MINAPsafe.qxp
2006-01-27
1:38 DU
Page 1
85 000 példány
MÚZEUM FÉNYÁRBAN
MISKOLCI NAP Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében III. évfolyam 4. szám
Térítésmentes
2006. január 28.
Szétfagytak a vízórák is Az utóbbi napokban folyamatosan csörgött a telefon a Mivíz ügyfélszolgálatán. Szétfagyott vízcsövekrõl, tönkrement vízórákról érkeztek bejelentések. A legtöbb hibát 24 órán belül elhárították, de az elfolyt víz díja és a javítás költsége is a tulajdonost terhelte. A hét folyamán több mint száz bejelentés érkezett a Mivíz diszpécser-szolgálatához. Mint megtudtuk, leggyakrabban a kültéri vízórákat károsította az erõs hideg, de a vízvezetékek szétfagyása is gyakori probléma volt. A legnagyobb veszélynek a ritkán használt ingatlanok, hétvégi házak, nyaralók voltak kitéve. Szakemberek szerint célszerû ezek vezetékrendszerét téliesíteni, a vízórák öntöttvas fedõlapját kartonpapírral, esetleg egy régi szõnyeggel leborítani. Bár a Mivíz több vezetéke is eltört, nem minden eset volt a fagy számlájára írható. A Szinva egyik hídja alatt egy 300 méteres csõátvezetés tört el, itt 2500 köbméter víz folyt el. A társaság szerint az ügyfélszolgálatra érkezõ bejelentéseket megpróbálják a lehetõ leggyorsabban orvosolni. A hibaelhárító bri-
gád folyamatosan járja a várost, és 24 órán belül kijavítja a kárt. Ahol a vízmérõ szerkezet nem sérült meg, ott egyszerû melegítéssel ki lehet olvasztani a rendszert. A mérõóra elfagyása akár 10 ezer forintjába is kerülhet a tulajdonosnak. Ennél jóval kevesebbe kerül az elõrelátás, elég ugyanis egy textil darabbal betekerni a szerkezetet. Ha pedig már megtörtént a baj, érdemes szakembert hívni. A Mivíz diszpécser szolgálata a 06-80-203-575ös ingyenesen hívható zöldszámon várja a bejelentéseket. A fagyás észlelése után ne késlekedjünk, hiszen minél több idõ telik el, annál nehezebben hozható rendbe a vezeték. ( A rendkívüli hidegrôl további írásaink a 8. oldalon olvashatók.) Tréba Eszter
Megvilágítják a Herman Ottó Múzeum Papszer utcán lévõ épületét. Bár az épület környékén közlekedõk már néhány napja felfigyelhettek az új fényekre, hivatalosan szerdán délután adták a díszkivilágítást. Ezzel az intézmény illeszkedik a környezõ városképhez, hiszen a
református gimnázium, az avasi templom, és az Avasi Kilátó épülete már korábban éjszakai megvilágítást kapott. A beruházást csaknem tizenhárommillió forintból az Émász jóvoltából valósították meg. A regionális áramszolgáltató évek óta fõszponzora az operafesztiválnak és rész-
MINDENKI A JÁTÉKOT ÉLVEZZE! Biztonságos futballpályákat! A szurkolói rendbontások megakadályozása érdekében együttmûködési megállapodást kötött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség. A labdarúgó szövetség és a rendõrség közötti megállapodást az tette idõszerûvé, hogy megváltozott
Kölcseyre emlékeztek
a jogszabályi környezet. A megállapodást mindkét fél nagyon fontosnak nevezte. Az elmúlt esztendõben nem volt nagyobb rendbontás az alacsonyabb osztályú mérkõzéseken, kisebb garázdaság, vagy testi sértés, azonban elõfordult. Balázs András, a BLSZ elnöke elmondta, alapvetõen nincs gond a mérkõzéseken, de vannak néhányan, akik nem a sport szeretete miatt látogatják a találkozókat, hanem keresik a rendbontás lehetõségét. A sokat kritizált diósgyõri szurkolók ezúttal kapitányi dicséretet kaptak. Dr. Kökényesi Antal rendõrvezérõrnagy elmondta, a diósgyõri drukkerek jelesre vizsgáztak
sportszerûségbõl az elmúlt esztendõben. A rendõrfõkapitány külön megköszönte az ország legnagyobb szurkolótáborának korrekt magatartását.
SZOCIÁLIS ÉRTÉKELÉS Az eladósodás és a lecsúszás megakadályozására létrehozott díjkompenzáció és különbözõ támogatások több mint tízezer alacsony jövedelmû miskolci családnak nyújtottak segítséget. A miskolci önkormányzat múlt évi, szociálpolitikai tevékenységét értékelték, s az idei terveket sajtótájékoztatón ismertette Szûcs Erika alpolgármester és Szilágyi Gizella, bizottsági elnök. (Folytatás a 2. oldalon.)
ben nekik köszönhetõ a fõutca és a karácsonyi díszkivilágítás is. A múzeum fényeinek átadását
ÉVRÕL ÉVRE TÖBBET SZEMETELÜNK
Útra kel a hulladék Tavasszal megkezdi mûködését a Hejõpapiban épült új hulladéklerakó, a régi telepet bezárják, humuszszal befedik és növényekkel beültetik. Miskolc lakói egy év alatt 37 000 tonna szemetet dobnak a kukába, s ez a mennyiség folyamatosan nõ. Két éve már szelektíven gyûjtjük a szemetet, a felderített illegális lerakókból pedig annyi hulladékot szállítottak el, amennyi három év alatt kerül a kukákba. Évente két százalékkal nõ a lakossági hulladék mennyisége Miskolcon – mondta el lapunk érdeklõdésére Marozsák Péter, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetõ igazgatója, aki szerint városunk a szemetelési szokásait tekintve átlagos nagyvárosnak számít, sem pozitív, sem negatív irányban nem lóg ki a sorból. A háztartási szemét növekedését fõ-
HÁROM ÚJ RÉSZÖNKORMÁNYZAT A miskolci részönkormányzatok negyvennégymillió forintot fordíthatnak intézményeik és a helyi civil szervezetek mûködtetésére, rendezvények finanszírozására. Ebbõl az öszszegbõl három új részönkormányzat is alakul a megyeszékhelyen. A Himnusz megalkotásának 183. évfordulója alkalmából a Széchenyi utcán található Kölcsey-emléktáblánál tartottak megemlékezést hétfõn. Kölcsey Ferenc 1830-ban Miskolcon élt. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozata és a város 1997-ben emléktáblát állított a Széchenyi utcában, az érintett házat azonban a közelmúltban felújították, az emléktábla pedig csak a napokban került vissza a helyére. Ezt az emléket koszorúzta meg Káli Sándor polgármester, Halász Mária, a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Önkormányzat osztályvezetõje, Kovács Ferencné, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság képviselõje, valamint Hegyi Imre, a Népi Írók Baráti Társaságának tagja. A Himnuszt a Jezsuita Gimnázium kórusa énekelte el a helyszínen. Az alkalomból rendezett irodalmi összeállítást a városháza dísztermében Császár Angéla és Erdélyi György adta elõ, az Ifjúsági és Szabadidõ Házban pedig a Másképp csoport „Akarsz-e másképp játszani” címû elõadásával várta az érdeklõdõket. T. E.
Az elmúlt év végén a Belügyminisztérium pályázatot hirdetett a települési részönkormányzatok megerõsítésére és támogatására. A kormány a központi költségvetésbõl országos szinten hatszázmillió forintot biztosított a részönkormányzatok támogatására. A pályázaton Miskolc több mûködõ, illetve alakulóban lévõ önkormányzata vett részt, és összesen mintegy negyvennégymillió forintot nyertek el. Ebbõl három új lakótelepi részönkormányzat együttesen tizenötmillió forintos támogatásban részesült.
A diósgyõri, a kiliáni és a komlóstetõi lakótelep a pályázati pénzbõl a részönkormányzatok létrehozása mellett jelentõs összegeket fordít majd közösségi terek kialakítására és mûködtetésére, a közlekedésbiztonságra és lakótelepi programok szervezésére. A kiliáni részönkormányzat például egy ingyenes kiadványt is eljuttat a lakókhoz, melybõl megismerhetik az intézmény mûködését és céljait. Ezen kívül mintegy kilencszázezer forintot költenek akadálymentesítésre, és több mint egymilliót közösségi programokra. Diósgyõrben is az akadálymentesítés az egyik fõ célja a részönkormányzatnak, de jelentõs öszszeget – hétszázezer forintot – szánnak helyi rendezvények finanszírozására is. Terveik között szerepel például az Ady Endre Mûvelõdési Ház felújítása és az ott mûködõ klubok és szervezetek támogatása. Komlóstetõn új pihenõpark létesül a pályázati pénzbõl, de a
követõen rendhagyó múzeumlátogatásra invitálták a résztvevõket.
meglévõ terek is megújulnak majd. Ezen kívül támogatják a helyi civil szervezetet, a kerékpáros klubot is, amely fontos szerepet tölt be a közösség életében, és nem csak a sportkedvelõknek szervez szabadidõs programokat. lénárt
ként a különféle csomagolóanyagok okozzák. A szelektív, azaz az anyagfajtánként elkülönített gyûjtés ennek a kezelésében jelent fejlõdést. Az AVE Miskolc Kft. 2003 májusában indította el Miskolcon a szelektív gyûjtést, s ma már a város 115 pontján – és a cég szolgáltatási területéhez tartozó nyolcvan más településen – épültek ki ilyen hulladékszigetnek nevezett gyûjtõhelyek, ahol külön edényeket helyeztek ki a papír-, mûanyagpalack- és üveghulladéknak. – Nagy fogadókészséget tapasztalunk a lakosság részérõl a szelektív gyûjtéssel kapcsolatban – hangsúlyozta Marozsák Péter. – Ez részben a környezettudatos gondolkodás térhódítását jelentheti, másrészt a lakosság így könnyen megszabadulhat a háztartási hulladék egy jelentõs részétõl. Mi pedig nagy tisztaságú, értékes másodnyersanyagot tudunk átadni a hasznosítóknak, akik ebbõl ismét ipari alapanyagokat képesek elõállítani. (Folytatás a 3. oldalon.)
A Miskolcon üzemben tartott autók száma 2005 végén 66 000 volt 14 660 8700
1990 elôtt
2000 után
forgalomba helyezett forgalomba helyezett Forrás: Polgármesteri Hivatal adóosztály
Mutasd az autódat... Cikkünk a 8. oldalon olvasható.
MINAPsafe.qxp
2
2006-01-27
1:39 DU
Page 2
KÖZÉLET
III. évfolyam 4. szám
A parlamentbe készül az SZDSZ
KUNCZE A KAMPÁNYRÓL, VÁLASZTÁSRÓL Az SZDSZ jobb eredményt fog elérni a mostani választáson, mint 2002-ben – ez Kuncze Gábor véleménye, aki január 26-án a Miskolci Kommunikációs Kht. vendége volt. A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke nyilatkozatában elutasította a negatív, lejárató kampányt, az ésszerû programok ütköztetése mellett foglalt állást. Az SZDSZ optimista, lendületes kampány-nyitójával kapcsolatban a politikus elmondta: gyakorló sportoló korából is tudja, mennyire fontos minden verseny, megmérettetés elõtt a megfelelõ hozzáállás. A pártot ugyanaz az optimizmus és lendület jellemzi, mint máskor, s úgy érzik, meg is van minden okuk a bizakodásra. Kellõen felkészítették jelöltjeiket, elfogadták a programjukat: készen állnak a kampányra és a választásra. A közvélemény-kutatási adatokkal kapcsolatban Kuncze Gábor azt mondta, hogy ezek fontosak, s figyelmet érdemlõek a tendenciák, amiket mutatnak. A kis pártok esetében mért adatoknál azonban már döntõ súlylyal eshet latba a természetes hibaszázalék – hiszen egy 1000-fõs mintánál például ha 44-en mondják magukat SZDSZ-szavazónak, az 4 százalékot jelent, ha pedig
46-an, az már 5 százalékot. Az és jobb eredményt fog elérni, eredményt elérni a helyi politikai pedig, hogy ez a két ember mint 2002-ben. életben, akkor nem is érdemes". éppen belekerül-e az adott minKuncze Gábor elutasította az A politikus az SZDSZ azon tába vagy nem, teljesen véletlenígérgetést, a negatív, lejárató kamkezdeményezésére is utalt, hogy szerû. A pártelnök emlékeztetett pányt, s az ésszerû, megvalósíta pártok programjainak realitását, az európai uniós választásokra is, ható programok vitája, ütközteésszerûségét független szakéramely elõtt a közvéletõkkel vizsgáltassák mény-kutatók 2-3-4 meg, bár, mint fogalmaszázalékos szavazati zott, a mai túlpolitizált viarányt jósoltak a Szalágban félõ, hogy már bad Demokraták Szönem nagyon lehet igavetségnek, és ehhez zán független szakértõképest 8 százalékot ket találni. értek el. A szabaddemokrata – Semmi nem dõlt pártelnök az új kormány még el, arra biztatok kiemelt feladatának nemindenkit, akinek szimvezte az egészségügy patikus a programunk, reformját, amely sürgeaki egyetért velünk, tõ feladat. Kuncze hogy jöjjön el, és szaGábor elmondta, hogy vazatával támogassa az õk a kisebbik koalíciós SZDSZ-t – hangoztatta partnerként vettek-veszKuncze Gábor. nek részt a kormányA politikus azt is elzásban, ami behatárolmondta, hogy egyrészt ja a lehetõségeiket. bõvíteni, másrészt akti- A pártelnök biztos az SZDSZ parlamentbe jutásában. Ennek ellenére nincs vizálni szeretnék a szaokuk a szégyenkezésre, tése mellett foglalt állást. Mint vazótáborukat, amelynek a szaprogramjuk számos elemét sikemondta, azt az utat, amit a nagy vazási hajlandósága a felmérések rült megvalósítani. A politikus ide pártok követnek, nem tudja és szerint hónapok óta 50 százalék sorolta a sorkatonaság eltörlését, nem is akarja követni. Úgy vélte: körül van. A két nagy párt gyaaz adócsökkentést, a diplomásFedor Vilmos, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármes„a normális magatartással és egy korlatilag már december eleje minimálbért, az oktatás, a köztere február 1-jén 14 órától alpolgármesteri fogadóórát tart érdemi programmal nem lehet ma óta kampányol, az SZDSZ pedig igazgatás reformját. Sz. S. a Városházán. Sorszámosztás 13 órától a titkárságon. még alig kezdte ezt el, ráadásul az áprilisra kitûzött választási ADÓSSÁGKEZELÉS, FÛTÉSTÁMOGATÁS, NYUGDÍJASLAKÁSOK idõpont miatt igen rövid a hivatalos kampányidõszak. Mindezzel együtt a pártelnök annak a véleményének adott hangot, hogy pártjuk ott lesz a parlamentben,
ALPOLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA
Szabadulás az adósságcsapdából
AZ SZDSZ JELÖLTJEI A Szabad Demokraták Szövetségének Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyûlési képviselõjelöltjei: Kovács Józsefné lakásszövetkezeti elnök, T. Asztalos Ildikó, a párt megyei elnöke, Köteles Péter vállalkozó, Bátai István gépészmérnök, Neuwirth László pedagógus, dr. Sóczó Réka ügyvéd, Pétervári György önkormányzati képviselõ, Dely Tibor pedagógus, Csizmadia Géza területi képviselõ, Bardi Miklós iskolaigazgató, Lukácsné Vanczó Emese könyvvizsgáló, Farkas Zoltán, Tiszaújváros polgármestere, Balla Erzsébet, Tibolddaróc polgármestere.
Képviselôi fogadóóra Bazin Géza, a 24. számú választókörzet szocialista önkormányzati képviselõje részönkormányzati üléssel összekötött lakossági fogadóórát tart Perecesen a Közösségi Házban (Bollóalja u. 160.) január 31-én (kedden) 16 órától 18 óráig. Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeretettel vár! Cseh László, a 16. számú választókörzet szocialista önkormányzati képviselõje tisztelettel értesíti a körzetében élõket, hogy január 30-án (hétfõn) 15 órától 17 óráig a Miskolc, Nagyváthy J. u. 38. sz. alatt található önkormányzati képviselõi iroda (Rendõrpihenõ) helyiségében lakossági fogadóórát tart. Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeretettel vár! Feith Károly, miskolctapolcai szabaddemokrata önkormányzati képviselõ minden hétköznap 10–18 lakossági fogadóórát tart. A lakossági fogadóórára az alábbi telefonszámon lehet bejelentkezni: 06-20/95-93-116. Minden tapolcai lakost tisztelettel és szeretettel vár! Szabó Gyula, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyûlés képviselõje tisztelettel értesíti az érdeklõdõket, hogy minden hétfõn 18 órától lakossági fogadóórát tart a Magyar Demokrata Fórum sajószentpéteri irodájában (Sport u. 21.). Minden érdeklõdõt szeretettel vár!
Mindenkit érhet jogeset Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy „Mindenkit érhet jogeset” címmel folyamatosan mûködik ingyenes jogsegélyszolgálatunk. Amennyiben jogi természetû problémájuk, kérdésük van, úgy kérjük, írják azt meg, és küldjék el szerkesztõségünk címére: 3525 Miskolc, Dózsa
György u. 30. A borítékra írják rá: „Mindenkit érhet jogeset”. Lehetõségük van e-mailben is elküldeni kérdésüket, ezt az
[email protected] címre várjuk. Jogi szakértõink, dr. Strassburger Gyula és dr. Tulipán Péter ügyvédek állnak szíves rendelkezésükre.
(Folytatás az 1. oldalról.) Ezrek vettek részt a három éve indult adósságkezelési programban. Az eladósodás és a lecsúszás megakadályozására létrehozott díjkompenzáció és különbözõ támogatások több mint tízezer alacsony jövedelmû miskolci családnak nyújtottak segítséget. A miskolci önkormányzat múlt évi, szociálpolitikai tevékenységét értékelték, s az idei terveket sajtótájékoztatón ismertette Szûcs Erika alpolgármester és Szilágyi Gizella, az önkormányzat ifjúsági, idõsügyi és családpolitikai bizottságának elnöke. Mint elhangzott, Miskolcot saját arculatú, a város Szûcs Erika. speciális igényeinek megfelelõen kialakított szociálpolitika jellemzi, amely több, különálló szakaszból épül fel.
Alapítvány a hátralékosokért Az elsõ szakasz az állami adósságkezelési konszolidációs program volt. Miskolc az állami program nyújtotta lehetõségeket túllépve, saját forrásból, és saját intézmény létrehozásával kíván segíteni a támogatásra szoruló, és arra érdemes családoknak. A közgyûlés 2003-ban alkotta meg az adósságkezelés helyi szabályait, melynek keretében a városban mûködõ családsegítõ központok adósságkezelõ irodáin keresztül segít az adósságcsapdából kikerülni az érintett családoknak. Miskolcon 2003-ban 94, 2004-ben 1856, 2005-ben 1144 család vett részt az adósságkezelésben. A programba 400 ezer forintot nem meghaladó tartozással lehet bekapcsolódni. A tartozás 75 százalékát az állam vállalja át, a fennmaradó 25 százalékra pedig 18 hónapos futamidõvel részletfizetést kérhet az eladósodott fogyasztó.
Mindezek mellett egy saját adósságkezelési konszolidációs programot is kidolgozott a város vezetése. Ennek részeként egy új intézményt hozott létre az önkormányzat a Mivíz Rt., A Mihô Kft. és a Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. közremûködésével. Az így létrejött Miskolci Közüzemi Díjhátralékosokért Alapítvány (MKDA) segítségét azok a rászorulók vehetik igénybe, akiknek nincs tartozásuk, miskolci lakosok, és saját névre kiállított számlával rendelkeznek. A támogatás mértéke a lakás nagyságától függõen fûtési idényben 2800, fûtési idényen kívül pedig 1400 forint havonta.
Támogatott fûtésszámla A fent említett adósságkezelési konszolidációs program lehetõségei mellett a lakásfenntartási támogatásban és az adósságkezelési szolgáltatásban részesülõk decemberben, januárban és februárban havi 2000 forint fûtési támogatásban is részesülhetnek, illetve a kormány korábbi döntése alapján, a távfûtött lakásokban lakók fûtésdíj-kompenzációra jo-
gosultak, amennyiben jövedelmük nem éri el a nyugdíjminimum háromszorosát. Az igényléseket a polgármesteri hivatalba lehet leadni. A támogatás összege a téli hónapokban 2000 forint havonta. Miskolcon 2005. Szilágyi Gizella. december 1-jéig több mint 3700-an részesültek ilyen típusú támogatásban. Lakhatási támogatásban 6605 fõ részesült tavaly, ez 400 millió forintos keretbõl valósult meg. Rendszeres gyermekvédelmi támogatást 9200-an kaptak, ez kétezerrel kevesebb, mint a korábbi idõszakban, ami azt jelenti, hogy növekedett a családok egy fõre esõ jövedelme. Tavaly ötvennégy önkormányzati bérlakást adtak át, ebbõl harmincnyolcat nyugdíjasok kaphattak meg. Az idén ezt a programot a Fonoda utcai kilencvenkilenc bérlakás átadásával szeretnék folytatni. A tervek között szerepel még az eddig megvásárolt Arany János
utcai, lyukóbányai épületek, és a régi Szinva utcai Kismama-ház szociális bázissá való átépítése is.
Felújított rendelõk Tavaly a Városgazda Kht.-n keresztül 5470-en kapcsolódhattak be közhasznú vagy közcélú munkába. Emellett tíz szociális intézmény felújítására is sor került, amit az idén a háziorvosi és gyermek háziorvosi rendelõk rekonstrukciójával igyekeznek kiegészíteni. Minderre rendelkezésre áll a helyi vállalkozók iparûzési adójából erre a célra felajánlott 20 millió forint, amit 100 millió forint foglalkoztatási költséggel lehet kipótolni. A sajtótájékoztatón azt is hangsúlyozták, hogy 2006 a gyermekek és a fiatalok éve mind az országos szociálpolitika, mint Miskolc szociálpolitikáját illetõen. Ennek kapcsán dolgozta ki a város vezetése az Ifjúsági csomagot, melynek alapelve az esélyegyenlõség elõsegítése, célja pedig az oktatás, a tanulás feltételeinek sokrétû támogatása, valamint az érintett korosztály életminõségének javítása. Sz. S.
Ingyentankönyv, babakötvény, családi pótlék
KÉTMILLIÁRD CSALÁDI PÓTLÉKRA „Biztonságosabb gyermekkor – biztonságosabb jövõ” címmel tartott sajtótájékoztatót Miskolcon Korózs Lajos, az ICSSZEM politikai államtitkára. A politikus összehasonlítva elemezte az elõzõ és a jelenlegi kormány támogatási rendszereit, s kihangsúlyozta: az elmúlt négy évben a kormány nemcsak a támogatásokra fordított összeget növelte, hanem a pénz elosztását is igazságosabbá tette. Korózs Lajos hangsúlyozta, hogy ebben az évben közel 700 ezer gyermek juthat tankönyvtámogatáshoz, 300 ezer pedig étkeztetési támogatáshoz. A Borsod megyei adatok szerint az elmúlt év december végéig 7511 gyermek született a megyében. A mindösszesen 157 903 gyermek után a családok hozzávetõlegesen 1,2 milliárd forintos csalá-
di pótlékban részesültek. Ebben az évben ez az öszszeg eléri majd a 2,1 milliárd forintot. A politikai államtitkár szerint a Fidesz–FKGP–MDF kormány elsõsorban a tehetõs és az átlagos jövedelmû családokat támogatta, ami tovább növelte a jövedelemkülönbségeket és a gyermekszegénységet. Ezzel szemben a mostani kabinet által bevezetett családtámogatás új rendszerével csökkent a szegénységben élõ gyermekek száma, nõtt a gyermekeket nevelõ családok biztonsága. Az államtitkár kiemelte, hogy a jelenlegi kormány a négy év alatt nemcsak a támogatások összegét növelte, hanem a pénz elosztását is igazságosabbá tette. Példaként kiemelte az adókedvezmény helyett most már minden gyermekes családhoz eljutó családi pótlékot, az ingyenes tankönyvellátást, az ösztöndíj programot, valamint az év elejétõl minden újszülöttnek járó babakötvényt. Sz. S.
Megjelenik Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 85 000 példányban, térítésmentes. Kiadó: Miskolci Kommunikációs Kht. Felelôs kiadó: KAROSI IMRE ügyvezetô. Felelôs szerkesztô: HORVÁTH IMRE. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Kaderják Csilla. Marketingigazgató HORVÁTH EDIT: 30/6634-425. Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ munkanapokon 8–16 óráig: 46/503-509. Tördelés: Klaviatura Bt. Nyomda: Színeskép Kft. Miskolc. Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Dózsa György út 30. Telefon: 46/503-506. Fax: 46/358-200. E-mail:
[email protected]. Hirdetés: 46/503-509. ISSN 1785-6590
Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje, az
» O B S E RV E R « BUDAPEST MÉDIAFIGYELÔ KFT. 1084 Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu
MINAP.qxp
2006-01-27
2:09 DU
Page 3
KÖZÉLET
2006. január 28.
3
Évrõl évre többet szemetelünk
ÚTRA KEL A SZELEKTÍV HULLADÉK (Folytatás az 1. oldalról.) A társaság József Attila úti telephelyén végigkísérhettük a beérkezõ szelektív hulladék útját, a leöntéstõl a préselésen át a bálázásig. Egy – ránézésre meglehetõsen kis méretû – bálába 500 kilónyi hulladék (illetve másodnyersanyag) préselõdik bele. Az AVE ezt az alapanyagot pénzért értékesíti a feldolgozóknak, Marozsák Péter azonban kihangsúlyozza, hogy a szelektív hulladékgyûjtés mindig veszteséges: ennek költségeit a szemétszállítási díjakból kell kigazdálkodni. A kukázók, guberálók jelentette problémával naponta szembesülnek a cég munkatársai. A tapasztalat azt mutatja: ezt a jelenséget képtelenség visszaszorítani. – Számtalan jelzést kapunk a Bogáncs úti lerakóhelyrõl, van, amikor a telep mellett göngyölegszámra égetik le a mûanyagot a huzalokról – mondja Marozsák Péter. – Sokféle módon próbáltunk már fellépni az ilyen tevékenység ellen, hiszen a guberálás egyrészt illetéktelen behatolásnak számít, másrészt egészségtelen, betegségeket terjeszthet, és társadalmi jelenségként is riasztó. Remélhetõleg Hejõpapiban változni fog a helyzet, nem mennek el
A guberálók okozta problémával naponta szembesülnek a cég munkatársai.
majd 20-30 kilométerre a szemétben bányászni. A Bogáncs úti lerakóhely ugyanis több évtizedes mûködés után idén tavasszal bezár. A területet rekultiválják, a felhalmozódott hulladékot humusszal fedik le, arra pedig növényzetet telepítenek. A kommunális hulladékot Hejõpapiba szállítják majd, ahol az elmúlt idõszak-
ban, Miskolc egyik legnagyobb beruházásaként egy korszerû, az EU elõírásainak is megfelelõ hulladéklerakó épült, ami a térség 262 ezer lakosának hulladékát fogadja majd. A beruházás európai uniós és kormányzati támogatással, valamint a miskolci önkormányzat és 35 környezõ település összefogásával valósult meg. A beruházás összköltsége 4,3 milliárd forint, melynek 53 százalékát uniós források, 35 százalékát a kormány, 10 százalékát pedig a települési önkormányzatok fedezték. A hulladéklerakó a leg-
MEGÚJULT A MIHÕ HONLAPJA
Hõszolgáltató a hálózaton is, hogyan zajlik a panaszbejelentés, a hibaelhárítás. Ismertetõk olvashatók a Mihõ lakossági és közületi díjairól, az elszámolás módjairól, és a havonta számlamellékletként kiküldött Hírmondó c. információs lap számairól is. Sz. S.
Új honlapot indított a Miskolci Hõszolgáltató Kft. A társaság ügyfelei és partnerei részére minél több csatornán kíván információt adni. – A távhõszolgáltatás egy olyan közüzemi szolgáltatás, melynek alapvetõ mércéje a felhasz- Korózs András a megújult honlapot böngészi. nálók elégedettsége A megújított honlapot a – mondta lapunknak Korózs www.miho.hu címen lehet elérni. Az András, a Mihõ igazgatója. – E fonérdeklõdõk ezen olyan informácitos célkitûzés elérése érdekében ókat találnak, melyek az ügyintékívánjuk mûködtetni on-line tájézésben hasznosak, és a Mihõ szolkoztatási rendszerünket is, hogy cégáltatásai iránt érdeklõdõknek érgünk ezen a területen is versenydekesek lehetnek. Nem titkolt szánképes, hatékony, a piaci kihívádékuk, hogy átláthatóvá tegyék sokhoz rugalmasan alkalmazkodrendszerük mûködését. ni tudó társasággá váljon. A honlapon képekkel és folyaKorózs András azt is elmondta, matábrákkal illusztrált információk hogy felhasználóik széleskörû tátalálhatók az üzemvitelrõl, a hõjékoztatása érdekében minél több mennyiség-mérésrõl, a radiátorkommunikációs csatornán kereszcserékrõl, az ügyfélszolgálat tevétül kívánnak érdemi információt kenységérõl. Tájékozódhatnak arról adni ügyfeleik és partnereik részére.
Megtekinthetõ a térplasztika Dr. Varga Zoltán, a miskolci 8. számú választókerület képviselõje 2005 májusában meghívásos ötletpályázatra hívta az Eötvös József Építõipari, Mûvészeti Szakképzõ Iskola és Kollégium, valamint a Gábor Áron Mûvészeti Iskola, Szakközépiskola diákjait, alkotóközösségeit. A képviselõ az Avas-délen a Platán Étterem mögötti, az Ifjúság és Áfonyás utcák által határolt részen kialakított pihenõ parkban szeretett volna egy oda illõ térplasztikát elhelyezni. A megvalósítandó köztéri alkotás méretére, anyagára vonatkozóan
nem volt megkötés. A meghirdetett ötletpályázatra 10 db pályamunka érkezett be, melyek közül Németh Györgyinek, az Eötvös József Építõipari, Mûvészeti Szakképzõ Iskola és Kollégium szobrászati tagozatos diákjának terve kerül megvalósításra ez év tavaszán. Az Avas-délen elhelyezendõ térplasztika makettje, mûleírása, a látványterv, fotók a környezetrõl 2006. január 30-tól február 4-ig (hétfõtõl szombatig) 10–18 óráig tekinthetõk meg az Avasi Gimnáziumban a Klapka Gy. u. 2. sz. alatt.
modernebb technológiával rendelkezik, a környezet védelmét a kettõs szigetelés és a figyelõkutak garantálják. A létesítmény múlt év szeptemberi, hivatalos átadásán Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter egyebek mellett elmondta: a következõ évek a zöldfejlesztések évei lesznek, melyek a szaktárca legfontosabb céljait teljesítik majd – hogy kevesebb legyen a hulladék, növekedjen az újrahasznosítás, nagyobb hangsúlyt kapjon a szelektív hulladékgyûjtés, és szûnjenek meg az illegális lerakók. Miskolcnak évek óta elhúzódó problémája volt egy új, az elõírásoknak megfelelõ hulladéklerakó kialakítása. A Bogáncs úti, jelenleg is üzemelõ lerakó kapacitása hamarosan eléri maximumát, így égetõ feladattá vált a város hulladékgazdálkodásának hosszú távú, jogszabályi követelményeknek megfelelõ megoldása. A dél-borsodi régióban a problémák hasonlóak voltak, már többször próbálkoztak a térség települései egy korszerû, regionális lerakó kialakításával. A megoldást az jelentette, hogy Miskolc csatlakozott a régió ezirányú törekvéseihez. Hejõpapi külterületén sikerült kommunális hulladéklerakó helyet találni, s mellé az Európai Unió ISPA elnevezésû elõcsatlakozási programjának keretében forrást is biztosítottak a projekt megvalósításához. A közel ötmilliárd forint értékû beruházásban – a megyeszékhely irányításával – 35 önkormányzat vesz részt. Ezzel párhuzamosan Miskolcon még három hulladéklerakó alközpont kerül kialakításra, és tizenkilenc települési hulladéklerakót rekultiválnak. Az illegális lerakók felszámolása során mintegy 145 ezer tonna hulladék került beszállításra a Bogáncs úti lerakóba. Ilyen módon nagy mértékben sikerült csökkenteni Miskolcnak és térségének felszíni szennyezõdését is.
EGYÜTT ÉLNI A RÁKKAL Idén tizenöt éves a Rákbetegek Országos Szövetsége, Rákbetegek és Barátaik Klubja. A miskolci szervezetnek több mint hetven tagja van. Vezetõjük, Molnár Gabriella szerint a legfontosabb az, hogy a betegek ne adják fel a reményt.
javasolja, hogy addig vigyázzon az egészségére, amíg van mire, a gyógyulást ugyanis már sokkal nehezebb elérni. Molnár Gabriella egyébként a természetes gyógymódok híve, de mint mondja, a betegek lelki erõsödése is nagyon fontos. Ezért szerveznek például önismereti tanfolyamokat. – Gyakorlás útján elsajátítható az, hogy pozitívan lássunk mindent – folytatja – észrevegyük a bolti eladó
A rákbetegek miskolci klubja fennállása alatt számos közös kirándulást, szakmai programot, böjtkúrát és ünnepséget szervezett tagjainak. – A tömegkommunikáció sokszor úgy állítja be a rákot, mintha annak feltétlenül csak a halál vethetne véget – mondja. – Saját tapasztalataim alapján állíthatom, hogy erõs hittel és megfelelõ kezelésekkel túlélhetõ ez a betegség. Klubtagjainkban éppen ezt a hitet próbáljuk erõsíteni. A figyelmet arra kell felhívni, hogy igenis van remény, nem pedig tovább növelni a betegben a bizonytalanságot, az elkeseredettséget. Molnár Gabriella sze- Molnár Gabriella szerint a reményt soharint sokan magukra ma- sem szabad feladni. radnak a problémáikkal, mosolyát, az ebéd ízét, a napfény hiszen a családjuk megijed, azok melegét. Az egyik jó törvényszerûpedig, akik nem érintettek a témáen hozza a másikat. A titok az, hogy ban, bezárkóznak, nem is akarnak hinni kell a gyógyulásban. Tizenöt hallani róla. A rák azonban bárkit eléve tapasztaljuk, hogy lehetetlen érhet, nem kell hozzá dohányozni, nincs, az õszinte hit és akaraterõ vaközvetve olykor a lelki tényezõk is elõlóban csodákra képes. segíthetik a betegség kialakulását. Szabó Virág A klubvezetõ ezért mindenkinek azt
Zenit-Auto Rent Autókölcsönzõ Különbözõ kategóriájú személygépkocsik, kisteherautók és mikrobuszok bérlése minden nap! Egyedi tartósbérleti konstrukciók kidolgozása cégek és magánszemélyek részére!
3519 Miskolc, Miskolctapolcai u. 25. Tel./fax: 46/564-255 www.zenitautorent.hu Fújtató
EGY VÖDÖR NARANCS Pohár sörre invitáltam régen látott barátomat. Elfogadta a meghívást, de – rá egyáltalán nem jellemzõ módon – kikötötte, hogy legfeljebb egy negyedórát cseveghetünk. Mielõtt megsértõdhettem volna, gyorsan meg is magyarázta, miért ilyen sietõs neki: nem akar lemaradni a kedvezményes narancsvásárról. Azt olvasta az egyik boltóriás prospektusában, hogy hihetetlenül olcsón szedhet tele a gyümölccsel egy mûanyag vödröt. Ráadásul hazaviheti az edényt is. Az unokák is szeretik, meg õk is szívesen elszopogatnak néhány gerezdet a „mamával”, tévézés közben. Hajlott kora és fájós dereka ellenére ezért vállalta a tömegközlekedés, cipekedés fáradalmait, sõt még azt is, hogy – hozzánk nem illõ módon – egy szuszra kelljen lezúdítania a sört. Noha annyi, de annyi megbeszélnivalónk volna a gázellátástól a DVTK két eligazolt csatáráig. De ilyen magvas témákba belefogni sietve, kapkodva nem érdemes. Sebtében búcsúzik, és szedi is már a lábát tõle telhetõ fürgeséggel az én barátom, és csak úgy visszaintegetve küldi kézcsókját az aszszonynak. Nem tagadom, engem is kíváncsivá tett ez a sohasem látott kedvezményekkel kecsegtetõ, nagy téli narancsvásár. Vártam egy negyedórát, aztán elballagtam az általa megjelölt boltba, körülnézni. Mit mondjak, a pénztáraknál sorakozó emberek tekintélyes hányada narancsot cipelt. És a vödör fülét markolók többsége olyan korú volt, mint a barátom. No persze hogy nyugdíjasok voltak, hisz nekik van idejük hirdetéseket, prospektusokat böngészni, olcsó áru után kajtatni – mondhatják. Nos, ha így gondolják, igazuk is van. De annyit azért hozzá kell tenni, hogy ez az a generáció, melynek vérévé vált a spórolás. Élete javát olyan világban élte, amikor még nem volt divat kukába dobni a tegnapi kenyeret. Az asszonyok megstoppolták a lyukas zoknit, és mielõtt kivonták a forgalomból, többször is sarkaltatták, talpaltatták a cipõt, az iskolatáska pedig olyan többgenerációs használati tárgy volt, amit a nagyobb testvértõl örökölt a kisebb, attól meg a legkisebb. A mai öregek túlnyomó többsége bizony kijárta a spórolás iskoláját, és – minden rosszban van valami jó alapon – hasznát is veszi az akkor tanult ezernyi praktikának. Hiszen ma sem mindenkinek könynyû kölcsönkérés nélkül kivárni a pénzes postást. A mára hétköznapi cikké vált narancsból csak akkor eszik eleget sok-sok nagymama, nagypapa, ha mint most is, beüt a kedvezményes vásár. A legszebb példányokat azonban elteszik a polcra, a házi készítésû aprósütemény mellé, hogy mindig legyen mivel megkínálni az unokákat, ha olykor – ritkábban, mint szeretnék – elvetõdnek hozzájuk is. Ezekért a kivételes alkalmakért pedig mit meg nem tenne nagyapó. Bizony, hazacipelné a vödröt, ha úgy érezné is a fájós dereka, hogy nem gyümölccsel, hanem kõsziklával van tele. (bekes)
MÛSOR SZÜLÕKNEK Gyöngykagyló címmel új mûsor indul a Miskolc Televízióban. A félórás magazinmûsort minden hónap utolsó péntekén a hétórás híradó után vetítik. A Gyöngykagylóban a védõnõk munkájának bemutatása mellett hasznos tanácsokkal szolgálnak a gyermekeket nevelõ családoknak. Fontos információkhoz juthatnak a várandós kismamák és a kisgyerekes édesanyák és édesapák. Riportokat, interjúkat láthatnak a szakembe-
rekkel, akik válaszokat adnak a gyakran felmerülõ kérdésekre, legyen szó akár a gyermeknevelésrõl, a kötelezõ védõoltásokról, vagy bármilyen problémáról, amely a szülõket érinti. A Mûsorban foglalkoznak a családgondozással, az egészségfejlesztéssel, az iskolák egészségügyi ellátásával, a gyermekek és a várandós anyák gondozásával is. Várja a nézõket a képernyõk elé Fekete Zsuzsa, a mûsor szerkesztõje.
Minap 0128.qxp
4
1/27/2006
1:35 PM
Page 4
KULTÚRA
III. évfolyam 4. szám
Kell, hogy legyen a megyének egy rangos folyóirata
Kamaraszínház
AZ ÚJ HOLNAP HOLNAPJA Kevés pénzbõl tartja fenn magát a város kulturális folyóirata, az Új Holnap. Az alkotógárda próbál színvonalas lapszámokkal az olvasók elé lépni, a jövõ azonban – a holnap – meglehetõsen homályos. Anyagi támogatást ugyanis nem könnyû találni. – A rendszerváltozás elõtt évtizedeken át mûködött Miskolcon a Napjaink címû folyóirat – tekint viszsza Görömbölyi László (képünkön) fõszerkesztõ. – Annak örökébe lépett a Holnap, majd késõbb az Új Holnap. A lap történetét végig a bizonytalan anyagi háttér jellemezte. Az 1990 elõtti tanácsi finanszírozás megszûnt, és bár a legfõbb támogatója továbbra is a miskolci és a megyei önkormányzat maradt, az anyagi kondíciók korántsem érték el azt a szintet, ami egy szerkesztõség mûködésének minimális feltételeihez elegendõ lenne. Az 1990-es évek második felében egy idõre a lap életben ma-
radása is kérdésessé vált. Ebben a helyzetben vette át a kiadást a Miskolci Galéria mellett mûködõ Szépmesterségek Alapítvány, a felelõs kiadó azóta Dobrik István, a galéria igazgatója, aki egy idõben a fõszerkesztõi feladatokat is ellátta. Õ kérte fel Görömbölyi Lászlót 2004 elején a felelõs szerkesztõi,
majd egy évvel késõbb a fõszerkesztõi feladatok ellátására. – Egy közepes cég által kiadott vállalati újság szerkesztéséért a többszörösét kapja egy újságíró annak, mint amennyi az Új Holnap szerkesztõinek jut a szûkös költségvetésbõl – vázolja a körülményeket Görömbölyi László. – Mégis vállaljuk, mert fontosnak tartjuk, hogy legyen a városnak, a megyének egy rangos folyóirata, amely elismert szellemi mûhelyként van jelen a helyi társadalomban. És persze reménykedünk abban, hogy ott, ahol a döntéshozók egyöntetûen támogatták az Európa kulturális fõvárosa cím megpályázását, elõbbutóbb felismerik: a szükséges, fontos kulturális befektetések közé tartozik egy helyi folyóirat normá-
lis mûködési feltételeinek a megteremtése is. Az Új Holnap az évi négy szám helyett hosszú idõ után 2005-ben hat számmal jelentkezett. – Erõn felül vállaltuk a hat szám elkészítését, mert ez a kéthavi gyakoriság a minimum ahhoz, hogy valóban folyóiratszerûen mûködjön a lap – mondta Görömbölyi László. – Az utóbbi két évben kissé átalakultak a belsõ arányok: az irodalmi és képzõmûvészeti alkotások mellett helyet kapnak a régió kulturális és társadalmi életének folyamatairól, eseményeirõl, jelenségeirõl szóló elemzõ és értékelõ írások, így próbálunk megfelelni egy több profilú folyóirattal szemben támasztható elvárásoknak. Az idén is hat lapszámot tervezünk, az elsõ február végén kerül az olvasók kezébe. És miközben tervezzük a következõ lapszámokat, reménykedve várjuk a megye és a megyeszékhely közgyûlésének költségvetésrõl szóló, talán számunkra pozitív döntését. Szabó Virág
MISKOLCI TÉL – KOCSONYAFESZTIVÁL FELRUHÁZOTT KUTYÁK BEMUTATÓJA Kedvenceink téliruha-bemutatójára invitálják a kutyásokat és ebeiket a Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál szervezõi. A Téli Kutyaruha Divat Show a Szinva teraszon lesz, február 18-án (szombaton). Várják azokat a kutyatulajdonosokat, akik akár saját tervezésû „ruhakölteményeikbe” beöltöztetnék kedvenceiket, és a
nagyközönség elõtt felvonulnának. A zsûrizésnél fontos szempont, hogy az ebek jól érezzék magukat a „bõrükben”, a ruházat tükrözze a viselõje egyéniségét, esetleg harmóniában legyen a gazdi ruházatával, legyen kreatív, ötletes. Nevezni a rendezvény napján, a helyszínen lehet, a program elõtt egy órával. A bemutató ideje alatt a Miskolci Állatsegítõ Alapítvány kitelepül, és
lakóit örökbe lehet fogadni, tehát azokat is szeretettel várják, akik úgy érzik, felelõsségteljes gazdái lehetnek egy (vagy több) árván maradt ebnek.
A KOCSONYA MINT LÁTVÁNY… A Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál eddig is finomabbnál finomabb, szebbnél szebb kocsonyákkal ajándékoz(tat)ta meg a világot, a világ azon részét, amely
Maréknyi szülõföld program
DÍJAZTÁK A PÁLYÁZÓKAT
nézõje-ízlelõje volt az eddigi fesztiváloknak. A látványkocsonya-versenyen eddig csak profik vettek részt (alkotóként), most azonban a szervezõk megnyitják a konyhába vezetõ utat a nem hivatásosok elõtt is. Tessenek kocsonyafantáziát álmodni és „kisütni”. Mutasd meg a kocsonyád, megmondom, ki vagy! Mutasd meg magad, megmondom a kocsonyád! Részvétel feltétele, hogy a nevezõ a fesztiválirodán átvegye az emblémás sorszámot. Nevezési határidõ február 12., 12 óra. Fesztiváliroda: Kossuth u. 4.
A STUKKER TÖRVÉNYE Ha az ember ifjúkori szerelmét negyven esztendõ múltán látja viszont, hát nemigen van kedve nosztalgiázni. Itt a nagy tévedés a Görgey-komédia színrevitele körül. Mert Korognai Károly, a „Stukker” rendezõje úgy véli, hogy napjaik publikuma sóvárog a hatvanas évek immár elérhetetlen „örömforrásai” iránt. A korszak sajátos tárgykultúrájának közegébe helyezi a mûvet; valamiféle idõutazásra invitálva bennünket. Felesleges. Ez nem teremt szellemi izgalmat és nem segíti az elõadás egységes koncepciójának megteremtését sem. Az pedig bántó, hogy a korszak tárgyai, a lemezjátszó, hajszárító stb. társaságában Hofi Géza fényképét is ott látjuk. Mindez nem elég: „játszik” rangos szobrászmûvészünk egyik alkotása is, amit csak nemrég láthattunk a Herman Ottó Múzeum kiállításán. (Eredeti mûtárgyat nem használunk fel kellékként! Csodálkozom, hogy a jó ízlésû tervezõmûvész, Bozóky Mara mindezt megengedte.) De vissza a Komámasszony, hol a stukker címû drámai mûre. Ami vagy aktuális és mindig az is marad, (s így jelen idejû lehet a történés s nem múzeumi emlékidézés), vagy hagyjuk. Nos, a mû eszmeisége (alaptétele) semmit nem vesztett idõszerûségébõl. A hatalom mindig legitim, mindig törvényesíti magát – sajnos. Akié a pénz, paripa, fegyver – az parancsol, s mi kénytelen-kelletlen engedelmeskedünk. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a darabon nem rontott az idõ. Bizony megfakult. Görgey Gábor remek leleménye szerint a zárt térben öt jellegzetes társadalmi típus van együtt: Cuki az alvilágból; A Méltóságos; K. Müller; Kiss, az intellektuel és Márton, a vidéki. Akinek kezébe kerül a fegyver az – osztályhelyzete, intellektusa, vérmérséklete szerint – sakkban tartja a többieket. Más-más karakterek, de morálisan egyik sem különb, mint a másik. Idõközben az arisztokrata és a paraszt figurája anakronisztikussá vált, a többi viszont, különösen a kispolgár, ugyancsak virulens. Az idejétmúlt figuráknak persze idejétmúlt a szövege is. Gyanítom, hogy az újabb nemzedékeket se a Gothai almanach abszurdba hajló emlegetése, se A Méltóságos által vezényelt „konszolidáció” nem hozza lázba, de a paraszt ripityomos népieskedése sem. Halmágyi Sándornak és Mihályfi Balázsnak tehát nincs könnyû dolga. Ezt a rendezõ is tudja, s kitalálja, hogy az arisztokrata úgy verje cipõjével a szónoki pulpitust, mint hajdan Hruscsov az ENSZ-ben; a parasztnak pedig az a feladat adatik, hogy az obszcenitásig manipuláljon az említett szoborral, mint Iluskájával. Mindemellett Halmágyi jól érzi és adja a figurát, míg Mihályfi külsõséges eszközökkel él. Hunyadkürti Istvánnak természetesen „fekszik” az alvilági Cuki szerepe, bár a rendezõ keze nyomát nemigen látom az alakításon. De hát hol az író eleganciája, iróniája, szarkasztikus humora? Ezt csak Szegedi Dezsõ ismeri és „hozza is” az intellektuel szerepében. Talán az irónia és az abszurditás felé kellett volna kormányozni a cselekményt – gondolom. A nagy sikert – és méltán! – K. Müllerként Bõsze György aratja. Részint mert nagy játékkedvvel kitûnõ színészi teljesítményt nyújt, részint pedig mert ezt a szervilis alakot ismerjük leginkább. A K. Müllerek, a maguk kispolgári szolgalelkûségével mindig újjászületnek. Tegyük szívünkre a kezünket: mi is voltunk, vagy lehetünk K. Müllerek. És némileg tán most is azok vagyunk… A színpad hátfala hatalmas tükrözõ felület. „Tükör által homályosan” magunkat látjuk, akik ott ülünk a nézõtéren. Gyarmati Béla
Hazát hódító úton a Miskolc Dixieland Band Már a logója is elkészült a hagyományteremtõ Maréknyi szülõföld programnak. Az emblémát egy miskolci középiskolás diáklány készítette el, tervei pedig azokat a zacskókat díszítik majd, melyekben a nem miskolci születésû, de itt élõ polgárok hozzák el szülõföldjük egy darabját. A Miskolc Város Kultúrájáért Közalapítvány és civil szervezetek kezdeményezték a programot, mely hagyományteremtõ céllal indul a közeljövõben. Az akció a városunkban élõ, de nem itt született polgárokat szeretné aktivizálni, megkérve õket, ha szülõföldjükre látogatnak, hozzanak egy maréknyi földet onnan. Ez lesz az alapja annak a szigetnek, mely a hamarosan átépülõ Hõsök terén fog állni. A program logójának tervezésére pályázatot hirdetett a város, középiskolás tanulók részére. Ötven pályamunka érkezett, melyek közül a zsûri egy miskolci diáklány, Pócsi Brigitta rajzait találta a legjobbnak. A diákoknak nehéz dolga volt, – árulta el a szakmai zsûri egy tagja, – hiszen a pályázatban pontosan meg volt határozva, mit szeretnének látni a terveken.
„ÖRÖMBÕL ZENÉLÜNK” – Magyarország egyik legerõsebb dixie-csapata – így nyilatkozott Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band vezetõje a miskolci zenekarról. Erre a megállapításra – úgy tûnik – végre nemcsak a szakma és az aktuális közönség reagál pozitívan. A Miskolc Dixieland Band a hangos külföldi sikerek után talán kezd próféta lenni saját hazájában is. A zsûri végül nem csak a gyõztest díjazta. Jobbnál jobb pályamunkák érkeztek, végül a bírák úgy döntöttek, nem csupán az elsõ helyezettet, hanem a hat legjobbat is díjazzák. A legnagyobb elismerés persze Brigittáé, hiszen õ rajzaival nemcsak a földgyûjtésre szolgáló zacskókon, de a médiában is találkozhat majd. A tasakok a miskolci civil szervezeteknél kaphatók, február közepétõl. A földgyûjtésben résztvevõk is játszhatnak majd, köztük értékes nyereményeket sorsolnak ki. De nagyobb ajándék talán, hogy nevük bekerül az „aranykönyvbe”, amelybõl amíg
LYUKASÓRA-EST A legutóbbi Lyukasóraest vendége volt – mint a hónap költõje – Fecske Csaba a budapesti Kódex Könyváruházban január 23-án. A
költõvel Kondor Katalin, a Magyar Rádió fõmunkatársa beszélgetett, verseit Bökönyi Laura és Rubold Ödön adta elõ.
a tér áll, bárki olvashatja a dombot gyarapítók névsorát.
Ezt mutatja, hogy idén a tizenhatodik esztendejét taposó együttes érdemelte ki, a zsûri egyönte-
tû véleménye alapján, a Miskolci Múzsa Díjat. – A Miskolc Dixieland Band minden tagja hobbiból vállalta annak idején a csapatban való zenélést – tekint vissza a kezdetekre az együttes vezetõje, Balla Miklós. – Ami öszszekötött bennünket, az a jazzmuzsika szeretete volt. Valószínûleg ennek az elkötelezettségnek az ereje hozta és hozza a mai napig az eredményeket, a sikereket… Az elsõ komolyabb lehetõség az együttes számára a Diósgyõri Vár Dixieland Fesztiválján való bemutatkozás volt, 1991-ben. Az elsõ sikert számtalan hangos fellépés kö-
VILLAMOSON VERSELTEK Meglepõ helyszíneken tartotta a magyar kultúra napja rendezvényeit az Ady Endre Mûvelõdési Ház stábja múlt vasárnap. A hideg ellenére több kültéri programra hívták az ünneplõket – így a Kandia közbe és a Tiszai pályaudvarra, de a Miskolci Galériában és a diósgyõri alkotóházban is zajlottak események. A program egy rendhagyó szavalóversennyel kezdõdött, amelyet egy villamoson rendeztek meg. Az ötletadó, Varga Molnár Bertalan óvodás maga is részt vett a megmérettetésen, melyet általános és középiskolásoknak hirdettek meg. A produkciókat háromtagú zsûri bírálta el. A Tiszai pályaudvar és a
Diósgyõr végállomás között utazók pedig nemcsak belehallgathattak, de csatlakozhattak is a verselõkhöz a szokatlan helyszínen. A kultúra napján „akciómûvészettel” várták a közönséget a Tiszai pályaudvar pénztáránál vagy a Kandia közben, ahol egy portrékiállítás is várta a közönséget. A kültéri tárlatra a város mûvészeti középiskoláiból érkeztek munkák. Míg a szabadban tartott programok a hideg idõ miatt gyorsan lezajlottak, a benti rendezvények családias körülmények között folytak. Így például az Át-hallás címû mûveltségi vetélkedõ döntõje a Miskolci Galéria Kondor-termében, ahol négy általános iskola tanulói háromfõs csapatokban mérettettek meg. A diósgyõri alkotóházba kisgyermekes családokat vár-
tak. Népi iparmûvészek tartottak foglakozásokat – többek között a gyöngyfûzés, a fafaragás, gyermekjáték és rongybabakészítés, fazekasság, kosárfonás, agyagozás, mézeskalácsfestés terén próbálhatták ki magukat a gyerekek. C. Á.
vette – a miskolci csapat egyre több felkérést kapott belföldön és külföldön egyaránt. – Valójában olyan szempontból nincs különbség két fellépés között, hogy mi mindig örömbõl játszunk. Mindegy, hogy egy külföldi fesztiválon több ezer, vagy itthon néhány száz ember elõtt. A lényeg az, hogy szól a zene, és mi mindannyian jól érezzük magunkat – vallja Balla Miklós. – Nagy eredményünknek tartom azt is, hogy néhány év alatt az általunk szervezett Jósvafõi falunapok jazzkoncertjein tízrõl ezer fõre nõtt a közönség létszáma. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek itt, Magyarországon is kezdik elfogadni, megszeretni a dixie mûfajt. A lelkes muzsikus ezzel együtt elárulja azt is, hogy hazai körökben nehezebb tartós megbecsültséget kivívniuk maguknak, mint külföldön. – Sokáig rosszul esett, hogy idegenben hamarabb megéreztük a sikert, mint itthon. Magyarországon valahogy kevesebben figyeltek, figyelnek ránk, holott mi nyilvánvalóan elsõsorban itt szeretnénk adni magunkból. Ugyanakkor az idõ mégis minket igazol, hiszen mostanában, ha a fõváros nem is vált nyitottá a vidéki zenészekre, de Miskolc mindenképp kezdi komolyan venni a munkánkat. Öröm számunkra a Múzsa Díj, és öröm az is, hogy hamarosan kereskedelmi forgalomban kapható lesz harmadik CD-nk. Köszönetünk jeléül igyekszünk továbbra is helyt állni, minõségi zenét biztosítani, jó hírét keltve ezzel a városnak, ahol élünk. Sz. V.
Minap 0128.qxp
1/27/2006
1:35 PM
Page 5
PROGRAM/MÛSOR
2006. január 28.
ISMERI ÖN MISKOLC MÛVELÕDÉSI HÁZAIT?
KULTURÁLIS HETI ESEMÉNYTÁR MESTERBÉRLET. A Miskolci Szimfonikus Zenekar január 30-án, a Mesterbérlet keretében tartja következõ koncertjét a Miskolci Nemzeti Színházban, 19.30 órai kezdettel. Mûsor: Bartók: Táncszvit, Dubrovay: Concerto ütõhangszerekre és zenekarra, Franck: dmoll szimfónia. Ütõhangszereken közremûködik: Varga Zoltán, vezényel: Kovács László. JAZZ BULI. Az Ifjúsági és Szabadidõ Házban január 31-én, 19 órától ütõs és jazz buli. Közremûködnek a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola jazz tanszakának hallgatói. KOMOLYZENEI KLUB. Az Ifjúsági és Szabadidõ Ház szer-
IRODALMI VETÉLKEDÕ
Tisztelt Olvasó! Ismeri Ön Miskolc mûvelõdési házait? Hamarosan kiderül! Négy héten át tartó keresztrejtvény-pályázatot indítottunk. A négy keresztrejtvényben egy-egy miskolci mûvelõdési ház nevét rejtettük el. A négy megfejtést egyben, egy levelezõlapon legkésõbb február 9-ig juttassák el a Miskolci Kommunikációs Kht. címére: 3525 Miskolc, Dózsa György út 30. A helyes megfejtéseket beküldõk között az Arany Könyvesbolt (Miskolc, Arany Corvin Üzletház, Arany János út 11–13.) által felajánlott könyvet sorsolunk ki.
A Társadalmi Egyesülések B.-A.-Z. megyei Szövetsége ötödik alkalommal rendezi meg a magyar kultúra napja tiszteletére a Nagyszülõ–unoka irodalmi vetélkedõt. Ebben az évben Ady Endre élete és munkássága lesz a téma. Nyolc csapat részvételével (egy csapatban 2 nagyszülõ és 2 unoka) a Civil Házban lesz a vetélkedõ február 4-én, szombaton 10 órai kezdettel.
vezésében február 2-án, 17 órától Komolyzenei Klub. Strauss: Denevér – zenei vidámságok (DVD). Helyszín: Európa Ház (Miskolc, Városház tér 13.). AKCIÓFESTÉSZET. A Miskolci Galériában február 2-án nyílik meg a Hármashatár nemzetközi képzõmûvészeti projekt. A „Hármashatár” címû nemzetközi akciófestészeti találkozó ötödik állomása a Miskolci Galériában rendezett tárlat. Az Eperjesen, Ungváron, Munkácson és Krosnóban már bemutatkozott alkotók Edita Volušèuková szlovák képzõmûvész, egyetemi tanár, a kiállítás-sorozat kurátora felkérésére vettek részt a projektben. A két hármas csoportban és a kiállításokon bemutatkozó mûvészek: Iwona Kozak (Lengyelország), Vasil Roman (Ukrajna), Edita Volušèuková (Szlovákia), Peter Feldesi (Ukrajna), Lena Lešková (Szlovákia) és Urbán
Tibor (Magyarország). A kiállítás február 23-ig tekinthetõ meg.
SALSA-PARTY. Az Ifjúsági és Szabadidõ Házban február 4-én, 20 órától Salsa-party – latin táncok gépzenére. Közremûködnek a Kónya DJ-k.
NYUGDÍJASBÁL Az Avas Nyugdíjas Egyesület január 28-án (szombaton) 16 órától pótszilvesztert rendez a selyemréti Petõfi Sándor Kollégiumban. Belépni csak határtalan jókedvvel szabad, és azt kötelezõ megõrizni a bál végéig. Minden érdeklõdõt szeretettel vár a rendezõség.
SALSA-PARTY
A Szinva-parti sétány elnevezésére 112 javaslat hangzott el. (A Kulturális Bizottság ülésén született ajánlásokat követõen is érkeztek még új ötletek, javaslatok az elnevezésre.) A javaslatok többsége térnek minõsítette az építészeti megvalósulást, kb. egyharmaduk sétányt látott a lépcsõs, elnyúló alakzatban, sokan voltak akik úgy vélték, hogy terasz formája van, s a legkevesebben azok voltak akik a kialakításban parkot láttak. Kézenfekvõnek tûnt a patakról és a levezetõ lépcsõkrõl Szinva-parti elnevezést adni, de visszatért a Kandia is, amely utcanévként ugyan ismert, de a köztudatba nem került át a szó jelentése. A kora újkorban a velenceiek nevezték Kréta szigetét Kandiának. Így a szó olasz közvetítéssel is kerülhetett hozzánk, valójában a görög kereskedõk hozták magukkal, vélhetõen egy onnan elszármazott család. A Kandia u. 16. számú ház egykor fogadó és kávézó volt. 1816-ban vásárolták meg a hatalmas, Mindszentig felnyúló telket a csizmadiák. (Árulószínjükben a nyári szezonban gyakran tartottak színielõadásokat is.) A jeles mesterség képviselõi egy görög kereskedõtõl vásárolták meg a házat. A Kandia elnevezés tehát nem személynév, hanem a miskolci görög kereskedõk fénykorának és XVIII. századi gazdagságuknak emléke. A másfél milliárdos beruházás a Puskás Péter vezette belvárosi rekonstrukció eddigi leglátványosabb része, eleme. Hivatalos avatása, vagy átadása 2005. november 5-én volt. A városlakók, fiatalok és idõ-
sebbek azonnal megbarátkoztak vele, birtokba vették. Megvalósult az, ami egy-két évtizeddel korábban még elképzelhetetlen volt. A belvárosban is tiszta vizû, pisztrángos és ezen a szakaszon duzzasztott Szinva patak partjára teraszokon, lépcsõkön lehet lesétálni. A Szinva újra betölti azt a funkcióját, ami az iparosítás elõtt volt, sõt mint a város tengelye, visszaidézi a vízi, vagy kendertörõ, köleshántoló malmok elõtti idõszakot is. A megtisztult Szinváról és új szerepérõl a pályázatban a következõket olvashattuk: „A Szinva a város teljes hosszában végighúzódva integráló topológiai elemként képes magához vonzani a kerékpárutakat, gyalogutakat, játszótereket, zöld parkokat, sport-szabadidõ és rekreációs területeket. A hozzá szervesen kapcsolható lillafüredi vízeséstõl indulva, fontos a diósgyõri vár környéke, a kohászati terület, a belvárosi fõtér és a Kandia köz, a
Évnyitó salsa-partyt tartottak a napokban a Vörösmarty Általános Iskola tornacsarnokában, melyen igen nagy volt az érdeklõdés az egyre népszerûbb kubai eredetû tánc iránt.
KEDVES KILIÁNI – SZERVEZET UTCAI, KÖZTÁRSASÁG UTCA és KÖRNYÉKI – KISS TÁBORNOK UTCAI és BULGÁRFÖLDI LAKOSOK!
EGÉSZSÉGNAPOT SZERVEZÜNK A RÁK MEGELÕZÉSE JEGYÉBEN! Idõpont: 2006. január 28. (szombat) 9-tõl 14h óráig Helye: 34-es sz. Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Címe: Miskolc, Könyves K. u. 2. (Dél-Kilián) Rövid elõadások: 8.30–9.00-ig: Dr. Sallai Zsolt urológus fõorvos Dr. Hardonyi András szülész-nõgyógyász fõorvos Dr. Béres Emese megyei tisztiorvos: ”LILIOM” népegészségügyi program Dr. Skapinyecz Tibor fõorvos: Szájüregi daganatok Dr. Cseh Imre adjunktus: Az emlõ önvizsgálatának jelentõsége Dr. Pázsit Emese fõorvos: A gyermeknõgyógyászat jelentõsége a napi gyakorlatban Burkus Bernadett: A gerinctorna jelentõsége a mindennapi életben (McKenzie-torna) Dienes Melinda–Oláh Boglárka: Az intim torna jelentõsége Dr. Bajorné Anger Andrea: A XXI. század emberének egészséges táplálkozása Urbán Szilvia: A szociális munka jelentõsége és lehetõségei az egészségügyben SZÛRÉSEK: 9–14 óráig, 9 órától sorszámosztás! Ultrahangos csontsûrûség-vizsgálat Ultrahangos pajzsmirigy-vizsgálat Ultrahangos hasi és kismedencei vizsgálat Vastagbél-szûrõvizsgálat székletvér-kimutatással tesztcsíkokkal Tüdõszûrés EKG +vérnyomásmérés +kardiológiai tanácsadás Szájüreg szûrése Testtömeg-testzsírmérés Vércukor-, koleszterinszûrés TANÁCSADÁSOK: Diétás tanácsadások: Kovács Gabriella dietetikus Drogambulancia: Juhászné Czeglédi Tünde addiktológus konzultáns Szociális tanácsadás: Horváth Anita szociális munkás Kérdõív: Kovács Zoltán szociológus Hajgyógyászat, bio élelmiszerek, talpmasszás, íriszdiagnosztika, Segítség rákbetegeknek! Akik biztosítják Önöknek ezt a lehetõséget és várják sok szeretettel: Barta György Bazin Géza Dr. Tompa Sándor Dr. Hardonyi András önkormányzati képviselõk 23-as 24-es 25-ös 26-os választókerület
HÉTFÕ
00.00 Képújság 06.00 Adásismétlés 08.30 Képújság 17.00 A Hálózat mûsora 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.20 Magazinmûsor (élõ) 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.20 A miskolci Cardinal Mindszenty kórus franciaországi útja 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (h) 21.00 Pancsolj, pancser!, amerikai film (h) 23.00 A Hálózat mûsora.
JANUÁR 31.,
KEDD
00.00 Képújság 06.00 Adásismétlés 08.30 Képújság 17.00 A Hálózat mûsora 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.20 Magazinmûsor (élõ), benne: Sport 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.20 A Bosch-story (ism.) 19.45 A mályinkai pisztrángos 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (h) 21.00 Jasper, a dög, angol film (h) 23.00 A Hálózat mûsora. SZERDA
00.00 Képújság 06.00 Adásismétlés 08.30 Képújság 17.00 A Hálózat mûsora 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.20 Magazinmûsor (élõ) Benne: Fortuna, szerencsepercek 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.20 Védõháló, bûnmegelõzési magazin 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (h) 21.00 Dr. Wai, a láda szelleme, hongkongi film (h) 23.00 A Hálózat mûsora.
FEBRUÁR 2.,
AZ ÚJ TÉR NEVE: SZINVA TERASZ Selyemréti Strandfürdõ fejlesztése. A Szinva mint látvány, zöldövezetével a város egészét meghatározó, életminõséget javító, hangulati elem lehet.” A térnek, terasznak, sétánynak a nevét kialakítja a gyakorlat, kevésbé fontos mint az, hogy mint minden újat, megújulást, ezt is aggályok, ellenvélemények kísérték az építés teljes ideje alatt. Az átadás után új és szükséges helyet láttak benne a miskolciak, a belváros átalakulásának folytatódását. A Szinva part teraszosítása a város két „történelmi” utcája keresztezõdésében, a belvárosi térprojekt egyik fontos eleme. Az elképzelések szerint ez az új belvárosi tér a Kandia közön és a Déryné utcán keresztül összekapcsolódik, és egységet képez majd az átalakításra váró Hõsök terével. A tér kiegészítõ „tárgya”, „eleme” lesz még – a meglévõek mellett – Kutas László „Miskolci lányok” címû háromalakos bronz kompozíciója. A 30 millió forintos bekerülési költségbõl Miskolc város önkormányzata 15 millió forintos önrészt vállalt. A teraszon azóta a fiatalok „birtokba vették” Litwin József kovácsolt csókváltó padját. Az alkotó szerint: „akinek nem tetszik, nem muszáj ráülni”. Persze nincsen minden ennyire szem elõtt. A buszra várók észrevették-e a kandeláberek tetején az „m” betût formáló cirádákat, vagy azt, hogy az „m”-betû belsejében tekergõ indákból formálva egy mosolygó arc néz ránk? Vajon átkerül-e a közgyûlés 2005. december elején hozott döntése a köztudatba, amely a bizottsági elõterjesztések közül a Szinva terasz elnevezést fogadta el legjobban hangzónak, legalkalmasabbnak? Dobrossy István
heti mûsora 2006. január 30.–2006. február 5.
FEBRUÁR 1.,
Ezért Miskolc (6.)
Az utóbbi két évben – a fõutcai rehabilitáció kapcsán – megújult a Széchenyi–Szemere sarok Villanyrendõr melletti épülete, a keresztezõdés négy sarkára és a buszmegállóhoz egyedi tervezésû kandeláberek kerültek, új buszmegálló épült az egykor lakásnak helyet adó területre. Az 1989/1990-es Szinva-híd felújítása után másfél évtizeddel ismét felvetõdött a híd szélesítése úgy, hogy a buszok megállója beljebb tolódik. Mindez része, vagy elõkészítése volt a parkoló „teresítésének”, „humanizálásának”. A fenti változtatások mindegyikét érte a helyi sajtó hasábjain „szakértõi” kritika, legtöbben talán a Kandia teret, vagy teraszt bírálták. Az elnevezésrõl közönségszavazást rendeztek, a térelemek odaillõségét pedig fórumon vitathatták meg az érdeklõdõk.
A Miskolc TV JANUÁR 30.,
KONCERT. Az Ifjúsági és Szabadidõ Házban február 3-án, 20 órakor Walles együttes és vendégei koncertje.
5
CSÜTÖRTÖK
00.00 Képújság 06.00 Adásismétlés 08.30 Képújság 17.00 A Hálózat mûsora 13.00 A Miskolc Városi Képviselõ-testület közgyûlésének közvetítése felvételrõl 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.20 A Miskolc Városi Képviselõ-testület közgyûlése közvetítésének folytatása 23.00 A Hálózat mûsora (Ha a közgyûlés közvetítése hamarabb ér véget, akkor korábban kapcsoljuk a Hálózat TV mûsorát. Amennyiben a közgyûlés közvetítése nem ér véget 23 óráig, akkor pénteken reggel hat órától tekinthetõ meg a befejezõ rész.)
FEBRUÁR 3.,
PÉNTEK
00.00 Képújság 06.00 Adásismétlés (Ha a közgyûlés közvetítése nem ér véget elõzõ este, akkor a testületi ülés befejezõ részét tûzzük mûsorra) 08.30 Képújság 17.00 A Hálózat mûsora 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.30 Múzsa, kulturális magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.20 Lenyomatok, portrémûsor Péva Ibolya színmûvészrõl 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (h) 21.00 Bazi nagy latin lagzi, amerikai film (h) 23.00 A Hálózat mûsora.
FEBRUÁR 4.,
SZOMBAT
00.00 Képújság 07.00 Adásismétlés 09.30 Képújság 15.00 Sport 17.00 A Hálózat mûsora 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.20 Magazinmûsor, válogatás a hét témáiból 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.20 A miskolci Cardinal Mindszenty kórus franciaországi útja (ism.) 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (h) 21.30 Az igazság nyomában, amerikai film (h) 23.00 A Hálózat mûsora.
FEBRUÁR 5.,
VASÁRNAP
00.00 Képújság 07.00 Adásismétlés 09.30 Képújság 15.00 Sport 17.00 A Hálózat mûsora 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Krónika, heti hírösszefoglaló magazin 18.30 Magazinmûsor, válogatás a hét témáiból 19.00 Krónika (ism.) 19.20 Múzsa, kulturális magazin (ism.) 20.00 Krónika (ism.) 20.30 Hírháló (h) 21.30 Levél a halálsorról, amerikai film (h) 23.00 A Hálózat mûsora.
A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
MINAP.QXD
6
1/27/2006 1:40 PM
Page 6
SPORT/KÖZÉLET
III. évfolyam 4. szám
Kapitánynak pályázik a diósgyõri mesteredzõ
Két mérkõzés egy belépõvel
MÁSODIK GYAKORLAT A sportág szövetségi kapitányi címére pályázik Juhász István, a Diósgyõri Súlyemelõ Club vezetõje. A miskolci sportvezetõ egyszer már betöltötte ezt a tisztséget, melyre most szó szerint az utolsó pillanatban jelentkezett. Az elnökség három jelölt közül választ, döntés január 31-én várható. – Elnézést, de egyszer már betöltötte a tisztséget! Hogyan jutott az eszébe, hogy újból pályázzon? – Az ötlet akkor született, amikor az eredeti kiírást úgy módosította a szövetség, hogy nem feltétlenül fõállású kapitányt keresnek. Úgy gondoltam, ha mellékállásban is elképzelhetõ a poszttal járó feladatok ellátása, akkor már érdemes egy próbát tennem. De nincsenek illúzióim. – Ez elég rejtélyesen hangzik. Elárulná, mire gondol? – A szövetségen belül meglehetõsen erõs a komáromi, tatabányai lobbi, s ez a tény mindent eldönthet. Köztudott, hogy hárman pályáztunk: a kisújszállási Szabolcsi Károly, valamint a tatabányai Szalai György. Túlságosan vérmes reményeim aligha lehetnek. – Hogyan alakul az elbírálás? – A pályázatbontó bizottság értékelte a beérkezett anyagok ér-
Hétfõ délután a miskolci sportcsarnokban egy jegy áráért két kupameccset is láthat a közönség: a nõi kézilabda csapat fél négytõl a Cornexi Alcoa ellen játszik, este hattól pedig a DKSK lép pályára a Szeviép Szeged ellen.
Juhász István egyszer már volt kapitány, vajon megkapja-e másodszor is a bizalmat? JUHÁSZ ISTVÁN súlyemelõ mesteredzõ 61 éves szövetségi kapitány volt: 1993–1994 Tanítványai voltak: Barsi László, Jacsó József, Kertész Attila. vényességét, majd következett az edzõbizottsági ülés, amelyen meghallgatták a jelölteket. A döntésre keddig kell várni, a végsõ szót az elnökség mondja ki. Csak egy érdekes adalék: az edzõbizottságban kilencen rangsoroltak, és közülük hatan Szalait tették az
HÉTVÉGI AJÁNLATUNK ASZTALITENISZ. Szombaton mindhárom NB I B-csoportos miskolci együttes hazai környezetben szerepel. A Borsod Volán SE férfi gárdája a Tisza SE Szolnokot, a Diósgyõri ASE az Apagyot látja vendégül, míg a Tanoda SE nõi csapata a Makót fogadja. Mindhárom összecsapás 11 órakor kezdõdik, a közlekedésiek a Szemere Középiskolában, a diósgyõriek a Könyves Kálmán Általános Iskola, a tanodások pedig a Görög Katolikus Általános Iskola tornatermében játszanak.
LABDARÚGÁS. Ma megkezdõdnek az elõcsatározások a Borosi-kupa teremlabdarúgó tornán. A sorozat kitûnõ felmérési lehetõséget kínál a csapatok számára, érthetõ, hogy hatvannál is több együttes nevezett a küzdelmekre. Megyénk több településén, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Tiszaújvárosban, Szerencsen, Encsen, Bõcsön, Putnokon és Mezõkövesden rendeznek csoportmérkõzéseket. A találkozókra szombaton és vasárnap kerül sor, kezdés a helyi sportcsarnokokban délelõtt 9 órakor.
KAMARÁS-KUPA HUSZADSZOR Hamarosan kisebb jubileumhoz érkezik a Kamarás-kupa nevet viselõ kosárlabda-torna. Köztudott, hogy Kamarás István és felesége, Kamarásné Rohonczy Mária elévülhetetlen érdemeket szereztek Diósgyõrött a sportág fellendítésében, valamint a Kilián György Gimnázium országos hírnevének öregbítésében. Testnevelõ tanárként mindketten hosszú éveken keresztül tanították, formálták az ifjúságot, tevékenységüket elért eredményeik minõsítik. A sikerek két sportágban, atlétikában és kosárlabdában szü-
DUPLÁZNAK A KUPÁBAN
lettek, a gimnázium diákjai napjainkban is ezekben jeleskednek. Nos, a tanintézet azóta nevet váltott, a lényeg azonban, hogy hamarosan immáron huszadik alkalommal rendezik meg a Diósgyõri Gimnáziumban a Kamarás-kupa elnevezésû kosárlabda tornát. A Kamarás-kupa mérkõzéseit február 1–2-án tekinthetik meg az érdeklõdõk. A jubileumi mérkõzéssorozat rangját emeli, hogy a résztvevõ csapatok ezúttal a felújított Városi Sportcsarnokban mérik össze tudásukat.
JÁTÉKVEZETÕKET KÉPEZNEK Alapfokú játékvezetõi képzést indít a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Röplabda-szövetség. A résztvevõkre háruló költsége várhatóan háromezer forint, de magasabb létszám esetén ennél kevesebb is lehet. Azok jelentkezhetnek, akik betöltötték tizenhatodik életévüket, és elvégezték az általános iskolát. A tanfolyam egy hónapon keresztül négy hétvégén fél-fél napos konzultációt jelent, majd pedig írásbeli, illetve szóbeli beszámolóval zárul. A szabálykönyv anyaga a röplabda honlapról letölthetõ (www.hunvolley.hu). Jelentkezni január 30.-ig írásban név, cím és telefonszám feltüntetésével a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Röplabdaszövetség címén lehet: Miskolc, Selyemrét út 1.
elsõ helyre, engem valamennyien másodikként jelöltek meg. – Nagyon kivárt, hiszen csaknem az utolsó pillanatban küldte el pályázatát. Mi volt az ok? – Valóban tíz perccel a hivatalos határidõ lejárta elõtt jelentkeztem. Az utóbbi hetekben többször is beszélgettem Fehér Tamással, és a szövetség elnöke folyamatosan biztatott. Nem akartam csalódást okozni, ezért szántam rá magam. – Az olimpia után a sportág padlóra került. Mit tehet egy kapitány a felemelkedés érdekében? – Merész terveket aligha szövögethetnénk. Kihasználhatnánk viszont a tudományos felkészülés kínálta lehetõségeket, és mivel most is vannak tehetséges emelõink, megkezdhetnénk a felzárkózást az elõttünk járó országokhoz. – Mennyi idõre szól a kapitányi kinevezés? – Határozatlan idõre, de esetemben ez jelentõs egyeztetésekkel járna, hiszen a fõállásomat jelenleg a Heraklész-program vezetése jelenti. Diósgyõrött pedig szinte egyedül viszem a klub ügyeit. Gondot jelenthet a 23-24 hetes távollét, ugyanis az edzõtáborozások ennyi idõt emésztenének fel. Doros László
Január 30-án elsõ alkalommal valósul meg a sportszeretõ közönség régi igénye, hogy a miskolci „NB-s csapatok” közösen szolgálják ki szurkolóikat. A Miskolci Sportiskola nõi kézilabdázói, valamint a DKSK nõi kosarasai eddig jól vették az elõttük tornyosuló akadályokat a Magyar Kupában. A naptár tanúsága szerint közel egymáshoz játszottak volna, ám egy gyors egyeztetés következtében egy nemes gesztussal kedveskedhetnek a sportbarátoknak. – Megállapodtunk a diósgyõriekkel, hogy azonos napon, egymás után játsszuk le a két kupamérkõzést – újságolta Fuhrmann Géza, a sportiskola igazgatója. – Hétfõn elõször a Miskolci Sportiskola nõi kézilabdázói futnak ki a pályára, õket követi a DKSK a Miskolci Városi Sportcsarnokban. A kézilabdások az EHF-kupa címvédõjét, a Cornexi Alcoa csapatát látják vendégül a Magyar Kupa nyolcaddöntõjében (kezdés fél négykor), a kosarasok pedig a negyeddöntõ visszavágóján találkoznak a Szeviép Szegeddel (ez a mérkõzés 18 órakor kezdõdik). Kun Attila, a kézilabdások másodedzõje elmondta, hogy korábban a Szeged Algyõt, majd a Hajdúnánást verték ki a kupából, de a mostani fellépés minden bizonnyal a hattyúdalt jelenti számukra. A nemzetközi porondon is jegyzett Cornexi ellen ugyanis a miskolciak csak a tisztes helytállást tûzhetik ki célként maguk elé.
A Miskolci Sportiskola lányai lelkes, odaadó játékra készülnek esélyesebb ellenfelükkel szemben. – Sugár, Siti, Kenyeres ellenében lépünk pályára, hogy csak a válogatottakat említsem a Cornexi játékosai közül – sorolja a vezetõ edzõ segítõje. – Nekünk nagyon fiatal a csapatunk, a bajnokságban sem megy valami fényesen, de a lemaradásunk korántsem jelentõs, kiharcolhatjuk a bennmaradást. A technikai, taktikai fölényüket lelkesedéssel, sok mozgással, tö-
retlen akarással igyekszünk ellensúlyozni.. A DKSK-nak azonban nem lehet más a célja, mint a továbbjutás kiharcolása. Osztja ezt a véleményt Hatvani Olivér ügyvezetõ is, aki azért is tartja fontosnak a legjobb négy közé kerülést, mert ez a jelenlegi, nem túl rózsás helyzetben kifejezetten növelhetné a szûkös keret tagjainak az önbizalmát. (doros)
AMATÕR SÍFUTÓVERSENY Huta-futam néven hagyományteremtõ céllal rendezi meg a KisGalya KSE amatõr sífutóversenyét február 18-án Bükkszentkereszten. A szervezõk a háttérbe szorult, de kiváló élettani hatású sportágat szeretnék minél szélesebb körben népszerûsíteni. A résztvevõk öt kategóriában (ifjúsági, junior, felnõtt, masters I. és masters II.) mérhetik össze tudásukat, mindenki klasszikus stílusban futhat. Az indulókra három, illetve hat kilométeres távok teljesítése vár. A pályán a nyomvonalat géppel készítik elõ, ezzel is könnyítve a haladást.
A nevezési díj háromszáz forint, feliratkozni a verseny kezdete elõtt nyolc és háromnegyed tíz között lehet Bükkszentkereszten, a Kis-Dél sípályánál. A rövidebb távon indulók pontosan 10 órakor vágnak neki a három kilométer megtételének, a hosszabb távra vállalkozók háromnegyed tizenegykor kezdik a versengést. A versennyel kapcsolatos bõvebb információt Salamon Emesétõl lehet kérni a 70/382-8552es telefonszámon, illetve e-mailben a
[email protected] címen.
Három játékos elköszönt Bõcstõl
SPORTBÁL Február 18-án este hattól a Szent Kristóf étteremben a miskolci kajak-kenu sportág vezetõi bált rendeznek, melyre az aktív és a régi evezõsök mellett szurkolókat és szimpatizánsokat is vár a Diósgyõri Kajak Sport Club vezetése. Jelentkezni Slisz Béla elnöknél lehet a 20/9734820 számon, részvételi díj 3000 Ft.
RUBINTOT A PÁPA HÍVJA Három játékos is távozik a Bõcs KSC labdarúgócsapatától. A negyedik Rubint lehet, akit az élvonalban szereplõ Pápa próbajátékon szerepeltetett. A bõcsiek az õszi idényt a hetedik helyen fejezték be, huszonnégy pontot szereztek, de helyzetük roppant kedvezõ, hiszen
TELT HÁZ A SÍPÁLYÁN Harminc centiméteres hó és kemény hideg várja a bánkúti sípályákra látogató közönséget. Hétvégeken általában ki lehet tenni a megtelt táblát, a hegytetõn végig állnak a parkoló autók. Hétköznap a C és a D jelû felvonó szállítja a síelni vágyókat, de mûködik a Bálványon lévõ is. A hétvégére azonban valamennyit, tehát mind a kilencet üzembe helyezik. A sízõk délután négyig hódolhatnak szenvedélyüknek. Szerdán, pénteken és szombaton 20 óráig esti síelésre is lehetõség van. Szombaton napnyugta után két pályán is bekapcsolják a reflektorokat, a D és az F-jelû pályákat világítják ki, ezeken este nyolc óráig lehet síelni – tudtuk meg a Bánkút Síklub információs szolgála-
mindössze egyetlen pont a hátrányuk a második helyen telelõ Baktalórántházával szemben. Az elõrelépés lehetõsége tehát adott, a feltételeken semmi nem múlhat. Jó hír mindenesetre, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play-bizottsága nemrégiben közzétette a sportszerûségi verseny állását, s ebben a Bõcs KSC, Tóth László edzõ legénysége pillanatnyilag holtversenyben a második helyen áll. Persze, egyelõre nagy kérdés, kikkel vág neki a tavasznak a szakvezetés. Tóth István szakosztályvezetõ lapunk érdeklõdésére elmondta, hogy Rubint Richárd jelenleg a Lombard FC Pápa csapatánál van próbajátékon. A gólerõs hátvéd szóhoz is jutott a pápaiak legutóbbi elõkészületi mér-
kõzésén, ám sorsa még nem dõlt el. Rubint gólerõs hátvédnek számít, hiszen az õsszel ötször bizonyult eredményesnek, és ezzel második a házi góllövõlistán. Három biztos távozó már van: Lippai Ákos Nyíregyházán folytatja pályafutását, de más csapathoz igazol Marton és Varga is. A másik oldalon egyelõre még csak Török András neve szerepel, õ kötelezte el magát az együtteshez. Valószínûnek tûnik, hogy Illés Gyula bal oldali középpályás és Cséke György belsõ védõ is Bõcsre kerül, a támadósorba szeretnék szerzõdtetni Urbin Pétert. A klub vezetõi szóban már megegyeztek a játékosokkal, a szerzõdés aláírása azonban egyelõre várat magára. D. L.
TÚRÁK A BÜKKBEN
tának munkatársától. A pályák állaga kiválónak nevezhetõ. A látogatottságot egyelõre az sem befolyásolja hátrányosan, hogy nem túl régen új pályákat építettek a Mátrában, Bánkút közkedveltsége mit sem változott.
A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szombaton és vasárnap egyaránt ajánl programot a turizmus szerelmeseinek. Ma reggel fél kilenckor van találkozó az 5-ös számú autóbusz diósgyõri végállomásán. Innen Lillafüredig busszal utaznak a résztvevõk, majd gyalogtúra következik. Ennek során felkeresik a Lencsés-forrást, Hársas-tetõt, Ortás-tetõt és Perecest. A távolság 12 kilométer, tehát a kevésbé edzettek is vállalkozhat-
nak a megtételére. A túravezetõi feladatokat Kisszely-Papp Ferencné látja el. Vasárnap reggel negyed kilenckor lesz a találkozó, a 15-ös számú busz diósgyõri végállomásán. Ómassáig busszal történik az utazás, onnan gyalogtúra következik. A 14 kilométeres útvonal fõbb állomásai: Gyula-forrásSzentlélek–Szentléleki völgy–Ferenc-forrás–Közép-Garadna. A programot szervezi és vezeti Barna László.
Minap 0128.qxp
1/27/2006
1:35 PM
Page 7
HIRDETÉS
2006. január 28.
MINÕSÉGI GYERMEKRUHÁK 86–170-es méretig. Termékeink 30-50% kedvezménnyel!
Érettségizõ, felvételizõ diákok! Államilag finanszírozott és költségtérítéses, nappali gépészmérnöki, energetikai mérnöki, mûszaki menedzser (gazdálkodási mérnöki), villamosmérnöki (BSc) alapszakok, mérnök informatikus, programtervezõ informatikus, gazdaságinformatikus (BSc) alapszakok a
7
KAMASZ-ÁSZ
KIDDY-S
Miskolc, Széchenyi u. 94. (Tulipán-tömb hátulja)
Miskolc, Széchenyi u. 19. (Weidlich-udvar)
Fogyasztásban verhetetlen!
Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán! Költségtérítéses, levelezõ gépészmérnöki és villamosmérnöki (BSc) alapszakok. Egyetemi szintre kiegészítõ, költségtérítéses levelezõ gépészmérnöki és mûszaki informatikus képzés! E szakmák a világra szólnak, de az egyetem itthon van!
Készüljenek itthon a világra BSc-, majd MSc-képzéseinken!
INGATLANKÖZVETÍTÕ MAGAS KERESETTEL MUNKATÁRSAKAT KERES NEM ÜGYNÖKI MUNKÁRA. TEL.: 30/687-8627, 30/6401180. ECDL-tanfolyam vizsgáztatással Miskolcon. START 40 000 Ft. FULL 60 000 Ft. UTIL Kft. 30/492-5334, www.util.hu. Tanfolyam indul: 2006. február 1.
PÁLYÁZAT ÔRZÉSI, TAKARÍTÁSI, FELVONÓ-KARBANTARTÁSI MUNKÁKRA
A pályázat tárgya: kõmûves- és falazási, festési, üvegezési, víz-, gázszerelési, víz- és szennyvízvezeték-építési, asztalosipari, tetõfedési, bádogos, fûtés-szellõzés- és légkondicionálás-szerelési, gipszkarton-szerelési, díszítõszobrászati, villamos szerelési, hidegburkoló, melegburkoló, kültéri burkolási, riasztó és antennaszerelési, felvonó- és mozgólépcsõ-szerelési, kazánszerelési, állványozási, szigetelési, ácsipari szerelési munkák elvégzése.
Pályázatbeadási határidõ: 2006. 03. 02.
ôrzési, takarítási, felvonó-karbantartási munkák
Érdeklõdni lehet: Jogi osztály, dr. Kormos Sándor; 46/516-212
folyamatos elvégzésére 2 év idôtartamra. Pályázatbeadási határidô: 2006. 02. 28. Érdeklôdni lehet: Jogi osztály, dr. Kormos Sándor; 46/516-212
A Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. pályázatot hirdet Az alábbi, közeljövõben kialakításra kerülõ üzlet bérbeadására határozatlan idõre.
A pályázatot zárt borítékban – melyen fel kell tüntetni a pályázott bérlemény címét – ajánlottan, kizárólag postai úton lehet megküldeni a 3501 Miskolc, Pf. 78. címre. A pályázatok postai feladásának határideje: 2006. február 7. A bérlemény helyszíni megtekintése: 2006. január 31-én 9.00–11.30 óra között Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy lehetõség nyílik a bérlemény (bérlõi) igény szerinti kialakítására. Egyéb tudnivalók és részletes információ: www.mikrt.hu A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
A MIK Zrt. közbeszerzési pályázatot hirdet építõipari, kivitelezési munkák folyamatos elvégzésére 2 év idõtartamra.
A dokumentáció átvehetõ személyesen vagy kérhetõ postai úton a MIK Zrt. Erenyõ u. 1. szám alatt I. em. titkárságon.
A MIK Zrt. közbeszerzési pályázatot hirdet
A helyiség címe: Miskolc, Fonoda u. Hrsz.: Miskolc 4778/5. Alapterület: 80 m2 Pályázható tevékenységi kör: Élelmiszer jellegû vegyesbolt Pályázati letéti díj: 600 000 Ft+áfa Minimálisan pályázható bérleti díj: 15 000 Ft/m2/év+áfa A bérleti jog megszerzési alapdíj: 0 Ft Pályázat bontása a Miskolc, Hunyadi u. 21. szám alatti tárgyalóban, 2006. február 10., 10.00 óra Egyéb kötelezõ vállalás: Egy éven belül a rendeletben meghatározott minõségi kategóriának megfelelõ üzlet kialakítása
PÁLYÁZAT ÉPÍTÕIPARI MUNKÁKRA
A MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zártkörû Részvénytársaság tájékoztatja tisztelt ügyfeleit,
hogy az Eperjesi u. 5. szám alatt lévõ nyugdíjasházba történõ elhelyezésre a jelentkezés a továbbiakban is folyamatos, azonban a névjegyzékre történõ felvétel határideje 2006. január 31. napjával lejár. Az addig benyújtott kérelmek a bizottságok elé kerülnek érdemi elbírálás végett.
Minap 0128.qxp
8
1/27/2006
1:48 PM
Page 8
VIDÉK VILÁGA
III. évfolyam 4. szám
A teljes helyreállítás hosszú éveket vesz igénybe
Elvan a gyerek
KASTÉLYFELÚJÍTÁS EDELÉNYBEN (EDELÉNY) Négymilliárd forintba kerülne az edelényi Coburgkastély eredeti tervek szerinti helyreállítása. Megvalósíthatósági tanulmány már van, a pénz az uniós pályázatok sikerétõl függ. A csaknem 280 éves kastély felmillió forintot költött az épületre. A kastély kiemelt jelentõségû mûújítása évtizedekkel ezelõtt kezdõdött. Az eredeti, XVIII. századi tetõt elõször 1965–68 között állították viszsza. Az épület kutatására, állagmegóvására és a falképek feltárására, rögzítésére 1986-ban került sor. A kastély kezelõi jogát 2001-tõl gyakorló Mûemlék Állami Gondnokság eddig is több száz Kétszáznyolcvan éves mûemlék.
A MEGYE DÍJAZOTTJAI (KAZINCBARCIKA) A magyar kultúra napja alkalmából január 23-án, Kazincbarcikán adták át a Megyénk Kultúrájáért elismerõ okleveleket. Az elismeréseket a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Közmûvelõdési és Idegenforgalmi Intézet és a Borsod-AbaújZemplén Megyei Népmûvelõk Egyesületének Elnöksége adja át 2002-tõl minden évben a kiemelkedõ munkát végzõ megyénkben élõ és alkotó
amatõr mûvészeknek, elõadómûvészeknek, kultúraszervezõknek. Az idei díjazottak: Csehi Ferenc, zenetanár, a Sárospataki Zeneiskola nyugalmazott igazgatója, a Mûvelõdés Házak Kamarakórusa és a Hercegkúti Német Nemzetiségi Vegyeskar vezetõje. Szathmáry-Király Ádám, fotómûvész, a Kamera Fotókör és a Felföldi Fotográfusok Szövetség vezetõje, Kazincbarcika. Ureczky Klára Tünde, igazgató, Mûvelõdési Ház és Könyvtár, Hidasnémeti.
emlék, amely tartós állami tulajdonban marad. Molnár Oszkár edelényi polgármester a kastély jövõjérõl szólva arról számolt be, hogy elkészült a mûemlék hasznosítási programja. Ennek megvalósítása a várhatóan 2007-tõl igénybe vehetõ európai uniós pályázati lehetõségektõl függ. A teljes helyreállítás költsége a négymilliárd forintot is elérheti. Százharminc millió forintot fordít az edelé-
SZANTICSKA ELISMERÉSE A korábban csaknem teljesen elnéptelenedett Szanticska a falumentés mintájává vált. A Szanticskai Alkotók Egyesülete nemrégiben humánerõforrásfejlesztési programot dolgozott ki, amivel nemcsak pénzt, hanem a Nemzeti Fejlesztési Hivatal díját is megnyerték. – A Nemzeti Fejlesztési Hivatal 2005 õszén szakmai díjakat alapított, hogy elismerje azoknak a nyertes pályázóknak a tevékenységét, akik a környezeti értékeket óvó, fenntartható fejlõdés szemléletét kézzelfoghatóan érvényesítették projektjükben – mondta Nagy Gábor Miklós, a hivatal fõosztályvezetõje. A zsûri tizenkétezer nyertes projekt közül választotta ki azt a kilencet, amelyet ezzel az elismeréssel példaként állít valamennyi magyarországi pályázó és projektgazda elé. A kitüntetettek az oklevél mellett Lelkes Márk szobrászmûvész külön erre
MUTASD AZ AUTÓD… Piros lámpánál sokszor leplezetlenül bámuljuk a mellettünk álló autót. Elég egy magasra szerelt hátsó légterelõ, egy küllõs kerék, vagy egy motorháztetõre ültetett pótreflektor, máris azt találgatjuk, mi lehet a titka a sorból kilógó, ízlésesen vagy éppen csiricsáré módon feltuningolt jármûnek? Ez a fajta kíváncsiság persze nemcsak a fiatal vezetõk sajátossága, és talán nem is tûnik tolakodásnak. Aki ugyanis nem akar a figyelem középpontjába kerülni az utakon, aligha szereltet mély hangon dörmögõ kipufogót, vagy óriási szárnyat az autójára. Miskolc utcáin egyedi kinézetû veterán jármûveket, házilag toldozott-foltozott keleti autókat, átépített kocsikat és az átlagautó képességeit többszörösen felülmúló száguldó erõgépeket egyaránt lehet látni. Mutasd az autód… címû rovatunkban ilyen gépkocsik tulajdonosai mesélnek jármûveikrõl, amelyek a legkevésbé sem emlékeztetnek a szalonok kirakataiban fellelhetõ autókra. A képen látható kék Opel Astrát utoljára a Bükk havas lejtõin vehette szemügyre az éjszakai „hórallye” egyre népesebb közönsége, amint elképesztõ sebességgel zúdul lefelé a lejtõn. Erre az alkalomra persze speciális szöges gumit rakott fel az egyedileg épített versenyautóra jelenlegi gazdája, Hadik András. A tulajdonos neve egy diósgyõri autószerelõ mûhelybõl és a hazai rallye-bajnokság mezõnyébõl egyaránt ismerõs lehet, az 1992 óta versenyzõ pilóta az utóbbi években többször is kategóriagyõztesként szállhatott ki autójából. Ezzel a háromajtós kék Astrával például az N/3 kategória bajnokaként zárta a 2004-es évadot. De lássuk az autót, amelyet Ausztriából vásároltak, majd szinte csavarjaira szétszedtek és újjáépítettek, hogy jelenlegi formáját elnyerje. A kétezer köbcentiméteres motor mostani állapotában 201 lóerõt teljesít, amit egy
speciális fékpadon mértek be. A versenyekre beépített váltó ötsebességes, a hatékony gyorsulás és a magas végsebesség között választásra kényszerülõ pilóta az elõbbit választotta, a sportos áttételek ötven kilométerrel csökkentették a kocsi végsebességét. Pedig ez a fajta GSI sorozat gyári állapotban 230 kilométeres tempó elérésére lenne képes. Miután Hadik András átalakította, 180-nál nem gyorsul tovább. Igaz, ezt viszont elképesztõen rövid idõ alatt éri el, hiszen a váltásokhoz már kuplungolni sem kell, elég egy picit elvenni a gázt a következõ
nyi kastély helyreállításának idei feladataira a kincstár – ezt egy miskolci sajtótájékoztatón jelentették be csütörtökön. Tavasszal folytatják a Bódva-holtág fölötti gyalogos híd statikai megerõsítési munkáit. Az év elsõ felében elkészülnek a futballpálya felõli díszudvar szintsülylyesztési és tereprendezési munkái, befejezik a freskók feltárását és felújítják a teljes tetõzetet. M. J.
fokozatba kapcsoláshoz. Ennek megfelelõen brutális erõvel dolgoznak a menet közben is állítható fékek, az átlagsofõr számára pedig elképzelhetetlen kanyarstabilitást ad a szabályozható keménységû futómû, ami sodródás közben sem engedi felpattanni a kereket az útról. A biztonságra – az oldalmerevítés helyett az utasteret minden irányból megóvó bukócsövezést leszámítva – a modern jármûvekben szokványos berendezések vigyáznak, plusz egy beépített tûzoltórendszer. Extrákat azonban hiába keresünk. Autó-hifinek, légkondinak, felárért rendelhetõ ketyeréknek nyomát sem látni, még az ajtókárpitot is egy üresen kongó kevlárlemez helyettesíti, ráadásul az ablakot is kézzel kell letekerni. A luxusholmik ugyanis feleslegesen terhelnék az autót, amit az átépítés során csaknem kétmázsányi „súlyfölöslegtõl” szabadítottak meg. A fogyókúra szükséges volt, a könnyed mozgást és a fölösleges kilókat ugyanis – ellentétben mondjuk a sumóval – ebben a sportágban sem tekintik összeegyeztethetõnek. R. T.
az alkalomra készített térplasztikáit vehették át a január 24-én Visegrádon tartott díjátadó ünnepségen. A szakmai elismeréseket dr. Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke adta át. Az egyenlõ esélyekért a legtöbbet tevõ projektek közül, a humánfejlesztések kategóriájában a Szanticskai Alkotók Egyesülete érdemelte ki a kitüntetést. Az egyesület a Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program 66 millió forintos támogatásával az ország egyik leghátrányosabb szegletében, a térség fenntartható fejlõdésének szempontjait is szem elõtt tartva tartósan munkanélküli romáknak nyújt segítséget a visszatéréshez és az újra beilleszkedéshez. A díjat Pál István, Szanticska „mindenese”, mint az egyesület elnöke vette át. Cs. L.
VISSZAKÖSZÖNÕ VISZONY A 101-es busz vezetõ mögötti ülésén ül egy jólszituált fiú, s Jó napottal köszön minden elsõ ajtónál felszálló utasnak. Fáradhatatlanul ontja magából a Jó napot-okat, láthatóan nem foglalkoztatja, visszaköszönnek-e neki, avagy sem. Az elsõajtós bulinak köszönhetõen (a miskolci szlengben a „felszállás csak az elsõ ajtón” idegnyugtató módszer neve) jó páran meglepetéssel nyugtázhatják, hogy egy ismeretlen ember elõre köszön nekik – akik nem restek, és elrebegnek egy vissza-jónapotot, nem leplezhetõ zavarukban teszik. Elõször arra gondolok, utasszámláló, a közlekedési vállalat alkalmazottja, de azok szégyenlõs diákok lévén inkább észrevétlen próbálnak maradni, csak néhány nagyobb hangú macsópalánta tartja úgy az ûrlapot, hogy fontosságtudatát érzékeltesse. Egy idõs ember határozottan visszalép, a fiú fölébe hajol, és megkérdezi, ugyan honnan ismerik egymást. Bácsi, sehonnan, mondja a fiú, de én szeretem az embereket, mindenkinek köszönök. Aha, mondja az öreg, és elhúzódik onnan. Mérhetetlen csend ül a buszra, egy kínosan hoszszú fél percig szinte köhögni sem mer senki, többeknek átfuthat az agyában, ez a kezelésre szoruló eset mit keres szabadlábon, egyesek kínosan mosolyognak, ismeretlenek egymásra nézve nyugtázzák közös sorsukat: õk ilyen ügyben nem szorulnak kezelésre. Harminc másodpercnyi idõnk van átgondolni a helyzetet, mire újra megszólal a fiú, megkésve folytatván mondatát: Csak õk nem szeretnek engem. Megszületik az elõbbi csend ikertestvére, én félni kezdek ebben a csendszülõ busz-szobában, hogy vajon lesz-e bátorságom elõrefurakodni, az elsõ ajtónál leszállni úgy, hogy közben a fiú szemébe nézve elrebegjek egy Viszlát-ot. Merthogy Jó napot kívánok-hoz Viszontlátásra illik, Jó napot-hoz Viszlát, ez így rendben is lenne, de honnan lesz erõm, hogy mindezt megtegyem. És talán csak a fiú lenne biztos abban, hogy nem a tömeg, hanem az õ kedvéért tenném. De megéri, összeszedem magam. Csak úgy, hogy õ hallja, odasúgom: Viszontlátás-rát kívánok. Viszlát, súgja nekem olyan hangon, amibõl érzem, mindenkit szeret. Vass Tibor
LIONS-JUBILEUM
BANKRABLÁS MISKOLCON A Szentpéteri kapui városrészen található takarékszövetkezetet rabolta ki egy ismeretlen férfi szerda délelõtt 10 óra után néhány perccel. Az álarcos támadó egy fegyver szerû tárggyal a kasszában lévõ pénzt követelte. Miután felszólításának az ott dolgozó eleget tett, gyalogosan távozott. A támadás során személyi sérülés nem történt.
Tízéves jubileumát ünnepelte a Szikszói Lions Club az elmúlt hétvégén egy jó hangulatú bál keretében.
BEFAGYOTT TAVAK ÉS FOLYÓK (MEGYE) Biztosan áradnak majd a folyók tavasszal, ennek mértéke azonban az olvadás gyorsaságától függ. Jelenleg szinte minden folyó és állóvíz felszínét jég borítja. Ezen a télen még nem történt baleset a befagyott tavakon, a szakemberek pedig arra kérnek mindenkit, hogy csak körültekintõen lépjenek a jégre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagyobb tavai közül a Hámori fagyott be elõször. Már december közepétõl lehetett látni a jégen horgászó és korcsolyázó embereket. A Mályi tavon is vastag a jég, az azt borító havon látszik, hogy a településen lakók kihasználják a tél adta lehetõségeket. Van aki gyalog, van aki korcsolyával ment rá a tóra, de autókerekek nyomai is látszanak a havon. Ezen a télen még nem történt baleset a megye állóvizein, ahhoz pedig, hogy ez így is maradjon, az kell, hogy az emberek körültekintõen viselkedjenek a jégen. A folyókon is megindult a jegesedés. A Tiszát az országhatártól Kisköréig összefüggõ 15-20 centis jégréteg borítja. Felbermann Tamás, az ÉKÖVIZIG mûszaki igazgatóhelyettese lapunknak elmondta: ettõl a héttõl készenlétben állnak a jégtörõ hajók
arra az esetre, ha a most még összefüggõ és viszonylag stabil jégréteg megrepedezne és elindulna lefelé a folyón. A Bodrognak csak egyes szakaszai fagytak be, a Hernádon a duzzasztóknál áll a jég, a többi részén pedig – csakúgy, mint a Sajón – zajlik. A csapadékos idõjárás miatt január elején a belvíz okozott gondokat a megyében. A védekezés január 2-án kezdõdött meg hat belvízvédelmi szakaszon, elsõ-, illetve másodfokú készültséggel. A legnagyobb elöntött terület 22 300 hektár volt, ennek nagy része
vetés és szántóföld. Akkor a szivattyútelepek többsége dolgozott, mostanra közülük már csak négyet mûködtetnek. Egyet-egyet a Bodrog- és a Taktaközben, kettõt pedig Dél-Borsodban. Jelenleg 7000 hektárnyi területet borít belvíz, ami azonban a hó miatt most nem látszik. A vízügyi szakemberek szerint tavasszal biztosan lesz áradás a folyókon, ennek mértéke azonban az olvadás sebességétõl függ. Az biztos, hogy a Tisza külföldi vízgyûjtõjén az átlagos hómennyiség duplája esett eddig. T. Sz.
A HAVAZÁS ÁRA (MEGYE) A hét elején kialakult rendkívüli idõjárás utakat tett járhatatlanná, településeket zárt el a külvilágtól Borsodban. A tömegközlekedés akadozott, több kistelepülésen napokig nem volt tanítás sem. A védekezés és a kárelhárítás költségeire háromszázmillió forintnál is többet kellett költeni – közölte Gyárfás Ildikó, a megyei védelmi bizottság elnöke. A helyzet a hét közepére normalizálódott, ami az idõjárás kedvezõ változásának és a közútke-
zelõ társaság szakembereinek egyaránt köszönhetõ – mondta Gyárfás Ildikó. A védekezési költségeket több minisztérium fedezi majd, a megye vis maior alapja mellett. Gyárfás Ildikó beszámolt arról is, hogy a Hejce közelében múlt csütörtökön lezuhant szlovák katonai szállítórepülõgép áldozatainak mentésében, a szerencsétlenség körülményeinek feltárásában a rendõrség, a határõrség, a katasztrófavédelmi szervezet, a község és a környezõ települések lakói egyaránt tevékenyen részt vettek.