEOs), vagy a kósza üstökösmagok valóságos veszélyt jelentenek. A Deep Impact nevő program az esetleges közelítı aszteroidákkal való „elbánást” hivatott tesztelni. 2005. január 12.-én egy Delta 2-7925-ös hordozórakéta indította el a Deep Impact szondát a Temple-1 üstökös felé. A célba érı szonda egy lövedéket bocsát majd az üstökös magjára, amely a tudósok számításai szerint 100 km átmérıjő krátert váj a kométába. Ezzel a kísérlettel próbálják ki a szakemberek, hogy mit tudnánk kezdeni egy felénk tartó sziklával. Természetesen a Temple-1 korántsem veszélyezteti a Földet. A felénk tartó aszteroida szétrobbantásának elméletét még Teller Ede vetette fel. A magyar tudós által ajánlott módszert akkor ırültségnek tartották a robbantás során keletkezı törmelék miatt. Az igazi megoldás egy ilyen esetben az aszteroida mihamarabbi felismerése, pályájának módosítása lenne. Ez a Temple-1 perihélium távolságának esetében kb. 10 m, ami valószínőleg nem is lesz érzékelhetı. Azonban hiába vannak tervek. Minden eshetıségre nem tudunk felkészülni. Életünk pedig végsı soron központi csillagunktól, a Naptól függ. Az emberiséget és a földi élıvilágot az aszteroidáknál is jobban fenyegeti maga az ember a Földrıl. Elsıdleges feladatunknak életterünk megóvását, megbecsülését kellene tekintenünk. Annál is inkább, mert az esetleges elmenekülésre is itt kell felkészülnünk. Hiszen hiába maradunk életben, ha életterünk romokban hever. Ciolkovszkij szerint az ember nem maradhat egész életében a bölcsıjében, így az emberiség sem a Földön. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ember fejlıdése során a 42

Földhöz alkalmazkodott. Nem csak biológiai értelemben. Ide köti történelme, kultúrája. Én jelenleg nem tudom elképzelni, milyen lesz egy idegen bolygón az emberek társadalma. Mindenesetre fı vágyunk, hogy továbbéljünk, és valamilyen nyomot hagyjunk életünk után. Az őrnagyhatalmak tervezik egy Holdon felállítandó DNS-bank létrehozását. (ARC-The Alliance to Rescue Civilization). A Pioneer- és Voyager-szondák már hirdetik létezésünket az univerzumban. A Föld és az Ember élete azonban nem végtelen. Kérdés, hogy együtt vagy külön vagyunk erısebbek.

Az Öreg hölgy látogatása „És ne feledd soha, hogy a világ fia is voltál. Rokona a négereknek és a CSILLAGOKNAK, a hüllıknek és Leonardo da Vincinek, a Golfáramnak és a maláj nıknek, a földrengésnek és Lao-cénak. Mindehhez közöd volt, egy anyagból vagytok, egy lélek teremtett, ugyanaz a lélek fogad vissza. Ez egészen biztos.” Márai Sándor Naplóbejegyzés, 2005. április 21. Kezemben a kövem, amit a nagypapámnál találtam. Megérkeztek a vizsgálati eredmények. Kiderült, hogy közönséges vastartalmú kohósalak. Nem égi kı, hiába reménykedtem. Az esemény elkeserített. Milyen könnyő lenne pedig egy meteoritra bukkanni. Épp csak arra kellene sétálni, ahol fekszik. Elhatározás született bennem a „kudarc” nyomán, miszerint ha törik, ha szakad, égi követ fogok találni. Ha másnak sikerült, hát nekem is fog!... 2025. február 10. ….Immár a geológia doktora lettem. A régi álmom, hogy meteoritokkal foglalkozzam, már kevéssé foglalkoztat. Új célok felé fordultam. Most a pályázatra koncentrálok, melyet az őrnagyhatalmak hirdettek fiatal ambiciózus kutatók számára a második Mars-utazás tudományos programjának bıvítésére. Megvalósítható ötleteket vártak, arról, mit kutatnának a fiatal szakemberek a Vörös bolygón. Ezekkel a kiegészítésekkel együtt állt össze végül a Marson elvégzendı feladatok és kísérletek sora. Várakozva gondolok a jövıre. Emlékszem, a Mars-analógia állomásokról elıször a 2004-es Mars-találkozón hallottam, Kereszturi Ákos elıadása során. Most én is egy hasonlóra készülök, hiszen az én terveim is kedvezı elbírálást kaptak. Meghívást kaptam a Mars-program antarktiszi szimulációjára. Végre összefogott az ESA és a NASA. Közösen tervezik a második Marsra-szállást. Az elsı emberek, akik a Vörös bolygóra léphetnek, már úton vannak. Minden hír velük kezdıdik. „…Kedves hallgatóink, mai mősorunkban az idén hazánkban, Debrecenben megrendezésre került Antarktiszi Meteoritok Szimpóziumáról hallhatnak egy rövid közvetítést. A konferencia programja tegnap zárult le. A többnapos rendezvény során nemzetközi szaktekintélyek mellett fiatal kutatók is tartottak elıadást. A most következı fél órában a találkozót követı sajtótájékoztatót hallhatják. Az újságírók kérdéseire egy fiatal magyar kutatónı, dr. Dúcz Erzsébet válaszolt, aki nemrég tért haza egy Mars-utazás antarktiszi szimulációjáról, ahol – ki fog derülni a mősor során – meglepı felfedezést tett.

43

– Egészen pontosan mi a célja egy ilyen teszttábornak? – Ebben a táborban a második Mars-utazás tudományos programját készítettük elı. A program itt teljes egészében végrehajtásra került. – Mibıl áll a program? – A majdani Mars-utazáson két kutatási helyszín szerepel. Az egyik a Vörös bolygó északi pólusa, a másik a déli. Mindkét helyen egy sor igen érdekes és fontos vizsgálatot fog elvégezni a két részre osztott legénység. A déli sark fıleg szén-dioxid jégbıl áll, némi vízjéggel. Ezen a területen többek között a DDS-ek rejtélyére próbálnak majd fényt deríteni. A DDS-eket már évek óta vizsgálják. A Mars déli pólusán idıszakosan megjelenı foltokról van szó. Keletkezésük mikéntjére eddig nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztott, egyértelmő és mindenki által elfogadott magyarázatot találni. Magyar tudósok (Horváth András és munkatársai) elmélete szerint primitív biológiai aktivitás lehet a jelenség nyitja. A déli csoport ezen kívül vizsgálja majd az örökösen fagyos, permafroszt talajréteget is. Az északi póluson a jégtakaró fıleg vízjégbıl áll. Ezt veszi körül kis mennyiségő szárazjég. Ez a szárazjég azonban a marsi tavasz kezdetén szublimál, így hozzáférhetıvé válik a vízjég. Az északi csoport fı feladata a marsi jég tanulmányozása lesz. – Mit mondhat a tudósok számára a jég? – Az említett jégtakaró felsı része réteges szerkezető, vagyis folyamatosan rakódott le a Mars története során. Ez igen elınyös tulajdonság a vizsgálódó tudós-őrhajós számára, hiszen a földi üledékes kızetekhez hasonlóan az üledékes jég által rengeteg információt tudhatunk meg a régi idık Vörös bolygólyáról. Sıt, a jégpajzs legalsó rétege nem lehetetlen, hogy magán hordozza Vastitas Borealis nevő ısi marsi óceán nyomait. – Miért olyan fontos ez? – Azért, mert sok tudós eleve elveti, hogy a jelenlegi Marsi pólus jégsapkája az ısóceán jegét is tartalmazná. Szerintünk azonban e jégsapka legalsó rétege az ısóceáni jég, amelyen találhatóak a késıbb az ısi Mars légköri jelenségei folytán lerakódott víz- és szárazjégrétegek. – Ha a jeget majd a Mars északi pólusán vizsgálják, miért a Föld déli sarkán próbálják ki a programot? – Az Antarktisz igen sok hasonlóságot mutat a Mars északi jégmezejével. Hasonlóak a felszíniformák és a körülmények is. A Földön a kutatási területek a Vosztok- és Vida-tó, a Lambert-gleccser, valamint a Ross-fal. A Lamber-gleccser hasonlít a Mars északi pólusán található Chasma Borealis kanyonhoz. Itt kitőnıen lehet tanulmányozni a réteges jég szerkezetét. A Ross-falnak hasonló elınyei vannak. A két említett tó a jég alatt található. A Vida-tavat 17 m vastag jég zárja el a külvilágtól. A vizében különleges, hideghez alkalmazkodott ökoszisztémát találtak a kutatók. Ilyen tó akár a Marson is elıfordulhat. Annál is inkább, mert az automaták mérései alapján elképzelhetı ilyen vízlencse létezése. A másik tó a Vosztok. Ezen a tavon 3500 m vastag a jég. Ha a Marson találnak jég alatti tavat, a Vosztok-tó ökoszisztémája átmenet lehet a Marson talált hasonló tó esetlegesen létezı élıvilágával. Ez mind természetesen csupán feltételezés, de ha kutatók találnának ilyen tavat a Vörös bolygón, az óriási dolog lenne! Erre pedig fel kell készülni! – Hogyan jutnak az őrhajósok egy olyan helyre, mint a Mars északi sarka? – A két csoportra oszlott asztronauták egyik, négyfıs fele (két nı és két férfi) leszáll az elıre kiválasztott helyszínen. Az egység, amivel talajt érnek, fog hosszabb ideig bázisául szolgálni a bolygón tartózkodó őrhajósoknak. Ide térnek majd vissza meghatározott idıközönként. (A földi szimuláció során ezt a bázist az ESA Concordia nevő antarktiszi kutatóállomása mellet levı modul jelentette.) Ez alatt a másik négy ember az őrhajón maradva kering a bolygó körül, állandó kapcsolatot tartva a felszíni expedíció tagjaival és a 44

Földdel. (A keringést végzı négy ember a program második felében a Mars déli pólusán fog kutatni hasonlóan az északi csapathoz. Az addig a bolygón tartózkodó északi csapat a déliek munkája során átveszik azok addigi munkakörét a bolygó körül keringve. A két csoport azért nem egy idıben dolgozik, mert amíg északon nyár van, addig délen tél. Mindkét csoport az illetı sarki nyár ideje alatt fogja végezni kutatásait.) A kutatandó területeket, az északi és déli pólus körzetét a kint tartózkodó négy kutató egy igen mozgékony szerkezet segítségével éri majd el, amit a leszálló egység visz le magával. Az őrhajósok ennek belsejében fognak elhelyezkedni pár napos küldetéseik során. Alsó és felsı fele a teknısbéka páncéljához hasonlít. Kerekei behúzhatóak. A marsi északi pólus felszínének bejárása ugyanis igen viszontagságos feladatnak ígérkezik, a felszíni viszonyok miatt. A zárt jármő szerkezete ehhez tökéletes biztonságot nyújt. A szerkezetre, formája folytán semmiféle felszíni akadály nem jelenthet veszélyt. Felbukás esetén speciális karjai segítségével „talpra is tud állni”, vissza tudja lökni magát eredeti helyzetébe. Az egység a COOK nevet kapta, Cook kapitányról. – Miért ez lett a trükkös járgány neve? – Mert James Cook volt az, aki elıször hajózta körbe a jeges Antarktiszt. Ugyan magára, a kontinensre a jég miatt nem léphetett, de jegét felhasználta ivóvízkészleteinek pótlására. A marsi COOK hasonlóan elsıként fedezi fel majd a Vörös bolygó jeges felét. – Milyen egyéb eszköz utazik még a bolygóra? – Fontos mőszer lesz még a sugárzás mértékének mérésére a POR TL jelő földi sugárzásmérı (ezt használtuk az Antarktiszon) Marsra specializált változata, amit már az elsı Marsra lépık is hasznosítanak. Ezt az eszközt Apáthy István Pilléjébıl fejlesztették ki magyar tudósok. Ezen kívül az őrhajósok magukkal visznek egy nyílpuskára emlékeztetı jégminta-vevı alkalmatosságot is. Ez a szerkezet a felsıbb jégrétegekbıl tud majd mintát venni anélkül, hogy magas jégfalakat kellene megmászniuk a szkafanderes tudósoknak. A mőszert meglepıen könnyő használni. A földi csapat körében is igen nagy sikert aratott. Minta vételét fogja még szolgálni az általunk Vakondnak nevezett torpedószerő mőszer. Ez számítógép által vezérelt automata, amely a jégbe fúródva győjt majd mintát, amit azonnal analizál is. – Nem sajnálja, hogy a programot „csak” a Földön hajthatta végre, és nem utazhat a Marsra? – A mi munkánk rendkívül nagy segítséget nyújt a majdani marsi felfedezıknek, így semmiképpen sem érezhettük magunkat másodlagos helyzetben. A Mars-program tényleges ideje alatt pedig szinkronban fogunk dolgozni a Marson tevékenykedı „bajtársainkkal”, hogy az esetlegesen felmerülı problémákat könnyebben, gyorsabban és legfıképpen hatékonyabban kiküszöbölhessük, ahogyan az Apollo 13 esetében történt. – Született-e olyan eredmény a teszttábori tudományos munka során, amely önt meglepte, amelyre nem számított? – A teszttáborban töltött idı alatt az a szerencse ért, hogy meteoritra bukkantam az egyik terepmunka során, a Lambert-gleccsernél. Ugyan ez már mással is megtörtént a történelem folyamán, számomra azonban igen sokat jelent, mivel a meteoritnak van egy különlegessége. Elemzések kimutatták, hogy egy Földrıl származó kırıl van szó, amely egy másik test becsapódása során kilökıdött és elhagyta bolygónkat. Évmilliókkal késıbb pedig meteoritként visszatért hozzánk. Így aztán a kı tılem a „Csángó” becenevet kapta, utalva arra, hogy ha már van elcsángált népcsoportunk, miért ne lehetne elcsángált meteoritunk is? Ez a név azonban csak a magyarok számára mond bármit is. A hivatalos elnevezése LAG25001, mint a Lambert-gleccser közelében, 2025-ben talált elsı földi eredető meteorit.

45

Még nem érkezett meg az összes vizsgálati eredmény. Pár hét múlva többet fogunk tudni, de az eddigi elemzések ígéretesnek bizonyultak, így Kaliforniában az ionos mikroelemzı berendezés segítségével történnek majd a további vizsgálatok. Ez ugyanaz a mőszer, mint amivel annak idején az addig ismert legidısebb földi cirkonkristályt vizsgálták. – Kíváncsian várjuk a további fejleményeket! Köszönjük a program részletes és érdekes bemutatását, sok siker kívánunk a további munkájukhoz! Az MTA tudományos ismertterjesztı célzatú rádióadójának mősorát hallották.” 2025. március 4. Végre megérkeztek a laborból a további vizsgálatok eredményei. Többször kellett elolvasnom a jelentést, mire fölfogtam, mit jelent. Elképesztı elképzelésem támadt, aminek helyessége beigazolódott. A kövem nemcsak hogy elment és visszajött, de eközben még „csókolózott” is. Minden bizonnyal a Kaliforniában, 1966-ban talált kb. 4 milliárd éves, 2758 kg-os vas-nikkel meteorit, az Öreg Hölgy (Old Woman) becsapódásakor vágódott ki. Ez az Amerikában eddig talált második legnagyobb meteorit. A visszatért kis kövön ennek, a sokak által ismert meteoritnak a nyomát fedezték fel, az Öreg Hölgy „nikkeles rúzsfoltját”!... 2025. március 30. …Nemrég megtaláltam a 16 éves korombeli naplómat. Micsoda iromány! Egy 2004-ben kelt bejegyzés szerint elhatároztam, hogy meteoritot fogok találni. Mintha ez elhatározáson múlna! Mégis sikerült, amire annyira vágytam. Végül is mindegy, hogy egy kı a világőrbıl, vagy a Földrıl származik-e, hiszen ugyanazon világ részei, egy „anyag” alkotja ıket. Csak nézıpont kérdése, hogy égi kınek tekintjük-e vagy sem. Epilógus Egy nyári délután kimentem a házunkhoz közeli rétre. Letelepedtem egy szénaboglyára. Csángó-Mátrix kövem a zsebemben nyugodott. Viszontagságos kalandjai után végre ı is, én is megpihenhettünk. Gondoltam, hamarosan úgyis visszaadom nagyapámnak, de elıtte még egyszer megnézem magamnak – csak a biztonság kedvéért - hátha ebben a másfajta fényben mégis észreveszek rajta valamit, ami eddig elkerülte a tudós szemek figyelmét és égi mivoltát elárulja. Lassan bealkonyodott. A csillagos ég láttán eszembe jutottak Márai szavai - melyek szerint mindenhez közünk van -, s már nem kívántam annyira az égi kıvel való találkozást. Bár igen szép ez is, távolodott egy kissé a tudományos világ, a szferulák, a permafroszt talajrétegek világa. Tiszta idı volt, egészen sötét. Közelebbi és távolabbi csillag- és bolygószomszédok ragyogtak mindenfele. Nem tőntek távolinak, sıt egész közelinek tetszettek. Kezdték a tücskök is a maguk dolgát, a ciripelést. Mást már nem is lehetett hallani. A helyén volt minden a kozmoszban. A csillagok, a tücskök, a széna és az ember is… A mindezeken örökké csodálkozó ember. Felhasznált irodalom: - André Brahic: A Nap gyermekei (Typotex 2001) - Paul Davies: Az ötödik csoda - Joó György: A Föld energiarendszere (New Science 03) - Kereszturi Ákos - Sárneczky Krisztián: Célpont a Föld? (MCSE 2003) - Ásványok és kövületek atlasza (Holló és társa 2003) - Charles Meyer: Holdkızetek (ELTE 1994), Fordította Bérczi Szaniszló - Bérczi Szaniszló: Holdkızetekrıl, meteoritekrıl (Bp. 2004) 46

- Bérczi, Hargitai, Horváth, Kereszturi, Mészáros, Sik: Bolygófelszíni barangolások (ELTE 2004) - Bérczi, Hargitai, Kereszturi, Sik: Bolygótestek Atlasza (Bp. 2001) - Bérczi, Hargitai, Illés, Kereszturi, Opitz, Sik, Weidinger: Bolygólégkörök Atlasza (Bp. ELTE 2002) - Chris Pellant: Kızetek és ásványok (ENY. 1994) - Simon és Jaqueline Mitton: Csillagászat (Holló és társa 1994) - Donald Goldsmith: Nemezis-Halálcsillag (Háttér, 1990) - Isaac Asimov: Útikalauz (Új Vénusz, 1992) - James Muirden: Csillagok és bolygók (Elektra) - Time Life Nagyító: A világegyetem - Mi Micsoda: Erich Überlacker: A Hold (Tessloff és Babilon, 2001) - Mi Micsoda: Wolfgang Engelhart: A Mars (Tessloff és Babilon, 1998) - Természet világa - Élet és Tudomány - Harmadik évezred - National Geographic Magazin - Aeromagazin - Természettudományi Közlöny - Református Tiszántúl - IPM - Csillagászati évkönyv 2003 Köszönetnyilvánítás: Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik pályázatom megírásában segítettek: Magyari Bélának és Gödör Évának, a konzultáción nyújtott segítségért. Czenter Magdolnának és Ferenczi Alpárnak, a fizikai kísérletekben nyújtott segítségükért. Farkas Adriennek, nyelvhelyességi tanácsaiért. Dr. Gömöri Jánosnak régészeti anyagaiért. Dr. Nagy Mihálynak a kabai meteorittal kapcsolatos cikkeiért, és felkészítı-támogató tanáromnak, Hernádi Ferencnek, áldozatos munkájáért. 2005. március 25. Pomáz

47

Magyari Gábor Béla: Holdbázis a Föld árnyékában Vissza a Holdra A Hold bolygónk hőséges kísérıje, már évmilliók óta. Az ember is ezzel az égitesttel ismerkedhetett meg elıször. Sokan kutatták eredetét, próbálták felderíteni felszínét és mozgását. Titokban mindenki oda vágyakozott. Már az ókorban nagy hangsúlyt fektettek a csillagászok a Hold kutatására. A babilóniaiak még az idıszámításukban is megırizték kutatásaik eredményét. Késıbb az egyiptomiak majd a rómaiak is átvették ezeket az ismereteket és lassan térképet is készítettek a Hold innensı oldaláról. Az ókori és a középkori hiedelem szerint a Holdon lévı nagy sötét foltok óceánok, a kisebb világosabb területek pedig kontinensek. Az ókori nagy filozófusok mindig is kíváncsiak voltak a holdi fákra, erdıkre, dombokra, hegységekre. De legfıképp az ott élı emberekre. Az 1950-es években, mikor fellıtték az elsı szputnyikot megkezdıdött az őrkorszak. Több hollywoodi film készült a holdlakókról. Ezekben többnyire nagy, vérszomjas szörnyeket láthattak Földünk lakói. Viszont ez volt a tetıpontja a Hold mondakörének, ugyanis elıdeink úgy vélték a Holdon is ugyanolyan az élet, mint a Földön. Ezért a Holdra kell utazni! Nagyon sok tudós szájából hangozhatott már el ez a mondat. Bár Verne nem volt tudós, de fantáziája éppen elég gazdag volt ahhoz, hogy a holdutazást pontosan leírja és ezzel sok ezer emberben ébresszen vágyat a holdutazásra. Regényében olyan szerkezetekrıl ír, melyek mőködési elve nagymértékben hasonlít a majdani holdutazásnál használt szerkezetekhez. Ám egy tökéletes és legfıképp biztonságos „kiránduláshoz” azt is tudnunk kell, hová megyünk? A döntésben nagy segítséget jelentett a híres csillagász Galileo Galilei, aki az 1600-as években a világon elıször szemlélte a Holdat egy távcsövön keresztül. Sıt rajzokat és leírásokat is készített kísérınk felszínérıl. Az elsı holdutazáshoz azonban, a NASA (amerikai őrügynökség) mőholdak és különbözı szondák segítségét is igénybe vette. A könnyebb tájékozódás érdekében a krátereket megszámozták és elnevezték híres csillagászokról, tudósokról. A nagykiterjedéső síkságokat, pedig tengerekrıl, óceánokról, a „kontinensek” nagy részét pedig földi „párjukról” nevezték el. A kutatások elég sok információt szolgáltattak az őrtudománynak. Például a Hold átmérıjét (3476 km), tömegét (a Földének 0,012 ezrede), sőrőségét, tömegvonzását (1/6-a a Földének), keringési idejét és még tömérdek adatot. Azonban az adatok nagy része csak 1969. július 4-én nyert tanúbizonyságot, ugyanis ekkor Neil Armstrong a Holdra lépett. Az Apolló-program megerısítette a Holdról kialakított képünket. Többek között azt is bizonyította, hogy még a vérszomjas idegenek számára is sivár vidék a Hold.

48

Az idı múltával, az utolsó Apolló-őrhajó óta, az ember nem nagyon vágyakozott már a Holdra. Azonban 2004 év vége felé, az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy olyan bejelentést tett, ami felcsillantotta a reményt egy bolygóközi utazás számára. George W. Bush beszédében a Mars meghódításáról beszélt és arról, hogy az ember visszatér a Holdra. Őrturisták a Holdon Egy holdbázis felépítésekor, nem elég a tudósok vágyait kielégíteni, egy ultramodern hold-laboratóriummal. A már most egyre népszerőbb őrturizmusra is gondolni kell. Az embernek már nem elég látnia és elhinnie, hogy milyen odafönt, most már érezni is szeretnénk! Mostanában egyre nagyobb szerepet kap az őrutazásban az őrturizmus is. Így ha a Holdon egy kolóniát szeretnénk létrehozni, mindenképpen szükségünk lesz egy civil embereket is befogadó lakóegységre. Sıt, mivel a tudományos kísérletek nagy része a megfigyelésen alapszik, így a létesítményt akár a majdani vendégek kényelmét elıtérbe helyezve is építhetjük. Ennek köszönhetıen az őrturisták, amellett hogy saját szemmel láthatják a kísérleteket, akár ık maguk is elvégezhetik ıket, az emberiség hasznát szolgálva ezzel. Mivel a Holdon viszonylag könnyő közlekedni, így kirándulásokat is lehet szervezni a nagyérdemőnek. Milyen jó is lenne, egy kis repülés a Hold körül, majd egy séta a csillagok alatt és végül az elsı emberi lábnyom megtekintése a Holdon. Persze mindezt választani lehetne, mivel nem mindenki bírja a repülést, vagy a hosszú gyaloglást. Nagyobb távolságok megtételérıl pedig holdbuszok gondoskodhatnak. A kalandvágyó látogatók, kipróbálhatják még azt is, hogy milyen úszni a Holdon, hogyan lehet bungee-jumpingolni. Ám az extrém sportok mellett a hagyományos labdarúgás és más labdajátékok, természetesen módosított szabályokkal, figyelembe véve a holdi körülményeket, is helyet kapna a kolónia területén. Sıt még az elsı Hold-kupa is megrendezésre kerülhetne. Természetesen az idı elırehaladtával, érdekes vidámparkokat is létre lehet majd hozni a Hold felszínén. Majd egész családok számára is elérhetı lesz a holdutazás. Természetesen, aki hosszabb idıt tartózkodik égi kísérınkön, egészségügyi szempontokból kötelezıen részt kell, hogy vegyen a közös tornagyakorlatokon. Erre azért van szükség, mert a szervezet hozzászokik az 1/6-od gravitációhoz és a visszatéréskor ez problémákat okozhat. Az őrhotelben természetesen képzett szakemberek gondoskodnak a vendégek állapotáról. S amíg a körülmények és az őrrepülés módja 49

nem változik, a holdutazás korhatárhoz lesz kötve. A szabály igen egyszerő: 22 év alatt senki sem repülhet! Az őrturizmusnak egy nagy lépést jelentene egy ilyen őrkolónia létrehozása. Az embereknek lehetısége lenne közvetlenül megismerni a Holdat és a súlytalanságot. Építkezzünk okosan Nagyon sokan úgy gondolják manapság, hogy a holdbázis az elsı lépés a Mars felé. Néhány sci-fi regényírót is megihletett ez a gondolat, így már mindenki azon töpreng, hogy milyen lesz az elsı Marsra tartó őrhajó felszállása a Holdról. A holdbázis megépítésénél, szerintem a bıvíthetıséget kell alapul venni. Így az épületszerkezetet modulokra kell osztani, hogy bármelyik kicserélhetı legyen. Természetesen, a csere nem mindennapos és nem két perc. Vegyük például azt a kínos esetet, hogy egy kisebb meteor csapódik a bázisnak és így az egyik egység megsérül. Tulajdonképpen olyan kijavíthatatlan károsodást szenved, hogy elkerülhetetlen az újraépítése. Ha ez az egység egybe lenne építve az épület többi részével, akkor újra kellene alapozni és építeni az épület azon részét. És ez mondjuk egy lakógyőrő esetében akár egy-két év kiesést is jelenthetne. Viszont, ha egy különálló modult kell kicserélni, akkor csak a gyártással és a sérült modul eltávolításával kell törıdnünk. A Földön már gondosan elıkészített, többnyire téglalap vagy nyolcszög alakú, elemeket egy teherőrhajóra erısítjük. Az őrhajó ezeket elszállítja a Holdra, ahol a munkások már várják a „csomagot”. A leszállítás elıtt az őrhajósok elkészítik az alapot, amelyet körülbelül 5 méter mélyre ásnak le. Erre jönnek majd a teljesen különálló modulok. Minden egységnek külön elektronikai és védelmi rendszere van. Így ha egy meghibásodik, nem érvényesülhet a dominó-elv. A modulok különbözı méretőek lehetnek 5×10 métertıl egészen 40×100 méterig, rendeltetésüknek megfelelıen. Több ponton 2 m átmérıjő, henger alakú csatlakozóval csatlakoznak egymáshoz. Ugyan van külön generátoruk, a rendszert egy központi generátor látja majd el árammal, alapesetben. A parancsnoki modulban található a központi számítógép és a biztonsági központ is. Ez a modul fogja össze a többit. A számítógép a bázist részekre osztja: csoportokra, modulokra, szekciókra és szektorokra. A csoportok két vagy annál több együttálló modult jelentenek. Ha a biztonsági központ meghibásodik, akkor annyi kis „bázis” jön létre ahány csoport van. A modulok az alapépületeket jelzik. Itt a gyári felépítés szerint tagolódik a rendszer. Ez akkor következik be, ha egy modul teljesen elzáródik a rendszertıl. A szekció egy-egy modulon belüli egységet különít el. Például a szabadidı modulban a bioszobát a konditeremtıl. A szektornak igazából a lakómodulokban van szerepük, itt ugyanis beosztás és rang szerint lehet felosztani az épületet. Az egész bázis az összeszerelést követıen egy vastag burkot kap, ami megvédi az esetleges meteorit záporoktól. Az épületet a Nyugalom-tengere déli csücskébe, a Délambre kráter közelébe kellene építeni, mert az közel esik az Apolló-11 leszállási helyéhez, ahol megtekinthetı az elsıször Holdra lépı ember lábnyoma.

50

A bázis képes leszállóegységek fogadására és küldésére is. A raktárai egy évre elegendı élelmiszert képesek tárolni, így a teherszállító hajónak normál esetben csak évente kell a Holdra látogatnia. Biztonsági kérdések A bázis biztonsága mondhatni azt, hogy mindennél fontosabb. A biztonságról elsısorban a biztonsági fınök gondoskodik, aki egy számítógép segítségével ellenırzi a modulokat. A létesítmény modulokra van osztva, pontosan ugyan úgy, ahogyan megérkeztek az összeszerelés elıtt. A modulokon belül szektorok találhatók, ez biztonsági szempontból lényeges, mert pl. ha csak egy vagy két szobából szökik az oxigén ne keljen lezárni egy egész lakóegységet. Az érzékelık, mint egy nagy háló fonják körbe az egész holdbázist. A számítógép folyamatos ellenırzés alatt tartja az érzékelık állapotát. Ha valamelyik meghibásodik figyelmeztetı jelzést küld a biztonsági fınöknek, aki egy gombnyomással - a hibától függıen - hívhatja, ha nagy hiba van, akkor ember-, ha viszont valami kisebb, könnyen elhárítható problémáról van szó, akkor a robot karbantartókat. Oxigén szivárgás esetén az adott szektort vagy modult teljesen evakuálni kell, ugyanis ilyenkor a fı computer két percen belül lezárja a területet. Ezt a parancsot csak a biztonsági fınök bírálhatja felül. Miután a számítógép vagy a bázis vezetısége lezárta a sérült helyiséget, ha nem nagy a sérülés, akkor egy építı robot nagyon gyorsan képes helyreállítani a sérült falat. Viszont nagy sérülés esetén, már emberi beavatkozás szükséges. A bázis moduláris felépítése lehetıvé teszi, hogy nagy sérülés esetén akár az egész lakómodult ki lehessen cserélni. Természetesen ezt csak a legvégsıbb esetben lehet megtenni. Legtöbbször csak felszíni javításokat kell egyszerően és költségkímélıen végezni a sérült egységen. Mivel az épületkomplexum őrturisták befogadására is képes, így nem szabad megfeledkezni a „humán” biztonsági rendszerrıl sem. Ki tudja, lehet hogy néhány szabotır is jegyet vált erre a nagyszerő utazásra. A biztonságról a rendfenntartók, videokamerák, különbözı érzékelık gondoskodnak a központi számítógép segítségével. A számítógép az érzékelık, kamerák adatait figyeli. Ugyanis minden szobába elhelyeztek egy nagyfelbontású röntgen, hı-, sugár- és infravörös érzékelıt. A bázison és egyáltalán a Holdon semmilyen fegyver nem lehet. A bázist azonban nemcsak az embertıl és a felmerülı technikai hibáktól kell megvédeni. Az esetleges meteor-záporokat is figyelembe kell venni. A bázis külsı burkolata olyan, mint egy nagy páncél. Elméletileg semmi sem juthat át rajta. Gyakorlatilag, akárcsak egy teknısnél akadhatnak kisebb kellemetlenségek. Az épületen nincsenek ablakok, mivel a létesítmény folyamatos védelmet igényel a meteorokkal szemben. A kilátást jó minıségő LCD kijelzık, valamint projektorok által a falra kivetített képek biztosítják. A kamerák sajnos ki vannak téve annak a veszélynek, hogy hamar tönkremennek egy-egy meteoresıben. A kolónia biztonsága talán mindennél fontosabb, ám nem szabad elfelejteni, hogy legfıképp majd az embertıl kell megvédeni a bázist. Egy földi szállodában, pl. az Alpokban, nem feltétlen egy lavina tesz kárt.

51

Föld-fogyatkozás A technika folyamatosan fejlıdik. Az ember újabb és újabb bolygókat hódít meg, zseniális, még soha nem látott megoldásokkal. A Hold csak az elsı lépcsıfok az eddig csak filmekben látott bolygóközi utazások felé. A Holdon egy bázis felépítése talán beindíthat egy olyan kivándorlási folyamatot, ami az egész Naprendszer benépesítését eredményezheti. Az egyre csak növekvı létszámú emberiség végül a Naprendszert benépesítı néppé válik. A Földön végül már csak azok maradnak, akiket nem vonz az Univerzum végtelensége. VÉGE

Gyertek Ti is a Holdra!!

FELHASZNÁLT IRODALOM: Donald H. Menzel: CSILLAGÁSZAT c. könyv Heather Couper és Henbest: A világőr atlasza c. könyv Dancsó Béla: HOLDSÉTA c. kézirat

52

Tartalomjegyzék Elıszó ...............................................................................................................3 Szemelvények az őrkutatás 2005-ös eseményeibıl és évfordulóiból ..............4 A Magyar Asztronautikai Társaság 2005. évi tevékenységét bemutató beszámolók.....................................................................................................29 Beszámoló az IAA elsı budapesti konferenciájáról ..................................29 Ifjúsági esszépályázatunk eredményhirdetése............................................30 Huntsville!..................................................................................................33 Tudományos-fantasztikus írások – magyar sikerek ...................................34 Beszámoló a 12. Magyar Őrtáborról ..........................................................35 Az Őrnapon történt.....................................................................................36 Ifjúsági Fórum – 2005 ................................................................................38 Kitüntetés ...................................................................................................38 A 2005. évi ifjúsági esszépályázat dolgozatai................................................39 Dúcz Erzsébet: Kı a kézben.......................................................................39 Magyari Gábor Béla: Holdbázis a Föld árnyékában ..................................48

Címlap: A Tempel-1 üstökös magja 50 perccel a Deep Impact őrszonda becsapódó egységével való ütközés után. A képet az elhaladó és visszanézı szonda nagyfelbontású kamerája készítette. A hamis színezés kiemeli a fényességi különbségeket. A becsapódás során kirepülı üstökösanyag fényes, kiterjedt felhıt alkot. (Kép: NASA/JPL-Caltech/UMD) Belsı elülsı borító: Az Impact of Space on Society nemzetközi konferencia nyitónapjának hallgatósága a Magyar Tudományos Akadémia székházában, 2005. március 17-én. (Fotó: Decsy Pál) Belsı hátsó borító: A Gyulaházán megrendezett őrtábor egyik eseménye volt a vízirakéta-indítás. (Fotó: Endrédi Dávid Gábor) Hátlap: A Kalandos világőr címő utazó kiállítás 2005 nyarán a budapesti Árkád üzletközpontban vendégeskedett. A szakértı lebonyolításban a MANT tagjai nyújtottak segítséget.

53