Rio 2016 A JEGYVÁSÁRLÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
Rio 2016 az alábbi Általános Szerződési Feltételeket állapította meg a 2016. évi riói olimpiai és paralimpiai játékokra szóló jegyek vásárlására vonatkozóan. Kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi feltételeket. A jegyvásárlással Ön elismeri, hogy elolvasta, megértette és elfogadta a jelen Általános Szerződési Feltételeket. A jelen dokumentum utolsó aktualizálása 2015. március 25-én történt. 1. Definíciók és Értelmezések A jelen Általános Szerződési Feltételekben az alábbi kifejezések a következő jelentéssel bírnak: HVE: Hivatalos Viszonteladó – minden olyan szervezet, amelyet az OOB vagy az OPB kijelölt és a Rio 2016 kinevezett és felhatalmazott arra, hogy ügynökként népszerűsítse, árusítsa és terjessze a Jegyeket az illetékes OOB vagy OPB meghatározott területén belül. Egy OOB vagy OPB dönthet úgy, hogy HVE-ként jár el a saját területén. A HVE-k listája elérhető a rio2016.com honlapon. Hivatalos Jegyértékesítő Források: minden olyan hivatalos forrás, amelyet Rio 2016 felhatalmazott Jegyek értékesítésére vagy azok más módon történő terjesztésére, beleértve a Rio 2016 Jegyértékesítő Honlapot, jegyirodákat vagy jegyárusító központokat, HVE-k honlapját vagy irodáit, Rio 2016 hivatalos partnereit, illetve bármely más olyan szervezetet vagy jogi személyt, amelyet Rio 2016 kifejezetten felhatalmazott a Játékokra szóló Jegyek értékesítésére vagy más módon történő terjesztésére. Rio 2016 Hivatalos Jegyértékesítő Forrásainak listája megtalálható a rio2016.com honlapon. BOB: Brazil Olimpiai Bizottság BPB: Brazil Paralimpiai Bizottság Vis Maior: bármely olyan ok, amely Rio 2016 hatáskörén kívül áll, ideértve mindenfajta természeti csapást, háborút, felkelést, zendülést, polgári zavargást, terrorista cselekedetet, tűzvészt, robbanást, áradást, lényegi felszerelések eltulajdonítását, rosszindulatú károkozást, sztrájkot, munkáskizárást, időjárási viszontagságot, harmadik félre vonatkozó végzést, honvédelmi követelményeket, közegészségügyi vészhelyzetet, nemzeti, állami vagy területi kormányok által hozott törvényeket vagy rendeleteket.
Játékok: a 2016-ban Rio de Janeiróban megrendezésre kerülő XXXI. nyári olimpiai játékok és a 2016. évi riói paralimpiai játékok. Olimpiai Testület: a NOB, NPB, BOB, BPB, az egyes OOB-, OPB-, NSZ- és NFszervezetek, valamint a Rio 2016 és minden olyan szervező bizottság, amely az olimpiai vagy paralimpiai játékok szervezésében részt vesz. NSZ: a NOB, illetve az NPB által elismert Nemzetközi Szövetség; olyan szervezet, amely valamely sportág nemzetközi szintű irányításáért, valamint annak népszerűsítéséért és fejlesztéséért felel. Az NSZ szervezetei felügyelik a nemzetközi sportesemények és világbajnokságok megszervezését. NOB: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, mely az olimpiai mozgalom legfelsőbb hatósága, egy határozatlan időre felálló, jogi személy státuszával bíró és a Svájci Szövetségi Tanács által elismert nemzetközi, nem kormányzati, nonprofit szervezet. NPB: a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság, a fogyatékkal élő atléták számára szervezett sportok nemzetközi irányító testülete. Felügyeli a nyári és téli paralimpiai játékok szervezését, valamint kilenc sportág vonatkozásában NSZ-ként, Nemzetközi Szövetségként tevékenykedik, s mint ilyen, koordinálja és felügyeli a világbajnokságokat és egyéb versenyeket. OSZ: Országos Szövetség, melyre időnként Országos Irányító Testületként is utalnak. Ez a szervezet felel valamely sportág nemzeti szintű irányításért, valamint annak népszerűsítéséért és fejlesztéséért egy adott országon vagy területen belül. Az OSZszervezetek felügyelik a nemzeti sportesemények és bajnokságok megszervezését. OOB: Országos Olimpiai Bizottság OPB: Országos Paralimpiai Bizottság Megrendelés: jelentkezés vagy vásárlási szándék bejelentése valamely Vásárló részéről Jegyek vásárlására, ideértve mind a feldolgozás alatt álló, mind a már feldolgozott igényeket, függetlenül attól, hogy a Vásárlónak sikerült-e vagy sem megvásárolnia a kívánt Jegyeket. Személy: valamely egyén, társulás, vállalat, testület, szövetség, érdekszövetkezet, jogi személyiséggel nem rendelkező egyesület és bármely más jogi személy. Személyes Adatok: minden olyan információ, amely alkalmas valamely Személy azonosítására. Személyes Adat lehet, egyebek között, az Ön neve, lakcíme, telefonszáma, e-mail címe, születési dátuma, államilag nyilvántartott azonosító számai (személyiigazolvány-szám, adószám, útlevélszám) és jegyvásárlási adatai. Fényképes Azonosító Okmány: valamely hivatalos állami hatóság által kibocsátott, fényképpel ellátott, érvényes azonosító okmány, amely alkalmas a tulajdonosa azonosítására (nem brazil állampolgárságú személyek esetében útlevél, brazil állampolgárok esetében olyan okmány, amely megfelel a Brazil Szövetségi Köztársaság előírásainak). A fénykép kötelező eleme a dokumentumnak. Vásárló: az a Személy, aki Rio 2016-tól vagy valamely HVE-től egy vagy több Jegyet rendelt és azt kifizette, s aki továbbá bekerült Rio 2016 és/vagy egy HVE nyilvántartásába mint a Jegyek eredeti Vásárlója.
Rio 2016: a 2016. évi riói olimpiai és paralimpiai játékok szervező bizottsága. Rio 2016 önálló, nonprofit sportegyesület, amely a 2016-os olimpiai és paralimpiai játékok megtervezéséért, népszerűsítésért és megrendezéséért felel. Rio 2016 Jegyértékesítő Honlap: az ingressos.rio2016.com címen elérhető hivatalos internetes forrás, amely minden néző számára lehetővé teszi, hogy információt szerezzen a jegyértékesítő programról, továbbá lehetőséget nyújt az arra jogosult Személyek számára a Jegyek megvásárlására. Rendezvény: a játékok során megrendezésre kerülő esemény vagy eseménysorozat (ideértve többek között a sporteseményeket, illetve a nyitó- és záróünnepségeket), amelyre Rio 2016 Jegyeket bocsátott ki. Általános Szerződési Feltételek: az alábbiakban lefektetett általános szerződési feltételek. Jegy: a Rio 2016 által kibocsátott engedély igazolása, mely feljogosítja a birtokosát arra, hogy bejusson valamely Rendezvényre, és amely készülhet elektronikus formátumban, számítógép által generált formában, illetve lehet szokványos nyomtatott jegy formátumú. Jegybirtokos: olyan Személy, aki érvényes Jeggyel rendelkezik, és egyszersmind Vásárló és/vagy bármely olyan Személy, aki jegyet vásárol, birtokol vagy felhasznál, s aki továbbá semmilyen korlátozásnak nincs kitéve sem a nemzetisége, sem a jegybeszerzés forrása tekintetében. Helyszín: minden olyan helyszín, amely Rio 2016 ellenőrzése alatt áll, és amelyre kizárólag érvényes Jeggyel lehet belépni. Idetartoznak a Rio 2016 ellenőrzése alá tartozó szomszédos területek is. 2. Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek 2.1 A jegyvásárlás és jegykibocsátás kizárólag az alábbi feltételek teljesülése mellett történik. 2.2 Jegyvásárlási igénye bejelentésével vagy Jegy megvásárlásával egyidejűleg a Vásárló kötelezi magát a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadására. 2.3 A Vásárló felel a jelen Általános Szerződési Feltételek betartásáért. Rio 2016 fenntartja magának a korlátlan jogot a Jegyben magában foglalt engedély visszavonására. 2.4 A Vásárlónak be kell töltenie a 18. életévét a vásárláskor. Jegy igénylésekor vagy vásárlásakor a Vásárló igazolja, hogy e követelménynek eleget tesz. Abban az esetben, ha a brazil hatóságok egyéb korlátozást is bevezetnének az életkorra vonatkozóan, a jelen Általános Szerződési Feltételek módosulni fognak. A módosítások szerződésbe történő bevezetése azok automatikus hatálybalépését jelenti. 2.5 Rio 2016 fenntartja a jogot arra, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket időről időre módosítsa. A módosítások szerződésbe történő bevezetése azok automatikus hatálybalépését jelenti. Rio 2016 értesíteni fogja a Vásárlót az ilyen változtatásokról, amennyiben azok jelentékeny mértékben érintik a Vásárló mint fogyasztó jogait. 2.6 Jegy vásárlásakor a Vásárló tudomásul veszi és beleegyezik, hogy minden vele kapcsolatban álló Jegybirtokos tudomására hozza az összes szabályt és rendelkezést arra vonatkozóan, hogy Jegybirtokos mi módon juthat be Jeggyel egy adott Helyszínen
megrendezésre kerülő Rendezvényre. A Vásárló továbbá beleegyezik abba és kiemelten ügyel arra, hogy minden olyan Jegybirtokosnak, akinek szándékában áll felhasználni a Vásárló által megszerzett Jegyeket, felhívja a figyelmét a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásra és Házirendre. 2.7 A jegyárakat Rio 2016 fogja meghatározni. A Jegyek lemondását, átruházását, visszaváltását, továbbá az ülőhelyek helyszíni elosztását, újraelosztását, lefoglalását és törlését illetően ugyancsak Rio 2016 határozza meg a kritériumokat. 3.
Jogosultság Vásárlásra – Közönség
3.1 Brazília lakosai kizárólag közvetlenül Rio 2016-tól vásárolhatnak Jegyet (a rio2016.com honlapon keresztül, jegyirodákban és jegyárusító központokban), illetve olyan felhatalmazással bíró idegenforgalmi szolgáltató(k)tól, aki(ke)t Rio 2016 nevezett ki és bízott meg azzal, hogy Brazílián belül jegycsomagokat értékesítsen(ek). 3.2 Minden más ország lakosai csak kinevezett és saját területen belül jegyértékesítésre felhatalmazott HVE-(k)tól vásárolhatnak Jegyet. A HVE-k listája elérhető a rio2016.com honlapon. 3.3 Azon további országok lakosai, ahol nincs kinevezett vagy kijelölt HVE, nem vásárolhatnak Jegyet semmilyen más forrásból, csak közvetlenül Rio 2016-tól, és attól is csak akkor, amikor Rio 2016 kiterjeszti az értékesítést arra az adott területre – amire 2016. június 1. előtt előreláthatólag nem kerül sor. 4.
Jogosultság Vásárlásra – Csoport
4.1 A Rio 2016 részvényeseinek és partnereinek, valamint az Olimpiai Testület tagjainak egyedi szerződésük vagy alapszabályuk rendelkezései alapján szerződéses jogában állhat Jegyet igényelni és vásárolni. A vásárlás feltételeire nézve ez esetben az adott megállapodás az irányadó. 5.
Rio 2016-tól Vásárolt Jegyek
5.1 Rio 2016 különböző szakaszokban fogja értékesíteni a Jegyeket. Minden értékesítési szakasznak speciális szabályai lesznek, még a Vásárlók kategóriájára nézve is. Jegyrendeléskor a Vásárló beleegyezését adja, hogy betartja az adott értékesítési szakaszban alkalmazandó összes ilyen speciális vásárlási szabályt, amelyek között lehetnek egyebek közt lakóhelyre vonatkozó megszorítások (lásd a 3. szakaszt), továbbá korlátozások a tekintetben, hogy egyazon Személy hány megrendelést adhat le, hogy egyetlen Vásárló hány Rendezvényre vásárolhat Jegyet, illetve hogy egy adott Rendezvényre hány Jegy vásárolható. E vásárlási szabályok mint a vásárlás folyamatának részei lesznek világosan lefektetve. A vásárlási szabályok megkerülésére vagy azok be nem tartására irányuló bármilyen próbálkozás a Megrendelés elutasítását eredményezheti, továbbá azzal a következménnyel járhat, hogy az adott Vásárló korábbi vásárlásait is törlik, a már kibocsátott Jegyeket érvénytelenítik, és az összes ilyen érvénytelenített Jeggyel rendelkező Jegybirtokostól megtagadják a belépést a Rendezvényre vagy Helyszínre. 5.2 A Vásárlók felelőssége a jegyrendelés pontosságának ellenőrzése a Megrendelés leadásakor vagy vásárláskor. Nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a hibák a vásárlás befejezése után orvosolhatók. Ha a Vásárló úgy érzi, hogy hiba történt, a
lehető leghamarabb kapcsolatba kell lépnie az illetékes ügyfélszolgálattal. 5.3 A Megrendelés elküldése a Rio 2016 számára kötelezi a Megrendelés leadóját az adott Rendezvény(ek)re szóló Jegyek megvásárlására. A már leadott Megrendelés megváltoztatására, módosítására, visszavonására vagy lemondására nincs mód, figyelembe véve az adott értékesítési szakasz szabályait, miként ezt az 5.1-es szakasz rögzíti. 5.4 A jegyvásárlás nem tekinthető befejezettnek mindaddig, amíg a vásárolt Jegyek ellenértéke hiánytalanul meg nem érkezik Rio 2016-hoz, és a tranzakciót igazoló bizonylat nem kerül kibocsátásra. Rio 2016-on, illetve az illetékes HVE-n kívül semmilyen más harmadik féltől beérkező kommunikáció nem tekinthető a tranzakciót igazoló bizonylatnak, ideértve az SMS-eket és a Vásárló bankjától vagy hitelkártya-társaságától származó információkat is. 5.5
Rio 2016 nem tartozik felelősséggel azért, ha a vásárló helytelen vagy hamis információkat ad meg a Jegyek Megrendelésekor vagy a vásárlás befejezésekor, továbbá nem felel az internetes felületek technikai jellegű zavaraiért és az olyan számítógépes hardver- és szoftverhibákért, amelyek a Megrendelés leadását esetlegesen akadályozhatják.
5.6 A Megrendelés elküldésekor nincs garancia arra, hogy az igényelt Jegyek rendelkezésre állnak. Rio 2016 a jegyigényeket és Megrendeléseket mindig az összkereslet és a rendelkezésre álló készlet függvényében, és az adott értékesítési szakasz szabályaival és követelményeivel összhangban tudja kielégíteni, az 5.1-es szakaszban írottaknak megfelelően. 5.7 Rio 2016 saját hatáskörében megtagadhatja vagy törölheti a Megrendelést minden olyan megrendelő esetében, aki véleménye szerint a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodással és Házirenddel össze nem férő módon osztogatni vagy továbbértékesíteni kívánja a Jegye(ke)t, illetve akiről úgy gondolja, hogy félrevezető vagy hamis adatot adott meg a jegyvásárlás folyamán. 6.
Hivatalos Viszonteladótól Vásárolt Jegyek
6.1 A 3.2-es pontban írottaknak megfelelően, egy OOB jelölhet és Rio 2016 kinevezhet egy szervezetet vagy ügynökséget arra, hogy Hivatalos Viszonteladó minőségben eljárjon egy adott területen vagy területeken. A Rio 2016 előzetes jóváhagyása mellett, a HVE felelőssége meghatározni a kijelölt területén vagy területein történő jegyértékesítés szabályait és módszereit. Egy HVE hozhat olyan döntést, hogy korlátozza az egyazon Vásárló által megvásárolható Jegyek vagy Rendezvények számát, és meghatározhatja a vásárlás, terjesztés és fizetés módszereit. Abban az esetben, ha ellentmondás lenne a HVE által bevezetett vásárlási feltételek és a jelen dokumentumban lefektetett Általános Feltételek között, az utóbbi lesz az irányadó. Függetlenül attól, hogy kitől kapták vagy vásárolták, minden Jegyre kötelező érvénnyel vonatkoznak a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodás és Házirend irányelvei. 6.2 A HVE saját hatáskörében megtagadhatja a jegyértékesítést minden olyan Személy tekintetében, aki megpróbálja megkerülni a HVE által megszabott vásárlási szabályokat és korlátozásokat, vagy nem szándékozik igazodni ezen szabályokhoz és korlátozásokhoz. A HVE köteles megtagadni a jegyértékesítést minden olyan Személy tekintetében, akiről úgy véli, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a Rio 2016
Jegyhasználati Megállapodással és Házirenddel össze nem férő módon osztogatni vagy újraértékesíteni kívánja a Jegyeket. 6.3 A Jegyek brazil reálban meghatározott névértéken kerülnek kibocsátásra. A HVE a kijelölt területén használt valutában végzi a Jegyek értékesítését, és a jegyárat brazil reálból váltja át helyi valutára, a Brazil Központi Bank által a SISBACEN rendszeren megadott árfolyamot használva. A bankkártyával történő fizetésből vagy a valutaátváltásból eredő mindennemű banki vagy egyéb díjtétel egyedül és kizárólag a vásárló felelőssége és terhe. 6.4 A HVE felszámolhat egy reális összegű, Jegyenként fizetendő kezelési díjat a Jegyen feltüntetett névértéken felül. E díjtétel összege nem haladhatja meg a Jegy névértékének 20%-át, és Jegyenként nem lehet több, mint 120 R$ (egyszázhúsz brazil reál) vagy annak az adott terület helyi valutájában kifejezett megfelelője. 6.5 Lakóhelytől függetlenül minden Személynek, aki úgy véli, hogy olyan feltételekkel kínálnak neki Jegyet, amelyek megsértik a jelen Általános Szerződési Feltételeket vagy a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásban és Házirendben lefektetett szabályokat, azonnal kapcsolatba kell lépnie Rio 2016-tal a
[email protected] email címen. 7.
Jegyárak Meghatározása
7.1 A Jegyek névérték szerinti árát a Rio 2016 határozza meg a jegyértékesítés elindítása előtt, és azt megelőzően, hogy Rio 2016 vagy bármely HVE bármilyen Megrendelést megszerezne vagy elfogadna. Minden jegyár brazil reálban kerül meghatározásra, és nem tartalmaz semmilyen foglalási, beszedési vagy kézbesítési díjat. 7.2 Rio 2016-nak jogában áll speciális jegyárakat is meghatározni, ideértve a tanulók és tanárok, fogyatékkal élők és/vagy 60 év feletti személyek számára kibocsátható kedvezményes árú Jegyeket, valamint a Brazil Szövetségi Köztársaság törvénykezése által előírt félárú Jegyeket. Az ilyen kedvezményes árú Jeggyel rendelkező Jegybirtokosokat kötelezhetik arra, hogy a helyi tisztviselőknek, rendezőknek, alkalmazottaknak, önkénteseknek, valamint Rio 2016, illetve a Helyszín hivatalos partnereinek vagy vállalkozóinak kérésére megfelelő Fényképes Azonosító Okmánnyal vagy egyéb releváns dokumentummal igazolják jogosultságukat a kedvezményre. 7.3 A megfelelő Fényképes Azonosító Okmány és a Jegybirtokos kedvezményre való jogosultságát igazoló egyéb dokumentumok bemutatása a jegyigénylő alapvető kötelezettsége. A jogosultságot igazoló dokumentum bemutatásának elmaradása a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek alapvető megsértését jelenti, és a Megrendelés vagy a kibocsátott Jegyek törlését eredményezheti, továbbá azzal a következménnyel járhat, hogy a Jegybirtokostól megtagadják a belépést a Rendezvény helyszínére, illetve fölszólítják őt a Helyszín elhagyására vagy a teljes felnőtt jegyár megfizetésére. 8.
Jegyek Kifizetése
8.1 A jegyrendelés összeállításával és leadásával a Vásárló felhatalmazza Rio 2016-ot a (Vásárló) részére kiutalandó Jegyek árának és az esetleges eljárási és kézbesítési
díjaknak a beszedésére. A félreértések elkerülése érdekében: a Vásárlónak kizárólag a számára kiutalt Jegyek árát számolják fel. 8.2 Annak elismeréseként, hogy a Visa régóta támogatja az Olimpiai Játékokat, Rio 2016 csak és kizárólag Visa kártyát fogad el a brazil közönségtől az Olimpiai Játékokra szóló Jegyek vásárlása alkalmával. A jegyvásárlásra fölhasznált, névvel ellátott Visa kártyák a Vásárló nevére és címére kell legyenek kiállítva. Rio 2016 fönntartja korlátlan jogát, hogy visszautasítson bármely Megrendelést, amely nem tesz eleget ennek a feltételnek. 8.3 A Jegyek árának és az esetleges kézbesítési díjnak teljes összegben és időben történő kifizetése megkerülhetetlen elem és a Vásárló alapvető kötelezettsége. Kizárólag a Vásárló felel azért, hogy névvel ellátott Visa kártyája érvényes legyen, hogy minden szükséges és előírt adat meg legyen adva, illetve vissza legyen igazolva, továbbá hogy a kártyáján elegendő szabad pénzeszköz álljon a rendelkezésére az adott értékesítési szakasz időtartama alatt mindaddig, amíg Rio 2016 rá nem terheli a kártyájára a vásárlás ellenértékét. Ha a terhelés sikertelen, Rio 2016 fenntartja a jogot, hogy visszautasítsa a sikertelen kifizetéshez kapcsolódó Megrendelést. 8.4 A Rio 2016 jegyirodáiban kizárólag Visa kártyát és készpénzt (brazil reált) fogadnak el. 8.5 Ami a Játékokat megelőzően vásárolt Jegyeket illeti, a Rio 2016 részvényesei és partnerei, valamint az Olimpiai Testület tagjai az egyedi szerződéses megállapodásukban rögzített fizetési feltételek szerint fizetik ki a Jegyeket. A Játékok ideje alatti szakaszban vásárolt Jegyek kifizetése csak Visa kártyával történhet. 9.
Jegyek Kézbesítése – Rio 2016-tól Vásárolt Jegyek Esetében
9.1 Megrendelésük leadásakor a Vásárlók tájékoztatást kapnak a megrendelt Jegyek kézbesítésének lehetséges módjairól. 9.2 A brazil közönség soraiból származó azon Vásárlók számára, akik a Jegyek házhozszállítását választják (amely extra költséggel járhat), a Jegyeket biztonságos futárszolgálat kézbesíti a Vásárló által a Megrendelés leadásával egyidejűleg megadott kézbesítési címre. Semmilyen más címre nem fogják kikézbesíteni a Jegyeket. A Jegyek átvételekor a futárszolgálat aláírást kérhet. Postafiók (és egyéb hasonló jellegű cím) nem adható meg a Jegyek kézbesítési címeként. 9.3
Abban az esetben, ha nincs elég idő a Jegyek kézbesítésére, illetve csoport részére történő vásárlás esetén, a Vásárlót a vásárláskor tájékoztatják majd arról, mi módon veheti fel a Jegyeket valamely hivatalos Rio 2016 jegyirodában vagy jegyárusító központban, vagy Rio 2016 javasolhat neki valamilyen más alternatív megoldást a Jegyek fölvételére.
9.4 Ha Vásárlói döntés vagy bármely más ok folytán a Jegyek átvételére valamely hivatalos Rio 2016 jegyirodában vagy jegyárusító központban kerül sor, akkor csak a Vásárló, illetve a Vásárló által megfelelőképp felhatalmazott, jogilag hiteles meghatalmazással rendelkező Személy veheti át a Jegyeket. A Vásárló tudomásul veszi, hogy a Rio 2016 jegyirodákban és jegyárusító központokban fölvett Jegyek sztenderd jegyek lesznek, s nem ajándékjegyek, és hogy fölvételükre csak foglalási azonosító szám, megfelelő Fényképes Azonosító Okmány, kedvezményre való jogosultságot igazoló dokumentum (amennyiben ilyen jogosultság fennállna) és (kártyás fizetés esetén) a vásárolt Jegyek kifizetésére fölhasznált Visa kártya
bemutatását követően kerülhet sor. Ha a Vásárláshoz használt Visa kártya a Jegy fölvételét megelőzően lejárna, a Vásárlónak a jegyfölvételt megelőzően értesítenie kell Rio 2016-ot a kártyaadatok megváltozásáról. 9.5 A Jegyek átvételét követően kizárólag a Vásárló felel valamennyi birtokában lévő Jegy megőrzéséért. Sem a Jegybirtokos, sem a Vásárló nem lesz jogosult semmilyen kártérítésre az ellopott, elfelejtett, megsérült jegyek után. Egy Jegy újbóli kibocsátására nagy valószínűséggel nem lesz mód. 9.6 Ha a Vásárló nem kapta kézhez a Jegyeket legkésőbb 7 nappal azon Rendezvény kezdete előtt, amelyre a Jegyek szólnak, akkor kizárólag a Vásárló felelőssége, hogy kapcsolatba lépjen az illetékes ügyfélközponttal, melynek elérhetősége megtalálható a rio2016.com honlapon. 9.7 Amennyiben bármilyen okból nem kerülne sor a kézbesített Jegyek átvételére (például rossz kézbesítési cím miatt), Rio 2016 értesíteni fogja a Vásárlót, hogy megrendelt Jegyeit melyik hivatalos Rio 2016 jegyirodában vagy jegyárusító központban veheti föl. 10. Jegyek Kézbesítése – HVE-től Vásárolt Jegyek Esetében 10.1 Rio 2016 nem tartozik felelősséggel az olyan Jegyek kézbesítéséért, amelyeket nem közvetlenül Rio 2016-tól, hanem valamely más Forrástól vásároltak vagy szereztek be, ideértve a HVE-ktől vásárolt Jegyeket is. A HVE-k kizárólag a rajtuk keresztül vásárolt vagy beszerzett Jegyek kézbesítéséért felelnek. 11. Jegyek 11.1 A Jegy visszavonható engedélyt képvisel, mely feljogosítja a Jegybirtokost arra, hogy belépjen egy adott Helyszínre és részt vegyen egy Rendezvényen. A Jegy mindvégig Rio 2016 tulajdona marad. A Jegyben benne foglalt engedély részletei és a Jegy használatának feltételei föllelhetők a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásban és Házirendben. 11.2 Egy vagy több Jegy megvásárlásakor a Vásárló tudomásul veszi és elfogadja, hogy föl kell hívnia minden Jegybirtokos figyelmét a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásra és Házirendre, és hogy ennek elmulasztásával megszegi a jelen Általános Szerződési Feltételeket, ezzel pedig érvénytelenítheti a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodás és Házirend által megajánlott engedélyt, miként ezt a nevezett dokumentum rögzíti. 11.3 Rio 2016 biztosítja – és erre külön büszke –, hogy a testi fogyatékkal élő embereket semmilyen hátrányos megkülönböztetés ne érje, és a fogyatékos nézők részére, szabad kapacitás függvényében, a vonatkozó törvényeknek megfelelően szállást nyújt. További akadálymentesítési kívánalmakat a Megrendelés leadásakor vagy a Jegy megvásárlásakor kell az érintetteknek Rio 2016 felé jelezniük, miként ezt a Rio 2016 Jegyvásárlásra Vonatkozó Általános Feltételek rögzíti. 12. Változások a Rendezvények Menetrendjében, Megszakítások, Törlések 12.1 A Vásárlók tudomásul veszik, hogy a Rendezvényeket késleltethetik, elhalaszthatják vagy törölhetik. Az, hogy milyen jogorvoslati lehetőségek közül választhat ilyen esetekben a Vásárló és a Jegybirtokos, a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásban és
Házirendben van lefektetve. 12.2 A Vásárló a jelen Általános Szerződési Feltételek 13. pontjának kitételei szerint folyamodhat visszatérítésért abban az esetben, ha a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodás és Házirend feltételei értelmében valamilyen Rendezvény törlése vagy elhalasztása jogosulttá tenné erre. 13. Visszatérítés 13.1 Helyszíni jegyár-visszatérítés nem lesz, s ez vonatkozik Rio 2016 hivatalos jegyirodáira és jegyárusító központjaira is. 13.2 Minden visszatérítéssel kapcsolatos igényt Rio 2016 vagy az illetékes HVE dolgoz fel, attól függően, hogy kitől vásárolta az eredeti Jegyeket az adott Vásárló. 13.3 Amennyiben Rio 2016-tól illeti meg visszatérítés, a Vásárlónak át kell adnia Rio 2016nak a Rendezvényre szóló összes eredeti, föl nem használt Jegyet (azokban az esetekben, amikor a Jegyeket kinyomtatták és kézbesítették vagy fölvették) egy a visszatérítési igényt rögzítő, kitöltött és aláírt nyomtatvány kíséretében. Ezeket az anyagokat Rio 2016-nak legkésőbb 2016. szeptember 30-ig meg kell kapnia. A visszatérítés igényléséhez szükséges formanyomtatvány elérhető lesz a rio2016.com honlapon. 13.4 Amennyiben HVE-től illeti meg visszatérítés, a Vásárlónak kapcsolatba kell lépnie azzal a HVE-vel, amelyiktől az eredeti Jegyeket megvásárolta, és követnie kell az adott HVE által visszatérítés esetére előírt lépéseket. 13.5 A Vásárló a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásban és Házirendben lefektetett esetekben jogosult visszatérítést kapni és igényelni. A nevezett megállapodásban rögzített eseteken kívül a Vásárló az 1990. szeptember 11-i 8.078-as számú törvény előírásai, a Brazil Fogyasztóvédelmi Kódex „CDC” 49. cikkében lefektetettek szerint jogosult visszatérítést igényelni 13.6 Amennyiben visszatérítés illeti meg, a Vásárló, és kizárólag ő tartozik összegyűjteni a Jegybirtokosoktól a Jegyeket, és ő tartozik végrehajtani a www.rio2016.com honlapon előírt lépéseket, beleértve az eredeti Jegyek Rio 2016-hoz vagy az illetékes HVE-hez (attól függően, hogy kitől vásárolták azokat) történő visszajuttatását. 13.7 Amennyiben a jelen Általános Szerződési Feltételek szerint Rio 2016-tól jogos visszatérítés illeti meg a Vásárlót, akkor a visszatérítés folyamata a jegyvásárlás alkalmával használt fizetési mód szerint, illetve a Rio 2016 által jóváhagyott és eszközölt formában zajlik majd. Rio 2016 törekedni fog a visszatérítési igények gyors feldolgozására, a Vásárló azonban tudomásul veszi, hogy a visszatérítés folyamata függ a választott fizetési módtól, a vonatkozó bankkártya lejáratától, továbbá számos olyan feltételtől, amely a Rio 2016 vagy egy HVE előtt nem ismeretes (például azok a feltételek, amelyekben a Vásárló és a bankja közösen megegyeztek). 13.8 Visszatérítés csak a Vásárlót illeti meg, a Jegybirtokost nem, és a Vásárlót is kizárólag a Jegy névértékének erejéig. A jegyár visszatérítése az ellentételezés egyedüli és kizárólagos módja. A Jegyek más Rendezvényre történő kicserélésére vagy a vonatkozó kézbesítési költségek, foglalási díjak és egyéb kiadások visszatérítésére
nincs mód. 14. Személyes Adatok A vonatkozó jogszabályok értelmében, a Vásárlók által Rio 2016 rendelkezésére bocsátott Személyes Adatokat Rio 2016 a jegyértékesítéshez kapcsolódó Adatvédelmi Politikájában (amely részletes formában megtalálható a rio2016.com honlapon) lefektetett irányelvekkel összhangban fogja használni, feldolgozni és tárolni. 15. Jegyek Továbbértékesítése, Újrafelhasználása és Átruházása 15.1
A Vásárló tudomásul veszi és elfogadja, hogy Jegyet nem vásárolhat és nem szerezhet be mástól vagy máson keresztül, csak és kizárólag közvetlenül valamely Hivatalos Jegyértékesítő Forrástól. Tudomásul veszi továbbá, hogy nem lehet sem másra átruházni, sem továbbértékesíteni a Jegyeket, csak és kizárólag a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásban és Házirendben lefektetett megszorításokkal összhangban. Minden Jegy, amelyről okkal feltételezhető, hogy nem Hivatalos Jegyértékesítő Forrástól, hanem más Személyektől vagy Személyeken keresztül vásároltak vagy szereztek meg, továbbá minden olyan Jegy, amelyet nem a jelen Általános Szerződési Feltételekkel és nem a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodásban és Házirendben lefektetett megszorításokkal összhangban ruháztak át másra vagy adtak tovább, érvényteleníthető, lefoglalható és törölhető. Ilyen esetben a Vásárló semmilyen visszatérítésre nem lesz jogosult.
15.2 Bármely Személy, aki olyan Jegyet próbál használni, amelyről okkal feltételezhető, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételek és/vagy a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodás és Házirend rendelkezéseit megsértve lett beszerezve valamely Rendezvényre való bejutás vagy a további ott-tartózkodás céljából, törvényszegőnek tekinthető, és mint ilyen megtagadható tőle a belépés, illetve eltávolítható a Helyszínről, továbbá polgári vagy büntetőjogi eljárás kezdeményezhető ellene. 16. Általános Rendelkezések 16.1 A Jegyekkel kapcsolatos bármilyen kérdést az illetékes ügyfélközponthoz kell intézni, melynek az elérhetősége megtalálható a rio2016.com honlapon, vagy beszerezhető attól a Hivatalos Viszonteladótól, akinél a Jegyeket vásárolták. 16.2 Ha Rio 2016 késedelmesen vagy egyáltalán nem szerez érvényt a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek, vagy ha valamely HVE vagy más Hivatalos Jegyértékesítő Forrás a Rio 2016 képviseletében késedelmesen vagy egyáltalán nem szerez érvényt a jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek, az nem jelenti azt, hogy Rio 2016 elállt volna azon jogától, hogy a későbbiekben ezeknek haladéktalanul érvényt szerezzen. 16.3 Ha a jelen Általános Szerződési Feltételek bármelyike bármilyen okból nem juttatható érvényre, az nem képezi akadályát a többi feltétel maradéktalan érvényesülésének. 16.4 A jelen Általános Szerződési Feltételek, a Rio 2016 Jegyhasználati Megállapodás és Házirend, továbbá a Vásárló és Rio 2016 között létrejött bármilyen más szerződéses megállapodás képezi a felek között létrejött teljes megállapodást, és a későbbiekben egyik fél sem áll majd elő semmi olyan a fentiekben idézett megállapodást érintő igénnyel vagy jogorvoslattal semmilyen más fél által vagy nevében tett állítás,
garancia, vállalás vonatkozásában, amely ne lenne már belefoglalva ezekbe a megállapodásokba. 16.5 A jelen Általános Szerződési Feltételeket portugál nyelven írták és angol nyelvre is lefordították. A jelen Általános Szerződési Feltételek más nyelvű fordításait csak Hivatalos Jegyértékesítő Források tehetik hozzáférhetővé. Abban az esetben, ha ellentmondás mutatkozna a jelen Általános Szerződési Feltételek portugál nyelvű, illetve más nyelvre lefordított változatai között, a portugál nyelvű változat lesz az irányadó. 16.6 A jelen Általános Szerződési Feltételekre nézve Brazília joga az irányadó, és a Rio 2016-hoz kötődő bármilyen ügyletből fakadó vita a brazil bíróságok kizárólagos illetékességének lesz alávetve.
Budapest, ………………………………………
……………………………………………………… Szerződő