á z h i y g e k e r e D Hírek zá 11. S lyam o f I. év XV
. 2015 r e emb v o N
m
t a! n o v i k ha n e l e j Meg
A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett információs kiadvány.
Idosek Világnapja Mára hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal összejövünk azért, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket és megbecsülésünket azok iránt, akik hosszú munkában töltött idő után köztünk töltik nyugdíjas éveiket. Idén október 10-én gyűltek össze Derekegyház szép korú lakosai. Szabó István polgármester köszöntője után a derekegyházi óvódások táncos, énekes műsora következett. Majd utánuk az Örökzöld Nyugdíjas Klub hozta el a jamaicai hangulatot a színpadra, majd egy vidám magyaros táncot adtak elő. A népi hangulatot tovább fokozva a Derekegyházi Néptánc Együttes produkciója. Számukra a talpalávalót a Ludas zenekar szolgáltatta. Hat óra után felszolgálásra került az ízletes vacsora, sült csülök petrezselymes krumplival és savanyúsággal, desszertként almás süteményt fogyasztottak a vendégek. Vacsora alatt halk zene mellett tovább folytatódott a társalgás.
Ópusztaszeri kiállítás Október 3-án Településünk meghívást kapott a Vereckei-hágóról az 1960-as években eltávolított, majd 2015-ben az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban felállított Millenniumi Emlékmű leleplezésére. Községünk örömmel fogadta a meghívást és el is látogattunk Ópusztaszerre. Helyi termékekből összeállított standunknál Kövér László, az Országgyűlés elnöke is tiszteletét tette és megkóstolta termékeinket. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik hozzájárultak a stand elkészültéhez: Derekegyház Község Önkormányzata, Brillir Kft., Derekszolg Kft., Derekegyházi Gyermekélelmezési és Szociális Konyha, Dorka fűszerháza, Csatordai István
A szerkesztôség e-mail címe:
[email protected] | Telefon:
06 70/59-323-59
A szerkesztôség e-mail címe:
[email protected] | Telefon:
Derekegyház Községi Önkormányzat Képviselõ-testületi ülése - 2015. 10. 21. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal – tanácskozó terem .
Napirend: 1./ Beszámoló az adóztatásról 2./ Beszámoló a Gyermekélelmezési és Szociális Konyha működéséről 3./ Előterjesztések - DAREH üzemeltetési koncepció és díjpolitika elfogadása - Föld adás-vételi szerződéssel kapcsolatos agrárkamarai állásfoglalás ellen benyújtott kifogás elbírálása
Beszámoló az adóztatásról (részlet) A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvény alapján a Képviselő-testület a jegyző beszámoltatása útján ellenőrzi az adóztatást. A fenti jogszabályhely értelmében a 2015. január 1-től 2015. szeptember 30-ig terjedő időszak adóztatási feladatairól, kötelezettségeiről nyújtott tájékoztatást Csatordai Gergely ügyintéző, melyet a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadott.
Beszámoló a Gyermekélelmezési és Szociális Konyha működéséről (részlet) A közétkeztetés komplex terület, egyik oldala a gazdaságos működés, a másik viszont a szociálpolitika: az egészségmegőrzés. A konyha kapacitása megfelelő módon biztosítja, hogy az önkormányzati intézmények családi napközi, óvoda, általános iskola- étkeztetési feladatait, a szociális étkeztetést, a dolgozói étkeztetést, valamint a vendégétkezést ellássa. Az étkezést naponta kb. 164 fő veszi igénybe: - családi napközi 4 fő - óvodás 45 fő - általános iskolás 32 fő - dolgozók ( iskola 4 fő, önkormányzat 3 fő, konyha 4 fő) - vendég étkezők 15 fő - szociális étkezők 57 fő Az alap feladatok ellátása mellett számos családi, önkormányzati és egyéb rendezvények lebonyolítását végeztük. Célunk volt az, hogy mindenkit a lehetőségeinkhez mérten maximálisan kiszolgáljunk, és
2
06 70/59-323-59
rugalmasan alkalmazkodjunk megrendelőink igényeihez. Tavasszal levágásra került négy darab mangalica sertés is. A sertések minden része feldolgozásra került, amit szintén az étlapba be is iktattunk. Az élelmiszer beszerzés költségeinek csökkentéséhez hozzájárul a közfoglalkoztatás keretén belül megtermelt zöldségek feldolgozása, és a menübe való beépítése. Menüsorainkat gazdagabbá tudjuk tenni a saját magunk által készített savanyúságokkal. Ezeken kívül készítünk még sütőtök lekvárt, kökénylekvárt és csipkebogyó ízt is. A gyerekek körében ezek kicsit idegen ízek, de próbálkozunk a megismertetésükkel, hiszen nagyon jó vitaminforrások, melyre a szervezetnek szüksége van. Az étlap összeállítását közösen végezzük, igyekszünk a változatosságra, egyúttal figyelembe vesszük a korosztályok igényét, mivel a főzésünk kiterjed családi napközis, óvodás, iskolás gyerekekre, felnőttekre valamint időskorú ellátottakra. Az intézmények felé mindig nyitottak vagyunk kéréseiket lehetőségeinkhez mérten, teljesítjük. Figyelemmel kísérjük az új ételek fogadtatását, érdeklődéssel fogadjuk a negatív és pozitív észrevételeket egyaránt. Földi Ferencné, konyhavezető A beszámolót a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta.
DAREH üzemeltetési koncepció és díjpolitika elfogadása A Képviselő-testület a „Települési szilárdhulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén” című projekt vonatkozásában az üzemeltetési koncepciót és díjpolitikát a DAREH Önkormányzati Társulás Taggyűlésének határozata szerinti tartalommal elfogadta.
Lakossági kérés - Babafák ültetése Derekegyházon A derekegyházi kisgyermekes szülők javaslattal fordultak a Szociális- és Egészségügyi Bizottsághoz valamint a Képviselő-testülethez, miszerint a 2014. január 1. után született gyermekek számára a település egy kijelölt helyén Babafák ültetését kezdeményeznék. A Képviselőtestület egyhangúlag támogatta a beadványt, az érintett gyermekek adatainak kigyűjtése és szüleiknek értesítése, továbbá a hársfák (leendő Babafák) és hozzá tartozó gravírozott táblák beszerzése folyamatban van. Az ültetésre várhatóan a Süteményfesztivál programjainak keretében kerül sor.
XVI. évfolyam - 11. szám
2015. November
Két ülés közt történt fontosabb eseményekrõl tájékoztató 2014.09.30. - 2015.10.21.
Idopontváltozás! KÖZMEGHALLGATÁS
09.30. Az önkormányzati rendszer 25 éves fennállására emlékeztünk meg, az önkormányzatok napja alkalmából. 10.01. A Vereckei-emlékmű avatásán vettünk részt Ópusztaszeren. Településünk értékeiből, helyi termékeiből készítettünk kiállítást, szerveztünk kóstolást. Bemutatónkat megtekintette, termékeinket megkóstolta többek között Kövér László Házelnök úr is. 10.05. Szentes és Környéke Vízgt. intéző bizottsági ülésén vettem részt. A társulat jövőbeni feladatait vettük számba, valamint a működés további lehetőségeit terveztük meg. 10.06. Szentesi Üdülőközpont vezetése megtekintette településünk szállás lehetőségeit, valamint megbeszéltük turisztikai elképzeléseinket. Csongrádon LEADER megbeszélést tartottunk. Elindul a helyi stratégia kialakítása, a pályázható programok „ötletbörzéje” ehhez a munkához ad alapot. 10.07. Sándorfalván polgármesteri megbeszélésen vettem részt, ahol Kovács Zoltán államtitkár úr (állami bürokrácia csökkentésért felel) is jelen volt. A rendezési tervek körüli tarthatatlan állapotokra hívtam fel figyelmét. Szentesen átadásra került az új kormányablak rendszer. 10.08. Orosházán DAREH taggyűlésen vettem részt, ahol bemutatták, megvitattuk a kialakításra kerülő új rendszert. 10.10. Idősek világnapi rendezvényét tartottuk meg a művelődési házban, mintegy 100 fő volt jelen. Gratulálok a szervezőknek, fellépőknek, hogy munkájukkal létrehozták ezt a remek hangulatú estet. 10.12. Szentesen DAREH beruházás keretében elkészült az új hulladék átrakó, mely elviekben a majdani derekegyházi hulladékot is befogadja. 10.15-18. Lebonyolításra került a zetelekai testvértelepülési kirándulás, melyen megismertük a település gazdasági, vallási életét. Megtapasztalhattuk turisztikai felkészültségüket, elmesélték problémáikat. A kiránduláson 51 fő vett részt. 10.19. Elhunyt Szabó Józsefné Jolika néni, településünk elismert tanár nénije, temetése november 2-án Szegeden lesz. 10.20. Bemutatkozott az Alföldvíz Zrt. új divízió vezetője Zsittnyán Zoltán. Krizsán Györgyöt váltotta. Szociális tűzifa pályázatunkon 74 m3 keménylombos tűzifát nyertünk. A telepünkre való beszállítást 10.26-án megkezdjük. Szabó István polgármester
Derekegyház Községi Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart
Derekegyházon 2015. november 11-én (szerdán) 17,00 órakor Közmeghallgatás helye: Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház
Derekegyház-Tompaháton 2015. november 12-én (csütörtökön) 17,00 órakor Közmeghallgatás helye: Tompaháti Művelődési Ház Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Derekegyház Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Idopontváltozás! Álláshírdetés Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtárba közművelődési programszervezői helyettesítő állás betöltésére. .
Minimum feltételek: érettségi, legalább 1 év programszervezői gyakorlat, előírt képzés vállalása. .
Az állás 2016. január 1-től tölthető be, a kinevezés időtartama a jelenlegi programszervező távollétének idejére, de legfeljebb 2016. november 30-ig szól. .
Az írásbeli pályázatot (szakmai önéletrajz, motivációs levél) 2015. december 10-ig lehet benyújtani, személyesen vagy postai úton Derekegyház Község Polgármesterénél. (Postacím: 6621 Derekegyház, Kossuth u.4.)
Idopontváltozás! Sítábor gyermekeknek! Testvértelepülésünkre, a romániai Kápolnokmonostorra sítábort szervezünk általános iskola 5-8. osztályos, derekegyházi lakosú gyermekek részére. .
A tábor alatt a résztvevők megismerkedhetnek a síelés alapjaival, találkozhatnak testvértelepülésünk lakóival. A tábor előreláthatólag 2016. január vége, február eleje. Legfeljebb 15 jelentkezőnek tudunk helyet biztosítani (a kiválasztásnál a tanulmányi eredményeket figyelembe vesszük).
3
A szerkesztôség e-mail címe:
[email protected] | Telefon:
06 70/59-323-59
.
Országos szinten 5 303 résztvevő 52 304 km-t futott, ebből Derekegyházról 7 fő összesen 121 km-t - mindenki a saját maga által vállalt távot sikeresen teljesítve. A tábor költségeinek egy részét testvértelepülésünk, Kápolnamonostor és Derekegyház Község Önkormányzata állja (mely magában foglalja az utazási költséget, szállást, étkezést, síbérletet, felügyeletet, oktatást, eszközök költségeit). A gyermekek részére a ruházatot (overál/síruha, vízhatlan meleg cipő) és a védőfelszerelést, kell biztosítani, illetve az utazáshoz szükséges okmányokat (SZIG vagy útlevél), költőpénzt. A sítáborhoz - a Palacsintafesztivál sikeréből adódóan - egyéni hozzájárulás idén nem szükséges. A nyár folyamán ismét vendégül látjuk a kápolnokmonostori gyermekeket, melyhez számítunk a sítáborban résztvevő szülők és gyermekek aktív részvételére, felajánlásaikra.
A kitartó futók név szerint: Ponicsán Anna, Ponicsán Péter, Barna Bianka Angelika, Posztós Beáta, Kovács Piroska, Csatordai Gergely, Bánvölgyi Petra .
Köszönjük - a kerékpáros kíséretet Barnáné Tóth Andinak és Barna Boginak - az autós kíséretet a Tóth családnak - a Nagymágocsi Rendőrőrsnek, hogy a csapat biztonságáról gondoskodott .
Derekegyházi Sportkör szabadidősport szakosztály tagjai
Idopontváltozás! Torna
.
Jelentkezés: Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár IKSZT könyvtárában 2016. január 8-ig (csütörtökig).
Gyógytorna jellegű nyújtó, lazító, erősítő, torna indul 2015. novemberétől minden kedden, és pénteken a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár IKSZT- ben. Az első alkalom: 2015. november 3. (kedd) 10óra A tornát vezeti: Gordos Pálné Rózsika A tornák időpontjai: keddenként: 10:00 órától péntekenként: 17:00 órától Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A részvétel ingyenes!
.
A sítábor tudnivalóiról megbeszélést tartunk, melynek időpontjáról értesítjük a jelentkezőket.
Derekegyháziak is gyujtötték Idopontváltozás! az Országfutás kilométereit 2015. október 24-én szombat délután szikrázó napsütéses, kellemes futóidőben indultak el a derekegyházi futók az országos futómegmozduláshoz csatlakozva. „Az Országfutás lényege, hogy bárki, aki ingyenesen regisztrál, az adott napon bármikor lefut / legyalogol minimum 5 km-t, ott ahol éppen tartózkodik. Így nem kell elutazni egy verseny helyszínére, nevezési díjat fizetni, ugyanakkor mégis egy közösséghez, egy közös ügyhöz tartozónak érezheti magát. Az országhatár hossza 2 246 km. Cél az, hogy minél többször végigfussunk az országon, gyűjtsük a kilométereket.”
4
Idopontváltozás! Helyesbítés (a Derekegyházi Hírek XVI. Évfolyam 10. szám / 2015. októberi lapszámhoz) .
Furioso Emlékverseny eredménye helyesen: Kettesfogat: 1. Boldizsár János (Boldizsár Team) 2. Ifj. Olasz Lajos ( Kéktói Ménes,L E) 3. Miklós Kata (Boldizsár Team)
XVI. évfolyam - 11. szám
2015. November
Programajánló
óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja. „Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!” az akció keretében kérjük a lakosságot, hogyha lehetőségük van rá, hozzanak az ünnepségre egy olyan fenyőfadíszt a művelődési ház nagytermében lévő karácsonyfára, amely otthon már felesleges, megunt. A díszeket az ünnepség napján a karácsonyfára helyezzük.
november 14. (szombat) 17 óra
december 13. (vasárnap) 16 óra
Márton-napi „Dínom-dánom”
Adventi gyertyagyújtás
A Süti&Caffe Márton-napi kemencében süt libával, a művelődési ház dolgozói pedig Márton naphoz kapcsolódó programokkal várnak minden kedves vendéget! Menü előrendelésre: libasült, kacsasült, tepsis burgonya, párolt káposzta Vacsorajegyek kaphatók a művelődési ház könyvtárában és a büfében.
a polgármesteri hivatal előtti koszorún (3. alkalom)
november 21. (szombat) 14 óra
a polgármesteri hivatal előtti koszorún
III. Süteményfesztivál Sok szeretettel várunk minden édesszájú és sütni tudószeretőt közelgő rendezvényünkre. A Programon két kategóriában kerülnek megméretetésre a finomságok: - meggyes sütemény és egyéb kategóriában. A legfinomabb süteményt szakértő zsűri válassza ki. Örömmel vesszük a formabontó, nem hagyományos süteményeket is. A versenyre várjuk a nevezéseket a művelődési ház könyvtárában, örömmel vesszük a formabontó, különleges, nem hagyományos süteményeket is! 14 órától “Babafák” ültetése a kijelölt területen
december 16. (szerda) 16 óra
Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója december 20. (vasárnap) 16 óra
Adventi gyertyagyújtás december 31. (csütörtök)
Szilveszteri mulatság A jó zenét és a jó hangulatot Szabó Kornél biztosítja 2016. január 22. (péntek)
Magyar Kultúra Napja .
A változtatás jogát fenntartjuk!
november 25. (szerda) 16 óra
Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója november 29. (vasárnap) 16 óra
Adventi gyertyagyújtás a polgármesteri hivatal előtti koszorún (1. alkalom) december 1-24.
Jótékonysági adventi vásár december 6. (vasárnap) 16 óra
Adventi gyertyagyújtás a polgármesteri hivatal előtti koszorún (3. alkalom) december 12. (szombat) 15 óra SZERETET c. nemzetközi fotópályázat díjátadó ünnepsége, fotókiállítás megnyitója. A kiállítás megtekinthető 2015.12.12 és 31. között a művelődési ház nagytermében
Idopontváltozás! Labdarúgó eredmények Idopontváltozás!
december 12. (szombat) 17 óra
Falukarácsony
Tömörkény KSE II. - Derekegyház 4 - 2 .
Derekegyház - Zsombó SE II. 3 - 4 .
Domaszék - Derekegyház 11 - 1
5
XVI. évfolyam - 11. szám
2015. November
Unokatestvér találkozó
Immár második alkalommal jöttek össze a Tóth család leszármazottai Derekegyházán. A népes család tagjai az ország különböző részeiről érkeztek október 17-én. Köszönet a szervezőknek, reméljük a következőig nem kell hét évet várni.
HorgászKVÍZ Idopontváltozás! 2015. novemberi kérdés: .
A 2015 évben váltott állami jegy meddig jogosítja fel tulajdonosát horgászatra? .
A helyes választ egy papírra felírva kérem juttassák el a Derekegyház Szántó K. J. u. 8 szám alá, vagy a Művelődési házban elhelyezett „Horgász kvíz” gyűjtődobozban. A megfejtések továbbá beküldhetőek e-mail-en a
[email protected] címre, vagy a facebookon a Derekegyházi Horgász Egyesület oldalán. A sorsoláson azok a megfejtések vesznek részt, amelyeken szerepel a megfejtő neve és az azonosításához szükséges lakcíme is.
Családi események - október
Elhunyt: Gábor Ferenc (Tompahát 78.) Imre István (Köztársaság tér 9.) Kósa Pálné (Petőfi utca 26.) Szarka Tibor (Petőfi u. 2/A.) Szabó Józsefné (Jolika tanár néni) volt derekegyházi lakos
Született:
.
Leadási határidő: 2015. november 30. Sorsolás: 2015. november 30-án .
Az októberi számban megjelent kérdésre a helyes válasz: "2 bottal, botonként 2 horoggal szerelt készséggel lehet horgászni" volt.
Mészáros Levente Máté, 2015.10.03. Szülei: Kardos Anita és Mészáros János
Nyertesünk: Bánvölgyi Petra (Derekegyházi lakos) .
Nyereményét átveheti: Derekegyház Szántó K. J. u. 8. szám alatt. .
Mindenkinek jó játékot kívánunk. .
Derekegyházi Horgász Egyesület Kérjük látogassa meg a naponta frissülõ weblapunkat! - www.derekegyhaz.hu
ekegyházi r e D Hírek Felelős kiadó: Derekegyház Község Önkormányzata .
Felelős szerkesztő: Bánvölgyi Petra E-mail:
[email protected] Telefon: 70/59-323-59 .
Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme 6600 Szentes, Petőfi u. 1. Telefon: 63/314-567