2016 / 3 Csemadok Lévai Alapszervezete • Czeglédi Péter Református Gimnázium Juhász Gyula Alapiskola • Lévai Magyar Asszonyok Ligája • Lévai Magyar Eszterlánc Óvoda • Lévai magyar oktatási és nevelői intézmények mellett működő szülői szövetségek alapszervezetei • Lévai Református Egyházközség • Lévai Szent László Kör Magyar Közösség Pártja Lévai Helyi Szervezete • 46. számú Kittenberger Kálmán cserkészcsapat • Reviczky Társulás • Via Nova Ifjúsági Csoport
Rendezvények 2017. január elejéig Szeptember 3-án, szombaton 15 órakor Zenés kávéház Házigazda: Horváth József Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza Szervező: Csemadok lévai ASZ Szeptember 5-én, hétfőn 8:30 órakor Ünnepélyes tanévnyitó Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola és az alapiskola mellett működő szülői szövetség alapszervezete Szeptember hónap folyamán Az Eszter Óvoda kiscsoportosainak beszoktatása Helyszín: Eszterlánc Óvoda Szervező: Eszterlánc Óvoda Szeptember - október hónap folyamán „Csodalámpás“ - könyvtárismertető, olvasásnépszerűsítő foglalkozások – az iskolai könyvtárak nemzetközi napja alkalmából Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola Szeptember 5-én hétfőn, 16 órakor Hizsnyai Ildikó, Marianna SitárováHusáriková: Maďarčina pre samoukov – könyvbemutató a szerzők jelenlétében. Alapfokú magyar nyelvoktatás szlovák anyanyelvű felnőtteknek - beiratkozás a kezdő, középhaladó és haladó csoportokba. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás 5. septembra, v pondelok o 16:00 Predstavenie knihy Ildikó Hizsnyaiovej a Marianny Sitárovej-Husárikovej: Maďarčina pre samoukov v prítomnosti
autoriek. Vyučovanie základov maďarčiny pre dospelých so slovenským materinským jazykom - zápis do skupín začiatočníkov, mierne pokročilých a pokročilých. Miesto: Dom Reviczky Organizátor: Združenie Reviczky Szeptember 6-án, kedden 17 órakor Lányok, asszonyok találkozója Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Lévai Magyar Asszonyok Ligája Szeptember 8-án, csütörtökön 17 órakor Márton Áron emlékkiállítás A kiállítás kurátora: Csíbi Krisztina, a budapesti Magyarság Házának igazgatója. Közreműködnek a Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai és a lévai r.k. magyar hívek egyházi kórusa. (a kiállítás megtekinthető szeptember 23-ig minden hétfőn és szerdán 14:00 – 17:00 óráig illetve a rendezvények alkalmával) Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás, Lévai Szent László Kör Szeptember 10-én, szombaton 14 órakor 7. LÉVAI NYÁRI FESZTIVÁL Izolda népi játékai – kézművesek, kirakodóvásár, könyvvásár, büfé, gulyásfőzőverseny. Helyszín: lévai várudvar Belépődíj: 2,- €, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1,- €. Szervező: Csemadok lévai ASZ Társszervező: Barsi Múzeum és a lévai magyar szervezetek és intézmények
Szeptember 10-én, szombaton 14 órától Métázás és cserkészjátékok a várudvarban a Lévai Nyári Fesztivál keretén belül Helyszín: Várudvar Szervező: 46.sz. Kittenberger Kálmán cserkészcsapat Szeptember 11-én, vasárnap 10 órakor Ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet Helyszín: lévai református templom Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium, Lévai Református Egyházközség Szeptember 14-én, szerdán 17 órakor Megemlékezés Simándy József operaénekesről születésének 100. évfordulóján. Ürge László zenei betétekkel tarkított előadása. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás Zenei szakosztálya Szeptember 17-én, szombaton 15 órakor Társsalhangzó Házigazda: Ürge László, okl. mérnök Előadó: Brnák Róbert Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza Szervező: Csemadok lévai ASZ
Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Csemadok lévai ASZ Szeptember 26-tól 30-ig, a magyar nyelv és irodalom keretén belül megemlékezünk Benedek apóról, kalandozunk a mesék birodalmában. „A mese mosoly mindenki lelkére...“ a népmese napja Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola Szeptember 28-án, szerdán Mihály-napi népi gyermekjátékok és hagyományok felelevenítése, pásztorétel kóstoló az óvodában Helyszín: Eszterlánc Óvoda Szervező: Eszterlánc Óvoda Szeptember 28-án, szerdán 17 órakor Lontó község története címmel Nagy Gabriella előadása Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás Helytörténeti szakosztálya
Szeptember 18-án, vasárnap 15 órakor Beszélgetés Grendel Lajos Kossuth-díjas íróval. Beszélgetőpartnere: Újváry László Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza Szervező: Csemadok lévai ASZ Társszervező: Reviczky Társulás
Szeptember 29-én, csütörtökön 9-órától 12 óráig A magyar népmese napja Óvodásoknak, alsó tagozatosoknak játékkal egybekötött mesedélelőtt. Közreműködik: Csernyik Pál Szende Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás, Eszterlánc Óvoda, Juhász Gyula Alapiskola
Szeptember 23-án, pénteken 18 órakor ,,PAPRIKA PAPRIKA” - koncert info: http://www.trottel.hu/paprikpaprika/papri kapaprika-biography-biografia/ Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás
Október hónap folyamán Élménybeszámoló a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozóról - Ivkovič Krisztina vetített előadása. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Lévai Szent László Kör
Szeptember 24-én, szombaton 18 órakor ,,Tükröm, tükröm ..., avagy, mit üzen a bőrünk?" Csomor Ágnes egészségügyi előadása Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás
Októberben előreláthatóan színházlátogatás a komáromi Jókai Színházban. Szervező: Lévai Magyar Asszonyok Ligája
Szeptember 25-én, vasárnap 15 órakor Ady Endre éjszakái zenés irodalmi előadás Jakubecz László és Reiter István előadása Belépődíj 2,- €
Október 1-jén, szombaton 15 órakor Zenés kávéház - Gyertyagyújtás Házigazda: Horváth József Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza Szervező: Csemadok lévai ASZ
Október 4-én, kedden 17 órakor Lányok, asszonyok találkozója Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Lévai Magyar Asszonyok Ligája
Október 7-én, pénteken 19 órakor Magyaros táncház Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás
Október 6-án, csütörtökön Az Aradi Vértanúk Emléknapja, történelmi összeállítás, az iskolarádió műsora Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola
Október 14-én, pénteken Tök Jó Nap! Tökfesztivál az alsó tagozaton Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola
Október 6-án, csütörtökön 10 órakor Megemlékezés a nemzeti gyásznap alkalmából Helyszín: gimnázium Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium Október 6-án, csütörtökön 17 órakor Megemlékezés az aradi vértanúkról. Beszédet mond Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. Kérjük, hozzanak magukkal mécsest vagy gyertyát! Emlékezzünk ezek lángja mellett a hősökre és vértanúkra, s merítsünk erőt helytállásukból, elhivatottságukból, hazaszeretetükből. Helyszín: a hősök emlékműve a lévai temetőben Szervező: MKP Lévai Helyi Szervezete Október 6-án, csütörtökön, 18:30 órakor A vigasz hangjai. Komolyzenei koncertet ad a budapesti Ad Libitum Kamaraegyüttes az aradi vértanúk tiszteletére Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás, a Nyitrai Megyei Önkormányzat és Léva Város Önkormányzata támogatásával Október 7-én, pénteken 8:30 órától – 15 óráig SPPR PM Roadshow 2016 A projektirányítás helye és szerepe a társadalomban. A projektmenendzsmentet, mint az irányítás egyik hatékony eszközét népszerűsítő szakmai konferencia szlovák nyelven. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás, Szlovák Projektirányító szövetség (SPPR)
Október 15-én, szombaton Röplabda bajnokság Helyszín: Léva Szervező: Via Nova ICS Október 15-én, szombaton 20 órakor Magyar buli Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Via Nova ICS Október 20-án, csütörtökön 15 órától Alma nap az óvodában Helyszín: Eszterlánc Óvoda Szervező: Eszterlánc Óvoda Október 21-én, pénteken Élet- és egészségvédelmi nap az iskolában Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola Október 23-án, vasárnap 16 órakor Az 1956-os forradalom 60. évfordulója. Csete Örs történész, 1956-kutató előadása Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás Október 24-én, hétfőn „Történelem és emlékezet“ - az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére történelmi összeállítás - az iskolarádió műsora Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola Október 24-én, hétfőn 10 órakor Filmvetítéssel egybekötött megemlékezés a nemzeti ünnep alkalmából Helyszín: gimnázium Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium
Október 26-án, szerdán Halloween party az iskolában Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola
Október 30-án, vasárnap 17 órakor Egyházmegyei reformációi istentisztelet Helyszín: Ipolypásztó Szervező: Barsi Református Egyházmegye
Október 26-án, szerdán Sárkányeregetés az alsó tagozaton Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola
Október 31-én, hétfőn 15 órakor Megemlékezés a református temetőben Helyszín: Millecentenáriumi emlékmű Szervező: Lévai Református Egyházközség
Október 26-án, szerdán 17 órakor „Melbourne 1956” című magyar dokumentumfilm vetítése nemzeti ünnepünk 60. évfordulóján. Az 1956-os Melbourne-i Olimpiai Játékok hangulatát a magyarországi események jelentősen befolyásolták. A megnyitó ünnepségen versenyzőink fekete szalaggal átkötött Kossuth-címert viseltek, magyar zászlóként pedig a lyukas trikolor lobogott. A dokumentumfilmben archív felvételek, valamint az egykori olimpikonok elbeszélései ismertetnek meg minket az 1956-os olimpia történelmi hátterének hangulatával. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: MKP Lévai Helyi Szervezete Október 29-én, szombaton 15 órakor Temetőtakarítás Mindenszentek ünnepéhez Helyszín: lévai temető Szervező: 46.sz. Kittenberger Kálmán cserkészcsapat Október 29-én, szombaton 19 órakor „Szüreti batyubál“ Igyunk újbort, együnk lévai libafertályt, ahogy azt a lévaiak valamikor a szüretek alkalmával tették, s hozzuk vissza ezt a híres lévai csemegét újra a köztudatba! A zenét a Magister Duó zenekar szolgáltatja, Belépő 6,- €. Asztalfoglalás Kosztolányi Magdolnánál (0907 204 699) Helyszín: Reviczky Ház Szervezők: Reviczky Társulás, Lévai Magyar Asszonyok Ligája és a Lévai Szent László Kör Október 30-án, vasárnap 15 órakor Az 1956-os forradalom 60. évfordulója Előadó: Smuk András a bécsi Európa Klub elnöke Helyszín: Csemadok ASZ székháza Szervező: a Csemadok ASZ
Október 31-én, hétfőn 17 órakor Reformáció napja, istentisztelet Helyszín: lévai református templom Szervező: Lévai Református Egyházközség November 5-én, szombaton 15 órakor Zenés kávéház Házigazda: Horváth József Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza Szervező: Csemadok lévai ASZ November 5-én, szombaton 17 órakor „Az örök nő” – a budapesti Pótszék Színház előadása Buzogány Márta és Fazekas László ütőhangszeres előadóművész közreműködésével. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás, Léva Város Önkormányzata támogatásával November 8-án, kedden 17 órakor Lányok, asszonyok találkozója Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Lévai Magyar Asszonyok Ligája November 9-én, szerdán 10 órakor Tudomány és technika napja Előadó: Dr. Róka András professzor (ELTE) Helyszín: gimnázium Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium November 9-én, szerdán 17 órakor Őfelsége, a magyarok Szent Koronája. Záhonyi András előadása Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás November 10-én, csütörtökön 17 órakor EUROPA NOSTRA – kiállításmegnyitó. A Kárpát-medence magyar vonatkozású Europa Nostra-díjas műemlékei. In memoriam Winkler Gábor.
A kiállítás kurátora: Millisits Máté, budapesti művészet- és művelődés történész. Közreműködnek a Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai (a kiállítás megtekinthető december 11-ig minden hétfőn és szerdán 14:00 – 17:00 óráig illetve a rendezvények alkalmával) Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás November 12-én, szombaton 16 órakor A budapesti Ars Nova Sacra kórus koncertje Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás Zenei szakosztálya, Léva Város Önkormányzata támogatásával November 15-én, kedden 13 órakor Elsősök vidám avatása Helyszín: gimnázium Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium November 15-én, kedden 17 órakor Czóbel Minka, egy elfelejtett nyírségi költőnő – Weppery László előadása. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás Irodalmi szakosztálya November 19-én, szombaton 15 órakor Társsalhangzó Házigazda: Ürge László, okl. mérnök Előadó: Brnák Róbert Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza szervező: Csemadok lévai ASZ November 19-én, szombaton 17 órakor Szalagavató Helyszín: lévai református templom Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium, Lévai Református Egyházközség November 21-én, hétfőn „Mézes reggeli program“ az alsó tagozaton. A méhek és az egészséges életmód népszerűsítése, a helyben termelt élelmiszerek megismertetése, figyelemfelhívás a reggeli fontosságára és az egészséges táplálkozásra. Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola
November 23-án, szerdán 17 órakor Akire büszkék vagyunk ... Kanyar Bálint, a csehszlovák hegymászóválogatott volt tagja, ma svájci nyugalmazott kutató vállalkozó, volt lévai kiváló diák egy felvidéki vándormadár beszámolója. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás November 24-én, csütörtökön 9 órakor Nyitott nap Helyszín: gimnázium Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium November 26-án, szombaton 14 órakor András-napi játszóműhely Játékvezetők: Szabó Ildikó és Halaši Katalin Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza Szervező: Csemadok lévai ASZ November 26-án, szombaton 15 órakor Adventváró játszóház kicsiknek és nagyoknak (többek között a Reviczky Ház karácsonyfájának feldíszítése). Az esemény előtt a Lévai Csengettyűszó havilapban meghirdetett egész évi pontverseny ünnepélyes eredményhirdetése, majd a résztvevők játékos vetélkedője. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Lévai Szent László Kör November 27-én, december 4-én és december 11-én a 8:45 kezdetű vasárnapi szentmisék előtt Karácsonyi adománygyűjtés rászoruló családok részére (tartós élelmiszer, játékok és könyvek) Helyszín: Szent Mihály plébániatemplom Szervező: Lévai Szent László Kör November 27-én, vasárnap 17 órakor A karácsonyi könyvvásár megnyitója. A megnyitón bemutatásra kerül Zilizi Zoltán történész: „Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében” című könyve, a szerző jelenlétében. A könyvet bemutatja, a beszélgetést vezeti: Újváry László. A könyvvásár december 11-ig tart, árusítás hétköznapokon 14:00-tól 17:00-ig, illetve egyéni megegyezés alapján (Kosztolányi Magdolna telefonszáma: 0907 204 699). Helyszín: Reviczky Ház
Szervezők: Reviczky Társulás, Lévai Magyar Asszonyok Ligája Decemberben Ki a vagány a vidéken? Helyszín: Zselíz Szervező: Via Nova ICS December 1-jén, csütörtökön „Karácsonyváró“ - kézműves foglalkozások az iskolai klubban Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola December 1-jén, csütörtökön 17 órakor Zachar Ádám, lévai esperes-plébános élete és munkássága születésének 143. évfordulóján címmel Vincze László előadása. Az előadást követően Zachar Ádám gondolati emléktáblájának ünnepélyes leleplezése. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás Helytörténeti szakosztálya, Lévai Szent László Kör December 3-án, szombaton 14 órától 18 óráig Mikulás váró foglalkozás gyerekeknek. Kézműveskedés, énektanítás, mézeskalács sütés. Foglalkozásvezető: Kertész Csilla. 17:30-kor megérkezik a Mikulás, aki csokit oszt a jó gyerekeknek. Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Reviczky Társulás December 3-án, szombaton 15 órakor Zenés kávéház Házigazda: Horváth József Helyszín: Csemadok lévai ASZ székháza Szervező: Csemadok lévai ASZ December 4-én, vasárnap XII. Adventi koncert Helyszín: lévai református templom Szervező: Lévai Református Egyházközség December 5-én, hétfőn Mikulásünnepség az iskolai klubban Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola December 5-én, hétfőn 16:30 órakor Szent Miklós érkezik a gyermekekhez Helyszín: Szent Mihály plébániatemplom, gyermekszentmise Szervező: Lévai Szent László Kör
December 6-án, kedden Mikulás váró délelőtt az óvodában Helyszín: Eszterlánc Óvoda Szervező: Eszterlánc Óvoda December 6-án, kedden 17 órakor Lányok, asszonyok találkozója Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Lévai Magyar Asszonyok Ligája December 11-én, vasárnap 17 órakor A karácsonyi könyvvásár zárónapja. Budapesti Városvédő Egyesület legújabb kiadványai, bemutatja Millisits Máté az egyesület alelnöke és "Hegedüs Sándor, a százkezű politikus. Tanulmányok, dokumentumok" című kötet bemutatója a könyv szerzői által. Helyszín: Reviczky Ház Szervezők: Reviczky Társulás, Lévai Magyar Asszonyok Ligája December hónap folyamán Ünnepváró: karácsonyi népszokások élővé tétele az iskolai klubban december 12-én, hétfőn: Lucázás december 19-én, hétfőn: Betlehemezés december 21-én, szerdán: Regölés Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola December 13-án, kedden Boszi-nap, hagyományos lucázó az óvodában Helyszín: Eszterlánc Óvoda Szervező: Eszterlánc Óvoda December 13-án, kedden 9 órakor Ének ünnepe adventben – énekverseny Helyszín: gimnázium Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium, SZMPSZ alapszervezet December 14-én, szerdán 17 órakorXVI. NEMZETKÖZI MAGYAR FOTÓMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS megnyitója (a kiállítás megtekinthető 2017. január 9-ig minden hétfőn és szerdán 14:00 – 17:00 óráig illetve a rendezvények alkalmával) Helyszín: Reviczky Ház Szervezők: Reviczky Társulás, Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Komáromi Helios Fotoklub
December 15-16, csütörtök, péntek este Jazzkarácsony Helyszín: Reviczky Ház Szervező: Gergely György
December 22-én, csütörtökön Karácsonyi teadélután az alsó tagozaton Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola
December 16-án, pénteken Karácsonyi börze: Hozd el, add el, vedd meg! Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola
December 22-én, csütörtökön 9 órakor Karácsonyvárás - diákok és vendégek ünnepi műsora Helyszín: gimnázium Szervező: Czeglédi Péter Református Gimnázium
December 16-án, pénteken 16 órakor Adventi játszóház Helyszín: lelkészi hivatal Szervező: Lévai Református Egyházközség December 17-én és 18-án, szombaton és vasárnap A Betlehemi Láng terjesztése Léván és környékén Helyszín: Léva és környéke Szervező: 46.sz. Kittenberger Kálmán cserkészcsapat December 17-én, szombaton 16 órakor LUX DIVINA - a zsolnai "régi zenét" ápoló ARCUS kórus karácsonyi komolyzenei szakrális hangversenye Helyszín: Reviczky Ház Szervezők: Reviczky Társulás Zenei szakosztálya December 18-án, vasárnap 14 órakor Idősek adventje Helyszín: lelkészi hivatal Szervező: Lévai Református Egyházközség December 20-án, kedden 15:30 órakor Betlehemes játékok, karácsonyváró az óvodában Helyszín: Eszterlánc Óvoda Szervező: Eszterlánc Óvoda
December 24-én, szombaton 17 órakor Karácsony este, istentisztelet Helyszín: lévai református templom Szervező: Lévai Református Egyházközség December 25-26-án, vasárnap 10 órakor úrvacsora, 17 órakor – a gyermekek műsora, hétfőn 10 órakor Karácsony, istentiszteletek Helyszín: lévai református templom Szervező: Lévai Református Egyházközség December 31-én, szombaton 17 órakor Óév, istentisztelet Helyszín: lévai református templom Szervező: Lévai Református Egyházközség December 31-én, szombaton 19 órától Cserkész-szilveszter Helyszín: Cserkészotthon Szervező: 46.sz. Kittenberger Kálmán cserkészcsapat 2017. január 1-jén, vasárnap 10 órakor Újév, istentisztelet Helyszín: lévai református templom Szervező: Lévai Református Egyházközség 2017. január 14-én, szombaton 16 órakor V. Száztányéros kocsonya Helyszín: lelkészi hivatal Szervező: Lévai Református Egyházközség
December 22-én, csütörtökön „Hull a pelyhes“ karácsonyi buli a felső tagozaton Helyszín: Juhász Gyula Alapiskola Szervező: Juhász Gyula Alapiskola Amennyiben szeretne az itt közzétett rendezvényekről rendszeresen elektronikus értesítést kapni, kérem jelezze a lévai magyar szervezetek és intézmények következő elérhetőségein:
A LÉVAI MAGYAR SZERVEZETEK ELÉRHETŐSÉGEI: Csemadok Lévai Alapszervezete: tel: 036/6312765, 0903/202 513, e-mail:
[email protected] Czeglédi Péter Református Gimnázium: tel: 036/6334231, www.gimnazium.refleva.com Juhász Gyula Alapiskola: 036/6221565, 0903/519 079, e-mail:
[email protected], www.zsmadlevice.edupage.org Lévai Magyar Asszonyok Ligája: tel: 0907/204 699,
[email protected] Lévai Magyar Eszterlánc Óvoda: tel: 036/6225954, e-mail:
[email protected] Lévai Református Egyházközség: Léva, Sz. Mihály utca 38, tel: 036/6336203, e-mail:
[email protected], www.refleva.com Lévai Szent László Kör: e-mail:
[email protected], facebook Magyar Közösség Pártja Lévai Szervezete: 0948/166117, e-mail:
[email protected] 46. számú Kittenberger Kálmán Cserkészcsapat: www.levaicserkesz.szm.com, facebook
Reviczky Társulás: tel: 036/6313818, e-mail:
[email protected], http://www.bizref.sk/reviczky-lv, https://www.facebook.com/reviczky.tarsulas Via Nova Ifjúsági Csoport: e-mail:
[email protected], www.ics.sk
A LÉVAI JUHÁSZ GYULA ALAPISKOLA KÖZLEMÉNYEI: Az őszi szünidő: 2016. október 28-31. A tanítás 2016. november 2-án, szerdán kezdődik. A téli szünidő: 2016. december 23. - 2017. január 5. A tanítás 2017. január 9-én, hétfőn kezdődik.
A CZEGLÉDI PÉTER REFORMÁTUS GIMNÁZIUM KÖZLEMÉNYE: A Czeglédi Péter Református Gimnáziumban a 2016/2017-es tanévben is várjuk a kilencedikes diákok érdeklődő részvételét programjainkon. A gimnázium idei célja a gyarapodás. Az elmúlt időszakban több projektünk is megvalósult. Jelentős tantárgyisegédeszköz fejlesztésre kaptunk támogatást, valamint tananyag-fejlesztésre is sor került. Ettől a tanévtől a pénzügyi, gazdasági alapismeretekre fektetünk hangsúlyt, hogy az itt érettségizett diákok megismerkedve a vállalkozási alapismeretekkel képesek legyenek később a saját lábukra állva részt venni a gazdasági életben, esetleg vállalkozni. Továbbá együttműködési szerződést kötöttünk a Károli Gáspár Református Egyetemmel, ami tovább segíti a szellemi fejlődést. Emellett iskolánk, mint eddig is, nemzeti és keresztyén nevelésben részesítve diákjainkat a lévai és környékbeli magyarság megmaradását és gyarapodását szolgálja. A Lévai Magyar Tájékoztatóban megjelenő programjainkon szeretettel várjuk az érdeklődőket. Kontaktusok: J. Jesenského 41., Léva, tel: 036 633 42 30, www.gimnazium.refleva.com, email:
[email protected]
A REVICZKY TÁRSULÁS KÖZLEMÉNYEI: 1. Iroda nyitva tartás A Reviczky Társulás – Léva és vidéke célalap, illetve a Szövetség a Közös Célokért irodája rendszeresen, minden hétfőn 14:00-17:00 óra között áll rendelkezésükre a Reviczky Házban. A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Reviczky Társulás együttműködik a Léva és környékén élő lakosság tájékoztatása érdekében. Szolgáltatásaink: o A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényből adódó lehetőségekről való tájékoztatás és segítségnyújtás a kérelmezőknek; o a nevelési-oktatási támogatás ügyében felvilágosítás és adatkezelés; o a www.allampolgarsag.gov.hu oldal alapján az érdeklődőknek felvilágosítás; o tájékoztatás a magyarországi oktatásban való részvétel feltételeiről, szülőföldi és magyarországi ösztöndíjak lehetőségeiről és annak lebonyolítása; o felnőttképzési programok szervezésében való közreműködés; o Nemzeti Regiszter kiépítésében és adatszolgáltatásában való részvétel; o EU-s források felhasználásával hálózatépítés, régiófejlesztés a szlovák-magyar határ menti együttműködés segítésére; o Felvidék.ma hírportál működtetése; o az eMagyar programban való részvétel, közösségi tájékoztató pontok fenntartása a Magyar Házban, internetes hozzáférés biztosítása; o Vállalkozásfejlesztési tevékenység, pályázati tanácsadás, a kis- és középvállalkozókkal való folyamatos kapcsolattartás; o www.szakc.sk, a www.info-net.sk és a www.gazdasag.sk honlap működtetése; o pályázatfigyelés - a Felvidék.ma és a SZAKC honlapokon (magyarországi, szlovákiai és EU-s pályázatok) o szórványprogram megvalósításában történő részvétel, o a társulás tagszervezetei számára közös fórumok teremtése, a közösségszervező munkába való bekapcsolódás. Magyar Igazolvány, Hozzátartozói Igazolvány, Pótfüzet, diák-, pedagógus- és oktatói kártya iránti kérelmét továbbítjuk az illetékes hivatalhoz. Forduljon hozzánk bizalommal! 2. Terembérlet: Az irodában benyújtható terembérleti igény magánjellegű rendezvényekre is. A nagyterem (80 -130 fő befogadására alkalmas) bérleti díja: 13,- €/óra, a Rákóczi Terem (15-20 fő) bérleti díja 5,- €/óra - legkevesebb 2 órára. 3. Könyvesbolt és könyvtár nyitva tartás A Reviczky Ház könyvtártermében berendezett könyvesbolt valamint a Reviczky Társulás és a Lévai Szent László Kör könyvtárai heti egy alkalommal, hétfőn délutánonként 15:00– tól 17:00-ig lesznek nyitva.
4. Lévai Magyar Dalárda A Lévai Magyar Dalárda heti egy alkalommal, hétfőn délutánonként 17:00-tól 18:00-ig tartja próbáit Szalai Pál karnagy vezetésével a Reviczky Ház Rákóczi Termében. Folyamatosan lehet csatlakozni! 5. Reviczky Klub A zenés klubestek alatt (általában péntekenként és szombatonként) üzemel a bár. 6. Felnőttoktatás Minden hétfőn 16 órától alapfokú magyar nyelvoktatást tartunk szlovák anyanyelvű felnőtt barátainknak a Reviczky Házban. Každý pondelok od 16.00 prebieha vyučovanie základov maďarčiny pre dospelých so slovenským materinským jazykom v Dome Reviczky.
A LÉVAI SZENT LÁSZLÓ KÖR KÖZLEMÉNYEI: 1. Római katolikus gyermek és ifjúsági szentmisék: A lévai Szent Mihály-plébániatemplomban havonta egy alkalommal a 8:45 órakor kezdődő vasárnapi szentmisén római katolikus gyermek és ifjúsági szentmisék lesznek bemutatva, melyeknek időpontjai: 2016. szeptember 4., október 16., november 13. valamint Szent Miklós ünnepe előestéjén, 2016. december 5-én, hétfőn 16:30-kor. Sok szeretettel várjuk a gyermekeket és az ifjúságot! 2. Keresztény sajtó A Reviczky Ház könyvtártermében rendszeresen olvashatók a Keresztény Élet hetilap legfrissebb számai.