RodnasNabro: Magánbeszélgetés
Aradi Tibor humorista, szövegíró, színésszel
Megismerkedésünk igazi romantikus történet, mert egy rendezvényen együtt rúgtunk be. A vízválasztó a másnap volt, amikor kiderült, hogy mind a ketten sérülés nélkül haza értünk, tehát meg van bennünk az a plusz, ami fontos ahhoz, hogy túléljük, még akár magunkat is. Aradi Tibor nomen, est ómen, évekig az aradi színház tagja volt. Nem voltál büszke arra, hogy a rólad elnevezett városban lettél világsztár?
- Nem! Csak vicceltem! Mindig büszke vagyok, ha felkérnek egy feladatra. Igazából ezzel a kérdéssel csak én foglalkoztam. Sem az újságírók, sem a közönség nem foglalkozott a névazonossággal. Lehet, fel sem tűnt nekik. Hogy kerül egy országos hírű humorista Aradra, ráadásul színházba. (Tudom, vettél egy színházjegyet. De most a színpadon voltál színész) Akartál színész lenni?
- A Mikroszkóp Színpad társulatával léptünk fel Aradon egy kabaréval. Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója figyelt fel rám az előadás alatt. A végén odajött hozzám és azt mondta, van egy mondoráma, amit régóta szeretne bemutatni, csak eddig nem talált rá megfelelő színészt. Mivel a kabaréban egy előadás során a színész sok karaktert kell hogy megformáljon (egy este akár nyolctízet is), ezért az előadásunk alatt jött rá, hogy az említett darabot egy kabaré színésznek kéne eljátszania, mivel Grsikovec művében a mesélő is több embertípust mutat be. Az, hogy rám esett a választás, nagyon hízelgő volt. Már többször „kóstolgatott” engem a drámai műfaj, de mindig visszautasítottam, mert nem éreztem magam késznek rá, ám Ernő karizmatikus személye meggyőzött, hogy jó kezekben vesztem el a szüzességem. Egyébként a szerencse is közrejátszott ebben, hiszen az említett kabaré előadást, amivel vendégszerepeltünk Aradon, majdnem nélkülem mutatták be, mivel aznap reggel belázasodtam és csak Sas József unszolására döntöttem úgy, hogy vállalom az utazást és az előadást. Ha nincs az ő megalkuvást nem tűrő profizmusa, akkor soha nem játszhattam volna el ezt a szerepet. Hogy akartam-e színész lenni? Igen, soha! Azt hiszem ezzel a két szóval tudom a legjobban jellemezni a bennem lévő kettősséget a színészet iránt. Amikor megkaptad – a nagy „öregek” közül a legutolsóként a Karinthy Gyűrűt, tőled teljesen meglepő módon, nem szerénykedtél, hanem azt mondtad, hogy igen! Már régen megérdemelted volna! Mi hozott ki ennyire a sodrodból?
- Ezt még nem nyilatkoztam le sehol, de az általad érzett szeretetből és hálám jeléül, amiért elindítottál engem a pályán és a legtöbbet segítettél nekem mindenki közül, megajándékozlak egy bulvár hírrel. Azért kaptam fel a vizet, mert előző évben történt egy változás a Rádiókabaré élén. Az új vezetés nagyon jó szándékú volt, de egyrészt és érthető módon korántsem értett annyira a kabaréhoz, mint a leköszönő Sinkó Péter főszerkesztő, másrészt nem nagyon tudott a korábbi csapattal dolgozni, mivel a Dumaszínház testületileg vonult ki akkor a Rádiókabaréból. Így aztán nehéz feladat volt tartani a korábbi szintet az erős írói és előadói hiány miatt.
1.
Mi akkor nagyon kevesen maradtunk, akik még a régi Rádiókabaré szintjét tudtuk képviselni. Éppen ezért, főként színészileg kellett megérnem olyan bukásokat, amelyek a jelenetek minősége miatt szenvedtem el. Sajnos a nézői reakciók is azt tükrözték, hogy hatalmas a baj. Rengetegszer kellett átélnem a színpadon, hogy a közönség nem érti, miért vállalom el olyan jelenetek felolvasását, amelyek nem méltók a Rádiókabaré múltjához. Őszinte leszek, nemcsak azért csináltam, mert én olyan jó fej vagyok és jóban-rosszban kitartok, hanem bizony a pénzre is szükségem volt, mert nem sokkal előtte szűnt meg alólam egy színház és lettem a szó szoros értelmében földönfutó, mivel a lakásom hiteleit sem tudtam tovább fizetni, így vitte is a bank az ingatlant. A lényeg, hogy én akkor adtam a nehezen megszerzett nevemet a produkcióhoz, éppen ezért nagyon rosszul esett, hogy az év végi „prémium”, vagyis a Karinthy-gyűrű átadásakor egy olyan (általam igen tisztelt és tehetségesnek tartott páros) kapta a díjat, akik a vezetőségváltáskor elhagyták a süllyedő hajót. A részükről ez természetes volt, hiszen lojálisnak kellett lenniük az akkor kivonuló Dumaszínházhoz. Megérdemelték szakmailag a díjat, de én akkor nagyon haragudtam az új vezetőségre, amiért nem álltak ki azok mellett, akik végiggürizték azt az évet. Egyébként nem is az volt a bajom, hogy nem én kaptam, hiszen például Vida Peti nálam régebb óta van a Rádiókabaréban. Ha ő kapja, őszinte boldogsággal fogadtam volna. Nem sokan vannak a szakmában, akik bevallják, hogy egy díj mennyire fontos nekik, de hidd el, minél jobban állítja magáról valaki, hogy számára nem fontos egy díj, annál jobban vágyik rá (tisztelet a kivételnek). Nagyon sok rossz tulajdonságom van, de a korral az őszinteség egyre jobban kitör belőlem. Igen, imádok díjat kapni és nemcsak azért, mert az jó érzés, hanem azért is, mert szárnyakat ad. A Karinthy-gyűrű átadása óta sokkal aktívabb író lettem, mint előtte voltam. Elvégre be kell bizonyítanom, hogy méltó vagyok a nagy elődökhöz. Jó tudom, ez eddig nem sikerült. Az, hogy azt mondtam félig viccesen, de közben nagyon komolyan gondolva, hogy megérdemeltem a Karinthy-gyűrűt, felfogható nagyképűségnek, de hosszú évekig tartó szerénység és álszerénység kombója után be kellett ismernem, hogy a Rádiókabaréban (még) szeret és elismer a közönség. Persze, ha olyan emberek előtt kaptam volna meg a díjat, akik nem véletlenül kapták előttem, akkor korántsem lett volna akkora a pofám.
Amikor először találkoztunk, akkor fejből tudtad a Hofi összest. gondolom a mai napig ő a példakép. De szerinted van-e olyan írásod, ami legalább olyan örökérvényű és bármikor idézhető, mint a mester írásainak nagy része? Másképp feltéve a kérdést: szerinted melyik számoddal éred el az örökéletet?
- Hofihoz hasonlítania magát egy humoristának, felér egy öngyilkossággal. Mindenki tudja rólam, hogy mennyire nagy rajongója vagyok. Még Ildikó, Hofi Géza özvegye is engem javasolt az egyik vendégnek, amikor a Magyar Televízió emlékműsort készített Hofiról. Éppen ezért kivenném a kérdésből az ő nevét és inkább arra válaszolnék, sikerült-e olyan jelenetet írnom vagy előadnom, ami maradandó élmény lett a közönség körében. Válaszom: szerencsére igen! No, persze ma már ezek a jelenetek korántsem olyan nagy körben népszerűek, mint a Rádiókabaré aranykorában, amikor a hétfői tévé adásszünet idején egy ország hallgatta a Rádiókabarét. Ezek a sikerek a kabaré hallgatói és kabaré utóéletét jelentő internetes videó megosztók közönsége körében arat.
2.
Ilyen például a Fényre sötétedő kislány, vagy Varga Ferenc Józsi barátom ötlete, az Ottfelejtett mikrofon sorozat vagy éppen „szerény” személyem kitalálmánya a Kókusz című jelenetsorozat. Szinte mindennapos, hogy kókuszt kapok ajándékba rajongóktól, de még kollégáktól is. Legfrissebb élményem, hogy a Ridikül című műsor forgatásán a New Level Empire zenekar frontembere egy kókusszal a kezében várt a stúdióban és percekig áradozott, hogy mennyire odavan a család ezért a jelenetért. Nagyon jól esett. Pár éve ismerlek, de nem emlékszem, hogy valakivel rossz viszonyba keveredtél volna. Mi a titkod, hogy mindenki szeret téged. Vagy, ha nem így van, akkor mi az, ami miatt valakivel egy életre össze tudsz veszni?
- Sanyikám, régen találkoztunk. Már korántsem vagyok az az ember. Az eddig elmondottak is mutatják, hogy igen nagy lett a pofám. Pályám elején, fiatalon még úgy gondoltam, simulékonysággal többre megyek. Nem volt ez irányított simulékonyság, mert gyerekkoromban is kerültem a konfliktusokat és inkább mindig hallgattam, ha valami nem tetszett. Jól is éreztem magam ebben a szerepben, hiszen ki nem szereti, ha mindenki szereti. Csakhogy ez rá tud ám menni az egészségedre. Pánikbeteg lettem és hosszú terápiák sora kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a jópofaság nem pálya. Igen is ki kell állnod az igazadért minden körülmények között és mindenki előtt. Ez annyi változást hozott életemben, hogy szelektálódott a baráti és szakmai köröm. Ellenben az igazai kapcsolataim megerősödtek. Nem lettem egy görény, csak kiállok magamért. Igen is, megjegyzést teszek, ha semmibe vesznek, vagy át akarnak verni, és igen, már nem vállalok el minden munkát a megrendelő két szép szeméért. Utálom, ha ki akarnak használni, de nagyon szívesen segítek bárkinek és bármikor, ha azt érzem, hogy ez nem rendszer. Az utolsó kérdésre is válaszolok. Igen, már össze tudok veszni emberekkel. Van olyan ember a szakmában, akit a mai napig szeretek és tisztelek, de már nem tartjuk a kapcsolatot, mert kénytelen voltam kiállni magamért. Kicsit negatívnak érzem, amiket eddig mondtam és azt hiszem nem is nagyon tüntet fel engem jó színben, de el tudod képzelni milyen jó érzés mindent őszintén kimondani magadból egy olyan világban, ahol húsz riportból tizenkilenc csak képmutatás és duma. Így, hogy elég sokat tudok a színházi világ belső történeteiről és dolgairól, néha feláll a szőr a hátamon, amikor egyik vagy másik kolléga az egekbe dicsér embereket, miközben a fülem hallatára szidja őt az öltözőben. Persze értem én, nem szabad leleplezni a közönség előtt azt az álomvilágot, amit a szakma évtizedek során felépített, de én már inkább leszek balhés, de gyomorilag tehermentes, mintsem, hogy beálljak a sorba. Ettől függetlenül nagyon sok rendes ember van a szakmában és azt hiszem, hogy engem is sokan szeretnek. Legalább is azt mondták. Észre vetted-e, hogy már több generáció toporog mögötted, hogy, mint a Titánok ledöntsenek a trónodról? Milyen érzés lassan belebölcsülni ebbe a szakmába? Tovább adod, amit tudsz, vagy jó magyar szokás szerint, inkább mindenkit letaposol, aki a közeledbe kerül, hogy azért tudja, hol a helye?
- Te tudod a legjobban, hogy én kinek és minek köszönhetem a mai helyzetemet. Neked! Ezt ki ne vágd a riportból, mert nem engedem leadni. Te voltál az, aki önzetlenül, sokszor a saját gázsidból kifizetve toltál magad előtt és vittél be olyan műhelyekbe, mint pl a Szeszélyes Évszakok című műsor. Hát, hogy a tö…mbe ne adnám tovább, amit tőled tanultam? Tele vagyok hibával, de azt megtanultam, hogy a fiatalokat segíteni kell. Most én is pont azt próbálom egy fiatal humoristával, amit te velem. Régóta szerettem volna valakit felkarolni, de egyrészt még nem voltam annyira készen, hogy bárkinek is tanácsot adjak vagy segítsek, másrészt borzasztó nehéz volt ma találni egy olyan embert, aki mind szakmailag, mind emberileg megérdemelné. Szerencsére Fülöp Viktor személyében rátaláltam egy olyan fiatalemberre, aki mindkét kritériumnak megfelel.
3.
Ám annyira nem vagyok a szféra közepén (még a szélén sem), hogy nagyon sokat tudnék segíteni neki azon kívül, hogy ellátom azokkal a szakmai tanácsokkal, amiket én is az idősebb kollégáktól tanultam vagy éppen saját bőrömön tapasztaltam az elmúlt 25 évben. Nem vagyok döntéshelyzetben sehol. Ezért a tanácsokon kívül annyit tudok tenni érte, hogy ahol csak tudom elmondom a nevét, felhívom rá a figyelmet és természetesen, ahogy te tetted velem, én is elviszem magammal önálló fellépéseimre és lehetőséget biztosítok neki. Szerencséjére már nem sokáig kell mentorálmom, mert felfigyelt rá a Dumaszínház és előbb-utóbb ismert stand upos lesz belőle. Megvan hozzá minden jó tulajdonsága. Nemsokára egy ország fogja ismerni a nevét. Egyébként meg nem félek a fiataloktól, mert 25 év alatt azt vettem észre, hogy sok üstökös húzott el az égen, de én még mindig battyogok abba az irányba, amerre ők száguldoztak. Ha pedig már mindenhova őket fogják hívni és nem engem, az az én hibám és le kell majd vonnom a konzekvenciát. Miért nem stand-up-olsz? Azt, hogy kaka, pisa, pina, te is ki tudnád mondani. És valljuk be őszintén, ezt már régen kitalálták, tehát csak a szövegkörnyezetet kéne néha módosítani.
- Ismét azt kell mondjam, régen találkoztunk. (egyébként nem, mert szerencsére újra oszlopos tagja vagy a Rádiókabarénak) Jelentem, „sztendapolok”! Az igaz, hogy az általad említett szavak nem képezik szerves részét a műsoromnak, de azt is be kell valljam, elröppen néhány, korábban nem használt és ma már annyira nem is trágár szó a műsoromban. Ha a káromkodás vagy az altesti humor nem célja a poénnak, hanem eszköze, akkor igen is helye van a humorban. Vannak olyan ifjú humoristák, akik azt gondolják, az a poén, ha a mondat végére odateszik, hogy „baszdmeg”. Na, ezzel nem értek egyet, de képmutató sem akarok lenni. Ma már lemarad, aki nem követi trendet. Átalakult az ízlésvilág és a kereskedelmi tévéknek köszönhetően az igény is megnőtt a trágárságra. Ám az is igaz, hogy sokan megszépítjük a múltat, hiszen ez a jelenség korábban is megvolt, csak egyrészt hajlamosak vagyunk elfeledni, másrészt az akkori cenzúra (helyesen) nem engedte az ilyet képernyőre, de az úgynevezett haknikon nagyon is jelen volt. Végül: Mit üzensz bárkinek? (ez direkt lett konvencionális kérdés, mert az gondolom, hogy egy nagy ember üzenete nagyon fontos lehet.) - Akkor kérdezz meg egy nagy embert! Ha az én véleményemre vagy üzenetemre vagy kíváncsi akkor azt tudom mondani, ami éppen foglalkoztat. Kedvenc íróm, Dan Millman egyik történetét üzenem mindenkinek. Volt egy fiú, akinek 4 évesen levágták a jobb karját. A fiú mindenáron cselgáncsozni akart. Szülei nem tudták vele megértetni, hogy fél karral nincs esélye élsportolónak lenni, de a fiú nagyon kitartó volt, ezért apja energiát nem kímélve felkutatott egy japán mestert, aki elvállalta a fiú tanítását. Az edzőnek csak egy feltétele volt. A fiú minden körülmények között azt kell, hogy tegye, amit mond, különben befejezi vele a munkát. A gyerek korát meghazudtoló módon is elszánt volt és fegyelmezett, ezért elfogadta a feltételt. Innentől kezdve a mester minden edzésen csak egy dobást gyakoroltatott vele. A gyerek nem értette, hogy miért csak ezt az egy dobást taníttatja vele a mester, de tartotta magát az ígérethez és becsülettel gyakorolta egy éven keresztül azt a bizonyos dobást. Egy
4.
év után a mester benevezte őt egy versenyre. A fiú mindenki megrökönyödésére megverte ellenfelét a dobással és továbbjutott. Aztán a következő ellenfelét is megverte a dobással és mindenkit, egészen a döntőig menetelve. A döntőben a korosztályos bajok várt rá. Őt is legyőzte a félkarú fiú. A mérkőzés után a fiú megkérdezte edzőjét. Mi a titka a győzelmemnek és hogyan tudtam a jobb karom nélkül legyőzni mindenkit? Edzője elárulta a titkot. Fiam, azt a dobást, amit egy éven át tanítottam neked, egyféleképpen lehet csak kivédeni. Ha az ellenfeled megragadja a jobb karodat. Megengedsz egy utószót? Ha akarod kivágod, mert Millman története szerintem nagyon jó zárszó és amúgy is sokat pofáztam. Müller Péter mondta egyszer, hogy amikor előadást tart valahol, sokszor másnap már az ellenkezőjét mondja. Amiről beszél, az a napi igazsága, amit aznap gondol éppen. De az ember pont a sok gondolattól fejlődik és lehet, hogy már pár perc múlva másképp gondol mindent. Amit mondtam, azt ma így gondolom. Lehet, hogy negatív voltam, pedig alapjában véve optimista vagyok. A lényeg, hogy ne ragaszkodjunk az igazságainkhoz. Engedjük el az igazságot, mert az percek alatt változhat. Ha ez menne mindenkinek, akkor a föld egy nagyon élhető bolygó lenne. Ismered a rabbi történetét a kofával? Egyszer odahívta két kofa a rabbit. Azt mondja az egyik: Rabbi tégy igazságot köztünk, hogy melyikünknek van igaza! Mondjátok – szólt a rabbi! Az egyik végig mondta panaszát a másikkal kapcsolatban. Igazad van - mondta a rá a rabbi! Erre a másik is elmondta, hogy mi a baja a másik kofával. Igazad van - felelte neki is rabbi. Mire az utóbbi megjegyezte: Na de rabbi, mindkettőnknek nem lehet igaza! Mire a rabbi: Igazad van!
Köszönöm szépen a beszélgetést Tibi! Igazad van!
Adatlap
Született: 1971. január 31. Foglalkozása: humorista,színész, újságíró Humorista pálya: indulás 1992. 1994. a Szeszélyes Évszakok 1995-1996. Juventus Rádió reggeli humoros műsor 1995. a Magyar Televízió Humorista kerestetik II. helyezés 1996-1998. a Szív Tv önálló műsor "A Zene essen beléd" címmel. 1998-2000. MyCream popparódia zenekar tagja, (ez alatt 2 lemez jelent meg, az egyik aranylemez). 2002-től, annak megszűnéséig a Mikroszkóp Színpad tagja 2008-tól a Rádiókabaré összes műsorában szerepelt. 2010-ben a Magyar Rádió Bonbon-díj, 2010. óta a Stand Up Brigád humortársulat tagja. (Comedy Central, Showder Klub, Varga Ferenc Józseffel az oldalán.) 2013. Főszereplő az Aradi Kamaraszínház Vodkapolka, avagy hogyan ettem kutyát? című monodrámájában. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja.
5.
