VI. évfolyam 4. szám
Kiadja Csörög Község Önkormányzata
2008. április
Rendõrségi beszámoló a testület elõtt A tartalomból: - Polgárõr-közgyûlés 2. oldal - Kitüntetési rendelet 3. oldal - Képviselõ-portré 4. oldal - A hivatal mûködésérõl 5. oldal - Egészségnap 6. oldal - Az olvasás gyönyörûsége 8. oldal
Felhívás a szülõkhöz Az önkormányzat kéri az újonnan beíratott óvodások, iskolások szüleit, hogy április 20-ig személyesen jelentsék be a hivatalban, dr. Császár Károlyné vezetõ fõtanácsosnál, hogy gyermeküket melyik oktatási intézménybe íratták be. Azok a szülõk, akiknek nem sikerült gyermeküket óvodai nagycsoportba vagy elsõ osztályba beíratni, sürgõsen jelezzék a polgármesteri hivatalban. Csörög jelentõs kriminalitást mutat, és néhány deviáns személy rendszeresen zaklatja a lakosságot, szerepel a rendõrkapitányság, illetve az õrbottyáni rendõrõrs éves beszámolójában. Mint Kovács Sándor alezredes, a rendõrõrs parancsnoka elmondta, Csörögben lakosságarányosan magas a bûncselekmények száma, bár súlyosabb cselekmény nem fordul elõ az elmúlt évben. A statisztika szerint, 2007-ben összesen 122 bûncselekményt követtek el a községben, és ez mintegy ötven százalékkal több, mint amennyi 2006-ban vagy 2005-ben történt. A bûncselekményeknek közel a fele lopás és betöréses lopás. Kovács Sándor ezt az õrs létszámcsökkenésével is magyarázta, azonban derûlátásra ad okot, hogy a tavalyi évben, Cseke Péter személyében, körzeti megbízott kezdte meg mûködését, és megalakult a polgárõrség, amellyel közösen már értek is el eredményeket. Az idén alakult polgárõrség elnöke, Málik Lajos azt kérte, hogy az eredményes mûködés érdekében, a falu is járuljon hozzá költségeikhez, és bejelentette, hogy ter-
vezik egy sebességellenõrzõ mûszer beszerzését is. (Csörög közigazgatási területén – amelyhez a gödöllõi út egy szakasza is hozzátartozik – tavaly egy halálos, három súlyos, egy könnyû sérüléssel járó és hat anyagi káros baleset történt.) Mint ismert, május elsejétõl az önkormányzatok is végezhetnek sebességmérést saját területükön, és lehetõség van traffipax bérlésére is. Hegedûsné Kripák Ildikó polgármester arra kért felhatalmazást a testülettõl, hogy együttmûködési megállapodásokat köthessen az illegális szemétlerakás megakadályozása – a már kitakarított területek megõrzése -, a sebességmérés megvalósítása érdekében. A rendõrség támogatását kérte ahhoz, hogy a gödöllõi út csörögi szakaszán kezdetén és végén egy-egy sebességjelzõ készüléket helyezhessenek el. Javasolta, hogy a balesetek megelõzésére egy tükröt helyezzenek el a polgármesteri hivatal melletti keresztezõdésbe. A rendõrség beszámolóját a testület elfogadta, és megadta a felhatalmazást a polgármesternek.
Telekvásár Csörögben! Csörögben több önkormányzati, belterületi telket kínálnak eladásra. Rövidesen indul a csatornázás, utána rendbe teszik az utakat. A most eladásra kínált telkek a Székely Bertalan utcában – Zöldfasor utcától Vác felé esõ részén - helyezkednek el. Helyrajzi számuk: 1009, 1011, 1021, 1101, 1092, 1093. Valamennyi 200 négyszögöles, sík fekvésû telek.
Az utcában víz, villany már kiépült, a csatornázásra õsszel kerül sor, és tervbe van véve a gázvezeték kiépítése is. A telkek egységesen 1.300.000.- Ft-ért vásárolhatók meg. Érdeklõdni lehet Csörög Polgármesteri Hivatalában (2135 Csörög, Kisfaludy u. 40.) Dr. Feketéné dr. Gulyás Tünde jegyzõnél a 06/27/388-173 telefonszámon.
Tiszta és virágos Csaknem egy hónapon át az az akció, amelynek eseményei a település tisztábbá, rendezettebbé és szebbé tételét szolgálják. Április 19én, a Föld Napjához kapcsolódva, indul a program, majd április 30-tól a Tiszta, virágos Csörögért rendezvénysorozat kezdõdik, és tart egészen május 10-ig. Ekkor hirdetik ki a Tiszta, virágos porta címért indított pályázat eredményeit, és adják át a díjakat, a remélhetõleg szemmel láthatóan megszépült községben. (Írásainkban a részletekrõl is tájékozódhatnak.)
Kistérségi nap Csörög is részt vesz az április 27-i Kistérségi napon, amelyet a váci Madách Imre Mûvelõdési Központban rendeznek meg, 14 órai kezdettel. Településünk bemutatkozására várjuk az érdeklõdõ csörögieket.
Hulladékszállítás Áprilisban már megváltozott idõpontban, kedden – a megszokott szerdai nap helyett – szállítja el a szolgáltató a háztartási szilárd hulladékot. A gyûjtõedényeket tehát kedden reggel 6 óráig kell kitenni az ingatlanok elé. Április 7-tõl szelektív gyûjtés is folyik a községben. Minden hónap elsõ hétfõjén a szolgáltató elszállítja az átlátszó mûanyag zsákokban – reggel 6 óráig - kihelyezett újrahasznosítható hulladékot. A szelektív gyûjtés szabályait már részletesen ismertettük februári számunkban.
2
Csörögi Hírlevél
Képviselõ-testületi ülés
Tervek a fõtérre
Teljesítménytõl is függ a köztisztviselõk illetménye
Méltó körülményeket kíván teremteni a községi ünnepségekhez Hegedûsné Kripák Ildikó polgármester. Az április elsejei testületi ülésen javasolta a képviselõknek, hogy a zászlótartó rudak elõtti területet építsék ki. Javaslata szerint, egy emlékkövet helyeznének el, amelyen egy márványtábla emlékeztetne a magyar hõsökre. Nemzeti ünnepeken a táblánál tartanák a koszorúzást, ha sikerül, már az idén, augusztus 20-án. A képviselõ-testület fel is hatalmazta a polgármestert, hogy tegye meg a lépéseket ennek érdekében. Több képviselõ vélte úgy, hogy a kopjafának továbbra is a jelenlegi helyén kellene maradnia. Ugyanakkor azt is kérték, hogy a zászlókat ne csak az ünnepeken húzzák fel, hanem állandóan a helyükön legyenek. A további tervekrõl Hegedûsné Kripák Ildikó elmondta, hogy a fõtéri buszmegállót egy esztétikusabbra fogják cserélni. Tervezik, hogy új padokat is elhelyeznek a fõtéren, remélve, hogy a lakosság is értékelni fogja a terület megszépülését, és meg is fogja óvni ezt az értéket.
Ülést tartott április elsején a község képviselõ-testülete. A képviselõk meghallgatták a védõnõ beszámolóját, és annak kiegészítésére kérték fel az elõterjesztõt. Ezt követõen Kovács Sándor alezredes, az õrbottyáni rendõrõrs parancsnoka számolt be a 2007. évi munkáról – amelyet részletesen külön írásunkban ismertetünk –, majd a képviselõ-testület szervezeti és mûködési szabályzatáról szóló rendelet módosítására került sor. A segélyezési hatáskör a továbbiakban is testületi hatáskör maradt, megerõsítést kapott továbbá, hogy csak az önkormányzatnál bejelentkezett civil szervezetek számára adható – tevékenységük alapján differenciáltan – támogatás. A képviselõk egyetértettek azzal, hogy az év közepére egy új SZMSZ készüljön, a többször módosított helyett. Rendeletet alkotott a képviselõ-testület kitüntetések adományozásáról, s e rendeletet teljes egészében olvasható a lapban. A köztisztviselõkkel szemben meghatározott teljesítménykövetelmények alapját képezõ célok meghatározásáról is döntött a képviselõ-testület. A testületnek ugyanis évente meg kell határoznia a köztisztviselõkkel
szemben támasztott követelmények alapjait, majd a polgármester és a jegyzõ részletesen kidolgozza az éves teljesítménykövetelményeket. Értékelése is az õ feladatuk, amely a köztisztviselõk illetményére is kihat. Hegedûsné Kripák Ildikó polgármester tájékoztatta a képviselõket arról, hogy az oktatási gondok megoldása érdekében levélben fordult mindazokhoz, akiktõl ebben segítséget remélt, ám érdemi választ még nem kapott. A csörögi gyerekek elhelyezése a következõ tanévre nem biztosított, többek között, hét 4 éves roma kisgyerek számára kellene óvodát találni. A polgármester elmondta, hogy a postahivatal, a buszmegálló, a vasúti megálló ügyében is folytat tárgyalásokat, és megkeresi az áramszolgáltatót, hogy a karbantartási díj fejében végezzék el az elektromos vezetékeket veszélyeztetõ fák ritkítását. E mellett, szabálysértési eljárást is indítanak azok ellen, akik engedély nélkül vágnak ki, csonkítanak meg köztéren lévõ fákat. Közölte, hogy pályázatot nyújtott be az önkormányzat egy fûkaszára, amelynek használatára ki is képezik dolgozóinkat.
Két hónapja szolgálatban Rendkívüli polgárõr-közgyûlés Rendkívüli közgyûlést tartott március 30-án, a február 17-én megalakult és azóta mûködõ Csörögi Polgárõr Egyesület. A rendkívüli közgyûlésen, a bírósági bejegyzés érdekében, megerõsítették az egyesület alapszabályát és a tisztségviselõket. Az elnökség: Málik Lajos elnök, Pongrácz Zoltán alelnök, Kuba István, id. Verdes József és id. Bene András elnökségi tagok. A felügyelõ bizottság elnöke Pálinkás Lajos,
tagjai Bíró Gábor és Perjési József. A fegyelmi bizottság elnöke Gergely László, tagjai Kuba Istvánné és Káldi Tivadar. A gazdasági ügyeket Kovács Judit Ilona intézi. Málik Lajos elmondta, hogy február 17-én új polgárõrség alakult a községben, jogelõd nélkül, 38 fõvel. Az alakuló közgyûlés után a polgárõrök szolgálatba lép- Rendõrkapitányság ügyeletesénél jelenttek, és azóta éjszakánkét járõrszolgálatot keznek be, szoros kapcsolatot azonban az teljesítenek. Szolgálatba lépéskor a Váci õrbottyáni rendõrõrssel és a községi körzeti megbízottal tartanak. Az elnök szerint Csörög meglehetõsen fertõzött település, és az a céljuk, hogy csökkenjen a bûncselekmények száma. A polgárõrök jelenléte pedig mindenképpen visszatartó erõt jelent. És ha valaki vállalja ezt a feladatot, akkor szívvel-lélekkel csinálnia kell. Ameddig valaki polgárõr, addig szolgálatban is van, észre kell vennie a rendbontásokat, intézkednie kell. Ha kell, több járõr pár is járja a területet, s ha a járõrözõk segítségre szorulnak, a többieknek készen kell állniuk. Pálinkás Lajos szerint el kell érni, hogy Csörög utcáin sötétedés után is lehessen nyugodtan sétálni, hogy mindazt, amit a falu szépítése érdekében kihelyeznek, ne tegyék egyesek tönkre. A polgárõröknek fel kell figyelniük a gyanús idegenekre, de figyelniük kellene arra is, hogy ne keletkezhessenek újabb és újabb illegális szemétlerakók. A sokrétû feladat ellátását oktatással is segíteni kívánják, és tervezik egy állandóan elérhetõ ügyelet megszervezését is.
Csörögi Hírlevél
3
Csörög Község Önkormányzat Képviselõ-testületének Nemzeti ünnep 5/2008. (IV.1.) rendelete a községi kitüntetések a Béke téren alapításáról, adományozásáról Csörög Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV törvény 16.§. (1) bekezdése, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseirõl szóló 1991. évi XXXI. törvény 7.§.(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Csörög község fejlesztése, hagyományainak õrzése, az emberi értékek példamutató tevékenység elismerése érdekében az alábbi rendeletet alkotja a Kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjérõl. “CSÖRÖG KÖZSÉGÉRT ÉRDEMÉREM” 1.§. (1) Csörög Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a község érdekében kifejtett tevékenység elismeréséül “CSÖRÖG KÖZSÉGÉRT” emlékérmet alapít. (2) Az emlékérem 10 cm átmérõjû, kör alakú, anyaga égetett agyag. Az emlékérem fõ oldalán Csörög község címere van belevésve, a címer felett “CSÖRÖG KÖZSÉGÉRT” felirat van félkör alakban. (3) Az adományozást díszoklevél tanúsítja, melynek tartalma: “Csörög Község Önkormányzat Képviselõ-testülete …………………(név) részére a község érdekében végzett munkáját elismerve CSÖRÖG KÖZSÉGÉRT kitüntetést adományozza” Alul középen az önkormányzat körpecsétjének lenyomata. A díszoklevelet a képviselõtestület nevében a polgármester írja alá.
5.§. “CSÖRÖG KÖZSÉGÉRT DÍSZOKLEVÉL” (1) Csörög Községért Díszoklevél önmagában is adományozható. (2) Évente legfeljebb 3 db-ot lehet adományozni. (3) A Díszoklevél A/4-es nagyságú, fehér fény-nyomású minõségi alapanyagú karton, felsõ és alsó szélein piros, fehér, zöld színnyomással. Felsõ negyedében balról jobbra haladva a Magyar Köztársaság és Csörög község címere. A címerek alatti mezõben “DÍSZOKLEVÉL” felirattal. (4) A Díszoklevél tartalma: “Csörög Község Önkormányzat Képviselõ-testülete ………………….(név)-t a község érdekében végzett önzetlen munkája elismeréseként dicséretben részesíti. Alul bal szélen az adományozás idõpontja, középen az önkormányzat körpecsétje. Aláíró a képviselõ-testület nevében a polgármester.
6.§. (1) A kitüntetés adományozására javaslatot tehet a polgármester, a települési képviselõ, a település bizottságai és a településen mûködõ, nyilvántartásba vett civil szervezetek minden év április 30. napjáig . (2) A kitüntetési javaslatot a bizottsági elnökök véleményével együtt a polgármester terjeszti a képviselõ-testület elé. (3) A kitüntetésre vonatkozó javaslatot minden év májusi testületi ülésén kell a képviselõ-testület elé terjeszteni. (4) A kitüntetés adományozására a képvi2.§. A kitüntetés személy és közösség részére selõ-testület jogosult, határozatát minõsített többséggel hozza meg. egyaránt adható. 3.§. (1) Kitüntetés adományozható a községben vagy a közég érdekében kifejtett kimagasló községfejlesztõ, így gazdasági, mûvelõdési, kulturális, sport, tudományos, egészségügyi vagy közéleti tevékenység elismeréséül. (2) A kitüntetés célja a hosszabb idõn át végzett, kiemelkedõ tevékenység. (3) A “Csörög Községért” kitüntetés és emlékplakett adományozására nem javasolhatók azon személyek, akik munkahelyi beosztásukból, társadalmi tisztségükbõl, megbízatásból adódóan a község érdekében, annak fejlesztéséért tevékenykedni kötelesek.
7.§. (1) A kitüntetettek nevét, fényképét, rövid életrajzát és a adományozó határozat másolatát díszes almanachban kell elhelyezni. (2) A kitüntetett személyekrõl a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet. (3) A kitüntetettek nevét, a kitüntetés átadásának idejét fel kell tüntetni a községi krónikában, fényképét pedig a községi tablón a képviselõ-testület üléseinek helyszínén. (4) Az elismerés költségeinek fedezetét a hivatal éves költségvetésében kell biztosítani.
8.§. (1) A rendelet 2008. április 1. napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetésérõl a jegyzõ gondoskodik a Szervezeti és Mûködési Szabály4.§. (1) Évente legfeljebb egy kitüntetés ado- zatban meghatározottak szerint. mányozható, melytõl eltérés a Képviselõ-testület megindokolt döntése alapján, rendkívüCsörög, 2008. március 11. li esetben megengedhetõ. (2) A kitüntetés átadásának ideje: FALUHEGEDÛSNÉ KRIPÁK ILDIKÓ S.K. NAP POLGÁRMESTER (3) A kitüntetéshez az emlékéremmel díszDR.FEKETÉNÉ DR.GULYÁS TÜNDE S.K. oklevél jár. JEGYZÕ
Március 15-én, szombaton községünk fõterén emlékeztünk meg ismét, már bevált hagyomány szerint, az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeirõl. Büszkén mondhatom – amint azt Hegedûsné Kripák Ildikó polgármester is kihangsúlyozta beszédében – minden egyes fellépõ, mûsort adó csörögi volt. Csörögi az ünnepre hívogató trombitaszólót játszó Füzi Gyula, az óvodás táncosok, akikkel folytatódott a mûsor, õket pedig egy következõ korosztály, az iskolásoké követte. Az Aprók tánca kedves, 48-as hangulatú körjátékokkal, a végén egy verbunkossal, az alakuló csörögi színjátszó kör pedig zenés, prózás, verses irodalmi összeállítással tette színessé a megemlékezést. Külön büszke vagyok azokra a gyerekekre, akiknek a 12 pont mondatainak betanulásakor és elpróbálásakor nem volt épp példás a magatartása, de az elõadáson mindent beleadtak. A helyi civil szervezetek koszorúzásával zárult az esemény. Jövõre Petõfi Sándor verseivel kapcsolatos vetélkedõvel kívánjuk gazdagítani a megemlékezés programját. K. A.
Községünk a Kistérségi Napon A váci Madách Imre Mûvelõdési Központban április 27-én megrendezendõ, a Cserhátalja mikrotérség településeit bemutató Kistérségi Nap egyik fõszereplõje - Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Váchartyán, Szõd települések mellett - Csörög lesz. Az érdeklõdõk kiállítást láthatnak községünk múltjáról, jelenérõl, nevezetességeirõl, sajátosságairól, szokásairól, kulturális életérõl stb. S hogy a kulturális élet még élethûbben jelenjen meg a közönség elõtt, községünk egyik büszkesége, az Aprók tánca is látható lesz. A mûsorok 14 órától kezdõdnek. Ezzel az eseménnyel falunk hírnevét növelhetjük a kistérségbeli települések körében. Kérjük a csörögi lakosokat, látogassák meg az eseményt!
4
Csörögi Hírlevél
Közel az emberekhez
Jakab Helga: legfontosabb a hitelesség és a cselekedet A tett az elsõ, a szó a második, idézi Széchenyi István szavait Jakab Helga, és e szerint igyekszik végezni dolgát, ennek próbál megfelelni. A közélet mindig is vonzotta, az a fajta tevékenység, amely közvetlen kapcsolatot teremt az emberekkel. Ezért dolgozik a szociális szférában, ezért vállalt szerepet Csörög önkormányzatának szociális bizottságában, és ezért fogadta el nemrégen a koordinátori szerepet a települési önkormányzat és a Csörögi Cigány Kisebbségi Önkormányzat között. Képviselõként középutas politizálásra törekszik, de fontosnak tartja a széleskörû polgári összefogást, és fontosnak a jobboldalhoz, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséghez való kötõdését. Házas, gyermeke Tifani, 5 éves. Jakab Helga okleveles óvodapedagógusként kezdte pályafutását, majd a szociális szférában folytatta tevékenységét. Köztisztviselõként sajátította el a közigazgatás alapjait, munkáját közigazgatási szakvizsgával, kimagasló szakmai háttérrel végzi. Szõdligeten, a község polgármesteri hivatalában dolgozik, szociális és hagyatéki ügyintézõként. Ahogy meséli, régi vágya volt, hogy egyszer közéleti személyiséggé váljon, és akár önkormányzati képviselõként, polgármesterként irányítsa vagy támogassa, segítse településének fejlõdését. A 2006-os önkormányzati választásokat követõen nagy erõbedobással, minden meglévõ kapcsolatára támaszkodva, meghatározó szerepet töltött be a képviselõ-testület munkájában. Elkezdõdött a község szociális ellátásának a fejlõdése, teljes körûvé vált az ellátás. Az iránta megnyilvánuló bizalom, de mindenekelõtt községe iránt érzett elkötelezettség indította arra, hogy a 2006. novemberi idõközi választáson polgármesterjelöltként indult. A Fidesz helyi szervezete, elnökének, dr. Nyomárkay Istvánnak és az Országgyûlés alelnökének, a település országgyûlési képviselõjének, Harrach Péternek a javaslatára jelölte õt polgármesternek. Õ maga úgy érezte, otthonosan mozogna ebben a közegben, mivel rendelkezik az önkormányzati munka során fontos ismeretekkel, munkája során megismerte az önkormányzati törvény, a közigazgatási eljárás elõírásait. Az idõközi választást követõen képviselõként, a pénzügyi, valamint
a szociális bizottság tagjaként dolgozik. Tekintettel arra, hogy a Polgári Magyarországért Alapítvány Pályázatíró Klubjának a tagja, ma is tartja a kapcsolatot pályázatírókkal, pályázatfigyelõkkel, és jelenleg a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztésének támogatására kiírt pályázat megvalósításán dolgozik. Célja, hogy az elkövetkezendõ idõszakban létrehozza Csörög község saját önálló intézményét, a Gondozási Központot. Kulcsfontosságúnak tartja a régióban való gondolkodást. Ismeri a polgárok nagy részét, a roma társadalom ma is megoldatlan problémáit. Ez utóbbival most már nem csak szociális szempontból foglalkozik: nemrég Hegedûsné Kripák Ildikó polgármester javaslatára, a képviselõ-testület õt kérte fel a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal való koordinációra, ezzel megkönnyítve a képviselõ-testület és a CKÖ együttmûködését. A képviselõ asszony kedvezõtlennek látja az önkormányzatának anyagi helyzetét, mivel bevételi forrása szinte nincs is. A már elfogadott költségvetéssel nem értett egyet, véleménye szerint sokkal alaposabban, megfelelõ szakmai háttérrel, át kellett volna gondolni, hogy mindenre megfelelõen jusson. Fõképpen a pénzbeli és természetbeni szociális juttatásokra gondolt, és úgy véli, hogy azokat a környezõ települések mintájára kellett volna megoldani. Viszont nagy pozitívumnak tartja, hogy elkezdõdik a településen a csatorna beruházás. Csak egy problémája van ezzel: az emberek pénztárcája szûkös. Mint mondja, lassan láthatóvá válik, hogy az elkövetkezendõ években milyen terheket kell viselniük a lakosoknak. Úgy látja, hogy ehhez segítséget elsõsorban a helyi önkormányzat tudna biztosítani, és az önkormányzat segítségével áthidalható lenne a családok problémája. A településen az a helyzet alakult ki, hogy az igények többe kerülnek, mint amennyit a lakosság a saját zsebébõl a közösbe rak vagy be tud rakni. Ez az egyensúly eltolódás pedig egészségtelen hangulatot teremthet. Erre kívánja keresni a megoldást a képviselõasszony az elkövetkezendõ idõszakban. Legfonto-
sabbnak tartja az önkormányzat alapfeladatainak zökkenõmentes ellátását, a mûködõképesség megõrzését. Jakab Helga úgy gondolja, hogy a község életében jelentõs szerepet tölt be a Fidesz helyi szervezete. Az elmúlt idõszakban aláírást gyûjtöttek a vizitdíj, tandíj, kórházi napidíj eltörlésére, és az aláírásgyûjtés sikeres is volt, amit igazol a március 9ei népszavazás. A képviselõasszony ezúton is megköszöni az önkormányzat dolgozóinak, delegáltjaiknak Turcsány Józsefnek és Szorcsik Józsefnek a rájuk bízott feladat teljesítését és azoknak a csörögi polgároknak is, akik részvételükkel támogatták a jobboldal kezdeményezését, amely – meggyõzõdése szerint mindannyiuk érdekét szolgálta. Szeretné megrendezni az elsõ Csörögi Polgári Pikniket, és dolgozik azon is, hogy megalakuljon a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség helyi szervezete. Ezzel is szeretnék megteremteni a lehetõséget, hogy a következõ évben javuljon a foglalkoztatás a cigány kisebbség körében. Azt is szeretné elérni, hogy Harrach Péter, az Országgyûlés alelnöke mihamarabb ellátogasson a településre. Képviselõi munkája során továbbra is az együttmûködésre törekszik a polgármester asszonnyal és a képviselõ-testülettel. Mint mondja, számára legfontosabb a hitelesség és a cselekedet. Hiteles szeretne maradni, és nem riválisainak lejáratásával akar célba érni. Munkája során a tisztes mértéktartás, a határozottság, a következetességet helyezi elõtérbe. -Továbbra is maradok az, aki vagyok, emberközeli, középutas politizálásra törekszem, de ha a község úgy kívánja erõt is fogok mutatni.
Csörögi Hírlevél
5
BESZÁMOLÓ A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2007. ÉVI MÛKÖDÉSÉRÕL A helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. Törvény 38.§.(1) bekezdése alapján a Polgármesteri Hivatal feladata: - az önkormányzat mûködésével kapcsolatos feladatok ellátása - az államigazgatási ügyek döntésre való elõkészítésével kapcsolatos feladatok ellátása - végrehajtással kapcsolatos feladatok ellátása A képviselõ-testület elvárásának eleget téve és a korrekt tájékoztatást elõtérbe helyezve elõterjesztem a Polgármesteri Hivatal 2007. évi mûködésérõl szóló beszámolót. A Polgármesteri Hivatal éves mûködésérõl, részben a számszerû ügyiratforgalom kimutatásával, részben néhány gyakorlati megállapítással szeretném Önöket tájékoztatni. 1. Önkormányzat mûködésével kapcsolatos feladatok ellátása E feladatellátásban szinte valamennyi köztisztviselõ kollega részt vett, egyrészt a háttéranyagok, másrészt az elõterjesztések, határozati javaslatok elõkészítésében, elkészítésében, valamit a jegyzõkönyvek vezetésében. A./ A képviselõ-testület 2007. évben 26 ülést (rendes, rendkívüli, illetõleg alakuló ülés) tartott, mely során rendeleteket és határozatokat hozott, illetõleg állásfoglalást nyújtott az önkormányzatot érintõ fontosabb ügyekben: 1.1 Rendeletek - A testület 11 db rendeletet alkotott a tárgyalt idõszakban: költségvetés, zárszámadás, szervezeti és mûködési szabályzat, helyi gyermekvédelem, szociális ellátások rendje, köztisztviselõk illetmény kiegészítése. 1.2. Határozatok - A testület 205 db határozatot hozott önkormányzatot érintõ ügyekben, de ez év utolsó hónapjaiban már önkormányzati hatósági ügyekben is(pl.: átcsoportosítások, szervezethez történõ csatlakozás, rendeleteinket elõkészítõ határozatok, konkrét feladatkijelölések, szervezeti kérdések, jogorvoslati döntések, segélyezések stb.). 1.3. Állásfoglalás - Állásfoglalás jelleggel bíró, de mégis testületi döntést kifejezõ határozatok (pl.: óvodás és iskolás korú gyermekeink intézményi elhelyezése, intézmény-építés változatainak számbavétele, társulási megállapodás kezdeményezése stb.).
zettséggel rendelkezik, illetõleg 3 fõ befejezi 2008. évben felsõfokú tanulmányait, továbbá 1 fõt közigazgatási alapvizsgára jelentettünk be. Valamennyi ügyintézõ képesítése megfelel a 9/1995. (II.3.) sz. Kormányrendeletben elõírt képesítési követelményeknek. 2007. augusztus 23. napján a képviselõ-testület kimondta feloszlását, s így került megtartásra az idõközi helyi önkormányzati és polgármester választás. Az eljárást a Helyi Választási Bizottság és a Helyi Választási Iroda bonyolította le.( 1 fõ köztisztviselõt kivéve valamennyi kollega részt vett a választási feladatok ellátásában.) A hivatal kis létszáma miatt a szabadságolások, betegállományok ideje alatti helyettesítések “tûzoltó-munka” jellegûek, sem anyagi, sem személyi forrás nem állt rendelkezésre. Ennek elkerülése érdekében a 2008. évi költségvetés tervezésekor helyettesítési díjat állítottunk be. Továbbképzések: Az elmúlt évben igyekeztünk minél több továbbképzésen részt venni, bár az idõközi választás és azok elõkészületei bizonyos fokig korlátokat jelentettek számunkra. 6 fõ köztisztviselõ 10 továbbképzésen vett részt. A kollegák lelkiismeretesen, hozzáértõen végzik feladataikat, ugyanakkor erõsítenünk kell a rendszerezettséget, a gyorsabb jogszabálykövetést, a továbbképzések gyakoriságát Komoly gondot és hiányt okoz – fõleg a 2007. év végétõl megnövekedett feladatokra tekintettel -, hogy nincs szakképzett mûszaki ügyintézõnk, és úgy véljük, ez meglátszik a település rendezetlenségén is. Javasoljuk és kérjük, hogy a Tisztelt Képviselõ-testület engedélyezze legalább heti két napra mûszaki ügyintézõ beállítását. (Eme kérésünket a 2008. évi költségvetési tervezetbe is megjelenítettük.) 2.1.2. A tárgyi feltételek megteremtése terén nincs elõremozdulás! Számítógépparkunk elavult, akadozó, lassú. Programjaink hiányosak illetõleg nem minden esetben jogtiszták. Pl. elengedhetetlenül szükséges lenne a tárgyi eszközök nyilvántartására, szociális ellátásokat kezelõ programra. Irattárnak alkalmas helyiséget nem sikerült kialakítanunk, s az iratok rendszerezése a kezdetektõl fogva nem megoldott.(Ezen hiányosságok pótlását a 2008. évi költségvetési tervezetben is megjelenítettük.) Végezetül kihangsúlyozzuk - ami végsõ soron mindannyiunk elõtt ismert -, hogy a hivatal elhelyezése (2 helyiségben 7+ 1 fõ) nem felel meg a jogszabályszerû és kultúrált ügyintézésnek. Ugyancsak igaz ez az anyakönyvi igazgatás területén, hiszen a Közigazgatási Hivatal még 2006. évben a tárgyi feltételek hiányát állapította meg, ez azóta sem javult. Az anyakönyvvezetõ számára külön iroda helyiséget és az önkormányzat számára, az ünnepélyes anyakönyvi események lebonyolítására, “esketõ” termet ill. tanácstermet írt elõ. 2.2. ÜGYIRATFORGALOM (statisztikai adatok) 2007-ben az iktatott ügyiratok száma: Sorszámra (fõszámra) 2061 db. Alszámra 3231 db. Gyûjtõív sorszámára 44 db. Összesen: 5336 db. A tavalyi évhez viszonyítva jóval nagyobb iratforgalmat bonyolított le a Hivatal.
B./ A bizottságok 2007. évben összesen 30 ülést tartottak és 232 db határozatot hoztak: - Kulturális és Oktatási Bizottság : 6 ülés / 13 határozat - Pénzügyi Bizottság : 9 ülés / 39 határozat - Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság: 5 ülés / 18 határozat - Szociális és Egészségügyi Bizottság : 11 ülés / 152 határozat A bizottságok - a Szociális és Egészségügyi Bizottságot kivéve - testületi döntést elõkészítõ, javaslattevõ hatáskörrel mûködtek. A SZEB döntési hatáskört kapott a képviselõ-testülettõl. A bizottság döntéseirõl az e feladattal megbízottak államigazgatási határozat formájában értesítették a döntésrõl az érintetteket, s intézkedtek, illetõleg teljesítették a határozatba foglalt kifizetéseket. SZEB döntés ellen 3 alkalommal érkezett fellebbezés a testülethez, melybõl 2 alkalommal a testület a fellebbezésnek helyt 2.2.1. HATÁROZATOK adott, 1 alkalommal viszont elutasította azt. A határozatok kimutatása bontva tartalmazza a 2004. évi CXL. Megítélésünk szerint a képviselõ-testületi és bizottsági ülések elõkészítettek voltak, az elõterjesztéseket a képviselõk, bi- (közigazgatási eljárásról szóló) tv. alapján folyó eljárásokat. A./ 2007-ben államigazgatási hatósági ügyekben (2004. évi CXL. zottsági tagok az SZMSZ-ben szabályozottak szerint idõben megtv alapján) hozott elsõfokú határozatok száma: 1535 db, ebbõl: polkapták. gármester által kiadott: 1 db, jegyzõ által kiadott: 1534 db. Államigazgatási ügyben megtámadott határozat nem volt. 2. Államigazgatási ügyek döntésre való elõkészítése B./ 2006-ban önkormányzati hatósági ügyekben hozott elsõ2.1. SZEMÉLYI ÉS TÁRGYI FELTÉTLEK 2.1.1. A Polgármesteri Hivatalban 7 fõ köztisztviselõ látja el a fokú határozatok száma: 336 db, ebbõl: Képviselõ-testület által magasabb szintû jogszabályokban és helyi rendeleteinkben meg- alkotott: 59 db, bizottság által alkotott: 152 db, polgármester álfogalmazott, hatás – és feladatkörileg szigorúan leosztott felada- tal alkotott: 125 db. Önkormányzati hatósági ügyben megtámadott határozatok szátokat. Munkavégzésünk a jogszabályok és munkaköri leírások, ma: 3 db. Ebbõl: helybenhagyott 2 db, elutasítva 1 db. belsõ szabályzatok által körülhatárolt. Folytatás a 6. oldalon A köztisztviselõk közül 5 fõ középiskolai, 2 fõ felsõfokú vég-
6
Folytatás az 5. oldalról
2.2.3. ÜGYFÉLFOGADÁS, VIZSGÁLATOK, RENDSZEREK, KAPCSOLATTARTÁS A./ A képviselõ-testület által többször módosított 6/ 2003.(III.31.) rendeletünk (SZMSZ) heti három napot jelölt meg ügyfélfogadásra, de ismeretes, hogy az ügyfél a “mentes” napokon is felkeresi a hivatalt. Törekszünk az ügyfélfogadás betartására, hiszen a keddi és csütörtöki napok állnak rendelkezésünkre a háttér munkák, helyszíni szemlék, környezettanulmányok stb., illetõleg az elõkészített határozatok meghozatalára. Továbbra is gondot okoz (már többször jeleztem a testület felé), hogy a képviselõ-testületi ülések napja elõtt, illetõleg napján rohamszerûen adnak be segélykérelmeket. E kérelmeket nem tudjuk a testületi ülésre elõkészíteni idõ hiányában. A gyermekvédelmi, gyámügyi feladatok, a szociális ügyintézés, a szabálysértési ügyintézés, az adóügyek intézése súlyozottabb odafigyelést, ügyintézést és adminisztrációt igényel. B./ 2007. évben a Kistérségi Belsõ Ellenõrzés vizsgálatot tartott hivatalunkban. Vizsgált idõszak: 2007. 01.01-06.30-ig; beruházás tekintetében: 2006. év Vizsgálati témák: a költségvetési elõirányzat felhasználásának tervszerûsége, üzemanyag felhasználás és elszámolás, beruházások vizsgálata (Sportpálya építés, Községháza bõvítés).A beruházások tekintetében komoly problémákat állapított meg a vizsgálat (pl.: engedély nélküli építkezés, építési napló hiánya, mûszaki átadás-átvétel hiánya, a beruházás nem a megfelelõ tartalommal készült stb.) A vizsgálat megállapításáról 2007. októberi 1-i keltezéssel írásban tájékoztattuk a testületet. Az egyéb vizsgálati pontok tekintetében csupán apróbb hiányosságokat állapított meg a vizsgálat. A 2006. évi vis maior pályázat megvalósítását és elszámolását ellenõrizte a Pest megyei Területfejlesztési Kht., sõt a helyszíni utóellenõrzést is elvégezték. Az utóellenõrzési jegyzõkönyv (2008. január 31.) megállapításai: a megítélt összeg felhasználása csak részben jogszerû; visszafizetési kötelezettség meghatározása a Tanács hatáskörébe tartozik, melyre külön intézkedés történik. A Pest megyei Területfejlesztési Kht. észrevételezte továbbá, hogy a pályázati pénzbõl olyan árokrendszer is mélyítésre került, mely nem szerepelt a pályázatban. Az árok és a mellette futó lakóutca miatt az Önkormányzat ellen a Szegedi utcában telekkel rendelkezõ magánszemély feljelentést tett. Magánszemély feljelentésére – ugyan 2006. évi ügyekre vonatkozóan - a Budakörnyéki Ügyészség Magánjogi és Közigazgatási Jogi Csoportja is tartott két esetben vizsgálatot. A vizsgálat mindkét alkalommal ügyészi felszólalással zárult. C./ A 2006. március 1. napjától beindult ASZA-rendszer -
Csörögi Hírlevél
mely a BM Központi Adatnyilvántartóval közvetlen kapcsolatfelvételt, a választási eredmények továbbítását teszi lehetõvé és az anyakönyvvezetõk számára a mindennapos ügyintézést segíti - már élésben mûködi. Az anyakönyvi kivonatok kiadása, ezen rendszeren keresztül történik. Az anyakönyvvezetõnek 6 állampolgársági ügye és 4 esketése és 10 halálozási bejegyzése volt. D./ A gyámügyi tárgykört érintõen kapcsolatunk a Gyermekjóléti Szolgálattal és a jelzõrendszer tagjaival mindennapos. Ugyanakkor az esetmegbeszélések, közös helyszíni szemlék, környezettanulmányok elkészítése terén a gyorsabb és hatékonyabb egymás-felé irányuló tájékoztatást erõsíteni kell. A Munkaügyi Központ Váci Kirendeltségével és Vác Város Gyámhivatalával kapcsolatunk mintaszerû, ez segíti szakmai munkánkat, leginkább az érintettek érdekében. 3./ VÉGREHAJTÁSSAL KAPCSOLATOS FELADATOK E feladatsorba a képviselõ-testületi döntések és az államigazgatási feladatok tervszerû és ütemezett végrehajtása. A gyermekvédelmi, gyámügyi feladatok, a szociális ügyintézés, a szabálysértési ügyintézés, az adóügyek intézése súlyozottabb odafigyelést, ügyintézést és adminisztrációt igényel. Tömeges a megkeresések száma a szabálysértési bírság behajtásával kapcsolatban. 2007. évben kiemelt figyelmet fordítottunk az adóhátralékok behajtására, több esetben megindítottuk a végrehajtási eljárást, egy éven túli adótartozás miatt gépkocsikat vonattunk ki a forgalomból. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk rendeleteink betartására, illetõleg betartatására, lehetõség szerint erõsíteni kell az ellenõrzéseket. A végrehajtási feladatok ellátását még erõteljesebben és még hatékonyabban kell folytatnunk. Csörög, 2008. február 11. DR. FEKETÉNÉ DR. GULYÁS TÜNDE JEGYZÕ
Odaszánt hölgyek, passzív férfiak
Egészségnap Csörögben Mottó: “Az egészséges embernek sok kívánsága van, a betegnek egy.” Az “Egészséget Csörögnek” kampány keretében szervezett tavaszi egészségnapot március 29-én, szombaton délelõtt az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottsága. A szervezõmunka oroszlánrésze Mayerné Molnár Katalin kültag, aktivista nevéhez fûzõdik, aki szakmai kapcsolatait latba vetve készítette elõ a rendkívül színvonalas programot. Bár a rendezvényt az idõjárás is támogatta, mégis a kétezres lélekszámú falunkból mindössze 33-an használták ki a lehetõséget, hogy részt vegyenek az ingyenes urológiai szûrõvizsgálaton. Arcpirítóan kevés férfi vette a fáradságot, hogy saját egészsége érdekében esélyt adjon önmaga számára az esetleges daganat korai felismerését, a vese és prosztataproblémák kialakulásának megelõzését célzó kényelmes, pár pillanatig tartó vizsgálaton, szaktanácsadáson való részvételre. Külön tisztelet azoknak a csörögi férfiaknak, akik elmentek a szûrésre. Természetesen a hölgyek számára is nyitott volt a lehetõség, hasi ultrahangvizsgálatra, az esetleges urológiai panaszok megbeszélésére. Sulyánné Kalácska Katalin védõnõ spontán kapcsolódott be az Egészségnap programjába. Az Egészségház elõterében megmérte az érdeklõdõk vérnyomását, illetve vércukor-szintjét. Kihasználva a lehetõséget, televíziókészüléket, videomagnót hozott, melynek segítségével egy egészségügyi felvilágosító filmet láthattak a várakozók a helyes, szakszerû emlõvizsgálatról. - Milyen tapasztalatokkal zárult a csörögi egészségnap? – kérdeztük dr. Kun István urológustól. - Rendszeresen tartok szûrõvizsgálatokat különbözõ helyeken, és az innen szerzett tapasztalatom szerint egy kétezres populációból azért 60-80 ember szokott eljönni. Sokkal több férfinak kellett volna a prosztatáját megnézni, hiszen a magyarországi statisztika szerint egy ekkora településen az idõsebb korcsoportban 300-400-nak prosztatanagyobbodása, 2-4 százaléknak prosztatarákja van. Ezeket a potenciális betegeket ma nem sikerült megvizsgálni. Persze az elején mindig nehezen megy a megelõzõ
Csörögi Hírlevél
7
TISZTA, VIRÁGOS CSÖRÖGÉRT! (2008. április 30-tól május 10-ig) Fõ támogatónk: A. S. A. Magyarország Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Kft. Támogatónk: MÁV Kert Kft., Az esemény fõ védnökei: Csörög Község Önkormányzata, Csörögi Baráti Kör munka, mivel félnek, nem tudják, hogy mirõl van szó. - Milyen tünetekre kell odafigyelni? - A prosztataproblémát sokan nem élik meg problémának. 60 éves korban azonban már akkorára nõ a prosztatája , hogy nyomja a hólyagot, és azért kell járni pisilni. Az elsõ vizelet nehezen indul, várakozni kell, esetleg meg-megakad, aztán rendszeresen föl kell kelni éjszaka. Ezek azok az alapvetõ tünetek, amik fölhívják a figyelmet. A véres vizelet már egy komoly probléma. Ma is találkoztam ilyen esettel, amit rendbe kell tenni. - A fiatalok mire figyeljenek? - A fiatal korosztálynál is találkozunk krónikus prosztatagyulladással, ami egy nyavalya. Gyakorlatilag elkíséri az ember fiatalkorát urológustól urológusig, és nem gyógyul ki belõle, ha nincs személyes kapcsolat. Elõfordul, hogy esetleg nem is tudja az illetõ, hogy prosztatagyulladása van, mivel az elején nincs panasz. Ráadásul ennek egy része át is kerülhet a nõi partnerre, és akkor egy családot tönkre tud tenni vele. Egy bacilus okozza a problémát, ami nagyon szereti a prosztataszövetet, megtelepszik rajta, és átalakítja. Akkor jönnek az urológushoz, amikor már fájdalmas, gyakori vizelés van. Ezt 6-8 hetes gyógyszeres kezeléssel, és utána rendszeres munkával lehet rendbe tenni. - Lehet-e összefüggésben a gyulladás a nemi betegségekkel? - Tulajdonképpen ez is egy nemi betegség, egy bakteriális fertõzés, amit át is lehet adni. Gyakran tartok felvilágosító elõadást nyolcadikos gyerekeknek, mert az a vesszõparipám, hogy a megelõzést az iskolában kell elkezdeni egészségneveléssel, felvilágosítással. Az is nagyon fontos, hogy milyen az otthon higiéniája. Kizárólag a jó párkapcsolat nyújt védelmet. Tapasztalataim szerint a férfiakat mindig a feleségükön keresztül lehet orvoshoz vinni, mert a férfiember hiú, vagy nem törõdik magával vagy belemerül a munkába. Mayerné Molnár Katalin szerint minden fáradságot megér a szakorvosi részvétellel történõ egészségnapok szervezése. - Már a következõ egészségnap szervezésén dolgozunk, ingyenes csontritkulás-vizsgálatot, és ezzel a betegséggel kapcsolatos felvilágosító elõadást szeretnénk tartani. Kihoznánk ide egy gépet, ebben az ügyben folynak a tárgyalások egy gyógyszereket elõállító céggel. Szerepel a terveink között gerinctorna program indítása is. Ezúton is szeretném megköszönni dr. Kun Istvánnak, Sulyánné Kalácska Katalinnak, Oláh Károlynénak a szervezésben nyújtott támogatásukat és mind a 33 csöröginek, akik eljöttek erre a vizsgálatra.
helyszíni szemlét, amely ingatlan az elsõ körben nyertesnek bizonyul. I-III. hely 15.000 Ft, IV-VI. hely 10.000 Ft, VI-X. hely 5.000 Ft. Az átadott pénzen csak a környezet szépítésére alkalmas tárgyakat, illetve virágokat, díszcserjéket stb. lehet vásárolni. A vásárlást számlával 15 napon belül az önkormányzat felé igazolni kell. Amennyiben ettõl a feltételtõl való eltérést tapasztalunk, a következõ évben nem adjuk át a jutalmat a feltételtõl eltérõ ingatlan tulajdonosának. A nyertesek a pénzjutalommal egy idõben átvehetik, és jogosultakká válnak a Tiszta, virágos porta plakett kihelyezésére lakóingatlanukon. A következõ évben a nyertes ingatlanok tulajdonosai, az elõzõ évben elnyert díjazás mértékéig, környezetük szépítésére a Tiszta, virágos akcióhét zárónapján virágpalántákat, díszcserjéket vehetnek át az önkormányzattól.
Felhívás! Önkormányzatunk örömmel veszi a közterületek szépítésére felajánlott saját nevelésû virágpalántákat, díszcserjéket, bokrokat. A község közterületein feladatot vállalók: - Kapát, gereblyét, védõkesztyût, locsolókannát hozzanak magukkal. - Minden egyes szervezett napon találkozás reggel 9 órakor a mûvelõdési ház udvarán, innen indulunk a területfelelõssel az adott közterületre (kivétel a hulladékgyûjtés). - Minden közterületet szépítõ lakótársunk, aki legalább egy alkalommal 4 óra munkát végzett igazolást kap, mely szelvény a május 10-ei zárónapon egy ebédre, Május 5-tõl május 10-ig: Folytatható és a meglepetés mûsor meghallgatására egyéneknek, szervezett csoportoknak a lajogosítja õt. Az igazolás névre szóló, másra kóingatlanuk és közterületeink szépítése. át nem ruházható! Május 10. (esõnap május 11.): MûÁprilis 30-tól: Mûvelõdési ház udva- velõdési ház udvara de. 10-tõl 14-ig: jára de. 12 óra: virágvásár megkezdése. 100 tékos vetélkedõk gyermekeknek, csaláFt-os áron virágpalánták, cserepes balkon doknak. A jó hangulatról az A. S.A Manövények: 400 Ft-os egységáron stb. Amíg gyarország és az AVON gondoskodik. 12a készlet tart. tõl ebéd (Vendéglátó: Csörögi Baráti Kör). 13-tól Tiszta, virágos porta eredMájus 3.: Mûvelõdési ház udvara, de. ményhirdetése, díjak átadása. A díjakat 9 óra: a résztvevõk köszöntése, de 9-tõl du. átadja: Martin Attila az A.S.A. Magyar14-ig: közterületeken, otthonaink kör- ország Környezetvédelmi és Hulladékgaznyékének virágosítása, hulladékgyûjtés, dálkodási Kft. ügyvezetõ igazgatója. parkosítás. Közterületek: Egészségház, 13.30-tól Meglepetés vendég mûsora a Mûvelõdés ház, Béke tér, Állomás. Hulla- dolgozóknak , díjazottaknak. A továbbidékgyûjtés: Az induláskor átadott zsákok- akban szabadprogram. ban, elhelyezés a legközelebbi konténerbe. A konténerekbe veszélyes hulladék elhelyezése tilos! Konténerek találhatók: Kossuth utca Duna utca sarka (Fenyvesi Gáborék elõtt), Mûvelõdési ház mellett. Kiscsörögben : Templom elõtt, Vetés utca Nagyszabású hulladékgyûjtési akciót vége, Székely Bertalan utca Zöldfasor utca szervezünk április 19-20-án (szombat, találkozása, Munkácsy Mihály utca vasárnap), illetve április 22-én (kedden) (Góman Béláék elõtt). A Kecskerágóban a Föld napján, reggel 8 órától délután 14 hulladék gyûjthetõ a kihelyezett két kon- óráig a gödöllõi út csörögi szakaszán, az ténerben, illetve az erre a célra átadott zsá- út teljes hosszában. Mindhárom napra kokban. Egész nap virágvásár, örökzöldek, mozgósítjuk a település lakóit, kapcsodíszcserjék, virágföld, virágtartók szakszelódva a Magyar Közút Kht. országos rû tanácsadás
Hulladékgyûjtési akció a Föld napján
Május 4.: de. 9-tõl du. 14-ig: az elõzõ napi program folytatása. Május 5.: 12 óráig: Polgármesteri hivatal - Tiszta , virágos porta pályázatok beadási határideje. Antal László képviselõ úr nevére kérjük a borítékokat címezni. A borítékra írják rá: Tiszta, virágos porta.
Május 8-9-én: de. 9-tõl: a pályázó ingatlanok megtekintése a helyszínen. Megjegyzés: A zsûri a beküldött fényképek -VM- alapján elõválogatást tart. Csak ott tart
programjához, illeszkedve Tiszta, virágos Csörögért eseménysorozat céljaihoz. Találkozás a megjelölt napokon reggel 8 órakor az állomásnál. A programon résztvevõk kesztyût, láthatósági mellényt, hulladékgyûjtõ zsákot a helyszínen kapnak. A közterület tisztaságáért végzett munkát igazoljuk, az igazolás pedig május 10-én egy ebédre és az ajándékmûsoron való részvételre jogosít. Tegyünk együtt többet környezetünk tisztaságáért! HEGEDÛSNÉ KRIPÁK ILDIKÓ POLGÁRMESTER
8
Csörögi Hírlevél
Az olvasás gyönyörûsége
Ügyfélfogadás A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfõ: kedd: szerda: csütörtök: péntek:
13-17.30-ig nincs ügyfélfogadás 9-16 óráig nincs ügyfélfogadás 9-12 óráig
A polgármester ügyfélfogadásának ideje: hétfõ: 13-16 óráig A jegyzõ ügyfélfogadásának ideje:
Kellemes ünnepeket és boldog új évet kíván a település valamennyi lakójának Csörög Község Önkormányzata, olvasóinak a Csörögi Hírlevél szerkesztõsége.
Miért jó olvasni? Mert pihentet: kényelemben, csöndben, nyugalomban lehet csak igazán mûvelni, és mert egy jó könyv olyan világba, korba viszi el az embert, ahová lehet, sosem lesz lehetõsége eljutni, átérezhet különös emberi sorsokat, ami neki sosem adatott vagy adatik meg szerencséjére vagy sajnálatára. Egy jó könyv fejleszti a képzelõ képességet, mivel a könyvolvasásba muszáj saját elképzelésünket is beleépíteni; a szereplõket, történteket saját képünkre formáljuk akaratlanul is. Örömmel tapasztalnám, ha nemcsak a városi könyvtárakban, hanem ilyen kis falukban is, mint Csörög, feléledne vagy életben maradna az olvasás szeretete. Mindig azt hallom: “nincs idõm olvasni”, “nem látok jól”, “már más foglal le, pedig régen olvastam sokat” stb. Könnyen ráfogjuk sok mindenre az olvasás hiányát. Lassan már el is felejtjük, hogyan kell csinálni, és egyetlen mondatot is csak döcögve fogunk kihámozni, megérteni, de ugyanilyen gyorsan fogunk elfelejteni jól fogalmazni is, pedig hány munkahelyen elengedhetetlen e képesség pl. egy levél megírásához…. Könyvtárunk rengeteg érdeklõdõnek kínál ízlésének megfelelõ olvasmányt, még ha mennyiségben nem is nagy a kínálat, sokfélesége viszont gazdag. Elmondhatják ezt azok a már beiratkozott csörögiek, akik hûségesen visszajárnak hozzám, és mindig egy szatyor könyvvel indulnak haza. Mind gyerek, mind felnõtt érdeklõdõ akad, de jó lenne, ha bõvülne a kör. Áprilisban szavaló, szeptemberben pedig népmese mondó versenyünkkel is a könyvekhez, könyvtárhoz szeretnénk vonzani a község lakosait. Szeretném, ha nálunk is meghonosodna az a néhány kisebb könyvtárban is tapasztalható csöndes, nyugodt olvasás, szemlélõdés a polcokon található könyvek között, amirõl egyelõre csak álmodunk. Felhívnám egyúttal a délelõtt is ráérõ la-
kosok figyelmét arra, hogy helyben olvasási lehetõséget is kínálunk. Könyvet, hetilapokat, Vác környéki újságokat, de még a Csörögi Hírlevél összes számát is megtalálhatják és olvashatják helyben az ide látogatók. Kismamák, nyugdíjasok, egyéb okokból otthon tartózkodók tehát délelõtt is bátran látogassanak el hozzám! Közben lehet, hogy akad egy beszélgetõtárs is, aki hasonló idõben kereste fel a könyvtárat, és máris megvan minden a kellemes hangulathoz. Kellemes, otthonos környezetben, tárt kapukkal várok hát minden újabb érdeklõdõt. Könyvtári napok a mûvelõdési házban: szerda: 14 – 18, csütörtök: 14 – 16.45, szombat: 9 – 13 óráig.
szerda: 9-16 óráig A képviselõ-testület kéri a lakosságot, hogy a hivatalt kizárólag ügyfélfogadási idõben keressék fel! DR.
DR. FEKETÉNÉ GULYÁS TÜNDE JEGYZÕ
Tájékoztató a hulladékkezelésrõl Többek érdeklõdésére közöljük, hogy az A. S. A. Magyarország Kft. a háztartásokban keletkezõ többlethulladékot – amely már nem fér a gyûjtõedénybe – külön zsákokban is elszállítja. A zsákok – amelyeknek ára már tartalmazza az összes költséget – beszerezhetõek a Hungaro Iram Bt.-nél (Vörösmarty u. 45.). Díjmentesen szállíthatnak be évente 200 kg háztartási hulladékot és egy tonna építési törmeléket a csörögi lakosok a cég gyáli hulladékkezelõ központjába. A kedvezmény háztartásonként értendõ és részletekben is igénybe vehetõ. Kecskerágó területén a keletkezett háztartási szemét elhelyezhetõ az ott felállított két konténerben – annak befogadóképességéig -, illetve az A. S. A. hulladékgyûjtõ zsákjaiba.
Az elõzõ számból kimaradt… Hirdetések megjelentetése ...a farsangi fánksütõ verseny eredménye. A hiányt pótolva, álljon itt a legfinomabb fánkokat sütõk neve: elsõ helyezett Madarász Lászlóné, második helyezett Berta Csilla, a harmadik Madarász Jánosné lett.
SZÍNHÁZ A gyermeknapi program keretében szeretettel várunk minden érdeklõdõ csörögi gyereket és felnõttet a Grimm testvérek: Hamupipõke címû zenés mesejátékára, május 25-én, vasárnap a budapesti Holdvilág Kamaraszínházba. Indulás Csörögbõl busszal 13 órakor, gyülekezés: Csörög, Béke tér. Gyermekeknek 750 Ft, felnõtteknek 900 Ft, kísérõt biztosítunk. Jelentkezni és befizetni április 30-ig lehet, személyesen a mûvelõdési házban (Arany J. u. 53.), vagy a 30/488-4778as számon Kovács Andrea mûvelõdésiház-vezetõnél.
A Csörögi Hírlevél lehetõséget biztosít hirdetések megjelentetésére. A csörögi lakosok apróhirdetéseit ingyenesen jelentetjük meg. A fizetett hirdetések jelzése: (x) a szöveg alatt. Hirdetés feladható személyesen a polgármesteri hivatalban.
Csörögi Hírlevél Kiadja: Csörög Község Önkormányzata 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Telefon/fax: 27/388-173 Felelõs szerkesztõ: Borgó János Munkatárs: Veres Mária Fejléc: Kovács Andrea Grafika és nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt 2626 Nagymaros, Mihály hegy u. 6.