A kisúgó
Politikai lap • Megjelenik szükség esetén 5. szám • 2007. szeptember 8.
Miért tüntetünk?(Ha az igazságra kíváncsi) Mint köztudott, a szocialista társadalmi berendezkedéssel egyideju ˝leg sor került hazánkban az államosításra, amelynek következtében minden, addig magántulajdonban álló termelo˝eszköz és gyár, ipari és közlekedési eszközök, termo ˝föld, az ingatlanok és mu ˝kincsek állami tulajdonba kerültek.Ezek magánosítására, azaz privatizációjára a rendszerváltozástól, azaz 1989-to˝l került sor. Mintegy kétezer, átalakult gazdasági társasággal kapcsolatban a kormányzati cél valóban a magánkézbe adás volt, azonban 1995-ben 158 társaság a tartósan állami tulajdonban maradó listára került azzal, hogy azok nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelento ˝séggel bírnak. 2002-re ezen társaságok száma 160-ra no ˝tt, majd az utóbbi 5 évben az Országgyu˝lés többségének hozzájárulásával, s az új, állami vagyonról szóló törvény jóváhagyásával mára mindössze 33 olyan gazdasági társaságban marad állami részesedés, amely a törvény szerint stratégiai jelento ˝ségu ˝. Ez azt jelenti tehát, hogy az elmúlt 5 évben eladtak mintegy nyolcvan, eredetileg állami tulajdonba szánt társasági részesedést, az új vagyontörvény pedig leheto˝vé teszi további mintegy ötven cég értékesítését. Olyan társaságok kerülhetnek rövidesen magánkézbe, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra, az ország ivóvízellátását biztosító regionális víziközmu ˝ társaságok, vagy a Nemzeti Színház Rt. Felgyorsult a kincstári vagyonba tartozó ingatlanok értékesítése is. Jelenleg közel száz kiemelt jelento ˝ségu ˝ ingatlan (kormányzati épületek, kórházak) vár meghirdetésre, s minden bizonnyal ez a jövo ˝ vár az új vagyontörvénnyel üzleti vagyonná mino ˝sített termo ˝földjeinkre, s jelenleg még közfeladatot ellátó egyéb épületeinkre
is, így múzeumainkra, egyetemi épületeinkre, könyvtárainkra. A befolyó ellenérték nem a nemzeti vagyont növeli, hanem az államadósságot hivatott csökkenteni. Azt az államadósságot, amelynek mértéke az ország történetében soha nem volt olyan magas, mint napjainkban. Kevésbé köztudott, hogy a privatizáció megkezdése óta az állami vagyon közel 80%-a eladásra került, miközben a GDP-re vetített államadósság 60-ról 70%-ra no ˝tt. Az ország önrendelkezését biztosító alapintézmények, kulturális örökségünk kiárusítása tehát pénzügyi helyzetünket érzékelheto ˝en nem javítaná. Nem „a családi ezüst eladása” a megoldás, hanem a felelo ˝s, fenntartható gazdaságpolitika. Saját országunkban nem lehetünk albérlo ˝kké! Csak akkor szabhatunk gátat a nemzeti vagyon elherdálásának, ha együtt követeljük, hogy a kormány vonja vissza a köztársasági elnök úr által az Országgyu ˝lésnek visszaküldött, az állami vagyonról szóló törvényt, s nyújtson be új javaslatot, amely e vagyon védelmét szolgálja. Demokratikus országokban a kincstár kulcsa nem a miniszterelnök zsebében van! A közvagyonnal csak a társadalom egységét megtestesíto˝ intézmények rendelkezhetnek: a népképviseleti országgyu ˝lés és a köztársaság elnöke. Nem tu ˝rhetjük, hogy a nemzeti vagyon néhány magánszemély és társaság, többségében külföldiek gazdagodását szolgálja, s a magyar népet az 1948-as ero ˝szakos államosítás után most másodszor is kisemmizzék: akkor magántulajdonát, most a közcélokat szolgáló közvagyont veszítve el. Ezért fordultunk az országgyu ˝lési képviselo ˝khöz alábbi levelünkkel:
˝lési képviselo ˝knek Levél az országgyu „Az állam tulajdona nemzeti vagyon”– sorsa az Ön szavazatán múlik; ne tu˝rje, hogy a kormány a klientúráját tartsa jól belo˝le! Mondjon nemet a vagyontörvényre! Az állami tulajdon 80%-át privatizálták, eközben az államadósság a háromszorosára no˝tt. Vessenek véget a vagyonfelélo˝ költségvetési politikának! Tisztelt Országgyu ˝lési Képviselo˝! Az állami vagyonról szóló, június 25-én elfogadott törvényt a köztársaság elnöke megfontolásra visszaküldte az Országgyu˝lésnek. Arra kérjük Önt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az Országgyu˝lés a kormányt rábírja a törvényjavaslat visszavonására, és azt a közvagyon ˝ társadalmi vita után, módosított rendeltetéséro˝l lefolytatott szélesköru formában terjessze ismét a Tisztelt Ház elé. Az Alkotmány 10.§(1) bek. szerint „A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon”, sorsáról tehát csak az egész népet képviselo˝ szervezet rendelkezhet. Ezt a jogot a jelen törvény átengedi a kormány tagjainak és az általuk megbízott tisztviselo˝knek, egyben felhatalmazza o˝ket e vagyon értékesítésére. A közfeladatok ellátására rendelt ingatlanokkal, stratégiai vállalatokkal egy, a kormány irányítása alatt álló részvénytársaság rendelkezne, üzleti elvek szerint. Az intézkedés törvényes ˝vek, alapot teremt a közvagyon – kórházak, kormányzati épületek, közmu iskolák, kulturális létesítmények, továbbá a Nemzeti Földalaphoz tartozó termo˝földek – kiárusításához. Elo˝deink alkotását, a jövo˝ nemzedékek örökségét a jogalkotó az államháztartási hiány enyhítése érdekében áldozza fel. Ez a törekvés meggyo˝zo˝désünk szerint a legsúlyosabban sérti közérdeket, az államot a cselekvo˝képesség, a társadalmat az önrendelkezés elemi eszközeito˝l fosztja meg. Az 1948-as államosítás következményeit felszámoló privatizáció lezárult. Elérkezett a pillanat, amikor az Alkotmány szellemének meg-
2
felelo˝ törvény születhet a nemzeti vagyon védelmére és gyarapítására. A tulajdonos, Magyarország népe élni kíván jogaival, s nem mond le azokról. Önt képviselo˝i esküje e jogok védelmére, a köztársaság érdekeinek szolgálatára kötelezi. Ezért tisztelettel kérjük, hogy az állami vagyonról szóló törvényt csak akkor szavazza meg, ha az kimondja, hogy Az állami tulajdonnal mint a nemzet vagyonával kizárólag az Ország˝lés, illetve annak közvetlenül alárendelt szervezet rendelkezzen; gyu A nemzeti vagyonról szóló törvény elfogadásáról és módosításáról, valamint a kincstári vagyon értékesítéséro˝l és megterheléséro˝l ˝lés a képviselo˝k kétharmadának szavazatával döntsön; az Országgyu Maradjon kincstári vagyon minden olyan ingatlan, amit az állam jelenleg közfeladat ellátására használ, mindaddig, amíg a kincstári vagyon illetve az állam üzleti vagyona szétválasztásáról az Ország˝lés kétharmados többséggel nem hoz döntést (ebbe beleértendo˝k gyu azok a kórházi épületek is, amelyekben a kormányzat idén szüntette be az egészségügyi ellátó tevékenységet); Maradjon kincstári vagyon a Nemzeti Földalaphoz tartozó termo˝föld, és mindazon gazdasági társasági tulajdonrész, amely jelenleg az ÁPV Zrt-hez rendelt vagyonként tartós állami tulajdont képez; A nemzeti vagyon felett a tulajdonosi jogokat egységesen egy szervezet gyakorolja, ide értve a Magyar Fejlesztési Bank Zrt .feletti tulajdonosi jogot is;
2
A kincstári vagyont képezo˝ ingatlanokat az állami szervek rendeltetésüknek megfelelo˝en, változatlanul ingyenesen használhassák, mivel az ezzel ellenkezo˝ eljárás csak a közszolgáltatások költségét, s így az állampolgárok terheit növelné; Az állam polgárai és meghatározott szervezeteik rendelkezzenek perképviseleti jogosultsággal, amennyiben a nemzeti vagyon védelmére hivatkozva bíróság elo˝tt támadják meg a kincstári vagyont érinto˝, jogellenesen kötött vagyonjogi szerzo˝déseket;
A tulajdonosi joggyakorló szervezetnek álljon jogában, hogy a kincstári vagyonba tartozó, kiemelten védendo˝ vagyontárgyak elidegenítését – az önkormányzatokra vonatkozó szabályozáshoz hasonlóan – népszavazáshoz kösse; Ács Margit, irodalomtörténész Ács Sándorné, agrármérnök Ángyán József, egyetemi tanár, országgyu ˝lési képviselo˝ Bagi Béla, országgyu ˝lési képviselo˝ Bencze Izabella, a KVI volt igazgatóhelyettese Bencsik János, tatabányai polgármester Benyhe János, egyetemi tanár Béres Tamás, lelkész, egyetemi oktató Czakó Gábor, író Dárday István, filmrendezo˝ Darvas Béla, egyetemi tanár Dercze Tamás, újpesti polgármester Dux László, egyetemi tanár Egedy Gergely, fo˝iskolai tanár Ekler Dezso˝, építész Elek István, közíró Ertsey Attila, építész Fábry Sándor, humorista Farkas Ádám, képzo˝mu ˝vész Gáspár Csaba László, filozófus, egyetemi oktató Gazsó Ferenc, egyetemi tanár
3
Az értékesítésro˝l szóló eljárási rendbe és szabályokba ütközo˝ szerzo˝dés semmis; A fenti elveket követo˝ törvény elfogadásáig az Országgyu˝lés függessze fel a nemzeti vagyon értékesítését. Emlékeztetjük Önt, hogy az Országgyu˝lésben tárgysorozatba vételre vár T/3297. sorszám alatt egy olyan, a nemzeti vagyonról szóló törvényjavaslat, amely teljesíti a fenti, tíz pontban meghatározott kérésünket. Budapest, 2007. szeptember 3.
Gémesi György, Gödöllo˝ polgármestere Gerle János, építész Granasztói György, egyetemi tanár Gulyás Gyula, filmrendezo˝ Gulyás János, filmrendezo˝ György Lajos, tudományos tanácsadó Hegedüs Zsuzsa, szociológus Kajner Péter, közgazdász Karátson Gábor, festo˝mu ˝vész Kelemen András, országgyu ˝lési képviselo˝ Kiss Gy. Csaba, irodalomtörténész Kollár István, egyetemi tanár Krizsán András, építész Kurutzné Kovács Márta, az MTA tagja Lányi András, egyetemi oktató Lovass Rezso˝, az MTA tagja Lukács András, a Levego˝ Munkacsoport elnöke Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt elnöke Makovecz Imre, építész Márai Géza, egyetemi tanár Mellár Tamás, egyetemi tanár Molnár Oszkár, országgyu ˝lési képviselo˝
Nádasdy Ferenc, a Nádasdy Alapítvány elnöke Náray-Szabó Gábor, az MTA tagja Nógrádi Zoltán, mórahalmi polgármester, országgyu ˝lési képviselo˝ Osskó Judit, szerkeszto˝ Ö. Kovács József, történész Pákozdi Imre, villamosmérnök Pálinkás József, az MTA tagja, országgyu ˝lési képviselo˝ Porogi András tanár, iskolaigazgató Schneller István, egyetemi tanár Sipos József, történész, egyetemi oktató Szakolczai György, professor emeritus Szebedy Tas tanár, iskolaigazgató Szilvási István orvos, egyetemi magántanár Sztilkovics Szávó, pilisszentiváni polgármester Vajna Zoltán, az MTA tagja Varga Géza, agrármenedzser Varga Zoltán Sándor, egyetemi tanár Vida Gábor, egyetemi tanár Zlinszky János, alkotmányjogász
3
Az ország vagyonával a kormány nem bánhat kénye-kedve szerint! Figyelmeztetjük mindazokat, akik a Gyurcsány-kormánytól jelenleg köztulajdonban lévo ˝ ingatlant vásárolnak, hogy az eladó nem a saját ˝ nemzedékek örökségét értékesíti, így az tulajdonát, hanem a jövo adásvétel érvénytelen. A mindenkori végrehajtó hatalom megbizatása korlátozott és ido ˝leges, ezért nem áll jogában, hogy a nemzeti vagyon kiárusításából fedezze rossz gazdálkodásának veszteségét. Közfeladatot ellátó állami intézmények otthonát a kormányzat nem viheti kétes üzletekbe. A föld külföldiek tulajdonába nem adható. Amit e földre szorgalmasabb és tehetségesebb nemzedékek építettek, nem eladó. Az ország vagyonának árusítása röviden: haza-árulás. A jogos tulajdonos adandó alkalommal érvé-
nyesíteni fogja a népszuverenitás elvébo ˝l fakadó jogait; az eladónak akkor majd tisztáznia kell magát a hu ˝tlen kezelés vádja alól. A vevo ˝nek pedig tudnia kell, hogy nem számíthat kárpótlásra a jogellenes üzletre költött pénz után. Felszólítjuk a közjogi méltóságok viselo ˝it: a Köztársaság Elnökét, az Országgyu ˝lés, az Alkotmánybíróság, a Legfelso ˝bb Bíróság elnökét, valamint a Számvevo ˝szék és a Tudományos Akadémia elnökét, hogy nyilatkozzanak a kormány eljárásáról: igazolják vagy ítéljék el azt az Alkotmány szellemében, és a tulajdon lelkiismeretük szerint. Budapest, 2007. március 31. Az Élo ˝lánc Magyarországért elnöksége
Az Élo˝lánc Magyarországért április elsején az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet elo˝tt tüntetett az országos jelento˝ségu˝, az ellátásban pótolhatatlan szerepet játszó kórházak bezárása ellen. A többezer tiltakozó nem ingatta meg a kormányt eltökéltségében: a nagyértéku˝ kórházingatlanokban a gyógyítás megszu˝nt, folyik az ingatlanok értékesítése. Május 5-én több társadalmi és szakmai szervezettel összefogva az alább olvasható levélben fordultunk a képviselo˝khöz. Tisztelt Képviselo ˝no ˝, Képviselo ˝ Úr! Önnek mint választott népképviselo ˝nek joga és kötelessége, hogy meggyo˝zo˝dése szerint szavazzon az Országgyu˝lésben. E kötelessége alól az Alkotmány szerint semmiféle pártfegyelem sem mentesíti. Alulírottak arra kérjük, hogy szavazzon „nem”-mel a közeljövo ˝ben a Tisztelt Ház elé kerülo ˝ olyan törvényjavaslatra, amely szabad utat engedne a magánbiztosítási üzletág vállalkozóinak a társadalombiztosítás vagyonához. A nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva a kérdés szakérto ˝inek többsége állítja, hogy az egészségbiztosítás privatizációja és piacosítása a költségek emelkedéséhez és/vagy a gyógyító munka mino ˝ségének romlásához, az ellátások körének korlátozásához fog vezetni. Kérjük, mondjon nemet a szolidaritás-elvu˝, nemzeti kockázatközösségen alapuló, egységes egészségbiztosítás felszámolására! Az egészségügy költségvetésén takarékoskodó kormányzat – az államháztartásra nehezedo ˝ nyomás átmeneti enyhítése érdekében – alapveto˝ társadalompolitikai célokat áldoz fel. Kérjük, kezdeményezze az úgynevezett kórháztörvény végrehajtásának azonnali felfüggesztését, a kiemelkedo ˝ színvonalú, nélkülözhetetlen intézményeket (pl. OPNI, Svábhegyi Gyermekgyógyintézet, stb.) megszünteto˝ döntések visszavonását, valamint a kórházakat cso˝dközeli helyzetbe juttató, jelenleg érvényes finanszírozási szerzo ˝dések haladéktalan felülvizsgálatát. A tervezett intézkedések várható következményeit szakérto ˝ink A szolidaritás jövo˝je címmel május 13-án, vasárnap 10 órakor a Budapesti MÁV Kórház elo ˝adótermében rendezendo ˝ tanácskozáson
4
mutatják be, ahol egy alternatív egészségpolitika alapelveit is vitára bocsátjuk. Kérjük, fogadja el meghívásunkat erre a konferenciára! Az elmúlt hónapokban beigazolódott, hogy a közvélemény ellenében, a betegellátásban dolgozók feje felett nem lehet reformálni. Ezért ismételten javasoljuk a döntéseket megalapozó érdemi vita nyilvánosságának kiszélesítését, és felajánljuk ehhez segíto ˝kész közremu ˝ködésünket. Budapest, 2007. május 5. Bagi Béla, a MAGOSZ alelnöke Borsi Éva, Nemzeti Orvosi Szolidaritási Alapítvány (NOSZA) Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke Jánosi Gábor, Szociális Egészségügyi Kerekasztal Karátson Gábor, a Duna Charta elnöke Lányi András, az Élo˝lánc Magyarországért elnökségének tagja Makovecz Imre, a Magyarországért Egyesület elnöke Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke Prókay Éva, a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke Rónai György, Rózsa András, Sipos József, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagjai Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala szervezo˝je Szebedy Tas, a Magyar Nevelo˝k és Tanárok Egyesületének elnöke Szilvási István, az Országos Civil Fórum Egészségpolitikai Tagozatának vezeto˝je Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke
4
Állam kontra nemzet? A rendszerváltás tizennyolcadik évében a magyar állam példátlan merényletet kísérel meg a magyar nemzet ellen: minden vagyonától meg akarja fosztani. A vagyonának maradékától is. Ami még mindig nem kevés. Kétségkívül súlyos ez az állítás, ám aligha lehet másként értelmezni azt az új vagyontörvényt, amelyet a kormánypárti képviselo ˝k június végén, a szó szoros értelmében az éj leple alatt, vagyis az éjszakai órákban szavaztak meg. Ez, mint ismeretes, eladhatóvá nyilvánítja a még megmaradt kincstári, azaz közvagyon jelento˝s részét is – a nemzet fennmaradásának fizikai és materiális támaszát. Sokatmondó, hogy a politikai csatározásokba belefáradt közvélemény fel sem ismerte az ebben rejlo ˝ veszélyeket, annak a jól belátható következményeit, hogy immár könnyu ˝szerrel megfoszthatnak minket földünk kincseito ˝l, erdo ˝inkto ˝l, vízkészletünkto˝l és legértékesebb épületeinkto˝l. A gondjaira bízott nemzeti vagyon elherdálásával az állam óhatatlanul saját mu ˝ködési feltételeit is ellehetetlenítené, ezért a vagyontörvényben tükrözo ˝do ˝ szándék e sorok szerzo ˝jének olvasatában alapjaiban kérdo ˝jelezi meg az államvezetés legitimitását. Milyen legitimitása lehet egy olyan államnak, amely eleve lemond arról, hogy alapfunkcióinak egy részét betöltse? Közösségi feladatokat közösségi vagyon nélkül ugyanis nem lehet ellátni. A közvagyon felszámolásának kísérlete természetesen csak egy új fejezet abban a szomorú és régóta tartó folyamatban, amelyben a Gyurcsány-kormány nem pusztán a társadalom bizalmát veszítette el, hanem minden tekintélyét is, és folyamatosan növekvo ˝ legitimációs deficitet halmoz fel. A legitimitás elvesztésénél pedig kevés súlyosabb probléma képzelheto ˝ el egy demokratikus rendszeru ˝ országban. A politikai gondolkodás klasszikusai azt a kormányzatot tartották legitimnek, amely az adott leheto ˝ségekbo ˝l a leheto ˝ legtöbbet hozza ki a rábízott politikai közösség számára. A legitimitás fogalma ily módon az általános közjót megteremto ˝ államhatalomhoz kapcsolódott; ha az állam tevékenysége nem felel meg ennek az elvárásnak, akkor legitimmé válik, a kormánnyal együtt. A magyar állam jelenlegi gazdái a neoliberalizmus doktrínájának szószólóiként – és még inkább haszonélvezo ˝iként – saját szu ˝k csoportérdeküket képviselik, s a közjó iránti elkötelezettségük egyetlen „reformban” sem található meg. Kórházaink, egyetemeink, könyvtáraink, mu ˝emlékeink eladásában semmiképp sem… A neves angol konzervatív filozófus, Roger Scruton arra is joggal figyelmeztet, hogy csak azt az államot tisztelhetjük, amelyiknek „személyisége” van, vagyis amely képes az egyéni cselekvésre és felelo˝sségvállalásra. Az állam cselekedeteinek „egy értelmes lény cselekedeteinek kell lenniük”, s ebbe az is beletartozik, hogy az államnak nyitottnak kell lennie a kritikára és képesnek a bu ˝nbánat és a szégyen érzésére. Bármely állam táma-
5
szát polgáraitól joggal elvárható hu ˝ség adja, de ennek elo ˝feltétele is van: az államnak méltónak kell lennie erre a hu ˝ségre. A magyar polgárok többségének legnagyobb bánatára a magyar állam ma nem ilyen. Hogyan is lenne a hu ˝ségre méltó az az állam, amely önkényesen feljogosítja magát annak eladására, ami valójában nem is o ˝t illeti? A vagyon a nemzeté, nem az államé. Amelyre azzal a meghagyással bíztuk rá a vagyonunkat, hogy gazdálkodjon vele okosan – aztán ennek az ellenkezo ˝jét teszi. Amely a több-biztosítós modell kiero ˝szakolásával önkényesen felmondja a polgáraival kötött sok évtizedes társadalmi szerzo ˝dést. Csoda-e, hogy a demokratikus rendszer legitimitása Magyarországon kiüresedett, és a politikai stabilitás már csak a társadalom passzív „követnikészségén”, apátiáján alapul? Ez a súlyos legitimációs válság demokráciánk intézményrendszerének keretében egyre nehezebben kezelheto ˝. A képviseleti demokráciának igen sok elo ˝nye van, ám látnunk kell, hogy a népszuverenitás letéteményeseként funkcionáló törvényhozás igen könnyen a partikuláris pártérdekek foglyává válik. A képviselo ˝k felelo ˝sséggel tartoznak ugyan választóiknak, ám az utóbbiak nem utasíthatják o ˝ket arra, hogy adott ügyben így vagy úgy járjanak el: úgynevezett szabad mandátum illeti meg o ˝ket. Nehéz is lenne vitatni ennek az indokoltságát, hiszen néha éppen a közösség érdekében kell eltérni a közvélemény pillanatnyi kívánságaitól. A választói akarattól azonban nemcsak a köz érdekében lehet eltérni, hanem pártérdekbo ˝l is. A mögöttük álló pártokkal szemben pedig a képviselo ˝k egyáltalán nem élveznek szabad mandátumot. A demokrácia gépezetének a deficitjét csak a civil társadalom megszervezo ˝désével és fellépésével lehet korrigálni. Ezért lépett fel hatvan értelmiségi nyilvános petícióval a nemzet kifosztása ellen. A nemzeti célokhoz nemzeti vagyonra van szükség. Olyan államból tehát nem kérünk, amely nem kíván közösségi célokat szolgálni, s ezért közvagyonra sem tart igényt. Felelo ˝sségtudattal cselekvo ˝ „személyes” államra van szükségünk, amely a miénk – s ezért a magunkénak is tudjuk érezni. Egedy Gergely írása az augusztus 16-i Magyar Hírlapból
5
A nemzeti vagyon elkótyavetyélése egyenes következménye annak az elhibázott gazdaságpolitikának, amely a Guiness-rekordba illo˝ költségvetési hiányt a bevételek növelése (a hazai gazdaságot élénkíto˝ illetve a közteherviselést megvalósító intézkedések) helyett a közszolgáltatásokra fordított összegek drasztikus lefaragásával próbálja csökkenteni, pótlólagos bevételt pedig a kincstári vagyon kiárusításától remél. Mi a vagyonfelélést és a közellátás színvonalának lerontását nem neveznénk reformnak. Az alábbiakban az Országos Civil Fórum vitaestjein, tavaly o˝sszel született javaslatokat olvashatnak a költségvetési egyensúly helyreállítására.
Minek a hiánya? Ajánlások az államháztartási hiány mérséklésére Az államháztartási hiány drasztikus növekedését 2001 óta nem a hazai gazdaság romló teljesítménye, hanem dönto˝ mértékben a kormányzat gazdaságpolitikai intézkedései idézték elo ˝. Nem engedheto ˝ meg, hogy az így keletkezett szükséghelyzetre hivatkozva tereljék a gazdaságot kényszerpályára – az ország érdekével ellentétes „reformok” felé. A közkiadások nagyrészt azért váltak finanszírozhatatlanná, mert egész Európában nálunk a legalacsonyabb a felno ˝tt lakosságon belül a legálisan foglalkoztatottak számaránya, akik adófizeto ˝ként az államháztartás terheit viselik. A foglalkoztatottak számának növelése legyen tehát a legfo ˝bb gazdaságpolitikai cél! Sürgo ˝sen újra kell gondolni a foglalkoztatáspolitika feladatait és intézményrendszerének mu˝ködését. Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan intézkedést, ami a foglalkoztatás színvonalának további romlásával jár – így a munkát és a foglalkoztatást terhelo˝ adóterhek növelését is. A finanszírozhatatlanság másik fo˝ oka a piactorzító nyílt és – fo˝leg – rejtett állami támogatásokban keresendo ˝. Ezért szükséges ezeknek mielo ˝bbi pontos kimutatása és felszámolása. Az egyensúly-közeli állapot elérését azonban – az uralkodó felfogással ellentétben – nem a kiadások visszafogásától várjuk, hanem (a kiadások szerkezetének átalakítása, költséghatékonyságuk javítása mellett) alapveto ˝en az államháztartás egyes bevételeinek növeléséto ˝l. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a hiány mérséklését szolgáló fiskális intézkedések csak akkor elfogadhatóak, ha nem helyettesítik és nem nehezítik az állami gazdaságpolitika újragondolását és megújítását, hanem beleillenek egy olyan reformfolyamatba, melynek céljait a közvélemény megismerhette, és azokkal a többség egyetért. Az általunk javasolt módszerekkel az egyensúly kevesebb áldozattal, az ország felemelkedéséhez nélkülözhetetlen alapok kockáztatása nélkül állítható helyre. Az euro-övezethez való csatlakozás ido ˝pontját is erre való tekintettel állapítanánk meg. Ma két gazdaságpolitikai modell között választhatunk: 1. A nemzetközi cégek és pénzügyi hálózatok befolyásának növelése, szélso ˝séges társadalmi egyenlo ˝tlenségekkel, a hazai szereplo ˝k (munkavállalók, munkaadók, állam) csökkeno ˝ részesedése mellett, amit tetéz a lakosság romló egészségi állapota, a környezetszennyezés súlyosbodása, energiafüggo ˝ségünk növekedése, valamint a fekete gazdasági ero ˝södése. 2. A helyi adottságokra építo ˝, hazai forrásokat mozgósító, a piaci versenyfeltételek méltányosságán és az esélyek egyenlo ˝ségén o ˝rködo ˝ gazdaságpolitika, amely feltételezi az állami újraelosztásnak a mostaninál nem alacsonyabb mértékét, egyszersmind céljainak és eszközrendszerének alapos újragondolását. Ehhez szükséges a döntéshozatal nyilvánosságának és megalapozottságának, valamint a döntéshozók felelo ˝sségének és elszámoltathatóságának növelése.
6
Mi ez utóbbit javasoljuk. Nemzetközi versenypoziciónk javításának hosszabb távú alapfeltétele, a humán és természeti ero ˝források mino ˝ségének mego ˝rzése és fejlesztése ugyanis csak így biztosítható. A rövid távú üzleti érdekekkel szemben a hosszabb távú makrogazdasági szempontokat – a közjó szempontjait – a társadalomnak kell megfogalmaznia és az állami beavatkozásnak kell képviselnie. Annál is inkább, mivel a politikai alkuk és egyéb, piacon kívüli mechanizmusok egyre nagyobb szerepet játszanak a világgazdaság mu ˝ködésében is, amelyet monopolisztikus helyzetet élvezo ˝ óriáscégek uralnak. A fo ˝ bevételi forrás rövid távon az ökológiai és szociális fenntarthatóság követelményeivel összeegyeztetheto˝ adójellegu˝ bevételek növelése lehet, elso˝sorban az illegális, valamint a jelento ˝s negatív külso ˝ hatásokat elo ˝idézo ˝ gazdasági tevékenység adóztatása révén; hosszabb távon pedig a gazdaság jövedelemtermelo ˝ képességének fokozása. Ezzel ellentétes hatást fejt ki a munkát terhelo ˝ adók és járulékok növelése. Ezek a foglalkoztatás illetve a fogyasztás visszaesése révén már középtávon is mérsékelik az állam bevételeit. Ehelyett egyes forgalmi és fogyasztói adók emelését tartjuk célszeru˝nek – elso˝sorban a környezetterhelo˝ tevékenységek fokozottabb adóztatását. Így javasoljuk a közúti infrastruktúra fenntartási és fejlesztési költségeinek megfizettetését a felhasználókkal (elso˝sorban útdíj formájában), valamint a gépkocsivásárlásnak és használatnak nyújtott rejtett kedvezmények felszámolását. Szükséges a jelento˝s hulladékot eredményezo˝ termékek (például csomagolóanyagok) fokozott adóztatása. Elemi érdekünk továbbá a vízbázisok szennyezésének illetve megújuló képességüket meghaladó, pazarló használatának gazdasági eszközökkel – járulékoltatással, kommunális adóval – történo˝ korlátozása, ami ugyancsak jelento˝s állami bevétel forrása lehetne. A zöldterületek beépítését, a városi terjeszkedést megfelelo ˝ földvédelmi járulékkal és ingatlanadókkal lehetne visszaszorítani. A meg nem újuló nyersanyagok bányászatának mérséklését és az anyagok újrahasznosításának fokozását szolgálhatná a jelenleginél jóval magasabb bányajáradék. Az ilyen és ehhez hasonló intézkedések a kereslet szerkezetének változásán keresztül élénkíto ˝ hatást gyakorolnának a hazai vállalkozások egy részére, ami tovább növelheti az államháztartás bevételeit. A kormánynak kezdeményeznie kellene, hogy az EU érvényesítsen szociálpolitikai prioritásokat az áfa differenciálásán keresztül. Ennek megfelelo ˝en javasoljuk az alapveto ˝ élelmiszerek, az oktatás, valamint a környezetbarát technológiák számára az 5%-os kulcs alkalmazását, míg a luxusfogyasztást külön, a mostaniaknál magasabb kulcs szerint megállapított adókkal terhelnénk. Javasoljuk a versenysemlegesség elvének következetes érvényesítését; a multinacionális cégek által adóként ténylegesen
6
befizetett jövedelemhányad közelítését a hazai átlaghoz, illetve más, közvetlen és közvetett kedvezmények megszüntetését. A többlet adóbevétel jelento ˝s forrása lehet a bázis kiszélesítése: az arányos közteherviselés. • A fejlett piacgazdaságokban bevált adóhatósági módszerekkel, valamint a vonatkozó jogszabályok módosításával elérheto ˝a szürke- és feketegazdaság tetemes részének „kifehérítése” (ezt szolgálná például a minimálbér jelento ˝s emelése); az adókerülo ˝ vállalkozói magatartás ellehetetlenítése (a hazai adózási morál alacsony színvonala drákói intézkedések után kiált!), valamint az egyes társadalmi csoportoknak biztosított rejtett kedvezmények felszámolása (például a személygépkocsi magánhasználatának elszámolása céges költségként, ami jelento ˝s adóbevételto ˝l fosztja meg a költségvetést). • Az elleno ˝rizhetetlen módon keletkezett vagyonok adóztatására javasoljuk egy ero ˝sen differenciált, többsávos, progresszív ingatlanadó kivetését a nagyobb értéku˝ ingatlanokra. Az adó összegét ingatlanonként, és ne tulajdonosonként állapítsák meg, az értékbecslés alapját az építési szabályzat szerinti övezetbesorolás jelentse. • Az adott helyzetben indokoltnak tartjuk a konvergenciaprogramban szereplo ˝ bank- és kamatadó bevezetését. Meg kellene ugyanakkor vizsgálni a magyarországi bankok aránytalanul magas jövedelmének, alacsony kockázatvállalási hajlandóságának okait. Ez utóbbiban látjuk a hazai kis- és középvállalkozások fejlo˝désének egyik legfo ˝bb akadályát. • Javasoljuk az éves kötelezo ˝ vagyonnyilatkozat bevezetését. Ez megnehezítené az adókerülo ˝ magatartást. Sürgetjük az elleno ˝rzo ˝ szervek, hatóságok megero ˝sítését (az elmúlt években történt és most is folyó leépítések helyett), hiszen így jelento ˝sen javítható a jogbiztonság. A súlypont áthelyezése a jövedelmek adóztatásáról a fogyasztás és a vagyon adóztatására inkább a hazai gazdaságnak kedvez, mint a nemzetközi cégeknek, inkább a szegényebbeknek, mint a gazdagoknak. Ez az, amihez nálunk hiányzott és ma is hiányzik a politikai akarat. A nyugdíjrendszer hosszabb távon elkerülhetetlen válságát nem lehet kezelni a demográfiai helyzet drasztikus romlásának megállítása nélkül. A családtámogatások reálértékének mego˝rzése ebbo˝l a szempontból helyes, de önmagában elégtelen intézkedés. • Az 1997-ben kialakított magánnyugdíj-pénztári rendszer átalakítását javasoljuk, hogy a jelenleg a közalkalmazotti szférából az államháztartáson kívülre áramló bevételek többsége újra állami bevétellé váljon. Ez a munkaadói és munkavállalói érdekek sérelme nélkül mérsékelné a hiányt. • Javasoljuk a nyugdíjkorhatár megemelését, valamint a rokkantsági nyugdíjaztatás feltételeinek szigorítását. • A nyugdíjak indexálását ne az átlagos bérszínvonalhoz, hanem a fogyasztói árszínvonal alakulásához igazítsák. A takarékosság ne indítéka, hanem eredménye legyen a közszolgál˝sítését, a nagy ellátó tatások reformjának. Az államháztartás ésszeru rendszerek költséghatékonyságának javítását elodázhatatlannak tartjuk, de ellenezzük, hogy erre egy fiskális megszorító intézkedés-csomag keretében kerüljön sor. A szakapparátusok létszámának növelése vagy csökkentése elso˝sorban ne pénzkérdés legyen. A kívánatos reformok szerintünk nem járhatnak a kiadások csökkenésével. A jelenlegi rendszert egyaránt jellemzi a pazarlás és a szu ˝kösség. Az elhibázott szakpolitikai koncepciók módosításával, illetve az apparátusok függetlenségének és felelo ˝sségének megero ˝sí-
7
tése révén számottevo˝ megtakarítás érheto˝ el. Ez az összeg azonban nem vonható ki a rendszerbo˝l: a jövo ˝ nemzedékekkel szemben felhalmozott adósságaink törlesztésére fordítandó. Egyes területeken – például a tömegközlekedés fejlesztése, az egészségügyi dolgozók bérezése, vagy a tudományos kutatások finanszírozása terén – a költségvetési ráfordításokat éppenséggel növelni kellene, mégpedig sürgo ˝sen. A közoktatásban a tanárok kizsákmányolása útján elért megtakarítás megengedhetetlen mino˝ségromlással fenyeget. Az egyetemi diploma elértéktelenedéséhez vezeto˝ hallgatói létszámnövekedés visszafordítása több megtakarítással járna, mint a tandíj bevezetése; ezt az összeget azonban teljes egészében az ágazaton belül kellene felhasználni – a szakképzés rendszerének megújítására, felzárkóztató programokra stb. Azzal sem értünk egyet, hogy az intézmények magánosítása vagy a piaci verseny kiterjesztése a közszolgáltatások területére az ellátás színvonalának javulásával vagy akár csak fenntartásával járna. Hosszabb távon a privatizáció az államháztartás terhein sem könnyít, mivel következménye – eddigi tapasztalataink szerint – az állam monopolhelyzetének magán-monopóliumokkal való felváltása. Ez utóbbiakkal szemben pedig az állam, amelyet a szolgáltatás fenntartására törvény kötelez, szinte korlátlanul kiszolgáltatott. Ellenezzük a közszolgáltatások magánosítását azokban az esetekben, ahol az ellátás biztosításának kötelezettsége független jövedelmezo ˝ségéto ˝l, valamint ha a szolgáltatás ára nem fizettetheto ˝ meg a közvetlen felhasználóval, mert a közvetett költségek és hasznok dönto˝ szerepet játszanak. (A privatizációval kapcsolatos várakozásokat egyébként mérsékelheti a tudat, hogy az elmúlt másfél évtizedben, miközben az állam tulajdonának négyötödén túladott, az államháztartás GDP-re vetített adóssága 60-ról 70%-ra no ˝tt.) Az államigazgatásban és hátérintézményeinél a létszámváltozásoknak nem fu˝nyíró-elv szerint kellene végbemenniük, hanem szakmai konszenzussal kialakított koncepció és ütemterv szerint. Tényleges és számottevo ˝ megtakarítást remélünk ellenben a vitatott létjogosultságú és homályos kimenetelu˝ állami nagyberuházások leállításától: például autópályák, metró, PPP konstrukciók, kormányzati negyed, olimpia stb. Ezekben az esetekben a határozott liberalizáció és a valóságos államtalanítás hívei vagyunk. Élünk a gyanuperrel, hogy e beruházások, valamint a közvetlenül gazdaság-támogatásra fordított összegek, pályázati pénzek számottevo ˝ része a pártokat és pártklienturákat gazdagítja – az adófizeto ˝ költségére. A nagy ellátó rendszerek reformjára vonatkozó javaslatainkat az egyes szakpolitikai területekre kidolgozandó ajánlások tartalmazzák majd. Az állam adósságát így vagy úgy a társadalomnak kell megfizetnie. Éppen ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a részben fájdalmas egyensúlyteremto˝ intézkedéseket azok hajtsák végre, akiket a katasztrofális helyzet kialakulásáért közvetlen, személyes felelo ˝sség terhel. A kormányfo˝ és a pénzügyminiszter távozása a kibontakozás szükséges, de nem elégséges feltétele. Utódaiknak minden ero ˝vel arra kellene törekedniük, hogy az elkerülhetetlen többletterhek elosztását a többség arányosnak tartsa és így elfogadja. A nemzetgazdaság jövo ˝je szempontjából azonban még ennél is fontosabb, hogy az egyensúlyt olyan intézkedésekkel állítsák helyre, amelyek a társadalom és a gazdaság fejlo ˝désének forrásait nem veszélyeztetik, hanem gyarapítják. Országos Civil Fórum
7
Akik július 2-án a köztársaság elnökéhez, szeptember 3-án az országgyu˝lési képviselo˝khöz fordultak az állami vagyonról szóló törvény visszavonása érdekében, a 62 aláíró többségének neve már ott szerepel azon a nyílt levélen, amelynek aláírói február 23-án azért emelték fel a szavukat, hogy igazságot követeljenek az o˝szi rendo˝ri terrorintézkedések áldozatainak. (Korábban, december elején az Országos Civil Fórum kezdeményezo˝i tiltakozó felvonuláson fejezték ki felháborodásukat a jogtipró intézkedésekkel kapcsolatban.) Az alábbiakban a februári nyilatkozat olvasható.
Nem ilyen országban akarunk élni Budapesten 2006. szeptember 17 és október 23. között a diktatúra sötét napjait idézo ˝ események zajlottak. A rendo ˝rség, amely a televízió ostrománál nem akadályozta meg a rendbontás elfajulását, a következo˝ napokban a történtekto˝l távoli helyszíneken rendezett hajtóvadászatot a politikai rendezvények állítólagos résztvevo ˝i ellen. Nemzeti ünnepünkön lovasrohammal, kardlappal, gumilövedékkel támadt utcai tüntetések, gyu ˝lések résztvevo ˝ire, súlyos sérüléseket okozva. A rendo ˝rök különös kegyetlenséggel verték, kínozták ellenállást nem tanúsító áldozataikat, lakóházakba, szórakozóhelyekre törtek be az üldözöttek nyomában. A gyakran tizenéves letartóztatottaknak a kínzás és megaláztatás olyan nemeit kellett elszenvedniük, melyekre Magyarországon nem volt példa az 1956-os forradalom vérbefojtása óta. Sokan közülük életre szóló testi és lelki károsodást szenvedtek. A találomra elo ˝állított, megvert és megfélemlített személyek ellen vádat emeltek: éspedig minél brutálisabban léptek fel velük szemben az intézkedo ˝ rendo ˝rök, annál súlyosabb cselekedetekkel vádolták meg o ˝ket. A gyanúsítottak emberi méltóságát, valamint méltányos eljáráshoz való jogukat ismételten megsértették a rendo ˝rségen, a büntetés-végrehajtási intézményekben, és egyes esetekben a bíróságon is. A koholt vádak alapján indított perek jelenleg is tartanak. Alulírottak kijelentjük, hogy nem tudunk, nem akarunk ilyen országban élni. Magyarországon jelenleg nincs hadiállapot, és nem állomásoznak földünkön megszálló csapatok. Az állam polgárai ellen viselt hadjáratra saját, demokratikusan választott kormányunk adott felhatalmazást. A végrehajtók és parancsnokaik a jogállam rendjének védelmére tettek esküt.
A kormánypárti sajtó azt próbálja elhitetni a kül- és belföldi közönséggel, hogy a rendo ˝rök a politikai szélso ˝ségek ero ˝szakos fellépése ellen védekeztek. Az áldozatok túlnyomó többsége azonban ártatlan: gyermekeink, tanítványaink, barátaink. A velük szemben tanúsított gyalázatos bánásmódra nem mentség, hanem súlyosbító körülmény, ha a hatóság azért járt el így, mert el akarta venni a polgárok kedvét a politikai véleménynyilvánítástól. Az ország erkölcsi és politikai válságba jutott. Mostani nyilatkozatunk nem kíván állást foglalni a pártok vitájában. De kijelentjük, hogy az ellentétek elmérgesedése elkerülhetetlen, a kibontakozás lehetetlen mindaddig, amíg a köztársaság törvényes rendjét helyre nem állítják. Ahol a bu ˝nösök büntetlen maradnak, és az ártatlanokra elmarasztaló ítélet vár, jogállamról nem beszélhetünk. Az állam polgárainak ilyenkor nemcsak joga, kötelessége is, hogy az alkotmányos útról letért kormányzat ellen fellépjenek. E kötelességünknek teszünk eleget, amikor követeljük, • szüntessék meg az eljárást azok ellen, akiket az o ˝szi tüntetések kapcsán ártatlanul vád alá helyeztek, • vonják felelo˝sségre az önkényesen fellépo˝, kegyetlenkedo˝ hatósági személyeket, • hozzanak a rendo˝rség és a társadalom közötti bizalom helyreállítására alkalmas intézkedéseket, • hagyjanak fel a félelemkeltéssel, ne riogassák a közönséget mondvacsinált terrorveszéllyel. Egyben kinyilvánítjuk együttérzésünket az ártatlanul meghurcoltakkal és családjaikkal. Budapest, 2007. február 23.
Tized és kilenced után kormányzati negyed Mintha valóban semmi más nem volna hátra már (ahogy a négyes metró fórúpajzsai is megkeresztelve süllyedhettek csak a mélybe, hogy elinduljanak beláthatatlanul hosszú és költséges vándorútjukon), mint hogy méltó nevét elnyerje a kormányzati negyed. Megkezdo ˝dött a verseny, mely a szappanoperák népszeru ˝ségével vetekszik, kiro˝l vagy miro˝l nevezzék el Közép-Európa nálunk sokadik legeslegnagyobb beruházását, amelyhez foghatót utoljára Ceausescu álmodott Bukarestbe. A világnézetto ˝l és nyelvismeretto ˝l függo ˝en beszédesebbnél beszédesebb nevek reppennek fel a világhálóra Fuckingham Palace-tól és Wesszen City-to ˝l, Gyurjánházától és Powerstationto˝l, Terror Háza II-to˝l és Leningrádtól, Kincsem Parktól és Ámítóközponttól, Mu˝veleti területto˝l és Hungaropark Budapest DC-to˝l meddig is? Az origo nyilvános honlapján egyetlen pozitív választ sem találtam, csupán a szellemesebb és kevésbé szellemes köpködésre nyújt teret ezek szerint a névadósdi, holott a nyertesro ˝l maga ültette fát fognak elnevezni (amely mellett kormányzati tényezo ˝k fognak nap mint
8
nap elhaladni!) és egy Segway nevu ˝ (!) robogót kap mellé. A legsemlegesebb javaslat: kár a go ˝zért, hiszen úgyis a Chuck Norris fog nyerni. Az emberek fantáziája tehát foglalkoztatva van, hiszen a leheto ˝leg egyszavas megoldásnak a kiírás szerint tükröznie kell, hogy az új városközpont a zöld gondolat, vagyis a környezettudatosság jegyében készül, illetve azt, hogy polgárbarát, szolgáltató és hatékony állam jelképe, egy új városközpont az ország fo˝városában. A bonyolultnak tu ˝no ˝ feladat – a kormánybiztos is figyelmeztetett a tervpályázat eredményének kihirdetésekor, hogy a gyo˝ztes japán-magyar terv éppúgy magyar (?), mint a Rubik-kocka (vajon éppen olyan pofonegyszeru ˝ a megoldása is?), – azonban eltörpül az igazi feladat bonyolultsága mellett. Mert kérdés van elég, amelyekre a névpályázat eredményéig (azt az elso ˝ kapavágáskor hirdetik ki majd) a munkával megbízottaknak választ kell adniuk. Ha nem lesz név (erre kicsi az esély), azt persze éppúgy túl fogjuk élni, mint ha nem lesz kormányzati negyed (erre azért több), de
8
egyelo ˝re dübörög a gépezet, hogy a kitu ˝zött irreális határido ˝vel lépést lehessen tartani. Építészként azzal kell kezdenem a kételyek sorolását, hogy éppen a gyo ˝ztes pályázat – és általában a díjazott tervek – vetik fel a legkevesebb kérdést; ha meg kell épülnie a kormányzati negyednek a kiírás feltételei szerint, arra adhatók elfogadható szakmai válaszok, csak hát miféle kényszerro˝l van itt szó? Az alapos szakmai elemzés egyértelmu ˝en kimutatta, hogy a meglévo ˝ épületekben ésszeru ˝ átalakításokkal mu ˝ködtetni a kormányhivatalokat jóval gazdaságosabb, mint egy új negyed megépítése. Ez a megoldás nem tenné szükségessé, hogy – várhatóan egyetlen, vagy az üzleti érdekeknek megfelelo˝ bontású csomagokban – eladásra kínálják a jelenleg a kormány használatában lévo ˝ épületeket. A minden területen bizonytalan és folyamatosan változó információk szerint 32-34 ház áruba bocsátásáról van szó, amito ˝l a kormány százmilliárdos bevételt remél. Ha a 260 millióért önkormányzati tulajdonból eladott, és az új tulajdonos által hét és fél milliárdért továbbadott Balettintézetre gondolok, akkor annak a harmincvalamennyi épületnek az értéke, amelyek közé például a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium (a legutóbbi években százmilliókat fordítottak mindketto ˝ belso ˝ felújítására!) is tartozik, akkor ugyancsak furcsálnom kell ezt a becsült összeget, még ha a csomagban és egyszerre történo ˝ eladás jócskán le is veri majd az árat. Furcsa az az indoklás is, hogy ezek az épületek nem minisztériumnak épültek, tehát alkalmatlanok ilyen funkcióra, hiszen akad ellenpélda a kínálati listán, akár a volt Kulturális, akár a Környezetvédelmi és Vízügyi, akár a kifejezetten erre a célra nemrégen átalakított Külügyminisztériumra gondolok. Az új, végleges elfogadásra váró vagyontörvény mindenesetre azzal fenyeget, hogy a bennük dolgozó állami intézményeknek magasabb bérleti díjat kell fizetniük az állami vagyonkezelo ˝nek ezeknek az épületeknek a használatáért, mint amennyit az új tulajdonos fog beszedni to ˝lük (az államtól) a kormányzati negyed használatáért. (Kivételek azok, akiket nem költöztetnek át: a Parlament és a miniszterelnöki hivatal.) Így mindjárt jobb a mérleg. Papíron. A kormányzati negyed ötletének felmerülésekor még 150 eladható kormányzati épület értékét becsültette fel az Államkincstár, ezek között volt természetvédelmi terület (pl. Jókai kertje az általa ˝emlék is, nem tudom, milyen alapon válaszültetett fákkal) és mu tották ki közülük a most eladandókat, s ha sikerült is akadályozni, ˝emléki besorolásban részesülhogy a minisztériumi épületek mu jenek, vajon a csomagba hány igazi nemzeti értéknek mino˝sülo˝ épület került bele? Vajon például maga az Államkincstár (korábban Magyar Nemzeti Bank, még azelo˝tt Postatakarékpénztár, Buda˝sebb építészeti alkotása), amely évtizedek óta pest talán legjelento aládúcolva, a felújítás befejezésére várva (!) fogadja a miatta Budapestre látogató építészeket, milyen feltételekkel, kinek a tulajdonában, milyen funkcióban várhatja megújulását? A kormánybiztos úr ˝ épületek mind a televíziós nyilatkozata szerint az eladásra kerülo ˝ket bankként, szállomieink maradnak, hiszen mi használjuk majd o ˝ állampolgárként mégis daként, kaszinóként, irodaházként. Egyszeru úgy érzem, hogy végleg elvész valami a közvagyonból, amivel lehet, ˝en, de ez már az utódainknak sem lesz hogy nem bántunk megfelelo módjában. Úgy vélem, hogy az ezek helyett a magánbefektetésként ˝ minisztériumok minden megvalósuló kormányépületekben székelo megállapodás mellett is idegen területen, kiszolgáltatott helyzetben lesznek, amiért ráadásul súlyos használati díjat kell fizetniük. A végelszámolásnál az eladott épületek már mindenképpen hiányozni fognak, nem a kiadásból, hanem a közös tulajdonból. Ha a kormány a NATO radar telepítésénél országunkat fenyegeto˝ veszélyre hivatkozik (addig is, amíg néhány év múlva a mu ˝holdas megfigyelo ˝ rendszerek át nem veszik a földi telepítésu ˝
9
radarok szerepét), vajon nem merül-e fel a szuverenitásunk megsértésének és az állam biztonságának veszélye, ha a teljes államapparátus ismeretlen tulajdonú épületekben lakik, méghozzá a város egyetlen pontjára koncentrálva? Ha elkelnek a belvárosi épületek, azok új funkciója vajon milyen hatással lesz környezetükre? Ezt a kérdést komolyan nem vizsgálta senki, nem is vizsgálhatta, hiszen ez a majdani befekteto ˝k egyelo ˝re ismeretlen igényeit fogja követni. De ahogy a Belváros jelenlegi szabályozási, városfejlesztési elképzelései, azaz megfelelo ˝ szakmai elo ˝készítések és egyeztetések után elfogadott tervei nem tartalmazták ezeket a változtatásokat, úgy a kormányzati negyed gondolata is csak politikai szempontok alapján született meg, és annak a város egész szerkezetét érinto ˝ hatásaival, akár jók, akár rosszak, most már mint elkerülhetetlen természeti csapáséival kell számolni. Emiatt a nagy sietség különösen furcsa, az elo ˝készítetlenségbo˝l adódó megoldatlan feladatok ki nem számítható módon terhelik a beruházást. Ha a távlati terveknek megfelelo ˝en kiköltöztetik majd a Nyugati pályaudvart a város belsejébo ˝l, akkor a vasúttal kapcsolatos mostani, a kormánynegyed megépítéséhez viszont szükséges beruházások, mint például a sínek lefedése, teljesen értelmetlen. Jelento ˝s probléma a nagy mértékben megnövekedo ˝ gépkocsiforgalom elvezetése, a többezer autó egyetlen csatornán és egyetlen ido˝pontra su˝ru˝södve érkezik és távozik a negyedbo˝l. Amit a negyed zöldítésével nyer a körzet, nem veszíti-e el a közlekedés miatt, hiszen nem csak a kormánynegyeddel, hanem az azt volumenében jóval meghaladó további ingatlanbefektetésekkel is számolni kell? A mostani pályázat eredményeként csak a kormánynegyedre vonatkozó elképzelések valósulhatnak meg, vajon ki, milyen alapon, milyen feltételek között fogja megalkotni a további területekre vonatkozó koncepcióját és megtervezni azt, ami ott fog épülni? Feltételezheto˝, hogy a kormánynegyed beruházója olyan pozícióba kerül az egész területen, hogy a további ingatlanfejlesztésben nem lesz versenytársa, akkor vajon nem ugyanazzal a monotóniával fogunk-e találkozni, mint a délpesti Duna-parton, s akkor már az egész városnak lesz érdemes új nevet keresni. Vajon a 2008-as befejezés azt fogja jelenteni (talán mindannyiunk jutalmaként, ha mégis megépül a kormánynegyed), hogy Magyarország mintegy egy esztendo ˝re teljes közigazgatás nélkül marad a költözködés miatt? Amely káosznak felbecsülhetetlen mértéku ˝, az állampolgárokat közvetlenül sujtó kárához majd hozzá kell adni azokat az egyelo ˝re nem számolt költségeket, amelyeket a megszokott közhivatalnoki elvárások tesznek hozzá a beruházáshoz, továbbá a veszteségeket a közelmúltban kiépített minisztériumok közötti kommunikációs hálózat, berendezésfelújítások stb. kidobása miatt. Szokatlan jelenség, hogy a munkaszerzésre, megrendelo ˝höz való igazodásra berendezkedett építészszakma milyen egyhangúan vetette fel saját – különféle – kételyeit a beruházásal kapcsolatban (érdemes megnézni a www.epiteszforum.hu e témájú tanulmányait és hozzászólásait) a lelkes civilekto ˝l a szakmai szervezetek vezeto ˝iig. Nyugodtan beszélhetünk a valaha volt legnagyobb súlyú hazai építészeti pályázatról, amelyet nemzetközi volta ellenére összemérhetetlenül kisebb érdeklo ˝dés fogadott, mint az a témától várható volt. Ennek a furcsa tartózkodásnak, óvatoskodásnak is, ahogy a nagyon komoly érveknek is meg kellett volna gondolkodtatniuk a program irányítóit, de egyértelmu ˝ a tanulság az elo ˝re dübörgo ˝ folyamat láttán: megvannak azok az okok, szempontok, amelyek miatt érdemes minden áron következetesen végrehajtani az elképzelést. A Rubik-kockát akár darabjaira törve összerakni. Aki kitalálta, úgyis tudja, hogy neki meg fogja érni, mielo ˝tt széthullik. Gerle János
9
Nem eladó! Hiába mutogatott a New York-i Nagy Fehér Fo ˝nök képviselo ˝je a papirosra, amin az állt, hogy megvette a rézbo ˝ru ˝ek országát, és nekik ott többé semmi keresnivalójuk, mert hát kito ˝l vette meg? Ki adhatta el? A föld, amin élnek, a bölénycsorda és a fu˝, amit a bölény lelegel, a folyó, amely a földet öntözi a rézbo ˝ru ˝ek népének nem a tulajdona volt, hanem a sorsa. Atyáik ide építkeztek, ide temetkeztek, hogy lehetne ezt meg nem történtté tenni – hogy lehet egy nép vagyonát valaki másra átruházni? Sehogyse ment ez a bennszülöttek fejébe, ha csak nem a golyó ütötte kis lyukon keresztül. Az európai ember a tulajdon fejlettebb fogalmával rendelkezik. Uralkodó családok adták-vették itt az országokat ezer évig, s ha megszorultak, zálogba csaptak néhány várost a lakóival együtt. Ezen a kontinensen a népek önrendelkezését úgy kellett kivívni. Nem o˝si juss tehát, inkább modern vívmány a közjó fogalma, valamint a közjó szolgálatára rendelt, elidegeníthetetlen közvagyon. A föld kincsei, a közintézmények és közmu˝vek az országhoz tartoznak: belo ˝lük áll az ország. Ha nem rendelkeznénk velük, hazátlanok lennénk. Ezért nem dönthet úgy a kormány, hogy mindezt eladja, pénzzé teszi, mint más ingóságot, amit az ember jövedelemszerzés céljából tart vagy értékesít. A kórház, az iskola, az ivóvízszolgáltatás, a villamos energia- és a vasúthálózat, erdo ˝ségeink, a középületek stb. a nemzet vagyonát képezik. Nem annak az üzleti vagyonnak a részei, amellyel a kormány ido ˝leges és korlátozott felhatalmazása folytán gazdálkodik. A nemzet vagyonával értelemszeru ˝en (és az 1989-es alkotmánymódosítás e pontjához fu ˝zött miniszteri indoklás szavai szerint) csak a tulajdonost, vagyis az egész népet képviselo˝ szervezet rendelkezhet: az Országgyu˝lés. Amikor a végrehajtó hatalom magának sajátítja ki ezt a jogot, túllépi alkotmányos hatáskörét, azaz az önkény útjára lép. Az önkény vagy igazolható vagy sem. Van úgy, hogy a harangokból is ágyút kell önteni, mert az országot ellenség támadta meg. De ha a harangokat azért olvasztják be, hogy az uralkodó a hitelezo˝it elégítse ki a nemes érccel, vagy azért olvasztják be, hogy hívó szavukkal ne háborgassák többé a lelkeket, akkor bu ˝nös önkényro ˝l kell beszélnünk. Az állami vagyonról szóló törvény, amely a köztársaság elnökének jóvoltából most ismét a Parlament elé kerül, a nemzet teljes vagyonát, természeti és emberkéz-alkotta kincseit – elo˝deink mu ˝vét, utódaink örökségét – a pillanatnyi többség által választott kormányra bízza. Nem is a kormányra, hanem a kormányfo ˝ által kinevezett tisztviselo ˝kre, nem is tisztviselo ˝kre, hanem egy részvénytársaság kinevezett vezeto ˝ire, akiknek egy üzleti célú és jellegu ˝ szervezet logikája szerint kell majd eljárniuk. Még kevesebb köze lehetne a kormánynak a társadalombiztosítás vagyonához. Ez magánszemélyek járulékaiból keletkezik, akik azt nem a kormánynak fizetik, hanem a biztosítottak közösségének, a kölcsönös szolidaritás elve szerint. Ha ezt a gondjaira bízott hatalmas takarékperselyt a kormány feltöri, és az ott felhalmozott pénzt üzleti vállalkozókra bízza, hogy azok a maguk hasznára kamatoztassák, az bizony lopásnak mino ˝sül. A közvagyon felélésére nem magyarázat és nem mentség az állam eladósodása. Különösen egy olyan kormány részéro ˝l nem az, amely az adósság felhalmozásáért jócskán felelo ˝s. A költségvetési hiány mérséklését szolgáló nemzeti végkiárusításnak egyébként is vitatnunk kell a gazdasági célszeru˝ségét. A rendszerváltozás óta az állami tulajdon túlnyomó részét pénzzé tették, s lám, az államadósság ez ido ˝ alatt, ha nem tévedek, a többszö-
10
rösére no ˝tt. Ennek háromféle magyarázata is eszünkbe juthat. Az egyik az, hogy a közvagyon magánosítása úgy folyt és ma is úgy folyik, hogy elemeihez mélyen ár alatt jutnak hozzá a politikai pártokat támogató üzletemberek. A másik, hogy az elúszó közvagyonnal alapveto ˝ közszolgáltatások anyagi alapja sérül. Az állami ellátó rendszerek korlátozásán az állam polgárai veszítenek, elszegényedésük csökkenti a keresletet, a piac pangása tönkreteszi a fo ˝leg hazai piacra termelo ˝ vállalkozásokat, ezáltal növekszik a munkanélküliség, csökken az adóbevétel. (Közismert összefüggések ezek.) Végül ne feledjük, hogy az eltu ˝no ˝ közjavak zöme külföldi tulajdonosoké lesz, akik Magyarországon keletkezo˝ jövedelmük egy jelento ˝s részét nem a hazai gazdaságba forgatják vissza, és sokféle jogszeru ˝ módját ismerik a hazai adóhatóság megkerülésének. Különös veszélyeknek teszi ki magát a szegényebb ország, amely gazdag versenytársai unszolására az államtalanítás útjára lép. Ahol ugyanis a középosztály népes és teheto ˝s, ott a magánosítás a társadalmi szolidaritás feláldozásával ugyan, de mégiscsak élénkíto ˝ hatást gyakorol a szolgáltató szektorokban zajló üzleti tevékenységre. Ez nálunk nem várható. To ˝keero ˝s országokban a privatizáció inkább a hazai gazdaságot ero˝síti, s így közvetve növeli a kincstár bevételét, minden közcélú költekezés alapját. Mi erre sem számíthatunk. Ha az ország kincsei – a termo ˝föld, a vasút, a vízmu ˝vek és a többi – hazai magántulajdonosok kezébe kerülnek, ezeket a közöség és annak képviselo ˝i különféle módokon továbbra is befolyásolhatják és elleno ˝rizhetik. A multinacionális
cégbirodalmakkal szemben azonban az eféle elleno˝rzés alig lehetséges. A kilencvenes évekto ˝l a WTO nemcsak azért ero ˝lteti világszerte a közszolgáltatások privatizációját, hogy a magánbefekteto ˝k számára szinte korlátlan terjedelmu ˝ új piacot nyisson, hanem azért is, hogy a helyi társadalmakat megfossza az önrendelkezés és az ellenállás eszközeinek maradékától. Félreértés ne essék, e cikk szerzo ˝je sem a külföldiek tulajdonszerzését, sem az állam üzleti tulajdonának magánosítását nem ellenzi. A különbözo ˝ tulajdonformáknak más és más a rendeltetése, éppen ez az, amivel politikusainknak illene tisztába jönniük. Ott és csakis ott gyanús az állami tulajdon elidegenítésére irányuló törekvés, ahol 1) természetes monopóliumok kerülnek magánkézbe – ezek birtokában a nyereségérdekelt tulajdonos zsarolhatja a társadalmat (példa erre a nagy közmu ˝-hálózatok magánosítása); 2) ahol az ellátás mino ˝sége fontosabb a gazdaságos mu ˝ködtetésnél, és aggályos, hogy a két cél egymással szembeállítható (pl. egészségügy, oktatás); 3) ahol a szolgáltatás valóságos tartalma, értéke nehezen elleno ˝rizheto ˝, 4) ahol az állami tulajdon értékesítését gazdasági megfontolások nem igazolják és/vagy szimbolikus,
10
morális, esztétikai szempontból az eljárás kárhoztatható (mint a kormányzati épületek eladása esetében); végül ott, ahol 5) a hazai gazdálkodók versenypozicióját az államtalanítás ténylegesen nem javítja, részben lerontja. Ezekben az esetekben elmaradnak a versenyto˝l remélt elo˝nyök, vagy pedig a magánosítás nem is teremt tényleges piaci versenyhelyzetet. A privatizáció, ha egyszer végbement, törvényes eszközökkel úgyszólván visszafordíthatatlan. Akik most állami tulajdonhoz jutnak, az adásvétel törvényességére hivatkozva hárítanak majd el minden olyan kísérletet, amely a tulajdonformák egyensúlyának helyreállítására irányul. A kár, amit a közvagyont kiárusító kormány okoz, jóvátehetetlen. Megakadályozására az állam polgárainak mindent el kell követniük. Ez a meggyo ˝zo ˝dés vezeti a köztársasági elnökhöz intézett július 2-i levél hatvan aláíróját – volt vezeto ˝ köztisztviselo ˝ket, az MTA tagjait, parlamenti képviselo ˝ket, mu ˝vészeket, egyetemi tanárokat – akik most az országgyu ˝léshez fordulnak, és történelmi felelo˝sségükre emlékeztetik a honatyákat. Az o ˝ kezdeményezésüknek igyekszik szélesebb nyilvánosságot teremteni az Élo ˝lánc Magyarországért, a Professzorok Batthyány Köre és a Makovecz Imre vezette Magyarországért Egyesület „Nem eladó!” jelszóval hirdetett felvonulása, amelyre szeptember 8-án, szombaton délután 3-kor fog sor kerülni. A Ho ˝sök teréro ˝l a Pénzügyminisztérium elé, a József nádor térre tartó tüntetés szervezo˝inek célja nem a politikai indulatok felkorbácsolása. Éppen ellenkezo ˝leg, konkrét politikai követeléseket fogalmaznak meg a nemzeti vagyon, a közszolgáltatások és a társadalmi szolidaritás védelmében. E három szerintük szorosan összefügg, és a nemzeti vagyon kormányzati kisajátítását szentesíto ˝ törvény csak beteto˝zi a kormányzó pártok módszeres és következetes vagyonfelélo ˝ politikáját. Lányi András (megjelent a Heti Válaszban)
A Kisúgót kiadja az Élo ˝lánc Magyarországért Felelo ˝s szerkeszto ˝: Lányi András Címlap és hátlap grafika: Albert Ádám www.elolanc.hu 1450 Budapest Pf. 86 Adószám:18256402-1-43 Bankszámla: K&H 10405004-49565354-56551009
11
A Professzorok Batthyány Körének nyilatkozata
Kié a nemzeti vagyon? A közvagyonnak az üzleti körbe tartozó részét jól-rosszul eladták. Az egykori állami tulajdon közcélokat szolgáló része azonban még többé-kevésbé megvan. Itt az ido ˝ tehát, hogy végre méltó törvény szülessen róla. Az Országgyu˝lés elo˝tt levo˝ vagyontörvény azonban, amelyet a köztársasági elnök újratárgyalásra visszaküldött, a nemzeti vagyont egy olyan részvénytársaság rendelkezésére bocsátja, amelyet a kormány felügyel. Ez pedig leheto˝vé teszi, hogy e vagyont is elkótyavetyéljék — üzleti meggondolásokból, a kormány pillanatnyi pénzzavarában vagy bármely más részérdekbo ˝l. A nemzeti vagyonban eleink munkálkodásának eredménye testesül meg, nem volna szabad tehát felelo˝tlenül eltékozolni. Könnyelmu ˝en gerjesztett költségvetési hiány betömésére például nem szabad fordítani. A nemzeti vagyonhoz tartozik az összes közintézmény: az állami múzeumok, egyetemek, kórházak, a Nemzeti Színház, a minisztériumok épületei stb., és ezek némelyikére már fenik a fogukat az önjelölt vagy titkon kiszemelt privatizátorok. A nemzeti vagyon a nemzet egész közösségéé, a népé, a népszuverenitást pedig az Országgyu˝lés képviseli. A nemzeti vagyonnal való rendelkezés joga tehát az Országgyu ˝lést illeti meg, és ezt a felelo ˝sséget nem ruházhatja át másra. Annak érdekében pedig, hogy a köz érdeke ne sérülhessen, eladásáról csak kétharmados többséggel lenne szabad dönteni. A képviselo ˝knek egyszeru ˝ dolguk van, mert megszületett egy alternatív törvényjavaslat is, amely mindezen szempontokat szem elo˝tt tartja. Döntésükkel a választóiknak — a népnek — és az utókornak is felelnek. Szavazatukkal megindíthatják vagy megakadályozhatják a nemzeti vagyon eljátszását. Döntsenek tehát felelo˝sen! Tartsák fenn az Országgyu˝lés közvetlen döntési jogát, hogy mego˝rizhessük a közvagyon maradékát. Gyermekeinkro˝l és unokáinkról van most már szó.
11
