Rigler András Bartha Eszter: Diffúziós modellek és szimulációs eljárások a pártok választási mozgósításának vizsgálatában

Rigler András – Bartha Eszter: Diffúziós modellek és szimulációs eljárások a pártok választási mozgósításának vizsgálatában Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Mérésről mérésre. A választáskutatás módszertani kérdései. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2006. 315-342. p. Forrás: http://www.valasztaskutatas.hu

RIGLER ANDRÁS–BARTHA ESZTER

Diffúziós modellek és szimulációs eljárások a pártok választási mozgósításának vizsgálatában1 Bevezetés A legtöbb mai demokráciában, ahol a gyõztes pártok csekély szavazattöbbséggel kerülnek hatalomra, a pártok választási kampányában komoly jelentõsége lehet annak, hogy az emberek mennyire hajlandóak egy adott nézet mellett véleményt nyilvánítani. Tanulmányunk egy szimulációs eljárást mutat be, amelyet Michael Krassa (1991) dolgozott ki a véleményfertõzõdés modellezésére. Krassa tanulmányának érdekessége, hogy megkísérli a hálózatokat is beleépíteni matematikai modelljébe, amelyek döntõ szerepet játszhatnak egy adott nézet „járványszerû” elterjedésében. Tanulmányunkban két modelltípust is bemutatunk: míg az a) modellben az egyes személyek ugyanakkora súllyal észlelik a környezetüket, a b) típus lehetõséget ad arra, hogy figyelembe vegyük a „véleményvezéreknek” a többiek mozgósítására gyakorolt hatását. A tanulmány három részre tagolódik. Az elsõben bemutatjuk a modell alapjául szolgáló elméleteket és magát a matematikai modellt. A másodikban azt a kérdést vizsgáljuk, mennyiben magyarázhatja a modell az elõrejelzés és a választási eredmények gyakori eltéréseit. A Krassa-modell alkalmazását a magyarországi 2002-es parlamenti választások és a 2004-es EUparlamenti választások példáján szemléltetjük, illetve különbözõ hipotetikus küszöbeloszlások mentén vizsgáljuk ezeket az adatokat. Megmutatjuk, hogy elképzelhetõ olyan helyzet, amikor a vélemények valódi megoszlásával szemben egy közvélemény-kutatás során a kisebbségi véleményt mérjük 1

A tanulmány a Szociológiai Szemle 2006/1. számában megjelent, „Véleményfertõzõdés: Egy szimulációs modell tanulságai” címû cikkünk átdolgozott és kibõvített változata.

316


magasabbnak, pusztán a véleménynyilvánítási küszöbök eltérõ eloszlásai következtében. A szimulációs eljárást mindkét modelltípussal lefolytatjuk: így összehasonlítható, mi történik akkor, amikor figyelembe vettük, hogy az egyének különbözõ súlyokkal érzékelik környezetük véleményét, illetve akkor, amikor egyforma súllyal szerepeltettük az egyének percepciójában a környezetet. Hangsúlyozzuk, hogy a bemutatott modellek tisztán elméleti jellegûek, mivel nem állnak rendelkezésre a megfelelõ küszöbértékadatok. A harmadik részben azt vizsgáljuk, hogyan lehetséges Krassa modelljét felhasználni a közvélemény-kutatásban. A különbözõ küszöbértékekkel kapott modellek ugyan szemléltethetik a téves közvélemény-kutatási elõrejelzések egyik okát, nem adnak azonban választ arra nézve, hogyan lehet azokat pontosítani. A paraméterek mérése is vet fel gyakorlati problémákat. A szimulációs eljárás „haszna” ezért egyelõre inkább elméleti jellegû.

A véleményfertõzés szimulációja A közvélemény modellezésének gondolata Lazarsfeldtõl ered, aki elsõként kísérelte meg teoretikus keretben értelmezni a közvélemény-kutatások eredményeit (Lazarsfeld–Berelson–Gaudet 1968). Munkatársaival több olyan fontos összefüggést is felismert, mint például a „vonatszerelvény-hatás” (Csontos László fordításában „siessünk, mert lemaradunk”, de ismert úgy is, mint utánfutó-hatás vagy „tarts a gyõztessel”-effektus) vagy a „pluralizmus ignoranciája”. A „vonatszerelvény-hatás” azon a feltételezésen alapul, hogy az emberek inkább szeretnek a gyõztessel tartani, mint a vesztessel, ami az utolsó pillanatban a „várható gyõztes” irányába billenti el a mérleg nyelvét. Igaz, ezzel szemben sokszor megjelenik az „underdog effect”, amikor az emberek a nyilvánvaló vesztes felé nyilvánítanak rokonszenvet. A pluralizmus ignoranciájának legjellegzetesebb alapeseteit Allport figyelte meg, tõle is ered ez az elnevezés. A feltételezett helyzet a teljes ignorancia állapota, amikor mindenki tévesen érzékeli a tényállást. Az ilyen típusú ignorancia talán leggyakrabban idézett példája Andersen meséjében a becsapott császár, akinek egyetlen alattvalója sem merte megmondani, hogy meztelen, mert mindenki azt hitte, hogy a többiek látják a köntöst. Ez az alulbecslés „klasszikus” esete. E helyzet szélsõséges ellentéte, amikor valaki nézetével egyedül áll, de úgy észleli, hogy mindenki az õ álláspontján van. Noha ez a szélsõséges helyzet igen ritka, a felülbecslés mérsékeltebb formái a vélemények percepciójának mindennapos tényei közé tartoznak.2

DIFFÚZIÓS MODELLEK ÉS SZIMULÁCIÓS ELJÁRÁSOK A PÁRTOK VÁLASZTÁSI…

317

Elisabeth Noelle-Neumann vázolta fel a hallgatás spiráljának elméletét, amelynek kifejtésében Angelusz Róbert elemzésére támaszkodunk. (Angelusz Róbert 2000b, 131–160). Eszerint a hallgatás spirálja a következõ három feltételezésen alapul: „1. Az emberek nagy részének van valamely kvázistatisztikai képzete a közvélemény alakulásáról. 2. Aközvélemény percepciója befolyásolja a véleménynyilvánítás aktusát, és ezen keresztül a kommunikációs folyamatokat. Az a tábor, amelyik maga mögött érzi a többség támogatását, bátrabb, magabiztosabb, és ezáltal hangosabb és láthatóbb lesz. A másik, magát kisebbségi helyzetben érzõ tábor ezzel szemben elbizonytalanodik, visszahúzódik, és egy részük elõbb-utóbb teljesen elhallgat. 3) A megváltozott kommunikációs magatartás módosítja a percepciós feltételeket. Avisszahúzódó tábor kisebbnek, a magabiztosabb tábor nagyobbnak látszik, mint amilyen tényleges kiterjedése. A közvélemény percepciójának ez a téves optikája tovább növeli a két álláspont híveinek a véleménynyilvánításban eddig is észlelt különbségeit, illetve a közvélemény várható alakulásának téves percepcióját: az egyik oldalon a hallgatás spirálja, a másik oldalon a véleménynyilvánítás fokozódó spirálja figyelhetõ meg.” (Angelusz Róbert 2000b, 135–136). Egyszerûbben fogalmazva: Az emberek nem adnak hangot véleményüknek, ha nem észlelnek egy minimális szintû támogatást a megfelelõ népesség körében. Krassa modelljének másik fontos eleme a magatartások küszöbmodellje. A küszöbmodellek, amelyeket – a zavargások példáját alkalmazva – Granovetter (1978) dolgozott ki a legátfogóbban, arra a feltevésre épülnek, hogy az egyéni magatartás a már ilyen magatartást tanúsító egyének számától függ. Ezzel teljesen analóg eset a vélemények nyilvános kifejezésében végbemenõ fertõzõdés. A nyilvános támogatásnak az a szintje, amelynek meglétére a népességen belül az egyénnek szüksége van ahhoz, hogy maga is kinyilvánítsa az ügy iránti támogatását, pontosan az a küszöbérték, amelyet Granovetter használ a zavargások elemzésében. A véleménynyilvánítás szintje tehát nagyrészt a küszöböknek a népességen belüli eloszlásától függ (Krassa 1991, 265). Noha elméletileg igen vonzónak tûnik a Noelle-Neumann által kidolgozott elmélet és a küszöbmodellek logikájának szintézise, Krassa, igen helyesen, felhívja a figyelmet a modell egy lényegi fogyatékosságára. Az emberek nem „uniform” módon érzékelik a közvéleményt; egyesek nagyobb jelentõséget tulajdonítanak egyes társadalmi csoportoknak, mint mások, sõt, az is 2

A pluralizmus paradoxonairól l. Angelusz (2000a, 185–209).

318


elõfordulhat, hogy ha bizonyos társadalmi csoportok csatlakoznak egy adott X véleményhez, mások éppen ezért burkolóznak majd hallgatásba. Krassa megkísérli ezt a fogyatékosságot az emberek közötti kötések segítségével kiküszöbölni. Minden egyén leírható úgy, mint aki egy sajátos hálózatba van beágyazva, ahol is minden egyén „kötéssel” kapcsolódik minden másikhoz, amelynek ereje attól függõen változik, hogy milyen viszonyban van a kettõ. Bármely két, A és B egyén közötti kötés ereje attól függ, hogy (1) milyen fontos szerepet játszik B A döntése szempontjából, és (2) hogy ebben az esetben A milyen mértékben van tudatában B cselekedeteinek, akár hangot adott preferenciáinak, akár nem. A kötések egyik lehetséges reprezentációja, ha két szorzótényezõt veszünk figyelembe: (1) a tudatosság szintjét, ami 0 és 1 között váltakozik, és (2) azt, hogy milyen jelentõséget tulajdonít az egyik a másiknak, amikor is az ingadozási intervallum nincs korlátozva. A „kötés” ekkor e két tényezõ terméke, és a „jelentõség” mondja meg, mit „számítanak” B cselekedetei A küszöbéhez képest. A fenti összefüggéseket felhasználva Krassa egy szimulációs programba építi be mind a „súlyozás” és a „hálózat” gondolatát (amelyek maguk is a szelektív észlelés és a társadalmi csoportok általánosabb fogalmának helyettesítõi). A szimulációkhoz arra van szükség, hogy küszöbértékeket rendeljünk hozzá minden egyes egyénhez a népességen belül. Szükség van továbbá egy olyan népességmátrix kidolgozására, amely jelöli a népességen belüli egyes (irányjellegû) párok közötti kapcsolat erejét. Ezek a kölcsönös kapcsolatok mind a hálózatot, mind a súlyozást figyelembe veszik, és minden ij párosítás esetében azt jelölik, hogy mennyit tud ij tevékenységérõl egy olyan súlyozási mérték mellett, amely j tevékenységének az i döntéshozatala szempontjából vett jelentõségét mutatja. Minden olyan személyhez, aki hangot ad preferenciájának, az 1-es kinyilatkoztatási értéket rendeljük hozzá; a hallgatók 0 értéket kapnak. Az adott álláspont iránt megnyilvánuló társadalmi támogatás értékelését ekkor a következõ, számítógéppel kiszámolható képlet adja meg: n

P./i, x = ∑ (Aj/x) * (Ej/i, x)* (Nj/i, x) j =1

ahol P./i,x = a népességnek az a hányada, amely az i egyén számításai szerint kinyilvánítja preferenciáját az X ügy vonatkozásában;


319

Aj/x = a j egyén véleménynyilvánítása az X ügy vonatkozásában, ahol is az Aj/x olyan dichotóm változó, amely 1 vagy 0 értéket vesz fel; Ej/i,x = a j egyén jelentõsége, vagyis értékelése az i egyénhez képest; Nj/i,x = azon j egyének társadalmi csoportja, akikre az i odafigyel, különösen az X vonatkozásában. Ez annyit jelent, hogy a népességen belül minden egyes egyén szubjektív számítást végez a népességnek arra a hányadára vonatkozóan, amely osztja az adott nézetet, mégpedig olyan módon, hogy összeadja azoknak a számát, akik egyetértenek ezzel a nézettel. Nem minden j „látható” azonban minden i számára: erre utal az Nj/i,x kifejezés, amely szerint minden j benne foglaltatik i „hálózatában”, amelybõl le kell számítani, hogy i mennyire értékeli j-t, vagyis milyen súlyt tulajdonít neki (Ej/i,x). Ezt az eredményt azután megszorozzuk az 1/0 változóval, amely azt mondja meg, hogy az egyes j-k hangot adnak-e álláspontjuknak, vagy sem (Aj/x), s azután összeadjuk ezeket a mennyiségeket. Ez a folyamat ismétlõdik a népességen belüli minden egyén perspektívájából, s így megkapjuk, hogy az egyes egyének mennyire becsülik a nézet iránt megnyilvánuló társadalmi támogatást. Ez szolgál alapul az egyes egyének döntéséhez.3 A matematikai modelleken alapuló szimulációk számos érdekes véleményterjedési dinamikát produkálnak. A valóságban is gyakran tapasztaljuk, hogy valamely álláspont hirtelen magával ragadja a népességet, vagy hogy ez a lelkesedés gyorsan elhal. A szimulációkkal világosan megmutatható, hogy semmiféle radikális véleményváltozás nem kell ahhoz, hogy az ilyesmi elõforduljon. A legegyszerûbb esetet véve vizsgáljunk meg egy olyan népességet, ahol mindenki egyetért, de soha senki nem mond semmit, mivel mindenki az 1-es küszöbértéken vagy afölött van. Ha akár csak egy-két ember kezd hangot adni nézetének, az igen gyorsan „söpör” végig a népességen, mivel valaki elindította a folyamatot, mozgásba hozva a fertõzõdési dinamikát. Hasonlóképpen a dinamika az ellenkezõ irányba is érvényesülhet. Egész népességrészek hallgathatnak el, bár véleményük nem változott, annak következtében, hogy eltávolítottak vagy elhallgattattak bizonyos kulcsfontosságú egyéneket. De mint a szimulációk kimutatták, minél bonyolultabbá és töredezettebbé válnak a társadalmi hálózatok, annál hiábavalóbb törekedni a tömegmagatartás megváltoztatására bármely egyén magatartásának befolyásolásával. A hálózatok fogyatkozásával az egyéni döntésho3

A modell matematikai kifejtését Krassa (1991, 274–278) tanulmányából vettük át.

320


zatal mind kevésbé érzékenyen reagál mások cselekedeteire. Egy fragmentált társadalomban tehát nehezebbé válik demobilizálni a mobilizált népességet, vagy mobilizálni a hallgatókat. És fordítva, a társadalmi csoportok sûrûsödésével az egyéni döntéshozatalt nagyobb mértékben befolyásolják mások cselekedetei, és a magatartás kollektívabbá, nem pedig csupán szerencsés egyidejûséget mutatóvá válik (Krassa 1991, 285–285).

„Sokan vagyunk, de nem elegen”: A véleményterjedés szimulációja Tanulmányunk következõ fejezetében különbözõ paraméterezések mellett vizsgáljuk a Krassa-féle modell alkalmazhatóságát. Magának a modellnek a célja eredendõen bármiféle vélemény terjedésének vizsgálata lehet. Krassa a modell gyakorlati alkalmazhatóságát politikai (választási) példákon keresztül próbálta szemléltetni (Krassa 1991, 286–288). Mivel a véleménykutatások egyik legfontosabb terepét valóban a választási eredmények elõrejelzését célzó vizsgálatok jelentik, tanulmányunkban megkíséreljük a 2002-es parlamenti választások, illetve a 2004-es EP-választások példájából vett paraméterezésekkel is illusztrálni, hogy különbözõ elõfeltételezések mellett milyen eredményeket kaphatunk a modell alkalmazásával. Mint magyarázat, a modell különösen a 2002-es választásnál lehet érdekes, hiszen itt az elõrejelzés látványosabban mondott mást, mint az EPválasztások esetében (ahol azonban – szintén tévesen – feltételezték, hogy az alacsonyabb választási részvétel az MSZP sikerének kedvez majd). Ugyanakkor hangsúlyozni szeretnénk, hogy a választási adatokat csupán illusztrációs céllal használjuk; tanulmányunknak nem célja, hogy konkrét elõrejelzési eredményeket magyarázzunk. Módszertanunk a következõ: Krassa modelljét – bizonyos módosításokkal – egy számítógépes szimulációs eljárásba építettük be,4 amellyel a vélemények terjedésének dinamikáját vizsgáljuk. A modellezés eredményeképpen a pártpreferenciáknak megfeleltethetõ vélemények adott megoszlása mellett vizsgálhatjuk a különbözõ hipotetikus véleménynyilvánítási küszöbeloszlások hatását a vélemények arányának alakulására. Magát a szimulációt kétféle, egymástól kismértékben eltérõ algoritmus alapján végeztük. Mindkét modelltípusra jellemzõ, hogy míg Krassánál 4

Magának a szimulációnak a megvalósítására egy MS Excel alatt megírt Visual Basic programot készítettünk.


321

csak egy vélemény szerepel (és ezzel vagy kinyilvánítják egyetértésüket, vagy nem – ebben az esetben azonban nem tudjuk, hogy azért nem, mert nem értenek egyet, vagy pedig egyetértenek, csak nem akarnak véleményt nyilvánítani), a mi modellünk annyival összetettebb, hogy itt két egymást kölcsönösen kizáró vélemény (A és B) adott arányban van jelen a társadalomban. A két vélemény használatát modellünkben az indokolja, hogy így ezeket a választásokon szereplõ két rivális politikai erõ támogatásának feleltethetjük meg. Egy másik szempontból viszont modellünk elsõ verziója (a továbbiakban a típusú modell) valamivel egyszerûsödött. Az észlelt vélemények arányának megállapításánál nem vesszük figyelembe, hogy az egyes személyek nem ugyanolyan súllyal észlelik a környezetükben véleményt nyilvánító egyéneket, hanem minden egyes észlelt véleménynek ugyanolyan súlyt adtunk. A modellben a program létrehoz egy tízezer fõbõl álló populációt, és elsõ lépésben a populáció minden tagjához hozzárendeli – az adott paraméterezésnek megfelelõ valószínûségekkel – az A és a B vélemények valamelyikét. Emellett a populációban mindenkinek van egy küszöbértéke, ami azt a minimális arányt jelöli, amilyen arányban észlelnie kell a vele azonos véleményen levõket ahhoz, hogy hajlandó legyen véleményt nyilvánítani. Ez az arány kétféleképpen értelmezhetõ, vagy a teljes népességen belül az adott nézetet hirdetõk arányát, vagy a véleményt nyilvánítókon belüli arányt értjük alatta. A modell sajátosságaiból adódóan az elsõ értelmezés szerinti modellek általában hamar kihalnak, ezért többnyire a másodikat használjuk (a küszöböt a látható vélemények arányához hasonlítjuk). A szimuláció annak a lépésnek az iterálásából áll, hogy akinek a küszöbértéke alacsonyabb, mint az elõzõ lépésben a vele egy véleményen lévõk észlelt aránya, az véleményt nyilvánít, a többiek hallgatnak. (A véleménye mindenkinek kezdettõl adott és konstans.) Az egyes véleményeket kinyilvánítók aránya tehát egy adott idõpontban annak függvénye, hogy az elõzõ idõpontban hányan nyilvánították ki az adott véleményt, valamint hogy az adott nézetet osztó személyek csoportjában hogyan alakul a véleménynyilvánítási küszöbök eloszlása: Pt = f(Pt–1, F(Vi))

322


ahol Pt és Pt–1 a t-edik ill. t–1-edik idõpontban az adott véleményt kinyilvánítók aránya (a véleménynyilvánítás valószínûsége), F(Vi) pedig az i-edik véleményhez tartozó véleménynyilvánítási küszöbök eloszlásfüggvénye. A küszöbök százalékban értelmezhetõk; az egyes egyének küszöbértékét véletlenszám-generátor állítja elõ alapértelmezés szerint 0 és 100 százalék közötti egyenletes eloszlásban. A modellben paraméterként megadható a vélemények aránya, valamint a küszöbértékek minimuma és maximuma a két véleménytáborra külön-külön – ezáltal érjük el, hogy a két tábor véleménynyilvánítási hajlandósága különbözõ lehessen. Amikor módosítottuk a küszöbeloszlásokat, ezt mindig úgy tettük, hogy a két véleménytáborban a küszöbök maximuma és minimuma közti különbség azonos maradjon (erre azért van szükség, hogy a két sûrûségfüggvény azonos magasságú legyen). A második fajta modell (ezt a továbbiakban b típusú modellnek nevezzük) legjelentõsebb eltérése az elsõ verzióhoz képest az, hogy itt a megfigyelhetõ vélemények nem egyforma súllyal szerepelnek az egyes egyéneknek az õket támogató vélemények arányának megbecslésére irányuló kalkulációjában. A populáció minden két tagja között definiálunk egy távolságot, és a populáció összes tagja külön-külön határozza meg az õt támogató vélemények általa észlelt arányát, mégpedig oly módon, hogy a hozzá közelebb álló egyének véleményét nagyobb, a távolabb állókét pedig kisebb súllyal veszi figyelembe. Így a populáció minden tagjának egy saját, egyéni becslése van az õt támogató véleményeknek a populációbeli arányára vonatkozóan, és a saját küszöbértékét ehhez az általa észlelt (illetõleg becsült) arányhoz viszonyítva dönti el, hogy a következõ lépésben elhallgasson, vagy véleményt nyilvánítson. Így az is elõfordulhat, hogy két egyén közül, akik ugyanazzal a küszöbértékkel rendelkeznek, a következõ lépésben az egyik hallgatni fog, a másik pedig nem. A gyakorlatban ezt úgy valósítottuk meg, hogy a szimulált populációt egy négyzetes mátrixba rendeztük úgy, hogy az egyének véletlenszerûen kerültek bele a mátrix egy-egy cellájába. Ekkor automatikusan adódik a lehetõség, hogy a populáció bármely két tagja között kiszámítsuk az egyszerû euklidészi távolságot, így nincs szükség külön távolságmátrix definiálására, hanem egy adott egyénhez a szomszédos cellákban álló egyének lesznek a legközelebb, a távolabbi cellákban lévõk pedig távolabb. Természetesen a cellák közötti távolságot nem szükséges földrajzi távolságként értelmeznünk, hanem tekinthetjük úgy, mint a személyközi érintkezés gyakoriságából, az egymás iránt megnyilvánuló bizalomból, az egymásnak tu-


323

lajdonított és a kérdéses vélemény kapcsán releváns kompetenciaszintbõl, társadalmi távolságból álló összetett távolságmutató, amely egyszerûen azt mutatja meg, hogy X egyén a vizsgált kérdés szempontjából mennyire tartja fontosnak Y egyén véleményét. (E módszer hiányossága, hogy szimmetrikus, holott a valóságban nyilván nem mindig igaz, hogy X ugyanolyan fontosnak tartja Y véleményét, mint fordítva.) Az észlelt vélemények arányának megbecslésekor a populáció tagjai e távolsággal fordítottan arányos súllyal veszik figyelembe a többiek véleményét (azaz a közelebb állókét nagyobb, a távolabb állókét kisebb súllyal). Egy további eltérés a b típusú modellben, hogy a vélemények kiosztása nem teljesen véletlenszerû. A mátrixba történõ véletlen elrendezést követõen gócpontokat hozhatunk létre, amelyek környezetében az egyik vagy a másik vélemény válik dominánssá, természetesen úgy, hogy közben a véleményeknek a teljes népességen belüli aránya ne változzon. Így a gócpontok belsejében elhelyezkedõ egyének a saját környezetükben jóval nagyobb arányban észlelnek a gócpont közepén álló egyénnel (a véleményvezérrel) azonos véleményen lévõket, mint az adott véleménynek a teljes populáción belüli aránya. Mivel pedig a vélemények arányának megbecslésekor a távolsággal fordítottan arányosan súlyozzuk az észlelt véleményeket, a gócpont belsejében lévõ személyeknek a vélemény populációbeli arányára nézve is magasabb lesz a becslésük, így alacsonyabb küszöbérték mellett is hajlandók lesznek megszólalni, míg a gócpontban tartózkodó, ám az ellenkezõ véleményen lévõ egyéneknek igen nagyfokú tûrõképességrõl kell tanúbizonyságot tenniük, ha a saját környezetükben észlelhetõ erõsen ellenséges véleményklíma ellenére is hangot kívánnak adni véleményüknek. Ebben a modelltípusban paraméterként megadhatjuk, hogy gócpontok létrehozásával vagy anélkül futtatjuk-e a modellt. Végül még egy módosítást eszközöltünk a modell elsõ változatához képest. Míg az a típusnál a nulladik lépésben ismertté válik a vélemények tényleges populációbeli aránya, és saját küszöbértéküket ehhez az arányhoz viszonyítva hallgatnak el, vagy szólalnak meg az elsõ lépésben a populáció tagjai, a második modelltípusban a két véleménytáborra külön paraméterként beállítható egy kezdeti megszólalási hajlandóság, vagyis, hogy az adott vélemény képviselõinek hány százaléka szólaljon meg az elsõ lépésben. (Ebbõl a szempontból az a típusú modell az utóbbinak egy speciális alesete, amikor is mindkét csoportban 100% a kezdeti megszólalók aránya.) Így olyan eset is elõállhat, hogy a valójában kisebbségben lévõ vélemény a magasabb

324


kezdeti megszólalási arány következtében már az elsõ lépésben többségben lévõnek tûnik. Az alább bemutatott b típusú modellek a grafikai megjeleníthetõség érdekében csupán egy 1089 fõs populáción lefuttatott szimulációk eredményeit szemléltetik, mivel ez a populáció egy 33 × 33-as mátrixba elrendezve még megmutatható. E kisméretû népességen futtatott szimulációk azonban hasonló eredményekre vezetnek, mint a tízezer fõs populáció esetében. Amennyiben a modelleket úgy paraméterezzük, hogy a két véleménytáborban azonos legyen a véleménynyilvánítási küszöbök megoszlása, úgy a szimuláció a vélemények bármilyen megoszlásánál arra az eredményre vezet, hogy a kisebbségben lévõ vélemény képviselõi néhány lépés után teljes mértékben elhallgatnak, és a többségi vélemény válik az egyetlen megfigyelhetõ véleménnyé. Az érdekesebb dinamikákat azok a modellek produkálják, amelyekben a két véleménytáborban eltérõ a küszöbök eloszlása. Az alábbiakban a modellek különbözõ paraméterezések melletti lefutásának eredményeit mutatjuk be (az egyszerûség kedvéért ezeket nevezzük a továbbiakban modelleknek, noha valójában végig ugyanarról a két modellrõl van szó, csak a paraméterek mások).


325

alább 40%-os támogatottsága az adott véleménynek, akkor annak az összes képviselõje elhallgat. Ilyen paraméterezés mellett a kinyilvánított vélemények dinamikája az 1. ábra szerint fog alakulni: a többségi vélemény képviselõi – kisebb véleménynyilvánítási hajlandóságuk következtében – egyre kevésbé hallatják a hangjukat, míg a véleményüket szívesebben világgá kürtölõ kisebbség a többség arányának csökkenése következtében egyre inkább hangot ad véleményének, majd teljesen felülkerekedik a többségi véleményen. 1. ábra A kinyilvánított vélemények dinamikája az 1a modellben hallgat A aránya (véleménynyilvánítókon belül)

A aránya (összesen belül) B aránya (véleménynyilvánítókon belül)

B aránya (összesen belül)

100 90 80 70 60

1. modell

50 40

P

Küszöb max.

Küszöb min.

30

(A)

30

60

0

20

(B)

70

100

40

10 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

Ebben a hipotetikus modellben a vélemények megoszlása 30:70, azonban a két véleménytábor között jelentõs különbség van a küszöbök eloszlását illetõen. A kisebbségben lévõ A vélemény képviselõi hajlamosabbak a véleménynyilvánításra, mivel alacsonyabb szintû támogatottsággal is beérik: mivel a küszöbértékek maximuma ebben a csoportban 60%, ez azt jelenti, hogy nincs olyan személy az A véleményûek között, aki továbbra is hallgatásba burkolózna, ha azt észleli, hogy a hangoztatott vélemények legalább 60 százaléka megegyezik az õ véleményével. Ezzel szemben a többségi B vélemény képviselõi nagymértékben igénylik a közvélemény támogatását ahhoz, hogy hangot adjanak véleményüknek: a küszöbértékek náluk 40 és 100% között oszlanak meg, vagyis ha nem tapasztalható leg-

Hasonló eredményre jutunk, ha a ugyanezeket a paramétereket a b típusú modellen alkalmazzuk, de nem hozunk létre gócpontokat. A 2. ábra (és a b típusú modellek eredményeit bemutató további ábrák) felsõ részében a paraméterek mellett láthatjuk a kiindulási és a végsõ állapot grafikus megjelenítését, alatta pedig a modell lefutásának (a megjelenõ vélemények arányának) idõbeli dinamikáját. A kiinduló és a végállapot ábrái magát a szimulált népességmátrixot jelenítik meg, a mátrix minden egyes cellája a populáció egyegy tagjának felel meg. A cellák színe az illetõ egyén véleményét jelöli (fehér: A, szürke: B), a cellában elhelyezett kis „x” jel pedig azt mutatja, hogy az illetõ egyén a szimuláció adott lépésében nyilvánított-e véleményt.

326


A kinyilvánított vélemények dinamikája az 1b modellben Kiinduló állapot A

B

Arány

30%

70%

Küszöb min.

0%

40%

Küszöb max.

60%

100%

Kezdeti arány

50%

50%

327

a ténylegesen jóval kisebb A vélemény hirdetõit már a saját gócpontjuk sem óvta meg attól, hogy az egyre nagyobb számban megszólaló B véleményûek jelenlétének hatására el ne hallgassanak. A modell lefutásának végeredményeként (3. ábra) az A vélemény képviselõi közül már csak a legalacsonyabb küszöbbel rendelkezõk nyilvánítanak véleményt.

2. ábra

Vélemény


Végállapot

3. ábra A kinyilvánított vélemények dinamikája az 1b modellben, gócponttal

100% 80% 60% 40% 20% 0%

Kiinduló állapot Vélemény

1

2

3

4 Prop A

5

6

7

8

9

10

Prop B

Amint az ábrán látható, az idõbeli lefutás hasonlóképpen alakul, mint az a típusú modellben: a kezdetben kisebb (és kisebbnek is látszó) A csoport tagjai – az alacsonyabb véleménynyilvánítási küszöb következtében – egyre inkább hajlamosak véleményt nyilvánítani, míg a B csoport tagjai fokozatosan elhallgatnak. A népességmátrixon az is megfigyelhetõ, hogy míg a kiinduló lépésben mind az A, mind pedig a B vélemény képviselõinek a fele nyilvánított véleményt, a 10. lépésben leálló szimuláció végeredményeként az A vélemény hirdetõi mind megszólaltak, a B véleményûek pedig mind elhallgattak. A különbözõ vélemények képviselõinek a népességmátrixba történõ véletlenszerû elhelyezkedése tehát azt eredményezi, hogy az egyének közötti távolságok figyelembevétele a vélemények arányának megbecslésekor nincs befolyással a modell lefutására. Ha azonban a két véleménytábor nem teljesen véletlenszerûen helyezkedik el, hanem egy-egy gócpontban összesûrûsödnek, akkor egészen más eredményt kapunk. Ebben az esetben a többségi B vélemény azon képviselõi, akik a gócpont közelében helyezkedtek el, a környezetükben tapasztalt nagyobb szintû támogatottság következtében egyre inkább hajlandók lettek megszólalni, míg végül a gócponttól távolabb esõ társaik is elegendõ támogatottságot észleltek ahhoz, hogy õk is véleményt nyilvánítsanak. Eközben

A

B

Arány

30%

70%

Küszöb min.

0%

40%

Küszöb max.

60%

100%

Kezdeti arány

50%

50%

Végállapot

100% 80% 60% 40% 20% 0% 1

2

3

4

5

6

7

8

9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23

Prop A

Prop B

328


2. modell P

Küszöb max.

Küszöb min.

(A)

49,4

50

10

(B)

50,6

55

15

Lásd pl. Kolosi–Tóth 2002.

329

4. ábra

Ebben a modellben a 2002-es parlamenti választások adataiból indulunk ki; azt feltételezzük, hogy a tényleges pártpreferencia-arányok a választásokat megelõzõ idõszakban megegyeztek a választásokon leadott listás szavazatok arányával. A modellbeli két véleményt a két vezetõ politikai erõ, a Fidesz–MDF választási szövetség ill. az MSZP preferálásának feleltetjük meg (az egyéb pártpreferenciák itt nem szerepelnek), e két párton belül a listás szavazatok aránya 49,4 : 50,6% volt az MSZP javára. A küszöbmodell eredményei egy lehetséges magyarázatot adnak arra, hogy hogyan lehetséges, hogy a közvélemény-kutató intézetek ezen pártpreferencia-megoszlás mellett kivétel nélkül Fidesz-fölényt jeleztek elõre. Azok a közvélemény-kutató intézetek, amelyek tévesen jelezték elõre a választási eredményeket, a tévedés magyarázatában rendszerint megfogalmazzák azt a hatást, amelyet a küszöbmodellekkel kívánunk szemléltetni, nevezetesen, hogy a válaszadók elrejtik véleményüket, ha nem észlelnek megfelelõ mértékû társadalmi támogatást (a „rejtõzködõ szavazó” hipotézise).5 Modellünkben a „megfelelõ társadalmi támogatás”-nak a tapasztalt támogatási szintnek az egyéni küszöbökkel való összevetése felel meg. Ebben az esetben a két véleménytábor közti különbséget úgy állítottuk be, hogy a Fidesz-szimpatizánsok (A) küszöbének maximuma nem egészen 1 százalékponttal, az MSZP-szimpatizánsoké pedig közel 5 százalékponttal haladja meg valós arányukat. Ha feltételezzük, hogy a vélemények megoszlása a választások elõtti idõszakban megegyezett a választások elsõ fordulóján leadott listás szavazatok arányával, a fenti paraméterû modell rendszerint arra az eredményre vezet, hogy a Fidesz-szavazók aránya a csoport nagyobb véleménynyilvánítási hajlandósága következtében igen hamar nagyobbnak kezd látszani a valóságosnál (4. ábra). Szélsõséges esetben az is elõfordulhat, hogy a kisebbségi vélemény viszonylag rövid idõn belül abszolút hegemóniára tesz szert.

5


A kinyilvánított vélemények dinamikája a 2a modellben hallgat A aránya (véleménynyilvánítókon belül)



100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

Ezekkel a paraméterekkel a b típusú modellben a gócpontok mindkét véleménytábornak elegendõ hangadót biztosítanak ahhoz, hogy végül csak a gócpontoktól távolabb elhelyezkedõ, magas véleménynyilvánítási küszöbbel rendelkezõ tagjaik hallgassanak el. A megfigyelhetõ vélemények aránya így viszonylag hamar stabilizálódik; mivel az A véleményûeknek valamivel alacsonyabb volt a küszöbértékük, ezért közülük valamivel kevesebben, a B véleményûek közül pedig valamivel többen hallgattak el. A végeredményt az 5. ábra mutatja; látható, hogy mindkét véleménytábor esetében azok hallgattak el a szimuláció végére, akik a másik véleménytábor gócpontjának a közelében helyezkedtek el. A kinyilvánított vélemények aránya végül 52,3 : 47,7 százalék a kisebbségi A vélemény javára.

330


5. ábra A kinyilvánított vélemények dinamikája a 2b modellben, gócponttal Kiinduló állapot Vélemény Arány

A

B

49,4%

50,6%

Küszöb min.

10%

15%

Küszöb max.

50%

55%

Kezdeti arány

100%

100%

Végállapot

100% 80% 60% 40% 20% 0% 1

2

3

4

5

6

7

8

9

Prop A

10

11

12

13


331

muma nem egészen 1, az MSZP–SZDSZ esetében pedig valamivel több, mint 1 százalékponttal haladja meg a vélemény tényleges arányát. Ebbõl a modellbõl nem következik szükségszerûen, hogy a kisebbségi vélemény a nagyobb véleménynyilvánítási hajlandóság következtében nagyobbnak látsszon a többségi véleménynél, de létezik olyan lehetséges lefutása a véleményterjedés idõbeli dinamikájának, ahol bizonyos idõ múlva a kisebbség elõször csak kis mértékben, késõbb egyre erõteljesebben fölénybe kerül a többségi véleménnyel szemben, a többségi véleményben lévõk pedig egyre többen hallgatnak el (6. ábra). Egy ehhez hasonló dinamikájú véleményterjedés esetén könnyen elõfordulhat, hogy egy véleménykutató intézet a vélemények olyan arányát mérik aminek alapján a valójában kisebbségben lévõ pártot jósolják a választások gyõztesének: a Tárki egy hónappal a választások elõtt 53:47%-os arányt mért a Fidesz–MDF javára az MSZP–SZDSZszel szemben,6 ami éppen megfelel az ábrán látható modell 19. lépésbeli arányának – ekkor, ha a szimulált népesség körében egy felméréssel akarnánk megállapítani a vélemények elterjedtségét, akkor – tévesen – éppen azt az eredményt kapnánk, amit a Tárki kapott.

Prop B

6. ábra 3. modell A kinyilvánított vélemények dinamikája a 3a modellben P

Küszöb max.

Küszöb min.

(A)

46,3

47

17

(B)

53,7

55

25

hallgat A aránya (véleménynyilvánítókon belül)



100

Ebben a modellben szintén a választási eredményeket tekintjük a vélemények tényleges megoszlásának, azonban most nem az MSZP, hanem az MSZP és az SZDSZ listáira leadott szavazatok számítanak az egyik („kormányváltó”) véleménynek, a másik vélemény megfelelõje továbbra is a Fidesz–MDF választási szövetségre történõ voksolás. Így a Fidesz-párti vélemények aránya 46,3%, szemben a „kormányváltó” vélemény 53,7%-os elterjedtségével, ezáltal a két vélemény aránya közti különbség valamivel nagyobb, mint az elõzõ modellben. Ugyanakkor csökkentettük a modellben a két véleménytábor küszöbeloszlása közti különbséget: továbbra is a Fidesz kapott nagyobb véleménynyilvánítási hajlandóságot, azonban a küszöbérték maximuma és a vélemény tényleges aránya közti különbség kevésbé tér el a két párt szavazói körében. A Fidesz–MDF esetében a küszöbértékek maxi-

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

6

Forrás: Tárki Omnibusz 2002. március. Tárki Adatbank 2002. Budapest.

332


Hasonló eredményre vezet a b típusú modell is (7. ábra). Jól látható, hogy az alacsony küszöbértékû A véleménycsoport tagjai a szimuláció végére valamennyien hangot adnak véleményüknek, míg a magasabb küszöbértékû B csoportban csak a magasabb támogatottságot nyújtó gócpont közelében lévõk nyilvánítanak véleményt, a többiek elhallgattak. 2004-ben az EU-parlamenti képviselõk választásakor az elõrejelzések – okulva a 2002-es fiaskóból – óvatosabbak voltak, a Tárki például a választáson való részvétel arányától függõen három különbözõ szcenáriót rajzolt fel7:

7. ábra A kinyilvánított vélemények dinamikája a 3b modellben, gócponttal Kiinduló állapot Vélemény

A

B

46,3%

53,7%

Küszöb min.

17%

25%

Küszöb max.

47%

55%

Kezdeti arány

50%

50%

Arány

Végállapot

1. táblázat EP-választási elõrejelzés az összes pártra vonatkozóan Valószínû szavazatok száma

40%-os részvétel

45%-os részvétel

50%-os részvétel

MSZP

1,5-1,7 millió

46%

45%

43%

Fidesz

1,4-1,8 millió

42%

44%

45%

SZDSZ

220-250 ezer

7%

6%

6%

MDF

100-160 ezer

3%

3%

4%

Egyéb párt

60-80 ezer

2%

2%

2%

Összesen

3,3-4,0 millió

100%

100%

100%

Ha az egyszerûség kedvéért továbbra is csak két – egymást kölcsönösen kizáró – véleményt veszünk figyelembe, és az MSZP-re történõ voksolást tekintjük az egyik, a Fideszre történõt pedig a másik véleménynek, a két vélemény egymáshoz viszonyított aránya az elõrejelzések szerint a következõképpen alakul:

2. táblázat

100% 80% 60% 40% 20% 0%

EU-választási elõrejelzés a két nagy pártra vonatkozóan

1

7

333


2

3

4

5

6

7

9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 Prop A Prop B

Valószínû szavazatok száma

8

A Tárki elõrejelzése az európai parlamenti képviselõ-választásra, forrás: http://www.tarki.hu/integracio/ep_valasztas.html

40%-os részvétel

45%-os részvétel

50%-os részvétel

MSZP

1,5-1,7 millió

52%

51%

49%

Fidesz

1,4-1,8 millió

48%

49%

51%

Összesen

2,9-3,5 millió

100%

100%

100%

Az elõrejelzés tehát nem mutatott jelentõs különbséget a két vélemény elterjedtsége között, és elképzelhetõnek tartotta, hogy akár az egyik, akár a másik tábor kerekedik fölül. A szcenáriók alacsonyabb választási részvétel esetére inkább az MSZP, magasabb részvétel esetére pedig a Fidesz fölényét jelezték elõre.

334


Ezzel szemben a választások a következõ eredményeket hozták8: 3. táblázat Választási eredmények Szavazat

%

Mandátum

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

1 457 750

47,4%

12

Magyar Szocialista Párt

1 054 921

34,3%

9

Szabad Demokraták Szövetsége

237 908

7,7%

2

Magyar Demokrata Fórum

164 025

5,3%

1

Magyar Igazság és Élet Pártja

72 203

2,4%

(5% alatti lista)

Munkáspárt

56 221

1,8%

(5% alatti lista)

Magyar Nemzeti Szövetség

20 226

0,7%

(5% alatti lista)

Szociáldemokrata Párt

12 196

0,4%

(5% alatti lista)


335

A modellben mindkét véleménytáborban a küszöbértékek maximumát két százalékponttal magasabbnak tételezzük a vélemény valóságos arányánál. Az iteráció már a hetedik lépésnél oda vezet, hogy a valóságban többségi vélemény képviselõi – azt gondolván, hogy senki nem támogatja õket – teljes mértékben elhallgatnak, a látható vélemények közül a kisebbségi vélemény válik egyeduralkodóvá. Ezt megelõzõen elõfordul olyan állapot is, amikor még ugyan nagyobbnak látszik a tényleg elterjedtebb vélemény, azonban – magasabb küszöbértékük miatt – már ezt a magasabb arányt sem érzékelik elég nagynak, ezért a következõ lépésekben egyre többen elhallgatnak. 8. ábra

A Fidesz és az MSZP egymáshoz viszonyított aránya – ha csak ezt a két pártot vesszük figyelembe – 58 : 42 a Fidesz javára. A részvétel tehát valamivel alacsonyabb lett a vártnál (összesen valamivel több, mint hárommillió szavazat), ugyanakkor az elõre jelzetthez képest jóval nagyobb Fideszfölény nyilvánult meg a szavazatokban. Nézzük meg tehát, hogy a vélemények 58 : 42-es aránya mellett a modell alapján elképzelhetõ-e olyan felmérés, amely ennél jóval kisebb különbséget mutat a két vélemény között, esetleg a valóságban kisebb véleményt mutatná nagyobbnak.

A kinyilvánított vélemények dinamikája a 4a modellben hallgat A aránya (véleménynyilvánítókon belül)



100 90 80 70 60 50 40 30 20 10

4. modell

0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

8

P

Küszöb max.

Küszöb min.

(A)

58

60

45

(B)

42

44

29

http://www.valasztas.hu/04/hu/10/10_0.html

Feltételezzük, hogy az egyének különbözõ súlyokkal érzékelik mások véleményét, valamint, hogy a hasonló véleményûek közelebb állnak egymáshoz, vagyis gócpontokat képeznek. A b modell e feltevések mellett mutatja a szimuláció eredményeit (9. ábra). A végeredmény itt is az, hogy a magas véleménynyilvánítási küszöb következtében az A csoport tagjai egy idõ után mind elhallgatnak, azonban az a tény, hogy volt egy gócpont, ami-

336


nek a környezetében nagyobb arányban tapasztalhattak támogatottságot, hosszabb ideig megóvta õket az elhallgatástól: a szimuláció itt csak a 11. lépésben állt le. 9. ábra A kinyilvánított vélemények dinamikája a 4b modellben, gócponttal Kiinduló állapot Vélemény Arány

A

B

58,0%

42,0%

Küszöb min.

45%

29%

Küszöb max.

60%

44%

Kezdeti arány

99%

99%

Végállapot


337

nem valószínû, hogy valamelyik vélemény teljesen kihalna, hiszen mindig lesznek, akik viszonylag alacsony szintû támogatottság mellett is hangot adnak véleményüknek. Amennyiben a 2002-es országgyûlési választások és a 2004-es EP-választások között nem csak a pártpreferenciák aránya változott meg a választások eredményeinek megfelelõen, hanem a két tábor küszöbértékeinek eloszlása is átalakult – nevezetesen, hogy immár a Fidesz szavazói érzik nagyobb szükségét, hogy véleményüket mások is viszonylag nagy arányban támogassák –, akkor a véleményterjedés dinamikája megfelelõ paraméterek mellett vezethet ahhoz az eredményhez, hogy a kinyilvánított vélemények aránya nagyjából azonos szinten stabilizálódik. Ebben az esetben a modell 22. lépésében még a többségi vélemény látszik hajszálnyival nagyobbnak, a 24. lépéstõl kezdõdõen azonban a kisebbségi vélemény felülkerekedett, és a dinamika ezen a ponton megállt. 10. ábra

100% 80% 60% 40% 20% 0%

A kinyilvánított vélemények dinamikája az 5a modellben

1

2

3

4

5

6

7

Prop A

8

9

10

hallgat A aránya (véleménynyilvánítókon belül)

11

Prop B



100 90

Ha a modellben szélesebbre hagyjuk a küszöbértékek tartományát, az eredmény kevésbé drasztikus.

80 70 60

4. modell

50 40

P

Küszöb max.

Küszöb min.

30

(A)

58

60

20

20

(B)

42

44

4

10 0

Ebben a modellben a kisebbségi vélemény képviselõi egészen alacsony támogatottság mellett is hajlandóak véleményt nyilvánítani, és a többségi véleményûek között is vannak olyanok, akiknek elegendõ, ha a látható vélemények egyötöde õket támogatja. A küszöbök ilyen eloszlása mellett

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

338


A szimulációs modell kritikája A szimuláció eredményei megmutatták, hogy elképzelhetõ olyan helyzet, amikor a vélemények valódi megoszlásával szemben a kisebbségi véleményt mérjük magasabbnak, pusztán a véleménynyilvánítási küszöbök eltérõ eloszlásai következtében. A modell gyakorlati alkalmazásával szemben azonban három kritikát is megfogalmazhatunk. Elõször, az eljárás több elõfeltevése igencsak problematikus. Egyrészt korántsem feltétlenül helytálló az a feltételezés, hogy a vélemény kinyilvánítására való hajlandóság kizárólag a tapasztalt társadalmi támogatás (illetve az erre való érzékenység) függvénye. Másrészt az a hipotézis is nehezen lenne védhetõ, hogy a vélemények konstansak. Míg a modellben a vélemények észlelt arányának megváltozása kizárólag a véleményüket kinyilvánítók arányának megváltozása miatt következett be változatlan tényleges arány mellett, addig a valóságban tényleges véleményváltozás is bekövetkezhet – ellenkezõ esetben 1990 óta mindig az MDF nyerte volna a választásokat. Végül pedig a modell a véleménynyilvánítás tekintetében abból indul ki, hogy ha valaki hajlandó véleményt nyilvánítani, akkor a tényleges véleményét mondja – holott a közvélemény-kutatásban közismert jelenség a magán- és a nyilvános vélemények különválása, amikor valamilyen normatív nyomás következtében az egyének más véleményt hangoztatnak nyilvánosan, mint ami a belsõ meggyõzõdésük. A második nehézség, hogy a „kötések” és a véleménydinamika közötti kapcsolat korántsem tûnik olyan egyértelmûnek, ahogyan azt Krassa látni szeretné. Hiszen õ maga is elismeri, hogy itt egy igen sajátos hálózattal állunk szemben: vagyis azok felismerésével, akik az adott egyént jelentõsen befolyásolják abban, hogy kinyilvánítsa-e a véleményét vagy továbbra is hallgasson. Míg a b típusú modellekben szépen kirajzolódnak a véleményvezérek, a valóságban igen nehéz felmérni, hogy kik számítanak „fontosnak” egy adott egyén hálózatában, vagyis kik azok, akikre az egyén X ügy vonatkozásában odafigyel. Így viszont a távolságmátrix paramétereit is csak hipotetikusan tudjuk beállítani. Harmadszor, még ha elfogadjuk a problémás elõfeltevéseket, a modell akkor sem segít abban, hogy a vélemények mért eloszlásából meghatározzuk a tényleges eloszlást. Az elsõ probléma, hogy nem ismerjük a véleménynyilvánítási küszöbök eloszlásfüggvényét, sem pedig a függvénynek az egyes véleménytáborok közötti különbségét. A második, hogy nem tudjuk, pontosan hol tart a véleményterjedés dinamikája akkor, amikor a felmérést végez-


339

zük. A parlamenti választásokra vonatkozó utolsó modellünkben (6. ábra), ha a szimuláció 19. lépésében végezzük a felmérést, akkor éppen azt az eredményt kapjuk, amit a Tárki kapott egy hónappal a választások elõtt. Ha viszont felmérésünket a 3. lépésben végeznénk, akkor ennek pont a fordítottját – ekkor még a kisebbségi vélemény nem kerekedett felül, habár már valamivel nagyobbnak látszott a valóságosnál, aránya még csak 47% volt a többségi 53%-kal szemben. Mindkét esetben 47 : 53%-os arányt mérnénk tehát valamelyik vélemény javára, de nem tudnánk, hogy éppen a valóban többségben lévõ, vagy a kisebbségi véleményt mérnénk-e nagyobbnak. Ugyanígy az EPválasztások modelljeiben (8. ábra, 10. ábra) is vannak olyan lefutások, amelyeken a két véleménytábor pályája keresztezi egymást, és a keresztezõdés elõtt a vélemények egymáshoz viszonyított aránya éppen a fordítottja a keresztezõdés utáninak. A szimulációs eljárás tehát – miközben vitathatatlanul feltár bizonyos összefüggéseket a véleményfertõzõdés dinamikájában – a választási elõrejelzések vonatkozásában egyelõre kevéssé perspektivikus. Ugyanakkor mint közvetett magyarázat, az utólagos értelmezésben felhasználható. Amennyiben például két idõpont között a vizsgált vélemények arányának változását mérjük, a modell alapfeltevéseinek elfogadása mellett megvizsgálhatjuk, hogy léteznek-e olyan paraméterek, amelyekkel a modell a kezdeti idõpontból kiindulva a megjelenõ véleményeknek a késõbbi idõpontban mért arányát eredményezi. Ekkor, ha nincs más politikai magyarázat, feltételezhetjük, hogy az emberek véleménynyilvánítási hajlandóságában állt be változás. Emellett a szimuláció eredményeinek közvetlen (bár talán triviális) tanulsága is van a pártok mozgósító képességére vonatkozóan. Nagy valószínûséggel az a párt tudja nagyobb számban véleményük kinyilvánítására bírni szavazóit, és így akár a tényleges támogatottságához képest nagyobbnak is tûnni, amelyik vagy megtalálja azokat a véleményvezéreket, akiknek megszólalása környezetükben másokat is megszólalásra késztet, vagy pedig sikeresebben szervezi támogatóit „gócpontokba”, azaz olyan kisebb, ámde aktív és összetartó csoportokba, amelynek tagjai egymást bátorítva egyre erõteljesebben hallatják a hangjukat.

340


Hivatkozások Allport, F. H. (1924): Social Psychology, Boston: Houghton Miffling. Angelusz R. (1983): Kommunikáló társadalom, Budapest: Gondolat. Angelusz R. (2000a): „A pluralizmus paradoxonai.” In: id. A láthatóság görbe tükrei: Társadalomoptikai tanulmányok, Budapest: Új Mandátum. Angelusz R. (2000b): „Rejtélyes véleményáramlatok: Reflexiók a „hallgatás spirálja” elméletéhez. In: id. A láthatóság görbe tükrei: Társadalomoptikai tanulmányok. Angelusz R. (2002): „Közvélemény-kutatások és a pluralizmus ignoranciája.” In: Médiakutató, 2002 õsz. Angelusz R. és Tardos R. szerk. (1991): Társadalmak rejtett hálózata. Budapest: Magyar Közvélemény-kutató Intézet. Granovetter, Mark (1978): „Threshold models of collective behavior.” American Journal of Sociology 83. Katz, E.–P. Lazarsfeld (1955): Personal influence. New York: Free Press. Kolosi T.–Tóth I. Gy. (2002): „Egy tévedés története.” In: Társadalmi Riport 2002, Budapest: Tárki. Krassa, Michael (1991): „Társadalmi csoportok, szelektív észlelés és magatartási fertõzõdés a közvéleményben.” In: Angelusz R. és Tardos. R. (1991). Lazarsfeld, P. F. (1957): Public Opinion and the Classical Tradition, Public Opinion Quarterly 21: 39–53 Lazarsfeld, Paul F.–Bernard Berelson–Hazel Gaudet (1948): The People’s Choice: how the voter makes up his mind in a presidential campaign. New York: Columbia University Press. Newcomb, Th. M. (1950): Social Psychology, New York: The Dryden Press. Noelle-Neumann, E. (1974): „The Spiral of Silence: A Theory of Public Opinion.” Journal of Communications, 24. Noelle-Neumann, E. (1984): The Spiral of Silence, Public Opinion – Our Social Kin. Chicago: University of Chicago Press. O’Gorman, H. (1975): „Pluralistic ignorance and white estimation of white support for racial segregation.” Public Opinion Quarterly 39. Taylor, D. G. (1982): „Pluralistic ignorance and the spiral of silence: A formal analysis.” Public Opinion Quarterly 46: 311–35.

Rigler András Bartha Eszter: Diffúziós modellek és szimulációs eljárások a pártok választási mozgósításának vizsgálatában

Recommend Documents