Pethő Lorand Beszámoló
A 2013/2014-es évben, a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjának köszönhetően sikerült megvalósítom, amit a pályázat leadásakor tűztem ki célul. Itt a negyedik készülő lírai kötetem megírására gondolok. A Graviton munkacímhez, sikerült tartanom magam, amely szimbólumként szövődik a kötet három, szervesen következő ciklusán keresztül. A „mozgó világ” korszerű rezzenéseit és a minduntalan változó jelenkor átalakulásait tükrözve. A kötet, tehát három részt foglal magába: Higanytavasz, Monostor, gőzölgő nagykabát és a Cseresznye utca. A három ciklus, a szabad akarat és a szükségszerűség összefüggéseit, a nemek közötti érzelmi harcot, az egyén és a közössé kapcsolatát boncolgatja. Az ösztöndíj ideje alatt számos irodalmi rendezvényen vettem részt, ide sorolnám a Félsziget fesztivál Helikon a völgyben című rendezvénysorozatán, az első Kalotaszegi Magyar Napok irodalmi sátrában való fellépéseim, de megfordultam Kolozsváron, Zilahon, Nagyváradon is. Az elmúlt egy évben megírt versekkel, a negyedik lírai kötetem is elkészült és terveim szerint hamarosan meg fog jelenni. A Communitas Alapítványnak ezúton is köszönöm a segítségét, az alkotói ösztöndíjnak révén sikerült megvalósítom, amit célul tűztem ki, könnyebbítve a hétköznapok problémáit. Támogatásukat nagyon köszönöm. A továbbiakban, inkább a csatolt szövegek beszéljenek helyettem.
nem én vagyok... nem én vagyok egy újabb állat bújt belém
nem én fekszem a töltésen mint hajléktalan áldva prodvinalcol istenét a betonfalak nyirkos arcai mögött nem én vagyok nem én vagyok láttam mint egy sovány alak elbolyong leül majd szivarra gyújt nem én vagyok ha ajtódnál valaki kopog és beengeded hát nem én vagyok nyelved alatt a felvizelt borsalak a kezdet és a vég a szárnycsapás az áradás a tét nem én vagyok a száritón a rongy a bibliában a techalott a folt a szarkacsőrből lógó reggeli ha a monostor zúzza homlokod nem én vagyok nem én vagyok a horgonyod a tejszag amit felböfög korgó gyomor & nyomor nem én vagyok fogad között a köldökzsinór nem én vagyok egy újabb állat bújt belém nem én fekszem a töltésen mint hajléktalan áldva prodvinalcol istenét
a hely... ez az a hely ahol számod van és számon tartanak a hely ahol a betonvasak mint szerelmesek ölelkeznek a föld alatt ahol a kisgyermek s a gép a törmelék között játszik majd üvegbe lép a hely ahol a márciusi fagy homlokon csókol majd elszalad és a Szamosba köpdösött magok között a vízhabok sárgájában egy halott kanyarog ki a híd árnyékában ölre lel hát látod ez az a hely...
a részegek a város alszik bőre szétrepedt omló ködszakáll bőrére pereg a részegek az állomás alatt szonettek között habzó pohárnyakak mint apró istenek a bádogasztalon könyökük árnyékát légyszaros neon
tördeli majd némán elalszanak a részegek az állomás alatt
üveggolyók amikor elmész és annyit sem mondasz viszlát találkozunk amikor a sínek között az árnyak összefolynak s olajszagú a reggel ködbe öltözött amikor reszketve szalutálsz a háboruknak mikor hideg zsebedben bukowski-verssorok és pofacsontod szétmarta a vodka mikor álmainkra napálm paplanok borulnak és szakadnak cafatokra mikor gyermekkezünkből a féltett üveggolyók szétgurulnak mikor elmész és annyit sem mondasz viszlát találkozunk és közben levelek hullnak mikor levélhullák seprik a városod ... ( már késő hogy a múltba visszanyúljak )
Graviton mert mi vagyunk azok akik a csodaszarvast kergetik kik munkát keresve hontalan álmodják mások álmait kiknek homlokuk merev kiket az isten nem szeret kiket az isten elhagyott s mint ágról falevelek pottyognak és csak a holdkorong szemében emberek szemedben vadállatok kiket a számlák&kölcsönök etilbe mártott kik állnak mint a foggyökér ha bántod szemedben vadállatok kiket a metróállomás
zümmögő zaja altat kik éhesen rontanak a pirkadatnak szemedben vadállatok kiket az állam eldobott kiket a pap majd nem temett mert nem fizettek egyházadót vadállatok kik gyermekük farzsebében laknak mint kis papírmanok kik a csillagtalan égre lógatnak könnycsillagot szemedben vadállatok mert mi vagyunk azok akik a csodaszarvast kergetik kik munkát keresve hontalan álmodják mások álmait
átkozom párizsod átkozom párizsod átkozom kolozsvárt kronoszt a gonoszt a cseresznye utcát az air francet ha csikozza a reggelt a szerelmeseket kik egybekeltek a retina mögött kucorodó álmot a szivart a tárcát a gégerákot átkozom párizsod a skypet ha jelzel átkozom kolozsvárt mert soha nem ereszt el
pillangó-kezek
a tél a monostorra költözött garzonlakásom tizenhat négyzetméterén csicsokázom boldog kisgyerek szaggatva a leheletet csapdosnak a pillangó-kezek az ablakkeretben arcom könyököl pár rizsszem a konyhaasztalon mint gyémánt csillog az abroszon csapdosnak a pillangó-kezek Lia párizsból integet - hagyom csontomba marjon a hideg – a tél a monostorra költözött a könyvespolcokon szemgalopp şliboviţa sagú könyvlapok között meglapult emlékezett Lia párizsból integet s mint a szerelmesek nagyokat nyelek /
a város tántorog haza.... barackszínű éjszaka a város tántorog haza nagyokat lép majd elesik az isten nem fogja kezét hej micsoda város ez nagyokat lép és megy haza szemére csúszva rongykalap lépése merev nem laza gőzölgő aszfalt talp alatt hej micsoda város ez megfeszül izomzata tántorogva így haza egy barackszínű éjszakán
a hold az ablak oldalát csókolgatja s rátapad az első villamos halad az isten nem fogja kezét nagyokat lép és megy haza hej micsoda város ez...
tudom érzed vasszagom... markomban kolozsvár dobog majd egyszer én is visszatérek ne zárd be kérlek ablakod enged meg hogy beljebb lépjek rozsdanyom a torkomon térdem zúzza a törmeléket válasz nincs hát nem hívom az isten innen rég lelépett csak betonpor a homlokon mondd ismerős-e ez a képlet nyújtózva kanálisok s állomások hidegében tudom érzed vasszagom csövekre sült húsdarabkák napok óta nem alhatok lopakodom vissza hozzád ne zárd be kérlek ablakod enged meg hogy beljebb lépjek markomban kolozsvár dobog az isten innen rég lelépett
tavaszodik tavaszodik kócolom szíved mint rozsdás konyhakés csillog a Szamos a Garibaldi hídon a vodka íztelen a habot lesem merre most vörösre dörzsöltem szemem most összefutnak a perifériák a boldogságot jelzi egy neon betonlakás trafik gégerák
a város aludt te nem láttad de kéregettem térdem vérzett kint hullt a hó a város aludt felettem az asztalon táncolt az altató egy idióta pogány táncot meg ne lásd ha megfagyok és ahogy ültem fáztak a ráncok és lassan a város rámfagyott
(szobakrisztus) ma csak te vagy és kissé én elkenve egy kés hegyén egy szürke házban ég alatt tikkadt por mi rám maradt ma csak te vagy a föld liheg gyűjtve zsákba a kincseket ma csak te vagy egy keret kifeszítve a fej felett
