1
Regős János
PIROSKA családi hisztériák - tragikus bohózat Előszó BEVEZETÉS A HISZTÉRIA ESZTÉTIKÁJÁBA A hisztéria, mint az igen és a nem közötti ontológiai tér/idő betöltője. Az ember művészete az osztálytagozódás előtti társadalom korai szakaszain a költészetet, a dalt, a zenét, a táncot és a kézimunkázást (kötés, horgolás, himzés, stb.) összefogta valami látványos egészben, amiből később kifejlődött a hisztéria, mint önálló művészeti ág. A hisztéria mintegy magában foglalja az irodalom, bizonyos fokig a zene, a képzőművészet, a mosás, valamint a takarítás elemeit, úgy is mondhatnánk, ezek döntő fontosságú elemei, míg a közben vagy utána beszedett nyugtatók itt csak alárendelt szerepet töltenek be. A hisztéria eszmei-művészi tartalmának alapja az idegroham. Ahhoz, hogy a hisztéria nézhetővé illetve fogyaszthatóvá váljon, szükséges, hogy az alkotók szétvessenek minden művészi keretet, hogy ijesztőek és gusztustalanok legyenek. Ennek elsődleges eszköze az a halálos kipárolgás, ami a hisztériában szereplőkből árad, és ami ennek a különleges művészeti ágnak oly eredeti bájt kölcsönöz. A hisztériának különösen fontos és becses vonása, hogy a nézők sokasága előtt szemléletesen kibontakozó eseményt képes teremteni, megidézve annak teljes konkrétságát és bonyolultságát. Úgy is mondhatjuk, a hisztéria a megmagyarázhatatlanba hatol be és benne véglegesen el is tűnik, idegesítő űrt hagyva maga után. A hisztériának ez az előnye a festészettel és a zenével szemben (ez utóbbihoz egyébként érzelmi telítettsége miatt szoros rokonság fűzi); a színházzal szembeni előnye pedig egyszerűen az, hogy jobb. A hisztéria hatásosságának egyik oka biztosan az, hogy a néző kifejezetten undorodik tőle, megszégyenül általa, hiszen kénytelen közvetlenül jelen lenni e kínos műalkotás megszületésénél. A hisztériával szemben támasztott legfontosabb követelmények: az időszerűtlenség, a céltalanság és a nagy hangerő. A hisztéria sajátosságai megkövetelik az idegrohamtól - mint a hisztéria tartalmi alapjától - a gyorsaságot, a tömörséget és a visszafordíthatatlanságot. A szereplők legyenek elvetemültek, mohók, elszántak és ha kell, riadalmat keltők. Ez a művészeti ág igen-nel felel a nem-re, éles határvonalat húz a hasznos és a haszontalan, az enyém és a tied, a kell és a nem kell közé. Egy költői hasonlattal élve úgy is fogalmazhatnánk: a szemeteskuka felé hajított lyukas zoknit reptében kapja el, büszkén felmutatja, majd újra a lábára húzza, így
2 szabadítván meg önmagát - igaz, csak egy rövid időre - a tárgytól, de egyszersmind a tárgyat a guberálóktól is. A lemondás és a birtoklás e különös metszéspontján őrjöng a hisztéria hőse. Regős János, 1993, május
Cim: H-1122 Budapest, Csaba u.6., tel : 30 9050576 Szereplők: Piroska (nagymama): az ő birodalma az ágya, egy nagyméretű, vörös bársonnyal borított heverő. Többnyire itt hever, sóhajtozik, kézimunkázik (dolgozik); körülötte és rajta fonalmaradékok, motringok, egyéb kézimunka felszerelések, bili, újságok, kisrádió, telefon és egy nagy láda - egyszóval, innen felkelés nélkül elérhet, és el is ér mindent, amire szüksége lehet. Gyuluska (Gyuszi bácsi, apsifiú, tutyimutyi, stb.), a férje: okleveles építészmérnök, pontos és precíz ember, költői ambíciókkal. Szeret viccelődni. Glaukómás, prosztata műtétre vár, gyerekkorában lúgkövet ivott, ezért össze van szűkülve a nyelőcsöve. Otthon is svájcisapkát hord, hogy késleltesse a kopaszodást és hogy meg ne fázzon a feje. Neki az íróasztala a birodalma. Anikó (Micsurina, Micsuka), a lányuk: a Fészek és más fontos bálok egykori szépségkirálynője, mára már romokban; mániáko-depressziós, egész nap nem csinál mást, csak fekszik az ágyán és cigizik, amikor pedig mániás állapotba kerül, lázasan aktív lesz: tesz-vesz, mesterkedik, áskálódik, gonoszkodik vagy provokálja a környezetét. Béla, Anikó nagyobbik fia: kissé hangos, szeszélyes és szertelen, de lehet, hogy csak megjátssza, hogy ilyen; az események idején 18-20 éves. Kurucz úr, a szomszéd: ezermester, mindenes és mindenről tud. Mentős: (játszhatja ugyanaz a színész) Fontos megjegyzés: A darab ősbemutatóját rendező szerző valamennyi szerepet férfi színészekre bízta.
3
Helyszín: három szobás lakás és mellékhelyiségei, egy bagolyvár-szerű, romos villában. A falak, a szobák csak képzeletben léteznek, de mégis minden itt élőnek megvan a maga jól körülhatárolható és jellegzetes élettere, ahonnan minden kimozdulás a fizikai és lelki megsemmisülés kockázatával jár. . Valamennyi bútor, berendezés és tárgy igazi itt, csak nagyon lepusztult és persze sokminden hiányzik. (A spájzot például nyugodtan jelezhetjük valamilyen nyomott viaszosvászonnal és néhány konzervvel, mint ahogy a fürdőszobához sem kell több egy zuhanyozó függönynél és egy ablakkilincsre drótozott fehér szekrénykénél..) A lényeg a milliő és az, hogy minden valódi legyen. A tárgyak kiválogatásánál, elhelyezésénél a lomtalanítás művelete lebegjen a szemünk előtt: ahogy egyesek a felesleges terhektől való megszabadulás örömteli érzésével tesznek ki az utcára sok olyasmit, ami mások - a turkálók - számára szinte kéjes kielégülést előidéző préda lesz, igazi vadász zsákmány. Játszódik: valamikor a hetvenes évek végén vagy később, de az is lehet, hogy korábban. Első hisztéria - takarítás - buja versek - pisis lepedő Amikor a nézők bejönnek, Gyuszi bácsi és Piroska néni fonalat gombolyítanak. Anikó hátul az ágyán ül és mélán cigarettázik. PIROSKA: Gyuszika! hadd halljam azt a névnapi köszöntőt. (Gyuluska az asztal mögé helyezi a széket, odáll Piroska elé és belefog.) GYULUSKA:
Virágkehely kicsiny kezed belőle ívelnek lágy sziromujjak S ha feléjük nyújtom jobbomat tenyeremre rásimulnak. Ha dolgozik e csöpp kis kéz, ollóval, tűvel, fonállal babrál teknőbe nyúl, ha mosni kell s ingem fehérebb lesz a habnál.
4 Ölelje lágyan lelked e dal mint bársonyos, piros kanapé. A szeretet, mely belőle árad csakis tied, s e Piroska napé.
Sokáig élj és boldogan! Nem bánom én, ha közben meghízol, Hisz nékem is csak addig szép az élet, ameddig értem, s értünk „dódozol”. Drága Piroskám! Sok boldogságot! PIROSKA: Köszönöm Gyuszikám! Eszelős csöngetés. BÉLA: (Nagy zajjal érkezik.) Csókolom nagymami, csókolom nagypapi, jubilidubili! édes Micsukám, szerbusz! Micsoda füst van itt nálad, mindjárt elájulok. (Megcsókolja.) PIROSKA: Mikor érkezel már egyszer ember módjára, nem úgy, mint egy állat. GYULUSKA: Szevasz Béla, dolgozni jöttél? BÉLA: Takarítani jöttem, nagypapa. De csak akkor, ha vikszelni is lehet. nekem pénz nem kell, csak vikszelhessek! PIROSKA: A tíz forintos órabéred így is-úgy is megkapod, ha vikszelsz, ha nem. GYULUSKA: Dehát a Bélus az viccelni akar és nem vikszelni. PIROSKA: A Béluska igenis vikszelni akar, mer ő szeret vikszelni. Te meg addig lemész a boltba, fiam. BÉLA: Jesszusom, a nagypapa ilyen melegben is sapkában van a szobában! PIROSKA: Tudod, Béluskám: a nagypapának vigyáznia kell a fejére. Könnyen meghül, a haja is erősen hullik, meg korpásodik is már szegény. Ha majd te is ennyi éves leszel, mint most a a nagypapa, majd meglátod...
5 BÉLA: Mér, mennyi most a nagypapa? (Kiráz egy kétségbeejtően mocskos szőnyeget.) GYULUSKA: Hát fontos ez most! Takarítani jött a gyerek, nem? PIROSKA: Most mit titkolózól. Ezen aztán igazán nincs mit szégyellni. Hetvenhat lesz nemsokára. BÉLA: Hetvenhat. (Gurigurizik.) PIROSKA: Bizony, az én kis tutyimutyim. Hatvannak, ha kinéz, és micsoda legény a gáton! Na te szépfiú, hozd csak ki a Ludas Matyit, amiben az a disznó versed van. BÉLA: Hű, de pikáns! Gyuszika közben átöltözik. PIROSKA: Na hozod már? GYULUSKA: (Ledobja az asztalra.) Tessék. PIROSKA: Fel is olvasnád? BÉLA: Nem fontos. ANIKÓ: Anya! Mért nem hagyod békén az aput. Látod, hogy nem akarja. PIROSKA: Tudod is te, hogy mit akar. Na olvasd csak föl, Gyuszika! BÉLA: Istenem, mit kell ennyit kínlódni egy versen. Majd a Béluska fölolvassa. Sztriptíz Vetkőzz le meztelenre édes, mutasd meg márvány testedet! Ne higgyem, hogy a csípőd széles, hogy melledet restelled. Ne félj, nem kérek semmi rosszat, és nem kívánok semmi jót, csak nézni foglak órákhosszat,
6 mint álombéli víziót. Hozzád csak ujjheggyel sem érek, legalább is így képzelem... De ezek után joggal kérded: „Mért legyek akkor meztelen?” Ez tiszta szex, ez egy pornó vers, nagypapa! De mikor vikszelhetek már egy jót, nagymamai? GYULUSKA: Porszívózás is lesz, ugye? PIROSKA: Hát miazhogy! Mér, mit gondoltál... Béla Gyuluska lába körül sertepertél a gurigurival. GYULUSKA: Azért megkérdezhetem, nem? PIROSKA: Jaj, de hogyan kérdezted meg! GYULUSKA: Már kérdezni sem lehet? PIROSKA: Porszívózni mindenképp kell. Legalábbis itt az ágyam körül. A ládából is ki fogunk pakolni. Vettem ezt az új molyirtót...(Kipróbálja.) Utána vikszelhetsz is, fiam... BÉLA: Jaj, de jó a viksz...twist...twist... GYLUSKA: Te Béla, ez elég büdős. PIROSKA: Mi, a viksz? GYULUSKA: Haha...nem, a molyírtó! PIROSKA: Abbahagynátok végre a hülyéskedést. Te meg mér nem indulsz már, fiam! Vagy direkt föltartasz, hogy bosszants? Kibírhatatlanul tudsz viselkedni. Mindig fölidegesítetek valamivel. (Megpróbál föltápászkodni, de szívrohama van.) Adjatok gyorsan egy Nitromint, megint szúr a szívem. (A többiek meredten nézik, nem mozdulnak.) Hát nem látjátok, hogy mozdulni sem bírok! Nitromint, Gyuszikám! Anikóm, nálad tettem le. Nincs ott valahol?
7 ANIKÓ: (Nem mozdul.) Nem találom. PIROSKA: A cigi, az bezzeg mindig megvan. Egész nap nem csinál semmit, csak szívja azt a büdös cigarettát. ANIKÓ: Jaj anyu, haggyjál már békén! GYULUSKA: (Odaáll Piroska elé a kosárkájával.) Mit hozzak? PIROSKA: Gyuszikám, te még mindig itt vagy? Maggi gombaleves lesz, másodiknak meg kinyitok egy konzerv székelykáposztát. Jaj, ne fintorogj, Gyuszika, ne vágjál pofákat. Te úgyis darálva kapod az egészet. Hozz két tejfelt, Bélának óriáskiflit, Anikónak lángolt gyulait, tíz deka téliszalámit és egy mirelitcsirkét. De ne túl nagyot és ne túl kicsit. A zacskóján jól nézd meg a dátumot. A blokkot meg hozd el. Na szevász, menj már Gyuszikám...ne is lássalak. Hjaj, rémes alak... BÉLA: Mikor vikszelünk már, nagymama? PIROSKA: Mindjárt Bélám, de előbb segíts itt az ágyam körül kitakarítani. Juj, a szívem. (Béla ad neki egy pirulát.) Mi ez fiam, amit a számba dugdosol? BÉLA: Nitromint. PIROSKA: Hát meg akartok ölni!? Anikó jön előre. Rágyujt. Az elhasznált gyufát lezser mozdulattal a padlóra küldi. PIROSKA: Á, felkelt a kisasszony... ANIKÓ: Segítsek valamit? PIROSKA: Legyen ez egy költői kérdés, Anikóm. (Anikó visszafordul és elindul az ágya felé.) Ezt már megcsináljuk mi ketten a Béluskával. De magadnál kitakaríthatnál. ANIKÓ: Tegnap törölgettem! PIROSKA: Óriási! Hogy oda ne rohanjak. (Béla bekapcsolja a porszívót.) Anikó, drágám! Hozd be légyszíves a nyeles felmosót.
8 BÉLA: Jön a smürtz, jön a smürtz, jön a smürtzös vonat, fogd a cso-...fogd a cso...fogd a csomagodat.... ANIKÓ: Igen, máris hozom. (Elindul a konyha felé. Lever egy csomó edényt. Nem találja.) Az anyádat! PIROSKA: Anikóm, mit vertél le? ANIKÓ: Semmit. PIROSKA: (Felkel és elindul ő is a konyha felé.) Ne hazudj, fiam, látom, hogy romba döntötted az egész konyhát. ANIKÓ: Hol van? Nem találom. (Már négykézlábra ereszkedve keresi.) BÉLA: Ott van a mosogató mögött. PIROSKA: Édes jó istenem! Hagyjad, hagyjad, fiam... (Elővesz és meglenget egy házilag készített nyeles, fekete rongy pamacsot.) BÉLA: Nagymami, hol volt, hol volt? A nagymami mindent, de mindent megtalál.(Eszelősen megöleli, megcsókolja.) Imádom...finom... PIROSKA: Itt elől még vikszelhetsz egy kicsit, aztán hagyd abba ezt az egészet, mert mindjárt jön a nagypapa, és tudod, hogy mennyire utálja ezt a felfordulást. (A rongypartvissal tologatja a szemetet és a fonalakat az ágya körül.) Micsoda kosz van itt. Ha én nem csinálok meg valamit, biztos, hogy semmi nem kerül a helyére. (Béla táncos odaadással vikszel.) Béla, fiam, hagyd ezt abba. Anikó! ANIKÓ: Tessék. PIROSKA: Mér nem válaszolsz, fiam, ha kérdezlek, mi! Hozz be légyszives a spájzból egy székelykáposztát. ANIKÓ: Igenis. (Elindul. A konzervdobozt odavágja a mosogató szélére.) Tessék. Leléphetek? (Tiszteleg, majd díszlépésben visszamasírozik az ágyához.) PIROSKA: Béluska majd segít kinyitni, ha befejezte a vikszelést. (Bekapcsolja a villanyrezsót, amin már ott a víz. Valódi főzés lesz!)
9 BÉLA: Parancs, értettem. De ki fogja ezt a rengeteget mind megenni. Hát ez nagyon sok kaja. PIROSKA: Nem szereted? A multkor ízlett, nem? BÉLA: Dehogynem szeretem, imádom. Fiinom, fiinom! De nagymami, én rengeteg tejfölt kérek bele. PIROSKA: Annyi tejfölt raksz bele, amennyit akarsz. Jut mindenkinek. (Gyuluska csendben besurran az ajtón, majd megáll Piroska mögött.) Gyanus nekem ez az Anikó. Láttad, hogy tisztelgett? GYULUSKA: Megjöttem. PIROSKA: Jázusmária! A szívbajt hozod rám. Mért nem csöngettél! Mire való ez a besurranás, mi! Surrogsz itt ki-be nekem, fiam. Én meg szívbajt kapok. Neked meg már ezerszer megmondtam, Bélám, hogy zárd be az ajtót, ha valaki kimegy. Addig nem tértek észre, míg el nem lopnak valamit... GYULUSKA: Dehát bezárta. Én kulccsal jöttem be. Van kulcsom.... PIROSKA: Annyi most a besurranó tolvaj. GYULUSKA: Én kulccsal jöttem be. Van kulcsom. PIROSKA: Az mindegy, Gyuszikám. (Szemügyre veszi a kosárkát.) Mik ezek, fiam. GYULUSKA: Hát itt van minden. A blokk, a visszajáró pénz... PIROSKA: Hát ez mi? (Kivesz egy zacskót.) Ez neked csirke, fiam? Ez nem csirke, ez bébipulyka. Hát meg se kérdezted az eladókat!
Gyuluska a nézők felé fordul és szavalni kezd. Vevő vagyok, s mint a legtöbb, ügyefogyott, védtelen És a téliszalámi a legkedvesebb ételem. Ebből vettem vacsorára, nem sokat, csak tíz dekát, Kifizettem, s az eladó csomagolva adta át.
10
Otthon mikor kibontottam, majd elöntött az epe, Két vége darab volt benne, sehol semmi közepe. Persze én voltam a vétkes, mer nem mondtam meg kereken, Hogy a téliszalámit én végtelenül szeretem. Hát nem mindegy, hogy csirke vagy bébipulyka? PIROSKA: Nem, egyáltalán nem mindegy! BÉLA: Nekem speciel édesmindegy. Én sokkal jobban szeretem a pulykát, pláne, ha bébi az illető. (Váratlan üvöltés.) Ááá! My baby, honky-tonkypunky...zutty, zutty, zutty!.(Felkap egy egész doboz tejfelt és belezuttyantja a lábosba.) Imádom, fínom! PIROSKA: Ez borzasztó, Béluskám. (Gyuluskához békülékenyen.) Most mit állsz itt. Majd kirántom azt a pulykát. (Gyuluska menne kifelé.)Hova mész? Most már ne sokat lófrálj, nemsokára kész az ebéd. Gyuluska ki. Anikó, nem kéne kicsit kiporszívózni nálad is? ANIKÓ: Nem kell. Tegnap törölgettem. Rend van. PIROSKA: Szerinted, fiam. Szerintem meg olyan bűz van nálad, hogy elhányom magam. Hugyszag, érted, hugyszag. ANIKÓ: Jaj, anyu, haggyjál már békén! PIROSKA: Kénytelen voltam alátenni a gumilepedőt. Szívja azt a büdös cigarettát, amitől alvás közben is köhög. A köhögéstől meg bepisil. Most huzattam át a díványát háromszázért. Az anyag is kettőszáz forintomba került. De nekem nem hiszi el. ANIKÓ: Kell a francnak a púderes gumilepedőd! Ágyazz alá magadnak! PIROSKA: Tessék. Azt hiszi, rosszat akarok neki, pedig csak a fekhelyét szeretném kímélni. Még drága amerikai Johnson pudert is tettem alá neki. ANIKÓ: Magadnak nem vettél gumilepedőt? Te gondos anya!
11
PIROSKA: Gonoszkodj csak, Anikóm, gonoszkodj. Gonoszkodni, azt tudsz, de majd ha nem leszünk, én és az apu, akkor majd meglátod... (Bélához.) A kislámpáját is mindig égve felejti, dehát ráhagyom, nem szólok. Bemegyek és eloltom. A cigi meg sokszor ott füstölög a takaróján. Egyszer még felgyújtja magát és a házat is. Akartam is mondani, hogy az egyik kislámpát szereld le az ágya fölül, legalább ne égjen kettő. BÉLA: A huszonöt wattosra tetszik gondolni? PIROSKA: Az is pénzbe kerül. Meg azok a teli fürdőkádak minden reggel. Aztán épp hogy csak megmártózik benne. Gátlástalan, hidd el, gátlástalan. ANIKÓ: (Szétcibálja az ágyneműjét, kiszedi a gumilepedőt és meglengeti.) Tessék itt a híres, rózsaszín gumilepedőd! Te dicső anya. A hős mártír. Fogd csak meg! PIROSKA: Meg is fogom. De menj be hozzá Béluska, és nézd meg az ágyát. Biztos, hogy most nem vizes. ANIKÓ: Mért nem mondod, hogy nem pisis! Milyen csodás illatok! Milyen finom bélelés! Ime az anyu hosszútávú befektetése belém és az ágyamba. Új huzat! Gumilepedő! Kényszerzubbonyt nem vettél még, vagy szorítópántot? Pedig az is kéne, vagy esetleg egy rács! (Már őrjöng, rugkapál az ágyán.) Tessék, kössetek le, nem fogok ellenállni! (A hisztéria további menete a színészre van bízva.) Valamelyik résen bedugja a fejét Gyuluska és szaval. Halló, halló! - Szól a rugó Ne ugrándozz rajtam, Mert eltörik a derekam, S akkor aztán baj van. Sokba kerül a javítás, Kárpitoshoz menni, Ráköltheted a pénzedet, S nem tudsz fagyit venni. Rugózd inkább a térdedet - Jó reggeli torna -
12 Attól olyan erős leszel, Mint virslin a torma. Hehehehe...... Gyuluska feje eltűnik a résből.
2. hisztéria - ebéd - dilibogyók - lángolt gyulai kolbász Piroska néni főz, Béla Anikó ágya alól szedegeti a csikkeket. Erős, türelmetlen csöngetés.. GYULUSKA: Nyissátok már ki! PIROSKA: Ki az? GYULUSKA: Ki lenne. Én vagyok. Fél órája nyomom a csengőt. Süketek vagytok? (Béla beereszti. Azonnal a fürdőszobába rohan pisilni.) PIROSKA: Igyekezz. Moss kezet, aztán ülj asztalhoz. Nemsokára kész az ebéd. GYULUSKA: Egy perc, csak előbb még pisilek és csöppentek. BÉLA: Jesszusmária, hát az egy fél óra lesz minimum, nagymama! Hát addig én éhen halok. PIROSKA: Nem szabad a prosztatával viccelni, fiam. A nagypapának lassan kell pisilnie és aztán jól ki kell csöpögtetnie. Mutatta már a jogosítványát? Képzeld, ezek az őrült orvosok engedélyezték neki a vezetést. Pedig időnként teljesen megvakul. (Gyuluska eközben a nadrágjára csöppent pisit törölgeti, majd a szemcseppel bibelődik.) Biztos valahogy átverte az orvosokat. (Gyuluskához.) Kész vagy már Gyuszikám? GYULUSKA: Egy perc. BÉLA: Mért kell neki most jogosítvány? PIROSKA: Vezetni akar, fiam, vezetni. Ismerem a fajtáját! Ha ő egyszer valamit a fejébe vesz...ki tudja, nincs-e már valami autója is...
13 BÉLA: Jaj, nagymami, rémeket tetszik látni! PIROSKA: Megint egy ákció a hátam mögött, „örömteli meglepetés”, csakis nekem. Tudja, hogy én soha többé nem egyeznék bele. Meg is beszéltük annak idején, tudod, mikor még a háború után, amikor az oldalkocsis motorkerékpárjával nekihajtott a Lánchíd egyik oroszlánjának. Azóta ilyen összevissza alakú az orrom. BÉLA: Én imádom a nagymami orrát, gyönyörű darab az... PIROSKA: (Gyuluska közben fölvette a svájcisapkáját.) Jössz már Gyuszikám? GYULUSKA: Jövök, jövök, de én nem kérek levest, Piroskám. PIROSKA: (Egy kis kávéscsészébe szed neki levest.) Mi az, hogy nem kérsz? Ugyis annyit eszel csak jóformán, mint egy veréb. Egy fél merőkanállal azért megbírkózol... GYULUSKA: Jaj, én nem kérek többet, elég lesz...úristen, ez tiszta zöld, Piroskám...ez egy valóságos leves-tenger...nem...leves óceán! PIROSKA: Ugyan, mit nyafogsz már annyit...szólj az Anikónak, hogy jöhet ő is a levesért. (Anikó is kijön a konyhába, tartja a tányérját. Gyuluska kilöttyinti a levesét.) Mit csinálsz, fiam! Azzal a kevés levessel sem tudsz az asztalig eljutni. Csak tudnám, hogy minek most neked egy érvényes jogosítvány? Autód nincs, és feltehetőleg nem is tudsz miből venni. ANIKÓ: Az apunak mindigis volt jogosítványa. Nincs ebben semmi különös. Tudod, hogy imádja a kocsikat. (Leül.) GYULUSKA: Csak! Mert ettől jobb a közérzetem, na! PIROSKA: Most mit nyegléskedsz itt velem, mi? Rögeszme ez csak nálad. Még az autómárkákat sem tudod megkülönböztetni. Egy vacak körtecseréhez is a Kurucz urat kellett áthívni. Pedig hányszor, de hányszor figyelmeztettelek, hogy cseréld ki azokat a körtéket abban az autóban. De nem. Ő úrvezető. Majd a szerelő. Azt hiszitek, megbüntette a rendőr! Pedig fölszólítottam, hogy jól büntesse csak meg, megérdemli. BÉLA: Föl tetszett szólítani a rendőrt, hogy büntesse meg? PIROSKA: Föl. De megúszta egy kis ejnyebejnyével.
14
BÉLA: Akkor a nagymamival kell autókázni. Büntetés kizárva. PIROSKA: (Kevergeti a másodikat.)Befejezted, Gyuszikám? GYULUSKA: Mit? PIROSKA: Na mit. A levest, fiam. Mit! (Gyuluska kiviszi a csészét.) Egy kicsit kiöntöttél belöle, a többit meg visszahoztad? Miből élsz te egyáltalán? Na, tedd le, hagyjad...Nem ízlett, vagy mi? BÉLA: Isteni leves! Igazi íz! Maggi! PIROSKA: (Beönti a darálóba a káposztát és tekerni kezdi.) Darálok neked ebből a finomságból. GYULUSKA: Jaj, elég már, Piroskám! Ne darálj már többet. PIROSKA: De hiszen még szinte semmit sem daráltam. Nem értem. GYULUSKA: Csak tömi az embert, tömi, csak tömi! BÉLA: A nagypapa mit kapott? PIROSKA: (Jön előre az étellel.) Ugyanazt, mint a többiek, csak darálva. Ízlik, Gyuszika? BÉLA: (Piroska Béla tányérjába kanalaz a lábosból.) Hú, micsoda illatok! Ez mind az enyém lesz, nagymama? PIROSKA: Az anyunak is hagyunk egy kicsit. (Anikó tányérjába is szed, aki még a levest kanalazza ugyanabból a tányérból.) És ha megengeded, én is megkóstolnám. Étvágya az hálistennek van a kisasszonynak! Na edd meg akkor az egészet. Tessék. Nekem ne is hagyjatok. (Leteszi a lábost.) Én majd eszek egy kis sárgarépát. (Gyuluska majszolgatja a főzeléket, a nagyobb darabokat finoman kiköpi vagy kiszedi a szájából és gondosan a tányér szélére helyezi.) Nem ízlik, Béla? BÉLA: Fíínom-nomfi-fíínom-nomfi... PIROSKA: (Visszajön és a többieket kicsit félrenyomva letérdel az asztal mellé. Ő mindig így táplálkozik, mert fáj neki az ülés. Némán
15 esznek.Gyuluskának a torkára megy egy falat, csaknem megfullad. Béla vízért szalad.) Daráljak még rajta, Gyuszikám? BÉLA: Tessék ezt meginni, nagypapi. PIROSKA: Ne kapkodjál az evéssel, Gyuszikám...(Fogja a káposztás lábost és a maradékot kézzel kiszedi belőle.Gyuluska vizet iszik, de ettől csak még jobban fulladozik.) BÉLA: Nem igaz, hát mért így kell kapnia a nagypapának? Olyan passzantott ez az egész! Megfullad. És mindig ez van, nagymama. PIROSKA: Tudnod kell, hogy a nagypapa gyerekkorában lúgkövet ivott. Össze van szűkülve a nyelőcsöve. Nem eheti rágósan az ételt. Hányszor, de hányszor meséltem ezt már neked. BÉLA: Szeretem ezeket a régi, szép családi anekdotákat. Nagymama, nem fog megártani így ez kettő együtt. Megint föl tetszik fújódni, mint a multkor. aztán nincs ám Bilagit! PIROSKA: Nekem már úgyis mindegy. Legalább előbb jutok ki a temetőbe. Ugyis ezt akarjátok, nem? ANIKÓ: Ugyan anyu! BÉLA: Azért a nagymamának sem lehet könnyű ezzel a kanállal. GYULUSKA: Nekem azért jobbak az esélyeim, nem? BÉLA: Jó étvágyat kívánok az ebédhez! PIROSKA: Ugyan Gyuszikám, azzal a kis prosztata problémáddal, meg glaukómáddal még száz évig elélhetsz, fiam. De én a szívemmel már alig gurulok... BÉLA: Desszert lesz? GYULUSKA: (Odatolja, amit meghagyott.) Itt van Bélus, edd meg. PIROSKA: Van szabolcsi alma.
16 BÉLA: (Anikóval, Gyuluskával együtt.) Köszönjük szépen az ebédet! (Béla és Piroska mennek mosogatni, ami abból áll, hogy újságpapírral kitörülik a tányért és beleteszik a mosogatóba. Anikó még eszik.) PIROSKA: Beszélt már veled? Valaki másnak beszélt róla? Nekem elmondhatod, ha tudsz valamit. BÉLA: Mit kéne tudnom, nagymama. Mi vagyok én, nyomozó? PIROSKA: Egy kis őszinteséget szeretnék kapni, legalább tőled. Csodálkozom rajtad, Bélám. (Hozza a csipketerítőt, hogy föltegye az asztalra. nem veszi észre a még mindig ott eszegető Anikót és valósággal beborítja őt a terítővel. Anikó sértődötten föláll és kislisszol a tányérjával.) BÉLA: Nagymama! Megmondtam világosan, hogy (Anikó nagy csörrenéssel belevágja tányérját a mosogatóba. Haragosan összenéznek Piroskával.) Megmondtam világosan, hogy nem tudok semmi olyasmit, ami a nagymamára tartozik. PIROSKA: „Nagymamára tartozik!” - te aztán jól kitanultál az apádnál. BÉLA: Na ne keverjük már őt is bele, ha egy mód van rá! PIROSKA: Béluskám te okos kisfiú vagy. Ugye elmondanád nekem, ha a nagypapa valami hülyeséget csinálna a hátam mögött? Olyan furcsán viselkedik mostanában Ezek a vetkőzős versek, vetkőznek már nála a nők! Egész délelőttökre eltűnik. Élénk lett és olyan ingerlékeny. ANIKÓ: Jaj, anyu! Hát már mindenkiből őrültet akarsz csinálni?! Azt hiszed, te vagy az egyetlen egészséges ebben a házban? Tessék, dugd be az aput is a klinikára! Helyezd gyámság alá! BÉLA: Na ez kész...(Odamegy Anikóhoz.) Mi van, Micsuka, mi van... PIROSKA: Nincs igazad Anikóm. Itt mindenki normális, egyedül én vagyok őrült. De ti juttatok ide! BÉLA: Édes Micsuka, mért veszekszik a nagymamával. Megbeszéltük, hogy ráhagy mindent. Nem? ANIKÓ: Ugyan Béla! Mindenki csak ugráljon körülötte! Igenis nagymama, így nagymama, úgy nagymama! Essen hasra mindenki a sápítozásától. Még mit
17 nem! Benned sincs egy szemernyi önérzet sem. Idejössz hozzá cselédkedni tíz forintért! Persze, mert így olcsóbb neki. Szégyen és gyalázat! PIROSKA: Akkor súrold ki te a kádat. Itt úgysem fürdik más teli kádban, csak te, Anikóm. Különben is a Béluska nem cselédlány, hanem az én unokám, aki segít a nagymamájának a háztartásban. Ingyen is megcsinálná, ha megkérném szépen. Igenis szívesebben adom neki a pénzt, mint valami idegennek. Vess meg érte, ha akarsz. Felőletek persze össze is dőlhetne ez a ház. Egy rohadt széket nem tennétek odébb! (Visszafekszik.) ANIKÓ: Hogy nem sül ki a szemed! Tegnap is törölgettem. PIROSKA: Fogadjunk, hogy még az ágyadat sem húztad ki. Alatta meg ott bűzlik a töméntelen csikk. ANIKÓ: (Jön előre.) Ó, te dicső anya! A hős mártír! Itt döglesz egész nap az ágyon. Te beszélsz! Ó, hogy nem hasad ketté az ég! Te szent nevelő, te bölcs és előrelátó anya! De hová dugtad a pénzemet, na hová?! Meg a gyógyszeremet, amit nekem kell bevennem! Könyvtárba mért csak az apuval engedsz el?! Miért nem jön ide egyetlenegy barátnőm sem? PIROSKA: Hagyjuk ezt! ANIKÓ: A szeretőimet ki üldözi el innen!? PIROSKA: Én fiam. Az én házam nem piroslámpás ház! (Jön Gyuluska, hogy szétválassza őket, Anikó a nyakába borul, majd együtt mennek hátra Anikó ágyához.) GYULUSKA: Mi van itt már megint. Egy percre sem lehet titeket itthagyni. PIROSKA: Gyuszika, nagyon szépen megkérlek, ne avatkozz bele. Beszélgetek a kislányommal. GYULUSKA: Ez nektek beszélgetés... ANIKÓ: Gyere át hozzám apsifiú! Ugyis csak szajkózza a magáét. Gyere, gyere, édes kis Gyuluskám! (Leülnek Anikó ágyára. Megpuszilja.) Apuci! Vigyél el sétálni a Zúgligetbe.Te vagy a legjobb apa a világon! Menj, hozd át a dilibogyóimat, neked még oda meri adni. GYULUSKA: (Piroskánál.) Mi baja?
18
PIROSKA: Mit tudom én. Vidd át a dilibogyóját. De ne az enyémet, Gyuszika. GYULUSKA: Mit beszéltünk meg? Nem megígérted, hogy ráhagysz mindent? ANIKÓ: Jaj, apu! Hát már te is kezdede? Már te is az anyu nótáját fújod? Te csak bólogass neki a Bélussal együtt. Én akkor is a szemébe vágom, hogy GONOSZ! Na, most legalább kimondtam. PIROSKA: (A sírás kerülgeti.)Hogy beszélhetsz így rólam, aki mindent csak értetek teszek. Hogy mondhatsz ilyeneket! ANIKÓ: Ne menj még el, apuci! Maradj még velem egy kicsit! Sírj csak te is egy kicsit magadnak. Rád fér. PIROSKA: Nem sírok, fiam, csak szomorú vagyok. ANIKÓ: Nem érdekelsz. (Kirohan a konyhába. A jégszekrényből kivesz egy nagy krinolint és mohón tömni kezdi magába.) PIROSKA: Mit művelsz ott, fiam? ANIKÓ: Eszem, képzeld el, eszem. Lángolt gyulait. És annyit, amennyi belém fér! Pukkadj meg! Dögölj meg! Pukkadj meg! Dögölj meg! Pukkadjmegdögöljmeg!. Madárcsicsergés, tavaszi zsongás...majd Gyuluska olvassa fel versét
A lányomat a bánat eljegyezte és most csak ül, szelíden, csöndben ül, rejtvényei közt, mindig egyedül. Ő is rejtvény, keresztrejtvény a lelke. A lányomat a bánat eljegyezte. De hogyha nem lát a szobában senkit, és elmotoz, vagy ép’ rendet csinál, akkor már tudjuk, hogy valami baj van, mert valamit most éppen nem talál. Most mindannyian azt reméljük,
19 hogy valaki majd rá is felfigyel, mivel a bánat csupán eljegyezte, de szerencsére mégsem vette el...
3. hisztéria - úttörő becsületszó - a káder munka közbeni tanulmányozása - turkálás fogják meg, viszi a pénzét! GYULUSKA: (Az íróasztalánál, hogy a többiek ne hallják.) Béla, gyere csak ide! Holnap ki akarok menni a Csabikához a laktanyába. Ráérsz? BÉLA: Of course. Találkozzunk tízkor a Moszkva téren. GYULUSKA: Nana, lassan a testtel! Először is nem holnap találkozunk, hanem úgy tíz perc múlva, és itt a sarkon. Előbb ugyanis be akarok mutatni neked valakit. PIROSKA: Mit pusmogtok ott? BÉLA: Semmi, semmi. Egy nagy meglepetés készül. (Gyuluskához.) Kit kell bemutatni? És mért most, azonnal? GYULUSKA: Várj, elmagyarázom, bár jobb lett volna a helyszínen. Szóval a Piroskát akarom bemutatni neked. Vele megyünk a Csabikához. BÉLA: Hogy mi? Mért kell nekem a nagymamát bemutatni? Csak nem akar ő is kijönni velünk a Csabához, hát még itt fekszik az ágyán. PIROSKA: Mit akarsz, Gyuszika? GYULUSKA: A fenét! Mindjárt megérted. BÉLA: Valami nőügy, nappapi! Mert abban látatlanul is benne vagyok. GYULUSKA: Dehogy, dehogy! Félrebeszélsz. Hanem Béluska, ugye te tanultál a magyarok vérszerződéséről? BÉLA: Na ez meg hogy jön ide? Tessék már kibökni végre, hogy miről van szó!
20 GYULUSKA: Jó, jó. De előbb akkor add úttörő becsületszavadat, hogy megőrzöd a hadititkot. BÉLA: Egy szót sem szólok. GYULUSKA: Ez nekem így nem elég, kisapám! Mondd utánam az esküt: BÉLA: Halljam. GYULUSKA: Úttörő becsületsszavamra megígérem a nagypapának, hogy amit most tőle hallok, azt soha senkinek el nem árulom. Az úttörők istene engem úgy segéljen. BÉLA: Nos, ki vele, ki az a Piroska. GYULUSKA: Az autóm. Az autóm! (A fiókból elővesz egy fényképet.) BÉLA: Hogy mi!? De hisz ez lehetetlen! Vagyis csodálatos! A nappapi újra autót vett? Nem hiszek a fülemnek. De miből? És teljesen a nagypapáé már? GYULUSKA: Mint az ujjam. Egy gyönyörű, piros, nyolcötvenes Renault Dophin. Húsz éves, de mintha új lenne. A felét már kifizettem a dugi pénzemből, meg a saját autónyeremény betétemből...a többit részletre kell majd. Tulajdonképpen az öcsédnek vettem. Ha majd leszerel, már ő fizeti a részleteket. Meg is beszéltük vele. Addig én használom. BÉLA: Hogy? Már vezette is a nagypapa? Ez vicc, hiszem, ha látom. GYULUSKA: Piros. Ezért hívom Piroskának. BÉLA: Aha. GYULUSKA: A környéken egyedül furikáztam vele. De most kimerült az akkumulátorja, a kerék is defektes. Be kéne tolni. Segítened kéne. A nagy forgalomban még nem merek egyedül vezetni. BÉLA: És a nagymama mit tud erről a dologról? GYULUSKA: Isten őrizz, hogy megtudja. Gutatütést kapna. Tudod, hogy megtiltotta! (Megszólal a telefon.)Na szia, lenn találkozunk.
21 BÉLA: Csókolom nagypapi! Csókolom nagymama! Szia Micsuka, vigyázz magadra! (Távozik.) PIROSKA: (Fölveszi a telefont.) Halló! Sóki Gyula okleveles mérnök lakása. Tessék. (Magnóról megszólal a „Káder munka közbeni tanulmányozása” című, az ötvenes években készült személyzeti jelentés.)
A káder munka közbeni tanulmányozása (Hangszalagról.) Sóki Gyula szaktárs életrajzát áttanulmányoztam. Véleményem róla a következő: Munkáscsaládból származik. Pártunknak nem tagja, a szakszervezetnek 1951 óta tagja. Egyénileg halk, szerény ember, de mint munkaerő szakmailag nem nagy kvalitású. Csak kisebb részfeladatokkal lehet őt megbízni. Verseket ír társadalmi vonalon. Cikkei, versei demokratikusak, demokratikus gondolkozásra következtetnek, de ő maga politikailag zárkózott, vélemény nélküli. Faliújság felelős. Minden hónapban van két újítása és ötlete. Beszélt feleségéről, aki gyakran lép fel a Nőszövetségben szavalatával. Saját művészi tehetségét is megemlítette pár szóval, így a versírást is, mely több lapban, így a Ludas Matyiban és a Rádióban is megjelent. PIROSKA: Halló! Igen, itthon van. Ki keresi? Milyen ügyben. Most nagyon fáradt. Kicsoda? Ja, üdvözlöm. (Gyuluska közben átjön a telefonhoz.) Nem, úgy tudom, a rajzok még a Pogány úrnál vannak... GYULUSKA: Visszakaptam már...visszakaptam. PIROSKA: Most mondja a mérnök úr, hogy nem kapta vissza... GYULUSKA: Visszakaptam... PIROSKA: Visszakapta már...halló! (Gyuluska kirángatja a kezéből a telefonkagylót.) Halló, Gyuluska, hát kikapod a kezemből a telefont, amikor beszélgetek... GYULUSKA: Halló! (Felhúzza a fél füléről a svájcisapkát.) Itt vagyok. Nem. A feleségem. A tárgyalásra már készen lesznek a tervek.
22 PIROSKA: Csak akkor add oda nekik, ha már megegyeztetek. GYULUSKA: Még akad rajtuk némi munka. Holnap megmutatom őket. PIROSKA: Holnap nem is tudsz menni. Holnapra rendelt be az orvos, Gyuszika. GYULUSKA: Pillanat. Piroskám! Nagyon szépen kérlek, hogy ne szólj már bele. Ne szólj már bele, jó? Jó? Jó?! PIROSKA: Akkor beszéld meg... (Sértődötten a fal felé fordul.) GYULUSKA: Halló! Nem. A műszaki leírás szerint alkalmas a leválasztásra. Hogyne. PIROSKA: Leválasztás? Abból baj lesz. GYULUSKA: Nem. Statikailag rendben lesz. PIROSKA: Jázusmáriám! Statika?! Add vissza, majd én megbeszélem. GYULUSKA: Á, közfalat sem kell megbontani. PIROSKA: Atyaúristen! Statika! Közfal. Gyuszika, össze fog dőlni megint minden. Nem értenek hozzá, Gyuszika, ne bízz rájuk semmit. Gyuluska nyomatékosan leteszi a telefonkagylót, visszahúzza fülére a svájcisapkát, farkasszemet néz Piroskával, majd elindul vissza az íróasztala felé. PIROSKA: Nem kéne mégiscsak konzultálnod a Perjésivel, fiam? Ő talán mégiscsak több tapasztalattal bír az ilyen nagy munkákban... GYULUSKA: Milyen nagy munkákban?! Ez is csak ugyanolyan, mint a többi, leválasztás. PIROSKA: Hát akkora fáradságodba kerülne. Megint csak a dac és a konokság beszél belőled. De menj csak a magad feje után. Úgy tudom, nem is biztos, hogy engedélyezik a leválasztást. GYULUSKA: Na, ezt meg honnan veszed, Piroskám? Honnan? PIROSKA: Olvastam az ide vonatkozó rendelkezéseket.
23 GYULUSKA: Gratulálok neked... PIROSKA: Te persze beléjük sem szoktál nézni. GYULUSKA: Betéve tudom az agészet. PIROSKA: Betéve...de menj csak a magad feje után. Majd bevered megint. Önfejű alak! KURUCZ ÚR: (Hangja kintről.) Piroska néni! Piroska néni! Itthon van? PIROSKA: Jónapot, Kurucz úr. KURUCZ ÚR: Akkor nekilátnék... PIROSKA: Az utca felőli oldalon kezdje a gazolást és a sarokból is szedje ki. A fák körül is fel kéne ásni... Anikó átöltözik. KURUCZ ÚR: Nyugalom, nagyságos asszonyom, mindenre sort kerítünk. PIROSKA: Akar egy kávét? Na, jöjjön csak fel. Gyuszikám! Huhú! Hozd be légyszíves a Kurucz úrnak a kávét. Ott lesz valahol a konyhában. Aranyos vagy. KURUCZ ÚR:(Benyit.) Jónapot Gyuszi bácsi! Na, hogy szuperál a mi Piroskánk? PIROSKA: Megvagyok Kurucz úr, megvagyok. GYULUSKA: Köszönöm kérdését, megvagyunk. Fel kéne tölteni az aksit. KURUCZ ÚR: (Belép Anikó szobájába, aki egészen kicsinosította magát.) Csókolom, szépasszony. Milyen fess ma. (Kezet csókol.) ANIKÓ: Köszönöm a bókot. De mit szól ehhez a felesége? Már megint a kezemet akarja megkérni, vag mi a szösz. KURUCZ ÚR: Hát megtenném én, bizisten. De maga mindig olyan makacs. ANIKÓ: Ne vicceljen már! Menjen, udvaroljon inkább az anyunak. Ő imádja, ha imádják. Legalább addig is lefoglalja.
24
KURUCZ ÚR: Tudja mit? Akkor inkább a feleségem! ANIKÓ: Bölcs ember! PIROSKA: Kurucz úr, huhú! KURUCZ ÚR: Csókolom, Piroska néni. Már itt is vagyok. PIROSKA: Na üljön le egy pillanatra. Nem szalad el az a munka. GYULUSKA: Itt a kávéja Kurucz úr. PIROSKA: Itt a kávéja. GYULUSKA: Cukor nincs benne. PIROSKA: Cukor nincs benne. Mit kérdezett az Anikó? Szegénykém megint nagyon élénk. Ízlett a kávé, Kurucz úr? KURUCZ ÚR: (Hosszú habozás után.) Azt mondta...hogy...udvaroljak inkább a nagyságos asszonynak. PIROSKA: (Elérti.) Nekem, Kurucz úr? Ugyan! Magának is csak a bolondozáson jár az esze! Jöjjön, válasszon inkább magának valamit innen a ládából. A Gyuszika majd segít kinyitni. Aranyos vagy, Gyuszika. Idenézzen! Ez egy kincsesbánya! (Fölnyitják a ládát, amiből mindenféle haszmált ruhaneműt vesz elő.) Itt ez a mellény is mindjárt. A Gyuszika alig hordta. Próbálja csak föl. KURUCZ ÚR: Szűk ez nekem, Piroska néni. PIROSKA: Szűk ám a...mindjárt megmondom micsodája! Na hagyja akkor. Ha nem kell, nem kell. Itt ez a zakó. Selyem santung. Selyem béléssel. Kiárusításban vettem száz forintért. Ez egy prima, jó darab. Az árát majd levonom a béréből. Viheti. KURUCZ ÚR: Egészen kiöltöztet engem a nagyságos asszony. PIROSKA: (Sorba húzza elő az ócska ruhadarabokat.) Mennyi finom darab! Blúzok... Itt ez a szép blúz. Anikóm, ezt mért nem hordod. Ne mondd,
25 hogy szűk, hisz még én is beleférnék...valahol...hol kezdődik ez, fiam? (Keresi a nyakát. Anikó jön előre, hogy megnézze a blúzt.) ANIKÓ: Mer nem szeretem. PIROSKA: Na próbáld csak föl. Nagyon szép az. ANIKÓ: Minek! Van elég göncöm. Add oda inkább a Kurucz néninek. (Odaadja Kurucz úrnak.) PIROSKA: Hát kidobni nem fogom, az biztos. Itt vannak ezek a használt bugyik is. Kanadából jött csomagban. Hatvan forint vámot fizettem értük. Vigye haza az asszonynak. Ennek biztos örülni fog. Itt van még egy. Ez egy kicsit kisebb. Na, ezt is. Nem, ezt már nem adom. Akkor száz forintba megegyeztünk. A ruhák árát majd levonom a béréből. De össze is kell ám gereblyézni! Nekem aztán rendben legyen a kert! Kurucz úr kifelé mentében elszórja a ruhák többségét. GYULUSKA: Várjon meg Kurucz úr! Meg kell még néznünk a kerítést. KURUCZ ÚR: Csókolom, Piroska néni. PIROSKA: Anikó! Segíts visszapakolni a ládába. ANIKÓ: Csak azt tudnám, mi a francnak őrzöd itt ezt a sok szart. PIROSKA: Ezek nem szarok, Anikóm. Látod, hogy a Kurucz úr is mindig milyen örömmel visz belőlük. Nem olyan finnyás, mint te. Azonkívül megspóroltam száz forintot, ezekkel a „szarokkal”, hogy téged idézzelek. Adj egy nitromint., fiam. Fulladok megint. Hogy miért nem tudok már megdögleni! ANIKÓ: Igenis, csak a helyet foglalják itt. Ugyan, tele vagyunk mindenféle szirszar ócskaságokkal! Közben meg...(Hátrarohan az ágyához.) ...nézd meg , milyen cipőben járok, tessék! (Odavága a cipőket Piroska ágyára.) PIROSKA: Vegyél magadnak másikat. Van neked saját pénzed. ANIKÓ: Igen? Olyan jól eldugtad, hogy azt se tudom, mennyim van.
26 PIROSKA: Tessék. Ha akarod, megmutatom. Hatezer forint. (Elővesz egy betétkönyvet.) Magam tettem félre neked a táppénzedből, hogy legyen, ha majd rászorulsz. ANIKÓ: (Kikapja a betétkönyvet Piroska kezéből.) Na, végre a kezembe került. Most aztán dugdoshatod. Gyűjtögess a magadéból! Ez az én pénzem, és azt csinálok vele, amit akarok. PIROSKA: (Letérdel elé.) Anikó! Add vissza, légyszíves. Anikó! Mit akarsz kezdeni azzal a rengeteg pénzzel? És ha majd nem tudunk segíteni neked, én és az apu? Itt állsz majd egy fitying nélkül. Anikó! Térdenállva könyörgök, add vissza a betétkönyvet! (Anikó kirohan.) Hova mész, fiam? Istenem, viszi és elkölti az egészet! ANIKÓ: (Visszajön.) Igenis, elköltöm. Az egészet el fogom költeni. Na mit szólsz hozzá! És arra, amire akarom. (Újra kirohan.) PIROSKA: Anikó! Gyuszika! Béluska! Fussatok utána! Viszi a pénzét!
Madárcsicsergés, tavaszi zsongás. Gyuluska átsétál a lakáson és szaval. GYULUSKA: A kislányból nagyleány lett, Vidáman indul el az úton, De mielőtt még elbocsájtom, Útravalónak fülébe súgom: Az évek már hiába múlnak, Nekem te kislányom maradsz, Csak nem fogadod meg a szómat, És azt teszed, amit akarsz. De én azért szeretlek téged, Ha el is engeded kezem, Ha elrepülsz is messze tőlem,
27 Kísér, vgyáz rád a szemem.
4. hisztéria - egy bugyi - egy doboz biopon - prosztatával Anikó visszajön a lakásba. Rágyújt és lefekszik.Piroska felkel, bekapcsolja a rádiót, amiből Szörényi-Bródy: Az utcán című számának átirata, a Jó tű című szám hallatszik.1 Piroska átmegy Gyuluska íróasztalához. Lehuppan a székre. Keres valamit, egyre idegesebben és kétségbeesettebben. Közben mindent feltúr, széthány az asztalon. PIROSKA: Hogy tudja így összerakni a holmiját! Még hogy nincs nála por! Anikó! Nem találkoztál a mai újsággal? ANIKÓ: Nálam nincs. PIROSKA: (Letérdel és behasal az asztal alá.) Itt sincs. Anikóm, a mai újságot keresem. Nem találkoztál vele? ANIKÓ: Nem hallak, szól a rádió. PIROSKA: Zárd már el azt a rohadt rádiót! ANIKÓ: (Előrejön és elzárja a rádiót.) De hisz itt szólt nálad.
1
A jó tű című szám szövege: Ha dolgozom, jó a kedvem, (hisz) munka közben is csak fekszem... Ám egyszer csak felkiáltok: Hol a gyüszüm, nem láttátok? Előbb itt volt még mellettem, s nem tudom, hogy hová tettem én.
Valami a hátam szúrja, fel is kelek azonnyomba, s látom, hiába veszekszem, kiderült, hogy rajta fekszem én... És most már tudom, már tudom, már tudom, hogy hová tettem...
Bár tudnám, hová, de hová, de hová, de hová tettem Máskor meg a jó tűm nincs meg, úgy őriztem, mint egy kincset. Érte mindent tűvé tettem, de úgy látszik, elvesztettem én. Bár tudnám, hová, de hová, de hová, de hová tettem...
28 PIROSKA: A mai újságot keresem. Nem találkoztál vele? Az isten szerelmére, nem bírok menni, fölállni. (Anikó menne segíteni.) Nitromint is hozz! Rosszul vagyok. (Négykézláb kezd visszafelé mászni. Anikó beledugja a szájába a gyógyszert.) ANIKÓ: Segítsek még valamit? PIROSKA: Nem, ne segítsél. Egyedül is átérek. (Mászik visszafelé.) ANIKÓ: (Nyújtja az újságot.) Tessék, megtaláltam. PIROSKA: Ügyes vagy Anikóm. Ánikó belegabalyodik a fonalakba. Felkapja az egészet, meglengeti és odavágja az ágyra. ANIKÓ: A francba ezzel a sok rohadt fonállal! (Indul hátra a szobájába, húzza maga után a fonalakat. Hátul leül az ágyára és idegesen rágyújt.) PIROSKA: Hányszor kértelek már, hogy ne csapkodjál és ne dobálózzál itt a szobában. Tudod, hogy mennyire idegesít engem is, meg az aput is. ANIKÓ: Jaj anya, haggyjál már békén! (Szaggatottan sír. A sírás fokozatosan köhögési rohommá válik. Még eszelősebben szívja a cigit. Föltérdel az ágyára. Már szinte fuldoklik.Hány. Idegesen elnyomja a cigit, szabad kezével az ágy melletti tálcán keresgél valamit. Aztán leül az ágy szélére.) Tessék most meg bepisiltem. (Lehúzza a bugyiját.) Nem bírom tovább! Meg akarok halni! Átkozottak vagytok mind! Még a hypót sem meritek a kezembe adni. Hát mi vagyok én, dedós? (Odamegy a kis szobai szárítóhoz, levesz róla egy bugyit és elindul a fürdőszoba felé.) Tessék, ez meg véres maradt. (Bevágja a két bugyit a mosdótálba. Vizet önt rájuk és eszelősen mosni kezd.) PIROSKA: Mit művelsz ott? ANIKÓ: (Bejön a két bugyival.) Mosok! Mosok! Mit kérdezel annyit! Bepisiltem, na! Győztél, dicső anya! Akár meg is szagolhatod. PIROSKA: Nekem persze nem hiszed el. Most legalább láthatod magad is. Visszarohan a fürdőszobába, feltép egy mosóporos dobozt és tartalmát beleüríti a mosdótálba.
29
PIROSKA: Egy egész Biopont azért nem kell beleszórni. Egy bugyihoz egy kiskanálnyi is elég. ANIKÓ: (Berohan a két bugyit lengetve.) Egy bugyihoz, egy bugyihoz! És két bugyihoz mennyit engedélyezel!? PIROSKA: Nektek persze édes mindegy, hogy miből mennyit használtok! Reggelente egy teli kád víz, aztán épp hogy csak megmártózik benne. Azt hiszitek ingyen van ez, hogy fölvet minket a pénz! ANIKÓ: (Üvöltve berohan és ráveti magát az ágyára.) Hogy mért nem bírok végre már megdögleni! (A tálcáján kotorászik. Talál egy fésűt. Kibontja a haját, tépi, cibálja. Előszedi törött tükrét és a rúzst. Vadul kifesti az ajkát. Aztán mindent szétdobál.) Meg akarok halni! Gyuluska nyit be a lakásba. PIROSKA: Csakhogy megjöttél, Gyuszika. Képzeld, az Anikó megint bepisilt. ANIKÓ: Úgy beszélsz, mintha te még sohasem pisiltél volna be. Úgyan, hagyjuk ezt! Mit kell ezen annyit lovagolni! Gyuluska odamegy hozzá. Eligazgatja a haját, átkarolja a fejét. GYULUSKA:
Mostan piros pisikről álmodom Pedig legszebb a sárga... Sok-sok kis kacsát ilyennel töltenék meg, ha módomban állna, de sajnos az enyém még olyan, mint a málna...
ANIKÓ: Édes kis prosz-tatám, aranyos apsifiúm! Legalább mi bepisilők tartsunk össze!
5. hisztéria - betétkönyv volt-nincs - engedd el a nadrágom!- még egy gumilepedő? Gyuluska lassan kibontakozik Anikó karjaiból és az íróasztalához ballag.
30
GYULUSKA: Kerestetek valamit? Ezeket nem így hagytam itt. Például szemügémet sem így hagytam itt... PIROSKA: Na bumm, és akkor mi van. Állítsd vissza a helyére, és kész. Mit kell ebből ügyet csinálni. Különben a mai újságot kerestem. GYULUSKA: Biztosan a helyén volt. PIROSKA: Biztos, hogy nem volt a helyén. De mindegy, már megvan. Hozd át te is, Gyuszikám a betétkönyvedet. Hadd nézzem meg, hátha a miénk már az a luxusautó. GYULUSKA: Ó, én már reggel átnéztem. Sajnos az enyémet nem húzták ki. PIROSKA: Ugyan, a te vaksi szemeddel! Add csak ide. Több szem, többet lát. GYULUSKA: De kétszer is átnéztem. PIROSKA: Most mit akadékoskodsz. Olyan nagy fáradtságodba kerül áthozni? GYULUSKA: ...Hát elég nagyba... PIROSKA: Mit motyorászol ott...ne motyorásszál magadba, Gyuszikám. Hozd át a betétkönyvedet, hogy megnézzük. GYULUSKA: (Odaáll Piroska ágya elé és szavalni kezd.) Az élet egy csodás meseautó Futott már több mint hatvan évet, S hogy száhúszig símán gördüljön, Ma ezt kívánom kedves néked.
Legyen az életed meseautó, Melybe az ember mindent befektet, S az út végéig úgy suhanjon, Hogy sohase kapjon defektet... PIROSKA: Valami baj van, Gyuszikám? A betétkönyvet, a betétkönyvedet szeretném látni. Olyan nagy kérés ez?
31
GYULUSKA: Nincs betétkönyv. PIROSKA: Mi nincs? GYULUSKA: A betétkönyv. PIROSKA: Te most viccelsz velem. GYULUSKA: Eszem ágában sincs. PIROSKA: Nem találod? Elvesztetted? Ellopták? Beszélj már! GYULUSKA: Hideg. PIROSKA: Hát ez nem játék! Kölcsönadtad? Kártérítés? GYULUSKA: Langyos. PIROSKA: Jézus Mária! Ez neked langyos! Azonnal hívom a rendőrséget. GYULUSKA: Nem kell, ne fáraszd magad. Egyszerűen elköltöttem. PIROSKA: (Bevesz egy nitromint.) Tehát kártérítés. Összedült az Orsó utcai ház. Ugye megmondtam, hogy konzultálj a Perjésivel! Sebesültek is vannak? Édes Gyuszikám, nyögd már ki végre, hogy mit csináltál azzal a pénzzel! GYULUSKA: Nem és nem! Semmi közöd hozzá, az az én pénzem volt! PIROSKA: Hogy beszélhetsz így velem, Gyuszika. Velem, akivel együtt voltál jóban-rosszban. (Letérdel.) Most már úgysem csinálhatunk semmit. Na könnyíts a lelkeden és bökd ki végre. Na, Gyulus-mulus, édes kis tutyimutyim! GYULUSKA: Soha! Tőlem semmit sem fogsz megtudni! Érted, semmit! (Rohan az ablak felé.) Piroska! Piroska! Ráköltöttem az egészet! (Kinyitja az ablakot és megpróbál kugrani rajta.) PIROSKA: (Rohan utána.) Mit művelsz ott! Azonnal gyere le onnan. Térj már észre, könyörgöm...az isten szerelmére...mássz le onnan...Ne!..Ne!... Anikó segíts már! Az apád ki akar ugrani az ablakon. Nem haragszom. Anikó, hívd a mentőket, Ne! A tűzoltóságot!
32
Anikó fel-alá járkál, eszelősen cigizik. ANIKÓ: Apu, ne! Apu, ne! Apu én is jó leszek. Én most ünnepélyesen megígérem, ha te meghalsz, én sem akarok tovább élni! Akkor esküszöm nektek, hogy én is kiugrom! PIROSKA: Anikóm, ezt kár volt mondanod, fiam. Ezzel csak olajat öntesz a tűzre. ANIKÓ: Tudod is te, hogy mi bántja! PIROSKA: Gyuszikám! Az isten szerelmére, nem haragszom. Majd újra összegyűjtjük azt a pénzt, csak másszál le onnan. ANIKÓ: Apa, gyere vissza! GYULUSKA: Csak teher vagyok én a nyakadon. És ha már te sem bírsz majd felkelni? Mi lesz itt? Nézni sem bírom, ahogy kínlódsz itt ezzel a hímzéssel. A frász kerülget a nyögéseidtől, meg az Anikó rohamaitól! Megszakad a szívem miattatok, érted! Itt mindenki beteg, vagy nyomorék. Te a szívedet nyomkodod folyton, az Anikó meg őrjöng odaát, én meg majd fehér botocskával pöcögtetem a járdaszegélyt. Nem kell, érted, nem kell és eressz! PIROSKA: Jaj, ne tedd ezt velünk! Hát majd nem dolgozom annyit. Majd pihenek, hogy te nyugodt lehess. GYULUSKA: Jaj, csak azt ne! Értem te ne pihenj! PIROSKA: Hát akkor mit csináljak, hogy neked jó legyen? GYULUSKA: Engedd el a nadrágomat, hogy leugorhassak. PIROSKA: Soha! Soha! Gyuluska föladja és lejön. PIROSKA: Jézus Mária! Fiam, rajtunk röhög az egész utca. Mért kell ilyen hülyeségeket csinálni, fiam? Istenem! Tudod, milyen magasan vagyunk?. (Gyuluska leül Piroska ágyára, aki odaül mellé.) Fújd ki szépen az orrodat.
33
GYULUSKA: De rossz! Egy öreg tragacs. Javíthatalan. PIROSKA: Ki az a Piroska? Csodaszép lehet, ha ennyit áldoztál rá, fiam. GYULUSKA: A rendőrségről nem kerestek még? PIROSKA: Mért kerestek volna, Gyuszika? Mibe keveredtél? Anikó! Azonnal hagyd el a szobát! ANIKÓ: Eszem ágában sincs. Nekem is jogom van megtudni, hogy mit csinált az apu. PIROSKA: Fogadjak ügyvédet? Gyuszika, mit csináljak? Képzelődsz csak, ugye? Mondjál már valamit, fiam! Hát hogy segítsek így rajtad? GYULUSKA: Mért kellene rajtam segíteni, nem mondanád meg? ANIKÓ: Na, most már legalább az apu pénzével se kell törődni. Nincs vele gond, hívhatod a klinikát. PIROSKA: Anikóm, tűrtőztesd magad! ANIKÓ: Apuci! Édes apuci! Holnap együtt megyünk a diliházba. Lehet, hogy sokkolni is fognak bennünket. Ugye örülsz? PIROSKA: Anikó! ANIKÓ: Benn is maradunk mind a ketten. Ugye neked sincs kedved visszajönni az anyuhoz? Nekünk már ugysincs máshol helyünk. PIROSKA: Anikó, nehogy azt hidd, hogy most már az apád is egy nótát fúj veled! ANIKÓ: Nem akarod esetleg őt is gyámság alá helyeztetni? GYULUSKA: Leszállnátok végre rólam? Aludni szeretnék. PIROSKA: Látod, tudsz te okosan is beszélni. ANIKÓ: Hát ennyire hülye vagy! Nem veszed észre, hogy hazudik neked csak azért, hogy békén hagyd. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy őt is gumilepedőre fektetheted.
34
Félhomály. Vonatzakatolás és vonatfütty. GYULUSKA: Most szeretnék maga elé borulni, alázatosan és sírva köszönni meg Magának, hogy fehér, szép lelkével, hangja lágy muzsikájával megajándékozott s a boldogság lágy aromájával vonta be az én szegényes, szürke hétköznapjaimat. Csak mikor a lábaim már mind messzebbre és messzebbre vittek Magától, akkor szerettem volna hirtelen egy nagyot, dacosat dobbantani és a fülébe kiáltani a láthatatlannak, aki elvitt Magától, hogy NEM MEGYEK! NEM MEGYEK! Lassan fölkel, veszi a kalapját, táskáját és kabátját, leoltja az olvasólámpáját és távozik.
6. hisztéria - vallatás - Béla nem kér bocsánatot - sztriptíz jogos indulatból Anikó és Piroska az ágyukon ülnek. Eszelős csöngetés. PIROSKA: Nyitva. BÉLA: Csókolom nagymami. (Odamegy Anikóhoz, megpuszilja.) Szia Micsuka. Hogy vagy? ANIKÓ: Jobban, mint gondolnád. Kérsz egy kis kolbászt? De főzhetek kávét is a sajátomból. BÉLA: Maradok a kávénál. PIROSKA: Béluska! Gyere át hozzám, légyszíves. Beszélni szeretnék veled. BÉLA: Repülök. Anikó kimegy a konyhába kávét készíteni. PIROSKA: Nincs semmi mondanivalód a számomra? BÉLA: A nagypapa öngyilkosságával kapcsolatban?
35
PIROSKA: Béluska, megtiltom, hogy ebben a házban ezt a szót, hogy ö n g y i l k o s s á g, kimondd. A nagypapa a hivatalos rendőrségi jelentés szerint is vonatbaleset áldozata lett. BÉLA: És a búcsúlevél, amiben a gyógyíthatatlan betegségeiről ír? PIROSKA: Igen, Béluska. A nagypapának prosztatája volt, glaukómája. Időnként teljesen megszédült és így esett a vonat alá. BÉLA: Igen, persze hosszantartó, súlyos betegség után tragikus hirtelenséggel elhunyt. PIROSKA: Gúnyolódhatsz, fiam, akkor is ez az igazság. Mondd meg nekem, de őszintén, te tudtál arról hogy a nagypapa autót vett? BÉLA: Miért kellett volna éppen nekem tudnom erről. Tessék már megmondani nagymama, miért. PIROSKA: Látom a szemeden, hogy nem mondasz igazat. Nagy fájdalmat okoztál ezzel a viselkedéseddel. Lásd be, hogy hibáztál és kérj szépen bocsánatot. BÉLA: Megfogadtam a nagypapának, hogy nem szólok. Úttörő becsületszavamra fogadtam meg szegénynek, mert én voltam vele olyan viszonyban. Igen, voltak titkaink a nagypapával. PIROSKA: Szép kis titkok! És mondd csak, ha arra akart volna megesketni, hogy engem meg akar ölni, és ezt ne áruld el senkinek, akkor is hallgatsz? BÉLA: Mit tudom én, nagymama! Nem erre esketett meg. Egyébként meg a dolgokon az sem változtatott volna, ha elmondom, mert amikor nekem elmondta, akkor már régen megvette az autóját. PIROSKA: Tehát nem is te tudtál róla elsőnek. BÉLA: Persze, hogy nem. Aki eladta neki azt a rohadt, ócska, szar autót, az tudott róla elsőnek. PIROSKA: Nem illik hozzád ez a nyegleség, fiam. Itt életekről volt szó. De beszélhetek én neked, makacs és önfejű vagy, akár az apád.
36 BÉLA: Na fejezzük be, jó? Neki aztán igazán semmi köze a dologhoz, hacsak az nem, hogy ő is előbb tudott róla, mint a nagymama. Sőt, most jut eszembe, hogy a Csabika is előbb tudta. PIROSKA: Az a kis taknyos öcséd! Mindig tudtam róla, hogy nem szeret. És isten bocsássa meg neki, de az anyját sem szereti. BÉLA: Ezt most az ő nevében is kikérem magamnak. Hát mit képzel a nagymama? Azt hiszi, hogy szabadon rágalmazhat itt akárkit? PIROSKA: Nem szereti sajnos, fiam. Hát mikor járt itt utoljára? BÉLA: Akkor is hogy mondhat ilyet, hogy nem szereti az anyját! ANIKÓ: Ezt aztán én is kikérem magamnak! Egyformán szeretnek, és én is őket. Jobban tennéd, ha nem firtatnád, hogy melyikük, hogyan szereti az anyját. Még szerencse, hogy engem nem úgy szeretnek, ahogy téged. PIROSKA: Anikóm, megkértelek, hogy maradj a szobádban. ANIKÓ: Jó, jó, csak behoztam a kávét a fiamnak. Szabad? Megengeded, hogy a Te házadban, az Én kávémból, a Te rezsódon főzzek Neki egy kávét? Az elhasznált villanyt kifizetem. Tessék, itt van harminc fillér. Beírhatod a füzetedbe: harminc fillér bevétel. (Odateszi az ágyra.) BÉLA: Hagyjad már Micsuka, te is csak felizgatod magad. ÁNIKÓ: Csodálom a türelmedet, de én már eleget tűrtem itt. Igenis elmondom, hogy elveszi a pénzemet, nyomoz utánam, számonkéri, hogy mennyi kávét iszom naponta a magaméból. PIROSKA: Itt most nem erről van szó. Anikóm, menj be a szobádba, fiam. Béluskám, te engem csúnyán megbántottál. Szeretném, ha ezt megbánnád és bocsánatot kérnél tőlem, a nagymamádtól. BÉLA: Nagymama! Én nem kérek bocsánatot. PIROSKA: Béla! Én eddig téged becsületes kisfiúnak ismertelek, de most nagyon nagyot csalódtam benned. Most menj ki szépen, és nézd meg magad a tükörben, aztán gyere vissza, mert még szeretnék valamit mondani neked. Béla kimegy, megnézi magát a tükörben, majd odaáll Piroska ágya elé.
37
BÉLA: Megtörtént a dolog. PIROSKA: Na, fiam! Úgy érzed, hogy azért a sok fájdalomért, amit okoztál nekem, nem érdemlem meg, hogy bocsánatot kérj tőlem. De talán mégiscsak be fogod ezt látni, mert az a sokminden, amit most magadon láttál a tükörben: a bőrzakód, az inged, a gatyád, a cipőd, az mind az én fáradtságos munkám eredménye...és talán rájössz arra, hogy ezt a sok áldozatot, mind az irántatok érzett nagy szeretet diktálta. BÉLA: Hát ezért kellett megnézni magam a tükörben! Micsoda? Hát hogy jön a nagypapához a bőrzakó? Mi köze van a nagypapához a bőrzakónak? (Leveszi a bőrzakót.) PIROSKA: A szeretet... BÉLA: (Odavágja a zakót.) Ne beszéljen maga nekem itt a szeretetről nagymama, jó?! Hogy jön ide a bőrzakó?! (Lerángatja a pólóját.) Azt hiszi, hogy nekem nincsen arra pénzem, hogy vegyek magamnak egy rohadt, szar ruhát! (Leveszi a cipőjét.) Azt hiszi hogy nincsen pénzem, hogy vegyek magamnak egy szaros cipőt! (Odavágja. Lehúzza a nadrágját és az alsóneműjét is.) Zabálja meg az összes szar ajándékát! Tessék, minden vissza fogok adni! Hogy rohadna meg az ajándékaival együtt! A kurva életbe! (Már teljesen meztelen.) Zabálja meg az ajándékait! (Kirohan.) PIROSKA: Béluska, most azonnal hagy el ezt a lakást, fiam! És csak akkor gyere vissza, ha belátod, hogy van miért bocsánatot kérned. Ki fogom várni! De igyekezz, mert nekem már nincs sok hátra. Istenem, de szívesen megdöglenék már! (Sötét.) Magnóról vonatzakatolás, majd Gyuluska hangja hallatszik,: A Budapest-Vác vonalon van egy útszakasz, éspedig Alsógöd és Felsőgöd között, ahol az ember bátran mondhatja: GÖD ELŐTTEM, GÖD UTÁNAM!
7. hisztéria - kezdődik a Szabó család - honnan ez a rossz szag? - ha vittél volna neki legalább néha egy kis gesztenyepürét -
38 Anikó még a színváltás alatt leveszi a nappali ruháját, lefekszik, leoltja a kislámpáját és a fal felé fordul. Piroska ájultan alszik. PIROSKA: (Felriad, a vekkerre néz.) Már ennyi lenne az idő? (Felkel. Ráül a bilire. Hátranyúl a teáspoharért. Iszik. Újságpapírral kitörli a fenekét. Gyuluska gyászkeretes fényképét odatámasztja a bilihez. Bekapcsolja a rádiót, ahhonan a Szabó család hallatszik. Összehajtogatja és a ládába teszi Béla szétdobált ruháit.) Anikó! Kezdődik a Szabó család. Mondtad, hogy akarod hallgatni. (Odamegy hozzá, rázogatja.) Kezdődik a Szabó család! (Megfordítja.) Anikóm, mi az isten van veled? Anikó! Jézus Máriám! (Rohan a telefonhoz.) Halló! Kérem, a lányomat nem bírom felébreszteni.Nem, nem! Mániákó-depressziós. Nem tudom, most egy órája. Pingvin utca negyven. Első emelet. Halló! Mi? Jó kiveszem. Édes jó istenem. (Hátrarohan. Kiveszi a párnát Anikó feje alól. Gyógyszerek gurulnak szanaszét.) Jézus Máriám! Honnan szedte ezt a halom gyógyszert? Anikóm! (Megtalálja a búcsúlevelet, elolvassa. Anikó hasára rak egy párnát.) Még ne fázz, Anikóm. Istenem, mit csináltál! (Kapkodva összeszedi Anikó kórházi holmijait.) Hol maradnak ezek ilyen sokáig. (Megszólal a telefon.) Nyitva van. Halló! Béluska! Itthon van. Nem tudom adni, Béluska. Édesanyád gyógyszert vett be, alszik. (Felveszi Gyuluska fényképét.) Édes, aranyos Gyszikám! De jó, hogy ezt te már nem érhetted meg! Úgy látszik, csak engem ver az Isten. Csak én nem bírok már megdögleni. Istenem, mintha csak aludna. (Szaglászik.) Mi ez a büdös, fiam? Tessék! megint kiégette nekem a szőnyeget. Istenem, lehet hogy ez az utolsó cigarettája volt. Csöngetnek. A MENTŐS érkezik. MENTŐS: Jónapot kívánok. PIROSKA: Erre tessék. Nem tudom felébreszteni. Rengeteg gyógyszert vett be.Itt dugdosta a párnája alatt. Én mindig elzártam előle a gyógyszereket. Itt dugdosta a párnája alatt. Én mindig elzártam előle a gyógyógyszereket. MENTŐS: Mikor fedezte fel, asszonyom. (Vizsgálja.) PIROSKA: Nem tudom. A Szabó családot akartuk hallgatni éppen. Ezek mind erős nyugtatók. Tetszik tudni, súlyos idegbeteg. A Balassa utcai klinikán kezelik. MENTŐS: Asszonyom, láthatnám a zárójelentéseit.
39 PIROSKA: A Balassa utcai klinikán kezelik már évek óta. Itt gyűjtögetem a zárójelentéseit már évek óta. Átmennek az ebédlóasztalhoz. MENTŐS: Asszonyom, a lánya exitált. Nincs szívműködés. Meghalt. Sajnos ma már nincs halottszállítás. Reggel jönnek majd érte. A néninek semmit nem kell intéznie. A halottkémi jelentést most kiállítom. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. Őszinte részvétem. Az ablakot majd tessék kinyitni éjszakára. Viszontlátásra. (Kimegy.) PIROSKA: Istenem, istenem! Most aztán itt maradtam egyedül. Csend lesz végre. Talán most már én is sorra kerülök. Nem is tudom, mit vegyek föl a temetésre. (Kinyitja a ládát. Előhúz néhány gyászruhát.) Ez jó lesz, ebben voltam a Gyuszika temetésén is. Beront Béla. PIROSKA: Béluskám. Béluska, semmi baj. Nyugodj meg. Nem tudtak rajta segíteni. Nagyon kedves, szimpatikus fiatalember volt itt. Megvizsgálta, de már nem tudott segíteni. Jól van fiam, semmi baj. Ebbe megyek majd a temetésre, a nagypapa temetésén is ez volt rajtam. BÉLA: Honnan került hozzá ez a rengeteg gyógyszer? Nagymama, megkértem, hogy zárjon el előle minden gyógyszert! megkértem százszor, ezerszer, hogy zárja el mindet, kulcsra a szekrénybe... PIROSKA: Elzártam én, mindet elzártam...de ne nyaggassál, kérlek, ne faggassál... BÉLA: Hogyhogy ne faggassam! Hát az anyámról van szó! Hogyhogy ne faggassam! PIROSKA: Nekem meg az édes lányom volt, fiam. Mit tudsz te erről! Tudod is te, mi az, szeretni. Inkább jöttél volna gyakrabban hozzá, és nem üres kézzel. Istenem, hogy örült, mikor egy kis lángolt gyulait vagy gesztenyepürét vettem neki. Neked persze eszedbe sem jutott soha, hogy meglepd valamivel. BÉLA: Megzavarodott, vagy kihagy az emlékezete, nagymama? Miket beszél itt össze-vissza? Azt hiszi, hogy a gesztenyepürén múlik a szeretet? Különben is hetente átjöttem hozzá, és nem igaz, hogy üres kézzel. Azon
40 sopánkodjon inkább, ami az igazság: hogy agyongyötörte, hogy nem hagyta élni. PIROSKA: Miről beszélsz, fiam? Te is tudod, hogy ez nem igaz. Te gyűlölsz engem, azért mondasz ilyeneket. BÉLA: Azt, hogy ebben a házban ki kit gyűlöl, azt a nagymama ne nagyon feszegesse. Jó? PIROSKA: Mire célzol, fiam? BÉLA: Nem célzok én semmire, nagymama. PIROSKA: (Előszedi a mappáját.) Fiam, szeretnék mondani és elmagyarázni neked valamit. Itt vannak a nagypapa temetési papírjai. Ez a számla, amin igazolva van, hogy az én sírhelyem is be van már fizetve. 224531. Ez a Gyuluska kolombáriumának a száma, ahová az én hamvaimat is tetessétek. Rosszul érzem magam, fiam. Bármi megtörténhet velem is. Nektek csak a hamvasztást és a temetési szertartást kell intéznetek. BÉLA: Nincs most más dolga a nagymamának, csak az, hogy a saját temetésével foglalkozzon. Azt már úgysem maga fogja intézni. PIROSKA: Alig várjátok már, tudom... BÉLA: Legyen már elég! Senki sem várja a nagymama halálát. PIROSKA: Tudom, amit tudok... BÉLA: Mindenesetre az anyu temetését mi fogjuk intézni. A saját anyánkat mi akarjuk eltemettetni. Ha jól látom, ez itt az ő betétkönyve a hatezer forinttal. PIROSKA: Azt a pénzt még ne vegyétek ki. BÉLA: Nem vagyok kíváncsi a tanácsaira, nagymama. Azt a pénzt kiveszem, és kész. PIROSKA: Gyűlölködj csak, megérdemlem, te kis taknyos!
41 BÉLA: Mit mondott, rohadt vénasszony? Mit mondott? Halálba kerget itt mindenkit, és még neki áll feljebb! (Megragadja.) Hát megölted az anyámat! PIROSKA: Béluskám! Tűrtőztesd magad!És ne merj még egyszer hozzám nyúlni! Megértetted, fiam! Te mit tettél érte? Nem tettél érte semmit.Ha igazán szeretted volna az anyádat, akkor most nem beszélnél így velem. BÉLA: Tudja, hogy ki nem szerette az anyját? Ő nem szerette az anyját, ő gyűlölte magát. De maga még a gyűlöletnél is mocskosabb volt vele, mert a halálba kergette. Na mondja mégegyszer ide a szemembe, hogy nem szerettem az anyámat. Na tessék, mondja, ha meri! PIROSKA: Igenis, nem szeretted te taknyos kölyök. Sohasem szeretted az anyádat! BÉLA: (Megragadja és feldobja az ebédlőasztalra.) Elég legyen, te mocskos vénasszony. Te rohadék! (Hátrataszítja a konyhába. Minden felborul.) Megöllek, te mocsok, te rohadt szemétláda! (Piroska Anikó ágya felé menekül. Belekapaszkodik a holttestbe, így próbál védelmet találni. Béla még utána vágja a konyhaasztalt.) Tűnj el a szemem elől, te mocsok. (Kimegy.) Piroska lassan átmászik az ágyára. A ládájábal sorra veszi elő a gyászruhákat és mindent beborít velük. PIROSKA: Ne féljetek, örökre eltűnök. Örökre el fogok tűnni. Sötét. Csak a Szabó család hallatszik a rádióból, aztán az se.
Vége
