RÉTSÁG VÁROS LAPJA
XXI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM
Hubertus-lovaglás Rétságon Hubertus 658-ban született hercegi családban. Hitvese és az els´´ o gyermekük a szüléskor gyermekágyi lázat kaptak és meghaltak. Hubertus a tragédia hatása alól vad tivornyákon, öldökl´´ o vadászatokon kereste a feledést. A legenda szerint egy több napon át tartó alkoholmámoros mulatozás és véres vadászat közben, nagypénteken a kora hajnali, dereng´´ o erd´´ oben egy szarvast látott, melynek az agancsai között lángoló kereszt volt. A látvány hatása alatt ráeszmélt arra, hogy élete tévúton jár, megkeseredett és háborgó lelke így megnyugvás soha nem találhat. Rómába ment és I. Serhius pápa a megtört és megtérni kész nemesi ifjat kegyeibe fogadta. A falkavadászat legkorábbi részletes leírásai a XII-XIII. századból származnak. Angliában 1100 táján alakult az els´´ o falkavadász társaság és sokáig nemzeti
sportnak számított. A csoportos vad´´ uzéshez jó lovak, jó kutyák, lovas tudás, állóképesség ügyesség, bátorság kellett. A magyarországi angol mintájú falkavadászatot gróf Széchenyi István honosította meg. Ezt a régi hagyományt elevenítették fel Rétságon immár három éve. A felhívásra negyven lovas érkezett a város központjába, hogy megtegyék a kijelölt mintegy huszonöt kilométeres utat. Út közben ügyességi feladatok – íjászat, lóval való gyorsulási verseny, „rókavadászat” – során bizonyíthatták rátermettségüket. A versenyben csak jó lovasoknak szabad indulniuk, hiszen árgus szemmel figyelnek minden szabálytalanságot. Ha valaki leszáll, vagy netalán leesik a lóról, vagy akárcsak megel´´ ozi a vadászmestert, az már szabálytalanságnak számít és büntetés a következménye. Az esti mulatság során ugyanis a “bíróság” ítélkezik felet-
2010. NOVEMBER
A tartalomból: Városházi tudósítások 2-3. oldal
Kitüntetések nemzeti ünnepünkön 4. oldal
Jótékonysági gála 7. oldal
tük, s szab ki reájuk méltó büntetést. A taláros és rizsporos parókás testület például énekszóra, táncra ítéli oket, ´´ vagy egyéb szigorú ítéletet hozva okoz derültséget a néz´´ ok körében. V.J.
1
2010. NOVEMBER
HANGADÓ
Városházi tudósítások A képvisel´´ o-testület október 28-án tartott ülésén napirend el´´ ott került sor a három hagyományos, kötelez´´ oen megtárgyalandó kérdésr´´ ol szóló tájékoztatóra. A lejárt határidej´´ u határozatok végrehajtásásról, valamint a két ülés között eltelt id´´ oszak fontosabb eseményeir´´ ol szóló tájékoztatóval a testület összességében nem volt elégedett. Megállapodás született a tekintetben, hogy a jöv´´ oben milyen formában kérik ezeket az anyagokat a testület elé hozni. A járóbeteg-ellátó központról helyzetér´´ ol szóló tájékoztatást is elégtelennek és túlságosan sz´´ ukszavúnak ítélték, ezért úgy határoztak, hogy szükség lesz a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottságnak egy olyan ülésére, ahol kizárólag ezt a kérdést tekintik át. Az ülésen megjelent Barna János, a Nógrád Megyei Közgy´´ ulés alelnöke, aki köszöntötte a megalakult testületet, s hangsúlyozta, hogy a legjelent´´ osebb feladatnak a rétsági polgárok szolgálatát tartja. Az els´´ o napirendi pontban a helyi adók mértékének megállapításáról tárgyaltak a képvisel´´ ok. A téma sokakat érint, ezért megfelel´´ o alapossággal kell eljárni. Az ülésen több alternatíva felvet´´ odött, de a döntés értelmében a kérdésben még további egyeztetés szükséges. Legkés´´ obb azonban a decemberi ülésen döntést kell hozniuk. A napirenden szerepelt a „2011. évi bels´´ o ellen´´ orzési program és terv elfogadása” címet visel´´ o el´´ oterjesztés is. Az ellen´´ orzési programot a kistérségi társulás állítja össze. Ennek rétsági részével a testület egyetértett, ezért azt elfogadta. A fejlesztési hitel felvételének tárgyéban a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság nyolc egyöntet´´ u igen szavazattal javasolta a képvisel´´ o-testületnek a Kistérségi Járóbetegellátó Központ építéséhez biztosítandó 14.037 eFt pénzbeli önrész valamint az áfa növekedés és árfolyamveszteség 38.000 eFt finanszírozása céljából fejlesztési hitel ajánlatkérésér´´ ol szóló határozati javaslat elfogadását az alábbi módosításokkal: — Hat pénzintézett´´ ol kell bekérni az ajánlatokat — Az ajánlatok benyújtási határideje a 2010. november 18. — Az ajánlatokról a képvisel´´ o-testület
2
2010.november 25-én (a soron következ´´ o ülésén) dönt. — Határid´´ o: ajánlatok megkérésére november 2. A beérkezett ajánlatok testület elé terjesztésére: 2010. november 19. Arról is született döntés, hogy a korábban bejegyzett jelzálogjogok törlésér´´ ol intézkedni kell. A fogorvosi szolgálat áthelyezése a járóbeteg szakellátó központba már több alkalommal felvet´´ odött szakmai jelleg´´ u megbeszéléseken. A szolgálat beköltözése mellet egyetlen érv szól, nevezetesen az, hogy a felszabaduló épület értékesíthet´´ o. Ellene viszont több érv is felvethet´´ o: — Az egyik ilyen, hogy a fogorvosi rendelésre egyébként egészséges gyerekek és feln´´ ottek járnak, a közös rendel´´ oben ok ´´ is ki lennének téve a fert´´ ozésveszélynek. Éppen ezért helyezték el másutt is külön épületben. — A fogászat átköltöztetése jelent´´ os pénzösszegbe kerülne, mely meghaladhatja az egymillió forintot is. — A járóbeteg központ fogászat céljára kialakított helyisége más célra hasznosítva bevételt jelenthet. A fentieket figyelembe véve a testület úgy határozott, hogy a fogászat maradjon a jelenlegi helyén. A képvisel´´ ok megvitatták a „Beszámoló a foglalkoztatással kapcsolatos humánpolitikai, munkaügyi feladatok ellátásáról és a Polgármesteri Hivatal munkaszervezetének m´´ uködésér´´ ol” cím´´ u el´´ oterjesztést. A felmerült problémák és tisztázatlan kérdések miatt a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság (PVB) azt javasolta a képvisel´´ o-testületnek, hogy a bizottsági ülésen elhangzott szempontok szerint összeállított napirend egymagában, külön rendkívüli bizottsági ülés keretében kerüljön megtárgyalásra, majd ezt követheti a képvisel´´ o-testületi ülésen történ´´ o megvitatása. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Rétsági Szervezete javaslatot tett arra, hogy a sportkombinát melletti ligetes területet nevezzék el Hunyadi ligetnek. A testület a kezdeményezést támogatva megbízta a város jegyz´´ ojét, hogy tegye meg a tárgyban szükséges intézkedéséket. Rétság városa 2009-t´´ ol biztosítja az általános iskolás leányok részére a HPV elleni véd´´ ooltást. Az idén lehet´´ oség
nyílt arra, hogy a méhnyakrák elleni oltás oltóanyagához a korábbinál kedvez´´ obb áron jussanak hozzá. A kezdeményezéshez – mely tekintetben országosan is az els´´ ok között vagyunk – a testület támogatását szavazta meg, s annak fedezetét 1.995.700 Ft öszszegben a 2011-es költségvetésben biztosítja. Egy kérelem érkezett az önkormányzathoz, melynek írója meg kívánta vásárolna a laktanya egy romos épületének bontásából származó kisméret´´ u tégláit. A tárgyalás id´´ opontjára a kérelmez´´ o elállt a szándékától. A testület úgy határozott, hogy meg kell hirdetni az 1200 darab kisméret´´ u tégla eladását 30 Ft/db áron. Megtárgyalásra került az „informatikai infrastruktúra fejlesztése a rétsági általános iskolában pályázatra érkezett ajánlatok elbírálása” címet visel´´ o napirendi pont is. A testület az el´´ oterjesztés tárgyalásának elhalasztásáról döntött. Egyidej´´ uleg javasolta egy szakért´´ oi bizottság alakítását, melynek tagjai: Belovai Gabriella, Borosné Gellai Katalin, Girasek Károly és Majnik László. A szakért´´ oi bizottság vizsgálja meg a pályázati anyagot és tegyen javaslatot a következ´´ o képvisel´´ o-testületi ülésre. Az önkormányzat vagyoni helyzetének megállapítása érdekében tényfeltáró albizottság létrehozásáról döntött. A tényfeltáró tevékenység elvégzésére a képvisel´´ o testületnek saját tagjai sorából az alábbiak szerint delegál a bizottságba: Elnök: Majnik László, tagok: Kapecska Ferencné, Szabó Klára, Bulejka András, küls´´ o szakért´´ oként pedig felkérik a közrem´´ uködésre Miczki Erzsébet és Szabó Beatrix rétsági lakosokat. A bizottsági tagok az elvégzett munkáért díjazásban nem részesülnek. Meghatározásra kerültek a tényfeltáró ellen´´ orzések szempontjai is. A „Tájékoztatás az önkormányzat költségvetésének helyzetér´´ ol” címet visel´´ o napirendi pontot, annak fontossága miatt javasolta a testület a napirendjére a PVB. Az elkészült tájékoztatás az önkormányzat pillanatnyi helyzetét vette számba: milyen kötelezettségei vannak és milyen bevételek várhatók. A megállapítás szerint olyan anyagi terheket örökölt a testület, hogy ezáltal a jöv´´ obeni mozgástere igencsak besz´´ ukült. A határozati javaslat „A” változatát elfogadta a testület. Ebben megállapítja, hogy a fejlesztési feladatok végrehajtásának és
HANGADÓ az intézmények biztonságos m´´ uködtetésének feltételei csak szigorúan takarékos gazdálkodás, folyószámlahitel igénybevétele és fejlesztési hitel felvétele mellett biztosíthatók. Nagyon sok lakossági jelzés indokolta, hogy a Pénzügyi és Várogazdálkodási Bizottság (PVB) kérte a temet´´ oi úrnafal és el´´ otet´´ o kérdését felvenni a tárgyalandó napirendi pontok közé. A temet´´ o ugyanis a jelenlegi állapotban nem lehet használni a közlekedés akadályoztatása miatt. A testület az el´´ otet´´ o és urnafal építkezés azonnali leállítását határozta el. Ezzel egyidej´´ uleg biztosítani kell a temet´´ o rendeltetésszer´´ u használatát, s a kivitelez´´ ovel a szerz´´ odésben foglaltaknak megfelel´´ oen kell eljárni, és szakemberek bevonásával minden szempontból megfelel´´ o megoldást találni a felmerült problémákra. A képvisel´´ o-testület újra választotta a közbeszerzési bizottságot. A bizottság tagjaira a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság alábbiak szerint tett javaslatot: elnök: Majnik László, tagok: Jávorka János és Girasek Károly. A képvisel´´ o-testület felhatalmazta fel a polgármestert, hogy az önkormányzat képviseletében a Nonprofit Kft taggy´´ ulésén Bugarszki Miklós úr igazgatói kinevezését és egyúttal a
2010. NOVEMBER
—
—
—
—
—
—
Kft. ügyvezet´´ o igazgatóvá történ´´ o megválasztását a tájékoztatóban javasolt bruttó 560.000 Ft illetménnyel támogassa. A Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság javaslatai a képvisel´´ otestület számára cím´´ u napirend keretében az alábbiakat javasolja: Mint a polgármester munkáltatója kötelezze polgármester urat, hogy hivatali munkaid´´ oben amennyiben nincs hivatalában, minden esetben tájékoztassa a jegyz´´ ot ill. az aljegyz´´ ot távolléte céljáról, idejér´´ ol, érkezése várható id´´ opontjáról. A hivatali gépkocsi használatának és szabályozásának rendszeres ellen´´ orzését. Az ellen´´ orzést végzi: Jávorka János tanácsnok. Az iskolabusz teljesítményeinek, igénybevételének, fizetésének rendszeres ellen´´ orzését. Az ellen´´ orzést végzi: Girasek Károly tanácsnok. A jegyz´´ o szabályozza az el´´ oterjesztések bekérésének és beadásának határidejét kell´´ o id´´ ot hagyva az el´´ okészítésre. A tanácsnokok saját területükön két ülés közötti id´´ oszak eseményeinek követésére az el´´ oterjesztéseket ellenjegyezzék. A jegyz´´ o gondoskodjon egy elektronikus alkoholszonda beszerzésér´´ ol, amellyel szükség esetén ellen´´ orzést lehet elvégezni.
Id´´ osek napja - véradók kitüntetése A vöröskeresztes aktívák sok munkával és lelkesedéssel készültek erre a napra. Szlezák Istvánné köszöntötte a résztvev´´ oket, és vezette is a nap m´´ usorát. Els´´ oként a helyi óvodások énekes játéka tette színessé a programsort, majd egymást érték a különféle dalos, táncos fellépések. Csak felsorolásszer´´ uen: a zeneiskolások fuvolazenekara, Kozák Katalin és Majer Szilvia, Glück Vanessa és Laura, Beke Istvánné, a tolmácsi Népdalkör és Harangvirág Táncegyüttes, a Városi Nyugdíjas Klub Tánckara, a Rétsági Dalos Ajkak Kara, valamint Zsuzsi és Orsi.
Mez´´ ofi Zoltán polgármester köszöntötte a résztvev´´ oket, s köszöntötték a legid´´ osebb helyi polgárokat is, akik sajnos nem lehettek közöttünk. Kincses Helén a Vöröskereszt megyei elnöke mondott megható és meghatódott beszédet. Gy´´ ori Istvánné pedig sokszoros véradóknak köszönetképp átadta az okleveleket és ajándéktárgyakat. Többen kaptak 10-szeres véradásért, 25-szörös és 40-szeres véradásuk elismeréseként. A legtöbb alkalommal vért adók közül ez évben Gyurcsikné Fekete Magdolna kapott elismerést. A m´´ usor után felszolgálták az ízletes vacsorát amellyel hagyományosan megvendégelik a jelenlév´´ oket, süteményekkel, italokkal teli asztalon. Minden résztvev´´ o kapott egy kedves ajándékot is. Az est hátralév´´ o részében – Zsuzsi és Orsi – az alkalomhoz válogatott dalaikkal szórakoztatták az egybegy´´ ulteket. Részletek a retsag.net tudósításából
— A Hangadó f´´ oszerkeszt´´ ojét felkérni, hogy a Hangadóban részletesen tájékoztassa a lakosságot a képvisel´´ o-testület ülésein történtekr´´ ol, az elfogadott határozatok és rendeletek jelenjenek meg az újságban. A terjesztést a jöv´´ oben a Polgár´´ orség végezze. — A laktanya jelenlegi állapotát rögzíteni kell, (dokumentálás, fényképezés) A testületi ülés utolsó napirendi pontjaként Girasek Károly képvisel´´ o nyújtott be interpellációkat az alábbi kérdésekben: 1. Miféle illegális hulladéktelep van a laptanyában és ki ezért a felel´´ os? 2. A Városháza mellett hol lehet megállni? 3. Rétságra nem vonatkoznak a törvények? Avagy miért nem adnak ki közérdek´´ u adatokat kérelemre, de legf´´ oképpen a hivatalos honlapon? Az 1. és 3. kérdésekre adott választ a testület nem fogadta el, a második kérdésre adott választ pedig elfogadta. Az illegális szeméttároló dolgának felülvizsgálatára vizsgáló bizottság került felállításara. Tagjai: Girasek Károly, Majnik László és Jávorka János. Az interpellációk teljes szövege elolvasható a www.retsag.net honlapon. V.J.
Tisztségvisel´´ ok fogadó órái 2010. november Mez´´ ofi Zoltán polgármester minden hónap második hétf´´ ojén 13.00-17.00 óráig. Novemberben 8-án. Dr. Katona Ern´´ o alpolgármester minden hónap utolsó szerdáján 16.30 órától 17.30 óráig. Novemberben 24-én szerdán Fejes Zsolt jegyz´´ o: Minden hétf´´ on 14-17 óráig. Novemberben 8, 15, 22, 29.
Testületi ülések A Városi Önkormányzat képvisel´´ o-testülete Következ´´ o – KÖZMEGHALLGATÁSSAL EGYBEKÖTÖTT – ülését november 25, csütörtökön 18 órától tartja. Az ülést a Rétsági Televízió egyenes adásban közvetíti. Munkatervben el´´ oírt napirendek: 1) Beszámoló az Önkormányzat 2010. évi költségvetése id´´ oarányos teljesítésér´´ ol. El´´ oterjeszt´´ o: polgármester. 2) El´´ oterjesztés az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciójának elfogadására. El´´ otejeszt´´ o: polgármester. 3) El´´ oterjesztés a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat elbírálására. El´´ oterjeszt´´ o: jegyz´´ o Az ülések nyilvánosak, azon az állampolgárok résztvehetnek.
3
2010. NOVEMBER
HANGADÓ
Kitüntetések nemzeti ünnepünkön Az október 23-i ünnepség hagyományosan alkalmat nyújt arra is, hogy átadják az arra érdemesnek ítélteknek a „Város Szolgálatáért”, valamint „Az év rétsági tanulója” kitüntet´´ o címeket. Az alábbiakban az ünnepségen elhangzott méltató szövegekb´´ ol idézünk néhány gondolatot. A „VÁROS SZOLGÁLATÁÉRT” elismer´´ o címet kapták: HEVESI KLÁRA a Rétság Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal f´´ omunkatársa, közszolgálati tevékenységét 1974 május 8-n kezdte pénzügyi feladatok ellátásával a Rétsági Járási Hivatalnál. Munkaviszonya 1977. június 30-án sz´´ unt meg, ezt követ´´ oen 1994. május 31ig a helyi Fémbútor Ipari Szövetkezetben dolgozott. 1994. június elsejét´´ ol a Rétság Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal köztisztvisel´´ oje. Munkaköréhez tartozik többek között a hivatal pénzügyi-gazdálkodási feladatokban való közrem´´ uködés, az analitikus könyvelési, kontírozói, f´´ okönyvi könyvelési tevékenység ellátása, az ingatlan kataszter nyilvántartás vezetése, a kapcsolódó jelentések elkészítése, a lakbérek számlázásával, beszedésével kapcsolatos feladatok ellátása, az intézmények ellenorzésében ´´ való közrem´´ uködés, valamint az ütemterv szerinti leltározási feladatok elvégzése. Munkatársaival az ügyfelekkel jó kapcsolatot alakított ki, a közösségi munkában aktívan vett részt. Munkáját eredményesen, pontosan, tartósan, jó színvonalon végzi közel húsz éve.
SZOMBATI JÓZSEFNÉ 1981 óta dolgozik a Rétsági Napközi Otthonos Óvodában. Munkáját dajkaként kezdte, majd szakács képesítést szerzett. Szakácsn´´ oként gyermek centrikus szemlélettel prioritásként kezelte az óvodás korosztály testi fejlettségéhez nélkülözhetetlen, jó min´´ oség´´ u ételek készítését. Közvetlen munkatársaival jó kapcsolatban, partnerként dolgozott és dolgozik azóta is. Az óvodai konyha megsz´´ unését követ´´ oen a dajka szakmunkás képz´´ ot 2002-ben eredményesen elvégezte, azóta a „Katica” csoport dajkájaként segíti az ott dolgozó óvoda pedagógusok munkáját. A gyermekrendezvények, kirándulások alkalmával eredményesen látja el a számára meghatározott feladatokat. A gyermekek, kollégák, szül´´ ok jó hangulatú, vidám segít´´ o partnere. Aktívan vesz részt a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat által alapított Vegyes Kórus, valamint a feln´´ ott Néptánc csoport munkájában is. Mindenben segíti a helyi Vöröskereszt Alapszervezet tevékenységét. VARGÁNÉ GYÖNGYÖSSY JUDIT 1987 óta dolgozik a Rétsági Napközi Otthonos Óvodában. Szakmailag jól felkészült, gyermek centrikus szemlélet´´ u óvoda pedagógus. Önképzéssel, továbbképzéssel törekszik a szakmai megújulásra, az innovációból ered´´ o szakmai feladatok ellátására. Szakmailag kiemelked´´ o munkát végez az ének-zenei nevelés területén, ez mellett nagy gondot fordít a gyermekek mozgásfejl´´ odésének fejlesztésére is. Csoportjában nyugodt, vidám, barátságos légkörben, a játék, a játékosság egyensúlyának
betartásával neveli, fejleszti a 3-7 éves korosztályt. Munkaközösség vezet´´ oként több évig segítette az óvoda pedagógusokat az ének-zenei nevelés területén. A gyermekekkel, kollégákkal, szül´´ okkel jó partneri kapcsolatot tart. Aktív segít´´ oje az óvodai rendezvények szervezésének, lebonyolításának, rendszeresen részt vesz a városi rendezvényeken fellép´´ o gyermekek felkészítésében. A helyi Vöröskereszt Alapszervezet állandó támogatója, a Rétsági Vöröskeresztes Kórus vezet´´ oje. „AZ ÉV RÉTSÁGI TANULÓJA” kitüntet´´ o címet kapták: BUSAI FRANCISKA, IVANICS MÁRK és TOMCSÁNYI KATINKA 8. osztályos tanulók Nevezett tanulók részt vettek a 2010ben is megrendezett Mez´´ o Ferenc Szellemi Diákolimpián, amelyen országos III. helyezést értek el. Kit´´ un´´ o tanulmányi eredményeik, valamint példamutató magatartásuk elismeréseként kapják az elismer´´ o címet. SZALAI CINTIA 2010-ben fejezte be általános iskolai tanulmányait. Az eltelt nyolc év alatt kit´´ un´´ o és jeles eredménnyel zárta a tanéveket. Rendkívül szorgalmas, pontos és megbízható tanuló volt. Rendszeresen részt vett tanulmányi versenyeken, vetélked´´ okön. Az iskolai rendezvényeken, városi ünnepségeken aktívan vett részt. Társaival, tanáraival a kapcsolata példa érték´´ u. Kiemelked´´ o tanulmányi eredményei és szorgalma követend´´ o példa, minden tanuló számára.
Green Druck Nyomdaipari BT. Vállaljuk: szórólapok, nyomtatványok, öntapadós címkék, kartondobozok, matricák készítését. Egy- és többszínnyomás, stancolás, ritzelés. Gyors, pontos, megbízható, min´´ oségi munkavégzés, korrekt árakon! Cím: Rétság Táncsics utca 16. Telefon: (35)351-155, (30)9-607-683
4
HANGADÓ
2010. NOVEMBER
Mindszenty mai korunk számára is példaképül szolgálhat Régen hallatszott már keményen pattogó vezényszó, díszmenet csattogása és katonazene a rétsági laktanyában. Az egykori alakulatnál mára csupán az emlékpark orzi ´´ annak emlékezetét, hogy itt egykoron gépesített lövészdandár volt.
pedig a parkban a Mindszenty és a Pallavicini emlékm´´ uvek. Mindezek összefoglalják az alakulat történetét. A fels´´ opetényi ünnepség után Rétságon folytatódott a hercegprímásra, s – az ot ´´ 1956-ban Rétságra hozó, s ezért mártírhalálra ítélt – Pallavicini Antal orgrófra, ´´ a rétsági alakulat egykori törzsf´´ onökére való megemlékezés. Minden év novemberének végén itt találkoznak mindazok, akik a hercegprímás és h´´ os kiszabadítója emlékezete el´´ ott kívánnak tisztelegni azzal, hogy elzarándokolnak virágaikkal a börtönéveket követ´´ o els´´ o szabad órái helyszínére. Az idei ünnepségre számos magas rangú vendég érkezett. Megtisztelte a rendezvényt jelenlétével Dr. Beer Miklós váci
megyéspüspök, Rétságra érkezett Dr. Fodor Lajos a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dr. Tóth Zoltán József helyettes államtitkár, Balla Mihály, a térség országgy´´ ulési képvisel´´ oje és Barna János, a Nógrád Megyei Közgy´´ ulés alelnöke. Az ünnepség szónoka Dr. Fodor Lajos államtitkár úr volt. Mez´´ ofi Zoltán polgármester köszönt´´ ojét követ´´ o ünnepi beszédében a honvédelmi tárca képvisel´´ oje hangsúlyozta, hogy Mindszenty József bíboros, valamint Pallavicini Pálinkás Antal a mai honvédek számára is példát mutatnak, h´´ osiességb´´ ol és hazaszeretetb´´ ol. A ver´´ ofényes oszi ´´ napsütésben lezajló ünnepség koszorúzással zárult. Sokan hozták el koszorújukat, virágaikat. Legtöbbjük szinte minden évben eljön Rétságra. A nyugat-nógrádi kisváros így vált a Mindszenty-tisztel´´ ok zarándokhelyévé. V.J.
A bejáratnál az alakulat névadójaként Hunyadi János domborm´´ uve köszönti az érkez´´ oket, a parancsnoki épületen egy emléktábla ad hírt a doni veszteségr´´ ol, s mellette az emelvényen egy lánctalpas járm´´ u orzi ´´ a hagyományokat. Szemben
Legyen a munkatársunk! Tisztelt Olvasóink! Újságunkat színesítend´´ o azt szeretnénk, ha minél többen vállalkoznának arra, hogy kisebb-nagyobb írásaikkal jelentkeznének a Hangadó hasábjain. A szerkesztés során egyetlen rendez´´ oelvet tartunk fontosnak magunk számára, mégpedig azt, hogy az írások Rétságról szóljanak, az itt él´´ ok számára íródjanak. Tájékoztatásul közöljük: lapzárta minden hónap 20-án. Ha tehát kedvet érez arra, hogy egy-egy téma megírásával gazdagítsa a Hangadó számait, ragadjon tollat! Legyen a munkatársunk!
5
2010. NOVEMBER
HANGADÓ
Rétsági kalauz Programajánló November 4. csütörtök, 17.00 órától a m´´ uvel´´ odési központ galériájában a Rétsági Gobelin Kör X. jubileumi kiállítása A tárlatot megnyitja:Végh József mkl. a m´´ uvel´´ odési központ igazgatója Közrem´´ uködnek:Kozák Simon Katalin és az Ékes Énekegyüttes A kiállítás megtekinthet´´ o: november 29ig az intézmény nyitvatartási idejében November 6. szombat, 16.00 órától a m´´ uvel´´ odési központ színháztermében a Wertheim Cikusz el´´ oadása Belép´´ ojegyek a helyszínen kaphatók. November 7. vasárnap, 15.00 órától a m´´ uvel´´ odési központ színháztermében a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat rendezvénye Gyermek Tánctalálkozó Fellépnek: Zselízi Néptánccsoport Szlovákia, Kerepl´´ o Néptánccsoport Rétság - Glück Laura és Vanessza November 11. csütörtökt´´ ol a m´´ uvel´´ odési központ aulájában Kiállítás Katona Pál természetfotóiból I. November 13. szombat, 19.00 órától a m´´ uvel´´ odési központ színháztermében a Bánfalvy Ági International Studio bemutatja Noel Coward: Vidám kísértet c. komédiáját két felvonásban. Szerepl´´ ok:Charles - Harmath Imre, Madame Arcati - Bánfalvy Ági, Ruth - Laborczy Szilvia, Elvira - Varga Barbara, Dr. Bradman - Balog László, Bradmanné - Gáncsos Kármen, Edith, a szobalány - Gyarmati Éva Fordította: Réz Ádám, Dramaturg: Sz´´ ody Szilárd, Díszlet: Gulyás Imre, Kellék: Kovács Erika, Zene: Kokavecz Iván, Jelmez: Rományi Nóra, Sylist: Dülk Kata, Design: Máté Gyárfás, Orbai Gábor, Rendez´´ o: Horváth Csaba Belép´´ odíj az el´´ oadás napján: 2500 Ft, ill. el´´ ovételben 1900 Ft-os áron már kaphatók! November 16. kedd, 17.00 órától a m´´ uvel´´ odési központban Hip-hop tánccsoport alakuló összejövetele. Minden érdekl´´ od´´ ot szeretettel várunk!
6
November 17. szerda, 14.00 órától a m´´ uvel´´ odési központ színháztermében a Maszk Bábszínpad bemutatja Az ezeregy éjszaka csodái c. bábel´´ oadását Három testvér Kelet legszebb virágait neveli kertjében. Szeretnék munkájuk eredményét a Kalifa elé vinni, de a sivatagban a pompás virágok elhervadnak. A két fiútestvér a próbákon nem jutna keresztül, ha húguk egy katona és egy bölcs tanítómester segítségével meg nem szerezné az élet vizét. Vajon a dzsinnek, a repül´´ o sz´´ onyeg, az aranymadár és a varázslatok hátráltatják, vagy segítik a kitartó lányt célja elérésében? Kiderül, hogy bárhol is éljünk a világban, az emberi értékek, a jó és a rossz közötti választásaink állandóak - az el´´ oadásból pedig kiderül, hogyan jelenik ez meg a keleti mesekincsben. A darab különlegességét a keleti mesék jellegzetes motívumai: dzsinnek, repül´´ o sz´´ onyeg, a speciális látványvilág, mint például arany vízesés, türkizkék sziklák, zenél´´ o fa és beszél´´ o madár adják. Belép´´ odíj: 600 Ft Kérjük, hogy csoportos jegyigénylésüket miel´´ obb jelezzék a m´´ uvel´´ odési központ irodájában, ill. a 35/350-785-ös telefonszámon! November 21. vasárnap, 17.00 órától a m´´ uvel´´ odési központ színháztermében Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesülete szervezésében Négy évszak - bohózat a losonci Oz Timrava Társulat szlovák nyelv´´ u el´´ oadása Belépés díjtalan. November 27. szombat, 15.00 órától a m´´ uvel´´ odési központban Mulassunk még egyet Szent András havában! A Kerepl´´ o és Aprócska Gyermek Néptánc Együttes rendezvénye November 29. hétf´´ o, 17.00 órától a m´´ uvel´´ odési központ kistermében A Kör összejövetele
Szolgáltatási ajánlat A m´´ uvel´´ odési központ aulája bérbe vehet´´ o– kb. 100-120 f´´ os – lakodalmak, családi és egyéb társas rendezvényekre. Igény szerint a vendéglátásban, dekorációs munkákban segítséget nyújtunk. Részletes felvilágosítás a m´´ uvel´´ odési központ irodájában, illetve a 35/350-785-ös telefonszámon állunk rendelkezésére.
El´´ ozetes December 5. vasárnap a m´´ uvel´´ odési központ színháztermében a Rétsági Református Szórványgyülekezet rendezvénye Adventi zenés áhítat December 18. szombat a m´´ uvel´´ odési központban a Városi Nyugdíjas Klub évzáró összejövetele December 22. szerda a m´´ uvel´´ odési központban és a Nagyparkolóban Mindenki Karácsonya Mesefilm vetítés, karácsonyfadíszek készítése, ünnepi köszönt´´ o és m´´ usorösszeállítás... Mindenkit szeretettel várnak a rendez´´ ok!
Állandó foglalkozások kiscsoportok a m´´ uvel´´ odési központban Minden csoportunk szeretettel várja új résztvev´´ ok jelentkezését! Hétf´´ o: A KÖR- a térség képz´´ om´´ uvészeinek klubja. Minden hónap utolsó hétf´´ ojén, 17.00 órától Vezeti: Óvári János Rétsági Fotó Kör feln´´ otteknek. Minden hónap 1. és 3. hétf´´ ojén 18.00 órától Vezeti: Vargáné Fidel Ágota Gobelin Kör Minden hónap 1. hétf´´ ojén 18.00 órától. Vezeti: Várszegi István N´´ oi torna Minden hétf´´ on és csütörtökön, 18.00 órától Vezeti: Évinger Boglárka Jóga Minden hétf´´ on és csütörtökön, 19.00 órától Vezeti: Évinger Boglárka Kedd: Spangár András Irodalmi Kör – Börzsönyi Helikon Havonta egy alkalommal Vezeti: Krasznai Gyula El Coyote zenekar próbái – Heti két alkalommal, a rendezvények függvényében Szerda: T´´ uzzománc Kör Minden szerdán 16.30 órától Vezeti: Dovák B. József Hastánc Minden szerdán 17.00 órától Vezeti: Bernáth Gyuláné Reiki - Útkeres´´ ok Klubja Kéthetente szerdánként, 17.30 órától Vezeti: Kövesdy Hedvig Csütörtök: N´´ oi torna - Minden hétf´´ on és csütörtökön, 18.00 órától Vezeti: Évinger Boglárka Jóga - Minden hétf´´ on és csütörtökön, 19.00 órától Vezeti: Évinger Boglárka
HANGADÓ
2010. NOVEMBER
Péntek: Szobrász szakkör Minden pénteken 16.30-18.00 óráig Vezeti: Nagy Gabi Táncos Lábú Szül´´ ok - Néptánc-próba Minden pénteken 18.00 órától Vezeti: Kozák Katalin
Istentiszteletek a m´´ uvel´´ odési központban: Református egyház: Minden hónap 1. és 3. vasárnap, 8.00-9.30-ig Agapé gyülekezet: -AGAPÉntek- Minden pénteken, 18.00-tól Hit gyülekezete: Minden csütörtökön, 17.00 órától
rtv.retsag.net A Rétsági Televízió havi programja. Naponta 24 órában képújság, hirdetésekkel, aktuális információkkal. November 25. csütörtök 18.00 Él´´ o közvetítés a Képvisel´´ o-testület ülésér´´ ol November 30. kedd 18.00 RTV Híradó December 1. szerda 18.00 és 19.00 RTV Híradó ismétlése December 2. csütörtök 18.00 RTV Híradó ismétlése December 6. hétf´´ o 18.00 RTV Híradó ismétlése
Jótékonysági gálam´´ usor Rétságon Egy színvonalas gálam´´ usorral járultak hozzá a nyugat-nógrádi kisvárosban a vörösiszap-katasztrófa kárvallottainak megsegítéséhez. A program kezdeményez´´ oje a térség tehetséges zenésze, az ifjabb Majnik László volt. Percek alatt számos el´´ oadó csatlakozott a jótékony szándékhoz. Segítségükkel színvonalas, változatos m´´ usor állt össze. Már számos alkalommal igazolták kiváló versmondó voltukat Szájbely Zsolt, Németh Edina és Németh Roland. Különleges zenei-el´´ oadói csemegét jelentett Lengyelné Zsoldos Em´´ oke hárfajátéka, s hozzá férjének Lengyel Lászlónak szavalata. A Kozák Simon Katalin, Majer Szilvia és Majnik László és Dovák B. József alkotta kvartett fuvola-gitár-zongora és ének összeállítása méltán aratott ezen esten is sikert. Még vendégek is érkeztek a program színesítése érdekében. A színpadra lépett a diósjen´´ oi Dovák pedagóguscsalád apraja és nagyja. A családf´´ o és hét gyermeke vastapsot aratott ezen az estén, s Dovák Panka Gyopárka heged´´ uszólóval is elkápráztatta a közönséget. A muzikális család el´´ oadását Hoffman Edina népdalénekes szívet melenget´´ o el´´ oadása követte. Az el´´ oadást Pekáry Anna fuvolajátéka és a szárnyait bontogató Ékes Énekegyüttes dalai tették kerekké. A jól sikerült gálam´´ usor f´´ ovédnöke Dr. Lukács László f´´ oorvos, Rétság Város
Díszpolgára volt. Köszönt´´ ojében hangsúlyozta, hogy az idei év különleges volt a bajok tekintetében. Az árvíz rengeteg család számára jelentett katasztrófát, az özönvíz-mennyiség´´ u es´´ o elverte a termést, s mindennek a tetejére jött a vörösiszap-katasztrófa. A görög mitológia hidráját juttatja mindez az ember eszébe, melynek ha levágják egy fejét, azonnal kett´´ o másikat növeszt a helyébe. Összességében a bajok oly nagyok, hogy ezek már meghaladják az érintett települések teherbíróképességét, s az egész társadalom összefogására van szükség. Ez a katasztrófa védhetetlen volt. A mérgez´´ o, utálatos vörös áradat pillanatok alatt elöntött mindent. Szívszorító látvány volt még a híradások képeit is látni. Egy új fogalmat tanult meg a világ. Korábban legtöbben nem is hallottak a vörösiszap létezésér´´ ol. Az est bevételének teljes összege átutalásra került a károsultak javára. V.J.
Fénymásolási lehet´´ oség A Városi M´´ uvel´´ odési Központban, a Könyvtárban A/4, A/3 méretben, 50%–200%-ig kicsinyítéssel, nagyítással. A/4-as oldal 50 Ft (ÁFA-val)
7
2010. NOVEMBER
HANGADÓ
Tisztelt Rétsági Polgárok! Korábban hirdetményekben olvasható volt az új szelektív hulladékgy´´ ujt´´ o konténerek kihelyezése. KRESZ park mellett a Takarék úti oldalon,, a vasútállomás melletti területen, az egykori pékség mögött a Korányi utca végénél, a Kossuth utca és Köztársaság utca sarkán lév´´ o üres telken, a Mez´´ o és Börzsönyi utca közötti közben. Most a Zöld Híd Régió Kft tájékoztatóját tesszük közzé. *** Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a településünkön a szelektív gy´´ ujt´´ o szigetek mellett továbbra is m´´ uködik a házhoz men´´ o zsákos szelektív gy´´ ujtés a megszokott id´´ opontban. Az Uránusz-Öko Kft. ezt a szolgáltatást megszünteti és októbert´´ ol kezdve az Önkormányzati Társulás 100%-os tulajdonában lév´´ o Zöld Híd Régió Kft. végzi. Így az október utolsó szerdai és keddi napján már a Zöld Híd Régió Kft intézi a gy´´ ujtést. A zsákokat a szelektív hulladékgy´´ ujtéshez az önkormányzatnál lehet átvenni. További tájékoztatás az alábbi elérhet´´ oségeken kérhetnek: Sivák Zsuzsanna kereskedelmi asszisztens Tel: 06 28/ 561-203 e-mail:
[email protected] További információ a www.zoldhid.hu Polgármesteri Hivatal Rétság
Zsákos szelektív hulladékgy´´ ujtés Kérjük, hogy a zsákba csak a szelektíven gy´´ ujtött csomagolási hulladékot tegye! Kérjük a zsákot elszállítás el´´ ott lezárni szíveskedjék! Kérjük, kevés vízzel öblít-
sék le az esetleges élelmiszer, ital, vegyszer maradványokat! DOBJÁK BELE: M´´ uanyaghulladék: — ásványvizes, üdít´´ oitalos PET palack, -kupakkal, címkével, kilapítva — flakonok -kozmetikai és tisztító szerek flakonjai kiöblítve — háztartásban el´´ oforduló tiszta fólia (szatyor, zacskó, zsugorfólia) Fémhulladék: — alumínium italdobozok — fém konzervdobozok és egyéb fém élelmiszercsomagolások — alufólia ill. alumínium tálca Paprhulladék: — újságpapír, kisebb papírdoboz összehajtva (a nagyobb kartondobozokat a gy´´ ujt´´ onapokon a zsák mellé helyezzék), tiszta csomagolópapírok és reklámkiadványok Italoskarton- doboz: — tejes, gyümölcsleves többréteg´´ u italoskarton-doboz tisztán és kilapítva
Pályázat a Spangár-díjra A rétsági Spangár András Irodalmi Kör pályázatot hirdet a vers és prózaírók részére. A pályázaton korhatár és a témakör megkötése nélkül, minden alkotó részt vehet. Kizárólag máshol meg nem jelent írásm´´ uvekkel lehet pályázni! Az írásokat digitálisan is kérjük mellékelni. A pályázatok terjedelme nem haladhatja meg az öt gépelt oldalt. (Word, Times New Roman, 1,5 sortáv.) A jeligés pályázatok mellé, zárt borítékban kérjük mellékelni a jelige feloldását. Egy jeligéhez maximum három írásm´´ u tartozhat. Az írásm´´ uvek leadási határideje: 2011. január 15. Cím: Spangár András Irodalmi Kör - Városi M´´ uvel´´ odési Központ és Könyvtár 2651 Rétság, Rákóczi út 26., Pf.: 24. A legjobbnak ítélt alkotás elnyeri a díszes kivitel´´ u Spangár András emlékplakettet és a hozzá járó oklevelet. Az arra érdemes írásokat megjelentetni tervezzük a Kör 2011. évi antológiájában és a Kör honlapján is.
NE DOBJÁK BELE! (hasznosításuk sajnos még nem megoldott): — tejfölös, joghurtos poharak, margarinos dobozok — pelenkák — t´´ uz és robbanásveszélyes hulladékok — élelmiszer-maradványt tartalmazó hulladékok — üveg hulladék!!! Együttm´´ uködésüket köszönjük! Zöld Híd Régió Kft., az Ön szolgáltatója. Tel.: 06 (28) 561-200 E-mail:
[email protected] Honlap: www.zoldhid.hu
Apróhirdetések ELADÓ 87 m2-es öröklakás Rétság köz´´ pontjában SÜRGOSEN ELADÓ! Ár megegyezés szerint! Érd: 06/30-579-9881 Eladó Rétságon a központtól 1 percre, 53 utéses, jó m2-es, 2 szobás, felújított, cirkóf´´ elrendezés´´ u, erkélyes, világos, csendes, parkra néz´´ o, 3. emeleti panellakás. Alacsony rezsij´´ u. Tartozik hozzá saját, zárható tároló, igény esetén részben bútorozottan. Az ár tartalmazza az új, egyedi készítés´´ u, beépített konyhabútort. Ár: 7,9 MFt Tel: 70/455-7788
„VESUV” elektromos látvány kandalló 250 V, 50 Hz, 1500 W, ÚJ ÁLLAPOTBAN 30.000 Ft-ért eladó! Érd: 06/30-419-9821 Eladó Vácon! Szabályozható, egyedi f´´ utéses, felújított 66 m2-es, 2 és 1/2 szobás lakás. 2.500 Ft közös költség; csendes lépcs´´ oház! Gázt´´ uzhelyek, bútorok, sz´´ onyegek eladók! Érd: Kotroczó Balázs, 06/35-350-282
ELADÓ Koloniál tálaló + Koloniál tv szekrény + Koloniál dohányzó asztal. Ugyanitt zöld bársony sarok ül´´ ogarnitúra, és Hollóházi teáskészlet eladó. Megkímélt állapotban. Ár megegyezés szerint! Érd: 06/30-5799881 Eladó! Sony autós CD lejátszó: (MP3 formátumot is lejátszik) 4x50 W-os, levehet´´ o el´´ olap, 2 db Sony hangfallal. Ár megegyezés szerint! Érd: 70/611-3402, vagy 70/6113544 0/428-2480
Hangadó – Rétság város lapja. Megjelenik havonta, 1250 példányban. A lap díjtalan. Kiadja a Városi M´´ uvel´´ odési Központ és Könyvtár 2651 Rétság, Rákóczi út 26. Telefon 35/350-785 Felel´´ os kiadó: Végh József. Felel´´ os szerkeszt´´ o: Végh József. Nem kért kéziratokat nem orzünk ´´ meg és nem küldünk vissza! A lap levélcíme: 2651 Rétság, Pf.: 24. Készült Rétságon a GREEN DRUCK Nyomdaipari Bt. nyomdájában. A lapterv és tipográfia Girasek Károly munkája. Felel´´ os vezet´´ o: Pál György. ISSN 1216–2914.
8