Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email:
[email protected] Számlaszám: OTP Bank 11745011 – 20410683 Adószám: 18139297 – 1 – 16 PROGRAMAJÁNLÓ (december)
2010. december 11. (szombat) MEBSZ 2010 Évzáró, Tisztújító Küldöttközgyűlése a BM NOPVK-ban (BP, Böszörményi út 21.). A leadott létszámjelentésünknek megfelelően, ez évben maximum 6 küldöttel vehetünk rész a rendezvényen. Öltözet: MEBSZ tagoknak formaruha, egyenruhásoknak (hivatásos, szerződéses, nyugállományú) egyenruha. Emlékeztetőül, a november 23.-ig visszajelzett küldöttek névsora: Dér László, Fehér Zsolt, Illés Zoltán, Kovács Sándor, Mádi Sándor, Szabovik Zoltán. Kérek minden küldöttet, hogy a december 07.-i elnökségi ülésünkön jelenjen meg, ahol ismertetni tudjuk a küldöttközgyűlés programját, valamint az utazással kapcsolatos kérdéseket. 2010. december 14.-én (kedden) 17,00.-tól, társas összejövetelt tervezünk a HEMO-ban (Táncsics M út 5-9). A tervezett program: ÉVZÁRÓ TÁRSAS ÖSSZEJÖVETEL. Az előző évek hagyományainak megfelelően tervezzük az évértékelő, évzáró társas összejövetelt, ahol lehetőség van közösen értékelnünk és elbúcsúztatnunk az évet egy-egy pohár mellett. A Szervezet elnöksége szeretettel vár minden tagunkat az ünnepek előtt egy rövid együttgondolkodásra. A rendezvényre babgulyást főzünk, ezért szükséges az előzetes regisztráció. Jelentkezési határidő mielőbb, de legkésőbb december 06.-ig. 2010. december 07.-én (kedd) 09,00.-tól, Szervezeti kibővített Elnökségi ülést tartunk a HEMO-ban (Táncsics M út 5-9) lévő irodánkban. A tervezett program a decemberi rendezvények, programok tapasztalatai, illetve a január rendezvényeinek pontosítása, aktualitások. MEBSZ Küldöttközgyűlési beszámoló pontosítása. Januári Közgyűlésünk előkészítése. Az elnökségi ülésre minden elnökségi tagot és a jogi személy egyesület alapító tagjait várjuk! !!!
FONTOS
!!!
ELŐZETES
!!!
FONTOS
!!!
ELŐZETES
!!!
Tisztelt Bajtárs! A könnyebb tervezés és a minél nagyobb létszámban történő megjelenés érdekében előzetesen tájékoztatlak, hogy az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete 2010 Évzáró Közgyűlését 2011. január 25.-én (kedden) 16,30 kezdettel tartjuk a szolnoki HEMO-ban (Táncsics M út 5-9.). Kérlek, hogy januári programjaid közé tervezd be ezt a Szervezet számára fontos rendezvényt. Hagyományainknak megfelelően Közgyűlésünkön lehetőség van többek között az éves tagdíj befizetésére is. A Közgyűlésre szóló meghívót, részletes programját és az éves beszámolót a következő hírlevelünkkel együtt küldjük. !!!
ELŐZETES
!!!
FONTOS
!!!
ELŐZETES
!!!
FONTOS
!!!
TÁJÉKOZTATÓ!!! A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Bíróság által 2392 nyilvántartási szám alatt, nyilvántartásba vett Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete jogilag és formailag új, teljesen önálló egyesület. Ennek megfelelően kell megkötnünk a tagsági, az együttműködési és egyéb szerződésinket is. Ezzel kapcsolatban a januári Közgyűlésünkön hozunk határozatokat. Egyik ilyen a BEOSZ kérdés. Az elmúlt három évben gyakorlatilag felmondtuk a BEOSZ tagságunkat, és erről határozatot is hoztunk, azonban az önálló jogi státusz nélkül ez nem volt kivitelezhető. Közgyűlésünkön a MEBSZ tagságunkról, BEOSZ tagság nélkül szavazunk. Közgyűlésünk eredményessége és gördülékeny végrehajtása érdekében, kérem azon tagjainkat, hogy akik esetleg mégis vállalják a BEOSZ tagságot, jelezzék. Bővebb tájékoztatás, információ a társas összejöveteleinken.
2011. évi programok tervezése: Kérek minden tagunkat, hogy a 2011 évi programok tervezésében segítsenek. Ha bárkinek van valamilyen olyan ötlete, amely megvalósítható, a tagság érdeklődését felkeltheti, úgy örömmel várok minden javaslatot, a programok szervezésében segítséget. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy jövőre értelmes és tartalmas programokat tervezzünk, amelyek felkeltik a tagság érdeklődését és minél nagyobb létszámban, vesznek rajta részt. Tisztelt Bajtársak! A tervezett programokról részletesebb információval, az azokra történő jelentkezéskor szolgálunk. A programlehetőségek, tagjaink számára egyben meghívóként is szolgálnak. Kérem a kiírt jelentkezési határidők betartását, hiszen ennek megfelelően történik a programok előkészítése, szervezése, a szükséges eszközök igénylése. A programajánló az éves munkaterv alapján, annak részletes bontásaként készül. Számos olyan program van, amely az éves tervünkben szerepel ugyan, azonban a havi programajánló készítéséig arról a szervezőktől konkrét, tervezhető információt nem kapunk, így az nem kerülhet bele.
Szolnoki Hírek 2010. október Tisztelt Bajtársak! Ezzel a rövid tájékoztatóval, válogatással szeretném feleleveníteni az eddigi programokat, illetve rövid tájékoztatást adni azok számára, akik nem tudtak eljönni, valamint néhány ejtőernyőzéssel, tagjainkkal kapcsolatos információt megosztani.
2010. október 01. Kollár Gábor 5000. ejtőernyős ugrása Emlékezetes eseményre hívta meg elöljáróit, sporttársait és barátait Kollár Gábor főhadnagy a Szandaszőlősi sportrepülőtérre, kora délután. Ezen a napon jubileumi ugrásra szállt fel a MI-17 helikopter, Kollár Gábor bajtársunk 5000. ejtőernyős ugrását teljesítette! A földetérést követően, az ünnepelt fogadta a megjelentek gratulációját. A nem mindennapi jubiláns ugrás megünneplése este a Kaszinóban folytatódott. Gratulálunk tagtársunk teljesítményéhez! Kiss Antal
2010. október 04-08. Az Európai Ejtőernyős Szövetség (UEP) 2010. évi Kongresszusa és Ejtőernyős Célbaugró Versenye A kongresszuson a Szövetség 10 ejtőernyős tagszövetsége (belga, ciprusi, német, spanyol, francia, görög, magyar, olasz, lengyel, portugál), valamint meghívottként Ausztria képviselte magát, nemzetenként 4 fős delegációval. Hazánkat a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ), Dr Boda József r. ddtbk, Gajdán Miklós nyá ezds, Keresztúri László nyá ezds, Kiss Antal nyá őrgy képviselte. A versenyen 9 csapat (ciprusi, lengyel, portugál, német, spanyol, francia, görög, magyar és olasz) indult, ahol a MEBSZ képviseletében Kéri Tibor (Pécs), Ecsédi András nyá fhdgy (Eger), Mészárovics György nyá zls (Székesfehérvár), Asztalos István nyá zls (Szolnok) és Göbölös Ferenc t tőrm (Szolnok) vett részt. A Kongresszus Larnacában, míg a verseny Lakatamiaban került megrendezésre. A kongresszus és verseny ünnepélyes megnyitója, melyre október 05.-én a ciprusi különleges erők kiképző központjában került sor, az UEP tagszövetségek nemzeti himnuszainak elhangzása során a nemzeti zászlók felvonásával vette kezdetét. A kongresszus során, kiegészítő programként megismerhettük Ciprus történelmét, kultúráját, műemlékekben gazdag múzeumait, a
meglátogatott városokban a helyi polgármesterek révén megtapasztalhattuk a ciprusi vendégszeretetet is. A kongresszust az UEP soros elnöke, a Ciprusi Ejtőernyős Szövetség vezette, mely során a naponta tartott munkaértekezleteken a tagszövetségek előadásában feldolgozásra kerültek a Szövetség idei kongresszusi témával (SWOT - a Szövetség erős oldala, gyenge pontjai, lehetőségei, illetve a Szövetséget veszélyeztető tényezők) kapcsolatban a tagszövetségektől érkezett bedolgozások is. Október 07.-én a kongresszus zárása és a verseny eredményhirdetése közösen került végrehajtásra, a ciprusi különleges erők kiképző központjában. A versenyt 6 értékelt sorozatot követően, az olaszok (ANPd’I) csapata nyerte, második a spanyol (FENASVPE) csapat, míg a harmadik helyezést a magyar (MEBSZ) csapat érte el. Egyéniben J RUBIO (spanyol) szerezte meg az első helyet, a második S CORRADINI (olasz), a harmadik G ZAJACZOWSKI (lengyel) lett.
A záró program részét képezte az UEP soros elnökségének és zászlajának ünnepélyes átadása a Lengyel Ejtőernyősök Szövetsége részére. A megnyitót és a záró rendezvényt megtisztelte jelenlétével a honvédelmi miniszter, a vezérkar főnöke, valamint a különleges erők parancsnoka is. (Kiss Antal nyá őrnagy)
2010. október 06. Megemlékezés az Aradi Vértanúkról Százhatvanegy éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött. Egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították. Ahogy Budapesten, Aradon és a világ számos pontján, ahol magyarok élnek, Szolnokon is megemlékeztek a százhatvanegy évvel ezelőtti kivégzésekre. Szolnokon a Várkonyi téri kopjafáknál emlékeztek a hősökre, ahol helyi iskolások adtak emlékműsort, és mécseseket gyújtottak meg az emlékező szolnokiak. A városi rendezvényen a Honvédséghez kapcsolódó társadalmi egyesületekkel közösen helyeztük el az emlékezés koszorúját. Kiss Antal
2010. október 07. Ünnepi rendezvény az Idősek Világnapja alkalmából A Honvédséghez Kapcsolódó Szolnok Városi Társadalmi Egyesületek közösen, az Idősek
Világnapja alkalmából ünnepi találkozót rendeztek, 17,00-tól, Szolnokon a Tiszti Klub Étteremben (HEMO). A rendezvényre, a 4 egyesület képviseletében, mintegy 180 fő jelentkezett és jött el. A társadalmi szervezetek, valamint a nyugállományú klubok kezdeményezésére, javaslatára, ebből az alkalomból, is többen kaptak elismerést. Tagjaink közül: HM elismerésben Pocsaji Sándor és Vincze Béla, a Hadkiegészítő Parancsnokság 3. TÉI általi elismerésben Molnár Pál, Kiss András és Zátroch Mihályné, az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete elismerésében Kovács Sándor, Hofgárt György és Vásár Béla részesült. A rendezvény vacsorával, táncmulatsággal és baráti beszélgetéssel, fejeződött be. Az ünnepi találkozó végén minden résztvevő elégedetten és meghatottan távozott.
Kiss Antal
2010. október 14. Kádár Ferenc nyugállományú alezredes temetése Ismét szomorú eseményre gyűltünk össze 2010. október 14.-én Balatonöszödön. Kádár Ferenc alezredes, sokunk Feri bácsija 78 éves korában szeptember 19.-én örökre itt hagyott minket. Feri bácsinak 1380 ugrása volt. A búcsúztatáson a családtagokon kívül nagyon sok volt bajtárs, ejtőernyősök és volt beosztottjai is jelen voltak. A búcsúztató beszédet dr. Bánki Imre ezredes mondta, aki hosszú éveken keresztül közvetlen tiszttársa volt több alakulatnál. Bánki Imre részletesen ismertette Kádár Ferenc alezredes katonai pályafutását Szolnoktól a Katonai Felderítő Hivatalig ahonnan nyugdíjba vonult. A búcsúztató után díszőrséget álltak a ravatalnál a volt katonatársak és ejtőernyős társak. Ez alatt a kaposvári katonazenekar játszott. A sírnál történt gyászbeszéd és díszsortűz után a régi barátok és katonatársak nagyon nehezen váltak el, még sokáig beszélgettek. mebsz.hu
2010. október 14.-15. Gästebiwak DSO 2010 Stadtallendorfban, új állomáshelyén rendezte 1. családi napját a Különleges Műveleti Hadosztály (a regensburgi 1 Légideszant Hadosztály jogutódja), mellyel egy időben tartotta éves találkozóját a Német Ejtőernyős Szövetség (BDF), 1 Légideszant Hadosztály, Különleges Kommandó Erők és Különleges Műveleti Hadosztály (1.LLDiv-KLK-DSO) Tartományi Szövetsége. A hadosztály az elmúlt hetekben költözött át „ősi fészkéből” Regensburgból a Marburg melletti Stadtallendorfba. A Német Ejtőernyős Szövetség meghívásának eleget téve a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségét két fő (Kiss Antal nyá őrnagy – Szolnok és Csorba József t főhadnagy – Szeged) képviselte. A Tartományi Szövetség rendezvénye 2010. október 14.-én 14,00.-
kor a Közgyűléssel kezdődött, melynek elmaradhatatlan része a német ejtőernyősök „himnuszának” a „Rot scheint die Sonne” eléneklése. A közgyűlést Georg Bernhardt nyá vezérőrnagy a BDF elnöke nyitotta meg, beszéde végén megemlékeztünk a közelmúltban, Afganisztánban elesett német ejtőernyősökről. Az elnöki megnyitót követően Georg Weiland nyá alezredes tartományi elnök ismertette a tárgyévben végrehajtott programokat, amit a gazdasági felelős beszámolója követett, ezután az ellenőrző bizottság vezetőjének előadását hallhattuk. A beszámolókat elismerések átadása követte. A Különleges Műveleti Hadosztály (DSO) családi napja „Gästebiwak”, a hadosztály statikus technikai bemutatójával vette kezdetét. A technikai bemutató során a vendégek megismerhették a hadosztály fegyverzet-, gép- és harcjármű technikai eszközeit. A technikai bemutatót követően a sportpályán felsorakozott a hadosztály jelenleg Németországban állomásozó állománya. Az ünnepi állománygyűlés a zenekar és a díszalegység szakalaki bevonulásával vette kezdetét. Látványos volt Bescht dandártábornok, a megbízott parancsnok fogadása, aki a DSO hagyományainak megfelelően a levegőből érkezett (5 fős szabadeső formaugrás 2000 méterről) kísérőivel, akik a sportpálya gyepére szálltak le ejtőernyőikkel. A földet érést követően fogadta a vezénylő parancsnok jelentését. Az alakzatlejárást követően beszédek (Hessen Tartományi vezető, DSO megbízott parancsnok) hangzottak el, majd a díszalegység elvonulásával ért véget a rendezvény alaki része. A családi nap „biwak” része a táborszerűen felállított sátrakban és az előkészített tábortüzeknél folytatódott. A megbízott parancsnok köszöntötte a megjelenteket, majd az iskolát, tanfolyamot kiválóan végzettek részére adott át elismeréseket. Stadtallendorf polgármestere beszédében üdvözölte a DSO állományát. A programba illesztették a 15. Nemzetközi Ejtőernyős Verseny (100 m gyakorlóruhás úszás, 11 km terepfutás gyakorlóruhában, G36 puska-, P8 pisztoly lövészet, csoportos célba ugrás és formaugrás) eredményhirdetését is. A vacsorát két részletben biztosították, mely között a jelenleg Afganisztánban szolgáló hadosztályparancsnok video üzenetét vetítették le. A rendezvény este 9 órakor fáklyás szerenáddal ért véget. 2010. október 15.-én reggel a meghívott vendégek előadásaival folytatódott a 1.LLDiv-KLKDSO Tartományi Szövetsége éves találkozója. Az előadások során tájékoztatót kaptunk a DSO felépítéséről, feladatairól, elhelyezéséről. Az előadó beszámolt a német ejtőernyős csapatok aktuális kérdéseiről is. A második előadás az Afganisztánban állomásozó ejtőernyős csapatokat mutatta be. Az érdekes előadás során betekintést nyerhettünk a külföldön állomásozó csapatok hétköznapjaiba. Az előadásokat követően a tartományi szövetség 2011. évi programjainak összeállításán dolgoztak és fogadták el a jelenlévők. Közben érdekes előadást hallhattunk a Monte Cassino, a II. Világháború Verdunje magánkiállítás tulajdonosától, ő szervezi az olaszországi megemlékezést is. A rendezvény összefoglalójában Georg Bernhardt nyá vezérőrnagy a BDF elnöke kiemelte a BDF és a MEBSZ közötti jó bajtársi kapcsolatot, sikeres együttműködést. Mint ahogy az előző napi beszámolóban is elhangzott a 2010 júniusában Szegeden végrehajtásra került VII. MEBSZ-, MATASZ Négytusa Versenyen indult német csapat beszámolójában kiemelkedőnek értékelte a verseny szervezését, végrehajtását, a bajtársiasságot. A német ejtőernyősök érdekében végzett tevékenységéért a BDF elnöke, munkájuk elismeréseként, emléklapot és emlékplakettet
adományozott a verseny főszervezőjének: Csorba József tartalékos főhadnagynak és a verseny főigazgatójának Kiss Antal nyá őrnagynak. A rendezvényen való megjelenésünkkel nem csak egy meghívásnak tettünk eleget, de tovább tudtuk mélyíteni az eddig is meglévő bajtársi kapcsolatainkat, új bajtársakat ismerhettünk meg és nem utolsósorban számos ismerettel, tapasztalattal lettünk gazdagabbak betekintve egy német Tartományi Szövetség hivatalos rendezvényébe. Kiss Antal nyá őrnagy
2010. október 15.-17.. Szuperkupa győzelem Egyéniben és csapatban is nyert a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja Olaszországban. Az elmúlt hét végén ejtőernyős versenyt (PARA SHOW-t) rendeztek a Róma melletti Urbe repülőtéren. A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy egy látványos eseményen vívjon meg egymással a jelenlegi világbajnok olasz és az összetett világkupa-győztes magyar csapat. A házigazdák az otthoni közönség előtt szerették volna bebizonyítani azt, hogy sikerük nem a véletlen műve volt csupán. A világbajnoki cím a legnagyobb megszerezhető trófea, azonban az összetett világkupa-győzelmet csak hosszan tartó, stabil teljesítménnyel lehet elérni. Utóbbi sokkal kevésbé függ a szerencsétől. A rendezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a magyarok részt vegyenek a küzdelemben, hiszen méltó ellenféllel szemben szerettek volna a szurkolótáboruk előtt bizonyítani. Bennünket is fűtött a vágy, hogy megmutassuk a világnak és a szakmának: vagyunk olyan jók, mint az olaszok, csak éppen „nekik fújt kedvezőbb szél” a világbajnokságon! A versenyen bizonyítani akart, s ennek megfelelően teljesített a Réczi Attila százados, Kollár Gábor főhadnagy, Orsy László főtörzsőrmester és Asztalos István ny. zászlós összetételű magyar csapat. Az első ugrástól az utolsóig folyamatosan az élen álltak a Magyar Honvédség ejtőernyősei, így a végső győzelem sem maradhatott el. Egyéniben is a mi versenyzőnk, Orsy László főtörzsőrmester állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Ezzel a kimagasló eredménnyel fejeződött be a 2010. évi versenyszezon. Abban bízunk, hogy a következő esztendőre készülő MH válogatottjának, lelkileg is jót tesz ez a római győzelem! honvedelem.hu
2010. október 18. Kiállítás Girnt Vilmos festményeiből A Jász Nagykun Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesület, „Napsugaras Ősz” című hagyományőrző nyugdíjas programsorozatának rendezvényeként Girnt Vilmos festményeiből rendezett kiállítás megnyitójára került sor a HEMO I. emeleti kiállítótermében. A kiállítás egy hétig volt megtekinthető. Kiss Antal
2010. október 22. Állománygyűlés Nemzeti Ünnepünkön Október 23-a alkalmából a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét a budapesti Stefánia-palotában tartották. A pénteki eseményen részt vett dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Fodor Lajos közigazgatási államtitkár Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, a minisztérium több vezetője, valamint a tábornoki kar számos tagja. A történelmi zászlók bevonulása, a miniszter fogadása, majd a Himnusz elhangzása után az ünnepi beszéd következett. Ebben Hende Csaba szólt nemzeti ünnepünk máig ható jelentőségéről. Hende Csaba követésre méltó példaként említette a mai magyar honvédek áldozatos, fáradtságot nem ismerő munkáját. Azt a tevékenységet, amelynek során az árvízi és a vörösiszap elleni védekezésben egyaránt az első vonalban küzdöttek, küzdenek az első naptól kezdve. - Köszönöm önöknek az egész magyar nemzet nevében, és köszönöm azt a szolgálatot, amellyel hazájukat szolgálják a mindennapokban, a missziókban, a világ bármely táján. Kívánom, hogy mindnyájan legyenek hűek e küldetésükhöz! – zárta beszédét a miniszter. A köztársasági elnöki, majd a miniszteri elismerések átadása következett. Az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete javaslatára, a Hadkiegészítő Parancsnokság felterjesztésével elismerésben részesült Nádházi Ferenc bajtársunk. Az ünnepi eseményt a Szózat hangjai zárták. Az ezt követő a fogadáson Benkő Tibor altábornagy mondott pohárköszöntőt, amelyben méltatta a katonák helytállását. honvedelem.hu
2009. október 23. Megemlékezés Október 23. alkalmából. A városi ünnepségek keretében a Honvédséghez kapcsolódó társadalmi szervezetek közösen koszorúznak az 56.-os emlékműnél. Az 1956-os ünnepségek és megemlékezések Szolnokon a Szent István téren kerültek megrendezésre. A városi ünnepségen a kulturális műsorok mellett koszorúzásra is sor került. A koszorúzáson többek között képviseltették magukat a városi és megyei önkormányzat vezetői, a helyőrség katonai szervezetei, a társ egyesületek, a város közintézményei, illetve a különböző társadalmi szervezetek képviselői. A hivatalos ünnepség végén a város lakossága is elhelyezte a megemlékezés virágait, majd gyertyákat, mécseseket gyújtottak. Kiss Antal
2010. október 26. Képzőművészeti kiállítás a Magyar Festészet napja alkalmából Képzőművészeti kiállítás megnyitójára került sor a HEMO-ban. A kiállítást a Magyar Festészet Napja alkalmából rendezte a HM Rekreációs és Kulturális Köszhasznú Nonprofit Kft. Szolnoki Intézménye és a Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti Tagozatának keleti csoportja. Az I. emeleti kiállító teremben berendezett tárlat 17 művész alkotásait tartalmazta, köztük Girnt Vilmos bajtársunk festményeit. A telt házas megnyitón közreműködött a Légierő Zenekar Szolnok rézfúvós kvintettje. A kiállítás 2010. november 07.-ig volt megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében.
Kiss Antal
2010. október 28. Megemlékezés Halottak Napja alkalmából. Halottak napja alkalmából emlékezett az ejtőernyős balesetben életét vesztett bajtársakra az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete, az Ejtőernyős Emlékfalnál. A megemlékezésre meghívót kaptak a társ egyesületek tagjai is. A megjelentek köszöntése után ünnepi beszédet mondott Nagy László őrnagy tábori lelkész. A beszédet követően a jelenlévő szervezetek képviselői megkoszorúzták az Ejtőernyős Emlékfalat. A koszorúzást követően, a takarodó hangjaira mécses-gyújtással tisztelegtek azok előtt, akik már nem lehetnek közöttünk. Az Ejtőernyős Emlékfalnál történt megemlékezés és koszorúzást követően a társ egyesületekkel közösen mécsest gyújtottunk és elhelyeztük a kegyelet virágait a Repülő Emlékműnél is.
(Kiss Antal nyá őrnagy)
Tisztelt Bajtársak! A jelenlegi hírcsatornákon, minimum egy hét szükséges ahhoz, hogy mindenkihez eljuttassuk az információt, ezért is fontos, hogy akinek van internet elérhetősége, az tudassa velem az e-mail címét, ugyanis ezen a csatornán folyamatosan, gyorsan és díjmentesen lehet információhoz jutni. Továbbra is várunk minden olyan ejtőernyős történetet, fényképet és egyéb olyan anyagot, amit a tagság szeretne megosztani, közzétenni, kérem, juttassátok el hozzám, vagy hozzátok el a társas összejövetelünkre, hogy a hírlevelünkben meg tudjuk jelentetni, tájékoztatni a többi bajtársunkat is.