PSZICHOLÓGIA IV. (NEM VÉGLEGES FORDÍTÁS) Silo konferenciája, 2006. május közepe, La Reja Park, Buenos Aires
NEM VÉGLEGES!
1
1. Impulzusok, és az impulzusok szétválása A Pszichológia III-ból1 kiderül, hogy az impulzus úgy működik, hogy bármelyik körforgáson halad is át, végül egy belső érzékelést hoz létre az alanyban. Az egyik körforgás az észlelést, a megjelenítést, egy újbóli megjelenítést valamint általában a belső érzékelést foglalja magába. Egy másik körforgás az impulzus azon útját követi, mely a külső világ felé irányuló cselekedetekben végződik, melyek szintén létrehoznak az alanyban egy belső érzékelést. Ez a visszacsatolás teszi lehetővé, hogy az ember saját cselekedetein keresztül tanuljon, akár úgy, hogy fejleszti korábbi cselekedeteit, akár pedig úgy, hogy kiiktat egy múltbeli hibát. Mindez világossá vált a billentyűzet használatának elsajátításáról szóló példán keresztül. 2 Emellett minden impulzus amely a belső testben vagy a testen kívül végződik, a megjelenítés terében történő különböző elhelyezések érzékelését hozza létre. Ez rámutat arra, hogy a belső test impulzusai a cenesztetikus-taktilis határnál, a test ―belseje‖ felé helyezkednek el, míg azokat az impulzusokat, melyek a külső világ felé irányuló cselekedetekben végződnek a kinesztetikus-taktilis határon, a testen ―kívülre‖ irányulva érzékeljük. Bármi legyen is az impulzus iránya amely szükségszerűen információhoz vagy belső érzékéléshez kapcsolódik, mindig módosítja a körforgás általános állapotát. Az impulzusok átalakító képessége szempontjából két típust különböztetünk meg: 1. amelyet ―katartikusnak‖ nevezünk, és amely képes arra, hogy feszültségeket oldjon és pszichofizikai energiát süssön ki, illetve 2. amelyet ―transzferenciálisnak‖ nevezünk, amely lehetővé teszi a belső töltések áthelyezését, a tartalmak integrálását, valamint megnöveli a pszichofizikai energia fejlesztésének lehetőségét. Így minden impulzus, függetlenül az irányától, rendelkezik egy jellemzően katartikus vagy transzferenciális képességgel. Ezen túlmenően minden impulzus, függetlenül annak irányától, tartalmaz egy adag kielégülés vagy diszkomfort érzetet, mely lehetővé teszi az alany számára, hogy megválassza a tudati és fizikai cselekvéseit. A különböző visszacsatolásokon keresztül az impulzus kettéválik. Ilyenek például azok a visszacsatolások, melyek lehetővé teszik az összehasonlítást az észlelés érzete és a megjelenítés érzete között, valamint azok, amelyek szükségszerűen együtt járnak ugyanezek ―megőrzéseivel‖ vagy emlékeivel. Léteznek egyéb impulzusszétválások, amelyek többé, kevésbé akaratlagosan az észlelésekre és a megjelenítésekre ―fókuszálnak‖. Ezeket a szétválásokat ―appercepcióknak‖ (tudatos észlelés – a ford.) nevezik, ami a tudat az észlelés forrására irányuló szelekciójára és irányítására valamint a ―felidézésekre‖ utal. Vagyis a tudat a megőrzés forrására irányuló szelekciójára és irányítására. A tudat a különböző forrásokra irányuló akaratlagos és akaratlan szelekciója és irányítása az a funkció, amit általában ―figyelemnek‖ szoktak nevezni. 2. Tudat, figyelem és az “én”
1
Ez az 1978-as, a Kanári-szigeteken elhangzott magyarázatokra utal, melyeket a Pszichológia III. néven adtak ki. Silo. Collected Works Vol.II. USA. Latitude Press, 2006 2
Pszichológia III.: Katarzis, transzferenciák és auto-transzferenciák. A világban való cselekedet, mint a transzferencia egy formája.
NEM VÉGLEGES!
2
―Tudatnak‖ nevezzük azt az apparátust, mely az emberi psziché érzékeléseit, képeit és emlékeit koordinálja. Ezen kívül a tudatot nem lehet a központi idegrendszer egy bizonyos pontján elhelyezni, vagy az corticalis (agykéregi) vagy egy subcorticalis (agykéreg alatti) ponton vagy mélységben. Továbbá nem összekeverendőek a működés specializált pontjai, úgy mint a ―központok‖, azokkal a működési struktúrákkal, melyeket az idegrendszer egészében megtalálhatunk. Világosabban kifejtve, „tudatos/tudati jelenségnek‖ nevezzük mindazt, ami az ébrenlét, a félálom és az alvás különböző szintjein és állapotaiban megjelenik, ideértve azt is, ami tudatküszöb alatt jelenik meg (például a regiszterek határán, akár észlelésről, megjelenítésről vagy emlékezésről van szó). Természetesen, amikor a tudatküszöb alattiról beszélünk, nem valamiféle vélt „tudatalattira‖ vagy „tudattalanra‖ utalunk. A tudatot gyakran összekeverjük az ―én‖-nel, pedig ez utóbbi nem rendelkezik testi alappal, ahogyan teszi az, amit az emberi psziché regisztráló és koordináló „apparátusaként‖ ismerünk. Korábban azt mondtuk: „…A tudat önazonosságának érzékelését az érzékszervek adatai és az emlékezet adatai adják, valamint az a sajátságos konfiguráció, mely a tudatnak az állandóság illúzióját közvetíti, azon folyamatos változások ellenére, melyeket saját magában megfigyelhet. Az „én”, az azonosság és az állandóság illuzórikus konfigurációja. 3 A módosult tudatállapotokban gyakran megfigyelhető, hogy míg az tudat ébren tartja magát, bizonyos impulzusok, melyeknek regiszterekként kellene érkezniük blokkolódnak, az „én‖ fogalma pedig módosul és elidegenedik. A tudat elveszíti az visszafordíthatóságot, a kritikai érzéket, és olykor az összefüggések nélküli képeknek hallucinációs külső „valóságuk‖ lesz. Ebben a helyzetben az „én‖-t a megjelenítés terének a külső határzónáiban érzékeljük, és egy bizonyos távolságra a szokásos „én‖-től. Az alany az érzékelés és érzés külső világból érkező jelenségeit tapasztalhatja, holott - szigorú értelemben véve – ezek nem az észlelés, hanem inkább a megjelenítés jelenségei. Ezeket a jelenségeket, melyek során a megjelenítés helyettesíti az észlelést, és mint ilyen egy „külső térbe‖ kerülnek (melynek határai felé mozog az „én‖), „projekcióknak/kivetítéseknek‖ nevezzük.
3. A tudat jelenségeinek térbelisége és időbelisége4 Az aktív ébrenlét állapotában az „én‖ a megjelenítés terének legkülsőbb zónáiban helyezkedik el, „elveszve‖ az érintés külső érzékszervének határán. Amikor azonban appercepcióval rendelkezem arról, amit látok, az „én‖ érzékelése elmozdul. Ebben a pillanatban azt mondhatom magamnak: „Onnan, ahol vagyok, látom a külső tárgyat, melyet a testemen belülről érzékelek‖. Annak ellenére, hogy a külső érzékszerveim által kapcsolatban vagyok az külső világgal, létezik a terek egy fajta megosztása, és az „én‖-t a belső térbe helyezem. Ha ezután tudatosan észlelem a légzésem, azt mondhatom magamnak: „Magamon belül érzékelem a tüdőm mozgását. A testemen belül vagyok, de nem vagyok a tüdőmön belül‖. Világos, hogy távolságot érzékelek az „én‖ és a tüdő között, és nem csak azért, mert az „én‖-t a fejben érzékelem, ami távol van a mellkastól, hanem azért is, mert bármely belső észlelés esetén (egy fogfájás, vagy fejfájás alkalmával például) ezek az érzékelések mindig egy „távolságra‖ lesznek tőlem, a megfigyelőtől. Ám itt minket 3
4
Pszichológiai jegyzetek III.., A tudat és az “én”. Pszichológiai jegyzetek: II. A megjelenítés tere
NEM VÉGLEGES!
3
most nem a megfigyelő és a megfigyelt közötti „távolság‖ érdekel, hanem az „én‖ és a külső világ, valamint az „én‖ és a belső világ közötti „távolság‖. Bizonyára rámutathatnánk az ―én‖ „térbeli‖ elhelyezkedésére jellemző változatosság nüánszaira, ám mi minden említett esetben az „én‖ diametrikus elhelyezkedéseit emeljük ki. E leírás szerint azt is mondhatjuk, hogy az „én‖ a megjelenítési tér belsejében helyezkedik el, de a kinesztetikus taktilis határon, mely külső világ érzetét adja, és fordítva, a cenesztetikus taktilis határon, mely a belső világ érzetét adja5. Mindenesetre használhatjuk egy bikonkáv film képét (mint a két világ közötti határ), mely kitágul vagy összehúzódik, és így kiélesíti vagy elhomályosítja a külső és belső tárgyak érzékelését. Az ébrenlét során a figyelem többé-kevésbé szándékosan irányul az külső és a belső érzékek érzékelése felé. Ez az irányítás elveszik a félálom, az álom, de még az ébenlét módosult állapotaiban is, hiszen ezeken a szinteken és állapotokban a tudatra erőltetett/nehezedő jelenségek és érzékelések módosítják a visszafordíthatóságot. Egyértelmű, hogy az „én” kialakításában nem csak az emlékezet, az észlelés és a megjelenítés vesznek részt, hanem a figyelem elhelyezkedése is a megjelenítés terében. Ennek következtében nem egy szubsztanciális „énről” beszélünk, hanem inkább a tudat tevékenységének egy kísérőjelenségéről.. Úgy tűnik, ez az „én-figyelem‖ végzi el azt a feladatot, hogy koordinálja a kapcsolatot a tudat tevékenységei és a test valamint általában a világ között. A mentális jelenségek elhelyezkedésének és időbeli folyamatának érzetei összefonódnak ebben a koordinációban, hogy függetlenek legyenek ugyanettől a mentális koordinációtól. Így végül az ―én‖ metaforája identitást és „anyagiságot’ nyer, függetlenné vális a tudat funkcióinak rendszerétől. Más részről, a figyelem működésének ismétlődő érzékelése és felismerése egészen kis kortól kezdve kialakul az emberi lényben, ahogy a gyermek többé-kevésbé szándékosan irányul a külső világ és a belső test felé. A test és bizonyos belső funkciók irányításával az aktuális jelenlét fokozatosan megerősödik mint társjelenlét, melyben az „én‖ érzékelése minden szellemi tevékenység összpontosítójává és hátterévé válik. A tudat nagy illúziójával állunk szemben, melyet „én‖-nek hívunk. Most meg kellene vizsgálnunk az „én‖ elhelyezkedését a tudat különböző szintjein. Ébrenlétkor a figyelem és a visszafordíthatóság jelenlétének köszönhetően az „én‖ központi helyet foglal el. Ez jelentősen megváltozik a félálomban, amikor is a külső érzékszervekből érkező ingerek legyengülnek vagy a külvilág és egy általánosított cenesztézia között mozognak/ingáznak. A képek által kísért alvás során az „én‖ belsővé válik. Végül pedig, a vegetatív alváskor az „én‖ érzékelése eltűnik 6. Az ingerek átalakításai az ébrenlét ábrándjai során szabad asszociációs láncolatokban jelennek meg számos allegorikus, szimbolikus és jelszerű formában, melyek a cenesztézia különleges nyelvét alkotják. Természetesen itt a képek kontrollálatlan sorozatára utalunk, mely az asszociációs út sajátja, nem pedig a képzelet felépítményeire, melyek egy többé-kevésbé előre megtervezett folyamatot követnek7, sem az absztraktív csatornán át érkező inger átalakításokra, melyek szintén 5
Hozzájárulások a gondolkodáshoz: A képek pszichológiája
6
Megjegyzés a szerkesztőtől: “ Paradox alváskor” vagy álomban, az én érzete “eltávolodik” a külső világtól szétoszlik összefüggéstelen képekben, mígnem eltűnik egy olyan helyzetben, melyet az álmodó cask nagy nehézségek árán tud kontrollálni. A mély vegetative álomban az elektroenkefalográf a képek teljes hiányát mutatja. Nincs REM (gyors szemmozgás)-szakasz, and this coincides with retrograde amnesia for the psychic events that ocurred within this total forgetting of the “I”. 7
Konferencia a vezetett élményekről 1989. Ateneo, Madrid
NEM VÉGLEGES!
4
szimbolikus és jelszerű képek formájában nyilvánulnak meg. Az ingerek, melyek különböző szinteken alakítják át magukat, azt az érzetet is keltik, hogy az „én‖ a megjelenítési téren belül különböző mélységgel vagy felszínességgel rendelkezhet. Ennek szemléltetésére rámutathatunk arra, hogy a pszichés jelenségeket nem csak az x és y „térbeli‖ koordináták között érzékeljük, hanem minden esetben a z koordináta tekintetében is, ahol is a „z‖ a megjelenítési téren belüli mélység érzékelése. Természetesen bármely jelenség érzékelését a megjelenítési tér háromdimenziósságában tapasztaljuk (az impulzusok mélysége, függőleges irányú magassága és vízszintes irányú elhelyezkedése adnak nagyobb intenalitást vagy externalitást), amelyről a külső világból, a belső testből valamint az emlékezetből érkező ingerek tudatos észlelése (appercepciója) vagy megjelenítése során bizonyosodhatunk meg. A fenomenológiára jellemző komplikált leírások elkerülése végett, most néhány általa kimerítően tanulmányozott témát kellene megvizsgálnunk 8. Azt mondjuk, hogy az ébrenlét állapotában a jelenlét és a társjelenlét mezői lehetővé teszik a számunkra, hogy a jelenségeket egymást követő időpillanatokban helyezzük el, és hogy kapcsolatot állítsunk fel a jelen - ahol most vagyok -, az ezt megelőző pillanatok - ahonnan a tudatom „folyama‖ ered - valamint az ezt követő pillanatok – amerre ez a folyam irányul – között. Mindenesetre a jelen pillanat az időbeliség egy határa, és még ha nem is tudom pontosan meghatározni, mivel ha rá gondolok, csak arra tudok támaszkodni, amit megőriztem a tudatom dinamikájában történtekből, látszólagos „fixáltsága‖ lehetővé teszi a számomra, hogy „visszafelé‖ illetve „előre‖ haladjak azon jelenségek felé, amelyek már nincsenek vagy még nincsenek. Minden történés a tudat időbeli horizontján rögzül. És a behatárolt horizonton, mely rögzíti az aktusok és tárgyak jelenlétét, a társjelenlét egy mezője - amelyben minden összekapcsolódik - mindig hat majd. Ez különbözik attól, amikor a fizikai világ megszűnik; a tudat eseményei nem tartják tiszteletben a kronológiai sorrendet, hanem inkább visszafordulnak, megmaradnak, aktualizálódnak, módosulnak és a jövőbe vetülnek, módosítva a jelen pillanatot. A „jelen pillanat‖ a rentenció és a protenció kereszteződése által strukturálódik. Például: egy jövőbeli fájdalmas esemény elképzelése hatással lehet az alany jelenére, elterelve a tendenciát, mely a testet egy azelőtt egy vágyott tárgy irányába mozgatta. Így aztán azok a törvények, melyek a fizikai világ tér-időbeliségében működnek a szellemi aktusok és tárgyak esetében jelentősen eltérülnek. A psziché ezen, a fizikai törvényektől való „eltérésnek‖ köszönhető függetlensége eszünkbe juttatja a „clinamen‖-t, melyet Epikürosz mutatott be, hogy bevezesse a szabadságot a mechanizmusok által uralt világba. 9 Figyelembe véve tudat az „apparátusokhoz‖ kapcsolódó strukturáltságát, valamint a különböző utakat, melyeken keresztül az inger áramlik as understood, tekinthetjük ezt a
8
A szerkesztő megjegyzése: Az apparatus jobb megértéséhez vö. Cartesian Meditations. Second Meditation. 19. Actuality and Potentiality of intentional life. Husserl E. The Hague, Martinus Nijhoff. 1960. Also see: Being and Time, division 2, lV Temporality and Everydayness. As well as section 70 The Temporality of the Spatiality that is Characteristic of “Dasein”. M. Heidegger, New York. Harper & Row. 1962. 9
Úgy tűnik, hogy Epikurosz megvédte Demokritosz elméletét, amely szerint az atomok mozgásban vannak a fizikai világban. Ugyankkor hozzátette, Arisztitelész egy kifogására válaszul, hogy az atomok eltérülnek , mely lehetővé teszi a találkozásukat. A tanítás a Clinamen fogalmára vonatkozó részét, úgy tűnik nem fogalmazták meg teljes mértékben egészen Epikurosz után 300 évig: Lucrectius De Rerum Natura, II, 289- 93.
NEM VÉGLEGES!
5
különböző átalakulásaiban úgy, mint a pszichés tevékenység alapvető „atomját‖. Ugyanakkor ez az atom nem elszigetelt módon jelentkezik, hanem „ingerfolyamatokban‖, konfigurációkban, melyek az észlelést, az emlékezetet és a megjelenítést hozzák létre. Így tehát a psziché a külső térbeliségbe való belépése az ingerekkel kezdődik, melyek kinesztetikus képek protencióivá válnak és a háromdimenziós megjelenítési tér külső része felé irányulnak, mozgatva a testet. Világos, hogy a cenesztetikus képek, és azok, melyek külső érzékszervekkel függnek össze, kiegészítő módon működnek („kevert jelzésekként‖) minden olyan jelenség esetében, mely tartalmazza a motorikus irányok és intenzitás kiválasztását és szabályozását. Végül, a tudat idejéhez és teréhez kapcsolódó ingerfolyam az, ahol megjelennek az első olyan esetek, melyek módosítják a világot. Ezen a ponton helyénvaló volna egy általános elmélkedés azokról az esetekről, amikor a psziché a rajta kívül lévőből és felé cselekszik. Először is, megfigyeljük, hogy az anyagi tárgyak térbeliként jelennek meg a külső érzékszervek „taktilis‖ felfogói számára, melyek megkülönböztetnek korpuszkuláris-, hullám-, molekuláris-, nyomás-, hőmérsékletingereket stb. És végül azt mondjuk, hogy ezek a pszichén kívüli „benyomások‖ vagy impulzusok, az értelmezés és válaszadás egy rendszerét hozzák mozgásba, mely nem tudna működni, ha nem létezne egy belső tér. Kijelentjük, a lehető legtágabb értelemben, hogy az impulzusok a „terek‖ közötti váltakozásai által a pszichébe behatol a világ, és a psziché behatol a világba. Az ingerek és válaszok nem egy zárt körforgásáról beszélünk, hanem egy nyitott és növekvő rendszerről, mely felhalmozáson és időbeli protención keresztül fog fel és működik. Más részről, ez a „terek‖ közötti „nyitás‖ nem a monádok10 közötti határok átlépése által jön létre, hanem azért, mert a tudat eleve a világból, a világban és a világért alakult ki.
4. A tudat struktúrái A világban11 való emberi létezés különböző formái, a tapasztalat és cselekvés változatos körülményei a tudat komplett strukturálásainak felelnek meg. Így tehát: a „boldogtalan tudat‖, a „meggyötört tudat‖, az „érzelmes tudat‖, a „felháborodott tudat‖, a „megcsömörlött tudat‖, az „inspirált tudat‖ kiemelkedő esetek, melyeket korábban már nagyszerűen jellemeztek.12 Ezen a ponton helyénvaló megjegyezni, hogy az ilyen leírások egyaránt vonatkoztathatók 10
Note from the editors: Since Pythagoras the monad has been conceived as the primary or fundamental unit from which numbers are derived. Through the years, the idea of the monad underwent important changes until, in the Renaissance and with Giordano Bruno’s Of Monads, the constitutive atoms of reality are living and animated. In the XVIII Century Leibniz in his Principles of Nature, characterizes the monads as “atoms” without beginning or end that combine without interpenetrating and which possess their own force. Contemporaneously, Kant in his Physical Monadology describes the monad as an indivisible point, as opposed to the space that is infinitely divisible. 11
We understand “world” as the synthesis of internal-external world.
12
Editor’s Note: In his Phenomenology of the Spirit Hegel refers to “alienation” as the “unhappy consciousness” which is registered as consciousness tearing at itself so it is found separated from, and dispossessed of, the reality to which it belongs. In The Concept of Dread, Kierkegaard studied the “anguished consciousness” which manifests with regards to its object that is “nothingness”. Many “philosophers of existence” draw on the phenomenological method to describe the acts and objects of consciousness’ synthesis. Sartre in his Outline of a Theory of Emotions describes “emotional consciousness” and Kolnai in On Disgust describes the “consciousness of disgust”.
NEM VÉGLEGES!
6
egyéni, csoportos vagy társadalmi esetekre. A pánik tudati struktúrájának leírásánál egy kollektív helyzetből kell kiindulnunk, ahogy azt a „pánik‖ szó (legendás és történelmi) eredete is jelzi, mely a tudat egy különbleges állapotára utal. Az idő múlásával a „pánik‖ szóval egyre gyakrabban magyarázták az egyéni tudat egy fajta módosulását. 13 Ugyanakkor az előbb említett esetek értelmezhetők egyéni vagy kollektív módon (figyelembe véve az interszubjektivitást, mint a tudat egy fontos alkotóelemét). Ezen globális struktúrákban mindig bekövetkeznek változások, ahogy ez történni fog az olyan egyidejű jelenségek esetében is, mint például az „én‖. Így, a teljes ébrenlét különböző tudatállapotaiban az „én‖-t a megjelenítési tér különböző mélységeiben érzékeljük. Ahhoz, hogy az előbbieket megértsük, a tudat szintjei és állapotai közötti különbséget kell figyelembe vennünk. A klasszikus szintek, úgymint az ébrenlét, a félálom, a paradox mélyálom illetve a vegetatív mélyálom megértése nem okoz különösebb nehézséget. Ám ezen szintek mindegyikében felismerhetjük a pszichés jelenségek különböző állapotait. Vegyünk néhány szélsőséges példát: amikor az „én‖ érzéki kapcsolatban van a külvilággal, ám elveszve megjelenítései és felidézett emlékei között, vagy ha tudatában van önmagának a világban való cselekedeteire vonatkozó minden különösebb érdek nélkül, akkor az éber tudat önmagába merült/önmagába zárkózó állapotáról van szó. A test külsőleg egy fajta „irrealitásban‖ cselekszik, mely, ha elmélyül végül a kapcsolat elvesztéséhez és mozdulatlansághoz vezethet. Az „én‖ egy olyan állapot felé mozdul el, ahol a felidézés, a megjelenítés vagy a taktilis cenesztetikus észlelés érzetei folyamatosan jelen vannak, ezért az „én‖ és a külső tárgy közötti távolság „megnő‖. Ellenkező esetben az „én‖, elveszve a külső világban, a taktilis kinesztetikus érzetek felé mozdul el, ahol sem kritika, sem pedig visszafordíthatóság nem létezik a végrehajtott cselekedetekre vonatkozóan. Ebben az esetben az éber tudat módosult állapotáról beszélhetünk, mely az úgynevezett „erőszakos érzelmek‖ esetében jelenhet meg. Ilyenkor a döntő a külső tárgynak tulajdonított fontosság, mely által lerövidül a távolság az „én‖ és az észlelet tárgy között. a. Struktúrák, állapotok és a szokásostól eltérő esetek Azokat a viselkedéseket, melyek rendellenességet mutatnak az egyén és a csoport vizsgált jellemzőire vonatkozóan, „a szokásostól eltérő‖ eseteknek nevezzük. Világos, hogy ha egy ország lakossága, vagy egy embercsoport tatjai megőrülnek, függetlenül attól, hogy mekkora az érintettek száma, szokásostól eltérő esetektől van szó. Mindenesetre, ezt az emberi közösséget össze kell vetni olyan általa megélt, stabil helyzetekkel, ahol a visszafordíthatóság, a kritikai érzék és a cselekedetek kontrollja kiszámítható jellemzőkkel bírt. Másrészről vannak szokásostól eltérő, mulandó esetek, és mások, amelyek tartósabbnak tűnnek, vagy amelyek az idő múlásával egyre fokozódnak. Nem célunk, hogy a törvény, a gazdaság vagy pszichiátria szempontjából tipizáljuk ezeket a társadalmi viselkedéseket. Talán az antropológia vagy a történelemtudomány több indítékkal szolgál ezen esetekről való elmélkedésre… 13
A szerkesztő megjegyzése: Pán a pásztorok, mezők és nyájak jóindulatú prehellén istensége volt. Egy mítoszban a marathoni csata alatt tűnik fel, “terrort és pánikot” vetve a perzsák között, segítve az athéniakat, akik ettől a pillanattól kezdve terjesztették tiszteletét Görögorszégszerte. A pánik szó általánosságban az istenre utal, de a pánik jelenti azt a kollektív, és fertőző tudatállapotot, mely kozvetlen veszélyt jelez. Jelenleg a pszichiátria megalkotta a pánik-betegség kifejezést, gyengítve ezzel az eredeti kollektív jelentést.
NEM VÉGLEGES!
7
Amennyiben a szokásostól eltérő viselkedések iránti érdeklődésünk a személyes mezőbe, vagy legalábbis a legközvetlenebb interperszonális mezőbe vezet el minket, a visszafordíthatóság, a kritikai érzék és a saját cselekedetek kontrolljának kitétele továbbra is érvényes lesz e személyes és interperszonális történelemre vonatkozóan. Amit korábban említettünk a szokásostól eltérő, mulandó helyzetekre, illetve azokra vonatkozóan, melyek stabilak vagy az idő múlásával tovább fokozzák a rendellenességet, még mindig érvényes. Ezért aztán a „szokásostól eltérő‖ viselkedésekre irányuló tanulmányunkat kivonjuk a patológia területéről, és a mi Pszichológiánkon belül két nagy állapot- és esetcsoportra koncentrálunk, az úgy nevezett „zavart tudat‖ és az „inspirált tudat‖ csoportjaira. b. “Zavart tudat”. A módosult állapotok - melyek a hétköznapi tevékenységtől az erőszakos érzelmekig terjedhetnek - valamint az önmagába merülés állapotai - melyek az elmélkedő nyugalomtól a külső világgal való kapcsolat elvesztéséig terjedhetnek – között az ―énnek‖ diametrikus elhelyezkedései léteznek. Vannak ugyanakkor olyan állapotok is, melyekben a megjelenítések projekciókként külsővé válnak úgy, hogy a tudat számára olyan észlelésekként jelentkeznek, mintha azok a külső világból erednének. Szintén léteznek az önmagába merülés olyan állapotai, melyekben a külső világ észlelései introjekcióként belsővé válnak. Olvastuk és hallottuk már olyan személyek megfelelően ellenőrzött beszámolóit és jelentéseit, akik bizonyos nehéz helyzetekben, magas hegyvidéken, sarkvidéki magányban, sivatagban vagy tengeren hallucinációktól szenvedtek. A fáradtság, az oxigénhiány és a szomjúság fizikai állapota, a csend és a magány monotonitásában tapasztalt elhagyatottság pszichés állapota valamint a szélsőséges hőmérsékleti körülmények olyan elemek, melyek hallucinációs módosulásokat idézhetnek elő, vagy még gyakrabban, sajátos illuzórikus módosulások eseteit. Másrészről, az introjektív önmagába merülés során a külső érzékelés eléri a tudatot, de az ehhez kapcsolódó megjelenítés az általános észlelési környezettől elváltan működik, és olyan visszacsatolásként jelentkezik, mely során a tudat a jelenséget belső „értelemként‖ érzékeli és értelmezi, olyan megjelenítésként, mely egy fajta közvetlen módon látszólag az alany bensője felé „irányítja magát‖. Például: Egy nagyváros színes közlekedési lámpái egy nyugtalan járókelő szemében egyszeriben úgy tűnnek, mintha titokzatos kódokat és jelzéseket kezdenének „küldeni‖. Az alany ettől a pillanattól kezdve úgy tekint magára, mintha ő volna az egyetlen ember, aki képes „felfogni‖ és megérteni ezen üzenetek értelmét. A projektált módosult állapotok, ahogy az önmagába merülés introjektív állapotai is az éber tudat átmeneti vagy folyamatos zavarát jelzik, ezeket az esteket itt az „én‖ diametrikus elhelyezéseiként említettünk. Ezen túlmenően, meg kell említenünk az alvás (képekkel) és a félálom szintjén jelentkező módosult és önmagába merülő állapotokat is. A Pszichológia III-ban a tudat átmeneti zavarainak számos esetét vizsgáltuk. 14 Említettük azt, amikor az alany kivetíti a belső megjelenítéseit, majd azok erőteljes hatása alá kerül, hasonlóan ahhoz az esethez, ami a teljes alváskor történik, amikor is az ember az 14
Psychology III. “The system of representation in states of altered consciousness”
NEM VÉGLEGES!
8
álomképek szuggesztióinak a befolyása alatt áll. Ezek olyan hallucinációk, melyek a magas láz, kémiai hatások (gázok, drogok és alkohol), mechanikus hatások (pörgés, erőltetett légzés, az artériák elszorítása), a külső érzékszervek elfojtása (csendkamra) valamint a belső érzékszervek elfojtása (kozmonauták zéró gravitáció helyzetben) során is jelentkeznek. 15 A hétköznapi, véletlenszerű/eseti zavarokat is figyelembe kell vennünk. Ezek hirtelen hangulatváltozásokban mutatkoznak meg, dührohamok vagy kirobbanó lelkesedés formájában, melyek során kisebb vagy nagyobb mértékben megtapasztalhatjuk, az "én" a periféria felé torténő elmozdulását, mellyel egy időben a visszafordíthatóság megszűnik, és a tudatállapot fokozatosan módosul. Ennek az ellenkezőjét is megfigyelhetjük, amikor egy hirtelen veszélyhelyzetben az alany visszavonul vagy elmenekül, és egy távolságot próbál létrehozni önmaga és a fenyegető tárgy között. Mindenesetre az "én" befelé mozdul el. Ehhez hasonlóan, megfigyelhetünk bizonyos furcsa infantilis viselkedéseket is. Valójában a gyerekek gyakran használnak játék szörnyeket, hogy "szembeszálljanak" vagy "megküzdjenek" más szörnyekkel, amelyek éjszaka nézik vagy megközelítik őket. Amikor pedig ez a stratégia nem működik, még mindig ott van a paplan alá bújás lehetősége; elrejteni a testet a szörnyű veszély elől. Világos, hogy ezekben az esetekben az "én" elmerül vagy introjektálódik. c. “Inspirált tudat”. Az inspirált tudat olyan globális struktúra, mely képes közvetlenül megsejteni a valóságot. Másrészt arra is alkalmas, hogy tapasztalategyütteseket rendezzen össze, és priorizálja a megnyilvánulásokat, melyek azután általában a filozófia, a tudomány, a művészet és a misztika eszközeivel adódnak át. Fejlődésünk érdekében iskolás gyerekek módjára tehetjük fel és válaszolhatjuk meg a kérdéseket: Az inspirált tudat elmerült vagy módosult állapot? Az inspirált tudat zavart állapot, a normális állapot felborulása, extrém introjekció vagy extrém projekció? Kétségtelen, hogy az inspirált tudat több, mint egy állapot. Ez egy globális struktúra, mely különböző állapotokon halad át, és mely különböző szinteken nyilvánulhat meg. Továbbá, az inspirált tudat megzavarja a hétköznapi tudat működését, és felborítja a szintek mechanizmusát. Végül, több mint egy extrém introjekció vagy egy extrém projekció, mivel ezek bármelyikét használni tudja, céljának megfelelően. Ez utóbbit bizonyítja, amikor az inspirált tudat egy jelen levő szándéknak felel meg, vagy – néhány esetben – amikor egy jelen nem lévő szándéknak, mely társjelenként működik. A filozófiában nem tulajdonítanak jelentőséget sem az inspiráló álmoknak, sem az inspiráció szikráinak, csak a közvetlen megsejtésnek, ahogyan azt néhány gondolkodó alkalmazza annak érdekében, hogy felfogják a gondolkodás közvetlen valóságát, a deduktív vagy diszkurzív gondolkodás közvetítése nélkül. Ez nem az „intuicionista‖ logikai és matematikai irányzatokra vonatkozik, hanem azokra a gondolkodókra, akik elsőbbséget tulajdonítanak a közvetlen intuíciónak. Példák erre Platón ideái, Descartes tiszta és világos gondolatai, melyek félreteszik a csalóka érzékszerveket, és Husserl leírásai a noéziszről és az „ítélkezés felfüggesztéséről‖ (epoché).16 15
TN. Unlike in common English usage, in Spanish the term 'cosmonaut' does not imply that the space travelers are of any specific national origin. 16 Platón és Arisztotelész ismerték az intuitive a következtető gondolkodás közötti különbséget; Platón az előbbit részesítette előnyben.
NEM VÉGLEGES!
9
A tudomány történetéből is kihalászhatunk néhány példát az inspiráció szikráira, melyek fontos előrelépéseket tettek lehetővé. A legismertebb ezek közül Newton híres almája. 17 Ha ez valóban megtörtént, fel kell ismernünk, hogy a hirtelen ihletet egy lassú, ám intenzív keresés hozta meg, mely a kozmikus rendszerre és a testekre ható gravitációra irányult. Ha már a példáknál tartunk, ne feledkezzünk meg Kekulé18, a vegyész esetéről sem, aki egy éjjel egymásba gabalyodott kígyókról álmodott, és ez ihlette arra, hogy fogalmakat alkosson a szerves kémiában. Kétségkívül állandóan azon járt az esze, hogy leírja az anyagok közötti kötéseket, és ez még a paradox alvás szintjén is tovább működött benne, és allegorikus kifejezésre jutott. A művészetben sok példát találunk inspiráló álmokra. Például Mary Shelley-ét19, aki barátainak arról panaszkodott, hogy „...üresnek és ötlettelennek érzi magát, ami a legrosszab, ami csak egy íróval történhet‖, de azon az éjjelen álmában egy szörnyű lényt látott, mely azután „Frankeinstein avagy a modern Prométheusz‖ c. regényét ihlette. Hasonló történt R. L. Stevenson álmában is, melyből a ― Doktor Jekyll és Mr. Hyde különös esete‖ 20 c. fantasztikus történet született. A művészetek terén az írók és költők ébrenléti ihletett pillanatai bizonyára a legismertebb esetek. Ám tudunk más művészeti ágakban jelentkező inspirációról is, például festők esetében. Kandinsky21 a "Spiritualitásról a művészetben" c. írásában inspirációnak nevezi azt a belső szükségletet, mely műalkotásokban fejeződik ki. Irodalmárok és képzőművészek, zenészek, táncosok és színészek mind megpróbáltak kapcsolatba kerülni nem mindennapi mentális és fizikai környezetekkel, inspiráció után kutatva. A különböző művészeti stílusok, melyek megfelelnek egy-egy adott kor feltételeinek, nem pusztán divatirányzatok vagy annak a módjai, hogy műalkotásokat hozzunk létre, ragadjunk meg vagy interpretáljunk, hanem annak eszközei, hogy „felkészítsük magunkat‖ érzékszervi hatások befogadására és kiadására. Ez a „hajlandóság‖ modulálja az egyéni és a kollektív érzékenységet, és így ez a párbeszéd egyik előfeltétele22, mely lehetővé teszi számunkra a kommunikációs esztétika megalapozását.
Platon számáraa Jó és a Szép ideáját közvetlen elmélkedés adja, és valóságosak, a jó és szép dolgok ezekből az ideákból származnak, és nem bírnak ugyanolyan közvetlen valóságossággal. Fontos hozzájárulásokat fedezhetünk fel Descart gondolataiban For Plato the Ideas of the Good and the Beautiful are given by direct contemplation and are real, while good things and beautiful things derive from these Ideas and do not possess the same immediate reality. We recognize important contributions in Descartes’ thought which thinks about itself without intermediation and in Husserl’s direct contact with the noesis, the acts of thinking, and with the noemas, the objects linked intentionally with the acts of thinking. 17
Isaac Newton, 1666 Woolsthorpe, Egyesült Királyság.
18
Friedrich August Kekule 1865-ban Bonn-ban állította fel a négy vegyértékű szénatom, és a hatszögű benzolgyűrű elméletét. 19
Mary Godwin. Ez a történek Polidoritól származik, aki a naplójában jegyezte le 1816 június 18án a Villa Diodati-ban, a Leman-tó partján, Svájcban. 20
R.L. Balfour. Samoan Islands, 1886.
21
Vasili Kandinsky in Moscow, 1911.
22
Silo Konferencia a párbeszéd feltételeiről Moszkvai Tudományos Akadémia 1999.
NEM VÉGLEGES!
1 0
A misztikában az inspiráció széles tárházával találkozhatunk. Fontos megjegyezni, hogy amikor mi általában véve a „misztikáról‖ beszélünk, akkor „a szent tapasztalatának‖ pszichés jelenségére gondolunk, beleértve ennek különféle mélységeit és megnyilvánulási formáit. Bőséges irodalma van olyan emberek álmainak23, félálomban észlelt látomásainak24 és éber megsejtéseinek25, akik vonatkozási pontot jelentenek különböző vallások, szekták és misztikus csoportok számára. Számos, a normálistól eltérő állapot is van, és a szenttel kapcsolatos tapasztalat olyan kivételes esetei, melyeket így csoportosíthatunk: „eksztázis”, azaz olyan mentális helyzetek, melyekben az alany felfüggesztve-elmerülve, elkápráztatva marad magában; „elragadtatás”, kontrollálhatatlan motorikus és érzelmi felindultság, melyben az alany úgy érzi, elszállítják, elviszik önmagából más mentális tájakra, más időkbe és terekbe; és végül, „felismerés”, melyben az alany úgy hiszi, egyetlen pillanat alatt mindent megért. Itt az inspirált tudatnak azt a jelenségét vizsgáljuk, ami a szenttel való tapasztalat. Ez különböző módokon reagál ezekre a kivételes jelenségekre, és ezekkel a mentális működésekkel kiterjesztés révén a költők vagy zenészek elragadtatását is felruházták, melyek pedig olyan esetek, melyeknél „a szent‖ nem feltétlenül van jelen. Említést tettünk a tudat olyan struktúráiról, melyeket „inspirált tudatnak‖ nevezünk, és bemutattuk ezek jelenlétét a filozófia, a tudomány, a művészet és a misztika tág világában. De az inspirált tudat sokszor működik a mindennapi életben; megérzésekben, éber inspirációkban, félálomban és paradox alvásban. Az ―előérzetek,‖ a szerelembe esés, a bonyolult helyzetek hirtelen megértése és régóta fennálló problémák azonnali megoldása az inspiráció példái a mindennapi életben. Ezek az esetek nem garantálják a helyességet, az igazságot vagy azt, hogy a jelenség egybeesik a tárgyával, de az a fajta „bizonyosságérzet‖, ami kíséri őket, nagy jelentőséggel bír.
d. Véletlen jelenségek és kívánt jelenségek A tudat különböző formákban képes strukturálni magát, egy adott (belső vagy külső) inger tevékenységének, vagy olyan összetett helyzetek tevékenységének köszönhetően, melyek nem kívánt módon, véletlenszerűen működnek. A tudat „elborul‖26 azokban a helyzetekben, melyekben a visszafordíthatóság és az önkritika gyakorlatilag megszűnik létezni. Az általunk vizsgált esetben az „inspirácó‖ betör a mechanizmusokba és a szintekbe, és néha kevésbé egyértelmű módon, a tudat „háttereként‖ működik. Ezenkívül a gyötrődés, az émelygés, az undor és más konfigurációk feltűnhetnek hirtelen vagy fennmaradhatnak többé-kevésbé elhúzódó mentális háttérként. Például: ha véletlenül felfordítok egy követ, és alatta felpiszkált, nyüzsgő rovarokat találok, melyek felém indulnak vagy megcsípik a kezem, visszataszítónak találom ezt az alaktalan életformát, mely rám támad. Elnyomott viszolygást érzek akkor is, ha észlelem, hogy valami ragacsos, nedves és 23
IV Brihadaranyaka Upanishad. ¨When the human spirit returned to repose, he retains with him the materials of the world in which is contained all things, and so creates and destroys its own glory and irradiation, so that the spirit glows with its own light”. 24
The Bible, Daniel X:7 New Revised Standard Version: “I, Daniel, alone saw the vision; the people who were with me did not see the vision, though a great trembling fell upon them, and they fled and hid themselves.” 25
The Avesta. Gathas. Yasna XLV ,2-3. " I will proclaim this first teaching to the World. This teaching that the Omniscient Ahura Mazda revealed to me. I will speak of the two first Spirits of the world, of which the kind one said thus to the wicked one: There is nothing that our thoughts, our commandments, our intelligence, our beliefs, our works, our consciousness, or our souls agree on". 26
Understanding “taken” as being neither directed or controlled by the subject.
NEM VÉGLEGES!
1 1
meleg közeledik felém. De ez az azonnali elutasítás túlmegy egy egyszerű, a veszélyre adott motorikus válaszon, mert zsigerileg hat rám, és olyan elutasítást okoz, mely olyan reflexeket indíthat be, mint az émelygés, az öklendezés, a túlzott nyáltermelés, és amely azt a kivételes érzetet adja, hogy a közöttem és a tárgy között, vagy közöttem és az undorító helyzet közötti távolság „lerövidült‖. A távolság ezen lerövidülése a megjelenítésben a tárgyat olyan helyzetbe hozza, hogy az „hozzám érhet‖ vagy „belém bújhat‖, és ezzel öklendezést vált ki, ami a belső testből való rituális kilökésnek felel meg. Az itt tárgyalt „közelség‖ ugyanannyira irreális, mint a beinduló öklendezési reflex. Következésképp, az undorító tárgy és az öklendezés mint válasz közötti kapcsolat saját jellemzőket vesz fel, melyek kívül esnek a folyamatban részt vevő valós tárgyakon. Rituálévá válnak, melyben a tárgy és az aktus egy bizonyos struktúrát alkotnak, az undor struktúráját. A tudat e véletlenszerű konfigurációja akkor is létrejön, amikor erkölcsileg vagy esztétikailag visszataszító tárggyal találkozunk, például egy naiv, szójátékokkal és langyos, édeskés szentimentalizmussal terhelt, szétfolyó életerővel átitatott regénnyel. Mindez zsigeri ellenkezést vált ki belőlem, ami megvéd a testembe való „behatolástól‖. Az ilyen tudati struktúrák az egységemet veszélyeztetik, mivel nem csak a gondolatokat, az érzelmeket és a motorikus reakciókat befolyásolják, de az egész szervi valómat. Úgy hiszem, kézenfekvő volna itt egy kis kitérőt tenni. El lehet képzelni olyan fejlett tudati konfigurációkat, melyekben az erőszak minden formája viszolygást vált ki, a megfelelő szomatikus jelenségektől kísérve. Egy ilyen erőszakmentes tudati struktúra meghonosítása a társadalomban mélyreható kulturális diadal volna. Ez túlmenne azokon a gondolatokon és érzéseken, melyek a jelenlegi társadalmakban csak gyengén nyilvánulnak meg, és elkezdené részét képezni az emberi lény pszichoszomatikus és pszichoszociális környezetének. Visszatérve a témánkhoz: Megismertünk olyan tudati struktúrákat, melyek véltelenszerűen konfigurálják magukat. Azt is megfigyeltük, hogy létrejönnek olyan konfiurációk, melyek vágyaknak felelnek meg, vagy olyan emberek terveinek, akik egy bizonyos mentális helyzetbe „rakják‖ magukat annak érdekében, hogy kiváltsák a jelenséget. Természetesen, ahogy a művészi ihlet vagy a szerelembe esés vágyának esetében is történik, az ilyen dolgok egyszer működnek, másszor pedig nem. Az inspirált tudat, jobban mondva az inspiráció elérésére felkészült tudat számtalan meggyőző példájával találkozunk a filozófiában, a tudományban, a művészetben és a mindennapi életben is. Ugyanakkor különösképpen a misztika az, ahol az inspiráció keresése olyan pszichológiai gyakorlatoknak és rendszereknek adott életet, melyek páratlan fejlettségi szintet értek és érnek el. A transz27 technikáit a misztikus inspiráció olyan területének tekintjük, mely a régészet tárgykörébe tartozik. Így a transz jelenségét a mágia és a vallás legősibb formáiban találjuk me. Az emberek bájitalokat28, gőzök és gázok belélegzését alkalmazták, hogy előidézzék. 29 Hosszú idő alatt kialakítottak olyan, kifinomultabb technikákat is, melyek megadták az alanynak az irányítás és a fejlődés lehetőségét a misztikus tapasztalatban. A rituális táncok, 27
In official psychology trance is considered as; “a state of dissociation of the consciousness characterized by the suspension of all voluntary movement and the existence of certain automatic activities.” Diccionario Enciclopédico de la Psique. B.Szekely. Ed.Claridad. Buenos Aires 1975. 28
Soma (for the Indians) and Haoma (for the Iranians), are the most ancient intoxicating drinks. In the Vedic Hymns 730 (2), we read: “You are the singer, you are the poet, you are the sweet juice born of the plant. In the intoxication you are the giver of all good.” 29
In Delphi the priestess of Apollo (pythia or pythoness) sat on a tripod located by a fissure in a rock from which rose an intoxicating vapor and she commenced to prophesize with incoherent words. In the preceeding days the pythia had been immersed in fasting and chewing on Laurel leaves.
NEM VÉGLEGES!
1 2
az ismétléses szertartások, a böjtök, az imádkozás, a koncentrációs és meditációs gyakorlatok mind jelentős fejlődésen mentek át. e. Az Én áthelyezése. Az Én felfüggesztése. A Küméi Szibilla nem akarja, hogy magával ragadja a szörnyű ihlet, kétségbeesik és eltorzulva így üvölt: „íme az isten, az isten!‖. És Apolló isten szinte erőfeszítés nélkül aláereszkedik szent ligetéből a mély barlangba, ahol megszállja a jósnőt. 30 Ebben az esetben csakúgy, mint más kultúrákban, a transzba való belépés az „Én‖ belülre helyezése és érzelmi felindulás által történik meg, mely során jelen van egy isten, egy erő vagy egy szellem képe, amely felülkerekedik az emberi személyiségen és kiszorítja azt. A transz eseteiben az alany megnyílik egy olyan inspiráció felé, amely lehetővé teszi számára, hogy felfogjon valóságokat, és olyan erőket vegyen igénybe, melyek ismeretlenek a mindennapi életben.31 Ugyanakkor gyakran olvasunk arról, hogy az alany ellenáll, sőt harcot a szellemmel vagy az istennel, és olyan rángatózásokkal próbálja meg elkerülni az elragadtatást, melyek az epilepsziára emlékeztetnek; de ez része egy olyan rituálénak, amely elismeri az egyszerű akaratot meghajlító entitás hatalmát.32 Közép-Amerikában a Haiti vudu kultusz33 révén megérthetünk táncokkal megvalósított transz technikákat, melyekhez egy mérgező halból készült ital is járult. 34 Brazíliában a Macumba35 a transz másik misztikus változatát mutatja be, melyet tánccal értek el, alkoholtartalmú ital és dohány segítségével. A transz nem minden esete olyan látványos, mint az említettek. Bizonyos indiai technikák, mint például azok, amelyek „yantrákat‖ használnak, a transzba való belépést az által teszik lehetővé, hogy a gyakorló egyre kisebb háromszögeket helyez el magában egy összetett geometriai alakzatban, mely néha egy központban ér véget. A „mantrákat‖ használó technikák esetében is az alany egy mély hangot ismétel, és így jut el az önmagába merüléshez. E vizuális és auditív elmélkedésekben sok nyugati gyakorló nem ér el sikereket, mert érzelmileg nincsenek felkészülve, és csupán ismételgetik a megadott alakzatokat vagy 30
Vergilius fantasztikus leírása Küméről bizonyosan több mint elegendő információval rendelkezik arról az eljárásról, amit a szibillák használtak az egész görög és római történelem során. Mindenesetre az Aeneis hatodik énekében a szibilla azt mondja: “íme az isten, az isten!” Mondja az ajtónál, eltorzul képe eközben, Színében megváltozik, és haja borzad; a szívét Rázza pedig vad háborgás kebelében; az isten Szelleme szállta meg, attól nőtt meg, hangja is attól Kapta nem emberi csengését.” 31 A sámánizmus – Az eksztázis ősi technikái, Mircea Eliade, Osiris Kiadó, 2005. Más témák mellett a szerző bemutatja a sámánikus transz különböző formáit Közép- és Észak-Ázsiában, Tibetben és Kínában, az ősi indo-európaiaknál, Észak- és Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Óceániában. 32 A régiek „isteni betegségnek” hívták az epilepsziát. E rontás rángásaiban olyan harcot véltek felfedezni, mely során az alany megvédte magát az őt ért zaklatástól. Az istenek oly módon jelentették be érkezésüket, hogy egy „aurát” küldtek az alanynak, amely figyelmeztette. A „támadás” után úgy gondolták, hogy az alany inspirált állapotban maradt, és képes volt jósolni. Nem hiába állították, hogy Nagy Sándor, Julius Caesar és még Napóleon is szenvedett az „isteni bajtól”, hiszen végül is a harc emberei voltak. 33 Togóból és Beninből származik. 34 A halálból az életbe: tanulmány a zombivá válás jelenségéről Haitin. R. Toussaint. Ed. Ife. Ontario. 1993. 35 A togói, benini és nigériai joruba törzsektől származik, de megtalálhatók benne szenegáli és általában más nyugat-afrikai hatások is.
NEM VÉGLEGES!
1 3
hangokat anélkül, hogy elmélyítenék azokat azzal az érzelmi vagy hitbeli erővel, amely szükséges ahhoz, hogy cenesztetikus megjelenítés kísérje a figyelem leszűkítését. Ezeket a gyakorlatokat annyiszor ismétlik ahányszor szükséges, míg a gyakorlók megtapasztalják személyiségük helyettesítését és az inspiráció kiteljesül. Az „Én‖ áthelyezése és más entitásokkal való helyettesítése megtalálható a korábban említett kultuszokban csakúgy, mint a legújabb spiritiszta áramlatokban. Ezeknél a transzban levő „médiumot‖ megszállja egy spirituális entitás, amely helyettesíti a hétköznapi személyiségét. Hasonló történik hipnotikus transzban, amikor az alany mélyen belülre helyezi a vezető szuggesztióit, és a hang megjelenítését felemeli arra a „helyre‖, amit általában a hétköznapi „Én‖ foglal el. Természetesen ahhoz, hogy „meg tudja szállni‖ a vezető, az alanynak a „hit‖ befogadó állapotában kell lennie, és követnie kell a kapott utasításokat, zaklató kételyek nélkül. 36 Ez a pont a tudat egy fontos jellemzőjét mutatja meg. Azt mondjuk, hogy miközben ébrenléti állapotban figyelmesen végrehajtunk egy cselekedetet, megjelennek olyan ábrándok, melyeket néha nem veszünk észre, vagy eltérítik az éppen végrehajtott szellemi cselekedetek irányát. A társjelen tere mindig működik, noha a tudat számára jelenlevő tárgyakra összpontosul a figyelem. Az ébrenlét állapotában végrehajtott nagyszámú automatikus cselekedet megmutatja a tudat azon képességét, hogy különböző munkákat végezzen egyidejűleg. Természetesen a szétválasztás patologikussá is fajulhat, de erőteljesen meg is mutatkozhat az inspiráció szinte minden jelenségében. Másrészről az „Én‖ áthelyezése nem lehet teljes a spiritiszta transzban vagy a hipnózisban, ahogy ez bizonyítható az úgynevezett „automatikus írás‖ esetében, amit az alany habozás nélkül képes végezni, miközben figyelme egy beszélgetésre vagy más cselekedetre összpontosul. Gyakran megtaláljuk ezt a szétválasztást a „titkosírásnál‖, amikor a kéz rajzol, miközben az alany mélyen elmerül egy telefonbeszélgetésben. Az önmagunkba merülés felé haladva eljuthatunk egy olyan pontra, ahol túllépünk az automatizmusokon, és már nem az „Én‖ áthelyezésének vagy helyettesítésének kérdéséről van szó. Példaként vehetjük a „szív imájának‖ gyakorlatát, ahogy azt az Athosz-hegyi ortodox szerzetesek végzik.37 Úgy tűnik, hogy Euagriosz Pontikosz38 ajánlásai nagyon megfelelőek a megjelenítések elkerüléséhez (legalább is a külső érzékszervek megjelenítéseinek elkerüléséhez): „Amikor imádkozol, ne képzeld azt, hogy az isten benned van, és ne engedd azt sem, hogy az elméd bármilyen formát elképzeljen; tartsd fenn anyagtalanságodat, és meg fogod érteni.‖ Nagy vonalakban az ima a következőképpen működik: a gyakorló a csendes lelkigyakorlat közben a szívére összpontosít, fog egy rövid mondatot, lágyan levegőt vesz, és a mondatot a levegővel együtt eljuttatja a szívéhez. Amikor befejezte a belégzést, „megnyomja‖, hogy mélyebben belülre kerüljön. Ezután nagyon lágyan kilégzi az elhasznált levegőt anélkül, hogy elfordítaná a figyelmét a szívéről. A szerzetesek naponta sokszor elvégezték ezt a gyakorlatot, míg haladást mutató jelenségek nem történtek, mint például „megvilágítás‖ (a megjelenítés terének megvilágítása). A pontosság kedvéért el kell ismernünk, hogy az imák ismétlése során a transz egy bizonyos állapotán is áthaladt a gyakorló. A transzon való áthaladás nem nagyon különbözött attól, amit a yantrákkal és mantrákkal való munka eredményezett, de a „szív 36
Világos, hogy Mesmer és Pueysegur „állati mágnesességétől” a J. Braiddel kezdődött modern hipnózisig, egyre inkább ki lehetett iktatni a teljesen mellékes látványelemeket. 37 A „szív imájának” hagyománya a XVI. században kezdődött az Athosz-hegyen, Görögországban. 1782-ben elterjedt a kolostorokon túlra a Filokália kiadásával, melyet Athosz-hegyi Nikodémusz görög szerzetes írt. Röviddel később megjelent oroszul is Paiszij Velicskovszkij szerkesztésében. 38 Euagriosz Pontikosz, az egyik „sivatagi atya” a IV. században írta szállóigéit. Az athosz- hegyi gyakorlatok egyik előfutárának tekintik.
NEM VÉGLEGES!
1 4
imájának‖ gyakorlása során nem az a gyakorlók szándéka, hogy „magával ragadják‖ olyan entitások, melyek helyettesítik a saját személyiségüket, hanem végül továbblépnek a transzon és „felfüggesztik‖ az „Énjük‖ tevékenységét. Ebben az értelemben a jógagyakorlatok során áthaladhatunk a transz különböző fajtáin és szintjein, de figyelembe kell vennünk azt, amit Patandzsali39 mond az első könyv második szútrájában: „Az Igázás a tudat rezdüléseinek lebírása.‖ E gyakorlatrendszer a hétköznapi „Én‖-en való túllépés, a transz és a szétválasztás irányába mutat. Az önmagunkba merülés fejlett szakaszában mindenféle transzon kívül, teljesen ébrenléti állapotban megtörténik az „Én felfüggesztése‖, melyről elégséges jelzéseink vannak. Nyilvánvaló, hogy az alanynak már gyakorlatainak kezdetétől fogva az a célja, hogy megszűnjenek a tudat „zajai‖ az által, hogy lecsendesíti a külső érzékeléseket, megjelenítéseket, emlékeket és elvárásokat. A jóga40 bizonyos gyakorlatai lehetővé teszik, hogy lecsendesítsük az elmét, és rövid időre ez „Én‖-t felfüggesztett állapotba helyezzük.
f. Hozzáférés a mély szintekhez. Kétségtelen, hogy az „Én‖ helyettesítése egy erővel, egy szellemmel, egy istennek, vagy egy boszorkány vagy hipnotizőr személyiségével olyasvalami, ami jelen van a történelemben. Amint láthattuk, az „Én‖ felfüggesztése bármiféle helyettesítés nélkül, például a jóga egyes fajtáiban vagy néhány fejlett misztikus gyakorlatban szintén ismert, bár nincs annyira jelen. Így azután, ha valaki fel tudná függeszteni, majd el tudná tüntetni az „Ént‖, elveszítené a strukturális ellenőrzést mentális folyamatainak időbelisége és térbelisége felett. Olyan helyzetbe kerülne, mint amilyen az volt, ami megelőzte első lépéseinek megtételét kisgyermekként. Nem tudna kommunikálni saját magával, és nem tudná koordinálni a tudati mechanizmusait; nem tudna az emlékezethez fordulni; nem tudna viszonyulni a világhoz, és nem tudna előrelépni a tanulás folyamatában. Nem csak arról volna szó, hogy az „Én‖ bizonyos aspektusai elválnak, ahogy az bizonyos mentális feltételek között megtörténik; hanem arról, hogy az illető egy vegetatív alváshoz hasonlónak tűnő állapotban van. Ebből következően „az Én eltörlése‖ vagy „az ego eltörlése‖ a mindennapi életben lehetetlen. Ugyanakkor lehetséges elérkezni egy olyan mentális helyzetbe, ahol eltöröljük az „Ént‖, nem a mindennapi életben, hanem meghatározott feltételek között, melyek az „Én‖ felfüggesztésével kezdődnek. A mély állapotokba való belépés az „Én‖ felfüggesztésével kezdődik. Ebből a felfüggesztésből a „világos tudat‖ és önnön mentális korlátaink megértésének fontos regiszterei jönnek létre. Ez nagy előrelépést jelent. Ezzel az átlépéssel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk néhány elengedhetetlen feltételről: 1. a gyakorló számára világos kell hogy legyen a Célja — az, hogy mit szeretne elérni a munka végső céljanként; 2. elegendő pszichofizikai energia kell hogy rendelkezésére álljon annak érdekében, hogy figyelme folyamatosan elmerüljön és összpontosuljon az „Én‖ felfüggesztésében, és 3. hogy megszakítás nélkül folytassa a felfüggesztés állapotának folyamatos mélyítését addig, amíg az időbeli és térbeli referenciák el nem tűnnek.
39
A Jóga-aforizmákat vagy Jóga-szútrát Patandzsali állította össze a 2. században. Ez az első jóga könyv, és 195 rövid, mesteri mondatot tartalmaz. Magyarázat az idézethez: Az Igázás, a Jóga, az elmeműködés feletti uralmat, a tudat rezdüléseinek megzabolázását jelenti. 40 M. Eliade: A jóga technikái valamint A jóga: halhatatlanság és szabadság.
NEM VÉGLEGES!
1 5
Ami a Célt illeti, arra úgy kell gondolni, mint az egész folyamat irányára, még ha nem is ez áll a figyelem középpontjában. Azt mondjuk, hogy a Célt megfelelő nagyságú érzelmi töltettel kell „rögzíteni‖, hogy társjelent alkotva működhessen akkor is, amikor a figyelem az „Én‖ felfüggesztésére összpontosít, és az azt követő lépésekben is. Ez az előkészítés határozza meg az egész későbbi munkát. Ami a pszichofizikai energiát illeti, ami ahhoz szükséges, hogy fenntartsuk a figyelmet a koncentráció érdekes szintjein is, a fő impulzus egy olyan érdeklődésből ered, mely a Cél részét képezi. Ha a potenciál és a folyamatosság hiányát észleljük, a Cél előkészítéséhez kell visszatérnünk. Fáradtságtól mentes tudatra és olyan minimális képzettségre van szükség, mely lehetővé teszi, hogy a figyelmet egyetlen tárgyra összpontosítsuk. Az, hogy folytatjuk a felfüggesztés elmélyítését egészen addig, amíg az „üresség‖ érzetét el nem érjük, azt jelenti, hogy semmi sem kellene hogy megjelenjen, sem megjelenítésként, sem belső érzetek érzékeléseként. Ennek a mentális helyzetnek nincs, és nem is lehet érzékelése (regisztere). A visszatérés a felfüggesztés mentális helyzetéből a szokásos ébrenlétbe olyan impulzusok miatt indul el, melyek a test helyzetéből és kényelmetlenségeiből adódnak. Semmit nem tudunk mondani erről a „semmiről/ürességről‖. Inspiráló értelmek megtalálását, olyan értelmekét, melyek túlmutatnak a tudat mechanizmusain és konfigurációin, az „Én‖ végzi, amikor visszatér normális ébrenléti működéséhez. Egyfajta percepcióról beszélünk, ami más, mint amilyeneket ismerünk, mély impulzusok „fordításairól‖, melyek a belső testből érkeznek a mélyalvás során, vagy olyanokéról, melyek abban a pillanatban érkeznek a tudathoz, amikor „visszatérek‖ a normális ébrenlétbe. Nem tudunk arról a világról beszélni, mert az „Én‖ hiányában nincsenek regisztereink; ahogy Platón említette mítoszaiban, csak „emlékeink‖ vannak arról a világról.
NEM VÉGLEGES!
1 6
