Örökségvédelem V Összeállította: Gajdos Csaba

Örökségvédelem V 0.9.5. 2012.05.03.

Összeállította: Gajdos Csaba

-2-

Örökségvédelem Az örökségvédelem szó viszonylag új kifejezés a magyar gyakorlatban. A régóta járatos műemlékvédelem szót kiegészítve, ahhoz képest bővebb tartalommal rendelkezik. Az Örökségvédelem tárgy, az eddigi tanulmányokra támaszkodva, a korábban megszerzett ismereteket felhasználva zárja le az építészettörténeti tanulmányokat. A félév során nagy vonalakban megismerkedünk az épített örökség védelme elveinek és módszereinek kialakulásával, másrészt a gyakorlatban általánosítható elvekkel és módszerekkel. “Hazánk történelmének, kultúrájának és művészetének pótolhatatlan örökségét képezik azok az alkotások, amelyek a környezet kiemelkedő értékeiként az ország és az egyes települések arculatának jellegzetes meghatározói, kulturális hagyományainak hordozói, s egyben a történelmi és nemzettudat formálói. Ezek az alkotások, mint műemlékek – a tulajdonjogra való tekintet nélkül – az egész nemzet közös kulturális kincsei, védelmük nemzeti összefogást kíván. Fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és az egész társadalom számára való hozzáférhetővé tételük közérdek.” (1997. évi LIV. törvény a műemlékvédelemről)

2012. V. 3.

-3-

Az örökségvédelem története, a műemlékvédelmi gondolat fejlődése A görög-római kultúra az első igazán jelentős Európában, melynek sok tárgyi és épített emléke fennmaradt. Az ezt követő középkor gyökeresen más, saját művészetet alakított ki. E két korszak az európai kultúra pillére a mai napig. A reneszánsz elutasítja a középkor transzcendens művészetét és az antik felé fordul. A szépségeszmény és az építészeti eszmények újra-felfedezésének kora ez. A XIV. sz. elején Dante és később Petrarca is hiányolja a kellő tiszteletet a múlt emlékei iránt, azonban ekkor még csak a praktikus okok vezettek egyes esetekben a műemlékek megtartásához, s nem történeti értékük. 1305-ben V. Kelemen pápa összetűzésbe kerül a német császárral, miközben Rómában is zavargások voltak. E miatt elhagyni kényszerült a várost, s 1309-ben Avignonba költözött. A pápai székhelyet XI. Gergely csak 1377-ben helyezi vissza Rómába. Ekkor az addigra jócskán lepusztult város újjáépítésébe kezdenek, a korábbi gyakorlatnak megfelelően az ókori épületeket kőbányának használva. 1506-ban II. Gyula pápa elhatározza egy új templom építését Szent Péter sírja fölé. 1515-ben X. Leó megbízza Rafaellót, hogy vásároljon a római romokból kibányászott köveket és márványt az új templomhoz. Felhívja figyelmét, ha feliratos követ talál, azt vizsgálja meg, értékes-e s ha igen azt is szerezze meg. Az építészettel foglalkozók tanulmányozzák az antik romokat nem csak szépségük, de szerkezeti megoldásaik miatt is. Sok metszet és rajz marad meg a később teljesen elpusztult emlékekről. Nem csak az összképet, hanem részleteket is fölmértek a reneszánsz építészek. A reneszánsz korban fölismerik a szépség és művészeti értéket a múlt maradványaiban. Felismerik a szülőföld múltjának jelentőségét (Dante) Beindul a műgyűjtés, ami kapcsolat a múlttal a szép és régi tárgyak saját környezetbe való beillesztésével. A műgyűjtés szenvedélye vezet el az antik kor módszeres tanulmányozásához. A XVI-XVII. században a régiségekkel való „tudományos” foglalkozás kimerült a tárgyak begyűjtésében, rendszerezésében és illusztrációkkal kísért publikálásában. A XVIII. századtól a felvilágosodás még a reneszánsznál is határozottabban az embert állítja középre, a tudás, a világ megismerése a fő célja. 1711-ben Herculaneum maradványait kútásás közben felfedezik. Bányászati módszerekkel kincskeresés indul. 1748-ban Pompeiiben is ásnak, de a kezdeti eredmények nem túl jók, így visszatérnek Herculaneumba. 1755-ben kezdtek ismét ásatásokat Pompeiiben. Kutatási naplót is vezettek, de inkább adózási, mint tudományos célból. C. Paderninek, a Portici múzeum igazgatójának joga volt eldönteni, mi méltó arra, hogy a király magángyűjteményében elhelyezést nyerjen. A maradékot gondosan megsemmisítette, nehogy mások tulajdonába kerüljenek. A kiválasztott freskókat egy szobrász választotta le a falról, majd 2012. V. 3.

-4bekeretezték és felfüggesztették. E gyakorlat ellen különösen Joachim Winckelmann (1717-1768) ásatásvezető (a görög-római korral foglalkozó klasszika archeologia megteremtője) tiltakozott, minek hatására felhagytak vele. 1765-ben F. la Vegát nevezik ki ásatásvezetőnek, aki ragaszkodott, hogy az egész épületeket feltárják, majd végezzék el a fenntartási munkálatokat úgy, hogy ami nem kerül a királyi múzeumba, azt in situ (a helyszínen) őrizzék meg. Giovanni Battista Piranesi (1720-1778) építész, rajzművész Róma és környékének korabeli és ókori épületeit bemutató metszeteivel, ezek Európa minden részére eljutó nyomtatott kiadásával ösztönözte az ókor régészeti kutatását és a klasszicista stílusirányzat kialakulását. E metszetekben addig még nem ismert tér- és tömegformálást mutat be. A felületdíszítést elnagyolta, a római nagyságot a tömegek ábrázolásával közvetítette. Színpadszerűen kidolgozott építészeti fantáziaképek, illuzionista, artisztikus hatásokkal jellemzték. Támogatója volt többek között XVII. Benedek pápa. 1757-ben a londoni „Society of Antiquaries” tiszteletbeli tagjává választották. A felvilágosodás során felismerik, a múlt és történetiség megismerése objektív módon is szükséges a szépségen túlmenően. Törekszenek a történelem, ezáltal az idő dimenziójának megismerésére. Utazások során keresik a kapcsolatot a múlttal, ezáltal elindul a térbeli megismerés.

A francia forradalom: A XVIII. sz. végén a francia forradalom az, ahol már elvi szempontok is megjelennek a műemlékekkel kapcsolatban. Először a képromboló mozgalom próbálja az elnyomó hatalom szimbólumait megsemmisíteni. Szobrokat, képeket, címereket távolítanak el az épületekről, a királyi síremlékeket elpusztítják, a templomokat vagy teljesen lerombolják, vagy az „Ész templomává” alakítják, esetleg istállóként, vagy magtárként hasznosítják. Nem egyszer a köveket elhordják. – – – –

A feudális szimbólumok lerombolásával a felvilágosodás ésszerűségét állítják szembe a templomok transzcendenciáival. Ennek eredményét látva rájönnek, hogy az épületek a nemzet és nem az uralkodó osztály alkotóerejének rekvizítumai. Megalakul a Francia Műemlékek Múzeuma, ahol egy korábbi augusztinus kolostorban próbálják összegyűjteni a széthordott kőfaragványokat. 1790-95 között működött a Műemlékek bizottmánya (Comission de Monuments), melynek feladata a művészi értékek lajstromba vétele volt.

A napóleoni háborúk során zsákmányolt műtárgyak sokasága áramlik Franciaországba. Ideológiaváltás következik be, úgy vélik, a gall nép feladata az európai történelmi emlékek megőrzése. Politikai okokból a francia adminisztráció igyekszik a meghódított olaszok kedvében járni: A milánói dóm nyugati homlokzatának befejezése (naiv gotizáló elemek) 2012. V. 3.

-5Az antik műemlékek védelme (Colosseum 1807-20 Rafaele Stern, a külső körgyűrű megerősítése délkeleten ferde téglapillérrel, a szélső árkádok befalazásával. 1828-52 Giuseppe Valadier ugyanezt az északnyugati oldalon az árkádívek hozzátoldásával oldja meg, szintén tégla alkalmazásával. Pompeii-ben 1806-ban Aroliti a fórumot és a Ciceró villát a feltárás után konzerválja és bemutatja) A francia adminisztráció hatása (főképp Itáliában) a római műemlékekkel foglalkozó pápai bizottságra. A forradalom után a szervezett műemlékvédelem tovább él, a szakemberképzés beindul.

Németország: Németországban az 1770-es években alakult ki a felvilágosodás egy sajátos mozgalma, a Sturm und Drang (Vihar és vágy). Képviselői szembefordultak a francia felvilágosodás és klasszicizmus merev, száraz racionalizmusával és egyszerűnek tartott emberképével. Ugyanakkor szentimentalista, preromantikus szellemben bírálták a társadalom rendi korlátait, merev tradícióit és életidegen morálját. A mozgalom vezérmotívuma az önmegismerés, az egyén, mint testi-lelki egész szabadsága, az érzelmek, érzékek, ösztönök és a spontaneitás fölszabadítása. A természet megismerése és a természetközeliség minden alkotás forrása. Az alkotó művész, mint eredeti géniusz egyszeri és összehasonlíthatatlan jelenség. Az egyes népek, nyelvek és kultúrák belső lényegét pedig néplélek hordozza, ami a hasonló jellegű ősi és népi költészetben nyilvánul meg. Az irányzat jeles képviselője volt Johann Gottfried von Herder (1744-1803) filozófus. Nézetei a Német állam létrejöttéhez és a kelet-európai kisállamok nemzeti öntudatra ébredésének is fontos eszmei hátteret adtak. Megfogalmazása szerint az egyén csak a nemzet organikusan, történelmileg kialakult nagyobb közösségén belül tudja igazán kibontakoztatni önmagát. A mozgalom meghatározó szereplői voltak Goethe és Schiller is. Immanuel Kant (17241804) fogalmazza meg a felvilágosodás lényegét. Szerinte a felvilágosodás az ember kiemelkedése az önmaga okozta kiskorúságból. A XIX. sz. elején felmerül a félbemaradt kölni dóm teljes kiépítése a német egység szimbólumaként. Az épületet a korábbi dóm helyén kezdték építeni 1248-ban. Eredetileg csak egy részét akarták átépíteni a két kereszthajós román bazilikának, a Milánóból megszerzett három királyok ereklyéi miatt megnövekedett zarándokforgalom befogadására. A keleti kórus tűzzel való bontása során azonban majdnem az egész templom leégett. Csak a nyugati részt állították helyre, hogy misézni tudjanak. Az új épületet Gerhard von Rile tervei alapján építették. 1322-ben szentelték fel a kórust, majd 1410-ben a déli kórus elérte a második emeletet. 1528-ban az építkezés pénz és érdeklődés hiányában végleg leállt. 1814-ben Darmstadtban megtalálják a székesegyház Arnold mester, Gerhard második utódja által készített terveinek egy részét. 1817-ben visszaállítják a kölni érsekséget. 1818-ban kinevezik Ernst Friedrich Zwirnert a dóm főépítészének. 1841-ben IV. Frigyes

2012. V. 3.

-6Vilmos császár elfogadja a terveket, 1842-ben leteszi az alapkövet. Az épület „eredeti” gótikus stílusban 1880-ban készült el. Az építéshez Zwirner szabályos dombauhüttét (dómépítő páholyt) rendez be. Itt tanul többek közt Friedrich Smidt, a kor egyik nagy műemléki személyisége, akinél később a magyarok, köztük Steindl Imre tanulják majd a mesterséget.

Franciaország: 1830-ban a francia belügyminiszter hozza létre a Műemlékek felügyelője posztját (d'inspecteur des monuments historiques), majd 1837-ben szervezetté bővítve a Műemlékek bizottságát (commission des monuments historiques), melynek már hét, társadalmi munkában dolgozó tagja volt. Mindkét szervezet feladata a francia műemlékek katalogizálása, illetve a helyreállításra rendelkezésre álló keret elosztása volt. 1834-ben Prosper Merimée (1803-1870) író, művészettörténész lesz a francia műemlékek felügyelője, majd a Műemlékek bizottságának vezetője. Felismeri, hogy a műemlékvédelem két öröklött problémája a romantikus eszmény és a szakmai hozzánemértés. 1840-ben megbízza a Vezalay-i Madlene templom rekonstrukciójával Eugéne-Emanuel Violet-le-Duc (1814-1879) 26 éves építészt, aki később a műemlékhelyreállítás elméletének és építészeti gyakorlatának megfogalmazója lesz. Violet-le-Duc dolgozott többek közt a párizsi Notre Dame, Carcasson városfalai és az amiens-i székesegyház helyreállításán is. Az 1850-es években tíz kötetben közreadja „A francia középkor építészetének enciklopédiája” című művét, saját rajzaival és tapasztalataival. Szándékával ellentétesen e művét mintakönyvként kezdték el alkalmazni a romantika építészei, a purizmus helyreállítási gyakorlatában. A puristák a helyreállítás során stílusegységre, az „eredeti terv” megvalósítására törekedtek. Ennek eredménye valójában fikció! Violet-le-Duc a párizsi Notre-Dame helyreállítására tett javaslatában írja: „Egy ilyen munkánál nem lehet elég óvatossággal és szerénységgel dolgozni, és magunk vagyunk az elsők, akik kimondjuk, hogy a restaurálás veszedelmesebb lehet egy műemlék számára, mint az évszázadok és a népharag pusztításai, mert az idő és a forradalom pusztítanak ugyan, de nem tesznek hozzá semmit. Ezzel szemben a restaurálás új formák hozzátételével maradványok tömegét tüntetheti el.” Nem helyesli a stílusegységben való helyreállítást: „Kevés épület van, különösen a középkoról, mely egyetlen ütemben épült volna fel, vagy ha igen, ne ment volna át jelentős változásokon akár hozzáépítések, akár átalakítások, vagy részleges módosítások útján.” Megállapítása szerint a helyreállítás során mindig az egyedi körülmények figyelembevételével kell meghozni a döntéseket. Felismeri a fényképezés jelentőségét a dokumentálásban. Kifejti, a restaurálás során semmi sem veszélyesebb a hipotézisnél. Javasolja a töredékek régészeti igényű feltérképezését. A régi korok tanulmányozása nem azok másolása, hanem az építészeti gondolkozás formálása miatt szükséges.

2012. V. 3.

-7Ezen elvei ellenére gyakorlati munkái a stílusegységre törekvés jegyében készültek. A purizmusnak már szinte paródiája a pierrefonds-i gótikus várkastély, melyet III. Napóleon számára újít fel. A donjon vízköpője falon lekúszó sárkány, a korlát sarokpontjain a donjont idéző fiatoronyok, a gótikus hangulatot idéző, de romantikus stílusú szörnyalakok a purista elvárások kifigurázása. A romantika során az esztétikai megfelelőséget helyezték előtérbe a helyreállításoknál a hitelesség és a történetiség rovására. (Jean Pierre Smidt: „A műemlék nem vendégkönyv, amibe minden kor beleírhatja a nevét.” ; Steindl Imre: „Mit tudtak ezek a régiek a gótikáról!”)

Anglia Gothic Revival A gótikus építészet formai megoldásai Franciaországban, Angliában és másutt északon is továbbéltek. Új épületek mellett a korábban félbehagyott gótikus épületek befejezésének igénye is ebben az időszakban fogalmazódik meg. (Milánói dóm, stb) A XVII. sz második harmadában emelt gotizáló épületek divatot teremtenek. (Walpole Strawberry Hill 1750-70) Az angol neogótika irodalmi gyökerekre is visszavezethető. Sir Walter Scott regényeiben a lovsgkorba visszahelyezett történeteken keresztül kortársait kívánta nevelni. James Wyatt (1746-1813) építész Velencében, majd Rómában tanult. Hazatérve néhány klasszicista épületen túl inkább neogótikus stílusban épített. Több középkori katedrális helyreállítását végezte. E tevékenységével a „Wyatt the Destroyer” nevet érdemelte ki kortársaitól. Augustus Pugin (1812-1852) francia édesapja egy brit építészirodának volt a gótikus részletekre specializálódott építésze. Az elismerést a fiú számára a gótikáról írt könyvei hozták meg. A szerkezet és forma összefüggéseiről kora legalaposabb elemzését adta. Épületeit is a precíz művészettörténeti ismeretek alapján alkotja meg. Az angol parlament épületének tervezett stílusával kapcsolatosan már az 1830-as években a gótika alkalmazását szorgalmazta. Az 1840-es években egyre több vidéki, többnyire XIV. századi templomot újítottak fel. Üdvözli ezen helyreállításokat, azonban elítéli a praktikus funkciójukat vesztett formák megtartását. Fontosnak tartja, hogy az építészettörténet, a középkor építéstechnikája és szerkezeti megoldásainak magas szintű ismeretében törénjen a régi emlékek kijavítása és a megváltozott funkcionális igényekhez való igazítása. John Ruskin (1819-1900) művészetkritikus a purizmus tagadásának képviselője volt. Véleménye szerint a rongálódás is hozzátartozik a az emlékek korához, így nincs jogunk a folyamatot semmilyen módon megváltoztatni. E témában megjelent legjelentősebb műve 2012. V. 3.

-8„Az építészet hét lámpása” címen jelent meg. Ebben kifejti, egy épület restaurálása annak teljes megsemmisítését jelenti. Szerinte az épített szépséget feltámasztani lehetetlen. Ugyanakkor az Arts and Crafts mozgalom jeles alakjaként az iparral szemben a hagyományos kézművesség megőrzését támogatta. A XIX-XX század fordulójára az elméleti gondolkodás súlypontja Német- és Olaszország területére tolódott át. A technikai fejlődés lehetővé tett egy sor új konzerválási eljárást. – – – – – –

Előtérbe kerül a konzerválás a restaurálással szemben. Rejtett konzerválási és szerkezetmegerősítési megoldások születnek. A romok védelme előtérbe kerül (a régészetileg feltárt romoké is!) Egyre több elméleti irodalom jelenik meg. -> A helyreállítási elvek is fejlődnek. Az örökséget történeti környezetben gondolkozva kell védeni. A műemléki környezet védelme is szükséges.

A modern műemléki elvek kialakulása A bécsi iskola Georg Dehio (1850-1932) német művészettörténész 1905-ben megjelent írásában fejti ki nézeteit. Szerinte a műemlékvédelem valami létezőt szeretne megőrizni, míg restaurálás útján egy nem létezőt keltenek életre. Valóság és fikció szembenállása ez. Megállapítása szerint: „ csak azt lehet konzerválni, ami még megvan – ami elmúlt, az sohasem fog viszszatérni”. Ha nem vagyunk következetesek a restaurálással szemben, előbb-utóbb megjelenik az igény, melynek nyomán az újraépítést ismét megengedik. Ezek az épületek csupán modellek, illusztrációk lesznek. Ezt jelezni kell a közönség felé. Alois Riegl osztrák művészettörténész (1858-1905) elsőként elemzi elméleti síkon a műemlék fogalmát. Ehhez kapcsolódva a következőképpen határozza meg a műemlékek értékeit 1903-ban megjelent írásában: – Múltbeli érték • régiség érték (a legnagyobb jelentőségű) • történeti érték (dokumentum) • emlékezet érték – Jelenbeli érték • használati érték • művészeti érték • újdonság érték (elemi művészeti érték) • relatív művészeti érték

2012. V. 3.

-9Ezek legfontosabbika a régiség érték (az emlék kora) mindenki számára nyilvánvaló. Kifejezetten káros a régiségérték szempontjából mindenféle beavatkozás, ami meggátolja, hogy az emlék „szépségben halhasson meg”. A régiség értékkel szemben áll a történeti érték, melyet csak tudományos kutatások, elemzések igazolhatnak. A két „ellentétes” fogalom egy ponton találkozik: ez a pont az eredeti állapot értékelése. Az eredeti állapot az emlék története során átépítésekkel létrejött egységes egészet jelenti Rieglnél. Az emlék elkészültének pillanatát hajdanvolt állapotnak nevezi. A kutatásoknak és műemlékvédelmi beavatkozásoknak az eredeti állapotból kell kiindulni. Romok esetében a történeti értéket helyettesíti a dokumentum érték. A beavatkozásokkal szemben a következőket fogalmazza meg: – A műemlékvédelmi beavatkozásnak feltétlenül a romos állapot konzerválására kell szorítkoznia. – Romoknál a régiségértéket nem szabad mesterségesen fokozni. – Fontos a dokumentálás. Max Dvořák (1874-1921) cseh művészettörténészt a XIX. sz-i műemlékvédelem hibái és hiányosságai indítják Katechizmus című könyve megírására. Felismeri, hogy szükség van olyan iránymutatásokra, szabályokra, amelyek a „legjobb szándékú” restaurátor számára is eligazítást adnak. Könyvében példaelemzéseken keresztül fogalmazza meg az általa helyesnek vélt beavatkozásokat. – Az épületen megjelenő hibák kijavításának nem az a módja, hogy a sérült szerkezeteket azonnal kicseréljük, a szobrokat újrafaragjuk, a falfestményeket átfestjük. Ezek új állapotot létrehozva meghamisítják a múltat, tönkreteszik az emlék eredetiség értékét. – A restaurátor feladata nem az, hogy új értéket hozzon létre, hanem az, hogy a régi műalkotás értékeit helyreállítva, megőrizze és hagyományozza tovább a későbbi generációk számára.

Olaszország Camillo Boito (1836-1914) milánói építész, egyetemi tanár 1883-ban fogalmazza meg először javaslatként a korszerű műemlék helyreállítási elveket: – – – –

A stílus megkülönböztetése régi és új között. A régi és új építőanyagok, valamint technológiák megkülönböztetése. Az új, kiegészítésként felhelyezett elemeknél a profilok, vagy díszítések visszafogása, elhagyása. A műemléken és környezetében a felújítás során feltárt darabok bemutatása. Ezen kiállítás a műemlék közelében legyen.

2012. V. 3.

- 10 – – –

–

Minden új darabba a restaurálás dátumának, vagy egyezményes jelnek a bevésése. Magyarázószövegek elhelyezése a műemlékeken. A helyreállítás minden fázisának dokumentálása szöveges és fényképes úton. Az elkészült dokumentációt az emlék közelében, hozzáférhető módon tárolni, illetve publikálni kell. Az elvégzett helyreállítási munka vizuális megjelenítése.

Gustavo Giovannoni (1873-1947) olasz építész. Az Athéni Karta (1931) és az olasz műemlékvédelmi törvény (1932) egyik megfogalmazója. Mindkét munkában megjelenik két elvárás: – A restaurálás csak objektív és tudományos szempontok alapján legyen elvégezhető. – Hangsúlyt kell helyezni az épület történeti és dokumentatív értékeire.

Görögország: A török korban az athéni Akropoliszt erődként használták. Az 1687-es Velencei ostrom során a lőszerraktárként használt Parthenon telitalálatot kapott és felrobbant. Győzelmük után a velenceiek a várfalak kijavítására használták a műemlékek köveit. Egy évvel később a törökök visszafoglalták a várost újabb károkat okozva az épületekben. A XVIII-században újabb várfalakat húztak fel az ókori épületek anyagából. 1802-05 között Lord Elgin, az athéni brit rezidens felmér és török engedélyjel elszállíttat Angliába 56 frízlemezt és 16 metopét, valamint más szobrokat. Ezeket eladja az angol kormánynak. Többek közt Lord Byron is támadja őt e tettéért. Az 1822-ben indult görög szabadságharc a nagyhatalmak segítségével az 1830-as évek elejére érte el célját. 1832-től Görögország királyság, melynek uralkodója a bajor I. (Wittelsbach) Ottó. Érzelmi okokból az akkor alig 5000 lakosú Athént választották fővárosnak. Ottó uralkodásának harminc évében lefektették egy modern város alapjait. A királyi palotát az Akropolisra kívánták építeni, de a bajor udvari szakértő, Leon von Kreuze, akinek a terveket kellett véleményeznie, lebeszélte erről az uralkodót. 1834-38 közt elbontják a török kori erődfalakat. A munkák során megtalálják Niké Apterosz templomának maradványait, melyet a talált eredeti kövekből eredeti technikával újjáépítenek. E módszert anastylosis-nak nevezzük. Később az Erechteion régészeti feltárása után a kórécsarnokot is hasonló módszerrel rekonstruálják. Itt már rejtett vas tartószerkezetet is alkalmaznak, ami rosdásodva megrepeszti a köveket, így további beavatkozást tesz szükségessé. 1931-ben az athéni helyreállítások tapasztalatairól folyó konferencia záródokumentuma (Athéni Karta) lesz az első egyezményes dokumentum, ami a korszerű műemlékvédelmi elveket lefekteti.

2012. V. 3.

- 11 -

Athéni Karta - 1931 1931-ben Athénban rendeznek egy konferenciát, melyen 22 ország 125 szakértője vesz részt. A rendezvény célja eszmecserét folytatni az athéni helyreállításokról és azok tapasztalatairól. Az esemény végén záródokumentumot fogadnak el, melyet a későbbi helyreállítások során irányelvként alkalmaznak, bár ez megfogalmazásakor nem volt cél. E dokumentumot ma Athéni Karta néven ismerjük. Ez az első egyezményes dokumentum, ami a korszerű műemlékvédelmi elveket lefekteti. Kifejezte: – A műemlékek ügye egyetemleges, nem csak a tulajdonos, az ország, hanem az egész emberiség felelőssége a megóvásuk. – A magánérdek korlátozása elkerülhetetlen a műemlékvédelemben. – Állást foglal a romvédelem elvi és technikai kérdéseiben.

II. világháború Varsó Varsót viharos történelme folyamán többször is lerombolták. 1939 szeptemberében a bombázások során az épületállomány 10-15%-a megsemmisült. 1944 augusztus 1-én a szovjet csapatok közeledésének hírére felkelés tört ki a városban. A szovjetek azonban megálltak a város előtt. A felkelők 63 napig kitartottak, azonban segítség nem érkezett. A felkelés leverése után Himmler parancsot adott a város lerombolására, a könyvtárak és múzeumok gyűjteményeinek megsemmisítésére. Mire a szovjet csapatok 1945 január 17-én elfoglalták a várost, annak 85%-a, a történelmi óvárossal és a királyi palotával egyetemben megsemmisült. Varsó rekonstrukcióját a lengyel nemzet elsődleges céljaként tűzték ki 1945-ben. Az újjáépítés megkezdése után öt évvel az óváros épületeinek nagy része már újra állt. Igaz, a XVII-XVIII. századi polgárházak keskeny, barokk és reneszánsz homlokzata mögött épült lakásokat már modern szempontokat figyelembe véve építették fel. A királyi palotát 1975re fejezték be. A felújításokhoz fényképeket, korábbi felméréseket és egy XVIII. századi olasz festő, a városról készült festményeit használták fel. A történelmi városmag újraalkotása mintapéldája egy 800 éves együttes katasztrófa utáni rekonstrukciójának. Szigorúan műemléki értelemben véve az épületek döntő többsége csak másolat, azonban az egész közösség (a lengyel nép) önazonosságára nézve kivételes társadalmi és kulturális jelentőséggel bír. 1980 óta Varsó óvárosa a Világörökség része.

2012. V. 3.

- 12 -

Abu Szimbel 1954-ben kezdték el tervezni Egyiptom vízellátásának biztosítására az Asszuáni-gátat. Az ez által felduzzasztott víz ókori emlékeket, köztük a II. Ramszesz által építtetett Abu Szimbel-i Nagy és Kis Templomot is el lepte volna. 1959-ben nemzetközi kampány indult Núbia déli része ősi történelmi emlékhelyeinek megmentéséért. Ennek keretében az egyiptomi kormány és az UNESCO összefogásával összesen 24 ókori emléket helyeztek át eredeti helyéről. 1964 és 1968 közötti munkálatok során az Abu Szimbeli templomok szikláit hatalmas tömbökre vágták szét, majd a darabokat 65 méterrel nagyobb tengerszint feletti magasságban és a folyótól 200 méterrel távolabb újra összeillesztették. Az újra összeállítás során gondosan ügyeltek arra, hogy a templomok egymáshoz és a nap járásához képest ugyanúgy helyezkedjenek el, mint eredeti állapotukban. Az áthelyezett épületek fölé vasbeton kupolát emeltek, amire tízezer tonna sziklát hordtak fel, hogy a templomok eredeti, sziklába vájt megjelenését imitálják. Az áthelyezésen körülbelül 1700 munkás dolgozott. A munkálatok összköltsége elérte a 36 millió amerikai dollárt. A templomok 1979 óta a Világörökség részét képezik. Ez volt a történelem egyik legnagyobb műemléki mentőakciója. Jelentősége, hogy megmutatta a nemzetközi összefogás jelentőségét a kiemelkedő kulturális emlékek megőrzésében. Rávilágított, hogy léteznek emlékek, amik az egész világ, az emberiség számára rendkívüli jelentőséggel bírnak, melyek sorsa nem függhet az egyes államok kormányzatának döntéseitől.

Velencei Karta - 1961 1964-ben Velencében tartották második nemzetközi konferenciájukat a műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberek, melynek záródokumentuma az Athén óta a helyreállítások elméletében bekövetkezett változásokat fogalmazta meg, illetve megerősítette az alapvetéseket. Rögzíti az emberiség egyetemleges felelősségét a műemlékek, mint a múlt tanúinak hiteles módon történő megőrzésében. Ezért kívánja megfogalmazni a műemlékek megőrzésének általános alapelveit, melyet azonban minden nemzet a saját hagyományai és kultúrája szerint kell alkalmazzon. (Sokan mégis kánonnak tekintették!) Meghatározások: 1. A műemlék fogalmán olyan önálló építészeti alkotásokat és városi vagy falusi együtteseket értünk, amelyek valamely sajátos kultúrának, jelentős fejlődésnek, vagy történelmi eseménynek tanúi. A műemlék fogalma nem csak a nagy alkotásokra terjed ki, hanem azokra a szerény művekre is , amelyek az idők folyamán kulturális jelentőségre tettek szert.

2012. V. 3.

- 13 2. A műemlék konzerválása és restaurálása olyan tevékenység, amely minden alkalmas tudományágat és gyakorlati eljárást felhasznál a műemléki örökség tanulmányozására és védelmére. Cél: 3. A műemlék konzerválása és restaurálása éppúgy törekszik a művészeti alkotások, mint a történeti értékek védelmére” Konzerválás: A karbantartás, hasznos felhasználás kihat a műemlék megőrzésére. A védelem arányosan kiterjed a műemlék környezetére. A műemlék elválaszthatatlan környezetétől, a történelemtől, ezért áthelyezése csak különösen indokolt esetben javasolt. (múzeumfalu, Bakócz kápolna, Abu Szimbel). Ugyanígy a műemlék részei a rajta lévő díszítőelemek. Restaurálás: Az a művelet, melynek meg kell őriznie a műemlék kivételes jellegét azzal a céllal, hogy konzerválja és feltárja annak esztétikai és történeti értékét. Hitelesnek kell lennie, ezért szükséges megelőző és folyamatos régészeti és történeti vizsgálat. Minden kor hozzátétele tiszteletben tartandó, nem cél a stílusegység. A korábbi állapot kiszabadítása csak akkor jogos, ha az eltávolított részek értéke csekély, a felszínre került részlet viszont értékes. Az érték megítélése nem függhet egyedül a tervezőtől! A kiegészítéseknek harmonikusan, de megkülönböztethetően kell a műbe illeszkedniük. Ugyanezen elvek vonatkoznak a műemléki településekre is. A romok és kapcsolódó tárgyak védelméről gondoskodni kell. Rekonstrukcióként csak az anastylosist fogadja el a dokumentum. A munkálatok dokumentálandók, archiválandók, a megszerzett ismereteket publikálni kell. A velencei kongresszuson fogalmazódott meg az igény, hogy létrehozzanak az UNESCO számára egy műemlékekkel foglalkozó tanácsadó szervezetet. 1965-ben megalapították az ICOMOS-t (International Council on Monuments and Sites)

Washingtoni Karta a történeti városok védelméről - 1987 Elvek és célok: A történeti városok védelme csak akkor hatékony, ha a regionális és városrendezési tervezés szintjén számolnak vele. A város történeti értékeinek hordozói: – Városszövet – telkek és utcák hálózata – Különböző funkcióinak aránya – beépített, üres, zöldterület – Az épületek külső-belső formája, szerkezetek, tömegek, anyagok, stílusjegyek, színek, díszítések 2012. V. 3.

- 14 – Természetes és művi környezet viszonya – A város „hivatásának” ismertetőjegyei A megőrzés csak akkor sikerülhet, ha a lakók is részt vesznek benne. A védelmet megfontoltság, érzékenység, pontosság jellemezze Módszerek és eszközök: – A védelmi terveket multidiszciplináris vizsgálatok előzzék meg – Karbantartás! – Infrastruktúra és közművek szükségesek, de kialakításuk legyen összhangban a történeti értékekkel. – Alapvető cél a lakásviszonyok javítása – Minden új elem tartsa tiszteletben a meglévő térbeli rendszert, annak arányait és léptékét. – Járműforgalom szigorú szabályozása – történeti belváros elkerülése – Természeti és emberi katasztrófáktól való védelem kérdéseivel foglalkozni kell. – Lakosság együttműködése: felvilágosítás már iskolás korban! – Társadalmi szervezetek részvétele az építészeti örökség védelmében, anyagi forrásainak biztosításában. – Speciális szakmai képzés

Narai dokumentum a hitelességről - 1994 1994-ben Japánban, Nara városában tartott konferencia célja a Velencei kartában szereplő, de ki nem fejtett hitelesség kérdésének megvitatása volt. Záródokumentum: A kulturális örökség sokszínűségének időbeli és térbeli dimenziója van. A kulturális változatosság tiszteletben tartandó, még ha esetleg összeütközésbe kerülnek is. Minden közösségnek egyensúlyt kell teremteni a saját követelményei és a más közösségéi között, hacsak ez a létrejött egyensúly alá nem ássa alapvető kulturális értékeiket. Érték és hitelesség: Bármely kulturális örökség konzerválása csak az örökséget meghatározó értékekkel igazolható. Ezen érték megítélése csak hitelt érdemlő információkon alapulhat. A hitelesség az értékek lényegi tényezője. Az értékítélet kultúráról kultúrára változhat, nem lehet merev követelményekre alapozni, mindig saját kulturális környezetében kell az örökséget vizsgálni. Az UNESCO és az ICOMOS kezelési útmutatót dolgozott ki a világörökség címre pályázó helyszínek hitelességnek megállapítására. Ez alapján a hitelességet négy kritérium vizsgálatával állapítják meg: – forma és alak hitelessége (tömegalakítás, részletképzés, stílus) – anyag és állapot hitelessége – környezet hitelessége 2012. V. 3.

- 15 –

szellem hitelessége (eszmei érték, az emlék létrehozásának körülményeivel függ össze)

Krakkói Karta 2000. Krakkói Nemzetközi Műemlékvédelmi Konferencia alkalmával fogadták el. A Velencei Karta szellemében fogant, alcíme szerint „az épített környezet védelmének és restaurálásának alapelvei”. Minden közösség – a kollektív emlékezet alapján és saját múltjának tudatában – felelős saját örökségének azonosításáért és kezeléséért. Az alkalmazott eszközöknek és módszereknek mindig az adott körülményeknek megfelelőnek kell lenniük. Az értékek meghatározásához, megőrzéséhez műemlékvédelmi tervre van szükség a döntéshozatalhoz és helyreállítási tervre a kivitelezéshez, karbantartáshoz. Ez utóbbi a hosszú távra való megőrzés stratégiáján alapul. Karbantartás, állagmegóvás, megelőző intézkedések meghatározása kutatás ellenőrzés és vizsgálatok alapján. A vizsgálatok kiterjedhetnek az anyagok használatára, szerkezeti vizsgálatokra, szerkesztési elemzésekre, felmérésekre és a műemlék történeti, művészeti és szocio-kulturális jelentőségének az értékelésére. A műemlékvédelem különböző beavatkozásokon keresztül valósulhat meg, úgy mint környezetvédelmi szabályozás, karbantartás, helyreállítás, restaurálás, renoválás, rehabilitáció. Rekonstrukció csak kiemelten fontos esetekben és csak vitathatatlanul pontos dokumentáció alapján lehetséges. Fegyveres, vagy természeti katasztrófa áldozatául esett épület rekonstrukciója csak akkor megengedhető, ha a közösség önazonosságára nézve különös jelentőségű. Az épített örökség csoportjai: – Régészeti örökség >> sérülékeny, ásatás rombolását minimálisra kell csökkenteni, a konzerválás során a minimális beavatkozás elvét kell követni. Bemutatáshoz korszerű információs technikákat is igénybe kell venni. – Műemlék épületek és együttesek >> a cél hitelességük és sértetlenségük megőrzése a díszítésükkel, bútorozásukkal együtt. A helyreállítási terv a célokat és módszereket is határozza meg. – Építészeti díszítések, szobrászati és egyéb műalkotások >> a műemlék integráns részei, a helyreállítási tervhez kapcsolódó külön terv alapján kell megőrizni. A hagyományos építési mesterségek is az épített örökség integráns részei. – Történeti városok és falvak >> a városi műemlékvédelem beavatkozásai a várost mint morfológiai, funkcionális és szerkezeti egységet érintik, területével, környezetével, a környező tájjal együtt. Az egyes épületek nem feltétlenül képviselnek egyedi építészeti értéket, de organikus egységük, térmeghatározó szerepük, technológiai, térbeli, díszítésbeli és színhatásbeli értékük megőrizendők, mert ők alkotják a város organikusan kialakult, pótolhatatlan jellegzetességét. A műemlékvédelmi tervnek előre számolni kell a jövőben várható változások kezelésével. – A táj >> bizonyítéka a közösség, az egyén és a környezet állandóan változó kapcsolatának. 2012. V. 3.

- 16 A műemlékvédelmi-megőrzési technikákat szorosan rá kell építeni a felhasznált anyagok és technológiák interdiszciplináris kutatásaira. A beavatkozásoknak összhangban kell lenniük a meglévő anyagokkal, szerkezetekkel és építészeti értékekkel. Az új anyagokat, melyek kifejlesztésénél fontos szempont a visszafordíthatóság, csak gondos tesztelések után lehet alkalmazni. A hagyományos anyagokról és mesterségekről való ismeretek továbbélését. Menedzsment: Szabályozás és ellenőrzés fontossága. Épületüzemeltetés költségeinek optimalizálása, kapcsolat a lakossággal, a közösséggel. Képzés és oktatás: Az örökségvédelem kérdései alapszinten a nemzeti tantervben legyenek jelen, a szakembereket interdiszciplinárisan képezzék. Jogi intézkedések: Az értékvédelmi tevékenység csak szakember közreműködésével folyhasson. Függelék-meghatározások: Örökség, Műemlék, Hitelesség, Azonosság, Műemlékvédelem, Restaurálás, Helyreállítási terv. Szemléletváltás az 1980-as évek után: Ma egyre inkább elfogadott, illetve követendő a műemléki helyreállítások során a hagyományos eljárások alkalmazása. Fontos alapelvvé vált, hogy a beavatkozás ne befolyásolja károsan a jövőben szükségessé váló konzerválások lehetőségeit. Ennek megfelelően valamennyi beavatkozásnak – amennyire az műszakilag lehetséges – visszafordíthatónak kell lennie.

Világörökség egyezménye 1972 Már az első világháború után fölvetődött egy nemzetközi mozgalom alapításának gondolata az Európán kívül fekvő kulturális javak védelmére. Az asszuáni gát építése volt azonban az az esemény, ami rávilágított, hogy vannak olyan műemlékek, amik az egész világ, az egész emberiség számára rendkívüli és egyetemes értékkel bírnak. Ezek sorsa nem függhet az egyes államok kormányzatainak döntéseitől, megőrzésük felelőssége a nemzetek közösségének együttes feladata. Szükségessé vált egy államok felett álló jogi eszköz megalkotása, amelynek segítségével az egyes államok szuverenitásába való beavatkozás nélkül lehet biztosítani az emlékek fennmaradását. 2012. V. 3.

- 17 Ezek után dolgozta ki az UNESCO az ICOMOS-szal közösen a kulturális örökség védelmére hivatott egyezmény szövegét. 1965-ben „World Heritage Trust” címmel konferenciát rendeztek Washingtonban. Itt született a gondolat, hogy az egyezményt a természeti örökségre is terjesszék ki. Ekkor született meg a világörökség fogalom. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 1968-ra fogalmazta meg javaslatait a természeti értékek védelmére. 1972-ben, az ENSZ stockholmi konferenciáján terjesztették elő az indítványt. A résztvevő államok egyhangúlag döntött a dokumentumról, amit az UNESCO közgyűlése „Egyezmény a világ kulturális és természeti értékeinek védelméről” címmel még ugyanazon évben elfogatott. Ezen egyezmény olyan jogi eszköz, amely lehetővé teszi a globális felelősségvállalást a világ kulturális és természeti értékeinek megóvásáért. Az egyezmény ratifikálása után 1978-ban vették fel az első emlékeket a Világörökségi Listára. Világörökségi helyszín: Földrajzilag körülhatárolt terület, ingatlan, vagy ingatlanegyüttes, melyet az UNESCO Világörökség Bizottság védetté nyilvánít, emberi alkotások, vagy ember és természet együttes alkotásai, valamint régészeti lelőhelyeket is magukba foglaló olyan területek, amelyek történelmi, esztétikai, etnológiai vagy antropológiai szempontból kiemelkedő egyetemes értékűek. Világörökség kategóriái: Egyetemes értékű kulturális és természeti javak. Kulturális vonatkozásban : Műemlékek, együttesek, területileg körülhatárolt helyszínek és kultúrtájak, (kulturális, épített és természeti örökség együtt). Természeti vonatkozásban: fizikai és biológiai alakulatok, képződmények, természeti tájak. Védő-, vagy puffer zóna a fentiekkel határos környezet. Magyarország 1985-ben csatlakozott a Világörökség Egyezményhez és törvényerejű rendelet formájában beépítette azt a magyar jogrendbe. A Világörökség Bizottság két évvel később, 1987-ben döntött az első két magyarországi helyszín, Budapest és Hollókő felvételéről a Világörökségi Listára. 2002. nyara óta pedig hazánk már nyolc világörökségi helyszínnel büszkélkedhet. Helyszíneink közül hét a kulturális és egy a természeti kategóriában került felvételre. Két helyszínünk (Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, valamint a Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj) határokon átnyúló, azaz szomszédainkkal – Szlovákiával és Ausztriával – közös. • Budapest - a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út (1987 + 2002, kulturális) • Hollókő ófalu és környezete (1987, kulturális) • Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995, természeti) • Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete (1996, kulturális) • Hortobágyi Nemzeti Park - a Puszta (1999, kulturális / kultúrtáj) • Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője (2000, kulturális) 2012. V. 3.

- 18 • Fertő / Neusiedlersee kultúrtáj (2001, kulturális / kultúrtáj) • A tokaji történelmi borvidék kultúrtáj (2002, kulturális / kultúrtáj) A Magyar Várományosi Listán szereplő helyszínek: A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága dönt arról, hogy a hozzá beérkezett javaslatok alapján mely helyszíneket tartja esélyesnek és érdemesnek egy valamikori felvételre a Világörökségi Listára. E helyszínek szerepelnek az ún. Magyar Várományosi Listán. • "Dunakanyar kultúrtáj" (Kulturális-kultúrtáj) • A Tihanyi félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Hévízi tó (Kultúrtáj) • A budai termálkarsztrendszer barlangjai a meglévő Budapesti világörökségi helyszín kiterjesztéseként kerülhet felterjesztésre • A Komárom / Komarnoi erődrendszer (Kulturális) szlovák-magyar közös felterjesztés 2008-ban • Tájház hálózat Magyarországon (Kulturális) • Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok (Kulturális - kultúrtáj) • Az északkeleti Kárpát-medence fatemplomai (Kulturális) • A római limes magyarországi szakasza (Kulturális) nemzetközi sorozatjelölés részeként • Tarnóc ősélőhely (Természeti) 2003-ban felterjesztve, felvételéről a döntés egyelőre elhalasztva (eredeti név: Ipolytarnóc - ősmaradványok) • Lechner Ödön független, premodern építészete (kulturális) A világörökségi helyszínek és a műemlékvédelem kapcsolata A világörökségi helyszínek nem mindegyike műemléki jelentőségű terület. Ennek két oka van: 1. nem minden helyszín védhető műemlékként, hiszen pl. az aggteleki barlang természeti jelentősége okán került fel a listára, nincs benne más „csupán” a természet millió éves munkája. 2. A másik ok pedig az, hogy a világörökségi listára kerülés egy nemzetközi folyamat, míg a műemléki jelentőségű területté nyilvánítás egy hazai jogalkotói folyamat, mely függetlenül működik az előzőtől, más résztvevőkkel, más szabályok alapján. Két dolog azonban közös bennük, a folyamatok eleje és vége. A védettség szükségességét, légyen a világörökségi, vagy hazai, jogszabállyal védett területi, bármely magánszemély kezdeményezése alapján az illetékes szervek vizsgálni kezdik, és ha a helyszín arra érdemesnek találtatik, a végén az emlék így, vagy úgy, de védett lesz. És ettől kezdve már kötelességünk is figyelni rá, óvni azt. Világörökségi helyszíneink, amennyiben műemléki jelentőségű területként is nyilvántartottak, a jog adta eszközökkel is védettekké válnak, így nagyobb esélyünk van azok megőrzésére, mivel a Kulturális Örökségi Hivatal az adott területen tervezett beavatkozások esetében kötelezően közreműködik, s így megteheti észrevételeit is.

2012. V. 3.

- 19 Mint az előzőekben láthattuk, a XIX. sz-ra kialakult a nemzettudat. Az örökség elemei hozzájárulnak a nemzeti identitás erősítéséhez. Ugyanakkor a XX. sz-ban világossá válik, hogy bizonyos emlékek nem csak a nemzetek, hanem az egész emberiség számára fontosak. Az emberiség örökségének kategóriái: 1. Természeti örökség 2. Kulturális örökség – Szellemi örökség – Írott (könyvtár, levéltár, archívum) – Audio (hang- zenei gyűjtemények) – Vizuális (foto- film- tv-archívumok, térkép és tervtárak) – Digitális archívumok (az összes előzőt tartalmazhatják) – Anyagi örökség – Ingó (múzeumi gyűjtemények, képzőművészeti alkotások, bútorok) – Ingatlan (világörökség, európai örökség, műemlékek, régészeti emlékek)

2012. V. 3.

- 20 -

A magyar műemlékvédelem története: Hunyadi Mátyás figyelmét Pietro Ransano nápolyi követ hívja fel a magyarországi római romokra. A király a reneszánsz szokásoknak megfelelően Aquincumban talált faragványokat építtet be kiállításszerűen palotájába. Bonfini is említi egyik munkájában Savariát és Aquincumot. A törökök kiűzése után Magyarországon is megindul a műtárgyak gyűjtése. A szombathelyi püspökség megalapítása után (1777) Szily János püspök új palotát (1784től) és székesegyházat (1791-től) építtet Hefele Menyhért tervei alapján. Utasításba adja az összes fellelt régi faragvány összegyűjtését és kiállítását a palota Sala Terrenajában. A terem freskóin Dorfmeister, az akkori idők legfelkapottabb festője Savaria antik látképét rekonstruálta részben Piranesi, az antik Róma emlékeit ábrázoló metszetei, részben a helyben fellelt emlékek alapján. II. József Türelmi rendeletével (1781 okt.) és Szekularizációs rendeletével (1782 jan.) a francia forradalomhoz hasonló helyzetet idéz elő, mivel feloszlatja a nem gyógyítással, vagy tanítással foglalkozó szerzetesrendeket. A megürült épületeket állami célra, középületként használja fel. (Pl.: budai karmelita kolostor – kolostorépületben Helytartótanács, templomban Várszínház)

Intézményes műemlékvédelmet megelőző munkálatok: 1. Pécsi székesegyház: A XII. században három hajós, három apszisos, síkmennyezetű, bazilikális elrendezéssel épült templom sarkain négy tornyot emeltek. A XIV. század első felében gótikus keresztboltozattal látják el az oldal, majd főhajót és a nyugati tornyok mögött megépítik a Fájdalmas szűz (északnyugat), illetve a Corpus Christi (délnyugat) kápolnákat. A város 1686-os visszafoglalása során a templom tetőzete és a toronysisakok is jelentős károkat szenvedtek. 1703-ig nagyjából rendbe hozták, de a Rákóczi felkelés harcai során a főhajó boltozata is beszakadt. 1732-ig a sérüléseket kijavították, a déli tengelyben új barokk bejárati építményt emeltek, mellette a Corpus Christi kápolnát barokk homlokzati architektúrával látták el. Az épületet egyetlen hatalmas nyeregtetővel fedték le, mely eltakarta a bazilikális térrendszert. A keleti és nyugati homlokzat lényegében a középkori állapotot őrizte meg. A beltérben megszüntették a megemelt szentély előtt álló népoltárt, helyén egy újabb lépcsőt alakítottak ki az altemplom felé. Barokk térrendszert alakítottak ki. A helyreállítások során nem sikerült megerősíteni az ostromok során meggyengült, a boltozatok oldalnyomásától kihajló falakat, ezért a XIX. század elejére elkerülhetetlenné vált az újabb felújítás. 1805-32 Pollack Mihály tervei alapján végeznek munkálatokat. újabb déli kápolnát emelnek a falak megtámasztását is segítendő. A déli homlokzat elé klasszicista, gotizáló kulisszafalat emelnek. A tornyok kialakítását egységesítik. Azonban már a befeje-

2012. V. 3.

- 21 zést követő évben aggasztónak nevezi az épület állapotát Henszlmann Imre, s javasolja a „stílszerű” megújítást. 1877-ben Dulánszy Nándor Püspök megbízza Friedrich Schmidt osztrák építészt a feladattal. Céljuk a bazilika egységes, Árpád-kori állapotának helyreállítása (purista szemlélet!). Az átalakítást 1882-ben kezdik el, a barokk berendezések kiárusításával és az épület bontásával. A következő évre csak a tornyok alsó része és az altemplom marad meg az eredeti épületből. Még a román kori faragványoknak is csak egy része marad meg, a középkori ajtók, ablakok, a gótikus és reneszánsz freskók mind megsemmisülnek. A következő években a középkori térrendszert követve és a kápolnákat is újraépítve felépül egy új, neoromán stílusú templom, melyet1891-ben szenteltek fel.

2. Az esztergomi Bakócz kápolna: Az esztergomi Szent Adalbert székesegyházhoz csatlakozva emelték 1506-11 között Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére. Tervezője Andrea Ferrucci a firenzei dóm szobrászműhelyében dolgozott, később a Michelangelo által tervezett Medici kápolna munkavezetője volt. A kápolnát süttői „márványból” emelték. A fehér márvány oltárt Itáliából hozták, szintén Ferrucci munkája. A kápolna négyzet alaprajzú terét árkádos fülkék bővítik kereszt alakúvá. Kupolája nyújtott ellipszis keresztmetszetű, eredetileg 24 vas borda tartotta, 96 aranyozott és ezüstözött bronz kazetta díszítette. Megvilágítása a lanternán lévő nyolc ablakon keresztül történt. 1543-ban a török ostrom során a székesegyház súlyosan megsérül, de a kápolna ép marad. Mecsetet rendeznek be benne. Az 1683-as visszafoglalás után itt mutatják be a hálaadó Te Deumot.A XVIII. század közepén Barkóczy Ferenc érsek kezdeményezi egy új székesegyház építését. 1763-ban elbontják a Szent Adalbert falait, megőrizve a kápolnát és az új székesegyház építését előkészítendő az erdeti szint alatt 6-7 méterre egy tükröt hoznak létre. A munkák az érsek halálával félbe maradnak. 1812-ben Rudnay Sándor püspök megbízásából Kühner Pál, majd Pákh János készít terveket. A Bakócz kápolnát az esztergomi püspökség kontinuitása kifejezőjének tekinteték, ezért kezdettől fogva meg kívánták tartani. Végül 1823-ban 1600 darabra fűrészelték, a darabokat megszámozták és eredeti helyétől 18 m távolságban, 11 m-rel mélyebben állították újra össze. Az új székesegyház szentélyének nyugati tájolása miatt a kápolnát is 180°-kal elforgatják, aminek eredményeképpen a korábbi templom felé néző bejárat a külső falra kerül. Ezáltal kissé sérül az eredeti koncepció. 1823-ban tehát egy korábban sehol nem alkalmazott módszerrel, az áthelyezéssel tudatos értékmentés történt!

2012. V. 3.

- 22 -

Az intézményes műemlékvédelem kialakulása, társadalmi szervezetek: 1846 a Magyar Orvosok és Természetjárók Egyesülete Kassán tartja hatodik vándorgyűlését. Ennek utóhatásaként egy évvel később felszólítják az Akadémiát, hogy tegyen a történelmi múlt emlékeinek megóvása érdekében. 1848 Henszlmann Imre javasolja akadémiai régészei bizottság felállítását, mely 1858-ban alakul meg. A forradalom során Kossuth Lajos intézkedik arról, hogy a védelmi munkák során talált régiségeket a hely megjelölésével adják át a Nemzeti Múzeumnak és jelentsék be az akadémiai titkárságnak. 1850-től a bécsi Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale (röviden Central-Comission) felügyeli a műemlékeket a birodalom egész területén.

3. A lébényi templom: A XIII. század elején épült nemzetségi alapítású monostort 1529-ben a törökök felgyújtják, majd 1541 után a szerzetesek végleg elhagyják. A XVII. sz.-ban a jezsuitáké, akik egy újabb török támadás után a főhajó beomlott keresztboltozatát fiókos dongával építik újjá. A sérült részeket téglával kiegészítik, a tornyokra sátortetőt tesznek. 1773-ban a rend feloszlatása után a kolostor elnéptelenedik, birtokait a Zichy család szerzi meg, a templomot, melyet a falunak adnak. A kolostor épületeit 1830-ban elbontják. 1841-ben újra leég, tornyaira egyszerű barokk sisak kerül. 1856-ban August Essenwein német építész figyel fel rá, aki felújítását javasolja. Miután támogatókra talál, ő tervezheti a helyreállítást. Az 1862-65 között folyó belső helyreállítást A templom kegyurának, Sina Jánosnak 20.000.- ft-os adományából végzik. A Templombelsőt „kitisztították”, leverve a majd fél lábnyi vastag különféle színű (!) vakolatot. A vakolat alól előbukkanó faragott oszlopokat és fejezeteket helyi kőfaragók javították ki.Közadakozásból a barokk berendezés helyett romanizáló szószéket és oltárokat készíttetnek. 1872-79 között követik a külső munkálatok. A toronysisakokat lecserélték a német területen jellemző csürlős kialakításúakra, melynek során a tornyokat is megmagasították egy szinttel. A kőfelületet megtisztították a korban szokásos stokkolásos eljárással, mely során elpusztult a korábban esetleg létezett festés nyoma is. Mindezek mellett ez Magyarországon az első műemlékvédelmi indíttatású helyreállítás. 1866-tól az MTA Archeológiai osztálya hatáskörébe kerülnek a magyar emlékek. Fontos személyek: – Henszlmann Imre (1813-1888) orvos, művészettörténész – Ipolyi Arnold (1823-1886) nagyváradi püspök, művészettörténész – Rómer Flóris (1815-1889) bencés tanító, régész

2012. V. 3.

- 23 1869-ben és 1871-ben törvényjavaslatot nyújtanak be a parlament elé a műemlékek védelmével kapcsolatban 1872-ben a közoktatási miniszter rendelete a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága (MIB) megalakításáról. Feladat: a magyarországi műemlékek számbavétele. Szűk létszámú titkárság és társadalmi munkában dolgozó bizottság alkotja. Előadó Henszlmann, építész Schulek Frigyes, további tagok Ipolyi, Rómer, Steindl Imre, Pulszky Ferenc. 1881 XXXIX. tv a műemlékékről. Ennek eredményeképp megalakul a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) formálisan Zichy Jenő vezetésével. Operatív vezető Henszlmann. Próbálják elindítani a szakemberképzést. A német műemléki irányvonalat képviselik. Nem irányító, hanem véleményező szervezet.

4. Vajdahunyad vára: A XV. sz.-ban a Hunyadi család építtette. A XIX. század elején elkezdik felújítani. A szabadságharc után a járási hivatalok működnek a várban. 1854-ben leég. Arányi Lajos helyi orvos mozgalmat indít a helyreállítására. 1868-bam a pénzügyminisztérium anyagi hozzájárulásával kezdik el felújítani. Schulcz Ferenc vezetésével az Aranyház tetőzetét helyreállítják. Kőfaragványokat cserélnek le, többek közt későgótikus ablakkereteket. 1871-74 Steindl Imre megháromszorozza a programot, királyi, főhercegi palotává akarja kiépíteni a várat. A tornyokat, tetőket megmagasítja, a védművek pártázatát megemeli, az Aranyház homlokzatát átalakítja. 1874ben a pénzügyi kormányzat megvonja a támogatást, erre Steindl lemond. Két évig Piack Gyula folytatja a helyreállítást, mely során a Hunyadi loggiát átépíti. 1876-ban a MOB veszi át az irányítást, s előbb Kuhn Antal, majd 1907-1914-ig Möller István vezeti az immár tudományos igényű helyreállítást. 1956 óta ismét folynak helyreállítások a várban. 1932-ben a MOB második elnökét, Forster Gyulát követi Gerevich Tibor művészettörténész. Ő az, aki szakhivatallá szervezi át társadalmi szervezetből a MOB-ot. Munkája során kapcsolódik az akkor mértékadó olasz műemlékvédelemhez. A Római Magyar Akadémián keresztül a szakemberképzést indítja be. A műemlékek helyreállításában kibontakozik a tudományos munka. Új műemléki törvényt készít elő, mely azonban már nem kerül a parlament elé.

5. Esztergomi királyi palota: A török, majd kuruc harcok során a palota elpusztult. A várfalak támfalként működtek tovább. 1934-ben a várfalak megerősítése érdekében konzerválási munka indult, melynek során fél méterre a felszíntől a palota úgynevezett Fehér tornyának bábkorlátos lépcsőjére, majd a királyi kápolna maradványaira bukkantak. Ezek a XV-XVI. századi magyarországi építészet fontos dokumentumai. A kormányzatot sikerült meggyőzni, hogy az 19382012. V. 3.

- 24 ban következő Szent István évre bemutathatóvá tegyék a maradványokat. Lux Kálmán (1880-1961) és fia Lux Géza építész restaurátorok vezetésével folytak a munkálatok, melyen az olasz iskola hatásai láthatók. Jelentős szerepe volt még Gerevich Tibor (18821954) művészettörténésznek, a MOB elnökének, valamint a helyszínen a munkát irányító Várnai Dezső (1910-1975) építésznek. A kő falakat speciálisan erre a célra gyártatott téglával egészítették ki. Anastylosist alkalmaztak, a boltozat maradványain megtalált freskókat olasz restaurátorok segítségével az új boltozatra áthelyezték. Rejtett vasbeton tartószerkezetet használtak a boltozatok újjáépítésénél. Évtizedek múltán azonban kiderült, a beton és a kő között káros kémiai folyamatok indultak meg, ezért az 1980-as évek óta a beton alkalmazása kifejezetten ellenjavallt a műemlékvédelemben. A millenniumi helyreállítási program során a vár új szárnnyal bővült, melynek az eredeti részekkel való tömegkapcsolatát nem sikerült harmonikusan megoldani.

6. A budai vár: A budai várhegyen az első erődítés építését IV. Béla király rendelte el a tatárjárás után. Később Nagy Lajos, Zsigmond, majd Mátyás király építtette ki mind a királyi palotát, mind az erődrendszert, mely utóbbi Pest erődítéseivel párban védte a dunai vízi utat. A palota gazdagságát, szépségét már a kortársak is csodálták. Mintájául szolgált a krakkói Wawelnek, egyes szakértők szerint könyvtárának képe látható az urbínói hercegi palota könyvtárában látható intarziákon. A nagyszerű középkori palota a török időket is megszenvedte, de végül az 1686-os visszafoglalás alatt sérült meg végzetesen. Néhány, helyenként két emelet magasságban állva maradt falát a XVIII. században bontották le. A barokk királyi palotát III. Károly kezdte el építtetni. A mai kialakítás legdélebbi szárnya, a ma a Budapesti Történeti Múzeumnak helyet adó „E” épület 1719-re szerkezetkész volt. Mária Terézia a rendek kérésére építtette tovább a palotát a ma a Nemzeti Galériának helyet adó, a Duna felé néző „C” és „D” épületszárnnyal. A morva Oracsek Ignác tervei alapján 1758-ra készült el a kettős kupolával ellátott épület. Pozsonyból ide költözött a helytartó, majd 1777-től A Nagyszombatról Budára költöztetett egyetem, melyet később továbbvittek Pestre. 1790 februárjától itt őrizték a magyar koronázási ékszereket. A palota virágkorát József nádor idejében élte 1795 és 1847 között. Kisebb-nagyobb átalakítások zajlottak az épületben. A forradalom alatti jelentős sérüléseket gyorsan kijavították, azonban jelentős átalakításra csak 1874-től került sor először Ybl Miklós, majd halála után Hauszmann Alajos tervei alapján. 1890-től épült az Oroszlános udvart nyugatról határoló főhercegi szárny, mely a természeti adottságokon túllépve a krisztinavárosi völgyben nyugvó, hat emelet magas lábazatra támaszkodik. 1892-ben a kiegyezés és a koronázás huszonötödik évfordulójára rendezett ünnepségek során feltűnt a palota reprezentatív helyiségeinek szűkössége. A millennium előtt Hauszmann beépítette a trónterem erkélyét, ami csak ideiglenes megoldást jelentett. 1898-1901 között lebontották a Hillebrant-féle Szent Jobb kápolnát és a Zeughaust, majd észak felé bővítették a palotát. A Szent György térről megközelíthető bejárattól egy 304 méter hosszú teremsor húzódott végig az épületen. Ez Versailles után a leghosszabb reprezentatív térfü2012. V. 3.

- 25 zér volt. A sorba illeszkedő bálterem 724 m2 alapterületű és 15,5 m belmagasságú terét 12 darab üveggyöngycsillár világította meg. A déli lejtőn teraszokkal, lépcsőkkel tagolt romantikus kertet alakítottak ki. Divatos volt a műromok kertekben való elhelyezése, amit itt igaziakkal lehetett volna „helyettesíteni”, de a vár déli védműveit mégis inkább feltöltötték, vagy elbontották. A második világháború során a palota súlyos sérüléseket szerzett. Déli oldalának tetőzete szinte teljesen leégett, a boltozatok és födémek belövésektől sérültek, helyenként több szint is leszakadt. A kárfelmérések alapján az épületegyüttes értékének 60%-a semmisült meg. Berendezéseit a németek, az oroszok és a lakosság széthordta. A háború után a kormányzatot a Pesten épen maradt és államosított bankszékházakba költöztették, a várbéli lakos előkelőket pedig elüldözték. A terület így teljesen funkcióját vesztette, jelentősége azonban megmaradt, így helyreállítása nem maradhatott el. A budai várpalota épületegyüttese nem csak művészeti és történeti (műemléki) értékében kiemelkedő, hanem a város topográfiájának is egyik legfontosabb tényezője. A város tengelye, a budai városkép fő eleme. Ezen felül a XIX. században a nemzeti függetlenség szimbólumává vált. A palota sorsa mindenkit izgatott. A régészek, művészettörténészek a középkori palotát kívánták feltárni. Ilyen kutatásokra addig nem volt lehetőség. Egyedül az 1943-ban a várkertben ásott légoltalmi vízmedencék létesítése során kerültek elő Mátyás-kori vörös-márvány faragványok. Az építésztársadalmat a Hauszmann-féle, akkor már erősen kritizált palota újjáépítése foglalkoztatta. A vita nem csak politikai szinten zajlott. A modernizmuson nevelkedett, ekkoriban kiteljesedő építészgeneráció véleménye a századforduló építészetéről mélyponton volt. Ez szivárgott át a politikába és a napi sajtóba is. E hatások eredményeképp a vár és a királyi palota a következő évtizedekben a régészet és a műemlékvédelem kísérleti terepévé vált. Bár a palota területét 1949-ben műemlékké nyilvánították, a műemléki elvek mind a középkori romok, mind a barokk palota esetében jelentősen sérültek az 1949-től 1985-ig folytatott helyreállítás során. Az 1949-ben indult régészeti feltárások során előkerült középkori romok helyreállításával kapcsolatban alapelv volt, hogy a közönség számára is érthető formában, az eredeti öszszefüggéseket világosan megmutatva készüljön el. A megbízó kívánsága ugyanakkor az volt, hogy az elkészült „mű” panoráma élményt nyújtson, látványos legyen. Az eredeti elképzelés szerint vissza akarták ide helyezni a kormányzati funkciókat. A következő 15 év során a feltárás, tervezés, kivitelezés egymással párhuzamosan folyt, miközben a koncepció is jelentős változásokon esett át. A helyreállítás során nem volt tudományos dokumentáció. Ez csak 1955-től kezdett elterjedni, nem utolsó sorban a budavári munkálatoknak köszönhetően.

2012. V. 3.

- 26 A középkori palota és erődrendszer feltárása, bemutatása: A régészetileg feltárt maradványok helyreállításának vezetője Gerő László építész volt. Ő cikkek sorát és több könyvet is írt az eredményeikről. A déli rondella 5m vastag falain 2m feltöltés volt, szélén kő korláttal. elé dombot építettek egy alagúttal a századfordulón. A vár déli lejtőjén elbontották a kerti építményeket, lépcsőket és elhordtak 30.000m3 földet. A kaputorony falai egy kerti lakba voltak beépítve. itt is 4m feltöltést távolítottak el. A 33,6m átmérőjű rondella belsejében 7m magas feltöltés volt. Innen 35.000 m3 földet kellett elszállítani. A bástya nagy része a feltöltésben fennmaradt, a kaputoronyból felvezető lépcső alapján az ágyúállások feletti folyosót is helyreállították. A déli bástya korábbi formáit a kövezeten eltérő anyagból kialakított rajzolattal jelezték. A vár legrégebbi része a 11,7×11,1 m külső méretű István torony. A sziklára alapozott építmény földszintjén lőréseket találtak, ami bizonyítja, hogy korábban önmagában állt. A Zsigmond kori, 10×20 m méretű nagyterem földszintjét a megtalált boltvállak alapján egyetlen dongaboltozat fedte. E boltozatot helyreállították, kivéve azt a részt, ahol a szikla annyira meggyengült, hogy nem bírta volna el a boltozatot. Itt vasbeton födémet építettek, illetve maga a szikla látható. Ennek közepén lévő pillérek tartották a nagyterem gótikus boltozatának középső oszlopait. A buzogánytorony rézsűs köpenyfallal volt körülvéve, a tetején kőpergolás lugassal. Mindkettőt elbontották, és az építtető kívánságára Vajdahunyad analógiájára és a fennmaradt ábrázolások alapján visszaépítették a tetejét. A vár északnyugati sarkában, a hosszú nyugati alsó udvar város felőli oldalán állott Karakas pasa tornyát még Hauszmann bontatta el részlegesen. A bontás előtt készített fényképfelvételek alapján tökéletesen rekonstruálható lett volna, azonban csak úgy kapott engedélyt, ha ablakait az eredetinél nagyobb méretben építik meg, mutatva, hogy új építésről van szó. Azonban ehhez a szemlélőnek az az eredeti nyílásokat is ismernie kellene. Így egyszerű hamisításról van szó. A középkori palota kápolnája 1366-ban már állt. A két szintes épület alsó részének falai 5,5m magasságban eredetiek. A boltozati bordákat megtalálták a terem belsejében. meg volt eredeti tégla padlóburkolata is. Az 1950-es évek elején azonban Rákosi visszatemettette. 1958 után, mikor végleg eldőlt, hogy nem miniszterelnöki rezidencia lesz a palotában, újra kiásták. Azonban ekkor felszedték az eredeti padlót is. Ma a fényképek és felmérés alapján helyreállított burkolatot láthatjuk. A kápolna alsó részét is helyreállították. A Felső szinthez semmilyen támpontot nem találtak, ezért azt nem építették vissza. A kerteket festmények alapján próbálták meg bemutatni. Gerő László, a helyreállítást vezető építész írta: „A műemlékvédelem általában tartózkodik a kiegészítéstől, a néző képzeletére bízva azt, ami egy általánosan ismert, falusi templomnál elmegy. (…) Itt azonban a mai országban példátlan építményt kellett megjeleníteni.” A barokk palotakomplexum sorsa: Dr. Kotsis Iván már 1945-ben készített egy helyreállítási koncepciót. Ő a palotát lapostető fedéssel és a XVIII. századi csillagvizsgáló toronyra emlékeztető felépítménnyel.

2012. V. 3.

- 27 Az 1949-ben készített első tervváltozat az igények és költségek felmérésére szolgált. A palotába a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága, a Központi Vezetőség Titkársága, az államfő hivatala költözött volna és a kormányüléseknek is helyet adott volna. Az idősebb Janáky István és Perényi Imre által készített terv többek közt az „A” és „E” épület jelentős részének bontásával számolt. Az 1950-ben készített terv már épülettömeg változás terén csak a Hauszmann építette legészakibb „A” épület bővítésével számolt. A tetőkre, homlokzatra és kupolára azonban több változat is készült (Janáky István, Kotsis Iván, Gerő László). Az építési program felülvizsgálatához kapcsolódott az 1952-es tervváltozat, mely először kupola nélküli volt, de az éles kritikák hatására ez megváltozott. Mivel az 1300 fős konferenciaterem és a vendégfogadás kikerült a programból, végleg eldőlt, hogy a tereket nem eredeti formájuknak megfelelően, hanem teljesen új alaprajz szerint, modern stílusban alakítják ki. A homlokzat kérdése továbbra is nyitott maradt, ezért zártkörű tervpályázatot írtak ki, ami végül eredménytelenül zárult. Ennek tapasztalatait ötvözte az 1953-ban elkészült negyedik tervváltozat (Janáky). A palota alaprajzi kontúrját ekkor véglegesítették. Egyedül az „A” épületet bővítették nyugat felé három ablaktengelynyivel. A kupola a „C” épület beépített udvara felőli részen, a dunai homlokzattól visszahúzva épült volna. 1953-ban az munkák üteme lassult, majd 1956-ban leállt. Az 1958-as ötödik tervváltozat már a palota részlegesen kulturális intézményként való hasznosításával számolt. Ennek megfelelően a Vármúzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár egy közelebbről nem meghatározott „kisebb minisztériummal” osztozott volna az együttesen. 1959-ben e terv alapján indult meg az építkezés, melyet az 1960-61-es tervvel véglegesített homlokzati kialakítással, a jelenleg is álló kupola megoldással fejeztek be. 1967 végén nyitott ki a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma. A III. Károly által építtetett „E” épület födémei a háborúban teljesen beomlottak, falai alig álltak. Pincéjében előkerült a középkori királyi palota sok jelentős részlete. Az épületszárnyban teljesen új enteriőr épült, nemes anyagok felhasználásával. A Magyar Nemzeti Galéria 1974-75-ben költözött a dunai épületszárnyakba. Főbejáratát az 1960-as években elbontott Habsburg lépcső helyén alakították ki a „C” épületben. Az épület felett emelt új kupolával 30 m belmagasságú új teret hoztak létre. A vártemplom terét födémekkel osztották meg. Itt található az épület egyetlen eredeti formában fennmaradt tere, József nádor és családja kriptája. Ezt az 1970-es években többször kifosztották, sírjait feldúlták. 1987-re állították helyre. A „D” épületben lévő Mária Terézia-féle trónterem ablakai megmaradtak az eredetiek. Máshol mindenütt osztás nélküli, középen elforduló ablakokat készítettek. A terem barokk díszítését erősen leegyszerűsítve állították helyre. A „B” épületben lévő díszterem hosszát és belmagasságát lecsökkentették, díszítését megsemmisítették. Homlokzati kialakítását, az ablakosztását átalakították. Az „A” épületbe 1975-ben a Munkásmozgalmi Múzeum kapott helyet. Ezt az épületet bővítették négyzet alaprajzúra a felújítás során. teljesen modern belső teret alakítottak ki benne. 1990-től a Ludvig múzeum, majd 2005 óta a Nemzeti Galéria használja. 2012. V. 3.

- 28 1985-ben, utolsóként vette használatba az Országos Széchenyi Könyvtár a krisztinavárosi szárnyat, az „F” épületet. Ennek két udvarát 11 szintes, vasbeton szerkezetű raktártornyokkal építették be. Bár a palota felújítása során a tetőszerkezet egyszerűsödött, az egyes szélsőséges tervváltozatokhoz képest külsejében megőrizte megjelenését, hangulatát. A „D” és „E” szárnyak barokk homlokzatdíszítését helyreállították. Az elkészült új kupola nagyobb bármely elődjénél, de az épület egységét nem bontja meg. A belső terekben ugyanakkor nem csak az elpusztult részeket újították meg modern formákkal, hanem a megmaradt reprezentatív helyiségeket is „lebutították”, ezzel jóvátehetetlen károkat okozva. Az elhelyezett intézmények közül egyedül a Budapesti Történeti Múzeum az, amely megfelelő helyen van. A másik két intézmény helyhiánnyal küzd. A palota hosszan elhúzódó munkálatai során egymással párhuzamosan folyt a régészeti feltárás és a helyreállítás, miközben a tervezési program is folyamatosan változott. Ez az emlékek védelmét, korrekt helyreállítását nem segítette. A tapasztalatok alapján alakult ki a magyarországi műemlékvédelmi tevékenység korszerű módszertana. Világossá vált, hogy az előkészítés során mindenre kiterjedő tudományos dokumentációt kell készíteni, mely segíti a tervezési program kialakítását, és később a kivitelezést is. 7. Budapest, Tárnok u. 14. A Mátyás templom közelében álló épület az egyik legkülönlegesebb díszítésű lakóház. 1945 előtt egyszerű, barokk homlokzatán csak a kapu kőkerete utalt gótikus eredetére. A háborús sérülések nyomán azonban előtűnt az emeletet tartó konzolsor és a homlokzatot díszítő reneszánsz festés. Az épületet 1950-53 között helyreállították. Utcai homlokzatának rekonstrukciójára 1963-ban került sor. A gyémántmetszéshez hasonló al secco díszítéshez tartozó eredeti gótikus nyíláskeretek csak a földszinten maradtak meg két helyen. Az egyik teljes mértékben, a másik kőtöredékként. Két másik földszinti ablakon XVI-XVII századi nyílásszélesítés téglakávái és boltívei kerültek elő. Az eredeti, valószínűleg üzletajtós gótikus kialakítás visszaállítását lehetetlenné téve. Ezért a déli három ablaknál a török kori állapotot tartották meg. Az emeleti falsáv tartókonzolokra támaszkodó szegmensíveken állva előreugrik. A konzolpárok olyan állapotban kerültek elő, hogy a helyreállítás során újrafaragott elemekkel kellett lecserélni őket. Az emeleti ablakok eredeti gótikus nyíláskereteit 1750 körül kisebb méretű barokk stílusúakkal váltották fel. Egyértelmű kívánság volt a reneszánsz festés bemutatása. Csakhogy az a gótikus ablakokhoz igazodott. A földszinten tehát a széles török kori ablakok felületének jó részét is borította. Ennek kifejezésére a tervező osztólécekkel rávitte volna a homlokzatfestés raszterét az üvegezett felületekre, a műemlékhelyreállítás igényeihez igazodva. Főépítészi beavatkozás nyomán azonban osztatlan üvegfelület került kialakításra. A földszinti ablakparapetet is lesüllyesztették. Az óriási nyílások így az épületet lábasházzá formálták át. Az emeleten ennek épp ellenkezője történt. A reneszánsz festést a szűk, barokk nyíláskeretekig kiegészítették. Ezek viszont nem illeszkedtek a festés raszterébe, így a tokoknál 2012. V. 3.

- 29 félbemaradt minták vannak. Mindezt a részletes és minden kronológiai kérdést tisztázó tudományos dokumentáció birtokában, annak megállapításai figyelmen kívül hagyva tették a helyreállítást végzők.

Intézmények a II. vh. után: 1949-ben megszűnik a MOB Az 1949. évi III. törvény erejű rendelet az építésügyről 1957 Országos Műemlékvédelmi Szervezet (OMSz) - Szakhivatal, minden műemléki tevékenységet összefog. - Nemzetközi hírnév kivívása az 1960-70-es évek tevékenységével. 1992 Önállóan működő részfeladatokat ellátó szervezetek: - Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OmvH) – hatóság - Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) – kiemelt jelentőségű emlékek - Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ (ÁMRK) – szakmai háttérszervezet 1998 Kulturális Örökség Igazgatósága (KÖI) – Kulturális javak (régészet és műtárgyak) hatósága 2002 Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (OmvH+KÖI=KÖH) 2007 ÁMRK → Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) 2010 KÖSZ → Nemzeti Örökség Központ (NÖK) a Nemzeti Múzeum keretein belül

2012. V. 3.

- 30 -

Műemlékvédelem: A továbbiakban csak a kulturális örökséggel foglalkozunk azok közül is az építményhez, műemlékhez kapcsolódókkal. A műemlékként védett objektum jellege szerint: lehet épület, vagy építmény, az ezekhez tartozó képzőművészeti – szobrászati, festészeti, iparművészeti – alkotás, régészeti emlék, kultúrtáj, vagy építményhez tartozó kert és táj, illetve ingatlan, közterületi fasor. Ezek akkor válhatnak műemlékké, ha esztétikai, történeti, vagy etikai értéket hordoznak. Esztétikai értéke nem minden műemléknek van. Történeti értéknek azt tekintjük, ha az emlék dokumentálja a nemzet történetét (művészeti, társadalomtörténeti, stb.). A műemlék etikai értéke a művészeti és a történeti értékből fakad, érzelmi kapcsolatot biztosít a múlttal. Segíti az önértékelést, önazonosságot biztosít, öntudatot ad. A műemlék sosem műemléknek épült, az idők során vált azzá. Az emlékművet utólag építik, hogy emlékeztessen valamilyen eseményre, de ez is műemlékké válhat, mint például a Millenniumi emlékmű. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. tv-ben foglaltak szerint: a műemlék olyan műemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak; műemléki érték: minden olyan építmény, kert, temető vagy temetkezési hely, terület (illetve ezek maradványa), valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt. Röviden: a műemléki érték törvényi fogalmának megfelelő olyan épület, amit az illetékes miniszter – jelenleg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának minisztere, korábban a kulturális és oktatási miniszter (kultúráért felelős miniszter) – rendeletében védetté nyilvánított a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) előterjesztése alapján. Azt az épületet lehet műemléki védettség alá helyezni, ami a műemléki érték törvényi követelményének megfelel. A KÖH Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóságának vonatkozó irányelvei szerint a védetté nyilvánításhoz szükséges kiemelkedő jelentőség megmutatkozhat: - a védendő emlék korában (általában 1875 előtti) - A védendő emlék létrehozásában megnyilvánuló közösségi akaratban (1867-1956 között valami közösségi célra – pl. egyházi, oktatási, kulturális, közigazgatási stb. épület és eredeti állapotát ma is őrzi) - a védendő emlék egyediségében - a védendő emlék tipikusságában - a védendő emlék létrehozásának építéstechnika-történeti vonatkozásában - a védendő emléknek a környezetével (településképpel, településszerkezettel, történeti tájjal) való összefüggésében - a védendő emlékhez kapcsolódó különleges eszmei-szellemi, „nem anyagiasult” vonatkozásban - az esetleg jórészt átalakított emlék fenti szempontok szerint különleges értéket jelentő részletében - az emlék védett, ill. védendő együtteshez való tartozásában 2012. V. 3.

- 31 Az elbírálás egyedi, a szempontok csak iránymutatóak, az azoknak történő megfelelés nem jelent automatikus védelmet, de akár egy szempontnak megfelelés is elég lehet

Az építményeket veszélyeztető tényezők: –

–

Objektív tényezők: • Időjárás (csapadék, talajvíz, szél, villámcsapás, fagy) • Elemi csapások (árvíz, földrengés, stb...) • Erkölcsi avulás (urbanizáció, társadalmi fejlődés) Szubjektív tényezők: • Rongálás • Háború • Szegénység (nincs pénz a helyreállításra) • Gazdagság (szebb lesz, mint új korában) • Téves irányzatok ( pl.: purizmus) • Megfelelő módszerek hiánya

A műemlékvédelem feladata: Biztosítani a műemlékek fennmaradását az objektív tényezők korlátozásával, a szubjektív tényezők kiküszöbölésével. –

–

– –

Helyreállítás • Tudományos kutatás (építéstörténet, feltárási dokumentációk, stb...) • Építészeti felmérés, dokumentálás Jogalkotás, jogalkalmazás • Országos és helyi szabályozások kialakítása • Hatóság (nyilvántartás, felkutatás, használat szabályozása, ellenőrzés, javítások elrendelése, kivitelezés felügyelete) Műszaki fejlesztés Oktatás, nevelés, publikáció, PR.

A műemlékvédelemnek megfelelő hasznosítást kell találnia a műemlékek számára, mert a nem használt épület gyorsabban romlik. –

–

Gazdasági hasznosítás • Legjobb az eredeti funkcióban használni. Minél inkább különbözik ettől, annál nagyobb az átalakítási igény, így romlik a történeti hitelesség. • A pusztulás ellen állandó karbantartással és ciklusonkénti felújítással kell védekezni. Eszmei, vagy tudati hasznosítás:

2012. V. 3.

- 32 A közönség számára értelmezhető állapotot kell létrehozni. (tudatformáló, nevelő hatás) Idegenforgalmi hasznosítás: • Hozzájárul a műemlék fenntartásához. • Vonzerőt gyakorol egyéb gazdasági és kulturális tevékenységhez. • –

2012. V. 3.

- 33 -

A műemlékek helyreállítása Fázisai: – – – –

Előkészítés (Tudományos dokumentáció, majd Hasznosítási koncepció készítése – IDŐ!) Tervezés ( Tudományos dokumentáció alapján) Kivitelezés (menet közben előkerülhetnek értékes részletek -> Áttervezés) Karbantartás (Tudományos dokumentáció alapján készített kezelési terv szerint. A terv nem csak az avulás, hanem a várható katasztrófa helyzetek kezelésére is kiterjed)

Az előkészítés komplex kutatással:

Előkészítés célja: – – – –

Jelenlegi állapot dokumentálása -> módja felmérés építészeti és művészeti (freskók, szobrok, falfestések) Korábbi építési korszakok feltárása Állapotvizsgálatok (statikai, faanyag, nedvesség, művészeti, régészeti) Szükség esetén állapotbiztosítás

Az előkészítés folyamata: 1. Forráskutatás –

A fellelhető dokumentumok összegyűjtése, ezeken keresztül a településtörténet, telektörténet, építéstörténet meghatározása. Mit keresünk: rajzok, fotók, leírások, térképek Hol keressük: • Megbízó rendelkezésére álló adatok (rá kell kérdezni!) • Internet (műholdkép, légifotó, fotó, tanulmányok, stb.) • Tervtárak, levéltárak, múzeumok (helyi, területi, országos, a KÖH tervtára) • Helyiek kikérdezése, korábbi tulajdonos rokonságának felkutatása • Szakirodalom az adott műemlékről, vagy hasonlóakról. Az építéstechnika története. Történeti forrásmunkák • A történelem segédtudományai (oklevéltan/diplomatika, pecséttan/szfragisztika, címertan/heraldika, családtörténet/genealógia, tisztségviselők tana/archontológia, írástörténet/paleográfia, történeti földrajz, bútortörténet, stb.)

2012. V. 3.

- 34 2. Felmérés – Építészeti felmérés • Jelen állapot dokumentálása • Alap a szakértők vizsgálataihoz • Alap a későbbi tervezéshez – Helyszíni szemle (kívülről mennyire egységes – korszakok;felmérés előkészítése) – Felmérés módszere • Kézi – szalag, kézi távmérő (háromszög-, rom emlékeknél tengelymérés) Ez a leggyakrabban alkalmazott módszer! • Műszeres – geodéziai, fotogrammetriai –

Felmérés közben figyelni kell a furcsaságokra és a hibákra • Falazaton, mennyezeten, padlón is! • Nyílások, elfalazások kirajzolódnak a vakolt falon is – de sokszor fotón már nem. • Falvastagságmérés sok helyen -> építési korszakok!

–

Megfigyelni a károsodásokat • Repedés – szerkezeti ok, vagy átépítés nyoma • Nedvesedés – csapadék, talajvíz (felülről, alulról) • állati, növényi, gombakárok • Fa károk (korhadás, gombásodás) • Falazóanyag károk (kifagyás, kiporlás, sókivirágzás) Minél pontosabb felmérés (furcsaságok dokumentálása is!) A felszerkesztés során felmerült kérdések tisztázása, újramérések Fotók készítése minden mennyiségben (digitális kor!), rendszerezetten, a felvétel helyét beazonosítva tárolni és dokumentálni!

– – –

Szakértői vizsgálatok – szakvélemények – Falkutatás (régész, művészettörténész) – Régészeti feltárás (az épületben és környékén) – Statikai szakvélemény (alapfeltárás, födémfeltárások, repedésvizsgálat) – Faanyagvédelmi szakvélemény (biológus, statikus) – Falnedvesség vizsgálatok (építőanyag labor) 3. Tudományos dokumentáció: A fellelt dokumentumok összegzése, elemzése, összevetése a felméréssel. Újabb adatok felbukkanása esetén átértékelés.

2012. V. 3.

- 35 4. Elméleti (elvi) rekonstrukció Az épületkutatás eredményei a kutatási tudományos dokumentáció felhasználásával a műemlék egy adott periódusának leghitelesebb ábrázolása (tömege, homlokzatai, metszetei, 3D bemutatás-animáció formájában). Az elméleti rekonstrukció nem szorítkozik csak egy megoldásra, az adott műemlék különféle építési korszakban való állapotát mutathatja, ezen belül a lehetséges rekonstrukció esetleg többféle változatával. Az elméleti rekonstrukció három ismereti szinten alapul : • eredeti, tapasztalható, kutatható épületmaradványok (kutatási dokumentáció rögzíti), • az épület hiányzó részeinek kiszerkesztése, építészeti logikával való kiegészítése, anasztilózis alkalmazása, • a korabeli építőgyakorlat és hasonló – analóg – megoldások ismeretének felhasználásával alkotott hipotetikus részletek. A rekonstrukció elemeinek belső aránya a kutatás előrehaladtával a biztosan ismert részek felé változtatható, ilyenformán a kutatási eredmények összefoglalójaként és mintegy további kutatási program tervezésének tekinthető. 5. Hasznosítási koncepció készítése (Függ a tulajdonostól és az épülettől, a környezetétől) Mindezek egymással párhuzamosan történnek.

2012. V. 3.

- 36 -

A műemléki felmérés módszertana: Az épületen folytatott vizsgálatokat nagy részletességgel kell elvégezni a helyszínen. Ehhez egy alapdokumentációt kell készíteni, a felmérési manuálét. Ez a szabadkézzel papírra vetett dokumentáció ideális esetben 1:20 léptékű. Tartalmazza az alaprajzokat, homlokzatokat, helyiségenkénti falnézeteket. Vázlatkészítés: –

– –

– – –

A vázlatkészítés és a mérés folyamatát szét kell választani. Előbb a rajz készüljön el, aztán méretezzük be. Ha a kettő egyszerre készül, az megosztja a figyelmet, ami hibaforrás! Szerencsés esetben tervtárban talált rajzok alapján előre elkészíthetjük, a helyszínen csak pontosítani kell, illetve részletrajzokat kell készíteni. Helyes arányokkal kell rajzolni, a műszaki rajz szabályai szerint. A méretezésnél elkerülhetetlenek az adatkimaradások. A jó manuálé, ha nem döntő fontosságú adatok hiányoznak belőle, nem csökkent értékű! Egy lapon csak egy téma szerepeljen. A kidolgozásnál zavaró lehet a több téma. Magyarázóábrák (síkrajz, vagy axonometria) szerepelhetnek a méretezett lapon. A témát a lehető legnagyobbra rajzoljuk úgy, hogy a lapra ráférjen.

Mérés: – – –

Egy mérőcsapat ideális létszáma szalagos mérésnél 3-4 fő. (2 fő fogja a szalagot, 1 fő leolvassa és feljegyzi az értékeket, 1 fő a következő helyiség vázlatát készíti.) Lézeres kézi távmérővel történő mérés szakaszonkénti mérésnek felel meg. Mérés előtt el kell dönteni, hogy a nyílászárók mely méretét olvassuk le. (Tok belméret, kávaméret, stb.) Az ettől való esetleges eltérést a manuálén jelezni kell.

Közvetlen megmérés, vagy trianguláció: Egyszerűbb, kevesebb eszközt igényel, íves felületeknél viszonylag pontatlan. – Szakaszonkénti mérés: a szakaszok összege eltér az összmérettől. Ennek oka a vakolt kávák lekerekítettsége, és a mérőszalag pontatlan illesztése. – Sorozatmérés: A helyiségen végighúzott szalagon folyamatosan olvassuk le a mért értékeket. Ez a módszer kézi feldolgozásnál sok számolással jár, de számítógépes feldolgozás esetén ideális! – Átlómérés (háromszögelés) Ez kiegészítő mérés, mely az épület alakjának visszaadásához szükséges. • Kimutatja az alaprajzi torzulást • Íves szerkezetek (alaprajzok, boltozatok) meghatározhatók vele. • Ügyelni kell mindhárom oldal megmérésére.

2012. V. 3.

- 37 Közvetett bemérés, vagy tengelymérés: Pontosabb, de a tengelyrendszer kitűzése hosszadalmas, bonyolult, ezért a speciális esetek módszere. Szemmel láthatóan szabálytalan formáknál, egyterű objektumoknál hasznos. Műszeres méréseknél ideális lehet.

–

Tengely kitűzése • Nyílt terepen jelzőkarókkal beintéssel, esetleg segédkarók lehelyezésével, ha nem végig belátható a terep. • Fedett terepen a tengely esetleg párhuzamosan eltolt szakaszokból áll. Esetleg több tengely (egy az épületben, egy mellette halad) A tengelyre szerkesztett merőleges vetítésekkel végezzük a mérést. • merőleges állítása pitagorasz tétellel (3-4-5 m bemérve) • derékszögű lécháromszöggel • prizmával Mérés: • jellemző pontok bemérésével • a tengely azonos távolságnövekményeinél (pl.: ½ m-enként) bemért pontokkal Fontos, hogy a kitűzött tengely ne essen az objektumtól messze

– –

Városépítészeti részletek teodolittal is bemérhetők tört vonalú tengelyhez. Tengelymérésként is felfogható az épülethomlokzat függőleges bemérése.

–

–

–

Függőleges méretek meghatározása: – – – – – – –

Állványról Emelőkosárból Szakaszonkénti méréssel ablakokból Lépcsőházban folyamatos méréssel Szintezőműszer, vagy teodolit alkalmazásával Mérőrúd Becslésszerű mérés árnyékméréssel (az ismert méretű mérőrúd és az épület jellegzetes pontjának árnyékát összehasonlítva)

Kótázás: – –

– –

Olvasható legyen A számok a mérés irányában legyenek felírva. Ez csökkenti a félrekótázás esélyét és segít a zsúfolt manuálé feldolgozásakor, még ha ez a rajz körbeforgatását jelenti is. Szakaszos mérésnél a vetítővonalak közti felezőbe írjuk a számokat, ferde kótavég alkalmazása mellett. Folyamatos mérésnél nulla pontnál nullkör, méreteknél nyilak legyenek. A felirat a nyilakhoz legyen írva, esetleg függőlegesen, ha a sűrűség ezt kívánja.

2012. V. 3.

- 38 -

Tervezés Tervezési program: –

–

Építészeti tervdokumentáció: A kutatási eredmények alapján meghatározza romok esetén a bemutatás, hasznosítható épületek esetén a javasolt használat feltételeit, módját, a szükséges építészeti és szerkezeti beavatkozásokat. Restaurátori feladatok: A kutatási eredmények alapján meghatározza az épületen talált képző- és iparművészeti alkotások helyreállításának elveit és eszközeit.

Engedélyezési terv: –

–

Építészeti tervdokumentáció: Műszakilag meghatározza az emlék helyreállításának módját, leírja az alkalmazható szerkezeteket és anyagokat. A műemlékvédelmi hatóság számára az építésigazgatási eljárás alapdokumentációja, melynek része a tudományos dokumentáció is. Restaurátori feladatok: Meghatározza a képző- és iparművészeti alkotások restaurálásának módját, az alkalmazott anyagokat és eljárásokat.

A helyreállítás során alkalmazható beavatkozási formák: 1./ In Situ konzerválás: – Meglévő elemek megtartása és konzerválása. – Legszükségesebb szerkezeti elemcserék – Igénytelen, funkcionális átépítések bontása. 2./ Restaurálás: – Anastylosis: Lehullott épületrészek eredeti helyzetükbe való visszaállítása. A Velencei Karta által ajánlott leghitelesebb helyreállítás – Megerősítő elemek elhelyezése (rejtett, vagy látszó módon) – Kiegészítések (minimális, hitelesen megtehető) 3./ Hiteles rekonstrukció (a Velencei Karta szellemiségében): – Vakolatcsere (nem festett, vagy dekoratív vakolatok) – Nem megtartható elemek eredeti alapján újrakészítve. (pl. fedélszék) – Fennmaradt pontos ábrázolás alapján elkészített elemek (pl. vakablakban fennmaradt festés alapján elkészített „eredeti” ablak.) – Tetőfedések, bádogozások cseréje 4./ Logikus hipotézis: – Analógiák alapján elkészített részletek (akár az adott épületen máshol fellelhető hasonló funkciójú részlet, vagy hasonló épület alapján) – Homlokzati festések rekonstrukciója 5./ Hipotetikus részek, hozzátétel: – Új épületelem (pl. lift) stílusának épülethez igazítása – Feltárt terek új funkcióval való kiépítése – Épületen belül áthelyezett elemek.

2012. V. 3.

- 39 +1./ Új épületszárnyak: – Az épület jelenlegi használata miatt szükséges kiegészítés – Tömegében és megjelenésében illeszkedjen a műemlék épülethez, de érzékelhető legyen, hogy új elem. – Minden esetben műemléki tervtanács és műemléki hatóság közreműködése szükséges! Minden esetben, már a tervezés során odafigyelést igényel az épületgépészeti és elektromos vezetékek elhelyezése. A történeti épületekben eredetileg csak kandallók, kályhák és az ezekhez kapcsolódó kémények voltak, ami épületgépészetnek tekinthető. Vízvezetékek csak a XIX. század végén jelentek meg. Lakóházakban még az 1930-as években is úri huncutság volt a fürdőszoba, vagy a lakásbelsőben elhelyezett WC. A mai igényeknek és tervezési előírásoknak megfelelően egyre több vizes berendezést kell elhelyezni. Klimatizálás, de egyszerű fűtőtest esetén is padlóvezetékek garmadát fektetnek le, természetesen a szintek közti megfelelően bő átvezetésekkel. Az elektromos kábelezést korábban vakolatban vezették. Ma nem csak áramforrást, de különböző gyengeáramú vezetékeket (tűzjelzőrendszer, különféle hálózati kábelek, stb.) is el kell helyezni. Ezekhez védőcsöveket használnak, melyek átmérője 2-4 cm. Vakolatban nem elhelyezhető, horonyvésést igényel. A gyakorlat azt mutatja, hogy a gépész és elektromos vezetékeket tervező, elhelyező szakemberek – tisztelet a kivételnek – nem mérlegelnek sem statikai, sem esztétikai szempontokat. Tartófalazatba, szélsőséges esetben akár freskóba is képesek egyre mélyebb hornyaikat bevésni. Ezért fontos már a tervezés során megállapítani a szükséges vezetékek helyigényét. A vezetékek minél nagyobb hányadát a padlóban kell elvezetni. A sok, gyakran egymást keresztező védőcső miatt nem elegendő a hagyományosan 5-6 cm vastagságban kialakított aljzat. 8-10-12 cm szükséges! Oda kell figyelni a boltozatok záradékára, mely fölött csak 6-8 cm áll rendelkezésre az általában eredeti magasságban megmaradó padlószintig. Dongaboltozatok válla feletti feltöltésben jól vezethetők akár nagyobb átmérőjű légcsatornák is, egészen amíg nem kereszteznek fiókdongákat.

Kezelési terv: –

–

Építészeti tervdokumentáció: Műszakilag meghatározza az emlék karbantartásának módját, leírja az alkalmazható szerkezeteket és anyagokat, illetve a karbantartó munkák elvégzésének időhatárait Katasztrófa-elhárítás: katasztrófát követően, a helyreállítás során alkalmazandó módszerek, előírások, lehetőségek. – Életveszély és kárelhárítás – Élet- és vagyonbiztonság biztosítására azonnali beavatkozást igénylő munkák hatóköre

2012. V. 3.

- 40 –

A védett építmény teljes bontásának tilalma, a bejelentési kötelezettség és az utólagos engedélyezés rendje.

Városrendezési tervek örökségvédelmi munkarészei Településszerkezeti terv A településszerkezeti terv (korábbi elnevezéssel Általános Rendezési Terv) részeit és készítésének menetét részletesen a településtervezés c. tárgy keretében ismerik meg a hallgatók. Tárgyunk speciális szempontjait figyelembe véve néhány kérdést e jegyzet keretei között is tárgyalni kell. “A településszerkezeti terv meghatározza a település alakításának, védelmének lehetőségeit és fejlesztési irányait, ennek megfelelően az egyes területrészek felhasználási módját, a település működéséhez szükséges műszaki infrastruktúra elemeinek a település szerkezetét meghatározó térbeli kialakítását és elrendezését, az országos és térségi érdek, a szomszédos vagy más módon érdekelt többi település alapvető jogainak és rendezési terveinek figyelembevételével a környezet állapotának javítása vagy legalább szintentartása mellett1”. A terv tartalmi követelményeiről az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről (OTÉK) szóló 253/1997 (XII. 20.) kormányrendelete intézkedik. A tervkészítés szakági munkarészét képezi a művi értékvédelmi (nemzetközi, országos és helyi értékek feldolgozása), kilátás és látványvédelmi feladatok elkészítését írja elő.

Szabályozási terv “A szabályozási terv a település közigazgatási területére vagy külön-külön annak egyes – legalább telektömb nagyságú – területrészeire készülhet. Szabályozási tervet kell készíteni minden esetben: a) az újonnan beépítésre vagy jelentős átépítésre kerülő (pl. rehabilitációs) területekre, illetőleg b) a természeti adottság, a településszerkezet, az építés, az építészeti örökség vagy a rendeltetés szempontjából különös figyelmet igénylő (pl. kiemelt üdülőterület, gyógyhely) területekre, valamint c) minden más olyan esetben, amikor azt az építés helyi rendjének biztosítása egyébként szükségessé teszi. A szabályozási tervnek a jóváhagyott településszerkezeti tervvel összhangban kell lennie, eltérés szükségessége esetén a településszerkezeti tervet előzetesen módosítani kell”

1 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 10. §

2012. V. 3.

- 41 -

Rom emlékek védelme Rom emlékek többféle módon kerülhetnek védelem alá. Egyes épületek funkciójukat veszítve romos állapotba kerülnek, mire védelemre érdemesnek ítéltetnek. Más emlékek régészeti feltárás során bukkannak a felszínre, s történeti értékük miatt kerülnek később bemutatásra. Ez utóbbiakat a nemzetközi szakirodalom is külön kezeli. A műemlékvédelem teoretikusai alig foglalkoztak az ilyen örökséggel. A nagy háborúk, különösen a második világháború utáni újjáépítésekkor település méretű régészeti kutatások folytak. A sok feladat és szűkös határidők miatt azonban csak a leletmentésre, néhány információmorzsa begyűjtésére koncentrálhattak. A még így is óriási méretű új ismeret miatt a föld alatti emlékek felértékelődtek. A nagyközönség részéről nagy az érdeklődés az irányban, hogy ezeket az emlékeket ne csak konzerválva, de rekonstruálva mutassák be. A feltárt, vagy fennmaradt épületmaradványok fennmaradását biztosítani kell. Meg kell őket védeni az időjárás és más károsító tényezők hatásától. Rom emlékek megőrzésére és bemutatásra többféle módszer áll rendelkezésre: – – – – –

Konzerválás, kiegészítés Részleges rekonstrukció Teljes rekonstrukció Védőtető Védőépület

Konzerválás, kiegészítés: A legegyszerűbb és elméletileg leginkább megalapozott módszer. A laikus számára értelmezhető bemutatást a régész által meghatározott periodizáció látható megjelenítésével együtt kell létrehozni. Egy épületen belül az azonos periódusú falak azonos módon mutatandók be, hogy kapcsolatukat érzékeltessük. (azonos, vagy egyformán változó falkorona magasság, vagy rétegenként folyamatosan falazott faltest. Együttesek esetén viszont a szomszédos épületek falkorona magassága legyen kissé, de nem zavaró mértékben eltérő, a jobb megkülönböztetés érdekében. Alapvető dilemma, hogy melyik építési korszak legyen kiemelten és melyik jelzésszerűen bemutatva. A kevésbé jelentős, vagy egyéb körülmény miatt nehezen bemutatható korszakot a padlószinten lehet bemutatni. A szakszerű megjelenítés mellett az esztétikai megfelelőségre is hangsúlyt kell fektetni. Lehetséges a minimális kiegészítéseket az emléknél fellelt „saját anyagból” kvázi anastylosisként létrehozni. A falazást az eredeti struktúra szerint kell végezni ebben az esetben. A habarcs megjelenését az eredetinek megfelelőre kell beállítani. Anyaga nem lehet erősebb a védendő emlék anyagánál. 2012. V. 3.

- 42 A konzervált falakon végzett szükséges kiegészítés legyen megkülönböztethető az eredetitől. Magyarországon elterjedt megoldás a didaktikai csík, ami vörösre színezett habarcs, vagy téglasor. A falkorona kiegészítése és a kialakított járófelület biztosítsa a vízelvezetést. Lehet egy irányban lejtő, vagy bogárhát kialakítású, de soha nem vízszintes. A korona lezárása válogatott anyagból készüljön. A konzervált faltestek utólagos vízszigetelésére nincs szükség. Építészeti tagozatok, oszlopok, nyíláskeretek kiegészítése eltérő színárnyalatú, vagy felületi megdolgozású anyaggal történjen. A kiegészítés épületfizikai tulajdonságai legyenek hasonlóak, de gyöngébbek az eredetitől. Műkő és beton kiegészítésként való alkalmazása kerülendő! A cement a mészkővel kémiai reakcióba lépve tönkreteszi azt. Általános tapasztalat, hogy a konzervált falak közt a látogató nehezen különbözteti meg a zárt tereket a félig, vagy teljesen nyitott terektől. Ennek feloldására Magyarországon eltérő burkolatokat alkalmaznak. A módszert Aquincumban, a római romok bemutatásánál alkalmazzák legkövetkezetesebben. A belső tér vörös salak a terazzo burkolat analógiájaként. A félkülső terek, fedett folyosók fehér murva burkolatúak. A külső terek, utcák gyepesítettek. Az álpadlók alatti, a helyreállítás során nyitottan maradt tér (hypocaustum csatorna) sárga gyöngykavics burkolatú. Tájékoztató táblákat kell elhelyezni logikus, könnyen értelmezhető feliratokkal és ábrákkal. A táblák kevés szöveget tartalmazzanak. Ábraként az alaprajz mellett a bemutatott periódus távlati képét szükséges ábrázolni. A rom megőrzése érdekében szükséges műszaki szerkezetek, kiegészítések nem zavarhatják az értelmezést és a látványt. A bemutatásnak biztosítani kell az emlék és környezete harmóniáját.

Részleges rekonstrukció: Célja, hogy a megtalált emlék egy darabja eredeti magasságba kerüljön, érzékeltetve az épület tömegét, vagy homlokzatát. A módszer lehet anastylosis, vagy a megtalált részlet analógiák, számítások alapján meghatározott helyzetben történő bemutatása. Az utóbbi esetben törekedni kell az alépítmény eredetihez közelítő tömegformálására. Kérdéses az esetleges profilozott kiegészítések alkalmazása a rekonstrukción. A 60-as években csak elnagyolt formák voltak megengedhetőek, de ez ma már enyhébb megítélés alá esik. Fontos a visszafordíthatóság kérdése. A helyreállítási elvek, módszerek és divatok is változhatnak az évek során. Biztosítani kell, hogy az értékes eredeti részletek a rekonstrukcióból kiemelhetők legyenek, hogy ezután más módszerrel, vagy múzeumban mutathassák be őket.

2012. V. 3.

- 43 Magyarországon tiszta anastylosis a szombathelyi Iseum gránitoszlopának felállítása volt. Példa értékű az óbudai katonai amfiteátrum Gerő László által tervezett rekonstrukciója, melyet a világháború előtt készítettek. Régészeti adatok és analógiák felhasználásával a legkevésbé fennmaradt részleteket kiegészítve „modellezte” az épületet.

Teljes rekonstrukció: A rekonstrukció alapvetően a kísérleti régészet terepe. Egy rekonstrukcióhoz az épület magassági mérete a legnehezebben igazolható. Korábbi ábrázolások, leírások, analógiák segíthetnek, de pontos méretet ezekből nem nyerhetünk, ha nincs valamilyen konkrét jel, ami az adott emlékhez kapcsolódik. Az ablakméreteket a fennmaradt kerettöredékekből már valamivel könnyebb rekonstruálni, de itt a parapet magasság határozható meg nehezen. Rekonstrukcióknál az alkalmazott anyag megválasztásához kellő gondosság szükséges. A formai és tömegbeli hűségre való törekvés gyakran igényli az eredetivel azonos anyagok használatát. A régi és új megkülönböztethetőségét azonban továbbra is biztosítani kell. Az eredeti emlék védelmét, valamint a visszabonthatóságot is biztosítani kell. Ennek érdekében az eredeti falazathoz, annak megerősítése után vízszintes dilatációval kapcsolódjon az új felmenő szerkezet. Amennyiben rendelkezésre áll megfelelő adat, a felületképzést és színezést is helyre lehet állítani. Az esetleges vakolatrekonstrukció az épület falát is védi. Örök vita tárgya a rekonstrukció helyszínének kiválasztása. Adja magát az, hogy az eredeti helyszínen, az eredeti falakat és szerkezeteket állítsuk vissza. Ez azonban az emlék hitelességét rontja. Adott esetben szükséges lehet a maradvány szerkezetében rögzíteni a felépítményt, ami mindenképpen roncsolással jár. A fizikai kártétel elkerülhető, ha az emlék közelében egy semleges helyen építjük fel az 1:1 arányú modellt. Ez esetben viszont összefüggéseiből kiragadott az épület, értelmezése nehezebb lesz. Nem elhanyagolható, hogy az emlék közelében egy hasonló adottságú, de régészetileg érdektelen helyszínt kell találni hozzá. Máig nincs tisztázva elméleti szinten, hogy a modellnek tekinthető rekonstrukcióknál az eredeti falkorona fölé húzott falazatot lehet-e mai falazóblokkból készíteni. Elméletileg ezeket a modelleket a kísérleti archeológia jegyében építik, tehát indokolt lenne az eredeti anyag és technológia alkalmazása. Ugyanakkor a megkülönböztethetőséget nem szabad figyelmen kívül hagyni. Adott esetben szükségessé válhat a feltárt emlékek áthelyezése, mely újabb hitelességi problémákat vet fel.

2012. V. 3.

- 44 -

Védőtető: A romok régiség értékét csökkenti bármilyen beavatkozás, amit végzünk rajtuk. Minél kisebb azonban a beavatkozás mértéke, annál biztosabb, hogy hamarosan újra konzerválni kell. Ha az értékes leleteket múzeumba visszük, megfosztjuk őket eredeti környezetüktől. In situ megőrzendő mozaikok, padlóburkolatok, vagy épületplasztikák védelmét a magyarországi klímán meg kell oldani, nem lehet egyszerű konzerválást alkalmazni. Az épület teljes, vagy részleges rekonstrukciója csak különösen indokolt esetben lehetséges. Ilyen esetben védőtetőt, vagy védőépületet emelhetünk az emlék fölé. Védőtetőről akkor beszélünk, ha a régészeti maradványok fölé emelt szerkezet csak felülről véd, a csapadék és napsugárzás ellen. Erre a megoldásra csak az utóbbi évtizedekben, a savas eső hatásai miatt lett szükség. A konzervált romok vakolat nélkül védtelenek a környezeti károsító hatásokkal szemben. Nem csak a bemutatás során, hanem már az esetleg évekig elhúzódó ásatáskor is alkalmazható ez a megoldás. Ez utóbbi esetén azonban előfordulhat, hogy az ideiglenes létesítmény a bemutatás idejére is megmarad, ezzel igénytelenséget sugallva. Különleges eset a soproni városfalat védő és megerősítő vasbeton támfal. A római városfalat az évszázadok során többször átépítették. A fal az 1970-es évekre elvesztette állékonyságát, ezért meg kellett erősíteni. A tervezett megoldás megtámasztja a falakat, miközben a vasbeton szerkezet felsliccelésével biztosítja az eredeti fal megtekintését is. Sajnos a megoldás rejtettséget biztosít, ezért sokan illemhelynek használják.

Védőépület: A védőépületnek a tetőszerkezeten kívül legalább egy oldalon lezárt oldala van. Tervezésénél figyelembe kell venni a látogathatóság, a funkcionális program, a biztonság és a klimatizáció követelményeit. Védőépületet létesíthetünk ideiglenes, vagy állandó kialakításban. Ideiglenes célra általában könnyűszerkezetes épületet emelnek, többnyire hosszan tartó ásatások időjárástól való függetlenítésére. Szándékosan hangsúlyozott szerkezetiséggel, időnként reklámhordozóként is felhasználva, többnyire egyszerű szerkezeteket készítenek. Ezek ritkán felelnek meg állandó védőépületként. Télen a rossz hőszigetelés miatt naponta többszöri jelentős hőmérsékletváltozás az emléket jelentősen rongálhatja. A nyári melegben átforrósodva viszont látogathatatlanná teheti az emléket. Esztétikai szempontból inkább a robosztusabb fa szerkezetek alkalmazása célszerű. Ennek megjelenése közelebb áll a történeti épülethez, mint a filigrán, profilozott fém tartószerkezet. A pillérként fölfalazott falmaradványok is felhasználhatók a tető alátámasztására. ez esetben a romok alapozásként szolgálnak saját védelmükhöz.

2012. V. 3.

- 45 A védőépületet az emléktől, mint szerkezettől függetlenül is felépíthetjük. Ebben az esetben külön alapozást kell készítenünk, ami régészeti területen nehézkes lehet. Esetleg nem lehetséges rendezett pillérsor építése a romok kerülgetése miatt. A védőépületben biztosítani kell a látogatók közlekedését, adott esetben a védendő padlóburkolattól elszakítva. A rom emlékek többféle környezetben „jelenhetnek meg”: – – –

Összefüggően bemutatható, körülzárható területen, településhez kapcsolódóan. Beépített területen. Beépítetlen természeti környezetben.

Az első eset a leginkább kedvező, mert ez biztosíthatja legjobban a feltárás és bemutatás körülményeit. Beépített területen, új épület kivitelezésekor előkerülő romok megőrzése és bemutatása nehéz feladat. A régészeti kutatás és az új épület terveinek módosítása idő és pénzigényes. Az épület presztízsének növekedése, amit a benne bemutatott emlék okoz, nem mindig nyűgözi le a befektetőt. A gazdaságosság majd' minden esetben megelőzi a kulturális értéket és nem csak a magánbefektetők esetében. A beépítetlen természeti környezetben lévő emlékek őrzését nehéz biztosítani. A bemutatás tervezésekor erre is figyelmet kell fordítani. A bemutatott részleteket olyan módon kell megtervezni, hogy ne legyen érdemes tönkretenni. Biztosítani kell e mellett a romterület megtalálhatóságát. Nem elegendő csak táblákkal jelezni, hanem programokat kell szervezni a hely népszerűsítésére. De ez már nem az építész feladata. A romkertek, sohasem lesznek képesek teljesen önfenntartóvá válni. Nyugat Európában a helyi közösségek büszkék arra, ha településük múltjának nyomai bemutathatók. Őrzik, gondozzák az emlékeket. Magyarországon ilyen közösségi összefogás csak elvétve tapasztalható. A régészetileg feltárt romokat csak akkor szabad bemutatni, ha fenntartásuk, gondozásuk biztosított. Ellenkező esetben a tudományos dokumentáció elkészítése és a szükséges minimális konzerválás után jobb visszatemetni őket.

2012. V. 3.

- 46 -

Település léptékű örökségvédelem A XIX század első feléig a városok vezetősége, közigazgatása csak közlekedési, jogi, vagy közbiztonsági okokból szólt bele a városrendezésbe. Esztétikai irányításra nem gondoltak. Az 1860-70-es évektől a gazdasági fejlődés soha nem látott építési igénnyel párosult. A beépítéseket már nem az évszázadok alatt kialakult szokások és tapasztalatok szerint, hanem gazdasági érdekek mentén végezték. Szükség lett arra, hogy tudatosan legyenek megtervezve a terek, közlekedési utak és az épületek karaktere. És szükséges lett hogy ezen terveket a beruházókkal betartassák. Az örökségvédelmi tanulmányaink során láthattuk, hogy a műemlékvédelem eleinte egyegy kiragadott, „kedvenc” épülettel foglalkozott. A XX. század második felére alakult ki az a nézet, hogy az egyes emlékek mellett egész területek védelme szükséges. A védett terület lehet egy kiemelkedő emlék környezete, vagy egy önmagában is kulturális, történeti, esztétikai értéket képviselő településrész. A jogi szabályozás is a műemléki környezet védelmének elősegítése irányába fejlődik. A hatályos magyar műemléki törvény kimondja: „a műemléken kívül védelemben kell részesíteni annak építészeti és tájképi környezetét.” Továbbá „a védelemben részesített területen nem szabad olyan változtatást eszközölni, amely a műemlék épségét, zavartalan érvényesülését, vagy a védetté nyilvánított környezet jellegzetes állapotát megváltoztatja. A védett területen minden építkezéshez és más környezetalakító változáshoz (pl. hirdetőoszlopok felállítása, fakivágás, parkosítás), úgyszintén a közlekedési rend megváltoztatásához üzem létesítéséhez, továbbá épületek külső átalakításához, lebontásához az esetleg szükséges engedély megadása előtt az arra egyébként illetékes hatóság a műemléki főhatóságot meghallgatni köteles.” Bármely településen, de műemléki környezetben különösen elvárható, hogy a városvezetésnek legyen elképzelése az általában sok tényezőből álló, a megőrzéssel, vagy új beépítéssel kapcsolatos kérdésekről. Szükséges a jövő kérdéseit előre tisztázni, mert közvetlenül egy építkezés indulása előtt már nincs idő nagy mélységben átgondolva mérlegelni. Az ilyen kérdésekben sietősen kiadott állásfoglalás felületes. Városképi és műemlékvédelmi vizsgálatokkal tisztázni lehet a műemlék és környezetének kapcsolatát, a városképben elfoglalt helyét, és az esetleges tájképi vonatkozásokat. A település műemléki és városképi vizsgálatai meghatározzák azokat a főbb szempontokat, amelyek egy szebb városkép kialakításához vezetnek. A részletes vizsgálatok sok javaslatot tartalmaznak. Az első tudatos városképi rekonstrukció Magyarországon Kotsis Iván nevéhez fűződik. Székesfehérvár rendezése során több ház egyénieskedő homlokzatát alakította át. 1936-38 között a városháza munkáival kapcsolatos környezetalakítás során az addig eldugott Szent Anna kápolnát kiszabadította, a kapcsolódó tér szintjét rendezte, a tűzfalak építészeti kiképzésével hangulatos környezetet hozott létre.

2012. V. 3.

- 47 Ezen feladat tapasztalatait Kotsis a következő pontokban foglalta össze: – Az épület illeszkedjék a környezethez. – A környezethez nem illő, zavaró, vagy rossz részletképzésű homlokzatot alakítsák át. – A történelmi környezetben különös gonddal építkezzenek. – A felesleges egyénieskedést akadályozzák meg. – A falusi környezetben épülő lakóházak és középületek segítségével ne igyekezzenek helytelen értelemben felfogott városias képet adni, hanem inkább illeszkedjenek a falu építészeti hangulatába. Az 1949 óta folytatott magyar városrehabilitációk során a következő elvek körvonalazódtak. – –

–

– –

A régi épületek a hangulatukkal hatnak ránk. Formájuk, színezésük és környezetük biztosítják a hangulatot. Azok a terek, épületek, utcák, amik az idők folyamán nyerték arcukat élő organizmusnak látszanak, szemben az egységesített, agyonrendezett és minden egyéni vonást nélkülöző társaikkal. A szabályozás tehát nem támaszthat túlzottan merev követeléseket. Műemléken az üzletkirakat csak az épületnyílásokban lehet, falterületet nem vehet igénybe. Nem műemléknél kielégítő, ha a földszinti üzletszekrények egységes stílus szerint létesülnek. Az igazi műemlékvédelem a múlt alkotásainak megőrzése mellett meg tudja találni a mai élet kívánalmainak megfelelő megoldást. Védett területen a jövőbeni egységes kép kialakulása érdekében az építési tevékenységet figyelemmel kell kísérni.

Városképi szempontból egységesen kezelendő részletek: – – – – –

Egyszerű, de eredeti tetősíkok megtartása Hódfarkú cserép alkalmazása – illetve ahol bizonyítható, az eredeti héjazat visszaállítása Kémények kialakítása a helyi hagyományokat kövesse. Figyelmet kell fordítani az utcabútorok (padok, villanypóznák, de szökőkutak, szobrok is), térburkolatok alkalmazására. Kertészeti munkák, parkok tervezése.

Ezeket legjobban akkor lehet érvényesíteni, ha nagyobb arányú, jól előkészített és összehangolt épületrekonstrukciót végzünk több épületen, vagy egész tömbön, városrészen. Ez ideális esetben tömbrehabilitációt jelenthet, ami a mai tulajdonviszonyok között nehezen végrehajtható, de nem példa nélküli.

2012. V. 3.

- 48 -

Új épület védett területen: Műemléki védettséget élvező területen a legtöbb vitára ad okot az új beépítések kérdése. Ma már a többség elfogadja, hogy az új épületnek tömegében és a beépítés helyében is igazodni kell a környezetéhez. A beépítés stílusa azonban a mai továbbra is vita tárgya. Az egyik tábor véleménye szerint minden kornak joga, sőt kötelessége a saját nyelvén megszólalni. A múltban sosem merült fel az ilyen mértéktartás. Minden kor a saját építészeti eszközeit alkalmazta, mégis egységes egész jött létre. Még műemlék szomszédságában is hiba a semlegesség, mert nem őszinte, lemond az életről. A másik vélemény szerint a saját egyéniségét, korát hangsúlyozó építészeti alkotásmód helytelen a régi épületek között. Sokszor az építészeti együttesek szétbomlását okozza egy-egy oda nem illő épület. A XIX-XX század fordulóján középkori városközpontokba kezdtek el új tőzsdepalotákat, városházákat, a helyi beépítéstől jelentősen eltérő tömegű épületeket emelni. (Buda, Országos Levéltár; Sopron, városháza) Már ekkor sokan tiltakoztak ez ellen, felismerve a hibás koncepciót. Új beépítésnél legalább ezeket a hibákat ne kövessük el. Sokszor neves építészek döntöttek úgy, hogy a régi értékeket viszonylag semleges új épülettel emelik ki. Megtartották a környezetben látható falsíkot, sima vakolatot, az építménymagasságot, a tetőkialakítás egyszerűségét, a nyílások ritmusát. A nyílásokat keretezés nélkül, vagy egyszerű kerettel oldották meg. A régi épületek még ha eltérő korban épültek is, egységes képet mutatnak, mert anyagaik, felületképzésük gyakorlatilag azonos, még ha formai díszítéseik különböznek is. Az épületek eltérő nagyságuk ellenére is egységes képet mutatnak. Ezen felül közízlés és az építésszakma ízlése nem tért el olyan látványosan, mint ma. Az építészek a XIX. századig nem önmaguk emlékművét akarták megvalósítani. A kérdést nem lehet egyértelműen eldönteni, minden esetben egyedileg kell mérlegelni. A semlegesség igénye nem abból fakad, hogy kizárt a megfelelő művészi minőségű új épület létrehozása. A félelem inkább az, hogy egy-két jó alkotásra sok rossz új épület jut egy foghíjas területen, csökkentve annak történeti és művészeti értékét. Új anyag, szerkezet és forma is alkalmazható, ha a tervező figyelembe veszi a meglévő harmóniát, és nem szélsőségesen használja egy sűrű beépítésű területen. Nagyobb a tervezői szabadság egy önmagában álló műemlék kiegészítése esetén, ahol épp a megkülönböztethetőség az egyik szempont. Ugyanez a helyzet, ha egy adott műemlék önmagában is elég hatásos megjelenésű. (Mátyás templom, kölni Dóm)

2012. V. 3.

- 49 -

Kövek pusztulása és konzerválása: Az építőiparban, építészetben felhasznált kövek tulajdonságai eléggé eltérőek: – Tartós kövek: magmás, vulkanikus kőzetek, kovás kötőanyagú kvarchomokkövek, kvarcitok (kis porozitásúak, sav-, és lúgállók). – Viszonylag időtállóak a tömött mészkövek, márványok (savra érzékenyek). – Durva mészkövek (például az országház építőkövei): savra, levegőszennyeződésekre érzékenyek, csapadékvízre is (a szénsavtartalom miatt). – Lazább homokkövek: a karbonátos kötőanyagúak savérzékenyek, az agyagos kötőanyagúak duzzadásra hajlamosak. – Mállékonyak: vulkanikus tufák, érzékenyek a cementes pótló anyagokra. Magyarországon a kőemlékek 80%-a durva mészkő. Ez puha, kevéssé ellenálló anyag. A kőpusztulás okai: – Fizikai problémák: • Víz (fagy és sóoldatok) • Por (nedvesség tartó), korom lerakódás (agresszív anyagokat köt meg) • Hőmérséklet-változás (önmagában és vízzel együtt is aprítja a követ) • Kőrögzítéshez használt fémszerkezet korróziója (rozsdaképződés térfogatnövekedése szétfeszíti a követ, a felületre kimosódva esztétikai problémát okoz) • Mai kiegészítések eltérő fizikai tulajdonságai (vízfelvétel, páradiffúzió, hőtágulás, porozitás) az összeépítéseknél roncsolhatja a műemléki szerkezetet. – Kémiai problémák elsősorban környezetszennyezésből erednek • A kénsav gipszesedést okoz, a gipszes kéregre jobban rakódik a por, a szenynyeződés. Ez az eső által bemosva fokozza a károsodást. A nap és szél szárító hatása kedvező, ahol ezek nem érik a kőfelületet fokozott a korrózió. • A széndioxid az esővízzel szénsavat alkot, ami oldja a mészkő anyagát. • A nitrogén-oxidok vízben jól oldódó nitrátsókat hoznak létre, amik a kő belsejébe szivárogva és kiszáradva szétfeszítik a követ. – Biológiai problémák: • Növények, moszatok, mohák, algák víztartók, fokozzák a falazat nedvesedését, gyökereikkel szétfeszítik a fugákat. • Madarak ürüléke nitrátokat tartalmaz, vízzel nitrátsókat képez. • Mikroorganizmusok (nitrifikáló, szulfátosító baktériumok) A mészkő felületén kitermelése, formázása után a távozó bányanedvesség CaCO 3 lerakódást hagy hátra, mely vékony, természetes védőkérget képez és patinás megjelenést biztosít. A károsodás a kövek felületén, a fugáktól kiindulva kezdődik. Az egészséges kőmag felett különböző tulajdonságú rétegek keletkeznek. A mészkő felületén, a természetes kéreg felett gipszes kéreg keletkezik. A kéreg alatt a mészkő homokszerűvé válik. A kő felülete fellevelesedik, a kőliszt kipereg. A kövek pusztulásának a sebessége 5-10 szerese az 50 évvel ezelőttinek. 2012. V. 3.

- 50 Fekete vékony sík kéreg az esõtõl és széltõlrészben védett felületen alakulhat ki. Az esõ által mosott falszakaszokon nem alakul ki fekete kéreg. A szõlõfürt jellegû néhány milliméteres fekete gömböcskékbõl álló fekete gömbös kéreg, esõtõl védett helyeken, díszítõelemek, párkányok alatt gyakori. Száraz, védett kõzetfelületen akár centiméteres vastagságú szürke porkéreg is kialakulhat nagy porterhelésű helyeken. Az esõ áztatta kitett falszakaszokon általában világos mállási kérgek alakulnak ki. A néhány milliméter vastag, sík világos kéreg a finomszemû ooidos mészkövön található. Általában egyenletesen követi a kõelem felületét. Ez a fajta kéreg hajlamos a felpikkelyezõdésre, felhólyagosodásra. A vastag fehér kéreg akár a centiméteres vastagságot is eléri. Kemény cementált kéregtípus. Sokszor csak akkor észlehetõ a kéreg jelenléte kõzetblokkokon, amikor már megindul a kéregleválás. A legtöbbször ez körkörös mállási formát mutat. A különbözõ színû kérgek mellett a sókivirágzás is gyakori elváltozási forma. Ez történhet a kõzet felületén látható módon, de a sók megjelenhetnek a kõzeten belül, például a mállási kérgek alatt is.

Kövek diagnosztizálása: –

– – –

Mállottság vizsgálata: Megállapítandó a mállott réteg vastagsága, a mállás oka. A mállás mindig a fugákból indul. Vizsgálni kell a nedvességtartalmat, a sókivirágzásokat és a biológiai tényezőket a helyszínen és mintavétel után laboratóriumban is. Kőzetfizikai tulajdonságok vizsgálata: porozitás, szilárdság, vízfelvétel, fagyállóság, felületi keménység. Nedvességmérés: lásd külön fejezetben. Felületi megjelenés: Színe, fénye, textúrája nem változhat a felújítás során (a szennyeződés előtti állapotot kell helyreállítani).

A szennyezett, mállott kőfelületet meg kell tisztítani, majd konzerválni kell. Kőfelületek tisztítása: A kőfelület olyan falszerkezet, mely kő, habarcs és összeerősítő elemek szövete. A tisztítás és konzerválás során ezt figyelembe kell venni. – – – –

A korábbi, esetleg kőkeverékes javítás inhomogén felületet ad. A tisztítási mód kiválasztása után próbatisztítást kell végezni. A tisztítás nem roncsolhatja a kőfelületet. Ha a kő természetes kérgét is eltávolítjuk, fokozott kőromláshoz vezet. Ne durvítsa fel a kőfelület textúráját, mert a szennyeződés nagyobb felületen tapadhat meg.

2012. V. 3.

- 51 -

Módszerek: –

–

–

Mechanikus tisztítás: • Géppel tilos tisztítani. • Csiszolni, visszafaragni tilos, a műemléki elvekkel ellentétes. • Homokszórás károsítja a követ, szilikózist okozhat. A felületre merőleges erőhatás kőtisztítás szempontjából nem hatékony, inkább roncsol. Figyelni kell arra, hogy ne tegye ki túlzott igénybevételnek a felületet. (bemaródás, átnedvesedés) • Mikroszemcse-szórás műteremben épületszobrászati elemeken alkalmazható. • Kézi tisztítást műanyag kefével, vagy kőfaragó eszközökkel lehet végezni. A kézi tisztítás a felület „eldugott” helyein alkalmazható, nagy felületen nem hatékony. • Kis nyomású, víz-adalék-levegő keverék turbulenciát keltő szórófejjel (JOS rendszer). Itt a csiszolóanyag spirális pályán, kis szögben éri a felületet és mintegy lekanalazza a szennyeződést. Az adalék üveg, perlit, vagy dolomit szemcsékből állhat. A dolomit igen jó durva mészkövek tisztítására. • Szemcse-visszaszívásos szórásos eljárás során zárt kabin csatlakozik a homlokzati felülethez. Költséges. Vízzel való tisztítás: • Vizes keféléssel a felületre tapadt szennyeződést lehet eltávolítani. Kemény kérget képező szennyeződés eltávolításánál átázhat a szerkezet. • Kis nyomású meleg vizes módszer a graffitik ellen jó. • Kis, vagy nagy nyomású gőz hatékonyan tisztít, minimális vízbevitellel. • Nagy nyomású víz tömör, kevéssé károsodott felületen biológiai szennyezések eltávolítására alkalmas. Kémiai tisztítások: • Savas tisztítás (folysav – HF, foszforsav – H3PO3 ) szilikátokra veszélyes. Nem ajánlott. • Lúgos tisztítás (kálium,- nátrium-, ammónium-hidroxid) mészkőre korom, piszok ellen alkalmas. Tisztítószert semlegesíteni kell – bentonitos pakolással sóeltávolítás. • Szappanoldat, vagy mosóaktív anyag legtöbbször vizes tisztítóeljárásokkal együtt. • Pasztás tisztítás: A felületre felkent paszta megköti a szennyeződést, majd a technológiai idő leteltével lemosható. Költségei miatt kis felületekre ajánlott. Bármely állapotú mállott követ tisztít. • Biológiai szennyeződéseket eltávolító rendszerek: Bioaktív anyagok, az algák, mohák, zuzmók nyomtalanul eltávolíthatók. - köztéri szobroknál, sírköveknél alkalmazhatók.

2012. V. 3.

- 52 -

Kövek konzerválása: A kőfelületeket meg kell védeni a nedvesség és a víz által oldott károsító anyagok behatolásától. A felület hibáit ki kell javítani, a mállottságot kezelni kell. A XIX. században paraffinnal, lenolajjal, vagy festéssel próbálták megvédeni a köveket. A Pórusok telítésére vízüveget használtak, ami azonban párazáróvá is tette a kőfelületet. Mésztejjel kezelték a mészköveket és homokköveket. A savas eső a mészkövet és a meszet is erősen mállasztja. Az 1960-as évektől kezdtek terjedni a modern anyagok: Az epoxigyanta erősen párazáró és elszíneződik. A szilikongyanta szerves oldószeres. Az akrilgyanták jó páradiffúziós és szilárdító tulajdonságúak, de inkább múzeumi restaurálásokhoz alkalmas. A szilikonok hamar rideggé válnak. A kőkonzerválás módszerei: – Szerkezeti megerősítés (pántolás) – Kőszilárdítás (kőkonszolidáló anyagok, injektálás) – Hidrofobizálás (víztaszító felületkezelés) – Kőpótlás – sérült elemeknél (betétezés, kőkencés pótlás) – Kőcsere – csak kivételes esetekben! – Anti-graffiti bevonatok (áldozati bevonatok) Alapelvek: – A kőanyag eredetiségét meg kell őrizni. – A kőfelület színe, fénye, textúrája nem változhat a felújítás során. – A kőcsere a legdrágább és a legkevésbé hiteles megoldás. (Parlament) – A mállott felületek szilárdító felületvédelmet igényelnek. – A jó megtartású felületeket szilárdítást nem adó felületvédelemmel kell ellátni. – A hiányokat pótolni kell bevágott darabbal, vagy kőpor és oltott mész, vagy e célra készült gyártmányok keverékéből álló kőkencével. – A felületvédelmet a megfelelő gyakorisággal ismételni kell. – Biztosítani kell a vízelvezetést a felületről. Kőkonzerváló szerekkel szemben támasztott követelmények: – Szilárdítást és víztaszítást is biztosítsa az alkalmazott anyag. – Kiegyensúlyozott szilárdságot biztosítson. A szilárdított rész nem lehet az eredeti kőanyagnál szilárdabb. – Általános követelményeknek feleljen meg (páraáteresztő, vízzáró, fagyállóságot biztosító, rugalmas, sav és lúgálló, UV álló legyen, ne befolyásolja a kő textúráját, színét, mattságát. Kémiai, biológiai hatásoknak álljon ellen.) – A kőkiegészítő anyagoknál követelmény, hogy legyenek változtatható színűek a tulajdonságaik megtartása mellett. Ne kelljen külön beragasztani a kész anyagot. Legyen homogén az anyag. – Kőcsere esetén vizsgálni kell, hogyan viszonyulnak egymáshoz a kövek. (A keményebb kő „megeszi” a puhábbat.) 1:1 arányú kőkonszignációs rajzokat kell készíteni. A kapcsolódó fém elemeket is meg kell vizsgálni, mert hibaforrást jelenthetnek. 2012. V. 3.

- 53 – – –

Gazdaságos legyen az alkalmazott módszer. A magyarországi kőanyagon 5 cm-nél mélyebb behatolást biztosítson. Összehasonlító vizsgálattal kell az adott helyzetnek megfelelő módszert kiválasztani.

A tégla története: Az emberiség legrégebbi találmányai közé tartozik a tégla. A közel-keleten a Kr.e. 10. évezredből ismertek kézzel cipó alakúra formázott, napon szárított téglák. A 6. évezredben már téglatest alakú elemeket használtak. Az első égetett téglák az ókori Mezopotámiából, egy, a K.e. 5000-4500 között épült csatornából kerültek elő. Másfél- két ezer év múlva Babilonban és Szúzában, a mai Irán területén élők tökélyre fejlesztették a téglaépítészetet. Kr. e. 3000 körül terjed el az égetett tégla és a terrakotta falburkolószeg. Idomtéglákat alkalmaztak a XIV. században az uruki Karaindas templomnál. Egyiptomban a tüzelőanyag hiánya miatt nem terjedt el széles körben az égetett tégla, azonban a sablonba sajtolt, napon szárítot változatát a nem reprezentatívépületekben gyakran előfordul. A görögök elsősorban tetőfedésre, használták az égetett kerámiát. E módszer a Kr.e. 2600-2000 közti időben terjedt el. Hétköznapi épületeket inkább vályogtéglából emeltek. Időnként ezek lábazatát alakították ki égetett kerámiából, hogy a vályogot elválasszák a talajtól. Néhány kutató szerint a kerámia cserepek elterjedésének köszönhető, hogy a favázas vályog épületek helyett egyre inkább kőből építkeztek. A rómaiak maradandót alkottak az égetett téglákból. Az etrusztkoktól vették át a göröghöz hasonlóan két elemből álló cserepek alkalmazását (tegula és imbrex). Házaik falát vályogból készítették, még a Kr.e. első században is. Vaárosaik falát azonban már égetett téglából emelték. Arezzo falait 44×29×14 cm méretű, félig kiégetett kerámia elemekből építették. A legelső teljesen kiégetett római téglák, Dél-Itáliából és Szicíliából ismertek. Ezek mérete az arezzoihoz hasonló, csak vastagságuk csökkent le 5-6,5 cm-re. Készíésük Julius Caesar uralkodásának idejére (Kr.e. 49-44) tehető. Csupán a század végére terjedt el általánosan a tégla használata. A légiók, bárhová vezényelték is őket, téglavetőket létesítettek, így birodalomszerte elterjesztették az eljárást. Vitruvius (Kr.e 80/70 -15) szerint a készítendő tégla tulajdonságai több dologtól függenek: – Az agyag fajtája meghatározó a végtermék szempontjából. – A leendő felhasználási hely (hol, milyen épülethez, azon milyen célra – falazathoz, vakolatlan épülettagozathoz, díszítménynek, vízvezetékhez stb.) – A téglának könnyűnek és szilárdnak kell lenni – Vetése tavasszal, vagy ősszel történjen, a napon szárítsák ki égetés előtt. A rómaiak a téglát magas hőfokon égették, vörös színű (Pannóniában sárgás), csengő hangú, nagy nyomószilárdágú terméket hozva létre. A téglaégető kemence kerek, vagy négyszögletes alaprajzú, de minden esetben két szintes volt. Az alsó, tűztér teteje lukacsos volt, hogy a füst távozhasson. A felső vastag falakkal ellátott, fedetlen tér volt, melybe

2012. V. 3.

- 54 a kiégetendő elemeket helyezték. Égetés előtt az építményt tört cserepskkel és kővel takarták be. Hazánk területén is először a rómaiak készítettek téglát. Ezeket a téglákat az adott területen állomásozó légiók „felségjelzésével” = légióbélyeg, vagy 1-2-3 ujjal a még nedves felületre húzott átlókkal, hurkokkal, körökkel díszítették. (Ez persze a habarcs jobb tapadását is szolgálta). Pannónia tartomány talán legjelentősebb településén, Aquincumban és vonzáskörzetében is, a LEG II AD (Legio II. adiutrix = II. kisegítő légió) jelzést használták. A római téglák 4-5 cm vastagok voltak. Többféle méretet készítetek, melynek alapja a római láb (kb 30 cm) volt. A falazótéglák négyzetes alakúak voltak. Méreteik: 1 láb (30 cm) pedalis, 2 láb (60 cm) bipedalis, 1,5 láb ( 45 cm) sesqiupedalis és ¾ láb (20 cm) bessalis. Tetőcserépnek peremes kerámiákat (tegula) készítettek, melyek illesztését ellenelemmel (imbrex) fedték. Ezeken felül még számos más égetett agyag építőelemet készítettek. A római birodalom bukásával a téglákat készítő légiók is távoztak az európai provinciákból. Észak Itáliában, elsősorban a Pó völgyében őrződött meg és élt tovább a római téglaépítészet hagyománya, de már téglatest alakú, a korábbinál vastagabb elemeket készítettek. Észak Európába a XII. században tért vissza ez az építőanyag. Feltehetően a ciszterciek és a Német lovagrend közvetítésével. A középkorban a téglák minősége jóval gyengébb volt, mint korábban, mivel alacsonyabb hőmérsékleten égették ki őket. Ehhez máglyába rakták a kiégetendő elemeket, majd ezt betapasztották. Téglát egy adott feladatra készítettek, majd az épület elkészültével továbbálltak a mesterek. A méretkoordináció padlótéglánál 25-30×25-30×4-5 cm, falazótéglánál 25-28×~14×4-5 cm volt. Jelentős mennyiségű bontott téglát is felhasználtak, ezért gyakran előfordul középkori épületekben római kori elem is. Az Árpád- házi királyok korában is és később is, úgy a 16. század közepéig a falazó téglákat nem volt szokás jellel, bélyeggel ellátni. Az akkor készült téglákon kézzel, hosszanti irányú bordákat hoztak létre. Ma erre a „válús húzás” megnevezés helyett a „kannelurált, vagy kannelurázott (hosszában rovátkolt)” közkeletű idegen szót használjuk. Ilyen téglák kerültek elő pl. Mátyás visegrádi palotájából, számos román kori templomból, a kereki várból vagy a Nagy Lajos királyunk által épített nagyszombati városfalból. A XI-XVII. század között évszám jelzést, bélyeget nem ismerünk. A XVII. századtól szaporodtak meg a bélyeges téglák. Ezek jelzése a vetőformába karcolt, kidomborodó megjelenésű vékony írott betűkből áll. Arról informáltak, hogy mely égetőben, vagy mely épülethez, vagy kinek a megrendelésére készült a tégla. A XVIII. század közepétől a XIX. századfordulóig kidomborodó, antiqua betűs jelzéseket készítettek. 1830-40-től már a városok is készíttettek saját célra téglát. Bélyegük benyomódó antiqua betűsek. Nagyjából ekkortól indul a gépi vetésű téglák gyártása, melyek szabályos éleikről, méreteikről felismerhetők. A jelentősen megnövekedett téglaigényre az

2012. V. 3.

- 55 ipari előállítás kialakulása volt a válasz. Az igazán jó minőségű terméket adó Hoffman kemencék a század végén terjedtek el hazánkban. Az 1870-80-as évektől a szabványos téglaméret 29×14×6,5 cm (NM tégla). Az 1920-as évektől terjedt el a 25×12×6,5 cm-s KM tégla. Az 1930-40-es évektól már az ikersejttégla kezdett terjedni.

Téglaépületek műemlékvédelme: A műemlékeken sokszor nem vakolt formában maradt fenn, bár eredetileg vakolt volt. Egyes szakemberek szerint így kell konzerválni, azonban a környezetszennyezés fokozottan károsítja a téglát. A középkori téglákat eredetileg sem készítették tartós anyagnak. A téglák felületét a kőemlékekhez hasonlóan kell kezelni.

Habarcsok: Kísérő leletanyag nélküli kőemlékeknél az egyetlen datálható anyag a falazóhabarcs. A római habarcs gondosan kivitelezett, mész és élesszemű folyami homok, valamint töltőanyag (sokszor téglapor amitől rózsaszín lesz a habarcs) keveréke. Nagy szilárdság, jó minőség jellemzi. – – –

– – –

– – –

A XI-XII. században a habarcs összetétele 1 rész homok+1 rész mész+ 1/2 rész finomszemcsés töltőanyag. Megnedvesítve is fehér marad. A XII. század végétől északdunántúlon a töltőanyag bazalt, vagy andezit, mely fekete szemcséjű. A keverési arány 1h+1m+1t, vagy 2h+1m+1t. A XIII.század második felétől a homok aránya nő, amitől sárgásabb lesz a habarcs. A keverék 3h+1m+1-2t. A habarcsban nem rendesen megoltódott mészzárványok meleghabarcs technikára utalnak. Ezen eljárás során az égetett meszet a többi alkotóelemmel összekeverve vagy a keveréskor, vagy a falazatban való elhelyezés után öntöttek rá vizet. E módszer a mész oltódásakor lejátszódó folyamatok miatt veszélyes, de hideg időben is lehetővé teszi a falazást. A XIV. századtól gyengül a habarcs szilárdsága. A gótikus építészetben a vázszerkezet a fő teherhordó, a kitöltőfalakban alacsony a szilárdsági igény. A XV-XVI. században a töltőanyag mennyisége és mérete is megnő, akár kavics méretűvé. A török korban téglaport használnak töltőanyagnak, amitől rózsaszín a habarcs. A rossz munkafegyelem és a bizánci falazástechnika (téglával azonos vastagságú habarcsréteg) jellemző. A barokk korban a töltőanyag kezd eltűnni. A klasszicizmus során csak nagyon ritkán találkozunk töltőanyaggal. A habarcs 4h+1m összetételű. A XIX. század második felében a cement megjelenik a vakolóhabarcsban. Az 1930-40-es években a KM tégla és az ikersejttégla nagyobb szilárdságú habarcsot igényel, ezért megjelenik a cement a falazóhabarcsban is.

2012. V. 3.

- 56 A XX. századig a nagyobb szilárdsági igényű habarcsokba mésztejbe áztatott borjúszőrt, szalmatöreket, vagy kenderszöszt kevertek, a mai szálerősítéshez hasonlóan. Habarcsok kezelése: Biológiai, kémiai fizikai és műszaki állapotvizsgálat, a mállottság mértékének megállapítása után kell dönteni a habarcs megtartásának módjáról, figyelembe véve az esetleges díszítőfestéseket. A mállott falazóhabarcsot ki kell kaparni a fugákból kb. 10 cm mélységben és új, a meglévővel azonos receptúrájú habarccsal kell pótolni. Mészhabarcs használata a helyreállításokban: Az égetett és oltott mész hagyományos alkotóeleme, kötőanyaga a habarcsoknak. A cementet csak a XIX. század második felétől kezdtek alkalmazni. Műemléki környezetben tehát a hiteles anyag a tiszta mészhabarcs, az adott kornak megfelelő receptúrával. A meszet hagyományosan félig földbe süllyesztett boksákban égették. Ennek falát tufával rakták ki. A boksa közepén kialakított tűzteret nagyobb „sorkövekkel” rakták körbe, a fal felé egyre kisebb köveket elhelyezve. A kövek hézagait apróbb darabokkal töltötték ki. Felfelé haladva a sorkövekből kupolát alakítottak ki. Ehhez nagy szakértlem kellett, mert az égetés során nem szakadhatott be. Az égetés 3-4 napig tartott. Fokozatosan növelték a hőmérsékletet egyre több tüzifa adagolásával egészen 900 °C-ig, amikor az addig vörösen issó mészkő átváltott fehér színűre és megindult a kiégés. 100 kg égetett mészhez nagyjából 200 kg mészkőre és 1,3 m3 fára volt szükség. Egy alkalommal 200-400 mázsa mészkövet égettek ki. Tiszta mészkő égetésével nem hidraulikus meszet kaphatunk. Ha az égetett mésznek 8-25% agyagtartalma van, (agyagos mészkő, vagy márga kiégetésével) már hidraulikus tulajdonságokkal randelkezik. Az égetett mész hajlamos a levegő nedvességével megoltódni és ezután szénsavat felvenni, ezért ajánlatos minél hamarabbamegoltani. A mész jellemző tulajdonsága a szaporasága. A kövér mész gyorsan oltódik mely során térfogata legalább kétszeresére nő. Habarcskészítéskor 2-3, esetleg 4 térfogatrész homokot vesz fel és lassan szilárdul. (Föld alatti építkezéseknél több homokot használtak) A sovány mész lassan oltódik és legalább 1/4-ével szaporodik és csak 1-2 térfogatrész homokot vesz fel. A hidraulikus mész igen kis mértékben szaporodik. A frissen oltott meszet földbe ásott veremben pihentették, hogy minden mésszemcse megoltódjon. Megfelelő szilárdságú és időtálló mészabarcs keveréséhez egyedül a tiszta kvarchomok alkalmas. A XX. századig ehhez ragaszkodtak is a mesterek. Mészhabarcs és vakolat előnyei: – Kevésbé merev, mint a cementhabarcs – Könnyebben megmunkálható, jobban tapad a szerkezeti elemekhez – Páraáteresztő, páratároló képességű – Pórusossága miatt a fugák körül nincs só-kicsapódás – Mészhabarcs és vakolat hátrányai – Kötése időigényes, korlátozott a rakható sorok száma 2012. V. 3.

- 57 – – –

A fagy károsíthatja, amíg nem karbonizálódott teljesen A vakolás minőségét befolyásolja a homok fajtája és a technológiai idő betartás Költségesebb, mint a modern alternatívák

A vakolat károsodásai: – Vakolat elválása a faltól (táskásodás) • Ok: elégtelen tisztítás vagy falnedvesítés, víz gyors elpárolgása, fagyás, túl erős vakolat • Javítás: laza részek eltávolítása, megmaradó vakolat formára vágása, felülettisztítás után újravakolás – Vakolatrétegek elválnak egymástól (hámlás) • Ok: rossz minőségű vakolat, száraz alapréteg, erős felső réteg, nedvesedés • Javítás: alap és simítóréteg állapotát ellenőrizzük, laza részeket eltávolítjuk, megmaradó vakolatot kellő képpen nedvesítjük újravakolás előtt – Felületi repedések • Ok: erős száradási zsugorodás, nagyobb szilárdságú felső réteg, rugalmatlan vakolat, szerkezeti mozgások • Javítás: szerkezeti mozgások megszüntetése, hajszálrepedéseket festés előtt kikaparva mészpasztával kitöltjük – Vakolat lepattogzása • Ok: nedves vakolat fagyása, párazáró festés • Javítás: egészséges felületig letisztítani, szükség szerint újravakolni és meszelni

Fémek: Fémeket fel lehet használni díszítéshez, tetőfedéshez és szerkezeti elemként is. Tetőfedésre jelentős építkezésekkor réz, illetve ólomlemezeket alkalmaztak, amennyiben a cserépnél tartósabb héjazatot kívántak létrehozni, vagy a cseréppel nem lefedhetó felületet akartak fedni. Szerkezeti elemként kövek egymáshoz rögzítésére, azok e célra kiképzett üregeibe vaskapcsokat helyeztek, majd korrózióvédelem céljából a kapocs köré ólmot öntöttek. (pl.: mostari öreghíd) Vas elemeket jelentősebb mértékben a reneszánsz kortól alkalmaztak az épületek tartószerkezeti elemeiként: – Vonóvas a boltozatok oldalnyomásának felvételére. Keresztrúddal (tolóvassal) a falba rögzítették. Kör, vagy laposvasból alakították ki. A barokk korban sokszor a vonóvas egyik végét a fedélszerkezet kötőgerendájához rögzítették. – Falkötővas a falazat síkjában, a vonóvassal azonos kialakítással a falazat széthúzódását volt hivatott megakadályozni. A mai koszorú elődje. Mindkét elemet ékeléssel feszítették meg. 2012. V. 3.

- 58 –

– –

A XVIII. sz-tól fedélszékekben kiegészítő elemekként (hevederek, függesztő elemek) alkalmazták. Az épületek kinyúló főpárkányait gyakran vas elemekkel rögzítették. A XIX. sz. közepétől kiváltóként öntöttvas elemek, síndarabok előfordulnak. Az 1870-es évektől födémgerendaként hengerelt acélt alkalmaztak. A gerendák közt poroszsüveg boltozattal, vagy a gerendatalpakra ültetett csapos gerendafödémmel.

Vas elemek felületvédelme: – – – –

–

A középkor óta a rozsdavédelem viasz, gyanta, folyékony szurok bevonatokkal, illetve túlméretezéssel történt. Kitett tagozatok vaskapcsait olajba, szurokba, aszfaltba, vagy aszfalt és faszén keverékébe ágyazták. Olajfestés (lenolaj alapú festékekkel) Feketítés. Olajos, zsíros kencét több rétegben a felületre égettek. Az egyes rétegek között a felületet alaposan végigkefélték. Gondos kivitelezés esetén tartós és kopásálló felületet kaptak. Mínium a XIX. sz. végén válik jó minőségben elérhetővé.

Fémek károsítói: – – –

– –

Légszennyezés. (kénszármazékok, klórszármazékok, klórhidrogén, nitrogén-oxidok) Víz. Kioldja a koromból a szennyező anyagokat és bemossa a szerkezetbe. Galvánkorrózió. A különböző potenciálú fémek összekapcsolódásából származik. Műemlékeken többnyie akkor fordul elő, ha utólag építenek meglévő fémszerlezetkez egy különnemű fémet. Mikrobiológiai korrózió. Nedves talajban szulfátredukáló és vasbaktériumok okozzák. Kóboráram

Fémek kezelése: – – – – –

Mechanikus tisztítás (drótkefe, homokfúvás) Kémiai tisztítás (fellazítja a rozsdát) – mechanikus tisztítással együtt hatékony. Kloridmentesítés (NaOH oldatos, majd vizes lemosás) Passziválás (tisztításhoz használt szerek semlegesítése) Bevonás (korrózióvédő bevonatok és festékek)

2012. V. 3.

- 59 -

Boltozatok: A boltozatok építészeti szempontból íves térlefedések, szerkezeti szempontból áthidaló jellegű teherhordó szerkezetek. –

–

Álboltozat: statikai váza a támaszgerendás rendszerre emlékeztet, ahol a támaszközt csökkentendő a vízszintesen rakott, többnyire kő falazóelemek soronként kijjebb ugranak. A terhek átadása az alátámasztási felületre merőlegesek. (pl.: Mükéné Oroszlán kapu) Boltozat: Íves keresztmetszetű térlefedő szerkezet. A teherátadás az ív érintőjének irányában történik, ezért pontról pontra változik. Az íveltségtől függő mértékű oldalnyomást ad át a támaszoknál. Az oldalnyomást megfelelő falvastagsággal, leterheléssel, támasztó szerkezettel (támívvel), vonóvasakkal stb. veszik fel.

Boltozathoz kapcsolódó szakkifejezések: – – – –

– – – – – – – – – – – – – – –

Boltív: a boltozat elméleti alakja. Boltöv: áthidaló szerkezet (kiváltó). Boltozat: térlefedő szerkezet (födém). Vezérgörbe: Az a görbe vonal, melynek mozgásából származik a boltozati felület. dongánál egyenes, ferde, vagy íves haladó mozgást végez. Gömb, vagy forgás felületnél függőleges, vagy vízszintes tengely körül forog. Poroszsüveg boltozat: szegmensívű boltozat, ahol az ívmagassága legfeljebb a fesztáv hatoda. Fiókboltozat: a főboltozatba metsződő alárendelt dongaboltozat, melyet a vállvonal fölé nyúló nyílás kiváltására, a falfelületre merőlegesen alkalmaznak. Gyámfal: a boltívet támasztó függőleges falazat. Boltváll: a gyámfal azon része, amelyről indul a boltív Alapvonal: az az elméleti sík, amelyen a boltív középpontja elhelyezkedik. Vállvonal: a boltozat és a boltozatot támasztó építészeti elemek metszésvonala. Gerinc/Záradék: A boltozati felület legmagasabb pontjait összekötő egyenes, vagy íves vonal. Ívmagasság: a vállvonal és a boltozat legmagasabb pontja közti távolság. Boltozatmagasság: Az ívközéppont és a boltív legmagasabb pontja közti távolság. Intrados: a boltív belső felülete, boltbéllet. Extrados: a boltív külső felülete, bolthát. Hevederív: a boltozatot erősítő, teljes vastagságú szakasz. Boltszakasz (travée): a boltozat egységnyi darabja, melyet hevederívek, vagy homlokfalak határolnak. Homlokív: a boltozat felületének és egy azt lezáró függőleges síknak a metszésvonala. Boltsüveg: dongaboltozat négyzet alakú szakasza átlós metszetének homlokívek felé eső két negyed felülete. 2012. V. 3.

- 60 –

Vaknegyed: dongaboltozat négyzet alakú szakasza átlós metszetének a boltvállakra támaszkodó két negyed felülete.

Boltozatok fajtái: Alapformák: Donga (félhenger felület), és kupola (félgömb felület) Dongából átlós metszéssel származtatott boltozatok: –

– – – – –

Római keresztboltozat: Egymást merőlegesen metsző dongaboltozat áthatásából keletkezik, négy boltsüvegből áll, pillérekre támaszkodik. Egyenes záradékú, átlós ívei félellipszis alakúak, homlokívei félkörösek. Plasztikusan hangsúlyozott átlós ívekkel bordás boltozatot hozunk létre. Román keresztboltozat: Átlós íve is félkör alakú (emelt záradékú), így a boltsüvegek nem vízszintes záródásúak. Gótikus keresztboltozat: Tovább emelt záradékkal készül, homlokívei és átlós ívei is csúcsívek. Kolostor boltozat szintén dongából származtatott, a donga vaknegyedeiből álló, vállvonalra támaszkodó boltozat. Két vagy több boltozat metszéséből keletkezik. Teknőboltozat: a kolostor boltozat téglalap alakú teret lefedő változata. Tükörboltozat: Vízszintes síkkal lemetszett záradékú teknőboltozat. A vállvonaltól befele hajló keresztező íves felületek lezárt, négyszögű vízszzintes felüleet, tükröt kereteznek. A tükör legtöbbször freskóval díszített.

Kupolából származtatott boltozatok: –

–

–

Csehboltozat (függőboltozat) a kupolát az alapkörbe írható legnagyobb négyzet oldalaira állított függőleges síkkal lemetsszük. Homlokívei félkörök, négy ponton van alátámasztva. A barokkban kedvelt, mert egymás mellé sorolható, mintadeszkázat nélkül építhető. Csegely: A csehboltozatot a homlokívek záradékainak síkjában vízszintesen lemetsszük. Felülete gömbháromszögekből áll. Fölé újabb, teljes kupolát építve csegelyes kupola jön létre. A csegely és a felső kupola közé gyakran függőleges, henger alakú falat, kupoladobot, vagy tamburt építenek. A kupola megvilágítását a tetején nyitott kör alakú nyíláson, az opeionon keresztül biztosítják. Az opeion fölé, annak védelmére emelt, oldalablakokkal ellátott építmény neve lámpás, vagy laterna. Csehsüveg boltozat: A kupola alapkörénél kisebb, szabályos, vagy szabálytalan síkidom mentén álló függőleges síkokkal metszett boltozat. Felülete gömbszegmens. mintadeszkázat nélkül építhető.

A boltozás szabályai: –

A boltozat az oldalnyomás miatt veszélyes szerkezet. (minél laposabb ívű, annál nagyobb az oldalnyomás) 2012. V. 3.

- 61 – – – – –

A gyámfal stabilitásának feltétele, hogy a boltív eredője a magidomon belül döfje át az alapsíkot. Téglakötési szempontból a boltöv meghajlított pillérnek, a boltozat meghajlított falnak tekintendő. Ennek megfelelően fekvőhézagai sugár irányúak. A bolthéj vastagsága függ a fesztávolságtól és a terheléstől. A boltozat építését csak leterhelt gyámfalak közt, szimmetrikusan (dongáknál két oldalról egyszerre elindulva) lehet elkezdeni. A boltváll megfelelő kialakításához alakozódeszkát kell alkalmazni.

A boltozat falazási módjai: –

–

–

Kúpás falazás: Dongaboltozathoz. Teljes felületű alátámasztást igényel. A falazóelemek a boltív tengelyére lapjukkal merőlegesek. (görbe fal) A „fekvőhézagok” ék alakúak. Gyűrűs falazás: Kupolaboltozathoz, vagy dongához. Kis fesztávon alátámasztás nélkül, nagy fesztávon mintaívvel falazható. Kupolánál körkörös mintájú. Dongánál a bütüfalnak döntve falazzák, az elemek lapja a boltozat hosszirányába mutat. Fecskefarkas falazás: származékboltozatoknál és pontszerű alátámasztás esetén. A falazóelemek lapja a támasz felé mutat, az egyes felületek határán az elemek egymásra merőlegesek. Mintaívek szükségesek az átlós metszet és a homlokívek vonalában.

A boltozat ábrázolása:

– –

– –

A boltozatot alaprajzával, kereszt-, hossz- és átlós metszetével ábrázoljuk. az alaprajzokba, metszetekben mutatkozó metszésvonalak, áthatások, hézagvonalak megszerkesztése nem tisztán ábrázoló mértani feladat, de a boltozatok megépítéséhez szükséges. 1:100 léptékű alaprajzon méretarányosan a homlokív, átlósív beforgatott és vetületi képe is szerepel. 1:50 léptékű terven ezen felül nyomkörök (falazási rétegek), vezérgörbék, felfekvési (boltváll) és áthatási szerkesztővonalak is kiszerkesztendők.

Boltozatok károsodása: A boltozati károk legtöbbször az alábbi mechanikai okokra vezethetők vissza: –

Gyámfalak elmozdulása Térszíndeformáció: közvetlen oka a meglévő boltozatos épülethez való szakszerűtlen melléépítés, a szomszéd épület szakszerűtlen víztelenítése, vagy szakszerűtlen mélyépítési munkák. Ilyenkor a boltozatot megtámasztó vízszintes erő változik, a boltozat ívmagassága csökkenhet. Jellegzetes károsodási helyek a gyámfalak elmozdulása szerint:

2012. V. 3.

- 62 Egy irányban billenő gyámfalak esetén az egyik támasz mellett a boltozat alján, a másik mellett a boltozat tetején keletkezik repedés. • A gyámfalak egyenetlen sülyedése esetén az előzőhöz hasonló repedések keletkeznek, de a megsülyedt oldalon jóval nagyobb lesz a repedés. Mindkét esetben a boltozat statikai modellje megváltozik, a támaszvonal más helyre kerül, és a támaszerő is kedvezőtlenül változhat. • Ha a gyámfalak kétfelé billennek, a boltozat közepén alul, a támaszoknál felül reped meg. Háromcsuklós ív alakul ki. • Lecsúszó boltozat keletkezik, ha a kétfelé billent gyámfalak közti boltozat középen nem reped meg, de a boltvállakról lecsúszik. Ekkor nem alakul át háromcsuklós ívvé. Ez a károsodás többnyire kis ívmagasság és nagy szerkezeti mozgás esetén fordul elő. Túlterhelés: • A gyámfal közelében a boltozatot nagyobb koncentrált terhelés éri (pl.: utólagos kiváltás miatti gerenda felfekvése a boltozatra.) Ilyenkor a boltnyomás eredője külpontos terhelést okoz, a boltozat elmozdul és megereszkedik. • Dinamikus túlterhelés hatására a falazóelemek, vagy a kötőanyag eltörik. (robbanás, földrengés, táncmulatság) Szilárdságcsökkenés: rendszerint átázás (talajvíz, üzemi víz) következtében jön létre. Ilyenkor a falazóelemek kitöredeznek, lemállanak, majd a szomszédos elemek is kilazulnak, melynek következtében a boltozat összeroskadhat. Agresszív víz gyorsabban károsít. Szakszerűtlen kivitelezés: általában épületrekonstrukciók során gépészeti vagy elektromos vezetékek számára vésett hornyok, vagy a boltváll átvésése miatt kialakuló károsodások. •

–

–

–

Boltozati hibák javítása:

– – –

Hibás elemek cseréje. Egyes, jelentősen sérült elemeket helyükről kivésve új elemmel helyettesíthetjük. Vasbeton héjszerkezet a boltozat terheit átveszi. Úgy kell kialakítani, hogy a boltváll közelében a gyámfalakra terheljen. Szerkezeti vastagsága kb.10 cm. Vonóvas beépítése a boltozat alá és fölé is történhet. A jobb teherelosztás végett a vonóvasak horgonypontjainak terheit acél heveder beépítésével lehet a gyámfalazatban elosztani.

2012. V. 3.

- 63 -

Fafödémek A többszintes épületek födémszerkezete legtöbbször fából készült. A fafödémek boltozatokkal szembeni előnye a kisebb szerkezeti súlya, gyorsabb és egyszerűbb építhetősége, kisebb szerkezeti magassága, olcsósága. További kedvező tulajdonsága, hogy nem ad át oldalnyomsát a falazatra, így az kisebb keresztmetszetű lehet. Fafödémet többnyire tölgyfából, ritkábban fenyőből, vagy bükkből készítettek. A fafödémet egyaránt beépítették változatlan falszélességű, ún. „egyenes” falba és szintenként fél téglával keskenyebbre épített „ponkolt” falba. Ez utóbbi falak vállaira könnyen fel lehetett helyezni a födémgerendákat, nem kellett számukra fészket kiképezni. A gerendák nem közvetlenül a falon, hanem többnyire vörösfenyőből készült „sorkötőn” feküdtek. Ez az elem osztotta el a gerenda terhét a falon és ez akadályozta meg a falnedvesség felszívódását is. A fagerendák felfekvése legalább 15 cm, mely a terhelésől és fesztávtól függően nőhetett. Fafödémek főbb változatai: –

–

–

–

–

–

Csapos gerendafödém: Oldalain és alul sík, tetején természetes ívű, kb 20 cm széles és magas, egymás mellett elhelyezett gerendákból álló födém. A gerendák együttdolgozását kb 2,0 m-enként beépített, 15-20 cm hosszú, kb 3,0 cm átmérőjű keményfa köldökcsapok és felülről bevert ferde ékek biztosítják. Alulról nádszövetre felhordott vakolat borította. Felül homokfeltöltésre fa padlózatot építettek. Pórfödém: Láthatógerendás födém, többnyire parasztházaknál, uradalmi épületeknél, istállóknál fordul elő. Az egymástól 80-100 cm-re elhelyezett gerendákat felülről deszkázat takarja. A deszkák hézagzárását átfedő deszkázattal, vagy felső léctakarással oldották meg. A deszkázat fölé 5-6 cm agyagtapasztás került. Közbetoldott, vagy béléses gerendafödém: Ennél a gerendák középvonalában rögzített segédlécezésre alulról bélésdeszkákat helyeztek fel. E deszkák gyakran az ajtószárnyakhoz hasonlóan bélletes kialakításúak voltak, így a gerendák megfaragott alsó felületével igen esztétikus kialakítást eredményeztek. A bélés fölött vékony agyagtapasztás, majd homokfeltöltés töltötte ki a felső deszkázatig a teret. A XIX. században igen kedvelt szerkezet volt. Borított gerendafödém: A pórfödémhez hasonlóan kialakított szerkezet alsó felületét is deszkázat borította, melyre nádazás került, majd levakolták. Ha fokozni kívánták a béléses gerendafödém hangszigetelését, akkor annak alsó felületét a fenti módon is borítva bélelt borított gerendafödém jött létre. Vakgerendás borított födém jön létre, ha az alsó deszkázatot különálló, kissé alacsonyabban elhelyezett gerendázatra rögzítitk. Ez fokozott hangszigetelést eredményez. E technika nagyobb födémvastagságot és faanyag felhasználást eredményez. Általában kastélyokban alkalmazták. A XIX. sz. végéig tűzgátlónak hitték, így adott helyeken megkövetelték az elkészítését. Pólyás födémeknél a gerendaközökbe a gerendák közepéhez, vagy az aljához illesztve karókra font szalmapólyát építettek be, s ezeket vakolták. Ritkán, kisebb, igénytelenebb mezőgazdasági épületeknél alkalmazták.

2012. V. 3.

- 64 –

Pallósoros födémeknél gerenda helyett többnyire 40-45 cm-nként elhelyezett 1:2 arányú pallókat alkalmaztak tartószerkezetként. A „gerendákat” keresztlécezéssel merevítették. A szerkezetet alul és felül deszkázattal látták el. Észak-Amerikából terjedt át Európába.

Történeti tetők A történeti tetők felújításánál is alapvető fontosságú, hogy az eredeti szerkezetet őrizzük meg, illetve rekonstruáljuk hitelesen. A különböző sérülések, illetve a biológiai károkozók miatt azonban szükség lehet egyes elemek cseréjére. A faszerkezet anyagának állapotáról, a javasolt kezelési módokról faanyagvédelmi szakvéleményt kell készíttetni arra jogosult – többnyire biológus – szakértővel. A ma hagyományosnak ismert fedélszerkezetek a XIX. század végére, a XX. század elejére alakultak ki. A történeti tetőknek ezektől eltérő szerkezeti elrendezése, más statikai modellje volt. A fel nem ismert szerkezetműködés egy elem cseréjekor akár az egész szerkezet összeomlásához is vezethet. Ez a helyreállítás során jelentősen befolyásolhatja a terápia módját, az alkalmazható módszereket. A faszerkezetek vizsgálata során tehát nem csak a faanyag állapotát, a károsodások helyét és okát kell megvizsgálnunk, hogy meghatározhassuk a teendőket, hanem tisztáznunk kell a szerkezet statikai modelljét is.

Történeti tetők szerkezetfejlődése A tetőszerkezetek fejlődése mind a történelem, mind az építészet stílustörténeti fejlődése szempontjából jól követhető. Az egyes formák alkalmazásának időszaka azonban az építészeti korokon átnyúló. A tetők fejlődése ezért szerkezeti kialakításuk, működési elveik mentén jobban leírhatók, mint időrendiségükkel. Biztonságos vízelvezetés a helyi viszonyoknak és fedési módoknak megfelelő tetőformával érhető el. A történeti korok és napjaink tetőformái a nyeregtetők és azok származékai, módosulásai. Itt most csak a Kárpát-medencében előforduló eseteket vizsgáljuk. Szelemenes fedelek: Egyszerű erőjátéka, szakértelmet alig igénylő kivitelezése a népi építészetben csaknem napjainkig biztosította túlélését az ágasfás, ollóágas, vagy ollószáras tetőknek. A szaruosztásnál ritkábban alátámasztott taréjszelemenekre, alig megmunkált szarufákat akasztottak, többnyire természetes elágazásaikat is felhasználva a rögzítéshez. Az ágasfák gerincvonal alatti letámasztásait hivatott kiváltani a nagy ollóágas, melynek oldalnyomását a talaj veszi fel. Szarufás és kapcsolt szarupáros fedelek: Felül lapolással, vagy ollós csappal kapcsolódó szarufák alsó vége a falazatra terhel, nagy vízszintes oldalnyomást eredményezve. Erősen korlátozott fesztávolságra alkalmazható.

2012. V. 3.

- 65 Az oldalnyomás csökkentésére, így a fesztáv növelésére torokgerenda, kötőgerenda kerülhet kialakításra. Üres szarufedél: Nyeregtetők ideális szerkezete. Két szarufa és a kötőgerenda merev háromszöget alkot, a tető ezek egyszerű sorolásával alakul ki. A szarufák is elsődleges szerkezeti elemek, s bár kis mértékben hajlítottak, alapvetően merev rudaknak tekinthetők. A hosszmerevítést a szarufák alsó síkjára rögzített vihardeszkák adják. A lefedett teret nem zavarják alátámasztások, az ollószáras megoldásnál kevesebb fa szükséges hozzá, azonban ez is csak 5-6 m fesztávolságot hidal át.

Középkori jellegű (gótikus) tetőszerkezetek: Nagyobb fesztávolság esetén a szarufa alakváltozásainak csökkentésére szükséges azt több ponton alátámasztani. Merevített szaruállás jön létre, ha a háromszög alakú szerkezet sarkait húzott-nyomott szerkezeti elemekkel egészítjük ki. Ha ez a kötőelem vízszintes és a szarufákat köti össze, akkor torokgerenda (kisebb hosszban kakasülő), ha ferde és a szarufát a kötőgerendával köti össze, akkor szögletkötő a neve. A falköz további növelése a szaruállások együtt dolgozását biztosítva is megoldható. Ezt a középkori tetőkön a kötőgerendákra ültetett, a szerkezet hosszirányú merevítését is biztosító hosszrácsokkal oldották meg. A főszaruállásokban függesztőoszlopok jelennek meg, melyek egyaránt elemei a hossz és haránt irányú rácsoknak. A középkori tetőkön egy, legfeljebb két mellékszaruállást alakítottak ki a főszaruállások között. Az egyes elemek kapcsolata nyomó- és húzófeszültséget is átadni képes fecskefarkas lapolások változatai, keresztező rudaknál feles lapolás változatai voltak. A kapcsolatokat keményfa szeggel biztosították. A szerkezet működése nem tiszta rúdelemes, hiszen a szarufák, a kötő- és torokgerendák mind hajlítottak is. A függesztőoszlopokat éppen a kötőgerendák lehajlásának csökkentésére alkalmazták. Nagyobb fesztávok esetén a fent leírt elemeket többszörözve „többszintes” fedélszerkezeteket készítettek, esetleg több hosszmerevítő ráccsal. A tetők hajlásszöge az 50-65°-ot is eléri. A középkori szaruállásos fedélszerkezetek szerkesztése alapvetően intuitív, ami empirikus (tapasztalati úton történő) fejlődésükre utal.

Barokk jellegű tetők: A barokk tetők kialakítása tudatos szerkezetformálást mutat. Önállóan kialakított, térben merev tartószerkezetre ültették a héjalást hordó torokgerendás szaruzatot, mely a fő és 2012. V. 3.

- 66 mellékállásokban is azonos kialakítású. A tiszta szerkesztésű barokk tető 6-8 m falközű terek lefedésére alkalmas. A szarufa a kötőgerendába többnyire csapolással kapcsolódik. A torokgerendák a tartóváz vízszintes tengelyű fejgerendáira támaszkodnak, a szarufákhoz csapolással illeszkednek. Máshol a teherhordó szerkezet és a szaruzat nem érintkezik egymással. A barokk tető tartószerkezete támaszközeli erőátadásra van kialakítva, így hosszirányú merevítő síkrácsai a szaruzatok alá simulnak. A főállások között többnyire három mellékszaruállás van. A tiszta erőjátékú kapcsolatokra való törekvés jellegzetes szerkezeti elemei az ötszög keresztmetszetű, vízszintesen elhelyezett talpfák és fejgerendák. Ezek alakja a csatlakozó elemek merőleges kapcsolatát hivatott biztosítani, illetve a talpfa külső oldala helyet biztosít a szarufák számára. A hosszmerevítést az egymás felé döntött, vagy andráskereszt formában beépített merevítők biztosították, melyeket gyakran hosszirányú felezőgerendák is megjelennek a döntött síkú hosszrácsban. A főállásokban a szarufákkal párhuzamosan, a talpfáktól induló ferde dúcokat mellszorító kapcsolja össze. A kötőgerenda, a dúcok és a mellszorító trapéz alakú zárt síknégyszöget, feszítőművet képeznek. A szerkezetet a felső sarkokba beépített hónaljfák merevítik. Nagyobb fesztávolságot a túl hosszú kötőgerenda páros lengőoszlopokkal való felkötésével, illetve többszintes szerkezet kialakításával hidaltak át. A barokk tetők hajlásszöge általában alacsonyabb a középkorinál. Csomóponti kapcsolataik bonyolultabb kialakításúak a korábbinál. Általánossá vált a csapolások, rovások és fogazások használata, és megjelentek a mérnöki kötések segédszerkezetei, a kovácsoltvas hevederek, bilincsek, vasbetétek, fűzőcsavarok. Előfordult, hogy a boltozat oldalnyomását a kötőgerendára terhelő vas felkötésekkel csökkentették.

Kevert rendszerű tetők: A középkori és barokk jegyeket is magukon viselő szerkezetek. A barokk függesztőművet szögletkötőkkel merevítik, esetleg kiegészítik a tető tengelyében gótikus hosszmerevítő ráccsal, függesztőoszloppal. A tetők 60°körüli hajlásszögűek, szerkezeti anyaguk tölgyfa.

Eklektikus fedélszerkezetek: A XIX. század forradalmi változásokat hozott az új anyagok (öntöttvas, acél) és a fafeldolgozás üzemesítése (gőzfűrészmalmok) terén. Ezen anyagokat gyakran kombinálták. A század folyamán egyre inkább előtérbe kerül a mérnöki, méretezett szerkesztés. Magyarországon a század közepétől maradtak ránk eklektikus, többnyire feszítő, vagy függesztőműves tetők. Még vannak barokk hagyományokból eredő szerkezeti elemek (torokgerenda, függesztőpárok), de ezek a XX. század elejére fokozatosan eltűnnek. Az álló, vagy dőlt székoszlopok közvetlenül a kötőgerendára terhelnek. A szarufák a kötőgerendáknak nem 2012. V. 3.

- 67 adnak át vízszintes erőkomponenseket, így gyakran előfordul, hogy csak helyzetrögzítő horgolással kapcsolódnak azokhoz. A fogópárok megjelenésével eltűnnek a torokgerendák. A főállásokban a szelemenek alatt elhelyezve szerepük inkább csak helyzetbiztosító, erőátadásban többnyire nem vesz részt. Nyomásra kihajlik, húzóerő pedig ritkán lép fel. Az eklektikus tetőkön a haránt irányú teherhordásra a főállások szolgálnak. A mellékállások szarufáit talp-, derék- és taréjszelemenek támasztják alá. A szarufák és közbenső szelemenek helyzetét a fogópárok biztosítják. A hosszmerevítést a derékszelemeneket a székoszlopokkal összekötő karpántok, könyökfák biztosítják.

Faanyagvédelem: Az évszázadok során a faanyagot meszeléssel védték a tűztől. A gombásodás ellen a tető kiszellőztetésével és rendszeres karbantartásával védekeztek. A XIX. sz-tól a mészhez 15% klórkalciumot kevertek a gombásodás ellen. A század közepétől aztán különféle vegyianyagokkal kísérleteztek a fa védelmére.

Az ácsszerkezetek hibái: A fa szerkezetek élettartama nedvességtől védett helyen legalább 100-200 év, tölgy anyag esetén akár 500, vagy 1000 év is lehet. A hagyományos tetőhéjazatok várható élettartama legfeljebb 30-60 év. A horganyzott acél bádogozás élettartama a városi levegő szennyezettsége miatt a 100 évvel korábbi 20 helyett csak10 év körüli. Ezen szerkezetek karbantartásának, cseréjének elmulasztása az általuk védett faszerkezet nedvesedéséhez vezet, ami a korhadást, a biológiai károkozók megjelenését segíti elő. Az ácsszerkezet beázása éppen a kényes, nehezen hozzáférhető csomópontokban kezdődik meg.

Faszerkezetek diagnosztikája: –

Szemrevételezés (fontos a vizsgáló személy nagy gyakorlati tapasztalata!) • Gyorsvizsgálat – többnyire egy hibára koncentrál. • Átfogó állapot-ellenőrzés – a teljes szerkezetre kiterjedő vizsgálat

–

Műszeres vizsgálat (nedvességmérés, károsodás mélységének megállapítása) • roncsolásmentes • roncsolásos – a vizsgálat után az okozott kárt (pl.: tetőfedés megbontása) azonnal ki kell javítani. • anyagminta-vételes – laboratóriumi vizsgálatokhoz.

2012. V. 3.

- 68 A tetőszerkezet állapotának fenntartásához szükséges az évenkénti teljes körű állapotvizsgálat megtartása és dokumentálása.

A történeti tetők hibái: – – – – –

Szerkezeti elemek túlzott mértékű alakváltozásai (többnyire lehajlás) Szerkezeti elemek töréses tönkremenetele A csomóponti kapcsolatok fellazulása, deformálódása A csomóponti elemek széthúzódása, szétesése A kapcsolódó elemrészek nyomásos roncsolódása, nyírási tönkremenetele.

A hibák okai: – – – – – – –

Biológiai károk (gomba- és rovarkárok) Túlterhelésből származó károk Összetett eredetű csomóponti deformációk Kivitelezési hibák Elhasználódás, fáradás Tűzkár Szakszerűtlen beavatkozás

Ezen hibák összeadódnak, kiváltó okai lehetnek egymásnak is.

Ácsszerkezetek javítása: Az ácsszerkezetek javításánál az első a sérült elem szerkezeti szerepének megvizsgálása. Alárendelt szerkezeti szerepű elem javítása, cseréje könnyen megoldható. Szerkezeti szempontból lényeges teherviselő elem cseréje azonban gyakran olyan mértékű bontást igényel, hogy célszerű a beavatkozást a statikai modell ideiglenes átalakításával végrehajtani. Módszerek: –

Bárdolás: Olyan esetben alkalmazható, ha kisebb mértékű a károsodás. Ekkor ácsbárddal, vagy vonókéssel távolítjuk el a gomba, vagy rovarfertőzött felületi réteget. Statikai számítással igazolandó a csökkent keresztmetszetű rúd teherbírása.

2012. V. 3.

- 69 –

– –

–

Támaszokkal való megerősítés, dúcolás: Vészhelyzeti megoldás, csak ideiglenesen alkalmazható! Az ácsszerkezet eredeti erőjátékát módosítja. A kitámasztás kötőgerendához, szelemenhez, ferde dúchoz, vagy a padlásfödémhez történik. Megerősítés hevederekkel,vagy más kiváltó elemekkel: Szimmetrikusan az elemre szegezett fa palló hevederek, vaslemez, vagy acél kiváltóelemek. Erőközpontosító elemek: Statikailag kedvezőbb erőjáték, az eredeti másodlagos teherviselő fa elemekre terhel. Acél kalodás, feszítő csavarorsós kapcsolatokkal helyreállítjuk az eredeti geometriai formát. Megerősítés műgyanta betonos kiegészítéssel, vagy köpenyezéssel. Ha a szerkezeti elem cseréje műemléki, vagy statikai okokból nem megengedhető. Epoxi-, vagy poliésztergyanta habarccsal, helyreállított geometriájú elemeknél, csomópontoknál alkalmazzuk.

Ácsszerkezeti csomópontok esetén: Helytelenül kialakított fakötések az első megépítéskor, de inkább későbbi felújításokkor jöttek létre. A hagyományos ácskötést leegyszerűsítve alakították ki a csomópontot, aminek következtében az elemek elcsúsznak, kapcsolataik elnyíródnak, erőátadásra alkalmatlanná válnak. Javítása lehetőleg az eredeti helyes csomópont-kialakítás visszaállításával történik. Ha ez nem megoldható, akkor szorítóhevederekkel, fém kalodákkal, esetleg szegezőlemezes, vagy műanyaghabarcsos megoldással kell a csomópont erőjátékát helyreállítani. Kapcsolóelemek típusa, mérete, mennyisége nem megfelelő. Főképp XIX-XX. századi tetőknél, illetve javításoknál az ácskapcsok, szegek kihúzódása elgörbüléseként jelentkezik. Ilyenkor az egyedi vizsgálat alapján általában többlet kapcsolóelemek beépítésével történik a javítás. Fa rúdelemek tengelyei nem a fakötés csomópontjában találkoznak. Több rúd kapcsolatánál lehet probléma, ha az összekapcsolt elemek mérete, a közvetített erők nagysága eltér a szokásostól. Ilyenkor káros csavaró- és nyíróerők hatnak a szerkezetre, melyek következtében az elem kifordulhat, így stabilitásvesztés következhet be. Javítása segédelemekkel és kengyelekkel közvetített kényszererők segítségével történik, melyekkel helyreállítjuk az eredeti geometriát. Rendszeres karbantartás hiánya a kötések, kapcsolatok széthúzódását, a rúdelemek repedésének, deformációjának növekedését eredményezi. Időben felismert károsodás esetén a hiba a kapcsolóelemek utánhúzásával, megerősítésével korrigálható. Nagyobb mértékű, elhanyagolt károsodás esetén acél kengyelekkel kell az ácsszerkezet eredeti helyzetét visszaállítani, s csak ezután lehet a csomópont elemeit egymáshoz rögzíteni. Csomóponti elemek korróziós károsodása szintén a karbantartás hiányára vezethető viszsza. A szerkezetbe jutó víz és a biológiai károsítók miatt felgyorsul a tönkremenetel. A csomópontba összefutó farudak vége elporlik, erőátadásra alkalmatlanná válik.

2012. V. 3.

- 70 Javítás a károsodott faelemek cseréjével, tönkrement végeik pótlásával, esetleg műgyantabetonnal való kiegészítéssel történhet.

Biológiai károkozók: A biológiai károk felismerése: A beteg fa viszonylag könnyen felismerhető, mert fémtárggyal ütögetve tompa hangot ad, a fúró könnyen behatol és nem forgácsol szabályosan. A kés a fába könnyen behatol, de faragni nem lehet darabolódó, keresztrepedéses, porhanyós felülete, vagy egészségesnek látszó, vékony takarókérge miatt. Gombakárosodásra utal ha a fa elszíneződik (barnulás, vörösödés, fehéredés), csíkozódik, foltosodik. Ugyanígy, ha felpuhul, rostjaira esik, szivacsossá, morzsolhatóvá válik. Rovarkártevőkre utal a fa felületén hagyott, a fajtára jellemző kirepülőnyílás, a lehullott rágcsálék, ürülék. A faanyagvédelmi vizsgálatok során ki kell jelölni a fertőzött területek biztonságos behatárolására szolgáló feltárások helyét. A helyszínen azonosítani kell az okok, károk helyét, mértékét terjedési lehetőségeket. A feltárásokat a párkány körüli felfekvéseknél, a talp- és sárgerendák környezetében, a 4 m-nél hosszabb födémgerendák mezőközepén, födémáttörések, tetőnyílások, kéménytestek és tetőfelépítmények közelében, valamint a nehezen hozzáférhető csomópontokban kell elvégezni. Laborvizsgálatokkal kell tisztázni a faszerkezet tényleges anyagjellemzőit, (fizikai vizsgálat) a károsító gombafajok elemenkénti azonosítását, aktivitását, mennyiségét (biológiai vizsgálat).

Gombák: A gombák nem állatok, se nem növények, hanem rendszertanilag külön országot képeznek. A gombák életműködéséhez az adott gomba fajnak megfelelő fafajra, megfelelő nedvesség és páratartalomra, levegőre (oxigénre) és megfelelő hőmérsékletre van szükségük. Nincs szükségük fényre. mert nem fotoszintetizálnak. Az optimális paraméterek gombafajonként változnak. Ha bármelyik hiányzik, akkor a gomba életműködése leáll jó esetben el is pusztul. A farontó gombák a faanyagban vagy annak felületén megtelepedve az életműködésük során enzimeket, savakat (pl. oxálsavat) termelnek, amely anyagok segítségével oldhatóvá teszik a fa anyagát képző poliszaharidokat (pl. a cellulózt). Ez az oldatot szívják fel és használják fel a további növekedésükhöz. Mivel az oldáshoz vízre van szükség ezért fontos számukra víz. A felvett tápanyagból építik fel a testük jelentős részét alkotó gombafonalakat és a termőtestet, amely a spórák termelésére szolgálnak. A gombák termőteste, egyes estekben a kalapja, nagyon változatos lehet. A spórákat a szél széthordja és, ha megfelelő élet-

2012. V. 3.

- 71 körülmények közé kerülnek, akkor újabb gombák fejlődnek ki belőlük. A spórák hosszú évekig életképesek maradhatnak.

A faanyag szilárdságát nem befolyásoló gombakárok: –

–

–

Kékülés: A fenyő faanyagok kékülését tömlős gombafajok okozzák. Általában egyszerre több faj együttes megtelepedése mutatható ki. A gomba termőtestei többnyire nem észlelhetők, hanem az életműködésük során kiválasztott kék pigment hívja fel a figyelmet a fertőzésre. Ennek a csoportnak a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a faanyag akár teljes keresztmetszetű elszíneződését is okozhatják. Nem cellulózzal vagy ligninnel, hanem a faanyag sejtüregeiben mindig megtalálható monomer cukrokkal táplálkoznak, ebből adódóan a szakirodalom szerint szilárdág csökkenésben szignifikánsan kimutatható eltérést nem okoznak. A faanyagok dinamikus törőszilárdságában mutatható ki kb. 15-20 % csökkenés és a töréskép hasonlít rideg anyagok törési felületére. Fülledés: A fülledés leggyakrabban a bükknél, nyírnél, gyertyánnál jelentkezik, a bütüről hatol be és a márványossá teszi a faanyagot. A faanyag szilárdsága jelentősen nem csökken. Penész: A penészesedésért általában kannapenész felelős. A faanyag szilárdságát nem befolyásolja, a fában található monomer cukrokkal (nem cellulózzal) táplálkozik. Csak a felületen telepszik meg. Conidiumérés időszakában a telep egész felületét barna, vagy fekete féjecskéjű conidiumok növik be. Egész sor szerves savat termel. A fa belsejébe nem hatol be, mint a többi „farontó” gomba.

A faanyag szilárdságát jelentősen csökkentő korhadásos gombakárok: –

–

–

Barna, vagy vörös korhadás: A faanyag cellulóz összetevőjét bontó gombák okozzák. A visszamaradó lignin a lejátszódó reakciók hatására sötétbarna, vöröses színt vesz fel. A károsodott faanyagban hosszanti és harántrepedések keletkeznek, a fa „kockákra” esik. A folyamat végén a faanyag teljesen apró, porszerű anyaggá esik szét. Fehér korhadás: Maró, vagy korróziós korhadás, amikor a gomba a faanyag valamennyi alkotó elemét lebontja, de a cellulózt nagyobb mennyiségben visszahagyja esetenként csomókba (lencsékbe) tömörülve. Ilyenkor a faanyag színe kivilágosodik. Eleinte a bontási kép lemezes, rostos szerkezetű, amely később szalmaszerű, porladó anyaggá válik. Leggyakrabban az élő fákon korhaszt, amikor a korhadt és egészséges faanyag között sötét színű izoláló sáv alakul ki. Rendszerint a fehér korhadás kialakulását megelőzi a faanyag fülledése. Lágy korhadás: Apró kockás töréssel, a felület fellágyulásával járó tönkremenetel, állandó vizes környezetbe alakul ki, ritkán fordul elő.

2012. V. 3.

- 72 -

Korhadást okozó leggyakoribb gombafajok: –

Könnyező házigomba: A legveszélyesebb, legagresszívebb károkozó, vöröskorhadást okoz. Ideális környezete 18-22°C de megmarad -6-+30°C között is. Csírázáshoz 30%, fejlődéshez 18% nedvességtartalom elegendő. (Spórái 3-4 év után is csíraképesek. Ha egy épületen megtelepedett, gombafonalai méteres vastagságú falakon is áthatolnak. Terjedésükhöz nincs szükség nedvességre, mert a megtámadott faanyag lebontásából nyeri a szükséges vizet. Termőteste szegélye fehér, vattaszerű, közepén sárga. Mycéliuma fehér, vagy szürke. Ezekkel a gomba erőteljesen terjed és a megtámadott fa felületén szürke pókháló szerű bevonat észlelhető. Főleg beépített fenyőanyagon károsít, de egyes lombos fák fáját is megtámadja.

–

Pincegomba: Fenyőn és lombos fákon is megtelepszik. Optimális létfeltételei 5060% nedvességtartalom, 20-24°C hőmérséklet, de +3-+30°-ig életképes. Mycéliuma kezdetben fehér, sárgásarna, később barna, majd barnásfekete. Termőteste az aljzaton elterülő, világossárgától az olajbarnáig terjedő színű. Barna korhadást okoz, a lebontott faanyag savas kémhatású, ami előkészíti a talajt a könnyező házigombának. Taplófélék: Jellegzetes termőtestükről felismerhetők. Felületi mycéliumot nem képeznek.

–

Farontó rovarok: –

–

–

Cincérfélék: A leggyakoribb fenyőfa kártevők. Petéiket a fa repedéseibe rakják, kikelő álcáik a fa szíjácsában károsítanak. Kirepülőnyílásaik oválisak. A hátrahagyott furatliszt világos színű, hengeres szemekből áll. Kopogóbogarak: A száraz faanyagot is megtámadják, de kifejlődésük az átnedvesedett, gombával fertőzött elemeken sokkal gyorsabb. Egyes fajaik más-más faanyagot támadnak meg. Kirepülő nyílásuk kör alakú. Ormányosbogarak: A faanyag szétrágásában nem csak az álca, de a hosszú életű nemző is részt vesz. A megtámadott fát nemzedékeken át nem hagyják el.

Biológiai károsítók elleni védelem: – – –

Megelőző védelem: A héjazat karbantartásával. Megszüntető fizikai védelem: A fertőzött rétegeket bárdolással el kell távolítani, a forgácsot, falisztet, törmeléket összegyűjtve elkülönítve el kell égetni. Hőkezelés: A gombafonalak, álcák, nemzők többsége +50°C hőmérséklet felett néhány óra alatt elpusztul. Hőtűrő fajoknál 4 órán át +60°C-ra van szükség. A hőkezelés történhet hősugárzóval, lángszóróval, a légtér felmelegítésével, vagy ultrarövid hullámokkal. A tűzvédelemre a folyamat során fokozottan oda kell figyelni. 2012. V. 3.

- 73 –

Kémiai védelem: Az alkalmazott vegyianyag összetételétől függ, hogy csak megszüntető, vagy megszüntető és megelőző védelmet ad. Felhordása a helyszínen mázolás, permetezés, diffúziós eljárás. Ha a szerkezet szétszedhető akkor üzemi körülményeket igénylő módszerekkel is be lehet juttatni a hatóanyagot. Történeti tetőknél elvileg megoldható, de minden esetben a körülmények mérlegelése után kell dönteni, az elemek elhelyezkedését pedig gondosan dokumentálni kell. Ez esetben fürösztés, áztatás, légritkításos, telítési eljárások alkalmazhatók.

2012. V. 3.

- 74 -

Épületek nedvesség elleni védelme Nedves épületet csak utólagos falszigeteléssel lehet helyreállítani! Nedvesség forása: talajvíz, talajnedvesség, csapóeső páralecsapódás (külső-belső), higroszkopikus nedvesség (levegő páratartalmából), üzemi víz. A falnedvesség oldott sókat tartalmazhat. Amennyiben a falazat nem csak nedvesedik, de a vakolat hullik is, biztosak lehetünk, hogy a falnedvesség oldott sókat tartalmaz. Míg a nedvesség a falazat belsejében jelentősebb a felületi párolgás miatt, addig a sókoncentráció ugyanebből az okból épp a fal felületén nagyobb.

A sók veszélyei: – – –

Kikristályosodásuk térfogat-növekedéssel jár, ami akár 50 N/mm 2 feszítőhatást eredményezhet. A kristályos sók higroszkópos nedvességfelvétele jelentős, ezáltal a falazatot újranedvesíti. Biológiai korróziós hatás (trio- és nitrifikáló baktériumok megkötik a levegő NOx és SOx gázait, amik felbonják a mészkövet.)

A falazatra káros sófajták: – – – –

Szulfátok (fehér bolyhos sókiválás) – forrása talaj, füstgáz, vagy a gyártás során szennyeződött tégla. (Na2SO4*10H2O – glaubersó, MgSO4*7H2O – keserűsó) Kloridok (nyálkás sárga sókiválás) – forrása olvasztósó, adalékszer, háztartási szennyvíz (NaCl – konyhasó, KCl – kálisó) Nirtátok, „salétromok” (nyálkás sárga sókiválás) – forrása fekália, csatornalé (KNO 3 – kálisalétrom, NaNO3 – chilei salétrom) Karbonátok (fehér bolyhos sókiválás) – forrása falazóhabarcs anyaga (CaCO 3 – mész), szikes talaj, mosószer (Na2CO3 – szóda, K2CO3 – hamuzsír)

Nedvesség elleni védelem feladata: – – –

A víz utánpótlásának megszüntetése. A falban lévő oldott sók kinyerése, vagy semlegesítése. A falban lévő nedvesség eltávolításának biztosítása.

A talajnedvesség elleni védelem szempontjai: – – – –

A mérés és az utólagos falszigetelés is a lehető legkisebb roncsolással járjon A szigetelés nyomait el kell tudni tüntetni. Az alkalmazott eljárás legyen gazdaságos. A diagnosztikát és kivitelezést is jó szakember végezze. 2012. V. 3.

- 75 – –

Újabb módszerek megismerése, ismeretek frissen tartása. Hatóság: Nem szabad engedélyt adni, ha a nedvesség elleni védelem nincs megoldva!

Megelőző diagnosztikai vizsgálat: – – – – – –

Szárítószekrényes (mintavételes minden fizikai tulajdonság és a sókkal való szenynyezettség is mérhető) Mikrohullámú nedvességmérés – átlagértéket ad. Ellenállás mérés (nagy hézagok esetén nem valós értéket ad) Rádiófrekvenciás mérés Felületi nedvességmérő Tenziométer (Vízelnyelés mérő pipa)

Mérés, mintavétel mérőpontonként 20 és 120 cm magasan, 2-2 mérés, roncsolásos módszernél falfelülettől 10-15/30-45 cm mélységben. Vízfelvételi kapacitás (tégla max 28%, min 4-6%; Kemény mészkő 4-6% már 70%-a a maximumnak!) Hibás kezelés: – Felületkezeléssel elfedik a falat (cementes vakolat lezárja a víz útját csak feljebb hajtja a vizet! Szifonos falszellőztetés (nálunk fordítva működik – őszi, tavaszi időszakban gyűjti a vizet) Helyes kezelés: – Felszíni vizek elvezetése – Talajvízszint süllyesztés (alagcsövezés) – Falszellőztetéses eljárások: • Légcsatorna (roncsolásos) • Köpenyfal (10% alatti víztartalomnál -be és kiszellőző nyílások alul-felül) Kifagyásra veszélyes (törmelék eltömi) • Belső légcsere fokozott biztosítása (A helyiség relatív páratartalmának szabályozása érdekében gépi szellőztetés, klimatizálás vagy párakondenzálás)

Falátvágásos technológiák –

–

Falátvágás szakaszonként, vízszigetelő lemez befűzéssel (gyémántköteles falátvágó gép - 1,0m felett, gyémántfogú falátvágó fűrész, láncfűrész, körfűrész) Falazattól függő az alkalmazhatósága! (Vegyes, vagy magkitöltéssel épült falhoz nem jó) Fémlemez beütés – 25-100 cm falhoz (fugákba besajtolt bordázott krómacél lemez) agresszív nedvességnek is ellenáll, élettartam 150 év! (Alkalmas vályog, tömör, vagy lyukacsos tégla, tufa, salak falakhoz) 2012. V. 3.

- 76 -

Injektálásos vegyi eljárások: Felszívódó talajnedvesség, vagy talajvíznyomás ellen, csak az injektált anyag különbözik. – Talajnedvesség: A kapillárisok felületét impregnáló szilikonos mikroemulziók és kovásító szerek. (főképp vegyes falazatban) – Talajvíznyomás: A falazat kapillárisait tömítő kétkomponensű akril, vagy zárt cellás poliuretán alapú műgyanták és gélek alkalmazhatók. (Tégla és kő falazatok, pillérek) Nem megfelelően eltömített, csak leszűkített kapillárisok esetén a víz az eredeti felszívódási magasságnál feljebbre is eljuthat! Az eljárás során a szigetelendő faltest felületére merőlegesen általában egy (régebben két) sorban, 15 cm-nként 2 cm körüli átmérőjű furatokat készítenek, amelyekbe erre a célra gyártott speciális fém- vagy műanyag szelepeket helyeznek el. A hatóanyagot ezeken keresztül juttatják a falazatba. Felszivárgó talajnedvesség esetén általában – a gyártó előírása és tapasztalati eredmények szerint, az anyag minőségétől függően- átlagosan 15 liter hatóanyag szükséges négyzetméterenként. Talajvíznyomás esetén a falazóanyag porozitása határozza meg a mennyiséget, vízbetörés esetén pedig addig kell az eljárást ismételni, az anyag mennyiségét növelni, amíg a vízbetörés meg nem szűnik. Talajvíznyomás esetén általában nem elég egy sor furat, hanem úgynevezett tömbösítéssel, a falazaton 1 m magasságban raszterben készítenek furatokat, majd azokat injektálják ki, így egy 1m magas, a fal vastagságának megfelelő szigetelő tömböt alakítva ki. Az utóbbi eljárás jelentős költséggel jár, így igyekezni kell a furatos szigetelést a mértékadó talajvízszint felett létrehozni. Ez esetben a talajvíznyomást az épületszerkezet belső oldalán felhordott habarcs szigetelés veszi fel. Erről később lesz részletesen szó. Elektromágneses eljárások Az eljárások hatásmechanizmusa: A falszigetelési eljárások működésének elve a szilikátfelület-folyadék kölcsönhatásán alapszik. A nedves talajjal érintkező falazatokban a víz és a híg sóoldat a kapilláris rendszer hajszálcsöveiben a felületi feszültség hatására felemelkedik. A víz felületi feszültségét a vízmolekulák közötti kohéziós vonzerők hozzák létre, amelyek a hidrogénkötésből és a van der Waals-féle dipólus kölcsönhatásból tevődnek össze. Az építőanyagokat (tégla, kő, beton) a velük érintkező víz benedvesíti. Ennek mértéke függ a víz, felületi feszültségétől és szilikátfelületen fellépő adhéziós erőktől. Az adhéziós nedvesedés során a víz rátapad a szilárd felületre, mivel az adhéziós vonzerő lényegesen nagyobb, mint a vízmolekulák között ható, kohéziós erő. A szilikát építőanyagok felületén, elsősorban, OH- és O2- ionok vannak, mivel a gyengén polarizálható Si 4+ ionok, a felületről behúzódnak. Ennek következtében a szilikátok felületén relatív töltéstöbblet jelentkezik,

2012. V. 3.

- 77 azaz olyan elektromos erőtér létesül, amin a (+) ionok és a poláros molekulák adszorbeálódhatnak. A szilikát-felületekre erősen tapadó vízmolekulák egyre újabb és újabb felületekhez kötődve vékony folyadékrétegként felfelé mozognak a kapilláris csőben, a kohéziós erők közvetítésével, magukkal húzva az egész folyadékoszlop vízmolekuláit. Ez a kapilláris szívóhatás. A folyadék felszívódásának magassága (h) elsősorban a kapilláris rendszer átmérőjétől (2r) függ. Ha pedig a vízfelület peremszöge J > 90°, akkor „h” értéke negatív és a víz kinyomódik a kapillárisból. Ez a kapilláris depresszió.

Elektroozmózison alapuló módszerek Ezekben az eljárásokban az a közös jellemző, hogy a nedves falat, a benne oldott sókkal egyetemben elektrolitként használják fel, amely- vezetőképessége révén- a közölt elektromosság segítségével az elektromos töltéssel rendelkező részecskék kedvező irányú mozgását idézi elő Az építőanyag kapilláris rendszerében felszívódó nedvesség a fal felületén elpárolog, aminek hatására folyamatos vízáramlás alakul ki a falszerkezetben. A kapillárisokban áramló nedvesség, mint híg sóoldat, pozitív és negatív töltésű ionokat taralmaz. A szilikát építőanyagok kapillárisainak fala erősebben adszorbeálja talajvízben oldott állapotban jelenlevő pozitív (Na+, H3O+) ionokat, mint a negatívokat (Cl-, OH-), ennek következtében az oldat határfelületi zónájában megszűnik az elektromos semlegesség. A hajszálcsövekben, a kapilláris fal mentén igen lassan áramló folyadék egy molekula vastagságú (S) rétege - a falhoz való igen erős adhéziós kötődése miatt - rögzített állapotban marad, ebben a folyadékrétegben pozitív-ion koncentráció jön létre, ami a nedves felületnek pozitív töltéstöbbletet ad. Az elektrokinetikus eljárások ezt a jelenséget hasznosítják a falak szárítására úgy, hogy a külső potenciálkülönbség hatására a folyadék elmozdul, áramolni kezd a kapilláris rendszerben. A külső áramforrás hatására a falfelülethez gyengén kötődő (adszorbeálódott) kationok (pl. Na+, H3O+) elmozdulnak a (-) katódpólus irányába, és a molekulák közötti kohéziós- és súrlódó erőknek köszönhetően viszik magukkal a folyadékot is. Ez az elektroozmotikus vízáramlás, mely során a víz a negatív pólus irányába mozog. Ahhoz, hogy a fent leírt fizikai folyamat megvalósuljon, csupán annyi kell, hogy a falazat magas sávjában egy pozitív pólusú karbon bevonatú háló és arra szerelt vezetőképes kontaktvezeték, a fal tövében pedig negatív pólusú grafit elektródák biztosítsák az áram útvonalát. A hálózat végén egy rendszerhez tervezett vezérlő készülék biztosítja a működéshez szükséges váltakozó egyenáram előállítását. A rendszer áramfogyasztása minimális, karbantartást nem igényel, gyorsan kivitelezhető, nagy falvastagságok ( 1 m felett) esetén gazdaságos. Az elektrokinetikus szigetelési eljárások alkalmasak a falszerkezetek sótalanítására is, azon elv alapján, hogy a falnedvességben oldott nitrátos-, kloridionos- és szulfátos sók ionjai, az egyenáramú elektromos előtérben, a falazatba beépített elektródák felé vándo-

2012. V. 3.

- 78 rolnak (6. ábra).- A negatív (katód) elektródához vándorló kationok: Na +, K+, Ca2+, Mg2+ (karbonátosodnak) - A pozitív anódhoz vándorló anionok: Cl -, SO42-, NO3- (sóhidrátot képeznek) A sókoncentráció csökkenése után a falnedvesség híg oldattá válik és a folyamat elektroozmotikus falszárításként folytatódik. Ehhez a vízszigetelési eljáráshoz nagy mennyiségű víz falazatba juttatása szükséges, hogy a sók oldott állapotba kerüljenek. Ez a vízszigetelési technológia hosszú időt vesz igénybe, a mai épület felújításokkal szembeni gyors átfutási igény nehezen egyeztethető össze vele.

Mikrohullámú szigetelés: A kapilláris falához tapadó folyadékrétegben, ha növeljük az adszorbeálódott H+ ionok mennyiségét, úgy H2 gáz keletkezik. Ezen a molekulavastagságú gázrétegen keresztül csökken a vízmolekulákra ható adhéziós vonzerő, ami a kapilláris szívóerő megszűnéséhez vezet, azaz kialakul a kapilláris depresszió, és a víz visszahúzódik a talajba. A H+ ionok mennyiségét a speciális mikrohullámú készülékkel úgy növelik, hogy a szilikátfelületekre adszorbeálódott H3O+ hidroxónium ionokból a H+ ionokat kiszabadítják az 1421 MHz frekvencián történő mikrohullámú energiaközléssel. Ez a hidrogénmolekula (H 2) alapfrekvenciája és 21 cm-es hullámhossznak felel meg. A művelet során egy, vagy több készüléket helyeznek el az épületben, amely a fent leírt módon megszünteti a falazóanyag kapillárisainak felülete és a vízmolekulák közötti kapcsolódásokat, ezáltal megváltozik a víz felfele tartó áramlási iránya és saját súlyánál fogva visszakerül a talajba.

Rugalmas habarcs szigetelés: A vegyi eljárások alkalmazása során felmerült az igény a falazat felületének vízzáróvá tételére. Sok esetben a fal túlsó oldalát nem lehet megközelíteni, és a külső függőleges szigetelést megoldani, ezért rákényszerülünk, hogy a falazat szigetelését a belső oldalon valósítsuk meg, így a faltest szárazsága nem biztosított, de lehetővé válik a fal belső felületének szárazzá tétele. A kivitelezési gyakorlat alapján a leginkább hatékonynak tartott eljárás azon az elven alapul, hogy a bejuttatott hatóanyag a falazat kapillárisaiban kikristályosodik, oldhatatlan sókká alakul, majd a nedvesség támadása esetén beduzzad, így a kapillárisokban a nedvesség útját elzárja, az nem jelenik meg a fal belső felületén. Cement bázisú szuszpenziót kell a kellően előkészített falra a technológia szigorú betartása mellett felhordani. Ezek az anyagok tartós talajvíznyomás esetén csak olyan szerkezeteken alkalmazhatók, amelyek repedés nélkül képesek a talajvíznyomásból fakadó erők elviselésére.

2012. V. 3.

- 79 A 0,1 mm repedéstágasság elviselésére alkalmas, belső oldali vízzáró szigetelőanyagok többnyire két komponensű rugalmas habarcsok. Nagyon lényeges, hogy a szigetelőanyag és a szerkezet között kialakuló tapadás a szerkezeten átjutó víz nyomásával összhangban legyen, annak elviselésére képesnek kell lennie. A kétkomponensű habarcsok egy diszperzió és a hozzá tartozó, megfelelő arányban bekevert por alakú adalékból állnak, előírás szerinti megkeverésük után, tapadóhíd közbeiktatásával hordhatók fel a szerkezetre. Talajvíznyomás esetén üvegháló hordozóréteg beépítése szükséges két réteg szigetelőhabarcs közé, a hajlatokban külön hajlaterősítés van előírva. Az adott épület kívánt szárazsági követelményei csak a fenti módszerek kombinálásával és minden részletre vonatkozó gondos munkavégzéssel érhetők el , a járulékos munkák elvégzése minden esetben szükséges, mert a legfejlettebb utólagos vízszigetelési technológia sem képes önmagában a falazatok szárazságát és az esztétikai követelményeket kielégíteni. Külön figyelmet kell fordítani a festékek, homlokzati bevonatok páraáteresztő minőségének biztosítására, így az épületek rendeltetésszerű használata hosszú távra biztosítható.

A légpórusos vakolatok célja: A vakolt felületek tartósan szárazon tartása, a nedvesség és így a sók vakolatba jutásának megakadályozása. Ezáltal élettartamának növelése. A légpórusos vakolatok működési elve: A falban lévő nedvesség kipárolgás növelése, a kipárolgási sík visszahúzása a vakolat külső síkjából a falazat és a vakolat határának síkjába, ezáltal a falnedvesség sótartalma nem kerül ki a külső felületre. Ezen vakolatok értékelését az Épületfenntartási és Műemlékvédelmi Tudományos Technikai Nemzetközi Egyesület (WTA), jelen esetben a német WTA 2-2-91. előírásainak megfelelő, vagy attól eltérő tulajdonságuk alapján végezzük. WTA előírásait kielégítő javítóvakolatok közös jellemzői: • Gyári szárazhabarcs készítésűek legyenek. Ezek előnye a folyamatos és egyenletes jó minőség biztosítása. Ezekhez a helyszínen csak vizet kell keverni. Ebben a rendszerben; o fröcskölt alapvakolat készül < 50%-át fedve a vakolandó felületnek, mely vakolóanyag só-álló, és nedvszívó legyen; o WTA alapvakolat feladata felületkiegyenlítés, és korlátozott mértékű sótárolás, mely vakolóanyag szintén nedvszívó kell legyen; (vízbehatolás:>5mm/óra), porozitása >45%, 1-2 cm vastagságban; o WTA javító vakolat viszont víztaszító kell legyen azért, hogy e vakolatba a nedvesség már csak párolgással juthasson be (vízbehatolás: < 5mm/óra), porozitása >40% legyen; • A vakolóanyag kötőanyaga túlnyomórészt hidraulikus legyen. • Fagyállóak, így lábazati vakolatként is alkalmazhatók. 2012. V. 3.

- 80 -

Általános légpórusos vakolatok: E felújító vakolóanyagok a fenti WTA-előírásokat nem minden pontjában elégítik ki, úgymint: • Gyári kiszerelésű vakolatok amelyek vagy nem érik el a 40% porozitást, vagy nem hidraulikus kötésűek . • Pórusképző szerrel készített habarcsok. Ezek alkotó-részei a helyszínen keverendők össze: cement és/vagy mész, mosott folyami homok, víz és a légpórust képző szer. Ekkor igen fontos az adalékszerre vonatkozó gyártói előírások betartása – főleg a homok anyagára, és az egyes alkotórészek arányára. Általában is rögzíthető, hogy az alkalmazott homok mindig nagy szemű (0-4 mm-es, esetleg simító vakolatként 0-2mm-es), és kellően tiszta, mosott legyen. E habarcsoknál is előnyös, ha rétegeik tulajdonságában követik a WTA előírásait.

Különleges légpórusos vakolatok: Ezek vagy anyag-összetételük következtében, vagy az általuk létrejövő kész vakolat tulajdonsága miatt különlegesek. • Ide sorolhatók azok a vakolatok, amelyek porozitása meghaladja a 65%-ot. Ezek jelentősége a fokozott sótároló képességükben van. Ám azt is látni kell, hogy szigetelés nélkül a nagy porozitás következtében megnövekedett nedvesség-áramlás több sót is hoz fel a földből, azaz aktív szigetelés nélkül az élettartama nem biztos, hogy arányban áll a nagyobb porozitás sótároló kapacitásával. • Áldozati vakolatként alkalmazzák azokat a vakolatokat, amelyek felhordásakor kifejezett szándék az aktív szigetelést követően falban maradt sók „begyűjtése”. Ezen vakolatok tönkremenetele – azaz sóval történő telítődése – után azokat levésik, a helyszínről azonnal eltávolítják, majd felhordják a végleges vakolatot. Kiegészítő eljárások: Ezek az anyagok a légpórusos vakolatok védelmét, azaz élettartamának növelését célozzák. • Sóközömbösítő vegyi eljárások. Ezen vegyi anyagokkal a falba felszívódó nedvességgel felhúzódott oldaható sók káros hatását kívánják megakadályozni. A sók oldott állapotból kristályos állapotba való átalakulásakor különböző mértékben térfogatuk megnő. Ezzel károsítják a festés és a vakolat kötőanyagát. Ennek következménye a felületek hámlása. Ezen eljárások során a felületre felhordott vegyi anyagok az oldott állapotban lévő sóvegyületet mindenkorra oldhatatlanná alakítják át. Ezzel megszüntethető a ciklikus halmazállapot változás. Korlátja e módszernek, hogy a beszívódás mértéke néhány mm lehet. Így a hatósáv mögött a sóoldat tovább tud haladni, és a kezelt felületet megkerülve más helyen károsít. Hátránya e módszernek, hogy kizárólag a kevésbé veszélyesnek tartott szulfát-vegyületekre 2012. V. 3.

- 81 van hatással. A veszélyesebb higroszkópos nitrát- és klorid-vegyületekre hatástalan. Ezek a vegyületek a kezelt felületen továbbra is károsítani képesek! További hátránya, hogy e vegyi anyagok mérgezőek. (Fluátok) • Nedvességtorló felületkezelések. Ezek az anyagok beszívódnak a falazat kapillárisaiba, és hidrofóbbá teszik azokat. Célja a falban lévő nedvességnek a felületek irányába történő mozgás korlátozása. Ezzel elérhető, hogy a nedvesség nem szállítja ki a felületre a falban lévő sókat. Így mérsékelhető a vakolat károsodása. Korlátja e módszernek, hogy aktív falszigetelés hiányában a kapilláris nedvesség ugyan a kezelt felületre nem tud kihatolni, ám idővel tovább haladva felfelé megkerüli azt – és feljebb fog károsítani. Abban az esetben, ha egyes falfelületeken különösen védett vakolatok, vagy falfestések vannak, e felületek körül a légpórusos vakolás alkalmazása kifejezetten kerülendő!

Mészvakolat: Nem felel meg a WTA előírásoknak, azonban páraáteresztő, receptúrája az eredeti vakolathoz igazítható, műemléki értelemben hiteles anyag.

Festések: Mész, vagy szilikát alapú, páraáteresztő festékek alkalmazhatók.

2012. V. 3.

- 82 -

Irodalom: – – – – – – – – – – – – – – – –

Román András: 487 bekezdés és 617 kép a műemlékvédelemről – Terc Bp, 2004. Velencei karta 1964. -Nemzetközi karta a műemlékek és építészeti együttesek konzerválására Narai dokumentum a hitelességről 1994. Krakkói karta 2000. - Az épített környezet védelmének és restaurálásának alapelvei Örökségvédelmi fogalomtár – a Magyar Építész Kamara összeállítása 2008. Déry Attila: Történeti anyagtan – Terc Bp, 2000. Déry Attila: Történeti szerkezettan – Terc Bp. 2002. Zádor Mihály: Műemlékek konzerválásának új módszerei. Műszaki könyvkiadó Budapest, 1983. Szabó Bálint: Bevezetés a történeti tartószerkezetek felújítás-elméletébe. Editura Utilitas Kolozsvár, 1998. Fátrai György: Történeti tetőszerkezetek. Terc. Bp, 2008. Kőszegi Lajos. Műemlékkutatás. Nemzeti Szakképzési és Fenőttképzési Intézet Bp.2009. Dr. Máté Zsolt : A műemlékvédelem elmélete és műszaki háttere a Gödöllői Királyi. Kastély helyreállításában 1982-2007. Mezős Tamás: Műemlékvédelem 2001. Jegyzet kézirat, továbbá számos, a témában írt cikk. Józsa Zsuzsa építőanyagokkal kapcsolatos bemutatók – Internet Török Ákos Építőkővek pusztulásával kapcsolatos cikkek stb.

2012. V. 3.