PoLíSz megjelenés. Segítsen, hogy folytathassuk! Adószámunk:

PoLíSz

Segítsen, hogy folytathassuk! Szépirodalmunk jövjének szüksége van Önre: olvasóként és támogatóként!

Politika-Líra-Széppróza szellemi-lelki „városálma” A megújuló magyar, nemzetiségi és keresztény hagyomány fóruma A Kráter Mûhely Egyesület irodalmi és kulturális lapja

Férszemmel – asszonyszemmel: Wasss Albert és Kosáryné Réz Lola lélekformáló regényei

„Nem ér az élet semmit, ha nem lehet magyar, nem ér a magyarságom semmit, ha nem vagyok keresztyén, s üres jelszó a keresztyénség, amely nem ad etikai értékeket, s nem biztosítja, hogy a magyar asszony olyan tiszta lehessen, mint amilyen az édesanyja volt.”

a Kráter Mhely Egyesület választékában! 40 képes mesekönyv kortárs grakusok illusztrálásával!

Ravasz László: Tormay Cécile

Adószámunk: 19667348-2-43

RAVASZ LÁSZLÓ megemlékezése a 75 éve elhunyt TORMAY CÉCILE-rl • HANKISS JÁNOS 60 éve megjelentete írása JÓZSEF ATTILA költészetérl • TURCSÁNY PÉTER Kánon-váltás és pedagógia cím írásával szól hozzá a készül új nemzeti alaptantervhez • NOVÁK IMRE interjúja DÖRÖMBÖZI JÁNOS tankönyvíróval • LUKÁTS JÁNOS KODOLÁNYI JÁNOS Julianus barát cím regényétl • az EGYÜTT JOBB rovatunk vendége a magyarországi ruszin nemzetiség irodalma • MADARÁSZ IMRE a jogtalanul megtámado SZELECZKY ZITA jó hírének védelmében • ANTÓNIA OPITZ a Nobel-díjas HERTA MÜLLERrl írt monográáról • Bolyki Lajos festmvész munkái

Kérjük, hogy segítse adója 1 %-ának fölajánlásával a magyar regény- és meseirodalom páratlan értékeinek megjelentetését!

Könyvújdonságaink Újra ajánlo nemzeti irodalmunk: Aranyrög regénytár Kulturális folyóiratunk: a PoLíSz Wass Albert Életmve Németh László Regénysorozata Kosáryné Réz Lola Regénytára Gyurkovics Tibor 7fátyol életmsorozat Képes mesekönyv-sorozataink

Kráter Könyvesház 1072 Budapest, Rákóczi út 8/A – bels udvar Nyitva tartás: munkanapokon 10–17 óráig www.krater.hu

A lap ára: 500 Ft

PoLíSz 142. – 2012 MÁRCIUS

Böngésszen a Kráter honlapján: www.krater.hu

2012 március

142.

megjelenés

A PoLíSz a Szellem városa A MEGÚJULÓ MAGYAR ÉS KERESZTÉNY HAGYOMÁNY LAPJA Juhász Kristóf

anyatej apafej senki helye senki semmit se csinálhat mindenki annyi amennyi magának ahogyan gyermek n vízben anyában úgy n feln magában világban

talán gylöl hogy nem lehete állat talán fél hogy hiába lesz ember anya nedves lesz és apa száraz könnyel se vérrel se csak anyatejjel

meleg es esik legbelül anyában hideg szél fúj apa gerincoszlopában nagy kígyó harap felvisít a gyermek könnyei könnyeink mindent visszanyernek

apa nedves lesz és anya száraz a gyermek lesz az ami  magának anya és apa nem lesz már maga egymás lesz meg apa és anya

A PoLíSz cím lap megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap Folyóirat-kiadási Kollégiuma és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felels Helyettes Államtitkársága támogatja. Figyelmébe ajánljuk a PoLíSz jelenlétét a világhálón: a www.krater.hu/polisz elérhetség alatt. Korábbi számaink is megvásárolhatók: Kráter Könyvesház (1072 Budapest, Rákóczi út 8/A) • [email protected]

Felelôs kiadó és alapító fôszerkesztô: Turcsány Péter [email protected] • Fszerkeszt-helyettes: Barcsa Dániel (történelem) [email protected] • Szervez titkár Máté Zsuzsa-Enik Telefon/fax/e-mail: (26) 325-321 [email protected] • Szerkesztôk Lukáts János és Zsávolya Zoltán (próza) lukatsjanos@freemail. hu, Bágyoni Szabó István (vers) [email protected], Madarász Imre (irodalomtörténet), Soltész Márton (kritika) [email protected], Szappanos Gábor (mûfordítás) [email protected], Konrad Sutarski (Együtt jobb rovat) [email protected] Fômunkatársak Ferenczi László, Kaiser László, Tóth Éva, V. Tóth László és Bay Ágota Kiadja a Kráter Mûhely Egyesület közhasznú szervezet • www.krater.hu

Lapunk megrendelhet: telefon/fax/e-mail: 06/26/325-321, [email protected] • 10 szám ára egy évre 4500 Ft, külföldön 50 euró. Az elfizetés történhet csekken, illetve átutalással a 10200885-32611094-00000000 számlaszámra. Nyomdai kivitelezés AduPrint Kft. • Felelôs vezetô Tóth Béláné • ISSN 0865-4182

A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Szász István Tas: Komfortos hazára vágyva (glossza) .......................................................... Grandpierre Károly versei ....................................................................................................... HATVAN ÉVE JELENT MEG Hankiss János: Mégegyszer az édesanya (glossza) ................................................................ Novák Imre: Nem csak középiskolás fokon (beszélgetés Dörömbözi Jánossal) ..................... Király Farkas: szét, nem össze (vers) ....................................................................................... Turcsány Péter: Kánon-váltás és pedagógia (eladás) ............................................................ Matyikó Sebestyén József versei ............................................................................................ Bencze Aila: Rózsa és kereszt (vers) ..................................................................................... EGYÜTT JOBB! MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ETNOKULTURÁLIS ROVATA IX. RÉSZ (a magyarországi ruszin nemzetiségiek irodalmából) Konrad Sutarski: A kis „felesleges” fontos nemzet nyomában (Sutarski Szabolcs fordítása) .................................................................................................... Az uhro–rusz (magyar–ruszin) irodalom története (HKG feldolgozása) ............................ Hainger-Klebasko Gábor versei és prózája ....................................................................... Kiss Judit versei (Hainger-Klebasko Gábor fordításai) ............................................................ A magyarországi ruszin szerzk életrajzai .......................................................................... XX. SZÁZADI MAGYAR PRÓZAMVÉSZET ÚJRAFELFEDEZÉSE IV. Lukáts János: Testvérünk, Julianus (Kodolányi János: Julianus barát), (tanulmány) ........... WASS ALBERT EMLÉKEZETE LXXVI. RÉSZ Turcsány Péter: Az élet(m)rajzíró töprengései (részlet a Wass Albert a boldog szomorú ember II. cím készül kötetbl) .......................

2 4 6 8 17 19 24 25

27 29 32 37 38 39

45

VILÁGBESZÉD Michel Onfray (Franciaország): Az önéletrajzi test exegézise (esszé) (Romhányi Török Gábor fordítása) ........................................................................................... 50 Tibeti mese: A királyi fbl születe uralkodó (részlet a Bölcs és balga cím példázatgyjteménybl) (Boldogh Dezs fordítása) ............... 57

MERÍTETT SZAVAK Hegyi Valéria versei .................................................................................................................. Netz Dániel: Útközben (novella) ............................................................................................... Nyiri Péter: Jelen(lét) (novella) .................................................................................................. Tóth Tamás: Szállnak a darvak, Ha lehet, II. Rákóczy Ferencz (versek) .............................. Gángoly Aila: Lázadó jegyzetek (regényrészlet, III. rész) .................................................... Bene Zoltán: Családfa (novella) ................................................................................................ Barcsa Dániel: Brüniszkáld (beszély, 7. folytatás) ....................................................................

63 64 66 68 71 81 82

TÁJOLÓ Ravasz László: Tormay Cécile (megemlékezés 1940-bl) ......................................................... Madarász Imre: „Uszítás” Pet-verssel, avagy Szeleczky Zita, a „háborús bnös” (kritika Pusztaszeri László: Szép magyar élet c. kötetérl) .......................................................... Antónia Opitz: A folytatás ígérete (kritika Balogh F. András: Herta Müller útja a Nobel-díjig c. kötetérl) .................................... Bágyoni Szabó István: Toronygombi feljegyzések (emlékirat 3. rész).................................. KÉPZMVÉSZEK A POLÍSZBAN Bemutatjuk Bolyki Lajos festmvészt ................................................................................ E lapszámunkat Bolyki Lajos alkotásaival illusztráltuk. A borítókon Juhász Károly: anyatej apafej cím verse és Bolyki Lajos képei láthatók.

86 89 90 93 96

PoLíSz

Szász István Tas

Komfortos hazára vágyva Naplójegyzet 2012. február 17. Ugyan, ki tudná jobban átérezni egy komfortos hazára vágyás édesbús érzését, mint a kisebbségbl érkez, ki annak idején hazaérkezni vágyo, s rövid idn belül azt észlelte, hogy a Haza még nem érkeze haza. Sebaj, gondolhaa az örök optimizmuson tengd kisebbségi, nem tarthat ez örökké, s j majd a szebb jöv. És valóban, úgy tnt, hogy az meg is érkeze. A várakozáson nevelkede generáció pedig, hazai és hazát i keres, st a kívül rekedt vagy marado is hamarosan tapasztalhaa, hogy még ama kényszerede magyar és kényszer-internacionalista burok is lemállo, s o állanak, a haza és a vele szomszédos hazák, a maguk preségében, felkészületlenül az ket elnyelni készül globalizációra. Eleinte még kaptunk hamis szellemi tápot európai címkékkel, de hamarosan rájöheünk, hogy akár a testi, ez is át van dátumozva, s nekünk csak a lejárt, az ál-valódi jut. Ahogyan azt „ohon” mondogaák valaha: jó lesz falura, megeszik a gyerekek. Mára aztán eljö az ideje annak is, hogy csalódásaink keltee összeesküvés-elméleteink sorra igaznak bizonyuljanak. Szélsségesnek kikiálto jósaink jövendölései egyre-másra beigazolódnak, de mi már lemondtunk annak lehetségérl is, hogy ezeket nevükön nevezzük. Akkor ugyanis kiiratkozunk Európából, s az maga a pusztulás. Azt nem vállalhatja fel semmiféle politikai er. És ez sajnos igaz. Az adósságcsapdával kezdd és már szellemünket és lelkünket is csapdában tartó elkötelezeségeink feloldhatatlannak látszanak. Így aztán hazai komfortérzetünk a mínusz rekordokat döntögeti. Pedig voltunk mi még mínuszban, st hangulatilag hosszasan is tartózkodtunk e tartományban. 36 éves írást tartok kezemben véletlenül. Szerzje Illyés Gyula.*  maga imígyen töpreng: „A világ nyugtalan és boldogtalan! A rengeteg gond mia szinte szüntelen szorongásban él. Eleve morcosságra hajlik s nem derre. Ápolja a rossz közérzetet! Menj ki az utcára! Mintha állandóan hideg es fenyegetne. A »körülmény« önmagában semleges szó. De tartalma i mintha csak kedveztlen lehetne, sose kedvez. Áporodo a munkakedvünk?! Úgy látszik, még a szerelmesek is kelletlenül kullognak a légyora. Tételem, hogy állandó közérzetünk összehasonlíthatatlanabbul rosszabb, mint körülményeink indokolnák!” Azt mondja: „Európai jelenség ez a fásultság. A pszichológusok hovatovább másról sem cikkeznek. Persze hogy nem a divatot vesszük át. De valamit mintha mégis túlmajmolnánk. Türelmetlenség tölt el az eajta nyomasztó türelmetlenség ellen, mert egyben renyhe s így csak tartósítja a trhetetlent.” Akkor nem megszoko módon idéz két jeles nyugati szerztl. Mint írja: mindke a „fehér” civilizációt mentené, mert azt páratlanul nagy veszélyben látja. Mindke más-más oldalról közelíti a kérdést. * Idézetek innen: Illyés Gyula, Komfortos haza = I. Gy, Szellem és erszak, Bp., Magvet Kiadó, 1978.

2

A történelem faggatása 1977-et írunk. A két nyugati elme valamit lát, a szemét oly szívesen Párizsra vet magyar is felgyel erre. Azonban jól tudjuk, hogy más mia nyomo a hazai hangulat, s másért ama nyugati. Ma így fogalmaznék: míg i a nyugatra vártunk, amo már megérkeze az új „vadnyugat”. A tengerentúlra települt – egykor európai – gondolat o eltorzulván s a vadnyugatot megjárva hazaérkezik, s bennünk is csak indiánokat lát már? A dolog nem ennyire egyszer, de van benne valami. Hogy ez a valami mi is, azt 35 év után most hétköznapjainkban tapasztalhatjuk. Pedig 1956 is elég lehete volna tanulságnak. De nem volt elég. Saját kárunk sem volt elég. Vártuk a csodát. Hát most i van. I van, és európai báránybrbe bújva már félig befurakodo omladozó öreg ólunkba. A két említe írói elme két oldalról közelít. Egyik szerint a baj a féktelen jólét, a másik szerint a féktelen nyomor. Mi azonban már azt is tudjuk azóta, hogy e ket együ nevezzük globalizációnak. A féktelen jólét haszonélvezi hajókáznak a féktelen nyomor vizein. És hogy nekünk mit szántak, azt jól tudhatjuk, st már érezhetjük is. Ahhoz, hogy ezt kénytelenek legyünk el is viselni, fel kell számolniuk a múltunkban gyökerez szellemi, lelki örökségünket. A hagyományt. Ehhez pedig a küls gazdasági nyomás mellé a bels komprádor segítség is szükségeltetik. És jól tudják, hogy ezt hol kell keresniük. Mit keresni, hiszen úton-útfélen kelleti magát. A két elme egyike szerint Európát „fehér” civilizációjával együ a szakadékba fogja vinni a demokráciába vete „vakhit”. A másik eleve abból indul ki, hogy a dekadencia már a szakadék szélére juaa az öreg kontinenst, és az önbírálat egyre ersebb igénylése, valamint a hatalom ebbl következ gyengülése a dekadencia két legfontosabb tünete. Mintha mai, Uniós parlamenti üléseken jártak volna egy idgép segítségével. A társadalomtudósok már akkor is az európai szellemi világ nyomoságáról beszéltek, lelki nyomoságról, elsivárosodásról. Mint Illyés összefoglalja: „krízis szaglik a levegben”. A nyugati vizsgálódók már ekkor egy „crise morale universelle” fenyegetésérl beszélnek. Erre vártunk hát annyi éven át? És ez érkeze meg hozzánk? A 40 éves súly ala is folyamatosan sivárodtunk, de a fogyasztói világ addig elérhetetlen látszatszabadsága felgyorsítoa ezt. És újabb két évtized múltán most i állunk kényére-kedvére a globalizáció óhajainak, mint a legkitnbb humán nyersanyag, mint a védekezéshez szükséges hagyományriz bölcsbl kiese, túlhordo csecsem. S ha ismét visszatérek Illyés gondolatsorához,  Raymond Aront idézi: „Az 1929es gazdasági válság kes forrást eredeztete. A nácizmusét és a háborúét. Vajon a mai krízisbl nem eredhetnek éppilyen visszafordíthatatlan folyamatok?” Nos, mint tudjuk, eredtek, csak nem fegyverekkel oldoák meg, hanem a fegyverkezési hajszába hajszolással. Azt már csak zárójelben említeném, hogy a hajszolók és a hajszoltak tüzét egyazon barlangból fúvó szél szítoa. És folytathatnánk azzal, hogy jelen válságunk vajon hova vezet, s miért és kik okozták, esetleg tervezték (?) azt. Mert a háborút már az elretolt nagyok is emlege3

PoLíSz tik, lásd Merkel elejte szavait, avagy az Irán körül kóborló kivénhedt csatahajókat. Sok minden lehetséges. Mert amint azt már akkor is láák, nem csupán a gazdasági, de az azzal kétségtelenül karöltve járó morális gondok is sokszínre festik az elképzelhet jöv elképeit. Nagy idk elkövetkezte érzdik már négy évtizeddel ezel is, csakhogy mi még a csodavárás stádiumában leledzünk. Mint látjuk azonban, lángelméink egyikemásika, esetünkben Illyés Gyula már ekkor sejti az elkövetkezt. Kiderül, hogy a csodavárástól elkáprázoakon kívüli elmékben már akkor felmerül – mint gondolat – a különböz kultúrájú tömegek manipulálásából bekövetkezni vélt zrzavar lehetsége is. Vajon a „multikulti” mára visszafordíthatatlannak látszó demográai hengere – mint egy hatalmas korszakváltás egyik elidézje – akkor még megállítható le volna? De új és silányabb világ sejlik fel a kizárólagosan „testi komfortra” törekv fogyasztói társadalom, a „komfort-világ” következtében is. A szó már csak testi kényelmet jelent, elvesztee egy másik tartalmát, mely közösségi magatartást is jelente valaha, és a jóléti társadalom varázsszavává vált. A testi komforal járó „elhájasodás” sokrét veszélyeirl sem esik már szó. És ha már felmerül egy nagy korszakváltást és „komfortváltást” is jelent jöv lehetsége, bizony nem véletlen, hogy említe írásában Illyés Gyula már az elérhet komfort társadalmunkra gyakorolt hatásairól is értekezik. Felveti a mveltség és a kényelem lehetséges összefüggéseinek kérdését. S bizony a kényelem kerül ki vesztesen. Példát is említ. Csokonai remekmveit anyjával együ lakva alkoa, s állítólag gyertyájával éjjel a szekrénybe költözve világíto és ftö, hogy a gyúródeszkán megírja azokat a máig ható sorokat. Természetesen az is világos, hogy a kényelem adta lehetségeket a szellem ersítésére kellene fordítani. Történetünkben a nagy elretöréseket nem csak az anyagi célok ösztönözték. Ilylyés a következképpen is felteszi a kérdést: „s te végül is hol akarod jól érezni magad: a fürdszobádban vagy az országodban?” Mit mondhatnék erre? Csempeárusok kíméljenek!

Grandpierre Károly

Moccanatlanul Moccanatlan Cselekvés-vágy vagy Ez tart mozgásban Vágyakkal kitömö cselekvés vagy Meddig izegsz-zizegsz? A növények bölcsebbek

4

Nem rohangálnak Növekedésükre koncentrálnak Napraforgók Arany esben Naphoz meditáló bölcsek

A történelem faggatása Mozgásvágy cselekvésvágy Elhagyni a tájat vagy újjáteremteni Kuckót építeni rá Hegyet elhordani Völgyet betemetni... Egyre jobban gyorsulsz Már ki sem látsz az ablakon Olyan gyors a táj

Állj meg mozgás! Állj meg vándor! Állj meg id! Hagyd, hogy a szerelem Kössön minket össze újra A mozdulatlanságban Örökké újra És újra

Ars poétika Versírás közben jöem rá A világegyetem megváltoztatható Megtelt szereteel a Tejút Vénusz mosolyogva közelebb jö mintha Rajtam keresztül akarna A sorok közé kukucskálni Gyökereim a Föld felé küldtem Az ég szivárvánnyal válaszolt Együérzés vízét locsolom utamra Változzon meg a múlt is S miel elkezdtem már megváltozo Ó Ég! Ó Föld! És Nap és csillagok! Minden Beethoven egy-egy tücsök!

Kirándulás (Arthur Rimbaud-nak) Mindig valaki Az Én Mindig valaki más Az Én mindig Mindig valami más Az Én Égi átok Az Én Istenkirándulás

Mozgatom magam a változással Szeretetet záporzok mint a Nap És fényt teremtek Fest múltam e fény árnyalatait Felfedezni-teremteni kutatja E csendben egy elkése hegedszó Csúszik a havas csúcsra Versírás közben A világegyetem megváltoztatható A Tejút megtelt szereteel Mosolyogva közelede a Vénusz És a sorok közül kikukucskált És rám kacsinto

A legnehezebb A legnehezebb az ami visszahúz Mint az eldobo k Vagy az ollóval Égrl lemetsze üstökös A fájdalom könnygörgin Lábujjhegyezni Kedvesed emlékét vedleni Odatartani a másik orcádat Mikor nem Isten büntet

5

PoLíSz

HATVAN ÉVE JELENT MEG Hankiss János

Mégegyszer az édesanya* Ennek a kötetnek utolsó verse is az édesanyáé, mint a legels volt. Jelképet keressen benne, aki szereti a föld ala, mélyen lappangó, vagy a levegben szivárványszálként húzódó összefüggéseket. Mi inkább keressünk benne szellemi gyakorlatot. József Aila, az emelt fej nyomor költje írta az édesanyjáról: Mama Már egy hete csak a mamára gondolok mindíg, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még szinte ember voltam, ordítoam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregete némán, nem szido, nem is néze énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már kés, most látom, milyen óriás  szürke haja lebben az égen, kékítt old az ég vizében. Sok olyan verset ismerünk, amely ilyenféle ötlet kedvéért íródo: a halo mosón kékítje a kék ég, szürke haja a szürke felh. S ez szép, de önmagában mégsem volna elég, hogy nagy verset adjon. Szerencsére mindjárt ebben a „csaanóban” van egy-két vonás, ami fölgyeltet bennünket: nem szellemes hasonlatról van i szó, hanem sokkal többrl. Az óriás és a szürke haj ilyen jelek. Az anya édessége helye gigászi nagysága és sz haja, - ami a régi hallgatag és tökéletes munkásra mutat. Nem szellemült át a képe, csak megfelelbb távlatot kapo s most látszik, milyen nagy. Nem atalodo meg, nem könnyebbült meg a költ emlékezetében. Dolgozik most is, mint Móra Ferenc vidéki kenyérsüt édesanyja az égben. De a mosón-anyát boldogtalan a nem becézheti körül a mese simogató cifráival. És nem beszéltetheti olyan jóízen, mert az  édesanyja mindig dolgozo és hallgato. Még a kisának sem felelt. És nem * Írásunk közlésével a József Aila tiszteletére megrendeze Költészet napi ünnephez kapcsolódunk.

6

A történelem faggatása vie játékból a padlásra. Az idejét s az erejét jól beosztoa a nehéz munkára. Másra nem juto. Ennek megfelelen a költ-ú sem tárhatja ki elünk a szívét. Neki sem szabad tovább mennie annál, hogy „most már kés”; most már nem nyafogna, ha édesanyja mégegyszer visszajöhetne. S csak gondol rá „már egy hete”. Hogy ennek az egyszer pár szónak olyan mély hatása van ránk, mint az adomázva haladó, megható elbeszélésnek is alig, az a dolgok természetébl folyik. A költ is hallgatag és bizalmatlan irántuk, mint az édesanyja, s ez megdöbbent és megindít. Csakugyan egyszer-e mindez? Aligha. A költ emlékei találó és ritka jelzkkel mutatják, mennyire eleven benne az élet. A kosár „nyikorgó”, a ruha „dagadt”; de mikor a mosón túl van a cipelés nehezén s elérte célját, akkor valami tündökl szép történik: a célban megszépül a munka, teherbl diadallá válik. A „dagadt” ruha most már „fényesen, keringve” száll a magasba. Talán azt is jelenti ez, hogy a mosón munkájában volt elégtétel is; némasága nem a robotnak a következménye, hanem az eredmény nem egészen boldogtalan várásáé? József Aila egész költészetének rúgója: kifejezni a nyomort, úgy, ahogy az ember följelenti a tudomására juto bnt vagy a fenyeget veszélyt. De zokszó nélkül, a költ emberfölöi magányából. Édesanyja lebeghet ele mint példakép, mert dolgozo s odafönt is bizonyosan dolgozik. A gyáváké és a gyöngéké a sirámok. Önállóságának föltétele az is, hogy ne lágyuljon el, ne szoruljon arra, hogy sajnálják. Az is, hogy úgy érezze: sokat tapasztalt, sok illúziótól szabadult: „Én még szinte ember voltam...” (De hiszen mindvégig az maradt!) S az is, hogy ne csilingeltesse rímeit, mint a körhinta. A XX. század költi, akik pedig, mint , tökéletesen tudnak verselni, nem egyszer szándékosan szegényítik el rímeiket, hogy versük nyersebben s erteljesebben hasson. Jules Romains nevet is ado az ilyen akaraal csökkente rímeknek. I fképp ez a - dönt fontosságú - két sor kap külön hangsúlyt érdekes rímével:* Nem nyafognék, de most már kés, most látom, milyen óriás ... Henye betétnek látszik a „ment serényen” félsor is, pedig ugyanebbl az elgondolásból fakad: a parnasszista jambusok és rímek orgiái nem illenének a szürkehajú, munkába temetkeze, hallgatag szegényasszonyhoz... A louvaini Mária-siralomban az örök édesanya siraa édes kis urát. A XX. század ian elhunyt költje édesanyját siratja hangtalan vágyakozással. A két vers közö olyan távolság van, mint az isteni s az emberi dolgok közö, s ezt a szakadékot tiszteletben kell tartani. De mind a keben anya és ú áll egymás melle: az egyik hallgat, a másik beszél, legalábbis magában. Isten Fia az emberi megnemértés áldozta; a mai költ úgy érzi, hogy a szegényasszony is az. Hasztalan n a földi * Az angol pararímre emlékeztet, ahol a mássalhangzó azonosság elsdleges a magánhangzó ismétlés hiánya esetén is, ráadásul a magas és mély árnyaltságú magánhangzó-ellentét disszonanciája a jelentésbeli ellentétet ersíti, a szerk.

7

PoLíSz anya képe a szemében mítoszi óriássá, akinek az égben is megtisztel herkulesi munkát szánt Isten, mi, akik nem érünk föl a Golgota keresztjéig, de még talán a munkás szegényasszony tereget padlásáig sem, mi mégis úgy érezzük, hogy az ilyen versbl kötelesség fakad. Az Üdvözít világosan megmondta, hogy milyen kötelesség s ezt a szegény asszonyra, az  dolgos szolgálóleányára is alkalmaznunk kell. S ha ezt a kötelességünket jószívvel teljesítjük, akkor minden édesanyánk elé nyugodtabban járulhatunk; akkor mindegyik tele szívvel mosolyoghat ránk: a zászlainkon ékesked Istenanya, vérszerinti anyánk, a melegkebl Múzsa és pikkelyes vért édesanyánk: Hungária. (1942)

Novák Imre

Nem csak középiskolás fokon Beszélgetés Dörömbözi Jánossal Vannak tanárok, akik a katedrán állva, eladótermekben tanítanak, mondják el válogato témaköreiket, tudományuk apró részleteit, vagy világítják meg az összefüggéseket. És vannak, akik katedra nélkül tanítanak. Ilyen Dörömbözi János, aki az utóbbi idben tankönyvszerzként, középiskolai és felsoktatási tankönyvek írójaként, lektoraként, szerkesztjeként, megteremtjeként ismertebb. – Dörömbözi János tanár urat kérdeztük annak kapcsán, hogy átdolgozott, új kiadásban megjelent az Erkölcsi alapismeretek cím (elször 1999-ben napvilágot látott) tankönyve. Kezdjük a közelképpel! Milyen tananyagokat készített a közoktatás számára? – A Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában a következ tananyagaim jelentek meg. Tankönyvek: Filozóai szöveggyjtemény I–II. 1993. (Több kiadás, 2014-ig tankönyvlistán.) A lozóa története és elmélete I–II. 1994. (További kiadások: 1997, 2000.) A lozóa alapjai. 1995. (14 kiadás, 2009 szén láto napvilágot az átdolgozo, fogalomtárakkal, kislexikonnal, kérdésekkel, képekkel megújult változata. (Tankönyvlistán 2015-ig.) Erkölcsi alapismeretek. 1999. (Több kiadás, új kiadása 2010-ben jelent meg. (Tankönyvlistán 2015-ig.) Digitális tananyag: Filozóa – etika. (2004. 85 témakörben, több ezer oldal terjedelemben.) E kiadványok mind a középfokú, mind a felsfokú oktatásban használatossá, st sikeressé váltak. Ez azért lényeges, mivel a lozóa és annak egyik diszciplínája, az etika mvelése, tanítása, oktatása hazánkban viszontagságos múltra tekint vissza. E tankönyvek keletkezésének idején, st napjainkban sem a harmónia terepe a bölcsesség szeretete. Hivatalos állásfoglalások láak napvilágot, hogy Magyarországon az 1990-es évhez kötd változásokat követen nem lehet lozóát írni – a politikai viszonyok ezt nem teszik lehetvé. Ezt a véleményt a lehet legegyszerbben cáfoltam. Olyan lozóakönyveket készíteem – nem csak a tankönyvkiadónál és 8

A történelem faggatása nem csak tankönyveket –, amelyek politikai kurzusoktól függetlenül, az úgyneveze „örök értékekre” irányítoák a gyelmet. Tartalmuk támadhatatlan. A „fogyasztók” részérl a visszaigazolás egyértelm: pártdominanciák ersödtek és csökkentek, kormányok jöek és mentek, de a könyv maradt. A leírtakat soha nem változtaam meg – semmilyen érdek érdekében. – A modern technika vívmányai az Ön munkásságát is befolyásolták. Kérem, röviden mutassa be az Ön által készíte SDT-tananyagot! – 2003 szén lehetség nyílt arra, hogy kiadók, cégek, munkaközösségek pályázzanak interneten hozzáférhet tantárgyi modulok kidolgozására. A pályázó Nemzeti Tankönyvkiadó a náluk forgalmazo könyveim mia felkért a lozóa és etika témakör tartalmi (a technikai háeret egy külss cég biztosítoa volna) megalkotására. A SULINET Expressz pályázati felhívására elkészíte digitális tananyag a gimnáziumok 11–12. évfolyamai (diákjai és tanárai) számára a lozóa és etika mveltségterületet dolgozza fel. Lehetséget biztosít a szakközépiskolák 11. évfolyamán 37 órában, valamint a szakiskoláknak az els képzési évfolyamon 37 órában kötelez „Társadalomismeret és etika” tananyagának k elölésére is. Nem titkolt célom volt, hogy az úgyneveze társadalomtudományok (történelem, irodalom, mvészeörténet stb.) körébe sorolható tananyagok oktatásánál is hasznos „segédeszközt” kínáljunk a szaktanároknak és diákjaiknak egyaránt. A szabadon tervezhet óraszám keretében (a 11. évfolyamon évi 18, a 12. évfolyamon évi 16 óra), ahol társadalomismeret vagy más megnevezéssel alakítják ki és tanítják az e mveltségterület körébe sorolható tantárgyakat, tananyagunk szintén alkalmazható. A gazdag tény- és tárgyismeret szisztematikus feldolgozása lehetvé teszi, hogy e m minden diák és pedagógus nélkülözhetetlen „vezetje”, segítje legyen, s „értékveszte” világunkban hazánk minden – már az oktatási rendszer keretein kívülre került – polgára számára is útmutatást nyújtson. Az anyag elkészítésekor nem valamiféle „szakbarbár” motívumtól vezérelt unalomnövel „szakzsargon” megalkotása volt a célunk. Nem a szken értelmeze lozóa és etika tananyag szellemében, nem a minden más tudománytól való elhatárolódás jegyében, erszakolt határvonalak megvonásában, nem a „lozóa mint szigorú tudomány” (Husserl) szellemében értelmeztük feladatunkat. Azt kerestük, ami összeköt, nem azt, ami elválaszt. Összekötni múltat és jelent, civilizációkat, kultúrákat, népeket, az emberi tevékenység, alkotóer különféle megnyilvánulási módjai által megteremte értékeket. Ember, humanitás, kultúra, civilizáció, történelem, Európa, az Európán kívüli világ, mveldés, a szellemi és erkölcsi tökéletesedés mint örök emberi törekvés foglalják keretbe e mvet és az emberiséget. Középpontban az európai kulturális hagyomány és annak két alappillére, az antik görög és római, valamint a keresztény értékrendszer áll. A két tantárgyat nem külön anyagként kezeltük (az érvényes szabályozás szerint a gimnáziumokban a 11. évfolyamon 37 órában oktatandó etika, valamint a 12. évfolyamon 32 órában oktatandó lozóa), hanem – mivel az etika a lozóa egyik diszciplínája – egységes rendszerbe szerkeszteük. Ezzel lehetvé teük a 17–18 éves diákoknak, hogy az ado témakörön belül szabadon „kalandozhassanak”, s a fölösleges ismétldések (azonos életrajzok, ugyanazon fogalmak stb.) veszélyét is elhárítouk. A digitális tananyag az utalási rendszerek által lehetvé teszi a szisztemati9

PoLíSz zált ismeretelsajátítást. A lozóa, az etika, a történelem, a pedagógia, a mvészet- és mveldéstörténet, az irodalomtörténet, a jogtörténet, a sporörténet, a lmtörténet, az antropológia, a vallási és teológiai irányzatok eredményei összegzdnek e mben. Bemutatásra kerülnek értékrendek, „örök” és „változó” értékek, a különböz korok embereszményei, erkölcs és gazdaság, erkölcs és jog, erkölcs és politika kapcsolata, az ember „társas lény” mivoltának szépségei és nehézségei, s nem utolsósorban európaiságunk alappillérei. E monumentális munka érzékeltetésére néhány adat. A tankönyv 65, a szöveggyjtemény 75 szerzi ív terjedelem, a hanganyag 16,5 óra, a zenei betétek 290 perc, a lmrészletek 341 perc hosszúak, a képek száma 900 db, a térképeké 29 db, ehhez járul az animációk megtervezése, a szövegek megírása 80, az interaktív elemek megtervezése, szövegek megírása 85, a feladatok összeállítása 100 esetben. A teljes tananyag szerkesztése: a fent felsorolt betétek összeillesztése, azaz az ado tankönyvi szövegrészlethez megjeleníthetk az eladómvészek által felolvaso szövegek, képek, zenei betétek, lmrészletek stb. Életem egyik legszebb feladatát igen rövid idn (egy éven) belül elvégeztem, de valójában egész addigi, több évtizedes szellemi munkálkodásom eredményeként értékelem. Nagyon kívánatos lenne, hogy a közoktatás és felsoktatás valamennyi szereplje részére díjmentesen, könnyen hozzáférhetvé váljék! Ez a munka az Ókori Kelet kezdeteitl napjainkig enged bepillantást az emberiség kulturális örökségébe. Aki a megfelel helyre kaintva meghallja Szabó András eladómvész barátom hangján például Jób panaszát, fohászát, Kierkegaard Félelem és reszketés cím mvének „elhangjait”, Babits: sz és tavasz közö cím költeményét vagy a lozóai, teológiai „szakszövegeket”, az igazi felejthetetlen élményben részesül. – Térjünk rá az etika tankönyvre! Szinte valamennyi, e témakörrel foglalkozó kiadvány megemlíti, hogy az etika nemcsak a lozóa egyik diszciplínája, hanem „gyakorlati tudomány”. Miként vélekedik errl? – Az etika, értelmezésemben, az ember ember (erkölcsi-tudatos lény) létére vonatkozó sokoldalú megközelítések összegzése is. Az etikum elválaszthatatlan a hétköznapi tevékenységektl, a mvészetek különböz ágaiban megjeleníte erkölcsi tartalomtól, a jogrendszertl, a vallástól, egyszóval az ember közösségi lény mivoltától. Az etika tanításának nem egyszer ismeretátadás a célja. A mveltséganyag (évezredes egyetemes értékek) elsajátításán túl a nevelési cél sem elhanyagolható. A nevelés célja – Comenius nyomán – az embert emberré formálni. A „gyakorlati” jelzvel kapcsolatban három jeles alkotóra hívom fel a gyelmet. Az Augustus császár által relegatióval sújto, a Fekete-tenger menti Tomiban (a mai román kikötvárosban, Konstanzában, Constanában) keserveit (Tristia) írogató Ovidius szellemesen fogalmazta meg: „látom a jót, és követem a rosszat”. E lakonikus megállapítás a Szókratésszel kezdd etikai racionalizmus bírálata is egyben. A jó felismerésébl nem következik a jó választása. Az oly szép és magasztos elvek nem mindig tévednek a valóság talajára. Szemléletesen értekezik errl Shakespeare: „Ha cselekedni ugyanolyan könny lenne, mint tudni, hogy mit volna jó cselekedni, a kápolnákból templomok leek volna és a szegény emberek kunyhóiból hercegek 10

A történelem faggatása palotái. Az a jó pap, aki követi saját tanításait: könnyebb nekem húsz embert megtanítani arra, hogy mit volna jó cselekedni, mint egynek lenni a húsz ember közül, aki követi saját tanításomat.” (A velencei kalmár I. felvonás 2. szín) E nézetet osztoa az orosz gróf, Lev Nyikolajevics Tolsztoj is: „Könnyebb tízkötetnyi lozóát írni, mint egyvalamilyen elvet gyakorlatban alkalmazni” (Napló). – Kérem, mutassa be röviden a megújult etika tankönyvet! – Az Erkölcsi alapismeretek – elször 1999-ben megjelent – tankönyvem átdolgozását, csakúgy, mint A lozóa alapjai cím kötetem átformálását, a változó elírások teék szükségessé. Az „Emberismeret és etika” témakör már a korai NAT-változatokban (Társadalomismeret) is megfogalmazást nyert, az elmúlt húsz év során elfogadoá vált. Napjainkra már az „Együéléstan” tárgykört is kidolgozták. Természetesen „együéléstan” és „emberismeret” diszciplína nincs, nem létezik. Illetve minden errl szól az emberiség történelmének kezdete óta. Ezt vizsgálja valamennyi tudomány, vallás, ennek keretében történik valamennyi cselekvés. Az ember önmaga az együélés: együ él a természeel, az Istennel vagy istenekkel, s nem utolsósorban embertársaival. A természeel való együélésbe beletartozik a növényekkel, az állatokkal (lásd biológia), a földdel, a tengerekkel (lásd geológia, földrajz) való együélés. Egy kis terjedelm tankönyvnek nem célja és feladata, hogy mindezt kimeríten tárgyalja. Nem csak terjedelmi korlátok irányítoák e könyv szerzjét. Ésszer keretek közé kell szorítani az e témakörben tárgyalható, továbbítható ismeretanyagot. Összegezve: az elírásoknak megfelelen az eredeti kiadást kell körültekintéssel átdolgoztam. Ahol szükségesnek véltem, e kis kötetet új szövegrészekkel is kiegészíteem: például „Globalizáció” és „Bioetika”. Továbbá egyéni és csoportos feldolgozásra egyaránt alkalmas kérdésekkel, feladatokkal, ábrákkal és képekkel is bvült e könyv. A benne foglaltak sokoldalú ismeretekkel ajándékozzák meg mindenkori olvasójukat. Az ismeretanyag tanári irányítással vagy akár a tanulói érdekldésnek megfelelen, tetszés szerint bvíthet vagy szkíthet. Mintegy vezetül szolgál pedagógusnak és diáknak. A lektorok kiváló értékelése, továbbá az elmúlt 12 év pozitív tapasztalata, pedagógusi és tanulói visszajelzések alapján is e könyv tartalmi változtatása nem vált szükségessé! Ez a tankönyv etika tankönyv. E kötet tárgya ennek megfelelen kerül kifejtésre. Röviden az emberi cselekedetek erkölcsi megítélését taglalja, a társas együlét elnyeit, hátrányait, illetve a közösségi együélés normáit, szabályait, ideális és valóságos állapotait vizsgálja. Tárgya valójában kimeríthetetlen: minden, ami az emberrel kapcsolatos. A könyv tökéletesen ábrázolja az együélés módozatait. Bárhol lapozzuk fel, minden sorában ezzel találkozunk. A teljesség igénye nélkül: orvosi etika, pedagógusi etika, iskola, média, barlangfestmény, Schengen, Szzanya a gyermekével, tízparancsolat stb. Valójában az egész könyv az együélésrl és az el elválaszthatatlan különélésrl (lopás, gyilkosság, hübrisz, „társiatlan társiasság”, Robinson, Kirillov stb.) szól. Mind szövegében, mind ábráiban, mind képeiben. 11

PoLíSz A társadalmi együélés kialakulása, az errl szóló eltér tanok, az erkölcs és jog ideális kapcsolata történelmi korszakba ágyazva is bségesen szerepel. Maga az állam fogalma, st funkcióinak ábrája (16–17. o.) is helyet kapo e kötetben. Tanulmányozható a platóni, az arisztotelészi államformák táblázata. Ismertetésre kerülnek a szerzdéses jogelméletek, Hobbes, Locke ezzel kapcsolatos nézetei, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Kell hozzáértéssel több tanórát is lehet tartani az államról, akár történelmi kontextusba helyezve (Athén, Róma, Szovjetunió, Magyarország stb.). Külön kiemelend a 28. oldal kérdéseinek, feladatainak az államra és a társadalomra vonatkozó része. E kötet integráló jelleg, tehát épít arra is, amit a diákok korábban más tárgyak keretében már megtanultak. Így nem szükséges leírni a görög vagy az amerikai demokráciát, a szocialista vagy mai államok, magyar államunk jellegzetességeit. Az ezekhez kapcsolódó fogalmak egytl egyig bemutatásra kerülnek. Hatalom (vö. pl. 123. o. képanyaga, Lubjanka, Terror Háza stb.), legitimáció (vö. pl. erkölcs és jog táblázata, 26. o.), gazdasági haladás és bioszféra (vö. „Korunk kérdései”: Globalizáció és Bioetika, 133–145. o.). A társadalom élete lépten-nyomon elkerül, külön kiemelend a tankönyv VII. fejezete: Erkölcs és hétköznapok. Ebben kimeríten ismertetésre kerülnek a mai magyar valóság fbb problémái is. Az „Ember- és társadalomismeret, etika” tárgyból e kötet reprezentatív. A követelményrendszer értelmes elírásai: az ember közvetlen környezete, a család, a párkapcsolat, a barátság, a közösségi kapcsolatok alaposan elemezhetk e könyv segítségével. (Irodalmi példák is vannak bséggel!) Még külön feladat is vonatkozik a közösségi kapcsolatok fokozatoson bvül jellegére! (Pl. 48. o. 11. feladat: ”elemezze a család és az iskola szerepét a szocializáció folyamatában!” 145. o. 7. feladat: a közösségek szervezdési szintjei.) A „Gazdaság, a munka világa” cím témát tárgyaljuk hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. Az erkölcs és politika, erkölcs és gazdaság, erkölcs és jog, gazdaság és politika, munkanélküliség, szegénység, éhínség, demográai válság, szociális enciklikák stb. mind elemzésre kerülnek e kötetben, st feladatokkal további elemzésekre késztetik a tanulókat. A „társadalmi problémák” szintén tárgyalásra kerültek. Az „életmód, életminség” nem csupán latens módon bukkan fel mindenü, de egyenesen orientálja is az olvasót, a tanulót. Értékracionális vagy célracionális cselekvés, életformák az antikvitásban, keresztény erkölcs, szolidaritás, sport, mvészet, kultúra mind e témakörhöz tartozik. Értéktáblázatok (l. 35. és 36. o.). A tankönyvi elszóban a civilizáció, kultúra, humanitás, európaiság fogalmai már kezdetben segítenek a tájékozódásban. Az igazságosság, a tolerancia fogalmai, a hazaszeretetre nevelés is megjelennek a szövegben, az ábrázolásokon és a feladatokban egyaránt. Van például táblázat a magyar jogrendszerrl (20. o.), az állam szerepérl, a szuverenitás meglétérl vagy hiányáról stb. (17. o.). Nem szerepelnek viszont a társadalomismereti követelményrendszerben megfogalmazo olyan részek, amelyek e logikusan felépíte kötetbe szervesen nem illeszthetek. (Menetrend olvasása, csekkek, utalványok kitöltése, banki átutalások okítása stb. Ez nem középiskolai feladat.)

12

A történelem faggatása Az Erkölcsi alapismeretek cím kötet az ún. „örök értékek” bemutatását és közvetítését tzte ki célul. Az emberi civilizáció, kultúra, bölcselet, mvészet „maradandó” alkotásai által történ értékekre nevelés hatékonyságát jelentsen megtörné a napi politika szintjén változó államigazgatási intézmények vagy az önkormányzati tevékenységek taglalása. A „naponta” módosuló jogszabályokról nem is beszélve. Az általános részekre – mint államformák, alkotmány, jog, nemzetközi kapcsolatok – e kötet is utal, st feladatokat is ajánl e témakörben. A szerz mindvégig gyelembe veszi, hogy az információszerzésnek nem az  tankönyve az egyedüli lehetséges forrása. Így olyan fejleszt feladatok is helyet kaptak a kötetben, amelyekhez máshol kell információt beszerezni. Például irodalom: regények, elbeszélések (Kleist: Kohlhaas Mihály és Csehov: Fájdalom cím írásának összevetése, 102. o.), lmek, görög mitológia, mvészet, sport, híradások stb. Természetesen nem közölheti e kis kötet a hivatkozo bibliai helyeket, drámákat, verseket sem. A 136. oldal két fotója az Európai Unió központját és az ENSZ székházát ábrázolja. Kapcsolódó feladatok: „történetiségükben mutassák be e két intézmény mködését!” Minden utalás részletes leírása többszörösére növelné a kötet terjedelmét. A tanulók nemcsak új ismeretekkel találkoznak, hanem a korábban, tíz év során elsajátíto tudáselemek szisztematizált formában történ megjelenítésével is. Alapvet célunk, hogy integrációs tudományi szinten segítsük a „társadalomismeret”, „emberismeret” megnevezést is visel témakör iránti érdekldés felkeltését. Természetesen tárgyi tudásra e helyen is szükség van. A hivatalos tanügyi irányítók által is sokszor emlegete nézet, hogy tényismeret helye gondolkodni tanítsunk, problémamegoldásra neveljünk, az önálló értékítélet kialakításának képességét fejlesszük a tanulókban – szép elvek. Ugyanakkor a sokak számára leginkább olyannak látszó szakterület, amely csak az összefüggéseket keresi, a lozóa sem létezik a tények beható ismerete nélkül. Összefüggéseket csak akkor kereshetünk, ha ismerjük azokat a tájékozódási pontokat, eseményeket, korábbi gondolati teljesítményeket, amelyek közö nemcsak kapcsolatot vélünk felfedezni, hanem a ténylegesen is meglév öszszetartozást „fedezzük” fel. Gondolkodásról, gondolatról gondolati tartalom nélkül nem beszélhetünk. A bölcsesség szeretete magában foglalja, hogy az emberi szellem alkotásaival megismerkedjünk. – Letnt korok eszméi, elvei segítséget, eligazítást adhatnak-e korunk problémáinak megítélésében, erkölcsi döntéseink megítélésében? – Igen. Közéletünk szerepli nap mint nap aktualizálják évezredek bölcseletét. Szemléletes ábrán mutaam be, miként vélekede Platón a lozófusokról (l. 56. o.). Ez alapján mindenki eldöntheti, hogy a mai Magyarországon önmagukat „lozófus” címkével ellátók mennyiben felelnek meg a platóni kritériumoknak, s mennyiben nem. Más. Mandeville: A méhek meséje. A rossz erkölcsi tulajdonságok hozzájárulnak a gazdaság fejldéséhez, tehát – fogalmazza meg meghökkent következtetését – a bnök gazdasági vonatkozásban értékek. „Államukban virult az élet, / naggyá tee – a bn s a vétek!” Etikájának központi gondolata, hogy a magánbnök eredményezik a közjót. „Íme, bn minden oldalon, / de az egész – paradicsom”. A bnök hasznosabbnak bizonyulnak gazdasági tekintetben az erényeknél. A gazdasági hasznosság elbbre való az erkölcsi jóra való törekvésnél. A holland származású 13

PoLíSz angliai orvos-bölcsel fejtegetéséhez kapcsolódó kérdések: „Mi a véleménye a korrupcióról? Történhet-e hasznos cél érdekében?” (79. o.) A „Korunk kérdései” fejezet globalizációról szóló részében a pénz szerepérl szóló idézetek aktualitása (l. 134.o): „Ördögbe is! Lábad, kezed Tiéd, a fejed s alfeled! De amit frissen élvezek, Nem éppúgy az enyém lehet? Hat csdört ha vehetnék én, Nem enyém minden erejük? Huszonnégy láb mind az enyém. És büszkén vágtatok velük.” (Goethe: Faust) „Arany? rtlángú kincs? – Ó, istenek, Imám komoly: gyökeret, tiszta Ég! Ennyi aranytól hó a szén, szép a rút, Bn jog, jó rossz, vén iu, gyáva hs lesz. Minek, minek ez, istenek?! Hisz ez Papot s hívt elcsal oltárotoktól, S még ép fej alól kirántja a párnát! E sárga bitang Hitet köt és old, megáldja az átkost, Leprást imádtat, tolvajoknak állást S derékgörnyeszt rangot szerez a Szenátorok padján; a kiaszo, Ny özvegyet ez újra férjhez adja, S kitl a gennyes kórház is okádna, Balzsamával április hajnalává Fszerezi a nt. Jöjj, átkozo érc, Emberiség közös rimája, ki A nemzeteket egymásra uszítod, Tedd tisztedet.” (Shakespeare: Athéni Timon. IV. felvonás 3. szín) No és József Aila: Két hexameter. (l. 38. o.) Mindenki dilemmája, döntésszituációja. – Milyen pedagógusra van szükség e tárgy oktatásához? – Hiteles személyiségre, a szó és a te egységét megvalósító nevelre. A tananyag átadásának módját illeten a pedagógiai szakirodalom bvelkedik tanácsokban. „A középszer tanító elmondja. A jó tanító elmagyarázza. A kiváló tanító bemutatja. A kiemelked tanító gondolkodásra ösztönöz.” (William Arthur Ward) A lozóa és etika „tanítójának”, pedagógusának – akármilyen fokon is okítja tárgyát – mindegyik minsítést fel kell vállalnia, hogy munkája eredményes legyen. 14

A történelem faggatása – Az elmondoak alapján, Ön sikeres, elismert ember. – Magyarországi mértékkel mindenképpen. Mindazt megkaptam, amit általában egy értékválasztás, nem érdekválasztás szerint él, hazájáért, Magyarországért, népéért, a magyarságért tevékenyked alkotó általában megkapo. Például Hamvas Bélát, jeles XX. századi bölcselnket „Lukács elvtárs” (ez volt a komisszár kötelez megszólítása) útmutatása alapján 1948-ban „mellzték”, 1968-ban bekövetkeze haláláig az „elhallgaatás”, „bels számzetés” volt osztályrésze. Ki olvas ma Lukácsot, ki beszél ma Lukácsról? Hamvassal más a helyzet! Engem közel 20 évvel ezel fosztoak meg hivatásom, a tanítás gyakorlásától. Kik? Ugyanazok. Mindig, mindenhol, mindenkor ugyanazok. Lukács iskolásai és óvodásai. Akiknek köszönheten a lozóa ma is szitokszó le. Munkálkodásomat folytaam. A mindenkori diákokkal, érdekldkkel való személyes kapcsolaól eltiltottak, a teljes kör szilenciumra ítélésem mégsem sikerede. Ma már bizonyítoan több százezer olvasóhoz jutoak el az általam közvetíte gondolatok, szellemi értékek. 2009-ben a fent bemutato tananyagaim minségéért megkaptam életem els, s mindmáig egyetlen hivatalos elismerését, az Érdemes Tankönyvszerz díjat. Engedje meg, hogy idézzek a díjátadón elhangzo laudatióból: „Tudomásunk szerint ez Dörömbözi János els hivatalos díja. Azt nem állítjuk, hogy els és egyetlen elismerése: tle tudjuk, hogy a legnagyobb örömmel az töltöe el, ha tanítványai igazolták törekvése helyességét. Mi e törekvés lényege? Babits fordításában: ››tudni és haladni elre!‹‹ Dante eredet ében: ››törekedni az erényre és a megismerésre‹‹. Savaria fiskoláján és az egyetemeken hallgatók tömegei jelentkeztek eladásaira, szemináriumaira, speciális kollégiumaira. Ameddig jelentkezheek. A szóbeli ismeretátadást az idk folyamán egyre inkább kiegészítee – st helyeesítee – az írásos mvek megszületésének segítése. Szakdolgozatok, PhD-munkák, doktori és habilitációs értekezések, magasan kvalikált és rangsorolt személyiségek írásmvei viselik magukon szerznk ››keze nyomát‹‹, stílusát, igényes gondolatfzését, tárgyismeretét. Soha nem keresve a mindenkori hatalmasok kegyeit, Szókratészhez hasonlatosan, egyfajta bels meggyzdést követve végezte alkotó, értékteremt s értékközvetít tevékenységét. Talán éppen ebben keresend, hogy elkerülték az évfordulók, mind egyéni, mind társadalmi (történelmi) tekintetben.” A méltatást megköszön soraimból: E laudatio consolatio gyanánt is szolgált. Az „érdemes volt?” kérdését számtalan alkotó feszegee pályafutása végéhez közeledve. Én – bár életem akméján túljutoam – e kérdéssel nem foglalkoztam. Annál inkább inspirál ma is Schopenhauer egyik kedvenc, az antik világból eredeztethet örökbecs bölcsessége: „nehéz a tétlenségben nyugalmat találni”. E helyt elssorban Seneca gondolatai jutnak eszembe: „az ember, noha embernek születe, túlemelkedhet az emberi dolgokon; hogy a fájdalmakat, a veszteségeket, a sérelmeket, a sebeket, a körülöe tomboló vad szenvedélyeket nyugodtan szemlélheti” (A bölcs állhatatosságáról). A „szabadság az, ha lelkünket fölébe emeljük a bántalmaknak”. Az antik bölcselvel vallom: „Az összes ember közül egyedül azok nyugodtak, akik a bölcsességgel foglalkoznak, egyedül ezek élnek: nemcsak a saját 15

PoLíSz életidejüket óvják nagyszeren, hanem a magukét meg is toldják minden korokéval, mintegy birtokába kerülve mindannak is, ami hosszú évekkel ezel történt. Ha nem vagyunk teljesen hálátlanok irántuk, a szent tanoknak ama megalkotói a mi érdekünkben szüleek, számunkra készíteék el az életet. Más fáradalma révén hozzájutunk a sötétségbl napvilágra hozo, csodálatosan szép dolgokhoz; egyetlen század sem tilos a számunkra, mindegyikbe bebocsátást nyerünk; ha lelki nagyságunkkal kedvünk támad túllépni az emberi gyengeség szkös határain, hatalmas idbeli távolságot járhatunk be.” (Az élet rövidségérl. XIV. 1. Ford.: Bollók János.) A bölcsnek évszázadok, évezredek szolgálnak, megismerheti az emberiség addig felhalmozo szellemi értékeit és azok létrehozóit. Megadato, hogy szinte egész életemben – noha nem irigylésre méltó körülmények közö – a bölcseleel foglalkozhaam, civilizációval, kultúrával. Tanulmányozhaam, írásban és szóban továbbhagyományozhaam. Ami viszont saját hazámban mind a mai napig nem adato meg, az a költvel szólva a következ: „Egy kis független nyugalmat, / Melyben a dal megfoganhat, / Kértem kérve: / S  halasztá évrül-évre.” Kérem, idézzék fel Arany János Epilogus cím versének egészét, s vegyék még mellé Babits Mihály sz és tavasz közö cím költeményét! – Írásait a megfogalmazás természetes eleganciája, nyitoság és elfogulatlanság, a megértés és a megértetés természetes igénye jellemzi. Minden sora igazolja, hogy a legbonyolultabb témáról is lehet értheten írni, s azt is bizonyítja, hogy a lozóa nem néhány kiválaszto kiváltsága, hanem sokak közös szellemi kincse. Beszélgetésünk befejezésekor mit emelne ki a ma olvasójának? – Az új kiadásban lehetségem nyílt egy rövid „Elszó” beillesztésére, amelyben a humanizmus, humanitas jelentségére irányítoam a gyelmet. Ennek zárásából idézek egy rövid részletet. „A 2. századi római alkotó, Gellius a következképpen fogalmazta meg a humanitás fogalmát. ››Mindazok, akik latinul éspedig helyesen beszéltek, a humanitast nem úgy akarták érteni, amint közönségesen gondolják, tudniillik a görög philanthrópia (emberszeretet) értelmében, vagyis, hogy valami elzékenységgel vegyült jóakaratot jelent minden ember iránt, hanem körülbelül azt jelölték vele, amit a görögök paideiának (nevelés), mi pedig a tudományokban és mvészetekben való nevelésnek és tanításnak mondunk. Akik ezekre teljes mértékben vágyódnak és törekszenek, azok humanissimusok leginkább. A tudományra való törekvés és igyekezet ugyanis az összes éllények közül egyedül az embernek van megadva, s ezért mondják humanitasnak.‹‹ (Noctes Aicae – Aikai éjszakák 13, 17.) A magyar költ, Babits Mihály Humanizmus és korunk (1937) c. írásában arról értekeze, hogy a humanisták megismerik egymást szellemük bels latinságáról. Nem a görög vagy latin nyelv grammatikai ismerete, hanem az annak talaján kibontakozo szellemiség birtoklása teszi az embert humanistává. A görög–latin közös kultúra adja az európai kultúra egységét, a humanista konzervatív: ragaszkodik az átöröklö szellemi kincsekhez. ››Nagyon téved az, aki a múlt eltüntetésével hiszi leginkább szolgálhatni a jövt. Múlt nélkül nincs jöv, s mennél gazdagabb a múltad, 16

A történelem faggatása annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövbe.‹‹ ››A föld, a tornyok, a házak védre találnak. De ki védi meg az Ember kincsét, az Ember lelkét, a kultúrát, amit pár évezred nagyszer munkájával fölhalmozo, kiépíte magának?‹‹ – kiált Babits a világháború árnyékában, s kérdezhetjük ma is a kultúrák (civilizációk) önkényes lerombolásának korában. Ember, civilizáció, kultúra, történelem, Európa, humanitás, mveldés, mvészet, bölcselet fogalmai alkotják e tankönyvhöz is a vezérfonalat. E bevezetben sem feledkezhetünk meg a hazaszeretet kötelezeségérl. A hazaszeretet eszméje, a jelenért és jövért való aggódás, a dics múltra való hivatkozás fogalmazódik meg ragyogóan a görög (Hérodotosz, Thuküdidész történetei, Plutarkhosz életrajzai), a római (Cicero, Livius, Tacitus stb.) szerzk mveiben és a történelmi személyiségek teeiben. Dante méltán híres Itália-himnusza (valójában vádbeszéde, kirohanása: az olasz eredetiben inveiva; Isteni Színjáték. Purgatórium, Óda Itáliához, VI.) éppúgy, mint a Petrarca alkoa Italia mia kezdet canzone (CXXVIII. vers), a hazaas pátosz megnyilatkozása, a hazáért való aggódás lírai kiáltása. E tekintetben felsorolhatatlan bármely néphez, nemzethez tartozó szerzk és cselekvk száma, szerencsére igaz ez hazai, magyar vonatkozásban is. Szekszárd szülöe, Esztergom költje fent idéze írását egy 1937-ben Budapesten rendeze „a humanisztikus szellem feladatairól a mai lélek formálásában” témájú nemzetközi ankét kapcsán készítee. Gondolatait ekként zárta: ››Ezt mondtam volna el, mentül hangosabban, ha a humanista ankét szónokai közö hivatva leem volna szavamat fölemelni.‹‹ Babitshoz csatlakozva: én e kis kötetben foglaltakat és még sok minden mást mondanék el tanítványaimnak.”

Király Farkas

szét, nem össze mire összpontosít, mindegy: szíriusz, orion, egyéb a tárgya. kedves(?) emlékeit(?) óceán fogatlan kutyái hordják szanaszét. fejét lecsavarja, plázsra dobja magát. a szélcsendben felpörögnek a szélturbinák. part szakad sziklaágyától, felemelkedik. szemei magasból néznek körbe vagy gömbbe, fejetlen teste elernyed, tisztul bentrl kifelé, bz és bzl ereszkedik alá.

kövek a földbl nnek ki, törnek el meg fel. kifordíto fókák vonaglanak. vasf szárai futják körbe, forrasztf ragaszt bellük rácsokat. napkeleten pompás pávák kopaszodnak, tolluk vulkán torkába hull: tzhányás, a föld gyomra rándul, megremeg. a hullámok hasadó atomra lelnek, felmutatják. ó! *

a hullámokon odébb ring a trágya. * 17

PoLíSz beértek a bohócfejek. füleikbl lábak lógnak ki földre poyanás után azokon forgolódnak, nyargalnak. fekete gömböcorruk füstölög, futófény mutat utat nekik… majd: tadammm! s csak a csótányok élik túl, azok közül is csupán a legalább nyolccsápúak. * egyenes az alagút. de fordul a szerelvény, a sziklába begördül. patakzik a sín, fekete a fényhiány. nehéz a víz, sejtek nem osztódnak többé. csónak billeg a felszín taván, nevetés gyrzik gyönyörn köröe. ám a kben a hang hulláma nem halad. nehéz a víz. három nap egy esztend, egy élet. * végleges aszályosítás. kigazdálkodni nehéz: hiányzó adagok, teleportált porciók. visszanyerhetetlen víz, kiszárad a veszély is. nem párolog a homok, szemcséit szivayúzzák a klepszidra fels szívébe: farkukba harapjanak a perg percek. * 18

átöleli az r. ahogy mindig is. ringatná, csillaggal játszatja, bolygókat rejt el. rejtjel visz üzenetet, háborítatlan. katlan fenekén kód fejlik, fejtdik. felhs éjszakák. nem látni, mint szilárdul gömbbé, köröskörré a sötét anyag, a m. felhs éjszakák. nem látni többé. * elvonult a tzes. máshol oltja a perzsel jeget. van így. agancsot nevelnek a frissen vedle fák. földre hajtják, szegezik elre. gyelik a láthatárt, ha felbukkanna. hátha. üres vértek zörögnek, vonulnak, csatát keres páncélok. hiába. szárnyat bontanak az árnyak, az utolsó prédák: lesznek jelek az égen, olvas(hat)atlanok. * hangok vesznek el a hamuszférában, koppanások, hosszabb hörgések. csak az ersebb fotonállatok rágják ráérsen keresztül magukat a krémen. ülepedés nincs, a gravitáció szünetel. s pihen, pihenget az id. * homok terjeng rég méretes kristályok helyén. pornál porabbá lesznek,

A történelem faggatása lapulóból emelked, szárnytalan szálló szemcsék.

terem a rozsda: vörös, barna. néhol zöld. szivárványos enyészet a szelek járása ala.

elfogynak a poliéderek. el a gyönyör lapok, élek. monotónia következik, múlandóságot méreget.

felhkbl tzfények ívelnek, nem lobbantanak lángra venomot, vírust. csak a homályt dök, csak a homályt szúrják. csak a homályt, mi mást.

lentrl utaznak a lassan pusztító mérgek. lankadtan emelkednek, léhaságuk megfontolt?

*

nem, méreg nem mérlegel. törekszenek részei a réseken felfelé.

fogatlan tenger hordja szanaszét.

Turcsány Péter

Kánon-váltás és pedagógia (Csodaszarvas, magyar géniusz, merre jársz?) Az elnemzetleníte, a magyar és humán értékek iránt közönyössé te magyar kulturális élet irdatlanul szürke zsákutcájából kell visszatérnünk a nemzet és humánum nyílt fútvonalára. Azon nemzetekkel kell egy sorba lépnünk, amelyek errl az útról szerencsés helyzetüknél fogva soha nem tértek le. Önazonosságukat évszázadok óta rizték és saját nemzeti értékeiket az elsk közö tartják számon. Kulturális önazonosságunk értékeinek oktatásban és nevelésben betöltö jelentségével kapcsolatosan az általam képviselt Kráter Mhely Egyesület eddigi tevékenységét kívánom megmutatni, s ezzel a megújuló kulturális nemzeti együmködés alapjaihoz hozzájárulni. Az 1940-es évek debreceni rektor-tanára, Hankiss János két köteel reprezentálja a Kráter oktatással kapcsolatos kiadásainak sorát (Európa és a magyar irodalom, A magyar géniusz). Debreceni vonatkozásokban gazdag volt már kiadónk els megjelentete kötete is, amely már 1990-ben Adj ideákat az idnek! címmel a híres cívisváros költ-tanárának, Gulyás Pálnak a nemzetközi hír, emigráns Kerényi Károllyal folytato levelezését tee közkinccsé. Az ugyancsak debreceni profeszszor, Rugonfalvi Kiss István A székely nemzet képe cím – elször 1939-ben kiado – kötete az egyik legmostohább Kárpát-medencei nemzetrészünk történelmét foglalta össze, olvasóinkhoz csak hetven év elteltével tudtuk eljuatni az újragondozo nagy monográát. Szintén 2009-ben adtuk ki gróf Teleki Pál miniszterelnök nemzetpolitikával foglalkozó munkatársának, Rónai Andrásnak a Fejezetek a poli19

PoLíSz

tikai földrajzból cím kötetét. 2011-ben már a Magyar Történeti Társaság Teleki Pál elszavával megjelentete Erdély tanulmánykötetét sikerült ismét díszkiadásban megjelentetnünk – Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyees Úr elszavával. Az ezer éves Magyarország történelmi földrajzának megismertetése szempontjából nagy jelentség volt Cholnoky Jen A magyarság földrajza cím, ma is aktuális ismereteket közl, páratlan szaktudású munkájának újrakiadása is. Nemzetben gondolkodó könyvkiadásunk és tevékenységünk egészét jellemzi a Székely András Bertalan által szerkeszte, nemzetstratégiánk jövje szempontjából még ma is igen fontos Kárpát-medencei Keresztkötdések cím kötet 2004-ben történt megjelentetése, amelyet öt korábbi konferenciánk anyagából állítounk össze. Alapmnek tekinthet a kecskeméti tanárember, Ujlaky István másodszorra is kiado Nemzeankönyv cím munkája, amely a közép-európai nemzetállamok történetébe illeszti nemzetrészeink történetét éppúgy, mint az országunkban él kisebbségekét. Ide sorolhatjuk az Nemzeti Alaptörvény szellemi elkészítésében úör szerepet játszó Dr. Varga Csaba professzor két alapmvének kiadását is (Jogállami? Átmenetünk?, 2007 és Válaszúton – Húsz év múltán, 2011). Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a Kráter Mhely Egyesület közmveldési és kiadáspolitikája kulturális területen megelzte és megellegezte a „nemzeti ügyek kormányának” mai törekvéseit, s ezzel együ a végre nyilvános megmérettetésre ajánlo Nemzeti Tantervet is. Irodalmi önbecsülésünk növelése érdekében jelenteük meg Wass Albert és Gyurkovics Tibor életmvét, Németh László és Székely Mózes regényeit, az els világháborús áldozat, Gyóni Géza, majd az 1956-os mártír, Gérecz Aila máig leg20

A történelem faggatása teljesebb verseskötetét, s ugyancsak ebbl a célból indítouk el 2009-ben az Aranyrög Könyvtár cím sorozatunkat, amellyel kilencven év magyar regényirodalmának szellemi rehabilitációját kezdeményeztük (Herczeg Ferenc, Szabó Dezs, Tormay Cécile, Kosáryné Réz Lola, Gulácsy Irén, Berde Mária, a délvidéki irodalomszervez Szenteleky Kornél, valamint a nagyszer csehszlovákiai-felvidéki korszak helyben alkotó magyar írói: Darkó István, Vécsey Zoltán, Szombathy Viktor és a kárpátaljai Tamás Mihály). A regény, mint mfaj, minden nemzet számára a polgári öntudat kibontakozásának reprezentációja, s egyben a társadalom lelki kifejezdése és szellemi horizontjának – a dráma melle – egyik legmeghatározóbb mfaja. Olyan médium, amely – ahogy Csokonai Vitéz mondaná ma is – „polgárrá és magyarrá tesz bennünket”. 1988-ban indíto PoLíSz (Politika–Líra–Széppróza) cím keresztény és nemzeti szellem folyóiratunk már maga is egyfajta kultúrtörténetet szimbolizál. Címadásunkat Bibó István közügyek iránt elköteleze polisz-felfogása ihlee, még jóval az ún. rendszerváltást megelz években. Kortárs irodalmárok és társadalomtudósok e helyt felsorolhatatlan listája tanúskodik a folyóirat rendkívüli kulturális mhelyjellegérl. 2006-tól 2010-ig mindennem támogatástól elestünk (NKA, NCA), s csak a tavaly kapo miniszteri támogatás révén tudtunk hivatásunk betöltése érdekében ismét 10 számot megjelentetni. Idén újra biztosítonak látjuk a lap jövjét. Érdemes szóvá tennünk Egyesületünknek a gyerek és feln olvasók által immár egyre elismertebbnek mondható törekvését a képes mesekönyvek megjelentetése terén. Magyar képzmvészek sora népmvészeti szellem grakákkal népszersíti Wass Albert Tavak könyve és Erdk könyve cím sorozatát, valamint a magyar és hun mondakör legszebb történeteit. Kovács Aila Zoltán és Barcsa Dániel Nevet Erdély cím összeállítása 2006-ban a Budapesti Könyvfesztiválon Budai-díjat nyert, valamint 2008-ban, Bécsben, Erasmus Euromedia-kitüntetésben részesült. Tesszük mindezt tesszük olyan légkörben, ahol már-már az analfabetizmust népszersítik a kevés szöveg, de harsány és kommersz mesekönyvek, de a plázák gyermekkönyv-kínálatáról is csak lehangolóan lehet szólni. Olvasóink egyre csökken vásárlóerejével mégis versenyt fut könyvkiadásunk. Az elmúlt 7 év ala közel negyven gyermekkönyvet adtunk ki! No és lehet-e beszélni arról, hogy milyen ma a költészet, a versek fogadtatása? Ha könyvkiadásunkra nézünk: a megsemmisítés szélén, parkolópályára állítva vesztegel ez a hajdan lélekment irodalmi mfaj! I-o hallhatunk egy-egy nyelvrontásban jelesked poszt-divathullámról, az irodalmi berkek bels öntömjénezésérl, de valós kritikai világ, a kortárs költk valós értékelése híján értékment és értékmér nyilvánosságról nem beszélhetünk. Tudományos és oktatási életünk anomáliái messzebbre mutatnak ezen a téren is. Az 1900-as évek elején Négyessy professzor olyan verstant taníto, amely a Nyugat költit dajkálta. Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezs hosszas viták során alakítoák ki saját verselési és poétikai nézeteiket, amely nem csak a 21

PoLíSz nemzeti hagyomány megismerését, de Európára nyito látásmódot is jelente a számukra. Jó 50 évre ez a magas fokú verselési tudatosság meghatározta költészetünk esztétikai beágyazoságát is. És ki tudja, milyen jelentsége és hatása volt Nagy László és Juhász Ferenc költi kibontakozására – és lehetne ma is költészetünk atal megújítóira – Vargyas Lajos 1950-es évekbeli verstani munkája: a Magyar vers – magyar nyelv. Ehhez a poétikai korszakfordítóvá vált tudományos munkához Kodály Zoltán a halálos ágyán is írt zenei kiegészít jegyzeteket, s ezekkel együ adta ki a Kráter 2000-ben. Lesz-e igény és érdekld vajon az új Nemzeti Alaptanterv hatályba léptetése után az ismételt kiadásra? S mit ád Isten? Magam, aki az 1980-as évek közepén még az MTA Verstani Kutatócsoportjában együ dolgoztam Lengyel Balázzsal, Nemes Nagy Ágnessel, Elek Istvánnal, Széles Klárával, Pál Ágnessel, Szepes Erikával és Szerdahelyi Istvánnal, a ’90-es évek óta szomorúan tapasztalom, hogy az Irodalomtudományi Intézet Verstani Kutatócsoportja már nem is létezik. Mit várhatunk el akkor a verstan és poétika összefüggéseinek egyetemes tanítását illeten? Közel húsz éve a különböz magyar bölcsészkarok irodalmi tanszékein milyen verstani útmutatást kapnak a diákok – köztük talán a jöv költi – az egyetemi oktatóktól? Egyáltalában, a világörökség tiszteletére is számot tartó magyar verskultúra mivé züllik ebben a gazdátlan korszakban? Világszerte tudományos iskolák foglalkoztak és foglalkoznak a szabad vers, a metaforaalkotás verselési és poétikai értékeivel is. Mi hol tartunk ezen a téren? Lépést tudtunk-e tartani e folyamatokkal akár az utóbbi 70 évben? Nálunk most már nemcsak az avantgárd költi hagyaték irányában tapasztalható a szinte teljes kör amnézia, hanem az orosz, az olasz, az amerikai és a világlíra nagy alkotóinak egyetemi szint feldolgozása is óriási hiányosságokat mutat. Vegyük már észre: verstan és poétika nélkül az él költészet is halálra van ítélve. (I meg tudom említeni azt a magyar verstani, poétikai és stilisztikai hagyományt, amelyet Fónagy Iván, László Zsigmond, Kecskés András, Szuromi Tibor, Gáldi László még az elmúlt fél évszázadban is folytatni volt képes, és amelyet ma már – az ELTE BTK felkérésére, óraadóként – magam is tanítok.) De a felhalmozo ismeretek kánonba foglalása, alaptantervbe emelése óriási megkéseséget mutat! Egyesületünk 2010-ben a verselési-poétikai kérdések újbóli felvetése terén is vállalta az úör kezdeményez szerepét, mégpedig egy Kazinczy emlékére rendeze nagyszabású konferenciával, majd egy másik alkalommal a Guenberg- és az e-galaxis kihívásaival is foglalkoztunk. Ezekkel a törekvéseinkkel – a keszthelyi, a marosvécsi és a tokaji Helikonok melle egyfajta Pomázi Helikonként hívjuk össze az e kérdésekkel foglalkozó tudós- és írónemzedékek legjavát. 2008 februárjában, ugyani tartounk életmösszegz Wass Albert-konferenciát. Eladóink voltak többek közö Pomogáts Béla, Szcs Géza, Kabdebó Lóránt, Szászfalvi László, id. Hegeds Lóránt, Adamikné Jászó Anna, Jókai Anna és sokan mások. Az elhangzo eladások szerkeszte változatát „És lészen csillagfordulás…” címmel szintén önerbl adtuk ki.

22

A történelem faggatása A ’70-es évek elején mondjuk ki, nagy reformátor-tudósunk, Karácsony Sándor társas lélektani pedagógiájának a magyar kultúrából való teljes számzetésének korszakában egy nagyszer pedagógia kísérletnek is tanúi leheünk. Ratkó József, Szentmihályi Szabó Péter, Czakó Gábor és más írók egy olyan olvasótábori módszert dolgoztak ki, amely képes volt élményközelbe, gyermekközelbe hozni nemcsak a magyar irodalom értékeit, de legfképpen kultúránk társadalmi és etikai kérdéseit is! Ez a pedagógiai, közösségi tábormunka a Hazaas Népfront segítségével közel húsz éven át még ersödni és mködni tudo, hogy aztán éppen a rendszerváltozás környékén veszítse el eredeti arculatát... Az alapítók közül Zombori Oó csillagász és a hatvani Kocsis István könyvtáros a Garabonciás-mozgalom révén még fel tudta támasztani a ’90-es években a pedagógiai alapeszményt. De ezek a megújító szándékok már nem kaptak széles kör anyagi és erkölcsi támogatást. Ezen a téren egyesületünk mindmáig folytatja Ki népei vagytok? cím tábormunkáját, amelyet kezdetektl a nemzetegyesítés szelleme hato át. Fként határon túli és magyarországi gyermekek, atalok közös kulturális táboroztatása volt és maradt a célunk. 2009-ben a mezségi Vicén a Csodaszarvas monda szellemében tartounk egyhetes tábort szórványban él gyermekek számára. 2010-ben pedig, a Nemzeti Civil Alap segítségével két történelmi régió, a Pilis és a Mezség gimnazistáinak közös táborát hoztuk létre hasonló szellemben. A nemzeti alapokra történ visszahelyezkedés immár folyamatos együmködést igényel az óvodák, iskolák, egyetemek taneritl, a könyv- és zenemkiadók, könyvtára és múzeumok munkatársaitól, illetve az író- és mvészvilág legjava alkotóitól! Ebben a munkában kell a magyar állam új tisztségviselinek és a nemzeti alapok, közalapítványok munkatársi gárdájának az élen járniuk: mhelyek segítésével, szabadids tevékenységek, st mozgalmak támogatásával, alaptantervek és életkorra szabo tudásszintek kialakításával, tudóscsoportok szellemi tkéjének az oktatásba történ bevonásával. Mindenki: alkotó és intézmény, tanuló és tanár, tudós és tisztségvisel, államtitkár és miniszter valóban legyen „láncszem a sorban”, de végre a magyar nemzet kultúrájának élláncát alkotva. Miel bárki azt hihetné, hogy a Kráter Mhely Egyesület 20 éves tevékenységének összefoglalóját kívántam volna eladni, egyértelmvé szeretném tenni, hogy munkánk egy 60–90, st kimutathatóan két-háromezer fs szellemi mhely törekvéseit jeleníti meg. Azt a mindennapokban kiküzdö „sikertörténetet”, amelyet – 2002 és 2010 közö kifejeze ellenszélben – annak ellenére tudtunk elvégezni, hogy nemcsak támogatói megvonásokkal, de folyamatos rágalmazások és perek Szküllái és Kharübdiszei közö teük a dolgunkat. Elhivatoságunknak éltünk, és ezért kapcsolódtak hozzánk munkatársak, alkotók és olvasók. Ezért reménykedünk ma is egy kánonvisszametsz és kánonalakító pedagógiai program sikerében. Ügyünk még csak nem is olvasóink ügye, célunk egy megújulni akaró, értékeihez visszatérni vágyó nemzeti kultúra létfeltételeinek megteremtése. (Tervezet a Kráter Mhely Egyesület ünnepi közgylésére) 23

PoLíSz

Matyikó Sebestyén József

Az örökkévaló játékai titok-mély dobozban 6–van kavics Horváth János festmvésznek Mi van a rejte mesében? A szó, az emlékek zárta rben, tetk és rejte temetk. Isten utcáin árnyék háztetk lesütö borítékja – az örökkévaló. Megrzi messzi meséit temploma. Öreg fákon aszo-apácák, mi van ebben a rejte mesében, a csillaggá álmodo messzi rben, ebben a mély sivatagban, csillagos f-koszorú csöndben s temet messzi dobozban – járda és járvány tilos, mély magosban, ahol az Isten is játékait rzi, a messzi árnyék szemeit kivérzi,

ahol az Isten háromszög s játszik, lábaim vaspántja az éggel parolázik… A templom is beázik, az éjszaka lesüti cserép-szempilláit és arcát. A tettlen mezkön a mindenség temploma is fázik – kinyitja az Isten égi vitorláit, amikor az szön halálos magosba csillagtalan éjjel néz a csillagokra…

Európa felé Nem menekülök, véghetetlen hazautazás. Várom a révészt, ahogy csörren az obulus. Ebben a pocsék égderben a rejt csillagokra látok, zöldsubás huszár vagy palástos király s az evangéliumi szamár. Valószíntlen hírviv: piros, fehér, zöld vászonra írt mez, viszi a vagon, a templomrom odább és a kápolnás hegy, meg a kerti fák. Ahogy a víz apad, egyre táguló szárazulatok, mennybl fakadtál, nincs országhatár…

24

A történelem faggatása

Oda-túlra

Keresztjét veti tovább

Holló László emlékének Lakásom titka a csönd-magány. Debrecenbl Holló kincseit vonaton hoztam, mint akár Jan Matejkó söm azt a ládát bújdokolva határokon át, mibe rejteék imakönyveit. Debrecen, hová késve kerültem, de többet ado minden víziónál a Füreden nyugvó Kerekes Ferenc. Istennek hála kézen fogo: Dankó Imre és Ujváry Zoltán… Minden titkok csöndje a tavasz: Budai Ézsaiás és Hatvany, mint akár Holló mennyégbe rajzoltírt táviratai.

Imáit mind vele temeék, a vak sötét, mintha derülne, és fénye márvány-mozdulatlan örökkévaló békességben.

Oltár el Valamikor, igen, akkor és o ministránsruhában a lelkes tanítvány, ismerkedve homályból érkez jelekkel, én is nagyon át vagyok fagyva, mint az út porában hever kövek.

Máig is gyel Az arc és a kifoszto falu, a tet cserép-szemein beázik, hírül adod a zuhanás csöndjét: és tovább rajzolod játékguráit: Isten hallgatását, az ég vitorláit.

Bencze Aila

Rózsa és kereszt 1 Kereszt élet és kereszt halál kereszüzében keresztre száll intervallumnyi életed. És feloszlásokban mérgeze örökkévalóságban hiszel, s életed egy jelzáloghitel.

S én rózsával számban érkezek vágyaid küszöbén kopogva léten túli körbe lépni át. Tudatni, hogy o is én leszek számodra mindig a zsolozsma, s szeretetem akasztom reád.

25

PoLíSz Keresztélet és kereszthalál töviseit utadba szórja a megváltásunk kapuinál egy vérpiros és tiszta rózsa. És e rózsa én vagyok neked, Váradon az angyali erd, és hordva a büszkeségemet meghajlok egy rt kereszt el. Kereszt az élet és a halál, keresztet hordunk, s viszünk sírba, s ajkaink pírját pár rózsaszál rideg tövise írja. Szívja. 2 Az els rózsát a szezon mia kapjuk meg, mint egy földi éket. A második rózsa viszont riaszt: ok nélküli és nagyon tépe. A harmadik rózsát boldogságból emelik szívünk rejtekébe. De félünk a negyedik virágtól: betegségünknek mása, képe. Az ötödik rózsa (kicsit profán) olyan, mint az egzisztenciánk: szerzdéskötés, ócska iromány, marketingünk és a médiánk. A hatodik rózsaszál az utunk: sínpár néhány jó barát közö. Hetedikkel már vezetni tudunk, uralkodni emberek fölö. A nyolcadik rózsa maga a csend: imádkozó önmagunk vagyunk. A kilencnél már nem bírjuk tovább: inkább csendben összeroskadunk.

26

3 Kereszt az élet és a halál. Rózsa az élet és a fájdalom. Rózsa az élet és a halál, s kereszt nyugszik most a vállamon. 4 Az els kereszt a születésünk, a második, hogy felismerjük még, hová jöünk, és a küldetésünk szélsség-e vagy szellemiség. A harmadiktól boldogok vagyunk, hiszen az a szeretetkereszt. Negyediknél megtorpanva állunk, kérdve: Isten, miért teed ezt? Az ötödik keresztünk nagy teher: szegénység és gazdagság maga. A hatodik kereszt a barátunk, életünknek legszebb csillaga. A hetedik keresztnél elvakul bennünk minden emberi jóság. A nyolcadik keresztnél földre hull az élet, és így lépünk tovább. A kilencedik keresztnél csendben csupán a végs szóra várunk, valahol a rózsák közt egy kertben, míg átvizsgálják számadásunk. 5 S én rózsával számban érkezek vágyaid küszöbén kopogva léten túli körbe lépni át. Tudatni, hogy o is én leszek számodra mindig a zsolozsma, s szeretetem akasztom reád.

A történelem faggatása

EGYÜTT JOBB! MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ETNOKULTURÁLIS ROVATA IX. RÉSZ Konrad Sutarski

A kis „felesleges” fontos nemzet nyomában Bevezet A ruszin nemzetiségi irodalom elemzése elször is felveti a kérdést, hogy hol húzódnak ennek az irodalomnak a területi és idbeli határai, egyúal pedig a ruszin nemzeti lét karakterének a mibenlétét is feszegeti. Ilyen talányokkal a Magyarországon él más kisebbségi irodalmak esetében nem kelle szembesülni. Az önálló ruszin nemzetnek korábban azonban még a létét is megkérdjelezték (és egyes helyeken néha manapság is így tesznek). Ezért az áekintés elején ezt a kérdéskört vesszük szemügyre. A korai középkorban a keleti szláv törzsek által megszállt területeket nevezték Rusznak (magyarra leginkább Ruszországként lehetne fordítani). A kor legnagyobb államalakulatát, a K evi Nagyfejedelemséget másként K evi Rusznak is nevezték, végtelen földjeinek lakosait pedig a rusz (másképp ruszin) elnevezéssel illeék. Anélkül, hogy a késbbi történelmi fejlemények részletezésébe bocsátkoznánk, elegend legyen i annyit megjegyezni, hogy a szóban forgó elnevezés az évszázadok során a nyugati területek irányában zsugorodni kezde, és végül már csak a Kárpátok északkeleti vonulatának mindkét oldalán elhelyezked lakosság vonatkozásában maradt meg. A XIX. század derekától e nép szállásterületének tekinte, leszkíte vidékek jelenleg öt ország közö oszlanak meg: A Kárpátok karéjának küls íve Lengyelország dél-keleti csücskét alkotja, illetve Ukrajna vele határos dél-nyugati peremvidékét képezi. A hegyvonulat bels lankáin Kelet-Szlovákia, az Ukrajnához tartozó Kárpátalja, Románia északnyugati határvidéke, illetve Magyarországon északkeleti szeglete osztozik. Az egykori hatalmas Rusz további területei nevet cseréltek: földjét és lakóit – különösen a XVII. századtól kezdve – Ukrajnának és ukránoknak kezdték hívni. Ez a megkülönböztetés nem csak területi jelleg. A másik fontos megkülönböztet jegy a ruszinok hite: többségükben görög katolikusnak vallják magukat a XVII. század dereka óta (szemben állva a keleti területeken elterjedt ortodoxiával). A harmadik különbség nyelvi jelleg: a nyugati szlávokkal (lengyelekkel, szlovákokkal) érintkez ruszinok nyelve sajátosan befogadta azok nyelvének egyes szavait, elemeit. A ruszin végeredményben önálló nyelvvé vált – különösen egységesítésének 1995-ben történt kodikálása óta –, és átmenetet képez a nyugati és a keleti szláv nyelvek közö. 27

PoLíSz Az áekintésben bennünket i érdekl ruszin irodalom gyökerei történetileg Nagy-Magyarország területéhez, vagyis a Kárpátok vonulatának a Kárpát-medence felé es nyúlványaihoz tartoznak. Ugyanakkor a magyarországi nemzetiségi ruszin kortárs irodalom a trianoni diktátum által megcsonkíto Magyarországhoz kapcsolódik. A körkép két író – Hainger-Klebasko Gábor és Kiss Judit – munkásságát mutatja be. Kezdetben leszögeztük az elvet, miszerint csak olyan szemelvényeket válogatunk, amelyeknek alkotói már legalább egy önálló kötetet megjelenteek. Tekinteel erre, nem tudtunk közreadni két másik ruszin költn mveibl, akik verseikkel (többek közö) a „Ruszin Reneszánsz” (Budapest, 2008) – a világ minden táján él ruszin költkrl körképet adó – antológiában is szerepeltek. Ennek okán legalább a nevük álljon i: a beregszászi születés Moriljak Valéria és a Tjacovoról (Técsrl) származó Ruszinka Mária ugyan a mai Magyarország határain kívül láa meg a napvilágot, de mindkeen számos éve élnek Magyarországon. Szándékunkban állt továbbá a munkácsi születés, Budapesten él, nemrég elhunyt Stumf Benedek András verseit is elhelyezni válogatásunkban –  szintén szerepelt az említe ruszin antológiában, és két önálló kötete is megjelent Magyarországon. Kiderült azonban, hogy  csak szimpátiája révén vállalt közösséget a ruszinsággal, a származását tekintve azonban nem tekinthet ruszinnak. (Sutarski Szabolcs fordítása)

28

A történelem faggatása

Az uhro–rusz (magyar–ruszin) irodalom története Az 1989-es fordulat óta ruszin nemzeti újjászületés kezddö mindazon országokban, ahol ruszinok élnek. Mindez magával hozta a nyelv kodikálásának lehetségét és egy új irányzatú irodalmi elit létrejöét. A ruszinoknak saját irodalmi hagyományaik vannak, amelyek a XVIII. századig nyúlnak vissza. Függetlenül aól, hogy melyik nyelven írtak, az írók alkotásai a ruszin élet lényegét és népük szellemiségét testesíteék meg. Az egyik legkedveltebb téma a Kárpátok hegyeinek fensége s szépsége iránti szeretet. Magukat a ruszinokat istenfél, sztoikus népként festik le, kiknek látszólag az a sorsuk, hogy olyan természeti erk és kormányok irányítsák ket, amelyek fölö az egyénnek nem igen van hatalma. A magyar–ruszin (uhro–rusz) irodalmat történelmileg négy periódusra oszthatjuk. I. Az egyházi szláv periódust a munkácsi szerzetesház 1360-ban kezdd mködésétl számítjuk. Sajnos ebbl az idszakból kevés munka maradt ránk. Jellemz a megmaradt irodalmi alkotásokra az ers egyházi hatás. A megrzö munkák kézirat formájában ismertek. Ezek közé tartoznak: Szkotárszkoe evanhel e (Szkotarszki evangelium, 1588-ból), Dogmatika (1598-ból) és Szbornyik duchovnich i szvetszkich peszeny (Egyházi és világi dalok gyjteménye). Ez utóbbi a moszkvai egyetem könyvtárában található. Ebben az idszakban lát napvilágot Joseph de Camillis püspök ruszinoknak szánt két könyve, melyek már nyomtato formában jelennek meg. Ezek a Bukvar (ABC-s könyv, 1698) és a Katykizisz (Katekizmus, 1699). II. A latin periódust a XVII. század els felétl számítjuk a XIX. század els évtizedéig. Ehhez az idszakhoz olyan személyiségek nevei fzdnek, mint Bacsinszky András püspök és Bazilovits Joannicius író. Bacsinszky András (1732–1809) papi családban születe. Szerteágazó kulturális és társadalmi tevékenységének horderejét kortársai is felismerik. A kor másik nagy egyénisége Bazilovits Joannicius, aki 1742ben születe, ugyancsak Ungvár körzetében. Tanulmányainak végeztével Munkácsra költözik, ahol megírja f mvét, a Brevis notitia fundationis Theodori Koriathovits cím könyvet – részben 1799-ben, részben pedig 1804-ben. III. A magyar periódus a XIX. század els évtizedétl 1848-ig tarto. Az e század eleji magyar nemzeti ébredés hozta magával a latin nyelv elhagyását Magyarországon, és így természetesen a „magyaroroszok”, azaz a ruszinok körében is. Ez nem csak az irodalomban volt teen érhet, hanem a beszédben is. Divat le a magyar nyelv ismerete. E korszak kiemelked személyiségei Vaszil Dovhovics és Mihail Lucskaj. Vaszil Dovhovics 1783-ban születe egy mélyen vallásos családban. Versíráson kívül számos más mfajjal foglalkozo, így lozóával, asztronómiával, bibliával és esztétikatudománnyal. Az ezekkel kapcsolatos mvei mind magyar nyelven jelentek meg. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. 1849-ben halt meg. Mihail Lucskaj 1789-ben születe. Ungváron le pappá. Lucskajnak megadatik, ami az akkori magyarorosz földön keveseknek, hogy hosszabb idt tölthete külföldön 29

PoLíSz (Itáliában). Els munkája a ruszin tájnyelv nyelvtanának elkészítése volt. Két kiemelked munka kerül még ki tollából, ezek már ruszin és latin nyelven. Az els a Cerkovn e beszidi na vszi roka poucsenyie naroda (Templomi beszédek az év minden vasárnapjára a nemzet tanítására. Budapest, 1831). A másik latin mve a Kárpáti ruszinok történelme (Carpatho-Ruthenorum), mely kézirat formájában maradt ránk. IV. A ruszin periódusban a XIX. század közepén a magyarorosz földön elkezddik egyfajta nemzeti ébredés. Az irodalmárok a latin és a magyar nyelvet felváltják saját nyelvükre, a ruszinra. Ezt az idszakot olyan nevek fémjelzik, mint A. Duhnovics, A. Popovics, L Rakovszk , L. Duliskovics, A. Dobrjanszk -Szacsurov, A. Pavlovics, A. Kralick , I. Szilvaj (Uriil Meteor), A. Mitrak (Materin), E. Fencik, J. Stavrovszk , (Popradov) és E. Szabov. Alexander Duhnovics, a ruszin nemzeti ébredés atyja 1803-ban születe a zempléni Topolán. Foglalkozását tekintve pap volt. 1850-ben létrehozta és vezetje le a Ruszin Irodalmi Egyesületnek, és két irodalmi kötetet ado ki Pozdravlenie ruszinov (Üdvözlet a ruszinoknak) címmel. Elkészítee a ruszin nyelv nyelvtanát és a Nemzeti pedagógiát (Narodna pedagogia). Klasszikus mvének számít Dobrogyitel perevisaet bohatstvo (A jóte többet ér a gazdagságnál) cím drámai mve. Fontosabb munkái közé tartoznak még a Szokrascsennaja grammatika piszmennoho ruszkoho jazyka (Az íro ruszin nyelv nyelvtana), valamint az Istinnaja isztor a karpato-ruszov (Kárpátoroszok igaz történelme). Mint költ megírja a ruszinok himnuszát: „Kárpátalji ruszin népem, / Elég volt az álomból”, melyet megzenésíteek. Adolf Dobrjanszkyj-Szacsurov 1817-ben születe a zempléni Rudlev községben. Magas állami tisztségeket tölt be, parlamenti képvisel, Ferenc József reprezentánsa a világosi fegyverletételnél. Mint magyarorosz képvisel szorgalmazza a bécsi parlamentnél, hogy állítsanak emlékmvet a magyarországi ruszinoknak. Élharcosa Podkarpatszka Rusz önállóságának. Egészen fantasztikus irodalmi munkássága során mindvégig kitartóan szolgálta kicsiny ruszin nemzetét. 1902-ben hunyt el Innsbruckban. A ránk maradt 22 mve egyaránt foglalkozik politikával, szépirodalommal és vallással. Alexander Pavlovics, Magyarország népszer költje és népdalgyjtje, A. Duhnovics barátja 1819-ben születe. Teológiai végzeségét Tarnovban szerezte. A halál 1901-ben éri utol. Mveit anyanyelvén, sárosi lemk dialektusban írja meg. A Voszpominaja (Emlékiratok) címt I. V. néven jelentee meg 1888-ban. Iván Szilvaj (1838–1904) a Bereg megyei Szuszkovon születe, papi családban. Budapesten és Ungváron szerezte meg teológiai mveltségét. Költ és prózaíró. Elbeszélései eltérnek a hen ábrázolt karakterektl, hamisítatlan a humora. Alexander Mitrak, Materin álnéven publikál. Gyönyör karcolatok, novellák szerzjeként jelent meg Putyevie vpecsatleny a na Verhovinye (Egy verhovinai út benyomásai) cím munkájában, majd 1881-ben – f mveként – elkészítee a ruszin–magyar szótárat Ungváron. Ezeken kívül írt még számos kiváló verset is. Jevgeny Fencik (1844–1903) a Bereg megyei Martinkán születe. Fleg regényíró (V otcsizne bez otecsesztva – A hazában haza nélkül), de költ is. Jul Sztavrovszk (álnevén Popradov) az elbeszélés mfajának mestere. Evmeny Szabov lelkész. Nevéhez fzdik a Ruszkaja grammatika i csitanka (Ruszin nyelvtan és olvasás, 1890) és a Bibl a dlja naroda (Biblia a nemzet számára). Ahogy azt láthatjuk, a XX. század elejéig minden korszaknak meg volt a maga irodalmi nagysága. Ma sincs ez másképpen, hiszen a ruszinok által lako szomszédos országokban, a tengeren túl és persze Magyarországon is él a ruszin nyelv és irodalom. 30

A történelem faggatása

Mai magyarországi ruszin irodalom Az 1994-ben a Magyar Mveldési Intézetben megrendeze „Ruszin irodalom a XX. század végén” cím konferencián a következk hangzoak el (Kormos Sándor után, rövidítve). „Magyarországi ruszin irodalomról beszélni igen nehéz és egyben könny feladat. Nehéz azért, mert a Magyarországi Ruszinok Szervezete (MARUSZE) megalakulása el nemhogy ruszin irodalomról, de még ruszin nemzetiségrl sem lehete szó, hiszen a kommunista diktatúra korszakában Magyarországon a ruszinokat mint etnikai kisebbséget nem ismerték el. Viszonylag könny ismertetni a hazai ruszin irodalmat azért, mert jelenleg csupán egyetlen szerz ír ruszinul, a trilingvista költ és mfordító, Hainger-Klebasko Gábor.” Magyarországon fleg az északkeleti megyék helységeiben élnek ruszinok, fleg kis községekben. Mivel a múlt rendszerben a magyar kormányzat a ruszinokat a hazai szlováksághoz sorolta, nem lehete sem saját szervezetük, sem pedig iskolahálózatuk. Ezért a ruszin szülk gyermekei csupán szlovák vagy magyar iskolában tanulhaak. Mivel ruszin óvodák, iskolák nem voltak, nem alakulhato ki sem ruszin értelmiségi réteg, sem pedig ruszin irodalom. St a ruszin irodalmat ért olvasóközösség sem. Ez az oka annak, hogy jelenleg a magyarországi ruszinoknak csak egyetlenegy költje van, aki hihetetlen erfeszítések árán próbálja leküzdeni azokat az akadályokat és ellentmondásokat, melyeket költi pályája elé gördíte a történelem. Van-e a hazai ruszinoknak anyaországuk? Ha lenne, Kárpátalja lenne az, ahol jelenleg kb. 900 000 ruszin él. Ez a terület csaknem ezer évig Magyarország része volt. Az els világháború után Csehszlovákiához, a második világháború után pedig a Szovjetunióhoz tartozo. Ez a felsorolás bizonyítja, hogy Kárpátalja soha nem tartozo Ukrajnához, mégis a felbomlo Szovjetuniónak ez az utódállama görcsösen ragaszkodik ehhez a területhez a mai napig, ugyanakkor az i él ruszinoknak, magyaroknak, németeknek és egyéb kisebbségeknek nem biztosítja az alapvet nemzetiségi jogokat sem. Errl tanúskodik az 1990. évi kárpátaljai referendum, melynek alkalmából a hétféle nemzetiség lakosság 78 százaléka Kárpátalja autonómiáját követelte, de az ukrán kormány e jogos követelést visszautasítoa. Nem véletlen tehát, hogy ezek után külföldön alakult meg Kárpátalja, azaz Ruténia illegális kormánya. Most, hogy a rendszerváltás után a magyar kormányzat elismeri a hazai ruszin kisebbséget, már csak az egységes ruszin irodalmi nyelv megteremtése volt a feltétele annak, hogy bevezessék az óvodai és általános iskolai ruszin nyelv oktatást. Azóta megvalósult a ruszin nyelv kodikálása is. 1995. január 27-én Pozsonyban, a ruszin kisebbségek világkonferenciáján ünnepélyesen kihirdeék az egységes ruszin nyelv kodikálását, ahol többek közö jelen voltak az amerikai, kanadai, lengyelországi, magyarországi, kis-jugoszláviai és kárpátaljai ruszinok képviseli is. Az egységes ruszin irodalmi nyelv létrehozása után el kell ismerni, hogy a ruszin nyelv nem ukrán nyelvjárás, hanem ugyanolyan önálló szláv nyelv, mint a többi. A ruszinok ha31

PoLíSz sonlóan nehéz utat jártak be az elmúlt ezer év ala mint a szlovákok, akik ezért is nagy szimpátiával gyelik a ruszinok mai nemzeti mozgalmát. Hainger-Klebasko Gábor az ellentmondások költje, aki beleszülete egy olyan közép-kelet-európai káoszba, amelyre kiéleze történelmi, politikai, társadalmi, gazdasági, nemzetiségi és etnikai ellentmondások a jellemzek. A nemzetiségéhez, anyanyelvéhez és családjához szigorúan ragaszkodó költ gyakorta vergdik a polgári kötelesség és a költi szabadság mágneses erterének két ellentétes pólusa közö. Bels lelki harcaiban azonban egyre inkább a keresztény etika normái érvényesülnek. A költ és polgár látja a keresztény egyház erkölcsi hanyatlását is, ezért az  ideálja sem a kétszín, képmutató vallásosság, hanem az igazhitek következetesen keresztény etikája. Figyelemre méltó továbbá a mai hazai ruszin költészet ni képviselje, Kiss Judit (1967–) munkássága is, akinek els önálló ruszin verseskötete 1997-ben jelent meg. (Feldolgozta: HKG)

Hainger-Klebasko Gábor

Zsibbadt rajongás Hiszek a méhedben, amelyben fogantam, hogy tovább élsz majd bennem.

És hiszek a méhedben, mely tlem fogant meg, hogy a megfogantban tovább élek.

A zsibbadt rajongásban, talán így leszek majd, ami nem vagyok, ami nem lehetek, s aminek álmodom magam.

32

A történelem faggatása

Magadnak-magadtól Ha megtalál a szürke, fagytalan tél, Lángoló csöndben érintesz szívem rejtekén. Én mégis maradnék inkább álomváram romjai közö! De nincs lazítás, nincs ki feloldja a görcsöt, Mert az agy örökkön szellemre vadászik, Messzire szállt, elröpült a legkisebb madár is.

Egyenesen hulló langyos téli es A csöndes leveg oly szürke és esend. Ilyenkor föllázad a szellem és meginog az agy, Majd hosszú ideig zsibbad, s kikapcsolva marad. S e némán vívo harcban elbuko a seregem, Hát ajándékba magadnak – magadtól, fogadj el engem.

Adjátok nekem az ünnepeim Nincs nekem ünnepem, hát gyelek a szóra, De lennie kell lassan, mert közel az óra. Érzed már melegét az idei nyárnak? Bár november van, látod, jó csillagok járnak. Ugye nem csorbult ki si kardunk éle? Lázasan készülünk, egy jobb nyarat remélve. Mert lopják a földünket kormányunk szavára, Oly olcsó ez a föld, nincs is neki ára. Mi i csak kapálunk, aratni más arat, Nem jut nekünk e földbl egy darab. Ha búsulsz magyar, veled a ruszin, látod, o távol, az már egy új rózsaszín. Adjátok nekem az ünnepeim vissza! k az ország keresztje és hossza.

Beszélgetés önmagammal 40 körül Sokszor elnézem a kezeimet, amint éppen tesznek-vesznek, mutogatnak. Érdekes különbözségük, bár tükörképe egyik a másikának, és mégsem egyformán használom ket. Olyanok, mint két beszélget, ahol az egyik mindig hallgatással kezdi el a beszélgetést, azaz, hogy nálam a balkéz az, amelyik passzívabb. A jobb kezem aktivitásával képviseli az igazságot, mire a bal mindig lehetetlennek nevezi azt. Olyan 33

PoLíSz ez, mint a házasság, ami csak egy nagyon gyenge utánzata egy igazi kapcsolatnak. A jobb úgy érzi,  igazán fontos mint az igazság közvetítje, a bal erre kontráz, neki a szava az igazságot mutatja fel. Nehéz a bírói szerep! Mint amikor brig ázom egy nyári záporban, ami jól esik, ha azt én akarom, nem az es. Miért van az, hogy ritkán akarunk egyet én és az es, a bal és a jobb kezem? Mondhatják rám: „érzelgs ckó”, bár én már eddigi életemen át megszoktam az érzelmeimet, és – mert konzervatív is vagyok – gondolom, sok bosszúságot okoztam másoknak vele, amit persze idvel sokszor, sokan a szememre is veteek, és ma már azt is tudom, hogy miért… Mert ritkán találták vonzónak, ahogy elmerültem bennük. Így merülök el a kezeimben is. Azt hiszem, hogy meg kellene, hogy haljak, hogy meg ne változzak!

Belzebub a kor szelleme Elbeszél költemény Mily gonoszság tee veled, Hogy a házasság sem szent neked, Félek e változástól nagyon, Segít e még a lelki vagyon?

Így szól büszkén, forgó szemekkel: – Van helyzet, mit nem rontounk el? Számoljatok csak be ördögök, Hisz tudjátok, szívesen ölök!

Áldatlan utadat remélem, Hogy gyorsan megszakad, elérem, Mert tudom, hogy még érdekel A Korszelleme, hogy vérez el.

Nagy jutalom az ára annak, Ha kezembe embert adatnak, Ki szegény, gazdag, öreg, iú, Jámbor, bnös, már nem hith.

Hisz a föld csak vele van tele, Hatalmas szózat: megénekelve. Hívd Ördögnek, Sátánnak  jön,  a Korszelleme a földön. Jézusnak imája szól érted, Jóles neki a megtérted, Öröm ez kimondhatatlanul, Az ember az angyaltól tanul. * De nézd az ördögi parlament, Belzebub elnököl, az eszement. Felül  egy nagy kénkre, Még miel valaki ránne.

34

* Süketít a zaj, kiabálás, Izgalom és felugrálás, Belzebub szava bizalom, Lassú az ördögi nyugalom. – Lépj el Erkölcstelenség, Vihar közeleg nem ellenség, Számot adj, s mködésedet, Vagy mondd ki követelésedet. – Én az erkölcstelenség Démona A szépség s mvészet fonata Által készítem járszalagom, S követik mesteri csomagom.

A történelem faggatása Virágzik a szabad szerelem, A fél világ van tele velem, Látjátok, ezt oly módon teszem, Hogy rajtam van selyem köpenyem.

Örökkön való örökséget, Alkohollal teli kegyelmet, És céltalan beteljesedést Nyújtok, s majd elkeseredést.

Már csak az erkölcs és az ösztön Közé kell csapnom, de rögtön. Támadjon oly zavar a földön, Hogy az erkölcs is megtörjön.

Büszke vagyok a tébolydákra, Kurvákra, s részeg anyákra. Én országokat teszek tönkre, Rolót húzok szép jövkre.

Ah, látom Belzebub a szemed, Hunyorgó bár, de tetszem neked, A nagydíj csak az enyém lehet, Nincs ördög, ki nálam jobb lehet.

Asszonyokat teszek korccsá, Nemzeteket állatiassá, S ígérem az öngyilkosok Száma n, bár bnük nem sok.

* – Remélem a célod eléred, Mert még e díj, nem járhat neked, Míg család van és lesz a földön, A titkukat rombold örökkön. Halljam, ahogy sír Isten s a Föld, Az embert ki pártos, mind leöld, És ha jót is akarsz még nekem, Kérd, hogy akaratom meg legyen!

– Nagy dolog ez Alkohol Démon, Majd i ülhetsz a jobbomon, Mert bélyeged az emberen van, Ábrázata lemoshatatlan. De van még dolgod a vízzel, Csak annyit hagyj meg, hogy ezzel, Alkoholt készítsenek el, S a világuralom ünnepel. *

Jöhet a következ démon, Csüngjön szavamon és ajkamon. Neki van esélye a díjra? Maga van, nem számíthat másra.

És megjelenik a harmadik,  a Hazugság Démona i, Ki ép oly jól magyaráz, Mint az Isten Fia, ki felráz.

– Ismersz, most, híres ördög vagyok, Az ember hiszi, hogy mit adok Unalomz, hát szenvednek, Míg a szemek ki nem düllednek.

Pletyka, gonosz beszéd atyja  Sátán engedi, hát nagyra n. Jól magyarázza a bibliát, S míg van mibl, az Ember Fiát.

Bár küzdenek ellenem sokan, De virágként hullnak le holtan, Hisz nekem nem okoznak gondot, Megtalálom mindet, most és o.

– Nálam az asszony csalja a férjét, Barát kívánja barát nejét, És még azt is létre hoztam, Hogy hazudnak a templomokban.

35

PoLíSz És képmutatást szent helyeken, Hazug népeket rendszereken, Utánzatot égi országról, I e földön meg van szagról.

(De jaj e hangok nem fülükben, Hanem keményen az ölükben Ül, mint tüzes reszket láz, S e beszéd kedvesen megaláz.)

Nem lesz doktor, tanult ember, Ki mindenekbl kiismer, Csak egy csöppnyi igazságot És nincs ki lássa a valóságot.

Válasszatok, mit akartok, Nincs kiút, ha ez bálványotok. Vagy választhaok Bibliát, Belle az Istennek Fiát.

De Belzebub csak ennyit szól: – Elég e gyenge csalfaságból! Terveitek sorra megdlnek Embert nem elég srn ölnek.

Ki igazi, korok szelleme,  Sátánnak is a félelme, Istenünk felé a vallomás, Életünkben végállomás.

Hát hozzátok el a katlant, S lássátok a felfoghatatlant, Mert nagyzást keverek butasággal, Babonát felvilágosodással,

Budaörs, 2009. január eleje

Divatot keverek erkölccsel, Világbékét öldökléssel, S íme dzsölést extázissal, Kegyetlent, humanitással. * Sátáni e patika tartalma, Sátáni e katlan alakja, Szürkén vörös köd, ez új szellem, Új alak, változó: Korszellem. Ki hiszi és dörzsöli kezét, Hogy a világ elveszti eszét, De feledkezik szent dologról, Az t eltipró Jézusról. Mert van ki látja e praktikát,  az ember, ki félti át, És kire rákopog két fér, – Magatok válasszátok ki, *

36

A történelem faggatása

Kiss Judit

Nem tudom… Nem tudom, ki voltam, Nem tudom, ki vagyok, Nem tudom, ki leszek. CSAK Tudom, hogy voltam, Tudom, hogy vagyok, Tudom, hogy leszek. (Most még senki, de majd valaki?!)

Keresztek Megszüleem. De nem o éltem, ahol szereem. Hordom a keresztem. Nem o tanultam, ahol szereem. Hordom a keresztem. Dolgoznom kelle, nem ahol szereem. Hordom a keresztem. Férjhez mentem, akkor nem ahhoz, akit szereem. Hordom a keresztem. Túl sok kereszt nyomja a vállam, megölik a lelkem, s ezt nem szeretem. A síromba is elviszem e súlyos keresztem?

37

PoLíSz

Reménysugár Az élet napos oldala számomra mit is mutatna? Ha a poros cipm a megkezde utat nem járhatja, ezt az oldalát felh takarja?

A kibukkanó meleg reménysugarat elkapva tollat ragadok, ruszin érzéseimbl rímeket faragok. Hattinger-Klebasko Gábor fordításai

A magyarországi ruszin szerzk életrajzai H -K G (Komlóska, 1958– ) költ, prózaíró, mfordító, ruszin nemzetiségi politikus. Szlovák és magyar nyelv iskolait Sátoraljaújhelyen és Budapesten végezte. 1991-ben megalakítoa az els magyarországi ruszin civil szervezetet, a Magyarországi Ruszinok Szervezetét (MARUSZE), és ennek elnöke; 2004-ig tagja a Ruszin Világtanácsnak, ezen belül 1995–1997 közö a Világtanács alelnöke. Alapítója és felels szerkesztje az 1993-ban elindíto Ruszinszkyj Zsyvot cím havilapnak, mely késbb kéthetente jelent meg 2002-ig. 1996-ban egyik alapítója a Magyarországi Ruszin Tudományos Intézetnek, azóta az irodalmi szekció vezetje. Az 1999-ben elször megalakíto Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke, 2003-ig. 1998 óta a Magyar Rádió Ruszin Nyelv msorának felels szerkesztje, 2003-ban megkapta a Rádió Nívódíjét. 2011-ben újjászervezte az idközben megszüntete Magyarországi Ruszinok Szervezetét, melynek ismét elnökévé választoák. Verseit elször szlovák nyelven írta és publikálta. 1993-ban megjelent els, háromnyelv (többek közö ruszin) verseskötete, a Nem tudtam, majd a következ évben (csak ruszinul) a Zakazana zwizda (Tilto csillag). Az 1995-ben kiado Slyzy i more (Könny és tenger) cím verseskötet bemutatójának dátuma, október 30. a Ruszin Költészet Napja le. További könyvei közül a legfontosabbak: Atsej Boh, atsej Tslovek (Talán Isten, talán Ember, 2002), A bánat is az élet része, (magyarul íro versei, 2008) és az Összes–Sytky válogato verseit, balladáit és prózai mveit tartalmazó kötet (2008). K J  (Sárospatak, 1967– ), költ, újságíró, ruszin nemzetiségi aktivista. Szlovák tanítási nyelv iskolákba járt Sátoraljaújhelyen és Budapesten, ahol éreségize. 1995–1999 közö a Ruszin Élet szerkesztje, majd 1997-tl fszerkesztje; 1999–2005 közö az Országos Ruszin Hírlap felels szerkesztje, riportere. 1997–2005 a Magyar Rádió ruszin msorának szerkesztje, msorvezetje és riportere. 1998–2010 közö Budapesten önkormányzati képvisel ruszin kerületi önkormányzatoknál, ezen belül a XIII. kerületi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke. 1999–2007 közö a Fvárosi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Két verseskötete jelent meg: Zvuk dusi (A lélek hangja, 1997) és Kadi ste? (Hol vagytok?, 1999).

38

A történelem faggatása

XX. SZÁZADI MAGYAR PRÓZAMVÉSZET ÚJRAFELFEDEZÉSE IV. Lukáts János

Testvérünk, Julianus (Kodolányi János: Julianus barát) Táj, nyelv és lélek egybefonódásának regénye? A legtörténelmietlenebb magyar történelmi regény? Fejldésregény, amelyben a fejldés célja inkább a lélek megersítése, mintsem az értelem megvilágítása? Nyolc évszázadon, búvópatakként végighúzódó nemzeti példázat, amely értelmét sohasem veszíti, idszerségét mindvégig megrzi? Idegen számára megérthetetlen és megfejthetetlen küldetéstudat, abszurditásba torkolló, megszervezetlen és megszervezhetetlen, kudarcból kudarcba bukdácsoló vállalkozás, amelyet a magyar utókor mégis a nagy hitek és nagy gyzelmek aranyködével von be? Vajon mi a „Julianus-titok” életképességének, st örökéletségének magyarázata, van-e helye a magyar történelem tudatformáló tevékenységében, lehet-e helye az európai irodalomtörténetben? Milyen várakozással veszi kézbe, és milyen érzéssel teszi le kezébl a magyar olvasó, és milyennel egy érdekld – idegen nyelv és tudatú – kortárs? A dél-dunántúli, a baranyai táj egyszerre jelent kibocsátó fészket Kodolányi János és a könyvbeni fhs, Farkas a Györk, vagyis hát: Julianus barát részére. A Zeng hegy alja, a Mecsek, Pécsvárad, Pécs – így tágulnak a táj, az életkezdés és az ismeretszerzés körei az eszmél gyermek számára. A névtelen szülfalu, a természeti gazdagságában tündökl környezet a nyiladozó értel-

m únak újdonságot és világépít elemeket kínál, amelyek egyszerre lendítik tovább és csábítják helyben maradásra. A középkori magyar falu különös alakulat: egyrészt a szorító szegénység, a kultúra- és civilizációnélküliség helyszíne, másrészt viszont lakói mintha tudatában volnának a feudális hierarchiának, amelyben várjobbágy, köznemes, udvari méltóság, legfölül pedig a király foglal helyet. Az egyház a világiakéhoz hasonló hierarchiát alakíto ki, de ez mintha „könnyebben megmászható” volna. Tudják k a hit és a néphit értékeit és különbségeit, a ke egymás melle élésének kényes egyensúlyát és átjáróit, de tudják a babona üldözendségét, amelyet – persze, csak módjával – üldöznek is. Farkas, az apa, a pécsváradi klastrom vadásza, aki ából is a keze munkája után él, ers és határozo fért akar faragni. Ha netán pap lesz, nem bánja, ez mégis a kiemelkedés útja, de azt semmiképpen sem nézi jó szemmel, hogy a ú föl-fölkeresi Majs apót, a hegyekben él, kiöregede táltost, és ámulva hallgatja az öreg meséit Fehérlóáról, az smagyarokról, a pogány elidkrl. A pogánykodástól és a fératlan álmodozástól egyaránt félti a gyereket. A klastromba – tanulni – elengedi, bár sejti, talán sohasem tér vissza a ú. Györk (ekkor még Györk!) nemcsak családjától és falujától válik meg nehezen, tudja, 39

PoLíSz a gyermeki szerelmet kínáló, „vadgalambként turbékoló” Cseperkérl is le kell mondania, miközben maga is érzi, távozásával „ki is növi” a helyben maradók kínálta boldogságot. Élete el kezdve az egymásba fonódó, egymást hol segít, hol késleltet események és hatások sorozata-párhuzama. A pécsváradi klastromban pogány-magyar neve a latin Julianus szerzetesi névre változik. Írás-olvasással, latin nyelvvel, teológiával és a kolostori élet napi tennivalóival ismerkedik. Az istenhit, a mindennapok vallásossága a maga középkori teljességében bontakozik ki körülöe és benne, egyszerre jelent mindez féken tartó köteléket és állandó mentövet a test és a lélek kísértéseiben, megpróbáltatásaiban. A klastrom perjele jó szem, öreg pap, fölismeri, hogy a ú nagyobb feladatra rendeltete, talán nem is az ész és az engedelmesség fogja kiemelni társai közül, hanem valami más: az akarat, az elhivatoság alaktalan érzése. De bármi legyen is Julianusból (aki ekkor tízes éveinek közepét még alig lépte túl), tanulnia kell, forognia a világban. Ez pedig azt jelenti: Fehérvárra küldik, nagyobb városba, nagyobb klastromba, elmélyültebb tanulmányokra. Pécsvárad és Fehérvár közö az 1200as években kalandos volt az út, veszedelmes az utazás. Az idsebb Georgius fráter kíséri Julianust jövend kolostorába-iskolájába. Ez az örökösen zsörtöld, gylölköd, német eredetét dédelget, falánk és gyengéd szív barát viszszataszító, ám tanulságos élményekkel és véleményekkel ismerteti meg a atal papnövendéket. A pécsi klastromban Julianus zabolátlan, részeg tivornyának lesz akaratlan szem- és fültanúja, amit pedig addig elképzelni se tudo volna. 40

Georgius, aki maga is alaposan kivee részét a mulatozásból, dühödten ostorozza az egyház züllöségét, kapzsiságát, mindezt azonban nagyrészt a pogányságukat még mindig rz magyarok bnéül rója föl. A reménybeli papnövendéket különös kaland éri Pécsrl Fehérvár felé utaztukban: rablók ejtik zsákmányul kocs ukat, Georgiust megkötözve az útszélen hagyják, Julianust pedig vendégfogolyként rejtekhelyükre, a dunai szigetre hurcolják. Julianust i valamiféle pogány-magyar „betyár-demokrácia” veszi körül. Filetlen Pál kényszer szülte rablóvezér, aéle magyar Robin Hood, aki keresztény ugyan, de egyházellenes, a királyt tiszteli, de a királyné megöletését nem bánja. Az erélytelen II. Endre király, a sajátjainak kedvez Gertrudis és a nemzetét véd, de gyilkosságba hajszolt Bánk bán évtizede ez, a nemzeti, a hatalmi, a vallási és a gazdasági elégedetlenség kora, a felizzó szenvedélyek és félelmek ideje. De még inkább a reménytelenségé, a fogyó magyarságé, az országot elözönl német, olasz, muzulmán és izmaelita kalmárkodásé. A szigeten Julianus színpompás, egyben félelmes képet nyer az álarcos busókról, a pogány néphit és szokásvilág kései képviselirl. (Szereplésüket a Baranyában ohonos Kodolányi bizonyára hiteles források alapján helyezi a ma elfogadonál jóval korábbi idkre.) Julianus életében csupán néhány hónapos kitért jelent a dunai kaland, valós veszedelmek helye inkább olyan ellentmondásokkal, indulatokkal ismerkedik meg, amelyekrl korábban fogalma se volt. Fehérváron még akár szökö zsiványnak is néznék, ha Georgius nem „igazolná”, idvel azonban megtalálja helyét új társai és tanulmányai közö.

A történelem faggatása Hogy a híradás az elszakadt és Keletre visszavándorolt magyarságról nem pusztán „a pogány vének szóbeszéde”, ekkor tudatosodik Julianusban. A mendemondát és igaz ismereteket egymásra halmozó leírásokban viszonylag pontos helymegjelölést sikerül kihámoznia Magna Hungáriáról, st Oó fráterben szellemi (esetleg még úti-)társat is talál, aki Julianushoz hasonlóan évek óta építgeti egy keleti utazás tervét. Julianus társakra lel, erkölcsben és szellemiekben igényesekre, kiemelkedni és tanulni vágyókra. És olyanokra, akik kiemelkedés után (vagy helye?) visszahullanak a mindennapok vonzalmai közé, földet mvelnek, asszonyt ölelnek. Szó sincs tehát elbukásról, bnben tántorgásról, „mindössze” a keserves lemondást utasítják el maguktól. Julianus rémülten érzi saját magán is a gonosz és az „árnyaltan vonzó” kísértés erejét, roppant testi energiát és lelki ert mozgósít tudatos elutasítására, legyzésére. Várja Bononia, azaz Bologna, a korai reneszánsz Itália, a jelenlét és részvétel a világ szellemi érverésében, a tudományok és mvészetek szabadságában. Megérinti és megigézi t is az, ami annyi kortársat és utódot Magyarországról és Közép-Európából: a találkozás a „mvelt Nyugaal”. Látókörének szélesítése, antik és modern, latin és olasz szerzk és nyelvek megismerése – mindez persze hasznára van Julianusnak. Még inkább a kapcsolatok, amelyekre szert tesz, és amelyek t is járatosabbá teszik a világ dolgaiban. Az egyház megújítását célzó erfeszítések, a mosolygó szolgálat ferences, és a tudatos fegyelem dominikánus szemlélete, az új szerzetesrend szervezésének lehetsége magával ragadja. Egy új Magyarország hitét, reményét hozzák haza magukkal a fráterek

Európából. Kevésbé a lehetségét – az elajándékozo királyi birtokok, az elkótyavetyélt ország kevés mozgásteret ad akár az államszervezet reformtörekvéseinek, akár az új szellemi mozgalmak terjedésének. És Julianusban is o motoszkál a kérdés, a kétség: ha gyelmét a keleten rekedtek felé akarja fordítani, meddig célszer nyugaton töltekeznie az amúgy igen hasznos tudnivalókkal? Hogy mindez szükséges, és hogy lelki erejét nem kezdte ki a kétkedés, errl utolsó bononiai napján gyzdik meg, amikor látomása támad: a Boldogaszszony megersíti hitében, hogy nincs egyedül, és hogy erfeszítése nem lesz hiábavaló. A fráterek tanulmányaik nyomán bölcsebbek leek, éveik száma szerint megférasodtak, hazaindulnak, fölszerelkezve tervekkel, tenni akarással, eltelve a szándékkal, hogy segítsenek a királynak, az egyháznak. Hány magyar történet kezddö (vagy éppen végzdö) így a következ századokban – Julianus és társai ennek a keser tanulságnak is mintapéldái. A rendtársak egy része kereken a szemükbe mondja: nem örvendenek a megokosodo, önhi, mindenbe beleszólni akarók visszatértén – k legalább szinték. A király udvarnagyjai az ország nyereségének nevezik a „kimvelt emberfket”, de hatalmat, jogkört nem adnak nekik – k politikusok voltak-maradtak a javából. Politikusok – nem államférak; máról holnapra gondolkodnak és taktikáznak, napi szövetségeket kötnek, percnyi érdekek után rohannak. Új szerzet lehet, új klastrom lehet, mindez persze Isten dicsségére, de pénz nélkül, és lehetleg jó messze a fvárostól. A láng így is lobog Julianusban és társaiban, a klastrom így is fölépül, aztán lassan a többi is megvalósul. 41

PoLíSz De mintha a királyi udvarban is új szelek fújnának… Új államigazgatási rend, már majdnem európai, 31 törvénycikkelyre osztva, a pergamentekercs alján – az ügy komolysága és a királyi jó szándék jeléül – hatalmas aranybulla függ. Udvari méltóságok, köznemesek, barátok, várjobbágyok egy pillanatra föllélegeznek, mintha véget érne egy nehéz, keser idszak, az ellentétek szabdalta, az idegenek szipolyozta, „a szent rokonvérben fereszt visszavonás” Magyarországának ideje. Aztán hamarosan (a kihirdetés másnapján!) kiderül, hogy a napi gyakorlatban az Aranybulla ugyanúgy papírrongy, mint a többi törvény, hogy a jó szándék önmagában mit sem ér. Mindez természetesen 1222-ben. Julianus a domonkosok szerzetesrendjének Magyarországra hozatalával és eszméik elterjesztésével akarja viszszaállítani az egyház megrendült tekintélyét, megrizni értékeit. Olyan írástudók (értsd: korai humán értelmiségiek) egységbe szervezésével, akik egyszerre képesek Európa, a hit és a magyarság értékeit hitelesen képviselni. És persze Magna Hungária, ez él benne mindenekel, közeli és távoli célként. A király (az öreged, a lélekben már megroppant II. Endre) alig gyel a barát szavára, a klastromalapításra ígér ugyan támogatást, de már vége is a kihallgatásnak. A domonkosok térítenek, elviszik a kereszténységet a pogányok közé, a hit kegyelmét a csak éppen megkereszteltek közé. A kunok ilyenek: zabolátlan, pusztai nomádok, mint a magyarok voltak egykor Etelközben, Levédiában. Mit keresek i? – döbben rá Julianus, de aztán az engedelmesség lehti háborgását. Ha az elvesze magyarok közé nem mehet, talán ezekbl a keményfej, lobbanékony népekbl lehet valamiféle 42

utánpótlás a fogyatkozó magyarság számára. Julianus hiszi mindezt, mert hinni akarja, a kunok földjén azért a vértanúság tudata mindennapos érzés a barátok közö. (Kodolányi jól érzékelhet minségi különbséget tesz a magyarok keresztény hite és pogány hagyománytisztelete, valamint a kunok formális kereszténysége és pogány gondolkodásmódja közö. Alapvet különbség ez, amelynek eltntetéséhez évszázadok kellenek!) Az engedelmességben, a fegyelmeze lemondásban azonban már nehezen elviselhet tényez, hogy Oó fráter mégis kapo engedélyt és támogatást a királytól, és elindult Magna Hungáriába.  kapo, nem Julianus,  érheti el és szólíthatja meg az idegenben maradtakat, nem Julianus. A barátban azonban minden keserség ellenére (mert van ám benne!) a józan ész munkál: a király (immár a atal: Béla, e néven a negyedik) megértee az ügy fontosságát, talán a vállalkozás nagyszerségét is. Ha Oó, hát Oó,  az idsebb,  már korábban tanulmányozta és hirdee a „magyeriek” meglétét. Julianus csak ifjabb testvér volt Oó melle, Julianus legföljebb az idben bizakodhat. Az idben? Amely egyre lehangolóbb híreket hoz a keresztes háborúk sikertelenségérl, és egyre rémületesebb híreket a mongol–tatár hadi gépezet terjeszkedésérl? Julianus a latin és görög után olaszul tanul, ez a kereskedk és hajósok nyelve a Mediterráneumban. Kunul tanul, ez a pusztai népek közö ismert és elfogado összeköt nyelv. Besenyül tanul, elemeit talán föllelheti a távoli magyarok nyelvében is, ha eljut hozzájuk. Aztán arabul tanul, Kis-Ázsiából arabok rajzoak ki „az égig ér hegyek” (az

A történelem faggatása Urál) felé, k adtak hírt Magna Hungáriáról már évszázadokkal ezel. Nem fölösleges-e mindez a mérhetetlen elkészület, hiszen ki tudja, hogy egyáltalán elindulhat-e egyszer, s ha igen, mikor? Keresztény asszonyt szöktet mohamedán hárembl keresztény kolostorba, arabot térít keresztény hitre (vagy arra felé!), Istennek tetsz s egy domonkos szerzetestl elvárható teek ezek. És mégis, ekkor megérkezik a hír: hazafelé tart Oó fráter, aki elérte a magyarokat, beszélt velük. Siker? Inkább bizonyosság. A végskig elgyengülve érkezik vissza a klastromba Oó, néhány mondatnál többet nem képes kinyögni, szinte Julianus karjai közö hal meg – mintegy testi-lelki, zikai kapcsolat létesül a távoli földrészeket bejárt, idsebb, elgyötört test barát és tere kész, iabb társa közö. De fogalmazhatunk úgy is: immár „nincs mód nem menni, ahová te küldtél!”, minden tevékenység egyszeriben mellékessé válik, megére az id Julianus küldetésének teljesítésére. A lapszámokat tekintve a regény aranymetszési pontján tartunk. Az iú király államfér, nemcsak politikus. Kényszer és bölcs megfontolás egyaránt vezeti, amikor megbízást ad Julianusnak. Megbízást, kíséretet, pénzt – mindazt tehát, amit király nyújthat egy több ezer mérföldes útra. Miközben nyilván Béla is tudja, a kíséret a birodalom határán visszafordul, a pénz (bármennyi is) egy napon elfogy, vagy egy rablótámadás következtében elenyészik. A többit, a hitet és az elszántságot Julianusra bízza. Nem tehet mást. Nem tehet mást? A régi iratok szerint „menenek kuetec hezzaiuk”, mármint a magyar királytól a magyeri törzsekhez. Bonni följegyezte: Mátyás király is küldö követeket az Urál-vidékére, hasonló céllal,

mint IV. Béla. Hogy mit jelente a „követség” évszázadokkal korábban és évszázadokkal késbben, nem tudjuk, talán csak az utazás célját jelölte. Julianus küldetésében nem szerepel a „követség” szó, útközben a kísérk vissza-fordultak, a pénz elfogyo, Julianus és társai csak Istenben és a maguk erejében bízhaak. Azért persze ez sem kevés! Kalmárnak öltözö a négy barát, a barátcsuha – úgymond – provokáló és feltn le volna (pedig az országok legtöbbje, amelyen keresztül kelle haladniuk, kereszténynek nevezte magát). A valódi kalmárok – örmények, görögök – azonnal megszimatolták, hogy álkalmárokkal van dolguk: megfenyegetik, kizsebelik ket, aztán a szemükbe vigyorognak. Amerika fölfedezése, a tatár és a török hódítás el vagyunk – a karavánutak viszonylag zavartalanul mködtek kelet felé. Persze fként kereskedknek, meg akik fegyveres kíséreel utaztak. Julianus és társai (négyen indultak útnak) mindennek híjával voltak, k különben is hamarosan észak felé fordultak, az ismert karavánutak helye a sivatagon kelle keresztülvergdniük. A testi-lelki megpróbáltatások sorát szenvedték végig: az éghajlat zordságát csak növelte a helyben lakó népek bizalmatlansága, hónapszámra nem kaptak szállást, nyomorult vermekben húzták meg magukat, könyöradományra szorulva. Kirabolták, megalázták ket, még rabszolgának sem adhaák el magukat – nem kelleek senkinek. (Keejük árán a másik ke lovat-szamarat vesz, hogy továbbutazzon – gondolták.) Nagyobb baj volt ennél, hogy a remény kezde töredezni egyik-másik fráterban, már nem hiek Magna Hungária létében, a választo utat elhibázonak tartoák, Julianus fanatikus bizakodását egyre ne43

PoLíSz hezebben viselték. A barát maga is belátta, négyen túlságosan sokan vannak, az élelem kevés, a lerongyolódo idegenek látványa csak gyanakvást kelt. Lelkében leginkább összetört társát hazaküldte, de – hogy képes legyen az embert próbáló utat visszafelé is megtenni – legersebb társát küldte vele. Maga pedig a hséges, ám gyenge Gerhardussal indult tovább. A második tél aztán Gerhardust is elvie, o temee el Julianus a burtász– baskir puszta valamelyik szegletében, már nem messze a céltól, amelyet elérni akartak. S amelyben igazából egyedül csak  hi. Az újraéled remény képeivel zárul Julianus barát reent kálváriája, amely az Urál hegység lábánál ér véget. A környéken lakó törzsek ismerik a magyerieket, akik innen már alig egy khajításnyira laknak. Julianus megismerkedik egy magyeri asszonnyal, aki a városba jö férjhez, szavát is érti, nehezen, de mindkeen törekednek a másik megértésére. Aztán a barát elindul a szelíd domboldalak, tölgy- és nyírfaerdk közé, amely egészen olyan, mint a dunántúli, a baranyai dombok és erdk, és ahol a pusztai emberek szíves szóval, hangos „Hahó! Hej!” kiáltással fogadják. 1938 szeptemberében fejezte be Kodolányi János Julianus barát históriájának megírását. A XIII. századra végveszélybe sodródo Magyarország sorsát három regényben dolgozta fel, a korszakot megalapozó, a legszélesebb társadalmi, szellemi körképet a legkorábban játszódó, de utoljára megírt Julianus barátban rajzolta meg. Julianus története hiteles korabeli iratok alapján rekonstruálható, Kodolányit azonban nem csak a történelmi hitel megteremtése, illetve Julianus többé-kevésbé 44

pontos megformálásának a célja vezee. Az országvesztésnek, a magyarság pusztulásának és úévesztésének riasztó tüneteit találja meg és mutatja föl a XIII. században, amelyek olyan eszt hasonlósággal ismétldnek meg a XVI., majd a XX. században is, és amelynek réme mintha állandósulni látszanék az ország fölö. A pusztító világháború elérzete fordítoa Kodolányi (és a felelsen gondolkodók) gyelmét a hasonló katasztrófával fenyeget történelmi korszakok jelenségei és tanulságai felé. Kodolányi maga aligha ringato illúziókat a korabeli magyar és külföldi országvezetk képességeirl és tisztességérl, olvasói számára sem kívánt Julianus alakjában valami oktalan reménykeltést sugallni. Józan ésszel sem IV. Béla, sem Kodolányi János, sem fráter Julianus, de még Hunyadi Mátyás sem gondolhato arra, hogy a nyelvi, szellemi romlatlanság állapotában megmaradva, a magyarság százezrei az Urál-hegység észak-nyugati dombvidékérl, egyetlen domonkosrendi barát egyetlen szavára, mindenüket hátrahagyva, fölfegyverzeen és föltarisznyázva kocsira ülnek, és elindulnak a Kárpát-medence felé. Akár a Nagy Rusz országain át, akár a burtász– baskir sivatagon, a „Meoti kis tengeren” és a Fekete-tengeren keresztül, s végül megérkeznek, boldogan és tere készen az immár egyetlen, közös hazába; megkeresztelkednek, a németeket, olaszokat, kunokat, mohamedánokat, izmaelitákat a küls sötétségre zavarják, maguk pedig megteremtik a boldog és ers, harmincmilliós Magyarországot. Nem, ilyet senki nem gondolt az elmúlt nyolcszáz év során! Valami mást (bár nem egészen mást) azonban igen! Hogy a bajok megtermik a maguk nagy hiteit, nagy reményeit, Julianusaikat, IV. Béláikat.

A történelem faggatása

WASS ALBERT EMLÉKEZETE LXXVI. RÉSZ Turcsány Péter

Az élet(m)rajzíró töprengései (Részlet a Wass Albert a boldog szomorú ember II. cím készül kötetbl) „Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltndünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az er. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb le volna semmit sem csinálni. De addig még sok id van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tet. S keresztül rajtuk a nyom, amit követnem kell.” Wass Albert: Csaba Wass Albert, noha kifejezeen vallomásos alkatú író, munkáiban – mint annyi más eldje – tudatosan zavarja össze a személyes életrajzára utaló eseményeket. Nem is tehetne másként, hiszen egyrészrl egyik legismertebb, közbecsülésnek örvend családja (családjai) életét és tagjainak motivációs indítékait tárja fel folyamatosan, másrészt személyiségének önvédelme is bizonyos életmozzanatok és titkolt személyi kapcsolatok „összekuszálására” készteti az írót. Ehhez hozzátehetjük: éppen búvópatakként fel-feltör személyes érintesége indokolja, hogy egy-egy életére jellemz idszakasz megjelenítését több mvében is bemutatja. A Csaba Füleki Ferkójának áételesebb életrajzi leírásai és a Titokzatos zbak önboncoló vallomásossága után majd csak élete egy késbbi szakaszában, a Kard és kasza második részében fogja ugyancsak gyermekkora, atalsága és házassága emlékeit az olvasó elé tárni. Három különböz eljárással sokszor ugyanarról az idrl. Három különböz intenció és prózaírói cél ugyanazon tematikák kibontásában. Olykor az t és életét interjúin keresztül megismerk el is megdöbbent Wass Albertnél a vele kortárs személyek bátor és leplezetlen megnevezése, máskor pedig egyértelmen eltér akár a közismert életrajzi eseményektl is. Hogy mást ne említsünk: például a Csabában „eltemeti édesapját”. Vagy A Funtineli boszorkányban saját érzelmi tapasztalatait vetíti a századforduló romantikusan kapitalizációellenes aitdjébe. Elfordul, hogy a m szimbolikus jelentésvilága tolja el a valóságban lezajló cselekményt egy ktívebb életrajz közelébe, ahogy ez megtörténik az Ember az országút 45

PoLíSz szélén befejez részében. I a saját nagyapja haláláról szóló szimbolikus elmélkedést a szimbolikus temetési jeleneel együ a regény fhsére adaptálja. Ha kronológiai személyességet keresünk, több különös idzavarra bukkanhatunk. Például a Kard és kasza úgymond Miklósa – köztudoan hasonmás alak – háromévi gazdasági iskoláját Bukarestben végzi el, amelyet, ismervén az író nyugat-európai iskoláztatását, mi csak egy évben tarthatunk valósnak, s azt is a katonaságnál töltöe el! Feltehet, az ilyen eltolódásoknak nem a titkolózás az oka, hanem a nagyregény leegyszersít dramaturgiája. Ugyanígy érdekes meggyelni, hogy a Kard és kasza Miklósától a bécsi döntés napjaiban Nyugat-Európába utazik felesége, noha a valóság az, hogy Siemers Éva a nehéz körülmények közö is vállalta a vasasszentgothárdi gazdálkodás nygeit. Folytathatnánk a sort, amely arra ösztönöz minket, hogy az életrajzi pontosságúnak tn regényrészletek alkotói indítékait tovább kutassuk. A regények olykor mélyebb motivációt mutatnak, mint maga a valóság! Ellenérzések, mentalitáskülönbségek, máshol a pszichés önvád „rémálmai” (lét-rémálmai) törnek utat maguknak a szüzsében. Bizony, az ilyen helyeket külön-külön kell az elemznek föltárnia, az életrajzírónak a mvekben kimutatnia. A fentiekre jellemz példa Wass Albertnek az ukrán fronton való fogságba esése, amelyrl visszaemlékezéseiben is szót ejt. Ugyanakkor szintén a Kard és kasza Miklósa ebben a történelmi tényeket megidéz szüzsé-pillanatban kilép a történésbl, teljesen leválik az író életérl, olyannyira, hogy ’56-ban nevesíte barátai társaságában tnik fel Kolozsváro, ahol elítélik és megölik… Az írói fantázia mintegy innen is feltámasztja t, hogy kés éveit a Vasasszentgothárd mellei Feketalakon látóemberként, táltosként élhesse meg. Íme, a tiszta példa a vágyálom és a fantázia regénybe vetítéséhez, amely természetesen kimutatja, hogy az Amerikában él író az erdélyi helyszínen mintegy ktivizáltan alkotja meg hasonmás-személyiségét. Azt is hangsúlyoznunk kell – mint már említeem –, hogy több, már egyszer megírt életjelenetet vagy életszakaszt és ezek pszichés motivációit az író – különböz narrációs eljárásokkal – ismételten papírra veti. Szinte tobzódik gyermekkori visszaemlékezéseiben a Voltam cím terveze és befejezetlen kötetében, majd ugyanebben háborús és amerikai élményeire is néhol évd, néhol tréfás, néhol teljes mélységükben feltáró írásokat tesz közzé. Életrajzát számos könyvében feldolgozza, de nem mindig teen érheten. Ahogy azt egy korábbi fejezetben jeleztem,* már els regénye, a Farkasverem is saját szerelmi csalódásának kifejezdése, egy kezdetben szerelmi négyszög keretén belül. Mvei az alkotói intenció szempontjából különböz irányultságúak, saját emlékezési mechanizmusával szemben is különböz elvárással szüleek. A Farkasverem egy osztály és egy korszak soha vissza nem tér realitásába ágyazza saját életindulását. A Csaba a kisebbségi létezés nemzedéki kulcsregénye (az egymást váltó nemzedékek kiegyensúlyozo bemutatása melle), de kulcsregény a szerz életrajza szempontjából is. A kamaszkorból férvá érés személyiségjegyeit mutatja be az ábrázolt életszakasz. S ha ehhez még hozzátesszük a Csaba-mítosz nemzetersít szimbolikáját, amely a mvön végigvo* Turcsány Péter, Wass Albert a boldog szomorúember I., Pomáz, Kráter Műhely Egyesület, 2008.

46

A történelem faggatása nul, háromszoros áételt jelez folyamatosan a m intencionális világa. A Jönnek! sokkal dokumentatívabb jelleg, de ugyanakkor lelkileg és emberileg mozgósító célzatú! Mondhatjuk, hogy személyes élete, a vasasszentgothárdi falu élete, a keémetsze Mezség élete egy nagyon fontos és morális irányregényhez szolgál alapul. Az életrajzi hitelesség a mozgósító dokumentumnak rendeldik alá. Mégis megtörténik benne a történelmi pillanat csodája! Hiteles esztétikai hatásához nem férhet kétség. A Titokzatos zbakról a maga helyén még külön kell majd szólnom. Pályatársai közül sokan felgyeltek arra, hogy a novellafüzér túlmutat a szerz életrajzi vonatkozásainak bemutatásán, mondhatni rendkívül érdekes önismereti novellasorozat. Már nyitánya is, ahogy a kortárs recenzens, Borbély László írja 1941 októberében a magyar reformátusok lapjában: „Az eltöpreng ember meghi, mély, férhangú vallomását hozza látóterünkbe. Furcsa az emberi élet és titokzatos.”* Valóban komoly igazságok lappanganak ebben a még szinte alig felfedeze töredékes remekmben, s a kortársak fel is gyeltek rá; ismét Borbély Lászlót idézem: „Ennek az életnek, ennek az si, keleti módra szemléltet csendes világnak a himnusza Wass Albert szép könyve.” Féja Géza is kivételes jelentségnek tartoa ezt könyvet, és rendkívüli emberi tusakodásának tekintee, hogy a szerz az önismeret nevében birkózik családja és társadalma lelki beállítoságával és lelki ügyeivel! (Híd, 1941 október 21.) Milyen jó felismernünk, hogy Pilinszky János is újszer könyvnek nevezte. Az érzékeny szemléld lélek szigorú stílusát ismerte föl benne. Ma már tudhatjuk, hogy  is a magyar irodalomban ritka vallomásosság értékének hódolt ezt a mvet olvasva. (Piarista Öregdiák, 1941, október 15.) A debreceni Kardos Tibor kicsit meseszeren értelmezi a könyvet, de elismeri és ovációval köszönti a szerzt: „Wass Albert könyve a természetnek akkora szeretetével van megírva, szavai nyomán annyira tiszta érzések serkennek, hogy a jobb emberségnek igazi iskolája”. (Diárium, 1941) Utoljára idézem fel a könyv talán legértbb elemzjét, Kádár Erzsébetet, aki a Nyugat 1941. évi szi számában megejten fogalmazza meg a atal erdélyi író írásmvészetének mibenlétét és rá jellemz újdonságát: „Azt kell éreznünk, hogy Wass Albert nagyon komoly, felelsségteljes író. Böjel, aszkézissel tör tisztaságra. A hatásgyújtó eszközöket sorra elveti, mind fegyvertelenebbül áll szembe feladatával. […] A tiszta hangra törekszik, a próza abszolút zenéjére, olyan zenére, melyben nem dallamok íve feszül, de a hang nemessége oldja fel és közli az írót és mondanivalóját.”** A atal író, bármennyire is történetrl-történetre meséli el saját lelkének bels történéseit, mindezt lozokusan dolgozza fel, a századközép francia íróihoz rokoníthatóan. Martin du Gard, Sartre és Camus nevét említhetem i. Ez a különös prózai „áünés” a magyar szépirodalomban mégis észrevevdö, és több mint hatvan év elmúltával is tanúsíthatóan fontos fordulatot hozo a magyar prózairodalomban. Igényessége, jelentsége, hangneme ma is felbecsülhetetlen érték. Wass Albertnek az em* Wass Albert emlékezetére: A k marad…, szerk. T Péter, Pomáz, Kráter Mhely Egyesület, 2004. ** Az e a szakaszokban idéze recenziók megtalálhatók: Wass Albert emlékezetére… i. m.

47

PoLíSz lékez stílusában megnyilvánuló „töredékessége” nem más, mint az önismeret csak e formákban kimondható „dadogása”. Az írói önismeret többszólamúságának fordulatát jelzi életmvének több mfajra szétoszto elbeszéli intencionalitása: hiteles vallomásosság, fájdalmas tényfeltárás, való és ábránd folyamatos szembesítése, realisztikus és szimbolikus síkok egymásba tetszetése példaadó írói eljárások lehetnek mai kortársaink számára is. A Találkozásaim a halállal cím kispróza harmadik részletében Wass Albert saját a haláláról vall. Ez a fájdalmas és önkritikus, mégis még játékosan is a gyerek emlékéhez visszahajló önálló részlet megersíti bennünk, hogy az irodalom legszebb sorait az íróval mégiscsak a fájdalom tudja leíratni. Még ha utólag is, még ha visszaemlékezen is. Írói eljárásmód vallomásossága és korai életbölcselet (egzisztenciál-lozóa) egysége szólal meg a m befejez soraiban: „Jobban tenné az ember, ha nem tördne senkivel, se gúnnyal, se bírálaal, csak a maga érzéseivel. Nem az a baj, ha rossz gazda az ember. Nem az a baj, ha megdohosodik a gabonája. Az a baj, ha megtagadja az érzéseit, ha nem hozzájuk ill életbe keveredik, mert aól a lélek dohosodik meg.”* Csak sajnálhatjuk, de részben mégis érintenünk kell, hogy a negyvenes évek világháborús napjaiban másfajta irányt ve Wass Albert írói szándékvilága. A Mire a fák megnnek és A kastély árnyékában cím nagyregények a korfest és lélekelemz történelmi realizmus fejezeteihez tartoznak. Folytatják a Kemény Zsigmond-i, a Móricz Zsigmond-i, a Kemény János-i, a Bány Miklós-i hagyományt. Narrációjuk egyfajta indokolt és szándékos visszalépés a psziché nyelvétl, a tizenkilencedik századi regénystílus felébresztése, de mégis hiánypótlás: történelmi önszemléletünk számára, az író romantikusnak vélhet felfogása ezekben a mvekben is gyógyítóan számon kér saját társadalmi osztálya, illetve nemzeti történelmünk alakulásának és alakításának feltárásában. Ez a korh és korrajzoló ábrázolásmód majd az emigrációban folytatódik – mintegy saját életrajzi tapasztalataival átszen, de társadalomábrázolási célzaal. Érdemes ebbl a szempontból meggyelnünk az Adjátok vissza a hegyeimet! – Elvész a nyom – Átoksori kísértet – Antikrisztus és a pásztorok – Tizenhárom almafa – Elvásik a veres csillag regénysorozat történelmi kronológiát megszólaltató egymásutániságát. I már ill lesz jeleznünk a személyi érinteség szempontjából mindmáig rejtélyes remekm, A funtineli boszorkány alkotás-lélektanilag is rejtélyes helyzetét. Van az olvasónak és az elemznek egy olyan érzése, hogy ebben a mben inkább az életnyomok elfedésérl, mint közvetlen megjelenésérl kell beszélnünk. Oly mélyrl, szinte pszichésen tör fel e több mint nyolcszáz oldalas remekmben az ellenállhatatlan szerelem motívuma, és olyan jelentség a féras önvád hangja a m minden elbeszéli részletében, hogy ennek személyiségháerét szinte-szinte feltárhatatlannak minsíthetjük. Ehhez hasonlóan feltárhatatlan életrajzi, már-már mítoszi, regei, mondai feldolgozásnak tekinthet a Hagyaték cím utolsó befejeze történésfüzér. Ezzel a mvel lesz teljessé a Wass Albert-i univerzum. Mfaja lehet életbölcselet, erkölcsi példázat, vallási üzenet, * WASS Albert: Nagy Novelláskönyv, Pomáz, Kráter Mhely Egyesület, 2009.

48

A történelem faggatása de írói intencionalitásának ereje tolsztoji magasságokba emeli ezt a kései munkát. (Ennek a kétségtelenül maradandó, hatásos munkának is voltak elzményei, egyfajta Hamvas Béla-i tradíciót és tudásösszegzést jelente az 1948-ban kiado Te és a világ cím könyv is, ahogy errl Bertha Zoltán külön tanulmányt is írt.)* Érthet, hogy a századdal szinte egyids író élete utolsó tíz esztendejében még megpróbálta eseményszeren öszszefoglalni korszakát. I is a töredékességet választoa. Részszépségek, részigazságok felvillantása volt bevallo célja. Mintha az író önmagát és sorsát ezekben a munkákban már nem vallomásként, hanem leírható eseményként érzékelte volna. Talán éppen ezért nem érik el ezek a 80 éves kora után megszülete írások a Titokzatos zbak hfokát. Megmaradnak novellavázlatoknak, életrajztöredékeknek, amelyek nekünk, az utókornak mégis nagy értékkel bírnak, hiszen személyes eseménytárrá alakíthatóak, amelyeken keresztül az olvasónak egy jelents életre nyílnak betekintésre alkalmas ablakok. Az életrajzi motivációk korh szálait a Voltam cím terveze kötetében már meg sem kísérli észben tartani az alkotó. A mvészi tapasztalás és emberi emlékezet szálaiból mégis tündökl szesekre telik az írónak. Igazságpillanatok villannak fel, lemondva arról, hogy malkotássá, irodalmi mvé váljanak. Mondjuk ki: a teljes élet és a teljes lét vallomásos bemutatásával ekkorra már adós maradt az író. Bár Flaubert-rel  is elmondhatná, hogy minden mvében o él, o hat személyisége, személyessége, saját élete. Mélylélektani, beleérz munka vár arra, aki az életrajz eseményein túl végzet és ember küzdelmében Wass Albert lelki rugóit kívánja feldolgozni, feltárni, s az  motivációit családtagjai, sorstársai és írótársai éleörténetével összehangolni. Szellemi archeológiánk szép feladata lesz ez. Számomra mégis ez maradt az egyetlen út: éleörténet és melemzések egymásba forgatásával, összeilleszthet puzzle-darabok kirakásával megfogalmazni azt a hivatástudatot, amely Wass Albertre kiválasztosága és elhivatosága okán mindvégig jellemz maradt. * Uo.

49

PoLíSz

Michel Onfray (Franciaország) Michel Onfray 1959-ben születe. Édesapja földmves, édesanyja takarítón. Szülei tíztl tizenhat éves koráig árvaházba adták. Ez az élmény egy életre elkísérte. A Caeni Egyetemre ment, ahol klasszika-lológiát és antik lozóatörténetet hallgato. 1983 és 2002 közö egy mszaki középiskolában taníto lozóatörténetet. Húsz- és harmincéves kora közö túlélt egy infarktust és két agyvérzést. Els könyve 1989-ben jelent meg: A lozófusok gyomra címmel – nagy siker, olasz irodalmi díj. Az antik lozófusokon kívül egyetlen mestere Friedrich Nietzsche. Mfaja a káprázatos stílusban komponált lozóai, irodalmi, képzmvészeti és esztétikai esszé. Minden könyvének minden fejezete Nietzsche-idézeel kezddik. A kortársak közül ersen rokonszenvez Michel Foucault-val és Gilles Deleuze-zel. 2002-ben Caenben a jogdíjaiból Filozóai Szabadegyetemet alapíto, amely ingyenes minden érdekld számára. A vállalkozás virágzik, több neves professzor is csatlakozo, akik szintén díjmentesen adnak el. 2007-ben szülfalujában, Argentanban létrehozta a Jó Ízlés Szabadegyetemét, ahol bioetikát és korszer táplálkozástudományt oktatnak. 2002-tl csak az írásnak és a fels szint oktatásnak él, egyfajta lozóai ellentörténetet alkot. Kevés szóval nehéz lenne fölvázolni hiteles lozóai prolját: életmvét talán a hedonizmus–individualista anarchizmus tengelyen helyezhetnénk el. Az egész világot bejárta, csak Párizst nem szereti. Onfray nem eszik, és nem iszik. Egy szenvedélye mégis van: az autó és a sebesség. 2005-ben egy felmérés szerint  Franciaország legolvasoabb lozófusa. Könyvei kétszázezres példányszámban jelennek meg, majd rögtön ezután népszer „paperback” kiadásokban. A legegyszerbb emberekhez is igyekszik elvinni a lozóát. A párizsi Grasset Kiadót a világ egyik leghatalmasabb kiadójává tee. 1989-tl napjainkig mintegy hatvan könyvet és tizenöt CD-t ado ki. Magyarul egy könyve jelent meg: Az utazás elmélete (Orfeusz, 2011), valamint néhány esszéje.

Az önéletrajzi test exegézise Ameddig az eszemet tudom, mindig szereem írni: szereem az írás képét, a toll nyomát a papíron, idnkénti megnyikordulását hallani, a különféle betformák megjelenésének mágiáját, e csodálatos daloló és elbeszél jelenséget, de magát a történetet is, az elbeszélést, az olvasó szeme láára kibontakozó nyito világot. Sokra tartoam a tanulás hajdani mitológiáját a fehér porcelán tintatartókkal, az ujjaimon mályvaszínvé fakult tintafoltokat, az írótoll acélhegyét, a toll tintaadagoló csatornáját a szimmetrikus rajzolaal, majd a tollhegy nom szétnyílását, amelynek mértéke a kéz nyomásával tetszés szerint volt szabályozható. Az írás mindenekel zikai élményt gerjeszt, testi érzületet idéz el: a por illata, amelybl a tinta készül, amelyet csrrel elláto apró palackokban tartanak, amilyenekbe hajdan az apéritifet öntöék a régi kávéházakban, a sima papír a ránehezed kéz nyomása ala, a vízszintes, szigorúan kék sorok és a függleges vörös margó a lapszélen. Elször fetisiszta módon szereem mindezt. De még ma sem írok a tinta és a toll, a papír és az oldalbemérés, a betformák gondos megválasztásának szertar50

Világbeszéd tása nélkül, mert csak ez teszi lehetvé álmaim nyelvi megjelenítését. Kees sortávú hieroglifák vagy ékírások, ázsiai betk vagy arab kalligráák: mindig roppantmód elcsodálkoztam, mi maradt a stilizált mvészetbl, az apollói és dionüszoszi elem közöi egyensúlyból, minden egyes szó körvonalaiban, mert a szó önmagában is malkotás, bizonyos látvány. Arra is emlékszem, mennyire igyekeztem megszabadulni a graka rendszerétl, a betméretektl és arányoktól, a dlt és függleges betktl, a vékony és vastag betktl, hogy végre a saját ritmusomat és kádenciámat követhessem a vonalvezetésben. Nem felejtem el tanítónm intelmeit sem: elbb a kánonnak engedelmeskedni, aztán késbb, ahogy tetszik. Tudatában voltam változásaimnak – testem változásainak – írásomat vizsgálva: az els években pontos és szabályos volt, a gyermekkor idején kerek és testes, majd a nemi érés korában, a felnkor küszöbén kerese és erltete vonásokat öltö, végezetül pedig különleges és muzikális, kabalisztikus és energikus le a mai idkben. A betformálásban mutatkozik meg az életer módosulása, valamint a vérmérséklet. Rabul ejte a forma, de a nyílt és nyito lehetségek ugyancsak, a lehetvé te világok, az elgondolható univerzumok. Elbb a regény, az elbeszélt történetek, a könyv mint a menekülés, az elmenekülés lehetsége, elhagyni egy reménytelen, fájdalmas jelent egy új, etimológiai értelemben rendkívüli rendeltetés id felé. Az olvasás mindig megváltást jelente akkor, amikor a játszótársaim semmibe veek, sértegeek, terhemre voltak vagy elnyomtak. Könyvek hsei vagy regényalakok, csodálatos kalandok és varázsszerek, utazások a holdba, a föld középpontjába, az ellenséges serdkbe vagy a tragikus tengerekre mindig nagy hatással voltak rám, a bezárt és sok mindentl elkülöníte gyermekre. A könyveknek köszönheten többször megkerültem a bolygót varázslatos utazásokon. A betk rajzolása és a szavak leírása számomra tehát mindig kes tevékenység volt: egyesek nyomtato sorsává alakult, bizonyos emberek kiemelt szerepévé, szerzké, egy másféle világ, másféle létezés embereié, akiket holtnak, öregnek hiem. Az írás, majd a szemléld olvasás a cselekvés vágyába torkollo: a magam módján akartam írni, elbeszélni. E vágy már nagyon korán megszülete bennem. A papírral kapcsolatos legrégebbi örömteli emlékem – és a freudisták most örvendezzenek – az anális állapoal ese egybe a családi WC-ben, amikor a WC-papír még nem volt látványos módon színes, sem noman illatosíto. Szívesen lapozgaam az olcsó, sárgásbarna csomagolású, összehajtogato papírokat. Nagy mgonddal forgaam a lapokat, miután megpróbáltam utánozni a használati utasítást a csomagoláson. Hét vagy nyolc éves voltam. Els mvem tehát virtuális és eszkatologikus volt… Egyéb, valóságosabb írások következtek: tízéves leheem, amikor már rendszeresen és módszeresen vezeem feljegyzéseket, naponta egy oldalt írtam, egy történetet mesélve, én, az árvaház lakója balsorsomról, szerencsétlenségemrl, de az egész történetet átvi értelmen beszéltem el, egy sorsüldözö lovat teem meg történetem hsévé, amelyet alkoholista, durva gazdája elhanyagolt, majd elhagyo… Aztán tíz és tizennégy éves korom közö következe az elmaradhatatlan intim napló, amelyben a hétköznapi nehézségeket emlegeem föl, elpanaszolván, hogy a napok mennyire hasonlítanak egymásra, hol meg az volt a bajom, hogy a túlságosan aprólékos és szi51

PoLíSz gorú idbeosztás mia nem marad elég hely a fantázia számára, szövegeim ezért nem igazán újszerek, eredetiek. Végül tizenhét éves koromtól az éreségi utánig elérkeze számomra a kortársi kísérleti regények utánzásának, próbaszer megkomponálásának ideje, vagyis ekkor fedeztem föl a pszichoanalízist és a szürrealizmust. Akkor láak napvilágot az els, szerintem lozóai kéziratok. A számos probléma végére a lehet legjobbkor egy infarktus te pontot radikális változások egész sorát nyitva meg az írás, a stílus, az ihlet és az elbeszélés terén. Huszonhét éves voltam. Nem tudom, mi történik testileg, és mi hat közvetlenül minden írás genetikájára bennem, de az bizonyos, hogy ez a szívroham elvágo egy gordiuszi csomót, világokat szabadíto föl, lehetvé te egy áramlást, amelynek azóta is csodálkozó szemlélje vagyok. El kezdve magának követelt engem az írás, tehetetlenül, csodálaal telten és nyugtalanul cinkosa vagyok ennek önmagamban, mintha valami hatalmas erszakos állat tombolna a bensmben, amelyrl semmit sem tudok, csak a hatásait, döntéseit és erejét ismerem. Nem én akarok írni, hanem az írás akar engem, én pedig örülök ennek, meggyzdéses nietzscheistaként adom magam az ügyhöz. A Le ventre des philosophes-ot (A lozófusok gyomra) négy nap ala írtam meg olyan lelkiállapotban, amelyet leginkább a transz vagy az önkívület fogalma közelíthet meg: magzati tesartásba gömbölyödve az íróasztalon, mindent átfogó regresszióban, étel, ital és alvás nélkül, a legnagyobb feszültségben, a légzészavar és ideges, fokozo szívritmus állapotában, akár egy sámán, akit megszálltak a gonosz szellemek, hánykolódtam a dionüszoszi hullámokon. Az els és az utolsó szó közö négy kilót fogytam – ennyi a kézirat intellektuális súlya. Következe tíz év és tizenöt könyv. Kilenchavonta egy m… Nem számítom i a cikkeket és esszéket, amelyeket ebben az idben írtam különféle alkalmakból, különböz sajtótermékeknek. Minden alkotóelem megvan ahhoz, hogy magyarázni próbáljuk az írás genealógiáját az önéletrajzi tesel való exegézis viszonyában. Ez az egyetlen anyag, amelybl a szöveg következik, mert a test az írás alkímiája útján válik mvé, s ennek fordítoja ugyancsak igaz. A gyermekkor, az öröm a szavak szemléljébl az igék cselekvjévé változik, de motorrá is, amelyet valószínleg a kudarc, a szolgaság, a hiány, a nemlét, st a fájdalom és a szenvedés alkot: ezek az írói háér alkotóelemei. Minden írásélmény a sorok, a hézagok közé rejte titokzatos algodíceából* származik. Az infarktus pontosan jelzi a test, tehát a lélek titkos és csöndes munkáját, a dolgok összeszövdését és kibontakozását, a feszültséget és a kisülést, a fölhalmozódo elektromosságot és a lecsapó villámot, az ellenállást és a lazulást, az emelkedést és a zuhanást, az elvakítoságot és a megvilágosodást. Amikor a szívnek megvan az alternatívája arra, hogy megszakadjon-e, vagy megkeményedjen, gyakorta a megszakadást választja, ami közelebb áll az szinte töréshez, miel újra visszatérne a másik hipotézishez, amely a harcot és a szív megkeményedését követeli. A halál közelében, a sziklafal peremén, milliméterekre a semmitl, minden rendíthetetlen lélek habozik ugyan, ám mindenképpen vigaszra, a problémák megoldására ítéltete, nem pedig a problémák számának növelésére. * A fájdalom, a szenvedés aktivizáló erként való dicsítése – a ford.

52

Világbeszéd Az alkotó anatómiája az aranytojást tojó tyúk hóhérának irányába mutat: egyetlen hely sem játssza a titokzatos tobozmirigy szerepét, ahol állítólag a zseni, a tehetség vagy csupán az írás szenvedélye megtalálható, az alkotásnak nincs kitapintható, látható pontja, ahol az alkotómunka tropizmusa* megmutatkozik. Az egész test befogadóként mködik, a köröm és a haj, a zsigerek, az izmok, az ízületek és a vér, a nyirok és a lélegzet, a gyomor és a tüd, a br és a csontváz. Hiszek abban, hogy az anyag általános emlékezetébe tartósan megmaradó tintával íródnak föl azon k elentések, amelyek rendjében egy létezés annak legapróbb részleteiben lebonyolódik. E k elentések kódolt, csöndes és titkos módon fogalmazódnak meg, aszerint, ahogy a testi dinamikák lehetvé teék az erk egyensúlyát, az energia elraktározódását, az erszak-hatások megformálódását. A gyermekkor és az iúkor bségesen ellátja anyaggal a testet: elemi érzékletekkel, genealogikus érzelmekkel, propedeutikai észleletekkel. Benne halmozódnak föl az emlékek nyomai. Mindezek a virtualitások úgy tanúskodnak, akár az epikuroszi világrbe hulló atomjai. A clinamen** egy nap vizuálisan megmutatja ezt az architektonikus lejtt: ennek alapján alakul a valóság és az egyén léte. Másu hapax existentielnek*** neveztem ezt a néha anekdotikus, de mindig egyedi alkalmat valamely életrajzban, amely elindítja a vezértropizmus alkotói irányultságát lappangó célja felé. Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk, és senki mássá. A körülmények, a kiemelked fontosságú pillanatok, találkozások, különféle alkalmak, véletlenek, szerencsés esetek lendítik mozgásba * ** ***

A növénynek küls ingerkelt (fény, víz stb.) irányába való fordulása, illetve tle való elfordulása – a szerk. Az epikuroszi lozóa fogalma: „hajlás” – a ford. Múlt és jöv epifanikus metszéspontja Onfray lozóájában – a ford.

53

PoLíSz a felhalmozódo aektív atomokat. Akár létrejönnek összefonódások, akár nem, a társulások, a csoportosulások, különféle fölhalmozódások mindenképp formát öltenek. Apránként, lassanként, lépésrl-lépésre helyére kerül a világ. Ezen identitás alakulásának kezdeti idszakában törékeny minden, és az alkotó esetleg mellékvágányra siklik, és nem válik igazi alkotóvá. Ekképp a m nem jön létre, meghiúsul, szétforgácsolódik a lehetségek univerzumában. Ellenkez esetben kiteljesedik, megvalósul és megmutatkozik. E mechanizmusban fontos szerepe van a kudarcnak: az ember nem alkot anélkül, hogy elzleg ne kutato volna lázasan valami bség után, amitl valaha megfosztoák. A m megszállo módon e valami után tapogatózik, ami közeli rokonságban van a sérüléssel, szakadékkal, a töréssel, a szakadással. A mvésznek a szavak – a hangok, a színek stb. – bsége egy örök hiány pótlását jelenti, amelynek a mvész mit sem tud eredetérl, természetérl, formájáról, terjedelmérl. A lozófusoknál jól ismert semmit sem tudás vagy alig valamit tudás minden létezés nagy ösztönzje, amely alig észreveheten sarkall a megismerésre. A sebhelynek gyógyulnia kell: lehet ez lyuk a korai emlékekben, vagy a atal lélek zavara, valami fogyatékosság a testen, vagy a létezés elégtelensége, hasadás a gyermekkori emlékezetben, az érzelmi élet sérülése. A mvészet megadja a formulát. Az írás feltételezi a megváltás e megszálloságát. Az irodalom – a mnemtl függetlenül lehet ez költészet, regény, színm vagy lozóa – az önéletrajzban gyökerezik, és egzisztenciális útvonalat vall magáénak. Arra kötelez, hogy hozzuk napvilágra az okokat, amelyek mia gondolkodunk és írunk. Föltételezi, hogy ássunk mélyre, induljunk kutatóútra, hozzuk napvilágra a fa lombjait tápláló gyökereket. Valamely identitás a fa jellegével bontakozik ki, az írás fölfedezi a források vágyát, az értelem örömét, és elidézi a spirituális energia gyarapodását. Az alkotót csak az önéletrajzi regény táplálja, akár beismeri ezt, akár nem. A lozófusok világa két részre oszlik: az egyik vállalja az énnek ezt a túlnyomó részét, a másik eltitkolja (önmaga ell). Egyfell a sztoikusok fájdalma és az epikureisták nyugtalansága, Lucretius melankóliája, Montaigne vesebaja, az elvesze gyermek és Descartes anatómialeckéi, Pascal szorongása és Rousseau üldözési mániája, Schopenhauer embergylölete, Nietzsche szilisze, Kierkegaard rossz alakja, Sartre csúfsága, Foucault különleges szexuális beállítosága, Deleuze fáradtsága és mindaz, ami az eleven emberek egzisztenciális nehézségeire és értelem-igényére mutat rá. Másrészt Parmenidész Egy-sége, Platón ideái, Arisztotelész kategóriái, Plótinosz hiposztázisai, Aquinói Tamás transzcendentáliái, Leibniz sorozatai, Kant Nouménái, Hegel fogalmai, Husserl noémái, Wigenstein k elentései, Heidegger Léte – és mindaz, ami az ész azon h vágyáról tanúskodik, hogy a való világot sutba kell dobni egy eszme kedvéért, amelyet róla alkotnak, és nála többre tartanak. Szeretem a megtestesült, eleven, hús-vér lozóát, a valóság elkötelezejét, amely alkalmas azonnal hatást kifejteni, módosítani a hétköznapi életet, és más irányba fordítani az egész létezést. Nietzsche után követelem a lozófus-mvész trónra lépését, az individuum alkotói igényességét, az individuumét, aki élet és halál, tehát a túlélés elkötelezeje. E jegyben a gondolkodás és a test bensséges összefonódásokat él meg, amelyek révén a hús és a vér lesz a m elsdleges anyaga. A könyv 54

Világbeszéd alkotója csak annyiban érdemel érdekldést, gyelmet, amennyiben  maga életet alkot, a magáét és talán az én-szobrászat* kedvelinek életét. Az eéle vérmérséklet vérrel írja mvét – egyéb választása nincs. Test, persze, de gyönge, törékeny és túlérzékeny, beteges ez a test: a lozófusmvész fenyeget szakadékokban hajtja végre a megismerést. Nála a m terápiát jelent, orvosi gyakorlatot, megváltó gyógykezelést. Vad, erszakos allopátiát, kinomult homeopátiát, egyiket vagy másikat, teljesen mindegy. Mi számít az alkotónak? Az üdvösség, a megváltás, az egyensúly, még ha bizonytalan is, föltéve, hogy nem pusztul el a monumentális erk csapásai ala, amelyek alakítják. Az alkotás szublimációt jelent, a katarzis gyakorlatát, az én megtisztítását, majd különös és szuverén halálösztön átalakítását vitális, eleven és pozitív energiákká. A test gondolkodik, a hús és vér ír, a m pedig nyomot hagy és tanúskodik. Ahol az összevisszaság, a káosz, homály és zrzavar uralkodik, o az írás mködik és hat, rendet és értelmet teremt, fényt és evidenciát hoz. Az írás megszervez egy minden nyugtalanító mozzanatától megszabadíto vidéket, és egyáltalán nem tekinthet nyersanyagnak, ahol álmok, rémalakok, fantomok és szörnyek nyüzsögnek. Az én demiurgosza lesz, létének, stílusának alkotója a fenyegetések elzésével, a negatív követésével, egészen a poklokig. Formához érkezik. Az alkotás formát követel az éleelen anyagnak, követeli átformálását. Elbb az anyag a tökéletes természetességgel rendelkezik, eri és energiái ugyancsak, majd az alkotói aktusnak köszönheten „mtárggyá” változik. Minden malkotás a fenséges natúrától a nagyszer kultúráig vezet utat járja meg. Maradnak a tárgyak – ezek a nyomok. Mi a teend e saját életüket él alkotásokkal? Tényleg, mire szolgálhatnak ezek a könyvek, amelyek útjelzül szolgálnak én és én közö? Kinek szólnak? Mi célból? Miféle cinkossággal? Fogantatás, magzati állapot, várandósság, majd szülés. Nekem úgy tnik, hogy a m sorsa megegyezik a szülk gyerekeinek sorsával: a legjobbtól a legrosszabbig, a mennyországtól a csatornáig. A gyermekek önállósága hangsúlyozza szüleik tehetetlenségét: ahogy a szül nem a szabad választása szerint hozta létre a gyermekeket éppen olyannak, amilyenek, éppen úgy nem határozza meg sarjai sorsának alakulását. A szül tehát úgy viszonyul önmagához, akár a csavaros észjárás ironikus önbecsapásához: a szülés kifogását keresi az alhasi gyönyörhöz, s egyszer csak azt látja, hogy egy nagy sereg szó meg ötlet távolodik tle, amelyek zrzavart keltve örvénylenek. Énjérl levált töredékek ezek, melyek apránként mintha elvesztenék koherenciájukat, míg végül teljesen szétforgácsolódnak. Ki tudja távlatilag áekinteni a hétköznapi életet, az életrajzot, a lozófus-mvész önéletrajzát és könyveit, meg egész mvét? Milyen olvasó-mvész, miféle cinkos, aki szintén olyan beteges túlérzékenységgel és kinomult aektivitással rendelkezik, mint az elbbiek, tudja olvasni, st meg is érteni ezt az intellektuális odüsszeát, ezeket a csillagközi rbe vete vallomásokat, akár valami óceáni palackpostát? Milyen rokoni vérmérséklet, miféle tökéletesen azonos hús és vér, miféle rokoni lelkület vérek és nvérek képesek úgy tartani kezükben a könyvet, hogy tekintetük ne * Onfray fogalma és egyik könyvének címe – a ford.

55

PoLíSz homályosuljon el, bölcsességük ne térjen mellékvágányra? Létezik-e ez a valószíntlenül teljes azonosság e bolygón, amely rátalál e szavakra, meglátja e felületi gyrdéseket, kiismeri magát ebben az emberi szemétben és átvág a tzön? Létezik-e tökéletes társ? Mindegy. Az igényes alkotónak nincs választása. Írni egy dolog, publikálni más, a megértés pedig egy harmadik, amely egyébiránt ritkább az elbbi kenél. Az alkotó életében kutyafalkákra számíthat, vagyis hát elvakult és mveletlen irodalmi kritikákra, amelyeket az irigység, a bosszúvágy vezérel, meg az önszeretet táplál, hogy fölhangozzék az eltorzíto, meghamisíto szöveg álnok visszhangja. Bocsássunk meg nekik, hiszen nem tudják, mit tesznek – de teszik. Melleük cinkosként mindig megtaláljuk Panurge birkáit, amelyek buzgón engedelmeskednek és egyetértenek az elbbiek jelszavaival. E beteg állatokat semmi sem menti meg a pestistl. A szerz halálával a dolgok leegyszersödnek: a kutyák nem csaholnak immár, hanem vinnyognak csupán. Amikor már semmi sem vethet árnyékot középszerségükre, semmibe se kerül kicsit tömjénezni, valami kis jót is mondani, végs soron azt olvasni, ami írva áll. Csak a halo szerz a jó szerz, legalábbis a kritika napról napra erre oktat minket. Halo vagy haldokló, tiszteletre méltó és nemes, mivel közeledik a sírhoz, a jöv immár végképp mögöe van. Ha az öreg szerz már érzi a koporsó szagát, a tinta már patakokban folyhat a tollából, egészen a töméntelen undorkelt nekrológig. A szerz végül mindenképpen még egyszer megismerkedik a félreértéssel, akár ócsárolják, akár tisztelik, akár haragszanak rá, akár cinkosságot vállalnak vele, akár ízekre szedik, akár tömjénezik. A gylölet vagy tisztelet mindig túl sok, de csak a megértés vágya motiválhatná az olvasót. Az olvasó-mvész nem nevet, nem sír,  megért. Többnyire nem létezik. Az alkotó nem zi el a szolipszizmus fájdalmát puszta gesztusával, amikor egyedül ír, gondolkodik és szenved, talán éppen azért, mert egyedül ír, gondolkodik és szenved. Sohasem hagyja el a saját börtönét magába zárkózva, még akkor sem, ha publikál. Az alkotás meg akarja haladni a félreértéséket, a publikálás tekintélyes mértékben fokozza ket. Írás közben megmenekül önmagától, hogy aztán késbb újra megtalálja azt, ami mindig is volt. A hús és a vér a halált várva dolgozik, és szakadatlanul illúziókra kárhoztatja önmagát. A mozgó monádok sohasem találkoznak, legföljebb súrolják egymást, alig észreveheten érintkeznek. Pascali értelemben szórakoztató a könyvek írása, eltávolítja a testet és a lelket az immanens világtól a tiszta öröm javára. Valami hihetetlen öröm ez, hasonlít a nagy sebesség örömére, úgy érezzük, villámok cikáznak bennünk, óriási energia hat át minket, a vulkánok, a villámok, az üstökösök és a csillagok energiája. A test szétrohad s vele a tégely szintén, amelyben ezer meg ezer oldal jö létre. Eltnnek a könyvek is. De az apokalipszis el legalább egyet kiáltani kell, talán lesz majd fül, amely meghallja. Egyetlenegy elég lenne, legalábbis így gondolom, de hinni nem nagyon hiszek benne. Romhányi Török Gábor fordítása F  Michel O, Exegese du corps autobiographique = M. O., L’Archipel des comètes, Paris, Grasset, 2003, 11–19.

56

Világbeszéd

Tibeti mese Az i szerepl történet a Bölcs és Balga cím példázatgyjteményhez tartozik, amely tizenkét részbl és azon belül ötvenegy fejezetbl áll. A könyv Indiából származó dzsátakákat, úgyneveze születéstörténeteket tartalmaz. A szanszkrit nyelv eredeti kéziratok többsége elvesze, de a tibeti fordítás melle léteznek kínai, koreai és mongol változatok is, valamint Délkelet-Ázsia több országában is ismertek ezek a mesék. Tibetbe valószínleg Krisztus után a VII–IX. század körül került a gyjtemény, és a néhány századdal késbb összeállíto kánon fontos részévé vált, elssorban a Kádampa rend és annak utódja, a dalai lámákat adó Gelukpák számára, és persze minden olyan törekv okulására is, aki a buddhizmus alapvet tanításait ilyenfajta mesés példázatok alapján szeretné megismerni. Mert nem csupán legendás folklórgyjtemény a Bölcs és Balga – amelynek szerzirl természetesen semmit sem tudhatunk, és amelyben az évszázadok, st évezredek ala, kultúrkörnyezeteknek és fordítóknak köszönheten is sokat változo a történetek szövése –, hanem a korai buddhizmus leglényegét magában foglaló értékes szent irat, melybl – egy frappáns meghatározás szerint – aki tanul, az bölcs, és aki nem, az balga. A könyv külön érdekessége, hogy ez volt az els tibeti könyv, amit európai nyelvre lefordítoak: I. J. Schmidt, holland származású pétervári orientalista 1843-ban. (A mrl különben már Krösi Csoma Sándor is említést tesz korábban, a tibeti buddhista kánonról szóló ismertetésében.) A m cselekményei tehát valójában mesés példabeszédek, vissza-visszatér szereplkkel, helyszínekkel, megelevened roppant buddhista mitológiával, ahol a távol-kelet fantasztikus képzetei a mindennapi élet alakjaival vegyülnek. Ezekbl az évezredes mesékbl jól megismerhetjük azt is, hogy miként éltek, gondolkodtak a világról a korabeli emberek, milyen kapcsolatban voltak isteneikkel, uralkodóikkal, és gyelemmel kísérhetjük a szegények és gazdagok változatos történeteit. Legfképpen azonban a buddhista tan kialakulásának, dicsséges elterjedésének és erkölcsi-szellemi erejének bizonyítékául szolgálnak ezek a mesék, fszerepben magával a Diadalmassal, aki szerzetes-tanítványaival együ vándorol, majd megpihen egyegy uralkodó vagy herceg ligetében, és példabeszédeket tart. Az alaphelyzet tehát sokszor nem különbözik a buddhista szútragyjteményekben leírt állapotoktól, csakhogy amíg o a prédikációk hosszas lozóai-metazikai kifejtését olvashatjuk, a Bölcs és Balgában azonnal a dzsátakák mesevilágába lépünk, ahol betekintést nyerhetünk a buddhizmus kialakulása el is már évezredek óta létez lélekvándorlás tanának csodálatos, népi képzeletvilággal színesíte fantáziabirodalmaiba. Elfordul, hogy a Buddha számtalan korábbi megtestesülései csak mintegy keret-elbeszélésekként szolgálnak az indaszeren burjánzó, tanulságos befejezés meseszövésekhez, máskor  maga is aktív szereplvé válik, illetve az is elfordul, hogy nem vesz részt a történetekben. Id és tér elveszíti jelentségét, „elmével felfoghatatlan, számtalan világkorszakkal ezeli” eseményekbe csöppenünk – az adományozó koldus Világforgató uralkodóként születik újra, hogy aztán egy bnös cselekedet mia megint nincstelen legyen, istenek és rosszakaratú démonok avatkoznak folyton az emberek életébe, és persze az egész Bölcs és Balga tele van a mesék egyéb általános motívumaival: kívánságteljesít drágak, világhegy, világóceán, kincsrz kígyó, aranyalmát term csodafa stb. Mindamelle kizárólag a buddhista születéstörténetekben találkozhatunk a Diadalmas és tanítványai mindennapi életével, a korábbi világkorszakok Buddháival, repül szerzetesekkel, istenek és különféle mennyek leírásaival, roppant idképzetekkel, százezer évekig uralkodó királyokkal 57

PoLíSz és még számtalan más dologgal, amelyek élvezetessé és valóban misztikussá is teszik az ilyen mvek tanulmányozását. A királyi fbl születe uralkodó cím mesében érdekes példázatot olvashatunk az emberi hatalomvágyról. A történet tanulsága buddhista ismeretek nélkül is nyilvánvaló, azonban néhány ponton a távol-keleti gondolkodásmód és kozmológia jellegzetességei mia talán magyarázatra szorul. A bevezet mondat: „Magam halloam ezt a történetet” – visszatér formula, nemcsak a mesékben, hanem a szútrákban is, a szöveg tehát a szájhagyomány útján terjed hiteles bizonyítéknak tekinthet, amely a közvetlen mester–tanítványi hagyományláncolatra utal. A m elején említe „három kárhozat” az ember alai létformákat jelképezi, vagyis az állati, a növényi és az ásványi világokat. A buddhizmusban késbb ezeket kiegészíteék, rengeteg alvilág-tartományt népesítve be (pl. éhes szellemek világát, nyolc jeges és nyolc forró poklot, és azoknak is különféle al-elágazásait stb.). A „négy világsziget” – vagyis a „Magas termetek”, a „Marhapásztorok” és a „Csúf hangúak” szigete, amelyek a mi világunkkal, Dzsambu szigetével együ a négy égtájnak megfelelen helyezkednek el a kozmoszban – mindegyikén emberek, illetve emberhez hasonló éllények élnek. A „Kerékforgató király” – az egész teremte világ ura, a kozmikus világuralkodó. A „Négy mennyei király” – a buddhista világhegy csúcsán laknak, égtájak szerint, az istenek legalacsonyabb csoportját jelképezik, a kígyódémonok, az ártó szellemek és az illatev lények fölö uralkodnak. „Harminchárom isten” – a Négy mennyei király felei következ birodalom, amelynek vezetje Indra, aki a korai védikus panteonból került be a buddhista istenek közé. Indiában szerepe szinte teljesen lehanyatlo, a buddhizmusban viszont komoly jelentséget tulajdonítoak neki. „A megvilágosodás gyümölcsei” – a szellemi fejldés különféle fokozatai, négy van bellük, az utolsó az „ellenséget legyz szent”, más néven Arhat, a korai buddhizmus megvilágosodo lénye, aki minden tudati szennyezdést eltávolíto magából. (B. D.)

A királyi fbl születe uralkodó Magam halloam ezt a történetet. Történt egyszer, hogy Buddha, a Diadalmas ezerkétszázötven szerzetesbl álló kíséretével Kószala királyság fvárosában, Fényes Gyzelm király szerzetesek számára létrehozo ligetében tartózkodo. A Diadalmas ekkor a bnre csábító viselkedésrl, a haszon és a hírnév utáni hiábavaló vágyakozásról és a kapzsiság örökké kielégíthetetlen természetérl prédikált. – Akit élete során állandóan mohóság ft a világ javai, vagy a nagyravágyás iránt, az a három kárhozatba zuhan, rögtön az után, hogy életet vált, és mérhetetlen szenvedések kínjait tapasztalja 58

majd. Bizony jól emlékszem, hogy korábban magam is rabja voltam a vágyakozásnak, s ezt számtalanszor meg is bnhdtem már. Ekkor egyik tanítványa, Ánanda, kezeit összetéve elébe járult, és így kérlelte: – Ó Diadalmas, hogyan történt mindez? A Diadalmas pedig így beszélt: – Valamikor, felfoghatatlanul régen, számtalan világkorszakkal ezel, élt egyszer egy Guszali nev király, aki nyolcvannégyezer birodalom fele uralkodo. Feleségeinek száma palota-kíséretével együ közel húszezer fbl állt, és rajtuk kívül legalább tízezer tanácsadó

Világbeszéd leste minden lépését. Történt egyszer, hogy a király fején egy fényességes, tojás alakú, tündöklen tiszta vízhólyag jelent meg, amely egyre n-növekede, mígnem végül akkorává vált, mint egy igazi tök. Mikor elérte ezt a nagyságot, repedés keletkeze rajta, a belsejében pedig egy gyönyör szép, aranyszín, kékes-fekete hajú gyermeket találtak, aki a nagyra hivato szülöek csodás jeleit viselte a testén. A jósok megvizsgálták a kicsi királyt, és így nyilatkoztak: – Ez a ú kétségkívül csodálatos erényekkel rendelkezik. Ha feln, Kerékforgató király vagy a négy világsziget uralkodója lehet belle! –, ezután pedig a gyermeknek a „Fejbl Születe” nevet adták. A király hamar felcseperede, és mivel megvoltak hozzá a képességei, az ország egyik fejedelemségének uralkodójává nevezték ki. Nem sokkal késbb az öreg király megbetegede, és hiába vizsgálták, próbálták gyógyítani, már semmi sem segíte rajta, megvált az életétl. A fejedelemségek vezeti ekkor összegyltek és a Fejbl Születe elé járultak, arra kérve, hogy  legyen az új király. Fejbl Születe így válaszolt: – Ha valóban rendelkezem az uralkodás képességével, akkor a négy égi király, valamint maga Indra kérjen meg erre, majd pedig szenteljenek fel engem! Alighogy e szavakat kimondta, a négy égi uralkodó a földre szállt, és drágaköves vázából öntö illatos folyadékkal hinteék meg a homlokát. Ezután Indra, az istenek vezetje is leereszkede a mennybl, és egy drágak-koronát adományozo neki, majd fejére helyezte, és érdemeit magasztalta. Ezután a fejedelemségek vezeti arra kérték, hogy vonuljon be az ország közepébe, amire Fejbl Születe így válaszolt:

– Ha valóban rendelkezem a királyi hatalom erényeivel, az a helyes, ha az ország jön énhozzám, és nem fordítva! Alighogy e szavakat kimondta, a semmibl hirtelen egy pompás királyi palota keletkeze elük, valamint park, benne fürdzéshez kiváló tó, egy aranykerék, egy elefánt, nagy érték tarka lovak, drágakövekkel díszíte asszonyok, miniszteri tanácsadók és szorgos közemberek házaikkal a távolban – egyszóval minden szükséges dolog, amely fele aztán uralkodni lehete. A Fejbl Születe a négy világsziget birodalmának Kerékforgató királyává vált, és a szent tan törvényeinek megfelelen kormányozta népeit. Történt egyszer, hogy a király sétálgatás közben láa, ahogy az emberek a földjeiket mvelik, és megkérdezte a tanácsadókat: – k most mit csinálnak? – Felség, minden éllénynek szüksége van a táplálékra, ezért szántanak és vetnek. – Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor nincs értelme eéle tevékenységeket végezni, mivel hatalmamban áll, hogy a nyolcféle élelem magától is megteremjen! Mindenki lakjon jól, éhségük, szomjúságuk örökre múljon el! Alighogy e szavakat kimondta, terme is rögtön elegend étel és ital a nép számára. Azután tovább sétáltak, és a király a távolból takácsnket pillanto meg, akik szek-fontak megállás nélkül. – Hát ezek meg mit csinálnak? – kérdezte. – Felség, ha étel, ital bségesen jut is az embereknek, díszes öltözékekre is szükségük van, ezért ruhákat készítenek. – Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor teremjen számukra 59

PoLíSz szövet is, legyen a szegényeknek elegend ruhája! Alighogy e szavakat kimondta, a birodalom erdinek, ligeteinek pázsitjai megteltek színpompás szövetekkel, juto belle jócskán mindenkinek. Azután tovább sétáltak, és a király zenészeket pillanto meg, kezükben hangszereikkel. – Ezek vajon kicsodák? – kérdezte. – Felség, ha elegend étel, ital és ruha jut az embereknek, szórakoztatásukról akkor is gondoskodni kell, k azok, akik ezzel foglalkoznak. – Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor töltsék be a birodalmamat mennyei zeneszerszámok! Alighogy e szavakat kimondta, körös-körül a fák ágain különféle hangszerek jelentek meg, maguktól is megszólaltak, és hallgatásuk csodálatos örömöt okozo mindenki számára. A király hatalmas erényei mia az égbl hétféle drágak kezde hullani garmadával, és az egész birodalmat betöltöe. – Ez a drágak-es kinek az érdeme? – kérdezte a király a tanácsadóitól. – Felség, kizárólag a tiéd és alavalóidé. – Ha alavalóim erényei mia történnek ilyen csodálatos események, akkor hulljanak a drágakövek továbbra is csak mindenü, ha viszont nekem köszönhet, akkor csak a palota belsejében! Ekkor a mennyei drágak-es mindenhol megsznt, a palota belsejében viszont még hét napig tarto. Fejbl Születe király érdemei mia az emberek nyolcvannégyezer éven át bségben és gazdagságban éltek. Történt egyszer, hogy a palota kapujához érkeze egy ártó szellem, aki így beszélt: 60

– Keleti irányban van a Magas termetek szigete, ahol a jólét sokkal nagyobb! Helyénvaló volna, ha a király látogatást tenne náluk! Fejbl Születeet nem is kelle biztatni, tanácsadóival együ beszállt egy hétféle drágakvel díszíte aranykerékbe, és az égbe emelkede. A Magas termetek szigetén az oani fejedelemségek mind hódoltak neki, és abban a birodalomban is nyolcvannégyezer esztendn át tarto a bség és boldogság korszaka. Azután az ártó szellem újra megjelent, és ezt mondta: – Nyugati irányban található a Marhapásztorok szigete, ahol szintén jobban élnek, mint a te országodban, ill volna ket is meglátogatni! A király ugyanúgy cselekede, mint korábban, és azon a helyen nyolcvanezer esztendn át bvelkedtek a szerencsében. Az ártó szellem ismét eltnt, és így beszélt: – Észak felé a Csúf hangúak szigetén is gazdagabban élnek az emberek mint a te országodban, ket is látogasd meg! A király közéjük is elment, és o tizennyolcezer esztendn át tarto a bség és boldogság korszaka. Az ártó szellem ezután a következket mondta: – A Négy mennyei király pompáját illen magasztalni igen nehéz, ezért helyénvaló, hogy oda is elutazz! Fejbl Születe ekkor összehívta a minisztereit és négyféle hadseregét, majd kíséretével együ az égbe emelkede. A Négy mennyei király láa ket a távolból, és mindannyian megreentek. A hadsereg a paloták elé ért, békében letáboroztak, aztán, mintha mi sem történt volna, az egész csapat visszavonulót fújt. A Fejbl Születe király érdemei révén a Négy mennyei király lakhelyén százezer esztendeig tarto a bség és

Világbeszéd boldogság. Ezután a király, hadseregével együ, a Harminchárom isten birodalmába indult. Miközben mentek, a királyi elefántok és lovak ürülékei az égbl mind visszapotyogtak, pontosan arra az ötszáz bölcsre, akik a Szumeru hegy tövében üldögéltek. A bölcsek csodálkozva egymásra néztek, hogy vajon kicsoda mvelhet velük eéle tisztátalanságot. Az egyik közülük, aki járatos volt a világ dolgaiban, azt mondta: –  a Fejbl Születe király, aki most kíséretével a Harminchárom isten birodalmába tart. Kétségkívül lovaik és elefántjaik ürülékei hullanak ránk! A bölcsek ekkor rendkívül megharagudtak, és különféle jelekkel és varázsformulákkal átkozták meg a királyt és hadseregét, így azok nem tudtak továbbmenni. Fejbl Születe megértee, hogy hirtelen miért akadtak el, és magában így fogadkozo: – Ha én a királyi hatalom erényével rendelkezem, akkor ezek a bölcsek most mind gyljenek körém, és hódoljanak nekem! A király csodálatos erényeinek fényl ragyogása mia a bölcsek kénytelenek voltak elállni ártó szándékaiktól, sorjában Fejbl Születe elé járultak és felajánloák szolgálataikat. Ezután k is csatlakoztak a kísérethez, és együ indultak tovább a Harminchárom isten birodalmába. Messzirl már feltntek a tündöklen tiszta fehér mennyei paloták, melyekhez húszezer díszes kapun át vezete az út. Az istenek, látva a hatalmas hadsereget, meg edtek, és a kapukat vasreteszekkel mind bezárták. Mikor a csapat odaért, Fejbl születe megfújta a harsonáját, felajzoa íját, és megrázta az íjhúrokat, amitl az isteni paloták kapuiról azon nyomban lehullo az öszszes retesz, és szabad volt az út. Odabent

maga Indra fogadta a királyt, palotájába vezee, és egy gyékényre ültee. Az istenek urának és az emberek királyának külleme teljesen hasonló volt, bizony senki sem találhato volna közöük semmi különbséget. Fejbl születe az istenek palotájában az öt mennyei dicsség magasztos pompájában részesült. Akkoriban a titánok királya harcban állt Indrával, hadsereggel akarta elfoglalni a palotáját, de nem bírt vele, azonban még így is elég sok kellemetlenséget okozo. Amikor Fejbl Születe mindezt látta, belefújt a harsonájába és megrázta az íját, amire a titánok hadserege azon nyomban fejvesztve elmenekült. A király pedig ekkor ezt gondolta magában: – Ha én olyan hatalommal rendelkezem, ami senki máséhoz nem hasonlítható, akkor még maga a nagy Indra sem vetekedhet velem. Ha most megölném, elfoglalhatnám az  trónusát…! Alighogy megszülete elméjében ez a bnös gondolat, lezuhant a mennybl, egyenesen a régi palotája tövébe, és szörny kínhalállal pusztult el. Az emberek köré gyltek, és egymás közö így tanakodtak: – Ha megkérdezik majd, hogy Fejbl Születe király miként halt meg, hogyan magyarázzuk meg nekik? – Mondjátok azt, hogy a király a féktelen hatalmi vágyakozás mia életet válto. Uralkodása ala drágakes hullo hét napig, és a négy világsziget királya le hosszú évezredeken át, majd két isteni birodalomba is eljuto, de mégsem rendelkeze elegend ismereel, ezért kelle elpusztulnia. – Ezért van az, szerzetesek, hogy a legnagyobb bnös teek közé tartozik a haszon és hírnév utáni vágyakozás. Az eéle gondolatokat messze kerüljétek el, 61

PoLíSz és csak a valódi megvilágosodásra törekedjetek! Ekkor Ánanda ismét a Diadalmas elé járult, és ezt kérdezte: – Ó Diadalmas, Fejbl Születe király korábban miféle érdemeket szerze, hogy ilyen kiváló körülmények közö lehete élnie? – Valamikor, felfoghatatlanul régen, számtalan világkorszakkal ezel, élt egyszer egy Pursa nev buddha, aki kíséretével együ az emberek közö vándorolt. Ekkoriban egy iú bráhmin, aki éppen feleséget kerese magának, e célból egy marék borsót a földön megfelelen szétszórt. Egy gyerek arra járt, a borsószemeket fölszedte, és szívében

62

örömteli érzüleel a Diadalmasnak adományozta. Négy szemet az alamizsnagyjt csészéjébe te, egyet pedig a fejére. Erényei mia hatalmas érdemeket szerze. Mivel négy terményt rako a csészébe, a négy világsziget uralkodójává vált. Mivel egyet a fejére, ezért két isteni lét bségének pompájában részesülhete. Amikor a tanítványok a Diadalmas beszédét végighallgaák, egyesek a megvilágosodás els gyümölcsét érték el, voltak akik a másodikat és a harmadikat, és akadtak közöük olyanok is, akik ellenséget legyz szené váltak. Boldogh Dezs fordítása

Merített szavak

Hegyi Valéria

désirée-nek

holdfázisok

tavasz

felé fordultam hogy lássa magát elzárta a tekintetét szorítoa a követ a mellkasán

keéhajt világba lök a fájás kis vérköröket virágzik a test

nyár

helyee venni levegt vagy tartani ami volt egy hallgatólagos homeosztázis nevében éppúgy lehetetlennek bizonyult mint meglódult tengerre ráolvasással idézni apályt

homlokára írja gyöngyeit a csók ala az arc lángverte táj

sz a kardhegyén haláltól szz tudás pitvarból még kamrába terel a szív

tél

amikor jö egész súlyával belako part menti mészkvázakat aztán csak maradt ami volt: elfordíto tükör

lassúbbodás bomló egész az anyját hívja sír

Áetsz Odalenn hatlábnyit ásító Finoman pulzáló vermek Csonal etete behemót

Lepedtlen az éj, tömörülnek Sokéves, -hónapos rögök Odalenn hatlábnyit ásító,

Fenn az agyagosba belenyugvó Es – fordulnak lassan egyet Odalenn hatlábnyit ásító

Elfogy a leveg, kiszorul In pace – sötéel számoló, Csonal etete behemót

Novembert fürdz holtak Idejük leszakadt gomb, guruló Csonal etete behemót

Hiányod égbe üt – rám néz Requiescat – nyugodjék lelke Odalenn hatlábnyit ásító, Csonal etete behemót. 63

PoLíSz

Netz Dániel

Útközben Nagy levegt ve, és belekezde. Megint ugyanazt játszoa. Nem volt benne semmi mvészi, semmi rendkívüli. Fiatalkorában halloa, hogy ilyenkor pokolian nehéz az átállás. Zongoramvészbl egy utasszállító hajó bárzongoristája le. Olyan érzés volt, mint hercegbl lecsúszo, bérházi dzsentrivé válni. Mintha csak Michelangelo lenne a Falanszterben, széklábfaragás közben. Amikor már minden vendég aludni tért, úgy hajnali félke körül kinyito egy üveg vodkát, és eszébe juto a nagy kérdés: „hol is szúrta el?” Remélte, hogy az italozásban megtalálja saját melankóliáját. A beazonosíthatatlan márkájú, szakadt címkés palackozo vodkát pont élethelyzetének megfelel italnak érezte, ami segít majd neki az idutazásban. Igazából az egész baj o kezddhete, amikor elkezdte túl komolyan venni a zenét. Elkezdte komolyan venni magát, már tizenhat évesen öltönyben és cilinderben járt, és viszonyt folytato a középkorú zenetanárnjével. Nem mintha valaha is gazdag, nagyvilági ember le volna. A szülei Kelet-Európából vándoroltak Párizsba. Az apja ruhatáros volt egy hangversenyteremben, öreg korára pedig mozizongorista le, míg az anyja utcai énekesn és alkalmi zenész volt, aki még atalkorában kibuko a konzervatóriumból. Nem veék igazán komolyan az életet, az élet se vee túl komolyan ket, mégis már jó hetven fele jártak. Ez a legtöbb rokonára ugyancsak igaz volt. Az egyik nagyapja például cirkuszi artista volt, és nyolcvankét éves koráig élt, amikor is agyontaposta egy elefánt. Apja elször a saját ohoni, uszadék fából ácsolt zongoráján tanítgaa, majd a vendégei el zenéltee, és amikor már nagyobbacska le, akkor mutaa be a tanárnnek, aki még az anyjával együ tanult a konzervatóriumban. A zongoratanárn hallgaato vele elször Csajkovszk t, Muszorgszk t, és  mondta el neki, hogy a zene fáj.  tanítoa meg rá, hogy egy igazi mvész a saját életét is mdarabnak tekinti. A nnek a kora ellenére ránctalan, sima bre volt, sötét, kristályszer, értelmes szemei, és hoszszú, hófehér ujjai. Szeree az ölébe ültetni, és babrálni velük. Olyan volt, mint valami értékes távol-keleti hangszer, amin csak nagyon kevesen tudnak játszani. A karrierjét is neki köszönhee.  mutaa be a párizsi zenetársaság krémjének, és szeretjének, Le Noir grófnak, aki egy kisebb vagyonnal támogaa els koncertkörútjait. Le Noir gróf egy középkorú, fatális pénzeszsák volt. Szeree az izgalmakat, a drámát, és soha semmihez nem érte az életben az öröklésen kívül. Kövérkés testalkata, huszáros bajsza és alkoholtól megtévedt tekintete letnt képét mutaa valami korábban arisztokratikusnak. Ezekben az idkben a atal tehetség megfordult Moszkvában, Berlinben, Rómában és Bécsben. Pezsgzö Korzikán, konyakozo Marseille-ben, rákapo az olcsó nkre és a drága ruhákra. A gróf úrral rendszeresen látogaak egy mulatót, ahol elkártyázta a koncertjei tiszteletdíját, vagy éppen nyert még egy körútra valót. Ilyenkor általában neki kelle hazavinnie a grófot, aki magán kívül volt a sok alkoholtól és az ópiumtól. A hintó hátsó ülésén vergdö, illuminált kéjben úszva és zavar64

Merített szavak tan mormolta a kedvenc Baudelaire-verseit, amiket még egy afrikai prostituálttól tanult meg Marseille-ben, tizenöt évesen. A gróf másik rossz szokása volt, hogy ilyen állapotában rendszeresen kihívta kártyapartnereit párbajra, vagy azzal hencege, hogy mindegyikük feleségét olümposzi kéjekben részesítee. A legtöbben nem veék komolyan, de néha nagyon oda kelle gyelni, hogy élve hazajussanak. Ha nem koncerteze, és a gróf sem kötöe le, a tanárnvel kivonatozo Bretagne-ba, ahol frissen fogo homárt eek, és olyan ötletekkel szórakoztaák egymást, hogy egyszer kiutaznak Amerikába, ha  már elég jól megszedi magát a zongorázásból; kiköltöznek valami Isten háta mögöi farmra, ahol csak egymással foglalkozhatnak és a zenével. Egy furcsa auditív Paradicsomot képzeltek el, a hangok és testek könnyed együélésével, ahol végre a külvilág disszonanciájától távol egymásra hangolódhatnak. Egyébként egy ilyen vidéki út alkalmával tudta meg, hogy a gróf úr életét vesztee. Egy párbajban fbe lék. Pechére egy katonatisztet hívo ki, aki zokon vee a sértéseit. Hiába, nem lehete mindig mellee. Most a hajó üres báltermében kortyolta a vodkát. Könnycsepp gylt a szemébe, amikor a temetésre gondolt. Na persze nem a gróféra – t még aznap elkaparták valahol, amikor lepuantoák. Élete végére semmi pénze nem maradt, úgy kelle könyörögni a sírásóknak, hogy találjanak neki helyet. A zongoratanárn temetésére gondolt, aki a gróf urat alig egy félévvel kövee a másvilág ismeretlenjébe. Egy nedves szi nap megfázo, és ez vie el. Hiába voltak a ancos doktorok, az új fajta kúrák meg gyógyforrások, nem lehete segíteni. Hideg le a bre és fehér, mint a márvány. Az  szólamai végleg elcsendesültek. Úgy engedték le a földbe, mint valami értékes szobrot, amit rizni kell a kíváncsi tekintetek ell. Azután a zongorista a maradék pénzével Londonba költözö, ahol lokálokban kezde játszani. Rákapo az alkoholra, és már nem nagyon hívták koncertezni. Nem mintha nem ment volna már olyan jól, csak már nem volt miért. Nem is fájt neki, és nem is ese igazán jól a zene, csak csinálta, mert mást sose csinált az életben. Néha, amikor nem volt más munka, zongorázo a moziban a némalmek ala – mint az apja. Ilyenkor a jegyért sem kelle zetni, és ingyen nézhee a lmeket. Néha esküvre hívták, néha csak ohon játszo, egy kopo bérház emeleti lakásán, ahol senki se gyelte, csak Muszorgszk öreg, klasszikus szelleme. Alig egy éve jö ez a hajós állás. Egy régi zenészbarátjától szerze ajánlólevelet, akinek egyszer kizee a kártyatartozását. Hajózongoristaként sem kerese valami jól, de legalább uraknak és dámáknak játszo – habár már nem olyan minségben, mint régen. Letee az üveget, ami már félig üres volt. A másik fele szokatlanul ersen dolgozo benne – néhány korty múlt idvel. Igazából  most csak útközben volt – és ezt nagyon jól tudta. – Mindig van egy újabb dal – mondogaa gyermekkorában az anyja. Miközben kisétált a fedélzetre, elve kabátja zsebébl egy kis szelencét. A zongoratanárn volt benne. Legalábbis a hamvai. Mindig szerete volna eljutni Amerikába. Úgy gondolt rá, mint egy mesebeli zeneföldre, ahol még a parasztok is Beethovent hallgatnak, és mindenkinek van véleménye Liszt Ferencrl. Arról ábrándozo, hogy ha majd vesz egy házat valahol, a hamvakat elföldeli a kertbe. Jólese arra gondolni, hogy majd valami növény hajt belle, 65

PoLíSz de ha nem, az se baj, a lényeg, hogy vele legyen. Talán könnyelmen gondolt arra, hogy félúton van – tndö, miközben rágyújto. Talán még csak az út elején van, vagy már a végén. Végül is minden embert élete megkomponált, és egyszer a végéhez ér. Középkorú volt, és nem igazán tudta volna megindokolni, hogy mit miért csinált. Csak úgy sodródo, mint ez a hajó. Mi is volt a neve? Ja, igen, Titanic. Majd megáll valahol, ahol zongoristát vagy zenetanárt keresnek. Végül is a zenét mindenhol szeretik. Hirtelen a gyomrához kapo. Naponta többször is émelyge a tengertl. De legalább már közel járnak – mosolygo magában. Többet sose száll tengerre – ebben az egyben végzetesen biztos volt. Még egyszer visszament a zongorához, és eljátszo egy Rahmanyinovot. Azt képzelte, hogy a n az ölében ül, mint atalkorában, és ha mellé üt vagy elront valamit,  mondja meg, hogyan tovább. És olyankor játszik, amíg csak lehet. És mindannyian addig élnek majd, amíg csak a zene tart.

Nyiri Péter

Jelen(lét) Szerelemszín tulipánok készüldtek alváshoz a templomkertben. Lágyan összezárták szirmukat, és fejüket a föld felé hajtoák, hogy a rögök éltet ereje csendes álomba ringassa ket. A ú akkor indult ki a hit házából, amikor az orgonaima mélyen búgó hangjai már elültek az ódon falak közö, s az emberi lelkekbe költözve röpíteék tova az örömhír szólamát. Távoztában még visszanéze a templom túlsó végében álló ember-nagy Krisztusszoborra, s tekintete az ids papéval találkozo egy pillanatra. Aztán az öreg bólinto, bár a únak úgy sejle, mintha a bólintás sokkal távolabbról és mélyebbrl jönne, mintha maga a szikla-nyugodt szeretetalak hajtaná meg fényfejét. Kilépvén a lenyugvó nap utolsó sugarai köszöntöék, de valahol messze az égen már közelede a hold, hogy búcsút intvén párjának,  álljon a Földnek vártájára. Egy könny vacsora és a kellékek összegyjtése után leheverede, hogy 66

pihenjen néhány órát. Alig éjfél múltán, amikor felébredt, már semmit sem érze az elalváskor rátör izgalomból. Kötegnyi papír, mindenféle színben, apró zsebkés, mindenre készen – ez került a kabátzsebébe. Csendesen hagyta el a házat, és kint egyenesen a hold szemébe néze. – Telehold van – nyugtázta magában, és elmosolyodo. Tudta jól, telehold az érzés is minden szerelmes szívében, mely örök fénybe borítja az életet, és mutatja az utat szüntelen, fel a magasba, túl a Tejút csillagösvényén. A fához érve megállt, körülnéze alaposan, s munkához láto. Hosszú csíkokat vágo ki a széles papírlapokból, s a fára is fellépe, kipróbálta, elég ers lesz-e. Kis id elteltével lépteket hallo maga melle. Kezét bicskájára szorítva meredt a távolba, ahol sötét alak jö lassan feléje. Az utcai lámpa fénye azonban az öreg pap barátságos szemeit világítoa meg. – Májusfa lesz – szólalt meg a ú, szinte magyarázkodva.

Merített szavak – Látom – mosolygo az öreg –, látom. – A pap fáradt hangon szólalt meg. Kevéske szünetet tarto, aztán különös fény csillant szemében, és így folytaa: –Tudod, am, életünk is egy fa. Lélekben meztelenül születünk meg, csak váza él szellemünknek. Aztán, miként az ágakból rügyek, s azokból szirmok paannak, úgy növekszünk, érleldünk szívünkben mi is. Majd, ahogy te a fát díszíted, úgy vesszük magunkra a tapasztalatokat, úgy rögzdik belénk szívünk minden rezdülése, s telik meg tartalommal életünk. A fa, ha elkészül, a szerelmedet hirdeti majd. Ugyanezt hirdeti életfánk is, ha meggazdagszik szereteel. Isten szeretetét üzeni, melybl életünket nyerjük! ... De folytasd csak a munkát, am, ne tördj egy öregember fecsegésével. – Szívesen hallgatom Önt ezen a magányos éjszakán. Úgyis egyedül éreztem már magam – válaszolt kedvesen és szintén a ú. – A magány kínzó érzés, fként, ha tudjuk, másként is lehete volna. De féltünk megtenni, féltünk mindig azt tenni… amit éreztünk. Féltünk, hogy másra nem lesz id, pedig az érzés soha nem vész kárba. A szerelmesnek égi adománya érzése, lehetség az emberi kiteljesedésre. És az aggodalom, hogy más fontosabb dologtól veszi el az idt, felesleges. Napfényözön a szívben, puha pázsitút Isten felé – ez a szerelem. Akinek ez megadato, kötelessége, hogy szerelmén keresztül gyelje a világot, alapként arra építsen, mert a szív sohasem tévedhet. De néha félünk, hogy életünk egy másik része szenved csorbát, ha nem a földön járunk. Lehet-e annál tisztább lét, mint szeretetben feloldódva élni?! Adhat-e ennél nagyobb ert bármely életpályá-

hoz valami, akármit is kívánjon elérni az ember?! Szolgálhatja-e Istent az ember jobban annál, mint hogy szeret? A szeretet az ember igazán alkalmas, az ember egyetlen alkotói közege. Nincs más, amibl szépség fakadhatna. Minden napot úgy élni meg, mintha az utolsó lenne, mert nem mehetünk el az életünk melle, mivel szívünk hiányzik belle. Múlton rágódni, folyton a jövt lesni: nem! A tegnap elmúlt, a holnap még nincs i – a jelen az, ami számít. Élni a pillanatot, tudatosan, szívvel: egyenes út a biztos holnap felé. Gondolni az elmúlásra különösnek tnhet, de nem jó társ-e ez a gondolat? Arra sarkall, hogy élj és szeress, i és most! Míg a halál el nem választ! Örömittas szívek, fényl szemek hallgatják e szavakat újra és újra, mégis oly kevés az, aki megérti igaz lényegét. Minden gondolat, minden kétség az igaz érzésben a Sátán kísértése. Ördögi terv, rontani az embert. Kísérteni, bnös vágyak, ösztön, észérv által, s aki belelép a csapdába, pusztításba vinni. Csak az ers maradjon, a gyenge vesszen el, így teremteni égi országot. Ez a Sátán ideája. Sohasem segít – tövissel kiköveze út vezet feneketlen szakadékba. És aki nem bízik Urában, abban, aki a gyengét is Magának akarja, bizony elvész! De te ers vagy, am! Hited, szerelmed tesz azzá. Maradj meg így, az Úr nevében, az  dicsségére, példaként mások el, kik még nem élik a percet. Állíts egy fát a szívedben is, örökélett, ledönthetetlent. Tedd jobbá a világot azzal, hogy szeretsz, szeretsz teljes szíverdbl, amíg… lehet. Ne félj járni lélek-utadon, együ szív-pároddal, karodat karjába öltve, hogy vigyázzátok egymást. Isten áldjon meg ezért, am, és az Úr nevében köszönöm. 67

PoLíSz Lassan indult el az öreg, s oly halkan, ahogy jö. – Nem húztam fel azóta, hogy meghalt – néze vissza, s ahogy hátrafordult, jobb kezének gyrsujján valami fényes csillámlo meg. A templomban kevesen ültek csak, els napján a hónapnak. Hitszavakból áradt melegség a hvös padokba, az öreg pap a szeretetrl beszélt és a szerelemrl.

Lány és ú el két ids asszony ült. Milyen szomorú ma az öreg – suttogta egyikük. Emlékszik szegény. Én is emlékszem jól. Idén harminc éve, hogy a felesége meghalt. Miközben az Istenima zenge, a pap végig az asztalon tartoa jobbját. A megfáradt kéz el apró váza állt, benne virágos meggyfaág, rákötözve piros szalagok…

Tóth Tamás

Szállnak a darvak Szállnak a darvak erejük teljében hatalmas ívben hatalmas ívben a partra terül hullám idejében a partra terül hullám idejében * szállnak a darvak erejük teljében száraz, fehér só a csrük tövében száraz, fehér só a csrük tövében Földet ölel szárnyak a szelek terében Földet ölel szárnyak a szelek terében *

68

Szállnak a darvak erejük teljében tollpihék surrognak sós levegben dér a radar vasán a hajnali szélben dér a radar vasán a hajnali szélben * Szállnak a darvak erejük teljében gyel árnyékok álló lebegésben gyel árnyékok álló lebegésben csillámra suhannak az Óceán szemében suhanó semmik suhanó semmik szállnak szállnak a darvak szállnak a darvak szállnak

Merített szavak

Ha lehet Egész nap öntöztem és gyomláltam. Este kazánt pakoltam. Éjszaka jelzberendezés riaszto, ha hlni kezde az üvegházukban a leveg. Ilyenkor a csupasz lábamra kaptam föl a gumicsizmát, a pizsamámra meg a pufajkát.

Így vágtam át a havon, hogy valamit csináljak, hogy meg ne fagyjanak. Hetente kétszer szedtem, osztályoztam és csomagoltam ket. Ez ment fél évig. Ezért kérjél inkább rózsát! Csak gerberát ne. Egy ideig.

II. Rákóczy Ferencz* „Én azonban erre azt feleltem: a dolog ugyan valóban úgy van, de a ház kényelme nem embernek hanem fecskének való, embereimnek és nekem új szállást kell keresnünk. Elhatároztam, hogy ennek a vezir által való k elölését a sátorban fogom kivárni, és ezzel távoztam. [...] Napról napra n a betegek száma és az szi évszak változékony idjárása súlyos betegségeket okozo. A türelmen kívl mégsem volt más orvosságunk, hiszen alig pislákolt jobb sorsunk reménye. [...] Eéle bizonytalanságok közepee telt el néhány hét, [...]  abban a Jeniköj nev faluban jelölt ki számomra elég kényelmes házakat, ahol most ezeket irom. Ide költöztem át legyöngült és súlyos betegségben szenved háznépem sokaságával; közülük keen i érték meg végs napjukat.” Kövek a sátrak közö az idegen tájban. Kövek nappal és kövek éjszaka lehlve és felizzva a tz napon. Kövek az esben a lefolyó víz mázával bevonva vagy bevonva a hajnali dérrel. A csizma ala egymáshoz csikordulók és a csendben lapulók a házakhoz vezet ösvény mentén. Kövek a Nap hajnali, déli és

esti fényénél és kövek a Hold és a csillagok fényébe vetve. A rájuk csapó szél és az est és homokot fújó viharok ahogy hajszálnyit koptatnak rajtuk egy-egy évszázad ala. A lekopo részük amit homok képében csap vissza rájuk a szél. A dél teremtee árnyékok, a délután elnyúló árnyékai a fehér izzásban vagy a

* Magyar államfér. A nemzeti függetlenség ügyének XVIII. századi vezéralakja. Az 1703-tól 1711ig tartó függetlenségi háború vezetje. Élete utolsó szakaszát számzetésben töltöe. A moóul választo részletek – amelyekben az egyik utolsó szálláshelye körüli bonyodalmakat írja le – az emlékirataiból valók. (A szerz) Szerkesztségünk a költemény közlésével tiszteleg a nagy fejedelem emlékének, 336. születésnapján – a szerk.

69

PoLíSz fekete árnyékok az acélszürke holdfény pásztázó araszolásában. A sziklányi és az ököl nagyságú kövek. Az egészen aprók és a homokszemcséknél alig nagyobbak. Kövek a hegyoldalakban vagy idelent a völgyben és a föld hvösében és nyirkában fekvk védve a Naptól, a széltl és estl, védve a Hold, a csillagok és minden más létez tekintetétl és védve a pihenhelyet keres madarak karmától és minden zajtól ami a felül levket érheti. Az állandó és hvös földalai csönd amibe se tekintet se a nappal zöreje be nem hatolhat. /Talán csak mikor lovak haladnak el hát akkor néhány, pata keltee dobbanás./ A sziklák erezete /ami nem más mint a majdani roppanások nyomvonala/ és a tömbök homorú vagy domború oldalai amik az egykori roppanások pontos lenyomatát adnák az azóta leáztato, lemoso és lemart rétegekkel. Belül hvös, hvös és egyre hvösebb rétegek. A meleg és hideg hullámzásra kényszerít váltakozása a Nappal, az éjszakával és esvel.

70

A különböz kzetek különböz ersség és mérték tágulása és szkülése a meleg és hideg váltakozására. Az er amivel a kzetek a bels erezet mentén a sziklákban egymáshoz feszülnek. Az egész táj amit a szél a homokkal estétl reggelig és reggeltl estélig betakar. Az újabb és újabb alakzatok amikben a szél a homokot napról-napra estétl reggelig s reggeltl estélig széeríti. A tegnapi bemélyedt részek és kiálló kövek a homokdombok ala holnap újra sík részek, kövek és gödrök a buckák helyén. A homoktól elfede üregek, a széltl kisöpört üres üregek és azok az estl áztato üregek amik kiszáradva rzik azt ami a víz alján összegylve a Naptól és széltl felszárítva o maradt. Az ujjhegynyi, tenyérnyi vagy csatatérnagyságú mohafoltok a hegyek és sziklák oldalán vagy a régóta nem mozduló apró kavicsok hegyén. Az izzásban megszürkül, az esben megzöldül és az es után újra vörösesbarna mohafoltok. A por és homokszemcsék amik es után vagy hajnalban rájuk tapadnak és a lecsorgó dér vagy esvíz ami a homokot és a port a kövekhez tapadó gyökerekhez gyjti.

Merített szavak

Gángoly Aila

Lázadó jegyzetek (regényrészlet, III. rész) „Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben. A köpeny vállamon már eszmévé szakadt. Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég ala, s nem álmodo még hejh! szerelmet senki szebben!” (Arthur Rimbaud: Kóborlásaim)

1 Így zárult Feketepéter gimnáziumban töltö els éve, s hsünk a lógásait kárhoztató töméntelen panasz ellenére kezébe vehee – immár csak elégséges rend – bizonyítványát. Ohon egy ók mélyére hajítoa a könyvecskét. Esze ágában sem volt szülei orra alá dugni, bár csöppet se tördö vele, miféle érdemjegyekkel díjazták teljesítményét. t aztán nem lehet egy rubrikába biggyeszte számmal értékelni, gondolta dölyfösen. Hálásak lehetnek, hogy egyáltalán elment az évzáróra. Mivel életét mind sivárabbnak érezte, új szenvedélyek után néze. Az alkohol melle rászoko a dohányzásra is, s csakhamar fél doboz cigareát füstölt el naponta. Nem hederíte rá, hogy fogai is, ujjai is sárgára színezdnek, tüdeje pedig egyre nehezül zsáknak tnik a bordái közö. Mi volt ez ahhoz az élvezethez képest, amelyet a légcsövén átsuhanó füst ajzo föl érzékeiben. Úgy rémle neki, mintha valami új, ismeretlen er járná át a testét. Olykor szinte köpenyként burkolózo a maga köré fújt felhbe, s ezen keresztül fürkészte unalmában térdre parancsolt húgát. 71

PoLíSz Kata tudniillik még mindig nem mert határozoan ellenállni bátyja szeszélyeinek. Péter továbbra is vak engedelmességet követelt tle, s ha úgy hozta úri kedve, szigorú „büntetést” mért ki rá. A kislány azel sokat itaa az egereket, de az utóbbi idben mintha kevesebbet sírt volna; mindamelle arca megvékonyodo. Fél éjszakákat hánykolódo át álmatlanul. Tanulmányi eredménye is romlo: közel sem volt már eminens diák. És mivel reege a rá váró megtorlástól, soha nem tudo (talán nem is akart) annyi bátorságot gyjteni, hogy beárulja ördögi bátyját a szüleiknél. Egyszóval tökéletes áldozat volt.

2 Péter számára az 1981-es esztend nyarát a dohányfüst alakzatai jelképezték. Egyébként ez volt életében az a határ, amelyen keresztüllépve a sporal is végleg szakíto. Korábban ugyanis – mivel pulykatermészete mia csapatjátékra eredenden alkalmatlan volt – futo és úszo. Maratoni versenyeken akart indulni. Állhatatossága persze e téren is cserbenhagyta, edzivel rendre összerúgta a patkót, s a szakadatlan zördülések mia elbb-utóbb valamennyi nagyobb pesti egyesület mezét szögre akaszthaa. Nem bánta különösebben. Tizenhárom éves fejjel már csak a Margitszigetre rándult ki néha, hogy kocogjon két-három kilométert. A test fejlesztését jó darabig fontosnak tartoa, gondolván, hogy az ers zikum elny a létért vívo darwini küzdelemben. Nem lehet véletlen, mondogaa, hogy a régi görögök éppúgy szorgalmazták a testedzést, mint a nácik. A fönt említe nyáron azonban már fütyült e meggondolásra: ivo és egymás után szívta a cigareákat. Feljegyzés: „Az önpusztítás célja pont ellentétes azzal a maszlaggal, amivel a nagyokosok tömnek bennünket. Az élet nem múzeumi tárló, és nekünk se muszáj egy ronda üveglap mögö kuksolnunk.”

3 Fekete Péter Jeremiás az sszel a gimnázium második osztályába lépe. Mint iúkommunista – mert azért a KISZ-tagságot  sem úszta meg, noha kisdobosként, úörként alaposan leszerepelt – ki akarta kölcsönözni az iskolai könyvtárból Marx Károly Összes Mveit. A könyvtáros azonban csak a Kiáltványnyal és a Tkével tudo szolgálni. A ú az utóbbit választoa, mert az volt a vastagabb. Ohon aztán, minekutána bele-beleolvasgato és számos megállapítással egyet is érte, kivie a kertbe, s ugyanazon a helyen, ahol annak idején a nagyapja régi fényképeivel tee, az utolsó lapig eltüzelte a könyvet. Erre aztán kirúgták a KISZ-bl. Így persze le kelle mondania a késbbi páragságról is, ami már csak azért sem szegte kedvét, mert az apja annak idején nem mondo le róla. 72

Merített szavak – Mégis volt pofája elmenni a templomba, hogy egy istenverte prófétáról kereszteltesse el a át – morogta egyszer húgának, mikor már ráunt a kínzására, s inkább beszélgetni támadt kedve. Vannak azonban kapcsolatok, amelyekben meghal a párbeszéd. Kata is mereven a földre sütöe szemét, és mélyen hallgato. * Péter a KISZ-bl való eltávolítása után még többet hiányzo a gimnáziumból, ám nem volt köszönet abban sem, ha megjelent. Ilyenkor (bár vissza-visszatért az általános iskolában zö gyermeteg tréfáihoz is) fleg fennhangon ironizált, percekre megakasztva a tanítást. Nemegyszer zenge az épület, mikor egy nagy hangúbb tanár kizavarta az osztályterembl. Kedvenc céltáblája azonban egy atal tanárn volt – csinos, de erélytelen teremtés –, akit rendre addig bosszanto beszólásaival, míg bele nem pirult; egyszer még azt is elérte, hogy zokogva rohanjon ki a folyosóra. Óriási csalódást okozo hát mindenkinek, s az igazgató azonnali eltanácsolását fontolgaa. Ám erre csak november legvégén került sor, s odáig történt valami, ami új fejezetet nyito hsünk életében. * Feketepéter fokozatosan a kábítószer rabja le. Eleinte még megelégede a nejlonzacskóba csorgato ragasztó szippantgatásával, majd egy egészségügyben dolgozó ismerse révén morumhoz is hozzájuto. Hogy az egyhangúságot kerülje, ers nyugtatókat vagy altatókat is szede, s pálinkával öblítee le ket. A gyógyszereket többnyire anyja orvosságai közül emelte el. Nem bánt már semmit, hisz ismeretlen tartományok tárultak föl káprázó szeme el... Kótyagosságát az iskolában hamar észreveék, s ez sieee szélnek eresztését. Mikor a tél beköszöntö, s csikorgó fagy dermesztee meg a várost, Fekete Péter is befejezte gimnáziumi tanulmányait. Búcsúképpen az alábbi „adys” költeményt tzte az igazgatói iroda ajtajára: AKAROK Kivert, ggös gazember vagyok. Felcicomázo kutyaól a váram, s azért olyan magas az áram, mert a világon az történik, amit én akarok.

4 A veszteséget látszólag föl sem fogta. Noha anyja még a történtek után is megpróbált a lelkére beszélni, gyzködve, hogy iratkozzon át egy másik iskolába, Péter makacsul ellenszegült. 73

PoLíSz – Hát akkor mihez kezdesz? – Dolgozni fogok. Bellem nem lesz léht diplomás... – Ahogy akarod – felelte hosszú hallgatás után Gonzálesz Anna. * Péter egy közeli nyomdában helyezkede el mint anyagmozgató. Továbbra is ivo, cigareázo és narkózo. A dolgát hanyagul végezte, munkatársait lenézte, basáskodó fnökének pedig foghegyrl válaszolgato. Néhány hét múlva el is bocsátoák... Ezután egy építipari vállalathoz szegdö el segédmunkásnak. Korához és alacsony beosztásához képest szép zetést vágo zsebre, amibl azonban egy árva llért sem ado haza: kelle a pénz költséges szenvedélyeire. Ekkoriban harciassága csökkent, s többnyire átszellemült arccal bolyongo az utcákon. Néha napokra is eltnt ohonról, elhagyato, egérszagú pincék mélyén húzva meg magát; majd a tavasz érkeztével a kizöldül parkok padjain gunnyaszto. Külseje egyre elhanyagoltabb le. Feljegyzés: „Úgy éltem, akár a nomádok vagy Robinson a szigetén. O aludtam, ahol épp rám estelede. Volt, amikor a lepra munkásszállón éjszakáztam. Ez egy köpésre volt az építkezéstl, ahol nappal húztam az igát. És ahol a malteros talicska már másnap feltörte a kezem. Szóval hamar rühellni kezdtem az egészet. Százszor elkéstem, hiányoztam, és csodálom, hogy a kmvesek olyan sokáig megtrtek maguk melle. Persze kaptam letolást eleget. Mégis úgy tnt, mintha sajnáltak volna... Pedig k voltak röhejesek a tropára ment életükkel. Ugyan, mit is tudhaak rólam? Fogalmuk se lehete a szárnyalásról. Honnan sejtheek volna bármit is a virágillatba szédült mezkrl és az égbe csavarodó tornyokról, amiket én láam? Frászt se tudtak azok rólam.” * Péternek végül – mintegy „ajándék” gyanánt tizenhatodik születésnapjára – az építipari vállalaól is kiteék a szrét. Ezután már sehol sem próbált szerencsét. Fejét csavargásra adta. Szülei szerint élete végérvényesen vakvágányra siklo, s jóllehet k mindent megpróbáltak, képtelenek voltak kihúzni a kátyúból. Mikor hébe-hóba hazavetdö, anyja a kedvenc ételét fzte. Apja – mert a úra rossz volt ránézni – pénzt dugo a zsebébe. Húga azonban látni sem akarta, s amíg bátyja ohon volt, bezárkózo a szobájába; semmi pénzért ki nem nyitoa volna az ajtót; néha pedig sírt... * Valamikor irodalmi felsülése, jobban mondva Poe modorában írt fantasztikus történeteinek visszadobása táján kezde el „naplót” vezetni. A szó hagyományos értelmében persze nem napló volt ez, hanem szabálytalan önéletrajz. A szövegek nagy részét csavargásai ala körmölte: dátum csak elvétve fordult el bennük. Sokkal inkább az emlékezet bakugrásait köveék. Én nevezem csak naplónak e csapongó följegyzéseket, melyekre egy szamárfüles noteszben bukkantam. Próbáltam ket idrendbe állítani, ami többé-ke74

Merített szavak vésbé sikerült is. Érhet persze az a vád, hogy magyarázó szövegeimhez önkényesen válogaam az idéznivalók közö. Vállalom. Ki ne szerkeszte volna hasonló esetben a saját szája íze szerint? Talán csak az nem, aki csonkítatlan teljességében, minden szépít elhallgatás nélkül bocsátoa volna közre Feketepéter „diáriumát”. Jómagam azonban nem voltam ilyen bátor. Vagy ennyire gyáva.

5 Péter napjai – a még hátralév idben – egyszerre voltak változatosak és egyformák. A délelök szakadatlan játékkal teltek. Olykor leheverede egy forgalmas járdára, s kíváncsian leste, hogy a bosszúsan morgó gyalogosok kerülgetik. Ha ilyenkor egy-egy markosabb fér talpra akarta ráncigálni, ellenszegült, ágyékon rúgta az illett, s a következ pillanatban már o sem volt. Más alkalommal szemérmetlenül pénzt kunyerált a járókelktl azon a címen, hogy egy kipusztulóban lév fajokat segélyez alapítvány számára gyjt adományt. Néhányan még hullajtoak is neki pár forintot. Lejmolásainak többnyire egy rendregyenruha föltnése vete véget. Megese az is, hogy a szembejövket ilyesfélékrl faggatta: „Ki alapítoa a Mali Birodalmat?” Egyszer egy szemüveges kiskatona azt felelte neki: – Szundjata Keita. Péter fölhúzta a szemöldökét. – Szundjata Keita alapítoa a Mali Birodalmat – ismételte az angyalbrös. – A XIII. században... Ha jól emlékszem – tee hozzá bocsánatkér vigyorral. – Bravó – mondta gunyoros hangon Péter. Hirtelen rosszkedv fogta el; az egész napja el volt rontva. * A délutánokon legtöbbször a sárga földig leia vagy bele magát, s elvonult valami nyugalmasabb zugba. Volt, amikor egy-egy játszótér szélén nyúlt el, a bokrok ala; máskor üres telkeket ve birtokba. Nemegyszer ébredt rendrségi fogdák priccsén; olyankor hazacipelték a szüleihez, de o sem volt sokáig maradása. Ha már semmi pénze nem volt, s a kolduláshoz se flö a foga, elemelt eztazt, és a soványka szajrét továbbadta egy ismers orgazdának. Az ellenszolgáltatásul kapo forintokat pálinkára vagy gyógyszerre költöe. A törvény már csak puszta légvár volt a szemében, olyasvalami, amit azért találtak ki, hogy neki legyen mit megszegnie. Feljegyzés: „Az az igazság, hogy a szemetek orruknál fogva vezetik a hülyéket, más szóval a becstelenek átverik a becsületeseket. És ezt az ingyencirkuszt nevezik nagyképen társadalomnak.”

75

PoLíSz

6 Ám az élet még tartogato számára egy utolsó szalmaszálat. Maga sem értee, miként ese meg a dolog. Egyszerre csak azon kapta magát, hogy újra szerelmes le, holo az Anikó-eset óta úgy gondolta, többé képtelen erre az érzésre. A lánynak különös, muzsikáló neve volt: Daniella. Még a gimnáziumból ismerték egymást, bár nem voltak osztálytársak, azonfelül Péter egy évfolyammal följebb is járt. Így csak néhány hónapig láthaák egymást olykor-olykor a zajos iskolafolyosón vagy hazafelé menet a tömö buszon, hisz hsünket, mint ismeretes, még a tél beállta el kicsapták. A lány már akkor kíváncsi tekinteel méregee ezt a mindenkitl elüt vad egyéniséget, aki folyton lázadozo a világ szkössége és önmaga kisszersége ellen. Vonzás és taszítás elegye csillogo macskazöld szemében, mégsem váltoak pár semmitmondó szónál többet. Azután hónapszám nem botloak egymásba... Majd eljö a tavasz, a nyár, s e futó, felületes ismeretséget a sors vagy a véletlen szele jóformán egyik pillanatról a másikra viharos szerelemmé korbácsolta... * Egy augusztus végi napon történt. Péter az egyik roskadozó bérkaszárnya kapujában üldögélt, valahol a Józsefvárosban, karnyújtásnyira egy degeszre tömö, bzl kukától. Vedle házfalak bámultak rá. Mindenü legyek dongtak. A ú arca szürke volt; orra el a porban saját hányadéka párolgo; a közeli buszmegállóból néhány várakozó megütközö pillantással sandítgato rá. Túlságosan tördö volt azonban, hogy elégtételt vegyen ezért a méltatlanságért. Jobb híján a kapunak dlve szunyókálni próbált; ernyedt tagjaival olyasformán feste, akár egy félrehajíto, ócska rongybábu. – Te vagy az, Péter? – kérdezte ekkor váratlanul egy cseng hang a magasból. – Sze... szervusz... Megismersz még? A ú kinyitoa fél szemét. Hát így kezddö. * Daniella aznap elcipelte a csontrészeg srácot hozzájuk – a szülei épp vidéken voltak –, megmosdaa, megetee, tiszta inget választo neki az apja holm a közül, st nagy nevetések közepee még meg is borotválta, majd a kés éjszakába nyúló hosszú, merész beszélgetést folytato vele. Péter kezdetben csak tétlen belenyugvással trte, hogy tördjenek a testével, ám a beszélgetés folyamán, amint tekintetük összekapcsolódo, már némi érdekldés támadt benne a lány iránt. Eszébe jutoak azok az egykori pillan-

76

Merített szavak tások is, amelyeket ez a rajongó baks vete rá még a gimnáziumban. Azóta, ahogy elnézte, kigömbölyödö, szinte asszonyos le. A úban megmoccant valami. De kés volt.  már nem bírt normális ember módjára élni, ahogyan szülei, Mózes tata vagy a Gonzáleszek teék. Ezt azonban egyelre csak  tudta, a lány nem. * Késbb is sokat beszélgeek. Daniella kezdetben gondos rokon módjára, szakért ujjakkal szedegee ki az évek ala összegylt lelki szálkákat. De vannak szálkák, amelyeket már képtelenség megkülönböztetni a brtl; csupán úgy lehetne eltávolítani ket, ha a brt is lenyúznák. Daniella erre alkalmatlannak bizonyult. Nem az  hibája.

7 Szerelmük eleje mégis a legszebb dolog volt, ami Péterrel valaha történt. A lány kedvéért úgy te, mintha igyekezne megváltozni. , aki azel semmilyen idegen akaratot nem trt hosszan maga fölö, most színlelt. Örömmel tee, hisz tudta, hogy mindez nem tarthat sokáig: a benne lév másik, ha hébehóba enged is a gyepln, végül úgyis a mélybe rántja. Daniella hetekig mit sem gyaníto; azt hie, minden az  tervei szerint alakul, mert a lányok általában ezt szokták hinni, ha boldogok. Péter pedig mind kínosabb érzésekkel várta, hogy ismét kivicsorítsa a foga fehérét. Ellentmondásos érzések keríteék hatalmukba, mert valóban szeree a lányt, s nem akart csalódást okozni neki. Az elkerülhetetlen azonban (amit regényesen szólva akár végzetnek is nevezhetünk) Damoklész kardjaként lebege e szerencsétlen szerelem fölö. Daniella nem tartozo a legszebb lányok közé, de jóravalósága megszépítette vonásait, mozdulatainak pedig bájt kölcsönzö. Figyelme, odaadása lefegyverezte a út, st el is lustítoa, mert mindvégig kedve telt benne, ha a lány körülöe sürög-forog. Fleg kecsesen hajló derekába és melle moccanásaiba tudo belefeledkezni... – Dolgozz csak, Daniella! – mondogaa élvezeel, valahányszor ingyencselédként körülugrálták. – Szolgálj ki!... Nekem olyan csajra van szükségem, aki ellensúlyozza... – I váratlanul elhallgato. – Mit? – Szépen fejle dologkerülésemet – röhögö hsünk, kivágva magát a kutyaszorítóból. * Ez id tájt jegyezte be noteszába az alábbi verset: 77

PoLíSz A SZOBOR Állok. Gránit-testem borzong. Várok. Távolban harang kong. Jön már. Haja leng a szélben. Kszál vagyok a sötétben. Villan szemembe a szeme. I van! Kezemre száll keze. Nevet, ajka felém fordul. Csókol, s a k megcsikordul...

8 Szeptemberben Daniella folytaa gimnáziumi tanulmányait. Pétert is gyzködte, hogy legalább valamelyik esti iskolába iratkozzon be. „Mintha az anyámat hallanám” – gondolta a ú, de azért bólinto, s másnap azt hazudta, hogy fölveék a szakmunkások középiskolájába. Találkáik az sz folyamán sem ritkultak. Hol kéz a kézben róák a Vár utcáit, hol a Sziget bokrai közt csókolóztak. – Éljen a romantika – dünnyögte mindannyiszor Péter. – Hiába gúnyolódsz – mondta a lány. – Tudom, hogy neked is jó... Néha a Ligetben is kószáltak vagy a belvárosi tömegben merültek el. Csónakáztak a tavon, perecet dobáltak a hayúknak; a Váci utcában megbámulták a pazar kirakatokat. Ám mivel a ú továbbra sem dolgozo, jóformán mindannyiszor Daniella zee a számlát, ha betértek egy-egy presszóba kólázni. – Talán selyemút akarsz csinálni bellem? – kérdezte egy ízben Péter, több éllel a hangjában, mint szeree volna. – Még az is lehet – igyekeze a lány kacérsággal elütni a dolgot, s ránevete. – Vagy nincs ínyedre a kényeztetetés? – És neked ez így jó? – Nekem igen... Mélyen egymás szemébe néztek, s percekig nem szóltak semmit. A ú végül lassú mozdulaal két kezébe fogta a lány arcát, de több nem történt.

78

Merített szavak

9 Daniella még szz volt. Noha máshogy tervezték, ártatlanságát egy nyári délután a Gellérthegy oldalában vesztee el. Ebben már szemernyi romantika sem volt. Igaz, ele épp Szent Gellértrl beszélgeek, pontosabban Péter mesélt a szent haláláról... Bár nem tetsze neki, a lány már megszokta, hogy Pétert a történelemben szinte csak az erszakos halál foglalkoztatja. A korokon átível szadizmus. t magát untaa a történelem, s csak azért magolta az évszámokat, hogy szüleinek a kedvében járjon; mióta iskolaköpenyt viselt, úgy érezte, tartozik nekik a jó bizonyítvánnyal. A ú ezúal meglehetsen akadozva beszélt. Idnként megtorpant, s a fejét lehajtva gondolkodo, majd bosszúsan morogta maga elé: – Ezt is elfelejteem! Pedig annyit olvastam a pogánylázadásról, mint két istenverte prof együvéve! – Ha te dühös vagy, abból az Isten sose maradhat ki – jegyezte meg a lány. Péter úgy te, mintha nem hallaná. Azt már korábban is észrevee, hogy az alkohol meggyöngítee emlékezetét. Mostanában csak délelönként ivo – amikor Daniella az iskolában ült –, s a randevúkra menet elszopogato egy-két mentolos cukorkát. A lány azonban így is megérezte rajta a kocsmaszagot, de nem szólt, mint ahogy szemet hunyt a cigareázás fölö is. A kábítószer okozta lebegést pedig mindannyiszor az alkoholnak tulajdonítoa. Péter aznap délel egyetlen kortyot sem ivo, mert nem volt rá pénze. Talán innen eredt nyugtalansága is. Egyik cigareát a másik után szívta – a csomag Munkást még a lány vee neki a hegy lábánál –, majd vadul csókolni kezdte Daniella száját. Daniella kedvetlenül visszacsókolt. Bár gyomra enyhén émelyegni kezde, mégsem tiltakozo, mikor a ú behúzta a bozótba, a földre nyomta, és ráfeküdt. Meleg volt az avar. A lány tanácstalanságában oldalra kapta a fejét, s észrevee, hogy az egyik fszál tetején egy hangya billeg. Halloa a szisszenést is, amint Péter bal kezével lehúzta elrongyolódo farmerján a cipzárt. A jobbal már az  szoknyája ala kotorászo – olyan volt a keze, akár egy mohó állat –, s mikor megtalálta, amit kerese, egyetlen mozdulaal rántoa le. Daniella érezte, hogy elszakad a bugy a. Ekkor behunyta a szemét, hogy ne lásson semmit, s a ú se lássa kicsordulni készül könnyeit...

10 Hiába faggaák Daniellát a szülei, nem árulta el, hol hasadt el az új blúza és mitl sáros a szoknyája. Anyja csak annyit hallo, fülét a kulcslyukra tapasztva, hogy a fél éjszakát végigbgi. Reggel azonban újra mosolyt kényszeríte az arcára; így mikor délután találkozo Péterrel, a ú önzésében semmit se ve észre lelkiállapotából. 79

PoLíSz – Most már n le a kislányból – mondta neki. – Öltözz is úgy! Van tsarkú cipd? – Nincs. A szüleim nem engednék... – Vegyél egyet! Hát miniszoknyád? – Az sincs – valloa be Daniella.

* Másnap a lány a megtakaríto pénzén ve csillogó tsarkú cipben és fekete miniszoknyában ült Péterrel az egyik presszó teraszán. Reent kényelmetlenül érezte magát, nyugtalanul fészkeldö a széken, s úgy tnt neki, hogy minden fér föl akarja falni a tekintetével. Feszengése ezúal nem kerülte el Péter gyelmét, aki büszke, tulajdonosi pillantással legeltee szemét Daniella meztelen, napbarníto combján. – Jó br vagy – jegyezte meg kajánul. – Ne cikizz már! – vágo vissza Daniella. – Nem gondoltam volna, hogy neked a kurvák tetszenek! – Minden férnak a kurvák tetszenek... Aztán megese a baj, amitl Péter már hetek óta tarto, de a lelke mélyén kívánt is. Egy vörös hajú, legújabb divat szerint öltözö atalember lépkede be a presszó teraszára. Vizenys kék szemét körüljártatva tüstént kiszúrta Daniellát, s pont a szemközti székbe vetee magát, hogy leplezetlenül stírölhesse. – Úgy látszik, rohadtul megtetszeél annak a majomnak – mondta erre baljósan Péter. – Menjünk innen! – kérlelte Daniella. – Maradunk! – reccsent rá a ú ellentmondást nem tr hangon, s viseltes ruhája ala megfeszültek az izmai. Talán nem is az döbbentee meg Daniellát, hogy Péter a következ percben belekötö, majd nekiment a pimasz piperkcnek, hanem a nem várt keménység, amivel elbánt vele. Mivel az utóbbi hetekben többet eve és kevesebbet ivo, a ú testi ereje és ruganyossága visszatért, s nem okozo neki nehézséget, hogy a vörös hajúnak két bordáját is eltörje. Mindez persze nem maradhato következmények nélkül: az egyik pincér kihívta a mentket és a zsarukat. A környéket szirénák v jogása borítoa el. A vörös hajút hordágyra fekteék, a vigyorgó Pétert pedig, akinek esze ágában sem volt kereket oldani, két rendr megbilincselte, s beszállítoa a legközelebbi rs fogdájába. Végül is garázdaság címén indítoak ellene eljárást.

80

Merített szavak

Bene Zoltán

Családfa Talán nem gondolnád rólam, árulta el Pósa Teónak szerfele bizalmasan egy ködös téli estén, hogy hat testvérem van, magyarán hetedmagammal nem föl. Bátran szemembe mondhatnák, persze, hogy nem sír le ez rólam, mert kiállhatatlan természetem után inkább elkényeztete egykének gondolna akárki. Te nem, Teó, azt tudom, mert te ezeregy esztendeje ismersz, s nem felületesen csupán, ahogyan az egyébként szokásban van az emberek közö. Ámbátor, látod, azt még te sem tudtad, hogy milyen népes családban cseperedtem… Ráadásként igen különös egy családban, ha hiszed, ha nem, testvérem! Az anyám süketnéma volt, az apám pedig a leghangosabb ember a városban. Amikor áradt a folyó, a hangját egészen a tengerig ragadta, azt mondják. Egyébként póznákat mászo naphosszat, mert telefonszerelként kereste a kenyerünket, amit disznózsírral kenve majszoltunk. Vasakat viselt a lábain, azokkal hágo a telefonoszlopokra. Éjjelenként nyilván anyámat is hágta buzgón, leünk is bizony heten, mint említeem, s akkor még nem is voltam pontos! Merthogy szegény anyám csaknem két évtizeden keresztül háztartással bajlódo. Az apró gyerekek gyakorta üvöltöek, de  csak a tátogó szájakat, vörösöd pofákat láa. Fáradhatatlanul simogaa és ringaa ket egészen addig, míg be nem csukták a szájukat és vissza nem sápadtak olyanra, amilyenek eredetileg voltak. A háztartás is rendre a fejére n, mi több, túl is csordult rajta, ideje nem maradt másra, mint hogy nagy ritkán bezárkózzon a fürdszobába és egy fél óráig áztassa magát gondolaalanul a forró vízben. Tanítani nem taníto minket semmire, alapszükségleteink kielégítésén túl nem juto, nem is juthato, már csak a kommunikációs problémák mia sem. Tudniillik egyikünk sem tanulta meg az anyanyelvét, vagyis az anyánk nyelvét, a jelelést. Csak az apanyelvünket sajátítouk el, a magyart, rajtam kívül azonban ezzel se tud bánni senki se a famíliánkban. A véreim és nvéreim agyi bútorzata többségükben amúgy is igen szegényes, hogy úgy mondjam. A legidsebb bátyám egy gyorséeremben szakács, botrányosan ramaty hamburgereket és ehetetlen salátákat gyárt, szabadidejében meg játékautókat gyjt, felesége sose volt, szerintem nje se. A következ bátyám anyánkra ütö, süketnéma le, intézetben él, mivel állítólag szellemileg is visszamarado, pedig okosabb mindnyájunknál, elhiheted, Teó! Én legalábbis mindig jókat röhögök vele, valahányszor meglátogatom. Összevethetetlenül bölcsebb  a tömegembereknél, akik keselyk gyanánt köröznek köröünk, a lelkünkre vadászva, miközben a gondolaalanság mérgez gázfelhi áradnak a tekintetükbl, akár tavasszal a folyók… A harmadik útestvérem focista volt, de a lába és a karrierje idejekorán keétört, a futballból mindösszesen a Bundesliga-frizura meg a kisfröccs iránti rajongás maradt meg. A Zöld–Fehér Kávézó törzsvendége, ebbl él. A nvéreim mind férjnél vannak és mindegyiknek három-három gyereke születe már… Na, ja, a semmilyenség igen szapora, Teó koma, sajnos. Különben egyikük sem ért semmihez, sosem néztek ki jól, viszont kóros hiúságukban hetente járnak 81

PoLíSz fodrászhoz meg körmöshöz, és havonta vesznek új, szexi fehérnemt, amiben nyilván szánalmasan mutatnak, de az összen szemöldök, bikanyakú, sörhasú és pörköltszaos bajuszú férjeik állítólag megvadulnak a falatnyi tanga bugyiktól és egyéb huncutságoktól, és kimerülésig üzekednek. Én ezért berzenkedem a fetisisztáktól, Teó tesó, érted-e? Na, ja, érted, hát, hogyne értenéd, nem vagy te hülye gyerek… Anyámat mostanság havi rendszerességgel látogatom, az utóbbi években már a temetben, a testvéreimet ritkábban, az apámat kétháromhetente, bár egyre gyérebben... Mióta anyámat elvie valami különös betegség, az apám búskomorságba ese, s nvéreim hiába próbálnak kék hajú vénasszonyokat csempészni az életébe, a fater makacsul ellenáll. Olyannyira, hogy egyik-másikat seprnyéllel zavarta ki a portájáról. Én megértem t. Évekig szívesen elüldögéltem vele saját készítés, borzalmas zamatú borát iszogatva, nem szóltunk óránként öt-hat mondatnál többet, mégis remekül éreztük magunkat. Míg egyszer meg nem kérdeztem, örül-e, hogy ennyi ivadéka van. Azt válaszolta, örül hát, mi vagyunk az  jövje. Udvariasan úgy teem, mintha tetszene ez az otromba közhely, aztán hirtelen eszembe juto, hogy dolgom van, azzal elköszöntem. Azóta ritkábban látogatom, és rövidebb ideig maradok… Azért egyszer szeretném megkérdezni tle, hogyan szerete bele az anyámba. Egyszer meg is kérdezem majd, Teó, ebben bizonyos lehetsz! Na, ja… Azt hiszem… Hátha ötletet adna nekem is, hogyan lehet beleszeretni valakibe, s ha sikerülne, ágas-bogas családfánkat még ágasabbá és bogasabbá tehetném magam is… (A novellát a 141. számban közölt pontatlan közlés mia közöljük ismét, a szerk.)

Barcsa Dániel

Brüniszkáld (beszély 7. folytatás) Frissensült malac – behallatszo a vendégfogadó ivójába, ahogy rívó anyja még most is keservesen gyászolja , meleg, ropogós cipó és jófajta vörösbor segíte a két gróf hangulatát virágba borítani. Brüniszkáld nem hallgato el semmit: részletesen, híven, szépítés nélkül számolt be Lebeé László minapi sikeres rajtaütésérl. Hermann jóllakoan hátradlve, kupáját idnként a szájához emelve, leplezetlen dervel hallgaa a történetet, s egyszer-egyszer azon kapta magát, hogy nyelvével elismeren cseint a kópé Lebeé László s a ravasz Félpufa egyik-másik hadifortélyán. Aztán egyszer csak elcsípte a siralmas énekét eladó fancsali igric rosszalló pillantását, s ettl kezdve igyekeze gyászos képet vágni. Egyszer arra gondolt, hogy leége Nagyszeben, s az üszkös romok alól éppen kiemeli kedves agara tetemét, mászszor arra, hogy éhesen asztalhoz ül, ám ügyetlen szolgája a tállal kezében megbotlik, s az ebédjét a földre borítja. 82

Merített szavak Hermann és Brüniszkáld jó két órán át tanácskozo. A két nemes férú megbeszélése igencsak gyümölcsöznek bizonyult. A szászok gróa immár viszszanyerte teljes nyugalmát, valamint bizalmát az iú rokonban: Kvár állt, Brüniszkáld élt, és ezzel népe ügyét továbbra is jó kézben tudhaa. Kvár ura pedig igencsak sokat nyert eme megbeszéléssel. Hermann kíséretébl – az elszenvede veszteségeket pótlandó – kiválaszthato egy tucatot a jobb kiállású, markosabb legények közül, aztán vendége még rá is tukmált egy jelentsebb összeget a készül palánk költségeire – pedig Brüniszkáld becsüleel tiltakozo, jelezve, hogy az építkezés alig kerül valamibe –, és – nem utolsósorban – közösen megegyeztek egy Szászföldet behálózó riadólánc felállításában, amely majd lármafákkal jelzi, merre járnak Lebeé László portyázói. Mikor a két vezér kilépe a nemrégiben „Brüniszkáld címere” névre átkeresztelt kvári vendégfogadó ajtaján, rokoni öleléssel búcsúztak el egymástól. Az iú gróf átvee az arannyal teli brzacskót és a megajánlo újoncokat Hermanntól, aztán nyeregbe szállt, hogy megcsappant kíséretével visszainduljon Nagyszebenbe. Mindazonáltal – pénz és katona, rokoni ölelés ide vagy oda – Brüniszkáld lelkében mégiscsak maradt egy kis tüske e találkozó után: nem tudta ugyanis mire vélni a szászok gróának az elbeszélés alai komolytalan viselkedését.  utólag százszor is átgondolta, hogy vendégének mit és hogyan mondo, s nem talált semmi mosolyra fakasztót sem a történetben, sem az eladás módjában. Pedig ha az iú csak egy kicsit jártasabb le volna az emberi lélek titkainak kiismerésében, rájö volna, hogy Hermann gróf nem az  becsületének megtépázásán derül. A szász vezér a zsombori kalandot tartoa – midn sikertelen megpróbálta Lebeé Lászlót a bitorolt fészekbl kifüstölni – élete legmegalázóbb, és leggyalázatosabb kudarcának. S az, hogy a székely bajkevervel még egy olyan Cidhez, vagy Roland lovaghoz fogható híres bajnok se bírt el, mint Brüniszkáld, nos ez enyhít gyógyírral kenegee a szégyentl még most is sajgó hermanni lelket. Amire elkészült a Kvár városkáját átölel palánk és sánc, addigra fölállt a szászföldi riadólánc is. El kezdve, ahányszor csak megjelentek Lebeé László lovasai valamely szászok lakta vidéken, a vigyázók rögtön meggyújtották a szurokkal bekent lármafákat. Ezek nappal füsel, éjjel lánggal jelezték Brüniszkáldnak, hogy hol várnak tle sürgs segítséget. Ilyenkor riadót fúvato, s teljes erejével a portyázók nyomába eredt. A következ hetekben egy különös macska–egér játék vee kezdetét, amelyben Brüniszkáld játszoa a lomha macska, Lebeé László pedig a fürge egérke szerepét. A kvári vezér ugyanis hiába vetee magát a zsomboriak után, mire a jelze helyre ért, addigra már csak boal üthee a portyázók nyomát. Ámde volt olyan is, hogy a székelyek mégiscsak bevárták a nehéz fegyverzet németeket, de csak azért, hogy incselkedjenek velük: egy-két nyíllövésnyi távolságnál soha nem engedték magukhoz közelebb az üldözket, s akkor tntek el a szemük ell, amikor csak akartak. Brüniszkáld válaszként megpróbálta kikémlelni az ellen szándékait. Figyelket küldö Zsombor alá, kik gyorslábú paripákra paanva jelenteék a grófnak, 83

PoLíSz hogy milyen irányba mozdulnak a székelyek. S amikor megérkeze habzó, csatakos paripáján a hírnök, Brüniszkáld késedelem nélkül elindult elállni Lebeé László útját, ravasz csapdát állítva neki. Ám hiába, mert volt, hogy két-három napig is hiába várakozo a martalékra egyre jobban fogyó reménységgel, ugyanis Lebeé László csak nem akarta megtenni neki azt a szívességet, hogy hurokba dugja a nyakát. Különös módon a székely nagyúr valahogy mindig kiszimatolta a veszélyt, váratlan irányt válto, s egészen más úton indult el, mint amelyikre Brüniszkáld a kémjelentés alapján számíto. Grófunk fejében új idea kélt: tapasszuk be az egérlyukat! Vezérletével a németek elállták a zsombori várhoz fölvezet egyetlen utat, és ha már úgyis beletanultak a sáncásásba, palánkállításba, hát nekifogtak támaszpontjuk megersítésébe. A furcsa az volt, hogy a székelyek még a kisujjukat se mozdítoák az erdítés építését megakadályozandó, st, úgy tnt, mintha Lebeé László háza népe meszszire elköltözö volna az ersségbl. Ember még a falakon se mozdult, ám hogy a várat mégiscsak lakják, azt jelezte a vár kéményeibl bodorodó-karikázó füst. Öt nap megfeszíte munkája után az erdítés elkészült, s az eredménnyel Brüniszkáld ugyancsak elégedenek látszo. Mondta is az embereinek: „I mától fogva egy pocok se surranhat által!” S valóban. Nem sokkal azután, hogy fölállt a palánk rsége, egy szemfüles legénye a sáncban máris megcsípe egy pockot. Vie is Brüniszkáldhoz, a bajtársak vidámságától kísérve. – Igazsága vagyon, jó uram! I már senki által nem jöhet! – szólt – Éppen át akart szökni kelme, de én nyakon csíptem! Az iú gróf maga is derült az eseten, s olyasmit te, amit már hetek óta alig – elmosolyodo. – Nos, uram, parancsolna, mi legyen kelmével? Csapjam khöz, vagy fojtsam egy kupa borba, hogy szép halála legyen? Ahogy a vezér elnézte fölvidámodo katonáit, s az orra elé tarto, szánalmasan kapálózó jószágot, mosolya lassan nevetésbe válto. – Én amondó vagyok – válaszolta kacagva –, hogy a k túl kegyetlen, a bor túl kegyes halál lenne eme elvetemült gazckó számára. Hanem, amo a mezben, látok egy szénarakást. Eredj am, dugd be a boglya alá, majd a boglya agyonnyomja! Aztán, jó kedvét kimutatva Brüniszkáld elhalászta a Hermann gróól kapo brzacskót, amelyben még o volt hiánytalanul az az összeg, amit a palánképítés költségeire szánt a szászok vezére. Kive belle egy aranyat, s a meglepe katona markába nyomta. – Ezt vitézségedért, mert te vagy az els közülünk, aki egy zsomborit fogságba tudo ejteni! Ám nem sokáig tarthato a németek öröme. Két nap se telt, mikor Szászkézd vidékén ismét fellángoltak a lármafák, jelezvén, hogy Lebeé László ismét portyázik, dacolva a kapuja elé állíto, áthatolhatatlanak vélt akadállyal. A kváriaknak rá kelle jönniük arra, hogy amit a zsombori vár egyetlen k áratának hit84

Merített szavak tek, az nem az egyetlen. Valahol kelle lennie egy rejtekútnak, amelyen keresztül a székelyek, lovaikkal együ, akadály nélkül ki- és bejárhaak. Brüniszkáld napokig kerestee a titkos folyosó végét embereivel, de nem azért volt az tikos, hogy az ellen könnyen rátalálhasson. Ez az újabb askó beláaa az iú vezérrel, hogy így a Zsombor elé állíto kordon teljesen értelmét veszítee, ezért aztán visszavonulót rendelt el. Hosszú id után ismét Kváro várt rá az éjszaka. Brüniszkáldot ohon, Némethonban, számos vár és udvarház várta vissza, ámde mégis, rövid idn belül Kvár le a legkedvesebb birtoka. Valószínleg azért, mert nem örökségként szállt reá, hanem ezt a maga becsületébl szerezte. Most mégis vegyes érzésekkel tért meg sasfészkébe. Hiszen már alig várta, hogy ismét ohonában hajthassa álomra fejét az állatbrökkel meleggé és kényelmessé te hálókamrájában, ám ugyanakkor reenetesen bántoa, hogy egy vállalkozása ismét félbe maradt, és ismét tehetetlennek bizonyult a zsombori pogányok ravaszságával szemben. Este még összehívta lovagjait, kik köveék t annak idején – Brüniszkáld úgy érezte, mintha már évek teltek volna el a Hermann kezébe lete esküje óta – a szász nemzet szolgálatában. Két jó barátja, és tizenhárom hbérese gylt a lovagterembe. Bort iak és tanácskoztak. Az iú gróf azt szeree volna, ha a jelen lévk – miután  már kifogyo a plánumokból – csak úgy ontani kezdik csodamalomként a jobbnál jobb terveiket arra, hogy miként fékezhetnék meg Lebeé Lászlót. A máskor oly zajos társak azonban most csak hümmögtek, részükrl legfeljebb csak fél szavak, negyed mondatok hangoztak el, mintha a kerekasztal egyik lovagja sem szeree volna a szószátyárság bélyegét a maga fejére vonni. Ám egyszer csak egyikjük – már senki sem emlékszik, mivel kapcsolatban – jónak láa megjegyezni, hogy  úgy halloa, a kunok hasonlóképp harcolnak, mint a székelyek. Megjegyzését csönd kövee, mintha mindenki komolyan meg hányná-vetné az állítás igazságát, mikor Brüniszkáld hirtelen az asztalra csapo: – Ez az! – kiáltoa – Nem gyzhetjük le Lebeé Lászlót, amíg olyan könnylovasságunk nem lesz, mint a székelyeknek! Másnap reggel aztán fullajtárt indíto Brassóba, azzal a kéréssel, hogy hívja Kvárba a sánta Eckart mestert, ki élelmes keresked hírében állo, s azt beszélték róla, hogy nemcsak Kumániába – a kunok országába – van szabad bejárása, de magának Kötönynek, kun királynak díszes sátrába is, hol véle o, baráti poharazgatások közben, zsíros üzletekrl tárgyal. A sánta Eckart hamarosan eleget te a meghívásnak. Délután érkeze, s estig bezárkózo Brüniszkálddal a toronyszobában berendeze bizalmi társalgóba. Másnap Eckart, kora hajnalban, csekély kíséretével ugyanolyan feltnés nélkül távozo, mint ahogy az elz nap megérkeze. Ám volt mégis egy különbség: a sánta keresked üres kézzel érkeze, ám nem ugyanúgy távozo. Magával vie ugyanis Brüniszkáld brzacskóját, amelyet még a minap Hermann gróól kapo… (Folytatása következik) 85

PoLíSz

Ravasz László

Tormay Cécile Kezdhetném úgy is: egyszer volt, hol nem volt, volt egy különös leánygyermek a XIX. század végén. Senki sem tudta, hogy csodagyermek, maga legkevésbé, de azért mindenki a hatalma alá került, és aki találkozo vele, nem felejtee el. Ezt a hatást nem a szépségének köszönhette, bár arcának nemes vonásai, szemének tiszta fénye, egész lényének összhangja százak közül is kiemelték. De az  várázsa akkor is megmaradt volna, ha bénának születik vala. Nem is asszonyiságával kötöe magához az embereket, és sohasem gyakorolta azt a bbájosságot, amely a fér és a n szerelmi kapcsolatát tartja a világ legfontosabb kérdésének, eszerint osztályozza az embereket, ezzel játszik, mint a tzzel s ezzel gyújtja fel a maga és a mások világát. Hatása abban rejle, hogy rendkívüli dolgokat láto meg, a körülöe folyó eseményeket váratlan megjegyzésekkel kísérte, s valami belle kiáradó sugárzás egy él valósággá olvasztoa a házzal, ahol lako, a könyvvel, amit olvaso, az éleel, amelyet szemlélt, a tájékkal, ahol járt, az éggel és a földdel, amely látható és láthatatlan világát egybefoglalta. Mindezek összefüggtek vele, belle táplálkoztak,  helyeük érze, gondolkozo s mire maga is kezdhee volna sejteni, hogy  költ — mert hiszen Tormay Cécile az volt — megelevenede benne a világ, illetve  kelt életre a világban. Fiatalkori képein ez a különös ábrándos tekintet olyasmit árul el, mintha idegen világból érkeze volna, s azért megy át a világon, hogy mindent felvegyen magába, s magát ohagyja minden tárgyon, amerre áthaladt. De az ábrándos tekintet fátyola mögö néha megvillant és egyre állandóbban lobogo valami különös, tiszta fény, az alakító embernek a nézése. A dolgok csak azért lelkesültek meg és a gondolatok csak azért olvadtak össze a tárgyakkal, hogy ebbl a nom világmatériából egyre biztosabb, egyre tisztább alakokat, formákat mintázzon. A hangulat mögö hirtelen meglátta a gondolatot. A gondolat kigyúlt és megmutaa a jellemet. A jellem kristályosult s ele állt az ember, a személy. Az emberek mögö elébe tárult az élet, a sors-jelenségeken túl a hallgatag, örök törvények. Különös szenvedéllyel tö-

86

rekede arra, hogy világa rendeze, átlátszó, tiszta és formás legyen, semmi sem bántoa úgy, mint a rendetlenség, a homály, a bizonytalanság, vagy a zrzavar. Mvésznek születe, azaz tudta, hogy a lényeg leglelke a forma. Észrevee, hogy aki a stílust javítja, a gondolatot javítja s a szépség a részek és az egész titokzatos összefüggésében bujdosik. Elbb rajzolt, azután írni kezde. Mondatai éltek: tele voltak zenével, látással, ervel és összhanggal. Amit mond, azt látj, s úgy mondja el, hogy mi is látjuk. Eladása világos és tagolt, színekben pompázó logika, és minden szó benne nemcsak világít, hanem maga is valahonnan fényt kap. Minden alkotása tiszta és biztos szerkezet és szétszakíthatatlan, él egységet mutat. Belülrl nek mvei, életegység tartja össze ket, s ezért értékük független a hangulaól, a színtl, a részletszépségektl, alkalomszerségtl, szóval minden küls segítség nélkül a maguk lábán állnak és mindörökre megállnak. Rokonságot tart az ötvösmvészekkel és a miniátorokkal, rokona a szobrász és a fest, s mikor tervez, nagy bels vonalakból alkot, mint az építész. Tormay Cécile születe mvész. Még ez sem adja ki az  szellemi képét. A mvészi látás fölö még volt benne valami babonás sorskever er, intuitív megérzése az élet végs kérdéseinek, a változások rendjének, valami hódolaal elegyes szomorúság, amellyel a születést, a halált, a végzetet, a cselekedetet és következményét, a szándékot és teet nézte s meg-megrendült annak az elrejtzköd és mégis magát szakadatlanul k elent törvénynek a láára, hogy egy fölségesen megalkoto világ, Isten tökéletes mremeke megromlo, összetört, most önön átka ala nyög és kiált restaurációért. Néha fönséges megadás, máskor segítségkiáltás ment kéz után. Esze annyiszor láa: nem lehet, szíve, ösztöne mindig követelte: lehet, kell! s ez az  babonás megszállosága, a sorstól megigéze és a sorssal perel léleknek párkaszersége átvarázslik minden alkotásán, az époszon és a miniatrön egyaránt, megjelenik képeiben, eldönti hseink sorsát, átjárja költészetének egész világát, mint az serdt az elmúlás fanyar illata, s beleviszi lényébe, alak-

Tájoló jaiba, mvészetébe a végzetszerség vak világosságát, amely olyan, mint a tavaszi tájak déli napfogyatkozáskor. Ez a lelki alkat nagyon kedvez körülmények közö fejldö. Családjában eggyé olvad a magyar földbirtokos-ftisztvisel, a német patrícius és a francia hugenoa menekült vére és lelkisége. Mélyen belegyökerezik a magyar földbe és a magyar múltba, s amit onnan szív fel, aól szinte megrészegszik; felveszi magába a germán városi mveltség nagyszer kincseit, s ez eltölti a bírás édességével; e két elemet állandóan átsugározza, dinamikáját fokozza, méreteit, távlatait elrendezi a latin szellemiség, világossága, józansága és csiszolt formaisága. A magyarságon belül ismét két alapélménye van, mert gyermek- és iúkorát egy tiszántúli udvarházban és egy fvárosi öreg házban élte le. Megérezte a házak sorsát, megérezte a föld igézetét; a falu és a város ellentétét és összetartozandóságát, a végzetes magyar sarkiasságot. Ennek megfelelen rendkívül érdekelte a német középkor, az emberi civilizációnak ez a hsies és vallásos korszaka, Európa legmélyebbre ható tapasztalása az átélt keresztyénség végs következményeinek levonásában. De a barátai és rokonai révén korán elkerül Olaszországba, módja van személyesen találkozni a korszak nagy olasz és francia íróival. Elbvöli a latin szellem, a római humánum és az olasz renaissance, s mint szllugasból a távol kék hegyeit, úgy nézi és látja innen a görög világot. A latin szellem Tormay Cécileben a mvészben, a germán középkor Tormay Cécileben a költben, a végs magyar összefüggések, ezer éven túli gyökerek megrendülései Tormay Cécileben a sorsmagyarázóban jelentkeznek, s együ adják a magyar szellemi életnek ezt a különös és csodálatos jelenségét, amely nom, mint egy genovai ligrán, komoly és elragadtato, mint a gótika, babonásan mély, gyökérszaggató és sudárzúgató, mint a hagyományok és hitregék italától megmámorosodo táltos szent részegsége. Ha semmi közbe nem jön, ez az asszony tovább írta volna elbeszéléseit és regényeit. Tíz, húsz, ötven olyan könyve jelent volna meg, mint „A régi ház”, „Az si küldö” vagy „A viaszgurák”. Már korán nemzetközi értékké vált, s benne talán egészen új kapcsolatok létesültek volna a magyar irodalom és a világiroda-

lom közö, de róla most csak irodalmi társaságok emlékeznének meg. Azonban más történt: kicsiny, de szimbolikus formában megismétldö Tormay Cécileben az egész magyarság végzete, az nevezetesen, hogy amikor a legmagasabbrangú mveldési értékek termelésében Európa élére kerül a magyar, o kell hagynia mindenkit, mindent, mert a végveszedelembe juto nemzeti életet kell megmenteni. Tudós a lombikját, költ a lantját, mvész a szerszámát, bölcs a gondolatát eldobja és szétszórja, rohan ki a gátra, mert jön az árvíz és elsodrással fenyegeti a házat, a templomot, a földet, mindent. S az árvíz elleni kétségbeese, roppant küzdelemben, tépe ruhájú, véresszem, sáros kubikus arcok közö ki látja meg az odajuto mvészt, tudóst, bölcset? Ez történt Tormay Cécilevel is. Jö a világháború. Tormay Cécile nagyon jól érezte, hogy ez a nemzet élet-halál harca. Félt és reménykede, vigasztalt és készült. Amitl félt, az bekövetkeze százszorta nagyobb mértékben, mint ahogy a rémlátás sejtee; amiben reménykede, az egyszerre köddé és párává foszlo, szinte csúfsággá le; minden készülete egy reent készületlenség szívet gyilkoló meglátását szülte s biztatásának távolodó fehér galambjai belevesztek a véres alkonyatba és suhogó, halálos céltudatossággal növeked árnynyal közeledtek és szálltak alá a kétségbeejt Vég dögkeselyi. Ó, milyen omlás volt ez! Az irtózatos véráldozat azzal a szörny csalódással, hogy hiábavaló volt, jaj, hát ez a véres magvetésnek aratása? Földön hevert az erfeszítés ala gerincében megroppant, csontjaiban összetört magyar; jaj, ki emeli fel? S ez még mind semmi, de a kicsinyességnek, a könnyelmségnek, a gondatlanságnak, a lelkiismeretlenségnek, a széthúzásnak az a októberi képe, amelynek láttára o kezddö a becsületes magyar, amikor halálosan szégyelli, hogy magyar. A hadsereg fegyverét elhányja, cscselékké válik; megölik az egyetlen magyart, aki megmenthete volna. S a pohár még ezzel sem telt be. Még meg kelle érni, hogy Magyarországon kezébe vegye a fhatalmat húsz, vagy ötszáz gonosztev, akik közö vérbeli magyar, ha mutatónak akadt. Ez a társaság halálra kerese minden becsületes magyart, piacra dobta a szentkoronát, paráznaságra tanítoa az iskolás leányokat és rablásra az iskolás úkat, megtiport és leköpö min-

87

PoLíSz dent, amit egy szomorú és nagylelk nemzet ezer esztendeig szentnek tarto. Csúfság volt az Isten szent neve, mulatóhelyeknek akarták berendezni a templomokat, szétdúlták és megfertzték a családot, prostituálták a magyar asszonyideált, magyar férak helye cinikus kéjenceket és agyafúrt kufárokat akartak nevelni. Végül darabokra törik az ezeréves ország. Miképpen hato mindez Tormay Cécilere?  mélyebben érezte és tisztábban láa: mit jelent ezen a földön a múlt, mit jelent ebben a világban az örökkévaló erkölcsi érték, milyen fontos számunkra az ezeréves keresztyén nemzet folytonossága. Hamarább láa meg a pusztítást, s már az els csákányütésben végigszenvedte az utolsó oszlop szétrombolásának a kínját. Micsoda elszánt undorral tölthee el a lelkét a tiszta és megszentelt életformák papnjének az az ocsmány csatornaár, amely akkor elözönlöe egész világunkat, s iszapjával be akarta lepni édesanyánk fejkötjét, leányunk menyasszonyi fátyolát, aink kardbojtját, oltárainkat és úrvacsoraosztó kelyheinket. Nem fér volt Tormay Cécile, tehát nem tanácskozo, nem habozo, nem végze elzetes tanulmányokat, nem kelle pártszempontokat érvényesíteni, vagy leszámolni, rá nem tartozo a kritika, a megvitatás és kompromisszum; asszony volt, si, örök asszonyi ösztönnel megérezte azt, hogy életrl, becsületrl, emberi méltóságról van szó, megérezte: nem ér az élet semmit, ha nem lehet magyar, nem ér a magyarságom semmit, ha nem vagyok keresztyén; s üres jelszó a keresztyénség, amely nem ad etikai értékeket, s nem biztosítja, hogy a magyar asszony olyan tiszta lehessen, mint amilyen az édesanyja volt. Felsikolto, mint egy vészmadár, szárnyait kiterjesztve átrepült az ország fele, átrepült a szíveken, ébreszt, vádoló, csodálatos sirály. Megérezte, hogy ebben a teljes pusztulásban, ebben az infernális mélységben vissza kell térni az si, egyszer igazságokhoz, fel kell ébreszteni az élet si, egyszer ösztöneit, új szeretet, új áldozat, új hit, új akarat kell. Nem egyletet alapíto, nem politikába kezde, nem az utcára ment ki, nem a politikusok elszobájába ült be: a ni lelket ragadta meg, kereste a magyar hitvest, kereste a magyar anyát. És megtalálta. Az asszonyok ráismertek: ez az  lelkiismeretük szava és az  hivatásuknak a tudata és az asszonyi méltóság örök hite, ez

88

az asszonyi szolgálat örök törvénye. Megmozdult bennük az, ami jó, ami nemzetépít, ami örökkévaló, az amelyik elfogadja és megszüli a gyermeket, életét eltékozolja a szolgálatban, amelyik tud névtelen maradni, el nem fárad a trésben és a reménységben, s mikor a legersebb férak összeomlanak, akkor helytáll, hisz és engedelmeskedik és végül gyz. Nem egyik vagy másik társadalmi réteget mozgaa, neki az örök magyar asszony volt a testvére, barátja, betege és munkatársa, akár napszámos volt, akár hercegné. Megteremtee a magyar egység egyik alapfeltételét: a magyar asszonyok lelki közösségét eszményekben és szolgálatban. Szavára és példájára a magyar asszonyok megtalálták önmagukat, és újra hozzáláak ahhoz a munkához, amely éppen olyan nemzetépít, éppen olyan hsies és éppen olyan értékes, mint a honfoglalás, a törvényadás, a hadvezetés. Minden ilyen munka veszedelmes, st halálos vállalkozás. Ezel ötszáz esztendvel Franciaországban egy atal pásztorleány szintén erre az útra tért, s bár koronás fket mozgato és csatákat nyert dre és önmagát mégis igazoló hite,  máglyán vesze el. Annak a máglyának a zsarátnokából még mindig van egy-két parázs a tenyerébe tenni annak a nnek, akinek hite megszégyeníti nemzedékét. Ez a törvény betelt Tormay Cécilen is. Küldetésének áldozatul kelle dobnia meg nem írt könyveit, el nem mondo gondolatait. Van-e még valaki, aki ekkora árat zete azért, hogy kicsúfolják, lekicsinyeljék, trbe csalják? Ajkával ia a keser pohár zúduló mérgét, magasra tarto szívbl gyöngyözö a piros vér, s ajkától a pohár csak akkor véteték el, amikor a másik kehelybl kihullo az utolsó csepp is. Talán sikerült rámutatnom, hogy Tormay Cécile egyénisege Magyarország legszomorúbb idszakában a Gondviseléstl ve nagy jótétemény volt. Ez a jótétemény az egész nemzetnek szól, de csak úgy lehet a nemzeté, ha minden egyes magyar asszony elfogadja és magáévá teszi a Tormay Cécile életének nagy tanítását: a nemzet sorsát a férak alakítják ugyan, de a férak lelkét az asszonyok. Azért kell a magyar asszonynak hívbbnek, nemesebbnek és önfeláldozóbbnak, tehát a szó igazi értelmében niesnek lennie, hogy a nemzet magyarabb, emberibb és férasabb legyen. (Napkelet, XVIII. évfolyam 5. szám; 1940 május 1.)

Tájoló

Madarász Imre

„Uszítás” Pet-verssel, avagy Szeleczky Zita, a „háborús bnös” Szeleczky Zitát (1915–1999) a mai atalok alig ismerik. A középkorúak többsége nagyjából annyit tud róla, hogy a második világháború el népszer és ünnepelt színmvész volt, utána viszont háborús bnösként bélyegezték meg, ítélték el és kényszeríteék évtizedekig tartó emigrációra, derékba törve ihoni karrierjét. Pályafutására azonban az idsebbek közül sokan úgy emlékeznek vissza, mint a honi színház- és lmmvészet egyik legdicsségesebb fejezetére. Pusztaszeri László Szép magyar élet. Szeleczky Zita pályaképe cím, a Kairosz Kiadónál megjelent könyve minden idk egyik elismerten legszebb, legtehetségesebb és leghíresebb magyar színésznjének állít végre méltó irodalmi emléket, a róla elneveze alapítvány és nekézsenyi emlékház, valamint a fvárosi Budafoki úti szülházán elhelyeze emléktábla után. Vajon mindez helyreállíthatja Szeleczky Zita jó hírét, ellensúlyozhatja a pártállami idszak több évtizedes propagandáját a „szélsjobboldali”, „fasiszta” „antiszemita” Szeleczkyrl, akinek az 1964-ben kiado Film kislexikon még „játékerejét” is megkérdjelezte, „hatását” a „küls megjelenésével” indokolva? A jelen írás az új életrajzi monográának arra a központi elemére fókuszál, amely a fszerepl életútjának és pályájának is meghatározó – stílszeren szólva legdrámaibb és legtragikusabb – mozzanata volt, életpályáját keétörte, két merben különböz, ellentétes eljel korszakra osztoa: egy kivételesen sikeres „el”-re és egy, bár aktív, mindazonáltal fájdalmakkal, megaláztatásokkal, kudarcokkal teli „után”-ra. Szeleczky Zita bnösségének az t ért vádaknak kérdésérl, elítélésének és megbélyegzésének problémájáról lesz szó. A jelenkori olvasó – kivált, aki iúként, demokratikus rendszerben születe és n fel – már azt sem igazán érti meg, hogyan lehete egy országos, st nemzetközi elismertség mvészt pusztán „gondolatvétségek” vagy „véleménybnök”, magyarán nézeteinek kinyilvánítása mia beperelni és megbüntetni. Azt ugyan-

is soha senki nem állítoa – még Szeleczky Zita legádázabb ellenségei, sajtó- és jogi fórumokon való legeltökéltebb vádlói sem –, hogy „a nemzet kishúgá”-nak neveze hölgy erszakos, egyáltalán köztörvényes bncselekményeket követe volna el, bármi olyasmit te volna, ami ma egy jogállamban bntenek minsülne. S azt sem, hogy a vérzivataros esztendkben közfunkciót láto volna el, hatalmat birtokolt vagy politikai tevékenységet folytato volna. Az életrajzíró kutatásai alapján még azt is kérdésesnek tartja, hitelesek-e a „szélsjobboldali”, „nemzetiszocialista” és hasonló deníciók és öndeníciók, amelyek a világháborús években egynémely lapokban Szeleczky Zitával kapcsolatban nyomdafestéket láak, s menynyiben írhatók az újságírói nagyotmondás és a pártos elfogultság számlájára. De még ha lenne is valóságalapja, igazságtartalma az innenonnan Szeleczky Zita hívei és haragosai által terjeszte minsítéseknek, véleményeknek, besorolásoknak, akkor sem került el semminem bizonyíték arra, hogy politikai szimpátiái, világnézetinek, ideológiainak alighanem csak jókora túlzással nevezhet nyilatkozatai és megnyilvánulásai bárkinek bármiféle kimutatható kárt, hátrányt, veszedelmet, veszteséget okoztak volna. A Szeleczky-per a mi magyarországi és európai jogértelmezésünk, jogérzékünk szerint nem volt korrekt, tisztességes, jogszer. Tanúk, ismersök, kollégák, pályatársak egymásnak s olykor önmaguknak is ellentmondó, bizonytalan visszaemlékezésein alapult, a vallomástevk, tanúskodók, emlékidézk közö nyilvánvalóan elfogult és megfélemlíte emberek, riválisok és börtönfoglyok is szerepeltek. A jogállamilag jószerével értelmezhetetlen „népellenes bnte”, amely mia Szeleczky Zitát távollétében három esztendei börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, a „háborús uszítás” volt. Vajon azt mivel kövee el? Azzal, hogy elszavalt egy verset. Ugyan kitl? A magyar irodalom els számú klasszikusától, a „par excellence” nemzeti

89

PoLíSz költtl, Pet Sándortól. A szabadságharcos vátesz utolsó eli, 1849. június 20–30-án íro Föl a szent háborúra! cím költeményérl van szó, melynek a szentszövetségi-cári orosz csapatok elleni honvéd harcra buzdító soraiból, elszavalásukból a Népbíróság – felfoghatatlan anakronizmussal – szovjetellenes-háborús célzást vélt kihallani: „I a próba, az utósó / Nagy próba; / Jön az orosz, jön az orosz, / I is van már valóba’. / […] / Ki a házból, ki a síkra, / Emberek, / Most az egész Magyarország / Legyen egy nagy hadsereg! / […] / Feleségink, kedvesink, ne / Sírjatok, / Idegenek ölelése / Nem tesz csúfot rajtatok. / […] / Minden, ami szent elünk, / Kockán van, / Ha a világ támad is meg, / Gyznünk kell e csatákban;” Pett szavalni fasizmus? Akármilyen szövegkörnyezetben a Pet-versmondás minsülhet háborús uszításnak? A rendszerváltozás utáni, 1994-es felment ítéleel maga a Legfelsbb Bíróság adta meg a fenti költi, szónoki kérdésekre a nyilvánvaló nemleges választ. Csakhogy túlságosan kései

volt az elégtétel. Szeleczky Zitát „vagyonelkobzás” címén szabályosan (korabeli büntetjogi értelmezésben is) kirabolták, dél- és észak-amerikai, Argentína- és Egyesült Államok-beli magyar emigráns színész emberként, eladómvészként ihlete versszavaló honleányként is minduntalan „utána nyúltak”, saját szavaival élve, „internacionális karrierjét” ellehetetleníteék a szélsjobboldaliság, háborús-népellenes bnösség szakadatlanul ismételgete vádjaival, hiteltelenít szégyenbélyegével, hogy ne is beszéljünk ihoni megbillogozásáról (mely bizonyos körökben mindmáig tart). Egyedülálló voltában is jellegzetes magyar csillagsors az övé: a már ids és beteg mvészn 1989 után haza-hazajöhete. Köztársasági Érdemrendet, vitézi címet és Érden, a polgármestertl ajándékházat kapo – túl késn! – „a magyar szó ápolója, rizje”, aminek önmagát mindig is valloa. Ám a legszebb jutalom Szederits Jen hozzá íro gyönyör verse volt: „Bárhol vagy és bármit teszel, / Csillag voltál, csillag leszel!” (Pusztaszeri László: Szép magyar élet. Szeleczky Zita pályaképe. Bp., Kairosz Kiadó, 2011.)

Antónia Opitz

A folytatás ígérete Kismonográa Herta Müllerrl Herta Müller gazdag életmvével több évtizede foglakozik a tudományos kutatás. Az egyes európai országokban megjelent tematikus monográák, disszertációk, tanulmánykötetek és esszék száma ma már alig tekinthet át, ezt a kivételes és sokoldalú érdekldést számos nemzetközi konferencia is bizonyítja. Eddig azonban viszonylag kevés olyan munka jelent meg, amely szélesebb olvasóközönség számára írt, összefoglaló monográa formájában tekintené át az alkotói pálya egészét. Éppen ezért nyúl az olvasó különös érdekldéssel Balogh F. András Herta Müller útja a Nobel-díjig cím kismonográájához, amely – kifejezeen a magyar olvasóközönséghez fordulva – pontosan ennek az igénynek a kielégítését ígéri. Az érdekldést fokozza, hogy a szerz a Kár-

90

pát-medence németnyelv kisebbségi irodalmának kiváló ismerje – mint ezt számos publikációja (legutóbb az Argumentum Kiadónál 2009-ben megjelent Német–magyar együélések a Kárpát-medencében cím könyve) meggyzen bizonyítja. Mindjárt elöljáróban megjegyzend, hogy a nemrég megjelent kismonográa nem váltja be teljességgel a cím által kelte elvárást. Már a kötet els, futólagos áekintése alapján kiderül: valójában nem szisztematikusan felépíte kismonográáról van szó, amely lépésrl lépésre követné Herta Müller mvészi kiteljesedését 2009 végig. A szerz jelents mértékben korábbi munkákat dolgoz át és szerkeszt nehezen követhet egységbe. Ennek az eljárásnak igen kedveztlen következményei vannak, közülük

Tájoló talán a legzavaróbb az állandó önismétlés, noha a feladat – a ma már világirodalmi jelentség életm alig százoldalas terjedelemben történ bemutatása – éppen a legszigorúbb gondolati fegyelmet követelné meg. Miért kell például az olvasónak kétszer is megtudnia, hogy Herta Müller mvészi teljesítménye Kertész Imréével hasonlítható össze, vagy miért kell több tanulmányban is részletesen az írón indulásáról olvasnia? Végezetül: miért illeszkedik egy Herta Müller útjáról szóló kismonográába egy húszoldalas, már a szerz 2009-es könyvébl ismert tanulmány Richard Wagnerrl, amikor a két író személyes és irodalmi kapcsolatát kétoldalnyi terjedelemben is kimeríten össze lehet foglalni. Ha ehhez a húsz oldalhoz hozzászámítja az olvasó a dunai svábok bevándorlásának részletesen felvázolt történetét, valamint a migráció, kivándorlás, áelepedés és emigráció problematikájának kifejtését, akkor egyértelmen arra a következtetésre kell jutnia, hogy az írón mvészi kibontakozásáról sokkal kevesebb szó esik, mint mködésének történeti, kultúratörténeti és politikai háerérl. Milyen kép alakulhat ki tehát az olvasóban Herta Müller – a Nobel-díjig terjed – alkotói útjáról Balogh F. András egységbe szerkeszte esszéi alapján? Nem véletlen a mfaji megnevezés, hiszen i – ha csupán a stílus szempontjából nézzük is – egyértelmen esszékrl, és nem szigorú objektivitásra törekv tanulmánysorozatról van szó. A könyv szerzje – zárszavában – k elenti, hogy az írón indulásának elemzésére fektee a hangsúlyt (107). Ilyen kiemelés elvileg elképzelhet, ám egy monograkus igénnyel fellép m mégsem mondhat le Herta Müller mvészi kibontakozásának legalább is a dönt momentumokra szorítkozó bemutatásáról. A bánáti származású írón valóban gyökereiben hordja szkebb hazájának társadalmi és történeti múltját, specikus kultúráját és német nyelvét, útja onnan vezet – ebbl a kincsbl, tudatos útipoggyászként, számos elemet megtartva – a németországi irodalmi életbe és végül a világirodalomba. De ez a Nobel-díjig ível út lényegében mégis mvészi kiteljesedés, amely esztétikai szempontból releváns és esztétikai kategóriákkal írható le. Herta Müller munkásságával szorosabban véve a Mítosz születik: A tehénpásztorkodástól a Nobel-díjig cím bevezetn kívül a könyv következ fejezetei foglakoznak: az Írás és felelsség,

a Herta Müller történeti olvasatban, valamint a Németországi évek. A korábban keletkeze tanulmányokba iktato pár soros betoldásokat nem számítva, tehát körülbelül ötvenoldalnyi szöveg áll rendelkezésre, amelybl összeállítható a Herta Müller pályájáról rajzolt kép. Balogh F. András három szakaszt jelöl ki a Nobel-díjig vezet úton. Az elst – jogosan – a pályakezdéstl az 1987-ben bekövetkez, Németországba történ áelepedésig számítja, a második a berlini irodalmi közegben átélt éveket fogná át, míg a Lélegzethinta és a Nobel-díj ismét egy új idszak, a világirodalomba való belépés kezdetét jelentené. Amennyiben kizárólag életrajzi cezurák alkotják a periodizáció alapját, akkor mindezt elvileg lehet így látni, de még ebben az esetben is feltnik, hogy e beosztás aránytalan, mert a jelze m Romániában keletkeze, lényegében a kezdeteket felölel része ugyanolyan értéknek tnik, mint a berlini évek közel negyedszázados termése. A többnyire Temesváron, a bánáti németnyelv írók körében eltöltö éveket Balogh F. András széles tényismeret alapján mutatja be, s ezúal kitér az ebben a periódusban keletkeze mvek elemzésére is. De a pályakezdés bemutatása i sem egészen átfogó. Hiányzik például annak kiemelése, hogy az írón eredetileg lírikusként lépe be az irodalomba, noha ez a tény dönt fontosságú annak a feltnen egyéni képalkotásnak a megértéséhez, amely késbbi epikai mveiben is állandóan meggyelhet. Hiányzik továbbá annak jelzése, hogy bármennyire meghatározó is a atal Herta Müller számára az t körülvev bánáti német irodalmi kör és kultúra, korántsem egyedül innen meríti a dönt impulzusokat az induláshoz. Már akkor is – mint életének és munkásságának minden késbbi szakaszában fontos mértéke a kortársi, többnyire osztrák, francia, olasz, vagy latin-amerikai irodalom, amelyet nemcsak alaposan ismer, de könyveibe – utalások formájában – gyakran be is épít. Az i említeek természetesen megbocsájtható hiányosságok, ha gyelembe vesszük, hogy Balogh F. András egy (különben nem egészen következetesen) meghatározo régió szemszögébl értékeli az életmvet. Nehezebb ugyanakkor megbékélni mindazzal, amit a kismonográa szerzje – több fejezetre elosztva, de még összességében is túl rövid terjedelemben – az írón sokoldalú és sikeres

91

PoLíSz

németországi tevékenységérl mond. Balogh F. András képe a berlini irodalmi életrl inkább feltételezéseken – néha elítéleteken is – alapul, mint kiterjedt ismereteken. A recenzens különben azokhoz tartozik, akik már azt is megkérdjelezik, hogy egyáltalán létezik-e Berlinben egy valamennyire is koherens irodalmi közeg. Ez persze vitatható, a szerz azon állításai viszont vitathatatlanul nem helytállóak, amelyek Herta Müller egyre növekv németországi sikerét azzal magyarázzák, hogy az írón alkalmazkodo volna a német értelmiség világlátásához, és átvee volna a német gondolati rendszer törvényeit (80). Herta Müller indulásától kezdve kivételesen önálló gondolkodó, nem véletlenül elidegeníthetetlen alapvonása mvészetének a dekonstrukció. Nem átvesz, hanem lebont, hogy az elemekbl újat teremthessen. Ellentétben az írói pálya els szakaszát tárgyaló fejezetekkel, a berlini korszakkal foglalkozókban gyakoriak a tárgyi tévedések. A könyv 88. oldalán például a következt olvashatjuk: „Müller nem tematizálta mveiben a kivándorlás tényét”. Valójában kitelepedésével

92

egy idben az írón Reisende auf einem Bein címmel megrázó könyvet írt, amelyben a haza elvesztését, az idegen környezet ohontalanságát tematizálja, igen jellemz módon Italo Calvino és Cesare Pavese rokon témájú mveire te utalásokkal. Abból a ténybl, hogy Balogh F. András errl az elbeszélésrl nem tud, egyenesen következik egy második tévedése. A szakirodalom nagyjából egységesen képviseli azt a véleményt, hogy Herta Müller els két elbeszéléskötetének többszöri átdolgozása után végleg rátalált kiforro, egyéni látás- és írásmódjára, amelyek a késbbi évek folyamán alapjában nem változtak, viszont tovább bvültek, gazdagodtak. E gazdagodás egyik els jelensége a kollázs mint új kifejezési mód felfedezése. A Nobel-díjas írón – az áelepedés után elsként megjelent – könyvében ez a felfedezés le van írva, így azután lépésrl lépésre követhet. A kép- és szóanyaggal való tudatos kísérletezés tehát 1987 óta állandó mozzanata a mülleri életmnek, és korántsem a tematikus beszküléstl való félelem terméke az ezredforduló tájáról – amint ezt a szerz állítja (103). Hasonló tévedések bven találhatóak a könyv ezen részében, ami nem is csoda, hiszen egy több évtizedet átfogó, sokszín életm esetében a monograkus igény maradéktalan beváltása hosszantartó kutatómunkát igényel. Balogh F. András jól tudja ezt, s zárszavában már jelzi is a kutatás folytatását. Könyvének olvasója jogos érdekldéssel nézhet az ígéret beváltása elé, mert Herta Müller munkásságával kapcsolatban jócskán maradt még fontos mondanivaló. Ilyen beváltásra váró adósság elssorban a Lélegzethinta részletes bemutatása, amelyhez Herta Müller legújabb esszékötetében Immer derselbe Schnee und immer derselbe Onkel (München, Carl Hanser, 2011) bséges anyag található. Elengedhetetlen továbbá az írón egyre jelentsebb esszéinek, beszédeinek és eladásainak alapos elemzése, mert igazán bellük bonthatók ki Herta Müller – az emberiségért felelsséget vállaló – etikájának, valamint korunk esztétikai tudatának megfelel poetológiájának alapelvei. A most megjelent kismonográa képmelléklete érdekes, részben eddig ismeretlen fotódokumentumokat közöl, amelyek jelentsen növelik a publikáció értékét. (Balogh F. András: Herta Müller útja a Nobeldíjig. Kismonográa. Bp., Liera Nova Kiadó, 2011.)

Tájoló

Bágyoni Szabó István

Toronygombi feljegyzések „Templomtornyaink környékét fel-felperzselték, el-elorozták. De az Isten házában égre emelt kézzel üzen Idt toronygombok világegyetemet sejtet gömbjei rzik mind a mai napig. Anyanyelvünkön. Képzeljük el, vajon mirl is szólhatnak… hozzánk, isteni magasságokból.” Kós Károly

Cipó alapítvány – és diákjöv

annyira, hogy kalapolásra, collectálásra minden évben egyszer-kétszer sor került:

Aranyosszéken 4. Az adomány, a „collecta” révén összekalapozo segély, jobb módú polgár vagy egy-kacros jobbágy tarisznyába te könyörülete szívesen fogado volt századok során Erdély majd minden scholájában. Bár a könyörület édestestvére a könyörgésnek, mégis hasznosnak kelle bizonyulnia, annak is bizonyult. A százszor feldúlt és reformált eklézsiák kasszája az idvel szikárult. Darab kenyér, csupor gabona, kikopo bocskor, agyonhordozo katonaláda, jó él bicsak, kés vagy más apróság – nem egy atalt mente meg a földbebutulástól. (Ha megmente. Ha úgy nem jártak, mint a bágyoni két késes studiosusdeák.) „A várfalvi ekklézsia a pincze padlására ado elég tutaj deszkát, és a bágyoni ekklézsia egy tölgyfát” – olvasom a tordai unitárius iskola 1743-as újraépítésének adatait összehordó iratokból; Berde Mózes uram 1888-i végrendelkezésében „czipó alapítvány”-t tesz, ilyeténképpen: „Kis-Küküllömegyében N.-Bunon és ennek határában fekv birtokaimat minden jogaimmal [...] örökli a vallásközönség és ennek jövedelmeibl ezennel kenyér, illetleg czipó alapítványt teszek és pedig: kolozsvári fiskolánkban 100 (száz), tordai iskolánkban 50 (ötven), sz.-keresztúri iskolánkban 50 (ötven) [...] jó erkölcs, igazán szegény, jó tanuló, a törvényeket tisztel [...] tanuló részére úgy, hogy minden tanuló kapjon naponként három jó, egészséges, tápláló kenyeret vagy czipót; ilyen czipót egy 16 kupás erdélyi vékából szokás sütni 60 darabot...”* Az alamizsnára szorult „igazán szegény” tanuló akadt elég Aranyosszéken, túl sok is, oly-

„Karácsonyban kéregetnek éspedig úgy, hogy mikor elég studiosus van, négy csoportba osztatnak keenkint. Mikor ezeknek Torda városában befejezdö a kéregetésük, egyenkint átmennek a saját vidékükre. Egy vidéket képeznek: Bágyon, Sinfalva, […] Mihai Viteazul;** másodikat: Kövend, Rákos, Várfalva; harmadikat: Toroczkó; negyediket: Toroczkószentgyörgy. [...] Mikor a mondo ekklézsiák-ban karácsonykor befejezdö a kéregetés, új évben más ekklézsiákhoz mennek kéregetni [...], a bágyoniak Mészkre, Szindre, Turba, Komjátszegre. A kövendiek Kolozsra, Szovátra; a toroczkóiak Járába, a toroczkószentgyörgyiek Csegezbe [...]. Ezek a diákok prédikálnak is a saját vidékükön.” Nem ille csak amúgy zsebre vágni az adományt, tudásából kelle csipetnyit zetnie a kéreget alumnusnak, egy-egy senki által nem érte – de fülnek és áhítatnak szép – latin idézeel, karácsonyi istentiszteleel, utcasarkokon összeverdö ataloknak elmondo történetecskékkel. Véres idkben hírvivkké, falvak követeivé váltak. Mondják, így te az a két bágyoni diák is, az „a két késes”. Nevüket senki sem jegyezte meg, ha maguk a „CSM ET JG 1707”-et be nem vésik a tordai uniterek templomát körülvev kkerítésbe, még az a – már mondai köntöst öltö – mesécske sem juto volna el fülünkig, amit az ötvenes évek derekán magyarázo el a harangozó-iskolaszolga négyünknek, ötünknek, bámészkodó diákoknak. Azóta sem halloam senkitl, ezért tnik gyanúsan igaznak. Akkorácska leheem, mint most ti. Apám is harangozó volt, de csak az, egy egész mes-

* V Dénes: A tordai unitárius gimnázium története. Torda, 1907. ** Szentmihályfalva.

93

PoLíSz terség volt, nem kelle kipótolni iskolát-szolgálással, jócskán megéltünk a zetésbl meg az adományokból. Mondom, akkora leheem volt, amekkorácskák ti vagytok, amikor újjáépíteék, újrafedték a templomot, s vele ezt a kkerítést is. Apám nagyapja Szentiványi Bartók János rektorsága idején szolgálta volt e falakat, de kenyéradó urát is annyira, hogy amikor annak idején három, dánokkal kevert lovas- és gyalogezred lepte el a várost és Keresztesmezt egyaránt, vele a védeebb bágyoni és kercsedi szegbe menekült. Az iskolaharangot – mind a ket – magával hurcolta; a nagyobbikat szekérre eszkábálva, „szekértoronnyal” tartották meg „lármafa” funkciójában, a kisebbiket alumnusok hordozták hol kabátjuk, hol kalapjuk ala, hogy a kell idben (s akkor éppen nagyon kelle a felharangozás!) megkongathassák. Hogy mindent össze ne zavarjak, akkor történt meg ez az eset avval a két bágyoni késessel. Az egész vidék felperzselt udvarhoz volt hasonlatos. A kenyér eltnt az asztalról, a tz pedig kialudt a kemencékben. Akiket el nem ért a perzsel labancok kardéle vagy golyója, azok az erdkbe menekültek. I folytatódo az élet, ergyjtés a megmaradásért. Hogy meddig kelle az unitárius diákoknak a bágyoni erdben hiant tanulni, nem tudhatni, elég az hozzá, hogy hitükben mindenképpen megersödve, ha számbelileg megcsappanva is, visszatérhettek mesterükkel ide, e falak közé. Ke kivételével. A két bágyoni késes kivételével. Hogy mindent össze ne zavarjak, a ma is Aranykút árkának neveze erdrészben húzódtak meg annak idején a diákok. Hatalmas árokforma e hely, a Bágyonnal szomszédos Kercsedre néz, úgy Nagyenyed felé. Fels része tölgyes és imi-amo akácos. Na, i ütöék fel „iskolapadjaikat”. Hogy mi végre? Nem aritmetikát, nem latint biáztak, az szent... Úgy magyarázták nekem is, hogy kisebb csapatokra oszlo az osztály. Ke vagy három a harangokkal járt, mások élelmet szereztek; éjszakánként pedig mindenik felkereste azt a faluhelységet, ahová addig járatos volt, ahol kéregete vagy prédikált alkalomadtán. Így ese aztán, hogy annak a két bágyoninak Mészkre kelle átjönnie megtudakolni a fehér templomtornyok bajátbánatát. Mert ez volt bviben. A falu kántoránál bujkált valamelyik tordahasadékbeli kuruc, ha nem éppen maga Balika volt, akitl „leckét kaptak”, történelmi id diktálta házi feladatot. Két-

94

százvalahány furcsa vereked szerszámot kelle összegyjteniük: kétszázvalahány bágyoni kést. Azt mondják, szlkarókra kötözve lándzsa gyanánt használták a sebtében innen-onnan összefuto környékbeli szegénylegények. Karókat a rákosi meg várfalvi szlsbl szereztek, persze mások, így szervezték meg. Elég az hozzá, hogy az én két bágyoni diákom eredményes munkát végezhete, mert röviddel azután kés-lándzsás kuruc csapat tnt fel az iskolát körülvev Rákos patak partján, hogy az o fogva tarto tordai polgárokat kiszabadítsák, no meg szétrebbentsék a tétlenül amúgy sem ül idegen katonaságot. Bartók János rektor urunk feljegyzése szerint az iskola 14 diákja ve részt ebben a különös, de cseppet sem egyedülálló vállalkozásban... A két bágyoni sóbányásznak öltözve, nagy sódarabokat cipelve juto be a várszeren körülépíte udvarba. k nyitoák ki a hátsó kaput a kimenekülk számára. Az éjszakára várva, mert így volt bizonyára alkalmatosabb, a templom kkerítésének támaszkodó raktárhelyiségben tartózkodtak, akkor vésheék be a kfalba a „CSM ET JG 1707”-et, amint i láthatjátok. A patakon túliak szerint a szegénylegények a diákok kalauzolásával kiszorítoák a dánok lovasezredét az iskola udvaráról, akkor ége volt le a patak mellei alsó kis torony a secessussal és a templomfalnak építe faraktárral együ. A raktárban rekedt a két bágyoni diák is... Majd késbb az  emléküket megrizend, vésték be ismeretlen kezek és véslapok ezeket az iniciálékat. (Talán valamikor a toronygombokat felfeszítk az  nevükre is rábukkannak majd…) De, jaj, aim, túl kevés lehete annak az ideje, aki vése, mert hiszen – bizonyára – nemcsak ket kelle volna megörökítenie az emlékezetnek... Meglehet, új ellenség zavarhatta megint ki ket saját ereszük alól... Hej, Csegezi Márton, hej, Jenei Gábor, Hej, Csipkés Mihályom, hej, Józsa Gergelyem, hej, ezer gyermekem, merre, miként vagytok! Merre, miként vagytok, kbe mért némultok? Az Aranyos vize se tudja hangotok. Mert hangotokat se, nevetek se tudja. Vajon ha valaki eszébe megtartja. Én Csiki Menyhértem, én Járai Gézám, dicsségtökrl csak korpaszemnyi néz ránk, merre, miként vagytok!? „Megunta két kezünk hírharangot húzni, tintás pennánk helye véres kést forgatni, megun-

Tájoló ta a lelkünk német hurrogását, választouk inkább zöld hegyek zúgását. Föld vagyunk alattad, jó es feleed, puha ágy alaad, madárdal feleed. Késeket élez... Nyugtalanító...”

5. Kiéleze kések érdekesen félelmetes villogása a legkülönbözbb jeleket rajzolja emlékezetem palatáblájára. Néha megfoghatókká válnak, mint ostorok nyele, máskor meg tovaköröznekcikáznak, akár tizenhárom fonatú ostorpaogtatások. Hogy megfognók néha az ostor nyelét! Hogy fáj idnként brünkön a tizenhárom fonat..., az urmó, ahogy szerte vidékünkön hallani. Ha már egyre távolodnak idben, nem éppen baj, ha fájnak is. Legalább tudunk róluk. A történelem sebei, rokonaink hátán éktelenked urmók csak emígyen gyógyulhatnak be, különben el-fenésednek. S a rákfenét még kígyóméreggel sem lehet gyógyítani. Lelkek nyavalyáját nem is ajánlatos méreggel. Öt fertályszázaddal ezel, amikor Kossuth és Avram Iancu követei már elindultak egymás irányába, hogy kibékítsék Erdély népeit: a nyugati havasok Torda felli kapujában, a Jára–Várfalva vonalon rövid ideig összefuto a szegényes házak szemöldöke. Mondják, hogy három járai fazekas család a helybeli tanítóval és református pappal egyetemben szamárhátra rakta cókmókját, és Várfalván, a régi Jósika-uradalomban húzódo meg, várván az ég tisztulását. A letelepedést követ éjszaka reenetes vérfürdt hozo. A lélek utólagos magyarázkodása szerint talán, vagy a falu enyhít emlékezete szerint a mócvidékrl megszökö uradalomkezelk egy csoportját vélték a Várfalvára jö járaiakban. A társadalompszichológiailag jogosnak mondható elégedetlenség így vált amúgy is elégedetlen – csupán nem ugyanazon a nyelven beszél és érz – lelkek kioltójává. A düh magjává. Emlékezet szerint 23 holestet számláltak, köztük hét gyerek. Szent és semmit nem sejt hét, védtelen és érintetlen, akár a sarjúszál. Hogyan is történhete? Sose fogja megtudni senki. Sose fogja megtudni, talán azért, mert a nagy emóciót maga az élet vezee le. Alighogy a vidék papjai-kántorjai eldúdolták az ,,E föld le az én szívemnek ksziklája és az én örökségem mindörökké”-t, alighogy a hantok megszáradtak a Vár ala: favágók hozták a hírt, miszerint

Iancu vezér megrekcumozta volna a parancsszó és lélek nélkül cselekedket. Néhány akaszto móc fehérle napokig Borév fels kapujában. Mint valami fehér, könnyes zsebkendk… A várfalvi bíró a falu magyar haloainak neve után bediktálta a „magyarázat”-ot, mert a halálnak oka-foka vagyon, ugye, s ezt az anyakönyvnek is tudnia kell, hogy: „megholt lándzsa által”, „megholt kés által”… Hogy kinek a lándzsája, hogy kinek a kése? Holt lovon patkó! Ma már csak ezzel az egyetlen íro dokumentummal bizonyít az Id. Az 1848-as év helyi matriculuma forgatható még a várfalvi néptanácsnál. Arról faggatom G. Domokost, a falu kineveze elöljáróját, hogy ugyanbiza jobbra fordult-e a „termés” bölcs ügyben, vagy maradt minden a régi? E régi anyakönyv eléggé meggondolkoztató számokat mutat. Megtudom, a község hét falujából, hét, ama szentistváni tíz fels-aranyosszéki faluból (Várfalva, Rákos, Kövend, Bágyon, Kercsed, Hidas, Csegez) többen manapság is hadilábon állnak a szaporulaal. Öregedik és ráncosodik a vidék. Talán a nemrég megindíto autóbuszjárat helyrebillenti az egyensúlyt. Ebben bízik Vásárhelyi Géza költbarátom is, a község egyik körzeti orvosa. Öt-hat szülés évente – panaszkodik – nem igazán ad dolgot az orvosnak. A kántornak több teendje akad. S hogy legalább szellemiekben gyarapodjon a falu népe: orvos, mérnök, tanár, költ Balázs Ferenc módjára népfiskolákba gyjtik téli estéken az embereket. Hogy megértsék-megismerjék saját gondjaikat… Az egykérl még lehet beszélni – folytatja a lépést a bizakodó polgármester –, a község központja azonban már más jövt sejtet: népes az I. osztály, s a 19–20 évesek már ihon „telepednek le”… Kint, a június eleji verfényben néhány hat év körüli bumfordi kölök játszadozik – a homokos földre rajzolt kereszt közepét célozgatják bicskájukkal. Hüvelykujjal méri ki-ki a maga „elrehaladását”: ahány ujjnyira süpped földbe a bicsak éle, annyival léphetsz elre a neked kiszabo ágán a keresztnek. Aki elbb „ér ki”, a sorsvonalak végére illeszte gombot vagy pénzdarabot az nyeri el. Odébb mogyoróágból farag valamit az egyik gumicsizmás emberke. Most érkeze a Rákos patakról. Azt mondja, nem pitykézik, nem késez: inkább farag. Valamelyik estén a költ-fszerkeszt Létay Lajos, Aranyosrákos szülöje, a falu új népfiskolájá-

95

PoLíSz nak a mindenese, kolozsvári barátját, Gy. Szabó Béla grakusmvészt mutaa be hallgatóinak. Azóta farag a falu apraja-nagyja. Innen, valahonnan innen indulnak nagy mvészeink: egészen lentrl, patakok partjáról, homokba rajzolt keresztek világba ágazásának a központjától, ahol a bicska kezelésének mesterségét anyatejével szívja magába a gyermek. Ahol ingyen osztogatják a ’sorsot megélni becsüleel vagy felrúgva azt – becsüleel’ mármár értelmezhetetlen verdiktjét. A becsületét. Ha már minden a böcsület dolga. Különben az élet nem teketóriázik. Mint ahogy Styefán, a helyi gazdaság nyolc gyermekes pakulárja sem vacillál – látva látjuk. Bátyám, aki néptanítói diplomával a kezében (egyetlen lánygyerekére is büszke!) már

tizenöt éve falujegyzként „jegyzi” Várfalva ügyes-bajos dolgait, magyarázza széles gesztusokkal Styefán emlékezetre méltó dolgait. Míg a történteken derülünk-okulunk, Torockó fell, a Székelyk irányából kvel rako szekerek ereszkednek alá: az új iskola alapjába hordják a hegy lelkét. Valaki megjegyzi: ha a gyerekeket leköltöztetjük majd új padokba, nehogy az istenért kollektív-raktárnak rendezzék be ismét a Jósika-kúriát, mert egyik vetéstl a másikig kieszik fehér falait az egerek... A história egerei? – kérdem én. Szükség esetén vigyázni fogja majd az utókor, a toronygombba zárt emlékezet. (Folytatjuk)

KÉPZMVÉSZEK A POLÍSZBAN

Bemutatjuk Bolyki Lajos festmvészt Szegváry Károlytól festészetet, Macskássy Jánostól grakát, Kóthay Nándortól szobrászatot tanult. Munkái 1971-tl rendszeresen szerepelnek kiállításokon Budapesten, számos vidéki városban, az elcsatolt területek városaiban és Európában. Festményei megtalálhatók Kanadától Ausztráliáig magángyjteményekben. Tíz alkalommal nyári alkotótábort szerveze Kalocsán, ahol a mvészi

pályára készül ataloknak grakát taníto. Szobrai közt kiemelked fontosságú a Bártfai kezek cím köztéri alkotás, amelyet Jánosi Andrással közösen készítettek tölgyfából. 2002-ben a Visegrád számára ajándékba készíte márványszobra a helyi lakosságot és a memlékeket fenyeget árvíz elleni összefogásnak állít emléket.

A WASS ALBERT MESESOROZAT REJTVÉNYÉNEK NYERTESEI A Wass Albert Mesesorozatokban meghirdete rejtvény helyes megfejti közül februárban az alábbi nyerteseket sorsoltuk ki: GerencsérAnna, Budapest Kocsis Csaba, Kecskemét Szke Eszter, Ártánd Gratulálunk! A nyertesek könyvjutalmát postán küldjük el.

96