PHD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI
Kiss Noémi
Határhelyzetek Paul Celan költészete és magyar irodalmi fogadtatása
Irodalomtudományi Doktori Iskola Miskolc 2002
A kutatás tárgya, elméleti keretek, kérdések
A disszertáció Paul Celan német nyelv költészetét és verseinek magyar fordításait vizsgálja. A tudományos érdekl désében alapvet en komparatisztikai, összehasonlító irodalomtörténeti munka tárgya tehát két nagyobb tematikus egységb l tev dik össze: Az els fejezet, a Közelítések Celan versei és fordításai poétikai jellemz it, a világirodalmi kánonban elfoglalt helyét és els sorban német nyelv értelmez i irodalmát vizsgálja. A második fejezet, A befogadás nyelvi különbségei a magyar hatástörténetét vázolja fel 1945 utáni irodalmunkban. Az els két fejezet hangsúlyozottan irodalom- és poétikaelméleti kérdésirányát, mely alapvet en a hatás meglétéb l indul ki, egy teljességre törekv bibliográfia is igyekszik megragadni. A disszertáció Paul Celan magyar recepciójának bibliográfiájával zárul, ahol minden eddig magyarul megjelent vers, a költ l szóló esszé és tanulmány adata megtalálható. A Határhelyzetek alapvet en monografikus igénnyel írt munka, ám olyan irodalomtörténészi vizsgálatokat végez, mely bizonyos elméleti problémákat fogalmaz meg. A disszertáció szerkezete is ennek megfelel en bontja le a “német” és a “magyar” részt. Az els résznek nem az a célja, hogy Celan munkáit és életm vét részletesen bemutassa. Sokkal inkább felvet dik a kérdés, hogy miért német nyelven írt Celan [Paul Celan, a német költ ?]; milyen természet hang alakítja ki a celani lírát, honnan ered a beszéd, és végül kit/mit beszéltet az olvasószakirodalom a versekben [A Celan-irodalom]? Hogyan olvassuk a hermetikus vers és a konkrét költészet alakzatait [Celan “konkrétan”; Hermetizmus és irónia]? A második részben a magyar recepciót vizsgálom, ezen belül is azt, hogy hogyan hatott Celan az utómodern magyar irodalomra [A magyar fogadtatás]; a magyar irodalom milyen saját eszközökkel szembesül az idegen szöveggel [Határhelyzetek]; az utólagosság szemszögéb l hogyan alkotható meg a modern fordítás elmélete [Exkurzus: Fordításelméletek, A kultúra mint szöveg]. A vizsgálat
egyik els szembet eredményének tudható, hogy ennek a két, eredeti és befogadó irodalmi rendszernek az összefüggéseire alapozott végs elméleti konklúziókban egyik nyelv vizsgálatának tárgya sem választódik el élesen a másiktól. A magyar fordítások a német költészettel való kölcsönhatásban, dialógikus mivoltukban illeszkednek össze. Így a fejezetek lényeges irodalomtörténeti, nemzeti, nyelvi regiszterek alapján ugyan elválnak egymástól – a német nyelv költészet a magyar nyelv l, mégis azt mondhatjuk − és erre világít rá az értekezés egyik alapvet kérdése −, hogy poétikaelméletileg a lírai hagyomány történetében er s hatásviszonyban áll egymással a modern líra fordított (német) és fordító (magyar) költészete. Ez alapján állapítható meg, hogy a kutatás tárgya, Paul Celan modern, hermetikus költészete alkalmas arra, hogy kimutassunk a magyar irodalmon belüli univerzálisnak tekinthet mozzanatokat. Erre a lényegi összefüggésre épül minden egyes fejezetben a két nyelvileg ugyan különböz , de állandóan kölcsönhatásban lév lírakultúra elemzése. Mivel Paul Celan a német irodalom történetében az egyik legjelent sebb “háború utáni” költ , az utólagosság emlékez , a katasztrófákat követ költészet hangjaiban lesz a mi költészetünkben is megragadható jelenléte. A magyar költ k közül Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Oravecz Imre és Marno János mára már kanonizált költ i alkotásai kapcsolhatók ide. Az els két alkotó kivételével mindannyian fordítói voltak Celan költeményeinek. A dolgozat másik alapvet meghatározása szerint a nagyobb líraelméleti összefüggés nemcsak a költészet tropológiai vonatkozásában mutatható ki, tehát a retorikai alakzatok szintjén; hanem ugyanúgy tárgya a kutatásnak az irodalom önreflexív, kulturális területi meghatározása, az ún. lírai topográfia is. Az els rész egyik fejezete [A nulladik óra] vizsgálja a Celan életrajzát író irodalom 70-es 80-as években keletkezett biografikus munkáit, amelyekben Celan származása kimutathatóan jelent s mértékben meghatározta az értelmez k versolvasásait. A biografikus munka az egyik legjelent sebb olvasási allegóriája a Celan-recepciónak. Ugyanez a biografikus olvasás
jelenik meg a magyar nyelv Celan-irodalomban [A magyar fogadtatás]. Ennek köszönhet en a csernovici születés Celan a holocaust irodalom Auschwitz-metaforájának reprezentáns alakjává (alakzatává) vált. A metafora azonban itt értelmez i konstrukció eredménye és egy topografikus tévedésen alapszik [Menninghaus]. A kilencvenes évek Celan-filológiájában többek között a dekonstrukció hatására bekövetkezik a fordulat, és a költ szül helyét, a verseiben is idézett bukovinai tájat, valamint a hely, a dátum, és az idézet alakzatait nem tekintik közvetlen referenciális elemnek. A disszertáció is felteszi a kérdést, vajon mi a szerepe az értelmez i munkában bizonyos topografikus jeleknek? Hogyan határozzák meg az olvasás allegóriáit a történelem, a kultúra és az irodalmi hagyomány narratív szerkezetei? Celan versei eleve több hagyományban állnak. A csernovici modernség, a keleti, a szláv, a héber és a nyugati francia, angol és a német költészet metaforái intertextuális elemei a verseknek. A magyar fordító, aki szintén egy “szinkretikus” hagyományú irodalmat és bizonyos magyar karakterekkel is felruházott költészetet m vel, ezen sokféle elemek kölcsönhatásaként ülteti át a saját “nyelvére” Celant. Az említett “ismer s” alakzatoknak (tulajdonnévnek, tájnak, dialektusnak) szerepük van a fordításokban, hiszen mindannyian a vers identitásában játszanak szerepet, és mivel az idegen elem a fordításban is az Idegen, a Másik marad, rajta keresztül ismerszik meg a fordítás [Walter Benjamin]. A disszertáció tárgyköre egy összehasonlító fordítás-elemzéssel zárul. Több kultúra számára is “elsajátított” elemekb l építkez történet elevenedik meg Celan Tenebrae cím versében, amely a Biblia ószövetségi eredet psalmus formáját használja. A költemény négy magyar fordítása kiváló példája annak a disszeminatív költ i módszernek, mely elfogadtatja velünk, hogy egy versnek elvileg végtelen számú fordítása létezhet és közülük minden fordítás egyaránt “igaz” lehet.
A kutatás módszere és eredményei
A Meridián, Celan poétikaelméleti munkája “egyértelm en” és programszer en meghatározza mi a költ i kép számára. A metafora ezek szerint nem valamiféle tulajdona az írónak, vagy mértéke a jó irodalomnak, nem valamiféle fikciós “költ i valóság”, vagy ellopható, elsajátítható kép. Sokkal inkább képtelenségek és provokációk sorozata. Mégis a metafora egyik forrása a hagyomány, ezért Celan verseiben ott találjuk a reneszánsz líraiság, a kései romantika, a mallarméi szóköltészet, az avantgárd, a haszidizmus és a kabbala nyelvét. A verselemzések módszere abból az ismert nietzschei gondolatból indul ki, amely szerint a metafora a modern költészetben elveszti eredetét. A költ i valóságot feltáró-munka törekedett arra, hogy az egyes korszakolási modelleket elválassza egymástól. Ebben alapvet en egy líraretorikai vizsgálat elméleti kereteire támaszkodott. Az 1945 után kialakuló lírai beszédmódok az alkotói retorika gyökeres változásával indultak. Az “én” közös történelmi tapasztalata alapján nyilatkozó élményei is egy új lírai beszéd kialakulását támogatták. A hermetikus lírai beszéd korszakos kijelölésekor feltétlenül figyelembe kell vennünk annak modernséghez való viszonyát. (A hermetikus lírát az irodalomtörténet a modernséghez köti, és “poétikai törekvés” kifejezéssel illeti. [Hugo Friedrich, Dieter Lamping, Thomas Sparr]) Amennyiben “a modernséget mindig valami titokzatos f zi a klasszikushoz” [Habermas], a hermetikus líra poétikai technikái sem nevezhet k új kelet nek a kései modern költészetben. Ehhez az episztemiológiailag megel legezett, “örökt l fogva” ismert és m velt (klasszikus) lírához csatlakozik a hermetizmus utóélete, mely természetesen túlélni látszik saját korát, és a továbbiakban is kifejti hatását. A modernség alábbiak szerinti korszakolását a magyar szakirodalomban Kulcsár Szabó Ern és Kabdebó Lóránt munkái honosították meg, bár közöttük is, és magában a modellben is vannak
vitatható “határok”: klasszikus modernség; az avantgárdot újraintegráló másodmodernség; a kés modern (költészetben a személytelenítés és hermetizmus); az utómodern, vagy más néven posztmodern (neoavantgárd hatások) korszakolást a szakirodalom nagy része elfogadja, s t különösen a huszadik századi magyar költészetben tartja alkalmazhatónak. Kétségtelen, hogy itt az avantgárd ahistorikus szemléletmódját a kés modernség, annak hermetikus beszéde és új historicitása is ellensúlyozza. Ez utóbbinak tehát a múlthoz f viszony szintén kedvez en érinti a hatástörténeti helyzetét. A korai modernség költ i egy ún. “romantikus romantikaellenesség” (entromantisierte Romantik) paradox korszakába állítódnak, a korszak kezdete Baudelaire és Mallarmé − akik közül az utóbbit Celan “végig szeretné gondolni”, ahogy a Meridiánban mondja − és a vége(?): maga a celani, elhallgató vers. A kritika nem is annyira az “egyetemest”, mint inkább a csernovici modernséget integráló Celannak kitüntetett, és mindenek el tt integratív helyet biztosít a Benn utáni német költészetben. Dieter Lamping modelljében a hermetikus költészet a modernség harmadik fázisára esik. Kezdete a német nyelv lírában az ötvenes évekre tehet . A modern líra “harmadik korszaka” ekkor lényegében három irányultsággal írható le, a hermetizmussal (Günter Eich, Paul Celan), a konkrét (Heissenbüttel) és a politikai költészettel (Enzensberger). A Határhelyzetek els sorban tehát poétikaelméleti kérdéseket vet fel. Az elmélet kontextusai a hermeneutika, a dekonstrukció, a posztstrukturalizmus és az ún. kultúratudományok módszereit, eredményeit, elméleti belátásait használja fel, méghozzá oly módon, hogy ezek határai (szétválasztottságuk) megsz njenek. Az els nagyobb fejezet rákérdez a Celan-t értelmezni hivatott szakirodalom fogalmi bázisának érvényességére, ezen belül tárgyalja a hermetizmus, a konkrét költészet, a holocaust irodalom, az életrajz kifejezések jogosságát; a retorikai alakzatok közül vizsgálja az allegória els bbségét a szimbólummal szemben [Gadamer kontra de Man] és az ironikus struktúrák dominanciáját bizonyos kései versekben [Fadensonnen és Atemwende
kötet]. E fejezet módszere áttekint jelleg . Mivel a viták gyakran maguk is lezáratlanok, ezért itt a disszertáció következtetései nem maradéktalanok, és nem végérvényesek. Az áttekint módszer bizonyos esetekben annál inkább érzékeltetni tudja viszont az egyes olvasói módszerek ellentmondásosságát, az ideológia olvasásban betöltött szerepét, a biográfiák konstrukciós mechanizmusait, a tények “hamisságát” és az olvasási allegóriák “igazát”. Lényeges kísérlet, hogy a dolgozat megpróbálja bemutatni a Celan-kutatás legújabb eredményeit. A kilencvenes évek Celanirodalmára jellemz változások és eredmények így foglalhatók össze: korábban az Adorno, Gadamer és Derrida által folytatott vitáktól eltér en kevésbé foglalkoztatták az értelmez ket a versek megértésének elméleti problémái; úgy t nik, a lírával kapcsolatos fogalmak demokratizálódtak, el térbe kerültek újabb problémák, úgy mint a szöveg, a lírai alany identitása: így többek között az ezeket átfogó intertextualitás kapcsolata a versekkel. Ezzel összefüggésben a fordítások és általában a vers fordíthatósága kap hangsúlyt; foglalkozik a Celan-irodalom a poétikai dialógus kérdésével: Friedrich Hölderlin, Giuseppe Ungaretti, Oszip Mandelstam és Ingeborg Bachmann hatásával. A versek megértésénél a tragikus beszéd helyett a költészet dialogikus, avantgárd és konkrét lírai elemeit beemel gesztusokra és a figuratív nyelvre terel dik a figyelem, ekkor említik meg többen, ugyan még csak elvétve, az irónia jelent ségét a hermetizmus poétikai kategóriája mellett. Az els részben önálló elemzésre kerül a költ néhány verse. Ennek eredményeként kiderül, hogy az 1948-ban lezárt Mohn und Gedächtnis kötet és a Todesfuge dátumokhoz köt , dokumentáció jelleg verse élménylírát, és a már itt-ott felbukkanó gyakori avantgárd hangzást mutatják. A Sprachgitter 1959-es és a Die Niemandsrose 1963-as versei hozzák meg a valódi fordulatot, míg a kései versek, f ként a Fadensonnen (1968) már egy rendkívül redukált, alig-alig megszólaló, a dátumokhoz és a helyekhez köt költészet, ám az olvasás azt mutatja, hogy ez utolsó éppolyan termékeny szakasz, mint az el
kett . Celan nyelvének “anti-naturalizmusa”, tehát az olvasóstól való teljesebb és elliptikusabb elzárkózása itt azonban már semmilyen kapaszkodót nem ad. Míg a premodern lírai beszédnek, úgy t nik, többnyire a romantikához és a naturalizmushoz való viszonya ad támpontokat, a posztmodern beszéd a szubjektum kérdésére koncentráló értelmez i módszereknek nyílik meg sikeresebben. A Dunkelheitba torkolló, rejt zköd versek inkább egy fogalmi metanyelv fel l ért dnek, és “nem jutnak el” a szubjektum végleges felszámolásáig, a versek az “én” lehetséges lírai szerepeit keresik, a modernséget temet megoldások még nem jelennek meg. Ennyiben e versek biztosan a modernséghez köthet k. Ezért mondható, mint ahogy korábban utaltam rá, hogy “a hermetikus líra újszer beszéde visszatérés a nyelv képiségéhez (Bildlichkeit), mely a nyelvi misztikumtól a nyelvi szkepszisig, a modernség elsötétítéséig járja be (a nyelv) útját” [Lamping]. Ezzel a fordulattal, mely egyszerre a vers örökérvény ségét is biztosítja, a hatástörténetnek utat engedve Celan tulajdonképpen kibújik “korszakolási modelljeinkb l”. Celan kései versei egyikének a címében − Unlesbarkeit (Olvashatatlanság) − elutasítja a megértést; tehát szószerint jut el oda, ahol versei mindig mozogtak: egy provokatív nyelvi határ területére. A kezdeti meg nem értés és a szokatlanul hirtelen elburjánzó kritikák − olykor épp ellenkez hatást kiváltva − mára igencsak ellentmondásossá tették a versek megítélését. Az utóbbi negyven évben a kezdetben érezhet teljes elutasítást mára egy virágzó kultusszá változtatta az irodalomtörténet. Paul Celan magyar irodalmi fogadtatása ugyanilyen hézagokkal és ellentmondásokkal t zdelt, ugyanakkor rendkívüli poétikai csúcsteljesítményeket mutat. A második részben a magyar Celan recepciót vizsgálva a recepció egy-egy példáján keresztül mutatja be a munka a versek poétika jellemz it, szöveg és életrajz viszonyát, a hermetikus vers retorikai struktúráját, Celan irodalomtörténeti helyét és a magyar fordításokat. Munkám speciális líraelméleti és poétikai kérdésekre koncentrál a második fejezetben is, els sorban az olvasás és a
befogadás elméleteire, ebb l következik, hogy a következtetések az irodalom elméletének általános problémáit kívánják megfogalmazni. Miután az els részben tehát az egyes interpretációs néz pontok kialakulása kerül el térbe, illetve feltev dik a kérdés, vajon mi az oka a különféle interpretációs közelítési módok diszkurzív sokféleségének, a megjelen hangok olykor jelent s módszertani eltéréseinek, hogyan hatott a hatvanas évek szerz -vitája, a hermeneutika és a dekonstrukció olvasási gyakorlata, és az egyre inkább a kultúratudományokba illeszked irodalomtudomány horizontja egyes kiemelten olvasott versek megítélésére − láthatóvá válik, hogy ez utóbbi egyrészt olyan kérdéseket intéz az életm höz, melyeket a németországi gyakorlat elmulasztott, vagy még fel sem tett. A “magyar” kérdésfeltevésnek nem titkolt feladata, hogy valamilyen módon összekapcsolja az említett iskolák és értelmez i stratégiák eredményeit. Ezért is hoz újabb, meggy eredményeket néhány Celan- és Oravecz-vers újraolvasása két retorikai alakzat, az irónia és a hermetikus beszéd szempontjából: Megzendül az ég, Halálfúga, Csavargónóta, A kiásott szív és a Héj versei: Hullám, Táncol. Mivel nem kortárs olvasásáról van szó, az olvasás alapvet en csak újraolvasás lehet − de itt nem csak err l van szó. Celan verseinek interpretációja igencsak begyakorolt terepe a legújabb magyar irodalom történetnek is. Nálunk is, ahogy a német irodalomban, különböz értelmez i közösségekr l beszélhetünk [Bonyhai Gábor, Kibédi Varga Áron, Danyi Magdolna, Beney Zsuzsa, Kulcsár Szabó Ern , Bacsó Béla, Szegedy-Maszák Mihály, Orosz Magdolna], akik eltér fogalmi bázissal értelmeznek és beszélnek, s látszólag olykor egységesen (és talán indokolatlanul) a “holocaust irodalmába” illesztik Celant. Ám gyakran ezen eltérések gyökerei − gondoljunk Derrida és Gadamer híres vitájára − a nyolcvanas évek irodalomelméleti vitáiban alapozódtak meg. Tehát a hermetikus líra, a holocaust irodalma, az irodalmi emlékezet, egy térkép és a toposz, a szerz halála vagy az irónia alakzatainak vizsgálatát az els fejezetben a kés bbi magyarországi recepció hatása is indokolja. Az általam centrumba állított kulturális és olvasás-retorikai
szempontú közelítés dönt módon meghatározza mindkét nagyobb fejezet felépítését. A Celan magyar recepcióját vizsgáló második részben ezért is jelent a fordítás interpretációt. Itt a hatástörténeti vizsgálatában a magyar hermetikus líra forrásait és a magyar fordítók nyelvi különbségeit mutatom be. Amikor Celan magyar fogadtatását vizsgálja az értekezés, kiderül, hogy a recepcióban elkülöníthet k egyes korszakok aszerint, hogy milyen szempont vezérelte a befogadást. A hermetizmus hatása kimutatható Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János verseiben, de ezek még nem közvetlenül a celani vers retorikai alakzatait citálják. Celan igazán olyan költ k verseire hatott, akik a hetvenes, és kés bb a kilencvenes években intenzíven fordították költészetét. A hatás azonban nem szükségszer . Külön exkurzus tárgyalja a fordítás modern elméleteit, a fordítás kultúratudományos koncepcióját és a fordított szöveg beépülését saját irodalmunkba. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy Celant fordítói: Lator László, Oravecz Imre, Marno János és Schein Gábor más-más poétikai koncepció szerint ültették át a verseket. Az utolsó fejezet e négy kortárs költ Tenebrae-fordítását elemezi. A vers alapvet en a bibliai történetb l indul ki, tehát ismert narratívát dolgoz fel. Celan azonban jelent sen átírja az elemek jelentéseit, ezért a vers inverz citátumokból épül. A fordítók nemcsak, hogy Celan átírásait nem követik, de még csak a bibliai történet eredetét sem keresik vissza. Ehelyett mind a négy fordítói változat saját, “fordítói” értelmezését adják vissza a Tenebrae-nek. Ennek az elemzésnek az eredményeként jut el a dolgozat eredeti céljához: kimutatja, hogy az egymástól jelent sen eltér fordításokban különböz képpen jelenik meg a fordítás interpretatív mozzanata. A mozzanat a huszadik század második felének lényeges poétikai fordulatai közé tartozik, azonban a következ századból visszatekintve lesz igazán fontos, hiszen egy olyan integratív, saját “kulturális” néz pontot hangsúlyoz, mely egy új perspektivikus fordítói szemléletet és gyakorlat irodalmunkban. Végezetül még egy (újabb) magyarázat. A címben szerepl határhelyzet kifejezés a disszertáció tárgyára vonatkozik. A tapasztalat
ugyanis azt mutatja, hogy egy komparatisztikus elemzésnek többszörösen meg kell küzdeni az “olvasás metaforáival”; egyrészt általában az irodalomelméleti fogalmak megválasztásának tekintetében, másrészt azért, mert az irodalmi kifejezésformák alapvet en elválasztják egymástól a nyelveket, ugyanakkor összevetésük, összevethet ségük mégiscsak hasonlóvá, átjárhatóvá teszi ket. Paul Celan német költ , de legalább ugyanannyira nevezhet nem németnek. Celant nevezik csernovici poétának, s e jelz mutatja, hogy életm vében fontos szerepet játszanak meghatározott földrajzi helyek. A valódi, szószerinti hely a versben hagyományos értelemben toposzt jelent, mert létrehoz egy megjelölt térképet. Ehhez az adatokon alapuló, de mégiscsak fiktív topográfiához mint egy alakzathoz, vagy mint egy kész kartográfiai archívumhoz rendel dik hozzá a szerz neve. Ugyanez fordítva is igaz. Nemcsak a versekben találhatunk valódi helyneveket − Tübingen, Frankfurt, Zürich, Köln, Csernovic, Bukarest, Bécs, Budapest Celan életrajzát író irodalom toposzaivá is váltak. E mai napig íródó térképen rajta áll egész Európa, tehát a versnek − mint egy meridiánnak − nyugati és a keleti koordinátái vannak. Többek között ezért rendelem Celan költészetét a határ kifejezéshez.
A disszertáció témakörében megjelent publikációk Folyóiratokban megjelent tanulmányok A befogadás nyelvi különbségei. (Paul Celan költészetének magyar fogadtatása) Új Holnap 1998. március, 26-39. Paul Celan magyar recepciójának bibliográfiája. Új Holnap, 1998. március, 40-41. Celan konkrétan – egy vers antropológiája. Sz. Molnár Szilviával közösen, Alföld 2000/1, 68-72.
Idegen nyelv tanulmány Konzepte der Rhetorik und Rhetorizität – Übersetzungstheorien. Walter Benjamin und Paul de Man. in Glaubwürdigkeit als literarische und publizistische Kategorie der Moderne und Aktuelle Konzepte der Rhetorik, Forschungsbericht 1997-2001., u.a. mit Almut Todorow, Stefan Metzger, Wolfgang Rapp, Christian Sinn, Universität Konstanz; 2001, 38-40.
A fordítás határhelyzetei, Paul Celan fordíthatósága. in Találkozó Poétikák, A 70 éves Szili József köszöntése, szerk. Bedecs László, Miskolci Egyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék és MTA Irodalomtudományi Intézet, Miskolc-Budapest, 2000, 162191.
Aleida Assmann: Erinnerungsräume. Formen und Wandlungen des kulturellen Gedächtnisses. Helikon 2000/3, 420-422.
Paul Celan, a hermetizmus és az irónia. Irodalomtudomány 2000/1-2, 111-130.
Markus Fauser: Intertextualität als Poetik des Epigonalen. Helikon 2000/4, 609-611.
Recenziók
Margit Sutrop: Fiction and Imagination. The Anthropological Function of Literature. Helikon 2001/1, 108-110. Tanulmánykötetben megjelent tanulmányok A fordítói technika életszer sége. Josef Weinheber: Kaktus, fordította Szabó L rinc = A fordítás és intertextualitás alakzatai, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ern , Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Anonymus, 1998, 255-268. A nyelv mint lehet ség Paul Celan költészetében. A Sprachgitter cím vers alapján = A szöveghatárok feloldódása, az 1997 évi Tudományos Diákköri Konferencia irodalmi szekciójának dolgozataiból, Miskolc, 1997, 147-163.
Paul Celan – Die Goll-Affäre. Dokumente zu einer
. Hg. von Barbara Wiedemann; Jean Bollack: Paul Celan. Poetik der Fremdheit. Helikon 2001/4, 583-586.
