FÜZET
PROGRAM-
SZÉCHENYI EGYETEMI NAPOK
$6Ȕ/2014 ápr.
szen14_programfuzet.indd 1
24 25 26
2014.03.26. 18:44:55
www.szenfeszt.hu
Köszöntő Kedves Fesztiválozó! Az előző évben SZEN néven hódító útjára induló Győri Széchenyi Egyetemi Napok a város legnagyobb ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát. A fellépőket, a megjelenést, a szervezettséget tekintve úgy gondoljuk, hogy nagy színvonalbeli ugrást értünk el az évek során, melynek legfőbb célja az volt, hogy az egyetemisták, a város lakói és a környékbeliek is egy felejthetetlen élménnyel gazdagodhassanak egyetemünk legeseménydúsabb hónapjában.A rendezvény időbeosztását tekintve hétvégi napokat is magába foglal, ezzel is elősegítve, hogy minél szélesebb rétegnek biztosíthassuk a kikapcsolódás lehetőségét. Az idei programterv összeállításánál mindamellett, hogy a megfelelő célcsoport igényeit próbáltuk kielégíteni, figyeltünk még arra is, hogy a napközbeni aktivitás minden eddigi érdeklődést felülmúljon. Ezek között újdonságként megemlíthetjük a vidámparkot, mely a campus területén foglal helyet, az extrém motoros bemutatót, a nagy baleset szimulációt, a paintball tornát és még sok más érdekes és vonzó programot. A Széchenyi Egyetemi Napok nem jöhetett volna létre az együttműködő partnereink nagy segítsége nélkül. Köszönettel tartozunk Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Leier Hungária KFT-nek, a hatóságoknak és egyéb civil szervezeteknek.
szen14_programfuzet.indd 2
2 A rendezvény 3 napos programsorozata közt helyet kapott idén is a már hagyománynak számító 24 órás palacsintasütés rekordkísérlet, ingyenes egészségügyi felmérések, véradás, dupla Stand up comedy és még sok más érdekesség. Kiemelt szerepet kapnak idén is a sportprogramok, melyeken már a 0. napon részt vehetnek az érdeklődők. Idén a legnagyobb népszerűségnek a SCITEC Erőverseny örvend, melynek helyszínéül az aranypart szolgál. Mindezeken felül természetesen a jól bevált sportok ismét megtalálhatók lesznek a SZEN alatt. És hogy miért hívjuk fesztiválnak? Mert az eddig említett programok mellett több mint 10 élőkoncert, és a koncertek utáni sztár Dj-k fogják a hangulatot biztosítani, mindezt egy hatalmas rendezvénysátorban a Bridge parton. Ezekkel az információkkal szeretnénk az utadra engedni és jó szórakozást kívánni Neked, kedves fesztiválozó! NE FELEDD: A zene a cél, a SZEN az eszköz!
NEM ÉRDEMES OTTHON MARADNOD! A SZERVEZŐK
2014.03.26. 18:44:57
LEIER HIRDETÉS
KELL EEGY JÓ CSAPAT...
....ÉS ...É É EGY JÓ ÖTLET! Kedves Építészhallgatók!
Az első három helyezett terveit publikáljuk egy országos szaklapban látványtervvel.
A Leier Hungária Kft. építészeti tervezési ötletpályázatot hirdet, az ország valamenynyi építészhallgatója számára. Tervezz energia és költséghatékony családi házat! Minél esztétikusabb megjelenésű, annál jobb! Max. 3 fős tervezőcsapatok jelentkezését várjuk. AT ÖSS T PÁLYÁ Z A Z ÖT LE
ZD ÍJA Z Á
SA:
0 Ft 0 0 . 0 5 0 . 1 ó Nett
I. helyezett csapat: nettó 600.000,- Ft II. helyezett csapat: nettó 300.000,- Ft III. helyezett csapat: nettó 150.000,- Ft További pályázattal kapcsolatos információk elérhetőek a www.leier.hu honlapon. A
[email protected] e-mail címen lehetőség van kérdések feltételére, illetve a további információk megszerzésére. Jelentkezési határidő: 2014. április 20. Beadási határidő: 2014. szeptember 15.
www.leier.hu
szen14_programfuzet.indd 3
2014.03.26. 18:44:58
www.szenfeszt.hu
Programok
ÁPRILIS 23.
Szerda
4
09:30-15:30 09:30-16:30 11:00-14:00 11:00-19:00 13:00-15:30 13:0013:00-16:00 14:0015:0016:00-17:30 16:00-17:30 16:00-19:00 18:0022:00-04:00 22:00-04:00
Labdarúgó Diákhitel Kupa (Egyetemi Csarnok) Labdarúgó Diákhitel Kupa (Betonos focipálya) Strandröplabda (Aranypart) Országos szkander és fekvenyomó verseny (Aranypart I. Sátor) B33 kosárlabda (Kiscsarnok) Dunai Regatta roadshow (Aranypart I. lábtenisz pálya) Íjászat (Aranypart) Sárkányhajó verseny (Mosoni-Duna) Püspökerdei futás rajt (Töltés) (helyszíni regisztráció 14:15ig!!!) Tollas (Kiscsarnok) Asztalitenisz (Kiscsarnok) Sakkverseny (F és G előadó mögötti folyosó) ETO-SZESE - Cegléd /NB1-es férfi kézilabda mérkőzés/ (Egyetemi csarnok) Stúdiós buli a Bridgeben (Bridge alsószint) Buli a Bahnhofban (Lapos)
szen14_programfuzet.indd 4
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Nappali programok
2014.03.26. 18:44:58
szen14_programfuzet.indd 5
2014.03.26. 18:44:58
www.szenfeszt.hu
Programok
ÁPRILIS 24.
Csütörtök
6
Nappali programok 09.00-11.30 Labdarúgó Diákhitel Kupa (döntők) (Egyetemi Csarnok) 09:30-13.30 Előadások egészség témában (Egyetem) 10:00-16:00 Fotókiállítás (Aula) 10:00-16:00 Véradás (Aula) 09:00-16:00 Ingyenes egészségügyi vizsgálatok, tanácsok (Aula) 24 órás Palacsintasütés (Bridge terasz)
12:20-15:30 Maratoni Aerobik (Egyetemi Csarnok) 13:00-14:00 Kollégiumi lépcsőfutás (Belső Kollégium) 14.00-16.00 Evezős ergométer verseny (Kiscsarnok) 14:30-16.00 Falmászás (Kiscsarnok) 15:00-17:00 Lábtenisz (Aranypart-Lábtenisz pálya) 19:00-22:00 Csillagvizsgálás (Koli teteje)
szen14_programfuzet.indd 6
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
12:00-
2014.03.26. 18:44:59
www.szenfeszt.hu
7
Esti programok 18:0018:30 BARBÁRFIVÉREK BRIDGE PART 19:0020:10 HŐSÖK BRIDGE PART 20:4022:00 ALVIN ÉS A MÓKUSOK BRIDGE PART 22:3024:00 PADDY AND THE RATS BRIDGE NAGYTEREM 00:0002:00 ANDRO BRIDGE ALSÓ SZINT Italakció: Jim Beam promoció hostessekkel Jim Beam 400 HUF / 4cl
22:0004:00 BULI A BAHNHOFBAN
szen14_programfuzet.indd 7
2014.03.26. 18:44:59
www.szenfeszt.hu
Programok
ÁPRILIS 25.
Péntek
8
Nappali programok 09:00-14:00 RIOTER Paintball verseny Kiscsarnok (előzetes regisztráció szükséges!) 10:00-17:00 Coca Cola Vidámpark (Campus) 10:00-16:00 Fotókiállítás (Aula) 10:00-19:00 Mobilis fizikai kísérletezés (Campus) Palacsintasütés eredményhirdetés (Bridge terasz)
14:00-16:00 Rendőrség, mentő, tűzoltó megjelenés baleset szimulációval (Mobilis előtti terület) 12:00-16:30 Beerpong a Bridgeben (Bridge terasz) (előzetes regisztráció szükséges!) 11:00-14:00 Darts verseny (Üveges) (előzetes regisztráció szükséges!) 11:00-14:00 Csocsó-verseny (Üveges) (előzetes regisztráció szükséges!) 16:00-18:00 Mackókészítés (Könyvtár) 19:00-22:00 Csillagvizsgálás (Koli teteje)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
12:00-
22:00-03:00 Esélykiegyenlítő kidobós Kiscsarnok (előzetes regisztráció szükséges!)
szen14_programfuzet.indd 8
2014.03.26. 18:45:02
www.szenfeszt.hu
Esti programok
9
17:0017:40 SOMOGYI ANDRÁS HUMORISTA BRIDGE PART 17:4018:20 REKOP GYÖRGY HUMORISTA BRIDGE TERASZ 19:0019:30 KOZMOSZ BRIDGE PART 20:0021:10 KOWALSKY MEG A VEGA BRIDGE PART 21:4023:00 PUNNANY MASSIF BRIDGE PART 23:3001:00 30Y BRIDGE NAGYTEREM 00:0004:00 LUDMILLA SIKZTAH BRIDGE ALSÓ SZINT Italakció: el Jimador tequila promoció hostessekkel el Jimador tequila 450 HUF / 4cl
22:0004:00 BULI A BAHNHOFBAN
szen14_programfuzet.indd 9
30Y 2014.03.26. 18:45:02
www.szenfeszt.hu
Programok
ÁPRILIS 26.
Szombat
10
Nappali programok 10:00-17:00 Coca Cola Vidámpark (Campus) 10:00-16:00 Fotókiállítás (Aula) 11:00-12:00 Jóga bemutató (Egyetem C1-es előadó) 13:00-13:45 Nagy egyetemi sörváltó (Campus) (Előzetes regisztráció szükséges!)
14:00-18:00 Quadozás az aranyparton (Aranypart homokos terület) 14:00-18:00 Egyetemi főzőverseny (Aranypart) (Előzetes regisztráció szükséges!) 15:00-16:00 Extrém motoros bemutató (Mobilis előtti terület) 16:00-21:00 Autóstalálkozó (Parkolólemez) 19:00-21:00 Import impró előadás (kisterem) 19:00-22:00 Csillagvizsgálás (Koli teteje)
szen14_programfuzet.indd 10
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
13:00-14:00 Extrém kosaras bemutató (Campus)
2014.03.26. 18:45:03
www.szenfeszt.hu
11
HEADBANGS Esti programok 19:0019:30 HEADBANGS BRIDGE PART 20:0021:10 SUPERNEM BRIDGE PART 21:4023:00 VAD FRUTTIK BRIDGE PART 23:3001:00 PÉTERFY BORI & LOVE BAND BRIDGE NAGYTEREM 00:0004:00 KATAPULT DJ BRIDGE ALSÓ SZINT Italakció: Kalinka promoció hostessekkel Kalinka 240 HUF / 4cl
22:0004:00 BULI A BAHNHOFBAN
szen14_programfuzet.indd 11
2014.03.26. 18:45:04
www.szenfeszt.hu
Térkép
Széchenyi István Egyetem Campusa
12
➔ 1. Bahnhof 13
➔ 2. Széchenyi Étterem ➔ 3. Üveges Drinkbár ➔ 4A. Bridge épülete
6 5 9
➔ 4B. Bridge Part rendezvénysátor
2 3
➔ 5. Kiscsarnok
8 14
1
➔ 6. Egyetemi Csarnok
11
12
10
➔ 7. Aranypart
12
➔ 8. Töltés ➔ 9. Focipálya ➔ 10. Aula ➔ 11. Könyvtár ➔ 12. Belső kollégium 4A
➔ 13. Mobilis 4B
szen14_programfuzet.indd 12
➔ 14. Campus
2014.03.26. 18:45:06
UGORJ FEJEST A NYÁRBA!
ARPENA Z
2 KÉ TSZE
M É LY E S S
ÁT O R
ARPENA Z
*A TE R M
szen14_programfuzet.indd 13
X L H Á ROM
ÉK EK TÖ BB
FÉ LE SZ ÍN
S Z E M É LY
BE N K AP
E S S ÁT O R
HA TÓ AK . 2014.03.26. 18:45:07
www.szenfeszt.hu
Sport
Sport program információk
14
ONLINE: 2014.04.22. 12:00IG A HTTP://SZESE.SZEPORTAL.HU/ WEBLAPON, VAGY A HELYSZÍNEN, KEZDÉS ELŐTT MIN. 20 PERCCEL
LABDARÚGÓ DIÁKHITEL KUPA
➔ Íjászat ➔ Strandröplabda ➔ B33 kosárlabda /Zsákolóversenyre csak a helyszínen lehet nevezni/ ➔ Püspökerdei futás regisztráció a helyszínen 04.23-án 10:4514:15-ig, rajtszám átvétel: 04.23-án 10:45-14:15 között a regisztráció helyszínén (Bahnhof mellett)
MARATONI AEROBIC
ONLINE: 2014.04.23. 17:00IG A HTTP://SZESE.SZEPORTAL.HU/ WEBLAPON, VAGY A HELYSZÍNEN, KEZDÉS ELŐTT MIN. 20 PERCCEL:
online: 2014.04.18. 24:00-ig a http://szese.szeportal.hu/ weblapon, vagy a helyszínen 04.23-án 08:00-11:00-ig.
➔ ➔ ➔ ➔
Falmászás Evezős ergométer verseny Kollégiumi lépcsőfutás Lábtenisz
online: a http://szekupa.sth.sze.hu/ és a http://szese.szeportal.hu/ weblapon feltüntetett határidőig. Sorsolás és részletek a weblapon. online: 2014.04.23. 17:00-ig a http://szese.szeportal.hu/ weblapon, vagy a helyszínen, kezdés előtt min. 20 perccel lehet jelentkezni, nevezési díj nincs, a részvételhez fényképes igazolvány (személyi igazolvány, jogosítvány) szükséges.
ORSZÁGOS SZKANDER ÉS FEKVENYOMÓ VERSENY
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Nevezés és regisztráció:
SAKK Jelentkezni a
[email protected] e-mail címen 2014.04.22. 24:00-ig. Kérem, hogy a verseny kezdete előtt 10 perccel jelenjenek meg a helyszínen!
SÁRKÁNYHAJÓ VERSENY bővebb tájékoztatás kérhető
[email protected] címen
szen14_programfuzet.indd 14
2014.03.26. 18:45:08
www.szenfeszt.hu
Sport
Az első 3 helyezett TS04 tesi félévet kap:
EVEZŐS ERGOMÉTER VERSENY
➔ Íjászat
KOLLÉGIUMI LÉPCSŐFUTÁS
➔ Asztalitenisz
Az első 3 helyezett tesi félévet, azaz TS03-at kap!
➔ Falmászás
MARATONI AEROBIC
➔ Sakk ➔ Tollaslabda
Az első 3 helyezett csapat TS04 tesi félévet kap: ➔ B33 kosárlabda ➔ Labdarúgás
15
Testnevelés félév Szintidőn belüli teljesítésért tesi félév, azaz TS03 jár!
Teljesítésért TS03 jár!
PÜSPÖKERDEI FUTÁS Időn belüli futásért (fiúknál 30 perc, lányoknál 38 perc) tesi félév, azaz TS03 jár!
ORSZÁGOS SZKANDER ÉS FEKVENYOMÓ VERSENY Az első 3 helyezett tesi félévet, azaz TS02-t vagy TS04-et kap!
➔ Röplabda
SÁRKÁNYHAJÓ VERSENY
➔ Lábtenisz
Az első 3 helyezett tesi félévet, azaz TS04-et kap!
Minden résztvevő hallgató (aki nem teljesíti a szintidőt, vagy nem helyezett) három testnevelési alkalmat/órát kap. A testnevelési félévek elfogadásához sportpártolói igazolvány szükséges!
szen14_programfuzet.indd 15
2014.03.26. 18:45:08
www.szenfeszt.hu
Karszalag
Vásárlási információk
EGYETEMI bérlet: *
VÁROSI bérlet:
2014. MÁRCIUS 03. MÁRCIUS 23.: 3.800 FT
VÁROSI BÉRLET: 5.900 FT
2014. MÁRCIUS 24. ÁPRILIS 06.: 4.200 FT
VÁROSI HÉTVÉGI JEGY: 4.900 FT
16
2014. ÁPRILIS 07. ÁPRILIS 26.: 4.500 FT
EGYETEMI napijegyek: *
VÁROSI napijegyek:
EGYETEMI NAPI JEGY CSÜTÖRTÖK*: ELŐVÉTELBEN: 2.500 FT HELYSZÍNEN: 3.000 FT
VÁROSI NAPI JEGY CSÜTÖRTÖK*: ELŐVÉTELBEN: 2.500 FT HELYSZÍNEN: 3.000 FT
EGYETEMI NAPI JEGY PÉNTEK*: ELŐVÉTELBEN: 3.000 FT HELYSZÍNEN: 3.500 FT
VÁROSI NAPI JEGY PÉNTEK*: ELŐVÉTELBEN: 3.000 FT HELYSZÍNEN: 3.500 FT
EGYETEMI NAPI JEGY SZOMBAT*: ELŐVÉTELBEN: 3.000 FT HELYSZÍNEN: 3.500 FT
VÁROSI NAPI JEGY SZOMBAT*: ELŐVÉTELBEN: 3.000 FT HELYSZÍNEN: 3.500 FT
* Az egyetemi bérlet és jegyek megvásárlásához érvényes Széchenyi-s diákigazolvány(ok) felmutatása szükséges!
szen14_programfuzet.indd 16
2014.03.26. 18:45:14
www.szenfeszt.hu
Karszalag
m ciók rmá nfor Vásárlási info
17
ÁRUSÍTÓ helyek: ALUMNI KARRIER ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 9026 GYŐR, EGYETEM TÉR 1. BRIDGE KÁVÉZÓ 9026 GYŐR, KÁLÓCZY TÉR 6. GYŐRI LÁTOGATÓKÖZPONT 9022 GYŐR, BAROSS GÁBOR U. 2123. MCDONALD’S CDBOLT 9022 GYŐR, BAROSS GÁBOR U. 23.
szen14_programfuzet.indd 17
2014.03.26. 18:45:14
szen14_programfuzet.indd 18
2014.03.26. 18:45:24
www.szenfeszt.hu
Kapcsolat
19
EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT EGYETEMI HALLGATÓI RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA ➔ Cím: 9026 Győr, Kálóczy tér 6. – Hallgatói Irodaház ➔ Telefon / Fax: +36/96/613-640 ➔ E-mail:
[email protected] ➔ Honlap: http://www.szenfeszt.hu ➔ Facebook: http://www.facebook.com/szenfeszt
A programváltozás jogát fenntartjuk!
szen14_programfuzet.indd 19
2014.03.26. 18:45:25
szen14_programfuzet.indd 20
2014.03.26. 18:45:30
www.szenfeszt.hu
Mobilis
ÁPRILIS 25.
21
Programok a SZE Napokon ➔ 10:00 – 19:00 Mini Science Picnic – Kísérletbazár A Mobilis 30 magyarországi középiskolának ad lehetőséget arra, hogy az egész napos rendezvényen bemutassa legizgalmasabb fizikai, kémiai kísérleteit. A 120 kreatív középiskolás saját fejlesztésű kísérletekkel kápráztatja el a látogatókat a Felfedezések Házában. A Mobilis parkolójában felépített standokon, diákok és tanáraik együttműködve, bárki által kipróbálható módon, szinte végtelenítve mutatják be azokat a természettudományi jelenségeket, amelyek az „Élhető város a XXI. században” tematikához illeszthetőek. Terítékre kerülnek a lég- és fényszennyezés kémiai problémái, az elektromos és egyéb alternatív meghajtások, különleges mechanikai tartószerkezetek, elektromágneses ágyú, szupravezető pályás mágnesvasút, földrengésbiztos épületek, mesterséges fényforrások, rakétameghajtások.
szen14_programfuzet.indd 21
➔ 16:30 Mobilis kísérleti bemutató A Mobilis Győr – A Felfedezések Háza természettudományos bemutatóján működése első két évének legnépszerűbb, legsikeresebb, legizgalmasabb, leglátványosabb kísérleteit tekinthetik meg az érdeklődők. ➔ Helyszín: Mobilis Interaktív Kiállítási Központ 9026 Győr, Vásárhelyi Pál u. 66. A részvétel a Kísérletbazáron és a Mobilis bemutatón ingyenes!
2014.03.26. 18:45:31
szen14_programfuzet.indd 22
2014.03.26. 18:45:37
szen14_programfuzet.indd 23 2014.03.26. 18:45:38
729%%,6=759(1'¤*(,1.
.$7+,%¤/$ Ǟ7(67¤3¨7Į:$%%$9,/*%$-12. Ǟ)(.9(1<20®(85®3$Ǖ¤6 9,/*%$-12. Ǟ7($06&,7(&
WWW.SCITECNUTRITION.COM
,QIÎKWWSV]HVHV]HSRUWDOKXHJ\HWHPLVWDƬJKW#JPDLOKXHPDLOFÈPHQ $]HOįUHUHJLV]WU¼OÎNÄUWÄNHVQ\HUHPÄQ\VRUVRO¼VRQYHV]QHNUÄV]W (OįQHYH]ÄVKDW¼ULGHMH¼SULOLVLJ(OįQHYH]ÄVPÎGMDDZHEODSRQYDJ\D]HJ\HWHPLVWDƬJKW#JPDLOKXHPDLOFÈPHQ +HO\V]ÈQLUHJLV]WU¼FLμSULOLV¼QLJ1HYH]ÄV'L¼NLJD]ROY¼QQ\DO
+HO\V]ÈQ6]ÄFKHQ\L,VWY¼Q(J\HWHP*\įUs$UDQ\SDUW,%DKQKRIPHOOHWWLV¼WRU FÈPH*\įU9¼V¼UKHO\L3¼OXWFDNRRUGLQ¼W¼N LGįSRQW¼SULOLVV]HUGD WÎO
0¤6=526/6=/®WÑEEV]ÑUÑVIHNYHQ\RPÎYLO¼JEDMQRNÄVFVÕFVWDUWÎ 1$*<0,./®6WÑEEV]ÑUÑVV]NDQGHUQHKÄ]VÕO\ÕEDMQRN
72/',=68=6$11$ Ǟ,)%%),*85(352 Ǟ$512/'&/$66,&(8523( $%6=2/µ7%2'<),71(66%$-12. Ǟ$512/'&/$66,&(8523( %2'<),71(66%$-12. Ǟ7($06&,7(&
Į5,256=*26 (*0$*$'$=(/6Į*< '0 7(6 (7 ¤5 60 (¤ (5 *< <(1 )(.9(1<20®9(56(1 (*<(7(0,6=.$1'(5¤6 ,)(6=7,9/-1$..(5(7(,1%(/·/.(5·/0(*5(1'(=¤65( (7(0 (*< 2%% $9(56(1<*<Į5/(*1$*< ¤1<(. 57¤.(61<(5(0)¤5 7¤.%(1 .Ǟ-®+$1*8/$7Ǟ¤ *( '¤ (1 ),9 ±66='¨-$=6+8 Ǟ352
ORSZÁGOS EGYETEMI
35,/,66=(5'$
Ó VERSENY SZK ANDER ÉS FEKVENYOM
*<Į5
Fő támogatók:
Támogatók:
Média partnerek TM
uninetstudio
szen14_programfuzet.indd 24
2014.03.26. 18:45:38