Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Pulszky Ferenc és fiai. Egy jeles evangélikus család két generációja
Pulszky Ferenc és fiai. Egy jeles evangélikus család két generációja [1] Pulszky Ferenc és fiai Egy jeles evangélikus család két generációja
Pulszky Ferenc 1814. szeptember 17-én látta meg a napvilágot a Sáros megyei Eperjesen. Életem és korom című visszaemlékezésében családjáról többek közt ezt írta: „A Pulszkyak már egy század óta Eperjesen laktak, hol szakadatlanúl a collegium s egyház felügyelőivé választattak, mint buzgó, áldozatkész lutheránusok.” Tanulmányait szülővárosában az evangélikus kollégiumban és Miskolcon kezdte, majd egyetemre Pesten járt, ahol jogi diplomát szerzett. Már ifjúkorában átragadt rá anyai nagyapja és nagybátyja régiséggyűjtő szenvedélye. Utóbbi, Fejérváry Gábor nagy hatással volt szellemi fejlődésére. Vele járta be Európát és már ekkor számos nagyszerű tudóssal megismerkedhetett. Első antik témájú dolgozatát 18 évesen írta, és alig volt 20 éves, amikor a római Instituto di Correspondenza Archeologica tagjai közé választotta. Négy évvel ezután a Magyar Tudós Társaságnak is tagja lett. Az 1832–36-os országgyűlés idején joggyakornokként Pozsonyban tartózkodott, ahol az országgyűlési ifjúság egyik legmeghatározóbb alakja volt. 1834-ben Sáros vármegyében vállalt hivatalt, a következő reformországgyűlésen pedig már a megye követeként vett részt (1839–40). A liberális ellenzék oldalán politizált; nagy szerepe volt a váltójog és a büntetőtörvénykönyv megalkotásában. Már korábban széleskörű ismertséget és elismertséget szerzett a Magyarországon is az egyik legolvasottabbnak számító Augsburger Allgemeine Zeitungban írt úti leveleivel, majd a magyarországi politikai helyzetet egy-egy témában megvilágító cikkeivel, illetve több, magyarellenes publicisztikára megjelentett válaszlevelével. Később aktív szereplője lett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak. Az első felelős magyar kormányban néhány napig pénzügyi államtitkár volt, majd Bécsben a király személye körüli miniszter mellett dolgozott ugyancsak államtitkárként. Herceg Esterházy Pál lemondása után ő vezette a minisztériumot. A Batthyány-kormány távozását követően az ország irányítását átvevő Honvédelmi Bizottmányban a földművelés-, ipar- és kereskedelemügy vezetésével bízták meg. 1849-ben a magyar kormány londoni követeként folytatta munkáját. A szabadságharc leverése után immár emigránsként maradt Anglia fővárosában, majd később Firenzében telepedett le. A magyar emigráció egyik vezető személyisége volt 1866. évi hazatéréséig. Az 1849-ben fej- és jószágvesztésre ítélt Pulszky barátja, báró Eötvös József közbenjárására kapott kegyelmet és térhetett haza. Ezt követően Pulszky már nem ellenezte, sőt egyenesen híve lett a kiegyezésnek. Az 1867. évi koronázási ceremóniát Deák kérésére már együtt tervezték meg. Ezt követően az aktív politizálás lehetősége is megnyílt előtte: Szentes országgyűlési képviselőjévé választották. 1869-ben pedig Szécsény küldte a Sándor utcai képviselőházba, amellyel szemben a Nemzeti Múzeum állt, ahová ugyanebben az évben nevezték ki igazgatóvá. Parlamenti munkája mellett tehát a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. A múzeum élén eltöltött negyedszázad az intézmény virágkora lett. A kortársak és az utókor megítélése szerint is ekkor vált az addig provinciális jellegű múzeum európai színvonalú kultúrintézménnyé.
Pulszky Ferenc igazgatása alatt fejezték be a klasszicista múzeumpalota belső tereinek, köztük a főlépcsőház díszítőfestését. Újrarendezték az egyes múzeumi tárakat, új állandó kiállítások nyíltak és először jelentek meg az azok megismerését szolgáló múzeumi vezető füzetek. Ars poeticája ezzel kapcsolatosan a következő volt: „A múzeumi gyűjtemények ne legyenek rejtett kincsek, mint a bank aranya; legyen azokból bankó is, mely közforgalomba jő.” Pulszky működése alatt a Nemzeti Múzeum anyagával sikeresen szerepelt a bécsi világkiállításon (1873). Fontos szerepet játszott abban, hogy a magyar állam megvásárolta az Esterházy-képtárat és több más jelentős, elsősorban iparművészeti gyűjteményt. Ezen gyűjteményekből jött aztán létre az 1870-es években az Iparművészeti Múzeum, majd az 1880-as években az Országos Képtár, a Szépművészeti Múzeum jogelődje (amelynek Károly fia lett a vezetője). Igazgatása alatt a múzeum egy újabb tárral bővült, amikor létrehozta a Néprajzi Osztályt, amelynek élére Xántus Jánost nevezte ki. Jellemző volt rá, hogy nagyszerű tudósokat vett fel a múzeumba, ezzel is növelte intézménye presztízsét. 1872-ben a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőjévé nevezték ki, ettől kezdve haláláig tulajdonképpen az egész magyar múzeumügy irányítója és fejlődésének előmozdítója lett. Emellett még számos testületnek és társaságnak elnöke vagy vezetőségi tagja volt, nélküle jóformán semmi sem történhetett, ami miatt elnyerte a dualizmus „kultúrpápája” elnevezést. Az 1870-es években hetente működő múzeumi szalonja – amelynek fenntartásában, szervezésében leánya, Polixénia volt segítségére – a budapesti társasági élet központjának, legfontosabb helyszínének számított. Rengeteg tudományos és ismeretterjesztő előadást tartott és számos alapvető tanulmányt közölt. Utolsó éveiben fő művén, a Magyarország archaelogiája című monográfiáján dolgozott, amely nem sokkal halála előtt, 1897-ben jelent meg két kötetben. Kinevezésétől élete végéig a Nemzeti Múzeumban lakott. Névjegykártyáján neve mellett csak egy szó szerepelt: „Muzeum”. Szeretett intézményéből kísérték utolsó útjára is két nappal halála után, 1897. szeptember 11-én a Kerepesi temetőbe, ahol a családi kriptában helyezték örök nyugalomra Horváth Sándor pesti evangélikus lelkész búcsúszavai után. Sírjára stílszerűen egy régiség, egy múzeumi műtárgy, az általa is ismertetett híres nagyszentmiklósi kincs bikafejes ivócsanakjának műkő másolata került. Pulszky Ferenc, amint az a szécsényi evangélikus templom falán 2011-ben elhelyezett emléktáblán olvasható, a helyi egyházközség önállóvá válásának elősegítője és pártfogója volt. 1846-ban vásárolta meg az egykori Forgách-kastélyt, s azonnal hozzákezdett a gyülekezet támogatásához. Az evangélikusok e kastély északnyugati rondellájában tarthatták istentiszteleteiket. Az 1848–49-es korszakot követő nehézségek után, Pulszky emigrációjából hazatérve ismét támogatta őket. Kezdeményezésére a település közbirtokossága a tagosítás alkalmával telket adott a lelkésznek, s ezzel megalapozta az anyaegyházközség jövőjét. Szécsény gyülekezete 1869-ben lett önálló. Első lelkészét, Simonides János orosházi lelkipásztort Székács József ajánlotta Pulszkyék figyelmébe. A család adományozta a gyülekezet templomtelkét is, s a mai is álló épület– többek közt ugyancsak Pulszkyék anyagi hozzájárulásával – 1884–1892 között felépülhetett.
[2]
Stetka Gyula: Pulszky Ágost. (Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok)
Pulszky Ferenc 1844-ben kötött házasságot egy gazdag bécsi bankár lányával, Walter Terézzel. Házasságukból hét gyermek született. A legidősebb, Ágost 1846. július 3-án látta meg a napvilágot Bécsben. Középiskolai tanulmányait édesapja emigrálása miatt Londonban, majd az itáliai Turinban (ma: Torino) végezte. Később a budapesti egyetemen jogot hallgatott és 1868-ban jogi doktorátust szerzett. Egyetemi tanulmányai befejezése után, bár a véderőtörvény értelmében mentesült volna a hadkötelezettség alól, ő mégis önként jelentkezett a katonai szolgálatra és az önkéntesi év leteltével letett tiszti vizsga után ő lett az első önkéntes, azaz tartalékos tiszt a hadseregben. 1869-ban egy rövid ideig Nógrád vármegye aljegyzője volt, majd a pénzügyminisztériumban lett fogalmazó. Nem sokkal később, 1871-ben aztán tehetségének és nem utolsó sorban édesapja kapcsolatainak köszönhetően országgyűlési képviselővé választották. Harminc évig, egészen haláláig volt a képviselőház tagja, mégpedig az egyik legtevékenyebb. 1894-ben a második Wekerle-kormányban kormányzati szerephez jutott: egyik legjobb barátjának, báró Eötvös Loránd vallás- és közoktatási miniszternek lett az államtitkára. Ezen időpontig tartotta meg egyetemi tanári állását. 1872-től ugyanis jogot tanított a budapesti egyetemen, 1875-től mint a jogbölcselet és a nemzetközi jog rendes tanára. Számos alapvető jogi, jogszociológiai szakmunkát írt, amelyek közül a Jog és állambölcselet alaptanai című fő művét 1885-ben jelentette meg (egy évvel később kiadták angolul is Londonban). A jogtudományban elért eredményeit a Magyar Tudományos Akadémia 1887-ben levelező tagsággal ismerte el. Pulszky Ágost politikai és tudományos munkássága mellett is szakított időt arra, hogy evangélikus egyházáért tevékenykedjen. Ennek érdekében vállalta a nógrádi esperesség egyházi bíróságának elnöki tisztét és a bányai egyházkerület közgyűlési tagságát, valamint a szécsényi gyülekezet felügyelői tisztét. Az 1891-es zsinati tárgyalások egyik aktív résztvevője volt. Többek között az ő kezdeményezésére született az egyházkerületek új beosztásáról szóló törvény, amely megszüntette a dunáninneni kerületben a szlovák nemzetiségűek többségét és ezzel sikerült elérnie, hogy az egyházi gyűléseken megszűnjön a nemzetiségi alapú vita. Pulszky Ferenc ötödik gyermeke, Károly 1853. november 9-én született Londonban. Édesapjához hasonlóan a magyar muzeológia egyik jelentős alakjává vált. Gyermekkorát 1866-ig Itáliában töltötte. Középiskolai tanulmányait már Budapesten végezte, majd az orvosi pályára kézült. Végül mégsem e hivatást választotta, hanem a művészettörténet felé fordult és háromévi lipcsei egyetemi tanulmányok után bölcsészdoktori oklevéllel tért haza Németországból. Pulszky Károly a külföldi múzeumok és műgyűjtemények alapos ismeretével kora legnagyobb hazai műértőjévé vált. 1881-ig az Iparművészeti Múzeum őre, azaz vezető tisztviselője volt. A múzeum anyagának első szakszerű rendezése és lajstromozása az ő nevéhez fűződik. Ennek nyomán adta ki a múzeum első vezetőjét,
kalauzát 1874-ben, amelyet aztán három évvel később követett a második kiadás. Ugyancsak ő írta az Országos Képtár első leíró jegyzékét. A Szépművészeti Múzeum elődintézményének tekintett képtárnak 1881-től először őri, majd 1884-től igazgatói címmel vezetője lett. Ettől az évtől országgyűlési képviselőként politikai szerepet is vállalt (1892-ig vett részt a képviselőház munkájában). Az 1884-es év ezek mellett azért is vált jelentőssé életében, mert ekkor rendezte meg a nagy sikert hozó első magyar ötvösműkiállítást. Hasonlóan fontos kiállításrendezői feladatot kapott az 1889. évi párizsi világkiállítás alkalmával, amikor a magyar régiségtárlatot kellett megszerveznie. E nagyobb munkák mellett folyamatosan publikálta jelentős művészettörténeti írásait és rendszeres tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartott. Bár a Szépművészeti Múzeum palotájának felépülését nem élte meg, a múzeum eszméje és tulajdonképpeni megindítása az ő nevéhez fűződik. Fényes pályakezdése után azonban tragikusan végződött élete. 1894-ben megbízást kapott, hogy a létesítendő új képzőművészeti múzeum részére műtárgyakat vásároljon. Néhány hónap alatt rengeteg elsőrangú és páratlan művészeti alkotást (festményeket, grafikákat, szobrokat) vett, elsősorban Itáliában. (Az általa ekkor megszerzett műtárgyakkal a létrejövő új múzeumot Európa leggazdagabb gyűjteményei közé juttatta.) E vásárlások egy részéről viszont nem sikerült pontosan elszámolnia, mivel néhány esetben nem született számla az adás-vétel folyamán. Végül 1895-ben, a Sebastiano del Piombo Férfiképmásának óriási összegért történt megvásárlása után kerekedett botrány nyomán minisztériumi vizsgálat, majd bírósági per indult ellene. Ennek következtében felmentették igazgatói állásából, majd egy rövid időre börtönbe is került. Azt az összeget, amellyel nem tudott elszámolni, bátyja, Ágost térítette meg. A királyi ítélőtábla 1898 januárjában az ellene felhozott vádak alól felmentette, kiderült, hogy nem történt sikkasztás. Pulszky az eljárás során idegösszeomlást kapott és egy ideig a Lipótmezei tébolydában ápolták. Felmentése után Angliába ment, majd az ausztráliai Brisbane-be. Itt vetett véget életének 1899. június 6-án. Két lánygyermek, Teréz és Romola maradt utána. Felesége, a „szőke csoda”-ként emlegetett Márkus Emília, a kor híres színésznője volt.
[3]
Hans Temple: Pulszky Károly, 1884. (Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok) Pulszky Ferenc fiai közül a legkisebb, Garibaldi (1861–1926) említésre méltó még, akit kora egyik közlekedésügyi vezéregyéniségének tartottak. Miután 1881-ben mérnöki diplomát szerzett, részt vett a Korinthoszi-csatorna építésénél. 1885-től a Magyar Királyi Államvasutak alkalmazottja lett. Volt a MÁV zágrábi üzletvezetője, majd 1908-tól a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőség élén állt. Két évvel később a Kassa–Odenbergi Vasút Rt. vezérigazgatójává nevezték ki. Innen ment nyugdíjba. Végül sorsszerűen egy gyorsvonaton halt meg. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben egy sírban nyugszik
édesapjával. Az egykori Pulszky-palota a jelenlegi Puskin utca 12. szám alatt áll. Pulszky Ágost tulajdonából kikerülve, több tulajdonosváltáson keresztül 1939-ben került a bányakerületi püspökség, majd a Deák téri egyházközség tulajdonába. Jelenleg a Déli Egyházkerület püspöki hivatala található az épületben. Debreczeni-Droppán Béla (történész, muzeológus, MNM, a Honismereti Szövetség elnöke)
A szöveg eredeti közlési helye: A reformáció kincsei I. A Magyarországi Evangélikus Egyház. (Szerk.: Kollega Tarsoly István - Kovács Eleonóra.) Bp., 2016. Illusztrációk (e publikációhoz engedélyezve az MNM gyűjteményéből): Than Mór: Pulszky Ferenc (Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok) Stetka Gyula: Pulszky Ágost. (Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok) Hans Temple: Pulszky Károly, 1884. (Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok)
„Magyarországnak csak egy Széchenyi-je, egy Kossuth-ja egy Deákja volt és csak egy Pulszky Ferencze van. Ha majd Pulszky Ferenc nem leszen, akkor fogjuk csak igazán tudni és érezni, – ki volt” – írta Pulszkyról első életrajzírója, Ferenczy József. Jelen írás Pulszky és fiai életútját kíséri végig és mutatja be a család kulturális tevékenysége mellett, az evangélikus egyház érdekében tett erőfeszítéseit is. A Reformáció MNL projekt együttműködő partnereként a Honismereti Szövetség elnökének, Debreczeni-Droppán Bélának a publikációja olvasható.
2016. Copyright - MNL
Source URL: http://reformacio.mnl.gov.hu/pulszky_ferenc_es_fiai_egy_jeles_evangelikus_csalad_ket_generacioja?og_ref=67 Hivatkozások [1] http://reformacio.mnl.gov.hu/pulszky_ferenc_es_fiai_egy_jeles_evangelikus_csalad_ket_generacioja [2] http://reformacio.mnl.gov.hu/sites/default/files/kepek/Publikaciok/Pulszky/pulszky_agost_1818.jpg [3] http://reformacio.mnl.gov.hu/sites/default/files/kepek/Publikaciok/Pulszky/pulszky_karoly_58.8.jpg
