~1~
Pannon Oktatási Központ Általános és Szakképző Iskola Alsószentiváni Tagintézménye Cím: H-7012 Alsószentiván, Béke út 112. Tel.: 06-25-504-710; Fax: 06-25-504-711
e-mail:
[email protected] OM azonosító: 200290
POLITIKAI IDEOLÓGIÁK KIALAKULAKULÁSA A XIX. SZÁZADBAN (segédanyag a 11. évfolyamos tanulók számára)
Összeállította: Kiss Attila (avagy kerestem én és a Sulinet segített, ©: A. A. Milne: Micimackó)
~2~
Nacionalizmus (nemzeti mozgalom) 1. Fogalma: A XIX. század meghatározó politikai eszméi között előkelő helyet foglal el az idők folyamán jelentősen átalakuló, de szerepét rendre visszaszerző nacionalizmus. Fogalma: a latin natio = nemzet szóból ered. A nemzet kategóriája azáltal került be a köztudatba, hogy a modern társadalmak kialakulásával az emberek hagyományos közösségi kapcsolatai felbomlottak, és a korábbi identitásuk válságba került. A nacionalizmus a feudális társadalom felszámolására irányult: a nemzetnek most már nemcsak a nemesség számított, hanem az addig semmibe sem vett közrendűek is. A nacionalizmus a francia forradalom idején jelentkezett először, amikor Sieyes abbé a francia nemzetgyűlésben a népszuverenitás helyett a nemzeti szuverenitás érvényre juttatását szorgalmazta: a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát oly módon értelmezte át, miszerint a testvériséget nem általánosságban kell érteni, hanem a nemzet és a honfitársak szereteteként, vagyis a nemzetállam szerves és közvetlen kapcsolatrendszereként. A másik lökést az ideológia kialakulásához a poroszok támadása adta: a valmy csatát megelőzően hangzott el a „Veszélyben a haza!” felhívás is 2. Fő típusok A modern nemzetállamok kialakulásával, a nemzetté válás folyamatával együtt bontakozott ki és vált sokszínűvé a nacionalizmus eszmerendszere. a) Nyugat-Európa államaiban a közös történelem, a gyarmatosításban kiformálódó nemzeti nagyság tudata, a centralizált államhatalom keretében kifejlődő jogi, gazdasági és oktatási intézmények és állampolgári jogok révén egy ún. államnacionalizmus formálódott ki. b) Az elmaradottabb országokban a rendi társadalom fennmaradása, a gazdasági elmaradottság, a dinasztikus hatalom kezdetben gátolta az egyes nemzetek önállósodását, így ebben a térségben a kultúrnacionalizmus vált mérvadóvá, vagyis a nemzeti ébredést, újjászületést szorgalmazó eszme táplálta a nacionalizmust, és a politikai nemzet kialakulását megelőzte a kultúrnemzet létrejötte.
~3~
Például míg a francia nacionalizmus nemzetállamban gondolkodott, addig a német a területi és politikai széttagoltság folytán inkább kultúrnemzetben. A magyar nacionalizmus viszont a nemzetiségek nagy arányszáma miatt többnyire a francia mintát kívánta érvényre juttatni. c) Megkülönböztethetünk területi és etnikai nacionalizmust is. A területi nacionalizmus a területi vagy politikai egység megteremtésében látja az érintett lakosság üdvözülésének feltételét. d) Ezzel szemben az etnikai nacionalizmus bizonyos mítoszokkal, emlékekkel és szimbólumokkal kívánja elősegíteni a lakosok egységtudatának kialakulását és megszilárdulását, ezzel vagy valós "etnikai" kultúrát teremtenek, vagy egy fiktív, vélelmezett etnikai tudatot alakítanak ki.
1. ábra: A nacionalizmus változatai Michael Hechter felosztásában
~4~
3. Főbb tételek A nacionalizmus főbb tételei talán az alábbiakban foglalhatók össze: Az a hit, hogy mindenkinek valamilyen nemzethez kell tartoznia. A nemzet céljai, jellegzetességei magát az egyént is meghatározzák, a nemzetet alkotó elemek között organikus kapcsolat van, az egyes ember csak része ennek a szerves egésznek. Az életformánk, a céljaink, nézeteink mind nemzeti értékek. A nemzeti érdek fölött nem állhat semmi, sem egyéni, sem osztályérdek, ezt minden körülmények között kötelesek vagyunk érvényesíteni. Ebből adódóan a nacionalizmus kiindulópontja a nemzet, melyet a közös nyelv, a közös kultúra és a közös történelem formál egységes egésszé. Nem osztály-, hanem nemzetkategóriában gondolkodik, mindent a nemzet érdekeinek rendel alá. A nemzeti ideológiát a nemzeti intézményekhez való kötődés és a hazafiság, a patriotizmus teszi minden más ideológiánál hatékonyabbá. Ezen érzelmi kötődés folytán sokan a nacionalizmust a modern kor vallásának tartják. Ugyanakkor a nacionalizmus bizonytalan talajról ered, mivel egyfelől egy múltba visszavetített egységre építi a nemzeti identitást, másfelől legtöbbször egy igencsak heterogén népcsoportot kíván egységes népként értelmezni. A nemzetet öröknek és természetesnek tartják a képviselői, ám valójában a polgári államok kialakulásával egyidős. Filozófiai szempontból egyszerű tanrendszernek mondható, ami azzal is magyarázható, hogy nem az emberi értelemre, hanem sokkal inkább az érzelmekre hatva fejtette ki, fejti ki hatását. 4. A nacionalizmus elterjedése A napóleoni háborúk idején gyorsan terjedt, a forradalom exportja révén egész Európát áthatotta. Sokszor paradox módon éppen a franciák és Napóleon ellenében fejtette ki hatását, ugyanis az öntudatra ébredt nemzetek igyekeztek minden erővel megszabadulni a nemzeti öntudatot életre segítő Napóleon fennhatóságától. Ugyancsak aktívan szegültek szembe a nacionalizmus képviselői a dinasztikus szolidaritás elvét érvényesítő Szent Szövetséggel szemben is.
~5~
A sorra születő, függetlenedő nemzetállamok jelzik a nacionalizmus sikerét, pl. görög szabadságharc, az olasz nemzet születése, a német egység megvalósulása. Idővel a gyarmati felszabadulási mozgalmak is ideológiai kiindulópontjukká tették a nacionalizmust, és számos európai ország önállósulásában is főszerephez jutott – pl. a Török Birodalom vagy az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésekor. A nacionalizmusok létrejötte egy többlépcsős folyamat eredménye: először írók, költők vetették fel és gondolták végig az önálló és egységes modern nemzeti nyelv és kultúra megteremtésének kérdését; ezután a politikusok fejtettek ki propagandát a nemzeti függetlenség és önrendelkezés érdekében; majd amikor az egész népet sikerült maguk mögé állítani a szabad és önálló polgári fejlődést célul tűzve, akkor a nacionalizmus egy új szuverén politikai közösség létrejöttének alapjává válhatott.
Eugéne Delacroix: A szabadság vezeti a népet (romantikus nacionalizmus)
~6~
5. A nacionalizmus hatásai: A nacionalizmus a XIX. század első felében pozitív szerepet játszott a nemzetállamok, nemzeti nyelv, nemzeti kultúra kialakulásában, ugyanis a korábbi elavult hatalmi struktúra aláásásával elősegítették a modern társadalmi mobilizációt, és olyan nemzeti érdekeket karoltak fel, mint pl. az általános, anyanyelvi oktatás bevezetése. A század második felében viszont már gyakran más nemzetek rovására kívánta érvényre juttatni saját nemzete érdekeit. Így alakult ki a nacionalizmus negatív, szélsőséges formája, a sovinizmus, mely Scribe egyik színdarabjában szereplő Chauvin származik. Chauvin a darabban Napóleon egyik katonája volt, aki önfeláldozóan szolgálta császárát. A sovinizmus képviselői saját nemzetüket felsőbbrendűnek tartván vagy érzelmi alapon túldimenzionálják nemzeti érdekeiket, vagy éppen más népek, saját kisebbségeik elleni lázítással, üldözéssel kívánják levezetni az adott ország gazdasági, társadalmi, politikai problémáit. Előfordul, hogy háborús (ön)érdekek érvényesítése céljából fordulnak a sovinizmus eszközéhez. 6. Források a nacionalizmus irodalmából „Talpra! Németek! Talpra! Német nép! Te, egykor oly tiszteletre méltó, bátor és nagyra becsült nép! Talpra! Hasson át benneteket a nagy s olyan régen elfeledett testvériség! Érezzétek az azonos vér szent és eltéphetetlen kötelékeit, az azonos nyelvét és életmódét, hiszen éppen ezeket akarták ronggyá tépni az idegenek... Ne legyen többé katolikus és protestáns, ne legyen többé porosz és osztrák, szász és bajor, sziléziai és hannoveri, ne legyen többé hitbéli különbség, gondolatbeli és akaratbeli ellentét köztetek - legyetek végre egységesek, akarjatok végre egyet szeretetben és hűségben egymás iránt, s nincs az az ördög, aki legyőzhetne benneteket.” Ernst Moritz Arndt, német költő és hazafi, 1813 „Az egyes ember tehát szükségképpen valamely néphez tartozik, s e népből származik. Rendeltetése az emberiséggel szemben az, hogy mindazt, amire szellemi és testi ereje képesíti, szabadon és tökéletesen élje ki. Mindaz azonban, ami a szellemből, a testi erőből, a kultúrából, az emberségből az övé, vagy az övé lesz, népének sajátosságaként jelentkezik benne, s ezen az úton ér is el hozzá, éppen ezért az egyén csakis e sajátosságokon belül bontakozhat ki. Az egyén törekvéseinek tehát meg kell egyezniük annak a népnek a törekvéseivel, melynek ő csak része, s ezért van az is, hogy népe becsülete az ő becsülete is, aminthogy népe szégyene az ő szégyene is ...” Luden, német történész
~7~
Liberalizmus (szabadelvűség) 1. Kialakulása A liber = szabad származású szóból ered, a liberális szó jelentése eredetileg szabadságot kedvelő, bőkezű volt. Először a haladó spanyol polgári párt, a Los Liberales megalakulásakor (1810) bukkant fel. A Napóleon elleni spanyol felkelés során adták ki a cadizi új spanyol alkotmányt, ebben fogalmazták meg a liberalizmus alapelveit, majd az 1820-as spanyol forradalom ezeket az elveket a spanyolok körében népszerűsítette, ám ezek az elvek idővel elterjedtek a korabeli Európa egészében. A szabadelvű kifejezés tartalmilag a francia nyelvben alakult ki, de a magyar köznyelvben a németen keresztül (freisinnig) honosodott meg. 2. Ismérvek A reneszánsz és a reformáció államelméleti és filozófiai előzményei mellett leginkább a XVIII. századi természetjog-koncepció, valamint a felvilágosodás járult hozzá a liberalizmus kialakulásához. A felvilágosodás észközpontúsága, a magánérdek és a közjó Locke és Montesquieu képviselte felfogása, a vallási tolerancia (Voltaire), a felvilágosodás haladáshite (Condorcet), az angol alkotmányos monarchia, a gironde alkotmányos elvei, az angol polgári gazdaságtan hatása mind kimutatható a liberalizmus eszmerendszerében. Abból indult ki, hogy a hagyományos zsarnoki uralmi formákkal szemben felértékelődött az egyén szerepe, és az ember természetes, vagyis elidegeníthetetlen joga a szabadság, a politika pedig csak állami (köz)megegyezés dolga. Ez azt jelentette, hogy az állam nem akadályozhatja meg a természetes jogok érvényesülését, ezáltal az egyént a politikai rendszer nem korlátozhatja önkényesen. Így jutott el a liberális gondolat a társadalmi szerződés, a hatalommegosztás és a népszuverenitás gondolatáig. Összességében ez azt jelenti, hogy az államra a polgárok már nem mint a természet vagy Isten által alkotott bálványra tekintenek, hanem olyan szolgáltató intézményre, melynek feladata az egyének közös(ségi) érdekeinek bizonyos szintű kiszolgálása.
~8~
3. Az alapvető liberális értékek és célok: a korlátlan uralkodói hatalom elvetése, az egyén szabadsága, amit a következő feltételek biztosítanak: a polgári szabadságjogok (szólás-, sajtó-, sajtószabadság, valamint a gyülekezés szabadsága), a törvény előtti egyenlőség, a parlamentarizmus, a népképviselet, az alkotmányosság és képviseleti demokrácia, az állami beavatkozástól mentes gazdaság („laissez faire, laissez passer”, a munka, vagyis a kereskedelem, az ipar szabadsága, szabad verseny), és a közteherviselés. célként fogalmazták meg az egyén minél nagyobb befolyását a közre, viszont ezzel párhuzamosan a köz részéről minél kisebb beavatkozást tűr el az egyén életébe. („Olyan kevés államot, amennyit csak lehet; s csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges.”) Nem ismer el semmiféle vallási, származási, nemzetiségi hovatartozásbeli megkülönböztetést. A liberalizmus a társadalmat valójában önálló emberi cselekvések eredményének tekinti, ahol mindenki teszi a maga dolgát, véghezviszi a maga céljait, ám eközben folyamatosan alkalmazkodik ahhoz a társadalomhoz, ami az egyének kölcsönhatásából formálódik ki. Alapvetően optimista szemlélet, mivel mindig arra törekszik, hogy folyamatosan megtalálja és alkalmazza a legjobb megoldásokat. Abból indul ki a liberális gondolat, hogy a legoptimálisabb megoldáshoz szükség van az elképzelések és eszmék szabad küzdelmére is. Mivel senki sem birtokolja az igazságot, ezért vitákban kell kiérlelni a fontos döntéseket (ideológiai pragmatizmus). A liberalizmus a sok kicsi változtatást helyénvalóbbnak ítéli, mint az egyszeri nagy utópikus álmok realizálását, ami általában nem újat szül, hanem a régi struktúrát állítja vissza korábbi helyzetébe. A liberalizmusnak számos változata van: a konzervatív (nacionál-), a reformer, demokratikus, illetve a szociálliberalizmus. A politikai és gazdasági liberalizmus is elkülönülhet egymástól, mert lehet valaki gazdasági szempontból liberális, viszont politikailag más ideológiához kötődik inkább. A klasszikus liberalizmus eszméi mára minden demokratikus rendszerben megjelennek, nem csak a liberális pártok programjában.
~9~
Az ún. „liberális minimum” érhető tetten a parlamentáris demokráciák mindegyikében: a kormányzati hatalomért folyó versengés, az emberi és politikai szabadságjogok biztosítása, az alkotmányosság tekintetében. Magyarországon a reformkorban játszott először meghatározó szerepet. 1847-ben létrejött az Ellenzéki (liberális) Párt is, de csak a kiegyezés után vált érdemben politikaformáló tényezővé. John Stuart Mill: A szabadságról A szabadság egyetlen fajtája, mely megérdemli ezt a nevet, ha saját javunkra a magunk módján törekedhetünk mindaddig, míg nem próbálunk másokat ugyanebben megakadályozni, vagy gátolni ezt célzó erőfeszítéseiket. Saját testi, lelki vagy szellemi egészségének mindenki maga a legjobb őrzője. Az emberiség többet nyer, ha eltűri, hogy mindenki úgy él, ahogy neki tetszik, mintha arra kényszerítik egymást, hogy úgy éljenek, ahogy a többieknek tetszik. […] Tételezzük fel ezért, hogy a kormány teljes egységben van a néppel, és csak akkor kívánja korlátozó hatalmát gyakorolni, amikor úgy véli, hogy ezzel a nép kívánságának tesz eleget. Én azonban tagadom, hogy a népnek joga volna ilyen korlátozást gyakorolni vagy kormányával gyakoroltatni. Maga az erőszak jogtalan. A legjobb kormánynak éppúgy nincs rá joga, mint a legrosszabbnak. Legalább annyira ártalmas, ha nem ártalmasabb, amikor a közvélemény beleegyezésével gyakorolják, mint amikor annak ellenére. Ha az emberiség egyetlen ember kivételével azonos véleményen van, még akkor sem lenne joga ezt az embert elhallgattatni, ahogy annak sem lenne joga - ha hatalma volna is rá - az emberiséget elhallgattatni. Ha a kérni a törvényhozás felhatalmazását, hanem szükséges, hogy a törvényhozó ne hatalmazhassa őket fel cselekvésre törvényes hatáskörükön kívül. Az kevés, hogy a végrehajtó hatalomnak ne legyen joga a törvény jóváhagyása nélkül cselekedni, ha e hozzájárulásnak határt nem vetünk, ha ki nem nyilatkoztatjuk, hogy vannak tárgyak, melyek felett a törvényhozónak nincs joga törvényt hozni, vagy más szavakkal, hogy a felségi hatalom korlátozott, és hogy vannak oly akaratok, melyekkel sem a nép sem megbízottjai jogszerűleg nem bírnak. Ez az, amit ki kell nyilatkoztatni, ez azon fontos igazság és örök elv, melyet fel kell állítani.
~ 10 ~
Konzervativizmus (megőrzés) 1. A konzervativizmus forrásvidéke Az irányzat elnevezése a conservare (latinul: megőrizni) kifejezésből ered. A XVIII-XIX. század fordulója Franciaországban számos politikai fordulatot hozott, radikális változásokra kényszerítve ezzel az országlakosokat. A forradalom idővel a szomszédos országok életét is gyökeresen átformálta. Az emberek nyugalomra vágytak. A konzervativizmus elveit először 1818-ban Le Conservateur című folyóiratában Francois-René de Chateaubriand (jobb oldali kép) fejtette ki. Mint mozgalom a francia forradalom egyes jelenségeivel (terror, a régi értékek felszámolása, vallásellenesség) szembeni ellenhatásként, a gyors változások tagadásaként már a XVIII-XIX. század fordulóján létrejött. A konzervatívok számára a fennálló életforma, erkölcs, szokások megőrzése, a múlt, a hagyományok, a tekintély és az intézmények tisztelete vált követendő példává. Eleinte Angliában jelentkezett erőteljesebben, ahol a forradalmak helyett a mérsékelt, de folyamatos reformok jutottak döntő szerephez. Önálló irányzatként azonban csak az 1830-as években terjedt el, amikor a tradicionalizmust és a konzervativizmust egyértelműen elkülönítették egymástól. Míg tradicionalizmuson általános emberi vonást, magatartást, habitust, a hagyományoshoz, megszokotthoz való ragaszkodást kell érteni, addig a konzervativizmus olyan történeti és modern jelenség, politikai ideológia/filozófia, amely egyedi módon értelmezi a társadalom, a történelem és a politika jelenségeit. A konzervativizmus létrejöttét a polgári forradalmak, illetve az osztályharc ideológiája hívta életre, és a különböző korszak kihívásainak megfelelően különféle típusai, fejlődési fázisai különíthetők el. 2. A konzervativizmus típusai (fejlődési fázisok) a) Az első fázisban, amit rendi jellegű konzervativizmusnak is nevezhetünk, (1789-1848) a francia forradalom állt az érdeklődés középpontjában, és a főként a feudális értékek védelmére koncentrált. Ekkor még főként a nemesség, a klérus, a céhes kispolgárság és a parasztság jelentős része volt a
~ 11 ~
konzervativizmus híve, ők mind attól féltek, hogy korábbi előjogaikat veszítik. Bírálták a felvilágosodást, melyet minden baj forrásának tartottak, emellett a racionalizmus helyett az irracionalizmust és a megszokás erejét hirdették. Abból indultak ki, hogy az emberek közötti egyenlőtlenség természetes, ám ezt az állapotot a tradíció, a vallás és az állam képes egységes renddé formálni. b) A polgári konzervativizmus a polgárság azon részének ideológiája, amely elveti a liberalizmust, mivel félelmet keltettek benne az egyenlősítő és szocialista mozgalmak. Ehelyett az alkotmányos jogállam keretei között kívánja biztosítani a magántulajdon szentségét és a hagyományos társadalmi intézményeket, ám ehhez eszközként használták fel a vallási tradíciókat. c) Amikor már nyitottak a liberalizmus felé is, a kettő kapcsolatából jön létre a liberális konzervativizmus, illetve a nemzeti liberalizmus. d) A szociális kérdéseket sem kerülhette meg a konzervativizmus, és e kérdés kapcsán két nézet alakult ki: 1. a tekintélyelvű államhatalom vezet be szociális intézkedéseket; 2. keresztény gyökerű pártok jönnek létre ilyen tartalmú programokkal, ez utóbbi a néppártok kialakulásához vezetett. e) Újabb típust képvisel a neokonzervativizmus, amely az USA-ban alakult ki, és ami a liberális konzervativizmushoz sorolható inkább, célja a hagyományos szabad versenyes kapitalista piacgazdaság fenntartása, és megkérdőjelezik a jóléti állam és a demokrácia túlzottnak vélt követelményeit. 3. A konzervativizmus általános jellemzői: az egyoldalúnak és felszínesnek tekintett racionalizmus bírálata, mivel a világ lényegében irracionális, a történelem is ismeretlen törvények szerint alakul. A felvilágosodás csak újabb gondokat okoz, mivel megoldhatatlan problémákat kíván megoldani, amivel csak a történelem természetes menetét hátráltatja. A társadalom tudatos és tervszerű átalakításának programja, a szabadság és egyenlőség elvont eszméi csak a harmónia és a rend aláásására alkalmasak, és hiú reményeket keltenek az egyén kiteljesedésére vonatkozó liberális eszmék is.
~ 12 ~
A liberalizmussal és a szocializmussal szemben a konzervativizmus az alábbi programot preferálja: A történelem organikus és folytonos, a történelem folyamán kialakult intézmények tartósabbak és hatékonyabbak, mint a mesterségesek, mivel a kollektív bölcsesség termékei. A tekintély és hatalom minden rend feltétele, a rend pedig a szabadság feltétele, ugyanis az emberek alapvetően nem egyenlők egymással. A szabadság fogalma is átértelmeződik: csak a közösség szolgálata kapcsán van létjogosultsága a szabadságnak, mivel minden egyén a közösségben nyeri el identitását, ezért kötelessége a közösséget szolgálnia. A család minden tekintély és morál forrása, az állam és a közösség alapvető egysége, építőeleme. A vallás minden erkölcs és minden közösségi érzés forrása, szentesíti a hagyományokat, és arra ösztönzi az egyént, hogy az teljesítse kötelességeit. A tulajdon szentsége megkérdőjelezhetetlen, a birtoklás a személyiség kifejlődésének fontos eleme. A kormányzati elvek tekintetében a szubszidiaritás elve a mérvadó konzervatív körökben. Szubszidiaritás: elv, amely szerint minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek. Eszerint a helyi közösségek feladatául kell szabni a szociális kérdések kezelését. De: a rászorultakat viszont nem feltétlen megsegíteni kell, hanem alkalmassá tenni őket arra, hogy magukon segítsenek. A történelmet a karizmatikus vezetők, hősök alakítják, nem pedig a tömegek, a vezetők ugyanis kifejezik egy-egy közösség szellemét, és kijelölik a társadalom számára a mozgásteret. Miként a nacionalizmus és a liberalizmus, úgy a konzervativizmus is pusztán egy szemlélet, nem pedig koherens, egységes és zárt világfelfogás. Magyarországon az 1840-es években szerveződött politikai irányzattá, mérsékeltebb iránya a fontolva haladók csoportosulása, majd 1846-ban megalakult a Konzervatív Párt, mely az első modern értelemben vett magyar politikai párt volt.
gróf Széchen Antal, a Konzervatív Párt egyik alapító tagja
~ 13 ~
Szocializmus 1. Fogalma, elnevezése Ez talán a legsokszínűbb ideológia, melynek képviselői jobbára csak abban értenek egyet, hogy a kapitalista tulajdon- és elosztási viszonyok elvetendők, és egyenlőségen alapuló társadalmi rendszert kell létrehozni. Hogyan? Ez a megosztó kérdés, mert abban, hogy miként orvosolják a fennálló egyenlőtlenséget, illetve, hogy egyáltalán orvosolható-e, már komoly nézetkülönbségek alakultak ki az egyes irányzatok között. A szocializmus kifejezés a latin socium = közösség (illetve a socius = társ) szóból ered, és mint politikai ideológia megnevezése az 1830-as években alakult ki, midőn a liberalizmus által hirdetett kapitalizmus visszásságai is kezdtek megmutatkozni, és a „munkásosztály” fogalma, kategóriája is elterjedt a köztudatban. Először R. Owen követőit nevezték szocialistának (1827), majd Saint-Simon követőit is ehhez az irányzathoz sorolták. 2. Alaptézisei: Kezdettől fogva több meggyőződést, tant, politikai praxist foglalt magában, ezért egyetlen konkrét tanítással sem azonosítható, és hasonlóan más politikai ideológiákhoz, nem határozható meg egyértelműen tanrendszere. Mint szellemi áramlat, politikai ideológia és mozgalom rendkívül változatos formákat hozott létre, mivel az általa bírált társadalmi berendezkedés, a kapitalizmus is sokszínű volt. Ennek ellenére kimutathatók olyan közös elemek, amelyek minden irányzatban tetten érhetők. Ezek közé tartozik a teljes egyenlőség és igazságosság hirdetése, amelyen olyan egalitarizmust értettek, mely kiküszöböli azokat az egyenlőtlenségeket is, amelyek az emberek között eleve is léteznek; igazságosságon pedig az egyenlőség mellett a kizsákmányolás-mentességet értik. Ezzel függ össze a szabadság követelménye is, melyen pozitív szabadságot értenek, vagyis az önmegvalósítás minden feltételét magába foglaló feltételrendszer (pl. anyagi háttér, szabadságjogokkal való élni tudás) meglétét. A pozitív szabadság jegyében bírálják a termelési eszközök magántulajdonát, amely a kizsákmányolás legfőbb eszköze. Marx hívta fel a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy miközben a termelés mind szélesebb
~ 14 ~
társadalmi rétegekre hárul, addig a megtermelt értékek továbbra is magántulajdonban maradnak. A változtatáshoz arra is szükség van, hogy a piaci szabályozó keretek helyett átfogó gazdasági tervek határozzák meg a gazdaság menetét, vagyis az államnak be kell avatkozni a gazdaságirányításba. Társadalmi téren elveti a liberális individualizmust, mely a társadalom atomizálódásához vezet, ehelyett a szolidaritás elvét kell szorgalmazni, mellyel megteremthető a kölcsönös segítségen alapuló, új magasabb rendű társadalom. A fenti elvekből is látható, hogy a szocialisták számos közös vonást mutatnak részint a liberálisokkal (pl. a haladásba vetett hit), részint a konzervatívokkal (pl. szolidaritás), ezzel együtt kíméletlen kritikáját nyújtják a kapitalista, polgári társadalmaknak, és gyökeresen új programokkal állnak elő (pl. jövőorientált történetszemlélet, utópiára való fogékonyság). 3. A szocializmus változatai a) Radikális demokraták A szocialista tanok először a radikális demokraták egalitárius nézeteiben jelentkeztek, pl. Babeuf, Buonarotti, Blanqui Ők még nem akarták megszüntetni a magántulajdont, csak a tulajdon demokratizálására törekedtek, pl. a földek igazságos elosztásával, mely lehetőséget teremtene arra, hogy mindenki eltarthassa magát és családját. Ezáltal a társadalom az egyenlő tulajdonosok közösségévé alakulna át, amely kellő garanciája lenne a továbbiakban a társadalmi igazságosságnak. Ezt a társadalmi berendezkedést az államnak kellene megteremtenie, szükség esetén akár zsarnoki módon is.
Francois-Noël Babeuf
Philippe Buonarotti
Auguste Blanqui
~ 15 ~
b) Utópista szocialisták (elnevezés: Morus: Utópia című könyve alapján) A szocialista tanokkal teoretikus szinten először az utópista szocialisták, főként Henri de Saint-Simon (1760-1825), Charles Fourier (1772-1837) és Robert Owen (1771-1858) foglalkoztak, akik a termelés közösségi szintre történő emelését tartották üdvözítő megoldásnak. Ehhez a propaganda és a vonzó példák erejét vélték alkalmas eszköznek, és e tekintetben Owen gyakorlati eredményei mutatkoztak leginkább tartósnak. Claude Henri Saint-Simon (jobbra) a technokrácia első teoretikusaként az aktív és produktív munkát végzők kooperációját és a tudomány eredményeinek hasznosítását vélte megoldásnak. Charles Fourier a falanszterre esküdött, amely kiküszöbölhetné az elidegenedést, a dolgozók képességeinek és szenvedélyeinek kellő kihasználása révén a termelékenység és az elosztás is egy humánus társadalmat eredményezhetne. Egy olyan kommunista társadalom képe lebegett a szeme előtt, mely nem aszkézist követelt volna meg polgáraitól, hanem lehetőséget biztosított volna az életörömök kiélésére, a boldogság állandósítására, eközben a nők egyenjogúsítását is alapvető feladatnak tekintette. „Minden nagy létszámú társulásban a résztvevőket hajlamaik és képességeik szerint egyszerű csoportokra kell fölbontani... abból a célból, hogy a legteljesebben kifejlődjenek az egyes tagok képességei ... Ha valaki tagnak lép be a falangába, fölbecsülik földjeit, gépeit, az anyagokat, bútorait és berendezéseit, amiket ténylegesen magával hoz be... A vezetőség minden tagnak részvényeket vagy részvénykuponokat ad ki a tag által bevitt vagyonnal egyenlő értékben... Az évi hasznot három, nem egyenlő részre osztják a következő módon: 5/12 a fizikai munkára; 4/12 a részvénytőke javára; 3/12 az elméleti és gyakorlati ismeretek javára ...” Fourier: A munka megszervezéséről és a falanszterről
Robert Owen társadalmi elméleti meglátások helyett inkább gyakorlati megoldásokkal kísérletezett, üzemeiben szociálpolitikai reformokat, emberhez méltó körülményeket vezetett be (pl. munkavédelem, oktatás, nevelés, magasabb bérek, mérsékelt árú termékek forgalmazása a dolgozóinak).
~ 16 ~
c) A szociáldemokrácia A magántulajdonosi rendszer forradalmi felszámolásának igénye a radikálisabb irányzatokhoz kötődik, pl. a szociáldemokrácia és főként a kommunista pártok ragaszkodtak ehhez a megoldáshoz. A szociáldemokraták idővel kiegyeztek volna a magántulajdonnal oly módon, hogy azt hatékony társadalmi, politikai kontrollnak vetik alá, melyet a politikai jogok kiterjesztése, illetve a kormányzati pozíciók megszerzése biztosít. A kormányzati hatalom lehetővé teszi azt is, hogy a jövedelmi viszonyok átstrukturálásával a társadalmi egyenlőtlenségek is mérsékelhetők, a szociális jogok kiterjeszthetők, az esélyegyenlőség növelhető. Mint ahogy elnevezésük is utal rá, elfogadják a demokrácia intézményét, a hatalom erőszakos megszerzésére nem törekednek mindenáron. Ez a vonás különbözteti meg őket a kommunista irányzattól. d) A kommunizmus alapja: a tudományos szocializmus (marxizmus)
Karl Marx
Friedrich Engels
A marxista tanokat Engels a „tudományos szocializmus” megnevezéssel illette, amivel azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a korábbi szocialista nézetekkel szemben az övék tudományos alapokon nyugvó rendszer. Marxizmusnak pedig azért nevezzük, mert alapvetően Marx meglátásait foglalja magában, Engels inkább rendszerezője és népszerűsítője volt a marxi tanoknak.
~ 17 ~
Marxra nézetei kiformálása során egyaránt hatottak az utópista szocialisták (Saint-Simon, Fourier, Owen), a klasszikus német filozófia (főként Hegel, illetve később Feuerbach), és az angol polgári közgazdaságtan (Malthus, D. Ricardo, A. Smith) képviselői is. Marx alapvetően abból a tételből indult ki, hogy „A filozófusok eddig csak különbözőképpen interpretálták a valóságot; most arról van szó, hogy megváltoztassuk.” Eszerint a marxizmus nemcsak elemezni kívánta a bennünket körülvevő valóságot, hanem egyúttal tökéletesíteni is. Marx elmélete szerint a gazdasági és társadalmi viszonyok képezik azt az alapot, melynek felépítménye a politika, a jog és a különböző tudatformák. Az alapot a termelőerők (a munkaerő és a munkaeszköz) és a termelési viszonyok (tulajdonformák és viszonyok) határozzák meg. A termelőeszközök birtoklása, valamint a megtermelt javak elosztásakor birtokolt pozíciók alapján alakulnak ki az osztályviszonyok, és határozódik meg az osztályharc, ami az ellentétes érdekű osztályok közötti küzdelem az államhatalomért. Ezek a tényezők mozgatják a történelmet, és ez a fejlődés záloga is egyben. Amennyiben a termelőerők intenzívebben fejlődnek, mint a termelési viszonyok, és a termelési viszonyok keretei már túl szűkké válnak, akkor társadalmi forradalom robbantja szét ezeket a szűk kereteket; ekkor átalakul az addigi felépítmény is, és egy új termelési mód jön létre. Marx a következő termelési módokat különböztette meg a történelem folyamán: ázsiai, antik, feudális és kapitalista (ezek már létrejöttek) mivel az osztályharc és a termelőerők fejlődése nem állt még le, ezért a burzsoázia és a proletariátus közötti küzdelem újabb forradalomhoz kell, hogy vezessen, ez a szocialista forradalom Marx szerint ez a forradalom egyszerre valósulna meg a fejlett ipari társadalmakban és vezetne el az új, tökéletesebb termelési módhoz, a szocializmushoz, a szocializmus pedig csak átmenet a legtökéletesebb társadalmi rendszerhez, a kommunizmushoz. A kommunizmus építése Az első lépés Marx szerint a fennálló helyzet alapos kritikája, melynek fő elemeként az elidegenedés elméletét határozta meg. Eszerint a dolgozó elidegenedik a munkája termékétől, a munka folyamatától és végül önmagától is, ha megfosztják munkája eredményétől, és azt mások saját javukra és a dolgozók ellen fordítják.
~ 18 ~
Minden baj forrásaként a munkamegosztás módját és a magántulajdont jelölte meg, ez utóbbit úgy kell meghaladni, hogy mindenki hozzájuthasson a javakhoz. A Kommunista Kiáltványban (1848) már a magántulajdon megszüntetését tekintette a legfőbb eszköznek a szocializmushoz vezető úton, a fennálló tulajdonosi rendszert forradalom, majd proletárdiktatúra révén kell megdönteni, hogy a termelőerők megsokszorozódása révén kialakulhasson az ideális társadalom, az állam nélküli kommunizmus. 1848-ban Marx és Engels a kapitalista társadalom közeli összeomlását várta, egyúttal alkalmat látott arra, hogy a termelési viszonyok újjászervezése belső ellentmondásoktól mentesen megy végbe, az általánossá váló állami tulajdon pedig kellő garanciát jelent majd arra nézve, hogy ne alakulhassanak ki újra az osztályok, és megvalósul az ideális rend, melynek alapelve „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” (Marx: A gothai program kritikája) A tőke Marx az 1848-as forradalmakat követően visszavonult, és a jövőkép tervezgetése helyett a kapitalizmus természetrajzának, belső törvényszerűségeinek elemzésébe kezdett. Ezen munka során született meg háromkötetes főműve, A tőke (Das Kapital), melynek első kötete 1867-ben jelent meg. Marx abból indult ki, hogy ugyan minden társadalomban kisajátítják valamilyen formában a terméktöbbletet, csakhogy a kapitalizmusban ezt az értéktöbblet formájában teszik meg. Vagyis a tőkés a bérmunkás erejét piaci értéken vásárolja meg, majd a bérmunkást arra készteti, hogy értékének többszörösét állítsa elő, pl. munkaideje meghosszabbításával, munkatempó erőteljes intenzifikálásával, a munkafeltételeknek a termelést nem hátráltató minimalizálásával, technikai újításokkal stb., és a kettő közötti különbözetként áll elő az értéktöbblet. Míg a korábbi gondolkodók a munkások kizsákmányolását inkább etikai alapon értelmezték, addig Marx közgazdasági alapokon vizsgálta a problémát, és azt igyekezett bizonyítani, hogy a kizsákmányolás csak egy bizonyos szintig fokozható, ekkor ugyanis törvényszerűen következik be a tőkés rend bukása.
~ 19 ~
A tőke profitéhsége a garanciája ennek a társadalmi, politikai fordulatnak, amin nem változtathatnak a tőkés társadalom korában született reformok, viszont addig is javítják a munkások életfeltételeit. Marx azonban mindig is hangsúlyozta, hogy az ideális társadalom megteremtéséhez szükség van egy átmeneti, politikai korszakra, ezért a tökéletes társadalmi rendszer kiépítését két szakaszra bontotta. Az első szakaszban, a szocializmusban még jelen van az állam és a jog, az elosztás a végzett munkateljesítmény alapján történik, vagyis még nem szűntek meg a társadalmon belüli egyenlőtlenségek, következésképp a konfliktusok sem. A következő szint már fejlettebb, az a tulajdonképpeni kommunizmus, ahol már a szükségletek szerinti elosztás rendszere dominál. Egyúttal megszűnik az állam, a pénz, a piac, a jog, a rendfenntartó szervek, összességében az önkéntes kooperáció erkölcsi rendszere jön létre. Bár alapvetően utópikus rendszerre emlékeztet a marxi kommunista társadalom, ennek ellenére Marx tisztában volt azokkal a korlátokkal, amik az ideális jövő létrehozását akadályozhatják. Mégis bízott a tudományos-technikai forradalomban, az általános művelődés erejében. Kommunista kiáltvány Minden eddigi társadalom története osztályharcok története. Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, báró és jobbágy, céhmester és mesterlegény, egyszóval: elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött ... A hűbéri társadalom pusztulásából keletkezett modern polgári társadalom nem szüntette meg az osztályellentéteket. Csak új osztályokkal, az elnyomás új feltételeivel, a harc új formájával cserélte fel a régieket. A mi korszakunkat, a burzsoázia korszakát azonban az jellemzi, hogy egyszerűsítette az osztályellentéteket. Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborrá szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szembenálló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra. A burzsoázia mindinkább megszünteti a termelési eszközök, a birtok és népesség szétforgácsoltságát. A népességet összesűrítette, a termelési eszközöket centralizálta, és a tulajdont kevés kézben koncentrálta. Ennek szükségszerű következménye a politikai centralizáció volt. Független, szinte csak szövetséges viszonyban lévő tartományokat, melyeknek különböző érdekei, törvényeik, kormányaik és vámjaik voltak, egy nemzetté
~ 20 ~ tömörítettek, melynek egy a törvénye, egy a nemzeti osztályérdeke, egy a vám határa. Amilyen mértékben a burzsoázia, azaz a tőke fejlődik, ugyanolyan mértékben fejlődik a proletariátus, a modern munkások osztálya... A nagyipar fejlődésével tehát kicsúszik a burzsoázia lába alól maga a talaj... Mindenekelőtt saját sírásóját termeli. Pusztulása és a proletariátus győzelme egyaránt elkerülhetetlen. Ilyen értelemben a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket a magántulajdon megszüntetése ... a munkásforradalom első lépése a proletariátus uralkodó osztállyá emelése, a demokrácia kivívása. A proletariátus arra használja fel politikai uralmát, hogy a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét, hogy az állam, azaz az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus kezében centralizáljon minden termelési szerszámot és lehető leggyorsabban növelje a termelőerők tömegét... mint uralkodó osztálya régi termelési viszonyokat erőszakkal megszünteti, akkor a termelési viszonyokkal együtt megszünteti az osztályellentétnek, egyáltalában az osztályoknak a létfeltételét, és ezzel saját magának mint osztálynak az uralmát is. A régi polgári társadalom s a vele járó osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, amelyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele ... (Marx-Engels: Kommunista kiáltvány, 1848)
e) Keresztényszocializmus a szocializmus azon irányzata, melynek élén a keresztény egyház áll, magáévá téve a szocialisztikus törekvések bizonyos részét, mely Krisztus szociális tanaival összhangban áll. Ez egyben az egyházak válasza is a szocializmus kihívásaira elnevezése Angliából ered (1850-es években említik először) alapvető lökést XIII. Leó pápa Rerum novarum (Új dolgokról, 1891) című enciklikája adott a mozgalomnak XIII. Leó eszmei háttér: Krisztus fellépésekor a zsidó népnél is már igen jelentékeny vagyon és jövedelemegyenlőtlenség uralkodott, amely ellen különösen a próféták (kiket sokan a szocialistákkal hasonlítottak össze), már régebben felszólaltak. Az átalakulás, melyre a társadalom alsó része vágyott, épp úgy társadalmi, mint vallási volt. Krisztus tanaiban is visszhangra talált ez és ezért az egyház a szegényeket vette védpajzsa alá. egyes államokban nagyobb mozgalmat indított meg és fontos politikai tényezővé vált az újkor társadalmi mozgalmaiban (pl. Németország) a mozgalom nemcsak a katolikus, hanem a protestáns egyházakban is hódított magának hívőket
~ 21 ~
f) Nemzetiszocializmus A nemzetiszocializmus (németül: Nationalsozialismus), vagy nácizmus elsősorban az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ideológiájára, illetve Németország 1933 és 1945 közötti Hitlerkormány időszakának politikájára utal. Az ideológia fontos elemei: jobboldali (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozásával egy új világnézet létrehozása. a szakszervezeti rendszer megújítása, a munkások védelme. Németország helyreállítása, a létbiztonság megteremtése. Szociális demagógia (baloldali típusú jelszavak hangoztatása párhuzamosan a szélsőségesen jobboldali tevékenységgel.) élettér-elmélet („Lebensraumpolitik”, „Lebensraum im Osten”): több lakóterület teremtése a németek számára a kelet felé történő terjeszkedés által antiliberalizmus, marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség a zsidóság elleni fajgyűlölet a német/germán/árja felsőbbrendűségből (Übermensch, Untermensch) kiindulva. Fontos indoka, hogy a zsidóság a gój-elmélet alapján hasonlóan gyűlöli a nem zsidókat cigányellenesség Führerprinzip = a vezetőben való feltétlen hit a demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek, és sajtótermékek megszüntetése szociáldarwinizmus: az emberi társadalomban is a legalkalmasabb csoportok (fajták, változatok) tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni eugenika: a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása” homofóbia (homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv) a vallásszabadság korlátozása
~ 22 ~
4. Összegzés A szocialisták a termelést és az elosztást is közügynek tekintették, ehhez azonban tervekre és állami beavatkozásra van szükség. Alapjában véve utópisztikus elképzeléseket fogalmaztak meg (pl. szovjet tervutasításos rendszer), mégis a XX. század gazdaságpolitikája számos elemet kölcsönzött a szocialista tanokból, pl. szociális követelmények, állami beavatkozás a gazdaságba, multinacionális vállalatok hosszú távú tervei, jóléti állam stb. A társadalomszerveződés alapjául az a marxi elv szolgált, mely igencsak emlékeztet a konzervativizmus társadalomideáljára is: minden egyén szabad fejlődése az egész közösség fejlődésének záloga is egyben. A társadalmi szolidaritás eszméje alapvetően a felvilágosodás optimista emberképéből fejlődött ki, a szövetkezeti mozgalomban, a szakszervezetekben, a munkásegyletekben stb. látták a konfliktusmentes társadalom alapjait kialakulni. Azonban a kezdeti eredmények miatt nem figyeltek fel a kapitalizmus fogyasztói rendszerének individualizáló hatásaira, melyeket a mesterségesen megteremtett kommunák nem tudnak közömbösíteni. A szocialista mozgalmak által felmutatott eredmények a XX. század jóléti társadalmaira is jótékony hatást gyakoroltak, vagyis nem csak a kommunista modell terjedt el, sőt a mérsékeltebb szocialista irányzatok hatása időállóbbnak és eredményesebbnek bizonyult.
~ 23 ~
A POLITIKAI IDEOLÓGIÁK (ÖSSZEGZÉS)
~ 24 ~
