Porszemek Eisenerz környékén - haladó klettersteig túra Hőn szeretett Porszem csapatunkkal kerekedtünk fel a múlt pénteken, s a 9 személyes kisbuszban utazó 8 ember együtt vette az irányt Ausztria felé, előre megfontolt klettersteigezési szándékkal. Az elkövetők: Judit, Ildi, Miki, Eszter, Csaba, Gergő, Balázs és én. Az időjárás nem kecsegtetett nyugodt, stagnáló napfénnyel, ellenkezőleg: változó csapadékot ígért. Néhány lelkes társunk alaposan körüljárta a témát, és hála a hétvége során is érkező friss előrejelzéseket tartalmazó sms-eknek, naprakészek voltunk, s tudtuk idevágóan alakítani a programot. Pénteken tehát reményteljesen indultunk el. Útközben esett, de aztán kiderült az ég, úgyhogy egyenest leparkoltunk a Pittentaler klettersteig alatt. Egyenest, azaz: Miki a kisbusszal betolatott 2 kocsi közötti szűk helyre úgy, hogy a szomszédos Audiba a sofőr minden bizonnyal csak az anyósülés felől tudott bemászni :-) Nem bánnám, ha én is így tudnék tolatni....
Pittentaler falrajz A Pittentaler steig látványos: egy várrom van a tetején, valamint könnyű útvonalnak számít, ezért is választottuk elsőre ezt, bemelegítésnek. (Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy igencsak szükség van bemelegítésként egy könnyebb steigre.) Felszerelkeztünk, aztán felvonultunk a beszálláshoz, ahol volt időnk kicsit szárítkozni, míg 3 srác átküzdötte magát a kezdeti létrán. Az időjárás igencsak fülledt volt, vízben úsztunk.
várakozás a beszállásnál Judit Csabát engedte előre, aki ezt igencsak élvezte: végre haladhatott a saját tempójában :-) Utána Balázs jött, majd én, aztán Judit, Eszter, Ildi, Miki és végül Gergő felügyelte a sor végét. A 80 m magasságot viszonylag gyorsan megjártuk; a falról az alant elterülő lankákra, színes szántóföldekre, erdők fedte magas dombokra tekintettünk. Igazi nagy hegyek itt még nem kellették magukat. A steig tetején egy fakereszt van, amit a felirat szerint a két világháború áldozatainak és a hegyek halottainak emlékére emeltek, mögötte pedig a várrom, amit eléggé műnek néztem, és így a varázsa is jelentősen megkopott számomra.
egy romdarabon (fotó: Judit) Indultunk lefelé az ösvényen. Az egyik kanyarban egy jókora sziklatömb tornyosult, s ellenállhatatlan vonzalmat gyakorolt rám, így felkapaszkodtam a tetejére. Ahol is egy kis fenyőhöz erősítve megtaláltam életem 3. véletlen külföldi geoládáját :-) A csúcsra hágva lepottyant a napszemcsim, az ő életében ez pediglen a második ilyen jellegű esemény volt...
Szerencsére az ösvényünkre esett, így tovább indulva lefelé megtaláltam. Néhány karcolással most több van rajta. A kocsi mellett letelepedtünk egy szusszanásra. Balázs rettentő kedvesmód előszedett számomra citromos sört! :-) Sör, cigi, elemózsia, míg aztán az eső rá nem kezdett. Erre összekaptuk magunkat, s elindultunk Eisenerz felé. Az utastérben ment a szunyókálás, Judit feje pedig már a holnapi vacsora körül foroghatott, mert kitalálta, hogy Leobenben ejtsünk útba egy Aldit/Hofert, mert otthon felejtette valószínű a tejszínt. Így is tettünk, s ki-ki szükséglete szerint szerzett be ezt-azt (csoki, sör, tejszín, tészta). Átcsorogtunk aztán Eisenerzen újra, mint tavaly is, majd jobbra fordulva átkeltünk egy hídon, és hamarosan leparkoltunk a Leopoldsteiner See melletti parkolóban. Újra itt hát! A tó mellett gigantikusan meredt fel A Fal... Ez számomra A Fal, a maga iszonyatos monumentalitásával... Nagyon ott van!
A Fal (fotó: Balázs) Itt egyes regék szerint valamiféle kiváló sátrazóhely létezik, elindultunk hát a tó mellett, hogy körülkémleljünk. A sok behajtani tilos tábla, majd a sorjázó áthúzott piktogramok (búvárkodás, sátrazás, tűzgyújtás stb.) elég jól mutatták, mire számíthatunk. Egyszer csak keskeny rést pillantottam meg két elkerítő korlát között. Átsurrantam, s máris a tó partján húzódó párkányon álltam. Onnan viszont megláttam egy betonplaccot a tó fölé nyúlni, s erről lépcsőket vezetni lefelé a víz felé. Kérdés nem volt, hogy megnézem-e, mi van arra, majd jöttek a többiek is, és így derítettük fel s kereszteltük el a "Víziló Istállót" :-)) Félig beomlott, elhagyatott, szarszagú pincefélék húzódtak itt, és egy betonperem, mely előtt korhadófélben lévő fa mólólábak meredeztek ki a vízből. A víz oly átlátszóan kristálytiszta volt, hogy nem tudta elrejteni a fenekén heverő mindenféle szemetet és lomot: vasdarabok, zsinórok, korlát s más kevésé megfigyelt emberi "szépség" színesítette a természetet... Oly kettős volt e hely varázsa: egyfelől csodagyönyörű volt a víz a maga zöld áttetszőségével, a benne úszkáló halacskákkal, a belőle kiálló titokzatos mólólábakkal, a mellette meredő csodaszép hegyekkel - másrészt ember által bemocskolt, összeszemetelt elfeledett randaság mutatta magát...
korhadó mólólábak a malachitszín vízben
giccsparádé, és egyben csodaszépség :-)
a Víziló Istállónál :-) Mindenki felváltva örömködött, hogy milyen jó, hogy ráleltünk erre a helyre, merthogy annyira érdekes és izgis. Gondolat-szinten eszünkbe jutott, hogy itt is lehetne éjszakai szálláshelyet tenni, de nekem személy szerint - és szerintem másoknak sem - nem volt ebből a szempontból szimpatikus hangulatú a hely...
Visszabattyogtunk a kocsihoz, és közben már megszültük a tervet: hagyományt teremtve most először ugyanott szállunk meg, ahol tavaly is! Az a hely oly nagyszerűen tetszett mindnyájunknak, hogy most győzött a járt út a járatlan fölött. Egyedül Judit emlékezetére hagyatkozva indultunk is abba az irányba. Jókat kuncogtunk azon, hogy sem én, sem Csaba, sem Gergő, sem Balázs nem emlékezett a remek hely irányára, de szerencsére velünk volt Judit, majd a mi fejünkben is fel-fellebbenő emlékfoszlányok hangjai kíséretében hamarosan odataláltunk a patak mellé, ama remekbeszabott placcra! Ildi beparkolta a kocsit, kiugrottunk, s örömmel vizslattuk végig a tisztást. Majd szétszórtuk a málhát, tettünk-vettünk, eszegettünk. Csaba itt lett boldog tulajdonosa a Gumihominak, melyet Gergő ajándékozott neki, mivel Gergőéknél otthon mindig akad egy felesleges gumihomár :-D
gumihomi átadási szertartás Mint látható, velünk utazott újra a Pampers-es doboz is. Evés után Gergő előcsomagolta a vízipipa vázáját, s engem bízott meg, hogy hozzak bele vizet, "1000 m mélyről". Mire megjártam a meredek ösvényt a mélyen futó patakhoz és vissza a nehéz és drága vázával, úgy éreztem, ezt a feladatot maradéktalanul teljesítettem :-) Gergő precízen előkészítette a dohányt, alufóliával csomagolt, gyújtott szenet, majd újra belenézett a dobozba a csőért - és azt bizony nem látta sehol... Merthogy otthon maradt, a teraszon....... Jókat kuncogtunk a helyzeten, s a csonka pipa látványán, aztán ahogyan Gergő mondta, "rábuktunk a csutorára", s vízipipáztunk gégecső nélkül :-))) Gergő az utólag körbeküldött fényképei végére nem mulasztotta el mellékelni a teraszon lógó cső fényképét sem... :-)
sajátos Porszem-féle vízipipázó módszer :-) Az idő olyan remeknek ígérkezett, hogy azt a tavalyi hagyományt is folytattuk, hogy nem vertünk fel sátrat, hanem csak hálózsákban bivakoltunk a placcon. Csaba és Balázs még magukra terítettek egy sátorponyvát, Judit pedig a saját ponyváját terítette alánk. A család (Ildi, Miki és Eszter) a kisbuszban éjszakáztak, melyet nagyszerűen át lehetett alakítani alvóhellyé. Viszonylag korán aludni tértünk, s nekem még jó ideig nem jött szememre álom. Judittal hosszú ideig hangosan mulattunk Gergő mondásain, nem bírtuk abbahagyni a nevetést, a könnyem is kijött belé... :-)) Utána pedig sokáig csodáltuk a csillagpompás égboltot, Balázs több hullócsillagot és műholdat is észlelt, én pedig, ahogy különböző időpontokban felébredtem s az égre néztem, észleltem a csillagtérkép elmozdulását. Hajnaltájt jött be a képbe a Cassiopeia... Csudaszép volt az éj :-) Épp hasra fordulva mélyedtem volna el újra az álom bugyraiban, amikor Judit felrázott, hogy 5 óra van... Sorra felköltött mindenkit, s most lám, mily csoda: én keltem ki elsőként. Állítólag a többiek nem kaptak elég markáns ébresztőt, de idővel azért nekik is sikerült magukhoz térni. Az esti friss időjárás előrejelzés (melyet Judit sms-ben kapott) azt ígérte, hogy d.u. 1 körül nekikezd majd az eső. Ezért a mai terv megvalósítását jó korán kívántuk kezdeni, hogy legyen időnk befejezni a csapadék előtt. Így összecuccolás után hamarosan már indultunk is a nem túl messzi Kaiserschild klettersteig irányába.
Kaiserschild kletter falrajza Ez már egy zúzósabb steig, mely igazán illett a céljainkhoz, miszerint: "haladó kletter, túra brutál" :-) Kéthelyütt is van benne D/E nehézségű szakasz, emellett sok D van benne. A beszállásig másfél órát kell menni fel a hegy szoknyájára, tehát kezdve a parkoló melletti aszfalton, majd kaviccsal szórt úton, majd földúton, aztán ösvényen fenyvesben, majd abból kibukkanva már törmeléken, mely a hegyről pergett le, míg oda nem érünk a sziklafal tövéhez. Elég jó tempóban haladtunk, nekiállt csöpögni a képemről a víz nem is oly sokára. Egyszer megálltunk szusszanni, inni, majd folytattuk a menetet, egész a beszállás közeléig, ahol megtartottuk a végső pihenőt.
úton a Kaiserschildhez (mely a jobb oldali sziklán fut fel)
sasoljuk a beszállást Itt összeettünk mindent, amit felleltünk és körbeadtunk. Megcsodáltunk és körbefotóztunk egy kicsi szalamandrát, Judit pedig talált egy szimpatikus sziklatarajat, melyre felhágott, majd aztán én is helyet foglaltam a praktikus alkotmányon.
tarajon (fotó: Judit) Nekivágtunk azután a falnak. Judit a következőképp osztotta be a sorrendet: Gergő előre, utána Balázs, aztán én, majd Judit, Eszter, Ildi, Miki és Csaba. A kisokos másfél órát írt az útvonal teljesítésére, melyet mi majdnem a duplájára toltunk ki. Azt kell mondanom: igazán combos volt némelyik szakasz! Olyan jóízűeket tudtam szenvedni, hogy ez megadta a zamatát a dolognak :-) Egyszer Balázs a kezét nyújtva húzott fel, a többi részen önerőből jutottam túl, holmi tipródások árán. Itt-ott olyan szerencsétlenül vettem az akadályokat, Judit mondta is, hogy túlbonyolítottam, és hozzátette, hogy mikor először járt itt, ő is így tett. Többször próbáltunk élménymászást megvalósítani, azaz nem a drótba kapaszkodni, hanem a sziklán találni fogásokat - jobban mondva ebben inkább Balázs jeleskedett, ő próbált engem is többször rávenni erre lelkesítőleg, de én ezt a steiget már túl nehéznek éreztem ahhoz, hogy tiszta mászásra törekedjek, sokszor inkább a túlélésre mentem :-) Néhány helyen tettem csak tiszta mászást, Balázs viszont igazán ügyes volt, mert sok-sok helyen így tett, és roppantmód élvezte is a dolgot. Judit néha nagyon kis rafkós praktikákkal élt s könnyítette a saját dolgát, pl. egy izmos átakasztásnál először a pihenőkarcsit akasztotta át, majd abba belepihenve akasztotta át a két kletterkarcsit. Szinte jegyzetelve lestem ezeket a fogásokat :-)
Életképek a falról:
Gergő és Balázs
egy izzasztó rész... (fotó: Judit)
sorjázunk (fotó: Gergő)
vagggány :-) Aztán egyszer csak odaértünk a hídhoz. Volt ugyanis egy drótkötélhíd, azaz alul futott egy drót, kétoldalt két kapaszkodódrót, és felül egy drót. Ez utóbbihoz csatoltuk magunkat, aztán átsorjáztunk szépen, ki-ki a maga módján élvezve ki az átkelést. Judit talált egy jó fényképezőhelyet, ahonnan dokumentálta remekül áthaladásunkat. Ez a hely még arról is nevezetes, hogy Csaba eddig tűrte szó nélkül a haladási tempónkat ;-)
csüngő Csaba a hídon (fotó: Judit) A híd után volt elhelyezve a falkönyv, melyben csak egy dolgot néztem meg: egy képet, mely egy egymást ölelő fiút és lányt ábrázolt. A kép a lány emlékére lett elhelyezve, ki tavaly hunyt el, 26 évesen... Felértünk a platóra, ahol egy tábla írta, hogy itt a steig vége, és maradjunk az ösvényen, még 20 perc a csúcs. Az ösvényen maradás nem volt olyan egyszerű, mert nem mindig látszott, hol is az ösvény. De láttuk aztán a csúcsra helyezett "zászlót", s azt megcéloztuk. Közben a felhők váltakozóan szakadoztak fel körülöttünk, s így időnként látszott a hatalmas eisenerzi bánya is. A 2084 m magas Kaiserchild csúcson elmolyoltunk: ettünk, fotóztunk, nézelődtünk, szusszantunk. Készítettünk sisak-csúcs-csapatfotót, és Mikit nélkülöző csúcs-csapatfotót is.
Kisvártatva érkezett egy helikopter. Először ment egy kört a csúcs körül, majd visszatért, és lebegve szemlélt minket pár percig. Mi pedig őt, találgatván, ugyan mit akar. Tán a közeledő eső miatt van itt? Vagy valaki mentést kért, s azt figyelte, mi voltunk-e azok? Nem tudtuk. Aztán odébbállt, mi pedig indultunk lefelé. Sziklás ösvényen leóvakodás volt a program most egy ideig, majd pedig fakultatív választhatóként kavicsos törmeléken való sízés, melyet Gergő, Csaba és Balázs vállalt be. Mi többiek a hivatalos ösvényen mentünk, mely egy idő után megegyezett a felfelé jövet használt ösvénnyel. Nem voltunk már messze az autótól, mikor az időjárás előrejelzésnek igaza lett, s nekieredt az eső. Felponcsóztunk/felkabátoztunk, de igazából nem esett sokáig. Út mellett legelő tehénkéket próbáltam szelidítgetni, mérsékelt sikerrel. Beültünk a szomszédos hüttébe egy sörre, kapucsínóra, sütire. Átbeszéltük a steig nyújtotta élményeket, Gergő pedig leinformált minket a légypenész lefolyásáról... :-) Közben az eső elvonult, a Nap is kisütögetett. Utunkat újra a Leopoldsteiner See felé vettük, mert egyesekben felmerült az igény, hogy némileg megmosdjanak a tóban (én ezt nem értettem...). A másik megjelenő igény pedig az volt, hogy esetleg nekirugaszkodhatnánk még A Falon lévő Kaiser Franz Joseph klettersteignek, egy darabig megcsinálhatnánk, aztán az egyik menekülőútvonalon lejöhetnénk. Judit belelkesített engem is, majd az üléseken heverésző Balázshoz fordultunk, hogy jön-e. Kókadtan rávágta, hogy "nem". "De hát a falra, nem fürdeni!" - mondtuk, mire - mintha rugóra járna - felpattant, hogy nanáhogy jön! Rábeszéltük még Esztert is, úgyhogy így négyen szerelkeztünk megint fel, s vettük az irányt a beszállás felé. Ez a steig volt az, aminek tavaly irtó nehezen tudtam nekikezdeni, konkrétan Balázs tolt fel az elején :-) Úgyhogy kissé aggódva közelítettem. Meglepetésünkre mintha két beszállási pont lett volna, tippelgettünk, tavaly melyiken mentünk, végül nekivágtunk. Judit, Eszter, én és
Balázs volt a sorrend. Eszti úgy nekiment a falnak, felszaladt rá, mint a pókember, csak pillogtunk, hogy most majd jól megszégyenülünk... De aztán nekem is sikerült haladnom ügyesen, ám nem túl könnyen többhelyütt. Egyszer szükségem is volt Balázs szavaira, aki közölte, hogy ő nem biztat engem, hanem egyszerűen azt mondja csak, hogy ő tudja, hogy megoldom... Tényleg úgy éreztem, hogy ez egy olyan pont volt, ahol szükségem volt biztatásra, valamint hogy megmondja valaki, hogyan tudok átjutni ezen a darabon, hová lépjek, és aztán így tényleg sikerült is... Pszichológia. Szóval, fárasztó volt, ha jól emlékszem, ebben megegyeztünk. Pedig csak D nehézségű részek voltak ezen a szakaszon... Megcsodáltuk megint a Leopoldsteiner See-t a falról, oly szép és tiszta volt... Aztán a tervezett kiszállási pontnál lecsatlakoztunk a steig útvonaláról, s a levezető ösvényen lebaktattunk. A csapat egy része tó körüli sétát tett, a fiúk pedig - természetesen - a helyi büfénél kortyolgatták a sörüket. Judit céltudatos volt, hogy ő most megmosdik a tóban, és Eszti is vele tartott. Én pedig rá kellett jöjjek, hogy már igencsak összeragad a karom, ha behajlítom, ám mégsem ez volt a legfőbb oka, hogy szintén csatlakoztam a fürdőzők csapatához, hanem annak a lehetősége, hogy esetleg lehetne egyet úszni ebben a csudagyönyörű áttetsző vízben! Úgyhogy elindultunk keresni valami elhagyatottabb partszakaszt. Ebből meg az lett, hogy "betörtünk" egy privát stégre, s ott tobzódtunk. Én belépegettem a vízbe, de úszást nem tettem, idő sem volt oly sok, meg Judit azért aggódott amiatt, hogy hátha jön a gazda... Úgyhogy jól felkevertem az iszapot a fürdőző Judit körül, aztán ugrabugráltam kicsit a stégen, élveztem a csodajó napfényt, a szépséges tavat, és persze azt is, hogy már nem ragad össze a karom, ha behajlítom :-))) Visszabaktattunk, majd aztán nemsoká elindultunk megint a már megszokott szálláshelyre. Ma estére komoly főzési tervek voltak: halas tészta, tuningolt zabpehely, Csabáék pedig egy többféle levesből álló finom kotyvalék legyártásának álltak neki.
készül a leves (fotó: Gergő)
profi konyhafelszereléssel :-)
halas cucc előkészítés és zabcucc keverése (fotó: Gergő) Elkészültek az ételek, s nagyfokú éhséggel vetettük rá magunkat. Amiből meg az lett, hogy totál tele lettünk... A zab végét - melyről egyébként Csaba jogosan állapította meg finnyogva, hogy "ez nem is olyan, mint a Judité..." - Csaba egy elegáns mozdulattal berúgta a kocsi alá, a süllyesztőbe :-D Alighogy megvacsiztunk, nekikezdett az eső. Gyorsan összepakoltunk, és most már kénytelenek voltunk felverni a sátrat. A fiúk Gergő sátrában aludtak, mely 1 éve vizesen lett összepakolva, így vecsési káposzta szagát produkálta, a fiúk nem kis sajnálatára :-) Bár így legalább Gergő nyugodtan petét tudott rakni bent az egyik sarokban, akik miután kikeltek, jól érezték magukat ebben a környezetben, s még a légypenész sem kapta el őket :-DDD Mi Judittal a megszokott Husky-ban laktunk, mely változatlanul tágas és szuper vízálló volt. Egy darabig közösségi sátorként is funkcionált: 5-en kuporogtunk benne, beszélgettünk és iszogattunk, és néztük Gergő családi fotóit, míg kint kopogott az eső a sátron, majd a hangokat még színesítette Csaba csendes hortyogása, merthogy elszunnyadt :-) Én is egyre álmosabb voltam, majd a fiúk egyszer csak átvonultak a káposztasátorba, én pedig boldog elégedettséggel nyúltam el fészkemen. Reggel tömény esőfelhőbe keltünk bele. Nem esett, de mintha ködben lett volna minden körülöttünk. Sajnos így a mára tervezett Eisenerzer klettert el is kellett vetnünk. Szerencsére Judit olyan, akár egy élő Klettersteigführer: azonnal ajánlott egy másik steiget, mely rövidebb idő alatt bejárható, közelebb van a beszállás a parkolóhoz, így ha ránkszakad az ég, hamarabb vissza tudunk menekülni a kocsihoz. Így aztán a 2 hónapja már megjárt hely felé vettük az
irányt: ez volt a Bürgeralm, ahol a kezdő kletteren is voltunk májusban, viszont akkor egy másik steiget jártunk be, mint most. Felszerpentineztünk a parkolóig, s már itt szép, völgyeket kitöltő paplanfelhőkről tudtunk fotókat lődözni.
Felszerelkezés után minimálcuccal indultunk a Bürgeralm klettersteig felé. Ez egy viszonylag könnyű steig, zömében B, C, néhány D-s szakasszal, s lényegében harántolás (vízszintesen haladás a falon) az egész (no azért vannak benne fölök is...). Valamint egy fakultatív válaszható variánssal, mely F-es. Ezt meglátva a táblán felmerült, hogy mivel úgyis olyan könnyű lesz ez a steig, majd ezen az F-es részen mászunk falon kötéllel, játszunk kicsit. Legalábbis így terveztük nagy lelkesen...
Bürgeralm kletter falrajza Belevágtunk. Csaba hamar elhasított előre, utána jöttem én, már lassabban, majd Balázs, majd Judit, Eszter, Ildi, Miki és Gergő. Nem kellett sok szakaszt megtennem, hogy rájöjjek: el vagyok fáradva, és még ez a steig is nehezen megy... Igazán jókat kellett nekirugaszkodnom, illetve sokszor beakasztottam a pihenőszárat is... Ez egy csodatalálmány, az egyszer biztos! Úgy éreztem, nincs elég erő bennem. Mikor aztán ezt megemlítettem a mögöttem haladó Balázsnak, magyarázva ezzel haladási tempómat, kiderült, hogy ő is hasonlóképpen érez. Később aztán Csaba is efféléről számolt be. Szóval az előző napi megerőltetés ma is éreztette hatását... Így el is töprengtem, hogy sokadik nap még egy C-s kletter is kemény lehet, ha úgy elfárad az ember. Juditot szintén elgondolkodtatta ez, hisz ők ma indultak 5 napra a Königsjodlerre és több már steigre... :-)
Porszemek a falon 2 híd is volt ezen a steigen: az első drótverziós volt, ezen Balázs csüggeszkedett is, a másodikon már falécek is voltak lépegetőnek, valamint kötélkorlát, de ez utóbbi bennem inkább instabilitást idézett elő. Ezen én is függeszkedtem egyet.
függő Balázs Aztán Csaba javaslatára kihagytuk az F-es variánst - mire ugyanis idáig eljutottunk, éreztük magunkon és láttuk a többieken, hogy nem vagyunk túl frissek. Csaba szerint egyikünk sem bír volna felmenni az F-esen... Nem bántam, hogy kihagyjuk, nem volt túl sok erőm már...
(fotó: Judit) Utunk áthaladt a sífelvonó alatt, majd hamarosan a végéhez ért. A steig vége egy függőleges fal volt, ahová mikor odaértem, Csaba már a tetején állt, és épp standot épített. Ledobta aztán a kötelet, és mondta, hogy aki most itt akar egy kis falmászással próbálkozni, az most megteheti. Mire én ideértem, megfelelően fáradt és erőtlen voltam ahhoz, hogy erről a próbálkozásról most lemondjak. Úgy éreztem, emberhossznyit nem tudnék felkapaszkodni a falon, hiába van tele fogásokkal és lépésekkel. Ahogy aztán elnéztem a bátor próbálkozókat, ez a gondolatom csak méginkább erőre kapott. Végül négyen tettek próbát. Először Gergő volt a bátor, aki fel is ment végig, igaz küzdött jóízűeket, valamint mellőzte a tiszta mászást. Utána Balázs indult, rajta éreztem igazán, milyen lett volna, ha én is megpróbálom, ugyanis középtájról visszafordult, mert elfogyott az ereje. Csaba egyre gyorsuló tempóban eresztette le, melyet Balázs igen élvezett. Miki került sorra, aki fel is ment végig, új útvonalat használt, és nem feledkezett el közben a fal tisztogatásáról sem :-) Közben vérét adta a sikerért. (Megvágta magát.) Végül egy kis rábeszélés után még Eszti is nekiment a falnak, és a kemény kihívást sikerrel teljesítve ért fel.
Eszti fel Judit, Balázs és én felmentünk ezután szintén a falon, de már csak kletterezve, nem falmászva. Alighogy felértünk, csepegni kezdett az eső, úgyhogy el is indultunk vissza a kocsihoz. És mára ez pont elég is volt. A kezeim enyhén remegve jelezték, hogy az Erő most nem nagyon van velem. Combjaimban jólesően éreztem az izmokat, mely másnapra izomlázzá változott. Egyszóval megegyeztünk abban, hogy ez a nehézségű steig pont jó zárása volt a hétvégénknek. 1szómint100: újabb csodálatos hétvégét töltöttünk el, melyben minden fantasztikus tényező adott volt: • • • •
klettersteig hegyek, sziklák nagyszerű arcok, remek csapat, barátok!! az időjárás adta lehetőségek tökéletes kihasználása
Együtt voltunk újra a hegyekben, s már a következő utakat terveztük... :-)
